Datasets:
boapps
/
jowiki

Dataset card Data Studio Files Community
1
pageid
int64
84
1.89M
title
stringlengths
2
57
revid
int64
21.1M
26.9M
description
stringclasses
0 values
categories
sequencelengths
1
38
markdown
stringlengths
3.18k
175k
139,496
Ékírás
26,791,674
null
[ "Akkád nyelv", "Az év szócikke 2011 verseny jelöltjei", "Biblia", "Hettita nyelv", "Kiemelt cikkek", "Mezopotámia", "Sumer nyelv", "Ékírás" ]
Az ékírás a legkorábbi ismert írástípusok közé tartozó írásrendszer. I. e. 3000 körül alakult ki a sumer nyelv leírására. Előzménye egy piktografikus, képekből és szimbólumokból álló írás, amelynek beszélt nyelvi változatát nem lehet rekonstruálni. Mivel egyes nyelvészeti álláspontok szerint a sumer nyelvben egy még korábbi nyelv elemei lelhetők fel, amelynek használatáról semmilyen egyéb konkrét adatunk nincs, a képírásos uruki rendszert protosumernek nevezik. Az „ékírás” megnevezés a karakterek felépítésére az i. e. 2500-tól használt egyenes vonalak jellegzetes alakjából ered. A piktografikus előzmény mintegy 2000 szimbólumot használt, melynek írásrendszerré alakulása során nagyjából 700-ra csökkentették a lehetséges karaktereket az uruk-kultúra idején. A sumerek írásrendszerét később több nyelv leírására is alkalmazták: ékírással írták többek közt az akkádot, az elámit, a hettitát és a hurritát, valamint nagy hatással volt az óperzsa írás kialakulására is. Az ékírás a Közel-Kelet diplomáciai levelezésének írásrendszere volt az i. e. 2. évezred teljes egészében, valamint az i. e. 1. évezred első felében. Ez az írástípus a leghosszabb ideig használt írásrendszer: a protosumer képírással együtt négyezer évnél hosszabb ideig, anélkül háromezer évig általános volt. Az ugariti ábécén keresztül mind a görög, mind a latin ábécé ősének tekinthető, bár az európai betűírások ősét sokszor az ókánaánita ábécében látják, amely az egyiptomi hieroglif írásra is visszavezethető. Az ékírás számítógépes megjelenítésében az írástípusokat a telepített fontkészlet határozza meg. ## Az ékírás megfejtése Az Akhaimenida-királyok által Perszepoliszban és Biszutúnban felvésetett trilingvis (háromnyelvű) feliratok (az utóbbi behisztuni felirat néven ismert) tették lehetővé az első megfejtési kísérleteket az 1800-as évek elején. A sziklafalakon ugyanaz a szöveg szerepelt három különböző ékírásos nyelven: óperzsául, elámiul és akkádul. A feliratot Carsten Niebuhr közölte először 1778-ban, másolatai elég pontosak voltak ahhoz, hogy a megfejtési kísérletek kiindulópontjául szolgáljanak. Niebuhr nagyon fontos megfigyeléseket tett: felismerte a három különböző írásrendszert, megállapította, hogy egy hangírás, egy szótagírás és egy ideografikus írás olvasható a sziklafalon. Niebuhr 1800-ra két jelcsoportot sikerrel azonosított mindhárom feliraton: a „király” és a „királyok királya” jelentésűeket. Az igazi megfejtés Georg Friedrich Grotefenddel, a göttingeni egyetem professzorával kezdődött, aki 1802-ben úgy vélte, hogy azonosította a perszepoliszi ékírásos feliratokat, s jó néhány értelmezése helyesnek is bizonyult. A megfejtéshez Niebuhr két évvel korábbi felismerését használta fel. Feltette, hogy ismert Akhaimenida uralkodókról van szó. Mivel a „király” titulusokat megelőző jelcsoportoknak névnek kellett lenni, megfigyelte, hogy az egyik név először az első jelcsoportként szerepel, aztán hatodikként, ráadásul az első előfordulásban nem volt utána a „király” jelző. Ez vezetett három uralkodónév helyes értelmezéséhez és az óperzsa szótagírás megértéséhez. Grotefend 29 jelet értelmezett, ebből azonban csak tíz bizonyult helyesnek a későbbiekben. A helyes megfejtést kizáró ok az volt, hogy az akhajmenidák neveit csak görög változatban ismerhette, e nevek eredeti hangalakja csak a komplett írásfejtés során derült ki. Így például Dareiosz perzsául Dárajavaus, vagy Xerxész pedig Khsajársá volt. Így maradt még feladat az óperzsában is, de a harmadik ékírásváltozatról még mindig semmit nem tudtak mondani. Az angol katona-diplomata, Henry Creswicke Rawlinson 1835-től 1851-ig tanulmányozta a biszutúni sziklafalat. Többször kellett megszakítania munkáját, mert katona lévén oda ment, ahová vezényelték, de háromszor is visszatért. 1851-ben a Királyi Ázsia Társaságnak (Royal Asiatic Society) benyújtotta tanulmányát a harmadik írás megfejtéséről, amely az I. Dareiosz király győzelmét megörökítő vésett féldomborművön olvasható. 1861 és 1870 között öt kötetben jelent meg munkásságának teljes összefoglalója. Az ötödik kötet már halála után került a nagyközönséghez. 1857-ben a Királyi Ázsia Társaság felkérte Rawlinsont, William Henry Fox Talbotot, Edward Hinckset és Jules Oppert-t – valamennyien kiváló szakértők –, hogy fordítsák le ugyanazt az akkád szöveget. Egy hónappal később beküldték fordításaikat, melyek lényegében egybehangzóak voltak, bár csak Rawlinson fordította le az egészet. A próbára azért volt szükség, mert a kételkedők erősen szaporodtak. Sokan nem hitték el, hogy a megfejtések helyesek. Különösen nagy gondot okozott a nevek olvasása és értelmezése, amely kezdeti nehézségek még ma is tovább élnek a legkülönbözőbb átírási hagyományokban, valamint a szótagok polifonikus jellege, amit nagyon sokan nehezen fogadtak el. Így például egy tipikus babiloni név az akkád írással így néz ki: an-ag-níg-du-šeš, olvasata viszont Nabû-kudurri-uśur, jelentése „Nabú, védd az elsőszülöttet”. A név írásjeleinek és hangzásának összekapcsolása egy bonyolult rejtvényhez hasonlatos: az an szótag a sumer DINGIR megfelelője, és istent jelent. Az AN jelzi, hogy a következő szótag egy istennevet takar. Mivel AG = nabú, ez esetben Nabúét. A NIG<sub>2</sub>.DU együtt kudurrum-ként olvasandó, a ŠEŠ vokalizálása pedig nasārum vagy uśur. Így az an-ag-níg-du-šeš szó valójában II. Nabú-kudurri-uszur babiloni királyt takarja. Ugyanezen uralkodó héber névalakja (Nebukadnézár vagy Nabukodonozor) azonban arra utal, hogy a névben mégis inkább a nasārum szerepelt, azaz a név Nabú-kudurri-nászir/naszár, ennek ellenére az ékírás megfejtésének korai szakaszában kiolvasott név maradt fenn a mai napig hivatalos átírásként. 1857-ben Oppert közreadta Éxpedition scientifique en Mésopotamie (Tudományos utazás Mezopotámiában) című munkáját, ami hozzájárult az ékírás megfejtéséhez. François Lenormant 1873-ban az első sumer nyelvtant adta ki, Joachim Ménant az 1880-as években megírta az első francia asszíriológiai kézikönyvet. 1905-ben a francia Thureau-Dangin megjelentette Inscriptions de Sumer et d'Akkad (Sumer és Akkád feliratai) című dolgozatát. ## Ékírást használó népek Valamennyi, az ékírást napi szinten és saját beszélt nyelvének lejegyzésére használó nép valamilyen közvetlen kapcsolatban állt Mezopotámiával. Egy részük akkor vette át az ékírást, amikor betelepedett a Folyamközbe, más részük „szatellit-civilizáció” módjára a mezopotámiai kultúraimport révén jutott hozzá. A betelepedő népesség általában részben átvette a helyi nyelvet – a korai időkben a sumert, később az akkádot és annak nyelvjárásait –, miközben saját nyelve hatott az átadóra is, ez vezetett az akkád nyelv több nyelvjárásra bomlásához is. A sumerek írásrendszerét alapvetően a sémi nyelvek alkalmazták. E nyelvcsaládba tartozott az akkád és annak utódai (babiloni és asszír) nyelv is. Az óbabiloni nyelvjárás kialakulása kifejezetten a „nyugati sémik” (amoriták) megjelenéséhez köthető. Mezopotámiában az időszámításunk kezdetét megelőző időkben sorra tűntek fel az újabb és újabb sémi népek, amelyek közül legjelentősebb az arameusok i. e. 12. századi vándorlása. Ez a népmozgás egyidejű a tengeri népek mozgásával, csak a szárazföld belseje felől érkezett, és jelentősen hozzájárult a középasszír és középbabiloni kor politikai gyengeségéhez, valamint a „sötét kornak” nevezett szíriai és mezopotámiai kulturális pauzához. Az arámiak jelentősen megváltoztatták a térség nyelvét és etnikai összetételét, mind Asszíriában, mind Babilonban az arámiak alkották az új vezető réteget is és nyelvük átalakította az akkád utódnyelveket is. Ez időben az ékírást már nemcsak Mezopotámiában, hanem Észak-Szíriában mindenhol használták, nem sokkal később pedig a Kaukázus vidékén is terjedt. A nemsémi ékíráshasználó népek többsége vitatható jellegű. A kutúk nyelvéről még semmit sem tudunk. A kassziták és médek esetében is csak néhány személynév az, amelynek alapján nyelvi következtetéseket lehet levonni. Általában indoeurópaiaknak mondják őket, bár erre meglehetősen kevés a bizonyíték. Jelentős még az anatóliai nyelvekhez tartozó hettita nyelv, valamint a hurri és az urartui is. Mindhárom utóbbit hol az indoeurópai nyelvek alcsaládjaiba, hol azokon kívüli nyelvcsaládokba sorolják. Vitán felül indoeurópai a perzsák nyelve. Az ékírást használó fontosabb népek nyelvei: - sumer - kutú - sémi nyelvek - akkád és nyelvjárásai - amorita - asszír - babiloni - arameus - ugariti - nemsémi nyelvek - elámi - kasszita - hettita - hurri - urartui - méd - óperzsa A diplomáciai levelezésben ékírást használók: - egyiptomi - luvi - föníciai - szír ## Története Az írás szinte egy időben született meg Mezopotámiában és Egyiptomban. E két birodalomban az írnokok nélkülözhetetlenek voltak a hatalom számára. Sumerban a királyságok minden számadása a kezükön ment át. Az ékírásos szövegeket a még puha agyagtáblákba karcolták tompa nádszárakkal – íróvesszőkkel –, majd a táblákat vagy kiszárították a napon, vagy kiégették őket. Az írás alapanyaga és eszköze döntően befolyásolta a két írásrendszer további alakulását: Egyiptomban a papiruszra festett jelek megőrizték képi jellegüket, míg az agyagtáblára író sumerek egyenes vonalakból álló mintákra alakították képeiket. Maguk a mezopotámiai népek ritkán foglalkoztak az írás kialakulásának kérdésével. A sumer Enmerkar és Aratta ura című eposzban említik, hogy az írást Enmerkar találta fel, mivel követe nem tudta megjegyezni a hosszú üzenetet, amelyet Aratta urának kívánt küldeni. Érdekesség, hogy a frissiben feltalált írást az üzenet címzettje nehézség nélkül elolvasta és válaszolt is rá. Az eposz különlegessége, hogy az uruki írás terjedésének irányát valószínűleg helyesen határozza meg. Az ékírásnak több fontos korszaka volt, amelyek lényeges jellemzőkben térnek el egymástól. Mind az általa lejegyzett nyelv, mind a rögzített jelek értelmezése és az ékírás külleme, az egyes karakterek írásmódja változott. Az utóbbiak folyamatosan. Ezért az ékírásról csak a megfelelő korszak és a használó megnevezésével lehet konkrétan beszélni. Az ékírás korszakainak elnevezése és besorolása több tényezőn múlik. Egyfelől a nyelvek és nyelvjárások változásai adnak egy keretet. A sumer és az óakkád után az utóbbinak két változata, a babiloni és asszír vitte tovább, majd elterjedt a térségben és a Kaukázus vidékén élő népek (Urartu), az anatóliai népek (Hettita Birodalom, Mitanni) és a szíriai népek (Ugarit) is alkalmazták. Ehhez az i. e. 1. évezred folyamán egy erőteljes arámi hatás járult hozzá, amely az akkád utódnyelveket és a hettita nyelvet is alaposan átalakította. Már a sumerrel egy időben Elám is kialakította a maga – mindeddig megfejtetlen – írásrendszerét, bár később a proto-elámi írásrendszer inkább az elámi hieroglif írás kialakulásához vezetett és emellett a sumer–akkád ékírást vették át. A másik jelentős tényező, hogy egyes nyelveket rendkívül hosszú ideig beszéltek a térségben. Így az asszírt az i. e. 2. évezred elejétől az i. e. 7. századig, a babilonit az i. e. 18. századtól az i. e. 4. századig. Ezek esetében a nyelv- és írásfejlődés folytonos, a korszakokat a leletek gyakorisága határozza meg. Így óasszírnak nevezzük azt az írástípust, amelynek legnagyobb része Kanis levéltáraiban maradt fenn, és újasszírnak azt, amelyik a ninivei királyi palota könyvtárában. Ez utóbbi könyvtárban az I. Tukulti-apil-ésarra által létrehozott első gyűjteményt középasszírnak soroljuk be. Az óbabiloni írás tipizálása a Hammurapi korából ismert nagy mennyiségű iratanyagra támaszkodik, az újbabiloni pedig a babiloni templomok leleteire. Ezek a leletgócok olyan szövegcsoportokat alkotnak, amelyek megbízhatóan tipologizálhatók, nem szórványosak. A kasszita írásrendszernek nincs egyértelmű típusa, nyelve óakkád, ezért középbabiloni írásról nem is szoktunk beszélni. Ugyanakkor az is leszögezhető, hogy pusztán nyelvi alapon nem lehetne ezeket a szövegcsoportokat elkülöníteni. Az irodalmi alkotásokban ritkán jelentek meg a nyelvjárások, így az asszírok, babiloniak és arámiak is hagyományosan sumer vagy óakkád nyelven írtak. Ezek a szövegcsoportok sajátos háttérrel, jellegzetes tartalommal, stílussal és írnoki gyakorlattal rendelkeznek, ez utóbbi jellemzőjük az, ami az írásrendszer szintjén is elkülöníti az akkád írás történelmi szakaszait. - protosumer piktogramok (i. e. 35 – 31. század) - sumer piktogramok (i. e. 31 – 29. század) - sumer proto-ékírás (i. e. 30 – 25. század) - elámi írás (i. e. 30. századtól) - sumer ékírás (i. e. 26 – 9. század) - akkád ékírás (i. e. 25 – 17. század) - eblai ékírás (i. e. 25 – 22. század) - mári ékírás (i. e. 19 – 18. század) - óbabiloni ékírás (i. e. 19 – 15. század) - óasszír ékírás (i. e. 19 – 16. század) - hettita ékírás (i. e. 18 – 12. század) - hurri ékírás (i. e. 18 – 14. század) - ugariti ékírás (i. e. 14. század – 1150) - középbabiloni és középasszír írások (i. e. 15 – 7. század) - arameus – az arámiak megjelenése és nyelvük fokozatos térhódítása (i. e. 12 – 10. századtól) - újasszír ékírás (i. e. 10 – 7. század) - urartui ékírás (i. e. 9 – 7. század) - óperzsa ékírás (i. e. 6 – 4. század) - újbabiloni ékírás (i. e. 7 – i. sz. 1. század) ### Protosumer írás A protosumer írás még nem ékírás. Piktografikus jellegű, azaz képírás volt, mint szinte minden korai, önállóan kialakuló írásrendszer kezdete. Ebben a képírásban a jel konkrét fogalmakat takar, ezért az írás iránya kötetlen, értelmezése az olvasó számára egyértelmű. Ezt az írásrendszert szóírásnak nevezzük, és nyelvtől függetlenül mindenki olvashatja, ha tudja, melyik jel mit jelent. Mivel a korai képírások egyszerű közléseket tartalmaznak, tárgyuk általában kereskedelmi jellegű, ezért nem volt bonyolult. Egy adott tárgy vagy élőlény rajza magát az adott tárgyat vagy élőlényt jelentette. Ilyen módon a kezdeti írásrendszer a tárgyak ábrázolására és a számok lejegyzésére korlátozódott. A piktogram úgy képzelhető el a legkönnyebben, mint a mai közlekedési táblák és eligazító jelzések. Az utóbbiak rajzi elemeinek általában van valami köze ahhoz, amire utalnak. Egy római oszlopcsarnok stilizált ábrája például általában múzeumot jelent. A tiltó és utasító közlekedési tábláknak viszont általában már nincs ilyen tartalmuk. Az elsőbbségadás tábla rajza egyáltalán nem azt mutatja, hogy meg kell állni, mégis a világ minden országában tudják, hogy azt jelenti, és mindenki a saját nyelvén beszél róla. A piktografikus írás pontosan így működik. Az írásrendszer első elemei az i. e. 4. évezred második felében ismerhetők fel Mezopotámiában, közelebbről az uruk-kultúra elterjedési területén. A korai piktografikus írás kiemelt jelentőségű lelőhelye az Éanna-körzet. Az ezen írással lejegyzett nyelv ismeretlen, és máig vita tárgyát képezi, hogy már sumer volt-e, vagy valamilyen más (protosumer) nyelv. Ez a periódus több mint három évszázadon át tartott, és az első olyan írás, amely már biztosan a sumer nyelvet közvetíti, az i. e. 31. századi Dzsemdet Naszr-kultúrához kötődik. Ebben az írástípusban ugyanis már nyelvi elemek is feltűntek, amelyek alapján a nyelv azonosítható. Míg a bárány rajzát mindenki a saját nyelvén báránynak olvassa, a viszonylatokat kifejező íráselemeket már csak egy adott nyelven lehet értelmezni. Az i. e. 34. század végén, az Uruk-kultúra kezdeti szakaszában agyagtáblácskákat használtak a mezőgazdasági termékek és a feldolgozott cikkek leltározására, és raktárjegyként (árufedezetes „értékpapírként”). Hasonlóképpen az árucikkeket a karavánszállítás közben is lajstromba vették, hogy a kiinduló és a célállomás között ne tűnhessen el belőle semmi. Ezeket lezárt és lepecsételt agyagtokokban rejtették el, hogy a küldönc ne férhessen hozzá. Az agyagborítékokra általában ugyanazt a feliratot írták, ami benne is volt, külső felületét a tulajdonos pecsétjével zárták le. A pecsétnyomók és pecséthengerek fontos szerepe már ez időben megkezdődött. A piktogramokat az agyagtáblára egy kihegyezett nádtollal rótták, vagy kőbe karcolták-vésték. Ekkor még teljesen hiányzott a későbbi jellegzetes ék alakú alap vonaltípus. I. e. 3000 körül – talán kissé előtte, még az i. e. 31. században – a képírás az eredeti funkcióhoz képest kibővült és a beszélt nyelv lejegyzésére is alkalmassá vált. A rajzos képjelek átalakultak elvont írásjelekké. Egy adott jel ettől kezdve változatos jelentéssel bírhatott, ez időtől a képírás elolvasásához már „írástudás” kellett. A jegyzékekben használt mintegy 2000 jel lecsökkent körülbelül 700 darabra (706 darab különböző jelet lehet felismerni az uruki archaikus szövegekben), és az írás fonológiai jelleget kap. Az Uruk-III és a Dzsemdet Naszr-kultúra fordulóján keletkező iratok már fonetikus jellegűek, a szójelek a sumer nyelvből származtatható szókiegészítő elemeket kapnak az egyes szavak kezdetének vagy végének egyértelműsítésére. E 706 darab jelnek több mint kétharmada már összekapcsolható a későbbi ékírásban használt változatával, vagyis kijelenthető, hogy a sumer ékírás az uruki archaikus írásra támaszkodva jött létre. Innentől egyes jelek több lehetséges jelentést kaptak, az egyértelműség miatt determinatívumokra, azaz értelmező jelekre is szükség volt. Ettől kezdve már csak egy adott nyelven lett olvasható a felirat, mivel a szójelek egy része szótagjellé alakult, elvesztette kapcsolódását az eredeti jelentéssel. Például a sumer DIŠ eredetileg egy fát jelentett, jelentésátvitellel több más, eltérő hangalakú szótagnak és szóelemnek is jele lett (giš<sub>2</sub>, geš<sub>2</sub>, nigida). Ahol a DIŠ szótagjelként szerepel, az olvasónak tudnia kellett sumerül ahhoz, hogy tudja a szótag hangértékét. Aki például akkádul beszélt, annak számára ana, gi vagy tis lenne az olvasata, a hettitának diš, tiš, táš vagy dáš. Az első ismert írásokon a jobb oldali függőleges oszlop tetején kezdték róni a jeleket. Ez a rendszer azonban nem bizonyult kielégítőnek, mert a kéz legtöbbször összemaszatolta a jeleket, amelyeket leírt. Az írnokok kényelmesebbnek találták, hogy azt a módszert kövessék, amelyet később a nyugati népek is választottak: a vízszintes írást, éspedig balról jobbra. I. e. 2800 körül álltak át a vízszintes sorvezetésre, ami a jelrendszer újabb jelentős külalakbeli változását hozta: a jelek 90°-kal elfordultak balra. Ennek nagyon praktikus okai voltak. Az írást ettől kezdve a bal felső sarokban kezdték és jobbra haladtak vízszintes sorokban, a kész iratot azonban csak el kellett fordítani 90°-kal jobbra ahhoz, hogy hagyományosan a jobb felső sarokból induló függőleges oszlopokban olvashassák el. Ez nagyon hasonló ahhoz a módszerhez, amivel a mai balkezes emberek élnek, amikor elforgatják a lapot írás közben. Az írás olvasása ekkor is a hagyományos vízszintes, miközben maga az írás gyakorlatilag függőleges pozícióban történik, mert a balkezesek számára a balról jobbra haladó írás ugyanazt a problémát okozza, mint a korai sumer írnokoknak a jobbról balra tartó függőleges. Az írás rögzült módja miatt az új jelirányt megszokták, később már az olvasása is vízszintesen, balról jobbra történt (vagyis olvasáshoz sem forgatták vissza az eredeti helyzetbe, mert írás közben megszokták a jelek ilyen irányát), így a kőbe vésett feliratokon – ahol az írás elmaszatolásának veszélye nem áll fenn – szintén áttértek a balra forgatott jelekre. A hagyományos függőleges olvasásmód azonban még nagyon sokáig fennmaradt, például Hammurapi törvényoszlopa is függőleges oszlopokban olvasandó, ami ebben az időben már nagyon archaikusnak számított. A jelirány rögzülése azonban éppen ezen látható, a karakterek a vízszintes írás szerint elforgatott helyzetben maradtak, nem fordultak vissza az eredeti irányukba, függetlenül az olvasás irányától. Hammurapi ezen feliratát már nem lehet forgatni, balról nézve a jelek állnának fejtetőre, jobbról pedig a sorok ellentétes irányúak. Erre az időre tehát már véglegesen rögzült a vízszintes írás miatt elforgatott jelirány, miközben még emlékeztek arra, hogy eredetileg függőlegesen írtak. A képek fokozatosan egyszerűsödtek, mindenekelőtt a vonalak kiegyenesedtek, mert úgy könnyebb volt akár az agyagba karcolni, akár kőbe vésni azokat. Az ék alakú vonalak csak a háromszögletűre vágott íróvessző elterjedésével alakultak ki. ### Sumer ékírás A legrégibb fennmaradt ékírásos táblák templomgazdaságok számadásjegyzékei, melyek haszonbérleti szerződéseket rögzítettek életfogytiglani munkáról, valamint a munkaszolgáltatások regisztrálását és ellenőrzését szolgálták. Például a kis sumer város, Girszu vallási közössége 48 péket, 7 rabszolgát, 31 serfőzőt, néhány takácsot és más kézműveseket foglalkoztatott. Ily módon dokumentáltak számos, értékkölcsönzés útján létrejött kamatüzletet is. Sumer politikai fejlődését független városállamok sora határozta meg, melyek középpontja és hatalmi központjai a templomok és a királyi paloták voltak. Különösen a templomok váltak – kultikus jelentőségükön túlmenően – egy-egy város és környéke életének központjaivá, kulcsszerepet játszottak a közigazgatás, a földszervezés, az öntözés és a kereskedelem területén. A Tigris és az Eufrátesz csatornázásával a sumerok megművelhetővé változtatták a sivatagot és virágzó mezőgazdaságot teremtettek. A templomok és paloták a maguk szabályozott államigazgatásával így az írás fejlődésének előfeltételeivé váltak. Feltételezhető, hogy az ékírás fejlesztői és fő használói templomi tisztviselők voltak, mivel őket bízták meg az egész közösség igazgatásával. A templomok adtak otthont az iskoláknak, melyekben a leendő közigazgatási tisztviselőket képezték (lásd Ninkaszi-himnusz). Írásgyakorlataik számtalan agyagtáblán fennmaradtak, s az írástudók a társadalom megbecsült tagjai lettek. Az ékírás megkönnyítette a kereskedelmi üzletek számontartását és lebonyolítását. Elhagyták a hegyes íróeszközt, mert az nem hagyott esztétikus metszéseket és domborulatokat maga után, hiszen ezzel vonalakat húztak, amelynek két oldalán sorjás vonulatok maradtak. I. e. 2500 körül már háromszögletűre faragott nádhegyet használtak, amit csak belenyomtak az agyagba, nem húzták benne, így tiszta, háromszögletű (ék alakú) lenyomatot hagyott. Eleinte csak a templomi és királyi írnokok alkalmazták – nyilván az írásgyorsítás és -egyszerűsítés eszköze volt –, majd elterjedt a sumer társadalomban és más régiókban is. E táblák – amelyeket a törvények feljegyzésére, a katonai vezetők rendelkezéseinek átírására használtak, a költők pedig a régi mítoszok és elbeszélések lejegyzésére, melyek közül a leghíresebb az Uruk királyáról, Gilgamesről szóló eposz (Gilgames-eposz); vagy egyszerűen csak arra, hogy tanácsokat adjanak a férfikorba lépő fiúknak – valóban a leggazdagabb történelmi dokumentumok. A sumer ékírás kezdeti, élőnyelvi szakaszából viszonylag kevés összefüggő szöveg maradt fenn. Előfordult, hogy az agyagtáblákat kiégették, hogy maradandóak legyenek, de legtöbbször csak a napon szárították. Így azonban törékeny, málló és porladó maradt. A fennmaradás függ még az agyag minőségétől is. A szárított agyagot később újranedvesítve használhatták, így sok írásos dokumentum semmisült meg. A legtöbb ismert nyelvemlék háborúk miatt leégett könyvtárakban maradt fenn, ahol a tűz kiégette a tárolt agyagtáblákat, vagy uralkodói epigrafikus feliratokon, sztéléken. Ez utóbbiak azonban legtöbbször nagyon töredékesek, mert kedvelt hadizsákmányként e sztéléket a hódító hadseregek ledöntötték, elszállították. (Lásd például Narám-Szín sztéléje, akkád felirattal.) Jelentékeny mennyiségű a pecséthengereken fennmaradt feliratok száma. Az írás megmaradását a hordozó anyag befolyásolja, így nem tudhatjuk, mire írtak még az agyagon kívül. Vannak jelek arra vonatkozóan, hogy viaszos fatáblákat is használtak írásgyakorláshoz vagy kevésbé fontos feljegyzésekhez, csakúgy mint a későbbi rómaiak. Ezek azonban nem maradtak fenn. A sumer nyelv – hasonlóan az ősi típusú nyelvek többségéhez – nagyon sok hangzót használt, minimun negyven különbözőt, miközben poliszemantikus, azaz egyetlen egytagú szónak rendkívül sok homoním jelentése lehet. Az ékírás sumer sajátosságaiból és ismert rokon nyelv hiányából adódóan azonban a sumer nyelv hangtana még mindig nagyon homályos. A feliratokat ugyan teljes mértékben megértjük és lefordíthatóak, de annak eredeti hangzása gyakorlatilag ismeretlen. A sumer ékírás eleinte még egyértelműen logografikus, nem a nyelv hangzását, hanem az értelmét kívánta visszaadni. Csak később, folyamatos fejlődés eredményeképp vált részlegesen hangjelölő szótagírássá. Az írásjelek között alig néhány fonetikus akad, amelyek a szóírás értelmezését segítették elő. A későbbiekben egyre több jel vált fonetikus jellé. Így például a sumer nyelvben az „élet” (TI) és a „nyílvessző” (TI, TIL) nagyjából azonos hangzása miatt az „élet” fogalmát a nyílvesszővel ábrázolták (), függetlenül attól, hogy a nyílvesszőt mint tárgyat általában éppen az élet elvételére használják. A nyílvesszővel – vagy a hozzá nagyon hasonló UŠ<sub>2</sub> jellel () – azonban a „halál” fogalmát és kapcsolt jelentéseit is írhatták. A szójelek és szótagjelek teljes azonossága miatt a szövegben bármelyik jel lehetett bármelyik szerepben. Ráadásul a sumer nyelvben rengeteg két-három hangzós szó volt és mindegyiket több különböző jellel is írhatták. A GU szót tizennégy különböző szimbólummal jelölték, ezek egyaránt lehettek szójelek és szótagjelek is. A „hang” fogalmát írhatták a „fog” (ZU) és „száj” (KA, KAG<sub>2</sub>) jeleivel is, de ekkor is GU a jelentése. Ez a szellemes rendszer rendkívül bonyolult és hosszadalmas írnoki képzést igényelt. A képzett írnokok azonban feltehetően folyékonyan olvasták és készségszerűen írták az iratokat. A determinatívumok mindkét csoportja megjelent, a szemantikai és fonetikai komplementum is. Az értelmező jelek nem tartoznak a szó kiejtéséhez, csak az olvasást és értelmezést könnyítik meg. A szemantikai komplementum olyan értelmező jel, amely nyelvi jellegű segítséget ad. A DINGIR (=égbolt, átvitt értelemben isten) jel arra utal, hogy a következő jelcsoport egy istennevet takar. A fonetikai komplementum viszont azt mutatja meg, hogy a több lehetséges alakban olvasható jelben milyen hang vagy szótag van, azt az olvasatot kell használni, amelyik a fonetikus komplementum által mutatott szóelemet tartalmazza. Ez utóbbinak a legegyszerűbb esete az É írásjel, amely házat és templomot is jelent. Ha akkád szövegben mellette a tum jel áll, akkor bitum-ként olvasandó, ami házat jelent, mert a lehetséges olvasatok közül csak a bitum tartalmazza a tum szótagot. Máskor nem ennyire egyértelmű a helyzet, képrejtvényhez hasonló: „állatfej” + „szárított gyümölcs” = „tulok”. Ez az érdekes egyenlet úgy áll elő, hogy a „szárított gyümölcs” (MA) a „ma” szótag jele, tehát az állatfej és az m hang összetétele olyan szóra utal, amely egy m-hangot tartalmazó állatnév – még csak nem is az egész „ma”-szótag –, ez pedig az alim. A sumer írásrendszer logikai rendszerének megértéséhez kiváló példa az URU esete. Az URU szó sokjelentésű alapszó a sumer nyelvben. Írásban az alapjel jelentése azonban csak egy szűk körre redukálódik, a legfontosabb jelentésekre. Az alapjel és más szó- és szótagjelek kombinációi (akár determinatívumként, akár toldalékként, ligatúrásodva vagy egyszerűen csak egybeírva) adják vissza az URU szó további jelentéseit. A pontosításra alkalmazott jelek lehetnek fonetikai egyértelműsítők és módosítók. Például az URU + UD jelek egymás mellett (URU×UD) az URU<sub>2</sub> hangalakú szót eredményezik, melynek kiejtése valószínűleg urú vagy urúd, azaz az URU mellé írt UD annyit jelent: kettőzd meg az u-hangot a kiejtésnél. A szemantikai komplementumok a jelentést asszociációs alapon módosítják. Az URU×A jelentése „özönvíz”, mivel A = víz, URU = térség. Megfigyelhető, hogy egyes jelentéseket nem az URU alapjellel írtak, hanem az UR+U vagy U+RU variációival. Ezek némelyike azonos jelentésű az URU jelkombinációk némelyikével. Lehetett azonban uru ejtésű több más kombináció is, amelyeknek eredetileg semmi közük az URU hangalakjához, csak jelentéseihez. További fontos jellemzője, hogy a sumer nyelv agglutináló („ragasztó”) típusú, így egész gondolatsorokat, mondatszerkezeteket közölhet egy szóban, összefűzve a megfelelő szavakat. A ḫu-mu-na-ni-ib-dù szó például ezt jelenti: „valóban, azt ott (ő) építette neki”. A szóban csak az alany nincs jelölve (ő), amelyet az „építés” ige múlt idejű, egyes szám harmadik személyű alakja mutat. Általában úgy tartják, hogy a sumer nyelv beszélt nyelvként az i. e. 18. században kihalt, azonban Délkelet-Mezopotámiában, a Tengerföldön még az i. e. 1. évezred elején is sumer személynevek ismertek. Ezen a területen viszont alig maradt fenn írásos emlék, így nem kizárható, hogy a sumer nyelv és sumer írás csak az i. e. 1. évezredben halt ki. Mindezek ellenére még az i. e. 1. században is tanították a templomi iskolákban a sumer nyelvet a papoknak, funkciója körülbelül az volt, mint a középkori Európában a latinnak. ### Akkád ékírás Az akkádok a sumer írás legkorábbi szakaszában már jelen voltak Mezopotámiában. Kulturális különbözőségeik miatt elkülönültek a sumerektől, de néhány évszázad alatt mégis asszimilálódtak, lassanként letelepedtek és saját nyelvüket a sumer ékírással rögzítették. Sarrukín idején átvették a hatalmat Mezopotámia felett, ettől kezdve az akkád nyelven írt ékírásos szövegek szaporodnak, míg a sumer lassanként visszaszorult. I. e. 2500 körüliek az első ismert akkád nyelvű feliratok és i. e. 2000 körül ennek helyét vette át az óasszír és óbabiloni írás. Létrejötte éppen arra az időre esik, amikor a sumereknél már széles körben terjedt az ék alakú vonalak használata, így az akkád írás már mindig ékjeleket ír, teljesen rögzül ez a technika, míg a sumerek még egy-két évszázaddal később is írtak sima vonalas karaktereket. Az ékírás jellegét alapvetően meghatározta a nyelv változása. Az akkád nyelv egy sémi nyelv, amelynek nemcsak a szókészlete, de a hangkészlete is teljesen más, mint a sumeré. Az akkádok eredetileg úgy vették át a sumer szóírást, hogy az így leírt szavakat a saját nyelvükön ejtették ki, vagyis a logogramokat egyszerűen a saját nyelvükre alkalmazták. Ezzel a szójelek máris más hangértéket kaptak, például az akkád ardu (= rabszolga) szó leírására a sumer ìr szójelet használták, amelynek ugyanaz a jelentése (és persze már ebből az egy példából is látszik a sumer és az akkád nyelv oda-vissza egymásrahatásának ténye), valamint a sumer ka írásjelet (= száj) az akkád pu (= száj) leírására használták. Az amorita Jahdun-Lim nevét ia-aḫ-du-li-im formában írták le. A sumer nyelvben nincs olyan félhangzó, amellyel a név kezdődik, ezért az „ia” jelet használták az első szótag leírására. A du szótag helyett a sumer dunt is használhatták volna, de nem tették, az a sémi, aki kiolvasta a sumerből az iaḫdu hangsort, tudta, hogy a saját nyelvén yaḫdun ejtendő. A lim szótagot a sumer li-im jelekkel írták le, mert a sumerben nincs lim szótag, majd a li-im szótagokat a saját nyelvükön értelmezték. Egy további példa erre: = sumer TAR. A sumer nyelvben ez az egyszótagú szó több jelentéssel bírt (csökkentés, feloldás, lazítás, döntés, betegség). Ezekre a fogalmakra az akkád nyelvnek külön szavai voltak: ḫarāşu, parāsu, paţāru, sapāḫu és kettu. Mind az öt szót a változatlanul átvett TAR szójellel írták le, így a TAR (jel neve) immár nemcsak öt fogalom leírására szolgált, hanem öt különböző hangalakú szó leírására (jel jelentése). A későbbiekben az öt szó szókezdő szótagjaként is alkalmazhatták. A hettitáknál csak a tar/dar és a ḫaš szótagot jelenthette. Ennek az ellenkezője, amikor a napāḫu és nūru szavakat (= fény, ragyogás) éppúgy írhatták a BUR<sub>2</sub> és a BU<sub>7</sub> (KU) jelekkel is. Az olyan sémi fogalmakat, amelyeknek nem volt sumer megfelelője, szótagonként írták le, folytatva ezzel a már megkezdett sumer fonetizálási gyakorlatot. Ezt oly módon tették, hogy a sumer szójel akkád hangértékének első – néha utolsó – szótagját olvasták ki. Ezáltal az adott karakternek a sumertől teljesen eltérő hangalakja és jelentése lett. Jó példa erre a DIŠ vagy a DINGIR jelek alakulása, vagy a fentebb említett pu, amelyet ka, qà, pi vagy ga<sub>14</sub> szótagokként is leírhattak. A sumer írásban már megfigyelhető az a jelenség, hogy bármelyik szót írhatták szójellel és szótagjelekkel egyaránt, mindkettőből többféle variációban. A sumer írásnál sumer szemszögből tárgyalt URU szójelre alkalmazott írásjelek egy része az akkádban a -re<sub>2</sub>- és -ri<sub>2</sub>- szótagok leírására alkalmas. A szótag bármilyen szóban előfordulhat, így itt már teljesen lényegtelen, hogy a sumer szónak mi volt a jelentése vagy a kiejtése, bár az URU esetében az akkád szótagérték levezethető a sumer ejtésből. A sumer többjelentésű URU szónak egyes jelentéseire vagy jelentéscsoportjaira az akkád nyelvnek megvolt a külön szava, így az URU-val írták az ālu szót, aminek már csak annyi köze van az URU szóhoz, hogy ugyanazt jelenti. Az ugyanezzel a jellel írt abābu/abūbu szavaknak még ennyi sincs, ezek ugyanis az URU×A-nak megfelelő jelentéssel bírnak. Az URU többi tizenhat jelentésének is megvoltak az akkád megfelelői, ezeket a szavakat az URU megfelelő jeleivel írták le. Egyes esetekben a jelentés bővülhetett és szűkülhetett is. Ugyanakkor az akkád ūru (= meztelenség, vagina, szeméremdomb) szót nem a sumer URU-val írták, hanem a munus-la (= gal<sub>4</sub>-la) jelekkel. (Sumer és óakkád forma: , óbabiloni , újasszír–újbabiloni .) A sumer la-ga szeméremdombot jelent, amelynek egy másik akkád megfelelője a gurištu, és a LA + GA összetételével (la-ga) írták. ( / ) Az akkád ékírásban tehát megsokszorozódott a jelek és jelcsoportok értelmezésének lehetősége, mivel az ékjelek teljesen elvesztették a kapcsolatot az ábrázolás és jelentés között, valamint a szóérték és hangérték között. Ez egy nagyon bonyolult írásrendszerhez vezetett, ennek a bonyolultságnak a különböző változatú egyszerűsítései alakították ki a későbbi ékírástípusokat. Erre nagy szükség is volt. A mai napig vita tárgya például, hogy az eblai levéltárban az A.EN.GA.DU szójelekkel leírt települést Agadeként vagy Argaduként kell-e olvasni. A különbség jelentős az eblai történelem szempontjából is. Ugyanezen a lelőhelyen egy akkád név olvasata Sarrukín vagy Sariginu is lehet, ismét nagyon jelentős az értelmezésbeli különbség. Mindezek a tulajdonságok tették szükségessé az oktatásban a szójegyzékek összeállítását, amelyek nagy segítséget nyújtottak az újkori kutatóknak az ékírás és a nyelv megfejtéséhez. Általános jellemzője, hogy az egyes karakterek egyszerűsödtek és szabványosodtak. Az egyes jeleket alkotó ékek már nem állhattak akárhogyan, mindössze öt alapvető lehetőség maradt. A vízszintes, függőleges, 45°-ban jobbra le illetve balra fel mutató, valamint a fecskefark alakban a szélesebb végükkel egymáshoz illesztett ékekből álló „nagy ékjel”, a „kampósszög”. Minden karakter ezek kombinációiból állt össze. A ferde ékjel a tenû. A más ékekkel módosított jel a gunû, a nagy ékjellel keresztezett pedig a šešig. Egy átlagos karakter öt–tíz ékből áll. Akadnak 20 ékből álló jelek is, de egyes ligatúrák akár 30 ékből is állhatnak. A fejlődés következő lépése az volt, hogy az egyes jelekben lévő ékek számát csökkentették, mindenekelőtt a ferde ékek tűntek el. Az öt lehetőség négy alapjele olyan fontos megkülönböztető jelző, hogy Rykle Borger a 2004-es Mesopotamisches Zeichenlexikonban kifejezetten ezek alapján csoportosította a közölt ékjeleket. AŠ (𒀸), DIŠ (𒁹) GE<sub>23</sub> (DIŠ-tenû, 𒀹), U (𒌋). A ligatúrák száma nőtt a sumerhez képest, és ezek viszonylag bonyolultak. Néha nehéz eldönteni, hogy két, szorosan egymás mellé írt jelcsoport már ligatúra-e, vagy még két önálló karakter. Ebben a legdöntőbb az a jelenség, hogy a ligatúra nem egyszerűen két jel egymás mellé írását jelenti, hanem azok összeolvadását és részleges változását is. A külalakbeli változás mellett ligatúra az is, ahol az összeírt jelcsoportok mást jelentenek, mint külön-külön vett jelentésük összessége. Az akkád ékírás már minden lehetséges jeltípust felvonultat. Vannak szójelek (logogramok), értelmező jelek (determinatívumok), szótagjelek és egyes hangzókat jelölő fontok is. Az akkád ékírás korát az első óakkád dialektus, a tigrisi akkád vezette be, majd az akkád nyelv két önálló nyelvjárásra bomlása vetett véget ennek az i. e. 20. század környékén. Északnyugaton az asszír nyelvjárás alakult ki a tigrisi akkádból, délkeleten az euphratészi akkádhoz tartoztak a babiloni nyelvjárások. Mindkét tájnyelv a maga ízlése szerint igazította át az ékírás jellemzőit, így létrejött az óbabiloni ékírás és az óasszír ékírás. Az akkád nyelvjárások különbözősége talán abból ered, hogy ugyanazon sémi nyelv beszélői különböző időpontokban és különböző irányokból jutottak el Mezopotámiába. Így az óasszír a legészakibb ága a Tigris mentén beszélt óakkádnak, az óbabiloni pedig eredetileg csak az Eufrátesz alsó folyására korlátozódott. ### Eblai ékírás Az eblai nyelv leírására szolgáló eblai írást Paolo Matthiae olasz régész 1974–75-ös ásatásai óta ismerjük. A feltárás epigráfusa, Giovanni Pettinato fordította le és publikálta először ezeket. 1977 nyaráig teljes vagy töredék tábla került elő az eblai palota archívumából. Ezt az írásrendszert körülbelül i. e. 2500-tól i. e. 2200-ig használták, Ebla i. e. 2250 körül hirtelen hanyatlott le. A palota egy nagy tűzvészben elpusztult – valószínűleg Sarrukín hódította meg, bár nem kizárt, hogy kicsit később Narám-Szín –, és a néhány évszázad múlva uralkodó Ibbit-Lim szobrának feliratát már teljes egészében akkádul írták. Az írásrendszer a sumer–akkád ékírást használta, de a helyi nyelvre alkalmazva. A felfedezés meglepő volt, mert addig nem ismertek egyetlen nyugati sémi nyelvet sem i. e. 2000 előttről, márpedig Pettinato éppen a héber és arab ktb (= írni) szógyök alapján kezdte el az eblai nyelv megfejtését. Az irattár jelentőségét sokan abban látják, hogy a héber nevek első ismert formáit tartalmazzák a táblák, mint az Ebrium-dinasztia (vö. héber) vagy az Abramu, Išmàil, Išrail, Daudum, Mikàil, Mikàjà (vö. héber Ábrám, Iszmail, Izrael, Dávid, Mikael, Mikeás). Ezt azonban már a leletek első feltárói, Matthiae és Pettinato is cáfolták, mivel az eblai nyelv és a héber nyelv között olyan különbségeket találtak, amely az eblainak a többi nyugati sémi nyelvtől elkülönülő fejlődését mutatja. Sőt Ebrium neve, amelyet a héber hasonlításban meggyőző analógiának tartanak, szerintük egyenesen a hurri nyelvből származik, az ewri (= úr) szó eblai torzítását látják benne. Ráadásul az eblai uralkodóház utolsó előtti uralkodójáról elnevezett dinasztia is inkább a túlzások közé tartozik. Hozzátartozik azonban a kérdés megítéléséhez, hogy ilyen korai időkben a hurri nyelv feltevése merő fikció, mivel a legelső igazolt hurri nyelvemlékek megjelenése több száz évvel későbbi. Az eblai írásrendszer körülbelül 80%-ban a sumer logogramokat használta, éppúgy, ahogyan kezdetben az akkád, és csak a maradék a saját nyelvű szótagírás. Olvasás során a logogramokat egyszerűen az eblai megfelelővel helyettesítették, így a sumer jelekkel írt szöveget eblaiként olvasták fel. Az óbabilonihoz hasonlóan az írnokiskolák szójegyzékei itt is ismertek. Az eblai szótagok száma viszonylag kevés, ezt kihasználták az oktatásban is. A táblák egy részén a sumer logogramok mellett ugyanaz a szó eblai nyelven szótagolva is szerepel, nyilván a memorizálást elősegítendő, mivel a kis számú szótagjelet gyorsabban és könnyebben megtanulhatták az írnokjelöltek. A listák egyszer tematikusak (például foglalkozások felsorolása), máskor a jelek alakja szerint csoportosulnak. A szójegyzékek egy része megegyezik a szerte Mezopotámiában máshol talált listákkal, csak az eblai nyelvű változatot írták mellé. Ezek a jegyzékek elsődleges szerepet játszottak az eblai nyelv megfejtésében. ### Mári ékírása Mári városának írásrendszerét egyetlen, ötven év alatt (körülbelül i. e. 1800 és i. e. 1750 között) felhalmozott könyvtár alapján ismerjük. Ez a könyvtár Zimrí-Lim palotájának dokumentumraktára volt. Ezek alapján a máribeli nyelv a nyugati sémik egyik ágát képezte. Ezt azonban gyakorlatilag csak a nevekből lehet következtetni, mert az iratokat kevés kivétellel akkád nyelven írták. A két nyelv rokon, de nem azonos. Néhány kisebb kortárs archívum is ismert arról a területről, amely Mári fennhatósága alatt állt, valamint a Zimrí-Lim apja, Jahdun-Lim által emelt Samas-templom feliratos téglái is értékes nyelvemlékek. Elsősorban jogi szövegek tartoznak ide, de néhány kétnyelvű irodalmi alkotás is van köztük, valamint az első hurri nyelvemlékek is megjelennek. ### Óbabiloni ékírás Az óbabiloni nyelv az óakkád délkeleti nyelvjárása. Eltérése az óasszírtól csekély, de az idő múlásával növekvő. Az óbabiloni kor Ur bukásától, Ibbí-Szín halálától, azaz i. e. 2004-től számítódik és mintegy fél évezreden át tart, de az óbabiloni írástípus csak körülbelül száz évvel a történeti kor kezdete után, az i. e. 20. század vége felé jelenik meg. Jellegzetessége, hogy a fonetikus jeleket részesítették előnyben, a szójelek csak elvétve fordulnak elő a leggyakrabban használt főnevek leírására. Ez egyszerűbb azok számára, akik jól beszélik a nyelvet, de sokkal bonyolultabb olvasni, mivel egy-egy karakternek sokféle olvasata lehetséges, amelynek konkrét értéke általában csak a szövegkörnyezetből derül ki. Ezért az óbabiloni feliratokban rendkívül sok az egyértelműsítő jel, amelyek a szó típusára utalnak. Ez a módszer nem újdonság, már a sumerek is alkalmazták, de az óbabiloni írásban jellegzetesen gyakori. Az óbabiloni írnokok számára külön nehézséget jelentett, hogy az óakkád nyelvhez képest az óbabiloni nyelv hangtanilag is megváltozott, míg az írásrendszer nem, így bizonyos hangtani különbségeket nem tudtak az akkád szótagjelekkel megfelelően jelölni. A nyomatékos, a zöngés és zöngétlen hangzók megkülönböztetése nehézkes, hosszas gyakorlást igénylő feladattá vált, amely miatt a bizonytalanabb politikai helyzetű, háborúkkal tarkított késői óbabiloni korszakban ez az írástípus egyre inkább kiszorult a mindennapi életből. Az írás hanyatlását tetézhette az írnokok társadalmi státuszának esése is. Míg a sumer vagy egyiptomi szövegekben az írnokok kitüntetett helyet foglalnak el, az akkád szövegek gyakorlatilag semmilyen információt nem tartalmaznak az írnokokról. Ennek alapján azt lehet feltételezni, hogy ebben az időszakban már nem érte meg a rengeteg tanulást és a ráfordított időt az írnoki pálya. Egyes írnokoknál szakosodást is tapasztalhatunk, ami úgyszintén arra mutat, hogy a rengeteg megtanulni való közül csak speciális esetekre koncentráltak. Voltak hivatalnokok, asztrológiai és csillagászati írásokkal foglalkozók, városi írnokok. Ez utóbbiak az újasszír szövegekben államigazgatási főtisztviselők, de ebből a korból nincs adat a státuszukra. Az írnokok oktatásában háromféle jeljegyzéket alkalmaztak, amelyek a szótagjelek hangértéke szerint, az alakjuk szerint és a sumer megfelelő szerinti csoportosításban tartalmazták a karaktereket. Az utóbbiak táblázatot alkottak, ahol három oszlopban feltüntették a szótagjelet, a sumer és akkád szójel megfelelőt. Vagyis a kiejtés / jel / jel neve rendszerben gondolkodtak. Az óbabiloni írástípust körülbelül i. e. 1500-ig alkalmazták. Az i. e. 16. század körül Mezopotámiában hatalomra jutó III. babiloni dinasztia, vagyis a kassziták írásrendszere és nyelve a középbabiloni, de ez időből jelentéktelen mennyiségű felirat maradt fenn a tipizáláshoz. A diplomáciai levelezés (például az Amarna-levelek írása) óakkád nyelven történt. ### Elámi ékírás Az elámi írásrendszer kezdetei még a sumer időkre nyúlnak vissza, sőt talán kissé megelőzik azt (amennyiben az uruk-kultúra nem sumer). Ezt ma jobb híján proto-elámi írásnak nevezzük, leletei csak Szúzából kerültek elő és jórészt megfejtetlenek. Az elámiak korán kapcsolatba kerültek Mezopotámiával, sokszor beavatkoztak annak politikai életébe, miközben élénk kereskedelmi kapcsolatokat is ápoltak. E kulturális asszimiláció hatására Elámban is elterjedt az ékírás sumer, majd akkád változata, miközben egy hieroglif jellegű írásrendszert is használtak, amely valószínűleg a proto-elámiból alakult ki. Ahogyan az uruk-kultúra írásrendszere is maradhatott volna képjellegűnek, ha az írásra használt felület miatt nem térnek át az egyenes vonalak alkalmazására, úgy a proto-elámi képjelekből önálló hieroglifjellegű írás jött létre, amelyet párhuzamosan használtak a sumer–akkád ékírás mellett mind az epigrafikus felirataikon mind a köznyelvi, országon belüli levelezésben. A proto-elámi a legrégebbi ismert írásrendszer Iránból. Ezt körülbelül i. e. 3100–2900 között használták agyagtáblák feliratain. A proto-elámi írás mai ismereteink szerint az uruk-kultúra idején Mezopotámiában használt piktografikus írásrendszer rokona, valószínűleg nagyrészt logografikus, mivel ezernél több jel alkotja a jelkészletet. Az írásjelek első leletei az uruk-kultúra írásfejlődésének második szakaszából valók, vagyis a piktogramok írássá alakulásának idejéből, de az írásjelek teljesen mások, mint az urukiak. Valószínű, hogy hatással voltak egymásra, de egy eltérő nyelv eltérő szókészletét rögzítették vele. A proto-elámi piktografikus írás jelenleg még megfejtetlen. Az uruki epikus ciklus egyik darabja, az Enmerkar és Aratta ura az írás elámi terjedéséről szól. Az i. e. 1. évezred második felére Elámban egy saját, kényelmes és egyszerű írásrendszer alakult ki, amelyben az Akhaimenida királyok korára a százat alig meghaladó (körülbelül 130) számú szótagjellel együtt összesen 206 különálló írásjel foglalt helyet. E jelek túlnyomó többségének csak egyetlen hangértéke volt, a használt szójelek és értelmező jelek száma nem éri el a húszat. Ez egy határozottan hangjelölő szótagírás, amely a hettitához hasonlóan nemcsak a saját nyelvéhez idomította az írásrendszert, hanem jelentősen leegyszerűsítette és használhatóbbá tette. ### Óasszír ékírás Az óasszír nyelv az óakkád északnyugati nyelvjárása, a Tigris-menti nyelvjárás legészakibb ága. Eltérése az óbabilonitól csekély, de az idő múlásával növekvő. Az i. e. 2. évezred első felére jellemző nyelvi és írásképi elemekkel rendelkezik, de a fennmaradt nyelvemlékek specifikusak, ezért nehéz az összevetés a kortárs óbabilonival vagy a leszármazott újasszírral. Az óasszír dokumentumok többsége kereskedelmi ügyletek lejegyzése az óasszír kereskedelem korából, vagy magánszemélyek egymás közti, illetve a hatóságokkal folytatott levelezése, valamint néhány peres ügyre vonatkozó irat, amelyet „óasszír törvények” címen ismerünk. Nagyon kevés irodalmi téma ismert, míg az újasszír nyelv és írás – annak legfőbb lelőhelye, a ninivei könyvtár miatt – főleg irodalmi alkotások alapján tipizált nyelvjárás. Használatának ideje Kanisban (Kültepe) nagyon pontosan megállapítható. A Karum II réteget követő Ib-ben épített templom gerendáját a dendrokronológia eszközeivel megvizsgálva arra jutottak, hogy a felhasznált fát i. e. 1832-ben vágták ki. Utoljára i. e. 1774-ben újították fel, majd a második agyagtáblás réteget (Ib) is tűzvész pusztította el. Nagyon sok óasszír pecséthenger, illetve azok lenyomata ismert, amelyek jelentősen bővítették az óasszír nyelvre és az időszak történelmére vonatkozó ismereteket. Az akkád írás vegyes írásmódja folytatódott az asszír korszak elején is. Az Asszíria hatalmával fémjelzett északnyugati Mezopotámiában az írásrendszert több lépésben tovább alakították, egyre közelebb jutva a tiszta szótagíráshoz, de azt sosem érték el, még az újbabiloni kor elején is vegyes jellegű. Az óasszír írásrendszer elsősorban Kanis levéltáraiból ismert, amely település Anatólia egy kárumja, és ezen keresztül a hettita ékírás kialakulásának helye. A kereskedelmi feljegyzések és a levelezés a tamkárumok között a mindennapi beszélt nyelven történt, köznapi használatra egyszerűsített jelkészlettel. Nagyjából 100 és 200 közötti az óasszír dokumentumokban ténylegesen használt írásjel, amivel kielégítően kommunikáltak. ### Hettita és luvi ékírás A hettita írásrendszer közvetlenül az óasszír írásból alakult ki az óasszír kereskedelem korszakában. Az írást az asszír kereskedők vitték magukkal, ügyeiket azzal intézték, és ahogyan a helyi lakosság egyre inkább bekapcsolódott az üzleti és politikai életbe, fokozatosan a saját nyelvükön is írtak ugyanazzal az írásmóddal. Az első szövegek, amelyek hettita nyelven készültek asszír írásmóddal, a karum Ib rétegből, az i. e. 19. század végéről vagy az i. e. 18. század elejéről származnak. Az asszír kárum ekkorra átalakult hettita politikai centrummá. A hettita írás átvette az óasszír köznapi írásrendszer jellegzetességeit – mivel a kereskedők és a közigazgatás nem az irodalmi óakkádot használta –, így a jelformákat és azt a szemléletet, hogy a szótagjelek a teljes jelkészlet túlnyomó többségét alkotják. Néhány értelmező jelen és gyakran használt főnevek szójelein kívül csaknem tiszta szótagírást alakítottak ki. A hettitákat azonban nem kötötte a sumer és akkád hagyomány, ezért jóval tovább mentek az egyszerűsítésben és egyértelműségben, mint az asszírok valaha is. A hettita írásban minden szótagnak önálló jele van és minden szótagot csak egy jel jelöl. Ez az írásrendszer messze került a logografikus szemlélettől és egyértelmű hangjelölő tulajdonságai miatt alkalmassá vált további egyszerűsítésekre. Legalább elvi szinten hatott az ugariti ábécé kialakulására. Anatóliában a luvi nyelv írására is használták az ékírást. A luvi ékírás semmiben sem különbözik a hettitától, csak az írás által közvetített nyelv más. A luvik egyébként önálló hieroglif írást fejlesztettek ki, a luvi hieroglif írást. Elterjedt tévedés, hogy hettita hieroglif írásról beszélnek, ami a luvi írás megfejtését megelőző bizonytalan feltevés maradványa. A hettita ékírás a Hettita Birodalom bukásával az i. e. 12. század első felében visszaszorult, az újhettita királyságokban vagy a luvi írást, vagy az újasszír írásrendszert használták. Legtovább az arámi nyelv egyik keveréknyelvében, a szamali nyelvben maradt fenn a használata Szamal területén. Itt is átvették azonban a betűírásokat, a Kilamuva-sztélé már föníciai ábécével íródott. ### Hurri ékírás A hurri nyelvre vonatkozóan jelenleg ellentmondásos adatokat közöl az irodalom. A hurrik megjelenését i. e. 2300-ra teszik, amelyre azonban régészeti bizonyíték nincs. Az első hurri nyelvemlékek csak Mári levéltárában tűnnek fel i. e. 1800 után. A hurri nyelv az óhurrita kor után sok nyelvjárásra bomlott, a nuzibeli levéltár egészen más nyelvi jellegeket mutat, mint az anatóliai írások. A hurri nyelvű szövegek két jelentős lelőhelye Anatólia és Nuzi, Mitanni egykori központi területein nagyon kevés maradt fenn. Az ugariti levéltárban is voltak hurri szövegek, de rossz megtartásuk miatt nehezen értelmezhetők. A legjelentősebb leletek Hattuszaszból és a szapinuvai levéltárból kerültek elő, az utóbbit azonban még nem tették közzé. Jelentős hurri nyelvemlékek Tusratta levelei az Amarna-levelek között (EA#17–29). 1983-ig ez volt a hurri nyelv egyetlen ismert lelete. A hurri nyelv Mitanni bukása után eltűnik a forrásokból, bár nyomai és emléke fennmaradt, például II. Sarrukín egyik feliratán Sausga isten neve jelenik meg. A hurri írás gyakorlatilag megegyezik a hettita írással, a különbség néhány jel ejtésében mutatkozik. ### Újasszír ékírás A vaskorban, körülbelül az i. e. 10. század és az i. e. 6. század között az asszír írás tovább egyszerűsödött, bár a korszak elejére (i. e. 9. század) éppen az jellemző, hogy a szóírásos, bonyolultabb, de egyértelműbb rendszert részesítették előnyben. A nyelvjárás és írásforma legtöbb darabja a ninivei könyvtárból került elő, ezért az íráskép egyszerűsödésének látszata talán azért van, mert Assur-bán-apli – bár azzal dicsekedett, hogy sumerül és akkádul egyaránt olvas – egyszerűsített jelekkel, külön a számára írt táblákat kapott olvasásra. Rengeteg a polifónikus jel (ugyanaz a jel nagy számú eltérő szótagot jelenthet), de éppígy nagyon sok az ugyanarra a szótagra alkalmazható eltérő jelek száma is. Az újasszír írás rengeteg ligatúrát használt, így a karakterek száma tulajdonképpen nőtt, miközben a jelek számának csökkentését igyekeztek elérni azzal, hogy több jelentés vagy olvasás kapcsolódhatott ugyanahhoz a jelhez. A korszak végén az asszír nyelv háttérbe szorult az arámi nyelv mellett. A további hétköznapi írás már az arameus ábécével keletkezett, de az újasszír ékírást az irodalmi hagyomány ápolására megtartották. A betűírás hatására még további változás indult meg, amelyet azonban már visszaszorítottak a hagyományok megtartása miatt. Az újasszír korból már sokkal több írásos emlék maradt fenn, így jelentős korpuszt alkotnak a levelek és gazdasági dokumentumok is. Az újasszír dialektus hirtelen ért véget Ninive megsemmisítésével, i. e. 612 után nem ismert újasszír felirat. Megjegyzendő, hogy az újasszír királyfeliratok többsége újbabiloni írástípussal készült, ami arra utal, hogy az újasszír írás az irodalmi gyűjtemények összeállítására létrehozott írástípus. ### Urartui ékírás Az urartui írás – csakúgy, mint az elámi és a luvi – egyszerre volt hieroglif és ékírásos típusú. A legrégebbi ismert szövegek I. Szarduri uralkodásának idejéből, az i. e. 9. század végéről, Tuspa falairól származnak és jó két évszázadig, Urartu bukásáig használták. Körülbelül kétszáz ékírásos, urartui nyelven írt feliratot találtak eddig. Ez az írástípus az újasszír írásforma egyszerűsített átvétele, sőt eleinte asszír nyelven írtak Urartuban. Hangjelölő, sőt kifejezetten ábécé jellegű, néhány mellékjellel kombinálva. A szótagokból sok esetben csak az egyik hangzót ejtették, vagyis közeledett a betűírás felé. Például az u-gi-iš-ti újasszír jelekkel írt név olvasata Uīšdi. Az urartui szövegekben előforduló mássalhangzók: p, b, t, d, t, k, g, q, s, z, s, š, ʔ, h, m, n, l, r, w, y. Az ókori nyelvek többségéhez hasonlóan ezen mássalhangzók valódi ejtése bizonytalan. Ez az ékírásforma megkülönbözteti a magánhangzókat, nevezetesen az a, e, i, u hangokat. Nem biztos, hogy volt-e o-hang is. Továbbélése feltehető az óperzsa írásban, méd közvetítéssel. ### Újbabiloni ékírás Az újbabiloni írásforma és újbabiloni nyelvjárás első ismert darabja az i. e. 7. századból származik, és meglepő módon az asszír fővárosból, Ninivéből került elő. A jelkészlet és az írás típusa gyakorlatilag megegyezik az újasszírral, a tipizálás a történelmi korszak alapján lehetséges, illetve hang- és nyelvtani változások jellemzik. Az újbabiloni írástípus megjelenése valamivel megelőzi az Újbabiloni Birodalom kialakulását, és jóval túlélte azt, az 1. századig folyamatosan használták. E hosszú időszak során a legjellemzőbb vonása a hagyománytiszteletbe merevedés. Gyakorlatilag minden elérhető sumer és akkád szöveget lemásoltak, általában komolyabb változtatás nélkül, csak újbabiloni nyelvre átdolgozva azokat, vagy éppen az akkád nyelvet frissítve. A Gilgames-eposz újbabiloni változatát is általában „második akkád változatként” említik. Az újbabiloni írásban az újbabiloni hangtani változások jelennek meg, mint például a w gyakran átalakul m-hanggá, az szt betűkapcsolat lt vagy mt lesz. A helyesírás szemszögéből a főnevek és melléknevek nyelvtani eseteinek jelzése esetleges. Az újbabiloni nyelv – amelyet később az arámi erősen befolyásolt – vált a Közel-Kelet elsődleges közlekedő nyelvévé. Az újbabiloni irodalmi szövegek általában archaikus formákban és szintaxissal készültek. Ez a költői dialektus, az úgynevezett „hymnic-epic dialect” (himnikus–epikus nyelvjárás, a görög epikus dialektus mintájára) mesterséges irodalmi nyelvnek tűnik. Emellett élt a „sztenderd babiloninak” nevezett költői nyelv is, amelyet a műveltek, írástudók használtak. A himnikus dialektus és a sztenderd babiloni az összes akkád utódnyelvet használó térségben elnyomta a helyi dialektusokat az irodalomban, így például az asszírt is. A babiloni levelek és gazdasági dokumentumok igazolják a nagy elterjedést. Bár korpusz mérete viszonylag kicsi, az újbabiloni nyelv megtalálható egész Nyugat-Ázsiában, ráadásul diplomáciai nyelvként is szolgált. Az Újbabiloni Birodalom bukásával sem halt ki, egészen a szeleukida korig mindennapi használatban maradt. A templomokban titkosított iratokat gyártottak ezen a nyelven, új kanonikus műveket alkottak és csillagászati (asztrológiai) feljegyzéseket írtak így. A pártus korban keletkezett az utolsó ismert ékírásos felirat. Ez egy csillagászati szöveg, amelyet 75-ben írtak. ### Ugariti ékírás Az ugariti írás első ismert darabjai az i. e. 14. századból származnak. Ekkor még vegyesen készültek a helyi feliratok a hurri és a helyi ugariti nyelv alkalmazásával. A hurri nyelv hamarosan visszaszorult, a hódító Mitanni helyét átvette a hódító Hatti. Az ugariti írás az első ismert ábécé-jellegű írásrendszer. A hurri–hettita szótagírás egyszerűsítésének utolsó állomása. Ebben az írásban összesen harminckét darab különálló jel volt, amelyek abban is különböznek a korábbiaktól, hogy formájukban is leegyszerűsödtek. Ezeket a karaktereket már csak egy vagy néhány darab, jellegzetes módon elhelyezett ék építi fel. Minden jel a megfelelő szó vagy szótag első hangját jelenti. Az első változatai a szótagírásban megszokott mássalhangzóvázas írás miatt csak a mássalhangzókat jelölik, a későbbiekben néhány magánhangzó jele is megjelent. Az írásrendszert Ugarit bukásáig, az i. e. 12. század elejéig biztosan használták, továbbélésére egyelőre nincs bizonyíték. Egyes elemei mégis megjelennek az óperzsa írásban, bár ezek származhatnak Urartuból is, sőt az újbabiloni is létezett még az óperzsa írás keletkezésének idején. ### Óperzsa ékírás Az óperzsa ékírás – mint az ékírások utolsó sarja – egyes vélemények szerint nem belső fejlődés eredménye, hanem tervezett és „elhatározott” írásrendszer, Dárajavaus rendelete alapján hozták létre. Az Akhaimenida uralkodók „nemzeti írást” kívántak létrehozni, így kialakították a szótagírás és hangírás egyedi keverékét az óperzsa írást. Ugyanakkor számos helyen merített az ugariti ábécéből, ami egészen érdekes jelenség, tekintve hogy az ugariti írást ismereteink szerint az i. e. 12. századtól, Ugarit bukásától nem használták, valamint az urartui írnoki hagyományok hatása is látszik, ezért nem kizárt valamilyen íráshagyomány továbbélése sem, ez esetben méd közvetítéssel. Dárajavaus idején még a beszélt nyelvként kihalt újbabilonit is használták tudományos művek írására. ## Átírása A sumer és akkád ékírás jeleinek független jelentései miatt az átírások mindig sokkal konkrétabbak, mint maga az eredeti mű. Az átírások – és különösen a fordítások – olvasásánál mindig figyelembe kell venni, hogy az adott helyen lévő ékjel aktuális átírása már egy szövegértelmezésen alapuló következtetés, és elvileg még nagyon sok egyéb megfelelő is szóba jöhetne. Rövid vagy töredékes szövegek esetén nagyon sokszor előfordul, hogy egyáltalán nem lehet kitalálni, mit akartak leírni, ilyenkor mindig a szóértéket használják. Az ékírásos dokumentumok átírása (transzliteráció) nemzetközileg elfogadott egyezményeken alapul. Ezeknek egy része minden ékírásra vonatkozik, más részük a használt nyelvtől függ. Általános átírási szabvány az utóbbi időben, hogy a különleges ékezeteket a magánhangzókra nem teszik ki. Ehelyett alsó indexbe írt számok jelölik a kiejtési módot. Így például az u esetében az ú helyett u<sub>2</sub>, az ù helyett u<sub>3</sub> alkalmazandó. Az alapesetet nem indexeljük. Ha bizonytalan, akkor az u<sub>x</sub> jelölést helyezik el. Ez a jelrendszer összekeverhető azonban a homonímákra alkalmazott jelöléssel. Az u<sub>8</sub> például nem az u hang nyolcadik kiejtésmódját jelöli, hanem leírásának nyolcadik módját (=LAGAB×GU<sub>4</sub>). Csak az első három eset (alsó index nélkül, valamint a 2 és 3 alsó indexű) jelenti a hangzóejtésre vonatkozó jelölést, a 4-től kezdve az írásváltozatokat jelöli. Ezek az ejtésjelölések azonban lefoglalják a kettes és hármas indexet kivétel nélkül. Például a hettita írásban nincsen -pi- és -pì- (-pi<sub>3</sub>) szótag, csak -pí- (𒁉). Ennek ellenére a -pí- átírása -pi<sub>2</sub>. Ha lenne más írásváltozata, akkor az -pi<sub>4</sub>- lenne, függetlenül attól, hogy nem a negyedik, hanem a második írásváltozat. A ligatúra jele az ×. Az egyben értelmezendő szójeleket ponttal választják el. A „sumerogramokat”, vagyis a sumer eredetű szójeleket nagybetűvel írjuk, például KUG.BABBAR = ezüst. Ugyanezt akkád környezetben – amennyiben az akkád megfelelő ismert, mint ez esetben – kaspum-ként írjuk át. A kiejtés szerinti sumer átírás álló kisbetűs, ahol a szóelemeket kötőjellel választjuk el. Például a <sup>GIŠ</sup>GIBIL.GA.MEŠ logogramcsoport kiejtés szerint írása bilga-meš. A <sup>GIŠ</sup>GIBIL az akkádban gil ejtésű, így vált a név gil-ga-meš olvasatúvá. A sumer nyelv fonetizálása még ma is rendkívül bizonytalan, ezért egyes jelek olvasata változó lehet. Ez a nevekre különösen igaz, mivel ott a szójelekből nem derül ki, melyik jelentését is kellene kiolvasni. Így a sumer neveknek sok változata ismert, mint például Urbau, akit ma Ur-Engurnak neveznek, vagy az Urnammu–Urnamma névpár. A sémi neveknél még bonyolultabb a helyzet, mivel itt a szójel és annak szótagértéke is figyelembe vehető. Így például amikor a kisi URU.MU.UŠ nevű uralkodó nevével először találkoztak, Urumus formában írták át. Amikor akkádra váltották, akkor Ālu-ušaršid (Ālu-ušāru-šiddu) vagy Ālu-šumuš (Ālu-šumu-uššu) lett belőle. Csak jóval később derült ki, hogy itt szótagokat kell olvasni, URU = -ri<sub>2</sub>-, a mu és az uš pedig az akkádban azonos szótagértékkel olvasandó, így Rímus lett belőle, az akkádok egyik királya. ## Hangtana Az ékírás hangtana nehezen adható meg általánosan, mivel az általa leírt nyelvek nagyon különbözőek. A legfőbb ismertetője, hogy az egyszerű szótagok, azaz a fonetikus jelek tizennégy mássalhangzó és négy magánhangzó kombinációi és ugyanezekkel írták le az akkád nyelv tizenhét mássalhangzóból és két félhangzóból álló hangsorát is. A szótagjelek még a sumer nyelv korából származnak, ezért nem jelölik külön a sémi nyelvek egyik fontos elemét, a hangsúlyos (emfatikus) hangzókat. A magánhangzók jelölése is hiányos, például a sumer LI jellel a le és li szótagokat, a NI jellel a né és ni szótagokat írták, de ugyanezzel a NI-vel írták a lé és lí szótagokat is. Az alábbi táblázat a fonetikus jeleket (szótagjeleket) foglalja össze. A teljes jellistát lásd az ékjelek listája cikkben. Ahol a szótag átírása után a jelérték „–” jelet kap, az a font hiányzik az unicode jelkészletből. A teljesen kihúzott mezők azt jelentik, hogy az adott hangzókombináció a szótagjelekben nem létezik. A táblázatban megjelenített karakterek a számítógépre telepített fontkészlettől függően egyaránt lehetnek sumer–akkád, óbabiloni, óasszír vagy egyszerűsített újasszír formájú jelek is. ## Számítógépes megjelenítése Az ékírás jeleit a számítógépre telepített FreeSerif unicode 5.0 vagy későbbi környezetben különböző fontkészletek jelenítik meg. Alapként az accadian.otf jelkészlet a sumer–akkád jelváltozatokat tartalmazza, főleg Rykle Borger 2004-es Mesopotamisches Zeichenlexikon című munkája alapján. Az óbabiloni írásváltozatot a santakku.ttf, az újasszírt az assurbanipal.ttf jeleníti meg. Az óasszír és hettita jelkészlet az ullikummi.ttf. Ezek a fontkészletek azonos kiosztásban tartalmazzák az egyes jelek időbeni változatait, ezért több fontkészlet egyidejű telepítése esetén nem biztos, hogy a megfelelő formát jelenítik meg.
1,518,540
I. Bardülisz illír király
25,584,258
null
[ "Illír uralkodók" ]
Bardülisz (ógörög Βάρδυλις, latin Bardylis, Bardulis; [[ körül – után) az ókori Illír Királyság első név szerint ismert uralkodója, aki előtt megkezdett és -ig tartó hosszú uralkodása alatt egyesítette Dél-Illíria törzseit, és gyakori háborúskodással biztosította Épeirosz és Makedónia egy részének függőségét is. Azonos nevű unokájától, II. Bardülisztől való megkülönböztetésül a történettudományi munkákban neve I. Bardülisz vagy Idősebb Bardülisz alakban is előfordul. A vitatott származású – az ismert elméletek szerint az enkhelék, a dardánok vagy a dasszaréták törzsébe tartozó – Bardülisz egyszerű szénégetőből lett előbb haramiavezér, majd nagy vagyont szerezve az illírek királya. Hatalmi központja a Lünkésztiszi-tavak környékén, a történeti Enkhelé és Dasszarétia vidékén alakult ki. Három évtizedet minden bizonnyal meghaladó uralkodása emelte ki az illíreket a hellenizálódás előtt álló Dél-Balkán népeinek tengeréből, és tette a makedónokkal és az epirótákkal egyenrangú katonai tényezővé. I. e. 393-ban leverte és Illíria kliensállamává tette III. Amüntasz Makedóniáját. A következő évtizedekben meg-megújuló hadjáratok során biztosította a makedón királyok alávetettségét: ismét III. Amüntaszt, II. Alexandroszt, pedig III. Perdikkaszt győzte le. I. Dionüsziosz szürakuszai türannosz szövetségeseként megsemmisítő vereséget mért Épeiroszra, az ezt követően a trónra került I. Alketasz épeiroszi királyt pedig szintén kliensévé tette. Alketasz utódai ellen győztes, pedig vesztes háborút indított. Utóbbi előrejelezte bukását: az epiróták szövetségese, a frissen trónra került II. Philipposz makedón király az Erigón-völgyi csatában megsemmisítő vereséget mért Bardüliszre, az illír sereg derékhada elesett a csatamezőn. Ezzel Bardülisz, és fia, Kleitosz makedón alávetettségben uralkodtak tovább, feltehetően Dasszarétián. ## Származása Az ókori Illír Királyság az század második felében lett számottevő geopolitikai tényező, a meglétére utaló első feljegyzések az évekre keltezhetőek. E félbarbár jellegű államalakulat berendezkedése polidinasztikus és föderatív jellegű volt, vagyis adott időpontban az egymás mellett párhuzamosan létező regionális királyságok közül a katonai és gazdasági erejében a többin felülkerekedő törzs soraiból került ki az illír király. Az antik szerzők az első név szerint említett uralkodót, Bardüliszt kizárólag „illír király”-ként vagy az „illírek királya”-ként címezték (baszileusz Illürión / βασιλεὺς Ίλλυριῶν; baszileusz tón Illürión / βασιλεὺς τῶν Ἰλλυριῶν), az uralkodó törzsi hovatartozása éppen ezért az illír történelem egyik legvitatottabb témája. A Bardülisz uralkodásáról és háborúskodásairól ismert tények alapján tudott, hogy hatalmi centruma a korabeli Épeirosz és Makedónia közé ékelődő Lünkésztiszi-tavak (a mai Ohridi- és Preszpa-tavak) tágabb környezetében volt, ami történelmileg Dasszarétia és Enkhelé régióival azonosítható. Gustav Zippel német történész 1877-ben ebből kiindulva vetette fel annak a lehetőségét, hogy Bardülisz az enkhele illírek törzséből származott. Ezt a hipotézist erősíti egyfelől az illírek mitologikus eredetéről szóló görög eredetmonda, amely szerint az illírek ősatyja, Illüriosz szintén az enkhelék királya volt, másfelől az egyes feltevések szerint az enkhelékhez köthető századi trebeništai, illetve az századi dasszarétiai Selca e Poshtme-i királysírok. N. G. L. Hammond brit ókortörténész egy 1966-os tanulmányában vetette fel annak lehetőségét, hogy Bardülisz valójában a Dardán Királyság uralkodója lehetett. Okfejtésében a következő történelmi körülményekre hívta fel a figyelmet: 1. Sztrabón az autariatákat, az ardiatákat és a dardánokat nevezte meg az illírek három legnagyobb törzseként; 2. Bardülisz átengedte Makedóniának a lünkésztiszi (az egykori enkheléi) területeket, tehát hátországának másutt kellett lennie; 3. Dasszarétia gazdaságilag elmaradott lévén alkalmatlan lehetett bármilyen hatalmi centrum kiépítésére; 4. az adriai partvidék illírek lakta területei túl nagy távolságban voltak; 5. a valamelyest északabbra elterülő Dardánia déli része ellenben ideális helyszínül adódik Bardülisz uralmi központjának. Okfejtésének egyes pontjaival kollégái ugyan vitába szálltak (1.: a taulantokat sem említette Sztrabón, mégis adtak illír uralkodót; 3.: a Selca e Poshtme-i királysírok éppenséggel nem indokolják a stratégiai szempontból egyébként is kedvező elhelyezkedésű Dasszarétia mint lehetséges hatalmi központ mellőzését; 4.: miután Bardülisz lerohanta Epiruszt, a partvidéki illír területek karnyújtásnyira kerültek; stb.), de a történeti szakmunkákban azóta is rendre megemlítik Bardülisz lehetséges dardán származását. Dardán királyi mivolta ellen szól az is, hogy az ókori szerzők a másfél évszázaddal később hatalmon lévő Longaroszt említik az első névről ismert dardán uralkodóként. Az albán történettudomány, ha említi is az uralkodó hovatartozását, Zippel nyomán továbbra is jellemzően az enkhelék királyaként utal rá. Az aromán származású jugoszláv illirológus, Fanula Papazoglu 1965-ben felvetette annak lehetőségét, hogy Bardülisz Szirrhasz lünkésztiszi dinaszta fia és utódja volt. Miltiádész Hadzópulosz görög történész 1984-ben Hammonddal vitába szállva annak a véleményének adott hangot, hogy Bardülisz a dasszaréták királya volt, amit az illír királyság francia monográfusa, Pierre Cabanes is magáévá tett. ## Életútja és uralkodása Az ókori beszámolók alapján az uralmának végét jelentő évi vesztes Erigón-völgyi csata idején Bardülisz kilencvenéves volt. Ennek alapján körülre teszik születési évét. A Curtius Rufus által megőrzött történeti hagyomány szerint társadalmi szempontból nagyon mélyről indult: eredeti mesterségét tekintve bányász és szénégető volt. Tevékenységével felhagyva idővel haramiavezérnek állt, és ennek során mesés vagyont harácsolt össze. A zsákmányt nagylelkűen osztotta meg egyre gyarapodó számú zsiványaival, és végül az így összegyűlt vagyonnak és nagyszámú hívének köszönhetően erőszakkal ragadta magához a hatalmat és építette ki uralmát. Uralkodásának pontos kezdődátuma nem ismert, általában az század elejére teszik. Az évi, makedónok elleni győztes csatában már ő állt az illír sereg élén, azaz bizonyosan csak annyi tudható, hogy az ezt megelőző évek valamelyikében, vagy – figyelembe véve, hogy a századfordulón már ötvenes évei elején járt – az század végén lett illír uralkodó. ### Uralmának gazdasági és katonai alapjai A régészeti ásatások eredményei és az ókori forrásművek értékelése alapján Illíria déli részén fontos gazdasági változások zajlottak le az század fordulóján. Az addig alapvetően pásztorkodó állattartással foglalkozó, elsősorban a hegyvidéki területeket benépesítő illírek egyre intenzívebb növénytermesztésre tértek át. Nagy tömegben jelentek meg alacsonyabban fekvő falvaik, a korábban jelentéktelenebb – bár kezdetlegesen erődített – településeik pedig a régészeti leletek tükrében piacközpontokká és kultikus helyekké fejlődtek. A mezőgazdasági termelés kiteljesedése magával vonta a lakosság megnövekedését, ami egyúttal a harcba vethető férfiak számának megsokszorozódását is jelentette. A part menti görög poliszokkal, Epidamnosszal és Apollóniával már meglévő gazdasági kapcsolatok mellett a régészeti hagyatékban egyre számottevőbbé vált a dél-itáliai és szürakuszai agyagedények aránya, amelyekhez a feltételezések szerint mezőgazdasági terményeiért cserébe jutott hozzá az illír hátország népe. N. G. L. Hammond a dardán területek régészeti ásatásairól előkerült ezüst tridrachmát is Bardülisznek tulajdonítja. Illíria gazdasági megerősödése szerepet játszott Bardülisz katonai sikereiben is. A demográfiai változások mellett azonban a korabeli forrásművek alapján az is megállapítható, hogy az illírek az évekre magukévá tették a hoplita harcmodort és ha szórványosan is, de alkalmazták a phalanxot. Bardülisz ezeknek a tényezőknek köszönhetően tudta uralma alatt egyesíteni a délillír törzsek nagy részét, és fennhatóságát kiterjeszteni Makedónia nyugati, illetve Epirusz északi részére. ### Háborúskodás Makedóniával Diodórosz Szikulosz – vélhetően Ephorosz nyomán közölt – feljegyzéseiből tudjuk, hogy Bardülisz tűnt fel a történelem színpadán. Ebben az évben az illírek a frissen a trónra került III. Amüntasz makedón király ellen vonultak. Bár a makedónok segítségért fordultak Olünthosz városállamához, végül mégis alulmaradtak Bardülisszel szemben. Theopomposz históriája szerint ezt követően az illírek a vélhetően lünkésztiszi származású II. Argaioszt tették meg makedón királynak, és III. Amüntasz csak két évvel később, thesszáliai segítséggel szerezte vissza a trónját. III. Amüntasz Felső-Makedóniája azonban a jelek szerint az Illír Királyság kliensállama lett, és hadisarcot fizetett Bardülisznek. III. Amüntasz talán az illírek felé tett gesztusként körül feleségül vette a hol lünkésztiszi, netán oresztiszi (mindkét esetben makedón), hol illír dinasztaként említett Szirrhasz leányát, Eurüdikét, és így Papazoglu már említett elmélete szerint – tudniillik, hogy az illír király a Lünkésztiszben uralkodó Szirrhasz fia volt – Bardülisz sógorává lett. III. Amüntasz mindettől függetlenül minden bizonnyal igyekezett lerázni magáról az illír igát. Erre utalhat, hogy pontosan tíz esztendővel később, fordulóján Bardülisz illírjei ismét lerohanták Makedóniát, és helyreállították a status quót, Makedónia alávetettségét. (A történetírásban sokáig Diodórosz tévesztésének, a tíz évvel korábbi hadjárat akaratlan duplázásának tekintették a 383/382-es eseményeket, de ennek lehetőségét napjainkra elvetették.) A következő bő évtizedre ismét nyugalom állt be az illír–makedón kapcsolatokban, de a III. Amüntasz bekövetkezett halálát követően trónra lépő II. Alexandrosz ismét megkísérelt megszabadulni az illír fennhatóságtól. Az illírekkel szembeni összecsapásban azonban ő is alulmaradt, és a büntetésként kirótt hadisarc felett öccsét, a leendő II. Philipposzt is túszként magukkal vitték az illír udvarba (később azonban a thébaiak gondoskodására bízták a királyi sarjat). ### Háborúskodás Épeirosszal Szintén Diodórosztól tudjuk, hogy az század elején, a peloponnészoszi háborút követően a görög óhazában bekövetkezett politikai és gazdasági válság miatt Szürakuszai türannoszának, I. Dionüsziosznak a kereskedelmi bevételek visszaesésével kellett szembenéznie. Ezért új piacokat keresett a szürakuszai termékeknek, és egyebek mellett az Adriai-tenger gyarmatosítását tűzte ki célul. Az Adria szabad hajózhatóságának kulcsa elsősorban a Hüdroszi-szoros és az epiruszi partvidék biztosítása volt. Ezért az udvarában száműzetésben élő I. Alketasz épeiroszi király közbenjárásával szövetséget kötött az illírekkel. Hogy segítségére legyenek I. Alketasz hatalmának restaurációjában, kétezer harcost és ötszáz rend teljes vértezetet bocsátott Bardülisz rendelkezésére. Mindennek egyik régészeti tanúbizonysága az apollóniai nekropoliszban, egy illír harcos sírjából előkerült, Gorgó-fejjel díszített dél-itáliai fejvért. Bardülisz illírjei végül nagy sereggel megtámadták Épeiroszt, feldúlták a vidéket, majd megsemmisítő vereséget mértek az ellenük vonuló epirótákra. A csatamezőn mintegy 15 ezer, főként molossz katona vesztette életét. Spárta nagy haderővel az epiróták megsegítésére sietett, és véget vetett az illírek ellenségeskedéseinek. Alketasz ismét elfoglalhatta trónját, ezzel megnyílt az Adria-vidék gyarmatosításának lehetősége Szürakuszai előtt, és I. Dionüsziosz még ugyanabban az évben megalapította Issza városát. I. Alketasz meghalt, s két fia, I. Neoptolemosz és Arümbasz társuralkodókként irányították tovább Épeiroszt. Ez egyszersmind változásokat hozhatott az Illíriával szembeni politikába is, és Bardülisz serege mélyen behatolt az epiróták területére, hogy dominanciáját biztosítsa a függetlenedni vágyó épeiroszi királyok felett. I. Neoptolemosz és Arümbasz erős szövetséges után néztek, és az illírek fő ellenségében, III. Perdikkasz makedón királyban találták meg a lehetséges pártfogót. A szövetség azonban ekkor még nem tudta kifejteni hatását, III. Perdikkasz maga is hadisarcot fizetve az illírek függőségében állt. Hogy elejét vegye az ellene való szövetkezés kibontakozásának, fordulóján Bardülisz ismét lerohanta Epiruszt. Diódorosz és Frontinus krónikái szerint a támadás hírére Arümbasz Aitóliába menekítette a civil lakosság nagy részét, és hagyta, hogy az illírek szabadon végigdúlják elhagyott városaikat. Mindez azonban csupán csel volt. Amikor az illír csapatok hadizsákmánnyal megrakottan indultak vissza Illíriába, az epiróta hadsereg rájuk támadt, szétszórta menetoszlopaikat és kiverte őket az országból. Bardülisz jobbnak látta a szövetség másik tagja ellen fordítani fegyvereit: a makedón III. Perdikkasz ellen vonult, és ezúttal fényes győzelmet aratott, négyezer makedón harcos és maga a makedón király is elesett a harcmezőn. ### Az Erigón-völgyi csata III\. Perdikkasz halála után – rövid átmeneti időt követően – II. Philipposz, a tíz évvel korábban az illírek túszává lett fiatal trónörökös lett Makedónia új uralkodója. Apja és bátyjai fiaskóit megbosszulva és feledtetve először leigázta a politikai válsággal küzdő Paión Királyságot, majd figyelmét az illírek elleni hadjáratra összpontosította. Hadseregének fő ütőereje az elit lovasság volt, de II. Philipposz nagy gondot fordított a gyalogosok fegyverzetének korszerűsítésére, illetve sajátos phalanxformációjuk kidolgozására, sőt, telén hadgyakorlatokat is tartott. Később szokásává vált módon ekkor is dinasztikus kapcsolatokkal igyekezett ellenfele gyanakvását elaltatni: uralkodása elején nőül vette Audaté illír hercegnőt, aki egyes feltételezések szerint Bardülisz leánya vagy – az illír király élemedett korát figyelembe véve, inkább – unokahúga volt. A következő évben, a makedón uralkodó 10 ezer gyalogos és 600 lovas élén behatolt Illíria területére. Bardülisz először követeket menesztett a makedón király elé, hogy békés módon rendezzék nézeteltéréseiket. Ajánlata úgy szólt, hogy egymás szövetségeseivé válva mindenki megtarthassa az elmúlt háborúkban megszerzett területeket. Philipposz azonban nem fogadta el a feltételeket, ragaszkodott hozzá, hogy az illírek kivonuljanak a korábbi évtizedekben elfoglalt makedóniai városokból. A nemleges választ hírül véve Bardülisz felkészült az összecsapásra. Hadereje csaknem megegyezett a makedónokéval: 10 ezer, jobbára hoplita gyalogosból és 500 lovasból álló serege élén Philipposz ellen vonult. Az összecsapásra a Lünkésztiszi-tavaktól keletre, Lünkésztiszben, az Erigón folyó völgyében, a mai Bitola környékén került sor. A makedónok legjobbjait magában foglaló jobbszárny lovassága az illír arcvonalat kikerülve oldalba támadta az illír sereget, II. Philipposz pedig emberei élén szemből támadva tartotta nyomás alatt az ellenséget. A phalanxszerű négyszög alakzatba rendeződött illír alakulatok keményen állták a rohamot, és eleinte meglehetősen kiegyenlített küzdelem folyt. Egyik sereg veszteségei sem haladták meg a másikéit, a hadi állás pedig a nap folyamán változatosan alakult. Végül a makedón lovasok megsokszorozták támadásuk erejét és sikeresen áttörték magukat az illíreken, ezzel alakulataikat szétszórták és meghátrálásra késztették őket. A makedón sereg is érzékeny veszteségeket szenvedett el, ezért nem vetették magukat a menekülő illírek nyomába. A harcmezőn így is hétezer illír, Bardülisz seregének csaknem háromnegyede maradt holtan. Maga Bardülisz, noha kilencvenéves volt a csata időpontjában, lóháton harcolva állt helyt a makedónok elleni harcban. A csatát követően II. Philipposz és Bardülisz békét kötöttek, amelynek értelmében az illírek kivonultak a korábban elfoglalt nyugat-makedóniai területekről, Lünkésztisz vidékéről. Ezzel beérett a korábbi epiróta–makedón szövetség is, II. Philipposz feleségül vette I. Neoptolemosz leányát, Olümpiaszt, aki ezzel negyedik asszonya és a majdani világhódító, III. Alexandrosz (ismertebb nevén Nagy Sándor) anyja lett. Makedónia még ugyanabban az évben, protektorátust vállalt Epirusz felett, végül pedig környékén birodalmához csatolta az egykori molossz területeket is. ### Halála és utódlása Noha a korabeli forrásokban nem utalnak arra, hogy Bardülisz is meghalt volna az uralmára nézve végzetes csatában, egyes történeti munkák mégis az Erigón völgyében elesettek között tartják számon. A források szerint azonban békét kötött II. Philipposszal, tehát túl kellett élnie a csatát, a történeti munkák azonban röviddel az ütközet utánra teszik halálának idejét. A békekötés után mindenesetre uralmának vége szakadt, királysága Makedónia kliensállama lett, és az is maradt a következő negyedszázadban, utódja, Kleitosz uralkodása alatt is. Kleitoszt egyöntetűen Bardülisz (kései születésű) fiaként tartja számon a történettudomány. Emellett időről időre felmerül, hogy Bardülisz lehetett az apja Grabosznak, Pleuratosznak, sőt, Glaukiasznak is, de e hipotézisek erősen kétségesek, különösen a kilencvenéves Bardülisz feltételezett halála után huszonhárom évvel a taulantok királyává lett Glaukiasz esetében. A legelfogadottabb feltételezések szerint úgy fest, hogy Bardülisz körül bekövetkezett halála után hatalmi vákuum keletkezett, amelyben rövid időre egy másik törzs uralkodója, Grabosz vette át az Illír Királyság irányítását. Miután ő is vereséget szenvedett a makedónoktól, az adriai partvidék taulant törzse kerekedett felül a hatalomért folyó harcban, és Pleuratosz, valamint Glaukiasz uralkodásával a taulantok voltak hatalmon az század végéig. Ezzel párhuzamosan, ahogy említettük, Kleitosz a Makedón Királyság klienseként uralkodott, valószínűleg Dasszarétiában, majd a makedón iga elleni lázadását, a pélioni csata elvesztését követően részleges hatalma is megszűnt. Bardülisz házának azonban Kleitosz leverésével még nem szakadt magva. Bardülisz unokáját, Kleitosz fiát, II. Bardüliszt az ókori forrásmunkák az illír királyok között említik, de uralkodásának körülményei, sőt, időpontjai is meglehetősen tisztázatlanok. Nagy vonalakban a kb. és 290 közötti évtizedekre teszik uralmát, és feltételezik, hogy Dasszarétiában ugyan, de helyreállította nagyapja enkhele királyságát. A kb. és 260 között uralkodó Monuniosz és utódja, Mütilosz egyes elméletek szerint II. Bardülisz leszármazottai lehettek, amit valószínűsíthet az a körülmény, hogy Monuniosz feltételezett nyughelye az egykori dasszarétiai Selca e Poshtme-i királysírok egyike. ## Emlékezete Bardülisz rendhagyó életútjáról, a királlyá lett haramiavezérről Cicero – a történetíró Theopomposzra hivatkozva – ezekkel a szavakkal emlékezett meg: „Bardulis Illyrius latro ... magnas opes habuit”, azaz „Bardülisz, az illír haramia [...] hatalmas vagyon ura lett” (Cicero: De Officiis, 2.11.40). Shakespeare VI. Henrik című darabjának egyik szereplője szájába adja a következő szavakat, amelyekben Cicero Bardülisze – fordításról fordításra torzuló névalakkal – már mint hírhedt kalózvezér jelenik meg: Bardülisz nevének egyik népetimológiás értelmezése a mai albán nyelv bardhë (’fehér’) és yll (’csillag’) szavai alapján ’fehér csillag’, de a ’fehéres; ősz hajú’ jelentésű bardhul szóval is összefüggésbe hozták. 1990-ben az Albán Posta egy emlékbélyeg-sorozatot adott ki az illír történelem nagy alakjairól, amelynek legmagasabb címletű, 1,80 lekes darabján Bardülisz alakja látható. Az albán főváros, Tirana, a koszovói Pristina és Prizren egy-egy utcája az illír uralkodó nevét viseli (Rruga Bardhyl, illetve Rruga Mbreti Bardhyl, azaz ’Bardülisz király utca’). A tudományosan nem tisztázott, de Albániában meglehetősen közkeletű illír–albán kontinuitáselmélet okán a Bardhyl a kedvelt és gyakori férfinevek egyike. Nevezetesebb viselői között említhető Bardhyl Pogoni irodalomtörténész és Bardhyl Demiraj nyelvész.
249,057
Solti György
26,930,090
null
[ "1912-ben született személyek", "1997-ben elhunyt személyek", "A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek", "A Farkasréti temetőben eltemetett személyek", "A francia Becsületrend magyar kitüntetettjei", "Bartók–Pásztory-díjasok", "Budapesten született személyek", "Dohnányi Ernő tanítványai", "Grammy-díjasok", "Kiemelt cikkek", "Magyar emigránsok az Egyesült Királyságban", "Magyar karmesterek", "Magyar zongoristák", "Zsidó származású magyarok" ]
Solti György (nemzetközileg Sir Georg Solti néven ismert; Budapest, 1912. október 21. – Antibes, 1997. szeptember 5.) harminc egyszeres Grammy-díjas magyar karmester, zongoraművész és zeneigazgató. Világszerte ismertté operadirigensi fellépései tették. Zeneakadémiai tanulmányait zongora és zeneszerzés szakon 1927–31 között végezte, majd 1932-től az Operaház korrepetitora volt. 1936-ban a Salzburgi Ünnepi Játékokon Arturo Toscanini asszisztenseként működött közre. Először 1938-ban állt zenekar élére: Mozart Figaro házassága című operáját vezényelte. Zsidó származása miatt emigrálnia kellett: 1939–45 között Svájcban élt. 1942-ben elnyerte a genfi zongoraverseny első díját, és ezzel megalapozta ismertségét. A második világháború után ismerősei a Bajor Állami Opera főzeneigazgatói tisztségéhez segítették. 1952-ben a frankfurti opera főzeneigazgatója lett, majd 1959-ben a londoni Royal Opera House alkalmazta. Újjászervezte és a világ legjobb operaházai közé emelte a londoni társulatot. 1969-től a Chicagói Szimfonikus Zenekar igazgatója volt, itt a szokásos operarepertoár mellett szimfonikus műveket is vezényelhetett. 1971-től az Orchestre de Paris zeneigazgatója, 1985-től pedig a Londoni Szimfonikusok főzeneigazgatójaként dolgozott. Kiváló hanglemez-dirigensként tartják számon; külön tehetsége volt a stúdiómunkához. Számtalan lemeze közül kiemelkedik Richard Wagner Ring ciklusának teljes felvétele a Bécsi Filharmonikusok élén. 31 Grammy-díjat kapott, európai és amerikai egyetemek avatták díszdoktorukká, az angol királynő pedig lovaggá ütötte (KBE). Hatalmas repertoárja volt, és ennek részeként világszerte fáradhatatlanul propagálta magyar szerzők – Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Weiner Leó – műveit. Élete utolsó lemezét is magyar komponisták műveiből állította össze. Egy dél-franciaországi fürdőhelyen hunyt el; hamvait kérésére a budapesti Farkasréti temetőben, Bartók Béla sírja mellett helyezték örök nyugalomra. Síremlékén ez olvasható: „Hazatért”. ## Életpályája ### Gyermekkora 1912\. október 21-én született Budán, egy Vérmező utcai lakásban, a Stern család második gyermekeként. Apja, Stern Móricz 1878-ban Balatonfőkajáron született, majd két fivérével Budapestre költözött. Lisztkereskedőként, később biztosító- és ingatlanügynökként dolgozott. Édesanyja, Rosenbaum Teréz a dél-magyarországi Bácskából, Adáról származott. Egy nővére és három fivére volt. Családja több ismert személyiséget adott a világnak, így például másodfokú unokatestvére volt Moholy-Nagy László fényképész. Unokatestvére Solti édesanyja legfiatalabb testvérének a fia volt Emery Reeves, a neves újságíró, kiadó és műgyűjtő. Apja könnyebb érvényesülésük reményében egy magyar kisváros, Solt neve után a Solti családnevet adta gyerekeinek. Apját 1914-ben, az első világháború kitörésekor behívták katonai szolgálatra, és őt követve az egész család Veszprémbe költözött. A háború után súlyos anyagi gondokkal küzdöttek, ekkor költöztek vissza Budapestre, egy Maros utcai bérházba. Röviddel a család Budapestre visszatérése után a gyerekeket beíratták az iskolába – az ifjú György ekkor hatéves volt. Édesanyja fedezte fel kiváló énekhangját és jó hallását. Ennek továbbfejlesztése érdekében zongoraórákra járatta a fiút, pedig az ifjú Solti inkább rajongott a labdarúgásért, mint a zenéért. Első tanára az Operaház német hárfása volt, akinek durva módszerei miatt hat hónap múlva kérte az órák felfüggesztését. Ezután ismét szenvedélyének, a labdarúgásnak élt. Másodikos korában, egy iskolai énekórán támadt fel benne a zene iránti érdeklődés, amikor rájött, hogy ő sokkal jobban zongorázik, mint az énekórákat kísérő fiú. Nyolcéves volt, amikor ismét zongorázni kezdett. Nővére, a nyolc évvel idősebb Lilly is ekkor kezdett el énekelni, így szülei úgy gondolták, spórolnának, ha a fiuk kísérné Lillyt zongorán. Új oktatója Kóczy tanárnő volt, aki egészen régimódi zongoratechnikát tanított. ### Zenei tanulmányai Tízévesen sikeresen felvételizett a Fodor Zeneiskolába, ami a Liszt Ferenc Zeneakadémia mellett Magyarország második legjelentősebb zenei intézete volt. Laurisin Miklós, az elméleti tanárok egyike tanította zongorázni, ő ismertette meg vele a legújabb technikákat. Két év Fodor-iskola után sikeresen felvételizett a Zeneakadémiára, ahol aztán hat évig tanult. Az első ottani zongoratanára Székely Arnold volt, aki ugyanazon régi módszereket kedvelte, mint Kóczy tanárnő. Székely osztályában ismerkedett meg Fischer Annieval, aki a 20. század egyik legjelentősebb zongoraművésze lett. Amikor pár év múlva Székely Arnold tüdőgyulladásban megbetegedett, az osztály vezetését Bartók Béla vette át, aki szintén kiváló zongorista volt. Tizenhárom évesen megnyert egy budapesti politikus által támogatott zongoravetélkedőt, amelyen többek közt egy saját szerzeményét is eljátszotta. Édesanyja, aki második Mozartnak tartotta fiát, meggyőzte a politikust, hogy írjon ajánlólevelet az Akadémia legismertebb zeneszerzés-tanárának, Kodály Zoltánnak. Kodály fogadta is őket, és az ifjú Solti kompozícióit meghallgatva annyit mondott, hogy a fiúnak előbb tanulmányaival kéne végeznie, utána majd beszélgethetnek. A magát sértve érző anya elvitte fiát Siklós Alberthez, az Akadémia másik zeneszerzés-professzorához, aki végül befogadta növendékének. Siklós Kodállyal szemben a zeneszerzés konzervatív vonulatát képviselte. A kurzust Solti sikeresen befejezte. Diplomamunkaként egy vonósnégyest írt, és ezzel zeneszerző pályafutása véget is ért. Az Akadémián a zenetörténetet Molnár Antal tanította, a karmester-kurzust pedig Unger Ernő, aki diákjainak mindig azt tanította, hogy kicsi, merev, csuklómozdulatokkal vezényeljenek. Ezután saját bevallása szerint évekbe tellett, amíg Solti le tudott szokni erről a technikáról. Az ifjú Soltit a leginkább a kamarazene osztály érdekelte. Ennek a tanára Weiner Leó volt, aki perfekcionizmusra tanította diákjait, és megismertette velük szinte az egész zenei repertoárt Mozarttól Brahmsig. Az Akadémia utolsó két évében Dohnányi Ernőnél, a nemzetközileg elismert zongoristánál, karmesternél és zeneszerzőnél tanult komponálást és zongoraművészetet. Zenei fejlődésének másik fontos alkotóeleme a koncertlátogatás volt. Budapesten abban az időben rengeteg híres zongorista adott koncertet vagy az Akadémia dísztermében, vagy a Vigadóban. A legnagyobb hatással egy fiatal orosz zongorista, Vladimir Horowitz volt rá, de hallotta még Emil von Sauert, Liszt tanítványát és Rachmaninovot is. Az első olyan szimfonikus mű, amely komolyan hatott rá, Beethoven 5. szimfóniája volt, amit tizennégy évesen hallott Erich Kleiber vezényletével. Az előadás monumentalitása annyira lenyűgözte, hogy eldöntötte, nem zongorista lesz, hanem karmester. Diákkorában nem látogatta rendszeresen az Operaházat: amint később beismerte, tizenkét évesen elaludt A nürnbergi mesterdalnokok egyik előadásán. Az azonban nagy élmény volt, amikor Budapestre érkezett Richard Strauss, hogy elvezényelje új operáját, az Egyiptomi Helénát. Leginkább az idős zeneszerző visszafogott gesztusai hatottak rá. ### Korrepetitor munkássága Felismerte, hogy csak úgy lehet jó karmester, ha operaházban kezd dolgozni, ezért rögtön a Zeneakadémián tett államvizsgái után (1930-ban zongora, 1931-ben zeneszerzés diploma) felkereste Radnai Miklóst, az Operaház igazgatóját, aki az Akadémián zeneelméletet tanított, és ő egy évig fizetés nélküli asszisztensként alkalmazta. Ekkor az Operaház főzeneigazgatója Arturo Toscanini tanítványa, Sergio Failoni volt, a második karmester Fleischer Antal, a harmadik karmester pedig Berg Ottó. Valamivel később Ferencsik János (aki csak öt évvel volt idősebb Soltinál) átvett néhány előadást Fleischertől és Bergtől. Solti könnyedén alkalmazkodott az operaházi körülményekhez, korrepetitor szerződését meg is hosszabbították egy évvel. Mint sikeres korrepetitort az együttes tizenöt-húsz tagja is rendszeresen alkalmazta, tehát elég jól keresett. Hogy az Operaház közelében lakhasson, a szülei a Maros utcából a pesti Király utcába költöztették át a családot. Zsidóként azonban az ifjú Soltinak semmi esélye sem volt vezényelni, függetlenül attól, hogy korrepetitorként mekkora tapasztalatot szerzett. Amikor Josef Krips Budapestre érkezett, hogy elvezényelje Hubay Jenő Anna Karenina című operáját, Solti megkérdezte, hogy tud-e segíteni, tudná-e alkalmazni Karlsruhéban asszisztensként. Mivel Krips elégedett volt Solti munkájával és szabad állás is volt Karlsruhéban, alkalmazta őt. 1932\. október elején érkezett Karlsruhéba. Legnagyobb gondja a német nyelvvel volt, hiszen Magyarországon minden operát magyarul adtak elő. Az első opera, amit gondozott, Wagner Lohengrinje volt. Bár csak Kripsszel dolgozott együtt, de megismerkedett a második karmesterrel, Rudolf Schwartzcal és a harmadik karmesterrel, Joseph Keilberthtel is. Két hónappal Karlsruhéba érkezése után a helyi lapban, a Völkischer Beobachterben megjelent egy Kripset támadó cikk, amely kifogásolta, hogy egy Ostjudét alkalmazott. Mint kiderült, a zenekar egyik tagja meggyőződéses náci volt, és mindenképpen meg akart szabadulni Soltitól. Krips kénytelen volt engedni, de beajánlotta Joseph Rosenstocknak, a mannheimi operaház vezető karmesterének. Továbbá azt tanácsolta Soltinak, hogy miután decemberben befejezi a munkáját Karlsruhéban, térjen vissza Magyarországra, és ott várja meg a következő év januári német választás eredményét. 1933 januárjában Hitler került hatalomra. Röviddel ezután elbocsátották Mannheimben Rosenstockot, Karlruhéban Kripset és Schwartzot is, csak a nem zsidó Keilberth maradhatott. Ezzel Solti németországi karrierje meghiúsult. Budapestre visszatérve Ferencsik ismét alkalmazta egy évadra korrepetitorként. A Németországban dúló zsidóellenes politika miatt Budapestre is számos neves zsidó karmester érkezett, ami kiváló alkalom volt arra, hogy a pályakezdő Solti megismerje munkásságukat. Együtt dolgozott Bruno Walterral, Issay Dobrowennel, látta vezényelni Otto Klemperert és Fritz Buscht. Együtt dolgozhatott példaképével, Erich Kleiberrel is A rózsalovag és a Szöktetés a szerájból előadásainak előkészítésén. 1936 nyarán látogatott el először a Salzburgi Ünnepi Játékokra, ahol nem hivatalosan sikerült bejutnia néhány próbára és előadásra is. Bár Bruno Walter és több más neves zenész is közreműködött, a fesztivál fő attrakciója mégis Arturo Toscanini volt. A következő nyáron Solti úgy döntött, hogy ismét elmegy Salzburgba. Az operaház igazgatójától szerzett egy ajánlólevelet, és ennek köszönhetően Salzburgban alkalmazták korrepetitornak Herbert Graf rendező mellé. Amikor először lement a zenekari árokba, hogy elfoglalja helyét a zongora mellett, csodálkozására Toscanini lépett a pulpitusra. Az akkor tomboló influenzajárványban Erich Leinsdorf, az olasz maestro asszisztense is megbetegedett, így Solti ugrott be a helyére, mivel már ismerte A varázsfuvola partitúráját. Ezen a nyáron nem kapott fizetést, de mielőtt hazautazott volna, Puthon báró, a fesztivál intendánsa irodájába hívatta, és szerződtette a következő nyárra Toscanini korrepetitorának. Októberben, alig két hónappal az Ünnepi Játékok után Toscanini a Bécsi Filharmonikusokkal Budapestre látogatott, így Solti ismét találkozhatott az idős mesterrel. A budapesti sajtó is felkapta a hírt, így Solti egy csapásra elismert zenésszé vált. Közben folyamatosan próbálkozott az Operaház igazgatóságánál, hogy engedjék őt is vezényelni. Végül 1938. március 11-én szerveztek neki egy előadást, Mozart Figaro házasságát. Az előadás sikerét beárnyékolta az aggodalom, hiszen Németország éppen akkor jelentette be az Anschlusst. Bár a Wehrmacht 1938-ban nem vonult be Magyarországra, Horthy Miklós kormányzata mégis újabb megszorításokkal sújtotta a zsidókat. Solti eleinte meg tudta tartani az állását, mivel sikerült bizonyítania, hogy családja több mint ötven éve Magyarországon él. Amikor a politikai vihar még erősebb lett, úgy határozott, hogy megpróbál máshol munkát keresni. Komoly lehetőséget adott Doráti Antal barátsága, akinek édesapja hegedűs volt az Operaház zenekarában, ő pedig húszas éveinek elején külföldre ment, és 1933 óta a híres Ballets Russes de Monte-Carlo karmestere volt. Doráti 1938-ban Londonba hívta Soltit, hogy a Covent Gardenban vezényelje a balett-társulat szezonjának egy részét. Körülbelül egy hónapot maradt az angol fővárosban. Ezalatt rádöbbent, hogy balettelőadások vezénylésére alkalmatlan, ugyanis képtelen alkalmazkodni a táncosok taktusához. Az előadások sikeresek voltak, sőt a társulat igazgatója felajánlotta számára, hogy utazzon velük egy ausztráliai turnéra, de Solti inkább hazautazott. Előtte még ellátogatott Oslóba, ahova Issay Dobrowen hívta meg, hogy segítsen betanítani a Figaro házasságát, amit ő vezényelt a királyi operaházban. 1939-ben Magyarországon új zsidótörvényt hoztak, és ezután zsidó nem tölthetett be semmilyen állami fizetéssel járó pozíciót, teljesen függetlenül attól, hogy ősei hány éve éltek Magyarországon. Az állam által finanszírozott budapesti Operaház minden alkalmazottja közalkalmazott volt, így Soltit is elbocsátották. Megélhetést az biztosított számára, hogy magánúton továbbra is korrepetálta a társulat énekeseit. 1939 januárjában Dobrowen meghívására ismét Skandináviába utazott, ahol előbb a Norvég Rádió Zenekarával, majd Stockholmban a Svéd Rádió Zenekarával lépett fel. Itt találkozott Fritz Buschsal, aki azonban nem tudott neki munkát szerezni, hiszen a térség már csordultig volt menekült zenészekkel. Solti visszatért Budapestre, ahol aztán Fellner Alfréd budapesti gyáros barátja tanácsára úgy döntött, hogy Svájcba, Luzernbe utazik, ahol Toscanini is vezényelt a Nemzetközi Zenei Heteken. Úgy gondolta, hogy Toscaninitől próbál segítséget kérni. ### Svájci emigráció 1939\. augusztus 15-én, huszonhat évesen indult el Luzernbe. Sikerült beszélnie Toscaninivel, aki felajánlotta, hogy ősszel, miután visszatért New Yorkba, keresse fel, és megpróbál majd segíteni neki. E találkozás után vissza akart térni Budapestre, de édesanyja figyelmeztető távirata miatt mégis úgy döntött, hogy Svájcban marad. Luzernben Max Hirzel, egy zürichi tenor karolta fel, aki a Drezdai Opera tagjaként többször is énekelt Budapesten. Meghívta magához lakni, amíg az amerikai vízum megérkezik, és felkérte Soltit, hogy segítsen korrepetálni a Trisztán és Izolda betanulásánál. Az amerikai konzulátuson tudatták vele, hogy a magyar bevándorlók számára meghatározott kvóta az elkövetkező ötven évre betelt, így reménytelenné vált, hogy kiutazzon New Yorkba Toscaninihez. Solti megpróbált munkaszerződést szerezni. Az 1940-es szezonra Cincinnatiban, Salgó Sándor Amerikában elő hegedűművész segítségével sikerült ugyan munkaszerződést szereznie, de a konzulátuson nem fogadták el, így Solti Svájcban maradt. Itt számos zenei élményben volt része, hiszen megismerkedett a híres tenorral, Richard Tauberral, aki Ausztriából menekült ide zsidó volta miatt. Ugyanakkor hallotta Walter Giesekinget zongorázni, látta Wilhelm Furtwänglert és Clement Krausst vezényelni. Svájcból próbált Magyarországon rekedt családján segíteni. A második világháborút az édesanyja egy pincében bujkálva vészelte át, nővére parasztasszonynak álcázva élte túl, apja viszont 1943-ban elhunyt cukorbetegségben. 1941 elején Hirzelné miatt elköltözött, és egy apró szuterénlakást bérelt, amelyben zongora is volt. Ekkor értesült arról, hogy Genfben zenei versenyt rendeznek, és úgy határozott, hogy maga is benevez. Koncertezéssel tartotta fenn magát. Ismerőseinek és pártolóinak köszönhetőn 1942 februárjában felkérték, hogy a genfi operaházban vezényelje el kétszer Massenet Wertherjét, később a winterthuri városi zenekarral koncertezett. Fontos áttörést jelentett számára, hogy 1942 októberében megnyerte a fődíjat a svájci zenei verseny zongora kategóriájában. Ezekben az években baráti köre jelentősen bővült, Zürichben rengeteg menekült élt, tőlük tanult meg bridzsezni. Miután a pénzforrások lassan elapadtak, sok magyar számára a kártyajáték volt az egyetlen lehetőség, hogy pénzhez jusson. Egyik barátja tüdőgyulladást kapott, és beutalták a leysini szanatóriumba, ahol koncertet szervezett Soltinak, hogy a betegeket szórakoztassa. A genfi díj és a koncert fordulópontot jelentett svájci életében, hiszen a befolyt összeg legalább egy évi megélhetést biztosított. Ezenkívül azonnal szerződtették koncertekre. A díjnak köszönhető legértékesebb változás a Svájc oldaláról bekövetkezett bizonyos mértékű elismerés volt: korlátozott munkavállalási engedélyt kapott, ami lehetővé tette, hogy tanítványokat fogadjon. Svájci tartózkodása idején, 1943-ban ismerkedett meg Hedwig Oechslivel (Hedi), aki a későbbiekben felesége lett. ### Meghívás Münchenbe Amikor a háború véget ért, egyre erősebb vágy élt Soltiban, hogy vezényeljen. Addig mindössze a Figaro házassága egy előadását és a Werther két előadását vezényelte. 1946 elején tudomást szerzett arról, hogy egykori osztálytársa, Kilényi Eduárd, az amerikai hadsereg kötelékében azon fáradozik, hogy talpra állítsa a müncheni zenei életet. Nyomban írt Kilényinek, aki postafordultával tudatta vele, hogy várja a bajor nagyvárosba, mert égető szükségük van karmesterre. A müncheni opera épülete romokban hevert, így a társulat a Prinzregententheaterben lépett fel. Kilényi bemutatta Soltit Baucknernek, a társulat intendánsának, aki azonban elutasította. Kilényi ekkor felhívta stuttgarti kollégáját, és beajánlotta az ottani operaháznak. Stuttgartban próbaként a Fidelio levezénylését kérték tőle. Az április 21-én tartott előadásnak hatalmas sikere volt, így a stuttgarti intézmény vezetősége előkészítette a szerződést. A Fidelio sikere azonban eljutott Bauckner fülébe is, aki azonnal visszahívta Münchenbe, és felajánlotta neki a Bajor Állami Operaház zenei vezetőjének posztját. Münchenben számos nehézséggel találta magát szemben mind a magánéletben, mind művészi téren. A ház, ahova feleségével, Hedivel beköltöztek, félig romos állapotban volt, nem volt elegendő szén a fűtésre. Az operaházban teljesen újra kellett szervezni a repertoárt, mivel a díszletek és a jelmezek nagy része is elpusztult a bombázások során. Ez azt jelentette, hogy évente csak három–hat új darabot mutathattak be. A Staatsoperben Verdi Requiemjének előadásával mutatkozott be 1946. november 1-jén. Az operaévadot a Carmennel nyitották meg december 22-én. Emellett csak a Fidelio és A walkür volt műsoron. A következő évadban színre vitték a korábban Németországban betiltott Paul Hindemith-művet, a Mathis, a festőt. Az egyre intenzívebb német gazdasági fejlődéssel párhuzamosan az opera előadásai is egyre jobbak lettek, sőt a társulat vidéken, többek között Bayreuthban is, fellépett. Münchenbe érkezésekor a huszonöt-harmincöt év körüli fiatal német énekesek számára az jelentette a legfőbb gondot, hogy a Szövetséges Katonai Kormányzat engedélye nélkül nem utazhattak külföldre. Ez azt jelentette, hogy az operaházakban, így Münchenben is, stabil együttesek alakultak ki, amelyek együtt dolgoztak és együtt fejlődtek, ellentétben az úgynevezett repertoár-színházakkal, ahol az énekesek váltották egymást, és csak egy-egy előadásra voltak szerződtetve. München és egyben Solti nagy kedvence Richard Strauss volt; aki 1949-ben találkozott vele először, amikor a nagy zeneszerző nyolcvanötödik születésnapja tiszteletére felújították A rózsalovagot. Egészségi állapota miatt Strauss csak a főpróbán volt jelen. Röviddel ezután Solti felkereste a zeneszerzőt a Garmisch-Partenkircheni házában, és betekintést nyert munkamenetébe, értékes információkat kapott operáinak előadási technikájáról. Strauss nem sokkal később, szeptember 8-án meghalt szívinfarktusban, kérésére a temetésén Solti A rózsalovag fináléjából egy tercettet, valamint Beethoven Eroicájából a gyászindulót vezényelte. Münchenben ismeretséget kötött Werner Egk zeneszerzővel is, akinek botrányos Abraxas című művét az operában is színre vitték, de a mű nem nyerte el a konzervatív közönség tetszését. Ugyancsak itt ismerkedett meg Carl Orff-fal, akinek 1951-ben vezényelte Antigonae című operáját. Első müncheni évei idején sok hangfelvételt készített. Felvételeket készítő pályája 1945-ben indult, amikor Max Lichtegg énekes bemutatta Moritz Rosengartennek, a Decca kiadóvállalat svájci vezetőjének. Első felvételére 1947-ben került sor: Beethoven III. Leonora-nyitánya, három Brahms-szonáta, Mozart B-dúr szonátája és Beethoven Kreutzer-szonátája. 1949-ben Londonban felvették a London Philharmonic Orchestrával közösen Haydn Üstdob-szimfóniáját és Franz von Suppé néhány nyitányát. A müncheni évek másik fontos eseménye volt, hogy bemutatkozhatott a Bécsi Filharmonikusokkal, amikor 1951-ben a Salzburgi Ünnepi Játékokon vezényelt. Hamar konfliktusba került velük, ugyanis nehezen tudott alkalmazkodni a nagy hírű zenekar szokásaihoz, hagyományaihoz. Münchenben eleinte melegen és óriási lelkesedéssel fogadták, a sajtó és a közönség kedvence volt. Másrészt azonban a kezdetektől fogva meg kellett küzdenie a német zenészek és zenekedvelők óriási ellenállásával, hiszen határozottan ellenezték az amerikai hadsereg kulturális szervezetének jelenlétét, illetve azt, hogy nem német áll a Bajor Állami Opera élén. A közben lecserélődött vezetőség 1951 tavaszán szerződéshosszabbítást ajánlott fel Soltinak, de jelentősen megkurtított hatáskörrel. Solti – más állás hiányában – kénytelen volt elvállalni. Még abban az évben találkozott Harry Buckwitzcal, a müncheni Kammerspiele intendánsával, akit közben a Frankfurti Opera intendánsává neveztek ki, és új főzeneigazgatót keresett. Ez kiváló alkalomnak bizonyult Solti számára, hogy felmondjon a Bajor Állami Operánál. Mielőtt Frankfurtba költözött volna, 1952 nyárutóján megtartotta az első Európán kívüli koncertjét Buenos Airesben, a helyi Filharmonikus Zenekarral. ### A frankfurti opera főzeneigazgatója Az új frankfurti opera az egy évvel érkezése előtt, 1951-ben újjáépített Schauspielhausban működött. A szétbombázott régi operaházat az 1980-as években állították csak helyre koncertteremként. Itt, Frankfurtban szerződtették szakácsnőként Zádor Emíliát, egy magyar katonatiszt özvegyét, aki aztán 1997-ig a Solti családdal maradt. Közben odaköltözött Lilly is, aki addig nehéz körülmények között élt Budapesten. Hedi és Lilly nézeteltérései miatt azonban Solti nővére hamarosan visszaköltözött Magyarországra. Solti György 1952. március 7-én mutatkozott be Frankfurtban a nagyközönség előtt Bizet Carmenjével, majd Verdi Otellójával. Frankfurti évei során a legtöbb énekes az Egyesült Államokból származott, ugyanis az előző generáció legjobb énekesei oda menekültek és ott nevelték ki utódjaikat. Emiatt a frankfurti operaházat Amerikanische Oper am Main (Amerikai Opera a Majna mentén) névvel emlegették a helybéliek. Itt énekeltek Solti nagy felfedezettjei, Claire Watson, Sylvia Stahlmann és Anny Schlemm. A legnagyobb közülük a tehetséges Anja Silja volt, aki a későbbiekben Wieland Wagner, Richard Wagner unokájának felesége lett. Ugyancsak Frankfurtban ismerkedett meg Thomas Mann-nal, Hermann Hessével és Theodor W. Adornóval. Utóbbinak köszönhetően ismerte meg Arnold Schönberg munkásságát, illetve az ő unszolására állította színpadra Alban Berg Luluját. 1953 nyarán járt először az Egyesült Államokban, San Franciscóban. Egy évvel korábban a chicagói Ravinia Fesztiválon kellett volna fellépnie a Chicago Symphony Orchestrával, de vízumkérelmét állítólagos kommunista-szimpátiája miatt nem kapta meg. A félreértés végül tisztázódott, de a vízumot későn kapta meg, így aztán a San Francisco Symphony élén mutatkozott be az észak-amerikai közönség előtt. 1954-ben ismét visszatért Kaliforniába. 1960-ban volt még két hangversenye San Franciscóban, ezt követően csak 1995-ben tért vissza oda. 1954 augusztusában, két évvel a tervezettnél később mutatkozott be Chicagóban Beethoven Eroica-szimfóniájával. E fesztiválszereplés sikerének köszönhetően felkérték, hogy 1956-ban és 1957-ben vezényeljen a chicagói Lyric Operában. Az ötvenes években Carol Fox, az operaház főigazgatója, megpróbálta megnyerni főzeneigazgatónak, de az 1957-es első Figaro házassága előadás után Claudia Cassidy, a Chicago Tribune fő zenekritikusa élesen bírálta technikáját. Mivel Cassidy jelentős befolyással bírt, és az operaház számított a támogatására, így visszavonták a Soltinak tett ajánlatot. Solti 1957-ben mutatkozott be New Yorkban, a Carnegie Hallban, a New York Philharmonic Orchestra élén. Mivel nehezen tudott együttműködni a zenekarral, a bemutatkozó előadás nem sikerült. Csak jóval később, 1962-ben tért vissza ismét New Yorkba. 1957-ben kezdődött meg komolyabb együttműködése a Bécsi Filharmonikusokkal. Miután az 1951-es Salzburgi Ünnepi Játékokon Mozart Idomeneóját vezényelte, 1955-ben és 1956-ban A varázsfuvolát dirigálta. A kapcsolatuk nagyon viharos volt, a zenekar kifogásolta Solti diktatórikus módszereit, Solti viszont kifogásolta a zenekar tudálékosságát. A kapcsolat 1972-ben érte el a mélypontját, amikor A varázsfuvola egyik próbáján az egyik hegedűs felállt és kivonult: „– Nem bírom tovább!” Művészi szempontból azonban a kapcsolat mégis gyümölcsöző volt. A Bécsi Filharmonikusokkal vette fel a teljes Nibelung-tetralógiát, amely mérföldkőnek számított a zenekiadásban, hiszen addig egyetlen kiadóvállalat sem vállalta, hogy egyszerre veszi fel mind a négy operát. A felvételek elkészítésében nagy segítségére volt John Culshaw, a Decca kiadóvállalat igazgatója. A Los Angeles Philharmonic Orchestránál 1959 áprilisában debütált, majd ezt követően többször is visszahívták. Az „Angyalok városában” meglátogatta Bruno Waltert, valamint találkozott a visszavonultan élő Igor Stravinskyvel és Rózsa Miklós filmzeneszerzővel is. Los Angelesben annyira elégedettek voltak működésével, hogy felajánlották neki a Filharmonikusok vezetőségének elnöki posztját. 1957-ben egy bécsi koncertügynök, Alfred Dietz kereste fel azzal a tervvel, hogy befuttatja Angliában. Solti akkoriban már viszonylag ismert volt a szigetországban, így Dietznek nem került nagy fáradságába meggyőzni David Webstert, a Royal Opera House igazgatóját, hogy valakit Frankfurtba küldjön megnézni Solti egyik előadását. Lord Harewood, a brit zenei élet egyik fontos személyisége ment el megtekinteni A végzet hatalma egyik előadását. Visszatérve Londonba beajánlotta Websternek, így 1959 decemberében felkérték Soltit, hogy vezényelje el A rózsalovagot a Covent Gardenben. Az előadások hatalmas sikert arattak, noha a sajtóban negatív visszhangok is voltak. A Royal Opera elnöke, Lord Drogheda, Solti egyik régi ismerősének, Kabos Ilona zongoraművésznőnek tanítványa volt, így részben ez is hozzájárult ahhoz, hogy a londoni operaház szerződést ajánlott neki. Solti végül 1961-től vállalta el a főzeneigazgatói tisztséget, előtte eleget tett a Los Angeles-i felkérésnek, és egy évadon át vezette az ottani Filharmonikusokat. Frankfurtban főzeneigazgatóként 1961. június 19-én Verdi Falstaffjával lépett a közönség elé utoljára. A frankfurti kilenc év alatt harminchárom darabot vezényelt, amelyből tizenkilenc új volt a repertoárján. ### Londoni szerződése Első angliai szereplése tulajdonképpen egy operalátogatás volt. 1960 júniusában David Websterrel közösen Aldeburghbe utaztak, Benjamin Britten Szentivánéji álom című operájának ősbemutatójára. Webster és Lord Drogheda eldöntötték, hogy a művet elviszik Londonba is, és felkérték Soltit, hogy vállalja el a betanítást és a vezénylést. A bemutató sikere érdekében a Royal Opera mindent megmozgatott, rendezőnek John Gielgudot kérték fel, a díszleteket John Piper festőművész tervezte. 1961 augusztusában az Edinburgh Festivalon vendégszerepelt a társulat Britten operájával, valamint Gluck Iphigénia Tauriszban című művével. Ez utóbbival – amely egyébként új volt a repertoárján – mutatkozott be, mint a Royal Opera új főzeneigazgatója. Ezt megelőzően David Websterrel közösen alaposan kidolgozták a társulat hosszútávú terveit. Solti szándéka az volt, hogy olasz mintára kidolgozzon egy stagione-rendszert, amely szerint egyidejűleg két-három operánál több nem szerepel a programban. Minden darabra alaposan felkészülnek, utána négy-hat hétig játsszák ugyanazzal a karmesterrel, szinte ugyanazon szereposztásban. Ez nagyon különbözött a Németországban kitapasztalt rendszertől, mert ott a repertoáron szereplő darabokat az adott szezonban bármikor, bármilyen szereposztásban eljátszhatták. Solti számára a repertoár-rendszer elfogadhatatlan volt, mivel a szereposztás változásaira kevés próbával vagy próba nélkül került sor. Ez óhatatlanul a művészi színvonal rovására ment. Solti másik fő gondja magával a repertoárral volt, hiszen az előző években a Covent Garden olyan volt, mint egy másodosztályú olasz operaház, ahol főleg 19. századi olasz operákat játszottak. David Webster rajongott Maria Callasért és Joan Sutherlandért, ezért az olyan zeneszerzők művei voltak túlsúlyban, akik sokat szerepeltettek primadonnákat, így Donizetti és Bellini. Ugyanakkor teljesen hiányzott a német nyelvű opera a repertoárból. Solti ezen is változtatott, és hamarosan Mozart, Wagner, Strauss és Gluck műveit is bemutatták. 1962-ben dolgozott először együtt Franco Zeffirellivel, aki a Don Giovanni díszleteit tervezte. Puccini Gianni Schicchijének bemutatóján Peter Ustinovval dolgozott együtt. Az első évadot az Otellóval fejezte be, Mario Del Monacóval a főszerepben. Az Egyesült Államokban a Los Angeles-i szerződés felbontása után sem maradt tétlen. Amikor a lengyel–svájci Paul Kletzki 1961-ben elhagyta a Dallas Symphony Orchestrát, elfogadta az 1961/62-es évadra szóló vendégkarmesteri felkérést. Londoni munkásságát 1962-től Joan Ingpen segítette, aki korábban ügynöke volt. Ugyancsak segítségére volt titkárnője, Enid Blech. A második és harmadik Covent Gardenben töltött évad során főleg Wagner és Britten műveket vittek színpadra, valamint olyan operákat, amelyek ugyan nem voltak újak számára, de Londonban még nem vezényelte őket (A végzet hatalma, Figaro házassága, Rigoletto). Rudolf Bing, aki 1960 decemberében már meghívta New Yorkba, a Metropolitan Operába a Tannhäuser előadásaira, az 1962/63-as és 1963/64-es évadokra ismét felkérte, hogy lépjen fel vendégkarmesterként. A repertoáron a Trisztán és Izolda, az Otello, a Borisz Godunov, az Aida, a Don Carlos és a Peter Grimes szerepeltek. Amikor 1961-ben Londonba költözött, az operaház egy házat biztosított számára Kensingtonban, a Lexham Walkon. Mivel fizetése megengedte, feleségével úgy döntött, hogy az olaszországi Castiglione della Pescaia melletti Pineta di Roccamaréban nyaralót építtet. A Covent Gardenben töltött harmadik évad idején, húsz évi házasság után elvált feleségétől. Saját bevallása szerint pszichológiai okok miatt döntött így, ugyanis Hedi nem volt képes felnőttként kezelni őt. Zürichben, amikor megismerkedtek, Solti még emigráns csodagyereknek számított, így Hedi egyengette az életét, tanította viselkedni, és úgy vélte, hogy a zene területén kívül Solti nem képes önálló döntéseket hozni. A Lexham Walkon álló házból kiköltözött, a válást pedig sikerült barátságban elintézni. 1964 szeptemberében ismerkedett meg Valerie Pitts fiatal újságírónővel, aki a BBC számára készített interjút vele. 1967. november 11-én házasodtak össze. ### A Mózes és Áron Az évad utolsó darabja – 1965 júniusában – pályafutása egyik legnehezebb feladata volt: Arnold Schönberg befejezetlen operáját, a Mózes és Áront vitte színre, ez volt a mű angliai ősbemutatója. A Hans Rosbaud által vezényelt valódi ősbemutató 1957-ben, hat évvel a zeneszerző halála után, Zürichben volt. Annak ellenére, hogy a mű óriási hatást gyakorolt a közönségre, azóta csak igen ritkán adták elő. Walter Legge addig erőltette Lord Droghedánál az előadást, amíg az egész felügyelőbizottság beleegyezett, hogy a darabot a Covent Gardenben bemutassák. Noha vezényelt már Bartók- és Stravinsky-műveket, de még soha nem volt dolga ennyire bonyolult dodekafon zenével. A Mózes és Áron sokkal bonyolultabb mű, mint például Alban Berg Luluja. Ez utóbbi egy bel canto, legato jellegű darab, ellentétben a Mózessel, amely főleg recitatív és ellenpontos elemekre épül. A karácsony utáni szünetben tanulta meg a partitúrát, és ekkor tudatosult benne, hogy milyen óriási feladat előtt áll. Schönberg fő- és melléktémákra vonatkozó írásos megjegyzései segítik az előadót, hogy megértse, egyáltalán miről is van szó, de mindezt egyáltalán nem volt könnyű életre keltenie. Sok rész, például Mózes szerepe is inkább ritmikus beszéd, mintsem ének. A komoly ritmikai nehézségek ellenére az intonáció problémája még nagyobb. A próbákon Solti igyekezett, hogy a struktúrákat átláthatóvá tegye, és odafigyelt, hogy a szólóhangokat akkor is lehessen hallani, amikor a zenekar lendületesen játszik. Mindezek mellett az egyes zenekari szólamok néha annyira igényesek, hogy a zenészeknek a legnagyobb erőfeszítésükbe kerül másra is figyelni, mint arra, hogy a megfelelő hangjegyeket játsszák a megfelelő időben. Ugyanezek a ritmikai és intonációs problémák léptek fel a kórusnál is. Schönberg ugyanúgy viszonyult az énekesekhez, mint Beethoven a Missa Solemnisnél: az énekeseknek egyszerűen el kell énekelniük azt, ami le van írva, függetlenül attól, hogy ez technikailag milyen nehéz. De a Missában a hangjegyek harmonikus kontextusba vannak ágyazva, ami könnyen megérthető, viszont Schönberg operájában nincs harmonikus segítség, minden egyes hangjegyet nehéz kiénekelni. Solti azt a megoldást választotta, hogy az atonális zenéhez expresszív módon közelített: inkább egyszerű, mint kemény játékot kért. A darabot Peter Hall rendezte, mivel a sok beszéd miatt logikusnak tűnt, hogy egy prózai színpadhoz szokott rendezőt kérjenek fel. Mindenki félt a próbáktól, még az énekesek is. A darab nehézsége mellett az opera próbáit gyakorlati problémák is hátráltatták. Mivel a Covent Gardenben nem volt elég hely, David Webster a próbákat az új Opera Centre-be, az East Enden lévő Commercial Road egy hajdani mozijába helyezte ki, amely egyáltalán nem bizonyult ideális helynek. Az előadás végül sikeres volt, noha Solti többször is hangot adott nemtetszésének a túl realisztikus rendezést illetően (az Aranyborjú-jelenetnél például mindenki vérben úszott, néhány londoni sztriptíztáncosnő pedig meztelen szűzként lépett fel). A darab sikerét mutatta az is, hogy a következő évadban meg kellett ismételni. ### A Callas-incidens A Mózes és Áron színrevitelének munkálatai közepette történt egy kellemetlen eset, ami miatt majdnem felmondott. David Webster, akinek Maria Callas nagyon jó barátnője volt, rábeszélte az énekesnőt, hogy 1964 elején lépjen fel a Covent Gardenben, a Franco Zeffirelli által rendezett Toscában. Akkora sikert aratott, hogy 1965 júliusában újra hajlandó volt fellépni. A karmester Georges Prêtre volt. Röviddel az első előadás után közölte, hogy most éppen nem érzi elég jónak a hangját ahhoz, hogy mind a négy este énekeljen, ezért csak a második előadást vállalja. Ez éppen a Royal Gala volt, amelyen II. Erzsébet királynő is meg szokott jelenni. Solti elviselhetetlennek tartotta Callas stílusát, és bár nem ő vezényelte a Toscát, úgy érezte, hogy főzeneigazgatóként ő a felelős érte. Ultimátumot adott: vagy végigénekli Callas az összes előadást, vagy az összes előadáson Marie Collier ausztrál szoprán lép fel helyette. Callas azonban nem engedett, Webster pedig az énekesnőt támogatta, így dühében Solti telefonon bejelentette Websternek a felmondását. Lord Drogheda közbenjárásának köszönhetően erre végül nem került sor, de Callast – aki egyébként végigénekelte a gálaestet – sem hallgatta meg, mivel elítélte annak szeszélyes viselkedését. Az 1965. július 5-ei Tosca volt egyébként Callas utolsó fellépése, amelyen egy teljes operát végigénekelt. Callashoz még egy esemény kötötte, ugyanis Webster ötlete volt, hogy kérjék fel az énekesnőt Alban Berg Lulujának főszerepére. A művésznő azonban visszautasította, kihangsúlyozva, hogy ő inkább a bel canto operákat szereti. A Tosca-epizódot nem számítva csak egy valóban kellemetlen eset árnyékolta be a Royal Operánál töltött éveit. Rövid ideig egy Solti-ellenes klikk működött a nézőtéren, amikor is néhány fiatalember úgy gondolta, hogy nem elég jó, és távozását követelte. Egy előadás után, amikor kilépett a függöny elé, egy fej káposztát hajítottak felé, egy másik alkalommal pedig összekarcolták a Bow Streeten álló autóját és ráfirkálták: „Solti must go” (Soltinak mennie kell). Ez a kampány körülbelül egy fél évadon keresztül folyt ellene. A Covent Gardenes klikk soha nem hozta nyilvánosságra, hogy mi baja volt Soltival, egyszerűen csak botrányokat csináltak. A sajtóval már egy kicsit más volt a helyzete. Frankfurtban soha senki nem gáncsoskodott vele, művészi tekintélyét senki nem vonta kétségbe. Londonban ellenben mindenki rajta köszörülte a tollát, megírták, mi tetszik és mi nem, autoritását állandóan megkérdőjelezték. A hivatásos kritikusok véleménye megosztott volt: William Mann a Timestól kedvelte, Andrew Porter a Financial Timestól nem tudta eldönteni, szeresse-e vagy gyűlölje, a többi kritikus pedig általában negatív véleménnyel volt róla. Idővel hozzászokott egyfajta önkéntes cenzúra gyakorlásához: ha Valerie, vagy másvalaki, akiben megbízott, azt javasolta, hogy egy bizonyos kritikát inkább ne olvasson el, általában megfogadta a tanácsot. A Covent Gardennél eltöltött évei alatt, amellett, hogy rengeteg új színdarabot vett fel a repertoárra, igyekezett minél több elsőrangú karmestert meghívni, ugyanakkor támogatta a fiatal karmestereket és énekeseket is. Többször meghívta Carlo Maria Giulinit, ekkor mutatkozott be Claudio Abbado, Edward Downes és Reginald Goodall. ### Távozása Londonból Amikor az 1961/62-es évadban Dallasban vezényelt, meglátogatta őt dr. Eric Oldberg, neves amerikai sebész, a Chicago Symphony Orchestra Társaság elnöke, akit elkísért Seymour Raven, a zenekar főzeneigazgatója is. A találkozó lényege az volt, hogy az 1963/64-es szezon végétől szerették volna szerződtetni. Solti utalva Claudia Cassidy 1957-es kemény kritikáira, illetve a Covent Gardenhez fűző szerződésére, visszamondta az állásajánlatot, ami Oldberg doktor hatalmas dühét váltotta ki. Úgy tűnt, hogy ezzel végleg megszűnt minden chicagói fellépés reménye, ám 1965-ben menedzsere mégis elérte, hogy játszhasson a zenekarral. 1967-ben John Edwards, Raven utódja kereste fel, aki szintén felajánlotta neki a főzeneigazgatói állást. Solti ekkor azt javasolta, hogy a munkakört, a Covent Gardenhez kötődő kötelezettségei miatt osszák meg közte és Carlo Maria Giulini között, aki akkoriban nagy népszerűségnek örvendett az amerikai városban. Az ötlet alapján egyik évben Solti lett volna a főzeneigazgató és Giulini az első számú vendégkarmester, a második évben pedig fordítva. Így lett 1969-ben a Chicago Symphony Orchestra főzeneigazgatója. Londonban bejelentette, hogy 1971-ben távozik. A két utolsó opera, amit a Royal Opera főzeneigazgatójaként vezényelt, az Anyegin és a Trisztán és Izolda volt, mindkettőt Peter Hall rendezte. Az utolsó előadáson Izoldát Birgit Nilsson énekelte. Az előadás utáni fogadáson, a Crush Barban megjelent II. Erzsébet királynő, az anyakirálynő és Edward Heath miniszterelnök is. Ez utóbbi kinevezte a Brit Birodalom tiszteletbeli lovagjává – azért tiszteletbeli, mert ekkoriban még német állampolgár volt. Solti tíz évet töltött a Covent Gardennél. Távozása előtt Enid Blechnél rákot diagnosztizáltak, néhány évvel később meg is halt. Joan Ingpen Soltival együtt távozott: Párizsba ment, ahol Rolf Liebermann-nak segédkezett az Opéra de Paris és az Opéra Comique egyesítésében. David Webster röviddel ezelőtt nyugdíjba vonult, nemsokára meghalt. Utóda korábbi asszisztense, John Tooley lett. Solti 1980-ig majdnem minden tavasszal vagy nyáron visszatért egy-egy vendégszereplésre. Általában valamelyik régi produkcióját játszották újra, de alkalmanként vállalt új darabot is, így például 1973-ban vezényelte első londoni Carmenét Shirley Verrettel, Plácido Domingóval és Kiri Te Kanawával a címszerepekben. Londonban 1979-ben vezényelte először a Parsifalt. A darabot Terry Hands, a Royal Shakespeare Company rendezője rendezte. Az előadást 1980-ban megismételte, majd négy év szünet következett, ezalatt egyszer sem hívtak meg. Ennek oka ismeretlen. 1984-ben újra meghívták, így 1995-ig egy sor, új rendezésben színre vitt darabot vezényelt: A rózsalovagot, a Szöktetés a szerájbólt, az Elektrát, a Simon Boccanegrát és a Traviatát; valamint még egy régi Otellót. Annak ellenére, hogy a felesége angol volt és ő pedig egy évtizedig a Royal Opera főzeneigazgatója volt, Solti nem volt brit állampolgár. Csak miután tiszteletbeli lovaggá ütötték, kérte meg a Covent Garden felügyelőbizottságának a titkárát, hogy segítsen megszerezni az állampolgárságot, amelyet 1972-ben kapott meg, és ekkor hivatalosan is odaírhatta neve elé a Sir címet. ### Chicago A Chicago Symphony Orchestra főzeneigazgatójaként eltöltött évei jelentették szakmai pályafutásának beteljesedését. Azt megelőzően huszonöt évig operákat vezényelt, ettől kezdve a szimfonikus zenére koncentrálhatott, amivel addig viszonylag kevesebbet foglalkozott. A zenekar rendkívül felkészült volt; a zenészek mindig tudták a dolgukat, a próbákon mindig felkészülten jelentek meg, mindent alaposan betanultak és sokat gyakoroltak. Tagjai között kiváló zenészek voltak: Frank Miller, az első bőgős, aki Toscanininél játszott az NBC zenekarában; Adolf Herseth, aki az egész rézfúvós-csoport „szürke eminenciásaként” talán a világ legelismertebb zenekari fúvósa volt; a fiatal Dale Clevenger, aki a kürtösöket vezette; Milton Preves, aki a hegedűsöket irányította; Ray Still, az első oboás, aki kiváló zenész és nagyszerű tanár volt; és a fuvolás, Donald Peck. Ajtay Viktor és Sidney Weiss volt a két koncertmester. 1969-ben többé-kevésbé ugyanazt a zenekart vette át, amelyet Reiner Frigyes 1963-ban elhagyott. A morál a mélypontra süllyedt, mivel Martinon, a főzeneigazgató gyengekezűnek bizonyult. Szerencsére Reiner biztos kézzel válogatta ki zenészeit, kemény munkával elsőrangú zenekart faragott belőlük. Solti elődje, Reiner azonban nem törődött zenekarának hírnevével. Soltinak a nemzetközi elismerés kivívása mellett sikerült elérnie, hogy a chicagóiak büszkék legyenek a zenekarukra, és hogy a zenészek tisztességes fizetést kapjanak és idős korukra rendes nyugdíjra számíthassanak. Első lépésben egy tíz városra kiterjedő európai koncertkörútra vitte a zenekart, tudniillik 1969-ig az öt nagy közül a Chicago Symphony Orchestra volt az egyetlen, amelyik még nem vendégszerepelt az öreg kontinensen, sőt az Egyesült Államokban is csak igen keveset turnézott. Az egyre növekvő büszkeség, amit Chicago a zenekara iránt érzett, hamarosan konkrét eredményeket is hozott. Amikor Solti átvette a vezetést, a Chicago Symphony Orchestra ötmillió dolláros adóssággal küszködve a csőd szélén állt. Amikor huszonkét évvel később elhagyta a zenekart, igen jelentős tőkefedezet állt már mögötte. Chicagói tartózkodása idején számos híres operaénekessel is megismerkedett, akik a Lyric Operában énekeltek, mint Luciano Pavarotti vagy Geraint Evans. Elsősorban amerikai zeneszerzők műveit vezényelte. Az első koncertjén 1969. november 27-én mutatta be Charles Ives Three Place in New Englandját. Az amerikai szerzők művei mellett gondot fordított arra is, hogy európai kortárs zeneszerzők műveit is bemutassa: Marvin David Levy, Alan Stout, Hans Werner Henze, Bohuslav Martinů, David Del Tredici, Sir Michael Tippett, Easley Blackwood, Witold Lutosławski, Morton Gould, George Rochberg, Karel Husa, Gunther Schuller, Ellen Taaffe Zwilich és Andrzej Panufnik. Szerződése szerint egy évben tizenkét hetet kellett a zenekarral lennie, valamint belföldi és nemzetközi turnékra kellett járnia. Feleségével továbbra is Svájcban, Olaszországban és Londonban lakott. 1973-ban költöztek abba a londoni házba, amelyik élete végéig otthonuk maradt. Chicagóban először a Drake Hotelben laktak, majd lányuk, Gabrielle születése után egy házat béreltek, amely azonban kicsinynek bizonyult, így visszaköltöztek a szállodába. Később a Mayfair Regent szálloda egyik lakosztályába költöztek át. Gabrielle lánya közvetlenül első chicagói évadja után született, Claudia pedig három évvel később. Eleinte a gyerekek a családot mindenhová elkísérték, Jill Ferguson nevelőnő, a házvezetőnő és Pat Hughes titkárnő kíséretében. ### Párizsi társulatok élén A hetvenes években elvállalta két párizsi társulat, az Opéra és az Orchestre de Paris vezetését is. Az utóbbival rendkívül nehézkes volt az együttműködés, mert a zenekar szétszórt volt. A szerződésben vállalt öt év helyett három év múlva lemondott, helyére Daniel Barenboim lépett. Körülbelül ugyanabban az időben, amikor 1970-ben átvette az Orchestre de Paris-t, Rolf Liebermannt nevezték ki a párizsi Opéra főintendánsává. Felkérte, legyen a művészeti tanácsadója. Mivel sohasem akarta az operavezénylést végleg abbahagyni, vonzónak tűnt a feladat, hogy a régi Opéra repertoárját felfrissítse, így tehát elfogadta az ajánlatot. Liebermann felújíttatta a Palais Garnier-t – az Operaházat –, és megpróbált a régi Opéra és az Opéra Comique legjobb zenészeiből és énekeseiből egy új zenekart és egy új kórust felállítani. Emberek százai jelentek meg a próbaéneklésen, így kiváló kórus állhatott össze. A zenekarral másképp alakult: mindkét zenekar tagjai tiltakoztak a próbajáték miatt. A végén Liebermann bizonyult gyengébbnek, és engedett: minden zenész próbajáték nélkül kapott új szerződést. Ezzel elszalasztotta azt az egyszeri lehetőséget, hogy az Opéra zenekarát új alapokra helyezve építse fel. Solti ragaszkodott ahhoz, hogy Joan Ingpent szerződtessék a műsorterv elkészítésére. Joan kidolgozott egy tervet, amely szerint a szokásosnál kétszer nagyobb zenekar egyik fele napközben valamilyen darabot gyakorolt, a másik fele pedig este egy másik művet játszott. Papíron ez a rendszer legalább olyan jó volt, mint az, amit Joan a Covent Garden számára készített, és kezdetben működött is. Csakhogy a francia zenészek túl ravasznak bizonyultak. Hamarosan feltűnt, hogy a próbákon, sőt az előadásokon is sokat hiányoznak. Ha magyarázatot kértek, annyit mondtak: „Maladé, Monsieur!” (Beteg, uram!). A helyzet odáig fajult, hogy a hiányzó zenészektől orvosi igazolást kért. Valójában sok zenész azért nem próbált és játszott az előadáson, hogy állami fizetésüket egy kis hanglemezfelvétellel, vagy valami más módon megkeresett pénzzel egészítsék ki. Solti úgy tervezte, hogy az Operában egy teljes Ringet vezényel majd, de csak a Rajna kincsét és A walkürt sikerült előadni Peter Stein rendezésében. Ekkor jöttek ugyanis elő a problémák a zenekarral. A walkür főpróbáján például kiderült, hogy az első harsonás és a basszustrombitás még egyetlen próbán sem vett részt. Ez a két hangszer igen fontos vezérmotívumot játszik, a Ringben mindkettőnek óriási a jelentősége. Az eredmény rettenetes volt – ez lett az utolsó produkciója az Operánál. ### Távozása Chicagóból Amikor 1984-ben meghalt John Edwards, a Chicago Symphony Orchestra főigazgatója, a helyére Kenneth Haast, a Cleveland Orchestra menedzserét javasolta a felügyelőbizottság. Ő azonban – személyes okok miatt – akkor nem akart új helyre menni, bár később mégis átvette a Boston Symphony Orchestrát. A zenekar elnökhelyettese Henry Fogelt, a washingtoni National Symphony Orchestra menedzserét javasolta. Fogel első intézkedése az volt, hogy az igazgatóságot lecserélte. Henry Fogellel ugyan jól ment a közös munka, de közvetve mégis szerepe volt abban (véleménykülönbségek), hogy néhány évvel érkezése után Solti elhagyta Chicagót. Utóda Daniel Barenboim lett. Solti főzeneigazgatósága 1991 áprilisában szűnt meg Verdi Otellójának chicagói és New York-i előadásával, Luciano Pavarottival a főszerepben. Élete végéig azonban többször is visszatért Chicagóba vendégkarmesterként. ### Utolsó évei 1991 júniusában Roccamaréba vonult vissza. Szabadúszó karmesterként az első fellépése a Salzburgi Nyári Ünnepi Játékokon volt, a Varázsfuvolát vezényelte. Körülbelül ugyanekkor ajánlották fel, hogy 1992-ben Richard Strauss Az árnyék nélküli asszonyát vezényelje ugyancsak Salzburgban, valamint 1993-ban a Falstaffot. Szabad karmesteri tevékenységének első hónapjainak rendkívüli eseménye volt, amikor 1991. december 5-én – Mozart halálának kétszázadik évfordulóján – Bécsben vezényelte a Requiemet. A gyászmisét késő délután a bécsi érsek celebrálta a Stephansdomban, a televízió Európa-szerte közvetítette. A következő évben töltötte be nyolcvanadik életévét. 1992 októberében feleségével és lányaival együtt meghívást kapott a Buckingham-palotába, ahol Károly walesi herceg adott vacsorát a tiszteletére, számos illusztris vendég társaságában. 1993-ban még többet dolgozott. Sokat koncertezett Európában és Észak-Amerikában, Salzburgban a Húsvéti és a Nyári Ünnepi Játékokon is előadta a Falstaffot. Az év nyarán együtt dolgozott a Schleswig-Holstein-Festival fiatal zenészekből álló zenekarával. 1994-ben az Israel Philharmonic Orchestrával koncertezett Frankfurtban, Stuttgartban és Münchenben, majd a Bécsi Filharmonikusokkal egy japán koncertkörútra utazott. 1992-ben vagy 1993-ban felhívta, illetve később személyesen is felkereste Judith Aaron, a Carnegie Hall ügyvezetője. Elpanaszolta, hogy a New York-i Filharmonikusok ugyan hetven éve a Carnegie Hallt tekintik otthonuknak, de a koncertteremnek mégsem volt soha önálló zenekara. Alapítani akar tehát egy Carnegie Hall-zenekart, hat hónapos évaddal. Solti egy szerényebb indulást javasolt, hogy lássák, egyáltalán működőképes lenne-e a vállalkozás. 1994 júniusában gyűlt össze a zenekar a Carnegie Hallban, és Beethoven, Wagner, Strauss, Bartók és Sosztakovics műveiből játszottak. Solti javasolta, hogy tegyenek egy európai koncertkörutat, ahol megismertethetik a közönséget a fiatal amerikai zenészekkel. Mivel a Carnegie Hall elnöke ellenezte az ötletet, kapcsolatuk végleg megszakadt. Ezután a London Symphony Orchestrával egy rövid olaszországi turnén vett részt, majd ősszel visszatért Londonba, ahol a Covent Gardenben megkezdte a felújított Traviata próbáit. Violetta szerepét egy viszonylag ismeretlen román énekesnő, Angela Gheorghiu énekelte. 1995 elején visszatért az Egyesült Államokba, ahol a San Francisco Symphony zenekarral valamint a Chicago Symphony Orchestrával lépett színpadra, majd kétszer vezényelte a Bécsi Filharmonikusokat New Yorkban. Júliusban Genfben, a Victoriasaalban vezényelt az ENSZ alapításának ötvenedik évfordulójára rendezett koncerten. Bécsi, berlini és londoni fellépéseket követően spanyolországi, svájci és olaszországi koncertkörútra ment a Budapesti Fesztiválzenekarral. Ez volt az első alkalom, hogy magyar zenekarral indult vendégszereplésre. Vezényelte még a Traviatát Londonban, majd visszatért pihenni Roccamaréba, ahol elmélyült a Mesterdalnokok, illetve Anton Bruckner szimfóniáinak tanulmányozásában, amelyeket szeptemberben kellett Chicagóban előadnia. 1995 őszén, Bartók Béla halálának ötvenedik évfordulóján, Párizsban és Lille-ben vezényelte A kékszakállú herceg várát, valamint Londonban három Bartók-hangversenyen vett részt a London Symphony Orchestrával. Az év utolsó nagy zenei eseménye Haydn Teremtésének előadása volt Münchenben, a Bajor Rádió Énekkarával. 1996-ban, a zürichi Tonhalle zenekarával tett spanyolországi turnén vezényelte először Gustav Mahler tizedik szimfóniájának nyitótételét. Márciusban a Palais Garnier – renoválás utáni – megnyitásán kétszer vezényelte el a Don Giovanni koncertváltozatát. A London Symphony Orchestrával és a Bécsi Filharmonikusokkal vállalt rövid kötelezettségei után Oroszországba utazott, ahol ez alkalommal debütált a Szentpétervári Filharmonikusokkal. Szentpétervári előadásai után Rómában, Barcelonában, Strasbourgban és Luxemburgban lépett fel, majd szeptemberben ismét a Chicago Symphony Orchestra élén lépett fel. A következő hónapban a londoni Royal Festival Hallban a Don Giovanni párizsi koncertváltozatát vezényelte. Solti utolsó felvétele Bartók Cantata Profánája, valamint Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusa, illetve tanárának, Weiner Leónak 3. szerenádja volt. Solti tulajdonképpen soha nem vonult vissza. A halál váratlanul érte. 1997. szeptember 5-én szívinfarktusban hunyt el a franciaországi üdülővárosban, Antibes-ben. Kívánságának megfelelően magyar földben temették el, a Farkasréti temetőben Bartók Béla sírja mellett helyezték örök nyugalomra. Síremlékén ez olvasható: „Hazatért”. Halála után özvegye és lányai megalapították a Solti Alapítványt, fiatal zenészek támogatására. ## Művészete Solti vizuális memóriája lényegesen gyengébb volt, mint Toscaninié és Karajané. Ezért csak igen lassan tudta betanulni a partitúrákat, ugyanis minden hangjegyet külön meg kellett tanulnia. A Liszt Ferenc Zeneakadémia karmesterkurzusain ez idő tájt a csuklómozdulatokkal vezénylés teljesen elhibázott technikáját oktatták: hosszú évek teltek el, amíg azt el tudta felejteni. Alapjában úgy tanult meg vezényelni, hogy a harmincas években, amikor a budapesti Operánál volt korrepetitor, alaposan megfigyelte a nagy karmestereket: Erich Kleibert, Issay Dobrowent, Fritz Buscht és Bruno Waltert. Később, Salzburgban Toscanini vezénylése hatott rá csodálatos interpretációi és technikájának abszolút tisztasága miatt. Repertoárja több mint kétszázötven év zenetörténetét ölelte fel. A régi klasszikusok közül dirigálta Johann Sebastian Bach, Henry Purcell, Georg Friedrich Händel, Christoph Willibald Gluck és Joseph Haydn műveit, köztük oratóriumokat és operákat is. Mozart zenéjével fiatalon megismerkedett, az és végigkísérte életét. Vezényelte Beethoven, Schubert és Berlioz műveit. Leginkább csodált zeneszerzője Liszt Ferenc volt, akinek Zarándokévek sorozatából csak a legnehezebb zongoradarabok előadására nem vállalkozott. Vezényelte Schumann, Mendelssohn, Gustav Mahler és Johannes Brahms szimfóniáit is. Az operaszerzők közül saját bevallása szerint Verdi volt a kedvence, akinek leggyakrabban előadott operáit (Traviata, Rigoletto, A trubadúr, Aida) még Budapesten megszerette. A zeneszerző öregkori remekműveit, az Otellót és a Falstaffot Toscanininek köszönhetően ismerte meg, de vezényelte A végzet hatalmát, a Don Carlost és a Simon Boccanegrát is. Puccini művei közül a Bohémélet, a Tosca, a Köpeny, a Gianni Schicchi és a Turandot szerepelt repertoárján. A Pillangókisasszonyt és a Nyugat lányát egyáltalán nem szerette – nem is annyira a zenéjük, mint inkább az erőltetett japán, illetve vadnyugati hangulatuk miatt. A Gianni Schicchit a „legmozartibb” Puccini-operának és egyben kedvencének tartotta. Kedvenc zeneszerzői között voltak még Csajkovszkij, Wagner, Schönberg és Richard Strauss. A 20. század „klasszikus” zeneszerzői közelebb álltak hozzá Schönbergnél. A budapesti Zeneakadémián sok Debussyt tanult, és igen hamar megkedvelte; zongoratanulmányai idején az ő darabjainak előadásában találta a legnagyobb élvezetet. Vezényelte még Ravel számos zenekari művét, valamint Pásztoróra című operáját is. Különös figyelmet szentelt a magyar zeneszerzők (Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weiner Leó) műveinek népszerűsítésére. Úgy vélte, Bartók Mikrokozmosza legalább olyan jelentős mű, mint Bachtól a Wohltemperiertes Klavier. Szabó István filmrendezővel közös terve A kékszakállú herceg várának filmre vitelére már nem valósult meg. ## Díjai A zenekultúra területén végzett kivételes munkájáért 1972-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. Az oxfordi, londoni, durhami, leedsi és surrey-i, az amerikai Yale és Harvard, a chicagói Roosevelt és De Paul egyetemektől, valamint az Eastman zeneiskolától tiszteletbeli zenei doktori fokozatot kapott. A bölcsészettudományok tiszteletbeli doktora címmel tisztelte meg a Greenville-i Furman Egyetem, Dél-Karolinában. A Bolognai Egyetem zenei, művészeti és drámaköltészeti tudományok tiszteletbeli doktori címet adományozott neki. 1989-ben a Királyi Filharmonikus Társaság Egyesült Királyság legmagasabb rangú kitüntetésével, az Arany Medállal jutalmazta. A londoni Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagja volt. 1985 szeptemberében Solti Györgyöt a németországi Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke a Honoris Causa professzora címmel tisztelte meg. A Német Szövetségi Köztársaság a Lovagi Érdemrend Parancsnoki Keresztje címet, majd 1987-ben a Loyola-Mellon Humanities-díjat adományozta neki. Ugyanebben az évben, 75. születésnapja alkalmából, a Medal of Merit-díjjal, Chicago legmagasabb kitüntetésével tisztelték meg, és bronz mellszobrot emeltek tiszteletére a Lincoln Parkban. Magyarország a Magyar Zászlórenddel, a Musical America pedig az év muzsikusa címmel tüntette ki. 1988-ban a chicagói Városi Polgári Művészeti Alapítványtól (Union League Civic and Arts Foundation) megkapta az Edward Moss Martin-díjat, majd 1992-ben a dániai Leonie Sonning Zenei-díjat. 1993-ban vehette át a Magyar Érdemrend Középkeresztjét csillaggal és a legmagasabb német címet, a Grosses Verdienstskreuz mit Stern und Schulterband kitüntetést. Ugyanebben az évben, 80. születésnapja alkalmából és a Bécsi Filharmonikusokkal való, több mint 40 éven át tartó együttműködéséért a zenekar megalapította, és elsőként Solti Györgynek ajándékozta a Hans Richter-díjat. 1993 decemberében megkapta a Kennedy Center kitüntetést és a belga Commandeur de l'Ordre de Leopold címet. 1994-ben Portugália elnökétől átvette az Ordem Militar De Santiago De Espada-díjat, az ország legmagasabb polgári kitüntetését. A francia Becsületrend tulajdonosa, majd 1995-ben megkapta a Commandeur de l'Ordre des Arts et des Lettres címet is. 1996-ban Olaszországban is átvehette a Becsületrend Lovagja címet, majd a párizsi Académie du Disque Lyrique megalapította a Solti-díjat, amelyet minden évben egy-egy kiemelkedő fiatal énekes nyerhet el. Solti György 31 Grammy-díjas lemezfelvételen működött közre. ## Emlékezete Budapest XII. kerületében a Maros utcában működő iskolát róla nevezték el a Solti György Zeneiskolának. Szülőházának (Maros utca 29.) falán, 1998-ban halála után egy évvel emléktáblát állítottak. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a 2012-es esztendőt Szentágothai János és Solti György évnek jelölte. ## Magyarul megjelent művei - Emlékeim, közrem. Harvey Sachs, ford. Mesés Péter, Zádor Éva; Seneca, Budapest, 1998
76,225
Richard Wagner (zeneszerző)
26,855,083
null
[ "1813-ban született személyek", "1883-ban elhunyt személyek", "Antiszemitizmus", "Lipcseiek", "Német karmesterek", "Német operaszerzők", "Német zeneszerzők", "Német írók", "Richard Wagner", "Romantikus zeneszerzők", "Vegetáriánusok", "Zeneesztéták" ]
Wilhelm Richard Wagner (Lipcse, 1813. május 22. – Velence, 1883. február 13.) német zeneszerző, karmester, esztéta. Bár korán kapcsolatba került a színházi világgal, kezdetben az irodalom jobban érdekelte, mint a zene: gimnazista korában még tragédiákat is írt. Rendszeres zeneoktatásban sohasem részesült, a mesterségbeli felkészültség legfontosabb elemeit – néhány hónap alatt – Theodor Weinligtől, a lipcsei Tamás-templom nagyra tartott karnagyától sajátította el. Beethoven IX. szimfóniájának megismerése volt az a meghatározó zenei élmény, amelynek hatására a muzsikus pálya mellett döntött. 1833-ban karigazgatóként a würzburgi színházhoz került, majd egy évvel később a magdeburgi városi színház karmestere lett. Itt ismerte meg Minna Planert, akivel 1836-ban házasságot kötött. 1837-ben Königsbergben, majd Rigában lett karmester, azután 1839-ben Párizsba menekült hitelezői elől, és ott a legnagyobb nyomorban élt, amíg első sikeres operáját, a Rienzit Drezdában be nem mutatták. Ennek sikere segítette az ottani színház karmester állásához. Részt vett az 1848-as forradalmi megmozdulásban, emiatt menekülnie kellett német földről. Svájcban telepedett le, és ott ismerkedett meg Mathilde Wesendonckkal, egy zürichi üzletember feleségével, aki miatt elvált feleségétől. 1861-ben visszatérhetett hazájába. II. Lajos bajor király Münchenbe hívta, és ettől kezdve rendezett, sőt, fényűző körülmények között az alkotásnak szentelhette idejét. Kicsapongó és költséges életvitele felháborította a münchenieket, ezért 1865-ben távoznia kellett a bajor fővárosból. Svájcban, Luzern közelében telepedett le. Itt, Tribschenben kapcsolta össze sorsát Liszt Ferenc leányával, Cosimával, akiben nemcsak megértő élettársra, hanem eszméinek lelkes támogatójára is talált. Életének utolsó éveiben megvalósult álma, a bayreuthi operaház. Itt mutatták be legismertebb kompozícióját, a Ring-tetralógiát. A 19. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, a német opera megreformálója volt. Zeneszerzőként operái tették halhatatlanná, bár számos más műfajban is alkotott (színpadi kísérőzenék, zenekari, kamarazenei és kórusművek, dalok, áriák, zongoradarabok, átiratok és hangszerelések). Zenéjének a Gesamtkunstwerk (összművészet: a szöveg, a zene és a színpadi cselekmény elválaszthatatlan egysége), a vezérmotívumok következetes alkalmazása, a végtelen dallam, és a Sprechensang, a deklamáló énekbeszéd a meghatározó jellemzői. Igen jelentős zeneelméleti munkássága is, bár írásainak többsége művészettörténeti, filozófiai, esztétikai jellegű. Ezek általában a német kultúrkört magasztalják, helyenként Arthur de Gobineau, helyenként Schopenhauer és Nietzsche filozófiáját tükrözve, helyenként pedig ezeken túllépő antiszemitizmussal. ## Életpályája ### Gyermekkora Richard Wagner a bautzeni csata másnapján, 1813. május 22-én, szombati napon született Lipcsében, a Brühl-negyed Vörös és fehér oroszlán cégéres házában. A család kilencedik gyermeke volt (a nyolcadik gyermek korán meghalt). Apja Friedrich Wilhelm Wagner (1770–1813), rendőrtisztviselő volt a városban. Anyját, Johanna Rosine Paetzet (1774–1848) lekötötte a gyereknevelés. A család legjobb barátja a festő és színész Ludwig Geyer volt. A hazafias gondolkodású, Napóleon-ellenes művész és a hivatalánál fogva császárhű rendőrtisztviselő barátsága jól jellemezte az akkori lipcsei közhangulatot. Miután Napóleon seregei fegyverszünetet kötöttek a porosz és orosz hadakkal, megadatott a lehetőség Wagnerék számára, hogy kiköltözzenek a túlzsúfolt Lipcséből egy környékbeli faluba, ahol az anya kipihenhette magát. A fegyverszünet azonban nem tartott sokáig, és mivel a családfő volt az egyetlen a lipcsei rendőrségen, aki franciául beszélt, visszahívták a városba. Ezt az alkalmat használták fel a gyermek Richard megkeresztelésére, augusztus 16-án a híres Tamás-templomban. 1813\. október 13–16. között a Lipcse mellett megvívott népek csatájában Napóleon seregeire döntő vereséget mértek. Szászország, a franciák csatlósa is megszenvedte a háborút, északi területeit Poroszországnak kellett átengednie. A háború nyomában fellépő tífuszjárvány megtizedelte a város lakosságát, ennek esett áldozatául november 23-án, negyvenhárom éves korában Friedrich Wilhelm Wagner is, magára hagyva feleségét és gyermekeit. A család csak Ludwig Geyer segítségére támaszkodhatott, mivel Friedrich bátyja, Adolf Wagner, különc filozófus volt, aki munkájába temetkezett és a világtól visszahúzódva élt. 1814-ben Geyer magával vitte az asszonyt és a gyermekeket Drezdába, a szász királyi fővárosba, ahol állást kapott az Udvari Színháznál. Miután állását elfoglalta, augusztus 28-án házasságot kötöttek. Mivel szűkösen éltek, a gyerekeket koszt-kvártélyba adták: Rosalie-t, a legidősebb lányt átmenetileg egy közeli barátnőjükhöz; Luisét egy énekesnő fogadta be; Albert az iskolájában lakott; a család többi tagja (Gustav, Julius, Klara, Theresie, Ottilie és Richard) pedig a Moritz utca egyik házában rendezkedett be. 1815. február 16-án megszületett Cäcilia Geyer, a Wagner-gyermekek féltestvére. 1817-ben érkezett Drezdába Carl Maria von Weber, a német opera úttörője. Karmesterként első dolga volt, hogy új színészeket gyűjtsön maga köré, így figyelt fel Geyerre is. Weber többször meglátogatta a családot, részben ez is hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekek megszerették a zenét. Albert, a legnagyobb fiú a boroszlói színház tagja lett, ugyancsak a színpadot választotta Rosalie, Luise és Klara is. Richard alig ötesztendős volt, amikor megkapta első színházi szerepét. Mivel rendkívül tehetséges akrobatának bizonyult, nevelőapja előszeretettel nevezte „kis kozák”-nak. 1818-ban pár szavas szerepet kapott egy színdarabban. Geyer különös figyelemmel kísérte az ifjú Richard fejlődését és megtanította festeni-rajzolni, még mielőtt a fiú írni-olvasni tudott volna. Az ifjú Wagnernek azonban nem volt ínyére a festészet, inkább zongorázott, de azt sem sok kedvvel. Amikor nyolcéves lett, az ifjú Richardot rábízták egy Drezda melletti falu, Possendorf lelkészére, Christian Wetzel tiszteletesre, aki megtanította írni-olvasni. Ábécéskönyv híján egy Mozart-életrajzot, valamint egy, a görög szabadságharc híreivel teli újságot kapott. Ekkor ismerkedett meg a görög mitológiával és az ókori Hellász történelmével. Geyer 1821-ben súlyos tüdőgyulladást kapott, és szeptember 30-án meghalt. Geyer öccse, Karl, aki Eislebenben volt aranyműves, október közepén magához vette Richardot, hogy könnyítsen az özvegy gondjain. A fiút egy magániskolába íratta be. Az ifjú Wagner 1822 tavaszán Eislebenben hallotta először Weber A bűvös vadász című operájának nyitányát és néhány részletét. Ez volt első maradandó zenei élménye, amely után kedvet kapott, hogy zongorázzék. Mivel 1822 nyarán Geyer öccse megnősült, a fiút nem tudta tovább magánál tartani. Nagybátyja, Adolf Wagner sem vállalta a pótapaságot, így Richard ismét visszakerült a családjához, Drezdába. Ősszel anyja beíratta a híres Kreuzschuléba, Wilhelm Richard Geyer néven. A tízéves gyermeket különösen a görög-latin mitológia, valamint az ókori történelem érdekelte. Magánszorgalomból németre fordította az Odüsszeia néhány énekét. Az iskolán kívül minden idejét a zenének és Weber csodálatának szentelte: pajtásaival közösen előadta A bűvös vadászt, mindent emlékezetből, ahogyan azt a színházban látták. 1824-ben egyik iskolatársa halálára verset írt, amellyel pályadíjat nyert. Ezen felbátorodva elhatározta, hogy tragédiát ír, de a Leubald és Adelaidét nővérei kinevették. Az önérzetes szerző a csúfos bukás láttán tűzbe dobta művét, és elhatározta, hogy végképp felhagy a költészettel és drámával, és a zene felé fordul. ### Zenei tanulmányai 1827 decemberében, rövid prágai tartózkodás után Richardot beíratták a lipcsei Nikolai-iskolába. A tananyag azonban nem kötötte le figyelmét, inkább Adolf nagybátyjának filozófiai eszmefuttatásai érdekelték, illetve a híres Gewandhausban rendezett hangversenyek, ezek során megismerkedett Beethoven művészetével. Saját bevallása szerint az Egmont-nyitány késztette arra az elhatározásra, hogy komolyabban hozzálásson a zeneszerzés alapismereteinek elsajátításához. 1829-ben rövid ideig hegedülni tanult a Gewandhaus zenekarának egyik zenészétől, majd Christian Gottlieb Müller hegedűs-komponistától tanult összhangzattant. Ekkor írta első kompozícióit. A következő esztendőben otthagyta az iskolát, azonban Müllerrel tovább dolgozott, miközben korrektorként segített Luise férjének, Friedrich Brockhaus könyvkiadónak. 1830 júliusában ismét beiratkozott, ezúttal a neves Tamás-iskolába. Zenei tanulmányait azonban nem hagyta abba: zongorakivonatot készített Beethoven IX. szimfóniájából, illetve Müller irányításával zenés pásztorjáték komponálásába kezdett. E munkát azonban hamar félretette, helyette a B-dúr nyitányt fejezte be, amelyet a karácsonyi színházi hangversenyen be is mutattak. 1831\. február 23-án befejezte középiskolai tanulmányait és a Lipcsei Egyetem hallgatója lett, pontosabban studiosus musicae, azaz zenei növendék. Rendszeres zenei oktatásban azonban nem az egyetemen részesült, hanem ősztől kezdve, magánúton, Theodor Weinling, a Tamás-templom és iskola nagy tudású kántor-karnagya irányította tanulmányait. A mester megtanította Wagnernek az ellenpont szabályait és a zenei formákat. Ebben az esztendőben több zongoraművet komponált és befejezte d-moll zenekari nyitányát, amit december 5-én a Gewandhausban be is mutattak. Az előadás nem volt nagy siker, de bukás sem, ami munkája folytatására ösztönözte a kezdő zeneszerzőt. 1832 első felében megírta a C-dúr nyitányt, amit áprilisban mutattak be. Időközben a lipcsei Breitkopf & Härtel cég kiadta B-dúr zongoraszonátáját: ez volt első nyomtatásban megjelent műve. Mivel úgy érezte, hogy a város, amelyet Goethe korábban „a németek kis Párizsá”-nak nevezett, nem tud többet nyújtani neki, úgy döntött, elutazik. Először Bécsbe ment, ahol azonban nem talált lehetőséget az érvényesülésre, így továbbutazott Prágába. A Pachta családnál vendégeskedett a közeli Pravonínban. Itt vázolta fel egy új opera, Az esküvő tervét. Ezután az öreg Dionys Weber karmester és igazgató jóvoltából a konzervatórium zenekarának előadásában újra hallhatta C-dúr szimfóniáját. A nagy tudású, de konzervatív Weber elismerte ugyan az ifjú komponista tehetségét, de művében nem látott többet egy ügyesen megoldott Beethoven-tanulmánynál. Wagner novemberben hazatért Lipcsébe, ahol nekifogott Az esküvő megkomponálásához. Bár Rosalie nővérének lesújtó véleménye miatt széttépte az egész szövegkönyvet, a bevezető jelenet teljes partitúrája elkészült. Rosalie hatására elfordult ettől – a Leubald és Adelaide légkörét idéző – sötét rémdrámától. Azonban inspirációja hamarosan új forrást talált: Carlo Gozzi fantasztikus történetei közül a Kígyóasszony meséje ragadta meg fantáziáját. Ennek alapján vázolta fel már decemberben A tündérek szövegkönyvét, nekilátott a kidolgozásához, és már a következő év januárjában elkészült a teljes szöveggel. ### Karmester Würzburgban és Magdeburgban 1831-ben Würzburgba utazott Albert bátyjához, hogy műveinek előadásáról tárgyaljon. Rövid látogatásnak szánta, de majdnem egy évig ott maradt, a színháznak ugyanis nem volt karigazgatója, így szerény fizetésért elvállalta a munkakört. Elsőnek egy Paër-operát, azután Meyerbeer Ördög Róbert-jét, majd Marschner Vámpír-ját tanította be. A próbákat lelkesen vezette, és hogy bátyjának, aki Marschner operájának tenor-főszerepét játszotta, kedvében járjon, egy új betétáriát komponált. Részben az ária sikerének, részben pedig munkájának elismeréseként a színházban műsorra tűzték C-dúr nyitányát és Szimfóniáját. A színházi szünet alatt tovább folytatta A tündérek komponálását. December 11-én levélben jelentette Rosalie nővérének, hogy már csak az utolsó felvonás hangszerelése van hátra. December 12-én az opera néhány részletét bemutatták egy hangversenyen. Ennél többet azonban a würzburgi társulat nem tudod tenni érte, hiszen nem voltak felkészülve egy közel négyórás alkotás színrevitelére. Karácsonykor, feladva karigazgatói állását, visszatért Lipcsébe, ahol véglegesítette operáját és benyújtotta a helyi színházhoz. Itt azonban váratlan ellenállásba ütközött: sem a rendező, sem a karmester nem volt hajlandó a művet színre vinni, hiába hivatkozott tanulmányaira és würzburgi tapasztalataira. Tavasszal bemutatták Bellini Rómeó és Júlia című operáját. Ennek az élménynek és saját kudarcának hatására tanulmányt publikált név nélkül A német opera címmel, amelyben az olaszok természetesen áradó dallamosságát állította szembe a németek mesterségbeli tudásával. Elégedetlensége kora erkölcsi felfogására is kiterjedt. Új operaterve is tiltakozás volt a polgári álszenteskedés, a puritanizmus ellen. Shakespeare Szeget szeggel című drámája nyomán, meglehetősen szabadon dolgozta ki A szerelmi tilalom című kétfelvonásos opera vázlatát. A Szicíliában játszódó történetben egy német helytartó halálbüntetéssel akarja sújtani a házasságon kívüli szerelmet, ám az első halálra ítélt nemes ifjúnak hajlandó megkegyelmezni, ha annak húga titkon az övé lesz. A zsarnokot leleplezik, a szerelem visszanyeri jogait. A mű programszerűen hirdette a természetes életösztön diadalát az erénycsőszök felett. Az opera librettóját Teplitzben fejezte be. Rövid ideig Prágában tartózkodott, visszatértekor a magdeburgi Bethmann-színtársulat meghívása várta: karmesternek kérték fel. Wagner eleinte húzódozott a szétzüllött és szegény társulattól, de miután megismerkedett Wilhelmine Planerrel, a társulat első drámai színésznőjével, pillanatok alatt megváltoztatta elhatározását. A társulat műsorának gerincét Marschner és Weber művei alkották. Wagner a betanítás és a karmesteri teendők mellett nekilátott új operája partitúrájának megírásához, és azt tervezte, hogy Itáliába, majd Franciaországba megy szerencsét próbálni. 1835 januárjában Wagner és Minna már jegyeseknek tekintették magukat, az esküvőt azonban elhalasztották, remélve, hogy anyagi helyzetük jobbra fordul. Egyelőre Minna többet keresett, de neki támogatnia kellett a családját. Wagner viszont, bár egymaga volt, többet költött, mint amennyit megkeresett. Ez azonban nem tántorította el attól, hogy nyitányt írjon barátja, Theodor Apel új drámájához. A Columbus menthetetlenül megbukott, bár a nyitány nagy sikert aratott, áprilisban és májusban Lipcsében is előadták. Májusban, miután végzett magdeburgi kötelezettségeivel, Wagner hazatért Lipcsébe, ahol megismerkedett Felix Mendelssohnnal, aki ekkoriban vette át a Gewandhaus zenekarának vezetését. Átadta neki C-dúr szimfóniája nyitányát, amihez nagy reményeket fűzött, de még választ sem kapott. Július–augusztusban Wagner körutat tett a nagyobb német városokban, hogy a társulat számára új tagokat toborozzon, majd rövid pihenő után visszatért Magdeburgba, ahol Spohr Jessonda című operáját vitte színre. Az előkelő és nagy hírnévnek örvendő énekesek ellenére az előadás nem vonzott telt házat, így a társulat pénzügyi helyzete tovább romlott. Wagner, adósságai növekedtével egyre nagyobb hévvel dolgozott A szerelmi tilalom befejezésén. Minna, félve a bizonytalan helyzettől, novemberben Berlinben vállalt állást, de Wagner kérésére visszatért az akkor már erősen megcsappant létszámú társulathoz. A szerelemi tilalom 1836. március 4-re készült el. A társulat csődbe jutott, de Wagnernek sikerült meggyőznie az énekeseket és zenészeket, és azok tíz nap alatt betanulták a darabot. A március 29-i bemutató bukás volt, és ezt követően a társulat feloszlott. ### Karmester Rigában Minna előbb Berlinbe, majd Königsbergbe szerződött, Wagner pedig hitelezői elől Lipcsébe vonult vissza, majd Berlinbe, ahol karmesteri állással hitegették. Ott-tartózkodása egyetlen élménye azonban Spontini Fernand Cortez című operájának megtekintése volt. A nagy tekintélyű mester népszerű művének hatására kezdett érdeklődni az olaszos francia nagyopera csillogó műfaja iránt. Továbbutazott Königsbergbe, ahol csekély fizetéssel asszisztensként működött Louis Schuberth karmester mellett. Munkája alig volt, a komponálással sem haladt, mindössze a Rule, Britannia!-nyitányt írta meg. Az Ezeregyéjszaka meséiből vett vígopera tervét hamar elvetette, helyette egy nagyopera vázlatát vetette papírra, amelyet elküldött Párizsba Eugène Scribe librettistának kidolgozásra, de még választ sem kapott. 1836. november 24-én Richard és Minna házasságot kötöttek. A következő év áprilisában Schuberth távozott a társulattól és Rigába utazott. Helyét Wagner foglalta el. A königsbergi színház azonban májusban tönkrement, így alig látott munkához, újra állás nélkül maradt. Minna, megelégelve férje féltékenységét és anyagi gondjait, Drezdába szökött egy jómódú férfival. Wagner utánuk utazott, de nem sikerült kibékülniük. Ebben a hangulatban került kezébe Bulwer-Lytton regénye, a Cola Rienzi. Egy új nagyopera terve fogant meg benne az 1347-es római plebejus-polgári felkelés vezérének győzelméről és tragikus bukásáról. 1837\. augusztus végén – barátai közbenjárásának köszönhetően – állást kapott a rigai színháznál. Szeptemberben sikerült végre kibékülnie Minnával, aki férje kívánságára, nehezen bár, de a színházról is lemondott, és vele utazott Rigába. Itt Wagner próbákat vezetett, előadásokat vezényelt, betétáriákat komponált, szabadidejében pedig új operáján, a Rienzin dolgozott, azonban tudta, hogy megfelelő énekes- és zenészgárda hiányában Rigában nem mutathatja be. Párizsban szerette volna a darabot színre vinni, ezért Meyerbeerhez fordult, akitől egyelőre A szerelmi tilalom bemutatásához kért segítséget. A Rienzi komponálásával lassan haladt: az első felvonás csak 1838 decemberére készült el. Az 1839-es esztendő kedvezőtlenül kezdődött. A színház élére új igazgató került, aki azonnal felmondta Wagner karmesteri állását. A házaspár távozni kényszerült Rigából, azonban utazásukat előre nem látott akadály késleltette: a cári törvények értelmében az útlevélkérelmeket közzétették a helyi lapokban. Ha ez megtörténik, akkor Wagner a párizsi postakocsi helyett az adósok börtönébe kerül, mivel magdeburgi hitelezőit még nem elégítette ki. Egyik jóbarátja segített nekik átszökni Kelet-Poroszországba. Minna a kiállott izgalmak miatt azonban ágynak dőlt, így útjuk tovább húzódott. Pillau kikötőjében titokban – hiszen nem volt útlevelük – hajóra szálltak London felé, a hatnapos utazás azonban az időjárási viszonyok miatt elhúzódott. A Skagerraknál hajójuk megsérült, ezért egy norvég fjordban kellett várakozniuk, amíg megjavították. Wagner itt ismerkedett meg Heinrich Heine A bolygó hollandi című elbeszélésével. Három és fél hetes viszontagságos utazás után érkeztek meg Londonba, ahonnan rövid tartózkodás után továbbutaztak Boulogne-sur-Merbe. Itt Wagner meghangszerelte a Rienzi második felvonását, amelyet bemutatott néhány itt nyaraló zenei előkelőségnek is, akiktől ajánlólevelet kapott a párizsi Nagyoperához. ### Párizsi próbálkozások Első párizsi tapasztalatai kiábrándítóak voltak. A Nagyopera igazgatója fogadta ugyan, de cseppet sem hatódott meg Meyerbeer ajánlólevelétől. A nagy hírű François-Antoine Habeneck karmester próbaképp lehetőséget adott neki: egyik művét hajlandó volt eljátszani a Conservatoire-hangversenyek egyik próbáján. Wagner a Columbus-nyitányt adta oda, ám e fiatalkori darabbal elzárta az utat érettebb alkotásainak bemutatása elől. Scribe is megközelíthetetlen maradt. Néhány kitűnő énekes pártfogásába ajánlotta műveit, akik udvariasan fogadták ugyan, de nem segítettek rajta. Egyedüli támogatója Cäcilia húgának vőlegénye, Eduard Avenarius könyvkereskedő volt. Időközben megérkezett Párizsba Meyerbeer is, aki nem csodálkozott ajánlólevele sikertelenségén, és azt ajánlotta Wagnernek, keressen valamilyen szerény bérmunkát. Hazautazása előtt Meyerbeer bemutatta zeneműkiadójának, Maurice Schlesingernek, akivel azonban nem jutottak dűlőre. Ugyancsak Meyerbeernek köszönhetően a Théâtre de la Renaissance meghallgatásra tűzte A szerelmi tilalom című operáját, a színház azonban hamarosan bezárta kapuit. Vezérügynökének, Gouinnek sikerült elérnie, hogy Scribe is meghallgassa a művet – nem rajta múlott, hogy az Opéra vezetőségének nem kellett a darab. Anyagi helyzete kilátástalanná vált, kénytelen volt elzálogosítani javait, sőt, a zálogcédulákat is eladta. Bevétele csak a Gazette Musicale-nak írt tárcákért kapott honoráriumokból volt. Pénztelenségét jellemzi, hogy amikor Minna súlyosan megbetegedett, az elzálogosított jegygyűrűk árából sem sikerült fedezni a gyógyszerek és az ellátás költségeit. Ebben a helyzetben kezdett hozzá – Heine engedélyével – A bolygó hollandi feldolgozásához. 1840 nyarán Meyerbeer ismét Párizsba érkezett, s elvitte Wagnert az Opérába, ahol személyesen ajánlotta az új igazgató, Léon Pillet jóindulatába. Az igazgató javaslatát, hogy valakivel közösen írjon egyfelvonásos balettet, Wagner nem fogadta el. Az ő ajánlatát viszont, hogy egy rövid operát komponál A bolygó hollandi címmel, az igazgató utasította vissza. Az új darab kivonata azonban az igazgatónál maradt. A szorító gondok ellenére szeptember 19-re elkészült a Rienzi ötödik felvonása, már csak a nyitány volt hátra. Októberben azonban Wagner az adósok börtönébe került. Minna régi barátjának, Theodor Apelnek a segítségét kérte, aki hamarosan elérte, hogy Wagner kiszabaduljon. November 19-én elkészült a Rienzi nyitánya is. A teljes művet sietve Drezdába küldte, mivel úgy érezte: már nem Párizs, hanem szülőföldje jelenti számára a felemelkedés lehetőségét – a szász királyhoz fordult segítségért. A mű elfogadtatásában ismét Meyerbeer játszott közre. A drezdai válaszra várva feladta városi lakását és Meudonba költözött. 1841. július elején itt érte a hír, hogy az új drezdai királyi színház bemutatja a Rienzit. Ezzel egy időben levelet kapott az Opérától is; felajánlották, hogy megvásárolják tőle A bolygó hollandi vázlatát, amit Louis Philippe Dietsch zenésít majd meg. A darabért 500 frankot kapott. Rögtön zongorát bérelt és hozzáfogott saját Hollandijának megkomponálásához, bár törvény szerint ehhez semmi joga nem volt, hiszen eladta. Az egész darab zenéjét – a hangszerelés kivételével – hét hét alatt megkomponálta. Ekkorra elfogyott a pénze, ezért kénytelen volt ismét bérmunkát vállalni. A Schlesinger-kiadó Halévy új operájának, a Ciprus királynőjének zongorakivonatát rendelte meg tőle. Októberben a Hollandi kész partitúrájával visszaköltözött Párizsba. A darabot azonban nem az Opérának, hanem a berlini színháznak küldte, számítva Friedrich Wilhelm von Redern főintendáns és Meyerbeer támogatására. Mivel a Rienzi próbái késtek, kénytelen volt a francia fővárosban maradni, és írásaiból eltartani magát és feleségét. Ekkor írta a Halál Párizsban és a Zarándokút Beethovenhez című novelláit. Szakmai cikkeket is írt, elsősorban elemzéseket a német zenéről és az egyes operaelemekről. Ebben az időben ismerkedett meg a Hohenstaufok történetével, ami alapján rögtön újabb operavázlatot készített A szaracén nő címmel. E tervet azonban hamarosan ejtette, mivel egy nyelvész barátján keresztül megismerkedett a wartburgi dalnokverseny, illetve a Vénusz-hegy legendájával. E kettő ötvözeteként megírta a Tannhäuser vázlatát. Ugyancsak nyelvész barátjától kapta meg a königsbergi Német Társaság évkönyvét is, benne a Lohengrin-eposz kivonatával, amely újabb ötletet adott a zeneszerzőnek. ### Szász királyi karmester 1842\. április 7-én Wagner Párizsból Szászországba indult. Minna társaságában április 12-én érkezett Drezdába, hogy részt vegyen a Rienzi próbáin. Júniusban Teplitzben üdült, ahol elkészítette következő operájának, a Tannhäusernek (akkori címén: Der Venusberg) két prózafogalmazványát. Drezdába visszatérve a várost a Rienzi közelgő bemutatóját váró, lelkes és izgatott állapotban találta. A premier 1842. október 20-án minden várakozást felülmúló sikert aratott. Azonnal elhatározták Wagner következő operája, A bolygó hollandi bemutatását is. Néhány nappal a Rienzi premierje után, október 28-án elhunyt Francesco Morlacchi királyi karnagy, és utódját mindenki Wagnerben látta. Először habozott, azzal érvelt, hogy a Tannhäuser és más tervei megvalósításához több időre van szüksége. Hamarosan mégis beadta derekát, és 1843. február 2-án kinevezték örökös királyi karnagynak, 1500 tallér éves fizetéssel. Királyi karnagyi minőségében 1843. február 7-én vezényelte először A bolygó hollandit (a bemutatóra január 2-án került sor). A darab anyagi helyzetén is javított: sikerült magdeburgi és párizsi kölcsöneinek egy részét törlesztenie. Drezdai éveinek egyik legfontosabb eseménye Liszttel kötött barátsága volt. A bolygó hollandi révén kerültek kapcsolatba, köszönhetően a női főszerepet éneklő Wilhelmine Schröder-Devrientnek. Ezzel a bemutatóval vette kezdetét hosszú és keserves küzdelme a drezdai udvar zenei és politikai vezető köreivel, ami csak Wagner Németországból való száműzetésével ért véget. Kezdetben csupán eredeti karmesteri egyénisége váltotta ki az énekesek és a zenekari tagok nemtetszését. Különösen ellentmondásos volt Mozart-tolmácsolása. Nagyobb sikert aratott Gluck Armidájának 1843. március 5-én bemutatott felújításával, illetve ugyanezen szerző Iphigénia Auliszban című operájának áthangszerelésével és revíziójával. A zenekar és Wolf Adolf August von Lüttichau, az udvari színház főintendánsa heves ellenállással fogadta Wagnernek azt a tervét, hogy 1846. április 5-én, virágvasárnapon előadja Beethoven IX. szimfóniáját. Újszerű olvasata azonban (amit Goethe Faustjából vett idézetek egészítettek ki a műsorlapon) lehengerlő sikert aratott, és az előadást a következő év virágvasárnapján megismételték. Királyi karmesteri bemutatkozása másnapján, 1843. február 8-án Heinrich Laube a Zeitung für die elegante Welt hasábjain megjelentette Wagner önéletrajzi vázlatának második részletét. Ebben olvasható a legkorábbi leírás a norvég partok mentén Londonba vezető 1839-es tengeri útjáról, és az a híres és nagy hatású állítás, hogy a norvég sziklák és zátonyok közötti hajóút meghatározó befolyást gyakorolt A bolygó hollandi sajátos színezésére. Wagner azonban elhallgatta, hogy csupán néhány héttel a premier előtt tette át a cselekmény helyszínét Norvégiába (ezt az autográf partitúra és a drezdai szólamok számos változtatása tanúsítja). Mint Heinrich Marschner Vámpír-ja, eredetileg a Hollandi is Skóciában játszódott, és néhány szereplő skót nevet viselt. Annak lehetősége, hogy esszét publikálhat saját magáról a rangos folyóiratban, ellenállhatatlan kísértést jelenthetett Wagnernek, hogy az opera auráját szuggesztív önéletrajzi részletekkel gazdagítsa. Írásaiban sehol sem utal e változtatásra, sem a sok egyéb módosításra, amelyeket az 1840-es és '50-es években eszközölt a művön. Önéletrajzi írásában, a Mein Lebenben azt írja, hogy 1842-es, Párizsból hazafelé vezető utazása során „széltől, zimankótól és a zsidóktól megviselt szívére melengetően hatott” a történelmi Wartburg látványa Türingiában, és életre keltette benne a Tannhäuser harmadik felvonásának színpadképét. Itt ismét vastag önéletrajzi mázzal vonja be a Tannhäuserrel kapcsolatos gondjait és azt a jelentős tényt, hogy e darabját többször kellett átdolgoznia, mint bármely más nagyobb művét. Már a librettó befejezése, 1843. május 22. után nem sokkal elvetette az eredeti Der Venusberg címet, nem pedig két évvel később, kiadója, Meser javaslatára, ahogy azt a Mein Lebenben állítja. A Tannhäuser langyos fogadtatása az 1845. október 19-i premieren, majd állandóan növekvő népszerűsége a pár nappal későbbi harmadik előadás után nem annyira a közönség szellemi renyheségével magyarázható, amint a wagneriánusok és maga Wagner később sugallták, hanem azzal a ténnyel, hogy az első előadás után húzásokkal és átdolgozásokkal kísérelte meg áthidalni a szakadékot saját merész drámai újításai és azok nem kielégítő technikai megvalósítása között. (A módosítások közé tartozott az első és második felvonás fináléjának megkurtítása és a harmadik felvonás előjátékának új változata.) Közel két év múlva Wagner új befejezést írt az operához, amelyben újra megjelenik Vénusz, és elmarad az ifjú zarándokok kórusa. Ezt 1847. augusztus 1-jén mutatták be Drezdában. A királyi karnagyi állás magas, politikailag érzékeny poszt volt, ahonnan Wagner a királyi operaházon kívüli intézményekbe és eseményekbe is betekintést nyert. 1844 novemberében egyik szervezője volt Weber hamvai hazahozatalának Londonból Drezdába. E nagyszabású társadalmi eseményre írta An Webers Grabe című kórusát és az Euryanthe témáit feldolgozó fúvós gyászzenét. Egy évvel korábban kulcsszerepet játszott egy hatalmas kórusfesztivál megszervezésében; erre az alkalomra írta férfikarra és nagyzenekarra Das Liebesmahl der Apostel című bibliai jelenetét. A művet alig két hónap alatt írta meg és tanította be, a bemutatót 1843. július 6-án vezényelte a drezdai Frauenkirchében, Szászország dalárdáiból toborzott 1200 énekes és 100 tagú zenekar élén. 1844 és 1849 között Wagner sok befolyásos személyiséggel találkozott, és felvázolt vagy kidolgozott néhányat legjelentősebb művei közül. 1844 őszén a drezdai udvari színház nevében meghívta Spontinit annak híres operája, A vesztaszűz új produkciójának vezénylésére. 1845. július 16-án Marienbadban elkészítette a A nürnbergi mesterdalnokok első prózafogalmazványát, augusztus 3-án pedig a Lohengrin részletes szövegtervét. A Mesterdalnokok ötlete Gervinus Német irodalomtörténetének olvasása közben fogant meg benne, amikor Hans Sachsról és 16. századi költőtársairól olvasott. 1845. december 17-én a drezdai Engel Klubban zenésztársak – közöttük Robert Schumann és Ferdinand Hiller – jelenlétében felolvasta a Lohengrin szövegkönyvét. Többszöri megszakítás után, 1848. április 28-án fejezte be a partitúrát; ugyanazon év szeptember 22-én, a drezdai királyi udvari zenekar fennállásának 300. évfordulóját ünneplő hangversenyen elvezényelte az első felvonás fináléját. Wagner 1846. március 1-jén keltezte a királyi udvari zenekar reformjáról írott tanulmányát, és több mint két évvel később, 1848. május 11-én fejezte be a Szász Királyság német nemzeti színházának megszervezésére vonatkozó részletes tervét. Művészi ténykedésébe gyors ütemben keveredett a nyílt politikai aktivitás: a színházban a reakciós társadalom tükrét látta, és a társadalom megváltoztatásától remélte művészi céljai megvalósítását. Minél határozottabb elutasításban részesültek színházi reformtervei (sikertelenül próbálkozott azzal is, hogy Bécsben felkeltse Franz Grillparzer és Eduard Hanslick érdeklődését), annál jobban belekeveredett a politikai felforgató mozgalmakba. Barátja, August Röckel közvetítésével 1848 nyarán megismerte a híres orosz anarchistát, Mihail Bakunyint. Hamarosan már névtelen cikkekben magasztalta a forradalmat, az anarchiát, miközben a monarchia fenntartása mellett érvelt. Állásfoglalása kétértelműségének köszönhetően megtarthatta hivatalát, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy monarchista érzelmei ellenére a királyság eltörlése mellett agitál. 1849 első hónapjaiban a politikai helyzet gyorsan rosszabbodott. Május elején a szász király alkotmányszegése miatt kitört a nyílt forradalom, és ez Wagner királyi karnagyi pályájának végét is jelentette. Feleségét Chemnitzbe menekítette Klara nővéréhez, ő maga Drezdában maradt, azt azonban már a Frigyes Ágost király megsegítésére érkezett porosz seregek ostromolták. Wagner Weimarba menekült Liszthez. Közben Drezdában lábra kapott a hír, miszerint ő gyújtotta volna fel az operaházat, és emiatt körözőlevelet adtak ki ellene. Wagner Jénában találkozott feleségével, majd Widman néven, hamis útlevéllel, egyedül elindult Franciaország felé. Rövid zürichi tartózkodás után Párizsba érkezett, azonban a kolera és a köztársasági felkelés miatt nem maradhatott. Liszt anyagi segítségével visszautazott Zürichbe, és odahívta feleségét is, aki a bizonytalan helyzet miatt eleinte habozott, de végül elutazott a svájci városba. Wagner itt írta meg első művészetfilozófiai írását, A művészet és forradalmat, amelyben az összművészeti alkotás megteremtését sürgette, mintegy a forradalmi megújhodás alapjaként. ### Száműzetésben 1850 elején felesége és Liszt unszolására Párizsba utazott, hogy bemutassa az Opérának a Tannhäuser-nyitányt valamint Wieland, a kovács című operájának a tervét. A francia fővárosban azonban csak üres ígéreteket kapott. Kétségbeesésében Montmorencyben húzódott meg, innen írt feleségének, hogy válni akar. Az esetben egy nő: Jessie Laussot, egy bizonyos Mrs. Taylor lánya játszott szerepet, akit Wagnerék Zürichben ismertek meg, és akivel Párizsban hozta ismét össze a sors. A lány nagy rajongója volt a komponista zenéjének, és amikor Wagner kétségbeesésében kijelentette, hogy menekülni akar a világ elől sikertelenségei miatt, pártját fogta. Minna rémülten férje után utazott, de már nem találta ott, időközben ugyanis Wagner Bordeaux-ba utazott, hogy Jessie férje, Eugène Laussot elé álljon. Ott azonban a csendőrség várta és kitiltotta a városból. Mrs. Taylor sem támogatta tovább a szerelmeseket, így a kaland lezárult, és a zeneszerző visszatért feleségéhez, Zürichbe. Mivel Liszt sem tudott neki segíteni, hogy operáját, a Lohengrint Weimarban bemutassák, komponálni kezdett: a Siegfried felvázolásába fogott, de hamarosan abbahagyta. Ekkor írta meg máig vitatott A zsidóság a zenében című tanulmányát, amely elsősorban jótevője, Meyerbeer sikerei iránt érzett ellenszenvének kiütközése. A száműzetésben élő szerző örömére végre 1850. augusztus 28-án Liszt vezényletével Weimarban bemutatták a Lohengrint. A darab csak mérsékelt sikert aratott, nagyrészt ötórás hossza okán. Decemberben újabb siker érte, a párizsi Opéra bemutatta a Tannhäuser-nyitányt. A köztes időszakban írta összefoglaló tanulmányát. az operáról mint műfajról, amelynek stílusosan az Opera és dráma címet adta. A következő évben a Breitkopf-kiadó megjelentette a Lohengrint, de nem fizetett, mivel Wagner tartozott a cégnek. Az év közepére befejezte a Siegfried költeményének teljes feldolgozását. Megírta három romantikus operakölteménye előszavának szánt tanulmányát (Híradás barátaimnak), amelyben többek között beszámolt az általa elképzelt Nibelung-tetralógiáról. Gyomorpanaszai miatt Albisbrunnba utazott. Itt öltött testet a Nibelung-terv: Nyitány: A Rajna kincse; Első nap: A walkür; Második nap: Az ifjú Siegfried; Harmadik nap: Siegfried halála. Betegsége és fáradtsága miatt csak 1852-ben kezdett hozzá A Rajna kincse felvázolásához, és miután április 25-én Zürichben bemutatták A bolygó hollandit, visszavonult Zürichbergbe, hogy nyugodtan dolgozhasson. Itt ismerkedett meg Georg Herwegh költővel, Gottfried Semper építésszel, Gottfried Kellerrel valamint Conrad Ferdinand Meyerrel, akik megismertették Schopenhauer filozófiájával, ami a későbbiekben erősen hatott gondolkodására. Május 29-én levélben újságolta Lisztnek, hogy a Nibelung-tetralógia teljes vázlata készen áll. Az év végére enyhült a politikai helyzet Németországban, és egyre több színház érdeklődött a Tannhäuser iránt: Schwerin, Wrocław, Prága, Wiesbaden, sőt Berlin is. Száműzetésében 1852. december végéig befejezte a hatalmas tetralógia vázlatának versbe öntését is. Hírneve egyre nőtt, amit jól mutat, hogy 1853. május 18-22 között a zürichi színház koncertsorozattal ünnepelte a zeneszerzőt. Mielőtt teljesen elmerült volna a komponálásban, találkozott Liszttel Bázelben. Együtt rövid párizsi utazást tettek, Wagner ekkor ismerkedett meg Liszt három gyermekével: a tizennyolc éves Blandine-nal, a tizenhat éves Cosimával és a tizennégy éves Daniellel. 1854 júniusában fejezte be A Rajna kincse partitúráját és fogott hozzá A walkür komponálásához. Wagner nevében felesége, Minna intézte németországi ügyleteit. Az asszony októberben, a frissen trónra került János szász királyhoz fordult, kegyelmet és bocsánatot próbált kieszközölni száműzött férje számára. Az uralkodó azonban Károly Sándor szász–weimar–eisenachi nagyherceg (aki Liszt barátja és Wagner csodálója volt) közbenjárása ellenére sem bocsátott meg. A zeneszerző lassan haladt a komponálással, hátráltatta, hogy időközben lekötötte figyelmét egy új téma, a Trisztán és Izolda. E terv csábításának ellenállva befejezte A walkürt, majd a londoni Filharmóniai Társaság meghívására az angol fővárosba utazott, ahol egy koncertsorozatot vezényelt. Noha fellépései sikeresek voltak, a kritika mögött Meyerbeer ügynökeit látta, a zenekart összehasonlíthatatlannak tartotta a párizsival, a hallgatóságról pedig úgy nyilatkozott, hogy „a világ legegykedvűbb közönsége”. Sikere egyik biztosítéka volt, hogy Viktória királynő és Albert herceg lelkesen megtapsolták és az udvarban is fogadták. Útján hazafelé megismerkedett a buddhizmussal, és indiai mondák alapján felvázolta a Győztesek című opera tervét. Otthon sokat betegeskedett (orbánc), a Trisztán és Izolda szövegén valamint A walkür hangszerelésén dolgozott. 1856 elején Berlinben nagy sikerrel vitték színre a Tannhäusert. Március végére készen lett A walkür partitúrája, és Wagnert ismét kegyelmi kérvénye problémája foglalkoztatta. Liszt vállalkozott a közbenjárásra, de a kérvényt Wagnernek kellett írásban előterjesztenie. ### Mathilde Wesendonck Mivel változás szükségét érezte, kiköltözött a Zürich melletti Wesendonck-villába, amelyet Otto Wesendonck selyemkereskedő, pártfogója és kiadója osztott meg vele. Itt látott neki a Siegfried komponálásának, de egyre többet foglalkozott a Trisztánnal és a Győztesekkel is. Wagnert gyöngéd kapcsolatok fűzték ebben az időben Mathilde Wesendonckhoz, házigazdája feleségéhez. Mathilde hatására Wagner felhagyott a Nibelung-tetralógia komponálásával, és a szerelmi történetet feldolgozó Trisztán és Izolda megzenésítésébe temetkezett. Mathilde költőnő volt, Wagner szívesen zenésítette meg a verseit, amiket baráti társaságuk előtt elő is adtak. Ezeket később Wesendonck-dalok címen publikálták. 1858 áprilisában Minna megtalálta Richard Mathildéhez írt levelét. Botrányt rendezett és értesítette Wesendonckot is. A nyilvános botrányt ugyan Richard és különösen Otto finom tapintata révén sikerült elkerülni, de a szakítás a két házaspár között elkerülhetetlenné vált. Minna, folyamatos szívfájdalmakra panaszkodva a Hallwilersee melletti Brestenberg üdülőhelyre utazott, férje pedig otthon maradt, és a látszat megőrzése érdekében folytatta látogatásait szomszédainál, amíg Wesendonckék Itáliába nem utaztak. Ezek után Minna hazautazott Drezdába, Wagner pedig, feladva mindkét asszony szerelmét, Velencébe ment, ahol a Palazzo Giustinianban szállt meg. Továbbra is próbálkozott kegyelemért folyamodni, azonban felmentő levél helyett a helyi rendőrség kereste fel, ugyanis a drezdai királyi kormány közbenjárt az osztrák kormánynál, hogy Wagnert Velencéből is tiltsák ki. Csak orvosi bizonyítvánnyal tudta tartózkodását meghosszabbítani. Közben folytatta a Trisztán és Izolda komponálását. Mivel a politikai hangulat is egyre forróbbá vált a lagúnák városában (olasz szabadságmozgalmak), Milánón keresztül visszatért Svájcba, ahol Luzernben telepedett le. Itt folytatta a Trisztán és Izolda komponálását, amit augusztus 6-án fejezett be, azon a napon, amikor tízéves késéssel ugyan, de Drezdában is bemutatták a Lohengrint. Októberben a karlsruhei Trisztán-bemutató terve végképp megbukott, mert nem akadt olyan énekes, aki vállalni merte volna a címszerep újszerű nehézségeit. Bécs és Drezda is érdeklődött ugyan az új opera iránt, de e két lehetséges bemutató reménye távoli volt, és Wagnert egyre inkább szorították anyagi gondjai. Az év végén Minna csatlakozott hozzá. Az asszony józanabbul ítélte meg a zeneszerző pénztelenségét, és mindent megtett, hogy takarékoskodni tudjanak. Wagner újabb tervet szőtt: mivel ő maga nem léphetett német földre, úgy határozott, hogy operáit (Trisztán és Izolda, Tannhäuser és Lohengrin) Párizsban mutatja be, német énekesekkel. Ehhez azonban pénzre volt szüksége, ezért megkérte Otto Wesendonckot, akinek korábban eladta a Nibelung-drámák kiadói jogait, hogy engedje ezeket át a mainzi Franz Schott, Schott’s Söhne cégének, aki már régóta érdeklődött irántuk. Az 1860-as esztendőt sikeresen kezdte, sikerült eladnia A bolygó hollandi, a Tannhäuser és a Lohengrin jogait Franciaországban és Belgiumban. Január 25-én koncertet adott a Théâtre-Italienban, amelynek legnagyobb sikere a Trisztán és Izolda nyitánya volt. Diplomata barátai, közöttük von Seebach báró, a párizsi szász követ, magukévá tették Wagner ügyét, és akciót kezdeményeztek, hogy az immár Franciaország legnagyobb hatalmasságainak kegyét élvező német zeneszerző amnesztiában részesüljön hazájában. Erőfeszítéseik eredményeképpen 1860. július 15-én von Beust báró, szász miniszterelnök és külügyminiszter von Seebachnak írt levelében engedélyezte Wagner szabad belépését német területre, Szászország kivételével. ### Visszatérés német földre 1860 nagyobb részében és 1861 első hónapjaiban a Tannhäuser első két jelenetének újraírása, a francia szövegkönyv elkészítése és a partitúra számos részletén végrehajtandó változtatások foglalkoztatták. A bolygó hollandi, a Tannhäuser, a Lohengrin és a Trisztán Paul Challemel-Lacour készítette francia prózafordításához előszóképpen megírta egyik legjobb tanulmányát (A jövő zenéje ironikus címmel). A Tannhäuser-szöveg színpadra szánt fordítását Wagner segítségével Charles Nuitter készítette el. 1861. január 28-án befejezte a bacchanália és a Vénuszbarlang-jelenet új változatát, de a partitúrán egészen a március 13-i első előadásig újabb és újabb változtatásokat kellett eszközölnie, elsősorban a zenekarral és a Pierre Louis Philippe Dietsch karmesterrel támadt nehézségek miatt. További problémát okozott Albert Niemann, a főszerepet megformáló híres tenor, aki nem akarta elfogadni a revíziókat a második felvonás dalnokversenyében. A premier botrányosra sikerült. Wagner az operaház vezetőségének kérését teljesítve, és a francia operahagyományoknak eleget téve egy balettjelenettel toldotta meg a nyitóképet. Az arisztokrácia azonban nemtetszését fejezte ki eziránt a megoldás iránt, hiszen ők jobban szerették volna a táncjelenetet a második felvonás elején látni. Ennek az a gyakorlati oka volt, hogy az elhúzódó vacsorák miatt az arisztokrata urak rendszeresen lekéstek a darab elejéről, így a lenge öltözetben táncoló bacchánsnőkről is. Ez a botrány a további, március 18-i és 24-i előadások előtt újabb, esetenként radikális változtatásokra késztette Wagnert. A párizsi Tannhäuser-előadások nevezetes furoréját nem csupán az arisztokrácia konzervatív ízlése váltotta ki, hanem befolyásos személyiségek intrikája is, akik az eseményt leplezett politikai tüntetéssé változtatták III. Napóleon Ausztria-barát politikája ellen. (Metternich hercegnő, Wagner pártfogója, akinek döntő szerepe volt abban, hogy az Opéra elfogadta a Tannhäusert, a párizsi osztrák követ felesége volt.) A harmadik előadás után a művet levették a műsorról. Wagner Párizsból hamarosan Karlsruhéba ment, hogy a fiatal badeni nagyherceggel, I. Frigyessel, megvitassa a Trisztán ottani bemutatásának lehetőségét. Rövid időre még visszatért Párizsba, majd énekeseket keresve Bécsbe utazott. A bécsi udvari opera annyira élénk érdeklődést tanúsított, hogy Wagner annak intendánsával, Lanckoronski gróffal is tárgyalni kezdett. A bécsi opera 1861. május 11-i próbáján hallotta első ízben színpadon a teljes Lohengrint. Alois Ander énekelte a címszerepet, és Wagner nyomban őt választotta ki Trisztán szerepére is. Különböző források szerint kész volt arra, hogy rendkívüli kompromisszumokat tegyen az énekszólam átdolgozásával és terjedelmes húzásokkal, amikor rájött, hogy Ander képtelen felnőni a feladathoz. 1864 márciusában a tervet el kellett ejteni. 1861\. október 30-án Wagner egy nagy vígopera, A nürnbergi mesterdalnokok ötletét tárta Franz Schott kiadó elé. A műért kapott előleggel kívánta csökkenteni felhalmozódott adósságát. Önéletrajzi vallomása szerint a Mesterdalnokok megkomponálását azután határozta el, hogy Velencében a Frari-templomban látta Tiziano híres festményét, a Mária mennybemenetelét. 1862-ben Biebrichben, egy Rajna menti faluban bérelt lakást, és intenzíven dolgozni kezdett a zenén. Júniusban vagy júliusban befejezte az előjáték partitúráját, az első felvonás kompozíciós munkája azonban a következő nyáron megszakadt, nagyrészt azért, mert Wagner összekülönbözött Schottal az újabb, vágyva vágyott előlegen. Biebrichben meglátogatta őt Minna, akivel tíz nap után mindörökre elváltak. Orvosi tanácsra Minna Drezdában telepedett le. 1862. március 25-én Wagner teljes amnesztiáért folyamodott a szász királyhoz. A kérvényhez régi barátja, Anton Pusinelli részletes orvosi tanúsítványt mellékelt Minna egészségi állapotáról. A kérést március 28-án teljesítették. Wagner életének következő két évét művei előadásaival kapcsolatos utazgatás és néhány múló szerelmi kaland töltötte ki. 1862. szeptember 12-én Frankfurt am Mainban vezényelte első ízben a Lohengrint, november 1-jén pedig a lipcsei Gewandhausban a Mesterdalnokok előjátékának első előadását. Három fontos bécsi hangversenyen (1862. december 26., 1863. január 1. és 11.) saját átdolgozásában részleteket vezényelt a Ring-tetralógiából és a Mesterdalnokok már elkészült részeiből. A hangverseny előkészületei során Peter Cornelius és a zongorista Carl Tausig volt segítségére, a szólamok másolásában Brahms is közreműködött. A Rajna kincse részletein kívül ekkor hangzott el első ízben a valkűrök lovaglása. Hasonló hangversenyeket adott Prágában, Pesten, Karlsruhéban és Breslauban. Számottevő pénzbeli nyereséggel csak a pétervári és a moszkvai hangversenyek zárultak, 1863 februárja és áprilisa között. Ám orosz turnéjának 12 000 márkás bevétele hamar elolvadt, és újabb adósságai nyomán a börtön fenyegette. A lengyelországi zavargások lehetetlenné tették, hogy ismét Oroszországba utazzék. 1864. március 25-én sietve elhagyta Bécset, a Zürich melletti Mariafeldbe, majd Stuttgartba ment. A sváb hegyekbe akart visszavonulni, hogy befejezze a Mesterdalnokokat. Az év május 3-án azonban II. Lajos, Bajorország új királya Münchenbe rendelte. ### A bajor király kegyence 1864\. május 4-én a müncheni palota fogadótermében először állt szemben egymással Wagner és II. Lajos. A komponista ekkor ötvenegy éves volt, a király tizenkilenc. „Legyen meggyőződve arról, mindent elkövetek, ami csak erőmből telik, hogy kárpótoljam Önt az elmúlt szenvedésekért. A mindennapi élet alantas gondjait elűzöm feje felől, s az áhított nyugalmat nyújtom Önnek, hogy gyönyörűséges művészete tiszta légkörében zavartalanul bontakoztathassa ki géniuszának hatalmas szárnyalását. Örömeim egyetlen forrása volt Ön zsenge ifjúságomtól fogva, mikor erről mit sem tudott – jó barát, ki szívemhez szólt, mint senki más, a legjobb tanítóm és nevelőm. Mindezt viszonozni kívánom, ahogy tudom!” Wagner első dolga az volt, hogy a királytól kapott pénzösszegből kifizesse hitelezőit (Magdeburg, Königsberg, Riga, Párizs, Drezda, Zürich, Bécs), és visszavásárolja elzálogosított javait. Ezután visszatért Bajorországba, ahol a király által rendelkezésére bocsátott starnbergi kastélyba költözött. A tervezgetések korszaka következett. Wagner úgy látta jónak, hogy Münchenben először A bolygó hollandit vigye színre, majd a Trisztán és Izoldát. A nyár folyamán a karmester és zongorista Hans von Bülow és felesége, Cosima, Liszt Ferenc lánya, valamint két kislányuk meglátogatta Wagnert. Amikor Bülow megbetegedett, Liszt is Starnbergbe utazott, de kapcsolatuk Wagnerrel már nem volt annyira közvetlen, mint korábban: beárnyékolta Liszt sejtése, hogy Cosima házassága éppen Wagner miatt került válságba. Mivel pazarló életvitelére egyre többen felfigyeltek Münchenben, úgy határozott, folytatja a Ring-tetralógia komponálását. A királytól tetemes összeget kapott előlegként, valamint egy kertes házat a bajor fővárosban. Ősszel Münchenbe költözött a Bülow házaspár is. A bolygó hollandi bemutatója napján II. Lajos új miniszterelnököt nevezett ki Ludwig von der Pfordten személyében, aki Wagnernek régi ismerőse volt, ugyanis drezdai karmestersége idején szász miniszter volt. A konzervatív eszméket valló új miniszterelnök ellenezte a zeneszerző Ring Ünnepi Színházának megépítését, amelynek hatmillió talléros terhét a királyi magánpénztár nem bírta volna el. A király, valószínűleg anyja hatására (aki tiltotta fiát a nemkívánatos társaságtól), nem vett részt sem A bolygó hollandi, sem pedig a Tannhäuser előadásán. Ekkorra már a politikai pártok is felismerték Wagner befolyását az ifjú uralkodóra, ezért megpróbálták megkörnyékezni és felhasználni a maguk céljaira. Ez nyilvánvaló okot adott a zeneszerző elleni támadásra: február 20-án az augsburgi Allgemeine Zeitung egy név nélküli cikket közölt, amelyben először hangoztatták nyíltan, hogy a mester költekezéseivel túl nagy terhet ró a bajor népre. Wagner ezt cáfolta ugyan, de nem tudta elejét venni az ellene megindult, általános ellenérzéseknek hangot adó kampánynak. A müncheni Népszínház például a Trisztán és Izolda bemutatója helyett egy új darabot vitt színre: Trisztánka és Izzólda, drámai versike, szöveg, dallam nélkül, egy jövőbeli opera jelenlegi paródiája. A Trisztán és Izolda bemutatójára végül a Königliches Hof- und Nationaltheaterben került sor 1865. június 10-én. Az előadást Hans von Bülow vezényelte, annak ellenére, hogy tudatában volt felesége hűtlenségének. Nem tudni, mikor került Wagner bizalmas kapcsolatba Cosimával. A Mein Leben szerint Cosima és Wagner már 1863 novemberében örök hűséget esküdtek egymásnak, Wagner Bülowéknál tett berlini látogatása alkalmával. Valószínűbb azonban, hogy kapcsolatuk 1864 júniusában vagy júliusában kezdődött, amikor Lajos király távollétében Cosima egyedül látogatta meg Wagnert a Starnbergi-tónál lévő Villa Pelletben. Hans von Bülow július 7-én maga is Starnbergbe érkezett, s ezzel kezdetét vette a zenetörténet leghíresebb ménage á trois-ja, amely gazdag táptalajként szolgált megannyi karikatúrának és pletykának. Wagner első gyermeke, Isolde, 1865. április 10-én született – ezen a napon vezényelte Hans von Bülow a Trisztán első zenekari próbáját. A gyermeket Hans és Cosima Bülow törvényes lányaként anyakönyvezték, és Cosima jóval később sem ismerte el, hogy Wagner gyermeke. A közvéleményre való tekintettel, és hogy Lajos jóindulatát ne kockáztassa, Wagner számára oly fontos volt a törvényesség látszata, hogy lányának keresztelőjén még a keresztapa szerepét is vállalta. Wagner Lajos király kérésére még Münchenben, 1865 júliusában elkezdte diktálni önéletrajzát, a Mein Lebent. Augusztusban megírta a Parsifal első teljes prózavázlatát – e vállalkozás is szinte élete végéig lekötötte. A pletykák és az ellenséges hangulat miatt végül 1865. december 10-én elhagyta Münchent. Egy Genf közelében lévő házba költözött (Les Artichauts), és folytatta a munkát a Mesterdalnokokon. 1866 januárjában Marseille-ben érte a váratlan hír, hogy felesége, Minna, Drezdában meghalt. ### Tribscheni évek 1866\. március 23-án lezárta a Mesterdalnokok első felvonásának partitúráját. Röviddel utóbb, április 15-én a svájci Tribschenbe költözött, Luzern közelébe, egy tóra néző házba. Itt töltötte a következő hat évet; 1867. október 24-én itt fejezte be a Mesterdalnokok-at, ezt 1868. június 21-én, Münchenben mutatták be. 1866 májusában látogatott először Tribschenbe Cosima, 1868. november 18-án pedig végleg odaköltözött. Itt további két gyermeket szült Wagnernek: Evát (1867. február 17.) és Siegfriedet (1869. június 6.). Hans von Bülow-tól elválva, 1870. augusztus 25-én a Luzern közelében lévő protestáns Hofkirchében Wagner felesége lett. Liszt Magyarországon értesült lánya házasságáról. Wagner Tribschenben, 1869. január 1-jén kezdte vezetni híres naplóját. Gyermekeinek szánta, mint beszámolót életének „minden órájáról”, azonban a közel egymillió szavas naplóban meglepően tartózkodó saját érzelmei kifejezésétől. Wagner 1868. november 8-án sógora, Friedrich Brockhaus lipcsei házában kötött ismeretséget Friedrich Nietzschével, a filológussal és filozófussal. Nietzschét lenyűgözte a Trisztán és a Mesterdalnokok, lelkes Wagner-hívő volt már korábban is. 1869 májusában, bázeli professzori kinevezése után került sor huszonhárom triebscheni látogatása közül az elsőre. Wagner és Cosima Nietzschét hamarosan bizalmas hívüknek tekintették, rábízták a Mein Leben első köteteinek kinyomtatásával kapcsolatos szervezőmunkát, és szellemi fejlődését a legélénkebb érdeklődéssel kísérték. Nietzsche első nagyobb publikációját (A tragédia születése a zene szelleméből) e látogatások alkalmával nemcsak megvitatták, hanem közvetlenül érvényesült benne Wagner hatása, aki – miután Nietzsche 1871 áprilisában felolvasta neki – változtatásokat s egyes szakaszok kibővítését javasolta. Wagner és Nietzsche viszonya az 1876-os Bayreuthi Ünnepi Játékokig felhőtlennek látszott. Eltávolodásuk oka pontosan nem ismert, valószínűleg Nietzschének a Parsifalról alkotott kedvezőtlen véleménye válthatta ki. 1868 márciusában II. Lajos megszakította a müncheni Wagner-fesztiválszínház terveivel kapcsolatos tárgyalásokat az építész Gottfried Semperrel. Wagner érezte, hogy a Ring-tetralógia ideális feltételek melletti müncheni előadásának kilátásai egyre illuzórikusabbak, ezért a Siegfried harmadik felvonásának megkomponálásához már annak tudatában látott hozzá 1869. március 1-jén, hogy eszményei megvalósítását másutt kell keresnie. 1870\. február 27-én Bécsben nagy sikerrel mutatták be A nürnbergi mesterdalnokok-at, azonban az április 1-jei berlini bemutató majdnem botrányba fulladt, mert Wagner ellenzői itt voltak a legerősebbek, leghangosabbak. Heinrich Dorn karmester, a régi rigai kolléga „cipészinas-operának” nevezte és „macskazenének” minősítette. A második előadástól kedve azonban a közönség véleménye került fölénybe, és a mű diadalt aratott. Májusban a berlini Porosz Művészeti Akadémia külföldi tagjává választotta; Wagner két évvel később, 1871. április 28-án előadást tartott az intézményben Az opera sorsáról címmel. Ez stratégiájának lényeges eleme volt: meg akarta vetni a lábát Berlinben, abban a reményben, hogy ha nem Münchenben, hát ott sikerül majd megvalósítania ünnepijáték-terveit. 1869 augusztusában és szeptemberében úgy látszott, nyílt szakításra kerül sor Lajos király és Wagner között. A zeneszerző kívánsága ellenére Lajos elrendelte A Rajna kincse bemutatását, és arra – hiába kísérelte meg a komponista, hogy meghiúsítsa –, szeptember 22-én sor is került a müncheni Hoftheaterban. A következő év június 26-án ugyanott lezajlott A walkür premierje is, ismét a szerző akarata ellenére. 1871 márciusában a király parancsot adott a Siegfried müncheni bemutatójára. Szeptemberben Perfall intendáns jelentette, hogy készülnek a díszlettervek és folynak a zongorás próbák, de a partitúra nélkül lehetetlenség tovább haladni. Wagner 1871. március 1-jén hosszú levélben közölte Lajossal, hogy képtelen a Siegfried hangszerelését befejezni – valójában azonban röviddel azelőtt, február 5-én már lezárta a harmadik felvonás partitúráját Tribschenben. München a kéziratot nem kapta meg, és a tervezett előadást lemondták. Wagner utópisztikus németegység-látomása, valamint Poroszország és Bajorország egyesítése volt az egyik oka, hogy Bayreuthot választotta a Ring előadásainak színhelyéül. A város egykor Poroszországhoz tartozott, félúton feküdt München és Berlin között, operaházának színpada pedig a legnagyobbak egyike volt egész német földön. Ez 1870. március 5-én, Brockhaus Konversationslexikon-jának a városról szóló cikkét olvasva jutott eszébe. Alaposabb vizsgálat után azonban az operaház színpada alkalmatlannak bizonyult, ezért 1871. április 16-án új színház építése mellett döntött. 1872. február 1-jén Theodor Muncker bayreuthi polgármester, Friedrich Feustel bankár és egy Käfferlein nevű ügyvéd részvételével megalakult a Bayreuthi Ünnepi Játékok szervezését ellenőrző „végrehajtó bizottság”. Wagner és a bizottság Bismarck porosz miniszterelnököt is megpróbálta megnyerni az ügy érdekében, azonban az igazi segítség Carl Tausigtól jött: a kitűnő zongorista nagyszerű szervezőnek bizonyult. Tausig létrehozta Berlinben az első Pártfogó Egyesületet. Ennek minden tagja magára vállalta a színházépítés költségeinek ezredrészét, és ennek fejében tiszteletjegyet kapott a megnyitóra és a tetralógia első előadás-sorozatára.. Hamarosan világszere Wagner-egyesületek alakultak, csak Lipcsében, Drezdában és Münchenben akadozott a gyűjtés, épp ott, ahol a mester személy szerint is ismert volt. Végül Bayreuth város tanácsa 1871 decemberében a színháznak szánt telket ingyen bocsátotta Wagner rendelkezésére. A zeneszerző a szervezési gondok miatt lassan haladt Az istenek alkonya komponálásával. ### Bayreuth Két héttel Bayreuthba érkezése előtt, 1872. április 10-én Wagner elkészült Az istenek alkonya zenéjének első megfogalmazásával. Élete legtevékenyebb négy esztendeje következett. Felügyelt a Festspielhaus és a Wahnfried, első és egyetlen saját otthona építésére, emellett énekesek és színházi szakemberek után kutatva bejárta Németországot és Ausztriát, közben koncertezéssel pénzt is gyűjtött a bayreuthi vállalkozáshoz. Óriási, időigényes munka volt a Ring mind a négy partitúrájának lemásolása, korrektúra-olvasása és kiadása. Ki kellett írni a zenekari szólamokat is; erre és más feladatok elvégzésére Wagner fiatal muzsikusok csoportját gyűjtötte maga köré, akikben zenéje eljövendő korrepetitorait és karmestereit látta. A csoportot szeretettel Nibelungenkanzleinek (Nibelung-kancellária) nevezte. Tagjai Hermann Zumpe; Seidl Antal, a karmester; Joseph Rubinstein, a zongorista; és a görög Dimitriosz Lallasz voltak. Időközben arra is szakított időt, hogy az idős Lisztet, akivel kapcsolata Cosimával történt házasságkötése után megszakadt, meglátogassa Weimarban. Liszt viszonozta ezt a látogatást Bayreuthban, és régi barátságuk helyreállt. Wagner 1872. április 22-én végső búcsút vett Tribschentől, és két nappal később már Bayreuthban volt. Nekilátott a merész vállalkozásnak, hogy fesztiváleszméjét szilárd művészi és pénzügyi alapokra helyezze. Május 22-én, ötvenkilencedik születésnapján rakta le a Festspielhaus alapkövét. Az alkalom megünneplésére a Markgräfliches Opernhausban Beethoven 9. szimfóniáját vezényelte. Az építkezést a pénzforrások szűke miatt csak szakaszosan lehetett folytatni. A zeneszerző II. Lajostól sem számíthatott támogatásra, a királyt saját kastélyai (Neuschwanstein, Linderhof stb.) foglalkoztatták, ráadásul neheztelt is rá, mert Wagner megtagadta egy gyenge költő kérését, hogy zenésítse meg a királyhoz írt hódoló költeményét. Saját házát, a Wahnfriedet, részben saját forrásaiból, részben pedig a bécsi Schott kiadótól kapott kölcsönökből építette fel 1874-re. Itt fejezte be 1875 novemberében Az istenek alkonya végleges változatát, huszonhat évvel azután, hogy 1848-ban hozzákezdett a Ring megalkotásához. A Tausig-féle védnökjegyek eladása azonban nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. 1875 elején még csak 490 kelt el az összesen 1300 védnökjegyből, és Wagnernek el kellett ismernie, hogy a terv gyakorlatilag csődöt mondott. Már 1873 júniusában megkísérelte Bismarck érdeklődését felkelteni a bayreuthi vállalkozás iránt, ám nem kapott választ. Lajos király 1874. február 20-án márkás kölcsönnel sietett segítségére, de Wagner még ezután is szükségesnek érezte, hogy 1875 októberében Berlintől kérjen anyagi támogatást, ez alkalommal I. Vilmos császárhoz fordult. Az államkincstár elnöke, Rudolf von Delbrück azonban ellenezte a gondolatot, és azt az udvarias, de gyakorlatilag nem hasznosítható (mivel nem hagyták volna jóvá) javaslatot tette, hogy Wagner nyilvános kérvényben forduljon a Reichstaghoz. Vilmos császár parancsára Berlinben bemutatták a Trisztán és Izoldát, a bevételt pedig Bayreuth kapta. Ugyancsak pénzgyűjtés céljából vállalkozott Wagner arra, hogy alkalmi kompozíciót írjon az amerikai függetlenségi nyilatkozat századik évfordulójára. 1875\. augusztus 2-án hallotta először a zenekart a Festspielhausban. Egy évvel később, 1876. augusztus 13. és 30. között került sor először a Ring nyilvános, ciklikus előadásaira. Minthogy Lajos király egyedül kívánta a meghallgatni, a főpróbákon vett részt (ezeket csak elnevezésük különböztette meg az előadásoktól), augusztus 6. és 9. között. Nyolc éve nem találkozott Wagnerrel. A nagy eseményre, az Wagner-fesztivál hivatalos megnyitójára 1876. augusztus 13-án került sor A Rajna kincsével. A számos magas rangú arisztokrata mellett megjelent I. Vilmos német és II. Péter brazil császár is. Az első Bayreuthi Ünnepi Játékok márkás deficitje a vállalkozást a jogi csőd szélére juttatta. Négy hónapos itáliai üdülés után Wagner nyolc koncertből álló sorozatot vezényelt a londoni Royal Albert Hallban, terjedelmes részletekkel valamennyi nagyobb művéből, ám mindössze 700 font haszonra tett szert. Ezután komolyan fontolóra vette, hogy eladja a Wahnfriedet és kivándorol Amerikába. ### Utolsó évei Minden elveszettnek látszott, de a müncheni kincstár 1878. március 31-én Wagner segítségére sietett és szerződést kötött vele. Ez többek között előírta az 1876-os fesztivál hatalmas tartozásának törlesztését, ugyanakkor rendelkezett arról is, hogy a müncheni udvari színház (Königliches Hof- und Nationaltheater) megkapja a jogot a Parsifal jogdíjmentes előadására a bayreuthi bemutató után. Az utolsó percben jött segítség azonban alig változtatott Wagner utolsó éveinek örök paradoxonán: a reakciós Bayreuther Blätter megalapítása 1878 januárjában az egyik, és legmagasztosabb művének megalkotása a másik oldalon. A folyóiratot eszméinek népszerűsítésére indította. Írásai többnyire ex cathedra megnyilvánulások a művészetről, a tudományról és minden egyébről: Wagner egyik fő jellemvonása volt, hogy mindenhez hozzászólt. Mivel ekkorra barátsága Nietzschével megromlott, annak műveit Modern és Mi a német? című írásaiban támadta, mégpedig úgy, hogy átvette és tovább bővítette annak nézeteit a felsőbbrendű embertől az antiszemitizmusig. Utóbbi a két évvel korábban, Rómában megismert Gobineau szellemében fajgyűlöletté tágult, így lapja hamarosan a német nacionalizmus és a faji mítosz orgánumává lett. Ennek szellemében állt neki a Parsifal megkomponálásának, amelyet a jogdíj-előlegek fejében hamarosan elzálogosított. 1877 szeptemberében a Patronatsverein küldötteinek Wagner egy bayreuthi zeneiskola tervéről beszélt, amely „igaz német szellemben” nevelne zenészeket a német zene előadására, de a terv nem valósult meg. Egészségének gyors hanyatlása arra kényszerítette, hogy erejét a Parsifal megalkotására összpontosítsa. Gyors felépülés reményében Dél-Olaszországba utazott (1880. január 4. – október 3. között). Többek között Ravellóban is elidőzött, itt, a Villa Rufolo kertjében ismert rá új operájának egyik helyszínére, Klingsor varázskertjének mintaképére, ami ösztönzően hatott a komponálásra. Ugyanazon év augusztusában és szeptemberében Sienában időzött, ennek hatására kérte meg a Parsifal díszleteinek és jelmezeinek tervezésével megbízott orosz festőt, Pável Zsukovszkijt, hogy az első és harmadik felvonás Szent Grál-templomát a sienai katedrálisról mintázza. 1880. november 10-én találkozott utoljára Lajos királlyal, két nap múlva pedig a müncheni Hoftheater zenekara élén elvezényelte a Parsifal előjátékát. 1881 májusa elején jelen volt Angelo Neumann impresszárió első Ring-előadásán a berlini Viktoriatheaterben. Gobineau gróf társaságában megnézte a negyedik ciklust is, a hónap végén. Neumann kulcsszerepet játszott a 19. század utolsó negyedében a zeneszerző hírnevének terjesztésében: utazó társulatával a legtöbb európai nagyvárosba elvitte a Ringet. Wagner az év végét ismét Itáliában, ezúttal Palermóban töltötte. A Parsifal első tizenhat előadására 1882. július 26. és augusztus 29. között került sor a Festspielhausban, Lajos király a bayreuthi fesztivál rendelkezésére bocsátotta a müncheni Hoftheater zenekarát és kórusát. Ezután Wagner ismét visszatért Itáliába. Velencébe ment, ahol a huszonnyolcszobás Palazzo Vendramin-Calergit bérelte. Majd visszatért az 1882-es bayreuthi fesztiválra, amely váratlanul 135 600 márka hasznot hozott, és ezen felbátorodva 1883-ra további előadásokat hirdetett meg. Megszüntette a pártfogói rendszert: a másodiktól kezdve az összes előadást hozzáférhetővé tette a jegyét közvetlenül megváltó nagyközönség számára. Szeptemberben a mester ismét a Palazzo Vendraminban pihente ki fáradalmait. Itt kiújultak asztmás rohamai, amelyek egy évvel korábban jelentkeztek nála. December 24-én Liszt társaságában C-dúr szimfóniájával köszöntötte feleségét, Cosimát. 1883\. február 13-án dolgozóasztalánál érte utol a hirtelen halál, szívroham végzett vele. Halotti maszkját Augusto Benvenuti készítette el, 1883. február 14-én. Testét Bayreuthba szállították, s ott helyezték örök nyugalomra négy nappal később, a Wahnfried közelében. ## Munkássága ### Zenei stílusa Wagner zenéjének egyik alapvető jellemzője a vezérmotívum-technika. Témáit és motívumait folytonosan variálta, felbontotta, egybeolvasztotta vagy egymással azonosította, a módosításokkal egymástól fokozatosan eltávolította vagy egymáshoz közelítette. Formálásmódja azonban eltért a korábban Hans von Wolzogen által felvázolt vezérmotívum-technikától: utóbbi lényege az volt, hogy minden motívum visszavezethető egyetlen alapmotívumra. Wagner esetében ez csak részben igaz: motívumait vissza lehet ugyan alapformákra vezetni, ugyanakkor minden motívum önállónak is tekinthető. Mindkét nézőpontnak van jogosultsága, mivel a vezérmotívum-rendszer hálózatában egyrészt minden mindennel összekapcsolódik, másrészt minden egyes mozzanat mindig összetéveszthetetlen marad. Nevéhez kapcsolódik a végtelen dallam terminusának megalkotása is. A jövő zenéje című tanulmányában vezette be a fogalmat, érvelésében pedig megkülönböztette a zenei letét dallamos – vagyis minden pillanatában kifejező és jelentőségteljes – illetve dallamtalan – formulaszerű és tartalmatlan – részei között. Vagyis a végtelen dallam kifejezés elsődlegesen esztétikai, és csak másodlagosan zeneszerzéstechnikai jelentésű fogalom számára: minden zenei alakzatnak valódi gondolatnak kell lennie és kerülnie kell a puszta „tölteléket”, amit Wagner Mozart szimfóniáiban is kifogásolt. Wagner töretlen zenei folyamatosságra és minden egyes részlet tartalmasságára törekedett; a végtelen dallam fogalma mindkét követelményt magába sűríti: a dallam végtelen, ha minden hangja mond valamit, s akkor mond valamit, ha minden pillanatnak drámai funkciója van és belsőleg kapcsolódik minden más pillanathoz. Megtévesztő Wagner polémiája az abszolút zene ellen (Opera és dráma), amit Ludwig Feuerbach abszolút filozófia-fogalma nyomán képzett terminus, és a tánccal közös gyökereitől elszakadt zenét jelöli, hiszen ugyanazok a zeneszerzés-technikai kategóriák találhatók meg a wagneri zenedráma alapjaiban is, amelyek az abszolút, szöveg vagy cselekmény mankójára nem támaszkodó zenében. Lényegileg szimfonikus jellegű az az eljárás, amely témák és motívumok ismétlésével, variálásával és átcsoportosításával sző sűrű vonatkozás-hálót. A lényeges különbség a szimfonikus, belső összefüggését a motívumok továbbszövésétől nyerő forma és az architektonikus forma között van – utóbbi egymástól világosan elkülönülő részek áttekinthető csoportosítása (ellentételezése és ismétlése) révén jön létre. Noha Wagner 1872-ben az Über die Benennung Musikdrama című glosszájában elvetette a zenedráma kifejezést, mert a fogalom zenei célra írt drámaként is értelmezhető, maga a kifejezés azonban mégis meghonosodott műveinek jelölésére A Rajna kincsétől kezdve. A korábbiak, A bolygó hollandi, a Tannhäuser és a Lohengrin műfajuk szerint romantikus operák. Wagner magyarázatai a zenedrámáról ellentmondásosak. Opera és dráma (1851) című tanulmányában úgy vélekedik, hogy „a zene legyen a drámai célt szolgáló kifejezőeszköz”, míg A zenedráma elnevezéséről című írásában (1872) már arról beszél, hogy a színpadi folyamatok „a zene láthatóvá lett tettei”. E szemléletváltás magyarázata lehet, hogy Wagner 1872-ben megismerkedett Schopenhauer filozófiájával, aki azt hirdette, hogy a zene "a világ legbensőbb magva, a jelenségek mögötti lényeg". Tény azonban, hogy Wagner mindkét irányvonal mentén alkotott, mert a Ring-tetralógia például a költőiszöveg-koncepciójából nőtte ki magát, ellentétben például a Mesterdalnokokkal, amely konkrét zenei elképzelések alapján született. Wagner a művésziesség ugyanolyan integritását tűzte ki célul és valósította meg a zenedrámában, mint amit Beethoven a szimfóniában és a vonósnégyesben elért. Pályatársainak csodálatát többek között azzal vívta ki, hogy a párizsi közönség hatására sem volt hajlandó engedményeket tenni operáinak stílusát illetően. Wagner nem alkalmazkodott a közönséghez, az adott társadalmi formához, hanem a közönség leigázására és a társadalmi forma megváltoztatására tört – a művészet érdekében. Wagner életművének elismerése 1900 körül érte el nyilvános hatásának csúcspontját. Életműve korát képviseli, amelyet különleges és kényes egyidejűségben fellépő ellentétek jellemeztek: filozófiai szkepszis és technikai vállalkozókedv, schopenhaueri pesszimizmus és bismarcki Realpolitik, a művészet visszaszorulása a perifériára, és a kétségbeesett-fellengzős meggyőződés, hogy a művészet az élet egyetlen igazolása. Wagner vezette be a Gesamtkunstwerk fogalmát, ami értelmezésében annyit jelentett, hogy a zenedrámában a költői szöveg és a színpadi cselekmény a zenével kölcsönhatásban egységes egészet alkot, tehát az addig elszigetelt részművészetek szintézise révén keletkezik a végső alkotás. A zenetörténelemben Wagnert úgy tartják számon, mint aki harmóniailag új korszakot nyitott. Egyes történetírók a Trisztán és Izoldában látják a zenei modernizmus kezdetét, hasonlóan ahhoz, ahogyan Charles Baudelaire A romlás virágai című kötete (1857) az irodalmi modernizmus kezdetét jelöli. Ez az úgynevezett Trisztán-stílus Schönberg és Webern haláláig élt a zenei életben, és emléke az 1920-as években sem hunyt ki teljesen. A kromatika önállósulása szorosan összefügg azzal a viszonnyal, amit Wagner a harmónia és az ellenpont között létrehozott. Az istenek alkonya varázssüveg-motívumában az egyes szólamok félhanglépései basszus-alaplépések támasza nélkül is kapcsolatot tudnak teremteni az akkordok között, a harmóniai funkciók kötöttsége nélkül. Az ellenpont nem harmóniai összefüggésre épül, hanem maga hoz létre harmóniai összefüggéseket. Erről az ellenpont-használati technikáról állították ellenfelei, hogy eredetileg független motívumok másodlagos, irodalmi-drámai indoklású egymásra rétegezésén alapul, és „tisztán zenei” szempontból értéke kétes. Wagner kombinációs technikájának zsenialitását mutatja, hogy képes volt ellenponttal megalapozni bonyolult akkordsorozatokat, akár kevésbé látványos esetekben is. Wagner ugyanazon következetességgel és logikával kereste a nagyszabású zenei formák kifejlesztésének lehetőségeit, mint kortársa és egyben ellenpólusa a zenében, Brahms. Mindketten közös, központi kompozíciós problémával küzdöttek: hogyan lehet néhány hangnyi terjedelmű zenei gondolatból nagyszabású – szimfonikus vagy szimfonikus-drámai – formákat kifejleszteni. ### Operái Wagnernek nem volt könnyű az olasz és francia operaszerzés hagyományainak hátat fordítva, a Shakespeare, Victor Hugo vagy id. Alexandre Dumas nyomán született operalibrettókhoz szokott közönségre rákényszerítenie a germán mitológia világát, amit csak akkoriban kezdtek feltárni és amelyről a közönségnek alig voltak ismeretei. Az 1848–49-es forradalmak bukása és a hegelianizmus összeomlása után Németországban, a szkeptikus világszemlélet terjedésének köszönhetően, uralkodó irányzattá vált a pozitivizmus. Wagner és Liszt neoromantikája úgy is meghatározható, mint a romantika zenei túlélése a pozitivizmus korában. #### Romantikus operák - 1833 • A tündérek (Die Feen) - 1836 • A szerelmi tilalom (Das Liebesverbot) - 1837 • Rienzi, az utolsó tribunus (Rienzi, der Letzte der Tribunen) - 1843 • A bolygó hollandi (Der fliegende Holländer) - 1845 • Tannhäuser - 1850 • Lohengrin Wagner korai operái a romantika szellemében születtek, kevés vagy semmi nem érződik bennük abból a forradalmi eredetiségből, amellyel később Wagner kihívta korát. A A tündérek Weber és Marschner nyomdokain járó romantikus opera. Jelentős szerepet játszanak benne az emlékeztető motívumok, ez azonban még nem vetíti elő a zenedrámáiban használt vezérmotívum-technikát. A szerelmi tilalom dramaturgiailag virtuóz szövegkönyve Shakespeare Szeget szeggel-jén alapul. Az opera olasz-francia mintákat követ (Donizetti, Auber). A Rienzi – Bulwer-Lytton regénye nyomán – Párizsnak szánt nagyopera, mintája azonban nem annyira Meyerbeer, mint inkább Spontini, akinek Fernand Cortezét Wagner 1836-ban hallotta Berlinben. A zenetörténet paradoxonjai közé tartozik A bolygó hollandi időbeli közelsége a Rienzihez. Az előbbi mű fordulópontot jelöl Wagner fejlődésében. A Hollandi – Wagner saját tanúsága szerint ezzel a művel lépett át az operaszöveg-készítő mesterember pályájáról a költőére – nem számokból áll össze, hanem zenei-drámai jelenetekre tagolódik. Itt az egész műre kiterjed az az eljárás, amely a 18. században és a kora 19. században először az operák fináléjában alakult ki: az egyes áriák, kettősök, együttesek és kórusok komplexumokba csoportosulnak, ahelyett, hogy a drámai cselekmény szálára fűzve, a változatosság elvének megfelelően elrendezve, lazán sorakoznának egymás után. Ezt a stílust követi következő operáiban, a Tannhäuserben valamint a Lohengrinben is, mielőtt elérne a Ring-tetralógia által fémjelzett zenedrámai korszakához. #### Zenedrámák - 1865 • Trisztán és Izolda (Tristan und Isolde) - 1867 • A nürnbergi mesterdalnokok (Die Meistersinger von Nürnberg) - 1869–74 • A Nibelung gyűrűje (Der Ring des Nibelungen) tetralógia, ennek részei: - 1869 • A Rajna kincse (Das Rheingold) - 1870 • A walkür (Die Walküre) - 1871 • Siegfried - 1874 • Az istenek alkonya (Götterdämmerung) - 1882 • Parsifal A Ring-tetralógia keletkezéstörténete több mint negyed évszázadot ível át 1848-tól 1874-ig. A Nibelung-mítosz cselekménye, ahogyan Wagner 1848. október elején felvázolta, szélsőségesen többszörös. Wagner a középkori Nibelung-éneket felhígultnak érezte, ezért az Eddához nyúlt vissza, hogy Siegfried halálának hőseposzát az istenek mitológiájával összekapcsolva a cselekményt a világkezdet és világvég drámájává emelhesse. Wagner 1848 októberében megfogalmazott prózavázlata a Die Nibelungensage (Mythus), amely később Der Nibelungen-Mythus, Als Entwurf zu einem Drama címmel jelent meg és az egész soktémájú mítoszt előadja, a Rajna kincsének elrablásától és a Walhalla felépítésétől Siegfried és Brünnhilde haláláig, amely engesztelő áldozatként feloldja a kincshez tapadó átkot. A vázlat világosan elválasztja egymástól az előtörténetet és a színpadra vitt cselekményt – az előtörténet a sárkány legyőzéséig és Brünnhilde fölébresztéséig tart, a cselekmény Hagen cselszövésével és Siegfried Gibichungokhoz érkezésével kezdődik. A dráma első változatában a Siegfrieds Tod nevet viselte. Wagner csak akkor ismerte fel, hogy a Siegfrieds Tod önmagában életképtelen, amikor két évvel később, Drezdából elmenekülve Zürichben sikertelen kísérletet tett a szöveg megzenésítésére. 1851 júniusában egyrészt dramaturgiai, másrészt zenei okokból a Siegfrieds Todot kiegészítette a Der junge Siegfrieddel (Az ifjú Siegfried, a későbbi Siegfried), novemberben pedig Theodor Uhlignak írott levelében megemlíti azt a tervét, hogy a kettős drámát tetralógiává bővíti ki. 1852-ben megszületett A Rajna kincse és A walkür szövegkönyve. Az operaszerző tapasztalata sugallta meggyőződés, hogy csakis a színpadon látható, megjelenített dolgok keltenek hatást, beszélt drámában nem érvényes; épp ellenkezőleg, a színjáték hagyományában mélyen ott gyökerezik az epikus, elbeszélő expozíció technikája. Ám az a dramaturgiai nehézség, amely Wagnert rákényszerítette, hogy a Siegfried-tragédiát Ring-tetralógiává bővítse, szorosan kapcsolódott egy zeneikompozíció-technikai problémához, azaz a négy mű összekapcsolásához. Ez vezetett el a vezérmotívum-technika megszületéséhez, ami által túllépett a hagyományos opera-zeneszerzés keretein és megalkotta a reá jellemző zenedrámákat, amelyekben a zene és az epika egységes egészt alkot. ### Esztétikai nézetei Wagner esztétikájának középpontjában szigorú művészeterkölcs állott és ennek nevében bélyegezte „szajhának” az olasz, „hideg mosolyú kokottnak” a francia operát. Az esztétikai autonómia elve, amely szerint a művészetnek kell uralkodnia a színház intézményén és nem fordítva, Wagnerben olyan ellenérzést keltett az operajátszás gyakorlatával szemben, amely Verdinél elképzelhetetlen lett volna. Újra és újra felidézett emléke Aiszkhülosz tragikus színházáról és annak megindult közönségéről voltaképp a művészet öncélúságának igen modern eszményét rejtette: a közönség legyen a művészet szolgálója, ennek révén megszűnik közönség lenni, és gyülekezetté alakul. A közönségtől elvárta az esztétikai magatartást, a „zeneértést”: a hallgatónak egyfelől mintegy a művet újrakomponálva fel kell fognia annak zenei logikáját, másrészt átélés útján fel kell fognia a zenei kifejezést, amely egyszerre a drámai cselekmény lényege és a zeneszerző önábrázolása. Wagnernek eléggé ellentmondásosan szemére hányták egyfelől vezérmotívum-technikájának áttételességét, amellyel a hallgatót intellektuális erőfeszítésre kényszeríti, ahelyett, hogy közvetlen szemléletben részesítené; másfelől pedig azt, hogy hangzásvarázsa elkábít. Bizonyos azonban, hogy Wagner, mint a romantikus zene egyik legkiválóbb képviselője, a hallgató elragadtatására tört. Wagner az Opera és drámában kizárólag a zene érzelmi megértéséről beszélt, és elméleti műveiben szinte mindig kerülte a zeneszerzéstechnikai eljárások és problémák érintését (kivételt képeznek A zene alkalmazása a drámához című tanulmánya egyes részei). ### Filozófiai tanulmányok Wagner minden elképzelhető témához hozzászólt: a művészet, a vallás, a politika, a kultúrkritika kérdéseihez, az élveboncoláshoz és a vegetarianizmushoz. Zeneszerzéstechnikáról és zenei formákról azonban keveset írt. A vezénylésről című írása (1869) az egyetlen példája annak a publikációtípusnak, amely muzsikustól általában elvárható. 1840–42-ben Párizsban Schlesinger Gazette Musicale-ja számára írott, novellisztikus köntösbe burkolt esszéiben Wagner ragyogó, E. T. A. Hoffmann és Heinrich Heine stílusán pallérozott íróként mutatkozott be. 1850 körül, a forradalmi korszak írásaiban, még inkább 1878-tól a Bayreuther Blätter cikkeiben azonban fogalmazásmódja alig elviselhető prózastílusra tért át, amely a magiszteri önteltséget a baloldali hegeliánus dialektika maradványaival elegyítette; utóbbi a német Vormärz szellemi divatjához tartozott és Wagner sem zárkózott el tőle, noha ő maga hamar fölhagyott a próbálkozással, hogy Hegelt olvassa: kielégíthetetlen, rajongó, de türelmetlen olvasó volt. Az Összegyűjtött írások és költeményekhez 1871-ben, Tribschenben írott előszavában „alkalmi művészeti írásait” egyfajta naplónak nevezte, amelyben az olvasó „nem egy íróember összegező művét, hanem egy művész élettevékenységének feljegyzéseit találja”. Ezért az 1871–73-as kiadáshoz az időrendi elrendezést választotta. „Élet-dokumentumként” váltakoznak önéletrajzi írások, költemények, művészetelmélet, kultúrkritika és politika. Érdekességük, hogy sehol sem mentegeti vagy akár csak említi az elméleteit végigszabdaló számtalan ellentmondást, mintha azok rendszert nem alkotó, naplóbejegyzésekként fogant írásaiban bizonyos értelemben maguktól értetődnének. Munkásságában négy korszak különböztethető meg: a párizsi nyomorúság (1840–42), a forradalmi évek (1849–51), a Ring-tetralógia komponálásának újrafelvételét hozó évek (1869–72) és a bayreuthi évek (1878–83). Párizsban a szükség késztette írásra. Elsősorban esszéket írt, zenei elemzéseket és kritikákat (Zarándokút Beethovenhez, Halál Párizsban, Boldog este). Zürichi éveiben – ekkor, a bukott forradalom után Wagner önmagát egy ideig még forradalmárnak tekintette – 1849. december 27-én Theodor Uhlighoz írott levelében kifejtette, hogy a társadalmat előbb a toll segítségével át kell alakítani ahhoz, hogy létrejöhessen „a jövő műalkotása”. A Ring-tetralógia megírásának újrafelvétele késztette arra, hogy az 1851-ben megjelent Opera és drámában pontosítsa nézeteit. A Bayreuther Blätter számára írt művészetelméleti írásai (Költészet és zeneszerzés, Az opera-költészetről és különösen a komponálásról, A zene alkalmazása a drámához) már sokkal színvonalasabbak és ötletgazdagabbak, hiszen a művész ekkor már jókora élettapasztalattal rendelkezett, és utazásainak köszönhetően sokkal jobb rálátása volt a világ dolgaira. Ugyancsak ebben az időszakban íródtak a Gobineau gróf fajelméletétől sugallt Hősiesség és kereszténység és a Vallás és művészet. Wagner esetében hatványozottan igaz az a hermeneutikai szabály, hogy valamely szerzőnek saját műveiről tett kijelentései a tudományos értelmezésnek nem kiindulópontjai, hanem annak tárgyához tartoznak. Wagner a látszólag legtávolabbi témákról írva is mindig arról beszélt, ami költőként-zeneszerzőként épp foglalkoztatta. Kétségtelenül nem véletlen például, hogy Schopenhauer olvasása (1854) éppen akkor hatott rá megvilágosodásként, mikor A walkür második felvonásán, Wotan kétségbeesett kitörésén dolgozott. Függetlenül az írások keletkezésének korszakától és a bennük kinyilatkoztatott tételtől, Wagner érvelésmódja mindvégig a német Vormärz baloldali-hegeliánus módszereit követte; a kor nyomta rá bélyegét gondolkodásmódjára, és e bélyeg nem halványult el esztétikai és politikai nézeteinek későbbi változása idején sem. #### A jövő zenéje Wagner filozófiájának egyik alapvető dilemmáját taglalja benne. Előbb a nemzeti szellemet szilárd körvonalakba foglaló latin formát szembeállítja a német formátlansággal, amely „nyilvánvaló hátrányban” van. Ugyanakkor azonban épp a formátlanságban rejlik mint az „elevenség” és közvetlenség mozzanata, a „tisztán emberi” visszaállításának előfeltétele és lehetősége, a „tisztán emberié”, amit a latin forma elfed. Wagner elragadtatja magát és a formátlanságot megszüntetve megőrző német „műformában” a görög szellem visszatérését vizionálja. Bonyolítja a problémát, hogy Wagnernek soha nem szűnő törekvése volt, hogy a megkövesedett zenei formákat életszerűvé tegye. Wagner úgy ítélte meg, hogy ebből az állapotból egyedül a zenedráma jelent kiutat. #### Opera és dráma Az Opera és dráma alaptétele, mely szerint a dráma a cél, a zene viszont csupán kifejezőeszköz, homályos marad, mert Wagner tisztázatlanul hagyja a dráma fogalmát. Felfogása szerint azonban a dráma nem azonos – mint Bertolt Brechtnél – a mesével, amelynek közvetítésében és értelmezésében a szöveg, a zene és a színpad sajátos, egymástól eltérő funkciókat lát el. Wagner sokkal inkább hajlott arra, hogy a dráma központjába a mimikus elemet – az elevenség kifejeződését – állítsa. Másfelől az 1854-es Schopenhauer-élmény óta Wagner meggyőződése volt, hogy a tulajdonképpeni drámát a zene fejezi ki, és hogy a színpadi folyamatok csupán "a zene láthatóvá lett tettei". #### Antiszemitizmusa Az önéletrajzi, művészetelméleti, történetfilozófiai, politikai és kultúrkritikai elemek dialektika és zűrzavar között ingadozó váltakozása legkézzelfoghatóbban a Wagner-írások legvitatottabb részében, az antiszemitizmusban példázható. Ezt feleségének, Cosimának a naplója nagymértékben alátámasztotta. A 19. század közepének művelt német polgára számára az antiszemitizmus magánügy volt, amit az ember nem tárt a nyilvánosság elé, és ami nem zárta ki az egyes zsidók iránti rokonszenvet. Korabeli polgári fogalmak szerint tehát vulgáris szabálysértésnek számított, hogy Wagner A zsidóság a zenében című írásában (1850) nem riadt vissza személyes ellenszenveinek visszataszító és drasztikus nyilvánosságra hozatalától. Az újabb keletű, az 1870-es években fellépő durva, militáns politikai antiszemitizmustól és annak képviselőitől azonban távol tartotta magát. Gyűlölete Meyerbeer iránt, akiről alaptalanul azt hitte, hogy párizsi nyomorúsága idején cserbenhagyta, sőt becsapta, alapjában véve magánügy volt, amely azonban zavarosan összefonódott a 18. és 19. század megdöbbentő hevességgel fellángoló operai háborúinak egyikével. Jellemző Wagnerre, hogy az esztétikai ellentétet – a történeti tárgyú, zárt számokra tagolódó nagyopera és a mitikus tárgyú, vezérmotívumok szövedéke által hordozott, a párbeszédes dallam formáját megvalósító zenedráma között – történetfilozófiai ellentétté sűrítette vagy értelmezte át: az ellentétben a vetélytárs művészi forma nem mint esztétikailag alacsonyabb rendű elv jelenik meg, hanem mint túlhaladott princípium, amelyet „elhagyott a világszellem”. Mendelssohn iránt érzett ellenszenve abból táplálkozott, hogy Wagner zenei gondolkodásában a nyilvánosan hirdetett tétel – a zene szöveges és/vagy színpadi formáló motívumra szorul – állandó összeütközésben állt a magántermészetű és eltitkolt „szimfonikus becsvággyal”. Wagner antiszemitizmusának eszmetörténetileg meghatározó vonása azonban az a Vormärz hegelianizmusából eredő gondolkodási mód, amely a valós embereket objektív történeti tendenciák jelképévé stilizálta: „a zsidó” vált azoknak a nehezen áttekinthető okoknak az allegóriájává vagy leplévé, amelyek a korai ipari korszak társadalmi megpróbáltatásai mögött rejlettek. A szubjektív ellenszenv – ami magánügy volt – és az esztétikai vita a történelem objektív ítéletének álarcát öltötte föl. Életének utolsó éveiben Wagner megismerkedett Arthur de Gobineau gróffal, akinek hatására antiszemitizmusa fajgyűlöletté növekedett. Emiatt számos Wagner-kutató a Parsifalban, amely találkozásuk után keletkezett, ariánus nézeteket vél felfedezni. E nézetei jelentősen befolyásolták a 20. század első felében Németországban erőre kapó náci mozgalmakat, bár egyes kutatók kétségbe vonják, hogy Hitler egyáltalán olvasta volna Wagner eme filozófiai tanulmányait. A náci Németországban előszeretettel játszották Wagner műveit, hiszen azok hatalmas nacionalista, sőt néhol soviniszta (A nürnbergi mesterdalnokok) töltettel rendelkeztek, és a német mitológia és kultúra népszerűsítését jelentették. A Parsifal előadásait Joseph Goebbels pacifista mivolta miatt 1939-ben betiltotta. Noha hatalmas népszerűségnek örvendtek, 1939-re a Wagner-operákat kiszorították a színpadról Verdi és a verista zeneszerzők (Puccini, Leoncavallo) darabjai. Antiszemita nézetei miatt Wagner operáit soha nem vitték színre Izraelben. A műveiből tartott néhány hangverseny-előadást hatalmas botrány kísérte. #### Művészet és vallás A Parsifal filozófiai megfelelőjének, a Vallás és művészet című tanulmánynak (1880) kezdete fejti ki azt a tételt, hogy az egyes hitvallásokba kövesedett vallásosság lényegét már csak a művészet őrzi. Véleménye szerint a „rejtett”, mélyebb igazságot a „szabad lelemény” tartalmazza. A zene a „filozófia organonja” (Schelling) vagy „opus metyphysicum” (Nietzsche), amely az abszolútum sejtelmét foglalja hangokba. ### Önéletrajzi írások Wagner leveleinek időrend szerinti kiadását az autenticitás igényével csak 1967-ben kezdték el. A munkát nehezítette, hogy egyes levelezései és a kultúrtörténeti írásai között a határok néha elmosódnak, így például az August Röckelnek, Theodor Uhlignak és Liszt Ferencnek írott levelek nagyon szorosan összefüggnek az 1850 körüli reform-írásokkal. A Tagebuch seit meiner Flucht aus dem Asyl című gyűjtemény a Mathilde Wesendonckhoz írt leveleit tartalmazza. Külön gyűjteménybe vannak foglalva a II. Lajosnak írott királyi levelek. Wagner önéletrajzírói munkásságát az 1840-es években felvázolt és 1882-re lezárt összmű, a Mein Leben jelenti. 1842-es önéletrajzi vázlatát az akkortájt helyi hírnévre vergődött Wagner a Zeitung für die elegante Welt című lap számára írta. A Híradás barátaimnak (1851) a száműzött visszatekintése művészi múltjára. 1845-tel kezdődik az úgynevezett Barna könyv (Das Braune Buch), ennek bejegyzései 1868-ig húzódnak. 1869-ben kezdett naplót vezetni Cosima Wagner, fiuk, Siegfried számára. A Mein Leben, a voltaképpeni önéletrajz közel egy évszázadon át felesleges botrányhistóriák tárgya volt; ezeket részben Wagner és örökösei provokálták, részben az ellenséges sajtó. Az életrajzi írás teljes egészében csak 1963-ban jelent meg, első, 1911-es kiadása célzatos kihagyásokkal igyekezett egyes magántermészetű ügyeket más fénybe állítani. A mű értelmezésekor figyelembe kell venni az író költészetre való hajlamát, ami bonyolítja a leírt helyzetek korrekt interpretációját, hiszen sok esetben a hatásvadászat érdekében híreszteléseken alapuló eseményeket mutat be, vagy egyes eseményeket mitologikus köntösbe bújtat. ### Műveinek listája Wagner 113 zenei kompozícióját a Wagner-Werke-Verzeichnis (röviden WWV) katalógus foglalja össze, amelyet John Deathridge, Martin Geck és Egon Voss állított össze. ## Magyarul megjelent művei ### 1919-ig - Lohengrin. Regényes dalmű; ford. Böhm Gusztáv, Ormay Ferenc; Emich Ny., Pest, 1866 - Művészet és forradalom; ford. Ábrányi Kornél; Khór-Wein, Pest, 1866 - Siegfried. A Nibelungok trilógiájának második napja; ford. Radó Antal; Pfeifer, Bp., 1889 (A Magyar Királyi Operaház könyvtára) - Walkür. Opera; ford. Csiky Gergely; Pfeiffer, Bp., 1889 (Magyar Királyi Operaház könyvtára) - Az istenek alkonya. A nibelung gyűrűje czímű trilógia harmadik napja; ford. Radó Antal; Bárd, Bp., 1892 (Operaház Könyvtára) - A nürnbergi mesterdalnokok; szöveg, zene Richard Wagner, ford. Váradi Antal; Pfeifer, Bp., 190? (A Nemzeti Színház könyvtára) - Tristán és Izolde. Zenedráma; szöveg, zene Richard Wagner, ford. Ábrányi Emil; Operaház, Bp., 1901 - Művészet és forradalom; ford. Gy. Alexander Erzsi, Radvány Ernő; Révai, Bp., 1914 (Világkönyvtár) ### 1920–1944 - Egy német muzsikus Párisban. Novellák és egyéb prózai írások; ford. Cserna Andor; Athenaeum, Bp., 1920 - Lohengrin. Romantikus opera három felvonásban; ford. Lányi Viktor; Genius, Bp., 1921 (Genius-könyvtár) - Parsifal. Fenkölt ünnepi játék; ford. Lányi Viktor; Genius, Bp., 1923 - Wagner-breviárium; a mester írásai alapján szerk. Molnár Antal; Dante, Bp., 1924 - Beethoven; ford. Fegyverneki István; Kultúra, Bp., 1925 (Kultúra Könyvtár) - A Nibelung gyűrűje; ford. Lányi Viktor; Genius, Bp., 1925 (Nagy írók – nagy írások) ### 1945–1989 - A Nibelung gyűrűje. Színpadi ünnepi játék; ford., jegyz. Blum Tamás, utószó Till Géza, ill. Kass János; Zeneműkiadó, Bp., 1973 - A Barna Könyv. Napló, feljegyzések. 1865–1882; ford. Kardos Péter, versford. Berczeli A. Károly, jegyz. Joachim Bergfeld; Gondolat, Bp., 1980 - Költészet és zene a jövő drámájában. Opera és dráma III. rész; bev. Kroó György, ford. Fischer Sándor; Zeneműkiadó, Bp., 1983 ### 1990– - Művészet és forradalom; ford. Gy. Alexander Erzsi, Radvány Ernő, sajtó alá rend. Berényi Gábor; Seneca, Bp., 1995 (Seneca könyvek) - Tristan und Isolde Handlung in drei Aufzügen / Tristan és Isolde. Történés három felvonásban; ford. Jolsvai Nándor; Typotex, Bp., 2000 - Egy német muzsikus Párizsban; ford. Cserna Andor; Kávé, Bp., 2001 - A nürnbergi mesterdalnokok. Szövegkönyv a motívumok feltüntetésével; ford. Blum Tamás; sajtó alá rend., motívumok, kottapéldák összeáll. Király László és Molnár Róbertné; Wagner Ring Alapítvány, Bp., 2002 - A Nibelung gyűrűje. Színpadi ünnepi játék. Szövegkönyv a motívumok feltüntetésével; ford. Blum Tamás, sajtó alá rend., motívumok, kottapéldákat összeáll. Király László és Molnár Róbertné, ill. Szittya Gábor; Wagner Ring Alapítvány, Bp., 2003 - Friedrich Wilhelm Nietzsche Richard Wagnernek, Georg Brandesnek és Jacob Burckhardtnak írt összes levelei; ford. Óvári Csaba; Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2008 - Lohengrin. Romantikus opera 3 felvonásban. Szövegkönyv a motívumok feltüntetésével; ford. Lányi Viktor, Horváth Ádám; sajtó alá rend., motívumok, kottapéldákat összeáll. Király László és Molnár Róbertné; Wagner Ring Alapítvány, Bp., Wagner Ring Alapítvány, Bp., 2011 - A bolygó hollandi. Romantikus opera három felvonásban, 1843. Kétnyelvű szövegkönyv a motívumok feltüntetésével; ford. Jánszky Lengyel Jenő, sajtó alá rend., motívumok, kottapéldák összeáll. Király László és Molnár Róbertné; Wagner Ring Alapítvány, Bp., 2012 - Tannhäuser és a wartburgi dalnokviadal. Romantikus opera három felvonásban. Szövegkönyv a motívumok feltüntetésével; ford. Jolsvai Nándor; sajtó alá rend., kottapéldák összeáll. Király László és Molnár Róbertné; Wagner Ring Alapítvány, Bp., 2012 - Tristan és Isolde. Cselekmény három felvonásban, 1865. Kétnyelvű szövegkönyv a motívumok feltüntetésével; ford. Jánszky Lengyel Jenő, sajtó alá rend., motívumok, kottapéldák összeáll. Király László és Molnár Eszter; Wagner Ring Alapítvány, Bp., 2013 - Parsifal. Magasztos ünnepi színjáték, 1882. Kétnyelvű szövegkönyv a motívumok feltüntetésével; ford. Jánszky Lengyel Jenő, sajtó alá rend., motívumok, kottapéldák összeáll. Király László, Vajai Balázs és Molnár Eszter; Wagner Ring Alapítvány, Bp., 2017 - Válogatott elméleti írások; vál., jegyz., utószó Csobó Péter György, ford. Csobó Péter György, Fejérvári Boldizsár; Rózsavölgyi, Bp., 2020 (Zeneszerzők írásai) ## Hangfelvételek ### Youtube - Tannhäuser nyitány, – Youtube.com, Közzététel: 2011. márc. 11. - Trisztán és Izolda nyitány, – Youtube.com, Közzététel: 2010. aug. 10. - Lohengrin nyitány, – Youtube.com, Közzététel: 2012. jan. 22. - Parsifal nyitány, – Youtube.com, Közzététel: 2013. márc. 29. - A Nibelung gyűrűje: Valkürök lovaglása, – Youtube.com, Közzététel: - A Nibelung gyűrűje: Siegfried, III. felvonás, – Youtube.com, Közzététel: 2013. aug. 8. - A Nibelung gyűrűje: Siegfried gyászindulója, – Youtube.com, Közzététel: 2010. dec. 3. - Siegfried idill, – Youtube.com, Közzététel: 2012. szept. 8. - Faust nyitány, – Youtube.com, Közzététel: 2017. márc. 5. - Rienzi nyitány, – Youtube.com, Közzététel: 2013. márc. 30. - Tristan und Isolde II – Frau Minne will: es werde Nacht!, – Youtube.com, (magyar felirattal) Közzététel: 2020. nov. 19. - Der fliegende Holländer I – A boly(on)gó Hollandi I: Die Frist ist um – Itt az idő, – YouTube.com, (magyar felirattal) Közzététel: 2021. febr. 3. - Der fliegende Holländer III – A boly(on)gó Hollandi III: Matrózkórus, – YouTube.com, (magyar felirattal) Közzététel: 2021. febr. 3 - Parsifal I /1 – Gurnemanz – YouTube.com, (magyar felirattal) Közzététel: 2021. febr. 22. - Parsifal I /2 – Amfortas – YouTube.com, (magyar felirattal) Közzététel: 2021. febr. 22. - Parsifal II – Kundry – YouTube.com, (magyar felirattal) Közzététel: 2021. febr. 23. - Parsifal III – Finale – YouTube.com, (magyar felirattal) Közzététel: 2021. febr. 22. ### Más felvételek ## Kották ## Film - 1983: a brit állami televízió bemutatta a Wagner című brit–magyar koprodukcióban készült minisorozatot Richard Burton főszereplésével.
57,021
Szenczi Molnár Albert
26,896,975
null
[ "1574-ben született személyek", "1634-ben elhunyt személyek", "A Házsongárdi temetőben eltemetett személyek", "Az év szócikke 2011 verseny jelöltjei", "Kolozsváriak", "Magyar Biblia-fordítók", "Magyar műfordítók", "Magyar nyelvészek", "Magyar református lelkészek", "Magyar reneszánsz gondolkodók", "Magyar ókortudósok", "Szenciek" ]
Szenczi Molnár Albert (Szenc, 1574. augusztus 30. – Kolozsvár, 1634. január 17.) magyar református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító. Munkásságának egyik nagy elismerése, hogy arról dicsérettel emlékezett meg Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció vezető alakja. Életének javát külföldön élte le (Wittenberg, Strassburg, Heidelberg, Altdorf, Marburg és Oppenheim). Olyan európai hírű tudósokat tudhatott barátainak, mint Johannes Kepler és Martin Opitz. Műveinek többsége külföldön született, tevékenységét mégis hazája javára fejtette ki. Barátait idézve egyik levelében, ezt írta: Úttörő jelentőségű latin szótára átdolgozásokkal a 19. század közepéig használatban volt; sok irodalmi, tudományos műszónak nála olvasható első magyar nyelvű meghatározása. Latin nyelvű magyar nyelvtanát a 18. századig kézikönyvként használták, ezáltal – a tudománytörténeti jelentőségen túlmenően – nagyban hozzájárult a magyar nyelvhasználat és helyesírás egységesüléséhez. A református magyarság számára számos zsoltárfordítása, a Károlyi-biblia javított kiadása, Kálvin Institutiójának és a heidelbergi káté fordítása máig élő hagyaték. Kiemelkedő hatást gyakorolt a magyar irodalmi nyelv és a magyar verselés fejlődésére. Ugyanakkor latinul is virtuóz módon verselt. ## Életpályája Dédapja Székelyföldről származott, és Hunyadi Mátyás katonájaként Nápoly ostrománál harcolt, majd Pozsony vármegyében telepedett meg. Fiát a foglalkozása után Molitorisnak, azaz Molnárnak nevezték, és ezt a nevet viselte unokája, azaz Szenczi Molnár Albert apja is, aki Szenc mezővárosban élő faragómolnár volt. Albert születésekor az apa még jó módnak örvendett, később azonban elszegényedett, 1603-ban bekövetkezett halála után a család nyomorban élt. Molnár Albert szülővárosában kezdte tanulmányait 1584. szeptember 7-én. Édesanyja 1585. december 4-én bekövetkezett halála után, 1586-ban öt hónapig Győrben, 1587-től másfél évig Göncön, 1588-tól 1590 nyaráig Debrecenben tanult. Göncön Károlyi Gáspár környezetében tanúja lehetett a Vizsolyi Biblia fordításának és kinyomtatásának, Debrecenben Csorba István volt a tanítómestere. 1590-ben előbb Kassán volt nevelő, majd november 1-jén külföldi tanulmányútra indult. Legelőször a reformáció szülővárosát, Wittenberget kereste fel, 1591 nyarán Drezdában a Szent Kereszt Gimnáziumban (Gymnasium zum Heiligen Kreuz), ősszel ismét Wittenbergben, majd 1592-ben Heidelbergben tanult. 1593. május 1-jén Strasbourgba ment, ahol fölvették a Collegium Wilhelmiticumba alumnusnak; 1595. május 21-én a bölcselet baccalaureusává avatták. 1596 nyarán Genfbe látogatott, ahol megismerkedett az idős Béza Tódorral. Visszatérve Strassburgba, folytatta tanulmányait, de még ugyanebben az évben kálvinizmusa miatt száműzték a lutheránus városból. Ekkor nagyobb utat tett Svájcba, Itáliába, és úgy tért vissza Németországba. 1596. december 4-én teológiai diákként felvették a heidelbergi Casimirianumba, és 1597. január 22-én beiratkozott az egyetemre, ahol 1599-ig tanult. 1599\. október végén kilenc év külföldi vándorlás után hazatért, hogy a protestáns nemesség körében pártfogókat szerezzen. 1600-ig Szencen tartózkodott, és bejárta a Felvidéket. 1600. márciusban visszautazott Németországba, ahol több városban megfordult (Altdorf, Heidelberg, Speyer, Frankfurt). November 23-tól Herbornban tanult; bizonyítványa szerint, amelyet 1601. július 19-én Johann Piscator állított ki, szívesen látták volna az intézmény tanáraként, de erre nem volt lehetőség. 1601-ben korrektor volt Frankfurtban Johannes Saur kiadójánál, 1602-ben Ambergben házitanítóként dolgozott. 1603. január 23-án beiratkozott az altdorfi egyetemre, és ebben a Nürnberg melletti egyetemi városkában kezdte írni latin-magyar szótárát. A szótár első részét II. Rudolf császárnak ajánlotta, és a könyv megjelenésekor Prágába utazott, hogy személyesen mutassa meg az uralkodónak. Itt nagy elismerésben volt része, többek között Kepler is vendégül látta. A császár tanácsosai meg akarták nyerni a jeles fiatal tanárt a római katolikus hitnek, ezért a jutalmon felül 50 forint útiköltséggel a bécsi egyetemre küldték. A Bocskai-felkelés kitörésekor azonban visszatért a német birodalomba. Németországban két protestáns fejedelem, IV. Frigyes pfalzi választófejedelem és (Könyves) Móric hessen–kasseli tartománygróf volt pártfogója. Frigyes 1606-ban a heidelbergi Sapientia Collegiumban rendelt neki ellátást a tanítók asztalánál, Móric pedig 1607-től 1611-ig Marburgban saját költségén tartotta. A nagy műveltségű, magyarul is tudó Móric számára írta Szenczi latin nyelvű magyar grammatikáját (1604), amelyet 1611-ben újból kiadott görög szójegyzékkel bővítve. Szintén ebben az időszakban jelentek meg zsoltárfordításai, a Heidelbergi Kis Katechismus (1607), illetve a Károlyi-féle Biblia általa javított kiadása, a hanaui biblia (1608). 1611. október 8-án Oppenheimban feleségül vette a Luther családjából származó Ferinari Kunigundát, Conrad Vietor tanár elvált feleségét, akitől utóbb két fia és négy lánya született (1612: János Albert, 1614: Erzsébet, 1617: Mária Magdaléna, 1618: Pál, 1620: Erzsébet Kunigunda, 1623: Mária Erzsébet). Feltételezhető, hogy 1611–12-ben egy oppenheimi nyomdában vállalt korrektori állást. 1612-ben, egy héttel fiának keresztelője után feleségét és családját hátrahagyva Magyarországra utazott, ahol többek között részt vett a köveskúti zsinaton. Egy ideig felesége szülőhelyén, Oppenheimban volt nyomdafelügyelő, majd 1613-ban családostól Magyarországra költözött, ahol előbb Szalónakon, majd gróf Batthyány Ferenc dunántúli főkapitány rohonci udvarában vállalt lelkészi hivatalt. Mivel nem sikerült itt nyomdászműhelyt alapítania, 1614-ben Komáromba hívatta meg magát lelkésznek. 1615-ben Erdélyben tisztelgett Bethlen Gábor fejedelemnél, aki a gyulafehérvári főiskola tanárává nevezte ki, de „török és tatár hírektől elrémítött gyenge, német házanépe” miatt Szenczi visszatért Németországba. Benkő Samu szerint elképzelhető, hogy ezúttal Bethlen Gábor számára teljesített diplomáciai küldetést: az erdélyi fejedelem így próbálta volna felvenni a kapcsolatot a Protestáns Unióval. V. Frigyes pfalzi választófejedelem, régi pártfogójának fia, 1615 októberében az oppenheimi Szent Sebestyén-templom kántorává, és az iskola tanárává, majd 1617. áprilisban rektorává tette. Hivatali teendőinek ellátása mellett tovább dolgozott a magyar református vallásos irodalom területén. A harmincéves háború következtében elvesztette otthonát, ekkor a heidelbergi fejedelmi udvarban húzódott meg. A fehérhegyi csata után a várost Tilly katonái dúlták fel; kifosztották és megkínozták Szenczi Molnár Albertet is, aki ekkor Hanauba vándorolt. Itt adta ki Bethlen Gábor megbízásából Kálvin Institutio Christianae religionis című művének magyar fordítását (1624). Egy hollandiai utazás után a fejedelem újabb meghívására, 1624-ben végleg hazatért. 1625-től Kassán, 1629-ben Kolozsvárt lakott. Újabb magyarországi tartózkodása során nagy szegénységben élt; utóbb egészen elfelejtették, és az új fejedelem, I. Rákóczi György sem fogta hathatósan pártját. 1634 januárjában elragadta a pestis; sírkövére a tudós Bisterfeld professzor latin nyelvű versét írták. ## Munkássága ### Szótára Még kassai nevelő korában, Petrus Dasypodius (1490–1559) latin–német és német–latin szótárát forgatva merült fel benne a gondolat, hogy megkönnyítené a munkáját, ha a magyarok is rendelkeznének ilyen szótárral. Heidelbergi diák korában, amikor Sárospatakra hívták lektornak, egy tanárának elmondta, hogy fél az állástól, mert nincsenek megfelelő könyvei a tanításhoz, többek között szótár sem. Ekkor tanára arra biztatta, hogy írjon egyet. A következő indíttatást a straßburgi lelkésztől, Johannes Pappustól kapta, aki megkérdezte tőle, hogy létezik-e magyar nyelvű Biblia, illetve magyar–latin szótár. Végül 1603-ban Altdorfban kezdett neki a munkának. Műve az első betűrendes magyar szótár, előtte csak tematikus szójegyzékek léteztek. Dasypodius latin–német szótárából indult ki, ezt összehasonlította több másik szótárral. Kiegészítette a szótárat saját jegyzeteivel, az 1583-ban megjelent Clusius–Beythe-féle latin–magyar növénytani Nomenclatura anyagával, mitológiai és földrajzi nevekkel. A szótár használatát megkönnyítendő, feltüntette a hangsúlyt, s a főnevek nemét. A megértést példákkal és részletes magyarázatokkal segítette, így enciklopédikus ismeretanyagot is közvetített, például számos irodalmi vagy tudományos műszónak írt meghatározást. (Az 1621-es kiadás latin–magyar részében mintegy háromszáz irodalomelméleti, retorikai és poétikai szakkifejezés található.) Miután öt hónap alatt végzett a munkával, elkezdte a magyar–latin szótár megírását is. Itt az első rész forrásain kívül számos magyar könyvet is használt, illetve emlékeire támaszkodott. Egy hónap alatt elkészült a második rész is, így 1604 januárjában megküldte a kéziratot a nürnbergi nyomdászoknak. Elias Hutter orientalista vállalkozott a kiadásra, és Szenczi Molnár hozzá költözött, hogy a javításokat elvégezze, illetve a nyomtatást felügyelje. A szótár nagyon kelendőnek bizonyult, így hamarosan megjelent a második és harmadik kiadás is (Hanau, 1611, illetve Heidelberg, 1621). A második kiadásban a latin–magyar rész latin–görög–magyarrá bővült, illetve számos közmondást illesztett be Baranyai Decsi János gyűjteményéből; a harmadik kiadás tovább növekedett terjedelemben, és egyre több szinonimát tartalmazott. Szenczi Molnár Albert szótára átdolgozásokkal a 19. század közepéig használatban volt; sok irodalmi, tudományos műszónak nála olvassuk első magyar nyelvű meghatározását. Ezen a munkán alapultak később Pápai Páriz Ferenc és Bod Péter latin szótárai is, valamint a brassói Teodor Corbea Dictiones latinae cum valahica interpretatione című, az 1600-as évek végén szerkesztett latin–román szótára. A szótár jelentős hatást gyakorolt a magyar irodalmi és tudományos nyelv fejlődésére, egyrészt a nyelvi-stilisztikai eszközök bővítésével, másrészt az absztrakt gondolkodás kifejezéséhez szükséges szavak alkotásával. ### Nyelvtana Latin nyelvű magyar nyelvtanát (Nova grammatica Ungarica) pártfogója, a nagy műveltségű (Könyves) Móric hessen–kasseli tartománygróf megbízására kezdte el írni 1607-ben. Mivel nem ismerte Sylvester János magyar nyelvtanát, kevés anyagra támaszkodhatott. Az általa ismert francia, német és cseh nyelvtankönyvek használata alig jelentett segítséget, a nyelvek eltérő logikája miatt. A grammatika felépítéséhez Petrus Ramus latin nyelvtanát választotta, utánozva Móric fejedelmet, aki maga is ezzel a módszerrel írt latin nyelvtankönyvet a hesseni iskolák használatára. A példákat a Károlyi-bibliából, Székely István Krónikájából és más magyar művekből vette; ezzel párhuzamosan a bibliakiadás hibáit is javítgatta. A munka így két évig tartott, a szerző saját megfogalmazása szerint: „bizony sokat verítékezett elmécském”. Az 1609 júniusában elkészült munkát a következő évben nyomtatták ki Hanauban. Szenczi Molnár Albert nyelvtana kora tudományos színvonalának javát képviseli. Célja az volt, hogy idegenek számára lehetővé tegye a magyar nyelv elsajátítását, ezért a teljes nyelvtani rendszerezésre törekedett. A hangtan, alaktan mellett a mondattant is tárgyalja, és rendszerbe foglalja a magyar nyelv helyesírási és stilisztikai sajátosságait. Mivel a mű felépítése egy latin nyelvtan mintáját követi, a magyar nyelvet is a latin nyelvtani kategóriák szerint tárgyalja, így például a magyar igeragozást két külön fejezetben ismerteti, a latin deklinációnak, illetve a prepozíciós szerkezeteknek megfelelően. Fontos lépés az önálló magyar nyelvtan kialakulásához vezető úton, hogy a latinban nem létező eseteket is bevezet, például az eredményesetet mutativusnak nevezi. Grammatikája az első olyan magyar nyelvtan, amely mondattannal együtt fennmaradt. Saját korában még Pázmány Péter dicséretét is kiérdemelte; a gyakorlatban a 18. század végéig kézikönyvként használták. Hatása kimutatható Pereszlényi Pál és Kövesdi Pál 17. századi és közvetetten Sajnovics János 18. század végi munkáiban is. ### Zsoltárfordításai Az indíttatást ehhez Heidelbergben kapta, ahol a Kázmér-kollégium napirendjéhez hozzátartozott a német nyelvű zsoltáréneklés. A protestáns istentiszteletnek lényeges eleme a nemzeti nyelvű egyházi ének; Luther és Kálvin egyaránt nagy fontosságot tulajdonított ennek. Részben Kálvin hatására jöttek létre Clément Marot és Béza Tódor francia nyelvű zsoltárfordításai, amelyeket Claude Goudimel és Loys Bourgeois dallamaira énekeltek. Az 1593-tól kezdve több kiadásban megjelent genfi zsoltárokat rövid időn belül német, latin, cseh, holland és magyar nyelvre is lefordították. Szenczi Molnár maga is énekelte Sztárai Mihály magyar nyelvű zsoltárait, de elégedetlen volt velük, mert „igen paraszt (eccerű) versekben vadnak foglalván, noha még az szent léleknek is kedves az versek szép egyező volta”, ezért elhatározta újbóli lefordításukat. Erre német és magyar barátai egyaránt biztatták, így végül altdorfi nevelősködése idején 1606. március 9-én nekifogott a munkának. A fordítás során Ambrosius Lobwasser német nyelvű fordításának „vezető sinórját” követte, de a versformák tekintetében a francia eredetit is használta. Mivel francia tudása elmaradt a német mögött, munkájában Clémens Dubois lelkész is segítségére volt. Tekintve, hogy a zsoltárokhoz százharminc különböző dallam tartozik, az énekelhetőség végett Molnárnak ugyanazokat a strófaszerkezeteket kellett magyar nyelven is előállítania, amiknek a magyar költészetben eladdig nem volt előzményük. A debreceni kollégiumi évek alatt már verselgető Szenczi sikerrel oldotta meg ezt a feladatot, s ezzel hozzájárult a magyar nyelv funkcionalitásának kibővítéséhez. A zsoltárok képi világában megjelennek Szenczi személyes tapasztalatai és érzései, a fordító láthatóan azonosul a szorongattatását panaszoló zsoltárköltővel. Ugyanakkor a hátteret a korabeli magyar mezőgazdaság és természet képei adják – olykor a szöveghűség rovására is. Így például „Az eszterág is fészkét ott rakja / Az jegenye fákon vagyon hajlékja” sorok német változatában az eszterág helyett Reiger, azaz kócsag, jegenye helyett Tanne, azaz fenyőfa szerepel. A Zsoltároskönyv 1606. szeptember 23-án, hat és fél hónap alatt lett kész, de a fordítónak csak 1607-ben sikerült hozzá kiadót találnia, a herborni Christoph Raabe személyében. A könyvet 1100 példányban nyomtatták ki, és a kortársak nagy elismeréssel fogadták. Noha a magyar gyülekezetek eleinte idegenkedtek a szokatlan dallamoktól, a 17. század második felében széles körben elterjedtek. A Psalterium Szenczi Molnár életében háromszor, a 18. században mintegy harmincszor, háromszáz év alatt több mint százszor jelent meg; a reformátusokon kívül a lutheránusok, unitáriusok, sőt a ferencesek is használták. Hatása kimutatható a 17. századi román, valamint a 18. századi szlovák zsoltárfordításokon. A katolikusok ma is az ő szövegével éneklik az Éneklő Egyház című énekeskönyv 208. darabját; a Magyarországi Evangélikus Egyház ma használatos énekeskönyvében is több zsoltárfordítása szerepel. A református énekeskönyv mind a mai napig a Szenczi Molnár Albert által fordított százötven zsoltárral kezdődik. Maga az énekeskönyv tartalmazza, hogy Szenczi nem egész száz nap alatt fordította le a zsoltárokat, és munkája végeztével ezt írta naplójába: „Laus viventi Deo – Dicsőség az élő Istennek!” A református énekeskönyv anyagának felülvizsgálatáról a zsinat 1937-ben határozott, a teljes énekanyag áttekintése és felülvizsgálata 1943 és 1948 közt történt meg. Az eredeti Szenczi-féle fordításokon csak annyit és ott változtattak, ahol a ritmikus dallamok és az énekbeli hangsúlyozás megkövetelte. Másfelől, némely zsoltárból egyik-másik verset elhagyták, azt az énekeskönyvben a vers sorszáma jelzi, szöveg azonban nem tartozik hozzá. Ennek okai: ha nagyon részletező, vagy más okból gyülekezeti használatra nem alkalmas vagy félremagyarázható volt az adott vers. ### Biblia-kiadásai Szenczi Molnár életében fontos szerepet játszott az, hogy fiatal korában – Károlyi Gáspár segítőjeként – tanúja lehetett a vizsolyi biblia fordításának és kinyomtatásának. Már 1601 előtt foglalkoztatta a bibliakiadás gondolata; németországi tartózkodása idején újabb ösztönzést jelentett a német nyelvű református Biblia-kiadás, az úgynevezett Piscator-Biblia megjelenése (1602). A feladatra minden vonatkozásban tudatosan felkészült: teológiai tanulmányai mellett gyakorlatot szerzett a nyomdai korrektori munkában is. Több úton-módon is igyekezett anyagi támogatókat szerezni a Biblia új kiadásához: 1599-ben feltehetőleg ezért utazott haza Magyarországra, később levélben tartotta a kapcsolatot a potenciális támogatókkal. 1607-ben aztán Móric hessen–kasseli tartománygróf megbízást adott neki egy magyar nyelvtan összeállítására, de hamarosan arra jutott, hogy a Biblia újra kiadása fontosabb a nyelvtannál, és ennek érdekében továbbra is biztosította Szenczi Molnár megélhetését. A herborni nyomdász, Cristophus Corvinus azonban nem mert belefogni a vállalkozásba, mert félt versenyezni egy feltételezett magyarországi új kiadással. A tartománygróf Kasselben, saját nyomdájában tervezte a kiadást, de végül hozzájárult ahhoz, hogy Pieter Brederode németalföldi követ támogatásával Hanauban jelenjen meg. Az új kiadásban Szenczi Piscator gyakorlatára támaszkodva különválasztotta az apokrif könyveket, amelyek Károlyinál még az Ótestamentumban szerepeltek; ezeket külön címlappal az Ó- és Újtestamentum közé illesztette. Amellett, hogy korrigálta az első kiadás nyomtatási fogyatékosságait, stilisztikai változtatásokat is végzett a Károlyi-féle szövegen, amelyek megfelelnek az egyidejűleg készült nyelvtankönyvben rögzített szokásoknak és szabályoknak. Az egyes fejezetekhez summázatokat írt, és nagy gondot fordított a konkordanciák, vagyis az azonos értelmű szöveghelyek jelölésére. Lényeges változás, hogy a negyedrét alakú hanaui biblia kisebb, mint elődje, megkönnyítve ezzel mindennapi használatát. A kötet tartalmaz egy Registromot, azaz egyes gyakran előforduló héber, görög és latin szavak és nevek jegyzékét, illetve függelékben közli a zsoltáros könyvet és a heidelbergi katekizmus kivonatát. Mivel az 1608-as hanaui biblia ezerötszáz példánya mind elkelt, Szenczi Molnár új kiadást készített elő, ezúttal Oppenheimban. Alig másfél hónappal esküvője után, 1611. november 23-án kezdődtek el a nyomdai munkák, és 1612. április 3-ra készült el a teljes kötet. Ez még kisebb, nyolcadrét alakú volt, ami egyben a kiadvány árát is csökkentette: „hogy az utonjaro hivekis, mint egy kézben hordozó könyvel élhetnénec, és a' kevés költségüekis könnyeben szerit tehetnéc.” A helytakarékosság végett a hanaui kiadás lapszéli magyarázatai elmaradtak, a fejezetek summázatai is rövidebbek lettek; a függelékben viszont a teljes heidelbergi káté helyet kapott Szárászi Ferenc fordításában, tartalmazott továbbá templomi és házi imádságokat is. Az 1612-es oppenheimi kiadás annyira népszerű volt, hogy példányait már a megjelenés előtt előre lefoglalták. A kisebb alakú bibliák könnyen elterjedtek az egyháztagok körében, így 1621-ben Szenczi Molnár már ezt írhatta: „szép dolog, midőn a házi gazdának külső hivatalja szerint távollétében a gazdasszony a Sz. Bibliát cselédinek olvassa és azokkal is olvastatja”. ### Egyéb művei Már 1607-ben lefordította a heidelbergi kátét, amely nem sokkal később kötelező tananyaggá vált a dunántúli iskolákban és a gyulafehérvári református kollégiumban. A szerző legjelentősebb egyházi munkái 1615 után keletkeztek. Szenczi több fordítást készített a kor német protestáns egyházi műveiből: 1617-ben jelent meg a Postilla Scultetica, 1618-ban a reformáció 100. évfordulója alkalmára írt Secularis concio evangelica, azaz Jubilaeus esztendei prédikáció, majd 1621-ben az Imádságos könyvecske. Előbbi kettő a heidelbergi udvari pap, Abraham Scultetus műve, utóbbit a korban közhasználatú Bullinger–Frisius-féle imakönyvből ültette át. Noha a puritán reformátusok ellenezték a könyvből való, kötött formulák szerinti imádkozást, azt elismerték, hogy az elmélkedések és írott imák segítik a gyengébb lelkeket. Szenczi Molnár Albert számára a korabeli imádságoskönyvek gyenge minősége jelentette az ösztönzést: „Midőn országunkban járván, kelvén, láttam volna a keresztyén atyafiak kezeknél egy nehány zavaros folyamatú imádságos könyveket, menten szándékom indult arra, hogy ... én is bocsássak valamelyet ki a mi hitünkön tanítóknak más nyelven írott, imádságos könyvei közül.” Irodalmi és nyelvi szempontból ezek kevésbé jelentősek, mint a korszerű barokk stílust alkalmazó katolikus munkák, mivel a fordító nem tudott túllépni a német alapanyag nehézkességén. Szenczi Molnár Albert legnagyobb lélegzetű munkája Kálvin Institutiójának fordítása volt. A feladattal Bethlen Gábor bízta meg, de költségeit a fejedelem mellett Rákóczi György és számos más magyar főúr, illetve németországi és hollandiai gyülekezet állta. Az 1624-ben Hanauban megjelent, Bethlen Gábornak ajánlott könyv hatása azonban eléggé korlátozott volt: leginkább a teológiai képzettséggel rendelkezőket érdekelte, akik számára viszont nem jelentett nehézséget a latin kiadás olvasása sem. Ugyanakkor a fordítás érdeme, hogy a 16. századi magyar teológiai irodalom hagyományait felhasználva új filozófiai-teológiai szaknyelvet hozott létre. Élete vége felé, Kolozsváron fordította le Georg Ziegler Discursus de summo bono (Értekezés a legfőbb jóról) című erkölcsfilozófiai munkáját, amely a keresztény teológiát ötvözte a sztoikus filozófia tételeivel. Az olvasmányos, számos példázatot tartalmazó mű tanulsága, hogy sem a testi élvezetek, sem a szerencse nyújtotta világi előnyök nem érnek fel a legfőbb jóval, vagyis a lélek nyugalmával, amit az ember Istenben lel meg. ### Műveinek listája - 'Αποφτεγματα τπν επτα Σοφπν. totidem heptastichis distributa... Heidelberg, 1599 - Tossanus Dániel Lelki iscola című művének magyar fordítása 1600 (kéziratban maradt) - Elementa grammaticae Latinae... Nürnberg, 1604 (egy példánya sem ismeretes) - Dictionarium Latinovngaricvm. Opvs novvm et hactenvs nvsqvam editvm, in qvo Omnes Omnivm Probatrvm Lingvae Latinae Avctorum dictiones & rerum vocabula, quoad fieri potuit, propriissime & exactissime sunt Vngaricè reddita. Nomina item propria Deorum Gentilium, Regionum, Insularum, Marium, Fluviorum, Sylvarum, Lacuum, Montium, Populorum, Virorum, Mulierum, Vrbium, Vicorum & similium, cum brevi & perspicua descriptione Vngarica sunt interspersa: quæ singula ita sunt digesta, ut sub initiali sua litera facile reperiantur. – Item vice versa Dictionarivm Vngaricolatinvm, in qvo præter dictionvm vngaricarum interpretationem Latinam, adjecta sunt iis vocibus, quarum usus in oratione & styli exercitio frequentior est, Synonyma quam plurima, quæ studiosæ juventuti Vngaricæ, hactenus ista commoditate destitutæ, quasi Sylvam quandam vocabulorum suppeditabunt. Noribergae, 1604 - Dictionarivm Vngarico-Latinvm. In vsvm et gratiam Vngaricæ pvbis methodo eadem, qua Latino-Vngaricum, summa diligentia concinnatum: in qvo præter dictionvm singvlarvm interpretationem propriam, adiecta sunt iis vocibus, quarum usus in oratione & styli exercitio frequentior est; Synonyma quam plurima, quæ inventuti Vngaricæ hactenus ista commoditate destitutæ, quasi sylvam quandam vocabulorum suppeditabunt. Noribergae, 1604 - Icon religionis. Augustae Vindelicorum, 1606 - Psalterium Ungaricum. Szent David Kiralynac es Prophetanac Szaz oetven Soltari az Franciai notáknac és verseknec módgyokra most úyonnan Magyar versekre fordittattac es rendeltettec, Herbornae, 1607. Lőcse, 1635 - Kis Catechismus, avagy az keresztyén hütnec részeiröl rövid kerdesekben es feleletekben foglaltatot tudomány, az mint sok tartományokban valo Egyházakban es Iskolákban szoktác tanitani az együgyöëket ès à gyermekeket. Szent Irasbéli mondasokkal, es Imadsagokkal egyetemben. Szedetöt az Haidelbergai öreg Catekismusbol. Herbornae, 1607 - Szent Biblia Az az: Istennec Ó es Uy Testamentomanac Prophetac es Apastaloc által megiratott szent könyvei. Magyar nyelyvre forditatott egészszen, az Istennec Magyarorszagban valo anya szent Egyházánac epülésére. CAROLI CASPAR Elöljarobeszédével. Ez masodic kinyomtatast igazgatta néhol megis jobbitotta. Hanoviae, 1608 - Szent Davidnac Soltari, az Franciai notaknac és verseknec módgyokra Magiar versekre forditattac és rendeltettec. Hanoviae, 1608 (Jellemzően egybekötve a hanaui bibliával.) - Analecta Aenigmatica, A... comportata... Herbornae; 1608 Amszterdam, 1650. - Icon vere religionis. Augsburg, 1609 - Conspiratio Kendiana Transylvaniaca fordítása 1610 (kéziratban maradt) - Novae Grammaticæ Ungaricæ succincta methodo comprehensæ, et perspicuis exemplaribus illustratæ Libri Duo. Ad Illustrissimum Principem ac Dn. Dn. Mauritium juniorem, Hassiæ Landgravium etc. Hanoviae, 1610 - Lexicon Latino-græco-hungaricum: Summâ collectum, adauctum & nunc recens excusum, In quo & propria nomina pro Studiosis orthographiæ Græcè sunt expressa, & appellativis synonyma Græca passim inspersa sunt non pauca: Vocivub verò positione et diphthongis carentibus, subjecti sunt versus veterum Poëtarum, quantitates syllabarum indicantes. item Dictiones Ungaricæ Singulari studio collectæ, Latinè conuersæ, in alphabeti ordinem digestæ, & tertia sui parte adauctæ, synonymisq'; Latinis locupletatæ: Quibus interspersa sunt usitatiora Proverbia Ungarica, cum adjectis æquipollentibus adagiis Latinis: quæ omnia sub initiali vel præcipua Prouerbii Ungarici voce facile reperientur. Hanoviae, 1611 - Dictiones Ungaricæ, Summo studio collectæ et Latinè conversæ, juxtaque ordinem literarum, prout scribi solent, digestæ, Nunc denuo diligenter emendatæ, plurimis vocibus, formulisq'ue loquendi Latinè redditis auctæ: & usitatioribus Proverbiis Ungaricis, cum latinis Adagiis æquipollentibus locupletatæ; quæ ad initialem vel præcipuam Adagionis Ungaricæ vocem facilè invenientur. Hanoviae, 1611 (külön címlappal) - Szent Biblia Az az: Istennec Ó es Uy Testamentomaban foglaltatott egész szent Irás. Magyar nyelyvre forditatott CAROLI GASPAR által. Ez kisded forman valo kinyomtatasnac, az Franciai notákra rendelt Soltar koenyvel eggyuett, utánna vettettec egyéb válogattot Psalmusoc, innepi Enekec, és szokott lelki diczéretec: az Palatinatusi Catechismussal, egyházi koenyoergéseknec ès Ceremoniaknac formáival egyetembe. Oppenheimium, 1612 - Szent Davidnac Soltari az Franciai notaknac es verseknec módgyokra Magyar versekre forditattac és rendeltettec Az SZENCZI MOLNAR ALBERT által. Egyéb régi szokott Psalmosockal és válogatott lelki énekeckel: Catechismussal, közönséges imátságoknac, és Egyházi ceremoniaknac formáival egyetemben. Oppenhemium, 1612. (Az oppehheimi Bibliával egy kötetben) - Lusus Poetici Excellentium Aliquot Ingeniorum, mirifice exhibentes Neminem, Nihil, Aliquid, Omnia: Septem Nationes Europae. Item Apophthegmata Septem Sapientium Heptastichis Exposita. His adjecta est Oratio soluta de Lusibus Naturae, cum nonullis aliis. Quorum omnium Autores, seriem monstrabit pagine versa. Nunc primum in gratiam studiosorum conjunctim editi. Hanoviae, 1614 - Idea Christianorum Ungarorum Sub Tyrannide Turcica, Epistola quondam A Cl. V. Paulo Thurio... Nunc operâ Alberti Molnar... conjunctim edita. Oppenheim, 1616 - Postilla Scultetica: Az egesz esztendoe altal valo vasarnapokra es fö innepekre rendeltetet euangeliomi textusoknac magyarazattya. mellyben az igaz Tudománnac részei béfoglaltatnac, és az ellenkezoe tévoelgésec meghamissitatnac. Az egyigyue Keresztényeknec éppueletekre nyomtatásban kiboczáttatott; SCULTETUS ABRAHAM által; Az Rhenus vize mellékén regnálo Frideric Palatinus Hertzegnec Haydelbergaban Udvari foe Prédikátora által. Mellyet Németboel Magyar nyelvre forditott SZENCI MOLNAR ALBERT. Ez mellé adatott azon Autortól egy Uy esztendoei prédikátzo, az az: Historiai Tanitas az Istennec czudálatos dolgairol az oe anya szent Egyházánac reformálásában, terjesztésében és megtartásában, ez elmult száz esztendoekben. Psal. 119. v. 130. Uram, az te igédnec kinyilatkozása megvilágosit, és értelmet ád az egyigyűeknec. Oppenheimium, 1617 - Secularis Concio Euangelica; az az, Jubileus esztendei praedikatzo: Mellyben az Euangeliumnac ez eloett száz esztendoevel, isten kegelméboel, uyonnan kinyilatkoztarása, terjedése és megtartása oervendetes haláadással eloeszámláltatic és megdiczirtetik. Németuel praedicaltatott Haydelbergában, szép innepi szenteletben, az sz. Lélec nevoe oereg Egyházban, Mindszent Hónac 2. napján, 1617. esztendoeben: SCULTETUS ABRAHAM által. (Ez praedikatzo mellé adattac azon tanuságrul hat régi énekec.) E Germanico in Ungaricum sermonem conversa, et Serenissimo Transsylvaniæ Principi ac Domino, Dn. Gabrieli Bethlen, Siculorum Comiti etc. transmissa; Cvm Appendice Latina, de idolo lauretano, et horribili Papatus Rom. Idolomania, et Tyrannide; quibus subjunctæ Admonitiones Cl. V. P. P. Vergerii, S. Hulderici, et aliorum, Quorum nomina et rerum seriem versa pagina indicat. Oppenheimium, 1618 - Imadsagos Könyveczke, Mellyben szép Hálá adásoc és áhitatos Könyörgések vadnac: Kinec-kinec akarmelly rende, mindennemü állapattyában és szükségében, naponkint elmondásra hasznosoc és alkolmatosoc. Az igaz Religion valo Tanitóknac, és Martyroknac, az sz. Irás szerint szerzett uj és ó Könyveikböl szedettec. Mellyet Magyar nyelven uyonnan boczátott ki. Heidelberg, 1620 - Kereszteni Religiora es igaz hitre valo tanitas. Mellyet Deakul irt Calvinus Janos. Es osztan Franciai, Angliai, Belgiai, Olasz, Német, Czeh és egyéb nyelvekre fordítottanak: Mostan pedig az Magyar nemzetnek Isteni Igassagban való épületire Magyar nyelvre fordított... Hasznos és bövséges Registromockal egyetemben. Hanoviaban, 1624 - Consecratio Templi Novi, Az az, Az Uyonnan felepittetett Bekeczi Templumnac Dedicalása es megszentelésekor, sok fő népeknek, Nemes Vraknac, Tanítoknac es koz rendeknec gyülekezetiben, az 1625. Esztendönek elsö napján tétetött Praedicatiók; az Templom falaira es az Székekre feliratott Szent Irásbéli Könyörgésec es szép mondásoc; Ezec mellé adattac az ott tött Praedicatiockal egynihány egyenlő értelmű Praedicatióc. Mellyeknek Registruma ez Levélnec tullyan vagyon... Kassa, 1625 - Hivseges es idvösseges tanacz adás, Az olly Házasságról, melly két ellenkezö Religion való Személyec kôzôtt leszen. Mellyet Petrus Molinaeus Franciai nyelven irott, osztan Nemetböl Magyarra forditott. Kassa, 1625 - Egy keserűség-vigasztaló és egy igaz szeretetre oktató könyvecskéknek fordításai, 1629 (kéziratban maradt) - Discvrsvs de svmmo bono, Az legfoeb iorol, mellyre ez vilag mindenkoron serényen és válóban vágyódik. Az Bibliai és Világi sokféle Historiákért és Példákért olvasásra kedves és hasznos. Ennekelőtte IOSQVINVS BETVLIEVS által Hanoviaban bocsattatot ki. Mellyet mostan némellyeknek kérésekré Magyarrá forditot. Lőcse, 1630 Kolozsvár, 1701. - Szent Dávid király százötven zsoltára; Théodor de Bèze és Clément Marot francia verseiből ford. Szenczi Molnár Albert, sajtó alá rend. Kövendi Dénes, bev. Karácsony Sándor; Sylvester Ny., Bp., 1948 - Szenci Molnár Albert költői művei; sajtó alá rend. Stoll Béla, közrem. Csomasz Tóth Kálmán; Akadémiai, Bp., 1971 (Régi magyar költők tára, XVII. század) - Szenci Molnár Albert válogatott művei; sajtó alá rend. Vásárhelyi Judit, bev. Tolnai Gábor, ford. Borzsák István et al.; Magvető, Bp., 1976 - Napló és más írások; vál., bev. Benkő Samu, ford. Borzsák István et al.; Kriterion, Bukarest, 1984 (Téka) - Psalterium Ungaricum. Szent Dávid királynak és prófétának százötven zsoltári; szöveggond., utószó, jegyz. Győri János; Szépirodalmi, Bp., 1984 - Dictionarium Latinoungaricum; tan. Imre Mihály, fakszimile szöveggond. Kőszeghy Péter; Akadémiai, Bp., 1990 (Bibliotheca Hungarica antiqua) - "Szorgos adósa vagyok hazámnak" avagy "Életemnek leírása"; összeáll. Zalabai Zsigmond; Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 1993 - Imádságos könyvecske. Szenci Molnár Albert fordításában; vál., utószó P. Vásárhelyi Judit; Koinónia, Kolozsvár, 1999 (Praxis pietatis) - "Tebenned bíztunk..."; szöveg Bod Péter, Lászlóffy Aladár, Jékely Zoltán, utószó Kovács Sándor Iván; Ister, Bp., 2000 (Ister magyar klasszikusok) - Szenci Molnár Albert naplója; sajtó alá rend. Szabó András; Universitas, Bp., 2003 (Historia litteraria)
15,275
Wernher von Braun
26,816,732
null
[ "1912-ben született személyek", "1977-ben elhunyt személyek", "Amerikai fizikusok", "NSDAP-tagok", "Német emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban", "Német fizikusok", "Rakétatudósok" ]
Wernher Magnus Maximilian Freiherr von Braun (Wirsitz, Német Birodalom, 1912. március 23. – Alexandria, Virginia, USA, 1977. június 16.) német tudós, a rakétatudomány és az űrrepülés kiemelkedő alakja. A második világháború előtt és alatt a Harmadik Birodalom rakétaprogramjának, a megtorlófegyverek (Vergeltungswaffe) fejlesztésének, majd 1945-től az Egyesült Államok rakéta- és űrrepülési programjának egyik vezetője volt. Az Egyesült Államokban az űrprogram és a holdra szállás megvalósításának kulcsfigurájaként tartják számon. Wernher von Braun a rakéták elméleti atyja, az orosz Konsztantyin Ciolkovszkij elgondolásait és az amerikai Robert Goddard publikus elméleti kutatásait továbbfejlesztve, a folyékony hajtóanyagú rakétákban találta meg a leghatékonyabb megoldást a rakétarepülésre. Munkássága a világűr meghódítását célozta, ám kezdetben a rakétafegyverek fejlesztésére volt lehetősége. Karrierjének kezdete egybeesik Adolf Hitler nemzetiszocialista rezsimjének időszakával, amelyben állami katonai monopóliummá tették a rakétafejlesztést, így az ezzel foglalkozó tudósnak saját hazájában csak a hadiipar adhatott lehetőséget a munkára. 1934–1944 között kifejlesztette az Aggregat rakétasorozatot (az A–1, A–2, A–3 és A–4 rakétákat), amelyek közül az A–4 vált szériaéretté, ennek nevét Hitler V–2-re (Vergeltungswaffe–2 – Megtorlófegyver 2) változtatta. A német fejlesztések fő helyszíne Peenemünde volt. A fegyverrel főként Londont és Antwerpen kikötőjét támadták több ezer ember halálát okozva. Von Braun – saját állítása szerint kényszerből – tagja lett a náci pártnak, az NSDAP-nak és annak paramilitáris szervezetének, az SS-nek is. Ez utóbbiban a sturmbannführeri (kb. őrnagy) rangig emelkedett. A V–2 sorozatgyártási programja számára a nácik igénybe vették a Mittelbau-Dora koncentrációs táborban őrzött foglyok kényszermunkáját is, amibe az utólagos elemzések szerint kb. fogoly halt bele (ironikus módon több ember, mint amennyivel maga a rakéta fegyverként végzett). Von Braun végig állította, hogy nem volt részese ennek a folyamatnak, nem tudott a kényszermunka és a V–2 összefüggéseiről. Egyes foglyok vallomásai és kollégája, a később az USA-ból a vádak hatására hazatelepült Arthur Rudolph körüli médiaérdeklődés szerint ez nem volt igaz, de nem találtak bizonyítékot feltételezett bűnösségére. A második világháborút követően amerikai hadifogságba került, ahol az amerikaiak a Gemkapocs művelet keretein belül alkut ajánlottak a rakétatudósnak: áttelepítik az Egyesült Államokba, ahol az amerikaiak rakétaprogramjain fog dolgozni – a vele szintén áttelepített peenemündei mérnökcsoport élén –, cserében a nemzetiszocialista múltját nem vizsgálják. 1945 augusztusában megérkezett az Egyesült Államokba, ahol a hadsereg rakétakísérleteibe kapcsolódott be (az USA hadizsákmányként kb. 300 vagonnyi V–2 alkatrészt és dokumentációt vitt haza, ezekből épített repülőképes rakétákat, amiket a White Sands Rakétakísérleti Telepen bocsátottak fel, Új-Mexikóban). Később, amikor a kísérletek kinőtték White Sandset, a mérnökcsoportot átköltöztették az alabamai Huntsville-be, a Redstone Arsenal (RSA) katonai bázisra, ahol a hadsereg rakétakísérleti központja tevékenykedett, amiből megalakult a Hadsereg Ballisztikus Rakéta Ügynöksége (Army Ballistic Missile Agency, ABMA). 1950-ben az ABMA technikai igazgatója lett. Első munkáik között a PGM–11 Redstone kifejlesztése szerepelt. Később ebből a harcászati ballisztikus rakétából fejlődött ki az első amerikai űrhajóst a világűrbe eljuttató rakéta a Mercury-programban. 1957\. október 4-én a szovjetek felbocsátották a Szputnyik–1-et, amelyre válaszul az amerikaiak is megpróbáltak egy műholdat Föld körüli pályára juttatni, ám az erre szánt Vanguard-program rakétája kudarcot vallott. Ekkor őt kérték fel, hogy az ABMA által fejlesztett Jupiter–C rakéta továbbfejlesztésével készítsen el egy műholdat a világűrbe juttató hordozóeszközt. A megbízást siker kísérte és Wernher von Braun adta Amerikának az első olyan űrrakétát, amellyel elérték a világűrt. 1958-ban az USA akkori elnöke, Dwight D. Eisenhower megalapította a NASA-t, ahová a világűrt érintő minden rakétafejlesztést összevontak. Így került az ő munkahelye is a NASA fennhatóság alá. A Redstone Arsenal területén megalakult a NASA Marshall Space Flight Centere, amelynek von Braun az első vezetője lett. Itt kapta feladatul, hogy az USA első emberes űrprogramja, a Mercury számára alkossa meg a Redstone rakéta űrhajót hordozó változatát. Sokak szerint az ő késlekedése okozta, hogy az első ember feljuttatásáért vívott versenyt a szovjetek nyerték Jurij Gagarinnal és Vosztok–1-gyel 1961. április 12-én. A szovjetekkel szembeni vereség hatására az új elnök, John F. Kennedy útjára indította az Apollo-programot, amelyben Wernher von Braun azt a feladatot kapta, hogy fejlessze ki a minden addigit felülmúló teljesítményű és nagyobb fizikai méretekkel rendelkező Saturn V rakétát. 1961–67 között sikerült teljesíteni ezt a megbízást (von Braun munkája nem abból állt, hogy a rajzasztal felett görnyedve aprólékos gonddal megtervezte a rakétát, hanem ő egy szervező menedzser volt, aki több ezer ember munkáját átlátva és felügyelve elvezette a szervezetet oda, hogy az megalkossa a sikeres végterméket). 1969. július 16-án felszállt az Apollo–11, amely Neil Armstronggal, Buzz Aldrinnal és Michael Collinsszal sikeresen megvalósította az emberiség első holdra szállását. Von Braun fő tevékenysége mellett még útjára indította a Skylab-program technikai részét, valamint rendkívül sikeres ismeretterjesztővé vált az űrtevékenység népszerűsítése terén. 1970-ben a NASA egyik főigazgató-helyettese lett, ám 1972-ben összetűzésbe keveredett több NASA vezetővel, és elhagyta az űrügynökséget. Ezt követően a Fairchild Industries cég alelnöke lett. ## Családja, gyermek- és ifjúkora Magnus von Braun báró második gyermekeként látta meg a napvilágot 1912. március 23-án Wirsitzben, az akkori Német Birodalom részét képező Posen tartományban, a mai Lengyelország területén, Poznan közelében. Nemesi családba született, ám röviddel születése után, az első világháborút követően, 1919-ben eltörölték a nemesi előjogokat, de a nemesi titulust a családnév részeként továbbra is fel lehetett tüntetni. A családnevében ily módon szerepelt továbbra is a magyar bárói címhez hasonló Freiherr titulus jeleként a von szócska. A családnak három fiúgyermeke közül Wernher a középső volt. Bátyja, Sigismund von Braun a külügyminisztérium szolgálatában állt egészen az 1970-es évekig, öccse, ifj. Magnus von Braun pedig Wernherhez hasonlóan rakétatudós lett, és bátyjával együtt került az Egyesült Államokba, ahol az Apollo-programot követően a Chrysler egyik felső vezetője lett. Édesapja konzervatív politikusként a weimari köztársaság földművelésügyi minisztere lett. Édesanyja, Emmy von Quistorp szintén nemesi származású volt; ősei között számos királyi család található (III. Fülöp francia, I. Valdemár dán, III. Róbert skót, és III. Eduárd angol királyok), s távoli rokona volt még Eva Braunnak, Adolf Hitler feleségének is. A versailles-i békeszerződés értelmében szülővárosa Lengyelországhoz került, így 1920-ban családja, sok német famíliához hasonlóan Németországba, Berlinbe telepedett át, ahol édesapja a belügyminisztériumban kapott állást. A kisfiú érdeklődése ebben az időszakban lett rendkívül szerteágazó. Mivel az lutheránus vallás szerint nevelték, gyermekként részt vett a hitéletben. Konfirmálására édesanyjától távcsövet kapott ajándékba, amely felkeltette érdeklődését a csillagászat iránt, ami élete végéig meghatározó volt számára. 1924-ben tanúja volt Max Valier és Fritz von Opel rakétaautókkal végzett sebességrekord-kísérleteinek. Ez az esemény olyannyira felfokozta a rakéták iránti vonzodását, hogy komoly károkat okozott az utcán, ahol lakott, amikor egy játékautóra tűzijáték-rakétákat erősített, és azok felrobbantak. Emiatt a rendőrök letartóztatták, és a fogdából apjának kellett kiváltania. Ugyanakkor más olyan tevékenységek iránt is megnyilvánult az érdeklődése, amelyek későbbi életében nem játszottak szerepet, azonban határozottan megmutatták tehetségét. Szülei zeneórákra járatták, ahol megtanult csellón és zongorán játszani, méghozzá olyan tehetséggel, hogy fejből játszott Beethoven- és Bach-műveket. Az élmény hatására elhatározta, hogy zeneszerző lesz, és be is iratkozott Paul Hindemith óráira. 1925-ben szülei beíratták egy bentlakásos iskolába, ami a Weimar közeli ettersburgi kastélyban volt. Von Braun nem volt jó tanuló, különösen nem fizikából és matematikából. 1928-ban az iskolában szert tett Hermann Oberth Die Rakete zu den Planetenräumen („Rakétával a világűrbe”) című könyvére, amely végképp megbabonázta, és meggyőzte arról, hogy a két tárgyból sokkal jobban kell teljesítenie. Evégből 1928-ban szülei átíratták a Hermann-Lietz Internátusba, az Északi-tengernél fekvő, kelet-frízföldi Spiekeroogba, amely szintén bentlakásos iskola volt, ahol jelentkezett a fizikai és matematikai fakultásra, így eredményei jelentősen javulni kezdtek. Középiskolái befejeztével, 1930-ban jelentkezett a Berlini Műszaki Főiskolára. Itt lépett be az Űrhajózási Társaságba (Verein für Raumschiffahrt vagy röviden VfR), amely életének végképp irányt szabott. Itt Willy Ley asszisztense lehetett, aki folyékony hajtóanyagú rakétákkal kísérletezett, együttműködve Hermann Oberthtel, az űrkutatás úttörőjével. A főiskolán 1932-ben gépészmérnöki diplomát szerzett, azonban a szabadidejében végzett rakétakutatások meggyőzték arról, hogy ennél magasabb fokú képzettségre is szüksége lesz. Ennek érdekében beiratkozott a berlini Frigyes Vilmos Egyetemre, további tanulmányok végett fizikából, kémiából és csillagászatból. Ezt a kurzust 1934-ben fejezte be doktori címmel. Tanulóévei alatt két személy volt, akik döntő befolyással voltak érdeklődési körére. Ezek egyike Oberth erdélyi szász származású tudós volt. Az asztronautika egyik atyjaként tartják számon, aki elméleti munkáiban fektette le elképzeléseit a világűr eléréséről. Von Braun vele később, Peenemündében szorosabb munkakapcsolatba is került. Erről később így vallott: „Hermann Oberth volt az első olyan személy az életemben, aki amikor az űrhajók, az űrhajózás lehetőségéiről beszélt, kezébe fogott egy logarlécet és matematikailag megalapozott koncepciókat és terveket vázolt fel. Én magam nem csak vezércsillagomként tekintek rá, hanem első kapcsolatomként a rakétatudományok és űrutazás elméleti és gyakorlati kérdéseire vonatkozóan. Jár neki egy tiszteletbeli hely a műszaki tudományok történetében az áttörést jelentő hozzájárulásáért az űrhajózásban.” A másik jelentős személy, aki hatással volt tevékenységére, Auguste Piccard, aki abban az időben ballonkísérleteivel a sztratoszférát, a világűr határát ostromolta. Egy korai találkozásukon azt mondta neki: „Tudja, azt tervezem, hogy egy napon eljutok a Holdra.” Piccard bátorító szavakkal válaszolt ## Németországi évei ### Az A–4 fejlesztése Von Braun 1930–1932 között, még diákként eljárt az Űrhajózási Társaság Berlin melletti telephelyére, ahol rakétakísérleteket végeztek. Ez egybe esett azzal az időszakkal, amikor a német hadsereg érdeklődni kezdett a rakétakísérletek iránt. Mivel a versailles-i békeszerződés korlátozásai nem terjedtek ki e fegyvernemre, ezért Németország szabadon fejleszthetett katonai célokra ilyen eszközöket. Lényegében életének végső irányba állítója ez a tény volt, a békeszerződés kínálta joghézag és az annak mentén keletkezett igény egybe esett céljaival, a világűrt (is) elérő rakéták fejlesztésével. 1930-ban Walter Dornberger tüzértisztet – későbbi legközelebbi munkatársát – kinevezték a Német Hadsereg Fegyverzeti Részlegének Ballisztikus Tanácsába, aki hamarosan keresni kezdte a kapcsolatot az Űrhajózási Tanáccsal. 1932-ben, amikor a civil szervezet nem volt képes finanszírozni a kísérletei helyéül szolgáló, az elhagyott berlin-tegeli lőtéren berendezett Raketenflugplatzot (Rakétarepteret), a hadsereg bérelte azt helyette. Később az Űrhajózási Tanács feloszlott, de tagjaiból sokan kerültek be a hadseregbe, ahol szervezett keretek között és megbízható pénzügyi forrásokra támaszkodva folytathatták a munkájukat. Köztük volt Wernher von Braun is, aki Dornbergerrel még egyetemi évei alatt közelebbi kapcsolatba került, és akit Dornberger magával vitt, amikor a kísérleteket Berlin külvárosából Kummersdorfba költöztették. Von Braun munkássága 1934-ben már összefonódott a hadsereggel. Doktori értekezését az egyetemen 1934. július 27-én védte meg, amelynek két része volt: egy nyilvános „Rakéta égési tesztek” címmel, ám volt a dolgozatnak egy nem nyilvános része is „Folyékony hajtóanyagú rakéták építése és elméleti, illetve gyakorlati megoldásai” címmel, amelyet a német hadsereg titkosított (ezt a részt csak 1960-ban oldották fel a titkosítás alól). 1934 végére a rakétaépítéssel foglalkozó csoport, immár von Braunnal a soraiban két sikeres rakétaindítást is elvégzett, amely eszközök 2,2, illetve 3,5 kilométer magasságot értek el. Később szisztematikusan elkezdődtek az Aggregat (Gépcsoport) nevű rakétaosztály munkái, amelyekhez immár Robert Goddard munkáit is igénybe vették (von Braun levelezésbe kezdett az amerikai rakétamérnökkel, és számos publikált eredményét fel is használták a munkához). A munka végül elvezetett az A–4 sorozathoz, amely később V–2 (Vergeltungswaffe–2 – „Megtorlófegyver–2”) néven vonult be a hadtörténetbe, mint az első működőképes és hadrendbe állított hordozórakéta, amit harci célokra használtak fel. Később mindkét oldal (von Braun és Robert Goddard is) megerősítette, hogy az amerikai úttörő munkáit felhasználva jutott a hitleri Németország a rakétafegyver birtokába. Von Braun azt nyilatkozta egyszer: „Az ő rakétái... bár a mai sztenderdek szerint kissé nyersek voltak, de mégis utat mutattak, és számos olyan jellemzővel bírtak, mint a mai modern rakéták és űreszközök”. A másik oldalról Goddard is azt nyilatkozta 1944-ben, amikor a nácik elkezdték bombázni Angliát a V–2-kkel, hogy von Braun felhasználta a munkáját, hogy eljussanak a V–2 létrehozásához. A két mérnök párhuzamosan végzett munkái később jogi aggályokat is felvetettek. 1944. június 13-án Peenemündéből felbocsátottak egy A–4-et tesztcélokkal, azonban az jelentősen elvétette a Dániához tartozó Bornholm szigete mellett kijelölt célterületet, és Svédország területén zuhant le. A svédek 1944. november 13-án fedezték fel a roncsokat (amelyeket később bäckebói bomba néven említ a hadtörténet), amelyeket aztán a britek Spitfire vadászgépekért cserébe megvásároltak, és az amerikaiaknak adtak át. A roncsokat Annapolisba szállították (Maryland állam), ahol Goddardnak módja volt azokat átvizsgálni. Goddard a vizsgálatai alapján arra jutott, hogy a bomba néhány olyan védjegyoltalom alatt álló komponenst is tartalmazott, amelyet – állítása szerint – ő talált fel. Később von Braun Goddardnak a szabadalomsértésre vonatkozó vádjaira általánosságban úgy reagált: „...mély és őszinte sajnálatomat fejezem ki a V–2 rakéta áldozatai felé, de mindkét oldalon voltak áldozatok... a háború az háború, és amikor a saját országod háborúban áll, az a kötelességed, hogy segítsd megnyerni a háborút...”. Ettől konkrétabb magyarázatot is adott a német feltaláló azonban, miszerint soha sem ő, sem más kollégája Németországban sohasem látta Goddard szabadalmát. Állítása szerint mindössze amerikai kollégája A Method of Reaching Extreme Altitudes („Metódus rendkívüli magasságok elérésére”) című munkáját olvasta, amelyben azonban semmilyen specifikáció nem szerepelt, a németeknek kellett kikísérletezni és megvalósítani azok alapján a maguk rakétáját. Ezt később független szakértők is alátámasztották. Wernher von Braun technikai irányítása alatt sorban kifejlesztették az Aggregat-sorozat rakétáit. Elsőként az A–1 került rajzasztalra von Braun irányításával, amelyet ma minden rakéta „nagyanyjának” tekintenek. Ez egy alkohol és cseppfolyós oxigén hajtású eszköz volt, amely mindössze 1,4 méter hosszú, 30,5 cm átmérőjű, 150 kilogramm tömegű rakéta volt, és 2,9 kN tolóerőt biztosított 1933-as megalkotásakor. Első startja kudarccal végződött, és erős instabilitást mutatott a tesztek során, ezért áttértek az utódja, az A–2 fejlesztésére. 1934 októberére készen állt az A–2, amelynek ugyanazok voltak a fizikai paraméterei, mint elődjének, ám külön hajtóanyag tartályt kapott. Ezzel két tesztindítás során már 2,2, ill. 3,5 kilométeres magasságot értek el a Borkum szigeti, északi tengeri lőtéren. Ezt követte az A–3, amely immár minőségi ugrást jelentett a közel ötszörös, 14,9 kN tolóerejével 6,6 méteres hosszával és 78 centiméteres átmérőjével. A rakéta szuperszonikus sebességre gyorsult, és akár 18 km magasságig is eljutott parabolapályáján. Ez az előrelépés, a Kummersdorf-beli első sikerek után Dornberger csapata úgy látta, hogy nagyobb helyet igényelnek a kísérletek, és a következő fejlődési fok, az A–4 rakéta fejlesztéséhez tovább kell költöztetni a kísérleti telepet, a Balti-tenger melléki Peenemündébe, a Luftwaffe lőterére. A VfR spontán megszűnésével és a náci kormányzat azon intézkedésével, hogy betiltottak minden civil rakétafejlesztést, és azt ezután csak a hadseregnek engedélyezték azt eredményezte, hogy a rakétafejlesztések Németországban a peenemündei telepre összpontosultak. Az újonnan alakult kutatási részleg katonai parancsnoka Walter Dornberger lett, technikai igazgatónak pedig Wernher von Braunt nevezték ki. A telep elsősorban a Luftwaffe számára végzett kísérleti fejlesztéseket, amely kiterjedt az A–4 rakétára, a szuperszonikus Wasserfall légvédelmi rakétákra és repülőgépek felszállását segítő segédrakétáinak fejlesztésére. 1942. december 22-én Adolf Hitler elrendelte az A–4 rendszerbe állítását. A fegyverként alkalmazásra kerülő rakéta Hitlertől a „Megtorlás fegyvere 2” (Vergeltungswaffe–2, röviden V-2) nevet kapta (mikor?), mivel az új fegyvert alkalmasnak ítélte a német városokat ért angolszász terrorbombázások megtorlására. A fegyver fő célpontjaként London bombázását tűzték ki, később ez kiegészült Antwerpen kikötőjével, ahol a szövetségesek partraszállása után nagy tömegű hadianyag fogadása zajlott. A rakéták fejlesztési helyét erős támadás érte 1943. augusztus 17/18. éjjelén. A RAF az Operation Hydra (Hidra hadművelet) keretében a lengyel hírszerzés Honi Hadsereg csoportja jelentéseire támaszkodva Peenemündét, a német tudományos kutatóközpont térségét bombázta 596 Halifax, Short Stirling, Lancaster és egyéb bombázójával és összesen 1800 tonna bombát dobtak a célra. A támadásban jelentős anyagi károk keletkeztek, ám a német rakétafejlesztő csoport munkatársainak túlnyomó többsége túlélte a bombázást. Von Braun sérülések nélkül átvészelte a támadást, azonban Walter Thiel, a csoport hajtómű fejlesztési vezetője és Erich Walther főmérnök életét veszítette. Később jórészt ennek a bombatámadásnak a hatására telepítették át a rakéta gyártását a Harz hegység elhagyott bányáinak járataiba. Hitler 1944. augusztus 29-én jelentette ki, hogy a V–2-vel végzett kutatások eredményei alapján a lehető leghamarabb indítják azt katonai célokra. Az első V–2-t 1944. szeptember 7-én indították párizsi célpontra a 444. üteg Hága melletti települési helyéről. Ebben a támadásban két rakétát bocsátottak útjára, ám mindkettő lezuhant röviddel a start után. Másnap megismételték a támadást, ezúttal sikerrel, és ezután Londont kezdték bombázni. Winston Churchill csak jó pár héttel később, 1944. november 10-én tájékoztatta a parlamentet, hogy London egy újfajta fegyver támadása alatt áll. A második világháború során összesen 3172 V–2-t indították különböző angliai, belgiumi, franciaországi, hollandiai és németországi célpontok ellen, amelyek súlypontjában London és Antwerpen állt. Ezek „eredményeként” 2754 civil áldozatot tartanak nyilván a hatalmas anyagi károk mellett (a brit hírszerzés megpróbálta álhírekkel megtéveszteni a németeket, miszerint a rakéták 10-20 kilométerrel túlrepültek Londonon, amely hatásos is volt, a rakéták fele a cél elérése előtt csapódott be, London sűrűn lakott területein kívül). ### Más fejlesztések A rakétafejlesztési mérnökcsoportnak nemcsak az A–4/V–2 fejlesztése volt a fő feladata, hanem más rakétafejlesztések is. Ezek egyik iránya a repülőgépre szerelhető segédhajtómű volt, ami főként a felszállás fázisában segítette a repülést. Az ilyen irányú kísérletek 1936-ban kezdődtek, amikor Ernst Heinkel egy He-72-t adott kölcsön a kísérletekhez, majd a kezdeti sikerek láttán később még két másik He-112-t. A tesztek Kummersdorfban kezdődtek, majd átkerültek 1937 júniusában Neuhardenbergbe (egy Berlintől 70 km-re fekvő sík területre) ahol a kapott Heinkel-gépekkel folytak a kísérletek. Ezek egyike során a felszálló gép leállította a hagyományos motorját, és csak az újonnan fejlesztett segédrakéta segítségével emelkedett. Ugyan a repülőgéppel végül hasra szálltak, a géptörzs ennek hatására ki is gyulladt, a tesztben résztvevők megállapíthatták, hogy a gép kielégítően repül a rakétahajtóművekre támaszkodva is. Később Hellmuth Walter is kifejlesztette a saját segédrakéta konstrukcióját, amely azonban hidrogén-peroxid meghajtású volt. Walter rakétája a von Braun-féle rakétának alternatívát jelentett, és elkezdődtek az összehasonlító tesztek, amelyben a Walter-féle verzió került ki győztesen, mivel az más elven működött (nem két nehezen kezelhető komponens égésén, hanem egy egyszerűbb kémiai párolgáson alapult), és így egyszerűbb, megbízhatóbb szerkezete volt a hajtóműnek, ezért a von Braun vezette fejlesztést leállították. Egy másik fejlesztési irány a Németország fölé érkező hatalmas szövetséges bombázókötelékek megállítására szánt föld-levegő légvédelmi rakéta, a Wasserfall kifejlesztése volt. Ez a fejlesztés lényegében a V–2 egy kicsinyített és más célra optimalizált változata volt. Mivel a rakétának csak a bombázók szolgálati magasságáig kellett emelkednie, és lényegesen kisebb robbanófej is elegendő volt rajta, a V–2-t 1/4-ére lehetett méretben redukálni, miközben persze nagyobb manőverezőképességgel kellett ellátni. A fejlesztés 1942. november 2-án kezdődött a specifikáció lefektetésével, az első modellek 1943. márciusára készültek el, majd – a Hidra Hadművelet bombázásai miatt nagy késéssel – a prototípus 1944. március 8-án repült először. Következő év februárjára sikerült elérni vízszintes repülésben a szuperszonikus sebességet. Összesen harmincöt rakétaindításra került sor Peenemünde 1945. február 17-i evakuációjáig, amikor a projekt véget ért. ### NSDAP-tagsága A náci Németországban élő és alkotó személyektől nehezen elválasztható, hogy milyen politikai meggyőződést vallottak, annyira átpolitizált volt az élet minden területe. Ráadásul von Braun egész későbbi életét beárnyékolta az a kérdés, hogy aktív életének németországi szakaszában őt nácinak tartsák-e, vagy ne. Történelmi feljegyzések szerint 1937. november 12-én folyamodott, hogy tagja lehessen a Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak, amely az sorszámmal fogadta tagjai közé. Egy már az Egyesült Államokban tett későbbi, eskü alatti nyilatkozatában azt állította, hogy a pártba való belépésére kizárólag azért került sor, mert ő lett a peenemündei kísérleti telep technikai igazgatója, és mint ilyen vezető felé a párt elvárásként támasztotta, hogy legyen párttag. Kis mértékben levon ennek a magyarázatnak a szavahihetőségéből az a tény, hogy a nyilatkozatban is téves adatot közölt a belépés idejéről, amelyet ő 1939-ként adott meg, miközben a valóságban az két évvel korábban történt. Azt soha nem vizsgálta később senki, hogy ez véletlen tévedés volt, vagy valamilyen szándékosság húzódott meg mögötte. Történészek kutatásai szerint von Braun náci mivolta mindössze abban nyilvánult meg, hogy rendben befizette a rá eső párttagdíjat, és számos fényképen úgy tűnt fel, hogy a párt horogkeresztes jelvényét kitűzte zakója hajtókájára, demonstrálva politikai hovatartozását. Saját későbbi memoárjában is kissé ambivalens képet festett le saját 1930-as–40-es évekbeli nácizmusa témájában. Ebben a műben úgy nyilatkozott, hogy mint oly sokan Németországban az ő hazafias érzelmeit is növelte a nácik azon ígérete, hogy az első világháború okozta gazdasági és társadalmi krízisből kivezetik Németországot, valamint azt is bevallotta, hogy a fasiszta rezsim idején személyesen ő magának „relatíve jól ment”. Ugyanakkor magát Hitlert „fellengzős bolondnak tartotta Charlie Chaplin bajuszával, aki inkább egy újabb Napoleón volt, akinek egyáltalán nem voltak aggályai, és istentelen ember volt, aki azt hitte magáról, hogy ő az egyetlen isten”. ### Belépése az Allgemeine-SS-be Nemzetiszocialista aktivitást nemcsak a párttagságban lehetett kifejteni, hanem attól magasabb szinten is, erre biztosított keretet a paramilitáris SS (Schutzstaffel), amely saját egyenruhával és rendfokozatokkal rendelkező félkatonai szerveződés volt, amelynek tevékenysége 1929-től, immár Heinrich Himmler irányítása alatt teljesedett ki, olyan feladatokkal, mint a koncentrációs táborok őrzése, vagy a megszállt országokban a megszállási feladatok biztosítása. Von Braun 1940-ben csatlakozott az SS-hez és untersturmführeri (kb. alhadnagyi) rangot kapott. Később, szintén az amerikai időszakában tett nyilatkozata szerint ezt a lépést is kényszer szülte. Ezek szerint 1940 tavaszán egy SS Standartenführer (ezredes) érkezett látogatásra Peenemündébe, amikor is Himmler birodalmi vezető azon parancsáról értesítette von Braunt, miszerint az ezredes határozott küldetése, hogy felszólítsa a rakétatudóst, hogy lépjen be az SS-be. Erre ő kitérő választ adott, miszerint oly sok munkája van a rakétakutatásokkal, hogy nincs ideje ezen kívül még politikai aktivitást is kifejteni, de erre az volt a válasz, hogy az SS nem fog időt elvenni tőle. Von Braun gondolkodási időt kért, és ezalatt megkérdezte közvetlen felettesét, Walter Dornbergert, aki szerint az SS és Himmler határozott szándéka, hogy minél szélesebbre terjessze ki befolyását, és ennek célpontjában ott állnak a rakétafejlesztések is, így ha von Braun folytatni akarja a munkát, nincs más választása. Mivel a helyzet így egyértelművé vált és Himmler parancsa határozott volt, von Braun elfogadta a „felkérést”, és belépett az SS-be, alhadnagyi rangban. Később nyilvánosságra került egy fénykép, amelyen Himmlerrel együtt SS-egyenruhában látható, amiről a rakétatudós azt állította, hogy ezen egyszeri alkalommal viselte az egyenruhát. 2002-ben egy BBC-interjúban egy másik korábbi SS-tiszt viszont azt állította, hogy rendszeresen egyenruhában jelent meg a különböző találkozókon. Von Braunnak folyamatos volt az előmenetele a szervezeten belül, mivel Untersturmführerként lépett be, amely rangja fokozatosan Sturmbannführerig (kb. őrnagy) emelkedett 1943-ig (később ezen előremenetelét is technikai folyamatként állította be, melynek során minden évben egyet előre lépett a ranglétrán, amiről rendszerint levélben kapott értesítést). #### SS-szolgálatának állomásai - NSDAP-párttagsági szám: - SS tagsági szám: ##### Rangok időrendben - SS Anwärter (jelölt) 1933. november 1. (egy SS lovas iskolába való beiratkozásakor kapta automatikusan) - SS Mann (közlegény) 1934. július az egyetem befejezése után elhagyta az SS-t, majd 1940-ben lépett be újra Heinrich Himmler „felkérésére” - SS Untersturmführer (hadnagy) 1940. május 1. - SS Obersturmführer (főhadnagy) 1941. november 9. - SS Hauptsturmführer (százados) 1942. november 9. - SS Sturmbannführer (őrnagy) 1943. június 28. ### Vádak a rabszolgamunka alkalmazása miatt 1943-ra munkaerőhiány lépett fel Peenemündében. Erre az egyik lehetséges megoldás a Hans Kammler tábornok, a koncentrációs táborok – köztük Auschwitz – létrehozását irányító főtiszt által javasolt, a foglyok kényszermunkára fogását előirányzó, majd azt megvalósító javaslat volt, amelyet a V–2 fejlesztés főmérnöke, Arthur Rudolph el is fogadott. Ennek nyomán a Mittelbau-Dora tábor lakóit vezényelték a rakétafejlesztéssel kapcsolatos munkákra. Von Braunnak ebben a kérdésben betöltött szerepe ellentmondásos. Ő maga azt állította, hogy ugyan többször is járt a Mittelwerk gyártótelepen, ahol a körülményeket „visszataszítónak” minősítette, ám sohasem volt tanúja valaki halálának, vagy bántalmazásának (bár kétségtelennek tartotta, hogy történtek halálesetek). Tagadta ugyanakkor, hogy valaha is járt volna a telep melletti koncentrációs táborban. Ugyanakkor egykori foglyok közül többen állították, hogy elfogadta, sőt olykor maga is részese volt a brutális bánásmódnak. Guy Morand francia ellenálló – és Dora-béli fogoly – 1995-ben azt vallotta, hogy von Braun maga adott parancsot valakinek a megkorbácsolására egy nyilvánvaló szabotázsakciót követően. Robert Cabazone, szintén francia fogoly azt állította, hogy von Braunt látta ott állni, amikor fogolytársait darukra akasztották láncokra függesztve. Végül egy buchenwaldi fogoly, Adam Cabala is arról vallott, hogy őt látta, ahogy a foglyok között munkásokat válogat. Később ezeket a beszámolókat téves azonosításnak vélték. Összességében megállapítható, hogy a V–2 előállítása során alkalmazott kényszermunkában többen haltak meg (a Mittelbau-Dora koncentrációs táborban elhalálozottak száma becslések szerint elérte a főt), mint ahány embert maga a rakétafegyver ölt meg. 1984-ben, hét évvel halála után újabb vádak merültek fel. Ekkor Arthur Rudolph, aki a V–2 rakéták gyártásának főmérnökeként von Braun legközelebbi munkatársa volt, inkább visszatelepült Németországba, mintsem részt vegyen az amerikai honosítási eljárás visszavonásával kapcsolatos meghallgatáson, amelyet a német rakétafegyverek gyártása során történtek tárgyában, és Rudolphnak az abban játszott szerepét illetően tartottak volna. Ekkor azonban nyilvánosságra került számos dokumentum, nemcsak Rudolph-fal, hanem von Braunnal kapcsolatban a Mittelbau-Dorán játszott szerepük részleteiről. Túl azon, hogy a közvélemény előtt ekkor vált széles körben ismertté von Braun SS tagsága – és így nyilvánvaló náci mivolta –, az ún. náci akták számos adatot tartalmaztak arról, hogy von Braun lehetséges részese volt a Mittelbau-Dora koncentrációs táborban történteknek és számos ember halálának. ### A háború vége von Braun számára #### Letartóztatása A náci vezetőkön egyre jobban elhatalmasodó paranoia miatt von Braun 1943 októberétől az SS titkos megfigyelése alatt állt. Ekkor jelentették besúgók, hogy von Braun, Helmut Göttrup és Klaus Riedel a peenemündei mérnök klubban arról beszélgetnek, hogy milyen kár, hogy egy fegyveren és nem egy űrhajón kell dolgozniuk, és egyébként is a háború nem áll valami jól. A Himmlerhez eljutott jelentés megerősítette a birodalmi vezetőt abbéli koncepciójában, hogy von Braun kommunista szimpatizáns, és megpróbálja szabotálni a programot, amelyhez társul még, hogy von Braun általában maga vezeti az alakulathoz rendszeresített repülőgépet, és lehet, hogy Angliába akar dezertálni. 1944 februárjában Himmler magához kérette kelet-poroszországi főhadiszállására von Braunt, és arra utasította, hogy jobban dolgozzon össze Hans Kammlerrel, és vegyen igénybe több foglyot a munkára, hogy gyorsabban megoldják a V–2 problémáit (Himmler egyébként Kammleren keresztül szerette volna befolyását növelni tovább a német fegyverkezési programok felett). Von Braun ez elől úgy tért ki, hogy a V–2 problémái merőben technikai jellegűek, és hamarosan megoldódnak. Az ellenszegülő és gyanús von Braunt 1944. március 14-én (más források szerint 15-én) letartóztatták, és a Gestapo stettini (ma Szczecin) cellájába zárták, ahol két hétig úgy tartották fogva, hogy nem ismerte az ellene felhozott vádakat. A fogva tartott rakétatudós kiszabadulása érdekében többen is felhasználták kapcsolataikat. Közvetlen felettese, Walter Dornberger megnyerte Hans Georg Klamrothot, az Abwehr peenemündei megbízottját, hogy kijárja von Braun feltételes szabadlábra helyezését. Közben Dornberger Albert Speer Hadianyaggyártási és Hadi Termelési Miniszternél is közben járt, aki pedig egyenesen Adolf Hitlernél vetette latba befolyását, aki végül visszahelyeztette von Braunt a V–2 program munkálataihoz („vagy lehetőség szerint a V–4 program előkészületeihez”), mivel Speer meggyőzte, hogy a munka ellehetetlenül von Braun vezetése nélkül. A rakétatudós így Hitler megkérdőjelezhetetlen döntése nyomán került vissza peenemündei munkájához. #### Amerikai fogságba esése és a Gemkapocs művelet 1945 elején a Harmadik Birodalom már az összeomlás szélén állt, így amikor a szovjet csapatok 160 km-re megközelítették Peenemündét, von Braun összegyűjtötte mérnökcsoportját, és feltette a kérdést, hogy kinek és milyen módon akarják megadni magukat. A többség elképzelni sem tudta, hogy a szovjeteknek, ezért az amerikaiaknak való megadás mellett döntöttek. Ebben kedvezett nekik Hans Kammler azon parancsa, miszerint Németország belsejébe kell átköltöztessék a bázisukat. Ugyanakkor a hadsereg vezérkari főnökétől ellenkező tartalmú parancs érkezett: csatlakozzanak a harcoló alakulatokhoz, és vegyék fel a harcot. Mivel Kammler parancsa volt kedvezőbb számukra, úgy döntöttek, hogy azt követik. Az 500 fős mérnökcsoport a von Braun szerkesztette dokumentumokkal elindult a Mittelwerk, rakétáik gyártóhelye felé, ahol Bleicherode helységben kerültek elszállásolásra 1945. február közepén. Félvén, hogy az SS netán megsemmisíti a rakéta dokumentációit, von Braun elrendelte, hogy a tervrajzokat rejtsék el a Harz-hegység egy elhagyott bányájába. A költözések közepette, von Braun egyik hivatalos útján súlyos autóbalesetet szenvedett, amikor a gépkocsivezető elaludt vezetés közben. A rakétamérnök töréseket szenvedett bal karján és vállán. Súlyos sérülése ellenére az orvosi ellátást követően (begipszelték a törött csontokat) saját felelősségére elhagyta a kórházat. Azonban egy hónappal később ez megbosszulta magát, és újra kórházba kellett vonulnia, ahol újra eltörték a csontokat, és újra rögzítették, majd új gipszet kapott, amelyet még az amerikaiaknak való kapitulációjuk idején is viselt. 1945 áprilisának elején a szövetségesek egyre mélyebben benyomultak Németországba, így Kammler elrendelte, hogy a 450 fős mérnökcsoport vonaton költözzön át Oberammergauba, a Bajor-Alpokba. Itt az SS szigorúan őrizte őket azzal a paranccsal, hogy végezzék ki őket abban az esetben, ha az fenyegetne, hogy ellenséges fogságba esnek. Von Braun ebben a helyzetben azonban meggyőzte az őket őrző SS csoport vezetőjét, Kummer őrnagyot, hogy telepítsék őket szét a környező falvakba az amerikai bombázók jelentette veszély miatt. 1945. április 29-én Oberammergaut elfoglalták az amerikai csapatok és a mérnökcsoport nagy többségét fogságba ejtették. Von Braun és a csoport vezetője, Walter Dornberger azonban nem volt köztük, nekik sikerült Ausztriába szökniük. Ott egy fogadóban húzták meg magukat, és Magnus von Braunt (Wernher testvérét) bízták meg azzal a feladattal, hogy biciklin elindulva keressen kapcsolatot az amerikaiakkal. 1945. május 2-án sikerült a kapcsolatfelvétel, és másnap a csoport maradéka, köztük Wernher von Braun az amerikaiak őrizetébe került. Az amerikaiak tisztában voltak a fogságukba került tudósok és mérnökök jelentőségével. Létezett ugyanis egy Fekete lista kódnevű jegyzék, amelyen olyan német tudósok és mérnökök neve szerepelt, akiket lehetőség szerint kézre kellett keríteni, hogy amerikai katonai szakértők hallgathassák ki őket először. A jaltai konferencia megállapodása szerint Türingia, ahol a rakétagyár volt, a későbbi szovjet megszállási zóna része volt. Két nappal a terület tervezett átadása előtt, 1945. június 9-én az amerikaiak Garmischból Jeepekkel Münchenbe szállították von Braunt és több vezető beosztású társát, majd innen repülővel a türingiai Nordhausenbe vitték őket. A következő napokban számos német rakétamérnököt – köztük Helmut Gröttrupot – evakuálták a közeli Bleicherodéból az amerikai megszállási zónába. A szovjetek végül 1945. július 1-jén foglalták el Türingiát, és tették a szovjet megszállási zóna részéve. Von Braun ekkor átkerült kransbergi (ma Usingen része) várba, a szövetségesek által „Szemétgyűjtőnek” csúfolt kihallgatóközpontba, ahol a Harmadik Birodalom gazdasági, tudományos és műszaki életének elitjét próbálták összegyűjteni és kihallgatni. Az előbbi személyek összegyűjtését célzó lista eredendően a németektől származott: a náci kormányzat elrendelte 1943-ban, amikor megfordult a háború menete a tudományos munkákhoz fontos szakértők, mérnökök, műszaki szakemberek összeírását, amelyet Werner Osenberg a Védelmi Kutatási Társaság vezetője végzett el, és akiről a lista a nevét (Osenberg-lista) kapta. Később ezt a listát a Bonni Egyetem WC-jében megtalálta egy lengyel laboratóriumi szakember, és eljuttatta azt a brit MI6-hez, ahonnan később az USA-ba került. Ezt a listát használták fel a megszálló amerikai csapatok a háború lezárultával, és ezen akadt fenn von Braun is. Bizonyítékok támasztják alá, hogy először a brit hírszerzés hallgatta ki von Braunt, olyan információkat is megszerezve, amelyek megismerését az USA hivatalos szervei nem tettek volna lehetővé számukra. Ezt követően amerikai kihallgatótisztek elé került von Braun, akinek végül felajánlották, hogy vegyen részt a Légi híd műveletben, amely hamarosan Gemkapocs művelet néven folytatódott tovább. Ennek lényege az volt, hogy az amerikaiak áttelepítik a programban résztvevőket az Egyesült Államokba, és ott folytathatják tovább tudományos munkájukat immár az amerikaiak javára, cserébe nem firtatják a katonai, vagy egyéb múltjukat. ## Amerikai évei ### Karrierje az U.S. Army kötelékében 1945 augusztusában Toftoy Holger ezredes, az Egyesült Államok hadseregének Kutatási és Fejlesztési Osztályának Rakétafejlesztési vezetője megkezdte a német szakemberek bevonását a Gemkapocs műveletbe: egyéves szerződést ajánlott fel a kiválasztott rakétatudósoknak; 127-en közülük ezt elfogadták, köztük von Braun is. 1945 szeptemberében a rakétafejlesztők első, hétfős csoportja megérkezett a Boston-öbölben található Long Islandre, az ott található Fort Strongba: Wernher von Braun, Erich W. Neubert, Theodor A. Poppel, August Schulze, Eberhard Rees, Wilhelm Jungert és Walter Schwidetzky. Később von Braun kivételével a csoport többi tagját tovább költöztették a marylandi Aberdeen Próbatelepre, ahol a peenemündei dokumentációk válogatását kezdték meg. 1945 végétől kezdve további három rakétafejlesztő csoport is érkezett az Egyesült Államokba, hogy besorolják őket az állományba a „háborús osztály különleges alkalmazottaiként” a texasi Fort Blissben és a White Sands-i rakétakísérleti telepen, Új-Mexikóban. Ehhez a csoporthoz csatlakozott Wernher von Braun is. A mérnökcsoport mellett számos anyagi eszköz is érkezett a németországi hadizsákmányból Fort Blissbe: közel 300 vagonnyi, 70 teljes készletnyi V–2 rakéta, rakétaalkatrész és egyéb a rakétafegyverhez szükséges anyag. Ezen a technikai és személyi bázison szélesítették ki a korábban a német rakétákra adandó amerikai válaszként indított Hermes programot. A program keretében a német rakétamérnök csapat a zsákmányolt rakétaalkatrészek helyreállításával, összeszerelésével és kísérleti V–2-esek indításával foglalkozott, immár az amerikai rakétafejlesztési program keretében a White Sands-i telepen. A körülmények spártaiak és demotiválóak voltak a csoport, különösen von Braun számára. Megesett, hogy a töredezett fapadlóra kértek volna linóleumborítást, amelyet az amerikaiak megtagadtak tőlük. Szakmai problémák is voltak: bármilyen javaslatot tettek új fejlesztésekre, az elutasításra talált. Személyes problémák is felvetődtek, különösen von Braun számára: odahaza Németországban ezernyi mérnök dolgozott neki alárendelve, itt azonban egy 26 éves őrnagynak volt az alárendeltje, aki „Wernhernek” szólította (míg társai továbbra is Herr Professornak). Ő maga úgy foglalta össze érzéseit: „nehéz volt valódi érzésbeli kapcsolódási pontot találni”, vagy „odahaza Peenemündében dúskáltunk, itt meg a filléreket számolgattuk”. Ráadásul a bizalmatlanság jeleként a csoport tagjainak nem engedélyezték, hogy elhagyják Fort Blisst, ezért és a körülményekért önironikusan elkezdték magukat PoP-ként (Prisoners of Peace, azaz „békefoglyok”) emlegetni. 1950-ben, részben kinőve a White Sands nyújtotta kereteket, részben a koreai háború kitörése okán von Braunt és mérnöktársait áthelyezték az alabamai Huntsville-be, ahol a hadsereg rakétafekísérleti központja működött (Ordnance Guided Missile Center, OGMC). Itt a rakétafejlesztések vezetését bízták von Braunra, amely végül a PGM–11 Redstone SRBM (Short-Range Ballistic Rocket – rövid hatótávolságú v. harcászati ballisztikus rakéta) létrehozásában csúcsosodott ki. Ezzel a rakétával végeztek először nukleáris töltettel rakétaindítást és kísérleti robbantást, amelynek von Braun is a szemtanúja volt. A rakéta emellett igényelte az első nagy pontosságú inerciális navigációs rendszer megalkotását, amelynek a tudós szintén részese volt. 1956\. február 1-jén a Redstone Arsenal bázisán megalakult a Hadsereg Ballisztikus Rakéta Ügynöksége (Army Ballistic Missile Agency, ABMA), amelynek katonai vezetője John B. Medaris tábornok, műszaki igazgatója Wernher von Braun lett. Az új szervezet feladata kissé változott a korábbiakhoz képest. Több, szerteágazóbb rakétafejlesztést kaptak feladatul, ugyanakkor – von Braun nagy csalódására – letiltottak mindenféle világűr elérését célzó kísérletet. Ezen munka keretében fejlesztette ki von Braun a V–2-re és a Redstone rakétára alapuló Jupiter rakétacsaládot, köztük a később az első amerikai műholdat feljuttató Jupiter–C rakétát. 1957\. október 4-e óriási fordulatot hozott, amikor a Szovjetunió pályára állította a Szputnyik–1-et. Az amerikai közvélemény azonnali válaszlépést sürgetett, amely azonban a Vanguard-programmal látványos kudarcot vallott. Ekkor az amerikai kormányzat feloldotta az űrkísérletek tilalmát, és kifejezetten utasította von Braunt, hogy a Jupiter–C-n alapuló rakétájával és egy James Van Allennel közösen épített műholddal minél hamarabb érjék el a világűrt. 1958. január 31-én a feladatot sikeresen teljesítve Föld körüli pályára állt a von Braun konstruálta rakétával az Explorer–1, az USA első műholdja. #### Ismeretterjesztő tevékenysége Von Braun és mérnökcsoportja csalódottan élte meg amerikai tartózkodásuk első időszakát, amikor az amerikai kormányzat, hadsereg csak egyfajta stratégiai aranytartalékként tekintett rájuk, igazi érdemi feladatot, fejlesztést nem, vagy csak alig bíztak rájuk. Különösen igaz volt ez von Braun fő motivációjára, a világűr elérésére. A háború véget ért, immár előkerülhettek a békés felhasználású eszközök, ráadásul egy szabad országban voltak, mégsem állt össze a lehetőségek ezen elegyéből a továbblépés, az igény a világűr elérésére. Ugyanakkor a korszak gazdag termést hozott science fiction filmek és történetek tekintetében, Amerikában rendkívül népszerű lett a világűr meghódításának gondolata, igaz csak a sci-fin keresztül. Von Braun itt érezte meg azt a rést, amellyel maga is hozzátehet ehhez a hullámhoz: elmagyarázza a tömegeknek, hogy ami csak a fantázia birodalmában létezik, azt hogyan lehetne átültetni a (mérnöki) gyakorlatba, hogyan lehetne valóssággá tenni. Ez saját maga számára is egyfajta pótcselekvés volt, amellyel ellensúlyozhatta a csalódását elsődleges tevékenységének, a világűr elérését célzó fejlesztéseknek a sikertelensége miatt. A rakétatudós ebbéli tevékenységének első megnyilvánulása 1950. május 14-én történt, amikor a The Huntsville Times megjelentette Dr. von Braun állítja, lehetséges a rakétarepülés a Holdra című vezércikkét. A következő lépésben a népszerű Collier's Weekly magazin neves szakértőket szólaltatott meg különböző témákban, köztük von Braunnal. 1952-ben több számon keresztül jelent meg egy cikksorozat, amelyet von Braun jegyzett, Az ember hamarosan meghódítja a világűrt címmel. Már ezeknek a cikkeknek is társszerzője volt Willy Ley, akivel később is rendszeresen publikáltak világűr témájú cikkeket, míg a cikkek illusztrációit Chesley Bonestell, a kor ünnepelt illusztrátora készítette. Von Braun ezekben a munkáiban egy olyan víziót vázolt fel, amely később – bár sokkal kisebb léptékben – technikailag sok aspektusában meg is valósult. A vízió egyik iránya egy hatalmas űrállomás létesítése volt, amely egy óriási gyűrű alakú objektum lett volna, 76 méteres átmérővel, amelyben azt megforgatva mesterséges gravitációt hoztak volna létre. Az ötlet Herman Potočnik 1929-es, Az űrutazás problémája – A rakéta hajtómű c. művében lefektetett alapelveken alapult, jelentősen továbbfejlesztve azt. A forgó űrállomást meglehetősen magas pályán, 1730 km magasan szerelték volna össze, és pályáját olyan inklinációval állították volna be, hogy kétórás keringési ideje során minden egyes napon elrepüljön a Föld minden pontja felett, megfigyeléseket végezve a földfelszínen. Az űrállomás másik célja pedig az lett volna, hogy ugródeszkaként szolgáljon a leendő holdexpedíciókhoz. Ezekhez is meglehetősen nagyszabású elképzeléseket vázolt fel a rakétatudós. 50 űrhajós utazott volna a Holdra három óriási (49 méter hosszú és 33 méter átmérőjű, 30 hajtóművel hajtott) űrhajóval, amelyből kettő a legénységet, egy pedig az ellátmányt szállította volna. Az expedíció a Sinus Roris régiót célozta volna meg, és ott állandó holdbázist alapítottak volna, felhasználva a kiürült teherűrhajót a bázis épületéül az összesen 8 hétig (két holdi napig) tartó expedíció során. A felszerelés része lett volna egy több tíz tonnás holdjáró traktor is, amellyel az űrhajósok felfedező utakat tehettek volna akár a 400 kilométerre fekvő Harpatus és Mare Imbrium régiókig. Az ismeretterjesztői tevékenységének másik ágaként a még nagyobb publicitás érdekében Walt Disney-vel és a Disney Studios film produkciós irodával szövetkezett (ő lett a technikai igazgatója három filmes produkciónak 1955-ben) a világűr felfedezésének népszerűsítésére. Ennek eredményeként készült el és került adásba 1955. március 9-én az Ember az űrben (Man in Space) három része, ami 40 millió nézőt vonzott. 1956-ban Oscar-díj jelölést kapott a Legjobb Rövid Dokumentumfilm kategóriájában. A két kiadó, illetve filmvállalat mellett saját publikációk is szerepeltek von Braun ismeretterjesztői tevékenységében. Ennek keretében a Marsra vezetett emberes expedícióval is mélyrehatóan foglalkozott 1952-ben megjelent A Mars projekt („The Mars Project”) c. munkájában. Ebben a vízióban von Braun 10 űrhajót indított volna egyszerre a vörös bolygóra, mindegyiket 3720 tonnás tömeggel, hetet a legénység, hármat pedig az ellátmány szállítására (ebből az egyik szállított volna egy 200 tonnás, szárnyakkal szerelt leszálló egységet). A legénységet 70 fővel képzelte el. Később, egy másik elképzelésben egy sokkal kisebb ívű expedícióban mindössze két űrhajóval tervezte meghódítani a Marsot, egy személyszállító és egy felszerelésszállító teherűrhajóval, amely a legkisebb energiával kivitelezhető Hohmann-pályán érte volna el a szomszéd bolygót. Jóval halála után jelent meg egy újabb Mars-utazás témájú regénye. Ezt megírása után nem kevesebb, mint 18 kiadónak ajánlotta fel megjelentetésre, de mindenütt visszautasításra talált, így később részletekben, magazinokban közölték le az írást, majd a Mars projekt: technikai mese (Project MARS: A Technical Tale) címmel 2006-ban jelent meg az írás. 1959-ben von Braun közzétett egy rövid könyvet, amely a holdra szállás lehetőségeit tartalmazta. Ezt a koncepciót korábban a This Week Magazine-ban több részben közölték le, és ezt foglalták össze egyetlen könyvben. Ebben a vízióban egyetlen kisebb, szárnyakkal felszerelt űrhajó szállt volna le a Holdon (miután a legénység lehetőséget kapott volna egy, a Holdat megkerülő repülésen történő gyakorlásra). Az űrhajó az ún. direkt leszállás technikáját alkalmazta volna, a Földről egy hatalmas, öt fokozatú (némileg a Nova rakétakoncepcióhoz hasonlító) hordozórakétával éjszaka szállt volna fel egy csendes-óceáni szigetről, a rakéta első három fokozatával elérve a második kozmikus sebességet. A harmadik fokozat aztán a Holdnál is szerepet kapott volna, ezzel lassítottak volna a leszállási térségben, valahol a Hold északi pólusánál. A negyedik fokozattal történt volna meg a holdi felszállás és a holdi szökési sebesség elérése, majd az ötödik fokozat végezte volna el visszatérve a Földhöz a leszálláshoz való lassítást, hogy aztán az űrhajó, a későbbi Space Shuttle-hoz hasonlóan a saját szárnyaival, repülőgép típusú leszállást hajtson végre a légkörön keresztül. A koncepció olyan részletekig kidolgozott volt, hogy még a súlytalanság hatására fellépő esetleges űrbeli mozgásbetegség hatásaival is foglalkozott. #### „Csillagháborús” koncepciója Későbbi történelmi kutatások tárták fel, hogy von Braun világűrt érintő vizionárius tevékenységének volt egy oldalhajtása is, melyben nemcsak a békés, de a katonai célú felhasználások is helyet kaptak. Von Braun világűr-koncepciói bőven a hidegháború idején belül születtek, így nem voltak függetleníthetők a kortól, és nem voltak mentesek a katonai felhasználási lehetőségekkel kapcsolatos felvetésektől sem. Ennek körében például megjelent az űrállomások rakétákkal való felszerelésének lehetősége is, így a világ egésze elérhető lett volna csapásmérési szempontból. Ez a lehetőség megadta volna az USA számára a katonai mindenhatóságot, amely a hidegháború idején kecsegtető gondolatnak számított, igaz, von Braun „különösen félelmetesnek” írta le ezen fejtegetéseit. ### NASA-karrierje #### Kezdeti évek a NASA-nál Wernher von Braun NASA karrierjének kezdete egybeforr a NASA megalapításának mozgatórugójával: 1957. október 4-én a Szovjetunió felbocsátotta a Szputnyik–1-et, amelyet az amerikai közvélemény valóságos háborús hidegzuhanyként élt meg, és a visszavágást sürgette mindenki. A visszavágás egy rövid ideig egy amerikai műhold képében jelent meg, majd amikor a szovjetek egyre-másra licitáltak rá az első űrteljesítményükre, komplexebbé vált az amerikai feladat. A közvetlen visszavágás sikeres végrehajtása Wernher von Braun nevéhez fűződik: ő fejlesztette ki rekord idő alatt a Jupiter–C ICBM egy fokozattal megnövelt, Juno I jelű űr hordozó rakétát, amely sikerrel emelte orbitális pályára 1958. január 31-én az Explorer–1 műholdat. A szovjetek kihívása jelentette komplexebb feladat pedig életre hívta a NASA-t. Az amerikai kormányzat egy helyre vont össze minden rakétafejlesztést egy 1958. július 29-i, Dwight D. Eisenhower jegyezte elnöki rendelettel, hogy az addig szétforgácsoltan, sokszor párhuzamosan folyó fejlesztéseket hatékonyabbá tegye, és méltó választ adjon a szovjet „űrelsőségekre”. Wernher von Braun rakétafejlesztéseivel ebben is oroszlánrészt vállalt. #### Marshall Spaceflight Center A NASA 1958-as megalapításával elkezdődött egy nagyszabású átszervezési, átalakítási folyamat, amelyben a hadsereg különböző fegyvernemeinél folyó rakétafejlesztéseket – vagy legalábbis azok űralkalmazásokra alkalmas részét – átadták az űrhivatal részére. Még 1958 márciusában a hadsereg fejlesztőrészlegeiből létrejött egy új szervezet, az Army Ordnance Missile Command (AOMC – Hadsereg Rakéta Anyagi Szolgálat Parancsnokság), amelybe összevonták a Jet Propulsion Laboratoryt, a White Sands Rakétakísérleti Telepet és az Army Rocket and Guided Missile Agencyt (ARGMA – Hadsereg Rakéta és Irányított Hordozórakéta Ügynökség). 1960\. július 1-jén ezt az összevont szervezetet, az AOMC-t átemelték a NASA kötelékébe, megalapítva a Marshall Spaceflight Centert (Marshall Űrközpontot). Ennek igazgatójául pedig Wernher von Braunt nevezték ki, aki egészen 1970. január 27-ig töltötte be ezt a posztot. Mielőtt azonban az AOMC áthelyezése megtörtént a NASA-hoz von Braun egy négyszemközti beszélgetést folytatott a Pentagonban az ARPA vezető tudósával, Herbert Yorkkal, és világossá tette, hogy ő csak akkor kíván átkerülni a NASA kötelékébe, ha ott hagyják majd a leendő Saturn rakétacsalád fejlesztésén dolgozni. ##### Mercury-program A NASA, majd a Marshall Űrközpont első nagy rakétafejlesztési programja, a Mercury-program számára az első, a világűr elérésére alkalmas rakéta megalkotása volt. A fejlesztéseket két részben tervezték megvalósítani. Első lépésben egy szuborbitális repülésen, ún. űrugráson tervezték kipróbálni az űrhajót, ehhez pedig a PGM–11 Redstone rakétát választották, amelyet átalakítva gondoltak űralkalmazásra használni. A Redstone rakéta költségtakarékossági és megbízhatósági okokból került be a NASA űrprogramjába. Az alap PGM–11 Redstone volt az Egyesült Államok egyik legrégebbi harcászati ballisztikus rakétája, amelyet még 1952-ben fejlesztettek ki, és amely 1958–1964 között állt hadrendben a NATO nyugat-európai haderejénél, az egyik legmegbízhatóbb működésű rakétaként. A rakéta a német V–2 egyenesági leszármazottja volt, amelyet Wernher von Braun tervezett az ABMA keretein belül, így az ő feladata volt a továbbfejlesztés is. A fejlesztés végére a Mercury–Redstone összesen 800 helyen tért el a katonai alkalmazású Redstone-tól, így végül a NASA inkább rendelkezett egy új fejlesztésű rakétával, mintsem az eredeti, megbízható változattal. Azonban az új eszköz pályafutása kudarcokkal indult. A Mercury-Redstone–1 kísérlet 1960. november 7-én a „négy hüvelykes repülés” néven vonult be a történelembe. A rakéta elindult az indítóasztalról, ám 10 centiméternyi emelkedést követően a hajtóműve leállt, és visszaesett az indító állásra. A hiba oka egy rossz kábelezés volt, és a szovjetekkel való versenyben ez nem vetett jó fényt von Braun fejlesztő csapatára. A próbát megismételték a Mercury-Redstone-1A-n, amely már teljes sikert hozott. Következő lépésként 1961. január 31-én egy állattal, Ham csimpánzzal bocsátották fel a Mercury űrhajót, de ez a repülés is csak részleges sikert hozott. Olyannyira, hogy von Braun nem is engedte, hogy a soron következő repülésen ember üljön az űrhajóban, hanem ragaszkodott hozzá, hogy a hibák kijavítása után ismételt tesztrepülésre kerüljön sor. Ez lett a Mercury-Redstone-BD 1961. március 24-én, amelynek eredményeként a NASA kijelenthette: „a kísérlet demonstrálta, hogy az összes lényeges hordozórakéta-problémát elhárítottuk”. A késedelemnek azonban ára volt, amiért később éppen von Braunt tették felelőssé. Az első emberes repülés startját 1961. májusára tűzték ki, ám 1961. április 12-én Jurij Gagarin Vosztok–1 űrhajóval megvalósított űrrepülésével ismét elhódította az elsőséget az amerikaiak elől. Innentől kezdve vissza-visszatérő motívum volt, hogy ha von Braun nem ragaszkodik a közbeiktatott tesztrepüléshez és az azzal járó késedelemhez, akkor Amerika bocsáthatta volna űrbe az első embert, és merőben másképp alakul az űrverseny. 1961. május 5-én végül sor került az első amerikai űrhajós, Alan Shepard sikeres űrrepülésére, a von Braun tervezte rakétával. ##### Apollo-program A NASA a Mercury-program (és a Gemini-program) után szintet lépett, minden tekintetben: az űrverseny hazárdjátékában óriási (politikai) tétet játszott meg, a korábbi űrrepülésekhez képest összehasonlíthatatlanul bonyolultabb feladatot fogalmazott meg, több ember kellett a megvalósításához, mint amit valaha űrprogramban igénybe vettek. Ki kellett lépni a katonai interkontinentális rakéták „komfortzónájából” és egy hatalmas, ugyanakkor tisztán űrrepülési célokra alkalmas hordozóeszközt kellett létrehozni hozzá. Ez az új eszköz is katonai tőről fakadt, korábban a hadsereg fogalmazta meg azon rakéta iránti igényét, amellyel nagy tömegű atomfegyvereket tudott volna célba juttatni, ám mire a fejlesztés elindulhatott, a fegyverek mérete lecsökkent, és már nem kellett az óriásrakéta. Nem így Kennedy elnök álmához, a holdra szálláshoz. A Saturn rakétacsalád ugyan a nagy tömegű nukleáris robbanófejek idején kezdett testet ölteni, ám épp a NASA megalakulása idején történt meg az a váltás, hogy feleslegesnek bizonyultak a rakéták fegyverként, és felmerült az űrbeli alkalmazásuk lehetősége. Von Braun emiatt ragaszkodott hozzá, hogy fejlesszék tovább ezen eszközöket, mivel ebben látta élete fő művét. A Marshall Spaceflight Center meg is kapta a feladatot a Saturn rakétacsalád kifejlesztésére. Nevét onnan kapta, hogy az éppen rendelkezésre álló legnagyobb rakéta, a Jupiter után következett, ezért a Jupiter utáni rakétaként emlegették, és mivel a bolygók sorában a Jupiter után a Szaturnusz következik, a rakéta is megkapta ezt a nevet. Von Braun a rakétaépítésben is teljesen új szintre léphetett. Szakított az addig alkalmazott „egy rakéta(fokozat) – egy hajtómű” elvvel, és alkalmazni kezdte a „csokorba kötött hajtóművek elvét” (a cluster-elvet). A rakétatudós elsőként a Saturn I rakéta tervezéséhez és megvalósításához fogott hozzá. Vette a kor egyik vadonatúj és minden korábbinál nagyobb teljesítményű hajtóművét a Rocketdyne H–1-t, és nyolcat egy rakétafokozatba foglalva létrehozta az S–I rakétafokozatot, amelyre ráépített egy 6 db RL10 hajtóművet magába foglaló, S–IV jelű második fokozatot. Ezzel a rakéta teljesítette a hadsereg által eredetileg kitűzött minimumkövetelményt, a alacsony Föld körüli pályára állításának képességét. Von Braun az Apollo-program bejelentésekor már megkerülhetetlen szaktekintélynek számított világűr témában, így az ő koncepcióit kezdte vizsgálni a NASA a Holdra való eljutás ügyében. Az első ilyen koncepció a direkt leszállás teóriája volt, azaz ezen tervek szerint a Földről felszállt volna egy gigantikus rakéta, elrepült volna a Holdra, ott leszáll volna a felszínre, majd dolga végeztével ismét felszállt, végül hazarepült volna. Ezt a teóriát tette közzé a This Week Magazine-ban, illetve egy kis könyvben, amelyben a rakéta a Nova nevet viselte. Az elmélet ellen azonban számos ellenérv szólt, olyannyira, hogy von Braun is finomította az elképzelését, megalkotva a randevú Föld körüli pályán (EOR – Earth Orbit Rendezvous) koncepciót. Ebben több rakéta és űrhajó startolt volna a Földről, amelyet Föld körüli pályán dokkoltak volna össze, így indultak volna a Holdra. Ez a Földről felszálló rakétával szembeni követelményeket közelítette a megvalósítható keretek felé. Ez a megoldás már abba az irányba mutatott, amelyhez a mozaikdarabok már léteztek (már ami a hordozórakétát illeti). Megszületett már akkorra a cluster rakétaépítési elv, és a Rocketdyne-nál is bontogatni kezdte a szárnyait az F–1 hajtómű, amelyre alapozva a Föld körüli pályára szállítandó tömeg tekintetében kezdett megvalósíthatónak látszani a holdra szállás koncepciója. Aztán végül von Brauntól függetlenül született meg a nyertes holdra szállási koncepció, a LOR, azaz a Hold körüli pályán végrehajtott randevú koncepciója. A koncepció utat talált a NASA döntéshozatali folyamatában, és illett az addigra már létező hardver paramétereihez: egyetlen öthajtóműves Saturn V rakéta elegendőnek látszott egy holdexpedícióhoz. Von Braun feladata az volt, hogy véglegesen kiforrottá tegye és talpra állítsa a még csak tervasztalon és követelményrendszerek paramétereiben létező rakétát. 1962-1967 között a Marshall Spaceflight Center és Wernher von Braun irányítása alatt lezajlott a fejlesztési folyamat, amelynek eredménye volt a 110,5 méter magas, 2970 tonnás starttömegű, közel tolóerejű óriásrakéta, amelynek első felszállására 1967. november 9-én került sor. A kezdeti tesztek során az új rakéta nem viselkedett tökéletesen: az Apollo–6 felszállása során katasztrofális vibráció (ún. pogo oszcilláció) volt megfigyelhető rajta. Von Braun csapata hosszasan finomhangolta a rakétát, hogy az megfelelő legyen emberek szállítására. A javítási folyamat meglehetősen rögös volt, a rakéta még az első emberes felszállásán (az Apollo–8-on) is vibrációtól szenvedett, egészen az Apollo–10-ig tartott a vesszőfutás, ám az első holdra szállási kísérlet, az Apollo–11 idejére már tökéletes lett a Saturn V. Összesen tizenkét holdrakéta start történt a program során, három Föld körüli pályán történő tesztekkel és kilenc holdrepüléssel (ebből hat expedíción szálltak le a Holdon), tökéletes sikert hozva a program számára. Von Braun és a mögötte álló mérnökcsoport így történelmi szerepet játszott és oroszlánrészt vállalt a világ egyik legnagyobb vállalkozása, a holdra szállás sikerében. ##### Az Apollo-program utáni NASA-tevékenysége Időben ugyan még az Apollo-program idején történt, ám lényegét tekintve már a holdprogram utáni időkre való felkészülésként folytak munkák von Braun tevékeny részvételével a NASA-nál. Ennek keretében 1966–1967 fordulóján, a helyi nyár során von Braun és más NASA vezetők részvételével expedíciót szerveztek az Antarktiszra. Ezen út során azt mérték fel, hogy tudományos és technológiai szempontból a Déli-sarkvidék felfedezése hasznos tapasztalatokat nyújt-e a világűr felfedezéséhez. Maga von Braun élénk érdeklődést mutatott az iránt, hogy az Antarktisz száraz gleccservölgyei megfelelő földi alternatívát nyújtanak-e a majdani Mars-expedíciókhoz szükséges felszerelés, logisztika, lakókörnyezet és létfenntartó rendszerek tesztjeihez. Egy sokkal jelentősebb projekt volt az USA első űrállomása, amelyhez von Braun szintén hozzájárult. Az elképzelésnek, amelynek története még az Apollo előtti időkre nyúlik vissza, szintén von Braun volt az elindítója: 1959-ben, még az ABMA kötelékében a rakétatudós dolgozott ki egy koncepciót Horizont projekt (Project Horizon) néven, amelyben embert juttattak volna a Holdra. Bár a projekt lényege az emberes holdra szállás lett volna, a terv tartalmazott egy űrbeli laboratóriumot (egy kvázi ugródeszkát a Hold felé), amelyet a Horizon rakétájának kiürült felső fokozatából alakítottak volna ki. Ezt a gondolatot dolgozta tovább 1964-ben egy még ambiciózusabb tervben, amelyben a Saturn V második fokozatából, az S-II-ből csináltak volna űrállomást. Később az S-II helyét átvette az S-IVB (később ez „wet workshop”, azaz nedves állomás néven vált ismertté). Időközben abból a felismerésből, hogy a holdexpedíciók leállása után százezres nagyságrendben válnak munkanélkülivé a NASA alkalmazottjai, elindították az Apollo Application Projectet (AAP), amely az Apollo-program során kialakított hardverek és infrastruktúra bázisán újabb űrprogramok lehetőségét kutatta. Később ebből alakult ki az USA első űrállomása, a Skylab. Az immár AAP alatt futó tervezés újabb lépcsőjéhez ért, amikor a wet workshop koncepciót felváltotta a dry workshop (azaz száraz állomás), amelyben az S–IVB nem kiürült rakétafokozatból kialakított űrállomás lett volna, hanem a fokozat szerkezetét felhasználva eleve űrállomás célra kialakított eszköz volt. A terv egyetlen komoly akadályát az jelentette, hogy az űrállomás felbocsátásához szükség volt egy Saturn V rakétára, amely nem állt rendelkezésre. A holdprogram visszavágását követően azonban felszabadult három már legyártott Saturn V, amellyel így elhárult az utolsó akadály is. Azonban addigra von Braun már nem dolgozott a Marshall Űrközpontban. Bár egy belső feljegyzés fennmaradt 1969. január 16-ról, amikor von Braun megerősítette kollégáinak, hogy ő marad az űrközpont igazgatója az Apollo Application Project továbbvitelében is, 1970. március 1-jével elfogadta a NASA felkérését, hogy ő legyen a NASA tervezésért felelős helyettes főigazgatója, amelyhez ő és családja Washingtonba költözött, hogy elfoglalja a posztot. 1972-re azonban komoly változások álltak be. Von Braun folyamatos költségvetési vitákkal és megszorításokkal, az Apollo és későbbi programok komoly megcsonkításával nézett szembe, és keserűen vette tudomásul, hogy a Hold meghódításával a közvélemény támogatása komoly mértékben csökkent az űrtevékenységgel szemben. Ezek együttes hatására 1972. május 26-i hatállyal beadta lemondását a NASA-nál, és távozott a szervezettől. ##### Egyéb NASA-beli tevékenysége Részben von Braun ismeretterjesztői tevékenységéből eredt az a gondolat, hogy Huntsville-ben hozzanak létre egy űrmúzeumot. A helybeli űrközpont igazgatója az 1960-as években terjesztette elő ebbéli ötletét, amelyet a Huntsville-Madison County Chamber of Commerce (Huntsville-i Madison megyei Kereskedelmi Kamara) felkarolt, és egy gazdaságossági tanulmány készült róla. 1965-ben von Braun meggyőzte az Alabamai Amerikai Football szövetséget és az Auburn Tiger Football szövetséget (a helyi egyetemi liga szervezőjét), hogy támogassák egy tévéreklám létrehozását, amelyben egy űrmúzeum alapításához szükséges pénzösszeget kötvények formájában teremtenék elő. Ebből a kezdeményezésből indult el az Alabama Space and Rocket Center, amelynek első kiállítási darabjai között volt az AS–500D, a dinamikus rakétatesztekre használt egyik első megépített Saturn V rakéta. 1970-re megalakult az U.S. Space and Rocket Center Alapítvány és azóta ezen a néven működik az egyre bővülő kiállítás, amelyet manapság a „világ legnagyobb űrmúzeumaként” is emlegetnek. (A múzeum helyszínéül szolgáló területet a Redstone Arsenal katonai bázistól különítették el, Alabama állam kormányzata működteti.) Kapcsolódik az űrmúzeumhoz, de mégis önálló gondolatként született meg von Braun fejében, hogy létre kellene hozni gyermekek számára egy tudományos képzőközpontot, amelyben a világűr meghódítása iránt érdeklődő fiatalok ismerkedhetnek meg az ezzel kapcsolatos tudásanyaggal. Ennek érdekében az űrmúzeum területén és gondozásában elindították a Space Camp (űrtábor) oktatásait, de már az ötletgazda halála után, 1982-ben. Az eltelt majdnem negyven évben közel egymillióan vettek részt a tábor programjain. ### NASA utáni évei 1972-ben, amikor megelégelte a NASA-béli pozícióharcokat, von Braun elhatározta, hogy más pályára lép. Ebben segítette egy korábbi munkatársa, Edward Uhl, aki a Fairchild Industries vezérigazgatója volt. Vele már White Sandsen együtt dolgoztak, ahol Uhl a hadsereg részéről segítette a V–2 amerikai tesztjeit, majd az 1960-as években is közel kerültek egymáshoz, amikor a Fairchild beszállító partnerként jelent meg a von Braun és csapata által folytatott Pegazus műhold programon. Uhl nyújtott segédkezet akkor is, amikor von Braun nem találta a helyét az új NASA megbízatásában, és felajánlotta neki a Fairchild tervezési és fejlesztési alelnöki pozícióját. Von Braun 1972. május 26-án nyújtotta be a lemondását a NASA-nál és 1972. július 1-jén a marylandi Germantownba költözött, hogy az űripari beszállító projektjein dolgozzon. A Fairchildnál végzett munkái mellett maradt ideje és ambíciója az űripar fejlesztésére. Ebbéli tevékenységében segített megalapítani a National Space Institute-ot (Nemzeti Világűr Intézet), a mai National Space Society (Nemzeti Világűr Társaság) elődjét 1975-ben, amelynek első elnöke lett. A társaság tevékenysége a világűr meghódításának és felfedezésének népszerűsítésében merül ki, azonban ezt nem állami keretek között teszik, hanem főként az űripar szponzorációjával. A népszerűsítési tevékenység magazinokban való megjelenést, konferenciák szervezését, iskolai ösztöndíjak odaítélését foglalja magába. 1975-ben ő lett Lutz Kayser tudományos tanácsadója az OTRAG cégnél (amely cég alternatív, alacsony költségű műhold pályára állítását lehetővé tevő rendszerekkel foglalkozik), majd a Daimler-Benz of North America cég igazgatótanácsának tagja lett. 1976. december 31-i hatállyal, elhatalmasodó egészségi problémái miatt le kellett mondania a Fairchild alelnöki pozíciójáról. 1977-ben kitüntették a National Medal of Science (Nemzeti Tudományos Érdemérem) díjjal, ám ezt már nem tudta személyesen átvenni, mert kórházi kezelés alatt állt. ## Magánélete Von Braunt egész életében karizmatikus, határozott személyiségnek tartották, fiatal éveiben pedig kifejezetten „nőfalóként” emlegették. Berlini diákként számtalanszor látták egyszerre akár két lány társaságában is, de később, peenemündei évei alatt is számos viszonya volt a titkárság, vagy más irodák női munkatársaival. 1943 januárjában von Braun eljegyezte Dorothee Brill berlini fizikatanárnőt, és be is adta házassági engedély iránti kérelmét az SS Faji és Házassági Irodájához. Azonban az eljegyzést később felbontották anyja tiltakozása miatt. 1943-ban még egy kapcsolatba kezdett, ezúttal a megszállt Párizsban, ahová a V–2 starthelyeit kereső bizottsággal érkezett. A nőt a háború után bebörtönözték kollaboráció vádjával, és a továbbiakban nélkülözések közepette élte le az életét. Már az Egyesült Államokban, Fort Blissben élt, amikor megállapodott. Levélben megkérte anyai ágon első unokatestvére, Maria Louise von Quistorp (szül. 1928. június 10.) kezét, a lány apjának címezve a leánykérő levelet. A sikeres lánykérést követően az esküvőre 1947. március 1-jén, a németországi Landshutban került sor, lutheránus szertartás szerint. Von Braun engedélyt kért az amerikai hatóságoktól, hogy hazalátogasson Németországba, majd az esküvő után az Egyesült Államokba hozhassa újdonsült feleségét. Az esküvőt követően 1947. március 26-án tért vissza New Yorkba. 1948-ban megszületett a pár első gyermeke, Iris Careen, akit 1952-ben követett Margrit Cécile, harmadik gyermekük, Peter Constantin pedig 1960-ban érkezett. 1955\. április 15-én elnyerte az amerikai állampolgárságot, és más Németországból érkezett társaival ünnepélyesen aláírták az erről szóló okiratot. Von Braun lutheránus családba született, és ilyen neveltetést kapott, később azonban nem bizonyult gyakorló hívőnek, és különösebben nem keltették fel a figyelmét a keresztény tanítások sem. 1945-ben mégis azt vallotta, hogy abbéli döntését, hogy az amerikaiaknak, vagy a szovjeteknek adja meg magát, az motiválta, hogy a rakétatechnológiát olyan emberekkel ossza meg, akik a Bibliát követik. Átkerülve az Egyesült Államokba, azonban vallási meggyőződése gyökeresen megváltozott. 1946-ban, Texasban áttért az evangelikalista vallásra. Saját visszaemlékezései szerint egy szomszédja hívta el istentiszteletre, ahol megvilágosodott, hogy a hit „nem múltból örökölt katedrális, vagy utolsó pillanatban elrebegett ima, hanem élő, élettel teli közösségi élet színtere”. Történelmi kutatások annyiban árnyalják ezt a képet, hogy megtérése sokkal inkább volt köszönhető annak a „vágynak, hogy új irányt találjon az életben a Harmadik Birodalmat jellemző morális káosz után”. Később csatlakozott egy episzkopális gyülekezethez, és többször nyilatkozott vallásos tanokról, gondolatokról, néha összefüggésben mérnöki tevékenységével. ## Betegsége és halála Egy 1973 közepén végzett rutinszerű orvosi vizsgálat során a röntgen rendellenességet mutatott a bal veséjén. A marylandi Johns Hopkins Egyetem klinikáján 1975 augusztusában eltávolították a tumor által érintett szervét és a környező tumorszövetet. Alig néhány nap után felépült, és néhány hét múlva folytatta munkáját, amennyire az lehetséges volt, miközben eljárt kezelésekre. Főiskolákra, egyetemekre látogatott el előadásokat tartani, és minden fórumon népszerűsítette az űrtevékenységet. 1976\. december 31-én nyugalomba vonult. 1977. június 16-án a virginiai Alexandriában hasnyálmirigyrák következtében elhunyt, és a helyi Ivy Hill Temetőben temették el (T-parcella, 29. sírhely). Sírkövére a nevét, születése és halála évét, valamint a PSALMS 19:1 feliratot vésték, amely a zsoltárok könyve egyik imájára utal: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, az égbolt vallja kezének művét”. ## Galéria ## Elismerései - A Holdon róla nevezték el a von Braun-krátert az Oceanus Procellarumon. - A rakétatudós összesen 12 tiszteletbeli doktori címet kapott különböző egyetemektől, köztük 1963. január 8-án a Berlini Műszaki Egyetemtől, ahol eredetileg is diplomát szerzett - Von Braunt jelölték a Nemzeti Műszaki Tudományok Akadémia tagságára. - Huntsville-ben róla nevezték el az Alabamai Egyetem területén az általa szorgalmazott Kutatóközpont épületét, a Von Braun Research Hallt 2000-ben. Jelenleg ez az amerikai egyetemeken működő egyik legnagyobb, NASA szponzorálta kutatóközpont. - Szintén Huntsville-ben avatták fel a von Braun Centert, amely különféle rendezvényeknek (konferenciáknak, kiállításoknak, kulturális és sporteseményeknek) ad otthont. - Még huntsville-i éveihez köthető, hogy a város korábban Rocket City Astronomical Association (Rakétaváros Csillagászati Társasága) nevű szervezetét átnevezték a tudós után von Braun Astronomical Society-re. - Németországban számos közterületet (2020-as állás szerint 44-et) neveztek el különböző városokban, így Bonnban, Mannheimben, vagy Mainzban Wernher von Braunról. - A New York-i Staten Islanden, annak Annadale kerületében neveztek el utcát 1977-ben a rakétatudós után. - Jelölték az U.S. Space and Rocket Center halhatatlanok csarnokába 1998-ban. ### Kitüntetései - Vaskereszt lovagkereszttel, 1944 - Németország Szolgálatáért kitüntetés parancsnoki keresztje, 1959 - A Brit Bolygóközi Társaság aranymedálja, 1964 - Elliott Cresson Érdemrend, 1962 - A Brit Bolygóközi Társaság aranymedálja, 1964 - Az International Air & Space Hall of Fame (nemzetközi repülési és űrhajózási hírességek csarnoka) tagja, 1965 - Langley Arany Érdemrend, 1967 - NASA Kiváló Szolgálatért Érdemrend (NASA Distinguished Service Medal), 1969 - Wilhelm Exner Érdemrend, 1969 - Németország Szolgálatáért Nagykereszt, 1970 - Nemzeti Tudományos Érdemrend, 1975 - Werner von Siemens Emlékgyűrű, 1975 - Az Amerikai Akadémiáért végzett Teljesítmények arany plakettje, 1975 - Humboldt Társaság Arany Medálja, 1975 - Civitan International Világpolgár Díj, 1970 - National Aviation Hall of Fame (nemzeti repülési hírességek csarnoka) tagság, 1982 ## Helye az általános kultúrában ### Saját publikációi #### Angolul publikált irodalom - Across the Space Frontier New York: Viking Press, 1952 - Careers in Astronautics and Rocketry (társszerzők C. C. Adams and F. I. Ordway III) New York: McGraw-Hill, 1962 - Conquest of the Moon (társszerzők: F. L. Whipple and W. Ley) New York: Viking Press, 1953 - Exploration of Mars (társszerző: Willy Ley) New York: Viking Press, 1956 - First Men to the Moon New York: Holt, Rinehart and Winston, 1960 - History of Rocketry and Space Travel (társszerző F. I. Ordway III) New York: Crowell, 1969 - Man on the Moon London: Sidgwick and Jackson, 1953 - Mars Project Urbana: University of Illinois Press, 1953 - Space Frontier. New York: Holt, Rinehart and Winston, 1967 (Forrás: NASA) #### Más nyelven megjelent irodalom - Bemannte Raumfahrt (a Space Frontier német fordítása) Frankfurt am Main: Fischer Verlag, 1968 - Chandranil Ettal (a Conquest of the Moon indiai kiadása) Bombay: Pearl Publications, 1960 - Chandra-Vijaya (a Conquest of the Moon indiai kiadása, 2. rész) Bombay: Pearl Publications, 1960 - Chêng Fu Hsing K'ung (a Conquest of the Moon tajvani kiadása, 3. rész) Kao-Hsiung: Shih-Sui, 1962 - Erforschung des Mars (az Exploration of Mars német fordítása) Frankfurt am Main: Fischer Bücherei, 1957 - Eroberung des Mondes (a Man on the Moon német fordítása) Frankfurt am Main: S. Fischer, 1954 - Erobergun des Weltraums (az Across the Space Frontier és a Conquest of the Moon részeinek felhasználásával, németül) (With Willy Ley) Frankfurt am Main and Hamburg: Fischer Bucherei, 1958 - Eroberung des Weltraums Német olvasmányos füzet. (társszerző: Willy Ley) New York: Ronald Press, 1963 - Erste Fahrt zum Mond (a First Men to the Moon németül) Frankfurt am Main and Hamburg: Fischer Bucherei; Berlin and Darmstadt: Deut. Buch-Gemeinschaft, 1961 - Esplorazione di Marte (az Exploration of Mars olaszul Willy Ley közreműködésével) Milan: Feltrinelli, 1959 - Først På Månen (a First Men to the Moon dán fordítása) Copenhagen: Munksgaards Forlag, 1961 - Fronteira do Espaco (a Space Frontier portugál fordítása) Sao Paulo: Ibrasa, 1969 - Gabe Tho (a Conquest of the Moon burmai nyelven) Rangoon: Gon Yawng, 1960 - Histoire mondiale de L'Astronautique (a History of Rocketry and Space Travel francia fordítása) Paris: Larousse, 1968 - Kasei Tanken (az Exploration of Mars japán fordítása) Tokyo: Hakuyo-Sha, 1958 - Konstruktive, theoretische und experimentelle Beitraege zu dem Problem der Fluessigkeitsrakete Doktori disszertáció Friedrich-Wilhelm-Universitaet Berlin, 1934 - Le Frontiere dello Spazio (a Space Frontier olasz kiadása) Rome: dall'Oglio, 1968 - Marsprojekt; Studie einer interplanetrischen Expedition Sonderheft der Zeitschrift Weltraumfahrt, Frankfurt: Umschau Verlag, 1952 - Menschen zwischen den Planeten, der Roman der Raumfahrt (az anyagot Von Braun adta F. L. Nehernek) Esslingen: Bechtle Verlag, 1953 - Mars Aller-Retour (a Menschen zwischen den Planeten francia kiadása) Paris: Calmann-Levy, 1955 - Mensen op de Maan (a First Men to the Moon flamand fordítása) Amsterdam and Brussels: Elsevier, 1961 - Op de drenpel van het heelal (a Space Frontier flamand kiadása) Baarn: Boekerij, 1968 - Os Primeiros Homens na Lua (a First Men to the Moon portugál fordítása) Lisbon: Livraria Bertrand, 1962 - Premiers Hommes sur la Lune (a First Men to the Moon francia kiadása) Paris: Albin Michel, 1961 - Primer Viaje a la Lune (a First Men to the Moon spanyol kiadása) Barcelona: Liberia Editorial Argos, 1961 - Schort naar de Sterren (társszerzők: T. Trommsdorf, H. J. Stammer, and R. Kühn) Amsterdam: Wereldbibliotheek, 1963 - Station im Weltraum (Across the Space Frontier németül) Frankfurt am Main: S. Fischer, 1953 - Start in den Weltraum Önálló német kiadvány rakétákról, műholdakról és az űrutazásról (társszerző Willy Ley) Frankfurt am Main: S. Fischer, 1958 - Tur-Retur Månen (a First Men on the Moon svéd kiadása) Stockholm: Gerbers Forlag, 1961 - Tur-Retur Månen (a First Men on the Moon norvég kiadása) Oslo: Nosjanalfarlaget, 1961 - Utposter i rymden (a Space Frontier svéd kiadása) Stockholm: Tiden-Barnaengen, 1969 - Verovering van Het Wereldrium (az Across the Space Frontier és a Conquest of the Moon flamand fordítása) (társszerző Willy Ley) Utrecht and Antwerp: Prismaboeken, 1960 - Viaje a la Luna Cordoba: Direccion, General de Publicaciones, 1964 - Voici l'Espace (a Space Frontier francia kiadása) Paris: Editions Planete, 1969 () Emellett százas nagyságrendű cikk szerzője volt angol és más nyelveken, amelyet a következő link mutat be: Bibliography of Dr. Wernher Von Braun ### Filmbeli és televízióbeli feltűnései, ábrázolásai Von Braun karaktere több mozifilmben és számos televíziós műsorban, illetve sorozatban is feltűnik: - Man in Space, Man and the Moon és Mars and Beyond – egy Disneyland-sorozat részei, amelyeket eredetileg 1955. március 9-én, 1955. december 28-án és 1957. december 4-én sugároztak az Egyesült Államokban. - Wernher von Braun (film) (1960) – Wernher von Braun: Ich greife nach den Sternen írása alapján készült, angol címe: „I Reach for the Stars”; Von Braunt Curd Jürgens, feleségét, Mariát Victoria Shaw játszotta. Egy humorista, Mort Sahl javasolta, hogy az alcím legyen „Csak néha eltaláltam Londont”, de az utalás csak feltűnt a filmben, nem lett alcím, amelyet szerepe szerint egy kritikus amerikai újságíró (James Daly) megformálásában) mond el. - Megfagyott villámok (Die gefrorenen Blitze), 1967 – Julius Mader dokumentumfilmje a „The Secret of Huntsville” alapján; Von Braunt (akit csak „rakéta báróként” említenek) Dietrich Körner játszotta. - Mababangong Bangungot (Perfumed Nightmare) (1977) – a főszereplő, egy filippínó, aki az űrrepülésről álmodozik, egy Wernher von Braun rajongói klubot alapít Lagunában, a Fülöp-szigeteken. - Kidô Senshi Gundam (Mobile Suit Gundam) (1979) – az első Holdon alapított városról szóló animációs film, amelyet a rakétatudós után neveznek el. - A végtelen szerelmesei – Az Apollo-program (1998) – az HBO minisorozata, von Braunt Norbert Weisser alakította. - Októberi égbolt (October Sky) – egy 1999-es életrajzi film Homer Hickamről és rakéta-imádatáról. Von Braun (Joe Digaetran megformálásában) mint a fiatal Homer inspirációja jelenik meg. - Space Race (TV, BBC tévésorozat a NDR-rel, az orosz Первый канал (Россия) és a National Geographic koprodukciójában. (2005) – Von Braunt Richard Dillane játszotta. - The Lost Von Braun – Aron Ranen dokumentumfilmje. Interjúk hangzanak el Ernst Stuhlingerrel, Konrad Dannenbergel, Karl Sendlerrel, Alex Baummal, Eli Rosenbaummal és von Braun NASA-beli titkárnőjével, Bonnie Holmesszal. - Wernher von Braun – Rocket Man for War and Peace – három részes dokumentumfilm, angolul a Német Nemzetközi Csatornán (DW) Az eredeti német változat Wernher von Braun – Der Mann für die Wunderwaffen a Mitteldeutscher Rundfunk gondozásában készült. A rakétatudóst Ludwig Blochberger játszotta. - American Genius tévésorozat (2015): a Space Race (1. évad, 5. rész) von Braunról szól, akit Corey Maher formált meg. - Timeless tévésorozat (2016): Party at Castle Varlar (1. évad, 4. rész) – von Braunt Christian Oliver játszotta. - Project Blue Book tévésorozat: „Operation Paperclip” (1. évad, 4. rész) – Von Braunt Thomas Kretschmann alakította. - For All Mankind webes tévésorozat (2019): „Red Moon” (1. évad, 1. rész), „He Built the Saturn V” (1. évad, 2. rész), „Home Again” (1. évad, 6. rész) – Von Braunt Colm Feore formálta meg. - Hunters (képzeletbeli webes tévésorozat az Amazon Prime Video gondozásában (2020): „The Jewish Question” (1. évad, 8. rész) – Von Braunt Victor Slezak alakította. Néhány képzeletbeli karakter, amely filmeken tűnt fel és von Braun volt a modellje: - Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb, 1964): Dr Strangelove (Peter Sellers) alakja részben von Braun alapján lett megformálva, de a karakter Teller Ede, Herman Kahn, és von Braun egyesítésével jött létre, bár egyedül ő osztozott Strangelove náci múltjában. - Alphaville (1965): egy elveszett tudós, akit Howard Vernon alakít, Professzor von Braunnak hívnak. ### Irodalombeli feltűnései - Warren Ellis novellájában a Ministry of Space-ben, von Braun mellékszereplő, aki Nagy-Britanniában telepedik le a második világháború után és kulcsszerepet játszik a brit űrprogram megalapozásában. - Jonathan Hickman képregény sorozatában, a The Manhattan Projectsben von Braun főszereplő. - The Good German Joseph Kanontól. Von Braun és más tudósok azt állítják, hogy csak belekeveredtek a peenemündei rabszolgamunka alkalmazásába (a csoport USA-ba szállítása szintén a történet része. - Space regény James Michener tollából. Von Braunt és más német tudósokat az USA-ba szállítanak, ahol szerves részei lesznek az USA erőfeszítéseinek, hogy elérjék a világűrt. - Gravity's Rainbow Thomas Pynchontól. A regény a brit hírszerzés erőfeszítéseivel foglalkozik, hogy eltérítse és előre megjósolja a V–2 támadásokat. A regény tartalmaz egy giroszkopikus egyenletet, amit a V–2 használ. A regény első része, "Beyond The Zero" egy von Braun-idézettel kezdődik: „A természet nem ismeri a kihalást, mindössze az átalakulást ismeri. Mindenféle tudomány tanít valamire és a későbbiekben is tanítani fog, erősíti a hitünket a halál utáni létezés folytonosságában”. - V-S Day Allen Steele-től. ez egy 2014-ben játszódó alternatív történelmi leírás, amelyben az űrverseny a második világháborúban játszódik le két csoport között, amelyet von Braun és Robert Goddard vezet. - Moonglow: A Novel Michael Chabon írása 2016-ból. Egy fikció von Braunnak az amerikai csapatok általi kereséséről és elfogásáról, illetve a náci V–2 programban, majd rögtön az amerikai űrprogramban betöltött szerepéről. ### Színház - A Rocket City, Alabam', Mark Saltzman színdarabja, amelyben von Braun valós életét és fikciós elemeket is bemutat. A történetben egy fiatal zsidó nő Huntsville-ben felfedezi a tudós náci múltját, és megpróbálja a közvélemény figyelmét felkelteni iránta és meghurcolni. A darab egyik szereplője von Braun. ### Zene - Infinite Journey (1962), Johann Sebastian Bach zenéjét és az Apollo-program rakéta hangjait elegyítő album, amelyben különböző művészek hallhatók és von Braun a narrátora. - "Wernher von Braun" (1965): Egy dal, amelyet Tom Lehrer szerzett és adott elő a That Was The Week That Was c. BBC TV show NBC-s amerikai változatában. A dal később megjelent Lehrer albumán, a That Was The Year That Was és The Remains of Tom Lehrerben. - The Last Days of Pompeii (1991): Grant Hart rockoperája, amelyben ő az egyik szereplő. Az album ugyancsak tartalmaz egy dalt, amelynek címe Wernher von Braun. ## Fordítás
99,415
Apollónia (Illíria)
25,976,273
null
[ "A Római Birodalom városai", "Albánia javasolt világörökségi helyszínei", "Albániai régészeti lelőhelyek", "Ókori görög gyarmatvárosok", "Ókori illír települések" ]
Apollónia (ógörög Aπολλωνία) az ókori Illíria déli részének egyik legjelentősebb, az . és az i. sz. 6. század között fennállt városa volt az Adriai-tengerbe ömlő Vjosa (korabeli nevén Aóosz vagy Aous) egykori torkolatvidékén. A fénykorában 40-50 ezer lakosú város az északabbra fekvő Epidamnosszal együtt egy évezreden keresztül meghatározó szerepet játszott az illírek lakta vidék gazdasági, társadalmi és kulturális életében. Ma romváros, a középkori Szűz Mária-kolostort és az Apollóniai Régészeti Múzeumot is magában foglaló régészeti park Közép-Albániában (albán nevén Apoloni/Apolonia), Fier városától 7 kilométerre nyugatra. Az ország egyik legjelentősebb régészeti emlékhelye, 2014 óta Albánia világörökségi listára javasolt kulturális helyszíneinek egyike. A taulant illírek szállásterületén az . század végén alapították a várost korinthoszi és kerkürai görög gyarmatosítók. A hajózható Aóosz közeli deltatorkolatánál létesített kikötő biztosította a polisz gyors kereskedelmi felvirágzását. A jövedelmező rabszolga-kereskedelem mellett a környék mezőgazdasági terményeit és bitumenjét juttatták el görög földre, valamint piacot teremtettek Illíria kézművestermékei számára. A saját pénzt is verető, virágzó Apollónia számos görög bevándorlót vonzott, ennek nyomán kiélesedtek a társadalmi ellentétek, és az . századra az illíreket elnyomó oligarchikus rend alakult ki a városban. Az . század végétől a hátországban politikailag és katonailag megerősödött makedón, epiróta és illír államalakulatok fennhatóságukat vagy éppen szövetségesi rendszerüket gyakorta kiterjesztették Apollóniára is. Az . század második felére a Római Birodalom is részese lett e változékony geopolitikai rendszernek, és kezdettől Apollóniát használta hadi kikötőjéül és támaszpontjául. A rómaiak protektorátusuk alá vonták a várost, amely a meghódított illíriai részekkel együtt Apollonia néven a római közigazgatás, a birodalom része lett. A római uralom alatt a város mint civitas libera megtarthatta önkormányzatát, görög kultúráját és anyanyelvét. Az . század második felében a Via Egnatia egyik nyugati kiindulópontja lett, ami tovább növelte gazdasági szerepét. Emellett jelentős kulturális központ lett akadémiával, könyvtárral, és híres volt érett művészeti alkotásairól („a szobrok városa”). Az kirobbant római polgárháború során Iulius Caesar illíriai támaszpontja, kevéssel később a leendő Augustus császár tanulmányainak helyszíne volt. Augustus uralkodásával Apollónia szabadságjogai kiteljesedtek, és egy addigra nagyrészt romanizált Illíriában továbbra is görög kultúrájú és önkormányzatú városként prosperált. Az i. sz. 3–4. század kedvezőtlen természetföldrajzi változásai azonban megpecsételték Apollónia sorsát. Földrengés következtében a folyó medre jóval délebbre került, a tengeröböl fokozatosan feltöltődött. A kikötő és tengerpart nélkül maradt kereskedőváros virágkora leáldozott. Az 5. században püspöki székhelyként a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került, de a 6. századra végleg elnéptelenedett. Az elhagyott romváros területén a 13. században épült fel a Szűz Mária-kolostor. Az 1916 óta folyó ásatások során feltárták a város antik falainak és nekropoliszainak nagy részét, az agorát és a temenoszt (szentélykörzet), valamint több görög, illetve római kori építészeti emléket. A régészeti park emblematikus építményei közé tartozik az Apollón-oszlop, valamint a rekonstruált homlokzatú buleutérion. Itt található az albán területről ismert legkorábbi pogány templom (Artemisz-szentély, . század) és nümphaion (–3. század), nevezetes továbbá a környék illír városainak is mintául szolgáló, sajátos építészeti megoldásokat alkalmazó nagy sztoa. ## Fekvése és történeti földrajza Az ókori Apollónia romjai a Myzeqeja síkjának délnyugati részén, a síkságba délkeleti irányból benyúló, molassz alkotta neogén dombvidék északnyugati nyúlványán terülnek el, az Adriai-tenger partvonalától 8–9 kilométerre keletre. Az egykori városnak otthont adó magaslatot – helyben ismert nevén Frakullai-dombot (Kodra e Frakullës) – a Gjanica- és a Kryegjata-patakok választják le a Mallakastrai-hegység nagyobb tömbjéről. A domb legmagasabb pontja 104 méteres tengerszint feletti magasságban található. A helyszíntől 8 kilométerre északra a Seman, 10 kilométerre délre pedig a Vjosa meanderező völgyei húzódnak. A romváros a légvonalban 7, közúton 10 kilométerre keletre lévő Fier városából közelíthető meg a legegyszerűbben, az SH94-es jelű, majd az abból balra, Pojan falu irányába letérő SH66-os aszfaltozott úton keresztül. Pojan központját elhagyva, a falutól délre, mintegy 1 kilométerre található a régészeti park bejárata és jegypénztára. Az ókorban a terület geomorfológiai szempontból a maitól eltérő képet mutatott: az alsó szakaszán hajózható Vjosa (ógörög Aóosz, latin Aous) völgye északabbra, Apollónia közelében futott és torkolt az Adriai-tengerbe. Az . századi Pszeudo-Szkülax-féle periplusz arról számolt be, hogy a közvetlenül a folyóparton fekvő város a tengertől 50 sztadionnyi, kb. 8 kilométernyi távolságban volt, míg az . század végén Sztrabón földrajzi munkájában már arról tett említést, hogy Apollónia a folyótól 10, a tengertől 60 sztadionra, azaz kb. 1,5, illetve 9,5 kilométerre feküdt. A 2010-es években elvégzett műholdas elemzések és a talaj geokémiai-szedimentológiai vizsgálatai a fenti adatokat nem igazolták vissza. Ezek szerint a várost alapításakor mindössze két kilométer választotta el a tengerparttól, a kikötőt pedig az Aóosz egyik meanderében, a várostól 720 méterre délre építették ki. A tengeröböl medre az évszázadok során lassan feltöltődött üledékkel, ami végső soron a tengerbe futó folyóágy megváltozását is előidézte. Az addig a város mellett húzódó Aóosz/Aous medre az i. sz. 3. században délebbre került, ezzel a tengerpart és a kikötő vízi úton való elérhetősége gyakorlatilag ellehetetlenült. Legvégül egy földrengés következtében a folyó ismét kilépett medréből, és ekkor alakult ki ma ismert, jóval délebbre fekvő völgye. A part előrenyomulása ezt követően sem állt meg. A 13. században az ókori romok már 4 kilométerre feküdtek a tengertől, a tenger helyét mocsaras terület vette át, a 16. századtól máig eltelt időszak további progradációja pedig kitette a 6 kilométert. ## Története A későbbi Apollónia vidéke fontos szerepet játszott Albánia őstörténetében. A közvetlen közelében található Kryegjata-völgyben tárták fel az ország legkorábbi, 40 ezer éves késő őskőkori emberi településének nyomait. A vidék a vaskorban a taulant törzsbeli illírek hagyományos szállásterületének déli peremén helyezkedett el. Régészeti és epigráfiai leletek igazolják, hogy már a görög gyarmatosítás előtt, a bronzkortól az . századig egy illír település állt a későbbi város helyén, amelynek lakói helyben előállított fazekasedényeiket és fémeszközeiket hagyták az utókorra. ### Alapítása Az . században a görög gyarmatosítók megjelentek az illírek lakta jón- és adriai-tengeri partvidékén is. Létrehozták első kereskedelmi állomásaikat (empórion), majd kedvező feltételek esetén nagyszámú telepes követte őket és járult hozzá az új haza társadalmi-gazdasági fejlődéséhez. Legkorábbi városuk a mai Albánia területén az -ben alapított Epidamnosz, római kori nevén Dyrrachium volt. A hagyomány szerint Apollóniát az . század első felében, -ban alapították a korinthoszi görögök (akárcsak Kerkürát és Epidamnoszt). A 21. századra azonban az újabb régészeti és filológiai eredmények tisztázták az -as dátum tarthatatlanságát. A város alapítása korábbra tehető, és Epidamnoszé után mindössze egy évtizeddel, az -es években, de legkésőbb körül került rá sor. A századokkal később élt Pszeudo-Szkümnosz, Sztrabón és Pauszaniasz Periégétész feljegyzései szerint a jövevények között a korinthosziak mellett kerküraiak is voltak. Sztephanosz Büzantiosz i. sz. 6. századi műve, az Ethnika szerint mintegy kétszáz korinthoszi telepes vetette meg a lábát az Aoósz torkolatánál egy bizonyos Gülax (Γυλαξ) vezetésével, aki a városnak először a Gülakeia (Γυλακεια) nevet adta. Csakhamar Apollón tiszteletére az Apollónia nevet nyerte el a város, de ősi neve évszázadokig tartotta magát, és még az i. sz. 2. századból is ismertek olyan felirattöredékek, amelyek a város tágabb földrajzi környezetére, a mai Myzeqejára Gülaksz síkja (Γυλακιον πεδίον) elnevezéssel utalnak. Sztephanosz Büzantiosz már említett munkájában azt is megjegyezte, hogy a város a görög telepesek érkezésekor valójában már létezett és illírek lakták. Noha Sztephanosz az események után egy évezreddel élt, állításait a régészeti és epigráfiai leletek is alátámasztják: Apollónia lakosságának döntő része már a gyarmatosítást megelőzően, de azután is illír volt. A 2010-es években . század előtti korinthoszi görög és lofkëndi illír, valamint –2. századi apollóniai lakosok koponya- és fogmaradványainak összehasonlító fizikai antropológiai vizsgálata és regressziós analízise rámutatott, hogy az apollóniaiak számottevően több fenotipikus egyezést mutattak a lofkëndi illírekkel, mint az anyaországi görögökkel. A kutatók értékelése szerint mindez arra utal, hogy Apollónia lakosainak döntő többsége illír, esetleg illír–görög vegyes kapcsolatok leszármazottja volt. A város elhelyezkedésének stratégiai jelentőségét visszaigazolta az elkövetkező évezred. A korinthosziak által alapított Apollónia (és Epidamnosz) meghatározó szerepet játszott az illírek lakta partvidék gazdasági, társadalmi és kulturális életének alakulásában. A part menti magaslatokról ellenőrzés alatt lehetett tartani a folyóvölgyet, egyúttal az Aóosz közeli deltatorkolatát és az azt övező lagúnákat védett és biztonságos kikötőként hasznosíthatták. Százhúsz hajót befogadni képes kikötőjük fennállásának évszázadaiban végig virágzott. Az illíriai és makedóniai háborúk során Apollónia volt a rómaiak egyik legjelentősebb katonai támaszpontja. Egyes források közelebbi időpont meghatározása nélkül, „virágzása csúcsán” 40-50 ezer főre teszik Apollónia lakosságát. ### Görög–illír kor A városról hírt adó legkorábbi ismert forrás a történetíró Milétoszi Hekataiosz Periodosz gész (Περίοδος γῆς) című munkájának első, és 510 között írt, Európáról szóló része, amelyben a szerző az adriai poliszok (πόλεις) között sorolta fel Apollóniát. Hasonlóképpen járt el az –360 környékén keletkezett Pszeudo-Szkülax-féle periplusz is, amely a görög poliszok sorában említette a várost. Mindez arra utal, hogy a görög telepesek társadalmi berendezkedésüket is exportálták a gyarmatvárosba. Míg a gyarmatosítók a városon belül éltek a főként mezőgazdasággal foglalkozó, helóta jogállású illírekkel együtt, addig a rabszolgák a városfalakon kívülre szorultak. A város környékén elterült földeket jellemzően a helótákkal műveltettek meg. Az első görög telepesek feltehetően békével érkeztek a városba, annál is inkább, mivel elsődleges céljuk nem a geopolitikai expanzió, hanem a mediterráneumi kereskedelmi útvonalak kiépítése volt. Görögök és illírek békés együttélését jelzi, hogy az . évi olümpiai játékokon az apollóniai Meneptolemész vitte haza városába a győzelemért járó babérkoszorút, -ban pedig apollóniai illírek különítménye is segítette a görögöket a perzsák ellen vívott szalamiszi csatában. Idővel maga Apollónia is rendezett atlétikai versenyeket, amelyeken több görög város is képviseltette magát. Ha ismertek is konfliktusok a történeti forrásokból, azok főként külső ellenség ellen vívott csatákról szólnak. Apollónia az . században vezető szerepre tört a régióban, és körül győztesen került ki a közeli Thronionnal szembeni katonai konfliktusból. Pauszaniasz feljegyzése szerint ennek emlékét őrizte meg a peloponnészoszi Olümpiában emelt emlékmű, az athéni Lükiosz munkájának felirata, amely szerint Thronion elestével az amantok törzsi területei – így a nümphaioni bitumenbánya és kultuszhely – is Apollónia fennhatósága alá kerültek. Az apollóniaiak számos gazdasági erőforrást állíthattak városuk fejlődésének szolgálatába. Virágzott a rabszolga-kereskedelem, teljes falvak népén adtak túl jó áron vagy éppen kölcsönügyleteik végződtek az adósok rabszolgasorba jutásával. A környék mezőgazdasági terményei, főként gabonái és juhai mellett híres volt a hajóépítésben, a borászatban és a gyógyászatban egyaránt hasznosítható apollóniai bitumen. A város nevezetes volt fazekastermékeiről, legfőképp amforáiról, kerámialeletek alapján élénk kereskedelmi kapcsolatokat ápolt Korinthosszal és az illír hátországgal egyaránt. Apollónia (és Epidamnosz) kereskedelmi jelentősége elsősorban abban állt, hogy eljuttatta a görög piacra az illír kézművestermékeket, ezzel ösztönözte az őslakosok termelését és fellendítette gazdasági-társadalmi életüket. Másrészt az illírek műveltségére és kézművességére is hatott azzal, hogy a saját, magasabb minőségű portékáit megismertette velük. `Az . század közepétől Apollónia saját ezüstsztatért veretett. A 10,4–11,5 gramm tömegű érmék értéke elérte a 4 drachmát is. A Kerkürával fenntartott szoros gazdasági kapcsolatokat igazolja, hogy az epidamnoszi és apollóniai pénzérmék a kerkürai sztatérhoz hasonlóan előlapjukon egy borját szoptató tehenet, hátlapjukon pedig egy geometrikusan osztott négyzetet ábrázoltak. Egyedül az Απολ felírás tette egyértelművé, hogy Apollóniában vert pénzről volt szó. Sztrabón munkájában feljegyezte, hogy a prosperáló Epidamnosz és Apollónia csakhamar olyan gazdasági vonzerőt jelentettek, hogy a háborúval, és az annak nyomában járó gazdasági és politikai krízissel sújtott Peloponnészoszról valóságos exodus indult meg e békében fejlődő gyarmatvárosok irányába. A sokasodó számú jövevény és a helyben lakó, katonailag erősödő illírek között idővel minden bizonnyal felütötték fejüket a konfliktusok. Arisztotelész . századi Politika című művében a város társadalmát oligarchikusnak írta le, ahol a gyarmatosítók leszármazottainak szűk és kiváltságos rétege, az eupatridák (εὐπατρίδαι) nagyszámú, alávetett őslakos népességet kormányoztak vaskézzel.` A régió illírjei és epirótái eközben politikai és katonai téren egyaránt megerősödtek. Az . századra Illíria három nagyobb hatalmi központ, az Illír Királyság, az Épeiroszi Királyság és I. Dionüsziosz szürakuszai türannosz összecsapásainak helyszínévé vált. Apollónia ettől függetlenül megtarthatta szabad görög városi jogállását, gazdasági virágzása töretlenül folytatódhatott, annál is inkább, mert kereskedelmi kapcsolatai a megerősödött illír hátország irányába fejlődhettek, s kiterjedt gazdasági kapcsolatokat ápolt a környező amantok, büllionok és atintánok törzseivel, az Apszosz, Genuszosz és Drilón folyók völgyein pedig a feltörekvő illír néptörzsekkel. Nem csupán Apollónia volt a haszonélvezője az illír területekkel fennállt gazdasági kapcsolatoknak, de a város nagy szerepet játszott a hellenisztikus tárgyi és szellemi kultúra illír földön való elterjesztésében is. Régészeti leletek igazolják, hogy az apollóniai fazekas- és fémművestermékek, pénzérmék nagy tömegben jutottak el illír területekre, de a város mintaként szolgált több városiasodó illír település építészeti megoldásaihoz is (Büllisz, Dimalé stb.). A korinthoszi és kerkürai kapcsolatok hanyatlását jelzi, hogy Epidamnosz és Apollónia a 4. század végén saját ezüstdrachmát veretett, amelyet a görög óhazában illíriai drachma néven ismertek a következő három évszázadban. Emellett egy kevésbé értékes bronzpénzt is forgalomba állítottak, amelynek előlapjára a városnak nevet adó Apollón portréját, hátlapjára pedig az istenség kedvenc hangszere, a líra képét nyomták. A gazdasági élet virágzása nyomot hagyott Apollónia településképén is: az . században épültek az agora legreprezentatívabb épületei, a szentélykörzet (temenosz) fala, a 3. században a színház és a nümphaion épülete. A gazdasági fejlődés, jóllehet, csak átmeneti időre, -ben szakadt meg, amikor Kasszandrosz makedón király fegyveres erővel birodalmához csatolta az illír partvidéket. Két évvel később a fellázadt városlakók korinthoszi segítséggel és Glaukiasz illír király katonai támogatásával kiverték Kasszandrosz embereit Apollóniából. Apollónia nyugati, a síkságra nyitott városfalait ezt követően megerősítették, téglafalazattal megmagasították, a keleti városfalhoz pedig egy hatalmas, 100 méteres bástyát toldottak, amelyre katapultokat telepítettek, és teljes hosszában körtornyokkal csipkézték a falat. Az elkövetkező évszázad meg-megújuló külső támadásai igazolták a város megerősítésére irányuló törekvéseiket. I. e. 280 körül Monuniosz illír király terjesztette ki ideiglenesen fennhatóságát a tengerparti görög városokra, Epidamnoszra és talán Apollóniára is. A Glaukiasz és Monuniosz (illetve utódja, Mütilosz) Illír Királyságával való együttműködés társadalmi változásokat is hozott Apollónia életébe. Egyfelől nagyszámú illír telepes érkezett a városba, nevüket több e századból származó fogadalmi ajándék és sztélé örökítette meg (pl. Boito, Dazio, Szüra). Másfelől egyre több illír név tűnt fel a városi tisztviselők, sőt, a várost irányító prütaniszok sorában is (pl. Genthiosz, Epikadosz), ami a korábbi oligarchikus társadalmi berendezkedés demokratizálódását jelzi. Mütilosz illír király támogatásával Apollónia csatlakozott az I. Alexandrosz épeiroszi király ellen szervezkedő, -ben megalakított Aitól Szövetséghez. Ennek jeleként Apollónia aitóliai minták alapján veretett új bronzérméket, amelyek előlapján Artemisz (esetleg Atalanté) portréja, hátlapján pedig egy dárdahegy és egy vadkan alsó állkapcsának ábrázolása látható. Bár Apollónia részéről katonai összecsapásokra nem került sor, a város polgárai elsőként fordultak a Római Köztársasághoz azzal a kéréssel, hogy katonai segítséget nyújtson az illíriai-épeiroszi politikai helyzet megszilárdításában. ### Illíriai és makedóniai háborúk A kalózkodással foglalkozó ardiata illírek királyságának és 231 közötti uralkodója, Agrón hadihajóival támadta meg a várost. Halála után özvegye, az ardiaták élére álló Teuta királyné folytatta partvidéki hódításait, és egyre nagyobb veszélyt jelentett Róma, illetve a partmenti városok számára egyaránt. A Római Birodalom -ben háborút indított Teuta ellen, és a több évtizedig húzódó illíriai háborúk nyitányaként, hadserege a történelem során első ízben szállt partra az Adria keleti oldalán. Kerküra elfoglalása után a rómaiak Apollóniába hajóztak, ahol ugyanekkor szállt partra a Brundisiumból érkező 20 ezer gyalogos és 2 ezer lovas. Az egyesített sereg egy kisebb helyőrség hátrahagyása után innen, Apollóniából indította hadjáratát Teuta királyné ellen. Az első római–illír háború megnyerését követően, Róma protektorátusa alá vonta az illíriai partvidéket, amely öt körzetből állt: Epidamnosz és Apollónia mellett az ardiaták, parthinok és atintánok koinonjaiból. Emellett a birodalom negyven hadihajót hagyott a térségben, ezen felül pedig légiót toborzott a Rómával szövetséges illír területek férfiaiból. I. e. 219 tavaszán a Római Birodalom hadserege – Lucius Aemilius Paullus consul vezetésével – ismét partra szállt Apollóniában, és a második római–illír háború keretében leverte az addig csatlósaként uralkodó Pharoszi Démétrioszt. A győzelmet követően kisebb római csapatokat állomásoztattak Apollóniában és Órikoszban. V. Philipposz makedón király nem sokkal később terveket szőtt királysága tengeri hatalommá tételéről, és a tervei megvalósításához vezető első lépcsőfokot Apollónia meghódításában látta. I. e. 214-ben meg is indult csapataival a partvidék felé, ezzel kitört az első makedón–római háború. Százhúsz lembosszal indult a város bevételére, de a jóformán védtelen Órikosz elfoglalása után Apollónia alatt a városlakók ellenállásába ütközött. A római csapatok élén álló Marcus Valerius Laevinus először visszafoglalta Órikoszt, majd kétezer embere élén Apollónia védelmére sietett. Az éjszaka leple alatt ütöttek rajta a közelben táborozó makedónokon, és csúfosan megfutamították őket, háromezer katonájukat pedig lemészárolták vagy foglyul ejtették. Az apollóniaiak számos katapultot és dárdavetőt zsákmányoltak és állítottak városuk védelmébe. A háború ezzel azonban nem ért véget, az elkövetkező években V. Philipposz a hátországban vívta meg területszerző csatáit. Amikor Róma -ben bevonta az Aitól Szövetséget és Szkerdilaidasz Illír Királyságát a makedónellenes koalícióba, V. Philipposz dühödt erővel támadt Apollóniára, de kísérletét nem koronázta siker. A háború végóráiban, -ben harmadszor is megtámadta Apollóniát, de ezúttal sem tudta bevenni. A háborút lezáró . évi phoinikéi béke értelmében visszaállították az -as status quót, azaz Illíria partvidéki része, Apollóniával együtt római protektorátus alatt maradt, egyedül az atintánok koinonját engedték át a makedónoknak. A békét azonban V. Philipposz csakhamar felrúgta, dardán és dasszaréta területeket hódított meg, elfoglalt több égei-partvidéki és kis-ázsiai görög várost, és -ban kitört a második római–makedón háború. Sulpicius Galba irányítása alatt őszén két légió szállt partra Apollóniában. A várostól északra rendezték be hadiszállásukat, ahonnan -ben győzelemmel záruló támadásaikat intézték a makedón uralkodó ellen. Apollónia a rómaiak fontos támaszpontjául szolgált a római–szeleukida háború, majd a harmadik római–makedón háború során is, amikor -ben, illetve -ben ismét itt tették partra fegyveres alakulataikat. ### Római kor A harmadik makedón háború -as lezárulása jelöli ki a Római Birodalom fennhatóságának kezdetét a nyugat-balkáni területeken. A makedónok elleni végső győzelmet kivívó püdnai ütközetet követően Róma az épeirosziakkal is leszámolt: hetven városukat tette a földdel egyenlővé, és mintegy 150 ezer őslakost vetett rabszolgasorba. A meghódított területek egy részét római közigazgatás alá vonták, -ban megalakították Macedonia provinciát. Bár az illírek lakta területekből egészen Augustus uralkodásáig nem vált önálló provincia, formálisan már ekkor Illyricumnak nevezték, és -ban Macedonia provincia törvényhatósága alá helyezték. Apollóniába – Dyrrachiumhoz és Buthrotumhoz hasonlóan – római helyőrséget telepítettek, de a város függetlenségét és szabadságát megtarthatta (civitas libera). Illír és görög lakossága megőrizhette önkormányzatát, etnikai identitását és anyanyelvét, a korabeli síremlékek jelentős részén továbbra is illír név szerepelt. Apollóniát sem ekkor, sem később nem érte olyan mértékű romanizáció, mint például Dyrrachiumot. Sztrabón földrajzi munkájában „bölcsen kormányzott városként” (πόλεις ἐννομώτατα) írta le Apollóniát. Valóban, a római hódítást követő évtizedekben a béke és fejlődés időszaka köszöntött az illír partvidék városaira, Apollónia – Dyrrachium és Buthrotum mellett – megőrizhette vezető szerepét mint az illíriai területek egyik gazdasági és műveltségi központja. Apollónia az adriai partvidéket Byzantiummal összekötő, és 117 között épített út, a Via Egnatia egyik kiindulópontja lett az északabbra fekvő Dyrrachium mellett. Később a rómaiak további, Apollóniából kiinduló utakat építettek déli irányba, Aulonába, illetve az Aous völgyén, Byllisen és Hadrianopolison át Nicopolisba. Gazdasági és kereskedelmi jelentősége mellett ezekben a századokban egyre hangsúlyosabbá vált Apollónia kulturális szerepe, a rómaiak könyvtárat és neves filozófiai-retorikai akadémiát alapítottak a városban. Az -ban itt járt Marcus Tullius Cicero különösen kedvelte Apollóniát, később nagyszerű és fenséges városként (magna urbs et gravis) emlékezett meg róla. Az -ben kirobbant római polgárháború során az Adria keleti partvidéke fontos összecsapások helyszíne volt. Pompeius Magnus flottája az ellenségeskedés kitörésekor blokád alá vonta az Apollónia és Dyrrachium közötti partvidéket, hogy megakadályozza Iulius Caesar partra szállását. Caesar azonban . január 5-én a jóval délebbre fekvő Palaesténél mégis partra tette csapatait, és észak felé vonult, hogy összecsapjon Pompeiusszal. Útközben a legcsekélyebb ellenállás nélkül elfoglalta Oricumot, majd Apollóniát, de végül elhúzódó taktikázást követően, július 10-én a Dyrrachium melletti Petránál (ma Shkëmbi i Kavajës) vereséget szenvedett el Pompeiustól. Ezt követően Caesar visszavonult Apollóniába, ahol berendezte főhadiszállását, és ahonnan a végül győzelmet hozó augusztus 9-ei pharszaloszi csatával végződő hadjáratát megindította. Apollóniai tartózkodása során barátságot kötött a város több vezetőjével. Talán ez is közrejátszott abban, hogy -ben Caesar Apollóniába küldte nevelt fiát, az akkor tizennyolc éves Octaviust, hogy a város akadémiáján retorikai oktatásban és katonai képzésben részesüljön. Apollóniai tartózkodására Octaviust elkísérte barátja, későbbi hadvezére, Marcus Vipsanius Agrippa és tanára, Pergamoni Apollodórosz is. Nevelőapja, Iulius Caesar -ben bekövetkezett erőszakos halálát követően Octavius, mindössze hat hónapnyi képzést követően, innen hajózott Itáliába, és lett nem sokkal később Augustus néven római császár. Talán a város iránti háláját fejezte ki, amikor már római császárként a civitas libera et immunis státust biztosította Apollóniának, amelynek lakói így mentesültek mindennemű adófizetési kötelezettség alól, emellett továbbra is szabadon használhatták a görög nyelvet. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy megtarthatták görög hagyományú önkormányzati rendszerüket, a prütanisz, a bulé, az arkhiereusz és az agónothetész intézményét, sőt, nemegyszer római polgárok töltötték be ezeket a tisztségeket. Az Apollóniában vert illíriai drachma szintén forgalomban maradt, gyakran még a Duna menti provinciák legionáriusai is ebben kapták javadalmazásukat; a drachma . század végi megszűnése után is megmaradt Apollónia pénzverési joga. A városszerte feltárt feliratok továbbra is görög nyelvűek voltak, az apollóniaiak a görög isteneket tisztelték, csupán egyetlen felirat ismert a római hagyományú Fortuna istennő tiszteletéről. Mindez különleges státust biztosított Apollóniának abban az időszakban, amikor Augustus egykori görög gyarmatvárosok és illír városias települések egész sorát kolonizálta és romanizálta (köztük Dyrrachiumot), felszámolva ezzel a koinonok hagyományos rendszerét. A fejleményekkel elégedetlen illírek fegyvert fogtak, és az i. sz. 6–9 között lezajlott nagy illír felkelés során a lázadást vezető triumvirátus egyik tagja, a latinos nevén ismert Bato Daesidiatus i. sz. 6-ban megtámadta és rövid időre bevette Apollóniát is. Ez azonban apró közjátéknak számított csupán, az i. sz. 1–2. században Apollónia gazdasági és kulturális élete tovább virágzott. A folyóparton épült raktárak és lakóházak sora kötötte össze a kikötőt a várossal. Apollónia legfontosabb kiviteli termékei a közeli síkvidéken termesztett gabonafélék, a hegyekben kitermelt faanyag és az ott tenyésztett juh, valamint továbbra is a rabszolgák voltak. A Via Egnatia nyugati végpontjában fekvő Apollónia emellett továbbra is a római hadsereg egyik legfontosabb illíriai helyőrsége maradt, ami megnövelte a városi kereskedők, vendéglátók és kézművesek szolgáltatásai iránti keresletet. A város gazdasági és kulturális fejlődését jelzik a mind fényűzőbb megoldások a köz- és a magánépületek vonatkozásában egyaránt. Egyfelől Róma megőrizte a város görögös műveltségét, a korábbi görög korszak épületeit és azok funkcióit, olyannyira, hogy szokásaikkal ellentétben az apollóniai görög színházat nem alakították át gladiátorok összecsapásainak helyet adó arénává. Eredeti formájukban hagyták meg az agora épületeit, a nagy sztoát és a gümnasziont is. Emellett azonban jelentős épületeket emeltek ezekben az évszázadokban, így például a buleutériont, az odeont és a könyvtárat. Bár a lakóházak fekete-fehér mozaikpadlós díszítése már a görög korban, az . század táján megjelent és elterjedt Apollóniában is, igazán művészi értékű, változatos technológiájú (színezett kőből, agyagból, üvegből készült) mozaikok ebből a korszakból maradtak az utókorra. A legnevezetesebb korabeli apollóniai mozaikok egyike a huszonkét feltárt római lakóház egyikének padlóját díszítette az i. sz. 3. század elején, és egy tengeri állatokkal, halakkal körbevett, delfinen lovagló néreiszt ábrázol. Ugyanabban a lakóházban tártak fel egy Akhilleusz és az amazonok küzdelmét megörökítő 4×4,5 méteres mozaikot, amely nem kevesebb, mint 180 ezer színezett kőből áll. A görög hagyományokból kiinduló, de attól eltérő, sajátosan apollóniai iskolát képviselő szobrászműhelyek szintén messze földön ismertek lettek, gyakran emlegették Apollóniát „a szobrok városa”-ként. Ez a folyamat már az . században megindult, amikor megjelentek az első, a klasszikus görög területeken egyedülálló, mitológiai jeleneteket, állatokat és madarakat ábrázoló sztélék. A helyi mesterek nevezetes alkotásai közé tartozik egy Démoszthenész-portré, valamint Hadrianus római császár büsztje. A görög kultúrájú város jelentékenyebb romanizálása csupán az i. sz. 2. század végén indult meg, ekkor jelentek meg a római isteneknek ajánlott első szentélyek, és a városban vert pénzérmék motivikája is egyre inkább római hatást tükrözött. Az i. sz. 3. század végén, Diocletianus uralkodása alatt (284–305) újjászervezték a terület közigazgatását és Apollónia Epirus Nova provincia déli határvidékére került. Epirus Nova és Epirus Vetus közötti elhelyezkedése kedvezően hathatott volna az Aous-parti város életére, de a város virágkora ekkor már leáldozóban volt. A társadalmi és földművelési viszonyok változásának következtében a 4. században a város egyik fő bevételi forrásául szolgáló rabszolga-kereskedelem jövedelmezősége fokozatosan elenyészett. Ugyancsak a 4. században Apollónia a nyugati gótok betörését szenvedte el. A környék geomorfológiai változásai azonban végképp megpecsételték a város sorsát. A kikötő medre és az Aous deltavidéke az évszázadok során feltöltődött homokkal, s az addig a város mellett húzódó folyó medre délebbre került, ezzel Apollónia folyó és kikötő nélkül maradt. Legvégül egy földrengés következtében a folyó ismét kilépett medréből, és még távolabb került a várostól. Mindezek következményeként Apollónia a késő római korra gazdasági és stratégiai jelentőségét egyaránt elveszítette, és az északabbra fekvő Dyrrachium kikötővárosa vette át a vezető gazdasági-kulturális szerepet a régióban. ### Középkor Apollónia ezt követő évszázadai jórészt a múlt homályába vesznek. Annyi bizonyos, hogy bár a város jelentőségét elveszítette, mégsem néptelenedett el teljesen. Írott források arról tanúskodnak, hogy a kereszténység a korai századokban, még fénykorában elérte Apollóniát, sőt, az i. sz. 1. században egy bizonyos athéni Ibasziosz itt szenvedett vértanúhalált. Jelentős ókeresztény közösség jelenlétét azonban ebből az időszakból a régészeti ásatások nem igazolták. Annyi bizonyos csupán, hogy Apollónia az i. sz. 5. században már püspöki székhely volt: a 431. évi epheszoszi zsinaton Felix püspök, a 451. évi khalkédóni zsinaton pedig Eusebius püspök képviselte a várost. A város területéről több késő ókori keresztény templom alapjai kerültek elő, ezek egyike a mai kolostor udvarának keleti sarkában állt. Az 5–6. századra, de még I. Iusztinianosz uralkodása (527–565) előttre datálható feliratok szerint a Bizánci Birodalom kiterjesztette fennhatóságát az egykori Apollóniára, és védműveit részben megerősíttette. A források arra utalnak, hogy ezek a munkálatok nem állították helyre a város egykori fényét, sőt, az 5. század második felében az apollóniai püspök is áttette székhelyét a közeli Byllisbe, és a 6. századra Apollónia elnéptelenedett. A későbbi rétegekből szórványosan előkerült agyagedény-töredékek és pénzérmeleletek arra utalnak, hogy a 13–14. században a korábbi Apollóniát ismét jelentősebb népesség lakta. A település központja az erődített kolostor és annak 1220 körül épült temploma volt. A 17–19. században a még akkor is nagy számban látható ókori romok jelentősen károsodtak, amikor a környék lakossága – sőt, a berati pasa is – építkezéseikhez az ókori romok köveit használták fel. 1858-ban megjelent könyvében Hyacinthe Hecquard francia utazó az albán lakta területek római katolikus püspökségeinek sorában említette Apollóniát. ## Régészeti feltárása Apollónia a középkor embere számára is ismert volt mint antik romváros. Az itáliai humanista, Ciriaco de’ Pizzicolli 1435-ös útja során meglátogatta Lisszoszt, Epidamnoszt, Apollóniát és Buthrótont is, és olyan épületek, feliratok leírását adta közre, amelyek a későbbi évszázadokban elenyésztek. A 19. században megsokasodtak a nyugati utazók leírásai ezekről az ókori romvárosokról. Az Apollóniában látottakról többek között François Pouqueville (1820), William Martin Leake (1835), Léon Heuzey (1855) számolt be, Edward Lear és Charles Robert Cockerell pedig rajzokat, akvarelleket adott közre az akkor még látható ókori emlékekről. Miután az Osztrák–Magyar Monarchia 1916-ban elfoglalta Észak-Albániát, Camillo Praschniker vezetésével és Arnold Schober részvételével indultak meg az első rendszeres ásatások Apollóniában. Ezek során feltárták a keleti városfal egyik szakaszát, a nekropolisz néhány sírját, valamint a szentélykörzetet (temenosz). Eredményeiket 1918 és 1920 között publikálták, az általuk feltárt szobrok és feliratok némelyike pedig ma is az Apollóniai Régészeti Park kiállítási darabja. Léon Rey francia régész vezetésével – és az albán Hasan Ceka részvételével – 1924-től folytatódtak a régészeti ásatások Apollóniában, és a munkálatok egészen a második világháború előestéjéig, 1938-ig tartottak. Munkájuk kiemelkedő eredménye a temenoszfal és annak kapuja, illetve a nagy sztoa, számos szobor és szobortöredék feltárása. A sztoa elhelyezkedéséből kiindulva lokalizálni tudták az egykori agora helyét, és intenzív munkának köszönhetően feltárták annak több épületét: a római kori odeont, a diadalívet és a buleutériont. Rey régészeti munkájának eredményeit az 1927 és 1939 között hat számban megjelent Albania című folyóiratban adta közre. Az ország 1939-es olasz annexióját követően a megszálló hatóságok létrehozták a Régészeti és Képzőművészeti Igazgatóságot, archeológiai részlegének vezetésével pedig Pellegrino Claudio Sestierit bízták meg. 1941-ben maga Sestieri állt a Rey munkáját folytató apollóniai ásatások élére, amelyek eredményeként feltárták a város gümnaszionát, valamint a nekropolisz császárkori szentélyét. Ugyanakkor a második világháború éveiben pótolhatatlan károk is érték Albánia régészeti örökségét: az olasz hatóságok Rómába szállíttatták a feltárt leletek nagy részét, majd a helyüket 1943-ban átvevő náci megszállók katonai létesítményeket telepítettek Apollónia területére, ezzel az akropolisz épületeit megsemmisítették. 1948-ban a kommunista hatóságok megalakították a tiranai Régészeti és Néprajzi Múzeumot, amelynek égisze alatt már az év nyarán megindultak az apollóniai ásatások Hasan Ceka és Skënder Anamali vezetésével. Ceka, az albán régészettudomány doyenje 1972-es nyugdíjba vonulásáig az apollóniai ásatások vezető régésze maradt, és gondoskodott róla, hogy Apollónia az ókorkutatás fókuszában maradjon. Az 1950-es években folytatták az agora és a nekropolisz feltárását. Noha ezt követően az ország történetének illír és őskori emlékei nagyobb hangsúlyt kaptak a régészeti kutatásokban, Apollóniában is folyamatosak maradtak a feltárások. 1958 és 1960 között albán–szovjet összefogás keretében folyt a feltárómunka, amelyben részt vett a vezető albán régészek majd mindegyike, valamint Vlagyimir Dmitrijevics Blavatszkij vezetésével a moszkvai Régészeti Intézet több munkatársa is. Legjelentősebb eredményeik közé a keleti városfal egyik tornyának, az Artemisz-szentélynek, a prütaneionnak és több lakóháznak a feltárása tartozott, emellett felnyitották és leírták a nekropolisz –4. század közötti 136 sírját. A rendkívül gazdag leletanyag, az előkerült szobortöredékek nagy száma lehetővé tette, hogy 1961-ben kiállítóhelyet rendezzenek be és megnyissák az Apollóniai Régészeti Múzeumot (Muzeu Arkeologjik i Apolonisë) a romváros területén található Szűz Mária-kolostorban. 1965–1966-ban, majd 1967–1969-ben Hasan Ceka és Neritan Ceka tárták fel a város nimfaszentélyeként és közkútjaként egyaránt funkcionáló nümphaiont. Az 1970-es években folytatódtak az ásatások, amelyek elsősorban a városfalak, a görög színház és a nekropolisz további feltárására irányultak. Ezt követően csak a rendszerváltás után, 1992-ben folytatódott a rendszeres régészeti munka a romváros területén, egy Neritan Ceka és Pierre Cabanes vezette albán–francia expedíció keretein belül, amely főként a temenosz körzetére koncentrált. 2009 és 2011 között geofizikai felmérésekkel egybekötött régészeti ásatások folytak a területen, amelyek során rábukkantak a temenosz északi oldalát határoló portikuszra. Ugyanebben az időben a Vangjel Dimo és Annick Fenet vezette feltárások a nekropoliszban további, a görög gyarmatosítás legkorábbi szakaszából, az . század végéről és a 6. század elejéről származó korinthoszi és attikai fazekastermékeket, fekete és vörös agyagfigurákat hoztak felszínre. A Bashkim Lahi és Hennes von Hensberg irányította albán–német kutatócsoport a görög színház további kutatását célul kitűzve feltárta az északi portikusz egy szakaszát, valamint megkezdte a nézőtér rekonstrukciós munkálatait. ## Régészeti leírása ### A városfal és a nekropoliszok A teljes hosszában a 4 kilométert is meghaladó, be- és kiszögellésekkel sűrűn tagolt városfal két magaslatot, mintegy 130 hektáros területet foglal magában. A városfal által közrefogott, délnyugat–északkeleti irányban szabálytalanul elnyúló terület hosszanti tengelye mintegy 1,5 kilométer, arra merőlegesen átlagosan 500-600 méter a szemközti falak egymástól való távolsága. A hatalmas kváderkövekből kötőanyag nélkül felfalazott, 2–3,5 méteres vastagságú városfalak pontos keletkezési ideje máig vita tárgya a régészek között. Egyes vélemények szerint a fal már az . század végén felépült, és az . században megerősítették, majd az . században téglafelépítménnyel magasították meg őket. Mások szerint a keleti fal északi, az akropolisznál húzódó szakasza és annak négyszög alaprajzú őrtornya a legrégebbi falszakasz, amellyel az . vagy 5. században erődítették az akropoliszt a városlakók. Annyi bizonyos, hogy az –312 között Kasszandrosz makedón király megszállását elszenvedő város ezt követően téglafallal magasíttatta meg a város védműveit, a keleti falhoz pedig egy hatalmas bástyát toldottak. Hasonlóképpen vita tárgya, hogy a déli-délkeleti területet a városhoz kapcsoló védművek az . vagy 3. században keletkeztek-e. Annyi bizonyos, hogy a kör alaprajzú őrtornyokat az . század első felében toldották a városfalhoz, vagyis addigra Apollónia erődítési munkálatainak le kellett zárulniuk. Az ókori városnak két főkapuja ismert, amelyek a fal déli és keleti oldalán nyíltak. A déli városkapu védelmét külön tornyok biztosították, innen indult az agorához vezető út. Ezek mellett a régészek három további kisebb városkaput és egy a városfalba vágott rejtekjáratot azonosítottak. A falak egyes részein esővízgyűjtő csatornákat alakítottak ki, amelyek a város vízmentesítése mellett a lakók ivóvízellátásához is hozzájárultak. A köztársasági Róma időszakában a városfal egyes északkeleti részeit a korábbi alapokon téglából újjáépítették. Az évszázadok során a városfal nagy része elpusztult, Pojan lakói házaik építéséhez használták fel köveit, így a 21. századra csupán a déli falszakasz egyes részei maradtak fenn számottevő mértékben. A város keleti és nyugati oldalán nagy kiterjedésű nekropoliszokat tártak fel a régészek, a római kori temető szintén a várostól nyugatra feküdt. A temetők legkorábbi, –6. századi sírjai a városból keleti irányba, az illír törzsi területek felé kivezető egykori út két oldalán fekvő mintegy száz halomsír. Miután a görögök nem követték a halomsíros temetkezés hagyományát, sokáig az a nézet tartotta magát, hogy ezek a sírok igazolják Apollónia illírségét a gyarmatosítást követő évszázadokban is. A legújabb régészeti eredmények azonban éppenséggel azt igazolják, hogy a környék illírjei, a taulantok és a büllionok sem halomsírokba hantolták halottaikat, sőt, az apollóniai sírmellékletek korinthoszi edénytöredékei éppenséggel azt igazolják, hogy az egyfajta rítusváltáson átesett görög telepesek temetkezési helyéről van szó. ### Az agora görög és római kori építményei Apollónia településszerkezetét a hippodamoszi elveket és az épeiroszi mintákat követve négyzetrácsos utcahálózat jellemezte. Az egymásra derékszögben merőleges utcák 120×60 méteres szigeteket fogtak közre. A város fő tengelye a déli városkaputól az agorához vezető főút, a plateia volt. Míg az önkormányzati, kereskedelmi és kultikus épületek a város keleti, addig a polgárok lakóházai inkább a teraszosan kiképzett nyugati fertályon épültek. A görög–illír Apollónia politikai és kereskedelmi központja, a középületektől és kereskedőházaktól övezett, 75 méteres tengelyhosszúságú agora a keleti városfal közelében, a középkori kolostortól északra található. Északi és keleti oldalát egyaránt egy-egy sétatérként használt oszlopcsarnok (sztoa) határolta le, amelyek eredetileg az . században épített közigazgatási, kereskedelmi és oktatási intézeteket szegélyezték. A keleti kis sztoa egy része a római korban megsemmisült, amikor különféle építményeket, köztük egy könyvtárat emeltek a helyén. A 78,2×9,2 méteres alapterületű, a korinthoszi építészeti hagyományokat folytató északi sztoa (vagy nagy sztoa) kétszintes volt. Alsó szintjét a homlokzati oszlopsor mellett további, a tengelyhosszban húzódó oszlopok osztották két részre. Hátsó falán tizenhét, mitikus vagy valóságos személyek szobrainak helyet adó, félköríves záródású kőfülke sorakozott. Míg a földszinti oszlopcsarnokot 35-35 dór oszlop alkotta, a sztoa felső szintjének sétányát jón oszlopok szegélyezték. Az ásatások során nagyszámban kerültek elő szobrok a sztoa területéről, legfőként az időszámításunk szerinti századokból, a római császárkor idejéből: egyebek mellett egy Dionüszosz-szobor, egy múzsafaragvány, egy khitónba és himationba öltözött nő, két tógás férfi márványból faragott alakja, valamint egy nő és egy férfi – utóbbi feltehetőleg Hadrianus római császár – büsztje. Az apollóniai nagy sztoa építészeti jelentőségét mutatja, hogy mintául szolgált a környék városiasodó illír települései számára: Dimalé és Büllisz sztoái egyaránt az apollóniai megoldásokat másolták. 21. századi régészeti ásatások előzetes adatai alapján a nagy sztoa nyugati végétől egy nagyobb utca indult északi irányba, a sztoára merőlegesen, amely egy mind a négy oldalán oszlopcsarnokkal keretezett térhez vezetett. A próbaásatások során egy emelvény és egy kompozit oszlopcsarnokkal szegélyezett, Augustus korabeli templom maradványai is előkerültek. Mindez arra utalhat, hogy a római időkben a korábbi agora szerepét a feltehetően itt kialakított forum vette át. Ugyancsak a nagy sztoa nyugati végénél egy késő ókori keresztény templom maradványai kerültek elő. Az egykori agorán ma látható épületek java része a római kor i. sz. 1–2. századból származó emléke. A város egyik virágkora tehető erre az időszakra, amikor nem csak a helyi tehetős kereskedők áldoztak szívesen városuk szépítésére, de az egymást követő római császárok is gondot fordítottak Apollónia fejlesztésére. E korszak legjelentősebb, romjaikban ma is látható építményei az agora északi részén elhelyezkedő odeon, a korábbi kis sztoa északi végében épített könyvtár, valamint az elöljárósági épületek, a buleutérion és a prütaneion. Az eredetileg fedett, 1984 és 1987 között rekonstruált odeon téglafalazatát kívül elsimított mészvakolattal borították, belül erezett márványlapokkal díszítették. A 600 embert befogadó nézőtér (cavea) tizenhárom üléssorból áll, ezzel szemben kapott helyet a márványfalakkal lehatárolt, kisebb auditórium, ahol az előadások vagy éppen politikai szónoklatok elhangzottak. Az épület nyugati oldalában egy kisebb, apszisos szentély állt, ahol a feltevések szerint az előadások, rendezvények sikerét elősegítő áldozatokat lehetett elhelyezni. Az odeontól jobbra, a kis sztoa folytatásában álló négyszög alaprajzú épület az i. sz. 1. századi forrásokban már említett könyvtár. Jóllehet, az épület könyvtári funkciója nem teljesen tisztázott, miután a Nyugat-Balkánon csak kisszámú római könyvtárépület maradt fenn, így analógiák sem hívhatóak segítségül az épület azonosításához. Mindenesetre valószínűsíthető, hogy a belső falakon végighúzódó kőkonzolok könyveket és papirusztekercseket tartalmazó szekrények alátámasztására szolgáltak. Az agora délkeleti fertályán helyezkedik el Apollónia egyik legimpozánsabb épülete, a buleutérion, azaz a városi elöljáróság, a bulé üléseinek helyet adó tanácsépület. A 19×15 méteres, négyszög alaprajzú épület befogadóképessége elérte a 160 főt. 1974 és 1978 között rekonstruált lépcsősoros portikuszát az agora felől hat korinthoszi oszloppal alátámasztott timpanon határolja, amelynek belső oldalán nyílt a tanácsterem auditóriumába vezető főkapu. A portikusz architrávjának ógörög felirata szerint a buleutériont egy bizonyos Quintus Villius Crispinus Furius építtette fivére emlékére. Miután mindkét fivér betöltötte az agónothetészi tisztséget, azaz a városi tanács atlétikai események szervezésével megbízott tagja volt, az apollóniai buleutérionra gyakran hivatkoznak az Agónothetész-emlékmű megnevezéssel. Az épülettől nyugatra egy kisebb Dionüszosz-templom alapjai, a buleutérion előterében pedig egy i. sz. 2. századi diadalív téglapillérjei láthatóak. Ez utóbbiakat vélhetően márványlapok és stukkók borították. A buleutérion szomszédságában állt a tanács rendelkezéseit végrehajtó hatóság, a prütaneion épülete. ### A görög temenosz és akropolisz Az agorától északra emelkedő magaslaton található a fallal körbevett temenosz vagy szentélykörzet, a város szakrális központja, amelynek legmagasabb pontján ma étterem működik. Jó állapotban fennmaradt, az . század végén épített, 4 méter magas masszív kváderfalazatba vágott csúcsíves záródású, álboltíves kapu (propülaia) vezet a temenosz területére. A kváderkövek némelyikén olvasható Α és Δ jelölések arra utalnak, hogy a falat a városi hatóságok emeltették. A temenoszfal előterében egy a delphoi omphaloszra, a Föld köldökére emlékeztető, feltehetőleg –4. századi kőoszlop látható. A római korban Apollóniában vert pénzérméken is ábrázolt oszlop tipikusan az Apollón-kultuszhoz kötődik, ezért Apollón-oszlopnak is nevezik. Egy hasonló omphaloszra bukkantak a város déli falainak közelében is. Ugyancsak a temenoszfal előterében, az Apollón-oszlop közelében négyszög alaprajzú téglaépítmények, vélhetően oltárkövek alapjai láthatóak. Az ugyanitt feltárt . századi, nagy mennyiségű agyagtöredék alapján egyes feltételezések szerint a rituálékhoz használt amforák raktára is e helyütt állt. Ugyanitt húzódott az agora vízmentesítését szolgáló vízelvezető árok is. Magán a temenoszfallal elkerített magaslaton az egykori templomoknak csupán az alapjai maradtak fenn. Köztük a temenoszdomb legmagasabb pontján elhelyezkedő, –520 körülre datált Artemisz-szentély (egyes vélemények szerint Apollón-szentély), amely Albánia legrégebbi ismert pogány temploma. A kőből épült, kelet–nyugati tájolású kisebb szentély architrávját különféle frízek és faragványok díszítették, amelyek Apollónia és egyúttal Albánia legkorábbi művészeti emlékei közé tartoznak. Közülük kiemelkedik a görögök és az amazonok mitikus csatáját, az Amazonomakhiait ábrázoló, csaknem 2 méteres féldombormű. A félmeztelen, kidolgozott izomzatú, kerek pajzzsal és dárdával küzdő három harcos és az amazonok alakjait a közelben bányászott homokkőből faragták ki, ami Apollónia kézműveseinek fejlett művészi képzettségéről tanúskodik. Figyelmet érdemel, hogy noha maga a szentély dór típusú, az architráv frízei a jón építészeti hagyományt követték, ami csak egy évszázaddal később, az athéni Parthenónon dolgozó Iktinosz és Kallikratész munkássága nyomán lett elterjedt stílusötvözési eljárás a hellenisztikus világ építészetében. A szentély előtt az áldozati tárgyak elhelyezésére szolgáló kör alaprajzú oltárkő állt. A területen további, rózsamotívumokkal díszített oszloplábakat, az . század elejéről származó fríztöredékeket, valamint Artemisz és Gaia istennőkhöz intézett különböző korú feliratokat is találtak. A temenosz szentélyeinek egyikét a gyógyászat istenének, Aszklépiosznak ajánlották. A temenoszt északról egy monumentális oszlopfolyosó választotta el az akropolisztól és a város profán tereitől. Az akropolisz egykori épületeinek jelentős része a második világháború során elpusztult, helyükre katonai épületek kerültek. Az itt folytatott ásatások csupán arra tudtak fényt deríteni, hogy a fallal körbevett akropolisz területén állt egy további szentély, valamint innen kerültek elő egy gerelyhajító és Dodonai Zeusz körül készült bronzszobrai is. A temenosz- és az akropoliszdomb közötti völgyületben egy további templom, vélhetően egy másik Artemisz-szentély alapjait tárták fel a régészek. ### A görög színház és nümphaion Az egykori agorától északnyugatra fekvő területen állnak az . századi görög színház romjai. Napjainkra jóformán csak az egykori épület 15×20 méteres, félkörív alakú nézőtere látszik a nyugati fekvésű domboldalban, ezen kívül csupán néhány épületszerkezeti elem élte túl az évezredeket. Az ásatások során feltárták a színház főbejáratát, a nézőteret (theatron) és a játékteret (orkhésztra), a díszletraktárul és díszletül egyaránt szolgáló szkéné homlokzatát, valamint több, vélhetően az épület főhomlokzatához és a szkénéhez tartozó épületdíszt és szobortöredéket. Az 53 méteres kerületű, 8 ezer ember befogadására alkalmas nézőteret egy közlekedőfolyosó (diazóma) osztotta alsó és felső részre. Az ülőhelyek megközelítését hét további lépcsősor (szkala) segítette, így a nézőtér összesen tizennégy szektorra (kerkida) oszlott. A 30×16,6 méteres, márványpadlós orkhésztra és a szkéné közé oszlopokon álló, a játéktérből kiemelkedő, 8 méter széles proszkéniont építettek, amelyen az előtér festett díszletelemeit, az ún. pinaxokat helyezték el. Alépítményének felső síkja, a sztülobatész még látható a proszkéniont alátámasztó tizenkét jón oszlop foglalatával. A dór oszlopokkal tagolt szkéné falába vágott öt ajtót használták a színre lépő vagy onnan távozó színészek. A színházba vezető főbejáratot portikusz díszítette. Az i. sz. 1–2. században a rómaiak némiképp átalakították az épületet, az ezt követő évezredekben azonban a környék lakossága építőkőnek hordta el a színházépület nagy részét. A színház közvetlen nyugati szomszédságában tárták fel egy tizenhárom szobából álló, római kori perisztiliumos lakóház maradványait. Bejáratának portikuszát mozaikpadló díszítette geometrikus motívumokkal, valamint a Pentheszileia amazon királynőt a karjában tartó Akhilleusz ábrázolásával. A mozaikot ma állagvédelmi okokból homokréteg borítja. A ház tőszomszédságában tárták fel az ókori város egyik, az –3. században épített főutcájának kövezetét. Az ásatások során előkerült cserépedény- és pénzérmeleletek alapján az utca az i. sz. 6. századig, a város elnéptelenedéséig használatban volt. A görög színháztól északra mintegy 100 méterre, a domb északnyugati lejtőin található a szintén az . században, esetleg az . század végén épült nümphaion, amely az Albánia területéről ismert legkorábbi nimfaszentély. A környéken fakadó öt kisebb forrás vizét csöveken vezették az épülethez, amely kultikus rendeltetése mellett a város vízellátásához is hozzájárult. A források közelsége mellett az is közrejátszott a nümphaion helyének kijelölésében, hogy a városnak ez a része volt a viszonylag beépítetlen eukhorion, azaz háború esetén itt húzhatta meg magát a környék népessége. A nimfaszentély csaknem a teljes domboldalt elfoglalta, oldalsó támfalainak magassága elérte az 50 métert. A támfalak legfelső pontját áthidaló keresztfal öt pontján csatlakoztak be a forrásvizet szállító csövek, ahonnan egy-egy 20–30 méteres hosszúságú, cikkcakkban haladó gravitációs csatorna vezette a vizet az alsó, 3,20 méteres magasságban elhelyezett, túlfolyócsatornákkal felszerelt nyitott medencébe. Innen folyt tovább a víz az épület alsó szintjén kialakított, 55 köbméteres ciszternába, amelynek egyik csarnoka a város vízellátását biztosította, a könyöklővel ellátott másik medence pedig a megszomjazott városlakók, vándorok és menedéket keresők számára állt nyitva. A nümphaiont felkeresők egy-egy pilaszterrel közrefogott, öt dór oszloppal tagolt portikusz felől közelíthették meg a vizet. A vízcsarnok 10 méter széles homlokzatát szoborfülkék sora díszítette. Plinius tanúsága szerint az apollóniai nümphaion még az i. sz. 1. században is nevezetes kultuszhely volt. Vélhetően a folyó medrét is megváltoztató földrengésben pusztult el az épület. ### A görög gümnaszion és a római terma Az egykori város déli részén, a kolostortól és a parkolótól kiinduló, nyugat felé vezető lejtős földúton érhető el a görög gümnaszion, valamint a római kori terma, fürdőház. Az odavezető út keleti oldalán egy római kori lakóház alapjai láthatóak, perisztiliumában hatszögű medence maradványaival. Az út jobb oldalán tárták fel a feltehetőleg az . században épített, majd az . században átalakított kétosztatú gümnaszion 20×30 méteres alapjait. Az ásatások során néhány eredeti épületdísz is előkerült, köztük két női fejfaragvány, a gümnaszion legkorábbi tárgyi leletei közül pedig egy díszített fekete kupa (küliksz) és egy metapontioni ezüstdrachma emelkedik ki. A hellenisztikus korban az épület új, opus signinumból kialakított padlót kapott, a helyiségek egyikében pedig egy terrakottakádat tártak fel. A kissé távolabb található római terma eredeti épületét két, mozaikpadlós, apszisos fürdőkamra alkotja. A lebegőpadozatos helyiségeket a hypocaustum néven ismert padlófűtéssel melegítették fel, magát a merülőfürdőt pedig az apszisokban helyezték el. A szomszédos helyiségeket ajtók választották el egymástól, és a feltételezések szerint a későbbi évszázadokban további kisebb fürdőkamrákat toldottak az épülethez. ### A shtyllasi szentély A földút a gümnasziont követően egy modern kori temető mellett elhaladva déli irányba kanyarodik, és a déli városkaput elhagyva a közeli Shtyllasi-dombra vezet fel, ahol a mai Albánia területéről ismert görög kori templomok egyik legnagyobbikának romjai láthatók. Építésének pontos ideje nem ismert, az . század eleje és a 4. század eleje közé tehető, de az körüli évekre való keltezése a legelfogadottabb. A peripterosz típusú dór templomnak csupán 40×19 méteres alapjai és egyetlen oszlopa maradt fenn, de a feltárások során igazolták, hogy a hosszanti oldalain 11-11, rövidebb oldalain pedig 6-6 oszlop keretezte az eredetileg 13 méter magas épületet. Az egyetlen fennmaradt oszlop méretei önmagukban is érzékeltetik az épület monumentalitását: az oszlop magassága 9, átmérője pedig 1,53 méter. A keleti tájolású bejárat egy előcsarnokra (pronaosz) nyílott, amelyet egy további, négy tagból álló oszlopsor választott el a szentélyrésztől, a naosztól. A feltételezések szerint talán ez lehetett a város annyira keresett Apollón-szentélye, de miután az agorától távol esik, a domboldal pedig az egykori Aóosz-torkolat, a tengerpart és a kikötő felé fordul, felmerült annak lehetősége is, hogy Poszeidónnak ajánlották a templomot. ### A középkori Szűz Mária-kolostor Az egykori város területén, annak keleti falánál található a 13. században alapított, de mára szerzetesek nélkül maradt Szűz Mária-kolostor, amely egyben az Apollóniai Régészeti Múzeumnak (Muzeu Arkeologjik i Apolonisë) is otthont adó védett műemlék. Az egykori szerzetesi dormitórium emeletén és egy nyitott földszinti galériában Apollónia múltját bemutató, az ásatások során előkerült szobrokat, mellszobrokat, sztéléket, fegyvereket felvonultató tárlatot rendeztek be. Az épületek és a kerítés falaiban újrahasznosított ókori építőkövek, épülettöredékek láthatóak, a bejárat külső falába pedig ókori sírköveket építettek be. Az épületegyüttes legprominensebb része a kolostor udvarán álló, 1220 körül az ókori romok, különösen a görög színház köveiből felépült templom. Északnyugati tájolású bejárata az exonarthexből nyílik, amelynek külső oldalát állat- és szörnyfaragványokkal díszített oszlopok tagolják. Ugyancsak az exonarthexban látható az épület alatti ciszternával felszíni összeköttetést biztosító kútkáva, amelyet egy dór oszlopfőből alakítottak ki. Az exonarthex templom felőli részén 14. századi freskómaradvány látható, amely egymást követő 13. századi bizánci császárok sorát ábrázolja. Az exonarthexből egy szűk narthex vezet a templom szentélyterébe, naoszába. A hajó fő szerkezeti eleme a kupoladobot megtámasztó négy oszlop. Az elrekesztett szentélyt sokszögalaprajzú apszis zárja le. A templom bejáratával szemközt nyílik a kolostor 14. század elején épült refektóriuma. Korabeli freskói között található az Albánia területéről ismert egyik legteljesebb középkori falfestmény. A templom és a refektórium mellett a kolostor további épületei, a komplexum fala és harangtornya a későbbi évszázadokban keletkeztek. ## Érdekességek - I. sz. 217-ben Apollónia vezetői és lakói lelkesen készülődtek Caracalla római császár fogadására, aki a pártusok legyőzése után a Via Egnatián keresztül készült a Rómába való hazatérésre. Ez alkalommal felújították a Dyrrachiumot Apollóniával összekötő utat, amelynek mentén a császár nevével díszített mérföldköveket helyeztek el, a város emlékérméket veretett – Caracalla azonban időközben merénylet áldozata lett, és soha nem jutott el Apollóniába. Két esztendővel később, 219-ben mindez megismétlődött, ám ezúttal Heliogabalus császár készülődött a város meglátogatására, és az apollóniaiak az újabb mérföldkövek kihelyezésén és emlékérmék veretésén kívül még diadalívet is építettek az agorán. Heliogabalust ugyan nem egy váratlan merénylet akadályozta meg a város meglátogatásában, csak annyit tudni, hogy ismeretlen okokból alig 10 kilométerre Apollóniától, az Apsus partjáról visszafordult Dyrrachium felé. - 1935\. augusztus 14-én éppen az apollóniai romokat akarta meglátogatni az albán hadsereg tábornoka, I. Zogu albán király tanácsadója, Leon Ghilardi, amikor a közeli Fieren áthaladva csoportosulásra lett figyelmes. Miután érdeklődve megállt és kiszállt a kocsijából, a tömegből ismeretlen emberek agyonlőtték, ezzel kitört a fieri felkelés. - Az állampárti Alia-kormány meghívására az 1990 májusában az országba látogató ENSZ-főtitkár, Javier Pérez de Cuéllar hivatalos tiranai programjai mellett ellátogatott Berat városába és az apollóniai régészeti parkba is. Vizitjét az ország demokratizálódásának egyik emblematikus fordulópontjaként értékelték az elemzők.
626,601
Alejandro (dal)
26,443,072
null
[ "2010 kislemezei", "A Mahasz Rádiós Top 40 lista első helyezettjei", "Az év szócikke 2010 verseny jelöltjei", "Kiemelt cikkek", "Lady Gaga", "Lady Gaga-kislemezek" ]
Az Alejandro Lady Gaga amerikai énekesnő harmadik kislemeze harmadik, The Fame Monster című középlemezéről. A dal társproducere és szövegírója RedOne. Összességében egy közepes tempójú europop dal, emelkedő dallamívvel, melyben spanyol akcentust alkalmazott az énekesnő. A dal inspirációja Gaga számára a szex szörnyétől való félelme volt, és arról szól, hogy búcsút vesz eddigi szerelmétől. A kritikusok kiemelték az erős ABBA- és Ace of Base-hatásokat, és nagyrészt pozitív visszajelzéseket tettek a dallal kapcsolatban. Az Alejandro még a hivatalos megjelenése előtt a negyvenedik helyen szerepelt a brit kislemezlistán, a magyar kislemezlistán pedig az ötödik helyet is sikerült elérnie a dalnak, az album megjelenését követő digitális eladások magas számának köszönhetően. A kislemez megjelenése után igen jó helyezéseket ért el Ausztráliában, Németországban, Svédországban és az Egyesült Államokban, ahol ezzel már zsinórban a hetedik Lady Gaga-kislemez került a legjobb tíz közé a Billboard Hot 100 listán. A dal első helyezést ért el Finnországban, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában, Csehországban és Magyarországon is. Az énekesnő előadta a dalt az American Idol kilencedik évadában, 2010. május 5-én. Ezen kívül számos alkalommal látható volt a The Monster Ball Tour nevű koncertsorozatán, melyen egy szexuálisan túlfűtött előadás keretében énekelte el. A dalhoz tartozó videóklip 2010. június 8-án jelent meg, rendezője Steven Klein volt. A klipet Gagának a meleg barátai iránti szeretete és a melegek szerelme iránti csodálata ihlette. A videóban az énekesnő egy csapat katona társaságában látható, miközben énekel és táncol a dalra. Néhány jelenetben Gaga apácaként jelenik meg, egy ágyon fekszik, és leereszt a torkán egy rózsafüzért. Az ágyon egy félmeztelen férfi is látható, aki pisztolyt tart az egyik kezében. Több támadás is érte a videót sötét hangulata miatt, a Katolikus Liga pedig istenkáromlással vádolta az énekesnőt. Steven Klein később tisztázta a helyzetet, és elmondta, hogy a jelenet, amelyben Gaga lenyeli a rózsafüzért, a szentség befogadásának vágyát jelképezi. ## Háttér Gaga kiadója eredetileg a Dance in the Darkot tervezte megjelentetni harmadik kislemezként a Telephone után, az énekesnő azonban ragaszkodott az Alejandro megjelenéséhez, nem törődve a rádióállomások visszafogott érdeklődésével, ami miatt a dal nem tűnt jó választásnak. A Gaga és a kiadója közötti vitát követően végül az énekesnő álláspontja nyert. Saját Twitterén keresztül tett üzenetével egyértelműsítette a helyzetet: „Az Alejandro megy a rádióban. Basszus, annyira jól hangzik, megcsináltuk, kis szörnyeim.” A kislemez 2010. április 20-án került a rádiókhoz az Egyesült Államokban. A Fuse TV-vel készített interjú során Gaga arról beszélt, hogy az Alejandrót a „szex félelmének szörnye” ihlette. ## Kompozíció Az Alejandro egy közepes tempójú, europop és szintipop stílusú dal, melyen az ABBA és az Ace of Base együttesek erőteljes hatása érezhető. Az Ace of Base hatása a dal ütemein, vokálján, dallamán, illetve Gaga latinos akcentussal való éneklésén érezhető. A szavak szinte egybefolynak, a dallamvonal egyre emelkedik. Tartalmaz elemeket Vittorio Monti olasz zeneszerző Csárdás című hegedűdarabjából. A dal a hegedű megszólalásával kezdődik, majd pedig Gaga szomorú hangon az alábbit mondja: „I know that we are young, and I know that you may love me/But I just can’t be with you like this anymore, Alejandro.” („Tudom, hogy fiatalok vagyunk és tudom, hogy talán szeretsz engem/De nem tudok tovább így együtt lenni veled, Alejandro.”) A szám ezt követően vált az europop stílusra jellemző ütemekre. Gaga volt szeretőitől vesz búcsút, s a refrén előtt az alábbi sorokat énekli: „You know that I love you, boy/Hot like Mexico, rejoice!/At this point I’ve got to choose/Nothing to lose.” („Tudod hogy szeretlek, fiú/Forrón, mint Mexikó, hát élvezd!/Ezen a ponton választanom kell/Nincs mit veszítenem.”) A dal végére mindhárom férfinak – Alejandro, Fernando és Roberto – kiadja az útját, és végleg szakít velük. A dal egyenletes 99-es percenkénti leütésszámmal rendelkezik, b-mollban íródott. Gaga hangterjedelme F#<sub>3</sub>-től G<sub>5</sub>-ig terjed. A szám a versszakokban a Hm-D-F#m-Hm-D-F#m akkordmenetet követi. Szövege szerint Gaga latin férfiak egész „háreme” ellen küzd. Számos, az ABBA-ra tett utalás fedezhető fel a dalban, például az együttes 1976-os Fernando című dala Gaga saját bevallása szerint is hatással volt az Alejandróra. ## Kritikai fogadtatás Chris Ryan az MTV-től úgy jellemezte a dalt, hogy „buja, dicsőítő éneke a szerelemnek, mely [idézve a dal szövegéből] ’forró, mint Mexikó’.” Bill Lamb az About.com-tól Madonna 1987-es La Isla Bonita című számához hasonlította a dalt, melyet Gaga szerinte megbolondított a „jelen hangzásával”. Egy másik értékelésben Lamb hozzátette: „Bár az Alejandro nem tartozik Lady Gaga legjobb dalai közé, de egy újabb ékkő a hét nagy sikert aratott kislemezből álló koronáján.” Chava Thomas, a The Argonaut írója negatívan fogadta a számot, amely szerinte „az egyetlen gyenge pont a The Fame Monster albumon”, és hozzátette: „erőltetettnek hat, és a latin hangzás nem áll jól Lady Gagának.” Evan Sawdey, a PopMatters kritikusa szerint a dal refrénjében Gaga hangja Shakiráéhoz hasonlít. Michael Hubbard a MusicOMH-tól azt írta, hogy a dal „rendkívül fülbemászó [...] és lenyűgözően melankolikus”, ezzel szemben Sarah Hajibagheri, a The Times írója szerint az Alejandro az „Eurovíziós dalversenyek selejtjeinek egyike is lehetne”. James Reed, a The Boston Globe írója szintén negatívan értékelte a számot, és idegesítőnek találta, ahogy Gaga „újra és újra elénekli a dal címét, mintha nem lenne jobb mondanivalója”. A dalt szinte minden értékelésében összehasonlították az ABBA és az Ace of Base zenéjével. Sal Cinquemani, a Slant magazin írója az Ace of Base előtti tisztelgésnek tartja a dalt. Stephen Thomas Erlewine, az AllMusic kritikusa szerint a szám egy „modern ABBA-feldolgozás”. John Dolan, a Rolling Stone magazin írója is „kellemes ABBA-szerű” dalnak találta. Scott Plagenhoef a Pitchfork Mediától szintén megjegyezte az ABBA hatását a dalra, ugyanakkor azt írta, hogy „nagyon modernnek hat, mivel az amerikai pop- és hiphopzene manapság nagyban merít az europopból, az elektronikus és dance zenei műfajokból”. Lindsey Fortier a Billboardtól pozitívan értékelte, és az Ace of Base előadásában is ismert Don’t Turn Around című számhoz hasonlíta. Hozzátette: „A dal a végére nem csak Alejandrót, Fernandót és Robertót küldi el – a hallgató is kifelé táncol velük”. Brian R. Fitzgerald a Wall Street Journal napilaptól Madonna Who’s That Girl című dalához hasonlította az Alejandrót. ## Kereskedelmi fogadtatás Az Egyesült Államokban az Alejandro a 72. helyen debütált a Billboard Hot 100 listáján 2010. április 17-én. A legjobb pozíciója az 5. hely lett, így zsinórban már a hetedik Lady Gaga kislemez került a legjobb tízbe az Egyesült Államokban. Gaga a második előadó a lista történetében, akinek az első hét kislemeze mind a legjobb tízbe került, rajta kívül egyedül Monica Arnold R&B énekesnő könyvelhetett el hasonló sikert 1995 és 1999 között. A dal a 35. helyen nyitott a Mainstream Top 40 listán, és 71. pozícióban a Hot Digital Songs listán, miután példányt adtak el a kislemezből a Nielsen SoundScan mérése alapján. Az USA legjobb popdalait összesítő Mainstream Top 40 rádiós játszási listán a 4. helyet érte el legjobbjaként. A Hot Dance Club Songs elnevezésű listán a dal a 40. helyen debütált, majd 2010. július 7-én megszerezte az első helyezést. Az Alejandróból megközelítőleg 2,1 millió példányt értékesítettek digitális úton (a Nielsen SoundScan adatai szerint), ezzel Gaga az egyetlen előadó, akinek zsinórban hét kislemeze is átlépte a kétmilliós eladási határt. Kanadában az Alejandro a 78. helyen szerepelt először a listán 2010. április 4-én, majd 28 helyet ugrott előre, és az 50. helyet foglalta el. 2010. május 8-án érte el legmagasabb helyezését, amely a 4. pozíció volt. 2010\. április 5-én a dal a 49. helyen debütált a hivatalos ausztrál kislemezlistán, a következő héten „a hét csúcsugrójaként” a 28. helyre lépett előre. Az Alejandro legjobb helyezése Ausztráliában a 2. hely volt, mellyel már a hetedik legjobb ötbe kerülő slágere lett az énekesnőnek. Az Australian Recording Industry Association (ARIA) szervezet platinalemez minősítéssel látta el a dalt, a eladott példány elérése után. Új-Zéland Top 40-es kislemezlistáján a dal 2010. április 21-én a 35. pozícióban debütált, a legjobbja pedig a 11. hely volt. A The Fame Monster megjelenésekor az Alejandro a 75. helyen debütált a brit kislemezlistán 2009. november 29-én, a magas digitális eladási számoknak köszönhetően. 2010. május 16-án a dal újra felkerült a listára a 95. helyen, a legjobbja pedig a 7. helyezés volt. Szerte Európában is kimagasló eredményeket könyvelhetett el az Alejandróval az énekesnő. Első helyezést ért el Finnországban, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és Csehországban, míg a legjobb öt közé jutott Ausztriában, Belgiumban (Flandria és Vallónia régiókban egyaránt), Dániában, Franciaországban, Németországban, Írországban, Olaszországban, Hollandiában, Norvégiában, Szlovákiában és Svédországban. Az Alejandro Magyarországon is nagy sikereket ért el a MAHASZ listáin. Az országos, regionális és helyi rádiók leggyakrabban játszott felvételeiből összeálló, a hallgatottság szerinti súlyozásos módszerrel összesített Rádiós Top 40 játszási listán 2010. július 5-én a 33. helyen debütált a dal. Ezt követően több hétnyi középmezőnybeli ingadozó helyezéseket követően 2010. szeptember 20-án, előző heti eredményéhez képest 11 pozíciót javítva szerezte meg az első helyezést. Elsőségét összesen nyolc héten át tartotta. A dal az egyes rádiók játszási számait súlyozás nélkül összesítő Editors' Choice rádiós játszási listán is első helyezett lett, még 2010 július 19-én. Ezzel a Bad Romance-ot követően az Alejandro már a második Lady Gaga-dal, amely mindkét rádiós listán első helyezést könyvelhetett el. A szintén a Mahasz által hetente közzé adott Single (track) Top 10 elnevezésű magyar kislemezlistán az album megjelenését követően, 2009. december 6-án az 5. helyen szerepelt, ami későbbi legjobb helyezése is volt a listán. Ezen kívül a közel száz hazai DJ heti játszási listája alapján készített Dance Top 40 listán egészen a harmadik helyig jutott a dal, s ezzel már a harmadik Lady Gaga-kislemez volt, amely a legjobb három között szerepelt a listán a Poker Face-et és a Bad Romance-ot követően. ## Videóklip ### A videó készítése és bemutatása Az énekesnő 2010 januárjában szereplőket keresett Alejandro szerepére. 2010. március 23-án a Women’s Wear Daily nevű divatlapban megjelent, hogy Steven Klein fogja rendezni a videóklipet, melyet Gaga is megerősített egy interjújában. The Monster Ball nevű turnéjának ausztráliai szakasza során egy ausztráliai rádióállomás, a Melbourne’s Nova 100 interjút készített az énekesnővel, aki ejtett néhány szót a készülő klipről: > „Már nagyon izgatott vagyok az Alejandro klipje miatt, [...] Hamarosan megkezdődnek a forgatások, a rendező kilétét még nem szeretném elárulni, mert túl sok kiderülne belőle. [...] Teljesen megőrült? Sohasem mondanám el magának [a videó koncepcióját]! Hajlandó lennék lehazudni az eget, hogy aztán mind meglepődhessenek. Annyit azonban elárulhatok, hogy nem a Telephone folytatása lesz.” Miután bejelentették, hogy Klein rendezi, Gaga beszélt a videóklippel kapcsolatban: „Nem tudom, hogy fog kinézni a klip, míg el nem készült teljes egészében”, majd hozzáfűzte: „[Steven Klein] nagyon jó barátom, és nagyon kedvelem őt. [...] Nagyon tisztelem a munkásságáért. És nagyon vártuk már, hogy együtt dolgozhassunk, hogy egy divatfotós lencséjén keresztül meséljük el a zenémnek, ennek az életmódnak és divatnak az elképzeléseit”. Az énekesnő beszélt még arról, hogy Klein megérti Gaga „az vagyok, amit viselek” életstílusát, s emiatt ő a hozzá illő rendező. „Ez az egész arról szól, hogy honnan származom, a zene és a színház iránti szeretetemről, a művészetben megjelenő hazugság iránti szeretetemről, és Steven igazán érti, mire gondolok. [...] Gyönyörű klipet készítünk, és már nagyon izgatott vagyok.” 2010 májusában a The Timesnak tett interjújában beszélt a videó koncepciójáról: „A meleg barátaimmal való barátságom tisztaságáról szól, és hogy miért képtelenség a heteró férfiakkal ezt a viszonyt létrehozni. Ez a meleg szerelem ünnepe és csodálata – bevallani az irigységem, hogy micsoda bátorság és kitartás szükséges ahhoz, hogy együtt lehessenek. A klipben a meleg barátaim szerelméért sóvárgok, de ők egyszerűen nem akarnak engem.” 2010\. június 1-jén a Larry King Live műsorban bemutattak a klipből egy rövid, 19 másodperces részletet. A fekete-fehér színvilágú kliprészletben Gagát és táncosai voltak láthatók, miközben többféle katonai jellegű menetelést mutattak be. Kara Warner az MTV-től a klipet a részlet alapján Madonna Vogue című dalához készült videóklipjéhez hasonlította, de hozzátette, hogy Gaga stílusa kemény és férfias, szemben a Vogue-ban látott Madonnával. Gaga a műsorban azt mondta, hogy a klip „homoerotikus katonai témával” rendelkezik. Az Alejandro videóklipjének premierje 2010. június 8-án volt Lady Gaga hivatalos weboldalán és YouTube-oldalán, magyar idő szerint délután hat órakor. ### A klip cselekménye A videó nagy része a Kabaré című Broadway-musical előtt tiszteleg, s ennek megfelelően egy éjszakai lokál a klip nyitóhelyszíne, ahol bóbiskoló katonák láthatók. Az egyik katona harisnyát és magas sarkú cipőt visel, míg az egyetlen ébren lévő társuk a távolba mered. Ezután egy tánckoreográfiával is felérő menetelés következik néhány katonától, majd elkezdődik a dal hegedűszólós bevezető része. Gaga egy temetési menet élén látható, ahogy egy párnára helyezett, szöggel átszúrt szívvel a kezében halad előre – amely „Jézus szívét”, egy katolikus jelképet idéz – a temetés helyszínére, miközben erősen havazik. Ahogy a dal szövege elkezdődik, egy újabb jelenetben Gaga trónon ül, messzelátószerű szemüvegben, fején különös fejdísszel. Kezében füstölgő pipát tartva nézi, ahogy a táncosok előadnak egy precíz koreográfiájú előadást. Gaga ezután a Kabaré egyik szereplője, Sally Bowles szerepében táncol és szexuális együttlétet imitál három férfival, akik csupán alsónadrágot viselnek. A jelenetbe közbeékelve vörös apácaruhába öltözve, egy nagy ágyon fekve jelenik meg az énekesnő, aki később lenyel egy egész rózsafüzért. Gaga ezután egy fehér színű, vörös fordított kereszttel díszített csuklyás köpenyben látható, ez a megjelenése Jeanne d’Arcot idézi. Az énekesnőt körbeálló férfiak többször is a magasba dobják őt. Ezután Gaga egy fekete-fehér jelenetben Liza Minnelli ruhájára emlékeztető öltözetben jelenik meg, aki mellett felvonul az összes férfi, katonai egyenruhába öltözve – ez a rész Bob Fosse koreográfus előtt tiszteleg, aki a Kabaré filmre viteléért Oscar-díjat kapott. A következő jelenetben Gaga M16-os gépkarabélycsövekkel felszerelt melltartóban táncol a katonákkal, majd a nyitójelenetben is látható klubhelyiségben énekel. Ismét Jeanne d’Arc-szerűen jelenik meg, a férfiakkal viaskodik, majd meztelenre vetkőzik, hogy megnyerje őket. A klip végén Gaga ismét az ágyon fekvő apáca képében látható, miközben egy félmeztelen férfi az ágy másik végében aranyszínű pisztolyt szorongat. A kamera az énekesnő arcára közelít, amely elégve megsemmisül. Steven Klein elmondása szerint a klip egy olyan nőről szól, aki nem képes feldolgozni szerelme halálát és nem tud tovább szembenézni a világban dúló brutalitással; lényegében az igaz szerelmünk nélküli életből fakadó fájdalmat akarta megjeleníteni benne. ### A klip fogadtatása James Montgomery, az MTV munkatársa így írt a videóról: „Gaga egy olyan világot teremtett, ami bár nyomasztó, mégis csodálatosan néz ki”. Ugyanakkor egy másik írásában Montgomery hozzátette, „talán az Alejandro az első videó az énekesnőtől, amely nem úgy sült el mint szerette volna”. Kyle Anderson, szintén az MTV-től, számos utalást vélt felfedezni a klipben Madonna karrierjére, azon belül az 1996-os Evita című filmre, illetve a Like a Prayer, a Human Nature és a Vogue videóira. Robert Friedman hollywoodi riporter keményebben fogalmazva azt írta, hogy „GaGa és Klein nem csinált mást, mint visszaöklendezte a Vogue-ot és a Justify My Love-ot”. Randall Roberts a Los Angeles Timestól pozitív véleményének adott hangot; szerinte „senki sem érti jobban Gagánál, milyen irányba kell haladnia a zenének és az ahhoz kapcsolódó vizualitásnak”. Jed Gottlieb, a Boston Herald írója szerint „[A videó] egy komor és szomorú Lady Gagát mutat be. [...] A cselekmény nehezen behatárolható, de annyi biztos, hogy ez nem egy »minden jó, ha a vége jó« jellegű történet”. Devon Thomas, a CBS News írója Madonna 1990-es évek eleji, a Blond Ambition turnéhoz köthető énjéhez hasonlította a videóban látható Gagát, és azt írta, hogy „[a videó] egy vizuális szerelmi üzenet [Madonnának]”. Emellett azt is írta, hogy a klip olyan, mint valami hátborzongató színdarab, és hogy sokkal érettebb az énekesnő előző klipjénél, amely a Telephone számhoz készült. Jen Dose a National Posttól ezt írta: „Habár már kissé elegem van Lady Gagából [...], nem tagadhatom, hogy ez a nő egymaga visszahozta a zenei videók körébe az »esemény« fogalmát. Gaga új videója [...] tele van őrülettel, amelyet elvárunk tőle. Olyan mint egy nyolc percnél is hosszabb adózás Madonnának, megbolondítva néhány homoszexuális náci katonával”. Julie Moult, a Daily Mail írója azt írta, hogy Gagát a videót látva egy valamivel biztos nem lehet megvádolni: hogy félénk, visszahúzódó természet lenne. Az amerikai Katolikus Liga a Vallásért és a Polgári Jogokért nevű katolikus szervezet kritizálta a videót a vallásos elemek használata miatt. Egy, az MTV-nek adott interjúban Steven Klein így reagált erre: „A vallásos szimbólumoknak semmiféle negatív színezete nincs, csupán a karakter harcát fejezi ki a világ sötét erői és a lelki üdvözülés között vívódva. Végül a klip végén apácává válik – szemei és szája azért tűnik el, mert lemond az érzékeiről, amelyek ebben a gonosz világban kísérték, és továbblép [...]”. Klein hozzátette, hogy a jelenet, amelyben Gaga lenyel egy rózsafüzért, a szentség befogadásának vágyát jelképezi. Katy Perry énekesnő Twitter-oldalán ezt írta a klipet látva: „Az istenkáromlással való szórakoztatás olyan olcsó húzás, mint amikor egy komikus fingós vicceket mesél”. Perry-t ezután azzal kezdték vádolni, hogy ezt egy Lady Gaga elleni támadásnak szánta, de Perry az NRJ Radiónak adott interjújában tisztázta a helyzetet, és elmondta, csupán annak akart hangot adni, hogy ő ilyesmit sohasem csinálna, mint amit Gaga az Alejandro klipjében. ## Élő előadások A 2009-től 2011-ig tartó, The Monster Ball nevű második önálló turnéján Gaga minden koncertjén előadta az Alejandrót. Ez a negyedik az előadott dalok listáján. Ezüst színű, testhez simuló egyrészes ruhában éneklte, és az előadásban nagy szerepet kapott két férfi táncosa is, akik többször a magasba emelték őt, és hármas szexet imitáltak vele. Az amerikai Kalifornia állambeli San Diegóban Gaga beépítette a város nevét a dal szövegébe, és később megjegyezte: „Szerencsém van, hogy San Diego rímel Fernandóval és Alejandróval”. Ted Shaw, a Windstor Star napilap írója azt mondta, hogy az Alejandro a Teeth és a Monster című dalok előadásával együtt megmutatta Gaga szexuális kisugárzását. Jeremy Adams, a Rolling Stone írója a dal túlfűtött előadására utalva azt írta, hogy ez egyike volt „annak a sok pillanatnak, [...] amelyek megdöbbentették a szülőket a közönségben”. Jim Harringtont, a San Jose Mercury News íróját egy erotikus táncosnőre emlékeztette az énekesnő az Alejandro közben. 2010\. április 20-án Tokióban Gaga előadta a dalt egy, a MAC kozmetikai cég AIDS-megelőzést és kutatásokat támogató kampányának keretében tartott rendezvényen. Fehér csipkeruhában, fátyollal a fején, egy hagyományos japán esküvő által inspirálva érkezett a színpadra. Az előadást Speechless című dalának egy rövid részletével nyitotta, és ezután kezdte énekelni az Alejandrót. Az előadás közben egyik, szemmel láthatólag hintőporral teleszórt táncosa fel is emelte. A dal végén Gaga háttal dőlt a zongorának, két férfi táncosa pedig heves csókolózásba kezdett. Gaga az Alejandro után még a Bad Romance-ot is előadta. A Bad Romance szolgált az Alejandro felvezetésére, amikor Gaga az American Idol kilencedik évadának 2010. május 5-ei adásában lépett fel (a felvétel 2010. április 28-án készült). Fekete ruhát és arcát nagyrészt elfedő fekete fátyolt viselt. A Bad Romance zongorán előadott részlete után megszólalt az Alejandro elején hallható hegedűszó, és Gaga elkezdte énekelni a dalt, miközben félmeztelen férfitáncosok vették körül. Az előadás felénél Gaga ledobta a fátylat, majd vonaglani kezdett a színpadon fekve. Az előadás egésze gazdag volt táncban, és mesterséges köd lepte be a színpadot. Gaga az utolsó refrén előtt zongoráján is előadott egy latinos hangzású zenei motívumot. Larry Carroll az MTV-től „energikusnak” nevezte az előadást. Brian R. Fitzgerzald, a Wall Street Journal írója szerint Gaga egy „átkozottul tehetséges” előadónak bizonyult. Luchina Fisher az ABC Newstól azt mondta, hogy Gaga ez alkalommal idézte meg eddig leginkább Madonnát előadásai közül. ## A kislemez dalai és formátuma - Digitális letöltés 1. Alejandro – 4:34 - The Remixes EP 1. Alejandro (Afrojack Remix) – 4:48 2. Alejandro (Rusko's Papuseria Remix) – 3:53 3. Alejandro (Dave Audé Remix) – 7:15 4. Alejandro (Skrillex Remix) – 5:49 5. Alejandro (Kim Fai Remix) – 7:20 6. Alejandro (The Sound of Arrows Remix) – 3:57 7. Alejandro (Bimbo Jones Remix) – 6:40 8. Alejandro (Kleerup Remix) – 5:22 - Francia CD kislemez 1. Alejandro (Radio Edit) – 3:58 2. Alejandro (Dave Audé Radio Remix) – 3:51 3. Alejandro (Bimbo Jones Radio Edit Remix) – 3:19 - Brit CD kislemez 1. Alejandro – 4:34 2. Alejandro (Dave Audé Remix) – 7:15 - Brit 7"-es képes hanglemez 1. Alejandro – 4:34 2. Alejandro (Bimbo Jones Remix) – 6:40 - Brit iTunes csomag 1. Alejandro – 4:34 2. Alejandro (videóklip) ## Slágerlisták ### Slágerlistás helyezések ### Helyezések a Mahasz listáin ### Év végi összesített listák ### Első helyezések ## Minősítések és eladási adatok ## Megjelenések ## Közreműködők A The Fame Monster albumborítója alapján - Lady Gaga – vokál, dalszöveg, társproducer - Eelco Bakker – hangmérnök - Robert Orton – hangkeverés - RedOne – producer, dalszöveg, zeneszerző, hangmérnök - Johnny Severin – felvétel ## Fordítás ## Külső linkek - Videó: Lady Gaga Alejandro előadása az American Idol-ban MTV.com [Lady Gaga](Kategória:Lady_Gaga "wikilink") [Lady Gaga-kislemezek](Kategória:Lady_Gaga-kislemezek "wikilink") [2010 kislemezei](Kategória:2010_kislemezei "wikilink") [Az év szócikke 2010 verseny jelöltjei](Kategória:Az_év_szócikke_2010_verseny_jelöltjei "wikilink") [Kiemelt cikkek](Kategória:Kiemelt_cikkek "wikilink") [A Mahasz Rádiós Top 40 lista első helyezettjei](Kategória:A_Mahasz_Rádiós_Top_40_lista_első_helyezettjei "wikilink")
311,540
Harisnyagyártás
26,620,769
null
[ "Ruházat", "Textilipar" ]
A Harisnyagyártás és a zoknik készítésükhöz használt gépek lényegében azonosak. Csupán a női finomharisnyák gyártásához szükségesek elvi működésüket tekintve nem, de szerkezetükben sok tekintetben eltérő berendezések. Harisnyákat és zoknikat alapvetően kétféle módszerrel gyártottak/gyártanak: síkban kiterítve és körkötéssel. Az első kötőgépek csak síkban kötött lapok készítését tették lehetővé, de már William Lee kidolgozta azt a módszert, amellyel gépén a síkban kiterített harisnyaformán a sarok és az orr kötéssel kialakítható volt. Végülis ennek az eljárásnak a fokozatos tökéletesítése vezetett a ma is ismert síkhurkológép, a feltalálójáról cotton-gépnek nevezett gép kifejlesztéséhez, amelyen – a megfelelő helyeken alkalmazott szélességnövelő szaporítások és keskenyítő fogyasztások (azaz szaknyelven: idomozás) alkalmazásával – a síkban kiterített harisnya tökéletes formájában készíthető el. Ennek hosszanti összevarrásával létrehozható a lábformának megfelelő, most már zárt „cső” alakú termék. A síkhurkolt harisnya jellegzetessége a termék teljes hosszában hátul végighúzódó varrat. Ennek esztétikai jelentősége is volt, mert szépen kiemelte a karcsú női láb esztétikus formáját. Ha viszont a harisnyaszár hordás közben elcsavarodott a lábon, ez az elferdült varrat nagyon rontott az összhatáson. A harisnyaszár készítésére alkalmas első körkötőgépet 1767-ben Samuel Wise szerkesztette meg. Ez már nem síklapú, hanem cső alakú kelmét készített. Az első olyan körkötőgép, amely már arra is alkalmas volt, hogy a harisnya sarkát és orrát is kialakítsa, az amerikai William H. MacNary nevéhez fűződik (1866). Voltaképpen ennek a gépnek az utódai azok a rendkívül bonyolult automata gépek, amelyek manapság szinte ontják magukból a legkülönfélébb célra szolgáló és különböző mintázatokkal készülő termékeket. Ezeken egy-egy nyers zokni vagy harisnya néhány perc alatt elkészül és csak az orrhegyet kell rajtuk lezárni és a kikészítő műveleteket (például méretrögzítő formázást, esetleg a színezést) kell utólag végrehajtani. A harisnya vagy zokni kötése körkötőgépen is a szárnál, mégpedig az annak felső részén kialakítandó szegélynél kezdődik. A kötést és az orrhegy lezárását követően a harisnyát vagy zoknit esetleg színezik (hacsak nem már eleve színes fonalból kötötték), azután a lábformához igazodó fémformára (formalábra) húzva, hőkezeléssel megadják a végső formáját. ## Síkban kiterített harisnya készítése Az első kötőgépek csak síkban kötött lapok készítését tették lehetővé, de már William Lee kidolgozta azt a módszert, amellyel gépén a síkban kiterített harisnyaformán a sarok és az orr kötéssel kialakítható volt. Végül is ennek az eljárásnak a fokozatos tökéletesítése vezetett a ma is ismert síkhurkológép, a feltalálójáról cotton-gépnek nevezett gép kifejlesztéséhez, amelyen – a megfelelő helyeken alkalmazott szélességnövelő szaporítások és keskenyítő fogyasztások (azaz szaknyelven: idomozás) alkalmazásával – a síkban kiterített harisnya tökéletes formájában készíthető el. Ennek hosszanti összevarrásával létrehozható a lábformának megfelelő, most már zárt „cső” alakú termék. Síkhurkológépen a harisnya kötése a szegélynél kezdődik, amit egy már elkészült kelmeszakasznak a tűkre való visszaakasztásával kétrétegűvé tesznek, hogy a harisnyának ez a része erősebb legyen (bírnia kell a harisnyakötő kapcsainak igénybevételét). A kötés a szárral folytatódik, amit fogyasztásokkal több lépcsőben elkeskenyítenek, hogy a lábszár alakjához idomuljon. A szár rész elkészülte után szaporítással, majd fogyasztással kialakítják a sarkat. Ezt a lábfej kötése követi, ami azután ismét fogyasztásokkal az orrhegy kiképzésével zárul. Ennek a meglehetősen komplikált, a hossztengelyére teljesen szimmetrikus formának a létrehozását – amit ezen kívül az is bonyolít, hogy a sarok és az orrhegy helyén vastagabb fonallal meg kell erősíteni a kelmét, hogy a viselésben jelentkező nagyobb koptató igénybevételnek jobban ellenálljon – a 20. századra teljesen automatizálták és olyan gépeket konstruáltak, amelyeken egymás mellett egy időben akár 48 harisnya is készülhetett. Megoldották azt is, hogy a gépen különböző szín- és kötésmintázatok is készülhessenek, így nem csak sima, hanem gazdagon díszített harisnyák is köthetők voltak rajta. Ezeken a síkhurkológépeken eleinte főleg pamutból, gyapjúból és selyemből készítettek harisnyákat, nők, férfiak és gyermekek számára, hosszú harisnyákat, térdharisnyákat és zoknikat egyaránt. Óriási esemény volt a 20. század elején a viszkózfonal (az ún. „műselyem”) megjelenése a harisnyagyártásban, ami nagy mértékben fellendítette a női harisnyadivatot. Elterjedését követően a női harisnyák főleg ebből készültek. Kétségtelen hátránya azonban abban jelentkezett, hogy sérülékenysége miatt könnyen elszakadt, ha a harisnya bármibe beleakadt, ami csúnya esztétikai hibához, szemfutáshoz vezetett. Minthogy ez viszonylag gyakran előfordult, ki is alakult az ennek javítására épült szemfelszedés szolgáltató iparága. A harisnya ugyanis túl drága volt ahhoz, hogy emiatt csak úgy eldobják. Forradalmi újdonságnak számított az 1950-es években a nylonharisnya megjelenése, amelynek nagy előnye volt, hogy sokkal erősebb, mint a viszkózselyem, ezért a belőle készült harisnya sokkal tartósabb is volt. A síkhurkolt harisnya jellegzetessége a termék teljes hosszában hátul végighúzódó varrat. Ennek esztétikai jelentősége is volt, mert szépen kiemelte a karcsú női láb esztétikus formáját. (Ha viszont a harisnyaszár hordás közben elcsavarodott a lábon, ez az elferdült varrat nagyon rontott az összhatáson.) A síkhurkolt harisnyákat a 20. század ötvenes éveitől gyakorlatilag teljesen kiszorították a sokkal nagyobb termelékenységgel és változatosabb mintázatokkal készíthető körkötött harisnyák, ma már cotton-gépen csak kivételes esetekben, kifejezetten luxustermékek gyanánt készítenek női finomharisnyát. ## Körkötött harisnya és zokni A harisnyaszár készítésére alkalmas első körkötőgépet 1767-ben Samuel Wise szerkesztette meg. Ez már nem síklapú, hanem cső alakú kelmét készített. Az első olyan körkötőgép, amely már arra is alkalmas volt, hogy a harisnya sarkát és orrát is kialakítsa, az amerikai William H. MacNary nevéhez fűződik (1866). Voltaképpen ennek a gépnek az utódai azok a rendkívül bonyolult automata gépek, amelyek manapság szinte ontják magukból a legkülönfélébb célra szolgáló és különböző mintázatokkal készülő termékeket. Ezeken egy-egy nyers zokni vagy harisnya néhány perc alatt elkészül és csak az orrhegyet kell rajtuk lezárni és a kikészítő műveleteket (például méretrögzítő formázást, esetleg a színezést) kell utólag végrehajtani. A harisnya vagy zokni kötése körkötőgépen is a szárnál, mégpedig az annak felső részén kialakítandó szegélynél kezdődik. Harisnyák esetében itt is visszaakasztott, kétrétegű szegélyt készítenek a harisnyatartóhoz való illesztéshez, vagy rugalmas fonalat kötnek be a felső szegélybe, ezzel feleslegessé téve a harisnyatartót – ez az ún. combfix harisnya. Ez a rugalmas szakasz sok esetben csipkés vagy fodros kiképzésű. A zoknikon mindig rugalmas szegélyt alakítanak ki, akár megfelelő - szerkezeténél fogva rugalmas - kötésmóddal, csak az alapfonalból, akár gumi- vagy gumirugalmas szintetikus fonal (elasztánfonal) bekötésével. Sok esetben itt is visszahajtott, rugalmas szegélyt alkalmaznak. A szegély kötését követi a cső alakú szár rész, majd a sarok elkészítése. A harisnya szárát a lábszár formájához némileg igazítva, a boka felé kissé keskenyítve készítik el, amit a kötött szemek méretének változtatásával hoznak létre. A fentebb már említett szemfutás veszélye ezeknél a harisnyáknál is fennáll, de körkötőgépen készíthető olyan kötésmód (ennek angol eredetű fantázianeve: micromesh), amely az esetleges fonalsérülésből származó szemfutást csak néhány szemre korlátozza, így nem keletkezik hosszan lefutott szem, csak viszonylag kis lyuk – ez azonban láthatatlan módon utólag sajnos már nem javítható. A körkötött harisnya technikailag legérdekesebb része a sarok és az orr kialakítása, amit itt is fogyasztással (a működő tűk számának csökkentésével) és szaporítással (a fogyasztás során működésen kívül helyezett tűk újbóli működésbe helyezésével) oldanak meg. Ez a művelet csak a henger alakú tűágy egyik felére korlátozódik, az átellenes oldalon a szemképzés ezalatt szünetel, így a cső alakú kelmén zsákszerű kidudorodás keletkezik. (A fogyasztás-szaporítás helye a kész harisnya sarkán, orrán kétoldalt egy-egy látható vonal alakjában megfigyelhető. Mivel a fogyasztás és szaporítás kivitelezésére különböző műszaki megoldásokat fejlesztettek ki, ezek az ún. fogyasztási vonalak gyártmányonként különböző alakúak lehetnek.) A sarok elkészülte után következik a szintén cső alakú lábfej rész kötése, majd ehhez csatlakozik az orrhegy, amit ugyanolyan módon állítanak elő, mint a sarkat. Az orrhegy kötésével befejeződik a kötőgépen végzett műveletsor, az orrhegy utáni nyitott részt utólag varrással zárják le. A legjobb minőségű orrlezárást egy speciális varrattal, ún. láncolással végzik (ezt német eredetű szóval „kettlizésnek” is nevezik). Ez a varrat a lábujjak fölött helyezkedik el és olyan szoros, hogy nem engedi a szemek kibomlását, de ugyanakkor olyan lapos is, hogy a viselésben nem zavar, nem nyomja a lábat. Nagyon kényes esetekben az orrhegy kiképzése olyan is lehet, hogy ez a varrat a talp felőli oldalra, a lábujjak alá kerüljön. Vannak egyébként olyan finomharisnya-körkötőgépek, amelyek az orrlezárást is automatikusan elvégzik. Ilyen harisnyáknál a varrás elmarad, de az orrhegynél egy kis összehúzott kelmecsomó keletkezik. Ma már vannak olyan zoknikötőgépek is, amelyeken az orrhegy lezárása magán a kötőgépen, automatikusan megy végbe. Ehhez a cső kör alakú végződéséből két félkört képeznek, amelyeket a gép egymás mellé illeszt és összedolgoz. Ez tökéletesen sima záródást eredményez. Ez a műveletsor ma már teljesen automatizált, számítógéppel vezérelt, nagy mintázó képességű gépeken folyik. A harisnya- és zoknikötő gépek között találjuk a mai kötőipar talán legbonyolultabb berendezéseit. A harisnya-körkötőgépeket különböző átmérőkben készítik, annak megfelelően, hogy milyen nagyságú termékek gyártására szolgálnak. A gépek finomsága – azaz a körkerület mentén mért hosszegységre, az 1 hüvelykre (25,4 mm) eső tűk száma – attól függ, hogy vastagabb vagy vékonyabb harisnya ill. zokni előállítására szolgálnak. A női finomharisnyák készítésére szolgáló tűk vékonyabbak és nagyon sűrűn helyezkednek el, a zoknikötő gépeken – a termék jellegének megfelelően – vastagabb és ritkábban elhelyezkedő tűket találunk. A kötést és az orrhegy lezárását követően a harisnyát vagy zoknit esetleg színezik (hacsak nem már eleve színes fonalból kötötték), azután a lábformához igazodó fémformára (formalábra) húzva, hőkezeléssel megadják a végső formáját (ez a formázás művelete). Az egész gyártási folyamatra - de főleg a színezésre vonatkozólag – érvényesíthetők az OEKO-TEX szigorú elírásai; az erre vonatkozó tanúsítást egyes kereskedelmi cégek meg is követelhetik. A poliamidfonalak használatának elterjedésével lehetővé vált a sarok és az orrhegy egyszerűbb kialakítása, mert a poliamid hőre lágyuló anyag, azaz melegen jól alakítható és hirtelen lehűtve új alakját véglegesen megtartja (hőrögzítés). Ezt az olcsóbb kategóriájú női finomharisnyák gyártásban úgy használják ki, hogy az egyszerű, egyenes cső alakú harisnyát a formalábra húzzák és itt veszi fel a kívánt alakot, amit a felmelegítést követő hirtelen lehűtés ebben az állapotban tartósan rögzít. Ezeken tehát fogyasztási vonal nem látható. Manapság a körkötött harisnyák és zoknik uralják a piacot, mert ezek rendkívül nagy termelékenységgel, változatos mintázatokkal, különféle kelmeszerkezetekkel (a sima kötésen kívül színes mintákkal, csipkeszerű kötésmóddal, plüss felülettel stb.) készíthetők. ## A lábtyű A lábtyű a kesztyűhöz hasonló kialakítású, amit a lábra lehet húzni és ujjai ennek megfelelően a lábujjaknak megfelelő méretűek és elrendezésűek. Készítésük lényegében az ötujjas kötött kesztyű készítésével egyezik meg és a modern kesztyűkötőgépek többnyire rendelkeznek azzal a műszaki megoldással, ami rajtuk lábtyű előállítását is lehetővé teszi. Ezek síkkötőgépek, amelyek két tűágyán cső alakú kelme köthető, de az öblös sarok kialakítására ezeken nincs mód, ezért azt a kötést követő formázással közelítik meg.
85,516
Hongkong zászlaja
24,989,931
null
[ "Az év szócikke 2011 verseny jelöltjei", "Hongkong", "Kiemelt cikkek", "Nemzeti zászlók" ]
Hongkong zászlaja (hagyományos kínai:中華人民共和國香港特別行政區區旗, egyszerűsített kínai: 中华人民共和国香港特别行政区区旗, pinjin: Zhōnghuá Rénmín Gònghéguó Xiānggǎng Tèbié Xíngzhèngqū Qū qí, magyaros átírással: Csunghua Zsenmin Kunghokuo Hsziangkang Töpie Hszingcsengcsü Csü csi, szó szerinti fordításban: a Kínai Népköztársaság Hongkong Különleges Igazgatású Terület zászlaja) vörös alapon egy stilizált fehér orchideavirág (Bauhinia blakeana), szirmain vörös csillagokkal. Tervét 1990. április 4-én, a hetedik Országos Népi Gyűlés harmadik ülésszakán fogadták el. A zászló pontos használatát Pekingben a Kínai Állami Tanács 58. tanácsülésén foglalták törvénybe. A zászló megjelenítését Hongkong alkotmányában, használatának és gyártásának előírásait, a használatának illetve a meggyalázásának tilalmára vonatkozó rendelkezéseket a Területi zászló és területi jelképek rendeletében rögzítették. A zászlót hivatalosan 1997. július 1-jén használták először annak alkalmából, hogy Hongkong visszakerült Kínához. ## Kinézete ### Szimbolikája A zászló szimbolikája kulturális, politikai és vallási jelentést is hordoz. Az alapszín maga is jelentős, a vörös a kínai nép ünnepi színe és a nemzeti öntudat kifejezője. A szín azonos a kínai zászló alapszínével, ez a korábban gyarmati helyzetben lévő Hongkong és Kína újraegyesítését szimbolizálja. A vörös és fehér színek az egy ország – két rendszer elnevezésű politikai alapelvet jelentik. A Bauhinia blakeana orchidea, melyet Hongkongban fedeztek föl, szintén eme kettősség jelképezője. A zászló elfogadását megelőzően az alkotmány tervezőbizottságának elnöke a következő szavakkal magyarázta a zászló külsejének jelentőségét az Országos Népi Gyűlés előtt: ### Kinézete A hongkongi kormány meghatározta a méretbeli, színbeli és gyártásra vonatkozó paramétereket, melyek alapján a zászló elkészíthető. A négyszög alakú zászló háttere vörös, ugyanolyan árnyalatú, mint a kínai zászlóé. Hosszának és magasságának aránya 3:2. Közepén a Bauhinia blakeana ötszirmú stilizált ábrája látható. Ha a virágot kör alakban ábrázoljuk, annak átmérője 60%-a a zászló teljes magasságának. A szirmok egyenletesen terülnek szét a zászló középpontja körül, kifelé sugárzó, az óramutató járásával megegyező irányban. Minden szirom közepén egy-egy ötágú vörös csillag, a kommunizmus és szocializmus jelképe helyezkedik el egy, a virág közepétől induló vonással, melyek a virág porzójaként tűnnek fel. A vörös vonások minden szirmot elfeleznek. A zászló fejrésze, mellyel a zászlórúdra felhúzható vagy felerősíthető, fehér színű. ### Méretezése A zászló nyolc hivatalos méretben készíthető. Ha egy zászló nem felel meg ezen méretbeli előírásoknak, át kell méretezni a hivatalos méreteknek szerint. ### Színezése A következők a hongkongi zászló megközelítő színei eltérő színrendszerekben. A HTML/RGB kódokat, a CMYK megfelelőket, illetve a színárnyalatokat és a Pantone egyenértékeseket külön megjelenítve. ### Előállítása A Területi zászló és területi jelképek rendeletében rögzítették, hogy a hongkongi zászlót csak a rendeletben előírtak alapján lehet készíteni. Ha egy zászló nem a rendelet alapján készül, az igazságügyi államtitkár kérvényezheti a kerületi bíróságon, hogy az az adott gyártót vagy gyártócéget eltiltsa a zászlókészítéstől. Ha a kerületi bíróság is egyetért abban, hogy a zászlók nem megfelelőek, a bíróság ítéletet hozhat arról, hogy a zászlókat, és az alapanyagokat, melyeket felhasználtak a gyártás során, a kormány elkobozza. ## Története ### Történelmi zászlók Hongkong visszacsatolását megelőzően Hongkong zászlaja a kék gyarmati zászló volt. A gyarmati Brit Hongkong zászlaja számos változáson esett át az utóbbi másfél század során. 1843-ban alkottak meg egy Hongkongot reprezentáló pecsétet. A pecséten egy helyi vízparti jelenet látható; elején három kereskedő a termékeivel, egy vitorláshajó és középen egy dzsunka, míg a háttérben kúpos hegyek és felhők. 1868-ban készült el a kék gyarmati zászló, melyen ez a pecsét látható, de a tervet Richard Graves MacDonnell hongkongi kormányzó elutasította. 1870-ben a gyarmati titkár elé vittek egy kék lobogós gyarmati zászlót, melyen a H. K. kezdőbetűk fölött egy fehér korona állt. Három évvel később a betűket elhagyták és színes korona került fölé. Tisztázatlan, hogy a pecsét hogyan nézett ki abban az időszakban, de valószínűleg a helyi jelenet nélküli lehetett. Valamilyen koronát ábrázolhatott, a H. és K. betűk pedig vagy ott voltak alatta, vagy nem. 1876-ban a haditengerészet jóváhagyásával a vízparti jelenet visszakerült a kék lobogóra. 1955-re a helyi jelenetet átdolgozták. Hasonlított a korábbi pecséthez, de kissé alacsonyabb volt a nézőpontja, és bal oldalán valósághűbb hegy volt. A hegy, a hajó és a dzsunka feltűnőbb lett és kidomborodott. Hongkong címerét 1959. január 21-én fogadta el a londoni Címerhivatal (College of Arms). A zászlót még abban az évben átdolgozták, és az új címer került a kék gyarmati lobogóba. Ezt a változatot használták 1959-től egészen az 1997-es visszacsatolásig. ### Jelenlegi zászló Mielőtt Hongkongot visszacsatolták Kínához, pályázatot indítottak a hongkongi lakosok között, hogy vegyenek részt az új zászló kiválasztásában, melyre több mint beadvány érkezett. Tao Ho építész egyike volt az új zászlót kiválasztó zsűrinek. Állítása szerint a tervek között volt néhány humoros, illetve politikai indíttatású is. „Egy zászlóterv egyik oldalán sarló és kalapács, a másik oldalán dollárjel (\$) volt.” Végül a zsűritagok hat döntős tervet választottak ki, de ezeket Kína mind visszautasította. Később Hót és társait kérte fel az állam, hogy új javaslatokat tegyenek. Ho ihletet keresve egy kertben sétálgatott. Felszedett egy Bauhinia blakeana virágot, észrevette öt szirmának szimmetriáját és hogy kanyarodó mintái milyen erőteljes érzést váltanak ki belőle. Ez vezette Hót arra, hogy a virág jelképezze Hongkongot a zászlóban. Tervét 1990. április 4-én fogadták el a hetedik Országos Népi Gyűlés harmadik ülésszakán, és 1997. július 1-jén röviddel éjfél után vonták föl hivatalosan először a Kínához való visszacsatolás alkalmából. A kínai zászlóval együtt húzták föl, miközben a kínai himnusz szólt. Az angol és a gyarmati zászlót éjfél előtt, éjjel 11 órakor vonták be. ## Zászlóprotokoll Hongkong zászlaja minden nap lobog az elnöki rezidenciától a hongkongi repülőtéren át Hongkong minden egyes határátkelőhelyén és belépési pontján. A főbb kormányhivatalokon és kormányépületeken munkaidőben látható. Más állami épületek – kórházak, iskolák, kulturális intézmények – olyan események alkalmából húzzák fel a zászlót, mint a Kínai Népköztársaság kikiáltásának évfordulója (október 1.), a Hongkong Különleges Igazgatási Terület létrehozásának napja (július 1.) és az új év napja. A zászlót reggel 8 órakor húzzák föl, és este 6 órakor vonják be. Mindkét folyamatot lassan kell elvégezni, felvonásnál a zászlónak el kell érnie a zászlórúd legtetejét, levonásnál pedig nem érheti a földet. Zord időjárási körülmények esetén nem feltétlen szükséges felhúzni. Az olyan zászlók, melyek megsérültek, kifakultak, megrongálták azokat, vagy egyéb módon kifogásolhatóak, nem használhatók. ### A kínai zászló mellett Amikor a kínai zászlót Hongkong zászlajával azonos helyen húzzák föl, a nemzeti zászlónak a területi zászló fölött, vagy legalábbis feltűnőbb helyen kell állnia. A területi zászló kisebb kell hogy legyen, és a nemzeti lobogótól balra helyezhetik el. Amikor a zászlók egy épület belsejében vannak, a bal és jobb oldalt az határozza meg, hogy egy a falnak háttal álló és a zászlók felé néző személy bal és jobb oldalát veszik alapul. Épületen kívül az épület előtt álló személy a bejárat felé tekintve határozza meg a két oldalt. A nemzeti zászlót mindig a területi zászló előtt kell felhúzni, és a területi zászló után kell levonni. ### Félárbócon Hongkong zászlaját félárbócra kell ereszteni a következő személyek halálának gyászának jeleként: - Kína elnöke - az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának elnöke - Kína miniszterelnöke - a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület elnöke - azon személyek, akik jelentősen hozzájárultak Kína érdekeihez, és a Központi Népi Kormány javasolja az elnöknek - azon személyek, akik jelentősen hozzájárultak a világbékéhez vagy az emberiség fejlődéséhez, és a Központi Népi Kormány javasolja az elnöknek - azon személyek, akikről az elnök úgy határoz, hogy jelentős hozzájárulást nyújtottak Hongkong részére, vagy akik esetében az elnök úgy véli, hogy helyénvaló Emellett a zászlót akkor is félárbócra ereszthetik, amikor a Központi Népi Kormány javasolja ezt az elnöknek, illetve az elnök úgy határoz, hogy helyénvaló ezt tenni, különösen komoly események, természeti csapások okozta nehézségek idején. Amikor egy zászlót félárbócig húznak fel, először fel kell húzni a zászlórúd tetejéig, majd visszaengedni addig a pontig, hogy a zászló teteje és a zászlórúd teteje közötti távolság a zászlórúd hosszának egyharmada legyen. Félárbócról való leeresztés esetén szintén először fel kell húzni a lobogót a rúd tetejéig, majd onnan leengedni. ### A zászló használatának tiltása és meggyalázása A Területi zászló és területi jelképek rendeletében rögzítették, milyen cselekmények tiltottak a zászlókkal kapcsolatban, illetve hogy tiltott annak meggyalázása, valamint azt, hogy büntetendő cselekedetnek minősül a zászlók tiltott használata és meggyalázása. A rendelet szerint egy zászló nem használható hirdetésben vagy védjegyként, és „nyilvánosan és szándékosan történő égetése, megrongálása, összefirkálása, bemocskolása vagy megtiprása” zászlógyalázásnak minősül. A rendelet ugyanezen előírásokat tartalmazza a kínai nemzeti zászlóra vonatkozóan is. A rendelet az elnök számára lehetővé teszi, hogy további megkötéseket tegyen a zászló használatával kapcsolatosan. 1997-ben hozott döntésében az elnök meghatározta, hogy a zászló, a pecsét vagy a jelvény bármilyen társadalmi szervezet (értve itt bármilyen cég, kereskedelmi szervezet és egyéb szervezet tevékenységeit) által történő felhasználása tiltott, kivéve ha arra előzetesen engedélyt kértek. 1999-ben hoztak először ítéletet zászlógyalázás miatt. A tiltakozó Ng Kung Siu és Lee Kin Yun a „szégyen” szót írta a nemzeti és a hongkongi zászlóra, amiért a rendelet értelmében elítélték őket. A hongkongi ítélőtábla elutasította a döntést, kimondva, hogy a rendelet szükségtelen megszorításokat tartalmaz a szólásszabadsággal, illetve az alkotmánnyal és a polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezménnyel szemben. További fellebbezést követően azonban a hongkongi legfelsőbb bíróság támogatta az eredeti ítéletet. Véleményük szerint a rendelet megkötései helytállóak a szólásszabadságot tekintve abban a vonatkozásban, hogy a zászlók védelmének szerepe van a nemzeti egységben és területi integritásban, ezért alkotott meg egy megkötést az egyének üzeneteinek kifejezésének ilyen módjával szemben, de a megkötés nem akadályozza ezen üzenetek más módon való kifejezését. Leung Kwok-hungot, a Törvényhozó Tanács egyik tagját és hongkongi politikai aktivistát 2001 februárjában – még a törvényhozásban való tagságát megelőzően – megbírságolták a zászló bemocskolása miatt. Három ízben ítélték el zászlógyalázás miatt, két esetben a visszacsatolás harmadik évfordulóján, 2000. július 1-jén, valamint pár nappal később, július 9-én elkövetett tettei miatt, amikor a Választási Bizottság (egy 800 fős elnökválasztó testület) megválasztása ellen tiltakozott. Leungot végül 3000 hongkongi dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték. 2011\. szeptember 20-án a 74 éves Zhu Rongchang kínai farmert három hét börtönre ítéltek, amiért felgyújtott egy kínai zászlót Hongkongban. Zhu nem ismerte el bűnösségét a zászlógyalázásban, állítása szerint csupán a szólásszabadsághoz való jogát gyakorolta. A férfit azzal vádolták meg, hogy július 22-én nyilvánosan és szándékosan felgyújtotta a kínai zászlót a turisták által is közkedvelt hongkongi Golden Bauhinia téren. A jelentések szerint Zhu az első, akit zászlógyalázás bűntette miatt börtönbe zártak. ## Fordítás
98,749
The Who
26,396,855
null
[ "1964-ben alakult együttesek", "1982-ben feloszlott együttesek", "1988-ban újraalakult együttesek", "1989-ben feloszlott együttesek", "1996-ban újraalakult együttesek", "Brit Awards-győztesek", "Brit rockegyüttesek", "Londoni könnyűzenei együttesek", "Rock and Roll Hall of Fame beiktatottak", "The Who" ]
A The Who brit rockegyüttest 1964-ben alapította Pete Townshend (gitár, vokál, billentyűs hangszerek), Roger Daltrey (ének, gitár, szájharmonika) és John Entwistle (basszusgitár, rézfúvós hangszerek, vokál). Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Keith Moon (dob, vokál). Energikus fellépéseikkel lettek ismertek, melyeket gyakran hangszereik összetörésével fejeztek be. A The Who lemezei 100 millió példányban keltek el, kislemezeikből 27 lett top 40-es az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban. Albumaik közül az Egyesült Államokban 17 került be a top 10-be, 18 arany, 12 platina, 5 pedig multiplatina minősítést kapott. A The Who az 1965 januárjában megjelent I Can’t Explain-nel kezdődő top 10-es kislemezek sorozatával lett ismert az Egyesült Királyságban. Ezeket elsősorban a Radio Caroline-hoz hasonló kalózrádiók játszották. Ezt követően jelentek meg a My Generation (1965), A Quick One (1966) és The Who Sell Out (1967) albumok, melyek közül az első kettő top 5-ös lett az Egyesült Királyságban. Első amerikai sikerüket 1967-ben érték el a Happy Jack-kel, mellyel bekerültek a top 40-be. Az I Can See For Miles daluk még ugyanebben az évben jutott fel a lista első tíz helyébe. Hírnevüket a Monterey-i, Woodstocki és Isle of Wight fesztiválokon adott fellépéseikkel növelték. Az 1969-ben kiadott Tommy volt az első azokból az amerikai top 10-es albumokból, amely egymás után jelentek meg (Live at Leeds (1970), Who’s Next (1971), Quadrophenia (1973), The Who by Numbers (1975), Who Are You (1978) és The Kids Are Alright (1979)). 1978\. szeptember 7-én Keith Moon 32 évesen elhunyt. Ezt követően az együttes két lemezt adott ki: az Amerikában és Angliában top 5-ös Face Dances-t (1981) és az amerikai top 10-es It’s Hard-ot (1982). Ezeket az albumokat Kenney Jones-szal (Small Faces) rögzítették, majd 1983-ban a The Who feloszlott. Később több alkalommal összeálltak, mint például a Live Aid-re, vagy a 25. évfordulós turnéjukra 1989-ben, valamint az 1996-os, 1997-es és 2012-es Quadrophenia turnékra. 2000-ben a három életben maradt eredeti tag között felvetődött egy új album elkészítése, de a munkálatoknak véget vetett Entwistle 2002-ben bekövetkezett halála. Tonwshend és Daltrey továbbra is koncertezik The Who névvel, 2006-ban pedig kiadták az Endless Wire stúdióalbumot, amely az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is top 10-es lett. A The Who 1990-ben, beiktatásuk első lehetséges évében bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be. A múzeum így jellemzi őket: „Sokak szerint elsődleges jelöltek a világ legjobb rockzenekara címre”. A Time 1979-ben azt írta róluk: „Egyetlen másik zenekar sem feszegette ennyire a rockzene határait vagy várt ilyen sokat tőle.” A Rolling Stone magazin szerint „a The Beatles és a The Rolling Stones mellett a The Who teszi teljessé a brit rockzene szentháromságát”. 1988-ban a Brit Hanglemezgyártók Szövetsége életműdíjjal tüntette ki őket, 2001-ben pedig a Grammy Életműdíjat vehették át. 2008-ban Townshendet és Daltrey-t a 31. Kennedy Center Honors díjkiosztón is kitüntették. Ugyanebben az évben a VH1 Rock Honors-on a The Who előtt tisztelegtek a fellépők, ahol Jack Black a Tenacious D-ből „minden idők legnagyobb együttesének” nevezte őket. ## Történet ### 1960-as évek 1962-ben az amerikai R&B és a brit skiffle hatására Pete Townshend és John Entwistle, akik az Acton County Grammar School-ban lettek barátok, megalapították dixieland jazzegyüttesüket The Confederates néven. Townshend bendzsózott, Entwistle pedig kürtön játszott, amin az iskolai zenekarban tanult meg játszani. Roger Daltrey egy londoni utcán találkozott Entwistle-lel. Megkérte, hogy csatlakozzon az előző évben megalakított együtteséhez, a The Detourshoz. Néhány héttel később Entwistle beszervezte Townshendet, mint második gitárost. Ebben a korai szakaszban a The Detours több különböző stílusú zenét játszott. Elsősorban az amerikai blues és country volt rájuk hatással, főleg mégis R&B dalokat játszottak. A The Detours tagja volt Daltrey (szólógitár), Townshend (ritmusgitár), Entwistle (basszusgitár), Doug Sandom (dob) és Colin Dawson (ének). Dawson távozása után Daltrey lett az énekes, Townshend pedig, Entwistle bátorítására, elvállalta a szólógitáros szerepét. Az együttes lemezszerződést keresett. Azt a tanácsot kapták, hogy keressenek egy jobb dobost, és kezdjenek saját dalokat írni (példaként a The Beatlest és a Rolling Stonest hozták fel). 1964-ben Sandom kilépett az együttesből. Hogy eleget tegyenek a szerződésben foglalt megkötéseknek, az együttes felbérelt egy session dobost a hátralevő koncertjeikre. Közben új dobost kerestek. Az egyik koncertjükön találkoztak először Keith Moonnal, aki akkoriban a Beachcombers nevű félprofi együttesben játszott. Moon eljátszott néhány dalt az együttessel, eközben széttörte az egyik lábdob pedált és beszakította a bőrt az egyik dobon. A többi tagot lenyűgözte az energiája és elszántsága, ezért helyet kapott a zenekarban. 1964 februárjában Entwistle megtudta, hogy létezik még egy The Detours nevű együttes. Valentin napon változtatták a nevüket The Who-ra Townshend szobatársának ötlete nyomán (Townshend a The Hair nevet javasolta). Moon ugyanebben az évben csatlakozott az együtteshez, így kialakult a The Who legendás felállása. 1964 nyarán, a mod Peter Meaden menedzser hatására, rövid időre The High Numbersre változtatták nevüket. Ezen a néven adták ki Zoot Suit/I'm the Face kislemezüket, elsősorban a mod rajongók számára. A kislemez nem került fel a listákra, az együttes pedig visszatért a The Who névhez. Meaden menedzsert leváltották, helyét a Kit Lambert és Chris Stamp menedzserpáros vette át. Ők a Railway Tavernben látták először az együttest. Lambert és Stamp kifizette Meadent, majd felajánlották a zenekar menedzselését. Elsősorban a brit modok körében váltak népszerűvé. Hogy kihangsúlyozzák innovatív zenei stílusukat, az együttes kitalálta a „Maximum R&B” szlogent. A The Who jelentős rajongótáborral rendelkezett, de ki kellett tűnniük a többi londoni ambiciózus együttes közül. 1964 júniusában egy, a Wealdstone-i Railway Hotelben tartott, fellépésen Townshend véletlenül eltörte a gitárja nyakát az alacsony mennyezetben. A közönség vihogásán feldühödve darabokra törte a hangszert a színpadon, majd felvett egy másik gitárt, és azzal folytatta a koncertet. Néhány héttel később ugyanitt Townshend kifogyott a gitárokból, ezért ledöntötte a Marshall erősítők falát. Moon, nehogy háttérbe kerüljön, összetörte a dobfelszerelését. Ezzel az együttes megtalálta azt a sajátosságot, amivel kitűnhettek. A hangszereik összetörése évekig a The Who-koncertek elengedhetetlen része volt. A Railway Hotelben történteket a Rolling Stone a rock 'n' roll történetét meghatározó egyik eseménynek nevezte. Az együttes elsődleges dalszerzője Townshend lett. Entwistle is részt vett a dalszerzésben, Moon és Daltrey pedig néha megírtak egy-egy dalt az 1960-as és 70-es években. #### Első kislemezek és My Generation Az együttes első kislemezét és egyben első slágerét, az I Can’t Explaint Shel Talmy producer irányítása alatt készítették el, aki több feltörekvő zenekarral dolgozott együtt. A dalt Townshend írta a The Kinks hatása alatt. A dalt csak kevés rádióadó játszotta az Egyesült Államokban, elsősorban Peter Cavanaugh DJ a michigani WTAC AM 600 adón. Az I Can’t Explain top 10-es sláger lett az Egyesült Királyságban, és az Anyway, Anyhow, Anywhere követte, amit Townshend és Daltrey közösen jegyez. Talmy javaslatára a dalba gitár feedbacket is kevertek, ami miatt Amerikában elutasították a kislemezt, amely az Egyesült Királyságban top 10-es lett. Az együttes első amerikai kislemezeit a Brunswick Records forgalmazta, akkor a Decca leányvállalata. Az amerikai Decca anyavállalata elutasította az együttest, de Angliában továbbra is terjesztették kiadványaikat. Lambert és Stamp elégedetlenek voltak a Shel Talmy által kötött szerződéssel, így felbontották azt. Ezzel évekre megromlott az együttes és a producer kapcsolata. Közben a The Who leszerződött Robert Stigwood Reaction Labeljéhez következő kislemezük, a Substitute kiadására. 1967-ben Lambert és Stamp megalapították saját kiadójukat, a Track Recordsot. A Track-kiadványokat a Polydor Records forgalmazta, és egészen az 1970-es évek közepéig megmaradt a The Who kiadójának. A My Generation (Amerikában The Who Sings My Generation) 1965 végén jelent meg. A lemezen szerepelt a The Kids Are Alright és a címadó My Generation, amely az egyik első basszusgitár-szólóval rendelkező rockdal volt. Az elkövetkező években újabb slágereket adtak ki: 1966-ban a Substitute-ot egy fiatalemberről, aki szélhámosnak érzi magát; az I’m a Boyt egy fiúról, aki lánynak öltözik; a Happy Jacket egy mentális zavarokkal küzdő fiatalemberről; az 1967-es Pictures of Lilyt egy fiatalemberről, aki csak a szobája falán lévő aktképpel tud foglalkozni. A korai kislemezek, melyeket kivétel nélkül Townshend írt, a szexuális izgatottsággal és a tinédzserkori dühvel foglalkoztak. #### A Quick One és The Who Sell Out Habár kislemezeik rendkívül sikeresek voltak, Townshend a The Who lemezeit egységesnek akarta, nem pedig dalok válogatásának. Townshend az I’m a Boyt egy tervezett rockoperából vette ki. A rockopera első jelei az együttes 1966-os A Quick One (Amerikában Happy Jack) albumán jelentek meg, amely tartalmazta az A Quick One, While He's Away dalcsokrot, amit ők mini-operának neveztek. Az A Quick One után 1967-ben megjelent a Pictures of Lily, majd a The Who Sell Out, egy koncepcióalbum, amely egy kalózrádió hangulatát adja vissza humoros szignálokkal és reklámokkal. Tartalmazta a Rael című mini rockoperát, valamint a The Who Amerikában legsikeresebb kislemezét, az I Can See For Milest. Ugyanebben az évben a The Who a Monterey-i popfesztiválon összetörte a hangszereit. Ezt a szokást folytatták a The Smothers Brothers Comedy Hour című műsorban való fellépésükön, ahol Moon felrobbantotta a dobfelszerelését. Évekkel később, a The Kids Are Alright film felvételei alatt Townshend azt állította, ekkor kezdődött el a fülzúgása. A dobfelszerelést nagy adag robbanószerrel töltötték fel, miután Moon lefizette az egyik alkalmazottat. A robbanás sokkal nagyobb volt, mint azt várták. A VH1 zenei adó az eseményt a 10. helyre sorolta a 100 legnagyobb tv-s rock 'n' roll pillanat listáján. #### Tommy 1968-ban a The Who volt a New York-i Central Park-ban tartott Schaefer Music Festival egyik fő fellépője. Júliusban kiadták a Magic Bust. Decemberben részt vettek a The Rolling Stones Rock and Roll Circus-ban, ahol előadták az A Quick One While He’s Away című minioperát. Még ugyanebben az évben Townshend interjút adott a Rolling Stone-nak (ez volt a magazin első interjúja). Townshend bejelentette, hogy egy teljes hosszúságú operán dolgozik. Ez lett a Tommy, az első rockoperának nevezett lemez, és a modern zene egyik mérföldköve. Ezekben az években Townshend szerzői tevékenységére az indiai Meher Bába tanításai voltak nagy hatással. Bábát a Tommy-ban Avatáraként tüntetik fel. A kereskedelmi siker mellett a Tommy kritikai elismerést is hozott az együttesnek. A Life így írt róla: „színtiszta erejével, az előadás találékonyságával és zsenialitásával a Tommy felülmúl mindent, ami valaha stúdióban született.” A Melody Maker szerint „Most már a The Who az az együttes, akikhez mindenki mást viszonyítanunk kell.” A The Who ebben az évben fellépett a Woodstocki fesztiválon. Ragaszkodtak hozzá, hogy még a vasárnap reggeli koncertjük előtt megkapják a fellépti díjukat. A koncerten főleg a Tommy-ról játszottak dalokat. A fellépés alatt Abbie Hoffman yippie vezető és Michael Lang szervező a színpadon ültek. Hoffman az egész fesztivál alatt az orvosi sátorban dolgozott, és LSD hatása alatt állt. Hoffman mindenáron fel akarta hívni a figyelmet John Sinclair ügyére, akit 10 évre ítéltek, amiért két marihuánás cigarettát adott egy álruhás rendőrnek. Hoffman a The Who előadása alatti egyik rövid szünetben felugrott, megragadta az egyik mikrofont, majd ezt mondta: „Úgy gondolom, ez az egész egy rakás szar, amíg John Sinclair a börtönben rohad!” Townshend azonnal válaszolt: „Húzz a francba! Húzz a francba a kibaszott színpadomról!”. Ezt követően megütötte Hoffmant a gitárjával. Hoffman leugrott a színpadról és eltűnt a tömegben. ### 1970-es évek #### Live at Leeds A The Who 1969 szilveszterén a BBC Pop Go The Sixties című műsorában tűnt fel, ahol előadták az I Can See For Miles dalukat. Ugyanezzel a dalukkal 1970. január 1-jén a BBC One-on léptek fel. 1970 februárjában rögzítették a Live at Leeds albumukat, amit több kritikus is minden idők legjobb koncertalbumának tart. Az album eredetileg csak a fellépés hard rock-dalait tartalmazta, de később megjelent egy bővített kiadása. Egy duplalemezes kiadás a teljes Tommy előadását tartalmazza. A leedsi egyetemen adott koncert a Tommy-turné része volt, mely során a The Who első rockzenekarként lépett fel a New York-i Metropolitan Opera-ban. Márciusban a The Who kiadta az Egyesült Királyságban top 20-as kislemezét, a The Seeker-t. #### Lifehouse és Who’s Next 1971 márciusában az együttes elkezdte rögzíteni az újabb készülő Townshend-rockopera, a Lifehouse már elkészült dalait. A New York-i munkálatokat Kit Lambert vezette, de áprilisban már Glyn Johns-szal folytatták a felvételeket. Az együttes következő albumára, a Who’s Next-re ezekből a felvételekből válogattak, valamint felkerült egy Entwistle-szám is. A lemez lett az együttes legsikeresebb albuma, de kiadásával a Lifehouse-nak vége lett. A Who’s Next Amerikában a negyedik helyig jutott a poplistákon, az Egyesült Királyságban listavezető lett. A Baba O’Riley és Won’t Get Fooled Again dalok korai példái a szintetizátor használatának rockdalokon. Mindkét szám felvételeihez Lowrey-orgonát használtak, habár a Won’t Get Fooled Again rögzítésekor egy VCS3 szintetizátort is használtak. A szintetizátorok az album más dalain is feltűnnek (Bargain, Going Mobile és The Song is Over). Októberben megjelent a Let’s See Action kislemez, amely a 16. helyig jutott a brit kislemezlistán. 1971. november 4-én a The Who nyitotta meg a londoni Rainbow Theatre-t, három este itt játszottak. Felléptek a londoni Young Vic-ben is, ahol előadták a Lifehouse anyagát. Ez a fellépés jelent meg a Who’s Next deluxe kiadásának második lemezén. 1972-ben megjelent a Nagy-Britanniában top 10-es, Amerikában pedig top 20-as Join Together, valamint a mindkét országban top 40-es Relay. #### Quadrophenia és By Numbers A Who’s Next-et a Quadrophenia követte, 1973-ban. Ez volt a The Who második teljes kétlemezes rockoperája. A történet egy Jimmy nevű fiúról szól, akinek nehezére esik megalkotnia saját identitását. A történet hátterét a modok és rockerek közti rivalizálás adja; a cselekmény a korai 1960-as években játszódik az Egyesült Királyságban, elsősorban Brightonban. Az album az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is a második helyig jutott a listákon. Az amerikai turnét 1973. november 20-án kezdték meg San Franciscóban, ahol Moon a Won’t Get Fooled Again, majd egy rövid szünetet követően a Magic Bus alatt is elájult. Townshend megkérdezte a közönségtől: „Van itt valaki, aki tud dobolni? Úgy értem, jól.” A koncertet a közönség egyik tagjával, Scot Halpin-nal fejezték be. 1974-ben megjelent a The Who addig még nem hallott stúdiófelvételeket tartalmazó lemeze, az Odds & Sods, amely tartalmazott néhány dalt az elvetett Lifehouse-ból is. 1975-ös lemezük, a The Who by Numbers elsősorban önelemző dalokat tartalmazott. Ezen az albumon szerepelt újabb slágerük, a Squeeze Box is. Némely kritikus a By Numbers-t tartotta Townshend „búcsúlevelének”. Ugyanebben az évben jelent meg a Tommy megfilmesítése is, Ken Russell rendezésében. A film kapcsán Townshendet jelölték a legjobb eredeti filmzenéért járó Oscarra. 1975. december 6-án a The Who beállította a legnagyobb látogatottságú beltéri koncert rekordját. A fellépésre, amit 75 962 ember látogatott meg, a Pontiac Silverdome-ban került sor. 1976. május 31-én a The Who a Charlton Athletic FC otthonában, a The Valley-ben lépett fel. Ezt a koncertet a Guinness Rekordok Könyvében több, mint tíz évig a leghangosabb koncertként (több, mint 120 dB) tartották számon. #### Who Are You és Moon halála 1978\. augusztus 18-án kiadták a Who Are You lemezüket. Ez volt addigi pályafutásuk legnagyobb példányszámban és leggyorsabban elkelt albuma. Az Egyesült Államokban a második helyig jutott, a platina minősítést szeptember 20-án kapta meg. Ezt a sikert beárnyékolta Keith Moon szeptember 7-ei halála. A dobos egy Paul McCartney által rendezett parti után halt meg heminevrin-túladagolásban. Ezt a gyógyszert az alkoholról való leszokása miatt szedte. Moon utódja Kenney Jones, a Small Faces és Faces együttesek dobosa lett. A The Who 1979. május 2-án tért vissza színpadra egy nagysikerű Rainbow Theatre-ben tartott koncerttel. Ezután egy tavaszi és nyári turnéra mentek, amelynek keretében felléptek a Cannes-i fesztiválon, a Wembley Stadionban, a Capitol Theatre-ben, és öt koncertet adtak a Madison Square Garden-ben. 1979-ben megjelent a The Kids Are Alright című dokumentumfilm, valamint a Quadrophenia film. Utóbbi az Egyesült Királyságban nagy bevételt hozott. A The Kids Are Alright tartalmazta az együttes legnagyobb színpadi pillanatait, beleértve utolsó fellépésüket Keith Moon-nal. Decemberben a The Who lett a The Beatles és a The Band után a harmadik együttes, amely szerepelt a Time címlapján. A Jay Cocker által írt cikk szerint a The Who „megelőzött, túlélt és klasszisokkal elhagyott” minden korabeli rockformációt. #### A cincinnati tragédia 1979-ben a rövid amerikai turnét egy tragédia árnyékolta be: 1979. december 3-án Cincinnatiben a Riverfront Coliseum körül összegyűlt tömeg összepréselődésében 11 rajongó meghalt, 26 további pedig megsebesült. Ez részben a jegyárusítás következménye volt – a jegyek nem helyre szóltak, így a legkorábban érkezők foglalhatták el a legjobb helyeket. Ráadásul a kint várakozó rajongók az együttes hangpróbájáról azt hitték, megkezdődött a koncert, így a bejáratokhoz nyomultak. Az aréna bejáratainak csak egy része volt nyitva, így a tömeg teljesen összepréselődött. Az együttes egészen a koncert végéig nem tudott a történtekről: a helyi szervek féltek a tömeg elégedetlenségétől, a koncert lefújása esetén. Az események mélyen megrázták őket, és hátralevő koncertjeiken ragaszkodtak a szervezők biztonsági felkészültségéhez. A másnap adott buffalói koncerten Daltrey így szólt a közönséghez: „Tegnap az együttes sok családtagját elvesztettük, és ez a koncert értük szól.” ### 1980-as évek #### Változás és feloszlás Az együttes két lemezet adott ki Jonesszal: Face Dances (1981) és It’s Hard (1982). A Face Dances-en szerepelt az Amerikában top 20-as, az Egyesült Királyságban pedig top 10-es You Better You Bet. A lemezen szerepelt továbbá néhány MTV- és AOR-sláger (Another Tricky Day). Az albumon szereplő dalok közül három videója az MTV első napján került lejátszásra. Habár mindkét album jól teljesített a piacon, az It’s Hard pedig öt csillagot kapott a Rolling Stone kritikájában, a rajongók egy része nem fogadta el az új hangzást. Az Athena top 30-as lett az Egyesült Államokban, és az Eminence Front is jól teljesített az amerikai listákon. Ekkoriban Townshend magánéleti gondokkal küzdött – házassága tönkrement, részben az állandó turnézás miatt. Sokat ivott és heroinfüggő lett, ami legközelebbi ismerőseit is meglepte, ugyanis Townshend korábban drogellenes volt az 1960-ban átélt rossz LSD tripjei miatt. 1982-ben szokott le, a The Who pedig elindult búcsúturnéjára az Egyesült Államokba és Kanadába. Két alkalommal is felléptek a New York-i Shea Stadium-ban (október 12-én és 13-án). A turnét december 17-én zárták Torontóban (a koncertet az HBO rögzítette). Townshend ekkor úgy nyilatkozott, hogy elmenne még egy turnéra a The Who-val, mielőtt stúdiózenekarrá válnának. Ez volt az év legnagyobb bevételét hozó turnéja, szerte Észak-Amerikában elkelt az összes jegy. Townshend 1983 folyamán még megpróbált összehozni egy albumot, ami a Warner Bros. Records-szal kötött 1980-as szerződésükben állt, de az év végére kijelentette, képtelen új anyagot írni a The Who-nak, és decemberben 16-án kilépett az együttesből. Ezt követően saját szólóprojektjeire koncentrált, mint például White City: A Novel, The Iron Man: The Musical by Pete Townshend (két dalon Daltrey és Entwistle is közreműködött) és Psychoderelict. #### Egyesülések 1985 júliusában a The Who – Kenney Jonesszal – összeállt a londoni Wembley Stadionban megszervezett Live Aidre. A BBC közvetítőkocsijával technikai gondok adódtak, így a televíziós közvetítésből kiamaradt a My Generation egy része, valamint a teljes Pinball Wizard. A rádió fennakadás nélkül közvetítette a fellépést. A tv-s közvetítés a Love, Reign O’er Me és a Won’t Get Fooled Again dalokra állt helyre. Az 1988-as Brit Awards-on az együttes átvehette a Brit Hanglemezgyártók Szövetségének életműdíját. A Royal Albert Hall-ban tartott díjátadón a The Who egy rövid koncertet adott. Ez volt az utolsó alkalom, hogy Jones az együttessel dolgozott. 1989-ben a The Who egy 25. évfordulós The Kids Are Alright turnéra indult, amelyen elsősorban a Tommy dalait játszották. A dobok mögé Simon Philips ült, a szólógitáros szerepét pedig Steve Bolton vette át. Townshend akusztikus gitáron és ritmusgitáron játszott, hogy minimalizálja a hallása további romlását. A koncerteken egy fúvószenekar és háttérénekesek is felléptek, hogy bővítsék a hangzást, miközben a hangerőt az előző turnéktól jóval lejjebb tekerték. Egész Észak-Amerikában telt házas koncerteket adtak, négy egymás utáni napon is felléptek a Giants Staiumban. A foxborói Sullivan Stadium-ban adott két koncertjükre 100 000 jegy kelt el, kevesebb mint 8 óra alatt. Összességében a turnéra több, mint kétmillió jegyet adtak el. A turné során a Radio City Music Hall-ban és a Universal Amphitheatre-ben is előadták a Tommyt, utóbbi alkalommal néhány vendégfellépővel. 1990-ben megjelent a Join Together duplalemezes koncertalbum, amely az Egyesült Államokban a 188. helyig jutott a listákon. A Universal Amphitheatre-ben adott koncertről videófelvétel is készült, ami az Egyesült Államokban platina minősítést kapott. ### 1990-es évek #### Részleges egyesülések 1990-ben, beiktatása első lehetséges évében a The Who bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be. A U2 énekese, Bono ez alkalomból így jellemezte őket: „Többek a többi együttestől, a The Who a mi példaképeink.” A Rock and Roll Hírességek Csarnoka szerint első számú jelöltek a világ legjobb rockzenekara címre. 1991-ben a The Who rögzítette Elton John Saturday Night's Alright for Fighting dalának feldolgozását a Two Rooms: Celebrating the Songs of Elton John & Bernie Taupin tribute-lemezre. Ez volt az utolsó új felvétel, amit Entwistle-lel együtt készítettek el. 1994-ben Daltrey 50 éves lett, ezt két Carnegie Hall-ban tartott koncerttel ünnepelte. Ekkor fellépett Entwistle és Townshend is, de a Join Together finálétól eltekintve sosem álltak egyszerre a színpadon. Daltrey ebben az évben egy turnéra indult Entwistle-lel, John "Rabbit" Bundrick billentyűssel, Zak Starkey dobossal és Simon Townshend (Pete Townshend öccse) gitárossal. #### A Quadrophenia újjászületése 1996-ban Townshend, Entwistle és Daltrey egy Hyde Parkban adott koncerten előadták a Quadropheniát. A dobos szerepét Zak Starkey töltötte be. Az előadás narrátora Phil Daniels volt, aki a filmben Jimmy Coopert, a modot alakította. A koncert alatt különböző technikai gondok adódtak, ennek ellenére nagy siker volt. Ezt követően hat egymást követő napon is felléptek a Madison Square Gardenben. Townshend kizárólag akusztikus gitáron játszott. Ezek a fellépések hivatalosan nem voltak The Who-koncertek. A Quadrophenia sikerét látva az együttes egy 1996-os és 97-es amerikai és európai turnéra indult. Townshend főleg akusztikus gitáron játszott, de néhány dal alatt elektromos gitáron is. 1998-ban a VH1 a The Who-t minden idők 9. legjobb rock 'n' roll előadójának nevezte. 1999 végén a The Who 1985 után először lépett fel öt taggal; John "Rabbit" Bundrick játszott billentyűs hangszereken és Starkey dobolt. Az első ilyen koncertet 1999. október 29-én tartották Las Vegasban, az MGM Grand Garden Arenában. Ezután két akusztikus fellépést adtak Neil Young Bridge School Benefit jótékonysági koncertjén a kaliforniai Mountain Viewban (október 30-án és 31-én). November 12-én és 13-án a chicagói House of Bluesban léptek fel a Maryville Academy részére. December 22-én és 23-án a londoni Shepherds Bush Empire-ben adtak karácsonyi jótékonysági koncertet. 1982 óta ezek voltak az első teljes hosszúságú koncertek, amelyeken Townshend végig elektromos gitáron játszott. Az október 29-ei Las Vegas-i fellépés egy részét a televízió is közvetítette, és interneten is megtekinthető lett volna, ám a közvetítés technikai okokból meghiúsult. A felvétel később a The Vegas Job DVD-n jelent meg. ### 2000-es évek #### Jótékonysági fellépések és Entwistle halála Az 1999-es sikerek után az együttes 2000-ben is elindult egy amerikai turnéra, novemberben pedig az Egyesült Királyságban koncerteztek. A turnét június 6-án kezdték el a New York-i Jacob K. Javits Convention Centerben, a Robin Hood Foundation adománygyűjtő rendezvényén. Az utolsó fellépésre november 27-én került sor a Royal Albert Hall-ban, a Teenage Cancer Trust jótékonysági akcióján. A pozitív kritikákat látva az együttes tagjai között felvetődött egy új album elkészítésének lehetősége. Ugyanebben az évben a VH1 minden idők 8. legjobb hard rock zenekarának nevezte a The Who-t. 2001. október 20-án a The Who, Zak Starkey dobossal kiegészülve fellépett a The Concert for New York City rendezvényen a Madison Square Garden-ben. A fellépés alatt a Who Are You, Baba O’Riley, Behind Blue Eyes és Won’t Get Fooled Again dalokat adták elő. A koncertet a World Trade Center-t ért támadásokban elhunyt tűzoltók és rendőrök családjának ajánlották. 2001-ben átvehették a Grammy életműdíjat. 2002-ben a The Who öt koncertet adott Angliában: január 27-én és 28-án Portsmouthban, január 31-én Watfordban, február 7-én és 8-án pedig a Royal Albert Hallban a Teenage Cancer Trust jótékonysági rendezvényén. Ezek voltak Entwistle utolsó fellépései a The Who-val. Június 27-én, amerikai turnéjuk kezdete előtt, Entwistle-t holtan találták a Las Vegas-i Hard Rock Hotel-ban. A halál oka szívinfarktus volt, amelyhez a kokain fogyasztása is hozzájárult. Két koncertet lemondtak, Entwistle helyére pedig Pino Palladino került. A turnét július 1-jén kezdték meg a Hollywood Bowl-ban. A fellépések nagy részéről felvétel készült, ezek az Encore Series 2000 lemezsorozatban jelentek meg. Szeptemberben a Q magazin a The Who-t besorolta az "50 együttes, akit látnod kell, mielőtt meghalsz" listájára. A 2003 novemberében megjelent Minden idők 500 legjobb albuma listára a The Who 7 albuma is felkerült. 2004-ben a The Who kiadta az Old Red Wine és Real Good Looking Boy kislemezeket (basszusgitáron Pino Palladino és Greg Lake) a The Who: Then and Now kislemez-antológia részeként. Ezt követően egy 18 koncertes turnéra indultak Japánba, Ausztráliába, az Egyesült Királyságba és az Egyesült Államokba. Minden koncert felvétele megjelent CD-n az Encore Series 2004 részeként. Ugyanebben az évben a The Who volt az Isle of Wight fesztivál egyik fő fellépője. 2004-ben a Rolling Stone minden idők 29. legjobb előadóinak nevezte a The Who-t. #### Endless Wire A The Who bejelentette, hogy 2005 tavaszán, 23 év után új lemezük jelenik meg. Townshend egyfolytában dolgozott a lemezen, és 2005 ősze és 2006 tavasza között egy kisregényt, a The Boy Who Heard Music osztott meg a blogján. Ebből a kisregényből született meg a Wire & Glass miniopera, amely az új lemez magját alkotta. Később az ötletet továbbdolgozták, és egy teljes opera született belőle, melyet Townshend a Vassar Colegge-ben mutatott be. 2005\. július 2-án a The Who fellépett a Live 8 londoni színpadán. Ugyanebben az évben beiktatták őket a UK Music Hall of Fame-be. 2006-ban a The Who elsőként vehette át a Freddie Mercury-életműdíjat a Vodafone zenei díjátadóján. Az Endless Wire végül 2006. október 30-án jelent meg (az Egyesült Államokban október 31-én). Ez volt az együttes első stúdiólemeze az 1982-es It’s Hard óta. A Billboard listáján a 7. helyig jutott, a brit albumlistán pedig 9. lett. A megjelenés előtti este (október 29.) a The Who előadta az albumon szereplő Wire & Glass miniopera egy részét néhány további új dallal együtt a BBC Electric Proms zárásaként. Az album megjelenése előtt, azt reklámozandó, a The Who egy 2006–2007-es turnéra indult. A fellépések CD-n és DVD-n jelentek meg az Encore Series 2006 and 2007 részeként. 2007. június 24-én ők zárták a Glastonbury Festival-t. #### Amazing Journey 2007 novemberében megjelent az Amazing Journey: The Story of the Who. A dokumentumfilm addig még nem látott felvételeket tartalmazott, beleértve egy klipet az 1970-es leedsi fellépésről, és az 1964-es Railway Hotel-beli koncertről, ahol The High Numbers néven léptek fel. Az Amazing Journey-t 2009-ben Grammy-díjra jelölték. A 2008-as VH1 Rock Honors-on a The Who előtt tisztelegtek Los Angelesben. A műsor forgatására július 12-én került sor, a televízióban július 17-én került adásba. Ugyanezen a héten, egy tizenkét dalos válogatás jelent meg a Rock Band játékhoz. A The Who a 2008-as E3-n fellépett a Rock Band partiján az Orpheum Theaterben. 2008 októberében a The Who egy turnéra ment, mely során négy japán, és tíz észak-amerikai városban lépett fel. Decemberben a Kennedy Center Honors-on vehettek át egy újabb elismerést. Miután különböző előadók játszották a dalaikat, a zárásban rendőrök és mentők kórusa lépett fel hálaként a The Who The Concert for New York City-i fellépéséért. 2009 tavaszán egy ausztráliai és új-zélandi turnét tartottak. Augusztusban Townshend bejelentette, hogy egy új musicalen dolgozik, Floss címmel, amely egy "Walter" nevű öregedő rocker történetét mondja el. Állítása szerint néhány dal feltűnhet egy jövőbeni Who-albumon. ### A 2010–es években A The Who lépett fel a Super Bowl XLIV félidejében 2010. február 7-én. A fellépésen a Pinball Wizard, Baba O’Riley, Who Are You, See Me, Feel Me és Won’t Get Fooled Again dalokat adták elő. 2010\. március 30-án előadták a Quadropheniát a Royal Albert Hall a Teenage Cancer Trust 10 koncertes sorozatának részeként. A rockopera előadásában közreműködött Eddie Vedder, a Pearl Jam énekese, Tom Meighan, a Kasabian énekese és Tom Norris a Londoni Szimfonikus Zenekarból. Townshend azt nyilatkozta a Rolling Stone-nak, hogy 2010 elejére egy turnét terveznek; később Townshend elárulta, hogy a tervet veszélybe sodorta a kiújuló fülzúgása. Akkoriban egy Neil Young és audiológusa által ajánlott berendezést használt. A berendezést a Royal Albert Hall-ban tartott Quadrophenia-koncerten tesztelte március 30-án. Roger Daltrey állítása szerint új felszereléssel kezdtek dolgozni, hogy Townshend is felléphessen. A The Who 2011-ben akart újra turnézni, Daltrey szerint egy „új showval”, vagy a Quadrophenia 1973-as előadásának új színpadi felszerelésével. 2010\. október 11-én bejelentették a Live at Leeds 40 évfordulós szuper deluxe gyűjtői kiadását, amely 2010. november 15-én jelent meg. A kiadás a teljes 1970. február 14-ei leedsi fellépést tartalmazta, valamint egy kétlemezes felvételt az 1970. február 15-ei hulli koncertről. Roger Daltrey egy Keith Moon-ról készülő életrajzi filmben kezdett közreműködni, See Me Feel Me: Keith Moon Naked for Your Pleasure címmel, amely 2012-ben jelent volna meg. A főszerepet Mike Myers játszotta volna, aki dobleckéket is vett a szerep miatt, a projekt készítése azonban leállt. A The Who 2011. január 13-án Londonban lépett fel Jeff Beckkel és Debbie Hardy-val egy rákellenes jótékonysági koncerten. 2011 júliusában Townshend bejelentette, hogy 2012-ben Roger Daltrey-val együtt indulnak turnéra 1973-as rockoperájukkal, a Quadropheniával. Townshend ezt írta: „Az ok, amiért most nem turnézok Rogerrel az, hogy az kizárólag Roger vállalkozása, amelyik nagy örömet szerez neki. Nem tartozom a Tommy turnéjához. A legjobbakat kívánom neki, őszintén, és alig várom, hogy Rogerrel játsszam jövőre a Quadropheniát.” 2011\. november 4-én Roger Daltrey és Pete Townshend elindították a Daltrey/Townshend Teen and Young Adult Cancer Program rákkutató programot a Los Angeles-i Ronald Reagan UCLA Medical Centerben. A programot a The Who jótékonysági szervezete, a Who Cares támogatja. A program elindítását november 5-én egy adománygyűjtő rendezvény követte, amelyen Robert Plant és Dave Grohl is részt vett. 2012\. július 18-án az együttes bejelentett egy 35 koncertes turnét, amely során a teljes Quadropheniát előadják. Daltrey-hoz és Townshendhez csatlakozott Zak Starkey (dob), Pino Palladino (basszusgitár), Simon Townshend (gitár/háttérének), Chris Stainton (billentyűs hangszerek), Loren Gold (billentyűs hangszerek/háttérének) és Frank Simes (zenei rendező; billentyűs hangszerek/háttérének). 2012\. augusztus 12-én az együttes utolsóként lépett fel a 2012. évi nyári olimpiai játékok záróünnepségén, ahol előadták a Baba O’Riley, See Me, Feel Me és My Generation dalokat. Ugyanitt a Kaiser Chiefs a Pinball Wizard feldolgozását adta elő. Az amerikai NBC a The Who fellépését csak egy késő esti blokkban adta le a nézők nagy felháborodására. 2012\. október 24-én a FOX Sports és a Spirit Music, az együttes kiadója közti megállapodás értelmében bejelentették, hogy a csatorna a World Series közvetítése alatt az együttes legnagyobb slágereit játssza majd. 2012\. november 1-jén a The Who elindult a Quadrophenia and More turnéra Észak-Amerikában. 2012. november 19-én kiadták a Live at Hull koncertalbumot, melynek felvételei a leedsi koncert utáni napon készültek, és korábban csak a Live at Leeds kiadásának részeként voltak megszerezhetőek. A koncertalbumon újrakevert felvételek is hallhatóak. Továbbá egy limitált példányszámú hanglemezes kiadásban megjelent mind a tizenegy The Who-stúdióalbum, valamint a 2012-es olimpia záróceremóniáján játszott dalok és a My Generation album új kiadása. 2012\. december 12-én a The Who fellépett a Madison Square Garden-ban a The Concert for Sandy Relief-en. A koncertet a televízióban, rádióban, mozikban és az interneten is közvetítették. #### The Who Hits 50 2013 októberében Townshend azt nyilatkozta, hogy a Who 2015-ben adja majd utolsó koncertjeit, olyan helyeken, ahol korábban nem léptek fel. Daltrey később elárulta, hogy a turné nem kapcsolódik az együttes megalakulásának ötvenedik évfordulójához (amely 2013-ban volt), és Townshenddel új dalok felvételét tervezik, de a turnén elsősorban régi slágereikre összpontosítanak majd. A világkörüli turnét és egy lehetséges kísérő albumot végül 2014 júniusában jelentették be, a turné brit szakasza november 30-án Glasgowban kezdődik majd. Egy új dalt is elkészítettek, a Be Lucky-t, amely a turnéhoz megjelenő válogatásalbumon szerepel majd. ## The Who Films Ltd ### Tommy (1975) A The Who volt az egyik első együttes, amely filmeket is készített. Első filmjük az 1975-ös Tommy volt, amely az 1969-es nagy sikerű rockoperájukon alapult. A filmben hírességek is szerepeltek, például Elton John, Oliver Reed és Ann-Margret. Daltrey alakítja a „süket, néma és vak” címszereplőt, Tommyt, Keith Moon pedig az őrült és pedofil Ernie bácsi szerepében tűnik fel. ### Quadrophenia (1979) Második filmjük a Quadrophenia albumra épül. A történet egy modról, Jimmyről (Phil Daniels) szól, aki állandóan gyógyszereket szed és a szüleivel, majd barátaival is összetűzésbe kerül. A film végén elfordul a modoktól. ### McVicar (1980) A The Who harmadik filmje, a McVicar igaz történetet dolgoz fel. Daltrey a hírhedt bankrablót, John McVicart alakítja, Adam Faith pedig McVicar barátját játssza. A filmzenét Daltrey szólólemeze adja, amelyen a The Who többi tagja is közreműködött. ## Örökségük és hatásuk A The Who az 1960-as és 1970-es évek egyik legnagyobb hatású rockzenekara. Olyan előadókra voltak hatással, mint a Led Zeppelin vagy a The Clash. Bono a U2-ból így nyilatkozott: „Többek a többi együttestől, a The Who a mi példaképeink.” Brian May, a Queen gitárosa azt mondta: „Ők inspiráltak.” Wayne Coyne a The Flaming Lips-ből így nyilatkozott: „Már akkor is hittem a rock & rollban, de csak miután láttam a The Who-t, kezdtem el igazán érezni. Tudtam, hogy zenésznek kell állnom.” Geddy Lee a Rushból ezt mondta: „Nagy hatással voltak az együttesünkre.” Eddie Vedder, a Pearl Jam énekese szerint „az egyetlen dolog, amit utálok a The Who-ban az, hogy betörték a rock & roll sétányának minden ajtaját, és nekünk, többieknek nem hagytak többet egy kis törmeléknél.” A The Who mod gyökerei inspirálták a The Jam-hez hasonló mod revival együtteseket. Hatással voltak az 1990-es évek britpop előadóira is, mint például a Blurra. Az együttest többször nevezték „a punk keresztapjainak”, elsősorban hangos, agresszív hangzásuk és a My Generation dalon is felfedezhető hozzáállásuk miatt. Több protopunk- és punkegyüttes is elismerte, hogy a The Who hatással volt rájuk, mint például az MC5, a The Stooges, a Ramones és a Green Day. Az együttest tartják a rockopera atyjainak, és ők készítették el az egyik első jelentősebb koncepcióalbumot. 1967-ben Townshend a power pop kifejezéssel jellemezte a The Who 60-as évek beli kislemezeit. Andy Summers a The Police-ból így dicsérte Townshendet: „Többé-kevésbé ő találta fel a power chordot, és felfedezhető ez a Zeppelin előtti dolog is a Who hatvanas évek beli dalain. Rengeteg minden tőle jött.” Alice Cooper szerint Keith Moon „volt a legjobb dobos, akit [ő] életében hallott”. Noel Gallagher Moont a „dobok Jimi Hendrixének” nevezte. A Rolling Stone magazin így jellemezte Daltrey-t a 100 legjobb énekes listája kapcsán: volt „egy egyedi képessége, amivel könnyedén alkalmazkodott bármilyen karakterhez, akivel Pete Townshend dalszerző előállt.” Wayne Coyne a Flaming Lips-ből ezt mondta: „Nem jössz rá, hogy Roger Daltrey milyen jó énekes, amíg nem próbálod meg magad is.” A 70-es évek power popjának képviselőire, mint például a Rasberries vagy a Cheap Trick együttesekre is hatással voltak. A The Who hatása felfedezhető az első szintetizátorokon is, melyek feltűntek a Who’s Next albumon. A The Who életben maradt tagjai, Pete Townshend és Roger Daltrey, a popra gyakorolt hatásukért megkapták a Kennedy Center Honors elismerést. Az együttes a divatra is nagy hatást gyakorolt már megalakulása óta a pop-art népszerűsítésével és az Egyesült Királyság zászlajának a ruhadarabokon mára már elterjedt felhasználásával. A rock ikonográfiájához tett hozzájárulásuk része a power chordok, a „szélmalom-pengetés”, a Marshall-fal és a gitárok összetörése. Energikus, gyorsütemű és hangos fellépéseikkel nagy hírnevet szereztek maguknak, mint koncertzenekar. 1970-es Live at Leeds albumukat több kritikus a legjobb rock koncertalbumnak tartja. A Rolling Stone egyik közönségszavazásán minden idők legjobb koncertalbumának választották. Mindhárom CSI-sorozat (CSI: A helyszínelők, CSI: Miami helyszínelők és CSI: New York-i helyszínelők) főcímdala The Who-szám, mégpedig a Who Are You, Won’t Get Fooled Again és Baba O’Riley. Az évek során slágereik több sorozatban is feltűntek, mint például A Simpson család, Doktor House, Két pasi – meg egy kicsi, Glee – Sztárok leszünk!, Csúcsmodellek és A nevem Earl. Az Azok a 70-es évek – show sorozat ötödik évadától minden egyes részt egy adott együttes dalairól neveztek el. Az ötödik évadban ez a Led Zeppelin volt, a hatodikban a The Who, a hetedikben a The Rolling Stones, a nyolcadikban pedig a Queen. A rockorientált filmek, mint a Majdnem híres, Rocksuli vagy Tenacious D, avagy a kerek rockerek tartalmaznak utalást az együttes munkásságára, és The Who-dalokat. Az együttes dalai feltűnnek továbbá olyan filmekben, mint például az Apolló 13 és a KicsiKÉM. A The Who dalai némely videójátékban is hallhatóak: az Eminence Front a Grand Theft Auto: San Andreas-ban, a The Seeker a Grand Theft Auto IV-ban és a Guitar Hero III: Legends of Rock-ban, a Won’t Get Fooled Again a Rock Band-ben, a Pinball Wizard a Rock Band 2-ban és az I Can See for Miles a Rock Band 3-ben. Egy letölthető kiegészítővel a Rock Band 3-ben tizenkét további The Who-dal érhető el. A The Who dalait – elsősorban az I Can’t Explain, Substitute, My Generation, Pinball Wizard, The Seeker, Baba O’Riley, Behind Blue Eyes, Won’t Get Fooled Again és Love, Reign O’er Me dalokat – több előadó is feldolgozta, mint például Richard Thompson, The Litter, Tina Turner, Ocean Colour Scene, David Bowie, The Flaming Lips, Pearl Jam, Blur, Sheryl Crow, Limp Bizkit, Les Fleur de Lys, The Jam, Tenacious D, Styx, Scorpions, The Smashing Pumpkins, Heart, Paul Weller, Green Day, Oasis, Iron Maiden, Elton John, Rush, Sex Pistols, Alice Cooper, The Ramones, Count Five, Generation X, Great White, Marillion, The Breeders, Grateful Dead, Nirvana, Graham Parker, Rockfour, Stereophonics, The Brown Derbies, Tommy Keene, Van Halen, Kaiser Chiefs, Rod Stewart, McFly, The New Seekers, Transsylvania Phoenix, a Glee szereplői, Bettye LaVette, Labelle és mások. A Tenacious D a Tommy dalait a 2006-os turnéjuk óta rendszeresen előadják egy egyveleg formájában. A kereskedelmileg legsikeresebb feldolgozások Elton John Pinball Wizard-feldolgozása (7. az Egyesült Királyságban) és a Van Halen Won’t Get Fooled Again-feldolgozása (listavezető a Billboard Hot Mainstream Rock Tracks listán). A Limp Bizkit Behind Blue Eyes-feldolgozása is sikeres volt. A The Who feltűnt A Simpson család A Tale of Two Springfields című részében. A részben utalások is hallhatóak a The Who-ra, és munkáik is feltűnnek (Magic Bus, Pinball Wizard, Won’t Get Fooled Again, The Seeker). A rockzenére gyakorolt nagy hatásuk miatt rengeteg tribute-együttesük alakult az évek során, mint például a The Wholigans, Who's Who, The Whoo, The Who Show és az Australia's Who AU. Ezek az együttesek különböző rendezvényeken és fesztiválokon is fellépnek. Daltrey a The Whodlums munkáját ismerte el, akik rendszeresen gyűjtenek a Teenage Cancer Trust javára. ## Díjak és kitüntetések ### Díjak A The Who-t 1990-ben iktatták be a Rock and Roll Hall of Fame-be, 2005-ben pedig a UK Music Hall of Fame-be. Ők vehették át először a Freddie Mercury Életműdíjat, a 2006-os Live Music Awards-on. 1988-ban megkapták a Brit Hanglemezgyárók Szövetségének, 2001-ben pedig a Grammy Alapítvány életműdíját. A Tommy 1998-ban, a My Generation 1999-ben, a Who’s Next pedig 2007-ben került be a Grammy Hall of Fame-be. A My Generation 2009-ben bekerült az Egyesült Államok National Recording Registry-jébe. A Rock and Roll Hall of Fame a Baba O’Riley, Go to the Mirror!, I Can See For Miles és My Generation dalokat besorolta aközé az 500 dal közé, amely szerintük megformálta a rock and roll-t. A Tommy Broadway-feldolgozása, a The Who’s Tommy 1993-ban öt Tony Awardot és hat Drama Desk Award-ot kapott, míg a londoni feldolgozás három Laurence Olivier Award-ot szerzett 1997-ben. A Tommy filmfeldolgozása 1975-ben, az első Rock Music Awards-on megkapta a legjobb rockfilmnek járó díjat. 1974-ben az NME a legjobb brit kislemeznek járó díjat ítélte oda a 5:15-nek. 1978-ban Keith Moon megkapta az NME legjobb dobosnak járó díját. A következő évben a Quadrophenia film megkapta az év filmjének járó díjat. 2008. december 7-én, Townshend és Daltrey első rockegyüttesként vehették át a Kennedy Center Honors kitüntetést. 2008-ban a VH1 Rock Honors-on a The Who előtt tisztelegtek. Fellépett a Pearl Jam, a Foo Fighters, a Flaming Lips, az Incubus és a Tenacious D. 2011. március 12-én Roger Daltrey átvehette a Steiger díjat. 2011. november 9-én Roger Daltrey és Pete Townshend megkapták a Classic Album Award-ot a Quadrophenia albumért. 2012\. szeptember 6-án bejelentették, hogy 2013. január 25-én Pete Townshend átveheti a Les Paul Award-ot. Michael Braunstein, a Les Paul Alapítvány igazgatója ez alkalomból így nyilatkozott: „Pete Townshend a koncerteken és a stúdióban is megtestesíti a gitárbűvészetet és a technikai elszántságot. Egy igazi személyiség és egy természetes választás a Les Paul Award-ra.” ### Lemezek és dalok A The Who hét lemeze került fel a Rolling Stone Minden idők 500 legjobb albuma listájára: A Quick One (384. hely), Quadrophenia (267. hely), My Generation (237. hely), Live at Leeds (170. hely), The Who Sell Out (115. hely), Tommy (96. hely) és Who’s Next (28. hely). A magazin minden idők 500 legjobb dalát tartalmazó listájára öt daluk került fel, az I Can’t Explain (380. hely), a Baba O’Riley (349. hely), az I Can See For Miles (262. hely), a Won’t Get Fooled Again (134. hely) és a My Generation (11. hely). A Rolling Stone "A kedvenc brit inváziós dalaitok" olvasói szavazásán az I Can See For Miles 10., a My Generation pedig 3. lett. A legjobb rockdokumentumfilmeket érintő szavazáson a The Kids Are Alright az 5. helyre került. Az Ultimate Classic Rock "A 100 legjobb klasszikus rockdal" listáján a Baba O’Riley 11. lett, míg a My Generation a "10 legjobb dobdal" lista 6. helyére került. A VH1 a 100 legjobb hard rock dalt felsorakoztató listáján a My Generation 37., a Won’t Get Fooled Again 6. lett. 2006-ban a The Guardian a 36. helyre sorolta a My Generation-t a zenét megváltoztató 50 album listáján. A Classic Rock Review az 1971-es év legjobb albumának nevezte a Who’s Next-et: „Talán minden idők legteljesebb rockalbuma; a Who’s Next-ben minden benne van.” A Guitar World a 23. legjobb gitáralbumnak nevezte a Who’s Next-et. A Q magazin 2002-ben a 24. helyre sorolta az I Can’t Explain dalt az 50 legizgalmasabb dallam listáján. A Q magazin szavazásán a Who’s Next 2003-ban 63., 2006-ban pedig 56. lett a "100 legjobb album" listán. 2007-ben a Q magazin minden idők 6. leghangosabb albumának nevezte a Live at Leeds-et, míg az NME "A legjobb koncertalbumok" listáján a 3. lett 2011-ben. Az NME magazin 1974-es, 100 legjobb albumot tartalmazó listáján a My Generation 22., a Tommy pedig 16. lett. A My Generation-t az NME 1965-ben a legjobb debütáló albumnak nevezte, a címadó dal pedig felkerült a rock 'n' roll-t meghatározó 75 dal listájára. 2007-ben az IGN minden idők legjobb klasszikus rockalbumának nevezte a Quadropheniát. A BestAlbumsEver.com weblap az 1971-es év második legjobb albumaként tüntette fel a Who’s Next-et. A 70-es évek legjobb albumait felsorakoztató listájukon a 7. lett, minden idők legjobb albumainak listáján pedig 23. ### Együttes A The Who 3. lett az About.com "Az 50 legjobb klasszikus rockegyüttes" listáján. A Rolling Stone "Minden idők 100 legjobb előadói" listáján a 29., a "Minden idők 10 legjobb fellépői" szavazáson pedig a 3. lett. A Classic Rock minden idők második legjobb fellépőinek nevezte őket. 1998-ban 9. lettek a VH1 "Minden idők 100 legjobb előadója" listáján, 2010-ben már a 13. helyen álltak. A csatorna 2000-ben a 8. legjobb hard rock együttesnek nevezte őket. A Q magazin a 7. helyre sorolta őket az "50 együttes, akit látnod kell, mielőtt meghalsz" listán. A magazin az együttes 1970-es leedsi fellépését minden idők egyik legjobb koncertjének nevezte. A BestEverAlbums.com minden idők 13. legjobb együtteseként tartja őket számon az albumok értékelései alapján. A Guinness Rekordok Könyvében évekig birtokolták a „világ leghangosabb együttese” címét. 1976. május 31-én, a The Valley-ban adott koncertjükön 126 dB-es hangerősséget mértek 32 méteres távolságban. Az Acclaimed Music szerint a The Who minden idők 9. leginkább elismert előadója. ### Tagok Az eredeti tagok külön-külön is kaptak elismeréseket pályafutásuk során. Roger Daltrey a 61. helyen szerepelt a Rolling Stone "A 100 legjobb énekes" listáján. Pete Townshend 3. volt Dave Marsh "A legjobb gitárosok" listáján; 10. a Gibson.com "Az 50 legjobb gitáros" listáján; és szintén 10. a Rolling Stone "A 100 legjobb gitáros" listáján. 2000-ben a Guitar magazin szavazása John Entwistle-t nevezte meg az évezred basszusgitárosának. J. D. Considine a 9. legjobb basszusgitárosnak nevezte az 50-es listáján, és a Creem magazin szavazásán a második helyre került 1974-ben. 2011-ben a Rolling Stone szavazásán az olvasók minden idők legjobb basszusgitárosának választották meg. 2012 szeptemberében a Gibson.com "A 10 legjobb metal és hard rock basszusgitáros" listáján a 7. helyet szerezte meg. Keith Moon Michael Azerrad, az 50 legjobb rock and roll dobost felsorakoztató listájának élére került. A Rolling Stone olvasói 2011-ben minden idők 2. legjobb dobosának választották meg. Ugyanebben az évben 10. lett a magazin "A 10 legnagyobb halott rocksztár" szavazásán. ## Tagok Jelenlegi tagok - Roger Daltrey – ének, gitár, szájharmonika, ütőhangszerek (1964–napjaink) - Pete Townshend – gitár, billentyűs hangszerek, szintetizátor, háttérvokál (1964–napjaink) Koncertzenészek - Zak Starkey – dob, ütőhangszerek (1996–napjaink) - Simon Townshend – gitár, háttérvokál (1996–1997, 2002–napjaink) - Pino Palladino – basszusgitár (2002–napjaink) - John Corey – billentyűs hangszerek (2012–napjaink) - Loren Gold – billentyűs hangszerek, háttérvokál (2012–napjaink) - J. Greg Miller – kürtök (2012–napjaink) - Reggie Grisham – kürtök (2012–napjaink) - Frank Simes – billentyűs hangszerek, háttérvokál, zenei rendező (2012–napjaink) Korábbi tagok - John Entwistle – basszusgitár, kürtök, billentyűs hangszerek (1964–2002) - Keith Moon – dob (1964–1978) - Kenney Jones – dob (1978–1988) Korábbi koncertzenészek - John "Rabbit" Bundrick – billentyűs hangszerek (1979–1981, 1985–2012) ## Diszkográfia - My Generation (1965) - A Quick One (1966) - The Who Sell Out (1967) - Tommy (1969) - Who’s Next (1971) - Quadrophenia (1973) - The Who by Numbers (1975) - Who Are You (1978) - Face Dances (1981) - It’s Hard (1982) - Endless Wire (2006) - Who (2019) ## Turnék ## Fordítás
1,078,460
Miskolc története
26,727,532
null
[ "Miskolc történelme" ]
Miskolc története évre vezethető vissza, az ezt bizonyító leleteket az avasi Tűzkövesen tárták fel. A honfoglaló magyarság a népvándorlás második hullámában érkezett a Kárpát-medencébe. Miskolcot és Győr (Diósgyőr) várát Böngér, a Miskolc (Miskóc) nemzetség őse foglalta el. Miskolc a rokonság legfontosabb birtoka lett, de Diósgyőr a 11–13. század között királyi várbirtokká vált. Ezt követően a két település a Szinva völgyében elkülönülten, de folyamatos egymásra hatásban fejlődött. A mohácsi csatavesztés után, amikor az ország három részre szakadt, Miskolc elvileg a királyi országrészhez tartozott, de a hódoltság szomszédságában, így mindkét hatalom jogot formált megadóztatására. A miskolciak eleinte nem akartak a töröknek fizetni, mire azok feldúlták a várost. Elpusztult a tapolcai bencés apátság is, ahol a Miskócok irattárát is tartották. Nem maradt fenn az adományozó oklevél sem, így – mivel nem ismert – Miskolc nem ünnepelheti alapítása évfordulóját (Miskolc város ünnepe egy későbbi eseményhez, az 1909-ben elnyert törvényhatósági joghoz kapcsolódik). Miskolc a 18. század első harmadában súlyos pénzekért kivásárolta magát a Diósgyőr uradalma alól, és erős vármegyei székhellyé vált. A megváltást azonban Mária Terézia 1755-ben semmisnek nyilvánította, ezután kezdődött el a város önállóságért folytatott állandó küzdelme, ami azonban csak a 20. század elején vált valóvá. Az 1700-as évek közepén a városban 17 céh működött. Diósgyőr határában Fazola Henrik vashámorokat telepített, amiből kifejlődött az állami tulajdonú diósgyőri kohászat. Erre az időre tehető a Diósgyőri Papírgyár alapítása is. A 19. század második felében ugrásszerűen megnőtt a városban létesített kis- vagy középüzemek száma. Miskolc a kultúra területén is az élen haladt: felépítette az ország második kőszínházát, majd annak leégése után a mai Nemzeti Színházat. Miskolc mai városképe – középkori alapokon – az 1860–1880-as évektől kezdett kialakulni. A város bekapcsolódott a vasúti forgalomba, elindult a villamosforgalom, elkészültek a belváros képét meghatározó legfontosabb építmények (Városháza, Megyeháza, Népkert, Közkórház stb.), létrejött a Borsod-Miskolci Múzeum. A város díszpolgárának választotta Kossuth Lajost, majd az országban elsőként emelt egész alakos szobrot neki. Miskolc 1909-re törvényhatósági joggal felruházott város lett, és ettől kezdve önállóan igyekezett a térség vezető nagyvárosává, ipari, kereskedelmi, pénzügyi, kulturális központjává válni. Miskolc hosszú időre meghatározó rendezési terve 1921-ben készült el. A fejlesztésekhez jelentős részben használták fel az amerikai Speyer-kölcsönt (lakóépületek, vásárcsarnok, infrastruktúra, Zenepalota, lillafüredi Palotaszálló stb.). Miskolc a második világháború végén súlyos károkat szenvedett, az újjáépítés és a fejlesztés a hároméves terv keretén belül valósult meg. 1945-re megvalósult a Nagy-Miskolc-álom, több környező települést Miskolchoz csatoltak. A városfejlesztés ez utáni irányát az határozta meg, hogy Miskolcnak a szocialista nehézipar egyik fellegvára szerepét szánták. A város lakosságszáma az 1980-as évekre fölé nőtt. Az erőteljes iparosítás ellenére a kultúra is jelentős mértékben fejlődött (képzőművészet, zene, színház, tudomány). A rendszerváltás utáni években a város gazdasági szerkezete átalakult, a nagy állami cégek túlsúlya helyett a kis- és középvállalkozások lettek jelentősek. Nőtt a szolgáltatószektor jelentősége, nemzetközi nagyvállalatok, hipermarketek jelentek meg a térségben, az autópálya is elérte a várost. Miskolc ettől kezdve erősíteni igyekezett idegenforgalmi és kulturális szerepét, ígéretes pályázatot nyújtott be az Európa kulturális fővárosa címre, elindította a Miskolci Nemzetközi Operafesztivált. ## A földrajzi háttér Miskolc térsége nyugat–keleti irányban Ómassától Zsolcáig, észak–dél irányában pedig Sajóbábonytól Mályiig terjed. Az ember és a hasznosított természeti-földrajzi táj folyamatos szoros kapcsolatban, állandó kölcsönhatásban állt egymással. Általában négy periódust különböztetnek meg az ember tájalkotó szerepével kapcsolatban: az első a régibb kőkori vadász-gyűjtögető életforma, a második a földművelő-állattenyésztő életforma megjelenése az újkőkortól kezdve, a harmadik a már állandó településekhez kapcsolódó mezőgazdaság az i. e. 10. századtól, a negyedik pedig a máig tartó urbanizációs folyamatokkal jellemezhető szakasz. A terület legnagyobb folyója a Sajó, ami Miskolc történetében természetes határvonalat jelentett. A város nyugat-keleti tengelyét a Szinva adja, a történelmi városok, illetve települések ennek völgyében jöttek létre. A Hejő az Avastól délre fekvő terület fontos vízfolyása. A mai flóra és fauna az átmeneti kőkor idején alakult ki, ebben az időszakban a város földje lakatlan volt. A környezetet azonban a neolitikumtól kezdve már az ember által kialakított kultúrtáj is befolyásolta. A magasabb részeken cseres-tölgyesek, helyenként gyertyános–tölgyesek, a déli lejtőkön karsztbokorerdők voltak. Az alacsonyabban fekvő területeken cseres-tölgyes, a síksági részeken pedig a vízfolyások mellett erdőfoltok, illetve réti-mezőségi növényzet volt. Ebbe a földrajzi-természeti környezetbe települt be az ember, akiknek kőszerszámait több helyen is megtalálták a város területén, sőt egyedülálló kőeszközkészítő műhelyét is feltárták az Avason. Miskolc fejlődése a középkorban két pólusban, egy nyugati és egy keleti központból kiindulva indult fejlődésnek. A keleti részt a Szinva-völgy, illetve a Sajó völgyének peremén futó útvonal jelölte ki, magva az Avas alatt jött létre; ez volt a történelmi Miskolc. Itt a növénytermesztésen és az állattenyésztésen túl főleg a szőlőtermesztés és a borászat volt jelentős. A nyugati pólus, Diósgyőr, a Bükk völgyében, illetve a diósgyőri várhoz kapcsolódva fejlődött, ahol az erdő- és vadgazdálkodás kapott fontos szerepet. A két végpont fejlődése, területi terjeszkedése során, folyamatosan egymás felé közeledve, a 19. században létesült Vasgyárral kiegészülve kapcsolódott össze. A becslések szerint a honfoglalás korában még mintegy 600–700 fős Miskolc 1500-ban 2500, 1702-ben 4300, 1786-ban lakossal rendelkezett. Az 1945-ben egyesült városhoz kapcsolódott még több környező település: Bükkszentlászló, Garadna, Görömböly, Hámor, Hejőcsaba, Lillafüred, Lyukó, Pereces, Ómassa és Újmassa, Szirma, és ezzel, illetve a 19–20. századi iparosodáshoz kapcsolódóan Miskolc az ország egyik legnagyobb városává fejlődött. ## Kőkorszak Miskolc területén az ősember évvel ezelőtt telepedett meg. Kevés olyan település van Európában, amely ilyen távú történelemmel rendelkezik. Az emberelődök által előállított kőeszközöket találtak Miskolc belvárosában, az Avas keleti oldalában, Tapolcán, a Puskaporoson (Felsőhámor), a Szeleta-barlangban. Az első eszközök, az úgynevezett Bársony-házi szakócák valódiságának bizonyítása és koruk meghatározása Herman Ottó kitartó munkájának köszönhető. Bársony János, miskolci jogász, városi ügyész 1891-ben házat építtetett az akkori Rákóczi és Rudas László utca sarkán. Az alapozáskor három pattintott kőeszköz került elő, amelyek közül a legnagyobbat 1892. december 26-án Herman Ottónak adta át további vizsgálatokra. A természettudós felismerve a lelet jelentőségét, az eszközt „paleolithnak” határozta meg, ugyanakkor célzott arra is, hogy a lelet nyomán a Szinva völgye a franciaországi Somme-völgyhöz hasonló jelentőségű lesz (a Somme-völgy az őskőkorkutatást elindító fontos lelőhely volt). A felfedezésről először 1893. február 19-én számolt be a Természettudományi Társulat ülésén, majd az Archeológiai értesítő 1893. évi számában is megjelentette. Magyar (és európai) tudóskörökben akkoriban általánosan elfogadott nézet volt, hogy Magyarország területén, sőt a Rajnától keletre jégkori (akkoriban „diluviális”-nak nevezett) ember nem élt. Herman Ottónak ezzel az előfeltevéssel kellett megküzdenie. Sok nemtelen támadás érte emiatt, még a hamisítással is megvádolták, ám az idő Hermant igazolta. Moriz Hoernes 1903-ban, Bécsben megjelent, Európa őskőkorát tárgyaló tudományos munkájában már komolyan méltatta a miskolci leleteket. Ezt követően – újabb adalékként – 1905-ben Herman kezébe került egy korábban, sírásás közben az avasi temetőben talált gyönyörű, levél alakú „nyílkő”. 1906-ban Herman kezdeményezésére és Darányi Ignác földművelési miniszter támogatásával talajtani vizsgálatok kezdődtek a városban Papp Károly vezetésével, a Bükk-vidék barlangjaiban pedig Kadić Ottokár kezdett ásatásokba. A Kecske-lyuk és a Büdös-pest sikertelen megkutatása után a Szeleta-barlang következett, ahol sok csontlelet mellett gondosan megmunkált, babérlevél alakú kovakő lándzsahegyeket találtak. Ezzel végleg beigazolódott az ősemberek jelenléte a területen. 1928-ban, az avasi kilátópark létesítése közben, gyakorlatilag a mai kilátó helyén, őskori kovabányák nyomaira leltek, s ezek voltak az első Magyarországon felfedezett ilyen helyek. A kőkori emberek az itt bányászott köveket munkálták meg, aminek nyomán nagy mennyiségű kőzettörmelék és félig-meddig megmunkált kőszerszám maradt hátra. Az 1940-es évektől az avasi szőlőkből is előkerültek leletek. Később, 1958-ban, a SZOT-székház (ma ITC-székház) építése előtti leletmentő munkálatok közben egy kőeszközkészítő műhelyt tártak fel, ahol az avasi Tűzkövesről (a mai Kálvária mögötti terület) és más avasi fejtőgödrökből származó alapanyagot dolgoztak fel. 1988-ban – útépítés közben – újabb kovabányát fedeztek fel az Avas-tetőn. Ezzel bebizonyosodott, hogy a kilátótól a Kálváriáig terjedő terület a Bükk-vidéken élt őskőkori népcsoportok kovalelőhelye volt. Az előkerült avasi anyagot Alain Tuffreau, majd Jean-Michel Geneste francia professzorok – igazolva a hazai meghatározásokat – az abevillieni típusok közé, azaz az alsó őskőkor leletei közé sorolták. A Tűzkövesen 2004-ben, Ringer Árpád vezetésével indult ásatások arra is fényt derítettek, hogy az itt kovát bányászó emberek – egyedülállóan – hőtechnikával kombinálták a bányászatot, illetve a gyártás folyamatát. A éves leleteket 2005-ben nemzetköri konferencián értékelték, és a középső őskort – az eszközök előállítása tekintetében – „Avas előtti” és „Avas utáni” korszakra bontották. Az ide betelepülő neandervölgyi emberek valószínűleg nem a nyugat-európai területről érkeztek, hanem inkább egy Balkánon átvezető úton, a Közel-Keletről jöhettek. A középső-őskorból, annak 130 és 75 ezer év közé eső tartományából több régészeti kultúra emlékeit tárták fel. Az első és legjelentősebb az úgynevezett Bábony-kultúra (Sajóbábonyról elnevezve), amelynek a jellemzője – a felső paleolitikumi eszközök mellett – a levél alakú lándzsahegyek és kések használata. Szerszámaik főleg üveges kvarcporfírból készültek, amit helyben találtak, illetve mintegy 50 kilométerről, a Zempléni-hegységből szereztek be. A kultúra népének településnyomai főként a Szeleta 2. rétegéből és a Büdös-pest 3. rétegéből kerültek elő, és a környéken valószínűleg nagytestű növényevőkre vadásztak. Ugyanebben az időben élt másik fontos régészeti kultúra, a Taubach-kultúra emlékeit elsősorban a Diósgyőrtapolcai-barlangban, illetve a strandfürdő területén találták meg. Jellemző volt rájuk, hogy hőforrások közelében telepedtek meg, kőeszközeiket pedig főleg helyi kovakőből készítették. Mamutra, bölényre, vadlóra, barlangi medvére vadásztak. (A mamutok környékbeli jelenlétét az 1900. évi fűtőművi ásatások során előkerült 330 cm hosszú mamutagyar igazolja.) A középső paleolitikum korai szakaszából olyan leletek is előkerültek (Suba-lyuk), amelyek leginkább a Moustier-kultúrára emlékeztetnek. Egy negyedik régészeti kultúra hordozója az avas-tűzkövesi kovabánya „levalloiso-moustérien” ipara. A felső paleolitikumban, úgy 35–30 ezer évvel ezelőtt, a neandervölgyieket lassan felváltotta a Homo sapiens sapiens. A területen a fejlett Szeleta-, az aurignaci és a gravetti kultúra népcsoportjai telepedtek meg. A Szeleta-kultúra központja valószínűleg a város belterületére, az Avas aljára esett. Kőeszközeikre a szépen megmunkált, levél alakú lándzsahegyek a jellemzőek. A kultúra megszűnése a barlangi medve, a mamut és a gyapjas orrszarvú eltűnésével hozható összefüggésbe. A később megjelenő rénszarvas- és lóvadász népcsoportok (gravetti és magdaléni kultúra) a hegységek belterületein csak ritkábban szálltak meg, és talán már az állattenyésztés korai formáját is űzték. Újkőkori maradványok is előkerültek a környéken. Ebben az időben, a holocén felmelegedés következtében jelentősen átalakult a növény- és állatvilág, gyakorlatilag kialakult a mai környezet: vegyes és lombhullató erdők jöttek létre, jellegzetes mérsékelt égövi emlősök jelentek meg. Az átmeneti kőkor idején (i. e. 8300–5500) azonban a környék elnéptelenedett, a legközelebbi népesebb résznek az Északi-középhegység déli pereme számított. A város földjének első holocén kori lakói a neolitikum alföldi vonaldíszes kultúrájának állattenyésztő-földművelő népe volt. A korból az első régészeti leletek 1893-ban kerültek elő, amikor a Tiszai pályaudvar mellett végeztek kutató ásatásokat, majd 1900-ban részletesebb feltárásokra is sor került a fűtőháznál. Az itt talált cserép leletanyag az alföldi vonaldíszes kultúrához, a tiszadobi csoporthoz és a bükki kultúrához tartozott. A bükki edények szürkére vagy feketére égetett, finom falú darabok, hullám-, spirál- vagy párhuzamos vonalakkal díszítettek. Kiemelkedő emlék egy meanderrel díszített, termékenységi jelképként funkcionáló női idol. A bükki edényművesség első emlékeit még 1876-ban találták meg az aggteleki Baradla-barlangban, majd később Kadić Ottokár talált rá ilyenekre, amikor a bükki barlangokban végzett ásatásokat. A bükki kultúra népe faszerkezetű házakban lakott, településeik nyoma a hegyekben és a folyók, patakok völgyeiben, sík vidékeken is megtalálhatók. A bükkiek széles körű cserekereskedelmet folytattak, egyik termékük a kovakő és az obszidián volt, aminek szállításra előkészített magkő-, illetve pengekészletét is megtalálták, ugyanakkor finomkerámiáik feltűntek Lengyelországban, Kárpátalján, Erdélyben, a Dunántúlon, Burgenlandban, sőt az adriai térségben is. A dombságokon és a vízfolyások völgyeiben földműveléssel foglalkoztak. ## A rézkortól a honfoglalásig A kőkor végétől a késői bronzkorig tartó időszakból nem találtak régészeti leleteket a környéken, a miskolci táj mint emberi település – úgy tűnik – háttérbe szorult ebben az időszakban. A késői bronzkorban viszont jelentős változás történt, ebből a korból két földvár nyomait is feltárták. Az egyik a Miskolctapolcától 3,5 kilométerre található Leányvár, a másik a Bükkszentlászlón feltárt Nagysánc. A földvárak építése a késői bronzkorban kezdődött. Mindkét földhalomvár megépítése ugyanannak a Kyjatice-kultúra népességének tulajdonítható, akik az i. e. 12–11. században éltek a környéken, és feltehetően az Alföld északi részét uraló Gáva-kultúra nyomására húzódtak fel a hegyvidéki részekre Északkelet-Magyarországon és Délkelet-Szlovákiában, nagyjából azokra a területekre, amelyeken a bükki kultúra képviselői is éltek korábban. A feltalált régészeti leletek fejlett bronzművességről tanúskodnak, Bükkszentlászlón például szépmívű bronz ékszereket találtak, Leányváron őskori cserépmaradványokra leltek; a szerényebb leletanyag talán azzal magyarázható, hogy a szomszédos kőbánya működése során a nyugati részt lebányászták. A bronz előállításához szükséges réz valószínűleg a rudabányai lelőhelyről származott. Jellemzőjük még sajátos hamvasztásos temetkezési eljárásuk. A földvárakat később valószínűleg a kelta korban is használták. A korban rákövetkező leletek szkíta és kelta eredetűek. A szkíták jelenlétére – többek között – a Muhiban 1931-ben talált gepárdot ábrázoló tükörnyélvég szobrocska utal, majd 1934-ben az Egyetemváros területén is előkerült egy hasonló lelet. A legszebb darabot azonban még 1928-ban találták meg Zöldhalompuszta közelében: egy pajzsdíszként használt aranyszarvast, amely a Herman Ottó Múzeum kincse és emblémája. 1986-ban a Szentpéteri kapuban tárták fel egy jellegzetes szkíta urnasíros temető részletét. A kelták részben már a szkítákkal együtt éltek, illetve váltották őket a területen. A kelta társadalom központja valószínűleg a bükkszentlászlói földvár volt, erre utal a fellelt pénzérmék koncentrációja is (ők használtak először pénzérméket a környéken). Az ő idejükből származik a bükkszentlászlói földvárból 1846-ban előkerült, 367 darabos éremlelet, amely Bécsbe került. Az érmék előlapján gömb, hátlapján ló és lovas motívumok találhatók. Földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, de ők honosították meg a korongozó fazekasságot és a vaskohászatot is. Ez a nép a cotinus nevű kelta népcsoport volt, itteni létezésükről és tevékenységükről Tacitus római történetíró is beszámolt. Bükkszentlászló környékén kívül letelepedtek Diósgyőrben és Miskolc belterületén is. A kelta kor utáni korból csak szórványos leletek ismertek, amiből az következtetés vonható le, hogy a táj lakottsága ismét lecsökkent egy időre. A hunok egyik fő központja Magyarország területén a tiszai Alföld volt, hun leletek csak szórványosan kerültek elő Miskolc környékén. Az egyik ilyen egy Miskolc és Szirmabesenyő közötti homokbányából került elő. Nagyobb számban ismertek azonban a germán kvádok emlékei, amiket a belvárosban, az Erzsébet téren és a Sötétkapu környékén találtak meg. A népvándorlás második hullámából a Vezér utcán talált avar övveretek, illetve az Alsózsolcán feltárt sírleletek említendők. ## A honfoglalástól a mohácsi vészig ### Miskolc és környéke #### Birtokviszonyok A magyar honfoglaló törzsek a népvándorlás második hullámával, 895-ben érkeztek a Kárpát-medencébe. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területén először a zempléni részeken telepedtek le, innen a vezető katonai rétegre jellemző gazdag sírleletek kerültek elő, Miskolc területén és közvetlen környékén azonban csak a köznép ittlétére utaló régészeti leleteket találtak. A legfontosabb honfoglalás kori temetőt a miskolci repülőtéren tárták fel 1951-ben és 1959-ben. A feltárt 25 sírból tíz tartalmazott mellékleteket: bronzhuzalból készült hajkarikákat, füles gombokat, karpereceket, köves gyűrűket, kardot, nyílhegyeket, lószerszámokat, ereklyetartó mellkeresztet és bordás nyakú kerámiaedényeket. A temető sírleleteinek viszonylag csekély száma azzal is magyarázható, hogy a 19. század végén, a mai megyei kórházzal szemben téglagyár működött, ami homok- és agyaglelőhelynek használta a temető területét. A fellelt tárgyak alapján a temetőt a 10. század második felében kezdték használatba venni. Találtak még sírokat a diósgyőri vár közelében és a Papszerből nyíló Mélyvölgy utcában is. Miskolcról és első birtokosairól Anonymus számolt be: „Ezután a vezér (Árpád) és főemberei elhagyták Szerencset, s átkeltek a Sajó folyón azon a helyen, ahol a Hernád vize beleömlik. A Héjő vize mellett ütöttek tábort, egészen a Tiszáig és Emődig, s egy hónapig maradtak ott. A vezér még ott Böngérnek, Bors apjának nagy földet adott a Tapolca vizétől a Sajó folyóig, amelyet most Miskolcnak hívnak, azonkívül odaadta neki azt a várat, melyet Győrnek mondanak. Ezt a várat Böngér fia, Bors a maga várával, Borsoddal egy vármegyévé tette” – írta Anonymus a Gesta Hungarorum 31. fejezetében a környék birtokba vételéről. A szövegben szereplő Böngér a Miskolc nemzetség őse volt. Miskolc a rokonság legfontosabb birtoka lett, de Diósgyőrt a 11–13. század között elvesztették: királyi várbirtok lett. A nemzetség birtoka természetesen nem csak Miskolc területére korlátozódott, a Sajó és a Tapolca között, a Szinva két partján más helyek is a birtokállományt gazdagították. Csabán több ág osztozott, Tokajban (a mai Kistokaj), Ónodon, Csécsen is voltak érdekeltségeik, Mályi egy részét vásárlással szerezték meg, és a birtoktömb része volt Szirma is. A miskolctapolcai barlangfürdő mellett folyó ásatások során megtaláltak egy 11. századi kis körtemplomot, ahol a városalapító nemzetség tagja nyugodhatott. A Miskolc nemzetség a későbbiekben több ágra szakadt, de tagjai a későbbiekben is, nagyjából a 14. század második feléig visszajártak ide temetkezni. Monostort is építettek, amely legkésőbb 1219-ben már állt (ekkor említi először okirat), amelynek az volt a feladata, hogy őrizze a nemzetség földi maradványait. A Szent Péter és Szent Pál tiszteletére emelt monostorban bencés szerzetesek éltek, egészen a 16. századig. Az apátság mellett ispotály működött, amelynek fenntartását – miután egyházi tulajdonba ment át, a Miskolcok pedig csupán kegyúri jogaikat gyakorolhatták – az alapítványi földbirtokból származó jövedelem biztosította, amit később különböző hagyatékok, bírságolások pénzei pótoltak ki. Az ápoldában a bencések végezték a gyógyító munkát. A 13. századra a birtokviszonyok kissé nehezen követhetővé váltak, részint a tatárdúlás, illetve következményei miatt, másrészt a nemzetség több ágra szakadása, harmadrészt egyes birtokrészek eladása miatt, negyedrészt pedig mert a királyi adományozások során egyes nemzetségi ágak az ország más részein kaptak birtokokat. 1245-ben például Panyit fia Panyit 30 márkáért eladta azt a miskolci földet, amit akkor már elhunyt testvérével, Varasddal együtt tulajdonolt. 1256-ban új tulajdonosok is feltűntek a városban: Jaroszló fia Fábián és Füle zágrábi prépost vásárolt területet. A 13. század második felében hét birtokos osztozott Miskolc területén. 1312-ig miskolci résztulajdonos volt Csabai János (Pál fia Miklós unokája), akitől azonban ekkor a király minden birtokát elkobozta. Visszatérve a tatárjáráshoz, a Miskolchoz közeli muhi csata után, amelyben a magyar hadak katasztrofális vereséget szenvedtek, a menekülő IV. Béla – nem bizonyítottan, de valószínűsíthetően – útba ejtette a várost is. A mongol dúlás miatt számos helység elnéptelenedett, de a hegyes, erdős részek kisebb károkat szenvedtek el. Elpusztult a megye központja, Borsod is, amely a ezután teljesen a jelentőségét vesztette. A miskolci részbirtokok egy részének tulajdonosváltását valószínűleg a megváltozott gazdasági és politikai viszonyok okozta. A király is változtatott korábbi politikáján: míg azelőtt visszavette a földbirtokokat a főuraktól, most gazdag birtokadományokkal jutalmazta, és ennek fejében kővárak építésére kötelezte őket. Ezáltal a nagybirtokosok hatalma jelentősen megerősödött, és uradalmakat, szabályos tartományokat alakítottak ki váraik körül. A kezdődő politikai feszültségeket tetőzte a Béla és fia, István herceg közötti ellentét, ami háborúskodásban csúcsosodott ki. A hadi események egyik fontos alakja volt a Miskolc nembeli Panyit, aki István híveként tüntette ki magát, és fontos tisztségeket és birtokokat kapott az ifjabb királytól. Borsodban a legnagyobb vetélytárs az erőteljesen terjeszkedő Ernye bán volt. Panyit (más források szerint a fiai) az Ákos-birtokok közelében felépítette az éleskői várat, a vetélytárs dédesi várának ellensúlyozására. A vár alá 11–13 helység tartozott: Miskolc, Várad (Szilvásvárad), Tokaj (Kistokaj), Csaba (Hejőcsaba), Mályi, Veze, Tard, Bala, Visnyó, Filtó, Aranyos (Bükkaranyos), Bós, Bőcs, és valószínűleg Panyit rendelkezett a tapolcai apátság kegyuraságával is. Ernye ellensúlyozása nem volt túl sikeres, az ugyanis sokkal nagyobb gazdasági erővel rendelkezett, a Miskolc nemzetség fokozatosan háttérbe szorult. Panyit ága kihalt, várát egy 1336-os adat szerint már a Szécsi család birtokolta. Az 1310-es években Miskolc birtoklásában már csak három Miskolc nembeli család volt érdekelt: a Visnyóiak, Miskolci János és Miskolci Sándor fiai (Miklós és Sándor). Az Árpád-ház kihalása utáni történéseket az határozta meg, hogy ki melyik oligarchához csatlakozott. A Miskolc nembeliek Aba Amadét választották, Miskolci János a Csák Mátéval szövetséges Aba Amadé fiainak seregében harcolt Rozgonynál, I. Károly (Károly Róbert) király ellen. Döntésük hibás volt, a győztes király összes javaikat a Szécsi családnak adta, akik a „maradék” Visnyóiaktól is megszerezték részüket, és ezzel a város nagyobbik részét uralták. 1360-ban az uradalomhoz tartozó helységek: Miskolc, Várad, Veze, Besenyő, Tokaj, Tard, Bala, Mályi, Csaba, valamint Bós és Visnyó fele, és rendelkeztek a tapolcai apátság kegyuraságával is. A Szécsiek azonban nem voltak sokáig a vidék birtokosai, I. Lajos királynak ugyanis szüksége volt a diósgyőri vár fenntartásához a közelben lévő falvakra, így Szécsi Dénes a Vas megyei Lendva váráért és a hozzá tartozó 75 faluért cserébe átadta itteni birtokait és tapolcai kegyúri jogait. A város 1365-ben mezővárosi rangot kapott a királytól. #### Városszerkezet Miskolc jellemző vizei mindig is meghatározóak voltak a város életében. A Sajó (Sayouvyze) a város természetes határvize volt, s mint ilyen, rendszeres határviták okozója is volt, főleg Nagyzsolcával (Nag Soltza, Nog Solcya). A viták részbeni oka az volt, hogy a határvonalat a folyó közepén, vagy valamelyik partvonalán húzzák meg, de birtokháborítások is szép számmal előfordultak. A város folyója a Szinva, ami átszelte a Miskolc nemzetség birtokát; Nagy Lajos 1377-es oklevelében magyarul is megemlíti: Synwapataka. A patak a városban mindig is viszonyítási pont volt, ehhez képest határoztak meg bizonyos birtokok, helyek, épületek stb. elhelyezkedését. A következő, a forrásokban már korán feltűnő vízfolyás a Hejő, amely a forrásával kapcsolatos hőforrásokról kapta a nevét: Hévjó. A Szinva és a Hejő a terület gazdaságában is jelentős szerepet játszott, ugyanis mindkettőn számos vízimalom működött, környezetükben pedig nádasok, rétek, tavak voltak, illetve halastavakat alakítottak ki. A vízfolyásokon emelt hidak alkalmasak voltak hídvám szedésére, így a birtokosaik számottevő jövedelemre tehettek szert általuk. A korabeli birtok- és határleírások értelmezésében a város környéki (ország)utak megnevezése is fontos. Ezek főleg különböző oklevelekből és határjárások leírásából ismertek. A Csaba felé vezető utat (per viam Soba) már 1067-ben megemlítette egy apátsági alapítólevél. Ehhez kapcsolódott egy Miskolcról Ohatra vezető főút. 1355-ben leírták a Zsolcára menő utat (viam in Solch ducentem). Fontos volt a Mohira vezető út is, mert innen Egerbe is el lehetett jutni. Miskolcról a Bükkön keresztül is el lehetett jutni Egerbe, de a bükki helységeket is több útvonalon lehetett elérni. A Miskolc határait rögzítő 1325-ös oklevélben említést tesznek egy kövesútról (kuueswth), ami Vajlára vezetett. A Bükk fontos útja volt a Diósgyőrből Dédesre vezető „nagy út” (1315), a Miskolc–Bábony út (1325), a Miskolc–Mezőcsát út (1332). Fontos volt a Szentpéter felé vezető út is, mert erre lehetett eljutni Gömörbe. Ismertek utak leírásai Tapolca és Csaba felé is. Miskolc belterülete, illetve utcaszerkezetének a magva már korán kialakult. Az Árpád-korban a település falusias jellegű volt. Az első, 11. századból származó házak maradványait egy 1955-ös ásatás során találták meg a Sötétkapu mellett. Egy 1376-ban kiadott oklevélben leírtak szerint a település utcákra tagolt, szőlővel beültetett hegyekkel körbevett, királyi birtoklású város volt. Az utcák és a szőlőhegyek mind névvel rendelkeztek. Ismert volt a Piac utca (a mai Városház tér és Széchenyi utca), a Fábián utca (a Miskolc nembeli Jaroszló fia Fábián családja nevét őrizte meg). Középkori eredetű a ma is létező Hunyad utca elnevezése, egy 1501-es irat tesz említést róla. A Malom utca a Szinvához vezetett, 1506-ból ismert. Miskolc gazdaságának fontos objektumai voltak a mészárszékek, amelyek emlékét a Mészár utca őrizte (a mai Városház térből indult északi irányba). 1521-ből ismert egy Kiskassa nevű utca is, amely a Pece-patak mentén feküdt (érdekes, és talán nem véletlen, hogy Miskolc közelében, Szikszón és Sajószentpéteren is volt ilyen nevű utca). Az utcahálózatot a Szinva folyásiránya határozta meg, ezzel párhuzamos, illetve ebből kiágazó utcák hálózata alkotta. A miskolci házakról – a belvárosi ásatásoktól eltekintve – nem sok ismeret maradt fenn, de általában patics- vagy vályogfalas épületek lehettek. A miskolci elit azonban már a középkorban kőházakban lakott, erről okleveles adatok maradtak fenn. Miskolc első temploma az avasi Szent István-templom volt. Először 1323-ban említették, ami előtte történt, az régészeti ásatások alapján ismert. A mai templom helyén egy 13. századi, meglehetősen nagy méretű templom állt: 27,5 méter hosszú és 7,43 méter széles volt, a város felőli oldalon sekrestyével. Az ásatások során freskótöredékeket és faragott köveket találtak. Ezt a templomot a 14–15. században kibővítették, kétszer is meghosszabbították, tornyot és talán még egy félköríves apszist is építettek hozzá. Az új templomot 1489-ben szentelték fel, harangokkal ellátott toronnyal, orgonával (1525-ben említenek egy Ferenc nevű orgonistát). Csabai Kovács István kápolnát építtetett hozzá az északi oldalon. Ez azóta megsemmisült, de nyoma ma is látható a templom oldalán. Ezt templomot 1544-ben a törökök felgyújtották, ezután tető nélkül romlott az állaga, mígnem 1563 és 1569 között átépítették, a város lakosságának vallásváltása miatt a református szertartásoknak megfelelően. A különálló fagalériás harangtornyot 1557-ben emelték. A város második temploma az Újvárosban (de Noua Ciuitate) álló Szűz Mária- vagy Boldogasszony-templom volt, amely 1371 után épülhetett, 1445-ben már állt. Ez a templom a város kétközpontúvá válása, az Óváros és Újváros nevű városrész kialakulása nyomán keletkezett. Egy újabb templom a Szent György-kápolna, amely az Avas-tetőn, a Szent György hegyen állt, és régi ábrázolások szerint egy körkápolna volt; a helye pontosan nem ismert. Első említése egy 1376-os oklevélből származik, a szőlőhegy kapcsán. A városban iskola is működött, 1453-ban írtak egy Mihály, 1521-ben Pál nevű baccalaureus (egyetemet végzett) iskolamesterről. Az első iskola helyéről nincs pontos információ, de feltételezhető, hogy ennek az alapjain épült az új iskola is a Papszeren, ami a mai Herman Ottó Múzeum régi épülete. Az egyház Mindszenten, Miskolc határában, a Csabára vezető úton ispotályt (szegényápoldát) épített a templom közelében, 1483-as írásos adat szerint akkor már állt. A városkép meghatározó elemei voltak a malmok is, amelyeknek sora a Szinvára volt telepítve – Diósgyőrtől Miskolc „aljáig”. A mészárszékek a Mészár utcán (később Szék utca) épültek, a Pece vízhasznosítása végett. A városi beltelkekhez határrészek is tartoztak, amelyek szántók, rétek, szőlők voltak. Szőlővel gyakorlatilag már a középkorban körbeültették a várost, borkultúrája elismert volt. Szőlőhegyet nevesítve már egy 1376-os oklevél említ: az avasi Szentgyörgyhegyet, 1461-ben magyarul is: Zenthgyerhege. ### Diósgyőr Diósgyőr 1261 után lett az Ákos nembeli Ernye báné, és a várat IV. Béla várépítési kezdeményezésére és vetélytársai, a Miskolc nembeliek éleskői vára ellensúlyozására építette, az ő fellépésére válaszul pedig az egri püspök is várat emelt Cserépen. A vár helyén a 12. században már állhatott egy földvár, ennek azonban nincsenek régészeti nyomai, talán nem is a jelenlegi vár helyén volt. Az újabb kutatások szerint Ernye első vára sem a várdombon épült, hanem attól északkeletre, a pálosok középkori rendháza helyén. Pontosan nem lehet tudni, hogy a fiatalon még szegénynek számító Ernye milyen lépésekben építette ki hatalmas birtokrendszerét (élete végére az egyik legtehetősebb földesúr lett, hatalmas vagyont hagyott hátra), de fia, István is folytatta apja – nem ritkán erőszakos – terjeszkedő politikáját. Az ő idején volt a rezidenciajelleggel kialakított diósgyőri vár első fénykora, amikor István egyenesen borsodi nádornak címezte magát. Tekintélyét és személye fontosságát jelzi, hogy Bajorországból választhatott feleséget, a bajor herceg lányával kötött fényes esküvőjét a várban tartotta, és több oklevelet is kibocsátott itt. Például azt az okiratot, amelyben a még éppen alakuló pálos rend számára rendházakat alapított. 1313-ra felépült a Szentlélekről elnevezett kolostor, a régi vár helyén pedig Diósgyőrben alapított rendházat. Ákos István halála után sok minden megváltozott, fiai a királyi lojalitás helyett Csák Mátéval kötöttek szövetséget. A háborúzások befejeződésével I. Károly király elkobozta vagyonukat, és azokat az Ernyefiak ellen győzedelmes Debreceni Dózsának ajándékozta. A várhoz tartozott Diósgyőr mellett még Emőd, Istring, Tullus, Kisgyőr, Muhi, Csécs, Örös, Szederkény, Odormány, Kisfalu, Sejpestő és Szalonta. 1320-ban azonban – Debrecenit kárpótolva – visszavette a király a birtokot, ami később a Drugeth család kezelésébe került. Az 1330-as évek elején már ismét a királyé volt a vár, aki a királynénak adta. 1343-tól váltakozva I. Lajos király, illetve az anyakirályné, Piast Erzsébet tulajdonolta a várat. Lajos szívesen időzött itt, és nemcsak a kellemes időtöltés miatt (1355-ben halastavat és vadaskertet létesített itt), de politikai okokból is kiemelten fontosnak tartotta (Lengyelországgal és több országrésszel is könnyedén tudta tartani a kapcsolatot innen). A várat 1360 és 1378 között jelentősen átalakította, jelentős mértékű bontások után az emeletet sárga homokkőből, a tornyok felső részét szürke mésztufából rakták. A palotaépületet külső vár vette körül, falai 4 méter vastagok és 15 méter magasak lettek. A reprezentatív főbejárat nyugaton volt. A várat 25 méter széles vizesárok vette körül. A sorozatos ásatások során számos lelet került elő: mázas padlótéglák, szépen formázott kályhacsempék, edények, kőfaragások stb. Lajost halála után lánya, Mária követte a trónon, de Diósgyőr vára hivatalosan csak 1389-től lett az övé. Idejében a vár várnagyai Bebek László tárnokmester és Bebek Ferenc udvarmester voltak (a várnagyság össze volt kapcsolva a borsodi ispánsággal). Zsigmond német-római császárrá koronázása után második felesége, Cillei Borbála tulajdona lett a vár, és ettől kezdve a diósgyőri vár hagyományosan a királynék várának számított. Férje azonban – birtokadományozási okokból – esetenként egy-egy darabot kiszakított az uradalomból (Kaza, Kacola, Cserép, Mezőkövesd, Mezőkeresztes). Zsigmond 1395-ben pallosjogot adott Miskolcnak, a város két pallosa a múzeumban látható. Az új király, Habsburg Albert anyósa minden ingóságára rátette a kezét, és azokat jutalmazta velük, akik őt segítették a trónra kerülésben. Csehországba távozásakor (1438) felesége, Luxemburgi Erzsébet vette át a hazai ügyek intézését, de Diósgyőrt csak a következő évben adta át neki a király. Sokáig nem örülhetett neki, mert pár hónap múlva meghalt Albert, és Ulászló eleinte ugyan meghagyta birtokait, de mivel az özvegy királyné szembefordult vele, a vártartomány a királyé lett. 1454-ben már Cobor Mihály, a Hunyadiak familiárisa állt a megye és a vár élén. Mátyás király uralkodása során Diósgyőr körül nagy uradalmat épített ki, amelynek hatásköre még Abaújra, Zemplénre és Szabolcsra is kiterjedt. A vár előbb Podjebrád Katalin magyar királynéé volt, második feleségének, Beatrixnak azonban csak némi késéssel, 1481-ben adta át a várbirtokot. Első várnagya még magyar, Pakosi Lajos volt, de utána Beatrix olaszoknak adta e tisztséget. A Mátyás halála utáni zavaros időszakból II. Ulászló került ki győztesen, aki színleg feleségül vette ugyan Beatrixot, de nem sokkal később érvénytelenítette a házasságot, Beatrix pedig 1500 végén hazautazott Itáliába. Az új királyné, Anna francia hercegnő megkapta ugyanazokat a birtokokat, amikkel Beatrix is rendelkezett, így Diósgyőrt is. A királyné halála után javait gyermekei örökölték. 1512-ben a király – tartozása fejében – Bajnai Bot András özvegyének zálogba adta a várat, aki hamarosan Colowrati Kossacki Jánoshoz ment nőül. Az új birtokos csak arra törekedett, hogy minél nagyobb jövedelmet sajtoljon ki a birtokból, emiatt Miskolc és Mezőkeresztes lakói be is panaszolták II. Lajos királynál. A király figyelmeztette a zálogbirtokost, kijelentette, hogy csak a várat adta át használatra, a jobbágyok változatlanul a királyéi. Annyira komolyan vette a helyzetet, hogy Miskolcnak 1519. június 16-án ismét pallosjogot adományozott, hogy „mások elrettentő példájára a bűnösöknek fejét vehessék”. A király mindenképpen vissza akarta szerezni a várat felesége, Habsburg Mária számára, és ez 1522. február 2-án meg is valósult. Az ifjú királyné erélyesen és hozzáértően látott neki a birtokok igazgatásának, ennek azonban nem juthatott a végére, mert 1526. augusztus 29-én, a mohácsi csata során a magyar seregek vereséget szenvedtek a töröktől, a király is életét vesztette. ### További környező települések - Hejőcsaba. Miskolctól keletre, dombos vidéken terül el. A Miskolc nemzetség birtoktömbjén belül fejlődött, oklevél először 1067-ben említette. 1245-ből származik az az okirat, amely szerint Csabai Pál fia János volt az ura. Egy 1256-os okmányból kiderült, hogy rajta kívül tulajdonos volt még a Miskolc nembeli Marcel fia Lőrinc és unokatestvérei is. Lőrinc később eladta a birtokrészét Manguch fiai Mihálynak és Jakabnak. Rajtuk kívül részbirtokos volt még Panyit bán és Miskolc fia Sándor is. Utóbbiak területei 1312 után a Szécsi családé lettek. A tulajdonosváltások közepette csak Lőrinc utódainak maradtak meg a birtokai. A birtokosok száma a 14. század vége felé még jobban megszaporodott, amikor Zsigmond a Hejő egyik malmát (Zenesmolom) a diósgyőri pálos szerzeteseknek adományozta. Mátyás trónra léptekor a község egy része a királyi birtokok része volt, de hamarosan megjutalmazta vele Parlagi Györgyöt, a diósgyőri vár alvárnagyát. Ő 1479-ben 200 aranyforintért eladta Kovács Istvánnak, aki a település új, egyre nagyobb hatalmat kiépítő birtokosa lett. Miskolci polgárból Csabai Kovács István nemesember lett, Hunyadi familiárisa lányát vette feleségül. Övé lett sorra Szirma, Koromháza, Boldva, Vadna, Abod, Zsolca, Kazinc és más falvak. A diósgyőri pálosokat adományokkal segítette, a miskolci Szent István-templomban oltárt alapított. Halála után vagyona vejére, a szintén ambiciózus Horvát Gergelyre szállt. Több más miskolci polgár is szerzett itt résztulajdont (Varró Balázs, András deák, Miskolci Péter, Hevesi János stb.). Ez a többtulajdonosság a falu egész középkori történelmére jellemző, ami azt jelzi, hogy gazdasági szempontból fontos területnek számított. Az egyik ok a szőlőkultúra volt, aminek már 1256-ból vannak írásos nyomai, a másik a malmok adta haszon. A településen, főként a Hejőre telepítve több vízimalom is működött, egyszerre öt-hat malomban is őröltethettek a parasztok. A település laza szerkezetű volt, mégis több utcája névről is ismert, például a Telek és a Parys utca. - Szirma. Miskolctól délre, délkeletre helyezkedik el, a Hejő és a Szinva között, sík területen. A vele kapcsolatos írásos adatok ritkábbak, és első említése is csak 1343-ból származik. Szinte folyamatos harcban állt Miskolccal és Csabával a határai miatt, illetve egyes nagybirtokosok bekebelezési szándékaival szemben. Valószínűleg kezdettől a Miskolc nembeliek birtoka lehetett, de korán elszakadt ettől a birtoktömbtől. A település legfontosabb birtokosa ezután a Szirmai család lett, akik a környéken is szereztek maguknak birtokrészeket. Szirmai György 1417-ben nemesi címet kapott, birtokaikban Hunyadi János, V. László és Mátyás is megerősítette őket. Szirmára nem jellemző a Csabán tapasztalt soktulajdonúság, de azért Csabai Kovács István itt is szerzett részt magának. A 15. század második felében miskolci polgárok béreltek, illetve vettek zálogba szirmai részeket (például Temesvári Mihály és Domonkos, Pap Albert és János, Basy Barnabás stb.). Ez a település szőlőművelésre nem volt alkalmas, a szántóföldek és a rétek, legelők vonzották ide a miskolciakat. Malma egyáltalán nem volt, így a gabonaőrlést Csabán oldották meg. A község beépítése utcás jellegű volt. - Tapolca, Görömböly, Mindszent. Tapolca a honfoglalás után a Bors, majd a Miskolc nemzetség tulajdona lett. A barlangfürdő mellett folyó ásatások során feltártak egy 11. századi kis körtemplomot, legkésőbb 1219-ben pedig monostor is állt itt, és a nemzetség tagjai hosszú ideig ide temetkeztek. A monostor a bencéseké volt, és szegényápoldát is működtettek. Görömböly szláv eredetű név, a települést Árpád-korinak tartják. Oklevél először 1358-ban említette, mint egy nyéki földterület szomszédosa. 1393-ban Jolsvai Leusták nádor és Kaplai János országbíró oklevelet adott itt ki. Mindszent területe közvetlenül Miskolccal volt határos, története szorosan összefügg a városéval. Mindszenten is létesült egy ispotály, amelyet Mátyás király 1483-as oklevele is megemlít, a Mindszent név pedig 1540-ben bukkant fel először magyarul a királyi adólajstromokban. ## Magyarország három részre szakadásától a Rákóczi-szabadságharcig ### Történeti áttekintés A mohácsi csatavesztés után, 1541-ben az ország három részre szakadt. Felső-Magyarország birtoklásáért három hatalom vetélkedett, de az alkalmilag, a mindenkori erőviszonyok függvényében kialakult politikai határok nem fedték a valós befolyási övezeteket. Miskolc és Diósgyőr elvileg Ferdinánd országrészéhez tartozott, de a hódoltság szélén elhelyezkedve a törökök is befolyási övezetüknek tartották, és a budai, majd az egri vilajet részeként tekintettek rá (bár a városba nem települtek be török katonák). Ez a terhek megnövekedését jelentette, a biztos védelem nélkül maradt Miskolc a többirányú adózás (ez a hódoltság teljes idejében fennmaradt) és a fosztogatások miatt komoly károkat szenvedett el. Miskolc városa 1544-ben ellenállt a budai pasa hódolásra való felszólításának, ami miatt augusztusban jelentős büntetősereg érkezett, amely feldúlta és kirabolta a várost (ekkor gyújtották fel az avasi templomot is). A büntetés megtette a hatását, a város ezután megfizette a kivetett adót a töröknek (is), de a kettős adózást és a város pusztulását is figyelembe véve Ferdinánd felére csökkentett adókedvezménnyel segítette az újjáépítést. Miskolc a királynak 1544-ben 186 forintot adót fizetett be, a város 1549-ben 115 porta után adózott, ami a vármegye adójának 7,3%-át tette ki. A város ugyanilyen portaszám mellett 1555-ben 75 forint 44 dénárt, 1556-ban 25 forintot szedett be, ami komoly csökkenést jelent. Az adatok szerint ez azonban nem a lakosság elszegényedésével függ össze, hanem a nemesek csökkenő számával. A 17. században – bár a törökök nem szívesen alkalmaztak könnyítést – többször előfordult, hogy a város vezetőinek kérésére mérsékelték a fejadót. Ez általában valamilyen természeti csapás, fosztogatás vagy valamilyen hadi esemény miatt valósult meg. Mindazonáltal adóemelések is előfordultak, főleg valamilyen katonai fellépéssel kapcsolatban. Adói védelme érdekében a törökök némi védelmet biztosítottak Miskolcnak. 1663-ban például megkérték a tatárokat, hogy kerüljék el a várost, a hódoltság vége felé pedig megtiltották a hajdúk és a török katonák számára, hogy megszálljanak a városban. A befizetett összegekről a törökök nyugtát adtak, amit a város igazolásul használhatott fel. Az ország egyesítésének erdélyi gondolata – a törökök támogatását vagy jóindulatú semlegességét feltételezve – a Habsburgok ellen irányult, így a hódoltsági területek eredetileg nem szerepeltek az elképzelések között. Ugyanakkor azonban a nádori politika legfontosabb törekvése a Mohács előtti állapotok visszaállítása volt, ez viszont a török kiűzését követelte meg, amire azonban a fejedelmek nem láttak reális esélyt. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy – bár mindkét oldal magyar érdekeket képviselt – megegyezés nem születhetett közöttük. Pedig a tizenöt éves háború nem hozta meg a kívánt eredményt, és a törökök ellenében az egymásrautaltság egyre nyilvánvalóbbá vált. A fejedelmek Habsburg-ellenes küzdelmében Felső-Magyarország, amely addig kettős befolyás alatt élt, stratégiai helyzete következtében fontos területté vált. A miskolciak hozzáállását alapvetően az határozta meg, hogy nyugalomban szerettek volna élni, így oda álltak, ahonnan a biztonságot megkapták. Bocskai István már 1604-ben elfoglalta Ónodot, Diósgyőrt és Szendrőt, és egy év múlva már az egész Felvidék az övé volt. A fejedelem 1605 végén megerősítette Mátyás 1471-ből származó kiváltságlevelét, amivel Miskolc (elvileg) mentesült az adók alól. Cserében a fejedelem elvárta helyiek részvételét katonaságában, emellett élelmiszert és takarmányt is kellett szolgáltatni. A hadsereg ellátása azonban akadozott, emiatt a katonák fosztogatásba kezdtek, a városba betelepült hajdúk pedig – kiváltságaik miatt – ellentétbe kerültek a helyiekkel. Emiatt Bocskai iránt ellenérzéssel viszonyult Miskolc. Bocskai halála után a törökök mozgolódni kezdtek, ráadásul a hajdúk is elégedetlenek voltak. Az 1607–1608. évi hajdúfelkelés egyik vezetője a miskolci Nagy András volt. Miskolc biztonsága ismét kérdésessé vált. 1615-ben a török hadak közeledtére személyes felkelést rendeltek el, a nemeseket pedig három portánként egy lovas kiállítására kötelezték. 1616-ban olyan súlyos helyzet alakult ki, hogy a miskolciak elhagyták a várost, hogy „a pusztában találjanak menedéket”. Visszatérésük után, amikor Bethlen Gábor megindította hadjáratát, Miskolc is kinyilvánította csatlakozását hozzá. Az 1621-es nikolsburgi béke biztosította Bethlen számára Borsodot is Miskolccal, ami a törökökkel szemben bizonyos védelmet jelentett, 1621-ben, majd 1629-ben is menlevelet kaptak tőlük. Bethlen halála után a béke által biztosított területek visszakerültek királyi tulajdonba. Ebben az időben Miskolc több alkalommal vonakodott megfizetni adóját, ami miatt komoly fenyegetéseket kapott (a város feldúlása, a főbíró kivégzése stb.) A bonyodalmas erdélyi hatalomváltás eredményeként I. Rákóczi György került hatalomra, aki 1644 tavaszán indította meg hadjáratát, és „Borsod rendei egy szívvel lélekkel hozzá csatlakoztak”. Miskolc és térsége hamar Rákóczi birtokába került, a város lakossága részt vett Ónod vára megerősítésében, élelmet és abrakot szolgáltatott, és biztosította a hadsereg számára a hidak, utak járhatóságát. A hadjárat 1645-ben a linzi békekötéssel zárult, aminek értelmében Rákóczi megtarthatta a Bethlen Gábor birtokában volt hét vármegyét, köztük Borsodot is, így Miskolc élvezhette a fejedelem védelmét. Még olyan eset is előfordult, hogy Rákóczi átvállalta a város adóját. A fejedelem 1648-ban bekövetkezett halála után a területek ismét visszaszálltak III. Ferdinándra, és véget ért a viszonylagos védettség korszaka. A térségbe német katonaságot telepítettek (névleg a török veszély miatt, de nem kis részben Erdély ellenében). 1662-ben a diósgyőri várban már csak német katonák állomásoztak. Érdekesség, hogy az 1655-ös törvények értelmében a német katonák csak „ideiglenesen”, három évig tartózkodhattak volna Magyarországon, ehelyett azonban fokozatosan növekedett a létszámuk. A török tevékenység is felélénkült ebben az időben. 1655-ben „esett Csabánál egy nevezetes harc, ahol a törököknek nagy veszedelmök volt, ki miatt a bíráknak nagy bajuk s bújuk volt” – jegyezték be a város jegyzőkönyvébe. A közbiztonság, ami sosem volt kielégítő, ebben az időben rablók, martalócok, kóbor katonák feltűnésével súlyosbodott, ezért a város kis önvédelmi csapatot is felállított. Thököly Imre is közbelépett, 1678-tól több ízben is intézkedett a kóborló katonák elfogásáról – nem sok sikerrel. 1682-ben a kurucok szövetségeseiként érkező török sereg szállt meg Miskolcon, nagy károkat okozva. 1684-ben és 1685-ben kuruc csapatok szálltak meg a városban, utóbb Thököly is jelen volt. 1685 folyamán három tábor is időzött Miskolcon, a törökök, a császáriak, majd a kurucok, az ez évi városi jegyzőkönyv tele van panaszos bejegyzésekkel. Thököly legyőzése után a császári csapatok a török ellen fordultak, ami a császári adóterhek megnövekedésével járt együtt. Az adókon kívül 1694-ben a város 175 gyalogos és 104 lovas katonát, 1695-ben 188 gyalogost és 142 lovast küldött a katonaságba. A problémák ellenére a század vége pozitív változást hozott a város számára: megszűnt a török uralom, elmaradt a többes adózás, megszűntek a rablótámadások, a népesség gyarapodott. Ez a javulás azonban hamarosan megtört, illetve lelassult a Rákóczi-szabadságharc miatt. ### Utak, utcák, kapuk Miskolc kora középkorban kialakult úthálózata lényegesen nem változott a következő évszázadokban sem, csak egyes utak jelentősége módosult. A Csaba felől érkező országút Miskolc belterületén ágazott Diósgyőr és Szentpéter felé. A Diósgyőrbe vezető út a város főutcáján vitt át, majd – miként a szentpéteri út – szántóföldek között vezetett tovább. Egerbe Diósgyőr felől a bükki utakon lehetett eljutni, de a csabai útról Miskolc kikerülésével is elérhető volt. Országút vezetett Arnótra, valamint Diósgyőrből Szentpéterre, onnan tovább Kassa irányában. Mint országutak fontos találkozóhelye, Miskolc megőrizte centrális jellegét a térségben, ezért is hívtak ide össze 1526-ban, majd 1541-ben részországgyűléseket. A hódoltság erősödésével a bükki utak fontossága erősödött. Az országutak a város határát jelző sáncban kialakított kapukon át vezettek a belső területekre, első említés róluk 1562-ből származik. Ezek a kapuk ma már nincsenek meg, de területek elnevezésében ma is élnek. A Diósgyőri kapu (ma Győri kapu) a város nyugati határán épült, a Boldogasszony-kapu a Besenyőre vezető útnál. Utóbbit 1657-ben már Szentpéteri kapu néven említik. A Csabai kapu volt Miskolc déli bejárata, egy 1618-as zálogos levél említi először. A miskolci kapuknak nem volt túl nagy szerepe a város védelmében, erre tulajdonképpen alkalmatlanok voltak, de itt szedték be például az áruvámot, vagy a szőlődézsmát. A Mindszenti kapu a névleg különálló Mindszent községet kapcsolta Miskolchoz. A Fábián és a Meggyesalja kapu belterületi kapuk voltak, a külső részek felé vezettek. A Zsolcai kapu város keleti határán, a kassai országút mentén csak az 1700-as évek első felében létesült (a város irataiban 1718-ban jelenik meg először). Akárcsak az országutak hálózata, a város utcái is még a korai középkorban alakultak ki. A korai újkori összeírások fő- és mellékutcákat, jobbágy- és zsellértelkes utcákat különböztettek meg. A Hunyad utca a Diósgyőri kapu közelében fekvő zsellérutca volt, ami a Piac utca nyugati folytatása volt. A Piac utca a mai Városház tér közvetlen környéke, először ezt említette magyar nyelven egy 1548. évi dokumentum (Pyach). 1506-ban szintén magyarul említik a Malom utcát (Molomwcza), amely a miskolci plébános malmához vezetett. A szoros telekkiosztás miatt a telkek keskenyek voltak, a házak szorosan egymás mellett épültek, ami tömör, egybefüggő, városias képet adott a miskolci főutcának. A Mészár utca a Fábián utcát kötötte össze a Piac utcával, itt épült a 17. század közepén az akkor még szerény Városháza, majd a helyén a 18. század közepén egy újabb (de még mindig nem a végleges) épület. Egy 1700-as évek elején készült összeírás, a Kötelkönyv a következő utcaneveket tartalmazta: Derék Piacz, Újváros, Meggyesalja, Mészár, Szirma, Fábián, Hunyad, Czikó, Boldogasszony, Kandia, Szinvaszög és Kiskassa. ## Az 1848–49-es szabadságharcig ### A város politikai helyzete A Rákóczi-szabadságharc idején II. Rákóczi Ferenc Tokaj bevétele után, 1704. január 18-án érkezett az iránta hűséget fogadó Miskolcra. Itt alakította ki főhadiszállását és innen szabályozta állama közigazgatási-működési rendjét. Itt állította fel Excelsium Consilium (Aulicum), azaz Udvari Tanács nevű szervezetét, amely az új állam legfontosabb központi testülete volt. Munkáját Aszalay Ferenc miskolci nemes segítette, aki Rákóczi kancelláriáján dolgozott, majd a fejedelem szekretáriusa lett. Rákóczi Miskolcon több pátensét is megújította. A városnak természetesen nem kis anyagi terhet jelentett a sereg itt-tartózkodása, ezt méltánylandó a fejedelem hatalmas törött ágyút ajándékozott a városnak, amiből harang készült a református templom számára. Több fontos külpolitikai döntés is született Miskolcon. Innen intézett kiáltványt a környező országokhoz, a mozgalma segítését kérve és itt fogadta XIV. Lajos francia király személyes megbízottját, Louis Fierville le Herissy ezredest is. A fejedelem március 3-án hagyta el a várost. 1706. január 21-én ismét Miskolcra érkezett, ahol január 30. és február 16. között, a 24 tagú szenátus részvételével tanácsülést tartott. Az ülésen döntöttek a szabadságharc anyagi alapját megteremtésére kétmillió forint névértékű rézpénz kibocsátásáról, foglalkoztak az adózás, illetve a társadalmi teherviselés kérdésével, kimondták a nagyszombati béketárgyalások folytatását stb. 1706. szeptember 17-én Rabutin de Bussy császári tábornok érkezett Miskolc alá, és élelmet követelt. Miskolc malmait azonban a kurucok felgyújtották, emiatt a labancok feldúlták a várost, gyakorlatilag porrá égették, a lakosság egy részét felkoncolták, a többiek a környék erdeibe menekültek. Később pestisjárvány is dúlt a városban. Miskolc jelentős részben Rákóczi támogatásával épült újjá. A fejedelem miskolci tartózkodása során mindig a Dőry-házban lakott, amit ettől fogva Rákóczi-háznak is neveznek. Az épület ma a Miskolci Galéria otthona. Rákóczi Miskolcon tartózkodásához ismert helyi legenda is kapcsolódik. A szabadságharc bukása után Miskolc mezőváros a szabad királyi városoknál sokkal kiszolgáltatottabb volt a központi hatalomnak, és békeidőben legalább olyan súlyos terheket kellett elviselnie, mint a szabadságharc idején. A város jogi helyzetét az 1712–15. évi országgyűlésen rögzítették, miszerint a megváltásul befizetett negyvenezer forint fejében „a diósgyőri uradalomba való visszakebelezés alól felmentettnek nyilvánítják”. A végleges megváltás ügyében azonban a városnak hosszú évtizedekig tartó küzdelmet kellett folytatni. Először 1731-ben a kamarának fizetett 25 ezer forintért, illetve a III. Károlynak ajándékozott 12 ezer forintért 25 évre meghosszabbították a zálogos időt. A kifizetett megváltási pénzek komolyan megterhelték a várost, mindazonáltal a város fejlődésnek indult. Minthogy csökkent a diósgyőri uradalom befolyása, Miskolc erős vármegyei székhellyé vált, 1727-re felépült a Megyeháza, a városi tanács hatásköre és igazgatási szerepe megnőtt. 1755. augusztus 24-én azonban a kamara elnöke, Grassalkovich Antal javaslatára Mária Terézia semmisnek vette a megváltást, és visszahelyezte a várost a kamarai birtokok sorába. Ez is okozhatta, hogy a város értelmisége fokozatosan nyitottá vált a kibontakozó felvilágosodási eszmék iránt. Megemlítendő közülük például a plebejus családból származó Dayka Gábor költő és Nagyváthy János mezőgazdász, vagy akár a hadmérnök-kémikus gróf Vay Lajos. Miskolc a századforduló felé közeledve a korona egyik legnagyobb, legerőteljesebb városává fejlődött. 1790-ben bekapcsolódott az országos postaforgalomba, a helyi „katonai kvártély házban” jelentős katonaság állomásozott, s a város részt vett a Napóleon elleni sereg felállításában. Miskolcon közös iskolát hoztak létre (nem kis részben Kazinczy Ferenc tanfelügyelő munkálkodásának köszönhetően), amelyben csak a hittant oktatta saját felekezetük, a többi tantárgyat vallástól függetlenül tanulták. A 19. század első évtizedeiben Miskolcon erőteljesen felerősödött a szabad királyi városi címért folytatott küzdelem, amit leginkább az váltott ki, hogy a helyi nemességet is földesúri terhek alá akarták vonni; a nemesek 1818-ban gyűlésen határoztak a folyamat megindításáról. A reformkori országgyűléseken nem jártak sikerrel (más hasonló városok sem), pedig Miskolc jelentősen fejlődött az árutermelés, a kereskedelem és a kultúra terén is, és Magyarország egyik szellemi-politikai központja lett. A reformkor pezsgő szellemi-politikai élete megérintette a várost, élénk közélet és tagolt pártszerkezet jött létre, több társadalmi egyesület, illetve klub jellegű szerveződés alakult, például a Major utcai tudós társaság, a Nemzeti Kaszinó, a Polgár Egylet, a Borsodi Asszony Egyesület stb., a jótékonykodás polgári magatartásformává alakult. A liberális reformellenzék kiemelkedő miskolci politikus egyénisége volt Palóczy László és Szemere Bertalan, mindketten fontos szerepet töltöttek be az országos politikában is. Miskolcot sok neves személyiség is felkereste ebben az időszakban: Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály, I. Sándor orosz cár, József nádor, Petőfi Sándor, a börtönből röviddel azelőtt szabadult Kossuth Lajos és sokan mások. A városmegváltási kampánynak 1840-re kezdett eredménye lenni. Előbb Lónyay János királyi biztos érkezett a városba, majd Szilassy József helytartótanácsos tett lépéseket az ügy érdekében. 1843-ra elkészült a jogilag megalapozott tervezet, ami szerint a városnak 450 ezer forintot kellett volna fizetni a megváltásért. A városvezetés ezt azonban nem tudta vállalni, többek között azért, mert ebben az évben, július 19-én katasztrofális tűzvész pusztított a városban. 1848-ra végül a helytartótanácsban is úgy gondolták, hogy Miskolc megfelel a szabad királyi városi cím feltételeinek, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc azonban lehetetlenné tett minden további lépést. ### Gazdaság, termelési viszonyok A korszak a mezőgazdasági árutermelés fellendülésének ideje volt, s ebből a szempontból Miskolc Északkelet-Magyarország legjelentősebb városa lett. A tartott állatok száma növekedett, de megoszlásuk eltérően alakult. A szarvasmarha-tenyésztés csökkent, a városban már csak házi használatra tartott marhák voltak, legfeljebb a tejet és a tejtermékeket értékesítették. A sertésállomány növekedésével együtt növekedett a kukoricatermelés, mindamellett a makkos legeltetés is számottevő volt. A lovakat elsősorban igásállatnak tartották, a számuk folyamatosan növekedett. A városi portákon megszokott volt a baromfitartás és a kerti növények termesztése. A legeltetendő állatokat közösségi, később városi tulajdonban lévő közlegelőn legeltették, amiért a legeltetők cédulát váltottak, azaz fizettek érte. Nagyobb mértékű növénytermesztésre a város környéke nem volt igazán alkalmas, kisebb és elkülönült szántóföldeken kukoricát, búzát és más gabonaféléket termeltek – elsősorban saját használatra. Miskolc messze legnagyobb jelentőségű mezőgazdasági területe a szőlő- és a borkultúra volt, az erre utaló első bejegyzés egy 1313-as okiratból ismert. A város környéki domboldalakat szinte teljesen betelepítették szőlővel, ennek feldolgozásához pedig – elsősorban az Avason – pincéket, kőlyukakat mélyítettek. A miskolci bor messze földön elismert volt, Bél Mátyás is írt erről, miként az itt termelt szőlőfajtákról is: furmint, sárfehér, dömjén, polyhos, fehér kadarka, sombajor, fekete poshadt cigányszőlő, piros bakatos, erdei bakator, beregi rózsás. A bor annyira jelentős szerepet töltött be a városban, hogy az adókat és a szolgáltatásokat borban is meg lehetett fizetni. Az árutermelés előretörésével a piacok és a vásárok szerepe kettévált, az erre vonatkozó első adat 1685-ből ismert. Miskolcon szerdán és szombaton volt hetipiac, országos vásár négy volt: a februári Júlia-napi, a májusi Orbán-napi, az augusztusi Sámuel-napi és az októberi Lukács-napi. A miskolci ipar a 18. században főleg kézműves jellegű volt, a korszak második felében minden negyedik családfő valamilyen iparos volt. 1761-es adatok szerint a városban 17 céh működött. Céhen kívüli iparosok („kontárok”) is jelentős számban működtek, számuk elérte a céhesek felét, és elsősorban a háziiparban vagy szezonális munkákban dolgoztak. A kézműves tevékenységen kívüli vállalkozások főleg a diósgyőri koronauradalomban működtek (kőfejtők, tégla- és mészégetők, serfőzők stb.). A Déli-Bükkben üveghuták is működtek, így alakult ki Óhuta (ma Bükkszentlászló) és Újhuta (ma Bükkszentkereszt). Miskolc városának első gyára az 1833-ban alapított, Mildner Alajos Ferenc vezette Kőedénygyár volt. 1864-ben jött létre a később országos jelentőségre szert tevő Borsod-Miskolci Gőzmalom. A jövő szempontjából fontos beruházásként Fazola Henrik 1765-től vashámorokat telepített a Garadna és a Szinva patakok völgyébe, majd Mária Terézia 1770-es alapítólevélével a Diósgyőr-Hámori Vasmű is működni kezdett Felsőhámorban (ma Ómassa). Ebből fejlődött ki a Diósgyőr-Vasgyárban megépített vaskohászati nagyüzem. A bükki faanyag hasznosítására már 1773-ban kísérlet történt egy papírmalom megépítésére, de ez végül csak 1782-ben valósult meg; ebből lett a Diósgyőri Papírgyár. A helyi kereskedelemben a 18. században megjelentek a görög és a zsidó kereskedők, kisebb létszámban voltak jelen a magyarok és a németek. A görögökről már 1702 körül van adat, 1760-ban 31, 1770-ben 46, 1777-ben 50 görög kereskedő működött Miskolcon. A görög kompánia létszáma megkívánta, hogy 1785 és 1806 között templomot és iskolát építsenek, de működtettek árvaházat is, ami később ispotály lett. Boltjaikat elsősorban a régi piac környékén, azaz a Derék utcán alakították ki. Az 1810-es évekre a görög kereskedők hegemóniája megszűnt, a zsidó kereskedők 1817-ben már több boltot béreltek, mint a görögök, végül a 19. század közepére gyakorlatilag meg is szűnt működésük. A zsidó kereskedők lényegében a görögökkel egy időben, vagy csak kevéssel később telepedtek meg Miskolcon. 1744-ben 14 zsidó kereskedőről, 1774-ben 23 családról számol be összeírás. 1841-es összeírás alapján létszámuk 1105 fő volt, ami az összlakosság 4,1%-át tette ki. A külföldi kereskedők Miskolcra településekor eleinte a városi közvélemény nem fogadta őket örömmel, de később a görögök beolvadtak a magyar társadalomba, a zsidók emancipációja pedig egy 1840. évi törvény alapján kezdődött el, de teljes vallásszabadságukat csak 1848-ban nyerték el. Miskolc két középkori alapítású ispotálya közül a tapolcai a mohácsi csata után elpusztult, a mindszenti azonban tovább élt, 1761-ben újat építettek a régi helyén (és ma is áll a Mindszenti templom mellett). A Chevra Kadisha zsidó egylet 1830-ban alapított ingyenes kórházat a mai Palóczy utcán, a miskolci görög kompánia pedig xenodochiumot az ortodox templom mellett. Emellett működött egy katolikus és egy református ispotály is. 1762-ben két gyógyszertárat is alapítottak a városban: az Arany Szarvast és az Arany Sast. ### Művelődés, kultúra Miskolc első iskolája középkori eredetű, a Papszeren épült, és ebben a korban református iskolaként működött (a város csaknem egésze református vallású volt), de ez az épület a császáriak 1706-os dúlásakor leégett, könyvtára, iratai megsemmisültek. A pusztítás után az iskolaépületet felújították, az oktatás tovább folyhatott. 1735-ben elkezdték a bővítését, de az egri püspök igyekezett ezt megakadályozni, csak 1737-ben sikerült folytatni a munkálatokat. 1792-ben egy újabb református iskola építésébe fogtak. A 18. század végén több leányiskola is működött a városban. A szatmári békét követően a katolikus egyház erősödése volt megfigyelhető, így a város vezetésének be kellett engedniük a városba a minoriták rendházát (nem szívesen tették). Az evangélikusok – Kelemen Didák hathatós közreműködésével – 1782-ben döntöttek iskola építéséről, 1793-ban pedig már gimnáziumi szinten is oktattak. A görögök iskolaépítéséről fentebb már volt szó, a zsidók iskolája 1843-ban kezdte meg működését. Diósgyőrben is volt református iskola, külön fiúk és lányok számára, de 1750-ben az egri káptalan nyomására a katolikusoknak adták az iskolát, a reformátusoknak a koronauradalom területén kellett új iskolát építeni. Hejőcsabán 1748-tól folyt református iskolai oktatás. Miskolc 1797-ben találkozott a világi színjátszással, ekkor rövid ideig vendégszerepelt itt Philipp Bernard német társulata. Az iskolai színjátszásnak azonban már régebb óta voltak hagyományai: elsősorban a minoriták kisgimnáziumában mutattak be iskoladrámákat, első előadásukat 1753-ban tartották (Pomum Theodosii Imperatoris). Az első magyar nyelvű színházat 1800. június 18-án hozta a városba Wesselényi Miklós erdélyi színtársulata. Miskolcon ebben az időben tizenötezer főnyi lakosság élt, egyharmaduk nemes ember volt, szívesen fogadták a színészeket, szerették a színházat. A második magyar társulat a Pest-Budáról távozni kényszerült színtársulat volt, amely 1815-ben érkezett Miskolcra, Dérynével a tagjai között. A város a mai Déryné utcában felépítette az ország első kőszínházát (az alapjain álló épületben ma a Színészmúzeum működik), amit 1823. augusztus 24-én avattak Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című darabjával. Az 1843-as nagy miskolci tűzvészben azonban a színház leégett. Az új, mai színház alapkövét 1847-ben tették le a régi szomszédságában. Képzőművészetről Miskolcon a 18. század első felétől lehet beszélni. A környék első fontos művésze, a kor jeles barokk portréfestője Szathmáry Király Pál volt. Telepi György és Wándza Mihály nevét kell még megemlíteni, mindketten festettek a színház számára díszleteket is. Utóbbi nagyméretű olajfestményeiről volt ismert, és egész művészdinasztiát alapított a városban. Telepi fia, Károly több változatban megfestette a diósgyőri várat. Latkóczy Lajos a város elismert biedermeier arcképfestője volt. A festők sorra kapták a megbízásokat, például a Vármegyeháza dísztermébe készítendő festményekre és egyéb murális munkákra. A város történetében fontos szerepet töltöttek be a nyomdák. Az első vállalkozás a Nagyváradról érkezett Szigethy Mihályé volt, aki 1812-ben nyitotta meg nyomdáját, amely a vármegye, a város számára készített hivatalos anyagok mellett színlapokat, „románokat” (népszerű regények) nyomott, és itt készült a miskolci kalendárium is. A második nyomdát Csöglei Tóth Lajos nyitotta 1841-ben, itt készült Kun Miklós főbíró Miskolcz Múltja, jelene tekintete jövőjére című fontos munkája, a Miskolczi Értesítő című hetilap stb. A művelődési igény megjelenéseként Regéczy Nagy István professzor, a Lyceum tanára 1836-ban megalapította a városban az „Olvasó Társaság”-ot, 1842-ben pedig létrejött a „Borsodi Olvasókör” is. ## Az első világháború végéig ### A város általános helyzete #### A forradalom és szabadságharc idején Miskolc polgársága élénk figyelemmel kísérte az 1848. március 15-i eseményeket. Március 17-én Szemere tudósítását olvasták fel „roppant nép” előtt. „Szörnyű tapsvihar, tombolás követé azt, s örömkönnyek csillogtak a szemekben” – jegyezte be Szűcs Sámuel a naplójába. A lelkesedés hatására mintegy 700 miskolci szándékozott csatlakozni a nemzetőrséghez, de a diákságot – tiltakozásuk ellenére – nem fogadták. Az első nemzetőrök feladata elsősorban a közbiztonsági jellegű volt. A lényegében a reguláris haderő céljára felállítandó nemzetőrség szervezése Batthyány Lajos miniszterelnök május 16-i rendelete után kezdődött. Miskolcról 250 jelentkezőt soroztak be. Az őszt leginkább a katonai eseményekkel kapcsolatos események határozták meg. A városi tanács szinte folyamatosan foglalkozott hadseregszervezéssel, honvédzászlóaljak felállításával stb. A város fegyveres védelmére bizonyos Papp János megalakította a Miskolci Honvédő Egyesületet. 1849 decemberében Schlik császári-királyi altábornagy elfoglalta Kassát, így Miskolc fenyegetettsége kézzelfogható közelségbe került. Ennek első következménye volt a városban felállított tábori kórház, amit Flór Ferenc, a kor neves orvosa szervezett meg. Farkassányi Sámuel hadseregélelmezési biztos december 19-én felszólította a várost az átvonuló sereg ellátására és elszállásolására, ekkor a megye panasszal fordult Mészáros Lázár hadügyminiszterhez a sereg „vétkes kicsapongásai” miatt. 1949. január 25-én Franz Schulzig tábornok egy sikeres megtévesztő hadműveletet követően megszállta a várost. Azonnal elkezdte a hivatali apparátus átszervezését, de a helyi tanács a helyén maradt. Miskolc február 6-án, a sikeres branyiszkói áttörést követően került a honvédsereg kezére. A visszatérő Szemere újoncokat kért a várostól, és felszólított különböző lelkesítő akciók megtartására. Március 3-án Georg Ramberg tábornok vezetésével rövid időre ismét cs. és kir. csapatok szállták meg Miskolcot, 8-án Görgey Artúr serege érkezett a városba. Feljegyezték, hogy Görgey fölöttébb megkedvelte a helyi cukrászmesterek termékeit. A tavaszi hadjárat sikerei nyomán a frontvonal eltávolodott Miskolctól. Itt alakult meg a Lengyel légió. Június 29-én orosz seregek foglalták el a várost, ráadásul kolerajárvány is kitört a városban, ami mintegy 400 áldozattal járt. A járvány, valamint a sűrű katonai változások jelentősen igénybe vették a város teherbíró képességét. Július 23-án visszaérkezett Görgey, aki az Arad környéki összevonás felé igyekezve töltött itt pár napot. #### A kiegyezésig Az oroszok 1849. szeptember 2-án vonultak ki Miskolcról. Őket az osztrákok váltották, és azonnali kényszersorozásokat hirdettek meg. A cs. és kir. katonaság számára jól felszerelt laktanyákat kellett biztosítani. 1850-ben 1200 fő volt az állandó katonaság létszáma a városban, de 8263 átutazó katonát és 1472 lovat is el kellett szállásolni és élelmezni. A rendfenntartó zsandárság első képviselői 1850. augusztus 20-án érkeztek meg a városba, laktanyájuk a mai Színészmúzeum helyén állt. A sajtótermékeket betiltották, így a lakosság csak a városba érkezőktől, bujdosó honvédektől kaphatott némi információt az országban történtekről. A városba nagy számmal telepítettek idegen, főleg német ajkú tisztviselőket, az utcákon szembetűnő volt a német nyelvű utcanévtáblák elszaporodása. A város hangulatára jellemző általános fásultságot Ferenc József érkezése törte meg, aki az új színház avatására érkezett Miskolcra. A színházba ugyan nem ment el egyik itteni híve halála miatt, de a kivilágított város, a tűzijáték javította valamennyire átmenetileg a polgárság hangulatát. Az októberi diploma kiadása után Vay Lajos főispán visszatért hivatalába, amit a városi társadalom nagy örömmel üdvözölt; a Koronában fogadást tartottak számára, este szerenádot adtak tiszteletére, a tömeg pedig beverte az államügyész és a közjegyző ablakait. A város saját kezébe véve az ügyek intézését, megkezdte a tisztújítás előkészítését, vezetésére az öreg Palóczy Lászlót kérték fel. Az 1861. február 18–20. közötti, népképviseleti alapra helyezett választáson Jekelfalussy Lajost választották meg főbírónak. A „rebellis város” tanácsa 1861. április 11-én határozatot hozott, hogy a kormány hivatalainak ellenszegülnek, minden ilyen rendeletnek már a kihirdetését is megakadályozzák. Az ellenlépés nem váratott sokáig: Vay főispánt november 3-án eltávolították, mert nem akadályozta meg a történteket, és általános szigorításokat léptettek érvénybe (például betiltották a megyei közgyűlések megtartását). Mindez természetesen összefüggésben volt az országgyűlés augusztus 22-i feloszlatásával is. Új közigazgatási rendszer kiépítésére tettek előkészületeket, de a hivatalba kerülő új tisztviselők ellen komoly ellenérzéseket táplált a város közvéleménye. A nehézségek ellenére 1862. január 30-án megtörtént az érintettek (többek között László József főbíró, Baráth József főszolgabíró) felesketése és hivatalos kinevezése. A város vezetését felülről kinevezett városi tanács látta el, egészen 1867-ig. Miskolc közvéleménye főleg Deák Ferenc álláspontját pártolta, ami a 48-as alapok helyreállításán alapult. A város lakossága élénk figyelemmel követte a történéseket, és a felelős magyar kormány megalakulásának hírére 1848-at idéző hangulat uralkodott el a városban (alkalmi díszkivilágítás, alkalmi versek stb.). Az 1865 óta főispán Vay Miklós után fivére, Vay Lajos lépett a helyére, az alispán a 48-as nézeteiről ismert Mocsáry Lajos lett. Május 16-án jelentették be, hogy Miskolc az 1848/24. tc. értelmében első bírósággal felruházott, rendezett tanácsú város lett. A városi tisztújítás (1867. június 25.) során Losonczi Farkas Károlyt választották főbíróvá. #### A város jogállásának megváltozása Miskolc többször is megpróbálkozott a szabad királyi városi cím megszerzésével. Először az 1848-as forradalom előtti időszakban, amikor a helytartótanács szerint Miskolc már megfelelt a követelményeknek, de a történelmi események miatt nem történhetett semmi az ügyben. Másodszor 1873-ban, „az alkotmányos élet újra ébredése után”, Losonczi Farkas Károly első polgármesteri ciklusa vége felé, de a megye ellenállása miatt a kérvény nem is jutott el a belügyminisztériumhoz. A vármegye azért állt ellen a város ilyen irányú törekvéseinek, mert az elszakadás esetén jelentős bevételtől esett volna el. Miskolc a megyei igazgatás hatáskörébe tartozott, azt nem kerülhette meg. Miskolc az elutasítás ellenére folytatta küzdelmét. Első lépésként a koronauradalomtól való függés felszámolását tűzték ki célul. Szerencsés egybeesésként a kormány nehéz pénzügyi helyzete miatt Ghyczy Kálmán pénzügyminiszter éppen egyes állami javak és földesúri tartozékok eladását fontolgatta. A tárgyalások már az új pénzügyminiszterrel, Széll Kálmánnal kezdődtek meg, és 1877-ben sikerrel zárultak. Miskolcnak „mindössze” forintot kellett fizetnie megváltásként, évi forintos részletekben, 22 éven keresztül. Harmadszor 1890-ben nyújtott be kérvényt a város, miután ebben az ügyben 181 képviselő nyújtott be indítványt a képviselő-testülethez. A polgármester ekkor már Soltész Nagy Kálmán volt. A vármegye azonban ekkor is megakadályozta a kérvény sikeres elbírálását: „Borsodvármegye ... közgyűlésében kimondta, hogy a nagyméltóságú belügyminisztérium azt a törvényhozás előtt javaslatba hozni ne méltóztassék”. A szavazati arány (162:72) mindazonáltal azt jelezte, hogy már a megyében is jócskán akadtak támogatói a város kérésének. A Szapáry Gyulához címzett beadványból érdemes idézni egy részletet, mert hű leírást ad a város akkori állapotáról: Mai lakossága közel 35.000 fő. Házainak száma 5.600, lakosainak foglalkozása a kereskedelem, ipar, a mezőgazdaság és legutóbb gyárak keletkezésével a gyáripar. Belélete eleven, mozgékony, kereskedelmi forgalma élénk, minőt kevés vidéki város mutathat fel. Székhelye két püspöknek, nyolcz különböző felekezetű lelkésznek, közoktatási intézményei: egy fő- és egy algymnásium, polgári, kereskedelmi, ipari iskolái, két felső leánynevelő intézet, községi és felekezeti népiskolák. Mindennemű jótékonysági, társadalmi, emberbaráti intézeteinek száma nagy. Van állandó színháza. Székhelye a magyar királyi államvasutak üzletvezetőségének, ipar- és kereskedelmi kamarának. Van királyi törvényszéke, pénzügyigazgatósága, dohánybeváltó hivatala, hat pénzintézete, több gyára, három vaspálya udvara, telefon hálózata, közeli építés alatt villamosvasútja, gázvilágítása, kövezett utcáinak, aszfalt és kőjárdáinak száma évről évre nő. Székhelye egy hadosztály, egy dandár- és egy m. kir. honvédgyalogezred parancsnokságának. A fejlődő városok 1904-ben érdekegyeztető gyűlést tartottak, és később – a belügyminiszteri tiltás ellenére – megalakították a magyar városok szövetségét. A várost ekkor már az új polgármester, Szentpáli István képviselte. Miskolc többször helyet biztosított e városok kongresszusának. A sokadszorra beadott kérvényt 1907. november 26-án Andrássy Gyula belügyminiszter terjesztette a parlament elé (ezért a város hálából díszpolgárává választotta), amihez a képviselők jóindulattal viszonyultak, és létrejöhetett a hét pontos 1907/51. sz. tc. Első pontja rögtön kimondja: „Miskolc rendezett tanácsú város 1909. évi január hó 1-ső napjától kezdődőleg törvényhatósági joggal ruháztatik fel.” A további pontok a város teendőit ismertetik. Az előírtak között a legnehezebb a megye és a város közötti anyagi kérdések tisztázása volt, ami végül 1908 decemberében rendeződött. A másik fontos feladat a város szervezeti szabályrendeletének elkészítése volt. A közigazgatási rendszert leíró szabályzat 12 fejezetből, ezen belül 318 paragrafusból állt, és 1908 nyarára készült el. A megyei törvényhatósági bizottság 1908. december 11-i ülésén ismertették, hogy Miskolc első főispánjának Kubik Bélát, a megye főispánját nevezte ki a belügyminiszter. A városi közgyűlés alakuló ülése 1908. december 14-én volt, amelyen a megye tisztikara is részt vett, a levezető elnök Kubik főispán volt. Ezzel lezárult Miskolc több évtizedes, az önállóság megszerzéséért folytatott küzdelme. ### Városfejlődés, építészet Miskolc területe a 19. század második felében, a 20. század elejére megnőtt. Míg 1817-ben a külső határ területe 9468 kh (54,5 km2) volt, 1867-re már elérte a -t (74,8 km2), 1912-re pedig a -t (106,1 km2). 1912-ben a belső, lakott terület 10,29 négyzetkilométer volt, ahol közel ember élt. A bővülő városhatárt, illetve a belváros utcahálózatának alakulását a városon áthaladó utak befolyásolták. A Diósgyőr felé vezető országút jelentősége csökkent, a Sajószentpéter felé vezető út városi szakasza áthelyezésre került, a Zsolcai kapu, illetve a kelet felé haladó közlekedés fontossága viszont megnőtt. A beépített területek növekedésével a városkapuk távolabbra kerültek a centrumtól. Az útépítéseknél közmunkát próbáltak felhasználni, de ez nem vált be, ezért – az 1890. évi I. tc. alapján – az útalapot használták, aminek jelentős részét az útadó és az utakon, hidakon stb. szedett vámok adták. A helyi tömegközlekedésben először omnibuszok alkalmazására tettek (nem túl hosszú életű) kísérletet, de a legnagyobb lépést az 1897. július 10-én elindult villamos jelentette: Csáthy Szabó István vállalkozó a Tiszai pályaudvar és a Szent Anna-templom között járatott 13 kocsit. 1906-ban a villamosvonalat nyugati irányban meghosszabbították Diósgyőr, illetve Diósgyőr-Vasgyár felé. 1910-ben a Forgó hídtól (Villanyrendőr) indult villamosjárat Hejőcsabára. A városi autóbuszközlekedés 1903-ban indult Bene Gyuláné vállalkozásában Diósgyőrbe, majd 1910-ben Bán és Tsa. vállalkozásában Tapolcára és Hámorba indult járat. Miskolc építkezésében, utcahálózatának későbbi kialakításában nagy szerepe volt az 1878-as miskolci árvíznek. 1878. augusztus 31. hajnalán a megáradt Szinva és Pece hatalmas pusztítást végezve, 4–5 méteres áradással kiöntött medréből. A városban 2182 ház dőlt össze, az épületek fele károsodott, 277 ember halt meg, a kár pénzben kifejezve forintot tett ki. A Szinva malmait még abban az évben lebontották, de átfogó rendezési terv akkor még nem született. Az 1900-ban, Adler Károly főépítész által készített rendezési terv, illetve annak megvalósult része a mai napig meghatározza Miskolc megjelenését. A terv kitért a mai Bartók tér (akkor Hunyadi utcai vásártér, később Luther tér) bővítésére, a Széchenyi utca meghosszabbítására keleti irányban, új utca nyitására a Gordon-telep (mai Vörösmarty-lakótelep) átvágásával stb. A terv értelmében épülhetett fel a Bartók téren a Lichtenstein-palota, a később megépítendő Zenepalota számára a város megvásárolta az úgynevezett Hercz-féle telket, de sok más vonatkozásban nem sikerült a terv elképzeléseit megvalósítani. Adler 1905-ben le is mondott. A város önállóvá válása mindazonáltal felgyorsította a városépítést. 1910-ben megkezdődött a vízvezeték- és csatornahálózat kiépítése, a Csabai kapuban, a Népkert és a kórház között új villanegyed épült, a Szentpéteri kapuban területet vásárolt a város az új köztemető számára, a háborúval kapcsolatban barakk-kórház épült a Sajó-parton. A korszak városi építkezéseiről, a jelentősebb épületekről – mennyiségük miatt – csak egy vázlatos felsorolást lehet adni. Az egyházi építészet terén a Kálvária-kápolna elkészülte fontos esemény: 1860 és 1864 között épült, a hozzá vezető gyalogút mentén stációkkal. A Kazinczy utcai zsinagógát 1856 és 1863 között építették Ludwig Förster tervei alapján, az azóta lebontott Palóczy utcai zsinagóga a századforduló táján épült. A Búza téri görögkatolikus templom számára a város biztosította a telket, az épületet 1902-ben szentelték fel. Az oktatási létesítmények közül ebben az időszakban, 1899-re épült fel a református gimnázium, Alpár Ignác tanulmányterve és Adler Károly végleges tervei alapján. A megye és a város közös beruházásaként épült meg 1911-re az új katolikus gimnázium (a mai Földes), a régi helyén. A zsidó fenntartású Erzsébet iskola a Kandia utcán épült, 1901-ben adták át (ma az adóhivatal működik benne). A Nagyváthy utcai általános iskola ifj. Galter János városi mérnök tervei alapján épült fel, ma a Zrínyi Ilona Gimnázium otthona. A város két impozáns épülete egymás szomszédságában áll: a bíróság épülete, az Igazságügyi palota 1899-ben épült fel a mai Dózsa György utcán, a Pénzügyi palotát (ebben működik ma a megyei levéltár és a munkaügyi bíróság) 1913-ban avatták fel az akkori Werbőczy utcán (ma Fazekas út). 1913-ban épült a Hitelintézeti palota (Széchenyi u. 29.), 1909-ben az Első Magyar Általános Biztosító Társaság hivatalháza (Széchenyi u. 10.). A szállodák közül a Három Rózsa (Széchenyi u. 33.) 1878-ban, a Pannónia (Kossuth u. 2.) és a Korona (Széchenyi u. 1.) 1894-ben épült. A Gömöri pályaudvar 1899-re, a Tiszai pályaudvar 1901-re épült fel, mindkettőt Pfaff Ferenc tervezte. A Széchenyi utca néhány meghatározó további épülete: 1880–1895 között épült a 8. sz. alatti ház (Stajovics Péter görög kereskedőé volt), a Weidlich-palota a 19. sz. alatt, a Márkus-palota a 117. sz. alatt, a Rosenwasser-palota a 119. sz alatt, a Singer-palota a 90. sz. alatt stb. A Tetemváron működő katonai kórházat 1856-ban húszágyas közkórházzá alakították. A rossz állapotú intézmény 1858-ban jobb körülmények közé, a Fáy-kúriába költözött, és 1900-ig maradt fenn. A város korszerű közkórháza (Borsod vármegyei Erzsébet Közkórház) 1900. december 2-án nyitotta meg kapuit a Csabai kapuban, belgyógyászattal, sebészettel, bőrgyógyászattal és elmegyógyászattal, de a bővítés ezután is folyamatos volt. 1901. december 31-én a Diósgyőr-Vasgyárban is korszerűen felszerelt kórház nyílt a vasgyári dolgozók számára. 1902-ben a Bikur Cholin nevű zsidó egylet nyitott kórházat a közkórházzal szemben, amit két év múlva megvett Egri Miksa orvos, és magánszanatóriumot és vízgyógyintézetet alakított ki benne. Ennek épületei adtak otthont később a Miskolci Művésztelepnek. A miskolci Önkéntes Tűzoltó Egylet 1873-ban alakult meg, az ő feladatuk volt a mentőszolgálat is. A hivatásos mentőosztály 1887-ben jött létre, s az első világháború évei során – a polgári lakosság ellátásán kívül – katonát szállítottak. A korszak meghatározó létesítményei valósultak meg a diósgyőri vasgyár építkezésével kapcsolatban. A hatalmas állami beruházáshoz kapcsolódóan kis önellátó város („gyarmat”) épült ki a gyár mellett. ### Gazdasági áttekintés A város mezőgazdaságának jelentősége folyamatosan csökkent, a szűk völgybe zárt város növénytermelésre és állattenyésztésre egyébként is csekély mértékben volt alkalmas. A helyzetet ebből a szempontból rontotta, hogy az alakuló iparvállalatok területeket vontak el a mezőgazdaságtól, és ebbe az irányba hatott a lakóterületek bővülése is. A szántók területe nőtt ugyan, de csökkent a legelők mennyisége (emiatt az állatállomány is), a korábban virágzó szőlőtermelés pedig – az 1880-tól támadó filoxéra pusztítása miatt – a töredékére csökkent. A szőlők újratelepítése nem volt sikeres, a helyükre főként gyümölcsösöket telepítettek. A nagyipar kifejlődéséig, illetve részben azzal átfedésben kis- és középüzemek működtek Miskolcon. Ezeket itt csak válogatás- és felsorolásszerűen van mód ismertetni. A vas- és fémfeldolgozó ipar legtöbb munkást foglalkoztató üzeme a MÁV Vasúti Műhely volt, ahol a századfordulón 568, 1920-ban már 966 fő dolgozott. A Zsolcai kapuba ipari létesítmények sora települt, amolyan korai „ipari park” jött létre. 1863-ban alapította itt Leszih Miksa és Lajos gazdasági gépgyárát, mezőgazdasági gépeket gyártottak. A műhelyt 1896-ban Szilágyi Miklós és Diskant György vette át Szilágyi és Diskant motor- és gépgyár néven. Ezzel az üzemmel szemben, 1879-ben létesült Hercz Zsigmond gépgyára. Vetőgépeket, boronákat, később telefon- és villanyszerelési cikkeket, fürdő- és kútberendezéseket is gyártott. Moskovits Sámuel 1887-ben telepített vasöntödét, ami 1902-ig működött. 1911-ben alapította acélsodrony- és drótkötélgyárát Deischel Adolf német iparos, akit az Iparkamara kért fel az üzemalapításra. Az építőanyag-gyártás hosszú múltra tekintett vissza a városban és a környező településeken. 1855-ben Furman János és Ferdinánd létesített téglagyárat, amiből több más téglagyárral kiegészülve jött létre 1877-ben a Miskolci Egyesült Téglagyár. Újabb egyesülés után, 1892-ben jött létre a Miskolci Gőztéglagyár Rt. A Miskolczi Mészégető Vállalt 1893-ban kezdte meg működését. 1914-ben Hejőcsabán alakult részvénytársaság kezdett mész előállításába a görömbölytapolcai Várhegy melletti kőbánya mészkövét felhasználva. A fafeldolgozó ipar képviselője volt a Zertl Testvérek Hajlított Bútorgyára, az Első Miskolczi Asztalos Társulat, vagy a Sugár–Goldstein-féle gőzfűrész-üzem. Fontos műhelyek, gyárak működtek még az élelmiszeripar, a textilipar és a papíripar területén. Utóbbi legfontosabb képviselője a Diósgyőri Papírgyár. A nagyüzemi termelés legfontosabb példája a Diósgyőrben felépített acélmű volt. Felépítésének legfontosabb indoka a vasútépítés felgyorsulása volt. A gyár működéséhez szükséges szenet és vasércet a közeli bányák szolgáltatták, bár hamar kiderült, hogy ezek minősége nem megfelelő. A gyár szénigénye pedig nagy volt és folyamatosan növekedett, a Diósgyőr melletti völgyek szénbányáinak termelése 1868 és 1872 között több mint 4,5-szörösére nőtt. Ezért ezeket folyamatosan bővítették, korszerűsítették. A gyárban 1870-re elkészült a nagyolvasztó. Acélt eleinte kavaró eljárással állítottak elő, majd 1882-ben Bessemer-konvertert állítottak üzembe, az igazi megoldást a martinacél gyártás 1879-es megindulása jelentette. Már az első világháború kitörése gondokat okozott a gyárban, amiket a trianoni döntés csak fokozott, mert az ország nyersanyagforrásainak nagy részét elvesztette. Miskolc 1859-ben kapcsolódott be az országos vasúti hálózatba, egyelőre Debrecenen keresztül. A Hatvan–Miskolc vonalat 1870. január 9-én adták át a forgalomnak. A vasút fontosságát a miskolci, tágabban a borsodi ipar erősödése indokolta (szénbányák, Diósgyőr, Ózd, Borsodnádasd kohászata stb.). A városi indóházat Miskolc a mai Ady-híd környékére javasolta, az építtető vasúttársaság viszont – elmérgesedő pénzügyi viták miatt – a várostól 2 km-re keletre építette fel a Tiszai pályaudvart. Ez a tény később a város úthálózatának alakításában jelentős szerepet játszott. A pénz- és bankszektor területén a Miskolcon is észlelhető gazdasági fellendülés 1867-ben életre hívta a Miskolci Hitelintézetet, 1869-ben a Borsod-Miskolci Hitelbankot, míg a Miskolci Takarékpénztár már 1845-től működött. 1905 körül a városban hét bank és takarékpénztár, valamint három hitelszövetkezet volt. 1911-ben aztán újabb öt pénzintézet létesült, emellett fővárosi bankoknak is volt itt fiókjuk. Miskolc tradicionális kereskedőváros volt. 1838-ban 54 bolt működött a városban, 1845-ben 50. Az üzleteket főleg zsidó kereskedők működtették, mellettük megjelentek a főleg fűszer- és élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó magyar kereskedődinasztiák is (Lichtenstein, Martin, Kraudi, Kun, Weidlich stb.). 1864-ben 219 kereskedőt írtak össze, akik a kereskedelem 35 ágát képviselték. A kereskedőkön kívül 37 ügyvédet, 11 orvost és hat gyógyszerészt is feljegyeztek. A kereskedelem jelentősége a vasút Miskolcra érkezésével megnőtt, az általános társadalmi fejlődés következtében pedig szerkezete is átalakult. Megjelentek a divatkereskedések (Hungária Áruház, Merinó Áruház, a már osztályokkal rendelkező Párisi Áruház, a messze földön ismert Gyukits-kalapot gyártó és forgalmazó Pelikán és Gyukits-féle kalapkereskedés stb.), és újdonságnak számítottak a fűszert és gyarmatárut árusító üzletek. Az 1912-ben 42 ilyen kereskedés közül a legjelentősebb Weidlich Pál üzlete volt, ami a többfunkciós Weidlich-palotában működött. Az életstílus megváltozására utal a vendéglők számának növekedése, a bor árának növekedése (az avasi szőlők a filoxéra miatt kipusztultak) miatt pedig a sörfőzdék és sörárusító boltok, korcsmák elszaporodása. A városban a 20. század elején 14 könyv- és papírkereskedés működött, amelyek közül Fränkel (Ferenczi) Bernát könyvesboltja országos hírű volt. Az iparfejlődés következtében a többszörösére emelkedett a vaskereskedések száma. A kereskedelmi élet fontos intézményeként az 1872. évi első ipartörvény után jött létre a Miskolc Kereskedelmi Társulat, a Kereskedők és Gazdák Köre stb., 1876-ban a Miskolci Kereskedői Társulat, végül 1880-ban a Kereskedelmi és Iparkamara. A piacokon és a vásárokon folytatott kereskedelem a középkortól fontos tényező volt Miskolc életében. A város főutcáján (Derék utca), illetve a Luther téren (ma Bartók tér) még a 19. század végén is folyt árusítás, kiszorulásukat innen az általános városrendezési elvek és a villamosforgalom megindulása okozta. A piac ezután a mai Búza tér északi részén és a Tetemvár téren működött, amit aztán a görögkatolikus templom építése elszakított egymástól. A Búza téren az első vásárcsarnok 1885-ben épült Adler Károly tervei alapján. Miskolc a 19–20. század fordulóján jelentős vásározó helynek is számított, heti és országos vásárokat tartottak. ### Kultúra A Borsod-miskolci alapítványi példányóvoda 1842-ben alakult, 1850-től városi támogatást kapott. 1885-ben 320 gyermeket két óvónő gondozott benne. 1889-ben a MÁV is nyitott óvodát, így 1891-ben már két óvoda működött a városban. Ez a szám 1917-re hétre nőtt. Az addig működő alapfokú felekezeti iskolák mellett az első állami elemi iskola 1885-ben nyílt meg, először ötven gyermekkel, ami az időszak végére 600-ra nőtt. Az állami községi iskolák építése tovább folytatódott, emellett a felekezetek is bővítették hálózatukat. A polgármester 1917-es beszámolója szerint Miskolcon állami iskolába 2676, katolikus iskolába 1170, református iskolába 506, izraelita iskolába 1092 gyerek járt. Állami polgári iskola 1875-ben jött létre Miskolcon hat rendes és egy segédtanárral, 32 fiú- és 27 lánytanulóval. Úgynevezett „felsőbb” iskolák már korábban is működtek, például a Karacs Teréz által alapított felsőbb lányiskola. Az iskolai képzést Gálffy Ignác igyekezett közelebb vinni az élethez, 1881-ben létrehozta az iparostanonc-képzést és a kereskedelmi képzést. Utóbbi a ma is létező Berzeviczy szakközépiskola jogelődje. 1914-ben megnyitotta kapuit a II. sz. Állami Fiú Polgári Iskola (192 tanuló, hét tanár). A középfokú oktatás legnagyobb jelentőségű intézményei a gimnáziumok voltak. Néhány ezek közül: Miskolci Ev. Ref. Főgimnázium, Református Leánygimnázium, Miskolci Királyi Katholikus Gimnázium. A szakmai képzést a tanonciskolák (szakiskolák, szakközépiskolák) biztosították. A művészeti oktatás legfontosabb intézménye az 1901 őszén induló Miskolci Városi Zeneiskola volt, amely 1918-ban már 400 tanulót oktatott (zongora, hegedű, gordonka, nagybőgő, fuvola, klarinét stb.). Miskolcon először az egyházi könyvtárak jöttek létre. Az első, közkönyvtárnak is nevezhető a Miskolci Evangélikus Egyházközség könyvtára volt. A gimnázium nagykönyvtárát 1817-től, az ifjúsági kiskönyvtárat 1847-től gyarapították. Teöreök Sándor 3000 kötetes könyvtára 1876-ban került az egyház tulajdonába. A századforduló táján a nyilvános közkönyvtár szerepét egyre inkább a Borsod-Miskolci Múzeum könyvtára vette át. Ennek állománya főleg ajándékozás útján gyűlt össze, amihez 1911-ben jött Horváth Lajos több mint 1500 kötetnyi gyűjteménye. A miskolci könyvtárak között fontos megemlíteni az iskolai könyvtárakat is. Miskolcon 1893-ban alakult meg a Miskolci Közművelődési Egyesület, és ennek nyomán vetődött fel 1898 végén a városi múzeum megalapítása, amit a városi közgyűlés is pártolt. Az egyesület ennek szellemében nevet váltott (Borsod-miskolczi közművelődési és múzeum-egylet), elnökségében olyan fontos személyiségek vettek részt, mint elnökként Tarnay Gyula alispán és Soltész Nagy Kálmán polgármester, titkárként Balogh Bertalan, valamint Gálffy Ignác, Kaffka Ignác (Kaffka Margit apja), Lévay József, Tóth Pál és mások. A közművelődési és a múzeumi szakosztály 1900-ban kettévált, és a megalakult Borsod-Miskolci Múzeum (a Herman Ottó Múzeum jogelődje) 1902. október 26-án nyitotta meg első kiállítását a Papszeren lévő volt iskolaépületben. A tárlaton 3252 tárgy volt látható, további 3000 a raktárban volt elhelyezve. A múzeumot az állam 1900, a megye 2600, a város 4860, a városi polgárság 7600 koronával támogatta. Az első kőszínház leégése után gyorsan döntöttek egy új megépítéséről. A vármegye új telket ajánlott fel, Szemere Bertalan pedig részvénykibocsátással biztosította az anyagi hátteret. Az építkezés 1847 tavaszán kezdődött Cassanó József tervei szerint, a megnyitó előadást 1857. szeptember 3-án tartották meg Vörösmarty Marót bán című darabjával. A színház első igazgatója Latabár Endre volt. Az 1878-as nagy árvíz nem tett nagy károkat a színházban, pedig itt is magas volt a vízállás (a színház falán öntöttvas tábla jelzi). 1882-ben bevezették a gázvilágítást, de 1902-ben jelentősebb korszerűsítés történt: bevezették a villanyvilágítást, új öltözőket alakítottak ki, zenekari árkot mélyítettek. 1913-ban a színházat az addig működtető részvénytársaságtól átvette a város. A filmszínházakat először csak alkalmi vállalkozások képviselték Miskolcon. Az első filmet a fővárosi Uránia Tudományos Színház hozta a városba 1900 körül: a Küzdelem az Északi pólusért Nansen északi-sarki útjáról szólt. A vasgyári munkásétteremben 1906-tól, a Népkerti Vigadóban 1907-től tartottak előadásokat, de az első állandó mozi az Apolló volt az 1911-ben átadott Weidlich-palotában, az Urániát 1913-ban nyitották meg. A 19. század második felében egyre élénkülő képzőművészeti élet bontakozott ki Miskolcon. Az 1867-es kiegyezés is jótékony hatást fejtett ki ezen a területen, és a város megfestette 1848 fontos személyiségeit, Kossuthot még életében, Palóczy Lászlót, aztán itt állították Kossuth Lajos első egész alakos szobrát, a másik politikai oldalnak tett engedményként megrendelték Strobl Alajosnál Erzsébet királyné szobrát. Később, 1906-ban Szemere Bertalan, majd Deák Ferenc egész alakos szobra következett. Ezek a köztéri alkotások jórészt közadakozásból születtek. Miskolc tehetséges fiataljai Münchenben tanultak Hollósy Simonnál, a városnak ösztöndíja volt erre, az iparkamara pedig párizsi képzőművészeti tanulmányokat támogatott. Miskolcon a nagybányai szellem, a plein air stílus terjedt el. Az első miskolci kiállítás 1899. november 11-én nyílt meg a Megyeháza nagytermében. A Borsod-Miskolci Múzeum vásárlásokkal segítette a helyi művészeket, de polgárok és szervezetek is a vásárlók között voltak. A miskolci művészeti élet mozgatója Balogh Bertalan volt, aki vasúti tisztviselőként is elismert művészeti szakíró volt. Balogh József festőművész 1904-től rajz és festő szabadiskolát működtetett a városban. Meilinger Dezső festőművész katonaként került Miskolcra, és 1919-ben – Nyitray Dániel szobrásszal közösen – képzőművészeti szabadiskolát hozott létre az Egri-féle vízgyógyintézetben. Ez lett a magja a később létrejött Miskolci Művésztelepnek. A miskolci sportélet elsősorban a kiegyezés után kezdett kibontakozni, sorra alakultak a különböző egyesületek: Miskolci Torna Egylet (1865), Miskolci Polgári Honvédlövész Egylet (1871), Miskolci Korcsolyázó Egyesület (1874), Miskolci Atlétika Kör (1889), Miskolci Sport Egyesület (1908), Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre (1910), Miskolci Munkás Testedző Egyesület (1911), Miskolci Vasutas Sport Club (1911), Diósgyőri Atlétikai Club (1912), Miskolci Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Sport Egyesülete (1912). A város és a nagyobb vállalatok sportpályákat létesítettek, sportcentrum épült a Népkertben, a vasutasoknak a Tiszai pályaudvar közelében a „Kubik”, Diósgyőrben pedig a DVTK-nak. A sportágak közül legnépszerűbb természetesen a futball volt, de űzték a teniszt, az úszást, a vívást, a birkózást, az atlétikát, a korcsolyázást, a tornát stb. is. A sportélet fejlődését a háború jelentősen visszavetette. ## A második világháború végéig ### Várostörténet, politikai viszonyok 1918\. október 29-én a szociáldemokrata párt szervezte több mint 3000 fős nagygyűlésen a miskolciak kinyilvánították, hogy támogatják a Magyar Nemzeti Tanácsot. A Nemzeti Tanácshoz csatlakozott a városban állomásozó katonaság, helyi gazdasági és társadalmi egyesületek sora is. Végül a város és a megye is közzétette ilyen irányú határozatát. 1919 januárjában a csehek megszállták Kassát, és a megszállások hatására sorra települtek Miskolcra különböző intézmények, például a zsolnai rendőrkapitányság, a kassai hadosztálybíróság, az eperjesi Jogakadémia stb. A Miskolci Jogakadémia létrejöttével régi vágya teljesült a városnak: felsőoktatási intézménye lett. Szó volt a selmeci Akadémia idetelepüléséről is, de az végül Sopronba költözött. Közben – nem kis részben az elcsatolásra kerülő Kassa vezető szerepének átvétele céljából – felmerült Nagy-Miskolc létrehozatalának az ügye. 1919 elején a Vasgyár és Martin-telep igent mondott, Hejőcsaba és Diósgyőr még nem tudott dönteni. A Tanácsköztársaság megalakulása miatt a terv lekerült a napirendről. Az 1919. március 21-ét követő napokban a Tanácsköztársaság szervei hozzáfogtak a magántulajdonú gyárak, üzemek, bankok államosításához, élükre termelési biztosokat állítottak. 1919. április 27-én azonban a csehszlovák csapatok átlépték a demarkációs vonalat, és május 2-án, Angione olasz ezredes vezetésével elfoglalták a várost. A közigazgatást átadták a március 21. előtti vezetőknek és hivataloknak. A Vörös Hadsereg május 9-én indította meg ellentámadását, és május 20-án kiűzték a cseheket Miskolcról, júniusban pedig az egész megyéből kiszorították őket. Röviddel ezután azonban az új hatalom összeomlott, és augusztus elején a románok – a párizsi békekonferencia tiltakozása ellenére – megszállták az ország jelentős részét. Miskolcot augusztus 4-én foglalták el, statáriumot hirdettek, betiltottak minden pártot, újságot, letartóztatták a politikai vezetőket, újságírókat, tanárokat, de még Palágyi Lajos színházigazgatót is. Tarnay Gyulát, a korábbi főispánt bízták meg a főispáni teendők ellátásával, de őt a Friedrich-kormány röviddel ezután felmentette, és a szegedi ellenforradalmi erők hívét, Gedeon Aladárt nevezte ki a miskolci kerületi kormánybiztosság élére. Szentpáli István polgármesternek és helyettesének, Hodobay Sándornak sikerült a kíméletlen román rendcsinálást keretek közé szorítani, ebben a Gedeon menesztése után kinevezett Bottlik József is segítségükre volt. Novemberben a románok elhagyták a várost, és Magyarországról is kivonultak. A trianoni döntés megváltoztatta Miskolc szerepét, szinte egycsapásra Észak-Magyarország gazdasági súlypontja lett, bár tulajdonképpen már az ezt megelőző időszakban is Kassa fölé nőtt lakosságszámban, gazdasági jelentőségben, társadalmi összetételben. A Nagy-Miskolc-koncepció azonban nem tudott megvalósulni, ehhez a század közepéig kellett várni. Horthy Miklós, hatalomra kerülése után, 1919. december 12-én látogatott Miskolcra, mintegy demonstrálni a hatalomátvételt, illetve előkészíteni az 1920. évi nemzetgyűlési képviselőválasztást. A választáson Andrássy Gyula (1907-ben lett Miskolc díszpolgára) és Róbert Emil lett miskolci képviselő – mindketten fölényesen nyertek. Amikor Andrássy a következő évben belépett a keresztény kormánypártba, Miskolc kormánypárti képviseletet kapott, ami azonban a gróf második királypuccsban való érintettsége miatt nem tartott sokáig. Az ezt követő időszakban a pártpreferenciák megváltoztak, az erős szociáldemokrata képviselet mellett egyre jobban megerősödött a szélsőjobb. A revízió kérdése már 1931-ben várospolitikai programmá vált. 1940-ben három pártnak volt helyi szervezete: a Magyar Élet Pártjának, a Nyilaskeresztes Pártnak és a Szociáldemokrata Pártnak. A revizionizmus mellett – ezt a sajtó már 1921 elején jelezte – „az antiszemita hullám elérte Miskolcot is”. A városban ekkor 10– zsidó élt, a szomszédos Hejőcsaba lakosságának pedig a többsége zsidó volt. Miskolc a második világháború elején kedvező helyzetbe került: a háborús konjunktúrának köszönhetően megnövekedett az ipari üzemek megrendelése, csökkent a munkanélküliség, nőttek a bérek (elsősorban a Vasgyárban). Ez az állapot azonban nem tartott sokáig, 1940-ben emelkedni kezdtek az árak, egyes üzemekben gondot okozott a nyersanyaghiány, máshol csökkentek a megrendelések. Az ország hadba lépését követően elrendelték az elsötétítést, légoltalmi szervezetet hoztak létre, a miskolci VII. hadtestbe pedig behívásokat hajtottak végre. Ez a hadtest a Magyar 2. hadsereg részeként jórészt megsemmisült a szovjet fronton, az életben maradottakat 1943 májusában ünnepélyesen fogadták a Népkertben. A hadi eseményekkel párhuzamosan már 1942-től felerősödtek a háborúellenes mozgalmak. 1942. március 15-én, 1943 szeptemberében, majd 1944 szeptemberében jelentős béketüntetések voltak Miskolcon és Diósgyőrben. A zsidótörvények hatására a zsidó szakmai és jótékonysági egyesületeket, szervezeteket folyamatosan felszámolták, a vezető zsidó embereket leváltották, később zsidókat már egyáltalán nem lehetett alkalmazni. Ez 1944. március 21-ére be is fejeződött. A német megszállást követően kötelezővé tették a sárga csillag viselését, akik erre nem voltak hajlandóak, internálták. Április 28-án rendeletet hoztak a gettósítás elrendeléséről, és végül az Arany János utca környékét jelölték ki erre a célra. A zsidó lakosságot innen gyalogoltatták ki a téglagyárba, ahonnan június 12-én három vasúti szerelvénnyel 8667 személyt, majd a pár napon belül további 6797 személyt szállítottak Auschwitzba. Közülük mintegy 500-an tértek vissza. A németek 1944. március 19-én este érkeztek Miskolcra, főhadiszállásukat a Fráter György katolikus gimnáziumban rendezték be, de több más épületet is használatba vettek. A diákság, majd a diósgyőri munkások egy része kokárdát tűzve tiltakozott a megszállás ellen. A front közeledtével Miskolcot több légitámadás is érte. 1944. június 2-án száz bombázó mintegy 200 tonna bombát dobott le a Tiszai pályaudvarra, a laktanyákra, a Búza téri vásárcsarnokra, a Szilágyi–Diskant gépgyárra. 160 lakóház összeomlott, 600 megrongálódott, 206 ember meghalt, 420 megsebesült. 1944. szeptember 13-án a hadiüzemnek számító vasgyári üzemek voltak a célpontok. A „Kohászatban” a legfontosabb egységek szenvedtek bombakárt, többek között a martinacélmű, a hengerművek és a kovácsüzem, az Újgyárban a megmunkáló és a szerelő üzem. Az ország elrontott kiugrási kísérlete után a nyilasok vették át a hatalmat Miskolcon is, a közigazgatási apparátus élére saját embereiket nevezték ki. A miskolciak nem szívelték az új hatalom képviselőit, például amikor Kóródi István nyilas vezér beszédet akart tartani a vasgyári hengerműben, a munkások fütyüléssel, kiabálással és a Szózat eléneklésével belé fojtották a szót, s távozni kényszerült. Miskolc 1944 elején vált hadműveleti területté, a németek elrendelték a gyárak, üzemek legértékesebb berendezéseinek leszerelését és elszállítását, a maradék megsemmisítését. A munkások azonban jelentős mértékben csökkentették a károk mértékét, a berendezések egy részét elrejtették, a bevagonírozott gépeket éjszaka kipakolták, a robbantásokat megakadályozták (diósgyőri gyárak, bányák, papírgyár, főposta, MÁV stb.). A németek és a nyilasok december 2-án hagyták el Miskolcot, a Vörös Hadsereg pedig december 3-án érkezett a városba. ### Városfejlődés Miskolc területe 1817-ben nagyjából még csak 9468 kataszteri hold, azaz 5,5 négyzetkilométer volt, és a lakóházak 59 utcán helyezkedtek el. Ez a terület még 1927-ben sem változott érdemben, pedig a város területvásárlásokkal némiképp növelte birtokát. Nagy-Miskolc létrehozásának gondolata már a századforduló tájékán felmerült ugyan, de az első világháború miatt nem történhetett előrelépés az ügyben. Nagy-Miskolc – első lépésben – végül 1945-ben jött létre Diósgyőr, Hejőcsaba és a Görömbölyről leválasztott Tapolca hozzácsatolásával. A város általános rendezési tervét 1921-ben dolgozta ki Warga László és Weiner Tibor, amit ugyan a közgyűlés sohasem fogadott el, de gyakorlatilag mégis eszerint történtek a fejlesztések, és a hatása még évtizedekig érezhető volt. A városi fejlesztésekhez Miskolc felhasználhatta az amerikai Speyer-kölcsönt, amiből először 1925-ben 500 ezer dollárt, majd a következő évben dollárt vettek fel. A kölcsönből 1925 és 1944 között tizenkét nagyberuházás és infrastruktúra-fejlesztés valósult meg. A teljesség igénye nélkül (és nem csak a kölcsönből) a következő beruházások valósultak meg: 1926-ra megépült a Búza téren a vásárcsarnok, bérházak épültek a Tízes honvéd közben (az akkori Déryné utcán), új járványkórház épült a megyei kórház mellett, 1927-ben adták át a Zenepalotát, 1929-ben a lillafüredi Palotaszállót, ezen kívül iskolák, utak, közművek is épültek. A város rendezte a Búza téri görögkatolikus templom és a Csabai kapu környékét, bővítették és korszerűsítették a színház épületét. Csabán felépült a zsidó kórház, amely később a művésztelepnek adott helyet, kialakították a népkerti sporttelepet és a Vigadót, felújították a Korona szállót, 1929-ben átadták az Erdészeti palotát, 1934-ben a fából készült avasi kilátót, 1937-ben a Postapalotát, 1942-ben a Zsolcai kapuban a rendőrségi épületet. A korszakban állítottak fel néhány fontos köztéri szobrot is: Deák Ferenc és Lévay József szobrát a mai Deák téren (akkor Kis-Népkert), Csengey Gusztáv mellszobrát a belvárosi evangélikus templom udvarán, a 10-es honvéd-szobrot a Tizeshonvéd utcán, az árvízi emlékművet a Szent Anna téren, a Matyó anya és gyermeke című szobrot a Városháza udvarán. Az első világháború kitörésekor az Erzsébet Kórház teljes sebészeti osztályát a magyar hadvezetés rendelkezésére bocsátották, és utána sem került rögtön vissza a civilek gyógyítására, katonai utókezelőnek használták. 1927-től 1930-ig jelentős bővítéseket hajtottak végre. 1937-ben beteget kezeltek 800 ágyon. 1944-ben a bombázások miatt kiürítették a kórházat, és 1945 nyarán nyílt meg újra. 1919-ben a Zrínyi utcai járványkórházat kitelepítették a Zsolcai kapuba, és háborús járványkórházként működött. Az új, korszerű járványkórház 1928-ra készült el a Közkórház mögötti területen, és ekkor az intézmény oda költözött. A mai Petőfi utcán működött a Magyar Királyi Állami gyermekmenhely, amely 1929-től fogadta a beteg gyermekeket. A vasgyári kórház komolyabb bővítésére 1940-től került sor, a belgyógyászati, majd a szülészeti pavilon épült fel. A kórház komoly bombatalálatot kapott, sok halottjuk is volt. Az újjáépítés idejére az intézményt Perecesen helyezték el. A mai Szent Ferenc Kórház a Bikur Cholin alapította, rövid életű kórház helyén jött létre, ami 1936-ban került állami kezelésbe, és 1944-ig honvédparancsnokság, majd honvédkórház működött benne. A miskolci mentőszolgálat 1887-ben jött létre, 1930-ban Diósgyőr-Vasgyárban is mentőcsoport alakult. ### Gazdaság Miskolcon a mezőgazdaságot súlyában sokáig a szőlő- és bortermelés határozta meg. A szőlőkultúrát azonban az 1885-ben jelentkező filoxéra rövid egy évtized alatt elpusztította. Az ipar területén meghatározó esemény volt az az 1872-ben megjelent törvénycikk (ipartörvény), amely megszüntette a céhes keretek közötti termelést. Ennek nyomán 1884-től vált lehetővé az ipartestületek megalakulása. A miskolci ipartestület 1885-ben, a Diósgyőr és vidéke ipartestület 1890-ben, a hejőcsabai Miskolc járási ipartestület 1928-ban jött létre. A miskolci ipartestület szakosztályai 1920-ban a következők voltak: fa- és építőipar, fémipar, bőripar, ruházati és textilipar, élelmiszeripar, szolgáltató, egyéb, az 1946-os adatok szerint az egészségügy újonnan megjelenő terület volt. Fontos szerepük volt az úgynevezett középüzemeknek, a tíz főnél több dolgozót alkalmazó vállalkozásoknak. A vas- és fémfeldolgozó, illetve villamossági ipar kategóriában 1920-ban 14 üzem működött, például a Szilágyi és Diskant motor- és gépgyár, a Schüchel-féle Miskolci öntöde és gépgyár, a Deischel-féle acéldrót-, drótkötél és drótárugyár stb., de a legnagyobbak és hatásukban is a legjelentősebbek a Diósgyőri Vas- és Acélgyár (Ógyár) és az Újgyár („D” gyár). A miskolci és a diósgyőri üzemek a háborúban jelentős károkat szenvedtek el vagy a bombatámadások miatt, vagy a németek robbantásai és a gépek elszállítása miatt. Az építő- és üvegipar, valamint a bányászat területén a Miskolci Gőztéglagyárat, a Hejőcsabai mészgyárat, az Első Magyar Öntöttüveggyárat és az északi területek szénbányáit kell megemlíteni. A textilipar képviselője például a Guttmann és Zeilendorf Kötszövő Gyár, illetve a belőle alakult Miskolci Textilipari Rt. A Diósgyőri Papírgyár a magyar papíripar fontos egysége volt. A város kereskedelme az első világháború, majd az azt követő cseh és román megszállás miatt súlyos károkat szenvedett. Az ezt követő időszakban alig állt helyre az ágazat, a zsidótörvények szétzilálták, a második világháború évei alatt pedig tovább romlott a helyzete. Az ezt követő államosítás következtében döntően megváltozott a miskolci kereskedelem helyzete, struktúrája. Miskolc a 19. század végére vasúti csomóponttá vált (1859-ben adták át a Tiszai pályaudvart), ami az első világháború idején tovább erősödött, de a trianoni döntés miatt az abaúji és a gömöri irány jelentősége csökkent. A Gömöri pályaudvar felé az összeköttetés nem volt szerencsés, hosszú időre gondot jelent a város belső közlekedésében és terjeszkedésében. A forgalom megkívánta egy Tisza-híd megépítését Polgárnál, amit 1942-ben adtak át (előtte, 1936-tól egy pontonhíd működött a helyén), de ezt az új hidat a németek 1944 novemberében felrobbantották. A háború folyamán a pályaudvar is komoly bombatámadásokat szenvedett el. A diósgyőri vasúti szárnyvonalra mind a teher-, mind a személyszállításra fontos szerep hárult a helyiérdekű közlekedésben. Ezt a cél szolgálta a Szinvavölgyi Erdei Vasút kiépítése is 1919–1920-ban, amit további szárnyvonalakkal egészítettek ki. Ezen a vonaton a Tiszai pályaudvarról egyetlen átszállással lehetett Budapestről Lillafüredre utazni. A közúti közlekedés bővülése miatt szükség volt utak és hidak építésére, illetve korszerűsítésére. Ekkor valósult meg a Lillafüredre vezető, úgynevezett warenit út. A város belterületén három új Szinva-híd épült, egy 1930-as felmérés húsz Szinva-hidat és 24 Pece-hidat rögzített. A Vay úti Sajó-hidat 1942-ben adták át, a németek ezt is felrobbantották. A helyi közlekedésben a villamos kapta a főszerepet. A kezdetben egyvágányú, kitérős rendszerű járatokon egy fő- és egy szárnyvonalon közlekedtek a szerelvények. Az első fővonal a Tiszai pályaudvar és a Szent Anna-templom között, a szárnyvonal a Búza tér és a Népkert között húzódott. A fővonalat 1905-ben Diósgyőrig, a mellékvonalat pedig 1910-ben Hejócsabáig meghosszabbították. Az autóbuszjáratok 1903-ban indultak el először egy rövid időre, az állandósult buszközlekedés 1926-ban indult be: 24 busz közlekedett a Mindszenti templom és Miskolctapolca, illetve a Táncsics tér és Lillafüred között. A város első két taxivállalkozása 1925-ben kezdte meg működését. A taxiállomások a Korona, a Pannónia és a Grand Szálló, valamint a Tiszai pályaudvar előtt voltak. A légi közlekedés bevezetéséhez a Sajó partján alakítottak ki repülőteret 1921-ben, hangár is épült. A személyszállításra vonatkozó források nincsenek (bár egy tízezer koronás jegyárról van adat), a légiposta-szolgálat 1925-ben indult, további sorsáról szintén nincs adat. A teher- és személyforgalmat szolgálta volna a Sajó hajózhatóvá tételére vonatkozó, nem megvalósult terv. A 20. század elején a miskolci posta a Kazinczy utca 12. szám alatti Munk-házban működött. A Trianon utáni helyzetben megváltozott a miskolci posta szerepe, illetve illetékességi területe. 1923-ban Miskolci Postaigazgatóság lett a neve, egységei több helyen szétszórva működtek. Az új postaigazgatóság reprezentatív épülete (Postapalota) 1937. október 14-én nyílt meg a mai Hősök terén. A miskolci telefonhálózat 1900. április 1-jén a posta kezelésébe került. 1939-ben – némi elmaradással – átadták az Ericsson AGF típusjelű új, gépi kapcsolású telefonközpontot. Még abban az évben két törpeközpontot is üzembe helyeztek: Diósgyőr-Vasgyárban, Diósgyőrben, majd 1941-ben Miskolctapolcán is. A központ 1940-ben naponta több mint kapcsolást hajtott végre. 1944-ben a németek el akarták szállítani, illetve fel akarták robbantani a berendezéseket, de ezt a dolgozók megakadályozták, és telefonközpontot 1945. január 5-ére sikerült működésbe állítani. A fővárosi rádióadások vétele 1924-től volt lehetséges Miskolcon. A vételi viszonyok javítására rádiórelé-állomást állítottak a Zsolcai kapuban, 1933. május 28-án avatták fel. Az állomást a németek visszavonulásuk során felrobbantották. Miskolcon 1845 és 1905 között hét pénzintézet alakult, ezek közül három működött még az 1948. évi államosításig. A nagy bankalapítási láz azonban az 1910-es években kezdődött, 1911-ben jött létre s Felsőmagyarországi Takarékpénztár és Leszámítolóbank, 1913-ban a Borsodmegyei Parcellázó és Házépítő Rt., 1922–ben a Miskolci Kereskedők Leszámítoló Bankja stb. 1925 és 1929 között Miskolcin hét pénzintézet működött, banki nyereségük ezalatt 112%-kal nőtt. ### Kultúra Miskolc az 1920-as években, amikor Klebelsberg kultuszminiszter kisdedóvó programját elindította, már működő óvodahálózattal rendelkezett. Ezért csak egy (elemi iskolával bővített) óvodát építettek 1927-ben, a Vörösmarty-telep szomszédságában. Az évtized végén nyolc óvoda működött a városban, 18 óvónővel és 982 gyermekkel. A tankötelezettség 6 éves korban kezdődött és 15 éves korig tartott. 1929-ben 14 elemi iskola volt a városban, ezekben 4950 tanuló tanult 121 pedagógustól. A második világháború előtt már több iskola áttért a nyolcosztályos képzésre, a háború után mindegyik általános iskola ebben a rendszerben tanított. A zsidó elemi iskola már nem nyílt meg, mert a haláltáborokból mindössze tíz tanuló tért vissza, és ott pusztult a tanárok többsége is. Az 1930-as években négy tanonciskola működött, Diósgyőr-Vasgyárban egy, ezek közül 1945 után az ipari lányiskola már nem nyitott ki. A polgári iskolák közül a két világháború között hat működött. A háború után a polgárikban lassan kezdődhetett meg az oktatás, mert kettőt hadikórházként, illetve menekültszállásként használtak, a zsidó polgári pedig nem is tudott működni. Az oktatás öt iskolában október 3-án kezdődött meg. A gimnáziumok között megemlítendő a Hunfalvy Reáliskola, amely 1917–1934 között működött a városban, azután Kassán, végül 1945-ben költözött vissza Miskolcra. Ebből lett később a Diósgyőri Gimnázium. A Lévay református fiúgimnázium „modern nyugati műveltséget” oktatott. A második világháború után az iskolaépületüket a katonaság használta, és csak 1946. április 1-jén vehették használatba. (Később, 1953-ban összevonták a „Földessel”.) A Fráter György katolikus főgimnáziumban klasszikus humán képzés folyt, és az ország második legnagyobb tanulószámú iskolája volt (a fővárosi Áll. Zrínyi Reálgimnázium volt az első). 1933-ban 16 osztályban 981 tanuló 30 tanártól tanult. 1949-ben felvette a Földes Ferenc Gimnázium nevet, és ebben az évben ki kellett költöznie épületéből, mert átmenetileg itt helyezték el a létesülő Nehézipari Műszaki Egyetemet. 1919 után két tanítóképző működött a városban, de 1944-ig lassan mindkettő megszűnt. A Miskolci Jogakadémia 1923-tól jelentős fejlődésnek indult, a Városháza saroképületében működött. A háborús években azonban működése lassan lehetetlenné vált, majd 1948-ban megszűnt. Az első világháború után a Borsod-Miskolci Múzeumot (a későbbi Herman Ottó Múzeumot) Borsod vármegye és Miskolc városa közös kezelésbe vette. Az épület már korábban is szűkösnek bizonyult, ezért 1927-ben a társbérlő női kereskedelmi iskolát kiköltöztették, amivel hosszú időre megoldódtak a darabos gyűjtemény elhelyezésének problémái. A gyűjtemény folyamatosan bővült, 1941-ben már darabos volt. 1937-ben közgyűjteménnyé vált, ami állami támogatással is járt. A Nemzeti Színház Palágyi Lajos igazgatása alatt működött, de az egyébként jó színházat csináló Palágyit a Tanácsköztársaság alatti megnyilvánulásai miatt rengeteg támadás érte, 1920-ban el is távolították. Rövid átmeneti időszak után Sebestyén Géza lett az igazgató, akit 1926-ban öccse, Sebestyén Mihály követett. A Sebestyén-direkció 1939-ig tartó időszaka a miskolci színház aranykorának számított, operaelőadásaik is voltak, és sok remek színész, énekes világsztár fordult meg a városban. A Sebestyén-érának a zsidótörvények életbe lépése vetett véget. A filmszínházak közül az Apolló 1934-ben a Weidlich-palotából átköltözött a Korona szállóba, azután fel is vette a szálló nevét. Az Uránia fővárosi háttérrel működött, és jövedelmezőbb volt. Új épületét 1926-ban nyitotta meg, ez lett a későbbi Béke mozi, ma a Művészetek Háza működik falai között. Nevezetes mozi volt még a Vasgyári Kultúrmozgó, amely a munkásétteremben működött. Megemlítendő még a Corso és a Fészek mozi is. A filmekhez kapcsolódik a lillafüredi Palotaszállóban rendezett Nemzeti Filmhetek rendezvényei, amiket a Velencei biennálé mintájára képzeltek el. 1938-ban rendezték az elsőt, de az 1940-es második után a következő már nem valósulhatott meg. Az első világháború kedvezőtlenül hatott a miskolci képzőművészetre, több művész is kénytelen volt elköltözni Miskolcról, ráadásul váratlanul meghalt a művészeti élet szervezője, Balogh Bertalan is. Mindazonáltal a Meilinger Dezső és Nyitray Dániel által 1919-ben nyitott szabadiskola tovább működött a Csabai kapui Egri-féle vízgyógyintézetben, és Bartus Ödön is besegített. Az első növendékkiállítást 1920. március 17-én nyitották meg. Lyka Károly javaslatára a Magyar Képzőművészeti Főiskola Benkhard Ágost irányításával 1921-ben nyári művésztelepet nyitott az épületben. A város a telep fenntartásához komoly összeggel járult hozzá. A művésztelep országos érdeklődést váltott ki, és hatására újra művészek költöztek a városba, és megalakult a Miskolci Festők Társasága. 1937-ben Burghardt Rezső lett az igazgató. A korszak művészei közül megemlítendő például Imreh Zsigmond, Döbröczöni Kálmán és Csabai Kálmán festőművész neve. Miskolc zenei (és általában kulturális) élete az adott időszakban nemcsak egy elit réteg szórakozása volt. Erről írt Bócz Sándor egy tanulmányában: „...a zene Miskolcon csaknem mindenkié volt. Átszőtte a város ünnep- és hétköznapjait. Művelésében, fenntartásában, az érte folyó küzdelemben a polgárok nagyon sokszor közösen vettek részt”. A színházi operaelőadások mindig zsúfolt házzal mentek, a hangversenyeken világhírű szólisták léptek fel: Reményi Ede, Hubay Jenő, Dohnányi Ernő, Bronislaw Huberman, a Wiener Sängerknaben, Szigeti József, Nikita Magaloff és mások. A Városi Zeneiskolában a második világháborúig összesen több mint diák tanult. Több zenekar és énekkar is működött (a zeneiskola kamarazenekara, a Vasgyári Zenekar, a zeneiskola kórusai, a Miskolci Daláregylet, a Honvéd Zenekar), de az állandó miskolci szimfonikus zenekar megalakítására még nem került sor. Az első világháború után az Északi Sportkerület székhelye Miskolc lett. A vezető klubok a DVTK és az MVSC voltak, de fontos szerepet töltött be a MAK is. Ez utóbbi vívó szakosztályában tevékenykedett id. Gerevich Aladár vívómester, és itt bontogatta szárnyait Jekelfalussy-Piller György és ifj. Gerevich Aladár is. Az egyesületek a korszak valamennyi elfogadott sportágának művelését biztosították. ## A rendszerváltásig ### Várostörténet, politika A szovjet csapatok első egységei 1944. december 3-án reggel, ellenállás nélkül érkeztek meg Miskolcra, miután a németek és a nyilasok előző nap kivonultak. A nyilasok által erőszakkal félreállított Gálffy Imre polgármester visszavette hivatalát, és felhívására a városi tisztviselők is munkára jelentkeztek. A szovjetek számára a legfontosabb volt a gyárak, a hírközlés és az utak, hidak, helyreállítása, volt olyan vasgyári üzem, amely december 7-én már termelni tudott. A szovjet parancsnokság 1945 januárjában elrendelte a németek és a „gyanús” német nevűek összeírását, akiket aztán „málenkij robotra” vittek a Szovjetunióba; a túlélők 1–4 év múlva térhettek haza. A háború utáni felfokozott hangulatban több erőszakos esemény is történt a városban. Amikor a nyilasok által elhurcolt és a bükki Létrás-tetőn meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosokat exhumálták és Miskolcra szállították, a Városház téren hatalmas tömeg várta őket, a feltüzelt kedélyállapot miatt a szovjetek még a tömegbe is belelőttek. 1945. március 25-én a börtönben ülő, radikális jobboldali Borbély-Maczky Emil főispánt ismeretlenek megszöktették, és a Népkertben megölték. Az eset körülményei ma sem tisztázottak. 1946 nyarán zsidó származásúak ellen irányuló tömegmegmozdulások, lincselések voltak. Fölösleges indulatokat generált Rákosi Mátyás is az 1946. július 23-án tartott miskolci „forintvédő” tömeggyűlésen az „...aki a forinttal spekulál, ... fel kell húzni az akasztófára” kijelentésével. A forintvédéshez megfelelő feketézőket kellett találni, természetesen találtak, és a „leleplezett” két embert a felheccelt tömeg megtámadta, s csak az egyik életét sikerült a kórházban megmenteni. A lincselés résztvevőit letartóztatták, de kiszabadításukra a munkások betörtek a rendőrkapitányságra, és egy rendőr belehalt az atrocitásokba. Ezt követően az MKP befejezte veszélyesnek ítélt utcapolitikáját és „spontán” tömegdemonstrációit. Az 1947. évi nemzetgyűlési választásokon Miskolcról 18 képviselő jutott be a parlamentbe: öt az MKP-ból, egy az FKGP-ből, három az MSZDP-ből, egy az NPP-ből. A koalícióból a következő évben jött létre a Magyar Dolgozók Pártja, és kezdetét vette az egypártrendszer kialakulása. Az 1949. évi választásokon ez már teljesen nyilvánvalóvá vált a Magyar Függetlenségi Népfront színre lépésével. A miskolci választásokon a Népfront 99,3%-os győzelmet aratott. A hároméves terv Gálffy Imre polgármestersége idején valósult meg, amelynek keretében – többek között – lakóépületeket és oktatási intézményeket építettek. Az 1950-es években bevezették a tanácsrendszert az I., majd 1954-ben a II. tanácstörvény alapján (a III. tanácstörvény 1971-ben lépett életbe). Miskolc lett a székhelye az 1950-es megyerendezés során létrejött Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, a törvényhatósági jog, mint kifejezés megszűnt, a város az ország öt megyei jogú városának egyike lett. Az erősen centralizált, ugyanakkor hierarchikusan tagolt rendszerben a város ügyeit a városi tanács intézte, élén a városi tanácselnökkel, a határozatok életbe léptetése a végrehajtó bizottság feladata volt. A városrészekben kerületi tanácsok működtek, ezek 1971-ben szűntek meg. A város első tanácselnöke 1950-ben Benyák Béla lett, akinek a munkáját – a folytonosságot képviselendő – a Gálffy Imrét a polgármesteri tisztségben egy évvel korábban váltó Tóth Dezső segítette elnökhelyettesként (1954-ig). Az 1956-os forradalmi események Miskolcon még október 22-én elkezdődtek. Ekkor az egyetemi ifjúság állított össze 11 pontos követelést, közte a szovjet csapatok kivonulásának követelésével. 23-án a DIMÁVAG Gépgyár munkásai állították össze követeléseiket, 24-én pedig – az országban elsőként – megalakították a munkástanácsot. Az esti tüntetésüket az ÁVH szétverte, de a 25-i városi tüntetésen már tízezrek vettek részt, majd az Egyetemvárosban tartottak nagygyűlést, ahol Nagy Attila szavalt a tömegnek. 26-án és 27-én szintén hatalmas tüntetés volt a városi, majd a megyei rendőrség előtt, ahol a résztvevők a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték. Az eldördült sortűzben 16 személy vesztette életét, a tömeg ostromának pedig hat egyenruhás és egy civil áldozata volt. Október 31-én megválasztották a Miskolci Városi Nemzeti Bizottságot, amelynek elnöke Gálffy Imre, helyettesei Szinvavölgyi József tanácselnök és Kádár István, titkára Tóth Dezső lett. A szovjet csapatok november 4-én érkeztek Miskolcra, de fegyveres ellenállásra csak az Egyetemvárosban került sor, itt a kollégium tetején kialakított lőállásban tartózkodó két egyetemista vesztette életét. A megtorlás részeként két tömegperben hét személyt ítéltek halálra, mások két évtől életfogytig tartó börtönbüntetést kaptak. A forradalom után a városi tanács újjászervezése 1958-ra valósult meg, de a helyi hatalmi szervek teljes egészében csak az 1963-as tanácsválasztásokig alakultak ki. A kádári konszolidáció részben arra épült, hogy az emberek politikai érdeklődését azzal is csökkentsék, hogy az életszínvonalat ha lassan is, de érezhető mértékben növeljék. A gazdaság fejlődött, a termékválaszték és a fogyasztás növekedett. A hatvanas évek elején száz háztartásból egyben volt hűtőszekrény (1970-ben 35), tizenkilencben mosógép (1970-ben 70), négyben porszívó (38), ötben televízió (67), 1000 lakosra pedig tíz személyautó jutott (1970-ben 100 háztartásra hat). Az 1960-as években indult el a tömeges lakásépítés Miskolcon, először a beépítetlen területeken (Selyemrét, Kilián), majd szanálással más részeken is (Vörösmarty lakótelep, Győri kapu, Árpád út, Avas-dél). Óvodák, iskolák épültek; a több mint negyven általános iskolával és a húsz körüli középiskolával, egyetemével Miskolc a térség legnagyobb iskolavárosa lett. A városi tanács több városfejlesztési, illetve rendezési koncepciót is kidolgoztatott, de még az 1981-es is a további gyors fejlődésre épített, a város lakosságát 260–-re prognosztizálták. A gazdaság problémái pedig már ekkor érzékelhetőek voltak, a város nagyüzemei gazdaságtalanul termeltek, egyre több és súlyosabb nehézséggel kellett szembenézniük. Már 1979-ben megszorításokat (árreformot) kellett bevezetni, ami kiterjedt az alapvető élelmiszerekre is. ### A város fejlődése Miskolc régi terve, Nagy-Miskolc 1945-ben valósult meg: először Diósgyőrt (a Vasgyárral együtt), Hejőcsabát és a Görömbölyről leválasztott Tapolcát csatolták hozzá, majd 1950-ben Görömböly, Hámor és Szirma területével és népességével bővült a város, amit négy kerületre osztottak. Nagy-Miskolc területe körülbelül kataszteri hold, azaz 224 négyzetkilométer lett, a lakosság száma pedig fölé nőtt. Megjegyzendő, hogy a második világháború előtt csak a törzstelepülés lakosságszáma is meghaladta ezt az értéket. A háború végére a város teljes lakásállományának 30%-a vált használhatatlanná, számos híd, út semmisült meg, sok oktatási és egészségügyi intézményt ért kisebb-nagyobb kár, ipari és szolgáltató üzemek sérültek vagy semmisültek meg. Az elsőrendű feladat a károk helyreállítása, az újjáépítés elvégzése volt. A munkálatokhoz a város kölcsönöket vett fel, majd komoly segítséget jelentett a hároméves terv, amelynek révén csak az első évben forint értékű helyreállítási munkálatokat végeztek el. Az újjáépítésen kívül új beruházások is indultak, bérházakat emeltek a Tizeshonvéd utcán és a Selyemréten, felépült a Kilián Gimnázium, de a legjelentősebb a Nehézipari Műszaki Egyetem létesítése volt (bánya-, gépész- és kohómérnöki karral), a munkálatok 1950-ben kezdődtek, majd 1954-ben átmenetileg leálltak. Az építkezések 1960-ban indultak újra (főépület, műhelycsarnok), később, az 1980-as évek elején elkészült a körcsarnok és a sportpályák komplexuma, majd 1986-ra a díszaula. Mindemellett a 80-as évektől bővült az egyetem profilja, a műszaki karok mellett létrejött a jogi, majd a gazdaságtudományi intézet, amelyek később karokká alakultak. Az ötéves beruházási tervben a várost tíz területi egységre osztották: a legfontosabb a mindenkori centrumnak szánt történelmi belváros volt, emellett külön egységet képezett a Felsőváros (Nagyváthy utca, Győri kapu, Téglagyár, Üveggyár környéke), Hejőcsaba, a Martin-telep, Újgyőr, Vasgyár, Diósgyőr, Pereces, Tapolca stb. A terv fő célkitűzése mindamellett az ipari nagyváros kialakítása volt. A terv számos pontja még a tervidőszakban megvalósult (pl. a Bajcsy-Zsilinszky utca megnyitása, a Pece és a Szinva részbeni terepszint alá vezetése, illetve befedése), más részük azonban csak évek múlva realizálódott (a Palóczy utcai leánykollégium, a kenyérgyár, a színházi rekonstrukció stb.), néhányuk máig sem (pl. a Sajó szabályozása). A következő évtizedek építkezéseit eleinte a szocialista realizmus utáni útkeresés jellemezte. Az úgynevezett 2‰-es szabály révén a beruházásokhoz számos köztéri művészi alkotás kapcsolódott, így a város nívós szobrokkal, domborművekkel gazdagodott. Az 1960-as évektől elterjedt a blokkos technológia, a nagyblokkos vagy házgyári technológiát 1969-től vezették be. A város különböző területein épültek ezzel a technológiával főleg lakóépületek, összefüggő, lakótelepszerű elrendezésben. A legfontosabb építkezések a Kilián-délen és a Kilián-északon, a Bulgárföldön, a Győri kapuban, a Szentpéteri kapuban, a Vörösmarty-városrészben és az Avason valósultak meg. A tömeges építkezésekhez kapcsolódva kiépült a távfűtő hálózat, amelynek központja az LKM-ben volt, emellett azonban egyes területeken további, gázfűtésű hőközpontokat is működésbe állítottak. Ugyancsak az építkezések és a megnövekedett forgalom miatt építették meg a városon átvezető 3-as út szakaszát (Szilágyi Dezső, Vándor Sándor [ma Király] út), a déli és az északi terelőutakat, valamint a Búza téri távolsági buszpályaudvart stb. A lakóépületeken kívül irodaházak (Sajtóház, Borsodi Szénbányászati Tröszt, Vegyterv stb.), oktatási létesítmények (a már említetteken túl a Kohóipari Technikum, a perecesi Bányaipari Technikum, az egyetem folyamatos bővítése, óvodák, kollégiumok stb.) épültek. 1968-ban átadták a Búza téri autóbusz-pályaudvart és a DVTK-stadion új lelátóit, 1970-re felépült a Miskolci Sportcsarnok. 1970-ben adták át „az ország második legnagyobb, de a legkorszerűbb” áruházát, a Centrum Áruházat a Széchenyi utcán, ahol „a sok között a külföldi szép nylon áruk, esernyők, szintetikus pulóverek, olasz, osztrák, angol, jugoszláv, mongol áruk egész tömegét” találhatta meg a vásárló. 1975-re készült el a Győri kapuban a hatalmas területű Domus bútoráruház. 1972-ben új épületet kapott a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, több művelődési ház is épült (Rónay, Ady stb.). Az egészségügy területén ki kell emelni az 1958-ban felavatott Megyei Kórházat, az 1965-re elkészült Vasgyári Rendelőintézetet, a MÁV Rendelőintézetet, a mai Szent Ferenc Kórház bővítését és számos körzeti orvosi rendelő elkészültét. A tapolcai strandfürdőben két új öltözőépület és bejárati egység épült, több ütemben korszerűsítették és bővítették a Barlangfürdőt, ekkor készült el a jellegzetes betonkagyló is. A Széchenyi utcán elkezdődtek a tömbrehabilitációs munkálatok, aminek az alapfeltétele a főutca sétáló utcává alakítása volt. A tömbrehabilitáció több egységet is érintett, de teljes egészében csak a Tulipán-tömbben valósult meg. A következő időszakban már csak az épülethomlokzatok rendbehozatala volt napirenden. 1963-ban adták át a Hofer Miklós és Vörös György tervezte avasi kilátó és tv-tornyot, ami gyorsan a város jelképévé vált. A későbbi évek építkezései közül: az egyetem jogi karának épülete, a Zenemalom kialakítása (ma a szimfonikus zenekar törzshelye), a Technika Háza, a GYEK a megyei kórházban, az újgyőri Bükk Áruház, az Avasi Gimnázium stb. ### A gazdaság helyzete Az államosítás – miként az egész országban – 1946. január 1-jével kezdődött Miskolcon is, ami nagyjából három évig tartott. „Össznépi tulajdonba” kerültek a tíz dolgozónál többet foglalkoztató és a külföldi tulajdonban lévő üzemek, a kereskedelem, a villamosművek, az egyházi iskolák, a bérházak (ezek 1952-ig) stb. A hatalmas mértékű infláció után, 1946. augusztus 1-jén bevezették a forintot, a bankok kollektivizálását pedig még májusban bejelentették, és két ütemben hajtották végre. A miskolci és diósgyőri üzemek a háborúban jelentős károkat szenvedtek el, vagy a bombatámadások miatt, vagy a németek robbantásai és a gépek elszállítása miatt. Kisebb részben a szovjetek is szállítottak el gépeket, jóvátétel címén. A Diósgyőri Papírgyár nem szenvedett komoly károkat, de a háború végére műszakilag leromlott, elszegényedett állapotba került. Újjászületése 1947 után kezdődött. A Lenin Kohászati Művekben (1953-ban kapta ezt a nevet) 1955-ben helyezték üzembe a korszerű, félfolytatólagos Schloemann-középhengerművet, majd az 1960-as évek végén új finom-középhengermű épült, 1982-re elkészült a folyamatos öntőmű is. Mivel az acéltermékek világpiaci árszínvonala akkoriban magas volt, az exportból komoly nyereségre tett szert a vállalat. A gyár munkáslétszáma fő volt, a szomszéd DIGÉP-ben ember dolgozott. A városban új beruházásként jött létre a Hűtőház, a Fonoda, a Kriptongyár, részben a Hejőcsabai Cement- és mészmű stb. Az 1980-as évek közepétől a gazdaság problémái már egyre erősödő mértékben jelentkeztek, az 1980-as évek végére az LKM termékeinek piaca a felére csökkent, és rendeléshiánnyal küzdött a DIGÉP is. A nagyüzemek súlyos válsága azonban csak a rendszerváltás után következett be. ### Kulturális élet Miskolc kulturális élete – rácáfolva a negatív ízű iparváros imázsra – a század második felében rendkívül gazdaggá és sokrétűvé vált. A Miskolci Nemzeti Színházat 1949-ben államosították, igazgatója Májercsik Rezső diósgyőri munkáskáder lett. A szakmától távoli vezetést a kiváló társulat ellensúlyozta. A színház épületének rekonstrukciójára az 1950-es évek közepétől került sor. Az átalakítás alatt a színház Diósgyőr-Vasgyárban, a kolónia egykori munkáséttermében (akkoriban filmszínház működött benne) tartotta előadásait. A társulat 1959. december 10-én tért vissza a megújult színházépületbe. A színház aranykora a 20. század második felében Csiszár Imre idején jött el. A főrendező-művészeti vezető 1979 és 1988 között országos szinten is kiemelkedő színházat hozott létre Miskolcon. A színházban – néhány év szünettől eltekintve – rendszeresen előadtak operákat is, egy időben állandó operatársulattal is rendelkezett. Folyamatosan komoly szerepet töltöttek be a zenei életben a város ifjúsági és felnőtt kórusai, fúvós- és más együttesei stb. 1963-tól Miskolc zenei életének központi egysége a Miskolci Szimfonikus Zenekar, amely 1984-től 2014-ig, Kovács László vezetésével rangos együttessé nőtte ki magát. A városban rendezték meg 1973-ban a mára legendássá vált Miskolci Rockfesztivált. Miskolcon több remek és sikeres rockegyüttes is alakult, amelyek közül az 1974-ben alakult Edda Művek vált országos szinten a legnépszerűbbé. A miskolci képzőművészet a háború után erőteljesen fejlődő szakaszába ért, a voluntarizmus itt nem hatott oly erősen, viszonylagosan szabadabb légkört biztosított a művészeti újításoknak. Fiatal festők és grafikusok érkeztek a városba, és Feledy Gyula vezetésével a Művésztelepen megalakult a Miskolci Grafikai Műhely, majd elindult az Országos grafikai biennálék később triennálévá módosult sorozata. A művészek számára város 1958-ban a Kilián városrészben, majd 1978-ban a Derkovits utcában műtermes lakásokat épített. 1967-ben a frissen alapított Városi Képtár megkapta a Déryné utca 5. szám alatti épületet, majd 1973-ban – a Herman Ottó Múzeumon belül – létrejött a Miskolci Képtár, amely 1980-ban beköltözött az MSZMP megürült Görgey úti épületébe. A két nagy gyűjteményhez kapcsolódnak a gyűjtők, művészek (Petró Sándor, Szalay Lajos, Kondor Béla, Feledy Gyula) adományai révén a múzeum tulajdonába került kollekciók. A Herman Ottó Múzeum papszeri épületét először 1953-ban, majd 1967 és 1974 között – északi falának leomlása után –, végül 1985 és 1990 között bővítették, illetve felújították. A kiállításokat az épület pincei, földszinti és emeleti termeiben rendezték be. A régió (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Heves vármegye és Nógrád vármegye) tudományos közösségének összefogása, illetve tevékenységük összehangolása céljából 1979-ben megalakult a Miskolci Akadémiai Bizottság, amely eleinte az egyetemen talált otthonra, majd 1983-ban foglalta el Erzsébet téri székházát, ahol azelőtt a megyei könyvtár működött. Első elnöke Zambó János akadémikus, titkára pedig Terplán Zénó akadémikus volt. A Városi Könyvtár 1960-ban jött létre, központja a Mindszent téren lévő műemlék épületben van, és hét fiókkönyvtár is tartozik hozzá. ## A rendszerváltás után ### Politikai viszonyok Miskolcon az 1990. évi önkormányzati választásokon a liberális pártok (SZDSZ, Fidesz) győztek, az 59 fős városi önkormányzatba az SZDSZ 18, a Fidesz 13, az MDF 13, a KDNP 8, az MSZP 3 főt delegálhatott. Politikai háttéralkuk után, nem kis meglepetésre, a fideszes Csoba Tamás lett Miskolc első, rendszerváltás utáni polgármestere. Csoba arra kérte a pártokat hivatalba lépésekor, ...hogy a városi érdekeket szem előtt tartó fórummá tegyék az üléseket. Legyen a képviselő-testület egységes a problémák megoldásában”. Kérése nem talált meghallgatásra, a nem ritkán személyeskedésbe csapó pártpolitikai csatározások miatt az önkormányzat még saját szervezeti és működési szabályzatát is csak 1991 márciusában tudta megalkotni, a jegyzőt pedig csak 1992-ben sikerült megválasztani. Csoba mögül 1992 novemberében kihátrált a Fidesz, a támogatottság hiánya kikezdte a polgármester egészségét, és 1993 augusztusában váratlanul elhunyt. Utódja T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) lett. Ezt követően – 2014-ig – még három polgármestere volt a városnak: 1994-től Kobold Tamás (KDNP), 2002-től Káli Sándor (MSZP), 2010-től Kriza Ákos (Fidesz), 2019-től Veres Pál. Az első években a városnak meg kellett küzdenie a szocialista nagyipar összeomlásának következményeivel, a munkanélküliséggel, az elvándorlással, ugyanakkor ösztönöznie kellett a vállalkozások létrejöttét és szociális kérdésekkel is foglalkoznia kellett. Az első, „viharos” időszak után a pártpolitikai küzdelmek helyett egyre inkább a helyi problémák megoldására koncentráltak a képviselők, és a hatékonyságot jelentősen segítette, hogy 1992-től a közgyűlés a Városháza dísztermében ülésezhetett. 2013-ban azután a közgyűlés a Városháza új szárnyában nyert elhelyezést. A város kezdetben komoly tőkehiánnyal küzdött, de már az Európai Unióhoz kapcsolódás előtt is kapott támogatást a fejlesztésekhez a PHARE-program keretében. A városi beruházások nagy része a csatlakozás után uniós támogatással valósult meg. Az Unió 2001-ben – Magyarországon egyedüliként – Miskolcnak ítélte „az integrációs feltételek teljesítésében élen járó város” díját. A közgyűlés 2002-ben döntött arról, hogy május 11-ét Miskolc város napjának nyilvánítja; 1909-ben ehhez a dátumhoz kötődik Miskolc törvényhatósági jogú városi címe, illetve a városcímer és a pecsét megalkotása. 1993-tól ezen a napon adják át a városi díszpolgári címet, a Pro Urbe díjat, illetve más városi kitüntetéseket, elismeréseket. Az első rendszerváltozás utáni díszpolgár a Miskolcon letelepedett Szalay Lajos Kossuth-díjas grafikus volt. ### A város gyarapodása A rendszerváltozás utáni években a város gazdasági szerkezete átalakult, a nagy állami cégek túlsúlya helyett a kis- és középvállalkozások lettek jelentősek. Nőtt a szolgáltatószektor jelentősége, nemzetközi nagyvállalatok, hipermarketek jelentek meg a térségben, ezért ezt az időszakot a „plázák korszakának” is nevezik (Miskolc Plaza, Szinvapark, Bató-ház stb.), a nagy kereskedelmi cégeket pedig a Cora, a Tesco, az OBI, az Auchan stb. áruházai képviselik. 2004-ben az M30-as autópálya elért a városig, amely korszerű közúti összeköttetést biztosít az ország többi részéhez. A munkahelyteremtés szempontjából fontos miskolci ipartelepítés vonulata a 2001-ben idetelepült Bosch gyártól a 2014-től termelő Takata (később Joyson) gyárig terjed. A villamosközlekedés korszerűsítése a Zöld Nyíl projekt keretén belül valósult meg, az utolsó Škoda villamos 2015-ben érkezett meg. A buszközlekedés korszerűsítése 2015-ben 75 földgáz meghajtású (CNG), majd 2022-ben 10 elektromos autóbusz forgalomba állításával valósult meg. A távfűtés korszerűsítésének fontos része a geotermikus energia felhasználása, ez az energiaforrás 2014-ben kapcsolódott be a város hőellátásába. A több kórházat is érintő építési, felújítási munkálatok között a legfontosabb a Megyei Kórház „Csillagpont” beruházása. A városkép részeként 2005-re elkészült a Szinva terasz, 2007-re a Hősök tere, 2009–2010-re az Erzsébet tér rekonstrukciója, 2020-ban a II. János Pál pápa tér. Hosszú ideig épült a Felsővárosi református templom a Győri kapuban, 2010-től működik. A Városháza rekonstrukciója 2010–2012 között zajlott, a Viszlai József tervei szerint épített Hunyadi utcai új épületrészt 2013-ban vették használatba. A lillafüredi Palotaszálló alatt tematikus teraszokat alakítottak ki, új szobrokkal, és 2013-ban a diósgyőri várban is átfogó építési munkálatok kezdődtek. A Miskolci Sportcsarnok mellett 2005-ben adták át a fedett jégcsarnokot. 2009-ben nyílt meg az Egyetemváros területén a Kemény Dénes Városi Sportuszoda. 2018-ban átadták az új DVTK-stadiont, amely a Stadium Database internetes portál szerint 2018-ban az év stadionja lett. ### Kultúra, oktatás Az egykori „acélváros” az 1990-es évektől igyekezett előtérbe helyezni kulturális és idegenforgalmi szerepét. 1991 és 1997 között Bodonyi Csaba tervei szerint nagyszabású átalakítások folytak a színházban, amelynek során összesen öt játszóhelyet alakítottak ki, amivel Európa egyik legkorszerűbb színházi együttese alakult ki. E fejlesztések eredményeként (is) jöhetett létre 2001-ben a nagy sikerű Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. 2006-ban átadták a város hangversenytermét, multifunkcionális kulturális központját, a Művészetek Házát. A Miskolci Galéria 1996-ban költözött Széchenyi utcai új helyére, a Dőry-házba. A Herman Ottó Múzeum képtára előtt épült meg a terepszint alá süllyesztett Pannon-tenger Múzeum, ahol 2013 végétől – többek között – a bükkábrányi ősfák maradványait lehet megtekinteni. Miskolcon 2002-től adományozzák a Miskolci Múzsa díjat, amit a magyar kultúra napjához kapcsolódva adnak át. Miskolc pályázott a 2010-es Európa kulturális fővárosa címre, de kiváló pályázati anyaga ellenére végül a második helyen végzett Pécs mögött. A rendszerváltás után az egyházak visszaigényelték régi iskoláikat, az iskolai struktúra átalakult, új iskolák kialakítására volt szükség. A Herman Ottó Gimnázium számára a Tizeshonvéd úton alakítottak ki iskolaépületet, 1993-ban adták át. A Zrínyi Ilona Gimnázium a Nagyváthy utcai korábbi általános iskolában kapott helyet 1996-ban. Új iskola az Avason 1994 óta működő Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, ami a szintén új építésű (1992) Ige templomával alkot egy építészeti egységet. A Miskolci Egyetem 1990-ben kapta új nevét, és ebben az időszakban újabb karokkal bővült (bölcsészettudományi, zeneművészeti és egészségtudományi képzés), amivel az egyetem immár nyolc karral rendelkezik. 2000-re elkészült a főépület reprezentatív, csupa üveg bejárata.
415,444
Stigand
26,693,797
null
[ "1072-ben elhunyt személyek", "11. századi püspökök", "Angol katolikus püspökök", "Canterbury érsekei" ]
Stigand (? – 1072. február 22.) angol egyházi személy volt a normann hódítás előtti időszakban. 1020-ban már királyi káplán és tanácsadó volt. 1043-ban nevezték ki Elmham püspökévé. Ezután Winchester püspöke és Canterbury érseke lett. Stigand az angolszász és normann angol királyok közül többnek is a tanácsadója volt. Ezalatt hat királynak segített döntéseik meghozatalában. Több pápa is kiközösítette, mivel egyszerre több posztot, Winchester püspökének és Canterbury érsekének a székét is elfoglalta. 1070-ben véglegesen megfosztották hivatalától, és ingatlanjait valamint személyes vagyonát I. Vilmos elkobozta. Stigandot Winchesterben börtönözték be, és itt is halt meg szabadsága visszanyerése nélkül. Stigand volt Kanut káplánja az 1020-ban újonnan megalapított Ashingdonban. Ekkor és ezt követően is királyi tanácsadó volt Kanut fiainak, Nyúllábú Haraldnak és Hardeknutnak uralkodása idején. Mikor Hardeknutot Kanut mostohafia, Hitvalló Eduárd követte a trónon, a fennmaradt jelek szerint Stigand lett Anglia ügyintézője. A kor kolostori írói szerint Stigand kizsarolta az egyháztól annak földjeit és pénzét. 1066-ban már csak a király, Harold Godwinson volt, akinek a nevében kezelték a királyi ingatlanokat. 1043-ban Eduárd kinevezte Stigandot Elmham püspökségének az élére. Négy évvel később, 1047-ben a winchesteri székbe, 1052-ben pedig a canterburyi érseki székbe nevezte ki, és ez utóbbit a winchesteri hivatalával együtt látta el. Mivel Stigand egyszerre viselte ezeket a hivatalokat, öt egymást követő pápa is – többek között II. Sándor és II. Miklós – kiközösítette. Az érsek jelen volt Eduárd király halálos ágyánál és Harold Godwinson 1066-os koronázásán is. Harold halálát követően Stigand behódolt Hódító Vilmos angol királynak. 1066. december 25-én Aldred, York püspöke koronázta meg Anglia királyát, mert Stigand a kiátkozása miatt csak segédkezhetett a szertartáson. Annak ellenére, hogy egyre inkább növekedett a letételét kívánók tábora, Stigand továbbra is a királyi udvarnál maradt. 1070-ben pápai küldöttek váltották le posztjain, majd börtönbe zárták. A pápaság iránti hajthatatlanságát propagandaként használták annak a nézetnek a normann szószólói, akik szerint az angol egyház fejletlen és reformra szorul. ## Fiatalkora Stigand születésének sem helye, sem ideje nem ismert. Kelet-Angliában, talán Norwichben, talán jómódú család gyermekeként született. A család felmenői között angol és skandináv ősök is voltak. Ez abból is látszik, hogy Stigandnak északias, fiútestvérének pedig angolos neve volt. Testvére, Æthelmaer – aki szintén egyházi személyiség volt – Elmham érseki székében követte. Lánytestvérének Norwichban voltak birtokai, de utónevét sehol sem jegyezték fel. Stigand 1020-ban szerepel először a történelmi feljegyzésekben, mikor az 1016 és 1035 között uralkodó Kanut királyi káplánná nevezte ki. Ugyanebben az évben nevezték ki Kanut ashingdoni vagy asanduni templomának az élére is. Ezt a templomot II. Wulfstan reformszellemű püspök szentelte fel. Kevés adat maradt fenn Stigand életéről Kanut uralkodásának idején. Tanúként több királyi chartát is aláírt, ami arra utal, hogy fontos embernek számított az udvarnál. A király halála után Stigand megszakítás nélkül szolgált tovább. Először az 1035. és 1040. között uralkodó Nyúllábú Haraldot majd az 1040. és 1042. között trónon lévő Hardeknutot segítette tanácsaival. Hardeknut halálakor Stigand Normandiai Emma tanácsadója lett. Ő Kanut özvegye, Hardeknutnak és utódjának, Hitvalló Eduárdnak az anyja volt. Az is lehetséges, hogy Stigand már Kanut életében is Emma tanácsadója volt, és Emma befolyására lett Ashingdon vezetője. Mivel keveset lehet tudni Stigandnak a püspökké szentelése előtti tevékenységéről, nehéz eldönteni, kinek köszönheti pozícióját. ## Elmham és Winchester püspöke Röviddel Hitvalló Eduárd 1043. április 3-i koronázását követően, talán Emma tanácsára, kinevezték az elmhami egyházmegye élére. Ez volt az Eduárd uralkodása alatt történt első egyházi kinevezés. Az egyházmegye East Angliát, Anglia keleti részét foglalta magába. Ez volt az egyik legszegényebb egyházmegye. 1043-ban püspökké szentelték, azonban Eduárd még ugyanebben az évben lemondatta tisztségéről, vagyonától pedig megfosztotta. A következő évben aztán visszahelyezte hivatalába. A lemondatás indokai nem ismertek, azonban valószínűleg kapcsolatban állt az idős és gazdag Emmának a hatalomból való távozásával. Egyes – egy évszázaddal később lejegyzett – pletykák szerint Emmának és Stigandnak viszonya volt, és később ez az állítólagos kapcsolat lett mindkettőjük bukásának az oka. Egy másik forrás azt állítja, hogy Emma az ország megszállásának előkészítése miatt meghívta férje egyik riválisát, I. Magnus norvég királyt, aki szintén meg akarta szerezni az angol trónt, és támogatására felajánlotta teljes személyes vagyonát. Többen arra gyanakodnak, hogy Stigand sürgetésére kérte Emma Magnus támogatását, és e vélemények szerint ennek köszönheti elmozdítását. Emma és Stigand bukásában olyan tényezők is közrejátszhattak, mint az Emma gazdagsága és politikai befolyása iránt érzett ellenszenv, de az is, hogy személyét összekapcsolták a népszerűtlen Hardeknuttal. Az, hogy 1046-ban már Hitvalló Eduárd chartáinak egyik tanúja lett, arra utal, hogy egyre inkább elnyerte a királyi udvar bizalmát. 1047-ben áthelyezték a Winchesteri egyházkerületbe,, de 1052-ig ennek ellenére Elmhamban maradt. Lehet, hogy a támogatást Wesexi Godwinnak, Eduárd mostohaapjának köszönhette, de ezt több történész vitatja. Emmának szintén befolyása volt a kinevezésre, most már Eduárd bizalmának visszaszerzését követően visszaköltözött Winchesterbe. Az nem bizonyos, hogy Godwin is vele tartott-e. Winchesteri püspökké történt kinevezését követően Eduárd összes, 1047 és 1052 közötti fennmaradt chartájának ő volt a tanúja. Frank Barlowhoz és Emma Masonhoz hasonlóan több történész is azt állítja, hogy Stigand Godwin bárót támogatta az 1051-1052-ben közte és Hitvalló Eduárd közötti vitában. Mások – például Ian Walker – szerint pártatlan volt. Stigand akár támogatta Godwint, akár nem, az bizonyos, hogy nem követte a bárót száműzetésébe. A vita egy háború miatt robbant ki a király féltestvére, II. Eustace és a doveri lakosok között. A király megparancsolta Godwinnak, hogy büntesse meg a várost, azonban a gróf ezt megtagadta. Eduárd további tevékenysége aláásta Godwin pozícióját, aki ezt követően családjával együtt elmenekült Angliából. A gróf 1052-ben tekintélyes létszámú felfegyverzett hadsereggel tért vissza, de végül békés körülmények között sikerült megállapodnia a királlyal. Több középkori forrás állítja azt, hogy Stigand részt vett azokon a megbeszéléseken, amelyek végül a király és a gróf között felmerült viszály békés megoldásához vezettek. Az Angolszász Krónika Stigandot a tárgyalások alatt is a király káplánjának és tanácsadójának nevezi. ## Canterbury érseke ### Canterburyi kinevezése és összetűzése a pápasággal A Canterburyi Érsekség Eduárd és Godwin viszályának is a részévé vált. IX. Leó pápa elindította a Gregoriánus reformokat megalkotó reformbizottságot. Leó először a papság megerősítésére és a szimónia megtiltására koncentrált. Utóbbi a papi és egyházi tisztségek adásvételét foglalja magába. 1049-ben IX. Leó hivatalosan, a közvélemény előtt is kijelentette, hogy többet kíván foglalkozni az angol egyház ügyeivel, és jobban meg fogja vizsgálni kinevezésük előtt az egyházi pozícióra jelölteket. Mikor Edsige érsek 1051-ben meghalt, a székesegyház szerzetesei Æthelricet, Godwin báró egyik rokonát választották meg érseknek. Eduárd király ellenezte a választást, és rögtön kinevezte Jumièges-i Róbertet, aki normann származású volt és betöltötte London püspökének a hivatalát. Az Eduárd és Godwin között továbbra is folytatódó viaskodás mellett a találkozó annak a jele is volt, hogy az angol király akaratának is gátat szabhat valami, kompromisszumra kell törekedni az egyházzal az őt érintő reformok tekintetében. Bár kinevezése előtt nem volt köztudott, hogy Róbert reformpárti lenne, miután 1051-ben visszatért Rómából – ahova a pápai áldásért zarándokolt el – azért ellenezte a király londoni püspökjelöltjét, mivel véleménye szerint a kardinális nem volt alkalmas a posztra. Mikor Godwin 1052-ben visszatért Angliába, Róbertet törvényen kívül helyezték és száműzték. Eduárd király ezt követően jelölte Stigandot érseknek. A kinevezés lehetett Godwin ajándéka, amiért az Eduárd és Róbert között folyó konfliktusban őt támogatta, de lehetett Eduárd király ajándéka is, mivel az ő segítségével létrejött megállapodással tudták lezárni az 1052-es konfliktust. Stigand volt az első olyan, nem szerzetesi előéletű ember, akit Dunstan (959 és 988 között érsek) óta egy angol érsekség élére kineveztek. Mivel Róbert még életben volt, és a posztjától nem a pápa fosztotta meg, Stigandot a pápa nem ismerte el. Jumièges-i Róbert hatására IX. Leó Rómába idézte Stigandot. Mivel erre ő nem válaszolt, kiátkozták. Nicholas Brooks történész azon a véleményen van, hogy ekkor még nem átkozták ki Stigandot, hanem felszólították, hogy tartózkodjék az érseki hatalom gyakorlásától, mint például a püspökök felszentelésétől. Azzal érvelt, hogy mikor a pápai legátusok 1062-ben összegyűltek, azon Stigand is részt vett. Ezt kiátkozását követően nem tehette volna meg. A legátusok azonban nem változtatták meg Stigand helyzetét, bár az egyik legátus 1079-ben segített Stigand eltávolításában. Mindezek ellenére mind IX. Leó, mind követői – II. Viktor és X. István – is Róbertet tekintették törvényes érseknek. Stigand nem utazott Rómába, hogy a pápától palliumot kapjon, amely egy a nyak köré tekert stólaszerű gyapjúszalag, mely az érsek függetlenségét és a pápához való hűségét jelképezi. A palliumért történő Rómába utazás a VI. század óta előírás az érsekeknek, ezt elődei meg is tették. Ehelyett több középkori krónika szerint Róbert palliumát használta. Nincs tudomásunk arról, hogy kinevezését követően az előírt három hónapon belül a pápához folyamodott volna ezért a jelvényért. Talán tudta, hogy a reformidőszak alatt a kérése sikertelen lenne. 1058-ban attól a X. Benedek ellenpápától kapott palliumot, aki maga ellenezte a reformokat. A reformpárti Benedeket a következő évben ellenpápává nyilvánították, eltávolították, és összes rendelkezését semmissé nyilvánították. Ezek között volt a palliumadományozás is. Nem ismertek pontosan a körülmények, melyek között Benedek palliumot adott. Nem lehet tudni, hogy a palliumot Stigand kérésére vagy anélkül adta ki. Miután elfoglalta canterburyi helyét, elmhami pozícióját testvérének, Æthelmaernek adta át, de megtartotta winchesteri püspöki tisztségét. Canterbury és Winchester volt Anglia két leggazdagabb egyházmegyéje, és míg arra már volt példa, hogy egy ember egyszerre vezessen egy szegény és egy gazdag egyházmegyét, addig két gazdag területnek az egy kézben tartására még nem volt példa. Vagy fukarságból tartotta meg winchesteri pozícióját, vagy azért, mert nem érezte biztosnak canterburyi helyét. Ezek mellett ő volt Glouchester és Ely apátja, és talán még kisebb apátságokat is irányított. Akármi is volt a háttérben megbújó indok, úgy, hogy Stigandé volt Canterbury mellett Winchester is, egyszerre több benefíciumot is birtokolt. Ez volt az a gyakorlat, amelyet az egyház berkein belül egyre növekvő reformmozgalom meg akart tiltani. Mivel egyszerre volt Winchester és Canterbury vezetője, Stigandot öt egymást követő pápa (IX. Leó, II. Viktor, X. István, II. Miklós és II. Sándor) is kiátkozta. Emma Mason történész szerint Eduárd azért utasította vissza Stigand elmozdítását, mert ez beleszólt volna abba a királyi előjogba, hogy saját maga nevezheti ki és hívhatja vissza Anglia püspökeit és érsekeit. A Stigand pozíciójának meggyengítése érdekében tett következő pápai lépés az volt, hogy a pápa beleegyezése nélkül fenntartott több pozíciót II. Miklós 1061-ben elfogadhatatlanná nyilvánította. Stigandot a későbbi vallási krónikák szimóniával vádolták, azonban mivel ezek mind az 1066-os elfoglalást követően keletkeztek, lehet, hogy csupán azért hozták fel, hogy megfeleljenek az akkori Angol Egyház azon kívánságának, hogy a régebbi rendszert korrupcióval sározza be. Poitiers-i Vilmos középkori krónikás ezeken felül azt is állította, hogy Stigand 1052-ben megállapodott Normandiai Vilmossal, a későbbi I. Vilmossal, hogy Vilmos fog Eduárd helyébe lépni. A megszállást követően ezt a tényt propagandaként használták fel, de több történésszel együtt David Bates is megjegyzi, hogy ennek megtörténte valószínűtlen. Azt a magas posztot, amelyet Stigand az egyházon belül betöltött, a normannok propagandájukban jó ügyért kiállónak szokták feltüntetni. ### Egyházi viszályok A yorki főegyházmegyének előnyére vált a Stigand és a pápa között kialakult nézeteltérés, és előnyt kovácsolt magának a segédpüspökök és azok körében, kiknek engedelmeseknek kellett volna lenniük Canterburyhez. Yorknak és Worcesternek hosszú ideig ugyanaz az ember volt az irányítója, de Stigand kiátkozásával egyidejűleg York bejelentette igényét, hogy innen irányítsák Lichfield és Dorchester egyházmegyéit is. 1062-ben II. Sándor pápai küldöttei megérkeztek Angliába. Nem távolították el Stigandot pozíciójából, sőt érsekként még egyezséget is kötöttek vele. Megengedték neki, hogy megtartsa betöltött tisztségeit, ő pedig aktívan segítette a pápai legátusok munkáját. Országszerte több püspök ellenezte, hogy Stigand szentelje fel. Gisa és Lotaringiai Walter 1061-ben Rómába utaztak, hogy őket személyesen a pápa szentelje fel. Azonban az alatt a rövid idő alatt, amíg érvényes palliummal rendelkezett, Stigand felszentelte II. Æthelricet és Siwardot. A kolostorok apátjai érseki ideje alatt mindvégig Stigand elé járultak, hogy fel legyenek szentelve, közöttük azonban nem csak a saját egyházmegyéjének kolostoraiból származók voltak – mint például a Canterburyi Szent Ágoston Apátság apátja, Æthelsige –, hanem a Bury St. Edmunds Apátsághoz tartozó Baldwin és ely-i Thurstan is. A normann megszállást követően Stigandot azzal vádolták, hogy pénzért adta az apáti tisztet, de mivel senkire nem tudták rábizonyítani, hogy fizetett volna a pozícióért, a vádat ejtették. Stigand talán korszakának legbőkezűbb adományozója volt, mikor birtokainak addig soha nem látott részét adományozta egyházi intézményeknek. Nincs arra utaló jel, hogy ilyen régi kereszt fennmaradt volna úgy, hogy mellette áll az egyik oldalon Szűz Mária és János. Nagy, festett keresztek maradtak fenn, ezekre példa a 980 körül készült német Gero kereszt és a Volto Santo of Lucca (egy későbbi alakkal később felújítva). Ezek kelthették fel Bury püspökének, Leofstannak az érdeklődését (1065), s ezek hatására készíttetett egy hasonló alkotást, amit fémmel borítottak. Az ötletet Rómába történt látogatásakor meríthette. Az ely-i apátság jótevője is volt, és nagy arany- vagy ezüstkeresztet adományozott a canterburyi Szent Ágoston-apátságnak, a Bury St. Edmunds-i apátságnak és a winchesteri székesegyháznak. A monoistorok történelmi feljegyzései szerint Stigand Ely, Bury és Winchester egyházi szervezeteinek Krisztus életnagyságú szobrait adományozta, s mellette általában ott állt Szűz Mária és János evangélista is. Ezek általában fából készült, precíz fémbevonattal takart szobrpk voltak. Elybe arany- és ezüsteszközöket adott az oltárra, s ezen kívül aranyírással díszített miseruhát is biztosított az itteniek részére.. Bár sehol nem említik, hogy Stigand valaha is elutazott volna Rómába, vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy egyszer részt vett egy zarándokúton. A XII. századi, Szent Willibrord életéről szóló, a luxemburgi Echternach apátságban lévő írás a következőket jegyezte fel: „Ide is eljött Stigand, az angolok példamutató érseke”. Stigand a feljegyzések szerint gazdagon megajándékozta az apátságot, és szent relikviákat is hagyott nekik. ### A király tanácsadója Eduárd uralkodása alatt Stigand az udvar egyik befolyásos tanácsadója volt, és ezt a pozícióját a saját, a családja és a barátai meggazdagodására használta fel. A kezelése alatt lévő földek korabeli értékéről az Eduárd halála környékén készített Domesday Book feljegyzései alapján olyan információk maradtak fenn, melyek szerint az itteni éves bevétel 2500 font volt. Azonban nagyon kevés bizonyíték utal arra, hogy akár Canteburynek, akár Winchesternek a gazdagodását elősegítette volna. 1058-ban ismerősei közül többeket az egyházmegyéjén belül lévő érsekségek élére nevezett ki. Így lett Siward Rochester püspöke, II. Æthelric pedig Selsey püspöke lett. Amellett, hogy két püspökséget vezetett, és embereit kinevezte Délkelet-Anglia más püspökségeire is, Stigand fontos szerepet játszott a déli partvidéknek a betolakodók elleni védelmében is. Elképzelhető, hogy Stigandot a királyi közigazgatás megfigyelte. Lehet, hogy az is közrejátszott, hogy Száműzött Eduárdot és Edmund testvérét 1052-ben eltávolítsák a trón közeléből, így akartak Eduárd királynak egy jobban tetsző utódot találni, és az ő helyét bebiztosítani. Tíz megyében voltak földbirtokai, néhány helyen ezek mérete meghaladta a király birtokában lévőkét. Bár a normann propaganda azt állította, hogy Eduárd király már 1051–1052 körül Vilmos hercegnek, a későbbi Hódító Vilmosnak ígérte Anglia trónját, a nem normann forrásokban nem lelhetők fel ilyen ígéret nyomai. Talán 1053-ra Eduárd tudatára ébredt annak, hogy akkori házasságából nem születhet fia, így ekkor tanácsnokaival együtt elkezdett trónörökös után nézni. Száműzött Eduárd Vasbordájú Edmund fia volt. Őt 1017-ben, apja halála után száműzték az országból, Magyarországra menekült. Bár Worcester püspöke, Aldred, ekkor a kontinensen tartózkodott, hogy felkutassa Eduárdot, Harold Godwinson király életrajzírója, Ian Walker azt állítja, hogy Godwinson végig úgy érezte, Stigand áll a dolgok hátterében. Bár a végén Eduárd visszatért Angliába, hazatértét követően nem sokkal meghalt, és csak a kis Eduárd, a későbbi Száműzött Eduárd maradt hátra. ## Utolsó évei és értékelése ### A normann hódítás Eduárd király halálos ágyán a koronát Godwin báró fiára, saját sógorára, Harold Godwinsonra hagyta. Stigand részt vett Eduárd temetésén. A normann írók azt állítják, hogy 1066 januárjában Haroldot Stigand koronázta meg. Ezt a legtöbben propagandának tekintik, mivel Vilmosnak érdekében állt, hogy Haroldról olyan kép alakuljon ki, mint akit nem felszentelt ember koronázott meg. Ha Haroldot nem az előírásoknak megfelelően koronázták meg, akkor Vilmos jogosan követeli birtokait, és ebben az esetben nem egy törvényesen beiktatott királyt foszt meg trónjától. Bár a bayeux-i faliszőnyeg ábrázolása szerint Stigand jelen volt Harald koronázásán, de nem ő tette a király fejére a koronát. Az angol források szerint Aldred, York érseke koronázta meg a királyt, míg a normann források szerint ezt Stigand tette. A legfrissebb történeti kutatások arra utalnak, hogy a ceremóniát Aldred vezette. Azonban ezzel ellentétben Pauline Stafford úgy véli, mindketten felszentelhették Haroldot. Egy másik történész, Frank Barlow 1979-es írása szerint az a tény, hogy több angol forrás nem említi meg a felszentelő nevét, Stigand javára billenti a mérleget. Stigand támogatta Haroldot és jelen volt Hitvalló Eduárd halálos ágyánál is. Stigand ellentmondásos viselkedése is közrejátszhatott abban, hogy II. Sándor támogatta Hódító Vilmost Anglia meghódításában. Hildebrand főesperes, a későbbi VII. Gergely pápa által vezetett reformerek ellenezték a püspökségek régi formáját, melyek vezetői gazdagok, és akiket a hatalmon lévők neveztek ki. Harold halálát követően a Hastingsi csatában Stigand Edwin és Morcar grófokat, valamint York érsekét, Alderedet támogatta, hogy Edgar kerüljön trónra. Ez az ötlet nem bizonyult gyümölcsözőnek, mivel az északi grófok és több püspök is ellenezte. Stigand 1066 decemberének elején, Wallingfordnál ismerte el vereségét Hódító Vilmossal szemben, akiknek a karácsony eső napján tartott koronázásában segített, de a koronázás egészét Aldred bonyolította le. Vilmos Stigandot 1067-ben magával vitte Normandiába, de az, hogy ennek oka az lett volna az oka, hogy Vilmos nem bízott meg az érsekben, erről nem maradtak fenn források. Stigand jelen volt Vilmos feleségének, Matilda 1068-as koronázásán is, bár a szertartást itt is Aldred vezette le. ### Hivatalvesztése és halála Az első, 1067-es felkelést követően Vilmos megpróbált békét teremteni az egyházon belül. Stigandnak a bíróságban biztosított helyet, míg York érsekének, Aldrednek és Evesham apátjának, Aethelwignek közigazgatási tisztséget adományozott. Stigand számos, 1069-ig kiadott királyi szabadságlevélen szerepel, és mellette mind angol, mind pedig normann előkelőségek feltűnnek az iratokon. 1067-ben szintén ő szentelte fel Lincoln érsekének Remigius de Fécamp-t. Mikor a felkelés esélye elmúlt, Vilmosnak már nem volt szüksége Stigandra. Egy 1070 húsvétján Winchesterben tartott bírósági tárgyalás alkalmával a püspök III. Sándor legátusaival is találkozott. 1070. április 11-én Ermenfird sioni püspök eltávolíttatta Stigandot, és Winchesterben bebörtönözték. Testvérét, Elmham püspökét, Aethelmaert is eltávolították. Röviddel ezután Aethelric Selsey-i püspököt, Ethelwin durhami püspököt és a házas Leofwin lichfieldi püspököt is eltávolították egy Winchesterben tartott gyűlésen. Három indokot mondtak Stigand eltávolítására: nem csak hogy egyszerre vezette Canterburyt és Winchestert, hanem miután Jumièges-i Róbert elhajózott, az ő hátrahagyott palliumát használta, majd a saját palliumát is egy ellenpápától, X. Benedektől kapta. Több forrás is azt állítja, hogy Stigand az őt kizáró testület előtt fellebbezést nyújtott be, de semmi nem utal arra, hogy akármit is elért volna. A testvére ellen hozott ítéletnek nincs nyoma, ami arra enged következtetni, hogy elítélésének nagyrészt politikai okai voltak. Az év elején, tavasszal letétbe helyezte összes vagyonát az Ely apátságban, hogy ott biztonságban legyenek, de Vilmos király Stigand elítélése után ingatlanjaival együtt ezeket is elkobozta. Vilmos király új érsekké az itáliai származású normandiai apátot és tudóst, Lanfranc-t nevezte ki. Úgy tűnik, Stigand elmozdításának kezdeményezési jogát meghagyta a pápának, és semmit nem tett semmit annak érdekében, hogy a pápai legátus Angliába érkezéséig megakadályozza Stigand tevékenységét. A küldöttnek az érsek eltávolítása és az angol egyház megreformálása volt a feladata. Amellett, hogy a királyi charták tanúja volt, és felszentelte Remigiust, Stigand még a királyi tanács tagja is lehetett, így szabadon mozoghatott az ország területén. Azonban a legátus megérkezését követően Vilmos semmilyen módon nem védte meg Stigandot attól, hogy elfogják. Később az érsek rosszhiszeműséggel vádolta a királyt. Stigand meg lehetett lepve, hogy a legátus el akarja távolítani őt posztjáról. Valószínűleg Aldred 1069-ben bekövetkezett halála miatt küldte a pápa a legátust, mivel csak egy illegitim érsek maradt Angliában, aki nem szentelhetett püspököket. George Garnett történész párhuzamot vont Harold királynak a Domesday Bookban leírt ügye – melynek következtében lényegében lekerült a trónról – és a Stigandot az eltávolítását követően ért sérelmek között. Stigand 1072–ben, fogságban halt meg, ami február 21-én vagy 22-én történhetett. Eltávolítása után Eduárd király özvegye, Harold király testvére, Wessexi Edit meglátogatta börtönében, és állítólag azt mondta neki, hogy jobban vigyázzon magára. A westminsteri Old Minsterben temették el. Eduárd király halálakor csak a királynak és Haroldnak volt Stigandénál nagyobb birtoka és vagyona. A középkori írók elítélték kapzsisága és egyházi álláshalmozása miatt. Hugh the Chanter középkori krónikás azt állította, hogy Stigand elkobzott vagyona segített Vilmos királynak a trónon maradni. Egy mostanában a vagyonáról és ennek megszerzésének módjáról készített friss tanulmány szerint, míg egyes területeit kizsákmányolással szerezte meg, addig a többihez örökség vagy királyi kegy útján jutott hozzá. Ugyanez a tanulmány azonban kevés jelét mutatja annak, hogy megkárosította volna az egyház birtokait, azonban a szerzetesrendekkel kapcsolatban mindez nem mondható el. Az egykorú feljegyzésekben semmi sem utal magánéletére, és azok a vádak, melyek szerint szentségárulást követett el, vagy hogy írástudatlan lett volna, csak az 1100-as években készült iratokban lehet először olvasni. Bár a normann megszállást követően készült krónikák olyan bűncselekményekkel vádolták, mint amilyen a hamis eskü vagy az emberölés, nem említenek semmilyen, ezeket az eseményeket bizonyító körülményeket. A mai történelmi felfogás szerint Stigand minden hájjal megkent politikus, vagy/és lényegtelen püspök volt, egy másik szemlélet szerint csak az egyházmegyékkel kapcsolatban elkövetett hibáiból ítélik meg. Frank Stenton történész úgy érezte, hogy pályafutása egésze alapján lényegében politikus volt. Ezzel ellentétben Nick Higham történész azt mondja, hogy „Stigand egy érdekes politikus volt, aki karrierjét a hatalmi egyensúly figyelemmel kísérésével tudta kiépíteni”. Eric John szerint „Stigandot nyugodtan lehet az egész kereszténység legrosszabb püspökének nevezni”. Azonban Frank Barlow úgy gondolja, hogy „a kulturális ízlések embere volt, a művészetek támogatója, aki bőkezűen viselkedett kolostorai irányában”. ## Fordítás ## További olvasmányok - Dodwell, C.R.; Anglo-Saxon Art, A New Perspective, 1982, Manchester UP,
56,635
Analóg elektromechanikus műszerek
25,705,925
null
[ "Az év szócikke 2010 verseny jelöltjei", "Elektronika", "Tudományos műszerek" ]
Az elektromosság terjedésével megjelent az igény a különböző elektromos mennyiségek (áram, feszültség, frekvencia, munka, teljesítmény stb.) mérésére, illetve nem elektromos mennyiségek (nyomás, hőmérséklet, fordulatszám, folyadékoszlop-magasság stb.) átalakított jeleinek kijelzésére. A megfelelő készülékek kialakításánál a mérendő mennyiséget és még más igényeket is figyelembe kellett venni, többféle készülék is elterjedt a különböző elektromos mennyiségek kijelzésére. Árfekvésüknél, egyszerűségüknél, vizualitásuknál fogva az analóg elektromechanikus műszerek különösen alkalmasnak bizonyultak ezekre a feladatokra. ## Történeti áttekintés A statikus elektromosság jelenségét ugyan már az ókori görögök is ismerték, de az elektromosság kutatásának és felhasználásának ideje csak sokkal később, a tizennyolcadik században következett el. Benjamin Franklin híres kísérlete, amelynek során viharban sárkányt reptetett és a villámlás elektromos töltését vizsgálta volna, felvetette a gondolatot, miszerint a dörzsölt állati szőrme által keltett statikus szikrázás és a villámlás kisülése ugyanannak a dolognak két különböző megnyilvánulása. Ez ösztönzőleg hatott a kor tudósaira, és az egyre sokasodó felfedezések további munkára ösztökélték a többi kutatót is. Munkájuk megvetette az elektromosság vizsgálatának és felhasználásának alapjait. E tudósok között voltak Luigi Galvani (1737–1798), Alessandro Volta (1745–1827), Michael Faraday (1791–1867), André-Marie Ampère (1775–1836), Hans Christian Ørsted (1777–1851), és Georg Simon Ohm (1789–1854). A késői 19. század és a 20. század eleje a mérnöki tudomány olyan jelentős alakjait vonultatta fel, mint Nikola Tesla, Samuel Morse, Galileo Ferraris, Antonio Meucci, Thomas Alva Edison, George Westinghouse, Ernst Werner von Siemens, Charles Steinmetz, és Alexander Graham Bell. Magyarországon is később világhírnevet szerzett kutatók dolgoztak. A kutatásokra, fejlesztésekre vállalkozások alakultak (Ganz, Tungsram stb.), s olyan tudósok végeztek jelentős kutatásokat, mint Aschner Lipót, Bay Zoltán, Bláthy Ottó Titusz, Déri Miksa, Farbaky István, Gábor Dénes, Hanaman Ferenc, Jedlik Ányos, Jendrassik György, Kandó Kálmán, Károly Iréneusz József, Mándi Andor, Mechwart András, Millner Tivadar, Neustadt Lipót, Puskás Tivadar, Ratkovszky Ferenc, Reich Ernő, Schenek István, Selényi Pál, Stark Lipót, Verebélÿ László, Zipernovszky Ferenc, Zipernowsky Károly, és még sokan mások. Magyarország a levert szabadságharc után a Habsburg önkényuralmi rendszerrel vívta létharcát. A kapitalista termelési módra való átállás felemás módon valósult meg. Amíg a fejlett tőkés országok a termelés műszerezettségét igényelték, addig a hazai társadalom legfeljebb a nagyipari termelés alapjainak lerakásáig jutott el. Nyugat-Európában ekkorra már levonták a nagy felfedezésekből adódó következtetéseket. Coulomb torziós mérlege, Volta és Galvani felfedezései az áramkörről, a feszültségről és potenciálkülönbségről, Faraday elmélete az elektromágneses jelenségekről, Ampère első elektromágnese, Cardew hőhuzalos műszere, Edison horganyvoltmérője, Schweigger galvanométere, Lord Kelvin (W. Thomson) árammérlege és feszültségmérlege, Galileo Ferraris forgó mágneses tér felfedezése Jacques-Arséne d'Arsonval és Deprez galvanométere, Elihu Thomson dinamometrikus számlálója, stb. megteremtették a termodinamika, a kémia és az elektromosság ipari alkalmazásának feltételeit. A műszerek jelenléte a termelésben néhány évtized alatt általánossá vált. A műszergyártásban az ugrásszerű fejlődést az elektrotechnikai ipar létrejötte tette lehetővé. A hazai ipar sikereit az 1870-1880-as években világhírű szabadalmak, kiállítási díjak, a fellendülő export stb. jelezték. Nem kis dicsőség övezi Mechwart András személyét sem aki 1878-ban létrehozta a Ganz elektrotechnikai laboratóriumát. Ekkor került a gyárhoz Zipernowsky, aki átvette az elektromos részleg vezetését. 1885-ben megszületett Déri-Zipernowsky-Bláthy világhírű szabadalma a transzformátor. 1885-ben Bláthy váltóáramú (indukciós) wattmérője, majd továbbfejlesztve 1910-ben Kellner József wattmérője. ## Az ismeretek továbbadása, a szakma oktatása Az elektromechanikus műszerek három szakma határterületeit fedik le: a finommechanikáét, elektromechanikáét, és az órás szakmáét. 1898-ban Budapesten létrehozták a Magyar Királyi Állami Mechanikai és Órásipari Szakiskolát művezetői feladatok ellátására alkalmas szakemberek képzésére. Az 1899-1900 tanévtől itt már elektrotechnikát is oktattak. 1901-ben készült el az intézmény Tavaszmező utca 15. szám alatti épülete. A műszeripar igényeihez illeszkedő mérnökképzés megindítása Kolos Richárd professzor (1904–1969) nevéhez fűződik. Kolos Richárd 1949-ben kapott megbízást az első állami villamos mérőműszergyár, az Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyára (EKM) megszervezésére és műszaki vezetésére. E beosztásban alkalma nyílt közvetlenül érzékelni a szakmához értő, a szakterületen alkotó munkára alkalmas szakemberek hiányát. Javaslatára 1949-ben létrehozták az Állami Műszaki Főiskolán a Műszertagozatot, amelynek 1951–1953-ig vezetője volt. Ezen az esti tagozaton indult meg a műszerszakos képzés, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatódott, majd 1951-ben az Állami Műszaki Főiskola a Budapesti Műszaki Egyetem esti tagozatává vált. A műszerszakos mérnökök nappali képzése az 1952–1953-as tanévben indult meg az 1949-ben alakult Villamosmérnöki Kar keretében. Itt a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karán a Műszer és Finommechanikai tanszékén képezték ki azokat a mérnököket, akik a fejlesztésben, az ismeretek átadásában közreműködtek, a tudás átörökítését biztosították. Itt olyan jeles oktatók tanították ezt a szakmát, mint: - Kovács Károly Pál - Kolos Richárd - Csáki Frigyes - Frigyes Andor - Schnell László - Zoltán István - Benkő Tibor - Takács Menyhért - Kirchner István Beindult a technikumi-, és a szakmunkás képzés. Ilyen képzés folyt például a Bagi Ilona-, Latinka Sándor Szakközépiskolákban, MÜM 14-ben. Lényegében az analóg műszerekről nem sok helyen történt célra orientált tanítás, vagy csak felszínesen érintették a legfontosabb tudnivalókat, ami nem is csodálható, hiszen az analóg műszerek csak egy szűk területe a műszeriparnak. A gyárakba kihelyezett esti oktatásban kísérelték meg például az elektroműszerész szakmát az adott gyár igényéhez, specialitásához igazítani. Emellett a gyárak átvállalták a gyakorlati képzést az iskoláktól a szakmunkásképzés keretein belül. Ugyanígy megemlíthető az esti- és levelező képzésben működő 4. számú Optikai és Műszeripari Technikum, mely a Gamma, Magyar Optikai Művek szakmai utánpótlásának hátterét igyekezett biztosítani. Jelentősek volt még az akkor létező Szakma Ifjú Mestere tanfolyamok is, ahol a képzett dolgozók igyekeztek átadni ismereteiket az effektív munkát végzőknek. A mérőműszerek készítése nagy kézügyességet, nagy tapasztalatot, nagy időráfordítást igényelt. Ezzel sok vállalat nem tudott lépést tartani. Két út volt lehetséges. Az egyik a tipizált alkatrészekkel végzett gépi szerelés, ahol a gép biztosítja a precizítást, kezelése egyszerű, nem igényel kvalifikált szakmunkát. A másik, hogy tipizált alkatrészekkel összeszerelt kész mérőműveket bérmunkában gyártatnak külső cégekkel. A szakemberképzés iránya megváltozott. A kor technikájának megfelelően előtérbe került az elektronikai-, automatizálási-, digitális-, folyamatszervezési képzés, másfelől a diákok érdeklődése is más irányt vett. ## A mérés fogalma Egy fizikai jelenség akkor nevezhető mennyiségnek, ha észszerűen mértékegység rendelhető hozzá. Ebben az esetben meghatározható, hogy a – most már mennyiségnek tekintett – fizikai jelenség hányszor nagyobb, mint a neki tulajdonított mértékegység; az erre irányuló egész tevékenységet nevezik mérésnek. Megfelelő átalakítókkal nem villamos mennyiségek is mérhetőek villamos elven működő műszerekkel. Az analóg műszerek a mért mennyiséggel arányos kitérést mutatnak. A digitális műszerek nagyobb pontossággal és kisebb fogyasztással mérnek. Egy időben készítettek analóg-digitális kijelzésű műszereket is. A gyárilag többfunkciós műszerekre a multiméter elnevezést használják. ## Analóg műszerek fajtái a felhasználás módja szerint ### Kapcsolótáblába és vezérlőpultba építhető műszerek Külső kontúrméretei szabványosított méretsorozatból, a 24-36-48-72-96-144-192-288 mm-es méretek kombinációiból kerülnek ki, így például 24x48, 48×48, 48×96, 24×96, 72×144, 288x288 mm-es méretűek. Ez lehetővé teszi, hogy a műszereket közvetlenül egymás mellé építve teljes lefedettséget adjanak. Ezek a műszerek a távoli leolvasás megkönnyítésére vastagított, ritka osztásvonalakkal, nagy méretű számozással és vastag mutatóval készülnek. ### Szabványos sínre szerelhető műszerek Kialakításukat tekintve megegyeznek a kapcsolótáblába építhető műszerekkel, de a szabványos sínre pattinthatóak, és a műszerbemenetek a műszer homloklapja felől szerelhetőek. ### Készülékbe, berendezésekbe építhető műszerek Kontúrméreteit a gyártó határozza meg, az elérendő célnak megfelelően. Ezek a műszerek általában finom osztásvonalakkal, az osztások vastagságához illeszkedő mutatóvastagsággal készülnek. Egyes esetekben a skála tüköralátéttel is el van látva. ### Hordozható kivitelű műszerek Eltérően az előző fajtáktól, ezeket nem építik be. Kialakításukat tekintve általában több méréshatárra készülnek. Pontosságuk általában nagyobb. Finom osztásvonalakkal, sűrű skálavonalazással készülnek, a pontosabb leolvasás elérése érdekében. ### Oktatási szemléltető műszerek A távoli leolvasás biztosítására nagy méretű vonalazással készült skálával vannak ellátva, és mutatójuk feltűnően nagy. A műszerek kialakítása olyan, hogy az oktató a műszer hátulja felől is lássa a mutató helyzetét. Ezeknél műszereknél a nagy méret, távolról való leolvashatóság fontosabb, mint a pontosság. ## A legelterjedtebb analóg műszerek Használatuk a digitális technika, miniatürizálás és távérzékelés előretörésével mindinkább háttérbe szorul. ### Lengőtekercses Elsősorban nagyon kicsi egyenáramok (25 μA-tól), illetve nagyon kicsi egyenfeszültségek (30 mV-tól) mérésére használják a lengőtekercses műszert. A műszer elnevezése nem pontos, hiszen más műszerekben is található lengőtekercs, de a köztudatban így ismeretes. Másik elnevezése: Deprez-műszer. ### Lágyvasas A legeltejedtebb műszertípus a lágyvasas műszer. Elsősorban nagy áramok közvetlen mérésére használják, akár 100 A is közvetlenül mérhető velük. Ezen túlmenően egyenáram és váltakozó áram mérésére egyaránt használható, és alkalmassá tehető egyenfeszültség és váltakozó feszültség mérésére is, előtét-ellenállás beépítésével. Előnye még, hogy nem állandó értékek, valamint torzított jelalak esetén effektív (RMS) értéket mér. Egyszerű a szerkezete és viszonylag alacsony az előállítási költsége. #### Elektrodinamikus Az elektrodinamikus műszerek korábban feszültség- és árammérésre is készültek. Ezeket a műszereket teljesen kiszorította a lágyvasas műszer. Az elektrodinamikus műszerek működési elvükből kifolyólag kiválóan használhatóak villamos teljesítmény mérésére. ### Ferrodinamikus A ferrodinamikus műszerek működési elvükben megegyeznek az elektrodinamikus műszerekkel. A különbség, hogy a mérőműben vasat helyeznek el, hogy nagyobb nyomatékkal rendelkezzen. A ferrodinamikus műszer úgy fogható fel, mint egy lengőtekercses műszer, azzal a különbséggel, hogy állandó mágnes helyett elektromágnes biztosítja a gerjesztést. ### Hányadosmérő A hányadosmérő műszerek egyidejűleg két villamos mennyiséget érzékelnek, és azok hányadosát mérik. A két mennyiség a mérőművön belül egymás ellen fejt ki mechanikai hatást (pl. nyomatékot). Készülhetnek lengőtekercses műszerként, elektrodinamikus, ferrodinamikus kereszttekercses kivitelben is. ### Ikerfémes Ikerfémes műszer két egymáshoz rögzített, de különféle hőtágulású anyagból készült ikerszalagnak az átfolyó áram által okozott felmelegedéséből következő, eltérő deformációját hasznosítja. Jellemzője a nagy hőtehetetlenség, így mindig az időállandójának megfelelő utolsó időszak átlagértéket mutatja. ### Vibrációs A vibrációs műszer olyan mérőelemekkel működik, melyek mechanikai rezgésekre képesek, és melyeknek mint rezgő testeknek a mechanikai önlengési száma a mérendő váltakozó áram frekvenciájához vagy annak kétszereséhez közel esik. Az a lemez fogja a legnagyobb kilengést végezni, melynek önlengési száma megegyezik a gerjesztő feszültség frekvenciájával. ### Lassanrajzoló A lassanrajzoló műszerek, regiszterek feladata, hogy a mérés alá vont villamos mennyiség (vagy villamos jellé átalakított nem villamos mennyiség) viszonylag lassú időbeli változását rögzítsék. Kivitelét tekintve lehet vonalíró vagy pontíró. Előbbi folyamatos vonallal rajzolja a mért érték változását, utóbbi pedig meghatározott időközönként, akár több mérőhelyről vett mért értéket pont alakjában rajzol meg; ezek a pontok a mintavételezésnek megfelelően különféle színű, görbeszerű regisztrátumot eredményeznek. ### Indukciós Az indukciós műszer váltakozó mágneses fluxusoknak és az általuk indukált örvényáramoknak mechanikai egymásra hatásán alapul. Működhet nyugvó egyensúlyban (mutatós műszer) és forgó egyensúlyban is (integráló műszer). Utóbbiak közé tartozik az indukciós fogyasztásmérő. Az indukciós műszer által létrehozott forgó mágneses tér a vezető anyagból készített, jól kiegyensúlyozott forgórészben feszültséget (és így áramot) indukál, melyre érvényes Lenz törvénye, és így a mágneses térrel együtt forog, vagy nyomaték ellenében kitér. ### Elektrosztatikus Az elektrosztatikus műszer, más néven elektrometrikus műszer mérőelemei fémfelületek, amelyek között feszültség működik, ennek hatására villamosan töltődnek. A villamos töltések miatt erők hatnak, amitől az elmozduló mérőelemek elmozdulnak, többnyire kiváltva valamilyen ellenhatást. A legrégibb és legegyszerűbb elektrosztatikus műszer az elektroszkóp. ### Lengőmágneses A lengőmágneses műszerek első mintájának az iránytű tekinthető. A függőleges tengely körül elforduló iránytű (mágnes) beáll a mágneses észak–déli irányba (a földi mágneses meridiánban igyekszik elhelyezkedni.) Az iránytű mellé egy kör alakú tekercset helyeznek, melyen I<sub>mérendő</sub> nagyságú egyenáram folyik, és ennek a tekercsnek a középsíkja a mágneses észak–déli irányban van, az iránytű forgási tengelyétől D távolságra. A tekercs geometriai tengelye áthalad a tű forgási tengelyén, gerjesztésének iránya (középsíkjára merőlegesen) kelet–nyugati. A tű pólusaira kétféle térerősség: a H<sub>f</sub> földi horizontális és az I árammal gerjesztett H<sub>I</sub> térerősség eredője hat. A tű a két mágneses térerő vektoriális eredőjének irányába áll, miközben α szöggel tér ki a mágneses meridiánból. Az áram irányát megfordítva a kitérés pontosan azonos, ha a tekercs síkja pontosan a mágneses meridiánban van, geometriai tengelye pedig metszi a tű forgási tengelyét. Külső mágneses terek a tű kitérését befolyásolják, és mivel az iránytű lengése alig van csillapítva, a kitérés megfigyelése még tükrös leolvasásban is nehéz. ## A méréshatárok kiterjesztése A műszerek viszonylag alacsony áramok mérésére alkalmasak. Hálózati körülmények között szükség lehet a nagyobb méréshatárokra. Mivel a műszerek mind feszültséget mérnek, szükséges a feszültséget mutató műszerek készítése is. Magasfeszültségű hálózatoknál a műszereket galvanikusan le kell választani a nagyfeszültségű részekről. ### Mérőtranszformátorok Nagy váltakozó áramokat, vagy ha a hálózatról galvanikusan le akarják választani a műszereket, áramváltó (árammérő transzformátor) közvetítésével mérnek. Az áramváltó primer tekercse viszi a mérendő áramot, szekunder tekercsét a mérőműszer zárja rövidre. Így a műszer a nagyfeszültségű hálózatról leválik, és a szekunder körbe szabványos 1 A vagy 5 A méréshatárú műszert építhetnek be. Nagy váltakozó áramú feszültségek mérésénél a mérőműszerbe nem vezethetjük be közvetlenül a mérendő feszültséget. Magasfeszültségű hálózatoknál (vagy ha a hálózatról galvanikusan le akarják választani a műszereket) feszültségváltó közvetítésével mérnek. A feszültségváltó lényegében egy üresen járó transzformátorként fogható fel. A feszültségváltók szekunder feszültsége szabványos. Szokásos értéke X/100 V, X/110 V. ### Előtét- és sönt ellenállások Lengőtekercses műszer áram méréshatárának kiterjesztése: a műszerrel, párhuzamosan kötnek egy másik ellenállást (sönt ellenállást). Kirchhoff törvénye szerint az egyes ágakon átfolyó áramok erőssége fordítottan arányos az ágak ellenállásával. A sönt anyaga helyesen manganin. A sönt több méréshatárra is készülhet. Ilyen az Ayrton sönt. Mivel a műszer(ek) áramo(ka)t mér(nek), ha a mért mennyiséget a feszültséggel kell arányossá tenni, akkor előtét-ellenállást használnak. A műszerrel egy akkora ellenállást kötnek sorba, hogy a megadott feszültség hatására végkitérést mutasson. Az előtét-ellenállás lehet osztott kivitelű. Mind az előtét-, mind a sönt ellenállásnál fontos szempont a jó hőstabilitás, váltakozó áramú méréseknél pedig a kis kapacitás, illetve a kis indukciós tényező. ## Villamos méréstechnika A felsorolt műszerek mérés végzésére szolgálnak. A mérés megkezdése előtt alapvető fontosságú a méréstechnika elsajátítása. Ennek megismerése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a mérést szakszerűen lehessen elvégezni, másfelől ahhoz, hogy a műszer ne károsodjon. ## Mérési hibák Minden műszernek vannak olyan hibái, melyek a mérést befolyásolják. Az elfogadható mérési hiba mértékét szabvány határozza meg: Vonatkozó szabványok. ### Kiegyensúlyozási hiba A műszerek lengőrészének súlyelosztási viszonyai nem egyenlőek. Ez azt eredményezi, hogy a műszer különféle helyzetbe fordítva más-más értékre áll be. Ez a véletlenszerű beállás nem függ a mérendő mennyiségtől, így a mérést meghamisítaná. A műszeren jelölik ugyan a mérés közbeni használati helyzetet, azonban a lengőrész a mérés során különféle szöghelyzetekbe kerülve, a kiegyensúlyozatlanság miatt a mérést meghamisítja. Mechanikai visszatérítő nyomatékkal nem rendelkező műszereknél a kiegyensúlyozást áram alatt kell elvégezni. ### Súrlódási hiba Csúcscsapágyazású műszereknél, különösen vízszintes tengely mellett fellépő hiba. Azonos értéket alulról és felülről megközelítve a műszer nem ugyanoda áll be, kocogtatásra a hiba megszűnik. (A súrlódás mindig az elmozdulás ellen dolgozik, annak irányától függetlenül.) Okai lehetnek: csapágycsúcs torzult (a polírozott gömbfelület sérült), szennyezett, a csapágyhézag kicsi vagy túl nagy. Nagy csapágyhézag esetében a csúcsok nem a végükön kialakított gömbfelületen, hanem az oldalukon, a nagyobb kúpos felületen fekszenek fel, ami szintén nagyobb súrlódást eredményez. ### Hőmérsékleti hiba A réz hőfokfüggése +4%/10 ̊C. Ez azt eredményezi, hogy a voltmérő műszer hőmérséklet-változás hatására hamis értéket mutat. Ha ez a tekercs egy millivolt- vagy voltmérő lengője (vagy gerjesztőcsévéje), a műszer 4%-os hőhibával mér. Ez elkerülhető a műszer hőkompenzációjával, melynek legegyszerűbb módja, amikor a rézből készült taggal egy kis hőfokfüggésű (T<sub>k</sub> = max. 100) előtét-ellenállást kötnek sorba. Így a hőmérséklet-változás hatására megváltozik ugyan a réz alkatrész ellenállása, de az eredő ellenállás változása elfogadható mértékűre csökken (pl. R<sub>réz</sub> = 100 Ω, az R<sub>e</sub> = 300 Ω, R<sub>összes</sub> = 400 Ω. A +10 °C hatására R<sub>réz</sub> = 104 Ω, R<sub>e</sub> = 300 Ω, R<sub>összes</sub> = 404 Ω. A változás +1%). Árammérő műszereknél ez az ellenállás-változás nem okoz mérési hibát, csak a mért körből felvett teljesítményt növeli meg. ### Frekvenciahiba Frekvenciahiba csak váltakozó áramú körben használt műszereknél értelmezhető. A műszerek erőátviteli frekvencián üzemelnek, ami általában 50 vagy 60, esetleg 400 Hz. A műszerek áramot mérnek. Ha a műszerben tekercselt alkatrész van, akkor annak az ohmos ellenálláson túlmenően induktív ellenállása is van. Voltmérőknél előtét-ellenállással kielőtétezik a műszert. Az előtét vagy a gerjesztőcséve induktív reaktanciája viszont a frekvenciával változik, így a körben folyó áram is változik. A hiba kiküszöbölhető, ha az előtét-ellenállással akkora kapacitást kötnek párhuzamosan, amellyel az eredő reaktancia a frekvenciával nem – vagy csak kis mértékben – változik. ### Külső mágneses tér által okozott hiba A külső mágneses tér hatása módosíthatja a lengőrészre ható erőket, illetve a nyomatékokat. A védekezés módja lehet: - ha a műszereket az ilyen mágneses köröktől távol helyezik el (pl. nagyáramú sínek esetében); - mágneses árnyékolással (megfelelő, lágy ferromágneses anyagból készült burkolással); - asztatikus szerkezettel (kettős lengőrésszel úgy, hogy azok kitérítőnyomatéka összegződjék, de zavarónyomatékuknak csak a különbsége érvényesüljön). ### Leolvasási hiba A mutatott értéket a skálán mindig a skálára merőlegesen kell leolvasni. A hordozható kivitelű, valamint a készülékbe építhető műszerek finom osztásvonalakkal készülnek, ezekhez illeszkedő mutatóvastagsággal. A tüköralátéttel készülő skáláknál a mutatót és tükörképét egymás takarásában nézve elkerülhető a helytelen nézésből adódó parallaxishiba. Az emberi szem véges felbontásából eredő hibák így is megmaradnak. A kapcsolótáblába építhető műszerek a távoli leolvasás miatt durva, vastagított, ritka osztásvonalakkal, nagy méretű számozással és széles (bot) mutatóval készülnek. A skálaosztásoknál egy osztásvonal 1-2-5, vagy ezek tízes számú többszöröse, illetve hányada. Különösen nagy a tévedés lehetősége azoknál a műszereknél, melyek skáláján egy osztásvonal két egységnek felel meg. Itt könnyen előfordulhat a téves leolvasásból adódó hiba. ### Nem kellő szigetelésből adódó hiba Az elkészült műszereknél ellenőrizni kell, hogy a külső, megérinthető fémrészek, valamint a bemenetek között a szigetelés megfelelő-e? Ezt 3,3 kV<sub>eff</sub> szinuszos feszültséggel 1 perc időtartamig kell vizsgálni. Műanyag burkolat esetén a műszert alumíniumfóliába tekerve (nem darabvizsgálattal, hanem a gyártás megkezdése előtti típusvizsgálatnál) szintén ellenőrizni kell. Áram- és feszültségbemenettel, valamint külső tápellátással is rendelkező műszereknél minden egyes bemenetet ellenőrizni kell a többi bemenethez képest is. A műszereknek meg kell felelni az IEC 1010/EN 61010-1 szabványnak. A műszer kategóriaosztályát e szabvány szerint jól láthatóan fel kell tüntetni. (pl. CAT. III. 600 V, ami a földpotenciálhoz viszonyítva értendő). ### Kis nyomatéknál fellépő hiba Kereszttekercses hányadosmérőknél megállapodás szerint nem működhet semmiféle nyomaték a villamos nyomatékokon kívül. Ezeknél a műszereknél ellenőrzendő, hogy a névleges áram 20%-ánál megfelelő értéket mutatnak-e, valamint a kiegyensúlyozás, súrlódási hiba a megengedett értéken belül marad-e? Ez nem lehet nagyobb, mint az osztálypontosság fele. ## A műszerek legfontosabb jellemzői - Méréshatár(ok). Egy műszernek van egy bemenete, és arra ráadnak valamilyen villamos mennyiséget. (Ez független annak nagyságától) Ha a műszer végkitéréséhez tartozó mennyiség megegyezik a skálára felírt mennyiséggel, tehát nem egy átalakított jel, akkor a skála megegyezik a bemenettel.(pl. 500 V a bemenet, és 500 V a skála) A műszer első 30%-a alatt nem szoktak mérni. Itt a hibája több, mint háromszoros lehet, akár a méréstartomány maximumára, akár a skálahosszra van vonatkoztatva! Akkor olyan méréshatárt kell választani, hogy a várható mért érték a végkitérés előtt, kb. 75-80% körül legyen. Ezért használnak 500 V-os műszert a 400 V-os hálózathoz. A skála nem lehet önhatalmúlag kiválasztott. Azt eldönti a jel forrásának használt eszköz kimenete, amit a vevő hozzá fog rendeni. A vevő meghatározza a műszer inputját, a hozzá tartozó skálát, és a kettő összefüggését. Általában a méréshatár megegyezik a skálával. Ettől eltérő esetben a skálán fel van tüntetve a műszer méréshatára. - Nem villamos mennyiséget mutató skálánál a műszer méréshatára. - Külön sönthöz készült műszereknél az ezt jelölő jelkép, és a műszer névleges feszültsége (pl. 60 mV). - Áramváltóhoz használt műszereknél az áramváltó áttétele (pl. 1200/5 A). - Feszültségváltóhoz használt műszereknél a feszültségváltó áttétele (pl. 15/0,1 kV). - Áram- és feszültségváltóhoz használt műszereknél mindkettő értéke (pl. 1200/5 A 15/0,1 kV). - Osztálypontosság - A műszer hibái összességében nem haladhatják meg a megadott értéket, bármely pontján vizsgálva (EN 60051-1-2). Az osztálypontosság megadása többféleképpen történhet: - A skálahosszra vonatkoztatva (pl. szigetelésvizsgáló műszer). - A teljes mérési tartományra vonatkoztatva (pl. lágyvasas műszer). - A mért értékre vonatkoztatva (pl. frekvenciamérő műszer). - 90 villamos fokra vonatkoztatva (pl. fázistényező mérő). - Referenciafeltételek Azok a körülmények, melyek fennállása esetén a műszer hibái az osztálypontosságon belül maradnak. Így: környezeti hőmérséklet, frekvencia, használati helyzet stb. - Az állandó túlterhelhetőség mértéke A névleges áram vagy a feszültség százalékában (pl. U<sub>max</sub>=1,2 × U<sub>N</sub>). - A műszer fogyasztása - Voltmérőknél (vagy feszültségágaknál) a mért értékből elvont áram nagysága (pl. 3 mA). Szokás még megadni a bemenő ellenállást, amely az 1 V feszültséghez tartozó érték. Ebből és a névleges feszültség(ek)ből számítható a műszer belső ellenállása. - Ampermérőknél (vagy áramágaknál) a hálózatból elvont teljesítmény mértéke (pl. 5 VA). - Névleges frekvencia A műszerek általában a referenciaértéken kívül is egy bizonyos határig működőképesek. A névleges frekvenciát a referenciaértékkel együtt szokták meghatározni (pl. 25...40...60...400 Hz), ahol a referenciaérték van aláhúzva, és a két szélső érték a névleges működési tartomány. A névleges működési tartományban a referenciafeltételekhez képest egy további járulékos hiba társul(hat), melynek mértéke nem haladhatja meg az osztálypontosságot. - Skálaállandó Középnullás (ahol a mechanikai „0” helyzet a skála közepén helyezkedik el, és ettől pozitív vagy negatív irányba térhet ki) galvanométereknél, valamint több méréshatárú teljesítménymérőknél szokás megadni az adott bemenethez tartozó skálaállandót. Ezt táblázatos formában a skálán helyezik el. Értéke vagy egy szorzószám, vagy az egy osztáshoz tartozó mennyiség értéke (pl. x5 W, vagy 5x10<sup>−6</sup> A). - Használati helyzet A névleges beépítési vagy használati elrendezés. - Környezeti hőmérséklet Általában a szokásos referencia-hőmérséklet 20 °C. Meg lehet még adni a névleges működési hőmérséklet-tartományt, melyen belül a műszer hibája az osztálypontosságon belül marad. - Védettség Külön meg szokás adni a működés szempontjából közömbös, és a nem elhanyagolható részek védettségét (pl. mérőmű: IP 50, műszerház: IP 30). A védettség a műszer por-, illetve vízállóságára utaló szám. - Rázásállóság A normál, nem kifejezetten rázásálló műszereket 0,25 mm amplitúdójú, 2,5 g maximális gyorsulású, 50 Hz frekvenciájú rázásnak teszik ki 20 perces időtartamig. Ez a műszerben nem okozhat károsodást. (A g értéke Budapesten .) Vasúti, hajó-, munkagép- és egyéb, folyamatos rázásnak kitett műszereknél ennél szigorúbb követelményeknek kell megfelelni. Ezeknél a műszereknél a csapágyazásra használt műszercsúcs nagyobb gömbsugárral kerekített, valamint a belső részek rugalmas felfüggesztésűek. Ezek a műszerek gyorsulást képesek elviselni károsodás nélkül. - Tárolási hőmérséklet Az a hőmérséklet, amelyet a műszer eredeti csomagolásában károsodás nélkül elvisel. - Relatív légnedvesség A légnedvesség megengedett legnagyobb mértékének jelzése a páratartalom százalékában, ami a műszert még nem károsítja. ## Analóg villamos műszerek közös szerkezeti elemei Az analóg műszerek főbb szerkezeti elemei, mint a tengely, a csapágy, a lengő, a mutató, a skála, stb. hasonlóak vagy megegyeznek. Bár a műszerek fajtáinak kialakítása különböző, célszerű megismerkedni ezen alkatrészek feladatával, kivitelével, hibalehetőségeivel. ## Vonatkozó szabványok Az Európai Bizottság rendszeresen közzéteszi a harmonizált szabványok listáját. Ilyen közlemény többek között az alábbi is: - IEC-EN 60051 Közvetlen működésű, analóg értékmutatású, mutatós villamos mérőműszerek és tartozékaik. \* 1. rész: Fogalommeghatározások és minden részre vonatkozó általános követelmények \* 2. rész: Ampermérők és voltmérők \* 3. rész: Wattmérők és varmérők különleges követelményei \* 4. rész: Frekvenciamérők \* 5. rész: Fázismérők, teljesítménytényező-mérők és szinkronoszkópok \* 6. rész: Ohmmérők (impedanciamérők) és vezetőképesség-mérők \* 7. rész: Többcélú műszerek \* 8. rész: Tartozékok \* 9. rész: Ajánlott vizsgálati módszerek ## Kiegészítő információforrások - A CENELEC szabványokat „honosító” érvényes magyar nemzeti szabványok - Magyar Szabványügyi Testület ICS szakcsoportba tartozó szabványok listája - A Bizottság közleménye a 73/23/EGK tanácsi irányelv végrehajtása keretében EGT vonatkozású szöveg. (Az irányelvhez harmonizált szabványok címeinek és hivatkozási számainak közzététele). A 73/23/EK irányelvet hatályon kívül helyezte a 2006/95/EK irányelv. - A Tanács irányelve (1973. február 19.) a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett villamossági berendezésekre vonatkozó tagállami jogszabályok összehangolásáról - Az Európai Parlament és a Tanács 2006/95/EK irányelve ( 2006. december 12. ) a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett elektromos berendezésekre vonatkozó tagállami jogszabályok összehangolásáról (kodifikált változat) - A Bizottság közleménye a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett elektromos berendezésekre vonatkozó tagállami jogszabályok összehangolásáról szóló, 1973. február 19-i 73/23/EGK tanácsi irányelv végrehajtása keretében. A 73/23/EK irányelvet hatályon kívül helyezte a 2006/95/EK irányelv. - Analóg táblaműszerek - Mérés – Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar jegyzetei - Mesure 111 produits disponibles référencés (francia nyelvű) - SACI Electrical magnitude control and measurement (angol nyelvű) - Industrial control products (angol nyelvű) - Products Overview (angol nyelvű) - Iskra Electrical Measuring Instruments (angol nyelvű) - Presentation memorandum (cseh nyelvű) - Bharat Electronics & Electricals (angol nyelvű) - Analog electric measuring device (angol nyelvű) - Portable Analog Meters (angol nyelvű) - Electric Meters (angol nyelvű) - Ganz angol nyelvű termékbemutatás - K. Edgcumbe, Industrial Electrical Measuring Instruments (1908). - H. Cobden Turner and E. H. W. Banner, Electrical Measurements in Principle and Practice (1940). - William D. Cooper, Electronic Instrumentation and Measurement Techniques, 2d ed. (1978). - Willem D. Hackmann, Eighteenth Century Electrostatic Measuring Devices, Annali dell’Istituto e Museo della Storia della scienza di Firenze 3 (1978): 3–58. - John T. Stock and Vaughan D. Denys, The Development of Instruments to Measure Electric Current (1983). - Graeme J. Gooday, The Morals of Energy Metering: Constructing and Deconstructing the Precision of the Victorian Electrical Engineer's Ammeter and Voltmeter, in M. Norton Wise, ed., The Values of Precision (1995): 239–282. - Joseph F. Keithley, The Story of Electrical and Magnetic Measurement from 500 B.C. to the 1940s (1999). - John Webster, The Measurement, Instrumentation and Sensors Handbook (1999).
657,338
2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság
26,664,263
null
[ "2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság" ]
A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság a 15. Európa-bajnokság volt, melyet június 10. és július 10. között Franciaországban rendeztek. Ez volt az első Eb, amelyen 24 csapat vett részt. A címvédő a spanyol válogatott volt. Franciaország – 1960 és 1984 után – harmadik alkalommal volt házigazdája a kontinenstornának. Az Európa-bajnok Portugália lett, története során először, miután a döntőben a házigazda Franciaországot hosszabbítás után 1–0-ra legyőzte. Portugália a 10. csapat lett, amely Európa-bajnokságot nyert. Európa-bajnokként részvételi jogot szerzett a 2017-es konföderációs kupára, melyet Oroszországban rendeztek. A magyar labdarúgó-válogatott az 1972-es labdarúgó-Európa-bajnokság óta nem szerepelt a legjobb európai labdarúgó válogatottak között. Az élmezőnyhöz zárkózást még csodálatosabbá tette, hogy meglepetést okozva csoportelsőként továbbjutott a nyolcaddöntőbe, ahol a belga labdarúgó válogatott ellenében nem tudtak tovább jutni. A játékvezetők között ott volt Kassai Viktor, aki három mérkőzést vezethetett és a döntőt negyedik játékvezetőként szolgálhatta. ## Pályázatok Az Európa-bajnokság rendezésére 2009. március 9-ig lehetett pályázni. A határidőig négy pályázat érkezett: Franciaország, Olaszország, Törökország, valamint Svédország és Norvégia közös pályázata. 2009 végén a két észak-európai ország visszalépett, mert egyik kormány sem támogatta a rendezést, így három pályázó maradt versenyben. 2007 tavaszán a Walesi Labdarúgó-szövetség jelentette be, hogy Wales és Skócia közösen pályázatot adna be. 2009 tavaszán azonban a két ország lemondott a rendezésről. Az okok között szerepelt a gazdasági válság, valamint az UEFA 2008 őszén hozott 24 csapatos tornáról született döntése is, amely miatt több stadionra lett volna szükség a lebonyolításhoz. Olaszország korábban 1980-ban rendezett Európa-bajnokságot, világbajnokságot pedig legutóbb 1990-ben. Pályázott a 2012-es Eb rendezésére is, azonban akkor a Lengyelország–Ukrajna közös pályázat nyert. Az olaszok 12 városban rendezték volna a mérkőzéseket: Bari, Bologna, Cagliari, Firenze, Genova, Milánó, Nápoly, Palermo, Róma, Torino, Udine és Verona lettek volna a helyszínek. Törökország nyolc városban rendezte volna a tornát, és három tartalékhelyszíne is volt. Isztambulban két stadionban is lettek volna mérkőzések. Emellett még Bursa, İzmir, Antalya, Ankara, Eskişehir, Konya és Kayseri adott volna otthont a mérkőzéseknek. Sikeres pályázat esetén a török sportági szövetség 400 millió eurót stadionokra, további egymilliárdot infrastruktúrára, valamint még 250 milliót reklámokra költött volna. Törökország még nem rendezett nagy futballtornát, de a 2008-as Eb rendezésre közösen pályázott Görögországgal, amely sikertelen lett. A Francia Labdarúgó-szövetség hivatalosan 2009. február 13-án jelentette be rendezési szándékát, amelyben azt is közölték, hogy egyedül kandidálnak a rendezésre. Az UEFA 2010. május 28-án döntött arról, hogy Franciaország rendezheti a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságot. A szavazás első körében a 13 szavazásra jogosult elnökségi tag a három pályázónak helyezéseket adott, ahol az első helyezett 5, a második 2, a harmadik 1 pontot kapott. A második körben a megmaradt két pályázat közül a több szavazatot kapott pályázat nyert. Három tag érintettség miatt nem szavazhatott, köztük Michel Platini UEFA-elnök sem. A szavazás eredménye Franciaország korábban 1984-ben rendezett Európa-bajnokságot, világbajnokságot pedig 1938-ban és 1998-ban. ## Selejtező A selejtező sorsolását 2014. február 23-án tartották Nizzában. A selejtezőben 53 válogatott vett részt. A házigazda Franciaország és a selejtezőből 23 csapat jutott ki az Európa-bajnokságra. Sorsolással nyolc hatcsapatos és egy ötcsapatos csoportot képeztek. A csoportokban körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg a csapatok egymással. A sorozat végén a kilenc csoportelső és csoportmásodik, valamint a legjobb csoportharmadik automatikusan kijutott az Európa-bajnokságra, míg a további nyolc csoportharmadik között oda-visszavágós pótselejtezőt rendeztek. A pótselejtezők győztesei is kijutottak az Európa-bajnokságra. ## Helyszínek 2009\. november 11-én 12 várost neveztek meg, a döntés szerint Nizza, Marseille, Toulouse, Bordeaux, Saint-Étienne, Lyon, Lille, Lens, Strasbourg, Nancy, Párizs és az 1998-as vb-döntő helyszíne, Saint-Denis rendezhetett volna mérkőzéseket. A franciák négy új stadion felépítésére (Lyon, Lille, Bordeaux, Nizza), másik hét helyszín felújítására 1,7 milliárd eurót költöttek. Strasbourg visszalépett, majd 2011. május 20-án úgy döntöttek, hogy Toulouse és Saint-Étienne sem rendez mérkőzést. A végső 10 helyszínt az UEFA 2013. január 25-én tette közzé. A nyitómérkőzésnek és a döntőnek is a Stade de France adott otthont. ### A csapatok szálláshelyei A válogatottaknak volt egy úgynevezett csapatbázisa, ahol a mérkőzések között tartózkodtak, tartották az edzéseket és itt laktak a torna ideje alatt. Az eredeti listán 66 bázis volt a lehetőségek között, melyek közül a 24 csapat kiválaszthatta a számára megfelelő helyet, amit 2016. január 31-éig megerősített az UEFA-nál. ## Lebonyolítás Az UEFA végrehajtó bizottsága 2008. szeptember 25-én döntött arról, hogy 2016-tól az Európa-bajnokságon 16 helyett 24 csapat vehet részt. Az Eb-n pedig a korábbi 31 helyett 51 mérkőzést rendeznek. A 24 csapatos torna a korábbi, 1986 és 1994 közötti világbajnokságokéhoz hasonló volt. A selejtezők lebonyolítása nem változott, továbbra is öt-, illetve hatcsapatos csoportok voltak, de az első két helyezett mellett a legjobb harmadik is kijutott az Eb-re. Négy csapat pótselejtezőn jutott ki. Az Eb-n a hat darab négycsapatos csoportból az első két helyezett, valamint a legjobb négy harmadik helyezett jutott tovább a nyolcaddöntőbe. Innen egyenes kieséses rendszerben folytatódott a torna. A harmadik helyért nem játszottak mérkőzést. ## Résztvevők A következő csapatok vettek részt a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságon: ## Sorsolás A csoportok sorsolását 2015. december 12-én, közép-európai idő szerint 18 órától tartották Párizsban. A 24 csapat a 2015 októberi UEFA-együtthatók alapján 4 kalapba kerül. A rendező Franciaország automatikusan az A csoport 1. csapata (A1), ezért nem szerepel a kalapban. A címvédő Spanyolország automatikusan az első kalapban az első helyen kapott helyet, az UEFA-koefficienstől függetlenül. ## Pénzdíjazás Az Európa-bajnokság 24 részt vevő országának labdarúgó-szövetségei között összesen 301 millió eurót osztottak szét. Minden résztvevő 8 millió eurót kapott. Az Eb csoportkörében a győzelmekért 1 millió euró járt, döntetlen esetén 0,5–0,5 milliót kaptak a szövetségek. Az egyenes kieséses szakaszban körönként egyre magasabb összegeket kaptak a résztvevők, a döntő győztese mindenen felül 8 millió eurót kapott. Az alábbi táblázat mutatja a pénzdíjazást. ## Játékvezetők Játékvezetők: - Pavel Královec - Martin Atkinson - Mark Clattenburg - Clément Turpin - Felix Brych - Kassai Viktor - Nicola Rizzoli - Björn Kuipers - Svein Oddvar Moen - Szymon Marciniak - Ovidiu Hațegan - Szergej Karaszjov - William Collum - Milorad Mažić - Damir Skomina - Carlos Velasco Carballo - Jonas Eriksson - Cüneyt Çakır Csak negyedik játékvezetőként szerepelhet: - Alekszej Kulbakov - Anasztásziosz Szidirópulosz ## Keretek Minden egyes válogatott 23 játékost nevezhetett a tornára, melyek közül három játékosnak kapusnak kellett lennie. A nevezés a nyitómérkőzést megelőző 10. napig tartott. Sérülés esetén a játékos az adott csapat első mérkőzéséig volt cserélhető egy másikkal. A tornára 213 különböző csapatból érkezett 552 nevezett játékos. A legtöbb, 134 játékos angol klubokból érkezett, míg 65 német, 56 olasz, 36 török és 35 játékos spanyol csapattal állt szerződésben. A magyar bajnokságból 13 játékos érkezett, ebből csak egy nem volt magyar. A nevezett játékosok közül kilenc nem európai klubban szerepelt. Az angol csapat csak hazai bajnokságban játszó játékosokból állt, ezzel ellentétben az ír, az északír, és az izlandi csapat csak idegenlégiósokat alkalmazott. A torna legfiatalabb játékosa a Manchester United angol támadója, Marcus Rashford volt, aki 1997. október 31-én született, a legidősebb pedig az 1976. április 1-én született magyar kapus, Király Gábor. A csapatok közül a német és az angol a legfiatalabb 25,4-es, míg az ír a legöregebb a maga 29,4-es átlagéletkorával. Az Eb legmagasabb játékosa a román kapus, Costel Pantilimon volt 203 cm-rel, míg a legalacsonyabb az olasz támadó Lorenzo Insigne a maga 163 cm-es magasságával. A magasságot figyelembe véve a svéd válogatott volt az első, átlagosan 186 cm-rel, míg a súlyt tekintve a német csapat vezetett, hiszen játékosaik átlagosan 80,3 kg súlyúak voltak. ## Csoportkör Az időpontok helyi idő (UTC+2) szerintiek. Sorrend meghatározása a csoportokban Az Európa-bajnokság csoportjaiban ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, akkor a következő pontok alapján állapították meg a sorrendet: 1. Több szerzett pont az azonosan álló csapatok közötti mérkőzéseken; 2. Jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok közötti mérkőzéseken; 3. Több szerzett gól az azonosan álló csapatok közötti mérkőzéseken; 4. Ha az 1–3. pontok alapján a sorrend nem dönthető el, akkor az 1–3. pontokat újra kell alkalmazni kizárólag a továbbra is azonosan álló csapatok között játszott mérkőzésekre. Ha továbbra sem dönthető el a sorrend, akkor az 5–9. pontokat kell alkalmazni; 5. Jobb gólkülönbség az összes csoportmérkőzésen; 6. Több szerzett gól az összes csoportmérkőzésen; 7. Ha két csapat a felsorolt első hat pont alapján holtversenyben állt úgy, hogy az utolsó csoportmérkőzést egymás ellen játszották (azaz az utolsó csoportmérkőzés, amelyet egymás ellen lejátszottak, döntetlen lett, és a pontszámuk, összesített gólkülönbségük, az összes szerzett góljuk száma is azonos) és nincs harmadik csapat, amely velük azonos pontszámmal állt, akkor közöttük büntetőrúgások döntenek a sorrendről; 8. Magasabb fair play pontszám (10 pont a kezdő érték, -1 pont egy sárga lapért, -3 pont két sárga lapot követő piros lapért, -3 pont egy azonnali piros lapért, -4 pont egy sárga lap és egy azonnali piros lapért); 9. Jobb UEFA-együttható. Sorrend meghatározása a csoportharmadikok esetén A négy legjobb csoportharmadik csapatot a következő pontok alapján állapították meg: 1. Több szerzett pont; 2. Jobb gólkülönbség; 3. Több szerzett gól; 4. Magasabb fair play pontszám; 5. Jobb UEFA-együttható. ### A csoport ### B csoport ### C csoport - Rossz időjárás miatt az 58. percben a mérkőzést félbeszakították, de rövid szünet után folytatták. ### D csoport ### E csoport ### F csoport ### Harmadik helyezett csapatok sorrendje ## Egyenes kieséses szakasz ### Formátum A nyolcaddöntőben a következő párosításokban játszottak a csapatok: - 1\. mérkőzés: A csoport 2. helyezett – C csoport 2. helyezett - 2\. mérkőzés: D csoport győztese – B/E/F csoport 3. helyezett - 3\. mérkőzés: B csoport győztese – A/C/D csoport 3. helyezett - 4\. mérkőzés: F csoport győztese – E csoport 2. helyezett - 5\. mérkőzés: C csoport győztese – A/B/F csoport 3. helyezett - 6\. mérkőzés: E csoport győztese – D csoport 2. helyezett - 7\. mérkőzés: A csoport győztese – C/D/E csoport 3. helyezett - 8\. mérkőzés: B csoport 2. helyezett – F csoport 2. helyezett A harmadik helyezettekkel történő párosítás attól függött, hogy mely csoportok harmadik helyezettjei jutottak tovább. A következő táblázat a lehetséges párosításokat mutatja: Negyeddöntők párosításai: - 1\. negyeddöntő: 1. nyolcaddöntő győztese – 2. nyolcaddöntő győztese - 2\. negyeddöntő: 3. nyolcaddöntő győztese – 4. nyolcaddöntő győztese - 3\. negyeddöntő: 5. nyolcaddöntő győztese – 6. nyolcaddöntő győztese - 4\. negyeddöntő: 7. nyolcaddöntő győztese – 8. nyolcaddöntő győztese Elődöntők párosításai: - 1\. elődöntő: 1. negyeddöntő győztese – 2. negyeddöntő győztese - 2\. elődöntő: 3. negyeddöntő győztese – 4. negyeddöntő győztese Döntő párosítása: 1. elődöntő győztese – 2. elődöntő győztese A harmadik helyért nem játszottak mérkőzést. ### Ágrajz ### Nyolcaddöntők ### Negyeddöntők ### Elődöntők ### Döntő ## Statisztika ### Gólszerzők Sorrend: gólok száma, ország, játékosnév. Forrás: UEFA 6 gólos - Antoine Griezmann 3 gólos 2 gólos 1 gólos 1 öngólos ### Gólpasszok Forrás: UEFA 4 gólpassz - Aaron Ramsey - Eden Hazard 3 gólpassz - Cristiano Ronaldo 2 gólpassz 1 gólpassz ### Lapok Az a játékos, akit valamelyik mérkőzésen kiállítottak, vagy két különböző mérkőzésen egy-egy sárga lapot kapott, az a soron következő egy mérkőzésre szóló automatikus eltiltást kapott. A sárga lapokat a negyeddöntőket követően törölték. Amelyik játékos a negyeddöntőt megelőző valamelyik mérkőzésen és a negyeddöntőben kapott egy-egy sárga lapot, valamint ha a negyeddöntőben kiállították, az nem játszhatott az elődöntőben. Az Eb befejezése után a sárga lapokat törölték. Az alábbi táblázatban találhatók azok a játékosok, akik sárga vagy piros lapot kaptak. Alapvető sorrend: - kiállítások száma (csökkenő); - második sárga lap miatti kiállítások száma (csökkenő); - sárga lapok száma (csökkenő); - országnév; - játékosnév.</span> ## Díjak „Arany-”, „Ezüst-” és „Bronzcipő” Az „Aranycipő” díjat az a játékos kapta, aki a legtöbb gólt szerezte az Európa-bajnokságon. Ha két vagy több játékos ugyanannyi gólt ért el, akkor a gólpasszok száma döntött. Ha ez is egyenlő, akkor a játszott percek számítottak, a kevesebb időt pályán töltött játékos végzett előrébb. Az „Ezüst-” és „Bronzcipő” díjat a második és harmadik helyen végzett játékosok kapták. Legjobb fiatal játékos Az UEFA különdíjjal jutalmazta a legjobb fiatal játékost az UEFA Technikai Bizottságának döntése alapján. A díjat 22 éven aluli (1994. január 1-je után született) játékos kaphatta. - Renato Sanches Aranykesztyű Az UEFA Aranykesztyűvel jutalmazta a torna legjobb kapusát. - Rui Patrício ## All-star csapat Az UEFA Technikai Bizottsága 2016. július 11-én hozta nyilvánosságra a torna legjobb játékosaiból álló All-star csapat összeállítását. ## Végeredmény Bronzmérkőzést nem játszottak, ezért a két elődöntős egyaránt bronzérmes. További konkrét helyezések hivatalosan nincsenek. Az alábbi sorrend a következő pontok alapján készült: 1. több szerzett pont (a 11-esekkel eldöntött találkozók a hosszabbítást követő eredménnyel, döntetlenként vannak feltüntetve) 2. jobb gólkülönbség 3. több szerzett gól ## Érdekességek, rekordok - A tornára öt újonc válogatott jutott ki: Albánia, Észak-Írország, Izland, Szlovákia és Wales. Albánia és Izland első felnőtt világversenyén szerepelt. Érdekesség továbbá, hogy az öt újonc közül egyik sem lett csoportjában utolsó helyezett, és Albánia kivételével mindegyik továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba. - Izland a valaha volt legkisebb lélekszámú ország, amely kijutott labdarúgó-Európa-bajnokságra. - A részt vevő ország bajnokságai közül az északír, az ír és az izlandi bajnokság nem adott játékost az Eb-re. - Az Albánia–Svájc csoporttalálkozón fordult elő először az Európa-bajnokságok történetében, hogy egy testvérpár egymás ellen lépjen pályára: Granit Xhaka a svájci, Taulant az albán csapatot erősítette. - A Wales–Szlovákia találkozón a brit csapat győzelemmel debütált a labdarúgó-Európa-bajnokságon. Újonc csapat első meccsét legutóbb 2012-ben nyerte meg, akkor Ukrajna érte el ezt a bravúrt. Wales az első brit csapat lett, amely győzelemmel debütált. - A Németország–Ukrajna meccsen Joachim Löw német szövetségi kapitány lett a legtöbb Eb-mérkőzést magáénak tudó szövetségi kapitány. 12. meccsével a szintén német Berti Vogtsot taszította a második helyre. A svéd Lars Lagerbäck Magyarország ellen ülhetett a kispadon szintén 12. Eb-mérkőzésén. Löw azonban magyarázkodni kényszerült az ukránok elleni meccs után néhány illetlen megmozdulása miatt. - A Belgium–Olaszország találkozón az olaszok kapitánya, Antonio Conte az Eb-k történetének legidősebb átlagéletkorú kezdő tizenegyét küldte pályára. A csapat átlagéletkora 31 év és 169 nap volt. - Az Ausztria–Magyarország csoporttalálkozón Magyarország hat nap híján 52 év után először tudott győzni Európa-bajnoki találkozón, Szalai Ádám találatával 44 évnyi gólcsendet tört meg a válogatott (legutóbb Kű Lajos talált be). Király Gábor a legidősebb játékos lett, aki pályára lépett Eb-mérkőzésen a maga 40 év 74 napjával. A korábbi csúcsot a német Lothar Matthäus tartotta 39 év 91 nappal. - Gareth Bale a walesi csapat első két csoportmérkőzésén (Szlovákia, illetve Anglia ellen) két szabadrúgás gólt ért el. Ezzel ő lett Michel Platini és Thomas Häßler után a harmadik játékos, aki egy tornán ért el egynél több szabadrúgás gólt. Platini 1984-ben, Häßler 1992-ben iratkozott fel erre a listára. - Miután az Észak-Írország–Németország csoportmérkőzésen pályára lépett, Bastian Schweinsteiger lett a német labdarúgó-válogatott történetének legtöbb Európa-bajnoki meccsét megvívó játékosa. Tizenötödik mérkőzésével Philipp Lahm rekordját adta át a múltnak. - A Horvátország–Spanyolország csoportmérkőzésen Nikola Kalinić 45. percben esett gólja révén a spanyol válogatott 735 perc után kapott gólt Eb-mérkőzésen. Legutóbb az olasz Antonio Di Natale rúgott gólt ellenük Eb-n, a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság C csoportjában, a mérkőzés 65. percében. - Miután a Csehország–Törökország csoportmérkőzésen utóbbi válogatott győzött, így először fordult elő az Európa-bajnokságok történetében, hogy a csehszlovák vagy cseh együttes győzelem nélkül távozzon egy tornáról. - A Magyarország–Portugália találkozón két gólt szerző Dzsudzsák Balázs lett a második olyan magyar labdarúgó, aki Európa-bajnokságon duplázni tudott: legutóbb Novák Dezső, az 1964-es labdarúgó-Európa-bajnokságon ért el hasonló eredményt. Dzsudzsák azonban az első, aki ezt rendes játékidőben tette meg. Legutóbb 2000-ben ért véget Európa-bajnokságon 3–3-mal mérkőzés: akkor a Jugoszlávia–Szlovénia meccs végeredménye lett ennyi. A találkozón szintén két találatot jegyző Cristiano Ronaldo lett az Eb-k történetének első játékosa, aki négy egymást követő tornán is gólt szerzett. Ráadásul 17. Eb-mérkőzésével a valaha volt legtöbb mérkőzést játszotta a torna történetében. - Gera Zoltán a Portugália elleni csoportmérkőzésen lőtt góljával Ivica Vastić után az Eb-k történetének második legidősebb gólszerzője lett. Ez a gól az UEFA szurkolói szavazásán a torna gólja lett. - A csoportkörök alatt a helyszíni össznézőszám volt. Ez átlagosan jelent mérkőzésenként. Legtöbben () az A csoport mérkőzéseit nézték meg, legkevesebben () a D csoport mérkőzéseire voltak kíváncsiak. A magyar csapatot is tartalmazó F csoport harmadik lett helyi nézővel. - A Wales–Észak-Írország találkozón Gareth McAuley öngólt jegyzett, s ezzel ő lett a tornán a harmadik játékos az ír Ciaran Clark és az izlandi Birkir Már Sævarsson után. Ennyi öngól még soha nem született a tornák történetében. - Robbie Brady lett az első ír labdarúgó, aki egy tornát egynél több találattal zárt. A Franciaország elleni nyolcaddöntőben büntetőből elért találata az Eb-k történetének leggyorsabb tizenegyesgólja lett (1:58). - Mesut Özil lett az első német labdarúgó, aki tizenegyest hibázott rendes játékidőben Európa-bajnoki találkozón. A német–szlovák találkozón Özil büntetőjét Matúš Kozáčik hárította. - Spanyolország legutóbb a 2000-es tornán kapott két egymást követő mérkőzésen legalább két gólt. Akkor Jugoszlávia ellen 4–3-ra nyertek a csoportban, míg Franciaország ellen kikaptak 2–1-re. Az olasz válogatott az első csapat a 2000-es torna óta, amely kieséses meccsen betalált a spanyolok hálójába. - A Lengyelország–Portugália negyeddöntőn elért találatával Renato Sanches lett a valaha volt legfiatalabb labdarúgó, aki Európa-bajnokság egyenes kieséses szakaszában gólt szerzett. A portugálok továbbjutásával eldőlt, hogy a lengyel csapat úgy búcsúzott ettől a tornától, hogy veretlen maradt, ráadásul a tornán egyetlenegy percet sem játszottak hátrányban. - Portugália először nyert rangos tornát, míg Franciaország a második csapat, amelyik hazai pályán bukott el döntőt (az első éppen Portugália volt). Portugália a tizedik ország, mely Európa-bajnokságot nyert. Ez volt az első döntő, amelyben a rendes játékidőben nem esett gól. A portugálok győztes találatát jegyző Éder a hatodik olyan játékos, aki csereként beállva szerzett gólt Eb-döntőn. Michael Ballack után Antoine Griezmann lett a második olyan labdarúgó, aki egy évben veszít Bajnokok ligája és Eb-döntőt. Portugália a 34. Eb-mérkőzésén szerezte meg első bajnoki címét. Most már Anglia az a válogatott, amely a legtöbb Eb-meccset játszotta győzelem nélkül. - Az aranyérmes portugál labdarúgó-válogatott ezen az Európa-bajnokságon lejátszott hét mérkőzéséből a rendes játékidőben csak egyet nyert meg, hat esetben döntetlen eredményt ért el (9 pont). - Antoine Griezmann az első játékos, aki egyszerre lett gólkirály és kapta meg az aranylabdát, valamint első alkalommal fordult elő az, hogy nem Eb-győztes csapat játékosa kapta meg az aranylabdát. ## Szimbólumok ### Az Eb logója, szlogenje, hivatalos dala, kabalája Az Euro 2016 logójában a házigazda nemzet, Franciaország zászlójának színei – a kék, a fehér és a piros – dominálnak, középpontjában pedig az Eb-győztesnek járó Henri Delaunay-kupa áll. A logót 2013. június 26-án mutatta be a párizsi Pavillon Cambon Capucines-ben Michel Platini, az Európai és Noel Le Graet, a Francia labdarúgó-szövetség elnöke. Az UEFA 2013. október 17-én hozta nyilvánosságra az Eb szlogenjét – Le Rendez-Vous (’megbeszélt találkozó’) –, amivel Jacques Lambert, a szervezőbizottság elnöke szerint találkozóra hívják a világ fociszerető közönségét. Az Eb hivatalos dalát David Guetta és Zara Larsson adta elő, a dal címe a This One's for You volt. A hivatalos záródalát Free Your Mind címmel Maya Lavelle adta elő. Az Eb kabaláját 2014. november 18-án mutatták be. A kabala egy szuperhős fiút jelképez, aki a francia válogatott mezét viseli. Az elnevezését (Super Victor) az UEFA honlapján lezajlott szavazáson kapta, megelőzve a „Driblou” és a „Goalix” neveket. ### Az Eb labdája Az Eb hivatalos labdáját az Adidas készítette, és a Beau Jeu („szép játék”) nevet kapta. Ez volt az első Eb, amikor más labdát használtak a csoportmérkőzések során, valamint a kieséses szakaszban. A labdát hivatalosan Zinédine Zidane mutatta be 2015. november 12-én. ## Biztonsági problémák az Eb ideje alatt 2016\. június 9-én, egy nappal a megnyitó előtt Marseille-ben helyi fiatalok és angol szurkolók csaptak össze. Ezt az összecsapást a rendőrség könnygáz bevetésével oszlatta fel. Hat angol szurkoló börtönbüntetést kapott. Június 11-én szintén Marseille-ben tört ki összecsapás angol és orosz szurkolók között. Egy angol szurkoló súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Emiatt az orosz csapatot felfüggesztett kizárásra ítélték, valamint eurós pénzbírságot kaptak, valamint ötven orosz szurkolót kiutasítottak Franciaországból. Az angol és az orosz szurkolók később Lille-ben is összecsaptak, ekkor 16 fő került kórházba, és 36 főt tartóztattak le. 2016\. június 17-én a Csehország–Horvátország-mérkőzés horvát szurkolói rendbontás miatt rövid ideig félbeszakadt. Ekkor a szurkolók petárdákat és fáklyákat dobáltak a pályára. A horvát szövetség euró bírságot kapott. Ugyanezen a napon a Spanyolország–Törökország-mérkőzés után Nizzában török szurkolók a csapatuk veresége után követtek el rendzavarást. ## Közvetítések Magyarországon az MTVA szerezte meg a közvetítési jogokat, ahol a közszolgálati sportcsatornán, az M4 Sporton közvetítették a bajnokságot, a csoportkör utolsó fordulójában, a párhuzamos mérkőzések esetén pedig az egyik mérkőzést a Duna nemzeti főadó adta. Minden mérkőzés élőben került képernyőre. Az M1 és a Kossuth Rádió összefoglalókat készített a meccsekről. Az egész labdarúgó-Európa-bajnokság alatt a helyszínről kommentálta a mérkőzéseket Gundel Takács Gábor, Hajdú B. István, Knézy Jenő és Székely Dávid. Helyszíni riporterként Mohay Bence és Tihany Viktor került képernyőre az M4 Sporton. A budapesti stúdióból Héder Barna, Kovács „Koko” István, Molnár Mátyás és Török Olivér jelentkezett több labdarúgó, szakértő és ismert laikus vendéggel. A magyar válogatott meccsei alatt Franciaországban, egy helyszíni látványstúdióból is volt bejelentkezés a meccsek előtt, illetve után. A magyar válogatott mellett a kispadon követte a mérkőzést Berkesi Judit. A nap zárásaként a késő esti összefoglaló után a Jöttünk, láttunk, visszanéznénk! című könnyedebb hangvételű, talkshow jellegű műsorban beszélték ki a mérkőzéseket. A nyitómérkőzést, a finálét és a magyar válogatott csoportmérkőzését Ausztria, illetve Portugália ellen Hajdú B. István közvetítette. Az Izland elleni találkozót Gundel Takács Gábor kommentálta. A negyeddöntőtől ők ketten maradtak kommentátorok; az elődöntőbe, majd a fináléba jutásért vívandó mérkőzéseken egyenlő arányban osztozott Hajdú B. István és Gundel Takács Gábor. Az Európa-bajnokság megnyitója előtti éjjel, 2016. június 9-én élőben közvetítette az M2 Petőfi TV David Guetta francia DJ fellépését, melyet az Eiffel-torony előtt adott a Champ-de-Mars-on. A közvetítéseket HD minőségben sugározták, melyet csak magyarországi IP-címmel rendelkező készülékkel lehetett nézni.
68,345
Cenk
26,756,647
null
[ "Brassó", "Brassó megye természetvédelmi területei", "Keresztényhavas" ]
A Cenk (, , szászul: Zänn) 960 méter tengerszint feletti magasságú hegytömb, a Barcasági-hegyekhez tartozó Keresztényhavas főgerincéből a Nagykrukknál leváló, északkeleti irányba haladó mellékgerinc része, Brassó történelmi központjától délkeletre. Brassó városképének meghatározó eleme, és mivel a központból nézve eltakarja a mögötte fekvő nyerget és a távolabbi vonulatokat, látszólag magányos tömbként emelkedik a város fölé. Bár magasságát tekintve inkább dombnak lehetne nevezni, mégis hegyként tartják számon, mivel a környező hegytömbökkel együtt alakult ki és fejlődött, kinézetében pedig közelebb áll a hegyekhez, mint a dombokhoz. Morfológiailag egy délnyugat–északkelet irányú egységes, körülbelül 1000 méter hosszúságú, 850 méter magasságot meghaladó főgerinc jellemzi, melynek hosszában kisebb, lekerekített csúcsok vannak; délnyugati vége lankás, az északkeleti pedig egy igen meredek lejtőben folytatódik. Területének nagy része, 188,2 hektár természeti védelem alatt áll. Északnyugati, belváros felőli árnyas és nedves oldalát bükkerdő borítja, melybe az alacsonyabb részeken juhar és kőris keveredik. A száraz, napsütötte délkeleti oldal a 20. század elejéig kopár volt, ekkor fenyővel ültették be, de azok nem mindenütt tudtak gyökeret vetni a meszes talajon, így egyes részeken a hegyoldal növényzete a füves pusztára jellemző. A csúcs környéki részeket erdei- és vörösfenyővel fásították egy 20. századi tűzvész után. Faunája igen gazdag, 975 nappali és éjszakai lepkefajt és több, mint 110 madárfajt azonosítottak. A csúcsról nyíló páratlan kilátásnak köszönhetően a Cenket már a természetjárás elterjedése előtt is szívesen keresték fel a kikapcsolódást kereső brassóiak és a városba látogatók. Az első turistautat, az úgynevezett szerpentines utat 1837-ben építették ki; napjainkban több ösvény és egy erdészút is visz a Cenkre. Az évszázadok során több létesítmény is épült a stratégiai jelentőségű hegyen. A középkorban nagyméretű, bevehetetlen vár állt rajta, melyet egyes történészek ókori eredetűnek vélnek, és ahol a környék lakossága veszély esetén meghúzódhatott. Később vallásos jelképek álltak az ormon, majd a modern korban a mindenkori hatalom szimbólumainak hordozója lett: állt itt osztrák–orosz szobor, magyar millenniumi emlékmű, Sztálin-felirat, napjainkban pedig román zászló. A természetjárás térnyerésével megjelentek a turistáknak szánt létesítmények is: már a 19. században kilátóterasz és vendéglő épült a csúcs közelében, az 1970-es években felvonó és étterem, 2004-ben pedig Hollywood-stílusú betűk. ## Nevének eredete Orbán Balázs szerint a hegy neve a latin Mons Cinum elnevezésből ered, mely a ptolemaioszi térképen szerepelt (ez nyilván nem azt jelenti, hogy a Cenk konkrétan az ókori térkép Mons Cinumja lett volna; egyesek pusztán azonosnak tekintették vele). Ebből alakult ki (valószínűleg népetimológia hatására) a német Zinne (hegycsúcs, orom) és a magyar Cenk: „többen állitják, hogy az már a rómaiak korában ismeretes volt, azonositván azt a Ptolemaeus földabroszain előjövő Mons Cinummal s ebből származtatják e hegy Zinne nevét, melyet sokáig viselt, s melyből magyar elnevezése is (Czenk) kétségtelenül származott.” Megjegyzendő, hogy a Cenk/Zinne névvel eredetileg csak a 960 méteres csúcsot illették, és ez csak a 20. században vonódott át az egész hegyre. Magát a hegytömböt kezdetben Várhegyként (Burgberg) ismerték, a rajta álló vár után. A 18. század elején a németek Kreuzbergnek (Kereszthegy), majd Kapellenbergnek (Kápolnahegy) nevezték, ugyanis a csúcson egy feszület, majd egy katolikus kápolna állt. Bár a kápolna néhány évtized alatt elpusztult, a Kapellenberg név még a 19. század végén is közhasználatban volt, és 1885-ben feljegyezték a Vordere Kapellenberg és a Hintere Kapellenberg (Elülső, illetve Hátulsó Kápolnahegy) neveket is. A román Tâmpa név leginkább kézenfekvő magyarázata, hogy a szláv eredetű tâmp (tompa, életlen) szóból származik, de vannak más elméletek is. Egyes nyelvészek (Drăganu, Iordan) trák eredetű, feltehetően sziklás oldal jelentésű szónak tekintik, azzal érvelve, hogy léteznek hasonló hangzású és jelentésű szavak az albán és katalán nyelvben, továbbá egyes olasz és görög nyelvjárásokban. Más hipotézisek szerint (Cipariu, Oltean) a latin templum (templom) vagy tempus (idő) szóból ered. ## Földrajz A Cenk a Barcasági-hegyekhez tartozó Keresztényhavas főgerincéből a Nagykrukknál leváló, északkeleti irányba haladó mellékgerinc része, melynek egységei a Stechil – Gorița – Cenk – Csigadomb. A hosszú mellékgerinc utolsó magasabb pontja, a Keresztényhavas és a Barcasági-medence közötti utolsó lépcsőfok, és mivel a belvárosból nézve eltakarja a mögötte fekvő nyerget és a távolabbi vonulatokat, látszólag magányos tömbként emelkedik Brassó fölé. A szomszédos egységekével ellentétben a Cenk határait egyértelműen meg lehet jelölni: délnyugati határa a Cenk-nyereg (820 m), északnyugati a Köszörű-patak völgye (ahol Brassó történelmi központja fekszik), északkeleti a Cenket és a Csigadombot elválasztó Várnyak (660 m), délkeleti pedig a Rakodó-völgy. Morfológiailag egy délnyugat–északkelet irányú egységes, körülbelül 1000 méter hosszúságú, 850 méter magasságot meghaladó főgerinc jellemzi, amely vízválasztóként szolgál a Köszörű-patak és a Rakodó-völgy között. A főgerinc hosszában kisebb, lekerekített csúcsok vannak; délnyugati vége lankás, az északkeleti pedig egy igen meredek lejtőben folytatódik (itt lépcsőket vágtak a sziklába, amelyek áthidalják a 200 méteres szintkülönbséget). A fő csúcs (Cenk-csúcs) tengerszint feletti magassága a legtöbb forrás szerint 960 méter, bár olyanok is vannak, amelyek 955 vagy 957 métert jegyeznek. Ettől délnyugatra található a Kiscenk, egy 926 méteres mellékcsúcs. Bár magasságát tekintve a Cenket inkább dombnak lehetne nevezni, mégis hegyként tartják számon, mivel a környező hegytömbökkel együtt alakult ki és fejlődött, kinézetében pedig közelebb áll a hegyekhez, mint a dombokhoz. A fő csúcsról és annak közeléből kiváló kilátás nyílik Brassóra és környékére. Északnyugati irányban látható a történelmi központ és Bolgárszeg, közvetlenül a központ mögött a Bácsél magaslata, tiszta időben pedig felsejlenek a Fogarasi-havasok. Északra a Fellegvár-hegy és a Malomdomb magasodik, a láthatárt pedig a Kotla és a Persányi-hágó zárják le. Északkeletre a Lempes emelkedik ki a Barcasági-medencéből, mögöttük pedig a Baróti-hegység és a Csomád-hegység látható. Keleti irányban kivehető Négyfalu, Prázsmár és a Bodzai-havasok, délkeletre a Csukás-hegység, délre és délnyugatra a Nagykőhavas és a Keresztényhavas fő tömbjei, nyugatra pedig a Királykő-hegység. A Cenk szinte teljes területe természetvédelmi rezervátum, melyet már 1962-ben kijelöltek 188,2 hektáron (Rezervația naturală Tâmpa), 2000-ben pedig nemzeti természeti örökséggé (patrimoniu natural național) nyilvánítottak, ezen felül pedig Natura 2000 területnek számít. A természetvédelmi terület napját minden év szeptember 20-án tartják. A Cenk mellett található a Keresztényhavas Brassóba benyúló mellékgerincének utolsó magaslata, a gyertyánnal borított, 713 méteres Csigadomb (románul Dealul Melcilor, németül Schenkenberg). A Cenket és a Csigadombot a Várnyak (Curmătura, Burghals) hágója választja el, amelyen a Dobrogeanu Gherea utca ível át. A csúcs közelében egy újkőkorszaki települést tártak fel (ún. Glina III–Schenkenberg-kultúra). A középkorban a domb keleti lejtőjén végezték ki az elítélteket, ezért abban az időben Akasztófahegynek (Galgenberg) nevezték; a Csigadomb elnevezés csak a modern korban honosodott meg. A 20. században déli oldalának egy részét elbányászták, hogy a Kügler (később Temelia) cementgyárat nyersanyaggal lássák el. Többször tervezték, hogy a városközpontot és a Rakodó-völgyet egy Cenk alatt fúrt alagúttal kötik össze, de ez pénzhiány miatt sosem valósult meg. A tervet legelőször az 1940-es években vetették fel, majd 1979-ben, a Rakodó tömbháznegyedének építésekor ismét szóba került, de a 21. század elején is többször visszatértek rá. 2015-ben három variánst terjesztettek elő: egyik a hegy északkeleti része alatt, a Várnyak alatt húzódna, a másik kettő pedig a délnyugati részen, az Árvaház utcai kaputól a rakodói Tompa-vendéglőig (La Iepure) haladna. ### Geológia Alapzata kristályos kőzetekből áll. Központi részének nagyját kimmeridge-i és tithon mészkő alkotja; északkeleti részén callovi–oxfordi mészkövek és radiolaritok találhatóak, délnyugaton pedig barremi–apti konglomerátumok. A hegy perifériáján, minden oldalon negyedkori üledék rakódott le. Kristályos alapzata még a triász előtt alakult ki, majd a triász és kréta alatt körvonalazódtak a hegyeket alkotó geoszinklinálisok, egyes helyeken (többek között a Cenknél) pedig a kőzetek erősen fragmentálódtak, sasbérceket és árkokat alakítva ki. A Cenk nagy részét alkotó Stramberg-típusú mészkő a késő jura időszakában rakódott le, mikor a környéket meleg, sekély tenger borította. Az ezt követő korai krétában a hegy délnyugati részén márgás mészkő és konglomerátum halmozódott fel, majd ezt követte a flis. A késői kréta és pliocén között a szerkezet stabilizálódott, és megkezdődött a domborzat kialakulása, majd a negyedkorban alakot öltöttek a völgyek és teraszok, és megtörténtek a periglaciális folyamatok. A mészkőben számos sziklabarlang alakult ki; a keleti részeken levőket (Várnyak és Rakodó felőlieket) a lakosság légvédelmi óvóhelyként használta a második világháború alatt. Később a bejáratokat rácsokkal zárták le. A Cenken nincsenek állandó vízfolyások, az oldalakon legfennebb az esővíz által vágott vízmosások, árkok figyelhetőek meg. A lejtők lábánál néhány forrás van, amelyeket a kavicsban meggyűlt esővíz táplál; legismertebbek a Cenkalji sétány forrásai (ezek vizeit a Kertsch-vízmű gyűjti össze) és a Rakodó-völgy felőli János-forrás (Izvorul lui Ion). Egykoron a csúcs közelében is volt egy forrás, mely egy mészkőben kialakult vízzáró márgaréteg által szigetelt barlangban tört fel, a Brassovia-vár területén. A kútásók empirikus ismereteikre hagyatkozva sikeresen azonosították a forrás helyét és egy kutat létesítettek (ennek aknája ma is látható), mely fölé később egy Szent Lénárdnak szentelt kápolna épült. ### Flóra A Cenk erdőit a történelem során számos alkalommal pusztította tűzvész vagy emberi kéz, és ezek az események nagymértékben megváltoztatták az eredeti, régi növényvilágot. 1595-ben, a tizenöt éves háború alatt arra használták fel a faanyagot, hogy a közelgő ostromoktól tartva megerősítsék a város házait. 1713-ban és 1731-ben az erdő leégett. Az ínséges időkben többször kivágták a Cenk és a környező vonulatok fáit, csupaszon hagyva a magaslatot. Végül 1790-ben megtiltották a fa kitermelését; mi több, 1836-ban „tiltott erdőnek” nyilvánították, vagyis csak engedéllyel, adott napokon, és erdészek által kísérve lehetett belépni az erdő területére. Az erdők első fennmaradt leírását 1798-ban készítette Johann Georg Jüngling városi intendáns (utóbb városkapitány). Ekkor még a mainál sokkal kisebb részét borították fák (főként bükk), város felőli lábánál, a mai STAR áruház környékén pedig legelő és halastó terült el. 1860-ban ismét tűzvész pusztította. 1875-ben a városi tanács a Brassót körülvevő magaslatok fásításáról döntött, és a kopár részekre erdei-, fekete- és vörösfenyőt ültettek Eduard Zaminer városi főerdész tervei alapján. Egy 20. század eleji leírás szerint északnyugati, belváros felőli árnyas oldalát bükkerdő borítja, melybe az alacsonyabb részeken juhar és kőris keveredik. Az itt előforduló virágok közül megemlíthető a kikeleti hóvirág és az erdélyi májvirág. A száraz, napsütötte délkeleti oldal a 20. század elejéig kopár volt; ekkor fenyővel ültették be, de ezek nem mindenütt tudtak gyökeret vetni a meszes talajon, így egyes részeken a hegyoldal növényzete a füves pusztára jellemző: itt pompázik a hegyi kökörcsin, színeváltó kutyatej, pusztai madártej, sőt a száraz sztyeppékre jellemző halványkék törpejácint, mely csak a Cenken, a Lempesen, és a Függő-kőnél fordul elő a Barcaságon. Később kinyílnak a kecses keleti kockásliliom virágai, majd júniusban a nagyezerjófű, jajrózsa, csipkés gyöngyvessző, piros gólyaorr, szeldeltleveű szarkaláb, kék atracél, borzas törpezanót, pusztai árvalányhaj és a piros kígyószisz. Nyár közepén a lejtőt a réti margitvirág, rózsás kövirózsa, kerti habszegfű, termetes kakukkfű, közönséges gyújtoványfű, erdélyi zsálya díszíti, ősszel pedig a csillagőszirózsa, változó búzavirág, méregölő sisakvirág, sárga fogfű. A fenyőkön kívül néhány virágos kőris is fává fejlődött, túlélve a kemény teleket. A fenti jellemzés a 21. század elején uralkodó állapotokra is érvényes, azzal a különbséggel, hogy egy 1946-os tűzvész után az elpusztult, csúcs környéki részeket erdei- és vörösfenyővel fásították újra; ennek tudható be az itteni fák viszonylag fiatal kora. A Cenk természetvédelmi területén több, mint 40 mohafajt és 458 magasabb rendű növényfajt tartanak nyilván. ### Fauna A Cenken 975 nappali és éjszakai lepkefajt azonosítottak. Tekintve, hogy Romániában mintegy 4000 faj ismert, a kevesebb, mint 200 hektáros természetvédelmi terület lepkefaunája kiemelkedően változatos. Jellemző és tetszetős faj az ezüstkék boglárka, ezüstös boglárka, nagyfoltú hangyaboglárka. A tisztásokon megfigyelhetőek még a csüngőlepkefélék, a fakó gyöngyházlepke, tüzes tarkalepke, kacsafarkú szender, kis busalepke, közönséges szénalepke. A mészköves-sziklás helyeken előfordul többek között a fecskefarkú lepke, szemes boglárka, szalagos szerecsenboglárka, a bozótosokban pedig a kardoslepke és a szilva-farkincásboglárka. Az erdők szélén megjelenik az apolló-lepke, csíkos medvelepke, kis- és nagy színjátszólepke, az erdőkben pedig éjszakai lepkék élnek (például az apácalepke). A hüllők közül külön említést érdemel a keresztes vipera (ennek hím egyedei általában melanisztikusak) és a zöld gyík. Ez utóbbi meglehetősen gyakori Erdély melegebb területein (például Medgyes vagy Segesvár környékén), de a Barcaságon csak itt él. Egyéb, itt előforduló kétéltűek és hüllők: foltos szalamandra, közönséges lábatlangyík, fürge gyík, fali gyík. Ami a madarakat illeti, több, mint 110 fajt azonosítottak. Az erdőkhöz alkalmazkodott madarak az uralkodóak, mind például a verébalakúak, szalakótaalakúak, harkályalakúak, kakukkalakúak, sólyomalakúak. A legtöbb madár az északnyugati, bükkel borított, árnyékos oldalon él; annak is az alsó harmadában, ahol a fák a legöregebbek. A leginkább jellemző madárfajok az erdei pinty, széncinege, fenyvescinege, csilpcsalpfüzike, énekes rigó, fenyőrigó, meggyvágó, süvöltő stb. Védett, fenyegetett, a Cenken esetleg már kihalófélben levő faj az uhu, gyöngybagoly, uráli bagoly, gatyáskuvik, európai törpekuvik, császármadár, tövisszúró gébics, kis légykapó és egyes harkályfélék. Az emlősöket a mókus, vakondok, sün, vaddisznó, őz, szarvas, nyuszt, hiúz, barna medve képviseli. A medvék régen csak nagyon ritkán tévedtek a Cenk környékére, de a 20. század végétől, a Rakodó-negyed felépülése után mind gyakoribb a jelenlétük, és több alkalommal támadtak vagy öltek meg embereket. A 20. század elején még nagy számban fordult elő a bordás kórócsiga és a zebracsiga. ### Éghajlat A Kárpátkanyarnál – ahol a Cenk is elhelyezkedik – találkoznak a nyugati, északnyugati nedvesebb légtömegek a keletről érkező kontinentális árnyalatúakkal. Maga a Cenk túl alacsony ahhoz, hogy az áramlások útjába álljon, azonban a légmozgások hatással vannak rá: északnyugati oldala nedvesebb, míg a délkeleti szárazabb. Összességében a Cenket mérsékelt szárazföldi éghajlat jellemzi, melyen hegyvidéki övezetesség alakult ki (650 méter alatt szubmontán, fölötte premontán öv). Az évi átlaghőmérséklet 6 °C (Brassóban 7,8 °C, Brassópojánán 5,8 °C). A hideg évszakban gyakori a hőinverzió, mikor a medencék alján hidegebb van, mint a hegytetőkön; ilyenkor a köd elborítja Brassót és a Barcasági-medencét, míg a Cenk és a környéki hegyek szigetként emelkednek ki a ködtengerből. Az évi csapadékmennyiség 700 mm az alacsonyabb részeken és 1000 mm a gerinc közelében. Az éghajlat többi jellemzője nagyjából azonos Brassó éghajlatáéval. ## Helytörténet ### Építmények Az évszázadok során több létesítmény is épült a stratégiai jelentőségű hegycsúcson vagy annak közelében. A középkorban nagyméretű, bevehetetlen vár állt rajta, melyet egyes történészek ókori eredetűnek vélnek, és ahol a környék lakossága veszély esetén meghúzódhatott. Később vallásos jelképek álltak a Cenken, majd a modern korban a mindenkori hatalom szimbólumainak hordozója lett: állt itt osztrák–orosz szobor, magyar millenniumi emlékmű, Sztálin-felirat, napjainkban pedig román zászló. A természetjárás térnyerésével megjelentek a turistáknak szánt létesítmények is: már a 19. században kilátóterasz és vendéglő épült, az 1970-es években felvonó és étterem, 2004-ben pedig Hollywood-stílusú betűk. #### Brassovia vára A középkorban a csúcs közelében 2,3 hektár területű, a meredek sziklafalak és az elszigetelt hely miatt szinte bevehetetlen vár állt. Ez volt a környék legfontosabb védelmi pontja, ahol a brassóiak több tatár- és törökdúlást vészeltek át. Eredete homályba vész; egyes történészek a 13. századra teszik keletkezését, mások viszont ókori eredetűnek tartják. A falakon belül egy Szent Lénárdnak szentelt kápolna is állt, mely az erődítmény kútja felé épült. 1447-ben Hunyadi János parancsot adott a vár lebontására, mivel úgy ítélte meg, hogy fenntartása túlságosan nehézkes, és ha az ellenség kezére kerül, veszélyt jelent az egész vidékre. A bontást 1455-ben fejezték be, a köveket a városerőd megerősítésére használták fel. Megjegyzendő, hogy a vár csak a modern korban kapta a Brassovia nevet (legelőször 1805-ben említik ezen a néven); a korabeli okmányok szerint a régi brassóiak egyszerűen „várnak” vagy „nagy várnak” nevezték. #### Kereszt és kápolna 1696 nyarán, nem sokkal a Habsburg-hatalomátvétel után a jezsuiták egy nagy fafeszületet állítottak és szenteltek fel a csúcson, ahova mennybemenetel ünnepén minden évben zarándoklatot rendeztek. A keresztet a korabeli térképek is bejelölték, és a németek a hegyet hamarosan Kreuzbergnek (Kereszthegy) kezdték nevezni. A feszület valószínűleg rövid időn belül elpusztult, ugyanis 1712-ben ugyanarra a helyre Johann Draudt városi tanácsos egy kápolnát építtetett, melyet a korábbi várbeli kegyhely emlékére szintén Szent Lénárdnak szenteltek, a hegy neve pedig Kapellenbergre (Kápolnahegy) változott. A városra letekintő, katolikus uralmat jelképező kápolnát többször kifosztották és megrongálták, 1737-ben pedig villám csapott bele, több embert megölve. A villámcsapást rossz ómennek tartották, így a hívek felhagytak a búcsújárással, a kápolna pedig egy idő után az enyészeté lett. #### Obeliszk és Bethlen-vendéglő 1849 késő őszén a Brassóban tartózkodó Hassford generális javaslatára diadaloszlopot emeltek a Cenken a szabadságharc leverésének ünnepére. Az emlékművet a köznyelvben „osztrák–muszka szoborként” ismerték, Orbán Balázs „a haza eltiportatása szégyenkövének” nevezi. A téglából épült obeliszk felirata Austria cum Russia unita / Rebellio devicta volt, rajta győzelmi jelvények fölött a forradalom sárkányát legyőző oroszlán vasszobra állt. A szobrot 1861-ben villámcsapás, más források szerint emberi kéz pusztította el, az obeliszk maradványait pedig 1869-ben elbontották. 1873-ban kilátóteraszt építettek, 1890-ben pedig a csúcs alatti kis barlangban (Nonnenloch, Apáca-odú) vendéglőt rendeztek be, melyet 1891-ben Bethlen András miniszter brassói látogatásának emlékére Bethlen-barlangnak (Bethlengrotte) kereszteltek. 1905-ben a vendéglő teraszát megnagyobbították. A román hatalomátvétel után Cabana Restaurant Tîmpa lett a neve, és még fél évszázadig működött, míg 1977-ben meg nem semmisült egy tűzvészben. A barlangban még láthatóak a kádak, melyekben egykor az italokat hűtötték. #### Millenniumi emlékmű A cenki millenniumi emlékmű – a köznyelvben Árpád-szobor – egyike volt az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmával emelt hét „vidéki emlékműnek”, melyek emléket állítottak a magyar honfoglalásnak az ország különböző pontjaiban. A 21,5 méter magas alkotás a Cenk legmagasabb pontján, az egykori osztrák obeliszk helyén állt; talapzata bemélyedésekkel tagolt hengeres, lépcsőzetes tetejű idom volt, rajta címerrel; ezen egy kanellúrás dór oszlop emelkedett, melynek tetején egy 3,5 méteres, Árpád-kori harcost ábrázoló szobor állt. Felavatására 1896. október 18-án került sor, és a következő években számos alkalommal volt magyar hazafias rendezvények, ünnepélyek helyszíne. Ugyanakkor a brassói románok és szászok nem nézték jó szemmel a magyar térfoglalást jelképező szobrot, állítása és jelenléte ellen nyíltan tiltakoztak, avatásán nem vettek részt. 1913 szeptemberében bombatámadás érte, minek következtében megrongálódott, majd a december 31-ére virradó éjszakán, egy hóvihar alatt ledőlt. Újbóli felállítását a kitörő világháború, majd a berendezkedő román hatalom hiúsította meg. #### Újabb szobortervek, majd Sztálin-felirat A román hatalomátvétel után felmerültek olyan ötletek, hogy a millenniumi emlékmű mintájára egy gigantikus román jellegű szobrot kellene emelni a Cenk-tetőn. Octav Șuluțiu egy Andrei Mureșanu-szobrot vizionált, mely az egész Barcaság fölött uralkodott volna. Később egy Titulescu-szobor állítása is szóba került. A tervekből azonban nem lett semmi, helyettük egy kommunista jelkép jelent meg a Cenken: miután 1950-ben Brassót Sztálinvárosra (Orașul Stalin) keresztelték, az erdészek parancsot kaptak, hogy a hegy város felőli, bükkerdővel borított és 1946-ban tűzvész által pusztított oldalán rakják ki fenyőkből a STALIN nevet. 1960-ban, a desztalinizáció részeként a város visszakapta eredeti nevét, a cenki „feliratot” pedig idővel körülnőtte a növényzet, így olvashatatlanná vált (bár az ALIN betűk télen még a 20. század végén is kivehetőek voltak). #### Felvonó és étterem A cenkalji sétányról, a városközpont közeléből induló drótkötélpályás felvonó az Aranyszarvas Fesztivál alkalmából épült meg a pártvezetés – egyes források szerint maga Nicolae Ceaușescu – utasítására, hogy az ország „ne nevettesse ki magát a külföldi látogatók előtt”. Átadását eredetileg 1967-re tervezték, de az építkezés pénzhiány miatt elhúzódott, és végül csak 1971-ben, a fesztivál negyedik kiadásánál nyitották meg. A felvonó elkészítéséhez a nagy múltú olasz Ceretti & Tanfani céghez fordultak segítségért, hogy egy megbízható és biztonságos berendezést építsenek (a román felvonóépítés ekkor még gyerekcipőben járt, és nem sokkal azelőtt, 1966-ban balesetet szenvedett egy brassópojánai libegő, számos áldozatot követelve). A felvonó felső, Cenk-tetői állomásánál ugyancsak 1971-ben étterem (Panoramic) és egy tv-relé is épült. Kezdetben forgó étteremhelyiséget terveztek a bécsi Donauturm éttermeinek stílusában, de végül csak egy „hagyományos” helyiség elkészítését hagyták jóvá. Az étterem a 2010-es évek elején bezárt, azóta üresen és elhanyagoltan áll. #### Hollywoodi betűk 2004-ben a megyei tanács a hollywoodihoz hasonló nagyméretű BRASOV feliratot helyezett el a kilátó közelében, azonban a szélviharok hamarosan megrongálták és tönkretették. 2006-ban új, ellenállóbb feliratot készítettek, mely azóta is áll. A műanyag betűk magassága 6 méter, és erős reflektorok világítják meg őket; 2018 óta egyes napokon színes megvilágítást is kapnak egy-egy esemény reklámozására. Szintén a 2000-es évek elején állították a zászlórudat (a felvonó állomásától nyugatra elhelyezkedő kis magaslaton), melyen egy 5×7 méter méretű, éjszaka megvilágított román zászló leng; ezt általában néhány hónaponként cserélik, mivel a szél gyakran szétszaggatja. 2010-ben egy távközlési tornyot emeltek a gerincen. Ami a megvalósulatlan terveket illeti, 2004-ben egy 30 méternél is magasabb, acélból és sárgarézből készült kereszt állítását tervezték a Cenk csúcsára, az egykori millenniumi szobor helyére, és további emlékművek építését is kilátásba helyezték. 2018-ban a román ortodox egyház egy ortodox zarándokhely létesítését kezdeményezte, mely egy kápolnát és a hegycsúcson állított nagyméretű fémkeresztet feltételezett. A 2010-es években a Brassovia-vár újjáépítése is szóba került. ### Természetjárás A csúcsról nyíló páratlan kilátásnak köszönhetően a Cenket már a természetjárás elterjedése előtt is szívesen keresték fel a kikapcsolódást kereső brassóiak, sőt a városba látogatók is. Egy korai beszámoló Déryné Széppataki Róza tollából származik, aki 1826 májusában társaival együtt gyalogszerrel ment fel a „borzasztó magasságú Cenk-tetőre (...) kősziklás, göröncsös kapaszkodókon”, hogy fentről megcsodálják a város környékét, majd leereszkedve egy erdős oldalon egy tisztáson főzzenek és étkezzenek. A lakoma közben azonban eső kerekedett, elmosva a pikniket. A csoport az erdőben keresett menedéket, majd az alkonyatban, sáros-vízmosásos ösvényeket követve jutottak vissza a városba. Az első turistautat, az úgynevezett szerpentines utat 1837-ben építették ki Karl Gebauer városi erdőmérnök tervei alapján, és a városközpont felől, a Cenkalji sétányról visz fel a gerincig. A csúcs közelében 1873-ban kilátóteraszt építettek, 1890-ben pedig vendéglőt nyitottak. 1888–1896 között Oskar Alesius SKV (Siebenbürgischer Karpatenverein, Erdélyi Kárpátok Egyesület)-alelnök vezetésével a Cenket keletről megkerülő, a Rakodó-völgy felé haladó ösvényt vágtak a sziklába. Ebből ágazik el a gerincre meredeken felkapaszkodó ösvény, melynek kezdeti részét (ún. Gábony-lépcső) 1930–1931-ben létesítették. #### Utak a csúcsra - A piros háromszöggel jelölt szerpentines utat 1837-ben létesítették Karl Gebauer tervei alapján; a 25 kanyart leíró ösvény a cenkalji sétányról indul, és a gerincre, a csúcs közelébe visz. A kanyarok számozása fentről kezdődik. A 19. kanyartól egy összekötő ösvény indul a Lovagok útja felé, ezt Kamner-útnak nevezik. - A sárga háromszöggel jelölt út szintén a cenkalji sétányról, de keleti irányba indul, majd a Várnyaknál (az úgynevezett Alesius-padnál) a meredek Gábony-lépcsőben folytatódik, melyet 1930–1931-ben vágtak a sziklába. Az ösvény ezután délnyugati irányba folytatódik a csúcs felé, érinti a nyerget, utána fokozatosan ereszkedik tovább (Ágnes-út) a rakodói egykori Tompa-vendéglőig (La Iepure). - A Lovagok útja a legrégebbi ösvény; valószínűleg már a középkorban is használták a vár védői. A Cenkalji sétány felső részéből, az egykori Lövölde környékéről indul, és meredek, sziklás terepű fenyvesben visz fel a Cenk nyergéig. A nyeregig kék sávval van jelölve, onnan a sárga háromszög jelzésen lehet továbbhaladni a Cenk-csúcs irányába (a kék jelzés a Keresztényhavas fő tömbje felé folytatódik). - A legkönnyebb gyalogút a Rakodó-negyed felől induló, autóval is járható (de a közforgalom elől lezárt) erdészút, melyet 1970-ben, a felvonó és az étterem létesítésekor hoztak létre a munkagépek számára, napjainkban fakitermelők használják. Ez több kanyart leírva visz a nyeregig, majd onnan tovább a felvonó felső állomásáig. Építésekor bontották le a Brassovia-vár egykori főkapuja mellett fennmaradt nagyobb falrészt. - A Rakodóból egy jelöletlen ösvény is indul, mely meredeken, toronyiránt visz fel a nyeregig. - A városközpont közeléből induló drótkötélpályás felvonó 2 perc 20 másodperc alatt jut fel a csúcsra, illetve onnan vissza. A pálya hosszúsága 573 méter, a két állomás közötti szintkülönbség 320 méter. Sebessége 6 m/s, egy kabinban 20 utas fér el, vagyis óránként 440 turista közlekedhet vele. ## A kultúrában Brassó és a Cenk fogalma már régen összefonódott: a város elválaszthatatlan a szinte minden részéről látható magaslattól: a Cenk „mindig és mindenütt ott van, akár a város őrangyala”. Octav Șuluțiu szerint „a Cenk nélkül nem lehet elképzelni Brassót. A város fizionómiájának legfontosabb eleme, mely semmilyen körülmények között nem hiányozhat. [...] A Cenk alatt gyűlik össze a város élete, mindennapi szívverése, melynek a város fölé magasodó hegy nyújt erős biztonságérzetet.” Szemlér Ferenc így ír róla: „Ami él és változtathatatlan, az [a] Brassó mögött égnek meredő Cenk [...] Testének roppant tömege eltakarja az egész keleti látóhatárt, ez már itt szinte a világ vége. Csak az tudja megérteni ezt a hegyet, aki Brassóban él. A Cenk maga az állandóság, a nyugalom, maga a mozdulatlan természet. Mint védő fal mögött bújik meg itt a város és félénken ismeri el törpeségét. A Cenk pedig meztelen sziklahomlokát merészen feszíti szembe a szelekkel, amelyek messzi pusztákról fordulnak feléje. Téli éjszakákon a székely mezőkről felinduló Nemere vadul szaggatja a hegyoldal kopár faóriásait, de a város nyugodtan pihen a zúgó hegy alatt, mint gyermek a védő anyaölben. Tavasszal a csillogó zöld levelek rengetegében turkál a lágykezű szél s a lombok susogása betölti az egész Vár-utcát. Rekkenő nyári napon is hűvös van itt s a nyitott ablaknál alvó feketerigók csillogó füttyszavára ébred.” A kultúra és tudomány számos nagyja méltatta a Cenket. Thaly Kálmán szerint „A Czenk Brassó fölött, az ország délkeleti szögletében, a legszebb pontoknak egyike a magyar korona összes területén.” Hans Wühr művészettörténész a brassói költők és művészek varázshegyének (Zauberberg) nevezte. Fenichel Sámuel azt állította, hogy még sohasem látott a Cenk-teteji panorámánál szebb tájat, és feljegyezték, hogy Tanárky Gedeont annyira lenyűgözte a kilátás, hogy többé le sem akart jönni. Számos magyar és román költő és író említi meg egyes műveiben (vagy teszi azok középpontjává) a Cenket: Apáthy Géza, Áprily Lajos, George Coșbuc, Jancsik Pál, Eugen Jebeleanu, Nicolae Labiș, Reményik Sándor, Szemlér Ferenc. ### Legendák Más barcasági hegyekhez hasonlóan a Cenkkel kapcsolatban is léteznek óriásokról és tengerről szóló eredetmondák. Egy legenda szerint a Barcaságot régen tenger borította, a keletről érkező óriások pedig a víz fölé emelkedő hegycsúcsokon lépegettek nyugat felé. Elértek a Nagykőhavasig, azonban a távolság túl nagy volt, hogy onnan átlépjenek a Fogarasi-havasokra. Az óriások ekkor kiástak egy adag földet (így keletkezett a Tömösi-szoros), melyből felépítették a Cenket, hogy onnan továbbléphessenek Fogaras felé. Egy másik népmonda szerint maga a Cenk volt egy gonosz óriás, aki rettegésben tartotta a város népét, míg egy ifjú vitéz kővé nem változtatta. A csúcs alatti, később Bethlen-barlangként ismert Nonnenlochban egyes legendák szerint egy remete vagy egy apáca, mások szerint egy emberevő sárkány élt. A sárkány áldozatai a városi elöljárók gyermekei közül kerültek ki, és számos fiatal áldozatul esett, míg nem egy szász mészárosnak mentő ötlete támadt: oltatlan meszet kötött egy borjúbőrbe, majd a barlang bejáratánál hagyta azt. A sárkány megette a meszet, majd vizet ivott rá, minek hatására szétrobbant. Az erdélyi szász mondavilágban gyakoriak a misztikus tér- és időutazásról szóló történetek (egy monda szerint maguk a szászok is így érkeztek Erdélybe, az Almási-barlangban nyíló térkapun keresztül), és a Cenkhez is kapcsolódik egy ilyen legenda. E szerint a brassói szász gimnázium egy teológus hallgatója igen szép prédikációkat tudott írni, amelyeket aztán elő is adott a Szent János utcai templomban. A prédikációkat általában a város nyüzsgésétől elvonulva, a természetben írta és tanulta meg, és egyik kedvenc helye a Cenk fás északnyugati oldala volt. Egy napon a hegycsúcs közelében egy kis madarat követve egy növényzettel eltakart sziklarepedésre bukkant, amely egy nagy barlangba nyílt. Itt találkozott a hegy szellemével (Berg-Geist), aki egy ezüst oszlopos csarnokba vezette a diákot, ahol számtalan drágakő állt halmokban a földön – a hegyi szellemek ezekből készítették minden tavasszal az erdei-mezei virágokat. Távozásakor a diák észrevétlenül elvett egy maréknyi drágakövet, azt remélve, hogy azokból meggazdagodhat, és elbúcsúzva vendéglátójától, visszatért Brassóba. A város azonban idegennek tűnt, az emberek fura divat szerint öltözködtek, a gimnáziumban nem ismerte fel diáktársait, a drágakövek kaviccsá változtak zsebeiben, a rektor pedig neve alapján úgy ismert a fiatalra, mint egy száz évvel azelőtt nyomtalanul eltűnt, ígéretes teológusra. Mikor az óra delet ütött, a diák pillanatokon belül megöregedett, majd meghalt. Később számos fiatal kutatott a kincses barlang után, de nem találtak rá, és a legenda lassan feledésbe merült. A román hagyomány szerint a Cenk ősi dák kegyhely volt, ahol a dákok oltárköveken mutattak be áldozatokat Szamolxisznak. Egy újabb keletű városi legenda szerint a Cenk belsejében egy tengerszem van, és ha alagutat fúrnának alatta, a víz kiömlene és elárasztaná a városközpontot. Egy másik szóbeszéd a hegy alatt található, a Várnyaktól a Tanácsházig húzódó alagútrendszerről szól. ## Képek
231,063
Roy Keane
26,442,981
null
[ "1971-ben született személyek", "A 2002-es világbajnokság labdarúgói", "A Celtic labdarúgói", "A Manchester United labdarúgói", "A Nottingham Forest labdarúgói", "A Premier League edzői", "A Premier League labdarúgói", "Az 1994-es világbajnokság labdarúgói", "Az év szócikke 2010 verseny jelöltjei", "Kiemelt cikkek", "Labdarúgó-középpályások", "Premier League Hall of Fame beiktatottak", "Élő személyek", "Ír labdarúgóedzők", "Ír labdarúgók" ]
Roy Keane, teljes nevén Roy Maurice Keane (Cork, 1971. augusztus 10. –) ír labdarúgó, majd edző. Karrierjét 1989-ben kezdte az ír Cobh Ramblersnél. 1990-től 1993-ig a Nottingham játékosa volt, majd tizenkét, rendkívül sikeres évet töltött a Manchester Unitednél. 1997-től távozásáig, vagyis 2005-ig, annak csapatkapitánya is volt. Itt hétszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes lett, valamint egyszer (1998–99) a Bajnokok Ligájában is sikerült győznie csapatával. Karrierje utolsó évét a Celticnél töltötte. Az ír labdarúgó-válogatottban 1991-ben mutatkozott be. Tizennégy év alatt összesen hatvanhat mérkőzésen lépett pályára, ezeken kilenc gólt szerzett. A nemzeti csapattal egy világbajnokságon, az 1994-esen szerepelt. Eredetileg a 2002-esen is kerettag volt, azonban – miután összeveszett a szövetségi kapitánnyal – otthagyta a válogatottat, és hazautazott. 2006 óta edzősködik, első csapata a Sunderland volt; 2013–18 között pedig az ír válogatott másodedzőjeként dolgozott. ## Karrierje Keane egy munkáscsalád gyermekeként látta meg a napvilágot 1971. augusztus 10-én, Cork városában. Eleinte Celtic-drukker volt, ám idővel a manchesteri Bryan Robson lett a kedvenc játékosa. ### Cobh Ramblers Kamaszként sokáig nem volt reménye komolyabb karrierre. Többször is jelentkezett próbajátékra angol csapatoknál, azonban mindannyiszor visszautasították. 1989-ben végül nem egy angol, hanem egy félprofi, másodosztályú ír csapat, a Cobh Ramblers szerződtette. Első, és mint később kiderült, utolsó ír szezonjában a Cobh a hetedik helyen végzett, Keane tizenkilenc meccsén egy gólt szerzett. A kis csapatnál mindössze egy évet töltött, ezután a Nottingham Forest szerződtette, miután az akkori menedzser, Brian Clough személyesen látta őt játszani. Átigazolásakor a Forest mindössze 47 ezer fontot fizetett érte. ### Nottingham Első meccseit a Nottingham U21-es csapatának színeiben játszotta, amikor az egy utánpótlás-tornán vett részt Hollandiában. A HFC Haarlem elleni döntőben, a tizenegyespárbaj során, ő rúgta az utolsó büntetőt, és mivel ezt értékesítette, meg is nyerték a tornát. Ezt követően folyamatosan járta végig az első csapatba kerüléshez szükséges utat, előbb a tartalékok között szerepelt, majd a 1990-ben első mérkőzését is lejátszotta a Liverpool ellen. Első gólját új csapata színeiben a Sheffield United ellen szerezte, a csapat ekkor győzni is tudott. Az FA-kupában jól ment neki, három gólt is szerzett, azonban a harmadik körben kis híján végzetes hibát követett el, amikor öngólt szerzett a Crystal Palace ellen. A meccs végén Clough arcon ütötte Keane-t, aki ettől a földre esett. Később Keane mégsem neheztelt emiatt edzőjére. A Nottingham végül egészen a döntőig jutott, ahol vereséget szenvedett a Tottenham Hotspurtől Egy évvel később a Forest a Ligakupa döntőjébe is eljutott, ahol ismét alulmaradt, Keane későbbi klubja, a Manchester United ellen. Jó teljesítményével egyre inkább felhívta magára a nagyobb csapatok figyelmét. Először 1992-ben merült fel, hogy elszerződik, ekkor a Blackburn Rovers, illetve annak menedzsere, Kenny Dalglish szerette volna leigazolni. 1993-ban a Manchester United játékosa lett, akkoriban brit rekordnak számító 3,75 millió fontért. ### Manchester #### Kezdeti évek A magas átigazolási díj ellenére egyáltalán nem volt garancia arra, hogy Keane játszani is fog, ugyanis ellenfelei a csapatba kerülésért olyan játékosok voltak, mint Bryan Robson vagy Paul Ince. Ők ketten nagy szerepet játszottak abban, hogy a Manchester United 1993-ban ismét bajnoki címet szerzett, 1967 óta először. Robson azonban már 36 éves volt, és az 1993–94-es szezonban sokat ki is hagyott sérülés miatt. Keane hazai bemutatkozására végül augusztus 18-án került sor, a Sheffield United ellen, s ezen a meccsen rögtön két gólt szerzett. Nem sokkal később már stabil kezdő volt Sir Alex Ferguson csapatában, és a szezon végén első profiként aratott győzelmét ünnepelhette, ugyanis a szezon végén a csapat megvédte bajnoki címét, nyolc ponttal megelőzve a második Blackburnt. A következő szezon kevésbé volt sikeres, több sorozatban is csak kevés hiányzott a végső sikerhez. A bajnokságban Keane-ék mindössze egy ponttal végeztek a második helyen az előző évben második Blackburn mögött, vagyis éppen csak nem sikerült az újabb címvédés. A kupában a Manchester egészen a döntőig eljutott, ám ott egygólos vereséget szenvedett az Evertontól. Utóbbi sorozat elődöntőjében, a Crystal Palace ellen megkapta első piros lapját manchesteri színekben, miután durván szabálytalankodott Gareth Southgate-tel szemben. 1995 nyara változásokat hozott a csapat életében, több kulcsjátékos is távozott. Ilyenek voltak Paul Ince (Internazionale), Mark Hughes (Chelsea) vagy Andrej Kancselszkisz (Everton). Helyükre az ifjúsági csapatból felhozott David Beckham, Nicky Butt és Paul Scholes kerültek, így hirtelen Keane lett a legtapasztaltabb játékos a középpályán. A látszólagos gyengülés ellenére a szezon felénél már tizenkét pontos előnye volt a gárdának. Ez elég volt az újabb bajnoki címhez, amelyet végül négypontos differenciával sikerült megszerezni a Newcastle előtt. A szezon végén a kupában is sikerült megszerezni a végső győzelmet, a Liverpool 1–0-s legyőzésével. Keane-nek ezzel másodszor sikerült a duplázás, vagyis a bajnoki cím és a kupa megnyerése manchesteri pályafutása során. A következő idényben többször kisebb pihenőre kényszerült térde miatt. Később, a BL-elődöntőben egy fontos sárgát szedett össze a később győztes Borussia Dortmund elleni idegenbeli első mérkőzésen, így kénytelen volt kihagyni a visszavágót. A MU a következő meccsen is kikapott 1–0-ra, így kiesett, a bajnoki címet azonban ismét sikerült megszerezni. #### Csapatkapitányként Éric Cantona váratlan visszavonulásával az 1997–98-as szezontól kezdve ő lett a klub csapatkapitánya. Ebben az idényben mindössze kilenc meccsen játszott, köszönhetően egy szalagszakadásnak, amelyet a Leeds védője, Alf-Inge Haaland okozott neki. A Manchester egyébként sokáig az élen állt, volt már tizenegy pontos előnye is az Arsenallal szemben. Ezt azonban sikerült elvesztegetni, így végül az „Ágyúsok” mindössze egy ponttal megelőzve a Unitedet szerezték meg a bajnoki címet, történetük során tizenegyedszer. A legtöbb szakértő szerint Keane hiánya nagyban közrejátszott abban, hogy a Manchester elbukta a bajnoki címért folytatott harcot. A kétkedőkre, akik szerint sérülése visszavetette volna, alaposan rácáfolt a következő idényben. Gyakorlatilag minden meccsen játszott, és bár csak két gólt szerzett, nagy szerepe volt abban, hogy a MU triplázni tudott, vagyis bajnok és kupagyőztes is lett, valamint a BL-serleget is sikerült elhódítania. Pályafutása sokak szerint legjobb mérkőzése a Juventus elleni BL-elődöntő volt. Az odavágó viszonylag rosszul sikerült, ugyanis hazai pályán csak 1–1-es döntetlent sikerült elérni. A visszavágó még rosszabbul indult, a Manchester Filippo Inzaghi révén öt perc alatt kétgólos hátrányba került. Ezek után Keane előbb szépíteni tudott, majd végül győzelemre vezette a csapatot, amely végül 4–3-as összesítéssel jutott döntőbe. A döntőt egy Zinédine Zidane ellen elkövetett szabálytalanság, és az azért kapott sárga lap miatt ki kellett hagynia. A finálét végül egy emlékezetes meccsen a Manchester nyerte, miután a hosszabbításban fordított egygólos hátrányból a Bayern München ellen. A gólszerzők Ole Gunnar Solskjær és Teddy Sheringham voltak. Az 1999–2000-es szezon eleje a szerződése meghosszabbítása körüli vitákkal telt. Először nem fogadta el a United évi kétmillió fontos fizetésről szóló ajánlatát, ekkor kezdtek el arról pletykálni, hogy esetleg Olaszországba szerződhet. A két fél végül még ősszel meg tudott egyezni, Keane fizetésemelését a bérletek árának növeléséből fedezték. Ez a szezon egyébként kevésbé sikerült jól, mert bár a bajnoki címet imponáló fölénnyel, tizennyolc pontos előnnyel és mindössze három vereséggel sikerült megvédeni, a Bajnokok Ligája már a negyeddöntőben véget ért a csapat számára, miután a negyeddöntőben, többek között Keane öngóljának is köszönhetően, kiesett a későbbi győztes Real Madrid ellen. A szezon végén ő lett az az év angol labdarúgója, emellett a szakírók is őt választották a legjobbnak. A következő idényben a Manchester ismét megszerezte a bajnoki címet, azonban Keane számára ez mégsem erről marad emlékezetes. A manchesteri derbin, vagyis a kisebbik városi klub, a City elleni meccsen brutálisan lépett oda a korábban neki sérülést okozó, akkor még a Leedsnél játszó Alf-Inge Haalandnak. Bár hárommeccses eltiltást és ötezer font pénzbírságot kapott az esetért, ahogy önéletrajzi könyvében írta, egyáltalán nem bánta meg a történteket. Később az Angol labdarúgó-szövetség, a támadások elkerülése végett további öt meccsre eltiltotta, valamint a pénzbüntetést összege is jóval nagyobb, százötvenezer font lett. A 2001–02-es idényt a csapat négy év óta először kupa nélkül zárta. A bajnokságban az Arsenal és a Liverpool mögött csak a harmadik helyen végzett, ez volt a klub legrosszabb eredménye 1991 óta. A BL-ben a Bayer Leverkusen jelentette a végállomást a csapat számára. 2002 augusztusában ismét büntetést kapott, azonban ekkor nem csak a szövetségtől. Sir Alex Ferguson Jason McAteer lekönyökléséért százötvenezer fontra büntette, valamint hárommeccses eltiltással sújtotta. A hirtelen jött szünet alatt megműttette fájó csípőjét, ami miatt már egy éve fájdalomcsillapítókat szedett. A szezon végén ismét bajnoki címet ünnepelhetett csapattársaival, pályafutása során a hetediket. A 2000-es évek elején alakult ki közte és Patrick Vieira között egy hírhedt rivalizálás, illetve ellenségeskedés. A legismertebb esete ennek az ellentétnek egy 2005-ös Arsenal–Manchester meccs. A két csapat még a játékoskijáróban állt, ekkor szólalkozott össze Vieira és Keane. Előbbit Dennis Bergkamp, utóbbit a játékvezető, Graham Poll fogta le, hogy ne kerüljön sor tettlegességre. Az esetet élőben láthatta több millió tévénéző a Sky Sports csatornáján. A felvételen jól hallható, amint Keane megkéri a bírót, hogy szóljon Vieirának, hogy „fogja be a pofáját”. Keane a 4–2-re megnyert meccs után azért kritizálta Vieirát, amiért nem szülőhazája, Szenegál válogatottjában játszik a francia helyett. Az esetről egyébként Poll utólag úgy nyilatkozott, hogy mindkét játékost már a kezdő sípszó előtt ki kellett volna állítania, ám ezt a nagy nyomás miatt végül nem lépte meg. Utolsó két teljes szezonjában a bajnoki címet már nem sikerült megszerezni, ellenben kétszer is sikerült eljutni a kupa döntőjébe, amelyet a Manchester a 2003-04-es szezonban megnyert, a következőben viszont tizenegyespárbaj után elbukott. Előbbi döntőben a Milwall, egy évvel később az Arsenal volt az ellenfél. Keane manchesteri pályafutása alatt kilenc különböző trófeát nyert meg, ezzel a klub történetének legsikeresebb csapatkapitánya. A 2005-ös kupadöntővel hetedszer lépett pályára ilyen mérkőzésen, ez akkor rekordnak számított. Ötvenedik gólját a klub színeiben 2005. február 5-én, a Birmingham ellen szerezte. A bajnokság története során holtversenyben ő kapta a legtöbb piros lapot, karrierje során összesen tizenháromszor állították ki. Ő az egyetlen ír labdarúgó, aki bekerült a Pelé által összeállított FIFA 100 nevű listába, amely a 125 valaha élt legnagyobb labdarúgót tartalmazza. #### Távozás Keane, némileg váratlanul, 2005 novemberében elhagyta a klubot. Ekkor már egy ideje nem szerepelt a csapatban, ugyanis utolsó manchesteri tétmeccsén, amelyet a Liverpool ellen játszott, egy Luis García-belépő után megsérült. Többen úgy vélték, hogy egy Sir Alex Fergusonnal történt vita miatt kellett távoznia a csapattól. Egy másik tévészereplése nagyobb botrányt kavart. Egy, a Middlesbrough ellen elszenvedett súlyos, 4–1-es vereség után a tévében élesen kritizálta a csapat több játékosát, John O'Shea-t, Alan Smith-t, Kieran Richardsont, Darren Fletchert és Rio Ferdinandot is. Nem sokkal később szóbeli megállapodást kötött Fergusonnal, hogy elengedi őt más klubhoz, akár már a téli átigazolási időszakban. December 15-én jelentették be, hogy gyerekkori kedvenc csapata, a skót Celtic szerződtette, heti negyvenezer fontos fizetésért. Búcsúmérkőzésére 2006. május 9-én került sor az Old Traffordon, korábbi csapata, a Manchester és a Celtic között. Keane az első félidőben a Celticnél szerepelt, míg a másodikban a MU csapatkapitánya volt. A stadionban -en látták a mérkőzést, ez a legmagasabb nézőszám Angliában barátságos mérkőzéseket tekintve. A meccs teljes bevétele a Keane által támogatott Guide Dogs for the Blind Association nevű jótékonysági szervezethez került. ### Celtic Keane új csapatában, a Celticben 2006 januárjában, egy Clyde elleni kupamérkőzésen mutatkozott be. A meccs hatalmas meglepetésre 2–1-es Clyde-győzelemmel ért véget. Első, és mint később kiderült, egyetlen gólját a Falkirk ellen szerezte. Egy héttel később, első Old Firmjén is jól játszott, a Rangers elleni meccsen a találkozó legjobbjának választották. A szezon végén a Celtic bajnok és kupagyőztes is lett, ezek voltak Keane utolsó sikerei játékosként. Visszavonulását 2006. június 12-én jelentette be, egészségügyi okokra hivatkozva, ugyanis pályafutása vége felé már sokszor bajlódott kisebb-nagyobb sérülésekkel. ### Válogatott A felnőtt válogatott előtt egy évig az U21-esben szerepelt. Itt négy mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett. A nagycsapatban 1991-ben, egy barátságos meccsen mutatkozhatott be. Bekerült az 1994-es vb-re utazó keretbe is, ahol minden meccsen játszott. A csoportmeccsek során az írek 1–0-ra legyőzték a később egészen a döntőig menetelő Olaszországot. Érdekesség, hogy a csoportban minden egyes válogatott 4–4 ponttal végzett. A végállomást a nyolcaddöntőben Hollandia jelentette. A szereplést az országban szinte mindenki sikerként élte meg, kivéve Keane-t, aki a torna után rendezett partin nem jelent meg, mondván nincs mit ünnepelni, elég keveset értek el. Az 1998-as vb selejtezőin sorsdöntő meccsekről hiányzott, így nem tudott csapata segítségére lenni a kijutás kiharcolását illetően. Írország csoportja második helyén végzett, ám a pótselejtezőn kiesett Belgium ellen, összesítésben egy góllal. A 2000-es Európa-bajnokságra az írek ismét nem jutottak ki, újfent a pótselejtező elvesztése után, ezúttal Törökország ellen. A 2002-es vb-selejtezőkön már sikerült kiharcolni a vb-részvételt, méghozzá úgy, hogy a csapat veretlenül zárt csoportjában, sem Portugália, sem Hollandia nem tudta legyőzni. A torna előtt többször is elégedetlenkedett a pálya minőségét illetően. Miután több emberrel, köztük a kapusedző Packie Bonnerrel is összeveszett, már a második napon kijelentette, hogy hazautazik, azonban nem talált rögtön magának hazafelé induló repülőt. Bár helyette kiutazott Colin Healy, másnap sikerült Keane-t meggyőzni, hogy maradjon. Egy ideig lecsendesedtek a kedélyek, egy újságcikk miatt azonban a kapitánnyal is összeveszett, aki hazaküldte őt. Mivel ez már a nevezési határidő lejárta után volt, Healyt nem nevezhették a világbajnokságra. McCarthy két Eb-selejtezős vereség után lemondott, így felmerült annak a lehetősége, hogy Keane visszatérjen a nemzeti csapatba. McCarthy utódjának, Brian Kerrnek sikerült rábeszélnie őt a visszatérésre, azonban nem ő lett a kapitány, hanem Kenny Cunningham. A sikertelen vb-selejtező után Kenae bejelentette, hogy visszavonul a nemzetközi labdarúgástól, hogy klubkarrierjére koncentrálhasson. ## Karrierje edzőként ### Sunderland Még a Celtic játékosaként felmerült, hogy később annak edzője legyen Gordon Strachan után. Végül a másodosztályú Sunderland menedzsere lett, mindössze egy évvel játékos-pályafutása befejezése után, 2006-ban. Keane hároméves szerződést kötött a csapattal, amely nem volt túl jó formában, elődje, az ideiglenesen kinevezett Niall Quinn irányítása alatt zsinórban négyszer vereséget szenvedett. A Sunderland ekkor a kiesőzónában, az utolsó előtti helyen tanyázott. Keane nagy változtatásokat eszközölt, több korábbi csapattársa, így a korábbi manchesteri Dwight Yorke és Liam Miller, vagy a Celticből Ross Wallace és Stanislav Varga is a játékosa lett. További két játékos, Graham Kavanagh és David Connolly, a Wiganből érkezett. A szezon rendkívül jól indult, először 2–1-re sikerült legyőzni a Derby-t, majd a következő fordulóban 3–0-ra a Leeds együttesét. A szezon félidejéig sikerült elkerülni az alsóházból is. Télen további öt játékos érkezett, hárman új igazolásként, ketten pedig kölcsönből vissza. Az eredmények tovább javultak, ennek elismeréseként Keane lett február és március hónap menedzsere. Közben a Sunderland egyre inkább már az automatikus feljutást érő helyekért harcolt. A feljutás április 29-én vált biztossá, amikor az egyik legfőbb rivális, a Derby vereséget szenvedett a Crystal Palace csapatától. A szezon végén is az év menedzsere Keane lett. A 2007–08-as idény első fele nem sikerült túl jól, többek között egy súlyos, Everton ellen 7–1-es vereség miatt. A tavaszi szezon már jobban sikerült, és két fordulóval a bajnokság vége előtt sikerült kivívni a biztos bennmaradást, a Middlesbrough elleni hazai győzelemmel. Ebben a szezonban Keane tovább folytatta korábbi játékosvásárlási politikáját, miszerint előszeretettel vásárolt játékosokat korábbi csapatából, a Manchester Unitedből. Ebben az idényben Kieran Richardson, Paul McShane, Danny Higginbotham és Phil Bardsley is a Sunderland játékosa lett. A következő szezonban, bár több jó eredményt is sikerült elérni, a csapat formája közel sem volt kiegyensúlyozott. Decemberben, a Bolton ellen elszenvedett 4–1-es vereség után lemondott. Egy 2009 februári interjújában elmondta, hogy nem csak a rossz eredmények, de a résztulajdonos Ellis Short és az elnök Niall Quinn személye miatt is távozott. ### Ipswich 2009\. április 23-án, a Jim Magilton kirúgását követő napon jelentette be az Ipswich Town, hogy Keane lesz a klub új menedzsere. Itt is győzelemmel rajtolt, az első meccsen a Cardiffot sikerült legyőzni 3–0 arányban. A 2009–10-es szezon rosszul indult, az első tizennégy fordulóban egy győzelmet sem sikerült aratni. Első győzelmét az egész bajnokságban az Ipswich szerezte meg a legkésőbb, novemberben, a Derby ellen. Bár a csapat formája folyamatosan javult, a túl sok döntetlen miatt végül csak a tizenötödik helyen végzett. Mivel az Ipswich sosem tudott folyamatosan jó játékot produkálni, nem volt reális esélye arra, hogy a feljutásért harcolhasson. A végpont akkor jött el, amikor az Ipswich a huszonegyedik helyig csúszott a tabellán, és végül 2011-es év elején a vezetőség felbontotta Keane szerződését. ### Írország 2013\. november 5-én az FAI Martin O’Neillt nevezte ki a válogatott szövetségi kapitányának, segédje pedig Keane lett. Első meccsükre ebben a felállásban Lettország ellen került sor, a végeredmény sima, 3–0-s győzelem lett. Amikor Neil Lennon lemondott a Celtic vezetőedzői posztjáról a szezon végén, sokáig úgy nézett ki, hogy Keane lehet az utódja, és O'Neill is elmondta, nem gördítene akadályt Keane távozása elé. Keane úgy döntött végül, hogy nem vállalja el az állást, és kérte az illetékeseket is, hogy ne vegyék őt számításba a lehetséges trénerek között. Saját elmondása szerint nem sokon múlt, hogy elvállalja a megbízást, azonban azután, hogy találkozott a Celtic tulajdonosával, Dermot Desmonddal, úgy érezte, nem akarják őt eléggé. 2014 októberében komoly kritikákat kapott, amikor életrajzi könyve megjelentetését pont két sorsdöntő Eb-selejtező elé (Gibraltár, Németország) elé időzítette. O'Neill megvédte Keane-t, mondván, a könyv kiadása nem volt rossz hatással a csapat figyelmére. Novemberben, a Skócia elleni selejtező előtt nem sokkal egy bizarr incidens történt közte és egy szurkoló között. Sokáig csak annyi volt biztos az esettel kapcsolatban, hogy a szurkolóhoz mentőt kellett hívni, viszont nem történt panasz, illetve feljelentés. Ezután mind a FAI, mind O'Neill megvédte Keane-t. A térfigyelő kamerák felvételeinek kielemzése után kiderült, hogy mindössze annyi történt, hogy a drukker autogramot szeretett volna kérni Keane „The Second Half” (A második félidő) című könyvére, ám miután ezt Keane visszautasította, verbálisan konfrontálódott vele, majd hirtelen rosszul lett, és összeesett. A meccs után Keane azzal vádolta meg az Evertont, hogy azt szerette volna elérni a csapat ír játékosainál, hogy hagyják ki a skótok elleni összecsapást. Erre az Everton sportigazgatója, Bill Kenwright mindössze annyit reagált, hogy Keane „hülyeségeket beszél”. Nem sokkal később ismét ő volt a címlapokon, amikor az USA elleni meccs sajtótájékoztatóján összeveszett egy újságíróval, aki úgy vélte, hogy Keane magára irányít minden médiafigyelmet. Az eset után Keane-nek megtiltották, hogy interjúkat adjon. ### Aston Villa 2014 nyarán rövid ideig ő volt az Aston Villa másodedzője Paul Lambert mögött, párhuzamosan az ír munkájával. Novemberben felbontotta szerződését a Villánál, azzal az indokkal, hogy az ír válogatottra tudjon koncentrálni. ## Magánélete Roy Keane nős, felesége Theresa Doyle. Még 1992-ben találkoztak, amikor Keane még a Nottinghamben játszott, a nő pedig fogorvos-asszisztens volt. 1997-ben, Keane szülővárosában, Mayfieldben házasodtak össze. Öt gyermek, Shannon, Caragh, Aidan, Leah és Alanna édesapja. Amikor Keane a Manchesterhez igazolt, a család Bowdonban élt, majd Hale-be költözött. Gyógyult alkoholfüggő. Önéletrajzi könyvében leírja, hogy a függősége hogyan tette majdnem tönkre őt. Állítása szerint csak és kizárólag az akaratereje segített ezt leküzdeni. Néhány meccs erejéig szakkomentátorként tevékenykedett az ITV-nél, azonban sokáig ahhoz a nyilatkozatához tartotta magát, hogy unta az egészet, és „inkább fogorvoshoz megy helyette”. Később mégis megváltoztatta véleményét, és a 2009-es BL-döntőn mégis részt vett a stúdióban szakértőként Harry Redknapp és Gareth Southgate oldalán. A 2011–12-es szezonra ő lett az ITV fő elemzője futballmeccsek idején, és a csatorna gyakorlatilag minden élőben közvetített meccsén ő is ott volt. Ugyancsak ott volt a 2012-es Eb-n, többek között a korábbi nagy rivális Patrick Vieira oldalán. ## Sikerei, díjai ### Játékosként - Manchester United: - Bajnok: 1994, 1996, 1997, 1999, 2000, 2001, 2003 - Kupagyőztes (4): 1994, 1996, 1999, 2004 - Szuperkupa-győztes (4): 1993, 1996, 1997, 2003 - BL-győztes: 1999 - Interkontinentális kupagyőztes: 1999 - Celtic: - Bajnok (1): 2005-06 - Kupagyőztes (1): 2005-06 ### Edzőként - Sunderland: - Championship: 2006-07 ## Pályafutása statisztikái ### Klub ### Válogatott góljai ### Statisztikái edzőként
729,724
A központi idegrendszer vérellátása
24,685,093
null
[ "Központi idegrendszer" ]
Az agyi érkatasztrófák (stroke) a fejlett országokban jelenleg is előkelő helyen vannak a vezető megbetegedések és halálokok gyakoriságának listáján. Ezek pontosabb megértéséhez szükséges a központi idegrendszer vérellátásának, azaz agyat és a gerincvelőt ellátó fő artériák és vénák ismerete. Szükséges áttekinteni az agykéreg és a gerincvelő azon területeit, amelyeket egy bizonyos artéria ellát, hogy ennek alapján érthetővé váljon az a funkciókárosodás, amelyet az adott artéria elzáródása okozhat. Fontos az agyalapi artériás gyűrű (Willis-féle circulus arteriosus), valamint a belső tok (capsula interna) vérellátásának pontos ismerete is. Utóbbi fontos pályarendszerben futnak az agykéreg nagy felszálló és leszálló pályái, és gyakran szenvednek itt folytonosságmegszakadást artériás vérzés vagy érelzáródás következtében. ## Az agy vérellátása Ez a fejezet a nagyagy és a gerincvelő artériás vérellátásával és vénás elvezetésével foglalkozik. Az artériás vérellátást a páros belső feji verőerek és a gerincmenti verőerek látják el. Az agy vénás elvezetésének sajátos képződményei a kemény agyhártya vénás öblei. A koponyából kilépő vért a mély nyaki vénák vezetik el a felső üres vénákba. A gerincvelő verőeres ellátásának fő forrásai a csigolya közti lyukakon, szelvényenként belépő artériák. Vérelvezetését egy belső és egy külső vénás fonat biztosítja. ### Az agy verőerei Az agyat a kétoldali belső feji verőér (arteria carotis interna) és a kétoldali gerincmenti verőér (arteria vertebralis) látja el. A négy artéria az agyalapon a pókhálóhártya alatti (subarachnoidealis) térben helyezkedik el, és egymást összekötő (anasztomizáló) ágaival alkotja az agyalapi artériás gyűrűt (circulus arteriosus cerebri; másként a Willis-féle agyalapi artériás gyűrű, vagy hatszög). #### A belső fejverőér A belső fejverőér (arteria carotis interna) a közös fejverőér (arteria carotis communis) kettéágazódásánál kezdődik, ahol általában egy helyi tágulata van, ez a (sinus caroticus). Az ér felszáll a nyakon, és a koponyaüregbe a halántékcsontban lévő, a koponyaalapon kezdődő, saját csatornáján (canalis caroticus) keresztül lép be. Ezután az artéria a barlangos vénás öblön (sinus cavernosus) keresztül, a pókhálóhártya alatti (subarachnoidealis) térbe belépve, eloszlik elülső és középső agyi verőérre (arteria cerebri anterior és media). Az utóbbi egy ágcsoportja az agyalapon benyomulva segít a törzsdúcok, és a (capsula interna) ellátásában. ##### Az agyi szakasz ágai az alábbiak: - A szemüregi artéria (arteria ophthalmica) Belép a szemüregbe (orbita) a szemideg csatornáján keresztül. Ellátja a szemet és más szemüregi képleteket. - A hátsó összekötő artéria (arteria communicans posterior) egy kis ér, amely a belső fejverőérből (arteria carotis interna) ered, közel annak két végágára történő eloszlásához, részét képezi a agyalapi artériás gyűrűnek, amelynek másik elnevezése a (Willis-féle circulus arteriosus cerebri). - Az oldalsó agykamra érfonati verőere (arteria choroidea) egy kis ág, amely szintén a belső fejverőérből ered, annak kettéágazása közelében. Belép az oldalsó agykamra alsó szarvába, és a plexus choroideusban végződik. - Az elülső agyi artéria (arteria cerebri anterior) a belső fejverőér kisebbik végága. Előre és medial felé fut, és belép a hosszanti agyhasadékba (fissura longitudinalis cerebri). Itt összeköttetésben áll az ellenoldali elülső agyi verőérrel az elülső összekötő artéria (arteria communicans anterior) közbeiktatásával. Hátrafelé kanyarodik a kérges test (corpus callosum) fölött. Agykérgi ágai ellátják az agykéreg medialis felszínét a hátrafelé a fali és nyakszirti lebeny határát képező barázdáig terjedően. Ugyancsak ellátnak a kéreg szomszédos oldalsó felszínéből egy megközelítőleg 2,5 cm széles csíkot. Központi ágainak (rami centrales) egy csoportja az agyalapon benyomulva segít a törzsdúcok, és a belső tok (capsula interna) ellátásában. - A középső agyi artéria (arteria cerebri media), a belső fejverőér legnagyobb ága, oldalt, az oldalsó agyi barázdában fut. Az agykérgi ágak (rami corticales) az agyfélteke egész oldalsó felszínét ellátják, emellett ellátják a törzsdúcokat. ##### A koponyai szakasz ágai a következőek: - Az agyhártyai ágak (rami meningeales) aprók, a kemény agyhártyát és a csontot látják el a hátsó koponyagödörben. - A két hátsó gerincvelői verőér (arteria spinalis posterior) eredhet a gerincmenti verőérből, vagy a hátsó-alsó kisagyi artériából. A gerincvelő hátsó felszínén szállnak le, közel a gerincvelői idegek hátsó gyökereihez. Az ágakat megerősítik a gerincvelő-gyöki artériák (arteriae radiculares), amelyek a csigolyaközti lyukakon keresztül lépnek be a gerinccsatornába. - Az az elülső gerincvelői verőér (arteria spinalis anterior) mindkét gerincmenti artéria (arteria vertebralis) koponyaűri szakaszából ered, az eredő szakaszok azonban hamar egyesülnek egy artériává. Ez a nyúltvelő és a gerincvelő elülső felszínén száll le, pia materbe ágyazottan az elülső hosszanti hasadék (fissura mediana anterior) mentén. Az artériát megerősítik a gerincvelő-gyöki (arteriae radiculares). - A kisagy hátsó-alsó verőere (arteria cerebelli posterior inferior) a gerincmenti artériának a legnagyobb ága, szabálytalanul fut le a nyúltvelőtől a kisagy alsó felszínéhez. - Az nyúltvelői artériák (arteriae medullares) igen apró ágacskák, amelyek a nyúltvelőhöz oszlanak szét. ### A gerincmenti verőér A gerincmenti verőér (arteria vertebralis) a kulcscsont alatti verőér (arteria subclavia) első szakaszának egy ága, a nyakon fut fölfelé a felső hat nyaki csigolya haránt nyúlványaiban lévő lyukakon, majd az öreglyukon (foramen magnumon) lép be, és áttörve a kemény agyhártyát és a pókhálóhártyát belép a pókhálóhártya alatti (subarachnoidealis) térbe. Azután a nyúltvelőn fölfelé, előre fut. A híd alsó szélénél a kétoldali artéria egyesülve az alapi verőeret (arteria basilaris) alkotja. #### Alapi verőér Az alapi verőér (arteria basilaris) a kétoldali gerinc menti verőér egyesüléséből jön létre, felfelé száll a híd elülső felszínének közepén saját sekély barázdájában (sulcus basilaris). A híd felső szélén kettéoszlik a két hátsó agyi verőérre. ##### Ágai az alábbiakban felsoroltak: - Ágak a hídhoz (rami ad pontem) sok apró ér; benyomulnak a híd állományába. - A belső fül (labirintus) artériája (arteria labyrinthi) egy hosszú, vékony artéria, amely elkíséri a [VII.] és [VIII.] agyideget a belső hallójáratba (meatus acusticus internus), és a belső fület látja el. - Az elülső-alsó kisagyi artéria (arteria cerebelli anterior inferior) a kisagy elülső-alsó részeit látja el. - A felső kisagyi (arteria arteria cerebelli superior) közvetlenül az alapi artéria végződése mögött ered, ellátja a kisagy felső felszínét. - A hátsó agyi artéria (arteria cerebri posterior) oldalra és hátra hajlik megkerülve a középagyat, és a hátsó összekötő artérián (arteria communicans posterior) keresztül kapcsolódik a belső fejverőérhez (arteria carotis interna). Kérgi ágai (rami corticales) ellátják a halántéki lebeny alsó-oldalsó és mediális felszíneit és a nyakszirti lebeny lateralis és medialis felszíneit. Így ez az artéria látja el a látókérget. Központi ágai (rami centrales) behatolnak az agyállományba, és ellátják a talamusz, a lencsemag (nucleus lentiformis) a középagy (mesencephalon), a tobozmirigy (glandula pinealis) és a belső térdes testek (corpus geniculatum mediale) részeit. Egy érfonati ága (ramus choroideus) belép az oldalkamra alsó szarvába és ellátja a kamra érfonatát; szintén ellátja a harmadik agykamra érfonatát is. #### Agyalapi artériás összekötő gyűrű Az agyalapi artériás anasztomozis gyűrű, a (Willis-féle circulus arteriosus cerebri) az agykocsányok közötti árokban (fossa interpeduncularis) az agyalapnál fekszik. A két belső fejverőér (arteria carotis interna) és a két gerincmenti artéria (arteria vertebralis) közötti összekötő anasztomozis rendszert alkotja. Az elülső összekötő artéria (arteriacommunicans anterior), az elülső agyi verőér (arteria cerebri anterior), a belső fejverőér (carotis interna), a hátsó összekötő artéria (communicans posterior), a hátsó agyi ér (arteia cerebri posterior), és az alapi artéria (arteria basilaris) járulnak hozzá az anasztomózis gyűrű alkotásához. A Willis-féle circulus arteriosus cerebri lehetővé teszi, hogy a vér, akár a belső feji artériákon, akár a gerinc menti artériákon keresztül érkezik az agyalapi artériás gyűrűhöz, eljuthat az agy bármelyik részéhez mindkét féltekében. Kérgi és központi ágak erednek a gyűrűből, és ellátják az agyállományt. A gyűrűt alkotó artériák méretbeli variációi általánosak. ### A sajátos működésű agyi területeket ellátó artériák A csíkolt test (corpus striatum) és a „belső tok” (capsula interna) főleg a középső agyi artéria (arteria cerebri media) ágain keresztül kapja a vérellátását; amelyet kiegészítenek az elülső agyi artéria (arteria cerebri anterior) centrális ágai. A talamuszt elsősorban a hátsó összekötő, valamint az alapi és a hátsó agyi artériák ágai látják el. A középagyat (mesencephalon) a hátsó agyi artéria, a felső kisagyi artéria, és az alapi artériák látják el. A híd (pons) az alapi artériából, a kisagyi alsó-elülső, és a felső kisagyi artériákból kapja a vérellátását. A nyúltvelő (medulla oblongata) vérellátását a gerinc menti artéria, a gerincvelő-gyöki artériák (arteriae spinales anterior et posteriores) és a kisagyi artériák (arteriae cerebelli posterior inferior) és az alapi artéria (arteria basilaris) biztosítják. A kisagyat (cerebellum) a felső kisagyi artéria, és az alsó elülső, valamint az alsó hátsó kisagyi artériák látják el. #### Az agyi verőerek beidegzése Az agyi artériák bőséges ellátást kapnak a postganglionaris szimpatikus rostokból. A rostok a felső nyaki szimpatikus idegdúcokból származnak. Ezeknek a rostoknak az ingerlése az agyi artériák szűkülését (vazokonstikció; vasoconstrictio) okozza. Mégis, normál körülmények között, (a helyi vérellátást) főleg a széndioxid koncentrációja, a hidrogén ionok, és az idegszövet oxigén tartalma szabályozza; a széndioxid és a hidrogén ion koncentráció emelkedése, és az oxigén nyomásának csökkenése értágulatot vált ki. ### Az agy vénái Az agy vénáinak fala vékony és nem tartalmaznak izomszövetet, valamint nincsenek vénabillentyűik. Az agyból lépnek ki és a subarachnoidealis térben helyezkednek el. Átfúrják az arachnoidea matert és a dura mater meningealis lemezét, majd a koponyaűri vénás sinusokba ömlenek. Az agy belső területéről a nagy agyi véna (vena cerebri magna) ágrendszere gyüjti össze a vénás vért. #### A sajátos működésű agyi területek vénái A középagy (mesencephalon) vérét elvezető vénák az alapi nagy agyi vénákba ömlenek. A híd (pons) vénás vére az agyi vénákba, a kisagyi vénákba, vagy a szomszédos vénás öblökbe vezetődik. A nyúltvelő (medulla oblongata) vénás vérét olyan vénák vezetik el, amelyek a gerincvelői vénákba és a környező vénás sinusokba nyílnak. A kisagy (cerebellum) vénás vérét elvezető vénák az agyi nagy vénába (vena cerebri magna) és a szomszédos vénás sinusokba ömlenek. #### Az agyi keringés Az agyi vérkeringésnek oxigént, glükózt, és más tápanyagokat kell az agyhoz szállítani, és eltávolítani a széndioxidot, a tejsavat, és az anyagcsere más melléktermékeit. Az előbbiekben már ismertetésre került, hogy az agyat artériás vérrel a két belső fejverőér (arteria carotis interna) és a két gerincmenti verőér (arteria vertebralis) látja el. Az agy egyik felének vérellátását az azonos oldali belső fejverőér (arteria carotis) és az arteria basilaris azonos oldali ága (arteria cerebri posterior) adja. A két artéria vérárama a hátsó összekötő artériában (arteria communicans posterior) találkozik, azon a ponton, ahol a két vér nyomása azonos, így a véráramok nem keverednek. Ha azonban a belső fejverőér vagy az alapi verőér ága elzáródik, a vér előre vagy hátra áramlik ettől a ponttól, hogy kiegyenlítse a csökkent vérellátást. Az agyalapi artériás gyűrű lehetővé teszi a vérnek a középvonalat keresztező átáramlását is, ami akkor észlelhető, ha a belső fejverőér vagy az alapi artéria ága az egyik oldalon elzáródik. Bár az agy artériái anasztomizálnak egymással az agyalapi artériás gyűrűben és a féltekék felszínén lévő ágakon keresztül is, miután már beléptek az agyállományba, itt már anasztomózisok már fordulnak elő. A legfontosabb tényező, amely az agyon keresztüli véráramlást fenntartja, az artériás vérnyomás. Ezzel szemben állnak az olyan tényezők, mint a magasabb koponyaűri nyomás, a vér fokozott viszkozitása, és az erek átmérőjének beszűkülése. Az agyi vérkeringés nagymértékben állandó marad a vérnyomás jelentős ingadozásai ellenére is. A keringésnek ez az önszabályozása úgy valósul meg, hogy az agyi erek áramlási ellenállása csökken, ha a vérnyomás csökken, és fokozódik, ha a vérnyomás emelkedik. Talán szükségtelen kiemelni, hogy ez az önszabályozás nem képes fenntartani az agyi vérkeringést, ha az artériás vérnyomás nagyon alacsony értékre esik le. Az agyi erek átmérője a fő meghatározója az agyi erek áramlási ellenállásának. Bár jól ismert, hogy az agyi ereket szimpatikus postganglionaris rostok idegzik be, és az erek norepinephrinre reagálnak, mégis nyilvánvaló, hogy szerepük nagyon kicsi, vagy talán nincs is a cerebrovaszkuláris áramlási ellenállás szabályozásában egészséges embereknél. Az agyi erekre a legerőteljesebb értágító hatást a (széndioxid) vagy a (hidrogén ion) koncentráció növekedése fejti ki; az oxigén koncentráció csökkenése szintén értágulatot okoz. A neuronok aktivitásának fokozódása az agy különböző részein, a helyi vérkeringés fokozódását okozza. A páciensek agyán átáramló vér mennyisége radioaktív kriptonnak vagy xenonnak a fejverőérbe történő befecskendezésével, vagy -a tüdőn át történő - belélegeztetésével határozható meg. (50-60 ml /100 g agyszövet percenkénti vérátáramlást tekintenek normál értéknek.) ## A gerincvelő vérellátása A fejezet a gerincvelő verőeres ellátását és vénás elvezetését tárgyalja. ### A gerincvelő artériái A gerincvelő artériás vérellátását három kis artériából kapja, a két hátsó gerincvelői verőérből (arteria spinalis posterior) és az egy elülső gerincvelői verőérből (arteria spinalis anterior). Ezeket a hosszanti lefutású artériákat kis, szegmentális elrendeződésű artériák erősítik, amelyek a gerinc külső részénél erednek és a gerinccsatornába a csigaközötti lyukakon (foramen intervertebrale) keresztül lépnek be. Ezek az erek a gerincvelő felszínén anasztomozálnak és ágakat küldenek a fehér- és a szürkeállományba. Az erősítő artériák méreteiben és szegmentális előfordulásában jelentős variációk vannak. #### A hátsó gerincvelői artériák Az hátsó gerincvelői artériák (arteriae spinales posteriores) vagy közvetlenül erednek a gerincmenti artériákból a koponyán belül, vagy közvetetten a hátsó alsó kisagyi artériákon (arteria cerebelli posterior inferior) keresztül. Mindkét artéria a gerincvelő hátsó felszínén száll le, a gerincvelői idegek hátsó gyökereinek közelében, és ágakat ad le, amelyek belépnek a gerincvelő állományába. Az a gerincvelő hátsó egyharmadát látják el. A hátsó gerincvelői artériák kicsik a felső mellkasi szakaszon, ezért a gerincvelő első három mellkasi szelvénye különösen érzékeny a vérellátás zavaraira, akár a szegmentális, akár a gyöki artériák záródnak el ezen a területen. #### Az elülső gerincvelői artéria Az elülső gerincvelői artéria (arteria spinalis anterior) két artéria egyesüléséből jön létre, amelyek a két gerincmenti artériából erednek a koponyán belül. Az artéria ezután a gerincvelő elülső felszínén száll le az elülső hosszanti hasadékban (fissura mediana anterior). Ágai belépnek a gerincvelő állományába, és annak elülső kétharmadát látják el. A gerincvelő felső és alsó mellkasi szegmentumainál az elülső gerincvelői artéria rendkívül kicsi lehet. Ezért a szegmentális, vagy a gyöki artériák kiesése esetén, a gerincvelő negyedik mellkasi és első ágyéki szelvénye különösen hajlamos az elégtelen vérellátás miatti elhalásra. #### A szegmentális gerincvelői artériák Minden csigolya közti lyuknál a hosszában lefutó hátsó és elülső gerincvelői artériák kiegészítő megerősítést kapnak a kétoldali kis szegmentális artériákból(arteriae spinales segmentales). Ezek az artériák gerincen kívüli artériák ágai. Miután belépett a gerinccsatornába, minden szegmentális gerincvelői artéria eloszlik elülső és hátsó gyökéri artériára (arteria radicularis anterior) és (posterior), amelyek elkísérik a gerincvelő elülső és hátsó ideggyökereit. ### A gerincvelő vénái A gerincvelő vénái hat kanyargós, hosszanti vénás csatornába ömlenek, amelyek a koponyaüregi az vénákkal és vénás öblökkel állnak összeköttetésben. Főleg a gerinc belső vénás fonatai (plexus venosus vertebralis interni) felé van elvezetésük.
17,194
Thomas Mann (író)
26,850,733
null
[ "1875-ben született személyek", "1955-ben elhunyt személyek", "Brazil származású németek", "Irodalmi Nobel-díjasok", "Kezdőlapon szerepelt szócikkek", "Kiemelt cikkek", "LMBT költők, írók", "Lübeckiek", "Német Nobel-díjasok", "Német emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban", "Német esszéírók", "Német evangélikusok", "Német írók", "Portugál származású németek", "Schleswig-holsteiniek" ]
Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.) német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és vezérmotívumaihoz kapcsolódik. Prózájára jellemző az irónia és a kétértelműség, az allegóriákat és mitológiai motívumokat művészileg egyre érettebb módon használta fel. Mellékmondatokkal és betoldásokkal bonyolított elbeszélésmódja ritmusos és kiegyensúlyozott, a beszédstílust a mindenkori tematikához igazította. A jelentéstartalmat a szavak tudatos megválasztásával gazdagította. Első regényéért, az 1900-ban írt, 1901-ben kiadott A Buddenbrook házért 1929-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Bátyja, Heinrich, és a hat gyermeke közül három (Erika, Klaus és Golo) szintén jelentős író volt. ## Élete ### 1875–1913 #### A gyermekévek Paul Thomas Mann 1875. június 6-án született Lübeckben. Édesapja id. Thomas Mann (1840–1891) kereskedő, édesanyja a félig brazil származású Julia da Silva-Bruhns (1851–1923) volt. A szülők 1869-ben kötöttek házasságot, s öt gyermekük született: Heinrich (1871–1950) – az ugyancsak jelentős író –, Thomas (1875–1955), Julia (1877–1927) – aki felnőttként öngyilkosságot követett el – Carla (1881–1910) és Victor (1890–1949). A család jómódban élt, Thomas Mann később úgy emlékezett vissza gyermekéveire, mint „gondoskodásban és boldogságban” eltelt időszakra. 1891-ben az apa rákban meghalt; végrendeletében úgy rendelkezett, hogy a lübecki vállalatot és házukat adják el, a felesége és gyermekei pedig a bevétel kamataiból éljenek a továbbiakban. Thomas Mann – bár nem volt tehetségtelen tanuló – az iskolai tanulmányokban a legmesszemenőbbekig érdektelenséget tanúsított. Sokkal szívesebben töltötte az idejét írással, ami iránt már korán hajlamot mutatott, és 1893-ban prózavázlatokkal illetve tanulmányokkal részt vett a „Der Frühlingssturm” (Tavaszi vihar) című újság kiadásában. Arra, hogy milyen komolyan is gondolta, az írói hivatást kívánja választani, jó példa egy 1889-ből fennmaradt levél, amit a 14 éves fiú „Thomas Mann. Lírikus-dramatikus költő” formulával írt alá. 1894-ben 19 évesen, érettségi vizsga nélkül hagyta ott a Katharineum Gimnáziumot, és elköltözött Münchenbe, ahová anyja és testvérei már egy évvel korábban áttelepültek. Apja halála után a még nem felnőttkorú fiú mellé kirendelt gyám azt kívánta, hogy Thomas az iskola elhagyása után válasszon magának valamilyen polgári foglalkozást, amibe Mann beleegyezett, és a továbbiakban egy tűzkárbiztosítási társaságnál dolgozott. Az állópultnál végzett irodai munka unalmas volt és nem túlzottan megterhelő; azon anekdota, miszerint Mann a listák leírása közben titokban irodalmi tevékenységgel foglalkozott, így akár igaz is lehet. Íróként 1894-ben debütált a „Gesellschaft” (Társadalom) című folyóiratban megjelentetett kisnovellájával, ami a „Gefallen” (Az elbukott) címet viselte, és kedvező fogadtatásra talált. 1895-ben Mann kilépett a biztosítótársaságtól, és a Müncheni Műszaki Főiskolán kezdett tanulmányokat. Először úgy képzelte, az újságírói hivatást választja. Az iskolai éveit jellemző céltalanság itt is folytatódott. Végül, mikor Mann 1896-ban, 21 évesen nagykorú lett, és igényt támaszthatott az apai vagyonból havi 160-180 aranymárka, a kiadásait fedező zsebpénzre, úgy döntött, végleg felszabadítja magát az oktatási intézmények zsarnoksága alól, és íróvá lesz. #### Első könyvei Alig született meg az ötlet, hogy bátyjával, Heinrichhel közösen Olaszországba utazzanak, már hozzá is láttak annak megvalósításához. Céljuk Róma volt, és 1897-ben a fővárostól keletre fekvő Palestrina nevű városkában béreltek maguknak szállást. Mann ebben az időben írta többek között a Friedemann úr, a törpe című novelláját, valamint itt kezdett hozzá első nagy regényéhez, a Buddenbrook házhoz. Alkalmanként részt vett a bátyja, Heinrich által kiadott Das Zwanzigste Jahrhundert – Blätter für die deutsche Art und Wohlfahrt (A 20. század – Lapok a német művészetért és jólétért) című kiadvány készítésében, azonban hamarosan felhagyott ezzel. A lapot uraló népies alaphang, valamint a benne megjelenő antiszemita gondolatok nem voltak alkalmasak arra, hogy szélesebb közönség elé ki lehessen állni velük. A fivérek később nem szívesen beszéltek erről az epizódról. Thomas Mann 1898-ban a Simplicissimus szerkesztőségében dolgozott egy évig. 1901-ben jelent meg Mann első regénye, A Buddenbrook ház. Egy család hanyatlása címmel. A mű rögtön kedvező fogadtatásra talált az olvasóknál és az irodalmi kritikusok között egyaránt. Lübeckben ugyanakkor gyorsan terjedni kezdett a pletyka, hogy ezen nagycsalád és a regényben említett figurák nem teljesen fiktívek, hanem a város élő személyeiről mintázták őket. Már röviddel a könyv megjelenése után hozzáférhető volt egy lista, amelyik azonosította a regény alakjait. Egy élelmes lübecki könyvkereskedés különösen nagy forgalmat bonyolított azáltal, hogy vevőinek a regényhez dekódoló listát adott. A Buddenbrook ház Thomas Mann legjelentősebb művei közé tartozik: 28 évvel megjelenése után a Svéd Királyi Tudományos Akadémia Thomas Mann-nak ítélte az irodalmi Nobel-díjat, és az indoklásban elsősorban az író ezen művére hivatkozott. #### Saját utak 1903-ban jelentkeztek Thomas és Heinrich között az első nézeteltérések. Thomas Mann úgy érezte, fivére művészként lenézi őt, ő maga pedig bátyja műveit „unalmas szégyentelenségükért” gúnyolta. Kapcsolatuk ugyan nem szakadt meg, és a következő években többször is igyekeztek közeledni egymáshoz, de a továbbiakban az irodalomról, művészetről szóló nyilvános vitákban inkább kerülték egymást. 1904-ben Thomas Mann megismerte Katharina Pringsheimet, a feminista Hedwig Dohm unokáját, akinek udvarolni kezdett. Ez annál is meglepőbb volt, mert addig nemhogy nőügyei (mint Heinrich fivérének), de nőkkel közelebbi kapcsolatai sem voltak. Bár szexuális irányultságáról Thomas Mann soha nem beszélt teljesen nyíltan, de el sem hallgatta őket. A lánykéréssel olyan élet mellett döntött, amit akkoriban egy rendes polgárhoz méltónak tartottak. A „fiúkért” és a homofil kapcsolatokért való rajongása ugyanakkor megmaradt, ahogyan azt számtalan feljegyzés és irodalmi feldolgozás bizonyítja, mint például Hanno és Kai Graf Mölln kapcsolata A Buddenbrook házban, Tonio Krögeré és Hans Hansené a Tonio Krögerben vagy Gustav von Aschenbaché és Tadzióé a Halál Velencében című novellában. (Thomas Mann korábban szerelmi kapcsolatban élt együtt egy Paul Ehrenberg nevű festőművésszel, s e tragikusan megszakított szerelemről írt is egy fél regényt, amelyet Katja Pringsheimmel kötött házassága után megsemmisített.) Katia sokáig kérette magát, de végül 1905. február 11-én hozzáment Thomas Mannhoz. Házasságukból 6 gyermek született: Erika (1905–1969), Klaus (1906–1949), Golo, azaz Angelus Gottfried Thomas (1909–1994), Monika (1910–1992), Elisabeth (1918–2002) és Michael (1919–1977). 1912-ben az orvosok tuberkulózisra utaló jeleket találtak Katia asszonynál, aki így hosszabb szanatóriumi ápolásra kényszerült Davosban. Thomas Mannra nagy hatással volt a betegszálló légköre, Katia elbeszélései az ott tartózkodó vendégekről és saját benyomásai. Elhatározta, hogy megírja élményeit és gondolatait, amihez 1913-ban hozzá is látott, de a munkát két évvel később félbehagyta, hogy csak 1924-ben fejezze be teljesen (A varázshegy). ### 1914–1929 #### Az első világháború Amikor 1914-ben kitört az első világháború, sok irodalmár üdvözölte, sőt részben ünnepelte a fejleményeket. Gerhart Hauptmann, Robert Musil, Richard Dehmel és Alfred Kerr meggyőződéssel vallották a történtek helyességét. Thomas Mann inkább a visszafogott patriotizmust képviselte. Fivérének, Heinrichnek így írt: „Nekem személyesen fel kell készülnöm arra, hogy az életem materiális alapjai teljesen megváltoznak. Ha a háború sokáig tart, egészen bizonyosan valami olyasmi leszek, amit az ember tönkrementnek mond.” Később pedig így folytatja: „De az istenért! Mit is jelent ez a változásokkal, főleg a lelkiekkel, szemben, melyek ilyen eseményeből szükségszerűen következnek. Hát nem kell az embernek hálásnak lennie a teljesen váratlanért, hogy ilyen nagy dolgokat megélhet?” Thomas Mann a háborút elvileg szükségesnek tartotta; nézete szerint itt a „világ legelvetemültebb rendőrállamának” (a cári Oroszországnak) a szétveréséről volt szó. A háborúval kapcsolatos – az azt támogató irodalmárok álláspontját védő – reflexióit Thomas Mann „Gondolatok háborúban” című művében jelentette meg. Időközben teljesen megszakadt kapcsolata Heinrich fivérével, aki Romain Rolland, Hermann Hesse, Stefan Zweig és Arthur Schnitzler írókkal együtt ellenezte a háborút. #### „Apolitikus megfigyelőből” republikánus A háború Németország számára kedvezőtlen alakulása, amely 1916-ban a civil lakosság komoly ellátási problémáiban is jelentkezett, nem maradt hatás nélkül Thomas Mannra sem. Az író, aki ebben az időben több betegségen, köztük neurotikus természetűn is átesett, hozzákezdett egy esszéhez, ami 1918-ban Egy apolitikus meglátásai címmel jelent meg. Ennek egyik tézise szerint a németek alapjában véve nem politikus természetűek; nem az a feladat, hogy a politikát irányítsuk, hanem, hogy azt fejlődni hagyjuk. Az esszé azonban írása során egyre inkább elszámolás jellegűvé vált, mindenekelőtt Heinrich fivérével szemben. Annak Zola című, a vilmosi korszellemet és az udvaroncságot kipellengérező tanulmányában ugyanis Thomas Mann személyének és állásfoglalásának szóló támadást látott, és válaszul a köztársaság államformája elleni túlzott kijelentésekre ragadtatta magát. A könyv nyomtatása egyre elhúzódott. Mann kiadója, amely nem volt teljességgel elragadtatva a „Meglátásoktól”, az esszé számára kijelölt papíradagot inkább A Buddenbrook ház újranyomtatására használta fel. A könyv így csak néhány nappal a háború vége előtt jelent meg. Thomas Mann akkor már azon gondolkozott, nem kellene-e megakadályoznia inkább a megjelenést, mivel a kritika – különösen a feleségéé – belsőleg éppúgy felkavarta mint korábban maga a munka. Mikor megtudta, hogy megkezdődött a kiszállítás, Mann csak ennyit mondott: „Isten így akarta”. 1919\. január 19-én, a weimari köztársaság alapjait megvető nemzeti gyűlés megválasztásakor Thomas Mann nem szavazott. Ugyanakkor fivérével együtt ő is azon prominens személyiségekhez tartozott, akik aláírták a Felhívás a düh ellen című röpiratot. A dokumentumban felhívták a lakosságot, hogy erőit állítsa a köztársaság felépítésének szolgálatába. Bár a két Mann – legalábbis az aláírásukat illetően – itt közös álláspontra helyezkedett, a fivérek kibékülésére egészen 1922-ig kellett várni. Ekkor Heinrich súlyos megbetegedése arra késztette Thomast, hogy belássa: a fivéri kapcsolat erősebb, mint a múltbeli, egymással szembeni vitáik. Mindenekelőtt Walther Rathenau külügyminiszter 1922. június 24-i meggyilkolása bírta rá Thomas Mannt arra, hogy végleg és teljes erejével kiálljon a köztársaság és annak értékei mellett. A német köztársaságról című beszédével először lépett föl Mann a köztársaság politikai védelmezőjeként és támogatójaként. Feltevése szerint demokrácia és humanizmus egyet jelentenek, s mivel az embernek kötelessége, hogy a humanizmus elvét kövesse, így a demokratikus államforma a kívánatos. 1924-ben megjelent a A varázshegy című regénye, és egy csapásra nagy siker lett. Ezt követték a Zűrzavar és kora bánat illetve A házasságról. 1925-ben kezdte el a munkát a József-tetralógián. József kontúrjának modelljéül a Thomas Mannt elvarázsló fiatalemberek szolgálhattak. Köztük állítólag a 17 éves Klaus Heusernek, a Mann-gyerekek egy barátjának jellemvonásai is, akit Thomas Mann 1927-ben ismert meg, s akiről azt jegyezte fel magának, hogy „minden valószínűség szerint ő az utolsó szenvedélye” bekerültek József figurájába. Thomas Mann a Porosz Művészeti Akadémia Költészet Szekciójának alapító tagjaként aktívan részt vett az irodalom tekintélyének erősítésében. Különösen az akkor érvényben lévő, az irodalmári szabadságot korlátozó „Ponyva-törvény” ellen lépett fel erélyesen. #### A Nobel-díj Az irodalmi Nobel-díj nem érte váratlanul Thomas Mannt. Évekkel korábban spekuláltak róla, és ő már 1927-ben számított erre a kitüntetésre. 1929. november 12-én délután érte a jó hír Stockholmból. Megdöbbent azon, hogy a bizottság tulajdonképpen csak a Buddenbrook ház című regényére hivatkozott. Ennek oka a svéd irodalomtudós, Fredrik Böök, a bizottság „királycsinálója” lehetett, aki a Varázshegyet nem sokra becsülte, és néhány kritikájában el is marasztalta. A pénzjutalom márkát tett ki, ez napjainkban több mint félmillió eurót jelent. Egy részét Mann arra használta, hogy az Erika lánya és Klaus fia által felhalmozott óriási adósságokat kifizesse (Klaus Mann: „Bár semmit nem láttunk belőle, de mégis jobb kedvre derített bennünket”), ebből finanszírozták a házukat, vettek két autót (egy nyitott Buickot és egy Horch-limuzint), a többit pedig befektették. Már Stockholmban azt tanácsolta nekik egy zsidó újságíró, hogy a pénzt „hagyják kint állni”, de el sem tudták képzelni, miért lenne erre szükség. Így, amikor 1933-ban elhagyták Németországot, vagyonuk nagy részét elvesztették ingatlanjaikkal és ingóságaikkal együtt. ### 1930–1944 #### A „Német Felszólamlás” Az 1930. szeptemberi választások során a nemzetiszocialisták jelentős szavazatnövekedést könyvelhettek el. Thomas Mann, aki sok más szkeptikushoz hasonlóan bizalmatlanságot táplált az NSDAP politikai erejével szemben, elhatározta egy „az észhez folyamodó” beszéd megírását, amit 1930. október 17-én olvasott fel a berlini Beethoven-teremben, s ami „Német Felszólamlás”-ként vonult be a történelembe. A döntően szociáldemokrata és republikánus közönség soraiban ült néhány tucat nemzetiszocialista is, akik közbekiabálásokkal igyekezték az előadást megzavarni. Nem sikerült nekik. Thomas Mann a nemzetiszocializmust kertelés nélkül „az excentrikus barbárság és a primitív-tömegdemokratikus vásári durvaság óriáshullámának” nevezte: „tömeges görcsbeesés, bódécsörgettyűzés, hallelúja és monoton slágerszavak dervisszerű ismétlése, míg mindenkinek habzani nem kezd a szája.” Feltette a kérdést, vajon ez német dolog-e és hogy „tényleg megvalósítandó-e egy primitív, tisztavérű, egyszerű szívű és értelmű, sarokösszecsapó, kékszeműen engedelmeskedő és stramm naivság eszménye, ezen teljes nemzeti szimplicitás, egy olyan érett, sokat tapasztalt kultúrnép esetében, mint a német”. A taps a teremben óriási volt, ez azonban nem jutott el kívülre. Bár Thomas Mann a nemzetiszocializmus legfontosabb prominens ellenzői közé tartozott és véleményének tekintélye miatt jelentős súlya volt külföldön, a számtalan felszólalása egytől egyig hatástalan maradt. A téma, elsősorban a fasizmus irodalmi munkáiban is egyre nagyobb hangsúlyt kapott. Ekkorra már kikristályosodtak politikai nézetei: nyíltan háború- és nácizmusellenes a Mario és a varázsló c. kisregénye (1930). Alcíme utal a keletkezés körülményeire: Tragikus útiélmény – egy három évvel korábbi olaszországi családi nyaralást idéz fel. De írása korántsem realisztikus élménybeszámoló, sokkal inkább allegória. A rá általánosan jellemző többértelműség legfelső rétege itt alig titkolt: a nácizmus politikáját, szemfényvesztő hipnózisait, tapsra késztető bűvésztrükkjeit egyetlen alakba, a visszataszító Cipolla alakjába sűríti. Voltaképpen már ebben a kisregényben állást foglal az egyetlen megoldás mellett: az ordas eszmék ellen csak annak elpusztításával lehet harcolni, ahogy teszi ezt Mario is. 1933 februárjában Thomas Mann és felesége hosszabb utazást tettek külföldön, amely először Párizsba majd Arosába vitte őket. Az 1933. május 10-i könyvégetés Thomas Mann műveit ugyan megkímélte, Heinrichéit azonban nem. Mikor aztán a Porosz Művészeti Akadémia Irodalmi Szekciójának minden egyes tagját felszólították, fogadja el az új hatalmi viszonyokat, és nyilvánítsa ki hűségét a nemzetiszocialista kormány iránt, Mann önként visszalépett hivatalától, később elítélően beszélt a holokauszt eseményeiről. Ő és Katia már korábban eldöntötték: nem térnek vissza Németországba. #### A száműzetés első évei Nem könnyen született meg a döntés, hogy Németországnak hátat fordítanak, hiszen így ott kellett hagyniuk vagyonukat. Pénzügyi problémáik ugyanakkor nem voltak, mert Mann még mindig hozzáférhetett a számláihoz és új könyvek megjelentetését is tervezte. Mannt kiadója, Samuel Fischer nyomatékosan kérte, ne hagyja magukra a németeket ezekben a nehéz órákban, és késznek mutatkozott arra, hogy az újabb műveket piacra vigye. Száműzetésük első állomása Dél-Franciaország volt, végül Svájcba költöztek, ahol Zürich közelében, Küsnachtban laktak. Thomas Mann utazási szabadsága korlátozott volt, mivel német útlevele lejárt, a német konzulátus pedig minden hosszabbítási kérelmet magyarázat nélkül visszautasított. Az állampolgárság megvonása, ami 1934-től 37 prominens németet, köztük Albert Einstein-t is érintette, Mann esetében egyelőre nem történt meg. A pénzügyi hatóságok ugyanakkor – állítólag megtalált kiadói szerződésekre hivatkozva, amiből szerintük az derült ki, hogy Mann 1929-ben és 1930-ban tetemes adóhátralékot halmozott fel – kihasználva a lehetőséget, lefoglalták müncheni házát és bútorait. 1934-ben és 1935-ben Mannék első ízben utaztak az Egyesült Államokba. Az amerikaiak érdeklődtek a híres író iránt, s így érvényes útlevél nélkül is engedélyezték neki a beutazást. Hatvanadik születésnapját Mann Küsnachtban töltötte, ahol a svájciak grandiózus ünnepséget rendeztek. 1936. november 19-én Thomas Mann kérésére a csehszlovák konzulátuson megkapta a cseh állampolgárságot. Naplójába erről ezt jegyezte be röviden: „Különös esemény”. Néhány héttel később megvonták tőle (valamint feleségétől és Golo, Elisabeth illetve Michael gyermekeitől) a német állampolgárságot. A nácik elvették Mann tiszteletbeli doktori címét is, amit 1919-ben a Bonni Egyetem adományozott neki, és amit 1946. december 13-án kapott meg újra. #### „Ahol én vagyok, ott van Németország” Mannék átköltözése az Egyesült Államokba időben egybeesett az Ausztriában zajló és végül a „birodalomhoz csatolás”-ba (Anschluss) torkolló politikai fejleményekkel. New Yorkba való megérkezésükkor, 1938. február 21-én a riporterek arra kérték Mannt, foglaljon állást az események tekintetében, és feltették a kérdést, nagy teher-e számára a száműzetés. Válaszát a The New York Times a következő napon lehozta: „It is hard to bear. But what makes it easier is the realization of the poisoned atmosphere in Germany. That makes it easier because it’s actually no loss. Where I am, there is Germany. I carry my German culture in me. I have contact with the world and I do not consider myself fallen.” (Nehéz elviselni. A Németországot uraló mérgezett atmoszféra felidézése azonban könnyebbé teszi. Könnyebbé teszi, mert az ember valójában semmit nem veszít. Ahol én vagyok, ott van Németország. Magamban hordom a német kultúrámat. Kapcsolatban élek a világgal, és nem úgy tekintek magamra mint elbukott emberre.) Amerikai száműzetésének első állomása Princeton volt, amelynek egyetemén Mann vendégprofesszori állást kapott. Eközben a Goethéről szóló regényén dolgozott, amely 1939-ben Lotte Weimarban címmel jelent meg. A második világháború 1939. szeptember 1-jei kitörése bel- és külföldön egyaránt megdöbbenést keltett, és Thomas Mannt számos aktív tevékenységre késztette. Több, az emigránsokat támogató bizottság tagja lett, többek között a „Committee for Jewish and Christian Refugees” és a „Unitarian Service Committee” testületeké. 1940-ben kezdte készíteni Német hallgatók! (Deutsche Hörer!) elnevezésű rádióadásait, amelyet a brit BBC sugárzott Németország felé. Ennek bevételeit a British War Relief Fund számára ajánlotta fel. Egyike legismertebb beszédeinek az 1945. január 14-i adás: „Bárcsak vége lenne már ennek a háborúnak! Bárcsak eltávolíttatnának azok a szörnyű emberek, akik Németországot ide juttatták, hogy aztán hozzákezdhessünk gondolkodni egy új élet megindításán, a belső és külső romok eltakarításán, az újjáépítésen, a többi néppel történő értelmes kiegyezésen és a velük való méltó együttélésen! – Ez az, amit szeretnétek? Ez a ti vágyatokat is kifejezi? Úgy hiszem. Elegetek van a halálból, a rombolásból, a káoszból, még ha korábban titokban talán vágytatok is rá. Rendet akartok és életet, egy új életrendet, bármilyen nehezen és sötéten is alakulnak majd a következő évek.” #### Vallomások 1941-ben Mannék átköltöztek Pacific Palisadesbe, Los Angeles közelébe. Az amerikai állampolgárság megszerzése elhúzódott, és csak 1944-ben sikerült. 1943 és 1947 között Mann a Doktor Faustus. Adrian Leverkühn, a német zeneszerző élete egy barátja által elmesélve című regényén dolgozott. Ezen munkájához előtte zenetudományos könyveket, valamint Wolfgang Amadeus Mozart, Ludwig van Beethoven, Hector Berlioz, Hugo Wolf, sőt Alban Berg életét bemutató biográfiákat tanulmányozott. Kortárs zeneszerzőkkel (Igor Stravinsky, Arnold Schönberg és Hanns Eisler) lépett kapcsolatba, hogy a zeneszerzés tárgyáról tanuljon tőlük. A lutheri korból és a harmincéves háború idejéből származó dokumentumok ugyanúgy hozzátartoztak a felkészüléshez, mint Grimmelshausen és a középkori mondásgyűjtemények. „Leverkühn” vagyis „lebenskühn” (életerős): így akarta Mann, hogy ezen bonyolult alakját felfogják. A regényt „az életéről szóló gyónásnak” nevezte, és később így írt: „(Serenus) Zeitbloom önmagam paródiája. Adrián életfelfogásában több van az enyémből, mint azt az ember hinné és hinnie kell.” ### 1945–1955 #### Thomas Mann és a háború utáni Németország Amikor egyes újságok a háború végét követően Thomas Mannt a Német Szövetségi Köztársaság első elnökének javasolták, az író ijedten utasította el az ötletet, azonban öntudatosan – és a rá oly jellemző ironikussággal megjegyezte: „Bizonyos hercegi tehetséggel rendelkezem a reprezentáláshoz, amikor valamennyire friss vagyok”. Hogy ezen felvetés bármikor valósággá is lehetett volna, kérdéses, mert Mann maga és az új Németország közé Miért nem térek vissza Németországba? című nyílt levelével és az abban kifejtett nézetével a németek kollektív bűnösségéről éket vert. Fenyegető levelek és a Dr. Faustus rossz kritikája lett a válasz. Szükség volt egynéhány évre, hogy a németek megbéküljenek Mann-nal. #### Visszatérés Európába Az Egyesült Államokból Roosevelt halála után az író egyre inkább kiábrándult. Döntése, hogy visszatér Európába, akkor vált véglegessé, amikor 1951 júniusában a képviselőházban mint „one of the world’s foremost apologists for Stalin and company” (egyike Sztálin és társai legelszántabb védőinek) említették. Neki is, mint korábban más német emigránsoknak (Hanns Eisler és Bertolt Brecht), be kellett számolnia tevékenységeiről a Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság (HUAC) elnevezésű testület előtt. Egy évre rá, 1952 júniusában Mannék visszaköltöztek Svájcba. Már 1949-ben, Goethe születésének 200. évfordulója alkalmából felkereste Németországot, mégpedig mind Frankfurtot, mind Weimart, amit a nyilvánosság bizalmatlanul figyelt, ő azonban így kommentálta: „Nem ismerek zónákat. A látogatásom magának Németországnak szól, Németországnak mint egésznek, nem pedig egy megszállt területnek”. Svájcból rendszeresen átlátogatott szülőhazájába. 1954-ben újra dolgozni kezdett 1922-ben megkezdett Felix Krull-regényén (Egy szélhámos vallomásai), ami azonban töredék maradt. Friedrich Schiller halálának 150. évfordulójára 1955-ben kiadta Tanulmány Schillerről című esszéjét és ez alkalomból beszédeket is tartott. Lübeck városa díszpolgárává választotta. 1955\. július 20-án trombózis lépett fel nála. Az orvosi kezelés sikertelen maradt, augusztus 12-én a nyolcvanéves Thomas Mann meghalt a zürichi kórházban. ## Önértékelés és recepció ### Naplók Thomas Mann egész életén át vezetett naplót. Az 1933 előtti köteteket elégette, csak az 1918 és 1921 közötti füzeteket kímélte meg, mert azokban találhatók a Doktor Faustushoz kapcsolódó első gondolatai. A naplói tehát az 1918–21 illetve 1933–55 közötti időszakot fogják át. Nyilvánosságra hozni azokat kívánságára csak 1975-ben lehetett – születésének 100. évfordulóján. Ennek megfelelően nagy várakozás előzte meg, a nyilvánosságra hozatal azonban túlnyomórészt csalódást keltett. Attól eltekintve, hogy Mann homoszexualitása mondhatni „fehéren-feketén” láthatóvá vált, a legszemélyesebb vallomások a kritikusokból rögtön a nárcizmus vádját csalták elő. Még ha nem is tisztázott, mi állhat egyáltalán egy naplóban, és egy író hol máshol, ha nem ott mutathatja magát hiúnak, Mann feljegyzései fontos adalékok, amelyek az íróról alkotott képet a magánéleti adatokkal pontosítják. ### Magyarországi vonatkozások Amikor 1935 januárjában ellátogatott Budapestre, Márai Sándor volt az egyik, aki az írót a budai Várban kalauzolta, ezen kívül vezércikkben üdvözölte nagy „kollégáját”. 1937. január 13-án a budapesti Magyar Színházban a Szép Szó felkérésére felolvasóestet tartott, a Lotte Weimarban egy fejezetét olvasta fel. A rendőrség nem engedte meg, hogy a Szép Szó főszerkesztője, József Attila felolvassa az ez alkalomra írt ódáját Thomas Mannhoz. Kerényi Károllyal levelezésben állt, kezdetben az éppen készülő József és testvérei című regény vallástörténeti vonatkozásait tárgyalták meg, de a mű elkészültével a levelezés nem szakadt meg (lásd: Romandichtung und Mythologie – ein Briefwechsel mit Thomas Mann – 1934–1945 közötti levélváltás Mann-nal, Zürich, 1945, majd a további levélváltással együtt Gespräch in Briefen címen, Zürich, 1960). A Doktor Faustus: das Leben des deutschen Tonsetzers Adrian Leverkühn című regényének titokzatos szereplője Madame de Tolna, magyar származású arisztokrata hölgy. ### Hatása – akkor és ma Mann műveinek hatását néhány szóban összefoglalni lehetetlenség. Két fontos dolgot azonban kiemelhetünk: már életében vitatkoztak róla, és ez halála után is így maradt; illetve nem voltak „tanítványai”; senki nem ismerte el azt, hogy Mann hatással lett volna írói pályájára. Az, hogy Mann-nak nem csupán barátai, hanem elszánt ellenségei is voltak, nem pusztán a történelmi események miatt alakult ki. Természetesen a nemzetiszocialisták nemkívánatos személlyé nyilvánították, műveit nem adták ki, és nem olvasták, nemhogy beszéltek volna róluk. Politikai írásai is eleve olyan jellegűek voltak, hogy az egyik oldal támogatta, míg a másik üvöltve protestált. De ezzel nem magyaráztunk meg mindent; a dologban neki is része volt. Korai sikere, ami 1933-ig töretlenül kitartott, lehetővé tette számára, hogy nagyon öntudatosan lépjen fel, s mivel utolérhetetlennek mutatkozott a hosszú, de a tényállást pregnánsan leíró mondatok alkotásában, képes volt szóban semmisíteni meg másokat. Ennek megfelelően viszonya irodalmár társaival feszült volt. Robert Musil „Nagyírónak” csúfolta, Bertolt Brecht a „burzsoázia kormányzathű bérírójának” nevezte, Alfred Döblin pedig úgy jellemezte, ő az az úr, aki a „ruharáncot művészi elvvé” emelte. Franz Kafkával és Hermann Hessével semleges és barátságos maradt viszonya. Születésének 100. évfordulója alkalmából tudományosan is vizsgálták, miért nincs Mann-nak önmagát annak valló tanítványa. Peter Pütz irodalomtudós szerint „Thomas Mann hatása a jelen német irodalmára nem a követésben, hanem a szembemenésben” testesül meg. Mivel Mann mellett senki nem állhat meg, így csak vele szemben érvényesülhet. Marcel Reich-Ranicki így összegez: „Írók tucatjai bizonygatták, senki nem érdektelenebb számukra, mint a Varázshegy szerzője. De haragtól és talán irigységtől is remegő hangon mondták ezt.” („Nachprüfung. Aufsätze über deutsche Schriftsteller von gestern”, Stuttgart 1980, 110. o.). ## Irodalomjegyzék ### Biográfiák - Klaus Harpprecht: Thomas Mann – Eine Biographie, 2 Bände, Rowohlt-Verlag, Reinbek 1996, - Peter de Mendelssohn: Der Zauberer – Das Leben des deutschen Schriftstellers Thomas Mann, Erster Teil 1875 – 1918, S. Fischer Verlag, Frankfurt a.M., 1975, - Peter de Mendelssohn: Der Zauberer – Das Leben des deutschen Schriftstellers Thomas Mann, Jahre der Schwebe 1919 und 1933, nachgelassene Kapitel, Register, S. Fischer Frankfurt a. M., 1992, - Donald A. Prater: Thomas Mann – Deutscher und Weltbürger. Eine Biographie, C. Hanser: München & Wien 1995, ### Irodalomtudományi munkák - Heinz Ludwig Arnold (Hrsg.): Thomas Mann. TEXT + KRITIK. Zeitschrift für Literatur, Sonderband, 2., erweiterte Aufl. 1982. edition text + kritik. - Jeffrey B. Berlin: Approaches to Teaching Mann's Death in Venice and Other Short Fiction, The Modern Language Association of America, New York 1992, (cloth) (pbk.) - Helmut Koopmann (Hrsg.): Thomas-Mann-Handbuch, 2. Aufl. Kröner Verlag, Stuttgart 1995, - Hans-Peter Haack: Erstausgaben Thomas Manns. Ein bibliographischer Atlas. Antiquariat Dr. Haack Leipzig 2011, 223 S., zahlreiche Abbildungen. ### Egyéb - Hermann Kurzke: Thomas Mann – Epoche – Werk – Wirkung, C.H. Beck Verlag, München 1997, - Kurt Sontheimer: Thomas Mann und die Deutschen, Langen Müller, München 2002 (überarbeitete Neuauflage des 1961 bei der Nymphenburger Verlagshandlung erschienenen Titels), - Thomas Klugkist: 49 Fragen und Antworten zu Thomas Mann, S. Fischer: Frankfurt 2003 - Hans-Peter Haack: Erstausgaben Thomas Manns. Ein bibliographischer Atlas. Mitarbeit Sebastian Kiwitt. Antiquariat Dr. Haack, Leipzig 2011. ## Filmográfia Filmek, melyek Thomas Mann regényei illetve novellái nyomán készültek: - 1923 – A Buddenbrook ház – Rendező: Gerhard Lamprecht - 1953 – Királyi fenség – (Ruth Leuwerik és Dieter Borsche) - 1957 – Felix Krull szélhámos vallomásai – Rendezte: Kurt Hoffmann (Horst Buchholz – Felix Krull, Liselotte Pulver – Zaza és Ingrid Andree – Zouzou) - 1959 – A Buddenbrook ház – Rendezte: Alfred Weidenmann (Hansjörg Felmy – Thomas Buddenbrook, Hanns Lothar – Christian Buddenbrook és Liselotte Pulver – Tony Buddenbrook) - 1964 – Tonio Kröger – Rendezte: Rolf Thiele (Jean-Claude Brialy – Tonio Kröger) - 1965 – Wälsung-vér – Rendezte: Rolf Thiele (Gerd Baltus és Rudolf Forster) - 1971 – Halál Velencében – Rendezte: Luchino Visconti (Dirk Bogarde – von Aschenbach) - 1974 – Lotte Weimarban – Rendezte: Egon Günther (Lilli Palmer – Lotte) - 1977 – Zűrzavar és kora bánat – Rendezte: Franz Seitz (Martin Held és Ruth Leuwerik) - 1979 – A Buddenbrook ház – Rendezte: Franz Peter Wirth (tv-sorozat; Carl Raddatz, Martin Benrath és Ruth Leuwerik) - 1982 – Felix Krull szélhámos vallomásai – (tv-sorozat; John Moulder-Brown – Felix Krull) - 1982 – A varázshegy – Rendezte: Hans W. Geißendörfer (Christoph Eichhorn – Hans Castorp, Rod Steiger – Mynheer Peperkorn és Charles Aznavour – Naphta) - 1983 – Doktor Faustus – Rendezte: Franz Seitz (Jon Finch) - 1994 – Mario és a varázsló – Rendezte: Klaus Maria Brandauer (Brandauer – Cipolla, Julian Sands és Rolf Hoppe) - 2001 – A Mann család / Egy évszázad regénye – Rendezte: Heinrich Breloer (Armin Mueller-Stahl – Thomas Mann és Monika Bleibtreu – Katia Mann) ## Megzenésítés - 1973 – Halál Velencében, Benjamin Britten operája - 1988 – Mario és a varázsló, Vajda János operája
1,557,950
Albánia a bronzkorban
25,814,069
null
[ "Albánia történelme", "Bronzkor", "Illírek" ]
Albánia a bronzkorban számottevő és összetett, csak részlegesen rekonstruálható etnikai, társadalmi, technológiai és műveltségbeli változások színtere volt, amelyek láncolatának eredményeként az őskori paleobalkáni népesség helyét a kora vaskorral az illírek ősei, a preillírek vették át. Az albániai bronzkor kronológiailag hozzávetőlegesen átívelte az évezredet. Kezdetét jellemzően az évezred nagy indoeurópai vándorlásának nyugat-balkáni lezárulásához kötik, bár e folyamat részleteiről és etnokulturális következményeiről csak elméletek ismertek. A korai bronzkorról kevés régészeti adat áll rendelkezésre, de nagy vonalakban a korábbi kőrézkori műveltségelemek továbbélése jellemezte, emellett – egyes vélemények szerint a keletről bevándorló proto-indoeurópai népesség hatására – megerősödött a legeltető állattartás szerepe, megjelentek az első bronztárgyak és halomsírok. A régió a középső bronzkorban már egy társadalmi és technológiai szempontból is fejlettebb műveltség otthona volt: közösségeik egy kialakulóban lévő patriarchális rend jeleit mutatták, a bányászati és kohászati ismeretek elsajátításával kialakult fejlett bronzművességük, elsősorban a minószi és mükénéi civilizációk hatására pedig differenciálódott tárgyi kultúrájuk. A kiegyensúlyozott társadalmi-gazdasági fejlődés – az égei civilizációk lehanyatlásával párhuzamosan – a bronzkor utolsó szakaszával megakadt: bár továbbtökéletesedett kézművességük lehetővé tette volna az intenzívebb mezőgazdasági termelést és ezzel a megnövekedett népesség ellátását, az századdal beköszöntő kedvezőtlen klimatikus változások égető termőföldhiányt idéztek elő. Harc folyt a földekért és a legelőkért, kialakult a faluközösségek – egyes elméletek szerint harcosokból álló – vezető rétege, a magaslatokon pedig megjelentek az első erődítések. Ez utóbbiak a vaskori illír protourbán települések közvetlen előképeinek tekinthetőek, ahogy a késő bronzkorban megszaporodó halomsírokat is több helyütt akár az századig is használta a környék – a sírmellékletek elemzése és antropológiai vizsgálata alapján nemegyszer a késő bronzkor óta kontinuus – illír népessége. Ezen okokból a bronzkor kései szakaszára a vaskori illírség közvetlen elődei, a preillír alapnépesség kialakulásának korszakaként tekint a régészettudomány. ## Korszakolás Az ókort megelőző időszakban a bronzkor volt a legdinamikusabb gazdasági, technológiai, társadalmi és kulturális fejlődés időszaka a mai Albánia egész területén, azaz a neolitikum óta folyamatosan lakott déli vidékeken, a maliqi kultúra hatókörén túl a korábban kevésbé benépesült északi régiókban is. A mind intenzívebbé váló mezőgazdasági tevékenység következtében felgyorsult a természet átalakításának irama, a korábban kiterjedt erdőségek megfogyatkoztak, helyüket irtásföldek, majd telepített olajfaligetek és egyéb mezőgazdasági kultúrák vették át. Feltehetően a kőrézkorban keletről bevándorló nomád állattartó népek szintén hatottak az itt élő mediterrán népesség gazdálkodási formáira: a korábban már letelepült életmódot folytató közösségeket nagyobb mobilitásra kényszerítette a legeltető állattartás. Bár eleinte továbbra is a kő és szaru szerszámok jellemezték a bronzkorba lépő népesség tárgyi kultúráját, megjelentek az első bronzeszközök és -fegyverek is, és kultuszaik változásának jeleként az első halomsírok. Az előzőekben felvillantott társadalmi-gazdasági folyamatok, kulturális jelenségek és technológiai vívmányok a bronzkor kezdeti szakaszára jellemző kiinduló állapotokat mutatják be. Az albániai bronzkor csaknem egy egész évezredet, hozzávetőlegesen az millenniumot átívelő története során ezek csupán nyitányai voltak annak az összetett folyamatnak, amely a helladikus civilizáció hanyatlásával, a vaskor elérkeztével már többé-kevésbé ismert preillír kultúra kialakulásával ért véget. A régészeti-történeti munkák e fejlődési folyamat, az albániai bronzkor három szakaszának – korai, középső és késő bronzkor – elhatárolását jobbára azonos jellemzőkben ragadják meg. Az alábbi fejezetekben ezeket bővebben is tárgyaljuk, az itt következő táblázat csupán nagy vonalakban foglalja össze az egyes korszakokra vonatkozó sajátosságokat. Abban, hogy az egyes fenti folyamatok, illetve az általuk jelölt korszakok az abszolút kronológia szempontjából hol helyezkednek el, már valamelyest számottevőbbek a szakirodalomból kibontakozó eltérések. Ezt mutatja be az alábbi táblázat: ## Népesedéstörténet Az albániai őstörténet egyik nagy kérdése, hogy a kőrézkori és bronzkori népesség műveltségi és technológiai viszonyait milyen számottevő változások érték, és ezek miként hozhatóak összefüggésbe a térséget érintő népvándorlási folyamatokkal. E kérdésfeltevéssel a kutatók végső soron arra keresik a választ, hogy milyen népesedéstörténeti eseményláncolat vezetett el a görögök által az évezredben pelaszgoknak nevezett népelemek, illetve az század környékén az írott forrásokban is megjelenő illírek kialakulásáig. Az évezred során a kelet-európai sztyeppékről nomád, proto-indoeurópai népességelemek érkeztek a Balkán-félsziget térségébe. E vándorlási folyamat részletei – a kibocsátó területek pontos elhelyezkedése, a vándorlás üteme és az abban részt vett néptömegek számbelisége stb. – nem ismertek. Marija Gimbutas elmélete szerint az első indoeurópai csoportok már az évezred közepén felbukkantak Dobrudzsa vidékén, majd a kőrézkor végéig még két nagyobb hullámban indultak meg Európa vidékei felé. Eszerint az elsők között, a neolitikum végén jelentek meg a trákok ősei a Balkán térségében, és az i. e. 3. évezred végéig további indoeurópai csoportok követték Délkelet-Európába. További népszerű elmélet, hogy az i. e. 3. évezred végének egyetlen, hatalmas beköltözési hulláma rajzolta át a Balkán térképét. Nyelvészeti megközelítésben a bolgár Vladimir Georgiev ugyan elfogadta a sztyeppei indoeurópai népek egyszeri, tömeges bevándorlásának késő kőrézkorra való keltezését, de valószínűsítette, hogy kisebb csoportjaik már az újkőkor végétől megjelentek a régióban, és magukkal hozták indoeurópai nyelvüket is. Úgy vélte ugyanis, hogy amennyiben a nyugat-balkáni népesség nyelvének indoeuropaizálódása csupán a kőrézkor végén, az évezred végén történt meg, az meglehetősen fejlett nyelvi állapotok behozatalát feltételezi. Másként ugyanis nem magyarázható, hogy az egy évezreddel későbbi balkáni indoeurópai nyelvek, az ógörög, az illír, a trák stb. meglehetősen különböztek egymástól. Ha a nagy indoeurópai vándorlás részletei ismeretlenek is, annyi bizonyos, hogy a kőrézkor végéig a folyamat lezárult a Duna-medencétől a Sztruma, a Vardar, a Drin, a Shkumbin és a Vjosa folyók völgyein át a Píndosz vonulataiig húzódó nyugat-balkáni területeken. Afelől azonban megoszlanak a vélemények, hogy mindez milyen hatással volt a paleobalkáni őslakosok etnikai összetételére. Egyes elméletek szerint a hatás drámai volt: az újonnan érkezők az addig itt élő, ún. mediterrán vagy baszkoid népeket asszimilálták vagy fokozatosan nyugat felé szorították. Ezek szerint a proto-indoeurópaiak nagy szerepet játszottak a helyben élő népesség műveltségi és etnikai viszonyainak átalakulásában: ezek a népek hozták el a réz és a bronz ismeretét a Duna-medencébe, majd az attól délre fekvő területekre, de ugyancsak e keletről érkező „sztyeppei népek” műveltségjavai között tartják számon a mai Albániában a bronzkor elején elterjedt égetetlen szürkekerámiát, egyes fegyvertípusokat és a halomsíros temetkezést. Ettől jelentősen eltérnek azok az elméletek, amelyek szerint a paleobalkáni népesség műveltségét a keletről beáramló idegen elemek csak konszolidálták, de nem számolták fel vagy rajzolták át drámaian. Ez utóbbival összhangban Muzafer Korkuti, az albániai őstörténet vezető régésze az ismert adatok elemzése alapján úgy vélte, hogy a kőkori műveltségi javak kölcsönös asszimilációs folyamatok hosszú során keresztül cserélődtek az egyes népességek között, amit a kőrézkor robbanásszerű társadalmi és gazdasági fejlődése felgyorsított, és ez a folyamat a bronzkor beköszöntéig lezártnak volt tekinthető. Az albán régészettudományban népszerű értelmezés szerint a bronzkori tárgyi kultúra nem egy korábban elpusztult műveltség romjaira települt, hanem a kőrézkor óta folyamatosan, megszakítás nélkül ott élő, a bevándorlók által magukkal hozott műveltségjavakat átvevő őshonos népességhez kötődött. Ebben a kőrézkori és bronzkori népességben az albán régészet szívesen látja a protoillíreket (Frühillyrer) vagy preillíreket (Urillyrer), a vaskori illírek közvetlen elődeit, azaz a bronzkorra az albán etnogenezis szempontjából meghatározó fontosságú korszakként tekint. Az elméletet kétségessé teszi, hogy Albániától eltávolodva, a Nyugat-Balkán egészét tekintve is megállapítható, hogy a kőrézkori és kora bronzkori régészeti adatok szűkössége nem kedvez az évezredtől az évezred közepéig ívelő, bizonyítékokkal alátámasztható etnogenezisek felvázolásának. A késő bronzkor időszakából már jóval több adat áll rendelkezésünkre. Ezek lehetővé tették az századtól kibontakozó mat–glasinaci kultúra körvonalazását, amelynek műveltségelemei az századi illírek kultúrájából is ismertek. Más szóval a késő bronzkori népességre nagyobb bizonyossággal tekinthetünk a vaskori illírek őseiként, jóllehet, magára az illírek etnikai és nyelvi egységére vonatkozó tudásunk is meglehetősen mozaikos. Minden ezt megelőző korszakra vonatkozó etnogenezis, így például az albán régészettudomány protoillír-elmélete szükségképpen leegyszerűsítő. Noha ahhoz nem fér kétség, hogy a vaskori illír alapnépesség kialakulásában fontos szerepet játszottak a kőrézkori és bronzkori népesedéstörténeti folyamatok, de ezek a feltételezettnél jóval összetettebbek és számosabb kérdőjellel terheltek voltak. ## Korai bronzkor (i. e. 2200/2100–1900/1800) A bronzkor korai szakaszából ismert települések száma viszonylag kevés, a régió benépesültségéről leginkább közvetett adataink vannak (temetkezési helyek, eszközleletek). A neolitikum óta lakott, letelepedett növénytermesztő népességnek otthont adó Maliq és a környező települések cölöp- és veremházai mellett jellemzően a korábbi korszakokban benépesített barlangokat lakta a kora bronzkori népesség (Katundas, Tren, Benjë-Novosela, Konispol stb.). Az intenzívebbé váló állattartás következtében a már korábban benépesült termékeny völgyek és medencék mellett az ember kezdte meghódítani a magasabban fekvő területeket is. A régészeti adatok szűkössége miatt nem állapítható meg, hogy a korábbi korszakok településformáiban a bronzkor beköszöntével milyen változások álltak be, bár szórványos adatok új település- és háztípusok megjelenéséről vallanak. A Shkodrához közeli Gajtan lakói egy teraszosan kialakított domboldalban építették fel sárral tapasztott boronaházaikat, ami a dalmát partvidékről kiinduló cetinai kultúra hatását tükrözi. A Korça melletti Sovjannál egy a bronzkor korai szakaszától a vaskor elejéig lakott települést tártak fel, amely egy 160 méteres átmérőjű és 3 méter magas mesterséges dombra épült ún. A típusú telltelep volt. Az agyagművesség alakulására két ellentétes irányú fejlődés hatott. Egyfelől a korabeli makedóniai és thesszáliai kerámialeletekkel, az armenokhóri kultúrával rokonítható, jellemzően vastag falú, szürke vagy szürke vonalfestéses fekete fazekastermékek, az impressokerámiák technológiájukban, formakincsükben és ornamentikájukban egyaránt a neolitikus és kőrézkori hagyományt vitték tovább. Másfelől – egyes elméletek szerint az évezred végéig bevándorló proto-indoeurópaiak hatására – megfigyelhető az égetetlen, leegyszerűsödött tipológiájú és díszítésű szürkeedények megjelenése is. Az ornamentikát jóformán csupán az edények szájának ujjbeggyel való becsipkedése, illetve a hasukra illesztett, szalagszerű barbotindíszítés jelentette, jóllehet, éppen Maliqban a már a kőrézkorban elterjedt barbotintechnika a bronzkor korai szakaszára eltűnt. A bronzkor elejére a temetkezési szokásokban forradalmi változások álltak be. Addig a halottakat magzati pozícióban oldalukra fektetve, többnyire házaik padlójába ásott sekély sírokba hantolták, ekkor azonban – egyes elméletek szerint ugyancsak a kelet-európai bevándorlók révén – megjelent a halomsíros temetkezés a mai Albánia területén: a Mat vidékén nyolcvankét, Pazhokban hét, Piskovában négy, Shkrelben három, Dukatban egy korai halomsírt tártak fel. Halottaikat sok esetben továbbra is magzati pozícióban jobb oldalukra, de új elemként egyre gyakrabban hátukra fektetve, felhúzott lábakkal helyezték nyugalomba, ami a sztyeppei kultúrák sajátossága. A halott fölé földből, kőből vagy föld és kő elegyéből nagyobb halmot emeltek. Frano Prendi a Mat-vidéki halomsírokon végzett anyagvizsgálatai eredményeként megállapította, hogy a halott fölé emelt halmokat törött cserépedényekkel kevert földből és kőből hányták. Az így kialakított halmok magassága 0,5 és 5 méter, átmérőjük 8 és 44 méter között váltakozott. A központi pazhoki sír például 5 méter magas és 32 méter átmérőjű, a legnagyobb ismert albániai halomsír, a kamenicai átmérője pedig 44×75 méter volt. Az idők során jellemzően a legkorábbi sírhalmot bővítették további sírhelyekkel, ezzel növelve magát a halmot, egy idő után pedig egy újabb halomsírt alakítottak ki az eredeti mellett. A központi sírt, vagyis a későbbi halomsír legkorábbi sírhelyét jellemzően kövekből vagy folyami kavicsokból kirakott körkörös sávval vették körbe, bár az nem világos, hogy ezt a temetkezési szokások részeként alakították-e ki vagy a naptisztelethez fűződő rituális szerepük volt. Egyes feltételezések szerint a korai bronzkorban megjelenő halomsírok jellemzően a közösségek vezetőinek nyughelyei voltak, ennek azonban ellentmond a Pazhoknál feltárt központi halomsír, amelyben egy férfi és egy nő csontvázát tártak fel a régészek, Shtojban pedig egy négytagú család földi maradványait rejti a központi sír. Emellett, ha eleinte szórványosan is, de megjelent a hamvasztásos, urnás temetkezés is a régióban. A sírmellékletek között megjelentek a bronzkardok, -tőrök és -dárdák, arany és bronz ékszerek, cserépedények és munkaeszközök. Az egyik pazhoki halomsírban a mai Ljubljana vidékéről általánosan ismert ivóedényt találtak, ami az észak–déli adriai-parti kereskedelem fejlettségét igazolja, a shtoji sírok leletei között pedig a cetinai kultúra ismertetőjegyeit hordozó vonaldíszes vázatöredékek találhatóak. A kevésbé jellemző sírmellékletek között említendő egy maliqi sírban talált ökörkoponya, a központi shtoji halomsírban pedig négy hegedű formájú terrakottafigurát találtak, amelyek a feltételezések szerint az ott nyugvó család tagjait jelképezték. ## Középső bronzkor (i. e. 1850/1800–1700/1500) A bronzkor középső szakaszát differenciáltabb életmód, egyszersmind kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés jellemezte, az állattenyésztés és a növénytermesztés, valamint a bányaművelési, kohászati és fémfeldolgozási technológiák fejlődésének köszönhetően a fémművesség is egyre magasabb szintre lépett. Az egyes régiók közötti kapcsolatok a mobilisabb életmódot megkívánó állattartás révén a belső területeken is felélénkültek, de az Adriai-partvidéken hatványozottan fellendült az egyes régiók közötti, vízi úton zajló kereskedelem. Ez utóbbinak köszönhetően nem csupán az Adria-medence nyugati oldalán élő csoportok műveltségjavai cserélődtek, de egyre erősödő hatást fejtettek ki a mai Albániától délre virágzó égei (minószi és mükénéi), és kisebb részben az itáliai kultúrák is. A kultúrák kölcsönhatását a korabeli albániai lelőhelyek (Maliq, Nezir stb.) tárgyi kultúrája közötti, egyre sokasodó tipológiai egyezések jelzik a fegyverek, eszközök, ékszerek stb. vonatkozásában, ami az eljövendő mat–glasinaci-kultúra kialakulását vetítette előre. A legjelentősebb középső bronzkori települések a mai Albánia területéről a már a korábbi korszakokban is lakott Maliq és Gajtan, valamint a neziri, katundasi, treni, benjë-novoselai és konispoli barlangok voltak, újabb települések születésére – a kora bronzkori pazhoki, dukati és piskovai mellett – az ebben a korszakban keletkezett halomsírok utalnak (Mat-vidék, Barç, Vajza, Bajkaj, Vodhina). Maliq középső bronzkori rétegeinek feltárása alapján továbbra is favázas házakban éltek, de a mintegy fél méteres magasságban fennmaradt fennálló falaik alapján tudjuk, hogy épületszerkezeti újításként a házak hátsó végét félkörívesen, apszisszerűen alakították ki. Vashtëmia lakói a bronzkorban továbbra is – a neolitikumból már ismert – szabad tűzhellyel felszerelt cölöpházaikban laktak. Ha építészeti szempontból nem is történtek forradalmi változások a korábbi korszakokhoz képest, ebben az időszakban jelentek meg a kor emberének települései körül az első, a lakhely védelmét szolgáló egyszerű palánkok. A középső bronzkorra nagymértékben megfogyatkoztak a korábban kőből, szaruból, rézből készült eszközök és fegyverek, a tárgyi kultúrában egyre dominánsabb lett a bronz. A még inkább kőrézkori jellegű albániai korai bronzkorból való átmenet a középső bronzkorba annyira egyenletesen ment végbe, hogy nehéz a két korszak közötti cezúrát e szempontból meghúzni. A különbség a két korszak fémművessége között elsősorban technológiai jellegű, az ásatásokról előkerült öntőformák alapján ugyanis a középső bronzkorra általánossá vált a bányászati ismeretek elterjedése és a bronz helybeni előállítása. A pazhoki halomsírból előkerült, a thesszáliai és mükénéi stílust utánzó bronzfegyvereket például szintén helyi mesterek készítették. A fazekasság technológiai és tipológiai vonatkozásban egyaránt fejlődött: jobb minőségű kerámiák kerültek ki a középső bronzkori mesterek keze alól. Edényeik kevésbé matt falát finomabbra simították és a korábbi edényformák továbbélése mellett újabbak is megjelentek, égei hatásra egyebek mellett a hosszú nyéllel ellátott, kerekített hasú vagy félgömb alakú tálak, minószi vázaformák, mükénéi hatásra a külixtípusú ivócsészék, peremükhöz illesztett, magasra ívelő füllel. Edényeik színvilágát régi hagyományként a gyakran szürke vonalfestéses feketekerámia jellemezte. A helyben készített fazekastermékek mellett a maliqi ásatások során nagyszámú importált kerámiaanyag is előkerült, a pazhoki halomsírokból keftiui ivókupákat tártak fel, és a cetushi leletek is az égei világgal való élénk regionális kereskedelmi kapcsolatokról vallanak. Az északi kapcsolatokat igazolják a Barç temetőjében talált, a korabeli belotići és Bela Crkva-i temetkezési helyekre jellemző edénytípusok. A közösség életét a prosperáló gazdaság és a fejlettebb anyagi kultúra mellett egy patriarchálisabb társadalmi rend jellemezte, amit a temetkezési szokásokban beállt változások is jeleztek. Egyfelől tipológiai szempontból a korai bronzkori halomsíros temetkezés élt tovább: halottaikat sekély sírverembe hantolták, majd kő- és földhalommal fedték le, és az így kialakított halomsírt kör alakban kirakott kövekkel vették körbe. Az elterjedt típustól némileg eltér a barçi halomsíré, amelyben a halottat – mintegy kezdetleges sírkamraként – egy kőlapra fektették és kővel fedték le. Ugyanakkor a sírmellékletek gazdagodása is megfigyelhető: a halottak mellé egyre díszesebb bronzfegyvereket helyeztek el, nemegyszer – például Pazhokban, Blazban, Vajzában és Vodhinában – mívesebb kivitelű thesszáliai, lefkaszi, kükládi, krétai vagy mükénéi kardokat, tőröket, dárdahegyeket, ami szintén az égei kultúrákkal való kulturális kapcsolatok megerősödését jelzi. Az adriai térségben élő népekkel való kapcsolatokról és azok hatásáról tanúskodnak ugyanakkor a vajzai halomsírok Itáliából származó trianguláris bronztőrei, de Barç és a Mat-vidék sírjaiban baltikumi borostyán ékszereket is találtak. ## Késő bronzkor (i. e. 1600/1500–1200/1100) A korszak halomsírjainak mellékletei alapján megállapítható, hogy a késő bronzkorra társadalmilag elkülönült csoportok irányították a helyi közösségeket. Hogy ez a vezető réteg a katonák, a papok vagy a kézművesek soraiból került ki, bizonytalan. Támpontot csupán az nyújt, hogy a középső vaskorra a mai Albánia területén általánosan a harcosok álltak a társadalmi hierarchia csúcsán, és e folyamat kezdetét jelezheti a késő bronzkori sírokból előkerült fegyverek nagy aránya. A nyugalmasabb középső bronzkort követően a késő bronzkorban, az században egy fejlettebb bronzeszközökkel intenzívebb mezőgazdasági tevékenységre képes, megnövekedett népességnek kedvezőtlen klimatikus viszonyokkal kellett szembenéznie (szárazság, terméshozam visszaesése), ami kiélezte a termőföldekért és legelőkért folytatott harcot. Ugyancsak ebben az időszakban, az században egy újabb bevándorlási hullám érte az égei világot, egyúttal helyi szinten is fokozhatta a konfliktusokat: Kis-Ázsia felől lehanyatlott civilizációkat maguk mögött hagyó indoeurópai telepesek érkeztek a régióba. A késő bronzkor hadakozásoktól terhes mivoltát látszik igazolni az is, hogy ekkor jelentek meg a mai Albánia területén az első erődítések is. A kezdetleges, kötőanyag nélkül felhúzott falak által közrezárt terület 0,4 és 20 hektár között váltakozott, és rendszerint dombtetőre épültek, ahonnan a közösség legelőit és a természetes utakat egyaránt ellenőrzés alatt tarthatták. A nagyobbakat – például Karos, Lleshan, Tren, Trajan – általában több, körkörös falrendszerrel alakították ki, és a kaput egy külön barbakánszerű építmény vagy őrtorony védte. A vaskori proto- és preurbán illír települések bronzkori előképeiül szolgáló erődítések jellemző sajátossága volt, hogy a faluközösség lakóházait a falakon kívül építették fel, és az erőd elsősorban az állatállomány vadállatok és tolvajok elleni, másodlagosan ellenséges betörések esetén a környék lakosságának védelmét szolgálta (ennek szép példája Badhra). Ugyanakkor a korszak végén megjelentek az első lakott erődítések is (Margëlliç, Piskova). A bronzművesség ismerete eddigre általánosan elterjedt a régióban, nagy számban állították elő helyben az egyre fejlettebb munkaeszközöket és fegyvereket. Utóbbiakat főleg a mükénéi típusú fegyverek mintáján készült másolatok képviselik, de a munkaeszközök között is megjelentek az égei típusú fejszék másolatai, emellett nem volt elhanyagolható a Duna-vidék fegyvereinek utánzása sem (Nenzingen-kard, nyéllyukas balta stb.). Ugyanakkor megjelentek az első sajátosan helyi stílusú fegyverek és munkaeszközök is, például a mai Shkodra környékének fejszetípusa. A késő bronzkori, kora vaskori torovicai raktár legjelentősebb lelete a cserekapcsolatokban fizetőeszközként használt 124 bronz fejszefej, amelyből 91 kelta, 31 pedig illír-dalmata típusú volt. (A fejsze vagy balta fizetőeszközként való használatához Angliától a Közel-Keletig ismertek adatok.) A kor agyagművességét a korábbi korszakban széles területen elterjedt formák továbbélése jellemezte, bár az égetés technológiája és a díszítés vonatkozásában megmutatkoztak az első jelentős területi különbségek. A déli területeken a vörös agyagból készült edények voltak túlsúlyban, amelyek nyitott kemencében, oxidációs égetéssel nyerték el végső formájukat. Északon az eleve sötétebb színű agyag redukciós égetésével előállított fekete kerámiák voltak általánosak. Az edények nyakát mindkét területen hasonlóan, főként szalag- és háromszögmotívumokkal díszítették. Ez alól csupán Maliq vidéke alkotott kivételt, ahol ekkor született meg a vaskori illírek déli szállásterületein később elterjedt ún. devolli kerámia prototípusa: a vékony falú kerámia csiszolt felületét kiégetés előtt és után is matt fényű barna vagy barnásvörös festékkel, geometrikus és lineáris motívumokkal díszítették. A devolli kerámia keleti és déli irányú terjedését (Makedónia, Epirusz) tudósok azzal magyarázzák, hogy az ezekre a vidékekre bevándorló preillír népesség vitte magával. A késő bronzkori kulturális kapcsolatok szempontjából jelentősek a három régészeti műveltség érintkezési pontján fekvő Pesjaka határában feltárt agyagedényleletek: bár edényeik formavilága a legerősebben a mai dél-albániai műveltséghez kötődött, a technológia és a formakincs magán viselte az égei civilizáció, valamint az Adria-vidéki cetinai kultúra hatását is. A késő bronzkorból tucatnyi halomsírt ismerünk Albánia területéről. A már korábban használatba vett Mat-vidéki, pazhoki, barçi, vajzai, dukati, piskovai, bajkaji, vodhinai sírokba továbbra is temetkeztek, emellett új halomsírok emelkedtek Kruma, Çinamak, Këneta, Patos, Rehova, Rapca és Kakavija környékén. Ugyancsak erre az időszakra, az századra keltezik a mindmáig legnagyobb ismert albániai tumulust, a kamenicai halomsírt. Az elliptikusan megnyúlt halomsír kelet–nyugati tengelye 75, míg észak–déli tengelye 44 méteres, magassága pedig elérte a 3 métert, 395 sírjában 420 embert hantoltak el, a sírmellékletek tételszáma pedig meghaladja a 3500-at. Ezek nagy része a vaskor évszázadaiban is használatban volt. E temetkezési helyek fontos szerepet játszanak abban az etnogenetikai elméletben, amely a késő bronzkor népét a vaskori illírek elődeinek, preillíreknek tekinti. A halomsírok legtöbbje ugyanis az illíreknek a történeti forrásokban való felbukkanásáig, az évezred közepéig, sőt, akár az században bekövetkezett római hódításig vagy a Mat vidékén az ókeresztény időkig is használatban volt, és leleteik alapján a bronzkor vége óta kontinuus lakossághoz köthető. A szellemi kultúra fontos emlékei a Tren közelében, a Spile-sziklán felfedezett, Albánia területéről ismert legkorábbi sziklarajzok, amelyeket a késő bronzkorra, az i. e. 1100 körüli időszakra kelteznek. Muzafer Korkuti rekonstrukciója alapján a vörös okkerral festett vadászjelenetek lóháton ülő, dárdával felszerelt és kutyákkal kísért férfiakat ábrázolnak, amint egy szarvast űznek.
266,301
Durhami székesegyház
25,658,263
null
[ "Anglikán templomok", "Az Egyesült Királyság gótikus vallási építményei", "Az Egyesült Királyság világörökségi helyszínei", "Kulturális világörökségi helyszínek" ]
A Krisztus, Szűz Mária és durhami Szent Cuthbert-székesegyház vagy ismertebb nevén durhami székesegyház egyike a legjelentősebb angliai zarándokhelyeknek, hiszen itt vannak eltemetve Szent Cuthbert és Beda Venerabilis földi maradványai. A székesegyház a román stílus és a gótika közötti átmenet egyik legszebb példája, a normann építészet egyik kiemelkedő alkotása. A székesegyház a szomszédságában lévő várral együtt Durham (ejtsd: darem) városának jelképe, 1986 óta pedig az UNESCO világörökségének része. ## Fekvése A székesegyház a northumbriai Durham városának központjában emelkedő dombon áll, a Wear folyó kanyarulatában kialakult félsziget déli oldalán. Északon a Palace Green nevű tér határolja, mely elválasztja az impozáns durhami vártól. ## Története A táj látképét uraló hatalmas durhami katedrális, a Krisztus, Szűz Mária és Szent Cuthbert-székesegyház története a vikingek lindisfarne-i támadásával kezdődött. A menekülő angolszász szerzetesek égi jel alapján itt találták meg 955-ben azt a helyet, ahol biztonságba helyezhették Szent Cuthbert földi maradványait. A legendák szerint a szerzetesek két fejőlányt követtek, akik egy sötétbarna tehenet kerestek (óangol nyelven dun harrow, innen származik a város elnevezése) és így érkeztek a Wear folyó kanyarulatában álló félszigetre. Ekkor Szent Cuthbert ereklyetartója mozdíthatatlanná vált, ami a szerzetesek értelmezésében azt jelentette, hogy itt kell eltemetniük a szent földi maradványait. Valószínűbb azonban, hogy kiválóan védhető fekvése miatt esett a szerzetesek választása a félszigetre. Ugyanakkor közrejátszott, hogy a terület Northumberland earljének tulajdona volt, aki nagy pártfogójuk is volt, mivel az akkori püspök, Aldhun, az earl rokona volt. Az első szentély egyszerű faépítmény volt, melynek helyén 1017-re felépült az első tulajdonképpeni templom. Az ereklyét őrző első templomból, az úgynevezett Fehér-templomból (White Church) napjainkra semmi sem maradt fenn. A Brit-szigetek meghódítása után a normannok püspöki székhellyé nyilvánították. A durhami püspök a 19. századig nagyhatalmú és befolyásos egyházi személy volt. Ez a poszt az angol egyház hierarchiájában a negyedik helyet foglalja el. Első püspöke, Walcher, elűzte az itt megtelepedett angolszász szerzeteseket és helyükre bencéseket telepített, akiket megbízott a kolostor megépítésével. William of St. Carileph püspök idejében, 1093-ban kezdték el a mai székesegyház építését, amely a normann stílusú apátsági templomok gyönyörű példája. A püspök célja egy, a Franciaországban egyre nagyobb számban épülő román stílusú templomoknál nagyobb és lenyűgözőbb istenháza építése volt. A normann katedrális alapkövét 1093. augusztus 11-én szentelték fel. 1104-ben, Ranulph Flambard püspök idején elkészült a templom első része: a kereszthajóig húzódó kórus. A főhajó többi részét 1133-ra fejezték be. Hugh le Puiset püspök idején, 1189-re készült el a Galilea-kápolna. Mivel az épület főbb részei rövid idő alatt készültek el, stílusa egységes maradt. Ötvöződnek benne a román és a gótikus stílus jegyei: a vaskos pillérek és falak román stílusra utalnak, de a merész és tágas, világos érzetet adó bordás keresztboltozat, amelyet Európában itt építettek meg először, már a gótika előfutára. A nyugati tornyok a 13. század elején épültek fel, ugyanekkor készült el a főhajó végében az erre merőleges Kilencoltár-kápolna. A legutolsó jelentősebb módosítás a középső torony megépítése volt 1487-ben. A katedrális életében fordulópontot jelentett a reformáció és VIII. Henrik uralkodása, amikor elpusztították Szent Cuthbert szentélyét (1538) és felszámolták a kolostort (1540). Az utolsó durhami apát, Hugh Whitehead lett 1541-ben az első durhami dékán, amikor újraszentelték a székesegyházat. Ebből az időszakból származik az egyik bencés szerzetes által írt Durhami rítusok (The Rites of Durham), melyben részletesen leírja Szent Cuthbert pompás szentélyét, valamint a szent tiszteletére rendezett színes ceremóniákat. Ez a mű az egykori szentély legrészletesebb leírása. Az angol polgári forradalom idején a székesegyházat elhagyták, majd bezárták. 1650-ben a dunbari csata után Oliver Cromwell több mint 3000 skót hadifoglyot börtönzött be az épületbe. A királyság restaurációját követően John Cosin lett az új durhami püspök, akinek nevéhez a székesegyház felújítása fűződik. Szintén az ő nevéhez kötődik a templomban ma is látható faragott berendezések nagy részének beszerzése. A 18. századi restaurálási munkálatok során a falakról 50–75 mm vastag réteget eltávolítottak, amely során az eredeti normann díszítések nagy része elveszett. Ekkor bontották el a Káptalanházat valamint a Galilea-kápolna egy részét egy grandiózus nyugati főbejárat kialakítása céljából. A 19. században a Durhami Egyetem megalapításával (1832) Van Mildert püspök az intézménynek ajándékozta rezidenciáját, a durhami várat. A század végén épült kicserélték a festett üvegablakok nagy részét, újjáépítették eredeti formájában a Káptalanházat. 1986-ban a székesegyház a közeli várral együtt felkerült az UNESCO világörökség listájára, mint a legnagyobb és legtökéletesebb normann-stílusú építmény Angliában. ## Műszaki adatok A székesegyház teljes belső hossza 143,13 m. Átlagos falvastagság 2,43 m. ## Leírás A székesegyház hosszan elnyújtott főhajója és viszonylag alacsony mennyezete a gótika sajátos angliai megnyilvánulása. Az európai építészet történetében nagy jelentőséggel bírnak a főhajót fedő bordás keresztboltozatok, melyek a maguk műfajában az első voltak. A katedrális eredetileg latin kereszt alakban épült. Fő eleme a kelet-nyugat irányú főhajó, melyet az észak-déli irányú kereszthajó keresztez. A főhajóhoz két oldalhajó csatlakozik. A nyugati főhomlokzatát két vaskos torony díszíti. A hajók kereszteződésénél épült fel a 66,4 m magas központi torony. A székesegyházhoz utólag építették a keleti végére merőleges Kilencoltár-kápolnát, valamint a nyugati főhomlokzathoz utólag toldották a Galilea-kápolnát. ### Főhajó A templom főhajója napjainkig megőrizte eredeti stílusát. Belsejében a gazdagon tagozott pillérek tömeges, díszített törzsű oszlopokkal váltakoznak. Ez utóbbiakon a kockafejzetre emlékeztető nyolcszögű oszlopfők találhatók. A templom mennyezetét bordás keresztboltozatok alkotják. Az egyes hajókat elválasztó falakat hordó villámvonalas díszítésű bolthevedereket alátámasztó pillérek négyes oszlopcsomóból állnak. A főhajó jellegzetesen háromemeletes normann építmény: az árkádsor felett a triforium, majd legfelül a karzatvilágító ablaksor. Az oszlopok egy részét rombuszmintázat díszíti, ami ugyan gyakori motívum a történelem előtti időkben, de keresztény templomban itt jelenik meg először. A másik domináns díszítés néhány oszlopon a cikkcakkminta, ez mór behatásról tanúskodik. A durhami székesegyház volt az első olyan normann építmény Angliában, ahol az építőknek sikerült nagy nyitású bordás keresztboltozatot építeni (10 m). A normann építészeti stílusra jellemző félkörívek helyett csúcsos, inkább a gótikára jellemző íveket építettek, melyek sokkal teherbíróbbak. A főhajó egyik legjelentősebb látnivalója a keresztelőmedence, rögtön a főbejárattal szemben, a székesegyház nyugati oldalán. A márványból faragott medence 1663-ból származik, a 12 m magas faragott fedője pedig a 17. századból. A főhajó további látnivalói a déli bejárat mellett található 17. századi orgona, valamint a keleti bejárat melletti Bányász Emléktábla, melyet 1947-ben avattak fel, a durhami bányaipar áldozatainak emlékére. A katedrálisban csak néhány síremlék található, mivel hosszú ideig tilos volt benne temetkezni. A déli árkádsorban található Lord John Neville 1388-as síremléke, aki a székesegyház egyik lelkes támogatója volt. Mellette található apjának, Lord Ralph Neville-nek síremléke (1346). A főhajó ablakait 19. századi festett üvegek díszítik, amelyek a 14. századi eredeti üvegek hű másolatai. Az oldalhajók nyugati végét 20. századi festett üvegablakok díszítik, amelyek Szent Cuthbert életéből vett jeleneteket ábrázolnak. Az északi bejárat melletti Mindennapi kenyerünk ablakot 1984-ben avatták fel, mely az Utolsó vacsora kenyértörését ábrázolja. ### Kereszthajó A déli kereszthajóban van kiállítva a Castell apát által a 15. század végén, 16. század elején összeszerelt középkori óra, mely a templom fő látnivalóinak egyike. A 17. században újjáépítették, majd 1845-ben szétszerelték, mivel úgy találták, túlságosan frivol a székesegyház számára. Csak 1938-ban került vissza ismét a déli kereszthajóba. A déli kereszthajót 1924-ben rendezték be kápolnának a Durhami Könnyű Gyalogság tiszteletére. A kápolna oldalait a gyalogság zászlói díszítik. Ugyancsak itt látható a durhami bányászok zászlója (ami a vidék bányász-hagyományaira emlékeztet), valamint Shute Barrington püspök síremléke, aki 1826-ban hunyt el. A kereszthajó északi részében található a 20. században felújított Gregorián-kápolna, mely korábban Bencés-kápolna néven volt ismert. A vasrácsokkal elválasztott kápolna imára fenntartott hely. Egy, a kápolnában elhelyezett zászló tanúskodik a durhami és a lesothói egyházmegyék közötti baráti kapcsolatról. A kápolnában található Matthew Woodfield püspök 1826-os síremléke. A főhajó és kereszthajó kereszteződésében, azaz a négyezetben épült fel a 15. században a középső torony, mely 66,4 m magas. Tetejéről csodálatos kilátás nyílik Durham városára, a Wear folyóra, valamint a környező dombvidékre. A toronyba egy 325 lépcsőből álló szűk csigalépcső visz fel. A torony felső részében van a harangszék, tíz haranggal. A torony alatti laterna szolgálja a kórus és az oltár megvilágítását. A laterna alatt található a kórust a főhajótól elválasztó háromíves rekeszfal, (George Gilbert Scott brit építész alkotása), valamint a festett, márvány szószék és a bronzból öntött pulpitus. Mindkettőt a 19. században készítették a székesegyház számára. A bronz pulpitus, mely ugyancsak Scott műve, egy középkori pulpitus másolata és egy pelikánt ábrázol, mely saját vérével eteti fiókáit: a kegyesség jelképe. ### Kórus A szokványos középkori templomépítés alól a katedrális sem volt kivétel: keletről nyugat felé építkeztek, hogy mielőbb megépüljön a főoltárnak otthont adó szentély. Ez a durhami katedrálisra különösen igaz volt, hiszen mihamarabb el kellett helyezni Szent Cuthbert ereklyéit. A kórus 1104-re készült el, azonban a 13. században beomlott így, az eredeti, normann stílusú tetőből semmi sem maradt fenn. A kórust két oldalon a Cosin püspök által 1665-ben beszereltetett faragott kórusülések (stallum) szegélyezik. A felettük húzódó, gótikus stílusban faragott baldachin összhangban van a szintén gótikus, hatalmas oltárfallal. A kanonok stallumainak finoman faragott támaszkodópolcai vannak (misericordok). A pulpitust Leonard Childs hímzései díszítik és a négy evangélista szimbólumait ábrázolják. A jelenleg is használatos orgonát 1876-ban készítette Willis atya, amely helyettesítette az 1686-ban Smith atya által készített hangszert. 1905-ben teljesen újjáépítette a durhami Harrison and Harrison orgonakészítő műhely. A négy manuálos hangszer egyike Anglia legjobb hangzású orgonáinak. A kórusülések mögött, a déli oldalon áll a püspöki trón (cathedra), melyet 1381-ben készítettek Hatfield püspök kérésére. ### Szentély A szentély a kórus keleti végében található és a főoltárnak ad helyet. A szentélyt a grandiózus oltárfal dominálja, melyet 1380-ban faragtak a franciaországi Caen-ben, majd Lord John Neville jóvoltából a katedrálisba került. Eredetileg élénk színek díszítették és a 107 fülkéjében angyalok szobrai álltak. Ezek a reformáció rombolásai során elvesztek. A legendák úgy tartják, hogy az alabástrom-szobrocskákat a durhami szerzetesek ismeretlen helyen ásták el. A gótikus oltárfal oldalszárnyaiba építve találhatók a faragott kórusülések. Maga az oltár modernnek mondható, hiszen egy 17. századi faragott márványasztal. A szentély mozaikos padlója szintén figyelemreméltó, ez szintén George Gilbert Scott munkája. ### Szent Cuthbert szentélye Szent Cuthbert szentélye a főoltár mögött található. Egy jellegtelen kőlap jelzi a szent végső nyugvóhelyét. A kőlapra a szent latin neve, azaz CVTHBERTUS van felvésve. Mellette található egy 15. századi fejnélküli Cuthbert-szobor, kezében Oswaldnak, Northumbria királyának fejével. A szentély felett egy 20. századi baldachin áll (Ninian Comper alkotása), mely Krisztus dicsőségét ábrázolja. A szentély két oldalát Oswald király és Szent Cutbert zászlóinak reprodukciói díszítik. Cuthbert 634 körül született Northumbriában. Miután évekig pásztorkodással foglalkozott az Anglia és Skócia közötti határvidéken, csatlakozott a lindisfarne-i szerzetesekhez, ahol hamarosan apáttá vált, majd 685-ben püspök lett. Még életében számos csoda övezte személyiségét: a betegeket megkente szent olajjal, közülük sokan meggyógyultak; még nagyobb volt hatalma a bűnösökön, akik önként jöttek, hogy megvallják bűneiket olyan időben, amikor a gyónás a kolostorokon kívül még nem terjedt el általánosan. Cuthbert 687-ben halt meg és egy kőszarkofágban a lindisfarne-i templom oltára mellett temették el. Csakhamar szentként kezdték tisztelni: zarándokok áramlottak mindenfelől sírjához, amelynél a hagyomány szerint sok csoda történt. 698-ban felnyitották sírját, és a jelenlevők nagy ámulatára a teste még ép volt. A vikingek ismételt támadásai és viszontagságos vándorlás után a lindisfarne-i szerzetesek 883-ban új otthont találtak Chester-le-Streetben. 995-ben ereklyéit rövid ideig Riponban őrizték, majd Durhambe került. Cuthbert ereklyéi 1104-ben kerültek mai helyükre és rövid időn belül Durham lett Anglia egyik legjelentősebb zarándokhelye, melyet csak Becket Szent Tamás sírja Canterburyben múlt felül. 1537-ben VIII. Henrik emberei lerombolták a gazdagon díszített szentélyt. Megbontották a szent koporsóját is, melyben megtalálták a szent ép testét, eredeti temetkezési ruháiban. Meglepetésükben a koporsót ismét elföldelték. ### Kilencoltár-kápolna A kápolna a székesegyház keleti végében található és az apszis megnagyobbítása révén jött létre, amire szükség volt a Szent Cuthbert sírjához érkező egyre nagyobb számban érkező zarándok miatt. 1242 és 1280 között épült fel korai angol gótikus stílusban, a Yorkshire-beli Fountains Abbey mintájára. A keleti homlokzatot díszítő óriási rózsaablakot a 18. században építették. Nevét a kápolnában egykoron elhelyezett kilenc oltárról kapta. A ma itt álló oltárok: a középső Szent Aidan tiszteletére épült; ettől balra található Szent Hilda oltára, jobbra pedig Skóciai Szent Margit oltára. A kápolna padlójában elhelyezett kőlapok az egykori herceg-püspököknek állítanak emléket. ### Galilea-kápolna A Galilea-kápolna a katedrális nyugati homlokzatához csatlakozik. Építését 1170-ben rendelte el Hugh le Puiset herceg-püspök, a célból, hogy az isten házát látogató nőknek is legyen imádkozási lehetőségük, hiszen abban a korban a nőknek tilos volt a bencés templomok látogatása. A kápolna tulajdonképpen egy narthex (előcsarnok), hiszen ez volt a hívők gyülekezőhelye mise előtt és után is egyben. Hasonló kápolnája van például a franciaországi Vézelay román stílusú katedrálisának is. Az épület teljes egészében normann stílusban épült, de sokkal könnyedebbnek tűnik ami már a gótika felé való átmenet első jele. Építészeti stílusában hasonlóságot véltek felfedezni a spanyolországi Córdoba városában található nagy mecsettel, a Mezquitával. A kápolna érdekessége a hatalmas bronzkapu, mely a katedrálissal köti össze és amelyet a 15. század óta Thomas Langley érsek síremléke torlaszol el. A keresztrefeszítést ábrázoló festményt a 16. században készítette valószínűleg Van Orley, flamand festő. A kápolna északi oldalát freskók díszítik, melyek a 12. századból származnak és Szent Cuthbert valamint Oswald király életének mozzanatait ábrázolják. Az árkádok feletti freskók a 13-14. századból származnak és Krisztus keresztrefeszítését valamint az apostolok mártírhalálát ábrázolják. A kápolna ablakaiban még láthatók eredeti, a 14-15. századból származó festett üvegdarabok. ### Beda Venerabilis síremléke A Galilea-kápolnában található a székesegyház másik fontos látnivalója és egyben zarándokhelye, Beda Venerabilis sírhelye. Beda a kora középkor legjelentősebb angol tudósa volt. Fennmaradt írásaiból ismert a angolszászok vallási élete valamint Szent Cuthbert élete és munkássága. Beda 673 körül született, majd hétévesen a wearmouth-i kolostorba került majd később átkerült Jarrowba, ahol életének fennmaradó idejét töltötte írással. 735-ben halt meg. Ereklyéit 1022-ben lopták el és szállították Durhambe, ahol Cuthbert mellé helyezték. A Galilea-kápolna megépítésével új szentélyt építettek neki, amelyet VIII. Henrik idején leromboltak, akárcsak a Cuthbertét. A sírhelyet ma egy kőlap jelöli, melyen a szent latin neve áll BÆDAE. A kőlap mögötti egyszerű faoltáron egy Bedától származó megjegyzés áll, mely Krisztust, a hajnalcsillagot dicsőíti. Az oltárt 1971-ben faragta Frank Roper és George Pace. A kőlap felett stílusosan egy csillag alakú lámpa áll, mely kihangsúlyozza Bede írásának jelentőségét. Ezt 2005-ben szerelték fel. ## Melléképületek A szerzetesi élet központja a kolostor volt, mely a székesegyház déli oldalához csatlakozik. A kolostor építése nagyjából egy időben kezdődött a székesegyházzal, de épületeinek nagy része a 15. században készült el. A durhami kolostor egyike azon szerencsés kevés kolostornak, melyek túlélték a szerzetesrendek feloszlatását, amit VIII. Henrik angol király rendelt el 1538-ban. A kolostor központja az udvar, melyet az egykoron beüvegezett kerengő vesz körül. Az udvar közepén ma is látható a kőmedence, melyben a szerzetesek tisztálkodtak. Egy másik jelentős építmény a káptalanház volt, ahol a szerzetesek gyűléseiket és közös tevékenységeiket folytatták. A káptalanház a kerengőből nyílik. Padlója alatt vannak eltemetve Durham első herceg-püspökei. Az Anglia legszebb normann-stílusú káptalanházának tartott épületet 1796-ban lebontották, de 1895-ben az eredeti tervek szerint újjáépítették. A hozzá csatlakozó sekrestye eredetileg börtönnek épült. Az emeleti helységben voltak a szerzetesek cellái és hálószobái. A kolostorhoz csatlakozik a Dékáni Hivatal (Deanery) épülete, mely egyike a legszebb és legidősebb normann épületeknek Angliában (a 11. században épült). Az épület alatt nagy kiterjedésű kripta található. A kolostoregyüttes másik jellegzetes épülete a refektórium, mely mai formáját a 17. században nyerte el. Hozzá csatlakozik az 59 m hosszú egykori hálóterem, melynek érdekessége a faragatlan fa-mennyezete. A refektóriumban és a hálóteremben ma a könyvtár működik, mely értékes, 13. századból származó kéziratokat is tartalmaz. Úgy tartják, hogy több könyve volt, mint a franciaországi clunyi bencés apátságnak. A könyvtárban őrzik a 10. századból származó Durhami Evangéliumot, melyet a Lindisfarne-i Evangélium elődjének tartanak. Ez utóbbinak egy másolata is látható a könyvtárban. A kolostor egykori konyhája egy nyolcszögletű, 14. században épült helységben volt. Hozzátartozott egy boltíves kialakítású borpince is. Napjainkban mindkettőben Szent Cuthbert életét bemutató múzeum működik. Láthatók a szent koporsójának feltételezett maradványai, halotti ruházatának maradványai, hordozható oltárja valamint kereszt-nyakéke. A kolostorból egy fedett, boltíves átjáró vezet a kollégiumba, mely napjainkban a katedrálist kiszolgáló papság és személyzet otthona. A kollégium 17-18. században épült különálló épületek összeépítésével alakult ki. ## Vallási élet A durhami székesegyházban élénk vallási élet zajlik. Évente kb. 1317 istentiszteletet tartanak a templomban. A templomot évente nagyszámú zarándok keresi fel az itt eltemetett Szent Cuthbert és Beda Venerabilis miatt. Ugyanakkor a Durham-környéki bányászok is rendszerint tartanak megemlékező ünnepségeket a templomban. ### Püspökök és hercegek A durhami püspök a durhami anglikán egyházkerület feje, mely az egyik legősibb angliai egyházkerület. A püspök az angol parlament Lordok Házának örökös tagja. Az első püspök Aldun (995-1018) volt, aki Lindisfarne-ból Durhambe helyezte át székhelyét. A 7-8. században a durhami egyházkerület a Northumbriai Királysághoz tartozott, majd később grófságként Angliához . Miután a normannok 1066-ban elfoglalták Angliát, felismerték Northumbria stratégiai jelentőségét a skót betörések elleni védelemben ezért megpróbálták Robert Comine személyében saját emberüket earl-nek kinevezni. Durham lakossága azonban lemészárolta Comine-t és hétszáz fős kísérőcsapatát, minek következtében Hódító Vilmos csapatai feldúlták a grófságot. A durhami püspököt (Aethelwine) elfogták és börtönbe vetették. Halála után (1071) William Walcher személyében normann püspök került a durhami trónra. Earl-nek pedig a normannokat támogató angolszász Walheof-ot nevezték ki. Miután 1075-ben egy felkelésben Waltheof életét vesztette, William Walchert nevezték ki earlnek, aki így az első durhami herceg-püspök lett. Megjegyzendő hogy a herceg-püspök sohasem volt hivatalos titulus. Walcher halála után II. Vilmos angol király megalapította a durhami palotagrófi tartományt, melyet magasfokú kiváltságokkal ruházott fel, az angol-skót határ védelmének céljából. Így a durhami herceg-püspöknek joga volt saját hadsereget összehívni, saját embereit kinevezni magas rangú pozíciókba. Ezen felül saját törvényhozói és adóbehajtási joggal rendelkezett. 1536-ban VIII. Henrik jelentősen lecsökkentette a durhami herceg-püspökök kiváltságait. Tovább csökkent jelentőségük az angol polgári forradalom idején, majd 1603-ban Anglia és Skócia uniójával a durhami palotagrófság jelentőségét vesztette. A grófságot 1836-ban számolták fel. 1882-ben, a Newcastle upon Tyne-i püspökség megalapításával a durhami püspök elveszítette egyeduralmát Northumbria felett.
211,935
II. Kurus perzsa király
26,693,168
null
[ "Akhaimenidák", "Az i. e. 6. században született személyek", "Csatában elesett uralkodók", "I. e. 530-ban elhunyt személyek", "Ószövetségi személyek" ]
II\. (Nagy) Kurus (elterjedt görög alakban Kürosz, óperzsául Kūruš, ku-ru-š<sup>a</sup>, normalizált alakja Kuruš perzsául: کوروش بزرگ, Kuros-e bozorg, ), (i. e. 600 vagy i. e. 599 vagy i. e. 576 vagy i. e. 575 – i. e. 530.) perzsa király, az Akhaimenida-dinasztia korai tagja, az Óperzsa Birodalom alapítója. Elődje Kabúdzsija (I. Kambüszész) volt. Az ansani perzsa állam uraként meghódította a médeket, és egyesítette birodalmát a másik perzsa állammal. I. e. 559-től haláláig uralkodott a Perzsa Birodalom felett, amely folyton növekedett, végül magába foglalta Délnyugat-Ázsia és Közép-Ázsia jó részét: nyugaton Egyiptom határaitól és a Hellészpontosztól a keleten lévő Indus folyóig terjedt: ezzel addig sohasem látott méretű állam jött létre. Az országegyesítésen kívül Kurus történelmi szerepe az, hogy hazaengedte a zsidókat a babiloni fogságból, így maradandó örökséget hagyott rájuk, ezért a zsidók „az Úr felkentje”, vagy „Messiás” címmel is felruházták. Kurust ma is elismerik az emberi jogok, a politika, a hadászat területén elért sikerei, valamint a keleti és a nyugati civilizációra gyakorolt hatása miatt. Persis területéről – amely ma Irán Fársz tartománya – származott, ezért a modern Irán nemzeti identitásának meghatározásában is komoly szerepet játszik. ## Etimológia A több nyelvben is használt latin Cyrus szó a görög Kürosz szóból származik, ez pedig a perzsa Kurus névből ered. A különböző írásmódú neveit és jelentésüket különböző ókori feliratokon találták meg. Ktésziasz Knidiosz és Plutarkhosz a „Kürosz, a Nap” címet használta, és ebből azt a következtetést vonták le, hogy a név jelentése „Naphoz hasonló”. Az óperzsa nyelvben a Xur (Ḫur) – és nem kur – főnévnek valóban „Nap” a jelentése, de ilyen összetétel egyelőre más forrásból ismeretlen. Iránban Kurus nevét így használják: "کوروش بزرگ" (Kūrošé Bozorg) vagyis Nagy Kurus. A Bibliában Koresként () szerepel. ## A dinasztia története A perzsa uralom és királyság az iráni fennsíkon kezdte meg térnyerését. A dinasztia neve a görögök által Akhaimenésznek nevezett Hakhámanis névből származik. I. Dárajavaus perzsa király uralkodói házának kilencedik tagjaként jegyezte fel a családfáját. A Hakhámanis-dinasztia alapítója a mai Irán délnyugati részéről, a Parszumas területéről származott. Hakhámanis fia, Csaispis uralkodása alatt Parsa tartomány elszakadt a Méd Birodalomtól, majd terjeszkedésbe kezdett, és elfoglalta az elámi Ansant. II. Kurus perszepoliszi feliratai Ansan királyaként említik. Fia, I. Kurus követte a trónon. ## Családja Hérodotosz említést tesz egy legendáról, amely szerint Kurus arisztokrata család elhagyott gyermeke volt – mint Oidipusz, illetve Romulus és Remus, – majd király lett belőle. Ahogy a többi ókori birodalom uralkodója esetében is megfigyelhető, a nép körében még számos, egymástól eltérő legenda élt. Hérodotosz azt írja, hogy ő volt az unokája Istuviga méd királynak (nála Asztüagész), és alázatos embernek nevelték. Egy másik változat úgy írja le őt, mint a méd bíróságon dolgozó szegény ember fiát. Ezek a népi történetek azonban ellentmondanak Kurus saját vallomásának, ami szerint ő előbb uralkodott, mint az apja, a nagyapja és a dédapja. Kurus szülei Kabúdzsija (I. Kambüszész) perzsa király és Istuviga méd király lánya, Médeai Mandané voltak. Miután Kurus megszületett, Istuvigának volt egy álma, hogy megbuktatója az unokája lesz. Emiatt megparancsolta Harpagosz parancsnoknak, hogy ölje meg a csecsemőt. Harpagosz erkölcsi aggályai miatt nem tudta megölni az újszülöttet, ezért szólt az amardi Mitradatésznak, a királyi rablónak, akit Damaszkuszi Miklós történetíró Atradatésznak hívott, és aki Szaszpirészben lakott, és megparancsolta neki, hogy hagyja meghalni a babát a hegyek között. Szerencsére a pásztor és felesége (akit Hérodotosz görögül Cynónak és médül Spaca-O-nak hívott) megsajnálta, és sajátjaként felnevelte a gyermeket. Megtévesztésként egy halott babát adtak át a médeknek. II\. Kurus felesége, Kasszandané, az Akhaimenida-házból származó Pharnaszpész lánya volt. Ebből a házasságból négy gyermek született: Kambúdzsija, Bardíja, Atossza és egy másik lány, akinek a nevét nem jegyezték fel az ókori források. Továbbá Kurusnak volt egy ötödik gyermeke Artüsztoné, Atossza nővére vagy féltestvére, aki viszont nem Kasszandané lánya volt. A feljegyzések szerint Kurus nagyon szerette Kasszandanét, aki viszontszerette őt. Nabú-naid krónikája szerint Kasszandané halálakor a nép nagy gyászba borult, különösen Babilonban, ahol hat napig siratták. Végül Paszargadaiban temették el. Vannak olyan források, amelyek szerint a királyné halála után Kurus újra megházasodott, ezúttal a méd királyi házból. ## Élete ### Fiatalkora II\. Kurus születési időpontját i. e. 600–599 vagy i. e. 576–575 körül jegyzik az ókori források. Fiatal koráról nagyon kevés információ maradt fenn. Hérodotosz azt állítja, hogy amikor Kurus tízéves volt, már nyilvánvaló volt, hogy nem lehetett egy pásztor fia, mivel a fiú úgy viselkedett, mintha nemes volna. Istuviga észrevette, hogy hasonlóság van a fiú és őközte, ezért kérdőre vonta Harpagoszt, hogy magyarázza el mit csinált a babával. Miután az bevallotta, hogy nem ölte meg a fiút, Istuviga lenyakaztatta Harpagosz tizenhárom éves körüli fiát, feldaraboltatta, és a hús egyik részét megsüttette, másik részét megfőzette. Istuviga a megmenekült gyermekért hálaáldozatot kívánt bemutatni az isteneknek, s az ezért rendezett lakomára Harpagoszt is meghívatta. Istuviga magának és a többi vendégnek birkahússal megrakott asztalokat hozatott, de Harpagosznak a saját fiát tálalta fel. A fej, a lábak és a kezek kivételével minden testrészt feltálalt, ezeket viszont külön, egy befedett kosárban vitette szolgáival Harpagosz elé. Miután megkérdezte hogyan ízlett a lakoma, és Harpagosz azt felelte, nagyon ízlett, a szolgák megkérték, hogy emelje fel a kosárfedőt, s vegyen még tetszése szerint. Harpagosz engedett a felszólításnak, levette a fedelet és megpillantotta saját gyermeke maradványait, de nem árulta el, mit érzett belül. Amikor Istuviga megkérdezte tőle, tudja-e, miféle húsból evett, azt felelte, tudja, s amit a király cselekszik, az mindig helyes. Istuviga megengedte Kurusnak, hogy elhagyja nevelőszüleit és hazatérjen igazi szüleihez, Kabúdzsijához és Mandanéhoz. ### A perzsák egyesítése A régebbi időkben Elám részét képező Ansan trónjára Kurus i. e. 559-ben került, ahol apját követte. A szomszédos Párszát (görögül Perszisz) ekkor az Akhaimenidák másik ága kormányozta – amelyikből a későbbi I. Dareiosz is származott –, de Kurus újraegyesítette a két trónt. Kurus uralkodása elején még a Méd Birodalom hűbérese volt. Ekkor az Újbabiloni Birodalom, a Lüd Birodalom és Egyiptom voltak még a kor nagyhatalmai. Mellettük csak Lükia és Kilikia tudta megőrizni önállóságát. ### A Méd Birodalom megdöntése Az apa, Kabúdzsija és fia, Kurus lázadást szervezett a médek ellen i. e. 553-ban Kurus nagyapja, Istuviga politikája miatt. Damaszkuszi Miklós szerint a lázadást Kabúdzsija (I. Kambüszész) indította meg, 24 éves fia ez idő alatt nagyapjával volt Ekbatanában, a királyi palotában. Istuviga unokája, Kurus többszöri kérése ellenére sem engedte meg neki, hogy meglátogathassa apját Perzsiában, de végül Oebar katonai elöljáró közbenjárására a király engedélyezte az utat Kurus számára. Hérodotosz szerint, miután Kurus elutazott Perzsiába, Harpagosz perzsa főparancsnok egy nyúl gyomrában titkos üzenetet küldött Kabúdzsijának, amiben leírta Istuviga megbuktatásának tervét. A méd király nyilvánvalóan aggódott, amikor a következő dal sorait meghallotta: „a déli vadállatok, akik háborúba indulnak”. Ez Kurusra emlékeztette őt. Az udvari tanácsadók kezdeményezése nyomán háromszáz lovast küldött Kurus után, hogy élve vagy halva, de hozzák vissza a királyi palotába. A lovasok utol is érték az unokát, aki beleegyezett a visszatérésbe és este lakomát rendezett. Az éj leple alatt kiszökött a rendezvényről, Hirbába menekült, ahol Oebar volt a katonai elöljáró, ötezer perzsa gyalogossal. A hirbai csatában Kurus vezetésével a perzsák 250 méd lovast öltek meg, a megmaradt méd katonák pedig királyukhoz siettek, jelenteni a történteket. Ez a csata volt a négy közül az első győzelme a perzsáknak, míg a médeknek hosszú idő óta ez volt az első veresége. A csatát követően Istuviga megindította csapatait a perzsa felkelés leverésére, ezalatt Kurus az északi szatrapiákat igyekezett meggyőzni, hogy álljanak a perzsák oldalára. Kurus egyidejűleg a méd határhoz rendelte csapatait, A tervezetthez képest azonban csak a sereg töredéke indult el, a perzsák viszont teljes létszámmal sorakoztak fel a határnál. A két fél tárgyalt egymással, de annak sikertelensége után megkezdődött a perzsa határ menti csata. A húszezres méd sereget (a király személyes testőrsége) Istuviga vezette, velük szemben a perzsák álltak fel három hadtesttel. A jobb oldalt Oebar, a bal oldalt Kabúdzsija, míg a középső hadtestet Kurus vezette. A perzsák hősiesen védekeztek, a médek közül sokakat megöltek. Annak ellenére, hogy a perzsák túlerőben voltak, visszavonultak egy közeli megerősített városba. Kurus és Oebar azt javasolta, hogy a nőket és a gyermekeket telepítsék át Paszargadaiba. Másnap a közelgő médekre rárontott a városból a perzsa hadsereg, csak Kabúdzsija és az öregek maradtak az üres városban. Míg Oebar és Kurus a csatamezőn harcolt, a méd király tízezer katonát küldött a hátuk mögé, így visszavonulásra kényszerítette Kurust. Kabúdzsija perzsa király nem sokkal a csata után meghalt. Később a sírja mellé temették apósát (más feltételezések szerint fia, Kurus apósát), Istuviga méd királyt. A perzsa határ menti csata után Kurus és Oebar a Paszargadai mellett fekvő hegyekbe vonult vissza, ahol a Perzsiába vezető keskeny hágókban elbújtak. Oebar tízezer nehézgyalogost rendelt a hágóba, hogy megállítsa a méd utánpótlást. Istuviga úgy döntött, hogy keres egy másik folyosót, ahol át tud kelni, de ezek mind veszélyesek, sziklásak voltak. Ekkor százezer méd katona meglepte Kurust és a civileket. A terepviszonyok a médeknek kedveztek. Eközben a méd sereg egy másik része erdőkön keresztül nyomult előre, és elérte a perzsa sereget. A paszargadai-hegyi csatában a Kurus és Oebar vezette tízezer fős perzsa hadsereg szállt szembe a tízszer nagyobb méd sereggel, amiből az ókori források szerint hatvanezer katonát meg is öltek. A perzsák győzelme a Méd Birodalom hanyatlását jelentette. A felkelés teljes politikai felfordulást okozott, amiben a médek után a perzsák vették át a régióban a hatalmat. A perzsák ismerték a qanat-csatorna, azaz a vizet a föld alatt továbbító csatornák rendszerét, míg a médek nem. Ez nagy mezőgazdasági előnyt jelentett számukra. II. Kurus megkegyelmezett a korábbi méd uralkodónak: meghagyta az életét, és megígérte neki, hogy gondoskodni fog törvényes utódról. Ktésziasz Knidiosz és Xenophón szerint Kurus elvette Istuviga lányát. Ez azonban nem valószínű, mivel így a lány a felesége és a nagynénje lett volna egyben, bár ezek a házassági szokások az ókor több államában elfogadottak voltak. Más történetírók azt feltételezik, hogy Istuviga másodszor is megházasodott, és később ebből a kapcsolatból született lányát vette feleségül, míg Umati a volt király testvére lehetett. A korábbi főváros, Ekbatana megtartotta ezt a rangját. Az új hatalom megváltoztatta a Közel-Kelet politikai viszonyait. A médek korábbi szövetségesei nem fogadták el az új királyt, illetve függetlenséget akartak, de a szomszédos államokkal is feszült volt a viszony. A lüd király, Kroiszosz (Istuviga sógora) megtámadta az új birodalmat, hogy bővítse a saját királyságát. Kurus a pteriai csatában megvédte a királyságot, majd a lüd főváros ellen vonult, és elfoglalta azt. Kroiszoszt elfogták és bíróság elé állították. Ezzel megszűnt Lüdia. ### A Lüd Birodalom meghódítása A perzsa és a Lüd Birodalom határa ekkor a Halüsz folyónál volt. A Nabú-naid krónikája szerint Kroiszosz lüd király – miután Delphoiban megtudakolta a nevezetes jóslatot – i. e. 547-ben átlépte a határt, de a mai történészek nem tartják az időpontot biztosnak. A lüdök megtámadták a kappadókhiai Pteria városát, és a város lakóit rabszolgává tették. Eközben a perzsák felkérték az iónokat, akik Lüdia lakói voltak, hogy lázadjanak fel, de ők erre nem voltak hajlandók. A pteriai csata döntetlennel vagy Kroiszosz vereségével végződött, mindenesetre a lüd király másnap reggel Szardeiszbe vonult vissza erőt gyűjteni. Kroiszosz kérelmeket küldött szövetségeseinek, hogy támogassák őt, de ezzel elkésett mert Kurus ostrom alá vette a lüd fővárost, ami i. e. 547-ben vagy i. e. 546-ban elesett, és Lüdia is az Óperzsa Birodalom része lett. Ebben az évben Kurus felvette a Perzsia királya címet. Röviddel ezelőtt a thümbrai csata során Harpagosz Kurusnak azt tanácsolta, hogy dromedárokat használjanak, mert a lüd lovak félnek tőlük, mivel nem láttak még ilyen állatot. A stratégia bevált. Kroiszosz további élete bizonytalan. Nabú-naid krónikája szerint nem sokkal később megölték, Hérodotosz szerint élete végéig Kurus udvarában élt, mint a perzsa nagykirály tanácsadója. Egyes források szerint máglyán égették meg, mások szerint fogságba esett. Kurus ezután lüd kézművesek segítségével új fővárost épített magának Paszargadaiban. Kroiszosz kincstárát a lüd Paktiaszra bízták, akinek át kellett volna vitetnie azt Perzsiába. Azonban Kurus távozása után Paktiasz zsoldosokat bérelt fel, akik Tabalusz lüd satrapa ellen lázadást szerveztek. Ezt meghallva Kurus Mazarész parancsnokot küldte a felkelés leverésére. Paktiasz a perzsa sereg érkezése előtt elmenekült Ióniába, ahol több zsoldosa is volt. A perzsák elfoglalták Magnesia és Priené városokat. A lázadás leverésének részleteit nem ismerjük, de valószínű, hogy Paktiaszt Perzsiában megkínozták és kivégezték. Mazarész folytatta a nyugat felé nyomulást, elfoglalta Kis-Ázsiát, de az ión hadjárat idején ismeretlen okból meghalt. Mazarészt Harpagosz váltotta, aki elfoglalta Lükiát, Föníciát és Kilíkiát. A hódítások befejeztével, i. e. 542-ben visszatért Perzsiába. ### Az Újbabiloni Birodalom meghódítása Ezután dél felé folytatták a hódítások sorát. I. e. 540-ben Kurus elfoglalta Elámot és annak fővárosát, Szúzát. Nabú-naid krónikája szerint Nabú-naid a csata vagy csaták előtt elrendelte, hogy az összes kultikus szobrot a fővárosba, Babilonba kell szállítani, ami arra utal, hogy a konfliktus i. e. 540 telén kezdődött. II. Kurus i. e. 539 őszén Babilon ellen vonult, és szeptember végén vagy október elején Opisznál legyőzte a babiloni hadsereget. Október 10-én a perzsák ellenállás nélkül bevették Szippart. Október 12-én Gau-buruva (görögül: Gobrüasz, akkádul: Ugbaru), Gutium helytartója ugyancsak ellenállás nélkül bevonult Babilonba. Kurus csapatai körbevették Marduk templomát, de nem zavarták meg az éppen folyó vallási szertartást. Ez idő alatt Nabú-naid elmenekült a városból a fővárosba, ahol abban az évben még nem járt. Kurus október 29-én vonult be Babilonba, egy héttel később Gau-buruva meghalt. A korábban Babilonba szállított kultikus szobrot hamarosan visszaszállították eredeti városukba. Ezzel az Újbabiloni Birodalom is az Óperzsa Birodalom része lett. Xenophón szerint Nabú-naidot Gau-buruva megölte. Berosszusz szerint a babiloni király ez idő tájt nem Babilonban, hanem Borszippában volt. Kurus meghagyta az életét, és megengedte neki, hogy ezután Karamaniban éljen. Abidenosz szerint a város régense lett a legyőzött király. Babilon meghódítása után Kurus felvette a Babilon királya, Sumér és Akkád király, a világ négy sarkának királya címet. Ezt őrzik a Kurus-tekercs feliratai, amit Marduk isten tiszteletére helyeztek el Észagíla templomán. A tekercs elítéli Nabú-naidot, aki megszentségtelenítette a templomot, és Kurus az, aki Marduk isten számára kedves. A tekercs leírja, hogy Kurus javított az emberek életén, templomokat és szentélyeket újíttatott fel. Ezt a tekercset többen úgy írták le, mint az „első emberi jogi charta”, de valójában azt a mezopotámiai hagyományt tükrözi, ami szerint a királyok uralkodásuk kezdetén reformokat vezetnek be, és ez a tekercs ennek a nyilatkozata. Kurus fiának adományozta az ország királya címet. Kurus felesége, Kasszandané i. e. 537. március 28-án, közvetlenül a babiloni újév előtt meghalt. A babiloni király parancsára április 5-től hétnapos gyászt tartottak, amin kötelező volt a részvétel. ### Közép-Ázsia elfoglalása I. e. 538-ban Kurus kelet felé fordult és elfoglalta Baktriát, ezután Gandhara, Sogdiana és Hvárezm is a birodalom része lett. Végül elérte Szir-darja területét, ahol azonban a nomád lakosságot nem tudta legyőzni, ezért több várat is létrehozott, de tartós békét ez sem teremtett: a helyi törzsek sokszor felkeltek a perzsa uralkodók ellen. Birodalma folyton növekedett, végül magába foglalta Délnyugat-Ázsia és Közép-Ázsia jó részét, nyugaton Egyiptom határaitól és a Hellészpontosztól keleten az Indus folyóig terjedt. Ezzel addig sohasem látott méretű állam jött létre. ## Halála Kurus halálának részleteit nem ismerjük pontosan. Hérodotosz Történelem című munkája a második legrészletesebb mű a király haláláról. A munka beszámol arról, hogy a masszagéták (azaz jászok) – sivatagi törzs Kizil-kum környékén, ma Kazahsztán és Üzbegisztán területe – ellen viselt háborút, mert Kroiszosz azt tanácsolta, hogy a saját területükön kell megtámadni őket. A masszagéták kapcsolatban álltak a szkítákkal, de saját életmódjuk, öltözékük volt, lóháton és gyalog harcoltak. Hogy II. Kurus megszerezhesse a területüket, házassági ajánlattal követeket küldött Tomüriszhez, a masszagéták uralkodónőjéhez, aki azonban visszautasította az ajánlatot. Ezután a perzsák behatoltak az ellenség területére, majd hídépítésbe és hadihajók építésébe kezdtek a Szir-darja folyó partján, ami addig elválasztotta a két felet. A támadókat nyílzápor fogadta, majd azután megütközött a két sereg, és Kurus a csatatéren elesett. Egy Borszippában talált tábla Kr. e. 530. augusztus 12-t még az ő uralkodásaként jelöli meg, egy másik, babiloni tábla augusztus 31-én már Kambüszészt nevezi uralkodónak. Tomürisz a holt király testét magához rendelte és lefejeztette, ami jelképes cselekedet volt. Néhány tudós megkérdőjelezi ezt, mert Hérodotosz is elbeszélés után jegyezte le. Ktésziasz Knidiosz Persica című művében viszont azt írja, hogy Kurus halála akkor következett be, amikor a debikrész törzsből álló gyalogság fellázadt, és a Szir-darja folyónál a szkíták segítségével gyilkolták meg a perzsa uralkodót. Xenophón Cyropaedia című művében Kurus békében halt meg a fővárosban, míg Berosszusz szerint a dahák elleni háború során vesztette életét a Szir-darja folyónál. Kurus volt az első király, akinek nevéhez hozzátették a „Nagy” jelentésű óperzsa Vazraka jelzőt (újperzsául Bozorg), amit aztán más Akhaimenida uralkodók is felvettek, mint I. Dárajavaus (I. Dareiosz) és I. Khsajársá (I. Xerxész). ### Temetése II\. Kurus maradványait Paszargadaiban helyezték végső nyugalomra. Ma egy i. e. 540–530 között épült mészkő síremléket tartanak a sírjának. Sztrabón és Lucius Flavius Arrianus Xenophon közel azonosan írják le a sírt Kassandreiai Arisztobülosz szemtanú elbeszélése alapján, aki Nagy Sándor kérésére látogatta meg kétszer a helyszínt. Bár a város romokban hevert, maga a temetkezési hely érintetlen maradt, és a sírt a természetes elhasználódásból helyreállították. Babiloni ékírásos felirat szerint Kurus i. e. 530 decemberében halt meg, és fia, Kambúdzsija lett a király. Plutarkhosz szerint ez szerepel a síron: Ókori görög és római írások bemutatják a sír geometriai és esztétikai szépségét. A sír formája nem sokat változott az évek során, a tetején egy piramis formájú építménnyel, amelyen egy ablak található. Az épületben volt az asztalra helyezett aranykoporsó, amibe Kurus testét helyezték. A nyughelyet drapériákkal és faliszőnyegekkel borították, amelyek a legjobb babiloni anyagokból készültek. A szűk, téglalap alakú sír alatt egy vörös szőnyeg volt. A görög leírások szerint a paszargadai kertekben építették meg a síremléket, amit bokrok, fák, dísznövények vettek körül. Évekkel később, Nagy Sándor perzsák elleni inváziója során kifosztották Kurus sírját. Mikor a makedón király a sírhoz ért, megdöbbent az állapotán, megkérdőjelezte a mágusok munkáját, sőt még bíróság elé is állította őket. Megparancsolta Arisztobülosznak, hogy javítsák ki a sírt. Az intézkedés azonban hiábavaló volt, mivel i. e. 330-ban Nagy Sándor felégettette és kirabolta Perszepoliszt. Az épület kiállta az idők próbáját, a fosztogatásokat, birodalmak felemelkedését és bukását, valamint az itt zajló forradalmakat. Az utolsó kiemelkedő történelmi alkalom Mohammad Reza Pahlavi iráni sah beszéde volt 1971-ben, az iráni királyság 2500 éves fennállásának alkalmából. Kurus sírja az iráni forradalmat, az azzal járó káoszt és vandalizmust is túlélte. Egyesek szerint az árvizek és a Szivandi-gát építése miatt veszélyben van, de ezt hivatalosan nem ismerik el. A város megtalálható az ENSZ világörökségi listáján, és a világszervezet jelezte is, hogy az építmény megóvása kiemelt fontosságú. ## Öröksége II\. Kurus perzsa király Persis területéről – amely ma Irán Fársz tartománya – származott, ezért a modern Irán nemzeti identitásának meghatározásában is komoly szerepet játszik. A babiloniak felszabadítóként tekintenek rá. Kurus, miután meghódította Babilont, hazaengedte a zsidókat, emiatt a Tanakh messiásként tekint a perzsa királyra. A jeruzsálemi templom újjáépítésére i. e. 536-ban rendeletet adott ki. Kurus rendeletét halála után csak lassan, fokozatosan teljesítették. Mintegy 90 évvel Kurus halála után Nehémiás kieszközölte I. Artakhsaszjá királynál, hogy újjáépíthesse Jeruzsálemet. I. e. 445. március 14-én megkapta a rendeletet, és elindult hazájába. Ézsaiás és Ezsdrás elmondása alapján, akik visszatértek Babilonból, Isten, aki a mennyben van, Kurusnak adta a világ összes királyságát. Kurus különbözött a többi akkori államférfitól és katonától. Politikáját nem az elnyomásra, hanem a toleranciára helyezte. Támogatta a helyi vallásokat, ezzel csökkentette a különböző népek ellenállását. Sokan úgy tartják, hogy Kurus még Nagy Sándornál is nagyobb történelmi személyiség volt, még Nagy Sándor is csodálta a perzsa királyt, fiatalkorában olvasta a Cyropaediát, melyben Xenophón Kurus katonai hősiességét és a politikai szerepét írta le. Amikor a makedón király Kurus sírjának leromlott állapotát látta, megparancsolta Arisztobülosznak, hogy állítsa helyre a sírt eredeti formájában. Richard N. Frye amerikai tudós szerint Kurust olyan nagy legenda övezi a perzsák körében, mint Rómában Romulust és Remust, vagy a zsidók között Mózest. ### Vallás Bár általános nézet, hogy a zoroasztrizmus tanai hatottak II. Kurusra, erre pontos bizonyítékok nincsenek. A perzsa király toleráns volt más vallásokkal, ezért néhány tudós úgy gondolja, hogy zoroasztriánus volt, míg mások nem így vélekednek, mert feljegyzések vannak arról, hogy tisztelte a babiloni isteneket Mardukot, Bélt és Nabút. Kurus vallástoleranciájáról babiloni, zsidó szövegek tanúskodnak. Helyreállította a babiloni istenszobrokat, távol tartotta a katonákat a szentélyektől. A zsidókat is kiszabadította a babiloni fogságból. Erről a krónikák második könyve ír: Kurust – politikájának eredményeként – a zsidók méltóságteljes és igazságos királyként tisztelték. A Tanakhban Isten által kinevezett vezetőnek ismerték el, pedig pogány volt (Ézsaiás 45:1-6). Ézsaiás 45:13: „Én támasztottam őt fel igazságban, és minden útait egyengetem, ő építi meg városomat, és foglyaimat elbocsátja, nem pénzért, sem ajándékért, szóla a seregek Ura!” Ez a szöveg azt sugallja, hogy nem Kurus mentesítette ellentételezés nélkül a zsidókat. Ézsaiás könyvéről azt feltételezik, hogy Kurus jogállamiságánál 120 évvel korábban keletkezett. Ezeket a részeket (40-55. rész) Deutero-Ézsaiásnak nevezik, amit a babiloni fogság vége felé (kb. i. e. 536) írt egy ismeretlen szerző. Kurust a Tanakhban dicsérték, amiért felszabadította a rabszolgákat, támogatta a Második Templom felépítését. Még akkor sem kritizálták, miután Kuthitész meggyőzte a királyt, hogy a zsidók fel akarnak lázadni, ezért Kurus leállíttatta az építkezést. Csak i. e. 515-ben fejezték be a templomot, I. Dárajavaus perzsa király uralkodása idején. A Biblia szerint I. Artakhsaszjá perzsa király volt az, aki leállította a templom építését (Ezsdrás 4:7-24). Dul-Karnájn (Dhul-Qarnayn) koráni alakot egyesek Kurussal azonosítják, bár ezt teljes bizonyossággal nem lehet megállapítani. Kurus uralkodásának harmadik évében (i.e. 557/556) a fogságban lévő Dániel prófétának látomása volt a Kurus utáni történelmi jövőről, amit a Dániel könyve ír le. ### Politika és menedzsment Kurus multikulturális birodalmat hozott létre, amelynek négy fővárosa volt: Paszargadai, Szúza, Ekbatana és Babilon. Bizonyos mértékű autonómiát adott a szatrapiáknak, ezek élén a satrapa állt, aki felügyelte a tartományt, és jelentett a királynak. Kurus nemcsak megtartotta a birodalmát, de bővítette is. A terjeszkedést utódai is folytatták. A birodalom a sorkatonaságon és a beszolgáltatásokon alapult. Kurus hódításaival új korszak kezdődött a birodalom életében, amely hatalmas szuperállammá vált. Több vallású, nyelvű, nemzetiségű birodalmat hozott létre, amelynek államrendszere évszázadokig fennmaradt. Stratégiai szinten is újat alkotott. Létrehozta a tízezer katonából álló Halhatatlanok nevű elit katonai egységet. Olyan postai rendszer létrehozását rendelte el, amelyben postaállomások voltak. Kurus ismert arról, hogy a meghódított népektől technológiát vett át, illetve vezetett be a birodalmában. Ennek nyomai például Paszargadaiban megtalálhatóak. Híres volt arról is, hogy szerette a kerteket, ezért hatalmas kertet alakított ki a fővárosban. A kertben sokféle növény és állat élt, a medencékben halak úsztak. ## Alakja a művészetben Vallási körökben Kurusnak az Üdvösség tükrében (Speculum humanae salvationis) van kiemelkedő szerepe, mert végrehajtotta Isten akaratát, miszerint a zsidókra kimért büntetés lejárt. A zsidó felsővezetés, a kézműves réteg és leszármazottaik alázatosak lettek a fogságban, ami Istennek tetsző volt, ezért Kurus által megszabadította a fogságból a választott népet. Ezért több templomban és kolostorban is képeket, ólomüvegeket készítettek róla, mint például az Uelzen melletti ebstorfi kolostorban. Benjamin West 1773-as, Kurusról szóló londoni munkájának címe Cyrus Receiving the King of Armenia and Family Prisoners. Zeneművek is készültek a perzsa királyról, például Antonio Bertali Divertimento Il Ciro crescente című műve 1661-ből. Francesco Cavalli 1654-ben írta Il Ciro című operáját, Tomaso Albinoni Ciro című operája Pietro Pariati szövegére készült 1709-ben, vagy Antonio Lotti Ciro in Babilonia című operája 1716-ban született. Baldassare Galuppi Ciro Riconosciuto című műve Pietro Metastasio librettójára készült 1737-ben, de Niccolò Jommelli (1744) és Johann Adolph Hasse (1751) is írt hasonló címen operát. Gioachino Rossini 1812-ben komponálta Kurusról szóló operáját Ciro in Babilonia címmel, Francesco Aventi szövegére. ## Fordítás
70,216
Hettita Birodalom
26,256,079
null
[ "A hettita állam", "Kiemelt cikkek" ]
A Hettita Birodalom (hettita vagy KUR <sup>URU</sup>ḫa-a/at-ti) az i. e. 2. évezred jelentős anatóliai nagyhatalma volt, az indoeurópainak tartott hettiták állama. Legnagyobb kiterjedése idején uralma Anatólia nagy részén kívül kiterjedt Szíria, Kánaán és Mezopotámia egy részére is. A birodalomnak több virágzó és hanyatló időszaka volt, végül i. e. 1200–1190 körül a tengeri népek támadásai és belső problémáinak következtében összeomlott. Évszázadokig létező hettita utódállamokat hagyott maga után, az újhettita királyságokat, amelyek egészen az i. e. 8. század legvégéig fenntartották a hettita államiságot, kultúrát és nyelvet. A Hettita Birodalom jelentős szerepet játszott a későbbi anatóliai népek etnogenezisében, így a görögökében is. Kulturális hatása szinte felmérhetetlen abból a szempontból, hogy kapcsolatot jelent az i. e. 3. évezred ókori közel-keleti népei és az i. e. 1. évezred mediterrán népeinek kultúrája között. Felvevő, megtartó és átadó szerepet játszott. Az építészetben a fellegvárak, palotakomplexumok terjedtek Mezopotámiából nyugat felé. A hettita mitológiai elemei megjelennek a nyugatabbra eső, későbbi népeknél. A haditechnikában a görög kardtípusok első megjelenései, a félelmetes hettita harci szekér említendő. Mindemellett jelentős hettita eredetű nyelvelemek is átkerültek a görögbe, majd – valószínűleg etruszk és görög együttes közvetítéssel – a latinba. ## A hettita név eredete A mai használatban a hettita népnév a héber cheta származéka. A biblikus időkben az újhettita népeket értették rajta, amelyek szétszóródtak a Közel-Kelet teljes területén. Ez a névalak azonban közel áll ahhoz, amit a hettiták saját magukra használtak, és mind a saját nyelvükön, mind az asszír nyelven ḫa-at-ti formában írták. A név etimológiája szerint Hattum népe. Az i. e. 2. évezred elején több asszír kereskedőkolónia nevében megtalálható a hattum névelem, például Puruš-Ḫattum település esetén. Két elképzelést lehet a fenti tényből levezetni. Egyetlen olyan település ismert, amely előtag nélkül, csak önmagában Hattum vagy Ḫattuš, ez pedig – hettita nyelven – Hattuszasz (<sup>URU</sup>Ḫa-at-tu-ša-a/aš), vagyis „Hattum vára”. A „Hatti földje” és „Hatti népe” kifejezések már a Hettita Birodalom államiságának kezdeti szakaszából valók, amikor I. Hattuszilisz – amely név jelentése: „ember Hattuszból” – Hattuszaszba tette át a királyi székhelyet. Ebből az is következik, hogy a Hattuszilisz előtt használt népnevet – ha egyáltalán volt ilyen – nem ismerjük. A másik magyarázat szerint az asszírok az egész általuk kolonizált anatóliai területet Hattumnak nevezték. Ez a hettiták által később Felső-Hattinak nevezett térség. Ez esetben a hattum népe kifejezés az asszír kolóniák és territóriumok őslakosságára vonatkozik, és a hattumiak azonosak a neszai hettitákkal. A hettita név viszonylagos elterjedtsége és egyöntetűsége ez utóbbi feltevést valószínűsíti. ## A hettita nép eredete, származása és összetétele A mai Közép-Törökország területét az i. e. 3. évezredben a hattik lakták. Ennek a népnek sem az etnikuma, sem a beszélt nyelve nem ismert. A későbbi hettiták eredetére vonatkozóan két alapelgondolás létezik. Az egyik szerint a hettiták idegen, bevándorló etnikumot képeztek, a másik szerint a helyben lakók utódai. A bevándorlást két irányból, nyugatról és keletről is próbálják magyarázni, vagyis a hettiták eredetére gyakorlatilag minden lehetséges variáció elképzelhető. (Anatóliát délről és északról tenger határolja.) A nyelvcsaládelméletekből következő, ma már hagyományosnak számító elképzelés szerint az i. e. 3. évezred végén jelentős népmozgás söpört végig Anatólián: megjelentek a kaukázusi eredetű hurrik és az indoeurópai neszaiak, luvik és palaik. Ez a keleti származás elmélete. A nyugati elmélet szerint a Balkán-félszigetről vándoroltak át szintén az i. e. 3. évezred folyamán. Azonban a régészeti leletek nem támogatnak népességcserés vagy felülrétegződéses elméletet, az egész népvándorlási feltevés csak a nyelvészeti eredményekre támaszkodik. Ezért feltehető az is, hogy nem népmozgás hozta létre a hettita népet, hanem az asszír kolonizáció hatására váltak a korábban helyben lakó különböző népességek viszonylag egységessé. Ezt Colin Renfrew vetette fel. Sokszor hivatkoznak arra, hogy több települést tűz pusztított el ebben az időszakban, harcok, ostromok nyomai kerülnek elő. Azonban a tüzek alatt és felett nincs különbség az anyagi kultúrában, így ez nem bizonyíték a népvándorlásra. Az elpusztított települések lehetnek az őslakosság asszírok elleni lázadásainak nyomai, a későbbiekben pedig a feltörekvő városkirályságok összecsapásainak emlékei. A három fő hettita népcsoport Anatólia különböző régióiban élt. A palaik északnyugaton, a luvik a fennsík déli szegélyén, a neszaiak az asszír Hattum területén. A luvi nép a Hettita Birodalom története során Dél- és Nyugat-Anatóliában nagy területen terjedt el, luvi nyelvű helyneveket már Trója környékén (Taruisza?), Viluszában is azonosítottak. A nagy földrajzi távolságoknak és a luvik által lakott független országoknak köszönhetően a luvi nép tovább differenciálódva az északi és déli lukkák törzsének őse, amelyeknek nyelve (lükA, lükB és lükC) is a luvi nyelvből származik. A luvik talán az akhájok etnogenezisében is részt vettek, mindenesetre az arzavai térség luviak által lakott részén terült el az i. e. 2. évezredbeli Ahhijava királyság. A luvi nyelv és a luvi írás későbbi nagy jelentősége és elterjedése miatt bizonyos, hogy a hettita etnogenezisben a luvik nagy szerepet játszottak. A korai hettita időkről nem sokat tudunk. A vidék első írásos forrásai az Óasszír Birodalom intenzív kereskedelmi tevékenységének köszönhetőek. Az asszír territóriumok a Hattum nevű földrajzi egységet képezték, a hettiták által később Felső-Hattinak, hettita nyelven mātum elītum nevű térségre korlátozódnak, amely Anatólia belső vidékeit, a később Kappadókiának nevezett térséget, elsősorban a Marasszanta, a klasszikus kori Halüsz folyó felső és középső szakaszát és a Tuz-tó közvetlen környékét jelenti. Alsó-Hatti, vagyis mātum šaplītum mentes maradt az asszír jelenléttől. Némiképp azonban eltér az asszír és a hettita Hattum és Felső-Hatti megnevezés jelentése, így például a Purushattum nevű asszír kolónia a Hattum területén volt, de a hettita időszakban Puruszhanda Alsó-Hattihoz tartozott. Az asszír kulturális hatás nyomai a teljes hettita történelemben megjelennek. A mezopotámiai típusú vallási elképzelések terjedése, az akkád, sőt sumer nyelv elemeinek beolvadása, az ékírás átvétele és annak asszír szabályok szerinti használata és később egyszerűsítése, a kormányzati módszerek, a közigazgatás jellege mind asszír mintákra utal. Figyelemre méltó, hogy a Hattum területén kívül lakó hettiták (palaiak és luvik) nem használtak ékírást, és a nyelvük is más jellegeket mutat, valamint a Hettita Birodalom kiépítése is a neszai hettitáktól indult ki. A későbbiekben a hettitának tekintett népcsoportok, így a neszaiak, luvik, palaiak önálló fejlődésen mentek át, önálló nyelveket alakítottak ki, és sajátos kultúrákat hoztak létre. A birodalom vezető etnikuma, a neszai hettiták az i. e. 15. század folyamán erős hurrizálódáson estek át. ## Az indoeurópai nyelvek problémája A hettiták szempontjából lényeges kérdés az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozás elmélete. A klasszikus indogermán elmélet szerint a hettita nyelv az indoeurópai nyelvcsalád anatóliai ágához tartozik, és kihalt a többi anatóliai nyelvvel együtt. Az indoeurópai időrend azonban súlyos problémákkal küzd. Első nyelvemlékei – a hettitákat nem számítva – a Védák szanszkrit irodalma. Ezeket azonban majdnem ezer évvel későbbinek tartjuk ma, mint amikor rájuk alapozva az indogermán elméletet felállították. Az i. e. 1. évezred első felénél nem korábbról származó írásos emlékek alapján i. e. 5000-ig visszanyúló indoeurópai őstörténetet szerkesztettek nyelvi alapon. Ennek eredménye egy olyan nyelvcsaládfa lett, amelyben az anatóliai nyelvek a proto-indoeurópai nyelv kihalt mellékágát képezik. Ezzel szemben Colin Renfrew már 1989-ben publikálta azt az elképzelését, hogy az indoeurópai népek őshazája Anatólia. Ez alapvetően módosítja az iráni fennsíkról vagy éppen Európából származtatott nyelvcsaládra vonatkozó elképzeléseket, hiszen azt jelenti, hogy az anatóliai nyelvek azonosak a proto-indoeurópai nyelvvel, és nem mellékágát, hanem alapját képezik annak. Ez esetben nem kell a hettita nyelveket beszélő népek i. e. 3. évezred végi bevándorlását feltételezni ahhoz, hogy kapcsolatuk legyen az indoeurópai nyelvekkel, ezenkívül az elmélet magyarázatot ad olyan, még korábbi nyelvelemek indoeurópai nyelvekben közös létére, amelyek már a hettita nyelvekre is hatással voltak. Hagyományos nyelvcsaládfa Thomas V. Gamkrelidze közlése szerint: A nyelvcsaládfa Colin Renfrew anatóliai származási elmélete alapján: Ezek nagyon leegyszerűsített leszármazási táblázatok, a valóságban sokszorosan összetett és területenként eltérő jelentőségű nyelvi hatásokkal kell számolni, ami az anatóliai nyelvek differenciálódásához vezetett. Emellett az utóbbi elképzelés következményeképp jelentősen lerövidül az indoeurópai népek története, az i. e. 5000 körüli nyelvi modell helyett egy régészetileg is ismert kor, az i. e. 3. évezred válik történelmük kezdetévé. ## A hettita kronológia A hettita kronológia egészen a hettita újbirodalom koráig, I. Szuppiluliumasz uralkodásáig nagyon instabil. Szuppiluliumaszt biztosan el lehet helyezni az ókortörténetben az egyiptomi kapcsolódásai révén. Azonban már egy-két generációval Szuppiluliumasz előtt elvész a kronologizálás lehetősége, mivel csak a hattuszaszi uralkodók saját feliratos emlékeire támaszkodhatunk, amelyek töredékesen maradtak fenn. Még az ismert uralkodónevek sem biztosak, nemhogy uralkodásuk sorrendje, vagy uralmuk időtartama. Az ismert hettita uralkodók és a tőlük származó adatok bizonytalansága miatt csak néhány mezopotámiai és szíriai érintkezési pont rögzíti a kronológiában a hettita történelmet. Ezek Pambasz, aki bizonyosan Narám-Szín kortársa volt, valamint Anumhervasz és I. Jarimlím, Anittasz és I. Samsi-Adad, I. Murszilisz és Szamszu-ditána korrelálása. Ez a néhány név és dátum az, aminek alapján a hettita kronológia felállítható, mivel más korai uralkodók a kortárs feljegyzésekben nem jelennek meg, vagy csak olyan helyen, amely szintén bizonytalan. Problémát jelent még a datálásban, hogy Mezopotámia is három kronológiai rendszerrel írható le , a rövid, középső és hosszú kronológiákkal, ezek közt akár 150 év eltérés is lehet. Ebből következik az, hogy a nagyon gyengén ismert hettita középbirodalom és az azt követő átmeneti jellegű időszak néhány évtizedtől két évszázadig is terjedhet. A hosszú kronológia érvényessége esetén a hettita történelem fél évezredéből kétszáz év teljesen ismeretlen. Ezért a hettita dátumok I. Szuppiluliumasz előtt nagy óvatossággal kezelendők. ## A Hettita Birodalom története ### Territoriális királyságok kora (i. e. 24 – 18. század) #### Asszírok Hattum a fémek (ezüst és réz, a korai időkben ón) kiemelkedő bőségű lelőhelye volt, az itt lakó népek pedig az állattenyésztés révén messze földön híres termékeket hoztak létre, amelyek közül elsősorban a gyapjú említendő. Mezopotámia viszont fémekben szegény, de mezőgazdasági termékekben gazdag terület. Már akkád kereskedők is jártak e tájon, majd az asszírok az óasszír kereskedelem korában e kincsek kiaknázására számos autonóm kereskedelmi telepet (kárum) és kisebb lerakatot (wabartum) hoztak létre Assurból kiinduló kereskedelmi útvonalaik végállomásaként és köztes átrakodó-, pihenőhelyeként Anatóliában. Messze a legjelentősebb ezek közül a hatalmas mennyiségű ránk maradt ékírásos anyag miatt Kanis. E telepen körülbelül 85 év alatt jött létre az írásos anyag első szakasza, I. Érisum és Narám-Szín között, ez Kanis VIII. rétege, másképpen a kárum II. Érdekesség, hogy nem a legkézenfekvőbbnek tűnő útvonalat használták Kanis megközelítésére, hanem a Karkemisen keresztül haladót, ami nagy kitérő volt. Asszíria I. Samsi-Adad idején – amikor Jaszmah-Adad volt Mári kormányzója – Aplahanda karkemisi királlyal nagyon jó viszonyt tartott fenn. Az asszír áru Karkemisen keresztül jutott Kanisba, majd a csereáru és a bevétel vissza Asszíriába. A második szakaszban, a Kanis VII, vagy kárum Ia réteg körülbelül negyven év szünet után újabb hatvan év termése, a leletszünet és a kisebb mennyiségű anyag valószínűleg azzal magyarázható, hogy I. Samsi-Adad inkább Mezopotámia felé fordult az érdeklődésével. Más vélemény szerint éppen I. Samsi-Adad uralkodása idején élénkültek fel újra a kapcsolatok. Ugyanakkor közrejátszhatott az a körülmény is, hogy Hammurapi erősödésével párhuzamosan Asszíria visszaszorult, elveszítette Márit, Karkemis pedig két tűz közé került félúton Mári és Jamhad között. Ezzel az Anatólia felé vezető kereskedelmi útvonalak biztonsága asszír szemszögből megszűnt. A legfontosabb asszír városok közt megemlítendő Hattuszasz (Ḫattuš), Puruszhanda (Burušḫattum), Tuvanuva (Waḫšušana), Hahhum (Ḫaḫḫum), Calpa (Zalpa) és Turmitta (Turḫumit). Ezek a kárumok valamennyien jelentős helyi államok központjaivá lettek a későbbiekben. Látható módon még a hettita városnevek is megegyeznek az óasszírral, vagy azokból származtathatóak, kivéve Tuvanuvát. Az asszír kereskedelem óriási hasznot hozott Asszíria számára, az ón 75–100%-os, a gyapjú 100%-os nyereséget termelt a 800 kilométeres út ellenére. A kereskedelmi utak biztosítására létrehozott telepek biztonsági adót szedtek a karavánoktól, ebből tartották fenn hadseregüket a rablók ellen. Ez a rendszer kezdetben jól működött, később azonban a helyi hatóságok és kormányzók egyre több adót követeltek, mire a kereskedők kezdték elkerülni a biztonságos utakat, áruikat nem jelentették be, hanem elrejtették. Nem azokon az utakon jártak, amelyek mentén a vámszedőhelyek voltak, hanem a harrān sūqinnim nevű kerülő mellékutakat használták, melynek neve szó szerint „keskeny út” jelentésű. Ezeket a karavánokat külön csempészkalauz, a mupazzirum vezette, mivel több közülük helyenként életveszélyes volt. A hatalmasságok ettől kezdve már csak sarcot szedtek: a biztonsággal többé nem törődtek, de az adókat erőszakkal is beszedték, a csalókat pedig bebörtönözték. Ezzel kezdődött az államiság Anatóliában. „A csaták királya” (vagy A háború királya) című ékírásos szöveg alapján – amelyet az amarnai levéltárban találtak – már az i. e. 23. században megkezdődött a territoriális fejedelmek önállósodása és városkirályságokká alakulása. A dokumentum szerint az asszír kereskedők Sarrukínt kérték fel Purushattum hatalmaskodó kormányzójának, Núr-Daggalnak megrendszabályozására. Az irat csaknem egy évezreddel későbbi, valószínűleg aktualizált tartalmú, de nem tekinthető véletlennek, hogy éppen az egyik legnyugatibb városról – mint Asszíriától és Kanistól legmesszebb fekvő településről – és a kereskedők és a város uralkodója közti konfliktusról van szó. Sarrukín unokája, Narám-Szín a különböző források szerint tizenhét vagy húsz anatóliai királlyal vonult harcba, köztük volt Pambasz, az első név szerint ismert hettita király. Valószínű, hogy eredetileg Narám-Szín asszír királyról szólt a történet (i. e. 19. század második fele), ám később a nála híresebb Narám-Szín akkád királyt értették alatta, végül pedig annak nagyapja, Sarrukín lett a főszereplő. Az asszír gyarmat Assur mintájára Kanis köré szerveződött. Innen igazgatták a hálózatot, Kanist pedig közvetlenül Assurból kormányozták. Minden asszír településnek megvolt a saját igazságszolgáltatása (bíróságok), de minden fellebbviteli ügy Kanisba futott be. Kanis használta fel a bit karim nevű biztonsági alapba befolyt jövedelmeket is, amelyeket többnyire banki betétként kezeltek, de a hatóságokat is ebből tartották fenn. A fontosabb telepek közelében paloták emelkedtek, amelyekben a helyi kormányzó, később király lakott. Ezek a paloták képezték az alapját a későbbi, az egész korabeli keleten elterjedő hettita fellegvártípusnak, amelyek később is a kormányzati központoknak adtak helyet. Ezek a palotakomplexumok, amelyek nemcsak igazgatási és vallási, hanem gazdasági centrumok is voltak. Legkitűnőbb példája ennek a későkori Hattuszasz, ahol a főtemplom köré óriási raktárház épült. A palotának járó vám a „nishatum” (nišḫatum) megfizettetésén kívül egyfajta árumegállító joga is volt a helyi hatalmasságnak. Az adókat az éppen aktuális rakományból oda-vissza meg kellett fizetni, néha konkrét szerződés szól arról, hogy odaúton ónban (a szállított áru), visszafelé ezüsttel (a bevétel) fizetnek. Az asszír kereskedők „kézi ónt” (annak qātim) tartottak a folyókiadásokra, útivámokra és adókra. Az őslakosság egy idő után magát a kereskedelmet sem nézte jó szemmel, mert egyoldalú volt, a családi vállalkozások az Asszíriában élő családfő vagyonát gyarapították. Az asszír kereskedelem mégsem lázadások vagy háború miatt szűnt meg, hanem az általánosan gyenge közbiztonság, a politikai széttagolódás és az újabb, könnyebben megközelíthető kaukázusi és elámi nyersanyaglelőhelyek feltárása miatt, fokozatosan halt el. Ez viszont Hatti számára ón és textilhiányt okozott, ezeket helyi forrásokból nem tudták pótolni. #### Helyiek Az i. e. 19. és i. e. 18. század eseményeiből sok töredék került elő, de ezeknek kapcsolata, sorrendje és időbelisége homályos. Az óasszír kereskedelem korából származó táblákon már harmincnál több helyi fejedelem neve szerepel, akik gyakorlatilag önálló módon intézték ügyeiket, önálló kül- és belpolitikával, államszervezettel, hivatalnoki karral. Kanis városából ismert egy Hurmelisz nevű uralkodó, akinek neve (hurmai ember) már a hettita nyelvből vezethető le, ezért a 19. század második felére már az őslakosság és az asszírok kiegyenlítődése valószínűsíthető. Hurmelisz rendszere azonban még mindenestül asszír eredetű, sőt uralkodói címe, a rabâʿum (körülbelül nagyherceg jelentéssel) közvetlenül utal arra, hogy az asszír városkormányzó pozíciója vált szuverén uralkodói hatalommá, és a szó jelentésátvitellel vált király jelentésűvé. Az akkádban a király šarrum, de Asszíria királyai is az óasszír kereskedelem korában a rabâʿum vagy waklum címet viselték. Valószínű, hogy a hettiták a független uralkodók címeként használták, amit a „Nagy rabâʿum” összetétel is erősít. A későbbi korokban áttérnek ugyan az akkádul is királyt jelentő šarrum használatára, de ez nem bizonyítja a korábbi rabâʿumok függő helyzetét. A helyzet hasonló Mári uralkodóinak esetéhez, akik a sumer sagin () címet viselték még akkor is, amikor régen függetlenedtek Sulgitól és Urtól. Hurmelisz utódja Harpativasz volt, aki azonban már elszenvedett egy nagy vereséget Uhnasztól, Calpa urától. Kanis így került Calpa fennhatósága alá néhány évtizedre, vagy a kronológia bizonytalansága miatt akár egy évszázadra is. Bizonytalan, hogy Inar és Varszamasz uralkodásának idejére az ekkor már Neszának nevezett Kanis hogyan és mikor vált újra függetlenné, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy Nesza nem játszott nagyobb szerepet az i. e. 18. század folyamán, eltekintve Mama királyával Anum-Hirbisszel ismert konfliktusuktól. Ennek az időszaknak a későbbi események és a királyság szervezetének ismeretében Calpa, Kusszara, Hapalla és Puruszhanda voltak a főhatalmai, ezekhez esetleg társulhat Tarhuntasszasz és Nerik, a két szent város, valamint Arinna, a Nap istennőjének városa. Az óasszír kereskedelem virágzásának időszakában Anatólia településeit egymással hadakozó uralkodók irányították. A későbbi hettita királyok legrégebbi őseiknek Pithanaszt és Anittaszt tekintik, akik a máig ismeretlen helyen fekvő Kusszara városából kiindulva meghódították Kanist, majd Hattuszaszt, Puruszhandát és Calpát is. Feltehetően velük hozható kapcsolatba az, hogy i. e. 1820 körül Nesza és vele az asszír kárum tűzvészben elpusztult. Az ezt követő rétegben találtak is egy „Anitta, a herceg palotája” (É.GAL a-ni-ta ru-bā-im) feliratot viselő, általában tőrként emlegetett tárgyat. Kanis-Nesza jelentősége felmérhető azon a tényen, hogy Anittasz végül szülővárosából Neszába helyezte át uralkodói székhelyét, visszavitette az Uhnasz által elrabolt és Calpába szállított neszai istenszobrot a városba. A költözés oka többrétű lehetett. Az uralkodó jelenléte megakadályozta a további függetlenségi mozgalmakat, de itt volt a legerősebb királyi palota és a legjobban kiépített közigazgatási rendszer is. Anittasz dokumentuma (CTH#1) alapján három jelentős hatalmi központ maradt: Nesza, Puruszhanda és Vahszuszana. Anittasz végül elfoglalta a maradék kettőt is, hatalmi jelképeiket kisajátította, valamint felvette uralkodói címeiket is. Ilyen módon Nesza vezetésével alakult meg a korai Hettita Birodalom, amelynek mintáihoz a későbbiekben ragaszkodott minden hettita király. Ez vált azonban a birodalom legsebezhetőbb pontjává: teljes fennállása alatt inkább államszövetségi vagy perszonáluniós uralmi formák domináltak, amelyeket a hettita nagykirály katonai erővel vagy szerződéses diplomáciával tartott egyben. Egyetlen pillanatra sem alakult ki egységes hettita állam, részeit királyi hercegek, alkirályok kormányozták, gyakori elszakadási kísérletekkel. III. Tudhalijasz és III. Hattuszilisz idején mindezek az ország teljes széteséséhez vezettek. Anittasz megteremtette a Hettita Birodalmat a kisebb városkirályságok és a nagyobb territoriális királyságok meghódításával, egyelőre Kusszara vagy Nesza vezetésével. Azonban a friss államalakulat írott forrásai nagyon töredékesen maradtak ránk, ezért rögtön Anittasz után homályos időszak következik. Még az utódja személye sem bizonyos, lehetett Peruvasz (Perva-kammalijasz) és Tudhalijasz is. Peruvaszt néha azért tekintik lehetséges uralkodónak, mert Anittasz és több későbbi uralkodó koronahercegként a rabi simmiltim címét töltötte be, Anittasz idejében pedig Peruvasz volt ugyanennek a címnek a birtokosa. Anittasz másik lehetséges utódja Tudhalijasz, akinek viszont nem ismert a származása, és neve éppen egy neszai uralkodó, Zuzzu fogsága kapcsán kerül szóba. Ez az adat csak a kérdések számát gyarapítja, elsősorban is, hogy ki volt Zuzzu. Lehetséges, hogy Anittasz utódai elveszítették Neszát, és Tudhalijasz foglalta vissza. De éppúgy az is, hogy Anittasz utódaitól vették el Neszát más városkirályok, így Tudhalijasz egy új uralkodóház képviselője. A problémát tovább bonyolítja, hogy bár Anittasz a CTH#1 alapján elfoglalta és földig rombolta Hattuszaszt és Calpát, mégis úgy tűnik, mindkét városban nem sokkal később egy-egy Huccijasz uralkodott, akik talán azonosak. Egyesek szerint Tudhalijasz a calpai Huccijasz fia. Az is lehet azonban, hogy Tudhalijasz apja egy harmadik személy, a Neszában uralkodó Huccijasz volt, mivel egyes töredékek úgy értelmezhetők, hogy Labarnasz apósának is ez volt a neve. Ehhez a Tudhalijaszhoz kapcsolódik egy további hatalmi jelkép első megjelenése, a kereszt alakú pecsété. Tudhalijasz utódjának kérdése is épp olyan homályos, mint származása és elődjei. Az, hogy PU-Szarruma lett volna a fia és utódja, csak az időrend miatt kerülhetett szóba. PU-Szarruma még mindig nagyon kevéssé ismert alak, életéről szinte semmit sem tudunk, az általánosan elfogadott álláspont szerint utódja Papahdilmah lett volna, akit azonban Labarnasz megfosztott a tróntól. ### A Hettita Óbirodalom (i. e. 17 – 16. század) A hettita Óbirodalom vagy óhettita kor kezdete az irodalomban nem egységes. Vannak, akik Labarnasszal, és vannak, akik I. Hattuszilisszel kezdik ezt a szakaszt. Ennek megfelelően a korszak időbeli elhelyezése is változó, amihez a középső és rövid kronológiák különbözősége is hozzájárul. A hettita dátumok az Óbirodalom korában öt-hat évtizedes pontossággal értendők. A korszak vége is változó az irodalomban, vannak, akik már I. Murszilisszal befejezik, és utódait átmeneti időszakban tartják nyilván, mások a Telepinusszal kezdődő hettita Középbirodalom idejéig számítják. Szűk értelemben tehát a hettita Óbirodalom mindössze I. Hattuszilisz és I. Murszilisz uralkodását jelenti. Az első hettita uralkodók az i. e. 17. század közepén vagy az i. e. 16. század elején uralkodó I. Labarnaszt tekintették közvetlen ősüknek, aki délen már kiterjesztette uralmát a Földközi-tenger partvidékéig. Labarnasz rokonsága is ismeretlen, jóval későbbi utódja, Telipinusz dokumentumai szerint I. Hattuszilisz nagyapjának veje (következésképp Hattuszilisz nagybátyja). Ez az adat meglehetősen tág teret hagy a következtetéseknek. Labarnasz nagyszabású hadjáratokat vezetett. E háborúk állomásainak egy része azonos Anittasz korábbi hódításaival, így biztosra vehető, hogy az Anittasz által létrehozott nagy kiterjedésű állam nem volt tartós. Labarnasznak sok fia volt – bár nem ismerjük név szerint mindet –, és a meghódított területeken egy-egy fiát hagyta kormányzónak. A hercegségek kialakításával hosszú életű közigazgatási hagyományt teremtett. Utódja Hattuszilisz lett. Nem tudjuk, hogy kinek a fia, és milyen jogcímen került trónra. Még azt sem, hogy a neve eredetileg is ez volt-e. Uralkodói névként a Labarnaszt is használta, II. Labarnaszként is említi az irodalom. A Ḫattušiliš név jelentése: ember Hattumból (Ḫattuš + ili, az utóbbi helynévre utaló személynévképző), és ez születési névként vagy uralkodói névként is érthető lenne. A Labarnasz név később köznevesült, és uralkodói címmé vált labarna vagy tabarna alakban. Körülbelül i. e. 1650 és i. e. 1620 között uralkodott, ez idő alatt harcolt a nyugati Arzava ellen, elfoglalta a szíriai Alahtumot és a nyugat-mezopotámiai Varszuvát. Szanahuitta és Caruna környékének birtoklása miatt hároméves konfliktusba keveredett a fiatal Mitannival. Halap ostroma alkalmával szerzett sérülésébe halt bele. Hattuszilisz uralkodása alatt különös események történtek. Fiát, Huccijaszt kitagadta. Második kijelölt örököse, Labarnasz származása ismeretlen, lehetett Hattuszilisz fia vagy unokaöccse is, de Labarnasz is fellázadt ellene, ezért végrendeletében őt is megfosztotta az öröklés lehetőségétől és száműzte. Végül unokája, I. Murszilisz követte a trónon, akit nagyapja a pankusznak nevezett államtanáccsal ismertetett el Kusszara városában. Murszilisz feltehetően a szugzijaszi hercegi pár, Marattisz és Hasztajarasz gyermeke volt. Ez azonban csak közvetett módon igazolható a végrendelet és a Talmi-Szarruma szerződés összevetésével. A végrendelet szerint Hattuszilisz leánya Hasztajarasz, a szerződés pedig arról tesz említést, hogy Murszilisz Hattuszilisz unokája. A kiskorú utód helyett eleinte régensek kormányoztak, valószínűleg a Pimpirit és Ammunasz testvérpár, Nenassza és Szugzijasz hercegei. Harry A. Hoffner szerint ők Hattuszilisz testvérei voltak (ilyen módon Papahdilmah vagy PU-Szarruma fiai), a RLA Pimpira címszava Hattuszilisz fiainak tartja őket. Pimpirit valószínűleg azonos a CTH#24 (Pimpira töredék) dokumentumban olvasható Pimpira nevű személlyel, akit itt LUGAL címmel említenek. A CTH#19 szerint azonban a régensek sem tudták megakadályozni a Hattuszilisz halálát követő zavargásokat: „... a hercegek rabszolgái felkeltek, uraik házát dúlni kezdték, gazdáikat elárulták és vérüket ontották”. Murszilisz harminc évig uralkodott, valamikor i. e. 1620 és i. e. 1526 között. Uralkodása a hadtörténet sikersorozata Telipinusz kiáltványa alapján, ennek ellenére belpolitikailag kudarcot vallott. Anatóliában és Szíriában rengeteg hadjáratot vezetett, II. Hammurapi ellenében végleg megdöntötte a nagy múltú Jamhad királyságát, sőt i. e. 1595-ben az Eufrátesz mentén délkeletre vonult, és könnyedén legyőzte Szamszu-ditánát, kifosztotta Babilont, véget vetve a hosszú idő óta válságban levő Hammurapi-dinasztia uralkodásának. Még a babiloni zikkurat, az Észagíla Marduk-szobrát is Hattuszaszba szállították. Murszilisz belső kudarcát a későbbi események mutatják. Meghatározhatatlan ideig tartó babiloni tartózkodás után hazaindult, de nem tudni, hogy a fősereggel vagy egy hátramaradt kontingenssel vágott neki az útnak. A hadserege már közvetlenül a hadjárat után hazatért a zsákmánnyal, amelyet alig tudtak megvédeni a hurriták támadásai elől. Hatti nem is gondolhatott arra, hogy az Anatólia és Mezopotámia közé ékelődő Mitanni ellenében Babilont megtartsa, ezért az egész hadjárat csak rablóportya volt valójában. Murszilisz távolléte alatt testvére, Harapszilisz és annak férje, Hantilisz merényletet szerveztek ellene, hazatérte után meggyilkolták. Murszilisz minden katonai sikere szinte azonnal semmivé vált, mert a kialakuló bizonytalan belső helyzetben a birodalom a korábbi hódítások megtartására sem gondolhatott, a szabad prédául hagyott szíriai és középső-eufráteszi tartományokba pedig rögtön benyomult Mitanni. Babilont az addig Máriban időző kassziták szállták meg. A hettita uralkodóház korábbi tagjainak rokoni kapcsolatai igen homályosak. Ezért nem jelenthető ki, hogy Hantilisz leányági örökösödése lett volna az első ilyen esemény. Sőt sógori viszony korábbról is ismert, csak a sógor személye nem. Az bizonyos, hogy a későbbiekben más államokhoz képest rendkívül sokszor fordult elő hasonló eset, amikor a királyi hercegnő férje vette át a trónt. ### Első átmeneti időszak (i. e. 16 – 15. század) Az új uralkodó Hantilisz lett, Murszilisz sógora és gyilkosa. Zavaros és nagyon bizonytalan időszak kezdődik vele, amelyet egyes szerzők az Óbirodalom második felének, mások átmeneti kornak periodizálnak. Ez utóbbi jobban mutatja azt a tényt, hogy a Hattuszilisz és Murszilisz által megkezdett nagyhatalmi politika helyett az elkövetkező négy uralkodó inkább csak a belső problémákkal törődhetett, nem volt módja többé Anatólián kívül még védekezni sem, nemhogy kezdeményezni. A korszakról későbbi hettita királyok feliratai nyújtanak tájékoztatást, így Telipinusz proklamációja és III. Tudhalijasz évkönyvei. Telipinusz feliratai a hurriták megjelenését isteni bosszúnak tekintik a királygyilkosság miatt, III. Tudhalijasz szerint a kaszkák is Hantilisz idejében jelentek meg az északi határokon. Hatti tehát nemcsak külbirtokait vesztette el nem sokkal Babilon elfoglalása után, de a belső vidékeken is két tűz közé került. Ennek eredményeképp Hattuszaszban nagyarányú erődépítési munkák kezdődtek. Ekkor épültek a város első falai, mióta Anittasz lerombolta régieket, de nagyobb területen és erősebb verzióban. A kaszka fenyegetés volt a súlyosabb, hiszen a fővárost is veszélyeztették, ezért Hantilisz a feleségét, Harapsziliszt és gyermekeit, trónörökösét, Piszeniszt és leányát (...)-szaltaszt Szugzijaszba küldte. Itt azonban Harapszilisz meghalt, majd Hantilisz halála után (...)-szaltasz hercegnő férje, Cidantasz (Hantilisz veje, aki Telipinusz proklamációja szerint már I. Murszilisz megölésében is segédkezett) meggyilkolta Piszeniszt, és maga ült a trónra. A fenti információk attól a Telipinusztól származnak, aki Cidantasz veje volt Isztaparijasz hercegnővel kötött házassága révén, ezért meglehetősen hitelesnek mondhatók. Telipinusz trónra lépését azonban további családirtások előzték meg, mivel Cidantaszt fia, Ammunasz ölte meg, Ammunaszt szintén a fia, Huccijasz. Ezt a királyt pedig végül Telipinusz fosztotta meg a tróntól, és száműzetésbe küldte. A királyi házra nézve katasztrofális időszakban Hatti gyakorlatilag minden külbirtokát elvesztette, még Anatóliában is. Arzava, Luvi, Pala és Kizzuvatna is önállósult, ez utóbbinak első ismert önálló királya, Parijavatri is Ammunasz korára datálható. A szíriai térségben Mitanni vált főhatalommá. Ammunasz idejéből fennmaradt egy krónika, de nagyon töredékesen, amelyben Tipijasz, Hapiszna, Parduvata és Hahha elleni hadjáratokról esik szó. Ezek eredményei nem ismertek, de a korban Arzava fennhatósága majdnem az Eufráteszig kiterjedt, Adanijasz városáig biztosan. Így valószínűsíthető, hogy Ammunasz közvetlen fennhatósága csak Kappadókia területén érvényesült. ### A középhettita kor (i. e. 15 – 14. század) A fentebb tárgyalt átmeneti időszakot számos kutató már középhettita kornak tekinti, bár a kérdésben nincs konszenzus. A középhettita kor (vagy hettita Középbirodalom) időszakába sorolható egészen biztosan a Telipinusztól II. Hattusziliszig uralkodó királyok korszaka, de gyakran I. Hantilisztól ifjabb Tudhalijaszig tárgyalják. Időnként a korszak végén egy második átmeneti időszak beiktatására is sor kerül. A királyok különféle módszerekkel próbáltak úrrá lenni a helyzeten, ekkor született Telipinusz trónöröklést szabályozó törvénykönyve is. Abból, hogy Telipinusz milyen anatóliai területeket foglalt vissza, látható, hogy a korábbi időszakban mely területekre nem terjedt ki Hattuszasz hatalma. A lista hosszú, és nagyon fontos régiókat tartalmaz, mint Szamuha, Mariszta, Hurma, Szugzijasz, Puruszhanda. A Marasszanta folyótól a Földközi-tengerig, és Arzavától az Eufráteszig helyreállította a hettita befolyási övezetet. Ugyanakkor el kellett néznie, hogy Kizzuvatna királya, Iszpatahszu a vele kötött szerződésben magát nagykirálynak nevezze: „Iszpatahszu, Nagy Király, Parijavatri fia”. Telipinusz törvényei és a trónöröklés szabályozása azonban valószínűleg nem hozták meg a kívánt eredményeket. Telipinusz halálának oka és körülményei ismeretlenek, utódjának személye és kapcsolata az uralkodóházzal bizonytalan. Ismert néhány név, mint Alluvamnasz, Taharvalijasz, Hantilisz, Cidantasz, Huccijasz, Kantuccilisz, akiknek kapcsán a hettita források királyi címeket említenek, de sorrendjükről vagy uralkodásuk eseményeiről nincs adat. Néhány királygyilkosság is történt, például II. Huccijaszt I. Muvatallisz, majd Muvatalliszt az Arany Harci Szekeresek parancsnoka, Kantuccilisz ölte meg. A korra általában jellemző Mitanni hegemóniája az észak-szíriai és eufráteszi térségben, de a hurrik nyomásának egy részét az egyenrangú és baráti hatalom, Kizzuvatna fogta fel, először Iszpatahszu, majd Eheja, Paddatisszu, Talcu és II. Szunasszura kizzuvatnai királyok uralkodása alatt. Ez alól kivétel Pillijasz, aki a hurrikkal kötött szövetséget. Ez az időszak a Jamhad királyság végleges elmúlásának és jogutódja, Mukis megalakulásának kora, amelynek jellegzetes alakja Idrimi. Az időszak második felében megjelent a térségben Egyiptom is, amelyet a Kurusztama-szerződés, egy hettita–egyiptomi paktum bizonyít. Ennek datálása azonban bizonytalan, Trevor Bryce szerint II. Cidantasz kötötte III. Thotmesz uralkodásának 33. évében, mások II. Amenhotep és I. Tudhalijasz vagy Ammunasz köztinek tekintik. Ezt megelőzte Kizzuvatna bukása, amelyet Mitanni foglalt el, bár az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak szövetségest váltott, és a gyengélkedő Hatti helyett Mitannit választotta. Idrimi és Pillijasz is Mitanni főségét ismerte el, egymás között kötött szerződéseik is erre utalnak. ### Második átmeneti időszak (i. e. 14. század) I. és II. Tudhalijasz hódításai az i. e. 14. század első felében nem bizonyultak tartósnak. I. Tudhalijasszal sok szempontból a hettita történelem új szakasza kezdődik, ezért sokszor ettől az uralkodótól kezdik a hettita újkort. Ekkor kezdődött az a közigazgatási reform, amely rövid időre stabillá tette a birodalmat, a hercegségek és kormányzóságok központi irányelvekkel való ellátása, azaz gyakorlatilag a tartományok „kézi vezérlésre” állítása. I. Tudhalijasz felesége a hurri származású Nikalmati volt, akit még sok más hurri királyné követett. Ez időtől divatossá vált az uralkodóházban a második név, amely hurri nyelvű lett. A hettita panteonban az istenek nevei fokozatosan kicserélődtek a hurri megfelelőkre, és a nyelvbe is rendkívül sok hurri elem épült be. Egyes kutatók Tudhalijaszban egy hurri eredetű dinasztia megalapítóját látják. I. Arnuvandasz idején már a királyi nagypecsét közepén is megjelennek a luvi hieroglifák, míg a körirat továbbra is ékírásos. A hurri etnikum, nyelv és kultúra expanziója összefüggésben áll a hettita királyok telepítési politikájával. Ennek során a meghódított területekre hettitákat telepítettek, az őslakosságát pedig Anatólia központi vidékeire. Ez áttelepített népek természetesen vitték magukkal saját kultúrájukat és nyelvüket is. A Tudhalijasszal kezdődő átmenet egy másik fontos jellemzője, hogy a királyi székhely folytonosan vándorolt, mindig a legveszélyeztetettebb helyekre költözött. Ez kettős haszonnal járt, egyfelől a mindig elégedetlenkedő hattuszaszi nemességet és a királyi rokonságot eltávolították a mindennapi életből, másfelől pedig az uralkodó személyes jelenléte a nagyobb háborúkban elősegítette azok győzelmes befejezését. Tudhalijasz Szapinuvába költözött, a kaszkák miatt, eközben pedig szövetséget kötött a Mitannitól elpártoló Kizzuvatna új királyával, Szunasszurával. Ez a szerződés azonban már nem a hagyományos szövetségesi szerződés, hanem vazallusi megállapodás. Tudhalijasz egy rendkívül gyenge hettita állam kormányzását vette át elődjétől, uralkodása végére azonban stabilizálta a külső helyzetet, sőt majdnem elfoglalta Vassukannit is. Hosszú idő óta az első uralkodó, aki természetes halállal halt meg. E korban számos új nép és állam jelenik meg Anatóliában, ami jelentős etnikumcserékre, új népek érkezésére utal. Ekkor tűnnek fel először azok a törzsnevek, amelyek később a tengeri népek közt is megtalálhatók, köztük a görög törzsek elődei, így az akhájok (Ahhijava) és a lükiaiak (Lukka). E helyzetben Hatti ismét sok területet elvesztett, bár az I. Arnuvandasz feliratain szereplő nevek jó része azonosíthatatlan. Miközben a kaszkák ellen Hatti tehetetlennek bizonyult, Arnuvandasz legyőzte az ősellenséget, Arzavát. A győzelemből azonban nem származott hosszabb távú haszon, mivel II. Tudhalijasz idején a kaszkák és Arzava is hatalmas területeket foglaltak vissza. II. Tudhalijasz Szamuhában tartotta székhelyét. Halálának idején a kaszkák már Hattuszaszt ostromolták, nyugaton Arzava, keleten Hajasza-Acci nyomult be az országba. Ekkor lépett trónra I. Szuppiluliumasz. ### A Hettita Újbirodalom (i. e. 14 – 13. század) A hettiták országa számára a fénykor kezdete I. Szuppiluliumasz (i. e. 14. század) uralkodása volt. A középhettita (vagy második átmeneti) kor végére jellemző eseménytörténeti bizonytalanság még az ő személyével kapcsolatban is megmarad, többféle lehetséges verzió létezik származásáról és a trónra kerülésének jogcíméről. Általában azonosítják II. (III.) Tudhalijasz egyik fiával, de az már egyáltalán nem bizonyos, hogy a Tudhalijasz uralkodása alatti időből ismert Szuppiluliumasz nevű sikeres hadvezér azonos-e vele. Ha igen, akkor már apja életében kitűnt hadvezéri képességeivel, mivel legyőzte az országot északról fenyegető kaszkákat. Kihasználva a kínálkozó helyzetet, meghódította a belviszályban meggyengült Arzavát, majd az ugyanilyen problémákkal küszködő Mitannitól elfoglalta Iszuvát és Kizzuvatnát, végül Tusratta ellenében számos hadjáratban végleg meggyengítette és az asszírok közreműködésével felszámolta Mitannit. Birodalma átszervezéséhez hozzátartozott, hogy fiait a Szíriában meghódított kis államok élére nevezte ki vazallusnak. Így került Kizzuvatna kormányzója és főpapja, Telipinusz Halap, Pijaszilisz pedig Karkemis élére, és így alapíthattak önálló dinasztiát. Egy másik fiát, Zannanzaszt Egyiptomba küldte, hogy Tutanhamon özvegyét feleségül vegye, ám őt útközben megölték. Szuppiluliumasz rendkívül nagy területeket birtokolt, és erre a hettita államszervezet nem volt felkészülve. A meghódított területeken családi kapcsolatokkal igyekezett fenntartani a Hatti iránti hűséget, vagy közvetlenül a királyi hercegeket ültette a hercegségek kormányzói székébe. Ez utóbbi módszer azonban folyamatos átszervezéseket igényelt. Pijaszilisz Karkemis irányítását kapta, később hozzá kerültek a meghódított Mitanni nyugati részei is. Telipinusz herceg először Kizzuvatna főpapja és kormányzója, majd Halap alkirálya lett. Halap később Karkemis fennhatósága alá került. Leánytestvérét a hajaszai Hukkana, leánygyermekét, Muvattit pedig a mirai Maszkhuiluva királyhoz adta feleségül. Ismeretlen nevű leányát Sattivaza vette feleségül. Ugyanezen Sattivazának egy másik feleségétől született leánya pedig Szuppiluliumasz fia, Pijaszilisz házastársa lett. Szuppiluliumaszt fia, II. Arnuvandasz követte, aki azonban az egyiptomi hadjárat során apja mellett volt, megkapta ugyanazt a járványos betegséget – feltehetően pestist, de a tularémia is szóba jöhet –, mint apja, és két éven belül meghalt. A történelemben szokatlan módon a trónt nem Szuppiluliumasz második fia, Pijaszilisz, hanem a negyedik, II. Murszilisz vette át. A szabálytalan trónváltás ellenére a két testvér (Murszilisz és Pijaszilisz) példaszerű együttműködést valósított meg, és Pijaszilisz sosem tört a nagykirályi címre, hanem megmaradt Karkemisben. Ráadásul többször is kisegítette öccsét a saját haderejével. Egymagában állt szemben a hódítani vágyó I. Adad-nirári, majd I. Assur-uballit erőivel, majd mikor az asszírok ellenében biztosította a keleti határt, Murszilisszal együtt vonult északra a kaszkák és nyugatra Apasza ellen, és egy évszázadra biztosította a nyugati határokat. Ezután az egyetlen ellenlábas nagyhatalom a térségben Egyiptom maradt, amely viszont szilárdan tartotta szíriai állásait. A külpolitika értékelésébe azonban már beleszólt Asszíria is, amely Adad-nirári óta Karkemisnél az Eufrátesz bal partjáig ért. Ettől kezdve sem Egyiptom, sem Hatti nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy Asszíria bármikor betörhet Észak-Szíriába vagy Kelet-Anatóliába. Murszilisz uralkodásának hetedik évétől jelenik meg évkönyveiben az egyiptomi probléma, bár összecsapásokra Horemheb uralkodása alatt még nem került sor. Kádes miatt azonban már érlelődött az is. Egyiptom új uralkodója, I. Széthi ugyanis már uralkodásának első évében Szíriába vonult, és a térségben az egyiptomi haderő újbóli megjelenése igazi meglepetést okozott. Széthi serege Kádesig szinte ellenállás nélkül nyomult előre, itt pedig csatlakozott hozzá Amurrú királya, Bentesina is. A többi észak-szíriai fejedelemség lázas levelezésbe kezdett Hattuszasszal. Murszilisz uralkodásának kilencedik évében meghalt hűséges támasza, bátyja, Pijaszilisz. Helyét fia, (...)-Szarruma vette át, de még a következő évben Pijaszilisz másik fiát, Szarhurunuvaszt nevezte ki Murszilisz Karkemis kormányzójává. Belső és nyugati problémái miatt nem szállhatott szembe Széthivel, ennek ellenére Kádest az egyiptomiak nem tudták bevenni, később pedig Széthinek haza kellett vonulni líbüai törzsek betörései miatt. Az egyiptomi XIX. dinasztia politikájában központi helyen állt a szíriai hegemónia helyreállítása, Széthi hadjáratai azonban nem eredményezték III. Thotmesz birodalmának helyreállítását. A front a Szór–Dimask vonalon állapodott meg. Az innen északra eső területek a kádesi csatában mindannyian a hettita haderő oldalán vettek részt. II\. Muvatallisz volt az utolsó olyan hettita uralkodó, akinek hadereje még minden ellenfele ellen elegendőnek bizonyult. A híres kádesi csatában mindkét fél saját feliratai szerint győzött, azonban II. Ramszesznek az életét mentve kellett menekülnie a harcmezőről. A hettita harci kocsik elsöpörték az egyiptomi haderő felét, és maguk meglehetősen csekély veszteségeket szenvedtek. A hettita gyalogság bevetésére nem került sor, és ez Muvatallisz számára a győzelem maradéktalan kiaknázását megakadályozta. Ekkor érte el a Hettita Birodalom a legnagyobb kiterjedését; Föníciától Szírián és Mitannin át Hajaszáig és Azziig terjedt a befolyási övezete délen és keleten, ezenkívül Alaszija és gyakorlatilag a teljes Anatólia is. Uralkodásának végére azonban Asszíria elfoglalta Mezopotámia nyugati részét. Muvatallisz a kaszkák fenyegetése elől székhelyét Tarhuntasszasz városába helyezte, Hattuszaszban bátyja, Hattuszilisz maradt kormányzónak fia, Murszilisz mellett. Ez rossz döntés volt, olyannyira, hogy a Hettita Birodalom bukásához vezetett. III\. Murszilisz csak úgy tudta később átvenni az örökségét, hogy nagybátyjának önálló királyságot biztosított Hakpiszban, aki azonban Hattuszasz után már nem elégedett meg a félreeső uradalommal. Mursziliszt végül III. Hattuszilisz a polgárháborúban legyőzte, és az országot felosztotta saját maga és Murszilisz öccse, Kuruntijasz között. Ezzel az aktussal a Hettita Birodalom végleg kettészakadt (Hattuszasz és Tarhuntasszasz), a harmadik része (a Karkemisi Királyság) pedig már egyáltalán nem ismerte el Hatti fennhatóságát. Hattuszilisz békét kötött II. Ramszesszel, és mivel ekkor eltűnik a forrásokból Murszilisz, valószínűleg kiadta őt Egyiptomnak, vagy éppen Murszilisz Egyiptomba menekült. Hattuszilisz külpolitikájának megváltozása hátterében a dinamikusan terjeszkedő asszírok fenyegetése játszhatott szerepet. Nem mellékes körülmény azonban az sem, hogy ez időtől a Hettita Birodalom három teljesen önálló részből állt. Hattuszaszban a trónbitorló Hattuszilisz, Tarhuntasszaszban az általa ezzel kifizetett Kuruntijasz, Karkemisben pedig I. Ini-Teszub viselkedett szuverén uralkodóként. Az első az unokája, a második az ükunokája, a harmadik pedig a dédunokája Szuppiluliumasznak. Kuruntijasz felvette a Nagykirály címet, de nem tudni, hogy III. Tudhalijasz előtt vagy után tette ezt, ahogyan azt sem tudni, hogy a Hattuszaszban tapasztalható ostromnyomok kitől származnak. Annyi bizonyos, hogy belháborúból, és az is bizonyos, hogy Tarhuntasszaszban még egy Nagykirály következett, Hartapu. A Hettita Birodalom III. Hattuszilisz unokáival zárta a történetét. A Hettita Birodalomnak az i. e. 13. században kezdődő népmozgások vetettek véget, a belharcoktól meggyengült Hatti képtelen volt ellenállni, és néhány évtized alatt összeomlott. Az utolsó király, akiről hallunk, II. Szuppiluliumasz volt. Hattuszasz a mushik (phrügök) vándorlása során szűnt meg – de a közvetlen oka egyelőre ismeretlen. Később, Phrügia felemelkedése idején Pteria néven újra benépesült. A hettita név továbbra is fennmaradt az ún. újhettita királyságokban. ### Későkor: újhettiták (i. e. 12 – 8. század) #### Tengeri népek kora (i. e. 12 – 11. század) Bizonyos értelemben az újhettita királyságok közül Karkemis a Hettita Birodalom egyenes folytatása, így elméletileg a hettita államiság története az i. e. 8. század legvégén ér véget. Karkemis uralkodói – legalábbis az első két uralkodóház, a hettita dinasztia és a luvi dinasztia mindenképpen – a hettita nagykirályok, sőt I. Szuppiluliumasz egyenes leszármazottai, és Hattuszasz végleges bukása után Kuzi-Teszub fel is vette a Hatti nagy királya címet. A karkemisi uralkodók országukat Hattinak nevezték, sőt még az asszír III. Sulmánu-asarídu évkönyveiben is (Hattinával egyetemben) <sup>mat</sup>ḫa-at-ti a megnevezése, azaz Alalah és Karkemis esetében Hatti népéről és földjéről beszél. Az újhettita királyságokban az etnikum is nagyrészt hettita volt. I. Szuppiluliumasz ugyanis alkalmazta azt a hatalmi eszközt, amelyet az asszírok és sok más korabeli állam is, az áttelepítést. A szíriai térségben Szuppiluliumasz hódításai után nagyarányú lakosságcsere történt, a helyben lakó amoritákat és hurritákat Anatóliába, helyükre viszont hettitákat telepítettek. A lakosság így olyan nagy mértékben vált hettitává, hogy a hettita nyelv maradványai még jóval az arameus vándorlás után is megtalálhatók. Még az Észak-Szíriától nyugatra eső területeken is kialakult egy hettita–luvi–föníciai–arameus keveréknyelv, a szamali nyelv. A karkemisi alkirályság már Szarhurunuvasz uralkodása alatt független lett, az önállóságot II. Murszilisz szerződésben biztosította. III. Hattuszilisz idején minden együttműködés megszakadt a két uralkodóház között. Karkemis ekkor viszonylag nagy kiterjedésű középhatalom volt. A későbbiekben több terület elszakadt tőle, először az Alalah–Ugariti Királyság, később Danuna, Szamal is. Ebben a korban az észak-szíriai és kelet-anatóliai újhettita királyságok mellett Anatólia területén a tengeri népek törzseinek utódállamai alakultak ki, mint a fentebb már említett Danuna és Szamal. Ezek közé számolható még Lükia, Phrügia, Lüdia és a nyugat-anatóliai partvidéken kialakuló korai görög városok is. Lükia a lukkák területe, Lüdiában pedig a lüdök telepedtek meg, mindkét népcsoport eredete a már jó néhány évszázada a térségben lakó luvikra vezethető vissza. A lük nyelv egyenesen a luvi nyelv leszármazottja. Phrügiában a mushik (mušḫi) törzs telepedett meg, és későbbi eredetmítoszaik alapján európai elemekkel (trákok?) kiegészülve alkották a phrüg népet. Ugyanezek a mushik a Kaukázus térségében is megjelentek, mint a görög néven moszkhosz nép, akik a kartvéli törzsek egyikét, így a grúz nép őseit alkották. A nagy népmozgások miatt az írásbeliség visszaesett, ezért a térség e korszakbéli történelme nagyon kevéssé ismert. #### Arameus kor (i. e. 10 – 8. század) Közvetett módon tudható, hogy Karkemis urai Szangarasz koráig viselték a Hatti nagy királya címet, ugyanis ő volt az, aki elismerte, hogy egyetlen nagykirály, az asszír létezik. A folytonosságot a nyelv, az etnikum, az állam neve és az uralkodóház biztosítja, ezért a Hettita Birodalom utolsó uralkodójának Piszirisz tekintendő, akit i. e. 717-ben fosztott meg trónjától II. Sarrukín. Ekkor már csak Karkemis városa volt az uralkodó birtokában. Ezzel végleg lezárult a kereken egy évezredes hettita történelem. Az arameus vándorlás utáni időszakból ismert továbbá több luvi nyelvű, luvi hieroglifákat használó állam Anatólia keleti részén, mint Tuvana és Tabaal is. Tabaal az i. e. 9. század folyamán megerősödött, amikor huszonnégy fejedelemség egyesülésével létrejött a „Tabaal Királyságok” nevű állam. Ekkor uralkodója, I. Tuvatisz felvette a nagykirály címet, így Karkemis mellé felsorakozott egy másik nagykirály, aki pozícióját erősítendő azt állította, hogy Hartapu, azaz rajta keresztül III. Murszilisz leszármazottja. Az újhettita királyságok általános sorsa volt az új hatalmi központok, az Újasszír Birodalom és Urartu elleni védekezés, egymással és egymás ellen kötött szövetségek, kiterjedt háborúk indítása és elszenvedése. Azokban az időszakokban, amikor Asszíria és Urartu egymással voltak elfoglalva, az újhettita királyságok hol ide, hol oda orientálódtak, aszerint, ki biztosította számukra a nagyobb függetlenséget. Volt olyan időszak – például II. Szarduri uralkodása idején –, amikor Asszíria és Urartu egyaránt a nyugati hódításokat erőltette, és ez nehéz periódusokat okozott, amelyek során védelmi koalíciók alakultak ki. Végül az újhettita királyságok sorban áldozatul estek a keleti szomszédoknak; az északabbra elhelyezkedők Urartu, a délebbiek Asszíria zsákmányai lettek. ## A hettita állam ### Államszervezet A hettita állam teljes fennállása alatt küszködött a létrejöttét megelőző zavaros politikai helyzet következményeivel. A Hettita Birodalmat megelőző független városkirályságok függetlenedését megakadályozó intézkedésként olyan közigazgatási rendszer alakult ki, amelyben hercegségekre támaszkodott a központi kormányzat. Ezen hercegségek irányítása a korai időkben mindig az uralkodóházon belüli személyek kezében volt, később más előkelőségek is hatalomhoz jutottak. A hercegségek függetlenedése azonban már akkor is megindult, amikor még királyi hercegek vezették azokat. A késői idők két jellegzetes példája a karkemisi alkirályság, amelynek vezetői példaszerűen működtek együtt a Birodalommal, mindaddig, amíg az egyáltalán létezett. A másik véglet Tarhuntasszasz esete, amelynek hercegi kézbe kerülése végül a teljes Birodalom összeomlásához vezetett. Az állam vezetője a király volt, de sohasem jutott kizárólagos, despotikus hatalomhoz, mindig is korlátját jelentette a pankusz és a tulijasz intézménye. Telipinusz törvényei a hettita Középbirodalom idején konzerválták is ezt a helyzetet: írott és egzakt jellegüknél fogva elősegítették ugyan a törvényességet, de meghagyták a korábbi rendszer maradványainak hatalmát. A hettita társadalom egyes részletei a feudalizmust idézik. A szabad emberek két típusát különböztetik meg a szövegek, a „fegyver embereit” és a „kötelezettség embereit”. A fegyver emberei nem tartoztak semmivel a királyi háznak, csak a katonai szolgálatukkal. A kötelezettség emberei viszont meghatározott szolgáltatásokkal és adókkal tartoztak, úgymint kapálás, szántás, szállítás, termékek bizonyos hányadának adóként való beszolgáltatása, a futárok élelmezése, igás állataik rendelkezésre bocsátása az állami építkezésekhez. Ez a rendszer a középkori paraszt föld szerinti függéseivel párhuzamosítható. De párhuzamosítható a személyi függés is, mivel a helyi előkelőség képviselőiből alakított királyi bíróságok teljhatalommal rendelkeztek felettük. A hettita katonai szervezetben a harcosok a nép szabad, földműveléssel vagy állattenyésztéssel foglalkozó tagjai közül kerültek ki. Ezek az emberek akkor hagyhatták el birtokaikat vagy legelőiket, ha családjuk megfelelő mennyiségű szolgával rendelkezett, akiknek munkája kiváltotta a családfő hiányát, valamint képesek voltak a fegyverzet árát kitermelni. E szolgák alapvetően két forrásból kerültek ki, a hadifoglyokból és a meghódított országok lakosságának elhajtásából. Az írnokok két különböző szóval jelölték ezeket, a foglyok az a-ap-pa-an-ta (normalizált alakja valószínűleg appant, vagy <sup>LÚ</sup>ŠU.DIB), a hadifoglyok a NAM.RA (hettita sumer namra = „martalék, konc, zsákmány”) kifejezésekkel kerültek feljegyzésre. A sumer logogramok olvasata valószínűleg arnuvala volt hettita nyelven. II\. Murszilisz például az Arzava elleni hadjárat után NAM.RA érkezéséről tudósít. A szolgák egy része állami tulajdonban maradt, ők dolgoztak a palotagazdaságban és a templomok földjein. A foglyok egy részét szétosztották a háborúban részt vevő katonák között. Ugyanakkor az appantok egy része nem vált szolgává, hanem ellenkezőleg, katonai osztásföldet kapott, és a hettita hadsereg tagjává lett. Kis jelentőségű volt az adósrabszolgaság és a pénzen vett rabok léte. Míg a rabszolga rejtegetése, a szolga eltulajdonítása Hammurapi törvényei szerint halálbüntetéssel járt, addig Hattiban ugyanez csak pénzbírságot vont maga után. A hettita törvények az ismert szövegek alapján nem általános rendelkezések, hanem inkább precedensgyűjtemények. Egyes vonatkozásokban részletesebbek más (főleg mezopotámiai) törvényeknél, másban elnagyoltabbak. Telipinusz törvényei az elsők, amelyek ránk maradtak, bár hasonló szövegekből több is ismert, de azok nagyon töredékesek. Két tábla viszonylag jól rekonstruálható, az egyik büntetőjogi kérdésekkel, családjoggal és a harcosok helyzetével foglalkozik, a második (Neszilim kódex) viszont rendszertelen paragrafus-összeállítás kereskedelmi tarifákkal és írnokok jegyzeteivel. Telipinusz kiáltványa rögzíti a trónöröklési rendet is. Törvényeik különleges eleme, hogy szemben a mezopotámiai és egyiptomi típusú törvénykezéssel a bűncselekmények indítékai, okai és körülményei szerint is különbséget tesznek. Az előre megfontoltság („gonosz szándék”) és hirtelen felindulás („csak a keze vétkezett”) itt jelenik meg először a jogtörténetben, és a szándékos emberölést kétszeresen büntették a véletlenhez képest. Sőt további differenciálást is alkalmaztak, kereskedő meggyilkolása esetén háromféle tényállást rögzíthettek: a rablási szándékot, a bosszút, amelynek nincs köze anyagi haszonszerzéshez, valamint a véletlen, vigyázatlan cselekedetet. Hammurapival vagy a biblikus törvényekkel ellentétben nyoma sincs a „szemet szemért, fogat fogért” elvének. A hettiták a külkapcsolataikat is éppúgy szerződésekkel stabilizálták, mint a belső viszonyokat. Rengeteg államközi szerződés ismert ma már, nem csak a kádesi csata után keletkezett, előkerülése alkalmával a világot megdöbbentő hettita–egyiptomi szerződés. Ezek a szerződések rögzítik a felek jog- és hatásköreit és az együttműködés feltételeit, sőt egyes esetekben azt is, hogy a közösen viselt hadjáratok után a legyőzött országok ingó vagyonából kit milyen arányban illet a zsákmány. A szerződéses rendszer az óasszír kereskedelem korának maradványa, a kereskedelmi megállapodások fejlődtek tovább államközi szerződésekké, és ez ezer éven át a legfontosabb hettita diplomáciai eszköz maradt. A középhettita korban (I. (II.) Tudhalijasz és I. Arnuvandasz idején) a felső vezetés már felismerte az államot belülről bomlasztó különutas hercegségek problémáját, ezért a belpolitikában is bevezették a központi rendeletek, hűségeskük és szerződések rendszerét. Mindenre kiterjedő hivatalos irányelveket fektettek le a Birodalom minden lehetséges belpolitikai vetületére. A kormányzat struktúrája valójában nem változott, de új kereteket kapott. Azonban minden szerződés annyit ér, amennyit betartanak belőle... ### A hadsereg A hettita hadsereg a szabadokból állt össze, akik elhagyhatták földjeiket, mert volt elég szolgájuk ahhoz, hogy családjuk ne haljon éhen. Minél gazdagabb volt egy adott személy, annál drágább fegyverre tellett, az előkelőség tagjai a harci szekeresek sorát gyarapították. A hettita harci szekér egy i. e. 13. századi újítás révén különleges harceszköz volt; az általános kettő helyett három személyt hordozhatott, így a kocsis és a harcos mellett helyet kaphatott a pajzshordozó is. A harmadik személy feladata a küzdelemmel elfoglalt harcos védelme és a hajítófegyverek adogatása volt, így a hettita szekeres hatékonyabban harcolhatott, mint bármely más nép szekerese. A szekeret nem növelték meg, az újítás abban állt, hogy a kerekeit a szekér hátsó részéről középre helyezték. Ezzel csökkent a lovak terhelése és nőtt a szekér stabilitása. A seregben a gyalogság csekély harcértékű volt, általában az ábrázolásokon látható jellegzetes egyenes karddal felszerelve, amelynek markolata félhold alakban végződött, és nagyon hasonlít a mükénéi kardokra. Olyannyira, hogy egyes kardleletek esetében máig vita folyik, hogy az argoliszi gyártmányú mükénéi B típusú kardról van-e szó, vagy hettita kardról (Tudhalijasz-kard). A gyalogos harcos fegyverzetére és ruházatára csak a hettita ábrázolások alapján lehet következtetni, de viszonylag ritka az ilyen. A hemitei reliefre faragott gyalogos az övbe tűzött egyenes rövidkard mellett a kezében egy körülbelül két méter hosszú döfőlándzsát tart, vállán pedig rövid íj van. Fején sisakszerű, valószínűleg bőrből készült sapka, testén derékig érő tunika. A hattuszaszi királykapu reliefén ábrázolt harcos határozottan csúcsos, fülvédős sisakot visel, felsőteste mezítelen, alul rövid szoknya látható. Jobb kezében íj, bal kezében feltehetően lándzsa volt, de ez utóbbi már nem felismerhető. A kard a medence bal oldalán hátul helyezkedik el, és bár nagyrészt takarásban van, valószínűleg nem övbe tűzött, hanem hüvelyben az övre akasztott változat. A gyalogság ruházata és fegyverzete esetében az egyiptomi reliefek és az anatóliai szobrok eltéréseket mutatnak. Az egyiptomi forrásokon a hettita harcosok rövid ujjú, hosszú, köntösszerű öltözéket viselnek, fegyverük a lándzsa. Az anatóliai szobrokon viszont egy derékban övvel összefogott, rövid tunikát viselnek. Az ellentmondások magyarázata valószínűleg a hettita szövetségesek különbözőségében rejlik. Az autentikus ábrázolás a III. Murszilisz idejében és utána készült királyreliefeken látható, ahol a szarvkoronás uralkodó rövid szoknyát, felkunkorodó orrú sarut, lándzsát és/vagy íjat, derekára kötött kardot visel. Ugyanilyen ruházat látható az i. e. 13. századi határreliefeken is. A hadműveletek ideje nyárra korlátozódott. Nyár elején megfigyelték az előjeleket, és ha azok kedvezőek voltak, kihirdették a hadjáratot. Nyár végén a hadsereg visszavonult téli szálláshelyére. A harci szekeres alakulatokat a nemesség alkotta, a nehézfegyverzetű gyalogság a szabad földműves rétegekből került ki. A faluközösségből hadi szolgálatra eltávozó földműves rabszolgákat kapott, hogy a gazdálkodásban ne legyen fennakadás. A kádesi csata alkalmával II. Muvatallisz azért nem tudta kezdeti sikereit kiaknázni, mert a gyalogságát nem merte bevetni, félve attól, hogy teljesen felmorzsolódik. A hettita királyi haderő nem toborzott hadsereg volt, hanem a dicsőség és zsákmány, a ranglétrán és az anyagiak terén elérhető előrelépés reményében felsorakozó szabad parasztok és pásztorok, valamint a hódításból részt kívánó előkelőség alkotta. A sereg másik fontos jellegzetessége az állam szövetségi jellegéből adódott. A kádesi csatát megörökítő egyiptomi feliratok 19 seregrészt sorolnak fel, amelyből csak egyik a „Ḥt”, vagyis a királyi haderő. A többi tizennyolc a szövetséges vagy meghódított tartományok hada. A legnagyobb gond mindig abból adódott, hogy ezeket a seregrészeket az adott ország elitje irányította, így a hettita hadseregből hiányzott az egységes vezetés. Emellett természetesen az egyes csapatok harcértéke is nagyon különböző lehetett, ami korlátozta a bevethetőséget, vagy adott esetben katasztrofális következményekkel járt a bevetésük. Egy ilyen katasztrófa volt a nihrijai csata is. ### Gazdaság A hettitáknál már az i. e. 15. században megkezdődött a vaskor. Sokszor – leegyszerűsítve a folyamatot – a hettiták tervszerű fejlesztésének tudják be, illetve jelentős szerepet tulajdonítanak a vas felhasználásának a hettita katonai potenciálban. A valóság azonban ennek épp az ellenkezője volt. A hettiták az asszír kereskedőkolóniák megszűnte után nehezen jutottak hozzá a bronzkészítéshez szükséges ötvözőanyagokhoz (ón, antimon). Kereskedelmi kapcsolataik az óasszír kor óta nem voltak kiterjedtek, mert az ország részben naturális, részben redisztributív jellegű termelési rendszere nem tette lehetővé a jelentős árutermelést, vagyis a piacozást. Sem cserekereskedelemben, sem egyenértékes kereskedelemben nem vehetett részt az ország, legfeljebb a Királyi ház. Anatóliában nincsenek jelentős aranylelőhelyek sem, ami a pénzforgalom beindítását lehetővé tette volna. Az asszír korban még jelentős ezüstlelőhelyek szintén kimerülőben voltak. Ezen okokból kifolyólag a hettitáknak sosem állt rendelkezésre elegendő bronzfegyver. A bronzfegyverek pótlására alkalmazták az abban időben felfedezett nagy vasérclelőhelyek nyersanyagát, illetve az abból készíthető vasat. A mai Niğde Massif nevű hegyen, a korábbi tuvanuvai mészkő- és márványbányák környékén volt az egyik legnagyobb vasércbánya. A vas ekkor – az ötvözetlen fémalapanyagnak és a viszonylag hideg kovácsolásnak köszönhetően – a réznél keményebb, a bronznál jelentősen lágyabb, ráadásul gyorsabban korrodálódó anyag volt. A vasfegyverek kevésbé voltak hatékonyak, mint az abban az időben széles körben elterjedt bronzfegyverek. Mindezen okokból leszögezhető, hogy a hettiták kényszerűségből alkalmazták a vasat, és ezen új anyag határozottan rossz tulajdonságait csak az ellensúlyozta, hogy nagy mennyiségben, olcsón és a távolsági kereskedelem igénybevétele nélkül állíthatták elő. A korabeli távolsági kereskedelem útvonalai nemcsak az asszír korban, hanem később is Hattuszaszon keresztül vezettek, de már egészen más kiinduló és célállomásokkal. Az i. e. 2. évezredben a tengerhajózás még nagyon kezdetleges fejlődési fokon állt, amelyről az Odüsszeia nyújt képet. Ezért az égei térségből Akurit (vagy Ugarit) és Büblosz felé és vissza irányuló szárazföldi kereskedőutak – jókora kerülővel – érintették Hattuszaszt. Ezek a föníciai városok korábban is kereskedelemmel foglalkoztak, de míg korábban kizárólag a Mezopotámia és Egyiptom közti kereskedőutak érintették őket, az i. e. 2. évezredben hármas csomópontokká lettek Asszíria, Hatti és Egyiptom között. Az i. e. 13. század folyamán Hattuszasz éppen azért veszthette el korábbi jelentőségét, mert a tengerhajózás nagy fejlődésen ment át, és a kereskedelem áttevődött a kikötővárosokba. Ennek egyik jele, hogy több hettita nagykirály is hosszabb időt töltött a valahol délen elhelyezkedő Tarhuntasszaszban. A pénzforgalom meglehetősen kezdetleges állapotban maradt. Anatóliában az ezüst túl sok, az arany túl kevés volt ahhoz, hogy jó egyenértékes lehessen. Általában az ezüst értékében számoltak, a kereskedelemben azonos ezüstértékű ingóságokat cseréltek. A távolsági kereskedelem a luxuscikkekre korlátozódott, a belföldi a naturális jellegű termelés miatt jelentéktelen volt. A kereskedők – talán az asszír kereskedők emléke miatt – a társadalom alsó fokain foglaltak helyet, egy kereskedő gondatlan meggyilkolása miatt csak akkora bírságot kellett fizetni, mint egy rabszolgáért. Az ezüst bősége a többi, ezüstben kevésbé gazdag területhez képest drágaságot okozott. Átlagban a réz–ón–ezüst váltási aránya 60:10:1 volt, ez azonban jelentősen változhatott a bányáktól való távolsággal. Assurban 15(14):1 az ón-ezüst arány, Anatóliában viszont 7(6):1. Ez azt jelenti, hogy egységnyi ezüstért Assurban kétszer annyi ónt lehetett vásárolni, mint Anatóliában. A réz Anatólián belüli belső forgalma nagy volt, míg kifelé alig vittek. Ennek az a magyarázata, hogy az anatóliai 60:1 réz-ezüst arány helyett Assurban 100:1 volt az átlagos, sőt ismert 136:1 arányú vásár is. Vagyis a réz Assurban olcsóbb volt, a drága anatóliai rezet nem szállították el. Az árfolyamok gyakran változtak, de az ezüst értéke sosem vált nagyon magassá, és ez önmagában meghatározta a lehetséges csereáruk körét. Egyiptomban már-már hiperinflációnak számított, amikor III. Ramszesz idején hasonló ezüst–réz árfolyam alakult ki. A mina (MA.NA) és a sekel (šiqlu) voltak a korban használt tömegmértékek. Ezek is asszír mintájúak. A mina 60 sekelt ért. Egy mina (tömegegységként) körülbelül 0,5 kg, így az egyenértékes rendszerben 1 mina (mint pénz) 0,5 kg ezüstöt, vagy annak értékét jelenti. A kereskedelem beszűkülését és gazdasági súlyát jól mutatja az a tény, hogy a kereskedők jogállása nagyjából a kézművesekével azonos. A birodalom belső élete az önellátó gazdálkodással működő szabad faluközösségekre épült. Ezeknek a terményadója és közmunka-kötelezettségei tartották el a hadsereget és az uralkodó rétegeket. A redisztributív rendszer a központi hatalom gyengülésével az állam működését gyakorlatilag lehetetlenné tette, a különböző térségek jellemző termékei közti csere megszűnt, és ez vezetett a III. Hattusziliszt követő időszak éhínségeihez, majd a hettita állam végleges megszűnéséhez. ## Kultúra ### Vallás A hettita mitológia – ahogyan a nép is – kevert jellegű. A kutatás ma általában úgy tartja, hogy a hattik és az asszírok mítoszai alkották a mitológiai alapjait, amelyet az i. e. 2. évezred közepe után jelentős hurri hatás ért. A hattik mitológiája azonban ismeretlen, és csak a hettita forrásokban fennmaradt istennevek, történetek alapján lehetne erre következtetni. Jelenleg a hatti eredetűnek tartott istenek és mítoszok elkülönítése csak nyelvi alapon lehetséges, eszerint a nem-indoeurópai eredetű elemeket tartják általában hattinak. Azonban a nyelvelméletek általános bizonytalanságából eredően ez az álláspont még változhat. A kevert jelleg a mezopotámiai típusú kozmikus istenségek, és a természeti erőket megszemélyesítő, a későbbi görög mitológia isteneire hasonlító istenek együttes jelenlétéből adódik. Mezopotámiában a Föld, a Hold, az Ég és a Nap voltak a legjelentősebb kultuszok tárgyai. Közülük nagyon fontos szerepet játszott Hattiban az arinnai Napistennő, valamint még két Napisten, <sup>D</sup>UTUnepišaš és <sup>D</sup>UTUtaknaš (az Égi Nap és a Földi Nap). A többi kozmikus isten azonban nem játszott különösebb szerepet a hettita mitológiában, mint Ellel és Alalusz égistenek és Hepit égistennő (amely utóbbinak kultuszai egybe is olvadtak Hannahannah kultuszaival), vagy Kaszku, a Hold-, illetve Arma, a másik Holdisten. A hettiták közvetlenül is átvettek akkád kultuszokat, például Enlilét vagy Istárét. A hettita főistenek ezzel szemben a természeti istenek voltak, mindenekelőtt a rendkívül sok néven és rengeteg kultuszhellyel rendelkező Viharisten. A viharok megszemélyesítője általában Tarhuntasz (Taru, Tarḫun), de Vuruszemusz és Nerik is ugyanilyen tiszteletben részesültek. Mind Tarhuntasszasz, mind Nerik a hettiták szent helyei közé tartozott, sok más településen volt azonban helyi Viharisten-kultusz is. Így például Szarisszasz, Szapinuva és Cippalanda Viharistene, az utóbbi neve <sup>D</sup>IŠKUR <sup>URU</sup>Zi-ip-pa-la-an-da. A panteon legfontosabb alakjai vagy további természetistenek (Hazzi a hegyek, Inara a vadállatok istene), vagy termékenységistenek, mint Hannahannah. Az istenek második generációja már ezekből levezethető tevékenységi körű, mint Telipinusz, aki az időjárás (Tarhuntasz) és a Nap gyermekeként a gazdálkodás védnöke. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a luvik és palaik istenei hasonlóak a neszaiak isteneihez, de más nevük van. Azonosításuk sokszor gondot okoz. Így például a hatti Esztan, palai Tijac, luvi Tivat és hurri Simegi kultuszai az arinnai Napistennőhöz hasonlóak, ugyanakkor ismert egy Isztanu nevű hettita isten is. Ezt a bonyolult panteont az i. e. 2. évezred közepe után erős hurri befolyás érte. A hurri panteon és isteneik nevei jobban hasonlítanak a mezopotámiai mintákra. Az i. e. 14. században már gyakorlatilag minden istent új, hurri nevén tiszteltek Anatóliában. Például Tarhuntasz Tesub lett, Hannahannah Hebat. Eközben több olyan új kultusz jelent meg, amelyről korábbi adat nincs, mint például Kamruszepa, Sausga, Kumarbi és Kusuh. A Hettita Birodalomban nem volt kanonizált vallás, nincs ismert teológiai irat, az egyének hite teljesen bizonytalan. A vallással kapcsolatos adataink szerződések, fogadalmak említéseiből származnak, illetve néhány imádságból. Ezek is többnyire későiek, a hurri hatás utánról származnak. A fennmaradt utalások szerint a korai hettita korban még voltak olyan henoteisztikus vonások, mint Egyiptomban, de Anittasz után már nem kimutatható. Miután Anittasz Neszába gyűjtötte a korabeli világ minden fontos hatalmi jelképét – ezek közt istenszobrokat, kultusztárgyakat –, a továbbiakban nem mutatható ki területi istenek főistenné válása. A későbbiekben tiszteletben tartott nagy kultuszhelyek (Nerik, Szapinuva, Arinna, Tarhuntasszasz) mind a korai bronzkor jelentős önálló államai voltak, és a későbbiekben inkább a szinkretizálás figyelhető meg, semmint a területi henoteizmus. A fennmaradt kis számú vallási irat közül a hettita Gilgames-eposz (GIŠ-GAM-MAŠ), a Telipinusz-mítosz, az Égi királyság a legfontosabbak, ezek mellett összefüggően, vagy valaha összefüggően, de ma már töredékesen az Aszertu és a Viharisten, az Ének Ullikummiról, a Gurparanzahu Agadében, a Kaszku lehullik az égből és a Yozgat-tábla foglalkozik mitológiai témákkal. Ez utóbbi – a Telipinusz-mítosszal együtt – az eltűnő és visszatérő termékenységistenekről szól, és a napfordulós rituálék darabjai lehettek. Mintegy 150 mitológiai tárgyú, himnuszokat, imákat és énekeket tartalmazó, valamint rituális témájú dokumentum maradt fenn, amelyeket a hettita szövegek katalógusa a CTH#321-től a CTH#500-ig foglal magába. Ezek közül az egyik legjelentősebb az Arnuvandasz és Aszmu-Nikal imája címen ismert irat (CTH#375) és A Viharisten és a kígyó című (CTH#321), amely Illujankasz és Tesub küzdelmét meséli el, miközben a hettita panteon jelentős részét felvonultatja. A vallásos-kultikus szövegek terén jelentősek a szarisszaszi feltárások, ahol gyakorlatilag minden előkerült tábla ilyen jellegű. Ezek jóslatok, kultuszleírások, templomi leltárlisták és a rituálék leírásai. A hettita lélekfogalom is alapvetően különbözik a mezopotámiai szemita elképzelésektől. A hettiták lélekhite szerint a test és a lélek nem azonos, egymástól elkülönülő két szubsztancia. Ez tette lehetővé a hettiták számára a hamvasztásos temetkezés terjedését. A szemita népeknél a Kuttamuva-sztélé az első, ahol a test és a lélek egységéről és azonosságáról vallott korábbi lélekhit változása tetten érhető. ### Képzőművészet, építészet
305,713
Háromhúros brácsa
26,254,414
null
[ "Magyar népi hangszerek", "Vonós hangszerek" ]
A háromhúros brácsa egy vonós hangszer, a brácsa speciális változata. Kizárólag a magyar, a román és a cigány népzenében használják, főként Erdély területén (használta még a bodrogmezői zenekar brácsása is, a nagytárkányi Horvát Zoltán). Dallamot nem játszanak rajta (legfeljebb kisebb töredékeket), túlnyomó többségében hármashangzatok és hiányos négyeshangzatok megszólaltatására használják. A zenekarban betöltött szerepe alapján legfőbb feladata a ritmizálás, ezért a zenészek számtalan különféle vonózási technikát alkalmaznak. A hangszer a klasszikus zenében nem használatos. ## A hangszer felépítése Felépítésében közel áll a klasszikus brácsához, valószínűleg annak a házi átalakításával, a saját igényekhez való igazításával jött létre. Az eltérést a húrláb formája, illetve a húrok száma és hangolása adja. A láb ennél a hangszernél egyenesre van vágva, így a húrok egy síkban helyezkednek el, és szinte mindig egyszerre szólalnak meg. ## Hangolása A hangszer háromhúros. A húrok hangolása a fogólap felé nézve, balról jobbra haladva g–d'–a. A klasszikus brácsa c húrja hiányzik, míg az a húr egy oktávval mélyebbre van hangolva. A hangszerre általában két g, illetve egy d húrt szerelnek; az a húr helyett is g húrt használnak, egy nagy szekunddal magasabbra hangolva. Néhány zenész, így például a Kalotaszegen muzsikáló Sztojka János, illetve a magyarpalatkai Kodoba Béla a d helyett c húrt használt, melyet egy szekunddal feljebb hangoltak, így a hangolás g–d–a lett annak következtében, hogy az eredetihez képest a d is egy oktávval mélyebbre került. Az ilyen hangolású hangszert mélyhúros kontrának hívják. Korábban házilag készített, állati bélből sodort húrokat használtak, de manapság már szinte csak fémhúrokkal lehet találkozni, mivel ezek sokkal kevésbé érzékenyek a hőmérséklet ingadozására és a páratartalomra. ## Használata ### A hangszer tartása A háromhúros brácsán szinte kizárólag csak akkordokat játszanak, ezért a hangszer tartása eltér a klasszikustól. Itt a brácsa teste és a három húr alkotta sík függőleges. A hangszer több ponton támaszkodik a testhez, hogy minél stabilabb legyen a tartás: - az alsó káva a gombnál érintkezik a szegycsonttal - a hangszer a bal alkaron fekszik - a nyak a balkéz hüvelyk- és mutatóujja közé kerül - a hangszer teste az áll alá szorítható Ez a tartás mindenekelőtt a legkényelmesebb, legkevésbé fárasztó játékot szolgálja, így egyénenként némileg eltérő lehet. ### Vonózás A vonózásnál mindig arra törekszenek, hogy a vonó és a húrok egymásra merőlegesek legyenek, illetve mindhárom húr egyforma erővel szólaljon meg. Ez utóbbi alól kivételt képeznek azok a ritka esetek, amikor bizonyos akkordoknál valamelyik húrt szándékosan kihagyják. ### Szerepe a zenekarban A háromhúros brácsa olyan zenekarokban kap szerepet, ahol hegedűvel, bőgővel, néha cimbalommal, klarinéttel, tárogatóval játszik együtt. Ezek eredetileg hivatásos cigány zenészek, cigánybandák által használt hangszerek, amelyek később fokozatosan a magyar paraszti zenébe is bekerültek, a „magyar bandák” is ezekre az instrumentumokra épültek. A brácsás-kontrás szerepe az ilyen együttesekben a ritmuskíséret biztosítása, a hangszer adottságainak megfelelően három hangból álló harmóniákkal. Mivel a kíséretben elsősorban a ritmus a fontos, a kontrás és a bőgős esetenként nem is nagyon törődik azzal, hogy harmóniái illeszkedjenek a dallamhoz: „patronokat” játszanak. Főképp mezőségi bandák a kíséretnek egy harmóniailag igényesebb változatát alkalmazzák, amikor a dallamot dúr hármashangzatokkal, egyfajta modális harmonizálással követik. Ilyenkor az akkordok nagy része a dallam hangjaihoz épített hármashangzat, ami talán a 15.–16. századi főúri zenekarok hagyományát őrzi. A városi, zeneileg képzett, hivatásos zenész cigányok természetesen már a klasszikus összhangzattannak megfelelő, „szabályos” harmonizálást alkalmazzák. Bizonyos zenekaroknál (ilyen például a Magyarpalatkai Banda) a brácsát megkettőzik, így a két hangszer erősíti egymást. Egyes dallamtípusoknál az is előfordul, hogy a két kontrás eltérő ritmuskíséretet ad (például szökős, korcsos). ## Vonástípusok A magyar és a román népzenében rendkívül sokféle és változatos vonástípus fordul elő. A leggyakoribbak a következők: - folyamatos vonás: lassú dallamoknál alkalmazzák. A cél az, hogy a hang folyamatosan szóljon, lehetőleg ne is lehessen érzékelni, mikor fordul meg a vonás iránya - a zenei 1 és 3 a hangsúlyos - a vonásra egyetlen hangsúly jut - folyamatos dűvő: mindkét irányban két hangsúlyt ad a vonó, a vonás elején és közepén. A vonó fordulásakor nincsen szünet, és az indító vonás mindig hangsúlyosabb. A vonások belső ritmikája és ereje igen változatos, előfordul teljesen szimmetrikus, de erősen aszimmetrikus forma is - szaggatott dűvő: mindkét irányban két hangsúlyt ad a vonó, a vonás elején és közepén. A vonó fordulásakor szünetet tartanak - a zenei 2 és 4 a hangsúlyos (esztam): nagyon gyakori vonástípus - rövid esztam: csak egy rövid hang szólal meg - hosszú esztam: a hang a vonó teljes hosszában megszólal - különféle, igen változatos aszimmetrikus vonózások ## A vonó Alapvetően kétféle vonótípust használnak: - Házi készítésű vonó: (ún. parasztvonó) főleg régebben volt jellemző ez a vonótípus, melyet a zenészek saját maguk készítettek. Használatának oka az volt, hogy nem jutottak hozzá a gyári vonókhoz, vagy nem tudták azokat megfizetni. Ennél a típusnál a feszességet szabályzó mechanika hiányzik, a szőrt a belefont madzag segítségével kötik a kápához. - Klasszikus vonó: az utóbbi időben terjedt el ezeknek a gyári készítésű vonóknak a használata, melyek a házi készítésűekhez képest egyenletesebb súlyeloszlást biztosítanak, illetve a mechanika segítségével a szőr feszessége is könnyebben szabályozható. A gyakorlatban a klasszikus csellóvonó használata a legelterjedtebb. ## Akkordok ### Dúr hármashangzatok A háromhúros brácsán lejátszott alapvető akkordtípus, mely 12 alapakkordot tartalmaz. A régiesebb, egyszerűbb harmonizálást használó zenekarok kontrásai gyakran csak ezeket az akkordokat használják. Ilyenek például a mezőségi zenészek, akik a dúr akkordokon kívül nem, vagy csak ritkán használnak más hangzatokat (például Ördöngösfüzesen vagy Magyarpalatkán). Ezek az akkordok, mivel három hangból állnak (alaphang, illetve az arra fogott nagyterc és kvint), hiánytalanul szólaltathatók meg ezen a hangszeren. A dúr hármashangzatok: C, D, E, F, G, A, H, Cisz, Esz, Fisz, Asz illetve B. ### Moll hármashangzatok A dúr akkordoknál ritkábban előforduló, nem minden tájegységen használt akkordtípus. A moll akkordok alkalmazásával a népzene természetes fejlődése során több helyen (például Kalotaszegen) megszűnt a tisztán dúros harmonizálás. Mivel a moll akkordok is három hangból (az alaphangból, illetve az arra fogott kistercből és kvintből) állnak, a háromhúros brácsán hiánytalanul játszhatók. A moll hármashangzatok: c, d, e, f, g, a, b, h, cisz és fisz. ### Domináns szeptimakkordok Ezeket az akkordokat vezetőakkordként alkalmazzák, használatuk egyre gyakoribb. Ezen akkordok a náluk egy kvarttal magasabb alapú dúr akkordra vezetnek (kvintkör), így például a C<sup>7</sup> F-re, az E<sup>7</sup> A-ra. Mivel ezek az akkordok négyeshangzatok (dúr hármashangzat és egy kisszeptim), a háromhúros brácsán csak hiányosan lehet őket megszólaltatni. A tercet és a szeptimet szinte sohasem hagyják ki az akkordból. ### Szűkített négyeshangzatok Csak hiányosan játszható akkordok, melyeknek valamelyik hangja (alap, kisterc, szűkített kvint, vagy szűkített szeptim) kimarad az akkordból. Néhány domináns szeptimakkord használható szűkített hangzatként is (például A<sup>7</sup> [G E Cisz] mint Cisz°), mivel csak hiányos négyeshangzatokat lehet megszólaltatni a hangszeren ### Nem minden húrt tartalmazó akkordok Előfordul, hogy a három húr közül nem mindegyiket húzzák bele az akkordba (például a magyarpalatkai kontrások által alkalmazott B dúr, amibe az a húrt nem húzzák bele, illetve a széki brácsás az E<sup>7</sup> akkordba az a húrt). Természetesen az egyenes húrláb miatt az elvileg nem használt húr mégis beleszólhat az akkordba. ### Egyéb akkordok Széki népzenében a brácsás használ ún. "G<sup>8</sup>" akkordot (G G H), amit a G domináns szeptim akkordra vezet (d húron a G hangot F-re). Továbbá sok helyen használnak ún. 5-ös akkordokat - amikor a hangzat nem tartalmazza a tercet (D<sup>5</sup>, A<sup>5</sup>). ### Dallamtöredékek Elvétve előfordul (például a kalotaszegi zenészeknél), hogy a brácsán nem akkordot, hanem egy dallamtöredéket játszanak. Ekkor a vonót megdöntik, és csak a g vagy az a húrt húzzák meg vele, azon fogják le a hangot. Az egyenes húrláb miatt természetesen a d''' húron semmiképpen nem lehet dallamot játszani, mivel különállóan nem lehet megszólaltatni. ## Érdekességek Ismert a hangszernek egy négyhúros változata is, szintén egyenesre vágott húrlábbal, c - g - d - a'' hangolással. Főként Nagysajón és Vajolán használták. ## Híres kontrások Néhány ismertebb muzsikus, aki háromhúros brácsán játszott/játszik, és archív hangfelvételeken szerepel: - Mezőség - Kodoba Béla (Magyarpalatka, 1944–1999) - Radák Mihály (Magyarpalatka, 1938–1992) - Moldován Emerik (Magyarpalatka, 1924–1994) - Moldován Ştefán (Magyarpalatka, 1943–2022) - ifj. Ádám István (Szék) - Rostás Izidor (Erdőszombattelke) - Kalotaszeg - Tóni Rudolf (Méra, 1948–1992) - Sztojka János (Gyalu / Szucság, 1926–2002) - Varga József (Bánffyhunyad) - Küküllő-mente - Mezei Ferenc „Csángáló” (Szászcsávás) ## Hangpéldák Az alábbi néhány hangminta a Zenetudományi Intézet által publikált archív népzenei adatbázisból származik. Valamennyi felvételen hegedű–háromhúros brácsa–bőgő felállású zenekar hallható. A magyarpalatkai felvételeken két kontrás játszik, egyikük mélyhúros kontrán. - Gyorscsárdás (Mezei Ferenc, Csávás, 1990) - Akasztós (Radák Mihály, Kodoba Béla, Magyarpalatka, 1964) - „Vastaghúros” gyorscsárdás (Radák Mihály, Kodoba Béla, Magyarpalatka, 1964) - Csárdás (Mikó Albert, Szék, 1941)
104,344
Abszint
26,524,450
null
[ "Az év szócikke 2010 verseny jelöltjei", "Kiemelt cikkek", "Égetett szeszes italok" ]
Az abszint (franciául absinthe, spanyolul absenta, németül Absinth) egy nagy, eredetileg 45-74% közötti alkoholtartalmú égetett szesz, melynek készítésekor a fehér ürömfű (Artemisia absinthium) leveleit és virágait, az ánizs (Pimpinella anisum) és a római édeskömény (Foeniculum vulgare var. dulce) termését, valamint egyéb fűszereket használnak fel. Hagyományos színe zöld, vagy ritkábban színtelen, ezért „a zöld tündérnek” (franciául la fée verte) is nevezik. Ízében általában az ánizs a legmeghatározóbb, amit az édeskömény és az ürömfű, majd a többi összetevő aromája követ, különösebb keserű mellékíz nélkül. Időnként tévesen likőrnek nevezik, de az abszint hozzáadott cukor nélkül készül, így a párlatok közé sorolandó. Nagy alkoholtartalmát a benne található nagy mennyiségű illóolaj teszi szükségessé, mert ezek hígításkor fehéren kicsapódnak a párlatból. Fogyasztását gyakran szertartásos hígítás előzi meg, ugyanis ez a kicsapódás – az úgynevezett louche-hatás – látványosabb, ha a jeges vizet csak lassan adagolják hozzá. Az abszintot a 20. század első harmadában egy fiktív szindrómára, az abszintizmusra hivatkozva több országban is betiltották. Az ital állítólagos káros hatásaiért növényi összetevőit, főleg a fehér ürömfűben található tujont tették felelőssé, melyet azonban a korabeli és mai abszint egyaránt csak kis mennyiségben tartalmaz. Meghurcolása ellenére nincs bizonyíték arra nézve, hogy valaha is veszélyesebb lett volna más szeszes italoknál. Az abszint növényi összetevőinek – főleg az abszintizmus félreértelmezése miatt – ma gyakran hallucinogén és más pszichoaktív hatásokat tulajdonítanak, ennek azonban nincs tudományos alapja. Tilalmát mára a legtöbb országban eltörölték, és eredeti változatában is készíthető. A kereskedelemben abszintként árult italok jelentős része – a tilalom előtt és ma is – hamisítvány. ## Nevének eredete A francia absinthe szó egyaránt jelenti a fehér ürmöt és a belőle készült abszintot. Az abszint első ismert változatait „Extrait d'Absinthe”-nak (fehér üröm kivonatának) címkézték, és a 19. századi Franciaországban is ez az elnevezés terjedt el. Az absinthe mint az ital rövid neve e kifejezés rövidülésének tekinthető. Az absinthe szó eredete a görög αψίνθιον (apszínthion), mely a latinba absinthiumként került át. Jelentése vitatott: a görögben az a + pszinthosz nagyjából „élvezhetetlent” jelent (amit az üröm különösen keserű ízével hoznak összefüggésbe), egy elfogadottabb elmélet szerint viszont az aspandból származik, mely az egyik perzsa dialektusban egy keserű növény neve volt, valószínűleg a szíriai rutafűé (Peganum harmala). ## Története Az abszint pontos eredete ismeretlen. A fehér üröm gyógyászati felhasználását az ókori Egyiptomban i. e. 1550 környékén készült Ebers-papirusz említi először. Az ókori görögök is használták leveleit borba áztatva, frissítő és gyógyító kezelésekhez. A szeszfőzés 11-12. századi megjelenése után elterjedtek az aqua vitae néven ismert, gyógyszerészeti égetett szeszek, melyeket gyakran gyógynövényekkel együtt pároltak le. Egy 1541-ben kiadott párlatoskönyv többek közt az aqua absinthii-t, azaz fehérürömpárlatot is említi. A mai értelemben vett abszint, tehát az ánizzsal és édesköménnyel készült párlat első nyomai azonban a 18. századi Svájcból származnak. Az első írásos forrás egy 1769-es neuchâteli újságban található, melyben Suzanne-Margerite Henriod a saját készítményét „Bon Extrait d'Absinthe” néven hirdette a Neuchâtel kanton Val-de-Travers kerületében található Couvet-ből. Ez a készítmény akkor még valószínűleg lepárolatlan gyógynövénytinktúra volt. Ezt az elixírt egy népszerű legenda szerint a szintén Couvet-ben élő francia orvos, Dr. Pierre Ordinaire fejlesztette tovább 1792 környékén, majd 1797-ben Daniel Henri Dubied megszerezte a receptet a Henriod-nővérektől, és fiával, Marcellin-nal, valamint vejével, Henri-Louis Pernod-val megnyitotta első abszintfőzdéjét Couvet-ben, a Dubied Père et Fils-t. Gwydion Stone abszintszakértő kutatásai szerint az első ismert abszintfőző Abram-Louis Perrenoud volt. Perrenoud 1794-ben már a ma ismert formájában készítette az abszintot, mely akkoriban már nem csak gyógykészítményként, hanem élvezeti cikként is elterjedt a környéken. Daniel-Henri Dubied csipkekereskedő, mivel üzleti potenciált látott az italban, megvette Perrenoud receptjét, főzőmesternek pedig fiát, Henri-Louis Perrenoud-ot bérelte fel, aki mellett Dubied saját fiai dolgoztak az 1798-ban Couvetben megnyitott Dubied Père et Fils-ben. Jacques Kaeslin kutatása szerint szintén nincs nyoma, hogy Ordinaire-nek köze lett volna az abszint létrejöttéhez, ő azonban úgy találta, hogy Dubied a szeszfőzde megnyitása előtt jogdíjat fizetett Madame Henriod-nak. Henri-Louis családnevét Pernod-ra változtatta, majd 1805-ben megnyitotta saját vállalkozását a franciaországi Pontarlier-ben Maison Pernod Fils néven. Kezdetben 400 liter abszintot állított elő naponta. A Pernod Fils az egyik legnépszerűbb abszintmárka maradt egészen az abszint 1914-es franciaországi betiltásáig. A Pernod Fils 1896-os prospektusában egy olyan verziót terjesztett, miszerint az abszintot a francia Ordinaire egyedül fejlesztette ki – ezzel együtt azt hangsúlyozva, hogy az abszint nem svájci, hanem francia eredetű –, majd halála után a recept a Henriod-nővérekhez került, akiktől maga Henri-Louis Pernod szerezte meg és tette világhírűvé; Dubied neve fel sem merül. A Pernod Ricard mai verziójában azt állítja, hogy az abszintot Madame Henriod-tól vette át Ordinaire, majd az ő halála után a lánytestvérein keresztül került Dubiedhez, aki hozzáértés híján bérelte fel 1798-ban Henri-Louis Pernod-t mint szeszfőzőt, a Pernod Fils későbbi alapítóját. ### Elterjedése Franciaországban 1830-ban a franciák megkezdték Algéria megszállását. A hiányos orvosi ellátás miatt a katonák között gyakoriak voltak a járványok, így a katonai orvosok védőitalt hagytak jóvá, mely borból, abszintból és vízből állt. A malária és a rossz ivóvíz ellen egyaránt hatásosnak remélték. Mindez lényeges hatással volt a francia abszinttermelésre: a Pernod Fils napi 20 ezer literre növelte termelését, valamint új főzdék is megjelentek. Az Algériából visszatérő katonák, akik nem csak gyógyszerként értékelték az abszintot, hamar népszerűvé tették, elsősorban Párizsban. Az 1875 után kiteljesedő filoxéra-járvány tizennégy év alatt tönkretette a francia bortermelést. Az így megnövekedett borárak tovább segítették az abszint elterjedését, a rossz bortermelés miatt egyébként is lecsökkent borpárlat-mennyiség egy részét pedig az abszint készítéséhez használták fel. Az 1860-as évekre kialakult az „heure verte”, azaz „zöld óra” fogalma: délután öt órakor a lakosság egyre nagyobb része ült kávéházakba és bárokba (némelyeket abszintháznak neveztek), hogy abszintot fogyasszon. Ekkor terjedtek el az abszintcsapok is, melyekkel kényelmesebb volt az ital hígítása, amit a lassú csepegtetés rituálévá emelt. Az abszint az első olyan égetett szesz volt továbbá, melyet nőknek sem volt illetlenség fogyasztani. Minden társadalmi osztályban kedvelték, ugyanis az 1880-as években tömeges termelése (és egyre gyakoribb hamisítása) miatt sokkal olcsóbb lett. 1910-re a franciák 36 millió liter abszintot ittak évente (és mellé majdnem 5 milliárd liter bort). ### Elterjedése más országokban Spanyolországban északon, a francia határ közelében terjedt el az abszintfogyasztás, és valamelyest Barcelonában is, a város művészeinek köszönhetően. Az Egyesült Államokban a francia jellegét őrző New Orleansban volt a legnépszerűbb az ital, ahol ma is áll a Régi abszintház, melyben 1874-ben kezdtek abszintot felszolgálni. Több híresség is megfordult benne, például Mark Twain, Oscar Wilde, Franklin Roosevelt, Aleister Crowley és Frank Sinatra. Az ital egyesült államokbeli betiltása után – csakúgy, mint Franciaországban – többféle helyi ánizsos ital is megjelent az abszint pótlására. Ilyen a Nouvelle Orleans, vagy a ma is ismert Herbsaint. Az 1850-es években már Kubában, Mexikóban és Argentínában is fogyasztottak abszintot – a kubai abszint leghíresebb fogyasztója Ernest Hemingway volt. Az abszint a századfordulón Magyarországon is beszerezhető volt, fogyasztását pedig Budapesten és Debrecenben is feljegyezték. ### Hatása a művészetekre A korabeli festészetnek és irodalomnak gyakori témája volt a magányos, tönkrement abszintivó. Édouard Manet Abszintivója (1859) komoly botrányt keltett, mivel elázott alkoholistát mutat be. Edgar Degas Abszint című festménye érzéketlenné vált, egykedvű párt ábrázol. Hasonló festmények még Édouard Manet, Pablo Picasso és Jean-François Raffaëlli művei, vagy Henri de Toulouse-Lautrec Monsieur Boileau a kávézóban című képe. A kései 19. és a korai 20. században sok abszintivó művész volt, akinek művészetében megjelent az ital. Ilyen volt többek közt Vincent van Gogh, Édouard Manet, Amedeo Modigliani, Arthur Rimbaud, Guy de Maupassant, Henri de Toulouse-Lautrec és Paul Verlaine. Merített ebből a témából még August Strindberg, Oscar Wilde és Ernest Hemingway is. A művészetben és irodalomban nyíltan megjelenő abszint jól tükrözi egy olyan, hagyományosan bort fogyasztó társadalom alkoholproblémáit, melyben az abszint előtt nem volt gyakori a tömény italok fogyasztása. Körülbelül száz évvel korábban a megnövekedett égetettszesz-fogyasztás hasonló gondokat okozott Nagy-Britanniában, ahol szintén csak hatósági lépésekkel sikerült visszaszorítani az alkoholizmust. ### Korabeli hamisítványai Az abszint természetes színezése külön berendezést igényel, ezért az olcsó változatok, illetve a mesterséges hamisítványok színének élénkítésére a karamell adta sárga mellett anilin-zöldet, réz-szulfátot, rézacetátot vagy indigót használtak, melyek ez utóbbi kivételével erősen mérgezőek. Sokszor élénkítették így a klorofill adta enyhe smaragdzöldet is; az 1912-t megelőző években már kevés olyan abszint volt, melyet ne festettek volna. További hamisítási módszer volt a valódi abszint készítésekor fennmaradó elő- és utópárlat megvásárlása, melyet normális esetben elválasztanak a kész italtól, akkoriban azonban sok hamisítvány alapanyaga volt. Legegyszerűbb esetben rézsókat és ízesítőt kevertek az ipari alkoholhoz, valamint antimon-trikloridot is, arra hivatkozva, hogy ez csökkenti mérgező hatását. Valójában a louche-hatást pótolták vagy erősítették vele, és már akkoriban is kérdéses volt „pozitív hatása”, hiszen mérgező, és az „abszintizmus” több tünetéért is felelős lehet. A szakma természetes módszert is ismert az ánizsolaj utánzására, a gaiacum-kivonat használatát, ami viszont körülményes volt. Az olcsó abszintok készítésekor általában igen rossz minőségű alkoholt használtak, mert ennek ízét az abszint ízanyagai elnyomják. Az ilyen alkoholok sok amilalkoholt és egyéb kozmaolajat tartalmaztak, valamint metanolt, mely szédülést, fejfájást, hányást, idővel pedig vakságot (ezt „abszintvakságnak” nevezték) és Parkinson-kórt vagy halált okozott. Egyes korabeli források denaturált szesz felhasználását is említik. Az abszint betiltásáért (az akkori szélsőséges alkoholizmus mellett) elsősorban a mérgező hamisítványok okolhatóak. Mindez nem jellemezte a minőségi abszintokat, amelyek még 1914-ben is veszélytelenek voltak, és a mai absintheur-ök közt még mindig az ebből a korból megmaradt italok testesítik meg a tökéletes abszintot. ### Betiltása Az abszintot az antialkoholista mozgalom és a bortermelők közös erőfeszítéseinek köszönhetően hozták összefüggésbe a bűncselekményekkel és egyéb társadalmi problémákkal. Dr. Eugene Ledoux szerint: Edgar Degas 1876-os – a Musée d'Orsay-ben látható – „Az abszint” című festményének elázott és ledermedt figurája összefoglalja az abszintfüggőkről kialakult képet. Émile Zola, bár csak két alkalommal említi az abszintot, utal a hatásaira is A Patkányfogó (L'Assommoir) című regényében: Az abszint megítélése a 19. század második felében egyre rosszabbá vált. Túlzott fogyasztásának tünetegyüttesét Dr. Valentin Magnan után abszintizmusnak nevezték, és egyre inkább elhatárolták a lényegében azonos tüneteket mutató krónikus alkoholizmustól, melyet azonban kevésbé tartottak súlyosnak. Ahogy az ital egyre jobban terjedt, úgy szaporodtak a részben, vagy teljesen mesterséges hamisítványok, melyek általában mérgezőek voltak és felelőssé tehetők az abszint betiltásáért. Ezek olyan sok változatban és olyan nagy mennyiségben kerültek a piacra, hogy a 20. század elején egyes kortárs kutatók nem voltak biztosak benne, készítenek-e még valódit. A tipikus olcsó „abszint” ipari alkoholból, ízesítőkből és mesterséges színezékekből állt. 1889-re az Európát elárasztó filoxéra miatt a francia bortermelés majdnem negyedére esett vissza a korábbihoz képest. Ekkor már folyt a francia (európai) szőlőfajták amerikai fajtákra (mint alanyokra) történő oltása, így védekezve a pusztító kártevővel szemben. (A filoxéra az európai szőlők gyökerét támadja meg – kipusztítva azokat –, míg az amerikaiaknál a levélen hoz létre gubacsokat, általában nem veszélyeztetve a növény életét). Az újjáéledő bortermelésnek komoly vetélytársat jelentett az időközben elterjedt, tömegesen és olcsón előállított abszint. Hozzátéve, hogy a készítéshez felhasznált alkohol a borok lepárlásából származik. 1875 és 1913 között a franciák abszintfogyasztása az ötvenszeresére nőtt. Ez idő alatt az összesített alkoholfogyasztás a 15-szörösére emelkedett, mely évi 60 liter tiszta szeszt jelentett fejenként. Ennek ellenére is elterjedt a meggyőződés, hogy nem az alkohol mennyisége jelenti a gondot, hanem minősége. Az abszint betiltását megelőzően a legtöbb fűszer- és gyógynövényekből készített italt – többek közt a vermutot, a gint és a különböző keserűlikőröket is – egészségkárosító hatással vádolták. Az abszint elleni hadjáratot olyan antialkoholista kezdeményezésnek tekinthetjük, amelyben nem akartak nyíltan szembeszállni a túlzott alkoholfogyasztással. Az ital ellenzői igyekeztek összemosni a valódi és a hamisított abszint fogalmát: érvelésükben a vegyszerek és az ipari alkohol okozta mérgezéseket is az abszint számlájára írták. 1905-ben egy svájci alkoholista, Jean Lanfray meggyilkolta várandós feleségét és két gyermekét, majd magával is próbált végezni, mialatt (többek közt) abszint hatása alatt állt. Lanfray a két pohár (6 cl) abszinton kívül nagy mennyiségű egyéb alkoholt is ivott a gyilkosság előtt, ennek ellenére Dr. Albert Mahaim „az abszintőrület tipikus esetének” nyilvánította Lanfray viselkedését. Petíció indult az abszint betiltásáért, melyet 82 ezer svájci lakos írt alá: az abszintot Vaud kantonban hamarosan betiltották. 1908-ban rögzítették a teljes tilalmat Svájc szövetségi alkotmányában. 1907-ben a francia kormány különadót vetett ki, mellyel az olcsó abszintokat próbálta eltüntetni a piacról, majd 1908-ban betiltották a 65%-nál kisebb alkoholtartalmú abszintokat, hogy ezzel még több, rossz minőségű hamisítványt vonjanak ki a forgalomból. 1912-ben az abszintot méregnek nyilvánították és a parlament elé terjesztették a tujontartalmú italok betiltását, ami azonban csak az első világháború kitörése után, 1915-ben történt meg. Az abszintot már 1898-ban betiltották a Kongói Szabadállamban, majd 1906-ban Belgiumban és Brazíliában. Hollandia 1909-ben tiltotta be, Svájc 1910-ben, az Amerikai Egyesült Államok pedig 1912-ben. Az abszint betiltása Franciaországban a pastis (és kisebb mértékben az ouzo) növekvő népszerűségéhez vezetett, mert bár ezekben nincs ürömfű, mindkettő ánizsos ital. A Pernod katalóniai (Spanyolország) Banus szeszfőzdében folytatta a termelést, ahol az abszint legális maradt, de a megcsappant kereslet miatt az 1960-as években leálltak a vele. Svájcban a tilalom illegalitásba taszította az abszintkészítést. A házi főzdék tovább működtek, főleg la Bleue abszintot készítve, melyet – mivel színtelen – könnyebb volt titkolni a hatóságok előtt. Egy val-de-travers-i interjúalany szerint még a 21. század elején is 60-80 illegális főzde működött ebben az abszint szülőföldjének tekintett kerületben. Sok ország, köztük Nagy-Britannia nem tiltotta be az abszintot, mert ott nem volt olyan népszerű, mint Európa többi részén. ### Rehabilitációja Az Európai Unió bizonyos országaiban az abszint soha nem volt tiltott, ezért a Tanács – a közösségen belüli jogharmonizáció keretében – 1988. június 22-én irányelvben rögzítette, hogy melyik italtípus mennyi tujont tartalmazhat. A legnagyobb érték a bitterekre (gyomorkeserűk) vonatkozik, legfeljebb 35 mg/kg, így az egyes tagállamok abszintot tiltó törvényei fölöslegessé váltak. Ennek nyomán egyre több országban törölték el az abszint tilalmát. A törvények általában a méltatlanul hírhedt tujon mennyiségét szabályozzák, ám a korabeli változatokéhoz (0,5–48 mg/kg) hasonló, általában 10–35 mg/kg közötti szinten. A fenti irányelvet felváltó rendelet értelmében az Európai Unióban ma csak az ürömfajokkal ízesített szeszes italok tartalmazhatnak 35 mg/kg tujont, míg más alkoholos italok legfeljebb 10 mg/kg-ot. A tagállamok ennek figyelembevételével szabályozhatják az abszint előállítását és forgalmazását. 2011–2013 között uniós tárgyalások folytak az abszint mint szeszesital-kategória bevezetéséről és szabályozásáról, ám az érdekelt felek nem tudtak megegyezni az ital definíciójáról. Franciaországban 1988-ban csak részben rehabilitálták az abszintot. Engedélyezték az abszint készítését, de az országon belül eladott palackokon tiltott maradt az absinthe elnevezés, és az édesköményolajban található fenkon mennyiségét 5 mg/kg-ban korlátozták. Franciaországban ezért az abszintok (és abszinthamisítványok) egyéb elnevezéssel – legtöbbször spiritueux aux plantes d'absinthe, azaz fehérürmös párlat néven – terjedtek el, a fenkon korlátozása miatt pedig egyes abszintokat nem lehetett Franciaországban árusítani. 2010 márciusában a francia kormány eltörölte a fenkonra vonatkozó korlátot, majd 2011. május 17-én újra engedélyezte az absinthe elnevezés használatát. Svájcban 2005. március 1-je óta legális az abszint. Az előállítására szigorú törvények vonatkoznak: a legális abszint áztatás és lepárlás útján készül, és színezése (ha van) csak természetes lehet. Ízében a kesernyés jelleg mellett felismerhető az ánizs és az édeskömény is, valamint víz hozzáadásakor az ital zavarossá válik. Az Amerikai Egyesült Államok 2007-ben engedélyezte az első abszintot 1912 óta. A TTB (Alcohol and Tobacco Tax and Trade Bureau – Alkohol- és dohánytermékek adó- és kereskedelmi hivatala) 2007-ig sikeresen akadályozta meg az abszint forgalmazását annak ellenére, hogy annak törvényi tilalma már a 20. században megszűnt. A ma forgalmazható abszintoknak „tujonmentesnek” kell lenniük, ami valójában 10 mg/kg tujonnál kevesebbet jelent, ez pedig a századfordulós abszintok esetén sem volt ritkaság. Az „Absinthe” szó nem szerepelhet önmagában a címkén márkanévként vagy az ital elnevezéseként. A címke és illusztrációi nem utalhatnak hallucinogén vagy tudatmódosító hatásokra. Brazíliában tiltott a 10 mg/kg-nál több tujont, vagy 55%-nál több alkoholt tartalmazó abszint. Írországban az abszint árusítása tiltott, de külföldről hazavihető. Szerbiában tiltott a tujont, vagy 50%-nál több alkoholt tartalmazó abszint. Új-Zéland egyes részein a 21. században betiltották az abszintot, mert több fiatal is életveszélyes alkoholmérgezéssel került kórházba. Mindkét ismert esetben több pohár hígítatlan (az egyik esetben 89,9% alkoholtartalmú) abszintot ittak a fiatalok. Vanuatuban máig is érvényes az Új-Hebridák idején hozott 1915-ös tilalom. Az abszint és hasonló szeszes italok előállítása és kereskedelme egyaránt tilos. Az 1990-es évek máig is tartó hamisítványhulláma mellett megjelentek a minőségi, hagyományos abszintot készítő főzdék is, többek közt Svájc, Franciaország, Németország, Ausztria, Spanyolország, Hollandia, az Amerikai Egyesült Államok, sőt újabban Csehország területén is. Több mozgalom is alakult a minőségi abszint és a kulturált abszintfogyasztás elterjesztéséért, például a Wormwood Society és a Fée Verte Absinthe House, melyek internetes oldalai, és az azokon található kritikák (melyek közt a legtöbb abszint és a hamisítványok jelentős része is szerepel) segíthetnek az abszint ellentmondásos piacán kiigazodni. ## Modern hamisítványai Az abszintot a betiltás előtt népszerűsége és hagyományának hiánya miatt jellemezte a tömeges hamisítás, ma pedig ismeretlensége és mítoszai okolhatók ugyanezért. Tovább rontja a helyzetet, hogy az abszint név használatát sem az Amerikai Egyesült Államok, sem az Európai Unió nem köti semmilyen követelményhez. Svájcban azonban az abszinthamisítás illegális, az ottani törvények csak a hagyományos abszintot engedélyezik. Az 1990-es években egy brit importőr, a BBH Spirits tudomására jutott, hogy az Egyesült Királyságban az abszint soha nem volt tiltott, így árusítani kezdte a cseh Hill's Absinth-ot. Az ilyen és ehhez hasonló (nem kizárólag cseh) hamisítványok gyorsan elárasztották a piacokat, és sok helyütt ma is ezek jelentik az abszintot a köztudatban. Sokszor alkohol, víz, aromák és élelmiszerfesték felhasználásával készülnek. Növényi kivonatot egyáltalán nem, vagy csak 1-2 félét tartalmaznak, így – az alapvető összetevők hiányában – kevert abszintnak sem tekinthetők. Mindennek ellenére a termelők általában hagyományos, száz évnél régebbi recept alapján készülő, eredeti svájci-francia abszintnak állítják be őket, és gyakran említésre kerül „nagy tujontartalmuk” is. Hamisítványnak tekinthető az előbbiektől csak részben elhatárolódó, cseh abszintként ismert keserű szeszes ital is, hiszen annak ellenére, hogy előállítói általában a leghitelesebb hagyományos abszintnak nevezik, a (sokszor szinte elviselhetetlenül keserű) ital az eredeti abszinttól ízében és összetevőiben is végletesen különbözik. Spanyolországban a Pernod Fils áttelepülése miatt hagyománya van a valódi abszintnak, ennek ellenére a mai hamisítványok és kevert abszintok egy jelentős része is ott készül. Egyes előállítók csillagánizsos italokat címkéznek abszintként. Általában a csillagánizsalap (európai ánizs helyett), a likőrjelleg (hozzáadott cukor) vagy az ánizs, édeskömény, fehér üröm hiánya, és az ebből fakadó ízkülönbség miatt tekinthetők hamisítványnak. Ízüket – bár az abszintéra csak ánizsos jellegében hasonlít – sokszor kellemesnek tartják. Zöld színüket mesterséges színezék adja, ugyanis összetevőik és gyártásuk is a sárgás pastiséhoz áll közelebb. Független kritikusok véleménye szerint a magyar kereskedelemben abszintként árusított italok csak a legritkább esetben tekinthetők abszintnak. A legrosszabb minőségű hamisítványok gyakori jellemzői, hogy víz hozzáadásakor nem opálosodnak, nincs ánizsízük (vagy ellenkezőleg, csak ánizsízük van), határozottan keserűek vagy alkoholízűek, a szájban (illóolajok híján) selymes helyett száraz hatást keltenek, vagy eltérnek a hagyományos – zöld, színtelen vagy vörös – színezéstől. ### Cseh absinth A cseh absinth (cseh vagy bohém típusú abszint, ánizsmentes abszint, vagy egyszerűen absinth, mely eredetileg az ital német helyesírása) egy, az 1990-es években Csehországban megjelent – általában keserű – szeszes ital (bitter), melyet a komoly különbségek ellenére abszintként árusítanak. A tipikus cseh absinth csak két dologban hasonlít az eredeti italhoz: tartalmazza a fehér üröm kivonatát és nagy az alkoholtartalma. Ánizsból, édesköményből és az abszint más hagyományos összetevőiből keveset vagy semennyit sem tartalmaz. Az 1990-es években a csehabsinth-készítők vezették be a „cseh módszert”, amely a kockacukor meggyújtásával jár és gyakran – általában Magyarországon is – tévesen az abszint hagyományos előkészítésének hiszik. Marketingje legtöbbször az abszint körüli téves legendákon alapszik, és keserű íze is ezeknek felel meg. A bohém életstílust (mely a 19. században szorosan összefonódott az abszinttal) készítői gyakran önkényesen összekapcsolják Bohémiával, ezzel próbálva igazolni a cseh abszint hagyományát. A cseh absinth-ot gyakran korabeli francia művészekkel, festményekkel népszerűsítik, ugyanis Csehország területéről (Franciaországgal és Svájccal ellentétben) nem ismertek az abszintkultúrát őrző dokumentumok, tárgyi emlékek. Az „absinth” és a „cseh módszer” modern találmányok, melyeknek az abszinthoz és annak hagyományához nagyon kevés közük van. A köztudatban elterjedt „eredeti cseh abszint” legendája tehát téves: az 1990 előtti cseh absinth létezését semmiféle bizonyíték nem támasztja alá. A cseh absinth annyira lerontotta az absinth név hitelét, hogy több abszintfőzde is átállt saját nyelvének helyesírásáról az absinthe elnevezésre. Mivel az absinth a cseh abszinthamisítványok nem hivatalos gyűjtőneve (legtöbbször az italok címkéjén is ez a név szerepel), a márkák közt erős eltérések találhatók. A szakma általában fehér ürmös gyomorkeserűként jellemzi, de egyes márkák tujonmentessége az ürömkivonat teljes hiányára utal. Egy részüknél a kritikusok határozott – időnként túlzott – keserűségről számolnak be, amit a lepárlás nélküli fehér üröm okoz. Más változatokat szájvízhez hasonlítanak, mivel mentolra emlékeztető, de gyenge és jellegtelen ízüket elnyomja az alkohol. ### Absinthe kit Az absinthe kit általában olyan, internetes oldalakon rendelhető készlet, mellyel előállítói szerint hagyományos abszintot, valójában azonban nyers, keserű ízű gyógynövény-tinktúrát állíthatunk elő. Tujontartalma lényegesen nagyobb az abszinténál, és csak lepárlása után lehetne abszintnak nevezni. Az ilyen termékek megjelenése visszavezethető az abszint rehabilitációja utáni, interneten megjelent receptekre, melyekkel hasonló, potenciálisan mérgező tinktúrák állíthatók elő. Hasonló, torz receptekre időnként egyéb források is utalnak. Az eredeti absinthe kitek utódjaként megjelentek azon – sokkal hitelesebb – változatok is, melyek növényi eszenciákból állnak, és a 19. században is ismert kevert abszint készíthető belőlük. ## Készítése Jelenleg a legtöbb országban nincs törvényi meghatározása az abszintnak, míg más szeszes italoknak, mint például a pálinkának, a whiskynek, a brandynek általában igen. Az előállítókat így semmiféle szabályozás vagy elvárás nem korlátozza abban, hogy bármilyen italt „absinthe”, „absinth” és hasonló nevekkel lássanak el. A ma abszintnak tekintett italok készítői vagy lepárlással, vagy keveréssel készítik el a szeszt, bár ez utóbbi nem engedélyezett olyan országokban, ahol törvény szabályozza az abszintkészítést. Az abszint alkoholtartalma ma a hagyományosnál nagyobb is lehet: 83,2%-os (hígítatlan) párlat is ismert a modern abszintok között. ### Párolt abszint A párolt abszint a minőségi ginhez, illetve az ouzóhoz hasonlóan készül. A növényeket 75-85%-os alkoholba áztatják, általában 12-24 órán keresztül. Az így kapott, rendkívül durva és keserű ízekkel rendelkező ázatot vízzel hígítják, majd újra lepárolják; így születik meg az abszint összetett és karakteres ízvilága. Az üröm keserű ízét okozó abszintin legnagyobb része is hátra marad a lepárlóüstben. Gyengébb minőség esetén további tiszta szeszt adnak a párlathoz. Az így kapott, 70-80% alkoholtartalmú folyadékot vagy tisztán palackozzák víz hozzáadásával (ezek a la Blanche vagy la Bleue abszintok), vagy beszínezik természetes, avagy mesterséges módon. A hagyományos abszintok színezésekor a párlat egy részébe újabb, e célra kiválasztott növényeket áztatnak egy különleges, fűtött berendezésben, majd a szűrés után az extraktumot visszakeverik a párlatba. A zöld színt ilyenkor a növényekben található klorofill okozza. Az eljáráshoz kisebb mennyiségű és enyhébb ízű füveket használnak, melyek a blanche-tól valamelyest eltérő ízvilágot eredményeznek, ezért a mesterségesen zöldre festett blanche megtévesztő lehet. A természetes színezés alapvető fontosságú az érlelés szempontjából is, hiszen a klorofill kémiailag aktív marad. Az abszintot emiatt semleges tölgyfa- vagy acélhordókban érlelik, amik nem adnak át további ízanyagokat (mint például a whisky esetén), hanem oxidáció megy végbe. Az abszint tehát sok más párlattal ellentétben üvegben is érlelhető. A természetes színezésű abszintokat általában sötét üvegbe töltik, hiszen a klorofill fény általi lebomlása nemkívánatos. Sok modern abszintot egyáltalán nem érlelnek eladás előtt. A különlegesen sokáig érlelődött verte abszintok (például a tilalom előttről megmaradtak) színe általában rozsdabarna, a szaknyelvben feuille morte („száraz levél” franciául). ### Kevert abszint Sok modern abszint hideg keveréssel készül. Ezeket a szakmabeliek gyakran utánzatnak tartják, a svájci törvények pedig hamisítványnak. A 19. században is használt módszer szerint növénykivonatokat, aromákat és színezéket kevernek a tiszta alkoholhoz. Törvényi szabályozás híján ezek a termelők sokszor „párolt” abszintként tüntetik fel az italt, hiszen a felhasznált szesz valóban párlat. Sokszor nehezen különböztethetőek meg az egyszerű hamisítványoktól, melyek semmilyen növényi kivonatot nem tartalmaznak, vagy valamelyik fő összetevő kivonata hiányzik belőlük. ### Összetevők A felhasznált finomszesz bármilyen mezőgazdasági alapanyagból készülhet, de a minőségi abszinthoz finomított bor- vagy gabonapárlatot használnak. A párlat minimális hozzávalói a fehér ürömfű (Artemisia absinthium) levelei és virágai, és az ánizs (Pimpinella anisum) valamint a római édeskömény (Foeniculum vulgare var. dulce) termése, melyeket együtt gyakran „szentháromságnak” neveznek. Egyes korabeli receptek alapján az édeskömény nem tekinthető kötelezőnek, de jellemzően csak az olcsó, ordinaire abszintoknál mellőzték. Sok más összetevő is felhasználásra kerülhet, például orvosi angyalgyökér (Angelica archangelica), izsóp (Hyssopus officinalis), citromfű (Melissa officinalis), csillagánizs (Illicium verum), koriandertermés (coriandri fructus), veronikafű (Veronica officinalis), borsmenta (Mentha × piperita), bárányüröm (Artemisia pontica). A színezéshez elsősorban bárányürmöt és izsópot használnak, de jellemző mellettük a citromfű és a borsmenta is. Kisebb alkoholtartalmú abszintnál használatos az őrölt édesgyökér (Glycyrrhiza radix), amely kerekíti az ízt és segíti az abszint letisztulását. Az abszint ízét nagyban befolyásolja a növények minősége és feldolgozása. A rómaitól eltérő változatú édeskömény kellemetlen, kámforos ízt ad az abszintnak. Manapság szintén előfordul – tévedésből, vagy azért, hogy az ital megfeleljen egyes téves mítoszoknak –, hogy fehér ürmöt használnak színezésnél, ami keserű mellékízt eredményez. A minőségi abszintok előállítói fontosnak tartják a növények származási helyét is. A gyógyfüvek szárait általában eltávolítják áztatás előtt. ## Típusai A korabeli abszintnak hivatalosan nem voltak típusai, de az akkori kézikönyvek általában öt kategóriát különböztettek meg: Absinthe ordinaire, Absinthe demi-fine, Absinthe fine és Absinthe Suisse. Ezek a kategóriák egyre nagyobb alkoholtartalmat és jobb minőséget jelöltek. A Suisse (svájci) nem az előállítás helyére, hanem kiváló minőségére utal. Másféle besorolást általában nem alkalmaztak, mivel a kereskedelemben elsöprő többségben volt a verte (zöld) változat. Számon tartották még az Absinthe des essences-t is (ami megfelel a mai kevert abszintnak), de sokszor ezt is az előbbi kategóriák valamelyikébe sorolták. Az abszintok más szempontok alapján is besorolhatóak: A Verte (franciául „zöld”) abszint blanche-ból készül: egy második áztatástól a párlat peridotzöld színt és általában finoman kesernyés ízt kap. A 19. században ez a változat volt a legelterjedtebb, olyannyira, hogy a francia kézikönyvek a blanche-ot félkész abszintnak tekintették. A Blanche (franciául: fehér), (Svájcban) la Bleue (franciául: kék, a hígításkor megjelenő kékes árnyalatok után) abszint lepárlás és hígítás után színezés nélkül kerül a palackba. Az ital betiltása előtt is ismert volt a színezetlen abszint, de feltűnésmentes színe miatt a tilalom idején vált elterjedtté. A Blanche-ot és a la Bleue-t időnként külön kategóriának tekintik, mert utóbbi főleg a val-de-travers-i illegális hagyományt követi. Emiatt a Svájcban készített fehér abszintok egy részét is Blanche-nak címkézik. A Brut (franciául: nyers) kifejezés olyan erősre főzött, modern Blanche-okat jelöl, melyeket minimális mértékben, vagy egyáltalán nem hígítanak palackozás előtt, és jellemzően 80-83% alkoholtartalmúak. A Rouge (franciául: piros) vagy Rose abszint készítésekor a párlatot hibiszkuszvirággal festik vörösre. Ritka típus; jelenleg egyetlen történelmi rouge márkáról tudunk. Az Absenta (spanyolul „abszint”) Spanyolországban készített abszint, mely főleg a Pernod Fils betiltás utáni, tarragonai (Katalónia, Spanyolország) üzemének köszönheti hagyományát, bár az elnevezést nem csak hagyományos márkák használják. A Clandestine (franciául „illegális”) a házilag, illegalitásban párolt abszint neve. Gyakran színezetlen. A német házi főzdékben Hausgemacht-ként (németül: „házi készítésű”) ismert. Nem összetévesztendő sem a Clandestine márkával, sem az Absinthe kitként ismert termékekkel. Általában kis mennyiségben, saját használatra készítik a tapasztalt szeszfőzők, saját ízlésük szerint összeállítva a receptet. A házilag főzött abszint mennyisége nagyban emelkedett a betiltás alatt, mikor a kisebb vállalkozók illegalitásban folytatták az ital párlását, leginkább Svájcban. A rehabilitáció óta sok titkos főzde ismét legális működésbe kezdett, ők gyakran használják címkéiken a clandestine elnevezést. Egyes főzdék illegalitásban maradtak, a hatóságok véleménye szerint ennek okai az adók és az „illegális abszint” hírneve. ## Fogyasztása Az abszint csak szokatlanul nagy alkoholtartalommal tárolható, ezért közvetlenül fogyasztás előtt szokás felhígítani. Ennek hagyományos módja (az úgynevezett „francia módszer”) a következő: egy pohárba 3–4 cl abszintot töltenek, ráhelyeznek egy e célra tervezett lyukacsos kanalat (abszintkanalat), majd erre egy vagy két darab kockacukrot. Jéghideg vizet töltenek minél lassabban a cukron keresztül az abszintba, ezzel lehetőleg az összes cukrot lemosva a kanálról. A folyamat nemcsak az alkoholtartalom csökkentése és a louche-hatás okozta színváltozás miatt érdekes, hanem kibontakoznak tőle olyan ízek, melyeket eredetileg elnyom például az ánizs. Az ideálisnak tartott 11-12%-os alkoholtartalom 1 egység abszint és 3–6 egység víz elegyével érhető el abszinttól függően, illetve egy kis tapasztalattal felismerhető a louche teljességéről. A cukor elhagyható a rituáléból: a 19–20. század fordulóján még divatos luxuscikk volt, a közízlés az édesített italoknak kedvezett. A mai absintheur-ök közt megoszlanak a vélemények, de elmondható, hogy a legtöbb abszintot érdemes cukorral és nélküle is kipróbálni. Eredetileg a pincér egy üvegnyi jeges vizet és cukrot szolgált fel az abszint mellé, hogy a vendég saját ízlése szerint készítse el. A növekvő népszerűség miatt elterjedt az abszintcsap, mely egy állványra szerelt tartály jeges vízzel töltve és több kis csappal felszerelve; ez tette lehetővé a víz rituális, lassú csepegtetését. Megjelentek a vizes- és borospoharakból kialakult abszintpoharak is, melyek közös jellemzője, hogy formájukkal vagy valamilyen jelzéssel mutatják a pohárba töltendő abszint mennyiségét. Az abszint több tucat koktél összetevője. Ilyen például a korabeli Sazerac, a Bunny Hug, a Death in the Afternoon, vagy a modern The Governor's. A „cseh módszer” vagy a „bohém módszer” az 1990-es években került bevezetésre a cseh absinthok marketingjéhez, mivel azok általában – illóolajok híján – nem opálosodnak hígításkor. Egy kanálra egy vagy két darab kockacukrot tesznek, a pohár fölé tartják, és leöntik abszinttal. Miután a cukor felszívta a szeszt, meggyújtják, és hagyják enyhén karamellizálódni. Ezután leöntik a cukrot vízzel, és elkeverik. Elterjedt egy olyan változata is, melyben az italt is meggyújtják, majd megvárják, míg kialszik, és az így lecsökkent alkoholtartalom miatt nem adnak hozzá vizet. Gyakran tévesen a „cseh módszert” tekintik hagyományosnak. Ennek okai közt szerepel egyes márkák megtévesztő marketingje és a módszer szerepeltetése kosztümös filmekben. A hagyományos abszintok fogyasztói ezt a módszert elítélik, véleményük szerint ugyanis a valódi abszint ízét teljesen tönkreteszi. Az ötlet valószínűleg a Café Royale elkészítéséből ered: a kávéhoz brandyt kevertek, majd a vele átáztatott cukrot meggyújtották a csésze fölött, mielőtt beleejtették volna. Egy erről készült, 1887-es festményről később tévesen úgy hitték, abszintot ivó párt ábrázol, habár a kávéscsészék jól láthatóak. ## Pszichoaktív és toxikus hatásai A rendszeres abszintfogyasztást a 19. század második felétől kezdve sok orvos elmebetegség, epilepszia és tuberkulózis okozójának tekintette. Az abszintizmusnak nevezett – valójában azonban a krónikus alkoholizmussal teljesen azonos – elmebaj tünetei közül a hallucinációk által kísért rohamokat tartották a legjellemzőbbnek, ezért a modern köztudatban az abszint tévesen hallucinogénként maradt fenn. ### Korabeli tanulmányok Dr. Valentin Magnan készített tanulmányt elsőként a krónikus abszintfogyasztás tüneteiről, ezzel elkülönítve őket a már korábban is vizsgált krónikus alkoholizmustól. Az abszintizmus különleges tüneteit abban látta, hogy a beteg előjel nélkül is delíriumba esik, előfordultak epilepsziaszerű rohamok, 1–2 perces vertigo, valamint a delírium alatti hallucinációk is erősebbek. Magnan a fehér ürmöt tette felelőssé a tünetekért, bizonyítékként pedig a tiszta ürömkivonattal súlyosan túladagolt tengerimalacok görcsrohamait mutatta fel. Az Egyesült Királyságban, ahol a 18. század első felében a gin és hamisítványai a francia abszinthelyzethez hasonló társadalmi katasztrófát okoztak, súlyos kritikával illették Magnan elméletét. A Lancet brit orvosi szaklapban megjelenő cikkek rámutattak, hogy a Magnan által „felfedezett” tünetek egyéb alkoholt fogyasztóknál is megjelennek, az állatkísérleteivel állított párhuzam pedig önkényes, mert abszint helyett tiszta ürömkivonattal kísérletezik, és a hosszútávú abszintfogyasztás hatásait egyszeri túladagolásban elpusztuló állatokon véli megtalálni. Nem vették komolyan az ürmöt ért vádat azért sem, mert a Franciaországban abszintként árult italok gyakran nem tartalmaztak fehér ürmöt, mérgező vegyi adalékokat viszont annál inkább. Magnant követően többen is kísérleteket végeztek az abszint más növényi összetevőjével. Kiderült, hogy a tiszta illóolajok mind könnyen túladagolhatóak, ez pedig megosztotta a véleményeket. Egyes kutatók továbbra is az ürmöt okolták, mások az ánizst, megint mások az összes gyógynövényt egyszerre. A századforduló egyik legelfogadottabb elmélete minden összetevőt ártalmasnak tartott, de köztük az ürmöt a legveszélyesebbnek. Dr. Eugene Ledoux az abszint növényi összetevőit tette felelőssé az országban terjedő elmebajokért, epilepsziáért és tuberkulózisért, bár napi egy pohár abszintot ő sem tartott veszélyesnek. A Lancet csak a tilalom után, 1930-ban fordult az abszint ellen, mely bár legális maradt az Egyesült Királyságban, a külföldi termelés fokozatos leállásával eltűnt. ### Tévhitek a tilalom alatt és után A korabeli szakvélemények ellentmondásai, valamint az abszint eltűnése különböző legendáknak engedtek teret. 1973-ban Adam Gottlieb Legal Highs című, legális pszichoaktív szerekkel foglalkozó könyvében azt állította, hogy a Pernod likőrhöz fehérüröm-kivonatot keverve abszintot kapunk. A tudomány ismét a tujon felé fordult; 1975-ben a Nature magazin a tujont a THC-hez hasonlította, ami a marihuána fő hatóanyaga. Hasonló molekulaszerkezetük miatt arra a téves következtetésre jutott, hogy hatásuk is hasonlít, kísérleteket viszont nem végzett. Wilfred N. Arnold egy 1992-es tanulmányban azt állította, hogy a korabeli abszint tujontartalma a felhasznált üröm mennyisége alapján 260 mg/kg lehetett, ám kísérleteket szintén nem végzett. Az elmélet többszörös cáfolata ellenére ezt a számot ma is gyakran idézik. A 20. századi tanulmányok közös vonása volt, hogy a korabeli elméleteket nem vonták kétségbe. Az abszint 1988-as európai uniós rehabilitációja után a készítők éveken át nem próbálták ki az eredeti recepteket, mert magától értetődőnek számított, hogy az így készült abszint túl sok tujont tartalmazna. Az abszintizmus elméletének felszínes ismerete képzi az alapját annak a modern tévhitnek, hogy az abszintban lévő tujonnak közvetlen hallucinogén hatása lenne. Az abszint ellenzői csak az ital okozta elmebaj esetén beszéltek hallucinációkról; a fehér ürmöt méregnek tekintették, a többi összetevőt pedig legfeljebb kábító hatásúnak. ### Az abszint orvosi rehabilitációja Ma már tudvalevő, hogy a tujon hatása nem hasonlít a THC-ére és hallucinációkat sem okoz. A tujon GABA-antagonista, és bár nagy adagokban izomrángásokat és görcsöket okozhat, semmi sem bizonyítja, hogy hallucinogén is lenne. Nagyobb adagokban egyaránt káros a májra és az idegrendszerre, azonban az abszintban lévő tujonmennyiség toxikus hatásai teljesen eltörpülnek az alkoholé mellett, akár a túladagolás lehetőségét, akár az idegrendszer leépülését tekintjük. A Rutgers Egyetem kutatásai szerint 1-2 liter abszint tujontartalma – egyetlen pohár alkoholos italban elfogyasztva – a koncentrációs képességek statisztikailag kimutatható, rövid távú romlását okozza a tujonmentes vagy kis tujontartalmú italhoz képest. A 22 résztvevőből 19 nem tudta megkülönböztetni a három ital hatását. A korabeli abszintok tujontartalma a közelmúltig ismeretlen volt, egy párlat tujontartalmát ugyanis csak a gázkromatográfia-tömegspektrometria módszerével lehet megbízhatóan mérni. Hat, egymástól független, kísérletekkel alátámasztott tanulmány is rámutat, hogy a korabeli receptek alapján készített abszintok és a századfordulóról megmaradt, lepecsételt palackok egyaránt veszélytelen mennyiségű tujont tartalmaznak. Egy 2008-ban végzet vizsgálat alkalmával 13 üveg 1895–1914 között készült abszintot vizsgáltak meg, ezek tujontartalma 0,5-48,3 mg/kg közt változott. A minták többsége megfelelt az EU 35 mg/kg-os maximumának. Egy újabb kutatás kizárta azt is, hogy az eltelt száz év alatt a palackokban a tujon lebomlott volna. A korabeli „abszintizmus" tüneteit nem lehet egyértelműen megkülönböztetni a krónikus alkoholizmustól, és amennyiben súlyosságuk valóban különbözött, azt az abszint gyakori hamisításához felhasznált rossz minőségű alkohol és mérgező vegyszerek okozhatták. Megjegyzendő azonban, hogy az abszint egyéb anyagokat is tartalmaz, és kevés jó tanulmány született eddig a hosszú távú abszintfogyasztás lehetséges hatásairól. ### Hatása az emberi tudatra Mindezek ellenére még nem sikerült meggyőző eredményre jutni azzal kapcsolatban, hogy az abszintnak (az alkoholt leszámítva) van-e hatása az emberi elmére. Az abszint egyesek szerint megnyitja az elmét; a fogyasztók legtöbbször az ittasság egy „tisztult” formájáról számolnak be – egyfajta „józan részegségről”. Egyes korabeli civil beszámolók arra utalnak, hogy a több órás, de mértéktartó abszintfogyasztás – főleg, ha rendszeresen művelik – különös világszemléletet, vagy legalábbis hangulatot okoz, mely különbözik az egyszerű részegségtől. Aleister Crowley szerint „tűrj, amíg a dolgok a szemed láttára változnak meg észrevétlenül, mialatt velük együtt változol; mígnem olyanná leszel mint az istenek, felismered a jót és a gonoszt, és hogy ez a kettő valójában egy”. Az egyik leghíresebb, Oscar Wilde-nak tulajdonított, de valójában ismerőse által – és Wilde halála után 30 évvel – lejegyzett idézet hasonló hatásra utal. Az első három mondat után (melyeket a médiában gyakran kiragadnak) Wilde arról beszél, hogy az abszintivás megszabadít az előítéletektől és a berögzült képzettársításoktól, de közben nem tompítja le az elmét. Ted Breaux kémikus, történész és abszintfőző állítása szerint az ilyen élményeket az okozhatja, hogy az ital egyes növényi összetevői stimulánsként viselkednek, míg mások nyugtatóként, összességében éber állapotot keltve a fogyasztóban. A visszafogott abszintfogyasztás hosszú távú hatásai ismeretlenek, bár a felhasznált gyógynövények közül több fájdalomcsillapító és antiparazita hatással bír. Egyes feltételezések szerint az abszint egyfajta „speedball”-kombinációként működik – mint például a brandys kávé – ahol a tujon az élénkítő, és az alkohol a nyugtató összetevő. Más vélemények szerint az abszintban lévő kevés tujonnak semmilyen köze nincsen az említett hatásokhoz: ha egyáltalán léteznek, feltételezhető, hogy más anyagok, pl. a fenkon (édeskömény), pinokamfon (izsópfű) és az anetol (ánizs) okozzák, mivel laboratóriumi állatokat túladagolva ezek is epilepszia-szerű rángásokat eredményeztek. Habár bizonyos körökben az abszintok erejét ma is tujontartalomban mérik (az őket megcélzó termelők ezért olykor fel is tüntetik azt a címkéken), a tujon főként tudományos tévedéseknek köszönheti népszerűségét. ## Az abszint ma Az abszint újbóli elterjedését újságcikkek sora kísérte, melyek előszeretettel foglalkoztak az abszint állítólagos hallucinogén és egyéb hatásaival, Vincent van Gogh állítólag abszint okozta öncsonkításával, az ital sok országra érvényes tilalmával és a bonyolult fogyasztási rituálékkal. Több film is ezt a narkotikus abszintképet támogatta, például Bram Stoker Drakulájának 1992-es feldolgozása, vagy A pokolból. Az általuk terjesztett tévhitek máig is meghatározóak a köztudatban, de emellett jelentősen hozzájárultak az abszint iránti kereslet növekedéséhez is, ami arra vezette a különböző országok importőreit és szeszfőzőit, hogy az abszintot sújtó tilalmak felülvizsgálatát kezdeményezzék. Azt a modern tévhitet, mely az abszintot közvetlen hallucinogén hatással ruházza fel, az abszintizmus félreértelmezése mellett gyakran Oscar Wilde-nak tulajdonított idézetekkel támasztják alá a médiában. Wilde valóban kedvelte az abszintot, azonban a két ismert idézetet ismerősei adták ki könyveikben, 30 és 49 évvel Wilde halála után. Szintén megjegyzendő, hogy az idézetek csak a környezetükből kiragadva utalnak hallucinogén hatásra, valamint egyikük hibás fordításban terjedt el a magyar weben. Az abszintként árult italok marketingjében ma is előforduló fogás az ital „tudattágító”, „hallucinogén” vagy „vágyserkentő” hatására, netán „jelentős tujontartalmára” hivatkozni, ami garancia a rossz minőségű abszintra, illetve hamisítványra. A szakmában legnagyobb névnek számító Pernod Fils utódja, a magát Magyarországon is képviseltető Pernod Ricard is piacra dobta új „abszintját” (Pernod aux extraits de plantes d'absinthe), mely azonban független kritikusok szerint sokkal inkább a mai Pernod liqueur d'anis (ánizslikőr) ürömolajas változata, és ízvilága csak ánizsos jellegében hasonlít az abszintéra. A magyar köztudatban elterjedt tévhit, hogy a modern abszintok, vagy legalábbis jelentős részük fekete ürömből készül annak kis tujontartalma miatt. Bár a Magyarországon kapható „abszintok” címkéjére az importőrök is gyakran nyomtatnak fekete ürmöt, a külföldi cikkek és tanulmányok, valamint az italok eredeti címkéi semmi ehhez hasonlót nem említenek. Több „fekete ürmösként” ismert abszintról is tudvalevő továbbá, hogy fehér üröm kivonatával készül. A tévedés oka lehet, hogy az abszint pótlására kitalált pastist alkalmanként fekete ürömmel is ízesítik. Az abszint rehabilitációja a köztudatban máig sem ment végbe, Magyarországon pedig különösen elterjedtek az ital elterjedését akadályozó tévhitek és az abszinthamisítványok. A magyar online magazinok legtöbbször azt állítják, hogy a hagyományos abszint mérgező, hallucinogén és keserű ízű. A magyar webáruházak a növényi összetevőkben szegény hamisítványokat – melyek az abszintra alig, vagy egyáltalán nem hasonlítanak – új, biztonságos változatként, vagy hagyományos abszintként mutatják be. Az utóbbi évtizedben megjelent valódi, jó minőségű abszintokról, melyek eredeti receptek alapján és hagyományos eljárással készülnek, a magyar nyelvű cikkek általában nem ejtenek szót. Ezek a márkák a magyar webshopok kínálatában is csak a legritkább esetben találhatók meg, sőt, egyes üzletek tagadják a mai suisse minőségű abszint létezését. ## Ajánlott irodalom
700,077
Jay Chou
26,487,338
null
[ "1979-ben született személyek", "Filmzeneszerzők", "Jay Chou", "Kínai dalszerzők", "Kínai filmrendezők", "Kínai forgatókönyvírók", "Kínai színészek", "Kínai zeneszerzők", "Kínai énekesek", "Mandopopénekesek", "Rapperek", "Tajvani énekesek", "Zenei producerek", "Élő személyek" ]
Jay Chou (születési neve hagyományos kínai írással: 周杰倫, egyszerűsített kínai írással: 周杰伦, pinjin átírással: Zhōu Jiélún, magyaros átírásban: Csou Csie-lun; 1979. január 18. –) tajvani zenész, énekes, producer, színész és rendező, négyszeres World Music Awards-díjas előadó; a „mandopop császárának” tartják. 2010-ben a világ harmadik legtöbbet letöltött előadója volt, 2013-ig összesen 24 millió lemezt adott el. 1998-ban fedezték fel egy tehetségkutató versenyen, ahol saját dalait adta elő zongorán. Azóta más kínai előadóknak is ír dalokat és filmzenékhez is hozzájárult, például ő írta és adta elő a Félelem nélkül, az Az aranyszirmok átka (Aranyvirág átka) és az Ocean Heaven című filmek betétdalait. Klasszikus zenei neveltetést kapott, zenéjében kombinálja a hagyományos kínai zenét az R&B-vel, a pop- és rockzenével, dalszövegeinek gyakori témája a szerelem mellett a családi erőszak, a háború és az urbanizáció. Dalszövegeit tanítják több kínai és tajvani általános iskolában is, példamutató viselkedéséért többször kitüntették. Első albuma Jay címmel 2000-ben jelent meg. Zenéje népszerű nemcsak Tajvanon és Kínában, de Japánban, Malajziában, Indonéziában, Indiában, Szingapúrban, Thaiföldön, Vietnámban és a tengeren túli ázsiai közösségekben is. 2005-ben színészként debütált az Initial D című filmben, amivel elnyerte a Hong Kong Film Awards és a Golden Horse Awards legjobb új színésznek járó díját. Chou azóta filmrendezőként is dolgozik és saját lemezcége van, a JVR Music. 2011-ben egy hollywoodi produkcióban is szerepet kapott, a Zöld darázs című filmben Cameron Diazzal és Christoph Waltz-cal szerepel együtt. 2015\. január 17-én Chou feleségül vette barátnőjét, a színésznő Hannah Quinlivant. 2022-ben Greatest Works of Art című nagylemeze a világ legtöbbet eladott albuma volt 7,2 millió példánnyal. ## Élete és pályafutása Jay Chou a tajvani Tajpej megye Linkou városában nőtt fel. Édesanyja, művészetet tanított, édesapja, biomedikai kutató volt. Édesanyja fedezte fel zene iránti fogékonyságát és beíratta a hároméves kisfiút zongoraórára. Gyerekkorában kedvenc időtöltése az volt, hogy különféle hangokat és dalokat rögzített magnószalagra, amit mindenhová magával cipelt. Harmadikos volt, amikor elkezdte érdekelni a zeneelmélet és ekkor kezdett el csellón tanulni. Egyedüli gyerekként gyakran szórakoztatta a családot zongorajátékával, bűvésztrükkökkel és híres színészek imitálásával. Kedvenc zeneszerzője Chopin volt. 14 éves volt, mikor édesapja elhagyta a családot, ami befelé fordulóvá tette a fiút, sok időt töltött egyedül bezárkózva. A Középiskolában zongora és cselló tagozaton végzett. Tehetségesnek bizonyult a zenei improvizációban, s a középiskolai évei alatt kezdett el popdalokat írni. Némely tanára szellemileg visszamaradottnak illetve autistának hitte, annyira zárkózott és csendes volt, és annyira rosszul tanult. Egyedül a zeneórákon mutatkozott kivételes tehetségnek. Chou érettségi jegyei miatt nem felvételizhetett egyetemre, így behívták katonának. Egy sportsérülés következtében hátfájásra panaszkodott, s a kivizsgáláson Bechterew-kórral (spondylarthritis ankylopoetica) diagnosztizálták, így felmentést kapott a katonai szolgálat alól. Közben pincérként dolgozott, egyik barátja pedig a tudta nélkül benevezte mindkettejüket a Super New Talent King nevű tehetségkutató műsorba. Chou zongorán kísérte barátját, akinek a hangját a zsűri „borzalmasnak” minősítette. Nem nyertek, a show házigazdája, Jacky Wu – aki befolyásos személy a tajvani szórakoztatóiparban – észrevette, mennyire összetett Chou zenéje, és lenyűgözőnek találta. Wu leszerződtette a fiút zeneszerzőként és összehozta Vincent Fang dalszövegíróval. Az ezt követő két évben mandarin előadók számára írt dalokat, megtanulta a hangfelvétel és a keverés mikéntjét, sokszor az éjszakákat is a stúdióban töltötte. Wu úgy gondolta, jobb, ha a fiú másoknak ír dalokat, mert nem elég jóképű ahhoz, hogy popsztár lehessen belőle. Wu stúdióját később megvette az Alfa Music kiadó, és az új menedzser, megkérte Chout, hogy készítsen saját lemezt. A zeneszerzőnek számos olyan dala volt, amit másoknak írt, de végül nem kerültek kiadásra, ezek közül választott ki tíz felvételt a Jay című debütáló albumára, mely 2000-ben jelent meg. A lemez megalapozta Chou énekes-dalszerzői hírnevét az R&Bt, a rappet és a klasszikus zenét kínai zenei elemekkel ötvöző előadóként. Hírneve gyorsan nőtt a kínai nyelvű közösségekben szerte Dél-Ázsiában. Chou azóta – 2009 kivételével – minden évben megjelentetett egy nagylemezt, mindegyik több millió példányban kelt el, 2010-ig összesen 28 milliót adtak el belőlük és több száz díjat nyert velük. 2003-ban a Time ázsiai kiadásának címlapján szerepelt, elismerve a popkultúrára gyakorolt hatását. Négy világ körüli turnéja volt, a The One (2002), az Incomparable (2004), a Jay Chou The World Tours (2007–2008) és a The Era (2010–2011), amelyek keretében Ázsián kívül fellépett többek között Las Vegasban, Torontóban és Vancouverben. Sok énekessel ellentétben Chou teljes mértékben ellenőrzése alatt tudja tartani a kreatív munkát, mivel albumainak ő maga a producere, 2005 óta a zenei rendezője is, illetve videóklipjeit is maga rendezi. Színészként az Initial D című filmben debütált, amiért elnyerte a Golden Horse Awards legjobb újoncnak járó elismerését 2005-ben. A következő évben Az aranyszirmok átka című filmben szerepelt Chow Yun-fat és Gong Li oldalán. 2007 februárjában gyermekkori álma valósult meg, amikor a Secret című film rendezői székébe ülhetett, egyben főszereplője is volt az alkotásnak. 2007 márciusában lejárt nyolcéves szerződése az Alfa Music-kal. Chou, menedzsere és Vincent Fang dalszövegíró közösen létrehozták a JVR Music kiadót (keresztneveik kezdőbetűiből: J=Jay, V=Vincent, R=Rong). 2010 őszén Chou elindította saját televíziós beszélgetős műsorát Mr.J Channel címmel. A Nokia 36 országban végzett felmérése szerint Jay Chou 2010-ben a világ harmadik legtöbbet letöltött előadója volt, Lady Gaga és Michael Jackson után, megelőzve Madonnát is, és az egyetlen ázsiai előadó volt a húsz legtöbbet letöltött között. 2009-ben Chou volt Tajvan legjobban kereső énekese, összesen 554 millió tajvani dollárral (csaknem négy milliárd forint). Két filmjéért (The Treasure Hunter, The Green Hornet) összesen 800 millió forintnak megfelelő tajvani dollárt kapott, ezen felül hét koncert bevétele és kilenc reklámszereplés is hozzájárult az éves bevételéhez. Chou a Forbes magazin 2010 leggazdagabb kínai hírességeinek listáján a második helyet érte el Jackie Chan mögött, megelőzve az összes kínai, hongkongi és tajvani énekest. Az Apple Daily riportja szerint Chou 2010-ben mintegy 852 millió tajvani dollárt keresett, csaknem dupláját mint a második legjobban kereső Jolin Tsai. 2019 szeptemberében kiadott Won't Cry című dala három órával a megjelenése után 3,6 millió példányban kelt el, ami új rekordot jelentett Tajvanon. A dal videóklipjét Japánban forgatták, melynek hatására ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a japán utak iránt. 2020-ban viaszszobrot kapott a Sydney-i Madame Tussaud múzeumban. 2020. június 12-én Mojito címmel adott ki kislemezt, mely internetes mémek sorát és számos paródiavideót eredményezett, és több mint négymillió digitális példányban fogyott el. A dal videóklipjét Kubában forgatták, a dal maga pedig Chou J-Style Trip (周游记) című Netflix-valóságshow-sorozatának a betétdala. 2022. július 6-án új kislemezt jelentetett meg Greatest Works Of Art címmel, mely az új albuma beharangozó dala volt. Az azonos című nagylemez 2022-ben a legtöbbet eladott album volt a világon, 7,2 millió példánnyal. ## Zene ### Zenei stílusa Chou szerzeményeit általánosan a popzenei kategóriába sorolják, de az R&B-t, popot, rockot, rapet vegyítő sajátos stílusát a média már „Chou-stílusnak” (kínaiul: 周氏風格 ) nevezi. A Taipei Times megfogalmazása szerint: „A jellegzetes Chou-stílusban Tajvan kedvence vegyíti a popot, rapet, bluest a világzene svédasztalán, hogy létrehozza saját álomszerű Sohaországát.” Gyakran használja együtt a hagyományos kínai hangszereket nyugati hangszerekkel, létrehozva egy sajátos stílust, a (中國風), melynek jelentése kínai szél. Chou néhol a hagyományos, hét hangjegyből álló diatonikus hangsor helyett az öt hangjegyű pentaton skálát alkalmazza az orientális stílus hangsúlyozására. Használt már flamenco gitárt, például a ' (Népszerű utánzat, 紅模仿) című dalban, vegyített rapet klasszikus zenével a ' (Fordított mérce, 逆鱗) című szerzeményében, használt elektronikus zenét, például a ' (A gyógyszerész kézikönyve, 本草綱目) című dalban, a ' (Rozmaring, 迷迭香) című dalát pedig bossa nova stílusban írta. Gyakran használ hétköznapi hangeffektusokat a dalaiban, mint telefontárcsázás, esőcseppek kopogása, helikoptertárcsa, pattogó pingponglabdák vagy rádió statikus zöreje. Hagyományos klasszikus zenei neveltetése is jelen van a dalaiban, például a ' (Tökély, 完美主義) és a ' (Sajnálom, 對不起) című dalokban ellenpontot alkalmaz, míg a ' (A seb, mely véget vet a háborúnak, 止戰之殤) vagy a ' (Az Alkonyat hetedik fejezete, 夜的第七章) című szerzeményeiben polifóniát. Chou albumait kritizálták amiatt, hogy az előzőekhez képest nem sokat változtak, ennek ellenére Chou kijelentette, hogy nem fog változtatni a stílusán, mert ez az a stílus, amit mindig is csinálni akart. Laza beszédmódját gyakran látják el a „motyogás” jelzővel, amire azt válaszolta, hogy ezen sem fog változtatni. Ennek ellenére legutóbbi néhány dalában, különösen a -stílusú dalaiban már érthetőbben énekel. ### Dalszöveg Chou sokkal inkább dalszerző-énekes, mintsem dalszövegíró. Több állandó dalszövegíróval dolgozik, a dalszövegek stílusát Chou személyiségéhez és imidzséhez igazították, a szövegek tág témaköröket fednek le. Vincent Fang írta Chou dalainak több mint a feléhez a szöveget, amivel segített megalkotni Chou megkülönböztethető stílusát mély értelmű, költői képekben és érzelmekben gazdag szövegeivel. Fang gyakran alkalmazza az ősi kínai költészet elemeit, ha kínai történelemmel vagy népköltészettel kapcsolatos témakörben ír. A dalszövegek a romantikus témákon kívül foglalkoznak még a háborúval, a sporttal, a harcművészettel, de még a Bibliával is. Vivian Hsu maga is énekes és Chou számos korai dalához írt dalszöveget, míg a szokatlan témaköreiről ismert dalszövegíró, írt már Chounak dalszöveget detektívtörténetről, sőt még sakkjátszmáról is. Chou maga is írt dalszöveget, főképp romantikus dalaihoz, de olyan problémákat is felvetett saját szövegeiben, mint a drogfüggőség ('; Gyáva, 懦夫) vagy a vidék elvesztése az urbanizáció következtében ('; Völgyterasz, 梯田). A ' (Apa, visszatértem, 爸,我回來了) című dalban a családon belüli erőszakot boncolgatja, ami nagy vihart kavart, mivel ez volt első alkalom, hogy ezt a tabunak számító témát valaki zenében feldolgozta. A ' (Nagymama, 外婆) és a ' (Hallgass anya szavára, 聽媽媽的話) című dalaiban a család fontosságát propagálta. Saját személyes kudarcait is feldolgozta, a ' (Kettészakadva, 分裂) című dalban megénekli, hogy nem sikerült bejutnia az egyetemre, a ' (Körülvesznek, 四面楚歌) című szerzeményében pedig a paparazzival szembeni haragját vezeti le. ### Közreműködések Chou zeneszerzőként kezdte a pályafutását, más énekesek számára írt dalokat, bár ez sem indult könnyedén: eleinte az énekesek sorra utasították vissza a dalait, arra hivatkozva, hogy túl nehéz énekelni őket. Dalszerzői munkáját szólóalbuma megjelenése után is folytatta. Rendszeresen komponál Jolin Tsai és Landy Wen számára, de dolgozott már a tajvani popszakma színe-javával (Coco Lee, S.H.E, Vivian Hsu, Leehom Wang, Will Liu, Valen Hsu) és számos hongkongi popsztárral (Edmond Leung, Gigi Leung, Jordan Chan, Edison Chen, Karen Mok, Leo Ku, Eason Chan, Joey Yung). Saját generációja popcsillagain kívül idősebb előadóknak is írt dalokat, több mint egy tucatot adott Jacky Wunak, Jody Chiangnak, Jacky Cheungnak, Andy Launak, Lui Fongnak, Aaron Kwoknak és Kenny Beenek. 1998 és 2010 között összesen több mint 130 dalt írt más előadók számára. 2004-ben együttest hozott létre Nan Quan Mama néven, amihez maga válogatta ki a tagokat és az albumuk produceri munkálatait is ellátta. Az együttest gyakran érte kritikai amiatt, hogy túlságosan is hasonlít a stílusuk a producerükéhez, ezért Chou visszafogta magát, de továbbra is segíti az együttest, például számos koncertjén előzenekarként lépteti fel őket és gyakran szerepelnek Chou videóiban is. Chou énekelt együtt élőben Landy Wennel, Jolin Tsaijal és korábbi barátnőjével Patty Houval, de hivatalosan csak két duettfelvételt készített, a 't (Koráltenger, 珊瑚海) Lara Veroninnal (a Nan Quan Mama zenekarból), és a ' (Messze, 千里之外) című dalt 2006-ban Fei Yu-Chinggel. 2008-ban Jay Chou közreműködött Cindy Yen ' (Homokfestmény, 畫沙) című dalában, a Mo csie co (Capricorn) című albumán pedig újra Lara Veroninnal énekelt együtt, a ' (Kígyótánc, 蛇舞) című dalban. A zenészekkel való együttműködésen kívül Chou leghosszabb távú kapcsolata Vincent Fang dalszövegíróval alakult ki, akivel 1998 óta dolgoznak együtt. A Partners (拍檔, , Partnerek) című válogatásalbumon tizennégy olyan dal szerepel, amelynek zenéjét Chou szerezte, szövegét pedig Fang írta. Fang több mint negyven Chou-dalhoz írt szöveget, és az énekes-zeneszerző ' (D調的華麗, Grandeur de D Major) című könyvének főszerkesztője is ő volt. Chouval és annak menedzserével közösen pedig Fang üzleti vállalkozásban is társult partnerszerzőjével, a JVR Music kiadóban. ## Más munkák ### Film 2003-ban Aubrey Lam Hidden Track (, 尋找周杰倫) címmel olyan játékfilmet készített, melynek cselekménye egy Jay Chou-dal körül forog. A film főhősnője kétségbeesetten próbálja megszerezni azt a ritka Chou albumot, amelynek első 500 példányán egy rejtett dal szerepel, mert a dal a lány és kedvese kedvenc dala volt, mielőtt szakítottak volna. A film kínai címének szó szerinti fordítása „Megtalálni Jay Chout.” A filmben Chou maga cameo-szerepben volt látható. Jay Chou igazi filmes karrierje 2005-ben kezdődött az Initial D (頭文字D) című filmmel. Azóta több filmben is szerepelt, egy játékfilmet és több mint egy tucat videóklipet rendezett. Chou, aki korábban úgy nyilatkozott, „a zene miatt élek”, azért kezdett el filmezéssel foglalkozni, mert úgy érezte, új kihívásokra van szüksége. Mivel a rajongóit nyugtalanította, hogy a filmszakma esetlegesen elvonja a figyelmét a zenélésről, Chou többször is kijelentette, hogy a filmek számára inspirációt jelentenek és nem gördíthetnek akadályt a zenei karrierje elé; Chou szeretné a filmes és zenei karrierjét egyensúlyban tartani. #### Színészet A színészettel való foglalkozás váratlan lépés volt Choutól. Középiskolai angoltanára szerint Chou nem képes variált arcjátékra, a Hidden Track (2003) című film rendezője pedig úgy gondolta, hogy az énekes erős, individualista egyénisége miatt nem válhat jó színésszé. 2005-ben Chou főszerepet vállalt az Initial D című filmben, melynek két oka volt: el akarta indítani színészi pályáját és a japán közönséghez is el akart érni. A film az Initial D című manga alapján készült, ahol Chou Fudzsivara Takumit alakította. A kritikusok egy része elégedetlen volt kifejezéstelen játékával, mások szerint azonban természetesen játszott, de csak azért, mert a szereplő személyisége közel állt a sajátjához. Az alakítása elnyerte a Golden Horse Awards és Hong Kong Film Awards legjobb újoncának járó elismerését. Chou második filmje Az aranyszirmok átka volt 2006-ban. Annak ellenére, hogy kisebb szerepet játszott (a császárt alakító Chow Yun-fat másodszülött fiát, Jai herceget, a hadsereg parancsnokát alakította), meglehetősen nagy hírverést csapott körülötte a kínai média, saját sajtókonferencián jelentette be, hogy szerepel a filmben. A filmet a nemzetközi porondon is bemutatták, így Chou először kerülhetett a külföldi média figyelmébe. Kínai kritikusok szerint a filmbeli játékából „hiányzik az összetettség”, mások szerint „elfogadható”, a nyugati kritikusoknak azonban tetszett. Alakításáért a Hong Kong Film Awards legjobb mellékszereplő díjára jelölték. A 2008-as Kung Fu kosaras című filmben Chou egy kungfu-tanulót alakít, aki tehetséges kosárlabdázó is. A film több mint ¥100 milliós (14,7 millió dolláros) bevételt hozott. 2010-ben a -rendezte Igaz legendában a Istenét alakította; a rendező a Félelem nélkül című filmhez írt betétdalának videóklipje miatt választotta Chout a szerepre, mert megtetszett neki, hogy az énekes milyen ügyesen bánik a nuncsakuval. Chou 2011-ben a Zöld darázs című filmben alakítja Kato szerepét, Stephen Chow helyett. A filmet Michel Gondry rendezte, Chou partnerei Seth Rogen, az Oscar-díjas Christoph Waltz és Cameron Diaz. A filmet Magyarországon 2011. január 13-án mutatta be az InterCom. 2012-ben a Vírusháború című akciófilmben Nicholas Tse oldalán játszott, majd a The Rooftop című musicalfilmben, melyet maga írt és rendezett. 2016-ban a Szemfényvesztők 2. című amerikai thrillerben kapott kisebb szerepet. 2018-ban bejelentették, hogy Chou szerepelni fog Vin Diesel negyedik xXx-filmjében. #### Rendezés Chou rendezői tapasztalatot 2004-től szerzett, videóklipeken keresztül. Először a Nan Quan Mama együttes ' (Otthon, 家) című dalával kísérletezett, ahol a teljes alkotási folyamatban részt vett a kutatástól a vágásig. Mikor rájött, mennyire nehéz és összetett egy rendező munkája, úgy döntött, többé nem rendez, még a kiadója kérésére sem. Mindezek ellenére, 2005-ben újjáéledt a rendezés iránti vágya, és a November's Chopin című albumának négy dalához rendezett klipet, később pedig televíziós reklámfilmeket. 2006-ra már a storyboardért, rendezésért és vágásért is ő volt a felelős az összes videóklipjében. Mivel a zenei videókról ritkán írnak kritikát, nem lehet tudni, milyen Chou videóinak fogadtatása, azonban filmrendező (aki olyan, kritikailag is elismert műveket alkotott, mint a Hős vagy az Az aranyszirmok átka) szerint Chou rendezői képességei idővel az övét is felülmúlhatják. 2007 februárjában Chou első saját filmje rendezői székébe ült. A Secret című film története Chou középiskolai szerelmi történetét dolgozza fel, sok zenei elemmel. A filmben partnernője Kwai Lun-Mei, édesapját pedig Anthony Wong alakítja. Chou elismerte, hogy a videóklipek rendezői tapasztalata sem készíthette fel a játékfilm rendezésének kihívásaira. A filmet 2007 júliusában mutatták be, a Cinema Online kritikája szerint Chou jobb munkát végez a kamerák mögött, mint előtt, a történet irama megfelelő, az operatőri munka szép, és Chou képes áthozni a zene varázslatát: „A mozit a rendkívüli muzsikát alkotó Chou zongorán táncoló ujjainak képével fogják elhagyni. A zongorán egy kézzel játszó, két zongorán egyszerre muzsikáló, átszellemült arccal zenélő Chou képével. A zene, úgy tűnik valóban varázslatos tud lenni.” A film három díjat is nyert a Golden Horse Awards díjkiosztón, többek között a legjobb betétdal és a legkiemelkedőbb tajvani film kategóriájában, Jay Chout pedig az év legkiemelkedőbb filmese díjra is jelölték (amit végül Ang Lee vihetett el). 2010-ben Chou Pandamen (Hsziungmao zsen) címmel húszrészes sci-fi televíziós sorozatot rendezett, mely igen alacsony nézettséget ért el mind Tajvanon, mind Kínában. 2013-ban a The Rooftop című musicalfilmet írta és rendezte, valamint a főszerepet is ő játszotta. ### Grandeur de D Major Chou első könyve 2004. november 25-én Grandeur de D Major (D調的華麗, , A D-dúr pompája) címmel jelent meg. A 200 oldalas könyv bevezetőjét családtagok, barátok, munkatársak írták, a könyv maga pedig Chou személyes érzelmeiről, filozófiájáról, gyerekkori emlékeiről szól, eddig máshol nem publikált fotókkal illusztrálva. A könyv végén egy (2004-ig) teljes diszkográfia szerepel, valamint az elnyert díjak és elismerések listája. A könyv hét fejezete közül kettő foglalkozik a zenével, a zeneipar helyzetével, Chou személyes zenei meglátásával, valamint komponálási szokásaival. ### Reklámkampányok Az Egyesült Államokkal ellentétben, ahol a hírességek reklámokban való részvételét nem nézik jó szemmel, Ázsiában nagy márkanevek arcának lenni a sztárstátusz megerősítését jelenti. Chou számos márkát reklámozott már, 2002-ben a Warcraft III: Reign of Chaos, 2002 és 2007 között a Pepsi, 2001 és 2005 között a Panasonic, 2004 és 2005 között a Levi's valamint a Colgate arca volt, 2006 óta a Motorola, 2003 óta az M-Zone/China Mobile, a Deerhui (sportfelszerelés) és a Metersbonwe Group (ruházat), 2005 óta a National Geographic reklámarca. A reklámokat szinte mindig összekötik Chou zenéjével és esetenként a reklámfilmet is az énekes rendezi. 2003-ban Malajzia turisztikai nagykövete volt. 2011-ben az Asus egyik notebook-modelljének fedőlapját tervezte meg, ezen felül a modell exkluzív Jay Chou-tartalmakkal rendelhető. 2006-ban Chou saját divatmárkát hozott létre PHANTACi néven. ### Technológia és E-sport 2011-ben Chou befektetőként szállt be a 31SMS nevű üzenetküldő okostelefon-alkalmazás fejlesztésébe. 2016-ban Chou megvásárolta Taipei Assassins League of Legends e-sport-csapatot és J Gamingre nevezte át. ## Kapcsolata a médiával és a rajongókkal ### Kialakított kép Bár folyamatosan a média figyelő szeme előtt van, Chou nyilvános imidzse keveset változott az évek folyamán, köszönhetően individualista személyes filozófiájának. Ez zenéjében is kitűnik, a kínai zenét a nyugati melódiákkal keverő alkotásaiban popzenésztől szokatlan témaköröket dolgoz fel, melyeket néhol „eredetinek” és „forradalminak” minősített a média. A média gyakran használja rá a keményen dolgozó és maximalista jelzőket, olyan zenészként írják le, aki tisztán látja a céljait, aki néhol versengő jellemű, erős akaratú és az „irányítás megszállottja”. A President Chou (周董, , „Chou elnök”) becenevét illetően néha félreértések születnek. A becenevet mind a média, mind a rajongók használják, egyrészt a zeneiparban betöltött domináns személyisége és az ázsiai zenére gyakorolt hatása miatt, másrészt a zenei tehetsége hangsúlyozására, mivel a kínai nyelvben az 董 (elnök) szó a tudás homonimája. Mindezek ellenére Chou becenevének eredete az antik tárgyak gyűjtéséből származik (az énekes megszállott gyűjtő), a 董 szó ugyanis a kínai „antik” szóból származik (古董). A színpadon kívül Chout félénk, csendes, szerény embernek ismerik, aki számára a konfuciuszi „gyermeki jámborság” (szülők és idősek tisztelete) a legfontosabb erény. Chou pozitív képet igyekszik mutatni magáról, ezért nem dohányzik, nem iszik alkoholt és nem jár éjszakai klubokba. Kormányzati képviselők és pedagógusok tüntették ki példamutató viselkedése miatt, 2005-ben egy, a fiatalok életvitelét javítani szándékozó program, a Young Voice szóvivőjévé nevezték ki, 2007-ben egy depresszióellenes kampányban vett részt. Két dalának szövegét a sanghaji iskolákban is tanítják, motivációs céllal, bár a döntés nagy vihart kavart, mivel a dalszövegek a fiatalokat arra biztatják, hogy kemény munkával megvalósíthatják az álmaikat (és nem a kommunista Kína szolgálatára buzdítanak). A család fontosságát hangsúlyozó dalait Tajvan általános iskoláiban is tanítják. Chou a zenei befolyása folytán igazi ikonná vált Ázsiában, aki nemcsak a fiatalok zenei ízlését, de öltözködési szokásait is meghatározza. 2007 novemberében Chout kritizálták, mert megjelent az ismert tajvani alvilági figura, temetésén, hogy vigasztalja annak fiát, , akivel Chou a Kung Fu Dunk című film forgatásán ismerkedett meg. #### Diao Jay Chou védjegyévé vált a diao kifejezés, mely a tajvani szlengben annyit tesz: „király”, „botrányos[an jó]”, „lecsupaszított”, „gyötrelmes”. A szó eredeti jelentése „pénisz”. Chou saját konnotációkat fűz a szóhoz, melyet dalszövegeiben is gyakran alkalmaz. Az énekes az életfilozófiája részének tekinti a diao-t, mely szerinte azt jelenti, légy önmagad, ne kövess másokat. A diao-filozófia részeként Chou olyan zenét akar szerezni, mely egyszerre érinti meg az embereket gyönyörűséggel és fájdalommal, egyszerre mutatja meg az élet szépségeit és gyötrelmeit. ### Reakció a médiahírekre és a lesifotósok munkájára Akárcsak sok sztár, Chou is kijelentette, hogy nem kedveli a lesifotósokat. Pályafutása elején a kéretlen médiafigyelemre egyszerűen válaszolt: nem foglalkozott vele. Csendes, visszahúzódó természetének megfelelően sokszor viselt baseballsapkát vagy kapucnis felsőket, hogy elrejtse a tekintetét, és még interjút is leghajtott fejjel adott, hogy elkerülje a szemkontaktust. Az utóbbi években azonban kevésbé viseli passzívan a média betörését a magánéletébe. Chouról köztudott, hogy a lesifotósok elbátortalanítása végett maga is fényképet készít az őt követő paparazzókról. Nyíltan hívja a lesifotósokat „kutyáknak”, a pletykamagazinokat pedig „kutyamagazinnak”, például a ' (Körbevesznek, 四面楚歌) című dalában. A média megvádolta az énekest azzal, hogy megpróbálta kikerülni a kötelező sorkatonai szolgálatot. Chou ellen bírósági eljárás is indult, azzal az indokkal, hogy hamisan állította, hogy Bechterew-kórban szenved. Később a bíróság ejtette az ügyét, miután az énekes bemutatta az orvosi igazolásokat és a hadsereg levelét, melyben megerősítik, hogy a katonai szolgálat alól még a zenei karrierje elindulása előtt mentették fel az orvosi vizsgálatok alapján. A média folyamatos zaklatása ellenére Chou elismeri, hogy nem minden médiafigyelem káros, hiszen a média segíthet az előadóknak eljutni a szélesebb közönséghez. Az olyan nemzetközi médiumokban való megjelenés, mint a Time, a The Guardian, a CNN vagy a Reuters, is mutatja a mainstream kultúrára gyakorolt hatását. A Chatham House (a nemzetközi kapcsolatok nagy-britanniai szakértője) Chout az 50 legbefolyásosabb kínai közé sorolta egy olyan listán, ahol politikusok és vállalatvezetők voltak többségben, és mindössze három énekes szerepelt rajta. 2009 végén a JWT (a világ negyedik legnagyobb marketingügynöksége) felvette Chout a „100 dolog, amire érdemes figyelni 2010-ben” elnevezésű listájára. A Fast Company a 70. helyre sorolta Chout 2010-es Az üzleti világ 100 legkreatívabb embere elnevezésű listáján. ### Rajongói tábora Nehéz megbecsülni Jay Chou rajongótáborának nagyságát és globális elterjedtségét. Tajvan, Hongkong, Szingapúr, Malajzia és Kína mandarin anyanyelvű népessége alkotja rajongói táborának nagy részét. Az Ázsiára és különösen Kínára nagyon jellemző kalózmásolatok ellenére Chou minden albuma egyenként több mint két millió példányban kelt el. A Baidu (Kína legnépszerűbb internetes keresője) szerint Chou volt a legkeresettebb férfi előadó 2002-ben, 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben. Hongkongban Chou volt a legtöbbet eladott mandarin előadó 2001 és 2005 között. 2004-ben öt kínai nagyvárosban végeztek felmérést kilenc és tizennégy éves gyerekek között kedvenc előadóikkal kapcsolatban; minden hatodik gyerek Chout nevezte meg példaképeként. 2006-ban hét ázsiai országban nyolc és huszonöt éves fiatalokat kérdeztek meg kedvenc énekeseikről és a listát Chou vezette. Chounak szilárd rajongói tábora van Délkelet-Ázsiában is, beleértve Szingapúrt, Thaiföldet, Malajziát, Indonéziát és Vietnámot. Chou koncertjei több tízezres tömegeket vonzanak, 2002-es és 2004-es tajpeji koncertjére negyvenezren vettek jegyet, Tokióban közel tízezren voltak 2007-es koncertjén. A koncertjegyek általában a pénztárnyitást követő húsz-harminc perc alatt elfogynak. 2010-es, The Era elnevezésű koncertkörútján több mint 40 koncertre keltek el a jegyek, ami rekordnak számít Chou tízéves zenei pályafutásában. A turné tajpeji állomásán az eredetileg tervezett egy koncert helyett hármat kellett tartani, annyian igényeltek jegyet, Hongkongban pedig egymás után nyolc koncertet adott, ezzel megdöntve saját rekordját, ami eddig hét egymást követő koncert volt ugyanabban a stadionban. Ázsián kívül Jay Chou nagyrészt ismeretlen, kivéve az olyan településeket, ahol nagyobb kínai populáció él, mint például Los Angeles, New York, San Francisco, Seattle, Vancouver, Toronto, Sydney, Melbourne és Brisbane. Chou adott már koncertet Sydneyben, Las Vegasban és Los Angelesben, 2006-ban Chou írta és adta elő Jet Li nemzetközileg bemutatott Félelem nélkül című filmjének betétdalát, de külföldön nem lett sokkal ismertebb ettől. Az Az aranyszirmok átkában való szereplése volt az első alkalom, hogy megmutatta magát a külföldi közönségnek. 2011-ben nagyszabású hollywoodi produkcióban szerepelt, a Zöld darázs című filmben. 2003-ban ötven ázsiai rádióállomás döntött úgy, hogy a Je Huj-mej album megjelenési napja, július 16-a „Jay Chou-nap” legyen. Az első rádiós Jay Chou-napot közel 800 millió hallgató követte figyelemmel. 2008-ban az Enterbay exkluzív babakollekciót készített Jay Chouról World Tour Edition néven; a babák darabját 135 dollárért értékesítették. A Radii riportja szerint Chou népszerűsége 2020-ban is töretlen volt még a szárazföldi Kínában is, ahol úgy került a rajongói jóvoltából a Sina Weibo befolyásos hírességek listájának első helyére, hogy nincs is fiókja a platformon. ## Magánélete 2014 novemberében Chou hivatalosan is elismerte, hogy barátnője Hannah Quinlivan tajvani-ausztrál modell és színésznő. 2010 óta vannak együtt, 2014 decemberében pedig Chou bejelentette, hogy feleségül veszi barátnőjét. Esküvőjüket North Yorkshire-ban tartották az Egyesült Királyságban, 2015. január 17-én. 2015 júliusában bejelentették, hogy Quinlivan kislánynak adott életet, császármetszéssel. A kislány kínai neve , angol neve Hathaway. 2017-ben a párnak kisfia született, Romeo. ## Díjak és elismerések Jay Chou 2000 óta több mint 350 zenei díjat kapott, énekesként, dalszerzőként és producerként. A tajvani Arany Melódia-díjkiosztón Jay (2000) című albuma elnyerte a legjobb albumnak járó elismerést, a Fan tö hszi (2001) című albuma pedig öt díjat nyert (közte a legjobb album, legjobb zeneszerző, legjobb producer díját). Miután három egymást követő évben sem sikerült elnyernie a legjobb album díját, 2004-ben Chou kijelentette, hogy ezentúl nem a díjakhoz, hanem az eladási adatokhoz köti a népszerűsége mércéjét. 2004-ben, 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban elnyerte a World Music Awards legtöbb lemezt eladott kínai előadójának járó díját (Csi li hsziang, Still Fantasy és On the Run). 2009-ben az Arany Melódia-díjkiosztó legtöbb jelölését kapta, nyolc kategóriában jelölték Mo csie co című albumáért. 2020-ban a Forbes China Top 100 híresség listáján a 4. helyen szerepelt. ## Diszkográfia Stúdióalbumok: - 2000\. november 7.: Csou Csie-lun tung ming csuan csi - 2001\. szeptember 1.: Fan tö hszi - 2002\. július 19.: The Eight Dimensions - 2003\. július 31.: Je Huj-mej - 2004\. február 3.: Csi li hsziang - 2005\. november 1.: November’s Chopin - 2006\. szeptember 5.: Still Fantasy - 2007\. november 2.: On the Run - 2008\. október 14.: Mo csie co - 2010\. május 18.: Kua si taj - 2011\. november 11.: Csing tan hao - 2012\. december 28.: Opus 12 - 2014\. december 26.: Aj-ju pu cu o - 2016\. június 24.: Jay Chou’s Bedtime Stories - 2022\. július 15.: Greatest Works of Art ## Filmográfia ### Filmek ### Televízió ## Fordítás
2,150
Marilyn Monroe
26,818,455
null
[ "1926-ban született személyek", "1962-ben elhunyt személyek", "Amerikai színésznők", "Amerikai énekesek", "Golden Globe-díjasok", "Los Angeles-iek", "Nevet változtatott amerikai személyek", "Öngyilkos színészek, színésznők" ]
Marilyn Monroe (született Norma Jeane Mortenson; Los Angeles, 1926. június 1. – Los Angeles, 1962. augusztus 4.) Golden Globe-díjas amerikai színésznő, fotómodell és énekesnő. Az 1950-es évek egyik legismertebb szexszimbóluma volt, aki „buta szöszi” filmszerepeivel szerzett hírnevet. Színésznőként körülbelül egy évtizedig volt aktív, ezalatt filmjeiből kétszázmillió dolláros bevétel folyt be. Marilyn Monroe a mai napig a popkultúra egyik legismertebb, ikonikus egyénisége. Marilyn Monroe Los Angelesben született, gyerekkorát különböző nevelőszülőknél és árvaházban töltötte, míg 16 évesen férjhez nem ment. A második világháború idején gyári munkásnőként készültek róla az első professzionális fotók, és ekkor kezdődött fotómodell pályafutása. Pin-up girlként vált híressé, és így kapta első mellékszerepeit a 20th Century Fox és a Columbia Pictures filmstúdiónál. 1951-től már fontosabb szerepeket is kapott, elsősorban vígjátékokban (Annyi idős vagy, amennyinek érzed magad és Gyanús dolog), de drámákban (Éjszakai összecsapás, Ne is kopogtass!) is. Filmkarrierje kezdetén botrányt kavart, amikor kiderült, hogy 1949-ben aktfotók jelentek meg róla, de az eset csak fokozta a filmjei iránti érdeklődést. 1953-ra filmjei a legjövedelmezőbb hollywoodi alkotások közé tartoztak, főszerepet kapott a Niagara című film noirban és a Szőkék előnyben, valamint a Hogyan fogjunk milliomost? című vígjátékban; utóbbiak megalapozták „buta szöszi” imázsát. Monroe hamarosan megunta beskatulyázását és sztár mivoltához képest alacsony jövedelmét, ezért 1954-ben összeveszett a Fox filmstúdióval. Hamarosan újabb megállapodást kötöttek, és az év egyik legnagyobb kasszasikerével, a Hétéves vágyakozással tért vissza. A stúdióval való további súrlódások miatt 1954 végén megalapította a Marilyn Monroe Productions (MMP) céget. 1955-ben új szerződést kötöttek, és a Buszmegálló, A herceg és a kóristalány című filmekért a kritikusok elismerését is kivívta. 1959-ben a Van, aki forrón szereti vígjátékban nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjat. Utolsó elkészült filmje az 1961-es Kallódó emberek. Monroe magánéletében számos problémával küzdött, amelyeknek a sajtó is sok figyelmet szentelt. Gyógyszerfüggő volt, depressziótól és szorongástól szenvedett. Háromszor házasodott, köztük a híres baseballjátékos, Joe DiMaggióval és a neves íróval, Arthur Millerrel. Házasságai néhány év vagy néhány hónap után válással végződtek. Marilyn Monroe 1962-ben, 36 éves korában halt meg szándékos barbiturát-túladagolás következtében. Halálát illetően számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot. ## Élete ### Gyermekkora és első házassága (1926–44) Marilyn Monroe 1926. június 1-jén született Norma Jeane Mortenson néven a Los Angeles-i megyei kórházban, Gladys Pearl Baker (leánykori nevén Monroe, 1902–84) harmadik gyermekeként. Gladys negatívvágóként dolgozott a Consolidated Film Industriesnél. Gladys tizenöt évesen férjhez ment a kilenc évvel idősebb John Newton Bakerhez, akitől két gyermeke született: Robert (1917–33) és Berniece (sz. 1919). 1921-ben elváltak, és férje magával vitte a gyerekeket Kentuckyba. Monroe csak tizenkét évesen tudta meg, hogy van egy nővére, és felnőttként találkozott vele először. Gladys 1924-ben másodszor is férjhez ment, Martin Edward Mortensenhez, de különváltak, még mielőtt teherbe esett volna, és 1928-ban formálisan is elváltak. Monroe tényleges apja nem ismert, de a születési anyakönyvi kivonaton Mortensen van megadva (helyesírási hibával), és életében sokat használta a Baker nevet is. Egyes életrajzírói szerint az a legvalószínűbb, hogy az apa Gladys munkatársa, Charles Stanley Gifford lehetett, akivel 1925-ben viszonyt folytatott. Gladys sem lelkileg, sem anyagilag nem volt felkészülve a gyereknevelésre, és nem sokkal születése után nevelőszülőkre bízta a lányát; sokáig a kaliforniai Hawthorne-ban élő Albert és Ida Bolender nevelte a kislányt. Eleinte Gladys is velük lakott és Los Angelesbe ingázott a munkahelyére, de amikor megváltoztatták a munkaidejét, erre többé nem volt módja, és 1927 elején visszaköltözött a nagyvárosba. Ekkortól hétvégenként látogatta a lányát, ilyenkor moziba vagy sétálni vitte a városba. Bolenderék szerették volna örökbe fogadni a kislányt, de Gladys 1933-ra anyagilag helyrerázódott, vett egy kis házat Hollywoodban, és magához vette Marylint. Albérlőik is voltak, a George és Maude Atkinson színészházaspárral és lányukkal, Nellievel éltek együtt. Néhány hónappal később, 1934 januárjában Gladys idegösszeroppanást kapott, és paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála. Néhány hónapig otthon lábadozott, majd kórházba került. Élete hátralevő részének jelentős hányadát különböző kórházakban töltötte, és csak ritkán találkozott a lányával. Monroe állami gondozásba került, és anyja barátnője, Grace McKee Goddard vállalta a gondnokságot fölötte. A következő négy évben több családnál nevelkedett, és gyakran váltott iskolát. Az első tizenhat hónapot az Atkinson családnál töltötte, ekkor – nyolcévesen – szexuálisan molesztálták. Az addig is szégyenlős kislány dadogni kezdett, és még visszahúzódóbbá vált. 1935 nyarán rövid ideig Grace és Erwin Goddardnál, majd két másik családnál volt, míg végül szeptemberben Goddardék beadták egy hollywoodi árvaházba. Az árvaházról a hivatalos szerveknek igen jó véleménye volt, egyfajta modellintézménynek tekintették; ennek ellenére Monroe nem szerette, „olyan volt, mintha senkinek sem kellenék”. Az árvaház rábeszélte Goddardékat, hogy vállalják Monroe gyámságát, majd 1937 nyarán ismét magukhoz vették a lányt. Itteni tartózkodása csak néhány hónapig tartott, mert a férj molesztálta. Innen a család ismerőseihez és rokonságához került rövidebb időszakokra. Hosszabb időt Grace Goddard nagynénjénél, Ana Atchinson Lowernél töltött Los Angeles Sawtelle kerületében. Az Emerson előkészítő középiskolába járt, ahol közepesen tanult, de igen jól fogalmazott és gyakran írt az iskolai újságba. 1940–41 körül Lower betegsége miatt Monroe visszakerült a Goddard családhoz, és miután az Emersont befejezte, a Van Nuys-i középiskolában folytatta tanulmányait. 1942 elején Erwin Goddardnak, munkahelye utasítására, Nyugat-Virginiába kellett költöznie. Mivel a kaliforniai törvények miatt a gondjaira bízott lányt nem vihette ki az államból, Monroe-t vissza akarták küldeni az árvaházba. Hogy ezt elkerülje, a 16 éves lány 1942. június 19-én férjhez ment a szomszéd fiúhoz, a 21 éves James Doughertyhez, aki gyárban dolgozott. Emiatt félbehagyta az iskolát, és háztartásbeli lett belőle. Később így nyilatkozott: „a házasságtól nem lettem szomorú, de boldog sem. Alig beszéltünk a férjemmel. Nem mintha dühösek lettünk volna egymásra. Nem volt semmi mondanivalónk. Meghaltam az unalomtól.” 1943-ban Dougherty belépett az állami kereskedelmi flottához. Eleinte a kaliforniai Santa Catalina-szigeten állomásozott, ahol együtt élt a feleségével; 1944 áprilisában azonban kiküldték a csendes-óceáni hadszíntérre, ahol majdnem két évig, a második világháború végéig maradt. Monroe a férje távozása után annak szüleihez költözött, és egy rádióirányítású repülőgépeket gyártó üzemben (Radioplane Munitions Factory) vállalt munkát. ### A fotómodell és az első filmszerepek (1945–49) 1944 végén Monroe találkozott David Conover fényképésszel, aki a légierő megbízásából fotózta a gyári munkáslányokat, hogy a képeket propagandacélokra használják. Bár a képeit végül nem használták fel, Monroe 1945 januárjában kilépett a gyárból, és Conover, valamint annak barátai számára kezdett fotómodellkedni. Kiköltözött apósa házából, és férje szülei, valamint a férje akarata ellenére 1945 augusztusában aláírt egy szerződést a Blue Book modellügynökséggel. Ekkoriban néha a Jean Norman művésznevet használta, és göndör barna haját kiszőkíttette és kiegyenesíttette, hogy könnyebben kapjon munkát. Alakja miatt nem annyira a divatfotósok, hanem inkább a pin-up lányok fényképészei (köztük Dienes Andor) keresték, és fotói így többnyire férfimagazinokban és hirdetésekben jelentek meg. Az ügynökség tulajdonosa, Emmeline Snively későbbi nyilatkozata szerint Monroe volt az egyik legtörekvőbb és legszorgalmasabb modelljük. 1946 végéig már 33 címlapon szerepelt (többek között a Pageant, a U.S. Camera, a Laff és a Peek magazinokban). A sikereken felbuzdulva, 1946 júniusában Snively összehozta Monroe-t egy színészügynökséggel. A Paramount Pictures producereivel lezajlott sikertelen interjú után Ben Lyon, a 20th Century Fox egyik igazgatója szerződtette. Darryl F. Zanuck főigazgató nem volt különösebben jó véleménnyel róla, de hagyta magát rábeszélni, hogy féléves szerződést kössenek a lánnyal, nehogy egy rivális stúdió előbb szerződtesse. Ekkortól kezdte használni művésznevét, a Marilyn Monroe-t, amelynek első részét Lyon választotta, mert a kezdő színésznő Marilyn Miller Broadway-sztárra emlékeztette, a Monroe pedig anyja lánykori neve volt. 1946 szeptemberében elvált Doughertytől, aki ellenezte, hogy felesége dolgozzon. Szerződése első néhány hónapjában nem szerepelt filmben; ezalatt színjátszó, ének- és táncórákat vett. 1947 februárjában szerződését meghosszabbították, és hamarosan megkapta első szerepeit is. Első megjelenése az 1947-es Dangerous Years-ben volt, ahol pincérnőt alakított, és kilenc sornyi szöveget kapott. Valamivel később egymondatos szerepe volt a Scudda Hoo! Scudda Hay! vígjátékban. A stúdió beíratta egy színésziskolába, ennek ellenére 1947 augusztusában lejárt szerződését nem hosszabbították meg. Monroe visszatért a modellkedéshez, és időnként beugró munkákat vállalt a stúdiónál. Mivel hosszabb távon mindenképpen színésznő szeretett volna lenni, Monroe továbbra is járt a színiiskolába, és 1947 októberében egy rövid életű színdarabban, a Glamour Preferredben kapott egy „végzet asszonya”-szerepet. A darabról egyetlen fontosabb újság sem írt kritikát. Emellett gyakran látogatta a produceri irodákat, összebarátkozott Sidney Skolsky bulvárújságíróval, és stúdiók által adott rendezvényeken vállalta a fontos férfivendégek szórakoztatását, ezt már a Foxnál is csinálta korábban. A Fox egyik igazgatójának, Joseph M. Schencknek is barátja (és időnként szexuális partnere) lett, aki végül beajánlotta őt a Columbia Pictures igazgatójához, Harry Cohnhoz, aki 1948 márciusában szerződést kötött vele. Míg a Foxnál hétköznapi lányokat játszott, a Columbiánál Rita Hayworth mintájára vamposították a külsejét. Elektrolízissel kiszedték elöl a haját, hogy homloka magasabb legyen, haja színét pedig még világosabbra, platinaszőkére festették. Ekkor kezdett dolgozni Natasha Lytess drámaoktatóval, aki 1955-ig a mentora maradt. A stúdiónál egy filmben játszott, az 1948-as Ladies of the Chorus musicalben; ez volt az első főszerepe, egy gazdag férfival románcot folytató kóristalányt alakított. A forgatás során viszonyt kezdett énektanárával, Fred Kargerrel, aki fogászati kezelését is fizette, hogy korrigálják enyhe mélyharapását. A film nem lett sikeres, és bár folytak tárgyalások, hogy megkapja a Born Yesterday főszerepét, amikor 1948 szeptemberében lejárt a szerződése a stúdiónál, nem újították meg. Monroe ezután a William Morris ügynökség alelnökének, Johnny Hydenak lett a protezsáltja, majd barátnője. Hyde többször is feleségül kérte, de Monroe elutasította. A férfi fizette kisebb plasztikai műtéteit: állkapcsába szilikonprotézist ültettek, és talán orrplasztikán is átesett. Az ő közvetítésével egy kisebb mellékszerepet kapott a Marx Brothers 1950-ben bemutatott filmjében, a Love Happy-ben. Emellett továbbra is modellkedett, 1949-ben aktképeket is készített, amelyek naptárakban jelentek meg. ### Az áttörés (1950–52) Marilyn Monroe hat, 1950-ben bemutatott filmben szerepelt. Kisebb megjelenései voltak a A szerelem bolondja, a Belépő a csatabárdhoz, a Right Cross és A tűzgolyó című filmekben, de fontosabb volt, hogy a sikeres Aszfaltdzsungelben és a Mindent Éváról című filmben is kapott mellékszerepet. Az elsőben egy idős gengszter fiatal szeretőjét alakította, és bár csak öt percet volt vásznon, a kritikák őt is megemlítették, mint aki „sikeresen váltott filmmodellből komoly színésznővé”. A második filmben egy naiv fiatal színésznőt játszott. Ezek után 1950 decemberében Hyde-nak sikerült tető alá hoznia egy hétéves szerződést a 20th Century Fox-szal; alig néhány nappal később azonban szívrohamot kapott és meghalt. Monroe őszintén gyászolta, de eközben egyre inkább felfigyelt rá a szakma. 1951 márciusában műsorvezető volt az Oscar-díj átadási gáláján (az All About Eve hat díjat is kapott), szeptemberben pedig az országos Collier's magazin hosszú ismertetőt közölt róla. Négy kis költségvetésű filmben kapott mellékszerepeket: az MGM Szülővárosi történet című drámájában és a Fox három közepes sikerű vígjátékában (Annyi idős vagy, amennyinek érzed magad, Love Nest, Csináljuk törvényesen). Egyes kritikusok szerint lényegében csak egy „szexi dísztárgy” volt, de a New York Times-ban és a Los Angeles Daily News-ban pozitív kritikákat kapott, utóbbi „az egyik legragyogóbb feltörekvő színésznőnek” nevezte. A közönség is felfigyelt rá: hetente több ezer rajongói levelet kapott, és a Stars and Stripes katonai folyóirat 1951 legszebb pin-up girljének választotta. Magánéletében ekkor Elia Kazan rendezővel folytatott kapcsolatot, és rövid ideig randevúzott másokkal is, többek között Nicholas Ray rendezővel, valamint Yul Brynner és Peter Lawford színésszel. Szerződése második évében Monroe már a Fox legjobban népszerűsített színésznőjévé vált, és az újságok a legjobb fiatal kasszasiker-szereplőként emlegették. Az év elején romantikus kalandba kezdett a kor egyik leghíresebb sportszemélyiségével, az aktív karriertől az előző évben visszavonult Joe DiMaggio baseballjátékossal. A Fox körülbelül ekkor tudta meg, hogy Monroe 1949-ben aktképeket közöltetett magáról, és úgy döntöttek, hogy elébe mennek a botránynak. A színésznő egy interjúban bevallotta a képek létezését, de azt állította, hogy erre csak nyomorúságos anyagi helyzete miatt fanyalodott. A taktika bevált, a közvélemény együtt érzett Monroe-val, és még több jegyet adtak el a filmjeire. A következő hónapban felkerült a Life magazin címlapjára. Ezek után rá is játszott új szexszimbólum-szerepére: az országos szépségverseny egyik műsorvezetőjeként eléggé sokat mutató ruhában jelent meg, egy interjújában pedig elmondta, hogy nem szokott fehérneműt hordani. Bulvárszereplései mellett Monroe folytatta színészi karrierjét is, és két sikeres filmdrámában is szerepelt. Az első a Fritz Lang által rendezett Éjszakai összecsapás volt, amelyben egy halkonzervgyári munkást játszott (a hiteles alakítás érdekében kipróbálta, milyen egy konzervgyári dolgozó munkája). Alakítása pozitív kritikákat kapott. A második szerepe a Ne is kopogtass! thrillerben volt, amelyben egy zavarodott elméjű bébiszittert játszott. Ez a szereplése vegyes visszajelzéseket váltott ki; egyesek túl tapasztalatlannak tartották még egy ilyen nehéz szerepre, mások a forgatókönyvet okolták a film hibáiért. Monroe másik három 1952-es filmben is megjelent, de ezek vígjátékok voltak, és drámai képességei helyett a szexepiljére volt szükség bennük. A Nem vagyunk házasok (amelyben egy szépségkirálynő-versenyen indult) esetében a forgatókönyvíró maga is bevallotta, hogy a szerep egyetlen értelme az volt, hogy „megmutathassák Marilynt két fürdőruhában”. A Howard Hawks által rendezett Gyanús dologban Cary Grant oldalán egy titkárnőt alakított, aki egy „buta és gyerekes szöszi, akinek ártatlanságában fogalma sincs a bonyodalmakról, amit szexepilje okoz körülötte”. A harmadik film az O. Henry meséi volt, amelyben mellékszereplőként prostituáltat alakított. Ekkoriban kezdett közismertté válni, hogy Monroe-val „problémás” együtt dolgozni, és ez a helyzet csak súlyosbodott, ahogyan egyre népszerűbb lett. Sokszor elkésett a forgatásokról, vagy egyáltalán nem is jelent meg, elfelejtette a szövegét, és többször is újravetette a jeleneteket, amíg nem volt teljesen elégedett az alakításával. Viselkedésének oka a perfekcionizmusának, önbizalomhiányának és lámpalázának kombinációja lehetett; nehezen viselte, hogy a jelenetek felvétele során szigorúan követnie kellett a forgatókönyvet, és nem lehetett olyan spontán, mint amikor fotózták. Szorongása és krónikus álmatlansága miatt barbiturátot, amfetamint kezdett szedni, vagy alkoholt ivott. A szerek csak fokozták a problémáit, bár csak 1956 után lett gyógyszerfüggő. ### A filmsztár (1953) 1953-ra Monroe Hollywood egyik legjelentősebb szexszimbóluma lett, egyike azoknak a színészeknek, akik bevonzották a nézőket a mozikba. Ebben az évben három filmben szerepelt. Az első a Niagara című film noir volt, amelyben a férje meggyilkolását megszervező végzet asszonyát alakította. Egyik életrajzírója szerint ez volt az a film, amely legnyíltabban épített Monroe szexepiljére; egyes helyzetekben csak egy törülköző takarta, és az egyik híres jelenetben a kamera fél percig követte, ahogyan ringó csípővel elsétál: ez volt a filmtörténet addigi leghosszabb hasonló snittje. Januári bemutatásakor a nőszervezetek tiltakoztak a film erkölcstelensége miatt, de a nézők körében sikeres volt, és összesen hatmillió dollárnyi bevételt hozott. Szintén januárban a Photoplay díjkiosztóján elnyerte a leggyorsabban emelkedő csillag díját. Az év második Monroe-filmje a Szőkék előnyben zenés vígjáték volt. A korábban a Broadwayen már sikert aratott történetben két énekes-táncosnő gazdag férjet próbál szerezni. Az általa domborított „buta szöszi” szerepére eredetileg a 40-es évek szőke bombázóját, Betty Grable-t szemelték ki, de a szerepet végül az üstökösként emelkedő Marilyn Monroe kapta meg. A film reklámkampánya során ő és a másik táncosnőt alakító Jane Russell betonba nyomták láb- és kéznyomukat a híres Grauman's Kínai Mozi előtt. A film az év egyik nagy sikere lett, 5,3 millió dolláros bevétele duplája volt a bekerülési költségeknek. A kritikusok a színésznő énektehetségét is dicsérték a A gyémánt a lány legjobb barátja betétdal előadásában. 1953 szeptemberében a Jack Benny Show-ban először szerepelt a televízióban. Novemberben bemutatták az évi harmadik filmjét, a Hogyan fogjunk milliomost?, amelyben az előző kasszasikerhez hasonlóan gazdag férjre vadászó naiv modellt játszott. A film az új CinemaScope szélesvásznú formátumot használta; ez volt a világon a második ilyen alkotás. A kritikusok ugyan fanyalogtak, de a közönség tódult a mozikba, és 8 milliós bevételével Monroe addigi legsikeresebb filmjévé vált. 1953 decemberében Hugh Hefner elindította a Playboyt amelynek címlapján Marilyn Monroe előző évi szépségversenyen készült képe volt látható; a középső oldalakra pedig az 1949-es meztelen naptárképei kerültek. ### Vita a 20th Century Fox-szal és második házassága (1954–55) Monroe a Fox egyik legnagyobb sztárjává vált, ám 1950-ben kötött szerződésén nem változtattak, így jóval kevesebbet keresett, mint a hasonló kaliberű filmcsillagok, és nem választhatta meg, miben és kikkel szerepel együtt. Abból is elege lett, hogy beskatulyázták egy szerepbe, de a Fox elnöke, Darryl Zanuck (aki egyébként nem állhatta Monroet) megakadályozta, hogy musicaleken vagy vígjátékokon kívül másban is felléphessen; véleménye szerint a drámák kevesebbet jövedelmeztek. Monroe végül nem vállalta a következő zenés komédiában (The Girl in Pink Tights) való részvételt, amiért 1954 januárjában a stúdió felfüggesztette szerepléseit. A felfüggesztés a lapok címlapjára került, és a sajtó érdeklődését csak fokozta, hogy Monroe röviddel később, január 14-én San Franciscóban házasságot kötött Joe DiMaggióval. A mézesheteket Japánban töltötték, ahol a férfinak elintézendő üzleti ügyei akadtak. Monroe onnan egyedül utazott tovább Koreába, ahol a filmjei betétdalaival lépett fel a koreai háborúban harcoló amerikai katonák előtt. Négy nap alatt mintegy hatvanezren látták. Miután visszatért Hollywoodba, 1954 márciusában újratárgyalta a szerződését a filmstúdióval, és elvállalta a Broadwayen már nagy sikert aratott Hétévi vágyakozás főszerepét, amiért százezer dolláros bónuszt kapott. 1954 áprilisában mutatták be A folyó, ahonnan nincs visszatérés című westernt, amelyben Monroe volt az egyik főszereplő, és amiről ő is úgy nyilatkozott, hogy „Z-kategóriás cowboyfilm, amelyben az alakítás másodlagos a látvány és a szélesvászon mellett”. A közönség azonban szerette. A Foxhoz való visszatérése után az első film, amelyben részt vett, a Páratlan biznisz a színházi biznisz című musical volt, ami a színésznőnek egyáltalán nem tetszett, de a stúdió ragaszkodott hozzá, cserébe a The Girl in Pink Tights-ban való szerepe felmondásáért. A musical megbukott, és a kritikusok Monroe alakítását vulgárisnak ítélték. Szeptemberben elkezdték a Hétévi vágyakozás forgatását, amelyben Monroe egy volt modellt alakított, aki egy életközepi válsággal küzdő szomszéd férfi vágyainak tárgya lesz. Ebben szerepelt az a jelenet (Monroe karrierjének legismertebbje), amikor a metró szellőzőrácsán álló fehér ruhás nő szoknyáját fellibbenti a szerelvény keltette huzat. A filmet Hollywoodban készítették, de ehhez a jelenethez New Yorkba utaztak. A forgatást közel kétezres tömeg figyelte. A reklámkampányban is alaposan kihasznált jelenet véget vetett a DiMaggióval való, addig is sok problémával küzdő házasságának. A férfi kezdetektől fogva féltékenykedett és bele akart szólni Monroe döntéseibe; egyes életrajzírók szerint fizikailag is bántalmazta a feleségét. Házasságuk csak kilenc hónapig tartott, 1954 októberében Monroe elindította a válópert. A Hétévi vágyakozás a következő év júniusában került a mozikba és 4,5 milliót hozott, amivel az év egyik nagy sikerének számított. 1955 januárjában Monroe bejelentette, hogy Milton Greene fotóssal megalapított a saját produkciós irodáját, a Marilyn Monroe Productions-t (MMP). Greene-nel 1949-ben találkozott először, futó kalandjuk is volt, aztán 1953-ban a fotós fényképsorozatot készített róla a Look magazin számára. Amikor elpanaszolta neki gondjait a stúdióval (többek között az ígért százezer dolláros bónuszt sem fizették ki), Greene azt javasolta, hogy alapítson saját stúdiót. A bejelentés után egyéves jogi háborúskodás kezdődött a Fox-szal. A Hétévi vágyakozás forgatókönyvírója írt egy színdarabot (Will Success Spoil Rock Hunter?), amelyben kigúnyolta a színésznő függetlenségi törekvéseit: ebben a Jayne Mansfield által alakított, Marilyn Monroe-ra feltűnően hasonlító buta színésznő saját produkciós irodát alapít. Az 1955-ös évet arra szánta, hogy elmélyítse színészi képességeit. New Yorkba költözött, órákat vett a neves színészoktatótól, Constance Colliertől és részt vett a Lee Strasberg által vezetett Actors Studio munkájában. Közel került Strasberghez és feleségéhez, Paulához: magánórákat vett tőlük, és hamarosan szinte már családtagként kezelték. Javaslatukra pszichoanalízisre is kezdett járni; Strasbergék úgy vélték, hogy a színésznek szembe kell nézni az érzelmi traumákkal és fel kell használnia azokat az előadás során. A folyamatban lévő válóper ellenére folytatódott kapcsolata Joe DiMaggióval, de eközben Marlon Brandóval és az író-forgatókönyvíró Arthur Millerrel is randevúzott. Októberre befejeződött a válóper, és ekkorra Miller is elvált feleségétől, afférjuk pedig kezdett komolyra fordulni. A filmstúdió ellenezte a Millerrel folytatott viszonyt, mert az író ellen az FBI és a McCarthy-féle Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság kommunizmus gyanúja miatt vizsgálatot folytatott. Ezzel kapcsolatban az FBI Monroe-ról is nyitott egy aktát. A színésznő nem volt hajlandó véget vetni a kapcsolatnak, és a filmstúdió vezetőit „született gyáváknak” nevezte. Az év végére sikerült megegyeznie a Fox-szal egy új, hétéves szerződésről. Saját cége képtelen lett volna finanszírozni egy filmet, és a stúdió is inkább szerette volna magához kötni a sztárt. A megegyezés értelmében a hét év alatt legalább négy filmben kellett szerepet vállalnia, mindegyikért százezer dollárt kapott, és jogában állt kiválasztania, hogy melyik alkotásban és milyen rendezővel akar játszani. Ezenkívül jogában állt a saját cégével is készíteni filmeket. ### Házassága Arthur Millerrel (1956–59) 1956 első napjaiban Monroe bejelentette győzelmét a Fox-szal szemben, és a stúdióval való szembeszállását addig kigúnyoló sajtó is a pártjára állt; a Time magazin pl. „okos üzletasszonynak” nevezte. Márciusban hivatalosan is Marilyn Monroe-ra változtatta a nevét. Június 29-én a New York állambeli White Plains-ben házasságot kötött Arthur Millerrel. Két nappal később New Yorkban zsidó szertartás szerint is megtörtént az esküvő. A házasság során Monroe felvette a zsidó vallást; emiatt Egyiptom valamennyi filmjének vetítését betiltotta. Monroe csak azért váltott vallást, hogy teljesen Miller családjához tartozhasson; saját magát „zsidó ateistának” nevezte, és válása után nem gyakorolta a judaizmust. 1961-es válásuk után az egyiptomi tilalmat is feloldották. A sajtó furcsállta a szerintük össze nem illő intellektuel és a szexszimbólum filmsztár házasságát; a Variety magazin ezzel a címlappal jelent meg: A tojásfej feleségül veszi a homokórát. Az új szerződés értelmében Monroe kiválaszthatta a filmjeit, s az első a Buszmegálló című dráma volt, amelyet 1956 augusztusában mutattak be. Ebben egy vidéki énekesnőt alakított, aki sztárrá szeretne válni, de álmai megvalósításában akadályozza egy szerelmes cowboy. A szerep kedvéért megtanulta az ozarki dialektust, a filmben szándékosan középszerűen énekelt, és hiányoztak az addigi szerepeiben megszokott divatos kosztümök és feltűnő sminkek. A rendező, Joshua Logan eleinte kételkedett abban, hogy Monroe rendelkezik a karakter eljátszásához szükséges képességekkel és ismerte hírhedt munkamódszereit is, de végül jól megtanultak együtt dolgozni. Logan véleménye megváltozott Monroeról, később azt nyilatkozta, hogy a színésznő úgy tudja vegyíteni a komédiát és tragédiát, akár Charlie Chaplin. A film sikeresnek bizonyult, a kritikusok is szerették, és 4,25 millió dolláros bevételt produkált. Az egyik kritikus így írt: „mindenki kapaszkodjon meg a karfában és készüljön fel a meglepetésre. Marilyn Monroe végre bebizonyította, hogy tényleg színésznő.” Alakításáért legjobb női szerepért adott Golden Globe-díjra jelölték. 1956 augusztusában Monroe Angliában elkezdte az MMP első független produkciójának, A herceg és a kóristalány forgatását. A történet Terence Rattigan The Sleeping Prince színdarabján alapult, amelyben a főszerepeket Laurence Olivier és Vivien Leigh játszotta. Olivier maga rendezte a filmváltozatot, ő játszotta a férfi főszerepet és ő volt a társproducer is. A forgatást megnehezítette Olivier lekezelő magatartása Monroe-val szemben („Nem kell mást tenned, csak legyél szexi”) és hogy elvárta tőle, hogy ugyanúgy játssza a szerepet, mint Leigh. Monroe cserébe kezdett elkésni a forgatásról és nem volt együttműködő a rendezővel. Ahogyan később mondta: „ha nem tiszteled a művészeidet, nem tudnak jól dolgozni”. Sok gyógyszert szedett, és életrajzírója szerint a forgatás során terhes lett és elvetélt. Az MMP vezetésével kapcsolatban is vitái voltak Greene-nel, aki nem akarta, hogy Miller is csatlakozzon a céghez. A nehézségek ellenére a film 1956 végére időben elkészült. 1958 júniusában került a mozikba, a kritikusok eléggé vegyesen reagáltak rá, Amerikában pedig kevesen vettek rá jegyet. Európai fogadtatása kedvezőbbnek bizonyult: Monroe megkapta érte az olasz David di Donatello-díjat és a francia César-díjat, valamint a brit BAFTA-díjra is jelölték. Hazatérése után Monroe másfél éves szabadságot vett ki, hogy a magánéletére koncentrálhasson. Ő és férje ideje egy részét New York-i lakásukban, valamint connecticuti, 18. században épült farmházukban töltötték. 1957 közepén teherbe esett, de méhenkívüli terhesség volt, ezért abortálni kellett. Egy évvel később ismét elvetélt. Nőgyógyászati problémáinak (a fentieken kívül erős menstruációs fájdalmaktól is szenvedett) elsődleges oka endometriózis volt. Egyes (bizonyítatlan) feltételezések szerint pályája korábbi szakaszában több abortusza is volt, és ezek miatt volt később képtelen gyerek kihordására. Halála utáni boncolási jegyzőkönyve nem említi abortuszok nyomait. Ebben az időszakban kis időt kórházban töltött, mert túl nagy adag barbiturátot vett be. Mivel nem tudott megegyezni Greene-nel (akit sikkasztással is gyanúsított), megvásárolta részét az MMP-ben. Monroe 1958 júliusában visszatért Hollywoodba, hogy Jack Lemmon és Tony Curtis társaságában megkezdje a Van, aki forrón szereti (1959) című vígjáték forgatását. Bár „buta szőke”-szerep volt, Miller biztatására, és mert a stúdió a szokásos tiszteletdíjon felül tíz százalékot ajánlott a nyereségből, végül elfogadta a felkérést. A forgatás „legendásan” problémás volt. Monroe esetenként több tucatszor újravetette a jeleneteket, képtelen volt megtanulni a szövegét vagy a rendezői utasításoknak megfelelően játszani. Curtis egyszer úgy nyilatkozott, hogy az állandó ismétlések miatt a végén olyan volt, mintha Hitlerrel csókolózna. Monroe süllyedő hajóhoz hasonlította a forgatást. Sok esetben változtatni akart a jeleneteken, amit a rendező, a szintén „nehéz ember” hírében álló Billy Wilder nehezen tűrt, és a színésznő állítólag sokszor szándékosan rontott, hogy a végén az ő verziója legyen véglegesítve. Mindezek ellenére a film időben elkészült, és 1959 márciusában vetíteni kezdték. Mind a kritikusoknak, mind a közönségnek tetszett. Monroe a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjat kapott a filmben nyújtott alakításáért. A mű az Amerikai és a Brit Filmintézetek minden idők legjobb filmjeinek listáján előkelő helyen szerepel. ### A hanyatlás (1960–62) A Van, aki forrón szereti után Monroe újabb, 1959 végéig tartó szabadságot vett ki. Visszatérése után a Szeressünk! zenés vígjátékban vállalt főszerepet; a forgatókönyv nem tetszett neki, de lemaradásban volt a szerződésében vállalt négy filmhez képest. Ő választotta a rendezőt, George Cukort, és több részt is átírt a forgatókönyvben. A forgatás elhúzódott, mert Monroe gyakran hiányzott a felvételeknél. A sajtóban sokat szellőztetett viszonyt kezdett a másik főszereplővel, Yves Montand-nal. A film 1960 szeptemberében jött ki, és nem aratott sikert. Egy kritikus szerint „meglehetősen gondozatlan” volt a külseje, és „hiányzott belőle a régi Monroe-féle dinamizmus”. Monroe utolsó elkészült filmje a John Huston által rendezett Kallódó emberek volt, amelynek forgatókönyvét Miller az ő számára írta. Ebben egy elvált nőt alakított, aki három idősödő cowboyjal (Clark Gable, Eli Wallach és Montgomery Clift) kerül barátságba. A forgatásra 1960 július–novemberében került sor, és szokás szerint itt is gondok merültek fel. Monroe és Miller négyéves házassága ekkorra gyakorlatilag véget ért, és a férfi is új kapcsolatba kezdett. Monroe-nak nem tetszett, hogy a szerepébe túl sok került bele a valódi életéből, valamint az, hogy Miller rendszeresen átírta a szövegeket a felvétel előtti éjszakán. Gondjai voltak az egészségével is; fájdalmai voltak az epekövei miatt, és gyógyszerfüggősége odáig fajult, hogy a sminkje felhelyezése alatt is kábult állapotban volt a barbiturátoktól. Augusztusban egy hétre le kellett állniuk, mert Monroe-t egy Los Angeles-i kórházba szállították detoxifikációra. A forgatás után, 1961 januárjában Mexikóban (ahol a formaságokat gyorsan el lehetett intézni) elváltak. A The Misfits a következő hónapban került a mozikba, de megbukott. A kritikusok szerint Monroe arckifejezése „teljesen üres és kifürkészhetetlen” és „a film szerkezete szerencsétlen módon teljesen tőle függ”. Ezután egy tévéjátékban (az NBC által képernyőre adaptált Maugham-novella, a Rain) lett volna főszereplő, de a tévécsatorna nem fogadta el az általa választott rendezőt, így a szerep kútba esett. Munka helyett az év első felében egészségi problémáinak szentelte idejét. Megműtötték endometriózisa miatt, és kivették az epehólyagját is. Négy hétig kórházban kezelték a depresszióját. Egy rövid időre tévedésből a súlyos pszichotikus esetek számára fenntartott osztályra és gumifalú szobába is került. Innen Joe DiMaggio (akivel felújította barátságát) segítségével került ki, és utána három hetet egy másik klinikán töltött. 1961 tavaszán, miután hat évet a keleti parton töltött, visszaköltözött Kaliforniába. Pár hónapig Frank Sinatrával randevúzott, 1962 elején pedig vett egy házat Los Angeles Brentwood negyedében. A nyilvánosság elé 1962 tavaszán került vissza. A Golden Globe díjkiosztón Henrietta-díjat kapott, és elkezdték egy újabb Fox-film, a Valamit adni kell forgatását. A produkcióban az MMP is részt vett, rendezője George Cukor volt. Pár nappal a forgatás megkezdése előtt Monroe arcüreggyulladást kapott, és a következő hat hétben túl beteg volt a munkához. A stúdió próbált nyomást gyakorolni rá, hogy kezdje el a felvételeket, és nyilvánosan megvádolták, hogy szimulál. Május 19-én részt vett John Fitzgerald Kennedy elnök New York-i születésnapi ünnepségén, és elénekelte az üdvözlődalt (Boldog születésnapot, elnök úr!). Feltűnést keltett hegyikristályokkal díszített, testhez tapadó, bézs ruhájában, amelyben olyan volt, mintha meztelen lenne. Monroe és Kennedy régi barátok voltak, és bár lefeküdtek egymással, nincs rá bizonyíték, hogy kapcsolatuk valaha komoly lett volna. New York-i útja miatt a filmstúdió még inkább gyanakodott, hogy szimulálja betegségét. A Valamit adni kell egyik jelenetében Monroe meztelenül úszott egy medencében. Az erről készült fotók megjelentek a Life magazinban: ez volt az első eset, hogy egy befutott nagy sztárról, karrierje csúcsán meztelen kép jelent meg. Amikor ezután a színésznő ismét beteget jelentett, a stúdió úgy döntött, hogy nem vállalja az elhúzódás költségeit: június 7-én szerződést bontottak vele és 750 ezer dollárt követeltek tőle kártérítésként. Helyére Lee Remicket vették fel, de miután a rendező nem volt hajlandó mással dolgozni, őt is beperelték, majd az egész produkciót leállították. A Fox Monroe-t hibáztatta a fiaskóért, és azt is híresztelni kezdték, hogy elmebeteg lett. Hamarosan azonban megbánták a nyers döntést, és tárgyalásokat kezdeményeztek vele egy új szerződésről. Az imázsát ért támadások elhárítása miatt Monroe is sokat szerepelt, interjút adott a Life-nak és a Cosmopolitan-nek, és először állt modellt a Vogue számára. Utóbbi során két sorozatot készítettek, standard divatfotókat és egy sorozat aktképet. ### Halála 1962\. augusztus 5-én kora hajnalban Marilyn Monroe-t pszichiátere, Ralph Greenson holtan találta brentwoodi házában. Greensont a házvezetőnő hívta oda, aki bent aludt, és hajnali háromkor arra ébredt, hogy „valami nem stimmel”: Monroe hálószobájának bezárt ajtaja alól fény szűrődött ki és nem válaszolt a kopogásra. A színésznő halálát hivatalosan sürgősen odahívott orvosa, Hyman Engelberg állapította meg 3:50-kor. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy Monroe előző este 8:30 és 10:30 között halt meg. A toxikológiai vizsgálat szerint a halál oka barbiturát-túladagolás volt. Vérében a halálos dózis többszörösének megfelelő klorálhidrátot és pentobarbitált találtak; az üres dobozok (Nembutal) az ágya mellett hevertek. A véletlen túladagolás lehetősége emiatt kizárható volt, és öngyilkosságot állapítottak meg. Orvosai szerint erős szorongás és gyakori depresszió gyötörte, hangulata sokszor hirtelen és váratlanul ingadozott, és már korábban is előfordult, hogy – véletlenül vagy szándékosan – túladagolta magát. Marilyn Monroe váratlan halála az egész világon a címlapokra került. Állítólag halála után a Los Angeles-i öngyilkosságok száma megduplázódott. Jean Cocteau azt nyilatkozta, hogy Monroe halála „szörnyű leckeként szolgálhat azoknak, akiknek az a fő foglalkozásuk, hogy kilessék és zaklassák a filmsztárokat”. Temetésére augusztus 8-án került sor a Westwood Village Memorial Parkban. A ceremónián csak legközelebbi barátai vettek részt, de a temető körül több száz fős tömeg gyűlt össze. Testét később áthelyezték a temető Emlékfolyosójának (Corridor of Memories) 24. kriptájába. Az elkövetkező évtizedekben több összeesküvés-elmélet is napvilágot látott Monroe halálával kapcsolatban. Voltak, akik gyilkosságot, mások véletlen túladagolást gyanítottak. A gyilkosság lehetőségét először Norman Mailer vetette fel az 1973-ban megjelent Marilyn: A Biography című könyvében. 1982-ben a Los Angeles-i kerületi ügyész is vizsgálatot rendelt az ügyben, de nem találtak bűncselekményre utaló jelet, s az elméletet azóta több másik nyomozással, illetve tudományos kísérletekkel cáfolták. ## A Marilyn Monroe-jelenség Feltörekvő sztár korában a 20th Century Fox olyan imázst akart teremteni Monroe-nak, amivel a 40-es évek szőke bombázójának, Betty Grable-nek a helyére léphet. Az 1940-es években, a háború alatt, a mozikat inkább nők látogatták, ezért a filmcsillagok az ő ízlésüket tükrözték, Katharine Hepburn és Barbara Stanwyck az okos és kitartó nő képét építette fel. A 40-es évek végén és az 50-es években a filmstúdiók a férfiakat is be akarták csalogatni a mozikba, és a női sztárok imázsát ennek megfelelően alakították. Monroe a kezdetektől részt vett a saját imázsa építésében, ápolta barátságát a vezető bulvárújságírókkal, és beleszólt fényképei felhasználásába. Grable mellett sokszor hasonlították a 30-as évek híres szőkeségéhez, Jean Harlowhoz. Az összehasonlítást maga Monroe is kultiválta, akinek Harlow gyerekkori példaképe volt; még az ő fodrászát is megkereste, hogy ő fesse be a haját. Filmbeli alakításai szőke hajára és az ahhoz kapcsolódó népszerű sztereotípiákra koncentráltak: a butaságra, naivitásra, könnyen kaphatóságra. Filmjeiben gyakran gyerekes hangon beszélt, interjúiban pedig igyekezett azt a benyomást kelteni, hogy amit mond, az ártatlan és kiszámítatlan. A karrierjét pin-up girlként kezdő Monroe filmsztárként is egyik legfontosabb jellegzetességének tartotta karcsú derekú és széles csípőjű alakját. A jelenetekben úgy állították be, hogy alakjának körvonalai jól láthatóak legyenek, sajtófotóin pin-up modellként pózolt, és kialakított egy jellegzetes, kihívó, csípőringató járásmódot. Gondosan válogatta a ruháit is. Gyakran viselt fehéret, hogy kihangsúlyozza a szőkeségét, és ruhái jellemzően alakhoz simulóak és sokat megmutatóak voltak. Nyilvánosság előtti megjelenései sokszor ruházata erotikusságáról szóltak, és feltehetően azt is előre eltervezték, mikor egy sajtótájékoztatón elszakadt ruhája vállpántja. Sajtóban megjelenő életrajzaiban Monroe maga volt az „amerikai álom”: az árvaházi, sanyarú sorsú kisgyerek, aki Hollywood első számú sztárjává emelkedik. Gyerekkori megpróbáltatásait gyakran eltúlozták, és voltak olyan történetek, melyeket a filmstúdiók PR-szakemberei találtak ki. Az általa alakított „buta, de szexi szöszi” figura miatt a nagyközönség és a kritikusok őt is ilyennek hitték; ez karrierje későbbi szakaszában, amikor más szerepeket is szeretett volna eljátszani, komoly hátrányt jelentett a számára. Egyik életrajzírója ezt írta róla: „A legnagyobb tévhit, hogy buta volt. A második, hogy törékeny. A harmadik pedig, hogy nem tudott színészkedni. Messze volt attól, hogy buta legyen, bár nem kapott formális oktatást, és erre nagyon érzékeny volt. De valójában nagyon is okos volt – és nagyon kemény. Kellett is, hogy legyen mindkettő, hogy ha le akarta győzni az 50-es évek stúdiórendszerét”. Az általa kialakított imázs népszerűségének kiaknázására a 20th Century Fox több, hozzá hasonló színésznőt (Jayne Mansfield, Sheree North) is beválogatott a filmekbe. A többi stúdiónak is megvoltak a maguk Monroe-i: a Universal Picturesnek Mamie Van Doren, a Columbia Picturesnek Kim Novak, a Rank Organisationnek pedig Diana Dors. ## Emlékezete Marilyn Monroe az amerikai popkultúra ikonikus alakja, olyan, akivel legfeljebb Elvis Presley vagy Mickey egér mérkőzhet. Gail Levin művészettörténész szerint ő volt a 20. század legtöbbet fényképezett személyisége. Az Amerikai Filmintézet listáján Monroe az amerikai filmtörténet hatodik legnagyobb női filmlegendája. A Smithsonian Intézet beválogatta „Minden idők száz legfontosabb amerikaija” közé. Életéről több száz könyvet, valamint filmeket, színdarabokat, dalokat írtak. Olyan művészeket is megihletett, mint Andy Warhol vagy Madonna. Évtizedeken át megmaradó ismertsége is népszerűsége élete kettősségének is köszönhető. Egyrészről továbbra is szex és női szépség szimbóluma és a klasszikus hollywoodi filmek egyik nagy csillaga, másrészt viszont élete sok szempontból tragikusnak mondható problémás gyerekkora, magánéleti gondjai, drogfüggősége és öngyilkossága miatt. ## Filmográfia - Veszélyes évek (Dangerous Years) (1947) - Scudda Hoo! Scudda Hay! (1948) - A kóristalányok (Ladies of the Chorus) (1948) - A szerelem bolondja (Love Happy) (1949) - Belépő a csatabárdhoz (A Ticket to Tomahawk) (1950) - Aszfaltdzsungel (The Asphalt Jungle) (1950) - Mindent Éváról (All About Eve) (1950) - A tűzgolyó (The Fireball) (1950) - Right Cross (1951) - Szülővárosi történet (Home Town Story) (1951) - Annyi idős vagy, amennyinek érzed magad (As Young as You Feel) (1951) - Love Nest (1951) - Csináljuk törvényesen (Let's Make It Legal) (1951) - Éjszakai összecsapás (Clash by Night) (1952) - Nem vagyunk házasok (We're Not Married!) (1952) - Ne is kopogtass! (Don't Bother to Knock) (1952) - Gyanús dolog (Monkey Business) (1952) - O. Henry meséi (O. Henry's Full House) (1952) - Niagara (1953) - Szőkék előnyben (Gentlemen Prefer Blondes) (1953) - Hogyan fogjunk milliomost? (How to Marry a Millionaire) (1953) - A folyó, ahonnan nincs visszatérés (River of No Return) (1954) - Páratlan biznisz a színházi biznisz (There's No Business Like Show Business) (1954) - Hétévi vágyakozás (The Seven Year Itch) (1955) - Buszmegálló (Bus Stop) (1956) - A herceg és a kóristalány (The Prince and the Showgirl) (1957) - Van, aki forrón szereti (Some Like It Hot) (1959) - Szeressünk! (Let's Make Love) (1960) - Kallódó emberek (The Misfits) (1961) - Valamit adni kell (Something's Got to Give) (1962, befejezetlen) ## Fordítás
162,949
III. Thotmesz
26,864,892
null
[ "Az i. e. 1420-as években elhunyt személyek", "Az i. e. 15. században született személyek", "Egyiptomi múmiák", "Fáraók", "Gyermek uralkodók", "XVIII. dinasztia" ]
III\. Thotmesz (uralkodói nevén Menheperré; i. e. 1483 körül, ur.: i. e. 1458 – i. e. 1425. március 17.) az ókori egyiptomi Újbirodalmat megalapító XVIII. dinasztia hatodik fáraója. Kisgyermekként került trónra apja, II. Thotmesz halála után. Mostohaanyja, Hatsepszut eleinte régensként kormányzott, majd fáraóvá koronáztatta magát, így Thotmesz csak huszonkét évvel később, Hatsepszut halála után kezdhette meg valódi uralkodását. Az egyik legnagyobb hódító fáraó volt; uralkodása alatt Egyiptom minden addiginál tovább terjeszkedett. Tizenhét hadjárata során Észak-Szíriától a núbiai negyedik kataraktáig terjesztette ki birodalma határait. Több mint ötven templomot épített és jelentősen bővítette a karnaki templomegyüttest is. A Királyok völgyében temették el, fia, II. Amenhotep követte a trónon. ## Családi háttere II\. Thotmesz fáraó és egy mellékfelesége vagy ágyasa, Iszet gyermeke volt. Egy ismert féltestvére volt, apja és a főfeleség, Hatsepszut gyermeke, Nofruré Apja tizenhárom év uralkodás után elhunyt, ekkor Thotmesz még gyermek volt. A gyermekkorú fáraó helyett az özvegy királyné uralkodott régensként. Közös uralkodásuk 7. évének végére Hatsepszut fáraónak nyilvánította magát. Hatsepszut kijelentette, hogy apja, I. Thotmesz őt jelölte ki örökösének, és még életében kinevezte társuralkodóvá, de erre nincsen semmi bizonyíték. Nem tudni, mi indította arra, hogy átvegye a hatalmat, de annak a feltételezésnek, hogy Thotmesz neheztelt volna rá emiatt, több bizonyíték is ellentmond. Hatsepszut, bár kétségkívül a domináns szerepet játszotta, mindvégig társuralkodójának tekintette Thotmeszt és tisztelettel bánt vele, egyben igyekezett felkészíteni a kormányzásra, és minden bizonnyal utódjának szánta. Nem valószínű, hogy Thotmesz, aki később Egyiptom egyik legnagyobb harcos fáraójává vált, húsz éven keresztül akarata ellenére tűrte volna, hogy mostohaanyja uralkodjon helyette. A jelek arra mutatnak, Thotmesz elégedett volt a társuralkodói szereppel. Hatsepszut húsz vagy huszonegy évi uralkodás után hunyt el, és Thotmesz, immár felnőtt férfiként, teljesen megörökölte a birodalmat. ## Uralkodása Mivel társuralkodóként tekintettek egymásra, Thotmesz első 21 uralkodási éve megegyezik Hatsepszutéval. Egyeduralma 32 évig tartott. ### Hadjáratai Katonai szempontból Hatsepszut békés uralma az erőgyűjtés idejének számított. Thotmesz rögtön azzal kezdte uralkodását, hogy háborúba indult az Egyiptomtól északkeletre szír-palesztin területeken fekvő államok ellen. A 330 kis (város)állam szövetséget hozott létre, melyet az egyre fenyegetőbb ellenség, Mitanni is támogatott. Thotmesz hadjáratairól részletesen beszámol a karnaki templomban az ún. Krónikák terme. Az első nagy csata Megiddónál zajlott. #### A megiddói csata Thotmesz hadjáratának ürügye az volt, hogy helyi zavargásokat kell levernie Saruhen környékén, célja pedig az, hogy egyiptomi fennhatóság alá vonja a terület fontos kereskedelmi útvonalait, illetve azokat a városállamokat, melyek Mitanni vazallusai. Az első hadjárat a 23. évben indult, ekkor Thotmesz és csapatai Tjaru határerődből az egyiptomi fennhatóság alatt álló Gázán át vonultak Megiddó ellen. A gyors támadásnak köszönhetően az egyiptomi sereg nagy győzelmet aratott, és teljesen megsemmisíthette volna az ellenfelet, ha nem áll neki a város elfoglalása helyett az ellenséges tábor fosztogatásának. Megiddó ostroma végül hét hónapig tartott, majd a város megadta magát, de az egyiptomiak nem vonták közvetlen uralom alá, Thotmesz beérte azzal, hogy a szíriai fejedelmek hűséget esküdtek neki és átadták fegyvereiket és harci kocsijaikat. A hadizsákmány hatalmas volt – a pontos feljegyzések alapján 894 harci kocsi, 200 páncélzat (köztük Megiddó és Kádes fejedelméé), több mint 2000 ló és 25 000 más állat. Thotmesz az elkövetkezendő húsz évben több kisebb hadjáratot is indított ugyanebbe a térségbe. #### A későbbi hadjáratok Thotmesznek a megiddói csatát követő hadjáratairól kevés a részletes beszámoló. A 29. évben az ötödik hadjárat Ullaza városának elfoglalására irányult, de nem járt tartós sikerrel, mert a 7. hadjárat célja ugyanez volt – Ullazát ugyanis időközben Tunip fejedelme szállta meg. Thotmesznek sikerült a főbb kikötővárosok megszerzésével a Földközi-tenger keleti felének kereskedelmét egyiptomi ellenőrzés alá vonni; az ország egészen az Amarna-korig megtartotta befolyását a térségben. Ezeket a kikötőket támaszponttá kialakítva Thotmesz felkészült a Mitanni elleni háborúra. #### Mitanni A 33. évben lezajlott 8. hadjáratot követően kezd Naharin (azaz Mitanni) neve rendszeresen szerepelni az egyiptomi feljegyzésekben. Lehetséges, hogy korábban erre azért nem került sor, mert túl erősnek, túl veszélyesnek tartották őket ahhoz, hogy feltüntessék a műemlékeken. Ez is mutatja Thotmesz Mitanni elleni hadjáratának jelentőségét. Thotmesz kocsikon vitette hajóit az Eufráteszig, melyen átkelve megtámadta Mitannit, az ellenség azonban kerülte a nyílt összecsapást és inkább eltűrte a pusztítást. Az egyiptomi seregek bevették Kádest, majd visszavonultak. Mitanni ugyan nem pusztult el, de hatalma jelentősen megingott, míg Egyiptom ezzel a hadjárattal a térség legerősebb államává vált. Ez újabb kihívásokat hozott magával. Ekkortól vált az újbirodalmi Egyiptom valódi birodalommá, amelynek állandó hadsereget kellett fenntartania és a diplomáciában és hírszerzésben is komoly hálózatott kellett működtetnie. #### Núbia A legújabb Kerma környéki ásatások alapján úgy tűnik, hogy III. Thotmesz uralma alatt, pecsételődött meg véglegesen Kerma királyság sorsa. Az egykori fővárostól, Kermától északra új egyiptomi templomközpont épült itt Dukki Gelben. Felső-Núbia, azaz Kús ettől a kortól került egyiptomi uralom alá, egészen a 4. katarakta vidékéig, vagy talán még tovább. Alsó-Núbiától eltérően itt a helyi fejedelmi családok jelentősen megtartották hatalmukat a helyi közigazgatásban. ### Építkezései A fáraó főépítésze Ineni volt. #### Karnak A győztes hadjáratok alatt szerzett hadizsákmány nagy építkezéseket tett lehetővé. Thotmesz is jelentős bővítéseket végzett a karnaki templomon. Ő csatolta a templomegyütteshez a 6. és a 7. pülónt. A hatodik pülónból nem sok maradt fenn, de még olvasható rajta az északi és déli meghódított népek jegyzéke, melyet az északi, illetve a déli falra írtak fel. Karnakban áll az a templom is, melyet Thotmesz saját maga emlékére, illetve őskultusza tiszteletére emeltetett. Ennek központi oszlopai – szokatlan módon – katonai sátrak rudait idézik. A templom egyik előtere az ún. „botanikus kert”, ahol Thotmesz a hadjáratai során látott egzotikus növény- és állatvilágot ábrázoltatta. Thotmesz egy feliratán magának Ámonnak a szájába adja a karnaki templomnak juttatott királyi adományok felsorolását: „Felépítetted templomomat az örökkévalóság számára, immár hosszabb és szélesebb, mint korábban volt.” Ezután a király számol be a templom bővítéséről: „Íme, felségem látta, hogy a déli pülón vályogtéglából, [...] a kisebb építmények kőből, a kettős ajtó cédrusdeszkából, az oszlopok fából vannak. Azután felségem megalkotta azokat [...] kapuját gránitból, ajtaját rézlemezből [...] Felségem kiásta Ámonnak a déli tavat, megújította és megnagyobbította.” Az I. Amenhotep által emelt mészkőkápolnákat Thotmesz elbonttatta és homokkőből építtette újra. A templomban a Thotmesz uralkodása alatt készült reliefek témáját a király szed-ünnepe, valamint az ázsiai hadjáratok adják. A karnaki templom falaira a 42. évben felírt ún. Krónikák az elsődleges forrás a király ázsiai hadjáratait illetően. Mut szentélykörzete bejáratának közelében kis bárkaszentélyt építettek Thotmesz és Hatsepszut idejében, és Ptah számára is templom épült. Thotmesz uralkodása alatt megkezdődött Hatsepszut épületeinek átalakítása is. #### Halotti templom Thotmesz Deir el-Baharitól délre, a gurnai hegy mögött építtette fel halotti templomát. Az építkezés még akkor kezdődött, amikor Hatsepszut régens volt Thotmesz helyett. A Henhet-anh („az élet felajánlása”) nevű templomot körülvevő falak részben téglából épültek, részben a környező sziklákból vájták ki őket. A szentély íves mennyezetének díszítése különleges, mert témájával – a nappali és az éjjeli órák megjelenítése – hasonlít a Királyok völgye sírjainak gyakori díszítéséhez. A templomban számos oziriszi szobor állt, illetve egy Hathor-kápolna; feltételezhető, hogy udvara is volt, a napistennek állított oltárral. #### Más építkezések Medinet Habuban Hatsepszut és Thotmesz uralkodása alatt kezdődött el az ún. Kis templom magjának építése. Az épületet a későbbi dinasztiák uralkodói is bővítették. Nem messze innen Thotmesz befejeztette apja, II. Thotmesz templomát, a Sepszet-anhot („az élet kápolnája”). Ennek már csak körvonalait tudták feltárni. Dejr el-Bahariban Thotmesz egy szentélyt átalakíttatott saját szentélyévé, és Dzseszer-ahetnek („Szent horizont” vagy „Szent fényhegy”) nevezte el. Ahmímban is emeltetett egy templomot, mely nem maradt fenn, Ahmímtól északra pedig Min termékenységisten számára építtetett sziklába vájt kis templomot. Bővíttette a denderai templomot Abüdoszban, Ozirisz templomkörzetétől délnyugatra 1996-ban fedeztek fel egy Thotmesz által építtetett templomot. A gyönyörűen kivitelezett Ozirisz-templom nem volt nagy méretű (alapterülete kb. 9×15 m), mészkőből épült, 2,5 méter vastag pülónja pedig sártéglából. Előtte két szent fa állt, a belső bejárat előtt Thotmesz két hatalmas szobra, mely a királyt Oziriszként ábrázolta. Egyiptom legészakibb területén, a Deltában még egy építményt sem azonosítottak Thotmesz által emeltetettként, de Minmosze munkafelügyelő felirata utal rá, hogy itt is építkezett. Annál több épülete került elő azonban Délen, többek közt Nehebben, ahol egy kápolnát emeltetett, Elephantinénál, ahol az 1. katarakta istennője, Szatet tiszteletére emelt egy templomot; a második kataraktánál fekvő Buhenben, ahol Hatsepszuttal közös uralkodásuk alatt épült egy templom a buheni Hórusz számára; Gebel Barkalnál, Núbia legdélebbi pontjánál; valamint Gebel Dosánál, ahol egy sziklakápolnája épült. #### Obeliszkek, szobrok A tíz legnagyobb, ma is álló egyiptomi obeliszk közül négynek az állítása fűződik Thotmesz nevéhez, köztük van a legmagasabb obeliszk és a „Kleopátra tűi” néven ismert három obeliszk. Ma ezek egyike sincs Egyiptomban. A legmagasabb, 32,18 méteres obeliszk a római Piazza San Giovannin áll. Thotmesz második legmagasabb obeliszkje, melyet nagyságban csak a Rómában álló obeliszk, valamint Hatsepszutnak a jelenleg is Karnakban álló obeliszkje előz meg, 28,95 m magas, és ma Isztambulban, az Atmeidanon áll. A „Kleopátra tűi” – melyek egyenként 22,55 m, 21,21 m, és 20,88 m magasak – Párizsban a Place de la Concorde-on, New York Central Parkjában és Londonban, a Temze partján állnak. Felirataikat II. Ramszesz íratta rájuk, így az obeliszkeken az ő neve olvasható. Thotmesz szobrai stílusukban nagyban hasonlítanak Hatsepszut ábrázolásaihoz; az egyetlen eltérés, hogy Thotmeszt robusztusabbnak, férfiasabbnak ábrázolják. ### Családja bélyeg\|III. Thotmesz valamint Montu-Ra és Hathor istenek ábrázolása domborművön a British Museumban. Mindannyian két-két helyen szerepelnek körben. A fáraó alakját megrongálták Thotmesz nagy királyi hitvesének Hatsepszut lányát, Nofrurét szánhatták, ő azonban valószínűleg még korábban meghalt. A főfeleség címét így Ipu királyi dajka leánya, Szatiah viselte. Szatiah is úgy hunyt el, hogy nem tudni biztosan, született-e gyermeke, bár lehetséges, hogy Amenemhat trónörökös herceg az ő fia volt. Amenemhat még apja előtt meghalt, Thotmeszt így Amenhotep nevű fia követte a trónon. Amenhotep anyja a Szatiaht követő nagy királyi hitves, Meritré-Hatsepszut volt, Hui papnő leánya. Meritrének számos más gyermeke is született Thotmesztől, őket ábrázolják nagyanyjuk, Hui egy szobrán: Meritamon, aki örökölte anyjától az Ámon isteni felesége címet, Menheperré herceg, valamint a másik Meritamon, Nebetjunet és Iszet hercegnők. Thotmesz alacsonyabb rangú feleségei közé tartozik Nebtu királyné, valamint a közös sírba eltemetett Menhet, Menui és Merti, akik valószínűleg szíriai fejedelmek leányai voltak, illetve valószínűleg Nebszemi, akit a fáraó thébai halotti templomában említenek egy gránitszobor töredékén „a király szeretett felesége”-ként. Gyermekei, akiknek nem tudni, hogy ki volt az anyjuk: Nofertari, akit Thotmesz sírjában közvetlenül a királynék mögött ábrázolnak, talán a legidősebb lány volt; valamint Sziamon herceg és Baketamon hercegnő. ## Sírja és múmiája III\. Thotmesz sírja, a Királyok völgye 34-es sír a völgy egy szűk hasadékában található. Bejárata kb. 30 méterrel a földfelszín felett helyezkedik el, csak létrán közelíthető meg. A sírba lejtős folyosó, majd lépcső, ezt követően újabb folyosó vezet le. Ezután következik a rituális akna. Innen a folyosók tengelyére merőlegesen folytatódik a sír. Kétoszlopos előcsarnok következik, majd ebből egy lépcső vezet le magába a sírkamrába, melyben szintén két oszlop található. Innen négy oldalkamra nyílik. Az előcsarnok díszítései isteneket ábrázolnak, míg a sírkamrában az Amduat Könyve teljes szövegét felírták a falra, az oszlopokon pedig Ré himnuszaiból olvashatóak részletek. A sírt 1898-ban Victor Loret fedezte fel. Thotmesz múmiája ekkor már nem nyugodott itt a Nut égistennő képével díszített vöröskvarcit szarkofágban; még az ókorban átvitték több más királyi múmiával együtt a DB320-as jelű sírba, ahol 1881-ben találtak rá. Múmiáját, melyben a sírrablók nagy kárt tettek, ma a kairói Egyiptomi Múzeum őrzi. ## Név, titulatúra
334,093
Temetetlen múlt
26,831,312
null
[ "2000 filmjei", "20th Century Fox-filmek", "Amerikai természetfeletti horrorfilmek", "Amerikai thrillerek", "DreamWorks Pictures-filmek", "InterCom-filmek" ]
A Temetetlen múlt (eredeti cím: What Lies Beneath) 2000-ben bemutatott amerikai film Harrison Ford és Michelle Pfeiffer főszereplésével. Robert Zemeckis rendező–producer 1999 januárjában kezdte meg a Számkivetett forgatását, majd hamarosan félretette projektjét egy teljes évre, hogy főszereplőjének, Tom Hanksnek legyen elég ideje a szerep által megkívánt kondíció elérésére. E kényszerszünet alatt merült fel a Temetetlen múlt elkészítésének lehetősége, s a Robinson-történet egész stábja szinte kivétel nélkül rendelkezésre állt a misztikus thriller leforgatására. A főszereplők személyét illetően a producerek között nagy egyetértés volt, a munkálatok 1999 augusztus végén kezdődtek meg, s párhuzamosan folytak vermonti helyszíneken és a Los Angeles-i stúdiók díszletei között. Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában 2000. július 21-én mutatták be, míg Magyarországon 2000. november 30-án került a mozikba. A kész produkció a kritikusokat ugyan megosztotta, a nézők ellenben komoly érdeklődést mutattak a jegypénztáraknál: a Temetetlen múlt bemutatása évének tizedik legnagyobb bevételt elérő alkotása lett, ezzel ideiglenesen megerősítve két sztárja piaci értékét. ## Történet Norman és Claire Spencer látszólag boldog házasságban él egy nagy tóparti házban. Miután lányát elszólítják tanulmányai, az asszony sokat van egyedül otthonában. Hamarosan különös dolgokra lesz figyelmes: tárgyak mozdulnak el maguktól, s túlvilági hangok visszhangzanak a falak között. Norman úgy véli, felesége pusztán képzelődik. A jelenségek azonban egyre szaporodnak, s Claire-nek meggyőződése lesz: szellem kísérti a házat. Úgy dönt, maga jár utána a rejtélynek. A temetetlen múlt bolygatásával azonban házasságát, mi több, életét teszi kockára. ## Részletes cselekmény Claire Spencer egy tóparti házban él Vermontban második férjével, az elismert tudós Normannel és első házasságából származó lányával, Caitlinnel. Elérkezik a nap, hogy Caitlin otthagyja a szülői házat, s főiskolára megy. Nem sokkal indulás előtt Claire felfigyel a néhány hete a szomszédba költözött házaspár hangos veszekedésére, ami már nem az első eset. Claire és Norman elbúcsúznak Caitlintől a kollégiumban, és ezután Claire ideje nagy részét egyedül tölti a nagy házban, ami egykor Norman szintén tudós apjáé volt. Egy délelőtt Claire a garázsban tesz-vesz, s a fényképalbumokat lapozgatva felkavarja néhány emlékfoszlány, amiktől meggyötörten szalad ki a kertbe. Gondolatai csakhamar elterelődnek, mikor felfigyel a szomszéd nő jajveszékelésére. Közelebb lép a magas fakerítéshez, s bár a rémült asszony szavai tisztán érthetőek, Claire kevés értelmet vél felfedezni bennük, de arra a következtetésre jut, hogy Mrs. Feurt a férje félelemben tartja. Aggodalmát megosztja Normannel, aki azonban nyugalomra inti, s arról győzködi, hogy Feurék egyszerűen csak nem jönnek ki jól egymással, s nem az ő dolguk, mi folyik közöttük. Másnap Claire egy virágkosárral csönget be a szomszédba, de nem nyitnak ajtót, így hazamegy. A ház előtt már várja barátnője, Jody, aki egy kis csevej után távozik is. Aznap este nagy vihar támad, s mikor elmegy az áram, Claire az ablakhoz lép, ahonnét látni véli, amint a szomszéd férfi egy méretes zsákot tesz a kocsija csomagterébe. Claire felriasztja Normant, de mire visszaérnek az ablakhoz, sehol sincs senki. A következő este Claire kimegy kutyájával, Cooperrel a mólóra, s a víz felszínéhez közel egy árnyat vél felfedezni, azonban a látomás csakhamar köddé vész. A házba visszaérve a további különös jelenségek, így a magától kinyíló ajtó és bekapcsolódó rádió arra készteti Claire-t, hogy bemenjen Norman munkahelyére. A laborban éppen egy olyan szer kifejlesztésén dolgoznak a férfi munkatársai, ami minden mozgásszervet lebénít néhány percre úgy, hogy az alany eközben tudatánál van. Claire elárulja Normannek, hogy hangokat hallott a házban, a férj azonban kétkedve fogadja szavait. Norman másnap egy konferenciára utazik New Havenbe, így Claire egyedül marad. Újra megpróbálkozik a szomszédköszöntéssel, hogy utánajárjon, mit is látott pár napja. Mr. Feur meglehetős mogorvasággal közli, hogy a dolga sietős, s hogy felesége nincs otthon. Claire este távcsővel kémleli házában a férfit, s megrémíti Norman hirtelen felbukkanása, aki közli vele, hogy késésben vannak egy vacsoráról. Hazaérve Claire újrakeretez egy asztali képet, ami korábban esett le a padlóra. Közben egy apró kulcsot talál, de arra nem jön rá, mit nyithat, így zsebreteszi. Az emeletre felérve a fürdőkádat színültig megtelve találja; a dugóért nyúl, hogy leengedje, mikor egy nő képe jelenik meg a víztükrön. Claire rettenetesen megrémül, s másnap Norman unszolására pszichiáterhez fordul. Elmondja Dr. Draytonnak, hogy szellemet látott, s az meglehetősen hasonlított rá, csak a szemei voltak más színűek. A terapeuta javaslatára Claire megpróbál kapcsolatot teremteni a kísértettel: ő és Jody egy Ouija-táblával ülnek be a fürdőszobába, hogy megidézzék azt, akit Claire a szellemnek hisz: Mary Feurt. Már majdnem úgy tűnik, létrejön a kapcsolat, ám csak Cooper ront be a helyiségbe, halálra rémítve a két nőt. Claire elbúcsúzik Jodytól, majd rendet tesz a fürdőszobában, ám hamarosan visszamegy, mikor megpillantja a kiáramló gőzt. A kád újfent csordultig van vízzel, a párás tükrön pedig üzenet jelenik meg a kísértettől. Claire lerohan a földszintre, ahol a számítógépet bekapcsolva találja; a kártyajáték-program a győztes játékos monogramját kéri, ahol vég nélkül tűnik fel újra és újra a három betű: MEF. Claire kétségbeesetten ront be Norman irodájába, győzködve róla férjét, hogy Warren Feur megölte a feleségét, s a nő szelleme kísérti a házat. Norman azonban képtelen ebben hinni, s úgy véli, Claire csak így áll rajta bosszút, amiért éjszakába nyúlóan dolgozik. Hazafelé menet Claire megpillantja Warrent, s kérdőre vonja a férfit, akinek az oldalán ekkor megjelenik Mary. Claire tanácstalanságában újfent ellátogat Dr. Draytonhoz, ahol már a házassága a téma. Hazaérve egy csomag várja a verandán Jodytól, melyben egy Boszorkányság, szellemek és alkímia című könyvet talál. Mrs. Feur átjön, hogy elnézést kérjen Claire-től különös viselkedése miatt. Elmondja neki, hogy a férje iránt táplált érzelmei hatottak rá fojtogatóan, s emiatt érezte magát veszélyben, így egy rövid időre az anyjához utazott. Claire korábban csak egy szimpla zsákot látott, amiben Warren néhány holmit vitt feleségének. Este Norman és Claire egy estélyre mennek, ahol Claire-hez egy ismerőse lép oda, s a hogylétéről érdeklődik. Az idős hölgy szavai homályosan ugyan, de felelevenítik Claire-ben a Norman tiszteletére tartott egy évvel korábbi partit, amikor valami oknál fogva teljesen elgyengült. Otthon a korábban helyrehozott képet nézi, ami a rendezvényen készült. A keret ismét a földön landol, s az üveg szilánkokra törik. Az újságból kiollózott kép hátoldalán Claire egy eltűnt lányról szóló cikkre lesz figyelmes. Rákeres az eltűnt személyek között „Madison Elizabeth”-re az interneten, s egy Madison Elizabeth Frank nevű fiatal nőn akad meg tekintete, akinek egy évvel korábban veszett nyoma. Claire megmutatja a nő kinyomtatott fotóját Normannek, bizton állítva, hogy ezt az arcot látta a fürdőkádban, azonban Norman ingerülten szólítja fel, hogy hagyja abba sületlenségeit. Claire meglátogatja Madison édesanyját, s a lány szobájából magához vesz egy szőke hajfürtöt. Otthon, kivetkőzve magából, elcsábítja Normant. Vad, erotikus mozdulatai közepette egy tükörben Claire magát pillantja meg, amint ázottan és döbbent arccal áll a bejárati ajtóban. Az összezavarodott Norman is abba az irányba tekint, azonban nem lát semmit. Claire feléje hajol, de Norman Madison arcát látja. Claire a hajfürttel és a boszorkányságot segítségül hívva egy korábbi estét idézett meg. Minden világossá válik számára a múltból: rajtakapta férjét az egyik diákjával, Madison Elizabeth Frankkel, s rögtön ezután szenvedett autóbalesetet. Claire Jodyhoz hajt, magára hagyva a magyarázkodó Normant. Másnap reggel hazatér, s férjét a fürdőkádban találja mozdulatlanul egy hajszárító mellett. A mentők ellátják Normant, akinek nincs komolyabb baja ügyetlenségén túl. A férfi elmondja Claire-nek, hogy viszonya volt Madisonnal, s mikor véget akart vetni neki, a lány öngyilkossággal fenyegetőzött, nem sokkal később pedig eltűnt. Claire lepihen, Norman pedig telefonon érdeklődik a paranormális egy szakértőjétől, mikor észreveszi, hogy felesége a tó felé sétál. Utánamegy, s épp mikor a mólóra lép, Claire-t a vízbe rántja Madison a kezében tartott hajfonata. Egészen a fenékig vezeti, ahol az iszapban Claire egy faládikát pillant meg, ám ekkor Norman utoléri, s a felszínre hozza. Elégetik a hajat, Norman pedig közli Claire-rel, hogy már hisz neki a szellemet illetően. Claire rövidesen már nem érzi Madison jelenlétét, s férjének is megbocsátani látszik hűtlenségét. Néhány nappal később azonban fürdőköpenyéből kipottyan a kulcs, amit korábban a házban talált. Már sejti, mit nyithat: egy éjszaka felhozza a dobozt a tó fenekéről, s kinyitva Madison nyakláncát találja benne. Norman jelenik meg a nappaliban, s felfedi Claire előtt, hogy annak idején holtan találta a lányt a lakásban, mikor hazaért, így kocsijával együtt a tóba engedte holttestét; Madison a ládát egy levéllel Claire-nek hagyta hátra, azonban Norman a vízbe dobta. Norman rimánkodik Claire-nek, hogy bocsásson meg és lépjenek túl a dolgon, ahogy régen ő sem hagyta, hogy Madison öngyilkossága tönkretegye az életüket. Claire azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a lányt felhozzák a felszínre, s átnyújtja a telefont Normannek. A férfi tárcsáz, s bejelentést tesz az eltűnt személyről, majd az emeletre megy. Claire követi, s a zuhanyt hallva újratárcsázza a legutóbb hívott számot, ami azonban nem a rendőrség, hanem a tudakozó. Már késő bármit is tenni, mert Norman a semmiből tűnik fel Claire mögött, s egy a bénítóoldattal átitatott rongyot szorít felesége orrához. Claire kiszabadul a szorító kezek közül, s leszalad a földszintre, de hamarosan megdermedve nyúlik el a padlón. Norman sajnálkozását fejezi ki afelől, hogy a dolgok így elfajultak. Elárulja, hogy ő fojtotta vízbe Madisont, majd felviszi Claire-t a fürdőszobába, s a kádba fekteti mozdulatlan testét, miközben a vízszint egyre nő. Megosztja az eseményeket kényszerűségből némán szemlélő nővel, milyen kellemetlen is volt, mikor az áramütöttet kellett színlelnie a hideg vízben. Norman megpillantja Madison nyakláncát Claire-en, s előrehajtja a fejét, hogy leakassza róla, ám mikor visszahajtja, egy pillanat erejéig egy vízihullával néz szemet, s ijedtében hátrahőköl, megcsúszik a vizes padlón, beveri a fejét a mosdókagylóba és vérző sebbel terül el a földön. Claire éledező végtagjai és a vízbe esett zuhanyrózsa segítségével csökkenti a vízfolyás sebességét és sikerül kihúznia a dugót is, így az utolsó pillanatban jut levegőhöz, majd hamarosan kikászálódik a kádból. Normant már nem találja a földön; a férfi a földszinten fekszik mozdulatlanul. Claire megközelíti, a zsebében lévő telefonért nyúl, ám ekkor Norman keze megmozdul. A riadt Claire megragadja a készüléket és egy kocsikulcsot, majd kirohan a házból. A furgon kulcsait vette magához sietségében, így a hajós vontatóval megtoldott járművel hajt el, de Normannek még sikerül felkapaszkodnia rá. A férfi váratlanul támad a nőre, s miközben dulakodnak, a kocsi a tóba hajt, majd süllyedni kezd. Norman lába beszorul, s Claire-t sem engedi a felszínre úszni. A csónak letörött árbócrúdja a mélybe hasít, s felszakít egy régebb óta ott lévő járművet, amiből egy holttest emelkedik ki. Odaérve a házaspárhoz, Madison hullája hirtelen Norman felé fordul, s a megragadja, miközben Claire a felszínre úszik. Valamikor később Claire egy hófödte temetőben áll, s egy szál rózsát helyez az előtte lévő sírra. Madisonéra. ## Szereplők - Harrison Ford mint Dr. Norman Spencer (magyar hangja Csernák János): Elismert tudós, korábban egyetemi professzor, aki nemrégiben elhunyt apja házában él feleségével és annak első házasságából származó lányával. Ford volt Robert Zemeckis első számú és egyetlen választása a szerepre. A színész a Michelle Pfeifferrel való közös munka lehetősége miatt vállalta el pályája első negatív szerepét. „Gondoltam, »miért ne?« Tudom, hogy ez az első ilyen, de mindig is szerettem volna Michelle-lel dolgozni. Rendkívül jó a szakmájában és szeretem minden filmjét. Az emberek nem számítanak ilyesmire tőlem, de rajtuk múlik. Egyszerűen nem tudtam ellenállni a kísértésnek.” Ford 20 millió dollárt kapott szerepéért. - Michelle Pfeiffer mint Claire Spencer (magyar hangja Kovács Nóra): Norman felesége, aki gyakran van egyedül otthon, mióta lánya főiskolára ment; rövidesen szokatlan jelenségekre lesz figyelmes a ház körül. Fordhoz hasonlóan Pfeiffer is a rendező első és egyetlen választása volt a szerepre. A színésznő szerződésében szerepelt az a kitétel, hogy mindig időben befejeződik számára a forgatás, hogy esténként törődni tudjon a gyermekeivel. A gyerekek a forgatáson is meglátogatták anyjukat. Pfeiffer 10,5 millió dollárért játszotta el Claire Spencert. - Diana Scarwid mint Jody (magyar hangja Pápai Erika): Claire nemrégiben elvált barátnője. - James Remar mint Warren Feur (magyar hangja Borbiczki Ferenc): Spencerék új szomszédja, aki gyanús viselkedésével magára vonja Claire figyelmét. Remar a forgatás után úgy nyilatkozott, „furcsa jelenségeket” érzett a hátborzongató díszletek között. Egyes „ijesztgetős” jelenetek felvételét meglehetősen nehéznek találta, mivel véleménye szerint „a szellemek folytonosan körülöttünk vannak.” A színész felidézte azt az esetet, mikor tizenegy éves korában a szobájában különös elektromos hangokat hallott, melyek mély nyomot hagytak benne; ezen élmény miatt érezte a forgatás bizonyos részeit rémisztőnek. - Miranda Otto mint Mary Feur (magyar hangja Rudolf Teréz): Warren rémültnek mutatkozó felesége. - Joe Morton mint Dr. Drayton (magyar hangja Orosz István): Pszichiáter, akihez Claire fordul. Bizonytalan benne, hogy higgyen-e a nő szavának. ## Háttér 1998-ban Robert Zemeckis megalapította az ImageMovers produkciós céget Steve Starkey és Jack Rapke producerekkel. Zemeckisnek régi terve volt egy feszültséggel teli film elkészítése; mikor a DreamWorks Pictures felkínálta a Temetetlen múlt forgatókönyvét, a rendező-producer rögtön igent mondott rá, így ez lett az ImageMovers első munkája. „[Zemeckis] olyan mozit látott benne, amilyet Hitchcock csinált volna napjainkban, élve a modern technika által kínált lehetőségekkel” – mondja Rapke. A film munkálatai Zemeckis másik 2000-ben bemutatott filmje, a Számkivetett munkálati szünetében folytak. Ezen idő alatt kellett Tom Hanksnek a szerepéhez megfelelő testsúlyt elérnie (vagyis lefogynia). ### A főszereplők Zemeckis ötlete volt, hogy a férfi főszerepet Harrison Ford alakítsa, s Michelle Pfeiffer személyében is nagy egyetértés volt a három producer között; a két színész elfogadta a felkérést. „Harrison erőt hoz a filmbe, számomra ő testesíti meg az abszolút sztárságot” – magyarázza elképzelését Zemeckis. „Michelle pedig rendkívül hiteles a sebezhető nő szerepében, ugyanakkor a rejtett belső erőt is érzékeltetni tudja. Mindemellett ragyogó szépségével és erős színészi jelenlétével eléri, hogy a néző egy percre se tudja levenni róla a szemét.” Ford azzal kommentálta döntését, hogy nem csupán a figura és belső konfliktusa ragadta meg, mint általában egy szerep elvállalásánál, hanem a film egésze is. „Tetszett a forgatókönyv felépítése és fordulatai, csakúgy, mint a szereplők.” Pfeiffer kiskora óta rajong az Temetetlen múlthoz hasonló filmekért, s már régóta szeretett volna együtt dolgozni Zemeckisszel. „Van benne valami gyermeki lelkesedés a filmezés iránt” – mondja a rendezőről. „[...] a munka a sok nehézség ellenére is rendkívül szórakoztató volt.” Ford elmondása szerint Zemeckis gyakran „bonyolult kameramozgásokat használt, hagyta kifutni az igazán hosszú jeleneteket, ezzel lehetőséget teremtett a színészeinek, hogy sokkal szervesebben építsék fel a jeleneteket.” Ford később visszautasította a lehetőséget, hogy Steven Soderbergh rendezővel dolgozzon, mivel a Temetetlen múlt után újból pozitív szerepet kívánt játszani. A felkínált szerepről így nyilatkozott: „A központi szereplő körülményei meglehetősen nyomasztóak. Megfertőzte, ami a lányával történt. Nem akartam erre a terepre tévedni és hónapokig ottmaradni a végén.” Az öt hónappal később mozikba került Traffic főszerepét így Michael Douglas alakíthatta. ### A forgatási helyszínek és díszletek Clark Gregg forgatókönyvíró színházi társulatával számos nyarat töltött a vermonti Burlingtonnál, s a vidék szépsége nagy hatással volt rá. Bár sosem nevezte meg, de ilyen hátteret képzelt el a Spencer házaspárnak a forgatókönyv írása közben. A forgatás 1999. augusztus 23-án vette kezdetét Addisonben, Vermont államban, így Gregg örült, hogy a filmkészítők választása egybeesett az ő új-angliai elképzeléseivel. „Számos New England-i helyszínt végigjártunk, hogy megtaláljuk azt az egyet, mely a film különféle szempontjainak egyaránt megfelel” – meséli Starkey. Ezek között a víz közelsége is szerepelt, így esett a döntés a Champlain-tó vidékére. Az egyetlen pont, amiben hibádzott a táj, az maga a Spencer házaspár nagy háza volt, ahol a megmagyarázhatatlan jelenségek történnek. A 325 négyzetméteres, zsindelyes házért Rick Carter és Jim Teegarden látványtervezők feleltek, csakúgy, mint a szintén jelentős szerephez jutó szomszédság épületéért. A vermonti építkezést követően a díszletet a Los Angeles-i stúdióban is fel kellett húzni az éjszakai felvételek, a mozgalmas momentumok és a vizuális effektusokat igénylő jelenetek érdekében. A külső helyszínen épült, kétszintes háznál elengedhetetlen volt az erős szerkezet. Hogy alkalmas legyen a forgatásra, Teegarden és csapata a berendezések javát rögzítette, mivel ha minden „elmozdítható benne, akkor az egész építmény összedőlt volna alattunk” – magyarázza a szakember. Ellenben a műteremben minden elem helyén lehetett változtatni, beleértve a falakat is. Egyes helyiségeket akár többször is felépítettek az intenzívebb szcénák rögzítéséhez. A cselekmény folyamán többször is lényeges szerephez jutó fürdőszobának például öt változata készült. Michelle Pfeiffernek egy hónapos munkát jelentettek a fürdőkádas jelenetek. „Be kellett kennem az egész testemet ezzel a fehér vazelinnel, mielőtt belementem a vízbe, hogy a víz ne szívódjon fel. Undorító volt. Komolyan, heteket töltöttem benne. Borzasztó volt.” – idézi fel kellemetlen emlékeit a színésznő. A forgatás befejeztével a vermonti házat lebontották, lévén nem a szakszerű előírásoknak megfelelően épült. A díszletek a cselekmény előrehaladtával alkalmazkodnak az atmoszférához. A belső terekhez Carter speciális kék árnyalatot alkalmazott, amely nappali megvilágításnál barátságos érzést kelt, azonban a sötétség leszálltával, mikor már a történet is baljóslatúvá válik, hozzásegítenek a félelemérzet megteremtéséhez. A tükrök is kulcselemei a hatáskeltésnek. Carter úgy fogalmaz, ezek „az igazság egyfajta kapui”. „Ezért aztán tele a ház tükrökkel, ám erre csak akkor figyelünk fel igazán, amikor valami rosszat pillantunk meg benne.” A díszletekkel együtt a jelmezek is szinkronban állnak a film hangulatával. Susie DeSanto jelmeztervező konzultált Carterrel a fényekről és a sötétségről, hogy ennek megfelelően alakíthassa ki Michelle Pfeiffer ruhatárát. A színésznő a film elején sok fehéret visel, majd pedig a szürke és a fekete kezd dominánssá válni öltözködésében. A filmben kétszer is feltűnő híd a valóságban is meglehetősen közel helyezkedik el a díszletként felépített házhoz, a vermonti Daughters of the American Revolution-park közelében. Az itteni forgatáshoz több napra le kellett zárni a hidat, ami nem kevés fejtörést okozott a helyi lakosságnak a tó mindkét oldalán, lévén kevés más helyütt lehet átkelni a vízen (egy körülményes megoldás a több órás autózás maradt a költséges kompig). A felvételek 1999 decemberében értek végét. A forgatás késő nyáron és az ősz folyamán folyt, s az évszakváltozás a készítők javára vált. „Ahogy elnézzük ezt a házat a ragyogó nyári napsütésben, az maga a tökéletes álomotthon. De amint megnyúlnak az árnyékok és a kamera is mélyebbről figyeli az eseményeket, a ház hirtelen barátságtalanná és fenyegetővé válik” – vázolja a természet közbenjárását a rendező. ### A fényképezés A tükrök komoly feladat elé állították az operatőrt, akinek ügyelnie kellett arra, hogy semmi se látszódjon bennük a felszerelésből. Don Burgess úgy oldotta meg a kihívást, hogy 1,2–4,5 méteres darukarok végére rögzített kamerákkal lavírozott a tükrök és az olykor meglehetősen szűk díszletek között. A rendezői koncepciónak eleget téve több ízben is előfordul olyan beállítás, mikor a kamera szemmagasságból ereszkedik alá, megint csak a hátborzongató hatás érdekében. Abban a jelenetben például, mikor a Pfeiffer által játszott Claire Spencer a földön fekszik mozgásra képtelenül, s a gyilkos föléje hajol, a kamera a „padló alá” mozdul, hogy a nő arcára felfelé tekintsen. A hatást üvegpadló alkalmazásával érték el; a jelenet elején megfigyelhető szilárd talapzatot számítógéppel rajzolták meg. Szintén ezen üvegpadló látható, mikor egy másik alkalommal Claire elejti kulcsát. Burgessnek a tükrök mellett egyéb nehézségekkel is szembesülnie kellett. A jeleneteket nem időrendben rögzítették, ami még bevett gyakorlat, azonban a forgatás az Egyesült Államok két ellentétes oldalán zajlott felváltva, Vermontban és Kaliforniában. „Előfordult, hogy ugyanannak a jelenetnek különböző részeit más időben és a »túlparton« kellett felvenni, ami persze a folyamatosság szempontjából valóságos rémálom” – ecseteli az operatőr. A fényképezéshez Panavision Kodak Digitalt használtak. A felvételek egyes részeit az operatőri asszisztens digitális kép formájában rögzítette, amit ezután számítógépre vittek egy erre kialakított szoftverrel, ami reprodukciót készített a jelenetről. Ez megfelelő támaszkodási pontot adott a máshol forgatott részletekhez. ### A hangeffektek Randy Thom hangmérnök a munkálatok legelejétől megbeszéléseket folytatott Zemeckisszel a film lehetséges hangeffektjeiről. A Claire által hallott hangokról arra a megállapításra jutottak, hogy suttogásoknak kell lenniük, semmint rívó, jajveszékelő hangoknak. Azért döntöttek így, hogy fenntartsák a bizonytalanságot afelől, hogy Claire képzelődik-e csupán, vagy a ház valóban kísértetjárta. „Tudtuk, hogy nem akarjuk tisztázni a hangokat” – magyarázza Thom. Több apró darabból állította össze e suttogásokat. Egy része Michelle Pfeifferé, illetve Amber Vallettáé, aki Madisont alakítja a filmben, míg akad közte idős mexikói–amerikai imádkozó nők hangja is. Ez utóbbit Thom darabokra vágta és visszafelé játszotta le. „Valahogy olyan misztikusnak vagy spirituálisnak hat” – mondja a hangmérnök. A suttogások mellett a víz hangjai is kiemelt szerephez jutnak. Mikor Claire meglátogatja Madison anyját, a ház melletti folyó hangja enyhén hallatszik, majd a nappaliban a két nő beszélgetése alatt teljesen elnémul, s újfent hangosan morajlik, mikor Madison szobájában vannak. „Ez a fajta dolog valószínűleg nem tűnik fel a nézőknek, pedig árulkodó jel arra, hogy a víznek fontos szerepe van a rejtély megoldásában” – vallja be Thom. A számos fürdőszobás jelenet közül a legjelentősebb az utolsó volt, mikor Claire magatehetetlenül fekszik a kádban, miközben az egyre telik vízzel. Ezt sokszor a szereplő szemszögéből látja a közönség, s mikor a nő füle is víz alá kerül, az összes hangot tompították, mintha ténylegesen víz alattiak lennének. Ugyan akad ezt követően víz feletti felvétel, a hangeffektek mégsem változnak – megmaradnak olyannak, mint a víz alatti neszek, vagy mintha Claire fejében hallatszódnának. „Nem akartuk a közel-megfulladásos jelenetet túlcifrázni a hangjait illetően” – mondja Thom. „Szerintem a legfontosabb tényező a történetmeséléshez felhasználandó hangfok meghatározásában, hogy milyen nézőpontból láttatja a film az eseményeket.” „Még ha ez a közel-megfulladásos jelenet a kádban nézőpontos szekvencia is, nem akartunk túlzásokba esni.” Mielőtt Claire fülei víz alá kerülnek, a fürdőszoba általános zajai hallhatóak: ahogy a csap feltölti a kádat és az, amint Norman tesz-vesz. Mikor a hallószerveket ellepi a víz, a hangeffektek kihangsúlyozottan tompulnak, s így hallható tovább, amint a víz folyik a kádba és amint Claire mozgolódni próbál, hogy a kád fenekén lévő zuhanyrózsával elzárja a vizet; mindezt nyikorgó és kaparó hangok kísérik, amik enyhén visszhangzanak is. „Néhány buborék-hangot is adtunk hozzá és egy pár, szándékaim szerint finom, már-már zenei tónust” – részletezi Thom a jelenet hangtervezését. Zemeckis már az elején úgy döntött, hogy a jelenet nélkülözni fogja a zenei aláfestést; itt a hangeffektek jelentik azt. Akad egy pár hirtelen zenei megmozdulás a nézők megijesztése végett, de amint Claire víz alá merül, nincs a hagyományos értelemben vett kísérőzene. Thom néhány enyhén baljós hangzatú zenei hanggal ötvözte a buborékokat és a víz folyását. Az a jelenet, melyben Claire a szeánsz után elhagyja a fürdőszobát, majd visszamegy, s a kádat teljesen telve találja, kívülről jövő tücsökhangokkal kísért. Amint egyre beljebb megy a helyiségben, a tücskök hangtónusa úgy válik mindinkább fenyegetővé. „Tücsökzenéhez hasonló, de egyáltalán nem tücskök. Zeneként funkcionálnak e hangok; zenei érzékletük van, de nincs dallamuk. Pusztán baljós zenei hangok” – elemzi a jelenet hangjait Thom. Claire lépéseinek hangját a szcénában, mint sok más egyszerű hangot, amit a forgatás alatt nem sikerült megfelelően rögzíteni a zajos kamera vagy más egyéb külső tényező miatt, az utómunkálatok alatt vették fel s illesztették a jelenetbe. Az utolsó fürdőszobás jelenet, mikor Pfeiffer esés közben magával rántja a zuhanyfüggönyt, valójában Dennis Leonard supervising hangvágó földre zuhanásának hangját tartalmazza. ### Kimaradt jelenetek A film előzetesében megfigyelhetők a végső változatból hiányzó vagy attól eltérő momentumok. Ilyen, mikor Norman, Claire és Claire lánya mind a konyhában vannak, s a főiskolára készülő Caitlin azt mondja, „Állandóan haza fogok jönni”, mire Norman a lány első szavával reagál („állandóan?”), Claire pedig felnevet. Szintén nem látható a bemutatott verzióban, mikor Claire a rózsáit fotózza Nikon fényképezőgépével, illetve mikor a nő és Norman a képeket nézve egy árnyat fedez fel az egyik hátterében. Több jelenethez is az előzetesben láthatótól eltérő kameraállást használtak, a „szomszédok szeretkezése”-jelenetnél pedig más a megvilágítás a kész filmben. ### A filmzene A film kísérőzenéjét Zemeckis állandó munkatársa, Alan Silvestri szerezte. A 2000. július 1-jén boltokba került, kilenc trackből álló album nem egészen fél órányi anyagot tartalmaz. #### A számok listája 1. Main Title (01:12) 2. Panic Attack (03:00) 3. Ouija Board (01:14) 4. You Know (02:42) 5. Forbidden Fruit (05:32) 6. I Opened The Door (02:50) 7. The Getaway (02:46) 8. Reunited (03:56) 9. End Credits (06:44) ## Bemutató A film bemutatója kapcsán adott egyik interjúja során Ford kisétált az utcára, hogy megjavítsa egy pár lerobbant autóját. Miután kiszúrta a bajbajutottakat, a színész odament hozzájuk, s öltönyét levéve felajánlotta segítségét. Feltűrte ingujjait, majd tíz percen át bütykölt a motorház alatt, mígnem a kocsi felberregett, Ford pedig visszatért a szórakoztatóipar csillogó külsőségei közé; ám előtte még megadta elérhetőségét a két szerencsésnek egy aláírásával is ellátott fényképén, hogy felhívhassák, ha a jármű újból rakoncátlankodna. Ford egy barátja szerint „Harrison meglehet, a világ egyik legnagyobb filmsztárja, de ácsként kezdte életét és autószerelőnek is tanult. Minden járművét maga javítja.” ### Marketing A Temetetlen múlt előzetese jelentős fordulatokat árul el a filmből. Az eredeti plakát szintén olyan mottót használ, ami egyértelművé teszi, milyen irányt vesz a cselekmény a végkifejlethez közeledve. Roger Ebert kritikus a Chicago Sun-Timesban nem csupán a filmről írt, hanem az előzetesét is górcső alá vette. Így vélekedik: „A film előzetese teljesen tönkreteszi a meglepetéseket; ha láttad az előzetest, tudod, miről szól a film, s az első óra összes feszültsége felesleges maszlag számodra, köztük fontos felfedések a szereplőkről. Hát nem bosszantja a rendezőket, mikor feszültséget teremtenek, a marketing pedig szabotálja erőfeszítéseiket?” Zemeckis azzal reagált Ebert kérdésére, hogy úgy gondolta, a közönség mindent tudni szeretne a filmről, mielőtt látja, s ezért árultak el kulcsfontosságú momentumokat a 2000-es filmjeihez, a Temetetlen múlthoz és a Számkivetetthez készült trailerek. ### Kritikai visszhang A Temetetlen múlt vegyes fogadtatásban részesült. Az amerikai újságírók véleményeit tömörítő Rotten Tomatoes weboldalon 45%-on áll a film, több mint 120 kritika alapján. A konszenzus szerint „Robert Zemeckis nem képes megmenteni ezen egyszerű és eredetiséget nélkülöző filmet.” Sara Vorhees, a Scripps Howard News Service munkatársa szerint a film „az egyik legijesztőbb mozi, amit idén láttam. [...] Valaki olyannal nézd meg, aki nem bánja, ha kiugrasz a székedből, egyenesen az ölébe.” A Good Morning Americában Joel Siegel megjegyezte: „Ez a nyár ijesztgetős filmje, ami tényleg ijesztő.” (Utalva a pár héttel korábban bemutatott Scary Movie-ra, vagyis Horrorra akadvára.) A Washington Post kritikusa szerint azonban míg Robert Zemeckis ért az ijesztgetéshez, „nem sajátította el a suspense művészetét.” A New York Daily News-t azonban a rendező rémítő-taktikája sem győzte meg. „Egyetlen helyénvaló ijesztő momentum akad, és ez nem elég egy filmnek, ami több mint két óráig tart” – írja Jack Mathews. Több kritikus is rámutatott a tényre, hogy Michelle Pfeiffer rengeteg időt tölt a vízben a film alatt, ami például a Philadelphia Inquirer újságíróját az „elázott, elázott, elázott” frázisra ösztönözte a film milyenségét illetően. Steven Rea hozzáteszi, „És emellett ostoba, ostoba, ostoba.” A filmről nyilatkozó kritikusok az alapokban sem értettek egyet, még azok sem, akik egyaránt negatív vélekedésüknek adtak hangot. „Az utolsó húsz perc az, amitől a Temetetlen múlt majdnem működik” – jelent meg a Toronto Globe & Mailben. Ezzel szemben a Philadelphia Daily News szerint „A Temetetlen múltban egy bűzlő befejezés van eltemetve.” Roger Ebert úgy találta, a film „nélkülözi az okosabb forgatókönyvet, kevésbé használja ki színészei és rendezője igazi tehetségét, mint megérdemelné, s aztán egy olyan befejezésben siklik ki, ami inkább nevetséges, mint ijesztő.” ### Box office: Bevételi adatok A filmek bevételeivel foglalkozó Box Office Mojo a bemutatót megelőző előrejelzésében 25 millió dollár körüli összeget jósolt a Temetetlen múltnak, illetve a második helyet a nézettségi listán a második hetébe lépő, nyitóhétvégéjén nagy sikernek örvendett X-Men – A kívülállók mögött. A 100 millió dollárból készült film azonban, felülmúlva a várakozásokat, 29,7 millió dollárral megszerezte a vezető pozíciót. A weboldal munkatársa rámutatott, a sikerhez hozzájárult, hogy a nyári moziszezon első horror/thriller műfajú produkciója a DreamWorks bemutatója. A közönség 61%-a nő volt, s emellett 64%-a 25 év feletti, vagyis hasonló nézőösszetételt tudhatott magáénak, mint a Kettős kockázat és a Végzetes vonzerő. E teljesítménnyel Harrison Ford és Michelle Pfeiffer is kiküszöbölte korábbi, bukásnak bizonyuló munkájának csorbáját; a Zuhanás drámával, a Velem vagy nélküled pedig vígjátéki elemekkel vegyítette a romantikát, azonban egyik film sem nyerte meg magának a moziba járókat 1999-ben. A 29,7 millió dollár Ford karrierjében a harmadik (az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága és Az elnök különgépe mögött), Pfeifferében pedig a második legmagasabb nyitóhétvége (a Batman visszatér mögött). A második hétvégén, 2000. július 28. és 30. között mindössze 23%-kal kevesebb jegy kelt el a filmre – horrorfilm esetében egyedülálló arány –, noha a második helyre csúszott a Bölcsek kövére II.: A Klump család debütálása miatt. Augusztus 9-én, vetítésének harmadik hetében, tizedikként 2000-ben a százmilliomodik dollárt is elérte bevétele. Ezzel Ford lett az első színész a filmtörténelemben, aki négy évtizedben is rendelkezik olyan filmmel, amely átlépte a százmilliós határt – hangsúlyozta ki a Harrison Ford Web. A Box Office Mojo azonban fenntartásokkal kezelte e vélt vagy valós mérföldkövet. Brandon Gray rámutatott, a 2000. év technikailag még a '90-es évekhez tartozik, s emellett a '70-es évekbeli American Graffiti és Csillagok háborúja nem sorolható Harrison Ford-filmnek, hiszen előbbiben csak rövid időre tűnt fel a színész, utóbbiban pedig mellékszerepet játszott, s ismertségre is csak ezzel a szereppel tett szert. Ha ekkor tehát nem is, 2008-ban azonban már mindenképpen sikerült teljesítenie Fordnak a bravúrt, hiszen a negyedik Indiana Jones-film több mint 300 millió dolláros bevételt ért el. A Temetetlen múlt Észak-Amerikában az év tizedik legnagyobb bevételt elért filmje lett 155,5 millió dollárjával, amit több mint 28 millió néző jegyvásárlása tett ki. Világviszonylatban 291 millió dollárnak megfelelő összeggel szintén a 10. helyet foglalhatta el. Legeredményesebbnek az Egyesült Államokon és Kanadán kívül az Egyesült Királyságban (19,9 millió dollár), Spanyolországban (11,7 millió dollár) és Franciaországban (10,4 millió dollár) bizonyult. Magyarországon is jó eredményeket ért a film. Az InterCom 2000. november 30-án mutatta be, s Budapesten az első hétvégén közel 23 ezren váltottak rá jegyet, ami 17,4 millió forintos bevételt jelentett. Az év végéig, azaz 2000. december 31-ig a fővárosban 76 ezer nézőt vonzott, 55,2 millió forintos bevétel mellett, míg országosan 132 ezres közönségre tett szert ugyanezen pontig. Mozis pályafutását összesen 180 ezer látogatóval zárta, ami szintén jelentősen meghaladta a Zuhanás és a Velem vagy nélküled forgalmát. ### DVD-megjelenések A Temetetlen múlt fél évvel a moziforgalmazás kezdetét követően, 2001. január 30-án jelent meg DVD-n az 1-es régióban, vagyis az Egyesült Államokban és Kanadában. A lemez anamorf, szélesvásznú képpel, 2,35:1-es képaránnyal tartalmazza a filmet. A bónuszanyagok között fellelhető a rendező audiokommentárja mellett az HBO werkfilmje, filmelőzetes, illetve produkciós jegyzetek és információk a stábtagokról. A kiadó 2008. szeptember 9-én dobta ismét piacra a korongot, új borítótervvel. Magyarországon 2001. június 19-én vált elérhetővé a lakosság számára a film DVD-n, az 1-es régióssal teljesen megegyező tartalommal, azonban csak eredeti hangsávval. A szinkronizált változat négy és fél évvel később, 2006 januárjában került a boltokba, némileg eltérő borítóval és extrák nélkül. A magyar és az angol mellett cseh, lengyel és török nyelven is élvezhető a film e kiadvány révén.
1,231,730
Harry Kane
26,816,761
null
[ "1993-ban született személyek", "A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói", "A 2018-as világbajnokság labdarúgói", "A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói", "A 2022-es világbajnokság labdarúgói", "A Bayern München labdarúgói", "A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek", "A Bundesliga labdarúgói", "A Leicester City labdarúgói", "A Leyton Orient labdarúgói", "A Millwall labdarúgói", "A Norwich City labdarúgói", "A Premier League labdarúgói", "A Tottenham labdarúgói", "Angol labdarúgók", "Az English Football League labdarúgói", "Labdarúgócsatárok", "Londoniak", "Élő személyek" ]
Harry Edward Kane, MBE (Walthamstow, London, 1993. július 28. –) angol profi labdarúgó, a Bundesligában szereplő Bayern München játékosa és az angol válogatott csapatkapitánya. A világ egyik legjobb támadójának tartják, góltermékenységéről és a játékot szervező képességéről ismert. London Waltham Forest kerületében született és a Tottenham gárdájánál nevelkedett, ahol végigjárva a korosztályos csapatokat, gyors fejlődésének köszönhetően 2009-ben, 16 esztendősen mutatkozott be a felnőttek között. Többször adták kölcsön fejlődése érdekében alacsonyabb osztályú angol kluboknak, úgymint a Leyton Orientnek, a Millwallnak, a Leicester Citynek és a Norwich Citynek. Kane neve 2014-ben kezdett ismertté válni, miután Mauricio Pochettino vette át a londoni egyesület trenírozását. Első ott töltött teljes idényében minden sorozatot tekintve 31 gólt szerzett, az angol első liga második legjobb góllövője volt, és elnyerte Az év fiatal angol labdarúgója díjat is. A 2015–2016-os és a 2016–2017-es évadban az angol első osztály gólkirálya volt, utóbbiban a második helyre vezette csapatát, melynek következtében megkapta a szurkolók által megválasztott Év játékosa díjat. Góllövés tekintetében legjobb idényét a 2017–2018-as szezonban produkálta, minden versenysorozatot figyelembe véve 48 találkozón 41 találat fűződött a nevéhez, egy év múlva pedig csapatával Bajnokok Ligája-döntőt játszott. 2021 februárjában a Tottenham történetének második legeredményesebb játékosává vált a hivatalos találkozókat tekintve. A 2020–2021-es bajnokságban a gólkirályi cím mellett a legtöbb gólpasszt is ő jegyezte. A 2023-as nyári átigazolási időszak alatt elhagyta a nevelőegyesületét, a Tottenham Hotspur csapatát. 2023. augusztus 12-én aláírt a német Bayern München csapatához 110 millió euróért, ezzel a német Bundesliga legdrágább igazolásává vált. Az angol válogatottban az összes ifjúsági csapatban pályára lépett, 2015 márciusában pedig 21 évesen debütált a felnőttek között is. A 2016-os Európa-bajnokság selejtezősorozatának több összecsapásán eredményes volt és a tornán is képviselte hazáját. 2018 májusától megkapta a csapatkapitányi karszalagot, közvetlenül az azévi világbajnokság előtt. Ezen a tornán a válogatottal a negyedik helyig menetelt, így az egylet 1990 után a legjobb helyezést érte el világversenyen. Kane gólkirályi címet szerzett, mellyel egyúttal elhódította a torna aranycipőjét is. A 2020-as Európa-bajnokságon Angliát a döntőbe vezette, így a háromoroszlánosok 1966 után játszottak újra finálét nemzetközi sportversenyen. A válogatott legsikeresebb gólszerzője, 2023-ban előzte meg Wayne Rooney-t. ## Gyermekkora Londonban, Walthamstow-ban született Kim (születési nevén: Hogg) és Patrick Kane gyermekeként, van egy bátyja, Charlie. Apja galwayi származása révén ír felmenőkkel is rendelkezik. A család Chingfordba költözött, ahol Kane 2004-ig a Larkswood Általános Akadémiára, majd a Chingford Alapítványi Iskolába járt, ahol korábban David Beckham is tanult. 1999-ben hatéves volt, amikor szerződtette a helyi klub, a Ridgeway Rovers. Arról, hogy a családjában milyen szerepe van a labdarúgásnak, így beszélt: Továbbá elmondta: „A családom nagy része Spurs drukker volt, 15 percre nőttem fel a központjuktól, így én is mindig a Spursnek szurkoltam.” Gyermekkori bálványa Teddy Sheringham, aki szerinte remek befejezőcsatár és képes volt úgy átverekedni magát a mezőnyön, hogy gólokat is szerzett. Nagy hatást gyakorolt még rá David Beckham és Jermain Defoe. Korábban említette Ronaldót is, akit csodált még gyerekként, hozzátéve, hogy imádta nézni róla a felvételeket YouTube-on: „Ő volt az első, akiről megnéztem egy videót és azt gondoltam: Hűha, ő egy remek gólvágó, és én is szeretnék ilyen gólvágó lenni.” ## Pályafutása ### Klubcsapatokban #### Tottenham Hotspur ##### A kezdetek (2004–2010) Szülővárosában, a Ridgeway Rovers gárdájában kezdte a labdarúgást, majd nyolcéves korában az Arsenal ifjúsági akadémiájához szerződött. Liam Brady – aki egyike volt akkoriban azoknak, akik a klubban az akadémiáért felelnek – kissé pufóknak titulálta és közel sem tartotta sportosnak, így egy szezont követően elbocsátották. 2015 novemberében Arsène Wenger, az Arsenal vezetőedzője kijelentette, csalódott amiatt, hogy a klub korábban elengedte. Kane tárgyalt a Tottenhammel is, de nem járt sikerrel, ezért újra visszaigazolt első egyesületéhez. 2004-ben, 11 évesen a Watford utánpótlás egyletéhez került egy négy-hat hetes próbajáték keretében, majd újra leigazolta a Spurs, miután kiemelkedő teljesítményt nyújtott ellenük. Kezdetben labdaszerző középpályás, majd irányító poszton játszott. Első napjaiban – mivel nem volt sem magas, sem pedig gyors – nem tudott maradandót alkotni, de tudomásul vette, hogy játékának különböző elemein fokozatosan javítania kell. Néhány évvel később hirtelen megnőtt, így nagyobb fizikai erőre is szert tett. A 2008–2009-es bajnokságban részt vett az U16-os csapattal a mexikói Copa Chivas, és a svájci Belinzona-tornán, mely során három gólt szerzett. 2009 júliusában 16 évesen szerződést ajánlott számára a londoni alakulat. A 2009–2010-es idényben 22 alkalommal volt pályán az U18-as csapatban, ezeken a mérkőzéseken 18 gólt jegyzett. Az első csapat keretébe kétszer került be. Mindkét találkozó kupameccs volt és győzelemmel zárult: 2009. október 27-én az Everton ellen a Ligakupában, míg 2010. február 24-én az FA-kupa negyedik fordulójának visszavágóján a Bolton Wanderersszel csapott össze a Tottenham. Első profi szerződését 2010 júliusában írta alá klubjával. ##### Kölcsönben más angol kluboknál (2011–2014) 2011\. január 7-én klubja kölcsönadta a másodosztályú Leyton Orientnek a 2010–2011-es bajnokság végéig. Russell Slade, a gárda menedzsere örömmel fogadta érkezését, és még hozzátette, hogy biztosan jó hatással lesz a csapatra. Január 15-én debütált Scott McGleish cseréjeként a 73. percben a Rochdale elleni 1–1-es döntetlen alkalmával idegenben, egy héttel később pedig megszerezte első gólját a Sheffield Wednesday ellen Dean Cox szabadrúgásból legurított labdáját követően az 57. percben, a Leyton pedig 4–0-ra diadalmaskodott. Slade ezek után azt nyilatkozta, nagyon örül, hogy első bajnoki meccsén betalált klubja új csatára. Február 12-én kétszer is eredményes volt a Bristol Rovers elleni 4–1-re végződő találkozón, annak ellenére, hogy a 70. percben lépett pályára McGleish helyére. Az idény végeztéig 18 mérkőzésen ötször vette be az ellenfelek kapuját. 2011\. augusztus 25-én először viselte a Tottenham Hotspur mezét az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, ahol a Hearts ellen kezdőként kapott szerepet. Nem sikerült betalálnia az összecsapás során, az ellenfél kapusa, Jamie MacDonald pedig a büntetőjét is hárította. A mérkőzés 0–0-s végeredménnyel zárult, de mivel a londoniak 5–0-s győzelmet arattak az első találkozón, így a következő fordulóba ők jutottak tovább. Ebben a szezonban még hatszor kapott szerepet az Európa-liga kiírásában, december 15-én első gólját szerezte meg ebben a kiírásban a Shamrock Rovers elleni idegenbeli 4–0-s kimenetelű győztes mérkőzésen. 2011\. december 29-én csapattársával, Ryan Masonnel megállapodást kötöttek a Millwall egyletével, miszerint 2012. január 1-től kölcsönben a másodosztályú gárdában folytatják pályafutásukat a szezon végéig. A Bristol City elleni első találkozójáról Kenny Jackett, a csapat edzője így vélekedett: „Nagyon jól debütált, de nem szerencsés, hogy nem szerzett gólt”. Továbbá hozzátette: „Remek kiegészítő ember az egyesület számára a szezon második felében”. A támadó a bajnokság hátralévő 14 mérkőzésén 7 gólt szerzett. Összességében 27 meccsen 9 találat fűződött a nevéhez, melynek eredményeként a 2011–2012-es idényben az év fiatal játékosának választották a klubban. Többek között a szezon vége felé szerzett góljainak is köszönhető, hogy a Millwall nem esett ki a bajnokságból. A 2012–2013-as Premier League előszezonját nevelőegyesületénél töltötte. 2012. augusztus 10-én mesterhármast ért el a Southend United elleni 6–0-ra megnyert felkészülési találkozón. Augusztus 18-án lépett pályára először az angol első osztályban a Newcastle United elleni bajnokin Sandro cseréjeként, ahol a Tottenham 2–1 arányban maradt alul. 2012\. augusztus 31-én egy szezonra kölcsönben csatlakozott a szintén első ligás Norwich Cityhez, itt a West Ham United ellen debütált csereként. A második összecsapásán, a Doncaster Rovers ellen a Ligakupában lábközépcsont törést szenvedett. A 19 éves csatár a Tottenhamnél kezdte meg a felépülését, 2012. december 29-én azonban már visszatért a Norwich-hoz, ahol a Manchester City elleni találkozót a lelátóról nézte végig, csapata 4–3-ra kikapott. Mivel a Tottenham nem tudtott újabb támadókat szerződtetni a januári átigazolási időszakban, ezért 2013. február 1-jén visszahívta a kölcsönből. 20 nappal azután, hogy a Spurs visszarendelte soraiba, az idény hátralévő részében a Leicester Cityhez írt alá ugyancsak kölcsönszerződést, hogy segítse a csapatot feljutni a Championshipből az első osztályba. 2013. február 26-án hazai pályán mutatkozott be új klubjában a Blackburn Rovers elleni 3–0-ra megnyert bajnokin, melyen gólt is jegyzett. A kelet-közép-angliai klubban 13 alkalommal lépett pályára, ebből nyolcszor csereként, csapatával továbbá bejutott a rájátszás elődöntőjébe, melyet a Watford ellen vesztettek el. A 2013–2014-es angol bajnokság során első gólját a White Hart Lane-en szerezte a Hull City elleni Ligakupa meccsen a hosszabbításban megítélt büntetőből, a mérkőzés 2–2-es döntetlennel zárult. A Spurs 8–7 arányban nyerte meg a tizenegyespárbajt, a kilenc büntetőből az ötödiket Kane a kapuba lőtte. 2014\. április 7-én megszerezte első bajnoki gólját a Sunderland elleni 5–1-re megnyert ütközet 59. percében. A következő bajnoki meccsen, a West Bromwich ellen is betalált, mely során a Tottenham 3–0-s hátrányból 3–3-ra egyenlített ki. Április 19-én zsinórban harmadjára is sikerült találatot jegyeznie, a Fulham elleni 3–1-es győzelem alkalmával is eredményes tudott lenni. ##### Az év fiatal angol labdarúgója (2014–2015) thumb\|Kane (balra) a Chelsea elleni bajnokin, mely során kétszer volt eredményes. A 2014–2015-ös évadban a bajnokság első fordulójában lépett először pályára a West Ham United ellen, a győztes gólt szerző Eric Diernek gólpasszt adva. Az Európa-liga rájátszásában a ciprusi AÉ Lemeszú ellen mindkét meccsen eredményes volt. Az első ütközet folyamán a 80. percben talált be, míg a második fordulóban a 3–0-ra megnyert találkozón az utolsó gólt szerezte, illetve büntetőt hibázott. 2014. szeptember 24-én a Ligakupában is gól fűződött a nevéhez a Nottingham Forrest ellen, a meccsen a Tottenham 3–1-re győzött. Október 23-án profi pályafutása első mesterhármasát jegyezte az Asztérasz Trípolisz elleni, 5–1-re végződő Európa-liga-csoportmeccsen. A mérkőzés utolsó három percében kénytelen volt kapus poszton játszani, miután Hugo Llorist kiállították, és a londoni egyletnek már nem volt cserelehetősége. Egy gólt kapott, miután Jerónimo Barrales szabadrúgása után kiejtette kezéből a labdát. November 2-án közvetlenül a második félidő kezdetekor állt be az Aston Villa ellen, a 90. percben szerzett idénybeli első bajnoki gólja a Spurst 2–1-es győzelemhez segítette. Egy héttel később először nevezték a kezdőcsapatba, a Stoke City ellen ugyanakkor 2–1-es vereséget szenvedtek. A továbbiakban megtartotta helyét a kezdő tizenegyben, a november 23-i Hull City elleni találkozón, mely 2–1-es győzelemmel zárult számukra, csapata egyenlítő gólját szerezte. December 14 és 26 között vele a kezdőben a Tottenham háromszor aratott 2–1 arányú győzelmet a Swansea City, a Burnley és a Leicester City felett. 2015. január 1-jén a Chelsea ellen kétszer volt eredményes és egy tizenegyest is kiharcolt, a Spurs pedig 5–3-ra nyerte meg a meccset. Január 31-én szintén két találatot jegyzett a West Bromwich Albion elleni 3–0-s győzelem során, közülük egyet büntetőből. Január 28-án gólpasszt adott a mérkőzés hajrájában Christian Eriksennek a Sheffield Wednesday elleni Ligakupa találkozón, melynek következtében a gárda bejutott a döntőbe. Kiváló teljesítményének köszönhetően a januári hónap játékosának választották a Premier League-ben. Február 2-án új, öt és félévre szóló szerződést írt alá klubjával. Öt nappal később két gólt jegyzett az Arsenal elleni városi rangadón, mely során a Spurs hátrányból nyerte meg az összecsapást 2–1-re. Minden sorozatot tekintve szezonbeli 22. és 23. találatát szerezte. Miután bevette az Arsenal, a Liverpool és a West Ham United kapuját is, a februári hónap játékosának is megválasztották. Ő volt a negyedik játékos Angliában, aki két egymást követő hónapban elnyerte a díjat. Március 1-jén a Ligakupa fináléjában a Tottenham 2–0-ra kapitulált a Chelsea ellen, ezt a vereséget a világ legrosszabb érzésének minősítette. Húsz nappal később ismét mesterhármast szerzett a Leicester City elleni otthoni 4–3-as győztes bajnokin, ezzel 19 gólig jutott a szezonban, mellyel egyúttal a bajnokság gólkirálya is lett. Április 5-én először volt csapata kapitánya a Turf Mooron zajló Burnley elleni 0–0-val záródó meccsen. Két héttel később megszerezte 30. gólját minden sorozatot tekintve a Newcastle United elleni 3–1-es győzelem alkalmával a St James’ Parkban, ezzel ő volt az első játékos, aki elérte ezt a mérföldkövet Gary Lineker 1991–1992-es szezonbeli teljesítménye után. Később ebben a hónapban bekerült Diego Costával egyetemben az év Premier League csapatába, továbbá Az év fiatal angol labdarúgója díjat is elnyerte. Május 24-én, a bajnokság utolsó fordulójában Eric Dier beadását követően juttatta a kapuba a labdát az Everton ellen idegenben, megerősítve így a Tottenham ötödik helyét a bajnokságban, ezzel a gárda pedig kvalifikálta magát a következő évi Európa-liga küzdelmeibe. Az első osztályban a 21. találatát jegyezte, ez által beérte Teddy Sheringham, Jürgen Klinsmann és Gareth Bale rekordját. A szezon végeztével megjegyezte, hogy többet tett hozzá a játékhoz a bajnokságban, mint amely teljesítményt önmagától elvárt. ##### A Premier League gólkirálya (2015–2016) thumb\|A Tottenham csapatkapitányaként 2016-ban. Ebben a szezonjában kapta meg a 10-es mezszámot A Tottenham csapata Ausztráliában töltötte a nyári előszezont. Kane számos szurkolót vonzott a mérkőzésekre a kontinensen, az egyesület egy kisbuszt is kiállított a Westfield Sidney bevásárlóközpont előtt, hogy az ottani rajongóinak lehetősége adódjon találkozni kedvencükkel. 2015. július 29-én a Spurs az MLS All Star csapat vendége volt a coloradói Dick's Sporting Goods Parkban, ahol 2–1-es vereséget szenvedett. A csatár a 37. percben szerezte a szépítő találatot Omar Gonzalezt kicselezve, a 77. percben cserélték le a találkozó folyamán. A bajnokság kezdetén a 18-as dressz helyett megkapta a 10-es számút, melyet előtte Emmanuel Adebayor viselt. A The Daily Telegraphnak adott interjújában elmondta, hogy azért változtatta meg a mezszámát, mert ő is klublegendává akar válni. Miután a Spurs megvált Adebayortól és Roberto Soldadótól is, az új idényben a klub egyetlen csatára volt, és a harmadik számú csapatkapitány-helyettessé lépett elő Hugo Lloris és Jan Vertonghen után. Szeptember 26-án 748 perc góltalansági széria után tört meg a jég, miután a bajnokságot vezető Manchester City ellen volt eredményes a 4–1-es győztes meccsen. Nyolc nappal később Jonjo Shelvey szöglete után öngólt szerzett a Swansea City elleni bajnokin, a Tottenham ennek ellenére is 2–2-es döntetlent ért el. 2015\. október 25-én mesterhármast produkált a Bournemouth elleni idegenbeli 5–1-re megnyert összecsapáson, az első percben már büntetőből volt eredményes. Nyolc nap telt el, és az Aston Villa elleni hazai bajnokin csapata utolsó gólját szerezte a 3–1-es győzelemmel véget érő mérkőzésen. 2015. november 8-án az Emirates Stadionban a Tottenham vezetést szerzett az első félidő során az Arsenal ellen, Danny Rose hosszú passzából Petr Čech mellett elgurítva juttatta a kapuba a labdát a csatár. A rangadó 1–1-es döntetlennel zárult. Tizennyolc nappal ezután hatodik mérkőzésén a kilencedik találatát jegyezte, miután a Qarabağ elleni küzdelmet megnyerve idegenben csapata kvalifikálta magát az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába. 2015. december 19-én 100. alkalommal lépett pályára klubjában a Southampton elleni 2–0-s idegenbeli győzelem során, és szezonbeli tizedik találkozóján a tizedik gólját szerezte meg. Egy héttel később korábbi kenyéradója, a Norwich City ellen duplázott, így a 2015-ös esztendőt tekintve összesen 27 találat fűződött a nevéhez a Premier League-ben, ezzel pedig megdöntötte Teddy Sheringham rekordját is. 2016. január 10-én a Tottenham színeiben megszerezte 50. gólját, ekkor az FA-kupa harmadik fordulójában a Spurs 2–2-es döntetlent játszott a Leicester City ellen. 2016 márciusában harmadjára volt a hónap játékosa a bajnokságban, miután négy meccsen öt gólt jegyzett, köztük egyet az Arsenal ellen. Április 2-án, a Liverpool elleni 1–1-es döntetlen alkalmával az Anfield Stadionban 22. bajnoki találatát szerezte meg, ezzel a klub legjobb góllövője lett egy idényt tekintve, a szezonból pedig ekkor már csak hat mérkőzés volt hátra. Végül az angol bajnokság Aranycipőjének megnyerésével zárta a szezont 25 góllal, egy találattal megelőzve Sergio Agüerót és Jamie Vardyt. Helyet kapott az év Premier League csapatában is, mivel a londoni klubot bronzéremhez segítette, mely így Bajnokok Ligája szerepléssel ért fel. ##### Bajnoki ezüstérem és a második gólkirályi cím (2016–2017) thumb\|Kane (középen) csapattársaival a Manchester United elleni mérkőzés előtt az Old Traffordon 2016 decemberében A 2016–2017-es bajnokság nyitómérkőzésén Hugo Lloris távollétében ő volt a csapatkapitány a Crystal Palace elleni 1–0-ra megnyert hazai találkozón, ahol Victor Wanyamának egy gólpasszt is kiosztott. A Premier League negyedik fordulójában nyitotta meg a gólcsapot a Stoke City elleni 4–0-s idegenbeli győzelem alkalmával, a meccs utolsó találatát szerezte. 2016\. szeptember 14-én debütált az UEFA-bajnokok ligája sorozatában, a Wembley Stadionban a Spursre 2–1-es vereséget mért az AS Monaco gárdája. Négy nap múlva a Sunderland elleni bajnokin győztes gólt jegyzett, továbbá a mérkőzés folyamán kifordult a jobb bokája Papy Djilobodji szerelését követően, melynek következtében hordágyon vitték le a pályáról. A jelentések szerint bokájában az ínszalagok sérültek meg, így 6–8 hetes kényszerpihenő várt rá. Miután öt bajnoki és három Bajnokok Ligája csoportmérkőzést kihagyott, november 6-án tért vissza az Arsenal elleni rangadón, tizenegyesből szerzett gólt, az összecsapás 1–1-es döntetlennel zárult. November 22-én megszületett első Bajnokok Ligája találata a Monaco ellen a II. Lajos Stadionban, ugyanakkor a Tottenham 2–1-re kikapott, mely így a sorozattól való búcsúját jelentette. 2016\. december 1-jén 2022-ig hosszabbított klubjával. 2017. január 1-jén 100. alkalommal lépett pályára az angol első osztályban, a Watford ellen pedig be is talált a 33. percben. Január 14-én, kislánya megszületése utáni első meccsén, a West Bromwich Albion ellen mesterhármast jegyzett a 4–0-s győzelem során. Február 19-én az FA-kupa ötödik fordulójában klubja mindhárom gólját ő szerezte a Fulham ellen. Ez volt pályafutása ötödik, míg a 2017-es esztendőben a második mesterhármasa. Február 26-án ismét három gól fűződött a nevéhez a Stoke City elleni 4–0-s diadal során, így kilenc meccs során három alkalommal ismételte meg ezt a sikert. 2017 februárjában negyedjére lett pályafutása során a hónap játékosa. 2017 márciusában megsérült a bokája egykori csapata, a Millwall elleni FA-kupa mérkőzésen. Április 15-én, egy hónappal azután, hogy visszatért sérüléséből, a Bournemouth ellen 20. bajnoki gólját szerezte az idényben. A Premier League történetének negyedik olyan játékosa lett, aki három egymást követő szezonban 20 gólt ért el Alan Shearer, Thierry Henry és Ruud van Nistelrooy után. Április 20-án harmadik egymást követő idényében került be az év Premier League csapatába, továbbá egyike volt azon hat játékosnak, akit jelöltek az angol első liga legjobb játékosának, illetve fiatal játékosának. Két nap telt el és az FA-kupa elődöntőjében a Wembley Stadionban két találattal vette ki a részét a Tottenham 4–2-es vesztes meccsén a Chelsea ellen. Május 14-én, az idény utolsó hazai megmérettetésén mindkét gólt ő szerezte a Manchester United ellen, mely mérkőzés 2–1-es végeredménnyel zárult a javukra. Két találkozó maradt hátra a bajnokságból, Kane pedig 22 találatával kettővel volt lemaradva Romelu Lukakutól a góllövőlista első helyéről. A következő két meccsen – a regnáló bajnok Leicester City elleni 6–1-es, illetve a Hull City elleni 7–1-es siker alkalmával – hétszer talált be, így a Premier League gólkirálya volt 29 találattal, ez által zsinórban másodjára nyerte el az Aranycipőt, és az ötödik olyan játékos volt a ligában, aki két egymás követő évben a bajnokság élén tudott végezni. ##### A rekordállító év (2017–2018) thumb\|right\|Egy előszezoni meccsen a Nissan Stadionban, Nashville-ben 2017 júliusában Miután a Tottenham első három mérkőzésén még a kaput sem találta el, az ezt következő négy meccsén háromszor volt eredményes minden sorozatot figyelembe véve. A szeptember 9-i, Everton ellen szerzett találata a 169. pályára lépésén a 100. szerzett gólját jelentette. Szeptember 26-án megszerezte első mesterhármasát a Bajnokok Ligájában is a ciprusi bajnok, APÓEL elleni 3–0-ra megnyert találkozón. 2017 szeptemberében már ötödjére díjazták a Hónap játékosa címmel. Ebben a hónapban 10 klub- és válogatott fellépésén 13 gólt jegyzett, és karrierje legjobb időszakának titulálta ezt a hónapot. December 23-án beérte Alan Shearert az egy évben szerzett 36 bajnoki találatával, miután a Burnley felett aratott 3–0-s idegenbeli győzelem alkalmával mindhárom gól az ő nevéhez fűződött. A következő, Southampton elleni 5–3-as kimenetelű győztes összecsapáson otthoni környezetben újra mesterhármast ért el, így megdöntötte Shearer csúcsát, összesen 39 Premier League góllal zárva az idényt. Az angol első osztályú bajnokság történetének első olyan játékosa lett ez által, aki hat mesterhármast (minden kiírást figyelembe véve összesen nyolcat) ért el egy év alatt. Az összes versenysorozatot tekintve 56 gólt termelt, így Európa legeredményesebb játékosává vált a 2017-es esztendőben, megdöntve Cristiano Ronaldo és Lionel Messi hét éves uralkodását ilyen téren. 2018 januárjában kétszer is betalált az Everton elleni hazai pályán elért 4–0-s győzelem során, így a Tottenham legjobb góllövőjévé avanzsált az első osztályt tekintve, mivel túlszárnyalta Teddy Sheringham 97 első osztályú találatát. Február 4-én elérte 100. gólját a Premier League-ben, a Liverpool ellen büntetőből egyenlített ki az Anfield Stadionban zajló 2–2-re végződő mérkőzésen. Ezt 141 mérkőzés alatt teljesítette, bár Sheringhamnek mindössze 124 pályára lépés volt hozzá szükséges. 2018 áprilisában negyedik alkalommal nevezték be az Év csapatába, a támadóharmadban Mohamed Szaláh-val és Sergio Agüeróval együtt szerepelt. Június 8-án 2024-ig kötelezte el magát klubja mellett egy új szerződés aláírásával. ##### A Bajnokok Ligája-döntő és a sérülések (2018–2020) A szezonnyitó mérkőzésen a Newcastle United ellen nem szerzett gólt, a következő bajnokin, a Fulham ellen azonban már új idényében az első találatát jegyezte. Ezzel véget vetett annak a negatív sorozatának, hogy az augusztusi hónapban nem tudta bevenni az ellenfelek kapuját. Az Old Traffordon szintén gólt jegyzett a Manchester United ellen, mely során a Spurs 3–0-s győzelmet aratott, ami 1992 óta a klub harmadik idegenbeli diadala volt a Vörösök ellen, valamint az elmúlt 46 évet tekintve a legnagyobb arányú sikere vendégként. 2019. január 1-jén ő szerezte a Cardiff City elleni találkozó első gólját, ezzel pedig az első olyan játékos lett a gárdában, aki minden csapatnak betalált, melyekkel valaha találkozott. Január 13-án, a Manchester United elleni mérkőzés során a bokaszalagja sérült meg, így fontos meccseket volt kénytelen kihagyni, többek között a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első összecsapását is. 2019\. február 23-án a Burnley elleni összecsapáson újra a kezdőben kapott szerepet, és a meccs egyenlítő gólját szerezte a 65. percben, csapata ennek ellenére 2–1-es vereséget szenvedett vendég környezetben. A Borussia Dortmund elleni nyolcaddöntő második mérkőzésén – melyet 2–0-ra nyertek meg – egyesülete második gólját jegyezte, így a Tottenham bejutott a sorozat negyeddöntőjébe 4–0-s összesítéssel. Ezzel a találatával már összesen 24-szer volt eredményes a kupasorozatban, mellyel európai szinten is klubja legeredményesebb játékosává vált. A negyeddöntő első meccsén, a Manchester City ellen ismét a bokája sérült meg, így az idényben már nem is tudott pályára lépni bajnoki megmérettetéseken. A Bajnokok Ligája-döntőjében azonban a sérülése miatti kritikák ellenére is a kezdőcsapatban kapott helyet, mely során a Liverpool ellen 2–0-ra kapitulált a londoni csapat. A 2019–2020-as szezont két góllal indította az Aston Villa elleni 3–1-re megnyert hazai találkozón, így az ő nevéhez fűződik az első találat az új Tottenham Hotspur Stadionban. 2020. január 1-jén, a Southampton elleni idegenbeli 1–0-s vereség során ezúttal combizom sérülést szenvedett, emiatt néhány hónapot kellett kihagynia. A Covid19-pandémia miatt június 19-ig nem játszottak mérkőzéseket. Június 23-án, a Tottenham 200. Premier League találkozóján megszerezte első gólját a 2020-as esztendőben a West Ham United elleni 2–0-s győzelem alkalmával. ##### A harmadik Aranycipő és a Szezon legtöbb gólpasszt adó játékosa-díj (2020–2021) Első gólját a szezonban az Európa-liga selejtezőjében a Lokomotiv Plovdiv ellen szerezte, ezzel 2–1-re nyert a Spurs, miután az ellenféltől két játékos is piros lapot kapott a mérkőzés hajrájában. A Southampton elleni bajnokin négy gólpasszt osztott ki Szon Hungminnek, így a Tottenham 5–2-re diadalmaskodott. Ez volt az első alkalom a Premier League történetében, amikor egy játékos négy asszisztot osztott ki ugyanannak a csapattársának egy meccsen. Kane azonban csak a hatodik játékos az angol első ligában, akinek egyetlen meccsen négy gólpassz fűződik a nevéhez, ugyanakkor az első angol labdarúgó, aki elérte ezt. Október 1-jén három gólt jegyzett a Makkabi Haifa elleni Európa-liga rájátszás alkalmával, bebiztosítva ezzel a Tottenham csoportkörben való indulását. Október 4-én betalált a Manchester United elleni idegenben elért 6–1-es kiütéses győzelem során is, mely eredmény a Tottenham legnagyobb arányú sikerét jelentette az Old Traffordon az 1932-ben zajló megmérettetés óta. A Ludogorec Razgrad elleni hazai, 3–1-es győzelemmel véget érő Európa-liga találkozón 300. mérkőzésén a 200. gólját szerezte a londoni gárda színeiben. Szintén betalált az Arsenal elleni 2–0-s bajnoki siker során, ezzel 11 góljával az észak-londoni derbik történetének legeredményesebb játékosa lett. Ez volt a 100. hazai pályán szerzett gólja a Tottenhamben, minden sorozatot tekintve pedig már összesen 250 gólt termelt. 2021\. január 2-án büntetőből volt eredményes, illetve kiosztott egy gólpasszt a Leeds United elleni hazai pályán zajló 3–0-s győztes bajnoki mérkőzésen. Ezzel góljainak és gólpasszainak száma is elérte a tizet, így az öt legjobb európai bajnokságot tekintve az első olyan játékossá vált, aki mindkét statisztikából kétjegyű számot produkált egy idény alatt. Március 7-én a Crystal Palace elleni 4–1-es siker során újra gólpasszt adott Szon Hungminnek, így ketten együtt már 14 assziszttal szolgálták ki egymást, mellyel rekordot is döntöttek az angol első osztály történetében. Május 23-án a Leicester City elleni 4–2-es győzelem alkalmával is eredményes volt, szezonbeli 23. találatát elérve, mellyel elnyerte az Aranycipőt is. Ezenkívül a szezon legtöbb gólpasszt adó játékosa díjat is megkapta, melyet annak a játékosnak osztanak ki minden idény végén az angol első ligában, aki a legtöbb gólpasszt jegyzi. Kane a harmadik olyan játékos lett a Premier League-ben, aki egy szezonban megkapta az Aranycipőt és a szezon legtöbb gólpasszt adó játékosa díjat is. ##### A távozásáról szóló hírek (2021–2022) A 2021–2022-es szezont vita előzte meg Kane távozási szándéka miatt, elmondása szerint ugyanis megállapodott ezzel kapcsolatban Daniel Levy elnökkel. Elhatározását azonban Levy tagadta, aki elutasította a Manchester City ajánlatát is. Az előszezoni edzésre Kane nem ment el, és az idény első két meccsén nem lépett pályára. A Wolverhampton Wanderers ellen játszotta idénybeli első mérkőzését, csereként állt be a találkozó folyamán. Augusztus 25-én megerősítette, hogy a klubnál marad, másnap pedig már a kezdőcsapatban kapott helyet a Konferencia Ligában a Paços de Ferreira elleni 3–0-s győztes találkozón, mely során kétszer is betalált, ezzel bebiztosította csapata továbbjutását a csoportkörbe. Szeptember 30-án a csoportkör második mérkőzésén 20 perc alatt mesterhármast ért el a Mura ellen, miután a második félidőben állt be, a Tottenham így 5–1-re győzött. 2021\. október 17-én megszerezte első bajnoki gólját a Newcastle United elleni 3–2-es győztes találkozón. December 19-én második találatát jegyezte a Liverpool ellen hazai pályán, a mérkőzés 2–2-es döntetlennel ért véget, az első gól fűződött a nevéhez. 2022. február 19-én kétszer talált a kapuba a Manchester City elleni 3–2-re megnyert meccsen idegenben, egyiket a 95. percben szerezte. Ezzel véget ért a City 15 meccsig tartó veretlenségi sorozata a bajnokságban. Február 26-án eredményes volt a Leeds ellen és Szonnak gólpasszt adott; ez volt a 37. alkalom, amikor mindketten gólt szereztek, ezzel új rekordot állítottak fel a Premier League-ben. ##### Az utolsó szezon Londonban (2022–2023) Kane a Chelsea elleni derbin kezdte a gólgyártást, pontot mentett csapatának azzal, hogy a mérkőzés utolsó perceiben kiegyenlített. Ezzel a góllal beállította Sergio Agüero rekordját, hiszen 184. gólját szerezte egyetlen Premier League-klub színeiben. A következő mérkőzésen meg is döntötte a rekordot, hiszen a Wolverhampton Wanderers ellen a mérkőzés egyetlen gólját szerezte. Ezzel ő lett az első játékos, aki egy Premier League-csapatban 185. angol bajnoki gólját lőtte meg. 2023. február 5-én a Tottenham közölte, hogy ő lett minden idők legeredményesebb játékosa a csapatnál megelőzve Jimmy Greaves-t, mivel összességében 267., a Premier League-ben pedig 200. gólját szerezte a Manchester City ellen. Ezt azonban vitatták, hiszen a csapat nem számolta bele Greaves 1962-es angol szuperkupán szerzett két gólját. 2023. március 11-én, a Nottingham Forest ellen két gólt is szerzett, amellyel már vitathatatlanul új rekordot állított fel. A 2022–2023-as szezon végén második helyen végzett Erling Haaland mögött a Premier League góllövőlistáján, 30 szerzett góllal. Ezzel ő lett az első játékos, aki két különböző, 38 mérkőzésből álló Premier League-szezonban is harminc gól felett termelt. 2023 júniusában a német Bayern München 70 millió fontos ajánlatott tett az angol válogatott támadóért, amit végül elutasítottak, mivel a játékosnak egy év még volt hátra a szerződéséből. 2023 júliusában bekerült a Tottenham szezon előtti tesztmérkőzésekre készülő keretébe. 2023. augusztus 6-án négy gólt szerzett a Sahtar Doneck ellen 5–1-re megnyert felkészülési mérkőzésen. Egy nappal később ismét ajánlat érkezett a Bayern csapatától, amit a Tottenham visszautasított. Augusztus 10-én bejelentették, hogy a Bayern és a Tottenham állítólag mindenben megegyezett Kane-ről, aki több mint 100 millió euróért vált majd klubot. Később a játékos távozását az angol klub vezetőedzője, Ange Postecoglou is megerősítette egy sajtótájékoztatón keresztül. Ugyanezen a napon bejelentették, hogy Kane orvosi vizsgálaton vesz részt Münchenben, miután a Tottenham engedélyt adott arra, hogy a játékos elutazzon. Augusztus 12-én Kane egy búcsúvideóban megköszönte a Tottenham munkatársainak és szurkolóinak a klubnál eltöltött éveket. Az angol klub nem sokkal később hivatalos közleményt adott ki, amelyben megköszönték Kane szolgálatát. Daniel Levy, a klub elnöke azt is megemlítette, hogy Kane új kihívásra vágyott, és úgy döntött, hogy nem hosszabbít a csapattal. #### Bayern München ##### Első szezon a német csapatnál (2023–2024) 2023\. augusztus 12-én jelentette be hivatalosan Kane szerződtetését a Bayern München, amely négy évre szóló szerződést kötött az angol válogatott támadóval, 110 millió euróért cserébe. Ezzel a Bayern München és a német Bundesliga legdrágább játékosává vált. Ugyanezen a napon este csereként lépett pályára az RB Leipzig elleni 3–0-ás Német-szuperkupa vereség alkalmával, a 63. percben Mathys Telt váltva. Első bajnoki mérkőzésén gólt és gólpasszt jegyzett a Werder Bremen ellen. Első hazai mérkőzésén két gólt szerzett az FC Augsburg ellen, az elsőt tizenegyesből. Ezzel ő lett a harmadik Bayern München-játékos Gustav Jung és Adolfo Valencia után, aki első két mérkőzésén háromszor is betalált az ellenfelek kapujába. ### A válogatottban thumb\|upright\|Anglia színeiben bemelegítés közben a 2012-es U19-es Európa-bajnokságon #### Korosztályos válogatottak 2010 januárjában az U17-es válogatott keretébe hívták be először a portugál Algarve Tornára. Betegsége miatt lemaradt a 2010-es Európa-bajnokságról, távollétében Anglia megnyerte a tornát. Később az U19-esek közé is bekerült, ahol 2010. október 8-án Albánia ellen kétszer is eredményes volt a 6–1-es győztes kimenetelű meccsen. Nagy szerepet játszott abban, hogy a 19 éven aluliak 2012-ben az Európa-bajnokságon az elődöntőig meneteltek Észtországban. Az utolsó csoportmérkőzésen Franciaország ellen ő szerezte a győztes gólt, így jutott be az angol gárda az elődöntő küzdelmeibe. Összesen 14 alkalommal szerepelt az U19-es válogatottban és hatszor volt eredményes. 2013\. május 28-án az U20-as világbajnokságra Peter Taylor őt is benevezte a 21 fős keretbe. Június 16-án debütált a csapatban, az Uruguay elleni felkészülési mérkőzésen az angol válogatott 3–0-ra nyert. 2013. június 23-án az Irak elleni nyitómérkőzésen gólpasszt osztott ki Luke Williamsnek, majd a következő, Chile elleni összecsapáson Ross Barkley passzát átvéve a tizenhatoson kívülről szerzett gólt. 2013. augusztus 13-án lépett pályára első alkalommal az U21-es csapatban Skócia ellen, mely meccsen az 58. percben állt be csereként, Anglia pedig 6–0-s diadalt aratott. Október 10-én, az U21-es Európa-bajnokság selejtezőjén San Marino ellen háromszor is betalált. Franciaország ellen szintén eredményes tudott lenni, így az U21-es gárdában összességében 12 találkozón 13-szor talált be. 2015-ben Mauricio Pochettino ellenzésére helyet kapott a Csehországban zajló U21-es Európa-bajnokság keretébe. Minden mérkőzést végigjátszott, Anglia azonban már a csoportkör után kénytelen volt hazautazni, mivel a kvartett utolsó helyén végzett. #### Felnőtt válogatott Édesapja galwayi születése révén lehetősége volt az ír válogatottat is választania, 2014 augusztusában azonban kijelentette, hogy angol válogatott szeretne lenni. Miután a Tottenham gárdájában 16 bajnoki találatával a harmadik helyen végzett a Premier League góllövőlistáján, 2015. március 19-én Roy Hodgson meghívta a Litvánia elleni, 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjére és az Olaszország elleni barátságos mérkőzésre készülő keretbe. Bemutatkozása a Wembley Stadionban történt, Wayne Rooney helyére állt be a második félidő kezdetén a litvánok ellen, 80 másodperccel pályáralépését követően Raheem Sterling beadása után pedig fejjel talált a kapuba ellenük. 2015. március 30-án Hodgson már a kezdőcsapatba jelölte Rooney mellé a támadósorba, a Juventus Stadionban zajló 1–1-gyel végződő találkozón végig a pályán volt. thumb\|left\|Kane (fehérben) a válogatottban 2015-ben. A nemzeti csapatban mezszáma a 9-es 2015. szeptember 5-én a következő meccsén csapata hat szerzett góljából az ötödiket jegyezte San Marino ellen, Anglia ezzel a győzelemmel pedig kvalifikálta magát a 2016-os Európa-bajnokságra. Három nappal később harmadik találatát jegyezte Svájc ellen, a mérkőzést 2–0-ra nyerték meg a Háromoroszlánosok. 2015. október 12-én, amikor az angolok tízből tíz összecsapást nyertek meg a selejtező során, kapura lövését a kapuba ütötte a litván kapus, Giedrius Arlauskis, így 3–0-t mutatott az eredményjelző Anglia javára, idegenben. 2016\. május 22-én a City of Manchester Stadionban a Törökország elleni 2–1-re megnyert barátságos mérkőzés során az első gól az ő nevéhez fűződött, majd ezt követően egy büntetőt elhibázott. A júniusi Franciaországban megrendezett Európa-bajnokságon ő végezte a szögletrúgásokat. Ezt a tényt számos szakértő bírálta, a tréner, Hodgson azonban kijelentette, hogy a támadót tartja a legalkalmasabbnak erre a feladatkörre. 2017\. június 10-én először volt a válogatott csapatkapitánya Skócia ellen a Hampden Parkban, mely találkozó 2–2-es végeredménnyel zárult úgy, hogy ő szerezte az egyenlítő gólt Anglia javára. Október 5-én Szlovénia ellen folytatta a gólgyártást, ez a találata a 2018-as világbajnokságra való kijutást jelentette. thumb\|right\|Kane (jobbra) és John Stones gólöröme Panama ellen a 2018-as világbajnokságon A világbajnokságra utazó 23 fős keret csapatkapitányává nevezték ki. Június 18-án a tornán a Tunézia elleni 2–1-es győztes meccsen a válogatott mindkét gólját ő jegyezte. Június 24-én, a következő csoportmérkőzésen mesterhármast ért el a Panama elleni 6–1-re megnyert találkozón, amely Anglia legnagyobb arányú győzelmét jelentette világversenyen. Ő lett a harmadik olyan angol válogatott labdarúgó, aki egy meccsen három gólt szerzett Geoff Hurst 1966-ban, a döntőben az NSZK ellen szerzett góljai, illetve 1986-ban Gary Lineker, Lengyelország elleni három jegyzett találatát követően. thumb\|left\|Kane (középen) tizenegyesrúgáshoz készülődik Kolumbia ellen a 2018-as világbajnokságon Hatodik gólját jegyezte a versenyen büntetőből a Kolumbia elleni nyolcaddöntő során, mely 1–1-es döntetlennel zárult 120 perc után. A tizenegyespárbajban Anglia 4–3 arányban győzött, ez volt az első alkalom az egyesület történetében, hogy büntetőkkel nyert világbajnokságon. A világbajnokság hátralévő periódusában már nem volt eredményes, az angol válogatott a negyedik helyen végzett, miután a bronzéremért folyó csatában Belgium csapata ellen 2–0-ra kapitulált. Hat találatával a világbajnokság gólkirályává vált, Gary Lineker 1986-ban szerzett gólkirályi címe után ő volt az első angol játékos, aki ismét a góllövőlista első helyén végzett nemzetközi kiírás során. Szeptemberben bevezetésre került az UEFA Nemzetek Ligája sorozat. 2018. szeptember 8-án Anglia első mérkőzését játszotta a spanyol válogatott ellen. Kane ezt a találkozót csapatkapitányként játszotta végig, csapata 2–1 arányban maradt alul a végeredményt tekintve. Október 15-én másodszor játszott csoportjában az angol nemzeti tizenegy Spanyolország ellen, ezúttal 3–2-re győzött, ő pedig két gólpasszal vette ki a részét a sikerből. November 14-én, az Amerika elleni barátságos meccs előtt átadta Wayne Rooney számára az angol aranycipőt, 53 góljával ugyanis ő minden idők legeredményesebb angol labdarúgója. Rooney a meccs utáni interjú során elmondta, hogy ő is azt szerette volna, ha Kane adja át neki az elismerést, mivel úgy gondolja, egyszer majd ő fogja megdönteni a csúcsát. Három nappal a mérkőzést követően, a Nemzetek Ligája utolsó csoportmeccsén Horvátország ellen gólpasszt adott Jesse Lingardnak és egy gólt is szerzett, beállítva ezzel a 2–1-es végeredményt, mellyel Anglia a csoport élén végzett, így bejutott a 2019 júniusában esedékes fináléba. A 2020-as Európa-bajnokság selejtezője során a nemzeti tizenegy 1000. meccsén is csapatkapitány volt, valamint háromszor volt eredményes Montenegró ellen. Ezzel 31. góljával a hatodik legeredményesebb angol válogatott játékossá lépett elő, továbbá a legeredményesebb csapatkapitánnyá vált. A 7–0-s győzelem Anglia biztos részvételét jelentette az Európa-bajnokságon. Kane továbbá az első olyan angol labdarúgó, aki egy adott selejtezősorozat minden találkozóján betalált, 12 góljával pedig a csoport gólkirálya is lett. 2021\. június 29-én, az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében ő szerezte a második találatot Németország ellen. Ez volt az első gólja a tornán, a mérkőzés pedig 2–0-s angol győzelemmel zárult. Július 3-án, az Ukrajna elleni negyeddöntőben további két találat fűződött a nevéhez. Az elődöntő során, Dánia ellen a második gólt szerezte, ezzel Anglia 1966 után jutott be világversenyen a döntőbe, melyet a rendes játékidőben elért 1–1-es döntetlen után büntetőkkel veszítettek el Olaszország ellen. Az utolsó két, 2022-es világbajnokság selejtezőjén, Albánia és San Marino ellen mesterhármast jegyzett (egyik találkozón három, a másikon négy gólt), Anglia pedig kijutott a világbajnokságra. 2022 júniusában, a 2022–2023-as UEFA Nemzetek Ligája csoportkörében 50. gólját szerezte Anglia színeiben a Németország elleni mérkőzésen, ezzel mindössze a második angol játékos lett, aki elérte az ötven gólos határt a válogatottban. A 2022-es világbajnokságon elért két gólja elég volt ahhoz, hogy utolérje Wayne Rooneyt az angol válogatott góllövőlistáján. Anglia a negyeddöntőig jutott a tornán, ahol Franciaország állta útjukat, Kane pedig kihagyott egy büntetőt. 2023\. március 23-án büntetőből talált be a regnáló Európa-bajnok Olaszország ellen, amellyel minden idők leggólerősebb játékosává vált az angol válogatott történetében. Anglia 1961 óta először győzte le az olaszokat idegen környezetben. ## Játékstílusa ### Fejlődése Korábbi ifjúsági akadémiai edzője, Alex Inglethorpe a következőket mondta róla: Tinédzserként sok nehézséggel került szembe, részben a júliusi születési dátuma miatt a csapattársaihoz képest nem volt elég gyors és fizikailag sem volt velük egy szinten. Az edzők tiszteletét azzal vívta ki, hogy kiváló technikával rendelkezett és folyamatosan arra törekedett, hogy fejlessze magát. 2013 februárjában a Talksportnak adott interjújában elmondta, hogy hátravont ékként tartja magát a legjobbnak, annak ellenére, hogy középcsatárként és szélsőként is alkalmasnak tartja magát játszani. A Talksport összegzése továbbá még megjegyezte, hogy tempója jó és kiválóan lő távolról, de a levegőben gyenge, valamint a Norwichi kölcsönjátéka során nem jegyzett találatot. A 26 millió fontért szerződtetett Roberto Soldado mellett gyakran kölcsönadták, végül Mauricio Pochettino vezetőedzőnél vált a Tottenham meghatározó csatárává. Pochettino edzősködése alatt elmondta, hogy játéka a menedzser által bevezetett kemény edzéstechnikák révén javult. Kiemelkedő motivációját a minél több edzésnek és előkészületnek, illetve a különleges étrendjének köszönheti. ### Elemzése David Pleat, a Tottenham korábbi trénere régimódi, hagyományos középcsatárnak titulálta. Clive Allen, aki szintén edzője volt a Tottenhamnél, kijelentette: „Egy dolgot mondanék róla, amit sajnos sok fiatal labdarúgóról nem lehet elmondani, hogy rajong a játékért. Imádja a futballt, imád játszani, imád gólokat szerezni.” A londoni klub korábbi U21-es vezetőedzője, Les Ferdinand mozgását a gárda korábbi támadójához, Teddy Sheringhamhez, míg lövéseinek erejét és pontosságát pedig Alan Shearerhez hasonlította. Magas és testes csatárként Jürgen Klinsmannal is összehasonlították, ezt az angol támadó 2015 februárjában hízelgőnek tartotta. 2015 márciusában az Angol labdarúgó-szövetség elnöke, Greg Dyke őt jelölte meg a fiatal angol játékosokat nevelő klubok viszonyítási alapjaként. Shearer abban a hónapban megjegyezte, hogy a bajnokság három legjobb csatára Kane, Diego Costa és Sergio Agüero. 2015 januárjában a Tottenham Chelsea elleni győzelme után Chris Miller blogger ezt írta róla: „Senki sem gondolta volna, hogy ő az a srác, aki ilyen teljesítményt produkál majd ellenük”. 2015 februárjában a BBC Sport azt írta, hogy befejező csatárként a legjobb, kitartó játéka és irányító készsége ugyanakkor más pozíciókra is alkalmassá teszik őt. Szintén abban a hónapban a Match of the Day szakértője, Danny Murphy azt nyilatkozta, hogy az angol válogatottat köré kell építeni. Michael Cox, az ESPN riportere kijelentette, hogy eredetileg csatárnak tekintették, valóban azonban sokoldalú játékos, gyakran támadó középpályásként is játszik, rámutatva arra, hogy a 2018-as világbajnokságon mélyebb pozíciókban is kiválóan szerepelt, a gólokért folytatott munkája pedig lenyűgözőbb volt, mint valaha. Kane góltermékenysége és befejező képessége mellett a pályán való látásmódjáról, technikájáról és passzairól ismert, mely lehetővé teszi számára, hogy mélyebbről indulva játékba, majd gólhelyzetbe is hozza csapattársait, így akár kreatívabb szerepkörben, a 10-es poszton is képes játszani. Eredményesen végzi el a büntetőrúgásokat is. ### Kritikák 2020-tól kezdődően több védő kritizálta a bajnokságban, miszerint ha fejpárbaj alakul ki a támadó és köztük, súlyos sérüléseket idézhet elő, ha leesnek a földre ezt követően. Adam Lallanával szemben egy büntetőt is kiharcolt így a Brighton & Hove Albion ellen, ezt követően az Arsenal egykori angol válogatott labdarúgója, Martin Keown így vélekedett erről: „Figyeli az ellenfelet és tisztában van azzal, hogy mit fog tenni, így beáll háttal neki. Azt gondolom, hogy Harry Kane játéka veszélyes, ugyanakkor tudja mit csinál, de akkor sem hiszem, hogy ez büntető volt.” Gary Cahill, a Crystal Palace játékosának véleménye a következő ezzel kapcsolatban: „Úgy gondolom, hogy ez a futball része. Ez az egyik eleme annak, hogy okos és tapasztalt, valamint tudatában van annak, hogy mikor fogsz hibázni.” ## Média és szponzorok Kane-nek szponzorációs szerződése van a Nike sportruházati céggel, Nike Hypervenom futballcipőt visel. 2018 februárjában, miután megszerezte 100. gólját a Premier League-ben, a vállalat piacra dobta a Hypervenom 3 HK limitált kiadását. 2018-ban szerepelt a négyszeres olimpiai bajnok Mo Farahval és a Chelsea akkori játékosával, Eden Hazarddal az oldalán a Nike Nothing Beats a Londoner reklámfilmjében, melynek célja London sokszínűségének népszerűsítése volt. A 2016-os Európa-bajnokságot népszerűsítő Mars reklámban is részt vett Antoine Griezmann, Mario Götze és Cesc Fàbregas társaságában, ahol egy Beats by Dr. Dre típusú fülhallgatót viselt. A FIFA 18 videójáték-sorozatban szerepel az év csapatában is, a támadóharmadban Lionel Messi és Cristiano Ronaldo foglal mellette helyet. A 2018. évi Brit díjátadó gálán, február 21-én ő és Camila Cabello hirdették ki a győztest az O2 Arénában, és adták át a Legjobb nemzetközi férfi szólóművész díjat Kendrick Lamarnak. 2020\. május 14-én bejelentette, hogy szponzorálja a Leyton Orient csapat mezeit a Covid19-pandémia alatt, melyben korábban profi pályafutása alatt megfordult. Ez a fajta megállapodás az első az angol labdarúgás történetében, az akciót jóváhagyta a Premier League, az English Football League, illetve az Angol labdarúgó-szövetség is, a szponzorációból befolyó összeget pedig jótékonysági szervezeteknek ajánlották fel, melyek a mezértékesítésből származó bevétel 10%-át kapták meg. A hazai szerelésen egy Thank you felirat látható, ezzel a pandémiában dolgozóknak mondanak köszönetet, az idegenbeli mezen a helyi gyermekárvaház logója, míg a harmadik számú dresszen a mentális egészséggel foglalkozó Mind jótékonysági szervezet emblémája látható. ## Magánélet Egy 2015 februárjában adott interjújában azt nyilatkozta, hogy párkapcsolatban van Katie Goodlanddel, akit már gyerekkora óta ismer. Az Esquire magazinnak elmondta: „Együtt jártunk iskolába, gyakorlatilag átélte az egész pályafutásomat. Természetesen kissé őrültségnek tartja. Azt hiszem, néhányszor szerepelt az újságokban, ahogy sétáltatta a kutyáimat.” 2017. július 1-jén Twitter profilján közölte, hogy eljegyezte párját, majd 2019 júniusában bejelentette, hogy összeházasodtak. 2017\. január 8-án feleségével közölték a nyilvánossággal, hogy megszületett első gyermekük, Ivy Jane. Második lányuk, Vivienne Jane 2018. augusztus 8-án született. 2020. július 18-án a házaspár közölte, hogy harmadik gyereküket várják, két nappal később pedig egy futball témájú gendervideóban elárulták, hogy fiuk lesz. Louis Harry Kane 2020. december 29-én jött a világra. A családnak két labrador retrievere is van, nevük Brady és Wilson, akik az NFL irányítóiról, Tom Bradyről, illetve Russell Wilsonról kapták a nevüket. A csatárt ugyanis a Bradyről készült The Brady 6 című dokumentumfilm inspirálta karrierje fejlődésében. Kane egy adott bajnoki idény alatt egyáltalán nem fogyaszt alkoholt, 2017-től teljes munkaidős szakácsot vett fel otthonába különleges étrendjéből adódóan. Szabadidejét golfozással tölti. 2019-ben a Brit Birodalom Rendjének tagjává nevezték ki a labdarúgásért tett munkája által. 2022\. október 10-én létrehozta a Harry Kane Alapítványt, (Harry Kane Foundation) amely a „a mentális egészséggel kapcsolatos felfogás megváltoztatására törekszik a beszélgetések normalizálásával és a pozitív szokások népszerűsítésével, hogy megszűnjön a téma körüli megbélyegzés.” Emiatt szerepet kapott a CBeebies gyerekcsatorna Bedtime Stories című műsorában. ## Statisztikái ### Klubcsapatokban 2022\. május 15-én lett frissítve. ### A válogatottban 2022\. március 29-én lett frissítve. ### Góljai a válogatottban 2022\. szeptember 12-én lett frissítve. ## Sikerei, díjai ### Tottenham Hotspur - Angol ligakupa – döntős: 2014–2015, 2020–2021 - Bajnokok Ligája – döntős: 2018–2019 ### Angol válogatott - Nemzetek Ligája – bronzérmes: 2018–2019 - Európa-bajnokság – döntős: 2020 ### Egyéni - Millwall FC – Az év fiatal játékosa: 2011–2012 - Premier League – A hónap játékosa díj: 2015 január és február, 2016 március, 2017 február, szeptember és december - Premier League – Az év csapata: 2014–2015, 2015–2016, 2016–2017, 2017–2018, 2020–2021 - Az év fiatal angol labdarúgója (PFA): 2014–2015 - Tottenham Hotspur – Az év játékosa: 2014–2015, 2020–2021 - Premier League-aranycipő: 2015–2016, 2016–2017, 2020–2021 - Premier League – A szezon legtöbb gólpasszt adó játékosa díj: 2020–2021 - Premier League – Az év játékosa a szurkolók szavazatai alapján: 2016–2017 - Futballszurkolók Szövetsége – Az év játékosa: 2017 - IFFHS – A világ legjobb góllövője: 2017 - Az év játékosa Angliában: 2017, 2018 - Világbajnokság – Aranycipős: 2018 - Világbajnokság – álomcsapat: 2018 - Londoni labdarúgó-díjátadó gála – Az év játékosa a Premier League-ben: 2018, 2021 ### Rendek - A Brit Birodalom Rendje – tag: 2019 - Freedom of the City of London: 2023 ## Fordítás
706,759
Budapesti Harisnyagyár Felszabadulás Szocialista Brigádja
25,703,458
null
[ "Az év szócikke 2011 verseny jelöltjei", "Állami díjas szocialista brigádok" ]
A Budapesti Harisnyagyár Felszabadulás Szocialista Brigádja (hivatalos alakban Budapesti Harisnyagyár Formázó üzemrész 6. szocialista Felszabadulás brigád, röviden Felszabadulás szocialista brigád) kilenc munkásnőből álló egykori munkaközösség. Az asszonyok az 1960-as években és az 1970-es évek első felében a Budapesti Harisnyagyár egyik formázóműhelyében zoknik, harisnyák gyártásával, formázásával, valamint gyártásközi minőség-ellenőrzéssel foglalkoztak. Munkájukat a műhely „elviselhetetlen hőségében, egészségtelen munkakörülmények között” végezték. 1970-ben a munkásnők megkapták a Magyar Népköztársaság Állami Díjának III. fokozatát, a szűkszavú indoklás szerint „szocialista brigádjuk teljesítményeinek elismeréséül”. Az első női állami díjas szocialista brigád 1960. március 18-án jött létre és – e néven és ebben az összetételben – 1975-ben szűnt meg. 2005-ben Brigád blues címmel a betanított munkások életéről, munkakörülményeikről, valamint a munkaversenyről és a brigádmozgalomról – Tóth Eszter Zsófia 1999 és 2004 közötti megéléstörténeti kutatásainak, életútinterjúinak felhasználásával, Martinidesz László rendezésében – dokumentumfilm készült. ## A brigád tagjai, életútjuk ### A brigádtagok listája A taglétszám a brigád fennállásának mintegy másfél évtizede alatt 8–13 fő között mozgott. 1970 tavaszán az akkor kilenctagú brigád tagja volt: - Eperjesi Pálné (Miskár Anna, 1919) formázó (Könnyűipar Kiváló Dolgozója, 1969) - Kiss Györgyné (Gál Erzsébet, 1932) formázó - Németh Lászlóné (Moha Magdolna, 1935) formázó - Serényi Balázsné (Dobozi Ilona, 1920) formázó - Suszt Vilmosné (Mária, 1931) formázó, brigádvezető (Könnyűipar Kiváló Dolgozója, 1972, 1974, 1976; Munka Érdemrend bronz fokozata, 1978) - Takács Károlyné (Fazekas Teréz, 1927) formázó, minőségellenőr (Könnyűipar Kiváló Dolgozója, 1963) - Tasnádi Jánosné (Kardos Mária; Tiszaszentimre, 1929) formázó, minőségellenőr (Könnyűipar Kiváló Dolgozója, 1962) - Túróczi Tiborné (Max Éva, 1933) formázó - Watzinger Edéné (Mező Julianna, 1934–2000) formázó Más időszakokban a munkaközösség tagja volt még – többek között – Mohácsi Márkné, Antal Istvánné, valamint P. Mihályné. ### Néhány munkásnő életútja Kiss Györgyné az 1970-es évek második feléig a Budapesti Harisnyagyár dolgozója volt, majd rokkantnyugdíjas lett. Az 1980-as években takarítónőként dolgozott. Serényi Balázsné később Watzinger Edéné egyik lányának keresztanyja lett. Suszt Vilmosné 1969-től a harisnyagyári szakszervezeti tanács, 1971-től a Magyar Szocialista Munkáspárt III. kerületi pártbizottságának tagja volt. 1969-ben és 1972-ben részt vett a szocialista brigádok országos tanácskozásán. Nyugdíjasként egy színházban ruhatárosként dolgozott. Elvált, egy gyermek édesanyja. Takács Károlyné két fiú édesanyja, férje 1968-ban elhunyt. Tasnádi Jánosné 1946-ig szülőfalujában, Tiszaszentimrén lakott, ahol családjával – anyjával, nevelőapjával és 12 féltestvérével – földművelésből éltek. Hat elemit végzett, majd 1946/1947 telén Budapestre költözött, ahol négy éven át cselédként dolgozott. 1951-ben, miután férjhez ment, előbb – 1953-ig – az Újpesti Cérnagyárban, majd 1976-ig a Budapesti Harisnyagyárban lett betanított munkás. 1963-tól a Felszabadulás brigád tagja. Leszázalékolása után iskolákban gondnok, majd konyhai kisegítő, végül takarítónő lett. Férje, Tasnádi János, gyári tűzoltó volt a Klement Gottwald Villamossági Gyárban, majd az 1956-os eseményeket követően az Óbudai Textilfestőben. Három fiuk született (1952, 1954, 1956). ### Az asszonyok életútjainak közös elemei Az asszonyok életútjában közös, hogy valamennyien a második világháború után fiatal lányokként – többnyire 20 éves koruk előtt – vándoroltak be falvakból Budapestre. Így részesei voltak az 1940-es évek közepén megindult migrációs folyamatnak. A hozzájuk hasonlóan bevándorolt emberek „a »piszkos« paraszti munkához képest gyakran »tisztaként« ábrázolják a városi, ipari munkát”, a munkásnők visszaemlékezéseiben ugyanakkor ilyen jellegű összehasonlítás nem jelenik meg. Ennek egyik oka lehet, hogy elmondásuk szerint munkájukat a formázóműhely „elviselhetetlen hőségében, egészségtelen munkakörülmények között” végezték. Az ipari munka egyik fontos előnyének tartották a mezőgazdasági munkával szemben, hogy egész évben – tehát télen is – volt munka, pénzkereseti lehetőség. Ez a fővárosba költözés egyik legfontosabb motiváló tényezőjeként jelentkezett. Nehézséget jelentett számukra az otthonteremtés, lakáshoz jutás. Alacsony foglalkozási státuszuk miatt nem számíthattak tanácsi bérlakásra. „Voltak, akik lakást foglaltak 1956-ban, többeknél előfordult, hogy az 1960-as évektől szövetkezeti lakásokba fizettek be, akadtak olyanok, akik eltartási szerződést kötöttek.” Szokásaikban, életvitelükben a falusi és a városi motívumok keverednek. Többen esküvőjüket még szülőfalujukban, gyermekük keresztelőjét már Budapesten tartották. A házasságkötés a sikeres nagyvárosi társadalmi beilleszkedés egyik feltétele volt, egyben a szülőföldtől való elszakadást is szimbolizálta. Két fő – 1970 májusától egy fő – kivételével valamennyien tagjai voltak a Magyar Szocialista Munkáspártnak. 1970\. április 1-jén megkapták a munkások számára adható legmagasabb kitüntetést, a Magyar Népköztársaság Állami Díját. Az asszonyok társadalmi munkában a hetvenes években állami gondozottakat patronáltak, a munkaversenyben ezért járó pontszám megszerzése után azonban nem tudtak tovább foglalkozni gondozottjaikkal. A legtöbben még az 1970-es években nyugdíjba mentek vagy munkahelyet váltottak, de néhányan gyári munkásként élték át a rendszerváltást, a privatizációt, majd az 1990-es években a gyár széthullását. A harisnyaformázókkal 1999 és 2004 között Tóth Eszter Zsófia készített életútinterjúkat: ## A brigád története ### A brigád megalakulása és megszűnése A Felszabadulás szocialista brigád 1960. március 18-án jött létre. Második brigádvezetője Suszt Vilmosné volt, aki – Takácsné szerint – szívesen vállalta ezt a beosztást. A brigád 1975-ig működött, majd feloszlott, többen nyugdíjba mentek, vagy – betegségek vagy a nehéz munkakörülmények miatt – felmondtak. A gyárban maradt dolgozók megalakították a Lenin szocialista brigádot. ### A brigádnaplók A brigád másfél évtizedes működése alatt a tagok több brigádnaplót is vezettek. Ezekből csak az 1970–1972 közötti két napló maradt fenn, a többit a gyár privatizációjának időszakában megsemmisítették. A naplókban gyűjtötték például a közös kirándulásokról, ünnepségekről készült fényképeket, vagy például ide írták fel vállalásaikat és eredményeiket a munkaversenyben. Az 1970-es napló borítójára a Gellért-hegyi Felszabadulási emlékmű (Szabadság-szobor) fotóját ragasztották. Az első oldalra kerületi ünnepségek meghívóit tették, a második oldalra a „Felszabadulás brigád 1960–1970” cím alatt az Állami Díj-kitüntetést rajzolták. Ezt követték a brigád „jubileumi vállalásai” az 1970-es évre, majd mások mellett a díjátadót követően kapott gratuláló levelek, táviratok. ### A formázónők munkakörülményei Az 1951-ben alapított Budapesti Harisnyagyár Folyamőr utcai üzemének formázóműhelyében az 1960-as évek végén 140 munkás dolgozott, ez a létszám az 1970-es évek első felében 70 és 90 fő között mozgott. Tóth szerint az asszonyok „a megnedvesített zoknikat, harisnyákat a formázógépek láb formájú részeire húzták fel, majd szedték le. A formázólábak gőz- és villanyfűtésűek voltak, 90–120 Celsius-fokos hőmérsékletűek. Így nyári melegben a műhelyben a hőmérséklet elérte az 50 Celsius-fokot is, állandóan gőz és pára terjengett.” Az 1970-es évek második felére több munkásnőt a nehéz munkakörülmények következtében kialakult betegség miatt leszázalékoltak, ami végül a brigád széthullásához vezetett. ## Az Állami Díj – Szimbólumok, propaganda 1970-ben a formázónők megkapták a Magyar Népköztársaság Állami Díjának III. fokozatát, az indoklás szerint „szocialista brigádjuk teljesítményeinek elismeréséül”, az oklevél szövege szerint „a magyar nép szocialista építő munkáját segítő nagy jelentőségű eredményei elismeréseként”. Az Állami Díjról az 1970. február 18-i pártbizottsági ülésen döntöttek. Az előterjesztésben még a díj II. fokozata szerepelt, ezt III. fokozatra mérsékelték. ### Kádár János harisnyagyári beszéde Az asszonyok szerint azért ők kapták meg a díjat, mert a brigádvezető a brigád nevében – mintegy másfél-két éven keresztül, a szakszervezeti vezető kifejezett tiltása ellenére – levelezett Kádár Jánossal. Kádár 1967-ben meghívta a brigádtagokat a pártközpontban levő irodájába, majd 1968. október 24-én – formálisan a brigád meghívására – ellátogatott a harisnyagyárba, ahol beszédet mondott. A beszédet a Kossuth Rádió is közvetítette. Susztné szerint az 1968-as csehszlovákiai bevonulás után ez volt Kádár első nyilvános szereplése. Kádár János a nyilatkozatában beszélt a prágai megszállásról, majd kitért a nők, munkásnők társadalmi szerepére. Kiemelte a nők egyenjogúságának fontosságát. A Kossuth- és Állami Díj Bizottság figyelmét a kitüntetési javaslatban külön felhívták arra, hogy Kádár „személyesen és kiemelten” foglalkozott a Budapesti Harisnyagyár Felszabadulás brigádjával. ### „A munkásnők szerepe a szocialista társadalomban” A Felszabadulás brigád volt az első munkásnőkből álló állami díjas szocialista brigád; az 1965-ben díjazott, férfiakból és nőkből álló Martfűi Tisza Cipőgyár Petőfi Sándor Szocialista Brigádja után a másodikként jutalmazott szocialista brigád. Az 1940-es évek végétől a korabeli propaganda előtérbe helyezte a férfias, nehéz munkát végző nőket, valamint a kollektívában dolgozó fizikai munkásokat. Ez lényegében 1956 után – a Ratkó-korszakot követően – is megmaradt, bár a hangsúly kis mértékben változott: Az alacsony demográfiai mutatók következtében felértékelődtek a hagyományosnak tekintett női szerepek. A propaganda által a korszak nőideáljának tekintett „szuper nő” egyszerre helytáll a munkahelyen, a családban, a háztartásban. A Felszabadulás brigád asszonyait az Állami Díjról tudósító újságcikkekben ebben a szerepben mutatták be. 1970\. november 26-án – tehát még a díjátadó évében, de a propaganda-újságcikkek megjelenését és a „harisnyagyári beszédet” követően – az MSZMP X. kongresszusán határozatot hoztak a nőpolitikáról, amely célként tűzte ki, hogy a nők számára kiegyenlített szerep jusson a munkaerőpiacon, a szakképzésben. ### Brigádmozgalom, a brigád mint közösség 1970-ben a Felszabadulás brigád Állami Díjáról beszámoló újságcikkek igyekeztek kiemelni a szocialista brigád közösségének erejét. Tóth szerint „mindez szorosan kapcsolódott a hivatalos társadalomképhez, amely szerint az egyének helyét a társadalomban a munka határozza meg, ezért a korszak beszédmódja szerint az egyén számára egyik legfontosabb identitásképző tényező a munkahelye.” Az 1960-as, 1970-es évek propagandájában a munkahely a társadalmi kapcsolatok színhelyeként jelenik meg, ahol a brigádmozgalomban részt vevő munkások együtt járnak szórakozni, kirándulni, a brigád egyfajta védőszerepet tölt be. Takács Károlyné 2005-ben úgy emlékezett vissza a brigádra, hogy „ez egy olyan közösség volt, hogy ha kellett, segítettünk egymásnak”, ugyanakkor Tóth szerint „ma [a 2000-es években] a történetekben ritkán jelenik meg az, hogy a szocialista brigádok »szocialista közösségek« lettek volna [...] nem a közös brigád, hanem a közös gép, a közös műhely vagy műszak hozhatott létre barátságokat a gyakran egymásra utalt emberek között.” Jó példa ennek eredményére, hogy Watzingerné a lánya keresztanyjának egyik munkatársát – Serényinét – választotta. ### A felszabadulás mint névadó Szimbolikus jelentősége volt annak, hogy a „Felszabadulás” nevet viselő brigád éppen a felszabadulás – az adott korszak propagandájában kiemelt jelentőségű állami ünnep – 25. évfordulóján, valamint megalakulásának 10. évfordulóját követő hetekben kapta meg a díjat. A brigád a 10. jubileumi ünnepséget 1970. március 18-án tartotta. A gyári ünnepségre – a kialakult szokás szerint – meghívták az óbudai laktanyában állomásozó szovjet katonákat. A kettős jubileum évében vezetett brigádnaplót a budapesti Felszabadulási emlékmű fényképe díszítette, alatta az „1945–1970” felirat volt olvasható. ## A brigád a sajtóban, művekben ### Az 1970-ben megjelent írások Az 1970-ben megjelent írások – országos folyóiratok, évkönyvek cikkei, melyeket a rendszerváltás után végzett kutatások során felhasználtak – az asszonyok mindennapjait küzdelmesnek mutatják be; kiemelik, hogy ezek az asszonyok ugyanúgy egyszerre viselik a munkavégzés, a család ellátása, a szülőkről való gondoskodás és az otthonteremtés terhét („szuper nő”), mint azok az asszonyok, akik nem részesültek hasonló kitüntetésben, ám ezek az asszonyok erős munkaközösséget alkotva – Kádár Jánosnak a brigádhoz írt levelének megfogalmazását idézve – „mindennapi munkájukban követik a szocialista brigádmozgalom legszebb törekvéseit”. #### Nők különböző szerepkörökben A Nők magazinja című évkönyv 1970-ben Állami Díjasok címmel miniportrékban jelenítette meg a kitüntetett munkásnőket. Suszt Vilmosnét szakszervezeti és pártaktivistaként mutatták be, aki gyermekét egyedül neveli, jó munkásnő, szabadidejében művelődik – ezzel a „korszak emancipációs nőképéhez” hasonlították. Hasonlóképpen Tasnádi Jánosnét is úgy mutatták be, mint „mindig fáradt, három gyereket nevelő” anyát, kiemelve hogy ez a nők legfontosabb hagyományos szerepköre. Eperjesi Pálnéról fontosnak tartották megemlíteni, hogy társai Anya becenévvel illették, aki „a betegeknek befőttet hordott be a műhelybe”, „kemény, nagy kezének meleg szorítása biztonságot ad”. Kiss Györgynét a „brigád üdvöskéjének” nevezte az újságíró, kihangsúlyozva nőies szépségét, vonzerejét, vidámságát, ezzel egy másik „hagyományos női szerepkörbe” helyezve. A többi brigádtagot a miniportrék propagandisztikus szerepkörben ábrázolták. Serényi Balázsnéról azt emelték ki, hogy 1970-ben már húsz éve ugyanabban a műhelyben dolgozó törzsgárdatag. Watzinger Edéné kétgyermekes családanya, akinek „legfőbb támasza a brigád”. Watzingerné ekkor már egy éve betegállományban volt, ennek ellenére – mint a „szocialista közösség” teljes jogú tagja – ő is részesült a kitüntetésben. Ezzel is próbálták hangsúlyozni a brigád közösségi jellegét. A cikkhez csatolt három sajtófotóból kettő munkavégzés közben ábrázolja a munkásnőket. A harmadik kép az Állami Díj parlamenti átvételén készült, ahol az asszonyok – a gyári szakszervezeti titkár és a gyári párttitkár társaságában – Fock Jenőt fogják körbe. #### A közösség ereje A Nők Lapja újság Kitüntetés és Rang című cikkében hangsúlyosabban emelik ki a közösség erejét, szembeállítva azt az egyéni teljesítményekkel. A cikk a brigádtagokat – miniportré helyett – csak egy-egy mondatban jellemzi a fényképeik alatti képaláírásokban, a folyószövegben elsősorban a „valódi szocialista közösség” bemutatására törekszik. A cikk azt az üzenetet sugallja, hogy az asszonyok a kollektívának köszönhetik az elért eredményeiket, azokra külön-külön nem lettek volna képesek. A Népszabadságban Miért éppen a kilenc asszony? címmel mutatták be a díjazottakat. A szerző a munkásnőket – utalva a gyárban uralkodó hőségre és párára – a „textilipar kohászai” jelzővel illeti, elsősorban a hibátlan munkavégzést, a közös kirándulásokat, a társadalmi munkában való együttes részvételt emeli ki. A Harisnyagyári Dolgozó című gyári újság is beszámolt a Parlamentben 1970. április 1-jén megtartott díjátadóról és az azt követő fogadásról, valamint a gyárban tartott ünnepségről. ### Az 1970 utáni évek sajtója Az 1970 utáni években is jelentek meg cikkek az asszonyokról. Tóth Eszter Zsófia szerint „feltételezhető, hogy az írások eredeti célja az volt, hogy az olvasók számára bemutassa, érdemes részt venni a szocialista brigádmozgalomban”. Az állami díjas asszonyok – későbbi életinterjúk szerint – nem szívesen nyilatkoztak az újságíróknak, hiszen nagy feszültséget jelentett a nem díjazott, de velük teljesen azonos munkát végző munkatársakkal való együttdolgozás, mindennapossá váltak az összezördülések, a díjjal együtt járó pénzjutalom miatti irigykedések. Ez a konfliktus azonban az 1970-es években napvilágot látott újságcikkekben még nem jelenik meg, de a kitüntetett asszonyok határozottan kiemelik, hogy semmiben nem különböznek a többi munkásasszonytól. 1971-ben a Brigádélet című évkönyv visszaemlékezett az egy évvel korábbi kitüntetés „felejthetetlen napjára”, de megjelenik a cikkben az is, hogy „azóta semmi különös nem történt”. Az 1970-es években közzétett sajtófotókon kizárólag munkavégzés közben ábrázolják a brigádtagokat. ### Visszaemlékezés 1985-ben Egy 1985-ben a Magyar Hírlapban publikált cikksorozatban jelenik meg először, hogy az Állami Díj a pillanatnyi örömök (elismertség, pénzjutalom) mellett a díjazott szakmunkások, brigádtagok számára számos konfliktus, keserűség forrása volt. A Felszabadulás brigád asszonyainak életútja is a nem díjazott társaikhoz hasonlóan alakult, hiszen ugyanazon a munkahelyen, változatlan körülmények mellett dolgoztak tovább. A cikksorozat rámutat a szakmunkásoknak adott állami kitüntetések értékcsökkenésére, előrevetíti azok későbbi elértéktelenedését. Az 1985-ös riport a Felszabadulás brigád egyetlen tagját, Kiss Györgynét szólítja meg. A cikk Díjazott sorsok – A partvisigazgató címmel jelent meg, az egykori brigádtagot mint leszázalékolt takarítónőt mutatja be, ezúttal – a korábbi írásokkal ellentétben – az asszonyt munkahelyi környezet helyett otthonában, férje mellett ábrázolja. A rendszerváltásig nem jelent meg több újságcikk a brigádról, illetve tagjairól. ### Rendszerváltás utáni tanulmányok, dokumentumfilm Tóth Eszter Zsófia az egykori munkásasszonyokkal 1999 és 2004 között életinterjúkat készített, majd a munkásnők életét, munkakörülményeit bemutató szociológiai tanulmányokat, szociográfiákat jelentetett meg, például 2007-ben Puszi Kádár Jánosnak, 2010-ben Kádár leányai címmel. Tóth megéléstörténeti kutatásainak témája közé tartozik mások mellett az anyaság, a nők 1956-ban vállalt szerepe, valamint „a férfias foglalkozásokban dolgozó nők”. Martinidesz László és Körtési Béla 2004 őszén – Tóth Eszter Zsófia közreműködésével – Brigád blues címmel dokumentumfilmet készített a munkásnők életéről. A filmet 2009-ben a Blinken Nyílt Társadalom Archívum (Blinken OSA) beválogatta a Rákosi- és Kádár-korszakról 1989 után készült legjobb negyven dokumentumfilm közé.
637,143
Mirror’s Edge
26,696,963
null
[ "2008 videójátékai", "Akció-kalandjátékok", "Cyberpunk", "Electronic Arts-játékok", "IOS-játékok", "Platformjátékok", "PlayStation 3-játékok", "Videójátékok női főszereplővel", "Windows Phone-játékok", "Windows-játékok", "Xbox 360-játékok" ]
A Mirror’s Edge egy belső nézetes platformjáték, amit az EA Digital Illusions CE (DICE) fejlesztett és az Electronic Arts kiadásában jelent meg. 2007. július 10-én jelentették be a játékot, és 2008 novemberében jelent meg PlayStation 3 és Xbox 360 platformokra, majd két hónappal később a Microsoft Windows változat is megérkezett. A játék az Unreal Engine 3 grafikai motort használja, amihez egy új bevilágítási eljárást dolgoztak ki az Illuminate Labs és a DICE programozói. A játék meglehetősen élénk színű képi világgal rendelkezik, és abban különbözik a legtöbb belső nézetes játéktól, hogy többfajta mozgáslehetőséget enged meg a főhős számára, mint például különböző akadályok alatt átcsúszás, falakon futás vagy a szegélyeken egyensúlyozás, a képernyőn pedig nincsen semmilyen kijelző (HUD), valamint a játékos az egyes mozdulatsorok következtében a karakter kezét és lábát is megpillanthatja, ami a valódi mozgás illúzióját próbálja kelteni. A játék egy jövőbeli disztópia képét tárja a játékos elé, ahol a kormány mindent az ellenőrzése alatt tart, de létezik egy hálózat, aminek tagjai a futárok (runners), akik a cenzúrát kijátszva juttatják el a fontos üzeneteket az adott ügyfeleknek, és a főszereplő hölgy, Faith is csatlakozott hozzájuk. A futárokra jellemző, hogy a városban máshogy közlekednek: tetőkön keresztül, falakon futva, szellőzőjáratokban kúszva, az akadályok legyőzésében pedig a parkour által inspirált mozdulatok lesznek a játékos segítségére. A Mirror’s Edge jellemzően pozitív fogadtatásban részesült, a Metacritic oldalán 44 értékelés alapján a PC-s változat 81 pontos átlaggal bír. A kritikusok díjazták a játék egyediségét, míg a gyenge történeti szál, a rövid játékidő és a játékmenet „trial and error” mivolta miatt kapott negatív kritikákat. 2010. április 1-jén jelent meg a játék oldalnézetes változata iPadre, kicsit később, szeptember 2-án pedig iPhonera. A Mirror’s Edge a készítők elképzelései szerint egy trilógia alapjait képezné, az epizódokon átívelő történettel. Az eladási mutatók azonban nem váltották be az elvárásokat, így a folytatással kapcsolatban bizonytalan a helyzet, annak ellenére, hogy időről időre nyilatkozatokon keresztül megerősítik a második rész fejlesztésének tényét. 2013. június 10-én az Electronic Arts az E3 alkalmával bejelentette, hogy az új Mirror’s Edge játék egy reboot lesz, amiben Faith egy teljesen új eredettörténetet kap. ## Játékmenet A Mirror’s Edge játékban Faith irányítása lesz a játékos feladata, általában tetőkön vagy a jellemzően szellőzőjáratok segítségével megközelíthető belső helyszíneken, amikhez a főhősnő mozgékonyságát kihasználó, parkour mozdulatokat alkalmazhat a játékos. Owen O’Brien producer szerint a fő céljuk az volt a játék megalkotásakor, hogy a valós mozgás érzését keltsék és a környezettel való interakciók során a mozdulatokban olyan szabadságot biztosítsanak, amilyet belső nézetes játékokban még nem lehetett megtapasztalni. A cél érdekében a kamera szorosabban követi a karakter mozgását. Amikor például a játékos nagy sebességgel kezd rohanni, a képernyő is gyorsabban fog fel-le rázódni vagy ha a karakter megpördül, a kamera is vele fordul. Faith testrészei is láthatóak egyes mozdulatok elvégzésekor, például egy nagyobb ugrásnál a kezei és a lábai. A játékmenet szempontjából fontos lesz a karakter lendülete, ugyanis figyelni kell ennek a fenntartására az összefüggő mozdulatsorok lebonyolításához. Amennyiben nincs meg a kellő lendület valamilyen tárgyon keresztüljutni, abban az esetben akár a mélybe is zuhanhat. A kezelést próbálták egyszerűre megoldani, az irányítás ugyanis helyzetfüggő: az előre gomb például az akadályokon való átjutásra is szolgál (átugrani vagy megmászni valamit, de kötélpályákon való lesiklásnál is ez használható), míg a hátra gombbal a főhős csúszhat, bukfencezhet vagy guggolhat. A játékos segítségére lesz az úgynevezett „Runner Vision” rendszer, ami a továbbhaladás szempontjából fontos útvonalat piros színnel jelzi, (ahogy a játékos közelít felé, egyre erősebb tónusú lesz a kiemelés) így pedig nem törik meg a lendület, egyből felismerhetőek a továbbhaladási vagy menekülési útvonalak. Ahogy a játékos halad a történetben, természetesen csökken ezeknek a segítségeknek a száma és már csak a végcél lesz kiemelve, illetve adott a lehetőség a rendszer kikapcsolására is. Egy másik lehetséges segítség a „Reaction Time” rendszere, ami egyfajta lassított mód, amit aktiválva játékos anélkül tudja megtervezni az útvonalát, hogy közben levesztené a lendületét vagy az előnyét az ellenfelekkel szemben, de a harcok során is jelentős könnyítést nyújt. Bár Faith képes a megszerzett lőfegyverek használatára, O’Brien leszögezte, hogy ez egy akció-kaland játék és nem lövöldözős játékként akarják eladni; a hangsúly ugyanis a belső nézeten van, nem pedig fegyveres harcokon. Az elsődleges cél mindig megtalálni a legjobb útvonalat, míg a harc csak másodlagos szerepet tölt be. Amennyiben a játékos lőfegyver használata nélkül viszi végig a játékot, egy achievementet is kaphat, ez is arra ösztönzi az embereket, hogy a harc helyett egyéb lehetőségeket válasszanak. Fegyvereket az ellenségtől lehet elvenni, de mivel Faith nem hord magánál lőszert és az ellenfelektől sem veszi el, így ha a tárból elfogytak a töltények, eldobja a fegyvert. Ezenfelül a fegyverek súllyal is rendelkeznek, minél nehezebbek, annál jobban lassítják le a főszereplő mozgását, így érdemes megfontolni, hogy szükséges-e a továbbjutáshoz feláldozni Faith mozgékonyságát. Sérülések esetén a képernyő széle pirosodni kezd, és a színek elfakulnak, ám a legtöbb modern játékhoz hasonlóan az életerő újratöltődik. A történet mellett elérhető egy Time Trial mód is, amiben a játékos célja egy adott pályaszakasz minél rövidebb idő alatt történő teljesítése lesz. Az eredmények feltölthetőek online ranglistákra, illetve egy másik játékos szellemképe is bekapcsolható, ami megmutatja, hogy mit kellene a játékosnak túlteljesítenie. Az újabb kihívások a történet előrehaladtával válnak elérhetővé. Tom Ferrer producer szerint a Time Trial pályaszakaszok kis méretűek és rövidek, így a játékost ösztönzi arra, hogy a jobb időeredményért újra és újra nekifusson, míg egy teljes pályánál erre valószínűleg kisebb hajlandóságot mutatna. Az iOS változat irányítása a játékos érintéseivel történik. A készülék bal, illetve a jobb oldalának megérintésével Faith elindul az adott irányba, sebességét azonban a játékos közvetlenül nem befolyásolhatja: ekkor folyamatosan gyűlik lendülete, míg valamilyen akadályba nem ütközik, vagy a mélybe nem zuhan. Ha a játékos az ujját felfelé mozgatja, akkor a főhős ugrik, mászik vagy a falon fut, ha pedig lefelé, akkor átcsúszhat az akadályok alatt, illetve levegőből érkezvén bukfencezés lesz a mozdulat eredménye. Lehetőség lesz továbbá kötélpályákon lecsúszni, illetve a gerendákon való egyensúlyozást a játékos a készülék valamilyen irányba történő megdöntésével befolyásolhatja. A lőfegyveres harcok ebből a változatból teljesen eltűntek, így az ellenfelek ártalmatlanítására közelharci mozdulatokat vethet be a játékos. Az ellenség főként pisztollyal rendelkező rendőri erőkből fog állni, de gépfegyverrel felszerelt helikopterek támadásait is túl kell majd élni. Amikor Faith a közelükbe ér, az idő lelassul, hogy a játékos könnyebben tudjon reagálni. Az ellenfelekkel való találkozáskor egy lefelé irányuló mozdulatnak becsúszás, illetve gurulás lesz az eredménye, ami elgáncsolja az ellenséget, felfelé pedig levegőből rúgás. Ha az ellenfél irányába húzza el ujját a játékos, akkor egy leszerelő mozdulatsort hajthat végre. Ha nem cselekszik időben, akkor az ellenfelek leütik, amivel megtörik lendületét, valamint folyamatosan lövéseket adnak le a főhősre, életerejének csökkenését a vörösödő képernyő jelzi. Ha lelövik vagy lezuhan a tetőről, akkor az előző mentési ponthoz kerül vissza, ezeket piros színnel jelölt radar tányérok és megfigyelő kamerák jelzik. A többi változattal ellentétben többjátékos mód is került ebbe a verzióba: a Race során a másik játékosnál kell gyorsabban teljesíteni az adott pályaszakaszt, míg a Rivals módban meghatározott idő alatt kell több táskát összegyűjteni. Ilyenkor az iPad képernyője két részre osztható, így egy készüléken lehet ketten játszani. ## Történet A Mirror’s Edge egy meg nem nevezett, utópisztikus városban játszódik, ahol jólét uralkodik és a bűnözést szinte teljesen megfékezték. Ez az állapot azonban a zsarnoki eszközökben bővelkedő, totális állam létrejöttének következménye, ami mindent a megfigyelése alatt tart, befolyásolja a médiát, és számos koncepciós per zajlik, miközben igyekeznek a látszatdemokráciát fenntartani. A cselekmény kezdete előtt 18 évvel egy tüntetés alkalmával a karhatalom tüzet nyitott a tömegre, ami számos civil áldozatot követelt. A történet elején épp a városi választások közelednek, az új jelölt, a liberális szellemiségű Robert Pope a tisztséget betöltő Callaghan polgármester kihívója. Owen O’Brien szerint a Mirror’s Edge azt a kérdéskört feszegeti, hogy mennyit volna hajlandó az egyszeri ember feláldozni a szabadságából, hogy cserébe kényelmes életvitelt folytathasson; nem csupán egy lány harcáról szól a fennálló rendőrállammal szemben, a történet kicsit összetettebb annál. Az egy évadot megélt amerikai sci-fi sorozat, a Firefly és annak mozifilmes mellékszála, a Serenity szerepelt a fejlesztők főbb inspirációi között. „A másik dolog, amit meg akartunk jeleníteni, hogy az emberekre nem lehet rákényszeríteni bizonyos törvényeket és társadalmi berendezkedést, még akkor sem, ha az jobb életet biztosítana. A sorozatban és a filmben is szereplő Szövetség (Alliance) is hasonló: Nem egyszerűen egy gonosz hatalomról van szó, mert az emberek számára élhető feltételeket akar teremteni, a módszereiben azonban szélsőséges és mindent az irányítása alatt akar tudni. Ez a fajta túlzott elhivatottság jelenik meg a Mirror’s Edgeben is.” ### Szereplők A játék főhőse a 24 éves Faith Connors, akinek egy jellegzetes tetoválás látható a jobb szeme alatt, ami a játék logója is egyben. (A karaktert Jules de Jongh szólaltatja meg, aki a The Witcher című lengyel szerepjáték Triss Merigoldjának is a hangját kölcsönözte.) Foglalkozását tekintve futár: szakmája az elnyomó rezsim szülte kényszerűségből jött létre, mivel a telefonos és az internetes kommunikációt megfigyelés alatt tartják, a futárok feladata, hogy az információkat bizalmasan juttassák el a megrendelőhöz. Faith gyűlölete a rendszer iránt nagyrészt a múltjához kötődik, szülei ugyanis a Libertas mozgalom vezéralakjai voltak, ami az elnyomó rendszer ellen kívánt fellépni, anyja azonban „novemberi zavargások” alkalmával életét vesztette (November Riots – Ez egy békés tüntetéssorozatként indult Robert Pope szervezésében, azonban a kivezényelt rendfenntartó erők ok nélkül erőszakot alkalmaztak, amivel elfojtották a további, hasonló törekvéseket.), apja pedig összeomlott a gyász terhe alatt. Faith, aki ekkor 16 éves volt, elhagyta családját és az utcai életet választotta, kisebb bűntényekből élt. Az egyik betörése során rajtakapták, Mercury (általában csak Merc néven említik) azonban, aki korábban futár volt, úgy döntött, szárnyai alá veszi és kiképezi a főhőst és a játék során megbízásokkal látja el, küldetései során pedig rádiókapcsolat segítségével információkat továbbít Faith számára. A történet során feltűnik továbbá Faith ikertestvére Kate, aki szinte teljes ellentéte nővérének és csatlakozott a rendőrség kötelékéhez, illetve más futárok is, például Celeste (Cel) és Kreeg, vagy az exfutár Jacknife. ### Cselekmény Faith egy korábbi akció során megsérült, ezért a játék kezdetén egy rövid (az irányítás alapjainak elsajátítására szolgáló) oktató részt kell elvégeznie a játékosnak, majd ezután újra munkába állhat. A küldetés során jelentős rendőri ellenállásba botlik, a szállítmányt átadja Celestenek, majd felugrik egy helikopterre, így megmenekülve üldözőitől. Faith Merc búvóhelyén várakozik, míg mentora kideríti, hogy mivel vívta ki a főhős a rendőrség kiemelt figyelmét. Kártyavárat épít és hallgatja a rendőrségi rádióüzenetet, amiben hallja, hogy húga Robert Popehoz megy tárgyalni az előző héten történt betöréssorozatokkal kapcsolatban, nem sokkal később azonban lövéseket jelentenek a találkozó helyszínéről és Faith egyből elindul, mert aggódik testvéréért. Amikor megérkezik, holtan találja a család régi barátját, húga pedig elmondja, hogy Pope a betörések miatt kereste fel, de valójában Faithről akart beszélgetni, majd megtámadták őket. Kate eszméletét vesztette, a fegyverével megölték a politikust, naplóját pedig elvitték. Egy megtépett cetlidarabot elemel az asztalról ("Icarus to the highest" felirat olvasható rajta) és megígéri, hogy megpróbál testvére ártatlanságáról bizonyítékot szerezni, majd ismét menekülésre kényszerül és még egy gépfegyveres rendőrségi helikoptert is ki kell játszania. Amikor visszatér a menedékbe, a cetliről tanakodnak, végül Faith kénytelen belátni, hogy csak Jacknife segíthet. Miután kisebb konfliktusok árán eljut a találkozóhelyre, Jacknife elszalad, őt kell végül utolérni, majd megoszt némi információt. Pope rajongott a birkózásért, így egyik biztonsági emberének a Travis Burfield, avagy Ropeburn néven emlegetett sportolót tette meg, ám az új nyom kivizsgálása előtt felkeresi Kate főnökét, Miller hadnagyot és megmutatja neki az elhozott bizonyítékot. Ropeburn irodájának szellőzőjáratában haladva egy telefonbeszélgetést hall, amiben egy találkozó időpontját egyeztették, illetve az Icarus projektről és a testvérpárról is szó esik. Faith tájékoztatja Millert, aki fegyverével megpróbálja rávenni a főhőst, hogy adja fel magát, Kate pedig ezáltal szabad lehessen. Faith megszerzi a másik pisztolyát és patthelyzetbe kerülnek, visszaadja a fegyvert, Miller végül pedig hagyja, hogy folytassa a magánnyomozást. Követi a Ropeburnt szállító helikoptert, majd látja, hogy Millerrel beszélget és gyanítja, hogy ő kereste korábban telefonon Ropeburnt. Amikor Faith közelebb próbál kerülni, a birkózó észreveszi és rátámad, ám a harc során a főhős lelöki a tetőről. Még meg tud kapaszkodni egy csőben, ekkor elárulja egy másik találkozónak a színhelyét, azután Faith megpróbálja felhúzni és további információkat megtudni, de egy mesterlövész végez vele és lezuhan. A rendőrség őt tartja felelősnek Ropeburn haláláért, így ismét menekülnie kell, ezúttal a metró- és szervizalagutakon keresztül. Mielőtt még elindulna a New Eden plázába a találkozóra, még visszatér a búvóhelyre, ahol Celeste a motivációiról kérdezi, illetve Faith a múltjából is felfed néhány részletet. Mivel körözés alatt áll, így csak nehézségek árán jut el a helyszínre, a merénylő azonban észreveszi és menekülésbe kezd, majd csapdába csalja a főhőst, aki végül megmenekül a géppisztolyos kommandó alakulat elől. Faith ismét Jackknife nyomába ered és megkérdezi, hogy ő árulta-e el. Letagadja, és azt válaszolja, hogy ha holtan akarná látni, akkor már megölte volna. Faith hisz neki és elengedi, további nyomok hiányában pedig Pirandello Kruger (PK) biztonságtechnikai magáncég irodájába megy, mivel a nyomozása során már több alkalommal is előkerült a cég. (A rendőrségnek ők nyújtják a legfőbb segítséget a futárok megfékezésében.) Beszivárog az épületbe és eljut az alsóbb szintekre, ahol egy számítógépet talál és megtudja, hogy az Icarus projekt valójában egy kiképzőprogram a rendőrség emberei számára, hogy a futárokkal eredményesen fel tudják venni a versenyt és elpusztítsák őket, majd egy kamera képén megpillantja a merénylőt, aki valahol a kikötő felé lehet. Ezután több, a program által speciálisan kiképzett ügynök ered a nyomába, Faith pedig felugrik egy vonat tetejére és egérutat nyer. Merc figyelmezteti a többi futárt a rájuk leselkedő veszélyre, míg Faith a dokkok felé veszi az irányt, ahol elrejtőzik egy teherautóban, hogy feljusson a hajóra. Végül kisebb hajsza után elkapja a merénylőt és kiderül, hogy valójában Celeste az, "aki élni akar végre ahelyett, hogy minden napja a túlélésről szóljon". A rendőrség a helyszínre ér, így Celeste el tud menekülni, Faith pedig azt a hírt kapja, hogy testvérét a bíróság bűnösnek találta. Egy támadás tervei bontakozódnak ki a rabszállító konvoj ellen, hogy kiszabadítsák húgát. Faith számára elhelyeznek egy mesterlövészpuskát, amivel szétlövi a szállítójármű motorját. Kimenti testvérét és Merc gondjaira bízza, amíg ő félrevezeti a rendőröket, azonban a búvóhelyet megtalálják és rajtaütést hajtanak végre; mire Faith visszaér, Merc súlyosan megsebesült és elmondja merre találja testvérét (a Shard nevű épületben, ami a város irányításának központja, itt található Callaghan polgármester irodája is), majd a karjai közt hal meg. A helyszínen összefut Millerrel, aki kimenti egy szorult helyzetből, valamint feltartóztatja az erősítést és a megfigyelőszobából információkkal segíti, miközben testvére megmentésére siet. Amikor a felsőbb szintre ér, Miller elmondja, hogy az ajtók kinyitásához meg kell rongálnia a szervereket, amivel egy biztonsági eljárást aktivál, de sietnie kell, mert egy helikopter közelít, ezután viszont elveszíti vele a kapcsolatot. A leszállópályán Jacknife várja és egy pisztolyt szegez a testvérére. Elmondja, hogy Celeste-hez hasonlóan ő is összejátszott a kormánnyal, részt vett az Icarus projektben és az összes futárt elő akarta csalogatni. A helikopter felszáll, Faith azonban fel tud rá ugrani, kilöki az árulót, testvérével pedig még éppen ki tudnak ugrani a zuhanó helikopterből. A készítők listája közben egy híradás hallható, amiből kiderül, hogy Faith és Kate továbbra is körözés alatt állnak, az Icarus projektet támogatók száma is jelentősen növekedett, hogy hasonló ne fordulhasson elő. Felhívták a figyelmet, hogy az emberek kerüljék a telefonon és e-mailen keresztül történő információcserét, amíg a károsodott megfigyelőrendszereket újra működésbe nem hozzák. ## Fejlesztés és megjelenés 2007-ben a DICE kreatív igazgatója a GameIndustry.biz portálnak elmondta, hogy a stúdió egy újabb Battlefield rész helyett valami másfajta, érdekes játék tervét szeretné megvalósítani. 2007 júniusában a Computer and Video Games felfedte, hogy a játék címe Mirror’s Edge lesz és „felrázza majd a first-person shooterek műfaját”. 2007. július 10-én az Electronic Arts hivatalosan is bejelentette a játékot, majd 2008 februárjában a San Franciscó-i Game Developers Conferencen a játékmenetből mutattak részleteket. 2008. május 6-án a Sony PlayStation Day alkalmával egy bemutató videó került a nagyközönség elé. A Mirror’s Edge nagy hangsúlyt fektet az egyedi, elkülönülő vizuális stílusára; a külső helyszíneknél főleg a fehér szín dominál, zöld pedig szinte nem is látható, a fő színek (piros, zöld, kék) pedig szándékosan lettek kihangsúlyozva. Owen O’Brien szerint ez a döntés azt hozza magával, hogy a játékosok jobban tudnak fókuszálni a Runner Vision nyújtotta iránymutatásra, valamint ez a rendszer jól használható az életerő mutatására is: amikor lecsökken, a színek fakulni kezdenek. A Mirror’s Edge fejlesztése még azelőtt kezdődött el, hogy a saját készítésű Frostbite Engine munkálatai befejeződtek volna, így a játékhoz az Epic Games Unreal Engine 3 nevű motorját használták fel, amihez az Illuminate Labs és a DICE programozói egy új bevilágítási eljárást dolgoztak ki, ami a „Beast” nevet kapta; ez hozzájárult a Mirror’s Edge stílusának kiemeléséhez, például a fény mellett a színek is tükröződnek. Hogy a játékosok émelygését elkerüljék, egy (kikapcsolható) szálkeresztet helyeztek el a képernyő közepére, ez a célzást is segíti és fókuszpont is egyben. Ezen kívül semmilyen kijelző nincs a játékban. A Mirror’s Edge demója a játék bevezető fejezetét tartalmazta és 2008. október 30-án jelent meg a PlayStation Store, egy nappal később pedig az Xbox LIVE Marketplace kínálatában. November 7-én bejelentik, hogy aranylemezre került a játék és a konzolos változatok kiszállítása 13-án kezdődik meg. 2009 januárjában pedig a Games for Windows változatok is megjelentek. A Windows változat támogatta az Nvidia PhysX technológiát, ami részletesebb fizikai effekteket biztosított, ami például a füstön és az üvegfelületeken volt megfigyelhető. A játék a SecuROM v7.x másolásvédelmi eljárását (DRM) tartalmazta, ami online hitelesítést igényel, a Steamen vásárolt változat viszont másolásvédelem nélkül elérhető. (DRM-free) Tim Langdell, az Edge Games vezetője, beperelte a játék kapcsán az azt kiadó Electronic Arts vállalatot, mivel véleménye szerint a játék kiadásával megsértették a cég korábbi védjegybejegyzését, válaszul pedig az EA ellenkeresetet nyújtott be a szabadalmi hivatalhoz, hogy töröljék a Langdell cégének védjegyét. A perben a bíróság igazat adott az Electronic Artsnak és ejtették az ellene folyó pert, az Edge bejegyzését pedig törölték. ### Képregények A 2008-as Comic-Con alkalmával a DICE bejelentette, hogy a DC Comics (azonbelül a WildStorm) készít egy limitált kiadású képregény-adaptációt a játékhoz. A képregény hat megjelent számához Matthew Dow Smith készítette az illusztrációkat, az írója pedig Rhianna Pratchett volt. ### Zene 2008\. október 7-én az EA bejelentette egy remix album érkezését, ami a svéd Lisa Miskovsky "Still Alive" című főcímdalához kötődött. Az album létrehozásában közreműködött többek között Benny Benassi, Junkie XL, Paul van Dyk, a Teddybears és Armand Van Helden. A 2007-es Portal főcímzenéje is ugyanezt a nevet viseli, de ezen kívül nincs közük egymáshoz. Végül a Still Alive – the Remixes 2008. november 11-én jelent meg. Az album a játék PS3, Xbox 360 és PC platformokon megjelent alapkiadásához is hozzátartozott. Májusban Mirror’s Edge Original Videogame Score címmel megjelent egy kizárólag online elérhető változat, amit a svéd Magnus Birgersson (Solar Fields) készített. ## Fogadtatás A Mirror’s Edge főleg pozitív kritikákat kapott, a Metacritic oldalán a PC-s változat 81 pontos, míg a PlayStation 3 és Xbox 360 változatok 79 pontos összesítéssel rendelkeznek. A Official Xbox Magazine a 10-ből 9.5 ponttal díjazta és a briliáns, mozgásra épülő játékmenetet méltatta. A Play 9 pontot adott a játékra, a GameTrailers.com pedig 8.3-at. A Computer and Video Games szintén pozitívan értékelte: „Egyedülálló, briliáns élmény, még ha az a néhány rövid lövöldözős rész nem is ér fel a játék színvonalához.” Az IGN 8.3-as pontszámmal zárta értékelését, kiemelve, hogy egy izgalmas és stílusos játék született, amivel a fejlesztők mertek kockáztatni, bár a sorozat első részeként még nem volt kellően kiforrott. A GameSpot szerint maga a játékmenet magával ragadó volt, ám annak gyorsasága következetlenül ingadozott. Ian Bogost (Gamasutra) dicsérte a játék eredetiségét és olyan FPS-nek nevezte, ami „elveszi a játékosok kedvét az értelmetlen lövöldözéstől.” Az Edge 5 pontot adott a játékra 10-ből, a pályákat túl kötöttnek találták (Bár több lehetőség is van az fejlesztők által megtervezett útvonalak közül választani.) és a küldetések között sincs lehetőség szabad játékra, egyből jön a következő. A The Guardian kiemelte a rövid játékidőt, illetve a játékmenet „trial and error” mivoltát, amit többen is kritizáltak. Bár az Eurogamer 8 ponttal díjazta a játékot, megjegyezte, hogy a történetvezetés nem túl egyenletes, maga a játék pedig megosztja majd a játékosokat: Lesz, aki eltekint majd a játék hibáitól, míg a másik oldal soha nem fogja majd a játék igazi zsenialitását elismerni; egyúttal mindkét álláspont kellően megalapozottnak tartják. Az 576 KByte tesztje a konzolos változatok alapján készült, ebben kiemelték az innovatív alapötletet, a pazar és egyedi látványvilágot, illetve az egyedi főhőst, ám az összképet mégis felemásnak és hiányosnak tartotta a cikk írója. Negatívumként jelenik meg, hogy a könnyen elsajátítható mozdulatok a későbbi pályákon nem nyújtanak újdonságot, illetve más fejlődés sem tapasztalható, így a játékmenet monotonná válik. Ezen felül a közelharci részeket és a fegyveres harcokat túlságosan leegyszerűsítettnek vélte. A belső terek és azon belül egyes részletek kidolgozása elnagyolt, ráadásul a játék világa teljesen statikus, egyetlen tárgy sem mozdítható. A képregényszerű átvezető jelenetek színvonala nem éri el a 2008-as szintet, illetve a hangulatuk sem fog mindenkinek tetszeni. A cikk tanulsága szerint ötletes alapokból végül banális és semmitmondó történet bontakozott ki, a karakterek kidolgozása felületes, a pályafelépítés pedig lineáris, kevés alkalom lesz arra, hogy a játékos elakadjon rajtuk. A játék története 8 egyre rövidülő pályán ível keresztül, ami hamar végigjátszható, emellett a többjátékos mód hiánya is csökkenti a szavatosságát. Összességében úgy ítélték, hogy a jó alapkoncepció nem hozta el a megváltást, amiért a játékba kerülő kevés tartalom okolható, bár elismerték, hogy a benne rejlő potenciált kidolgozottabb történettel, új mozgási lehetőségekkel és multiplayer móddal sikeresebben kiaknázhatták volna. Végül 7.7 pontra értékelték a játékot a 10-ből. A GameStar értékelése szerint az érdekesen induló történet könnyen kiszámíthatóvá válik, a játék világáról pedig kevés háttér-információ derül ki. Az átlagos ellenfelek mesterséges intelligenciáját illeték negatív kritikával, valamint az akciórészeket összességében csalódásnak tartják. Dicsérték a játék eredeti színvilágát és a külső helyszíneket, ellenben a belső terek kidolgozása a cikkíró véleménye szerint kevésbé sikerült jól. Megemlítette továbbá, hogy az anime stílusú átvezető jelenetek nem mindenki tetszését fogják elnyerni. A gyakran halállal végződő, több próbálkozást igénylő játékmenet miatt a nyers akcióra vágyó FPS/TPS rajongóknak nem ajánlotta a játékot. A PC Guru szerint a játéktól sokan forradalmat vártak és ezért kapott csupán 80 százalék körüli értékeléseket, ám a program a bőven élvezhető kategóriába esik. A történetet itt is kritika érte a sablonos és kiszámítható történések miatt, ám elismerik, hogy ennél a játéknál a meggyőző látványra és a sajátos játékmenetre helyeződik a hangsúly. A látványvilágot lenyűgözőnek tartják, annak ellenére, hogy meglehetősen steril világban játszódik. Értékelésük szerint a játék kegyetlenül rövid és több kritikushoz hasonlóan megemlítik a többjátékos mód hiányát is, illetve a kiegyensúlyozatlan harcrendszert. Legnagyobb negatívumként a szabadság teljes hiányát hozzák fel: a pályatervezés rendkívül kötött és kevés az alternatív útvonal, a városba pedig nem lehet kalandozni. Ezenfelül a küldetések lényegében a „juss be valahova majd menekülj ki”, illetve az „üldözz valakit, amíg el nem kapod” sémára épülnek. Az átvezető jelenetek megvalósítását negatívumként értékelték, a cikkíró véleménye szerint ezeket inkább a játék motorjával kellett volna elkészíteni. A kritika végén sok más teszthez hasonlóan megemlítik, hogy sok lehetőség kimaradt a programból és reményeik szerint a második részre majd pótolják ezeket a hiányosságokat. A játék iOS változatának fejlesztéséért az ausztrál IronMonkey Studios felelt. Kedvezőbb kritikai fogadtatásban részesült a többi változatnál, a Metacritic összesítésében 10 értékelés alapján 89 ponton áll. Az IGN értékelésében főként az intuitív irányítást és a grafikát emelte ki, a pályák megjelenítése a nagyobb platformok külsőségeit idézik. A cikk írója, miután kipróbálta a játékot az volt a véleménye, hogy 2D-ben élvezetesebb a Mirror’s Edge, kevésbé frusztráló, hisz nincs szükség kicentizett ugrásokra, végül pedig 8.5 pontra értékelte a 10-ből. Az Eurogamer dicséri a játék részletgazdag grafikáját mely megtartotta az eredeti színvilágát, a főhős animációit, valamint könnyen kézre álló irányítást. Negatívumként hozták fel a harcrendszer kissé suta megvalósítását és 8 pontra értékelték a játék ezen változatát. A fejlesztők 3 millió eladott példányszámmal kalkuláltak, ám 2009 februárjáig összesen 1 millió játékos vásárolta meg. Egy 2010 októberében született bírósági dokumentumban olyan adatok szerepelnek, miszerint a Mirror’s Edge világszerte 2 milliónál is több eladott példánnyal rendelkezik, Észak-Amerikában pedig 750 ezernél is több fogyott belőle. Az iPhone változatból 37 ezernél is több talált gazdára. 2023\. március 21-én az Electronic Arts bejelentette, hogy a Mirror's Edge kivezetésre kerül a digitális áruházakból néhány régebbi Battlefield játékkal együtt 2023. április 28. után. Ez valószínüleg összefügg azzal, hogy 2023 januárjában a Mirror's Edge online funkcióit ellátó szerverek lekapcsolásra kerültek. A következő napon, 2023. március 22-én viszont egy Twitter-bejegyzésben bejelentették, hogy jelenleg nincsenek tervek arra, hogy kivezessék a Mirror's Edge-t a digitális piacokról, és hogy "véletlenül" került bele a kivezetési bejelentésbe. ## Letölthető tartalom és a folytatás 2008\. december 4-én az EA bejelentette, hogy a játékhoz 7 új Time Trial pálya érkezik (A PlayStation 3 változat esetében 8.), valamikor 2009 első hónapjában. Owen O’Brien producer szerint: „A belső nézet mellett a mozgás szabadságát biztosító játékmenet a Mirror’s Edge legkedveltebb tulajdonsága, így egy olyan pályacsomag elkészítését tűztük ki célul, ami ezt az élményt a legjobban vissza tudja adni. Szándékosan választottunk absztrakt pályaterveket, amivel a megszokott játékmenet nyújt új élményt és az alapjátékkal összehasonlítva teljesen más kihívást állít a játékos elé.” A megjelenése végül február 19-re tolódott, amikor is mindhárom platformra elérhetővé vált 10 dolláros áron (Illetve 800 Microsoft pont az Xbox 360 esetében.), azonban a Steamen vásárolt játékhoz nem elérhető. A játéknak egy oldalnézetes, böngészőben futtatható változata is megjelent Mirror’s Edge 2D néven, amit Brad Borne és az EA 2D közösen készített. Ez az oka annak, hogy hasonlít Borne korábbi, Fancy Pants Adventures című játékához, illetve annak a módosított motorja dolgozik a Mirror’s Edge 2D alatt. 2008. november 11-én jelent meg belőle az első pálya, majd 2009. február 24-én egy 3 pályás béta változat érkezett. A fejlesztő weboldalán az alábbi olvasható: „Annak ellenére, hogy a Mirror’s Edge 2D teljesen készen van, még mindig bétaverzió. Ha bármi hibát találtok benne, nyugodtan írjatok nekünk.” Az iPhone és iPod Touch változatok 2009. december 2-án kerültek bejelentésre. Szintén oldalnézetes, ám 3D-s grafikai megjelenítéssel bír, illetve 14 pályával és dinamikus kamerakezeléssel, a tervek szerint pedig 2010 januárjában jelent volna meg. Később ez áprilisra módosult, ekkor jelent meg végül az iPad verzió, míg az iPhone és iPod Touch változatokra szeptemberig várni kellett. 2008 októberében Owen O’Brien azt mondta, hogy a hamarosan megjelenő Mirror’s Edge trilógia alapjait képezné, az epizódokon átívelő történettel. 2009 júniusában az EA Games Europe egyik alelnöke, Patrick Söderlund a VideoGamer.comnak adott interjújában megerősítette, hogy készül a folytatás. 2010 januárjában a DICE munkatársa, Karl-Magnus Trodesson nem kommentált az esetet és elmondta: ők hivatalosan nem jelentették be, hogy dolgoznának ilyen projekten. 2011 februárjában olyan hírek érkeztek, miszerint a Mirror’s Edge 2 fejlesztését szüneteltetik, miután az EA nem volt megelégedve a játék akkori állapotával. Az Electronic Arts továbbá kijelentette, hogy fontos számukra a Mirror’s Edge, de ezt követően nem tettek további nyilatkozatokat. A kiadóvállalat elnöke Frank Gibeau a 2011-es E3 alkalmával megerősítette, hogy a folytatást továbbra is fejlesztik és talán a Frostbite 2 motort fogja használni. A kiadó a 2013-as E3 konferenciáján egy rövid előzetes levetítése mellett bejelentette a következő Mirror’s Edge játékot, egyelőre megjelenési időpont megadása nélkül, célplatformnak pedig a PC, az Xbox One és a PlayStation 4 lett megjelölve. A játék alcím vagy számozás nélkül fog megjelenni, jelezve, hogy nem folytatás, hanem egyfajta reboot lesz. A 2015-ös E3 konferencián bejelentették, hogy az új játék neve Mirror's Edge Catalyst lesz, és 2016 február 23-án jelenik meg. Nem lesz benne különálló pályák, se töltő képernyők, egy nagy város lesz ami szabadon bejárható. A játékot a legújabb Frostbite motor hajta. ## Fordítás [2008 videójátékai](Kategória:2008_videójátékai "wikilink") [Akció-kalandjátékok](Kategória:Akció-kalandjátékok "wikilink") [Platformjátékok](Kategória:Platformjátékok "wikilink") [Electronic Arts-játékok](Kategória:Electronic_Arts-játékok "wikilink") [IOS-játékok](Kategória:IOS-játékok "wikilink") [PlayStation 3-játékok](Kategória:PlayStation_3-játékok "wikilink") [Windows-játékok](Kategória:Windows-játékok "wikilink") [Windows Phone-játékok](Kategória:Windows_Phone-játékok "wikilink") [Xbox 360-játékok](Kategória:Xbox_360-játékok "wikilink") [Cyberpunk](Kategória:Cyberpunk "wikilink") [Videójátékok női főszereplővel](Kategória:Videójátékok_női_főszereplővel "wikilink")
632,030
Petőfi Sándor
26,881,072
null
[ "1823-ban született személyek", "1849-ben elhunyt személyek", "19. századi magyar irodalom", "Az 1848–49-es szabadságharc katonái", "Családi nevüket magyarosított személyek", "Csatában elesett magyar katonák", "Ellenzéki Párt-tagok", "Evangélikus magyarok", "Kezdőlapon szerepelt szócikkek", "Kiskunfélegyháziak", "Kiskőrösiek", "Magyar Shakespeare-fordítók", "Magyar költők", "Magyar műfordítók", "Magyar poliglottok", "Magyar írók", "Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el", "Meggyilkolt költők, írók", "Márciusi ifjak", "Petőfi Sándor", "Piarista diákok", "Romantikus költők, írók", "Szlovák származású magyarok" ]
Petőfi Sándor (született Petrovics Sándor, Kiskőrös, 1823. január 1. – Fehéregyháza környékén, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja. Rövid élete alatt közel ezer verset írt magyarul, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, és az ismertebbeket sok más nyelvre lefordították. A tanulást tizennyolc esztendős korában abbahagyva színész lett, és ekkor kezdett verseket írni. 1844-től élt Pesten, majd 1846-tól baráti körével irodalmi társaságot szervezett. Fiatal kora ellenére ekkorra már országos ismertségre tett szert. A „márciusi ifjak” egyik vezetőjeként részt vett az 1848. március 15-i forradalomban, amelynek a szimbólumává vált. A 26 éves költő ezután a szabadságharc küzdelmeiben is részt vett. A történészek mai álláspontja szerint életét is áldozta a magyar szabadságért, hiszen 1849. július 31-én esett el a segesvári csatát követő fejvesztett menekülés közben. A Szkarjatyin tábornok halálán felbőszült kozák ulánusok az üldözött honvédeket kíméletlenül lemészárolták. Eltűnésének minden körülménye azonban még a mai napig sem tisztázódott. Ő a magyar romantika kiteljesítője, és koráig még ismeretlen témákat honosított meg a magyar költészetben: nála jelent meg először a családi líra, szerelmi költeményeiben a hitvesi, házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében pedig a „puszta” a magyar Alföld méltó rajza. Ő írt először verseiben a „világszabadságról”, és általa teljesen új hang szólalt meg a magyar irodalomban. Közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, hiszen a nép nyelvét beemelte az irodalomba, és a versek külső formája helyett a gondolatot állította középpontba. Számos költeménye szinte minden magyar számára ismert. János vitéz című elbeszélő költeményéből daljáték, bábelőadás, rajzfilm és rockopera is készült. Legismertebb költeménye a Nemzeti dal, amely az 1848. március 15-i forradalom máig ható üzenete és a magyar hazafias költészet kiemelkedő alkotása. Emlékét Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta helységeiben több múzeum és emlékház, valamint számtalan utcanév, szobor és emléktábla őrzi. ## Életrajz ### Származása, gyermekkora Édesapja Petrovics István (Kartal, 1791. augusztus 15. – Pest, 1849. március 21.) mészárosmester, felvidéki szlovák családból származott (a közhiedelemben elterjedt szerb származással szemben), de ő magyarnak vallotta magát. Apjának szlovák származását valószínűsíti annak evangélikus vallása (a szerbek általában ortodoxok), illetve Kiss József és Jakus Lajos kutatásai, akik apai ágon 1685-ig, a Nyitra vármegyei Vagyócig vezették vissza Petőfi származását. Vagyis a Petrovicsok csakúgy Felvidékről származnak, mint az anyai ág, amely a Turóc vármegyei Necpál községből ered. Apai nagyapja Petrovics Tamás, aki 1770-ben 26 évesen költözött el Aszódra. Apai ágon a család őse Petrovics Márton, 1667. május 30-án, I. Lipót királytól nemességet nyert, amelyet 1668. március 30-án Nyitrán hirdettek ki; ez a nemesi levél 1835-ben még megvolt Petőfi apjánál. Nemesi származásáról tudott a költő is, de felnőttként mint demokrata deklaráltan nem élt nemesi jogaival, teljesen azonosítva magát a néppel. Anyai nagyapja, Hrúz János, tehetős redemptus, aki Kecskemét város tekintélyes polgára volt. Édesanyja, Hrúz Mária (Necpál, 1791. augusztus 26. – Pest, 1849. május 17.) férjhezmenetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott a maglódi evangélikus lelkésznél, Martiny Mihálynál. Szlovák anyanyelvű volt, a magyar nyelv használatára csak asszonykorában tért át. Arany János emlékezete szerint „nem mindig ejtette tisztán a magyar szót, de folyvást beszélte”. Petrovics István és Hrúz Mária valószínűleg Maglódon ismerkedtek meg, és 1818. szeptember 15-én Aszódon kötöttek házasságot. Mikulás Dániel evangélikus lelkész eskette őket, és feleségével mindketten az evangélikus vallást gyakorolták. Petrovics ekkor szabadszállási kocsma- és mészárszékbérlő volt, majd 1821-ben Kiskőrösre költöztek. 1822–24-re a családfő kibérelte a kiskőrösi mészárszéket, és ott lakott feleségével együtt, így született ott meg első gyermekük, Sándor. Petőfi Sándor az 1822. december 31-éről 1823. január 1-jére virradó éjszakán született. Kiskőrösön keresztelték meg január 1-jén az evangélikus vallás szerint. A gyermek születésekor oly gyengécske volt, hogy egy emlékező szerint „spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”. Egyetlen testvére, öccse, Petőfi István 1825-ben született. Apjának a kiskőrösi bérlet elég jól jövedelmezett. A hároméves ciklus leteltével, 1824. október 14-én a nagyobb kiskunfélegyházi székbérletre vállalkozott, és családjával együtt oda is költözött. A család anyagi helyzete itt még biztonságosabb lett, és Petőfi vidám és boldog gyermekkort élhetett, amelynek emlékei később is mindig édes érzéssel töltötték el szívét. Petőfi e várost Szülőföldemen (1848) című költeményében születése helyének nevezte, e szavai később sok vitára adtak okot a két település, Kiskőrös és Kiskunfélegyháza, illetve a költő életrajzának kutatói között is. A család először meglehetősen jó vagyoni körülmények között élt. Petrovics István ügyes vállalkozó volt, a mészárszék mellett kocsmát bérelt és működtetett. A család anyagi felemelkedésének helyszíne egy ideig Kiskunfélegyháza volt. A családfő fenntartott két mészárszéket Kiskunfélegyházán, illetve Szabadszálláson, több ingatlan tulajdonosa volt, saját földjeiken és bérelt földeken is gazdálkodott. ### Petőfi születési helyének és időpontjának kérdése 1857-ben alakult ki először vita Petőfi szülőhelyével kapcsolatban, addig Szabadszállást fogadták el, Ferenczy Jakab és Danielik József 1856-os Magyar írók életrajz-gyűjteményében is ez szerepel. Kiskőrös csak ekkor merült fel először. Később szóba került Félegyháza, Kunszentmiklós és Dunavecse is. A kortársak is különbözőképpen jelölik meg a költő születési helyét. Ferenczi Zoltán szerint Félegyházán született, Gyulai Pál 1854-ben szintén úgy nyilatkozott, hogy Petőfi Félegyházán látta meg a napvilágot. Jókai Mór, a költő barátja hol Szabadszállást, hol Kiskőröst emlegette. Petőfi színésztársa, Szuper Károly tudomása szerint félegyházi születésű volt a költő. Barátai és tanulótársai Szabadszállást és Félegyházát emlegették. Arany János tudomása szerint Petőfit csak keresztelték Kiskőrösön, de nem ott született. Petőfi István 1867-ben nem zárta ki, hogy bátyja akár Félegyházán is születhetett. Várady Antal 1872-ben úgy emlékezett vissza, hogy Petőfi többször is említette neki, hogy Kiskőrösön született, hozzátéve, hogy a költő „Soha még tréfából sem hazudott [...] születéshelyéül folyvást Kis-kőröst állította”. Gyulai Pál szerint Kiskőrös mellett szóltak azon okmányok, melyek azt bizonyították, hogy Petrovics István a helyi mészárszéket bérelte, a szülők pedig 1821 és 1824 között ott laktak. Ennek ellentmond, hogy az 1823-as összeíráskor Petrovics Istvánt Szabadszálláson vették lajstromba. 1922-ben Katona Géza nyugalmazott pécsi tanügyi főtanácsos Hol született Petőfi? című cikkében Szabadszállás mellett állt ki. Az irodalomtörténet Kiskőröst fogadta el Petőfi születési helyeként. Kiskőrös mellett szól az a feltételezés is, hogy nem szerencsés 45 km-t megtenni a havas rónán egy újszülöttel, ezért a szülők a szülést megelőző pár napban már Kiskőrösre mehettek át. Petőfi maga különböző helyeket jelölt meg a saját maga által kitöltött okmányokban, így a selmeci líceumba való beiratkozásnál Kiskőröst vallotta szülőhelyének, míg a selmecbányai Magyar Társaság könyvébe szabadszállásiként írta be magát. Amikor 1839 szeptemberében Sopronban jelentkezett katonának, öregítette magát, 1821-es születési évet diktált be, hogy felvegyék, születési helyeként pedig Kiskőrös szerepel. A szabadszállási születést erősítik meg a költő rokonai is, köztük Baky Józsefné Herpai Zsuzsanna (1852–1947), és az ő testvére, Herpai János (1856–1942), akiknek Petőfi unokabátyjuk volt. Szüleik és nagyszüleik azt mondták nekik, hogy Petőfi Szabadszálláson született az Izsáki úton. Herpai János elmondta, hogy csak később jelölték meg Kiskőröst szülőhelyként. A rokonok felmenőinek visszaemlékezései alapján Petőfit csak keresztelni vitték Szabadszállásról Kiskőrösre. Berta Sándorné bábaasszony maradt Petrovicsnéval otthon és Höss Józsefné bábaasszony vitte magával a gyermeket, Pandur József későbbi főbíró hajtotta a lovakat. A költő dajkája Pőcze Györgyné volt. Némelyek úgy emlékeznek, hogy a kisdedet gyenge fizikuma miatt kellett sürgősen megkeresztelni, míg más beszámolók szerint a vallási viszályok miatt a református pap nem volt hajlandó evangélikus gyereket keresztelni. A harmadik magyarázat szerint azért vitték Kiskőrösre Martiny Mihályhoz, mert Petrovicsné korábban nála szolgált Maglódon. 1857-ben Petőfi István levelet küldött Brünnből, melyben az alábbiakat írta: "Sárkány János úrnak tökéletes igaza van, minthogy a keresztelési anyakönyv nem hibázhatik. Sándor Kiskőrösön született 1822. év december 31-én, pontosan éjféli 12 órakor." Az a feltételezés, hogy a keresztszülők meghívásához is időre volt szükség, szintén arra utal, hogy a költő 1822 decemberének végén születhetett. Kiss Béla tanító 1935-ben száztíz éves okiratok között talált egy Kiskörös tanácsa által 1823. január 5-én Mihalik György mészároslegény számára kiállított papírt, aki segédként dolgozott ekkor Petrovics Istvánnál. Arra is rábukkant, hogy Kiskörös 1824. évi kiadási könyvében az szerepel, hogy a három évre szóló székbérletet Petrovics 1822-től 1824-ig bírta. Kiss szerint ezzel bizonyítást nyert, hogy a költő születésének idején Kiskőrösön lakott a család. ### Tanulóévei Petőfi eleven, elmés, kissé makacs, de jószívű gyermek volt. Kemény apja szigorúsággal, anyja gyöngédségével vezette. Édesapja lehetőségeihez mérten megpróbálta a legjobb iskoláztatást biztosítani gyermekeinek. Az ifjú Petőfi összesen kilenc iskolában tanult, már ötévesen koptatta az iskolapadot. Félegyházán ment először iskolába, de csak vendégként járt be a római katolikus elemibe egy ideig 1828 elején. Már ezt megelőzően oktatták olvasásra és rajzra, a rajzhoz később is kedvet mutatott. Ezután három évig Kecskeméten tanult: először 1828. május 10-én vitte apja az evangélikus népiskolába, ott íratta be 1829. május 10-én a második, illetve 1830. május 15-én a harmadik elemibe is. Az intézményben már némi latint is tanult. Szállása Habel Józsefnél volt, aki akkor az öreg Petrovics félegyházi és kecskeméti mészárszékének haszonbérlőtársa volt. Vakációzni haza, vagy kiskőrösi rokonaihoz járt. 1830-ban szülei Félegyházáról hat évi ott lakás után Szabadszállásra költöztek vissza, ahol félegyházi keresetükből meglehetősen szép vagyont, házat és földet szereztek. A harmadik iskolai évet nem is fejezte be Petőfi Kecskeméten, apja 1831 elején hazavitte Szabadszállásra, ahol akkor Ujlaky István református rektor algimnáziumra készítette fel a fiúkat. 1831\. szeptember 28-án apja a dunántúli Sárszentlőrincre küldte fiát az evangélikus algimnáziumba, ott két évet töltött mint donatista tanuló. Tanára, Lehr András főleg a latin nyelvet és szépírást tanította nagy kedvvel, és Petőfi mindkettőben kitűnt. Szerette ezt az iskolát, és boldog gyermekkora volt: szülei gondosan ellátták, szállása a község legjobb családjainál volt, és bár már ekkor szeretett érzelmeibe merülni, szívesen részt vett diáktársainak, főleg a kissé nagyobbaknak játékaiban is. Ekkor barátkozott össze Sass Istvánnal is. A második évben Németh Ferenc néptanítónál lakott. Ezekben az években szerzett a környéken barátokat, így később többször is visszatért ide és a szomszédos Borjádra. 1833-ban a német nyelv tanulása céljából Pestre vitte apja Stark János Síp utcában lakó cipészmesterhez, és augusztus 27-én beíratta a Széna téri (ma Deák Ferenc tér) evangélikus német gimnáziumba, ahol a II. donatista osztályba járt az 1833–34-es tanévben. Egy Petrovics nevű lovashajdú rokonánál lakott. Ekkor már nem volt olyan jó tanuló. Apja emiatt 1834-ben a piaristákhoz vitte, ahol az I. grammatikai osztályban a többnyire német tanulók közt leginkább a magyar nyelvben volt jó, illetve osztálytársai közül ő írt és rajzolt a legszebben. Itt sem tanult jobban, és az első osztályt 1835 nyarán csak elsőrendű bizonyítvánnyal végezte. Érdeklődése már ekkor a színészet felé fordult, ezenkívül osztályában túlságosan sokan voltak. Pesten sokat volt alkalma gyakorolni a német nyelvet. A szünidő nagy részét keresztapja, Martiny Károly ügyvéd házánál töltötte Kiskőrösön. Apja már azon gondolkodott, hogy kiveszi az iskolából, de 1835-ben újra beadta felekezetének aszódi algimnáziumába, a II. grammatikai osztályba. A kisvárosban, a kevésbé népes osztályban Petőfi megint kitűnt rendes magaviseletével és szorgalmával, ami a 2. és 3. évben még jobban fokozódott. Mint szintaxista már nagy kedvvel gyakorolta a latin versformákat. Kedélyélete fejlett, költői ambíciói ébredeztek; szívesen olvasta a kis könyvtár költői és történeti műveit, elsősorban Horatius ódáit szerette. Amikor azonban Aszódon színtársulat járt, színésznek akart felcsapni. Emiatt apja, akit Petőfi tanára, Koren István sietett értesíteni, alaposan megverte fiát. Szállása Neumannénál volt, a két utolsó évben öccsével együtt. Itt lobbant fel első szerelme Cancriny Emilia iránt, akihez szerelmes verset írt. Itt barátkozott össze Neumann Károllyal, Dömök Elekkel és Esztergályi Mihállyal. Részt vett egy pár ártatlan diákcsínyben is. 1837 karácsonyára három iskolatársával Pencre ment, ahol nagynénjét, Hrúz Annát látogatta meg, aki Kosztolányi ügyvédnél volt házvezetőnő. Petőfi mint első eminens tanuló hagyta el 1838. június 30-án az aszódi algimnáziumot. Jól beszélt németül és latinul; különösen kitűnt a magyar fogalmazásban, és az év végi búcsúvers elkészítését, melyet máskor Koren tanár írt, ezúttal őrá bízták. Az 54 hexameterből álló vers fennmaradt és ez Petőfinek legrégebbi ismert költeménye, címe: Búcsúzás 1838-ik évben. Aszódi éveiről az Úti jegyzetekben így emlékezett meg: „Aszód! Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallnod, s azonnal kitalálnád, hogy én itt három esztendőig tanultam... akarom mondani: jártam iskolába. S mily eseménydús három esztendő! 1. Itt kezdtem verseket csinálni. 2. Itt voltam először szerelmes. 3. Itt akartam először szinésszé lenni. A verselés a szerelem eredménye volt. A szinésszé lenni akarásnak pedig nem annyira eredete, mint következménye nevezetes. Nevezetes és szomorú.” Az 1845-ben írt Úti jegyzetekben említett első szerelme a tizenöt éves Cancrinyi Emília volt, egy özvegy evangélikus lelkész leánya, aki Aszódon diáktársa volt. Emília kisasszony nagyjából egyidős volt a költővel, és idős korában kellemetlenül érintette, hogy az emlékezetében nyilvánvalóan megkopott aszódi diák körül olyan nagy felhajtást csaptak a korabeli újságok, nem szívesen beszélt Petőfiről. A verseket ugyan nem szerette, de Petőfi hozzá írt névnapi köszöntőjét megőrizte, bár egyáltalán nem tartotta becsben, mert végül elkallódott. Sírja a tápiószelei temetőben van. Ezzel azonban a boldog gyermekkor véget is ért, és a serdülő Petőfire a hányattatás és szenvedés súlyos évei vártak. Apját, aki az 1830-as években Szabadszálláson is évről évre vagyonosodott, 1838-tól kezdve egymásután súlyos csapások érték; az 1838. évi árvíz elöntötte földjét és elvitte házát, egy megbízottja hűtlenül kezelte egyik bérletét, sőt peres úton megkárosította, és birtokai egy részét 1839-ben elárverezték. Egy rokona, akinek kölcsönt adott és akiért jótállott, megbukott, Petrovicsot is magával rántotta, emiatt 1840-ben már úgyszólván semmije sem maradt. A sok csapás még inkább ingerültté tette a különben is szigorú apát, aki fiának legcsekélyebb tévedését sem tudta elnézni. Hozzájárult ehhez az is, hogy évről évre mind kevesebbet tudott érte áldozni. A fiúra nézve pedig ezek az évek rendes körülmények közt is válságosak lettek volna, mert szellemi tehetsége kezdett kinőni az iskolai szűk keretekből. Petőfi 1838. augusztus 31-étől a Selmecbányai Líceumba járt, ahol az 5. osztályba, első éves rétornak iratkozott be. Már itt érdeklődni kezdett a korabeli nemzeti és irodalmi küzdelmek iránt, és a vegyes nemzetiségű ifjúság közt, melyben – ahogy a tanárok közt is – pánszláv törekvések is megnyilvánultak, ő magyarnak vallotta magát és lelkesen csatlakozott az ifjúság kebelében fennállt Nemes Magyar Társaság nevű önképzőkörhöz. E társaságban – amelybe első éves rétor létére nem kezdő, hanem rendes tagként vették fel – elemében érezte magát, versekkel és bírálatokkal többször fellépett. Itt szavalta október 31-én a Csákot, november 7-én A hűtelenhez című költeményét (a vers kézirata a selmecbányai ev. líceum érdemkönyvében a költő első ismert kézirata; ma az Evangélikus Országos Múzeumban látható); 1839. február 16-án felolvasták A költő keserve című költeményét (az érdemkönyvből kitépve). Boleman István ekkor megjósolta, hogy ebből a fiúból még költő lesz. Tehetségét szította a pár évvel idősebb Szeberényi Lajos, a társaság elnöke, akivel Petőfi barátságot kötött. Boleman István és Daniel Gabriel Lichard voltak tanárai, előbbi költészettant, latin fordítást, stílusgyakorlatokat és földrajzot tanított, az utóbbi pedig hittanra, régiségtanra és magyar történelemre oktatta az ifjúságot latinul, mivel magyarul nem tudott. Ezenkívül a német nyelvet is gyakorolták. Az iskolában azonban rohamosan hanyatlott, főleg egyes tárgyak tanulására adta magát és önművelésének élt. Szegénysége is nyomasztó volt rá nézve, az alumneumban ebédelt. Hogy eljárhasson a színházba, amelyért rajongott, néhány holmiját eladta. Ezért részeges házigazdája korhelységgel vádolta tanárai, később apja előtt. Ezért megharagudott gazdájára, és 1839 elején Szeberényi közelében, özvegy Fedáknénál bérelt lakást. A félévi vizsgája rosszul sikerült, s egyik szláv érzelmű tanárától, Lichard Dánieltől magyar történelemből elégtelent kapott. Apja erre megírta neki, hogy mint érdemtelen fiúról leveszi róla kezét, mire Petőfi 1839. február 15-én elhagyta a selmeci líceumot. ### Vándorévei Az ifjú gyalog ment Prencsfaluba, és ott aludt, majd harmadnap a kocsmáros szekerén utazott tovább a legközelebbi állomásig. Innen Hontnémeti, Ipolyság, Vác érintésével érkezett Pestre, ahol március 3–4. körül a Kecskeméti-házban szállott meg. Itt apjával találkozott, de megszökött tőle, és Rónai álnév alatt a Nemzeti Színházhoz szegődött statisztának. Körülbelül két hónapot töltött a színháznál. Májusban egy rokona, Salkovics Péter mérnök vette magához Ostffyasszonyfára azzal a szándékkal, hogy majd a soproni líceumban fiával együtt taníttatja. Itt vakációzott vele Orlai Petrich Soma is, aki szintén rokona volt és mindvégig jó barátja maradt. Egy környékbeli földbirtokos leánya, a szép és gazdag Tóth Róza iránt itt táplált szerelmi ábrándjai még pár év múlva is felhangoztak költeményeiben. Orlai így írja le az akkor látott Petőfit: „középmagasságu, szikár, fahéjszin arczu, sörte kemény barna hajú ifjú, villogó fekete szeme fehérét vércsikok futották át, daczos kifejezésű duzzadt ajkai fölött a bajusz csak most serkedett, hosszú nyaka leeső vállai közül meztelenül nyúlt föl, s nadrágjával egyszinű szürke czérnakabát földte tagjait”. Mikor azonban eljött a szeptember, a mérnök mást gondolt, és azzal a kifogással, hogy úgysem lesz belőle komédiásnál egyéb, sorsára hagyta Petőfit. A rokonságtól távozásra kényszerülve Petőfi szeptember 5-én Orlaival és a mérnök fiával Sopronba ment, de ő nem a líceumba tért be, hanem 1839. szeptember 6-án besoroztatta magát a Gollner-féle 48. számú gyalogezredbe, hogy senkinek se legyen terhére. Nem dicsőségvágyból tette, hanem dacból és szükségből. A 16 éves „zöldhajtókás, sárga pitykés közlegény” panasz nélkül végezte terhes szolgálatát, és össze-összejött diák barátaival is. Katonáskodása idején ismerkedett meg Pákh Alberttel. Használta az iskola könyvtárát és részt vett néha a magyar társaság ülésein, legfőbb vigasztalását pedig a verselésben találta, de életének soproni szakaszából nem ismerjük versét. Nyomorúságai közt és a durva környezetben jövő hivatásának gondolata tartotta fel lelki erejét. 1840 tavaszáig maradt Sopronban, akkor századja március közepén Bregenzbe indult, nem kis örömére Petőfinek, aki alig várta, hogy Tirolt és még inkább Olaszországot megláthassa. Grazig mentek, ott megtudták, hogy az ezredet Horvátországba helyezték át, és Petőfi százada is ott fog állomásozni. E csalódás lehangolta, de még nagyobb baj volt, hogy a szolgálat elcsigázta szervezetét. Grazban két hónapig idegláz gyötörte, az 1840 őszi nagygyakorlatok alatt vért köpött, emiatt Károlyvárosban hónapokon át a kórházban ápolták. Ezután Zágrábban tífuszt kapott, és szeptemberben újra kórházba került. Eredménytelenül gyógyították, a kórházat 1841. január 20-án hagyta el. A sivár élet, az idegen környezet, szülei szegénységének, apja neheztelésének, a maga betegségének és szenvedéseinek elgondolása, a jövőre minden kilátás elborulása lelkileg is beteggé tette, szenvedéseit csak Kuppis Vilmos közlegény pajtásának barátsága enyhítette, akire később is mindig szeretettel gondolt vissza. Az emberséges ezredorvos, Römer doktor, aki részvétet érzett az intelligens ifjú iránt, magától kezdeményezte és kieszközölte elbocsátását. Petőfit így egészségügyi alkalmatlanságra hivatkozva 1841. január 31-én leszerelték. A január 15-én lefolytatott kórházi vizsgálat után tett jelentés alapján február 23-án a katonai szolgálat alól felmentették és mint rokkantat többedmagával Sopronba vitték, ahol 28-án obsittal végleg elbocsátották. Miután kedélye barátai körében kissé felpezsdült, egy hét múlva Pápára indult Orlaihoz, aki akkor már ott tanult. Itt barátai felruházták, keresetet szereztek neki, sőt, Tarczy Lajos tanár pártfogásával a tanárok felvették a VII. osztályba benevolus auditornak is, noha nem volt bizonyítványa és az iskolai év vége felé járt. Csak három hétig maradt Pápán. Itt is nélkülözött, a tanulásba lassan szokott bele, és amikor egy ízben obsitos katonaruhájában jelent meg az előadáson, a tanulók nagy kacagásban törtek ki, és a tanár kiutasította. Pozsonyba vándorolt, ahol Szeberényi és több régi tanulótársa tanult, de itt nem lelt módot a megélhetésre, emiatt tovább vándorolt színésztársaságot keresni. Előbb Győrbe gyalogolt, de mivel ott nem volt társulat, Pestre utazott hajón, majd ismét gyalog Dunavecsére látogatott el szüleihez, akik a falu kocsmáját bérelték, és nagyon szegényen éltek. Apja azt kívánta, hogy mészáros legyen, anyja a továbbtanulást sürgette, maga pedig a színészpályára vágyott és meg akart gazdagodni, hogy szüleit segíthesse. Mivel azonban nem sikerült eloszlatni apja előítéleteit, anyja kívánsága győzött, és 1841 áprilisában Selmecre gyalogolt bizonyítványáért. Pár hónapig még otthon maradt, és verseket írt, de mivel az iskolai év kezdete még messze volt, próbát akart tenni időközben a színészettel. ### Első próbálkozása a színészettel 1841 júliusában kezébe vette a vándorbotot. Pestre, majd Veszprémbe, Füredre ment, azután átkelvén a Balatonon, Somogy vármegyén keresztül Ozorára ért, ahol több életrajzírója szerint Sepsy Károly hattagú színészcsapatába állt. Ez egy szegényes kis társaság volt, ami Tolna és Fejér vármegye kisebb községeiben játszott. Ő írta és hordta ki a színcédulákat, majd a kellékekről gondoskodott, de fel is lépett, először a Peleskei nótáriusban. Amikor a társaság mindenből kifogyva, Mohácson feloszlott, Petőfi megunta a színészetet és anyjának tett ígéretéhez híven iskolába készült. Sopronba, onnan Pozsonyba, majd, mivel itt sem talált biztos módot a megélhetésre, Pápára ment. ### A pápai kollégiumban 1841 őszén újra tanulásra adta fejét, a Pápán töltött esztendő későbbi tevékenységére és életére is kihatott. Tanára, Tarczy Lajos szerzett neki egy kis keresetet. Beajánlotta Horváth István ügyvédhez, akinek Lenke leányát tanította, amiért kosztot és pár forintnyi havi fizetést kapott; tanítványa azonban 1841 decemberében meghalt, így Petőfi elesett a rendes koszttól és havi díjtól. Horváthnál másolt még ezután is, lakása Orlaival együtt egy szabónál volt. Az iskolába a VII. (logikai) osztályba vették fel, melyet 1841–42-ben jó eredménnyel végzett; kedvelt tantárgyaiból, a magyar, német nyelvből és földrajzból kitűnő volt, de a többi tantárgyat nem szerette és elhanyagolta. Még többet tanult magánúton, sokat olvasta Schillert, Lenaut, Heinét; a magyar költőket minden társa közül ő ismerte a legjobban. Nagyon szerette Gvadányi Józsefet, Csokonai Vitéz Mihályt, legnagyobb hatással azonban Vörösmarty Mihály költészete volt rá. Fejlődésére rendkívül kedvező volt ez időszak, amihez hozzájárult, hogy nemes törekvésű barátok környékezték: Jókai Mór, Orlai Petrich Soma, Kozma Sándor és mások. Itt tanult Kerkapoly Károly, Ács Károly, Kolmár József is. Mind jelentős szerepet vállaltak a Tarczy vezetése alatt állt önképző-társaságban, és Petőfi mint költő, bíráló és szavaló csakhamar feltűnt (55 ülés közül 19-en szerepelt), több jutalmat nyert, és az évzáró örömünnepen is fényesen szerepelt. Itt érte az az öröm, hogy A borozó című verse, melyet elküldött Bajza Józsefnek, a kor legelső kritikusának, megjelent az ország legelső szépirodalmi lapjában, az Athenaeumban. Petőfi ettől számította írói pályáját. ### A költő felveszi a „Petőfi” nevet Az eredeti családnév, a Petrovics igen gyakori a szláv eredetűek körében mint apai névből önállósult név, ezért is használta sokszor az általa magyarosabbnak vélt Petrovich alakot. A választott név ennek tükörfordítása: Petrovics = Péterfi(a), de ő eredetit akart alkotni. Korompay Bertalan szerint a Petőfi névalak Vörösmarty Mihály: Eger című kiseposzában (1825) szereplő fiatal Pető hadnagyának nevéből ered, akinek a külső és belső tulajdonságait (férfias külső, határozott fellépés, bátorság, vitézség) a 19 éves költő is szerette volna magára ölteni. Apja ellenezte a magyarosítást, de 1848-ban már ő is a Petőfi nevet használta. A pápai tanuló 1842 májusában a következő levelet intézte Bajza Józsefhez, néhány vers kíséretében: Tekintetes Szerkesztő Ur! : Ha csekély munkácskáim a megjelenésre érdemesek, kérem őket az Athenaeumban felvenni. Gyenge erőmet továbbra is ajánlva vagyok : : Tekintetes urnak alázatos szolgája : : Petrovics Sándor : : tanuló : : Pápán, maj.5.1842 1842 júliusában még így írja alá Szeberényi Lajosnak írt levelét: : : Édes Lajos Barátom! : : ... : : Irtam Pápán Júl. 7-n. 1842. : : igaz barátod : : (jelenleg) Petrovics Sándor tanuló, : : (hajdan) Rónai színész, : : (jövőben) Sió színész és literator. 1842\. május 21-én az Athenaeumban leközölték A borozó című versét. Ez volt első megjelent alkotása – ekkor még Petrovics Sándor aláírással, de november 8-án ugyanitt a Hazámban című költemény alatt már Petőfi Sándorként szerepel szerzőként. Az iskolai vizsgák befejeztével Petőfi és Orlai először Jókait látogatta meg augusztus második felében Komáromban; innen három nap múlva gőzhajón Pestre, majd Dunavecsére utaztak Petőfi szüleihez, akik nagy örömmel fogadták jó útra tért fiukat. Egy heti időzés után, a Dunán dereglyén megint Pestre utaztak. Itt Petőfi egy ruhakereskedésben sárgagombos frakkot és fehér cilindert vett. Másnap egy paraszt fuvaros szekerén Mezőberénybe, Orlai szüleihez vették útjukat. Cegléden és Szarvason át, többnapi út után érkeztek meg. Itt töltötték a nagy szünetet (szeptember és október elejét). Petőfi fellépett Demény színtársulatában a Peleskei nótáriusban, Baczur Gazsi szerepében, és szavalt is. Október elején Debrecenbe is ellátogatott Orlaival, meglátogatta Csokonai sírját, majd elbúcsúzott barátjától és a Hortobágyon át, Tiszafürednek és Jászberénynek kerülve, Szabadszálláson át, gyalog hazatért Dunavecsére. Ezen útjának benyomása alatt írta a Hortobágyi kocsmárosné kezdetű első népdalát. Szülőhelyének ekkori viszontlátásakor írta a Hazámban című költeményt, amit már Petőfi Sándor név alatt adott ki november 3-án az Athenaeum. Vörösmartynak feltűnt a költemény, és azt hitte, hogy a Petőfi név alatt valamelyik idősebb író rejtőzik. ### Második próbálkozása a színészettel: mint vándorszínész Szülei kevés bevételéből nem akart támogatást elfogadni, októberben a pápai kollégiumba készült. Megérkezésekor Domanovszky Endrénél szállt meg. Horváth István ügyvéd megígérte, hogy ismét ad neki munkát, de inkább egy rokonát fogadta fel. Mivel Pápán nem tudta eltartani magát, elhatározta, hogy szakít a tanulói pályával, és vágyait követve színész lesz. A képzőtársaságban azonban olyan jó benyomást tett, hogy november 12-én tiszteletbeli tagnak választották. November 2-án elhagyta Pápát, és november 5-én Szuper Károly ajánlása alapján Szabó József Székesfehérvárott szervezett új vándorszínész-társulatába állt be. Borostyán név alatt lépett fel november 10-én, azután még több alkalommal, például november 12-én a Párizsi naplóban egy inas szerepében, ekkor írta Első szerepem című költeményét, de leginkább súgónak alkalmazták. Némethy György színésszel lakott együtt a Szent István utcában (ma Arany János utca), Magyar György csizmadiamester földszintes házában, két kis ablaka a Papnövelde utcára (ma Petőfi utca) nyílt. Fizetése havi 28 forint lett volna, de a társaság dolga rosszul ment, és a tagok ennek a felét is alig kapták meg fizetésük gyanánt. Zajos sikerei egyáltalán nem voltak, sőt orrhangja miatt nem is szerette a rendező felléptetni. Sokat nélkülözött, pápai barátjai küldtek neki segélyt, ezzel tartotta fenn magát, míg a társulat sorsa jobbra fordult. Szuper színésszel jó barátságban élt, a család körében többször szavalta költeményeit, és ez enyhített némileg sanyarú sorsán; november 18-án házigazdája meghívta Szuperékkel együtt disznótorba, ebből az alkalomból írta Disznótorban című költeményét. Költőként egyre nagyobb sikerekre tett szert, már december 4-én megjelent harmadik verse is az Athenaeumban (Bujdosó). Emiatt karácsonykor elhagyta Székesfehérvárt, majd Pestre utazott, ahol személyesen megismerkedett Vörösmartyval és Bajzával, hogy őszinte véleményüket kérje költeményeiről. Pönögei Kis Pál néven mutatkozott be, hogy igazat mondjanak neki, majd a dicséretek után hamar felfedte, ki is ő valójában. Egy boldog félnapot töltött körükben. Petőfi társulata 1843 januárban kettészakadt, ő az egyik felével 11-én Kecskemétre vándorolt, Szuperék szekerén ült. Este Dunapentelén szálltak meg. Másnap átkeltek a Dunán, és Dunavecse mellett mentek el, estére elértek Szabadszállásra, és másnap délben Kecskemétre. Itteni tartózkodását az tette kellemesebbé, hogy Jókai akkor ott tanult, elvezette őt Ács Károlyhoz is, aki nem azonos a pápai iskolatársával, a papnövendék Ács Károllyal. Gyakran felkeresték egymást, felolvasták és bírálgatták műveiket. Itt másolta le Petőfi Jókainak Zsidó fiú című drámáját, melyet pályázatra küldött be az akadémiához. Itt is közös szobája volt Némethy színésszel, akivel közös ágyban hált egy parasztasszony házában, akinek a koszttal együtt tíz-tíz forintot fizettek havonta. Itt is sokat nyomorgott, és bár élt-halt a színészetért és Shakespeare szerepeit nagy becsvággyal tanulmányozta, mindig mellékszerepeket kapott. Csak egyszer jutott fontosabbhoz, amikor jutalomjátékában, március 23-án a Lear király bolondját játszotta sikerrel, ebből az előadásból neki 10 váltóforint jutott. A sikernek azonban hamar vége lett, mivel a társaság tönkrement. Kecskemétről is több dalt küldött az Athenaeumnak, mindig a legszigorúbb bírálatot kérve Bajzától. Ez év (1843) májusára országgyűlést hirdettek Pozsonyba; Petőfi abban a reményben, hogy ott jobb színtársulatot fog találni, amelynél előhaladása is biztosabb lesz, elhagyta a kecskemétit. Útközben, április elején Pesten meglátogatta Vörösmartyt, Bajzát, és ismeretséget kötött Petrichevich Horváth Lázárral, a Honderű, és Garay Jánossal, a Regélő szerkesztőjével, valamint Frankenburg Adolffal. Elrándult Pápára is, ahol barátainál, Orlainál és Domanovszky Endrénél időzött, majd május elején Pozsonyba ment, útközben meglátogatta Győrött a novellaíró Kovács Pált. Pozsonyban csalódás fogadta, mivel Fekete Gábor, a színigazgató nem vehette fel, mert társulata már úgyis a kelleténél népesebb volt. Újra kezdődtek az ínség napjai, így az Országgyűlési Tudósítások szerkesztőjénél, Záborszkynál kapott némi másolói munkát, és az ezért járó csekély díjból (ívenként 25 garast kapott) tengette életét. Június 1-jén panaszos levelet írt Bajzának, akinek több költeményt is küldött. Garaynak még Pesten négy verset adott át, hogy a Regélőben Andor diák álnév alatt közölje, és így megtudja Petőfi, mit szól e versekhez Bajza, aki az Athenaeumban heti lapszemlét szokott írni. Garay azonban kitette a versek alá a költő nevét, mire ez a Bajza lapjában éles hangú nyilatkozatban tiltakozott a szerzői jog efféle önkényes megsértése ellen. Pozsonyban ismerkedett meg Lisznyai Kálmánnal, aki május vége felé mint jurátus, gőzhajón megérkezett az országgyűlésre. Lisznyai a „Zöldfában” levő szállására hívta, megosztotta vele pénzét, és ellátta öltözettel. Elvitte őt az ifjú írókhoz, megismertette Degré Alajossal, Berecz Károllyal, Vachott Sándorral és Imrével, Pompéry Jánossal és Kuthy Lajossal. Lisznyai és Vachott szívesen segítették is; amikor Vachott jegyese látogatására Pestre utazott, aláírási ívet bocsátott ki az athenaeisták közt, amelyen Petőfi javára 30 forint gyűlt össze; azt is kieszközölte Vachott, hogy Pestre hívják meg valami méltóbb foglalkozásra. ### Fordítói pályafutása Petőfi nyomora Bajza tudomására jutott. Baráti társaságában pénzt gyűjtött neki, s valószínűleg ő vette rá Nagy Ignácot arra, hogy fordítói munkát kínáljon az ifjú költőnek, hogy a Kisfaludy Társaság Külföldi Regénytára számára regényeket fordítson. Petőfi július 1-je körül érkezett Pestre. Itt először Bernard Károly A negyvenéves hölgy című francia regényét fordította németből, amellyel három hét alatt elkészült, és 100 váltóforintot kapott érte. Ezután James Robin Hood című angol regényét fordította le, szintén németből, amiért 300 váltóforintot ígért Nagy Ignác, de 400-at fizetett ki. Az előbbi regény – a cenzúra kívánságára A koros hölgy címmel – 1843-ban, az utóbbi pedig 1844 elején jelent meg a Külföldi Regénytár 17., illetőleg 22–24. köteteként. Ekkor pár napig Kemény Mihálynál a Dorottya utcában lakott, azután Fekete Lajos jogászhoz költözött, augusztusban pedig az Országúton (Múzeum körút) vett ki egy szobát, a Nemzeti Múzeumra nyíló két ablakkal. Most, hogy így jobbra fordult sorsa, Petőfi elég vidáman élt, eljárt a színházba, reggelizni a Pilvax-kávéházba, a fiatal írók gyülekezőhelyére. Augusztus végén Orlai is nála töltött pár napot. Régi barátai közül Pesten találta Sass Istvánt, aki akkor orvosnövendék volt; új ismeretségeket is kötött, különösen Pálffy Albert és Lauka Gusztáv voltak mindennapos vendégei. Mindeközben a fordításaival lassan haladt a fővárosban, azért Kemény tanácsára augusztus végén Gödöllőre ment és ott gyorsabban végezte munkáját. ### Harmadszori próbálkozása a színészettel Még ekkor is a színészi pálya dicsőségére vágyott, és alig fejezte be a fordítást, Erdélybe készült azzal a szándékkal, hogy csak mint híres színész tér vissza Pestre. Búcsút véve barátaitól, előbb Mezőberénybe ment, ahol egy hetet Orlaiéknál töltött; egy napon Gyulára is kirándultak, hogy megtekintsék a vár romjait. Tessedik Lajos társaságában Debrecenbe indult; itt Komlóssy Ferenc színigazgató meghívta ugyan társulatához 1843. október elején, de itt csak egy hétig maradt és csak egyszer lépett fel, ugyanis az igazgató azzal a feltétellel állt elő, hogy Petőfinek majd Kolozsváron a karban is énekelnie kell, amihez nem volt tehetsége. Erre megvált Komlóssytól és egy kis társasághoz szegődött, ahol jobb szerepeket remélt; ezen kis társasággal október 10–13-ától Diószegen játszott, majd november 4. táján Székelyhídra ment a társaság; ő azonban három hétig betegeskedett, ezért nem lépett fel. November 24-én a társaság felbomlott, és Petőfi pénze fogytán november 24–28. között már csak nyári ruhában tért vissza Debrecenbe, elgyengülten, betegen. Várady Ferenc debreceni színészkedése idején egy ideig negyedmagával lakótársa volt a szintén velük egyidőben színészkedő Petőfi Sándornak. Sokszor beszélte, hogy a nagy költő zsörtölődő, kötekedő és összeférhetetlen természetű volt. Rendre mind megszökdöstek mellőle. Nem bírták elviselni zsarnokoskodását, holott a zsarnokságot ő ostorozta a legelszántabban. ### Nyomor Debrecenben Eztán jutott Debrecenbe, amelyre később emlékezve így írt: „Hej, Debrecen... sokat szenvedtem én tebenned”. Először a városi társulatnál talált állást, majd egy kisebb, hamar tönkrement vándortársulat ismét elcsalta. Végül a Sopronból megismert barát, Pákh Albert, későbbi humorista – aki jogászként és nevelőként dolgozott a városban – adott a beteg, elgyengült és nyomorral küszködő költőnek szállást és kölcsönt ahhoz, hogy Pestre jusson. Amennyire tehette, Bajza is küldött tiszteletdíjat, de mindez kevés volt, és Petőfi egy telet többnyire fűtetlen szobában, fázva, éhezve húzott ki. Fogas Józsefnénél, a debreceni színház jegyszedőjénél lakott, a város végén, a Várad utcai új soron, kilátással az akasztófára. Fogasné szívességéből a színházba is eljárhatott. Nyomorúsága közt is folyamatosan művelődött. Még Pápán kezdett franciául tanulni, tudását vándorlásai alatt tökéletesre csiszolta. Használta a főiskola könyvtárát, Victor Hugo és Béranger költeményeit eredetiben olvasta; megismerkedett a francia romantikusokkal, dramaturgiai tanulmányokkal foglalkozott, Tieck fejtegetései útján behatóbban megismerte Shakespeare művészetét. Maga is számos költeményt írt. Egy füzetbe másolta 70–80 versét, majd 1844. február 11–14. között a hideg télben az áradó Tiszát megkerülve, kopott ruhában, gyalog, kezében egy súlyos ólombottal és egy kopott vászontarisznyában verseivel elindult, hogy műveinek kiadót találjon. Egy emberséges vasárus még hat húszast csúsztatott a zsebébe. A Fogasnénál maradt 120 váltóforintnyi tartozásáért Pákh Albert vállalt jótállást. Tokaj felé került, mert az áradások miatt nem mehetett Tiszafüred irányába. Tokajban megpihent, majd Miskolc felé haladt. Innen az országúton Mezőkövesden át Egerbe, ahol Tárkányi Béla egri kanonok és költő a lelkes kispapokkal együtt rendkívül melegen fogadta. Pár napig maguknál tartották a költőt, hallgatták verseit, útiköltséget gyűjtöttek neki. Petőfi is felmelegedett e körben, és itt írta Egri hangok című költeményét. Az egri növendék papok szekeret fogadtak neki, hogy ne kelljen gyalogolnia, ezen utazott Pestre. Pesten hiába keresett kiadót, és a kétségbeesés szélén úgy döntött, Vörösmartyhoz fordul és tőle kér verseire ítéletet. „A végső ponton álltam, kétségbeesett bátorság szállt meg, s elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez, oly érzéssel, mint amely kártyás utólsó pénzét teszi föl, hogy élet vagy halál.” A nagy költő, akit Petőfi „Magyarország egyik legnagyobb emberének” tartott, átolvasta az ifjú pályatárs verseit, megadta neki az erkölcsi elismerést, és lelkes ajánlással a Nemzeti Kör – a haladó pesti polgárság és értelmiség ellenzéki szellemiségű szervezete – elé terjesztette a versek kiadásának ügyét. A kör tagjai: Vörösmarty, Tóth Gáspár, Fáy András, Szigligeti Ede, Lendvay Márton színész, Fényes Elek tudós statisztikus összeültek, hogy a művek megjelenjenek, március 27-én elhatározták a kiadást. Petőfi nyomban 75 pengő forint előleget kapott. Ekkor akadt egy jó nevű mecénás is, Tóth Gáspár szabómester, aki magára vállalta a költemények kiadási költségeit, sőt Petőfinek 60 pengőforint előleget is adott, amiből azonnal megküldte Pákhnak, még a 45 napos határidő előtt, a debreceni háziasszonyánál maradt tartozását. Pestre érkeztekor a Kecskeméti-házban lakott, de megismerkedett Várady Antallal, aki magához vette lakótársnak. Bajza és Vörösmarty beajánlotta őt Vahot Imrének, aki sógorától, Erdélyi Jánostól annak külföldön tartózkodása idejére átvette a Regélő Pesti Divatlapot és nevet változtatva, július elejétől Pesti Divatlap címen készült kiadni a lapot. ### Biztos írói állás Pesten Miután sok hányattatás után révbe ért, első dolga volt hazasietni a húsvéti ünnepekre, szüleihez. Azok kimondhatatlan örömmel fogadták már-már elveszettnek vélt fiukat (Füstbe ment terv), apja is végképp kibékült vele (Egy estém otthon). Miután pár napra Pestre utazott, április közepétől ismét két egész hónapot otthon töltött Dunavecsén. Ideje itt olvasgatás, dolgozás és idilli szórakozások közt boldogan telt, csak szüleinek szűkös állapota búsította, de közel látta az időt, hogy segíthet rajtuk is. Közte és apja közt minden félreértés végképp elmúlt, s Petőfinek ezután többször volt alkalma bizonyítani fiúi szeretetét. Ekkor írta családi témájú műveit. Költészetében kiváló hely jutott fiúi érzelmeinek; anyjáról mindig végtelen gyöngédséggel emlékezett meg, apjáról itt-ott némi jóindulatú humorral, de gyakran meleg érzelemmel és büszkeséggel. A Vecsén töltött két hónapot a 14–15 éves Nagy Zsuzsika iránt érzett ábrándos szerelem tette még emlékezetesebbé, ami több finom hangulatú költeményéhez adta az ihletet. Petőfi ugyanis nem a szülői házban lakott, mert szüleinek, akik már akkorra elszegényedtek, egy szobácskájuknál több nem volt; az öreg Petrovics megkérte Nagy Pál ottani tehetős közbirtokost, hogy két szobájából engedjen át egyet fiának szállásul. Nagy Pál szívesen teljesítette a kérelmet, és a költő elfoglalta a rendelkezésére bocsátott szobát, amely függönyökkel, kárpitozott ággyal és ruganyos pamlaggal volt ellátva. E szokatlan kényelmet rajzolja Ebéd után című költeményében. Házigazdájának lánya volt a szőke, kék szemű Zsuzsika, akivel a költő naponként beszélgetett, sétáltak egymással, és szinte észrevétlenül fejlődött szívükben az idilli érzés. Ekkor történt, hogy Petőfi kirándulás alkalmával Szűcs János rektort, aki a Dunába esett mint ügyes evezős, kimentette a folyóból. A fiatal segédszerkesztő költeményben vett végső búcsút a színészélettől: „Eddig Thalia papja voltam, Most szerkesztő-segéd leszek. Isten veled, regényes élet! Kalandok, isten veletek!” Július elsején nekifogott a szerkesztőségi tevékenységnek, s közben a feszített munka mellett ontotta verseit – az ország pedig Csokonai óta először kapta fel fejét, sikere egyre felfelé ívelt. Dunavecséről visszatért Pestre, hogy segédszerkesztői állását elfoglalja. Vahotnál lakása, kosztja és 15 váltóforint havi fizetése volt; ezért köteles volt a Pesti Divatlap minden számába verset írni (2 forint külön díjért), újdonságokat szerkeszteni, a beküldött költeményekre szerkesztői üzeneteket írni, és mindennap felmenni Pestről Budára, a Gyurián és Bagó által bérelt egyetemi nyomdába, és ott végezni a korrektúrát. Az állás nem volt fényes, de legalább biztos; és Petőfinek elég volt, hogy végre Pesten lehetett, az irodalmi élet központjában, ahol ekkor a politika is elég tárgyat adott az eszmecserékre. Ekkor Vahot a Kunewalder-házban lakott (a jelenlegi Műegyetem helyén); innen szeptember végén a Kölber-házba költöztek, ami a Hatvani és a Magyar utca sarkán állt, és a II. emeleten laktak. Petőfi is itt lakott 1845. január 20-ig. A délelőttöt otthon töltötte a szerkesztőségben, vagy szobájában dolgozva, délután ellátogatott a Pilvax-kávéházba, ahol az akkori fiatal írók asztaltársaságot alkottak; vacsorára a Komlóba jártak. Legjobb barátai voltak az írók közül Pálffy Albert, Pákh Albert, Vachott Sándor, Jókai Mór, a színészek közül Egressy Gábor, a vidéki írók közül Tompa Mihály és Kerényi; az idősebbek közt Vörösmartyt és Bajzát szerette legjobban. Jól érezte magát a fiatal írók közt, akik felismerték tehetségét, és akikkel fesztelenül vitázhatott. Részt vett olykor mulatozásaikban is, de keveset ivott, noha ekkoriban sok bordalt írt. Júliusban kirándult Kunszentmiklósra, ahol Bankos Károly vendége volt; de ezenkívül az év második felében 1845. április 1-jéig alig mozdult ki Pestről. Utazásai közben népdalokat is gyűjtött az Erdélyi János Népdalok gyűjteménye számára, melyek ott meg is jelentek, sőt egy eredeti költeménye is. A színpadon még egyszer fellépett 1844. október 12-én, Egressy Gábor jutalomjátékában, a Szökött katona című népszínműben Gémesi nótárius szerepében, de erős lámpaláza volt és emiatt kudarcot vallott. Szerepe szerint ezt kellett volna mondania: „Julcsa kisasszony a menyasszony?" ehelyett ezt találta mondani: „Julcsa kisasszony a vőlegény?" Mikor pedig észrevette a botlást, rögtön kijavította és így szólt: „Gergely úrfi a menyasszony?" Erre jóindulatú nevetés és taps hangzott el a jurátusok részéről és Petőfi ezzel örökre búcsút mondott a színpadnak. Nyugodtabb helyzetében komoly termékenységet fejtett ki, újabb költeményei sűrűn követték egymást nemcsak a Divatlapban, hanem a többi szépirodalmi lapban is. Tárgyköre is tapasztalatainak, érintkezéseinek többoldalúságával párhuzamban egyre bővült; nemcsak népdalokat és bordalokat írt, hanem a társadalmi és politikai élet mozzanatai is lelkesítették. Költészete tartalmilag mélyült, formailag tisztult és mindinkább kibontakozott sajátos eredetisége, amellyel kivált a korabeli fiatal írók, Vörösmarty és Bajza modorának utánzói csoportjából. A hang egyszerűsége, természetessége és közvetlensége, a képzelet csodálatos könnyedsége és szabadsága által csakhamar kedvelt költőjévé tették a közönségnek, kivált az ifjúságnak. Megszilárdította népszerűségét a Nemzeti Körtől kiadott első verseskötetének, Petőfi Sándor verseinek megjelenése, 1844-ben. E kötet az őszi vásár idején jött ki, 109 verssel. Október 27-én jelent meg A helység kalapácsa című parodikus elbeszélő költeménye is, amelyben az akkori elbeszélő költészet és novellairodalom dagályos nyelvét gúnyolta ki; értéke inkább hangjában és nyelvében van. Még ebben az évben írta a János vitézt, november második felében, 6 nap és 6 éjszaka alatt. Népmesének nevezte, mert egy részét népmesei motívumokból szőtte és a népmesék hangjában adta elő, de vett külföldi regékből is vonásokat, és az egészet a maga fantáziája szerint alkotta meg. A költemény nagyon tetszett Vörösmartynak; Petőfi azonban nem talált rá kiadót, ekkor Vahot Imre vette meg 100 forintért, ő adta ki 1845 elején. A szerkesztő Vahot Imre üzleti érdekeket is figyelembe véve irányítgatta a költőt, hogy emelje a Divatlap olvasottságát. Petőfi népies helyzetdalaival, életképeivel felkapott költővé vált, de ő már túl kívánt lépni ezen a hangon: amikor azonban eltért a közönség által igényelt normáktól – mint A helység kalapácsában – éles kritikával fogadták és ellenségeket szerzett magának. ### A költői válság és a szerelmek időszaka Még 1844-ben ismerkedett meg Csapó Etelkével. A tizenöt esztendős szép szőke leány Vahot Imre unokahúga, Vachott Sándorné testvérhúga volt. Az iránta érzett szerelme 1844 végére és 1845 elejére esik. Petőfi Vachottéknál találkozott vele többször, és ábrándos érzést táplált iránta, amelyről nem nyilatkozott, részint mert nők körében kissé bátortalan volt, részint mert maga sem tudta világosan, hogy szereti. Amikor Etelke 1845. január 7-én váratlanul meghalt, úgyszólván akkor vált előtte tudatossá szerelme, és fájdalmát a költemények egész sorában fejezte ki. Ezeket 1845 januárjában írta, közülük néhányat a lapokban is kiadott, majd egész gyűjteményüket, szám szerint 34-et, külön kötetben is kiadta Cipruslombok Etelke sírjáról címmel, az év márciusában. 1845\. január 21. táján Petőfi elhagyta a Vahot Imrénél kapott lakást, s mint vendég Etelke szobáját foglalta el Vachott Sándoréknál, akik földbérletükre, Tápiósápra költöztek. Itt Petőfi gyakran meglátogatta őket. Akkoriban történt a Honderűvel való összezördülése, amelynek szerkesztője, Nádaskay Lajos december 21-én olyan sértő modorban írt bírálatot tett közzé lapjában Petőfi verseinek I. kötetéről és a Helység kalapácsáról, hogy a költő végképp otthagyta a nagyúri összeköttetéseit hánytorgató külföldieskedő és reakciós szépirodalmi lapot. Az év november havában történt a költő egyik különcködése, amikor nőül kérte Kappel Emiliát, a gazdag bankár leányát. Ekkortájt szorgalmasan olvasta Michelet, Voltaire, Bossuet, Sand, Balzac, Montesquieu műveit, különösen Béranger munkái és Saint-Just L ́Esprit de la Révolution et de la Constitution de la France (A forradalom és a francia alkotmány szelleme) című műve voltak kedvelt olvasmányai; de Shakespeare-t is szerette. Külföldi utazási tervvel is foglalkozott, látni akarta a tengert, aztán Béranger-t akarta meglátogatni, akinek költeményeit legjobban szerette és aki leginkább hatott költészetére. Pákh Albert csak 1844 őszén költözött Pestre. Petőfi gyakran látogatta, együtt tornásztak nála Sass Istvánnal, szerette a vívást is, ezt Chappon Lajostól tanulta és Várady Antallal gyakorolta. Pákh Petőfinek magánéletére sok tekintetben mérséklő befolyással volt; túlzásait kigúnyolta, de a nyilvánosság előtt védte, ő hívta fel figyelmét az angol humoristákra és főleg Dickensre. Szerette Lisznyait túlzásaiért és Emődit erős jelleméért. Jó barátai közül azokkal levelezett, akik nem laktak Pesten, így Dömök Elekkel, Szeberényi Lajossal, Sass Istvánnal és Várady Antallal. Jókai, akit a legjobban szeretett, csak 1844-ben jött Pestre, ő vezette be az irodalomba. Vidéki ismerősei közül még Kerényi Frigyest és Tompa Mihályt is barátai közé sorolta. Kerényi meghívta Eperjesre; Vahot Imrének tehát felmondott; ez azonban Petőfi költeményeinek értékét ismerve, meg akarta őt nyerni lapjának kizárólagos munkatársul és egy költeményéért 5 pengőforintot ígért; néhány hónapra való költeményt át is adott neki Petőfi, a honorárium volt aztán útiköltsége. Március 31-én a búcsúestjén a Vadászkürtben jelen voltak Pákh, Egressy Gábor, Emődy Dániel, vidékről Sárosi Gyula és Szemere Miklós. 1845\. április 1-jén – felmondva szerkesztői állását, de költőként a lapnál maradva – útra kelt, hogy meglátogassa a Felvidéket, ahol három hónapot tartózkodott (erről az időszakról Úti jegyzetek című írásában számolt be). Eperjesen nevelősködött Tompa Mihály is, és a három ifjú költő jól érezte magát együtt; ekkor verselték meg az Erdei lakot is. Itt érte az első nyilvános megtiszteltetés, amikor az evangélikus főiskola ifjúsága fáklyás zenével üdvözölte. Kerényivel kirándult a Tátrába, Késmárkon meglátogatták Hunfalvy Pált, onnan Petőfi Iglóra ment, Pákh Albert szüleihez, ahol kedves családi körben három hetet töltött, mialatt Pákh Albert is hazaérkezett és együtt járták be a vidéket. Május 24-én visszaindult Pestre, megállt Rozsnyón, ahonnan kirándult az aggteleki cseppkőbarlanghoz, majd Rimaszombatban, ahol a nemesség tisztújítást tartott. Itt Adorján Boldizsár, Kubinyi Rudolf és több előkelő birtokos nagy örömmel fogadta, és a rendek május 29-én megválasztották és feleskették Gömör vármegye táblabíróságába. Ez az elismerés igen jól esett neki. Majd Kubinyinál időzött Várgedén, megnézte a füleki, a gácsi, az ajnácskői és a salgói várromokat, Losoncon egy hetet töltött Steller barátjánál, akinek jegyeséhez Plachy Vilmához és egy széplelkű csinos zsidó leányhoz költeményeket írt, majd Balassagyarmaton és Vácon át június 24-ére visszatért Pestre. E majdnem három havi felsőmagyarországi út két szempontból nevezetes: egyrészt szép élményekkel gazdagodott, és a mindenhol tapasztalt elismerés rendkívül felemelően hatott rá, másrészt élményeit egy cikksorozatban feldolgozta, melyet Úti jegyzetek címmel az Életképek című szépirodalmi lapban tett közzé 1845. július havában. Heine Reisebilderen című munkája inkább csak a mintát adta a költőnek, hogy útját cikkekben írja meg. Az Úti jegyzetek eleven, patetikus és szellemes vázlatok és reflexiók, s Petőfi prózai munkái közt a jelentősebbek közé tartoznak. Pesten még abban az évben új kötetet bocsátott ki, amelybe 1844-ben és 1845-ben írt verseit foglalta. Nyáron írta meg Szalkszentmártonban, szüleinél (ahol kocsmát béreltek), körülbelül egy hét alatt a Zöld Marci című népszínművét, Egressy Gábor jutalomjátékául, azonban a színházi bíráló bizottság nem fogadta el a darabot előadásra, ezért aztán elégette a költő. 1845 második felére esik szerelmi költészetének második nagyobb ciklusa. A Zöld Marci bukása mélyen leverte, ezért kikapcsolódásra augusztusban és szeptemberben többször kirándult Erdélyi Ferenc református paphoz Gödöllőre, és ott találkozott Mednyánszky Bertával, egy előkelő birtokos szép leányával, aki érdeklődött iránta és szívesen társalgott vele. A költőnek szerelemre vágyó lelke a lánykában ideálját látta és szerelmesnek hitte magát. Ebben az érzésben, mint az eddigiekben is, több volt az ábránd, mint a szenvedély és amikor megkérő levelére tagadó választ kapott az apától, aki saját őseire, nevére hivatkozva elutasította, pár hónap alatt teljesen kigyógyult csalódásából. Azonban az a körülbelül 40 dal, melyet ez időben (pesti, gödöllői és szalkszentmártoni kelettel) Mednyánszky Bertához írt (mindet azonos versformában és alaphangulattal), az akkori szerelmi lírának mindenesetre legjobb alkotásai voltak. E költeményeket 1845 őszén Szerelem gyöngyei címmel adta ki. Ezt költeményeinek második kötete követte, Versek címmel. Augusztus 20-án újra szüleihez ment Szalkszentmártonba, ahonnan szeptember 8. körül tért vissza Pestre. Míg a költő népszerűsége egyre szélesedő körben terjedt, a pesti időszaki sajtóban ellene is mind több hang jelentkezett. Vörösmartyék nagy tekintélyű Athenaeuma megszűnt; a megmaradt szépirodalmi lapok közül Petőfi kizárólag a Pesti Divatlapnak kötötte le magát, és így egy másik lap, a Honderű már ez okból sem nézte jó szemmel a költő emelkedését; voltak, akiket önérzetes modora és különcségei idegenítettek el tőle, másokat sikerei bántottak, ismét másokat költészetének szokatlan eredetisége, melyet pongyolaságnak, póriasságnak néztek. Így aztán névvel és név nélkül valóságos hadjáratot intéztek ellene a Honderűben és az Életképekben, sok személyeskedéssel és rosszakarattal, melyek ellen ő a Divatlapban versben és egy-egy megjegyzéssel védte magát. A támadók közt volt egyik régi barátja, Szeberényi Lajos is, ami keserű tollpárbajhoz vezetett. Legélesebben azonban Császár Ferenc, Nádaskay Lajos és Petrichevich-Horváth Lázár támadták és igyekeztek nevetségessé tenni a költőt. De támadta még Nagy Ignác, és Garay János is inkább ellene volt, mint mellette. A gúnyoló cikkek és pasquillusok özöne elkeserítette, de útjától nem térítette el Petőfit. Érezte irányának helyességét, vele volt a közvélemény nagy többsége és a legjelesebb írók és bírálók: Vörösmarty, Bajza, Szemere Pál és Toldy Ferenc is méltányló bírálatot írt róla. Legutóbbi szerelmi ábrándjainak szétfoszlása és a többnyire igazságtalan hírlapi támadások, dicsősége és boldogsága kivívásának akadályai mintegy felidézték régi szenvedéseinek keserű emlékét, és bizonyos pesszimizmus vett erőt rajta. Ez a hangulat nehezedett lelkére 1845 utolsó és 1846 első hónapjaiban, s ennek jelei azok a szeszélyes, keserű, olykor cinikus fordulattal végződő apró versek, melyeket ebben az időszakban többnyire Pesten és Szalkszentmártonban írt és Felhők címmel 1846. április havában adott ki (66 költemény). Költészetének ez nem a legszerencsésebb időszaka volt, érzéseiben, reflexióiban sok volt a tőle idegen elem és túlzás. Byron, Shelley, Heine hatása találkozott ekkor az ő lelki állapotával, és a világgyűlölet, a cinizmus hangulata vett erőt rajta. Szerelmi bánatának enyhítésére ismét az utazásban keresett szórakozást. 1845. szeptember 23-án elkísérte Vahot Imrét Esztergomig; útközben Pomázon töltöttek egy napot, megmászták a Kő-hegyet és élvezték a szép kilátást a fővárosra; szeptember 24-én pedig Sass Istvánhoz utazott, útba ejtve Szalkszentmártont, Dunaföldváron át Borjádra (jelenleg Kölesdhez tartozó település) érkezett, ahol barátja szüleinél a szüret alatt október 6–7-ig időzött, és megfordult Uzdon is. Borjádról ismét Szalkszentmártonnak vette útját, ahol október 16-a tájáig tartózkodott a szüleinél. Pesten Várady Antallal vett ki közös lakást. Ezalatt jelent meg a Verseinek II. kötete (november 16.). 1845. november 20–25. táján újra Szalkszentmártonba vonult vissza; itt maradt 1846. január 4-ig. Hangulata javult és visszanyerte saját egészséges irányát. A Felhőkkel egy időben írta A hóhér kötele című regényét is (megjelent 1846-ban) és utána Tigris és hiéna című drámáját, melyet a pesti tavaszi vásár kedvező szezonjában akart előadatni a Nemzeti Színházban. E művével tért vissza január 4-én Pestre, másnap beadta a drámabíráló választmánynak, amely azt január 13-án előadásra elfogadta. Petőfi 16-án ismét szüleihez Szalkszentmártonba vonult vissza, ahol a Tündérálom című nagyobb költeményét és A hóhér kötele című regényét írta. Mindkettővel február 20-ára készen volt. Március 20-a körül Eötvös József közbenjárására eladta regényét Hartlebennek 150 forintos áron, és az június 4-én meg is jelent. Petőfi 1846 márciusa közepétől április 10–12. tájáig időzött Pesten, ahová azért is sietett visszatérni, mert Tigris és hiéna című drámáját március 19-e előtt kellett volna előadni, de Szigligetinek egy új bohózatos népszínműve miatt mellőzték, illetve csak bérletfolyamban akarták előadni, mire a költő jogos méltatlankodással visszavette darabját 1846. április elején. Bosszúságát felejteni ismét Szalkszentmártonba ment a szüleihez, ott írta A szerelmes tenger című fantasztikus-romantikus költeményét és a népies Szilaj Pistát, amely egyik legkedvesebb elbeszélése. Az év folyamán hosszabb időre ismét szüleihez utazott, akik tavasszal Dömsödre költöztek kisebb bérleményükbe. Dömsödön Pálffy Albert is vele volt, Petőfi visszautazott Pestre. 1845 őszén Tompa is Pestre került, és miután 1846 januárjában betegségéből felgyógyult és a Rókus-kórházból kikerült, ő is Váradyhoz ment lakni és így Petőfi lakótársa volt. Miközben Petőfi 1846 március–áprilisában Pesten volt, megismerkedett Beck Károly magyarországi származású német költővel, akit Kertbeny Károly vitt el hozzá. Petőfi Kertbenyvel nem rokonszenvezett, de nem volt ellenére, hogy Becket és Duxot rábeszélte költeményeinek német fordítására; így jelentek meg a bécsi Sonntagsblätter-ben Petőfi verseinek első német fordításai (Lopott ló, Pusztán születtem és Híres város az alföldön Kecskemét). Petőfi Beckkel, mint némely életrajzírói írják, szoros barátságot kötött, naponta felkeresték egymást és együtt töltötték az estéket az Angol királynő éttermében. Petőfi vagy 30 költeményét lefordította németre Beck számára, sőt megírta önéletrajzát is németül a kiadáshoz, amit Fischer Sándor őrzött meg. A német kiadásból azonban semmi sem lett; Beck ismeretsége is Petőfivel – amint Beck visszaemlékezéseiből kiderül – csak felületes lehetett. Petőfi május első napjaiban újból falura vonult, Pálffy Alberttel Dömsödre ment, ahol szülei Szent György napja óta laktak. Itt Kovács Jánosnétól béreltek szobát 20 forintért, Petőfi szüleihez jártak étkezni, s ennek költségeit megtérítették. Itt írta Salgó című nagyobb költeményét, melyet a Pesti Füzetekbe szánt. A júniust Pesten töltötte, s közben Emich Gusztávval alkudozott összes költeményének kiadása ügyében; ehhez Barabás Miklós ismét lerajzolta, a tusrajzot aztán Tyroler József metszette acélba. Váradynak Ruffy Idával történt egybekelésekor, július 29-én Esztergomban ő és Jókai Mór mint tanúk szerepeltek volna, azonban az esketés ekkor a vegyes házassági akadály miatt elmaradt. Petőfi a július és augusztus hónapokat is Pesten töltötte, mint Pákh Albert lakótársa, akivel 1847 tavaszáig együtt lakott egy szűk homályos udvari szobában. Itt tanította Messi Antal az olasz nyelvre. Ezen a nyáron, talán júniusban, meglátogatta Szemere Pált Pécelen, aki a hozzá írt költeményére nyílt levélben válaszolt. ### A Tízek Társasága 1846 közepén Petőfi megvált Vahot Imre lapjától, a Pesti Divatlaptól. Tapasztalván, hogy a szerzők ki vannak téve a szerkesztők önkényének, írói társulatot akart szervezni, amely a meglevő lapoktól függetlenül alapítana lapot és azt saját irodalmi programja szerint szerkessze. 1846 tavaszán meg is alakította kilenc jeles fiatal írótársával együtt a Tízek Társasága elnevezésű csoportot, ennek tagja volt Petőfi mellett Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes. A társaságnak célja volt emancipálni a szépirodalmat és saját orgánumukban érvényt szerezni az újabb irodalmi iránynak, amely épp oly nemzeti, mint romantikus volt, és a nép nyelve alapján akart nemzeti stílust fejleszteni. A tízek kötelezték magukat 1846 márciusában, hogy az év közepétől számítva egy évig sehova sem írnak, csak a saját szépirodalmi lapjukba, melyet Pesti Füzetek címmel akartak megindítani. Az év közepén csakugyan megszüntették a különböző lapokba történő írást, de Vahot Imre bosszút állt rajtuk, mert a tízek közül öttől mindjárt júliusban leközölte olyan munkáikat, melyek régebbről nála maradtak. Emiatt Petőfi összeveszett Vahottal, akit párbajra is hívott, de Vahot kitért ez elől. A lapra azonban a tízek a gyanakvó hatóságtól nem kaptak engedélyt az új lap megindításához, mire 1846 novemberében elfogadták Frankenburgnak, az Életképek szerkesztőjének előzékeny közeledését, és társaságukat feloszlottnak nyilvánították. Csak Pákh és Obernyik nem írtak egy évig egy divatlapba sem. Petőfi az Életképekhez csatlakozott. ### Megismerkedése és házassága Szendrey Júliával, költészetének fénykora 1846 őszén kezdődött életének és költészetnek legfontosabb korszaka. Megismerte Szendrey Júliát, melynek hatására tovább gazdagodott egyénisége, és létrejött költészetének új virágkora. Szerelmével együtt erősödött hazaszeretete, és költészetének mind szerelmi, mind hazafias és politikai iránya ez után tárult ki teljes nagyszerűségében, amellett, hogy régi tárgyai és érzései, a fiúi szeretet, a szülőföld szeretete ezután is folyton ihlették. Augusztus vége felé nagyobb körútra indult Pestről Obernyik Károllyal, a szeptember 9-ére hirdetett erdélyi országgyűlést szándékozott meglátogatni Kolozsvárt; de előbb Szatmárt, Máramarost, majd Erdélyt akarta bejárni. Szatmárra Pap Endre és Riskó Ignác hívta meg. Augusztus végét és szeptember első napjait Pap Endrénél Szatmáron töltötte; szeptember 4–5-én Nagykárolyba mentek, hogy Szerdahelyi Pál helyettes főispán beiktatásán jelen legyenek; szeptember 7-én a Szarvas fogadóból, ahol lakott, a költő Riskó Ignác megyei aljegyzőhöz költözött át. Megismerkedett a vendéglőben Teleki Sándor gróffal, akivel barátságot kötött. Szeptember 8-án, a megyei bál előtt délután 6–7 óra tájban látta először a költő a Térey család kertjében Szendrey Júliát, Szendrey Ignác erdődi tiszttartó, Károlyi Lajos gróf inspektora alig 18 éves leányát. Este a bálban bemutatták őket egymásnak, hosszabban társalogtak, és a költőre e találkozás meghatározó benyomást tett. Néhány napon át, Téreyéknél többször is találkozott Júliával, amikor pedig ő hazautazott az apjával Erdődre, ahol a várkastélyban laktak, Petőfi két barátjával Szatmárról látogatást tett náluk. Júliának hízelgett a már híres költő közeledése, ő is érdeklődött iránta, mialatt Petőfi még a hónap folyamán és október elején többször is kirándult hozzájuk. A leány érdeklődése is szerelemmé kezdett fejlődni, bár a költő iránt kissé szeszélyesnek mutatkozott, s a költő vallomására nem adott határozott választ. Petőfi október 10-én fájdalommal vett búcsút Júliától Erdődön, de a lány úgy intézte a dolgot, hogy az október 22-i tisztújításra ismét elment atyjával Nagykárolyba, tudván, hogy ott lesz Petőfi is. Ott tavaszra ígért Petőfinek végleges választ, de már reményt nyújtott neki, ami a költőt az átélt kétségek után boldoggá tette. Október 23-án váltak el ismét, és Petőfi Nagybányára, majd Koltóra rándult ki, Teleki Sándor grófhoz, aki Haray Viktorral érte ment. Petőfi demokrata létére nagyon megkedvelte a liberális és jókedvű főurat, és jó napokat töltött nála. Koltón egy politikai értekezlet alkalmával írta Erdélyben című hazafias ódáját; de a legtöbb ekkor írt költeményét Júliának szentelte. Kolozsvárra nem ment el, mert az erdélyi országgyűlést elnapolták, hanem november 10-e körül elhagyta Koltót, és Szatmáron, Nagykárolyon és Debrecenen keresztül Pestre tért vissza. Ekkor történt az az epizód, amely sok félreértést okozott Júliával kapcsolatban, amit az életrajzírók sem mindig helyesen magyaráztak. Debrecenben elment a színházba, ahol megjelenésekor a közönség önkéntelen ovációban tört ki, és az akkor ott játszó ünnepelt színésznő, Prielle Kornélia a darabba szőtt ének helyett Petőfi egy dalát énekelte el. A következő nap kapta azt a hírt, hogy Júlia máshoz akar férjhez menni. Petőfi dacos lelke felindulásában hirtelen tettre határozta el magát. Meglátogatta Prielle Kornéliát, nőül kérte, este előadás közben pedig sürgette, hogy azonnal esküdjenek meg. Kornélia beleegyezett, és Petőfi sietett a református paphoz, de az diszpenzáció nélkül nem volt hajlandó azonnal összeadni őket. Másnap a katolikus papnál is járt, de eredménytelenül, és így visszatért Pestre, ahová november 20. körül érkezett meg. Onnan még írt Kornéliának, aki azonban meghallván, hogy Petőfi Júliába szerelmes, csak hidegen válaszolt, és így a viszony elcsitult. Ennek azonban híre ment Júliához, aki nem készült máshoz menni, és azért e lépés fájdalmasan érintette. Petőfi levelet írt Júliának, amelyben megmagyarázta az esetet. Kibékülésüket befejezte az, hogy Júlia elküldte neki naplója egy részét, amelyben szerelmét festi le. Ekkor, 1846 decemberében adta ki Petőfi az Életképekben Júliához intézett költeményei közül az elsőt (Mi van innen távol). Szerelmi viszonyuk ezután is új és új változáson ment át. Júlia bizonyos félelemmel látta szerelme növekedését; tartott a költő szenvedélyességétől, viszont hideg sem tudott maradni iránta. Újabb keserűséget okozott neki az a hír, melyet valaki Szatmáron terjesztett, hogy Petőfi az ő naplóját dicsekedve mutogatta ismerőseinek. Szülei először e hírből értesültek a viszonyról. A szigorú és gyakorlatias apja hallani sem akart a biztos állás nélkül élő költőről, egy gazdag földbirtokosnak szánta a leányt. Júlia nem mondott e kérőnek igent, de meg kellett ígérnie, hogy egy évig Petőfihez sem megy, sem levelet nem ír neki. Az apa arra számított, hogy a csapodárnak vélt Petőfi addig elfelejti Júliát és a leány is meggondolja magát. Júliának e miatti hallgatása szintén sok félreértést okozott. Csak Térey Mari, Júlia barátnője és Sass Károly közös ismerősük útján válthattak olykor üzenetet, amelyek mind szenvedélyesebb érzésről tanúskodtak. Végre 1847 májusa elején Térey Mari útján Júlia találkozóra hívatta Petőfit, hogy tisztázzák egymás iránti érzelmeiket. Petőfi Pestről azonnal levelet írt Szendreynek, amiben megkérte Júlia kezét. Az apa azt válaszolta, hogy még nem ismeri Petőfit és végleges választ a kitűzött egy év leteltével fog adni. Petőfi ekkor Erdődre utazott, ahol Lauka Gusztávnál szállt meg (május 16–20.). A lánykérést személyesen ismételte meg, de az összezördüléssel végződött, és Szendrey kijelentette, hogy leánya sorsát nem meri a költő kezére bízni, egyben felszólította, hogy kímélje meg őket látogatásaitól, egyszersmind mindent elkövetett, hogy a fiatalok ne találkozhassanak. De Petőfi és Júlia állhatatosak voltak, ismételten is összejöttek a vár kertjében és örök hűséget esküdtek egymásnak. A költő szökésre is rá akarta beszélni a leányt, de az nem egyezett bele. Petőfi az atyától még több ízben követelte a leány kezét, míg végre Szendrey egy heti határidő kitűzésével akart egyelőre megszabadulni. Petőfi május 20-án Nagybányára ment, s ott kapta meg Szendrey elutasító levelét. Erre visszatért Erdődre és május 26-án ünnepélyesen ismét megkérte Júlia kezét, akit a szülők az elmúlt napok alatt sikertelenül akartak lebeszélni. Az apa végül kijelentette, hogy Júliára bízza sorsát, de ő kiházasítani nem fogja, és választania kell közte és Petőfi közt. Júlia a költőt választotta, és az esküvőt az egyévi próbaidő leteltének napjára, 1847. szeptember 8-ára tűzték ki. Addig is kikötötték a szülők, hogy Petőfi legyen távol Erdődtől, de a levelezést megengedték. Szendrey Júliának esküvőjekor reverzálist adott összes születendő gyermeke katolikussá nevelésére. Petőfi ekkor Szalontára ment, ott Arany Jánosnál töltött tíz napot; a két nagy költő a Toldi sikere alkalmával kezdett levelezést, melyet éppen Petőfi indított meg, és ekkor látták egymást először, már mint jó barátok. Pestről külföldi útra készült, hogy könnyebben teljék az idő, de ez akkor elmaradt. 1846-ban valamikor Győrben is volt Frankenburggal, Pompéryval, Lisznyayval együtt. Két napot töltött ott, és Balogh Kornél alispán a költő tiszteletére estélyt adott. Talán ekkor beszélték meg dr. Kovács Pállal a Hazánk című folyóiratba való munka ügyét. 1847. január 7-én jelent meg Tigris és hiéna című drámája. Szerződött az Életképekkel, hogy január 1-jétől más lapba nem ír, általában a lap minden második számában jelent meg költeménye, melyekért egyenként másfél aranyat kapott. Abban az évben írta az Életképekbe két népies elbeszélését: A nagyapát, amely február 6-án és 13-án, és A fakó leány és a pej legényt, amely május 8-án és 15-én jelent meg. Az Életképeken kívül 1847-ben csupán a győri Hazánkba, Kovács Pál lapjába dolgozott; negyedévenként hat költeményt adott, melyekért 45 forintot, így egész évre 180 forintot kapott. 1847. március 15-én jelentek meg Petőfi összes költeményei egy kötetben Emich Gusztáv kiadásában. Emich 500 forintot fizetett a költőnek a 3000 példányban nyomatott kiadásért; arcképét Barabás Miklós rajzolta meg tussal. 1848. december 15-én az első akadémiai nagygyűlésen, amelyet 1847 óta tartottak, a költő összes költeményeinek ez a kiadása elnyerte a nagy jutalmat. Ettől az időtől fogva állandó jelzője a „legnépszerűbb költő” volt. Március 15–17-én a vásár alatt tartott köri estélyen, melyen alig volt Magyarországnak olyan megyéje, amelyet néhány szabadelvű vendég ne képviselte volna, a költőt nagy lelkesedéssel üdvözölték. Március 22-én Egressy Gábor meghívására Székesfehérvárra utazott, ahol 29-éig mint vendég szerepelt. Ezen a napon tért vissza Pestre, és az egész áprilist ott töltötte. A június 26-i szerződés szerint Összes költeményeit örök áron eladta Emichnek 1500 forintért, és megállapodtak, hogy minden ezután írandó hasonló kötetért Emich 2000 forintot fog fizetni. Ugyanekkor biztosítani akarván sorsát, Jókaival, aki átvette 1847 második felében az Életképeket, valamint Kovács Pállal olyan szerződést kötött, hogy 1848. január 1-jétől negyedévenként hat költeményt fog adni lapjaikba 50–50 forintért. Pestről külföldi útra készült, hogy könnyebben teljék az idő, de ez akkor is elmaradt. Július 1-jén elindult Felső-Magyarországra, meglátogatta Losoncon Stellert, Eperjesen Tompát, akivel a murányi várat is megtekintette, Miskolc, Sárospatak útba ejtésével Sátoraljaújhelyen Kazinczy Gábort, Széphalomban Kazinczy Ferenc házát és sírját, elment Ungvárra, megnézte Munkács várát. Útjának e vonalát is egész sor költeményének dátuma jelzi. Július 13-án Szatmárra érkezett, és Pap Endrénél szállt meg. Eleinte megtartotta a tilalmat, írogatással töltötte idejét, itt írta Széchy Máriáját; de július vége óta többször is kirándult Erdődre, bár Szendrey hidegen bánt vele. Augusztus 5-én eljegyezte Júliát, szeptember 8-án pedig megtörtént az esküvő az erdődi vár kápolnájában. Júliának csak az anyja és a húga jelent meg; az apa áldás nélkül bocsátotta őket útnak és anyagi segítséget sem adott. A fiatal párt a kalandos életű gróf Teleki Sándor négyesfogata szállította Koltóra, ott töltötték a mézesheteket Petőfi egyetlen arisztokrata barátjának kastélyában, amit Teleki egészen átengedett nekik. Hat hétig maradtak ott boldog elvonultságban. Október 20-án keltek útra, és előbb Kolozsvárra mentek, ahol lelkesen ünnepelték őket, majd Szalontán Aranyékat látogatták meg, ahol egy hétig időztek, és azután Pestre utaztak. Bérelt háromszobás lakásuk, melyet Egressy Gábor, a költő barátja szerzett meg számukra, a Dohány utcai Schiller-ház I. emeletén volt. 1847. október 4-én költözött be a költő ide hitvesével. Két szobában a házaspár lakott, a harmadikat pedig kiadták Jókainak. Egyszerűen éltek, a jólétben nevelkedett asszony elfogadta új helyzetét, boldogította férjét és örült az ünneplésnek, melyben őt is részesítették. A költő boldog férj lett, szerelmi lírájának Júlia mint asszony is egyetlen tárgya maradt, és a maga eredetiségével a házasember szerelmét is mint kifogyhatatlan költői témát mutatta be a magyar költészetben. Ebben az időszakban keletkezett például a Reszket a bokor, mert... és a Szeptember végén című költemény is. Hogy Júlia valóban szerette-e a költőt, vagy csupán becsvágyból ment hozzá, ez később sok kérdést vetett fel mind az irodalomban, mind a közvéleményben. Apja kitagadással fenyegette meg, ő mégis a költőt választotta, de naplójában lehet olvasni kételyeiről és érzelmeiről Petőfi iránt. „Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan – mi csak tőle függ –, lesz erőm tűrni mindent, mit rám küld az ég, és kivívni magamnak a jövő üdvösségét; de ha elszakasztanak tőle, ha még nem is láthatom, úgy veszve, veszve lesz minden számomra! Mindég az idővel bíztatnak, hogy ez meghozandja, mit isten számomra rendelt, de elég volt fél év két hó, én nem várhatom tovább összetett kezekkel az idő ajándékát. Nem! nem lehet tovább! s Marim, édes angyalom, segíts rajtam, ne hagyj elveszni, mint a többiek” – írta Júlia barátnőjének, Térey Marinak levelében. Valószínűleg hozzájárult döntéséhez az a prózai tény is, hogy Petőfi – szinte már lemondva a lehetőségről – abban az időben megkérte az ünnepelt debreceni színésznő, Prielle Kornélia kezét. Ezalatt Petőfi költői pályája hatalmasra ívelt, átadta magát a munkának és a tervezgetéseknek, a családi boldogságnak. 1847-ben az Életképekbe dolgozott, ahol verseit másfél arannyal honorálták; írt Kovács Pálnak Győrött megjelenő Hazánkjába is, hasonló feltételekkel. De legfontosabb volt ez évben összegyűjtött költeményeinek kiadása. Ez az előbbi gyűjteményeket és azon kívül 105 újabb költeményét foglalta magába. Emich vette meg 500 forintért egy kiadásra, és Petőfi összes költeményei címmel jelentek meg 1847. március 15-én. A gyűjteményt, melyet Petőfi hálája és tisztelete jeléül Vörösmartynak ajánlott, lelkesedéssel fogadták, és a 3000 példány pár hónap alatt elfogyott. Júniusban Emich örök áron bevette 1500 forintért; ez volt a költő fő jövedelmi forrása 1848 tavaszáig. Az 1846. november 15-i előzetes pártalapító gyűlés után hivatalosan 1847. március 15-én Pesten, az országos ellenzéki konferencia keretében kimondták az Ellenzéki Párt létrejöttét. A párt elnökévé a létrehozásán sokat fáradozó Batthyány Lajost választották meg. Az alakuló ülésen Kossuth Lajos vázolta a párt számára a jórészt általa kidolgozott hivatalos programot, s az ülés végén Petőfi Sándor elszavalta A nép nevében című versét. 1848\. január 1-jén a második kötetet is eladta Emichnek 2000 forintért, melyet Emich májustól kezdve havi 100 forintos részletekben tartozott fizetni. Így biztosítva volt sorsuk 1849 októberéig. E kötet megjelenése adott alkalmat a kritika két nyomós nyilatkozatára. Pulszky Ferenc a Szépirodalmi Szemlében, Eötvös József a Pesti Hírlapban melegen méltatták Petőfi költészetét; Eötvös rámutatott, hogy Petőfi költészete nem népi, hanem valódi magyar nemzeti költészet. E bírálatok elégtételül szolgáltak az álkritikusok és irigyek ama támadásaival szemben, amelyek 1846 vége óta, különösen a Honderűben, ismét megújultak. Ez idő tájt szilárdulnak meg politikai meggyőződései. A kor demokratikus áramlata a hazai politikában is mind érezhetőbbé vált, éppúgy mint nyugaton, és a kornak e szelleme találkozott az ő érzésével; a nép fia volt, onnan küzdötte fel magát, azt szerette volna szabaddá és boldoggá tenni, eltörölni minden előjogot, eltiporni a zsarnokságot. Hazaszeretete találkozott a magyar politikai élet másik irányával, az Ausztriától való függetlenedés céljával. E felfogása a francia forradalom történetének olvasgatása és Shelley hatása alatt a magyar irodalom régebbi irányaival szemben egy új költői irány zászlóvivője lett, és a magyar költészet nemzeti és demokrata átalakítására valóságos szövetséget is próbált alakítani. Egy költői triumvirátus gondolata lebegett előtte, amelynek rajta kívül Arany és Tompa lettek volna tagjai, és 1848 elejétől Jókai lapja, az Életképek mellett tömörültek volna. Arany és Tompa is beleegyezett, azonban Tompával a viszonya megváltozott, úgyhogy a szövetkezés forma szerint nem jött létre, de a három költő anélkül is támogatta egymást. Vörösmartyval és Arannyal szövetségre lépve nekiálltak Shakespeare műveit magyarra fordítani, Petőfi a Coriolanusszal végzett, majd elkezdte a Rómeó és Júlia fordítását is. Házassága első hónapjaiban írta A táblabíró, a Lehel töredékét, a Bolond Istókot és számos kisebb költeményt. Termékenysége fokozódott a házasélet idején, amellett feszült figyelemmel kísérte a politikai élet fejlődését, ami csakhamar életének fontos, egyben utolsó szakaszához vezetett. ### Arany János barátsága 1847 februárjában szövődött örök barátsága Arany Jánossal, akivel 1849-ig folytatott levelezést, és akihez két alkalommal is ellátogatott. Petőfi első levelét a Toldi olvasása után írta, verssel köszöntve Aranyt. Petőfi 1847 tavaszán jelentette meg Összes költeményeit is, amelyből már az első kiadásban 3000 példányt adtak ki, de sikere miatt még három alkalommal kinyomtatták. Versei elé mottóul a költő hat sort tűzött: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet”. ### Az 1848-as forradalom és szabadságharc alatti élete 1848 januárjában elindult a forradalmak sora Európában, először az olaszoknál, majd februárban Párizsban, s az események gyors egymásutánban peregtek. A pesti ifjúság ama mozgalmában, amely a pozsonyi országgyűlés tanácskozásainak, a párizsi februári forradalomnak és a bécsi forradalomnak hatása alatt egyre jobban erősödött, Petőfinek vezérszerepe volt. A szabadság, egyenlőség és testvériség eszméi az ő költészetére is hatással voltak, vérmérsékleténél fogva is forradalmi természet volt. Március 13-án megírta a Nemzeti dalt, március 14-én összeállították a 12 pontot. Ezen az estén érkezett meg a bécsi forradalom híre. 1848\. március 15. a pesti forradalom és egyszersmind Petőfi napja. „Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel” – emlékezett Jókai. Az eredetileg 19-ére tervezett nemzetgyűlést a bécsi forradalom hírére hozták előre március 15-ére. A márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplőjévé vált, a forradalom az ő lakásáról indult: Jókai, Bulyovszky, Vasvári Pál és Petőfi együtt gyalogolt át a Pilvax kávéházba. A 12 pont mellett a Nemzeti dal a népakarat legfontosabb kifejezője, a szabad sajtó első terméke volt. Petőfi a Pilvaxban majd az orvosi egyetem udvarán szavalta el versét, elindítva a lavinát. A Landerer-nyomda előtt már a nyomtatott változatot zúgta utána a tömeg. A délután során a Múzeum előtti népgyűlés, a Városházánál történtek, majd Táncsics Mihály kiszabadítása a forradalom ismert eseményei. Este a színházban Egressy Gábor is elszavalta a Nemzeti dalt. A nap történéseit éjjel és másnap mind prózában, mind költeményben megörökítette: „E hős ifjúság vezére/voltam e nagy tetteknél” – írta büszkén. „Nagyapáink és apáink, / Míg egy század elhaladt, / Nem tevének annyit mint mink / Huszonnégy óra alatt” – indokolta e büszkeséget. „Petőfi az egyetlen költő, aki egy népforradalmat személyesen vezetett – jegyezte le tettei jelentőségét . Pest, 1848. március 21. Petőfi levele Arany Jánoshoz (részlet): „Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! ...Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva volt megtámadni bennünket.” „Petőfi életének utolsó másfél évét mintha csak egy végzetdráma szerzője írta volna: 1848. március 15-étől, a győzelem és a dicsőség tetőpontjától 1849. július 31-éig, a végső segesvári katasztrófáig egyetlen hatalmas ívű zuhanásnak tűnik fel pályája.” Öt nappal a pesti forradalom után már a következőket jegyezte naplójába: „Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd.” A márciusi ifjak számukhoz képest jelentős hatást fejtettek ki, mégis csupán közvetve befolyásolhatták a politikát alakító liberális nemességet. Március 15-én mögöttük volt a közvélemény, az ország, ám radikalizmusuk hamarosan elszigetelte őket. Áprilisban így írt a forradalmi fejleményekről: Petőfi szerepe, költeményének hatása ismétlődött március 16-án is, és a Nemzeti dalt, mintegy a magyar Marseillaise-t rövid idő alatt százezrek ismerték meg. Háromszor fordították németre, majd franciára, hat dallamot is szereztek rá azon melegében, és Petőfi a népszerűség oly magas pontján állt, hogy a pozsonyi országgyűlésen is némi megdöbbenést okozott. Március folyamán a forradalmi események foglalták el, részt vett a polgárság gyűlésein, de utóbb, amikor a felelős minisztérium megalakult, az ifjúság háttérbe szorult. Petőfi francia elméletek hatása alatt a köztársaságért lelkesedett, a királyság eszméje ellen küzdött, és április elején kiadta és népgyűlésen szavalta A királyokhoz című versét. Ez az álláspontja egy időre rontott népszerűségén, de ő naiv optimizmusában tovább haladt útján. Elégedetlen volt a magyar politikusokkal is, radikálisabb, erélyesebb fellépést követelt és kifakadt a minisztérium ellen. A költő ellen titkos és nyílt politikai hadjárat indult. Petőfi népszerűsége rohamosan csökkent, a közvélemény is ellene fordult. Határozott vágya volt a népet képviselni az országgyűlésen, és 1848-ban szűkebb hazájában, a Kiskunságban fel is lépett követjelöltként. Programja tetszett is, de rágalmakat terjesztettek róla, a népet ellene fordították, választóit megakadályozták a szavazásban és őszintesége is csökkentette választási esélyeit. Ezért júniusban elbukott a képviselőválasztáson. A Kis-Kunokhoz többek közt a következő szavakat intézte: „Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-ig az egész Magyarország nagyon szolgalelkü, kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utósókhoz.” Távozásra kényszerítették, nemzetőrök kísérték ki Szabadszállásról. Csalódottan és ekkori tapasztalatainak hatása alatt született Az apostol című költeménye. „Úgy látta, a kormány erélytelensége az elért vívmányok elvesztését fogja eredményezni, s a nemzethalál veszedelmétől csak egy újabb forradalom mentheti meg az országot” (Gépeskönyv, idézet). Éberen és kritikusan figyelte a nemzetgyűlés munkáját, versekben és cikkekben támadta az új kormány tevékenységét. Követelte, hogy vonják ki a magyar katonákat az olasz frontokról. A korabeli közvéleményhez hasonlóan ő sem értette meg, hogy az első felelős magyar kormány mozgástere mennyire csekély. Ezt mutatja Lenkey János huszárszázadának esete is. Lenkey százada 1848 nyarán galíciai állomáshelyéről megszökött, hogy csatlakozzon a szerveződő honvédséghez. Latour, osztrák hadügyminiszter követelte a század megbüntetését, ugyanakkor a magyar közvélemény országosan megmozdult a szökött huszárok védelmében. Mészáros Lázár hadügyminiszter türelmes magyarázkodása ellenére kevesen értették meg, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül az osztrák követelést, és a század szökése egyébként is a magyar sorezredek hazavezényléséről folyó tárgyalások közben, tehát a lehető legrosszabbkor történt. Ekkor született a Lenkei százada című verse: {{Idézet 2\| > Koszorút kötöttem Cserfa-levelekbül, Harmat csillog rajta Örömkönnyeimbül... Kinek adnám én ezt, Kinek adnám másnak, Mint vitéz Lenkei Huszárszázadának? > > > : [...] > > Itt a haza földén, Hová vont szívetek, Forró öleléssel Üdvözlünk titeket, Vitéz jó testvérek, Üdvözlünk ezerszer... Beszéljen akármit A hadügyminiszter! \| Szélsőséges álláspontja hozta egy ízben összeütközésbe Vörösmartyval is, akit Petőfi egy szép költeményben sajgó szívvel, de tartózkodás nélkül megtámadott azért, mert a nemzetgyűlésben megszavazta a honvédsereg régi vezényleti rendben való felállítását, s igazságtalanul bár, támadta a Szózat költőjének művészetét is: Petőfinek e lépésében volt tévedés, de meggyőződésből tette, így rövid válaszváltás után a két költő közt továbbra is megmaradt a régi jó viszony. Ekkor szakított Jókaival is, akivel aztán nem is békült ki. Petőfi ugyanis mint helyettes szerkesztő, Jókai távollétében adta ki a költeményt az Életképekben, ezért Jókai nyilatkozott is aztán lapjában; erre Petőfi válasza szeptember 10-én jelent meg és ezzel a barátság köztük végképp megszűnt. Egyébként az elhidegülés már előbb kezdetét vette, amikor 1848 pünkösdjén Petőfi és Jókai összevesztek. Petőfi Jókainak a Laborfalvi Rózával kötendő házasságát nem helyeselte, okait Jókai anyjának is megírta, valamint annak érdekében, hogy a házasságot meghiúsítsa, Laborfalvi viharos múltját és házasságon kívül született gyermekét is felhánytorgatta. 1848 májusában Petőfi felhívta Pestre Arany Jánost és saját Dohány utcai lakásában vendégelte meg, hogy megtárgyalhassa vele a Nép Barátja szerkesztői megbízatását. Petőfi szülei 1848 tavaszáig laktak Vácon, ekkor abban a házban, amelyben ő lakott (a Dohány utcában), egy különszobát fogadott és szüleit oda költöztette. Ettől fogva közös háztartásban éltek, itt és később a Lövész utca 391. szám alatti lakásukban, ahová 1848. augusztus 1-jén költözött feleségével és szüleivel, mivel kénytelen volt feladni a drága Dohány utcai lakást, amelyért évi 550 forintos bérleti díjat fizetett, ugyanis Jókai kiköltözése után magas volt számára ez a lakbér. Nyáron megírta Az apostolt, élete fontos művét, megfogalmazva benne történelemfelfogását. Igazolták őt a szeptemberben történt események: Josip Jelačić horvát bán szeptember 11-én átlépte a Drávát. Szeptember 16-án Petőfi megfogalmazta az Egyenlőségi Társulat mozgósító kiáltványát: ...„Talpra legények! Ha most föl nem keltek, fekünni fogtok a világ végéig. ...föl, polgárok, föl küzdeni életre-halálra”. Majd jelentkezett katonai szolgálatra, s elindult Erdélybe a népfelkelés szervezésére. Áldott állapotban lévő feleségét elvitte Erdődre a nő szüleihez, és onnan a székelyekhez ment volna, hogy a felkelésre lelkesítse őket, de a fellázadt románok miatt nem mehetett tovább Nagybányánál. A korábbi életrajzi irodalom szerint 1848 októberében járt volna a Josip Jelačić horvát bán seregét a határig követő magyar fősereg pándorfalvi táborában is, ahol állítólag a határátlépés ellen szónokolt. Ezt azonban az újabb kutatások nem erősítik meg, nincs semmilyen kortársi nyoma annak, hogy a költő járt volna a lajtai táborban. 1848. október 15-én megkapta a honvédszázadosi kinevezését a 28. honvédzászlóaljhoz, szüleit pedig Orlai gondjára bízta. Október 17-én újra Erdődre ment, majd pár nap múlva bevonult Debrecenbe zászlóaljához, és ott november 16-ig a katonák betanításával foglalkozott. Ekkor szabadságot vett ki, hogy családjánál lehessen, akiket november 30-án a románok elől Erdődről átvitt Debrecenbe. Itt látogatták meg őket néhány nap múlva Aranyék. December 15-én született meg Petőfinek és feleségének fia, Petőfi Zoltán, így a költő kénytelen volt szabadságot kérni. Petőfi levele Arany Jánoshoz (Debrecen, 1848. december 15.): Kedves barátom, csak két szót írok: apa vagyok, a többit olvasd a fehérpapirosról; szintúgy leolvashatod, mintha írnám. Ma délben született fiam, kit holnap vagy holnapután fognak megkeresztelni. Keresztapja és keresztanyja bizonyos Arany János és Arany Jánosné lesz. A fiú neve Zoltán. Ölelünk benneteket! Szerető barátod... Ellenségei harctéri távolmaradását gyávaságnak tekintették, és egyre hevesebben gúnyolták. Végül áthelyeztette magát Bem József erdélyi hadseregéhez, és január közepén feleségét, illetve fiát Aranyékra bízva indult Erdélybe, Bem seregéhez. Bem 19-én érkezett Szelindekre, majd állást foglalt Nagyszeben bevételéhez. Petőfi Bem seregére január 20-án Szelindek alatt talált rá, ahol mind a korosodó vezér, mind pedig a honvédtisztek és a sereg katonái is örömmel fogadták. Itt volt először csatában január 30-án, majd a Vízakna és Déva közt lefolyt harcokban vett részt. A forradalmár költő Bemben megtalálta hadvezérét, az eszményi hőst. Bensőséges, szinte apa-fiú kapcsolat jött létre köztük. Amikor lehetett, Bem kímélni akarta a harc veszélyeitől és lehetőleg visszatartotta, de a költő mégis többször belekerült az ütközetbe. A piski csata előtt Bem gyöngéd gondoskodásból futárként küldte Debrecenbe a kormányhoz. Ott a Március Tizenötödikében lelkes cikkben és költeményben dicsőítette Bem hősiességét. Katonai pályafutása során kétszer is lemondott rangjáról. Először még 1849 februárjában, amikor futárszolgálatot teljesített Debrecenben és összeveszett Mészáros Lázár hadügyminiszterrel, akivel már Lenkey János ügye óta feszült volt a viszonya. Az összetűzésre az adott okot, hogy Petőfi hiányos öltözékben – kesztyű és nyakkendő nélkül – jelentkezett a pedánsságáról közismert hadügyminiszter előtt. Petőfi egy gúnyos hangú verssel (Nyakravaló) „válaszolt”, és egy éles hangú levélben bejelentette lemondását, amit Mészáros február 21-én elfogadott. Kérésére feleségét és fiát Aranyné Debrecenből Szalontára vitte, ahol májusig maradtak; maga Petőfi már február 23-án polgári ruhában visszaindult Erdélybe Bem seregéhez, melyet Medgyesen talált. Március elején váltólázban szenvedett, ezért Bem Kolozsvárra küldte katonai megbízással, hogy ott kipihenje magát. Marosvásárhely és Dés felé került oda, és ott jobban lett. Miután családját Szalontán meglátogatta, április 1-jén ismét jelentkezett Bemnél Szebenben mint közkatona. Ekkor Bem ismét századossá léptette elő és segédtisztjévé nevezte ki, s egyik kedves lovával ajándékozta meg. Bem mint fiát szerette a költőt, aki szintén rajongott a vezérért. Részt vett a szászsebesi előnyomulásban, és ott Bem április 10-én érdemjellel tüntette ki; úgyszintén részt vett a vezér bánsági hadműveletében is, mire Bem május 3-án Szabadfalun, Temesvár alatt őrnaggyá nevezte ki. Ezt azonban a kormánnyal meg kellett erősíttetni, ami a februári lemondás miatt nem ígérkezett könnyűnek. A bekövetkező véres csaták elől ismét Debrecenbe küldte Bem, ajánlatokkal Kossuthhoz és Klapkához. Petőfi Szalonta felé ment, ahol fiát Aranyéknál hagyva, feleségével Debrecenbe utazott tovább és jelentkezett Kossuthnál, azután a helyettes hadügyminiszternél Klapka Györgynél. Ott Klapka szemrehányásokkal fogadta, mivel a Bem és Vécsey közti ügy alkalmával Bemnek egy levelét a Honvéd című lapban kiadta, és ezzel a kormánynak sok kellemetlenséget okozott. Klapka súlyosan megrótta és házi őrizetbe vetette a rangjáról ismét lemondott költőt, és csak Görgei utasítására engedte szabadon. Bem József ugyanis vele fordíttatta le a Vécsey Károly elleni vizsgálati kérelmet, de a hadsereg és a kormány a stílusát felismerve azt hitte, hogy Petőfi fogalmazta a levelet. Petőfi rögtön lemondott. Az eset után úgy tűnt, végleg búcsút mond a katonáskodásnak, s még Bemtől kapott lovát is eladta. Május 7-én, miután megírta Egy goromba tábornokhoz című indulatos versét Klapkához, Pestre kellett sietnie. Május 9-én érkezett meg, és a Kerepesi (ma Rákóczi) út – Síp utca – Dohány utca sarkán álló Marczibányi-házba költözött feleségével és Zoltán fiával. Ez a ház volt Petőfi utolsó pesti lakhelye (a mai Rákóczi út 12. szám helyén). Korábban Szolnokról szenvedélyes hangú levelet intézett Klapkához. Petőfi fővárosba érkezése idején zajlott Budavár ostroma. Petőfi Görgei főhadiszállásán, a sváb-hegyi Óra-villában találkozott Klapkával, szóváltásba kerültek, végül Klapka a villa egyik szobájába záratta a költőt. Később, miután Görgei parancsára két tiszt Petőfi nevében bocsánatot kért Klapkától, a költőt szabadon engedték. Ezt követően Petőfi május 27-én újra beadta lemondását és írásbeli elintézést kért. Néhány nappal Petőfi Budára érkezése után, május 17-én anyja is meghalt. Szüleinek elvesztése lesújtotta őt, hiszen nagyon szerette őket. Már 1846-tól állandóan segítette őket, előbb pénzzel, később ellátásukról is gondoskodott. 1847 elején Vácon helyezte el őket, 1848 tavaszán pedig Pestre hozta, szobát bérelt nekik és megosztotta velük asztalát. Az öregek büszkék voltak fiukra, de Sándor is büszkén énekli meg A vén zászlótartóban apját, aki a szabadságharcban Jellacsics ellen részt vett a sukorói harcban, majd a parndorfi táborozásban is. Az öreg Petrovics 1849-ben nyomatott proklamációkkal Debrecenbe Kossuthhoz ment, aki amikor megtudta, hogy Petőfi apja, 300 forintot utalványoztatott neki. Itt láthatta unokáját is, majd ezt követően nemsokára, március 21-én Pesten halt meg tífuszban. Petőfi, anyja temetése után fiát felhozta Szalontáról Pestre. Tiszti fizetéstől elesett és szorult helyzetbe került. Ekkor Csengeri közbenjárására a miniszterelnök, Szemere Bertalan Petőfinek A honvéd című költeményének a hadseregben történő felhasználásáért 25 ezer példányt rendelt meg és ezért 500 forint szerzői díjat fizettek június elején. Így a család nyomorúságos helyzetén sokat könnyítettek, mivel ez időben rendezni próbálta személyes ügyeit és erre az időre szabadságot kért és nem tudott katonáskodni. 1849 júniusában ismét szükség volt személyére, maga Kossuth Lajos kérte fel a pesti nép mozgósítására. Az orosz beavatkozás hírére csatlakozott újra Bem hadseregéhez. Amikor a kormány Pestről menekült, július 3-án ő is megindult családjával Orlayékhoz Mezőberénybe. Ott időzött pár hétig elvonultan, és ott született utolsó ismert költeménye, a Szörnyü idő. Július 18-án, amikor az oroszok már oda is közeledtek, Orlayra bízta emlékeit, kéziratait és családjával együtt megindult Bemhez Erdélybe. Várad, Kolozsvár, Torda felé ment, ott hagyta feleségét és fiát. Bemet aztán Berecknél találta meg, aki a moldvai expedícióból tért vissza éppen. Július 29-én együtt Marosvásárhelyre értek, július 30-án reggel csatlakoztak a sereghez. ### Petőfi halála Bem 6000 fős serege 1849. július 31-én találkozott a -es orosz haddal a Fehéregyháza és Segesvár közti völgyben, és itt zajlott a csata, amely az egész napon át tartó küzdelem után a magyarok vereségével végződött. A csata kezdetén Petőfi Bem körül volt, ló és fegyver nélkül; a vezér délután egykor utasította, hogy hagyja el a csatateret. Gyalókay Lajos és Mütter Ferenc százados szerint aznap a költő egy vitorlavászonból készült blúzt, mellényt és nadrágot, egy szürke köpenyt, fején egyszerű katonatiszti sapkát és vállán egy szíjon függő sárga bőrtáskát viselt. <table> <tbody> <tr class="odd"> <td data-valign="bottom" style="color:#B2B7F2; font-size:40px; font-family:Times New Roman, serif; font-weight:bold; text-align:left; padding:10px 10px"><p>„</p></td> <td style="padding: 10px;"><p>A segesvári csatában az oroszok ellen nem vettem részt. A zsibói fegyverletétel után azonban találkoztam a Mezőségen olyan honvédekkel, akik azon csatában részt vettek. Hosszasan beszélgettünk az elmúlt csaták eseményeiről, s a többek közt Petőfiről is. Az egyik honvédhuszár, állítása szerint látta Petőfi Sándort a segesvári csata folyama alatt, s midőn Bem Szkarjatyin orosz vezérőrnagyot egy háromfontos golyóval lelőtte, s az oroszok rárohantak az egész magyar táborra, Petőfi e szavakat mondta: »Potomság az egész.«<br /> E pár szó bevésődött emlékembe, már azért is, mert – őszintén megvallva – a potomság szó jelentőségét akkor nem értettem, annak értelméről felvilágosítást kértem; ezen szót nem igen használják Erdélyben. Azon kérdéseimre, hogy Petőfi Sándor miképp és hol, melyik ponton esett el, nem tudott még csak egy szó felvilágosítást sem adni, miután a nagyszámú orosz hadsereg rohama alkalmával nagy zűrzavar támadt a magyar hadseregben, mely rendetlenül meg is hátrált. A felbőszült oroszok nem kegyelmeztek senkinek. Különös játéka a sorsnak. Bemnek ugyanazon ágyúlövése, mely a Szkarjatyin életét kioltá: maga után vonta a Petőfi halálát is. Ha ez esemény nem történik, azon csata végződhetett volna ugyan veszteséggel és meghátrálással, de Petőfi Sándornak életben maradásával.</p></td> <td data-valign="top" style="color:#B2B7F2; font-size:40px; font-family:Times New Roman, serif; font-weight:bold; text-align:left; padding:10px 10px"><p>”</p></td> </tr> <tr class="even"> <td colspan="3" style="text-align: right; padding-bottom: 10px; padding-right: 40px;"><p>– Imreh Sándor: Visszaemlékezés az 1848–49. évi szabadságharcra Erdélyben</p></td> </tr> </tbody> </table> „Az ellenség futott, a dzsidások és a kozákok üldözték, elvágták útját, szárnyait megkerülték, és visszavetették jobbra az országúttól és Fehéregyházától, amely utóbbi számukra még valami fedezéket nyújthatott volna. Ekkor a falu fölötti dombon a menekülők szörnyű mészárlása ment végbe” – számolt be az öldöklésről a csata után Dmitrij Ivanovics Daragan orosz ezredes Записки о войне в Трансильвании в 1849 году című jelentésében. „Véres bosszút álltak a vitéz nassaui dzsidások a szeretett Szkarjatyin tábornok haláláért” – kommentálta az osztrák Dorsner a mészárlást. Az üldöző orosz ezred a 3. kozák ezredként jött létre, legénysége Kijev és Kamenyec Podolszkij környékéről származott, 1817-ben bugi kozákokkal kiegészítve alakult át a 2. bugi dzsidásezreddé, 1830-tól odesszai dzsidásezreddé. Tulajdonosa 1843-tól Adolf nassaui herceg volt. Később különböző pontokon látták a költőt, amint a csata folyását figyelte és jegyezgetett. Lengyel József székelykeresztúri katonaorvos beszámolója szerint négy óra környékén a fehéregyházi hídfőnél állt a költő, figyelte a csatát és még akkor sem futott el, amikor egy ágyúgolyó tőle alig harminc lépésre csapódott a földbe és beborította porral. Gyalókay Lajos ügyvéd és honvédszázados egyike volt azoknak, akik utoljára látták őt. (Petőfi Marosvásárhelyről Segesvárig egy kocsin utazott vele és az ütközet alatt a vezér körében mellette állt.) Amikor azonban a túlerő által körülvett kis sereg (összesen 2800 ember) szétbomlott, Petőfi Fehéregyháza felé fordult, Gyalókay pedig megmenekült. A magyar sereg visszanyomása és egy részének bekerítése délután 5-6 óra körül történt. Ötkor még látták a költőt a Sár-patak hídján, ahol 200 székely katona 800 kozákkal küzdött. A kozákok a győzelem után hajtóvadászatot indítottak a visszavonuló magyarok ellen. Lengyel József lóhátról kiáltott még neki, hogy fusson, mire ő – lova már nem lévén – futva elindult, amikor látta, hogy Bem és vezérkara is menekül. Lengyel a következőképpen számol be erről: „Csakhamar az egész arcvonal megfutott. Én rámutaték a bal szárnyra, hol a tábornok is futott. Petőfi szemét oda veté, szó nélkül megfordult, és futni kezdett. Én is csakhamar helyemre érve, lovamat kézügybe kapva, ráültem, és száguldottam.” Gyalókay beszámolója szerint: „Igen rövid távolságra haladhattam akaratlan versenyfutásomban, midőn alig néhány lépésre előttem látom Petőfit hajadonfővel, kezében tartott sipkájával az úton keresztül szaladni. Rákiáltottam, s ő elborult sötét tekintettel rám nézve szótlanul megállott. – Jöjj velem – mondám kezét megragadva, – kocsimat innen nem messze állítottam fel, azon menekülhetünk, gyalog vagy elvágnak, vagy elfognak. – Azt hiszed – felelé ő -, hogy van olyan bolond, aki ebben a pokolban megállni meré helyét, kocsisod is elfutott, mint a többi. Nézd – ezzel a felénk közelítő lovas csapatra mutatott – , itt nem lehet menekülni, ne gondolj most a kocsidra, hanem jer oldalt, ott talán megszabadulhatunk. Látván habozásomat, ezen szavakkal: – Nincs idő gondolkodni, én megyek, Isten veled! – kirántotta kezét az enyémből és leugorva a töltésről, elrohant." Ez a fél méter magas töltés a Sárpatak hídjával átellenben, az országút déli oldalán húzódott. Petőfi az országúton kelet felé szaladt tovább Fehéregyházára. A 23 éves Papp Lajos alezredes, aki az ütközet végén a balszárny parancsnoka volt, nyeregébe akarta emelni a költőt, amikor meglátta, de a következő percben dzsidások rohantak el köztük. Halálát senki nem látta. Franz Fiedler, Bem felderítőtisztje naplójában írt Petőfi sorsáról. Eszerint két kozák lovas érte utol a gyalog menekülő költőt, akin súlyos sebeket ejtettek. Fiedler mindezt távcsövön látva, két román parasztnak öltözött emberét megbízta, hogy hozzák biztonságos helyre Petőfit, aki eszméletét vesztette és hiányzott három ujja. Bekötözték sebeit és a vidéken végigsöprő zivatar és sötétség leple alatt Segesvárra vitték. Egy magyar család házában hagyták ápolásra, akik később elmondták, hogy a civil ruhás sebesültet elvitték az oroszok. Ez a történet adott alapot arra, hogy később felmerüljön a gyanú, hogy egy Petrovics nevű magyar, aki Barguzinban 1856 májusában hunyt el, és akinek a földi maradványait 1989. július 17-én tárták fel, akár Petőfi Sándor is lehetett. Ezzel szemben A Pallas nagy lexikona szerint Petőfi az oroszok által körbezárt magyar erők között a körön belül maradt és ott esett el. A fellelhető szemtanúk különféleképpen adták elő a történteket. A leghitelesebbnek ezek közül Lengyel József tudósítását tartják, aki megemlíti, hogy „Akik a körben maradtak, azok 60-70 sebesültet kivéve mind elestek. Engem a lovam a körön kívül segített. Petőfi gyalog volt és így a körbe benne maradt. Egy dombra érve [a buni kaptatóra, ahol az országút kanyarodik] visszanéztem, s Petőfit hittem felismerni." Dienes András szerint említésre méltó Haller Ferenc és öccse, Haller József álláspontja. Haller Ferenc fehéregyházi birtokos, megyei főispán, volt segesvári térparancsnok Lázár Ádám hites ügyvéd és Apáthy Péter alispán útján jegyzőkönyvbe foglaltatta, hogy Petőfi az ő birtokán esett el. A Petőfi Síremlékegylet Állandó Bizottsága a Monostorkerttől keletre emlékművet is állíttatott a hármas tömegsír helyén, melynek tövében mintegy négyszáz honvéd nyugszik, de Dávid Gyula és Mikó Imre szerint Petőfi nincs közöttük. Haller József szerint Petőfit a buni hídon szúrták le dzsidával, és a Küküllőbe vetették, majd a Cionta-kertben élve temették el. Haller József ezt a helyet négy méter magas fakereszttel és két ágyúmodellel jelölte meg, de ezt bátyja kidöntette és a fehéregyházi községházára szállíttatta. Szendrey Júlia először kerestette Petőfit, majd a gyászévet ki sem várva, 1850 júliusában feleségül ment Horvát Árpád történészhez – heves ellenérzést váltva ki a közvéleményből. Még a máskor oly lojális Arany János is elítélte ezért; bírálatát A honvéd özvegye című balladájában fejezte ki. Szendrey Júlia 1868-ban hunyt el, a Kerepesi úti temetőben nyugszik. Beteljesedett a költő néhány gondolata, amit Egy gondolat bánt engemet... című versében fogalmazott meg: ### Petőfi eltűnésének kérdése Petőfi eltűnésének körülményeit a költő 19. század végén megjelent életrajzai behatóan ismertetik. Ekkorra általánosan elfogadottá vált, hogy azokat a kortársaktól származó, többnyire romantikus legendákat, amelyek a költő megmeneküléséről, az esetleges orosz fogságba eséséről és Szibériába hurcolásáról elterjedtek, nem lehet tényekkel alátámasztani. Hasztalan volt Bemnek és Júliának minden erőfeszítése a költő holttestének felkutatására. Azt feltételezték, hogy ott nyugszik a fehéregyházi hősök közös sírjában, ahol Petőfi elesett, mint a szabadságharc egyik legismertebb áldozata. Ezt igazolták az osztrák hadijelentések is. A Ferenczy-Danelik-féle Magyar írók című 1856-os kiadású életrajzgyűjtemény szerint nyom nélkül eltűnt, s azt is hozzáteszi: „Sokan halottnak hiszik; mások állítják, hogy Amerikába menekült." #### Teória az Ispánkút mellett talált felkelőtisztről A bécsi császári titkos levéltár iratai őrzik annak leírását, miképp történtek meg a pontos hadi események a csata végeztével: „Azonnal, mihelyt a felkelősereg maradványai a bekövetkezett lovassági roham után a július 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé menekültek, kozákrajok keltek át Fejéregyházán és fölötte a Küküllőn is, ily módon elvágták nagyon sok menekülőnek az útját; ezeket mindjárt le is kaszabolták.” A halott Petőfiről Heydte osztrák őrnagy, majd ezredes, Lüders orosz tábornok osztrák összekötőtisztje tanúskodott. A fogoly magyar tisztek „az alacsony termetű, vézna, sárgás bőrű, szakállas”, mellén átszúrt felkelőt Petőfivel azonosították a személyleírás alapján. Emellett pedig a holttest mellett talált egy fontos iratot: Kemény Farkas jelentése volt Bemhez a csapatok állásáról. A tudomány mai álláspontja szerint Petőfi elesett a segesvári csatában. Mások ezt vitatják, szerintük hadifogolyként Szibériába hurcolták, ahol később vagy kivégezték, vagy természetes halállal halt meg. Ezen elmélet képviselői azt is valószínűnek tartják, hogy ott megházasodott, családot alapított és még sok verset írt (oroszul). #### A timafalvi temetőben álló sír A székelykeresztúri temetőben egy nyíl alakú tábla mutat „Petőfi legendai sírja” irányába, melyen a következő felirat áll: „Petőfi 1849. júl. 31. – 1902. okt. 25.” Ez a költő eltűnésének napját jelzi és azt a napot, „amikor eltemették”. Lázár Márton vendéglős, a Hallerek korábbi kuktája mesélte el a századfordulón a legendát, mely szerint a segesvári csata éjszakáján két huszár és egy sebesült honvédtiszt keresett menedéket az istállójában, melyek közül a tiszt Lázár vak szolgájának állítása szerint Petőfi Sándor volt. A két huszár továbbment, a tiszt reggelre elhunyt. Lázár Márton a szolgájának segítségével az istálló mögé temette el Petőfijét. Lázár még életében elmesélte ezt a történetet Gömöri Ferenc postamesternek, aki a vendéglős halálát követően megírta azt egy szegedi lapba. Bálint Dániel keresztúri asztalos és temetkezési vállalkozó kísérettel együtt ezután nem sokkal felásta a sírt, s a benne talált csontvázat azonosította az öreg Sipos Sándor, aki legénykorában Petőfit a Novák bolttól a Matskási kúriába kísérte. Megerősítette, hogy kizárólag a költőé lehet a csontváz. A maradványokat a timafalvi temetőben helyezték végső nyugalomra ünnepélyes szertartás keretében. A pesti orvosszakértő megállapította ugyan, hogy a Lázár-kertben talált koponya egy öregemberé volt, mint a másik „Petőfi”-koponya, amelyet Balázsfalván őriznek, mégis évről évre gyertyákat gyújtottak halottak napján a sírnál. #### Teória a barguzini sírról A barguzini sír legendája egy eichgrabeni író, H. F. Boenisch 1936-ban megjelent cikke alapján keletkezett, majd tovább erősített Ivanovics Skridelszkij orosz alezredes története, aki állítása szerint korábban Jakutiában szolgált, s ott a száműzöttek 1875. évi hivatalos listáját lapozgatva megakadt a szeme egy 1857. május 18-án Ikatovo faluban meghalt rab, Alekszandr Sztyepanovics Petrovics nevén. Ő ebből Petőfi Sándor visszaszlávosított nevére következtetett. #### A Megamorv-expedíció 1989 nyarán Morvai Ferenc vállalkozó kezdeményezésére a Megamorv Petőfi Bizottság szervezésében magyar expedíció indult Szibériába, Petőfi sírjának felkutatására. Az ásatás szakmai vezetője Kiszely István antropológus volt. 1989. július 16-án Morvai bejelentette, hogy az általa finanszírozott expedíció a burjátföldi Barguzin temetőjében megtalálta a költő földi maradványait. Kiszely szerint a csontvázon 25 olyan jellegzetességet azonosítottak, amelyek a korabeli dokumentumok alapján Petőfi testalkatára voltak jellemzőek (a testalkat, a nőies medence, a kiálló szemfog és a térdkalácsprobléma). Az azonosságot Varga Béla régész mondta ki, a kriminalisztika szerinti öt egybeeső jegy alapján. A csontváz az 1990-ben elvégzett akadémiai vizsgálatát követően Farkas Gyula antropológusprofesszor, Lengyel Imre orvosprofesszor, Valerij Pavlovics Alekszejev antropológusprofesszor, Alekszandr Petrovics Gromov és Viktor Nyikolajevics Gromov igazságügyi orvosprofesszorok azt állapították meg, hogy a csontváz egy nőé, a bizottság jelentését pedig a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége 25/1990. számú határozatával el is fogadta és máig irányadó hivatalos álláspontnak tekintik. Az Amerikai Fegyveres Erők Patológiai Intézete és a Pennsylvania Egyetem által 1994-ben, az Akadémia tulajdonában lévő csontminták alapján folytatott DNS-vizsgálatot követően szintén azt állapították meg, hogy a csontváz egy nőé. A Megamorv Petőfi Bizottság azonban nem fogadta el az MTA állásfoglalását, és azt javasolták, hogy nyissák fel Petőfi szüleinek a Kerepesi temetőben lévő sírját, és a mintavételt követően hajtsanak végre egy DNS-vizsgálatot. 2001-re sikerült is engedélyt szerezniük az exhumáláshoz, ám Pintér Sándor belügyminiszter ezt visszavonta, kegyeleti okokra hivatkozva. Ezt követően a csontmaradványokat bőröndbe rejtve előbb az egyesült államokbeli Clevelandbe szállították egy klinikára, majd innen egy nyugat-európai ország kolostorába vitték tovább, mivel attól tartottak, hogy a hatóságok lefoglalják és megsemmisítik őket. A 2015 márciusában ismertetett, kínai szakértők által elvégzett DNS-vizsgálat eredményei szerint Petőfi Sándort temették el Barguzinban. Ezt a költő ma is élő rokonaitól vett vérminták, valamint a barguzini 7. számú csontvázból nyert minta összehasonlító DNS-vizsgálata alapján jelentették ki, amely – a bejelentés szerint – 99,2–99,9 százalékos egyezést mutatott. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának munkatársai rámutattak a kínai vizsgálatokból levont következtetések hiányosságaira: a mintavétel nem ellenőrzött körülmények között történt, az alkalmazott módszerrel pozitív rokonsági kapcsolatot nem lehet igazolni, csak a rokonságot kizárni. A barguzini csontból nyert DNS-mintázat ezres nagyságrendű egyezést mutat egy néhány tízezer adatot tartalmazó adatbázissal, amelyet Németországban állítottak össze, tehát a kínai vizsgálatban használt genetikai jellemző elég elterjedt az európai népességben. ### Petőfi újratemetése Morvai Ferenc bejelentette, hogy 2015. július 17-én eltemetik Petőfi Sándor csontmaradványait a budapesti Fiumei úti sírkertben. A Megamorv-Petőfi Bizottság ezen a napon Petőfi-emléknapot tartott, ennek keretében emléktáblát helyezett el a temetőben felszentelt szarkofágon, melynek felirata: ## Petőfi munkássága Petőfitől több mint 850 költemény maradt az utókorra. Évek szerint: 1838-ból 2, 1839: 7, 1840: 7, 1841: 22, 1842: 28, 1843: 36, 1844: 137, 1845: 166, 1846: 136, 1847: 160, 1848: 101, 1849: 20. Ezeket 68 helyen (városban és falun) írta (22 költeményénél helynév nincsen feltüntetve); a legtöbbet Pesten (370), aztán Szalkszentmártonban (109), Debrecenben (41), Koltón (29) stb. 1842-től az Athenaeum 20, a Pesti Divatlap 129, az Életképek 27 költeményt közölt tőle; 1847–49-ben a Hazánk 22, a Márczius Tizenötödike 4, a Közlöny 5, a Népbarátja 6, a Szépirodalmi Lapok 2 költeményt hozott Petőfitől. Költői pályájának első időszakában (1842–46) összesen 198 költeménye jelent meg különböző folyóiratokban és zsebkönyvekben; a második időszakban (1847–49) 125 költeménye jelent meg. Petőfi újra és újra a maga életét alakította át költészetté. Vándorútját az országban mindenfelé költeményeinek dátumai jelzik, verseinek időrendi sorából életrajzára lehet következtetni, ugyanakkor élete is megmagyarázza költészetét. Kedélyállapota sokszor változott, ez hatást gyakorolt a látásmódjára is, közönséges tárgyakban is a költői oldalt látta. Költészetének a közvetlenség, őszinteség, természetesség egyik fő sajátossága. Ugyancsak jellemző műveire az eredetiség, érzelemgazdagság. Nyilvános pályája hét évre terjed (1842–1849), de rendszeresebben csak 1844-től, tehát öt éven át dolgozhatott és ez időben is folytonos fejlődésen ment keresztül. A 19. század legfontosabb időszakának volt a költője, a hazafiságot, a demokrácia eszméit, a szabadságszeretetet fejezte ki, és addig példátlan mértékben hatott a nemzetre. Költészetében a magyar romantika teljesedett ki, de egyben meghaladta is azt, és így lett a lírai realizmus megteremtője. Költészete valószerűbb és magyarosabb, mint elődeié. Új érzelmi forrásokat, új távlatokat adott a magyar lírának. Költeményeiben egyaránt fellelhetőek olyan témák, mint a fiú szeretete szülei iránt, a hitves iránti szenvedély, vagy az Alföld dicsérete. Nemcsak új tárgyakhoz nyúlt, hanem új hangot is talált, amely egyéni és közérthető is volt egyszerre. A nemzeti és a művészi elemet ő egyesítette először legszerencsésebben nemzeti művészetté, később pedig Arany János és Tompa Mihály a nyomdokaiba lépett. A líra sok fajában kitűnt, elégiában, ódában (szerelmi és hazafias ódái), a szatirikus és reflexív lírában, de különösen megteremtette – Gyulai szavaival élve – a specifikus magyar dalt. Nem a népdalt, hanem a népköltés külső és belső formáinak és szellemének felhasználásával, azt megnemesítve, az irodalmi magyar dalt. Gyors érzelmi átmenetek jellemzőek rá, ez azonban nem sérti lírájának összhangját. Lírai ereje nyilatkozik zsánerképeiben és leíró költeményeiben is. Költészetének is, mint egyéniségének, voltak árnyoldalai. Helyenként prózai, nyers, féktelen; műérzéke sem mindenkor biztos, és képzelete olykor szertelenségbe ragadja. Egyébként pályáján fokozatos fejlődés figyelhető meg. Első verseiben még látszik Vörösmarty és Bajza, később egy-egy külföldi költő hatása, de e hatások (Béranger, Heine, Byron, Shelley hatásának nyomai) mind hamar leszűrődnek nála, és utánzójává egy költőnek sem válik. Erőssége erkölcsi idealizmusa, amely mind hazafias, mind szerelmi költészetében uralkodik, és amit sohasem sért meg. Nyelve szemléletes, folyamatos és magyaros; költészete a népnyelvet a magyar irodalom részévé tette. A magyar lírába ő vitte be a magyar ritmust is; de a nyugat-európai versalakokat is gazdagon használja, és a lírát nemcsak magyaros, hanem modern nemzetközi stílusban is műveli. Epikai költeményei és regényei nem igen sikerültek; nem tudott tárgyilagosan írni. Legjobb elbeszélő munkái között tartják számon a János vitézt, a Szilaj Pistát és a Bolond Istókot. Műveinek 1847. évi kiadását az akadémia 1857-ben jutalommal koronázta, amelyet fia, Zoltán vett át. Idegen nyelvekre még életében elkezdték fordítani műveit. ### A költő újításai a magyar lírában Addig ismeretlen témákat honosított meg a magyar költészetben: nála jelenik meg először a családi líra, tájköltészetében pedig a Puszta, a magyar Alföld méltó rajza. Kezdeti költeményeiben, első kötetében követi a népiesség stílusát, amely a korszakban viszonylag friss felfedezés. Erdélyi János 1842-es tanulmánya az első, amelyben a népköltészetben rejlő lehetőségekről, a nép művészetének felfedezéséről, erejéről beszél. Petőfi e stílust követve addig nem létező műfajokat is meghonosított a magyar költészetben. Költészete nyomán új hangok kerülnek a versekbe, nyelve felszabadul a Kazinczy-féle „fentebb stíl” használatától. Elhagyja a mitológiai elemeket, a finomkodó körülírásokat. Közérthetően, egyszerűen szól mindenkihez, a nép nyelvét beemeli az irodalomba úgy, hogy emellett megjelenik a kora művelt, tanult emberére valló szókészlet is. Az ő műveiben olvashatjuk először a világszabadság szót. A versek külcsíne helyett mindig a gondolatot állítja középpontba, fontosabb a mondanivaló, mint a forma tökéletessége. ### Pályája, műfaji sokfélesége, legismertebb költeményei - Népies költemények: Befordúltam a konyhára... (1843), A virágnak megtiltani nem lehet... (1843), A borozó (1842), Ez a világ amilyen nagy... (1844), Szeget szeggel (1843), Távolból (1843), Anyám tyúkja (1848) - Családi költemények: Egy estém otthon (1844), Füstbement terv (1844), István öcsémhez (1844) - Elbeszélő költemények: A helység kalapácsa (1844), János vitéz (1845), Bolond Istók (1847), Az apostol (1848) - Útirajzok: Úti levelek, Életképek (1844) - Tájköltemények: Az alföld (1844), A Tisza (1847), A puszta, télen (1848), A Kiskunság (1848) - Szerelmi költemények: Fa leszek, ha... (1845), Reszket a bokor, mert... (1846), Ereszkedik le a felhő (1846), Szeptember végén (1847), Beszél a fákkal a bús őszi szél... (1847), Minek nevezzelek? (1848) - Forradalmi látomásköltészet: A XIX. század költői (1847), Egy gondolat bánt engemet... (1846), Nemzeti dal (1848), Föltámadott a tenger... (1848) - A szabadságharc versei: Csatadal (1848), A vén zászlótartó (1848), Európa csendes, újra csendes... (1849) ### Hatása Jelentősége egyedülálló a magyar irodalom történetében. Fölléptével vége szakadt az idegenszerűségnek és a mesterkéltségnek, és az a realizmus és nemzeti irány terjedt el, amelyet ő és Arany János kezdtek. Nemcsak népiessége vagy forradalmisága miatt jelentős, hanem a kortársakra gyakorolt hatása miatt is (példa erre barátja Arany, Tompa Mihály, Madách Imre és Vajda János költészete). Egészen a 19. század végéig fellépő költőnemzedékek utánozni próbálták látszólagos könnyűségét, egyszerűségét; néhányan már életében is, de különösen az 1850-es években, általában kevés sikerrel. A halála utáni több mint fél évszázadban, egészen a Nyugat első nemzedékének megjelenéséig (Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső), hatása egyeduralkodó volt a magyar irodalomban. A későbbi nemzedékekre is jelentős hatást gyakorolt például József Attila, majd Nagy László, Kányádi Sándor és mások költészetében is érződik hatása. Petőfi művei abban is egyedülállóak, hogy világirodalmi alkotások is egyben. Több versét ismerik világszerte és költészete a fordításoknak köszönhetően az emberiség közkincse lett. Verseinek olyan a hatása, hogy Petőfi kedvéért külföldi írók tanultak meg magyarul. ## Petőfi jellemrajza, testi adottságai Tanítói eleven és gyors felfogású gyermekként jellemzik, némi különcséget is felfedeztek benne. Szabadszállási tanítója, Ujlaky István a hétéves gyermekről a következőket írta: „A gyermek szelíd viseletű, de kissé nyakas, önfejű, minden nagyobb vétség nélkül magába vonuló, közlekedni egy tanulótársával sem szerető volt. Mikor a játék idején a többiek játszottak, ő magát az iskola egyik kőlábához vonva, minden vágy nélkül nézte társai vígságát és felszólitásomra: «eredj, Sándor, játszszál te is!» «nem szeretek»-kel válaszolt.” Ilyen volt az atyai háznál is, kerülte a szomszéd- és utczagyerekeket. Bár tanuló nem volt a legjobb, erkölcse sohasem adott okot keményebb feddésre.” (Emlékezése a Pesti Napló 1881. évfolyamában jelent meg) Öccse, Petőfi István is komoly természetű gyereknek írja le. „Sándor bátyám csendes, szelid, magányt kereső gyermek volt; számtalanszor megpirongatták szüleim, ha rokonaink hozzánk jöttek, mert társaságukat mindig kikerülte, bezárta magát a szobába s könyvei közt lelte mulatságát.” Rokona és jóbarátja, Orlai Petrich Soma leírása szerint a 17 éves Petőfi 1839-ben „középmagasságu, szikár, fahéjszin arczu, sörte kemény barna hajú ifjú, villogó fekete szeme fehérét vércsikok futották át, daczos kifejezésű duzzadt ajkai fölött a bajusz csak most serkedett, hosszú nyaka leeső vállai közül meztelenül nyúlt föl, s nadrágjával egyszinű szürke czérnakabát földte tagjait.” Szinnyei József irodalomtörténész összefoglalása szerint „a nők iránt heves, lobbanékony természetű volt, de udvarló nem tudott lenni; ehhez termete sem tette alkalmassá; érdekes, de nem volt szép ember, középmagasságú, szikár alakja feltűnően széles vállakkal társult, arca sovány és halvány volt, színe sárgásbarna, szemei aprók, feketék, villogók, szemöldökei szatírvonalba menők, orra római szabású, de kissé hegyes, tövén a homlokánál benyomott, mely fölött a szemöldökök közt két mély ránc feküdt, homloka nyílt, de nem magas, mely fölé fölfelé szoktatott sűrű, majdnem bozontos színfekete hajzat borult, amit beszéd vagy szavalás közben jobb kezével hátra simogatott; alsó ajka a szokottnál vastagabb, szája kicsiny és szép, de ha nevetett, ez nem állott neki jól, mert egy előre álló felső szemfog miatt egész arca gunyoros, majdnem démoni kifejezést öltött; felső ajkát ritkás vékony bajusz csak kevéssé fedte; állát hasonló szakáll körítette, melyet oldalt leborotválva viselt. Fő jellemvonása volt az őszinteség, de feltűnési vágya is nagy volt, nemcsak a költészetével kívánt hatni, hanem külsejével is. Az akkori frakkos, cilinderes világban, ő külön divatot követett: kucsmát, Csokonaira emlékeztető bekecset (később atillát), zsinóros gombos szűk nadrágot, rojtos topánt, pörge darutollas kalapot viselt; aztán kezében csákánnyal rendesen a kocsijárón ment, hogy senki se gátolja sebes menésében; az akkori szokás szerint a nyaka köré csavart hosszú nyakkendőt viselt (de 1845-től nyakkendő nélkül, kihajtott inggallérral járt).” Barabás Ábel irodalomtörténész szerint „A kiforratlan ifjú ha észrevette a feltűnést, nem arra törekedett, hogy azt elkerülje. Ellenkezőleg, igyekezett azt fokozni. [...] Lépten-nyomon beszéltetett magáról. [...] Nem a gyalogjárón, hanem az utcza közepén járt. Állandóan fokost hordott magával. Nem benne gyökerezik ez. Korától tanulta, mely a költőtől nemcsak jó verset, hanem különczséget is várt. Petőfi meg is felelt a várakozásoknak. Sok különös esetet beszélnek róla. Egyszer Pálffy Alberttel sétált és az utczasarkon üres targonczát pillantott meg. «Mennyiért tolnád végig a Váczi-utczán ezt a targonczát?» kérdezte a költő. «Ingyen, ha te beleülsz» válaszolta Pálffy. A költő erre beleült, keresztbe fonta a karjait és így szólt: «Toljad hát.»” A költő balkezes volt, de ballal és jobbal is egyaránt szépen tudott írni. ## Petőfi emlékezete Emlékét a magyar nemzet kegyelettel őrzi. Szülőházát a magyar írók és művészek társasága 1880-ban megvette és megjelölte. 1882. október 15-én leleplezték a pesti Duna-parton álló bronzszobrát, Huszár Adolf művét, melynek költségeit nagyrészt Reményi Ede gyűjtötte hegedűjátékával. A leleplezésnél Jókai Mór tartott beszédet, Endrődi Sándor szavalt ódát és a román királyné (aki Carmen Sylva néven verseket írt) is koszorút küldött. Természetesen ott volt Petőfi szobrának avatási ünnepén Arany János is, aki itt fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el október 22-én, s követte barátját a halhatatlanságba. ### Petőfi tiszteletére létrejött intézmények Az alábbi felsorolás a teljesség igénye nélkül készült, és a Petőfi Sándorról elnevezett intézmények közül néhány ismertebb intézményt tartalmaz. - Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum (Kiskőrös, 1909) - Petőfi Sándor Emlékház (Kiskunfélegyháza, 2013), (lásd még: további emlékházak) - Petőfi Társaság (1876–1944): A Petőfi-kultusz terjesztése és a magyar szépirodalom nemzeti szellemben való művelése céljából alapított egyesület. Első elnöke Jókai Mór volt, a társaság hozta létre a budapesti Petőfi-házat és a Petőfi Könyvtárat. - Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM): Az 1909-től 1945-ig kiállításként és kutatóhelyként működő Petőfi-ház jogutódja. 1945-ben bombatalálat érte a Petőfi-ház épületét, gyűjteménye a Budapesti Történeti Múzeumhoz került, az önálló Irodalmi Múzeumot 1954-ben hozták létre, 1998-ban vette fel ismét Petőfi nevét. Művészeti tára 19–20. századi magyar irodalmi vonatkozású képzőművészeti, tárgyi és fotóanyag-gyűjteménnyel rendelkezik. Őrzi az írók egykori tulajdonát képező műalkotásokat. Törzsanyaga a Petőfi-ház gyűjteménye (Petőfi és Jókai öröksége) mellett Ady Endre és József Attila hagyatéka. Kézirattára és hangtára is van. Könyvtárának alapját a Petőfi Társaság anyaga és a Jókai-hagyaték képezi. - Petőfi Gyógyszertár (1923–1949): Pécs tizedik gyógyszertára volt, amelyet Fridrich Sándor a költő születésének 100. évfordulóján alapított, és Petőfihez címzett. Érdekesség, hogy a gyógyszertár pont 26 évig (Petőfi élethossza) működött. #### További intézmények tiszteletére 2023-ban 51 általános és 7 középiskola, 3 óvoda, 5 kollégium, 21 művelődési ház és könyvtár, 19 múzeum és emlékház, 5 mozi viselte Petőfi nevét. - Sok oktatási intézmény viseli a nevét (pl.: gimnázium Budapesten és Pápán) - Több színház is viseli nevét (pl.: Sopronban a Petőfi téren, Veszprémben, és máshol) - Petőfi Sándor Városi Könyvtár - Petőfi Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóhely (Aszód) - Teleki–Petőfi Emlékmúzeum (Koltó), a Teleki-kastélyban ### Kortársak festményei Petőfiről - Barabás Miklós: Petőfi arcképe, Petőfi Sándor mellképe - Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor - Madarász Viktor: Hazám, Petőfi mellképe ### Emlékművek, szobrok, domborművek Petőfiről készített szobrok és domborművek a magyarok lakta településeken nagy számban találhatók, életének állomásain szinte mindenhol lehet velük találkozni. Az alábbi felsorolás ezeket mutatja be, a teljesség igénye nélkül. - Petőfi Sándor-emléktábla, Badaló. Anyaga szürke márvány, körülötte rózsaszín betonkoszorú, felette fehér gipsz díszítés. Felállították 1938-ban. A hagyomány szerint Petőfi 1847. július 13-án, a falun áthaladván, megpihent a református templom mellett. Ennek emlékét őrzi a templom falán elhelyezett tábla. - Petőfi Sándor-szobor, Baja, Petőfi-sziget. Anyaga bronz. Alkotója Fritz János. Felállították 1984-ben. - Petőfi Sándor-mellszobor, Bácskertes. Anyaga bronz, vörös márvány talapzaton. Alkotói Lantos Györgyi és Máté István. Mérete 73 cm, talapzata 1,65 m magas. Felállították 2006. március 15-én. A Nemzeti Fórum nevében Lezsák Sándor magyar országgyűlési képviselő adományozta a falunak. Délvidék egyetlen köztéri Petőfi-szobra. - Petőfi Sándor-szobor, Beregszász. Anyaga bronz, fehér terméskő talapzaton. Alkotója Körösényi Tamás. Felállították 1991. március 15-én. 1991. október 4-én Volodimir Dankunics helyi lakos vasrúddal támadt a szoborra, néhány nap múlva pedig valaki ledöntötte. Ezután Nyíregyházára vitték, ott helyrehozták. Másodszori felállítása: 1992. március 15. Annak emlékét őrzi, hogy a költő útja során, 1847. július 12–13-án a városban szállt meg. Cím: Beregszász, II. Rákóczi Ferenc tér, az Arany Páva étterem (egykori Úri Kaszinó) épülete előtt. - Petőfi Sándor-emléktábla, Beregszász. Anyaga terrakotta. Alkotói Ortutay Zsuzsa és Horváth Anna. Felavatták 1987. szeptember 28-án. Beregszászi tartózkodása során Petőfi az egykori Oroszlán Vendégfogadóban szállt meg, ezen épület falán helyezték el az emléktáblát. Az épületben ma az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és üzletek foglalnak helyet. - Petőfi Sándor-szobor, Budapest. Anyaga bronz, szürke gránit talapzaton. Mérete 375 cm. Alkotói: Izsó Miklós és Huszár Adolf. Felállították 1882-ben. Cím: 1052 Budapest, V. kerület, Petőfi tér. Vázlata: Rimaszombat, 1873, gipsz, múzeumi példány a pesti szoborhoz. - Petőfi Sándor-szobor, Csíkszereda. Anyaga bronz. Alkotója Szobotka András. A Mikó-vár előtti téren, a 2009-ben felújított Vár téren található. - Petőfi Sándor-szobor, Debrecen. A Petőfiről elnevezett téren álló, másfélszeres életnagyságú szobor Medgyessy Ferenc alkotása, melyet a forradalom 100. évfordulóján, 1948-ban avattak fel. - Kettő Petőfi Sándor-szobor és egy dombormű, Eger. A dombormű a hittudományi főiskola falán látható. Az egyik szobor magassága 1,62 m, a hittudományi főiskola kertjében található. A másik, egész alakos szobor a Petőfi téren. - Petőfi Sándor-dombormű és -emléktábla, Esztergom. A költő születésének 150. évfordulója és a városalapítás 1000. évfordulója alkalmából helyezték el a Petőfi Sándor Általános Iskola falán. - Petőfi Sándor-emléktábla, Esztergom. 1973-ban avatták fel annak a Kossuth Lajos utcai háznak a falán, ahol a költőt vendégül látták 1846-ban, esztergomi látogatásának alkalmával. - Petőfi Sándor-szobor, Gödöllő. Anyaga bronz. Mérete 2,5 m. Alkotója Turáni Kovács Imre. Felavatták 1955. augusztus 21-én. 2001-ben emléktáblát helyeztek el tiszteletére a városban. - Petőfi Sándor-szobor, Kiskőrös. Anyaga homokkő. Alkotója Gerenday Antal. Restaurátora Bozóki István kőfaragómester és testvére. Felállították 1861-ben. Petőfi szülőházának kertjében áll. - Petőfi Sándor-mellszobor, Maglód. Felállították a forradalom centenáriumán, 1948-ban. - Petőfi Sándor-mellszobor, Fülöpszállás. A Polgármesteri Hivatal előtti téren. - Petőfi Sándor-emléktábla, Maglód. Itt ismerkedtek meg a költő szülei. A hajdani emléktábla elveszett, az új 1991-ben került a helyére. Cím: Maglód, Petőfi tér. - Petőfi Sándor-szobor, Makó. A költőről elnevezett parkban áll a szobor, amelyet 1954-ben avattak föl. Alkotója Nagy Gyula. - Petőfi Sándor-szobor, Marosvásárhely. Alkotója Hunyadi László. Felállították 2000-ben. A Kossuth Lajos utca és az Arany János utca kereszteződésében áll. - Petőfi Sándor-obeliszk, Marosvásárhely. Az oszlop terméskő, rajta bronzplakett. Alkotója Kallós Ede. Felállították dr. Bernády György kezdeményezésére, 1912 novemberében. A plébánia és a Takarékpénztár (volt Görög ház) előtti téren állt. 1919 márciusában ledöntötték, a bronz dombormű eltűnt. 1923-ban helyére román katonai emlékművet emeltek. - Petőfi Sándor-dombormű a Teleki-házon, Marosvásárhely. Alkotója Puskás Jenő. Felavatták halálának 150. évfordulója alkalmából, 1999. július 29-én. Szokolai Imre Márton budapesti polgár ajándékozta a városnak. - Petőfi Sándor-emléktábla, Munkács, munkácsi vár. Rákóczifalva ajándékozta Munkácsnak. Petőfi 1847. július 12-én járt a várban. - Petőfi Sándor-mellszobor, Munkács, munkácsi vár. Alkotója Mihajlo Beleny. Felavatták 2008. szeptember 18-án. - Petőfi Sándor-szobor, Pápa. Alkotója Somogyi József. Felavatták 1973-ban. Pápa Fő terén, az Esterházy-kastély és a plébániatemplom között áll. - Petőfi Sándor-szobor, Pozsony, Medikus-kert. Korábban, 1956–2002 között Pozsonyligetfalun volt, de a gyakori rongálások miatt ide helyezték át. - Petőfi Sándor-szobor, Segesvár–Kiskunfélegyháza. Alkotója Köllő Miklós. A régi sajtó szerint Segesváron, utolsó csatájának helyszínén 1897-ben szobrot emeltek Petőfi Sándor tiszteletére. Az első világháború alatt a szobor Magyarországra került. Később román politikusok visszakövetelték. A diplomáciai tárgyalások nem jártak sikerrel, a szobrot azóta sem állították vissza eredeti helyére. Románia visszaköveteli a segesvári Petőfi-szobrot. A békeszerződés szerint Magyarország és Románia a nemzeti érzés ápolását szolgáló művészeti szobrait és gyűjteményeiket kicserélhetik egymással.... A román kormány visszaköveteli az összes műtárgyakat, amelyeket 1914. június 1. óta Erdélyből eltávolítottak. Ezek között van a segesvári Petőfi-szobor is, amelyet az 1916-i meneküléskor szállítottak Budapestre. A gyönyörű szobrot később nagy ünnepségek között Kiskunfélegyházán állították fel. (Ellenzék, 1922. V. 13., 6. o.) - Petőfi Sándor-szobor, Szeged. Alkotója Horvay János. Felállították 1930-ban. A Dóm téren körülfutó árkádok alatti Nemzeti Emlékcsarnokban áll. - Petőfi Sándor-szobor, Ungvár. Alkotója Ferenczy Béni. Felavatták 1990. szeptember 29-én. Magyarország ajándékozta Ungvárnak. A szobor a Petőfi tér közepén áll. - Petőfi Sándor-emléktábla, Ungvár. Második felső-magyarországi útja során, 1847. július 11. estéjén érkezett Petőfi Ungvárra, s július 12-én délelőtt folytatta útját Munkács felé. Az akkori Sas téren álló Fekete Sas Vendégfogadóban szállt meg, ennek emlékére 1911-ben az azóta lebontott vendéglő helyére épített iskola homlokzatára emléktáblát helyeztek, melyet babérkoszorú vesz körül, bal oldalán kard, lant, puska alakja van megformálva. A tér azóta felvette Petőfi nevét, az épületben ma az ukrán 2. Számú Művészeti Iskola található. - Kínában két szobrot állítottak tiszteletére, egyet 2003-ban Pekingben, egy másikat 2007-ben Sanghajban. - Szófiában, az Iván Sisman utcában egy iskola falát díszíti a Szabadság, szerelem! című verse magyar és bolgár nyelven. - Tarnów, Lengyelország - Komárom, Szlovákia (2017) - Vecseklő, Szlovákia (2006, Mag Gyula) - Szabadszálláson két Petőfi szobor áll: a helyi könyvtár mellett álló mellszobor, és az egykori családi ház helyén álló mellszobor. - Szalkszentmártonban szobra az általános iskolával szemben áll. ### Egyéb művészeti alkotások róla - Alakja feltűnik az 1897-ben lengyel, magyar és német művészek által festett, 15 x 120 méteres Erdélyi körkép című művön, mely a honvédsereg nagyszebeni győzelmét ábrázolja. - 2001-ben a Magyar Nemzeti Bank emlékpénzérme-sorozatot jelentetett meg, ifj. Szlávics László tervei alapján, A magyar ifjúsági irodalom alakjai címmel. A 200 forintos címlettel készült emlékérmék egyikén Petőfi Sándor: János vitéz című művének illusztrációja látható. - A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum többször hirdetett országos képzőművészeti pályázatot Petőfi alakja és művészete témában. - ifj. Szlávics László: Petőfi Sándor, bronz dombormű (1981) ### Az ő nevét viseli - 2023-ban számszerűleg 2788 közterület (utca, út, tér stb.) viselte Petőfi nevét. (pl.: utca Budapesten, park Makón) - Petőfibánya község - Petőfiszállás község - Petőfi híd, Budapest - Petőfi híd, Győr - Petőfi-sziget, Baja - M2 Petőfi TV - Petőfi Rádió - Petőfi Zenei Díj - Petőfi Kör (1955–56) - Petőfi Népe napilap - Petőfi Könyvtár könyvsorozat - Petőfi-fa (Nagyar) - 4483 Petőfi kisbolygó - Ferussina petofiana (kihalt krétakori édesvízi csiga) - Micherdzinskiiobovella petofii (atkafaj) - Geocoris petofii (bodobácsfaj) ### Irodalmi művek Petőfi emlékére - Jókai Mór: Politikai divatok (1862) - Váradi Antal: Regényes rajzok Petőfi életéből, Budapest, 1908, (127 o.) - Farkas Emőd: Petőfi élete – Regényes korrajz, Budapest, 1909, (244 o.) - Juhász Gyula: Petőfi elmegy (színmű), 1922 - Herczeg Ferenc: A Költő és a Halál (színmű), 1923 - Szabó Lőrinc: A szökevény (színmű), 1923 - Balassa Imre: Nagy idők (Regény Petőfi Sándorról), Budapest, 1926 - Kozma Andor: Petőfi Sándor – Költői regény, Pantheon, 1927 - Harsányi Zsolt: Az üstökös, 1942 - Illyés Gyula: Két férfi (filmregény), 1950 - Füsi József: Az aszódi diák, 1953 - Illyés Gyula: Tűz vagyok (életrajzi esszé), 1964 - Hunyady József: A viharmadár – Mozaikok Petőfi Sándor életéből, Kossuth Kiadó, 1972 - Novotny Gergely: Az országutak iskolája (színmű, 1973) - Sarkadi Imre: Száz éve Segesvárnál – Egy diáktüzér naplója (történelmi regény), Magvető, 1980 - Fedina Lídia: Tőről vágott magyar ember – Petőfi Sándor élete (regény), Erdélyi Szalon, 2021 - Margócsy István (szerk.): Petőfi Sándor emlékezete, Osiris, Budapest, 2022 - Berényi Anna: Petőfi – Petőfi Sándor regényes életrajza, Scolar Kiadó, 2022 ### Filmek a költőről - Szeptember végén (1943) - Föltámadott a tenger (1953) - Kihunyt egy csillag (dokumentumfilm, 1960, rendezte: Lakatos Vince) - Illyés Gyula: Tűz vagyok (dokumentumfilm, Petőfi élete, 1964) - Petőfi (6 részes tv-sorozat, 1976) - A fiatal Petőfi Sándor: Cipruslombok'' (diákfilm, 2015) - Most vagy soha! (2024) ### Magyar pénzen - 50 pengő (1932) előoldalán, a papírpénz 1946. július 31-ig volt törvényes fizetőeszköz - 10 forint (1947) előoldalán, a papírpénz 1993-ig volt fizetőeszköz Magyarországon - 5 forint (1948) ezüst fémpénz, a forradalom centenáriumára - 200 forint (2023), emlékpénz, a költő születésének 200. évfordulójára ### Filatélia A Magyar Posta Petőfi Sándor emléke előtt több bélyegkiadással is megemlékezett. A kibocsátott bélyegek évszámai: 1919, 1923, 1947, 1948, 1949, 1950, 1952, 1971, 1972, 1998. Az első 1919-ben kiadott bélyeget a Magyarországi Tanácsköztársaság jelentette meg a magyar tanácsköztársasági arcképek sorozatban Karl Marx, Martinovics Ignác, Dózsa György és Friedrich Engels mellett Petőfi portréképével ellátott 45 filléres bélyeget adtak ki. Születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Királyi Posta 1923-ban öt darabból álló bélyegsort bocsátott ki. A sorozat darabjai: 10 koronás bélyegen Petőfi Sándor szobra Budapesten, 15 koronás bélyegen János vitéz küzdelme a sárkánykígyóval, 25 koronás bélyegen portréképe, 40 koronás bélyegen Petőfi halála, 50 koronás bélyegen Petőfi verset szaval, A Magyar Posta 1947-ben szabadsághőseink sorozatban az 1 forintos, 1948-ban a költők írók sorozatban 10 filléres légiposta, majd 1949-ben három darabból álló portréjával ellátott különböző színű bélyegsort bocsátott ki 40-60 fillér és 1 forintos névértéken. 1952-ben jelent meg a hat darabból álló 1848-as szabadságharcosok sorozat, melynek 30 filléres postabélyege Petőfi Sándor előtt tiszteleg. A Szovjet Posta 1959-ben halálának 110. évfordulója alkalmából portréjával ellátott 20 kopejkás postabélyeget bocsátott ki. A Magyar Posta 1972-ben születésének 150. évfordulója alkalmából három darabból álló sorozat adott ki. A sorozat darabjai: az 1 forintos bélyegen Petőfi Sándor a Pilvaxban, a 2 forintos bélyegen a költő portréja, a 3 forintos bélyegen Petőfi Sándor a csatában látható. 1998-ban az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából három darabból álló sorozat jelent meg, melyek egységesen 23 forintos névértéken kerültek kiadásra Petőfi, Táncsics és Kossuth arcképével. ## Származása ### A Petőfi–Horvát–Gyulai családok kapcsolata
1,663,374
Albán nemzetgyűlés
26,815,502
null
[ "Albánia", "Parlamentek" ]
Az albán nemzetgyűlés, albán szóval kuvend az albán történelem során változó elnevezéssel, összetétellel, feladat- és jogkörökkel működő, a nemzet egységét képviselő döntéshozó gyűlés, 1921 óta az albán állam legmagasabb szintű, állandó választott törvényhozó testülete az ország fővárosában, Tiranában. Az 1998-as alkotmány alapján az ország parlamentje az Albán Köztársaság Nemzetgyűlése (albán Kuvendi i Republikës së Shqipërisë). A 140 képviselői hellyel rendelkező egykamarás kuvendet általános, közvetlen és titkos választás útján bízzák meg négyéves időtartamra. 2009 óta a nemzetgyűlési helyeket zárt listás, arányos választási rendszerben nyerik el a 3%-os parlamenti küszöböt elérő pártok. A nemzetgyűlési elnök által irányított törvényalkotási munka mellett a kuvend feladatai közé tartozik a köztársasági elnök, a főbb állami hivatalvezetők megválasztása, a kormányfő kinevezésének jóváhagyása, valamint a költségvetés elfogadása. A 15. századtól a kuvend változó helyszínekkel az albánság előtt álló sorsfordító pillanatokban nemesi vagy törzsi gyűlésként funkcionált, amelyen önkéntes alapon jelentek meg a nemesi családok fejei, illetve az egyes törzsek nemzetségfői. Az 1912-ben kezdődő albán államiság korai szakaszában, 1920-ig továbbra is önkéntesen szerveződő nemzetgyűléseken dőltek el a sürgető politikai kérdések (vlorai nemzetgyűlés, lushnjai kongresszus stb.). Az első, elektori rendszer útján megválasztott egykamarás kuvend, a Nemzeti Tanács 1921. április 21-én kezdte meg a munkát Tiranában. A köztársaság éveiben (1925–1928) a képviselőházból és szenátusból álló kétkamarás nemzetgyűlés látta el a törvényalkotás feladatát, de jogköreit megcsorbította Amet Zogu erős elnöki rendszere. A nemzetgyűlés mozgástere 1928-ban, Zogu királlyá koronázásával tovább szűkült: az egykamarás parlament ellenzék és ellenvélemények nélkül szolgálta ki a csaknem teljhatalommal kormányzó uralkodó politikai törekvéseit. Albánia 1939. áprilisi olasz annexióját követően a nemzetgyűlést feloszlatták, és helyébe a Fasiszta Korporatív Főtanács lépett, amely valójában Francesco Jacomoni alkirály bábparlamentje lett. Az 1943 októberében Albániát megszálló Harmadik Birodalom katonai hatóságai visszaállították a nemzetgyűlés intézményét, ez azonban szintén a megszálló hatalom akaratát szolgálta ki. Az Albán Kommunista Párt 1944. májusi përmeti gyűlésén felállt az új törvényhozó szerv, a Nemzeti Felszabadítási Antifasiszta Főtanács, a végleges hatalomátvételt követően, 1946-ban pedig megalakult az egykamarás Népi Gyűlés. Bár a képviselők az albán történelem során először általános és titkos választáson, közvetlenül nyerték el mandátumaikat, valójában a keleti blokk többi országához hasonlóan csupán az állampárt központilag kijelölt káderei kerülhettek be a parlamentbe. A rendszerváltás idején, csaknem nyolc évtizedes államiság után, 1991. április 15-én alakult meg Albánia első, demokratikusan megválasztott többpárti parlamentje. A köztársasági nemzetgyűlés történetét azóta a két fő politikai erő, a rendszerváltó Albán Demokrata Párt és az Albán Szocialista Párt politikai váltógazdálkodása, időnként a kuvend működését és a parlamentarizmus eszmeiségét veszélyeztető heves politikai csatározás, alkotmányos válságok és parlamenti bojkottok sorozata jellemzi (1996–1998, 2009–2011, 2017–2019). A 2013 óta szocialista többségű nemzetgyűlés elnöke 2021 óta Lindita Nikolla. Az állandó albán nemzetgyűlés a kezdeti ideiglenes megoldást követően 1925-ben kapott saját épületet. Az ülésszakoknak ma otthont adó Nemzetgyűlési Ülésterem 1956-ban épült Tirana belvárosában. A kuvend székhelye, egyúttal az elnökség és a képviselők irodája a Nemzetgyűlési Hivatal, amely 1991 óta a kommunista állampárt központi bizottságának korábbi székházában működik. ## Története ### Az oszmán uralom időszakában Az albán történelem első ismert kuvendjére 1444. március 2-án került sor, amikor Kasztrióta György (vagy ismertebb nevén Szkander bég) hívására az albán nemesi családok képviselői Lezhában gyűltek össze, hogy katonai erejüket egyesítve fegyvert fogjanak a terjeszkedő Oszmán Birodalom ellen. Kasztrióta 1468 januárjára egy újabb nemzetgyűlést hívott össze, ugyancsak Lezhába, de még mielőtt a kuvend kezdetét vehette volna, január 17-én váratlanul meghalt. Az oszmán fennhatósággal szembeni ellenállást szervezendő további nagyobb kuvendekre került sor 1594-ben Mirditában, 1601–1602-ben Dukagjinban. E nemesi gyűlések mellett az északalbán törzsek is a kuvend intézményével éltek fontosabb ügyeik intézésekor. Minden, egy közös őstől származtatott nemzetséget egy ember, jellemzően a nemzetségfő képviselt a törzs vagy a törzsszövetség gyűlésén. Ezeken a jellemzően a szabad ég alatt, évente akár két-három alkalommal is megtartott eseményeken minden megjelentnek volt hozzászólási joga. A törzsfő (vagy bajraktár) az elhangzottakat mérlegelve – és a mellé rendelt gjobara (’bíró’) vagy a pleqnia/pleqësia (’vének tanácsa’) segítségével – hozta meg döntéseit, amelyek elfogadását a nemzetségfőknek közfelkiáltással kellett jelezniük. Ilyenkor készültek fel a fegyveres harcra, választották meg katonai vezetőiket, dőltek el a szomszédos törzsekkel köttetendő béke vagy éppen az ellenségeskedés kérdései, értelmezték íratlan törvényeiket, szabályozták a közösségi legelők, a legeltetés és a favágás rendjét, személyes konfliktusokban bíráskodtak stb. Amennyiben több törzs közös kuvendjére került sor, azt a hagyomány alapján rendszerint a hotik törzsfője vagy bajraktárja elnökölte. A törzsi-törzsszövetségi kuvendek szokása a közelmúltig sem kopott ki egészen a gyakorlatból. 1998. március 31-én például az észak-albániai Rrëshenben tartottak kuvendet, amelyen a megjelentek azt vitatták meg, hogy demokrácia és jogállam idején hogyan viszonyuljanak több évszázados íratlan törvényeikhez, az egyebek mellett a vérbosszút is szabályozó kanunhoz. A 19. század végi nemzeti függetlenségi törekvések időszakában természetes igényként fogalmazódott meg, hogy az albánok saját kezükbe vegyék önrendelkezésük jogát. 1878-ban megalakult nacionalista szervezetük, a Prizreni Liga 1879 januárjában megfogalmazott egyik legfontosabb követelése egy albán nemzetgyűlés által irányított albán vilajet létrehozása volt az Oszmán Birodalom keretein belül. Ez a későbbi évtizedek politikai programjainak is sarkalatos pontja maradt, az albán nemzetgyűlés kérdése az 1911-es albán felkelés követeléseiben is helyet kapott. Ezekben az évtizedekben többször hívtak össze kuvendet az albánok, hogy sorsfordító pillanatokban meghatározzák közös céljaikat. Ilyen gyűlésen alapították meg 1878-ban a Prizreni Ligát, majd 1879 februárjában Prevezában, 1880 áprilisában Shkodrában, 1880 októberében Dibrában is összegyűltek az albánság vezetői. Kuvendre került sor 1899-ben a Pejai Liga megalapításakor, 1908-ban Ferizajban, az 1911-es felkelés előtt, június 23-án Greçában (greçai gyűlés), vagy a legutolsó albán felkelés során 1912. május 21-én Junikban, július 30-án pedig Prishtinában. Ilyen, Ismail Qemali által összehívott és az elnökletével lezajlott „általános nemzetgyűlésen” (kuvendi kombëtar i përgjithshëm), a vlorai kuvenden kiáltották ki végül Albánia függetlenségét is 1912. november 28-án. ### A függetlenség első évei (1912–1919) A vlorai nemzetgyűlést követően az első nemzeti kabinet, a Qemali-kormány megalakításával egy időben kezdte meg működését a független albán állam első törvényhozó testülete, a 18 tagú Vének Tanácsa vagy Szenátus (albán Pleqësia). Ismail Qemalinak voltak ugyan tervei egy titkos és általános választás útján felállítandó általános tanácsról, de ezek annyi minden mással együtt csak tervek maradtak. A vlorai kabinet ellenkormányaként 1913-ban létrehozott Közép-albániai Köztársaság törvényalkotó szerve szintén a szenátus volt. Az európai nagyhatalmak nagyköveti konferenciája 1913-ban döntést hozott az Albán Fejedelemség létrehozásáról. Az általuk megbízott Nemzetközi Ellenőrző Bizottság által előkészített alaptörvény 1914. április 10-én lépett életbe. Ez egyebek mellett rendelkezett arról is, hogy a fejedelemség törvényhozó szerve a négyévente újraválasztandó nemzetgyűlés, amelybe a hét prefektúra mindegyike három-három küldöttet delegálhatott, tíz képviselőt pedig maga az uralkodó, Vilmos fejedelem jelölhetett ki. Emellett helyet kaptak a parlamentben a szunnita muszlim, a római katolikus, az ortodox és a bektási felekezetek képviselői, továbbá az Albán Nemzeti Bank vezetői is. A választást és a nemzetgyűlés megalakulását azonban a kaotikus belpolitikai helyzet nem tette lehetővé. A közép-albániai felkelés elől Vilmos 1914. szeptember 3-án elmenekült az országból, a felkelők pedig a korábbi évek hagyományait folytatva megalakították saját szenátusukat. Az első világháború éveiben több részre szakított albánok megpróbálkoztak egy-egy nemzetgyűlés megszervezésével, hogy újjászervezzék államiságukat és országuk területi integritását. 1916 tavaszán Amet Zogolli és Aqif Elbasani vezetésével Elbasanban szerveztek kuvendet, de ennek megtartását a megszálló Osztrák–Magyar Monarchia polgári közigazgatásának feje, August Kral megakadályozta. 1918 februárjában, majd az év decemberében ismét, Durrësban nyílt meg a nemzetgyűlés, amelynek eredményeként megalakult Albánia ideiglenes kormánya és szenátusa. ### A parlamentarizmus megszületése (1920–1925) Az áttörést Albánia alkotmányjogi helyzetének rendezésében az 1920. januári lushnjai kongresszus hozta el. Résztvevői egy alkotmánytervezet elkészítése mellett felállították a törvényalkotás és a kormányzás ideiglenes állami szerveit is. Az ország új törvényhozó testülete a 37 tagú Nemzeti Tanács (albán Këshilli Kombëtar) lett azzal a kikötéssel, hogy egy jövőbeni alkotmányozó nemzetgyűlés megalakulásakor feloszlatja önmagát. Február folyamán a regionális kuvendek kiválasztották delegáltjaikat a Nemzeti Tanácsba, és az első állandó nemzetgyűlés 1920. március 27-én az ország új fővárosában, Tiranában megkezdte a munkát. A Nemzeti Tanács 1920. november 20-án feloszlatta magát, majd megkezdődött az ország történetének első nemzetgyűlési választása, amely végül 1921. február 4-én zárult le. A szavazati jogot egyfajta vagyoni cenzushoz kötötték, így a nők mellett a szegényparasztság tömegei sem vehettek részt a voksolásban, ahogy a katonaság és a csendőrség tagjainak is tilos volt a választáson való részvétel. Az elhúzódó procedúra során először minden húsz év feletti, választásra jogosult férfi szavazhatott egy-egy elektorjelöltre. Elektorrá ötszáz szavazat begyűjtésével válhatott egy jelölt. Ezt követően a választás második fordulójában az elektorokat huszonnégyes csoportokra osztották, amelyek mindegyike hosszas megbeszéléseket követően megválasztott egy-egy nemzetgyűlési képviselőt. Az így mandátumot nyert 78 küldött mellett a prefektúrák lakosságuk függvényében delegálhattak további képviselőket a kuvendbe. Az 1920–1921-es választások eredményeként 1921. április 21-én sor került Albánia történetének első, választás útján megbízott nemzetgyűlésének ünnepélyes alakuló ülésére. A fiatal ország a parlamentarizmus útján éppen csak elindult, a szervezett politikai pártok vagy pártprogramok koncepciója ismeretlen volt az országban. Az alakuló ülést követően a politikai törésvonalak és a pillanatnyi érdekek mentén alakultak ki a későbbiekben is dinamikusan változó frakciók, amelyeket a közbeszédben különböző elnevezésekkel is elláttak. Az első nemzetgyűlés meghatározó ereje a Néppárt vagy Klikk volt (vezetője Eshref Frashëri), mellettük számottevő frakcióval rendelkezett a Demokratikus vagy Liberális Párt (Fan Noli és Luigj Gurakuqi), a Haladó Párt (Shefqet Vërlaci) és a Független Párt (Iliaz Vrioni). A nemzetgyűlés 1922. december 8-án új választási törvényt fogadott el, amelyben az elektori procedúrát némiképp leegyszerűsítették és felgyorsították, valamint szabályozták a kampányolás legális módszereit (engedélyezték például a szavazatvásárlás és a választási bankett intézményeit is). A hatalmát építő néppárti Amet Zogu frakciója és a Fan Noli vezette ellenzék között állandóvá vált politikai csatározások miatt azonban a választás kiírása elhúzódott. Végül 1923. november 26-ára írták ki az első fordulót, de miután újból halasztásra került sor, a nemzetgyűlési választást csak 1924. január 1-je és 15-e között bonyolították le. A január 21-én megalakuló nemzetgyűlésben egyetlen frakció sem szerezte meg a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget, így az ülésteremben és az utcán egyaránt éles politikai helyzetekre került sor. Február 23-án a nemzetgyűlés épülete előtt több lövéssel megsebesítették Zogut, majd április 20-án az ellenzék emblematikus alakját, Avni Rustemit fényes nappal lelőtték a parlament előtti utcán. Az ellenzék 44 tagja tiltakozásul 1924. április 22-én kivonult a nemzetgyűlésből és ellenparlamentet alakított Vlorában. Nem csak a gyerekcipőben járó alkotmányos parlamentarizmus került veszélybe, de a helyzet polgárháborúval is fenyegetett. Pár hónap elteltével ki is tört a júniusi forradalom, amely Zogu hatalmának elvesztésével és Noli kormányalakításával zárult. Zogu 1924 decemberében jugoszláv fegyveres segítséggel visszaszerezte hatalmát, és erős kézzel látott neki az államrend helyreállításának. ### Albán Köztársaság (1925–1928) Amet Zogu köztársasági elnöki beiktatását követően, 1925. március 2-án fogadták el Albánia köztársasági alkotmányát. Ennek értelmében a korábbi nemzetgyűlés helyét kétkamarás törvényhozás váltotta fel. Az alsóház az 57 képviselői hellyel rendelkező Képviselőház (albán Dhoma e Deputetvet) volt, amelynek tagjai négyévente megrendezett közvetett választás, kétfordulós elektori rendszer útján nyerték el képviselői széküket. A felsőház szerepét a 18 tagú Szenátus (albán Senati) töltötte be, amelynek tizenkét tagja szintén választás útján nyerte el mandátumát, hatot pedig a köztársasági elnök nevezett ki. A szenátorok mandátuma a képviselőkétől eltérően hat évre szólt, feladatuk a Képviselőház által hozott törvények felülvizsgálata, jóváhagyása vagy megvétózása volt. A Szenátus elnöke egyúttal a köztársaság alelnöke is volt, a köztársasági elnök távolléte vagy akadályoztatása esetén ő látta el az államfői feladatokat. A köztársasági alkotmány ugyanakkor rendkívül erős elnöki kormányzást biztosított Zogu számára, gyakorlatilag indoklás nélkül megvétózhatott bármilyen, a Képviselőház és a Szenátus jóváhagyását is elnyert törvényt, feloszlathatta a nemzetgyűlést és új választást is kiírhatott. Az új alkotmány rendelkezései értelmében 1925. április 19-én tartották meg a nemzetgyűlési választást, de ezen – az alkotmányt megsértve – csak a képviselőházi küldöttekre lehetett szavazni, a Szenátus tizenkét tagját a Képviselőház küldöttei választották meg. A köztársasági nemzetgyűlés mindkét háza 1928. június 7-én feloszlatta magát, és kiírták a választást egy alkotmányozó nemzetgyűlés felállítására, amelynek feladata az uralkodói ambíciókat dédelgető Zogu királlyá választásának előkészítése és levezénylése volt. ### Albán Királyság (1928–1939) A köztársasági államformából a monarchiába való átmenetet levezénylendő, az alkotmányozó nemzetgyűlés 1928. augusztus 25-én megkezdte a munkát. Az I. Zogu trónra lépése után, 1928. november 22-én elfogadott új alkotmány jelentős változásokat hozott a törvényalkotási folyamatokba is. A köztársasági kétkamarás parlamentet megszüntették, helyébe az 58 képviselői hellyel rendelkező Parlament (albán Parlamenti) lépett. A képviselőket négyévente közvetett szavazás útján választották be az új nemzetgyűlésbe. A huszonegy év feletti férfiakat húszas csoportokba osztották. Ezek a választás első fordulóján kiválasztottak maguk közül egyet, aki elektorként a második fordulón húszukat képviselve leadta szavazatát az uralkodó által összeállított jelöltlista valamelyik nevére. Egy képviselői hely sorsa 750 szavazat összesített eredményén múlott, azaz elméletben egy mandátum 15 ezer választópolgár akaratát testesítette meg. Politikai pártok továbbra sem léteztek, a köztársasági időkhöz hasonlóan csak az uralkodó hívei juthattak be a parlamentbe. Az új törvényhozási rendszerben emellett létrehoztak egy 12 tagú Államtanácsot (albán Këshilli i Shtetit), amelynek tagjait hét évre választották meg. Tíz tagját a nemzetgyűlés, két tagját pedig a kormányfő, a nemzetgyűlési elnök és az igazságügyi miniszter javaslata alapján az uralkodó nevezte ki. Az Államtanács nem számított törvényhozó szervnek, alkotmányos feladata a kormány által beterjesztett törvénytervezetek parlamentnek való továbbítása, a törvények előkészítésében és véleményezésében való részvétel, a nemzetgyűlés által megszavazott és az uralkodó által is ellenjegyzett törvények kihirdetése volt. Az Államtanács beszámolási kötelezettséggel tartozott az uralkodó és a nemzetgyűlés felé egyaránt. Ugyanakkor az alkotmány olyan jogokat biztosított az uralkodónak, amelyek a Parlament és az Államtanács munkálkodását egyaránt szimbolikussá tették. I. Zogunak minden egyes törvényt alá kellett írnia, de jogában állt indoklás nélkül megvétóznia is. A nemzetgyűlés megkerülésével alkotmány biztosította további jogai közé tartozott nemzetközi szerződések kötése, hadüzenet küldése, a nemzetgyűlés feloszlatása stb. Az emigrációban élő Ali Këlcyra kortársi helyzetértékelése szerint az 1928 utáni albán nemzetgyűlés ellenzék és ellenvélemények nélküli színház volt, puszta eszköz I. Zogu despotikus rezsimjének kiépítéséhez, amellyel a hazai és külföldi közvélemény gyanakvását kívánta elaltatni. Tény, hogy az alkotmány rendelkezéseit gyakran sajátosan értelmezték. Feladatának elvégzése után az alkotmányozó nemzetgyűlés például az új rendszernek megfelelő választás kiírása helyett egyszerűen nemzetgyűléssé nyilvánította magát. Választásokra először 1932, majd 1936 őszén került sor. Bár a Besa című kormánylap 1932-ben arról számolt be, hogy az elektorok 90%-a teljesítette kötelességét, valójában csak 10%-uk vett részt a lakosság nagy része által merő formalitásnak tartott szavazásban. Ebből okulva az 1936-os választásra nem készült az uralkodó által jóváhagyott jelöltlista, az elektorok elviekben szabadon választhattak képviselőt. A voksolás azonban így is formalitásnak bizonyult és nem járt semmiféle politikai izgalommal: az előző nemzetgyűlés képviselőinek 75%-át újraválasztották. A korabeli magyar sajtó egyik albániai tudósítójának összegzésében: „A nép széles rétegeinek a parlament által ugyan név szerint van beleszólása az államügyekbe, de valójában a jól fizetett képviselők dobzse-gyülekezete se nem oszt, se nem szoroz.” ### Olasz és német megszállás (1939–1944) Albánia 1939. április 7-ei olasz annexióját követően a megszálló hatóságok április 12-én alkotmányozó nemzetgyűlést hívtak össze, amely a korábbi kuvend Albániában maradt kisszámú képviselőjéből és a tíz albán prefektúra küldötteiből állt. 1939. június 3-án fogadták el az ország új, fasiszta típusú alkotmányát, amely a törvényhozás tekintetében is a megszálló hatalom érdekeinek rendelt alá mindent. A nemzetgyűlés megszűnt, helyét az 1940. április 3-án megalakult, névleg III. Viktor Emánuel olasz király törvényes hatalmát képviselő Fasiszta Korporatív Főtanács (albán Këshilli i Epërm Fashist Korporativ) vette át. Tagjai nem választás útján nyerték el mandátumukat, hanem az Albán Fasiszta Párt központi tanácsának és vezetőségének tagjai közül kerültek ki a kormányfő javaslatára és az uralkodó jóváhagyásával. A képviselők háromnegyede volt albán, a fennmaradó helyeket olaszok foglalták el. Ami márpedig az új törvényalkotó testület jogköreit illette, ezek merőben formálisak voltak. III. Viktor Emánuel alapvetően Albániában is rendeletileg kormányzott, és a főtanács feladata e rendeletek formális jóváhagyásában többnyire ki is merült. A testületnek tanácsadási és véleményezési joga volt ugyan, de a király, illetve az őt megtestesítő alkirály, Francesco Jacomoni utasítása nélkül nem cselekedhetett, jóváhagyásuk nélkül törvényhozó munkát nem folytathatott. Az uralkodó joga volt a főtanács egybehívása és a napirend meghatározása is. Az Olaszország kapitulációja után az Albániát megszálló Harmadik Birodalom politikai kommünikéiben ígéretet tett arra, hogy visszaadja az albánoknak a szabad választás és a nemzetgyűlés intézményét. De iure valóban helyreállították az 1939 előtti hatalmi szerveket. A nemzetgyűlés 1943. október 16-án ült össze 243 taggal, de az aktust nem előzte meg választás, a németek által kinevezett kollaboráns Biçakçiu-kormány nevezte ki a nemzetgyűlési képviselőket. Sokuk már a Fasiszta Korporatív Főtanácsnak is tagja volt. ### A kommunizmus évtizedei (1944–1991) A második világháború végóráiban az Albán Kommunista Párt 1944. májusi përmeti gyűlésén megalakította a 121 tagú Nemzeti Felszabadítási Antifasiszta Főtanácsot (albán Këshilli Antifashist Nacional-Çlirimtar i Përgjitshëm), amely ideiglenes törvényhozó testületeként működött. A hatalom megszilárdítását követően a főtanács 1945. október 2-án fogadta el az új választási törvényt, 1945. december 2-án pedig sor került az első választásra. 1946. január 10-én összeült az alkotmányozó nemzetgyűlés, másnap, január 11-én pedig már meg is született az új, sztálinista típusú alkotmány. Ennek szellemében 1946. március 14-én 82 képviselővel megalakult az ország új törvényhozó testülete, az egypárti Népi Gyűlés (albán Kuvendi Popullor). Az alkotmány kimondta, hogy a Népi Gyűlés az államhatalom legmagasabb szerve, vezető testülete a tizenhárom magas rangú pártfunkcionáriusból álló Népi Gyűlés Elnöki Tanácsa, amely az évi két nemzetgyűlési ülésszak között ténylegesen végezte a törvényalkotás munkáját. Az elnöki tanács elnöke töltötte be az Albán Népköztársaságban az államfői pozíciót. 1945-ben az ország történetében először az albán állampolgárok közvetlenül szavazhatták meg képviselőiket. A korhatárt tizennyolc évre szállították le, és immár a nők is az urnák elé járulhattak, ahogy az első választáson a partizánbrigádokban harcoló tizenhat év feletti fiatalok is. Ugyanakkor egy totalitárius állam egypárti parlamentjéről volt szó. Minden egyes választókerületben egyetlen jelöltre lehetett voksolni, akit a helyi antifasiszta tanács terjesztett fel, és az Albán Kommunista Párt (később Albán Munkapárt) jelölőszervezete, a Demokratikus Front hagyott jóvá. A legitimista és szociáldemokrata tömörülések képviselőinek eleve megtiltották a választáson való megmérettetést. A négyévenként megrendezett választásokon való részvétel a keleti blokk más országaihoz hasonlóan „állampolgári kötelesség” volt. 1987-ben az albán választópolgárok 100%-a járult az urnákhoz (és 99,99%-uk szavazott a párt jelöltjeire), de a legkisebb érdeklődést vonzó 1950-es nemzetgyűlési választás során is a szavazásra jogosultak 99,28%-a jelent meg a választókörökben. Ennek ellenére a nemzetgyűlési választások előtt a párt vezetői kampányoltak, az országot járva tömeggyűléseken tartott beszédeikben a párt éppen aktuális szólamait sulykolták a hallgatóságnak. A rendszerváltás időszakában, 1990 második felében az állampárt felvetette egy „pluralista” választási törvény előkészítését abban az értelemben, hogy a nemzetgyűlési választásokon egyetlen induló helyett a jövőben két kommunista jelölt közül lehessen választani. Szeptemberben a pártfőtitkár Ramiz Alia már a demokratikus erők jelöltállítási jogát is kész volt elismerni, ez azonban a változást akaró tömegeknek akkor már kevés volt. Az 1976. december 28-án megújított alkotmány a Népi Gyűlés mandátumainak számát 250-ben állapította meg, és kötelezően legalább évi két ülésszak megtartását írta elő. Az alkotmány a kuvend feladatai között rögzítette a bel- és külpolitikai törvényalkotási prioritások meghatározását (természetesen a párt irányvonalával összhangban), a törvények és népgazdasági tervek előkészítését, elfogadását, valamint jogosultságai közé tartozott a nemzetközi szerződések kötése vagy felbontása, népszavazások, választások és amnesztiák elrendelése, a Népi Gyűlés Elnöki Tanácsa és a minisztertanács tagjainak, a legfelsőbb bíróság és a főügyészség vezetőinek kinevezése és felmentése stb. Az egy elnökből, három elnökhelyettesből és tíz tagból álló Népi Gyűlés Elnöki Tanácsának feladata volt egyebek mellett az ülésszakok kihirdetése és összehívása, a kuvend által hozott törvények kihirdetése, a választások időpontjának kijelölése, kitüntetések adományozása, állampolgársági kérelmek elbírálása, az albán diplomáciai képviseletek vezetőinek kinevezése és visszahívása, a külföldi diplomáciai képviseletek megbízóleveleinek átvétele. ### Albán Köztársaság (1991–) #### A demokratikus átmenet első évtizede (1991–1999) A rendszerváltást követően 1991. március 31-én, külföldi megfigyelők részvételével rendezték meg Albániában az első szabad, általános és demokratikus nemzetgyűlési választást, amelyen az állampárt mellett három ellenzéki formáció, köztük egy görög nemzetiségi szervezet is indult. A demokratikus világ történetében kimagaslóan magas volt a részvételi arány, a szavazópolgárok 98,9%-a adta le szavazatát (97%-uk érvényesen). Az ország első többpárti parlamentje, továbbra is Népi Gyűlés néven és 250 képviselővel 1991. április 15-én tartotta alakuló ülését. A Népi Gyűlés Elnöki Tanácsát ugyanakkor feloszlatták, annak korábbi elnökét, Ramiz Aliát pedig megválasztották az Albán Köztársaság első, ideiglenes köztársasági elnökének. Jóllehet, a demokrácia ünnepét némiképp beárnyékolta, hogy a kommunista utódpárt nyerte el a mandátumok kétharmadát, az alakuló ülés során pedig – a rendőrség és a tüntetők közötti, négy halálos áldozattal járó április 2-ai shkodrai atrocitásokra hivatkozva – az ellenzék 75 képviselője tiltakozásul elhagyta az üléstermet. 1992\. február 4-én új választási törvényt szavazott meg a nemzetgyűlés. Ez egyfelől drasztikusan 140-re csökkentette a képviselők számát, a mandátumokat pedig az abszolút többségi és az arányos választási rendszer kombinációja szerint osztották el. 100 helyet a választókerületében a legtöbb voksot megszerző jelöltek közvetlenül nyerhettek el (többségi), további 40 széket pedig a listán 4%-ot elérő pártokra leadott szavazatok arányában osztottak el (arányos). Ahol az első fordulóban nem nyerte el egyetlen jelölt sem a leadott voksok abszolút többségét, ott a versenyben maradt két legerősebb jelölt részvételével második fordulót tartottak. Az 1992. március 22-én és 29-én nagyszámú nemzetközi megfigyelő jelenlétében, rendben megtartott előrehozott választáson kb. 90%-os részvételi arány mellett az ellenzéki Albán Demokrata Párt szerezte meg a mandátumok csaknem kétharmadát, míg az időközben az Albán Szocialista Párt nevet felvett kommunista utódpárt a képviselői helyek alig egynegyedét tudta begyűjteni. Miután az előző évi választást a rendszerváltó ellenzék pártjai tisztességtelennek tartották, Pjetër Arbnori az új parlament 1992. április 4-ei alakuló ülésén az „első demokratikusan megválasztott nemzetgyűlés” képviselőit üdvözölte. A köztársaság új elnöke, Sali Berisha erős elnöki rendszer kiépítésébe kezdett, tekintélyuralmi törekvéseit az ellenzék részéről heves tiltakozás kísérte. A hét képviselői hellyel rendelkező Albán Szociáldemokrata Párt a nemzetgyűlés történetében először 1993 nyarától bojkottálta a parlamenti munkát, és kezdeményezésükhöz más ellenzéki pártok is csatlakoztak. Az 1996-ban soron lévő nemzetgyűlési választás próba elé állította a fiatal albán parlamentáris demokráciát. A választás május 26-ai első fordulóján részt vevő külföldi megfigyelők több szabálytalanságot is feltártak, találkoztak feltört szavazóurnákkal, előre kitöltött szavazólapokkal, több voksot leadó szavazópolgárokkal, egy berati szavazókörben a választáson megjelentek aránya 105%-os volt, Rrëshenben pedig elhunytak nevében adtak le voksokat, egy névvel akár tizenötöt is. Az ellenzéki pártok a hírek hallatán már napközben választási bojkottot hirdettek, versenyben lévő jelöltjeiket és szavazóköri biztosaikat is visszahívták. A független megfigyelők, majd nyomukban nemzetközi szervezetek és külföldi kormányok is leszögezték, hogy a választás első fordulója sem szabad, sem tisztességes nem volt, a választási törvény 79 cikkéből 32-t megsértettek a voksolás napján. Május 28-án Tiranában az ellenzék vezetői és szimpatizánsai, valamint a rendőrség között összecsapásokra került sor. Mindezek ellenére június 2-án megrendezték a választás második fordulóját, amelyen az ellenzéki bojkott miatt csak a demokrata párti jelöltekre lehetett szavazni. Az eredmény az állampárti időket idézte: a Sali Berisha vezette demokrata párt nyerte el a nemzetgyűlési mandátumok 87%-át. A törvényhozást bojkottáló ellenzéki képviselők egy kivétellel nem vették át mandátumaikat. Időközben a piramisjáték-válság következtében 1997 januárjától polgárháborús helyzet alakult ki az országban, a déli országrészeken a kormánnyal szembehelyezkedő felfegyverzett civilek vették át az uralmat. A kritikus helyzetben 1997 márciusában az ellenzék felfüggesztette a bojkottot és visszatért a nemzetgyűlésbe. Májusra a pártok képviselői megegyeztek egy új választási törvény kidolgozásában és az előrehozott választás kiírásában. Május 16-án a kormány azonban az ellenzék szempontjait figyelmen kívül hagyva átnyomta a törvényhozáson a választási törvényt, majd kiírták az előrehozott választást. Az új választási törvény többek között 155-re emelte a képviselői helyek számát, de továbbra is meghagyta a kevert választási rendszert: 115 mandátumot abszolút többségi, a fennmaradó 40-et pedig arányos elosztási rendszerben nyerhették el a pártok. A nemzetgyűlési választás végül 1997. június 29-e és július 6-a között lezajlott, nemzetközi békefenntartók részvételével, de több helyütt erőszakos atrocitásokkal. Az utcákat ellepték a fegyveresek, mindkét oldal így akarta megelőzni a rendbontást és a szervezett csalást. Fierben agyonlőtték az egyik szavazókör demokrata párti elnökét, de országszerte négy halálos áldozatról számoltak be a választás kapcsán. A nemzetközi megfigyelők értékelése szerint azonban a voksolás „a körülményekhez képest” rendben zajlott le. A nemzetgyűlési választás végül az ellenzéki szocialisták elsöprő győzelmével zárult, a kuvend 155 mandátumából 101-et szereztek meg, míg Berisha demokratái mindössze 24-et. A munka az 1997. július 23-ai alakuló üléssel, a parlamentarizmus megújulásának ígéretével megindulhatott, de a szemben álló felek idővel ellehetetlenítették a nemzetgyűlés működését. Ezúttal a hatalomból kiszorult, választási csalást kiáltó demokraták bojkottálták a parlamenti munkát, de szeptemberben visszatértek a kuvend padsoraiba. 1997 októberében a nemzetgyűlési ülésteremben ökölpárbajra került sor a szocialista Gafur Mazreku és a demokrata párti Azem Hajdari között. Két nappal később Mazreku a kuvend előcsarnokában négy pisztolylövéssel megsebesítette Hajdarit. A politikai leszámolás kiújult, 1998 júniusában az előző, demokrata párti kormány több vezetőjét letartóztatták. 1998. szeptember 12-én az esti órákban Hajdari képviselőt a nyílt utcán agyonlőtték. Sali Berisha azonnal a szocialista kormányt, személyesen Fatos Nano miniszterelnököt vádolta meg a bűncselekménnyel, és parlamenti bojkottot hirdetett. A fővárosban kiújultak a zavargások és a fegyveres összecsapások, nyolc ember vesztette életét. A feldühödött tömeg elfoglalta a közszolgálati televízió székházát és több kormányhivatal épületét, a nemzetgyűlés kapuján pedig faltörő kossal hatoltak be. A kuvend szeptember 15-én kihirdette a szükségállapotot. Külföldi állami vezetők és diplomaták jelezték, hogy Berisha és a demokrata párt ezúttal túl messzire ment. Nyomásukra az erőszakhullám végül elült, majd 1998 decemberétől az ellenzéki képviselők szórványosan ismét részt vettek a parlamenti munkában. A koszovói háború is a nemzeti érdekek közös védelmére késztette az albán politikusokat, így egyévnyi bojkott után, 1999 júliusában a demokraták visszatértek a parlamentbe, újra megindult a nemzetgyűlési munka. 1998 októberében – az ellenzéki képviselők távollétében, de nemzetközi szakértők támogatásával – elfogadták Albánia új alkotmányát, amely a nemzetgyűlés működését is érintő változásokat hozott (lásd a következő fejezetben). #### A konszolidáció évei (2000–2017) A 2000-es évekre a korábban állandósult szélsőséges belpolitikai válsághelyzetek megszűntek. A 2001. június 24-ei választást ha szűk többséggel is, de újra a szocialisták nyerték, jóllehet, a 2001. őszi ülésszaktól választási csalásra hivatkozva az ellenzék távolmaradt. Négy évvel később az Albán Demokrata Párt szerezte meg a relatív többséget a nemzetgyűlésben, és alakíthatott koalíciós kormányt. 2008-ban a kuvend módosította a választási törvényt, ami fontos változásokat eredményezett a választási rendszerben. A megelőző tizenhat évben az albán kuvend képviselői helyeit úgy osztották el, hogy 100 helyet abszolút többségi győzelemmel, 40-et pedig a pártlistára leadott szavazatok arányában lehetett elnyerni. Ezt a kevert választási rendszert 2009-ben a zárt megyei listás, tisztán arányos népképviselet váltotta fel, vagyis a tizenkét megyei pártlistára leadott voksok arányában a D’Hondt-módszerrel osztják ki a nemzetgyűlési helyeket a 3%-os parlamenti küszöböt átlépő pártok vagy az 5%-ot elérő pártszövetségek között. Az új választási rendszer „főpróbája” a 2009. június 28-án megrendezett nemzetgyűlési választás volt, de az ismét politikai patthelyzetet teremtett. A voksolás alapvetően rendben zajlott le, a megfigyelők csupán a szavazatszámlálás és -összesítés kapcsán emeltek kifogásokat. A 2009. szeptember 7-én megalakult kuvend két fő ereje, a demokraták és a szocialisták azonban közel egyenlő számú mandátumot nyertek el, és egyiküknek sem volt elegendő többsége a kormányzáshoz. A szocialisták hiába követeltek újraszámlálást, majd miután a négy képviselői hellyel rendelkező Szocialista Mozgalom az Integrációért a mérleg nyelveként a demokraták javára döntötte el a helyzetet, bojkottálták a nemzetgyűlési munkát, húsz képviselőjük pedig éhségsztrájkba kezdett. A kuvendből való kivonulásuk a törvényalkotást és a kormányzati munkát egyaránt megbénította, hiszen a nemzetgyűlésben nem volt meg a sarkalatos törvények elfogadásához szükséges háromötödös többség. A szocialista ellenzék végül 2010 márciusában függesztette fel a bojkottot, és tért vissza a nemzetgyűlésbe. Miután a kormánypárti Szocialista Mozgalom az Integrációért elnöke, Ilir Meta korrupciós vádak miatt lemondani kényszerült, 2011 januárjában az ellenzéki szocialisták utcai megmozdulásokat szerveztek, amelyek során négy tüntető az életét veszítette. Február 10-én az ellenzék ismét nemzetgyűlési bojkottot hirdetett, előrehozott választást és korrupcióellenes intézkedéseket követelve, de nemzetközi nyomásra a nyári ülésszak végén visszatértek a parlamenti politizáláshoz. A 2013. június 23-án megrendezett választás eredményeként két demokrata párti ciklust követően a szocialisták vezette pártszövetség ragadta magához a nemzetgyűlési többséget, a képviselői helyek csaknem 60%-át szerezték meg. Két, a politikai kultúra szempontjából üdvözítő momentumot is hozott ez a választás. Bár az alkotmány lehetővé teszi, hogy a kormánytagok egyszersmind nemzetgyűlési képviselők is legyenek, a hatalmi ágak szétválasztásának céljával az új kabinet tagjai lemondtak mandátumukról. Ezt követően az így megürült tizenhat képviselői székbe – a női képviselők arányát javítandó – a győztes pártlista női indulóit delegálták. #### Alkotmányos válsághelyzet (2017–) 2017\. június 25-én került sor az újabb választásra az 1990-es éveket idéző, forrongó politikai hangulatban. Az ellenzék Lulzim Basha vezetésével 2017 februárjától bojkottálta a nemzetgyűlési munkát, arra hivatkozásul, hogy a kormányzó szocialisták választási csalásra készülnek. A kormányfő Edi Rama lemondását és egy szakértői kormány kinevezését tekintették a választás tisztaságának egyedüli zálogául. Pártjukat és jelöltjeiket a törvényes határidőig sem voltak hajlandóak regisztrálni, a miniszterelnöki irodaház előtt sátrat állítottak fel és utcai tiltakozásokat szerveztek. Három hónap elteltével, 2017. május közepén a felek – nemzetközi közvetítéssel – megtalálták a helyzetből kivezető kompromisszumot: Rama a helyén maradt, de kormányába, hét tárca élére az ellenzék által kijelölt szakértőket nevezett ki, valamint kötelezte magát a választási csalások büntetőjogi szigorítása és a választási kampányköltések átláthatóvá tétele mellett. Egyúttal a köztársasági elnököt közösen arra kérték, hogy a választást a tervezettnél későbbi időpontra írja ki, így biztosítva az ellenzék regisztrálását és indulását a nemzetgyűlési voksoláson. Ez a 2017-es volt az albán nemzetgyűlési bojkottok sorában az első, amely megoldáshoz, politikai kompromisszumhoz vezetett. A rendben, nyugodt körülmények között lezajlott választást végül a kormányon lévő szocialisták nyerték meg, a nemzetgyűlési mandátumok 52%-át megszerezve, szemben a demokraták 30%-ával. A nemzetgyűlési munka azonban akadozott. A demokrata párti ellenzék már a 2018. tavaszi ülésszak munkáját is megnehezítette azzal, hogy nem volt hajlandó részt venni az állandó bizottságok munkájában, emellett egyes ülésnapokat is bojkottált. A fő indítékot egy újabb korrupciós ügy szolgáltatta: a 2013–2017 közötti szocialista belügyminiszter, Saimir Tahiri ellen folyó ügyészi vizsgálat során kiderült, hogy a kábítószerpiacon aktív szervezett bűnözői csoportokkal tartott fenn kapcsolatot. A 2018. őszi ülésszak már az ellenzéki képviselők részvétele nélkül vette kezdetét, bár bojkottot hivatalosan nem hirdettek. A demokrata párti honatyák az elleni tiltakozásul maradtak távol a törvényhozástól, hogy az állításuk szerint bűnözői körökkel összefonódott szocialista kormány irányítása alatt bűnözési hullám söpört végig az országon. Az év végével, decemberben az ellenzéki képviselők visszatértek a nemzetgyűlésbe. 2019. január 30-án azonban olyan hangfelvételek leiratai kerültek nyilvánosságra, amelyek a 2017-es nemzetgyűlési választás kapcsán szervezett bűnözői csoportok által elkövetett nagy tömegű szavazatvásárlásra, egyúttal kormánypárti politikusok érintettségére is utaltak. Február elején az ellenzék két fő pártjának képviselői ismét bojkottot hirdettek, de ezúttal újkeletű tiltakozási formaként le is mondtak képviselői mandátumukról, hogy így kényszerítsék ki a szocialista kormány lemondását és előrehozott választás kiírását. Miután azonban nem csupán felfüggesztették a parlamenti munkát, hanem megbízatásukat is visszaadták, helyüket a választási törvénynek megfelelően a 2017-es választás pártlistáinak soron következő képviselőjelöltjei kezdték feltölteni. 2019. március 16-án egy többezres ellenzéki tüntetés feldühödött csoportja törte át a rendőrségi kordont és rohanta meg a nemzetgyűlés épületét, de végül vízágyúval és könnygázzal oszlatták fel a tömeget. Az ellenzék nélkül működő törvényhozás, a folyamatos alkotmányos válság nem csupán belpolitikai szempontból ártalmas az albán demokrácia, a demokratikus intézmények működésére nézve, de az ország európai uniós integrációját is veszélyezteti. ## Feladata és hatáskörei Az Albán Köztársaság hatályos alkotmányát a nemzetgyűlés 1998. október 21-én fogadta el. Miután a november 22-ei országos népszavazáson elnyerte a választópolgárok támogatását is, 1998. november 28-án hirdették ki. Harmadik fejezete rendelkezik a kuvend mandátumáról, munkarendjéről és működésének részleteiről. Az alábbi összefoglalás az Albán Köztársaság alkotmányának a hivatalos közlönykiadó által gondozott, 2016-os szövege, valamint a 2008-as választási törvény alapján készült. Az alkotmány egyes cikkeire szögletes zárójelben elhelyezett A jelű szám hivatkozik, míg a választási törvény cikkeire V jelű számokkal utalunk. ### Megválasztása és megbízatása A nemzetgyűlés száznegyven képviselője egyfordulós, zárt listás arányos választási rendszerben nyeri el mandátumát. A választókerületek határainak egybe kell esniük egy közigazgatási egység határaival, választókerületek egyéb szempontok szerint nem alakíthatóak ki. 2009 óta Albánia tizenkét megyéje alkotja az ország tizenkét választókerületét. [A64, V27, V74] Egy-egy választókerület (megye) nemzetgyűlési mandátumainak a számát minden választás előtt a Központi Választási Bizottság határozza meg az aktuális népesség-nyilvántartási adatok alapján, a népességszámmal arányosan és a választási törvényben részletezett számítási módszer szerint. [V75, V76] Ahhoz, hogy egy párt vagy pártszövetség a nemzetgyűlésbe képviselőket delegálhasson, be kell gyűjtenie a választókerületben leadott érvényes szavazatok 3%-át, illetve 5%-át. [V162] A választáson induló pártok hetven, pártszövetségek hatvan nappal a választás időpontja előtt kötelesek regisztrálni magukat a Központi Választási Bizottságnál. [V64, V65] Választókerületi listájukat képviselőjelöltjeik nevével és sorrendjével legkésőbb ötven nappal a választás előtt kell benyújtaniuk, pártok esetén ötezer, pártszövetségek esetén hétezer választópolgári ajánlás mellékelésével. [V67, V68] A lista zárt, a képviselőjelöltek sorrendje azt követően már nem módosítható, ha az illetékes választókerületi bizottság befogadta a jelölést. [A68] A pártok és pártszövetségek mellett a választópolgároknak is joguk van nemzetgyűlési képviselők jelölésére, amennyiben ebből a célból regisztrálnak egy kilenc választópolgárból álló jelölőbizottságot, és összegyűjtik a választókerületi szavazópolgárok 1%-ának, de legfeljebb háromezer választópolgárnak a támogató aláírását. [A68, V69] Passzív választójoggal, azaz a választhatóság jogával nem rendelkeznek, ezért választáson nem jelölhetőek bírák és ügyészek, fegyveres erők aktív szolgálatukat töltő tagjai, rendőri és nemzetbiztonsági szervezetek tagjai, diplomáciai képviseletek tagjai, községi elöljárók és polgármesterek, választókerületi bizottsági tagok, köztársasági elnök és más magas rangú állami tisztviselők, valamint a jogerős büntetésüket töltő állampolgárok. [A45, A69] A választási kampány harminc nappal a választás dátuma előtt veszi kezdetét és egy nappal előtte ér véget. A választást megelőző napon és a voksolás napján kampánycsend van érvényben. [V77] A választási kampány költéseit a költségvetésben erre a célra elkülönített összegből az állam finanszírozza. A költségkeret 95%-át az előző választáson elnyert összesített szavazataik arányában osztják szét a pártok között, 5%-át pedig az újonnan alapított politikai formációk rendelkezésére bocsátják. [V87/2] A pártkötődéssel nem rendelkező, állampolgári kezdeményezésre induló független jelöltek kampányköltéseiket erre a célra létrehozott alapítványon keresztül finanszírozzák. [V89] A választáson szavazhat minden tizennyolcadik életévét betöltő, Albánia területén állandó lakcímmel rendelkező albán állampolgár, amennyiben nem tölti jogerős büntetését. [V3, V44] A szavazóköröket úgy alakítják ki, hogy legalább 200, és legfeljebb 1000 választópolgár szerepeljen a szavazóköri névjegyzékben. [V46] A nemzetgyűlés megbízatása négyéves időtartamra szól, mandátuma az alakuló üléstől számított negyedik év azonos naptári napjáig él. Ennek megfelelően a soron következő nemzetgyűlési választást az aktuális kuvend alakuló ülésének napjától számított négy naptári éven belüli időpontra kell kiírni. A mandátum lejárta előtti hatvan napban csak különösen indokolt esetben folyhat törvényalkotó munka a nemzetgyűlésben. A kuvend esetleges feloszlatása esetén a nemzetgyűlési választást negyvenöt napon belüli időpontra kell kitűzni. [A65] A nemzetgyűlés mandátumának érvényessége csak háború esetén hosszabbítható meg. [A66] A köztársasági elnöknek az új nemzetgyűlés alakuló ülését legkésőbb az előző kuvend alakuló ülésétől számított négy éven és tíz napon belüli időpontban össze kell hívnia. Amennyiben választást nem az előző nemzetgyűlés mandátumának lejárta miatt kell kiírni, az alakuló ülésnek a végleges eredmények kihirdetésétől számított tíz napon belül meg kell történnie. Amennyiben a köztársasági elnök ezen alkotmányos kötelességét elmulasztaná, a nemzetgyűlés jogosult az alkotmányban foglalt legkésőbbi időpontban megalakulni. [A67] A megválasztott képviselők nemzetgyűlési képviselőcsoportokat (frakciókat) alakíthatnak, ennek feltétele, hogy a képviselőcsoport legalább hét főből álljon. A miniszterelnöknek jogában áll a nemzetgyűlés feloszlatásának folyamatát bizalmi szavazással megindítani. Amennyiben az összes nemzetgyűlési képviselő kevesebb mint fele szavaz bizalmat, a miniszterelnök két napon belül kezdeményezi a köztársasági elnöknél a kuvend feloszlatását, amit az tíz napon belül köteles végrehajtani. [A104] ### Munkarendje és működése A nemzetgyűlési törvényalkotás munkája évente két ülésszakban folyik. Az első ülésszak január harmadik hétfőjén, a második szeptember első hétfőjén kezdődik. A köztársasági elnök, a miniszterelnök vagy a nemzetgyűlési képviselők egyötöde rendkívüli ülésszakot rendelhet el, amelyet a nemzetgyűlés elnöke hív össze. [A74] A házszabályt érintő kérdésekben a képviselők abszolút többsége dönt. [A75] A nemzetgyűlési képviselők joga a nemzetgyűlési elnök megválasztása és visszahívása. [A75] A nemzetgyűlési elnök feladata a nemzetgyűlési ülés megnyitása, vezetése és berekesztése, a nemzetgyűlés tekintélyének megóvása, valamint képviselete más hazai vagy külföldi állami szervekkel való kapcsolatában. [A76] A kuvend munkájának szervezeti, adminisztrációs, pénzügyi, jogi stb. vonatkozásait a nemzetgyűlési iroda és a nemzetgyűlési főtitkárság segíti. Előbbi vezetője a nemzetgyűlési elnök, utóbbié a nemzetgyűlési főtitkár. [A76] Egyéb tisztségek felállításáról és betöltéséről a házszabállyal összhangban dönthetnek a nemzetgyűlési képviselők. [A76] Nemzetgyűlési ülésnap a köztársasági elnök, a miniszterelnök vagy a képviselők egyötödének kezdeményezésére is berekeszthető, amennyiben a jelen lévő képviselők abszolút többsége is elfogadja. [A79] A miniszterelnök és a minisztertanács tagjai részt vehetnek a nemzetgyűlés vagy bármely bizottsága ülésén, kérésükre hozzászólási jogukat biztosítani kell. A miniszterelnök vagy a minisztertanács bármely tagja három héten belül köteles megválaszolni a hozzá intézett képviselői interpellációt. [A80] A nemzetgyűlési képviselők részvételével állandó és eseti nemzetgyűlési bizottságok alakíthatóak. Eseti bizottság alakításának előfeltétele a nemzetgyűlési képviselők egynegyedének ajánlása. Az eseti bizottságok vizsgálataik során törvénytelen eszközökhöz mentelmi joguk oltalmában sem nyúlhatnak. Határozataik nem kényszerítő erejűek, de kérhetik az ügyészségi eljárás megindítását. [A77] Az állandó és eseti bizottságok dönthetnek egyes állami szervek és testületek vezetőinek személyes meghallgatásáról, akik a törvények betartásával kötelesek megadni a bizottság munkájához szükséges információkat. [A80] ### Törvényalkotó munkája Törvényalkotást a minisztertanács, bármely nemzetgyűlési képviselő vagy választópolgárok húszezres csoportja kezdeményezhet, és amennyiben szükséges, a törvény vagy törvénymódosítás benyújtójának a pénzügyi feltételeket is részleteznie kell. [A81, A82] Amennyiben a törvény vagy törvénymódosítás bevezetése a központi költségvetés be nem tervezett, de számottevő költségével jár, a nemzetgyűlés köteles a tervezetet a minisztertanács elé terjeszteni (amennyiben nem tőlük érkezett a kezdeményezés), amelynek harminc nap áll rendelkezésére a véleményezésre. Amennyiben a minisztertanács részéről harminc napon belül nem érkezik vélemény, a törvényalkotás munkája folytatható. [A82] Hasonlóképpen, ha a nemzetgyűlés helyesnek látja, a képviselők egyötödének javaslata alapján országos referendumot rendelhet el egy-egy törvénytervezet ratifikálása kapcsán. [A150] A nemzetgyűlés elé benyújtott törvénytervezetet a nemzetgyűlési képviselők három alkalommal kötelesek megvitatni, és minden egyes alkalommal szavazással határozni a törvényalkotási folyamat folytatásáról vagy berekesztéséről: első ízben a törvénytervezet elvi céljait vitatják meg, második alkalommal a cikkeket tárgyalják végig (és minden cikkről egyesével voksolnak), végül pedig a törvénytervezet egészének elfogadásáról szavaznak. A minisztertanács kérésére vagy a nemzetgyűlési képviselők egyötödének javaslatára, és nem sarkalatos törvény esetén, lehetőség van a gyorsított törvényalkotásra, de ebben az esetben is egy hétnek el kell telnie a törvénytervezet beterjesztése és elfogadása között. [A83] Nemzetgyűlési határozat, törvény vagy törvénymódosítás elfogadása a jelen lévő képviselők abszolút többségének támogató szavazatával lehetséges. [A78] Ez alól a sarkalatos törvények képeznek kivételt, amelyek elfogadását az alkotmány minősített többséghez, legtöbb esetben az összes nemzetgyűlési képviselő háromötödének támogatásához köti. Sarkalatosak az alkotmányban foglalt állami szervek működését, a különleges jogrend bevezetését illető törvények, továbbá az állampolgársági, a választási, a népszavazási, a büntetőjogi, a köztisztviselői, a közigazgatási és az amnesztiatörvény. [A78, A81] Minősített esetben a minisztertanács is elfogadhat törvényerejű rendeletet, de azt a nemzetgyűlésnek öt, legkésőbb negyvenöt napon belül jóvá kell hagynia. Amennyiben erre nem kerül sor, a minisztertanács törvényerejű rendelete nem léphet életbe. [A101] A nemzetgyűlés által elfogadott törvényt vagy törvénymódosítást a köztársasági elnök húsz napon belül köteles aláírni és kihirdetését elrendelni. [A84] A köztársasági elnöknek alkotmány adta lehetősége, hogy az elé került törvényt megfontolásra visszaküldje a nemzetgyűlésnek, de ezt csak egyszeri alkalommal teheti meg. Amennyiben az összes nemzetgyűlési képviselő abszolút többsége újólag megerősíti a törvényt, a köztársasági elnök betekintési jogát elveszíti. [A85] Amennyiben a köztársasági elnök alkotmányos kötelességét elmulasztva húsz napon belül sem véleményezi az elé került törvényt vagy törvénymódosítást, az az elfogadása utáni huszadik napon ellenjegyzettnek minősül. Az albán nemzetgyűlés Fletore Zyrtare című hivatalos közlönyének következő számában a törvény kihirdetésre kerül, és ezt követően legkésőbb tizenöt napon belül hatályba lép. [A84] A törvényalkotói munka mellett a nemzetgyűlés jogai közé tartozik az alkotmány felülvizsgálatának kezdeményezése [A177], a köztársasági elnök titkos megválasztása öt évre [A87], a köztársasági elnök által kinevezett miniszterelnök személyének jóváhagyása [A96], illetve abszolút többséggel támogatott bizalmatlansági indítvány esetén a miniszterelnök menesztésének kezdeményezése [A105], a kilenctagú alkotmánybíróság három [A125], a tizenegy tagú Legfelsőbb Bírói Tanács három [A147], a szintén tizenegy tagú Legfelsőbb Ügyészi Tanács öt tagjának megválasztása [A149], a legfőbb ügyész [A147/d], az ombudsman (albánul avokati i popullit, ’a nép ügyvédje’) [A60], az Albán Bank főigazgatójának [A161], a számvevőszék igazgatójának megválasztása [A162], hadi állapot vagy szükségállapot kihirdetése [A172, A173], nemzetközi egyezmények ratifikálása [A121], valamint az őszi ülésszakban a miniszterelnök által benyújtott következő évi költségvetés elfogadása [A158]. ### Képviselőinek jogállása A nemzetgyűlési képviselők a nép képviseletét látják el, ettől eltérő érdekek érvényesítésére nem utasíthatók. Más állami funkciót nem láthatnak el, de nemzetgyűlési megbízatásukkal párhuzamosan szabadon beválaszthatóak a minisztertanácsba. Nem származhat egyéb jövedelmük állami vagy önkormányzati megbízásból, és állami vagy önkormányzati tulajdont sem vásárolhatnak, ellenkező esetben a nemzetgyűlés elnöke vagy a képviselők egytizede kezdeményezheti a helyzet alkotmánybírósági kivizsgálását. [A71] Mandátumuk átvétele előtt a képviselők kötelesek esküt tenni a kuvend előtt. [A72] A képviselőket mentelmi jog illeti meg. Nem viselnek büntetőjogi felelősséget a nemzetgyűlésben elhangzott véleményükért vagy leadott szavazatukért. A nemzetgyűlés jóváhagyása nélkül nem tartóztathatóak le, nem foszthatóak meg személyes szabadságuktól. Amennyiben egy képviselőt bűnelkövetés közben, alapos gyanúval letartóztatnak, a főügyész vagy a Különleges Ügyészi Hivatal vezetőjének halasztást nem tűrő kötelessége a nemzetgyűlés értesítése; a nemzetgyűlés a tények ismeretében dönthet a letartóztatott képviselő személyes szabadságának visszaadásáról. [A73] ## Megítélése és demokratizmusa Az országot káosszal fenyegető, fordulatos belpolitikai eseményekben bővelkedő 1990-es éveket követően a parlamentáris demokrácia elindult a konszolidáció útján Albániában. A kuvend működésének alkotmányos alapja (1998) és a választási törvény (2008) kiállja a modern jogállamiság próbáját. Ugyanakkor a demokratikus intézmények, köztük a nemzetgyűlés működése és megítélése nem választható el a politikai környezettől, amit Albániában elsősorban a minden szinten jelen lévő korrupció, a politikai elit polarizáltsága és arroganciája, valamint a polgárok egy részének apolitikus magatartása jellemez. Mindhárom tényező rányomja bélyegét a kuvend munkájára és a nemzetgyűlési választásokra is. Állandó probléma a korrupt, tisztességtelen politikai befolyás a választókerületi, szavazóköri vagy szavazatszámláló bizottságokra. Komoly gond a szavazatvásárlás, a köztisztviselők voksolásra kényszerítése vagy a csoportos szavazás. Az alapvetően patriarchális albán társadalom egyik modern megnyilvánulása a családi szavazás intézménye, amelynek során a családfő voksol valamennyi szavazóképes családtagja helyett. Az illetéktelen szavazás problémájának nagyságát jelzi, hogy a 2005-ös nemzetgyűlési választás előtt 15 ezer születési anyakönyvet loptak el egy hivatalból (az albán szavazó anyakönyvvel is igazolhatja magát). A politikai közbeszéd érdemi viták helyett folyamatos konfrontációktól, sárdobálástól, időnként tettlegességig fajuló atrocitásoktól terhes. A kuvendben és a nyilvánosságban rendszeresek a trágár, obszcén hangvételű személyeskedések, választás idején a durva kampány, majd a választási eredmények megkérdőjelezése, a győztes ellenfél csalással vádolása. A politikai harc vissza-visszatérő, majd állandósuló fegyvere a nemzetgyűlés bojkottja, amelynek során a legutóbbi választáson vesztes fél vagy a parlamenti kisebbségbe szoruló politikai formáció szabotálja a nemzetgyűlési munkát. Jellemző közvélekedés, hogy a nemzetgyűlésben valós törvényhozási munka egyébként sem folyik, a választási kampányban tett ígéretek beváltatlanul maradnak, és a politikusok leginkább saját vagyonuk gyarapításával vannak elfoglalva. Mindez jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az albán átlagpolgár szemében a demokratikus intézmények, köztük a kuvend tekintélye és hitele jelentősen megkopott. A gyakori nemzetgyűlési bojkottok idején a törvényalkotás folyamata lelassul vagy éppen alkotmányos aggályokat keltve mesterségesen felgyorsítják, leegyszerűsítik, érdemi többoldali véleményütköztetések nélkül. A közvélemény jelentős része megkérdőjelezi a választások tisztaságát, a társadalom egyre nagyobb hányada fordul el a politikától. Ezt illusztrálja a nemzetgyűlési választásokon 2001 óta 45-55% között ingadozó részvételi arány, amely különösen a megelőző évtized szavazási hajlandóságához képest jelentős visszaesés, és világosan jelzi a pátpolitikától elidegenedett, szkeptikus választói magatartást. A választási infrastruktúra is hagy kívánnivalókat maga után. A 2000-es években rendszeresek voltak a választói névjegyzék, a választópolgárok azonosítása és a szavazatösszesítések körüli adminisztratív hiányosságok, a voksolásra alkalmatlan szavazókörök kijelölése, a szavazás kezdő és záró időpontjának nagyvonalú kezelése stb. Ezen problémák egyikét-másikát orvosolták a 2010-es években, 2013-ban például egy-egy megyében elektronikus úton történt a szavazók regisztrálása és azonosítása, illetve a voksok összeszámlálása. ### Nők a nemzetgyűlésben A nők Albánia történetében először az 1945-ös nemzetgyűlési választáson élhettek szavazati jogukkal, egyúttal a politikai karrier lehetősége is ekkor nyílt meg előttük. Korábban, bár elviekben megillette őket a választhatóság joga, az 1921 és 1943 között megalakult albán nemzetgyűlésekben egyetlenegy nő sem kapott szerepet. Ezen a gyakorlaton változtatott az Albán Kommunista Párt, amikor az 1944-ben felállított Nemzeti Felszabadítási Antifasiszta Főtanács 121 tagja közé hét nőt választott (Nebahet Bakiri, Naxhije Dume, Liri Gega, Ela Gjikondi, Hilmie Kosturi, Ollga Plumbi és Mila Vangjeli). Az állampárti kuvend első évtizedeiben a női képviselők aránya 7-17% között alakult, az 1970-es évtől pedig jelentősen megnövekedett. Az 1974-ben megalakult nemzetgyűlésben arányuk mindmáig a legmagasabb, 35,2%-os volt, de a rendszerváltás előtti két évtizedben egyszer sem ment 26% alá. A demokratikus átmenet idején visszalépésnek volt tekinthető, hogy a női képviselők aránya jelentősen visszaesett, és a 2005-ig megválasztott hat törvényhozásban részarányuk csupán 3 és 15% között mozgott. Elemzések szerint ennek oka az albán társadalom hagyományosan patriarchális szemléletén – és ennek egyik következményeként a nők alacsony önbecsülésén – túlmenően az lehet, hogy az eldurvuló politikai kultúra taszítja a közéleti szerepvállalásra törekvő nőket. A nemzetgyűlés partiarchális jellegén enyhített, hogy 2005-ben Jozefina Topalli személyében megválasztották az albán nemzetgyűlés történetének első női elnökét, aki két cikluson át 2013-ig irányította a törvényhozás munkáját. 2008-ban a kuvend törvényt hozott a nemek társadalmi esélyegyenlőségéről, amely egyebek mellett arról is rendelkezett, hogy egyik nem részaránya sem lehet kevesebb 30%-nál a politikai döntéshozó testületekben, a nemzetgyűlési választáson induló pártok jelöltlistáján és a választási bizottságokban. Az ugyanabban az évben elfogadott választási törvény ezt annyival toldotta meg, hogy a pártlisták első három helyén mindkét nemnek képviseltetnie kell magát. A 2009-es nemzetgyűlési választáson ugyan már a pártlisták jelöltjeinek 31%-a nő volt, de a listák kevésbé előkelő helyein, így végül a megalakuló nemzetgyűlésben is csupán 16,4%-os lett a női képviselők aránya. Az áttörést ezen a területen a 2017-es nemzetgyűlési választás látszott elhozni: a voksolás után összeült nemzetgyűlés női képviselőinek részaránya a népköztársasági éveket idézve csaknem 28%-os lett. Lindita Nikolla személyében 2021-ben az albán nemzetgyűlés története során másodszor választottak női elnököt. ## Épületei Az 1920. március 27-én megalakult első albán parlament üléseit Zija Toptani bég egyemeletes tiranai konakjában, annak is nyugati szárnyában tartották egészen 1926-ig. Az épületet később, 1928-ban I. Zogu albán király átalakíttatta és itt rendezte be uralkodói rezidenciáját. Zogu 1925. januári köztársasági elnöki kinevezését követően vette tervbe az akkor még keleties kisváros képét nyújtó Tirana modernizálását. Az elképzelés része volt egy új nemzetgyűlés építése is, amelynek terveit egy osztrák építésziroda készítette el. A kor Tiranájában fényűzőnek számító egyemeletes, portikuszos épület 1925-ben el is készült a mai Szkander bég tér – korabeli nevén a Minisztériumok tere – déli oldalán. A nemzetgyűlés felsőháza, a Szenátus még ugyanabban az évben birtokba vette az épületet, a Képviselőház pedig 1926-ban költözött ide a Toptani-házból. 1944-ig ez maradt az albán törvényhozás székhelye, utoljára a Nemzeti Felszabadítási Antifasiszta Főtanács tartotta itt üléseit. A későbbi évtizedekben előbb úttörőszékház, később bábszínház, majd gyermekszínház működött az épületben, napjainkban pedig ismét a tiranai Bábszínháznak ad otthont. Ugyancsak 1925-ben itt kezdte meg működését a nemzetgyűlési könyvtár ezer kötettel és a nemzetgyűlési irományok archívumával. Az 1946-ban megalakult kommunista Népi Gyűlés visszaköltözött a korábbi, 1920 és 1926 közötti nemzetgyűlés épületébe, amelyet 1928-ban Zogu királyi palotává alakíttatott át. Szomszédságában, egy régebbi filmszínház átalakításával, részben a tiranai vár romjai felett id. Skënder Luarasi és D. Vasziljev szovjet építész tervei alapján 1955-ben kezdődött meg és 1956-ban fejeződött be a mai kuvend, a Nemzetgyűlési Ülésterem (Salla e Kuvendit) építése. A képviselők átköltöztek az új épületbe, a korábbi épület pedig 1962-ig a nemzetgyűlés elnökségének irodája volt, 1972 óta pedig az Albán Tudományos Akadémia székháza. A 710 m2-es alapterületű új épületben kapott helyet a 160 helyes ülésterem félköríves elnöki emelvénnyel, az elnökség 40 székes tárgyalóterme, valamint irodák és kiszolgálóhelyiségek. Az ülésterem két oldalán a diplomaták, újságírók és tudósítók számára 44-44 főt befogadó, kétszintes páholysorokat alakítottak ki, míg az érdeklődők a 246 ülőhelyes karzatról követhetik a nemzetgyűlésben folyó munkát. A nemzetgyűlés szocialista realista stílusú épülete 2010-ben teljes körű felújításon esett át. Miután azonban egyre kevésbé képes megfelelni napjaink követelményeinek, időről időre felmerül egy modern nemzetgyűlési épület ötlete. Egy 2010 végén meghirdetett, tizenkét építészcég részvételével zajló nemzetközi pályázatból az osztrák Wolfgang Prix terve került ki győztesen. Az építész az 1988-ban Enver Hoxha pártfőtitkár emlékműveként emelt Piramis helyére képzelt el egy modern üvegparlamentet. A pályáztatás körüli visszásságok, a Piramis lebontásának terve, valamint a gazdasági recesszió idejére tervezett presztízsberuházás tiltakozási hullámot keltett, és a terv fiókba került. Anton Lufi tervei alapján 1953-ban kezdték építeni, majd ugyancsak 1956-ban fejezték be az albán főváros legreprezentatívabb útvonalán, a Dëshmorët e Kombit sugárúton azt az épületet, amely napjainkban Nemzetgyűlési Hivatal (albán Zyra e Kuvendit) néven az albán nemzetgyűlés tulajdonképpeni székhelye. Építését már 1940-ben megkezdték az országot megszálló olasz hatóságok, és eredetileg az Istituto Nazionale per l’Assicurazione contro gli Infortuni sul Lavoro (kb. ’Nemzeti Munkahelyi Baleset-megelőzési Intézet’) székházának szánták. Olaszország 1943-as kapitulációját követően az építkezés félbemaradt, 1956-os befejezését követően pedig az Albán Munkapárt Központi Bizottságának irodaháza lett. A rendszerváltás után a nemzetgyűlés vezetősége és képviselői itt alakíthatták ki irodáikat. A négyszintes, U alaprajzú épület homlokzati szélessége 80 méter, két szárnya 53-53 méter hosszú. Belső kialakítása puritán, térszerkezetét neoklasszicista oszlopok, oszlopfők, ajtó- és ablakkávák tagolják. Az irodák, dolgozószobák és konferenciatermek mellett itt található a nemzetgyűlési könyvtár is, de az épületben kaptak helyet az alkotmánybíróság és a számvevőszék irodái is. A kuvend mindkét épülete műemléki védelem alatt áll. ## A nemzetgyűlések és elnökeinek listája Források:
101,587
F–22 Raptor
26,458,872
null
[ "Amerikai vadászrepülőgépek", "Boeing katonai repülőgépek", "Lockheed Martin katonai repülőgépek", "Ötödik generációs vadászrepülőgépek" ]
Az F–22 Raptor amerikai gyártású vadászbombázó, a világ első ötödik generációs harci repülőgépe. Az Amerikai Légierőnél az F–15 Eagle és az F–117 Nighthawk vadászrepülőgépeket tervezték leváltani vele, de később továbbfejlesztették, hogy bombázó feladatokra is képes legyen. Kiemelkedő manőverezőképessége, lopakodó kialakítása, fejlett avionikája és fegyverzete miatt jelenleg kevés olyan repülőgéptípus van, amely a siker reményével vehetné fel vele a harcot. Repülési képességei és manőverezőképessége a többi vadászrepülőgéppel szemben a szuperszonikus sebességtartományban is jó, utánégető használata nélkül is tartósan képes 1,5 Mach sebességgel repülni. A tolóerővektor-eltérítéssel felszerelt hajtóműve miatt igen kis sebességgel repülve is képes intenzív manőverezésre. Ára rendkívül magas, 120 millió dollár körüli, ha 750 darabot gyártanának belőle (a minimális, 183 darabos megrendelésre vetítve a program teljes költségvetését, 360 millió dollár), ezért exportja nem valószínű (bár Ausztrália, Dél-Korea, Izrael és Japán érdeklődött a gép iránt, az Egyesült Államok egyelőre nem hajlandó a repülőgép eladására részben az újszerű és titkos szerkezeti megoldások miatt), az USAF által rendszeresítendő gépmennyiség is folyamatosan csökken, az eredeti 750 darab helyett végül csak 187 darab hadrendi repülőgép építése valósult meg. ## Története ### Előtanulmányok A hidegháború alatt a fegyverrendszerek erőltetett ütemű fejlesztésének megfelelően az F–15 Eagle hadrendbe állításával egyidőben a repülőgépgyártó cégek tanulmányterveket készítettek a közeljövő új vadászrepülőgépeiről, melyeket a Légierő különféle kisebb kutatási és fejlesztési szerződésekkel honorált, többek között az elavulófélben lévő F–4 és F–111 repülőgépek leváltására készítendő vadászbombázó repülőgépek fejlesztésére (ezt a feladatot később az F–16 Fighting Falcon kapta meg). Ezekből a korai tanulmánytervekből született többek között az F–117 Nighthawk, valamint ezekre épült az A–12 Avenger II repülőgép fejlesztése is, melyet később beszüntettek. A Szovjetunióban az 1980-as évekre fejlesztették ki a MiG–29 és a Szu–27 repülőgépeket, valamint a levegő-föld és a légiharc-rakéták új generációját, melyek megközelítették a meglévő amerikai gépek eredményességét. Az Amerikai Légierő Repülési Rendszerek Részlege (Aeronautical Systems Division, ASD) szakemberei megkezdték az utódtípussal szemben elvárt követelményrendszer kidolgozását, amely alapján 1981-ben javaslatokat kértek a repülőipar fő szereplőitől az általuk elképzelt új repülőgépek fő paramétereiről (RFI – Request for Information, Információkérés). A követelményrendszer legfőbb elemei voltak: - Alacsony észlelhetőség: Már a nyolcvanas évek elemzései is kimutatták, hogy a közeljövő vadászrepülőgépének legfontosabb újítása az alacsony észlelhetőség: a vietnámi tapasztalatok elemzése (a Red Baron Study, azaz a Vörös Báró Tanulmány, amit az első világháborús Manfred von Richthofen ászpilótáról neveztek el) azt mutatta, hogy a lelőtt gépszemélyzetek nem kevesebb mint 50%-a nem vette észre támadóját a tűzmegnyitás előtt. - Sebesség: Szupercirkálás (tartós szuperszonikus repülés utánégető használata nélkül), hogy a repülőgép gyorsan érhessen a hadszíntérre, majd azt gyorsan el is hagyhassa. Az utánégető nélkül elérendő legnagyobb sebességet 1,5 Mach-ban szabták meg. - Tolóerővektor-eltérítés a kiemelkedő manőverezőképesség eléréséhez, minden sebességtartományban. A repülőgépnek 10 000 m repülési magasságon (30 000 láb) 1,5 Mach sebességnél 5g, 1 Mach sebességnél 6g túlterhelést kell elviselnie, 3000 m-en (10 000 láb) rövid ideig 9g-t. - Nagyfokú automatizáltság és fejlett pilótakabin, hogy a pilóta ne a gép rendszereinek üzemeltetésére, hanem a harc megvívására koncentráljon. - Beépített önellenőrző rendszerek a megbízhatóság javítása és az üzemeltetés egyszerűbbé, olcsóbbá tétele érdekében. - STOL (Short Takeoff and Landing – Rövid fel- és leszállás) képessége. Ez a NATO európai tagjainak kérésére került be a követelmények közé, hogy a légifölényt az európai hadszíntéren akkor is biztosítani tudják, ha a repülőterek használhatatlanná válnak. Ezt a követelményt az ATF program közzétételének idejére kivették az elvárások közül, mert teljesítése aránytalanul nagy áldozatokkal járt volna. A javaslatok kiértékelését 1982 őszére fejezték be. A beérkezett tanulmányterveket négy fő csoportra osztották. - N (Numbers): Nagy számban gyártható, olcsó, kis méretű repülőgépek. (Leginkább az F–5 és F–16 repülőgépekhez hasonlító megközelítés.) - SDM (Supersonic Dash and Maneuver): Gyors és jól manőverező repülőgépek. (Hasonló megközelítés az F–15-höz.) - SLO (Subsonic Low Observables): Csupaszárny repülőgépek, melyek nehezen észlelhetők. (Az F–117 és az A–12 Avenger II hasonló.) - HI (HIgh-Mach/HIgh-altitude): Nagy sebességű és magasan repülő, irányított rakétákkal és bombákkal felfegyverzett gépek. A koncepciók elemzése a leghatékonyabbnak az SLO, a másodiknak az SDM kialakítású gépeket tartotta. Az N és a HI megközelítést elvetették. Ezután megkezdték az ATF (Advanced Tactical Fighter – Fejlett Taktikai Vadász) program kidolgozását, melyet 1983 májusában tettek közzé. ### Az ATF-program A 750 repülőgép megrendelését ígérő felhívására hét cég, a Boeing, a General Dynamics, a Grumman, a Lockheed, a McDonnell-Douglas, a Northrop, és a Rockwell adott be pályázatot. Eredetileg négy győztes kihirdetését tervezték, melyeknek egyenként 100 millió dollár támogatást adtak volna koncepciójuk részletes kidolgozásához, majd a négy beadott terv közül akarták kiválasztani a végső győztest. A pályázat követelményrendszerét és határidejét többször módosították, majd teljesen meg is változtatták: a nyertesek számát négyről kettőre csökkentették, ők viszont egyenként 700 millió dollárt kaptak két-két prototípus megépítésére, a megrendelést a gépek alapos kiértékelése után tervezték. (A Légierő a második világháború óta többször változtatott a beszerzési eljárásain, az F–15-öst a tervek alapján megrendelték, az F–16-os esetében viszont két-két prototípus épült, ennek a programnak a sikere után döntötték el, hogy a későbbiekben ezt a módszert választják, az F–35-ös fejlesztését is hasonló eljárással végezték.) A megnövekedett feladatok miatt a pályázókat konzorciumok alapítására bátorították, de a győztesek kihirdetéséig senki nem tudott a konkurens tervekről semmit. 1986. október 31-én a hét jelentkezőből két cégcsoportot, a Lockheed-et (a Boeinggel és az F–16-ot gyártó General Dynamics-szal hozott létre konzorciumot) és a McDonnell Douglast (a Northroppal) bíztak meg két-két prototípus megépítésével, 691 millió dollárt és 50 hónapot adva a feladatra. A pályázók közül a konzorciumokból kimaradó két cég, a Rockwell és a Grumman esett ki. A pályázó cégek (konzorciumaikon belül) ekkor ismerhették meg egymás terveit, és elemzést hallottak a Légierő azon szakembereitől, akik részt vettek a pályázatok kiértékelésében. Az Amerikai Haditengerészet hasonló pályázatot írt ki 550 repülőgép beszerzésére, a NATF (Naval Advanced Tactical Fighter – Tengerészeti Fejlett Taktikai Vadász) programot, azonban később ezt a megugró költségek, valamint a haditengerészeti repülés eltérő igényei miatt (kisebb repülési sebesség, szerkezeti megerősítések szükségessége) törölték, és az F/A–18 Hornet továbbfejlesztésével létrehozott F/A–18E/F Super Hornet megvásárlását választották. A repülőgépek számára a JAFE (Joint Advanced Fighter Engine – Közös Fejlett Vadászrepülőgép-hajtómű) program keretén belül teljesen új hajtóművet fejlesztettek, a repülőgépekhez hasonlóan két prototípust fejlesztve, a Pratt & Whitney az YF119-et (gyári neve PW5000), a General Electric az YF120-at (gyári neve GE37). Mindkét repülőgép egyik prototípusát az YF119, a másikat az YF120 hajtóművel építették meg. #### Az YF–23 A Northrop által vezetett cégcsoport az YF–23 repülőgépet építette meg (nem hivatalosan a Northrop második világháborús P–61 Black Widow éjszakai vadászrepülőgép után Black Widow II-nek nevezve a repülőgépet). Ellentétben az YF–22-essel, ez inkább egy technológia-demonstrátor volt, amelyet a sorozatgyártás beindítása előtt mindenképpen át kellett volna tervezni. Trapézszárnyas konstrukció volt, V elrendezésű vezérsíkokkal. Hajtóművének levegő-beömlőnyílása a törzs alsó felén volt, a fúvócsöveket a törzs felső felén helyezték el, a repülőgép végénél kissé előrébb, hogy a földről kevesebb infravörös sugárzást lehessen érzékelni. A hajtómű fúvócsövei a konkurens géppel ellentétben nem voltak kitéríthetőek. A gép teljes fegyverzetét, az észlelhetőség és a légellenállás csökkentése érdekében a bombatérben helyezték el, melyet a törzs középvonala alatt alakítottak ki. #### Az YF–22 A Lockheed, a Boeing és a General Dynamics mérnökei a nyertes tervet alaposan át kellett, hogy tervezzék, a Lockheed koncepciója a mérnökök szerint valószínűleg fel sem tudott volna szállni. A négyéves tervezési időszak első két évét kizárólag a gép koncepcionális tervezésére szánták, majd két évbe telt a prototípus részletes megtervezése és megépítése. A repülőgépet teljes egészében számítógéppel tervezték, a CADAM 2D szerkesztőprogram mellett a General Dynamics saját fejlesztésű ACAD, valamint a Dassault iparági standardnak számító CATIA programjaival. Az előzetes tanulmányok alapján a repülőgép tömege (50 000 font) és ára nem volt tartható, ezért először a légiharc-rakéták számát csökkentették nyolcról hatra, és a tervezett forgótár helyett a törzs aljába, egymás mellé helyezték el őket. A tömeg további csökkentése céljából 1987 nyarán több alternatívát is terveztek, ekkor alakult ki a szárny jellegzetes, „gyémánt” formája. Ez év őszén és telén teljesen áttervezték a vezérsíkokat, a vízszintes vezérsíkot hátrébb, a függőlegeseket kijjebb tolták. 1988 márciusára dolgozták ki a 631. konfigurációt, amely alapján a prototípusok épültek. A Légierő az utolsó utáni pillanatban, májusban törölte a tolóerő-fordító berendezések szükségességét, mert ezekkel a repülőgép nem lett volna képes a szupercirkáló üzemmódra a berendezések által kiváltott túl magas szuperszonikus légellenállás miatt, így a gépet még egyszer áttervezték, ez lett a 632. változat. A Lockheed YF–22-t 1990. augusztus 29-én mutatták be, első felszállását ez év szeptember 29-én végezte el, amikor a program vezető berepülőpilótája, Dave Fergusson a Lockheed Palmdale-i üzeméből az Edwards légibázisra repülte. A második prototípus ez év október 30-án repült először. A berepülési program igen intenzív volt, 1990 végére, három hónap alatt el is végezték. Repültek kétszeres hangsebesség, 7g túlterhelés és 60° állásszög felett, mindkét hajtóművel demonstrálták a szupercirkáló képességet, indítottak AIM−9 és AIM−120 rakétát. A mérnökök szeme előtt az YF−16 berepülése lebegett, amelyet hasonló intenzitással hajtottak végre. A Lockheed szintén második világháborús P–38 Lightningje után Lightning II-nek keresztelték el, később azonban a Raptor (Ragadozó) nevet kapta a légierőtől. (A Lightning II név nem ment veszendőbe: az F–35 könnyűvadásznak ez a hivatalos elnevezése). Az YF–23-hoz képest konvencionális kialakítású, vállszárnyas, osztott függőleges vezérsíkú repülőgép, aerodinamikai elrendezése lényegében megegyezik az előd F–15-ével. A felállított követelményrendszernek mindkét gép megfelelt. Az YF–22 győzelmét 1991. április 23-án jelentették be. A sikert elsősorban jobb manőverezőképességének köszönhette, valamint annak, hogy egyszerűbbnek tűnt a repülőgép-hordozó fedélzeti változat megépítése. A repülőgép közelebb is állt a sorozatgyártható változathoz, mint az YF–23, ez kevesebb műszaki kockázatot rejtett magában. Hajtóműve elsősorban a kisebb technikai kockázat miatt az YF119 lett. A berepülési programot 1991 októberétől folytatták, 1992. április 25-éig, amikor a PAV–2 (Prototype Air Vehicle – Légi Jármű Prototípus) jelzésű második prototípus a kifutópályának csapódva súlyosan megsérült (a PAV–1-et ekkorra már a fáradási tesztekhez elhasználták). ### A szériaváltozat fejlesztése A prototípusok építésével párhuzamosan folyt a sorozatban gyártható repülőgépek tervezése, amelyet a prototípusok teszteredményeivel értékeltek ki a Légierő szakemberei. A prototípusok kiértékelése megnyitotta az utat a végleges repülőgép kifejlesztéséhez (EMD – Engineering and Manufacturing Development, Tervezési és Gyártási Fejlesztés). A hidegháború végével a repülőgép kifejlesztése veszített fontosságából, a megrendelt darabszámot ennek megfelelően folyamatosan csökkentették (az eredeti 750 darabról 648-ra 1991-ben, 442-re 1994-ben, majd 339-re 1997-ben, ekkor törölték a kétüléses F–22B fejlesztését is). A legfontosabb eltérések egyike volt, hogy a repülőgép elektronikáját alapvetően leegyszerűsítették, a fejlesztés idején már 16 millió USD-be kerülő berendezések árát maximálták 9 millió dollárban. Elhagyták az infravörös érzékelőt és az oldalra néző rádiólokátort (634. változat). A vízszintes és a függőleges vezérsík felülete megnőtt. A levegőbeömlő nyílások mintegy 30 centiméterrel hátrébb kerültek, a pilótakabin viszont előre mozdult, így a pilóta oldalirányban lefelé jobban lát, nem takarja a levegő-beömlőnyílás a kilátást. A pilótakabin teteje is eltér a prototípusétól, nem olyan jellegzetesen csúcsos, egyenletesebb ívű. A repülőgép össztömegét sikerült csökkenteni. A főfutókat nem előrefelé, hanem oldalirányban húzzák be. Az előszéria első példánya 1997. április 9-én készült el, kisebb problémák (tüzelőanyag-szivárgás és szoftverhibák) orvoslása után ez év szeptember 7-én repült először, a második példány 1998. június 29-én követte. ### Gyártása Az első 10 szériagép kis sorozatú gyártását 2001. augusztus 15-én rendelték meg. 2002. szeptember 17-én az elnevezést F–22-ről F/A–22-re változtatták, hangsúlyozva a gép földi célok elleni alkalmazhatóságát (Ezt 2005. december 12-én visszaváltoztatták F–22-re). A sorozatban gyártott gépek teljesítményének kiértékelését 2003-ra fejezték be, a gépet hivatalosan 2005. december 15-én állították hadrendbe. A legyártandó gépek száma folyamatos viták tárgya volt, a legalacsonyabb szám, ami a elhangzott, a 193 darab volt, azonban a USAF 391 gépet tart minimálisan elfogadhatónak. A 2009-es évben végül 187 darabban határozták meg az üzemeltetett mennyiséget. A gyártás a 195. repülőgéppel leállt, 2012. május 2-án (8 darab épült EMD-változatnak és 187 darabot adtak át a légierőnek, utolsóként a 10-4195 sorozatszámút). Eredetileg összesen két prototípus és hét gyártási alváltozat épült meg, melyek avionikai és szerkezeti elemeit az idők folyamán időszakosan, de egységes szintre emelték. Ezek: YF–22 (2 darab): 87-0700, 87-0701. Block 1 (2 darab): 91-4001, 91-4002. Block 2 (1 darab): 91-4003. Block 10 (37 darab): FY1991 (6 db): 91-4004, 91-4005, 91-4006, 91-4007, 91-4008, 91-4009. FY1999 (2 db): 99-4010, 99-4011. FY2000 (6 db): 00-4012, 00-4013(†), 00-4014(†), 00-4015, 00-4016, 00-4017. FY2001 (10 db): 01-4018, 01-4019, 01-4020, 01-4021, 01-4022(†), 01-4023, 01-4024, 01-4025, 01-4026, 01-4027. FY2002 (13 db): 02-4028, 02-4029, 02-4030, 02-4031, 02-4032, 02-4033, 02-4034, 02-4035, 02-4036, 02-4037, 02-4038, 02-4039, 02-4040. Block 20 (43 darab): FY2003 (21 db): 03-4041, 03-4042, 03-4043, 03-4044, 03-4045, 03-4046, 03-4047, 03-4048, 03-4049, 03-4050, 03-4051, 03-4052, 03-4053, 03-4054, 03-4055, 03-4056, 03-4057, 03-4058, 03-4059, 03-4060, 03-4061. FY2004 (19 db): 04-4062, 04-4063, 04-4064, 04-4065, 04-4066, 04-4067, 04-4068, 04-4069, 04-4070, 04-4071, 04-4072, 04-4073, 04-4074, 04-4075, 04-4076, 04-4077, 04-4078, 04-4079, 04-4080. FY2005 (3 db): 05-4081, 05-4082, 05-4083. Block 30 (67 darab): FY2005 (24 db): 05-4084, 05-4085, 05-4086, 05-4087, 05-4088, 05-4089, 05-4090, 05-4091, 05-4092, 05-4093, 05-4094, 05-4095, 05-4096, 05-4097, 05-4098, 05-4099, 05-4100, 05-4101, 05-4102, 05-4103, 05-4104, 05-4105, 05-4106, 05-4107. FY2006 (23 db): 06-4108, 06-4109, 06-4110, 06-4111, 06-4112, 06-4113, 06-4114, 06-4115, 06-4116, 06-4117, 06-4118, 06-4119, 06-4120, 06-4121, 06-4122, 06-4123, 06-4124, 06-4125(†), 06-4126, 06-4127, 06-4128, 06-4129, 06-4130. FY2007 (20 db): 07-4131, 07-4132, 07-4133, 07-4134, 07-4135, 07-4136, 07-4137, 07-4138, 07-4139, 07-4140, 07-4141, 07-4142, 07-4143, 07-4144, 07-4145, 07-4146, 07-4147, 07-4148, 07-4149, 07-4150. Block 35 (41 darab): FY2007 (1 db): 07-4151. FY2008 (20 db): 08-4152, 08-4153, 08-4154, 08-4155, 08-4156, 08-4157, 08-4158, 08-4159, 08-4160, 08-4161, 08-4162, 08-4163, 08-4164, 08-4165, 08-4166, 08-4167, 08-4168, 08-4169, 08-4170, 08-4171. FY2009 (20 db): 09-4172, 09-4173, 09-4174, 09-4175, 09-4176, 09-4177, 09-4178, 09-4179, 09-4180, 09-4181, 09-4182, 09-4183, 09-4184, 09-4185, 09-4186, 09-4187, 09-4188, 09-4189, 09-4190, 09-4191. Block 40 (4 darab): 10-4192, 10-4193, 10-4194, 10-4195. Eddig két EMD és négy hadrendi repülőgép semmisült meg repülőeseményekben. ### Alkalmazása A repülőgépet idáig csak az 1. FW (Fighter Wing – Vadászezred; Langley AFB, Virginia) két századában (a 27. FS és a 94. FS, a harmadik század, a 71. FS egyelőre az F–15-öst repüli tovább) állították hadrendbe, a 90. FS (Fighter Squadron – Vadászszázad; Elmendorf AFB, Alaszka) 2008. szeptember 9-én érte el a kezdeti hadrafoghatóságot (IOC). Később repülni fogja a gépet a 199. FS (Hickham AFB, Hawaii), és az 531. FS is (Holloman AFB, Új-Mexikó; itt az F–117-eseket váltja le. Az első két gép 2008. június 2-án érkezett meg). Az Air Force Reserve (Légierő Tartalék) is kapott a szupermodern repülőgépekből, a 477th FG (Fighter Group, Vadászcsoport, a század és az ezred közötti mérettel) Elmendorf AFB-n. A gépek éles fegyveres konfliktusban még nem voltak, de több hadgyakorlaton részt vettek, meggyőző eredménnyel. Először 2005 októberében települt át a 27. FS a „Combat Hammer” hadgyakorlatra, a Hill AFB-re, ahol elsősorban F–15-ösök ellen folytattak légiharc-gyakorlatot. Az F–22-esek 33 szimulált légi győzelmet szereztek anélkül, hogy az ellenség szerepét játszó F–15-ösök egyáltalán megtaláltak volna egyetlen gépet is. 2006 júniusában részt vettek Alaszkában a „Northern Edge” hadgyakorlaton, itt a szimulált légi harcokban saját veszteség nélkül 108 ellenséges gépet lőttek le (egyes források 144 gép lelövéséről szólnak). 2007 februárjában mintegy öt hónapra az egész 27. FS áttelepült Japánba, az Okinawán található Kadena AFB-re, ahol elsősorban japán repülőgépek ellen folytattak légiharc-gyakorlatot (az első hét után a kiváló 140:0 lelövési arányt és szintén kitűnő 97%-os hadrafoghatóságot elérve), emellett valószínűleg az új kínai vadászrepülőgépekről (J–10, Szu–30) megszerzett adatokkal igyekeztek feltölteni a gépek adatbázisát. Az áttelepülés nem ment zökkenőmentesen, a dátumválasztó vonal átlépése pillanatában a repülőgépek navigációs rendszere kifagyott, ezért vissza kellett térniük Hawaiira. 2009 júniusában az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa újabb 12 gép előzetes finanszírozására biztosított keretet, így a legyártott gépmennyiség 183-ról 195-re nőtt, ám a következő hónapban ezt a döntést visszavonták. 2009 júliusában a szenátus és a képviselőház is jóváhagyta a 2010-es költségvetési törvény azon változatát, amelyben már nem szerepel az F–22 építése. Barack Obama elnök 2009. októberében aláírta a 2010-es költségvetési év honvédelmi keretét, és a hadiipari lobbi nyomása ellenére ebben sem szerepelt további F–22 példányok építésére elkülönített összeg. ### Lehetséges exportja Az Egyesült Államok az F–22 program alatt nem tervezte a gépek exportját, így biztosítva saját technológiai fölényét akár legközelebbi szövetségeseivel szemben is, akiknek a szintén lopakodó, de légi harcban szerényebb kapacitású F–35 Lightning II-t tervezi eladni. Több ország (Japán, Dél-Korea, Izrael és Ausztrália) azonban, különböző okok miatt, folyamatosan érdeklődik a gépek megvásárlása iránt. 2009 nyarán merült fel először, hogy a legesélyesebb vevőjelöltnek, Japánnak mégis eladnának 40-60 gépet, darabonként 250 millió dollárért, ez lényegesen mintegy 60%-kal magasabb az amerikai gépek darabáránál. A Japánnak eladott gépek szerényebb képességekkel rendelkeznének, az újonnan fejlesztendő berendezések mintegy 1 milliárd dolláros költségét Japán állja. A döntés okai között van a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság, a gépek eladásával ugyanis számos munkahelyet lehetne megmenteni, valamint a gyártósor üzemben tartásával az egyelőre nagyon kevés gép mellé később újabb gépeket rendelhetne az USAF is. Japán és Dél-Korea esetében az észak-koreai, Ausztrália esetében a kínai fenyegetés is a gépek exportja melletti érv. Amennyiben engedélyezik az exportot, az új változat kifejlesztése 4-5 évbe is telhet, leszállításuk 7-9 év múlva lehet esedékes. 2009\. október 28-án Obama elnök aláírta a 2010-es költségvetési év honvédelmi keretét, amelyben többek között felszólította a Pentagont, hogy az készítsen egy beszámolót az F–22 export változatának megvalósíthatóságáról és fejlesztési költségeiről. Egy másik beszámolót az F–22 exportálásának belföldi repülőgépipari hatásairól kért. ### Műszaki hibák és egyéb problémák Az F–22-es alkalmazásával kapcsolatban számos problémára derült fény, ellentétben több más repülőgéppel, melyek idővel kinövik gyermekbetegségeiket, hadrendbe állítása után nem csökken, sőt, növekszik a meghibásodások száma. A legtöbb a radarabszorbens bevonattal kapcsolatos, ez sokkal kevésbé bírja az esős időjárást, mint ahogyan azt tervezték, javítása pedig meglehetősen bonyolult, a javítóanyag egy napos száradást igényel. A kabintető az elvárt 800 repült óra helyett már átlagosan 330 óra után elkezdi átlátszóságát és szilárdságát veszíteni, emiatt cserére szorul. A szárny és a törzs csatlakoztatására használt titánelemek nem megfelelő minőségűek, emiatt előre meghatározott időszakonként átvizsgálásra szorulnak. A repülőgépek hadrafoghatósága a felmerülő problémák miatt igen alacsony, 55-64% közötti, az egy repült órára eső karbantartásigényük 2004 és 2008 között 20-ról 34 órára nőtt. Átlagosan 1,7 repült óránként jelentkezik kritikus hiba a repülőgépekben, melyek javítás nélkül alkalmatlanná teszik a bevetésre. A megnövekedett karbantartásigény miatt egy repült óra költsége 44-49 ezer amerikai dollár, ami lényegesen magasabb, mint az előd F–15 Eagle 30 000 dolláros értéke. ## Szerkezeti kialakítás és tervezési sajátosságok Az F–22 hagyományos aerodinamikai elrendezésű, vállszárnyas konstrukció. A szárnyak belépőélén orrsegédszárnyat, a kilépőéleken fékszárnyat és csűrőlapokat helyeztek el. Az osztott függőleges vezérsíkokat kifelé megdöntötték (így nem zárnak be derékszöget a szárnyakkal és a vízszintes vezérsíkokkal, ez csökkenti a rádiólokátoros észlelhetőséget). A vízszintes vezérsíkok teljes egészében elfordíthatóak, és magassági kormányként és, aszimmetrikusan kitérítve, csűrőként is szolgálnak. A két hajtóművet a törzs hátsó részében, egymás mellett helyezték el, fúvócsövük függőlegesen ±20°-ban kitéríthető, javítva a manőverezőképességet. A repülőgép a levegőben utántölthető, a merev csöves rendszer fogadóberendezését a törzs fölső részén helyezték el. Törzsféklapot nem alakítottak ki, az aerodinamikai fékezést kizárólag a kormányszervek megfelelő kitérítésével végzik: a megosztott függőleges vezérsíkon lévő oldalkormányokat szimmetrikusan kifelé, a csűrőket, szintén szimmetrikusan felfelé, a fékszárnyakat pedig szimmetrikusan lefelé térítik ki. A repülőgép csűrőit és orrsegédszárnyait a megszokottól eltérően úgy alakították ki, hogy azok teljesen a törővégig érnek, így azok kitérített helyzetükben nem vernek vissza több radarsugárzást. Az oldalkormányok kialakítása hasonló a függőleges vezérsíkon. Az F–35 vadászrepülőgépen hasonló megoldást alkalmaznak. A repülőgép sárkánya titánötvözetekből (39%), kompozit anyagokból (24%) és alumíniumötvözetekből (16%) áll. A futómű hagyományos tricikli elrendezésű. A költségek csökkentése érdekében a kétüléses gyakorlóváltozat kifejlesztését elvetették, a pilótákat kizárólag szimulátoron, valamint erre a célra átalakított F–16-osokon képzik a repülőgép vezetésére. ### Alacsony észlelhetőség Az F–22 tervezésének legelejétől figyelembe vették az alacsony észlelhetőségre vonatkozó követelményeket, így a gép sárkányának kialakításánál nem csak az aerodinamikai szempontok érvényesültek. A repülőgép hatásos visszaverő keresztmetszete az USAF állítása szerint egy üveggolyóéval megegyező, azaz körülbelül 1–10 cm2. Ez mintegy százada-ezrede az F–117, tizede-százada a B–2, hetede-kilencede az F–35, valamint kevesebb mint kétezrede a PAK FA hatásos visszaverő felületének. Párhuzamosak egymással a levegő-beömlőnyílások oldalsó peremei és a függőleges vezérsíkok, a gép szárnyainak illetve vezérsíkjainak a belépőélei, valamint a levegő-beömlőnyílás fölső pereme és néhány más éles peremű szerkezeti elem, így ezek csak néhány irányba vernek vissza jelentősebb elektromágneses sugárzást. A gépen lévő összes nyílás (futóaknák, fegyverterek, pilótakabin teteje, szerelőnyílások) széle, hasonló okokból, cikcakkos kialakítású, párhuzamos a szárnyak belépőéleivel. A szerelőnyílások egy részénél szükség van bezárásuk után az alacsony észlelhetőség helyreállítására, amelyet erre a célra készült tömítőanyagokkal végeznek. A sárkány kialakításánál (függőleges vezérsíkok bekötései, szárny-törzs csatlakozás) kerülték a derékszögeket, mert a sugárzást az ilyen elemek pont abba az irányba verik vissza, mint ahonnan az jön. A repülőgép felületeit a néhány él között a folyamatos, íves formák jellemzik, szintén az alacsony észlelhetőség miatt. A problematikus részeken radarabszorbens anyagokkal csökkentik a repülőgép visszaverő képességét, de a korábbi repülőgépekhez képest ezen anyagok használata visszaszorult, mert jelentős túlsúlyt okoznak. Hagyományos repülőgépeknél a hajtómű fémanyagú kompresszorlapátjai nagyon jó visszaverők, ezért az F–22 szívócsatornája hajlított, azaz szemből nem lehet a levegő-beömlőnyíláson keresztül a hajtóműre rálátni. A pilótakabin átlátszó tetejét fémes (valószínűleg aranytartalmú) bevonattal látták el, hogy a rádióhullámok ne hatoljanak be a kabinba, mert az ott lévő fém anyagú berendezések, valamint a pilóta sisakja jól vernék vissza a rádiósugárzást. Hasonló okokból fémtartalmú a repülőgépet bevonó festék is. A repülőgép gyártásánál sokkal nagyobb pontosságot írnak elő, mint más gépeknél, emellett minden egyes kész repülőgép visszaverőképességét egy külön erre a célra épített hangárban ellenőrzik. 2009-ben kisebb botrányt okozott az F–22 program egyik magas rangú döntéshozójának, Darrol O Olsennek a tanúvallomása, amely szerint a gépek gyártása során gyakran rossz minőségű radarabszorbens bevonatot alkalmaztak, egy esetben a bevonat, leválása után, a hajtóműbe kerülve, abban több millió dolláros kárt tett. ### Az F119–PW–100 hajtómű Az F119 rendkívül kis (jelenleg a legkisebb, 0,15-ös) kétáramúsági fokú, utánégetős gázturbinás sugárhajtómű. Ennek a különlegesen kis kétáramúságnak az oka a szupercirkáló képesség, mint követelmény elérése volt. A nagy levegőátfutású hajtómű (közel 150 kg/sec) igen kedvező propulziós hatásfokkal rendelkezik, de az alacsony kétáramúság miatt utánégető nélkül is nagy a kilépő gáz sebessége, ami miatt a gép forszázs nélkül is képes hangsebesség fölé gyorsulni, sőt, a hangsebesség másfélszeresét is meghaladó sebességet elérni. Ez a hajtómű lényegében egy rendkívül korszerű egyáramú sugárhajtóműnek tekinthető, ahol is a külső áram jóformán csak az infravörös sugárzás csökkentéséhez szükséges. A nagy levegőátfutás miatt a hajtóművek utánégetői a 110 kN statikus tolóerőt 155-160 kN-ra növelik (pontos adat nem nyilvános), a gép így impozáns emelkedő- és gyorsulóképességgel rendelkezik, de a szívócsatorna fix kialakítása miatt maximális sebessége, más, fix geometriájú levegő-beömlőnyílással épült szuperszonikus repülőgépekhez hasonlóan csak kis mértékben haladja meg a hangsebesség kétszeresét. A három fokozatú, titánból készült kisnyomású kompresszort egyfokozatú kisnyomású turbina hajtja meg. Ezzel ellentétes irányban forog a hat fokozatú nagynyomású kompresszor, melyet egyfokozatú, különleges titánötvözet-egykristályból készült nagynyomású turbina hajt meg. A nagynyomású turbinát aktív hűtéssel is ellátták, így lehetővé vált a turbina előtti gázhőmérséklet szokatlanul magasra, mintegy 1980 °C-ra emelése, ami hozzásegít a tolóerő növeléséhez. A kisnyomású kompresszorfokozatokat nem lapátonként gyártják és szerelik össze, hanem az egész lapátkoszorút egy nagyon bonyolult háromdimenziós forgácsolási eljárással (blisk, azaz Blade Disk, lapát-lemez technológia) egyetlen titánötvözet-egykristály tömbből alakítják ki, így ez később semmilyen utólagos állítást vagy beszabályozást nem igényel. A hajtómű fejlesztése közben szem előtt tartották a könnyű karbantarthatóságot, ezért a hasonló hajtóműveknél 40%-kal kevesebb alkatrészből épül föl. A fontosabb részegységek és kezelőszervek az alsó oldalon helyezkednek el, hogy a szerelők a repülőgép burkolatának megbontása után könnyen hozzájuk férhessenek. Az összes részegység a repülőgéphez rendszeresített hat alapvető szerszám valamelyikével szerelhető vagy cserélhető. A számítógépes vezérlőrendszer redundáns. A hajtómű fúvócsöve szokatlan kialakítású. A szokásos kör keresztmetszetű, változtatható átmérőjű, Laval-fúvócső helyett egy négyszög keresztmetszetű, de még mindig Laval-profilú, függőleges síkban ±20 fokban működő deflektoros megoldás mellett döntöttek a tervezők. Az ok részint az F–117-es gépek lapos fúvócsöveinek az infravörös kibocsátásra gyakorolt kedvező hatásának ismerete, részint az egyszerűbb kialakítás volt. A Pratt & Wittney a körkörösen vektoráló, fúvócsőlamellánként mozgatható P/YBBN (Pitch/Yaw Balance Beam Nozzle) rendszerét csak az YF–119-es kifejlesztése után kezdte tesztelni, így az F–22 sárkányát ennek a rendszernek a befogadásához teljesen át kellett volna tervezni. A tolóerő vektorának kitérítése teljesen összhangban van a gép fly by wire rendszerével, a gép minden sebesség és repülési magasság tartományában. A fúvócső infravörös kisugárzását mesterségesen, hűtéssel csökkentik, a tüzelőanyag megfelelő adalékolásával pedig elérték, hogy a repülőgép mögött nem képződik kondenzcsík. ## Elektronika ### Központi számítógép A korábban készült repülőgépeken a gép minden alrendszerének külön jelfeldolgozó egysége volt, amely a kapott adatokat feldolgozva, a saját külön kezelőszervén jelenítette meg, az adatok összevetése a pilóta fejében történt meg. Az F–22-esen két Common Integrated Processor (CIP) elnevezésű központi számítógép biztosítja a repülés közben keletkező összes adat feldolgozását és integrált megjelenítését. Mindkét számítógépben 66 csatlakozóhely található az (Intel i960 és PowerPC alapú) adat- és jelprocesszoroknak (ezeknek jelenleg csak egy részét használják ki, a CIP 1-ben 19, a CIP 2-ben 22 szabad csatlakozó van, a többi a továbbfejlesztések céljára van fenntartva). A számítógépben 300 MByte memória van (650 MByte-ig bővíthető). Teljesítménye 700 Mips, ami később 2000 Mips-re növelhető (ma egy Xbox 360 számítási teljesítménye 6400 Mips), illetve 20 Bops, ami 50 Bops-ra növelhető. A számítógépet főleg Ada nyelven programozzák (ez a Védelmi Minisztérium szabványos nyelve), a teljes szoftverkészlet mintegy 1,7 millió sorból áll. A két számítógép képes egymás feladatainak átvételére, a továbbfejleszthetőség jegyében egy harmadik, ugyanilyen számítógépnek is kialakították a helyét. ### Az AN/APG–77 rádiólokátor A repülőgép elektronikájának legfontosabb eleme az AN/APG–77 rádiólokátor, melyet a Northrop és a Raytheon fejlesztett ki, maximális hatótávolsága 460 kilométer. A törzs elejébe fixen van beépítve, a fázisvezérelt antennarács sugárnyalábjának eltérítése teljesen elektronikus (AESA – Active Electronically Scanned Array). Ez gyorsabb működést és a mozgó alkatrészek hiánya miatt nagyobb megbízhatóságot eredményez, a rádiólokátor két meghibásodás közötti átlagos üzemidejét (MTBF – Mean Time Between Failures) 450 repült órára tervezik. Összesen mintegy 2000 adóvevő elemet tartalmaz, melyekek tömege egyenként 15 gramm, teljesítménye 4 watt. Látómezeje vízszintes irányban 120° széles. Mivel az adóvevő elemek egymástól függetlenül működnek, a rádiólokátor egyszerre több feladatot is el tud látni, például több irányban tud egyszerre célokat keresni, miközben másokat egyidejűleg követ. A repülőgépen nincsen külön rádióelektronikai zavaróadó, mert ezt a funkciót is a lokátor vette át. Lehetőség van a lokátorral kisugárzott jelek segítségével nagy távolságú, titkosított kommunikációra is, 2007 júniusában egy kísérleten ennek adatátviteli sebessége 274 Mb/s volt. A repülőgépen lehetőséget hagytak arra, hogy a későbbiekben a repülőgép oldalába is adóvevő elemeket építsenek, ezáltal a lokátor oldalsó és hátsó irányban is érzékelhet célokat (ezeket az elemeket egyelőre költségtakarékosságból nem építették be). A hagyományos lokátoroktól eltérően, melyek egy-egy nagy impulzust bocsátanak ki szabályos időközönként, meghatározott frekvencián, az APG–77 sok gyenge impulzust sugároz ki, mindegyiket eltérő frekvencián, ez csökkenti az esélyét annak, hogy az ellenséges repülőgép besugárzásjelzője érzékelje az F–22-es lokátorát (LPI – Low Probability of Intercept). Egy cél felfedezése után a kisugárzott jelek erősségét azonnal lecsökkentik, hogy a lokátor éppen csak érzékelje a célt, csökkentve ezáltal a lelepleződés esélyét. A lokátor fejlett NCTR (Non-Cooperative Target Recognition – Nem Együttműködő Célok Felismerése) üzemmóddal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a célról képes olyan nagy felbontású kép készítésére, hogy ez alapján a repülőgép típusa megállapítható (A repülőgépek radarképéről egy megfelelően karbantartott adatbázis van az F–22-esen). A sorozatgyártású példányok képesek szintetikus apertúrájú üzemmódra is, ami a földön lévő tárgyakról képes nagy felbontású képet adni. A rádiólokátort működés közben egy átalakított Boeing 757-esen tesztelték először. A lokátor fejlesztése közben szerzett tapasztalatok alapján tervezik az F–35 Lightning II AN/APG–81, valamint az F–16E/F AN/APG–80 lokátorát. ### Egyéb berendezések Az AN/ALR–94 radarriasztó rendszer érzékeli a repülőgépet érő rádiósugárzást, megállapítja az egyes adók veszélyességét. A lokátort a célra irányíthatja, de a repülőgép akár rakétát is tud indítani a célra, kizárólag a besugárzásjelző által megjelölt irányba anélkül, hogy a lokátorát bekapcsolná. ## Fegyverzet A repülőgép jobb szárnyának tövébe egy 20 mm űrméretű M61A2 Vulcan gépágyút építettek be, javadalmazása 480 darab lőszer. A fegyver csőtorkolata egy, a tüzeléskor automatikusan kinyíló ajtó mögött van, ami amellett, hogy elrejti a fegyvert a rádióhullámok elől, egyúttal megakadályozza annak szennyeződését és korrózióját is. A további fegyverzetet a törzsben kialakított négy fegyvertérben, valamint a félszárnyak alatt kialakított két-két fegyverfelfüggesztő csomóponton hordozza. A fegyverterek nyílásai a rakéták indításakor nyílnak csak ki, kevesebb mint egy másodpercre. ### Légiharc-rakéták A repülőgép légi célok ellen az AIM–120C AMRAAM és az AIM–9M és a korszerűbb AIM–9X Sidewinder rakétákat hordozhatja. A tipikus légiharc-fegyverzet 2 darab AIM–9 és 6 darab AIM–120 rakéta, a fegyverterekben ennyi fér el. Az AIM–120 AMRAAM rakétákat a két középső, nagyobb fegyvertérbe függesztik, a LAU–142/A AVEL (AMRAAM Vertical Eject Launcher – AMRAAM Függőleges Kilövő Indítósín) berendezésre, ez biztosítja a rakéta megfelelő eltávolodását a repülőgéptől akár 100°/másodperc sebességgel végzett elfordulás esetén is. Az indítósínt hidraulikus és pneumatikus munkahengerekkel egy rombusz alakú mechanizmus előre és lefelé kidobja, mintegy 40 g gyorsulással 8 m/s függőleges sebességre gyorsítva azt. A sín végén deflekort helyeztek el, amely a rakéta égéstermék-gázait lefelé eltereli, hogy azok ne okozzanak kárt a fegyvertérben. Az oldalsó, kisebb fegyverterekbe az AIM–9 rakétát a LAU–141/A berendezésre függesztik, ennek sok alkatrésze megegyezik a LAU–128/A berendezésével, ami az F–16-osok szárnyainak törővégén van. Az indítósín nyitott állapotában néhány néhány fokos szöget zár be a repülőgép hossztengelyével, a rakéta orra kifelé áll, hogy gyorsabban távolodjon a repülőgéptől az indítás után. ### Földi célok elleni fegyverek Földi célok ellen a repülőgép egyelőre a 454 kg tömegű GBU–32 JDAM (Joint Direct Attack Munition) fegyvert hordozhatja, ebből két-két AIM–120 rakéta helyére kerülhet egy-egy darab, így a földi célok elleni tipikus függesztmény 2 darab AIM–9 Sidewinder rakéta az oldalsó, kis fegyverterekben, 2 db AIM–120 AMRAAM rakéta és 2 darab GBU–32 JDAM a nagy fegyverterekben. Jelenleg van folyamatban a 113 kilogrammos GBU–39 SDB (Small Diameter Bomb) integrációja, ebből mindegyik nagy fegyvertérbe négy, összesen nyolc függeszthető. 2008. július 11-én történt meg a bomba első szuperszonikus oldása, így a fegyver sokkal messzebbről indítható. ### Egyéb függesztmények A félszárnyak alatti csomópontok, valamint a rájuk függesztett fegyverzet a repülőgép manőverezőképességét rontja, észlelhetőségét javítja, ezért háborús helyzetben általában nem alkalmazzák (felmerült alacsony észlelhetőségű függesztőberendezések kifejlesztésének az igénye, ezekben, hasonlóan a fegyverterekhez, a csukott ajtók mögött a fegyverek nem befolyásolnák a gép észlelhetőségét). Mind a négy csomópontra függeszthető egy-egy 2272 literes (600 US gallon) tüzelőanyag-póttartály. Ennek érdekessége, hogy a pilonnal együtt dobják le a szárny alól, ha kiürült, mert a fennmaradó pilon szintén jobban észlelhetővé tenné a gépet. A tüzelőanyag-póttartályok úgy vannak kiképezve, hogy a fölső részükre, függesztőberendezésük két oldalán, egy-egy (a négy póttartályon így összesen nyolc) légiharc-rakétát lehet elhelyezni (a rakéták szárnyainak egy részét ehhez le kell szerelni), így a repülőgép gyorsan végrehajtott nagy távolságú áttelepüléseknél rakétákból egy teljes további javadalmazást magával vihet. Az áttelepülés végrehajtása után a tüzelőanyag-póttartályokat (a rakétákkal együtt) leszerelik, a gépet feltöltik üzemanyaggal, és a belső fegyvertérben szállított rakétákkal azonnal bevetést repülhet, majd visszatérvén, a kívül függesztett rakétákat a fegyvertérbe betöltve, újabb bevetést teljesíthet gyakorlatilag logisztikai háttér nélkül. ## F-22 a popkultúrában A Transformers c. mozifilmekben Üstökös (Starscream) járműalakja egy F–22 Raptor. A Vasember c. mozifilmben F-22-eseket küldenek Starkra. ## Galéria
223,900
Hector Berlioz
26,912,599
null
[ "1803-ban született személyek", "1869-ben elhunyt személyek", "A montmartre-i temetőben nyugvó személyek", "Francia könyvtárosok", "Francia operaszerzők", "Francia zeneszerzők", "Kiemelt cikkek", "Romantikus zeneszerzők" ]
Louis Hector Berlioz (La Côte-Saint-André, 1803. december 11. – Párizs, 1869. március 8.) francia romantikus zeneszerző, karmester, író, zenekritikus. Orvosi tanulmányait félbehagyva tért át a zeneszerzésre. Miután a párizsi konzervatóriumban tanulva, több ízben pályázott sikertelenül a Római Díjra, 1828-ban megrendezte első nyilvános szerzői estjét. 1830-ban, a Fantasztikus szimfónia befejezése után, Szardanapál utolsó éjszakája című kantátájával végre elnyerte az áhított elismerést, és Rómába utazott, ahol azonban nem találta helyét, és félbeszakítva az ösztöndíj feltételéül szabott ott-tartózkodást, visszatért a francia fővárosba. 1833-tól mint zeneíró és -kritikus működött. Egész élete során úgy érezte, hogy a párizsi közönség nem értékeli kellőképpen művészetét. Nem sikerült tanári állást szereznie a konzervatóriumban, és az Opérában sem alkalmazták karmesterként. Zűrös magánéletéből a belgiumi és a németországi hangversenykörutak jelentettek számára menekülést. Később Közép-Európába is eljutott, így többek között Pestre is. Műveinek java programzene, irodalmi eredetű témák feldolgozása, fantáziadús zenei színekkel. Jellemző vonásuk az egységet biztosító visszatérő téma. Elismert karmester volt. Művei nyitányok, szimfóniák, kórusművek, operák, dalok. Meghangszerelte a Rákóczi-indulót, és belefoglalta a Faust elkárhozása című szimfonikus művébe. Leghíresebb műve a Fantasztikus szimfónia, amelyben először alkalmazta a tételeken végigvonuló vezérmotívumot, amely mindig új hangulatot, érzelmet hoz. Az elsők között volt, akik a művész legbensőbb érzéseit, szenvedéseit zenei vallomássá, programzenei alkotássá formálták. Hangszereléstana máig alapvető kézikönyv, ő a máig érvényes, modern szimfonikus hangzás megteremtője: nagy létszámú zenekarra, kórusra írta műveit; és az alapvető ütőhangszerek nála nyerték el állandó helyüket a zenekarban. Élete utolsó szakaszában fordult az operaszínpad felé, ekkor írta meg nagy sikerű nagyoperáját A trójaiak címmel. Az utókorra gyakorolt hatását tekintve az egyik legfontosabb romantikus alkotónak tekinthető, mely hatás a Liszt Ferencen, Wagneren, Verdin és Mahleren át egészen Richard Straussig húzódó szimfonikus ív számos jelentős zeneszerzőjének műveiben megfigyelhető. ## Életpályája ### Gyermekkora Louis Hector Berlioz 1803. december 11-én született a franciaországi La Côte-Saint-Andrében. Apja Louis Joseph Berlioz, régi, gazdag nemesi család sarja volt, aki a tudomány iránti rajongásból orvos lett. Mivel Napóleon rendeletére bezárták a kolostori iskolát, ahová Hectort is beíratta, maga vette kézbe fia nevelését, ő tanította meg a család régi flageolettjén játszani. Az ifjú Berlioz hamar megismerte a latin klasszikusokat (Horatius, Vergilius, Ovidius) valamint a francia irodalom nagyjait (Jean-Pierre Claris de Florian, Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre, Charles Hubert Millevoye). Anyja katolikus nevelésben részesítette. Az egyik szomszédos házban nyaranként egy Gautier nevű asszony lakott unokahúgaival. Egyikük, a 18 éves Estelle volt az ifjú Berlioz első szerelme. Ekkor még csak 12 éves volt, de a szerelem emlékét élete végéig megőrizte. Apja felfigyelt fiának tévedhetetlenül biztos hallására, és megtanította a hangjegyolvasásra. Néhány gazdagabb falubeli segítségével sikerült a lyoni színház egyik muzsikusát Saint-Andréba szerződtetnie, hogy fuvolázni tanítsa fiát. Következő zenetanára ugyan tapasztaltabb volt, mint a lyoni muzsikus, de ő is csak hangszerjátékhoz értett: Hectort és idősebb nővérét, Nancit tanította gitározni. A családi ház hamarosan a műkedvelő muzsikusok találkozóhelye lett, akiket az ifjú Hector fuvolajátékával szórakoztatott. Komponálással akkor próbálkozott először, amikor apja régi könyvei között megtalálta Charles Simon Catel és Jean-Philippe Rameau összhangzattani tanulmányait. Jóval halála után találtak egy füzetet egyik gyermekkori barátjánál, megzenésített dalokkal, amelyekhez Berlioz írta a gitárkíséretet. Valószínűleg ezek voltak első zeneszerzői munkái. A dalok Nicolas Dalayrac, François-Adrien Boieldieu, Nicolas Dezède és Charles-Henri Plantade verseinek megzenésítései. Későbbi dalai is főleg hasonló románcfélék lettek, és legtöbbször a lírai zenés színpad hatása érződik rajtuk. Zenei neveltetése nagyrészt abban merült ki, hogy megtanult flageoletten, fuvolán, gitáron, illetve később nagydobon játszani. Zongorázni sosem tanult, ez későbbi élete során igen nagy hiányosságnak bizonyult. Első jelentős zenei élménye az első áldozáskor hallott női kórus Dalayrac Nina ou la folle par amour (Nina, avagy a szerelem bolondja) című érzelmes operájának akkoriban igen elterjedt románca volt: Quand le bien-aimé reviendra... (Amikor szerelmem visszatér...). Fordulópontot jelentett számára, amikor apja könyvei között megtalálta Christoph Willibald Gluck Orpheuszának néhány részletét: ekkor döntötte el végérvényesen, hogy zeneszerző lesz. Az apa ártatlan szórakozásnak, hóbortnak vélte fia zeneimádatát, és egy pillanatra sem hitte, hogy Hector a muzsikálást élethivatásának szánja. Csak akkor ajándékozta fiának a már régen kért jobb minőségű fuvolát, amikor az megígérte, hogy anatómiai tanulmányokba kezd. ### Tanulmányi évek Hector 1821. március 22-én Grenoble-ban érettségizett le, majd 1822 tavaszán unokatestvérével Párizsba indult, az orvosi fakultásra. Első párizsi éveit valóban az orvostudománynak szentelte, de emellett esténként ellátogatott az operaházba, ahol meghallgatta a kor leghíresebb zeneszerzőinek műveit (Étienne Nicolas Méhul, Antonio Salieri, Gaspare Spontini). Hamarosan felfedezte a konzervatórium (Conservatoire de Paris) könyvtárát, ahol megismerkedett a nagy zeneszerzők műveivel. Ez volt az az élmény, melynek hatására végleg búcsút mondott az orvostudománynak. Apja továbbra is az orvosi karrier mellett kardoskodott, de nem hívta vissza Párizsból. Az ifjú Berliozt 1823-ban egyik barátja bemutatta Jean-François Lesueurnek, a Conservatoire egyik professzorának, aki magánnövendékévé fogadta. Több kisebb kompozíciója is fennmaradt ebből az időből, a legjelentősebb egy mise volt, amelyet az Aprószentek ünnepére írt a Szent Rókus-templom számára. A bemutató elmaradt, mert a tizenhárom zenészt számláló zenekar elégtelennek bizonyult, azonban egy próbáig eljutottak: ekkor fedezte fel kétségbeesetten kompozíciójának nem egy durva hibáját, így egy későbbi előadásban bízva nagy lendülettel hozzáfogott a mű átdolgozáshoz. A bemutatót Augustin de Pons zenebarát támogatta, mivel Berlioz szülei időközben megvonták fiuk anyagi támogatását. A misét jelentős sikerrel 1825. július 10-én mutatták be. A sajtó elismerően nyilatkozott. Lesueur azt tanácsolta növendékének, hogy hagyjon fel orvosi tanulmányaival és iratkozzon be a Conservatoire-ba. A mise sikere egy időre kiengesztelte az aggodalmaskodó szülőket, ám amikor 1826 júniusában Hector sikertelenül pályázott a Conservatoire Római-díjára, a szülei hazarendelték. Lesueur ugyan megpróbált közbenjárni, de az ifjú Berlioznak mégis haza kellett utaznia. Berlioz makacsul kitartott elhatározása mellett. Néhány hét telt el kölcsönös, néma duzzogásban. Végül is Louis Joseph Berlioz beadta a derekát és engedélyezte, hogy fia visszatérjen Párizsba. Felesége hozzájárulására azonban nem számíthatott, és ezért úgy tervezte, hogy fia titokban utazik majd el. A terv mégis kitudódott és az orvos felesége szenvedélyes jelenet után megátkozta fiát. Az anya a muzsikusi pályát olyannak tartotta, mint a színészét: erkölcstelennek, amely zülléshez vezet. Ettől a jövőtől pedig a szigorú katolikus hitben nevelkedett asszony mindenképpen szerette volna megóvni fiát. Berliozt 1826. augusztus 26-án Lesueur támogatásával vették fel a Conservatoire-ba, mégpedig pártfogoltja zeneszerzés-osztályába. Hiányos zenei ismeretei miatt az akkori igazgató, Cherubini parancsára beiratkozott Antoine Reicha osztályába is, akitől ellenpontozást tanult, és megismerkedett az opera műhelytitkaival is. Berliozt már ebben az időben foglalkoztatta a zenekari technika, a hangszerelés kérdése is. Találkozott ugyanis Humbert Ferrand-nal, aki hősi operának való librettót írt számára Vérbírák (Les Francs-Juges) címmel. Ez volt Berlioz első színpadizene-próbálkozása, bár a darabot sohasem adták elő. Rengeteget járt az operaházba, ahol rendszeresen elbeszélgetett a zenészekkel, így megismerte az egyes hangszerek tulajdonságait, hangszínét. (Erre a fajta közvetlen tapasztalatszerzésre, a zenészekkel való gyakori hangszertechnikai eszmecsere rendkívül hasznos voltára – éppen a Berlioz által kifejlesztett modern nagyzenekari hangszerelés elsajátításának érdekében – később Igor Sztravinszkij is felhívta a zeneszerzők figyelmét.) Magából az operából – melynek teljes címe Lénor ou Les derniers Francs-Juges (Lénor, avagy az utolsó vérbírák) volt – Berlioz körülbelül tizenöt jelenetet komponált meg. Mivel nem sikerült egyezségre jutnia az Opérával egy bemutatót illetően, ezeket egy egyfelvonásos intermezzóvá vonta össze Le cri de guerre de Brisgan (Brisgan harci kiáltása) címmel, de egy áriát és egy tercettet kivéve ezt sem adták elő soha, sőt a kottája sem maradt fenn. A harmadik felvonás egyes jeleneteinek a zenéjét a későbbiekben felhasználta a Gyász és Diadal szimfóniában. A vérbírákon kívül még egy művet írt 1827-ben, egy versenydarabot a Conservatoire pályázatára, amelyen ismét szerencsét próbált. Ezúttal átjutott a selejtezőn, egy kantátát írt a megadott témára: Orpheuszt széttépik a bacchánsnők. Ebben főként legújabb hangszerelési tapasztalatait próbálta kamatoztatni, ám éppen ezzel járta meg: művét ugyanis a szokásnak megfelelően zongorán mutatták be a versenybizottságnak, és az játszhatatlannak ítélte. Berlioz párizsi élete meglehetősen hányatott volt. Ugyan apja rendszeresen biztosított számára járadékot, azonban, mivel vissza kellett fizetnie a De Pons-tól kölcsönzött összeget, spártai életmódra kényszerült. De Pons levelet írt Berlioz apjának, és felkérte, hogy fizesse ki fia maradék adósságát. Az orvos kifizette a tartozást, de fiát ismét eltiltotta a zenei pályától. Berlioz természetesen ellenkezett, apja ekkor beszüntette járadékát. Hogy pénzt szerezzen, Hector először gitárleckékkel próbálkozott, majd a Théâtre des Nouveautes kóristája lett, és egyre inkább a kivándorláson törte a fejét. A sok munka és a Conservatoire megviselték szervezetét, és ágynak esett. Apja megsajnálta, és ismét elkezdte folyósítani apanázsát. Ugyanebben az évben, 1827-ben, érte élete egyik legnagyobb élménye: Párizsban turnézott a Hamlettel az angol Shakespeare Társulat. Ennek volt tagja Harriet Smithson, akibe a fiatal Berlioz azonnal beleszeretett. A színésznő iránt fellobbanó szerelme ihlette egyik legszebb fiatalkori dalára, az Ír dalok (később Kilenc dal címmel) elégiájára: Quand celui qui t’adore... (Amikor az, aki imád...). A Hamlet élménye után írta meg 1827 őszén Thomas Moore versei alapján az Élégie en Prose-t (Elégia prózában), énekhangra és zongorára. 1829 nyarán és őszén a szerző nyolc további dalt komponált különböző énekhangokra, azok változatos kombinációira és zongorára. Hármat a sorozatból (La belle voyageuse – Az utazó szép lány, Héléne, Chant sacré – Szent ének) a harmincas-negyvenes években zenekarra is meghangszerelt. ### Az első önálló szerzői est 1827-ben Berlioz legfőbb célja az volt, hogy hírnevet szerezzen magának, így az az ötlete támadt, hogy Franciaországban elsőként önálló szerzői esten mutatkozik be a nyilvánosság előtt. Sok huzavona után megszerezte az engedélyt a Conservatoire nagytermének használatához, hónapokig másolta a bemutatásra kiszemelt művek szólamait, az Odéon és a Théâtre des Nouveautes zenészei baráti szívességből elvállalták a közreműködést, és 1828. május 26-án létrejött a hangverseny. A frissen készült, Walter Scott 1814-ben megjelent első regénye által ihletett Wawerley-nyitány, A vérbírákból a nyitány, egy ária és a tercett, a miséből a Resurrexit, végül a Görög hősi jelenet szerepelt a műsoron. Berlioz elérte, amit akart: felhívta magára a zenei közvélemény figyelmét. Ezt követően úgy döntött, hogy ismét megpályázza a Római-díjat. 1828. július 10-én Herminie című kantátájával második díjat nyert. Az előző szomorú bukásokhoz képest az Herminie már erkölcsi diadal volt, bár Berlioz önérzetének természetesen csak a Nagydíj felelt volna meg. Nagyobb baj volt, hogy a második díj nem járt pénzjutalommal, így a fiatal művész, aki önálló szerzői estjére ráfizetett, ismét nehéz anyagi helyzetbe került. Szüleitől kért támogatást. Nekik köszönhetően néhány gondtalan, munkában eltöltött hónapot élvezett ismét Saint-André vidékén. Itt kezdett hozzá a nyolc Faust-jelenet kidolgozásához. Ezzel párhuzamosan komponálta tovább A vérbírák zenéjét. A Faust-jelenetek 1829 áprilisában jelent meg: Maurice Schlesinger kiadó ugyanis nagy üzletet látott a Párizsban éppen igen népszerű Goethe és a François-Joseph Fétis által is elismert tehetségű fiatal zeneszerző nevében. Októberben tért vissza Párizsba. Újból anyagi gondok elé nézett, ezúttal a tárcaírásban látta meg a pénzkeresés lehetőségét. Nem ez volt az első írói próbálkozása, ugyanis 1823. augusztus 12-én Polémique musicale (Zenei polémia) cím alatt a Le Corsaire című lapban megjelent már egy írása, amelyben Gluck és Spontini művészetéről értekezett. A Le Correspondant-nak rendszeresen írt. Lesueur oratóriumaitól befolyásolva választotta első témájául az egyházi zenét (Considerations sur la musique religieuse – Elmélkedések az egyházi zenéről), majd, jellemzően ez időbeli Beethoven-imádatára, folytatásokban írta meg Beethoven életrajzát (Biographie étrangére, Beethoven). A következő évben írta az Aperçu sur la musique classique et la musique romantique (Észrevételek a klasszikus és a romantikus zenéről). Közben változatlanul rajongott Smithson kisasszonyért, és végül rászánta magát, hogy levélben vallomást tegyen neki érzéseiről. A színésznő válaszra sem méltatta. Berlioz kísérletet tett, hogy egyik nyitányát felvegyék az Opéra Comique műsorába, ahol Smithson kisasszony is fellépett. A főpróbán találkoztak, de a színésznő elmenekült előle. Másnap Smithson kisasszony elutazott a társulatával Hollandiába. ### A Fantasztikus szimfónia Júniusban ismét eldöntötte, hogy indul a Conservatoire versenyén. A selejtezőn szerencsésen túljutott. A második fordulóban ezúttal egy Kleopátra halála jelenetet dolgoztattak ki a jelentkezőkkel. Berlioz a Rómeó és Júliára gondolt, és Shakespeare szellemében zenésítette meg a megadott költeményt. A hangszerelés ismét kiváló volt, de mivel az előadásra kiszemelt énekesnőt az operaház nem adta ki, és helyette a testvére jelent meg, a bemutató bukásra volt ítélve. A szörnyű interpretáció és a partitúra merészségei együttesen okozták a kudarcot. Lesueur nem volt jelen, a bizottság többi tagja nem látott jelentős javulást az Herminie óta. A többi pályázó viszont tehetségtelennek bizonyult, így a bizottság úgy döntött, hogy a díjat nem adják ki. Negyedszerre sem járt sikerrel, pedig a Nagydíjjal járó ösztöndíjtól várta helyzete jobbra fordulását, és a kitüntetésre feltétlenül szüksége lett volna ahhoz is, hogy zeneszerzői helyzetét, tekintélyét megerősítse. Új művének megírásához, amelynek a Fantasztikus szimfónia nevet adta, 1830 első napjaiban kezdett hozzá és április 16-ra fejezte be. Hamarosan a bemutatóra is sor került a Théâtre des Nouveautés színpadán. A rendkívüli apparátus, a mérhetetlenül felduzzasztott zenekar azonban nem fért el a színházban. Két tétel próbájáig eljutottak ugyan, de a zenekar hiába tapsolta meg a szerzőt, az igazgatók mégis visszaléptek a vállalkozástól. A Théâtre Italien karmestere felajánlotta, hogy bemutatja a darabot, de arra kérte, hogy redukálja a zenészek számát. Ezt követően Shakespeare A vihar című drámájához írt kórusokat. Georges Girard, a Théâtre Italien igazgatója ezt is túlméretezettnek találta, de az Opéra igazgatója közbelépett, és megígérte, hogy a maga színházában előadatja a darabot. Az előadást azonban nem tartották meg, mivel a bemutató estéjén óriási vihar zúdult Párizsra, így csak nagyon kevesen mertek színházba menni. ### A Római-díj 1830 júliusában ismét kiírták a pályázatot a Római-díjra, a téma ezúttal Szardanapál utolsó éjszakája volt (Jean François Gail verse). Amíg Berlioz a Conservatoire-ban írta a kottákat, Párizs utcáin kitört a forradalom, melynek eredményeképpen végül Lajos Fülöp, a „polgárkirály” került a trónra, és a kedélyek elcsitultak. Párizs egy időre megnyugodott, így augusztus 21-én sor kerülhetett a díjkiosztóra. Berlioz kantátája végre megnyerte a tanári kar tetszését és elnyerte a nagydíjat. A kantáta bemutatóját nagy várakozás előzte meg, különösen azért, mert az előző napi főpróbán kiderült, hogy a szerző egy vadonatúj zenekari fináléval egészítette ki a partitúrát. Ezt már korábban megírta ugyan, de nem merte a bírálóbizottság elé vinni, mert félt, hogy túl merésznek tartják majd, és így csökken az esélye megnyerni a nagydíjat. Az előadás a Théâtre Italienben zajlott le, de nem hozta meg a várva várt sikert, ugyanis pontosan az utólag beillesztett finálé, az úgynevezett tűzjelenet előadása okozott gondot a zenekarnak. A bemutató kudarcát kárpótolta a december 5-én, a Conservatoire-ban rendezett hangverseny. A közönség kedvezően fogadta az itt bemutatott Fantasztikus szimfóniát is, különösen a Menet a vesztőhelyre című tétel váltott ki meleg ovációt. A sajtóban kedvező nyilatkozatok jelentek meg ugyan, de többen éles kifogásokkal éltek. A szerző maga is temérdek hibát talált a műben, később még sokáig nagy gonddal dolgozott partitúráján, amíg az ma ismert alakját elnyerte. Tekintélyét, hírét azonban már a bemutató megalapozta; az akadémikusok, élükön Cherubinivel, hiába próbáltak ellene tenni, Berlioz egy csapásra a korabeli francia zene vezető egyénisége lett. A Fantasztikus szimfónia hosszas munka eredményeként alakult ki. Néhány tétele eredetileg más – részben ismert, részben ismeretlen – rendeltetésű volt. Az indulótétel keletkezett legkorábban: ez, mint a kéziratos partitúra megfelelő oldala elárulja, A vérbírák része volt, és a Gárdainduló címet viselte. A szimfónia fináléja hasonlóképpen – valószínűleg közvetlenül a Faust-jelenetek után – Goethe hatására, legkésőbb 1829-ben, egy Faust-szimfónia vagy egy Faust-balett részeként fogalmazódott meg. A mű végső formáját 1830 februárja és áprilisa között, mintegy két hónap alatt nyerte el. Berlioz a májusra kitűzött, de elmaradt bemutató és a decemberi valódi bemutató között tovább cizellálta a művet, sőt, még ezt követően is módosított rajta. Önéletrajzi írásában a szerző arra utalt, hogy a Fantasztikus szimfóniát Shakespeare Ophéliájának portréjaként képzelte el. Ophéliában egyúttal Smithson kisasszonyt látta, ezáltal akart bosszú állni a nő kegyetlenségén, amiért visszautasította közeledését, ez ihlette a mű híres boszorkánytáncát. A mű tehát a Smithson kisasszony iránti érzéseinek összegzése. A legtöbb zenetörténész azonban ezt kétségbe vonja: Berlioz szerelmes volt ugyan Smithson kisasszonyba, de annak távozása után, még 1829 nyarán megismerkedett a 18 éves Marie Moke-kal, így valószínűleg már nem nagyon nyomasztotta régi szerelmének emléke. Berlioz 1830 áprilisában a Fantasztikus szimfónián dolgozott és arra készült, hogy Marie-t (akit Arielnek becézett) eljegyezze. A szimfónia 1830. december 5-i bemutatójának sikere tette lehetővé végül az eljegyezést. ### Itáliai évek 1831-ben, Berlioz arra kérte a belügyminisztert, engedélyezze számára, hogy Franciaországban maradjon. Azonban a Római-díj feltételei szerint a díjjal járó pénzt csak akkor folyósították, ha a nyertes Itáliába utazott. Berlioz január közepén indult el, néhány hetet családjánál töltött, majd Marseille-ben hajóra szállt Róma felé. A Pápai Állam rendőrsége azonban megtagadta tőle a római vízumot, mivel azt gyanították, hogy a római Francia Akadémia állt a korábbi Colonna téri tüntetések mögött. Csak a Villa Medici (az Akadémia székhelye) igazgatójának, Horace Vernet-nek a közbenjárására adták meg a vízumot. Berlioz – bár erről soha életében nem szerzett tudomást – csakhamar személy szerint is gyanús lett, nemcsak a Pápai Állam, hanem a Szent Szövetség letéteményese, Ausztria hatóságai előtt is. Maga az európai reakció fejedelme, Metternich herceg foglalkozott a római-ösztöndíjas fiatalemberrel. Metternich levele, amelyet 1831. augusztus 18-án küldött egy időben Ausztria római, nápolyi, firenzei, torinói és parmai nagyköveteinek, így hangzott: „Gróf úr, van szerencsém mellékelten megküldeni Önnek egy levél másolatát, amely titkos úton érkezett hozzám, tehát kizárólag az Ön személyes tájékozódására szolgál. Avval, hogy az Ön tudomására hozom, az a célom, hogy megismertessem Nagyméltóságoddal egy fiatal saint-simonista hívő fanatizmusának veszélyes irányzatát; e fiatalember, az említett levél írója, valószínűleg a római Francia Akadémia növendéke. Kétségtelenül úgy fogja megítélni, gróf úr, hogy idejében értesítenie kell az egyházi kormányt azoknak a gondolatoknak a természetéről, amelyekkel ez az egyén telve van, és hogy hasznos tanácsokkal meg kell védenie a Császár alattvalóit, a Rómában tartózkodó fiatal művészeket a vele való érintkezés tolakodó befolyásától. Ha Hector Berlioz úr Rómából távozva a császári követségen vízumért folyamodna, azért, hogy az Osztrák Államokba utazzék, Nagyméltóságod bizonyára úgy találja majd, hogy ebben az esetben kérését vissza kell utasítania.” Ennek előzménye az volt, hogy 1831. július 28-án Charles Duveyrier-nek, a Globe című lap párizsi szerkesztőjének címzett levelében Berlioz kifejtette, hogy szimpatizál Saint-Simon eszméivel, a társadalom megreformálását illetően. Duveyrier párizsi ügyvéd a saint-simonizmus egyik legjelentősebb, ékesszóló propagátora volt, az európai föderáció, az ipar filozófiája, a női emancipáció és a türelmes vallásosság elveinek életre szólóan meggyőződéses híve. Ő ismertette meg Saint-Simon eszméit az ifjú Berliozzal. A saint-simonizmus népszerűsége azonban hamarosan csökkent, így Berlioz érdeklődése is. Néhány későbbi művén azonban érezhető még ennek hatása. A Feuilles d’Album (Albumlapok) egy dala: Chant des Chemins de fer (Vasutas dal) Jules Janin szövegére, amelyet 1846. június 4-én maga vezényelt Lyonban az Északi Vasútvonal megnyitása alkalmából; két évvel korábbról, 1844-ből az Hymne á la France (Himnusz Franciaországhoz), amelyet az Ipari Fesztiválra komponált, 1855-ben az Impériale kantáta, végül a Temple Universel (Egyetemes templom), a londoni Crystal Palace részére. Közös gondolata valamennyinek az ipar, a modern technika, a gép, amely a saint-simonisták szerint az emberi nem „egyetemes társulását” minden más szervezetnél hatékonyabban segíti és készíti elő, és természetesen a hazafiság és a szabadságeszme. Öregkori operájában, A trójaiakban az egyik felvonást nyitó nagy kórusjelenetet ugyancsak a munka és a kézművesek dicséretének szentelte. Berliozt, annak ellenére, hogy nem akart odamenni, mélyen lenyűgözte Róma szépsége. A Villa Mediciben eltöltött másfél év alatt megismerkedett Mendelssohnnal, akivel többször is közösen zenélt. Mendelssohn nem volt jó véleménnyel Berliozról, tudatlannak tartotta a francia művészt. Berlioz Rómában levelet kapott Matlume Moke-tól, arról, hogy jegyese, Marie, Ignaz Pleyel fiával, Camille Pleyel zongoragyárossal kötött házasságot. Hector nagyon feldühödött a hír hallatán és bosszút forralt. Egy barátja vállalta, hogy órák alatt megszerzi útlevelét és elintézi a postakocsit, ő maga egy divatáru kereskedésbe sietett és szobalány-öltözetet rendelt saját magának. Poggyászát apja címére adatta fel. Kézitáskájába helyezte két megtöltött pisztolyát, zsebébe sztrichninnel és ópiummal teli üvegeket dugott, és beszállt a postakocsiba. Genovában vette észre, hogy útközben elveszítette a szobalányruhát, újat szerzett, és már utazott volna tovább, de a szárd rendőrség feltartóztatta, és csak Nizza felé engedte továbbutazni. Berlioz terve az volt, hogy este kilenckor – szobalánynak álcázva – bejelentkezik Marie-ékhoz, átad a leánynak egy fiktív levelet, és amíg a leány a levelet olvassa, lelövi őt. Arra az esetre, ha mégsem sikerülne lelőnie, maradtak volna a mérgek. A véres családi drámából, szerencsére, semmi sem lett. Berliozt kielégítette a bosszú kiagyalása, a jelenet részletes elképzelése. Visszatért Rómába, ahol megkomponálta a Fantasztikus szimfónia folytatásának szánt Le retour à la vie-t (Visszatérés az élethez) címmel, szintén Shakespeare műveitől inspirálva. Ezt sohasem tekintette önálló alkotásnak, az Epizód egy művész életéből főcímet már 1832-ben mindkét darabra vonatkoztatva használta. Műfajilag mélologue volt, azaz zenétlen monológok és zárt zenei számok keveréke, a kilenc ír dal és a nyolc Faust-jelenet formájának továbbgondolása. 1855-ben, miután jelentősen átdolgozta a művet, a Lélio címet adta neki. A Lélio után megírta a Lear király-nyitányt (a Conservatoire számára), illetve két további nyitányt, az egyiket Walter Scott nyomán Rob Roy, a másikat La Tour de Nice (A nizzai torony) címmel. Utóbbit soha el nem készült operájához tervezte, és később Le Corsaire (A kalóz) címen adta ki. Komponált még egy dalt Victor Hugo Les Orientales kötetének egy versére, La Captive címmel, egy másikat Thomas Moore prózafordítására (Méditation religieuse – Vallásos meditáció). Párizsba csak a Lélio első öt számát, a Rob Royt és a Méditationt küldte el. A Conservatoire-ban kedvezően fogadták műveit, azonban mind közül a Lear király és a Le Corsaire bizonyult időtállónak. Berlioz nagy kedvvel komponálta a nyitányokat: megírta a Wawerley-nyitányt, majd 1836-ra elkészült a Benvenuto Cellini-nyitány is. ### Harold Itáliában Berliozban megszületett az az ötlet, hogy olyan szimfóniát ír, amelyben a szólóhangszernek, bár nem versenyműszerűen, de végig kiemelkedő, afféle főszerepe van. Ezt új művében a Harold Itáliában akarta megvalósítani, amelyben a főhős megszemélyesítője a szólóbrácsa. A mű egységesebb programzene, mint a Fantasztikus szimfónia. Byron Childe Harold's Pilgrimage című művéből merítettette ihletetét. A későbbiekben Liszt Ferenc így nyilatkozott a műről: „Berlioz ebben a művében azokon az ellentéteken elmélkedik, amelyek a mennyeien vidám Itália és egy, a csalódásoktól és a fájdalomtól túltelített szív közvetlen érintkezéséből fakadtak; olyan ellentétekről, amelyek akkor keletkeznek, ha ez a szív a filozófiai töprengések börtönéből a múlt nagy árnyait elfeledve a tömeg tarka hajszájába kerül, az életteli jelenbe, amely a lét örömét többre tartja a börtönök dicsőségénél. A szimfónia címe Harold Itáliában; a komponista szándéka félreismerhetetlenül az, hogy visszaadja benyomásait, amelyeket ennek az országnak gyönyörű természete, lakóinak zabolátlan, érzékien izzó és szeretetre méltó egyénisége vált ki olyan fájdalmaktól sorvadó lélekből, mint amilyen Haroldé a szimfónia monódiájában. Látjuk a vándort az égő fájdalmat körülvevő csodás környezetben, olyan soha nem csillapodó nyugtalansággal, a szellem olyan csalódásával, azzal a boldogtalan hangulattal telítve, amelynek típusa az irodalomban Byronhoz fűződik. Byront Görögországban érte a vég, és halálával egy nemes költőiélek meggyőződését hangsúlyozta. Berlioz Haroldja a sötét barlangban, itáliai rablókkal körülvéve inkább kiüríti a méregpoharat, és utolsó sóhajával utolsó átkot szór az általa megvetett emberiségre.” A szimfónia megírására azonban később került sor, amikor Paganini egy művet rendelt tőle. ### Házassága Harriet Smithsonnal Berlioz megnyugvással vette tudomásul, hogy tizennyolc hónap után kérésére felmentették további itáliai tartózkodása alól. Noha lenyűgözte az örök város művészete, az olasz zenéről rossz véleménnyel volt, szerinte az olasz zeneszerzők azzal töltötték idejüket, hogy akkordokat tákoltak össze. Elítélte az operaházakat is, amelyekben szerinte Bellinit utánzó zeneszerzők műveit mutatták be, ugyanakkor hiányolta, hogy nem ismerik Beethoven és Weber zenéjét. 1832\. május 12-én szülőfalujába utazott. A Saint-André-i pihenő után 1832. november 7-én visszatért Párizsba, ahol megtudta, hogy Harriet Smithson ismét a városban tartózkodik. Sikerült jegyet küldenie a művésznőnek a Lélio párizsi bemutatójára. A december 9-én megrendezett hangverseny utáni napon saját kérésére, Smithson kisasszonynak, akit – saját bevallása szerint – elragadott a zene zsenialitása, bemutatták az ifjú zeneszerzőt. Kapcsolatuk ezek után pozitív fordulatot vett, és mindkettőjük családjának ellenkezése mellett 1833. október 3-án összeházasodtak. Ezt megelőzően azonban az angol társulat csődbe jutott, így Berlioz koldusszegényként vette feleségül Smithson kisasszonyt, akinek ez egyben pályája végét is jelentette. Hogy a nyomasztó adósságoktól megszabaduljon és Harriet hírnevét visszaszerezze, a Berlioz-házaspár a Théátre Italienben színielőadással egybekötött hangversenyt rendezett. A Hamletet és Berlioz műveit adták elő. A hangverseny túl hosszúra nyúlt, és a zenészek nagy része éjfél után, a Fantasztikus szimfónia előadása közben egyszerűen megszökött. Mire a Vesztőhely-indulóra került volna a sor, Berlioznak mindössze öt hegedűse maradt. Az előadás félbeszakadt, másnap mindenki Berlioz kárára mulatott az eseten. ### A Requiem Az év végén tartott szerzői esten, ahol Berlioz bemutatta új dalát, a Le jeune patre Bretont (Az ifjú breton pásztor), nagy sikert aratott, a Fantasztikus szimfónia pedig minden előadáskor hatalmas tapsviharral fejeződött be. Egy ilyen előadás után látogatta meg Paganini, és egy brácsaszólóra írt művet rendelt tőle. Ekkor kezdett hozzá a Harold Itáliában megkomponálásához. A művet Paganini hiányában (akit betegsége otthonához kötött) ő maga vezényelte 1834. november 23-án hatalmas sikerrel. 1836-ban kezdett hozzá a Halotti mise megkomponálására, De Gasparin belügyminiszter kérésére, aki ezzel a Lajos Fülöp elleni Fieschi-féle merénylet áldozatáról, Mortier marsallról emlékezett volna meg. A politikai életben köztudott volt, hogy a belügyminisztert hamarosan menesztik, így a szépművészeti igazgató késleltette az állami megrendelés elküldését, ugyanakkor ezt Cherubininek akarta juttatni. Végül azonban a miniszter akarata győzött, és Berlioz kapta meg a feladatot. A Requiemet 1837. december 5-én az Invalidusok dómjában mutatták be. Annak ellenére, hogy a karmester Habeneck megpróbálta kompromittálni a bemutatót, az mégis sikeres volt. A Requiem bemutatója általános feltűnést keltett. Berlioz 1837. december 17-i levelében így számolt be barátjának: „a hallgatóság nagy részére rémítő hatást tett ... A benyomás villámcsapáshoz volt hasonló, és a legkülönbözőbb érzelmeket váltotta ki. Az Invalidusok plébánosa a szertartás után még egy negyedóráig zokogott az oltárnál, majd könnyben ázva ölelt át; az utolsó ítélet pillanatában, amikor az öt zenekar és a nyolc pár timpani kíséri a Tuba mirumot az egyik kórista idegrohamot kapott. Valóban a borzalmas nagyság hat így.” A zord kompozíció tehát nagy sikert aratott és minthogy a mű hivatalos rendelésre készült, a közvélemény úgy tartotta, hogy a szerző ezzel a művével befutott, és az állam által is elismert, felkarolt zeneszerző lett. Köszönetképpen a bemutató után Berlioz megkapta a Becsületrend nagykeresztjét. A kapott pénzösszeg azonban nem volt elég ahhoz, hogy kifizesse a felesége által felhalmozott korábbi adósságokat, így új jövedelemforrás után kellett néznie. Megpróbálkozott a Conservatoire-ban állást keresni mint zongoratanár vagy zeneszerzés-tanár, de Cherubini ezt meggátolta. Akkoriban égett le a Théátre Italien, és bennégett az igazgató is. Berlioz két társával szövetkezve vállalkozott a színház felépítésére és vezetésére. A tervről hamarosan törvényjavaslat is született, de a hír hamar elterjedt Párizsban, a versenytársak óriási zajt csaptak, így a kamara visszautasította azt. Állandó pénzszerzési lehetőségként tárcák írása maradt a helyi lapokba, így az Europe Littéraire-nak és a Rénovateur-nak, majd a Gazette Musicale-nak, valamint a Journal des Débats számára. Sok próbálkozás után végül a Conservatoire könyvtárosi állását kapta meg. Az ebből származó bevétel volt egyetlen biztos jövedelme késő öregkoráig. ### A Benvenuto Cellini és a Rómeó és Júlia Rengeteget bosszankodott amiatt, hogy néhány egyértelmű sikere ellenére, művei nem érték el a kellő figyelmet a közönség körében. Egyik híres bukása a Benvenuto Cellini című operája volt, amelyet 1838. szeptember 10-én mutattak be. A nyitány ugyan nagy sikert aratott, de a művet kifütyülték. Ezt a bukást művészi pályájának mélypontjaként értékelte, úgy érezte, elítélték mint operaszerzőt, és ez annyit jelentett, hogy fellebbezés nélkül halálra ítélték mint művészt. Az opera eredeti partitúrája nem maradt fenn, így a bukás oka nehezen állapítható meg. Berlioz művét évekkel később Liszt Ferenc bemutatta Weimarban, ennek a partitúráját Berlioz már jelentősen átdolgozta. A későbbiekben is ezt a weimari verziót játszották. A bukás után Berlioz ismét szerzői estekkel próbálkozott. Az első, 1838 őszén alig fedezte a költségeket, a második, ugyanazon év decemberében élete legnagyobb sikerét hozta. A műsort, amelyen a két szimfónia szerepelt, Paganini is meghallgatta fia társaságában. Csak most ismerte meg a Harold Itáliábant, hiszen annak idején még a bemutató előtt betegsége miatt el kellett hagynia Párizst. A hangverseny után Berliozhoz sietett és elragadtatott szavakkal fejezte ki csodálatát, majd karjánál fogva megragadta a zeneszerzőt, magával húzta a pódiumra, térdre vetette magát, és megcsókolta a kezét. Akik még a teremben voltak, gyorsan szétvitték a váratlan és teljességgel szokatlan eset hírét. Egész Párizs a különös történetről beszélt. Másnap a szenzációt csak fokozta az újabb hír: Paganini a fiával hódoló levelet és 20 ezer frankot küldött az otthonában betegen fekvő zeneszerzőnek. Berliozt ugyanis ágyba kényszerítette torokgyulladása. Ekkoriban halt meg öccse, aki az ő felügyelete alatt diákoskodott Párizsban. A zseniális matematikusnak induló Prosper halála nagyon megviselte. Berlioz népszerűségénél fogva hamarosan az intrikák, az irigység és a rosszakarat középpontjában állt. De mivel sikerült pénzügyeit rendeznie, gondtalanul nekiláthatott új művének a komponálásához. A Rómeó és Júlia szimfónia hét hónap alatt született meg, 1839-ben. A szimfónia megírásának ötlete akkor pattant ki benne, amikor itáliai tartózkodása idején hallotta Bellini I Capuleti e i Montecchi című operáját, amelyről azt tartotta, hogy Shakespeare művének meggyalázása. A drámai szimfóniát a Conservatoire-ban mutatták be 1839. november 24-én, a szerző vezényletével. Az előadásról a sajtó is elismerően írt, és azt még két alkalommal megismételték. ### Gyász és diadal Berlioz a Gazette Musicale révén csakhamar újabb állami megrendelést kapott az akkori belügyminisztertől, Remusat-tól. A júliusi forradalom tizedik évfordulóján emlékoszlopot avattak a Bastille téren, és díszsírba hantolták át az elesett hősöket. Berlioznak ehhez az ünnepi gyászszertartáshoz kellett zenét írnia, szabadtéri előadásra. A Gyász- és Diadal-szimfónia júniusra készült el, majd július 26-án egy nyilvános főpróbán a szerző vezényletével hangzott el először. Másnap a szertartáson Berlioz nemzetőri egyenruhában haladt a menetben, 200 főnyi katonazenésze élén a Saint-Germain l’Auxerrois templomától a Bastille térig, és minden figyelmét összeszedve vezényelte zenekarát, amely hiába igyekezett túlharsogni a roppant tömeg zsivaját és a 24 ló vontatta hatalmas gyászszekér kerekeinek robaját. Amikor a Bastille térre értek, az ötven holttestet a díszsírba helyezték, és Berlioz a beállott csendben reménykedve intette be a zenekarnak szimfóniája második tételét. Ekkor váratlanul a díszőrségre kivezényelt légió dobosai csaptak hangszerükbe, és ünnepi arccal tették halhatatlanná Berlioz muzsikáját. A főpróba hatására többen igen lelkesen fogadták a művet. Ekkor hallotta Richard Wagner is, aki már néhány hónappal előbb a Rómeó és Júlia egyik előadásán megismerkedett Berlioz zenéjével. A drezdai Abendzeitungban lelkes méltatást írt a műről. A Shakespeare szimfóniával és a Gyász-és Diadal-szimfóniával egyidőben írta a Théophile Gautier verseiből összeállított Nuits d’été (Nyáréjszakák) című dalciklusát. Ezt követően hosszú ideig nem írt semmi jelentőset. Carl Maria von Weber A bűvös vadász című operájának párizsi felújítása juttatta ismét megrendeléshez 1841-ben. A daljáték prózadialógusai helyébe készített recitativót és a balett számára meghangszerelte Weber Felhívás keringőre című zongoradarabját. Belekezdett egy opera megírásába is, amelynek szövegkönyvét Eugène Scribe-től kapta, és címe La nonne sanglante (A vérző apáca) volt. Néhány számmal már elkészült és 1841-ben már a szereposztás is foglalkoztatta, de a munka megszakadt, mivel Scribe nem fejezte be a librettó megírását. Berlioz visszaküldte az addig elkészült szövegkönyvet, amelyet majd csak jóval később, 1854-ben zenésített meg Gounod. ### Magánéleti válság Az 1840-es évek elején vált tragikussá házasélete. Harriet iránti szerelme már rég kihűlt, csak gyermeke fűzte hozzá, a kis Louis (1834-ben született), akit rajongó szeretettel vett körül. Az asszony féltékenységével gyötörte, miközben ő egyre inkább emberkerülővé vált. Amióta Harriet búcsút mondott a színpadnak, életkedve mindjobban kiapadt, lassanként férje művészi pályája iránt is közömbössé vált, a ’40-es években pedig már az alkoholban keresett feledést. A bizonytalan megélhetés is csak nehezítette a házastársak megértését. Berlioz családja előtt titkolta házasélete csődjét. Figyelmét egy francia–spanyol származású énekesnő keltette fel, Marie Recio. A muzsikusnak ugyan rossz véleménye volt az asszony énekesi képességeiről, de mégis behódolt annak szépsége láttán. Marie anyját nem érdekelte Berlioz felesége és gyermeke, nagyvilági eltartást kívánt a maga és nagyravágyó leánya számára. Berlioznak ilyen helyzetben hajszolnia kellett a pénzt, hogy most már két családot tartson el. Meggyőződése ellenére az énekesnő kierőszakolta, hogy ajánlja be az Operaházba, de gyenge hangja miatt onnan rövid idő után, 1842-ben elbocsátották. A Marie-val folytatott viszonya adta meg a kegyelemdöfést házasságának. Közben sikertelenül megpályázta a Cherubini halálával üresen maradt igazgatói széket a Conservatoire-ba. Zenéje iránt külföldön is érdeklődni kezdtek. Ezt menekülési lehetőségként fogta fel házasságából, így Brüsszelbe utazott koncertezni Marie-val. Harrietnek egy búcsúlevelet hagyott hátra. A külföldi kritika jóindulatú volt, megértőbb, mint az otthoni, de Berlioz zenéje mindenütt sok fenntartást váltott ki. Hihetetlen erőfeszítéssel hajszolta magát hónapokon át, és anyagilag éppen hogy nem süllyedt még mélyebbre. Marie mindenütt énekelni akart, és Berlioznak tűrnie kellett, hogy dalait szerelme „nyávogja el” a pódiumon. Brüsszelben két hangversenyt adott közepes sikerrel, majd Frankfurt felé vette útját abban a reményben, hogy ott Meyerbeer majd felkarolja. Levelet írt neki, de a levél útközben elveszett, így Frankfurtban meghiúsult a koncertezés lehetősége. Úgy döntött, visszatér Párizsba és kiengeszteli feleségét, aki nem tudott Marie létezéséről. Rövid párizsi tartózkodása után ismét visszatért Marie-val Németországba, mert reménykedett, hogy a jó zenekarairól híres országban sikerül majd elismerést szereznie. Egy lemondott mainzi koncert után (megbetegedett az énekesnő) Stuttgartban lépett a nagyközönség elé. Félsikert aratott. Párizsban a barátai diadalútról cikkeztek, ami egyáltalán nem volt annak mondható. 1843. január 13-án került sor második németországi koncertjére, ezúttal Mannheimban. Kimerült, torokgyulladása miatt ágynak esett. Közben elege lett Marie-ból is, úgy döntött, hogy az asszonyt hazaküldi anyjához. Úgy tervezte, hogy azzal az ürüggyel, hogy Rothschild báró estélyére hivatalos, Weimarba szökik. Marie-tól azonban nem lehetett könnyen szabadulni. Csakhamar ő is megjelent Weimarban, és szinte háziőrizet alá fogta a leleplezett szökevényt. Ez keserítette meg a weimari napokat, mert különben a város lakossága szívesen fogadta Berliozt. Itt nemcsak sikert aratott, de jelentős bevételekhez is jutott. Weimarból Berlinbe utazott. Útközben megállt Lipcsében, ahol február 4-én elvezényelte egy hangversenyen a Fantasztikus szimfóniát. A hangversenyt Mendelssohn szervezte, és annak érdekében, hogy megnyerje a közönséget, a bevételt jótékony célokra ajánlotta fel. Egy második ilyen jótékonysági hangversenyre is sor került Drezdában, ahol legnagyobb sikerét aratta. Itt találkozott ismét Wagnerral, aki ebben az időben vált sikeressé a Rienzivel és A bolygó hollandival. Drezda után ismét Lipcsében hangversenyezett, majd Braunschweigban és Hannoverben. Március 28-án érkezett Berlinbe. Itt több mint egy hónapot kellett várnia, hogy zenekar élére állhasson. Berlin után, májusban visszatért Párizsba Hannover és Darmstadt érintésével. Hazatérve első dolga volt, hogy véget vessen házasságának. Kiegyezett Harriette, aztán elköltözött. Feleségéről és gyermekéről azonban tovább gondoskodott, élete végéig. ### Franciaországi hangversenyek Művészi téren a hazatérés azonban csalódás volt, mert németországi diadalai ellenére nem változott zenei megítélése a francia fővárosban. Továbbra is könyvtárosként dolgozott a Conservatoire-ban, valamint tovább írta tárcáit a zenei lapoknak. Marie-t megpróbálta álláshoz juttatni az Opéra Comique-ban, de ott is hamar megunták. Berliozra hatalmas pénzügyi terhet rótt, hogy egyszerre két családot kellett eltartania. Ekkortájt fejezte be híres művét a Hangszereléstant. 1843 nyara végén kezdte közölni a Journal des Débats hasábjain németországi úti beszámolóját, amelyet aztán könyvként is kiadott. Helyzetén rontottak a Párizsba került német újságok, amelyekből kiderült németországi útjának igazi képe. Kínos helyzetéből emelte ki november 19-i szerzői estjének váratlanul lelkes fogadtatása. Barátai a fordulatot arra szerették volna felhasználni, hogy illő álláshoz juttassák, de tervük, hogy Berliozt az Opéra karmesterévé neveztessék ki, kudarcot vallott. Pályáját további sikeres hangversenyek lendítették elő, illetve új műve, a Római karnevál. Ennek sikeréhez hozzájárult a Párizsban tartózkodó Liszt Ferenc is, aki május 4-én a Théátre Italienben rendezett hangversenyen zongorán eljátszotta a Fantasztikus szimfóniát, majd egy héttel később az új művet is. 1844 második felében nagyszabású munkába kezdett, ifj. Johann Strauss-szal szövetkezve a párizsi Ipari Kiállítás záróünnepélyére hatalmas zenei fesztivált tervezett. Végül két hangversenyre került sor, az elsőn Berlioz vezényelte Gluck, Spontini, Meyerbeer, Halévy, Auber, Rossini, Weber, Mendelssohn és Beethoven műveinek részleteit, valamint saját műveiből részleteket. A másik hangversenyen Strauss szórakoztatta a közönséget keringőivel. A hangversenyek szervezésében kimerült Berlioz egy hónapra Nizzába vonult pihenni. Visszatérve Párizsba, a kiállítás hangversenyeinek sikerén felbuzdulva, az Olympia Cirkusz igazgatója felkérte négy nagyszabású hangverseny megszervezésére. Hosszas előkészületek után, 1845-ben jött létre az első hangverseny Berlioz műveiből. Itt mutatták be először A nizzai torony nyitányát is, amely nem keltett különösebb visszhangot. A második hangversenyt február 16-án szervezte. A harmadikat a Párizsban tartózkodó Glinka tiszteletére rendezte, akivel római tartózkodása idején ismerkedett meg. Az utolsó hangversenyen ismét saját műveit vezényelte Berlioz, félig telt ház előtt, ugyanis a francia főváros már megunta a fesztiválokat is. Berlioz arra kényszerült, hogy vidéken próbáljon szerencsét. Marseille-ben júniusban két szerzői estet adott, ezt követően Lyonba utazott. Mindkét városban langyos fogadtatásban volt része. ### A Faust elkárhozása 1845 őszén a pénzügyi helyzete arra kényszerítette, hogy ismét koncertkörútra induljon. Marie-val Bécs, Prága és Pest felé vezetett az útja. Az első három hangverseny novemberben Bécs legjelentősebb vendégévé avatta: a sajtóban ugyan szokás szerint heves viták folytak róla, de a közönséget érdekelte a muzsikája. Útközben nekiállt új művének, a Faustnak a megírásához. Prágában, amelyet abban a korban Bécs riválisának tartottak a zenei életben, szintén ovációval fogadták. Három hangverseny után rövid időre visszatért Bécsbe, ahol ajánlatot kapott a királyi kápolna zeneigazgatói tisztjére, de nem fogadta el, annak ellenére, hogy Párizsban egyelőre semmiféle kilátása nem volt efféle állást szerezni. Bécs után Pest felé vette útját, ekkor már készen volt a Rákóczi-indulója, amelynek keletkezési körülményei nem ismertek. Pesten 1846. február 6-án lépett fel, és hatalmas sikert aratott vele. A Rákóczi-indulót beépítette a Faust-kompozícióba. Ugyancsak Pesten – emlékiratai szerint – egy kiskocsmában komponálta a Faust paraszttáncának refrénjét. Boroszlóban, ahová Pestről vezetett az útja, a latin diákdal szövege és zenéje készült el. Prágában pedig az éjszaka kellős közepén kelt fel ágyából, hogy feljegyezze azt a dallamot, amelyből majd az Angyal-kórus született meg. A Rómeó és Júlia, amelyet március 31-én és április 17-én már átdolgozott formában mutatott be csehországi közönségnek, jelentős sikert aratott. Útban hazafelé Braunschweigban is megállt egy hangverseny erejéig. A francia fővárosba április végén érkezett vissza. Ez a hangversenykörút valóban dicsőséget szerzett nevének, de Párizs továbbra sem vett tudomást sikereiről. Júniusban újabb megbízást kapott, ezúttal a Párizs–Lille vasútvonal megnyitóünnepségére kellett kantátát írnia. Júliusban egy szabadtéri koncertet adott, augusztusban pedig a Saint-Eustache templomban Gluck halálának ötvenedik évfordulója alkalmából. Mindeközben folyamatosan dolgozott új művén, a Faust elkárhozásán. Berlioz, mint minden hősét, Faustot is önmagáról mintázta, s ezzel a Byron, Chateaubriand nyomán kialakult romantikus hős csapongó érzelemvilágának adott hangot. Ezen a művön rengeteget dolgozott, rengeteget cizellálta, de a bemutató 1846. december 6-án az Opéra Comique-ban közönybe fulladt. Barátai úgy próbálták menteni, hogy a sajtóban kedvező kritikákat jelentettek meg róla. A közöny oka az volt, hogy a mű bemutatója a legrosszabb pillanatban történt, ugyanis Párizsban már érezhető volt az a politikai és gazdasági válság, amely másfél év múlva a forradalomhoz vezetett. A bemutató előtti hónapban Párizs egyik negyedében lázadás tört ki. Berlioz megbukott és magára maradt. A bemutató veszteségeit saját költségéből állta. Nagyot csalódott Párizsban, és 1846 decemberében úgy döntött, hogy eleget tesz egy korábbi szentpétervári meghívásnak. Barátai segítségével sikerült összegyűjtenie az oroszországi utazás fedezéséhez szükséges pénzösszeget, de közben lehetőség nyílt számára, hogy elfoglalja az Opéra dirigensi posztját, ugyanis a sajtó éles támadást intézett a karmester Pillet ellen. Végül mégsem sikerült kimozdítani Pillet-t az állásából, így Berlioz február 14-én elindult Szentpétervár felé. ### Szentpétervár és London A berlini sikereinek köszönhetően a porosz királytól kapott ajánlólevelet, így az akkori orosz fővárosban kedvezően fogadták. Két nagy sikerű hangverseny után rövid időre Moszkvába is elutazott. Áprilisban azonban ismét Szentpéterváron vezényelt, ekkor mutatta be a Rómeó és Júliát. Szerelmi kalandba bonyolódott egy orosz kóristalánnyal. Május 10-én, maga mögött hagyva a Néva-parti várost, Rigába utazott, onnan pedig Berlinbe, ahol június 14-én bemutatta a Faustot. Annak ellenére, hogy kedvező fogadtatásban részesült, mégsem volt teljes a sikere, ugyanis az operaház nem telt meg. Hamburgba készült, közben Párizsból érkezett a hír, hogy az Opéra élén személycserék történtek, Roqueplant és Duponchelt, Berlioz barátait nevezték ki. Azt remélte, hogy segítségükkel megszerzi az áhított karmesteri posztot, ám nem így történt. Nagy hátránya volt, hogy nem tudott zongorázni. Ismét felmerülő pénzügyi problémáira (Harriet és Marie eltartása, szimfóniáinak magas nyomtatási költsége) váratlan megoldás jelentkezett Antoine Julien, a londoni Drury Lane színház újdonsült igazgatója személyében, aki felkérte, vállalja el a színház karmesteri posztját. Elutazása előtt hazatért Saint-Andréba, ahol találkozott tizenöt éve nem látott, súlyos beteg apjával. Ahogyan ő nevezte, „államcsínyek sorozatának” köszönhetően, sikerült Marie-t Párizsban hagynia, és november 4-én megérkezett Angliába. Bízott az angol közönségben, hiszen műveit szívesen fogadták, és remélte, hogy operájával, amelyet Julien rendelt, hatalmas diadalt arat majd. A valóság azonban teljesen más volt, a Drury Lane társulata rendkívül felkészületlen volt, tulajdonképpen repertoárja sem volt. Először december 6-án mutatkozott be Donizetti Lammermoori Luciájával. A bemutató félsiker volt, ugyan a zene itt igen kedvelt művészet volt, de mindenekelőtt Händelé és Mendelssohné, és a városban létező két olasz operatársulat népszerűségével a Drury Lane nem vehette fel a versenyt. A csőd elkerülése érdekében Julien a társulat nagy részét vidéki körútra vitte, Berlioznak így csak egy kis csapat állt rendelkezésére. Első önálló hangversenyére 1848. február 7-én került sor. A siker ellenére pénzt nem kapott, mert Julien egyszerűen megtagadta a kifizetését, hivatkozva az operaelőadások gyenge bevételére. Berlioz másik két szerzői estet szervezett, az egyiken Shakespeare-től ihletett műveit adta volna elő. Az előadásra már nem került sor, mert Julien társulata feloszlott, így ő is állás nélkül maradt. Párizsba nem térhetett vissza, ugyanis február 22-én kitört a forradalom, Lajos Fülöp király elmenekült. Berlioz úgy érezte, ezzel mindent elveszített, hiszen a királypárti Journal de Débats zenekritikusa volt, s mint hivatalnok, elveszítette állását, az Opérába és a Conservatoire-ba pedig nem mehetett nyilvánvaló ellenlábasai miatt. Ugyan a forradalom áprilisban Angliát is elérte, de itt nem fordult komolyabbra a dolog. Ez idő alatt Berlioz európai hangversenykörútjának beszámolóján dolgozott. Londonba érkezett Marie, így kénytelen volt pénzforrások után nézni. Utolsó kísérlete egy második szerzői est volt június 29-én, csekély érdeklődéssel, csodálatos kritikákkal. Szerencsére a Beale kiadó megvásárolt néhány tételt a Londonban hallott művek közül: a Szilfek táncát, a Rákóczi-indulót és az Apoteózist, így fedezhette költségeit. ### A Filharmóniai Társaság Vissza kellett térnie Párizsba, mert aggasztotta Harriet és a gyermek sorsa, ugyanis azt a hírt kapta, hogy feleségénél már végrehajtó jár. Nyolc hónap után, annak ellenére, hogy a júniusi párizsi munkásfelkelés és annak vérbe fojtása rettenetesen aggasztotta, indulásra szánta el magát. Július közepén érkezett haza. Harrietet szélütés érte, bénán látta viszont. Pénze egyáltalán nem volt, váltókkal próbálkozott. Július 28-án Saint-Andréban meghalt apja, Louis Berlioz doktor, augusztusban temették. Ekkor tudta meg, hogy régi szerelme, Estelle még él, és 33 év után felvette vele a kapcsolatot. Visszatért Párizsba, ahol az események lassan a rendes kerékvágásba tértek vissza. Megerősítették könyvtárosi állásában, hangversenyt vezényelt Versailles-ban a zenészek egyesülete javára. Kritikái is megjelentek. Egyre több időt töltött Harrietnél, fiát egy roueni intézetbe íratta be. Decemberben III. Napóleon elnökké választásával semmi változás nem állt be életében. Februárban meghalt Habeneck, az Opéra karmestere, de Berliozt számba sem vették mint lehetséges utódot. Jelentős esemény volt azonban, hogy a Conservatoire-ban egy hangversenyen bemutatták a Faust elkárhozása három részletét. Ezt Meyerbeer közbenjárásának köszönhette, aki így próbálta megnyerni új operája, A próféta bemutatása előtt Párizs egyik legjelentősebb zenekritikusának kegyeit. 1849 végén Berlioz egy filharmóniai társaság megalakításán gondolkodott. A tervezet, a prospektus, az alapszabály, a plakátok, a jegyek, a terem, mint mindig, most is az ő gondja voltak. 1850 januárjában létrejött az első hangverseny. A társulás 18 hónapig állt fenn, ezalatt 11 alkalommal hangversenyeztek. Az érdeklődés egyre csappant, és már az első hónapok után megkezdődött az egyesület belső bomlása, sokallták a Berlioz-műveket. A zeneszerző-karmester nem engedett, hisz épp ezért szervezte az egyesületet, noha a fiatalok támogatásáról sem feledkezett meg. Néhány hónap múlva meghátrálni kényszerült. A Filharmóniai Társaság nyolcadik hangversenyén már nem szerepelt Berlioz-mű. 1851 tavaszán már alig volt tartható a helyzete, a Társaság amúgy is a csőd szélén állt, fizető szerzők műveivel pótolta az érdeklődés hiányát. Szerencsére Berliozt márciusban a Conservatoire főkönyvtárosává nevezték ki. Éppen kapóra jött, hogy a kereskedelmi miniszter Londonba küldte a világkiállításra, mint a hangszerek zsűrijének tagját, és így botrány nélkül szakíthatott a Filharmóniával, amely távozása után nemsokára végképp feloszlott. 1851-ben meghalt Gaspare Spontini, ámde Berlioznak nem sikerült bekerülnie helyébe, a Conservatoire-ba. ### A Te Deum 1849 elején kezdte komponálni a Te Deumot, amit aztán októberben fejezett be, de a bemutatóra hat évig kellett még várnia. A Te Deum gondolata még 1832-ben, itáliai tartózkodása idején merült fel benne. Ekkoriban, utazgatásai során megfordult egy-két helyen, ahol néhány évtizeddel korábban Napóleon járt csapatai élén. E városok nevei, amelyek az első konzul itáliai hadjáratával kerültek be a történelembe, felébresztették benne gyermekkori emlékeit, nagybátyja személyes visszaemlékezéseit a nagyszerű harcokra és a nagy álmot, amelyet Franciaország álmodott Napóleonnal együtt. Lodiban gondolta ki, majd Torinóban fel is jegyezte zsebkönyvébe egy szimfónia programvázlatát. 1835-ben ezt az ötletét egy még hatalmasabb műsorozatba illesztette be: Zenei gyászünnepség Franciaország híres embereinek emlékére. Egyik program sem valósult meg, de a Bonaparte-szimfónia első tételének gondolatát már 1840-ben felhasználta, ebből lett a Gyász- és Diadal-szimfónia első tétele. A Te Deum komponálásáról egyébként az első hírt maga Berlioz adta. A Faust elkárhozása 1846-ban kinyomtatott librettójában kiadatlan művei között felsoroltatja. Ez időre tehető vázlatról vagy töredékről azonban a kutatók nem tudnak. Három év múlva, 1849-ben fejezte be a művet. 1850-től kezdve több kísérletet tett bemutatására Párizsban, Londonban, ismét Párizsban a Notre-Dame-ban, azután III. Napóleon koronázása, majd egy esztendő múlva esküvője alkalmából, mindhiába. Csak 1855-ben, az Iparkiállítás megnyitása alkalmával vezényelhette teljes előadását a Saint-Eustache templomban. ### A londoni Új Filharmóniai Társaság A londoni világkiállításon töltött két hónap alatt Berlioz idejét főképp a bankettek, vacsorák, ünnepélyek, sajtófogadások kötötték le, és ő szívesen forgolódott az előkelő nemzetközi társaságban, mert mindenütt összeköttetéseket keresett. Alig szabadult ki a párizsi Filharmónia csődtömegéből, máris új vállalkozásokon törte a fejét. Előbb egy nemzetközi fesztivál tervét vitte barátai elé, majd a Te Deum előadására tett kísérleteket, végül egy új filharmóniai társaság létrehozására gondolt. A londoni Filharmóniát abban az időben Michael Costa, a Covent Garden operaház igazgatója vezette. Berlioz, szokása szerint, hamar összezördült vele: élesen bírálta operaelőadásait, a színre kerülő darabok zenéjének megcsonkítását, az eredeti szöveg megváltoztatását. Csakhamar támogatókra talált a Beale kiadó, Ella, a Musical Union igazgatója és Barnett, a Morning Post zenekritikusa személyében, akik már régóta egy rivális zenekar létrehozásán fáradoztak. Az új filharmónia szervezkedni kezdett. Amikor Marie-val július végén visszautazott Párizsba, Berlioznak reményei lehettek, hogy a következő évadban már az új együttes karmestereként léphet az angol közönség előtt. Ugyancsak londoni tartózkodása alatt kezdte írni azon cikkeit, amelyeket a következő év januárjában Zenekari esték címmel adott ki egy kötetben. Miután visszatért Párizsba, a Benvenuto Cellini partitúrájának átdolgozásán kezdett el munkálkodni, ezt ugyanis Liszt elkérte, hogy Weimarban a német közönségnek is bemutassa. Szeptember elejére készen állt a javításokkal, és úgy tervezte, hogy a februári bemutatón személyesen is részt vesz, hacsak akkor már nem kell Angliában lennie a New Philharmonic Society élén. Közben Párizsban vesztegelt. Nagy csalódás volt számára, hogy Napóleon Lajos párizsi bevonulásakor nem az ő műve hangzott fel a Notre-Dame katedrálisban. Ugyanakkor veszélyeztetve érezte magát, ugyanis 1848-ban pontosan Napóleon Lajos ellenlábasának, Marrastnak dicsőítésére vezényelt Versailles-ban. A weimari bemutató a tenor betegsége miatt elhúzódott, Londonból viszont megérkezett a meghívás: márciusban már vezényelnie kell. Mivelhogy külföldre való szerződése azt jelentette volna, hogy az új rendszer elől szökik, előbb hűségnyilatkozatot tett a császár személyi titkárságán. Londonba utazott, ahol arról értesült, hogy március 20-án Weimarban Liszt diadalra vitte a Benvenuto Cellinit. Négy nap múlva ragyogó sikerrel vezényel a Filharmónia első bérleti estjén. A szezon végén, a sikerek ellenére, a pénzügyi várakozások nem teljesültek, aminek az volt az oka, hogy Berlioz túl nagy és költséges műveket választott műsorára, emiatt a bevétel alatta maradt a várakozásnak. Beale nem újította meg a szerződését. Értesült arról, hogy Liszt Weimarban Berlioz Hetet rendez, és novemberben odautazott. Részt vett a Benvenuto Cellini két előadásán, majd elvezényelte a Rómeó és Júliát és a Faust elkárhozását. Jelen volt mellszobrának leleplezésén is, valamint megajándékozták egy ezüst karmesteri pálcával. Ezt követően Párizsba tért vissza. Néhány hónap múlva Liszt értesítette, hogy előadja a Lear király nyitányt, és London is jelentkezett, a Covent Garden olasz fordításban készült bemutatni a Benvenuto Cellinit. Odautazott, Weimar után diadalt remélt itt is. Június 25-én vezényelte a művet, az előadáson Victoria királynő is jelen volt. Az előadást az első ütemektől kezdve fütty és pisszegés kísérte. Mivel Costa, a Covent Garden igazgatója a sajtót „elfelejtette” meghívni a bemutatóra, másnap kedvezőtlen írások jelentek meg róla a napilapokban. Berlioz visszavonta a művét, de ez az eset nem ingatta meg a műbe vetett hitét. Rövid párizsi tartózkodás után Baden-Badenbe utazott, ahol a kaszinó igazgatójának felkérésére a Faust első felét és a Római karnevál nyitányt vezényelte. A fogadtatás nem is volt annyira fontos Berlioz számára, mint a pénzbeli jutalom, illetve a felkérés, hogy minden idényben hangversenyezzen. Októberben Karlsruhéban Liszt Ferenc részleteket vezényelt a Rómeó és Júliából. Berlioz Braunschweigban, Hannoverben, Lipcsében és Brémában hangversenyezett. Decemberben visszautazott Párizsba Harriet súlyos betegsége miatt. Az asszony 1854. március 4-én meghalt. ### A Krisztus gyermekkora Március végén Marie-val vonatra ült Németország felé. Hannoverben, Braunschweigban ismét diadalt aratott, de Drezdában keményen meg kellett harcolnia a sikerért: a Faust diákdala megbotránkoztatta a kritikusokat. Liszt segítsége ide is elért, tanítványa, Hans von Bülow vette pártfogásába: azon fáradozott, hogy Weber és Wagner utódjaként, a drezdai színház karmesteri posztját Berliozzal töltsék be. A zeneszerző elhárította az amúgy sem hivatalos meghívást. Ebben közrejátszott Marie egy meggondolatlan kijelentése is, ami Bülow neheztelését váltotta ki. Wagnerről volt szó, aki egyik írásában Berlioz művészetét egyszerűen „zenekari mechanizmusnak” titulálta, és aki a Benvenuto Celliniről így írt Lisztnek: „Mi ér többet? Benvenuto vagy Berlioz? Hagyd elbukni az egyiket, hogy megmeneküljön a másik... Hidd el, szeretem Berliozt, bár ő bizalmatlan irányomban... Ha van komponista, akitől várok valamit, akkor az Berlioz. De akkor nem, ha azt az utat követi, amely a Faust szimfónia laposságaihoz vezetett...” Bülow sértődötten írta Lisztnek: „Jó lenne talán emlékeztetni Berliozt, hogy legelső és legőszintébb barátai, akiket Drezdában talált, ... már régóta Wagner pártjához tartoztak. Berliozné locsogása Wagnerről eléggé felingerelt...” Pedig Marie szavaiban, anélkül, hogy tudta volna, sok igazság volt. Wagner úgy alkotott véleményt a Benvenuto Celliniről és a Faustról, hogy soha nem hallotta ezeket a műveket, sőt még a partitúrákat sem olvashatta, hiszen akkor még mindkettő kézirat volt. Berlioz viszont, az emigráns Wagner helyzetén segítendő, jóindulatú bevezető szavak kíséretében közölte Liszt lelkes Tannhäuser-elemzését a Journal des Débats-ban. Ebben a perben egyelőre Berlioz bizonyult igazabb, őszintébb barátnak és kollégának. Visszatért Párizsba, ahol májustól június végéig új kompozícióján, a Krisztus gyermekkora című oratóriumon dolgozott. A trilógia középső darabja már néhány éve elkészült, ennek egy részét (L’Adieu des Bergers – A pásztorok búcsúja) már bemutatta álnéven a párizsi Szent Cecília Társaság egyik hangversenyén, majd Menekülés Egyiptomból címmel az 1852-ben kiadott teljes partitúrát vezényelte 1853 decemberében, Lipcsében, és nagy sikert aratott vele. Egy évvel korábban felvázolta a folytatást is, ebből alakította ki most a trilógia harmadik részét (Megérkezés Szaiszba). A legtöbb munka az első résszel volt. Július végén jelentette barátainak, hogy készen van az új mű. Az év hátralevő része a trilógia bemutatójának jegyében telt. Közben hazautazott szülőfalujába, rendezni apai örökségét, október 19-én pedig feleségül vette Marie-t. December 10-én a trilógia bemutatója szenzációt keltett, végre a párizsiaknál is csatát nyert. A trilógiát két egymás utáni hangversenyen őszintén megtapsolták. Januárban még egyszer előadták. Sikerének következő állomása Hannover, majd Weimar volt, ahol a második Berlioz Hét alkalmával adták elő. Innen visszatérve Berlioz a brüsszeli közönséget is meghódította művével. A Krisztus gyermekkora 1855. április 7-i előadását Berlioz a Te Deum főpróbájának tekintette, és a jó sajtóvisszhangot a nagy bemutató előtti hírverésre használta fel. Április 30-án először hangzott fel a Te Deum, óriási sikerrel. Lisztnek írott levelében úgy számolt be az előadásról, hogy az „szívébe harapott a közönségnek”. Június elején Londonba utazott, hogy két hangversenyt vezényeljen az Új Filharmónia élén. Itt találkozott Wagnerrel, akit a Régi Filharmónia szerződtetett nyolc hangversenyre. Az angol sajtó megpróbálta egymás ellen uszítani a két zeneszerzőt. A két fél egy ideig hallgatásba burkolózott, de a rivalizálás szelleme csakhamar rájuk is hatott. Meghallgatták egymás előadásait: Wagner túl középszerűnek találta Berlioz Mozart-interpretációját, Berlioz pedig túlzottan szabatosnak találta Wagner technikáját. Több heti néma vetélkedés után egy muzsikus közbenjárásának köszönhetően a két zeneszerző személyesen is találkozott. „Erről a találkozásról új barátom iránti mélységes rokonszenvvel tértem haza. Szerencsétlen sorstársra ismertünk egymásban, és én úgy találtam, hogy még mindig én vagyok a boldogabb.” – írta Wagner a találkozásról, és meghívta új barátját Zürichbe. Berlioz óvatosan kitért a meghívás elől Marie miatt, aki továbbra is gyanakvóan tekintett a német mesterre. Barátságukat azonban beárnyékolta, hogy néhány nap múlva egy angol zenei szaklap fordításban közölte Wagner Opera és dráma című kötetének Berliozról szóló kritikáját. ### A trójaiak Életvitele miatt egyre gyakrabban jött elő gyomorbaja, később az ideg-összeroppanás is megkörnyékezte. A következő évek hangversenyei, próbái, utazásai között rengeteg időt töltött ágyban, nemritkán hosszú hetekig szobájához láncolta a fájdalom, és ebben az időben mind gyakrabban jelentkezett nála a búskomorság. Az 1856-os év a szokásos tárcaírásokkal és a németországi koncertekkel indult, de váratlan eseményben lett része, miután Adolphe Adam halálával megüresedett egy hely a Conservatoire-ban, Berlioz pedig megkapta a felvételhez szükséges szavazatokat. Áprilisban nekikezdett egy Vergilius nyomán írandó opera komponálásához. Wagner hatására úgy döntött, hogy saját maga írja meg a szöveget és a zenét is. Berlioz áprilisban felvázolta a mű tervét, májusban már a verseket írta, a következő hónapokban teljes egészében elkészül a librettó, és júniusban megírta az első zeneszámot. Nyáron félretette a komponálást, ugyanis júniusban a Római-díj zsűrijében vett részt (ekkor nyert Bizet), augusztusban pedig Baden-Badenben hangversenyezett. A művén, amelynek A trójaiak címet adta, augusztusban kezdett ismét dolgozni. Az opera következő év márciusára teljes egészében elkészült. Hiába kért kihallgatást a császártól, kérvényében illetlenül támadta a császári Operaházat, nem is bocsátották az uralkodó színe elé. Az előadásra tehát semmi reménye nem volt. Tovább csiszolgatta a művet, folytatta emlékiratait, ekkor írta meg a stílusáról és alkotómódszeréről szóló vallomásszerű kritikáját is. Húsvét előtt már szinte hagyományosan Párizsban vezényelt műveiből, júniusban Bordeaux-ban vezette a Szent Cecília Társaság ünnepi estjét, augusztusban ismét Badenben dirigált. Az utóbbi hangverseny műsorán felhangzott A trójaiak két részlete is. Visszatérése után az opera igazgatója hívatta, de nem az antik zenedráma ügyében. Gluck Orpheusza partitúrájának megtisztítására kérte fel az évtizedek óta hozzáragadt hamisításoktól, átírásoktól, illetve megbízta a mű betanításával is. Az Orpheuszt korrepetálta, amikor Párizsba érkezett Wagner, hogy az Operában bemutassa a Tannhäusert. A hangverseny előtt négy nappal elküldte Berlioznak a Trisztán és Izolda partitúráját, amelyet „a Rómeó és Júlia kedves és nagy szerzőjének” ajánlott. A hangversenyen Berlioz is megjelent. A rákövetkező napokban a francia kritika maró dühvel rontott Wagnernak („hiábavaló akarás, amely nem vezet semmihez”), egyedül az írók voltak fogékonyak a „jövő zenéje” iránt, többek között Charles Baudelaire. Wagner lázba hozza a franciákat. Nemigen tudták, mit akar, de ahhoz túlságosan jelentősnek érezték, hogy hallgassanak róla. Berlioznak is állást kellett foglalnia, a zenésztársadalom kíváncsian várta a legtekintélyesebb francia kritikus és zeneszerző véleményét. Berlioz meghallgatta a második Wagner-estet is, és február 8-án megírta cikkét a Journal des Débats-ban. A zenésznek igazságot szolgáltatott, dicsérte, ragyogónak és pompázatosnak írta le a német zeneszerző műveit, és megemlékezett Wagner zenedrámai koncepciójáról is. Wagner ekkor ismerte fel, hogy Berlioz tulajdonképpen nem vetélytársa, és egy Lisztnek címzett levelében így írt róla: „Gyengéd és mélységesen érzékeny. Annyira, hogy az emberek csak megsebezhetik, csak visszaélhetnek beteges ingerlékenységével... Környezete befolyása hatalmas eltévelyedésekbe rántja, s ... anélkül, hogy tudná, önmagát sebzi meg ... Berlioz alkalmat adott arra, hogy egy anatómus pontosságával figyeljem meg: mint tehet tönkre egy gonosz asszony egy páratlan embert, hogyan züllesztheti le egészen a nevetségességig ... Cikkét olvasva felismertem, hogy tehetséggel gazdagon megáldott ember csak magasrendű emberben találhat megértő barátra; és arra a következtetésre jutottam, hogy ma mi triászt képezünk, mert mind a hárman hasonlóak vagyunk. Ez a hármas Belőled, Belőle és belőlem áll. De óvakodjunk attól, hogy ezt megmondjuk Berlioznak: rögtön kapálózik, mihelyt erről beszélnek neki. Egy isten, aki ily kegyetlenül szenved, nem egyéb szegény ördögnél!” Berlioz magánéletében rossz idők következtek. Betegsége gyötörte, márciusban meghalt második testvére is, fiáról, aki időközben katonaként egy hajóra szegődött, semmi hírt nem kapott, A trójaiak bemutatójára semmi remény nem volt. Ugyanakkor úgy érezte, hogy operai téren semmit sem sikerült bizonyítania. A francia operavilágot abban az időszakban Meyerbeer valamint a feltörekvő Offenbach uralták. Ugyanakkor neheztelt is Wagnerra, amiért a Tannhäuser bemutatójára frankot kapott a császári kincstárból, őt pedig meg sem hívták az előadásra. A Wagner-ügy egyik legsúlyosabb rögeszméjévé vált életében, annyira, hogy a Tannhäuser párizsi bukását örömmel könyvelte el. Wagner kudarca azonban semmit sem oldott meg Berlioz életében. 1861 őszén új megbízást kapott, Gluck Alkésztiszének felújítását. 1862 első felében egy vígopera írásába kezdett Shakespeare Sok hűhó semmiért című komédiája nyomán, Beatrice és Bénédict címmel. Az operát augusztus 9-én hatalmas sikerrel vitték színre Baden-Badenben. 1862 júniusában váratlan hirtelenséggel második feleségét is elvesztette. ### Utolsó évei 1863-ban Weimarba utazott, és ott is bemutatta vígoperáját. Útban hazafelé, szokása szerint többször is megállt. Strasbourgban egy nyári fesztivál próbáit kezdte meg, oratóriumát júniusban többezres tömegek ünnepelték. Párizsban a Théátre Lyrique-ben végre sikerült bemutatnia A trójaiak-at. A sok javaslat és tanács hatására Berlioz háromfelvonásossá alakította át az öt felvonásra tervezett művet, helyettük egy új zenekari nyitányt és prológust írt. A művet 1863. november 4-én mutatták be. A számos, elsősorban műszaki akadály ellenére a darabnak nagy sikere volt. A sajtó is jól fogadta az operát. A második előadáson, hogy egy hosszadalmas színváltozást elkerüljenek, elhagyták az opera kimagasló szimfonikus-pantomimikus közjátékát, a Vihart és a Királyi vadászatot. A harmadik előadáson Berlioz már nem vehetett részt a betegsége miatt. Amikor december elején újból látta művét, már tíz kegyetlen húzás éktelenítette el, és ami ennél is nagyobb csapást jelentett, a Choudens kiadó ebben a formában akarta kiadni. Az opera 22 alkalommal került színre. Nem volt Meyerbeeréhez fogható diadal, de a pénzjutalom elegendő volt ahhoz, hogy végleg abbahagyja a tárcaírást. Berlioz operájának félsikerét majd elfeledését az okozta, hogy kissé későn született meg. Ha pályája kezdetén, 1830 körül, Meyerbeer színre lépése előtt, vagy legalábbis vele és a fiatal Wagnerral egy időben lépett volna fel mint színpadi zeneszerző, lett volna közönsége. A Trisztán és Az álarcosbál éveiben A trójaiak nem hozhatott diadalt szerzőjének. Berlioz művészpályájának talán legfontosabb belső tragédiája volt, hogy első operájának kudarca elzárta előtte a színpadot, így mint szimfonikus művész fejlődött mesterré, és zseniális drámai készségét, kifejezőerejét nem érlelhette meg az operaműfajban. Amikor a Théatre Lyrique színpadán Berlioz operáját követően már Verdi Rigolettója aratott sikereket, a zeneszerző, Marie édesanyjára bízva magát, többnyire betegeskedve a lakásán feküdt. Zeneszerzői pályája véget ért. Többé sohasem komponált, hatvanadik életévében elbúcsúzott a kottapapírtól. Zenekari és kórusműveinek minden birtokában levő szólamát elküldte a Conservatoire-ba. Ereje rohamosan fogyott, csak emlékeinek élt. Januárban hivatalos végzést hozott a postás: a régi montmartre-i temetőt kiürítik, gondoskodnia kellett felesége áthantolásáról. Február 3-án Harriet földi maradványait a másik montmartre-i sírkertbe, Marie koporsója mellé kísérte. Márciusban végleg búcsút mondott a Journal des Débats-nak. Augusztus 15-én a Becsületrend tisztjévé avatták. Augusztus végén hazautazott szülőföldjére, megkereste és megtalálta első szerelmét, Estelle-t. Lyonban találkoztak, az asszony 67 éves volt ekkor. Megértette, mi hozta hozzá a férfit, de megijedt szenvedélyétől, és attól is tartott, hogy ez a nem hozzájuk illő érzés családja előtt nevetségessé teheti. Az első találkozás után elzárkózott, Berlioz hiába könyörgött, hogy fegyelmezett lesz és csak barátságot kér, az asszony a fiához költözött Genfbe. Berlioz itt is meglátogatta. Megegyeztek: Estelle vállalta szerepét, és utolsó lelki társa lett a beteg zeneszerzőnek. Néha-néha találkoztak, és rendszeresen írtak egymásnak. (Berlioz és Estelle találkozásáról Hubay Miklós drámát írt Ők tudják, mi a szerelem címmel. Ádám Ottó rendezésében kétszer is (1863, 1985) tévéjáték készült belőle, mindkét alkalommal Berlioz szerepében Sinkovits Imre, Estella szerepében Tolnay Klári.) 1866 elején egy új megbízást kapott a Theatre Liriqyue-től, Gluck Armidájának felújítását. A terv azonban nem valósult meg, a próbák megszakadtak. 1867-ben Brüsszelbe utazott, hogy részt vegyen egy misepályázat zsűrijében; visszatérve ismét egy Gluck-felújításba kezdett: Alkésztisz. Egykori fiatalsága minden lelkesedését beleadta a betanításba, és az októberi bemutatót személyes diadalának tekintette. 1866 utolsó hónapjában Bécsbe utazott a Faust elkárhozása előadására. 1867 februárjában egy kölni utazásra szánta rá magát, meghallgatni a Harold Itáliában-t. Júliusban utoljára zsűrizett a Conservatoire-ban. A hó végén kapta a hírt, hogy Louis fia, 33 éves korában, június 5-én, sárgalázban meghalt. A következő évben meghívást kapott Jelena Pavlovna Romanova orosz nagyhercegné jóvoltából Szentpétervárra. Novemberben adta az első hangversenyt, de négy koncert után Moszkvába is elment, hogy tízezer ember előtt vezényeljen. 1868. február 15-én indult vissza Párizsba, majd onnan Nizzába és Monte-Carlóba. Itt kétszer is vértolulás érte. Március közepén betegen tért vissza Párizsba. Hosszas ágyban fekvés után augusztusban utoljára ment el Párizsból, nem akarta megbántani földijeit, akik Grenoble-ba hívták, hogy egy dalosverseny zsűrijében elnököljön. Októberben Léon Kreutzer, novemberben Rossini halálhírét hallotta. Ebben a hónapban hagyta el utoljára otthonát, a Conservatoire-ban zsűrizett. December-januárban rendkívül legyengült. Az utolsó napokban állandóan aludt, 1869. március 8-án déli fél egykor örökre elszenderült. Március 11-én temették el, a Becsületrend tisztjének kijáró végtisztességet kapott. A montmartre-i temetőben helyezték örök nyugalomra. ## Művészete és hatása Berlioz esztétikájának és művészetének kialakulása egybeesik a júliusi forradalommal és a francia irodalom nagy romantikus nemzedékének zászlóbontásával. Az 1829-et követő néhány évben írta vagy vázolta fel valamennyi jelentős alkotását. Zenéjét áthatja a forradalom pátosza és monumentalitása. Környezete, tanulmányai, olvasmányai, élményei és rapszodikus, szenvedélyektől fűtött egyénisége egyaránt romantikus művésszé érlelték. Az új zene, a musique descriptive esztétikáját, a drámai és programzene igényét professzorától, Letől tanulta, de ezt a tanítást ő tette jelentékennyé és útmutatóvá az összeurópai zenei fejlődés számára. Drámai és programtörekvéseinek megfelelően a színház és a nagyzenekar kötötte le érdeklődését. Berlioznál az alkotás és a valóság viszonya szinte vakmerően közvetlen. A maga életét öntötte zenébe a látomás erejével. A Fantasztikus szimfóniában reménytelen szerelme kárpótolta magát a be nem teljesült vágyakért, a Lelióban megszabadulásáról, újjászületéséről vallott. Irodalmi élményből született a Faust elkárhozása, a színpad és közönség lázas találkozásából pedig a Rómeó és Júlia. Második szimfóniájában itáliai úti élményét és George Byron Childe Haroldját dolgozta össze. A Gyász és Diadal-szimfónia, a Requiem, a Te Deum, a Rákóczi-induló a forradalmi időkkel való végzetes erejű találkozásból született. Ezekből az élményekből műveiben drámai jelenetek alakulnak: mindegyik egy-egy adalék Berlioz romantikus képzeletvilágához, amely leginkább Victor Hugo és Eugène Delacroix regényes látomásainak rokona. Programjainak megvalósítása közben folytonosan új ösvényeket vágott. Élményeinek belső ritmusa nem egyezett a zenei műfajok és formák törvényeivel. A drámai zene lendülete minden művében új partok felé sodorta. Életművének alapvető problémája a zene egyesítése a programmal, a drámával. Ez magyarázza különös műfajait (program-szimfónia, szimfonikus költemény, drámai szimfónia, drámai legenda). Ez világít be formálásába is, amelyre a program és a tiszta zenei formák közötti egyensúly bizonytalansága jellemző. Zenéjében sok az illusztratív anyag, amely gyakran megtöri vagy megterheli a formálást. Berlioz kevéssé érzékeny az intim hatások, a mozaiktechnika, az árnyalati finomságok iránt, inkább plakátokat fest, roppant hangzattömböket görget, freskóin hatalmas tömegek hömpölyögnek. Kora tanította meg arra, hogy tisztelje a monumentalitást. Új színekkel, hangzással, nyers plebejusi tónussal, tömb- és freskótechnikával merőben új drámai zenét teremtett. Mindehhez inkább zsenialitása, mintsem alapos, minden oldalú mesterségbeli tudás segítette hozzá. Harmóniavilága nagy kortársaihoz képest szegényes, hármashangzatok alkotják alapját. Bizonyos kromatikára való hajlam és váratlan modulációk adják egyéni jellegzetességeit. Dallamainak nagy része illusztráló téma, legjelentékenyebbek közöttük a hangszeres deklamációk. A programtól független melodikus invencióját sokszor lerontja a kor operai, teátrálisnak ható dallamossága. Jelentőssé csak néhány motívuma lett. Valóban szép, nagy dallamot csak egyszer-kétszer sikerült leírnia. Gazdagabb a ritmikus leleménye. Kedvelte az aszimmetriát, szívesen tarkította szinkópákkal a súlyokat, váratlan szüneteket iktatott közbe. Zenéjének kifejezőereje elsősorban zseniális hangszínérzékéből és hangszerelés-tudásából táplálkozik. Rendkívüli érzéke volt a hangszerek sajátos színe, karaktere és drámai kifejezőereje iránt. Addig nem ismert hatásokat fedezett fel, új módon keverte egyes hangszerek és hangszercsoportok színeit, a zenekart víziók festésére is alkalmassá tette. Gondolatai eredetileg is hangszínekben születtek; kivonatban elvesztik legsajátosabb jellegüket. Életműve zsenialitása ellenére sem lett népszerű. Az 1848 utáni nemzedék már nem értette meg állandó romantikus lángolását, forradalmi pátoszát. Műveinek programja, különleges, bizarr képei hovatovább mind idegenebbé váltak, abszolút zenei értéküket pedig a műfajok, a formák, a nyelv egyenetlenségei homályosították el. A mai hallgató számára Berlioz zenéjét néhány mű, még inkább néhány tétel képviseli, bálzenék, fantasztikus táncok, indulók, a boszorkányszombat vagy az utolsó ítélet látomásai, a Mab-scherzo vagy a Rómeó és Júlia másik részlete: a kertjelenet. Zenetörténeti jelentősége ettől eltekintve jelentős, hiszen a 19. század reprezentáns műfajának, a szimfonikus költeménynek legfőbb előkészítője volt. Ebben és programszerűségébe Liszt Ferenc, a dráma és zene összeegyeztetésében pedig Richard Wagner előfutára. A késő romantika monumentalitásra törekvő zeneszerzői is leginkább az ő példája nyomán indultak el. Hangszerelő művészete máig utánozhatatlan: benne látják a modern zenekar megalapozóját. Berlioz a 19. század egyik legbefolyásosabb karmestere volt, hírnevét tulajdonképpen ennek köszönhette. Kortársai, mint Charles Hallé és Hans von Bülow a kor legnagyobb karmesterének tartották. Berlioz tulajdonképpen azért nyúlt a karmesteri pálcához, mert idősebb és tapasztaltabb kortársai nem akarták műsorra tűzni progresszívnak tartott műveit. A mesterséget autodidakta módon sajátította el, de odafigyelt kortársainak (mint például Gaspare Spontini) építő jellegű kritikáira is. Mozdulatait Charles Hallé gazdaságosnak jellemezte, ami révén sokkal jobban ellenőrzése alatt tartotta a zenekart és zenét magát. A hangszereléstani írásából is kitűnik, hogy kiválóan ismerte az egyes hangszerek képességeit és helyét egy zenekaron belül. Mindezek ellenére Berliozt soha nem alkalmazták hivatalosan állandó karmesterként, mindössze csak meghívottként vezényelt különböző alkalmakkor. 1835-ben a párizsi zenegimnázium vezetősége felajánlotta neki a zeneigazgatói állást, azonban a forradalom kitörése miatt nem sikerült elfoglalnia azt. Műveinek külföldi bemutatóin is rendszerint ő maga vezényelt, így tett szert nemzetközi ismertségre. Karmesteri művészete képezi az alapját a tiszta és pontos francia karmesteri iskolának, amelynek jelentős képviselői többek között Pierre Monteux, Désiré-Émile Inghelbrecht, Paul Paray, Charles Munch, André Cluytens, Pierre Boulez és Charles Dutoit. ## Írásai Berlioz nemcsak a zenével foglalkozott, hanem írással is. Éveken keresztül zenei recenziók írásából tartotta fenn családját. Bátor hangvételű, alapos, néha szarkasztikus írásait a Rénovateur, a Journal des débats és a Gazette musicale lapjain publikálta. Több mint harminc éven át volt a Journal des débats szerkesztője. Utolsó írása 1863-ban jelent meg. A Gazette musicale-nak rövidebb-hosszabb időszakokban főszerkesztője is volt. Ezt a helyzetet kihasználva számos zenetörténeti írást is publikált, nem csak kortárs zeneszerzők műveinek recenzióit. Ennek ékes példája a Gluckról és művészetéről 1831–35-ben megjelent hét cikkből álló sorozat. Egyéb írásai között található a Les soirées de l’orchestre (Esték a zenekarral), az 1852-ben publikált szatíra, amely a 19. századi Franciaország vidéki zenei életét mutatja be. Legjelentősebb munkája azonban a Hangszereléstan (Grand traité d’instrumentation et d’orchestration modernes), amely egy pedagógiai jellegű mű, és amelyet a Gazette musicale hasábjain publikált sorozatban. Ebben Berlioz a hangszerek technikai aspektusait mutatja be, ugyanakkor kitér ezek helyére a zenekaron belül. A mű példák révén mutatja be az alkalmazható vagy ajánlott technikákat. Ezek a példák nagyrészt saját szerzemények, de találhatók közöttük Mozart, Wagner, Beethoven és Gluck művek is. Önéletrajzi írásának, a Mémoires-nak egy részét 1870-ben a Journal des débats valamint az Le monde illustré adta közre. A mű révén az olvasó betekintést nyerhet a romantikus zene világába, annak egyik legjelentősebb képviselőjének szemszögéből. ## Öröksége Bár halála után Berlioz soha nem került le teljesen a repertoárról, mindössze néhány darab és egyetlen nagyszabású mű, a Fantasztikus szimfónia képviselte alkotásait. Noha Franciaországban a 19. században hanyagolták, Berlioz zenéjét gyakorta említették a szimfónia, a hangszerelés és a programzene egyik úttörőjeként. Zenéjét a romantikus zene beteljesedéseként is számon tartják. Liszt Ferenc és Richard Wagner mellett korának egyik úttörő zeneszerzője volt. Liszt csodálta őt, Wagner eleinte tartózkodó volt, viszont később egy Lisztnek írt levelében már magával egyenértékű zeneszerzőnek titulálta. Berlioz hatása Wagner művészetében leginkább a hangszerelés terén, valamint a hagyományos szimfóniaformák megtörésében mutatkozik meg. A Fantasztikus szimfóniában használt idée fixe mintegy előrevetíti a Wagner által tökéletesre fejlesztett vezérmotívum-technikát. Liszt Ferenc a francia zeneszerzőben szövetségesét látta a klasszikus zene megújításáért indított forradalmi mozgalmában. Születésének századik évfordulóján, 1903-ban, művészetét még sokan vitatták, hírneve eltörpült kora híres német zeneszerzői mellett. Volt néhány nagy propagátora, mint Felix Weingartner, de a második világháborút követő újrafelfedezéséig Berlioz a háttérbe szorult. A műveit az 1960-as években kezdték újra felfedezni és átértékelni. Angliában különösen erős reneszánsza volt, még az operáit is műsorra tűzték, nagy sikerrel. Ennek egyik fontos momentuma A trójaiak színrevitele volt 1957-ben, a Covent Gardenben Rafael Kubelik vezénylésével. Ezt követően az opera elfoglalta a méltó helyét a nemzetközi repertoárban, és azóta a világ több színpadán is bemutatták. A trójaiak előadásával nyitották meg 1989. március 17-én az új párizsi operaházat, az Opéra Bastille-t. Az 1960-as és '70-es években Berlioz zenéjét elsősorban Charles Munch és Sir Colin Davis karmesterek népszerűsítették, akik lemezre vették összes munkáját, bemutatva ezáltal a közönségnek kevésbé ismert munkáit is. 2003-ban, a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából ismét lemezre vették műveinek nagy részét. Számos tanulmány jelent meg életéről, munkásságáról és örökségéről. Javasolták földi maradványainak áthelyezését a párizsi Panthéonba. Az ötletet az akkori francia elnök, Jacques Chirac is támogatta, de nem valósult meg. Róla nevezték el a 69288 Berlioz nevű kisbolygót. thumb\|Francia 10 frankos bankjegy Hector Berlioz portréjával, a típust 1974 és 1980 között bocsátották ki.
604,525
Kék leguán
25,726,097
null
[ "A Kajmán-szigetek hüllői", "Hüllőfajok", "Kiemelt cikkek", "Leguánfélék" ]
A kék leguán (tudományos nevén: Cyclura lewisi, angolul Grand Cayman Iguana) a hüllők (Reptilia) osztályának pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe, ezen belül a gyíkok (Sauria vagy Lacertilia) alrendjébe, a leguánalakúak (Iguania) alrendágába és a leguánfélék (Iguanidae) családjába tartozó faj. A kék leguán a Cyclura nemnek a Kajmán-szigetek Nagy Kajmán-szigetén endemikus, kihalófélben lévő faja. Korábban a kubai sziklaleguán (Cyclura nubila) egyik alfajának tartották, ám 2004-ben a négy évvel azelőtt felismert genetikai különbségek miatt külön fajjá nyilvánították. A kék leguán az egyik leghosszabb ideig élő gyíkféle, a feljegyzések szerint akár 67 évig is elélhet. Nagy, erőteljes testű állat. Gerincén – nyaka tövétől a farka végéig – rövid, tüskeszerű taraj fut végig. A barnástól a szürkéig változó bőre kékes árnyalatú, ez — különösen a hímeknél — főleg a párzási időszakban szembetűnő. Növényevő — táplálékai növényi részek, gyümölcsök és virágok. Kedvelt élőhelyei a száraz erdőkben vagy tengerpart közelében fekvő sziklás, napsütötte, nyílt területek, ahol a nőstények június-júliusban a homokba ásott gödrökbe rakják tojásaikat. Egyes esetekben szeptemberben elhelyeznek egy második fészekaljat is. A maradványokból a kutatók arra következtettek, hogy az európaiak megjelenése előtt sok kék leguán élhetett a szigeten. 2003-ra azonban 15-nél kevesebb egyed maradt életben a vadonban — akkor úgy számították, hogy ez a vad populáció a 21. század első évtizedének végére kihal. A faj pusztulását elsősorban az elvadult háziállatok (kutyák, macskák) okozzák, de szerepet játszik benne természetes élőhelyeinek pusztulása is, mivel a gyümölcsösök helyére legelőket telepítettek. 2004 óta 219 fogságban felnevelt egyedet telepítettek vissza a Kajmán-szigetek egyik természetvédelmi területére, amit a Gerald Durrell Durrell Wildlife Conservation Trust alapítványa által vezetett csoport működtet. Céljuk a faj megmentése. A Kajmán-szigeteken a kormánnyal karöltve legalább öt non-profit szervezet működik a kék leguán megmentése érdekében. ## Rendszertana A kék leguán (Cyclura lewisi) a Kajmán-szigetek endemikus faja. Rendszertani nemének neve a görög cyclos (κύκλος), – jelentése körkörös – és az ourá (οὐρά) – farok – szavakból származik, mely a Cyclura nem vastag gyűrűkkel díszített farkára utal. Tudományos nevének másik felét, a faj nevét első leírójának, Bernard C. Lewis nevének latinosított változata alapján kapta. Legközelebbi rokonai a kubai sziklaleguán (Cyclura nubila) és a Cyclura cychlura; a három faj mintegy hárommillió évvel ezelőtt vált szét közös ősétől. A faj genetikai változatossága alacsony, ennek ellenére úgy tűnik, hogy az életképesség hiánya, mely más, hasonló leguánfajokat érint, ezt a fajt nem sújtja. Az egyik elmélet szerint a faj a kubai sziklaleguán (C. nubila nubila) egyetlen nőstény egyedétől származik, mely – megtermékenyített tojásokkal a testében – talán egy tengeri vihar során sodródott a Kajmán-szigetekre. A faj különbözik a Kis-Kajmán és Cayman Brac szigeteken élő Cyclura nubila caymanensis alfajtól, bár képes ezzel az alfajjal párosodni, és termékeny utódokat létrehozni. 1938-ban Bernard C. Lewis, az Institute of Jamaica kutatója részt vett az Oxfordi Egyetem által a Kajmán-szigetekre szervezett biológiai expedíción. Az expedícióról Lewis két kék leguánnal tért vissza, egy hímmel és egy nősténnyel, melyek később a British Museum természetrajzi gyűjteményébe kerültek. 1940-ben megjelent monográfiájában Chapman Grant először írta le a kék leguánt, Cyclura macleayi lewisi néven. 1977-ben Schwartz és Carey a (Cyclura nubila lewisi) trinomiális nevet adta a fajnak. Álláspontjuk az volt, hogy a kék leguán a kubai orrszarvú leguán (C. nubila) jól meghatározott alfaja, ebből a fajból fejlődött ki és ezzel képes termékeny utódokat létrehozni is. Rámutattak a faj élénkkék színezetére, és azt is megjegyezték, hogy további vizsgálatok kimutathatják, hogy ez mégis egy önálló faj. Éveken át tartó kutatásokat követően, melyek során összevetették a – főként a Kis-Kajmán és a Cayman Brac szigeteken, Kubában és a Bahamákon élő – karibi leguánok fején található pikkelyek számát, dr. Catherine Malone mitokondriális DNS-vizsgálatokat végzett a különböző fajok földrajzi eredetének összehasonlítása céljából, Frederick Burton 2004-ben a kék leguánt önálló fajként sorolta be. ## Megjelenése A kék leguán a Nagy-Kajmán-sziget legnagyobb őshonos állatfaja. Teljes hossza orrától a farka végéig 1,5 méter, testsúlya elérheti a 14–15 kilogrammot is. Testének hossza 51–76 centiméter, farka ugyanilyen hosszúságú. A kék leguán ujjai különösen jól ízeltek, így hatékonyan képes ásni vagy fára mászni. A hím testmérete egyharmadával nagyobb a nőstényénél. A kifejlett hím színe a sötétszürkétől a türkizkékig változik, míg a nőstény színe inkább az olajzöld és a halványkék közé esik. A fészekből való első kibújáskor az újszülötteken egy bonyolult, nyolc sötét, ék alakú csíkból álló mintázat látható, nyakuk hátuljától egészen a medencéjükig. Mire az állat eléri egyéves korát, ezek a minták elhalványulnak, színük először foltos, szürke és krém színűre, majd kifejlett korukra kékesre változik. A kifejlett kék leguán általában sötétszürke, ami jó rejtőszínt biztosít számára a hasonló színű sziklákon. Az állat más leguánok jelenlétében színét kékre változtatja, ezzel jelzi a terület feletti birtoklási szándékát. A kék színezet a faj hímjei esetében sokkal szembetűnőbb. Fekete színű lába erősen elüt a test világosabb színétől. A hímeknek feltűnő lágyéki pórusaik vannak, melyeken át feromonokat bocsátanak ki. A fajra csekély mértékű nemi dimorfizmus jellemző: a nőstények pórusai kisebb méretűek, háttarajuk kevésbé kiemelkedő. ### Szeme és látása A kék leguán szemének szivárványhártyája (írisze) arany színű, melyet vörös ínhártya (sclera) vesz körül. Látása kitűnő, formákat és mozgásokat már nagy távolságból képes észlelni. Mivel szemében a gyenge fényben való látásért felelős fotoreceptorok, a pálcikák közül csak kevés számú található, gyenge fényviszonyok esetén látása nem jó. Ugyanakkor szemében úgynevezett „dupla csapok” találhatók, melyekkel színlátása rendkívül éles, és képes az ultraibolya hullámhosszakat is észlelni. Ez a képesség különösen hasznos sütkérezés közben, mivel az állat érzékelheti, hogy a D-vitamin termelése szempontjából fontos, megfelelő mennyiségű UVA és UVB sugárzás éri-e. A kék leguán feje búbján egy fehér színű fényérzékelő szerv, az úgynevezett fejtetői szem (harmadik szem, pineal eye vagy pineal gland) fejlődött ki. Ez a „szem” nem úgy lát, mint a másik kettő, mivel csak kezdetleges retinája és szemlencséje van, emiatt nem alakulnak ki benne képek, ugyanakkor érzékeny a fény és árnyék változására, és képes a mozgás észlelésére is. ## Előfordulása, élőhelye A kék leguán kizárólag a Nagy-Kajmán-szigeten fordul elő. A régióban élő más Cyclura fajokkal való összehasonlítás határozottan azt mutatja, hogy valaha élt egy tengerparti populáció is, amely az emberi települések és az utak építése következtében fokozatosan visszaszorult, illetve teljesen kihalt. A kék leguán ma már csak a sziget belsejében fordul elő, természetes xerofita bozótosokban, mezőgazdaságilag művelt területeket, utakat, kerteket szegélyző növényzetben, valamint zárt lombtakarójú száraz erdőkben, bozótosokban. A sziget belsejében élő populációt vélhetően a mezőgazdaságilag megművelt területek által kínált sütkérező helyek, azok növényzete, hullott gyümölcse, fészekrakásra alkalmas talaja is csalogatja, ugyanakkor ennek következtében a kék leguán kapcsolatba kerül az emberrel és az elvadult háziállatokkal is. A nőstények fészekrakás céljából gyakran a tengerparti területeket is felkeresik. A Nagy-Kajmán-szigeti Queen Elizabeth II botanikus kertbe visszatelepített kék leguánokra 2004-ben rádiós követő rendszert helyeztek, az egyes egyedek által elfoglalt terület meghatározása céljából. A vizsgálatok megállapítása szerint a nőstények átlagosan 2400, a hímek pedig 5700 m2-es, egymást átfedő területeken élnek, mely alapján a populáció sűrűsége hektáronként négy–öt egyedre tehető. Az egyedek három hónapos koruktól kezdve már agresszíven védik territóriumukat. A kék leguán sziklás üregekbe, faodvakba húzódik vissza, a kifejlett egyedek elsősorban a talajszinten élnek. A fiatal állatok hajlamosabbak a fákra is felmászni. A tojásokból frissen kikelt egyedekre az őshonos Alsophis cantherigerus kígyófaj jelent veszélyt. A felnőtt állatoknak nincs természetes ellensége, ám gyakran esnek elvadult kutyák áldozatául. Az ivarérettséget általában 3–4 éves korukban érik el. ## Táplálkozás és hosszú élet A többi Cyclura fajhoz hasonlóan a kék leguán is elsősorban növényevő, táplálékát 45 növényfaj levelei, virágai és gyümölcsei alkotják. Ezt az étrendet nagyon ritkán rovarlárvák, rákok, csigák, elpusztult madarak és gombák egészítik ki. A leguánoknak speciális ozmoregulációs problémákkal kell szembenézniük: az egységnyi mennyiségű növényi táplálék kevés tápanyagot, viszont több káliumot tartalmaz, ugyanakkor a megfelelő anyagcseréhez a leguánnak sok növényi táplálékot kell elfogyasztania. Mivel nem képesek testnedveiknél nagyobb koncentrációjú vizelet kiválasztására, a nitrogéntartalmú salakanyagot, például a húgysavat, a madarakhoz hasonlóan, egy sómirigy segítségével választják ki. Ezért az orruk oldalsó részén egy orrmirigy fejlődött ki, mely a vese kiválasztó funkcióját helyettesíti, a felesleges kálium és nátrium ezen át távozik szervezetükből. A vadon élő állatok élettartamáról nincsenek feljegyzések, a feltételezések szerint azonban évtizedekig élhetnek. Egy „Godzilla” nevű kék leguán, melyet Ira Thompson természettudós 1950-ben ejtett fogságba a Nagy-Kajmán-szigeten, 1985-ben került az Egyesült Államokba, majd később, 1990-ben Tom Crutchfield hüllőkereskedőhöz és hüllőtenyésztőhöz. Crutchfield 1997-ben a Texas állambeli Brownsville Gladys Porter Zoo állatkertjének ajándékozta az állatot, ahol az egészen haláláig, 2004-ig élt. Thompson becslései szerint fogságba esésekor Godzilla 15 éves volt, így becsült 69 évével (melyből 54-et fogságban töltött) Godzilla lehet a világ legtovább élő, gyíkfélékhez tartozó faj példánya, melyről feljegyzések is tanúskodnak. A kék leguánnal közeli rokonságban élő Cyclura nubila caymanensis egyik példánya a feljegyzések szerint 33 évig élt fogságban. ## Szaporodás A párzás május és június folyamán következik be. A párosodást a hím többszöri fejbólintgatása előzi meg, aki ezután a nőstényt megkerüli, majd hátulról megragadja annak nyakszirtjét. Ezt követően a hím megpróbálja leszorítani a nőstényt, hogy farkát a nőstényé alá helyezhesse, felkészülve a behatolásra. A párzás általában 30–90 másodpercig tart, a megfigyelések szerint egy pár ritkán párzik napi egy-két alkalomnál gyakrabban. A nőstény, méretétől és életkorától függően, június-július folyamán 1–21 tojást rak a földből kiásott, napsütötte gödrökbe. A végleges fészek elkészítése előtt a nőstény több próbafészek építésébe kezd bele. Ezek az üregek 0,4–1,5 méteres nagyságúak lehetnek, az üreg felső részén egy nagyobb kamrával, melyben a nőstény meg tud fordulni. A kutatók által vizsgált fészkekben a hőmérséklet a teljes 65–90 napos inkubációs időszak alatt állandó, 32 °C-os maradt. A kék leguán tojásai a gyíkfélék által rakott tojások közül a legnagyobbak közé tartoznak. ## Természetvédelem ### Veszélyeztetettségi státusza A kék leguánt a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája a kihalófélben lévő fajok közé sorolja. A populáció a Nagy-Kajmán-sziget belső területének keleti részére korlátozódik, ahol állományának száma kritikusan alacsony értékre csökkent, az 1988-as felmérés előtt csak három egyedet figyeltek meg. A kék leguán elterjedési területe az elmúlt 25 év során jelentősen lecsökkent, számos területen, melyet egykor benépesített ma semmilyen nyoma nincs. A 2003-as felmérések a teljes populáció létszámát 5–15 egyedre tették, és 2005-re a vad populációt gyakorlatilag kihaltnak tekintették. A faj a Föld egyik legveszélyeztetettebb állatfaja. További csapást jelentett a sorvadó állomány létszámára a 2008 májusában, az egyik természetvédelmi területen megtalált hat leölt állat. Mivel a kék leguánnak számos különféle növény képezi táplálékát, és a levelekkel valamint szárakkal szemben jobban kedveli a virágokat és a gyümölcsöket, nagyon értékes szolgálatot tesz a Nagy-Kajmán-szigeten a magvak szétszórásával. Egy Dr. Allison Alberts által folytatott 2000-es tanulmány rávilágított, hogy a Cyclurák emésztőrendszerén átjutott magvak sokkal hamarabb csíráznak, mint azok, amelyeket az állat nem fogyasztott el. Ezek a kék leguán által elfogyasztott magvak előnnyel indulnak, mivel már a nagyon rövid esős évszak előtt csírázni kezdenek. A kék leguán fontos szerepet játszik a magvak nagy területen történő szétszórásában is, és mint a Nagy-Kajmán-sziget legnagyobb testű növényevője, alapvető fontosságú a klíma és a túléléshez szükséges növényzet kényes egyensúlyának fenntartásában. A Queen Elizabeth II botanikus kertbe és a Salina rezervátumba betelepített alpopulációk száma a 2005. decemberi helyzetjelentés idején elérte a 125 egyedet. A betelepített alpopuláció a Queen Elizabeth II botanikus kertben már 2001 óta szaporodik, és úgy vélik, hogy a Salina rezervátumbeli alpopulácó is szaporodásnak indult, miután 2006-ban egy három kikelt tojást tartalmazó fészket fedeztek fel. 2007 áprilisában, egy újabb nagyszabású felmérés szerint, már 299 kék leguán élt vadon, és további több százat nevelnek fogságban a Nagy-Kajmán-szigeten. ### A hanyatlás okai A fajra nézve a legnagyobb, közvetlen fenyegetést élőhelyének pusztulása jelenti. Mezőgazdasági célokra, útépítésre, ingatlanfejlesztési valamint spekulációs céllal a megmaradó élőhelyek növényzetét is pusztítják. A hagyományos termőföldek legelővé alakítása szintén a kék leguán másodlagos élőhelyének csökkenésével jár. A tojásból frissen kikelt egyedekre a patkányok jelentenek veszélyt, a fiatalokra az elvadult macskák vadásznak, míg a kifejlett egyedeket kóbor kutyák pusztítják, mindez súlyos terhet jelent a megmaradó vadon élő populációra nézve. A gépjárművek, motorkerékpárok szintén hozzájárulnak az elhulláshoz, hiszen a leguánok ritkán élik túl az ütközést. A vadászat viszonylag csekély aggodalomra ad okot, bár a jogi védelem és a közvélemény tudatos nevelése ellenére a leguánokat időnként csapdával is megfogják. A Hondurasról betelepített zöld leguán (Iguana iguana) inváziós fajként jól megvetette a lábát a Nagy-Kajmán-szigeten. Ez a faj számbelileg jócskán felülmúlja az endemikus kék leguánt. A faj betelepítésének nem ismert közvetlen negatív hatása a kék leguánra nézve, ám a zöld leguán puszta jelenléte megzavarja az emberek gondolkodásmódját és megértését, így aztán amikor a sziget lakói azt hallják, hogy a kék leguán ritka és veszélyeztetett, majd később nagy számban pillantják meg a betelepített zöld leguánt, nem értik a különbséget. Korábban a kék leguánt rendszeresen árulták a turistáknak házikedvencként, mivel ritka mivoltuk csábító volt az egzotikus állatokat gyűjtők számára, annak ellenére, hogy kereskedelmüket a Washingtoni egyezmény tiltja. 1999-ben a Természetvédelmi Világalap (WWF) nemzetközi természetvédelmi igazgatója, Stuart Chapman kijelentette: 2008-ban hat elpusztult kék leguánt találtak a Queen Elizabeth II botanikus kertben. A leguánokat nyilvánvalóan vandál emberek ölték meg késsel, az elpusztult állatok között két terhes nőstény is volt, melyek hamarosan lerakták volna tojásaikat. Korábban a kék leguánoknak szinte a teljes szigetre kiterjedő, vadon élő populációja egy csaknem életképtelen, darabokra hullott maradványra zsugorodott. 2001-re a kikelt fiatal egyedek egyike sem érte meg az ivarérett kort, ami gyakorlatilag a populáció kihalását jelentette, vadon mindössze öt egyed maradt. ### A faj megmentése érdekében tett erőfeszítések 1990-ben az American Zoo and Aquarium Association (AZA) nonprofit szervezet a Cyclura nem természetvédelmét kiemelt fontosságú feladatának nyilvánította. Első projektjük egy in situ tenyészprogram volt, melynek keretében fogságban tartott kék leguánok szaporításába kezdtek, a Cyclura-fajok közül ez a faj volt a leginkább veszélyeztetett. Az egyik legelső nehézség, amellyel szembetalálták magukat az volt, hogy az 1990-es évek elején fogságban tartott törzsállományt nem találták genetikailag tisztának. DNS-vizsgálatokkal kimutatták, hogy a fogságban tartott állományban számos olyan egyed is volt, melyek a C. nubila caymanensis-szel keveredett hibridek voltak. A programban csak fajtiszta egyedek vehettek részt, ezért ezeket a hibrid állatokat sterilizálták. A programnak az is feladata volt, hogy meghatározza a megmaradt kék leguánok korlátozott génállományának genealógiáját; a DNS-vizsgálatok azt igazolták, hogy a fogságban tartott teljes észak-amerikai állomány egyetlen pártól származik. Ötévnyi kutatás után két fogságban tartott populációt hoztak létre, melyeket egyetlen egységként kezelnek, a genetikai diverzitás növelése érdekében a populációk közt kereszttenyésztést is végeznek. A Nagy-Kajmán-szigeti leguánpopulációt sújtó esetleges katasztrófa elleni óvintézkedésként egy fogságban tartott ex situ populációt hoztak létre, melynek egyedei az Egyesült Államok huszonöt állatkertjében élnek. A legalább 225 kék leguán által képviselt több mint húsz founder vonalat (genetikailag alapítónak számító mutáció/változat) fogságban tartott egyedek tenyésztésével gondozzák, a munka részleteit a San Diegó-i Állatkert Veszélyeztetett Fajok Természetvédelmi és Kutatóközpontjában (Center for Conservation and Research for Endangered Species – CRES) Tandora Grant vezetésével törzskönyvben rögzítik. Az Indianapolisi Állatkert tenyészési kísérletei 2000 óta kétszer bizonyultak sikeresnek. 2006 októberében első alkalommal engedtek szabadon fogságban született fiatal egyedeket, szabadon engedésük egy lépés volt a kihalás szélén álló faj egyedszámának növelése és a faj megmentése felé. Minden egyes szabadon engedett kék leguán nyaki taraján át színes gyöngysort vezettek, hogy távolról is azonosíthatóak legyenek, emellett az állatokba mikrochipet is ültettek. A kék leguánok fején elhelyezkedő tarajról nagy felbontású képek készültek, mivel a pikkelyek mintázata ugyanúgy egyedi ezeknél az állatoknál, mint az ujjlenyomat az emberek esetében. A kék leguánt számos helyen tartják fogságban, mind nyilvános helyeken, mind magángyűjteményekben. Mivel a magángyűjteményekben nagyon kevés fajtiszta állat van, a gyűjtők tenyészprogramjaikban a (C.nubila caymanensis) és a kubai orrszarvú leguán (C. n. nubila) egyedeivel létrehozott hibrideket nevelnek, így csökkentve a vadon befogott egyedek iránti igényt. #### A kék leguánok megmentésére indított program A kék leguánok megmentésére indított program (Blue Iguana Recovery Programme, BIRP) a Kajmán-szigeti National Trust által 1990-ben kezdeményezett aprócska projektből fejlődött ki. A projekt napjainkra társulássá bővült, melynek tagjai a National Trust mellett a Kajmán-szigetek Környezetvédelmi Hivatala, a Queen Elizabeth II botanikus kert, a Durrell Wildlife Conservation Trust, az International Reptile Conservation Foundation (Nemzetközi Hüllővédelmi Alapítvány – IRCF), valamint az Európai Bizottság. A program a Kajmán-szigetek állatvédelmi törvénye alól – mely nemcsak a leguánok elpusztítását, hanem befogását és tartását is tiltja – kivételes mentességet kapott. A program természetvédelmi stratégiájának része nagyszámú, genetikailag különböző újszülött ivadék létrehozása, úgy, hogy azok előnnyel indulhassanak a természetes életben. A kikelt ivadékokat kétéves korukban engedik szabadon, ekkorra túlélési esélyeik már jók. Az így szabadon engedett egyedek feladata vadon élő alpopulációk létrehozása védett, felügyelt természetes környezetben. A természetvédők mindezt terepi kutatással, a fészkelőhelyek védelmével, valamint a szabadon engedett állatok folyamatos figyelemmel kísérésével egészítik ki. A lehetséges maximális számú kiinduló génállományból kitenyésztett nagyszámú egyeddel próbálják minimalizálni a genetikai diverzitásnak a populációs bottleneck-hatásból eredő csökkenését. A visszatelepített alpopulációk két, egymással nem szomszédos területen élnek – a Salina rezervátumban és a Queen Elizabeth II botanikus kertben. Az élőhely védelme továbbra is kulcsfontosságú, mivel a Salina rezervátum területe csupán négyzetméternyi száraz bozótos, amely nem elegendő a kihalófélben lévő állatfajok listájáról való lekerüléshez szükséges 1000 kék leguán fenntartásához. Egy-két további területre további alpopulációk betelepítését tervezik. A fogságban tartott teljes populáció valószínűleg még hosszú ideig genetikailag fragmentált marad. A folyamatos géncsere érdekében az egyedeket cserélgetik az alpopulációk között, hogy az egész populáció egy egységesen fenntartható genetikai csoportot képezzen. Amikor egy adott területen lévő, vadon élő alpopuláció eléri a saját önfenntartó-képességéhez szükséges létszámot, az előnnyel induló fiatal egyedek betelepítését fokozatosan megszüntetik, és hagyják, hogy az alpopuláció természetes módon szaporodjon. Ezen kívül – folyamatos kutatómunka és ellenőrzés mellett – elkezdődik a nem őshonos ragadozók egyedszámának korlátozása illetve azok esetleges kiirtása, olyan mértékig, hogy a fiatal kék leguánok az alpopuláció fenntartásához szükséges számban érhessék meg az ivarérettséget. A vadon élő kék leguánok populációjának fenntartása hosszú, jelenleg nem is felmérhető idejű aktív munkát igényel. E tevékenység fenntartásához több, különféle kereskedelmi akció teremti elő a szükséges forrásokat, míg a folyamatos oktatás és környezettudatosságra nevelés biztosítja a helyi közösségek részvételét és támogatását.
623,613
Neokantianizmus
26,450,543
null
[ "Az év szócikke 2010 verseny jelöltjei", "Filozófia", "Idealizmus" ]
A neokantianizmus, illetve újkantianizmus egy filozófiai irányzat, amely Immanuel Kant filozófiáját elevenítette fel és módosította. A mozgalom az 1860-as évek elején a „Vissza Kanthoz!” jelszó alatt német akadémikus központokból terjedt el. Ekkor az idealizmus hatása alábbhagyott és a természettudományokban gyökerezett materializmus lett a domináns a tudománytalan, spiritualisztikus, spekulatív filozófiák mellett. A neokantiánusok úgy vélték, hogy Kant kritikai filozófiai rendszere mindkét áramlat alternatíváját nyújthatja. A századforduló idején a neokantianizmus már vezető tudományos filozófiai irányzattá vált Németországban. A neokantiánusok célja egy olyan filozófia kifejlesztése volt, ami megfelel a modern tudományok igényeinek. Ezzel a szándékkal közvetlenül Immanuel Kantra hivatkoztak. Újra feléledt az érdeklődés egy érvényesség-elméleten alapuló szellemtudomány iránt. A politikai elméletek filozófiai megalapozásán is dolgoztak. A neokantianizmus etikai aspektusai közel álltak a szocialista tanításokhoz, amint például Friedrich Lange és Hermann Cohen műveiből kitűnik. Mint Kant ők is hangsúlyozták, hogy az egyenlőség a szabadsághoz szükséges. Kant szerint a jog célja a szabadság: szabadság – negatívumként – a másik emberek önkényétől, illetve – pozitív értelemben – szabadság az önrendelkezéshez. Nincs szabadság egyenlőség nélkül és fordítva. Az egyenlőség szabadság nélkül egy embertelen mechanizmus, a szabadság egyenlőség nélkül viszont zsarnokság. Kant etikájának az alapelve a kategorikus imperatívusz. Az újkantianizmuson belül két jelentős ágazat létezett: a marburgi iskola és a délnyugat-német iskola (vagy bádeni iskola). A kriticizmus fejlődése is a neokantianizmushoz eredményeihez számítható. A marburgi iskola tagjai a matematikai filozófia megteremtésével foglalkoztak. Legfőképpen a természettudományos irányú a priori episztemológiát és a logikát hangsúlyozták. A délnyugat-német iskola képviselői viszont Kant Gyakorlati ész kritikájával foglalkoztak. A bölcsészettudományok fogalmairól és módszereiről szóló vitában vettek részt. Nekik a kultúra- és értékelmélet voltak a központi témáik. Általánosabban olyan embereket is hívnak neokantiánusnak, akik részben vagy egészben átveszik Kant filozófiáját. A jelenkori filozófiában például Peter Strawson műve Az érzékelés és a jelentés határai számíthat neokantiánusnak. Strawson az ismeretelméletet helyezi az ontológia elé, ami a neokantianizmusra jellemző. Európában Jean-Luc Nancy egy más, a fenomenológiából származtatott hagyományt képvisel. ## Keletkezése A 19. század első harmadában a hegeli idealizmus háttérbe szorította Kant filozófiáját. Jelentős szinten csak Arthur Schopenhauer foglalkozott Kant ismeretelméletével A világ mint akarat és képzet (Die Welt als Wille und Vorstellung, 1819) című fő művében. Schopenhauer filozófiáját azonban akkor még nem vették figyelembe. 1832-ben, egy évvel Hegel halála után, Friedrich Beneke a Kant und die philosophischen Aufgaben unserer Zeit című tanulmányával tett egy második kritikus lépést a kanti eszmék újjáélesztéséért. A újkantianizmus kezdete Friedrich Lange, Otto Liebmann, Eduard Zeller és Hermann von Helmholtz nevéhez köthető. Friedrich Albert Lange a Geschichte des Materialismus und Kritik seiner Bedeutung in der Gegenwart (1866) című művében kritizálta a materialista álláspontot. Egy egész életen át dolgozott ezen a művén és 1873–75-ben megjelentette a második kiadást, amelynek két kötete a materializmus történetéről szól – Kantig és Kant után. Lange biztosítani akarta Kant eszméinek továbbélését. Szerinte a materializmusban hiányzott az ösztön, az érzékelés, előtérbe került az objektív irányultság. A materializmus kritikájával Lange azt akarta elérni, hogy újra Kant filozófiájára hivatkozzanak. Szerinte a materialisták nem voltak képesek túllépni az empirikus érzékelés látszólagos objektivitásán. Noha egyetértett azzal, hogy a tudományokban az empíria nélkülözhetetlen alapelv, de azt hangsúlyozta, hogy az anyag maga egy értelmi fogalom. Ez a gondolat Kant művéhez, "Az ész kritikájához" vezet. Lange a materializmusban mégis forradalmi potenciált látott. A főműve második kötetében a politikai elméletről is szól. Szerinte a munkáskérdés megoldása a munkások által történjék. Karl Marxszal ellentétben Lange a modern természettudományi felismeréseket, mint a darwinizmus és a szociáldarwinizmus problémáit dolgozta bele a művébe. A létért való harcon kívül hangsúlyozta a kölcsönös segítséget a szolidaritás értelmében. Így fogalmazta meg az újkantianizmus tevékenységetikáját, amit később Hermann Cohen (marburgi iskola) átvett. Lange szerint az úgynevezett rokonszenves együttélés az emberi fejlődés csúcspontja. Eduard Zeller (1814–1908) liberális teológus és filozófus 1862-ben a Heidelbergi Egyetem professzora lett. Székfoglaló beszédében végérvényesen bevezette az ismeretelmélet (episztemológia) fogalmát a német filozófiai irodalomba. A berlini Humboldt Egyetemen is filozófiai tanszéke volt. Zeller filozófiájában a történeti-kritikai módszert követte. A teológiában az ókereszténység kérdéseivel foglalkozott. A filozófiában Hegel, később Kant felé tájékozódott. A Die Philosophie der Griechen in ihrer geschichtlichen Entwicklung című fő művét még ma is sok nyelven adják ki. A Kant und die Epigonen (1865) című könyvének négy szakaszában Otto Liebmann sorra vette korának filozófiai áramlatait és egyenként utasította el az idealizmust (Fichte, Schelling, Hegel), a realizmust (Herbart), az empirizmust (Fries) és a Schoppenhauer által is képviselt transzcendentális filozófiát. Minden fejezetet azzal a felkiáltással zárt, hogy Kanthoz vissza kell térni, azaz Auf Kant muß zurückgegangen werden!. Hermann von Helmholtz, a vezető természettudósok egyike is a materializmus ellen fordult. Egy 1877-es beszédben így szólt: <table> <tbody> <tr class="odd"> <td style="padding:0 1.2em; vertical-align:top"></td> <td style="padding:0 1.2em 0 0"><p>„Kérem, ne felejtse el, hogy a materializmus szintén egy metafizikus hipotézis, amely ugyan a természettudományok területén igen termékenynek bizonyult, de mégis hipotézis maradt. És ha ezt a természetét elfelejtjük, akkor dogmává válik, ami ugyanúgy akadályozhatja a tudomány haladását és szenvedélyes intoleranciához vezethet, mint minden más dogma. Ez a veszély valóra válik, mihelyt a tényeket letagadjuk, vagy elfedjük.”</p> </div></td> </tr> <tr class="even"> <td style="padding:0 1.2em"></td> <td style="padding:0 1.2em 0 0;"><div style="font-style:normal"> <p> – <small> 1877<a href="#fn1" class="footnote-ref" id="fnref1" role="doc-noteref"><sup>1</sup></a></small></p> </div></td> </tr> </tbody> </table> <aside id="footnotes" class="footnotes footnotes-end-of-document" role="doc-endnotes"> <hr /> <ol> <li id="fn1">Ich bitte Sie nicht zu vergessen, dass auch der Materialismus eine metaphysische Hypothese ist, eine Hypothese, die sich im Gebiet der Naturwissenschaften allerdings als sehr fruchtbar erwiesen hat, aber doch immer eine Hypothese. Und wenn man diese seine Natur vergisst, so wird er ein Dogma und kann dem Fortschritt der Wissenschaft ebenso hinderlich werden und zu leidenschaftlicher Intoleranz treiben wie andere Dogmen. Diese Gefahr tritt ein, sobald man Tatsachen zu leugnen, oder zu verdecken sucht. (Helmholtz Das Denken in der Medizin c. beszédéből. Holzhey, Helmut; Röd, Wolfgang: Geschichte der Philosophie XII. kötét, 2004<a href="#fnref1" class="footnote-back" role="doc-backlink">↩︎</a></li> </ol> </aside> A neokantiánus mozgalomra további befolyást gyakorolt Kuno Fischer történelem-filozófus, aki összekötötte a kriticizmust Fichte idealizmusával, valamint Jürgen Meyer munkáját a Kants Psychologie (1870) (Kant pszichológiája) című saját művével. ## Marburgi iskola A tudományos irányzatú iskolára a matematika volt nagy hatással. A tudományelmélet egy fontos témakör. Hermann Cohen (1842–1918) számít az alapítójának. Kant szemszögéből kritizálta a pszichologizmust. Cohen szerint nem minden létező dolog függ a pszichétől. Ez a tény önmagában már abból is következik, hogy a matematika a tankönyvekben a szubjektumtól függetlenül létezik. Ennek megfelelően a megismerés nem csak a szubjektumhoz kötődik. Kanttal foglalkozva, Cohen először egy filológiai szemléltetést fejlesztett ki. Munkája során egy saját álláspontot is kidolgozott, ami inkább az idealizmushoz áll közel. Nem a fogalmakban, hanem az ítéletekben látta az emberi gondolkodás bázisát. Kant szerint a megismerésnek két módja van, a szemlélet és a gondolkodás. Cohen ezeket anyagnak és formának nevezte. Paul Natorp (1854–1924) is az egzakt tudományok logikai alapjaival foglalkozott. A magánvaló dolog (Ding an sich) és az értelemtől független szemlélet létezését azonban tagadta. Az anyag és forma szintetikus egysége a megismerés alapja, ami a kategóriák (tulajdonság, kvantitás, reláció, modalitás) alapvető funkciói által meghatározott. Natorp szerint a felismerések nem szubjektívak, hanem a jelenségek törvényes meghatározása miatt objektívak. A filozófiai alapgondolatait a természet, kultúra, logika, politika és különösen a pedagógia területén alkalmazta. Például Natorp szociálfilozófiája szerint nem az egyes entitás, hanem a közösség az, ami valóban konkrét. Gyakorlatilag kiállt az akkoriban vita tárgyát képező szocialista oktatáspolitikáért, például az ingyenes népiskolákért és az egyenlő esélyekért az oktatásban. Az egész népnek részt kellene venni az összes szak, a matematika valamint nyelv- és történelemtudomány alakításában. Így a tudományok „visszatalálnak” a gyakorlatba és a mindennapi életbe. A marburgi iskolához tartozott többek között Karl Vorländer is, akinek a központi témája a történelemfilozófia volt, és a marxizmus kritikai alapvetését fogalmazta meg, és Rudolf Stammler, aki főleg társadalom- és jogfilozófiai kérdésekkel foglalkozott. Walther Schücking (1875–1935) nemzetközi jogász szintén a marburgi körhöz tartozott. Schücking továbbvezette Kant gondolatait a békéről, és jelentős hatást gyakorolt a 20. századi béke- és nemzetközi jogra. Ernst Cassirer (1874–1945) szintén a marburgi iskola hagyományait követte, de az ő témái, például a nyelvfilozófia, a jelentésprobléma valamint a Philosophie der symbolischen Formen című fő műve már a 20. század filozófiájához sorolhatók. Szerinte nem csak a (filozófiai) kategóriákon keresztül állunk a világgal kölcsönhatásban, hanem több különböző, önálló szimbolikus forma által is, mint a nyelv, vallás, művészet, technika, történelem és jog. Kant, aki szerint a logikai törvények a prioriak, azonban úgy vélte, hogy a filozófiai kategóriák történelmileg determináltak, sőt nem csak nyelvi, hanem esztétikai és vallási formában is kifejezhetők. A 20. század legfontosabb jogtudósainak egyike Hans Kelsen volt, aki szintén közel állt a marburgi iskola köréhez. Főleg az államjog és nemzetközi jog területén dolgozott, de szociológiával is foglalkozott. Georg Jellinek és Félix Somlóval együtt az osztrák jogpozitivista körhez tartozott. Az iskola legalább két jelentős elméleti irányzat alapjait vetette meg: a szociáldemokrata teoretikus Eduard Bernstein revizionizmusának és Victor Adler ausztromarxizmusának ## Délnyugat-német iskola A marburgi iskolával ellentétben, a délnyugat-német iskola (Südwestdeutsche Schule vagy bádeni, illetve heidelbergi iskola) egy értékelméleten nyugvó filozófiát képvisel, bár elismeri, hogy a filozófia a tudás és a tapasztalat elmélete, de a hangsúlyt a természettudományok vizsgálata helyett a filozófia történeti, kultúrtörténeti vonatkozásaira helyezi. 1890 és 1916 között főleg a heidelbergi, a freiburgi és a strasbourgi egyetemen terjedt el. Wilhelm Windelband (1848–1915) és Heinrich Rickert (1863–1936) a legismertebb követői közé tartoznak. Windelband a filozófiát főleg mint általános értéktant látta. A gondolkodásban rejlő valóságot, az akaratban és a cselekvésben megnyilvánuló jóságot valamint az érzésben levő szépséget hangsúlyozta. Kant megértése Windelband számára Kant meghaladását jelentette. A Geschichte und Naturwissenschaft című, a strassburgi egyetemen tartott nyitóbeszédében alapvetően két fajta tudományt különböztetett meg: A bölcsészettudományok idiografikusak, mert konkrét tárgyakkal foglalkoznak, a matematika és filozófia viszont nomotetikus, mivel általános törvények használatával dolgoznak. Windelband tanítványa, Rickert a kultúratudományok és természettudományok közötti különbséget hangsúlyozta a tudományelméletében. Egy saját értékfilozófiát fejlesztett, amiben a sollen (legyen) és sein (lét) központi fogalmak. Az 1910-ben megjelent Kulturwissenschaft und Naturwissenschaft című könyvében azt írta, hogy: Rickertnek fontos szerepe volt a jogelméletben, a jogszociológiában és a jogfilozófiában. A délnyugat-német iskola egyik leghíresebb képviselője Max Weber, a társadalomtudományok klasszikusa és a német szociológia egyik alapítója. További képviselők: - Bruno Bauch (1877–1942) - Jonas Cohn (1869–1947) - Eugen Herrigel (1884–1955) - Emil Lask (1875–1915) - Hugo Münsterberg (1863–1916) - Helmuth Plessner (1892–1985) - Gustav Radbruch (1878–1949) ## Kriticizmus A kriticizmus a megítélés és különbségtétel művészete. Kant egy olyan ismeretelméleti eljárásmódot nevezett kriticizmusnak, ami rákérdez az ismeret lehetőségének feltételeire és az ítéletek érvényességére. Nála a filozófiai kategóriák mint a priori gondolkozási formák a megítélés és szemlélés alapfeltételei. Kant nyomán a kriticizmus egy olyan kritikus filozófiai módszert jelent, ami a tiszta észismeret előfeltételeivel foglalkozik. Kant egyik alaptétele az, hogy a megismerési képesség két forráson nyugszik: az érzéki szemléleten és az ész fogalmain (a kategóriákon). A kriticizmus nem csak egy neokantiánus irányzat. Nem minden filozófus, aki a kriticizmushoz számítható, neokantiánus. Általánosabb értelemben a kriticizmus egy módszer, amivel az észlelés előfeltételeit vizsgálják. A kriticizmust mint neokantiánus irányzatot többek között Leonard Nelson képviselte. Egyik követője volt Robert Reininger (1869–1955), aki a pszichofizikai probléma és az értékfilozófia témakörét kutatta. Jelentős képviselője volt Alois Riehl (1844–1924), akinek a filozófia nem csak világszemlélettant jelentett, hanem mindenekelőtt a megismerés kritikáját. Lehetségesnek és fontosnak tartotta továbbfejleszteni Kant kritikai elméletét, mivel a természettudományok és a matematika legújabb eredményeit (például a nemeuklideszi geometriát) tekintetbe kell venni a filozófia művelése során. A kriticizmus későbbi képviselői tulajdonképpen már a 20. századi filozófiához tartoznak, mint például Cassirer, de az ő művei is a neokantiánus mozgalomból származnak. Hans Vaihinger (1852–1933) a A tiszta ész kritikája (Kritik der reinen Vernunft) kommentátoraként és a Kant-Studien című folyóirat alapítójaként vált ismertté. Vaihinger úgynevezett „mintha“ (Als Ob) filozófiáját a valóságfogalom értelmezése miatt a pragmatizmushoz kell számítani. Szerinte a megismerés hipotetikus fikción alapul. Az ismeretelméletében tekintetbe veszi a hamis elfogadás tudatos választását, ha így valóságos eredményeket lehet elérni. A valóságtartalom a gyakorlati élethez igazodik. Alois Riehl tanítványa, Richard Hönigswald (1875–1947) filozófiájának középpontjában két alapprobléma állt: az emberi megismerés „adott módszertana” és az „általános módszertana”. A marburgi iskolával ellentétben az ő vizsgálatai a magában való dologról pszichológiai alapvetésre épülnek. Ennek megfelelően vizsgálta az összefüggést a tudat és a tárgy között. A tudatnak nyelvre van szüksége és csak a nyelv által keletkezik egy tárgy objektivitása. ## Magyar neokantiánusok Magyarországon 1875-ben jelentkezett az újkantiánus mozgalom, elsősorban Kant etikájának és vallásfilozófiájának tanításával. A Prolegomena 1887-ben jelent meg magyar fordításban, 1892-ben pedig a A tiszta ész kritikája is. A 19-20. század fordulóján az európai jogbölcseleti gondolkodás megváltozott. Az akkoriban keletkező neokantiánus jogfilozófia elterjedése háttérbe szorította a hagyományos természetjogi, jogpozitivista, illetve történeti szemléletmódot. A magyar filozófusok feldolgozták és rendszerbe foglalták a neokantianizmust. A neokantiánus megközelítés a jogtudományban lehetővé tette az ismeretelméleti, a módszertani és a modern értéktani nézetek figyelembevételét. Szabadfalvi József szerint a neokantianizmus jelentette „a magyar jogbölcseleti gondolkodás addigi legprosperálóbb korszakát, ami a század közepéig, a marxista jogelmélet uralomra jutásáig tartott”. Pauler Tivadar (1816–1886) a magyar jogbölcseleti gondolkodás meghatározó személyisége volt. Kant észjogi munkáját próbálta összeötvözni a magyar hagyományokkal. A természetjogi szemléletmód már nem állt összhangban azokkal a társadalmi változásokkal, amiknek a pozitivista nézetrendszer jobban megfelelt. Mint igazságügyi miniszter a jogpozitivizmust a gyakorlatban is alkalmazhatta. Böhm Károly (1846-1911) értékelmélete az antropológián alapul. Auguste Comte pozitivista tanait Kant gondolataival szintetizálva meghatározott olyan fogalmakat, mint például az ösztön, érzés, akarat és tudat. Fő műve Az ember és világa. Ez a mű azt a központi állítást tartalmazza, hogy az ember maga alkotja meg világát oly módon, hogy a saját szemléletmódját és érzéseit alkalmazza és vetíti ki a környezetére. Böhm az első neokantiánus, aki kijelenti, hogy az érték is az ember által keletkezik: „Az ember értékessége minden érték forrása.” Ebben közel áll Kant kopernikuszi fordulatához. Korábban a filozófusok valami objektív, az emberen kívüli szférában keresték az érték forrását, mert el akarták kerülni a relativizmust. Böhm emberképe még a felvilágosodás korához tartozik. Az embert mint autonóm egységet látta, akit az ész és az intelligencia vezérel. Úgy vélte, hogy értékesnek csak azt tarthatjuk, ami fejleszti az öntudatos intelligencia megvalósítását, más szóval az önfenntartást szolgáló cselekvések alárendeltek. „Az Egyén olyan alkotásai mint a tudomány, a művészet s azok alkalmazása a társas struktúrákra és az egyénre, az intelligenciát kell hogy szolgálják. Amazoknak szabályozása a szociológiára tartozik; emezeké a logika és esztétika, valamint az etika (erkölcstan) körébe. De vezérlő gondolat mindenütt csak egy lehet: a cselekedetek szabadok és a végső eszme megvalósítására irányuljanak. Amely cselekedet ennek nem felel meg, lehet bár látszólag hasznos és tetsző, de a haszonérték és önérték egyezése alapján hasznossága csak látszólagos, mert ellenkezik minden létnek fundamentumával, a szellemmel”. Pulszky Ágost (1846-1901) szintén a jogpozitivista szemléletmód művelője volt. Pulszky az angol történeti jogi iskola, illetve az antropológiai hagyományok követője. 1885-ben jelent meg A jog és állambölcsészet alaptanai című műve. Mint a klasszikus liberalizmusban, ő is az egyéni szabadságot hangsúlyozza, amit az államnak kell biztosítania. A jogtudományon kívül államelmélettel, politikaelmélettel és szociológiával is foglalkozott. Tanítványai, Pikler Gyula és Somló Bódog is nagy figyelmet fordítottak erre a témakörre. Pikler Gyula kiindulópontja a természettudományos megalapozású szociológia (Spencer). A jogot mint társadalmi tényt fogta fel. Pikler számára a jogfilozófia a jog természettudománya. A társadalomról teleologikus képe volt: A normák és az intézmények fejlődnek, mert az emberek tevékenységét a „célszerűség felismerése” befolyásolja. Így az intézmények és jog egyre racionálisabbak lesznek. Úgy vélte, hogy az úgynevezett művelt társadalmi rétegek járnak elől a célszerűség felismerésében. Később Pikler pszichofizikai és érzékfiziológiai kérdéseket tanulmányozott. Inkább a társadalmi jelenségek mögötti élettani és pszichológiai okok érdekelték. Somló Bódog (1873-1920) többek között jogszociológiával és a joghelyesség kérdésével foglalkozott. Somló szerint ha valami kauzálisan és törvényszerűen történik, még nem jelenti azt, hogy egyben helyes is. Bódog Pulszky Ágost tanítványa volt. Nagyváradon és Kolozsvárott működött és jelentős hatása volt a neokantiánus jogfilozófia magyarországi megalapozására. Korai munkáit még tanárának, Pikler Gyulának, spenceri evolucionista szociológiája jellemzi. Idős korára a magyar pozitivista jogbölcselet egyik jeles képviselője lett. Marx materialista történetfilozófiája is hatott szemléletére. Gondolkodásában neokantianista fordulatról csak pályafutásának második korszakától beszélhetünk, és 1917-ben a Juristische Gundlehre megjelentetésével érte el csúcspontját. Ebben a műben a jog fogalmát analitikusan vizsgálta. A jog szerinte a legmagasabb rendű hatalom. Miközben a jog előfeltételeit kutatta, egy önálló filozófiai alapvetést alkotott. Somló műve Magyarország határain kívül is feltűnést keltett. Moór Gyula (1888-1950) Somló tanítványa volt. A német újkantiánus Rudolf Stammler és Hans Kelsen gondolatai is erősen hatottak rá. Szerinte a jog egyidejűleg két ontológiai területhez tartozik: a valósághoz és az értékekhez. Azt is hangsúlyozta, hogy a jog egy kauzális erővel ható szabály, nem csak normatív jelenség. Az, ami érvényes jognak számít, közvetlenül a társadalmi hatalomból, a természetből vagy eszmei tényezőből ered. Abszolút érték nem létezik. A jog helyességének a mértéke az etika és az erkölcs. Az 1920-as évek végétől a badeni iskola szemléletmódja alapján dolgozott egy jogfilozófiai rendszer létrehozásán. A Szociológia és jogbölcselet c. írásában visszautasította a korabeli szociológiai felfogást. Szerinte a társadalom a "természet világának és az eszmék, a szellem világának találkozóhelye". Azt írja, hogy "[a] jogban is a realitás és az idealitás, testi-lelki valóság és a szellemi tartalmak, a tapasztalati lét és az értékek, a normák érintkezését találhatjuk. A jog határozott gondolati tartalommal bíró szabályoknak, előírásoknak, normáknak a rendszere. De nemcsak gondolatoknak, szellemi tartalmaknak a rendszere, hanem pszichofizikai realitással bíró emberi cselekvéseknek a rendszere is." Moór gondolatai a neokantiánus Heinrich Rickerthez és a neohegeliánus Nicolai Hartmannhoz kapcsolódnak, ezzel a neokantianista és neohegeliánus irányzatok szintézisére tett kísérletet. Munkáiban a valóság és az érték közötti különbséget és a kettő viszonyát vizsgálta. Úgy vélte, hogy a két szféra logikai ellentétének hangsúlyozása akadályozza annak belátását, hogy létezik egy harmadik szféra, ami az első kettőt is érinti. Ebben a harmadik szférában Moór azt látta, "amelyet a realizmus ismeretelméleti felfogása szerint az objektív tárgy változatos struktúrájában, idealisztikus felfogás szerint pedig az alanyi tudat belső gazdagságában kereshetünk." Horváth Barna (1896-1973) az 1930-as évektől megújította a magyar jogbölcseleti hagyományban a neokantiánus felfogást. A szegedi egyetemen tanított. Alapvetően a tény és érték létformáját különböztette meg. Horváth szerint csak az tény, ami tér- és időbeli, valamint ami az érzékszervekkel észlelhető. A tények léteznek, az értékek viszont érvényesülnek. Ez a két létforma kizárja egymást, szóval egy tárgy nem lehet mindkettő egyúttal. Ebből az következik, hogy két külön fajta megismerési módszerre van szükségünk. Mivel a jog mindkét területet érinti, egy „szinoptikus” (együtt látó) módszert kell alkalmazni. A jogtudományokban fontos, mindkettőt, a tényeket és a normákat tekintetbe venni. A jog az igazságossághoz képest alárendelt. Horváth gyakorló jogászként megtapasztalta a norma és a valóság ellentmondásait, amit a neokantianizmusban általában kevésbé vettek tekintetbe. A szinoptikus módszer egy új szemléletmód az érték és valóság összefüggésének elfogadására. Ehhez tartozik az is, hogy a jog nem egy rögzített szabályrendszer, hanem eljárás. A magyar újkantiánus második generációhoz tartoznak Moór tanítványai: Szabó József (1909–1992) és Solt (Scholz) Kornél (1917–2002), valamint Horváth tanítványai: Bibó István (1911–1979), Vas Tibor (1911–1981), Bolgár Vera és Losonczy István (1908–1980). Mivel ők elsősorban az angol-amerikai és francia szakirodalmat dolgozták fel, az egyoldalú német-osztrák orientáció alábbhagyott ebben a generációban. Bibó szerint a fizikai vagy lelki kényszer lényeges elem a jogban. A jogi szankciók más társadalmi szankciókkal és normatípusokkal (erkölcs, hatalmi parancs, szokás és konvenció) ellentétben objektívek. Az egyén szabadsága a jog által meghatározott. Ha feltesszük, hogy az egyének önkényesen cselekednek, akkor minden egyén potenciálisan veszélyt jelent a másik számára, mert egyéni érdekeiket fölébe helyezik mások érdekeinek. Ha léteznek az állam által hozott törvények, amelyek korlátozzák az egyén cselekvési szabadságát, akkor az állami kényszer hatására már tisztelni fogják egymást. Azt a gondolatot, hogy a jog védi az egyéneket saját és mások önkényétől, Kanttól vette át. Bibó számára tehát a jogfilozófia összefügg a szabadság fogalmával. Mivel a „jog a legobjektívebb kényszer, (...) az általa szabadon hagyott terület a legobjektívebb szabadság.” Bibó az újkantiánizmusban nem találta meg a végső választ a jogfilozófiai kérdésekre. Későbbi munkáiban úgy vélte, hogy túl kell jutni a neokantiánizmuson. A fejlődési lehetőséget például Horváth Barna jogszociológiájában látta. Az 1930-1940-es években a „szegedi iskola” követői a neokantiánus paradigma ellen fordultak. Bibó Istvánnak jelentős szerepe volt az 1956-os forradalomban is. Nagy Imre kormányában államminiszter volt. A liberális teológus Nagy Károly (1868—1926), mint keresztény etikus értelmezte az idealizmust. Egyik legfontosabb írása a Kálvin teológiája című (Nagyenyed, 1895). Kolozsvár református püspöke és az erdélyi református egyházkerület főjegyzője volt. A teológus és filozófus Bartók György ifj. a kolozsvári és a szegedi egyetemen működött. Szakterületeihez tartoztak az értékelmélet, a filozófiatörténet, az etika és az etikatörténet témakörei. Írásai hatással voltak Ravasz László református püspökre is. ## A neokantianizmus hatása Az irányzat tartalmilag befolyásolta a XX. századi filozófiát. A neokanitanizmus elősegítette az episztemológia kiemelkedését és visszaszorította az ontológia prioritását. Aki nem vette át a neokantiánus gondolatokat, még az is kritizálta vagy átalakította. Kantnak az érzékelés határaira vonatkozó nézetei Németországban hatottak a XIX. századi antipozitivista szociológiai mozgalomra, különösen Georg Simmel munkájára. Simmel kérdése, hogy „Mi a társadalom?” közvetett utalás Kant „Mi a természet?” felvetésére. Natorp munkája hatott a fenomenológia fejlődésére, mivel Edmund Husserlt arra ösztönözte, hogy átvegye a transzcendentális idealizmus terminolóiáját. Emil Lask nagy hatással volt a fiatal Martin Heideggerre. A neokantiánus mozgalom egyik eredménye a Kant-Studien megalapítása. Ez a folyóirat még ma is a legfontosabb akadémikus folyóiratok egyike. Jelenleg újra felébredt az érdeklődés az újkantianizmus iránt: Gillian Rose (1947-1995) brit filozófus és szociológus kritizálta a neokantiánus mozgalom befolyását a modern filozófiára, főleg Max Weber munkájára tett hatása miatt. ## Főbb neokantiánus áramlatok világszerte Franciaország Franciaországban Charles Renouvier indította el a neokantiánus hullámot, és a neokriticizmus kidolgozása tette híressé. A „magánvaló dolog” kanti doktrínát vizsgálta és fő művében (Essais de critique générale, 1854-64) megváltoztatta Kant kategóriáit. Renouvier számára a legfelsőbb és legkonkrétabb kategória a személyiség, és a tudatosság legalapvetőbb tulajdonsága a szabadság. Az egyén, mint szabad morális alany iránt érzett tisztelet miatt Renouvier visszautasította a dogmatizmust a vallásban és a politikai elméletekben (La Science de la morale, 1869). Vitatta azt is, hogy Kant különbséget tett az elméleti és gyakorlati ész között. Renouvier szerint Isten véges és korlátozott. Michel Foucault a modernség radikális kritikájában polemikusan hivatkozott Kantra. Nagy-Britannia Nagy-Britanniában már William Hamilton (1788-1856) is közel állt a kanti kriticizmushoz, mivel hangsúlyozta az emberi észlelés relativitását. Részletesen és kritikusan azonban csak Edward Caird (1835–1908) foglalkozott Kant írásaival a The Critical Philosophy of Immanuel Kant c. művében (1877, második kötet: 1889). Olaszország Olaszországban a 19. század közepéig a hegelianizmus volt a domináns filozófiai áramlat. A vezető szenzualisták és ontológisták vagy alig ismerték Kantot vagy támadták. Csak az 1870-es években foglalkoztak Kant filozófiájával, amikor Németország és Olaszország politikailag közelített egymáshoz. Fő képviselői Carlo Cantoni (Padova, 1840-1906) és Felice Tocco (1845-1911, Firenze) voltak. Oroszország Attól kezdve, hogy a szentpétervári filozofikus költő és a későbbi orosz neokantiánus mozgalom fő képviselője Aleksandr Vvedenskij feltűnt a Kantstudien II-ben, Oroszországban is fontos szerepet játszott az újkantianizmus. Megemlítendő Trubeckoj herceg moszkvai professzor (\* 1905). Az orosz szocialisták egy része is szimpatizált a neokantianizmussal. A korai 20. századi orosz filozófiában is nagy jelentőségű, mivel az ortodox–misztikus metafizika és az ateista materializmus között állt. Lengyelország Lengyelországban sokan követték Kantot a XVIII-XIX. sz. fordulóján. Később František Mareš (1857-1942) saját etikáját Kant princípiumaival kapcsolta össze. Skandinávia Svédországban Kant filozófiája a 19. sz. elejétől Boëthiusra (1750-1810) és Höijerra (1767-1812) gyakorolt befolyást. Később a Boström (1797-1866) által alapított racionális idealizmus megerősödött, de csak néhány alapgondolata volt összhangban Kant írásaival. A XIX. sz. végén Allen Vannérus (1862-1946) és Axel Hägerström (1868-1939) kívánták megújítani a svéd filozófiát a kanti ismeretelmélet-kritika értelmében. Az 1870-es évektől Kant befolyása érződött például a dán Poul Heegaard, Kromann és Wilkens, valamint a norvég Vold műveiben. Hollandia A holland teológus Groenewegen (Leiden), a jogász J. A. Levy és B. J. H. Ovink (Utrecht) számítanak neokantiánusoknak. Spanyolország Spanyolország esetében nem lehet Kant-mozgalomról beszélni. A kubai Perojo, aki 1873 és 1875 között Heidelbergben tanult, lefordította A tiszta ész kritikájának egy részét. Azelőtt főleg francia fordításból ismerték Kantot spanyol nyelvterületen. Később José Ortega y Gasset (1883-1955) csatlakozott a neokantiánus mozgalomhoz. Japán Japánban 1896-ban adott ki Tsutomu Kiyono professzor egy kommentárt a A tiszta ész kritikájához. A második világháború alatt Seiichi Hatano (1877–1950) és Wakichi Miyamoto professzorok együtt adták ki A tiszta ész kritikáját''. További neokantiánusok: - Michael Friedman - Richard Honigswald (1875–1947) - Leonard Nelson (1882–1927) - African Spir (1837–1890) - Ernst Troeltsch (1865–1923) - Robert Reininger (1869-1955) - Walther Schücking (1875-1935) ## Kapcsolódó szócikk - Immanuel Kant ## Fordítás
73,717
Joseph Goebbels
26,018,091
null
[ "1897-ben született személyek", "1945-ben elhunyt személyek", "Antiszemitizmus", "Holokauszt", "Második világháborús politikusok", "NSDAP-tagok", "Németország kancellárjai", "Propaganda a második világháborúban", "Öngyilkos politikusok" ]
Paul Joseph Goebbels (Rheydt, 1897. október 29. – Berlin, 1945. május 1.) német politikus, Adolf Hitler nemzetiszocialista Németországának propagandaminisztere 1933 és 1945 között, Adolf Hitler közvetlen munkatársa és a végsőkig kitartó híve. A náci rezsim kevés diplomás értelmiségi vezetője közé tartozott. Gátlástalan propagandatevékenysége a második világháború után világszerte fogalommá vált. Szónoki tehetségéről és szélsőséges antiszemitizmusáról is nevezetes volt. 1922-ben szerezte meg diplomáját a Heidelbergi Egyetemen. 1924-ben lépett be a náci pártba, ahol Gregor Strasser munkatársa lett. 1926-ban a párt körzeti vezetője lett Berlinben. Ekkor kezdett közelebbről foglalkozni a propaganda kérdéseivel. 1930-tól a pártpropaganda országos vezetője lett (Reichspropagandaleiter der NSDAP). 1933-ban a náci hatalomátvétel után népfelvilágosítási és propagandaminiszter (Reichsminister für Volksaufklärung und Propaganda) lett. Minisztériuma élén gyorsan ellenőrzést szerzett a hírközlés, a művészetek, és gyakorlatilag minden tájékoztató tevékenység felett Németországban. Nagy tehetséggel alkalmazta a rádió és a film új technikai eszközeit propagandacélokra. A nemzetiszocialista pártpropaganda fő témái között ott volt az antiszemitizmus, a keresztény egyházak elleni támadások, és – különösen már a háború idején – a harci morál erősítése. A háború végén, Hitler 1945. április 30-i öngyilkossága után, Hitler végrendeletének megfelelően ő követte vezérét Németország kancellárjának posztján. Egy nappal később maga is öngyilkos lett feleségével együtt, miután megmérgezték hat gyermeküket. ## Gyermek- és fiatalkora Rheydt kisvárosában született (ma Mönchengladbach része), szegény családban. Apja kistisztviselő volt, nehezen tartotta el négy gyermekét, de buzgó katolikusként mindent megtett azért, hogy a szorgalmas és tehetséges Josephet taníttathassa. Édesanyja holland származású volt. Az ifjú Joseph egy gyermekkori csontbetegség miatt nem sportolhatott, lába kacska maradt, speciális cipőt kellett hordania. Alacsony termete mellett ez a hátrány is nyilvánvalóan kedvezőtlen lelki hatást gyakorolt rá. Később, az első világháború idején katonai szolgálatra is alkalmatlannak nyilvánították. Valószínűleg emiatt is fordult minden szorgalmával a tanulás, olvasás felé. Katolikus egyházi gimnáziumba járt szülővárosában, évfolyamelsőként érettségizett. Nagyon korán írni is kezdett. Katolikus ösztöndíjat nyert az egyetemi tanulmányaira. Számos egyetemen volt hallgató (Heidelberg, Bonn, Freiburg, Würzburg, Köln, Frankfurt am Main, München, Berlin), végül 1921-ben doktorált a német irodalom és filozófia tárgyában. Disszertációját Wilhelm von Schütz kevéssé ismert 19. század eleji német drámaíróról írta. Antiszemita nézetei ellenére több zsidó származású professzort, például Friedrich Gundolfot és Max von Waldberget is nagyra becsülte. Továbbra is írói ambíciókat táplált, de a siker elmaradt. Egyetemi tanulmányai alatt, Freiburgban beleszeretett Anka Stalhermbe, aki nála három évvel idősebb volt, majd követte őt Würzburgba is. 1921-ben Goebbels írt egy önéletrajzi ihletésű, háromrészes regényt Michael címmel, amelynek csak az első és harmadik része maradt fenn. 1920-ban szakítottak Anka Stalhermmel, Goebbels emiatt az öngyilkosság gondolatával foglalkozott. A családi hagyományoknak megfelelően ifjúkorában hívő katolikus volt, de a világ rendjét egyre tökéletlenebbnek érezte, és ez megingatta hitében. A korabeli, az első világháború és a versailles-i békeszerződés nyomán kialakult németországi viszonyok között diplomája, doktorátusa ellenére állást sem talált, nemhogy kiugrási lehetőséget. Sikertelenségei miatt a zsidó összeesküvést vádolta: ezekben az években vált radikális antiszemitává. 1923-ban néhány hónapig egy bankban dolgozott. Megélhetését amúgy is szegény családja biztosította, ő pedig csalódottan továbbra is rengeteget olvasott, ennek révén is kereste a kiutat az igazságtalannak érzett társadalmi rendszerből. Olvasmányai közé tartoztak Oswald Spengler, Houston Stewart Chamberlain filozófiai kötetei, de Dosztojevszkij is. A marxizmust mint judaista-internacionalista elméletet élesen elvetette, de érdeklődést mutatott az orosz bolsevikok iránt, mivel ők szerinte a saját nemzeti megmentésükre vállalkoztak. ## Nemzetiszocialista tevékenységének kezdetei Goebbels így már akkor is valami nemzeti, judaizmus nélküli szocializmus felé orientálódott, amikor még a nemzetiszocialistákról nem is tudott. Rájuk az 1923. novemberi müncheni sörpuccs idején figyelt fel, amikor Hitlert letartóztatták. A tényleges kapcsolatot csak 1924 augusztusában vette fel velük, amikor egy ismerőse magával vitte egy náci csoport weimari gyűlésére. Itt találkozott többek között Gregor Strasserrel, Gottfried Federrel, és ettől kezdve a nemzetiszocializmus elszánt híve lett. Hitler kiszabadulása és a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) újraalapítása után hivatalosan is a párt tagja lett. Tehetségének megfelelően szerepet vállalt különböző náci kiadványok szerkesztésében. Nagy elismeréssel adózott Gregor Strassernek, aki szintén egy erősen nacionalista és antiszemita, de egyúttal „szocialista” Németországban gondolkodott. Goebbels tehát eleinte a náci mozgalom „balszárnyához” érezte közel magát, egyúttal a német kommunisták akkori „nemzeti-bolsevik” szárnyával is sok mindenben egyetértett. Véleménye szerint az NSDAP-nek a szegény rétegekre kell támaszkodnia, és minden eszközzel a tőkések ellen kell harcolni, még akkor is, ha a bolsevizmust kell ehhez segítségül hívni. A kezdetektől fogva nagyra értékelte Hitler vezetői tehetségét, de viszolygott az őt körülvevő müncheni „kispolgároktól”. Az NSDAP 1925–26-os belső pártvitájában Strasser oldalára állt. Programtervezetük előtérbe állította a munkavállalók érdekeit, antikapitalista szlogeneket hirdetett, demokratizálni akarta a párton belüli döntéshozatalt. Hitler ezeket az elképzeléseket egy 1926 februárjában Bambergben tartott gyűlésen megsemmisítő kritikával illette, és ez ellen a Strasser-csoport jelen lévő képviselői, Goebbelst is beleértve, nem mertek szót emelni. Goebbels ekkor ugyan „szörnyűségesnek” találta Hitler álláspontját, azaz a tőkés és nagybirtokos magántulajdon elismerését, a Szovjetunió fő ellenségként való meghatározását, de különösen azt, hogy a szocializmus egy zsidó kreáció, azonban e véleményét csak a naplójában rögzítette. A konferencia után Hitler néhány más Ruhr-vidéki, vele nem teljesen egyetértő náci vezetővel együtt, meghívta őt magához Münchenbe, hogy meggyőzze őket. Hitler és Goebbels beszédet is mondtak egy helyi gyűlésen. A megbékülés tökéletesen sikerült, Goebbels teljesen elfogadta Hitler álláspontját, és megerősödött abban a hitében, hogy egy zsenivel van dolga. Ettől kezdődött az a szinte vallásos áhítata, amellyel Hitlert követte, és amely katolikus hitének helyébe lépett. ## Berlini vezetőként bélyegkép\|Goebbels beszél 1932-ben. Karjának tartása tekintélyt parancsoló bélyegkép\|Goebbels beszél 1934-ben. Felemelt ujja fenyegető Hitler 1926-ban az NSDAP berlini szervezetének vezetőjévé nevezte ki, részben azzal a céllal, hogy megbontsa a Ruhr-vidéki náci vezetők azon csoportját, amely még kételkedhetett az ő tévedhetetlenségében. Hitler szabad kezet adott neki e rendkívül fontos körzet irányításában, és hatáskörébe rendelte a helyi SA és SS szervezetek irányítását is. Kizárólag személyesen Hitlernek tartozott felelősséggel. Goebbels nagy lelkesedéssel látott munkához. A helyi párttagságot revízió alá vette, és csak a legaktívabbakat tartotta meg. Bevezette a párttagdíjat, és belépőjegyet árult a gyűléseikre, hogy a párt anyagi helyzetét megszilárdítsa. Részben a párt ismertségének növelésére utcai csetepatékat provokált a német kommunista párt aktivistáival. Adaptálta az akkoriban gyorsan fejlődő kereskedelmi marketing módszereit a politikai tevékenységre, beleértve a jól hangzó jelszavakat és a tudatalattira ható eszközöket. Új típusú plakátjai többek között hatalmas vörös betűkkel rejtélyes üzeneteket emeltek ki, ami arra késztette a nézőt, hogy végigolvassa a kisebb betűkkel írt szöveget is. Hatalmas szónoki tehetségét tudatosan fejlesztette, beszédeit, gesztusait tükör előtt gyakorolta. A gyűléseket rituális menetelések és éneklés vezette be, a helyszíneket pártzászlókkal dekorálták. Mindig késve érkezett, úgy időzítve, hogy a legnagyobb érzelmi hatást váltsa ki. Beszédeit részletesen megtervezte, de képes volt a rögtönzésre is, hogy rugalmasan alakítsa kapcsolatát közönségével. Goebbels taktikája arra irányult, hogy utcai provokációkkal, összetűzésekkel hívja fel a széles nagyközönség figyelmét az NSDAP-ra. Ez ahhoz vezetett, hogy a rendőrség 1927 májusában kitiltotta a párt rendezvényeit a fővárosból. Ennek ellenére folytatódtak az incidensek, például fiatal nácik véletlenszerűen kiválasztott zsidókat támadtak meg az utcán. 1927 októberében Goebbels számára rendőrileg megtiltották, hogy gyűléseken beszéljen. Ekkor alapította a Der Angriff (Támadás) című modern kiállítású és végtelenül agresszív, antikommunista és antiszemita hangvételű lapot a berlini térség propagandacéljaira. Goebbels továbbra is táplált irodalmi ambíciókat. Kiadatta Michael című ifjúkori művének új változatát, és további, sikertelen kísérleteket tett színdarabok írására. Számos nővel volt viszonya ebben az időben, köztük ifjúkori szerelmével, Anka Stalhermmel is, aki ekkor már férjnél volt, és volt egy kisgyermeke is. Goebbels gyorsan esett szerelembe, de ugyanolyan gyorsan meg is unta kapcsolatait, és továbblépett. Attól is tartott, hogy a tartós kapcsolat árthat politikai karrierjének. Az NSDAP kitiltását 1928-ban, a májusi Reichstag-választások előtt feloldották. A választásokon a szociáldemokraták végeztek az élen 29,8%-kal, a polgári Német Nemzeti Néppárt 14,2%-ot, a Centrum 12,1%-ot, a kommunisták 10,65-ot szereztek. Az NSDAP a Goebbels irányította intenzív kampány ellenére csaknem 100 000 szavazatot vesztett korábbi eredményeihez képest, és mindössze 2,6%-os eredményt ért el, Berlinben csak 1,4%-ot. Emiatt Gregor Strasser erősen bírálta őt a lapjában. Goebbels azonban az egyike lett a tizenkét bejutó NSDAP-képviselőnek. Ez immunitást biztosított számára egy sor folyamatban lévő büntetőeljárás alól. Később, 1931-ben mégis kénytelen volt pénzbüntetést fizetni a Der Angriffban megjelent hamis állítások miatt. 1930-ban a nácik és a kommunisták közötti erőszak eszkalálódása, valamint az érintettek közötti személyes konfliktus miatt Horst Wessel költőt és SA-vezetőt két kommunista meggyilkolta. Goebbels Horst Wessel halálából hatalmas propagandafegyvert kovácsolt, személyét a nemzetiszocialista mozgalom mártírjának, egyik indulóját pedig Horst-Wessel-Lied néven a párt himnuszának nyilvánította. A nagy gazdasági világválság 1930-ban már súlyosan érintette Németországot, rohamosan nőtt a munkanélküliség. Ebben az időben a Strasser testvérek új lapot indítottak Berlinben Nationaler Sozialist címmel, amelyben a nácizmusra vonatkozó saját elméletüket propagálták. Ez a nacionalizmus mellett nagy hangsúlyt fektetett az antikapitalizmusra, a Nyugat-ellenességre, és társadalmi reformokat követelt. Goebbels panaszára Hitler végül keményen állást foglalt Gregor Strasserrel és elméleteivel szemben, és Goebbelst nevezte ki helyére az NSDAP birodalmi propagandafőnökének, aki azonnal leállította a Nationaler Sozialist kiadását. Ekkor lett Goebbels az összes náci lap, köztük a Völkischer Beobachter főnöke is. Otto Strasser és társai júliusban elhagyták a pártot, ami nagy megkönnyebbülést jelentett Goebbels számára. A gazdasági helyzet gyors romlása miatt 1930 szeptemberére új választásokat írtak ki. Az NSDAP kampányát Goebbels vezette. Gyűlések, beszédek ezreit tartották szerte az országban. Hitler és Goebbels féktelenül demagóg beszédeikben a válság okául a weimari köztársaság politikáját és a versailles-i békeszerződést nevezték meg. Faji alapokon álló új német politikát, nemzeti egységet hirdettek meg. A siker óriási volt a korábbiakhoz képest: az NSDAP 6,5 millió szavazattal az ország második legnagyobb pártja lett. Az 1930–32-es választási hadjáratok során mutatkozott meg a maga teljességében Goebbels propagandazsenije. Pontosan megértette, mit kíván Hitler, hogyan szeretné megnyerni a tömegeket. Goebbels minden eszközt bevetett, hogy biztosítsa a szavazókat Hitler elképzelései számára. Briliánsan bánt a sajtóval, ezernyi eszközt alkalmazott, brosúrákat, röplapokat, hangfelvételeket. A kampány rengeteg utazásához bevetette az autók mellett a repülőgépet is. Goebbels 1930 vége felé ismerkedett meg Magda Quandttal, aki 1931 decemberében a felesége lett. Az egygyermekes, elvált asszony, egy gazdag gyáros volt felesége, néhány hónappal korábban csatlakozott a náci párthoz, és önkéntesként dolgozott a berlini párthivatalban. A Reichkanzlerplatzon lévő lakása hamarosan Hitler és az NSDAP más vezetőinek kedvenc találkozóhelye lett. A világválság körülményei között nem sikerült szilárd kormányzást biztosítani Németországban, ezért 1932-ben további két országos választásra is sor került. Goebbels továbbra is intenzív kampányokat szervezett gyűlésekkel, felvonulásokkal. Hitler városról városra repülővel közlekedett a kampányfellépéseire, Goebbels erről úgy adatott hírt, hogy „a Vezér Németország fölött” Goebbels maga is rengeteg beszédet mondott. Goebbels néhány beszédüket hanglemezen is kiadta, valamint több rövidfilmet is készíttetett a gyűléseken történő bemutatás céljából. Plakátjaik igen agresszívak voltak, például félmeztelen óriás férfialakok zúzták szét rajtuk az „ellenséget”, a kommunistákat, a zsidókat, a nemzetközi tőkét. A párt támogatottsága az 1932-es első választáson tovább nőtt, viszont a másodikon, amelyet az év őszén kellett megrendezni, már csökkent, Hitler ekkor 2 millió szavazatot vesztett, és a korábbi 230 képviselői hely helyett 196-ot, 33,1%-ot szerzett. Továbbra sem sikerült szilárd kormányt felállítani sem Kurt von Schleicher, sem Franz von Papen vezetésével. A helyzet veszélyes volt Hitler számára, mert ha sikerül megszilárdítani a kormányzatot részvétele nélkül, az politikai bukását jelentette volna. Ezért Goebbels és az NSDAP tovább folytatta kemény kampányát, a politikai helyzet destabilizálását az SA és az SS segítségével. Papen végül azt javasolta Hindenburg elnöknek, hogy gyengébb választási eredménye dacára Hitlert nevezze ki kancellárnak, és majd ő, Papen, alkancellárként kézben fogja tartani. Így került Hitler a kancellári székbe 1933. január 30-án, ellentétben azzal a máig élő legendával, hogy szabad választásokon jutott volna hatalomra. ## Propagandaminiszterként Hitler kancellári kinevezését megünnepelendő, Goebbels január 30-án fáklyás felvonulást rendezett Berlin utcáin mintegy ember részvételével, akik közül sokan az SA és az SS egyenruháját viselték. Goebbels csalódással fogadta, hogy nem lett Hitler első kormányának a tagja. Hitler egy további új választáson akarta megerősíteni hatalmi pozícióját. A választási kampány kellős közepén került sor a Reichstag felgyújtására, ami nagymértékben az NSDAP kezére játszott. Ennek ellenére a március 5-i választásokon sem sikerült elérni a várt földcsuszamlás jellegű győzelmet, a párt „csak” 43,9%-ot szerzett. Goebbels megkapta miniszteri kinevezését az újonnan kreált propagandaminisztérium (Reichsministerium für Volksaufklärung und Propaganda) élére. Az új kormány első ülésén a választást kinevezték forradalommá. thumb\|300px\|Náci könyvégetés, 1933. május 10. Goebbels miniszterként totális ellenőrzést vezetett be a német kulturális és szellemi élet felett. Céljául azt tűzte ki, hogy az NSDAP támogatottságát 100%-osra növelje. Nagyszabású ünnepséget szervezett a hatalom ünnepélyes átadására Hindenburg és Hitler között Potsdamban 1933. március 21-én. Ő szövegezte Hitler rendeletét a zsidó üzletek náci bojkottjáról. Goebbels áprilisban szülővárosába, Rheydtbe utazott, ahol a város hősének nyilvánították, és a főutcát róla nevezték el. Goebbels a hagyományos május elsejei ünnepet, amelyet elsősorban a munkásosztály, és azon belül is főleg a kommunisták éreztek magukénak, a náci pártot, az NSDAP-t ünneplő eseménnyé alakította át. A munkások hagyományos rendezvényei helyett hatalmas pártgyűlést szervezett a berlini Tempelhof-mezőn. Másnap pedig az SA és az SS az ország összes szakszervezeti irodáját elfoglalta és bezárta. A szakszervezetek helyébe a nácik által szervezett úgynevezett Német Munkásfront (Deutsche Arbeitsfront, DAF) lépett. Goebbels ezt az eseményt naplójában úgy kommentálta, hogy „Németország urai lettünk!” Május 10-én nagy beszédet mondott az első nagy náci könyvégetésen. Az NSDAP vezette kormányzat Goebbels hathatós közreműködésével megkezdte a zsidók kiszorítását a közéletből. Számos foglalkozásban megtiltották a zsidó származásúak, a „nem árják” tevékenységét. Felállították az első koncentrációs táborokat, kezdetben a politikai ellenfelek számára. A Gleichschaltungnak nevezett folyamat során az egész társadalmat a náci elvek alapján szervezték meg. Minden önkéntes, civil szervezet, sportegyesület irányítását náci szimpatizánsok vagy párttagok kezébe adták. 1933 júniusára a folyamat nagyjából be is fejeződött; a kivételt egyelőre a hadsereg és az egyházak alkották. 1933 októberében törvénnyel helyezték náci kontroll alá az egész sajtót. A törvény kötelezte az újságírókat arra, hogy munkájukat a nemzetiszocializmus életfilozófiájának és kormányzati koncepciójának megfelelően végezzék. 1934\. június végén került sor a hosszú kések éjszakájára, amikor Hitler leszámolt azokkal a korábbi harcostársaival, köztük az SA vezetőivel, akik teherré váltak számára. Goebbels részt vett a művelet megszervezésében, és jelen volt Ernst Röhm müncheni letartóztatásánál. Hindenburg elnök 1934. augusztusi halála után Goebbels maga jelentette be a rádióban, hogy egyesítik a kancellári és az államelnöki posztot, és mindkettőt Hitler fogja betölteni, akinek hivatalos címe ezentúl vezér és birodalmi kancellár (Führer und Reichskanzler) lesz. Goebbels miniszterként számos magyar vezetőt fogadott. Tárgyalásairól általában igen negatívan emlékezett meg naplójában. Kozma Miklós magyar belügyminiszter látogatása kapcsán megjegyezte: a magyarok csalók, önzők, és brutális módon elnyomják a német kisebbséget. Idézi Hitlernek azt a megjegyzését is, hogy a mértékadó magyar államférfiak úgy megvesztegethetők, „mint egy török”. ### A minisztérium működtetése A Goebbels vezette minisztérium működési területe nagyon széles volt. Hatáskörébe tartozott a tömeggyűlések megszervezése, a közegészségügy, az ifjúsági és „faji” kérdések, a sajtó, rádió, film, a művészetek, a zene, a színház, a propaganda és az ellenpropaganda, Németországban és külföldön egyaránt. Goebbels vezetési stílusa kaotikus és kiszámíthatatlan volt, szerette a nyilvánosság előtt lehordani munkatársait. Ennek ellenére a minisztérium hatékonyan működött. Az amerikai Life magazin 1938-ban úgy fogalmazott, hogy a minisztert senki nem szereti, ő sem szeret senkit, de a leghatékonyabb német minisztériumot vezeti. A minisztériumnak vidéken 42 „birodalmi propagandahivatala” működött, a munkatársak több mint kétharmada egyetemet végzett. Goebbels 1933 júniusában létrehozta a Birodalmi Filmkamarát, amelyhez minden, a film területén dolgozó művésznek kötelező volt csatlakoznia. A filmgyártásnak szorosan igazodnia kellett a nemzetiszocialista eszmékhez, a legtöbbször nyílt propagandát kellett folytatnia. Szeptemberben létrejött a művészeti kamarák ernyőszervezete, a Reichskulturkammer, amely alatt aztán további kamarák fogták össze a különböző művészeti ágak szereplőit. Az újságíróknak emellett 1800-ig visszamenően kellett bizonyítaniuk „árja” származásukat, házastársukra vonatkozóan is. A művészeti kamarák tagjai csak e szervezet engedélyével hagyhatták el az országot. A könyvkiadás terén cenzúrabizottságot hoztak létre, és a régi alkotások közül is csak azokat lehetett újra kiadni, amelyek szerepeltek a jóváhagyott művek listáján. A nem megfelelőnek nyilvánított műveket 1933 májusától nyilvánosan máglyára vetették. Még a kabaré-előadásokat is cenzúrázták. Ebben az időben megindult a német művészek és értelmiségiek erőteljes külföldre áramlása. thumb\|Ingyen néprádiókat osztogatnak Goebbels születésnapján Berlinben 1938-ban thumb\|upright=0.9\|Hitler az 1934-es nürnbergi pártgyűlésen. Leni Riefenstahl és stábja a pódium előtt készítik a filmfelvételt Goebbels különösen érdeklődött a rádió mint a tömegpropaganda eszköze iránt. Bizonyos helyi tiltakozások ellenére (különösen Göring háborodott fel az általa vezetett Poroszországban) Goebbels megszerezte az ellenőrzést a rádióállomások felett, és egy országos intézménybe szervezte azokat (Reichs-Rundfunk-Gesellschaft) 1934 júliusában. Rávette a gyártókat olcsó néprádiók előállítására, amelyekből 1938-ra már csaknem tíz milliót adtak el. A közterületeken, gyárakban, iskolákban hangszórókat szereltek fel a fontos rádióadások közvetítésére. Ennek révén Hitler beszédei, a náci párt közleményei eljutottak csaknem minden némethez. A világháború kitörésekor halálbüntetés terhe alatt betiltották a külföldi rádiók hallgatását. A náci propaganda fókuszában állt Hitler személyi kultusza. Ennek a kultusznak nagy részét Goebbels építette fel tudatosan propagandamunkájával. Hitler dicsőítése volt az egyik fő eleme az 1934-es nürnbergi pártgyűlés koreográfiájának is. Leni Riefenstahl a gyűlésről filmet készített Az akarat diadala címmel, amellyel elnyerte az 1935-ös Velencei Nemzetközi Filmfesztivál aranyérmét. Himmlerrel és Rosenberggel közösen Goebbels kialakított egy sajátos nemzetiszocialista ünnepkört, amely szakított a keresztény hagyományokkal. Antiszemitizmusa döntő szerepet játszott tevékenységében. Irányításával zajlott le a zsidó tulajdonosú üzletek bojkottja, majd 1938. november 9-én nagyrészt Goebbels kezdeményezésére és tervei alapján hajtották végre a kristályéjszakát (Reichskristallnacht), amelynek során a nemzetiszocialista félkatonai alakulatok zsidó tulajdonú üzleteket fosztottak ki, zaklatták, illetve megölték tulajdonosaikat. Goebbels részt vett a Berlinben megtartott 1936. évi nyári olimpiai játékok szervezésében is. Ekkor találkozott Lída Baarová cseh színésznővel, akivel aztán intenzív szerelmi kapcsolata alakult ki. Ennek 1938-ban csak Hitler „atyai” intésére vetett véget. Az 1937. év nagy projektje volt Goebbels részéről az „Elfajzott művészetek” kiállítása Münchenben, ahol a náci ízlésnek nem megfelelő modern művészetek alkotásait mutatták be – megsemmisítésük előtt. ### Harc az egyházzal 1933-ban Hitler megbízásából Franz von Papen alkancellár konkordátumot írt alá a Vatikánnal, amely egyrészt biztosította a katolikus intézmények függetlenségét, másrészt megtiltotta az egyház beavatkozását a politikába. A náci rezsim ennek ellenére folyamatos nyomás alatt tartotta a keresztény egyházakat befolyásuk csökkentése érdekében. 1935–1936-ban egyházi személyek százait tartóztatták le, pénzügyi és szexuális, gyakran koholt vádak alapján. Goebbels nagy nyilvánosságot biztosított ezeknek a pereknek, és igyekezett a klérust a legrosszabb fényben feltüntetni. Korlátozták az egyház nyilvános gyűléseit, kiadványaikat cenzúrázták. A feszületeket eltávolították az állami intézményekből, majd később újra engedélyezték azokat. Hitler bizonytalankodott abban, hogy az egyházak elleni harcot (Kirchenkampf) mennyire állítsa politikája középpontjába, de az egyházakkal kapcsolatos éles kritikai megjegyzései elegendők voltak Goebbels számára ahhoz, hogy erősítse propagandáját. 1937-ben Hitler azt is kijelentette, hogy végső soron fel akarja számolni a protestáns egyházat. XI\. Piusz pápa az egyház elleni támadásokra válaszul bocsátotta ki „Mit brennender Sorge” („Égető aggodalommal”) kezdetű enciklikáját 1937-ben, amelyet minden katolikus szószékről felolvastak. Ebben elítélte a náci rezsim támadásait az egyház ellen. Goebbels válaszul még inkább erősítette a támadásokat. 1937. május 28-án húszezer párttag előtt elmondott és a rádió által közvetített beszédében erkölcsileg züllöttnek nevezte a katolikus egyházat. A propaganda nyomán erősen visszaesett az egyházi iskolákba jelentkezők száma, végül 1939-ben minden egyházi iskolát bezártak, illetve állami iskolává alakítottak. A támadások nyomán a németországi klérus egyre óvatosabb lett a rezsim kritikájában. 1937. július végén aztán Hitler, főleg külpolitikai okokból, utasítást adott az egyházellenes támadások mérséklésére. ## Goebbels propagandatevékenysége a második világháborúban Goebbels az egyik leglelkesebb támogatója volt Hitler agresszív hódító terveinek, többek között azon az 1934-es tanácskozáson, amelyen a Führer 1942-t jelölte meg a keleti támadás céldátumának katonai vezetők előtt. Naplójában lelkesen üdvözölte a Rajna-vidék katonai megszállását 1936-ban. Az 1938-as müncheni egyezmény előtt Goebbels a propaganda minden eszközével igyekezett támogatni a szudétanémeteket és támadni a csehszlovák kormányt. Amikor azonban azt észlelte, hogy a német közvélemény tart a háborútól, kissé visszafogta a sajtó háborús propagandáját. Miután Münchenben a nyugati hatalmak engedtek Hitler követeléseinek, Goebbels átirányította propagandagépezetét a Lengyelország elleni vonalra, különös tekintettel Danzig helyzetére. Ezzel sem sikerült azonban a német közvéleményt teljesen a háború pártjára állítania. Ő maga is táplált belső kétségeket a Lengyelország megtámadásával kiprovokált, Nagy-Britannia és Franciaország elleni háborúval kapcsolatban. Az 1939-es lengyelországi hadjárat után Goebbels totálissá tette a németországi média feletti ellenőrzését. Ami azonban a külföldi propagandát illeti, Joachim von Ribbentrop külügyminiszter folyamatosan vitatta az illetékességét. Hitler nem döntött a két rivális vitájában, ezért ők mindvégig folytatták hatásköri küzdelmeiket. Goebbels egyébként nem vett részt a katonai döntések meghozatalában, és a diplomáciai tárgyalásokról is csak utólag értesült. thumb\|Híradófilm készítése a fronton, 1941. január A propagandaminisztérium a meghódított országokban azonnal átvette a helyi műsorszóró szervek irányítását, és elkezdte saját propagandája sugárzását, lehetőleg a korábban is tevékenykedő bemondókkal, hogy ezzel is növeljék a lakosság előtt szavahihetőségüket. A minisztérium nemcsak a hírek tartalmát tartotta szoros ellenőrzés alatt, hanem még azt is, hogy milyen zenei műsorokat adjanak le a rádiókban. A propagandafilmek vetítésére 1500 mobil filmvetítő teherautót is alkalmaztak. A háború előrehaladtával és a kudarcok megjelenésével Hitler egyre kevesebbet jelent meg a nyilvánosság előtt, így fokozatosan Goebbels lett a náci rezsim hangja. 1940 májusától gyakran írt újságcikkeket is, amelyeket aztán a rádióban is beolvastak. A háborús német filmgyártás körülbelül felét alkotta a közvetlen propaganda. Goebbels sokat foglalkozott a „hazai fronttal”, a német lakosság moráljának fenntartásával is. Úgy vélte, hogy minél inkább bekapcsolódik a lakosság a háborús erőfeszítésekbe, annál inkább erősödik majd erkölcsi tartása is. Kampányokat szervezett például téli ruházat és sífelszerelés gyűjtésére a keleti front számára. A nehézségek fokozódásával 1942 vége felé 80%-ra növelte a rádióadásokban és a filmekben a könnyű szórakoztatás arányát, és a direkt propaganda aránya 20%-ra csökkent. A berlini körzet náci vezetőjeként (Gauleiter) foglalkoznia kellett más háborús nehézségekkel is, így az élelmiszer- és textilhiánnyal, valamint a sör- és a dohány-jegyrendszerrel, ami különösen negatívan hatott a lelkesedésre. A szövetségesek győzelmei, Németország bombázásának megkezdése és különösen a sztálingrádi csata súlyos nehézségek elé állította a náci propagandagépezetet. A belső körökben megerősödött az az elmélet, hogy a kudarcokért nagyrészt a szövetségesek a felelősek. Goebbels híven visszhangozta naplójában Hitlernek azt a tételét, miszerint a románok rossz katonák, az olaszok még rosszabbak, de a legrosszabbak a magyarok. 1943. január 15-én Hitler kinevezte Goebbelst az újonnan létrehozott országos légoltalmi bizottság vezetőjének is. A bombázások elleni védekezés, illetve főleg a károk helyreállítása azonban továbbra is jórészt helyi feladat maradt. thumb\|Goebbels beszéde a berlini Sportpalotában, 1943. február 18. thumb\|Goebbels (középen), Albert Speer és más vezetők rakétakísérletet tekintenek meg Peenemünde mellett Az újabb és újabb háborús kudarcok nyomán Goebbels szorgalmazta Hitlernél, hogy vezesse be a „totális háborút”, azaz a teljes gazdasági élet átállítását a háborús viszonyokra. E témában adta elő Goebbels a legismertebb beszédét 1943. február 18-án a berlini Sportpalastban. Szenvedélyesen követelte hallgatóságától a totális háború iránti elkötelezettséget, ebben láttatta a német nép megmentésének egyetlen esélyét. Célzást tett arra is, hogy a zsidóság megsemmisítésének folyamata már megkezdődött. A beszédet élőben közvetítette a rádió, és filmre is felvették. Ebben az időben fedezték fel a németek a katyńi vérengzés tömegsírjait, és Goebbels természetesen ezt is bevetette annak érdekében, hogy éket verjen a szövetségesek közé. ### A totális háború teljhatalmú irányítója thumb\|1945. március 9.: Goebbels Vaskereszttel tünteti ki a Hitlerjugend egy 16 éves tagját Lauban védelméért A szövetségesek szicíliai partraszállása (1943. július) és a kurszki csatában aratott stratégiai jelentőségű szovjet győzelem (1943. július–augusztus) után Goebbels kezdte felismerni, hogy a háborút már nem lehet megnyerni. Mussolini bukása után azt javasolta Hitlernek, hogy indítson külön tárgyalásokat Nagy-Britanniával vagy a szovjetekkel. Hitler azonban ezt elutasította. A további katonai kudarcok, valamint a Hitler elleni 1944. július 20-i merénylet után július 23-án Hitler Goebbelst – Hermann Göring ellenkezése dacára – kinevezte a totális háború teljhatalmú megbízottjának azzal a feladattal, hogy maximalizálja az „emberanyag” áramlását a Wehrmachtba és a hadiiparba a kevésbé fontos ágazatok rovására. Ezzel félmillió új katonát sikerült besorozni, de egy részüket a hadiiparból kellett kivonni. 1944 őszén bevezették a népfelkelők rendszerét (Volkssturm), azaz a korábban alkalmatlannak nyilvánított férfiak nagy részét is besorozták. Ezek a gyengén kiképzett, rosszul felfegyverzett, nagyrészt 45–60 éves emberek azonban nem lehettek képesek hatékony ellenállásra a szovjet tankok ellen. A program emellett természetesen nagyon népszerűtlen is volt. ### Vereség és halál thumb\|A Goebbels család. Goebbels mostohafia, Harald Quandt képét távollétében (katonai szolgálatát teljesítette) másolták rá a képre A végső vereség közeledtével Hitler és Goebbels egyre elégedetlenebbek voltak a Wehrmacht vezetőivel. Goebbels Hitlernek ki is jelentette, hogy 1934-ben Röhm és társai likvidálása helyett mégis inkább a hadsereget kellett volna lefejezni, ahogy azt Sztálin tette „oly nagy sikerrel” a nagy tisztogatás idején. A háború utolsó hónapjaiban Goebbels beszédei és írásai egyre inkább apokaliptikus hangvételűek lettek. Míg más náci vezetők arra akarták rávenni Hitlert, hogy vonuljon vissza az „alpesi erődbe”, Goebbels amellett érvelt, hogy egy utolsó hősi helytállásra van szükség Berlinben. Ő maga is visszavonult családjával berlini házukba (Magda előző házasságból származó fia már fogságba esett), és 1945. január végén megvitatták feleségével gyermekeik sorsát, közös öngyilkosságuk lehetőségét. Goebbels elérte régi célját, és Hitler legközelebbi embere lett, különösen azután, hogy Göring, majd Heinrich Himmler is kegyvesztett lett. Hitler április 22-én bejelentette környezetének végső döntését, hogy Berlinben marad, és öngyilkos lesz. Ugyanezen a napon Hitler meghívására Goebbels családjával beköltözött a kancellária alatti bunkerbe, a Vezér közelébe. Április 23-án Goebbels proklamációban hívta fel Berlin népét a maximális ellenállásra, és biztosította hallgatóságát arról, hogy ő is a körükben marad családjával együtt. Április 29-én Hitler hivatalosan feleségül vette Eva Braunt, majd lediktálta végrendeletét, amelyhez Goebbels és Martin Bormann tanúskodott. Ebben Goebbelst jelölte meg utódjának a kancellári poszton, az államelnök Karl Dönitz admirális lett, Bormann pedig a párt vezetője. Hitler utasította Goebbelst Berlin elhagyására, azonban ő később egy utóiratot csatolt a végrendelethez, amelyben leszögezte, hogy maradni akar, és családjával együtt a Führer mellett fognak véget vetni életüknek. Hitler öngyilkossága után Goebbels május 1-én végrehajtotta egyetlen hivatalos kancellári intézkedését: utasította Hans Krebs vezérkari főnököt, hogy fehér zászló alatt kezdjen tárgyalásokat Vaszilij Ivanovics Csujkov altábornaggyal, a már Berlinben harcoló szovjet 8. gárdahadsereg parancsnokával a tűzszünet feltételeiről. Mivel a szövetségesek már évekkel korábban megegyeztek abban, hogy a feltétel nélküli megadásig harcolnak, e tárgyalás eredménytelen maradt. Goebbels aznap este Helmut Kunz SS-orvossal morfiuminjekciót adatott hat gyermekének, majd amikor öntudatlanok lettek, ciánkapszulát törtek össze a szájukban. Ezután Goebbels és felesége a kancellária kertjében öngyilkosságot követett el. Holttestüket később Hans Fritzsche, a Propagandaügyi Minisztérium rádióosztályának vezetője, Goebbels egyik főmunkatársa azonosította. ## Goebbels helyzete a náci vezetésen belül Goebbels 1925-től kezdve Hitler egyik leghűségesebb követője volt. Önálló kezdeményezései csak a saját hatáskörén belül, Hitler érdekeinek és a közös ügynek a képviseletében jelentek meg. A személyi politikában csak ritkán tudta érvényre juttatni elképzeléseit, mert Hitler ügyesen egyensúlyozott híveinek törekvései között. Goebbelsnek mindenki az útjában állt, aki csak beavatkozott az ő – egyre szélesített – működési körébe. Általában kihasználta ilyen ellenfelei meggyengülését, és akkor lépett, ha alapos reménye volt a sikerre. 1928-ban egy ízben Heinrich Himmlert is támadta, de miután azt tapasztalta, hogy az SS-vezér jobb helyzetben van nála, visszavonult. Soha nem csapott össze a mindvégig erős Bormann-nal. Külön harcot vívott Ribbentroppal annak 1938-as kinevezésétől kezdve, részben azért, mert a külügyminiszter bele akart szólni a külföldi propaganda irányításába, részben pedig azért, mert a vereségek idején Ribbentrop képtelen volt külpolitikai sikereket elérni. A legkomolyabb ellenfele azonban Hermann Göring volt, az ő megbuktatása a fő célja lett. Az utolsó években Hitlernél szinte megszállottan szorgalmazta leváltását. Göringet tette felelőssé az egész háború kudarcáért a légierő csődje miatt, ebben jó okot látott a magamutogató kábítószer-élvező eltávolítására, aki Hitler helyettesének, kijelölt utódjának számított. Hitler azonban, bár általában elismerte Goebbels igazát, mégsem nyúlt Göringhez egészen addig, amíg 1945. április vége felé Bormann-nak sikerült őt meggyőznie a marsall árulásáról. Hitler valószínűleg azért vonakodott az iránta 1922-től hűséges társa leváltásától, mert nem bízott abban, hogy egy személycsere javulást hozhat. Goebbels végül szívós küzdelmével annyit ért el, hogy Hitler öngyilkossága után egy napra ő lett az utódja. ## A goebbelsi propaganda jellegzetességei Goebbels mint propagandista a hihető hazugságok és az időzítés mestere volt. Tehetsége mellett a náci birodalom hatalmi eszközeit is megszerezte, illetve propagandája szolgálatába állította. A teljes sajtóra kiterjesztette hatalmát, minden híradást kontroll alatt tartott. A háború kezdetekor betiltották a külföldi rádióadások hallgatását. Német részről viszont rendkívül aktívan sugározták különböző nyelveken – sokszor álcázott formában, más név alatt – saját propagandájukat. Az igazság és a tények csak annyi szerepet játszottak híradásaiban, hogy kerülte a könnyen cáfolható hazugságok alkalmazását, éppen a saját maga által folytatott hírfertőzés hatékonysága érdekében. Egyébként gátlástalanul sulykolta propagandájában a hazugságokat. Tömegpropagandájában sikeresen keltett hisztériát, például a Reichstag felgyújtása után, a kristályéjszaka előtt. Ügyesen nagyította fel a sikereket, mint az 1933-as választások eredményeit. Propagandája gyakran közvetlenül szolgálta a birodalom külpolitikai céljait, és csak másodsorban célozta a hazai lakosságot. Igyekezett téveszméket kelteni Németország szándékai iránt. Hatalmas kampányokat szervezett a német sérelmek ürügyén (Ausztria, Szudéta-vidék, Danzig). Megtévesztési céllal olyan újságszámot adott ki, amelyben mintha tévedésből felfedte volna az Anglia elleni német invázió tervét, majd visszavonatta és bezúzatta, ezzel vezetve félre ellenfeleit. ### A propaganda technikája Goebbels korának számos technikai vívmányát, újítását gyorsan propagandája szolgálatába állította. A hatalomra jutás előtti kampányokban is nagy szerepet kaptak már a technikai eszközök, például – a nagyiparosok egy részének bőkezű támogatásai segítségével – repülőkkel, kitűnő gépkocsikkal szelték az országot a kampánygyűlésekre igyekvő náci vezetők. A hatalom megszerzése után fontos eszközzé vált a rendszeres heti filmhíradó, amelyet akkoriban egy héten át minden moziban, minden film előtt levetítettek. Naplóbejegyzései szerint az általa szorosan ellenőrzött heti híradók célirányos torzításai, vágásai mindig elnyerték Hitler maximális tetszését. A film mellett a rádió lehetőségeit is maximálisan kihasználta. A nemzetiszocialista gyűlések megszervezésére az erő és a hatalom igézete, a geometria mámora, a gigantománia volt jellemző. ### Hitler egyik leghűségesebb követője Goebbels képzett, intelligens, karakteres koncepciókkal rendelkező személyiség volt, de 1925-től gyakorlatilag megszűnt önálló véleményt alkotni, még kevésbé hangoztatni. Mindenben Hitler álláspontját követte, azok változásán keresztül is. Jó példa erre a Szovjetunióval kapcsolatos nézeteinek változása. 1925-ben még Strasserékkal, azaz a náci párton belüli „baloldali” ellenzékkel együtt ellenezte azt a hitleri koncepciót, hogy a német „életteret” a Szovjetunió rovására kell biztosítani. Ezután Hitler mellé állva a Mein Kampfban rögzített hitleri antibolsevik propaganda nagy organizátora lett. 1939-ben őt is meglepte a Molotov–Ribbentrop-paktum (ebből is látszik, hogy Hitler őt számos fontos döntésébe nem avatta be előzetesen), de hűségesen követte az új taktikai irányvonalat. Nem sokkal később az egyik főszereplője volt annak a világtörténelmi méretű cselvetésnek, amikor a Szovjetunió megtámadására készülve fenntartották a Nagy-Britannia ellen készülő invázió látszatát. Ezt követően pedig propagandája újra teljes erővel bolsevikellenes irányba fordult. A vég közeledtével azonban már akadtak olyan ügyek, amelyekben Goebbels nem értett egyet Hitlerrel, aki 1945. március 19-én kiadta a később Néró-parancsnak elnevezett utasítását, amely szerint a német visszavonulás során az ország minden olyan ipari, infrastrukturális és egyéb létesítményét el kell pusztítani, amelyet az ellenség katonai célokra esetleg felhasználhatna. Ezzel párhuzamosan a „zászlórendeletben” azt követelte, hogy abban a házban, ahol fehér zászlót tűznek ki, minden férfit agyon kell lőni. Egy további parancsban leszögezte, hogy „ez idő szerint a lakosságra semmiféle tekintettel nem lehet lenni”. Goebbels ezzel kapcsolatban osztotta Albert Speer véleményét, aki szerint ezek a parancsok nemcsak értelmetlenek, hanem végrehajthatatlanok is, és naplójában leszögezte: a háborús politikának nem lehet feladata a népet heroikus pusztulásba vezetni. ### Radikalizmus Goebbels egész életében hajlott a szélsőséges megoldásokra. Mindig azt az ellenséget javasolta véglegesen eltiporni, amelyiket a körülményeknek megfelelően nagyobb kockázat nélkül meg lehetett támadni. Lelkesen hadakozott a kommunisták, a szociáldemokraták, a pártbeli árulók, a zsidók, a lengyelek, a magyarok vagy az olaszok ellen. Egykor Mussolini csodálója volt, 1943 szeptemberében viszont szinte sajnálta, hogy kimentették fogságából, mert úgy vélte, hogy emiatt a további olaszországi német politikában valamelyest tekintettel kell majd lenni rá. Bár a magyarokról általában lesújtó véleménye volt, Horthy Miklóst eleinte nagyra tartotta, aztán semmi kifogása nem volt az ellen, hogy eltávolítsák. ### A holokauszt szorgalmazója Goebbels már a nürnbergi zsidótörvény-javaslatok közül is a legdrasztikusabbat támogatta, amelyhez képest akkor, 1935-ben még Hitler is mérsékeltebb volt. Később nagyon örült annak, hogy hozzá hasonlóan Hitler is a „radikális” megoldás híve lett. A gettóba zárt zsidókat olyan fertőző gócoknak tekintette, amelyek „sebészi eltávolítása” közérdek. Ott volt mindegyik pogromhullám kezdeményezői között. Folyamatosan követelte a berlini zsidók kitelepítését. Különös véletlen, hogy a német zsidók közül éppen Berlinben menekültek meg a legtöbben, valószínűleg a nagyváros által nyújtott bujkálási lehetőségek miatt. ## Családi élete thumb\|upright\|„Békülési” fotó Hitler kezdeményezésére Hitler nagyon kedvelte Magda Goebbelst és gyermekeit. Szívesen látogatta meg őket otthonukban. Goebbels felesége a Hitlert körülvevő nők kis csoportjának tagja lett, valamint a rezsim nem hivatalos képviselőjévé is vált, gyakran kapott leveleket német nőktől, akik családi ügyekben kértek tőle tanácsot. Goebbels, más kalandjai mellett, 1936-tól intenzív szerelmi viszonyt folytatott Lída Baarová cseh színésznővel. Magda 1938 elején Hitlerhez fordult, aki rábeszélte beosztottját a szakításra és a család egységének helyreállítására. Hitlernek azonban később is közbe kellett lépnie családi vitákban. 1938 októberében közös fotót is készíttetett a saját részvételével a helyreállt családi béke jegyében. Goebbels feleségének is voltak viszonyai, így Kurt Ludeckével 1933-ban és Karl Hankéval 1938-ban. A Goebbels család tagja volt Harald Quandt, Magda fia, előző házasságából (született 1921-ben), illetve közös gyermekeik, Helga (1932), Hilde (1934), Helmuth (1935), Holde (1937), Hedda (1938) és Heide (1940). ## Utóélete Goebbels és propagandája már életében fogalommá vált. A „goebbelsi propaganda” azóta a hazugságokat féktelenül, gátlástalanul sulykoló uszító propaganda szinonimája. Ma is gyakran előfordul, hogy politikai ellenfelek egymást a goebbelsi propaganda módszereinek alkalmazásával vádolják, bár ez általában erős túlzás. ### Életének és tevékenységének művészi és dokumentarista feldolgozásai Goebbels alakja már 1940-ben szerepelt művészfilmben, mégpedig Dr. Gorbitsch figurájában, Charlie Chaplin híres A diktátor című filmjében. Alakját Henry Daniell formálta meg. A korabeli amerikai náciellenes propagandafilm, az Enemy of Women (A nők ellensége) ugyancsak szerepeltette Goebbelst, igaz, történelmietlen, torz formában. Szerepét Paul Andor játszotta. Halála után Goebbels több filmben jelent meg, így a Der letzte Akt (Az utolsó felvonás) (1955) című német filmben, ahol Willy Krause formálta meg alakját. A 2003-ban készült Hitler: The Rise of Evil (Hitler – A sátán felemelkedése) című filmben Justin Salinger alakította, a Der Untergang (A bukás – Hitler utolsó napjai) (2004) című filmben pedig Ulrich Matthes játszotta őt. A 2005-ben elkészült a Das Goebbels-Experiment (Lutz Hachmeister alkotása) Goebbels naplója alapján dokumentálja az életét, kommentár nélkül. 2010-ben készült a Jud Süß – Film ohne Gewissen című film Oskar Roehler rendezésében, amely a hírhedt náci propagandafilm keletkezését mutatja be. Ebben Moritz Bleibtreu játssza Goebbels szerepét. Alakja feltűnik a Hitler elleni merényletet feldolgozó alkotásokban is, mivel Otto Ernst Remer vele való találkozása fordítja meg jelentősen az eseményeket. Az 1990-es Megölni Hitlert című változatban Jonathan Hyde, míg a 2008-as Valkűrben Harvey Friedman jelenítette meg. Több jelentős televíziós dokumentumfilm is készült személyéről, így Andrea Morgenthaler háromrészes alkotása, amelyet az ARD sugárzott először 2004 októberében. ## Művei magyarul - Kommunizmus álarc nélkül; Müller, Berlin, 1935 - Kommunizmus álarc nélkül; Held J. Ny., Bp., 1935? - A bolsevizmus elméletben és gyakorlatban; Müller, Berlin, 1936 - A zsidók akarták a háborút!; s.n., s.l., 1941 - József Goebbels: Naplóm. A Kaiserhoftól a birodalmi kancelláriáig; ford. Fiala Ferenc; Könyv- és Lapkiadó, Bp., 1942 - A német nép totális háborúja. Göbbels beszéde a berlini "Sportpalast"-ban 1943. február 18-án; Centrum Ny., Bp., 1943 - Göbbels beszéde; Centrum Ny., Bp., 1944 - Napló; vál., szerk. Rátkai Ferenc, előszó, jegyz. Ormos Mária; Dunakönyv, Bp., 1994 ## Fordítás
151,574
Macskabagoly
26,782,615
null
[ "A Kárpát-medence madarai", "Afrika madarai", "Európa madarai", "Kiemelt cikkek", "Madárfajok", "Magyarország madarai", "Strix", "Ázsia madarai" ]
A macskabagoly (Strix aluco) a madarak (Aves) osztályának bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe és a bagolyfélék (Strigidae) családjába tartozó faj. Nevét szürkületkor hallható, erőteljes, nyávogásra emlékeztető hangjáról kapta. Alkalmanként előforduló további nevei: fejesbagoly, csikorgó bagoly. E középméretű bagolyfaj eléggé elterjedt Eurázsia erdeinek legnagyobb részén. A madár testének alsó része világos, sötét csíkokkal, felső része pedig barna vagy szürke. Az elfogadott 11 alfaj között néhányban megvan mindkét színváltozat. Fészkét faodvakba készíti, amelyek a tojásoknak és a fiókáknak védelmet nyújtanak a ragadozókkal szemben. A macskabagoly nem vándorol és igen hevesen védi területét. A fiatalok, miután elhagyják a családi fészket, megfelelő terület keresésére indulnak, melyet életük végéig birtokolnak. Ha ez nem sikerül, akkor éhen halnak. Ez az éjszakai ragadozó madár elsősorban rágcsálókkal táplálkozik. Általában egy faágon ül, ahonnan áldozatára leselkedik, s miután kiszemelte prédáját, észrevétlenül rászáll. Táplálékát egészben nyeli le. A városokban nagyobb számban fogyaszt madarakat. Látása, az alkalmazkodott hallása és a nesztelen repülése igen nagy segítségére van az éjszakai vadászatban. A macskabagoly a kisebb bagolyfajokat is elkapja, de ő maga is áldozatul eshet a nagyobb ragadozó madaraknak, mint például az uhunak (Bubo bubo) és a héjának (Accipiter gentilis). A vörös róka (Vulpes vulpes) számos fiatal macskabaglyot kap el, mikor azok repülni tanulnak. Habár sokan úgy gondolják, hogy a bagoly éjjeli látása kitűnő, valójában a recehártyája nem érzékenyebb az emberénél. A macskabaglyot inkább az aszimmetrikusan elhelyezkedő fülei segítik a vadászatban. Mivel éjszaka tevékeny, és nyávogásra emlékeztető hangot ad ki, az emberek a macskabaglyot sokáig társították a balszerencsével és a halállal, ahogy a kuvikot is. ## Előfordulása A macskabagoly elterjedési területe szaggatottan nyúlik át a mérsékelt övi Eurázsián keresztül, az Egyesült Királyságtól és az Ibériai-félszigettől keletre a Koreai-félszigetig, és délre Iránig és a Himalájáig. A S. a. mauritanica alfaj Északnyugat-Afrikában is megtalálható. Ez a nem vándorló madár hiányzik Írországból, és csak ritka vendég a Baleár- és a Kanári-szigeteken. A faj a lombhullató és vegyes erdőket kedveli, de néha az öreg fenyves erdőkben is megtalálható, ha könnyen hozzáfér az itatóhelyekhez. A temetők, kertek és parkok lehetőséget adtak a bagolynak, hogy a városokba is terjeszkedjen, így például London belterületébe. Elterjedési területének északi részein a macskabagoly az alföldeket kedveli, de Skóciában 550 méter, az Alpokban 1600 méter, Törökországban 2350 méter, Mianmarban 2800 méter magasságban is fészkel. A macskabagoly Európában legalább 10 millió négyzetkilométert ural, és egyedszáma körülbelül – lehet. Eddig egészen pontosan még nem mérték fel, hogy állománya csökken-e vagy növekszik, bár az eddigi megfigyelések eredményei pozitívak. A Természetvédelmi Világszövetség nem veszélyeztetettnek minősíti a fajt. Ahhoz, hogy veszélyeztetett legyen, 10 év alatt vagy három generáción belül 30 százalékkal kéne csökkenjen a példányszáma. A faj megnövelte élőhelyének területét Belgiumban, Hollandiában, Norvégiában és Ukrajnában, ahol stabilizálódott az állománya. A többi országban is növekedésnek indult az egyedszám. Populációcsökkenést csak Finnországban, Észtországban, Olaszországban és Albániában észleltek. ### Kárpát-medencei előfordulása Egész Magyarország területén előfordul. Becsült állománya 5000–8000 fészkelő pár, növekvő egyedszámmal. Általában középhegységi és ártéri erdőkben fészkel, de még a fővárosban is észleltek fiókákat. Rendszeres fészkelő, nem költöző, állandó madár. ## Rendszertani besorolása A macskabagoly tudományos neve Strix aluco (magyarul: „éjjeli bagoly”). A „strix” görög szó és 'baglyot' vagy 'éji lidércet' jelent, az „aluco” olasz szó és 'éjjeli baglyot' jelent. Ezt a bagolyfajt először Carl von Linné írta le 1758-ban, a „Systema Naturae” című könyvében, és már akkor is ez volt a tudományos neve. A macskabagoly a bagolyfélék családján belül az erdőlakó Strix madárnemhez tartozik. A nemen belül a macskabagoly legközelebbi rokonai a sivatagi bagoly (Strix butleri), amelyet korábban az alfajának tekintettek, a nála nagyobb termetű uráli bagoly (Strix uralensis) és az észak-amerikai szalagos bagoly (Strix varia). A korai- és közép-pleisztocénban élt Strix intermediát egyesek a macskabagoly alfajának tartják, de valószínűbb, hogy inkább az őse. ### Alfajai A macskabagoly alfajait nehéz megkülönböztetni egymástól. Az alfajok kialakulása ma is folyik. A kialakulást szabályozó tényezők: a hőmérséklet, az élőhely, tollazatának színváltozata, az elérhető zsákmányállatok mérete. A természettudósok 10–15 alfajt tartanak számon. - észak-európai macskabagoly (Strix aluco aluco) – Észak- és Közép-Európa Skandináviától a Földközi- és Fekete-tengerig (Linnaeus, 1758) - nyugat-európai macskabagoly (Strix aluco sylvatica) – Nyugat-Európa és az Egyesült Királyság (Shaw, 1809) - mór macskabagoly (Strix aluco mauritanica) – Marokkó, Algéria, Mauritánia és Tunézia (Witherby, 1905) - szibériai macskabagoly (Strix aluco siberiae) – Közép-Oroszország az Urál hegységtől Nyugat-Szibériáig (Dementiev, 1933) - iráni macskabagoly (Strix aluco sanctinicolai) – Nyugat-Irán és Északkelet-Irak (Zarudny, 1905) - türkmén macskabagoly (Strix aluco harmsi) – Türkmenisztán (Zarudny, 1911) - pakisztáni macskabagoly (Strix aluco biddulphi) – Pakisztán és India északnyugati része (Scully, 1881) - bengál macskabagoly (Strix aluco nivicola) – Banglades, Nepál, Délkelet-Kína, Észak-Mianmar és Thaiföld (Blyth, 1845) - tajvani macskabagoly (Strix aluco yamadae) – Tajvan (Yamashina, 1936) - kínai macskabagoly (Strix aluco ma) – Északkelet-Kína és Korea (H. L. Clark, 1907) - Strix aluco willkonskii – Palesztinától Észak-Iránig és a Kaukázusig (Menzbier, 1896) A 10 elismert alfaj mellett egyes szakértők a következő alfajokat is számontartják: Strix aluco obrieni Koelz, 1954, Strix aluco obscurata Stegmann, 1926 és Strix aluco volhyniae Dunajewski, 1948 (a legutóbbi lehet, hogy a Strix aluco aluco szinonimája). A bengál macskabagoly (Strix aluco nivicola) alfajt pedig faji rangra emelik, Strix nivicolum néven. ### Rokon fajok Európában az uráli bagoly (Strix uralensis) és a szakállas bagoly (Strix nebulosa) a közelebbi rokonai. Mindkettő nagyobb nála. ## Megjelenése A macskabagoly tömzsi testfelépítésű, középméretű bagolyfaj, amelynek hosszúsága 37–39 centiméter, szárnyfesztávolsága 81–96 centiméter, a testtömege pedig 360–650 gramm. A tojó nagyobb, mint a hím. Nagy, kerek fejéről hiányzanak a tollfülek, a pofalemez, amely körülveszi a sötétbarna szemeket, nagyjából lapos és egyenes. Az alfajok két színkategóriába sorolhatók, az egyiknek a felső része vörösesbarna, míg a másiknak szürkés, de átmeneti változatok is találhatók. Mindkét színváltozat esetében testének alsó része fehéres barna, csíkokkal vagy sávokkal. A fajra a nemi kétalakúság jellemző. A tojó sokkal nagyobb a hímnél, körülbelül 5 százalékkal hosszabb és több, mint 25 százalékkal nehezebb. Habár Európa legnagyobb részén mind a két színváltozat megtalálható, a nyugati, nedvesebb területeken a barna színűek vannak többségben, míg kelet felé haladva egyre több szürke színű macskabagoly él. A legészakibb területein halványszürke. A szibériai és a közép-ázsiai alfajok tollazata szürke és fehér. Az észak-afrikai alfajok sötét szürkésbarnák, míg Dél- és Kelet-Ázsiában a macskabaglyok alsó része keresztsávos és nem csíkos, és finom vonal keretezi a pofájukat. A szibériai és skandináviai alfajok 12 százalékkal nagyobbak és 40 százalékkal nehezebbek, mint a nyugat-európai alfajok, és 13 százalékkal hosszabb a szárnyuk, mint az utóbbiaknak. Ez a tény alátámasztja Bergmann törvényét, miszerint az északi formáknak nagyobbak kell lenniük a déli formáknál. Finnországban és Olaszországban genetikai vizsgálatokat végeztek el a macskabaglyokon, és megállapították, hogy a szürke színűek jobban szaporodnak, jobb a betegségekkel szembeni ellenálló képességük és kevesebb élősködőjük van, mint a barna színű változatoknak. Korábban arra gondoltak, hogy idővel a barna színváltozat ki fog pusztulni, de ez mégsem fog bekövetkezni, mert a madarak nem válogatósak a párkeresés idején, vagyis nekik mindegy, hogy szürke vagy barna párjuk lesz-e. Így a barna színváltozat nincs a „kihalás szélén”. A színváltozatok elterjedése az élőhelyektől is függ. Az Olaszországban végzett megfigyelések azt mutatták, hogy a barna színű macskabaglyok az erdős területeket választják élőhelyül, míg Finnországban, vagyis a hidegebb éghajlaton, Gloger törvénye szerint, a világosabb madarak a gyakoribbak. A macskabagoly röptére a hosszú siklórepülés jellemző, kevés szárnycsapással. Az összes eurázsiai bagolyfaj közül a macskabagoly ver a legkevesebbet a szárnyával, és repül a legmagasabban. Szárnya kerek és széles. Röpte nehézkes és lassú. Mint a többi bagolyfajé is, röpte nesztelen, mivel tollazata puha és dús. Mérete, tömzsi alakja és széles szárnyai különböztetik meg az elterjedési területén lévő többi bagolyfajtól. A szakállas bagoly (Strix nebulosa), az uhu (Bubo bubo) és az uráli bagoly (Strix uralensis) hasonló testfelépítésűek, de sokkal nagyobbak. ### A macskabagoly érzékszervei A bagoly szemei mindig előre néznek, a két szem látóterülete 50–70 százalékban átfedi egymást, így igen jó binokuláris látása van; összehasonlításként, a nappali életmódot folytató ragadozómadarak két szemének látómezeje csak 30–50 százalékban fedi át egymást. A macskabagoly retinája körülbelül fényérzékelő pálcikát tartalmaz 1 négyzetmilliméternyi területen. Korábban azt hitték, hogy az infravörös tartományt is érzékeli, de mára már ezt a feltevést elvetették. Még mindig úgy tartják, hogy gyenge fényben a látása tízszer vagy akár százszor is élesebb, mint az emberé. Bármi is a valóság, az eddig elvégzett kísérletek bizonytalan eredményeket adtak. A macskabagoly látása csak kicsivel élesebb, mint az ember látása; az élesebb látást inkább a szem összetevői, és nem a retinán található pálcikák mennyisége határozza meg, s úgy az ember, mint a macskabagoly elérték a retinán található pálcikák számának maximumát. A szárazföldi gerinceseknek nem lehet ennél nagyobb számú fényérzékelő pálcikája. A macskabagoly éjszakai látáshoz való alkalmazkodásának eredménye nagyméretű, cső formájú szeme, a retinán sűrűn egymás mellé helyezett nagy számú pálcika, és a csapok hiánya (a pálcikák fényérzékenysége nagyobb). A Harder-féle mirigy által termelt olajcseppek száma alacsony, mivel ezek is a fényintenzitást csökkentenék. A nappali ragadozómadaraktól eltérően a baglyoknak egyetlen látógödrük van, ami gyengén fejlett, kivéve a nappal vadászó fajokat, mint a réti fülesbagoly. Az éles hallás létfontosságú egy éjszakai ragadozónál. Más baglyokhoz hasonlóan a macskabaglyok két fülnyílása is eltér egymástól strukturálisan, és aszimmetrikus elhelyezkedésük segíti az állatot a direkcionális hallásban. A koponya egy járata összeköti a dobhártyákat, és az az apró eltérés, ahogy a hang különböző időben éri el a bagoly füleit, lehetővé teszi a hangforrás pontos meghatározását. A bal fülnyílás a jobb oldalinál kissé magasabban található, és lefelé mutat, így érzékenyebb az alulról jövő zajokra. Mindkét fülnyílást mozgékony bőrredő által megtámasztott, szőrre emlékeztető, specializált tollak borítják, melyek átengedik a hanghullámokat. A nagy számú hallóidegsejtet tartalmazó fül belső szerkezete alkalmassá teszi a baglyot alacsony frekvenciájú hangok távolról való észlelésére, így képes meghallani a zsákmányállat neszezését az aljnövényzetben. A macskabagoly hallása tízszer jobb az emberénél, és sötét, felhős erdei éjszakákon kizárólag erre hagyatkozva is képes vadászni. Azonban az esőcseppek kopogása megnehezíti számára a halk hangok észlelését, így a sokáig tartó nedves időjárás miatt akár éhezhet is, mivel nem tud hatékonyan táplálékhoz jutni. A hímek huhogó hangot hallatnak, míg a tojók nyávogó hangon kuvikolnak. A hívójel könnyen utánozható két összetett tenyér közé fúvással, ha a hüvelykujjak enyhén széttartanak. Egy cambridgeshire-i vizsgálat eredményei szerint ez 30 percen belül választ váltott ki a baglyokból a próbálkozások 94%-ában. A hím bagoly „adásra” adott válasza jellemző az erőnlétére és az egészségi állapotára; a parazitákkal fertőzöttebb baglyok kevesebb magas frekvenciájú hanggal, és kevésbé széles frekvenciasávban válaszolnak az észlelt betolakodónak. ## Életmódja A macskabagoly kifejezetten éjjeli madár, de a költési időszakban nappal is vadászik. Erdőkben, megművelt területeken, nagyvárosokban egyaránt előfordul. Mint minden bagoly, a macskabagoly is nesztelenül szárnyal. Mivel röptében nem bocsát ki rövidhullámú, ultrahangokig terjedő zajt, jöttét a zsákmányállatok csak későn észlelik. Éles szemével, jó hallásával és észrevétlen röptével becserkészi, majd előrenyújtott karmaival lecsap a gyanútlan áldozatra, amely a legtöbbször denevér, egér, cickány vagy fiatal nyúl, de lehet a két kisebb bagolyfaj is: a gatyáskuvik (Aegolius funereus) vagy a törpekuvik (Glaucidium passerinum). A városokban és ezek környékén a macskabagoly táplálékát főleg madarak teszik ki, az apró énekesmadaraktól egészen a maga testméretével megegyező madarakig bármit megfoghat. Ha nincs egyéb, akkor földigilisztát és bogarakat is fogyaszt. Mint valamennyi baglyunk, a macskabagoly is hasznos, mert fő eledele ennek is az egér; ott telepedik és fészkel, ahol egérjárás van; de pusztítja a cserebogarat is. Szóval megakadályozza, hogy a kártékony állatok túlszaporodjanak. A zsákmányt egészben nyeli le, a megemészthetetlen részeket, mint amilyen a tollazat, a szőrzet, a csontok és karmok, köpet formájában öklendezi vissza. A köpet általában szürke színű, és jól látszanak benne a csontocskák. A fészkelő- vagy pihenőhelyek alatt nagy mennyiségű bagolyköpet található. A gyengébb, erdőlakó bagolyfajok, mint amilyenek a kuvik (Athene noctua) és az erdei fülesbagoly (Asio otus) nem tudnak a macskabagollyal azonos területen élni, mivel az utóbbi zsákmányul ejtheti őket. Ha a macskabagoly új területet hódít meg, ott a gyöngybagolyállomány észrevehetően megcsappan. Fészekrakáshoz és tartózkodási helyként előnyben részesíti a lombos öreg fákat. A macskabagoly általában 5 évig él, de a legidősebb, szabadon élő példány 18 évesen pusztult el. Fogságban volt példa 27 éves macskabagolyra is. A macskabagoly legfőbb ellenségei a ragadozó madarak közül az uráli bagoly, a nagy fülesbagoly, a héja és az egerészölyv (Buteo buteo). A nyuszt (Martes martes) a fészkeket, főleg a mesterséges madárodúkat fosztja ki. A dánok megfigyelései szerint a fiatal macskabaglyok 36 százalékának a halálát a vörös róka okozza. Az elhalálozási ráta a fiatal macskabaglyok körében, áprilisban 14 százalék, de júniusban több mint 58 százalékra növekszik. Ez a magas elhalálozási arány elősegíti azt, hogy a macskabaglyokból csak a legerősebb és ügyesebb, más szóval életképesebb egyedek maradjanak meg. ## Szaporodása thumb\|left\|Strix aluco sylvatica Monogám faj, a párok élethosszig kitartanak egymás mellett. Kevés esetben azonban megfigyeltek poligámiát is. A madarak már egyéves korukban párokat alkotnak, de júliustól októberig külön-külön tartózkodnak. Területük évről évre változatlan, nem növelik, de hevesen védik. Nappal az ágak között rejtőzködnek, ilyenkor néha kisebb madarak „felfedezik” őket, és zavarni kezdik, de a macskabaglyok figyelembe sem veszik a kis „zavargókat”. A legváltozatosabb helyeken fészkel: faodvakban, kéményekben, templomtornyokban, varjú- vagy szarkafészkekben és mesterséges madárodúkban. A költésben és a fiókák felnevelésében mindkét szülő szerepet vállal, a hím és a tojó egyaránt eteti a fiókákat. A költési időszakban a szülők agresszíven védik területüket, még az embert is megtámadhatják. Egy-kétévesen érik el ivarérettségüket, márciustól májusig tart a költési időszak, de elterjedési területének a déli részén akár februárban is elkezdik a fészkelést. A tojó 2–5 tojást is rakhat, de általában csak 2–3 fehér tojást rak, melyeken 28–30 napig ül, ez idő alatt a hím eteti a tojót. A tojások 48×39 milliméteresek és 39 grammosak, súlyuknak a 7 százalékát a tojáshéj teszi ki. A fiókák 35–39 naposan már elhagyják fészküket, bár még röpképtelenek. Emiatt a fiókák még vagy tíz napig, amíg ki nem nő a repüléshez való tollazatuk, a fészek közelében lévő ágon tartózkodnak. Ezek után a szülők még 2–3 hónapig gondozzák a fiókákat, aztán augusztus és november között a fiatal macskabaglyok elhagyják szüleik területét, hogy saját területet és párt keressenek. Ha idejében nem találnak megfelelő területet, a fiatal madarak éhen halnak. Még nem ismert, hogy a fiatal példányok körében az elhalálozási ráta mekkora, de a felnőttek körében évi 23,2 százalék. ## Baglyok a kultúrában A görög mitológia Pallasz Athénéjének állandó jelzője a bagolyszemű (bagolyszemű, aki a sötétben is lát, vagyis átlát a dolgok felszínén). A macskabaglyot, mint a többi bagolyfajt a balszerencsével társítják. William Shakespeare is beszélt erről „Julius Caesar” című tragédiájában, az 1. felvonás 3. színében: „... s az éjmadár/Világos délben űlt a közteren/Vijjogva és huhogva.” Az idézethez Kéry László ezt fűzte hozzá tanulmányában: „Éjmadár. Bagoly, amelynek a huhogását rossz jelnek tartotta a néphit.” John Ruskinnek is ismert egy mondása: „Bármit mondanak is a bölcs emberek, számomra a bagoly huhogása profetikusan gonosznak hat.” A magyar irodalomban Arany János „Családi kör” című versében a bevezető hangulatfestő részben megemlíti a baglyot is. Ugyanő „Az Ó torony” című költeményben is leírja, hogy Nagyszalonta csonka tornyának „Vércse, bagoly örökös lakója”. Tamási Áron regényt írt „Bölcső és Bagoly” címmel. Szabó Lőrincnek is van egy kedves baglyos költeménye, „A bagoly” című, amely a Lóci-versek sorába tartozik. Romhányi József „A bölcs bagoly” című humoros versében a buta gyerek-bagolyról írt. A „Kérem a következőt!” című népszerű magyar rajzfilm-sorozat főhőse Dr. Bubó, az erdő orvos baglya, aki ugyan uhu, de kétségkívül bagoly. Ismert magyar baglyos mondás a „Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű!” Maurice Ravel „A gyermek és a varázslat” című operájának van egy bagoly szereplője is.
116,194
Oktoberfest
26,605,926
null
[ "Oktoberfest" ]
A müncheni Oktoberfest (a németek a helyszín után „Wiesn”-nek is nevezik) a világ egyik legnagyobb népünnepélye. 1810 óta évről évre több millió ember látogatja a Theresienwiesén megtartott eseményt. Erre az alkalomra a müncheni sörfőzdék különleges sört főznek (Wiesnbier), amely nagyobb alkoholtartalmú a szokásosnál. ## Története ### Az első Oktoberfest Az Oktoberfest története – összehasonlítva a többi tradicionális német népünnepéllyel – viszonylag rövid. Először 1810. október 12-én rendezték meg. Lajos trónörökös herceg (a későbbi I. Lajos király) feleségül vette Terézia Sarolta szász hercegnőt, és München város egész lakossága hivatalos volt az ünnepségre. A müncheni városfal melletti réten nagyszabású lovasversenyt hirdettek az esküvő alkalmából. Azóta hívják azt a mezőt Theresienwiesének („Terézia-mező”). Mivel Lajos királyt nagyon érdekelte az antik Görögország, azt javasolta alattvalóinak, hogy az eseményt az antik olimpiai játékok mintájára rendezzék. A javaslatot izgatottan elfogadták, így az első években az Oktoberfest túlnyomóan sportos jellegű volt. A bajor királyi udvar a lakosság legnagyobb örömére úgy döntött, hogy a lovasversenyt a következő évben is megismétlik. ### 19. század 1813-ban nem tudták megtartani az Oktoberfestet a napóleoni háborúk miatt, de ezután a fesztivál évről évre nagyobb lett. A lóversenypálya mellé mászókákat, tekepályákat, libikókákat telepítettek. Az első körhintát 1818-ban állították fel itt. A sorsjegyárusok elsősorban a szegényebb városlakókat vonzották, mivel itt porcelánt, ezüstöt, és ékszereket nyerhettek. 1819-ben a müncheni városatyák vették át a fesztivál vezetését. Ettől kezdve az Oktoberfestet minden évben megünnepelték. 1850 óta látható a majdnem 20 méter magas Bavaria szobra a fesztiválréten. A Bavaria lábainál 1853-ra felépült a Ruhmeshalle (hírességek csarnoka). A következő évek során a fesztiválok elmaradtak kolerajárvány miatt kétszer is, egyszer 1854-ben, majd 1873-ban. 1866-ban a porosz–osztrák háború miatt, 1870-ben pedig a német–francia háború miatt nem rendezték meg az eseményt. A 19. század végére az Oktoberfest egyre inkább a mai népünnepélyhez kezdett hasonlítani. Hosszabb ideig tartott, és többnyire a még kellemesen meleg szeptemberre időzítették. Azóta már csak az ünnepség utolsó hétvégéje nyúlik át októberbe. 1880-tól engedélyezte a városvezetés a sör árusítását, és 1881-ben nyitott ki az első sültcsirke-árus. Elektromos fény világította meg a több mint 400 bódét és sátrat. Azért, hogy több ülőhelyet tudjanak biztosítani a látogatóknak, és termet a zenekaroknak, a sörfőzdéket nagy sörsátrakba helyezték át. Ezzel egyidőben a fesztivál egyre több mutatványost és körhintást vonzott, akik a hangulat fokozásáról gondoskodtak. ### 20. század 1910-ben ünnepelte a fesztivál a 100. születésnapját, ebből az alkalomból 12 000 hektoliter sört mértek ki. A Bräuroslban, az akkori legnagyobb sátorban 12 000 vendég foglalhatott helyet. Ma a fesztivál legnagyobb sörsátra a férőhelyes Hofbräu-Festhalle. 1914-től 1918-ig nem tartották meg a rendezvényt az első világháború miatt. 1919–1920-ban csak egy kisebb őszi fesztivált rendeztek, 1923–1924-ben pedig az infláció volt az ok a halasztásra. A második világháború alatt (1939–1945) végig elmaradt az Oktoberfest. A háború utáni években, 1946 és 1948 között ismét csak kisebb őszi fesztivál keretében ünnepeltek. A fennállása óta így eddig összesen 24-szer maradt el az Oktoberfest. 1950-ben a főpolgármester, Thomas Wimmer az azóta tradicionálissá váló mozzanattal nyitotta meg a fesztivált, egy csapra vert söröshordó csapját egy kalapács segítségével leütötte. Az ezt követő évtizedekben fejlődött az Oktoberfest a világ legnagyobb népünnepélyévé. A lovasversenyt a háború után, a 150. fesztivált kivéve (1960), már nem rendezték meg. 1980\. szeptember 26-a tragikus dátum az Oktoberfest történelmében. A fesztivál főbejáratánál egy bomba robbant. A merényletnek 13 halálos áldozata volt, több mint 200 sebesülttel. ### Az Oktoberfest napjainkban Az Oktoberfest ma már évente több mint 6 millió látogatót vonz. Egyre nagyobb számban található köztük külföldi, főleg olaszok, amerikaiak, japánok, és ausztrálok. Az utóbbi években növekvő problémát jelent a látogatók körében a túlzott alkoholfogyasztás. Ennek szeretnének gátat szabni az illetékes szervezők a „Nyugodt Wiesn” koncepcióval. A sátrakat arra kötelezik, hogy 18 óráig csak tradicionális fúvószenét játszhatnak, a maximális hangerőt pedig 85 dB-ben szabták meg. A sláger- és a popzene csak esténként szólhat. Ezáltal az Oktoberfest a családok és az idősek számára is elérhető maradt, az évek alatt megszokott hangulat megtartásával. ## Fesztiválsátrak Az Oktoberfesten a müncheni sörfőzdék Spaten-Franziskaner-Bräu, Augustiner, Paulaner, Hacker-Pschorr, Hofbräu és Löwenbräu saját sátrakkal képviseltetik magukat. A kilátogatók számára 14 nagy és 15 kisebb sörsátor áll a rendelkezésükre. Az utóbbi években előfordult azonban, hogy egy sátrat a túlzsúfoltság miatt rövid ideig be kellett zárni. München város honlapján ezért el is helyeztek egy Wiesn-barométert, ami a sátrak aktuális kihasználtságát mutatta. A korsó A sátrakban használatos söröskorsó korábban 1,069 liter volt, manapság már a kereken 1 litereseket alkalmazzák. Ezeket minden évben újratervezik, tulajdonosuk pedig a sörfőzde, aki a sört tölti bele. Így eltulajdonításuk bűncselekménynek számít. Különösen az 1980-as, 1990-es években harapódzott el a korsólopások száma, akkor a biztonságiak kapták feladatul a lopások kifigyelését. A korsók ma már szuvenírként megvásárolhatók. ## Látványosságok Óriáskerék Az óriáskereket először 1880-ban állították fel, ekkor a magassága 12 méter volt. Manapság az egyik legkedveltebb attrakciónak számít a most már 50 méter magas óriáskerék. A rajta utazók látványos képet kaphatnak a fesztiválról madártávlatból. Krinolin A Krinolin egy tradicionális körhinta, ami 1924 óta része az Oktoberfestnek. Kerek formája és a forgó mozgása egy krinolinra emlékeztet, innét kapta a nevét. Egészen 1938-ig emberi erővel forgatták a körhintát, ahol máig egy fúvószenekar játszik élőben. Toboggan A Toboggan egy toronycsúszda, ami 1906 óta van az Oktoberfesten. A Toboggan szó a kanadai algonkin-indián nyelvből származik, és ott könnyű szánkót jelent. Középen egy gyors szállítószalag viszi az utasokat 8 méter magasra, majd a toronyból nagy sebességgel csúsznak le a torony körül tekergő facsúszdában. Olympia Looping Az Olympia Looping egy hordozható hullámvasút, az egyetlen öt fordulót tartalmazó hullámvasút a világon. Alpinabahn Az Alpina Bahn a világ legmagasabb hordozható hullámvasútja. Powertower A Powertower a világ legmagasabb hordozható szabadesés tornya. ## Adatok ### Időpontok A gyakran hideg október miatt az Oktoberfest 1872 óta már szeptemberben elkezdődik. Mindig szombaton nyílik, az utolsó napja pedig október első szombatja. 2000 óta azonban új szabályt vezettek be: ha október első vasárnapja október 1-jére, vagy 2-ára esik, akkor a fesztivált október 3-áig, a német egység napjáig meghosszabbítják. Így a fesztivál időtartama 16 és 18 nap között mozog. Az Oktoberfest időpontjai 2000 és 2015 között: - KBMF = Központi Bajor Mezőgazdasági Fesztivál ### A fesztivál számokban - A Theresienwiese (Terézia-mező) 42 hektáros, ebből a fesztivál 31 hektárt foglal el. - Évi kb. 6 millióan látogatják, 2006-ban 6,5 millióra tehető a látogatók száma. E tekintetben a rekord 1985-ből való, akkor 7,1 millió volt az érdeklődők száma. - ülőhely áll a vendégek rendelkezésére. - Évente mintegy ember dolgozik az Oktoberfesten, ebből 1600 pincérnő. - Átlagosan minden évben kb. hektoliter sör (ennyi sör megtöltené a washingtoni Capitolium kupoláját) és 500 000 sült csirke fogy. - Egy gyakorlott pincérnőnek 1,5 másodpercbe telik az egy liter sör csapolása. - Létezik egy szabályzat, ami azt írja elő, hogy a kicsapolt sör legfeljebb 0,1 literrel térhet el az egy litertől. ## Hasonló fesztiválok A müncheni Oktoberfesthez hasonlóan világszerte rendeznek hasonló népünnepélyeket. Közülük a legnagyobbnak a kanadai Kitchener városban zajló, és a brazil Blumenauban megrendezett fesztivál számít, évi 800 000 látogatóval. Németországban Münchenen kívül más városokban is tartanak hasonló rendezvényeket: Eislebenben, Stuttgartban, Bad Hersfeldben, Mühlhausenben, Hannoverben, Brémában (Észak-Németországban ez a legnagyobb) és Hildburghausenben. ## További tudnivalók ### Biztonság Technikai balesetek ritkán fordulnak elő az Oktoberfest történelmében. A vándorárusokat alapos ellenőrzésnek vetik alá, még mielőtt a fesztivál területére lépnének. 2004-ben az Oktoberfest „hatósági negyedében” egy új központot hoztak létre, amiben a rendőrség, a tűzoltóság, és a vöröskereszt állomásozik. Erre az alkalomra külön felügyeleti szervet állított fel a rendőrség, saját segélyhívószámmal: 5003220. A rengeteg olasz látogató miatt olasz rendőrök is teljesítenek szolgálatot a fesztiválon. Évtizedek óta a bajor vöröskereszt felelős az egészségügyi szolgáltatásért. A „hatósági negyedben” található egy rohamkocsi, és egy jól felszerelt betegosztály egy kisebb műtővel együtt. ### Energiaellátás Az Oktoberfest villamosenergia igénye kb. 2,7 millió kilowattóra. Ez München 1 napi áramszükségletének nagyjából 13%-a. Egy nagyobb fesztiválsátor átlagosan 400 kilowatt teljesítményt igényel, és a nagyobb árusok is 300 kilowattot fogyasztanak. A földgázellátást négy kilométer hosszú gázvezeték-hálózat biztosítja. A gázfogyasztás mértéke a konyhákon összesen 180 000 köbméterre rúg, míg további 20 000 köbmétert a sörkertek fűtésére használnak el. Mivel akár egy rövidebb áramkimaradás is pánikhoz vezetne a tömegben, ezért a teljes elektromos ellátórendszert kétszeresen építették ki. A mobiltelefonos hálózat megfelelő működtetéséért minden évben felállítanak néhány adóantennát, sőt 2005 óta már egy sátorba is felépítik. ### Közlekedés A Münchner Verkehrsgesellschaft (Müncheni Közlekedési Vállalat) szolgáltatásait nagyjából 4 millió látogató veszi igénybe. Éjszakánként rendszerint megtelnek a metrók, és a villamosok emberekkel. Az utasok akadálymentes közlekedése, és biztonságuk érdekében az MVG és a német vasút ezekben a napokban a biztonságiak számát megnöveli. Az utcai közlekedést is kitüntetett figyelemmel ellenőrzik. Az alkoholos befolyásoltságuk ellenére sok vendég volán mögé ül, ezért a rendőrség nagyszabású alkoholellenőrzést tart a fesztivál ideje alatt. ### Hulladék Évente mintegy 1000 tonna hulladék keletkezik a rendezvényen. A személyzet minden reggel összegyűjti a szemetet, és az utakat is letisztítják. A tisztítás költségeinek egy részét a város állja, míg a többit a szponzorok finanszírozzák. 2004 után a vécék előtt akkora sor kígyózott, hogy a bejáratukat a rendőrségnek kellett felügyelnie. 2005-ben aztán az illemhelyek számát 20%-kal növelték, így most 1800 helyen végezhetik el a szükségleteiket a látogatók. ## Fordítás
1,455,037
Szén nanocső
26,856,734
null
[ "A szén allotrópjai", "Nanoszerkezetek" ]
A szén nanocső, angol rövidítéssel gyakran CNT (carbon nanotube), a szén egyik allotrop módosulata, a fullerének egy sajátos, hengeres szerkezetű típusa. Más nanocsövekhez és nanopálcákhoz hasonlóan a szén nanocsövek is kvázi-egydimenziós szerkezetek, azaz a tér egyik irányában kiterjedtek, míg a másik két irányban nanométeresek. Közel atomi méreteik miatt szén makromolekuláknak is tekinthetők. Felfedezésük időpontja vitatott: először 1952-ben közölték észlelésüket, de igazi tudományos érdeklődést csak az 1990-es években keltettek. Bár alkalmazásuk technikailag igen nehéz, sokfelé, így Magyarországon is intenzíven kutatják. Különleges mechanikai, kémiai, elektromos és hőtani tulajdonságaik nagyrészt szerkezetüknek köszönhetőek. Igen érdekes fizikai tulajdonságuk a szobahőmérsékletű ballisztikus vezetés. Elektronikus sávszerkezetükben a kétdimenziós kvantumbezárások van Hove-szingularitásokat hoznak létre. Szakítószilárdságuk és hővezetésük a hagyományos szerkezeti anyagokénál akár százszor is jobb lehet. A belőlük készíthető nanoszerkezetű tömbi anyagok nagy felület-térfogat aránya és nanoporozitása sok alkalmazás felé nyit utat. Ma is kutatják többek között különlegesen szívós ruhák, szerkezeti kompozitok, elektronikai eszközök, szuperkondenzátorok, napelemek, hidrogéntároló üzemanyagcellák, illetve űreszközök, például űrliftek szén nanocsövekre alapozott gyártásának lehetőségét. Extrém jellemzőik hatékony alkalmazása még várat magára, sok alkalmazás gyakorlatba ültetése további műszaki fejlesztést igényel. ## Története ### Felfedezése A szén nanocsövek felfedezésének pontos idejét és az első észlelő személyét illetően nincs általános egyetértés. A nanoszerkezetű szénszálacskákra vonatkozó első közlemény valószínűleg a szovjet L. V. Raduskevics és V. M. Lukjanovics 1952-es, orosz nyelvű cikke volt. Ebben leírták, hogy egyes vékony szénszálak akár a nanométeres méretskálát is elérhetik, és üregesek lehetnek. Ezen eredményeik valóban a szén nanocsövek első észlelései lehettek, azonban a hidegháború éveiben ez az eredmény nyelvi és politikai okok miatt nem vált széles körben ismertté. 1976-ban a francia CNRS intézet japán fizikusa, Endó Morinobu feltekert grafitrétegből álló üreges szerkezeteket állított elő kémiai gőzfázisú leválasztással. Későbbi vizsgálatok során, amikor a szén nanoanyagokról már több ismeret állt rendelkezésre, fény derült rá, hogy az Endo által felfedezett alakzatok minden bizonnyal egyfalú szén nanocsövek lehettek. Eredményei közt továbbá többfalú szén nanocsőre utaló eredmények is találhatók, illetve ezek ipari léptékű gyártása ma is nagyban támaszkodik az ő eredményeire. Az eljárást a kutató tiszteletére ma Endo-eljárásnak nevezik. John Abrahamson 1979-ben, a Pennsylvaniai Állami Egyetem egy szénszerkezetekkel foglalkozó konferenciáján mutatta be szén nanocsövek ívkisüléssel való előállítására vonatkozó eredményeit. Abrahamson az eljárás ismertetése mellett a „nanoszálak” részletes jellemzését, és nitrogénatmoszférában, alacsony nyomáson való keletkezésük egy modelljét is megadta. 1981-ben szovjet kutatók tettek közzé egy beszámolót a szén nanoszerkezetek kémiai és szerkezeti jellemzéséről. A cikkben szén-monoxidból, termokatalitikus oxidoredukcióval előállított szén nanorészecskéket vizsgáltak TEM és XRD eljárásokkal, és „többfalú, csőszerű szénkristályokról” számoltak be, melyek vélekedésük szerint grafénrétegek feltekeredésével jöhettek létre. Egyben rámutattak, hogy a grafén hatszöges rácsának különféle irány menti hipotetikus feltekerésével elméletben különféle csőszerkezetek nyerhetők, továbbá meghatározták ennek ma is alkalmazott két alaptípusát: a körkörös feltekerésű, azaz „karosszék”-típusú, illetve az általános, helikálisan csavart rácsú, ma egyszerűen királisnak nevezett szén nanocsövet. Howard G. Tennent 1987-ben jegyezte be szabadalmát hengeres, különálló, többfalú, 3,5 és 70 nanométer közötti vastagságú, ezt nagyjából százszorosan meghaladó hosszúságú szénszálak gyártási eljárására. A fenti részeredmények ellenére sokáig nem történt nagy áttörés a nanocsövek kutatásában. A téma akkor nyert igazán nagy szakmai figyelmet, amikor Iidzsima Szumio japán fizikus 1991-ben a Nature folyóiratban közölte ívkisüléssel porlasztott grafitrudakból előálló, többfalú szén nanocsövekkel kapcsolatos kísérleti eredményeit, és a nanocsövek egy részletes jellemzését. Az új tudományos érdeklődéshez nagyban hozzájárult Mintmire és szerzőtársai Iidzsimáétól független 1992-es munkája, melyben igen jól jósolták meg az egyfalú szén nanocsövek lehetséges vezetési jellemzőit. A témakör kutatásának történetében újabb fontos lépés volt, amikor Bethune és szerzőtársai illetve Iidzsima egymástól független eredményeket közölt az egyfalú szén nanocsövek átmenetifém-katalizátor segítségével, ívkisüléssel történő előállításával kapcsolatban, mely eljárás már korábban használatos volt buckminsterfullerén előállításához. A szén nanocsövek felfedezésének története tehát a 20. század közepéig nyúlik vissza, bár a témakör intenzív kutatása csak Iidzsima 1991-es Nature-cikke után kezdődött, mely egészen a 2010-es évekig tartott, és később sem zárult le teljesen. Bár a szén nanocsövek alkalmazásbeli korlátai miatt a 2010-es évekre az élénk érdeklődés kissé csillapodott, továbbra is hangsúlyos kutatások tárgyai a szén nanoszerkezetek, például a fullerének és a grafén, mely utóbbi felfedezését 2010-ben Nobel-díjjal jutalmazták. ### Hazai kutatások A szén nanoszerkezetek fizikai és kémiai kutatásával Magyarországon több kutatócsoport is foglalkozik. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán szén nanocsövek CVD-s előállításával, a csövek funkcionalizálásával, szén nanocsövekből álló vékonyrétegekkel illetve különféle önszerveződő folyamatokkal kapcsolatban zajlik kutatás és a Kémia Doktori Iskola programja keretében képzés. Az MTA Természettudományi Kutatóközpontjához tartozó Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet egyes csoportjai szén nanocsövek jellemzésével, elméleti és kísérleti vizsgálatával foglalkoznak. Kiemelendők például a szegediekkel és más csoportokkal együttműködve, a katalitikus nanocsőgyártás terén végzett munka, továbbá eredmények a bambuszra emlékeztető geometriájú vagy Y-elágazást tartalmazó nanocsövek gyártása, a szerkezetek pásztázószontás vizsgálataira, és ezek elméleti tárgyalására, a szén nanocsövek gázérzékelésére vonatkozóan. ## Szerkezete A szén nanocsövek szénatomok rácsából álló, kvázi-egydimenziós, hengeres, nanoszerkezetű anyagok. A csőfalat szénatomok kovalensen kötött hatszöges rácsa alkotja, mely feltekert grafénhez, azaz a grafit egyetlen atomból álló rétegéhez hasonló. Az üreges nanocső átmérője igen sokféle lehet, jellemzően 0,5 nm és 100 nm közötti, hosszúsága pedig tipikusan mikrométeres nagyságrendű, de extrém esetben akár az 55 cm-t is elérheti. A csőfal állhat egy vagy több rétegből. Többfalú szén nanocsövek esetén a koaxiális, fokozatosan növekvő átmérőjű csőfalak nagyjából olyan távolságban helyezkednek el egymástól, mint a grafénrétegek a grafitban. A nanocsövek gyakran hibahelyeket, kapcsolódó molekulákat, töréseket tartalmaznak. A csőfal rácsa a hibák környezetében torzul, szabályos hatszöges rács helyett néhol más elrendezés alakul ki. A hibahelyek nagy hatással vannak a nanocsövek kémiai kölcsönhatásaira, szerkezeti jellemzőire, mechanikai tulajdonságaira. A csövek végződhetnek nyíltan, de olykor fullerénmolekulához hasonló, félgömbszerű lezáródásuk van. A csővégződés szerepe viszont gyakran nem jelentős, az igen hosszú nanocsövek fizikai jellemzőit inkább a csőfal szerkezete határozza meg. ### Egyfalú szén nanocsövek Az egyfalú szén nanocsövek egyetlen, üreges, hengeres formában záródó hatszögrácsból állnak, melyek átmérője jellemzően 0,5 nm és 2 nm közötti, hossza pedig ennek akár milliószorosa is lehet. A szerkezet az alábbiak szerint, egy grafénréteg feltekeréseként képzelhető el (habár a valóságban a szén nanocsövek nem így keletkeznek): A feltekerés iránya a grafén eredeti rácsához képest többféle lehet, ennek megfelelően a nanocső is más-más szerkezetű lesz. Mint minden nanoszerkezetű anyagnál, a szén nanocsövek esetén is jellemző az, hogy a szerkezeti változások alapvetően befolyásolják a fizikai jellemzőket. Ez határozza meg például, hogy egy szén nanocső az elektromos sávszerkezetét tekintve fémes vezető vagy félvezető jellegű-e. A félvezető nanocsövek tiltott sávja első közelítésben a csőfal átmérőjével fordítottan arányos, de a pontos jellemzéshez a csőfal hajlottságát is figyelembe kell venni, mely összetettebb fizikai képet eredményez. ### Többfalú szén nanocsövek Ha egy egyfalú szén nanocső köré egy nála kissé nagyobb átmérőjű másik nanocsövet illesztenénk, koaxiális szerkezet jönne létre. A többfalú szén nanocsövek szerkezete ehhez hasonló. A szomszédos csőfalak távolsága nem tetszőleges, hanem geometriailag jól határozott és nagyjából a grafitbeli rétegek távolságának felel meg, azaz nagyjából 0,34 nm. A többfalú nanocsövek egy ritkább típusát alkotják azok, melyek nem koaxiális, diszkrét csövekből állnak, hanem egyetlen grafénréteg önmaga körüli többszöri feltekerése révén létrejövő tekercsként képzelhetők el. A több egymásba ágyazódó cső különféle tiltott sávja jellemzően úgy alakul, hogy ezen szerkezetek együttes vezetési jellege fémes. A kétfalú szén nanocsövek köztes kategóriát képeznek a többfalúak és az egyfalúak között, ugyanis szerkezetük jellemzői az egyfalúakéit idézi, de azoknál sokkal ellenállóbbak a kémiai hatásokkal szemben. Számottevő a hatás, ha a nanocső falát valamely alkalmazáshoz vagy művelethez szükséges kémiai funkciós csoportokkal kívánják ellátni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a csőfal egy lógó kötéséhez kémiai oldalláncot csatolnak. Egy egyfalú csőhöz kívülről csatlakozó oldallánc olykor túl nagy szerkezeti változást, torzulást okoz. Mivel a funkcionalizálás a kétfalú csöveknek csak a külső falát érinti, és a szerkezettorzító hatás jellemzően nem olyan jelentős, ez nem lesz számottevő hatással a vezetési tulajdonságokra. Ezért a kétfalú csövek jobban megfelelnek olyan célokra, ahol egyszerre fontos a kémiai funkcionalizálás kialakítása és a jó vezetőképesség megtartása. A kétfalú csövek hatékony előállítása például Flahaut és szerzőtársai 2003-ban közzétett eredményei alapján lehetséges. ### Csőkapcsolatok és egyéb alakzatok Az egy- és többfalú nanocsövek egymás közötti kapcsolatai, elágazásai igen sokféleképpen alakulhatnak. A kapcsolatok ideális esetekben is gyakran sok hibahelyet tartalmaznak, ahol a szénatomok geometriai okok miatt nem állhatnak hatszöges rácsba, illetve a szénatomok kötéstávolsága is torzul. A kapcsolódások geometriája úgy alakul ki, hogy ezen szükségszerűen jelenlevő hibahelyek által képviselt, a rendezett rácshoz képesti energiatöbblet a lehető legkevesebb legyen. Egy fémes és egy félvezető jellegű nanocső találkozásakor nanoszerkezetű heteroátmenet jöhet létre, mely a jövőben akár szén nanocsőre alapozott elektronikában is szerephez juthat. Elméleti számításokból tudjuk, hogy egy nanocső és egy szén nanoszalag (azaz egy grafénréteg véges keresztmetszetű sávja) közötti kapcsolat is igen érdekes elektromos és mechanikai jellemzőkkel bír, de az ilyen szerkezetek célzott gyártásának hiánya, illetve ritka fellelhetőségük miatt ezek kísérletileg nehezen tanulmányozhatóak. A nanocső-nanoszalag kapcsolat lehetőségére alapozva elméleti kutatások folynak, melyek szén nanocsövekkel erősített grafén szerkezetek jellemzőit igyekeznek előrejelezni. Ha az ilyen szerkezetek gyártási módja ismert lenne, például hidrogéntároló cellák nanoszerkezetű alapanyagként lennének hasznosíthatók. Folynak kísérletek olyan makroszkopikus tömbi anyagok előállítására, melyek bizonyos fokig rendezett szén nanocsövekből épülnek fel. Ezen anyagok nanoporozitása miatt olyan alkalmazásokban lehetnek hasznosak, melyekben a nagy felület-térfogat arány, illetve a kapillárisjelleg fontos, mint például új szuperkondenzátorok, energiatárolók, térvezérlésű tranzisztorok, katalizátorok, napelemek és egyes orvosbiológiai alkalmazások. Nasibulin és szerzőtársai 2007-ben nanocső falához kovalensen kötődő fullerénmolekulákról számoltak be, melyeket a szaknyelv szén nanorügynek nevez. Ennek gyakorlati jelentőségét az adja, hogy egyszerre rendelkezik fullerénre és nanocsőre jellemző tulajdonságokkal. A cső jó vezető, a róla lelógó fullerénmolekula pedig például erős téremissziós jelenséget mutat. Mechanikai alkalmazásokban továbbá ezek a nanorügyek akadályozzák a szén nanocsövek egymáson való elcsúszását, mely így az anyag makroszkopikus merevségéhez járul hozzá. Az úgynevezett szén borsóhüvelyek szintén érdekes szerkezetek: nanocső belsejébe zárt fullerénmolekulákat jelentenek. Különlegességük az, hogy besugárzás vagy melegedés hatására sajátos mágneses jellemzőket mutatnak. Továbbá ilyen borsóhüvelyeket oszcillátorként alkalmazva bizonyos elméleti számítások ellenőrizhetőek. Egy nanocső elméletben tórusszá hajlítható, ha a cső két nyílt végét összeillesztjük. Bár ezt a gyakorlatban még nem sikerült igazolni, elméleti számítások szerint egy ilyen szerkezet különleges mágneses tulajdonságokkal bírhat, mely jellemzők a tórusz és maga a cső átmérőjének megválasztással hangolhatóak. A grafénezett szén nanocsöveket úgy lehet elképzelni, hogy a csőfalról, mint levelek, ágaznak le kisebb-nagyobb grafénlemezek. Ezen szerkezetek nagy felület-térfogat arányuknak köszönhetően nyerhetnek majd alkalmazást például szuperkondenzátorokban. ## Fizikai tulajdonságai A szén nanocsövek nanoszerkezetű anyagok, így fizikai jellemzőik kialakításában a szén halmaztulajdonságain kívül fontos szerepet játszanak a szerkezeti jellemzők is. Az ideális nanocső falát hatszöges kristályrácsú, hajlott grafén alkotja. A cső tengelyének és az azt alkotó rács bázisvektorainak egymáshoz képesti viszonya alapján a nanocső szerkezete megadható $(n, m)$ indexekkel. Az indexek egy adott nanocső esetén az ábrán látható módon határozhatók meg. Ha az eredeti grafén rácsához képest a cső hossztengelye $T$ irányú, akkor a rá merőleges, a cső falán éppen körbeérő $C_h$ vektor a grafén eredeti rácsában az alábbiak szerint adható meg: $C_h = n\vec{a}_1+m \vec{a}_2$. Ez a vektor a nanocső úgynevezett királis vektora, más néven Hamada-vektora, melyet a fentiek szerint úgy választunk meg, hogy a hatszögrács rácspontjából rácspontjába mutasson, mert így maga is rácsvektor lesz, azaz egész indexekkel kifejezhető. Másrészt így bizonyos, hogy a cső záródása kötéshelyes lesz. Ha ismerjük a nanocső indexeit, akkor a cső vastagsága is meghatározható, ugyanis a királis vektor hossza épp a cső kerületével egyezik meg. Egy $(n, m)$ indexekkel jellemzett nanocső esetén az átmérő tehát kifejezhető az indexekkel: $d = \frac{a}{\pi} \sqrt{(n^2 + nm + m^2)}\approx 0,078 \cdot \sqrt{((n+m)^2-nm)} \rm \quad [nm]$, ahol a = 0,246 nm a jellemző másodszomszéd-távolság a grafén hatszögrácsában. A csőfal orientációja alapján három alapesetet különböztetnek meg: - Karosszék-nanocső: ha a királis vektor a hatszögrács valamely kötésének irányával párhuzamos, akkor a cső egy merőleges keresztmetszetén úgynevezett karosszékperem alakul ki. Ekkor magát a csövet is karosszék-típusúnak nevezik. Az ilyen cső két indexe megegyezik, azaz $(n, n)$ alakú. - Cikkcakk-nanocső: ha a királis vektor a hatszögrácson valamely másodszomszédokat összekötő szakasszal párhuzamos, akkor a cső egy merőleges keresztmetszetén cikkcakkperem alakul ki. Ekkor magát a csövet is cikkcakk-típusúnak nevezik. Az ilyen cső királis vektorának valamely bázisvektor irányába eső komponense nulla, ezért indexe $(n, 0)$ alakú. - Királis nanocső: ha a királis vektor és a hatszögrács viszonya egyik fenti speciális esetbe sem esik, a nanocsövet általánosan királisnak nevezik. ### Mechanikai tulajdonságok A szén nanocsövek falát alkotó hatszöges rácsban a szénatomok három elsőszomszéddal kötnek síkbeli kovalens kötést. Ez a grafénhoz hasonlóan úgy történik, hogy a szén kötő elektronjai sp<sup>2</sup>-hibridizált atompályákat képeznek. Ezen kötések viszonylagos erőssége és a szerkezet sajátosságai miatt az elméleti számítások extrém mechanikai jellemzőket jósolnak. Az eddigi megfigyelések ezzel összhangban azt mutatják, hogy a szén nanocsövek a legnagyobb szakítószilárdságú anyagok, melyek Young-modulusa is kiemelkedik a többi anyagé közül. Egy 2000-ben, többfalú nanocsöveken végzett vizsgálat szerint a szakítószilárdságuk elérheti a 63 GPa-t. Egy 2008-as cikkben Peng és szerzőtársai 100 GPa szakítószilárdságú egyedi nanocsövekről számoltak be, mely nagyságrendjében egybeesik az atomi potenciálokat figyelembe vevő elméleti számításokkal. Összehasonlításképpen, ez 100-szorosan meghaladja egy tipikus rozsdamentes acél szakítószilárdságát, azaz például egy mérnöki alkalmazásban egy adott keresztmetszetű acél szerkezeti elem vagy alkatrész század akkora megengedett mechanikai feszültségeket visel el, mint egy azonos keresztmetszetű, nanocsövekből álló szerkezet, mely mindemellett még jelentősen könnyebb is lehetne. Többek között ezek a motivációi az ilyen, szén nanoszerkezeteken alapuló szerkezeti anyagok intenzív kutatásának. A nanocsövek szerkezeti anyagként való hasznosítását azonban több tényező nehezíti. Bár az egyedi nanocsövek igen nagy szakítószilárdságúak, de a több nanocsőből álló szerkezetekben a nanocsövek közti kölcsönhatás jóval gyengébb, mint maguk a csőfalak. Emiatt a kötegbe állt csövek egymáson elcsúszhatnak, illetve a többfalú csövek tengelyirányban teleszkopikus módon szétcsúszhatnak. Mindez a kiváló elméleti mechanikai jellemzők leromlásához vezet a gyakorlati, makroszkopikus esetekben, a mérhető szakítószilárdság például akár az elméleti érték századára eshet. A problémára igen sok megoldási javaslat született, például Filleter és szerzőtársai szerint a csőkötegek közt kialakított kovalens keresztkapcsolatokkal az anyag térhálósítható, mellyel viszonylagosan jól kihasználhatóak a nanocsövek mikroszkopikus jellemzői. Ezzel a módszerrel többfalú szén nanocsövek esetén 60 GPa, kétfalú csövekből álló csőkötegek esetén pedig 17 GPa szakítószilárdságú makroszkopikus anyag volt elérhető. Megemlítendő, hogy a szén nanocsövek csak húzófeszültség esetén mutatnak extrém szilárdságot. Üreges szerkezetük, illetve hosszukhoz képesti kis keresztmetszetük miatt csavaró, nyomó, hajlító vagy nyíró igénybevétel esetén könnyen kihajlanak, esetleg eltörnek. A nanocsövek sugárirányban közel sem olyan merevek, mint tengelyirányban. Transzmissziós elektronmikroszkóppal végzett megfigyelések arra utalnak, hogy a csőfalat sugárirányban akár van der Waals-erőkkel is érdemben deformálni lehet. Nanoindenter illetve AFM segítségével végzett kísérletekben a csőfal rugalmasságát számszerűen is megvizsgálták. ### Elektromos és optikai tulajdonságok #### Vezetési jelleg A szén nanocsövek szerkezetüktől függően lehetnek félvezető vagy fémes jellegűek. A szerkezet és a vezetési jelleg közötti összefüggés magyarázatához a csőfal elektromos energia-sávszerkezetének megismerése szükséges. A kvázi-egydimenziós nanocsövekben az elektronok számára a tér egy irányában delokalizáció (szabad elmozdulás), másik két irányban kvantumbezárás érvényesül. Keresztirányban a cső méretei összemérhetők a sávelektronok hullámhosszával, így az elektronok számára ezekben az irányokban éles potenciálgátak jelentik a peremfeltételt (valójában ennél helyesebb Born–Kármán-féle pediodikus határfeltétellel számolni). Ezzel szemben tengelyirányban a cső hossza jóval nagyobb a sávelektronok jellemző hullámhosszánál, így ez irányban az elektronok terjedni képesek. A nanocsövek vezetési jellegét alapvetően az határozza meg, hogy a csőtengely irányában delokalizált elektronok számára rendelkezésre áll-e olyan hullámszámú állapot, melyen a tiltott sáv szélessége nulla. Ez esetben ugyanis az ennek a feltételnek megfelelő hullámszámú elektronokra nézve a sávszerkezet fémes jellegű lesz. Ezen állítás egyszerűen szemléltethető a jobb oldali ábrával. Az ábrán a csőfal sávelektronjainak diszperziós relációja látható. A Brillouin-zóna $\Gamma$ és $M$ hullámszámú pontjainál tiltott sáv van, míg a $K$ hullámszámú pontjánál a vezetési és a vegyértéksáv összeér. Ha a csőfal hatszögrácsa úgy viszonyul a tengely irányához, hogy a hossztengely mentén haladó elektron számára megengedett legyen a $K$ hullámszámú állapot, akkor a nanocső első közelítésben félfémes vezető, egyébként félvezető lesz. A fenti feltétel teljesül minden olyan nanocsőre, melynél az $(n, m)$ indexekre igaz az, hogy $|(m-n)/3| = j$, ahol $j = 0, 1, 2, ...$ Mivel a karosszék-nanocsövek indexei $(n, n)$ alakban adhatók meg, melyre a fenti feltétel bármilyen $n$ esetén teljesül, ezért a karosszék-nanocsövek mindig vezetők. Az $(n, 0)$ indexű cikkcakk-nanocsövek esetén ez csak 3-mal osztható $n$-ekre teljesül. Általános esetben elmondható, hogy a feltétel alapján minden harmadik nanocső-szerkezet fémes, a többi pedig félvezető jelleget eredményez. A fenti, valójában csak fel nem tekert nanoszalagra érvényes kijelentések pontosításához ezen felül figyelembe kell venni, hogy a csőfal hajlott alakú. A görbületet figyelembe vevő egyszerű modell a zónahajtogatási modell, mely jellemzően 1-1,5 nm-es átmérőjű csövekre általában jó közelítésű leírást ad. A modell értelmében a hajlottság miatt a $\sigma^*$ és $\pi^*$ lazítópályák kissé hibridizálódnak. Emiatt a $K$ hullámszámú degenerált pontban a vezetési és vegyértéksáv energiája felhasad, azaz kis tiltott sáv, és enyhe félvezető jelleg jelentkezik. Összességében tehát elmondható az egyfalú nanocsövekről, hogy: - Az $(n, n)$ nanocsövek fémes vezetők, - az $(n, n\pm 3j)$ nanocsövek igen kis tiltott sávval rendelkező félvezetők, majdhogynem félfémesek, - egyéb nanocsövek pedig nagy tiltott sávval rendelkező félvezetők. Ezen felül kisebb átmérőjű nanocsöveknél további korrekciók szükségesek, ugyanis a csőfal görbületi sugarának csökkenésével a csőfal elektronszerkezete egyre jobban eltér a neki megfelelő kihajlított nanoszalagétól. Például az $(5, 0)$ nanocsőnek félvezetőnek kellene lennie, azonban a kísérletekben fémesnek mutatkozik, mely a kis görbületi sugara miatti újabb korrekcióval magyarázható. #### Transzportjellemzők A szén nanocsövek falát alkotó szénatomok négy vegyértékelektronja közül három a csőfal kovalens kötéseiben vesz részt, a negyedik pedig a cső belseje és külseje felé kiálló p-pályán helyezkedik el. Ezek a pályák a csőfal mindkét oldalán részben átfednek, a létrejövő $\pi$-molekulapályákon az elektronok a csőfal hosszán delokalizáltak. Ha egymáson fekvő szén nanocsövek között folyik az áram, a csövek között az elektronok alagúteffektussal haladnak át. A nanocsövek kvázi-egydimenziós szerkezetének következménye, hogy az elektronok haladása diszkrét vezetési csatornákon, diszkrét energiákon történik. Bizonyos feltételek mellett a szén nanocsöveken ballisztikus transzport is létrejöhet, ami azt jelenti, hogy az elektronok a cső hosszán szóródásmentesen haladnak, és mivel nincs disszipáció és nem keletkezik Joule-hő, az áram energia betáplálása nélkül is fennmarad. Ilyen esetekben a vezetőképesség leírására a két végpontot összekötő n darab vezetési csatornára alkalmazott Landauer-formalizmus használható: $G(\mu) = G_0 \sum_n T_n (\mu)$, ahol $G_0 = e^2/(\pi\hbar) \approx 7,75\times 10^{-5} \Omega^{-1}$ a vezetőképesség kvantuma, n darab vezetési csatorna lehetséges, melyek transzmissziós valószínűsége $T_n$. A valós esetekben a ballisztikus vezetés kialakulását azonban több tényező is nehezíti, például a hibahelyeken, csőfal-deformációkon az elektronok szóródnak, azaz a gyakorlati esetekben végső soron a vezetés gyakran diffúz jelleget ölt. #### Optikai átmenetek Az elektronok állapotsűrűsége nagyban függ a vezetési jellegtől. A fémes esetekben nincs tiltott sáv, félvezető esetben viszont van. Mivel kvázi-egydimenziós anyagról van szó, az állapotsűrűségben a sávéleken megjelennek a van Hove-szingularitások. Ezeknek köszönhetően a sávélek közelében igen nagy az állapotsűrűség, így ezek között karakteres (~10 meV szélességű) optikai átmenetek tapasztalhatók. A szén nanocsövek optikai jellemzését többek között az alábbi jellemzők szabják meg: - Az ábrán v<sub>1</sub> − c<sub>1</sub>, v<sub>2</sub> − c<sub>2</sub> stb. betűkkel jelölt optikai átmenetek jele szokásosan E<sub>11</sub>, E<sub>22</sub> stb. Ezek megengedett átmenetek. - Keverékmintákban, ha félvezető és fémes nanocsövek is jelen vannak, ezek átmeneteit rendre S illetve M betűjellel különböztetik meg arra utalva, hogy az átmenet félvezető vagy fémes nanocsőről származik-e. - A c<sub>1</sub> − v<sub>2</sub>, c<sub>2</sub> − v<sub>1</sub> közöttiek tiltott dipólátmenetek, bekövetkezési valószínűségük kicsi, így a spektrumbeli vonalaik igen gyengék. - A szingularitások közti átmenetek karakterisztikus energiája a csőfal szerkezetétől függ, így az átmenet spektroszkópiai vizsgálatával a szerkezetről információ nyerhető. Fordítva is: ha a szerkezetet változtatjuk, az optikai jellemzők hangolhatók. - Mivel az átmenetek kellőképpen élesek, ezért lehetőség van a nanocsövek szelektív gerjesztésére. Ez azt jelenti, hogy adott gerjesztő hullámhosszal kiválaszthatunk egy karakterisztikus átmenetet, mely egy adott $(n, m)$ indexű szén nanocső egy adott átmenetéhez tartozik, így biztosíthatjuk azt, hogy az optikai válasz is csak az ilyen nanocsövektől fog érkezni akár egy keverékmintában is. Az alkalmazásokkal kapcsolatos mérnöki fejlesztések fontos eszközei az optikai vizsgálatok. Ezek segítségével meg lehet mondani, hogy a gyártás során milyen nanocsövek keletkeztek, ezek szerkezete és homogenitása megfelel-e az alkalmazások feltételeinek. Többek között megállapítható, hogy a gyártott anyagban mennyi a valóban csőszerű szénképződmény hányada, milyen a jellemző kiralitás, illetve a keletkezett nanocsöveken milyen hibahelyek száma és eloszlása. A fenti átmenetek gerjesztésével magyarázhatóak a szén nanocsövek fluoreszcencia- illetve fotolumineszcencia-jelenségei. A gerjesztő fény a szén nanocsövön elnyelődve elektron-lyuk párt, azaz excitont kelt. A rekombináció folyamatának egy tipikus példája, amikor egy S<sub>22</sub>-gerjesztés után mind az elektron, mind az elektronlyuk hamar legerjesztődik, előbbi c<sub>2</sub>→c<sub>1</sub>, utóbbi v<sub>2</sub>→v<sub>1</sub> átmenettel, melyek jellemzően fonongerjesztéssel járnak. Ezt követően az elektron és a lyuk c<sub>1</sub>→v<sub>1</sub> sugárzásos elektronátmenet során, viszonylag gyorsan rekombinálódik (karakterisztikus élettartama mindössze 100 ps körüli). Ez utóbbi az a foton, amit a fotolumineszcencia-mérésben detektálnak, melynek hullámhossza jellemzően 0,8–2,1 μm. Az átmenet energiája szerkezetfüggő, a detektált foton szerkezeti információkat ad a vizsgált nanocsövekről. A nanocsövek kvázi-egydimenziós alakja miatt a kibocsátott fény a hossztengely irányában polarizált. Ha tehát mérjük a fluoreszcens fény polarizációs irányát, képet kaphatunk a nanocsövek átlagos fizikai orientációjáról is. #### Raman-spektrum A szén nanocsövek infravörös spektroszkópiai vizsgálata problémás a csövek nagy abszorpciója miatt. Mivel azonban a Raman-spektroszkópia jó térbeli felbontást és jó érzékenységet biztosít, elterjedten használják szén nanocső minták összetételének azonosítására. A szórás egyfalú nanocsövek esetén a van Hove-szingularitások miatt rezonáns, így csak azok a nanocsövek vesznek részt a szórásban, melyek valamely energiaátmenete éppen megfelel a gerjesztő lézer fotonenergiájának. A Raman-módusok közül fontosak az alábbiak: - RBM-módus (radial breathing mode, azaz sugárirányú lélegző módus): a nanocső fala sugárirányban periodikusan összehúzódik-kitágul a gerjesztés hatására, azaz az atomok szinte kizárólag sugárirányban, azonos fázisban mozognak. Ennek frekvenciája fordítottan arányos a csőátmérővel, így ezen csúcs Raman-eltolódásából a cső méretére lehet következtetni. Az RBM-módus nanocsövekre jellemző, nincs analógja a grafénnél, ugyanis végtelen sugarú határesetben ez a módus a grafénsíkra merőleges transzlációba megy át. - G-módus (grafit-módus): ez a módus a grafénsíkokkal való rokonság eredménye: a csőfal atomjai a fal síkjában hasonlóan vibrálnak, mint ahogy az egy grafén G-módusánál látható, bár ahhoz képest a csőfal hajlottsága miatt eltérések tapasztalhatók: a csúcs kissé alacsonyabb frekvenciák felé tolódik, és több kis csúcsra hasad fel. A felhasadás mértéke fémes nanocsöveken szembetűnőbb a nagyobb elektron-fonon csatolás miatt. A csúcs szerkezetéből a csőfal szerkezetére és vezetési jellegére lehet következtetni. - D-módus: a csőfal hibáival kapcsolatos, így a G-módus csúcsához mért aránya a csőfal hibamentességének mértékeként alkalmazható. ### Hőtani tulajdonságok A szén nanocsövek hőtani jellemzőit is alapvetően befolyásolja a szerkezetük. A tengely irányában hővezetésük kiváló, ami a bennük akár szobahőmérsékleten is létrejövő ballisztikus transzportnak köszönhető. Pop és szerzőtársai közleményében 3500 W/mK hővezetésű egyfalú nanocsövekről számolt be, mely nagyjából tízszeresen haladja meg a réz hővezetési tényezőjét. Ezzel szemben sugárirányban igen rossz a nanocsövek hővezetése, ennek nagyságrendje mindössze 1 W/mK körüli. Hőmérsékleti stabilitásuk igen jó, vákuumban kb. 2800 °C-ig, míg levegőn kb. 750 °C-ig stabilak. A szerkezeti hibák a fenti ideális jellemzőket nagymértékben rontják, ugyanis egy-egy hibahely fononszóráshoz vezet, azaz lecsökken a fononok szabad úthossza, ami a makroszkopikus hővezetés romlását eredményezi. ## Kémiai tulajdonságai ### Oldhatóság A szén nanocsövek nem oldódnak vízben, de kötegekbe, csomókba állva vízzel diszperz heterogén rendszert alkothatnak. Az egyfalú szén nanocsövek a CVD-vel történő gyártásuk után gyakran kötegekbe rendeződnek. Különféle oldószerekben való eloszlatásukhoz felületaktív anyagokat szoktak használni, melyek a csőfalakhoz csatlakozva taszítóerőt keltenek a kötegbeli csövek között, így azok szétválnak. A nanocsövek részleges szétoszlatása ultrahangos rázással is lehetséges. A többfalú nanocsövek kevésbé hajlamosak kötegekbe rendeződni, így azok egyedi csövekké való szétválasztása nem ennyire körülményes feladat. ### Funkcionalizálás A hibamentes szén nanocsövek fala kevéssé reakcióképes, így annak egyes felhasználáshoz kémiai oldalláncokkal (funkciós csoportokkal) való ellátása szükséges. A nanocső funkcionalizálása során a pusztán szénatomokból álló csőfalhoz kémiai úton oldalláncot kötnek. Ez többféleképpen történhet: lehetséges a csőfal hibahelyeinél levő lógó kötésekkel való kovalens kötés vagy a csőfal síkjából erősen kilógó kötő $\pi$-pályákkal való van der Waals-kötés kialakítása. Tehát a funkciós csoportokat elsőrendű vagy másodrendű kötőerők tartják a nanocső falán. A nanocsövek kovalens funkciós csoportokkal való ellátásának tipikus módszere, hogy a nanocső mintát erős oxidálószerrel, illetve szervetlen savval kezelik, melynek hatására a csőfalon lógó kötések keletkeznek. Ez a lépés gyakran sok hibahelyet, a csőfalak torzulását, törését eredményezi, így a folyamat nagyfokú kontrollálása szükséges. Ezt követően a nanocső diszperziót kapcsolatba hozzák azzal az anyaggal, melyből a funkciós csoportok felépülnek. A folyamat olykor az anyag disszociálódását követő nanocsőre kötődésével történik. Elterjedt módszer ezen kívül az elektron- vagy ionnyalábbal való, ionizációt okozó besugárzás, mellyel a nanocső egyes területein célzottan alakíthatók ki a funkciós csoportok csatolásához szükséges lógó kötések. Ezen eljárások során a legvalószínűbb végbemenő folyamat az, hogy a beérkező töltött részecske szénatomot üt ki a rácsból, mely kötések létesítésére alkalmas hibahelyet hagy maga után. A van der Waals-kötéssel kötődő oldalláncokat leggyakrabban felületaktív anyagok, oligomerek, biomolekulák illetve polimerek alkalmazásával alakítják ki. A funkcionalizálási eljárás célja sokféle lehet. Segítségükkel befolyásolhatók a szén nanocsövek kémiai jellemzői. Strano és szerzőtársai olyan eljárást dolgoztak ki, ahol funkciós csoportokkal ellátott szén nanocsövek elektromos jellegük szerint szelektíven kezelhetők, illetve bizonyos hatásfokkal szétválogathatók. Különféle funkciós csoportokkal, például polianilin a szén nanocsövek segítségével gázérzékelők alakíthatók ki. ## Előállítása ### Ívkisüléssel A nanocsövek 1991-es megfigyelése grafitelektródák között létrejövő ívkisülés által képzett koromban történt, miközben a NEC kutatói fullerének előállításán dolgoztak. Később ugyanitt dolgozták ki a szén nanocsövek hasonló elvű tömeggyártásának egy korai módszerét. Az eljárás lényege az, hogy a negatív elektróda anyaga a kisülés magas hőmérséklete miatt elszublimál, majd rekombinálódás során más szén allotrópok mellett nanocsöveket is képez. A nanocsövek hozama más termékek arányában nagyjából 30 tömeg%-os. A kisülésben egy- és többfalú, aránylag hibamentes nanocsövek képződnek, melyek hossza elérheti az 50 mikrométert is. A kisülés jellemzően igen nagy hőmérsékleten, 1700 °C felett zajlik, ami a többi eljáráshoz képest nagyfokú hibamentességet eredményez. ### Lézeres porlasztással A lézerporlasztásos módszer során egy grafitból készült céltárgyra nagy energiájú impulzuslézer-nyalábot vetítenek. A reakció során, mely igen magas hőmérsékleten, inertgáz-környezetben zajlik, a céltárgy szénatomjai kiporlasztódnak, majd a reaktorkamra hidegebb felületein kiválva nanocsöveket képeznek. Az eszközben gyakran kialakítanak vízhűtésű felületet, mely a csőképződés szempontjából preferált lesz. A módszert egy eredetileg fém porlasztására alkalmazott berendezéssel fejlesztették ki a texasi Rice Egyetemen. Később ugyanitt dolgozták ki e módszer fémkatalizátorokkal segített változatát, mely nagyobb hozamot eredményezett. A keletkező nanocsövek hozama 70% körüli, a csövek jellemzően egyfalúak, átmérőjük bizonyos fokig szabályozható a reakció hőmérsékletének beállításával. ### Termikus plazmával Egyfalú szén nanocsövek termikus plazma keltésével is előállíthatók. A 2000-ben kifejlesztett módszer lényege, hogy széntartalmú gázból, plazma keltésével jöjjenek létre a nanocsövek. A módszer előnye, hogy a gáz bontása jóval kisebb energia befektetését igényli, mint a grafit porlasztása, továbbá a grafitporlasztásos technikáknál alkalmazott impulzusüzem helyett ez az eljárás folytonosan végrehajtható. A mikrohullámú elektromágneses térrel gerjesztett, légköri nyomású plazmanyalábba argon-etilén-ferrocén gázkeveréket juttatnak. A reakcióban az egyfalú szén nanocsövek mellett egyéb fém és szén nanorészecskék, illetve amorf szén keletkezik. ### Katalitikus gőzfázisú leválasztással Bár a szén katalitikus gőzfázisú leválasztásának eljárása már 1952-ben ismert volt, szén nanocsövek célzott gyártására csak 1993 után alkalmazták. 2007-ben a Cincinnati Egyetem kutatói ezt továbbfejlesztve 18 mm hosszúságú, irányított nanocsövek gyártására is alkalmas készüléket mutattak be. A katalitikus gőzfázisú leválasztás (CVD) során egy hordozó felületen fémkatalizátor nanorészecskéket (amely anyaga gyakran nikkel, kobalt vagy vas) helyeznek el, melyek a nanocsövek növekedését segítik majd. A keletkező nanocsövek méreteloszlása és a katalizátorrészecske méreteloszlása összefügg, így mód van a nanocsövek méretének szabályozására. A fém nanorészecskék méretének beállítása történhet maszkolt leválasztással, hőkezeléssel vagy plazmamarással. A hordozó felületét nagyjából 700 °C-ra fűtik. A reakció úgy zajlik, hogy a reaktorba egy hordozógázt (pl. ammóniát, nitrogént vagy hidrogént) és egy széntartalmú gázt (pl. acetilént, etilént, etanolt vagy metánt) engednek. A hő hatására a széntartalmú gáz disszociál a katalizátorrészecske felületén, majd a szén beépül a keletkező nanocső falába. Egyes reakciókban a katalizátorrészecske végig a hordozó felületén marad, míg más reakciókban a növekvő nanocső csúcsán elhelyezkedve egyre távolabb kerül a hordozótól, közben maga alatt „építi” a nanocsövet. A folyamat plazmakeltéssel egészíthető ki (ez a plasma-enhanced CVD, azaz PECVD), ekkor a gőzfázisú leválasztás közben a nanocsövek a plazmabeli elektromágneses térerősség irányába növekednek. A szén nanocsövek legelterjedtebb gyártási módja a CVD valamely fajtája. Ennek oka például a más módszerekhez képesti költséghatékonysága, illetve hogy segítségével például egy adott felületre növeszthetők irányított szén nanocsövek. A katalizátorok helyes elrendezésével a növekvő nanocső-szőnyeg mintázata is beállítható. ### Természetben előforduló szén nanocsövek Bár a nanocsövek célzott előállítása összetett feladat, más fullerénekkel együtt a természetben is megtalálható, például kormozó lángok égéstermékében. Ezek azonban kontrollálatlan folyamatokban képződnek, igen sok hibahelyet tartalmaznak, így tudományos és technikai alkalmazásuk nem célszerű. ## Alkalmazásai ### Lehetőségek és megvalósult alkalmazások A szén nanoanyagok alkalmazásainak fejlesztését az hajtja, hogy mérnöki alkalmazásokban váljanak hasznossá kivételes fizikai jellemzőik. A kiváló szakítószilárdságuk és rugalmassági modulusuk melletti kis tömegük miatt szerkezeti anyagokban való alkalmazásuk a cél. Elektromos és optikai jellemzőik a szerkezetüktől nagymértékben függnek, így ha erre a gyártáskor hatást lehet gyakorolni, nanoméretű gépezetekhez juthatunk. Felmerült a nanocsövek alkalmazása a MEMS/NEMS-eszközökben, AFM-mérőtűk hegyének gyártásakor, nanotechnológián alapuló orvoslási módszerekben, illetve egyéb nanoméretű szerkezetek kifejlesztésében. Szerkezeti anyagokban ma még jellemzően nem nanoméretű, hanem tömbi állapotban jellemző a szén nanoanyagok alkalmazása, azaz például más anyagok adalékaként: - Az Easton-Bell Sports sportszergyártó és a Zyvex Performance Materials anyagtudományi fejlesztőcég szén nanocső adalékolású kerékpár-alkatrészeket, például vázat, kormányt, kerékvillát, illetve túrabotokat és egyéb sportszereket fejlesztett ki. Ezek előnye a jó szilárdság mellett a szerkezet könnyebb súlya. - Az Amroy Europe Oy fejlesztőcég Hybtonite nevű terméke egy szén nanocső adalékolású epoxigyanta, mely a gyártó szerint 20–30%-kal erősebb a hozzá hasonló, de adalékolatlan műgyantákhoz képest. Alkalmazásai közt szerepelnek szélturbinák, vízi járművek, sporteszközök. ### Nehézségek Az alkalmazásoknak gátat szab a szén nanocsövek előállításának néhány jelenlegi korlátja. Nincs például hatékony módszer arra, hogy azonos csőtípusokat megbízható eljárással gyártsanak. Egyes eljárásokban bizonyos csőtípusok jellemzőbbek, de további kutatásra és mérnöki fejlesztésre van szükség. Az egyfalú szén nanocsövek gyártás után gyakran kötegekbe állnak, így a csövek különféle jellemzői az elektromos alkalmazásokban kiátlagolódnak. Így speciális, szerkezetfüggő optikai és elektromos jelenségeik kihasználására még nincs kielégítő mérnöki megoldás. ### A jövő Ha a jövőben némely technikai gát átléphetővé válna, a nanocsövekre alapozva igen érdekes eszközök kifejlesztésére lenne lehetőség. #### Biológiai és orvosi alkalmazások Folynak kutatások nanocsővel adalékolt, természetben lebomló nanokompozitokkal kapcsolatban, melyeket bizonyos csontokat, porcokat illetve izmokat érintő beavatkozásoknál használnának. Kis tömegszázaléknyi (~0,02%) adalékolásnál is nagy szilárdságnövekedést tapasztaltak a biokompatibilis anyagok esetén. A szén nanocsövek kémiailag kompatibilisek a DNS- és fehérjemolekulákkal. Ezen felül lehetőség van arra, hogy a nanocsöveket biológiai minták fluoreszcens vagy fotoakusztikus anyagvizsgálati módszerekkel való megfigyelésénél alkalmazzák, illetve segítségükkel infravörös besugárzással a biológiai minták lokális melegítése valósítható meg. Az egyfalú szén nanocsövek felületére abszorbeálódó molekulák és biológiai anyagok nagymértékben befolyásolják a csövek elektromos és optikai jellemzőit, így igen jó szelektivitású és érzékenységű szenzorok készítésére lehetnek alkalmasak. A jó szenzorok kialakításához szükség van a szén nanocsövek célzott előállításának, a szerkezet pontosabb befolyásolásának további kutatása. Kutatás zajlik például kémiai szenzorok, bioszenzorok, illetve ezek orvosi, katonai alkalmazásainak kifejlesztésére. Egyes szenzorokat például mikrofluidikai rendszerekben célzott növesztéssel alakítják ki, és kromatográfiai mérésekben alkalmazzák: ezen eszközökben a nanocsövek nagy felület-térfogat aránya miatti jó érzékenységet kívánják kiaknázni. Az orvosbiológia egyes mérnöki kutatásaiban felmerült, hogy a szén nanocsövek gyógyszerek célba juttatására alkalmazhatók. Ez például úgy képzelhető el, hogy a hatóanyag a csőfalhoz kötődik, vagy a csőfalakon belül helyezkedik el, a nanocső ezzel együtt kerül a sejtbe, majd például közeli infravörös sugárzást alkalmazva a hatóanyag felszabadítható. Ezen alkalmazásoknak azonban korlátot szab, hogy nem ismert még, hogy a hordozó nanocsövek mennyire hajlamosak a szervezetben felhalmozódni, illetve maguk is szövődményeket okozni. Azonban a hatás igen összetett lehet: 2012-ben például egy kutatás rámutatott, hogy a szén nanocsövek segíthetnek a DNS-láncok oxidáció ellenében mutatott ellenállásának javításában is. Az orvosbiológiai alkalmazások egyik elsődleges célja jelenleg a szén nanocsövek immunválaszainak megértése, és a biokompatibilitás esetleges célzott előidézése. Bár az már ismert, hogy a levegőben szálló nanocsövek tüdőbe kerülve gyulladást okozhatnak, további kutatást és a különféle inkorporációs típusokra vonatkozó határértékek meghatározása szükséges a szén nanocsövek egészségügyi hatásainak megértéséhez. #### Szerkezeti anyagok, kompozitok A kiváló mechanikai jellemzőkben rejlő lehetőségeket az alkalmazások széles skálájával igyekeznek kihasználni. A hétköznapi életben is használt tárgyak, például ruházati- és sporteszközök mellett extrém szerkezetekben is felmerült a nanocsövek alkalmazása, például űrlift kialakításánál. Bár a nanocsövek szakítószilárdsága elég nagy, sűrűsége pedig elég kicsi lenne ahhoz, hogy egy űrbe közlekedő felvonó tartókábelét ebből alakítsák ki, a valós esetekben a nanocsövek nem állíthatók elő hibamentesen, illetve problémát okoz az is, hogy a nanocsövek egymás közötti kölcsönhatása gyenge. Mindazonáltal több eredmény, például Baughman és szerzőtársaié, is arra mutat, hogy ebben a közeljövőben előrelépések lehetségesek, és új, mainál sokkal nagyobb szilárdságú és könnyebb szerkezeti anyagok előállítására lesz lehetőség. A ruházati alkalmazásokhoz kapcsolódóan folynak kutatások a szén nanocső alapú fonalak, szálak, illetve vékonyrétegek kifejlesztésére. Ezek készítését a katalitikus gőzfázisú leválasztással gyártott szén nanocső szőnyegekből, egy hőkezeléssel kísért húzó-csavaró folyamattal képzelik el, mely során a nanocsövek a szőnyegből kiszakadva és kötegekbe rendeződve hosszú szálakat képeznek. Bár a nanocsövek elméleti, kb. 100 GPa körüli szakítószilárdságához képest ezen szálaké jelentősen kisebb, a rövid, kb. 1 mm-es hosszú szálaknál sikerült elérni a 9 GPa szakítószilárdságot. A problémát ez esetben is a szálban található nanocsövek egymás közötti elcsúszása okozza, melyet például szénion-besugárzással elősegített térhálósítással igyekeznek megoldani. A nanocső szálakat más, ma is alkalmazott anyagokkal, például kevlárral kombinálva is vizsgálják. Elképzelhető, hogy a jövőben ezeket a nehezen elszakítható szálakat például golyóálló katonai ruházatban alkalmazzák, bár ehhez még további kutatómunka szükséges. A nanocsövek vezetőképessége a csőfalon jellemzően igen jó, továbbá a kívülről érintkező nanocsövekkel is vezető kontaktusokat képesek kialakítani. Ha egy szigetelő anyagba nanocső adalékot juttatnak, elképzelhető, hogy a nanocsövek a szigetelő mátrixban olyan tárhálót alkotnak, amely a makroszkopikus vezetőképesség jelentős növekedését okozza, így az eredetileg szigetelő anyag vezetővé válik. A polimertechnológia elmúlt évtizedekre jellemző felívelése miatt ma már sok igen jó mechanikai jellemzővel bíró, polimer alapú szerkezeti anyag gyártási eljárását ismerjük. Viszont ezen anyagok jellemzően jó szigetelők. Ha valamely alkalmazásban vezető polimerre lenne szükség, a probléma például szén nanocső adalékolásával oldható meg. Az autóiparban például fontos, hogy az alkatrészek könnyűek legyenek, de közben bizonyos alkatrészek, például az üzemanyag-vezetékek jó, ha vezető jellegűek, ugyanis akkor nem léphet fel rajtuk töltésfelhalmozódás, és emiatt egy esetleges elektrosztatikus kisülés. A nanocső-adalékolás további következménye lehet egyes polimer- vagy műgyantamátrixokban a keménység, a merevség illetve a szívósság növekedése. #### Mikroelektronika Ha egy szén nanocső két végén elektromos kontaktust alakítanak ki, a csőfal közelében pedig kapuelektródát helyeznek el, térvezérlésű tranzisztor hozható létre. Két kapuelektródával egyelektron-tranzisztor is kialakítható, melyen az elektronok gyakorlatilag egyesével engedhetők át. Az elektródák kialakítására sokféle módszer és elrendezés lehetséges, de alapvetően kétféleképpen történhet. Az egyik esetben a szén nanocsövet üres hordozó felületére helyezik (például az oldószerben diszpergált (eloszlatott) nanocsöveket lecseppentik a hordozó felületére, majd az oldószert fűtéssel elpárologtatják), ezt követően nanolitográfiás eljárással (például elektronsugaras litográfiával) a maszk segítségével mintázott króm-arany réteget választanak le a minta felületére, így a nanocső makroszkopikus áramkörbe lesz köthető. A másik lehetőség a nanocsövek kontaktálására, hogy az elektromos kontaktusokat előre kialakítják a hordozón, amire a nanocsöveket utólag, véletlenszerűen helyezik el. Ekkor csak bizonyos nanocsövek kerülnek valóban tranzisztor-elrendezésbe, de a folyamat jóval egyszerűbb, például nem szükséges a nanocsövek megkeresésére pásztázószondás (pl. AFM, STM) vizsgálatokat folytatni. Az eljárásban problémát jelent, hogy a nanocsövek a gyártásukkor véletlenszerűen félvezető vagy vezető jellegűek. A vezető csövek ugyanis a térvezérelt kapcsolást megvalósító félvezető nanocsövekkel párhuzamosan kapcsolva rövidzárként viselkednek. Az IBM egy kutatócsoportja 2001-ben állt elő az ötlettel, hogy a kontaktussal ellátott csövek közül a fémesek célzottan „tönkretehetők”, így a mintában csak a félvezető nanocsövek maradnak működőképesek. Azonban ez a módszer is csak részleges megoldást ad, a nanocsövek szerkezetének gyártás során történő befolyásolása továbbra is komoly probléma. A szén nanocsőből nyomtatási eljárással kialakított elektronikus eszközök (nyomtatott elektronika, mely nem tévesztendő össze a nyomtatott áramkörrel) ma igen komoly mérnöki kutatás alatt állnak. A következő évtizedben áttörés várható a hajlékony, átlátszó TFT- és OLED-kijelzők gyártása terén, melyben szerephez juthatnak a nanocső alapú eszközök is. A szén nanocső TFT-k mobilitása elérheti a 35 cm<sup>2</sup> V<sup>−1</sup> s<sup>−1</sup> értéket is, mely összemérhető a témakör más kutatás alatt álló anyagainak mobilitásaival is. #### Napelemek A szén nanocsövekre alapozva többféle fotovoltaikus eszköz is fejlesztés alatt áll. Más szerves félvezető anyagok, például konjugált polimerek mellett nanocsövekkel is kísérleteznek a napkutatásban. Erős UV/látható/IR-abszorpciójuk miatt maguk a szén nanocsövek jól alkalmazhatók lehetnek fényelnyelőként. Az elnyelt fény a nanocső-konjugáltpolimer keverékben keltene töltéseket, melyek kialakítják a fotovoltaikus effektust. A New Jersey Institute of Technology munkatársai egy erre épülő, újszerű megoldáson dolgoznak, melyben a polimerhez szén nanocsövekből és fullerénmolekulákból képezett, kígyószerű szerkezetet adalékolnak. A napelem félvezető átmenetébe belépő fotonok a polimerben töltéseket keltenek, melyeket a fullerénmolekulák becsapdáznak. A töltések elvezetését a fullerénhez kapcsolt szén nanocső végezhetné. #### Hidrogéntárolás A nanoszerkezet miatti kapillaritásuk és nagy felület-térfogat arányuk miatt felmerült, hogy a szén nanocsöveket hidrogénalapú üzemanyagcellák tárolóelemeiben lehetne hasznosítani. A csőfalak belső és külső felülete illetve több csőből álló hálózatnál a csőkapcsolatok, illetve ezen anyagok nagy makroszkopikus porozitása igen sok gázmolekula fiziszorpciójára (van der Waals-kötésekkel történő adszorpciójára) ad lehetőséget, így a cella üzemanyagát nem gáz vagy folyadék halmazállapotban, hanem felülethez kötve, sokkal kisebb térfogatban, így sokkal nagyobb atomsűrűséggel lehetne tárolni. Ez például hidrogénüzemű járművekben lenne hasznosítható. Az ilyen irányú alkalmazások legnagyobb akadálya a nanocsövek hidrogéntároló képességének korlátja. A nanocsöveken alapuló cellákban nagy tisztaságot kell elérni, nem tartalmazhatnak sok grafént, amorf szenet, illetve különféle, csőfalra kötődő adatomokat, ugyanis ezek csökkentik a nanocsőszerkezet hidrogéntároló kapacitását. #### Energiatárolás Ismeretes, hogy a kondenzátorok töltéstároló képessége, azaz a kapacitás egy síkkondenzátor esetén a kondenzátor fegyverzeteinek területével, és a szigetelő közeg dielektromos állandójával egyenesen, a fegyverzetek távolságával pedig fordítottan arányos: $C = \frac{\varepsilon A}{d}$. Ez alapján könnyen érzékelhető, hogy ha rendelkezésre állna egy olyan kondenzátor, melyben igen nagy felületű vezetőket alakítottak ki egymáshoz igen közel, melyeket nagy dielektromos állandójú, igen vékony közeg választ el, akkor nagyon nagy kapacitás lenne elérhető. A szén nanocsövekből alkothatók olyan nanoszerkezetű makroszkopikus szerkezetek, melyek porozitása, felület-térfogat aránya nagy. Ha egy ilyen szerkezetre szigetelő vékonyréteget, majd egy másik vezetőt választanak le, akkor elvileg rendkívüli kapacitású kondenzátor áll elő. Ezért a szuperkondenzátorok fejlesztésében felmerült a szén nanocsövek alkalmazása is. Továbbá a szén nanocsöveken alapuló porózus tömbi anyagokban megtalálható apró üregek mérete befolyásolható, méreteloszlásuk szűkebb határok között tartható, mint például porózus amorf szénen alapuló eljárásoknál. Bár a kilátások biztatóak, a jelenlegi eredmények még nem hoztak áttörést, a szén nanocsöveken alapuló szuperkondenzátorok kapacitása még nem kirívó, illetve további kutatás szükséges az eszközök stabilitásának növelésére. ## Környezeti és egészségügyi hatásai ### Egészségügyi hatások Mivel a nanocsövek mérete, szerkezete és kémiai funkcionalitása igen sokféle lehet, az esetleges káros élettani hatásainak meghatározása összetett feladat. A témában több tanulmány is megjelent, melyek a szén nanoanyagok használatából falakó veszélyek közt az alábbiakat említik: - levegőben szálló szén nanoanyagok légzőszervi hatásokat okozhatnak, mely egyes vélemények szerint az azbesztével összemérhető, ahhoz hasonló; - szerkezetük miatt nem zárható ki, hogy a táplálékláncba kerülnek, illetve az emberi szervezetben felhalmozódnak; - nem zárható ki a karcinogén hatás, a DNS-sel kontaktusba kerülő szén nanocső annak törését, funkcióváltozását okozhatja. A fenti hatások természetének jobb megismerése, a veszélyt jelentő expozíciós szintek és módok meghatározása további orvosbiológiai és kémiai kutatást igényel. ### Környezeti hatások Bár a nanocsövek alapállapotukban nem oldódnak vízben, de kolloidot képezhetnek. A csövek kis kötegei, csomói viszonylag hosszú ideig le nem ülepedő diszperziót alkotva lebeghetnek a vízben, mely elősegíti a földi bioszférában való elterjedésüket. Nem kizárt, hogy ha a nanocsövek használata tömegessé válik, ez a hatás környezeti károsodáshoz vezet. Emiatt a szén nanocsövek kontrollált kibocsátásával, környezeti monitorozásával, esetleges káros hatások csökkentésével kapcsolatban további kutatás szükséges. ### Határértékek, szabályozások A NIOSH egyesült államokbeli munkaegészségügyi szervezet 2013-as tanulmányában közölte a szén nanocsövekkel és nanoszálakkal kapcsolatos irányelveit. Ebben felhívja a figyelmet arra, hogy a szén nanoanyagok egyes esetekben károsabbak lehetnek, mint a szénalapú anyagok más, tömbi formái. Állatkísérletek alapján valószínűsítik, hogy a levegőben szálló szén nanocsövek légzőszervi megbetegedést okozhatnak, és 1 μg/m<sup>3</sup>-ben határozták meg a 8 órás munkanap során maximálisan belélegezendő szén nanoanyag mennyiségét. A tanulmányban további ajánlásokat tettek közzé. Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 18-án elfogadott, vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló 1907/2006/EK rendelete, azaz a REACH munkaegészségügyi szabályozást vezetett be a szén nanocsövek lehetséges veszélyei miatt. Ennek értelmében a szén nanocső kereskedelmi formalomba kerülhet 10 tonnáig. Ez a szabályozás jelenleg az OCSiAl által gyártott egyik speciális egyfalú szín nanocsőre vonatkozik. ## Galéria ## Fordítás
9,901
Csontváry Kosztka Tivadar
26,945,894
null
[ "1853-ban született személyek", "1919-ben elhunyt személyek", "A Fiumei Úti Sírkertben eltemetett személyek", "Az Óbudai temetőben eltemetett személyek", "Gácsiak", "Kisszebeniek", "Magyar autodidakták", "Magyar festők", "Magyar gyógyszerészek", "Magyar Örökség díjas személyek", "Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el", "Szecessziós festők", "Szimbolista festők" ]
Csontváry Kosztka Tivadar (született Kosztka Mihály Tivadar) (Kisszeben, 1853. július 5. – Budapest, Krisztinaváros, 1919. június 20.) magyar festőművész. Okleveles gyógyszerészként jogot is hallgatott, de kiemelkedőt a magyar festészetben alkotott. Magányos festő volt, akit magyar kortársai nem értettek meg, és csak halála után ismerték fel jelentőségét. Eredetileg patikusként dolgozott, de festői tehetséget érezve magában otthagyta állását, és Münchenben, Hollósy Simon festőiskolájában tanult. Kitűnő tanulmányai maradtak fenn ebből a korszakából. Rendszeresen utazott, jelentősebb képeit a Közel-Keleten festette. Viszonylag kevés, mintegy száz nagyobb művet alkotott. Külföldi kiállításairól (például a maga által szervezett 1907-es párizsi tárlatról) általában elismerően nyilatkoztak, de Magyarországon nemigen méltányolták. Ehhez különc (mértéktartó) életvitele, és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétikus allűrjei is hozzájárultak; ezeket képeinek több elemzője pszichopatológiásnak vélte. Megismerését nehezítette az is, hogy képeit megtartotta. Örökösei anyagárban, kocsiponyvaként akarták eladni alkotásait, amiket az utolsó pillanatban vett meg Gerlóczy Gedeon. Festészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de egyik, elhatárolható művészeti irányzathoz sem tartozott. Magát a „Napút festők” közé sorolta. Talán a legismertebb festménye a Magányos cédrus, aminek címét azonban az utókor adta: Csontváry katalógusaiban az Egy cédrusfa Libanonból címen szerepel. Magyarországon jóval halála után, képeinek 1963-as székesfehérvári kiállítása tette népszerűvé. Alkotásai ritkán cserélnek gazdát, a magyar árverési rekordot 2006 óta tartják képei, legutóbb a Titokzatos sziget című alkotása kelt el rekordáron 2021. december 19-én, 460 millió forinton. Életének első jelentősebb összefoglalása Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar című, tudományos igényű műve, ami 1964-ben jelent meg. ## Élete ### Fiatalkora A felvidéki Kisszebenben, Vincent van Gogh születési évében, 1853. július 5-én született, de valójában mégsem tekinthető kortársának, mivel Van Gogh már nem élt, amikor Csontváry festői korszaka elindult. Édesapja, dr. Kosztka László gyógyszerész, aki a helyi közösség igen megbecsült tagjaként, hivatása mellett különféle rendészeti-közigazgatási jellegű (rendőrkapitányi és postai) feladatokat is ellátott. Különcségei már neki is voltak: az akkori magyar közállapotoktól meglehetősen idegen módon, kerülte a szeszesital és a dohányzás minden formáját, szabadidejében pedig pirotechnikai kísérleteket folytatott, petárdákkal és minirakétákkal; tehát afféle amatőr tudós volt, amilyen „külföldön” egyébként sem volt ritka a „nagy háború” előtt. Édesanyja az Ung megyei származású daróci Heizelmayer Franciska volt. Csontváry elemi iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte. Szlovák és német nyelvű közegéből a magyar nyelv tökéletes elsajátítására szülei alföldi rokonaikhoz küldték. 1863-ban egy tűzvész következtében leégett a város jelentős hányada. Míg apja a tűzoltást szervezte, Bella nővére a tűz áldozatává vált. 1863 őszétől a kisszebeni piarista algimnáziumába járt, ahol az első két osztályt végezte el. Sokat kerülte az iskolát, inkább a természetben gyönyörködött, különféle rovarokkal, lepkékkel, dongókkal és méhekkel játszott. Eközben összebarátkozott a gimnázium igazgatójával, Rehák Vincével, aki a természet nagy kedvelője és a növények kiváló ismerője volt. „A napi sétáinál engem soha ki nem hagyott: séták közben fejlődött ki a kisszebeni gymnáziumi múze­um létesítésének eszméje, a természetrajzi gyűjteménnyel való megkezdése. Gyűjtöttünk mindent szeretettel, min­dennek nevét ismertük rendszeresen." Az apa a forradalomban vállalt császárpárti szerepe miatt családjával együtt, 1865-ben Kisszeben elhagyására kényszerült. Felesége rokonaihoz, Szerednyére költöztek, ahol a családfő földműveléssel és vadászattal kezdett foglalkozni. A gyerekek az ungvári királyi főgimnáziumba jártak. 1873-ban elhagyta a római katolikus vallást. 1874-ben Budapesten járt egyetemre, ahol gyógyszerészet, kémia, ásványtan, földtan, kristálytan voltak a tantárgyai. 1876-ban önkéntes katonai szolgálatot teljesített, és közben a fővárosban az egyetem jogi fakultására is járt. Az 1879-es szegedi nagy árvíz idején önkéntesként dolgozott a mentésen. Az ország pénzügyi helyzetének javítása céljából a selyemhernyó-tenyésztést javasolja, de ezzel egyik minisztérium sem foglalkozott. ### Festői pályája Csontváry festői pályája különös módon kezdődött. 1875-ben kapta meg gyógyszerész-oklevelét, ezután patikusként dolgozott Léván, Iglón és Eszéken. Mindenki kissé különc, de csendes és szorgalmas embernek ismerte. 1880. október 13-án, egy meleg őszi délután egy percre leült a patika ajtaja elé pihenni, s lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. A rajz láttán pedig „az idős, jólelkű” patikavezető így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!”. Ekkor Csontváry hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője". 1881-ben Rómába utazott, járt a Vatikán képtáraiban, és többek közt Raffaello képeit tanulmányozta, de saját bevallása szerint nemigen bűvölte el a klasszikusok „idegen szellemet és nem a valóságot tükröző”, a „természettől elütő” festészete. Itt érlelődött meg végleg hivatástudata, későbbi nagyobb utazásainak és munkáinak egy része is. 1883-ban Párizsba ment, hogy Munkácsyval találkozzon, aki akkor éppen külföldön tartózkodott. Még ebben az évben hazatért és Szentesen a Megváltó patikában dolgozott. Saját gyógyszertárat szeretett volna nyitni Gácson, amihez 1884-ben kapta meg az engedélyt. Évekig patikusként dolgozott, hogy legyen elég pénze a nagy „motívumot” kutató utazásokra. Csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni: 1894-ben fél évig Münchenben Hollósy Simon növendéke volt, majd 1895-től Karlsruhében Kahlmorgennél, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát, tehát lényegében sosem volt autodidakta. Az 1890-es évek végén Dalmáciában, Olaszországban és Németországban járt. 1902-ben festette Selmecbánya látképe című művét, majd Jajcában és a Hortobágyon dolgozott, 1904-ben Egyiptomban, Palesztinában és Athénben járt. Az út emlékét Kocsizás újholdnál Athénban, a Jupiter-templom romjai Athénban című képei őrzik. 1904-ben festette a Nagy-Tarpatak a Tátrában, A taorminai görög színház romjai című több négyzetméteres tájképeit. Ezután ismét Palesztinában, Egyiptomban járt. 1904-ben készült a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című sokalakos, expresszionista kompozíciója, amelyen egyes kritikusok szerint már a lappangó skizofrénia jelei mutatkoznak. Betegségével kapcsolatban azonban kételyek is felmerültek, hiszen a festőt nem kezelték hivatalosan skizofrénia miatt. Boncjegyzőkönyve és saját kutatásai alapján Czeizel Endre például arra a következtetésre jutott, hogy Csontváry nem volt őrült. Az őrültségelmélettel szemben foglalt állást W. Barna Erika és Waszlavik László is a Csontváry–100 centenáriumi konferencián. 1906-ban megfestette a fő művének érzett legnagyobb méretű vásznat, a Naptemplom Baalbekbent, amelyről Rockenbauer Pál így írt: ... és megfestette a világnak méreteiben egyik legnagyobb, saját, mindinkább befelé forduló értékítéletében pedig a világ legnagyobb festményét, melynek bizarrnak tetsző, addig sohasem látott színei annyi vitára és gúnyra adtak alkalmat itthon. Pedig ezek a színek ott vannak a Libanon rózsásba látszó hegyláncán, az alkonyat felé kocogó Napnak az égre varázsolt színjátékában. Szíriából Párizsba, majd ismét a libanoni hegyekbe utazott, s elkészítette két nagy művét, a Magányos cédrus-t és a Zarándoklás a cédrusfához címűt (1907). 1908-ban festette meg a Mária kútja című kompozícióját és a Marokkói tanítót. 1909-ben Nápolyban készült utolsó befejezett festménye, a Sétalovaglás a tengerparton. 1910-ben még megpróbált egy külföldi kiállítást szervezni műveiből, de nem járt sikerrel. 1912-től írta filozófiai töltetű írásműveit, röpiratait; előadásokat tartott és brosúrákat jelentetett meg. 1919-es haláláig még két 18m<sup>2</sup>-es és több kisebb szénkartont készít. Ezek az eddigi feltételezésekkel szemben nem vázlatok, hanem befejezett művek. 1915-től egészségi állapota folyamatosan romlott. 1916-ban IV. Károly királlyá koronázásán jelen volt, hogy megfesse a koronázást, azonban egészségi állapota miatt nem tudta végignézni, így megfesteni sem. 1917-ben eladta patikáját. 1919. június 20-án halt meg a budapesti Új Szent János Kórházban, két héttel 66. születésnapja előtt. A hivatalos kórisme szerint verőérgyulladásban hunyt el, bár egyesek szerint éhen halt. Az Óbudai temetőben temették el. ## Munkássága Nem tartozott egyetlen korabeli irányzathoz sem, maga alkotta többrétű kifejezéssel „napút” festőként jellemezte önmagát. Csontváry írásaiból úgy tűnik, hogy ezt a maga alkotta kifejezést, a naputat a plein air szinonimájaként is használta, a szó nála a fény és a levegő együttes megjelenése. Kutatta a különböző napszakok színvilágát, a nap és a fény természetét. Valószínűleg hatott rá Komjáthy Jenő világszemlélete is, és a világot egy élő organizmusként szemlélte. Így a napút sem egyszerűen csak azt jelentette számára, ahogy a nap bejárja útját keltétől nyugtáig, hanem azt is, ahogy a Nap energiát ad le a térnek, megadva annak szerkezetét, ahogy a tér visszaadja energiája egy részét a napnak, és ennek az állandó energiaáramlásnak az intenzitását jelzik a színek. Az impresszionistákhoz hasonlóan élt a kiegészítő színek egymás mellé helyezésével, néhány esetben azonban a harsány színeket a motívum fölerősítésére használta, és a motívum belső erejének hangsúlyozására a festékréteg vastagságát is használta, annak plasztikusságával, kidomborodásával is erősítve azt. Műveinek szokatlan, feltűnő, a színskála teljes spektrumát felvonultató színessége tükrözi sajátos színelméletét: ### Anyaghasználat Csontváry anyaghasználatát tévesen olajfestéknek határozzák meg, pedig már saját korában is megjelentek művészetéről kritikák, miszerint saját maga által kevert festékkel fest, de a pontos megnevezés hiányában mindmáig ezt használják. Anyaghasználatának vizsgálatára az 1960-as években két kutatást is kezdeményeztek a Magyar Nemzeti Galéria szakemberei (Németh Lajos vezetésével), azonban ezek félbe szakadtak. Megállapításként arra a következtetésre jutottak, hogy Csontváry pasztellesen csillogó napútszínei valamilyen tempera alapanyag lehet, vagyis olyan festék, amely nem tartalmaz olajat. Festékeinek további feltérképezése csak a 21. század elején folytatódott: a Pécsi Csontváry Múzeumban őrzött képek festékeit Velledits Lajos festő-restaurátor vizsgálta először roncsolásmentes technikával, illetve vele párhuzamosan kezdte el kutatását Végvári Zsófia az ELTE BTK művészettörténeti doktorandusza, aki vizsgálatai során kimutatta, hogy Csontváry műveinek megalkotásához leginkább anilin alapú színezéket használt. Végvári szerint az olajmentes festésmód Csontváry művészetének az egyik legfontosabb sajátossága. Festményeinek színvilágát hagyományos olajfestékkel nem lehetett volna létrehozni, azok instabilitása, sötétedése, lassú száradása miatt. Az olajmentes, anilinalapú festéknek köszönhető műveinek színtartóssága is, és kultúrtörténeti szempontból is érdekes: a kutatás előtt nem volt ismert, honnan szerezhette be vásznait, festékeinek alapanyagát. Végvári Zsófia arra a következtetésre jutott, hogy Csontváry a közelben lévő Gácsi Posztógyárból szerezte be ezeket, mely az 1870-es évekig Európa egyik legnagyobb textilüzeme volt, kiterjedt textilfestési gyakorlattal. Az akkori gazdasági recesszió miatt, a gyár sok termékét beszüntette, és feltehetően a felhasználatlanul megmaradt festékporkészletét vette át Csontváry, ami az olajfestékekhez képest ingyen volt. Az akkoriban már elterjedt előre készített tubusos olajfestékeket valószínűleg anyagilag sem engedhette volna meg magának, különösen később a hatalmas, falméretű festményei esetén. Így gyógyszerészeti tanulmányait leleményesen felhasználva, maga keverte festékeit, megteremtve magának a festészet feltételeit a helyi viszonyok között. Festői gyakorlatát ezzel az anyaggal szerezte meg és ezt később sem cserélte le (amúgy is nehéz lett volna egy másfajta technikába beletanulnia). Festményeinek stílusa bár nem egységes, azonban a műveinek minden esetben azonos az anyaghasználata, ami azonosítható korai, de legkésőbbi alkotásain is. Az általa használt keverék teste (a festék töltőanyaga) főleg a gácsi fehér agyagporból áll (kaolin), melyhez keverte az anilin alapú textilfestéket, olcsóbb porfestéket, enyvet, nagy tisztaságú terpentint (illóolajat), sót és vizet. Ez az enyves massza jó színezőerővel rendelkezett, nem száradt be könnyen, valószínűleg több napig is tudta használni. A sűrűbb keveréket a vastag festékfelületekhez használta, tehát ezek anyagukban is színezettek. A Csontváry által alkalmazott technika a freskófestés technikájához hasonlíthatott, ecsettel vagy festőkéssel vihette fel a keveréket a vászon felületére. Néhol a vastagon felhordott festékrétegek (pasztózus festésmód) úgy emelkednek ki a kép felületéből, mintha gipsz reliefek lennének. Különleges anyaghasználatát Wilhelm Ostwald német kémikus is tanulmányozta, aki az olajfestmények idővel tapasztalható sötétedésére keresett új festészeti lehetőségeket. Csontváry érdekes szín- és anyaghasználata párhuzamot mutat a korabeli képeslapok világával. A színeket úgy keverte ki, hogy a három alapszínt (sárga, kék, vörös) és a két kontrasztegységet (fekete és fehér) együttesen használta. A textilfestékekkel – mivel nem fedőfestékről van szó – képes volt a nap prizma által felbontott fehér fényének spektrális színeit leképezni a festményein, amik a kiegészítő színekkel együtt adják a napútszíneket, és amikkel visszaadható a szemünk által látott világ. ## Írásai Életéről és gondolatairól irodalmi igényességgel (s néhol rendkívüli tömörséggel és világossággal, máshol homályossággal) megírt, furcsa, önéletrajzi írásaiból értesülhetünk, amelyek egy része 1982-ben a Magvető Kiadónál is megjelent. Ezekről Rockenbauer Pál így írt: De hiszen a legendákat nem azért szeretjük, mert igazak, hanem mert – szépek. Csontváry különös, senkiéhez sem hasonlító írásai (mint ahogy festményei sem hasonlítanak senkiére, és őrá sem hasonlít senki) a magyar próza legszebb darabjai közé tartoznak – szerintem – de egy-két művészettörténészen kívül nem ismeri őket senki. Írott munkái egy sajátos vallásos ill. filozófiai gondolatrendszer megalkotásáról árulkodnak, mely igen egyéni; s amelyekben Csontváry mentális állapotának romlása miatt az idő haladtával egyre kevésbé választható el zsenialitás és az őrület; azonban tükröződnek bennük a kor új tudományos eredményei és a korabeli metafizikai és vallási áramlatok. Hasonló rendszereket, melyben fontos szerepe van az egyistenhitnek), ugyanakkor panteisztikus módon (Nap- és tűz-tisztelet) az Ószövetség teljes elutasításával; a kor új és "szenzációs" tudományos fogalmainak (energia, idegélettan) más korabeli művészek is alkottak, mint például Komjáthy Jenő költő. Valószínűleg mindkettejükre komoly hatást gyakorolt a neognosztikus anarchista filozófus, Schmitt Jenő Henrik. Csontváry fontosabb írásai, röpiratai: - Energia és művészet. A kultúrember tévedése. Budapest, 1912 - A lángész. Ki lehet és ki nem lehet zseni. Budapest, 1913 - Önéletrajz - A Pozitívum - A Tekintély ## Utóélete Magyarországon csekély elismerésben, inkább értetlenségben vagy gúnyban volt része – noha európai kritikusok az általa kiállított képek értékes voltát már életében fel- és elismerték – az értetlenséghez valószínűleg különc, excentrikus egyénisége és életvitele is hozzájárult. (Például írásai szerint köznevetség tárgya volt amiatt, hogy étrendjét késői éveiben elsősorban gyümölcsök és zöldségek képezték, és tartózkodott a szesztől és egyéb mesterséges szerektől – holott manapság az „egészséges életvitel és étkezés” igencsak központi és nagymértékben reklámozott fogalmak). Ezen kívül meggyőződéses pacifista volt. Képei az utókor számára minden bizonnyal elvesztek volna, mert örökösei a rendkívül jó minőségű belga vásznakat anyagárban kocsiponyvaként szándékoztak elárverezni fuvarosoknak. A képek megmentője Gerlóczy Gedeon fiatal építész volt, aki az utolsó pillanatban, 1919 őszén felvásárolta őket. Véletlenül talált rájuk amikor műtermet keresett, és a Fehérvári út 34‐36. (ma Bartók Béla út 36‐38.) szám alatt véletlenül – szó szerint – belebotlott az összetekert festményekbe. Kosztka Anna, a festő nővére is épp ott volt, így az árverés előtt egy héttel nemcsak a képeket mentette meg, de az elégetésre szánt hatalmas mennyiségű írásos anyagokat, jegyzeteket is. Ezek, és a Gácsi patikájának padlásán tárolt további képek képezték a Pécsi múzeum alapját. Az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel igazán jelentőségét. Magyarországon a Szent István Király Múzeumban rendezett 1963-as Csontváry-kiállítás óta lettek igazán széles körben is ismertek festményei. Németh Lajos 1964-ben jelentette meg az első életéről szóló tudományos igényű művet Csontváry Kosztka Tivadar címmel. Ezt követően 1966-ban Pertorini Rezső Csontváry patográfiája, majd 1970-ben Németh Lajos átdolgozott, bővített második kiadásban megjelenő Csontváry nagymonográfiája is megjelent. 1976-ban adták ki a Csontváry-emlékkönyvet, amely gazdag válogatást tartalmaz Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a már megjelent Csontváry-irodalomból is. Sírja az Óbudai temetőben volt, ma a Fiumei Úti Sírkertben az 1967-ben felállított emlékszobra található: ## Fontosabb dátumok - Született 1853. július 5-én Kisszebenben. Gyógyszerésztanonc, majd -gyakornok Iglón. - 1880\. október 13-án misztikus elhívatás-élményt élt át. - 1881-ben római tanulmányútra ment, hogy megismerje feladatát. - 1884-től Gácson gyógyszerész – ezzel teremtette meg anyagi függetlenségét. - 1894-től tanult Hollósy Simon festőiskolai füzeteiből, majd Münchenben, Karlsruhéban, Párizsban. - A századforduló körüli években Itáliában és Dalmáciában festett napútképeket. - 1904-ben Kairóban is meglátta a keresett „napútszíneket”. - 1905 – kiállítása Budapesten. - 1907 – kiállítása Párizsban, megfestette a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban c. képet. - 1908 – elkészült a Mária kútja. - 1909 – elkészült a valószínűleg utolsó befejezett műve, a Sétalovaglás a tengerparton. - 1913 – elkészült A lángész. Ki lehet és ki nem lehet zseni c. tanulmánya. - 1914-től készítette a Magyarok bejövetele c. művét (csataképvázlatok) - 1919\. június 20-án két héttel 66. születésnapja előtt érgyulladásban meghalt. - 1949-ben képeit kiállítják a kortárs magyar festészet kiállításán a párizsi Musée National d’Art Moderne-ben. - 1958-as brüsszeli világkiállításon művei nagy sikert aratnak. - 1963 – kiállítás Belgrádban. - 1963-ban Székesfehérvárott és Budapesten rendeztek kiállítást a műveiből a Magyar Nemzeti Galériában. - 2011 – hamis Csontváry-festmények kiállítása Pécsen. - 2015 – átfogó életmű-kiállítás a budai várban, a volt Honvéd Főparancsnokság épületében. ## Csontváry a filmművészetben és az irodalomban ### Filmek Csontváry Magyar filmdráma, 112 perc, 1980 Rendező: Huszárik Zoltán Csontváry – Ichak Finci A rendező eredetileg Latinovits Zoltánnak szánta a címszerepet (neki is ajánlja a film elején), de a színészkirály halála miatt Ichak Finci, bolgár színész játszotta. Tulajdonképp történet a történetben, miszerint egy színész készül eljátszani Csontváry szerepét, és a felkészülés alatti gyötrődéseit, magánéleti problémáit látjuk, miközben megelevenedik a festő sorsa is. A mű ősbemutatója a pécsi játékfilmszemlén hatalmas bukás lett, talán csak a főszereplő kapott pozitív kritikát. CSONTVÁRY – Jelenések egy festő életéből Színes magyar tévéjáték, 91 perc, 1975 Rendező: Várkonyi Gábor Csontváry – Őze Lajos A festő életéből vett öt epizód, Kovásznai György feldolgozásában, melyek a film feliratai alapján számos helyen nélkülözik a történelmi hitelességet. A sok helyütt úgynevezett „bluebox” technikával készült film tipikus darabja a korszak tévéfilmjeinek. Az epizódok az alábbiak: A TRÉFA – Csontváryt távollétében kávéházi barátai többféle módon értékelik, majd amikor megérkezik, egyikük egy rosszízű ál-telefonhívással kigúnyolja. Látva a művész átlényegülését megrendülve árulja el a titkot. AZ ÁTOK – Csontváry az utcán rongyos ruhában saját kiállítására toborozza a járókelőket, akik vagy megijednek tőle, vagy értetlenkedve tekintenek a furcsa, mindenen filozofáló emberre. Egy úr kötélnek áll és látva a képeket, felháborodva távozik. Végül egy csoport gyermek jut be a terembe, ők pedig kinevetik az elcsigázott embert, s ekkor Csontváry megátkozza a romlásnak indult emberi társadalmat. Az utolsó jelenetben a festő stráfkocsin viszi el képeit az őt meg nem értő emberek városából. A MONOLÓG – 1919-ben, a proletárdiktatúra napjaiban egy ideges népbiztoshelyettes irodájában látjuk viszont a nagybeteg festőt, aki a jelenet alatt egy szót sem szól. Félholtan hallgatja a kommunista funkcionárius szónoklatát, amiben sok idézet is elhangzik Csontváry korábbi írásaiból. Végül összeesik, és elszállítják. A VÍZIÓ – egy kórházban színpadias táncok és élő gúlák kíséretében meghal a művész, majd életének meghatározó figurái közt életrajzából idéz részleteket. Az utolsó jelenetekben írásaiból vett idézetekkel és különféle víziókkal kel életre a betegsége. AZ ÁRVERÉS – A felidézett jelenetben képei, egy fiatal építész jóvoltából, végül nem lesznek kufárok prédáivá, hanem megmenekülnek az utókor számára. Csontváry – avagy a világhódító hun Magyar tévéjáték, 75 perc Rendező: Valló Péter Csontváry – Szakácsi Sándor A Kiss Irén művéből készült dráma 1919 tavaszán játszódik. Csontváry semmit sem érzékel a történelem viharaiból, teljesen lefoglalja a saját emberi és művészi tragédiája, az őt látogató kísértetekkel való viaskodás. A hideg, koszos, rendetlen padlásszobában önmagával és a hatalom jelképével, felesége falon lévő képével küzd. Zseni-menhely létrehozásáról álmodozik és a Hunok bejövetele című festmény tervein dolgozik. Nővére híreket hoz, de a festőt nem érdekli a kinti világ, s amikor újra egyedül marad, összetöri felesége képét. Csontvárynak azonban nem is volt felesége, és a külvilág, a társadalmi viszonyok erőteljesen foglalkoztatták. Ezt a filmet tehát nem a történelmi hűség, hanem – Huszárik filmjéhez hasonlatosan – a főszereplő alakítása teszi érdekessé. Lenz Magyar filmdráma, 96 perc, 1986 Rendező: Szirtes András Csontváry – Encián Milán A film Jakob Michael Reinhold Lenz német költő és drámaíró életrajza alapján, Georg Büchner novellájának felhasználásával készült. Csontváry-festmények világára emlékeztető kísérleti film, mely a 20. századi Lenz figuráját teremti meg. Georg Büchner Lenz-novellája adta az alapot a probléma feldolgozásához, amely valójában arról szól, hogy mit jelent a skizofrénia a 20. század vége felé. Szabadságharc Szebenben Magyar tévéjáték, 56 perc, 2007 Rendező: Pozsgai Zsolt Csontváry – Mendler András A film cselekménye 1864. május végén, szabadságharc után 15 évvel, a felvidéki Kisszebenben játszódik, a gyermek Csontváry Kosztka Tivadarnak és szüleinek városában. A szabadságharcos nagypapa váratlan megjelenése zsarolhatóvá teszi a családfőt, annak felesége – kényszerből – a polgármester szeretőjévé válik, hogy a családi titok továbbra is az maradjon. A széteső családot az elszántan festővé válni akaró unoka menti meg, aki szembeszáll a polgármesterrel, ami szüleit is egy igazabb élet felé tereli. Végül Tivadar megszökik, és elindul a nagyváros felé, hogy festő lehessen belőle. Valójában Csontváry 27 éves koráig nem is gondolt a festészetre, és a Kosztka család inkább császárhű volt, mint szabadságharcos. Vagyis ennél a filmnél sem a tények a fontosak, hanem a fantázia. A magányos cédrus Színes magyar dokumentumfilm, 45 perc, 1996 Rendező: Lakatos Iván A dokumentumfilm bemutatja Csontváry Kosztka Tivadar életét, szinte az összes rajzát, festményét, valamint a művek születésének körülményeit is. Fotográfiákról megismerhetjük képét, arcképét, édesapja arcképét, korának idevágó eseményeit. Idézetek szerepelnek a korabeli sajtóból. Csontváry Színes magyar portréfilm, 24 perc Rendező: Olasz Ferenc A festészet egyik legnagyobb mesterét Csontváryt bemutató portréfilm. ### Regények Nácsa János: A Csontváry-kód, avagy nem esik messze a macska a fájától Szatirikus-misztikus krimi Csontváry pécsi kiállítását olyanok is látogatják, akik nem csak a művészetében szeretnének gyönyörködni. Sötét céljaik megvalósítása érdekében nem riadnak vissza a képhamisítástól, az emberrablástól, valamint a gyilkosságtól sem. Ahogy a botcsinálta magánnyomozó egyre jobban belegabalyodik a szövevényes ügybe, úgy válik nyilvánvalóvá számára, hogy nem csupán néhány, vagyont érő festmény tulajdonjoga a tét. Mindezek tetejébe még maga a mester is tiszteletét teszi a helyszínen, segítve saját kódja megfejtését. ### Dráma Kovásznai György: Csontváry 1975-ben Várkonyi Gábor tévéfilmet készített belőle és 2013-ban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata állította színpadra. ## Emlékezete Munkásságának bemutatására 1973-ban Pécs belvárosában Gerlóczy Gedeon gyűjteményéből alapították meg a Csontváry Múzeumot. A múzeummal szemben 1979-ben állították fel Kerényi Jenő szobrászművész alkotását, amely másolata a budapesti Kerepesi temetőben, 1953-ban elhelyezett Csontváry szobornak. Budapesten a XVIII. kerületben és Pécsen utcát neveztek el róla. Emléke előtt tisztelegve 1967-ben postabélyeget adott ki a Magyar Posta, a festmények sorozat részeként jelent meg bélyegen is a híres önarcképe. 1973-ban a festményeiről Csontváry bélyegsort adtak ki. 1977-ben a festők érmesor részeként 25000 darab Csontváry Kosztka Tivadar 200 forintos érmét bocsátottak ki. A Magyar Pénzverő Zrt. a festő sorozat tagjaként Csontváry érmét bocsátott ki. 1976-ban avatták fel Csontváry Kosztka Tivadar és Gerlóczy Gedeon emléktábláját Budán a XI. kerület, Bartók Béla út 36-38. szám alatt. 2003-ban Budapest XVIII. kerületében a Kondor Béla sétány 10. szám alatt Kocsis Előd készítette emléktáblát avattak fel tiszteletére. 2007-ben emléktáblát avattak Libanonban a libanoni cédrusoknál abból az alkalomból, hogy 100 évvel azelőtt járt ott a festő ahol három világhírűvé vált képet festett, közülük kettőt a cédrusokról. 2018-ban Szentesen az egykori Megváltó patika falán (ahol 1883-ban dolgozott) emléktáblát avattak. 2015-ben több éves előkészítés után nagyszabású életmű-kiállítást rendeztek a budai várban Csontvárynak az ország múzeumaiból és magángyűjtőktől kölcsönzött alkotásaiból A magányos cédrus – Csontváry géniusza címmel. A fél évre tervezett kiállítás nagy sikert aratott, ezért egy hónappal meg is hosszabbították és így összesen mintegy látogatója volt. 2016-ban Csontváry-képek Erdélyben címmel a Csíki Székely Múzeumban rendeztek kiállítást, ahol a festő 47 alkotását és az első festményét ihlető Munkácsy Mihály-művet mutatták be. 2019-ben, Csontváry halálának centenáriumi évfordulóján tudományos emléknapot tartottak a festő tiszteletére. 2023-ban születésének 170 éves évfordulóját közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum/Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. ## Kötetei - Csontváry-emlékkönyv – Válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry-irodalomból, válogatta és emlékezéseivel kiegészítette: Gerlóczy Gedeon, szerkesztette, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Németh Lajos, Corvina, Budapest, 1976, (Művészet és elmélet) - 3\. bővített, átdolgozott kiadás: 1984 - Önéletrajz, az előszót és a jegyzeteket írta: Szigethy Gábor, Magvető, Budapest, 1982, (Gondolkodó magyarok) - Csontváry-dokumentumok, 1-2., Új Művészet, Budapest, 1995, (Új Művészet. Tanulmányok) - 1\. Csontváry-írások Gegesi Kiss Pál hagyatékából, szerkesztette, a bevezetőt a jegyzeteket és a tanulmányt írta: Mezei Ottó - 2\. A Gerlóczy-féle Csontváry-kézirat Romváry Ferenc olvasatában - Önéletrajz, szerkesztette, az előszót és a jegyzeteket írta: Szigethy Gábor, Holnap kiadó, Budapest, 1999, (2. javított kiadás) - Önéletrajz és más írások, Főnix Könyvműhely, Debrecen, 2008, (Főnix téka) - Válogatás Csontváry levelezéséből és írásaiból, Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2011
35,742
Isaac Asimov
26,663,619
null
[ "1920-ban született személyek", "1992-ben elhunyt személyek", "AIDS-ben elhunyt személyek", "Amerikai sci-fi-szerzők", "Isaac Asimov", "Orosz-amerikaiak", "Zsidó amerikaiak" ]
Isaac Asimov (született Iszaak Judovics Ozimov, oroszul Исаак Юдович Озимов, Petrovicsi, 1920. január 2. – New York, 1992. április 6.) oroszországi zsidó származású amerikai író és biokémikus. Tudományos-fantasztikus és tudománynépszerűsítő művei tették ismertté rendkívül sikeres és kivételesen termékeny írói pályafutása során. Több mint 500 kötetet és nagyjából 90 000 levelet, levelezőlapot írt vagy szerkesztett, művei jelentek meg a Dewey-féle tizedes osztályozás minden főosztályában, kivéve a filozófiát. Asimovot a tudományos-fantasztikus irodalom mesterének ismerik el széles körben. Egyike volt a múlt századi sci-fi három nagy öregjének. A két másik sci-fi klasszikus, akivel együtt Asimov népszerűvé tette a tudományos-fantasztikus irodalmat, Robert A. Heinlein (1907–1988) és Arthur C. Clarke (1917–2008). Asimov legismertebb műve az Alapítvány-trilógia, de hasonlóan jelentős a Galaktikus Birodalom-sorozat és a robottörténetek, amelyeket későbbi írásaiban összekapcsolt az Alapítvány-trilógiával. Asimov a sci-fin kívül krimit és fantasyt is írt. Az Űrvadász-sorozatot Paul French álnév alatt jelentette meg. Népszerűek olvasmányos stílusban megírt tudományos ismeretterjesztő munkái, illetve tudományos újságírói tevékenységének eredményéből, a több mint 1600 esszéből válogatott esszékötetei. Ilyen ismeretterjesztő művei például a Guide to Science („Útikalauz a tudományhoz”), a három részes Understanding Physics („Értsük meg a fizikát”), az Asimov's Chronology of Science and Discovery („Asimov kronológiája a tudományról és felfedezésekről”), vagy magyar nyelven A biológia rövid története és a Robbanó napok. Esszékötetei például az Asimov on Science („Asimov a tudományról”), az Asimov on Astronomy („Asimov a csillagászatról”) vagy a magyarul is megjelent A Hold tragédiája. Régi tagja és alelnöke is volt a Mensának, habár nem mindig szívesen; „intellektuálisan harcias”-ként jellemezte tagtársait. Jobban élvezte, hogy az Amerikai Humanista Szervezet elnöke lehetett. Róla nevezték el az Asimov kisbolygót, az Asimov's Science Fiction magazint és két különböző Isaac Asimov-díjat is. ## Élete Asimov 1920. január 2. körül született (ez a hivatalos dátum, pontosan azonban nem ismert) az oroszországi Petrovicsiban, egy, a mai Szmolenszki területen található zsidó faluban, Judah Asimov és Anna Rachel Berman Asimov gyermekeként, molnár mesterséget űző zsidó családba. Isaac csak hároméves volt, amikor emigráltak az Egyesült Államokba. Minthogy szülei csak jiddis nyelven és angolul beszéltek fiukkal, az sohasem tanult meg oroszul. Az ifjú Asimov Brooklynban nevelkedett, ötévesen megtanult olvasni és élete végéig tökéletesen beszélt az angol mellett jiddis nyelven is. Szülei egy kis vegyesbolt tulajdonosai voltak, ahol az egész család dolgozott. Itt sci-fi magazinokat is árultak, így Isaac olvasgatni kezdte azokat. Nagyjából tizenegy éves volt, amikor első történeteit kezdte írogatni, pár évvel később pedig már jó párat eladott ponyvairodalmi folyóiratoknak. 1939-ben diplomázott a Columbia Egyetemen, majd 1948-ban ugyanott biokémiából doktori fokozatot szerzett. Közben a második világháború alatt három évig Philadelphia tengerészeti hajógyárában dolgozott. A háború végével besorozták az amerikai hadseregbe, ahol kilenc hónapot szolgált mielőtt leszerelték. Ezen rövidke hadi karrierje során gépelési tudásának köszönhetően a tizedesi rendfokozatig vitte, és épphogy, de elkerülte az 1946-os Bikini-atolli atombomba-kísérletekben való részvételt. Miután ledoktorált, a Bostoni Egyetem orvostudományi karának tantestületéhez csatlakozott. 1958-tól kezdve már egyáltalán nem tanított, minden idejét írással töltötte (írói bevétele ekkor már nagyobb volt a tanári fizetésénél). Két éven át harcolt azért, hogy egyetemi docensi státuszát – fizetség és tanítási-kutatási kötelezettség nélkül – megőrizhesse. Sikerült neki, sőt 1979-ben írói tevékenységének elismeréseképpen egyetemi tanárnak nevezték ki. 1965-től gyűjtött személyes iratait a Mugar Memorial könyvtárban tartják, ahol 464 dobozban 71 méternyi polcot foglalnak el. 1942\. július 26-án feleségül vette Gertrude Blugermant (1917. május 16., Kanada – 1990. október 17., Boston), s két gyermekük született, David (1951-ben) és Robyn Joan (1955-ben). 1970-ben szétköltöztek, majd 1973-ban elváltak. Asimov még ebben az évben elvette Janet O. Jeppsont. Asimov klausztrofíliás volt: élvezte a kicsi, zárt helyeket. Önéletrajzának első részében visszaemlékezik egyik gyerekkori álmára, amikor is egy újságos standra vágyott egy New York-i metróállomáson, ahova bezárkózhatott, s hallgathatta a vonatok dübörgését, miközben olvasott. Félt a repüléstől, egész életében csak kétszer használta ezt a közlekedési módot (egyszer a haditengerészetnél, és egyszer, amikor az oahui hadibázisról tért haza 1946-ban). Csak ritkán utazott messzire, részben mert a repülőtől való félelme gátolta a távmunkában. Ezen fóbia hatott néhány történetére is, úgymint a Wendell Urth krimitörténeteire, és az Elijah Baleyről szóló Robot-sorozatára. Kései éveiben rájött, élvezi a hajókirándulásokat, így néhány alkalommal a hajók „szórakoztató egységének” tagja lett, tudományos beszélgetéseket folytatva az RMS Queen Elizabeth 2-höz hasonló luxushajókon. Asimov meglehetősen szórakoztató, termékeny és keresett szónok volt. Rendkívüli érzéke volt az időzítéshez. Soha nem nézett az órára, de mindig pontosan a megadott ideig beszélt. Elég ügyetlen volt: soha nem tanult meg úszni vagy biciklizni, bár Bostonba költözése után megtanult autót vezetni. Asimov Laughs Again („Asimov ismét nevet”) című vicckönyvében a bostoni autóforgalmat „a kerekek anarchiája”-ként írja le. 1960-ban Asimov előtt magas IQ-ja megnyitotta a Mensának, a rendkívüli intelligenciájú emberek egyesületének a kapuit. A tagságtól hol visszalépett, mert a tagtársakat túl arrogánsnak találta, hol aktív tagként előadásokat tartott Mensa csoportok előtt. Asimov kései éveiben széles érdeklődési körébe tartozott a Gilbert és Sullivan operettjeire és Rex Stout Nero Wolfe detektívtörténeteire épülő szervezetekben való részvétel. Kiemelkedő tagja volt a Baker Street Irregulars csoportnak, a legnépszerűbb Sherlock Holmes-társaságnak. 1985-től 1992-ben bekövetkezett haláláig az Amerikai Humanista Szervezet elnöke volt, ezen a poszton barátja és egyben népszerű írótársa, Kurt Vonnegut követte. Szintén közeli barátja volt a Star Trek „atyjának”, Gene Roddenberrynek, s a Star Trek: Csillagösvény című film stáblistáján is helyet kapott a forgatás során adott tanácsaiért. Asimov 1992. április 6-án halt meg. Tíz évvel halála után felesége, Janet Asimov az It's Been a Good Life című életrajzi művében felfedte, hogy férje halálát AIDS okozta. Asimov egyik bypass műtétje során, vérátömlesztéssel kapta a HIV vírust. Halálának pontos oka az AIDS szövődményeként fellépő szív- és veseelégtelenség volt. Az Asimov-életrajz utószavában elmondja, férje nyilvánosságra akarta hozni, de orvosai azt tanácsolták, ne tegye, mert az AIDS-ellenes előítélet kihathat családtagjaira is. Asimov családja úgy döntött, az AIDS-fertőzést Isaac halála után felfedi, de mivel Arthur Ashe AIDS-es voltának nyilvánosságra hozatala vitákat szült, megváltoztatták terveiket. Tíz évvel később – miután Asimov orvosai meghaltak – Janet és Robyn megegyeztek abban, hogy a halál valódi okát is bejelenthetik. ## Világnézete Isaac Asimov humanista és racionalista volt. Nem ellenezte mások őszinte hitét valamely vallásban, de annál inkább felszólalt a babonás és megalapozatlan hiedelmek ellen. Gyerekkora alatt szülei az ortodox zsidó hagyományokat követték, de nem erőszakolták ezen hitet fiukra, így nem hatott rá olyan erőteljesen a vallás. Ennek köszönhető, hogy a Bibliát a héber mitológia szövegkönyvének tekintette, valahogy úgy, mint ahogy a görögé az Iliasz. (Kis ideig apja – Judah Asimov – egy helyi zsinagógában dolgozott, hogy a családias hangulatot élvezhesse. Isaacre ez kis hatással volt azon kívül, hogy megtanulta a héber ábécét.) Asimov sok éven keresztül ateistának mondta magát, ugyanakkor tudta, hogy ez kissé alkalmatlan meghatározás, mert azt mondja el, miben nem hisz, nem pedig, hogy miben hisz. Később a „humanista” jelzőt találta kielégítőnek. Utolsó önéletrajzi művében Asimov ezt írta: „Ha nem lennék ateista, olyan Istenben hinnék, aki nem a szavaik, hanem a teljes életük alapján menti meg az embereket. Azt hiszem, inkább választana egy őszinte és becsületes ateistát, mint egy tv-szónokot, akinek minden szava Isten, Isten és Isten, de minden tette aljas, alávaló és tisztességtelen.” Ugyanezen könyvben szerepel az a nézete is, hogy a pokol valójában „egy szadista képtelen álma” durván hozzáragasztva egy irgalmas Istenhez. Ha még a kormány is képes megnyirbálni a kegyetlenkedést és a szokatlan büntetéseket – gondolta Asimov –, mért pont a túlvilágon ne lenne minimalizálva a büntetés? Asimov elutasította az eszmét, miszerint egy emberi hit vagy cselekvés végtelen megtorlást vonhat maga után. Ha létezik egy túlvilág, ahol az épp elhunytak fölött ítélkeznek, a leghosszabb és legkeményebb büntetést biztosan azok kapnák, akik „Istent rágalmazták meg a pokol feltalálásával”. Ahogy az a Treasury of Humorban („A humor kincstára”) és az Asimov Laughs Again-ben is olvasható, előszeretettel mesélt vicceket a keresztény Istenről, a sátánról, az édenkertről és egyéb vallási témákról azzal a szándékkal, miszerint egy jó vicc gondolatébresztőbb lehet, mint több óra filozofálgatás. Asimov politikai beállítottságát nézve progresszívnak mondta magát, s hűséges támogatója volt a Demokrata Pártnak. A 60-as években hangos ellenzője volt a vietnámi háborúnak, s a 70-es évek elején egy tv-interjúban nyilvánosan támogatta George McGovernt. Nem örült annak a – szerinte értelmetlen – iránynak, amerre a 60-as években a liberális politikusok vitték az országot. Az In Joy Still Felt című önéletrajzi művében visszaidézi az ellenkulturális Abbie Hoffmannal való találkozását. Asimovnak az volt az érzése, hogy a 60-as évekbeli ellenkultúra hősei egy érzelmi hullámot lovagoltak meg, ami végül hajótöröttként dobta le őket a „lélek senkiföldjére”, ahonnan nemigen tudnak visszajönni. (Ez a gondolatmenet visszacseng Hunter S. Thompson Félelem és reszketés Las Vegasban című művében is.) A nukleáris energia békés használatának még a Three Mile Island-i atomerőmű-baleset után is tartó védelmezése tönkretette néhány liberálisabb baráti kapcsolatát. Egy, a Yours, Isaac Asimov-ban („Üdvözlettel: Isaac Asimov”) megjelent levelében olvasható, hogy bár szívesebben élne egy „veszélytelen akármiben”, mint egy atomreaktorban, mégis inkább lakna egy erőműben, mint a Love Canal-i nyomornegyedben (a New York állambeli Niagara Falls rákkeltő anyagokkal súlyosan szennyezett városrésze) vagy a Union Carbide metil-izocianátot termelő telepénél (a bhopáli katasztrófára utalva). Jó néhány kérvényt nyújtott be a népességszabályozásért, Thomas Malthustól Paul R. Ehrlichig számos emberre hivatkozva. Asimov már a nők emberi jogáért folytatott mozgalom elterjedése előtt is feministának tartotta magát. Gyakran viccelt azzal, hogy örülne, ha a nők szabadok volnának, mert „utálom, amikor pénzt kérnek”. Komolyabban azzal érvelt, hogy a nők jogai szorosan összekapcsolhatók a népességkorlátozással. Úgy gondolta továbbá, hogy a homoszexualitásnak ugyanúgy erkölcsileg elfogadottnak kéne lennie, ahogy minden reprodukcióhoz nem vezető szexuális aktivitás is az. Utolsó éveiben Asimov a New York-i életszínvonal romlását a középosztály elővárosokba való menekülését követő csökkenő adóbevételekkel magyarázta. Utolsó ismeretterjesztő műve, az Our Angry Earth („Dühös Földünk”, jó barátjával, a szintén sci-fi-író Frederik Pohllal közösen írta 1991-ben) olyan különböző környezeti problémákkal foglalkozik, mint a globális felmelegedés és az ózonréteg elvékonyodása. ## Írói pályafutása ### Áttekintés Asimov karrierjét több szakaszra is bonthatjuk. Korai időszaka – amelyet a science fiction uralt – 1939-ben indult, novellákkal, majd 1950-től regényeket is publikált. Ez a szakasz nagyjából 1958-ig tartott, nagyjából A mezítelen nap megjelenéséig. 1952-ben kezdett el ismeretterjesztő műveket is írni, egy egyetemi tankönyv, a Biochemistry and Human Metabolism („Biokémia és emberi anyagcsere”) társszerzőjeként. Az első embergyártotta műhold, a szovjet Szputnyik–1 pályára állítását követően egyre többet írt tudományos ismeretterjesztő könyveket, ennek következtében a sci-fi történetek fokozatosan elmaradtak. Az elkövetkező negyedszázadban csak négy sci-fi regényt írt. 1982-ben indult science fiction-karrierjének második fele Az Alapítvány peremével. Innentől kezdve egészen haláláig Asimov több előzményt és utótörténetet is írt meglévő regényeihez, s ezzel az eredetileg teljesen különálló sorozatokat összecsatolta, egy új univerzumot kapva. Asimov úgy gondolta, legmeghatározóbb közreműködései a robotika három törvénye és az Alapítvány-sorozata lesz. Ezen kívül azonban az Oxford English Dictionary a pozitronika (egy teljes mértékben kitalált technológia), a pszichohistória (amit gyakran az asimovi értelemben használnak) és a robotika szavak angol megfelelőjét is tőle eredezteti. Asimov anélkül használta a robotika szót, hogy tudta volna, valójában ő kreálta azt: úgy hitte, az a mechanika, hidraulika stb. ágak összefoglaló neve. Az eredeti robot szó a cseh nyelvből származik, ahol „erőltetett munkát” jelöl – robotovat, robota –, először Karel Čapek drámaíró használta R.U.R. (Rossum's Universal Robots) című művében. A másik két szerzeményével ellentétben a robotika szót később is az Asimov által megalkotott eredeti értelemben használják. A Star Trek: Az új nemzedékben pozitronaggyal működő androidok is szerepelnek, amiért Asimovot – mint a kitalált technológia atyját – is megemlítik a stáblistán. (A "robot" szó nyilvánvalóan szláv alapú kifejezés, dolgozni oroszul = "rabotaty" , illetve munka = oroszul "rabot") ### Science fiction Asimov első sci-fi története a Hajótörés a Vesta térségében, amit 1939-ben, tizennyolc évesen írt. Két és fél évvel később már a harminckettedik novellájánál, az Leszáll az éjnél járt, amit minden idők legismertebb sci-fi történeteként tartanak számon. 1968-ban az Amerikai Science Fiction Írók a valaha írt legjobb sci-fi novellának kiáltották ki. A Nightfall and Other Stories („Leszáll az éj és más történetek”) című novelláskötetében azt írja, „A Leszáll az éj megírása karrierem vízválasztó pontja volt... Egyszer csak elkezdtek komolyan venni, s a science fiction világa megtudta, hogy létezem. Ahogy az évek múltak, egyértelművé vált, hogy egy klasszikust írtam.” A Leszáll az éj meghatározó műve a társadalmi sci-finek, az Asimov kreálta ágnak, amely a 40-es évektől kezdve ír a különböző kütyük és űroperák helyett az emberi körülményekről, s amit rajta kívül Robert Heinlein is gyakran képviselt. 1941-ben Asimov rendszeresen kezd írásokat eladni a piacon meghatározó Astounding sci-fi magazinnak. 1943-49-ig pedig minden publikációja megjelenik a magazinban. 1942-ben publikálni kezdte az Alapítvány-történeteket – amiket később az Alapítvány-trilógiában, az Alapítványban, az Alapítvány és Birodalomban és a Második Alapítványban adtak ki egyben –, amelyek a jövőbeli Galaktikus Birodalom összeomlásáról és újjászületéséről írnak. Ezek együtt alkotják Asimov legismertebb sci-fi munkáját (beleértve a robot- és a Birodalom-sorozatot is). Jó pár évvel később folytatta a regényeket Az Alapítvány peremével (1982) és az Alapítvány és Földdel (1986), majd visszaugrott az időben, s megírta a trilógia előzményét, Az Alapítvány előtt-öt (1988) és az Előjáték az Alapítványhoz-t (1992). A sorozatban szerepel a kitalált pszichohistória tudománya, amivel a tömegek jövőbeni viselkedését előre lehet látni. Robotokról szóló történeteit – amik nagy része olvasható a Robottörténetek című novelláskötetben – szintén ez idő tájt kezdte el írni. Szerepelnek bennük robotetikát meghatározó szabályok (lásd a robotika három törvénye) és intelligens gépezetek, amik számos egyéb írót és gondolkodót megihlettek. Egyik novelláját, A két évszázados embert meg is filmesítették, A kétszáz éves emberben Robin Williams játssza a főszerepet. A Will Smith főszereplésével készült Én, a robot című film Jeff Vintar rögzített forgatókönyve alapján készült, s Asimov ötleteit csak azután szőtték bele, hogy megkapták a jogot az Én, a robot cím használatára. Ennek nincs köze Harlan Ellison forgatókönyvéhez, amit még magával Asimovval készített, hogy filmre vigye az eredeti gondolatokat. Asimov dicsérte Ellison művét, mondván: ebből „a science fiction első felnőtt, valóban összetett filmje” lehet. A szöveget 1994-ben jelentették meg könyv formájában, miután a film megvalósításának reményei végleg elszálltak. A filmeken kívül más írókat is inspiráltak Asimov sci-fi művei, így írt az univerzumba például Roger MacBride Allen, Gregory Benford, Greg Bear, David Brin és Mark W. Tiedemann is. Ezek a kiegészítők általában az özvegy, Janet Asimov hozzájárulásával, időnként kérésére jelennek meg. 1948-ban Asimov egy fiktív tudományos cikket is írt, The Endochronic Properties of Resublimated Thiotimoline (A kétszer szublimált tiotimolin endokrónikus tulajdonságai) címmel, egy nem létező kémiai anyag tulajdonságairól. Közben éppen doktori disszertációját is írta, így a doktori védési bizottság előítéletekkel teli reakciójától félve megkérte szerkesztőjét, hogy álnév alatt jelentesse meg a cikket. Ennek ellenére saját nevén jelent meg. Doktori védése végén a bizottság egyik tagja mosolyogva kérte, hogy „Mr. Asimov, meséljen nekünk valamit a tiotimolin termodinamikai tulajdonságairól!” Húsz perccel később ismét behívták a terembe, s mint „Dr. Asimovnak” gratuláltak neki. Az 50-es években is sorban küldte a novelláit különböző sci-fi magazinoknak, erre az időszakra később arany évtizedeként emlékezett. Közülük jó pár megjelent a The Best of Isaac Asimov („Isaac Asimov legjobb művei”) antológiában. Ezek közt volt Asimov személyes kedvence, Az utolsó kérdés (1956), amelyet sokan az Leszáll az éj versenytársának tekintettek. 1974 decemberében az egykori Beatles-tag, Paul McCartney felkereste Asimovot, s megkérdezte, nem tudna-e írni forgatókönyvet egy sci-fi musicalhez. McCartney-nak voltak halvány elképzelései a történetről és néhány párbeszédről. Egy rockegyüttesről akart filmet készíteni, aminek tagjai rájönnek, testük lemásolásával földönkívüliek kis csoportja veszi át helyüket. A bandát és hasonmásaikat McCartney együttese, a karrierje csúcsán lévő Wings tagjai játszották volna el. Bár nem volt rock-rajongó, Asimovot megragadta az ötlet, s hamarjában elkészült a történet rövid összefoglalója. Ragaszkodott McCartney ötletéhez, s úgy érezte mozgalmas, de egyúttal drámai történetet sikerült összehoznia. Nem használta viszont McCartney párbeszéd-részleteit, s talán ennek köszönhető, hogy ő elutasította a forgatókönyvet. A szöveg ma már csak a Bostoni Egyetem archívumában található meg. 1977-től kezdve nevét adta az Isaac Asimov’s Science Fiction magazinnak (ma Asimov's Science Fiction), továbbá minden számhoz ő írta a vezércikket. Rövid életű mellékkiadványa volt az Asimov's SF Adventure magazin és az Asimov's Science Fiction antológia. ### Tudományos ismeretterjesztés Az 1950-es évek végén és az 1960-as években Asimov jelentősen visszavett írási tempójából. A mezítelen nap 1957-es és Az Alapítvány pereme 1982-es megjelenése közt mindössze négy regényt írt, s ebből is kettő krimi volt. Ugyanakkor tömegével kezdett írni ismeretterjesztő műveket, főleg természettudományos témakörben, gyakran tudománytörténeti adalékokkal, vagy fő témával. A Szputnyik–1 1957-es kilövése általános érdeklődést váltott ki, de nem állt rendelkezésre megfelelő tudományos ismeretterjesztő irodalom a témában. Ezt az űrt kívánták a kiadók betölteni annyi anyaggal, amennyit csak Asimov írni tudott. Időközben a Magazine of Fantasy and Science Fiction felkérte arra, hogy kéthavi társlapjában, a Venture Science Fictionben vezesse a tudományos rovatot. Először 1958 novemberében jelentek meg írásai, s innentől kezdve egészen betegségéig folyamatosan írta cikkeit, összesen 399-et. A rovat tartalmát időről időre könyv alakban is megjelentette Asimov fő kiadója, a Doubleday, ezzel megalapozva Asimovnak, a tudomány „nagy magyarázójának” hírnevét. Első ilyen típusú, átfogó munkája, a The Intelligent Man's Guide to Science („Az intelligens ember útikalauza a tudományhoz”) népszerűsége is megerősítette azon döntésében, miszerint otthagyja a tanítást, s mint főfoglalkozású író működik tovább. Asimov néhány esszét a kora társadalmi harcairól is írt, ilyen például a Thinking About Thinking („A gondolkodásról gondolkodva”) és a Science: Knock Plastic (1967). Művei változatos és gazdag információtartalmának köszönheti Kurt Vonnegut kérdését, hogy „Milyen érzés mindent tudni?” Asimov erre azt válaszolta, ő csak azt tudja, milyen érzés mindentudó hírében állni – „Kényelmetlen.” Thomas Pynchon a Slow Learner („Lassan tanuló”) című novelláskötetének bevezetőjében elismerte, hogy bízott Asimov tudományos ismeretterjesztő műveiben (és az Oxford English Dictionary-ben), amikor az entrópiáról írt. Asimov és Arthur C. Clarke barátságát és egymás iránti megbecsülését jellemzi, hogy az „Asimov–Clarke Park Avenue-i egyezség” értelmében – amelyet a New York-beli Park Avenue-n egy taxiutuk során kötöttek – Asimov elismeri Clarke-ot a világ legjobb tudományos-fantasztikus írójának (magának tartva a második helyet), s ugyanígy Clarke elismeri Asimovot a világ legjobb tudományos írójának (magának tartva a második helyet). Ennek köszönhető Clarke Report on Planet Three („Jelentés a hármas bolygóról”) című könyvének ajánlása, miszerint: „A Clarke–Asimov egyezség értelmében a második legjobb tudományos író ajánlja ezt a könyvet a második legjobb tudományos-fantasztikus írónak.” ### Egyéb Tudományos munkássága mellett Asimovot a történelem is foglalkoztatta. A 60-as évektől kezdve összesen tizennégy történelemről szóló könyvet írt, legjelentősebb ezek közül a The Greeks: A Great Adventure („A görögök: egy nagy kaland”, 1965), a The Roman Republic („A Római Köztársaság”, 1966) és a The Roman Empire („A Római Birodalom”, 1967). Két részben kiadatta az Asimov's Guide to the Bible-t („Asimov útmutatója a Bibliához”) – az Ószövetségről 1967-ben, az Újszövetségről 1969-ben –, majd 1981-ben összegyúrta azokat egy 1300 oldalas kötetbe. Táblázatokkal és térképekkel teletömve az útmutató sorban végigmegy a Biblia könyvein, s közben ugyanúgy elmagyarázza mindegyik történetét és politikai hatását, mint ahogy életrajzi adatokat is szolgáltat néhány fontosabb személyhez. Észben és humorban sosem szűkölködve Asimov élete végéig az 1975-ben megjelent Lecherous Limerickstől kezdve egy egész sorozatnyi limerickgyűjteményt kiadott, ennek nagy részét ő maga írta. A Limericks: Too Gross című gyűjteményben például 144 limerick olvasható, ezek felét Asimov, másik felét John Ciardi írta. Még egy vékony kötetnyi Sherlock Holmes-témájú versikét is összehozott. A jiddis humorbeli legsikeresebb próbálkozása az Azazel, The Two Centimeter Demon, ahol két zsidó alak beszélget reggeli, ebéd és vacsora közben – „George” és barátja, Azazel anekdotái. Treasury of Humor című könyve legalább annyira vicckönyv, mint amennyire egy tanulmány a viccelméletről. Asimov például kifejti benne, hogy szerinte a humor legalapvetőbb eleme a vélemény hirtelen változtatása, ezzel a figyelmet a fontosról az egyértelműre, a fennköltről a nevetségesre terelve. Főleg írói pályájának második felében Asimov a szeretni való szoknyabolond szerepében is megmutatkozott időnként. 1971-ben a népszerű The Sensuous Woman („Az érzéki nő”, írta „J.”) és a The Sensuous Man („Az érzéki férfi”, írta „M.”) szexuális útmutatók szatírájaként írta meg a The Sensuous Dirty Old Man („A szemérmetlen vén kéjenc”) című könyvecskét, „Dr. A.” néven aláírva. Úgy remélte, a szerző személye titokban marad, viszont a hírt már akkor szétkürtölte a sajtó, amikor a könyv még meg sem jelent. Amikor pedig a zsebkönyv végül megjelent, a „Dr. A.” mögé zárójelben a teljes neve is felkerült. A későbbiekben – tréfából – többször így konferálták be: „...és ki tudja, hány könyve között ott van a Vezérfonal a Bibliához és A szemérmetlen vén kéjenc is.” Asimov két kötetnyi önéletrajzot is írt, ezek az In Memory Yet Green (1979) és az In Joy Still Felt (1980). Egy harmadik, az I. Asimov: A Memoir 1994 áprilisában jelent meg. Ennek epilógusát az özvegy, Janet Asimov írta, nem sokkal halála után. Az It's Been a Good Life-ot (2002) szintén Janet szerkesztette, ez a három kötet összevont, rövidített változata. ### Irodalmi témái Asimov számos alkotásában megjelenik a gyámkodási rendszer. Első robotos történetében, a Robbie-ban egy robotdadát szerepeltet. Hasonlóképp Lennyt a robotpszichológus Susan Calvin veszi gondjaiba, anyaként viseltetve iránta, miután kiderül, hogy a robot agya egy hároméves gyerekének megfelelő. Ahogy ezek a gépek egyre kifinomultabbá válnak, úgy terjednek el egyre szélesebb körökben. A Bizonyíték című novellában egy emberi testbe rejtőzött robot sikeresen indul a választásokon. Az elkerülhető konfliktusban pedig már háttérbe húzódott robotok irányítják a Föld gazdaságát, az egész emberiség dadájaként működve. Később – A Hajnal bolygó robotjaiban és a Robotok és Birodalomban – R. Daneel Olivaw kifejleszti a robotika nulladik törvényét, mely szerint „A robotnak nem szabad kárt okoznia az emberiségben, vagy tétlenül tűrnie, hogy az emberiség bármilyen kárt szenvedjen”. Ezen kívül úgy látja, hogy a robotok jelenléte elnyomja az emberek szabadságát, s ez ellen a legjobb, amit a robotok tehetnek, hogy fokozatosan visszavonulnak, megsemmisítik magukat. Egy nem robotokról szóló regény, A halhatatlanság halála is hasonló problémával és megoldással rendelkezik. A nulladik törvény jelentősége abban rejlik, hogy fölülbírálja a robotika többi törvényét: ha a robot olyan helyzetben találja magát, hogy az emberiség védelme érdekében embert kell ölnie (egy az egyben megszegve az első törvényt), akkor a pozitronagy programozása a gyilkosság elkövetését követeli meg. Az Alapítvány-sorozatban – amely eredetileg nem tartalmazott robotokat – egy tudós végrehajt egy féltitkos tervet annak érdekében, hogy ezer év múlva létrejöjjön az új galaktikus birodalom. A sorozatnak megvan a maga platóni őre (a Második Alapítvány), aminek feladata a terv védelme és tökéletesítése. Amikor az 50-es években Asimov felfüggesztette a sorozat írását, a Második Alapítványt mint az emberiség jóindulatú védelmezőjét jellemezte. Amikor a 80-as években ismét kezébe vette a sorozatot, az atyáskodást még határozottabbá tette. Az Alapítvány peremében megjelenik egy új bolygó, a Gaia, ami nyilvánvalóan a Gaia-elméleten alapszik. Gaia minden állata, növénye és ásványa része a közös tudatnak, egy szuperagyat alkotva a nagyobb boldogságért. A könyv végén a főszereplőnek döntenie kell, engedi-e a Galaxia – Gaia az egész galaxisra kiterjesztett változatának – létrejöttét. A Gaia Asimov egyik leghatásosabb próbálkozása a közös tudat lehetőségének felmérésére, s később megjelenik a Nemezis című regényben is, ahol a főleg prokarióta élővilágot tartalmazó Erythró bolygó saját tudattal rendelkezik, s emberekkel kíván belső kapcsolatot létesíteni. Az Alapítvány és Földdel megjelentek a robotok az Alapítvány univerzumban, Asimov utolsó regényei közül Az Alapítvány előtt és az Előjáték az Alapítványhoz pedig már nagyobb részletességgel mutatja be őket. A robotok mint az emberiség érdekében dolgozó titkosügynökök jelennek meg. Másik gyakori témája az atyáskodás ellentéte, a szociális elnyomás. Az űr áramlatai egy olyan bolygón játszódik, amin egy értékes rostnövényt termesztenek úgy, hogy a parasztokat egy szomszédos bolygó urai zsákmányolják ki. A csillagok, akár a porban pedig a főhős a gőgös tyrann birodalom igáját nyögő bolygólakóknak segít. Az elnyomás áldozatai általában vagy földlakók (más bolygók lakói által), vagy robotok. A két évszázados emberben a főhős robot az előítéletek ellen küzd, amik miatt őt nem hajlandók embernek elismerni. Az Acélbarlangokban a földlakók neheztelnek a gazdagabb „űrlakókra”, ennek megfelelően a robotokat (az űrlakókkal azonosítva) hasonló módon kezelik, mint ahogy anno a fehérek kezelték a feketéket, például „fiú”-nak szólítják őket. A Kavics az égben is hasonló helyzetet mutat: a Galaktikus Birodalom uralja a Földet, lakóit mások „földi némber”-eknek szólítják. Közben teokratikus diktatúra uralkodik, ami minden embert, aki elmúlt hatvanéves, eutanáziára kényszerít. Az egyik főhős Bel Arvardan, egy felsőosztálybeli archeológus, aki legyőzi előítéleteit és a Földre utazik. A másik Joseph Schwartz, egy 62 éves huszadik századi amerikai, aki Európából emigrált, mert ott üldözték őt (igen valószínű, hogy zsidó), s aki egy véletlen baleset folytán előre repült az időbe. El kell döntenie, hogy segít-e az elnyomott társadalomnak, amely szerint neki halottnak kéne lennie. Még a racionális gondolkodás az, ami sokszor előfordul Asimov műveiben. Az Acélbarlangokkal és az Asimov's Mysteries („Asimov rejtélyei”) sorozat novelláival megalkotta a sci-fi krimit, általában bemutatva az olvasónak a megoldáshoz szükséges technológiai eszközt. Később írt olyan egyszerű (nem sci-fi) krimiket is, ahol ugyanezt a szabályt követte (például a Black Widowers novelláskötet és a Gyilkosság a könyvvásáron). Műveiben a legfontosabb részek gyakran viták, amelyekben az észszerűbb, emberibb (de legalábbis meggyőzőbb) oldal nyer. ### Díjai ## Kritikája Az egyik legáltalánosabb benyomás, amit Asimov munkássága kelt az emberben az, hogy írói stílusa rendkívül dísztelen. 1980-ban James Gunn sci-fi tudós írta az Én, a robotról, hogy: „Két novella kivételével – Te hazug! és Bizonyíték – nem olyan történetek, ahol a szereplőknek meghatározott szerepük van. Gyakorlatilag mindegyiknek a cselekménye egy párbeszédben merül ki, alig, ha egyáltalán valamennyi mozgással. Se sajátos színezetet, se semmilyen típusú leíró részt nem tartalmaznak. A dialógus – jobb esetben – szakszerű, a stílus pedig – jobb esetben – átlátszó. [...] A robotos történetek – és igazság szerint Asimov összes műve – meglehetősen csupasz terepen játszódik.” Ez a jellemzés Asimov történeteinek jelentős hányadára megállja a helyét, beleértve az 1980 után írt műveit is. Érdemes viszont megjegyezni, hogy ez érvényes a sci-fi „aranykorában” írtak nagy részére is, s természetesen ez időszak más szerzői sem kivételek ez alól. Köztudomású, hogy a korai science fiction (és annak szerzői) sokkal inkább a jövő technikáinak kitalálására koncentráltak, mint a szereplők mélyebb kidolgozására, és – habár ez az időszak már lecsengett – nyilvánvaló, hogy a szereplők és a technológia, jövőbeli társadalmi helyzetek közti kölcsönhatások még a mai irodalomban is gyakran fontosabbak, mint maguk a karakterek. Gunn megfigyelte viszont, hogy néha Asimov stílusa felnő a helyzet követeléseihez, s példaként említi a Te hazug! csúcspontját. A kulcsfontosságú helyzetekben megjelennek az élesen megrajzolt karakterek, ahogy Susan Calvin az előbbi példa mellett a Bizonyítékban, Arkady Darell a Második Alapítványban, Elijah Baley az Acélbarlangokban és Hari Seldon az Alapítvány előzményeiben. Asimovot a sci-fijéből hiányzó nemiség és idegen lények okán is kritizálták. Egyszer kifejtette, hogy a földönkívüliektől azóta tartózkodik, mióta pályafutása korai időszakában John W. Campbell elutasította egyik novelláját, mivel a benne szereplő idegen lényeket felsőbbrendűnek ábrázolta, mint az embert. Ekkor határozta el, hogy rosszul sikerült karakterek helyett egyáltalán nem fog idegenekről írni. Az éles kritikákra írt válasz Az istenek is..., amiben idegenek, nemiség, sőt az idegenek nemi élete is megjelenik. Asimov mondta egyszer, hogy minden írása közül Az istenek is... középső részére a legbüszkébb. Mások azt kritizálták, hogy korai munkáiban nem szerepeltek erőteljes női karakterek. Önéletrajzában Asimov elismerte ezt, tapasztalatlanságával magyarázva meg. Későbbi regényeiben már több női szereplő jelent meg, műveit azonban továbbra is ugyanabban a stílusban írta, mint első sci-fi történeteit. Ezeknek pedig már nagyobb olvasóközönség jutott: a Washington Post Book World („Könyvvilág”) rovata például így ír az Alapítvány és Birodalomról: „1940-ben Asimov emberei az 1940-es amerikai férfiak lecsupaszított másai voltak, és azóta se változtak. Robotjai bádogdobozok voltak, de ma is azok. A robotmesék a helyhez kötött és mozgó mesterséges intelligencia egyre kevésbé működő elkülönítésén alapultak, ahogy azóta is. Asimov univerzumában – mivel már viszonylag régen született és mert szerzője irtózik a zűrzavartól – nincsenek számítógépek, se társadalmi bonyodalmak, génmanipuláció, a túlnépesedett emberiség lakhelyéül szolgáló hiperstruktúrák, párhuzamos világok, idegenek, klónok, bűn vagy éppen szex. Hősei (itt például R. Daneel Olivaw, akivel először az Acélbarlangokban találkozhattunk, mint Baley segítője) nem érzik a közvetlen vagy feldolgozott információk áradatának súlyát, szemben a mai emberrel. Asimov szereplőit nem nyomorítja meg a művekben ábrázolt jövőkép, mert olyan mélyen és feltűnően fegyelmezettek.” Ez talán túlzás, hiszen például A mezítelen nap (1957) központi témáját a társadalmi viták adják, génmanipulációról is ír eugenika (fajegészségtan) álöltözetbe bújtatva, ami a műben szereplő társadalom egyik alapja. A regényben rokonítható a főszereplő és mesterséges környezetének kapcsolata a hiperstruktúrák, város méretű lakókomplexumok lakóinak más sci-fi művekben elképzelt életével. A társadalom vezetőinek célja a teljesen mesterséges születés (ugyan nem a hiányolt klónozással), míg a szexuális vágy a női főszereplőt vezető erő, bár az 50-es évek érzékenységébe burkolva. S az egész történet mondanivalója, hogy a túlzásba vitt szabályosság mindenképpen zsákutca, s elkerülendő. Egyébként ezen kritikák jelentős részét összefoglalhatjuk azzal, hogy Asimov munkái egyszerűen elavultak. Valójában néhány része a jövőképének, ahogy ötven évvel ezelőtt próbálta megjósolni a jövőbeli (és jelenbeli) technológiát nem igazolódott be. Például egyszerre írt rendkívül fejlett képességű robotokról, valamint számítógépekről, amelyek még mindig lyukkártyákat, lyukszalagokat használnak, s logarléccel számoló mérnökökről. Az Alapítvány és Birodalom egyik drámai jeleneténél például egy szereplő az automatából vásárolt újságból tudja meg a híreket. Ezen kívül számos egyedi ellentmondás is megjelenik a történetekben: például az Alapítvány-sorozatban szereplő nevek és időpontok sem mindig passzolnak egymáshoz. Néhány hiba ezek közül valószínűleg a szereplők hibáiból adódik, mivel Asimov teremtményei ritkán jól informáltak a saját helyzetükről. Más eltérések a sorozat megkezdése és későbbi újrakezdése között eltelt jó pár évnek köszönhetőek. Időnként a tudományos kutatások előrehaladása kényszerítette a futó szál felülbírálására. Gunn és Patrouch könyvein kívül relatíve kevés kritika jelent meg Asimov munkásságáról (pláne, ha az általa írt művekhez viszonyítjuk). Erre egy lehetséges magyarázatot Cowart és Wymer Dictionary of Literary Biography-ja (1981, „Irodalmi életrajzi szótár”) ad: „Szavai nem nagyon vethetők alá a klasszikus értelemben vett irodalmi kritikának, mivel szokása volt a cselekmény lényegére irányítani a figyelmet, s pontosan elárulni az olvasónak, mi is és miért történik valójában. Igazság szerint történeteinek elsöprő többsége – az Alapítvány-trilógia meg aztán különösen – ezzel a hozzáállással íródott. A kritikusok számára a világos nyelvezetű, az író gondolatait és a mű célját egyértelműen kifejező történetek a legnehezebbek, mivel nincs szükség az értelmezésükre.” Meg kell jegyezni viszont, hogy mind Gunn, mind Patrouch Asimov-tanulmánya kijelenti, hogy egy világos és tárgyilagos prózai stílus is stílus még. Gunn 1982-es könyve jelentős mértékig belemegy Asimov addig megjelent regényeinek elemzésébe. Nem dicséri minden művét (mint ahogy Patrouch sem), de például az Acélbarlangok egy-két passzusát „Proustra emlékeztető”-nek találja. Amikor azt taglalja, miképp festi le a regényben a jövő New Yorkját, Gunn azt írja, Asimov prózájáért „szégyenkezni kéne bármilyen irodalmi közösségnek”. Habár Asimov büszke volt dísztelen írói stílusára (amit Clifford Simaknak köszönt, aki korai éveiben hatott rá), hosszabb történeteinek élvezettel adott bonyolult szerkezetet, gyakran például nem kronológiai sorrendbe rendezte a fejezeteket. Néhány olvasót ez a húzás elkedvetlenített, mondván a nemlineáris felépítés nem éri meg a fáradságot, s teljesen megzavarja a történet tisztaságát. Például Az istenek is... című regény első része a hatodik fejezettel indul, aztán visszahátrálva folyamatosan tölti fel a korábbi fejezetekkel. John Campbell ajánlotta Asimovnak, hogy olyan későn kezdje el a történetet, amilyen későn csak lehetséges. Ez a tanács segítette őt a Logika, egy korai robotnovella megírásában. Asimovnak az időegyenesei kicsavarására irányuló szándéka talán kései regényében, a Nemezisben a legszembetűnőbb, ahol az egyik karaktercsoport a „jelenben” él, a másik csoport viszont a „múltból” 15 évvel korábbról indul, s éri utol az első csoportot. 2002-ben Donald Palumbo, a Kelet-karolinai Egyetem irodalomtanára publikálta a Chaos theory, Asimov's Foundations and Robots and Herbert's Dune: The Fractal Aesthetic of Epic Science Fiction („Káoszelmélet, Asimov Alapítványai és robotjai és Herbert Dűnéje: az epikus sci-fi fraktál esztétikája”) című könyvét. Ebben olvasható egy áttekintés Asimov elbeszélő szerkezeteiről, a káoszelmélettel és fraktálokkal összefüggésbe hozva. Palumbo úgy találta, hogy a klasszikus irodalmi eszközök (például szimbolizmus, jellemábrázolás) csekély jelenléte, sőt hiánya ellenére az Alapítvány- és Robot-sorozat határozott vonzerővel bír. Megállapítása szerint az elbeszélés szándékos bonyolítása szokatlan szimmetriát és rekurzív struktúrákat hoz létre, amit az emberi agy észrevesz. Ez a kötet egyike a legszakszerűbb és legalaposabb mai Asimov-kritikáknak. John Jenkins, aki Asimov írott anyagának nagy részét áttekintette, így fogalmazott: „Megmutatták, hogy az 50-es évek óta a legtöbb sci-fi-íróra hatással volt Asimov, vagy a stílusjegyeinek átvételével, vagy éppen azzal, hogy messze elkerültek bármit, ami csak kicsit is hasonlít az ő stílusára.” A Hugo-díjas Gold („Arany”) novellában Asimov egy – nyilván magáról mintázott – íróról ír, akinek egyik könyvét (Az istenek is...) „kompu-drámá”-vá, egy tökéletesen élethű számítógépes animációvá dolgozzák át. A rendező kritizálja a történetbeli Asimovot („Gregory Laborian”-t), a túlságosan nem vizuális stílusáért, ami megnehezíti az átdolgozást, mire az író kifejti, hogy inkább bízik eszmékben és párbeszédekben, mintsem leírásokkal fejezze ki magát. Ironikusan a történet ugyanazt a stílust utánozza, amelyet a benne szereplő író használ, nyilvánvaló, hogy Asimov válasznak szánta kritikáira. ## Idézetek - „Megfelelően olvasva a Biblia a valaha létezett legerősebb érv az ateizmus mellett.” - „Az a szóbeszéd járja mostanság Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: az emberek és a magyarok.” - „Amikor megkérdezték, mit csinálnék, ha az orvosom azt mondaná, csak hat hónapom van élni, azt válaszoltam: »gyorsabban gépelnék«.” - „Az írás számomra olyan, mint egyszerűen az ujjaimon át gondolkodni.” - „Az éjszaka csodálatos napszak volt a 30-as évek Brooklynjában. A légkondicionálás ismeretlen fogalom volt a mozikon kívül, és hasonlóképp a televízió is. Semmi nem volt képes az embereket otthon tartani. Sőt, minthogy kevés embernek volt autója, nem volt semmi, ami arrébb szállíthatott volna. Megmaradtak hát az utak és a tornácok. A sokaság a bűnözés gátlójaként is szolgált.” - „Amiért rám fognak emlékezni az emberek, az az Alapítvány trilógia és a robotika három törvénye. Amiért akarom, hogy emlékezzenek rám, az nem egy könyv. Nem is könyvek tucatjai. Minden egyes dolog, amit írtam, párhuzamba állítható, akár túl is szárnyalható valaki más művével. Viszont a teljes életművem nagyságrendben, minőségben és változatosságban megismételhetetlen. Ez az, amiért emlékezetes akarok lenni.” – 1973. szeptember 20., Yours, Isaac Asimov, 329. oldal. - „Az erőszak a gyengék végső menedéke.” – Salvor Hardin, az Alapítvány egyik szereplője. - „Sohase hagyd, hogy az erkölcsi érzéked meggátoljon a helyes cselekedetben!” – Salvor Hardin - „A legérdekesebb mondat, amit a tudományban hallani, az új felfedezéseket megelőző – nem a »Heuréka!« (megtaláltam), hanem az – »Ez furcsa...«.” ## Magyarul ### 1989-ig - Én, a robot; ford. Vámosi Pál, bev. I. A. Jefremov; Kossuth, Bp., 1966 (Tk) - Gyilkosság az űrvárosban. Fantasztikus regény; ford. Vámosi Pál; Kossuth, Bp., 1967 (Tk) - (Acélbarlangok címen is) - A halhatatlanság halála. Tudományos-fantasztikus regény; ford. Apostol András, utószó Károlyházy Frigyes, életrajz Kuczka Péter; Kozmosz, Bp., 1969 (Kozmosz Fantasztikus Könyvek) - Alapítvány. Tudományos fantasztikus regény; ford. Baranyi Gyula, életrajz Kuczka Péter, utószó Makkai László; Kozmosz Könyvek, Bp., 1971 (Kozmosz Kantasztikus Könyvek) - Alapítvány és birodalom. Tudományos fantasztikus regény; ford. Baranyi Gyula, életrajz Kuczka Péter, utószó Makkai László; Kozmosz Könyvek, Bp., 1972 (Kozmosz Fantasztikus Könyvek) - A biológia rövid története; ford. Tóth Miklós; utószó Csányi Vilmos; Gondolat, Bp., 1972 - Második Alapítvány. Tudományos fantasztikus regény; ford. Baranyi Gyula, életrajz Kuczka Péter, utószó Makkai László; Kozmosz Könyvek, Bp., 1973 (Kozmosz Fantasztikus Könyvek) - A marsbeliek útja; ford. Vámosi Pál; in: A marslakók második inváziója. Fantasztikus elbeszélések; Isaac Asimow et al. művei, ford. Apostol András, R. Török Piroska, Vámosi Pál; Táncsics, Bp., 1974 - A Hold tragédiája; ford. Békés András; Kozmosz Könyvek, Bp., 1979 - Az Alapítvány pereme. Tudományos fantasztikus könyvek; ford. F. Nagy Piroska; Kozmosz Könyvek, Bp., 1986 (Kozmosz Fantasztikus Könyvek) - A robbanó napok. A szupernóvák titkai; ford. Szegedi Péter; Kossuth, Bp., 1987 (Univerzum könyvtár) - Alapítvány és Föld; ford. F. Nagy Piroska; Móra, Bp., 1989 (Galaktika fantasztikus könyvek) - A halál fuvallata; ford. Révai Gábor; Fabula, Bp., 1989 - Gyilkosság a könyvvásáron. Krimi négy napban és hatvan jelenetben; ford. Takács Ferenc; Fabula, Bp., 1989 ### 1990– - A mezítelen nap; ford. Baranyi Gyula; Móra, Bp., 1990 (A sci-fi mesterei) - Én, a robot; ford. Baranyi Gyula, Vámosi Pál; Móra, Bp., 1991 (A sci-fi mesterei) - Az Alapítvány előtt; ford. Baranyi Gyula; Móra, Bp., 1991 (Galaktika Fantasztikus Könyvek) - (Előjáték az Alapítványhoz. Isaac Asimov Alapítvány sorozatának 1. kötete címen is) - Nemezis; ford. Baranyi Gyula; Cédrus, Bp., 1991 - Az űrvadász. Az űrvadász első története; ford. Benedek Mihály; Cédrus, Bp., 1992 - Az aszteroidák kalózai. Az űrvadász második története; ford. Kiss Marianne; Cédrus, Bp., 1992 - A Vénusz óceánjai. Az űrvadász harmadik története; ford. Benedek Mihály; Cédrus, Bp., 1992 - A Merkúr óriás napja. Az űrvadász negyedik története; ford. Kiss Marianne; Cédrus, Bp., 1992 - A Jupiter holdjai. Az űrvadász ötödik története; ford. Benedek Mihály; Cédrus, Bp., 1992 - A Szaturnusz gyűrűi. Az űrvadász hatodik története; ford. Kiss Marianne; Cédrus, Bp., 1992 - Az űrvándor címen is - A Hajnal bolygó robotjai; ford. Hajdu Gábor; Galaktika, Bp., 1992 (Alapítvány és Birodalom sorozat) - Isaac Asimov–Karen A. Frenkelː Robotok. Az emberformájú gépek; Akadémiai, Bp., 1992 - Az istenek is...; ford. Jász István, Mesterházi Márton; Cédrus, Bp., 1992 - A csillagok, akár a por. Birodalom sorozatának 1. kötete; ford. F. Nagy Piroska; Galaktika, Bp., 1992 (Alapítvány és Birodalom sorozat) - Az űr áramlatai; ford. F. Nagy Piroska; Galaktika, Bp., 1992 (Alapítvány és Birodalom sorozat) - Fantasztikus utazás, 1-2.; Cédrus, Bp., 1992–1993 - 1\. ford. Benedek Mihály; 1992 - 2\. Végcél az agy; ford. Füssi-Nagy Géza; 1993 - Útikalauz. Elmélkedések a Föld és az űr titkairól; ford. Novák Zsófia; Új Vénusz, Bp., 1992 - Kavics az égben; ford. Füssi-Nagy Géza; Galaktika, Bp., 1992 (Alapítvány és Birodalom sorozat) - Isaac Asimov–Robert Silverbergː A pozitron-ember. Az emberré válás ára; ford. Baranyi Gyula; Cédrus, Bp., 1993 (A sci-fi klasszikusai) - Robottörténetek, 1-2.; ford. Baranyi Gyula et al.; Galaktika, Bp., 1993 (Alapítvány és Birodalom sorozat) - Robotok és Birodalom; ford. Füssi-Nagy Géza; Galaktika, Bp., 1993 (Alapítvány és Birodalom sorozat) - Acélbarlangok; ford. Vámosi Pál; Móra, Bp., 1993 (Alapítvány és Birodalom sorozat) - (Gyilkosság az űrvárosban címen is) - Isaac Asimov–Robert Silverbergː Leszáll az éj; ford. Béresi Csilla; Valhalla Páholy, Bp., 1993 - Előjáték az Alapítványhoz; ford. Németh Attila; Cédrus, Bp., 1993 (A sci-fi klasszikusai) - (Az Alapítvány előtt címen is) - Kalibán. Isaac Asimov & Roger MacBride Allen új robotregénye; ford. Tóth Judit; Valhalla Páholy, Bp., 1993 - A Félvér; ford. Kiss Marianne, Németh Attila; Cédrus–Szeged, Bp.–Szukits, 1994 (A sci-fi klasszikusai) - Isaac Asimov–Robert Silverbergː Az idő gyermeke; ford. Nemes Ernő; Cédrus–Szeged, Bp.–Szukits, 1995 (A sci-fi klasszikusai) - Szuperneutron; ford. Kiss Marianne, Nemes Ernő; Szukits, Szeged, 1996 (A sci-fi klasszikusai) - Ameddig a szem ellát; ford. Füssi-Nagy Géza; Szukits, Szeged, 1997 - Halálos ítélet; ford. Kiss Marianne, Nemes Ernő; Szukits, Szeged, 1998 - A Daloló Harang; ford. Fencsik Flóra; in: Harcjáték. Sci-fi antológia; Szukits, Szeged, 1999 - Asimov teljes Alapítvány–Birodalom–Robot univerzuma. Encyclopedia Galactica, 1-5.; ford. Baranyi Gyula et al., előszó Torkos Attila; Szukits, Szeged, 2002–2003 - Asimov teljes Alapítvány–Birodalom–Robot univerzuma. Encyclopedia Galactica addenda / A második Alapítvány trilógia; ford. Szántai Zsolt, előszó Torkos Attila; Szukits, Szeged, 2004 - Asimov teljes science fiction univerzuma. Encyclopedia Galactica alternativa, 6-10.; Szukits, Szeged, 2005–2012 - Előjáték az Alapítványhoz. Isaac Asimov Alapítvány sorozatának 2. kötete; ford. Németh Attila; Gabo, Bp., 2011 - (Az Alapítvány előtt címen is) - Azazel; Metropolis Media, Bp., 2014 (Galaktika Fantasztikus Könyvek) - Fekete Özvegyek Klubja; Metropolis Media, Bp., 2015 - Alapítvány-trilógia / Alapítvány / Alapítvány és birodalom / Második Alapítvány; ford. Sámi László; Gabo, Bp., 2018 - Az űrvándor / Az aszteroidák kalózai. Űrvándor I-II.; ford. Sámi László; Gabo, Bp., 2019 - Az űrvadász címen is - Én, a robot; ford. Békési József, Vámosi Pál; Gabo, Bp., 2019 - A mezítelen nap. Isaac Asimov Robot-sorozatának 2. kötete; ford. Pétersz Tamás; Gabo, Bp., 2022 - Előjáték az Alapítványhoz. Isaac Asimov Alapítvány sorozatának 1. kötete; ford. Sámi László; Gabo, Bp., 2022 - (Az Alapítvány előtt címen is) - Az Alapítvány előtt. Isaac Asimov Alapítvány sorozatának 2. kötete; ford. Németh Attila; 2. jav. kiad.; Gabo, Bp., 2022 - A Vénusz óceánja; ford. Tamás Gábor / A Merkúr óriás napja. Űrvándor II.; ford. Sámi László; Gabo, Bp., 2023 - A Hajnal bolygó robotjai. Isaac Asimov Robot sorozatának 3. kötete; ford. Hajdu Gábor; 2. jav. kiad.; Gabo, Bp., 2023 - Robotok és birodalom. Isaac Asimov Robot sorozatának 4. kötete; ford. Pétersz Tamás; Gabo, Bp., 2023 ### Egyéb, Asimov nyomán - Robotváros, 1-2.; Valhalla Páholy; regénysorozat Isaac Asimov ötletei nyomán; Bp., 1993–1994 - 1\. Odisszeia. Michael P. Kube-McDowell regénye, 1-2.; ford. Szántai Zsolt; 1993 - 2\. Gyanúsítás. Mike McQuay regénye; ford. Hoppán Eszter; 1994 - Isaac Asimov robotvárosa, 1-3.; regénysorozat Isaac Asimov ötletei nyomán; Magyar Könyvklub, Bp., 1996 - 1\. Mike McQuayː Gyanú / Michael P. Kube-McDowellː Odüsszeia; ford. Greguss Ferenc - 2\. William F. Wuː Kiborg / Arthur Byron Coverː Tehetség; ford. Greguss Ferenc - 3\. Rob Chilsonː Menedék / William F. Wuː Perihélium; ford. Greguss Ferenc - Gregory Benfordː Az Alapítvány félelme; Isaac Asimov nyomán, ford. Szántai Zsolt; Szukits, Szeged, 1997 - Greg Bearː Alapítvány és káosz; Isaac Asimov nyomán, ford. Szántai Zsolt idézetford. Baranyi Gyula; Szukits, Szeged, 1998 - Albert Einstein–Sigmund Freudː Háború, de miért? Iszak Aszimov esszéjével; ford. Bodnár György, Tóth Gergely; Glória, Bp., 1998 (Hírességek levelei) - David Brinː Az Alapítvány győzelme; Isaac Asimov nyomán, ford. Szántai Zsolt; Szukits, Szeged, 1999 - Roger MacBride Allenː Kalibán. A Kalibán-trilógia első kötete. Asimov nyomán; ford. Füssi-Nagy Géza; Szukits, Szeged, 2004 - Roger MacBride Allenː Infernó. A Kalibán-trilógia második kötete. Asimov nyomán; ford. Füssi-Nagy Géza; Szukits, Szeged, 2003 - Roger MacBride Allenː Utópia. A Kalibán-trilógia harmadik kötete. Asimov nyomán; ford. Szalai Judit; Szukits, Szeged, 2005 - Mark W. Tiedemannː Káprázat; Asimov nyomán; ford. F. Nagy Piroska; Szukits, Szeged, 2006 - Az Alapítvány barátai. Tisztelgés Isaac Asimov munkássága előtt. Martin H. Greenberg antológiája; ford. Bagi Gábor; Metropolis Media, Bp., 2015 (Galaktika Fantasztikus Könyvek)
330,590
Brendan Fraser
26,919,842
null
[ "1968-ban született személyek", "Amerikai színészek", "Indianapolisiak", "Kanadai színészek", "Oscar-díjasok", "Screen Actors Guild-díjasok", "Élő személyek" ]
Brendan Fraser (Indianapolis, Indiana, 1968. december 3. –) Oscar-díjas kanadai-amerikai színész, leginkább az 1999-ben bemutatott A múmia című kalandfilmből és folytatásaiból ismert. Játszott Liz Hurley-vel A bájkeverő című filmvígjátékban és Michael Caine oldalán A csendes amerikai című filmdrámában. Alakításai rendre vegyes kritikát kapnak, 2006-ban csillagot kapott a Canada’s Walk of Fame-en, a kanadai hírességek sugárútján. 2023-ban A bálna című filmben nyújtott alakításáért Oscar-, Golden Globe- valamint BAFTA-díjra is jelölték; az Oscar-díjat meg is kapta. Filmszerepei mellett feltűnt televíziós sorozatokban, játszott klasszikus színházi darabokban és több fotókiállítása is volt már. ## Életrajz Brendan James Fraser az Amerikai Egyesült Államokban, Indianapolisban született, kanadai szülők negyedik fiúgyermekeként. Édesapja, Peter, a kanadai állami turisztikai hivatal képviselőjeként dolgozott; édesanyja, Carol értékesítési tanácsadó volt. A család sokat költözködött, éltek Amerikában, Kanadában és Európában (Hollandia) is, emiatt sokszor kellett iskolát váltania, és ez beilleszkedési gondokat is okozott a fiúnál. Tízévesen, egy londoni nyaralás közben látta az Oliver! című musicalt, ami elvarázsolta, és ennek hatására döntött úgy, drámaórákra fog járni. Amíg Kanadában éltek, Torontóban bentlakásos fiúiskolába járt, ahol megtanult folyékonyan beszélni franciául. Mindeközben középiskolai színielőadásokban is szerepelt. 1990-ben a seattle-i Cornish College of the Arts főiskolán végzett. Huszonhárom éves korában költözött Los Angelesbe. ### Magánélete Brendan Fraser 1993-ban, Winona Ryder kerti partiján ismerte meg Afton Smith színésznőt, akit 1998-ban vett feleségül, és akitől három fia született: Griffin Arthur, Holden Fletcher és Leland Francis. A pár 2007-ben beadta a válókeresetet. 2013-ban Fraser kérelmet adott be a bírósághoz a gyermektartásdíj összegének csökkentésére, azzal érvelve, hogy az évi dollár összeget nem tudja fizetni. Volt felesége szerint Fraser nem vallja be a teljes vagyonát. 2018 óta a színész New York állam Westchester megyéjében lakik. Fraser imád utazni és fényképezni, múzeumba és színházba járni, a legtöbb ismerőse szerint visszahúzódó és félénk, időre van szüksége ahhoz, hogy megnyíljon. 2004-ben New York-ban állította ki fényképeit, 2005-ben pedig a Los Angeles-i Gallery Two Four galériában volt közös fotókiállítása Erin Flynn-nel és Norma C. Smith-szel New Orleans... Loved and Remembered címmel. Mindkét kiállítás bevételét jótékony célokra fordították. Kedvencei a Polaroid fényképezőgépek, ami miatt a Collector's Guide to Instant Cameras című könyv bevezető oldalán a könyvet Frasernek dedikálta az írója. Az akciófilmjeiben végrehajtott kaszkadőrmunka következtében Frasert többször meg kellett operálni, volt térdműtétje, gerincsérvműtétje és a hangszalagjait is operálták. A színész szívesen vesz részt jótékonysági rendezvényeken, 2006-ban a FilmAid Benefit Gala elnevezésű rendezvény egyik elnöke volt. ## Pályafutása ### A kezdetek Brendan Fraser karrierje során eddig (2009) több mint 40 filmben játszott, többféle műfajban, a B-kategóriás vígjátékoktól a szórakoztató családi filmeken és több millió dolláros nyereséget hozó kalandfilmeken át komoly drámai filmekig. A főiskola elvégzése után Los Angelesbe ment, ahol egy egymondatos szerepet kapott a River Phoenix nevével fémjelzett Dogfight című filmben. Ezt követően vele forgatták a My Old School című sorozat pilot epizódját, ám végül a sorozat nem került képernyőre. Első igazi szerepét az Áldozat (Guilty Until Proven Innocent) című televíziós filmben kapta, ahol Martin Sheen fiát alakította. Egy évvel később, 1992-ben játszhatott először mozifilmben: a Kőbunkó című vígjátékban egy jégbe fagyott, majd életre kelt kőkorszaki embert formált meg. A B-kategóriás vígjáték mégsem vetette vissza karrierjét, még ugyanebben az évben a drámai Vágyak csapdájában (School Ties) című filmre szerződtették, ahol egy antiszemitizmussal szembesülő diákot alakított. A film nem csak Fraser, de Matt Damon, Ben Affleck és Chris O’Donnell karrierjét is útnak indította. Ezután több független filmbe is hívták, mint A húszdolláros vagy az Örökifjú & társa. 1994-ben újra vígjátékban láthatta a közönség, ezúttal Adam Sandler és Steve Buscemi oldalán a Pancserock című filmben egy rádiós műsorvezetőt véletlenül túszul ejtő rockegyüttes tagjaként, majd Az emberkereskedőben egy tehetséges baseball-játékos bőrébe bújt. Ezután egy tragikomédiában, a Tanulj, tinó!-ban, Joe Pesci oldalán játszott. 1995-ben Viggo Mortensennel és Ashley Judd-dal egy sötét thrillerben (Darkly Noon) játszott együtt. Itt egy bigottan vallásos fiatalembert alakított, aki megszállottan szerelmes lesz a nőbe, aki megmenti az életét. A drámai alakítás után újabb hullámvölgy következett: az Árnyékfeleség, melyben egy ikerpárt személyesített meg, csúfosan megbukott. A hol kiváló, hol csapnivaló filmekben vállalt szerepei miatt Fraser a korai éveiben sokat küszködött az elismerésért. ### Vígjátékok és családi mozik Az igazi áttörést és a nemzetközi ismertséget Az őserdő hőse című Disney-film jelentette számára, ahol egy szeretni való, Tarzan-szerű karaktert alakított. A film vegyes fogadtatást kapott, a Reeling Reviews kritikusai szerint például „Brendan Fraser tökéletes választás volt George szerepére – egyszerre hozza a naiv balféket és a jó testű, édes szexszimbólumot.” A Rotten Tomatoes kritikusa, Greg Muskewitz szerint viszont a film „olyan sekélyes, mint George IQ-ja, és annyira vicces, mint Fraser karrierje.” A kérdésre, hogy miért szerepel egyszer vígjátékban, egyszer kalandfilmben, máskor meg komoly, elismert drámai alkotásokban, Fraser így válaszolt: Később is szívesen szerepelt vígjátékokban, például a Csapás a múltból című filmben Alicia Silverstone oldalán, ami vegyes kritikákat kapott, vagy a Talpig majomban, ami végül igen rossz fogadtatásra talált. Az egyik legsikeresebb vígjátéka, A bájkeverő, akárcsak Fraser korábbi és későbbi „kasszasiker” alkotásai, vegyes érzelmeket váltott ki a kritikusokból. Jeffrey M. Anderson szerint igazi színiparádé, amit Fraser művel, ahogy belebújik a megannyi különböző karakter bőrébe, és valószínűleg Elizabeth Hurley szexi ördöge és Fraser szerethetően esetlen figurája együtt adják a mozi varázsát. Jeffrey Westhoff hasonló véleményen van, miszerint „Fraser igazán ütős a többszörös személyiségek szerepében”. A The Montreal Film Journal kritikusa szerint Fraser „egyszerűen nagyszerű” a filmben a „sokszínű játékával”. A BBC átlagosra értékelte a filmet, ami szerintük remekül kezdődik, de aztán kifullad, Fraser viszont „bizonyítja színészi sokoldalúságát.” A threemoviebuffs.com szerint viszont éppen Brendan Fraser a leggyengébb láncszem a filmben, mert a 190 centiméter magas, széles vállú, „múmia-győzőről” nehéz elhinni, hogy természetfeletti segítségre lenne szüksége egy nő meghódításához. 2003-ban Fraser újabb családi mozit forgatott Bolondos dallamok: Újra bevetésen címmel, ahol jól ismert rajzfilmfigurákkal (Tapsi Hapsi, Dodó Kacsa, Csőrike) szerepelt együtt a vásznon, miközben önmagát és önmaga éjjeliőrként is dolgozó dublőrét alakította. Saját bevallása szerint rendkívül élvezte, hogy gyerekkora kedvenc figuráival „játszhatott együtt”, ráadásul a tasmán ördög, Taz szinkronhangját is ő adta. Joe Dante rendező szerint Fraser ötlete volt, hogy az éjjeliőr Brendan Fraser dublőre legyen, hogy kifigurázhassa saját magát: „Brendan akarta pofán vágni Brendant a film végén, és Brendan akarta, hogy [a filmbéli] Brendan Fraser egy bunkó legyen.” A kritikusok véleménye általánosságban az volt, hogy a rajzfilmfigurák lejátszották a színészeket a vászonról. 2010-ben került a mozikba a Drágán add a rétedet című vígjátéka, melyben partnere Brooke Shields. 2012-ben egy független angol vígjátékban, a Whole Lotta Sole-ban játszott. 2013-ban az Eszement zaci című vígjátékban egy Elvis Presley-imitátort alakított. ### Kalandfilmek, fantasyfilmek A legnagyobb népszerűséget Brendan Fraser számára a Múmia-sorozat hozta meg. A Stephen Sommers rendezésében készült A múmia és A múmia visszatér igazi kasszasiker lett, a két kalandfilm összesen több mint 800 millió dollár bevételt hozott. A Daily Variety szerint a színész az első részért 7,8 millió dollárt kapott, a másodikért pedig 12,5 milliót. Bár mindkét alkotás vegyes kritikákat kapott, Fraser alakítását szinte minden kritikus elismerte. Louise Keller (Urban Cinefile) szerint Fraser nem csak jóképű és férfias hős, de természetes módon hozza a komikus elemeket is, mindig tudja mikor és hogyan kell az adott vicces mondatot elejteni, ami ritka adottság. Rob Gonsalves az eFilmCritic-től úgy vélte, Fraser szerethető és intelligens Rick O'Connell-je nagyban hozzájárult a sikerhez. Ezt Peter Canavese filmkritikus is megerősítette, aki szerint leginkább Fraser eltalált karakterformálása „húzza” a filmet. Akadt azonban olyan kritikus is, akinek nem tetszett, a Palo Alto Online szerint például Fraser addigi karrierje legrosszabb alakítását hozta az első filmben. Összehasonlítva az első filmmel A múmia visszatér több negatív visszajelzést is kapott, Fraser alakítása vegyes fogadtatásra lelt, volt aki jónak tartotta a játékát, míg mások hiányolták a drámai filmjeiben nyújtott teljesítményét. A harmadik folytatás, A múmia: A Sárkánycsászár sírja, amit 2008 nyarán mutattak be, még kevesebb pozitív kritikát kapott, több kritikus szerint sem kellett volna még egy részt készíteni. Fraser alakítását itt már többen is bírálták, Jeff Byer (The Scorecard Review) szerint nem az ő Rickje lesz a következő Indiana Jones, A film kedvéért egyébként Fraser még a krav maga nevű különleges harcművészetet is elsajátította, hogy harcjelenetei Jet Li-vel érdekesebbek legyenek. 2008-ban a színész egyszerre két kalandfilmmel és egy fantasyfilmmel jelentkezett. A múmia harmadik része előtt mutatták be Utazás a Föld középpontja felé című kalandfilmjét háromdimenziós változatban, melyben egy vulkánkutatót alakít, aki Izland belsejében ered eltűnt bátyja nyomába. A film összesen több mint 241 millió dollár bevételt hozott, és többségében jól fogadták a kritikusok. A NewsBlaze szerint Fraser személyiségének játékos ereje is nagyban hozzájárul a film élvezhetőségéhez. Ugyanakkor Margaret Pomeranz az ausztrál ABC-től úgy véli, nem ez a film „szegény Brendan Fraser karrierjének csúcspontja”, mert olyan, mintha alvajárva menne végig a filmen. Az ugyanebben az évben bemutatott Tintaszív című fantasyfilm különös körülmények között született. Fraser egy napon kapott egy könyvet rövid levél kíséretében, melyben a könyv szerzője, Cornelia Funke megköszönte neki, hogy inspirálta a főszereplő, Mo karakterének megalkotásakor. A színész elolvasta a könyvet, és úgy gondolta, érdemes lenne megfilmesíteni, mert annak varázslatos világa ösztönzően hathat a gyerekekre, olvasásra késztetheti őket. A Salon.com értékelése szerint Fraser bár hihető és szerethető a könyvből szereplőket életre kelteni képes Mo szerepében, néha mégis úgy néz ki, mintha „nem tudná épp melyik filmben van.” A Reelviews értékelése szerint Fraser játéka nem mérhető a két Oscar-díjas színész, Helen Mirren és Jim Broadbent alakításához, de a szerephez jó. ### Drámai alakítások A kalandfilmek és vígjátékok között újra és újra feltűnt drámai alkotásokban, így például a több díjra jelölt Érzelmek tengerében című filmben, ahol Ian McKellen oldalán nyújtott alakítását a kritikusok is dicsérték. Mindazonáltal a Variety kritikusa megjegyezte, hogy szerinte Fraser nem volt jó választás a szerepre, mert a színész intelligenciája, veleszületett kedvessége és jóképűsége miatt nehéz elhinni, hogy McKellen karaktere ilyen könnyen manipulálni tudja a Fraser által alakított Boone-t, vagy hogy a fiú nem boldogul a nőkkel. Ugyancsak drámai szerepet kapott az Oscar-díjas Ütközések című produkcióban. Michael Caine oldalán A csendes amerikai című Graham Greene-adaptációban egyes kritikusok szerint kiemelkedőt alakított. Tim Merrill szerint „Fraser ravaszul vezeti esetlenül jótét lélek karakterét határozottan sötét területre, mígnem a 'hős' és 'gonosz' tradicionális szerepe reménytelenül elválaszthatatlan lesz.” Daniel M. Kimmelt lenyűgözte, hogy Fraser egyaránt képes jót alakítani bugyuta vígjátékokban, kasszasiker kalandfilmekben és olyan komoly drámákban, mint A csendes amerikai. Az IGN Movies értékelése szerint viszont Fraser alakítása egyszerre „irritáló és megnyerő”, különös kontrasztot képezve Caine alakításával. A 2006-ban bemutatott Csalás és ámítás című film igen rossz általános kritikákat kapott, ám Fraser és Michael Keaton alakítása pozitív fogadtatásra lelt. 2010-ben mutatták be Harrison Forddal közös filmdrámáját. ### Karrierbicsaklás Karrierje 2010 után kezdett lejtmenetbe, miután visszautasította az Utazás a Föld középpontja felé folytatásának, az Utazás a rejtélyes szigetre főszerepét, ami így a helyére kerülő Dwayne Johnson filmes karrierjének adott lökést. A filmekben maga által elvégzett kaszkadőrmutatványok is megviselték a szervezetét, az emiatti orvosi beavatkozások hosszú lábadozási időszaka is hátráltatta a karrierjét. Magánéleti problémái is voltak, mikor elvált akkori feleségétől. Fraser később azt is állította, hogy szexuális zaklatás áldozatává vált a Hollywood Foreign Press Association korábbi elnöke, Philip Berk által, aki visszautasította a vádat. Mindezeknek tudják be, hogy a 2010-es években elmaradtak a jelentősebb moziszerepek és Fraser nagyrészt kikopott a köztudatból. ### Televíziós szereplések Fraser a 2010-es évekig viszonylag kevés televíziós filmben szerepelt, főképp karrierje elején vállalt ilyen szerepeket. Először egy adásba soha nem került sorozat, a My Old School pilot-epizódjában játszott, majd 1991-ben Martin Sheennel szerepelt együtt az Áldozat című tévéfilmben. Ugyanebben az évben a Child of Darkness, Child of Light egyik mellékszerepét kapta meg. 1995-ben egyetlen epizód erejéig szerepelt a Fallen Angles című sorozatban. 1997-ben a The Twilight of the Golds című tévéfilmben Faye Dunaway fiát alakította, majd rajzfilmsorozatok szinkronszerepei következtek, többek között A Simpson család egyik mellékszereplőjének kölcsönözte a hangját. 1999-ben a Discovery Channel számára narrálta a Mummies: The Real Story című összeállítást. Egyik legemlékezetesebb sorozatszerepét a Dokik (Scrubs) című sitcom-sorozatban játszotta három epizód erejéig. Dr. Cox (John C. McGinley) exfeleségének bátyját alakította, aki leukémiában szenved. Az Entertainment Weekly szerint Fraser üdítő változást hozott a híres vendégszereplők névsorában. Ken Tucker kritikus szerint ugyanis a legtöbb „sztárbeugrás” inkább ront egy sorozat színvonalán, mint emeli azt, Fraser azonban kellemes meglepetést okozott: „Fraser egy mozisztár, de ugyanakkor szakmája mesterembere is, aki tudja, hogy bármilyen médiumban gyakorolhatja azt, ha a forgatókönyv elég jó.” Tucker szerint Fraser alakítását „érdemes megnézni”. AZ IGN Entertainment minden idők legjobb Dokik-vendégszereplőnek tartja a színészt, aki szerintük a többi sztárvendéggel ellentétben teljesen be tudott illeszkedni a stábba és a sorozat légkörébe, miközben „tökéletes időzítéssel” szórta a poénokat és tökéletesen formálta meg a szereplőt. 2016-ban Fraser szerepet kapott A viszony című televíziós sorozatban a harmadik évadban, ahol egy Gunther nevű börtönőrt alakított. Ezt követően a Getty család elintézőemberét, James Fletcher Chace-t alakította a Trust című sorozatban, melyet 2018-ban mutattak be. 2018-ban a Titánok című sorozatban adta Cliff Steele/Robotember hangját, majd a Doom Patrol spinoffban ismét ő kapta a szerepet, amellett, hogy a visszaemlékezésekben Cliff Steele-t is alakítja. A sikeres televíziós szereplések nyomán az újságírók Breneszánszot emlegettek. ### Színház Filmszerepek mellett színházi szerepeket is vállalt, 2001–2002-ben a londoni West Enden alakította Bricket Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című darabjában, ahol partnere A bájkeverő-béli szerelme, Frances O’Connor volt. Les Phillips (CineScene) szerint Fraser rendkívül jól hozza Brick figuráját, és sikerül megfelelően megoldania egy rendkívül nehéz helyzetet és hoznia az elvárt drámai hitelességet, úgy, hogy Bricknek több felvonáson keresztül nagyjelenetei vannak, és közben végig részeg. A BBC szerint a színész „ragyogó” teljesítményt nyújt a darabban, és olyan érzelmi mélységeket sikerül megmutatnia, amik hiányoznak a kasszasiker filmjeiből. Lizzie Loverage (Curtain Up) szerint Fraser játéka nem egyszerűen jó, hanem „igen figyelemre méltó”. Ian Shuttleworth, a Financial Times számára írt kritikájában megemlíti, hogy hatalmas, igen kellemes meglepetés volt számára a korábban átlagos hollywoodi sikerfilmekben játszó Fraser kiváló alakítása. A The Independent kritikusa, Paul Taylor szerint viszont Fraser a darab első részében gyengébben teljesít, a második részében azonban magára talál, és végső soron jó választás volt a szerepre: Fraser a darabbal kapcsolatban úgy nyilatkozott, régi vágya vált valóra azzal, hogy színpadon szerepelt. A későbbiekben olyan színházi produkciókban is játszott, mint a Szentivánéji álom, a Rómeó és Júlia, vagy a Godot-ra várva. ### Visszatérése a filmvászonra 2016-ban egy bollywoodi thrillerben, a Line of Descent-ben Ray Liotta helyett játszott. 2021 januárjában bejelentették, hogy Fraser szerepelni fog Darren Aronofsky The Whale (A bálna) című filmjében, ahol egy 300 kilós férfit fog alakítani. Augusztusban kiderült, hogy Martin Scorsese Killers of the Flower Moon című filmjében is szerepet kapott, valamint Max Barbakow Brothers című vígjátékában is játszani fog. A bálna című filmet a 2022-es Velencei Filmfesztiválon mutatták be, ahol pozitív fogadtatásban részesült. 2023-ban ezért az alakításért Oscar-, Golden Globe- valamint BAFTA-díjra is jelölték. ## Válogatott filmográfia - 1992 – Kőbunkó - 1992 – Vágyak csapdájában - 1993 – A húszdolláros - 1993 – Örökifjú & társa - 1994 – Tanulj, tinó! - 1994 – Pancserock - 1994 – Az emberkereskedő - 1995 – Darkly Noon - 1996 – Árnyékfeleség - 1997 – Az őserdő hőse - 1997 – Rólad álmodtam - 1998 – Érzelmek tengerében - 1999 – Csapás a múltból - 1999 – A múmia - 1999 – Derék Dudley - 2000 – A bájkeverő - 2001 – Talpig majom - 2001 – A múmia visszatér - 2002 – A csendes amerikai - 2003 – Bolondos dallamok – Újra bevetésen - 2004 – Ütközések - 2006 – Utazás az éjszaka mélyén - 2008 – Utazás a Föld középpontja felé 3D - 2008 – Tintaszív - 2008 – A múmia: A Sárkánycsászár sírja - 2009 – G. I. Joe: A kobra árnyéka - 2010 – Eszeveszett küzdelem - 2010 – Drágán add a rétedet - 2013 – Eszement zaci - 2019 – Mérgező rózsa - 2021 – Semmi hirtelen mozdulat - 2022 – A bálna - 2023 – Megfojtott virágok ## Díjak és elismerések
129,114
Domenico Scarlatti
26,920,119
null
[ "1685-ben született személyek", "1757-ben elhunyt személyek", "Barokk zeneszerzők", "Csembalóművészek", "Nápolyiak", "Olasz operaszerzők", "Olasz zeneszerzők" ]
Giuseppe Domenico Scarlatti (Nápoly, 1685. október 26. – Madrid, 1757. július 23.) olasz, barokk zeneszerző. Alessandro Scarlatti, a híres nápolyi operaszerző fia, Bach és Händel mellett a barokk zene egyik legnagyobb alakja. Apja tanításának köszönhetően korán, mindössze tizenhat évesen nápolyi királyi orgonistává nevezték ki. Velencében tanult, majd Rómában apja helyébe lépett mint Mária Kazimira lengyel királyné zenemestere, azt követően 1713-ban a Szent Péter-bazilika maestro di capellá-ja lett. 1719-ben V. János portugál király meghívására a lisszaboni udvarba utazott, ahol a királyi kápolna kórusát és zenekarát vezette, egyben a király gyermekeinek zenemestere is volt. Mária Borbála infánsnőt követve Madridban telepedett le, ahol zeneoktatással, illetve zeneszerzéssel foglalkozott. Hosszas betegség után 1757. július 23-án halt meg a spanyol fővárosban. Scarlatti számos művet írt, de híressé elsősorban csembalóra írt szonátái révén vált. Általuk Scarlatti olyan technikai újítások gyakorlatát alakította ki, mint például a kézkeresztezés, a teljes klaviatúra kihasználása, az egy hangon történő repetálás, futamok és vakmerő ugrások. Scarlatti jelentős hatással volt a billentyűs zene fejlődésére, különösképpen Spanyolországban és Angliában. ## Pályafutása ### A Scarlatti-család A Scarlatti-család Itália egyik legrégibb és legnagyobb zenészcsaládja volt, több nemzedéken keresztül igen jelentős muzsikusokat adtak a világnak. Származásuk bizonytalan, a legtávolabbi ismert ős, Domenico nagyapja a szicíliai Trapaniban született, később Palermóba költözött, ott nősült meg 1688-ban. Hat életben maradt gyermeke közül legidősebb fia, Alessandro, Domenico apja emelkedett a legmagasabbra, de testvérei is elismert zenészek, énekesek voltak. Domenico nemzedékéből már kevesebb zenész került ki, rajta kívül csak Pietro nevű bátyja és Giuseppe nevű unokaöccse (rokonsági kapcsolatuk tisztázatlan) foglalkozott hivatásszerűen a zenével. Húgáról, Flaminiáról feljegyezték, hogy nagyon szép hangú, művelt énekesnő volt, de nyilvánosan nem lépett fel, csupán otthoni muzsikálások alkalmával énekelte apja vagy testvérei műveit. ### Gyermekévei és tanulmányai Domenico Scarlatti 1685. október 26-án született Nápolyban. A család nem sokkal korábban telepedett le a városban. Alessandro nápolyi kinevezéséhez emlékezetes botrány fűződött. A helybeli zenészeket nagyon meglepte és érthető módon bántotta, hogy az alkirály a helybeli kitűnő mester, Francesco Provenzale háttérbe szorításával Scarlattit nevezte ki maestro di cappellává. Alessandro húgának, aki elismert színésznő volt a városban, viszonya volt az igazságügyminiszterrel, bátyja ennek köszönhetően kapta meg a kinevezést. Az esetre nem sokkal később fény derült, az alkirály elbocsátotta és kegyvesztetté tette emiatt miniszterét, a színésznőt kiutasította a városból és zárdába száműzte. Alessandro Scarlattit azonban meghagyta hivatalában, ami nagy népszerűségének és elismertségének volt köszönhető. A Scarlatti család háza a Via di Toledón állt és egész nap muzsikától volt hangos. Domenicót természetesen apja tanította, aki Johann Sebastian Bachhoz és Leopold Mozarthoz hasonlóan saját pedagógiai darabokkal csiszolta fia nem mindennapi tehetségét, s kiváló pedagógiai érzékkel igen nagy súlyt helyezett a régebbi és korabeli mesterek műveinek megismertetésére. Domenico, mielőtt még írni-olvasni tudott volna, már templomi kórusban énekelt. Megtanult csembalón játszani és megtanulta a számozott basszus és az ellenpont alapjait. Részt vett apja házi előadásain is. A rendszeres tanulás és a zeneileg művelt környezet hamarosan meghozta eredményét: Domenicót tizenhat évesen kinevezték a királyi kápolna orgonistájává. Nagy megtiszteltetés és elismerés volt ez, mivel Nápoly akkoriban nem szűkölködött kitűnő zenészekben. A város zeneiskola-rendszere pedig különösen alkalmas volt sok, nagy tudású muzsikus nevelésére. Alessandro Scarlatti nem volt megelégedve nápolyi állásával. Eltekintve a helybeli muzsikusok áskálódásaitól, akik nem tudták elfelejteni 1684. évi sérelmüket, maga az alkirály sem úgy bánt Scarlattival, mint udvarának első muzsikusával. Alessandro 1702-ben fiával együtt Firenzébe utazott. Ez az út volt Domenico életének első nagyobb eseménye. A firenzei Medici-udvar művelt légkörében igen sokat tanulhatott. Részt vett apja bemutatásra kerülő műveinek betanításában és segédkezett a III. Cosimo és Ferdinánd herceg születésnapjára rendezett koncerteken. Innen ered zeneszerzői tevékenységének első nyoma is, ugyanis Ferdinánd herceg minden évben Livornóban töltötte a nyarat, ahová ez alkalommal Domenico és apja is követték. Az ifjú itt komponálta Ninfe belle e voi pastori kezdetű, szopránszólóra és continuóra írt kantátáját. Ugyancsak Firenzében ismerkedett meg a kor leghíresebb csembalókészítő mesterével, Bartolomeo Cristoforival, akinek újszerű hangszerei nagy hatással voltak a kezdő zeneszerzőre, így innen eredeztethető a csembaló iránti rajongása. Alessandro firenzei reményei nem teljesültek, ugyanis sem számára, sem pedig fia számára nem sikerült állást nyernie. Nem ismeretes, hogy meddig tartózkodtak Firenzében, csak annyit lehet tudni, hogy Alessandro nem ment vissza Nápolyba, ahol a politikai helyzet ekkor már olyan bizonytalanná vált a spanyol örökösödési háború miatt, hogy a megfontolt és jó gyakorlati érzékkel rendelkező családapa inkább a római Santa Maria Maggiore bazilikában vállalt másodrendű állást. Nem volt túlzott óvatosság részéről, hogy Rómában maradt: hamarosan mindkét zenész fia tanulmányait és jövőjét Észak-Itáliában is biztosította. Domenico azonban még egy időre visszatért Nápolyba, a következő két évben itt kerültek bemutatásra első művei. Természetes volt, hogy az operaszerző Alessandro Scarlatti fia is operákkal mutatkozott be. Az Ottavia Ristituita al Trono (Ottavia visszakerül a trónra) volt az első, majd nem sokkal ezután, 1703. december 19-én került bemutatásra a második, az V. Fülöp huszadik születésnapjára írt Il Giustino. Az előadás szinte az egész Scarlatti-családot megmozgatta: a nagybácsi, Tommaso énekelte az egyik tenor-főszerepet, a nagynéni, Anna Maria férje, Nicola Barbapiccola az impresszáriói teendőket látta el, a fiatal Giuseppe pedig díszlettervezőként és színpadmesterként vett részt a munkában. A következő évben egy régebbi opera átdolgozásán dolgozott: ez alkalommal Carlo Francesco Pollarolo Iréne című operáját készítette elő újabb előadásra. ### Velencei tanulmányok Az 1705-ös esztendő Alessandro mindkét zenész fia számára jelentős változást hozott. Albani bíboros segítségével a legidősebb fiú, Pietro maestro di cappella lett az urbinói székesegyházban, Domenico pedig Velencébe utazott tanulmányai folytatására. Domenico valószínűleg szívesebben maradt volna Nápolyban, apja azonban minden szülői tekintélyét latba vetve, szinte erőszakkal vette rá fiát a számára később oly tanulságos velencei útra. Domenico velencei mestere, Francesco Gasparini a Pio Ospedale della Pietà karnagya volt. Itt tanított ebben az időben Antonio Vivaldi is. Az ifjú Scarlatti gyakran járt el a templomban rendezett hangversenyekre, és valószínűleg itt hallotta először Vivaldi hegedűversenyeit, melyek nagy élményt jelentettek számára. Vivaldi művészi hatásának jelei fellelhetők csembalóműveiben is. Velencei tartózkodása alatt legtöbbet mégis Gasparinitől tanult. Csembalójátéka ekkor csiszolódott ki véglegesen: addigra már megszerzett briliáns technikájához most hihetetlen elegancia és mindenekelőtt különlegesen finom ízlés járult, elválaszthatatlan társként. Gasparini mellett dolgozva biztos rutinra tett szert színházi és templomi muzsikában egyaránt. Ebből az időből való kompozíciói nem ismertek, feltételezhető azonban, hogy mesterétől a zeneszerzés terén is sokat tanult. Gasparini ebben az időben írta meg L'Armonico Pratico al Cimbalo című, igen jelentős elméleti-pedagógiai munkáját, mely Domenico számára is nagy jelentőséggel bírt: általa ismerte meg a régi olasz muzsika klasszikus hagyományait. Domenico Scarlatti velencei tevékenységéről nagyon kevés adat áll rendelkezésre. Az egyetlen részletesebb feljegyzés Charles Burney-től ered, aki erre vonatkozóan az ír származású Thomas Roseingrave csembalóművész elbeszélését örökítette meg érdekes és értékes zenetörténeti munkájában. Roseingrave hosszabb itáliai tanulmányúton volt. „Róma felé utaztában” – írja Burney – „megállapodott Velencében, és mint hírneves külföldi virtuóz, hivatalos volt egy gazdag velencei nemes házában tartandó akadémiára. Ezen a házi koncerten többek között őt is felkérték, hogy üljön a csembalóhoz, s játsszon valamit, egy amolyan igazán virtuóz darabot. És minthogy ujjaimban több erőt és biztonságot éreztem, mint rendesen – mesélte Roseingrave –, igazán kitettem magamért, s a tapsokból ítélve azt képzeltem, hogy játékom mély benyomást tett a társaságra.” Később, egy kantáta után, amit Francesco Gasparini egyik tanítványa adott elő mestere kíséretével, egy feketébe öltözött, fekete parókás komoly fiatalembert kértek fel, hogy játsszon valamit. Mikor a fiatalember, ki Roseingrave játéka alatt a szoba egyik sarkában állt s nyugodtan, figyelmesen hallgatott, most játszani kezdett, Roseingrave-nek úgy tűnt, mintha ezer ördög szabadult volna ki a hangszerből; soha még ilyen futamokat és előadási effektusokat nem hallott. Ez a csembalójáték olyannyira felülmúlta az övét, s a tökéletességnek mindazt a fokát, amelyet valaha is el kívánt érni, hogy elkeseredésében mind a tíz ujját le akarta vágni. Kérdésére, hogy ki ez a nem mindennapi előadóművész, azt a választ kapta: Domenico Scarlatti, a híres Alessandro Scarlatti lovag fia. Roseingrave kétségbeesésében kijelentette, hogy ezek után legalább egy hónapig nem teszi ujjait a billentyűkre. Megismerkedésük után bensőséges barátság alakult ki a két fiatal művész között – annyira, hogy Roseingrave Rómába és Nápolyba is követte Scarlattit, s úgyszólván meg sem vált tőle, amíg – nem sokkal az utrechti béke után – vissza nem utazott hazájába. Roseingrave egész életében Scarlatti egyik leghívebb barátja maradt, és jóformán egyedül neki köszönhető, hogy Anglia a többi európai országot megelőzte a Scarlatti-művek megismerésében. Feljegyzés tanúskodik arról, hogy Roseingrave, nem sokkal hazatérése után, már 1718-ban műsorra tűzött egy vokális kompozíciót a "híres Domenico Scarlattitól", 1720-ban pedig ő járta ki Scarlatti 1714-ből való Amor d’un ombra e gelosia d’un aura (Egy árnyék szerelme és egy szellő féltékenysége) című operájának Narciso címen való bemutatását a londoni Haymarket Theatre-ben. Az előadást ő maga vezényelte. 1739-ben Roseingrave nyomatta ki Scarlatti zongoraszonátáinak egy tizenkét darabot tartalmazó sorozatát, 1753-ban pedig dublini bemutatkozó előadása szüneteiben Scarlatti csembalódarabjaiból játszott néhányat. Scarlatti velencei tartózkodásához még egy emlékezetes találkozás fűződik: itt hallotta először Händelt játszani. Händel és Scarlatti közelebbi kapcsolatba csak később, Rómában került. ### Római szolgálatban Velence nem maradt sokáig lakhelye a fiatal Scarlattinak. 1705-ben apja szorgalmazta odautazását, most ismét apja avatkozott bele élete folyásába. Alessandro Scarlatti közben megbarátkozott Rómával, melynek zenei életére rányomta bélyegét a pápai szigor és cenzúra. Scarlatti Ottoboni bíboros palotájában is zenélt, majd később a Rómában élő Mária Kazimira lengyel királyné is alkalmazta. Noha az egyház operaellenes politikájának szigora enyhült, Alessandro Scarlatti mégsem maradt a városban: kedvezőbb állást kapott Nápolyban. Mint maestro di capella, állását a lengyel királyné udvarában fia, Domenico kapta meg, aki új hivatalát 1709. nagyböjtje idején foglalta el. Róma kulturális élete ekkoriban néhány kiemelkedő főúri mecénás köré csoportosult, ilyen volt a lengyel királyné is, aki a korábbi nagy zeneszerető előd, Krisztina svéd királynő által alapított Accademia Arcadia hagyományait vitte tovább. A társaság tagja volt Alessandro Scarlatti mellett Bernardo Pasquini, Giovanni Mario Crescimbeni, Pietro Metastasio, Arcangelo Corelli és még sokan mások. Céljaik között első helyen volt az előző század irodalmi „barbárságának”, dagályosságának kiszorítása, és a természetes „pásztori egyszerűség” megkedveltetése. Az Accademia másik fontos személyisége Pietro Ottoboni bíboros volt, aki számos házi koncertet rendezett, melyeken saját műveit is bemutatták. Domenico Scarlatti, bár maga nem állt Ottoboni bíboros szolgálatában, római tartózkodása alatt szintén részt vett e híres házi koncerteken, ahol valószínűleg gyakran megcsodálták virtuóz csembalójátékát. A hallottaknál azonban sokkal nagyobb jelentőséggel bírtak számára ott kötött ismeretségei. 1705-ben - még velencei utazása előtt - egy ideig Rómában tartózkodott, s apja valószínűleg már ekkor megismertette vele a bíboros palotájának messze földön híres zeneéletét, és Domenico tanult is egy ideig Pasquininál. 1709-ben, Velencéből visszatérve azonban már keveset tanulhatott a nagy mestertől, mert az a következő évben meghalt. Pasquini tanítása inkább Gasparinin keresztül juthatott el hozzá, mivel Domenico velencei mestere Pasquini legjobb tanítványa volt. Ottoboni bíboros palotájában ismerte meg Arcangelo Corellit is, az olasz hegedű- és concerto-muzsika Antonio Vivaldi mellett legnagyobb alakját, és végül itt ismerkedett meg a nagy kortárssal, Händellel is, az egyetlennel, aki virtuozitásban felvehette vele a versenyt. Az Ottoboni-palota egyik akadémiáján játszódott le az emlékezetes találkozás. A bíborostól származott e művészi versengés ötlete, melyen két fiatal és nagy hírű művész méri össze erejét. Kimeneteléről számos egymásnak ellentmondó hír maradt fent: egyesek szerint Scarlatti csembalójátéka felülmúlhatatlan volt, Händel viszont orgonajátékban jeleskedett. Händel később is gyakran, nagy megelégedéssel emlegette Scarlattit. Domenico ekkor Mária Kazimira királyné szolgálatában állt. Mint operakomponista meg sem közelítette apját, sőt, a kor más, kisebb operaszerzőit sem. Szolgálata 1714-ben ért véget, mert a fényes és költséges életmód meghaladta a királyné anyagi erejét, aki így kénytelen volt római udvartartását feloszlatni, és visszatérni szülőhazájába, Franciaországba. Domenico a királyné távozása után sem maradt állás nélkül. Már 1713 októberében, mikor Paolo Lorenzani, a Szent Péter-bazilika maestro di cappellája meghalt és Tommaso Bai került a helyére, Domenico kapta meg Bai korábbi állását, mint helyettes maestro di cappella. Egy év múlva, Bai halála után a fiatal Domenico Scarlatti lett a bazilika Giulia-kápolnájának első maestro di cappellája. Új, egyházi alkalmaztatása természetesen a komponálás terén is éreztette hatását. Operák helyett most egyházi művek írására kapott megrendeléseket, így már 1714 végén a karácsonyi szertartásokra ő komponálta a szokásos karácsonyi kantátát a pápa részére. A Vatikán archívumában továbbá egy Iste Confessor, két, szigorú a cappella-stílusban írt Miserere és egy tízszólamú, szintén a cappella Stabat Mater tanúskodik Scarlatti vatikáni tevékenységéről. Feltehető, hogy több más egyházi kompozíciója is keletkezett ebben az időszakban, 1714 és 1719 között. Római tartózkodásának utolsó hat esztendejében Scarlatti tevékenysége sokrétűbb, mint addig bármikor. Egyházi művei nem akadályozták, hogy továbbra is operákat komponáljon, ezeket azonban már nem főúri házi színpadok, hanem színházak (operaházak) számára írta. 1715 karneválján került előadásra a híres Teatro Capranicában Ambleto című operája. Domenico utolsó operáját Nicolo Porporával közösen komponálta. A Berenice, Regina d'Egitto (Berenice, Egyiptom királynője) Antonio Salvi szövegére 1718-ban került bemutatásra. ### Lisszaboni munkássága Domenico Scarlatti utolsó római éveiben a portugál követ, de Fontes márki maestro di cappellájaként is működött. Ebben a minőségben komponálta az 1714. június 6-án előadott Applauso Genetliaco (Születésnapi köszöntő) című ünnepi kantátáját a trónörökös születésének alkalmából. A portugál udvarral való kapcsolata döntő szerepet játszott életében, minden bizonnyal ennek következményeként került 1720-ban Lisszabonba, a királyi udvarba. 1717\. január 28-án kelt Nápolyban az az okmány, melyben Alessandro Scarlatti hivatalosan nagykorúnak nyilvánította fiát, s ezzel lemondott atyai jogairól. Domenico ekkor harminckét éves volt: mögötte állt élményekben gazdag gyermekkora, sokévi szorgalmas tanulás, Nápoly, Firenze, Velence és Róma, kora legnagyobb zenészeivel való megismerkedése, színházi és templomi gyakorlat, és birtokában volt már legnagyobb kincse: utánozhatatlan csembalójátéka. Itália már ismerte őt, híre már-már kijutott a nagyvilágba. 1719\. szeptember 19-én mondott le római állásáról és indult el Lisszabonba. Nem tudni, pontosan mikor érkezett oda, tény, hogy 1720. szeptember 6-án már szerenádot mutatott be Marianna királyné születésnapján. Valószínűleg útközben Angliába is eljutott, ennek bizonyítéka lehet, hogy 1720. május 30-án Londonban bemutatták Narciso című operáját. Lisszabon, a nagy kikötőváros minden bizonnyal szülővárosára, Nápolyra emlékeztette Scarlattit. Otthon érezte magát, s ehhez hozzájárulhatott, hogy kenyéradói átlag feletti kulturáltsággal és zenei tehetséggel rendelkeztek. A király, V. János szeszélyes, de finom ízlésű és rendkívül művelt ember volt. Európa egyik legfényűzőbb udvarát tartotta fenn, emellett a zeneművészetet is pártfogolta: hatalmas összegeket költött újabb és újabb vatikáni kóruskönyvek beszerzésére, kiváló énekeseket és zenészeket hívott meg Itáliából és más országokból. A lisszaboni királyi kápolna Európa talán legnagyobb és legmagasabb színvonalú kórusával rendelkezett. Az egyházi zene nagy kultusza az udvarban jórészt a király határtalan vallási fanatizmusából fakadt, V. János szinte megszállottja volt a templomi ceremóniáknak. Domenico Scarlatti mint udvari maestro di cappella elsősorban a királyi kápolna kórusát és zenekarát vezette. Ebben már nagy gyakorlata volt, hiszen nem kisebb helyről jött, mint a római Szent Péter-bazilikából. Kevés fennmaradt kompozíció tanúskodik azonban itteni működéséről, mindössze egy nyolcszólamú Te Deum és egy négyszólamú Te Gloriosus. Feltehető, hogy Scarlatti számos más művet is komponált a királyi kápolna számára, melynek kottái talán az 1755. évi nagy lisszaboni földrengés következtében semmisültek meg. Scarlatti udvari feladatai közé tartozott szerenádok és különböző alkalmi darabok komponálása, továbbá a királyi család két legifjabb tagjának zeneoktatása is. Semmilyen adat nem áll rendelkezésre arról, hogy Portugáliába érkezése előtt foglalkozott-e már tanítással, Itáliai tevékenysége egészen más irányú volt. A csembalótanítás zeneszerzői pályájának legfontosabb inspirálójává vált, mivel elsősorban emiatt foglalkozhatott ismét többet kedvenc hangszerével. Nincs rá adat, hogy mikor kezdett el csembalódarabokat komponálni, de valószínűleg csak Portugáliában tért rá módszeresen. Két tanítványa, Mária Borbála infánsnő és Don Antonio, a király öccse fejlett zenei készséggel rendelkezett. Mária Borbála a későbbiekben is igen fontos szerepet játszott Scarlatti életében: amikor 1729-ben férjhez ment a spanyol trónörököshöz és Madridba költözött, zenemesterét is magával vitte. Scarlatti élete végéig az udvar állandó mestere volt. Mária Borbála és Scarlatti viszonya valószínűleg igen bensőséges volt – gyakran nélkülözte az udvari etikett előírásait. Az infánsnő rendkívüli módon ragaszkodott zenemesteréhez, közbenjárására adományozott V. János Scarlattinak lovagi címet, és már mint spanyol királyné, végrendeletében hatalmas összeget és emlékgyűrűt hagyományozott zenemesterének ezzel az indoklással: „Zenemesteremnek, don Domingo Escarlatinak, ki mindenkor nagy buzgalommal és hűséggel követett engem”. Az örökséget Scarlatti nem kaphatta meg, mivel egy évvel előbb halt meg, mint a királyné. Lisszaboni tartózkodása alatt ismerkedett meg a portugál zene legjelentősebb alakjával, Carlos de Seixasszal. 1724-ben Scarlatti hazalátogatott Itáliába. Épp időben érkezett: együtt lehetett apjával annak utolsó életévében és ott állhatott halálos ágyánál. A nagy operakomponista 1727. október 24-én halt meg, hatvanöt éves korában. Domenico utolsó itáliai látogatása idejére esik házassága is, melyet 1728. május 15-én kötött Rómában. Menyasszonyát, a római származású Maria Catalina Gentilit valószínűleg még 1725-ben jegyezte el. Domenico ekkor már negyvenhárom éves, felesége mindössze tizenhat. Ugyanebben az évben kötötték meg Mária Borbála és a spanyol trónörökös, Fernando asturiai herceg házassági szerződését. Scarlatti ez alkalomra komponálta Festeggio Armonico című szerenádját, amelyet a királyné lakosztályában adtak elő 1728. január 11-én. ### Madridi zenemesterként Mária Borbála 1729-ben költözött Madridba, és minden bizonnyal ugyanebben az évben Scarlatti is itt telepedett meg fiatal feleségével. Lakása Madridban volt, azonban nyilvánvalóan követni kényszerült az udvart állandó évi vándorlásában. A spanyol királyi család az évnek csak kis hányadát töltötte Madridban, egyébként híres vidéki kastélyaiban, az Escorialban, Buen Retiróban, San Ildefonsóban, Pardóban vagy Aranjuezben tartózkodott. Scarlatti a spanyol udvarnál már nem volt egyéb, mint Mária Borbála zenemestere. Udvari maestro di cappellát egyáltalában nem alkalmaztak, csupán az Escorial kápolnájában működött karnagy és orgonista. Scarlatti számára ez nagy könnyebbséget jelentett: nem kényszerült annyira szerteágazó tevékenységet folytatni, nem kellett egyházi műveket komponálnia az ünnepekre, alkalmi szerenádokat a születésnapokra, hanem teljes egészében legsajátabb hangszerével és műfajával foglalkozhatott. Scarlatti a spanyol udvarban tehát szerencsésen mentesült a számára terhes más irányú elfoglaltságoktól; egyházi zenére, vallási alkalmakra éppúgy megvoltak a külön komponisták, mint operamuzsikára. Scarlattin kívül nem egy olasz zeneszerző élt a spanyol udvarban, akik operakomponálással foglalkoztak. A spanyol királyi udvar operaelőadásainak vezető alakja az 1737 óta ott tartózkodó, Európa-hírű kasztrált énekes, Carlo Broschi – művésznevén Farinelli – volt, szinte a királyra gyakorolt befolyása következtében a legfontosabb politikai tényezővé vált, szinte az ő kezében összpontosult a hatalom. Politikai befolyását V. Fülöp halála után sem vesztette el, mert az új királyi pár, VI. Ferdinánd és Mária Borbála ugyanúgy rajongott csodálatos művészetéért, így Farinelli hatalmi helyzete úgyszólván változatlan maradt Ferdinánd utóda, III. Károly trónra jutásáig. Az udvari élet – és vele Scarlatti tevékenysége – alig változott. A nagy és látványos operaelőadásokat és hangversenyeket továbbra is Farinelli rendezte, egyházi muzsikával pedig 1752-től az Escorial orgonistája, Antonio Soler, Scarlatti tanítványa látta el az udvart. Maga Scarlatti tehát ezután is csak csembalódarabjait komponálta – mégpedig gyors egymásutánban, szinte kiapadhatatlanul ontva magából az újabb és újabb ötleteket. Csembalómuzsikájának több mint félezer darabjából egyetlen kéziratos példány sem maradt fenn. Kis hányadát néhány korabeli kiadás őrizte meg, túlnyomó része pedig kéziratos másolatokban maradt fenn. Még 1738-ban, V. Fülöp uralkodása alatt jelent meg Londonban Scarlatti csembalódarabjainak első nyomtatott kiadása, amelyet volt munkaadójának, V. János portugál királynak ajánlott, hálából a lovagi címért. Scarlatti szonátáinak pontos keletkezési ideje nem ismert. Sem a kiadás, sem pedig a másolás nem tekinthető a kompozíció keletkezési időpontjának, emiatt kronologikus sorba állításuk szinte lehetetlen. Ralph Kirkpatrick, amerikai zenekutató volt az első, aki a rendelkezésére álló adatok alapján ezt megkísérelte, és viszonylag sikeresen meg is oldotta. Sorszámozási rendszere, ha nem is mutatja ki az egyes szonáták keletkezési idejét, a másolás kelte és az egyes kötetek belső sorrendje alapján mégis némi tájékoztatást ad az időrendet illetően. Bár az egyes kötetek keltezése nem adja meg komponálás időpontját, azt teljes bizonyossággal megmutatja, hogy a tartalmazott darabok a másolás időpontjában már megvoltak. Ma a velencei Biblioteca Marciana őriz tizenöt terjedelmes kéziratos kötetet, minden valószínűség szerint Mária Borbála hagyatékából. Feltehetően Farinelli hozta ezeket Itáliába, hiszen ő örökölte a királyné csaknem valamennyi zenével kapcsolatos vagyontárgyát, elsősorban a kottákat és csembalókat. A kéziratos másolatok az 1752-től 1757-ig terjedő időszakban készültek. ### Utolsó évei Scarlatti hatvanhét évesen súlyos beteg lett, és nem tudni, egyáltalán képes volt-e ellátni udvari feladatait. Az idős mestert nagy család vette körül utolsó éveiben. Első felesége, Catalina Gentili 1739-ben meghalt, miután öt gyermeket szült neki. Anyósa velük élt Madridban, nevelte árván maradt unokáit, és a családdal való kapcsolata akkor sem szűnt meg, mikor Domenico 1740 és 1742 között másodszor is megnősült. Második felesége, a cádizi születésű Anastasia Ximenes (vagy Anastasia Maxarti) volt. Ebből a házasságából is született négy gyermek, akiknek a felnevelése bizony nagy gondot okozott volna Scarlatti halála után az egyedül maradt asszonynak, ha a királyi pár nem biztosít a legfiatalabb gyermekeknek külön-külön évi 300 arany kegydíjat. Sokáig úgy tartották, hogy az idős mester 1754-ben hazautazott Nápolyba, és ott is halt meg. A félreértés forrása szerint egy Scarlatti 1755-ben Nápolyban tartózkodott. Ez a Scarlatti azonban nem Domenico volt, hanem unokaöccse, Giuseppe Scarlatti. Domenico Scarlatti 1757. július 23-án halt meg madridi házában. Utolsó kompozíciója – érdekes módon – egyházi mű: Salve Regina szopránszólóra és vonószenekarra. A csembaló nagy virtuóza és költője ezzel a művével búcsúzott az élettől, hetvenkét éves korában. A San Norberto-kolostorban temették el. A kolostor ma már nem áll, így Domenico Scarlatti sírjának is nyoma veszett. Domenico Scarlattiról úgyszólván semmi személyes vonatkozású adat nem maradt fenn. Arcképét felvázolni szinte lehetetlen. Egyetlen portré maradt fenn róla, Alfred Lemoine litográfiája, ám hitelessége kétséges, s még inkább az egy másik fennmaradt képe esetében. Jacopo Arniconi udvari festő 1752-ben festette le a királyi párt udvari környezetben. A kép jobb felső sarkában, egy erkélyen ábrázolta az udvari muzsikusokat: Farinelli kétséget kizáróan felismerhető, de a mellette álló alak, akiben Domenico Scarlatti sejthető, nagyon is más karaktert mutat, mint Lemoine műve. Komoly és tekintélyt parancsoló megjelenéséről és kiváló modoráról Roseingrave és Händel is említést tettek. ## Zenéje és öröksége ### Stílusa Domenico Scarlatti művészetére egyértelműen apja, Alessandro Scarlatti volt a legnagyobb hatással, aki korának legnagyobb operakomponistája és egyben a nápolyi iskola vezéralakja volt. Domenico, ha maga nem is komponált sikeres operákat, mindenesetre örökölte apjától az operaszerző alapvető attitűdjét, a hatásosságra való törekvést, a közönség egy csapásra való meghódításának törvényét és a virtuozitást. Érdekes ellentmondás Domenico életében, hogy operaszerzőként - annak ellenére, hogy nem ért el nagy sikereket - a közönség elé állt, de csembalóművészként sohasem mutatkozott be a nyilvánosság előtt, pedig ennek köszönhette hírnevét. Apja hatása érződik Domenico csembalóműveinek dallamvilágában is, ám nála sokkal melódiagazdagabb. Ugyancsak apjától tanulta el a da capo-ária technikáját is, és szintén az ő hatásának tudható be, hogy Domenico zenéjében fellelhetők szicíliai és más dél-olasz tánctípusokból átvett motívumok is. Az olasz zenét tanárain, Pasquinint és Gasparinin keresztül ismerte meg, így példaképei Giovanni Pierluigi da Palestrina és Girolamo Frescobaldi voltak, annál is inkább, mert a kor művészének legfőbb törekvése az volt, hogy olyan műveket tudjon komponálni, mint e nagy elődök. Scarlatti csembalómuzsikájára nagy hatással volt az olasz concerto-zene is, melynek két legnagyobb képviselőjével, Antonio Vivaldival és Arcangelo Corellivel személyesen is találkozott. Vivaldi concertóinak hatása számos szonátájában fellelhető. Csembalóművészete csak életének második felében bontakozott ki teljességében, fiatal éveiben leginkább operaszerzéssel és egyházi zene írásával foglalkozott. Csembalóművészetében kortársai gyakorolták a legnagyobb hatást Scarlattira (della Ciaja, Greco, Durante, Benedetto Marcello, Zipoli). 1720 után – amikor sikerült apjától végleg függetlenné válnia – kezdett szabadon improvizálni és komponálni billentyűs hangszereken. Az új ibériai környezet kedvezően hatott rá, itt keletkeztek a billentyűs hangszerre írt kétszakaszos, egytételes, szonátának nevezett művek százai. E szonáták a technikai virtuozitás új világát tárták fel. Általuk Scarlatti a hangszerjáték olyan, korában rendkívülinek számító újításainak gyakorlatát alakította ki, mint például a kézkeresztezés, a teljes klaviatúra kihasználása, az egy hangon történő repetálás, futamok és vakmerő ugrások. Scarlatti életében szonátáinak csak egy része jelent meg kiadásban: 1738-ban 30 Essercizi címmel. Scarlatti stílusára jellemző: - Témái rendkívül invenciózus kidolgozása, mellyel – megelőzve korát – a klasszikus zene stílusára jellemző formákat és textúrát hozott létre. Szonátáinak felénél felér egy csúcspontra, melyet Ralph Kirkpatrick „lényeg”-nek nevezett, és melyet általában fermátás szünet követ. - A spanyol népzene befolyása. Scarlatti fríg és más modális hangsorokat is használt, melyek ebben a korban már szokatlannak számítottak az európai műzenében. - Kedvelte a disszonáns acciaccatúrákat, és műveiben felfedezhetőek különböző hangszerutánzó motívumok is, például a gitáré, vagy trombiták és kürtök hangjára utaló fanfárszerű menetek. ### Szonátáinak jellemzői Scarlatti csembalószonátái teljesen különálló világot jelentenek, és sokkal kevésbé foglalhatók bele a kor egyéb törekvéseibe, a zenetörténeti és speciálisan műfaji fejlődés egységes folyamába, mint kortársainak – akár Bachnak, akár Händelnek – hasonló művei. Scarlatti zenéje egyedülálló a zene történetében, mert a maga teljes koncepciójában sem elődje nem volt, sem közvetlen utódja. Csak jóval később, a 19. században akadtak követői. Scarlatti szonátái felépítésük tekintetében nem hasonlítanak sem a barokk, többtételes sonata da chiesa-hoz, sem pedig a bécsi klasszicizmus idején művelt formákhoz. Maga Scarlatti is többféleképpen nevezte kompozícióit. Az első kiadásban (1738) az „essercizi" (gyakorlat) cím tűnik fel, ami arra utal, hogy a szerző szerényebb, kisebb igényű műveknek tartotta műveit, és nem kívánta azokat más, korabeli, összetettebb műfajokba sorolni. E megnevezésen felül gyakran szerepel maga a „szonáta”, majd azzal teljesen azonos értelemben a „toccata” elnevezés. Nemritkán a korabeli szvit címei kerülnek egy-egy darab élére, mint gavotta, minuetto, giga, vagy olyan karaktercímek, mint pastorale, aria, capriccio stb. Mindezek a különböző nevű darabok azonban, csekély számú kivételtől eltekintve, azonos elvű belső felépítést mutatnak. Scarlatti szonátáinak alapvető jellemvonása, hogy egy tételből állnak, ezáltal nem illenek bele a kor szonáta-definíciójába. Zenei karakterük szerint a szonáták túlnyomó többségét életerő, vidámság, fiatalos lendület itatja át. Muzsikája egyszerű, hangzásvilágát a dúr hangnemek dominálják. Témáinak többségét a dúr-terc és -hármashangzat természetes hangzása táplálja. Nagy szerepet játszik műveiben a fanfárok utánzása. Scarlatti szonátái elszórtan maradtak fenn. Rendszerezésükre három kísérlet történt: - 1910 előtt Alessandro Longo csoportosította és számozta meg az akkor ismert valamennyi művet; - az 1950-es években Ralph Kirkpatrick alakított ki egy újabb szisztémát, melyben megpróbálta követni a darabok komponálásának sorrendjét, azonban ez sem lehetett tökéletes, mert a Scarlatti autográfok legtöbbje elveszett; - 1967-ben Giorgio Pestelli stíluskritikai vizsgálat alapján próbált meg felállítani egy jegyzéket. A legelterjedtebb a Kirkpatrick-féle (K) rendszer lett. A fő források a következő kéziratok: - két egyenként 15 kötetes sorozat, mindkettő ugyanannak a spanyol másolónak a munkája: - az egyik jelenleg Parmában, az Arrigo Boito Konzervatórium könyvtárában, - a másik Velencében, a Biblioteca Marcianában található; - későbbi itáliai másolatok, melyeknek - egy része Münsterben, a Santini-gyűjteményben, - más része Bécsben, a Gesellschaft der Musikfreunde könyvtárában találhatóak (ezek egykor Johannes Brahms tulajdonában voltak). ### Előadásmódja A 18. századi spanyol és portugál zene díszítéséről kevés információ maradt fenn. Scarlatti díszítés-jelzéseit - kiskottákra (melyek közül a legtöbbet előkeként lehet leginkább értelmezni), - trillajelzésekre, - tisztázatlan jelentésű tremolószerű jelzésekre (ezek esetében egy mordent látszik a legvalószínűbbnek) korlátozta. Régi feltételezés, hogy Scarlatti valamennyi szonátáját csembalóra írta. A klavikord valószínűségét azért lehet elvetni, mert nincs rá bizonyíték, hogy Maria Barbara udvarában ilyen hangszer lett volna. Legalább három olyan szonátát ismerünk, melyek orgonára készültek: K 287, 288, 328. Ezen kívül Maria Barbara udvarában voltak - egyszerű kiváltás elve alapján működő - fortepianók. A csembalók legtöbbjét, melyekre a szonáták íródtak, Spanyolországban készítették, olasz mintára. Maria Barbara csembalói többnyire egymanuálos, ötoktávos, két regiszterrel rendelkező hangszerek voltak, tiszta, világos hangzással. ### Hatása Domenico Scarlatti, attól kezdve, hogy a spanyol udvarhoz szegődött és rátért csembalódarabjainak komponálására, nem utazott külföldre, így ő maga alig volt propagálója saját művészetének, szinte elzártan élt a spanyol udvarban. Hírét nyomtatásban megjelent művei juttatták el a világ többi részébe. Scarlatti legkorábban Angliában vált ismertté: lelkes híve, Thomas Roseingrave egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy barátja műveit megismertesse az angol közönséggel. Itt jelent meg első nyomtatott sorozata, az Essercizi per Gravicembalo, itt jelent meg nem sokkal később Roseingrave gyűjteményes Scarlatti-kiadása, továbbá több más, kisebb szonáta-sorozat. Lord Fitzwilliam, a csembaló- és virginálmuzsika gyűjtője szintén sokat tett Scarlatti műveinek angliai elterjedésért. Híre hamarosan Európa többi országába is eljutott; épp Itália volt az, ahol a legkésőbb ismerkedtek meg idegenbe szakadt nagy honfitársuk csembalódarabjaival. Annak ellenére, hogy számos híres csodálója volt, művészetét mégis kevesen folytatták. Ennek oka, hogy Spanyolország inkább befogadta az európai kultúrát, kisugározni azonban elszigeteltsége matt nem tudta. Scarlattit nem vette körül tanítványok nagy tábora, miként az szokásos volt, például Itáliában. Egyetlen spanyol tanítványa Antonio Soler volt. Solerhez hasonló más követője nem volt Scarlatti művészetének. Néhány olasz kortársa, utódja sokat tanult ugyan tőle, de többnyire csak zenéjének vagy csembalótechnikájának egy-egy mozzanatát, elemét vették át, sosem teljes koncepcióját. A Scarlatti utáni olasz csembalómuzsika egyetlen kiemelkedő művészt sem tudott fel mutatni, de kisebb mesterek egész serege tört utat a bécsi klasszicizmus idején. Az igazi Scarlatti-reneszánsz megindítása Beethoven tanítványa, Carl Czerny nevéhez fűződik. Czerny, aki nem annyira mint zeneszerző, hanem mint zenepedagógus (többek között Liszt Ferenc tanára is volt) szerzett magának európai hírnevet, biztos érzékkel fedezte fel Scarlatti szonátáinak értékeit, felismerte e darabok zongoratechnikai jelentőségét és zenei értékét. Az ő szerkesztésében jelent meg Bécsben a Haslinger-kiadónál az első igazán terjedelmes – 200 darabot tartalmazó – Scarlatti-szonátagyűjtemény. Scarlatti jelentős hatással volt a billentyűs zene fejlődésére, különösen az Ibériai-félszigeten és Angliában. Stílusának nyomait mutatják például Arne és Carlos Seixas billentyűs művei, valamint erős Scarlatti-hatást mutat Antonio Soler zenéje. Több csembaló- és zongoraművész készített felvételt Scarlatti szonátáiból. Két művész mind az 555 szonátát felvette: - Scott Ross amerikai csembalóművész 34 CD-ből álló sorozatban, 1984–85-ben, - Pieter-Jan Belder holland csembalóművész még nem készült el a teljes felvétellel. Híres csembalisták, akik szintén készítettek felvételeket: Wanda Landowska, Gustav Leonhardt, Ralph Kirkpatrick. Zongoristák közül híres felvételeket készítettek: Vladimir Horowitz, Dinu Lipatti, Mihail Pletnyov, Murray Perahia, Schiff András, Arturo Benedetti Michelangeli, Christian Zacharias, Ivo Pogorelić. ## Lejátszható felvételek
331,245
Doom 3
26,540,198
null
[ "2004 videójátékai", "Activision-játékok", "Doom", "Linux-játékok", "MacOS-játékok", "Windows-játékok", "Xbox Originals játékok", "Xbox-játékok" ]
A Doom 3 egy sci-fi környezetű, túlélőhorror-szerű, FPS stílusú videójáték, amelyet az id Software fejlesztett és az Activision adott ki PC-re 2004. augusztus 3-án. A Doom 3 a Doom-sorozat harmadik része és egyben az előző két rész feldolgozása, modern grafikával és egy díjnyertes, id Tech 4-ra keresztelt motorral, amelyet már számos más játékhoz is felhasználtak. Később a játékot átírták Linuxra, Mac OS X-re és Xboxra is, a többjátékos módban pedig a Splash Damage nevű cég segédkezett. Az id Software-nek teljes sikert hozott a játék: több mint 3,5 millió eladott példányt tudhat magának, ezáltal ez a legtöbbet eladott játék a cég történetében. A kritikusok dicsérték a játék grafikáját, miközben a rajongók úgy vélték, hogy nem sok köze van ennek a résznek a klasszikus Doomhoz, mivel abban az volt az elsődleges célja a játékosnak, hogy minél több ellenséget megöljön. A harmadik részt egy kiegészítő lemez követte, Doom 3: Resurrection of Evil címen, majd a sorozat részein alapuló Doom film is megjelent. 2008 februárjában Matthew J. Costello megjelentette a Doom 3-ról szóló regénysorozatának első részét. A videójáték-sorozat negyedik részét, a Doom 4-et 2008. május 7-én jelentette be az id Sofware, 2016. május 13-án jelent meg, de már nem mint folytatás, hanem új történet (reboot). ## Játékmenet ### Single-player A Doom 3 egy történetorientált, belső nézetes FPS stílusú videójáték. Ahogyan a korábbi Doom-részeknél, ennél is az a játékos célja, hogy az adott pálya egyik végéből a másikba jusson, miközben számtalan ellenséggel kerül szembe, akiket likvidálnia kell, ha életben akar maradni. A Doom 3-ban jóval nagyobb szerepet játszik a történet, mivel a játékos gyakran találkozik NPC-kkel, akik vagy kulcsfontosságú információval vagy tárgyakkal bírnak. Összesen tíz fegyver áll a játékos rendelkezésére, ahhoz hogy túlélje a harcokat. A fegyverek között megtalálható például a puska, az új fegyvernek számító kézigránát, az FN P90 nevű géppisztoly, a plazmafegyver, valamint a tradicionális láncfűrész és a BFG 9000 is, amelyek már az előző részekben is szerepeltek. Számtalan fajtájú szörny látható a játékban, amelyek különböző módon taktikáznak, viszont csak két típusba sorolhatóak: a zombik és a démonok csoportjába. A zombik élőhalott emberek, akiket megszállt a démoni erő, s vagy puszta kézzel vagy különböző kézifegyverekkel támadnak. A démonok viszont a pokolból jöttek, akik vagy a karmaikkal vagy a tüskéikkel támadnak, vagy valamilyen plazmaszerű lövedéket varázsolnak a játékosra. A démonok nem hagyják hátra holttestüket, vagyis hulláik egy idő után eltűnnek. A pályák teljesen lineárisak és különböző horrorelemekkel keverednek, amelyek közül a leggyakoribb a sötétség használata. A tervezők nem csak azért használtak horrorelemeket, hogy a játékost megfélemlítsék és rettegésben tartsák, hanem hogy a fenyegető környezetben még kevésbé szeressen különböző ocsmány ellenségekkel találkozni. Mivel a pályák a sötétségbe burkolóznak, ezért választania kell a játékosnak: vagy az elemlámpát használja, hogy lásson valamit, vagy a fegyvert, hogy ha jön egy ellenség, lelőhesse, de a kettőt egyszerre nem lehet használni, vagyis a játékmenet azt kívánja meg a játékostól, hogy inkább megfontolt és körültekintő legyen, nehogy idő előtt meghaljon. Ezenkívül elszórva lehet látni különböző szétroncsolt testrészeket, vért és belsőségeket, s a fényekkel is gyakran játszanak a készítők, hogy még nagyobb félelmet keltsenek a játékosban. A nyomasztó atmoszférához hozzátartoznak még a rövid rádióadások is, melyekben gyakran hallhatóak démoni hangokkal és sikolyokkal tarkított támadások vagy mészárlások. A bázis egész területén lehet hallani különböző félelmetes neszeket, törött csövek sípolásait, lábdobogásokat és gépek által kiadott hangokat. A Doom 3 elején a játékos megkapja saját PDA-ját, amellyel e-maileket olvashat el, hangfelvételeket és videofelvételeket nézhet, illetve hallgathat meg. Ezeket az anyagokat a bázis különböző részein találhatja meg és töltheti le a játékos a saját eszközére és ha eléggé szemfüles, akkor az e-mailekben elolvashatja vagy a hangfelvételekben meghallhatja a lezárt kabinok biztonsági kódjait. ### Multiplayer A Doom 3 hangsúlya az egyjátékos módon van, de a készítők többjátékos módot is beépítettek a játékba, amely összesen négy játékost engedélyez játszani négy különböző módban, habár a rajongók készítettek hozzá egy olyan módosítást, amelynek segítségével nyolc vagy akár tizenhat játékos is játszhat egyszerre. A négy játékmód deathmatch orientált: 1. Az első deathmatch-mód során a játékosok a pályákon rohangálnak és a fegyvereket gyűjtögetik, s közben egymást próbálják megölni, majd a játék végén az nyer, aki a legtöbbször lőtte le a másikat. 2. A második, úgynevezett csapatmód szinte ugyanezt a szisztémát követi, azzal kiegészülve, hogy ebben már csapatok versengenek az első helyért. 3. A harmadik, úgynevezett „Last man standing” (magyarul „Az utolsó ember”) módban csak meghatározott alkalommal éledhet újjá a játékos és az nyer, aki a játék végén utoljára élve marad a pályán. 4. Az utolsó, s egyben a negyedik mód a „Tournament” (magyarul „Mérkőzés”), amikor is csak két játékos játszik egymás ellen, a többiek meg csak figyelik az eseményeket. Ha egyikük meghal, akkor az életben maradt játékos bent marad az arénában, vagyis a pályán, és a következő játékossal kell megküzdenie. Ez addig folytatódik, amíg le nem győzik a győztest. Ha ez megtörténik, akkor ő is megfigyelő lesz és addig vár, amíg be nem kerül az arénába. Az Xbox-os verzióban még egy móddal bővült a játék, mégpedig a kooperatív móddal, amelyben két játékos egyszerre játszhatja végig az egyszemélyes játékot. ## Történet és szereplők A játék történetét és a párbeszédeket Matthew J. Costello írta. A történet úgy szól, hogy 2145-ben a Union Aerospace Corporation (UAC) vállalat akkorára nőtt, hogy építtetett egy kutatóbázist a Marsra. Ezen a bázison a UAC-nek lehetősége van a tudomány számos területén kutatásokat és kísérletek folytatnia, s így például teleportációval, biológiai kutatásokkal, űrkutatással és fejlett katonai fegyverekkel is foglalkozhatnak. A UAC létesítmény pozíciója miatt különböző kísérletek hajthat végre a Marson a törvényes és erkölcsi határokon kívül. A játék során a játékos észreveheti, hogy az ottani alkalmazottak rendezetlen életkörülmények között élnek és a különféle incidensek miatt (például furcsa hangok, megmagyarázhatatlan jelenségek) néhányan paranoiásak és elmebetegek lettek, amivel nagy bajt okoztak a létesítménynek. Az alkalmazottak között az a szóbeszéd is elterjedt, hogy feloszlatják a UAC Delta Laboratóriumát. Ám egy véletlen kísérlet folytán portált nyitnak a pokolba, ahonnan gonosz démonok lepik el a bázist. A főhősnek, akinek csakúgy, mint az előző részekben, itt sincs neve, végig kell küzdenie magát az egész bázison, hogy megállítsa a démonokat még mielőtt azok ellepnék a Földet is. A játék végén a főellenség sikeres megölésével véget ér az invázió. Összesen öt szereplő van a játékban, abból az egyik a játék főhőse, vagyis maga a játékos. A játékos egy névtelen tengerészgyalogost alakít (a játék során soha nem szólal meg, csak úgy, mint az előző részekben sem), akinek a rajongók a Doomguy nevet adták. A főhős parancsnoka Thomas Kelly főtörzsőrmester (szinkronhangja Neil Ross), aki a játék első felében parancsokat és tanácsokat osztogat neki rádión keresztül. A játék ellenséges szereplője Doctor Malcolm Betruger (szinkronhangja Philip L. Clarke), a UAC Delta Laboratóriumainak vezető kutatója, aki szövetkezik a pokol erőivel, hogy leigázhassa az emberiséget. A további két szereplő Elliott Swann (szinkronhangja Charles Dennis) és Jack Campbell (szinkronhangja Andy Chanley). Swann a UAC igazgatótanácsának egyik tagja, akit azért küldték a bázisra, hogy megnézze, mit tevékenykedik Betruger, és hogy utánajárjon a bázison történt incidenseknek. Testőre, Campbell pedig állandóan ott van mellette egy BFG 9000-essel a kezében. Swann és Campbell mindig egy lépéssel a játékos előtt vannak, de egészen a játék végéig nem tudnak vele kapcsolatba lépni. ## Ellenfelek A Doom 3 több új ellenfelet is tartogatott a játékosok számára, amely eddigi egyik Doom részben sem szerepelt. Ezek a lények a pokol szülöttei. Lássuk milyen ellenfelek vannak a Doom 3 és kiegészítő csomagja: a Doom 3: Resurrection of Evil játékokban. ### Élőhalottak Ezek gyenge (ám vannak, amelyek igen erősek), lassú ellenfelek, pontosabban a UAC volt dolgozói, akiket a démoni lelkek megátkoztak. Ajánlatos a fejüket lőni, de ne pazaroljuk rá az erős fegyvereket, akár elemlámpával is üthetjük őket, hiszen két ütés így, és lőszer sem fogy. - Karbantartó Zombik – A Union Aerospace Corporation volt dolgozói, akik a tárgyakat javították, ám megtudhatjuk, hogy ezek az emberek kimerültek és túlhajszoltak, betegek. Valószínűleg ez is közre játszhatott a baleset kitörése miatt. Van olyan, amelynek az állkapcsa hiányzik, van amelyiknél kulcs van, van amelyiknél elemlámpa, és van amelyik egy kopasz zombi. - Tudós és Orvos Zombik – A vállalat volt orvosai és kutatói, akik a bázison ijesztgetnek, ha nem számítasz rájuk. Van olyan, amelynek hiányzik a feje, de van olyan is, akinek nincsen arca. - Katona Zombik – Ezek egy pólót és katonai nadrágot viselnek. Kétféle van: egy kopasz és egy arc nélküli. - Öltönyös Zombik – Szintén dolgozók voltak, ám ők inkább informatikusok és technikusok. Itt van olyan, akinek nincs feje, de van, amelyiknek van, és csak a szája véres. - Kövér Zombik – Igen meglepő, de vannak túlsúlyos dolgozók is a vállalatnál, ám őket nem láthatjuk embereként! Itt van olyan, amin semmi különös, ám van, amelyiknek a belei látszanak, illetve kulcs van náluk. - Morgue Zombi – Egyetlenegy van ebből a játékban, mégpedig Mars Város orvosi kamrájában. Ő volt az, akiről Marc Caeson PDA-jában beszélt. Egyedül egy boxer alsó van rajta. - Biztonsági Őrség – A zombik fegyveres alakulatai. Van pisztolyos, sörétes, géppisztolyos, illetve pajzsos is belőle. - Lángoló Zombik – Ezek az égő gyufák kevesen vannak, de igen erősek. - Láncfűrészes Zombik – A kommandós zombik egy változata. Sokkal több életpontja van, mint bármely más zombinak. Láncfűrészével pedig erőteljes csapásokat mér ránk. - Kommandós Zombik – Dr. Malcolm Betruger elátkozott katonái, akik a Marson lévő tengerészgyalogosokból alakultak át. Elég szívósak, főleg, amelyiknél golyószóró van. A csápos fajta is elég veszélyes, ám a guggolás segíthet. - Élőhalott – Ezek a Pokolban megtalálható zombik, amelyekre lassúság és öntudatlanság jellemző. - Sabaoth – Sokan nem tudják, hogy ki is ez a rejtélyes Sabaoth. A Delta Komplexumban, ahol találkozunk Swann tanácsnokkal, aki elmondja, hogy Sarge elment, Campbell pedig utána. Egy valaki van, akit ezen a néven hívnak: Kelly főtörzsőrmester. Ezek szerint Kelly behódolt a sötétségnek, ám mielőtt teljesítette volna a célját, bármi is az, a szörnyek elkapták, és a testét egy gépbe helyezték. Fegyvere egy BFG 9000. ### Démonok - Imp (2004) – Az Imp a legtöbbször előforduló szörny a játékban. Erős karmai segítségével képes a falakon és a plafonokon mászni. Karjai és lábai megnyúltak. Képes egy tűzszerű plazmagolyót dobálni, amely elég erős sebzést produkál. Megtudhatjuk, hogy belső hőmérséklete igen magas, amelyből kiderül, hogy melegvérű lény. - Pinky Demon (2004) – Egy ocsmány kibernetikus lény, amely félig hús, félig kiborg. Szeme nincs, így csak a szaglására hagyatkozhat. Erőteljes állkapcsával képes könnyen széttépni ellenfelét. Viszonylag gyors, úgyhogy erősebb fegyverek ajánlottak a gyors leterítéséhez. - Maggot – A Maggot az első új szörny, amivel találkozunk a játékban. Egy négy lábon járó, kétfejű, hosszú nyelvű démon. Jelenleg a régi Doom-ban csak az Ultimate Super Doom 3 módban található meg. Viszonylag gyors ellenfél, ám elég gyenge. - Wraith – A Wraith egy szintén új ellenfél, amelynek kezei megnyúltak és inkább csontos nyúlványok, amelyek szétütnek mindent. Képes teleportálni, ám, amikor nem látjuk akkor is leszedhető, tehát ez inkább egy láthatatlan módja a szörnynek. - Cherub – A Cherub egy szintén új szörny, amely egy félig csecsemő. félig lárva, éles karmokkal és szárnyakkal. Elég erősek, ha többen vannak, de könnyen elintézhetők. - Revenant (2004) – A Revenant egy élőhalott démon, amely a követőrakétái miatt elég erős ellenfél. A rakétákat plazmafegyverrel könnyen szét lehet lőni. - Hell Knight (2004) – A Pokollovag az egyik legnagyobb ellenfél a játékban a főszörnyeken kívül. Erőteljes plazmagolyót dobálnak ,amely plazmavetővel szétlőhető. Erőteljes sebzése miatt ajánlatos a legerősebb fegyverekkel megtámadni. - Mancubus (2004) – A legnagyobb ellenfél a játékban. Méretén kívül a sebzése is hatalmas. Kezére szerelt erőteljes lángvetőkkel folyamatos támadásokat indíthat ellenünk. - Lost Soul (2004) – Talán egy olyan szörny, amely lényegesen nem változott a játék során. Össze-vissza szállásaival nem könnyű számolni, de a pisztoly is elég lehet ellenük. - Cacodemon (2004) – Ezek a lebegő ellenfelek tűz alapú élőlények, amelyek szétlőhető tűzgolyókat lőnek ki. A leghatásosabb egy sörétes ellene. - Trite – Apró kis pókok, amelyek simán képesek percek alatt leteríteni egy fegyvertelen embert. Ne tévesszen meg a cuki nézésük, mert ezek nem cuki ellenfelek. - Tick – A Trite típusú ellenfelek alfaja, amelyekkel csak a Delta Komplexumban találkozunk. Ezek viszont nem fröccsennek szét, hanem elporladnak, mint a többi szörny. - Archvile (2004) – A Doom 2- es Archvile felélesztette az ellenségeket, viszont ez már idéz nekünk szörnyeket is. Főként Imp, Wraith, Kommandós Zombi, Hellknight a fő idézettje. Erőteljes lánghullámokkal képes ránk támadni, amely egy kifinomult és erőteljes támadás, ami akár egyszerre is képes megölni. ### A kiegészítő lemez ellenfelei A kiegészítő lemezben több új ellenfél és főellenfél is megjelent. - Forgotten One – Az elfeledett lelkek, hasonlóan, mint az elveszett lelkek repülő, tűz alapú élőlények, ám simán egy pisztolylövéssel leteríthetők. - Vulgar – A Vulgar egy Imp-féle szörny, amely zöld plazmagolyókat dobál, illetve a teleportáló pad színe is más. A többi szörny padja vörös, narancs, de az övé világoskék és zöld keveréke. - Hazmat Zombi – A Hazmat Zombi egy új fajta élőhalott a játékban. A fertőzött területeken járkál. Sárga hazmatruha van rajta. Könnyen megölhető. - Bruiser – A második legnagyobb ellenfél a játékban. Igen erős, ugyanis a Mancubus (2004) nevezetű szörnyhöz hasonlóan erőteljes tűzgolyókat lövell ki, amelyek erős sebzést produkálnak. ### A Doom 3 és a Doom 3 : RoE főellenfelei A főellenfelek száma ezekben sokkal több, mint az eddigi Doom-részekben. - Vagary – A pókok királynője. Képes telekinézissel mozgatni bizonyos tüskés labdákat. Az első találkozásnál erős ellenfélnek bizonyul. Összesen 3 darab van belőle a játékban. - Sabaoth – A Sabaoth egy élőhalott, aki a volt főtörzsőrmester, Thomas Kelly őrmester, reinkarnációja. - A Pokol Őre – A Lélekkockát őrző ellenfél a Pokol végén. Szeme nincs, ezért Pokoli Követőket vagy ismertebb nevükön Seeker-eket használ a követésre. Ha ők meghalnak, akkor egy kék portál jelenik meg a feje felett, amit a legerősebb fegyverrel ajánlatos lőni a gyors munkához. - Cyberdemon (2004) – A Cyberdemon egy visszatérő főellenfél a játékban. Viszont őt csak a Lélekkockával lehet megölni. Összesen ötször kell a Lélekkockával megsebezni, hogy meghaljon. - Helltime Hunter – Az első vadász, akivel a kiegészítő csomagban szembetalálkozunk. Viszonylag gyenge, de képes az időben utazni és tűzlabdákkal dobálni. - Berserk Hunter – A második vadász, ám őt csak akkor lehet könnyen megölni, ha a hasa környékén lévő világító területet célozzuk be. - Invulnerability Hunter – A harmadik vadász, aki sérthetetlen, és csak akkor lehet megölni, ha az őt halhatatlanná tevő hűtőrudakat elpusztítjuk. - Maledict – Egy repülő ősdémon, akinek a szájában Malcolm Betruger feje található. A legvégső főellenség a játék kiegészítő csomagjában! ### Ellenfelek, amelyekhez egy módban juthatunk hozzá Behelyezhetünk bizonyos ellenfeleket, amelyeket egy kiegészítő módban jutunk hozzá. A link: - Pain Elemental – Sokak örömére elérhető így a Pain Elemental, aki Lost Soulokat fog ránk okádani, ám a megszokottól eltérőeket. - Dead Soul – Ezek azok a lelkek, akiket a Pain Elemental idéz ránk. - Baron Of Hell – A Baron of Hell is elérhető mostantól így a játékban. - Impling – Az Impling egy zöld kétszemű Imp-féleség, amely hasonlóan az Imphez plazmagolyókat dobál. - Implord – Az Impling szürke változata. - Nightmare Imp – A Doom 64-ben népszerűvé vált Imp a Doom 3-ba is megjelenik. Teljesen átlátszó, kékes, mint egy világító alga. ## Fejlesztés 2000 júniusában John Carmack, az id Software vezető programozója közzétett egy belső vállalati tervet, amelyben bejelentette, hogy új technológiával feldolgozza régi Doom játékukat. A tervben az állt, hogy az új rész feldolgozása lesz a régi Doomnak, viszont ezt Kevin Cloud és Adrian Carmack – az id másik két tulajdonosa – ellenezte, azzal az indokkal, hogy az id mindig ugyanazt a képletet alkalmazza a játékainál és ez is ugyanolyan lenne, mint az előző részek. Azonban a Return to Castle Wolfenstein – ami ugyancsak feldolgozás – pozitív kritikát kapott, úgyhogy a legtöbb alkalmazott egyetértett azzal, hogy a feldolgozás jó ötlet. A következő ultimátummal álltak a két tulajdonos elé: vagy megengedik, hogy dolgozhassanak az új részen, vagy kirúgják a két tulajdonost a cégtől. Miután mindkét félnek kedvező megállapodást kötöttek (habár Paul Steed grafikust elbocsátották), elkezdődhetett a Doom 3 fejlesztése. Így hát 2000 végén kezdte el fejleszteni az id Software a játékot, miután befejezték a Quake III: Team Arenát. A harmadik rész elkészítésében részt vett többek között Kevin Cloud, Tim Willits és Todd Hollenshead is, akik már a korábbi Doom-részeken is dolgoztak. Először Tokióban, a Macworld Conference & Expón, majd 2002-ben az E3-on mutatták be a közönségnek a játékot, ahol egy 15 perces játékmenetdemót adtak le. Erről a magyar PC Guru újság is beszámolt két oldalon keresztül, amely mellett azt is leírták, hogy az id nem fog foglalkozni semmilyen más konzollal, csakis a PC-vel, és hogy várhatóan 2003 karácsonyára fog kijönni a játék, mivel nagyon sok időt felemészt a részletes pályatervezés. Összesen öt díjat nyert abban az évben az E3-on. A Doom 3 fejlesztésének elején Trent Reznort, a Nine Inch Nails együttes frontemberét és egyben a sorozat egyik rajongóját bízták meg a hangeffektek és a zenék elkészítésével. Azonban az idő, a pénz és a rossz menedzsment miatt Trent Reznor hangeffektjei és zenéi nem kerültek be a játékba. A főcímdalt az együttes dobosa, Chris Vrenna írta és vette fel. A 2003-as E3-on újabb videót mutattak be, s miután az id Software oldalán feltüntették a Doom 3-at, mint közelgő játékukat, bejelentették, hogy a játék mégsem lesz kész 2003 karácsonyára, ahogyan eredetileg tervezték. John Carmack szerint elszámolták magukat, mivel a játék fejlesztése több időt vett igénybe, mint amennyit ők gondoltak. 2004. július 14-én a játék aranylemezre került, másnap pedig megerősítették a Mac OS X-es verziót. Végül a PC-s verzió az Amerikai Egyesült Államokban 2004. augusztus 3-án jelent meg, világszerte pedig augusztus 13-án. Mivel úgy vélték, hogy nagy lesz a kereslet a játék iránt, ezért már a megjelenés napjának éjszakáján a boltokba került. A linuxos változatot 2004. október 4-én adták ki, a Mac OS X-eset pedig 2005.március 14-én. Az utóbbihoz 2006. február 20-án jelent meg a patch, amely már támogatta az x86-os architektúrát a universal binary segítségével. A módosított Xbox-verziót 2005. április 3-án adták ki. Egy héttel a játék kiadása előtt ismertté vált, hogy az id Software és a Creative Labs közötti szerződést, amely szerint az id a Doom 3-ban használhatja az EAX technológiát, jelentősen befolyásolta egy, a Creative által birtokolt szabadalom. Ez egy, az árnyékok renderelésével kapcsolatos, „Carmack's Reverse”-nek nevezett technikáról szól, amelyet John Carmack és a Creative programozói is kifejlesztettek egymástól függetlenül. Az id Software-t jogi felelősség terhelte volna, ha ezt a kész játékban felhasználják, így ennek elkerülésére a két cég megegyezett, hogy az id licenceli a Creative audiotechnológiáját, cserébe az utóbbi lemond a pereskedésről a kérdéses szabadalommal kapcsolatban. ### A kiszivárogtatott alfa 2002\. október 31-én a Zelaron weboldalának játékfórumán a letöltések között a Doom 3 alfa verziója jelent meg, amit az akkori E3-on mutattak be. Sem az id Software-től, sem az Activisiontől nem származhatott a program, mivel közös nyilatkozatuk alapján a programot nem terjesztették. Tehát egy lopott verzió került fel a weboldalra, melynek le- vagy feltöltése illegális volt és a játékról készült képernyőképeket sem mutathatta be egyetlenegy weboldal és újság sem. A weboldalról szinte azonnal letörölték az alfa verziót, ennek ellenére tovább terjedt az interneten. John Carmack nemtetszését fejezte ki az üggyel kapcsolatban, mivel szerinte a játék még korántsem hozta azt a színvonalat, amit ők el szerettek volna érni. Ennek ellenére már maga a demó is jól nézett ki a maga korában, három pálya, egy bevezető videó és egy kezdetleges többjátékos mód is szerepelt benne. A játékosok találgatásokban kezdtek, hogy honnan kerülhetett ki a program, ráadásul Carmack szűkszavú nyilatkozata nem volt pozitív hatással a találgatókra, mely szerint „bizonyos” cégekkel újragondolják eddigi kapcsolataikat. Egy IRC-beszélgetés alapján – aminek egyik résztvevője Christian Antkrow volt, az id egyik programozója – egyesek az ATI Technologiest, vagy annak egyik alkalmazottját tették felelőssé. Viszont a videókártya-gyártónak kiváló reklámlehetőség lehetett volna egy ilyen program, amivel az akkori új Radeon R300 videokártyáját mutathatta volna be, így nekik egyáltalán nem lehetett érdekük, hogy az id-vel megszakadjon a jó kapcsolatuk. Már csak azért sem, mert Carmack mindkét vezető gyártóval (az NVidiával és az ATI-val) folyamatosan konzultál, hogy játékaik kihasználhassák a legújabb generációs kártyák potenciális képességeit. ### Technológia John Carmack szerint a Doom 3 technológiája, vagyis az id Tech 4 nevű motorja három fontos újítást tartalmaz: - Egységesített megvilágítási rendszer - Összetett animációk és scriptek, ami valós idejű, dinamikus per-pixel világítást és shadow volume-ot eredményeznek - Grafikus felhasználói felület, amely még interaktívabbá teszi a játékot. A motor legfőbb tulajdonsága az egységesített megvilágítási rendszer: ahelyett, hogy minden egyes fényforrást először kiszámolna az adott pálya betöltésénél, majd azt elmentené a pálya adataihoz, a legtöbb fényforrást valós időben számolja ki a motor. Ez azt eredményezi, hogy olyan nem statikus tárgyakra is, mint például szörnyekre és gépekre, árnyékot tud kirajzolni, amely korábban a statikus fényforrással lehetetlen volt. A technológia hiányossága, hogy képtelen soft shadowst és global illuminationt lerenderelni. A motor további fontos újításai a normal mapping használata, a textúrák visszatükröződése, a valósághű fizika és a térhatású, több csatornás hangok alkalmazása. Az xboxos verzió támogatja a 480p szélességű képernyőfelbontást és a Dolby Digital 5.1-es hangzást. Annak érdekében, hogy a készítők növeljék a játék interaktivitását, rengeteg nagy felbontású animációt készítettek el a játékban található számítógépekhez. Ahelyett, hogy egyszerű „egygombos” számítógépeket helyeztek volna el a pályákon, inkább kezelhető gépeket tettek a szintekre: ha a játékos odalép az egyik számítógéphez vagy konzolhoz, a célkereszt átvált egérkurzorrá, s máris irányítani tudja az adott eszközt, csak úgy, mint a valóságban. Ezzel a technikával nemcsak azt érték el a készítők, hogy egy számítógépről csakis egyféle feladatot tud elvégezni a játékos, hanem akár többet is: ki- és bekapcsolhatja az ajtókat és a kabinokat, gépeket aktiválhat, illetve fényforrásokat kapcsolhat ki-be. A Doom 3 kézikönyve szerint Patrick Duffy – aki a játék kezelőfelületét készítette – több mint 500 000 sort kódolt le és 25 000-nél is több képet készített a kezelhető eszközökhöz, számítógépekhez és konzolokhoz. ## Kiegészítő lemez 2005\. április 3-án az Activision kiadott egy kiegészítő lemezt a játékhoz Microsoft Windowsra Doom 3: Resurrection of Evil címen. A kiegészítővel az id Software bízta meg a Nerve Software-t, akik már korábban is dolgoztak az id-nek, mégpedig a Return to Castle Wolfenstein-en és a klasszikus Doom xboxos változatán. Linuxra 2005. május 24-én adták ki a játékot, amit az xboxos változat követett október 5-én. A kiegészítő lemez tizenkét új singleplayer pályát, három új fegyvert és jó néhány új ellenséget tartalmaz. A játék története két évvel a Doom 3 történései után játszódnak, a három új fegyver közül az egyik egy dupla csövű vadászpuska (amely már a Doom II-ben is szerepelt), a másik pedig egy gravitációs fegyver. A multiplayer részt is megváltoztatták: most már nemcsak négy, hanem nyolc játékos is játszhat egyszerre, ráadásul egy új játékmód is bekerült, mégpedig a capture the flag. A Resurrection of Evil-nek nem volt akkora pozitív fogadtatása, mint a Doom 3-nak, de nem is tartották olyan rossznak a szakma kritikusai. ## Fogadtatás Az id Software-nek teljes sikert hozott a játék 2007 elején: több mint 3,5 millió eladott példányt tudhat magának, ezáltal ez a legtöbb példányban eladott játék a cég történetében. A játék id Tech 4 nevű motorját még két másik játékhoz is licencelték: a Human Head Studios által készített Preyhez és az Enemy Territory: Quake Wars című játékhoz, amit a Splash Damage készített el. A Doom 3 kedvező fogadtatásban részesült, a PC-s verzió 87 és 88%-ot ért el a Metacritic és a GameRankings értékelése szerint. A GameSpot még ennél is jobban dicsérte, különösen a játék környezetét: A PC Gamer UK pedig egyszerűen tökéletesnek ítélte a játék grafikáját és az NPC-ket. Az IGN egyik szerkesztője, Dan Adams szerint a játék „az atmoszférája nélkül csak egy 1990-es évekbeli egyszerű lövöldözős játék lenne”. Továbbá számos kritikus meglepően jónak vélte, hogy még alacsony grafikai beállításon is jól néz ki a játék. Jó néhányan megdicsérték a játék helyszíneire és berendezéseire fordított figyelmet; Greg Kavasin, a GameSpot szerkesztője ezt írta: Az IGN szerint „szinte kézzel tapintható a UAC bázis”. Az Eurogamer különösen kiemelte, hogy a játék bevezető képsorai a Valve Software műfajteremtő Half-Life játékához hasonlítanak. Sok kritikus azt állítja, hogy ez a rész is a shoot 'em up videójáték-kategóriába tartozik, csak úgy, mint az előző részek, ami megosztotta a véleményeket: sokan dicsérték, jó néhányan pedig negatívan vélekedtek róla. Néhányan azt is kritizálták, hogy a játékban egy idő után feltűnnek ismétlődő játékelemek. Az ellenségek mesterséges intelligenciája sem volt túl meggyőző: a GameSpot szerint „a szörnyek ugyanazt az útvonalat járják be és ugyanazt csinálják, amit a régebbi Doom-részekben.” A GameSpy úgy vélte, hogy ravasz módon teleportálódnak az ellenségek a játékos mellé: amikor a játékos felvesz néhány lőszert, egyből jönnek a zombik valamelyik sötét lyukból. Számos ismertető azt is írja, hogy nem volt túl sikeres a történet továbbhaladása, ráadásul még ebben a részben is névtelen marad a tengerészgyalogos. Végül a Doom 3 multiplayer része is elég hiányos, mivel nem igazán tartalmaz új megoldásokat, kevés játékos játszhat egyszerre, ráadásul kevés játékmódban, ahhoz képest, hogy az id-nak a kifejezetten multiplayer-re kiépített Quake III Arena játéka mennyire sikeres volt. Az xboxos verzió is hasonlóan jó fogadtatásban részesült, mint a PC-s: a Metacritic 88%-ot adott rá, a GameRankings pedig 87,7-et. Viszont szinte ugyanazok a hiányosságok és dicséretek jellemzik ezt a verziót is, habár pozitív véleménnyel voltak a letisztult és felhasználóbarát irányításról és a csak és kizárólag az Xbox verzióba épített kooperatív módról, amit így véleményezett az IGN: „legalább nem egyedül kell végigjátszani”. Néhány kritika a játék motorját is érte, mivel játék közbeni lassulásra panaszkodtak. ### Magyar sajtó Magyarországon először a GameStar című újság 2002. decemberi számában lehetett olvasni egy hosszabb terjedelmű, négy oldalas exkluzív cikket a játékról. A cikkben néhány információt írnak le a játék fejlesztéséről, arról, hogy körülbelül milyen lesz és hogyan fog kinézni, továbbá a kiszivárogtatott alfa állapotú demóról is beszámolnak néhány frissen megjelent képpel egyetemben. 2003 szeptemberében egy újabb cikk jelent meg, szintén a GameStar oldalain, ezúttal a játék mutliplayer részéről, amely nem igazán tartalmazott túl sok információt, és bizakodva írtak a végül rosszul kiépített többjátékos módról. Három hónappal rá, decemberben a megjelenés előtti utolsó cikket is megjelentették, amelyben egy béta verziót tesztelt le a szerkesztőség hét oldalon keresztül, pozitív eredménnyel. Végül a játék megjelenésekor, 2004 augusztusában megjelent egy teljes ismertető a játék PC-s verziójáról, ugyancsak hét oldalon keresztül, 94%-os értékeléssel. Az ismertető mellé még egy Doom 3-as képbeszámolót és egy eszmefuttatást is írtak az FPS-ek világáról, továbbá kódokat és tippeket a játékhoz. A következő pozitív és negatív kritikákat kapta a harmadik rész: Pozitívumok: Fantasztikusan jól kidolgozott, paráztató hangulat Döbbenetes grafika Összességében kitűnő pályaszerkesztés Kőkemény, klasszikus FPS-játékmenet Negatívumok: A játék egy bizonyos szakasza kissé unalmas Szkriptelt szörnyek A PDS-s üzenetek hallgatása megtöri a lendületet A szerkesztő pedig így vélekedett róla: A Gamer PC Játékmagazin is írt egy beszámolót a PC-s változatról, melyben megkapta „A hónap játéka” címet. A beszámoló 14 oldalon keresztül teszteli és írja le a játékot, összesen 3 szerkesztő értékelésével: az első 90%-ot, a második 86%-ot, a harmadik pedig 89%-ot adott a játéknak. Az 576 Konzol szerkesztője 9/10-es pontszámot adott a játék Xbox-verziójára, azonban a magazin főszerkesztője nem értett egyett a pontozással és megjegyezte, hogy „a D3-nak nagyobb a füstje, mint a lángja, és a 9 pont is csak tisztelgés a nagy előd előtt.” ## Folytatások A Doom 3-at a Doom-sorozat visszatérőjének jellemezték. Nyolc hónappal a Doom 3 kiadása után megjelent hozzá az első és egyetlen kiegészítő csomag, a Resurrection of Evil, amit a Nerve Software készített el az id megbízásával. A kiegészítő részben tovább vitték a játék történetét és továbbfejlesztették a multiplayer részt is. Ezt követte a Doom film, ami az Amerikai Egyesült Államokban 2005. október 21-én, Angliában pedig december 2-án jelent meg. A filmet Andrzej Bartkowiak rendezte, olyan szereplőkkel, mint például Karl Urban, Rosamund Pike és Dwayne Johnson. Annak ellenére, hogy az első nyitó hétvégén több mint 15,3 millió dollár hasznot hozott, a másodikon pedig 4,2 milliót, nem aratott nagy sikert, és gyenge fogadtatásban részesült. 2008 elején Matthew J. Costello – aki a Doom 3 és a Resurrection of Evil történetéért is felelt – megjelentette a Doom 3-ról szóló regénysorozatának első részét Worlds on Fire címmel, amit 2008. február 26-án adtak ki. A második könyv, a Maelstrom 2009. március 31-én jelent meg. 2009. június 10-én az id Software és az Escalation Studios bejelentette a Doom 3 iPhone-ra való fejlesztését Doom Resurrection néven, amit június 29-én ki is adtak. A videójáték-sorozat következő részét, a Doom 4-et 2008. május 7-én jelentette be az id Software, amely viszont már nem követi a harmadik rész történetét. 2016 május 13-án jelent meg PlayStation 4, Windows, és Xbox One platformokon világszerte (Japánt kivéve, ahol csak május 19-én).\<
536,095
Városház tér (Miskolc)
26,517,768
null
[ "Miskolc terei" ]
A miskolci Városház tér a város közigazgatási központja, itt áll a Városháza és a Megyeháza. A hagyományos értelmezés szerint alig nevezhető igazi térnek, a hajdani Piac utca nyugat felé tölcsérszerűen kiöblösödő, illetve a régi Mészár utca észak felé szűkülő része alkotja. Keletről a Széchenyi utca, nyugatról a Hunyadi utca, délről a Szent István tér, északról a Kis-Hunyad/Palóczy László utca határolja. A tér a második világháború előtt Horthy Miklós nevét viselte, a tanácsi rendszer idején pedig Tanácsház tér volt a neve. Miskolc város történelmi magja a Sötétkapu és a Városház tér között alakult ki, de erről korabeli írásos adatok nem ismertek. Ezért fontosak a régészeti feltárások, amikre azonban a szoros beépítettség miatt alig van lehetőség. 1955-ben a második világháborús sérülései miatt lebontották a cím szerint Rákóczi utca 1. szám alatti, de a Széchenyi utcára néző házat. A telek újbóli beépítése előtt eredményes ásatásokat végeztek a területen: több 11. századból származó ház maradványait tárták fel (néhány alkalomszerű ásatás ezen kívül is történt a belvárosban). Az első, településszerkezettel kapcsolatos írásos emlékek a 14. századtól jelentek meg. Egy 1376-ban kiadott oklevél szerint a település utcákra tagolt, királyi birtoklású város volt, amelynek névvel jelölt utcái voltak. Az utcákra először latinul hivatkoztak, az első magyarul említett utcanév a Malom utca (Molomwcza) és a Piac (Pyach) utca volt. Miskolc középkori utcaszerkezetének kialakulásában döntő szerepe volt a Szinvának. Fő utcája a Piac utca a Szinvával párhuzamosan futott, utcái ebből ágaztak ki. Az első utcák a Szinva irányába vittek (ilyen volt a Malom utca is), az északra nyitó utcák közül az egyik első a Mészár utca volt, amely a Piac utca északnyugati irányú kitölcséresedéséből indult, és a város mészárszékeinek helye volt. A Városház tér a Piac utca nyugati szakaszából és a Mészár utcából alakult ki. A Mészár utca nyugati oldalán épült fel a 17. század közepén a város első hivatalos épülete, majd a helyén a 18. század közepén egy újabb épület, amit már Városházának hívtak. A ma is álló, történelmi Városháza 1870–71 között épült fel. A Városházával szemben, 1727-re épült fel a vármegye első háza, a végleges épületet a 19. század első felében építették meg. ## Története Miskolc belterülete, illetve utcaszerkezetének a magva már a korai középkorban kialakult. Az utcahálózatot a Szinva folyásiránya határozta meg, ezzel párhuzamos, illetve ebből kiágazó utcák hálózata alkotta. Az Árpád-korban a település falusias jellegű volt. Az első, 11. századból származó házak maradványait egy 1955-ös ásatás során találták meg a Sötétkapu mellett. Egy 1376-ban kiadott oklevélben leírtak szerint a település utcákra tagolt, szőlővel beültetett hegyekkel körbevett, királyi birtoklású város volt. Az utcák és a szőlőhegyek mind névvel rendelkeztek. Ismert volt – többek között – a Piac utca, a Hunyad utca és a Mészár utca. A Piac utca a mai Városház tér közvetlen környéke, először ezt említette magyar nyelven egy 1548. évi dokumentum (Pyach). A Hunyad utca a Diósgyőri kapu közelében fekvő zsellérutca volt, ami a Piac utca nyugati folytatása volt, egy 1501-es irat tesz említést róla. Miskolc gazdaságának fontos objektumai voltak a mészárszékek, amelyek emlékét a Mészár utca őrizte, a Fábián utcát kötötte össze a Piac utcával. Itt épült a 17. század közepén az akkor még szerény Városháza, majd a helyén a 18. század közepén egy újabb – de még mindig nem a végleges – épület. A szoros telekkiosztás miatt a miskolci telkek keskenyek voltak, a házak szorosan egymás mellett épültek, ami tömör, egybefüggő, városias képet adott a miskolci főutcának. Miskolc kora középkorban kialakult úthálózata lényegesen nem változott a következő évszázadokban sem, legfeljebb egyes utak jelentősége módosult, az áthaladó országutak fontosságával összhangban. A Csaba felől érkező országút Miskolc belterületén, a Piac utcán ágazott Diósgyőr és Szentpéter felé. A Diósgyőrbe vezető út a város főutcáján vitt át, majd szántóföldek között vezetett tovább. A közlekedés ezt az örökséget vitte tovább gyakorlatilag a 20. század végéig, miközben 1897-ben elindult a villamos, 1926-ban a busz, a személykocsi-forgalom pedig folyamatosan növekedett. Ez utóbbi a Városház tér északi szárnyát is terhelte. A tér a második világháború előtt Horthy Miklós nevét, a tanácsi rendszer idején pedig a Tanácsház tér nevet viselte. A sétálóutca 1984-es kialakítása nemcsak a Széchenyi utcát, hanem a Városház teret is érintette, így ezután a járműforgalmat csak a villamosjáratok jelentik, amelyeknek mindkét irányban megállói is vannak a téren. A tér közepén hajdan több olyan térelem állt, ami viszonyítási pontként is szerepelhetett. A 19. században állt itt egy vasoszlop, rajta VÁROSHÁZTÉR felirattal. Több századforduló körüli felvételen is szerepel a nevezetes „négyes lámpa”, egyiken az oszlop tövében – lévén még ekkor is piactér – egy asszony árulja portékáját. A piacozási lehetőséget a Városház téren és a Főutcán a Vásárcsarnok 1926-os átadása után szüntették be. A 20. században különböző kialakítású virágágyásokkal bővült a Városház tér közepének arculata. A négyes lámpa utódjaként lehet tekinteni Litwin József 1980-as években készült szép kandeláberére, amely egy ötszögletű talapzaton állt. Végül 1994-ben ennek a helyén állították fel Melocco Miklós hatalmas Széchenyi-szobrát, amit ellentmondásosan fogadott mind a szakma, mind a közvélemény. ## Képek ## A Városház tér épületei ### Páratlan oldal Szemere-kert A Szemere-kert szorosan kapcsolódik a Városház térhez, és területe korábban a Megyeházával volt kapcsolatban. A park a Városház tér, a Palóczy László utca és a Patak utca, valamint a Megyeháza 1968-ban felhúzott épülete által közrefogott területen fekszik. A megye 1723-ban hat telket vásárolt egymás mellett, és ezeken összesen hat épületet emeltek, köztük a Megyeháza első változatát. A Szemere-kert területe is be volt építve, itt volt a „Bagolyvár” is, ami állítólag az egyre romosodó épületben tanyázó madarakról kapta a nevét. A város vezetőit Szemere Bertalan halála óta foglalkoztatták az első felelős magyar kormány belügyminisztere, miniszterelnöke emlékének méltó ápolása, utca elnevezéséről és egész alakos szoborról volt szó. A szobor elhelyezésével kapcsolatban először az Erzsébet tér merült fel (a Kossuth-szoborról ekkor még nem volt szó), majd 1903-ban döntöttek a Bagolyvár helyének felszabadításáról. Róna József hamar el is készült a szoborral, de a felállítást még 1905-ben is akadályozták a körülmények. A területen végül 1906-ban alakították ki a parkot, a szobrot pedig november 11-én avatták fel. A szobor itteni elhelyezése akkoriban jelképnek is számított, mivel a parkot keletről határoló Patak utca túloldalán állt az azóta már lebontott Palóczy utcai zsinagóga, és Szemere a zsidók emancipációjának híve és támogatója volt. A park keleti végén 1990-ben fából készült emlékoszlopot állítottak a második világháborúban elesett miskolci hősök emlékére. Megyeháza (Városház tér 1.) A mai Megyeháza elődépülete 1694-ben épült vendégház számára, ahol a város a vendégeit szállásolhatta el. 1723 után, amikor kötelezték a megyéket székház építésére, Borsod vármegye a még mindig Mészár utcának nevezett terület keleti oldalán felvásárolta a szükséges telkeket, és 1727-re megépíttették a vármegye házát. Az épület állaga viszonylag rövid idő alatt annyira leromlott, hogy újat kellett építeni. Bonyodalmas huzavona után végül 1826-ra készült el az épület, de csak néhány változtatás után tudták használatba venni. 1843-ban leégett a tetőzete és beomlott a díszterem födémje. Miks Ferenc, majd Árva Pál tervei alapján az 1910 körüli időkig tartott a felújítás. 1939-ben restaurálták a főhomlokzatot, azután 1941–42-ben új szárnyat építettek hozzá a déli oldalon, majd 1968-ban az északi oldalon, az egykori tömlöc helyén is emeltek egy új épületet. A törzsépület klasszicista stílusú, U alakú épület, Városház tér felőli oldalán 7+5+7 axisú. A földszinti ablakok félkörívesek, az első és a második emeletiek egyenes záródásúak. A középrizaliton négy konzollal alátámasztott kovácsoltvas erkély van a három franciaablak előtt. A Megyeházától északra terül el a Szemere-kert. Herke-ház (Városház tér 3.) Az épület homlokzati traktusait 1892-ben alakították ki, de maga a ház már korábban is állt. A Városház tér felőli részen mindig is különböző üzletek működtek (hús-, szatócs-, fűszer-, dohánybolt, pékség, kávézó), 2017-ben dohánybolt és halsütöde volt benne. A ház udvari részeit a Közterület és Piacfelügyelőség ügyfélszolgálata foglalta el. A szerény megjelenésű, földszintes épület (a négyes lámpát mutató fotón a háttérben látszik a ház) Herke József tulajdona volt, és arról nevezetes, hogy ennek a háznak az udvari helyiségeiben volt Miskolc első nyomdája, Szigethy Mihály 1812 és 1833 között működtette itt vállalkozását. Itt készült a korában rendkívül népszerű Miskolczi Nemzeti Kalendáriom, amiből évente nyolcezer példány lelt gazdára, valamint Szrogh Sámuel Miskolcznak a’ javai című költeménye. Vadnay–Szeremley-ház (Városház tér 5.) Műemlék. A házat Vadnay Gábor ügyvéd építtette a 19. század első évtizedeiben, azután valószínűleg házassági kapcsolatok alapján jutott Szeremley Lajos birtokába, innen adódik a ház kettős elnevezése. A helyiek ugyanakkor Petőfi-házként is emlegetik, mivel a költő 1847. július 7–9. között – a jó barát házigazda meghívására – itt szállt meg a földszint jobb oldali részében. Erre a ház falán elhelyezett emléktábla (július 8-i dátum szerepel rajta) emlékeztet. A klasszicizáló késő barokk épületet a 19. század végén a Szeremley család átépíttette, ekkor nyerte el mai eklektikus kialakítását. A ház zárt sorú, U alaprajzú, szimmetrikus megjelenésű, 2+1+2 tengelyű, egyemeletes épület. Udvari homlokzatán konzolos függőfolyosó van. Földszinti helyiségei boltozottak, az emeletiek sík mennyezetesek. Középső tengelyében helyezkedik el a köríves, kőkeretes kapu, amelybe két oldalon bevésték az egykori folyamatos házszámozást (2465 Sz.). A kapu fölötti egyetlen franciaablak előtt kovácsoltvas korlátos erkély helyezkedik el, amit két oldalról ión fejezetű pilaszterek öveznek. A szélső tengelyekben két-két egyenes záródású ablak van, fölöttük egyenes szemöldökpárkánnyal. A földszintet a kapu két oldalán az üzletek (2017-ben borkóstoló és képkeretező) kirakatai és bejáratai foglalják el. Udvarán konzolos függőfolyosó van. Bakos- vagy Mázer-ház (Városház tér 7.) Műemlék. A 19. század elején a ház tulajdonosai Kun János és Kun József voltak. A ház Bakos-házként ismert, mert 1920 és 1940 között Bakos Kálmán szerepelt a háztulajdonosok jegyzékében. Mindazonáltal a 19. század végén Mázer-ház néven hivatkoztak rá, ezért előfordul ez az elnevezés is. Zárt sorú, U alaprajzú, egyemeletes épület. A házat a 19. század vége felé erősen átalakították, udvari homlokzata ennek a nyomait viseli. A ház szimmetrikus kialakítású. A kapu kőkeretes, kosáríves zárású. A homlokzatot a földszinttől a koronázópárkányig tagolatlan felületű lizénák osztják. A két szint között, a ház teljes szélességében osztópárkány fut végig. Ablakai kőkeretesek, fölöttük íves szemöldökpárkány van, a középső két ablak fölött közös kialakítással. Korabeli fotókon látható, hogy előbb a jobb, majd a bal oldalon is kialakították a földszinti boltokat, két kirakat, egy bejárat osztással (az 1884-es fényképen a jobb oldali cégéren Hesz Jenő, a kapubejáró fölött Hesz Miklós és Kocs Sándor neve olvasható). Ebben az épületben működött évtizedekig a híres Petró-féle könyvkötészet. Az épületet 2005-ben felújították. A 2010-es években étterem és zálogház működik a házban. Bartányi-ház (Városház tér 9/a.) Nem tudni, miért egy szám osztódik kétfelé a két szomszédos épület esetén, amikor már a 19. század elején is két külön telken álló házakat jegyeztek fel, Rácz Ferenc és Király Mátyás volt a két tulajdonos. A mostani ház építési idejéről nincs biztos információ, stílusjegyek alapján az 1920-as éveket valószínűsítik. A tulajdonos Bartányi Gyula ügyvéd volt, aki Kubacska István vaskereskedő lányát vette el feleségül, és nászajándékba kapta a házat az apóstól. Homlokzata hattengelyes elrendezésű, emeleti ablakai egyenes záródásúak, fölöttük kagylós-akantuszos díszekkel és timpanonos szemöldökpárkányokkal. A köríves zárású kőkeretes kapu a homlokzat jobb oldalán van (innen nyílik a szomszédos, 9/b. épület bejárata is, az is Bartányi Gyula tulajdona volt), sugaras lunettával. A bal oldali részen mindig üzlethelyiségek voltak, itt volt Nagy Miklós híres fűszer-csemegekereskedése, a 20. század második felében pedig sokáig sportszerüzlet (ez volt a „nagy sportszer”) működött benne. Az udvari épületrész a nyugati oldalra épült. Az épületet a 2010-es évek második felében felújították. A földszint 2017-ben bankfióknak ad helyet. Az egykori Trillhaus/Doro/Rácz-cukrászda épülete (Városház tér 9/b.) Ez az épület is Bartányi Gyula ügyvéd tulajdona volt, de a ház eredetileg földszintes volt. Az ügyvéd 1900-ban nyújtott be kérelmet: „a szomszédos telken lévő ócska földszintes házamat elbontom és ugyanazon a telken az utcán egy egyemeletes, az udvarban pedig egy földszintes épületet ... szándékozom építeni”. Az új ház kinézete jobban nem is térhetett volna el a szomszéd épülettől, még a főpárkánya is inkább a keleti oldalon lévő, 11. számú házéhoz igazodik. Az épület 1+2+1 tengelyű, egyenes záródású ablakai fölött vakolatdíszek és látványos szemöldökpárkányok vannak. A ház bejárata a 9/a. szám kapujával közös. Az udvari épületrész a keleti telekhatárra épült, így az összekapcsolható volt a 9/a. udvarával. A földszinten működött Trillhaus Gyula (1870–1919) cukrászdája, amelynek hírneves berendezését maga tervezte. A berendezés 1960-ban a Vendéglátóipari Múzeumba került. A tulajdonos halála után lánytestvére, Polatschek Béláné vitte tovább az üzletet, de 1935-ben Doró Ernő, majd 1942-ben Rácz Kálmán vette meg. A Rácz cukrászda az államosításig, 1951-ig működött magánvállalkozásként, de Rácz Kálmán ezután is ottmaradt alkalmazottként. Az 1960-as évektől Dominó néven működött „eszpresszó” az üzlethelyiségben. Később, 1987-ben még kísérletet tettek a Rácz cukrászda felélesztésére, de pár év után egy mobilcég költözött a helyére. 2017-ben bankfiók működik benne, és csak a bal oldali tengelyben van egy kis fagylaltozó. A Mezőgazdasági Hitelszövetkezet egykori épülete (Városház tér 11.) A ház építéséről nincs adat, de az jól látható, hogy magassági ritmusában a szomszédos Almássy-kúriához illeszkedik. 1900-ban Hercz Jenő tulajdonos folyamodott a portál és bizonyos belső részek átalakításához engedélyért, amit meg is kapott. 1910-ben Pfliegler Károly volt a tulajdonos. Nem sokkal később azonban az Országos Központi Hitelintézet vásárolta meg a házat, és helyi szervezete, a Tiszajobbparti Körzeti Mezőgazdasági Hitelszövetkezet működött benne. Az intézmény 1950 előtt megszűnt. A földszinten gyakran változtak az üzletbérlők, illatszerbolt és ingatlanközvetítő is működött itt. A későbbi években itt volt a Tatár-féle divatáruüzlet, 2017-ben fodrászat és a már évtizedek óta itt székelő Hollóházi Porcelángyár mintaüzlete található az üzlethelyiségekben. Az egyemeletes épület négytengelyes, kapubejárata a keleti oldalon van. A házat a 2000-es évek első felében felújították. Almássy-kúria (Városház tér 13.) Az Almássy család 1768 és 1793 között telepedett le Miskolcon, és kúriájuk építését Almássy Károly (1777–1847) fejezte be barokk stílusban. Almássy egy ideig ebben a házban látta vendégül a Miskolci Nemzeti Kaszinó üléseit (a társaság később a Színház épületében kapott otthont). A ház egyes részeit a későbbiekben többször átépítették, ezért 19. századi, romantikus elemek is felfedezhetők rajta. Szimmetrikus homlokzatú épület, legjellegzetesebb eleme a középrizalit tengelyében nyíló kőkeretes kapuzat. Két oldalán egy-egy szabadon álló oszlop áll, amik (és három konzol) a fölötte lévő, kovácsoltvas rácsos erkélyt tartják. Az erkélyre köríves záródású franciaablak nyílik, a többi ablak egyenes zárású. A házban 1984-ben nagy erejű gázrobbanás történt, ami elsősorban az emeleti részben és a tetőszerkezetben okozott nagy kárt. A helyreállítást régészeti feltáró munka előzte meg, amivel az 1990-es évek közepén végeztek. 2001-ben itt adták át az EU-csatlakozást előkészítő megyei információs központot, az Európa-házat, ezért gyakran Európa-háznak is nevezik. ### Páros oldal Radvány-palota (Városház tér 2.) Az épület a Városház tér és a Kis-Hunyad utca sarkán áll. Az egyemeletes házat 1896-ban építtette Radvány István (1832–1918). Radvány a Borsod-Miskolczi Gőzmalom Rt. igazgatója, a Hitelintézet alelnöke, a Miskolczi Takarékpénztár elnöke és a miskolci Kereskedelmi és Iparkamara elnöke volt. A tulajdonoson kívül itt lakott még Bulyovszky Gusztáv, a Miskolci Nemzeti Kaszinó igazgatója és Holländer Béla, az Ügyvédi Kamara elnöke is. Az eklektikus stílusú épület magas lábazata a 4. szám épületéhez illeszkedik, és gazdagon strukturált homlokzati díszeivel kitűnik környezetéből. Sarokrizalitja fölött magas sátortető helyezkedik el, előtte attikával. A földszinten üzletbejárat van (a 2010-es években pizzéria). A ház főbejárata a keleti oldalon nyílik. A homlokzatokon enyhén kiemelkedő rizalitok és kváderpilaszterek vannak. Ablakai íves záródásúak, egyenes és köríves szemöldökpárkányok váltakoznak fölöttük. A konzolok tartotta törtíves szemöldökpárkány kagylómotívumos díszítést kapott. Az első emeleten a sarokrizalitban és a keleti oldal két szélső tengelyében viszonylag kicsi, félköríves, baluszteres kőerkélyek vannak. Glós-ház (Városház tér 4.) Ezen a helyen állt az 1878-as árvízig Szrogh Sámuel (1762–1829) háza. A helyén Glós Károly (1855–1938) ügyvéd építette fel a jelenlegi házat, amely mai arculatát az 1986-os felújítás során kapta. A homlokzat kialakítására valószínűleg a szomszédos kápolnához igazodás hatott, gótikus elemeket hordoz. Némiképp hasonló jellegű épület Miskolcon a főutcai Majzler-ház, de ez letisztultabb. A szűk utcaszerkezet és a fák miatt elég rossz a rálátás a homlokzatra, amely 1+1+2+1 axisú. Csúcsíves bejárata a déli tengelyben van, fölötte reneszánsz pillérek által tartott zárt erkély található, magas, csúcsíves zárással. A földszinti ablakok mélyített csúcsíves keretelésűek, az emeletiek hasonló kiképzést kaptak, mélyítés nélkül. A két szintet az épület teljes szélességében osztópárkány tagolja. Fráter György Gimnázium, Zárdakápolna (Városház tér 6.) Az irgalmasrendi nővérek miskolci megtelepedését Bükk Zsigmondné Sebe Teréz tette lehetővé, aki 1878-ban bocsátotta a rend részére házát és telkét. Az építkezések csak az árvíz után és bonyodalmas peres eljárásokat követően kezdődhettek meg. Ennek a látható eredménye a házak vonalának enyhe törése. Az építkezés ezt követően is vontatottan, több fázisban történt, a Zárdakápolnát végül 1886-ban szentelték fel (bár a homlokzaton lévő emléktábla 1988-ban emlékezik meg a 100 éves évfordulóról). A telken három intézmény működött: a zárda, a kápolna és az iskola. A század végén felső leányiskola nyílt a rendház mellett, ami 1927-ben polgári leányiskolává alakult, hogy azután 1927-ben elindulhasson a Miskolci Római Katolikus Tanítóképző Intézet is. Az elemi, a polgári iskola és a tanítóképző több mint 500 tanulót fogadott. Az épületben 1949-től 1992-ig a Herman Ottó Gimnázium működött, de ekkor a városvezetés döntése értelmében a katolikus egyház kezelésébe került. A Fráter György Katolikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola 1993-ban nyitotta meg a kapuit. 1997–98-ban új épületszárnyat építettek, majd a régebbi traktusok felújítása is megtörtént. A munkálatok 2000-ben értek véget Vincze Ildikó Árpád szent fája című vegyes technikájú, freskó-kerámia alkotásának elkészültével. Városháza (Városház tér 8-10-12., Hunyadi utca 2.) Miskolc első városházája még a 17. században épült meg a jelenlegi (Városház tér 8.) helyén, az akkori Mészár utcán. 1762–1763-ban újabb házat építettek az előző helyén, de kialakításáról, megjelenéséről erről sincsenek ismeretek. Ez a városháza nyolcvan évig állt. Az 1843-as földrengés és tűzvész komoly károkat okozott benne, bár utána még rendbe hozták. A harmadik városházát 1870-ben kezdték építeni, és végül 1871. január 16-án adták át. A későbbiekben, a feladatok és a funkciók gyarapodásával, a városháza a szomszédos, délre fekvő épületeket (mai Városház tér 10. és 12. szám) is átvette, majd 2012-re elkészült az előzőekkel szerves egységet alkotó, a Hunyadi utcára nyíló modern épület, amit Viszlai József tervezett. Az első épület romantikus stílusban készült. A főhomlokzat három részre osztható, a középrizalitra és szélein az oldalszakaszokra. A középrizaliton nyílik a szegmensíves záródású, kőkeretes kapu. Az emeleti hat ablak közül a középső kettő franciaablak, előtte négy öntöttvas konzolon álló erkéllyel, amit kompozit pilaszterek szegélyeznek. Az egyemeletes, L alaprajzú épület részben alápincézett, nyeregtetős. A második épület szintén egyemeletes, de ez kisebb, a párkánymagassága azonos az első épülettel. Kerékvetőkkel díszített, korinthoszi pilaszterekkel szegélyzett kapuja félköríves záródású (ezt ma már nem használják). A harmadik ház saroképület, keleti homlokzata és a sarokrész a Városház térre, déli homlokzata a Hunyadi utcára néz. Eredetileg bérháznak és a MÁV hivatalai számára készült, de működött itt a városi rendőrség, dohányüzlet, katonai parancsnokság és a Miskolci Jogakadémia is. A legújabb, Hunyadi utcai épület kétemeletes, harmonikusan simul a szomszédos épület mellé, az előző épület koronázópárkányának folytatásával hangsúlyozva az azonos párkánymagasságot. A főbejárat előtt az egyik oldalon hat, a másikon hét egyszerű tartóoszlop van, fölöttük kilátóterasszal. Az épület jellegzetessége a bal oldalon emelt egyszerű, négyzetes torony. Egykori óvodaépület (Városház tér 14.) A mai házat Vay László építtette az 1860-as évek elején, majd Pózner Gábor vette meg tőle. Utóbbi aztán eladta a városnak, és még alapítványt is tett a házban működő óvoda számára. A város első óvodája egyébként 1842-ben a mai Dózsa György utcán nyílt meg, és 1864-ben került a Városház téri házba. Az „kisded óvó-nevelő” Tóth István volt. Az 1878-as miskolci árvíz súlyos károkat okozott az épületben, felújítása közel egy évig tartott, 1879. július 27-én nyitották meg újra. 1881-ben Ferenc József is meglátogatta az intézményt. 1905-ben a házat bérbe vették a Dumky fivérek, akik a főutcai oldalon üvegfallal kialakított fényképész műtermet rendeztek be (a korabeli sajtóreklám szerint a ház akkor a Széchenyi utca 5. számot viselte), és a földszint utcai frontján üzletek voltak. 1912-ben Dumky Kálmán áthelyezte a műtermet a Széchenyi utca 25. alá, ezután az emeleten bérlakásokat alakítottak ki. Az óvoda egészen 1973-ig működött az épületben. Az egyemeletes ház tengelyelrendezése eltér a két szinten, teljesen más a ritmusuk. A félköríves záródású kapubejáró a bal oldalon van, az osztópárkány magasságában viszonylag széles erkélyt helyeztek el kovácsoltvas ráccsal, nagyjából középen. Az ablakok mindkét szinten egyenes záródásúak. A 2010-es években az ING miskolci kirendeltsége működik a házban. Markó-házak - Városház tér 16. A 2+2+2 tengelyű ház építési idejéről nincs információ, arról azonban igen, hogy a tulajdonosa, Markó László vármegyei főorvos 1883-ban homlokzatátalakítási kérelemmel fordult a városi tanácshoz, mert a ház eredeti építési vonala középen megtört, követve az utca hajlását. Az illetékes bizottság helyt adott a kérésnek: az „átalakítás műszaki és közrendészeti tekintetekből czélirányos és megengedhető. A ... 6 ablaknyílással bíró homlokzat közepén egy 30 ct. széles előugrás építessék, melynek vonala a jelenlegi szögelet élével összeessék”. A törés megszűnt, de a két oldalsó homlokzati rész vonala ma is jól láthatóan szöget zár be egymással. A hattengelyes ház ablakai egyenes keretelésűek, a középső kettő fölött timpanonnal. Az osztópárkány magassága, de általában a magassági méretei a szomszédos, 18. szám méreteihez hasonlóak. A középrizalitot fölül balusztrádos attika zárja. Egyenes záródású kapuja a középső tengely bal oldalán nyílik. A földszinten papír-írószerbolt és műtárgyüzlet működik. - Városház tér 18. A ház a 18. században épült, barokk elemei is maradtak, bár a 19. században eklektikus stílusban átalakították. Zárt sorú beépítésű, L alaprajzú, egyemeletes lakóház. Földszinti helyiségei csehsüvegboltozatosak, az emeletiek síkmennyezetesek. Főutcai homlokzata háromtengelyes, a kosáríves kapubejáró az első tengelyben helyezkedik el. Kapualja háromszakaszos, hevederek között csehsüvegboltozatos. A kapualjból lépcső vezet az udvari függőfolyosóra. Ablakai egyenes záródásúak, fölöttük timpanonnal. Ebben a házban Markó Pál, a Rozsnyóról ideköltözött bőrgyáros, a szomszédos 16. számúban lakó Markó László apja lakott. A földszinti üzlethelyiségben 2017-ben pékség működik. Bódogh-ház (Városház tér 20.) Az épület valószínűleg 1793-ban épült, legalábbis az ez évi összeírás új építésű emeletes házként írta le, tulajdonosa pedig Nemes Balogh Ferenc volt. Volt a görög kereskedők tulajdonában is, a fa kapuszárnyakon és a kapuív zárókövén megőrződött szőlőfürtök erre utalnak. A görögök feltehetően valamilyen szintű átalakítást is végrehajtottak az épületen. A házat 1883-ban Bódogh Albert (1829–1886) orvostudor, a szabadságharc ezredorvosa vette meg, akinek a leszármazottjai is itt laktak. Az Almássy-kúriában történt 1984-es robbanás után az ott székelő ügyvédi munkaközösség ebbe a házba költözött át. A házban ismeretlen időben stílustalan tetőtér-beépítés történt, ennek megszüntetéséről azóta sem sikerült megállapodni. Zárt sorú, L alaprajzú, egyemeletes épület. A ház stílusára a késő barokk, a klasszicizáló elemek jellemzőek, kapuja copf. A földszinti üzlethelyiségben évtizedekig zöldség-gyümölcsbolt volt, a 2010-es években optikus működik. Az Amerikai áruház épülete (Városház tér 22.) A ház jóval 1898 előtt épülhetett, az építtető Breuer Rudolf és felesége volt. Az épületben lakások voltak, de a tulajdonosok itt működtették divatáru kereskedésüket is, amit a korabeli sajtóban reklámoztak, és a házra Breuer-palota néven hivatkoztak. A reklámok 1895-től már az Amerikai áruházról szóltak, ahol fehérneműt, divatárut és lakástextilt lehetett kapni. 1901-ben ebben a házban született Vándor Sándor zeneszerző, kórusvezető. Az első világháború után az áruház megszűnt, az új tulajdonos Kardos József lett. Az 1940-es években Blum Mór és Gosztonyi József hús-hentesáru üzlete működött itt, a szomszédos, Erzsébet tér 2. számú sarokházban pedig fűszerüzletük. A húsbolt azóta is folyamatosan működik az épület földszintjén, a bal oldali üzletben pedig hallásközpont van. Az 1+2+2+2+1 axisú épület mészkőlapokkal borított homlokzata mára kissé beszürkült, de újkorában monumentális hatást kelthetett. A ház kétemeletes, első emeleti nyílászárói egyenes, a második emeletiek félköríves záródásúak. Az első emeleti ablakok fölött timpanonos szemöldökpárkányok vannak. Félköríves zárású kapuja középen helyezkedik el, fölötte három erőteljes konzol (a két szélső oszlop által megtámasztva) erkélyt tart. A sok főutcai háztól eltérően külseje lényegesen nem változott az eltelt több mint egy évszázad során, még a földszinti részek sem.
270,799
Cetcápa
26,635,949
null
[ "A Csendes-óceán halai", "A Vörös-tenger halai", "Az Atlanti-óceán halai", "Az Indiai-óceán halai", "Halfajok", "Monotipikus taxonok", "Rablócápa-alakúak" ]
A cetcápa (Rhincodon typus) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának rablócápa-alakúak (Orectolobiformes) rendjébe, ezen belül a monogenerikus cetcápafélék (Rhincodontidae) családjába tartozó faj. Az állat nemének, azaz a Rhincodonnak az egyetlen faja, továbbá az egyetlen életben maradt képviselője a cetcápaféléknek (Rhincodontidae) (1984 előtt e két taxont Rhiniodon-ként, illetve Rhinodontidae-ként írták). Egyéb magyar elnevezései: érdescápa, rablócápa, érdes cetcápa vagy bálnacápa. Körülbelül 28,4 millió éve, a késő oligocén korszakban jelent meg. Ez a legnagyobb méretű élő cápafaj, akkora körülbelül, mint egy csuklós busz, az emlősökön kívül a legnagyobb gerinces állat. Lassan, nyugodtan mozog, táplálékul apró állatokat szűr ki a vízből. A szája a testéhez mérten nagy, melyet vízkiszűrésre használ, fő táplálékai a planktonok. Manapság csak három vízkiszűrő cápafaj ismert, a cetcápa mellett ilyen még az óriáscápa (Cetorhinus maximus) és az óriásszájú cápa (Megachasma pelagios). E három cápafaj nem veszélyes az emberre. A cetcápa majdnem állandó kísérője a kalauzhal (Naucrates ductor), és egyes Remora-fajok, melyekkel szimbióta kapcsolatban él. A cetcápa a trópusi óceánok nyílt vizeit részesíti előnyben. Ritkán található meg -nál hűvösebb vízben. Egy kutatás és becslés szerint élettartama akár 70 év is lehet, ez azonban nehezen bizonyítható. A tudomány először 1828 áprilisában szerzett tudomást erről a porcos halról, amikor a dél-afrikai Tábla-öbölben (Table Bay) megszigonyoztak egy 4,6 méteres példányt. Andrew Smith skót katonai tábori sebész - aki akkortájt Fokvárosban szolgált az ott állomásozó brit hadsereg tagjaként - a következő évben leírta az újonnan felfedezett állatot. A cápa nevében a „cet” az állat méreteire akar utalni, hiszen van akkora, mint jó néhány cetfaj, továbbá ugyanúgy táplálkozik, mint a cetek egy csoportja, a sziláscetek. ## Előfordulása Ez a porcos hal a Föld összes trópusi és mérsékelt övi, melegebb vizű tengerében fellelhető. Elsősorban nyílt vízi halfaj. Nemigen úszik túl mélyre, bár megfigyelték már 1800 méteres mélységben is. Táplálkozási célból évszakonként összegyűlnek példányaik, és ilyenkor partközelben is előfordulnak. Az ilyen helyek a következők: Dél-Afrika déli és keleti partjai, az Atlanti-óceánban levő Szent Ilona-sziget, a Dzsibuti melletti Tadjoura-öböl, a belizei Gladden Spit, a nyugat-ausztráliai Ningaloo-zátony, az indiai Laksadíva, Kutch-öböl, Saurashtra és Gudzsarát, a hondurasi Útila, a fülöp-szigeteki Dél-Leyte, Donsol, Pasacao és Batangas, a yucatáni Isla Mujeres és Isla Holbox, a kaliforniai-félszigeti Bahía de Los Ángeles, az indonéziai Ujung Kulon Nemzeti Park, a Pápua Új-Guinea-i Cenderawasih Bay Nemzeti Park, a madagaszkári Nosy Be, a mozambiki Off Tofo-zátony Inhambane mellett, a tanzániai Mafia-, Pemba-, Zanzibár-szigetek, az ománi-öböli Ad Dimaniyat-szigetek, az arab-tengeri Al Hallaniyat-szigetek, és nagyon ritkán az izraeli Eilatnál és a jordániai Akabánál. Habár általában a nyílt vizeken tartózkodik, időnként a cetcápa megfigyelhető a partok közelében, a lagúnákban, az atolloknál és a folyótorkolatok közelében. Előfordulási területe általában a 30° szélességi körök közé korlátozódik. Az átlagos mélység, melyre lemerül, 1286 méter. Vándorló életmódot folytat. 2012. február 7-én a pakisztáni Karacsitól 150 kilométerre, egy 11-12 méteres és 15 tonnásra becsült példányt figyeltek meg. 2011-ben Yucatán partjainál több mint 400 cetcápa gyűlt össze; eddig ez volt a legnagyobb megfigyelt csoport a fajból. Ezen a helyen rendszeresek az évszakonkénti gyülekezések. Az ilyen jelenségek főleg május és szeptember között figyelhetőek meg. Az ehhez kapcsolódó ökoturisztikai tevékenységek hamar túlnőtték az ottani lehetőségeket, hiszen nehéz összhangba hozni és a jól fizető érdeklődőknek megmutatni ezt a csodálatos természeti jelenséget úgy, hogy közben ne zavarják meg a cápákat. ## Megjelenése A szájának szélessége 1,5 méter; ebben 300–350 sor apró fogacska és tíz szűrőlap ül. Öt pár, nagyméretű kopoltyúja van. A feje széles és lapított. Kisméretű szemei kissé oldalt ülnek, azonban előre is tud nézni. A háti részének alapszíne szürke, a hasi része fehér. A háti részen világossárga foltok és csíkozások láthatók, melyek egyedenként változóak. E cápa mindkét oldalán három-három jól látható kiemelkedés van. Bőre akár 10 centiméter vastag is lehet. Két hátúszója és két melluszonya van. Fiatal példány esetében a farokúszó felső nyúlványa jóval nagyobb, mint az alsó nyúlvány, míg a felnőttnél a két nyúlvány majdnem egyenlővé válik, félholdalakot, úgynevezett holdsarlót kölcsönözve a farokúszónak. A cetcápánál a szaglónyílások mindjárt a szemek mögött találhatók. A cetcápa a legnagyobb jelenleg élő halfaj, továbbá a legnagyobb állat, amely nem cetféle. Átlagosan mintegy 9,8 méter hosszú és 9 tonna tömegű, de előfordulnak ennél nagyobb példányok is. A tudományos hitelességgel megmért legnagyobb cetcápa 18,8 méter hosszú, ebből a testhossza 15 méter volt, a farkát pedig 3,8 méter hosszúra becsülték; ezt a példányt 2001-ben az Arab-tengerben fogták. 1868-ban Edward Percival Wright ír természettudós szert tett néhány kisebb cetcápa példányra, amelyeket a Seychelle-szigeteknél fogtak ki; azonban Wright azt állítja, hogy 15, illetve 21 méteres példányokat is megfigyelt. Egyes beszámolók ennél is hosszabb példányokról szólnak, létezésüket azonban tudományosan még nem igazolták. Egy 1925. évi kiadványban Hugh McCormick Smith amerikai halbiológus egy óriás halat írt le, melyet 1919-ben Thaiföldön bambuszból készült halcsapda segítségével fogtak ki. A cápa túl nehéz volt ahhoz, hogy a partra vonszolják, azonban Smith 17 méteresre és körülbelül 37 tonnásra becsülte. Az utóbbi években ezeket az adatokat tovább túlozták, így a hal 18 méteres és 43 tonnás lett. 1994-ben, a Kínai Köztársaság déli részén levő Tajnan-megye tengervízéből állítólag egy 35,8 tonnás cetcápát fogtak ki. Egy beszámoló szerint egy 1995-ben a Ratnagiri partnál talált példány 20,75 méter hosszú volt. Nem hiteles beszámolók szerint 23 méteres és 100 tonnás cetcápák is kerültek már halászhálókba. Állítólag 1934-ben, a Dél-Csendes-óceánban egy Maurguani nevű hajó nekiütközött egy cetcápának; az állat ráragadt a hajóorra úgy, hogy az egyik felén 4,6 méter, míg a másik felén 12,2 méter volt a cápa testhosszából. Az efféle „halászmesék” hitelessége megkérdőjelezhető. ## Táplálkozása A legnagyobb testű hal, de mérete ellenére mégsem húsevő: a vízből szűri ki az állati planktont. Ez a planktoni táplálék evezőlábú rákokból (Copepoda), krillből (Euphausiacea), halikrából, vörös rákok (Gecarcoidea natalis), valamint medúzák (Medusozoa) lárváiból és rajokba tömörülő, kisméretű kalmárokból (Teuthida), illetve csontos halakból (Osteichthyes) (szardíniák, szardellák, makrélák és kis tonhalak) tevődik össze. Évszakonként felkeresi azokat a helyeket, ahol a csontos halak és korallok (Anthozoa) tömegesen ívnak. Az a sok maradvány fogsora nem játszik semmiféle szerepet táplálkozás közben. Maga a táplálkozási folyamat kétféle lehet; az egyikben a cápa úszik neki a táplálékmasszának, míg a másikban addig szívja és szűri a vizet, amíg a táplálék hozzá nem sodródik. Az állat kitátja a száját, amelyen keresztül befolyik a víz, tele milliónyi apró élőlénnyel. A plankton a szájában marad, a víz pedig a kopoltyúnyílásain keresztül távozik, a planktont a fentebb említett szűrőlapok fogják ki. Ezek a fekete színű, szitaszerű képződmények valószínűleg a porcos hal egyes kopoltyúszálaiból fejlődtek ki. A cetcápa az úgynevezett kereszt-átfolyásos módszerrel szűri át a vizet; vagyis a beszívott víz majdnem párhuzamosan halad a szűrőlapok felszínével, nem pedig merőlegesen; ilyenformán a szerves részek nem gyűlnek fel e képződményeken, hanem a torok felé haladnak. Ez egy nagyon gazdaságos szűrési módszer, ami megakadályozza azt, hogy egy nagy darab táplálék megsértse a szűrőlapokat. Ha a szűrőlapokra mégis felgyülemlik a táplálék, akkor a cetcápa egyszerűen „kiköhögi” azt, mint amint azt már megfigyelték a kutatók. Táplálkozási és szaporodási célból a cetcápa hosszú vándorutakat tesz meg. A cetcápa aktív vadász is egyben, mert megy a tápláléka után. A kisebb hal- és egyéb állatrajokat megkeresi és nekikúszik, közben állandóan nyitja-csukja a száját; ezzel ellentétben a másik nagy szűrő cápa, az óriáscápa mindig nyitva tartja a száját és a táplálékának mindig nekiúszik. A cetcápa ezzel szemben egy helyben is képes táplálkozni, úgy, hogy magához szivattyúzza a táplálékát. Ez utóbbi módszert főleg akkor alkalmazza, amikor a tápláléka nem ül rajokban, hanem nagyobb területen szét van szóródva. Becslések szerint egy fiatal egyed naponta 21 kilogrammnyi planktont fogyaszt. A BBC brit közszolgálati műsorszolgáltató egyik dokumentumfilmjében, a Bolygónk, a Föld (Planet Earth) címűben, lefilmeztek egy cetcápát, amint halrajra támad. Ugyanabban a dokumentumfilmben egy cetcápa pontosan akkor érkezett meg egy helyre, ahol éppen egy csomó csontos hal ívott, így a hatalmas porcos hal a nagy ivarsejtfelhőben úszva táplálkozott. ## Szaporodása A cetcápa szaporodásáról szinte semmit sem tudunk; eddig még nem sikerült megfigyelni sem a párosodását, sem az ellését. 1996 júliusában kifogtak egy nőstény példányt, melyben 300 kis cetcápa volt; ez bizonyíték arra, hogy ez a cápa ál-elevenszülő, vagyis kölykei az anyaállat testében kelnek ki. Az eleven kölykök világra jöttükkor körülbelül 40–60 centiméter hosszúak. Bizonyítékok szerint a nőstény nem hozza világra egyszerre az összes kicsinyét, hanem hosszú távon keresztül – a testében tárolt ondóval – időnként megtermékenyít néhány petesejtet. Az ivarérettséget körülbelül 30 évesen éri el; a feltételezett élettartama 70-100 év között lehet. 2009\. március 7-én a fülöp-szigeteki tengerbiológusok megtalálták az eddig észrevett legkisebb cetcápa példányt. A fiatal cápa csak 38 centiméteres volt. A kis állatot a sorsogoni Pilar mellett találták meg, ahol a farkától egy karóhoz volt kötözve; a kutatók szabadon engedték. E felfedezésnek köszönhetően a halbiológusok szerint a Fülöp-szigetek térsége többé nemcsak táplálkozóhelye e porcos halnak, hanem ellőhelye is. Az atlanti-óceáni Szent Ilona-sziget környékén egyaránt észrevettek vemhes nőstényt és fiatal cetcápát is. E sziget körül főleg nyáron számos cetcápa gyűlik össze. ## A cetcápa és az ember ### A búvárokkal szemben tanúsított viselkedése Bár hatalmas méretű ez a cápafaj, de nem jelent komolyabb veszélyt az emberre. A cetcápa nagyon nyugodt természetű, néha még azt is hagyja, hogy a búvárok rácsimpaszkodva vitessék magukat; bár ezt a szokást a kutatók és állatvédők erősen ellenzik, mivel megzavarja az állat viselkedését. A fiatal példány a felnőttnél is békésebb, olykor szívesen játszik a búvárral. Fiona Ayerst vízalatti fényképész többször is lefényképezte az embereket és a cetcápákat egymás mellett úszva, anélkül, hogy a porcos hal veszélyt jelentett volna az ember számára. A Föld több pontján is lehet úszni eme óriásokkal; ilyen helyek a következők: a hondurasi Bay-szigetek, Thaiföld, a Fülöp-szigetek, a Maldív-szigetekhez tartozó Maamingili-atoll, a Vörös-tenger, a nyugat-ausztráliai Ningaloo-zátony, a Kínai Köztársaság, a panamai Coiba-sziget, Belize, a mozambiki Off Tofo-zátony, a Dél-afrikai Köztársasághoz tartozó iSimangaliso Wetland Park, a Galápagos-szigetek, Szent Ilona-sziget, Isla Mujeres a Karib-térségben, a mexikói Bahía de Los Ángeles és La Paz, a Seychelle-szigetek, Malajzia, India, Srí Lanka, Omán, az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Fudzsejra és Puerto Rico. A fiatal cetcápák Afrika szarvánál, főleg Dzsibuti mellett egészen közel mennek a parthoz. ### Fogságban 2005-ben az Osaka Aquarium Kaiyukanban két cetcápa volt a fő látványosság; Japánban az Okinawa Churaumi Aquariumban is látható három példány e fajból. Szintén Japánban, a kagosimai Ioworld Aquariumban egy kifejlett hím nézhető meg. A Kínai Köztársaság Kenting Nemzeti Parkjához tartozó Nemzeti Tengerbiológiai Múzeum és Akváriumban is tartanak egy cetcápát. A kínai Yantai Aquariumban öt példány figyelhető meg. Az Atlantai Gerogia Aquariumban négy cetcápa él: két hím, Taroko és Yushan, illetve két nőstény, Alice és Trixie. Ugyanitt élt még két hím, Ralph és Norton, ők azonban 2007. január 11-én, illetve 2007. június 13-án elpusztultak. A két nőstény 2006. június 3-án, míg a két új hím 2007-ben került ide. Az összes atlantai cetcápa a Kínai Köztársaság vizeiből került elő, ahol ezt a cápát tofucápának is nevezik, mivel húsának állaga és íze a tofuéhoz hasonlít. Azóta ezt a haltenyészetet bezárták. A Kínában levő csingtaói Polar Ocean Worldben két cetcápa van. A dubaji Atlantis Hotelben egy cetcápát tartottak, de azt 2010 márciusában szabadon engedték. A Mexikóvárosban lévő Inbursa Aquariumban cetcápa is látható. ### Védelme Manapság még nincs világszintű pontos becslés a cetcápa állományáról. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai szerint – melyek a hosszú élettartamát és a késői ivarérettségét veszik számításba –, ez a cápa sebezhető fajnak minősíthető. A cetcápa, hat másik cápafajjal rajta van a bonni egyezmény (Convention on the Conservation of Migratory Species of Wild Animals, CMS) vándorló cápákról szóló határozatának (Memorandum of Understanding on the Conservation of Migratory Sharks) listáján. 1998-ban a Fülöp-szigetekiek betiltották kereskedelmi célú halászatát, árusítását, importálását és exportálását. Ezt a tilalmat követte India 2011 májusában és a Kínai Köztársaság 2007 májusában. Annak ellenére, hogy sebezhető fajnak sorolták a cetcápát, Ázsia egyes részein még mindig halásszák; például a 2007-ben tilalmat beiktató Kínai Köztársaságban és Kínában is. Állományának védelme érdekében 2016 óta ezt a cápafajt átminősítették veszélyeztetett faji státuszra. 2006-ban, a Resorts World Sentosa nevű vállalat bejelentette, hogy tervei vannak cetcápákat hozni a tengeri életet bemutató parkjába. Ezt a tervet hét nagy környezetvédő társaság is ellenezte. 2009-ben a vállalat félretette a tervét, más alternatívák után nézve. 2010-ben a Mexikói-öbölben felrobban a British Petrol Deepwater Horizon nevű mélytengeri fúrótornya, köbméter kőolajat bocsátva az öbölbe és a Mississippi folyó deltájába, ezzel az USA történetének egyik legnagyobb környezeti katasztrófáját váltva ki. Körülbelül ebben az időben a Mexikói-öböl északi részén volt megfigyelhető a cetcápa-találkozások egyharmada. A cetcápa főleg a felszín közelében – egyszerre néhány órán keresztül – táplálkozik, pont ott, ahol az olajfolt is volt, emiatt a cápák nem kerülhették el azt. Ennek ellenére egyetlen, kőolajtól elpusztult cetcápáról sem érkezett bejelentés. A Washingtoni egyezmény (CITES) 2. listáján, azaz veszélyeztetett fajokról szólón rajta van a cetcápa. Ennek alapján 2003-tól szigorúan ellenőrzik a nemzetközi kereskedelmet az élő és az elpusztított cetcápák bármely testrészével. ### Cetcápa a kultúrában A vietnámi kultúrában a cetcápa istenségnek számít, melyet Cá Ông-nak neveznek; ez magyarul annyit jelent, hogy a „Hal úr”. A Fülöp-szigeteken butanding-nak és balilan-nak nevezik. A cetcápa rajta van a szigetország 100 peso értékű bankjegyén. A pénz hátoldalán az ország térképe és a Mayon vulkán előterében látható a cetcápa alakja. A törvény szerint a búvárok legalább 120–150 centiméter távolságot kell tartsanak maguk és a cápák között. Az, aki megérinti az óriás állatokat, pénzbírságot és börtönbüntetést kaphat. Több ország bélyegén szerepel cetcápa: 1980-ban Vietnám, 1993-ban Madagaszkár, 1994-ben a Zöld-foki Köztársaság, 2007-ben Japán, 2009-ben a Fülöp-szigetek, Ecuador és India 2012-ben ismét Japán. 2014-ben az Amerikai Egyesült Államok, 2015-ben pedig Szamoa adott ki bélyeget a fajról. ## Fordítás
1,411
I. Mátyás magyar király
26,926,152
null
[ "1443-ban született személyek", "1490-ben elhunyt személyek", "A székesfehérvári bazilikában megkoronázott királyok és királynék", "A székesfehérvári koronázóbazilikában eltemetett személyek", "Cseh uralkodók", "Horvát uralkodók", "Hunyadi-család", "Kolozsváriak", "Magyar reneszánsz gondolkodók", "Magyar uralkodók", "Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el" ]
I. Mátyás (születési nevén Hunyadi Mátyás, elterjedt nevén Mátyás király, Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.) Magyarország és Horvátország királya 1458-tól, cseh király 1469-től, Ausztria uralkodó főhercege 1486-tól haláláig. A közkeletű Corvin Mátyás vagy Igazságos Mátyás néven is ismert. Hivatalos latin nyelvű uralkodói nevén Mathias Rex; neve németül, latinul, angolul: Matthias Corvinus, , , , . Apja Hunyadi János erdélyi vajda, majd magyar kormányzó, anyja magyar köznemesi család lánya, Szilágyi Erzsébet. Bár 1458-tól uralkodott, királlyá koronázására hivatalosan Székesfehérvárott 1464-ben került sor. Cseh királlyá 1469-ben, Ausztria főhercegévé 1486-ban választották. A magyarok, de számos más környező nép hagyománya is az egyik legnagyobb királyként tartja számon, akinek emlékét sok népmese és monda őrzi. Mátyás nevének népszerű díszítő jelzője (epitheton ornansa) az Igazságos. A szakirodalom és a köznapi nyelv egyaránt leginkább sorszám nélkül, egyszerűen Mátyás királynak nevezi. Uralkodói teljesítménye már kortársai körében nagy vitákat váltott ki, az utókor történészei pedig máig sem jutottak egyetértésre. A kritikus nézet szerint Mátyás elhanyagolta a török veszélyt, és értelmetlen nyugati hódító hadjáratokra fecsérelte a rendelkezésére álló katonai, illetve az azt megalapozó, az ország kíméletlen adóztatása révén gyűjtött gazdasági potenciált. A másik nézet szerint viszont belátta, hogy az akkori Magyarország önmagában képtelen volt ellenállni a török veszélynek és ezért nagyobb államhatalom létrehozására törekedett. Eszerint felismerte, hogy korában a fejlődés Kelet-Közép-Európában a perszonáluniókba tömörült államszövetségek irányába haladt. Ezt a tervet megvalósítani azonban nem tudta teljesen, ilyen szövetségi rendszer kiépítésére utóbb csak a Habsburgok voltak képesek. Belpolitikai tevékenységének nagy eredménye, hogy választott királyként, legitimációs hiányosságokkal azért küzdve, de sikerült megszilárdítania hatalmát. Kihasználta a középkori uralkodói hatáskör szinte minden lehetőségét. Nagy ügyességgel maga mellé állította adott pillanatban az uralkodáshoz szükséges társadalmi erőket, illetve azok változatos koalícióit hozta létre. Mesterien kezelte a korabeli társadalmi kommunikációt, igyekezett külföldön és belföldön egyaránt jó hírét kelteni saját személyének, hogy akár ennek révén is támogatást szerezzen politikai céljai eléréséhez. Legfontosabb célját, fia örökösödésének biztosítását, Corvin János trónra lépését azonban nem sikerült elérnie. Politikája mellett személyiségének megítélése sem egységes: hatalmas adókat rótt ki az alattvalókra, a beszedett pénzt nem mindig a deklarált célra költötte, uralkodása vége felé koncepciós eljárásoktól sem riadt vissza azért, hogy az utódlását biztosítsa. Személyisége nem tartozott a leginkább szerethetőek közé, viszont egyértelműen a 15. század kiemelkedő magyar politikusa volt. ## Ifjúkora 1442 tavaszán Hunyadi János vajda Erdélyben tartózkodott, május 28-án például Szászhermányból küldött egy levelet. A jelek szerint vele volt felesége, horogszegi Szilágyi Erzsébet is, aki kilenc hónappal később, 1443. február 23-án Kolozsváron megszülte második fiát, Mátyást. A kisgyermek neveléséről elsősorban anyja gondoskodott, mivel apját a politika és a háborúk foglalták le. Szilágyi Erzsébet a politikában – kivéve a férje halála és a fia királlyá választása közti időszakot – alig vett részt, viszont a hatalmas Hunyadi-birtokok gazdálkodását személyesen irányította. A felcseperedő Mátyás neveltetésében Hunyadi János már aktívan részt vett. Az ország egyik legfőbb méltóságaként az átlagos nemesi nevelésnél és saját szerény képzettségénél jóval többet nyújtott fiának. A korabeli magas gyermekhalandóság körülményei között arra is gondolnia kellett, hogy László fia halála esetén Mátyásra hárulhat a család irányításának és további felemelésének terhe. Hunyadi János külföldi útjain megfigyelhette a művelt nagyúri családok életét, és láthatóan ennek megfelelő igazi korabeli ismereteket akart adni fiainak, azaz a katonáskodás mellett nyelvtudást, valamint az akkori általános műveltség alapjait is elsajátították. A katonai felkészítését bizonyára apja is felügyelte; a későbbi feljegyzések szerint Mátyás korán jártasságot szerzett a korabeli hadművészetekben, fizikailag is jó állóképességgel rendelkezett és képes volt akár egy nagyobb folyót is átúszni. Első tanítója Szánoki Gergely lengyel humanista lehetett, aki I. Ulászló magyar király nevelőjeként került Magyarhonba. A király halála után, 1444-ben vette át a Hunyadi fiúk, illetve akkor még csak László tanítását. Azonban már 1451-ben, Mátyás nyolcéves korában elhagyta az országot, mert ilyvói érsek lett. Széles körben feltételezik, hogy Vitéz János, Hunyadi fő tanácsadóinak egyike is Mátyás nevelője lehetett, de a püspök egyházi és politikai feladatai valószínűtlenné teszik tényleges nevelői szerepét. Mátyás humanista nevelőitől mindenesetre a korban szokatlanul széles körű ismereteket szerzett, többek között az egyház- és államjog, művészetek területén. Kitűnően megtanult latinul, beszélt németül, csehül vagy a korban használt nyugati szláv nyelven és valószínűleg románul is tudott. A kor arisztokratái és nemesei közül szintén kirívó módon szeretett olvasni, főként klasszikus latin szerzőket, ezeken belül is a hadtudományi munkákat. Latinul olvasott Nagy Sándor bátorságáról, Hannibál ravaszságáról szóló elbeszéléseket. Műveltsége lehetővé tette, hogy király korában itáliai humanistákkal is tudós beszélgetéseket folytathasson. Gyakorlatilag gyermekkorában alapozta meg tudását, hiszen még nem töltötte be tizenötödik évét, amikor királlyá választották, ezután pedig aktívan részt vett az uralkodás nehéz feladataiban, ezért rendszeres tanulásra már nemigen juthatott ideje. A későbbi király még 12 éves sem volt, amikor a kor szokásainak megfelelően apja már menyasszonyt szerzett számára. Hunyadi János és Cillei Ulrik megegyeztek, hogy Mátyás feleségül veszi majd az akkor 10 éves Cillei Erzsébetet, a hatalmas Cillei-vagyon egyedüli várományosát. A tervezett házasság előnyös rokoni-politikai kapcsolatokkal is kecsegtetett. Cillei Garai László nádor unokaöccse, Brankovics György szerb despota veje volt. A kor szokásainak megfelelően Erzsébet a jövendőbelije családjához költözött, míg Mátyás a királyi udvarba került, gyakorlatilag túszként. Az esküvőre végül Cillei Erzsébet halála miatt nem kerülhetett sor. ### Prágai fogsága Hunyadi János 1456-os halála után László állt az ország akkor legnagyobb hatalmú családja, a Hunyadi-család élére, és azonnal súlyos konfliktusba keveredett V. László királlyal meg az ellenlábas főúri családokkal. A vitában Hunyadi László híveivel hatalmába kerítette, és meggyilkolta Cillei Ulrikot, majd megeskette a királyt, hogy emiatt nem fog bosszút állni. Néhány hónap múlva azonban a király, Garai László és Újlaki Miklós főurak és híveik segítségével csapdát állítottak a Hunyadi fivéreknek. Rávették Lászlót, hívja 14 éves öccsét a fővárosba. Bár apjuk annak idején meghagyta fiainak, hogy együtt soha se tartózkodjanak a király udvarában, és az utazást Szilágyi Erzsébet is ellenezte, Mátyás engedelmeskedett bátyjának. A király 1457. március 14-én letartóztatta a két Hunyadit és a híveiket. Március 16-án kivégezték Hunyadi Lászlót, Mátyást pedig a király előbb bécsi, majd prágai udvarába vitette fogolyként. A 14 éves Mátyás tíz hónapot töltött külföldi fogságban. A Hunyadi-család elleni támadás során azonban az összeesküvők nem vették figyelembe azt, hogy ellenfeleik vagyona és kipróbált hadereje érintetlen maradt. Szilágyi Mihály és Szilágyi Erzsébet megszervezték az ellenállást, és csaknem egész Erdélyt elfoglalták, annak ellenére, hogy Mátyás túsz volt a király kezében. 1457 vége felé patthelyzet alakult ki, és fegyverszünetet lehetett kötni. A 17 éves V. László azonban 1457. november 23-án váratlanul elhunyt Prágában, valószínűleg leukémiában. Ezzel új helyzet állt elő. ## Királyválasztás A váratlanul elhunyt fiatal uralkodó jogos örökösei nővérei lettek volna. Közülük Anna III. Vilmos szász herceg felesége volt, Erzsébet pedig IV. Kázmér lengyel királyé, akinek elődje, I. Ulászló 1440–1444 közt már ült a magyar trónon. III. Frigyes német császárnak ugyan nem lehetett vérségi igénye a magyar trónra, de Erzsébet, V. László anyja neki zálogosította el a magyar Szent Koronát, valamint több nyugat-magyarországi várat és várost, ezért volt bizonyos utódlási esélye. Magyarországon a legfontosabb belső erőket Szilágyi Mihály, Garai László, Újlaki Miklós familiárisai, valamint a Felvidék nagy részét törvénytelenül uralmuk alatt tartó cseh szabadcsapatok alkották, utóbbiak Jiskra Jánossal az élükön, akik később a fekete sereg gerincét alkották. A magyar főúri csoportosulások számára ebben a helyzetben logikusnak látszott Hunyadi Mátyás megválasztása királynak, mivel úgy vélték, hogy a gyermek-király könnyen irányítható lesz. III. Kallixtusz pápa is Mátyás megválasztását támogatta, mivel nagy tisztelője volt Hunyadi János törökellenes harcainak, és abban bízott, hogy fia folytatni fogja ezt a küzdelmet. A kompromisszum jegyében Garai László felkereste a Szilágyi testvéreket Szegeden, és velük 1458. január 12-én megállapodott abban, hogy a Szilágyiak megbocsátanak a Hunyadi László kivégzésében szerepet játszó Garainak, Bánfalvi Barius II. Miklós pécsi püspöknek és Lindvai Bánfi Pálnak, valamint támogatják a Podjebrád György őrizetében lévő Mátyás kiszabadítását és királlyá választását. Ennek fejében a Szilágyiak Mátyás nevében megfogadták, hogy ő feleségül veszi Garai leányát (bátyja volt menyasszonyát), megtartja apósát a nádori tisztségben és Buda birtokában, valamint összes javaiban. A megállapodásra esküt tettek, de azt is kikötötték, hogy azt majd meg kell ismételni Juan de Carvajal bíboros, pápai legátus és Szécsi Dénes bíboros esztergomi érsek előtt. Ez a későbbiekben elmaradt, így a Szilágyiak és Mátyás szabad kezet kaptak. Ezzel elhárultak az akadályok Mátyás megválasztása elől. A királyválasztó országgyűlésre Szilágyi Mihály sereggel vonult fel. Budán biztosította az összegyűlt nagyurakat, hogy Mátyás nem fog bosszút állni bátyja kivégzéséért, így ők is beleegyeztek a megválasztásába. A döntés hírére január 24-én a nagyrészt Szilágyi katonáiból és az országgyűlésen megjelent köznemességből álló tömeg, a vár alatt, a Duna jegén királlyá kiáltotta ki Hunyadi János fiát. Az új uralkodó, akit a választást megelőző politikai folyamatba – prágai fogsága miatt sem – egyáltalán nem vontak be, sőt végig gyermeknek tekintették, még nem töltötte be tizenötödik évét sem. Korára hivatkozva nagybátyját, Szilágyi Mihályt öt évre kormányzónak választották. Az új kormányzó nyilván arra számított, hogy a hatalmat végre ő fogja gyakorolni. Szilágyi 1456-ig csak másodvonalú politikai szereplő volt, Hunyadi János familiárisa, és csak a Cillei-gyilkosság után, a szabad cselekvésében akadályozott király nevezte ki macsói bánná. Így került be a bárók sorába. Vagyoni helyzete sem érte el az arisztokraták színvonalát. Mátyás megválasztása után azonban a király után ő lett az első ember. Szilágyi még a királyválasztó országgyűlésen olyan törvényt hozott a maga nevében, amilyet az új uralkodók szoktak trónra lépésük alkalmával. Ebben arról is rendelkezett, hogy az összes királyi várat neki kell átadni, amivel rögtön megszegte a Garai nádorral kötött egyezségét. ## Trónra lépése és hatalmának biztosítása 1458 januárjában díszes – és jól felfegyverzett – küldöttség indult Csehországba, hogy Budára kísérje a magyarok ifjú királyát. Az átadás feltételeit Vitéz János tárgyalta ki, de a küldöttségben ott volt Szilágyi Mihály és Szilágyi Erzsébet is. Mátyást Podjebrád György cseh kormányzó csak azzal a feltétellel engedte el fogságából, hogy Mátyás feleségül veszi a lányát, Katalint. Az átadásra a magyar-morva határon lévő Strážnice településen került sor. A váltságdíj megfizetése után Mátyás kiszabadult a fogságából, de a jelenlévők előtt ünnepélyesen megerősítette házassági ígéretét. Az új király kíséretével ezután Esztergomnál átkelt a repedező jégen, és 1458. február 14-én megérkezett Budára. Komoly gondot okozott, hogy a magyar szokásjog szerint csak az volt a törvényes uralkodó, akit „Szent István koronájával” Székesfehérvárott az esztergomi érsek koronázott meg. A Szent Korona azonban III. Frigyes birtokában volt. A koronázás pótlására végül egy gondosan kidolgozott ceremóniát hajtottak végre, amiben ötvözték a királyok első budai bevonulásának rítusát a székesfehérvári koronázások világi vonatkozásainak bizonyos részleteivel. A gyermekkirály diadalmenetét a város előtt a papság, a polgárság és a zsidók fogadták, ahol először a zsidók jogait erősítette meg. A városkapuban ugyanezt tette meg Buda város szabadságaival. A városháza börtönéből szabadon bocsátották a foglyokat. A templomban Te Deumot tartottak, a király pedig kötelezte magát az egyházi szabadságok megtartására. Utána a várkapuban a nemesség jogait erősítette meg. A palotában a trónra ülve pedig hozzáfogott az államügyek intézéséhez. Az ifjú Mátyás ezáltal az ország törvényes uralkodója lett. A király és a kormányzó viszonya azonban még sok kérdőjelet rejtett. Mátyás kilenc nappal trónra kerülése után lett tizenöt éves. Ez bizonyos ügyekben már jogképességet jelentett, de a teljes nagykorúságot, ami a birtokadományozáshoz való jogot is tartalmazta, csak huszonnégy évesen érhette volna el. A király március 9-én mégis nagybátyjának adományozta családi örökségét, Besztercét és az örökös grófi címet. Ezzel nagykorúként intézkedett, és a kedvezményezett kormányzó nem tiltakozott. Mátyás tehát kezdettől fogva gyakorolta az uralkodói hatalmat, bár elvileg elismerte a kormányzó szerepét. Márciusban már külpolitikai és birtokadományozó okiratokat is kiállíttatott a maga nevében. Bizonyára pontosan tudta, hogy amikor apja néhány évvel azelőtt, 1453-ban lemondott a kormányzóságról, V. László király még csak tizenhárom éves volt. Konszolidálódni látszott Mátyás kapcsolata leendő apósával, Podjebráddal, akit március 2-án cseh királlyá választottak. A volt huszita uralkodó titokban hűségesküt tett a pápának, így elhárult az akadály megkoronázása elől. Mátyás, Podjebrád május 7-ei koronázására Salánki Ágoston győri és Szilasi Vince váci püspököket küldte, akik meg is koronázták. Jiskra János, aki 1458. február elején Podjebrád nyomására hűségesküt tett Mátyásnak, már március végén fellázadt. A király Rozgonyi Sebestyént nevezte ki a Felső részek főkapitánya címmel a Jiskra cseh zsoldosai elleni küzdelem vezetésére. A kezdeti sikerek után Rozgonyinak szeptembertől erdélyi vajdaként már az ottani török betörés ellen kellett harcolnia. Jiskra közben III. Frigyes szolgálatába is állt, de végül, 1462-ben átfogó megállapodásra jutott Mátyás királlyal. Ennek értelmében nagy pénzösszeg, és az ország másik végén, Lippa vidékén kapott nagy birtokok fejében örök hűséget fogadott a királynak, amit aztán meg is tartott. Zrínyi Miklós szerint: „(...) annak szelídíthetetlen elméjét megszelídíti, és a tolvajoknak kapitányából magának hívet csinál és állhatatos, vitéz embert. Más király alig várhatta volna, hogy kezébe kaphassa, hogy diadalmenetben hurcolja városról városra, de Mátyás király ilyen hiú gondolatokat nem gondolt, ő a jónak szolgálatára volt, s ezt inkább kívánta, mint a maga dicsőségét.” Zsoldosainak egy része Mátyás szolgálatába állt, és belőlük lett a későbbi fekete sereg magva. A még ellenálló vagy újra lázadó cseheket Mátyás kemény kézzel leverte, ezzel 1467-re sikerült a Felvidéket megtisztítania tőlük. Szilágyi Mihály 1458 nyarán már felismerte, hogy Mátyás kijátszotta őt, ezért összeesküdött a király ellen Garai László nádorral és Újlaki Miklóssal. Mátyás erre azonnal leváltotta a nádort, és anyjával együtt igyekezett jobb belátásra bírni nagybátyját. Ez azonban csak időlegesen sikerült, mert Szilágyi újra meg újra Mátyás ellen fordult, aki időnként letartóztatta, időnként visszahelyezte magas funkcióiba. Végül Szilágyi 1460 végén erdélyi kormányzóként egy török elleni összecsapásban fogságba esett, és a szultán kivégeztette. A pápa magyarországi követe ezt jelentésében Mátyás számára szerencsés fordulatnak értékelte, mivel a kormányzó mindvégig a király ellen szervezkedett. Még 1459 elején Garai és Újlaki újra összeesküdtek Mátyás ellen, és Németújváron magyar királlyá választották III. Frigyest. Garai a választás után hamarosan meghalt, Újlaki pedig csak félszívvel folytatta a küzdelmet Mátyás ellen, július 1-jén pedig birtokai megtartása fejében örök hűséget fogadott neki. Újlaki taktikázása révén megerősítette helyzetét, de ennek fejében III. Frigyes élete végéig magyar királynak titulálhatta magát, sőt később a Habsburgok innen vezették le magyar trónigényüket. A hatalmi harcban fontos tényező volt, hogy a római pápa a Magyarországon tartózkodó Carvajal bíboros révén folyamatosan biztosította a magyar főpapi kar támogatását a király számára, elsősorban a török elleni magyar harc reményében. 1463-ban Vitéz János hosszas tárgyalásai eredményeképpen tető alá hozták III. Frigyessel a bécsújhelyi megállapodást, melynek értelmében – Zrínyi Miklós szavaival – „a császárnak kalácsot vet a torkába, a koronáért hetvenezer aranyat vet neki, és azzal a fösvény szemét befedi”. Ezen kívül az egyezségben közös céljuknak nevezték meg a harcot a török ellen. Kinyilvánították, hogy ha Mátyás fiú utód nélkül hal, a magyar trónt Frigyes fia, Miksa örökli. A 20 éves Mátyás esetében ez nem látszott komoly veszélynek. A császár pedig a maga részéről örökbe fogadta Mátyást, ami elméleti lehetőséget nyitott arra, hogy ő örökölje majd a császár birodalmát. ## Belpolitika Mátyás korában Mátyás belpolitikai tevékenységének fő céljai uralkodásának első időszakában a saját hatalmának megerősítése, majd a kincstári bevételek növelése, végül pedig Corvin János trónutódlásának biztosítása volt. A nemesi uralkodó osztály, azon belül is a főurak tekintetében ez a politika elsősorban a hatalmi pozíciók és az ezzel járó birtokok szinte folyamatos újraosztásáról szólt. Mátyás emellett figyelmet fordított a szélesebb köznép, a városi polgárság, sőt a parasztság helyzetére is. Az adóprés szorításából nem engedett, de országjárásai során a főurak által elkövetett kirívó igazságtalanságokat igyekezett orvosolni, később ez a tevékenysége lett az „igazságos Mátyás királyról” szóló legendák reális magva. ### Koronázás és reformok Mátyásnak, aki nem örökösödési jogon került trónra, különösen nagy szüksége lehetett a szabályszerű koronázásra legitimációja, társadalmi elfogadottsága megerősítése érdekében. Ennek ellenére csak a korona visszaszerzése után háromnegyed évvel, 1464. március 29-én kerített sort erre Székesfehérvárott. Egyúttal országgyűlést is hirdetett a koronázóvárosba. Bonfini így írt a korona megérkezéséről: „A követek közhírré teszik s szerte kihirdetik, hogy mindazoknak, akik a most visszaszerzett szent korona iránt áhítattal és tisztelettel viseltetnek, Sopronban három napon át nyílt alkalom adatik arra, hogy lássák és felismerjék. A szomszédos városokból és falvakból megszámlálhatatlan sokaság hömpölygött áhítatos szeretettel; megnézte, felismerte és mélységes tisztelettel hódolt előtte. Azután Budára vitték s a várban helyezték el.” A koronázás után Mátyás nyomban megkezdte reformjait, személycseréket is foganatosított. Leváltotta Szécsi prímást a főkancellárságról, és helyette két egyenrangú fő- és titkos kancellárt nevezett ki Várdai István kalocsai érsek, és Vitéz János személyében. A kancellária tényleges vezetője azonban nem Vitéz, hanem Várdai lett. Az oklevelek kiállításában a kancellárokon kívül Csezmicei János pécsi püspöknek, azaz Janus Pannoniusnak volt komoly szerepe. 1468-ig ő számított Mátyás legbefolyásosabb tanácsadójának, majd ezt a szerepet Matucsinai Gábor budai plébános kapta meg a királytól. Az 1464-es reform, az elvileg egységes kancellária létrehozása nem igazán volt sikeres. Az uralkodó később, Várdai és Matucsinai kivételével, minden kancellárjával összeveszett. A király, az igazságszolgáltatás terén is reformokat vezetett be. Az addigi királyi „különös” és „személyes” jelenléti bíróságok felesleges kettősségét megszüntette. Az új bíróság a személynök elnöklete alatt a személyes jelenlét nevét vette fel. A személynök Hangácsi Albert püspök lett, őt 1465-ben egy István nevű prépost, majd Matucsinai Gábor követte. Matucsinai Várdai bíboros halála után 1471-ben kalocsai érsek, és az ország egyik legbefolyásosabb politikusainak egyike lett, bár nem járt egyetemre és humanistának sem számított. A koronázás előtt két kancellária működött, a nagyobbik a király tanács befolyása alatt áll, a kisebbik független volt az uralkodótól. Mátyás egyesítette a két kancelláriát. A volt királyi tanácsban ülő főpapok és főurak az egységes kancelláriát is befolyásolhatták, ezért ez komoly gesztus volt számukra, miközben a király számos kincstári ügyben szabad kezet kapott. A király uralkodása második felére, a két lázadásból fakadó lehetőségeit kihasználva, a kezdetinél jóval nagyobb hatalmat épített ki magának. Erős hatalmából és személyiségéből fakadóan rendszeresen súlyos ellentétei keletkeztek a főpap kancellárokkal. Ennek a következménye is volt az, hogy Beckensloer és Veronai elhagyták, Váradi viszont börtönbe került. A többieket talán a haláluk mentette meg a hasonló sorstól, a királyt túlélő Filipec kivételével. ### Pénzügyi reformok A legeredményesebb a pénzügyi igazgatás átalakítása volt. Szapolyai Imre főkincstartót Mátyás boszniai kormányzóvá, egyben horvát és szlavón bánná nevezte ki. Az új kincstartó az egyszerű nemes Bessenyői Bertalan lett, aki nem kapta meg a főkincstartó címet, és így nem számított bárónak. Így tudta a király kikapcsolni a pénzügyek intézéséből a nagybirtokosokat, és saját kezébe venni az irányítást. 1467-ben Mátyás, Ernuszt Jánost, a tehetséges üzletembert, kikeresztelkedett budai zsidó kereskedőt nevezte ki kincstartónak és egyben udvari lovagnak. Az általa kidolgozott pénzügyi reform lényege az volt, hogy a bevételi forrásokat együtt kezelte (kivéve a koronabirtokok gazdálkodását, amiért a budai udvarbíró felelt), így lehetővé vált áttekinteni a bevételeket és költségvetést készíteni. Különösen nagy jelentőségű volt a pénzreform. A magyar aranyforintot mindig azonos pénzláb alapján verték, és így értéke állandó maradt. Az ezüstdénárokra azonban ez már nem volt igaz. Mátyás az 1460-as évek második felében az öt pénzverdében (Budán, Kassán, Körmöcbányán, Nagyszebenben és Nagybányán) elkezdte jó minőségű ezüstdénárok veretését, amikre a Madonna képe került, ez a hagyomány aztán évszázadokig fenn is maradt. Mikor 1470-re már kellő mennyiségű új pénz volt forgalomban, három verdében megszüntették a további ezüstpénzek verését, hogy stabilizálják forgalomban levő pénz mennyiségét. Mindez csak áttételesen növelte a kincstár bevételeit, a kereskedelemre gyakorolt jótékony hatáson keresztül. Egészen 1521-ig nem is változott a pénz értéke, azaz száz ezüstdénár ért egy aranyforintot. Az 1467. évi törvény közvetlenül csak csekély mértékben növelte a királyi bevételeket. Az addigi rendes adót, a kamara hasznát megszüntette az országgyűlés, és „a királyi kincstár adója” név alatt állította vissza. Hasonlóképpen a harmincadvámot ezután koronavámnak nevezték. A névváltoztatás lényege az volt, hogy a korábban adományozott adómentességek így érvényüket vesztették. A királyi bevételek a reform nyomán mégis jelentősen megnőttek, az általános adóteher a korábbi hat-hétszeresére emelkedett. A bevételek fő forrása az országgyűlés, illetve más esetekben a királyi tanács által megszavazott és a jobbágyságot sújtó rendkívüli adó volt. Bár az adóegységek (jobbágyháztartások, azaz füstök, illetve porták) száma csökkent Mátyás idején, az adó azáltal, hogy olykor évente többször is kivetette, jelentős jövedelmet képezett. Később az egytelkes, addig adómentességet élvező parasztnemesektől is beszedette, igaz, a jobbágyok által fizetett összegnek csak a felét vetette ki rájuk. Mátyás 1458-tól haláláig, 1490-ig összesen 43 alkalommal vetett ki rendkívüli adót, amely évi átlag forint bevételt jelentett. További bevételei közül a legfontosabb a sóból származó jövedelem volt, évente forint. A pénzverési és bányajövedelmek , a harmincad- (korona) vám , a királyi városok és a szászok rendes és rendkívüli adója forintot tettek ki. Az egyéb kisebb bevételek forintra becsülhetők. Mátyás átlagos évi bevétele eszerint forint lehetett – nagy ingadozásokkal. Ezen felül rendszeres jövedelmei voltak még a pápától és Velencétől az 1470-es évekig, a török elleni háborúra kapott összegek, valamint a később elfoglalt cseh és osztrák tartományokból is érkeztek bevételek. Mátyás azonban óvakodott a magyarhoz hasonló adópréssel sújtani a megszállt területeket, ezért ezek a bevételei eltörpültek a magyarországiak mellett. Ezek a bevételek messze meghaladták az V. László korában beszedetteket. Az éves bevétel maximuma 900 ezer forint körül lehetett. Európai összehasonlításban azonban ez nem volt sok, hiszen például a Francia Királyság bevételei ekkoriban és között voltak, Velence pedig 1464-ben dukát bevételt könyvelhetett el. (A dukát értéke majdnem azonos értékű volt a magyar forinttal.) II. Mehmed oszmán szultán bevételei 1475-ben dukátot értek el. Az akkori államkincstár legfontosabb kiadásaihoz, a katonaiakhoz, a – változó létszámú – fekete sereg fenntartásához hasonlítva még inkább relatív a bevételek nagysága. Magyarországon ugyanis nehézlovas egy évi zsoldja , 5000 nehézgyalogosé forint volt. (A könnyűlovasok és könnyűgyalogosok zsoldja a fele volt a páncélos katonákénak, havi másfél illetve havi egy forint.) Ez a két tétel olyan években, amikor a hadilétszám fel volt töltve, önmagában elvitte volna a költségvetés felét, ha rendesen kifizették volna. Ezért is volt gyakori a zsold visszatartása, illetve helyette a külföldi zsákmányszerzés a szabadrablás engedélyezése. ### Erdélyi lázadás 1467 tavaszán, a Mátyás által a korábbiakhoz képest többszörösen beszedetett régi és új adók miatt Erdélyben lázadás tört ki, ugyanis az új törvény leginkább az erdélyiek korábbi mentességeit törölte el. Zrínyi Miklós szerint: „Pedig bolondok, nem jól gondolták meg a végét. (...) Szükséges a királynak az adó, főképpen az olyan királynak, mint Mátyás volt. Mert nincs a népeknek nyugalmuk hadsereg nélkül, nincs hadsereg zsold nélkül és zsold adó nélkül. És Mátyás király sem bolond épületekre, sem eszelős költséges vendégségekre, sem bolondok gazdagítására nem költötte az ország jövedelmét, hanem hazája megmaradására, dicsőítésére és öregbülésére. Kicsoda nem kívánná a maga értékeivel segíteni a királyt?” Erdélyen kívül Temes megyében, a Bácskában, a Felvidék keleti részén és másutt is voltak harcok. Az erdélyi „három nemzet” (magyar megyék, szász és székely székek) vezetői kolozsmonostori találkozójukon 1467. augusztus 18-án szövetséglevelet írtak alá. Ebben kijelentették, hogy egész Magyarország szabadsága érdekében fognak össze a király ellen. Vezetőiknek Szentgyörgyi és Bazini János és Zsigmond grófokat, valamint Ellerbach Bertold vajdát, továbbá (Szapolyai) Imre és István szepesi grófokat választották meg. Erdélyben harcedzett lakosság élt, ezért a lázadás különösen fenyegető veszélyt jelentett a király számára, a hozzá közel álló Szapolyai Imre hűtlensége pedig személyesen is érintette. Mátyás a bizonytalan helyzetekben mindig erélyesen cselekedett. Ezúttal is azonnal mozgósította katonai egységeit és Erdélybe indult. A királyi haderő megérkezése után a lázadók szinte harc nélkül szétoszlottak. A vajdák meghódoltak, és bár tisztségüket elvesztették, büntetésben nem részesültek, sőt hamarosan újra megjelenhettek a királyi tanácsban is. Mátyás láthatóan tartott a nagyurak szolidaritásától. A lázadás köznemesi magyar, szász és székely vezetői között azonban volt, akit karóba húzatott, tüzes fogókkal marcangoltatott. A szerencsésebbek sorsa a lefejezés volt. Sokuk Lengyelországba menekült, birtokaikat Mátyás természetesen elkoboztatta. Kollektív büntetésként 100 forintról 66 forintra csökkentette az erdélyi nemesség vérdíját, amit meggyilkolásuk esetén a bűnösnek kellett fizetni. (A szűkebben vett Magyarországon ez 200 forint volt.) ### A Vitéz János-féle összeesküvés Mátyás belpolitikájának szerves része volt a vezető tisztségekben szolgáló személyek gyakori cseréje. A király és Vitéz János prímás családja, környezete között elsősorban emiatt romlott meg a viszony 1470-től. Emellett a király, főleg a hadi szükségletei fedezésére, a pápa hozzájárulásával megadóztatta az egyházat és az esztergomi érsek jövedelmei egy részét is lefoglalta. A személyi és pénzügyi ellentétek mellett külpolitikai jellegűek is keletkeztek, mivel Vitéz János és unokaöccse, Janus Pannonius korábban a cseh háború szószólói voltak, Ulászló cseh királlyá választása után azonban az ellen fordultak. A királyi tanács ülésén egyes visszaemlékezések szerint a király egy vita hevében meg is pofozta Vitézt. Vitéz és Janus Pannonius 1471 tavaszán léptek az aktív összeesküvés mezejére. IV. Kázmér lengyel király Ulászló utáni második fiát, Kázmér herceget akarta meghívni magyar királynak, mivel egy lengyel–cseh–magyar szövetségben látták az esélyt a török ellen. Ehhez az ország közvéleményétől nagy támogatást remélhettek, állítólag a főurak, a nemesség és a megyék nagy többsége mellettük állt, főleg az adóztatás miatti elégedetlenség illetve a török veszéllyel szemben táplált félelem miatt. Mátyás kémhálózata révén Csehországban szinte azonnal értesült terveikről. A király a hozzá ekkoriban hűséges Újlaki tanácsára úgy tett, mintha nem tudna az összeesküvésről. Csapataival visszatért Magyarországra, majd szeptember 1-jére országgyűlést hívott össze. Közben Vitéz megbízottai Krakkóban tárgyaltak Kázmér királlyal. A seregével az országban tartózkodó király helyzete szükségképpen megerősödött. Az országgyűlésre 1463 óta először meghívta az összes nemest. Az ott beterjesztett, majd szeptember 18-án elfogadott törvények számos sérelmet orvosoltak. Mindez megfordította a közhangulatot. Szeptember 21-én 10 főpap (Vitéz, Janus és Tuz Osvát kivételével mindegyik), valamint 36 báró nyilvánította ki írásban Mátyáshoz való hűségét. Kázmér herceg csak október elején indult el lengyel seregével Magyarországra, és bár Vitézék megnyitották előtte Nyitra várát, Perényi Miklós és Rozgonyi János országbíró meg néhány északkeleti erősséget, a támadás kudarcba fulladt. December 19-én Vitéz is kiegyezett Mátyással, Janus Pannonius pedig elmenekült. A király aztán megszegve az egyezséget, 1472. március 1-jén fogságba vetette Vitézt. Az érsek Beckensloer János felügyelete alatt házi őrizetbe került Esztergomban, majd 1472. augusztus 9-én meghalt. Utóda Beckensloer lett, aki a fő- és titkos kancellári tisztséget is megkapta. ### Belpolitika az összeesküvés leverése után A Vitéz-összeesküvés bukása alapvetően megszilárdította a király hatalmát. Korábban Mátyás igyekezett minél több bárót bevonni a kormányzatba, támogatói körének kiszélesítése érdekében, ettől kezdve erre nem volt szüksége. Azonban továbbra is óvatosan bánt velük. A korabeli uralkodóktól eltérően egyetlen magyar főurat sem juttatott vérpadra, még a lázadókat sem, pedig a köznemesek közül sokakat kegyetlenül kivégeztetett. A király megerősödött hatalmi helyzetét jól tükrözi kinevezési gyakorlatának változása. 1471 őszéig, kereken 14 év alatt 61 személy fordul elő „igazi báróként”, 1471 őszétől a király haláláig, 19 év alatt csak 38. Ez mutatja, hogy kevesebb nagyúr beleegyezését kellett megnyernie tervei valóra váltásához. Ami azt a később elterjedt értékelést illeti, hogy Mátyás a köznemesekre támaszkodott a nagyurakkal szemben, ez nem igazolható. A legnagyobb nyomást az urakra azzal lehetett gyakorolni, ha az országgyűlésre a teljes nemességet egyenként meghívták, hiszen ha csak választott követek képviselték őket, azok kiválasztásába már beleszólhattak és bele is szóltak a nagybirtokosok. Mátyás azonban, bár nagyon sok országgyűlést tartott, mindössze ötre hívta meg a teljes nemességet, ebből pedig három a koronázása előtti időre esik, amikor helyzete még nem volt szilárd. A Vitéz-féle összeesküvés leverése utáni országgyűlés különleges volt. Itt a bárók is – hűségüket bizonyítandó – addig nem látott számban jelentek meg és a nemességet is teljes számban meghívták. Igazolni kellett ugyanis a lengyel trónkövetelő számára, hogy az ország egész nemessége, a maréknyi összeesküvő kivételével, Mátyás mellett áll. Ezután már csak egyszer, 1475-ben került sor a teljes nemesség meghívására, sőt ekkor a királyi városok követeit is meghívták. Ekkor ugyanis, Mátyás boroszlói „táborozása” után, újra bizonyítani kellett a király erejét, hiszen a boroszlói kalandtól a hazai nagyurak egy része vereséget és Mátyás hatalmának megroppanását várta. A király uralkodása második felében ritkábban tartott országgyűlést, azaz ritkábban fordult a köznemességhez, és gyakrabban elégedett meg a nagyurak egyetértésével. Időnként meg sem jelent az országgyűlésen, mert külföldön volt, és csak megbízottai képviselték. Végső soron azonban Mátyás több országgyűlést tartott, mint korábban bármelyik magyar uralkodó. ### Az 1486-os országgyűlés és törvénykönyv 1485 karácsonyára a király elvileg nádorválasztásra hívta össze a rendeket, bár ehhez nem volt feltétlen szükséges az országgyűlés. Mátyás ekkor már szisztematikusan igyekezett biztosítani törvénytelen fia, Corvin János örökösödését. Az 1486-os nádori cikkelyek ezért foglalkoznak részletesen a nádor királyválasztási szerepével. Nádornak ekkor Szapolyai Imrét választották meg, ő azonban rövidesen meghalt, 1487. szeptember 12-én temették el. Újabb nádort már nem választatott Mátyás, hanem Nagylucsei Orbán püspök kincstartót bízta meg a nádor előtt folyó ügyek bírójának, így aztán ő elnökölt az 1490. évi királyválasztó országgyűlésen. Az 1486-os országgyűlés fogadta el Mátyás király örök érvényűnek szánt törvénykönyvét. A király ezt kétszer is kinyomtattatta külföldön, így az akkor még teljesen új könyvnyomtatást is felhasználta a terjesztésére. Először 1488-ban, Lipcsében jelent meg. Mátyás a törvény bevezetésében hangsúlyozza a törvények fontosságát, ami egyfajta önkritikaként is értelmezhető. A továbbiakban kiemeli, hogy a háborúk miatti távollétei alatt nem tudott eléggé foglalkozni az ország belső helyzetével, ezért felborult a rend az országban, sok a bűntény, ezért helyre kívánja állítani a rendet és nyugalmat az országban. A 78 cikkelyből álló törvénykönyv alkalmas lehetett a jogrend erősítésére. Főként a bíráskodást és a perjogot szabályozta. Magába foglalta az előző királyok rendelkezéseit és összegyűjtötte a hazai bírósági gyakorlat szabályait is. De fontos elvi tételeket is kimondott: többek között azt, hogy az uralkodó szokásjog (consuetudo regni) helyébe örökös érvénnyel az írott jog (ius scriptum) lép. Érvényesült benne a király törekvése a nemesek befolyásának erősítésére, de nem hagyta figyelmen kívül a nagyurak érdekeit sem. Túlzó az a korábbi történészi értékelés, miszerint a király csak a köznemességre akart támaszkodni. II\. Ulászló Mátyás halála után már két évvel új törvénnyel váltotta fel ezt a dekrétumot, ez azonban nagyrészt egyszerűen átvette az 1486-os szöveget, így annak tartalma valóban tovább élt. A módosítások inkább a nagyurak érdekeit domborították ki, de ez nem volt annyira egyértelmű, amint azt korábban hangoztatták. ### Uralkodói tekintélye, módszerei A társadalmi mobilitás is egy eszköz volt Mátyás kezében, amit hatalma megszilárdítása érdekében tudatosan javított. Nem szakított ugyan a bárói renddel, amit örökölt, de uralkodása végére az arisztokrácia fele kicserélődött. Igen sok bárót bevont a kormányzásba, úgy, hogy udvari méltóságokhoz juttatta őket. Kezdetben egy méltóságra több embert is kijelölt, és őket folyamatosan cserélgette. Több, mint két tucat országgyűlést tartott uralkodása során, amelyek arra nagyon jók voltak, hogy a rendek elégedetlenségét lecsillapítsák. Azokat a törvényeket, amelyek a királyi hatalom túlkapásait akarták korlátozni, szentesítette ugyan, de nem tartotta be. ## Mátyás király külpolitikája és háborúi Mátyás külpolitikája is a hazai királyi hatalmának biztosítása körüli küzdelmek szerves folytatásaként fejlődött ki. Hatalmi vetélkedése Podjebrád Györggyel, illetve III. Frigyessel kezdetben önvédelem volt, majd az egész ország hatalmának növelését célozta. Mindkét fő partnere hozzá hasonlóan rugalmasan váltogatta szövetségeseit és ellenfeleit saját hatalmi céljai érvényre juttatása érdekében. Szakály Ferenc szerint Mátyás részéről a cseh korona egyes országainak ill. bizonyos osztrák tartományok elfoglalása szoros összefüggésben volt a török elleni védekezéssel. Mátyás ugyanis – apja tapasztalati alapján – felismerte, hogy a török elleni védelem csak akkor lehet sikeres, ha „Állandó, őrséggel jól megerősített végvári vonalat tart fenn a határ legfontosabb pontjain és emellett egy állandóan fegyverben álló, mozgó hadsereget a várak támogatására és a végvári vonal réseinek eltorlaszolására." Azonban pontosan ezen, Magyarországnál fejlettebb tartományok birtoklása Mátyás „uralkodásának és külpolitikájának Magyarország számára alighanem végzetes belső ellentmondása: hogy hadsereget tarthasson, birtokolnia kellett ezeket a tartományokat, hogy ezeket bírhassa, szinte állandóan ott és azokért kellett hadakoznia. E hadsereggel időről időre ellensúlyozhatta a török törekvéseit, de a hadsereg fenntartásának szükségletei egyszersmind bénították saját déli hadi tevékenységét is, hiszen ha hadseregét délnek fordítja, könnyen elvesztheti magának a hadsereg állításának bázisát. E végletek között őrlődik a mátyási külpolitika, amelyet már csak azért is nehéz megítélni e vonatkozásaiban, mert nem volt meg a szükséges kifutása.” Az, hogy Mátyás halála után milyen gyorsan elvesztek a nyugati tartományok, nagyon jól mutatja, hogy mennyire indokolt volt megtartásuk érdekében annyit hadakoznia értük. A török elleni hadviselés helyett a nyugaton vívott háborúk kényszerét fejezi ki Szerémi György krónikájában a király kifakadása, amikor Szendrő ostromát kellett abbahagynia arra a hírre, hogy a „betört a német a Dunántúlra”: „Ó, gaz németek! Milyen szerencsét, a kereszténységnek milyen hasznát veszítem el miattatok!” . Mátyás tehát felismerte, hogy Magyarország egymagában nem „képes azokra a katonai erőfeszítésekre, amelyek a törökökkel szemben megvédhetik. Valamilyen módon biztosítania kell, hogy más országok is részt vállaljanak a magyar honvédelmi költségekből. Mivel pedig erre önszántából, mint korábbi és későbbi évek tapasztalatai egyaránt bizonyítják, egyetlen ország sem volt hajlandó, rá kell kényszeríteni a teher átvállalására." Ezért talán a király távlati céljaiban szerepelhetett a német-római császári cím megszerzése, ami magyarázhatja a cseh királyi címért tett erőfeszítéseit is (a cseh királyok ui. választófejedelmek voltak). ### Csehországi politikája, háborúi V. László halálakor Mátyás Prágában Podjebrád kormányzó őrizetébe került, aki szabadulása fejében megígértette a 15. évét sem betöltött fiúval, hogy később feleségül veszi az akkor kilencéves Katalin lányát. Mivel Mátyásnak továbbra is érdekében állt e kapcsolat erősítése, a házasság 1463. május 1-én létre is jött, de Katalin még 1464 tavaszán, 15 éves korában meghalt gyermekszülésben. A cseh és a magyar fél közötti, eddig is fennálló érdekellentétek ezután tovább éleződtek. A cseh király nem támogatta eléggé Mátyást a felvidéki cseh zsoldosok illetve III. Frigyes ellenében. A pápa ugyanakkor megtérése ellenére huszitának tartotta a cseh királyt, ezért a megbuktatásán munkálkodott. Mátyás már 1465-ben jelezte készségét pápai támogatás fejében mind a csehek, mind a török elleni harcra. 1468 tavaszán a cseh király fia, Podjebrád Viktorin morva főkapitány támadást indított III. Frigyes ellen. A császár segítséget kért fogadott fiától, Mátyás királytól. A magyar királynak a belpolitikai helyzete is nehéz volt, ezért is döntött a háború mellett. Antonio Bonfini ezt így fogalmazta meg: „Hogy otthon nyugodtan élhessen, háborút támasztott külföldön.” Mátyás azonban rosszul mérte fel a helyzetet. A cseh háború ettől kezdve egy évtizedig kötötte le az ország erőit, és a király szinte semmit nem kapott a III. Frigyes által erre a célra ígért pénzből. A Podjebrád-ellenes cseh katolikus úri liga gyengébb, az ekkoriban Európa legjobb katonáinak számító cseh királyi sereg pedig erősebb volt várakozásainál. A cseh háborúnak azonban volt kedvező hatása is az országra: Mátyás foglalkoztatni tudta a zsoldosait (akik nagyrészt ugyancsak csehek voltak), és ekkoriban a háborúk bizonyos fokig el tudták tartani magukat, illetve a részt vevő seregeket, mivel azok nagyrészt a zsákmányolásból éltek. A győztes csaták, ostromok a bárók számára is jövedelmet biztosítottak bandériumaikon keresztül. Katonailag a háború vegyes eredményeket hozott. 1468 májusában Mátyás elfoglalta Třebíčet Morvaországban, de maga is megsebesült. Chrudim ostrománál 1469 februárjában a király a hagyomány szerint álruhában indult felderítésre, el is fogták, de álruhája miatt elengedték. Itt jelent meg először a később oly elterjedt legenda az álruhás királyról. Az viszont tény, hogy Vilémovnál a cseh király csapatai bekerítették Mátyás erőit. A magyar uralkodó ekkor találkozót kért Podjebrádtól, amit meg is tartottak egy kunyhóban, fegyverszünetben, valamint egy újabb, olmützi találkozóban állapodtak meg. Podjebrád német birodalmi választófejedelemként vállalta, hogy támogatja Mátyást a pápa és a császár által már megígért megválasztásában római királlyá, ami a német-római császári cím elnyeréséhez vezető lépcsőfok volt. Cserébe Mátyás vállalta volt apósa kibékítését a Vatikánnal. Mindkét fél lehetetlent vállalt, mert a római királyi címet III. Frigyes ekkor már Merész Károly burgundi hercegnek szánta, a pápa pedig semmiképp sem volt hajlandó engedményt tenni a huszita királynak. Mindenesetre Mátyás ezzel ki tudott bújni a szorult katonai helyzetéből. 1469\. május 3-án a katolikus cseh rendek Mátyást az olmützi székesegyházban megválasztották cseh királynak. Ezzel az országnak két királya lett, a megegyezés lehetősége kettőjük között megszűnt. Mátyást a cseh katolikus rendek mellett a katolikus melléktartományok, Morvaország, Szilézia és Lausitz fogadták el királyuknak, továbbá a főként német ajkú városok (elsősorban Boroszló). A frontok megmerevedtek. 1471 márciusában meghalt Podjebrád György cseh király, a cseh rendek azonban nem a cseh királyi címet már viselő Mátyást, hanem IV. Kázmér lengyel király legidősebb fiát, az ekkor 15 éves lengyel Jagelló Ulászlót választották meg a helyébe. E kudarc nyomán és nagyrészt a cseh háború miatti súlyos hazai adóterhek okán robbant ki a Vitéz János vezette felkelés Mátyás ellen. Az új helyzetben ugyanis, mivel Csehországnak hithű katolikus uralkodója lett a huszita Podjebrád helyett, Mátyás cseh háborúja minden legitimitását elvesztette, 1471 bár május 28-án Lorenzo Roverella pápai legátus Jihlavában Mátyást is megerősítette cseh királyi címében. 1477-ben a gmunden-korneuburgi béke értelmében Frigyes császár is Mátyást ismerte el cseh királynak, a hagyományos hűségesküt is letétette vele. Ezután Ulászló és Mátyás is újra tárgyalásokat kezdett, s 1478-ban megkötötték az olmützi békét, amelyet 1479. július 21-én ratifikáltak ünnepélyesen. Ez megerősítette a status quót, amelynek értelmében kölcsönösen elismerték egymás cseh királyi címét, Mátyás megtarthatta Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot, a szűkebb értelemben vett Csehország (Bohémia) pedig Ulászló kezén maradt. Ulászló a béke értelmében csak Mátyás halála után válthatta vissza területeit 400 ezer aranyforintért. A választófejedelem Ulászló maradt, de Mátyás mindezzel megtette az első lépést annak megszerzése érdekében is. A hadsereg külföldön tartása ugyanakkor előnnyel is, hátránnyal is járt. A zsold maga nagyarányú aranykiáramlást eredményezett, annak „kiegészítése” viszont nem Magyarországot pusztította. #### A boroszlói hadművelet Az Vitéz-féle összeesküvés leverése után Mátyás szerette volna presztízsveszteség nélkül lezárni az értelmetlenné vált és hatalmas pénzeket követelő cseh háborút. Diplomáciai tárgyalásai azonban sikertelenek maradtak, sőt III. Frigyes 1473-ban a német birodalmi gyűlésen támogatást kért a magyar uralkodó ellen. 1474 februárjában ugyan sikerült békeszerződéssel lezárni a Vitéz-féle összeesküvés óta formailag fennálló lengyel háborút, sőt egyúttal Ulászló cseh királlyal is hároméves fegyverszünet köttetett. A csehek és a lengyelek azonban ezt csak figyelemelterelésnek szánták, mert közben háromoldalú szövetségről tárgyaltak III. Frigyessel Mátyás ellenében. Meg is állapodtak a Magyarország elleni közös háború menetrendjében, a császár azonban időközben súlyos konfliktusba keveredett Merész Károllyal, és ezért nem tudott részt venni a támadásban. IV\. Kázmér lengyel és fia, Ulászló cseh erői azonban a császáriak nélkül is, sőt külön-külön is jóval nagyobbak voltak Mátyásénál. A magyar király Boroszlóban készült fel a védekezésre. Haditerveinek lényege az ellenség kiéheztetése volt, ami tökéletesen sikerült. Mátyás könnyűlovassága a felperzselt föld taktikája jegyében végigpusztította Sziléziát, hogy a támadóknak ne maradjon élelmiszer. Két hadvezérét, Szapolyai Istvánt és Kinizsi Pált pedig elterelő hadműveletként Lengyelország más részeinek megtámadására küldte. Elrendelte, hogy a sziléziai falvakat Boroszló tágabb környékén ürítsék ki, a lakosság minden ingóságával vonuljon a városokba, az élelmiszer-készleteket pedig Boroszlóba szállíttatta. A falvakat ezután felgyújtották (egyébként akkor is ez lett volna a sorsuk, ha a lengyel király csapatai foglalják el azokat). Mátyás összesen 8–10 ezer zsoldossal, a később fekete seregnek nevezett csapatokkal érkezett Boroszlóba, de csapatai nagy részét portyára küldte, csak néhány kisebb részük sáncolta el magát a városban. Mintegy ezer elemből álló szekérvárat is építtetett a városközpont közelében, erős tüzérséget is állított. Vele szemben csak a lengyel király serege mintegy főből állt; litvánok, mazurok, oroszok, lengyelek indultak augusztus 12-én öt nagy oszlopban, öt szekérvárral, Szilézia felé, de csak szeptember végén érték el a határt. Mátyás mindössze kétezer lovast küldött a zaklatásukra. Az utánpótlási nehézségek hamarosan éreztetni kezdték súlyos hatásukat. Élelmiszert helyben nem találtak, a távolabbról küldött szállítmányokat pedig a portyázó magyar csapatok rendre elfogták, elpusztították. Végül az ostromlók teljesen demoralizálódtak. Az elkeseredett csehek november 19-én felgyújtották táborukat, és a tűzvész átterjedt a lengyel állásokra is: mintegy négyezer szekér égett porrá. Mátyás király hadműveleti művészete teljes sikert aratott a később „boroszlói táborozásnak” is nevezett hadmozdulatokban. A világtörténelemben ritka módon az ostromlók kértek békét az ostromlottaktól. 1474. december 8-án Mátyás és Ulászló három évre szóló fegyverszünetet kötött, amelynek érvényét Kázmér királyra is kiterjesztették. Mátyás uralkodásának egyik legnagyobb katonai sikerét érte el, mégpedig tulajdonképpen nagyobb szabású katonai összecsapás nélkül. ### Ausztriai háborúi A cseh–magyar megbékélés nem javította Mátyás és III. Frigyes viszonyát. További súlyos gondot okozott, hogy 1476 tavaszán Beckensloer János esztergomi prímás, fő- és titkos kancellár Frigyeshez szökött, magával víve hatalmas vagyonát is, amit a császár rendelkezésére bocsátott. A magyar király előtt egyetlen lehetőség maradt, a háború. A királyi tanács támogatta a tervét; állítólag mindössze a török elleni harcot előtérbe helyező Báthori István erdélyi vajda, valamint a béke mellett álló főpapok ellenezték a hadüzenetet. A háborús párt vezére Kinizsi Pál volt, aki azzal érvelt, hogy Beckensloer szökése, valamint a császár által viselt magyar királyi cím szégyenletes az ország számára. A többség végül lelkesen megszavazta a háborút, amiből nagy zsákmányt is reméltek. Mátyás 1477. június 12-én hadat üzent III. Frigyesnek. A magyar sereg szinte „villámháborút” folytatva elfoglalta egész Alsó-Ausztriát, és betört Felső-Ausztriába is, Bécset pedig ostromzár alá vette. Közben IV. Szixtusz pápa béketárgyalásra szólította fel a feleket, és nem ismerte el II. Ulászló beiktatását a Cseh Királyságba. Az 1477. december 1-jén megkötött gmunden-korneuburgi békében a magyar király megelégedett forint hadisarccal. Mátyás cseh királyként letehette a hűbéri esküt a császárnak, és a pénz feléhez is hozzájutott, a maradék forint azonban végleg kifizetetlen maradt. A béke azonban sok fontos kérdést nyitva hagyott és nem ígérkezett tartósnak. III. Frigyes Beckensloert szerette volna a rendkívül fontos salzburgi érseki posztra kinevezni, amelyhez nagy területek, még stájerországi várak és városok is tartoztak. A hivatalban lévő salzburgi érsek ekkor Bernhard von Rohr, Mátyás szövetségese volt, és segítségért is fordult hozzá. Cserébe 1479-ben átadta neki stájer, karintiai és krajnai birtokait. Mátyás serege így bevonulhatott Potolyba (Ptuj), Regedébe (Bad Radkersburg) és Fölöstömbe (Fürstenfeld). 1481-ben az érsek még magát Salzburgot is át akarta játszani a magyarok kezére, de ezt a helyi polgárság megakadályozta. Hasonlóképpen jutott Mátyás kezére a passaui püspök révén Sankt Pölten és a Duna menti Mautern is, Bécstől nyugatra. 1479-től a gyakorlatban már újra hadiállapot volt közöttük, de Mátyás csak 1482-ben üzent formálisan újra hadat III. Frigyesnek. Ez a háború nem haladt olyan gyorsan, mint az előző; városokat, várakat kellett megostromolni, illetve védőiktől megvásárolni. Bécs elfoglalása 1485. június 1-jén azonban döntő fordulatot jelentett, hiszen a német császár fővárosa került Mátyás kezébe. Maga a birodalom is küldött csapatokat visszavételére, de ez nem sikerült. 1487. augusztus 17 -én a magyar király a császár kedvenc városába, Bécsújhelybe is bevonult. Ezzel Mátyás Krems kivételével egész Alsó-Ausztriát, valamint Stájerország és Karintia keleti részét is elfoglalta. A magyar király rövidesen felvette az osztrák hercegi címet is és tartománygyűlést hívott össze. Ezután már Mátyás haláláig gyakorlatilag nem változott a hadi helyzet: a háború kifulladt, csakúgy, mint a cseh háborúban Morvaország, Szilézia és Lausitz elfoglalása után. Az osztrák háborúkban elért sikerei azonban végső soron nem segítették nagy terveinek megvalósítását, olyan nemzetközi pozíciók kiépítését saját maga és Magyarország számára, amelyek révén nagyhatalmi helyzetből, sikerrel vehette volna fel a harcot a törökkel szemben. Ebben a korban már növekedett a nemzetközi közvélemény szerepe. Mátyás sokáig sikeresen tudta alakítani a magáról külföldön kialakult képet, de fő ellenfele, III. Frigyes is mesterien bánt a mértékadó közvéleménnyel. Mátyás politikája miatt az Európát védő, törökverő hős róla alkotott képe elhalványult, a Vatikán és Velence bizalmát elvesztette. Ausztria elfoglalása miatt III. Frigyes az ébredező német nemzeti érzelmeket a magyar király ellen fordította. 1486-ban egy levelében ezt írta: „a magyar király bennünket, tartományainkat és alattvalóinkat, amelyek a német nemzet kapui és pajzsai a hitetlenek és idegen nemzetek ellen”, hosszú évek óta támad; a következő évben pedig azt, hogy Mátyás „alacsony származású és a németek különleges ellensége és gyűlölője”. Persze Mátyás is leírt olyanokat valakiről, hogy az illető „német, tehát a magyarral eleve ellenséges vérből” származik. Ezzel a propagandával III. Frigyes meg tudta akadályozni, hogy Mátyás szövetségest találjon a német fejedelmek között, kizárta annak lehetőségét, hogy elnyerje a római királyi címet és ezzel a német-római császári korona várományosa lehessen. ### A török elleni harcai Mátyás királlyá választásában nagy szerepe volt annak, hogy a – sikereinek korlátozottsága ellenére – „törökverőnek” számító Hunyadi János fiaként a török veszedelem elleni aktív küzdelmet várták tőle Magyarországon és külföldön egyaránt. A Vatikán és a Velencei Köztársaság hajlandó volt jelentős pénzbeli támogatást is nyújtani erre a célra. Mátyás a Szentszéktől 1459 és 1479 között, különböző részletekben, összesen forintot kapott. Az 1480-as években, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a király a segélyt nem a török ellen használja fel, a pápai segély elapadt. Összességében hasonló összeget kapott Velencétől is Mátyás, de az 1476-os szabácsi hadjárat után ez a támogatás is elmaradt. A császártól és a német birodalomtól viszont csak ígéretek érkeztek, konkrét támogatás nem. A török elleni harc témáját Mátyás rendkívül tehetségesen használta fel külpolitikájában, diplomáciájában. Számos külföldi lovag is kimondottan ezért állt Mátyás szolgálatába. III. Frigyes és a császári propaganda viszont azt terjesztette (a valóságnak nagyjából megfelelően), hogy Mátyás a törökellenes segélyt őellene használja fel, sőt időnként átengedi Délvidéken az osztrák tartományok ellen induló török martalócokat. Mátyás, apja tapasztalataiból kiindulva törökellenes hadjáratot csak ősszel vagy télen indított, amikor biztos lehetett abban, hogy nem kerül szembe az oszmán főerőkkel, mert azokat ősztől tavaszig soha nem mozgósították. Sok esetben nem avatkozott be akkor, amikor szükség lett volna erre, vagy nem használt ki jó alkalmakat. A Brankovics Lázár szerb despota 1458. februári halála után kialakult hatalmi viták során 1458 augusztusától II. Mehmed oszmán szultán Mahmud nagyvezír vezetésével sorra foglalták el az al-dunai szerb területeket, valamint Galambóc várát is. A következő évben, 1459. június 29-én elesett szerb uralkodók utolsó székhelye, Szendrő is, amivel befejeződött Szerbia török meghódítása. Magyarországon még 1459. januárban összehívták a szegedi országgyűlést, határozatot hoztak számos honvédelemmel összefüggő kérdésben, de ezek végrehajtására nem került sor. 1462 tavaszán a törökök megtámadták Havasalföldet, mivel Vlad Tepes fejedelem az előző évben szerződést kötött Mátyással, és megtagadta a török adót. A segítségére küldött magyar segédcsapatok ellenére Vlad vereséget szenvedett, akit megfosztottak méltóságától. Az új vajda, Radu, elfogadta a magyar fennhatóságot, s Mátyás szeptemberben megerősítette őt méltóságában. Világos volt azonban, hogy Havasalföldre csak a törökök távollétében lehet számítani. 1463 májusában II. Mehmed oszmán szultán Bosznia meghódítására indult. A lépés várható volt, a márciusi magyar országgyűlés és a király mozgósította a haderőt. A csapatok azonban késve gyűltek össze, júniusra a szultán elfoglalta a stratégiai fontosságú Jajcát, kivégeztette Tomašević István bosnyák királyt. Jajca török kézre kerülése megnyitotta a törökök előtt Horvátország, Ausztria, Velence és Magyarország felé vezető portyák lehetőségét. A kortársak Jajcát némi túlzással „Európa kapujának” nevezték. Mátyás 1463 szeptemberében szövetségre lépett Velencével. Megegyeztek abban, hogy Velence a Peloponnészoszon, Mátyás pedig Boszniában támad; a köztársaság pénzügyi támogatást is nyújtott. Mátyás a szultán elvonulása után elfoglalta a szávai átkelőket és ostromolni kezdte Jajcát, „amelyet erőssége miatt senki más meg nem vehetett, egyedül Mátyás király tehette, könnyen be is vette, a török császárnak örök gyalázatára és bosszúságára". A várost már október elején elfoglalta, de a fellegvárban a janicsárok még két hónapig tartották magukat. Végül teljesen kiéhezve a várkapitány Juszuf Haram bég tárgyalásokat kezdett Mátyással. Megegyeztek abban, hogy „bég feladja a várat, s aki a várban levők közül Mátyás királyt akarja szolgálni, tisztességben ott maradhat, aki pedig el akar menni, azt minden vagyonával együtt elbocsátja a király”. A janicsárok többsége és maga a bég is belépett Mátyás seregébe, mert félt a szultán megtorlásától. Mátyás fennhatósága alá vonta Észak-Boszniát, Jajca parancsnokának kinevezte Hídvégi Székely Jánost, Szapolyai Imre pedig bán lett. „A király pedig, hogy a télben ne hivalkodjék hiába, köröskörül huszonhét várat és várost meghódított.” II\. Piusz pápa Mátyás sikerén felbuzdulva elérkezettnek látta az időt, hogy végrehajtsa régi tervét és keresztes hadjáratot indítson a török ellen. Elképzelése szerint Mátyás Boszniában, Velence az ekkor Moreának nevezett Peloponnészoszon, a többi keresztény sereg pedig Anconában behajózva Albániában támadott volna. A pápa 1464. június 15-én érkezett Anconába, ahol viszont csak néhány ezer keresztes és néhány velencei gálya gyűlt össze. A pápa azonban augusztus 14-én meghalt és a hadjárat elmaradt. Mohamed szultán viszont már július 12-én „nagy készülettel, és keményen ostromolni kezdte” Jajcát. „De Mátyás király nem aludta el a vár oltalmát, mint azelőtt a török császár, (...). „A magyarok 41 napig sikeresen állták ostromot, amivel augusztus 22-én a szultán felhagyott és elvonult: „elkelt Jajca alól, mint a füst, otthagyta sátorait, ágyúit, ott sok gazdagságát”. Ebben szerepet játszhattak a keresztes hadjárat indulásáról szóló hírek is. Mátyás ekkor 30 ezer fős seregével – 17 ezer lovas, 6 ezer gyalogos, 7 ezer keresztes – a Duna északi partján, Bács megyei Futakon tartózkodott. Ezután a királyi sereg egy részével Szapolyai Imre elfoglalta Szrebernik várát, Mátyás pedig 20 ezer fővel a Drina völgyében Zvornik ellen vonult. Október végén már az ismét egyesült magyar sereg ostromolta Zvornikot, de november 9-én vissza kellett vonulniuk, mivel a Jajcát körülzáró Mahmud nagyvezír ellenük indult. Az ekkor létrejött fegyvernyugvást és status quót Bosznia de facto felosztásával kapcsolatban Mátyás haláláig már egyik fél sem háborgatta. Mátyás nyugaton hadakozhatott, Mohamed pedig Anatóliában. Mátyás egyik 1480-ban Isztambulba írt levele alapján kiderült, hogy egy egyezség is létrejött a két fél között, amelynek értelmében a határ menti törökök szabadon átvonulhattak a magyar felségterületen, ha szomszédos területen akartak portyázni. III. Frigyes német-római császár már 1474-ben megvádolta Mátyást, hogy átengedi területén a Stájerországba tartó törököket. Úgy tűnik, joggal. Mátyás az 1480-as levelet azért írta, mert az egyezséget a törökök akkor megszegték, és magyar területen is fosztogattak. 1472-ben az Iránban is uralkodó Uzun Haszan, az Akkojunlu türkmén birodalom szultánja, az oszmánok legerősebb keleti ellenfele az orvosát, a zsidó Izsák béget küldte követségbe Európába és személy szerint Mátyáshoz is, a török elleni összefogás érdekében. Elvi megállapodás ugyan született, de a gyakorlatban – a többszöri követváltás ellenére – nem történt semmi, és II. Mehmed oszmán szultán 1473. augusztus 11-én tönkreverte Uzun Haszan seregét. Ezután többnyire csak a török kisebb portyázásai nyugtalanították Magyarországot. 1474 volt az egyik kivétel, amikor Ali szendrői bég februárban – Mátyás sziléziai hadjáratát kihasználva – végigdúlta a Temesközt és Nagyváradig hatolva azt is felégette. Júliusban a Dráva–Száva közén portyáztak a törökök. Télen Szulejmán pasa ruméliai beglerbég támadt Moldvára, de csapatait 1475. január 10-én Nagy István moldvai vajda serege és Magyar Balázs erdélyi vajda segélycsapatai Vasluinál megadásra kényszerítették. A magyar rendek követelték Mátyástól, hogy nyugati hadjáratai helyett indítson törökellenes hadjáratot. Ő beadta derekát, 1475 őszén mozgósította a magyar haderőt és a cseh zsoldosokkal együtt ostrom alá vette a törökök által újonnan épített, viszonylag gyenge Szabács várát. Ezt azonban csak több hónapos ostrom után sikerült csellel elfoglalnia. A magyar végvárrendszer fontos elemmel egészült ki, de a király számára fontos tanulság volt, hogy a már ekkor híres seregével is csak milyen nehezen sikerült kicsikarnia a győzelmet. Ezután már nem is vetette be zsoldosait a török fronton. Mátyás diplomáciai téren alaposan kihasználta a győzelmet. IV. Szixtusz pápa törökellenes pénzbeli támogatást is küldött a számára. Mátyás azonban maga befejezettnek tekintette a törökellenes hadjáratát, a pénzre pedig nagy szüksége volt Beatrixszal kötendő házasságához, amellyel további nyugati terveit akarta alátámasztani. Hadvezérei azonban vezettek kisebb hadjáratokat a török ellen. 1476 augusztusában Báthori István országbíró sikeresen harcolt Moldvában, majd Havasalföldre vonult, ahol elűzte a törökbarát III. Basarab vajdát, akinek helyére Mátyás 14 év után ismét Vlad Tepest nevezte ki, aki azonban csak néhány hónapot uralkodhatott. Meggyilkolták és ismét Basarab lett a vajda. 1479-ben történt egy újabb nagyobb török betörés Magyarországra. Haszán-oglu Isza bég októberben 35-40 ezres sereg élén feldúlta Királyföldet. Báthori István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesi ispán csapatai azonban október 13-án a kenyérmezei csatában Alvinc és Szászváros között hatalmas vereséget mértek rá. 1480\. augusztus 10-én a törökök elfoglalták az itáliai Otrantót, amivel közvetlenül fenyegették Mátyás apósának, I. Ferdinánd nápolyi királynak az országát. Ferdinánd 1481 szeptemberében visszafoglalta a várost, amiben segítségére volt a Magyar Balázs vezette magyarországi kontingens, 400 gyalogos, 100 páncélos lovas és 200 huszár. Mátyás közben 1480 végén Magyarországról három irányban támadott a török ellen: István moldvai vajda csapatai Havasalföldre, Mátyás zsoldosai Dél-Boszniára, Kinizsi Pál pedig Szerbiára. A magyarok két nagy csatát nyertek Szarajevó és Szendrő mellett. Majd Ali szendrői bég portyázásait megtorlandó Kinizsi 1481 végén újabb sikeres hadjáratot vezetett Szerbiába. A májusban elhunyt II. Mehmed helyére lépő II. Bajazid oszmán szultán felújította a még apja által kezdett béketárgyalásokat. Erre az is ösztönözte, hogy Mátyás támogatni kezdte öccse, Dzsem herceg trónigényét, aki 1481-ben Rodoszra menekült a johannita lovagrendhez. Végül 1483-ban öt évre fegyverszünetet kötöttek, amelyet 1488-ban két évvel meghosszabbítottak. Mátyás ezzel biztosította a hátát újabb nyugati hadjárata idejére. ## A Mátyás által elfoglalt tartományok igazgatása A magyar király a háborúk eredményeképpen a Szent Korona országainál lényegesen nagyobb terület felett szerzett hatalmat. A cseh tartományok esetében cseh királlyá is választották. Ezért olyan Sziléziában birtokos német birodalmi fejedelmek is hűségesküt tettek neki, akik inkább a császárt támogatták vele szemben, hiszen ellenkező esetben elkobozhatta volna birtokaikat. Osztrák hódításait azonban fegyverrel szerezte e területek örökös urától. Mátyásnak külön cseh kancelláriája volt, amelynek élén csehek vagy morvák álltak. Uralkodása végén viszont az egyébként morva Jan Filipec (Filipec János) váradi püspök egy személyben töltötte be mind a magyar, mind a cseh kancellári posztot. Mátyás szigorúan tiszteletben tartotta tartományaiban a rendek jogait. 1475. március 25-én a király részt vett a morva tartománygyűlésen, és hozzájárult Ctibor Tovačovský z Cimburka morva főúr tartományi főkapitánnyá választásához, bár az illető inkább Ulászló párthívének számított. 1479-ben a tartománygyűlés a latin helyett a cseh nyelv hivatalossá tételéről döntött. 1481-ben a morva rendek, Mátyás osztrák háborúi idején, megnemtámadási egyezményről határozhattak III. Frigyes császárral. Szilézia és Lausitz több, csaknem önálló hercegségből állt. A király 1473-ban itt egységes igazgatást akart bevezetni, főkapitánnyal az élén, azonban a helyi, „fejedelminek” nevezett rendi gyűlés ezt nem fogadta el. 1474-ben azonban Mátyás személyesen is megjelent a gyűlésen, és Szapolyai Istvánt végül megválasztották főkapitánynak, mind Sziléziára, mind Lausitzra kiterjedő hatáskörrel. A király a magyarországinál jóval ritkábban és kisebb mértékben vetett ki adókat Sziléziában, mégis fokozódott az ellenérzés uralkodásával szemben, és halálakor ez már a robbanáspontig jutott. Boroszló városa kivételes helyzetben volt; a korábbi Boroszló hercegséget a cseh királyok már régebben magának a városnak adományozták. A városi vezetés gyakorolta a kapitányi hatalmat: a mindenkori rangelső városi tanácstag viselte a kapitányi címet, egyben ő volt a városi igazgatás vezetője is. Boroszló kezdetben Mátyás sziléziai uralma fő támaszának számított, később azonban a királyi befolyás növelése során sérelmeket szenvedett. Heinz Dompnig városkapitány igyekezett Mátyás érdekeit képviselni, ezért a király halálának hírére a boroszlói tanács kivégeztette. Bécs elfoglalása után Mátyás hozzálátott Alsó-Ausztria igazgatásának rendezéséhez. Már 1486-tól létezett osztrák kancelláriája, amelyet két, korábban a császár szolgálatában álló titkár, Lukas Schnitzer és Niklas von Puchau vezetett. 1487 márciusában a király tartománygyűlést hívott össze, ahol felvette az osztrák hercegi címet, azaz magát törvényes ausztriai uralkodónak nyilvánította, és ettől kezdve osztrák pecsétet is használt. Mátyás formailag itt is alkalmazkodott a helyi szabályokhoz. Rendszeresen összehívta a tartománygyűlést, megtartotta az addigi intézményeket, sőt zömében azokkal a személyekkel töltötte be őket, mint korábban III. Frigyes, az igazi hatalmat azonban szigorúan saját kezében tartotta. Fő képviselője itt is a tartományi főkapitány lett Szapolyai István személyében, aki Sziléziából került át. Az elfoglalt várak és városok élére kivétel nélkül magyar vagy cseh katonák kerültek. Egyedül a bécsi vár udvarbírója lett osztrák, Sigismund Schnaidpeck, de a magyarul Snapek Zsigmondnak nevezett lovag már jóval korábban a magyar király szolgálatába állt. ## Katonai stratégiája és taktikája Mátyás nemcsak uralkodóként, hanem hadvezérként is kiemelkedőt alkotott. Kortársai az egyik legjobb stratégaként tartották számon. Kitűnően tájékozódott a külpolitikában, tájékozott volt az antik és a korabeli katonai irodalomban. Diplomáciai és hírszerző hálózata révén megismerte az ellenfelek terveit. A 15. század második felében az európai háborúk többnyire korlátozott céllal, egy-egy vár vagy tartomány meghódításáért folytak. Mátyás hadászata is ezt követte, ritkán vállalkozott költséges és kockázatos, sok katona életét követelő döntő ütközetekre. Céljait portyázásokkal, rajtaütésekkel, az ellenséges terület pusztításával, egyes várak elfoglalásával igyekezett elérni. Mátyás király stratégiája egészében eredményes volt. Ellenfeleivel szemben jelentős katonai sikereket ért el, például a harmadik osztrák háborúban (1482–1487). A török elleni harcokban belátta, hogy serege csak az aktív védelemre képes és ennek megfelelően járt el. Azt is látta, hogy a török belátható időn belül nem tud átfogó támadást indítani Magyarország ellen. Azért fordult Csehország és Ausztria ellen, hogy Magyarországot erősebbé tegye a hatalmas Oszmán Birodalom várható hódító kísérleteivel szemben. Ezek a tervei azonban végső soron irreálisnak bizonyultak; Magyarország erőforrásai nem voltak elegendőek hódító szándékai megvalósítására, inkább kimerítették az országot. Az utókor a későbbi fejlemények ismeretében ezt Mátyás hibájának értékeli. Fodor Pál történész, turkológus, az MTA Történettudományi Intézetének főigazgatója szerint Mátyás általában 10 ezer katonát tartott fegyverben uralkodása második szakaszában. Mátyás hadászati tervei általában az ellenséges erők szétszórásán és saját akciószabadságának biztosításán alapultak. Fő eszköze a könnyűlovasság, az akkor kialakult magyar huszárság volt. Ennek portyái az ellenség kimerítését, nagyobb támadási tervei meghiúsítását célozták. Nagy ütközetekre ritkán került sor, Mátyás ezeket igyekezett elkerülni. Gyors vagy teljes győzelemre nem is igen törekedett; egyedül Podjebrád ellen szeretett volna totális győzelmet aratni, de ez sem sikerült. Legnagyobb sikerét az 1474-es sziléziai hadjáratban érte el, az úgynevezett boroszlói táborozás során, amikor a huszárság mozgékonyságának mesteri kihasználásával békére kényszerítette a többszörös túlerővel felvonult lengyel-cseh ellenfelét. A kor harcászatában, katonai taktikájában viszonylag kevés volt a változás a megelőző időszakokhoz képest. A nagy, nyílt csatákat továbbra is a nehézlovasság rohama döntötte el. A leglényegesebb változás abban volt, hogy a nagy csatatereken is jelentőssé vált a könnyűlovasság szerepe: a tobischaui (1469) és szarajevói győzelmet (1480) főleg a huszárok javára kell írni. Mátyás a harcászatban, a konkrét csaták vezetésében nem mindig volt eredményes. A várostromokhoz nagyon értett, de a nyílt csatákat időnként elvesztette. 1464-ben Zvorniknál és 1467-ben Moldvában meglepték ellenfelei, 1468-ban pedig Laanál bekerítették a csapatait. A nyílt összecsapásokban elért győzelmeket többnyire az alvezérei vívták ki. Mind a török, mind a nyugati hadszíntereken főleg a várak elfoglalására törekedett, ami ebben az időszakban megfelelt a nemzetközi hadművészet fő irányvonalának. A fekete sereg és általában a magyar csapatok igen sok várat, erődített várost foglaltak el; a legfontosabbak közülük Bécs, Jajca, Szabács, Bécsújhely, Korneuburg, Hainburg, Kosztolány, Magyarbród voltak. A várak többségét azonban még nem a hatásos ágyúzás után indított sikeres rohammal, hanem hosszas ostromzárral, kiéheztetéssel, esetleg a várkapitány megvásárlásával foglalta el. Új várat nem építtetett, de nagy gondot fordított különösen a végvárrendszer fenntartására is. A megfelelő várkatonaság ellátása, az erődítmények karbantartása a környező lakosság feladata maradt. ### A déli végvárrendszer Mátyás egyik legfontosabb katonai intézkedése a már Zsigmond király által kiépített déli végvárrendszer fejlesztése, befejezése volt. Ez az erődrendszer volt a fő ereje fél évszázadon át az ország török elleni védelmének. A déli ütközőállamok, Szerbia és Bosznia ugyanis már az uralkodása elején elestek a török csapásai alatt. A magyar uralom alá került maradékaikból három új bánság alakult, a szabácsi, a szreberniki és a jajcai. Így a végvárrendszer két vonalát lehetett kiépíteni. A külső az Al-Dunától a bosnyák hegyeken át az Adriáig húzódott, és fő elemei Szörény, Nándorfehérvár, Szabács, Szrebernik, Jajca, Knin, Klissza és Szkardona voltak. 50–100 kilométerrel beljebb Karánsebes, Lugos, Temesvár, a szerémségi várak, Pétervárad, Banja Luka, Bihács alkották a második vonalat. ## Mátyás király és a pálos rend A király már trónra lépésének évében több pálos kolostornak is adómentességet adott. Számos jobbágytelket és monostort adományozott a fehér barátoknak, pallosjoggal is felruházta őket. A budaszentlőrinci kolostor Mátyás király idejében élte fénykorát, aki többször felkereste a rendházat, és a rendfőnökkel szívélyes kapcsolatot ápolt. IV\. Sixtusz pápának ezt írta: „Odaadó fiaként könyörgök Szentségedhez, méltóztassék mindent jóváhagyni, és engedélyezni, hogy a templomba pálos remete testvéreket telepíthessek, akiket szigorú következetességük és feddhetetlen életük miatt mindenki szeret, és hogy a helyet egyébként is a pálos rendnek adományozhassam.” Egyes kutatások szerint a csíksomlyói búcsút is ez a pápa engedélyezte Mátyás kérésére. A 2010-ben végzett régészeti ásatások ugyanis 14. századi leleteket azonosítottak, ez pedig azt jelzi, hogy a mai Ferences rendi szerzetesek előtt Csíksomlyón pálosok éltek. „A legjobb fejedelmet siratja a pálos rend, amely elismeri, hogy egyrészt az egyik hollóstól, Isteni Pál atyánktól eredetét nyerte, másrészt a másik hollóstól, Mátyástól nem szerény anyagi javakat kapott s ezért gyászolva őt emlékezetében örökké megtartja.” – emlékezik meg Mátyásról a rend 1490-ben az emlékkönyvében. ## Házasságai és magánélete Mátyás családja a korabeli főúri szokásoknak megfelelően már a gyermekkorában házassági terveket szövögetett számára. 1455-ben Hunyadi János megegyezett Cillei Ulrikkal abban, hogy Mátyás feleségül veszi lányát, Cillei Erzsébetet. Mivel azonban a menyasszony 1455-ben hirtelen meghalt, a házasság nem valósulhatott meg. Míg Mátyás fogságban volt, 1458 elején nagybátyja, Szilágyi Mihály megegyezett Garai Lászlóval, hogy Mátyás feleségül veszi Garai lányát, Annát. Később kiderült, hogy Mátyás viszont Prágában – szabadulása fejében – megegyezett Podjebrád Györggyel arról, hogy az ő Katalin lányát veszi el. Ez a házasság 1463. május 1-jén létre is jött, de Katalin már 1464 tavaszán, 15 éves korában meghalt gyermekszülésben. A legendák szerint Mátyás nagy szerelme Szép Ilona volt, aki a szerelmi bánatba halt bele. Az álruhás király megismerkedésükkor nem fedte fel előtte személyazonosságát. Amikor Ilona megtudta, hogy szerelme azonos a királlyal, belehalt a felismerésbe, mert reménytelennek gondolta közös jövőjüket. Mátyás egész életében élénk érdeklődést mutatott a női nem iránt, és ezt a környezete is jól tudta. Janus Pannonius egy epigrammájában így írt erről Mátyás 1462-es havasalföldi hadjárata idején: > Bölcs a király, ha a harc mezején se felejt el ölelni, Vénusz a csóknak örül s megnyeri Mars kegyeit. Később, nyugati hadjáratai során sem kerülte a kalandokat. Bonfini ugyan azt írta, hogy a király „néha a kis nők szerelme irányában engedékenynek mutatkozott, de a tisztes asszonyoktól távol tartotta magát”, de a valóságban több sziléziai városban „politikai” gondot okozott, hogy a polgárok zúgolódtak: a király a lányaikra, sőt feleségeikre is túlzott figyelmet fordított. Mátyás első feleségének elvesztése után hamarosan újra óhajtott nősülni, természetesen dinasztikus okokból. Külpolitikai céljai érdekében tekintélyes dinasztiából származó feleségre lett volna szüksége, azonban az ősi uralkodóházak lenézték az általuk felkapaszkodottnak tekintett magyar királyt. A magyar diplomáciai erőfeszítések több mint egy évtizedig erre a kérdésre koncentrálódtak. Német feleséget kaphatott volna Szászországból vagy Brandenburgból, a magyar főurak ezt azonban ellenezték. Mátyás politikailag a legmegfelelőbbnek IV. Kázmér lengyel király leányát, Hedviget tartotta volna, de a lengyelek sértő módon kikosarazták. 1470-ben felvetődött III. Frigyes császár Kunigunda nevű leánya is, bár még csak ötéves volt. Az 1470. évi bécsi látogatásakor ismerkedett meg egy steini gazdag polgárleánnyal, Edelpeck Borbálával (Barbara Edelpöck) (–1495). Elhozta Budára, maga mellett tartotta, és a kapcsolatukból született 1473. április 2-án Corvin János. Ez a hosszú ideig tartó viszony a jelek szerint igazi, nagy szerelem volt, és mérsékelte a király kalandozó kedvét. Mátyás második házassága előtt, 1475-ben azonban végkielégítést fizetett a hölgynek, és elküldte az országból, akinek így el kellett hagynia hároméves fiát is. Borbála a Fischa menti Enzersdorfban kastélyt vásárolt és férjhez ment Friedrich von Enzersdorfhoz, akinek még további két gyermeket szült. Mátyás egyébként 1484 novemberében, az osztrák háború idején Barbara kastélyába is ellátogatott, és talán fiát is magával vitte látogatóba. A király 1474 októberében, a csehekkel és lengyelekkel vívott háborúban, a „boroszlói táborozás” idején kapta meg a jó hírt, hogy I. Ferdinánd nápolyi király hajlandó hozzá adni Beatrix leányát. Mátyás örömében az ostromlott városban egy órán át kongattatta a harangokat, gyertyákkal és égő szurokhordókkal világíttatta ki a várost. Leendő apósa az egyik legelőkelőbb európai királyi házak: az Árpád-ház és az aragón dinasztia leszármazottja volt, bár házasságon kívül született. Aragóniai Beatrix azonban ennek ellenére igen előkelő királyleánynak számított, mind kasztíliai, mind aragóniai őseit tekintve. Árpád-házi őse (I. András Jolánta nevű lánya) pedig dinasztiai törekvéseit erősítette. Mátyás számos előkelő magyar úrból álló kíséretet küldött Beatrixért Nápolyba. A menyasszony és kísérete hazafelé megszállt a király egyik leghűségesebb híve, a zalai alsólendvai Bánffy családból való alsólendvai Bánffy Miklós lendvai várában is. Beatrix 1476. december 10-én Székesfehérvárott találkozott először Mátyással, majd 12-én királynévá koronázták, 22-én pedig nagy pompával lezajlott az esküvő. Mátyásra a jelek szerint nagy hatást gyakorolt a feltűnő szépségű és nagy műveltségű itáliai hölgy. A lakodalmat leíró források szerint a király a korban szokatlan módon kettesben, a szolgákat is kizárva zárkózott be ifjú feleségével, és egész éjjel együtt maradtak. Nemcsak Mátyásra, hanem rajta keresztül az udvarra és az egész országra is sokféle módon hatott az akkoriban már érett nőnek számító, húsz éves hölgy, aki hamarosan uralkodótársi szerepet kezdett betölteni. A nápolyi királyleány jól ismerte a nyugati udvari etikettet, és azt Magyarországon is meghonosította. A király az előző nyolc évét lényegében állandóan tábori körülmények között élte, közvetlen kapcsolatban alvezéreivel és katonáival. Igaz, addig is képes volt diplomáciai célokból elkápráztatni külföldi vendégeit, de minden bizonnyal otthonosabban érezte magát katonái között. Ezután udvartartása egyre inkább egy itáliai uralkodóéhoz kezdett hasonlítani. Mátyás minden bizonnyal beleszeretett csinos és okos feleségébe, és megbeszélte vele gondjait, beleszólást engedett neki az államügyekbe. Adományleveleiben gyakran említette, hogy az adott intézkedés Beatrix beleegyezésével történt. A királyné befolyása azonban nem mindig volt kedvező. 1487-ben például a király az esztergomi prímási székbe a nyolcéves Estei Hippolitot nevezte ki, és a nepotizmusnak ez a kirívó példája érthető belpolitikai felháborodást okozott. (Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a lépés biztosította az állami és – az ebben a korban azzal teljesen együtt kezelt – uralkodói kincstár számára a hatalmas prímási bevételeket). A magyar külpolitikai érdekek szempontjából pedig többek között az volt hátrányos, hogy a király Beatrix hatására az itáliai ügyekben Nápoly pártjára állt, és emiatt szembekerült korábbi támogatóival, a pápai állammal és Velencével. Hamarosan kiderült azonban, hogy Beatrixnak nem lehet gyermeke, azaz Hunyadi Mátyás dinasztiaalapítási terveit kudarc fenyegeti, nem lehet törvényes utóda. A király ettől kezdve minden eszközzel házasságon kívül született fia, Corvin János örökösödését kívánta biztosítani. 1479-től kezdve hatalmas birtokokat, valamint címeket adományozott neki. 1482-től azután minden eladományozható birtokot az ő nevére írtak. Apja halálakor már Corvin János volt az ország messze legnagyobb földbirtokosa: 30 vár, 17 kastély, 49 mezőváros és 1000 falu ura. Ezen kívül még zálogjogon megkapta Pozsony, Komárom és Tata várait a pozsonyi és komáromi megyés ispánságokkal, valamint ausztriai és cseh várakat is. Emellett eljegyezte, majd össze is házasította Bianca Maria Sforzával, aki szintén II. András leszármazottja. Mátyás tervei Corvin János örökösödésére nem tetszettek a királynénak, aki abban reménykedett, hogy megkoronázott magyar királynéként ő maga örökölheti majd a trónt, illetve Ulászló feleségeként királynő maradhat. Mátyás még apósát is kérte, hogy segítse lányát meggyőzni, de az ellentétek felesége és fia között csak fokozódtak. Mikor pedig Mátyás meghalt, a házasságot felbontották, Bianca Miksa német-római császár felesége lett. Beatrix tervei azonban szintén nem valósultak meg: házasságát Ulászlóval a pápa szintén felbontotta. Magyarország így Európa „gyöpüjévé”, ütközőzónájává vált, 160 évig szenvedésével védve azt. ### Külső megjelenése, jellemvonásai Bonfini leírása szerint Mátyás termete a közepesnél magasabb volt, arca piros, haja szőke, szemöldöke hosszan ívelt, sötét színű a szeme, nyaka előrehajló, álla kiugró, szája eléggé széles volt. Izmos karja, hosszúkás keze, széles válla és domború melle volt. Lábszárai kissé görbék. Jellemvonásai vonatkozásában számos Mátyás-ábrázolás létezik, mind a középkorból, mind az újkorból. Egyesek idealizálták, mások negatív színben tüntették fel alakját. A reneszánsz írók általában az ókor nagy uralkodóihoz, hadvezéreihez hasonlították, és dicshimnuszokban zengtek tetteiről. Marsilio Ficino, olasz humanista filozófus, aki a király tisztelője volt, Mátyásban a platóni uralkodóeszményt vélte felfedezni: olyan filozófust, aki ötvözi a harci művészetet és az erényt. Ennek mintegy ellenpontozásaként František Palacký 19. századi cseh történész rendkívül negatív képet rajzol a cseh, lengyel falvak pusztítójáról: „Úgy hisszük, egy ember értéke kevésbé függ a fizikai és intellektuális erejétől, sokkal inkább erkölcsi elszántságától és viselkedésétől. Aki pedig az embert és a világot felforgatja, nem nevezhető nagy embernek, ha erkölcsileg nulla marad.” Antonio Bonfini, aki talán mindenkinél jobban ismerte Mátyást, művében részletes jellemrajzot ír, s bár elragadtatással tekint a királyra, nem hallgatja el jellemének negatív oldalát sem. Bonfini szerint Mátyás természeténél fogva bőkezű és nemes lelkű volt, nyájas és közvetlen. Ajándékokkal és kedves szóval igyekezett megnyerni a maga számára az embereket. Ellenségeinek megbocsájtó, a tudományok iránt vonzódó, tréfálkozni és bölcselkedni szerető, a művészeteket pártoló, békességre törekvő emberként jellemzi őt. Fraknói Vilmos számos példát hoz annak bizonyítására, hogy Mátyás a középkori királyok mércéjével nézve valóban igazságos volt: kész volt polgári személyeknek igazat adni, még a nemes urakkal szemben is, ha azt jogosnak tartotta. Bonfini leírásában a király a jobbágyok, sőt a koldusok érdekeiben is kinyilvánította akaratát. „Gyakran sebet is kötözött a csatasorban. E szolgálatkészségével hihetetlenül megnyerte mindnyájuk hűségét.” Annyira elnyerte rokonszenvüket, hogy „testőrök helyett mindenki versengve és éberen vigyázott testi épségére.” Mátyást rendkívüli szorgalom és munkabírás jellemezte. Szenvedélye volt az ország ügyeinek kézben tartása. Semmit nem hanyagolt el. Levelit vagy maga írta, vagy diktálta, ami korabeli uralkodóktól szokatlan magatartásnak számított. Ugyanakkor, mintegy saját megállapításának ellentmondva, Bonfini azt is előadja, hogy a király a „kelleténél is nagyravágyóbb volt, mert nem tűrte, hogy ellenség vagy barát felülmúlja bosszúállásában, ajándékosztásban vagy pompában.” Olykor a kegyetlenségre is hajlamos volt: az erdélyi lázadók vezetőit tüzes harapófogókkal tépette szét, de a lengyelek, csehek ellen vívott háborúban is parancsba adta az ellenséges falvak tűzzel vassal történő pusztítását: „Titkon Lengyelországba küldte Zápolyai Imrét és Kinizsi Pált ... Meghagyta nekik, ne állapodjanak meg sehol, ostromba ne bocsátkozzanak, de Lengyelországot széltében-hosszában száguldozzák át, pusztítsák, gyújtogassák, tűzzel-vassal mindenütt kegyetlenkedjenek.” Fraknói felhívja a figyelmet arra a tényre is, hogy Mátyás temperamentuma ingadozó volt. Hol nyájas és türelmes, hol őrjöngő. Haragjának kitörései gyakran félemlítették meg alattvalóit, de a hozzá érkező diplomatákat is. A pápai követ 1489-ben tanúja volt egy ilyen dühkitörésének, amit azután levelében részletesen leír: „... szilaj ló módjára viselkedett, és azt a benyomást tette, mintha szájából, orrából és szemeiből lángözön törne elő.” A következő látogatása során azonban már az ellenkezőjét tapasztalta: „a dühöngő oroszlánból jámbor bárány lett.” Minden forrás kiemeli, hogy Mátyást rendkívül ravasz, „politikusi magatartás” jellemezte. Ha kellett szándékait elrejtve ügyesen tévesztette meg ellenfeleit. Aeneas Sylvius Piccolomini (II. Piusz pápa) a „színlelés nagymesteré”-nek nevezte. A huszita eretnek mozgalmakkal szemben a katolikus egyház és az igaz hit védelmében indított hadat, ugyanakkor az eretnekség miatt elítélt, humanista írót, Galeottó Marziót éppúgy kegyeibe fogadta, mint Janus Pannoniust, akit pécsi püspökké is tett, annak ellenére, hogy a jeles költő verseiben kigúnyolja az egyházat, ateista gondolatokat fogalmaz meg, és költeményei gyakran erotikus hangvételűek. Mátyás vallásosságának ellentmondásaira Bonfini művében is találunk példát: a király babonásan hitt az asztrológiában, sőt „... a varázslókat és jövendőmondókat is becsülte ...” Összességében elmondható róla, hogy rendkívüli, ugyanakkor ellentmondásos személyiség volt: határozott, erős kezű, intelligens, önbizalommal teli és önérzetes uralkodóként jellemezhető, aki országának érdekeit mindenkor szem előtt tartotta. Szerette a pazarló pompát, a reneszánsz műveltséget, ám hatalmas összegeket költött ajándékokra, mások lojalitásának megszerzésére is. Időnként megbocsátó és kegyes módon viselkedett, máskor bosszúálló és kegyetlen arcát mutatta. ### Galeotto Marzio műve Mátyásról A Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv művelődéstörténeti értéke vitán felül áll. A királyról viszont kissé egyoldalú képet fest. Olykor vándoranekdotákat is Mátyás alakjához fűz, így ezekből korrekt jellemrajzot alkotni nem lehet. Galeotto könyvének kulturális értéke viszont vitathatatlan, mert ilyen közvetlen, élményszerű, a középkori magyar királyi udvar életét bemutató kötet addig nem jelent meg Magyarországon. A reneszánsz irodalom tipikus megnyilvánulása volt. Gyermekek számára Lengyel Dénes dolgozta át, és adta közre Régi magyar mondák címen. Galeotto történeteiből kiderül, hogy Mátyás a korhoz képest művelt, olvasott ember volt, a szellemi párbajt is kedvelte, ő maga is ügyesen művelte. Galeotto Marzio szerint „Messze földről felkeresték Mátyás király udvarát, mert híre járt a király bőkezűségének”, mert a király „a tudós férfiakat nem valami szokás kényszeréből, hanem szíve szerint becsüli.” „Mátyás király asztala nemcsak a testnek, hanem a léleknek is táplálékot nyújtott. A bölcs király szellemes szavakkal, okos beszédekkel fűszerezte az ételeket.” „Ugyanis mindenki tudta, hogy Mátyás szeret lakoma közben tudósokkal vitatkozni” , valamint „Mátyás király szívesen hallgatta azokat a történeteket, amelyek királyok tetteiről szóltak, és mindig okos megjegyzéseket fűzött hozzájuk." „Mátyás király gyakran beszélt evés közben, máskor figyelemmel hallgatta mások beszédét, olykor pedig hősi dalok előadását. De bármilyen figyelemmel kísérte mindazt, ami az asztalnál történt, sohasem feledkezett meg a tisztaságról. Ő is mártásos húst fogyasztott, mint a többiek, de míg azoknak az ujja és a ruhája mindig foltos lett, a király folt nélküli ruhában és tiszta kézzel kelt fel az asztaltól.” Azonban a jelek szerint tábori környezetben érezte magát a legjobban. Szintén Galeotto Marzio szerint: „Mert az bizony csodálatos, hogy a király ágyúdörgés mellett a táborban nyugodtan álomba merült, otthon pedig a legnagyobb kényelemben is elkerülte az álom, ha a kamarások suttogtak, vagy halkan beszélgettek. (...) Ne tulajdonítsa ezt senki a király gyanakvásának vagy óvatosságának, mert hiszen mindenütt ilyen volt a természete, háborúban és békében egyaránt” . Kedvelte a lovagi tornákat. Nézőként is érdeklődött a kocsiversenyek, lóversenyek iránt. Szerette a táncot, a kockázást és más társasjátékokat. ## Halála és öröksége Mátyás 1486-tól kezdve már sokat betegeskedett, agyvérzése és súlyos köszvénye miatt alig tudta elhagyni a szobáját, időnként hordszéken vitette magát. Ez év őszén meglepő ajánlatot tett III. Frigyesnek: amennyiben a császár Bosznia és Horvátország királyává teszi Corvin Jánost, akkor Mátyás visszaadja a stájerországi és karintiai elfoglalt területeket, a magyar rendekkel pedig hűségesküt tétet le III. Frigyesnek és fiának, Miksának, és biztosítja magyar trónörökösödésüket. Alsó-Ausztriát azonban meg akarta tartani. A császár azonban ragaszkodott örökös tartománya visszaadásához. Mátyás tehát hajlandó lett volna fia örökösödése érdekében elfogadni a Habsburgok magyar trónra lépését, sőt a Szent Korona egyik országát, Horvátországot elszakítani Magyarországtól. Persze Corvin független királyként és egyben Magyarország legnagyobb birtokosaként enyhén szólva is megnehezítette volna a Habsburgok uralkodását. Az ajánlat csak azt mutatja, hogy Mátyás messze nem volt biztos fia örökösödésében. 1490 januárjában a király egészségi állapota javult, így beleegyeztek bécsi utazásába az orvosok. Az uralkodó elutazása előtt a budai várat a könyvtárral és kincstárral együtt fiára bízta, ezután azokat Ráskai Balázs várnagy és udvarbíró Corvin János nevében igazgatta tovább. Mátyás, Beatrix és Corvin Visegrádon keresztül utazott, ahol ugyancsak János herceg vette át a várat, és egyben a Szent Korona lakatjának kulcsát is. Bécsben a király látszólag jól volt, de környezetének dokumentált lépései már arra utalnak, hogy sejtették a várható változásokat. A király április 4-én lett rosszul, és kétnapos szenvedést követően, április 6-án halt meg. Halála után nyomban mendemondák keletkeztek, többek közt arról is, hogy Beatrix megmérgezte. 1890-ben Korányi Frigyes belgyógyász professzor, Bonfini leírása alapján „agy-gutaütést” diagnosztizált, amit a köszvényből vezetett le. Később más orvosok mindennek ellenére nem zárták ki a mérgezés lehetőségét sem. A gyanúba kevert Beatrixnak azonban minden hatalma és befolyása addig tartott, ameddig a férje életben volt, így valószínűtlen, hogy ő mérgezte volna meg. Tény, hogy a király már súlyos beteg volt, és így a természetes halál a legvalószínűbb. Létezik még egy híradás Mátyás halálára vonatkozóan, amit Szerémi György 40 évvel későbbi krónikájában jegyzett le. Eszerint egy merénylő bújt el a királyi árnyékszékben, és a szükségletét végző Mátyás végbelébe mélyen egy tőrt szúrt. Ennek a verziónak a történészek szerint semmilyen valóságalapja sincs. A halálhírt Tibrilli, Mátyáshoz közelálló bizalmi embere, a bolondja tudatta az urakkal. Székesfehérvárott, Szent István bazilikájában temették el. Az egyre növekvő török fenyegetettségre való tekintettel olyan királyra volt szükség, aki Mátyás nyugati figyelmű politikája után ezt a problémát is orvosolni tudja. Trónkövetelőként lépett fel Mátyás törvénytelen fia, Corvin János, Jagelló Ulászló cseh király, valamint János Albert lengyel királyfi. Az ország bárói ezek köré csoportosultak. Corvin János az újjáalakuló ligákkal alkudozva lemondott a trónról, Mátyás III. Frigyessel kötött megállapodását figyelmen kívül hagyták, végül a pesti országgyűlés 1490. július 15-én Ulászlót választotta királlyá. Mátyás király hatalmának alapját, a fekete sereget 1493-ban feloszlatták, rablóbandává fajult maradékát a sereg legendás vezére, Kinizsi Pál, Váradi Péter kalocsai érsek és Báthory István erdélyi vajda 1492-ben egy csatában szórták szét. ## Mátyás és a kultúra Mátyás királyt az utókor nagy reneszánsz uralkodónak tartja, aki Magyarországon először honosította meg ennek az új itáliai mozgalomnak és stílusnak az eredményeit. Udvarába nemcsak számos olasz humanistát, hanem természettudósokat, művészeket is meghívott. Könyvtára, a Bibliotheca Corviniana gyűjteménye messze földön híres volt. Az is tény azonban, hogy a Mátyás kulturális eredményeit, mecenatúráját dicsérő, külföldön jó hírét keltő humanisták ezért a tevékenységükért bőkezű anyagi ellenszolgáltatásban részesültek a királytól, ezért bizonyára gyakran túloztak is. Mátyás őszintén fogékony volt az itáliai humanizmus iránt, de egyúttal messzemenően tudatában volt annak, hogy a művészetpártolás fontos uralkodói erény. Kedvelte az antik szerzőket, és szívesen vett részt humanista szimpóziumokon, vitákban. Ennek a szellemi irányzatnak a magyarországi fő képviselője Vitéz János volt, bár ő személyesen soha nem járt olasz földön. A királyi titkárok és az udvari kancellária vezetői között sok Itáliában tanult, magas állású klerikus volt. A korszerű tanokkal rokonszenvező főpapok Mátyás egyetértésével számos tehetséges fiatalt küldtek Itáliába tanulni. Köztük volt Vitéz János unokaöccse, Csezmicei János, költői nevén Janus Pannonius is. Ő hozta Magyarországra barátját, Galeotto Marziót, aki majd később Corvin Jánosnak ajánlotta a Mátyás király mondásairól és tetteiről szóló könyvét. Mátyás szívesen alkalmazta hivatalnokként és diplomataként a humanistákat. Ő maga a korabeli uralkodók közül is kiemelkedett műveltségével. Pulszky Ferenc idézi egy levelét 1471-ből, amiben a király Pomponius Leatusnak megköszöni Silius Italicus époszának nyomtatott példányát, ebben megírja, hogy az általa nem keresett sorozatos háborúk közepette is szakít időt az olvasásra. A kor nemzetközi diplomáciájának nyelve a latin volt, de ekkor már ezen belül a középkori latinság helyett illett a klasszikus nyelvezetet használni, ez is indokolta a humanisták foglalkoztatását, akik ezt Itáliában elsajátíthatták. A király azonban egyáltalán nem kizárólag rájuk támaszkodott. Nem volt humanista fő tanácsadói közül Beckensloer János, vagy Matucsinai Gábor sem, aki egyetemre sem járt. A Vitéz-féle összeesküvés sem vette el a király kedvét a humanista tudósok alkalmazásától, házassága Beatrixszal pedig újabb lendületet adott a reneszánsz magyarországi térhódításának. Mátyás uralkodása vége felé tovább szaporodott az udvarban a királyt dicsőítő olasz tudósok száma. Mátyás és Beatrix külön-külön is a magyar történelem összefoglalására kérte meg többüket. Ez a fejlemény egybeesett a külpolitikában a német birodalmi remények elvesztésével, azzal, hogy Mátyásnak le kellett mondani a német-római császári cím elnyeréséről és bizonyos fokig elszigetelődött nemzetközileg. Ekkoriban írta Thuróczi János is a krónikáját, ami aztán a magyar nemesi történelemszemlélet, a hun-szittya öntudat fő forrása lett. Ez nem tekinthető humanista alkotásnak, de Mátyás hasznosnak tartotta, ezért támogatta megjelenését az akkor újszerű nyomtatásban is és a terjesztését a Német-római Birodalomban. Mátyás azonban nem volt teljesen elégedett a művel, ezért kérte fel Antonio Bonfinit is a téma feldolgozására. Az ő művének a címe Rerum Hungaricarum decades lett, de csak a király halála után készült el. Beatrix viszont kimondottan elégedetlen volt a Thuróczi-féle mű olasz vonatkozásaival, ezért bízta meg Pietro Ranzanót egy magyar történet megírásával; ez lett az Epithoma rerum Hungarorum, vagyis A magyarok történetének rövid foglalata. Ez a kor a csillagászat hajnala és az asztrológia fénykora is volt. Mátyás maga is nagyon érdeklődött az égi jelenségek vizsgálata iránt. Vitéz János is erősen kötődött az asztrológiához, ezért hívta meg az általa alapított pozsonyi egyetemre a kor egyik legnagyobb természettudósát, a német Regiomontanust, valamint a kiváló lengyel csillagászt, Marcin Bylica z Ilkuszát. (IIkusi Márton néven ismert a régebbi szövegekben.) Bylica végleg Magyarországon maradt, királyi asztrológus, egyben a budai Boldogasszony-templom plébánosa lett. Mátyás számos különböző művészeti ágat támogatott. Giovanni Dalmata szobrásznak adományozta az akkori Kőrös vármegyében található Majkovec kastélyát a birtokkal, az adománylevélben kiemelve a szobrász művészeti érdemeit. 1488-ban egy másik művésznek, a spanyolországi Toledóból érkezett, kikeresztelkedett szefárd zsidó családból származó Cotta Márton mesternek Budán adományozott házat Beatrix királyné beleegyezésével, hogy ez a kiváló ember az országban maradjon „egész udvarunk és minden udvari emberünk díszére és ékességére és nevünk fényére”. Azt, hogy a művészet melyik ágát űzte, nem tudható. Később tekintélyes budai kereskedőként működött, míg a 16. század elején Velencébe költözött és ott is hunyt el. A Katolikus Ferdinánd és Izabella által Spanyolországból és Szicíliából elüldözött zsidók között más művészek is jöttek az udvarba, 1465-ben például Aragóniai Beatrix táncmestere Guglielmo Ebreo da Pesaro alias Giovanni Ambrosio volt. A Mátyást dicsőítő udvari források állításaiban sok igazság is volt. A korabeli olasz reneszánsz művészet Itálián kívül valóban először Magyarországon, Mátyás környezetében jelent meg. Középkori királyaink közül ő volt az egyik legnagyobb építtető. Egyik építésze a firenzei Chimenti Camicia volt. A legfontosabb mátyási építmények, a budai vár és Visegrád sajnos elpusztultak a török hódítás idején, de az ásatások során sok reneszánsz részlet került a felszínre. A reneszánsz mellett azonban még nagy szerepe volt a gótikának is, különösen a templomépítészetben, de ez a korabeli Itáliában is így volt. Mátyás már az 1460-as években megbízta Andrea Mantegnát a portréja megfestésével, azonban ennek csak a másolata maradt fenn. A magyar király gyakran kapott ajándékba képző- és iparművészeti alkotásokat. Filippino Lippi egyik képét Lorenzo de’ Medici küldte el Mátyásnak. Az uralkodó saját majolikagyártó műhelyt is felállíttatott. Mátyás udvari ének- és zenekara szintén nagy hírnévnek örvendett, magas színvonaláról Bartolomeo de Maraschi castellói püspök, pápai követ is megemlékezett, aki pedig korábban a pápai énekkar vezetője volt. A király énekesei, zeneművészei általában külföldről érkeztek, mint a flamand Johannes de Stokem és Jacobus Barbireau. Mátyás korában sokat fejlődött a magyar nyelv használata is az udvarban és a közéletben. Addig Magyarországon is, mint szerte Európában, az oklevelek és a magánlevelek is leginkább latin nyelven készültek. Az első fennmaradt, teljes szövegében magyarul írt levél Mátyás uralkodásának utolsó évtizedében készült. A sorban az ötödik fennmaradt magyar nyelvű levelet éppen Corvin János írta 1502-ben a szlavóniai Krapinán, és így fejezte be: „Janoss herczeg keze Irassa”. A Szlavóniában, szláv nyelvi környezetben élő herceg nyelvhasználata arra utal, hogy Mátyás udvarában és családjában erősödött a magyar nyelv helyzete. A fennmaradt dokumentumok alapján a többi magyarul író személy is Szilágyi Erzsébet, Mátyás vagy Corvin János szolgálatában állt. A művészet és tudomány pártolása nem volt olcsó, Mátyás erre a célra szakértői számítások szerint – főként a Beatrixszal kötött házasság után – évi 80– aranyforintot költött. Az ország közvéleményének nagy része ezzel nem értett egyet, és érthetően Beatrix káros, külföldi hatásának tulajdonította. Heltai Gáspár a 16. században azt írta, hogy „egy olasz menyecske megváltoztatta az hatalmas királyt”. A magyar urak nagy része azonban fokozatosan felismerte a mecenatúra értékét. 1490 júniusában már kötelezték Corvin Jánost, hogy „az ország ékességére létesített könyvtárt” hagyja Budán, csak néhány kötetet vihetett el a maga számára. ### Hagyatéka a magyar művelődéstörténetben Mátyásnak kiterjedt hagyatéka él a magyar közművelődésben. A legismertebb a Corvina könyvtár, melynek ma 216 fennmaradt kötetéről tud a kutatás. A korabeli ferences építészet, elsősorban János testvér munkássága nyomán, szerte az országban őriz Mátyás korabeli emlékeket, melyek közül a Szeged-alsóvárosi, Kolozsváron a farkas utcai református és a nyírbátori gótikus templomot lehet említeni. Bár palotái romba dőltek a török háborúk alatt, az újjászülető visegrádi palota már méltó reprezentánsa korának. ## Mondák, szólások az ismert tények tükrében Egy 16. századi oklevél hátlapjára írták ezt a bejegyzést: „Meg holt matias király s el költ az Igazsagh.” A magyar (és számos külföldi, elsősorban délszláv) néphagyományban Mátyás igazságos király; számos monda, mese fűződik nevéhez ebben a témában. E kép azonban messzemenően különbözik a nagy királyról az életében hangoztatott véleményekkel, például a Dubnici krónika megfogalmazásaival. Halála után azonban szinte rögtön megindult a közvélekedés átalakulása. Részben ezt az uralkodóváltástól való félelem is indokolta, ami a középkorban szinte mindig sok bizonytalansággal és veszéllyel járt a közemberre is. Bonfini leírta, hogy az urak is megijedtek, akik eddig hibáztatták a királyt a súlyos terhek és a háborúk miatt. A félelem jogos volt, hiszen gyakorlatilag két év alatt összeomlott Mátyás birodalma, ellenséges hadseregek pusztították Magyarországot. A Jagelló-kor zavaros évtizedei, majd a mohácsi vész tovább növelte a Mátyás iránti nosztalgiát. Az „igazságos Mátyás” legendája több forrásból fakadt. A jelek szerint maga az uralkodó is terjesztette, de az igazságos uralkodó képe általában is beletartozott a humanizmus ideológiájába. A Mátyás-mesék sok részlete jóval korábbi mondák, mesék átvétele, alkalmazása erre a korra. Az álruhában informálódó, majd igazságot tevő uralkodó különösen régi vándormotívum, Magyarországon először valószínűleg Nagy Lajos személyéhez kötődött. „Háborúzzanak mások, te csak házasodj, boldog Ausztria” – egyes feltevések szerint a Habsburgokról szóló, széles körben ismert mondás szerzője Mátyás király volt. A magyar király ezt III. Frigyesről mondta volna, aki országát nem vitézségével, hanem családi összeköttetések teremtése révén gyarapította. ## Emlékezete A 19. és 20. század szobrokkal emlékezett meg a nagy királyról, melyek közül Fadrusz János kolozsvári és Strobl Alajos budavári együttesét említhetjük elsőként. Egyházművészeti szempontból a legnevezetesebb a Mátyás király kálváriája nevű ötvösremekmű. Somorján 2016-ban avatták fel mellszobrát. Székesfehérvárott belvárosi körút viseli a nevét. 1845-ben Vörösmarty Mihály örökítette meg Mátyás fiatalkorának történetét Czillei és a Hunyadiak című ötfelvonásos történeti drámájában. Szigligeti Ede 1858-as Mátyás király lesz című darabjában Mátyás megkoronázásának történetét dolgozta fel. Mikszáth Kálmán Szelistyei asszonyok címmel írt kisregényt Mátyás király „gáláns kalandjairól”, aminek alapján 1964-ben nagy sikerű filmvígjátékot is forgattak Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? címmel. A kisregényből Benedek András, Semsei Jenő és Innocent Vince Ernő készített daljátékot, melyet 1974-ben megfilmesítettek Itt járt Mátyás király... címmel. 1995-ben mutatták be Kárpáti Péter: Országalma című színdarabját, mely a Mátyás király mondakört parodizálja, forgatja ki. Mátyás arcképe látható a magyar 1000 forintos bankjegyen. Országjáró Mátyás király címmel mutatta be az Új Színház 2014-ben Szőke István Atilla mesejátékát, melyben az ismert meséket dolgozta fel. ## Mátyás király-emlékművek - Kolozsvár – Mátyás király emlékmű, Főtér, Fadrusz János szoborcsoportja - Budapest – Mátyás kútja, A Budavári Palota Hunyadi-udvarában, Strobl Alajos, Hauszmann Alajos, A szobor leírása: „Mátyás király vadászruhában, forráshoz érkezik. Jobbról – külön talapzaton – Szép Ilonka alakja ül, kis őzike mellett, bal oldalon... Galeotto sólyommal és jegyzetekkel. A csoport előtt középen a király csatlósa kürtjelet ad; kutyákkal a vadászmester. Pállfy herceg vadászkutyát küldött Stroblnak modellként, bronz és mozaik háttér.” (Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa; Budapesti Városszépítő Egyesület, 1989) - Székesfehérvár – Mátyás király-emlékmű, Fő utca / Ady Endre utca, Mátyás király halálának 500. évfordulója alkalmából 1990-ben felavatott Melocco Miklós által készített emlékmű - Létavértes – Mátyás király-ivókút, Árpád tér, Győrfi Lajos 2002-ben felavatott lovasszobra - Győr – Mátyás király, Mátyás király tér, Lebó Ferenc, Harsányi Attila (építész) 2008. december 14-én felavatott Mátyás királyt a hollóval ábrázoló emlékműve - Budapest – Hunyadi Mátyás, Millenniumi emlékmű Hősök tere, Zala György alkotása, 1905 - Berekfürdő – Mátyás király-díszkút, Berek tér, Győrfi Lajos és Varga Imre (bronzöntő) által készített, 2013-ban felavatott emlékműve - Budapest – Mátyás király-emlékmű, Hess András tér, a Szent Miklós-torony nyugati homlokzatán látható annak az emlékműnek 1930-ban rekonstruált változata, melyet 1486-ban faragtatott a német Bautzen városa Mátyás király tiszteletére, az eredeti még Mátyás életében készült, ezért hiteles ábrázolásnak tekinthető - Sajógömör – Az urakat megkapáltató Mátyás király, Hlavna 58, Holló Barnabás 1914. június 1-én felavatott szobra kezében kapával ábrázolja az igazságos királyt - Szeged – Hunyadi Mátyás szegedi lovas szobra, Lapis András szobrát a Móra Ferenc Múzeum és a vár maradványa közötti területen 2001. augusztus 20-án állították fel. amely a fiatal 15 éves Mátyás királyt ábrázolja, akit 1458-ban Szegeden választottak meg magyar királlyá - Szabadka – Mátyás király szobor, Corvin Mátyás utca, a 2018-as Mátyás király-emlékév alkalmából felállított egész alakos szobor. Franjo Mačković palicsi szobrászművész alkotása. ## Uralkodásának történészi értékelése Uralkodói tevékenysége már kortársai körében nagy vitákat váltott ki. A jellemző kritikus véleményeket összegezte már életében, 1479-ben a Dubnici krónika. Eszerint Mátyás elhanyagolta a török veszélyt, és értelmetlen nyugati hódító hadjáratokra fecsérelte a rendelkezésére álló katonai, illetve az azt megalapozó, az ország kegyetlen adóztatása révén gyűjtött gazdasági erőt. A másik nézet szerint viszont a király belátta, hogy Magyarország önmagában képtelen ellenállni a töröknek, ezért nagyobb állam létrehozására törekedett. Eszerint felismerte, hogy a fejlődés Kelet-Közép-Európában a perszonáluniókba tömörült államszövetségek irányába halad. Megvalósítani terveit azonban nem tudta, erre utóbb csak a Habsburgok voltak képesek. Történészi vita tárgya az is, hogy a Mátyás által kiépített államszervezet rendi-képviseleti monarchia, vagy centralizált királyság volt-e. Ami a törvények fontosságát illeti, rendkívül karakterisztikus megfogalmazásai maradtak fenn több forrásból is. Ezek szerint „A király nem szolgája vagy eszköze a törvényeknek, hanem a törvény élén áll és uralkodik felette” (Aurelio Brandolini Lippo), illetve „a király az élő törvény” (Filippo Buonaccorsi). Mindenesetre belpolitikai tevékenységének nagy eredménye, hogy választott királyként, azaz a születési jogon uralkodó királyoknál csekélyebb társadalmi elfogadottsággal, legitimációval küzdve sikerült megszilárdítania hatalmát, kihasználni a középkori uralkodói hatáskör minden lehetőségét. Nagy ügyességgel volt képes maga mellé állítani az adott pillanat uralásához szükséges társadalmi, politikai erőket, illetve azok változatos koalícióit. Legfontosabb célját, fia örökösödésének biztosítását, Corvin János trónra lépését azonban nem sikerült elérnie. ## Levelezésének szövegkiadásai - Mátyás király levelei – Külügyi osztály – I-II., Fraknói Vilmos (MTA), Budapest, 1893–1895 - Mátyás király levelei – 1460–1490, válogatta, a szöveget gondozta, az utószót és a jegyzeteket írta: V. Kovács Sándor, fordította: Ballér Piroska, Szépirodalmi, Budapest, 1986, (Magyar levelestár) - Mátyás király levelei – Külügyi osztály – 1458–1490, Fraknói Vilmos (szerk.), az eredeti kötetek alapján sajtó alá rendezte és az utószót írta: Mayer Gyula, Nap Kiadó, Budapest, 2008, (+DVD),
1,150,390
Kínai sárkány
26,812,819
null
[ "Kínai kultúra", "Kínai mitológia", "Kínai sárkányok", "Mitikus lények" ]
A sárkányok évezredek óta a kínai mitológia és folklór legnagyobb jelentőségű természetfeletti lényei. Már az i. e. 2. évezredben, az úgynevezett jóslócsontokra karcolt feliratokon is megjelent piktogram formájában. Az ábrázolásokon többnyire több másféle állat részeiből alkották meg alakját, amely általában négy lábbal rendelkező, kígyószerű lény. Az első Han császártól kezdve mindig a császárt szimbolizálta, párba állítva a főnixszel, amely a császárné mitikus jelképállata volt. Megkülönböztettek égi, földi, földalatti sárkányokat, amelyek különböző színűek lehettek. Az égi sárkányok biztosították az esőt, a föld alatt lakók pedig a föld kincseit őrizték. A tengereknek, tavaknak és folyóknak külön gazdáik voltak, az úgynevezett sárkánykirályok. A kínai mitológiában a sárkányok általában jók, a béke, a jólét és a virágzás szimbólumának tekintették őket. Azonban nem csupán a jó szerencse, a termékenység, a gazdagság és az uralkodó szimbólumává vált, hanem mind a mai napig magát Kínát, a kínaiakat és a kínai kultúrát is szimbolizálja. A képző-és díszítőművészetek egyik legnépszerűbb motívuma. Számtalan anekdota, mese, elbeszélés örökítette meg, de szerepel a hivatalos történeti művekben és a régi enciklopédiákban is, mint a „pikkelypáncélos” állatok legfontosabbika. Hatással volt azon távol-keleti népek mitológiájára is, amelyekre Kína erős kulturális hatást gyakorolt, így alakjából és legendáiból sokat merített a japán, a koreai és a vietnámi mitológia sárkánya is. A sárkány a kínai zodiákus 5. állata. ## Eredete ### Neolit-kori jelenléte Kína területén már az írott történelem előtt időkből, a neolitikus kultúrákból is ismertek sárkányok, legalábbis sárkányszerű ábrázolások. A mai tartományban, kb. az i. e. 5. évezredben létezett, úgynevezett -kultúra területéről 1978-ban egy sárkányszobor került elő, míg a kb. i. e. 4700 és i. e. 2900 között létezett, úgynevezett -kultúra területének régészeti lelőhelyén egy sárkányt formázó, fekete színű jáde karperecet találtak, valamint ebből a kultúrából ismertek az úgynevezett disznó-sárkány ábrázolások is. Ezeknek a sárkányoknak a megjelenése határozott hasonlóságot mutat a majd az i. e. 2. évezred második feléből ismert „sárkány” jelentésű (龍) írásjegy piktografikus rajzolatának alakjával, amely bizonyítékként szolgálhat a sárkánykultusz újkőkor óta jelenlévő folyamatosságára. ### Korai értelmezések és tévhitek A föld alól előkerült, megkövült dinoszauruszok, madarak, emlősök csontjait, fogait régóta „sárkánycsontoknak” ( 龍骨) vagy „sárkányfogaknak” ( 龍齒) nevezték. Ezekről úgy tartották, hogy a történelem előtti korokban élt sárkányok maradványai. Előkerült dinoszauruszcsontokról már az i. sz. 4. századból is ismertek írott források, például a történész (常璩; kb. 291–361) tartományból előkerült „sárkánycsontok”-ról tesz említést. Ezek a leletek természetesen még nem archeológiai feltárások eredményeként kerültek napvilágra. A „sárkánycsontok” korai felbukkanására vonatkozó feljegyzés olvasható például a Han-dinasztia hivatalos történeti művének, a nak a 29. fejezetében is: „Ezt követően mintegy tízezer katonát vezényeltek csatornát ásni, hogy a -folyót ( 洛水) elvezessék től (徵) ig (商顏) ... mivel ásás közben »sárkánycsontok« ( 龍骨) kerültek elő, a csatornát »Sárkányfej-csatornának« ( 龍首渠) nevezték el.” A „sárkánycsontok” kitüntetett figyelmet kaptak a hagyományos kínai orvosszerek között is. Például az 1578-ban megjelentetett monumentális gyógyszerészeti műben, a (《本草綱目》), Alapvető tudnivalók a gyógyszertanrólnak a 43. fejezetében, amely a pikkelyes állatokból ( 鱗蟲) készült orvosszereket tárgyaló szakasz első fejezete, az olvasható, hogy a „sárkánycsont” a hatalmas hegyek sziklaszirtjein, a folyók partjain, illetve barlangokban találhatók, vagyis olyan helyeken, ahol sárkányok múltak ki. Számos nyavalya kúrálása mellett kiváló afrodiziákumnak is tartották, a „fehér sárkánycsontot” ( 白龍骨) pedig az éjszakai magömlést szabályozó, vagy vizelési problémákat orvosoló szerként fogyasztották. A 20. század elején, a kínai írás legelső emlékeire is egy patikában figyeltek fel. A gyógyszerként árusított „sárkánycsontok” karcolatai, amelyek valójában patás állatok lapockacsontjai (scapula) és teknősök hasi páncéljai (plastron) a kínai írás ma ismert legkorábbi változatainak íráshordozói. Létezik olyan elmélet, ami a kínai sárkány eredetét a kínai aligátorra vezeti vissza. ### A legkorábbi írott források elemzése Az egykor „sárkánycsontoknak nevezett”, a -kor második feléből (i. e. 14–11. század) származó jóslócsontok feliratain viszonylag sokszor szerepel a írásjegy, amely arra utal, hogy igen kitüntetett szerepe lehetett a ok vallási életében, illetve világképében. A kínai írás e – ma ismert – legkorábbi változatában az írásjegyeknek még nem létezett „szabványosított” formája, így a legtöbb írásjegy többféle formában, grafikai megjelenítésben is megjelenhetett a karcolatokon. Ezzel együtt is zavarba ejtően sok formai változata ismert a írásjegynek, amely típusát tekintve piktogram, vagyis az általa megnevezett tárgy stilizált képe. Ebből következik, hogy a jóslócsontokon látható írásjegy valójában magának a sárkánynak a stilizált rajza, abban a formában, amilyennek a ok képzelték. A korai írásjegyek elemzői egy, a legendás főnixhez ( 鳳) hasonló fejjel rendelkező, vagyis tarajt viselő, száját hatalmasra nyitó, kígyószerűen tekergő, hosszú testű lény ábrájaként értelmezik a írásjegy -kori képjel formáját. A kínai sárkány alakjának eredete mindezzel együtt fejtörést okoz a szakembereknek. Vannak, akik azt feltételezik, hogy a „sárkány” jelentésű piktogramokon nem taréj látható, hanem szarvak, mint amilyeneket a kínai sárkányok későbbi ábrázolásain is látni lehet. Bizonyos feltételezések szerint a piktogram előképei az ősgyíkok lehettek, míg mások úgy vélekednek, hogy az aligátor. A jóslócsontokon nem csupán isteni, természetfeletti lényként jelenik meg, hanem például helynevekben is, sőt azt is feltételezik, hogy azoknak az őstibeti (羌) törzsek az elnevezésével állt kapcsolatban, akik egykor a mai tartomány nyugati és középső részén, valamint tartomány déli részén élhettek. A kínai tudós, (馮時) hipotézisére utal és erősíti meg maga is David W. Pankenier amerikai sinológus, amikor cikkében a -dinasztia idején látható égbolt rekonstrukcióját követően arra a következtetésre jut, hogy a piktogram tulajdonképpen a korabeli éjszakai égbolton látható egyik csillagkép rajzolata. A szintén amerikai sinológus, Robert Eno azonban szkeptikus Pankenier megállapításával kapcsolatban, szerinte ugyanis bármennyire is vonzó elmélet ez, a -kori jóslócsontokon olvasható szövegek nem igazolják a csillagokkal, csillagképekkel kapcsolatos vallási érdeklődést. #### Az első kínai etimológia szótár magyarázata Az i. sz. 100-ban összeállított kínai etimológiai szótár, a szerzője, még nem ismerhette a jóslócsontok feliratain szereplő írásjegy változatokat, hiszen azokat rituális keretek között, még a -korban elásták, és a 20. században váltak újra ismertté. szótára összeállításakor az írásjegyek általa ismert legkorábbi változatait, a pecsétírásos alakokat vette alapul az írásjegyek grafikai összetételének magyarázatához. A írásjegyről a következőket írta: „Hosszú (testű), pikkelyes féreg (ti. hüllő). Képes sötétbe burkolózni, s képes fénnyel áradni; képes összezsugorodni, s képes hatalmasra kitágulni; képes rövidre (húzni magát), s képes hosszúra nyúlni. Tavasszal az égbe emelkedik; ősszel mély árkokba, szakadékokba búvik. A 'hús' ( 肉) és a 'repülni' ( 飛), valamint a kiejtésre utaló 童 () írásjegyek (összetételéből alkották meg).” A magyarázatból látható, hogy az i. sz. 1. század végén már nem piktogram formájában ismerte a írásjegyet, hanem olyan „fono-szemantikai összetételként" ( 形聲; szó szerint: „forma és hangzás”), mint amilyen a ma ismert kínai írásjegyek mintegy 82%-a. Az eredeti piktogram, képjel, valamikor a -kor elején egészülhetett ki az írásjegy kiejtésére utaló fonetikai elemmel, amely az így keletkezett összetétel bal oldalán kapott helyet, azonban a jobb oldalon megmaradt szemantikai elem – amely az eredeti piktogram módosított rajza – számára már nem volt egyértelmű, hogy egy hüllőszerű, nyitott szájú, tarajt (vagy szarvat) viselő lény ábrája, hiszen ő a 肉 „hús” és a 飛 „repül” írásjegyek kombinációjának vélte. Nem lehet tudni, hogy ennek a két írásjegynek vajon tulajdonított-e bármilyen szemantikai jelentőséget is, amely a sárkányhoz kapcsolódik. Az írásjegy leírását bevezető, feltehetően a sárkány alakjához kapcsolódó korabeli legendákból, hiedelmekből merítkező leírásban ugyan tesz említést a sárkány égbe emelkedésének ( 登) képességéről, ami összefügghet a repülés képességével, de a „hús” írásjegy bevonása az értelmezésbe szemantikailag nem tisztázható. ## Leírása ### Alakja, megjelenése A feltehetően legkorábbi formájában totemállatként megjelenő sárkány fokozatosan egyfajta mitikus, természetfeletti lénnyé vált, amelyről az írott források úgy számolnak be, mintha időről-időre az emberek számára is megjelent, látható lett volna, épp ezért formáját, képességeit vagy tulajdonságait is meg lehetett figyelni, és dokumentálhatók voltak. Az i. e. 3. századból származó, legkorábbi kínai szótárhoz, vagy inkább enciklopédiához, az hoz a -korban íródott (1320) kommentárkiegészítésben, az (《爾雅翼》) 28. kötetében – ahol is a szerző a ot „a pikkelyes állatok leghosszabbikának” ( 鱗蟲之長) nevezi – olvashatók a sárkánnyal kapcsolatos addig keletkezett legjelentősebb feljegyzések. Itt is olvasható az a sárkány alakjával kapcsolatos leghíresebb, legtöbbet idézett leírás, amelyet nak (王符; kb. i. sz. 83–170), a Han-dinasztia idején élt filozófusak tulajdonítanak: Ez a nak tulajdonított leírás vált később a sárkány kínai ábrázolásmódjának kánonjává. Megjegyzendő, hogy ez a leírás ma ismert művei között nem szerepel, csak későbbi hivatkozások, idézetek tucatjaiból ismert, melynek többféle változata is létezik. A már idézett (《本草綱目》), vagyis Alapvető tudnivalók a gyógyszertanról (1578) például más sorrendben szerepelteti a „kilenc hasonló” alkotóelemet, és úgy tudja, hogy a sárkány szemének a nyúléhoz, a pikkelyeinek pedig a pontyéhoz kell hasonlatosnak lennie. Ezenkívül azt is tudni véli, hogy leírásában az is szerepelt, hogy a sárkány hátán 9×9, vagyis összesen 81 pikkely található, ahogyan a erőhöz illik. A hangja olyan, mintha bronztálat ütnének, a szája két oldalán szakáll lóg le, az állkapcsa alatt egy fényes gyöngy található, a torka alatt pedig ellentétes irányba futnak a pikkelyek. Ha kifújja a levegőt, abból felhők keletkeznek, amit képes vízzé vagy tűzzé változtatni. A sárkány más állatokhoz való hasonlításának egy igen érdekes története olvasható (劉基; 1311–1375) 《郁離子》 anekdotagyűjteményében, amely szerint egy fejedelem az jándékba kapott tobzoskát ( 鯪鯉) sárkánynak gondolta. ### Képességei, tulajdonságai Ugyancsak az inspirálta a -kori t (陸佃; 1042–1102), aki a 11. század végén összeállította a (《埤雅》) című enciklopédiáját. A terjedelmes mű rögtön a sárkány tárgyalásával kezdődik, amelyben a következők olvashatók: A csupán idézetek és hivatkozások formájában ismert (《釋典》) című mű további érdekes részletekkel szolgál a sárkány viselkedésével, tulajdonságaival kapcsolatban: A Ming-kori író, (謝肇淛; 1567–1624) művének, a (《五雜俎》; kb. 1592) 9. fejezetében arról számol be, hogy a sárkány természetét tekintve igen buja ( 淫), aki más állatokkal is szokott párosodni: „Ha bivallyal párosodik, akkor egyszarvút nemzenek; ha sertéssel párosodik, akkor elefántot nemzenek; ha lóval párosodik, akkor sárkány-lovat ( 龍馬) nemzenek.” Egy későbbi helyen pedig megjegyzi, hogy azért van a sárkányoknak oly sok egyedi fajtája, mert buja természete okán, gyakorlatilag nincs olyan állat, amelyikkel ne párosodna. Van olyan elképzelés is, miszerint a sárkány süket ( 聾), és ez az oka annak, hogy a siketeket is nak hívják. Ez a hiedelem nyilvánvalóan a két szó azonos hangzására vezethető vissza. A tojással szaporodó, hüllőszerű kínai sárkányról egyes legendák, elbeszélések, anekdoták, mesék úgy tudják, hogy téli álmot alszik ( 蟄). Ilyenkor rendszerint a föld alá, barlangba, vagy folyó, tavak fenekére húzódik. Olykor egészen különleges formában és helyen vészeli át a hideget. (1640–1715) az egyik furcsa történetében leírja, hogy egy asszony szemfehérjében felfedeztek egy „vékony, vérvörös fonálszerűséget” tekeregni, amelyről megállapították, hogy egy telelő sárkány. Három hónap múlva, amikor már napok óta kitartóan esett és mennydörgött, az asszony szeme sarka felrepedt, a sárkány pedig eltűnt. egy másik történetében ugyancsak parányi formában, egy százlábúhoz hasonló alakban telel át egy sárkány egy meleg szobában, a könyvesláda rejtekében. ## Fajtái A kínai legendákban, mítoszokban és az irodalmi művekben számos „sárkányféle” jelenik meg, amelyek elnevezésében vagy szerepel a írásjegy, vagy ha más néven jelenik is meg, egyértelmű, hogy sárkányszerű lényről van szó. Alighanem az i. sz. 3. század elejéről származik a sárkányok csoportosítására, kategorizálására tett első kísérlet, amelyet az enciklopédia bővített változatának, a (《廣雅》) című lexikon tartalmaz, s amelynek a (《釋螭》) fejezetében a szerző, (張揖; 3. sz.) négyféle sárkányt különböztet meg: - a pikkelyes sárkányok, amelyeket nak (蛟龍) hívnak, - a szárnyas sárkányok, amelyeket nak (應龍) hívnak, - a szarvval rendelkező sárkányok, amelyeket (虯龍) hívnak, - a szarv nélküli sárkányok, amelyeket (螭龍) hívnak. A 3. fejezetében az élőlények egy igen érdekes eredetmagyarázata, egyfajta „primitív mitologikus evolúciója” olvasható, amelyben kulcsszerepet kapnak a különböző sárkányok is: Ugyancsak ebben a fejezetben olvasható a sárkányok színek szerinti csoportosítása, amelyeknek az eredete a szöveg szerint a különböző minőségű föld elem jének kiáramlásából, illetve azok háromzer éven át történő metamorfózisának, illetve leszármazási láncának eredményeképpen jelentek meg a világban. Ez alapján a következő sárkányok különböztethetők meg: - sárga sárkány ( 黃龍), - kékeszöld sárkány ( 青龍), - rőt sárkány ( 赤龍), - fehér sárkány ( 白龍), - sötét vagy fekete sárkány ( 玄龍). Ugyanezeket, a színük szerint megkülönböztetett és csoportba sorolt sárkányokat a -dinasztia idején császár (徽宗; 1082–1135) „királyként” törvényesítette: - sárga sárkány ( 黃龍), szellem, a könyörgéseket figyelmesen meghallgató király, - kékeszöld sárkány ( 青龍), szellem, a legkönyörületesebb király, - rőt sárkány ( 朱龍), szellem, a tavaknak áldást biztosító király, - fehér sárkány ( 白龍), szellem, erényes és nemeslelkű király, - sötét vagy fekete sárkány ( 玄龍), szellem, a titokzatos vizek mélyén lakozó király. Ezenkívül léteznek még további, hagyományosnak tekinthető osztályozási rendszerek is. Például: - a kétszarvú sárkány a (龍), - az egyszarvú sárkány a (蛟), - a szarv nélküli sárkány a (螭), - a lábatlan sárkány a (蠋). A 17. századi monumentális enciklopédia, (《渊鉴类函》) 438. fejezetében olvasható a sárkányok csoportosításának egy sokat idézett és hivatkozott változata: - égi sárkány ( 天龍) „a mennyek palotáját őrzi, és nem ereszkedik alá”, - isteni sárkány ( 神龍) „felhőket támasztva esőt fakaszt az emberek üdvére”, - földi sárkány ( 地龍) „átvágja a folyókat, megnyitja a csatornákat”, - kincseken megbúvó sárkány ( 伏藏龍) „a királyok és a gazdag emberek kincseire vigyáz”. Ugyancsak a című mű hivatkozva a (《須彌藏經》) buddhista szútrára az „ártó sárkányok” ( 惡龍) öt fajtájáról tesz említést: - szobor sárkány ( 像龍), - ló-sárkány ( 馬龍), - kígyó-sárkány ( 蛇龍), - hal-sárkány ( 魚龍), - varangy-sárkány ( 蝦蟆龍). Michael Carr nyelvész a klasszikus kínai szövegekben több mint 100 féle sárkányelnevezést azonosított, amelyeket a szuffixumként, vagy ritkábban prefixumként történő használatával képeztek. - ' (天龍) „égi sárkány” vagy „mennyei sárkány”, a mennyek palotájának őre, az istenek hintóinak vontatója; a Sárkány csillagkép kínai neve, - ' (神龍) „isteni sárkány”, mennydörgésisten, az időjárás szabályozója, akit emberi fejjel, sárkánytesttel és dobszerű hassal képzeltek el, - ' (伏藏龍) „elrejtett kincsek sárkánya”, a drágakövek és nemesfémek alvilági őrizője, akit a tűzhányókkal hoztak összefüggésbe, - ' (地龍) „földi sárkány”, a folyók és tengerek felvigyázója; olykor földigilisztának is nevezik, - ' (應龍) „válaszoló sárkány”, egyfajta szárnyas sárkány, akit az esőkkel és áradásokkal hoztak kapcsolatba; a Sárga Császár az ő révén végzett val, - ' (蛟龍) „aligátor sárkány”, szarv nélküli vagy pikkelyes sárkány, aki a vízben élő állatok vezére, - ' (蟠龍) „tekergő sárkány”, tavi sárkány, aki nem képes felemelkedni az égbe, - ' (黃龍) „sárga sárkány”, szarv nélküli sárkány, amely a császárt jelképezi, - ' (飛龍) „repülő sárkány”, szárnyas sárkány, amely a felhőkön utazik; a Feilongus nevű ősgyík névadója, - ' (青龍) „kékeszöld sárkány”, a keleti égtáj jelképe, - ' (虯龍) „csavarodó sárkány”, ellentmondásosan meghatározott: vagy szarvakkal rendelkező, vagy szarvak nélküli sárkányféle, - ' (燭龍) „fáklya-sárkány” (vagy ' 燭陰 „világító sötét”), óriás, vörös színű, sárkányszerű lény, egyfajta napisten a kínai mitológiában, amelyet emberi arccal, kígyótesttel képzeltek el, - ' (螭龍) „démon-sárkány”, szarv nélküli sárkányféle, vagy a hegyekben lakó démon, - ' (龍王) „sárkánykirályok”, a négy tenger uralkodói, - ' (龍馬) „sárkány-ló”, a folyóból kiemelkedő és nak megjelenő sárkány. Léteznek azonban olyan, egyértelműen sárkánynak, sárkányfélének tekinthető természetfeletti lények is, amelyek megnevezésében nem szerepel a 龍 írásjegy: - ' (虹) „szivárvány”, a szivárványt az ókorban kétfejű sárkánynak képzelték, - ' (蜃) óriás kagyló, alakváltó sárkányszerűség vagy tengeri szörny, amely csodákat idéz elő, - ' (巴蛇) „-kígyó”, óriáskígyószerű sárkány, amely elnyeli az elefántokat is, - ' (螣) vagy ' (腾蛇), „lebegő kígyó”, egy lábak nélküli repülő sárkányféle. ### A négy szent állat és az égtájak őrzői A sárkány tagja a kínai mitológiában a „négy szent állat” ( 四 靈) néven ismert azon természetfeletti, különleges lények kiváltságos, és különösen nagy tiszteletnek örvendő csoportjának, amelyek a legendák szerint már a Sárga Császár parkjában is laktak. Ezek az állatok a következők: - egyszarvú ( 麒麟), a négylábú szőrös állatok ura, - sárkány ( 龍), a pikkelyes állatok ura, - teknős ( 龜), a páncélos állatok ura, - főnix ( 鳳凰), a tollas állatok ura. Az állatok ezen csoportját is szokás volt a négy égtáj őrzőjeként emlegetni, de ez korántsem volt olyan gyakori, mint az állatok azon négyes csoportja, amelyre sokkal gyakrabban hivatkoztak az égtájakkal kapcsolatban, és amely csoportnak ugyancsak tagja a sárkány. Egy legenda szerint, amikor istennő kifoltozta az eget és megszilárdította a világot, megalkotta a négy égtáj őrzőjét is, akik a négy évszak harmonikus működésének is felelősei lettek. A sötét vagy fekete teknős ( 玄武) hatalma alá tartozott az északi égtáj és a tél irányítása; a keleti égtájat és a tavaszt a zöldeskék vagy azúrsárkányhoz ( 青龍) rendelte az istennő; a fehér tigrist ( 白虎) helyezte nyugatra és megbízta az ősz irányításával; a vörös madárhoz ( 朱雀) pedig az égtájak közül a dél, az évszakok közül a nyár rendeltetett. ### A sárkány kilenc fia A Ming-korban jelenik meg az az elképzelés, hogy a -sárkánynak létezik kilenc fia, akiket a „sárkány nemzette kilenc fiú”-ként ( 龍生九子) emlegettek. Az elképzelés igen népszerűvé vált, így több korabeli írástudó is említette, illetve felsorolta őket. Ezek a „sárkányivadékok” általában valamilyen, már korábban is létezett sárkány vagy sárkányszerű díszítőelemek, dekorációk eredetére adtak magyarázatot. `(李東陽; 1447–1516) a 《懷麓堂集》 című művében a következő listát teszi közre:` - ' (囚牛), „szereti a zenét, húros hangszerek nyakának végén faragásként jelenítik meg”, - ' (睚眦 vagy 睚眥), „szereti az öldöklést és a vérontást, kardok markolatának végén jelenítik meg”, - ' (嘲风), „vonzódik a mélységekhez, a szakadékokhoz, alakját tetősarok-díszként jelenítik meg”, - ' (蒲牢), „szeret bömbölni, alakját a harangok tetején, akasztó alakban jelenítik meg”, - ' (狻猊), „szeret térdepelve üldögélni, Buddha-szobrok talpazatán, oroszlánformában jelenítik meg”, - ' (贔屭 vagy 負屭), „roppant ereje van, aki tárgyakat cipel a hátán, kőteknős formában a sírkövek talpazataként jelenítik meg”, - ' (狴犴), „szeret perlekedni, (tigrisszerű formában) a börtönök kapuján jelenítik meg alakját”, - ' (𧈢𧏡), „szereti átszelni a vizeket, a hidak korlátjának díszeként jelenítik meg”, - ' (螭吻 vagy 鴟吻), „szeret elnyelni dolgokat, a tetőgerinc két végén jelenítik meg alakját, (hogy elnyelje az ártalmas hatásokat)”. A költőként is ismert (楊慎; 1488–1559) a nem hivatalos története ( 《升庵外集》) című gyűjteményében ettől némiképp eltérő neveket és más sorrendben ismertet: - ' (贔屭), - ' (螭吻 vagy 鴟尾), - ' (蒲牢), - ' (狴犴), - ' (饕餮), - ' (𧈢𧏡), - ' (睚眥), - ' (狻猊), - ' (椒圖). A két, a korábbi listában nem szereplő sárkányfiról, azt írta: „A szeret enni és inni, a háromlábú bronzüstök felületén jelenítették meg... A olyan, mint egy osztriga, nem szereti, ha háborgatják, általában a kapukon a kopogtató karika tartójaként ábrázolják”. `(謝肇淛; 1567–1624) (《五雜俎》; kb. 1592) című művében egy újabb változatát adja közre a sárkány kilenc fiainak, ám ő már csak a tulajdonságaikra koncentrál, a megjelenítési helyeiket és formáikat nem tárgyalja:` - ' (蒲牢) „szeret bömbölni”, - ' (囚牛) „szereti a zenét”, - ' (蚩吻) „szeret elnyelni”, - ' (嘲风) „szereti a meredélyeket”, - ' (睚眥) „szereti az öldöklést”, - ? „szereti az irodalmat”, - ' (狴犴) „szereti a perlekedést”, - ' (狻猊) „szeret üldögélni”, - ' (霸下) „szeret cipekedni”. Ezt követően a (《博物誌》) című műre hivatkozva további tíz sárkányfit ismertet: - ' (憲章) „szereti a tömlöcöket”, - ' (饕餮) „szereti a vizet”, - ' (蟋蜴) „szereti a nyers húst”, - ' (?蠻?全) „szereti a szelet és az esőt”, - ' (螭虎) szereti a díszítményeket, - ' (金猊) „szereti a füstöt”, - ' (椒圖) „szereti a zárt nyílásokat”, - ' (?刀?多) „szereti a veszélyt”, - ' (鰲魚) „szereti a tüzet”, - ' (金吾) „sohasem alszik”. ### Sárkánykirály A sárkánykirály ( 龍王) képzete a feltehetően a buddhizmus hatására valamikor az i. sz. első századokban alakulhatott ki Kínában, ugyanis a buddhista szutrák kínai nyelvre történő fordításakor a Nágarádzsa („kígyókirály”) szót ként („sárkánykirály”) adták vissza. Kezdetben a sárkánykirályok számát is átvették a buddhista irodalomból, például a Lótusz-szutra (szanszkrit: Szaddharma pundaríka szutra; kínaiul: 《妙法蓮華經》) kínai fordításában még nyolc szerepel belőlük, majd később más művek tízet sorolnak fel. Igen gyorsan elterjedt azonban a sárkánykirályokkal kapcsolatos taoista elképzelés is, amely a négy tengerhez ( 四海) társít egy-egy sárkánykirályt, azok uralkodóiként: - ' (廣利) a Déli-tenger sárkánykirálya, - ' (廣德) a Keleti-tenger sárkánykirálya, - ' (廣澤), más néven: ' (崇禮) az Északi-tenger sárkánykirálya, - ' (廣順), más néven: ' (正恆) a Nyugati-tenger sárkánykirálya. Később, az olyan 16–17. századi regényekben, mint például a Nyugati utazás vagy az Istenek birtokba helyezése ( 《封神演義》) a négy sárkánykirály már más néven szerepel: - ' (敖廣), a Keleti-tenger sárkánykirálya, - ' (敖欽), a Déli-tenger sárkánykirálya, - ' (敖閏), a Nyugati-tenger sárkánykirálya, - ' (敖順), az Északi-tenger sárkánykirálya. A korai szövegek szerint a sárkánykirályok leginkább a rendkívüli termetükkel tűntek ki a többi sárkány közül, mivel a hosszuk egy kínai mérföld (li = 0,5 km) volt. A későbbi mesékben és a néphitben nem is feltétlenül nevezik néven őket, és azt tartják róluk, hogy az őselemek uralkodói, akik alá tartozik a mennydörgés, a villám, a szél és az eső istene. A késői folklórhagyományban a sárkánykirályt általában öregember alakjában képzelték el, aki a víz alatti kristálypalotájában ( 龍宮) lakik, ahol tengeri állatokból verbuvált saját hadsereggel is rendelkezik. Az ábrázoló művészetekben gyakorta jelenik meg a botját markoló öregemberként, a botja díszgombja pedig sárkányfejet formáz. A mesékben, népszerű történetekben gyakorta esik szó a sárkánykirály lányairól, fiairól. Az ilyen történetek legjellemzőbb szüzséje, hogy az sárkánykirály gyermeke az emberek között valamilyen bajba kerül, majd az ifjú megmentője, meghívást kap a sárkánykirály palotájába, ahol bőkezűen megjutalmazzák, vagy valamilyen varázserejű tárgyat kap ajándékba. A sárkánykirályok kultusza hosszú évszázadokon át igen népszerű volt Kína-szerte. Szinte minden városban, településen állítottak nekik templomot a folyók, a patakok partján vagy a gázlók menten, esetleg a kutaknál. Aszály idején kivitték a sárkánykirály szobrát a templomból és a tűző napra helyezték, áradáskor pedig végigvitték az árvíz sújtotta vidéken, hogy saját szemével lássa, mekkora a kár, abban a reményben, hogy felébred a lelkiismerete, és intézkedni fog. Ha ez sem segített, előfordult, hogy a sárkánykirály szobrát „vízbe fojtották”. A kínai császárok közül többen is hivatalos címeket, rangokat adományoztak a sárkánykirályoknak, és arra is volt példa, hogy valami vétkük vagy mulasztásuk miatt megfosztották rangjuktól, és távoli vidékekre száműzték őket. ## Szerepe, legendái ### Ókori legendák, mítoszok A sárkány kezdetben valószínűsíthetően több ősi törzs totemállata lehetett, ami világszerte ritka kivételnek számít, hiszen a totem a leggyakrabban valamilyen valóságos állat. A korai totem szerepét látszanak megerősíteni azok az – olykor későbbi írásos formában is megőrződött – legendák, mítoszok, amelyek például sárkányhúsevésről, a háziállatokéhoz hasonló sárkánytartásról és sárkányetetésről szólnak, mindezek mellett több mitikus ős, uralkodó asszonyoknak a sárkánnyal való kapcsolatából született. Egy legenda szerint úgy jutott a kínai jóslásban nagy jelentőségű nyolc trigramhoz, a hoz, hogy a -folyóból egy isteni sárkány-ló ( 龍馬) a hátán hozta el neki. (勾芒), aki bizonyos legendák szerint segítőtársa volt, két sárkányon nyargalt. úgy fogant meg, hogy az anyja megpillantott egy csodálatos isteni sárkányt ( 神龍). Amikor anyja egy folyó forrásánál sétált, a folyóból kiemelkedő vörös sárkányra ( 赤龍) lett figyelmes. A sárkány hátán egy vörös öltözéket viselő férfi képmása volt látható, akinek ragyogó szépségű arca, hosszú bajsza és nyolcszínű szemöldöke volt. Ekkor hirtelen sötét vihar kerekedett, az asszony pedig egyesült a sárkánnyal. A legenda szerint ebből a nászból született , aki a sárkány hátán látott szépséges férfiú képmására hasonlított. és úgy fogantak, hogy az anyjuk egy-egy szivárványt pillantott meg. Az ősi kínai kozmogóniai képzetek szerint a szivárvány nem más, mit egy mindkét végén fejjel rendelkező sárkány, így ezek a kultúrhéroszok is kapcsolatba hozhatók a sárkánytól való származás elméletével. Egyes legendák szerint a Sárga Császár egy sárkány segítségével vett győzelmet az ellene fellázadó szörny, felett, majd a taoista legenda szerint élete végén egy sárkány hátán emelkedett az égbe, és vált halhatatlan isteni lénnyé. Az árvizek szabályozásának munkájával kudarcot vallott egy legendaváltozat szerint halála után sárga sárkánnyá ( 黃龍) változott, fiának, Nagy nek, aki a teteméből bújt elő, kétszarvú sárkány formája volt, s úgy tudta befejezni apja munkáját, a vizek szabályozását, hogy egy -sárkány ( 應龍) (más változatok szerint egy sárga sárkány) a farkát a földön vonszolva jelölte ki neki a megásandó csatornák nyomvonalát. A Sárga-folyó szelleme, (河伯), miután , a mesteríjász végzett vele, a folyóba merült és egy fehér sárkánnyá ( 白龍) változott. , a Napot kocsiján szállító fuvaros hintajába hat sárkány van befogva. A még szintén legendásnak számító -dinasztia 14. uralkodójával val, kapcsolatban maradt fenn egy igazán érdekes történet, amely szerint az Ég egy alkalommal két sárkányt küldött, egy hímet és egy nőstényt. azonban sehogyan sem tudta őket megetetni, mert elveszítette a („Sárkányszelídítő”) nemzetség ( 豢龍氏) támogatását. egyik leszármazottja, bizonyos Liu azonban ismerte a sárkányidomítás mesterségét, s ezért szolgálatába állt. a 御龍 („Sárkányhajcsár”) családnevet és birtokot adományozott neki. Amikor a nőstény sárkány kimúlt, Liu feltálalta azt az uralkodónak, majd a büntetéstől félve megszökött az udvarból. ### Kései mitológia, népi folklór A középkorban fokozatosan megkopott a sárkány totemisztikus jellege. Léteznek ugyan még olyan történetek, amikor a hős származása köthető a sárkányhoz, de a számuk egyre kevesebb. Ilyen például a kínai folklórban és kései mitológiában nagy jelentőséggel bíró (關羽), a háború és a gazdagság istene úgy született, hogy amikor a Jáde császár kivégeztetett egy sárkányt, annak vérét egy buddhista barát fogta fel a csészéjében, és ebből született a hős. Más változatok szerint születése előtt a szülei háza fölött egy sárkány röpködött, amely a különleges gyermek világra jöttének jele volt. A sárkányt úgy képzelték el, mint a fényes, égi princípium, a megtestesülését, és elvesztette a kapcsolatát a sötét, földi princípiummal, a nel. Egyes legendákban, anekdotákban még fellelhető a sárkány földdel való ősi kapcsolatának maradványa. Olykor például a sárkány a föld alatt lakik, kutakban él, ahol kincseket őriz, ismeri a földi erek útvonalát, segít a hősnek, hogy kijusson a föld alól, és esetenként a föld alatt alussza téli álmát, ősszel visszatér a tengerbe, majd nyáron felemelkedik az égbe. Szerepe egyre inkább szimbolikussá és meseszerűvé vált. Mint erő, az égi princípium jelképét, igen gyakran szárnyas lényként ábrázolták, aki uralkodik a felhőkön, az esőn, a fellegeken lebeg, vagy a vizek hullámain úszik. Alakját olykor lángnyelvek veszik körbe. A középkorra egyértelműen a földművelés számára oly fontos esőhöz, és ezzel együtt a víz elemhez kapcsolódik az alakja. A sárkány a kínai mitológiában általában jóságos lény, megjelenése szerencsés jegynek számít. Ennek ellenére még a középkorban is születtek olyan anekdoták, amelyekben egy-egy sárkányt gonosz bűneik vétkeik miatt azzal büntettek, hogy nem térhetett vissza többet az égbe, és a földön kellett sínylődnie az idők végezetéig. ## Szimbólumként Az ókor végétől, a kora középkortól kezdve a sárkány szimbolikus szerepe egyre inkább felértékelődött. Elsősorban a víz elemhez kötődő természetfeletti lényként képzelték el, aki képes szabályozni az esőt és a vizek áradását. Már az egyik legősibb kínai könyvben, a Változások könyvében is az olvasható, hogy a sárkány szerencsés előjel. Például: „A mezőn megjelenő sárkány. Kívánatos látni a nagy embert.” Vagy: „Égen szálló sárkány. Kívánatos látni a nagy embert.” Nem csupán a jó szerencse, a termékenység, a gazdagság szimbólumává vált, hanem a mindenkori uralkodó, a császár személyes jelképe lett, sőt mind a mai napig magát Kínát, a kínaiakat és a kínai kultúrát is szimbolizálja. ### Az uralkodó jelképe A -dinasztia idején az ötkarmú sárkány jelképezte az uralkodót, a négykarmú sárkány az arisztokráciát, míg a háromkarmú sárkány a minisztereket, főhivatalnokokat. -dinasztia az ötkarmú sárkány a császár szimbólumának számított, míg a négy- és a háromkarmú sárkányok a köznépet jelképezték. Alighanem az ókorban még tetten érhető azon totemisztikus elképzelések, miszerint a legendás uralkodók sárkányoktól származnak, vagy származásuk sárkányok megjelenéséhez kapcsolható, játszottak közre abban, hogy a középkorban a sárkány, mint az erő, a hatalom, a termékenység megtestesülésének természetfeletti erővel rendelkező lénye a mindenkori uralkodó jelképévé vált. A középkorban a császárra gyakorta hivatkoztak az „igazi sárkány, az ég fia” ( 真龍天子) titulussal. A császárhoz köthető használati tárgyakat, fogalmakat stb. is gyakorta látták el a „sárkány” jelzővel. Ilyenek voltak például: - „sárkányágy” ( 龍床) – a császár fekhelye, - „sárkányorca” ( .龍顏) – a császár arca, - „sárkányköpeny” ( 龍袍) – a császár köpenye, - „sárkányhintó” ( 龍馭) – a császár hintója. A sárkány motívumként először a Tang-dinasztia idején jelent meg a császári köpeny hivatalos és kizárólagos díszeként. Ekkor is és ezt követően is élt az a gyakorlat, hogy az ötkarmú sárkány ( 龍) ábráját csak a császár és a császári családhoz tartozó személyek (a császár gyermekei, feleségei) viselhették, míg a négykarmú sárkány ( 蟒龍) viselése az udvarhoz tartozó magasabb rangú személyek kiváltsága volt. ### Kína nemzeti jelképe A sárkány motívumként az ókorban már megjelent például harci lobogókon, de a dinasztiát, a birodalmat jelképező „címerállatként” csak a mandzsu -dinasztia idején bukkant fel. 1912-ig a sárga alapon, vörös gyönggyel ábrázolt azúrsárkány (青龍) – amely hagyományosan a keleti égtájat jelképezte – volt a birodalom hivatalos zászlaja, amelyet „sárga sárkányos lobogó”-nak ( 黃龍旗) neveztek. A császárság bukását követően az azúrsárkány alakja továbbra is megmaradt a hivatalos nemzeti jelképek sorában, 1913-tól 1928-ig a Kínai Köztársaság hivatalos címerében szerepelt a zöld főnixszel együtt, a címer pedig esetenként megjelenhetett az ötsávos nemzeti lobogó jobb felső sarkában is. Nyugaton elterjedt, hogy a sárkány Kína jelképe, és ezt egyaránt vonatkoztatják a Kínai Népköztársaságra, éppen úgy, mint Tajvanra. A nyugati kulturális hatás térnyerése miatt, amelyben a sárkány harcias, gonosz, ellenséges lényként jelenik meg, a kínai kormányok igyekeznek elkerülni a sárkány nemzeti jelképként történő használatát. A kínaiak olykor a „sárkány leszármazottaiként” ( 龍的傳人) hivatkoznak magukra. Ez a gyakorlat leginkább az 1970-es évektől kezdett elterjedni, amikor is Ázsia népei állatszimbólumokkal azonosították magukat, például a mongolok a farkassal, a tibetiek pedig a majommal. A kínaiak manapság a több ezer éves történelmi és kulturális örökségük jelképeként tekintenek a sárkányra, amelyet előszeretettel használnak díszítő motívumként. A sárkány alakjának kifigurázása, gúnyolása tabunak számít. ### Kapcsolata a kilences számmal A kilences szám, amely a kínai hagyományos világkép szerint páratlan, és ezért a férfias princípiumhoz kapcsolódik, erősen kötődik a sárkány alakjához is. A sárkányról már leírta, hogy kilenc ismertetőjeggyel, az úgy nevezett „kilenc hasonló”-val ( 九似), valamint, hogy 9×9, azaz összesen 81 pikkely (lin 鱗) található a hátán, „ahogyan az a hoz illik”. Igen jelentősek a „sárkány kilenc fiáról” ( 龍生九子) vallott elképzelések is. A kilences számot ezen kívül elsősorban a mindenkori uralkodóhoz, a császárhoz kapcsolódott, ezért természetes volt, hogy a sárkányok esetében is megjelenjen ez a szám. Csak a császár, illetve a legmagasabb rangú hivatalnokai viselhettek kilenc sárkány mintájával díszített köpenyt. Pekingben, a Tiltott Városban található a színes, mázas csempékkel kirakott ellenzőfal, a „Kilenc sárkány fala” ( 九龍壁), amelyen a császári hatalmat jelképező kilenc sárkány artisztikusan megjelenített alakja látható. Ilyen falat még több helyen emeltek a történelem során, például a -parkban, de 2003-ban a chicagói Chinatownban is elkészítették a -parkban látható fal kicsinyített változatát. Kaulung ( 九龍), vagyis a „Kilenc sárkány” Hongkong egyik városrésze az azonos nevű félszigeten. A hagyományos magyarázat szerint nevét onnan kapta, hogy a kilenc sárkány jelképezi Kína nyolc hegycsúcsát és magát a császárt. ## Kulturális hatása ### Írásjegyekben A szerint a 龍 írásjegy maga is egy fono-szemantikai összetétel, vagyis tartalmaz egy kiejtésre utaló írásjegyelemet (bal oldalon) és egy szemantikai gyököt vagy radikálist (jobb oldalon), ami ebben az esetben a 'sárkány' jelentésű piktogram, képjel módosult rajza. A klasszikus formájában összesen 16 vonásból álló írásjegy azonban olyan népszerűvé vált a történelem során, hogy azt is további írásjegyek szemantikai és fonetikai radikálásaként használták és használják mind a mai napig. A kínai írásjegyek tipologizálásának alapjait lefektető és azok szótárban történő kereshetőségéhez nélkülözhetetlen fogalomkulcsokat, szemantikai gyököket felismerő (許慎), művében, a ben összesen 540 fogalomkulcsot ( 部首) különböztet meg, melyek között már szerepel a írásjegy is. Tizenhat évszázaddal később, az 1716-ban kiadott, a (康熙) császár által összeállíttatott szótár, a (《康熙字典》) már csak összesen 214 darab fogalmi kulcsot vagy radikálist tartalmaz, amelyek a vonások száma szerint növekvő sorba rendezettek. Ezek között a a 212., vagyis nála csak két bonyolultabb radikális létezik. Az alábbiakban, a teljesség igénye nélkül néhány példa látható arra, amikor a írásjegy szemantika gyökként, radikálisként szerepel a különböző írásjegyekben, illetve amikor csak a hangzása révén utal egy-egy írásjegy kiejtésére, de az adott írásjegy jelentésében semmilyen szerepet nem játszik annak 'sárkány jelentése': Szemantikai radikálisként: - 龎 = rendezetlen, óriás, hatalmas, - 龑 (vagy 𪚔) = magasságos és fényes, bölcs, kiemelkedő, személynév, - 䶬 (vagy 𪚜, 𪚟) = a sárkány hátán lévő kemény, csontos kinövések, uszonyok, - 龕 (vagy 𪚕, 𪚞) vagy = oltárfülke, szentély, - 𪚝 = jádéből készített sárkánydísz, - 龖 = a sárkány repülése, - 龗 (vagy 𪚙) = természetfeletti, isteni, - 龘 = a sárkány járásának hangutánzó szava, - 𪚥 = bőbeszédű, szószátyár, - 𪚑 = rejtőzködő sárkány. Fonetikai elemként: - 儱 = vad, durva, barbár, - 壟 (vagy 壠) = sír, sírhalom, - 巄 (vagy 巃) = fennkölt, gőgös, - 徿 = egyenes járás, - 攏 = összegyűjt, - 曨 = homályos, szürkület, - 瀧 = nedves, nyirkos, - 嚨 = torok, - 朧 = a Hold megjelenése, - 櫳 = ketrec, - 爖 = tűz, - 籠 (vagy 𪚖, 𪚗 ) = kalitka, kalitkaszerű kosár, - 𪚘 = vörös, - 龒 = sárkány, - 龓 = kötőfék, - 龔 = ajándékoz, felajánl, - 𪚠 = sámán, varázsló, - 𪚓 = egy vadállat neve. ### Helynevekben, személynevekben Már a -kori jóslócsontokon megőrződött feliratok szövegében is szerepel a írásjegy helynévként és személynévként is. A kínai történelem során mindvégig előszeretettel használták helynevek vagy olyan természeti képződmények elnevezéseiben, mint például a hegyek, vízesések, források, folyók, tavak, patakok, völgyek, szurdokok stb. Az egyik leghíresebb kínai teafajta, Longjing tea („Sárkány-kút”; 龍井茶) szintén egy régi helynevet őriz a nevében, és Kína északkeleti tartományának, nak (黑龍江) a jelentése: „Fekete sárkány folyó”. A korai történetírások szerint a egyike volt a számos nemzetségnek ( 姓氏), akikről már a legendás Sárga Császár uralkodásának idejéből is említést tesznek. Az egykori nemzetségnév később családnévként ( 姓名) élt tovább. Az egyik legismertebb családnevet viselő személy (龍雲) hadúr (1884–1962) volt, aki a 20. század első felében játszott jelentős szerepet Kína történelmében. A férfi utónévként mind a mai napig igen népszerű Kínában. A nyugaton is ismert és népszerű két színész-harcművész nevében is szerepel a „Sárkány” szó. Bruce Lee eredeti kínai művészneve (李小龍, „kis sárkány”), Jackie Chan kínai művészneve pedig (成龍, „Légy a sárkány!”). ### Szólásokban, közmondásokban A kínai szólásokban és közmondásokban is gyakorta felbukkan a sárkány. Ezek a mondások gyakorta egy-egy klasszikus műből származó idézetek, s olykor nem is pontosan érthetők az eredeti kontextus ismerete nélkül. - „A sárkány nem hagyja el a tengert, a tigris a hegyeket.” - „A kígyó üregébe a sárkány se megy.” - „A sárkányok harcáért a halak fizetnek.” - „Sok sárkány egy tóban nem fér meg. Sok tyúk egy ólba nem rak tojást.” - „Sok a sárkány, itt a szárazság.” - „Az Ég összedől, a sárkányok mennydörögnek.” - „Sárkánylakból tigrisbarlangba.” - „A sárkány sárkányt, a főnix főnixet fial.” - „A sárkányok közt fel sem tűnnek a halak.” - „Már megrajzolta a szemét a sárkánynak.” ### Az irodalomban #### A történeti irodalomban A sárkány alakja nem csupán a fikciós irodalomban, a fantasztikus, mitológiai tárgyú elbeszélésekben, mesékben vagy regényekben fordul elő, de gyakorta találkozni velük a hivatalos, dinasztikus történeti művekben is. A legendás korok uralkodóinak élettörténeteiben, ha azok a legendák szerint kapcsolatban voltak sárkánnyal, sárkányokkal, mintegy természetes, hogy a hivatalos krónikásnak is kötelessége volt arról beszámolni. Már az első nagy történetíró, is több helyen említi a legendás uralkodók „sárkányos történeteit” művében, A történetíró feljegyzéseiben. (班固; i. sz. 32–92.), akinek a nevéhez a második történeti mű, a Han-dinasztia krónikájának, a összeállítása fűződik, némiképp módosított a által lefektetett alapokon, és a történeti művének tartalmát kiegészítette egy úgynevezett „Öt elem monográfiával” ( 《五行志》), amelyben egy sajátos rendszerező elvet alkalmazva azokat a rendkívüli eseteket, eseményeket, katasztrófákat, anomáliákat gyűjtötte össze, amelyek a hagyományos kínai világnézet szerint előjelei a kormányzásban bekövetkezett hibáknak, vagy valami nagyobb, az uralkodóra, a családjára vagy a birodalomra leselkedő veszélyre figyelmeztetnek. Az általa kidolgozott monográfiatípus a császárkori Kínában mindvégig helyet kapott a hivatalos történeti művekben. a sárkányokkal kapcsolatos rendkívüli eseményeket a „sárkány- és kígyóragály” ( 龍蛇之孽) néven gyűjti össze, amelyben pikkelyes, csúszó-mászó állatokhoz kapcsolódó, a hétköznapitól eltérő, különleges eseteket ismerteti. Az egyik szakaszban például az olvasható, hogy császár ( 惠帝) uralkodásának második évében (i. e. 209.) két sárkány bukkant fel egy közember portáján található kútban, amely a jelenség magyarázata szerint egy közelgő katonai vereség előjele volt. #### Lexikonokban, enciklopédiákban A történelem során összeállított tengernyi kínai enciklopédiát sokféle szempont szerint lehet csoportosítani. Nem csupán a politikai tudományok, a kormányzást segítő kézikönyvek tartoznak ide, hanem a korabeli tudásanyagot összegző, az irodalmi alkotások céljait szolgáló lexikonok is. A hagyományos kínai gondolkozásra jellemző a „kategóriák” keresése és azok rendszerbe foglalása. Az enciklopédiákat hagyományosan ezért is nevezik „osztályozókönyveknek” ( 類書). Az enciklopédiák összeállításának felvirágzása a Tang-korban kezdődött. Azt, hogy Kínában a sárkányt mennyire nem képzeletbeli lénynek tartották, jól példázza az is, hogy a történelem során rendre helyet kapott az ilyen monumentális gyűjteményekben. A Tang-dinasztia idején, 624-ben, a konfuciánus tudós és kalligráfus, (歐陽詢; 557–641) által összeállított (《藝文類聚》) című enciklopédiában a „pikkelypáncélos állatokat” ( 鱗介) tárgyaló fejezet rögtön a sárkány bemutatásával kezdődik. A szerző itt összegzi a sárkányokról való addigi ismereteket, bőségesen hivatkozva és idézve korábbi művekből. A sárkány alakjának, a rá vonatkozó források összefoglalása szinte valamennyi kínai enciklopédiában megtalálható a későbbi korokban is. #### A szépirodalomban A sárkány alakja mindig is kedvelt témája volt a kínai írástudóknak. A sárkányokkal kapcsolatos anekdotákkal, mesékkel, történetekkel bizton lehetett számítani az olvasók elégedettségére, épp ezért alig létezik olyan anekdota- vagy elbeszélésgyűjtemény, amely darabjai között ne szerepelne a sárkány. A fikciós irodalomban, „sárkányos történetek”, a komplexitás, kidolgozottság és irodalmi érték szempontjából a buddhista hatásra megjelent sárkánykirály figurájával érték el a csúcspontjukat. Az addig leginkább meghökkentő, fantasztikus anekdotajellegű történetek mellett megjelent a sárkánykirály tökéletesen, részletgazdagon, színesen felépített alakja és világa. A késő népi szinkretikus mitológiai rendszerben a sárkánykirálynak, akárcsak a többi istenségnek, a Jáde Császárnak ( 玉帝) volt az alárendeltje, akinek a palotájában olykor személyesen is tiszteletét tette. A sárkánykirály történeteiben gyakorta esik szó a fiairól, lányairól is. Ezek közül a talán a legismertebb, és magyarul is olvasható, a Tang-kori (李朝威; 766–820) A sárkánykirály lánya ( 《柳毅傳》) című elbeszélése. A sárkánykirállyal kapcsolatos történetek közül is kiemelkedik a két legjelentősebb mitológiai témájú klasszikus kínai regény, a Nyugati utazás, valamint Az istenek birtokba helyezése ( 《封神演義》). A két regényben szereplő, ide vonatkozó történet nem csak abban hasonlít, hogy mind a kettőben a Keleti-tenger sárkánykirálya, szerepel, hanem, hogy a hősök, (孫悟空), a majomkirály, illetve (哪吒) renitens, tiszteletlen viselkedésével konfliktusba keveredik a sárkánykirállyal, aki ezért bepanaszolja őket a Jáde Császárnál. A sárkány, illetve a sárkánykirály, a kínai mitológiában betöltött tiszteletre méltó helyzetét és megbecsülését jól példázza, hogy a renitens hősök tette egyik esetben sem marad büntetlenül. A Nyugati utazás 3. fejezetében hadsereggé szervezi a népét, gyakorlatoztatja őket, ő maga pedig ismét útra kel, hogy megfelelő fegyvert szerezzen magának. , a keleti sárkánykirály palotájába megy, ahol végül rátalál az Égi Folyót a helyére szegező vastuskóra, amit senki meg sem bír mozdítani. könnyedén kihúzta, és megfelelő méretű vasbottá zsugorította. Ekkor látta meg rajta a felírást, miszerint a neve: „Aranygombos, bűvös bunkó, kézre járó” ( 如意金箍棒), amelynek a súlya tizenháromezer-ötszáz font. Miután a sárkánykirály többi testvérétől páncélruhát és sisakot is szerez, továbbáll. A sárkánykirályok azonban panaszt tesznek ellene a Jáde Császárnál. Az istenek birtokba helyezése 12. fejezetében a csodálatos körülmények között világra jött a Keleti-tengerbe torkolló Kilenc Kanyar Folyónál játszik, és felkavarja annak vizét a „Hét láb hosszú Mennyet Fölkavaró Damasztjával” ( 七尺混天綾). Ebbe beleremeg víz alatti kristálypalotája. A sárkánykirály a harmadik fiát et (敖丙) küldi a felszínre, hogy lássa el a fiú baját. Azonban szóváltásba keverednek és egymásnak akaszkodnak: A sárkánykirály azonban ezért a tettéért bepanaszolja őt a Jáde Császárnál, aki kiszabja a fiú büntetését. ### Katonai jelképként, harcművészetekben A sárkány Kínában általában korántsem olyan harcias bestia, mint nyugati társai, azonban, mint a princípium megtestesülését, hatalmi jelvényként, az erő demonstrációjára már az ókorban is használta a katonaság. Az egyik legrégebbi mű, a szertartási dalokat tartalmazó antológia, a Dalok könyve több versében is megemlékezik a felvonuló vagy csatába induló hadsereg „sárkányos lobogójáról” ( 龍旂). A sárkány megjelent az égtájakat szimbolizáló állatok sorában is. A kékeszöld vagy azúrsárkány a kelet szimbóluma volt, így az ő alakját ábrázoló zászlót rendszerint a hadsereg bal oldalán vitték. A lőpor feltalálását és a lőfegyverek megjelenését követően, az i. sz. 9–11. századtól kezdve a sárkányt gyakorta oly módon kapcsolták egy-egy lőfegyverhez, hogy megjelenítették annak nevében. (劉基; 1311–1375) és (焦玉) a Ming-dinasztia idején, a 14. században állította össze a Tüzsárkány kézikönyvét ( 《火龍神器陣法》), amelyben az akkoriban ismert lő- és tűzfegyverek leírását és használati módját adták közre. A mű csak haláluk után, 1412-ben jelent meg. A könyvben szereplő egyik érdekes fegyver a torpedó legelső ismert változata, amelynek elejét a mellékelt illusztráció és a leírás szerint is sárkányfej formájúra alakították ki, a vége pedig sárkányfarkat mintáz, a „tűzsárkány kitör a vízből” ( 火龍出水) nevet viselte. A kínai harcművészetek irányzatában ismert az úgy nevezett „öt állat stílus” ( 五形拳). A sárkány stílust ( 龍拳) az erőteljes tigris stílus ellentétének tartják, amelyben sokkal jelentősebb szerepet kap a szellem művelése és a test könnyed mozgékonysága, amellyel a gyakorlók a fellegekben „úszó” sárkány eleganciáját kívánják imitálni. A stílus legfontosabb „fegyvere” a hüvelyk, a mutató és a középső ujjak kampószerűen begörbítésével létrehozott „sárkánykarom” ( 龍爪). ### Az asztrológiában A jóslásnak, jövendőmondásnak nagy jelentőséget tulajdonító, ezoterikus taoizmus hatására kialakult hagyományos kínai asztrológiában 12 állatjegyet különböztetnek meg, melyek közül a sárkány az 5. A kínaiak az egyik legkedveltebb állatjegye, a sárkány évének szülötteit különösen szerencsésnek és sikeresnek tartják. Különösen népszerű törekvésnek számított Kínában, hogy a párok 2000-re időzítsék gyermekük születését, de ez a gyakorlat valamennyi sárkány évében megfigyelhető, így 2012-ben is népszerű témát adott a sajtónak. 2000-ben mintegy 10%-kal nőtt a gyermekszülések és a házasságok száma a korábbi évekhez képest. Pozitív tulajdonságaik közt a magabiztosságot, a büszkeséget, a szenvedélyességet, az önzetlenséget hangsúlyozzák, míg a negatív tulajdonságaik közé a tapintatlanságot, az arroganciát, a zsarnokoskodást, az erőszakosságot és az indulatosságot sorolják. A hagyományos kínai időszámításban a reggel 7-től 9 óráig terjedő kétórás időszakot nevezik a „sárkány órájának”. ### A képző- és díszítőművészetben A sárkány vagy sárkányszerű lény ábrázolása már a neolitkori kerámiákon is megjelent Kína területén. A -kori szertartási célokra használt bronzedényeken is rendszeresen feltűnik az alakja. Ekkortól kezdve, a kínai történelem során végig az egyik legkedveltebb motívuma a kínai képző- és díszítőművészetnek. Alakja természetesen korról-korra változik, alkalmazkodva az adott kor stílusbeli irányzataihoz. A sárkány ábrázolásának első „kanonizálását” (kb. i. sz. 82–167) nevéhez köti a hagyomány, aki először beszélt a sárkány testének „három tagolásáról” és annak „kilenc ismertetőjegyéről”. Egy igen népszerű történet szerint az i. sz. 5–6. század fordulóján élt kimagasló tehetségű művész, (张僧繇) egy kolostor falára festett négy sárkányt. Amikor elkészült a tökéletes alkotással, a szemlélődők felfigyeltek rá, hogy az egyébként „élethű” sárkányoknak hiányzik a szembogara. Amikor ennek okáról kérdezték a művészt, azt felelte, hogy amennyiben odafestené a szembogarakat is, a sárkányok életre kelnének. A történelem során számos festőről állították, hogy félelmetes sárkányokat tudott festeni. Ilyen művész volt például az egyébként is legendás (吳道子; 680–760?). Azok közt azonban, akiktől több-kevesebb hiteles kép is maradt fenn, a legismertebb (陳容/陈容; 13. sz.), akinek bravúros művét, A kilenc sárkány képe ( 九龍圖/九龙图) című tusfestményét a Bostoni Múzeum őrzi. Mivel a középkorban egyértelműen az uralkodó, a császár jelképévé vált, ezért az uralkodói udvarban, a palotában, ahol és amilyen formában csak lehetett, előszeretettel jelenítették meg a sárkány alakját. Része volt a gazdagon hímzett köpenynek, a festett porcelánoknak a festett padlónak, a vésett falaknak, lépcsőknek és tetődíszeknek egyaránt. A sárkány jelképes jelentősége azonban túlnőtt a császáron, így a köznép körében is kedvelt motívummá vált, mint a jószerencse, a bőség stb. megtestesítője. Ábrázolása tehát igen népszerűvé vált a dekoratív művészetekben, a kőből, jádéből faragott plasztikákon, domborműveken, porcelánedényeken, rekeszzománc-tárgyakon, fafaragványokon stb. A dekoratív sárkányfiguráknak egész tárházát kínálják a régebbi és a mai rajzkönyvek, dekorációs mintakönyvek. ### Sárkányhajó-fesztivál Egy dél-kínai népi legenda szerint Kína első, név szerint ismert költője , miután a folyóba vetette magát, csónakjaikon, hajóikon rizsgombócot szállító környékbeli falusiak siettek oda, hogy megmentsék a költőt. Csakhogy túl későn érkeztek. Hogy távol tartsák a halakat és az ártó szellemeket a testétől, evezőlapátjaikkal a vizet csapkodták, és rizst szórtak a vízbe felajánlásként szellemének, és hogy így eltereljék a testéből lakmározni kívánó halakat. Aznap éjjel a szelleme megjelent a barátai előtt, és elmondta nekik, hogy a folyóba ölte magát, s arra kérte őket, hogy háromszögletű selyemdarabba csomagolt rizsbatyukat dobjanak a vízbe, hogy így távol tartsák a sárkányt. Ezeknek a rizzsel töltött kis méretű batyukat kínaiul nek (粽子) nevezik, bár ma selyem helyett leginkább nádlevelet használnak. szellemének hajóról történő keresése ünneppé vált, halálának évfordulóján, az ötödik holdhónap ötödik napján úgynevezett sárkányhajóversenyeket rendeznek. A sárkányhajók ( 龍舟; vagy 龍船) 12,5 méter hosszú kenu típusú hajók, amelyeket elöl sárkányfej, hátul pedig sárkányfarok díszít. Ez a (端午節), vagy más néven a „dupla ötös ünnepe” ( 雙五節), amit nem csak Kínában, hanem Vietnámban és Koreában is megünnepelnek. ### Sárkánytánc A sárkánytánc ( 舞龍) hagyományos kínai tánc, melyet olyan ünnepségek alkalmával adnak elő, mint például a kínai újév vagy a lampionfesztivál. A sárkánytánchoz több résztvevőre van szükség, mint a hozzá sokban hasonló oroszlántánchoz. Minél hosszabb a sárkány, annál többen mozgatják, az igazán hosszú sárkányok akár a 100 métert is elérhetik. Hagyományosan a sárkány vázát fából vagy bambuszból készítik, de ma már gyakoribbak a könnyebb anyagból (alumínium, műanyag) készülő vázak. A vázat színes anyag borítja, az eleje egy nagyobb sárkányfejben végződik. A sárkány fejét és testét rudak segítségével mozgatják. A sárkány sokféle színű lehet: a zöld az aratás, az arany és az ezüst a gazdagság, a vörös pedig a szerencse és az ünneplés színe. A sárkányt egy táncos vezeti, aki egy gömbben végződő rudat tart a kezében, ez a „bölcsesség gyöngye”. ## Változatai Ázsiában ### Bhután Bhutánban druk (dzongkha: འབྲུག་) néven ismert az a mitológiai lény, amely formáját és szerepét tekintve rokonítható a kínai sárkánnyal. A „mennydörgés sárkány” Bhután nemzeti szimbóluma, amelynek figurája még a nemzeti lobogón és a címerben is megjelenik. A kínai ábrázolásokból ismert, a gazdagságot, bőséget jelképező gyöngy itt is megjelenik a sárkány rekvizitumaként. Magának az országnak, Bhutánnak a nevét Druk Yulnak, vagyis „Sárkányföld”-nek mondják, az ország mindenkori vezetője pedig a druk gyalpo, vagyis a „sárkánykirály”. Bhután nemzeti himnusza a Druk tsendhen, vagyis a „Sárkány királyság”. ### Japán A sárkányok (Nihon no rjú 日本の竜) a japán mitológiában és folklórban is jelentős szerepet játszanak. Jellemző rájuk, hogy alakjuk az ősi japán elképzelések, hiedelmek, valamint a kínai, a koreai és az indiai hatások keveredésével alkották meg. A japán sárkány formai megjelenítésére és a tulajdonságaival, képességeivel kapcsolatban vallott elképzelésekre különösen a kínai sárkány volt jelentős hatással. A sárkány Japánban is a víz elemhez kötődik, aki az áradásokért és az esőzésért felelős istenség. Hagyományosan szárnyak nélküli, hatalmas kígyószerű, karmos mancsú lényként ábrázolják. ### Korea A koreai mitológiában is felbukkan és jelentős szerepet játszik a sárkány, amelyet ' (용) vagy ' (룡) néven ismernek. Az ősi szövegek némelyike megemlékezik beszélő sárkányokról, akiket olyan pozitív érzelmek jellemeztek, mind a kedvesség, az odaadás és a hála. Egy legenda szerint Munmu sillai király halálos ágyán azt kívánta, hogy változzék sárkánnyá, és ebben az alakjában, a „Keleti-tenger sárkányaként” védelmezte Koreát. A koreai sárkányt hasonló formában szokták ábrázolni, mint a kínai előképét, csak a koreai sárkány rendszerint dúsabb és hosszabb szakállal rendelkezik. Olykor egy „sárkánygömbnek” (', 여의주) nevezett tárggyal ábrázolják, amelyet a mancsában vagy a szájában tart, s ami a buddhista csintamáni kincs vagy gyöngy koreai változata. Kínai mintára a koreai mitológiának is része a sárkánykirály (', 룡왕), aki a víz alatti palotájában lakik, és a vizek ura. A 6. holdhónap 15. napján, a fejmosás és a fésülködés napján régen áldozati szertartással egybekötött istentiszteletet rendeztek a számára, esős és bőtermésű évért fohászkodtak hozzá. A sárkánykirály tiszteletére elsősorban a sámánnők végezték el a szertartásokat. A sárkánykirály népszerű szereplője a koreai folklórnak, és alakja a középkori irodalomban is gyakorta felbukkan. A koreai népi kalendáriumban az 1. holdhónap 5. napját a „sárkány napjának” (', 룡날) nevezik. A közhiedelem szerint, ha ezen a napon merítenek vizet a kútból, amelyben előző napon a sárkány lerakta a tojásait, a ház népe boldogságban és jólétben élhet egész esztendőn át. ### Nepál Nepálban az aždahā (अझ़दहा), egyfajta repülő kígyó, az a mitikus lény, amely a kínai sárkánnyál kapcsolatba hozható. Hatalmas, erős kígyószerű lény, amely varázserővel vagy természetfeletti képességekkel rendelkezik. Nepálban a sárkány a természet erőit, sőt magát az univerzumot reprezentálhatja. Mindemellett a bölcsesség és a hosszú élet jelképe. A kínai rokonához hasonlóan gyakran kapcsolják az alakját a kutakhoz, a folyókhoz és az esőhöz. ### Vietnám A vietnámi mitológiában rồng (龍) néven ismert, és igen nagy jelentőséggel bír a sárkány. Maguk a vietnámiak a saját folklór hagyományaik szerint egy sárkány és egy tündér nászából származtatják magukat. Akárcsak Kínában, a vietnámiak hite szerint is a sárkány a felelős a földművelés számára oly fontos esőzésekért. Ugyancsak a kínai hatás figyelhető meg abban is, hogy az uralkodót, a nemzet erejét és jólétét jelképező, a princípiumhoz kötődő lénynek tartották. Az írott forrásokban, kifejezetten a vietnámi sárkányra történő utalások rendkívül ritkán fordulnak elő, a Nguyễn-dinasztia idején végrehajtott sinizáció, elkínaiasodás a sárkány figurájára, alakjára, szerepére erős hatással volt. ### India Indiában, a hinduista mitológiában a kínaitól függetlenül, sőt feltehetően annál jóval előbb jelent meg a nága néven ismert félisteni lények elképzelése, amely a leginkább azonosítható a sárkányszerű lényekkel. A nágák kígyótörzzsel és egy vagy több emberi fejjel rendelkező lények. Bölcseknek és varázslóknak tartják őket, akik képesek változtatni az alakjukat és még a holtakat is fel tudják támasztani. Gyakorta emberi formában az emberek között élnek, szépségükről híres asszonyaik, a náginik pedig nem egyszer királyok vagy hősök feleségei lesznek. A hindu nága'' figurája része lett a mon-khmer mitológiának is, a laosziak úgy tartják róluk, hogy szellemekként az ország védelmezői.
819,855
Atlanti csata (második világháború)
25,823,073
null
[ "A Harmadik Birodalom hadműveletei a második világháborúban", "Amerikai hadműveletek a második világháborúban", "Brit hadműveletek a második világháborúban", "Tengeralattjáró-hadműveletek a második világháborúban", "Tengeri csaták" ]
Az atlanti csata, amelynek elnevezése Winston Churchill brit kormányfőtől származik, a második világháború egyik ütközete volt, amely a konfliktus teljes időtartama alatt, 1939-től 1945-ig folyt az Atlanti-óceánon. Habár a harcokban részt vettek repülőgépek és a német felszíni hajók is, az atlanti csatát döntően a Kriegsmarine tengeralattjárói, illetve a nyugati szövetségesek hadi és kereskedelmi flottája vívta meg. A német hadvezetés elsődleges célja az volt, hogy a tengeralattjárók elvágják a Nagy-Britanniát a világgal összekötő tengeri útvonalakat, és a kereskedelmi hajók folyamatos pusztításával megfojtsák a súlyosan importfüggő brit gazdaságot, és kiéheztessék a társadalmat. A szövetségesek válasza a Németország elleni tengeri blokád volt. A tengeri háború során a hadviselők két különböző stratégiát alkalmaztak: a szövetségesek a kereskedelmi hajókat hajókaravánként (angol nevén konvoj) indították el és védelmük érdekében melléjük rombolókat és korvetteket rendeltek, a németek pedig farkasfalkákat állítottak össze a tengeralattjárókból, amelyek együttműködve támadták a lassú felszíni hajókat. A szövetségesek nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a hajók optimális számát és a hajókonvojok védőkíséretét úgy határozzák meg, hogy minimalizálni lehessen a veszteséget és ez az úgynevezett operációkutatás jelentős fejlődését hozta, amit aztán később a gazdasági életben is alkalmazhattak, valamint jelentős részben Neumann János munkásságának köszönhettek. Az összecsapás első szakasza 1939. szeptember és 1940. június között zajlott. Ebben az időben az angol-francia koalíció kiszorította a német felszíni kereskedelmi teherhajókat a tengerekről, felállította a blokádot, és ezzel gyakorlatilag nullára csökkentette Németország vízi utánpótlását. Eközben a német tengeralattjárók rendszeres támadásokat indítottak a Brit-szigetek ellátását biztosító kereskedelmi hajók ellen, amibe elenyésző mértékben a Kriegsmarine felszíni hadihajói is bekapcsolódtak. Az atlanti csata második felvonása 1940 nyarán kezdődött, amikor a németek – Dánia, Norvégia és a Benelux államok után – Franciaországot is megszállták. Mivel a németek az északi kikötők után megszerezték a francia atlanti bázisokat is, kiterjesztették és minden korábbinál gyilkosabbá tették a tengeralattjáró-háborút. 1942 első felében, az Amerikai Egyesült Államok hadba lépését követően, Karl Dönitz tengeralattjárói megjelentek az amerikai keleti part előtt is, ahol kihasználva az amerikai felkészületlenséget, hatalmas pusztítást végeztek. Az angolszász szövetségesek folyamatosan fejlesztették eszközeiket és taktikájukat, és az amerikai gyárak ontani kezdték a teher- és hadihajókat. A németek hiába gyorsították fel a búvárhajó-kibocsátást, nem tudtak lépést tartani, így egyre nagyobb árat kellett fizetniük minden elsüllyesztett tonna után. 1943 májusában több mint negyven tengeralattjáró pusztult el, és Karl Dönitz admirális belátta, az atlanti háborút elvesztették. A tengeralattjárókat visszavonták az északi vizekről, és ahogy a szövetségesek nyomultak előre, különösen a normandiai partraszállás után, úgy fogyatkozott a rendelkezésre álló kikötők és útvonalak száma. Az atlanti csatában minden fél jelentős veszteségeket szenvedett. Több mint 2400 szövetséges kereskedelmi hajó, 170-nél több hadihajó süllyedt el. A 830 harci alkalmazásra vezényelt német tengeralattjáró 70 százaléka veszett oda. A szövetségesek legalább 13 millió tonna vízkiszorítású hajóteret vesztettek. Életével fizetett 30 ezer brit kereskedelmi tengerész és ugyanannyi haditengerész, illetve a Kriegsmarine 25 ezernél is több tengerésze. ## Előzmények Az első világháborúban a Német Császári Haditengerészet korának egyik legnagyobb, legütőképesebb flottája volt. 1919-ben, a háború befejezése után azonban a győztesek a versailles-i békeszerződésben úgy döntöttek, hogy Németország nem tarthatja meg nagy hajóit, és flottájában nem lehetnek tengeralattjárók. A németek így kénytelenek voltak megmaradt hajóik átadására, megsemmisítésére, és haditengerészetük alacsony hatékonysági fokon tartására. 1935-ben megkötötték az angol–német flottaegyezményt, amely komoly engedményeket tett a németeknek, különösen a tengeralattjárók számában. A Nemzetiszocialista Németország a haditengerészeti erőegyensúly javítása érdekében megkezdte a titkos Z terv végrehajtását. A projekt célja az volt, hogy újra felépítsenek egy olyan flottát, amely képes felvenni a versenyt a Brit Királyi Haditengerészettel. Elsősorban nagy tűzerejű, gyors felszíni egységeket és tengeralattjárókat terveztek. Ezek leendő feladata többek között az volt, hogy elvágják a Brit-szigetek utánpótlási vonalait. Karl Dönitz, a tengeralattjáró-fegyvernem élére kinevezett admirális úgy vélekedett, hogy 300 tengeralattjáróval képes lesz megfojtani az Egyesült Királyságot. Dönitz úgy kalkulált, hogy a 300 hajóból száz mindig dokkban van, száz kijelölt harci célja felé tart, száz pedig harcban áll, vagyis folyamatosan kétszáz búvárhajó van a tengereken. ### A britek megfojtása Nagy-Britannia léte valóban tengeri utánpótlásvonalainak zavartalan működésétől függött. A szigetország ipara és 48 milliós lakosságának ellátása óriási mennyiségű importra épült. A britek nemesfémszükségletük jelentős részét, a szerszámgépek kisebb hányadát, olajigényüket teljes egészében, az elfogyasztott élelmiszer felét külföldről fedezték. A szigetországnak 1939-ben, a háború első évében 55 millió tonnányi importárura volt szüksége. A britek ennek az árutömegnek a fuvarozásához óriási flottát tartottak fenn. A háború kitöréskor háromezer, óceáni utakra képes és ezer nagyméretű, parti hajózásra alkalmas vízi jármű állt a brit kereskedelmi flotta rendelkezésére. Ezek összesített vízkiszorítása 21 millió bruttó regisztertonna (brt) volt, legénységük 160 ezer főt tett ki békeidőben. 1939 szeptemberében Karl Dönitznek a szükséges 300 helyett csak 57 tengeralattjárója volt. A felszíni flotta nagysága is messze elmaradt a tervezettől. A háború kitörésekor két csatahajó, két csatacirkáló, 12 egyéb cirkáló és 22 romboló, valamint számos kisebb kiszolgáló és segédhajó állt a németek rendelkezésére. Nem sokkal a konfliktus kezdete után vízre bocsátották a Bismarck csatahajót, amely 41 700 tonnájával korának legnagyobb hadihajója volt. Ezzel az erővel szemben a hatalmas brit flotta állt, 15 csatahajóval, hét repülőgép-hordozóval, 15 nehézcirkálóval, 49 könnyűcirkálóval, 183 rombolóval és sok más hajóval. Még a francia haditengerészet is több hajót vonultatott fel, mint a német, mások mellett hét-hét csatahajót és nehézcirkálót, 12 könnyűcirkálót és 59 rombolót. A számokból látható, hogy a németeknek esélyük sem lett volna, hogy döntő csatát nyerjenek felszíni hajóikkal, így nem maradt más lehetőségük a győzelem kivívására, mint a tengeralattjáró-háború. Erich Raeder nagyadmirális a háború kitörésekor keserűen jegyezte fel naplójába: „Nyilvánvaló, hogy a haditengerészet nincs kellően felszerelve ahhoz, hogy ilyen nagy csatába kezdjen Angliával. (...) Igaz, az 1935 óta eltelt rövid időben (...) létrehoztunk egy jól képzett erőt, amelynek most 26 olyan tengeralattjárója van, amelyet használni lehet az Atlanti-óceánon, mindazonáltal gyenge ahhoz, hogy eldöntse a háborút. Emellett a felszíni erők is túl kevesen vannak és gyengék az angol flottához képest. (...) Csak arra elegendőek, hogy megmutassák, tudják, hogyan kell meghalni becsülettel.” ## Stratégiák ### Konvojok A britek, tanulva az első világháború tapasztalataiból, a konfliktus kitörésekor azonnal megkezdték a kereskedelmi hajók szervezett, hadihajók által kísért alakzatokba gyűjtését, vagyis az úgynevezett konvojok felállítását. A magányos hajókat a tengeralattjárók akár nappal is megközelíthették a felszínen, ami gyorsabb haladást és pontosabb célzást tett lehetővé, a hadihajókkal megerősített konvojok ellen viszont csak éjszaka támadhattak. Mivel a tengeralattjárók a víz alatt legfeljebb a felszíni hajók sebességével haladtak, ha nem voltak a karaván felbukkanásakor jó helyzetben, később már nem, vagy csak nehezen érték utol a kiszemelt célpontot. A hajók védelmére az Admiralitás 220, Asdic-hanglokátorral felszerelt hadihajót – 165 rombolót, 35 szlúpot és korvettet, valamint 20 felfegyverzett vonóhálós halászhajót – állított szolgálatba. A kíséret az első időszakban elég gyenge volt, általában néhány romboló és korvett vigyázott negyven teherhajóra, miközben nagyjából öt és fél ezer kilométert tettek meg az óceánon. A karavánba sorolt hajók optimális számát és a védőkíséretet úgy határozták meg, hogy minél kisebb veszteség érje őket útjuk során. A számítások az operációkutatás jelentős fejlődéséhez járultak hozzá és – hasonlóan a Japán bombázásához használt légi konvojok méretének meghatározásához – jelentős alapot adott Neumann János munkássága, aki személyesen is részt vett az amerikai haditechnikai kutatásokban. Az Asdic-hanglokátor kifejlesztőjéről, az Allied Submarine Detection Investigation Committee (Szövetséges Tengeralattjáró Felderítési Vizsgáló Bizottság) kapta a nevét. Visszhang alapon működő műszer volt, amelynek hatótávolsága azonban az ezer métert sem érte el. 1944-ig a mélységet nem mutatta, csak a búvárhajó távolságát és mozgási irányát. Emiatt a mélységi bombák gyújtószerkezetét, amely a víznyomás hatására lépett működésbe, általában becslések alapján állították be. Ezek a fegyverek azonban csak akkor voltak hatásosak, ha elég közel robbantak a tengeralattjáróhoz. 1943-tól korszerű lokátorok is segítették a szövetségeseket, ezek elsősorban a felszínen úszó hajók ellen voltak sikeresek. A szövetségesek számára legfontosabb konvojútvonalak a következő kódjelűek voltak: HX és SC (Észak-Amerikából Nagy-Britanniába), OG (Nagy-Britanniából Gibraltárba), OS (Liverpoolból Freetownba), SL (az előbbi fordítottja), WS (Nagy-Britanniából Bombaybe), ON (az Egyesült Királyságból Észak-Amerikába), valamint a PQ (a Szovjetuniót ellátó sarki útvonal). ### Farkasfalkák A német válasz erre a farkasfalka volt. A haditengerészet még békeidőszakban, torpedónaszád-kísérletekkel dolgozta ki az eljárást. A farkasfalka lényege az volt, hogy a láncba szervezett, felszínen úszó tengeralattjárók nagy méretű tengerfelületet képesek ellenőrizni, és ha valamelyikük meglátja a közeledő konvojt, akkor nem támad, hanem jelenti helyzetét és irányát, és a többi egység érkezéséig szemmel tartja a teherszállítókat. Ezután a búvárhajók, általában éjszaka, a felszínen úszva összehangolt támadássorozatot indítanak a karaván ellen, aminek következtében az amúgy is leterhelt kísérőhajók kénytelenek megosztani figyelmüket. A német hajókat a szárazföldről a B-Szolgálat (B-Dienst) segítette, amely a szövetséges rádióforgalmazást figyelte, és próbálta minél pontosabban meghatározni a konvojok helyzetét. Ők állandó „versenyben” álltak a szövetségesek Kormányzati Kód és Rejtjel Iskolájával, valamint az Admiralitás Hadműveleti Hírszerző Központjával, amelyek a német parancsnokság és a búvárhajók közötti üzenetváltást figyelték. Ezeket a táviratokat a németek az Enigma segítségével rejtjelezték, amelynek kódját a szövetségesek 1942 decemberéig nem tudták feltörni. A háború alatt mindkét fél fejlesztette eszközeit, de a szövetségesek jóval nagyobb energiát fordítottak erre. Az angolok például kereskedelmi hajókat alakítottak át repülőgép-hordozókká, az amerikaiakkal együtt nagy hatótávolságú bombázókat állítottak hadrendbe, amelyeket radarral és nagy fényerejű reflektorokkal szereltek fel, a németek pedig kifejlesztették a légbeszívó rendszert (Snorkel), amellyel a tengeralattjáró a víz alatt haladva is tudta tölteni az akkumulátorait. A konfliktus alatt újabb és újabb akna- és torpedótípusokat vetettek be a felek. ### Német felszíni flotta A német felszíni flotta, elsősorban a hajók kis száma és Németország geográfiai elhelyezkedése miatt, alig tudott beleszólni az Atlanti-csatába. Közreműködése néhány korlátozott csapásra szorítkozott. 1940 áprilisában a nagy hajók részt vettek Skandinávia lerohanásában, majd júniusban a Gneisenau és a Scharnhorst csatacirkáló elsüllyesztette az HMS Glorius repülőgép-hordozót. A hazafelé tartó úton azonban súlyosan megsérültek, és az év végéig bevethetetlenek voltak. 1941 januárban visszatértek a szolgálatba, és az Admiral Hipperrel együtt 115 ezer tonnányi hajóteret süllyesztettek el az óceán északi részén. A Gneisenau és a Scharnhorst Brestbe hajózott, ahol a britek elsüllyesztették az előbbit. 1941 májusban a Bismarck és a Prinz Eugen kihajózott az óceánra, ahol elsüllyesztették az HMS Hood csatacirkálót. A Bismarck kormánylapátját azonban tönkretette egy torpedó, és az irányíthatatlan hajót a tenger mélyére küldte a Brit Királyi Haditengerészet. 1942 decemberében az Admiral Hipper és a Lützow mindössze egy rombolót tudott elsüllyeszteni a Barents-tengeren. Egy év múlva az HMS Duke of York vezette flotta elsüllyesztette a Scharnhorstot, majd 1944 novemberében brit repülők végeztek a kikötőjében horgonyzó Tirpitzcel is. ## 1939 ### Az első napok Németország csapatai 1939. szeptember 1-jén átlépték a lengyel határt, és ezzel kitört a második világháború. A német flotta is részt vett az akcióban, a felszíni hajók közül a Schleswig-Holstein csatahajó adta le az első lövéseket a gdański erődre. Nagy-Britannia és Franciaország felszólította Németországot a harcok beszüntetésére, majd ennek elmaradása miatt hadat üzent. A németeket a háború kitörése – érthető módon – felkészülten érte, szeptember 1-jén már 39 tengeralattjárójuk cirkált a fontos hajózási útvonalak környékén, és az ellenségeskedés beállta után rögtön rátámadt a kereskedelmi és hadihajókra. A britek nem késlekedtek a válasszal, rombolók tucatjait és más hadihajókat küldtek őrjáratba, és azonnal megkezdték a konvojok szervezését, valamint a Németország elleni tengeri blokád felállítását. A háború kitörésekor a semlegességi törvény határozta meg az Amerikai Egyesült Államok hozzáállását a háborúhoz és a harcoló felekhez. A jogszabály megtiltotta, hogy az amerikaik fegyvert szállítsanak a hadviselő országoknak. Szeptember 6-án az Amerikai Egyesült Államok bejelentette az úgynevezett semlegességi őrjáratokat az érdekeltségébe tartozó vizeken, ami egyértelmű figyelmeztetést jelentett a búvárhajóknak, majd a pánamerikai csúcs résztvevői a határt az amerikai kontinensek partjaitól számított 480 kilométerre tolták ki. ### Az első áldozatok Az atlanti csata 1939. szeptember 3-án tört ki, amikor Fritz-Julius Lemp kapitány U–30 tengeralattjárója Írországtól északnyugatra megtorpedózta a magányosan haladó, fegyvertelen brit utasszállítót, az Atheniát. A hajón 315 tengerész és 1103 utas tartózkodott, közülük 19 tengerész és 93 utas meghalt, ők lettek a tengeralattjáró-háború első áldozatai. 1939. szeptember 14-én a szövetségesek válaszoltak: rombolókkal elpusztították az első német búvárhajót, az U–39-et. A torpedókkal, ágyúkkal folytatott harc mellett a felek megkezdték a vizek elaknásítását. A németek által használt új, mágneses aknák kellemetlen meglepetést okoztak a briteknek az első időkben, mivel a korábbi módszerek hatástalanok voltak felkutatásukra. 1939. november 8–22. között 15 kereskedelmi hajó futott aknára, és megrongálódott az HMS Belfast nehézcirkáló is. 1940 májusáig 225 093 tonna űrtartalmú hajóteret veszítettek a szövetségesek az aknák miatt. A németek – csakúgy, mint a teljes konfliktus során – próbálták óvni felszíni flottájukat a háború első hónapjaiban, ugyanis az hiába állt ütőképes, nagy tűzerejű hajókból, a Brit Királyi Haditengerészet óriási fölényben volt. A német felszíni hajók támadásaira, ha ritkán is, volt példa 1939-ben: szeptember 30-án az Admiral Graf Spee zsebcsatahajó elsüllyesztette a brit Clement tankert, októberben pedig a Deutschlanddal együtt hat hajót pusztított el. Decemberben azonban a németek elszenvedték első nagy veszteségüket, az Admiral Graf Spee kapitánya, miután összecsapott egy brit hajórajjal Montevideo közelében, felrobbantotta sérült és kiürített hajóját, hogy az ne kerüljön az ellenség kezébe. A brit haditengerészet is hamar megismerte a német tengeralattjáró-kapitányok elszántságát. Szeptember 17-én az U–29 megtorpedózta és elsüllyesztette a 22 500 tonnás HMS Courageous repülőgép-hordozót, amely 518 tengerészt rántott hullámsírba. Alig egy hónap múlva a brit haditengerészet védettnek hitt horgonyzóhelyére, Scapa Flow-ba hatolt be a Günther Prien által irányított U–47, és az öböl mélyére küldte az HMS Royal Oak-ot. Nyolcszázharmincnégy brit tengerész halt meg. A konvojrendszer sok hajót mentett meg, de lehetőségei igencsak korlátozottak voltak. A part mentén haladó vagy a csatornát átszelő csapatszállító hajók fedezete erős volt, de az óceánnak induló egységeket csak az ír partoktól 120 kilométerig kísérték a hadihajók. A háború első négy hónapja ennek megfelelően súlyos veszteségeket hozott a briteknek és szövetségeseinek, több mint 600 ezer tonna vízkiszorítású hajótér pusztult el. A német veszteség kilenc búvárhajó volt. ### Ellenséges semlegesség Franklin D. Roosevelt már szeptemberben kérte a kongresszust, hogy oldja fel a semlegességi törvényt, de erre csak késő ősszel került sor. A semlegességi törvény helyett a fizess és vidd! (cash and carry) elve lépett, amely lehetővé tette a fegyverek szállítását bármely harcoló félnek, gyakorlatban persze csak a briteknek és a franciáknak, mindaddig, amíg fizetnek érte. A háború előtt Nagy-Britanniának mintegy négy és fél milliárd dollár valutatartaléka volt pénzben, aranyban és dollárra váltható amerikai befektetésekben. Ezt a forrást növelhette a gyarmatokon, elsősorban Dél-Afrikában kitermelt arannyal és az Egyesült Államokba irányuló exporttal. Ez nagyon sok pénz volt, de ahhoz nem elég, hogy Nagy-Britannia éveken át folytassa a háborút. Winston Churchill ezért folyamatosan szorgalmazta Rooseveltnél, hogy találjanak más megoldást. Erre 1941 novemberéig kellett várni. ## 1940 ### Német terjeszkedés 200px\|bélyegkép\|jobbra\|Mélységi bomba egy korvett fedélzetén Az év első hónapjaiban a megszokott intenzitással folytatódott a tengeri háború, majd április 9-én megkezdődött a Weserübung hadművelet, amelynek során Németország néhány óra alatt lerohanta Dániát és megindította Norvégia megszállását. Erich Raeder ezt már 1939 októberében, egy hónappal a háború kitörése után javasolta Hitlernek, mivel közvetlen kijáratot akart szerezni az Atlanti-óceánra. A német flotta ugyanis igazából csak a Balti-tengeren és az Északi-tengeren tevékenykedhetett. A La Manche csatorna bejáratát, a Doveri-szorost aknazár őrizte, így a német tengeralattjáróknak és a felszíni egységeknek, ha ki akartak jutni az Atlanti-óceánra, el kellett hajózniuk Norvégia mellett, majd északról meg kellett kerülniük a Brit-szigeteket, kitéve magukat a brit Honi Flottának és légierőnek. Norvégia 1940-es elfoglalásával kulcsfontosságú kikötők (Trondheim, Bergen, Narvik) kerültek német kézre, ahonnan a tengeralattjárók könnyen ki tudtak hajózni az atlanti vizekre. Mivel a német tengeralattjárók is részt vettek a hadműveletben, áprilisban jelentősen visszaesett az elsüllyesztett szövetséges hajók száma az Atlanti-óceánon. 1940\. május 10-én a Benelux államok elleni offenzívával megkezdődtek a Franciaország elfoglalására irányuló hadműveletek. A villámgyorsan előrenyomuló németek a dunkerque-i tengerpartra szorították vissza a Brit Expedíciós Haderőt, és a Brit Királyi Haditengerészet, a Dinamó hadművelet keretében, minden rendelkezésre álló úszó eszközzel a katonákat mentette. Olaszország belépett a háborúba, és június 22-én Franciaország kapitulált. Ezek az események teljesen megváltoztatták az atlanti csata menetét. Június 8-án újabb súlyos csapás érte a briteket, a kikötőjéből kicsapó Scharnhorst és Gneisenau csatacirkáló elsüllyesztette az HMS Glorious repülőgép-hordozót, valamint két kísérő rombolóját, az HMS Acastát és az HMS Ardent. A hazafelé vezető úton azonban mindkét csatacirkálót súlyosan megrongálták a britek, és ezzel veszteglésre kényszerítették őket az év végéig. A nyáron megkezdődött az angliai csata, az Egyesült Királyság elleni légi hadművelet, amelynek elsődleges célja a német invázió, a Seelöwe hadművelet előkészítése volt. Nagy-Britanniában, különösen az expedíciós hadsereg kudarca után, felerősödött a félelem, hogy a németek átkelnek a csatornán. Az Admiralitás ezért számos hadihajót csoportosított át a konvojkísérők közül a Honi Flottába, és a csatorna két végén, Plymouthnál és Portsmouthnál 35-35 romboló állomásozott. ### Búvárhajók karnyújtásnyira Franciaország elfoglalásával a német tengeralattjárók másfél ezer kilométerrel közelebb kerültek Nagy-Britanniához. Az atlanti kikötők (Lorient, Bordeaux, La Pallice, Saint-Nazaire, La Rochelle, Brest) megszerzésével nagy változás állt be a német taktikában, ugyanis a búvárhajók ekkortól könnyedén elérték a Nyugat- és Dél-Afrikába vezető útvonalat (Cape route), az amerikai kontinensről érkező szállítmányokat, és bejutottak a Földközi-tengerre is. Az atlanti kikötők elfoglalása után Dönitz kiszélesítette a farkasfalka-háborút. A német tengeralattjárók hatékonysága az őrjáratban töltött több idő és a konvojokból az inváziós félelmek miatt hiányzó kísérőhajók nagy száma miatt drámaian megnőtt: nyártól a brit veszteségek havi 250 ezer brt fölé emelkedtek, miközben a hajógyárak csak ennek harmadára rúgó hajóteret tudtak vízre bocsátani. A hajózás túl kockázatos lett a mediterrán térségben is, a brit kereskedelmi hajók ezért kénytelenek voltak a Gibraltár–Szuezi-csatorna útvonal helyett Fokvárost megkerülve elérni a távoli gyarmatokat. A sokkal hosszabb útvonal miatt a hajók több időt töltöttek kiindulópontjuk és célállomásuk között, ezért jelentősen csökkent az elérhető szállítókapacitás. Június 28-án éppen egy Afrika-kerülő hajó, a City of Baghdad kapitánya okozott súlyos károkat a brit flottának, amikor Szumátra közelében elfelejtette megsemmisíteni a kódkönyvet, amikor a németek hírhedt felfegyverzett teherhajó, az Atlantis legénysége elfoglalta teherszállítóját. A B-Dienst ezután hónapokon át erőfeszítés nélkül fejtette meg a konvojok kommunikációját. A németek lebombázták a londoni kikötő nagy részét, súlyos károkat okoztak a Mersey és a Clyde torkolatában, valamint Bristolban. A nagy kereskedelmi kikötők működésében súlyos fennakadások keletkeztek. A kikötők megteltek kirakodó és javításra váró hajókkal, március elején már 2,6 millió tonnányi megrongált hajó horgonyzott a brit partoknál. Közülük 930 ezer tonnányi hajóteret már rakodás közben javítottak, de a több mozgásképtelen volt. ### Hadianyagverseny 1940\. szeptember 2-án Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok megkötötte az úgynevezett Rombolók bázisokért megállapodást (Destroyers for Bases Agreement), amelynek értelmében az amerikaiak átadtak ötven első világháborús rombolót a briteknek, azok néhány gyarmati bázisának használati jogáért cserébe. Franklin D. Roosevelt elnök ezzel tulajdonképpen a kongresszus semlegességi törvényét játszotta ki, amely megtiltotta hajók és fegyverek eladását a harcban álló felek bármelyikének. A német tengeralattjárók már a nyáron a 25. északi szélességi fokig hajóztak el, miközben a konvojoknak csak a 15. fokig volt megfelelő kíséretük. Az amerikai rombolók átadásával a briteknek sikerült a 19. fokig kitolni a védelmet. 1940 őszén a német hajógyárak havonta átlagosan hat tengeralattjárót bocsátottak ki, holott Adolf Hitler Karl Dönitz kinevezésekor azt ígérte, hogy ez a szám húsz lesz. A Wehrmacht és a Luftwaffe azonban olyan mennyiségben emésztette fel a rendelkezésre álló forrásokat, hogy a hajógyáraknak csak ennyire futotta. Ez a hat hajó egyelőre bőven pótolta a veszteségeket, ugyanis havonta átlagosan három tengeralattjárót semmisítettek meg a szövetségesek. Ezen az őszön megjelentek az óceánok felett a nagy hatótávolságú, négymotoros Focke-Wulf–200-as bombázók, amelyek Brestből vagy Bordeaux-ból szálltak fel, és csak novemberben 18 szövetséges hajót süllyesztettek el, illetve sok konvoj helyzetét megadták a tengeralattjáróknak. Október 23-án az Admiral Scheer nehézcirkáló kihajózott Gotenhafenből, és megtámadta a HX–84 konvojt, amely Amerikából tartott Nagy-Britanniába. A német hadihajó elsüllyesztette a karavánt védő HMS Jervis Bay segédcirkálót, majd öt teherszállítót küldött hullámsírba Grönlandtól délre. A nehézcirkáló továbbhaladt nyugat felé, és újabb kereskedelmi hajókat támadott meg. Három hónap alatt tíz hajót semmisített meg. ## 1941 ### Folytatódó harc a tengeren Az év elején folytatódott az előző esztendő tendenciája, havonta átlagosan ötven kereskedelmi hajó pusztult el. A brit hajógyárak teljes erővel dolgoztak, de évi termelésük csak egymillió tonna volt, miközben legalább másfél millió tonna hajóteret kellett volna pótolniuk. Ezen a kétségbeejtő helyzeten az Egyesült Államok segített, amikor márciusban elfogadta a kölcsönbérleti törvényt, és hajókat, hadfelszerelést kezdett szállítani Nagy-Britanniának és a Szovjetuniónak. A télen sok brit romboló visszatért a konvojokhoz, és a királyi haditengerészet folytatta a technikai fejlesztéseket. Javították az Asdic-készülékek teljesítményét, radarokkal látták el a kísérőhajókat, a repülőket, bemérték a rádiójukat használó tengeralattjárókat, növelték a mélységi bombák hatékonyságát. A konvojokat rövidhullámú rádiókkal szerelték fel, hogy a lehallgatás veszélye nélkül tudjanak kommunikálni. Bevezették a Hedgehog (Sün) elnevezésű bombavetőt, amellyel a sekély vízben haladó búvárhajókat támadták. 1941 tavaszára a britek sok olyan technikát és technológiát fejlesztettek ki, amelyek végül nagy szerepet játszanak majd a csata megnyerésében. Ezzel szemben a németek nem foglalkoztak különösebben a bevált módszerek és eszközök fejlesztésével. Májustól a Kanadai Királyi Haditengerészet kísérte a konvojokat az óceáni útvonalak nyugati szakaszán, majd a britek vették át őket. A veszteségek azonban így is nőttek, és az amerikaiak elhatározták, hogy bázist nyitnak Grönlandon, ahol a németek már több időjárás-előrejelző állomást működtettek. Az Egyesült Királyságban korlátozták az élelmiszerimportot, csökkentek a fejadagok, de márciusban, a tengeri háború kezdete óta először rámosolygott a szerencse a britekre. Ebben a hónapban a németek tíz nap alatt elvesztették három kiemelkedő parancsnokukat: Günther Prient, az HMS Royal Oak elsüllyesztőjét, Otto Kretschmert, aki mindenki másnál több hajót küldött hullámsírba és Joachim Schepkét, aki 41 hajót tett harcképtelenné. Ez a három, a Lovagkereszt tölgyfalombos változatával kitüntetett kapitány együttesen 740 164 tonnányi hajót, a szövetséges veszteség csaknem egynegyedét semmisítette vagy rongálta meg. Schepke búvárhajóját, az U–100-at egy olyan romboló pusztította el, amelyet a frissen hadrendbe állított, a korábbinál sokkal jobb radarral (Type 271) szereltek fel. Januárban a németek a tengerre vezényelték nagy felszíni egységeiket is. A Scharnhorstot és a Gneisenaut az északi vizekre, az Admiral Hipper nehézcirkálót pedig a Sierra Leonéba vezető útvonalra küldték. Februárban az Admiral Hipper megtámadta a kísérők nélkül haladó SLS–64 konvojt, és a 19 teherszállítóból hetet elsüllyesztett. 1941\. május 19-én a Bismarck kihajózott a dán vizekre, hogy részt vegyen a Rheinübung hadműveletben, amelynek célja a Nagy-Britanniába tartó, illetve onnan induló konvojok támadása volt. Másnap a britek értesültek a német akcióról, és a hadihajók megindultak az ellenség felé. Május 24-én összecsaptak a felek: a Bismarck elsüllyesztette az HMS Hoodot, de súlyosan megsérült. Három nap múlva a britek hullámsírba küldték. A briteknek nyárra sikerült feltörniük a német haditengerészetnél használt Enigma-kódot, és megfejtették a Dönitz főhadiszállása és a tengeren portyázó búvárhajók közötti üzeneteket. Ennek köszönhetően az év második felében a szövetségesek egyre hatékonyabban irányították át biztonságosabb vizekre a konvojokat a rájuk leselkedő tengeralattjárók elől. Júliusban, az első teljes hónapban, amikor a brit kódfejtők el tudták olvasni a német flotta üzeneteit, a veszteség 61 676 tonnára esett vissza, amely 1940 májusa óta a legkisebb volt. Szeptemberben és októberben a veszteség ismét emelkedett, de ezt elsősorban az okozta, hogy a gibraltári konvojok a dél-franciaországi bázisokról induló német felderítőgépek hatótávolságán belül voltak, és nem volt elég hely a hajók manőverezésére. A nagy veszteség miatt a Gibraltárból Nagy-Britanniába tartó konvojok leálltak az ősszel, és csak decemberben hajóztak ki, amikorra az Admiralitás felállította megfelelő kíséretüket. Az első összecsapásokban a németek négy egységet is veszítettek, ezért Dönitz visszahívta a tengeralattjárókat. ### Amerika a háború küszöbén Április 18-án Roosevelt elnök bejelentette, hogy az Amerikai Biztonsági Zónát kiterjesztik a 26. hosszúsági foktól nyugatra. Az amerikai haditengerészet azonnal megkezdte az őrjáratozást a területen, és jogot formált arra, hogy a kereskedelmi hajókra vadászó német tengeralattjárókat megsemmisítse. Roosevelt felkérte a briteket, hogy „bizalmasan értesítsék” a konvojok útvonaláról, hogy a 26. foktól nyugatra felkutathassák a tengeralattjárókat, valamint biztosította őket arról, hogy ők is tájékoztatást adnak, ha valahol búvárhajót látnak. Németország június 22-én megkezdte a Barbarossa hadművelet végrehajtását, vagyis a Szovjetunió lerohanását. Hitler 1940. december 18-ai 21. utasításában részletesen meghatározta a különböző haderőnemek feladatát. Úgy rendelkezett, hogy a haditengerészet a keleti hadjárat idején is a Nagy-Britannia elleni akcióját folytassa. Mivel a német szárazföldi erők támogatására számos repülőre volt szükség, sokat átvezényeltek az Atlanti-óceánról, így ott enyhült a nyomás. A britek meghozták a maguk stratégiai döntését arról, hogy a készlethiány ellenére támogatni fogják a Szovjetunió harcát a megszállókkal szemben. Júliusban 7-én az amerikaiak felváltották a briteket Izlandon, és megkezdték az amerikai kontinens és a szigetország közötti hajókaravánok kísérését. Habár az Egyesült Államok még mindig nem volt hadviselő fél, lehetővé tette, hogy konvojainak védőkíséretéhez brit hadihajók is csatlakozzanak. Szeptemberben az Egyesült Államok megkezdte az aktív együttműködést a Brit Királyi Haditengerészettel a konvojok védelmében, és ez már a semlegesség nyílt felrúgása volt. A lépés felháborította a németeket, Raeder és Dönitz engedélyt kért az amerikaiak elleni támadásokra, de Adolf Hitler nem akart újabb frontot nyitni a Szovjetunió ellen indított offenzíva kezdetén. Azonban Hitler bármennyire is tartott az amerikai-német közvetlen ellenségeskedéstől, a konfliktust nem lehetett elkerülni a felek folyamatos fizikai kapcsolata miatt az atlanti vizeken. Szeptember 4-én a USS Greer romboló és az U–652 között lezajlott az első amerikai-német harci érintkezés, és három nap múlva egy német repülő elsüllyesztette az amerikai Steel Seafarer nevű teherhajót. Az amerikai kísérő hadihajók ezután nyílt védelmet adtak a konvojoknak, ami jelentős veszélyt jelentett a német tengeralattjárókra, de pusztításuk továbbra is óriási maradt. Október 17-én az U–568 megtorpedózta az első amerikai hadihajót, a USS Kearny rombolót, miközben az egy konvojt kísért. ### Északi vizeken 1941\. augusztus 21-én elindult a Dervis konvoj, az első brit karaván Arhangelszk felé, ahova augusztus 31-én valamennyi hajó megérkezett. Ebben az évben még nyolc, PQ kódjelű hajókaraván futott ki a tengerre keleti irányba, és négy indult vissza a Szovjetunióból Nagy-Britanniába. A németek követték a szövetségeseket, és a norvégiai kikötőkből kihajózva megnyitották a víz alatti frontot a sarkvidéken is. Nyáron a szövetségesek intézkedéseinek köszönhetően csökkent az Atlanti-óceán északi részén elsüllyesztett hajók száma. Az őrjáratozó repülők már víz alá tudták kényszeríteni a tengeralattjárókat, de megsemmisíteni csak ritkán voltak képesek. A kereskedelmi hajókról katapulttal indított vadászgépek viszont jó eredményeket értek el a német bombázókkal szemben. December 8-án, egy nappal a Pearl Harbor-i támadás után az Egyesült Államok belépett a háborúba, és az addigi „ellenséges semlegesből” nyílt hadviselővé vált. Németország december 12-én hadat üzent az Egyesült Államoknak. Ezen a napon Hitler részvételével értekezletet tartott a német hadvezetés, amelyen elhatározták, hogy kiterjesztik a búvárhajó-háborút az Atlanti-óceán nyugati felére is. Az első hat 740 tonnás tengeralattjáró december 18–30. között futott ki, azzal az utasítással, hogy támadja a New York és Új-Fundland közötti közlekedést. ## 1942 ### A keleti parton Karl Dönitz amerikai akciója a Paukenschlag (Dobpergés) hadművelet nevet kapta. A német búvárhajók érkezése teljesen felkészületlenül érte az amerikaiakat: a keleti part mentén mindenféle kíséret nélkül közlekedtek a teher- és tartályhajók, üzeneteiket nem rejtjelezték, a tengerparti városokat nem sötétítették el és működtek a világítótornyok. A hadművelet első áldozata a Norness tankhajó volt január 14-én. 250px\|thumb\|balra\|A Hatteras-foknál süllyedő Dixie Arrow tankhajó 1942. március 26-án Az amerikaiak az addigi hadi tapasztalatok ellenére is késlekedtek a konvojok megszervezésével, és a part mentén közlekedő hajók könnyű prédává váltak. Nehezítette az amerikai reagálást az is, hogy párhuzamosan egy másik háborút is vívtak a Japán Birodalom ellen a Csendes-óceánon, amely a bevethető hadihajók jelentős részét felszívta. Az amerikai rombolók messze voltak, a flotta nagy csatahajóit óvták a japánoktól, és mindössze a parti őrség kisméretű hajói járőröztek az atlanti vizeken. A németek vérszemet kaptak, és a tengeralattjárók egyre délebbre húzódtak, először a Hatteras-fokig, majd egészen Floridáig. Ezeken a tengereken a hajók teljesen védtelenek voltak, és a németek számolatlanul küldték az óceán fenekére őket, köztük rengeteg tartályhajót, amely Venezuela és a Mexikói-öböl között közlekedett. Ennek nyomán az elveszített szövetséges hajók száma drámaian megemelkedett: 1942 január–márciusban a németek 1,25 millió tonnányi hajóteret küldtek a tenger mélyére, a január–június időszakban, amelyet a németek boldog időnek neveztek, pedig többet, mint az 1942-t megelőző másfél évben. Dönitz szinte megrészegedett az eredményektől, és minden szabad hajót az óceán nyugati partjára küldött, és ezzel az észak-atlanti konvojok egy időre fellélegezhettek. Miután az elsüllyesztett tankhajók hiányzó szállítmánya miatt olajhiány fenyegette az amerikaiakat, segítséget kértek, és februárban megérkezett a Brit Királyi Haditengerészet tíz korvettje és 24 felfegyverzett halászhajója. Áprilisban elindultak az első szervezett konvojok, és április 14-én sikerült az első német búvárhajót elsüllyeszteni az amerikai partok előtt. A kereskedelmi hajók csak nappal, egyik kikötőtől a másikig közlekedtek, éjszakára lehorgonyoztak. Májusra kiépült a védelmi rendszer az egész úton, és Dönitz a Karib-tengerre vezényelte a tengeralattjárókat, ahol a teherhajók még mindig magányosan közlekedtek. Ezután a Gibraltár környéki vizeken, majd Freetown előtt tűntek fel a búvárhajók. Hitler tartott attól, hogy a szövetségesek megszállják az Azori-szigeteket vagy Madeirát, ezért arrafelé is cirkáltatott tengeralattjárókat. Végül azonban Hitler, akit aggasztott a Wehrmacht helyzete a Szovjetunióban, arra utasította az admirálist, hogy parancsolja vissza hajói túlnyomó többségét az északi vizekre. A pusztítás mindazonáltal rettenetes volt. Hét hónap alatt a szövetségesek hárommillió tonnányi hajóteret vesztettek, ebből a britek 181 hajót és 1,3 millió tonnát. A veszteségek alig egytizede került ki konvojban haladó hajók közül, a többieket mind magányos útjukon támadták meg a tengeralattjárók. Eközben a németek alig vesztettek búvárhajót. A német pusztítás még nagyobb lehetett volna az észak-atlanti vizeken, ha Hitler utasítást ad a felszíni flotta bevetésére, de attól tartott, hogy a szövetségesek Norvégiában akarnak partra szállni. Admirálisai hiába érveltek a tengeri offenzíva mellett, Hitler hajthatatlan volt, így a Tirpitz Trondheimben, a Scharnhorst és a Gneisenau Brestben maradt. A német hajóknak azonban a hírük is elég volt ahhoz, hogy zavarják a konvojközlekedést. A Tirpitztől való brit félelmek vezettek a PQ–17-es konvoj katasztrófájához, mert a német hadihajókról kapott téves információk miatt visszavonták a teherszállítók védelmét, kiszolgáltatva így őket a támadóknak. Jelentősen hozzájárult a veszteségekhez, hogy a németek 1941 februárjában újabb rotort adtak az Enigmához, és a britek csak a következő évre törték fel az új kódot. Márciusban a brit kommandósok lerombolták a saint-nazaire-i kikötőt, ahol a világ egyik legnagyobb javítódokkja volt. Ez volt az egyetlen hely, ahova a Tirpitz sérülten behajózhatott volna, így még kockázatosabbá vált az óriási csatahajót az óceán nyílt vizeire vezényelni. ### A gyártás felpörgetése mindkét oldalon 250px\|bélyegkép\|jobbra\|Készülő Liberty hajó 1942 első fele megismételhetetlen sikereket hozott a német tengeralattjáró-flottának: több mint hárommillió tonna vízkiszorítású hajót süllyesztettek el a tengereken, havonta átlagosan 500 ezer tonnát. Júniusban volt a csúcs, amikor 700 ezer tonnát küldtek a tenger fenekére. Ezek az eredmények felkeltették Hitler figyelmét is, és több forrást juttatott tengeralattjáró-építésre. Ennek köszönhetően 1942 júniusára a hajógyárak havi harminc búvárhajót bocsátottak vízre, és a flotta júliusban elérte az előirányzott 300 egységet, augusztusban pedig már 330 volt a számuk. 1942\. augusztus 8-án pedig, csaknem három évvel a háború megindítása óta első alkalommal, az egyidejűleg tengeren lévő búvárhajók száma elérte a százat. A következő 11 hónapban ez a szám ritkán ment száz alá, maximumát 1943. április 29-én érte el, amikor 159 tengeralattjáró hajózott egyidejűleg a tengereken. Azonban hiába kezdték ontani a búvárhajókat a német gyárak, Dönitz egyre nehezebben talált gyakorlott legénységet. A háború kezdete óta csaknem száz tengeralattjáró veszett el. A legénység ilyenkor vagy elpusztult, vagy hadifogságba került. Az új tengeralattjárók tisztjeit, matrózait a flotta más egységeitől vezényelték át, és egyre rövidebb kiképzés után küldték csatába. A szövetségesek anyagi fölénye mellett ennek is köszönhető, hogy 1942 nyár végére havi tízre emelkedett az elsüllyesztett tengeralattjárók száma. Pusztulásukban egyre nagyobb mértékben játszott szerepet a szövetséges légierő. Ebben az időszakban minden második búvárhajót repülő, elsősorban az Izlandra telepített 120. repülőszázad Liberatorai semmisítettek meg, amelyek képesek voltak akár 18 órán át a levegőben maradni. Ezzel 900 kilométerre csökkent az a távolság, amelyet a hajóknak légi fedezet nélkül kellett megtenniük Grönlandtól délre. A gépek felszerelésében megjelent a levegő-felszín radar (ASV) és a Leigh fényszóró, amelyet a német tengerészek istenverte fénynek (Das verdammte Licht) neveztek. Az új felderítési eszközök ellensúlyozására a német hajókat passzív rádiólokátor-észlelő műszerekkel szerelték fel, amelyek jelezték, ha egy radar rádióhullámai elérték a hajót. E két eszközzel a repülőgépek megtalálták az éjszaka a felszínen úszó tengeralattjárókat, és pontos támadásokat intéztek ellenük. Ráadásul nemcsak a grönlandi rés, ahová nem értek el a bombázók, szűkült emiatt, hanem az addig védett Vizcayai-öböl is veszélyessé vált, ahol a búvárhajók kihajóztak a nyílt óceánra, illetve visszatértek támaszpontjukra. Amerika hadba lépésével párhuzamosan felgyorsult a kereskedelmi hajók építése az Egyesült Államokban, elsősorban a könnyen összeszerelhető T10 szabványtartályhajó és a Liberty típusú szabvány-teherszállítónak köszönhetően. Egy ilyen hajót átlagosan három hónap alatt, nyáron már négy hét alatt készítettek el, de a Robert E. Pearyt mindössze 111 óra alatt rakták össze 1942. november 14-ei gerincfektetésétől számítva. ### Vissza az óceánra Nyár végére az amerikai légierő megtisztította a part menti vizeket a németektől. 1942 szeptemberében a szövetségesek felállították az első, négy rombolóból, négy fregattból és két szlúpból álló Támogató Csoportot, amelynek az volt a feladata, hogy a konvojoktól függetlenül vadásszon tengeralattjárókra. A konvojok védelmét azonban az szolgálta a leginkább, ha elhagyták a megszokott útvonalat, és így elkerülték a tengeralattjáró-őrláncokat. 1942 júliusa és 1943 májusa között például 174 veszélyeztetett konvojból 105-öt sikerült békés vizekre irányítani, 53 esetében minimalizálták a veszteséget, és csak 16 karaván futott bele a németekbe. A hajókaravánok hatvan százalékának sikerült veszteség nélkül elérnie kijelölt célállomását. Ebben nagy szerepet játszott, hogy a szövetségesek bevezették a magas frekvenciás iránymérést (HF/DF, tengerészeti szlengben a Huff Duff) is, amely lehetővé tette, hogy a konvojt követő tengeralattjáró helyzetét, annak üzenetei alapján, a kísérő hadihajók megállapítsák. Emellett megkezdték a kísérőhordozók hadrendbe állítását, amelynek révén a harci gépek sokkal közelebbről indulhattak a tengeralattjárók ellen. Az év végén kezdte meghozni első gyümölcseit a megerősített szövetséges védelem, amely főleg a nagy hatótávolságú repülőgépeknek volt köszönhető, amelyeket Roosewelt Nagy-Britanniába telepített, de a decemberi, majd a következő év januári relatíve alacsony veszteséget nem sikerült állandósítani. A második fél évben jelentősen megnőtt az elpusztított tengeralattjárók száma is: míg az első hat hónapban 21 búvárhajót semmisítettek meg a szövetségesek, a második félévben már 65-öt. 1942 október–novembere mindezek ellenére katasztrófa volt a szövetségesek számára. Októberben 105 hajó (566 939 brt), novemberben pedig 123 hajó (768 732 brt) süllyedt a mélybe. A szövetségesek szerencséjére decemberben és 1943 januárjában óriási viharok dühöngtek az Atlanti-óceán északi részén, amelyek megnehezítették a tengeralattjárók tevékenységét. ### Partraszállás Afrikában 1942\. november 8-án megkezdődött a Fáklya hadművelet, amely átmenetileg elszívta a kísérő hadihajókat az Atlanti-óceánról. A sok száz szövetséges csapat- és hadianyag-szállító hajó, valamint az őket kísérő hadihajók úgy érték el Afrikát, hogy Dönitz tengeralattjárói nem vették észre őket. A németek ugyanis úgy gondolták, hogy a partraszállás helyszíne a mai Szenegál lesz, ezért Dakar előtt negyven német és olasz búvárhajó várakozott a flottára. Emiatt a nagyjából nyolcszáz hajó sértetlenül megérkezett a kijelölt partszakaszhoz. Mivel a szövetségesek valamennyi elérhető hadihajót mozgósították a konvojok kíséretére, a sarki vizeken szüneteltették a PQ és QP kódjelű, a Szovjetuniót segítő karavánokat. A hajóforgalom azonban nem állt le, 1942 őszén – az FB hadművelet keretében – magányos hajók indultak neki az útnak. ## 1943 A csendesebb január után a búvárhajók februárban ismét 600 ezer tonnánál is több hajóteret pusztítottak el. A németek annyi olaj- és hadianyag-szállítmányt süllyesztettek el, ami veszélyeztette a tervezett új front megnyitásának előkészületeit. Churchill a veszteségek láttán még inkább ragaszkodott ahhoz, hogy a tervezett nyugati partraszállás csak a tengeralattjárókkal való leszámolás után kezdődjön meg. 1943 első félévében a német tengeralattjárók ismét rendkívül hatékonyan tevékenykedtek az Atlanti-óceán északi részén, és 359 276 tonnányi hajóteret pusztítottak el. Elsüllyedt azonban 18 búvárhajó is. Dönitznek ekkor már 180 tengeralattjárója működött a térségben. Március közepén lezajlott az egyik legnagyobb konvojcsata, amelyben 38 német tengeralattjáró 21 hajót (141 000 brt) süllyesztett el. A brit Admiralitás utólag így fogalmazott: „A németek sohasem jutottak olyan közel ahhoz, hogy megszakítsák az összeköttetést az Óvilág és az Újvilág között, mint 1943. március első húsz napjában” Ekkor azonban már közeledett a tengeralattjáró-háború fordulópontja. ### Fekete május Annak ellenére, hogy a szövetségesek veszteségei hatalmasak voltak, a Winston Churchill által gyakran emlegetett statisztikák már a szövetségesek sikerét mutatták. 1943 októberére a brit és amerikai ipar pótolta az 1939 óta elveszített szállítókapacitást, a német búvárhajó-veszteség pedig kezdte elérni a havi kibocsátás szintjét. Ennek több összetevője volt. 1943 májusában a szövetséges kódfejtők hatékonysága jelentősen emelkedett, és az elfogott üzenetek feltörése után számos konvojt mentettek meg az útvonaluk módosításával. Nőtt a kísérő hadihajók száma, és egyre több Liberator állt szolgálatba. Folyamatos őrjárataik megnehezítették a farkasfalkák tevékenységét, hiszen állandóan támadták a felszínen úszó búvárhajókat, és szétszórták a falkákat. Áprilisban hadrendbe álltak az első olyan kereskedelmi hajók, amelyeket anyahajóvá alakítottak át. A MAC-hajók (Merchant Aircraft Carrier) 120 méteres repülőfedélzetet kaptak, ahonnan a régi, kétfedeles Fairey Swordfish gépek fel tudtak szállni. Őket az első valódi konvojkísérő repülőgéphordozó, a USS Bogue követte. Támogató Csoportokat állítottak fel, bevetették a továbbfejlesztett radar- és Asdic-készülékeket. Ennek hamarosan meglett az eredménye: a „fekete május” során a németek 41 tengeralattjárót veszítettek, ami kétszerese volt a havi kibocsátásnak. Április–májusban a németek ugyan még 106 szövetséges hajót (593 000 brt) elsüllyesztettek, ami azonban meg sem közelítette az egy évvel korábbi eredményt, az elpusztított 200 (1 000 000 btr) teherszállítót. A két hónap összesített német vesztesége 61 tengeralattjáró volt. Május 24-én Dönitz visszavonta flottáját az Atlanti-óceánról. Döntése öt nappal azután született, hogy kisebbik fia, Peter Dönitz hősi halált halt az U–954 fedélzetén. A végletekig fanatikus admirális azonban nem adta fel a harcot, és újabb célpontok ellen küldte hajóit, például a Monszun csoport részeként a távol-keleti vizekre. Az év második felében a Kriegsmarine további 143 hajót vesztett. Azzal, hogy a tengeralattjárók visszahúzódtak az észak-atlanti vizekről, a szövetségesek zavartalanul szállíthatták a normandiai partraszálláshoz szükséges hadianyagot és élőerőt az amerikai kontinensről Nagy-Britanniába. Az a néhány tengeralattjáró, amely még a térségben tevékenykedett, elsősorban meteorológiai méréseket végzett, és az egykori falkák jelenlétét próbálta szimulálni rádióadásokkal. Olykor megpróbáltak egy-egy konvojt megtámadni, de jelentős veszteségeket ekkor már nem tudtak okozni. 1943 őszén Karl Dönitz még egyszer visszaküldte a tengeralattjárókat az Atlanti-óceán északi részére. Ezeken a hajókon már volt az újonnan kifejlesztett Wanze radardetektorokból és az Aphrodite radarcsapdákból, amelyek passzív eszközök voltak és más radarok jeleit érzékelték. Megerősítették a búvárhajók légvédelmi fegyverzetét is, mert a tapasztalatok szerint annak a tengeralattjárónak volt nagyobb a túlélési esélye, amely a felszínen felvette a harcot a támadó bombázókkal. Bevezették a T5 Zaunkönig torpedót, amely hasonlított a szövetségesek levegőből indítható Fido torpedójára, amely az ellenséges vízi jármű propellerhangját követve kereste meg célpontját. Az új torpedó nagyon hatékonyan működött, ezért az Admiralitás azonnal lépett, és rövid időn belül minden kísérőhajó propellerzajt imitáló csalikat vontatott maga után. Az év vége még tartogatott egy kellemetlen veszteséget a németek számára: december 26-án szövetséges hadihajók elsüllyesztették a Scharnhorst csatacirkálót, amely megtámadott egy Murmanszkba tartó konvojt. A fedélzeten tartózkodó 1968 tengerészből csak 36 maradt életben. A szövetségesek hadi és technikai fölényének köszönhetően az év végére a tengeralattjárók harcértéke jelentősen csökkent. ## 1944–1945 A német haditengerészetnek 1944. január 1-jén 436 tengeralattjárója volt, de közülük csak 168 volt bevethető állapotban, többségükben az öreg VII-es és IX-es típusokból. Dönitz ezektől nem várhatott sokat, de annál inkább bízott a XXI-es típusban. Ezeket légbevezető csővel (snorkel) szerelték fel, amely lehetővé tette, hogy a dízelmotorok a felszín alatt is működhessenek, és a hajónak ne kelljen rendszeresen felemelkednie a felszínre. Hanglokátorral, Zaunkönig torpedókkal szerelték fel őket, de csak kevés állt rendelkezésre, így az admirális a régebbi hajókkal próbálta meg feltartóztatni a franciaországi partraszállást. Dönitz arra utasította a tengeralattjárók egy részét, hogy járőrözzenek az Északi-tengeren, a La Manche csatornán és a Vizcayai-öbölben, és azonnal jelentsék, ha észlelik az inváziós flottát. A többi tengeralattjáró franciaországi és norvégiai támaszpontokon várta a támadási parancsot. Dönitz májusban üzenet küldött búvárhajó-parancsnokainak, és felszólította őket, „Támadják meg és süllyesszék el az inváziós flottát, végső esetben az ellenséges hajók ütközés által történő megsemmisítésével”. Ebből nem lett semmi. A német hajók közül mindössze 35 volt vízen, amikor a szövetségesek már a francia partokon harcoltak. Az előrenyomuló amerikai és brit csapatok sorban foglalták el vagy kerítették be az atlanti kikötőket, így augusztusban a tengeralattjárók kiszorultak Franciaországból, és visszatértek norvégiai és balti-tengeri bázisaikra. 1944 katasztrofális éve volt a német haditengerészetnek, amely 249 búvárhajót vesztett. Ráadásul novemberben a brit légierő lecsapott a tromsø-i fjordok egyikében horgonyzó Tirpitzre, és elsüllyesztette. 1944 decemberében még utoljára kifutottak a tengeralattjárók, hogy összehangolt akciókkal zavarják meg a szövetséges hajóforgalmat. 1945. január végéig mindössze kilenc teherhajót küldtek a tenger fenekére, miközben hét egységet elvesztettek. Februárban a sarki vizeken támadtak, és elsüllyesztettek 15 hajót, amely a Szovjetunióba tartott. Ezért a gyenge eredményért 14 tengeralattjáróval fizettek. Márciusban az arány tovább romlott, 18 tengeralattjárót áldoztak fel 15 teherhajóért. Az utolsó torpedókat az U–2336 lőtte ki május 7-én este, alig néhány órával a fegyverszünet előtt. Ezzel ért véget az atlanti csata. ## A flotta vége 1945\. május 4-én a német haditengerészet arra utasította a tengeralattjárókat, hogy fejezzék be küldetésüket, és térjenek vissza a norvégiai kikötőkbe. Négy nap múlva az admiralitás azt a parancsot adta a búvárhajóknak, hogy hajózzanak meghatározott kikötőkbe, köztük az észak-skóciai Loch Eriboll nevű öbölbe, és adják meg magukat. Az utasítást 156 tengeralattjáró teljesítette. A háromhatalmi bizottság 1945. október 10-én, 13. találkozóján kiválasztotta azokat a tengeralattjárókat, amelyeket nem szándékoztak elsüllyeszteni. Október 29-én megállapodtak abban, hogy a többi búvárhajót 1946. február 15-éig el kell süllyeszteni a nyílt tengeren, minimum száz méter mélyre. A brit kikötőkben végül 116 megsemmisítésre ítélt búvárhajó maradt, ugyanis Nagy-Britannia nyolc, az Egyesült Államok egy, a Szovjetunió pedig tíz hajót választott az ott horgonyzók közül. A Deadlight hadműveletnek három nagyobb szakasza volt. Nyolcvanhat hajót 1945. november 27. és december 30. között, 28-at december 29. és 1946. január 9. között, kettőt pedig február 10. és 12. között süllyesztettek el. Később 11 további, a 116-os listán nem szereplő tengeralattjárót küldtek a tenger fenekére. ## Összegzés ### Veszteséglista Nem tudni pontosan, hogy az Atlanti-óceánon 1939-től 1945-ig zajló csatában mekkora veszteségeket szenvedtek el a felek: ahány történelmi munka, annyiféle szám. Ami biztosan kijelenthető, hogy a pusztítás egyik oldalt sem kímélte. Arányait tekintve a brit kereskedelmi flotta békebeli személyi állományának húsz százalékát veszítette el, míg a bevetett német haditengerészek 63 százaléka veszett oda, összességében 75 százaléka elesett vagy megsebesült, esetleg szövetséges fogolytáborba került. Ez bármelyik hadviselő fél bármelyik fegyvernemének veszteségét meghaladta. A csatával foglalkozó könyvek, honlapok elég szélsőséges adatokat adnak meg a veszteségeket tekintve. Ezek alapján a németek 2400-2800 hajót süllyesztettek el, és 700-760 tengeralattjárójuk pusztult el. Az elsüllyesztett hajók vízkiszorítása nagyjából 13-13,5 millió tonna volt. A szövetségesek 30-30 ezer kereskedelmi és haditengerészt, a Kriegsmarine 26-29 ezer embert veszített. ### A búvárhajó-háború megítélése A hivatásos tengerészek mindig is erkölcstelennek tekintették a kereskedelmi hajók figyelmeztetés nélküli elpusztítását. A háború elején maguk a németek is gyakran hagytak időt a legénységnek hajója elhagyására, és csak azután küldték azt hullámsírba. Több túlélő beszámolt arról, hogy a tengeralattjárók legénysége eligazította a mentőcsónakok utasait a legközelebbi part irányáról, vagy ellátták sebesültjeiket, apróbb ajándékokkal, általában egy üveg szeszes itallal ajándékozták meg őket. Ez azonban csak nagyon rövid ideig tartott. Ahogy a magányos hajók helyét átvették a hadihajók által kísért karavánok, úgy tűntek el az ilyen gesztusok. Ráadásul a német hadvezetés kifejezetten ellenezte az ilyen magatartást. Dönitz már a háború első hónapjaiban így fogalmazott 154. parancsában: „Ne mentsenek meg senkit, és ne vegyenek fel senkit. Ne törődjenek a mentőcsónakokkal, se azzal, milyen az idő és milyen közel van a szárazföld. Csak a saját hajó számít. Igyekezzenek a lehető leghamarabb újabb sikereket elérni. Keménynek kell lennünk ebben a háborúban. Ezt a harcot az ellenség kezdte azért, hogy elpusztítson minket, ezért semmi nem számít.” Hasonló nyíltsággal fogalmazta meg akaratát Adolf Hitler is 1942-ben: „A teherszállító hajókat figyelmeztetés nélkül fogjuk elsüllyeszteni azzal a szándékkal, hogy annyi tengerészt pusztítsunk el, amennyit tudunk. (...) Mi a létünkért harcolunk, éppen ezért nem fogadhatunk el semmiféle humanitárius szempontot. Ebből az okból kifolyólag ki kell adnom a parancsot, hogy miután külföldi tengerészt nem lehet foglyul ejteni, márpedig a legtöbb esetben ez a helyzet a nyílt tengeren, a tengeralattjárók a torpedózás után menjenek a felszínre, és lőjék szét a mentőcsónakokat.” 1946 májusában Karl Dönitzet a kereskedelmi tengerészek lemészároltatása miatt háborús bűnökkel vádolták a nürnbergi perben, de végül mindössze tíz év elzárásra ítélték. 1980-ban halt meg, és katonai tiszteletadással temették el. ## Volt-e igazán esélyük a németeknek? ### Anyagcsata „Az egyetlen dolog, ami valóban megrémített a háború alatt, az az U-Boot-veszedelem volt. (...) Nem látványos csaták és csillogó teljesítmények alakjában valósult meg, hanem statisztikai kimutatások, táblázatok és görbék formájában, amelyeket a nemzet nem ismert, a közvélemény pedig sohasem tudott volna felfogni”, írta a háború után Winston Churchill. A brit miniszterelnök az anyagcsata fogalmát így írta körül: az a fél győzedelmeskedik, amelyik tovább bírja az elhasznált hadianyagok és fegyverek pótlását. Az atlanti csata nagy tétje éppen ez volt: sikerül-e a Németországnak olyan számban a tengerek mélyére küldenie a brit hajókat, hogy Nagy-Britanniának ne maradjon más választása, mint a kapituláció. Karl Dönitz úgy kalkulált, hogy 300 tengeralattjáróval megfojtja Nagy-Britanniát, ha kapitányai mérlegelés nélkül minden ellenséges hajót elsüllyesztenek, amellyel találkoznak. Az első évek az admirálist igazolták: 1941-ben, amikor az atlanti csata még el sem érte csúcspontját, a brit hajógyárak évi 500 ezer tonna veszteségben voltak, vagyis ennyivel kevesebb új hajóteret adtak át az elsüllyesztett regisztertonnákkal szemben. 1942 júliusában Dönitz elérte a célt, 140 tengeralattjárója vadászott egyszerre, ami lehetővé tette az évi 7 millió tonnányi hajó elpusztítását, ami már többszörösön meghaladta a brit gyártókapacitást. Ekkorra azonban már minden tényező a németek hátrányára változott. A britek lefoglalással és bérléssel 7 millió tonna hajótérrel, vagyis egyévnyi tengeralattjáró-pusztítással megegyező mennyiséggel egészítették ki flottájukat. Ráadásul az amerikai hajógyártás 1943-ra 1500 új hajó szolgálatba állítását ígérte, amelyek a korábbiaknál nagyobbak, 10-15 ezer tonnások voltak. Ez háromszorosa volt annak a mennyiségnek, amelyet a német búvárhajók megsemmisítettek. Hasonló ütemben nőtt a hadihajók száma is: az amerikaiak 1941 és 1945 között évi 200 egységet bocsátottak vízre. A németeknek így, hiába növelték havi harmincra a búvárhajó-kibocsátást, arányaiban egyre nagyobb árat kellett fizetniük minden elsüllyesztett teherszállítóért. Utólag visszatekintve azt lehet mondani, hogy a tengeralattjáró-háború hamarabb eldőlt, mint ahogy azt a felek felismerték. ### Stratégiai hibák Williamson Murray történész a Why Germany’s Kriegsmarine Lost the Battle of the Atlantic (Miért veszítette el Németország haditengerészete az atlanti csatát?) című cikkében különböző stratégiai hiányosságokat vetett Karl Dönitz szemére. Azt írta, hogy a németek nem modellezték a konfliktus kitörése előtt a várható háborús forgatókönyveket, ami rámutathatott volna arra, milyen nehézségekkel kell majd szembenézniük, ha megtámadják Nagy-Britannia tengeri kommunikációs vonalait. Kiderülhetett volna ugyanis, hogy a fokozódó támadásokra a britek válasza a tengeralattjáró-elhárító flotta növelése lesz, ami először a Brit-szigetekhez közeli tengereket teszi majd túl kockázatossá a búvárhajók számára. Ezért a tengeralattjárók kénytelenek lesznek egyre messzebbre kihajózni az Atlanti-óceánra, ami miatt hosszabbak lesznek a járőrutak. A nagyobb területen a konvojoknak is több terük lesz a manőverezésre, mint a partokhoz közeli vizeken, és emiatt a farkasfalka összegyűjtése – Dönitz stratégiájának alapja – is jóval nehezebb lesz. Murray szerint a modellezés hiánya és Dönitz stratégiai szűklátókörűsége elsősorban a tengeralattjárók felépítésében érhető tetten. Az admirális fő fegyverének a 629 és 965 tonna közötti VII-es típust választotta, amelynek hatótávolsága relatíve kicsi volt. Ezek a hajók a Brit-szigetek körüli portyázásra készültek, és számos probléma adódott velük, ha távolabbi vizekre kényszerültek. A IX-es típus jóval nagyobb volt, alkalmas a Németországtól messzi portyákra, de a németek mégis háromszor többet gyártottak a VII-es típusból. A VII-es típus előállítása ráadásul az egész háború alatt folyt, még akkor is, amikor már kiderült, hogy az atlanti csatát nem a Brit-szigetek környékén kell megvívni. Murray szerint Dönitz egyik nagy hibája az volt, hogy elhanyagolta a technikai fejlesztéseket, és nem módosította a búvárhajók harci alkalmazását, miközben a szövetségesek folyamatosan új megoldásokat kerestek. A németek számára fájóan későn születtek meg a fejlesztések, amelyek talán megfordíthatták volna a csata menetét. Különösen igaz ez a snorkelre, amelynek terve már 1927-ben rendelkezésre állt. John Keegan történész így írt erről: „Ha az amerikai hadsereg nem fosztotta volna meg a németeket 1944 augusztusában a legfontosabb atlanti-óceáni kikötőiktől, a snorkellel felszerelt tengeralattjárók minden bizonnyal újrakezdték volna az atlanti csatát, és ez nagyon sokba került volna a szövetségeseknek”.
69,350
Boeing 747–400
26,692,866
null
[ "Boeing utasszállító repülőgépek", "Teherszállító repülőgépek" ]
A Boeing 747–400-as szélestörzsű repülőgép a Boeing cég 747-es családjának a legnagyobb darabszámban eladott típusa. Noha a gép törzsének kialakításán és a négy hajtómű elrendezésén nem változtattak, ez a típus számtalan fejlesztés eredménye, amelyekkel egy hatékonyabb repülőgép létrehozása volt a cél. Legjellegzetesebb sajátossága az előző variánsokhoz képest a szárnyakra erősített 180 cm hosszúságú winglet. Ezt a kiegészítést egyedül a japán belföldi forgalomban használt változatoknál hagyták el. A 747–400 fejlesztései közé tartozik a kétszemélyes, digitalizált, LCD kijelzőkkel felszerelt pilótafülke, az üzemanyag-takarékos hajtóművek, a vízszintes vezérsíkokba épített üzemanyagtartályok, valamint a szárnytöveknél átdolgozott, aerodinamikusabb burkolat. Az utastér kialakítása is változott némiképp, ami elsősorban a berendezések arculatán észlelhető, valamint teljesen átdolgozott utastájékoztató és szórakoztatórendszer teszi a repülést kényelmesebbé. A kupolaszint elrendezése lényegesen nem tér el a korábbi modelleknél megszokottakhoz képest. Maximális utasbefogadó képessége 660 fő (747–400D változat), és egyszeri feltöltéssel km-t képes repülni. A típust a Northwest Airlines állította szolgálatba elsőként a légitársaságok közül 1989. február 19-én. 2009 decemberében szállították le az utolsó Boeing 747–400 variánst, ezzel megszűnt a típus gyártása. A típus utóda a Boeing 747–8 Intercontinental, amit 2022 decemberéig gyártottak. ## Kifejlesztése ### Tervek 1970-es bevezetését követően a Boeing 747–100 modell páratlan népszerűségre tett szert a légiközlekedési piacon. Mivel ez volt az első szélestörzsű repülőgép a repülés történetében, megjelenésével sok évig tartó, piacvezető dominanciát szerzett a gyártójának. 1980-ban a Boeing bejelentette az új, megnövelt utasbefogadó képességű 747–300 típus gyártását, melynél standard elem volt a kupolaszinten kialakított utastér, míg az előző változatnál ez választható opció volt. Ez annyiban volt újdonság, hogy a nagyobb kapacitás érdekében a kupola közel kétszer olyan hosszú lett, mint az eredeti 747–100 változat esetén, így sokkal több ülést tudtak benne elhelyezni. Összességében semmilyen más újítást nem kínált az eredeti alaptípushoz képest, így a hatótávolságon sem változtattak. Ezzel egyidőben azonban a gépcsalád üzemeltetése egyre költségesebbnek bizonyult, figyelembe véve, hogy az üzemanyagok árai emelkedő tendenciát mutattak, a Boeing 747 pedig négy hajtóművel fogyasztotta azt, továbbá minden egyes járaton 3 fő teljesített szolgálatot a pilótafülkében (pilóta, másodpilóta és fedélzeti mérnök). A változás szelét érzékeltette, amikor 1982-ben a Boeing bevezette a Boeing 757 és 767 ikerhajtóműves típusain a kétfős személyzetet, valamint a digitalizált, LCD kijelzőkkel felszerelt pilótafülkét. Ez az újdonság alapvető irányvonalat alakított ki a légiparban, hiszen már az Airbus is így kezdte gyártani az új, A340 típusát, hasonlóképpen a McDonnell Douglas MD–11-hez. Ekkoriban a 747–100, 747–200 és 747–300 (gyűjtőnevükön a Boeing 747 Classic-család) típusok összesített eladási száma elérte a 700-at, azonban csökkenő tendenciát mutatott. A tervezők elképzelésével ellentétben a 747–300 típus bevezetése nemhogy javította az eladási számokat, de inkább új, modernebb konkurenciát kapott a többi gyártótól, ezért a Boeing vezetése egy új változat kidolgozása mellett döntött. 1984-ben a Boeing vezetése öt szempontot sorakoztatott fel a tervezőknek: új technológia alkalmazása, átalakított utastér, 1900 km hozzáadott hatótáv, takarékosabb hajtóművek és 10%-kal csökkentett üzemeltetési költség. 1984 szeptemberben, a Farnborough-i Nemzetközi Légibemutató alkalmával a Boeing bejelentette az új készülő gépét (akkor még 747–300 továbbfejlesztett variáns néven hivatkoztak rá). Egy évvel később, október 22-én a Northwest Airlines 10 db-os rendelésével elindult a típus gyártása. Ezt követte a többi légitársaság érdeklődése, így rendelést adott le a Cathay Pacific, a KLM, a Lufthansa, a Singapore Airlines, a British Airways, a United Airlines, az Air France és a Japan Airlines. ### Tesztelés és gyártás A Boeing 747–400 tervek készítésében a gyártó együttműködött néhány légitársasággal, így tanácsokat kapott a British Airways, a Cathay Pacific, a Lufthansa, a KLM, a Northwest Airlines, a Singapore Airlines és a Qantas vállalatoktól. Eleinte a Boeing meggyőződése az volt, hogy nem érdemes nagyon változtatni a belső kialakításon, mert az csak növelné a költségeket. Ezzel ellentétben a légitársaságok drasztikusabb fejlesztéseket kértek, és legfontosabb lépésnek azt tartották, hogy bértakarékossági szempontból a pilótafülke személyzetét csökkentsék 2 főre, tehát a fedélzeti mérnök pozíciója felesleges. A fejlesztések során bevezették a teljesen digitalizált műszerpaneleket, lecserélték a hibrid katódcsöves kijelzőket, és megtartották a 747 összes típusánál használt robotpilótát. A szárnyak 5,2 méterrel hosszabbak lettek, a légellenállás csökkentése céljából pedig wingletet kaptak. A szárnyak gyártásához új alumíniumötvözeteket használtak, így a nagyobb méret ellenére 2700 kg tömegcsökkenést értek el. A vízszintes vezérsíkokba két, egyenként liter kapacitású üzemanyagtartályt építettek, ami 650 km extra hatótávot eredményezett. A futóművek szén alapú fékbetéteket kaptak, valamint nagyobb kerekeket szereltek fel rájuk. Az utastér belső kialakítása is korszerű anyagokból készült. Új hajtóműveket rendeltek a legnagyobb gyártóktól, így a légitársaságok rendeléskor választhattak a Pratt & Whitney PW4056, a GE CF6-80C2B1F és a Rolls Royce RB211-524G/H opciók közül. Az új hajtóművek takarékosabb üzemanyag-felhasználást jelentettek. A gép új segédhajtóművet (APU) is kapott, ami a korábbi változathoz képest 40%-kal kevesebbet fogyasztott. A gyártás a Boeing everetti üzemében kezdődött 1987 szeptemberében. A repülőgép alkatrészeinek több mint 50%-át szerződött vállalatok gyártották. Az előre legyártott elemeket a szállítást követően a Boeing üzemében szerelték össze. Az első elkészült Boeing 747–400 1988. január 26-án gurult ki az üzemből, míg ugyanezen a napon készült el Rentonban az első Boeing 737–400 is. Ezzel a Boeing történelmet írt. Mire az első 400-as jumbo elkészült, már több mint 100 megrendelést gyűjtött össze a Boeing. 1988\. április 29-én szállt fel először James Loesch kapitány és Kenneth Higgins másodpilóta irányításában. Az első tesztrepülés hat hetet késett, mivel az alkatrészek nem érkeztek meg időben a beszállítóktól. A próbarepülés az üzemtől, a Paine Field repülőtértől indult és 2 óra és 26 perc elteltével Seattle-től délre, a King County nemzetközi repülőtér kifutópályáján ért véget. A gyártás végén a Boeing apróbb akadályokba ütközött, amivel aztán az első 20 repülő leszállítása közel egy hónapot késett. A késés okaként a mosdók és konyhák beszerelésében, valamint a vészkijáratokat jelző címkék gyártásában felmerült nehézségeket jelölték meg. A valóságban azonban arról volt szó, hogy a gyártáshoz új munkaerőt kellett toborozni, akiknek nem volt megfelelő tapasztalatuk, kevés gyakorlott szakember jutott egy-egy csoportba, és emiatt a munka minősége nem érte el a követelményeket. Végül a kezdeti akadályok dacára sikerült a késést némileg behozni, és az első gépeket mindössze pár hetes késéssel átvehették a megrendelők. ### Bevezetés 1989\. január 26-án a Northwest Airlines átvette az első forgalomképes Boeing 747–400 típust, ami február 9-én szállított először utasokat Minneapolis és Phoenix között. Pontosan 20 évvel korábban indult próbarepülésre az első 747–100-as változat. 1989. május 31-én újabb mérföldkőhöz ért a Boeing, amikor a Singapore Airlines Boeing 747–400-a elindult az első nemzetközi útjára Szingapúr és London között. 1989 májusában, mielőtt az első európai légitársaság, a KLM is átvette volna az első jumbóját, a JAA megtagadta a repülési engedély kiállítását. Arra hivatkoztak, hogy a gép kupolaszintjének padlózata nem elég erős, és beszakadhat egy hirtelen bekövetkező dekompresszió során. A Boeing válasza szerint a szerkezet ugyanabból az anyagból, ugyanazzal a technológiával készült, mint a korábbi, B747–300 variáns is. Válaszképpen a JAA emlékeztette a gyártót, hogy a gépek várható élettartama legalább 2020-ig kitart, ezért olyan anyagokat kell használni, amelyek elég erősnek bizonyulnak egy bombamerénylet esetén. (Az öt hónappal korábban történt Lockerbie-i katasztrófa esete óvatosságra intette a hatóságokat.) A kompromisszumot egy ideiglenes, feltételes engedély megadása jelentette, amely kötelezte a Boeinget, hogy két éven belül elkezdi beszerelni az újratervezett padlózatot a jumbók felső utasszintjébe. Ezzel az engedéllyel mind a KLM, mind pedig a Lufthansa időben átvehette az új gépeit. Egy hónappal később elkészült az új Boeing 747–400C (kombi) variáns is. 1991\. március 18-án repült először a megnövelt utasbefogadó-képességű, belföldi repülésekre szánt Boeing 747–400D. Ezt a változatot a Japan Airlines állította forgalomba 1991. október 22-én. 1993 májusban a Cargolux átvette az első teherszállító Boeing 747–400F típust. Az 1990-es évek végére a Boeing párhuzamosan 4 változatot gyártott a 747-es családból. ## Formatervezés A Boeing 747–400 külső megjelenésében az első újdonság – a korábbi változatokhoz képest – a hosszabb szárnyak, és a szárnyakra szerelt wingletek. A wingletpár 3%-kal hosszabb hatótávot, jobb felszállási teljesítményt és nagyobb utazómagasságot eredményezett. A szárnyfesztáv növelésével a belépőéleken helyet kapott egy-egy új orrsegédszárny. Üresen a repülőgép váza könnyebb, mint a korábbi típusoké, azonban teljes berendezéssel (kárpit, ülések, csomagtartók stb.) nehezebb, ugyanakkor erősebb és ellenállóbb. A futómű szerkezet sokat nem változott a fejlesztés során, az eltérést mindössze az adja, hogy a korábbi acél fékeket szén alapúra cserélték, ezzel összesen mintegy 820 kg tömegcsökkenést érve el. A pilótafülke LCD kijelzők és központi hibajelzők (EICAS) beszerelésével újult meg. A fedélzeti mérnök szerepe és helye a pilótafülkében megszűnt, ezzel egyidejűleg a műszerfal teljes arculati átalakuláson esett át, a korábbi kapcsolók és kijelzők száma a harmadával csökkent az egyszerűbb és átláthatóbb irányítás érdekében. A korábban fedélzeti mérnök által végzett feladatokat egy – a Honeywell vállalat által kifejlesztett – számítógépbe táplálták, melynek az a feladata, hogy segítse a pilótákat az optimális repülési magasság és útvonal megtervezésében. A műszerfal kiegészült továbbá egy – Rockwell-Collins fejlesztésű – műszaki hibaelhárító egységgel, amely a vészhelyzeti problémák kezelését hivatott segíteni. Az utastér burkolata új anyagokból készült, a vizuális élményt hőálló, fenolalapú műanyagból készült ablakok biztosították, nagyobb térfogatú fedélzeti csomagtartókat szereltek be és a kabin belső borítása szénszálas kompozit elemekkel újult meg. A repülés élményét a mérnökök új, kibővített utastájékoztató és szórakoztatórendszerrel (ACESS) fokozták, amely 18 hangcsatornát, 4 utastájékoztató sávot, kabinszekciók közti telefonos kapcsolatot és korszerű kabinvilágítást tartalmazott. A távolsági utak miatt az utaskísérők személyzeti hálófülkéket kaptak. Ezek közül nyolc darab a farokrészben, az utastér feletti helyiségben kapott helyet, amelyet kis létrán tudtak megközelíteni, míg a másik hálóhelyiség a felső szinten, közvetlenül a pilótafülke mögé került. ## Altípusok ### 747–400 Hasznosítási formája: utasszállító. A korszerű elemekkel újratervezett Boeing 747–400 utasszállítóból 442 darabot gyártott a Boeing. A típusból a legtöbbet a British Airways üzemelteti 2013-ban (55 db), azonban a flotta cseréje folyamatban van. 1989-ben a Qantas távolsági repülés rekordot állított fel, amikor leszállás nélkül Londonból Sydney-be repült. Az út 20 óráig és 9 percig tartott, a megtett távolság 18 000 km volt. A járat utasok és rakomány nélkül repült, a gépet akkor kézbesítette a Boeing. A típus – 2013 augusztusig bezárólag – az alábbi balesetek részese volt. A típus gyártásának befejeztével a piaci igényeket utóda, a továbbfejlesztett Boeing 747–8 elégíti ki. #### Műszaki specifikációk EC = Economy (turista osztály), BC = Business (üzleti osztály), FC = First Class (első osztály) Rakomány elosztása: 30 db LD-1 konténer = 170,5m3, vagy 5 db raklap + 14 db LD-1 konténer + ömlesztett rakomány 244 × 318cm-es tárolóban = 151 m3 ### 747–400F A Boeing 747–400F a 400-as család teherszállító változata. A sorozat újításait magában foglalja, ezen felül a szerkezetében mindössze annyi az eltérés, hogy a kupolaszintje rövidebb, a Classic változatok méretével megegyező. Ennek a súlymegtakarítás az oka. Első alkalommal 1993. május 4-én repült, és a Cargolux flottájában állt először szolgálatba 1993. november 17-én. Főbb üzemeltetői: Atlas Air, Cargolux, China Airlines, Korean Air, Nippon Cargo Airlines, Polar Air Cargo, Singapore Airlines. Legszembetűnőbb különbség a 747–400 személyszállító változathoz képest a fedélzet ablakainak hiánya és a rövidebb kupola (púp). A repülőgép hasznosítási módját könnyítendő, a főfedélzet egy felhajtható orrajtót és mechanikus rakodó rendszert kapott. Az orrajtó felhajtását követően a konténereket vagy raklapra erősített árut a rakodó rendszer – motorral működtetett – görgőkön továbbítja a gép belsejébe. A Boeing összesen 126 db Boeing 747–400F típust gyártott 2013 augusztusáig bezárólag, ezek közül az utolsót a Nippon Cargo Airlinesnak kézbesítette. A típus – 2013 augusztusáig bezárólag – az alábbi balesetek részese volt. #### Műszaki specifikációk ### 747–400M A Boeing 747–400M a gépcsalád kombi változata, amelynek a fedélzete utasszállító + teherszállító (a törzset vastag fallal elválasztva), vagy csak teherszállító formátumban használható. A variánst a gyártó átalakító eszközökkel értékesíti, így az üzemeltető igényeinek megfelelően, a saját hangárjában átalakíthatja használat előtt. A géptörzs hátuljára egy lehajtható ajtót szereltek az áruk könnyebb rakodása érdekében. További jellemzők még a megerősített padlózat és a tűzvédelmi berendezések, valamint a padlózatba szerelt görgők, amelyeken a konténereket minimális erőfeszítéssel lehet a gép belsejébe juttatni. 1989\. június 30-án a KLM légitársaság állította üzembe először és a variáns utolsó darabját is a KLM vette át 2002. április 10-én. Összesen 61 darab készült belőle. Főbb üzemeltetők az Air China, Asiana Airlines, EVA Air és a KLM. #### Műszaki specifikációk EC=Economy (turista osztály), BC=Business (üzleti osztály), FC=First Class (első osztály) ### 747–400D A Boeing 747–400D kifejezetten a japán piaci igények kielégítését szolgálja, jelesül, belföldi nagyvárosok között nagy tömegek szállítására készült. A variánsra tipikusan a megnövelt utaskapacitás jellemző, amit az ülések sűrűbb elhelyezésével (több sor, kisebb széktávolság) értek el. Lévén, hogy belföldi járatokról van szó, a kis széktávolság 1-2 órás repülési idő alatt nem okoz túl nagy kényelmetlenséget. A variáns legnagyobb kapacitása 660 fő (csak turista osztály), de létezik 568 fő befogadására kialakított két osztályos (üzleti + turista) módozata is. A típusra nem szereltek wingleteket, hiszen rövid távú utakon nincs különösebb aerodinamikai előnye, ugyanakkor növeli a gép súlyát és árát. Igény szerint átalakítható B747–400LR (megnövelt hatótávú) típussá. Küllemében a Boeing 747–300 változatra hasonlít, azonban a kupola hosszabb, több ablakkal, és a kupola hátuljába is üléseket helyeztek el. A toldás révén alakítható át megnövelt hatótávú változattá úgy, hogy az utolsó 4 sor helyére fedélzeti konyha (galley) kerül kibővített tároló rekeszekkel, amelyekben az előre elkészített étel kap helyet. A variánsból 19 darabot gyártott a Boeing, ebből 8 db a Japan Airlines és 11 db az ANA tulajdonába került. Az utolsó példányt az ANA vette át 1995. december 11-én. #### Műszaki specifikációk ### 747–400ER/ERF/BCF A Qantas légitársaság 6 darabos rendelésével a Boeing 747–400ER (Extended Range: megnövelt hatótávolság) variáns gyártása 2000. november 28-án kezdődött. Ebből a változatból nem is készült több. A típus 805 km extra távolság megtételére, vagy 6800 kg-mal több teher szállítására képes az alap 747–400 variánshoz képest. Az első példányt 2002. október 31-én vette át a Qantas. A megnövelt hatótávot további – lépsejtek szerkezetéről mintázott – mikrocellás üzemanyagtartályok beépítésével érték el, melyek a csomagtér első felében kaptak helyet. A Boeing 747–400ERF az „ER” variáns mintájára, ez esetben teherszállítási célból készült. A típussal az üzemeltetői vagy 9980 kg extra rakományt szállíthatnak, vagy 972 km-rel hosszabb távra repülhetnek a 747–400F változathoz képest. Legnagyobb hatótávolsága 9200 km, ami maximális teherkapacitással értendő. Ez pontosan 525 km-rel több, mint az „F” változat esetén. A nagyobb terhelés miatt erősebb a géptörzs, a szárny egyes részei, a futóművek, valamint nagyobb kerekeken gurul. Az első 747–400ERF 2002. október 17-én gurult ki a gyártósorról az Air France megrendelésére. Összesen 40 darab készült belőle. Az utolsó példány a Kalitta Air számára készült, amelyet 2009. december 22-én szállítottak le. A Boeing 747–400BCF (Boeing Converted Freight) nem új típust jelent, hanem az alap 747–400 utasszállító variáns átalakításával készül. A műveletet a Boeing szerződéses partnerei a Xiamen Gaoqi nemzetközi repülőtér szerelőhangárjában végzik. Az első ilyen példány a Cathay Pacific számára készült 2005. december 19-én. A típus – lévén, hogy utasszállító átalakításával készül – nem tartalmaz felnyitható orrajtót, a rakomány a géptörzs oldalán található ajtókon át rakodható ki/be. Balesetek: #### Műszaki specifikációk EC = Economy (turista osztály), BC = Business (üzleti osztály), FC = First Class (első osztály) ### Egyéb variánsok 2003 októberben a Boeing bejelentette, hogy a készülő új 747–8 típus gyártásához a szükséges alkatrészek tengeren történő szállítmányozása és logisztikája túl sok időt venne igénybe, ezért használt B747-400 típusból átalakítással létrehozták a Boeing 747–400LCF variánst. A repülőgép egy megnövelt térfogatú géptörzset kapott, így kinézete hasonló az Airbus Beluga vagy a Aero Spacelines Super Guppy rendhagyó kinézetéhez. Az átalakítás négy darab használt jumbó felhasználásával, Tajvanon történt. Az utolsó átalakított példány 2010 januárban emelkedett a levegőbe. Az új LCF példányok egy napon belül tudják a rakományukat célba juttatni, míg korábban ugyanez a feladat hajóval akár 30 napig is tarthatott. A típus rakterének van a legnagyobb kapacitása a létező repülőgépek között, háromszor nagyobb terhet képes szállítani, mint egy 747–400F. Az LCF nem Boeing fejlesztés, így nincs a Boeing terméklistáján sem. Kifejezetten a Boeing számára készült kizárólagos használatra. ## Rendelés és átadás A Boeing az alábbi megrendelőknek gyártott a 747–400 családból:
954,359
Szárnyas pörölycápa
26,032,057
null
[ "A Csendes-óceán halai", "Az Indiai-óceán halai", "Halfajok", "Monotipikus taxonok", "Pörölycápafélék" ]
A szárnyas pörölycápa (Eusphyra blochii) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának kékcápaalakúak (Carcharhiniformes) rendjébe, ezen belül a pörölycápafélék (Sphyrnidae) családjába tartozó faj, egyben az Eusphyra nevű porcos halnem egyetlen tagja. 190 centiméteres hosszával a kisebb méretű pörölycápák egyike. Karcsú, hajlékony testének színe a barnától a szürkéig terjed. Az elülső hátúszója magas és sarló alakú. Az angol nyelvben is „winghead shark”-nak, azaz szárnyfejű cápának nevezik, mivel a „kalapácsfeje” a testéhez képest nagyon nagy. A szemeit hordó nyúlványok fesztávolsága körülbelül akkora, mint a hal testhosszának a fele. A „kalapácsfej” pontos használata még nem ismert, de valószínűleg a zsákmány felkutatásában játszik szerepet. A széles távolságban ülő szemei kiváló binokuláris látást biztosítanak az állatnak. Az orrnyílásai a széles fej széleinek közelében vannak és hosszú mélyedésekként folytatódnak a fej közepe felé; ezek segítségével pontosan megérzi áldozatának hollétét. A hatalmas „kalapácsfej” számos, úgynevezett Lorenzini-ampulláinak, valamint oldalvonal végződéseknek ad helyet; mindezek a zsákmány elektromos hullámait és testrezdüléseit hivatottak pontosan bemérni. Főleg az Indiai- és a Csendes-óceánok határán levő sekély vizű térségek lakója. Kisebb csontos halakkal, rákokkal és fejlábúakkal táplálkozik. Elevenszülő halként a magzatjai az anyahal testében, az emlősök méhlepényéhez hasonló burokban fejlődnek ki. A nőstények évente egy alomnak adnak életet, ezek nagysága élőhelytől függően változó, de általában 6-25 egyedet tartalmaz. Nyolc-tizenegy hónapos vemhesség után az ellések februártól júniusig tartó időszakra esnek. Ezt az egyébként úszójáért, májolajáért és húsáért az emberre nézve ártalmatlan pörölycápát a tiltások ellenére ipari méretekben vadásszák és fogyasztják. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2016 nyarától veszélyeztetett fajként tartja számon, mivel elterjedésének egyes részein, a túlhalászás következtében, állománya erősen megcsappant. ## Neve 1785-ben Marcus Elieser Bloch német természettudós leírt egy cápát, amelyet a Squalus zygaena (a mai Sphyrna zygaena szinonimája) fajba sorolt be. 1817-ben Georges Cuvier francia zoológus a „Le Règne animal distribué d'après son organisation, pour servir de base à l'histoire naturelle des animaux et d'introduction à l'anatomie comparée” című művében a közönséges pörölycápáról is ír; ebbe belefoglalja Bloch leírását is, melyet „z. nob. Blochii” címen említ meg, de felhívja a figyelmet, mely szerint ez a példány nem egy közönséges pörölycápa, hanem egy másik, még ismeretlen fajba tartozó példány. Cuvier azonban nem nevezi meg tudományosan ezt a halfajt. 1822-ben Cuvier kollégája és segéde a szintén francia Achille Valenciennes, aki egy másik ilyen példányt írt le az új fajnak a Zygaena Blochii nobis tudományos nevet adta, azonban a névadást mesterének, Cuviernek tulajdonította. A cápa a fajnevét, azaz a blochii-t az első leírójáról, Marcus Elieser Blochról kapta. 1862-ben Theodore Nicholas Gill amerikai ichthyológus ezt a pörölycápát áthelyezte a saját nemébe, az Eusphyra-ba. Ez az új halnem név a görög nyelvből származik; jelentése eu = „jó” és sphyra = „kalapács”. Először a többi ichthyológus nem ismerte el az új halnemet és a szóban forgó halat, a többi pörölycápafajjal együtt továbbra is a Sphyrna nembe helyezték. 1948-ban Henry Bryant Bigelow és William Charles Schroeder újraélesztették az Eusphyra halnemet; 1979 és 1988 között Leonard Compagno taxonómiai kutatásainak köszönhetően általánosan elfogadottá vált Gill taxonjának a használata; kivéve azokat, akik még mindig Sphyrna blochii néven tartják számon ezt a pörölycápafajt. Az angol nyelvben a „szárnyas cápa” mellett ezt a halat a következő nevekkel is illetik: nyílhegyfejű, nyílhegyfejű pörölycápa, vagy karcsú pörölycápa. ## Rendszertani besorolása A hagyományos nézet szerint a kékcápafélékből (Carcharhinidae) fejlődtek ki az első pörölycápák, melyeknek azonban kisebb „kalapácsfejük” volt, aztán ez a testrész az evolúció során kezdett egyre nagyobbra nőni. Ha ezt az elméletet követjük, akkor a szárnyas pörölycápa, melynek a testéhez képest a legnagyobb „kalapácsfeje” van, kéne legyen a legfejlettebb pörölycápafaj. Azonban a molekuláris-filogenetikus vizsgálatok, melyek az izoenzimek és a sejtmagban található (nukleáris) DNS (nDNS) vizsgálatát, valamint a mitokondriális genetikát alkalmazzák, arra az eredményre jutottak, hogy az első fajnak e csoportból máris széles feje volt, továbbá arra is rájöttek, miszerint a szárnyas pörölycápa az egyik legbazálisabb pörölycápafaj, azaz vagy belőle fejlődött ki az összes többi faj, vagy igen közeli rokonságban áll a közös őssel. Szintén e vizsgálatokból lehetett megtudni, hogy a szárnyas pörölycápa egy saját, önálló nemet alkot, valamint a Sphyrna egy monofiletikus csoportot foglal össze. Feltételezések szerint a két porcos halnem körülbelül 15–20 millió éve vált szét, azaz a miocén idején. ## Előfordulása A szárnyas pörölycápa előfordulási területe az Indiai-óceán és a Csendes-óceán nyugati fele. A Perzsa-öböltől keletre Dél- és Délkelet-Ázsia partjai mentén, egészen a Fülöp-szigetekig és Pápua Új-Guineáig, valamint Kínától az ausztráliai Queenslandig fordul elő. Elterjedésének északi határa a Kínai Köztársaság vizei, míg déli határa a Nyugat-Ausztráliához tartozó Montebello-szigetek környéke. Az előfordulási területén főleg a partok mentén levő sekély részeken, valamint a folyótorkolatok szélein fordul elő. ## Megjelenése Kalapács alakú fején a nyúlványok nagyon hosszúak, keskenyek és szárnyszerűek; hátsó részük kissé lehajlik. A nyúlványok fesztávolságának hossza egyenlő a hal testhosszának 40–50%-ával. A „kalapácsfej” elülső részén kis bemélyedések vannak, az orrnyílások tájékán pedig alig észrevehető duzzanatok ülnek. Mindkét orrnyílása külön-külön kétszer olyan hosszú, mint a szája szélessége. Az orrnyílás a fejnyúlvány majdnem teljes hosszának elülső tájékán fut végig. Kerek szemei a nyúlványok elülső részeinek a legvégén helyezkednek el. A szemeit egy harmadik szemhéj védi. Az eléggé kis szája ívelt. A felső állcsont (maxilla) mindkét felén 15–16 fogsor, míg az állkapocscsont (mandibula) mindkét felén 14 fogsor ül. Néha példánytól függően a felső állcsont vagy az állkapocscsont közepe tájékán még egy fogsor található, de vannak példányok, melyeknél ez a fogsor hiányzik. A fogai kicsik és háromszög alakúak; rajtuk kis háromszögletű kiemelkedés van. Testének mindkét oldalán 5–5 kopoltyúnyílás van, az ötödik kopoltyúnyílás a mellúszók fölött helyezkedik el. A teste karcsú és áramvonalas. Az elülső hátúszója magas, keskeny és sarló alakú, mindjárt a nála kisebb méretű mellúszók fölött helyezkedik el. A második hátúszó jóval kisebb, mint az elülső; a töve ott indul, ahol a farok alatti úszó utolsó egyharmada van. A farok alatti úszó a második hátúszónál kétszer kisebb. A farokúszó tövén, hosszanti irányban faroktői dudor látható. A farokúszó felső nyúlványa hosszabb, mint az alsó, továbbá ennek vége felé egy kis kiemelkedés helyezkedik el. Bőre sok ezer apró, éles fogaspikkellyel fedett, melyet ha előre simítanánk, a dörzspapírhoz lehetne hasonlítani, viszont ha fordítva, elölről hátulra simítjuk, akkor bársonyos tapintású. Ez a sok fogaspikkelyke szorosan ül egymás mellett. Mindegyik pikkelykének három vízszintes kiemelkedése van. Háti része szürke vagy szürkés-barna, hasi része világosabb. Egyik úszóján sincsenek foltok, vagy egyéb mintázatok. Ez a pörölycápafaj legfeljebb 190 centiméter hosszú. Már 120 centiméteresen felnőttnek számít. ## Életmódja Egyaránt megél trópusok sós- és brakkvízeiben is. A kontinentális self területek sekély vizeit kedveli. A folyók torkolataiba is beúszik. Több egymást nem kizáró elmélet is született arról, hogy a szárnyas pörölycápának miért ilyen széles a „kalapácsfeje” a testméretéhez képest. Az igen távol eső szemei 48°-os binokuláris látást biztosítanak az állatnak; ez nagyobb, mint a többi pörölycápa esetében, és sokkal nagyobb, mint a kékcápaféléknél. Ez a nagymértékű térlátás jelentős mértékben segíti a cápát a vadászatban. A többi pörölycápához képest a szárnyas pörölycápának vannak a leghosszabb orrnyílásai is; minél hosszabbak az orrnyílások, annál több szagló receptor fér el bennük; ennek következtében pedig több vízmintát tud egyszerre feldolgozni, tehát a leghalványabb szagmolekulát is képes pontosan behatárolni. Feltételezések szerint egy 1 méteres példány másodpercenként több mint 2,3 liter vizet képes „átszagolni”. A szaglást talán az is továbbsegíti, hogy a két orrnyílás közepe két különböző helyen helyezkedik el, ami megkönnyítheti a szag eredetének a pontosabb helymeghatározását. Végül a hatalmas „kalapácsfej” számos, úgynevezett Lorenzini- ampulláknak, valamint oldalvonal végződéseknek ad helyet; mindezek a zsákmány elektromos hullámait és testrezdüléseit hivatottak pontosan bemérni. E pörölycápafaj esetében, a rokonaitól eltérően, a „kalapácsfej” széles nyúlványai nagy méretük miatt nem segítik a halat a gyors irányváltásban. Főleg csontos halakkal táplálkozik, de rákokra és fejlábúakra is vadászik. Mindezeket a tengerfenék közelében kutatja fel. Mint sok más cápát, a szárnyas pörölycápát is számos élősködő gyötri. Az ismert élősködői a következők: a galandférgek (Cestoda) (Callitetrarhynchus blochii, Heteronybelinia heteromorphi, Otobothrium carcharidis, Otobothrium mugilis, Phoreiobothrium puriensis, és Phyllobothrium blochii,), a fonálférgek (Nematoda) (Hysterothylacium ganeshi, Pseudanisakis-fajok, Raphidascaroides blochii, és Terranova-fajok,), az evezőlábú rákok (Copepoda) (Caligus furcisetifer,) és az Eimeria zygaenae nevű Protozoa. ## Szaporodása Akár családjának a többi tagja, a szárnyas pörölycápa is elevenszülő, vagyis a kis pörölycápák az anyjuk testéből élve kelnek ki. A kifejlett nősténynek csak egy működő petefészke van, a jobb oldali; továbbá két működő méhe. A méhekben több kamra is van, ilyen módon mindegyik magzatnak megvan a saját, elkülönített helye. Az indiai Mumbai környékén e cápafaj szaporodási időszaka júliusban és augusztusban van, vagyis az ottani monszun idején. Párosodás előtt a hím harapni kezdi a nőstény oldalait. A nőstény minden évben szaporodhat. Egy alomban 6-25 kis pörölycápa lehet; az alom nagysága a nőstény korának az előrehaladtával növekszik. India nyugati partjain a vemhesség 8–9 hónapig, míg Ausztrália északi részein 10–11 hónapig tart. Már észrevették, hogy vemhes nőstények nem tűrik meg egymást, gyakran összecsapnak egymással. Az embrió először a többi cápafajhoz hasonlóan a szikzacskóból táplálkozik. 4–4,5 centiméteresen elkezd kialakulni a „kalapácsfeje”, valamint az úszói. Amikor a magzat eléri a 12–16 centimétert, a szikzacskó tartalma elkezd fogyni; a szikzacskón és a méhen redők alakulnak ki, amelyek aztán méhlepényszerű burkot fognak alkotni. Ekkortájt a kis cápa majdnem úgy néz ki, mint a felnőtt hal, csak még színtelen. A „kalapácsfej” nyúlványai hátrahajolnak és a testhez simulnak, a kopoltyúnyílásaiból pedig kopoltyúszálak lógnak ki. 20–29 centiméteresen teljesen kialakul köréje a méhlepényszerű burok; megjelennek az első fogai és pikkelykebőrt növeszt, továbbá pigmentáció jelenik meg rajta. A külső kopoltyúi elkezdenek visszahúzódni. 30 centiméteresen a kis szárnyas pörölycápa már úgy néz ki, mint a felnőtt cápa miniatűr változata. Mumbai és Parangipettai környékén májusban és júniusban, a Mannar-öbölben márciusban és áprilisban ellenek a nőstények. Ausztrália északi vizeiben pedig február-március között jönnek világra a kis pörölycápák. Születésükkor farokkal előre jelennek meg; ekkortájt a nyúlványaik még a testükhöz simulnak, hogy megkönnyítsék a kloákában való haladást. Születésükkor a kis szárnyas pörölycápák körülbelül 32–47 centiméter hosszúak. Az ivarérettséget a hímek 1–1,1 méteresen, míg a nőstények 1,1-1,2 méteresen érik el. Ez a pörölycápafaj legfeljebb 21 évig él. ## A szárnyas pörölycápa és az ember Nem jelent veszélyt az ember számára. A szárnyas pörölycápát az elterjedési területének minden szegletében ipari mértékben halásszák. Mindezek ellenére Borneó vizeiben még gyakori zsákmánynak számít. Halászatához a következő módszereket használják fel: halászhálót, vonóhálót, karókra rászerelt hálót, valamint számos horoggal ellátott hosszú zsinórt és horgászbotot. A Thai (Sziámi)-öbölben, valamint India és Indonézia vizeiben hatalmas mennyiséget fognak ki ebből a pörölycápafajból; emiatt a helybéli halászok erős egyedszám csökkenésről számoltak be. A halpiacokon általában frissen árusítják; az úszói az ázsiai konyhákban közkedvelt cápauszonylevesek nélkülözhetetlen alapanyaga, emiatt Ázsiába kerül a legtöbb cápaúszó. Májolajából vitaminokat készítenek, az értéktelen részeiből haleledelt készítenek a tenyésztett halaknak vagy organikus talajjavítót a mezőgazdaságnak. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajként tartja számon ezt a cápafajt. Az egyetlen hely, ahol csak elvétve halásszák a szárnyas pörölycápát, az az ausztrál vizek. Itt az IUCN szerint a szárnyas pörölycápa nem fenyegetett fajnak számít. ## Fordítás
6,961
Vietnámi háború
26,910,653
null
[ "Polgárháborúk", "Vietnámi háború" ]
A vietnámi háború alatt bővebb értelemben a teljes második indokínai háborút (1955 – 1975. április 30.), szűkebb értelemben a közvetlen amerikai katonai beavatkozást (1965–1973) lehet érteni. A háború alapvetően a francia gyarmati hadsereg végső veresége után 1954-ben ideiglenesen kettéosztott Vietnám újraegyesítéséért folyt, amely során ideológiai alapon Kína és a Szovjetunió a kommunista Észak-Vietnámot, míg az USA Dél-Vietnámot támogatta. A két kommunista nagyhatalom a délkelet-ázsiai befolyásért egymással is versengett, az USA pedig a kommunizmus térnyerését próbálta megakadályozni a térség frissen függetlenné vált országaiban. A szárazföldi hadműveletek nagyobbrészt Dél-Vietnámban, továbbá Kambodzsa és Laosz határ menti területein folytak. Kezdetben az amerikai katonai tanácsadók által kiképzett Dél-vietnámi Hadsereg csapatai próbálták felszámolni a délen az esőerdőkben és a kiterjedt föld alatti alagútrendszerekben bujkáló és a vidéki falvakat uraló ellenállók és gerillák csapatait. A délen uralkodó politikai elnyomás és káosz miatt az ellenállók száma az évek során nem csökkent, sőt emelkedett. Az amerikai politika és hadvezetés az 1960-as évek közepén úgy döntött, a tanácsadók és kiképzők mellé harcoló amerikai katonákat is küld a térségbe. A gerillák mellett az északi hadsereg katonái is gyakran harcoltak délen, sőt többször is megkísérelték a déli országrész teljes katonai megszállását, amit csak az amerikai tűzerő révén sikerült visszaverni. Észak-Vietnám felett ugyanekkor légiháború dúlt. Az amerikai bombázók a teljes észak-vietnámi ipart lerombolták, bár a szovjet és kínai gazdasági és katonai támogatás miatt ez jelentősen nem rengette meg az országot az 1972-es évig. A háború komoly kihívást jelentett a nyílt fronton zajló harcra kiképzett amerikai katonák számára. Az ellenség ugyanis többnyire gerillaakciókkal támadott, s a dél-vietnámi kommunista ellenállók erős támogatói rétegre leltek a szegény parasztság körében. Így az ellenség képes beolvadni a civilek közé, míg a messziről érkezett amerikaiak nem voltak képesek megkülönböztetni a polgári lakost a vietnámi ellenállóktól. Az észak-vietnámi hadsereg is jobbára gerillatámadásokat alkalmazott, így támogatva déli szövetségeseit. A háborúban alkalmazott amerikai stratégia következésképp nem az volt, hogy ellenséges területet kelljen elfoglalni, vagy hadsereget kelljen nyílt csatában legyőzni, hanem a Dél-Vietnámban harcoló ellenálló gócokat és az őket támogató északi egységeket mind egy szálig el kellett pusztítani. A kommunista ellenállók kihasználták az országuk természeti adottságait (a sűrű őserdőket, hegyeket, sziklabarlangokat, folyókat) és azokat használták természetes fedezékekként. Az amerikai hadsereg minden elképzelhető modern hadieszközt (az atomfegyvereket leszámítva) bevetett Vietnámban, ám az ellenség harciasságát alábecsülték, amelyet a természetes védművek is segítettek. Ráadásul az amerikaiakat a helyi betegségek, s a nagy hőségtől is fokozott lelki és fizikai nyomás is tizedelte, ezért a morál nagyon gyorsan csökkent. Annak ellenére, hogy az amerikai hadsereg a legkorszerűbb eszközökkel volt felszerelve, volt még egy hátrányuk a vietnámiakkal szemben. Vietnámban lényegét tekintve már 1940 óta szűnni nem akaró harcok folytak előbb a japánok, majd a franciák és azt követően az amerikaiak ellen. A vietnámiaknak sok tapasztalt veteránjuk volt, akik magas szintre fejlesztették tudásukat a gerillahadviselés és a rejtőzködő harcmodor területén a vietnámi dzsungelben. Az amerikai hadsereg a háború első éveiben még kisebb elitegységeket, köztük a híres zöldsapkásokat küldte Vietnámba, hogy képezzék ki a dél-vietnámi hadsereget. John Fitzgerald Kennedy elnöksége idején az 1960-as években az amerikai hadsereg egyre nagyobb számban küldött harcoló alakulatokat Délkelet-Ázsiába, akik nem elitegységekhez tartozó sorköteles újoncok voltak. Az évek múlásával egyre több és több sorkatona járta meg Vietnámot. A koreai háború és még kevésbé a második világháború veteránjai gyakorlatilag nem is vettek részt a vietnámi fronton dúló harcokban. A sok esetben 18 évüket frissen betöltött regruták igen hamar egy számukra teljesen idegen ország földjén találták magukat, s annak kultúrájáról, szokásairól, lakosságáról jóformán semmit sem tudtak. Szolgálati idejük is sokuknak egy évre szólt mindössze, azt követően pedig új katonákkal cserélték le őket, ennélfogva a vietnámi fronton egymást követték a tapasztalatlanabbnál tapasztalatlanabb amerikai újoncok. A televízió által közvetített arcvonal nélküli gerillaháború kegyetlensége, illetve a hadkötelezettséggel szembeni ellenállás, az amerikai baloldali békemozgalmak megerősödéséhez vezetett. Leginkább Észak-Vietnám is arra törekedett, hogy addig kitartson, míg az elhúzódó háborút az amerikai társadalom megelégeli, amely vagy az amerikai kormányzat belső összeomlásához vezet, avagy a lakosság nyomása rábírja a legfelsőbb vezetést, hogy szüntesse be a háborút. A háttérben folyamatosan zajlottak a nyílt és titkos tárgyalások a felek között, de évekig nem jutottak megegyezésre. Az USA próbálta a déli országrész függetlenségét elérni, de észak nem volt hajlandó engedni követeléséből, miszerint minden külföldi katona hagyja el az országot, szűnjön meg az ország kettéosztottsága, és tartsanak választásokat, amit a zűrzavaros déli politikai helyzet miatt a kommunisták nagy valószínűséggel meg is nyertek volna. Az amerikai és az észak-vietnámi küldöttség végül a dél-vietnámi küldöttség tudta nélkül 1972-ben megállapodott. Az amerikai vezetés már 1968-ban eldöntötte, hogy kivonul a térségből, de mindezt a lehető legkisebb presztízsveszteséggel szerette volna elérni. A békeszerződés aláírása után az Egyesült Államok 1973-ban ki is vonult az országból. A támogatás nélkül maradt Dél-Vietnám ereje megtört, az északiak a békeszerződést megszegve 1975-ben lerohanták Dél-Vietnámot, és elfoglalták a déli fővárost, Saigont. A két ország 1976-ban Vietnámi Szocialista Köztársaság néven hivatalosan is egyesült. A becslések 800 ezer és 3 millió közé teszik a vietnámi áldozatok számát. A háborúban valamivel több mint amerikai vesztette életét. A vietnámi háború emléke hosszú időn át kísértett az amerikai társadalomban. Emléke ugyan az új évszázadtól már erősen megfakult, de még számos veteránja él a háborúnak, sokuk elfeledhetetlen rémálomként emlékezik vissza a történtekre. ## Előzmények A vietnámi háború alapvetően az (első) indokínai háború folytatásának tekinthető, amelyet Franciaország vívott volt gyarmata, Indokína visszaszerzéséért a Ho Si Minh vezette, Việt Minh nevű függetlenségi mozgalom csapatai ellen. Míg a Việt Minh a kommunista országok támogatását élvezte, addig a franciák a dominóelmélet, illetve a Truman-doktrína alapján az Amerikai Egyesült Államoktól kaptak mind nagyobb pénzügyi és logisztikai segítséget, hogy a kommunizmus további térnyerésének elejét vegyék. A háború utolsó éveiben a költségek túlnyomó részét már az USA viselte. Ennek ellenére a gyarmati hadsereg képtelen volt úrrá lenni a helyzeten, s 1954. május 7-én Điện Biên Phủ alatt döntő vereséget szenvedett. A franciák többször próbálták elérni, hogy az amerikai a pénzügyi és logisztikai segítségen túl nyílt katonai beavatkozás is legyen Indokínában, de az amerikaiak a koreai háborúban való lekötöttsége ezt nem tette lehetővé. Később épp a Koreában történt amerikai kudarcok és felemás eredmények vezettek oda, hogy Amerika katonailag lépett fel Indokína területén is, mert meg akarta őrizni presztízsét és legyőzhetetlenségének látszatát. A dominóelméletre hivatkozva úgy hitték az amerikai vezetők, hogy Indokína után kommunista hatalomátvételre kerülhet sor Thaiföldön, Malajziában, Indonéziában, sőt még Ausztráliában is. Sokan rettegtek attól, hogy kommunisták vehetik át a hatalmat olyan amerikai területeken, mint Hawaii vagy Puerto Rico és Guam, így akkor az államokat is közvetlenül elérné a dominóeffektus. 1954\. június 22-én megbukott a francia kormány, és a háborút ellenző Pierre Mendès France került hatalomra. Ígéretet tett a francia nemzetgyűlésnek, hogy 30 napon belül rendezi az indokínai kérdést, ellenkező esetben lemond. Az 1954. július 21-én Franciaország és a Vietnámi Demokratikus Köztársaság (VDK) által aláírt genfi tűzszüneti egyezményben a franciák elismerték Vietnám függetlenségét, és az országot ideiglenesen a 17. szélességi fok mentén déli és északi zónára osztották, köztük egy demilitarizált övezettel. A megállapodás szerint a francia csapatok a 17. szélességi foktól délre, a Việt Minh csapatai pedig attól északra tartózkodhatnak. Északon a Ho Si Minh vezette kommunisták vették kezükbe az ország irányítását, délen a franciák által támogatott Bảo Đại államelnök (korábban császár) kezében volt a hatalom. Szovjetunió és Kína politikai nyomása mellett a vietnámi delegáció elfogadta az ország időleges kettéosztását, hogy presztízsveszteség nélküli visszavonulást engedjenek Franciaországnak. A kommunista szuperhatalmak féltek, hogy egy provokatív békeszerződés felingerli az USA-t és nyugat-európai szövetségeseit. Sem Moszkva, sem Peking nem akart megkockáztatni egy esetleges újabb katonai konfrontációt a nyugati hatalmakkal, nem sokkal a koreai háború után. Genfben a VDK, Franciaország, Nagy-Britannia, Kína és a Szovjetunió egy második megállapodást – úgynevezett végső nyilatkozatot – is aláírt, amely szerint 1956 júliusában népszavazást kell tartani az ország újraegyesítéséről és egy egységes kormány létrehozásáról. Mivel azonban a választásokat nagy eséllyel a kommunisták nyerték volna, a dél-vietnámi kormány – Eisenhower amerikai elnök támogatásával – elutasította ennek megtartását, mondván, hogy a szerződés megkötésében nem vettek részt, s így az számukra nem kötelező hatályú. Úgy tűnt, hogy az ország kettéosztottsága tartós marad, akárcsak a néhány évvel korábban felosztott Koreáé. Bảo Đại a genfi értekezlet során az addig ismeretlen Ngô Đình Diệmet nevezte ki az ország miniszterelnökének, majd Párizsba költözött. Diệm nem bízott senkiben, a politikailag fontos pozíciókba családtagjait ültette. Az ország kettéosztása után északról menekültek ezrei érkeztek délre, főleg katolikusok és a franciákkal korábban szoros kapcsolatot ápoló vezetők és családjaik. A békeszerződés aláírásának napjaiban a francia Le Monde napilap nyilvánosságra hozta a francia expedíciós csapatok hivatalos veszteségadatait. 1945 végétől 1954 június elsejéig francia katona halt meg vagy tűnt el, sebesült meg és esett hadifogságba. Időközben, 1954. szeptember 8-án az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Ausztrália, Pakisztán, Thaiföld, Új-Zéland és a Fülöp-szigetek a manilai szerződéssel megalapították a Délkelet-ázsiai Szerződés Szervezete (SEATO) nevű katonai tömböt. Ezzel kapcsolatban az Egyesült Államok kinyilatkoztatta, hogy egy Dél-Vietnám, Laosz vagy Kambodzsa ellen indított támadás egyben a SEATO tagjai elleni támadást is jelent. November 20-án a francia miniszterelnök washingtoni látogatása után bejelentették, hogy a franciák kivonulnak Indokínából, s hogy ezentúl helyettük közvetlenül a dél-vietnámi kormánynak folyósítják az amerikai támogatást. Ezzel az Egyesült Államok teljesen magára vállalta a dél-vietnámi fegyveres erők kiképzését. ## A Diệm-korszak (1954–1963) ### Növekvő elégedetlenség Dél-Vietnámban 1955\. március 29-én a Nemzeti Felszabadítási Front Saigonban fegyveres felkelést robbantott ki Diệm miniszterelnök uralma ellen. A felkelés hatására a déli tartományokban nagyarányú egyházi tiltakozások kezdődtek a Cao Đài és a Hòa Hảo vallási szekta részvételével. A dél-vietnámi fegyveres erők 1955 októberére fojtották el a felkeléseket. Az Egyesült Államok, hogy a kormányt a felkelő gerillák elleni harcban segítse, katonai tanácsadókat küldött az országba. Észak-Vietnám – amely maga is segítséget kapott a Szovjetuniótól és Kínától – a Nemzeti Felszabadítási Frontot (röviden NFF vagy DNFF, ismertebb nevén Vietkong) támogatta fegyverekkel, hadianyaggal, tanácsadókkal, valamint reguláris csapatok küldésével. Az erősödő amerikai támogatás bizonyításáért Eisenhower elnök 1955-ben különleges megbízottat küldött Dél-Vietnámba Joseph Lawton Collins tábornok személyében. Collins 100 millió dolláros segélyt ajánlott fel az új dél-vietnámi kormánynak. Collins így emlékezett vissza Vietnámba érkezéséről: | | | | |-----|--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------|-----| | „ | „Nos, amikor megérkeztem Saigonba, teljes káosz volt. Ez nem vitás. Azon a napon, amikor megérkeztem, a dél-vietnámi vezérkari főnök – Hinh – éppen Diệm elnök ellen szónokolt az amerikai segítséggel működő rádióban. (...) Hinh azt mondta nekem, hogy itt fog maradni, és utalt arra, hogy lázadást fog kirobbantani. Biztosítottam, hogy ha ezt megteszi, akkor mindennemű katonai segítségnyújtás megszűnik. Ezzel sikerült nyomást gyakorolnom rá, és körülbelül egy hét múlva sikerült elérnem, hogy elhagyja a várost. Többet nem tért vissza.” | ” | | | | | 1955\. október 23-án Diệm durva hangvételű lejárató kampánnyal és választási csalással legyőzte a Párizsban tartózkodó Bảo Đại elnököt, ezzel véget ért Bảo Đại-féle monarchia korszaka. Három nap múlva Diệm kikiáltotta a Vietnámi Köztársaságot, melynek ő lett az államelnöke. December 12-én az Egyesült Államok bezárta hanoi nagykövetségét, így gyakorlatilag megszakította a diplomáciai kapcsolatot Észak-Vietnámmal. 1956 januárjában a dél-vietnámi hadsereg egységei elfoglalták Tây Ninht, a Cao Đài vallási csoport politikai központját, ami szervezett, fegyveres felkelés kirobbanásához vezetett. A felkelésnek csak a február 28-án létrejött megállapodás vetett véget. A Cao Đài vezetőkkel kötött egyezmény engedélyezte a Cao Đài vallás gyakorlását, de megtiltotta a vallási csoport bármiféle politikai tevékenységét. 1956\. április 28-án az amerikai Military Assistance and Advisory Group (Katonai Segítő és Tanácsadó Csoport) átvette a Vietnámi Köztársasági Hadsereg (VKH) kiképzését és felszerelését. Szeptember 19-én a francia légierő az utolsó támaszpontját is átadta a dél-vietnámi légierőnek, így az utolsó francia csapatok is elhagyták Vietnám területét. 1959 végére körülbelül 300 amerikai volt Vietnámban. ### Kennedy és Dél-Vietnám 1960\. november 8-án John Fitzgerald Kennedy az amerikai elnökválasztáson legyőzte Richard Nixont. A Kennedy-kormány egyidejűleg próbálta Észak-Vietnámot feltartóztatni és a dél-vietnámi politikai rendszert modernizálni. Kennedy délkelet-ázsiai külpolitikáját szintén a Truman-doktrína határozta meg. Kennedy elszántan hitte, hogy ha sikerülne délen egy stabil demokráciát létrehozni, az nagy mértékben csökkentené az északi kommunisták hitelét. Az amerikaiak a délnek utalt segélyekért cserébe politikai reformok végrehajtását követelték. Hamarosan az Egyesült Államok kormányának tanácsadói meghatározó szerepet töltöttek be a dél-vietnámi végrehajtó hatalom valamennyi szintjén. Valójában azonban Ngô Đình Diệm elnök kevés hajlandóságot mutatott valódi reformok végrehajtására vagy tényleges együttműködésre. Kennedyt kritikusai azzal vádolták, hogy naivak és utópisztikusak azon elképzelései, melyek szerint az amerikai értékeket azonnal exportálni lehet bármely országba, függetlenül annak meglévő kultúrájától vagy történelmétől. 1960\. november 11-én a dél-vietnámi hadsereg egyes egységei sikertelen puccsot hajtottak végre Diệm elnök ellen. Másnap a Diệmhez hű csapatok behatoltak Saigonba, és leverték a lázadást. A kétnapos puccskísérlet alatt mintegy 200 ember veszítette életét. 1961 áprilisában csúfosan megbukott a Kennedy által jóváhagyott kubai disznó-öböli akció, így többek között emiatt az elnök sokáig hezitált a Vietnámnak nyújtandó segítség mikéntjéről. Óvakodott a hadsereg vietnámi bevetésétől, de nem akart gyengének sem tűnni belpolitikai ellenfelei előtt. Az év során előbb alelnökét, Lyndon B. Johnsont, majd később két tanácsadóját, Maxwell Taylort és Walt Rostowot küldte Vietnámba. Diệm és Kennedy is visszautasította azt a felvetést, hogy nagy számú amerikai harcoló egységeket küldjenek az országba. Kennedy az újonnan felállított különleges alakulatokat, az ún. Zöldsapkásokat küldte a délkelet-ázsiai országba, hogy ott a kormánycsapatokat és a civil milicistákat (ez utóbbiak voltak az ún. Polgári Irreguláris Védelmi Csoportok) kiképezzék. 1962 februárjában az Egyesült Államok vezetése, a 4000 főre duzzadt amerikai létszám miatt, átszervezte dél-vietnámi parancsnokságát. Megszűnt a korábbi irányító szerv, a Military Assistance and Advisory Group, és helyette létrejött a Military Assistance Command, Vietnam (Katonai Segítségnyújtás Parancsnoksága, Vietnám), Paul D. Harkins tábornok vezetésével. Kennedyt tanácsadói arról tájékoztatták, hogy az ellenállók a sikereket főként a falvakban érik el. Erre válaszul kidolgozták az ún. Stratégiai falu programot, melynek keretében katonai védvonalakkal körülvett falvakat építettek, amelyekbe betelepítették a környékbelieket. Hivatalosan a program célja az volt, hogy megóvják az NFF támadásoktól és befolyástól a vidéki apró falvakban és tanyákon élő földműveseket. A valódi cél viszont az volt, hogy elszigeteljék ezeket az embereket az NFF-től, akik az ellenállók legfőbb támogatói voltak. A program főpróbája 1962. március 22-én volt, amikor megkezdték a betelepítést az első stratégiai faluba. A körülbelül kétszáz érintett családból csak hetvenet sikerült meggyőzni a költözésről, a többi családot végül erőszakkal telepítették ki. Az amerikaiak nem mérték fel annak tényét, hogy ebben az országban igen erős a szülőfaluhoz, vagy régióhoz való kötődés, mivel a családi földbirtokokat is az emberek generációkon át örökítették, következésképp a vietnámiak számára ez egyet jelentett gyökereik teljes eltépésével. Ennek tetejébe a hátrahagyott ingatlanokat és ingóságokat a kitelepítettek szeme láttára gyújtották fel és pusztították el, nehogy azok a gerillák kezére kerüljenek. A kárpótlásra szánt pénzek nagy része a kiterjedt korrupció miatt soha nem jutott el a kitelepített emberekhez. A dél-vietnámi kormány jelentése szerint szeptember végéig mintegy 4,3 millió embert telepítettek át a stratégiai falvakba. Ez a kulturálisan érzéketlen terv tovább fokozta a falusiak ellenérzéseit a saigoni rezsimmel szemben. A program végül 1963 végén (Diệm halála után) csendben megszűnt, az addig kiépített stratégiai falvakat lerombolták. A dél-vietnámi ellenállók első komolyabb katonai sikere az 1963. január 2-án lezajlott Ap Bac-i csata volt. A Saigontól 65 kilométerre délnyugatra fekvő Ap Bac falu szomszédságában egy körülbelül 350 fős NFF gerilla egység súlyos veszteségeket okozott a VKH jelentős túlerőben lévő csapatainak. Az összecsapás sikerének híre rendkívül pozitív hatással volt az NFF népszerűségére nézve, így addig nem látott mértékben jelentkeztek újoncok a soraikba. A csata kimenetele bebizonyította, hogy a dél-vietnámi hadsereg katonáinak képzettsége, de főleg a harci morálja nem veheti fel a versenyt az ellenállók elszántságával. A dél-vietnami tisztek egyszerűen nem voltak hajlandóak páncélos járműveikkel és katonáikkal támadást indítani, és kizárólag tüzérséggel és bombázással kívánták a helyzetet megoldani. Az egyik, tanácsadóként a helyszínen lévő amerikai tiszt újságírók előtt úgy jellemezte az ütközetet, hogy az "átkozottul szánalmas teljesítmény volt, ahogy mindig lenni szokott". Az amerikai katonai vezetők lesújtó kritikáit dühösen fogadták a dél-vietnámi hadsereg vezetésének köreiben. Az NFF malmára hajtotta a vizet az az amerikai sajtó által részletesen tárgyalt incidens is, amely során Diệm csapatai 1963. május 8-án erőszakosan léptek fel a békésen tiltakozó buddhista szerzetesekkel szemben Huế városában. Mivel maga Diệm elnök, illetve a végrehajtó hatalom legfelső szintjén ülők java része római katolikus volt egy túlnyomórészt buddhista lakosságú országban, az akciót annak újabb jeleként könyvelték el, hogy az elnök végképp elvesztette kapcsolatát saját népével. Kennedy elnök 1963. szeptember 2-án a CBS televíziónak adott egyik interjúban így nyilatkozott erről: Az Egyesült Államok egyre türelmetlenebbé vált Diệmmel szemben, és végül jelezte az elnök ellen szervezkedő dél-vietnámi tábornokoknak, hogy az USA nem ellenezne egy katonai puccsot, és az összeesküvők a hatalomátvétel után is számíthatnának az Egyesült Államok támogatására, ezen belül is a számukra legfontosabb gazdasági és katonai segélyekre. 1963. november 1-jén Dương Văn Minh tábornok vezetésével be is következett az erőszakos puccs, melynek során Diệmet és Nhut kivégezték. A katonai vezetés feloszlatta a nemzetgyűlést, felfüggesztette az alkotmányt és ideiglenes kormányt állított fel. Az új, politikában tapasztalatlan vezetés nem volt képes a központi hatalom megerősítésére, így az ország tovább destabilizálódott. Puccsok és ellenpuccsok követték egymást, amelyek biztatásként szolgáltak az északiak erőfeszítéseihez. A déli kormány egészen 1975-ös bukásáig soha nem lett többé olyan stabil, mint Diệm idején. Három héttel Diệm halála után maga Kennedy is merénylet áldozata lett. Utódja, a korábbi alelnök, Lyndon B. Johnson, röviddel eskütétele után, 1963. november 24-én nyilatkozatban fejezte ki szándékát, miszerint folytatja a Dél-Vietnámnak adott katonai és gazdasági segítségnyújtást. 1963 végére körülbelül amerikai volt Vietnámban. ## A Johnson-korszak (1964–1967) 1964\. április 25-én William C. Westmoreland tábornok vette át az amerikai csapatok vietnámi főparancsnokságának (MACV) vezetését. Március 8-án Robert McNamara védelmi miniszter Dél-Vietnámba látogatott, és kijelentette, hogy „addig maradunk amíg csak szükséges. Bármilyen segítséget megadunk ahhoz, hogy megnyerjük ezt a csatát a kommunista lázadók ellen”. McNamara az 1960-as évek elején optimistán ítélte meg a háború alakulását, és lelkesen támogatta az amerikai erőfeszítéseket. 1966-ra viszont, látva az erősödő kommunista ellenállást és a zavaros dél-vietnámi belpolitikai helyzetet, már a konfliktus tárgyalásos lezárását sürgette. Véleményével a Johnson-kormányban kisebbségben maradt, így háttérbe szorult, végül 1968-ban elhagyta a Pentagont. ### Tonkini incidens 1964\. augusztus 7-én a USS Maddox (DD–731) és a USS Turner Joy (DD–951) rombolók elleni vélt támadásra reagálva az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa elfogadta az úgynevezett Tonkin-öböl határozatot, amely széles jogköröket biztosított Lyndon B. Johnson elnök számára a háború kiterjesztésére. Johnson azonnal elrendelte az észak-vietnámi ipari és katonai létesítmények bombázását. ### Észak-Vietnám bombázása A hatalomért folyamatosan egymással harcoltak a dél-vietnámi katonai vezetők, miközben nem tudták ellenőrzésük alatt tartani a nagyobb városokon kívüli területeket. Egyes tartományokban csak a tartományi székhelyet tudták irányításuk alatt tartani, de vidéken az NFF szabadon mozoghatott. Bár a VKH alkalmanként megpróbálkozott egy-egy katonai akcióval, de azok ritkán vezettek eredményre. 1964. november 1-jén az NFF aknatüzet zúdított a Saigontól keletre található Biên Hòa melletti amerikai légitámaszpontra, ahol négy amerikai is meghalt a támadásban. A novemberi elnökválasztáson Johnson elnök nagy különbséggel legyőzte republikánus kihívóját, Barry Goldwatert. Goldwater szélsőséges nézőpontot képviselt, és egy 1964. májusi interjúban úgy nyilatkozott, hogy meg kell fontolni kis hatóerejű nukleáris fegyverek bevetését Vietnámban. Goldwater később visszakozott, és kijelentette, hogy az interjúban ő csak katonai vezetők véleményét idézte, és soha nem sürgette nukleáris fegyverek bevetését. A magyarázattal azonban már elkésett, Johnson a kampány során ezt a nyilatkozatot felkapta, Goldwatert felelőtlennek nevezte. Egy választási beszédében így fejtette ki véleményét: „nem létezik olyan, hogy konvencionális nukleáris fegyver”. 1965 januárjában a dél-koreai kormány 2000 katonai tanácsadót küldött Dél-Vietnámba. Johnson igyekezett szövetséges államok aktív támogatását is megszerezni, ezzel próbálva háborús politikáját a nemzetközi színtéren is elfogadtatni. Dél-Korea a háború során közel 50 000 katonát küldött Vietnámba. A Fülöp-szigetek több mint kétezer katonával járult hozzá a háborúhoz. Thaiföld 32 ezer katonát állomásoztatott Dél-Vietnám és Laosz területén is. Februárban több támadás érte az amerikai támaszpontokat Plei Cunál és Quy Nhơnnál, amelyben számos amerikai katona is meghalt, ezért Johnson elnök elrendelte a Rolling Thunder hadművelet megindítását. A hadművelet keretein belül az amerikai légierő észak-vietnámi stratégiai célpontokat bombázott. Február 15-én Kína hadba lépéssel fenyegetett, amennyiben az Egyesült Államok lerohanja Észak-Vietnámot. Kína nem egészen fél évvel korábban hajtotta végre az első kísérleti atombomba robbantását. ### Az amerikai részvétel kiszélesedése 1965\. február 22-én Westmoreland tábornok két zászlóaljnyi tengerészgyalogost kért, hogy megvédhesse a Đà Nẵng-i amerikai légitámaszpontot. Johnson elnök jóváhagyta a kérést, Maxwell D. Taylor dél-vietnámi amerikai nagykövet ellenjavaslata ellenére. Taylor attól tartott, hogy ugyanabba a hibába esnek, mint a franciák. Egyre több és több katonát küldenek egy idegen ország földjére, ahol nem is lehet igazából megkülönböztetni a barátot az ellenségtől. Néhány hónap múlva le is mondott tisztségéről (az új nagykövet ifj. Henry Cabot Lodge lett). Március 8-án a már Dél-Vietnámban addigra állomásozó katonai szakértő, pilóta és kiképzőtiszt mellé partra szállt 3500 amerikai tengerészgyalogos is. Ezt követően az amerikai erők létszáma folyamatosan emelkedett. Westmoreland tábornok március 26-ai beszámolójában hangsúlyozta, hogy amerikai harcoló erők bevetésére van szükség a dél-vietnámi helyzet megszilárdításához, amíg ki nem építenek egy szilárd dél-vietnámi haderőt, vagy amíg a Rolling Thunder hadművelet a támadások beszüntetésére nem kényszeríti Észak-Vietnámot. Az amerikai egységek hamarosan el is kezdték a járőrözéseket, és kisebb összecsapásokban vettek részt. Március 30-án autóba rejtett nagyerejű pokolgép robbant a saigoni amerikai nagykövetség épülete előtt. A robbanásban 19 vietnami, 2 amerikai és egy fülöp-szigeteki ember vesztette életét, illetve további 183 ember megsebesült. A támadás után döntöttek a nagykövetség áthelyezéséről egy új és védettebb épületbe. Az új épületet két év alatt építették fel, amely 1967 szeptember végén nyitotta meg kapuit. Májusban érkeztek meg az első ausztrál egységek. A háború során körülbelül ausztrál teljesített szolgálatot. Június 14-én, az évekig tartó hatalmi harcok után végül Nguyễn Văn Thiệu lett Dél-Vietnám elnöke, aki 1975-ig – egészen Saigon elestéig – hatalmon is maradt. Július 28-án Johnson elnök egy, a televízióban is közvetített sajtókonferencián bejelentette, hogy a Dél-Vietnámban állomásozó amerikai erők létszámát rövid időn belül -ről -re növelik, és hogy megkettőzik a hadkötelesek behívását. Havonta összesen sorköteles vonult be. A Pentagon arról tájékoztatta az elnököt, hogy ha egy éven belül a tervek szerint ki akarják űzni az észak-vietnámi erőket az országból, akkor a Vietnámban harcoló amerikai csapatok létszámát a jelenlegi -ről rövid időn belül -re kell növelni. McNamara védelmi miniszter egy magánbeszélgetésen figyelmeztette Johnson elnököt, hogy akár havi 1000 fő is lehet az amerikai áldozatok száma. 1965 végére körülbelül 185 000 amerikai volt Vietnámban. 1966 elején a Johnson-kormány eltörölte a hadköteles korú felsőoktatási hallgatók automatikus szolgálathalasztási jogát. Mivel így még több diákot érintett közvetlenül a háború, egyre jobban megerősödtek a háborúellenes diákmozgalmak. Január és február során több nagyszabású szárazföldi hadműveletet indítottak az amerikaiak, de nagyobb fegyveres összecsapásra ritkán került sor. Hadianyagot és ellenséges állásokat is csak elvétve találtak. Az Egyesült Államok szenátusában egyre több volt az aggódó hang. Szenátorok egy kis csoportja, William Fulbright vezetésével, nyilvános vitát kezdeményezett Vietnámmal kapcsolatban. A Külügyi Kapcsolatok Szenátusi Bizottsága összesen öt, televízióban is közvetített meghallgatást tartott, amikor is a Johnson-kormányzat újabb 415 millió dollárnyi kiegészítő gazdasági támogatás jóváhagyását kérte Dél-Vietnám számára. A meghallgatások azt eredményezték, hogy Johnson elnök számára szinte lehetetlenné vált a vietnámi háborúban történő még nagyobb amerikai részvétel elfogadtatása, mivel a háborúellenes hozzáállás egyre nagyobb szerepet kapott a nagypolitika színterén is. Az első meghallgatásra február 4-én került sor. Márciusban több hónapig elhúzódó zavargások törtek ki Saigonban, Huếben és Đà Nẵngban, miután a hatalmi harcok újabb személycseréket eredményeztek a dél-vietnámi kormányban. A zavargásokban a frakciókra szakadt VKH egységek is részt vettek, emiatt áprilisban a tengerészgyalogosoknak Đà Nẵngból ki kellett menekíteniük az amerikai civileket. Tovább folytatódtak az amerikai hadműveletek, amelyek során kisebb-nagyobb összecsapásokra került sor. 1966 végére amerikai volt Vietnámban. 1967\. március 2-án Robert F. Kennedy demokrata szenátor, korábbi főállamügyész, a konfliktus békés rendezésére vonatkozó tervet nyújtott be. A terv arra tett javaslatot, hogy azonnal szüntessék meg Észak-Vietnám bombázását, ezzel egy időben az amerikai és az észak-vietnámi csapatok vonuljanak ki Dél-Vietnám területéről, helyüket pedig egy nemzetközi békefenntartó erő vegye át. Dean Rusk külügyminiszter elvetette az ötletet, mert úgy vélte Észak-Vietnám soha nem vonná ki a csapatait délről. Az év tavaszán rendkívül heves harcok zajlottak le a demilitarizált övezet környékén. Ennek során 1967. május 3–11. között lezajlott az amerikaiak legvéresebb összecsapása, a 881. számú magaslatért folyó ütközet. A 881. számú magaslat egy, a Khe Sanh-i amerikai támogatóbázis mellett található stratégiai fontosságú domb volt. A harcok során a tengerészgyalogosok 155 főt, míg az észak-vietnámiak 940 katonát veszítettek. Az év második felében már nem csak a demilitarizált övezet mentén zajlottak heves harcok, hanem az ország középső részének határmenti vidékein is dúltak az összecsapások. ### A tiltakozások felerősödése 1967\. április 4-én Martin Luther King hevesen kritizálta az amerikai részvételt a vietnámi konfliktusban, és azt javasolta, hogy a háborúellenes és a polgárjogi mozgalmak egyesítsék erejüket. New Yorkban , San Franciscóban ember tüntetett a háború ellen. A New York-i tüntetők között jelen volt egy maroknyi Vietnámban harcolt veterán is, akik a „Vietnámi veteránok a háború ellen” név alatt vonultak fel. A csoport csak alkalmilag fogott össze, a tüntetés után feloszlottak. Jan Barry Crumb veterán a felvonulás közben találkozott ezzel a csoporttal, akikkel a tüntetés után megpróbálta felvenni a kapcsolatot, de megtudta, hogy ilyen nevű szervezet hivatalosan nem létezik. Ezért 1967. június 1-jén, néhány társával közösen hivatalosan is megszervezte a „Vietnámi veteránok a háború ellen” nevű szervezetet, amely később az egyik legnagyobb háborúellenes csoporttá vált. Április 28-án letartóztatták Muhammad Alit, mert vallási meggyőződésére hivatkozva megtagadta a bevonulást. New York állam sportbizottsága visszavonta a hivatásos ökölvívói engedélyét, és megfosztotta a nehézsúlyú bajnoki címétől. Alit végül öt év börtönbüntetésre ítélték. Három évvel később az ítéletet az Amerikai Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette. Eközben Dél-Vietnámban humanitárius katasztrófa fenyegetett, mivel a falusi lakosság nagy tömegei menekültek a vidéken kirobbant harcok elől a nagyobb városokba. A vidéki területeket az amerikai és dél-vietnámi hadsereg nem tudta kellően ellenőrizni, csak a nagyvárosokat, mint a fővárost Saigont tudták kézben tartani. A városokba érkező hatalmas tömegek részére azonban nem volt elegendő hely, ellátásukat sem voltak képesek megfelelően megoldani, nem is beszélve a munkalehetőségek hiányáról. Emiatt számos vietnámi városban zavargásokra és háborúellenes megmozdulásokra került sor. ## A fordulópont (1968) 1968\. január 16-án Észak-Vietnám kijelentette, hogy addig nem hajlandó béketárgyalásokba kezdeni, amíg az Egyesült Államok nem szünteti be Észak-Vietnám bombázását. ### Khe Sanh Január 21-én az (Észak-)Vietnámi Néphadsereg (ÉNH) fős egysége megtámadta és ostrom alá vette a demilitarizált övezet közvetlen közelében található stratégiai fontosságú amerikai légibázist Khe Sanhnál. Az amerikai média azonnal az 1954-es Điện Biên Phủ-i csatát kezdte el emlegetni, ahol az ÉNH megsemmisítő vereséget mért a franciákra. Johnson elnök személyesen intézkedett, hogy erősítés érkezzen az 5000 tengerészgyalogos által védett bázishoz. Az ostrom végül 77 napig tartott, és az észak-vietnámi csapatok visszavonulásával zárult. Júniusban William Westmoreland tábornok úgy döntött, hogy a Khe Sanh-i bázisra többé nincs szükség, és elrendelte a bázis kiürítését és lerombolását. ### Tết 1968\. január 30-án, a holdév kezdetét ünneplő legfontosabb vietnámi ünnepen az ÉNH és az NFF végrehajtotta a Tết-offenzívát, melynek során egyidejű és meglepetésszerű támadást intézett valamennyi nagyobb dél-vietnámi város ellen. Saigonban a kommunista erők támadást intéztek az amerikai nagykövetség, Westmoreland tábornok főhadiszállása, a dél-vietnami elnöki palota, a repülőtér, a rádió épülete és számos rendőrkapitányság ellen is. Az amerikaiak a legkevésbé ekkor számítottak támadásra a vietnámiak részéről, mivel úgy vélték egy ilyen fontos ünnepen nem hajtanának végre a vietnámiak harci cselekményt. Ezzel szemben az északiak tudatosan erre az időpontra tették az offenzíva napját, mert a vietnámiak történelmük során nem egy nagy győzelmét épp a Tết idején vívtak ki. Bár a hadművelet katonai célját – általános felkelés kirobbantását Dél-Vietnám teljes területén – nem érte el, ám önmagában az, hogy ellenség képes ilyen méretű és szervezettségű offenzívára, számos amerikait győzött meg arról, hogy a győzelem reménytelen. Szembeállítva a kormány sajtónyilatkozatait („már látszik a fény az alagút végén”) a televízióban közvetített drámai képsorokkal, sokukban erősödni kezdett az érzés, hogy kormányuk félrevezette őket a háborúval kapcsolatban. Eközben az amerikai kormányzat is erősen megosztott lett a háborúval kapcsolatban. A támadók részéről a Vietkong szenvedte el a legnagyobb veszteséget. Ez azonban része volt az északi stratégiának, mert Ho Si Minh részére a déli ellenállók kezdtek komoly tehertételt képezni, ezért valamiképp meg kellett szabadulni tőlük, vagy legalábbis meg kellett gyengíteni őket. Különösen zavarta a kommunista északiakat a Vietkong egyre erősebb nacionalista jellege. A Tết-offenzívát követően a kezdeményezés leginkább az észak-vietnámi csapatok kezébe került és a Vietkong szerepe jelentősen marginalizálódott. Amíg az Egyesült Államokban soha nem látott mélységbe zuhant a háború támogatottsága, addig érdekes módon a Tết-offenzíva jótékony hatással volt az amerikai katonák moráljára. Az eddigi láthatatlan, civilek közé vegyülő, megfoghatatlan gerillacsapatok helyett most végre igazi, egyenruhás, észak-vietnámi reguláris csapatok ellen folyhatott a harc (évtizedekkel később az iraki háborúban ugyanez megismétlődött, s az amerikai katonák újfent civilek között bujkáló felkelőkkel és merénylőkkel kellett, hogy felvegyék a harcot). Ennek ellenére Tết offenzíva nem ért el átütő katonai sikert, mert az amerikai erők visszaverték ugyan az észak-vietnámiakat és vietkongokat, de a győzelmük tulajdonképpen pürrhoszinak nevezhető, ugyanis az amerikai közvéleményt morálisan megrengette, az amerikai beavatkozást pedig értelmetlenné tette. Így a Tết offenzíva sokkal inkább tekinthető észak-vietnámi sikernek. ### Mỹ Lai A Mỹ Lai-i mészárlás 1968. március 16-án történt, és ezen a napon amerikai katonák körülbelül 4–500 civilt – főleg csecsemőket, gyerekeket, nőket és öregeket – mészároltak le a Mỹ Lai nevű faluban. Az eset nagy vihart kavart az Egyesült Államokban, és nagyban hozzájárult a háborúellenes mozgalmak megerősödéséhez. ### A háború folytatódik Miután Johnson elnök háborús politikája nemcsak a közvélemény, de közvetlen tanácsadóinak támogatását is elvesztette, 1968. március 31-én az amerikai néphez intézett televíziós beszédében sokakat meglepve bejelentette, hogy nem fogadja el pártjának jelölését a novemberi elnökválasztáson. Április 30-án az ÉNH megpróbált egy inváziós folyosót nyitni dél felé. Dai Do falunál kezdődtek az összecsapások az amerikai egységekkel, végül több napig tartó heves harcok után az amerikai tengerészgyalogos zászlóalj sikeresen visszaverte az inváziós kísérletet. Az ÉNH május közepéig még több helyszínen próbálkozott a betöréssel, de egyik sem vezetett sikerre. Ez volt az utolsó észak-vietnámi kísérlet a déli területek teljes katonai megszállására, egészen 1972-ig. Május 13-án Párizsban ült össze az első béketárgyalásra az amerikai, a dél-vietnámi és az észak-vietnámi delegáció. A tárgyalások lassan és döcögve haladtak, végül közel négy évig tartottak, és csak 1972-re – titkos és közvetlen észak-vietnámi és amerikai egyeztetés után – sikerült valamilyen egyezségre jutni. Július 1-jén Creighton Abrams tábornok vette át a Vietnámban állomásozó amerikai haderők parancsnokságát. Október 31-én Johnson elnök elrendelte Észak-Vietnám bombázásának teljes leállítását. A bombázások három éve alatt nem sikerült elérni a kitűzött célokat. Az utánpótlás folyamatosan érkezett északról, és az észak-vietnámi civilek morálja sem rendült meg. A novemberi elnökválasztást Richard Nixon nyerte meg a liberális demokrata Hubert Humphrey és a független konzervatív George Wallace előtt. Nixon felkérte Henry Kissingert, hogy legyen a nemzetbiztonsági tanácsadója. 1968 végére körülbelül amerikai volt Vietnámban. ## A Nixon-korszak (1969–1973) ### Vietnamizáció Hivatalba lépése után Richard Nixon elnök az amerikai csapatok Vietnámból történő fokozatos és lassú kivonulását határozta el. Ez volt az ún. vietnamizáció, amelynek a kimondatlan célja az amerikai csapatok tehermentesítése, és ezen keresztül az amerikai háborúellenes érzelmek tompítása volt. Végül több amerikai katona esett el és több bomba hullott le Nixon elnöksége alatt, mint Johnson idején. Nixon ugyan ígérte az amerikai hadsereg fokozatos kivonását, de ez nem jelentett többet néhány egység hazarendelésénél. Az amerikai csapatok továbbra is aktív harci tevékenységet folytattak Délkelet-Ázsiában. 1969\. január 22-én megindult az amerikai tengerészgyalogság utolsó, Dewey Canyon névre keresztelt, nagy hadművelete „A Shau-völgy”-ben, amely során rövid ideig behatoltak Laosz területére is. A március 18-áig tartó hadművelet elsődleges katonai céljait elérte, de a folyamatos észak-vietnámi beszivárgást és utánpótlási vonalakat ezúttal sem sikerült végleg felszámolni. Február 23-án megkezdődött az úgynevezett „második Tết”, amely során az egy évvel korábbi offenzívát próbálták megismételni az ÉNH és az NFF egységei. Bár a támadások összehangoltak és szervezettek voltak, a dél-vietnámi és az amerikai csapatok – nagy veszteségek árán – sikeresen visszaverték azokat. Április végére a Vietnámban tartózkodó amerikai csapatok létszáma elérte az főt, amely a legnagyobb volt az egész háború során, végül 1969. július 8-án az Egyesült Államok megkezdte a fokozatos kivonulást. Az év végéig fővel csökkent a Vietnámban állomásozó amerikai haderő létszáma. Augusztusban újabb átfogó ÉNH/NFF-offenzíva indult, amely során közel 150 dél-vietnámi célpontot támadtak, de a támadásokat ezúttal is sikeresen visszaverték. 1969\. szeptember 2-án, 79 éves korában, szívroham következtében meghalt Ho Si Minh észak-vietnámi elnök. Utóda Lê Duẩn lett. Nixon és több amerikai vezető egy ideig reménykedett abban, hogy Ho Si Minh halála csökkenti az északi morált és a háborús hajlandóságot, ám igen hamar világossá vált, hogy Észak-Vietnám tovább folytatja a harcot. ### Hadműveletek Kambodzsa és Laosz területén 1969\. március 18-án Nixon – a Kongresszus és a közvélemény tudta nélkül – elrendelte Kambodzsa bombázását. A Menu hadművelet célja az ÉNH-t támogató határ menti bázisok elpusztítása volt. A hadművelet keretén belül lefolytatott akciók 14 hónapig tartottak. A bombázásról 1969 májusában szivárgott ki hír, amikor a The New York Times cikket közölt róla. Nixon tudni akarta, miképp szivárgott ki a bizalmas információ, ezért utasította az FBI-t, hogy hallgassanak le több újságírót és kormányhivatalnokot. A kormányzat egészen 1972 végéig titkolta a hadműveletet. 1970 márciusában az országban egyre fokozódó észak-vietnámi katonai jelenlét miatt zavargások törtek ki Kambodzsában, ahol végül megbuktatták az országot addig irányító Szihanuk herceget. A hatalmat Lon Nol tábornok ragadta magához. 1970 tavaszán Nixon elnök támadást rendelt el a Dél-Vietnámmal határos Kambodzsa területén lévő NFF-bázisok ellen. Május eleje és július vége között 13 nagyobb katonai művelet zajlott le, amelyben a dél-vietnámi csapatok mellett az amerikai haderő is részt vett. A két hónapig tartó akcióban – amelyet az amerikai hadvezetés „megelőző ellentámadás”-nak nevezett – körülbelül dél-vietnámi és amerikai katona vett részt. Kambodzsában a határ mentén átvonuló és állomásozó észak-vietnámi csapatok ellen indított amerikai támadások nyomán a kommunista erők még mélyebben hatoltak be Kambodzsa belsejébe. Ez tovább destabilizálta Kambodzsát, és feltételezhetően nagyban hozzájárult a kommunista Vörös Khmer megerősödéséhez és 1975-ös hatalomra jutásukhoz, amely egy rövid, de annál borzalmasabb, milliók életébe kerülő rémuralomhoz vezetett. A dél-vietnámi és amerikai támadás politikai célja az volt, hogy ismét tárgyalóasztal mellé ültessék Észak-Vietnámot, lehetőleg úgy, hogy az enged azon követeléséből, miszerint a dél-vietnámi kormánynak távoznia kell. Az amerikai politikai vezetés a támadásról azt hangoztatta, hogy a kambodzsai hadianyagraktárak megsemmisítésével hozzájárult az amerikai és dél-vietnámi veszteségek csökkentéséhez. Bár az akció katonailag valóban sikeres volt, a konfliktus kiterjesztése újabb háborúellenes tiltakozási hullámot váltott ki az amerikai egyetemeken. 1970 novemberében az amerikai különleges erők meglepetésszerű támadást intéztek egy Hanoitól 35 km-re található fogolytábor ellen. Az akció célja amerikai hadifoglyok kiszabadítása volt, de a különleges erők csak egy elhagyatott tábort találtak. 1970 végére -re csökkent a Vietnámban állomásozó amerikai katonák száma. Eközben a háború kilátástalanságának érzése az amerikai katonák soraiban is terjedt. A saigoni parancsnokság becslése szerint 1970-ben mintegy amerikai katona használt drogokat. 1971-re a Pentagon becslései szerint az amerikai erők közel 30%-a kísérletezett ópiummal vagy heroinnal. A droghoz nagy könnyű volt ebben a térségben hozzáférni, lévén igen elterjedt volt az előállítása és árusítása már régóta. Sőt Vietnámban sokkal olcsóbb is volt, mint mondjuk odahaza az Egyesült Államokban. Egyre gyakoribbá váltak a parancsmegtagadások és az engedély nélküli eltávozások is. A morál csökkenésének másik jele, az úgynevezett „fragging” gyakorlatának elterjedése volt, melyben a népszerűtlen tiszteket saját alárendeltjeik többnyire egy repeszgránáttal (angolul fragmentation grenade) meggyilkolták. A pontos számok nem ismertek, de becslések szerint legalább 600 amerikai tiszt halt meg így, és további 1400 vesztette életét „titokzatos” körülmények között. ### Háborúellenes tüntetések Amerikában 1969\. október 6. és 11. között heves zavargások zajlottak Chicagóban, amikor a háború ellen tüntető fiatalok egy radikális csoportja – később a The Weather Underground néven váltak ismertté – felrobbantotta az Egyesült Államok egyetlen rendőrnek emléket állító emlékművét. Ezután a tüntetők körülbelül 300 fős csoportja – botokkal, kövekkel, gázálarcokkal, elsősegélycsomagokkal felszerelkezve – törni-zúzni kezdett az utcán, majd összecsapott a kivezényelt rendőrökkel. A zavargások során hat tüntetőt lelőttek és több mint 70-et letartóztattak. November 15-én lezajlott az Egyesült Államok történetének addigi legnagyobb háborúellenes demonstrációja, amely során csak Washingtonban több százezer (becslések 250 és 500 ezer közé teszik) ember vonult az utcára. A tüntetést levélben üdvözölte Phạm Văn Đồng, a Vietnámi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke. Ez volt az első alkalom, hogy Észak-Vietnám nyilvánosan reagált egy amerikai háborúellenes megmozdulásra. A levél hírére dühösen reagáltak az amerikai konzervatívok, így Spiro Agnew alelnök is. Később a Kambodzsa bombázásáról szóló hírek újabb diáktüntetések sorát eredményezték. Az egyik ilyen tüntetés alkalmával, 1970. május 4-én az ohiói Kent állami egyetemen a Nemzeti Gárda tagjai a tömegbe lőve négy fiatalt megöltek, kilencet pedig megsebesítettek. Pár nappal később a Mississippi állambeli Jackson egyetemén halt meg két diák, amikor a kivonuló rendőrök a tömegbe lőttek. Egyik esetben sem vontak senkit felelősségre a lövöldözések kapcsán. Az Egyesült Államokban a rendfenntartó erők kemény fellépése ellenére folyamatosan zajlottak az egyre növekvő létszámú háborúellenes utcai megmozdulások. 1971 áprilisában tüntető vonult a Fehér Házhoz, ahol a tüntetés egyik vezérszónoka John Kerry későbbi szenátor és 2004-es demokrata elnökjelölt volt. A tüntetést a Vietnámi veteránok a háború ellen nevű szervezet vezette, mely szervezet az év elején a veteránok között kiterjedt kutatómunkát végzett – ez volt az ún. „Téli katona vizsgálat” –, amely során bebizonyosodott, hogy a Mỹ Lai-i mészárlás során történtek nem egy egyedi, fékevesztett katonai egység elszigetelt esete volt, hanem általánosan alkalmazott eljárás. A megkérdezett száz veterán és tizenhat civil részletesen beszámolt a foglyokkal való kegyetlen bánásmódról és kínzásokról, a vietnámi falvak ok nélküli lerombolásáról, nemi erőszakról, a haszonállatok leöléséről, a csonkításokról és az ellenszenves amerikai katonák fejére kitűzött vérdíjakról. Ugyanabban az évben, amikor a Mỹ Lai-i vérengzést elkövették, dél-koreai egységek Phong Nhị és Phong Nhất falvakban majdnem 80, Hà My településen már 135 civilt gyilkoltak le. 1971\. június 13-tól kezdve a The New York Times egy cikksorozatban jelentette meg az ún. Pentagon iratokat, amely gyakorlatilag a Védelmi Minisztérium egyik titkos, belső használatra szánt tanulmánya volt, amit Robert McNamara védelmi miniszter rendelt meg. A tanulmány részletesen elemezte az Amerikai Egyesült Államok 1945 és 1967 közötti Vietnám politikáját. Az újság szerint a megjelentetett iratok azt bizonyítják, hogy a Johnson-kormányzat tudatosan hazudott nemcsak a közvéleménynek, hanem a Kongresszusnak is. 1972 júliusában Jane Fonda amerikai színésznő körutat tett a VDK-ban, és három alkalommal beszélt a hanoi rádióban. Egyik alkalommal a következőket mondta: Fonda észak-vietnámi kalandja népszerű volt a harciasabb háborúellenes tüntetők körében, de sok amerikai egyszerűen hazaárulásnak tartotta a tettét. Bár Fonda később többször is kijelentette, hogy megbánta akkori nyilatkozatait, és nem akart megsérteni senkit, sokan ezek után is csak a „Hanoi Jane” gúnynéven emlegették. ### Tárgyalások a színfalak mögött 1972\. március 30-án az északi hadsereg katonája és több ezer NFF harcos összehangolt offenzívát indított három hullámban. Az első hullám Dél-Vietnám északi tartományait foglalta el, a második az ország középső hegyvidékén át a tengerpart irányába tört előre, a harmadik pedig a Saigontól északra fekvő területekre mért csapást. A csaták egészen júliusig tartottak, mindkét oldalnak súlyos veszteségeket okozva. Ekkorra már csak amerikai állomásozott az országban és közülük csupán 6000 tartozott harcoló alakulatokhoz. Bár Thiệu dél-vietnámi elnöknek a délen harcoló északi erők mintegy ötszöröse, katona állt rendelkezésére, demoralizált csapatai az amerikaiak légicsapásai és logisztikai támogatása nélkül valószínűleg összeomlottak volna. Májusban Thiệu elnök bezáratta a dél-vietnámi főiskolákat és egyetemeket, hogy a diákokat is besorozzák és elrendelte a statáriumot. Nem sokkal az amerikai elnökválasztások előtt, 1972. október 8-án titkos párizsi tárgyalásai során Kissinger – több mint egyéves egyezkedés után – kompromisszumra jutott az Észak-Vietnámot képviselő Lê Đức Thọval. A megállapodás szerint mindkét fél megtarthatta az aláíráskor az ellenőrzése alatt lévő területeket, és az USA pótolhatta a déliek fegyvereit – új fegyvereket azonban nem küldhetett. Hogy magukat még az egyezmény véglegesítése előtt kedvezőbb pozícióba hozzák, az érvényben lévő tűzszünet ellenére mindkét fél igyekezett újabb területeket az ellenőrzése alá vonni. Ezenkívül az Egyesült Államok 2 milliárd dollár értékű fegyvert szállított a délieknek mindössze hat hét leforgása alatt, így 1972-ben Dél-Vietnámnak lett a világon a negyedik legnagyobb légiereje. Nixon elnök, akinek otthoni népszerűsége az amerikai csapatkivonások, és az Észak-Vietnám elleni tavaszi bombázások elrendelése után megerősödött, 1972 novemberében megnyerte a választásokat, a szavazatok több mint 60%-át szerezve meg. A dél-vietnámi elnök, Thiệu, az amerikai kormány kifejezett nyomása ellenére sem volt hajlandó aláírni az októberben elfogadott egyezményt. Újabb követelésekkel állt elő: nem egyezett bele, hogy északi csapatok maradjanak Dél-Vietnám területén, és továbbra sem volt hajlandó elismerni az NFF-et egyenrangú tárgyaló félként. Felszólította a katonáit, hogy folytassák a harcot. Kissinger béketerve összeomlott. Az észak-vietnámi tárgyalódelegáció Thiệu újabb követelései miatt december közepén kivonult a tárgyalásokról, és bejelentették, hogy nem is kívánnak a további tárgyalásokon részt venni. Nixon elnök ekkor 72 órás ultimátumot adott Észak-Vietnámnak, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz, ellenkező esetben elrendeli az északi célpontok elleni újabb légicsapásokat. A határidő lejártával december 18-án meg is indult a Linebacker II hadművelet, amely legfőbb célja az észak-vietnámi delegáció visszakényszerítése volt a tárgyalóasztalhoz. December 22-én Nixon újra felszólította Észak-Vietnámot, hogy térjenek vissza a tárgyalásokhoz. Néhány nappal később Hanoi jelezte, hogy kész folytatni a tárgyalásokat, de siettek leszögezni, hogy ebben a döntésükben nem befolyásolták őket az amerikai bombázások. 1973\. január 5-én a béketárgyalások eredményeire hivatkozva Nixon elnök bejelentette a Linebacker II hadművelet felfüggesztését. Az októberi megállapodás elemeit csak néhol módosító párizsi békeszerződés aláírása 1973. január 27-én hivatalosan is lezárta az Egyesült Államok vietnámi konfliktusban való részvételét. Nixon elnök nyomást gyakorolt Thiệu elnökre, így Dél-Vietnám vezetőjének aláírása is rákerült a békeszerződésre. A békeszerződés értelmében azonnali tűzszünet lépett életbe Észak- és Dél-Vietnám egész területén, 60 napon belül (március 29-éig) az utolsó amerikai katonának is el kellett hagynia az országot, illetve fel kellett számolni az összes amerikai támaszpontot, valamint az összes külföldi katonának ki kellett vonulnia Laosz és Kambodzsa területéről. A békeszerződés biztosította Dél-Vietnám önrendelkezésének jogát, de engedélyezte a délen tartózkodó északi csapatok maradását is. Az első amerikai hadifoglyokat február 11-én engedték szabadon. A háború során körülbelül 600 amerikai pilóta került fogságba. A párizsi békeszerződés aláírása után felállított Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság (International Commission of Control and Supervision, ICCS) feladata volt a megállapodás végrehajtásának ellenőrzése. A békeszerződés többek között arról rendelkezett, hogy a Bizottságnak Kanada, Magyarország, Indonézia és Lengyelország képviselőiből kell állnia, így egy magyar kontingens is Vietnámban tartózkodott. Az ICCS működését sorozatos botrányok, katonai és diplomáciai incidensek, és végül a teljes kudarc jellemezték. Vietnámi szolgálata teljesítése közben több magyar katonatiszt is életét vesztette. ## Dél-Vietnám összeomlása (1974–1975) A béke nem volt tartós. Mindkét fél egymást okolta a tűzszünet megsértésével, és kiújultak a harcok. Nixon ígéretet tett ugyan Dél-Vietnámnak, hogy katonai segítséget nyújt, amennyiben a hadi helyzet válságosra fordul, ám az ekkor kibontakozó Watergate-botrány alatt az elnök politikai életbenmaradásáért küzdött, végül 1974. augusztus 8-án le is mondott. Utóda alelnöke, Gerald Ford lett, aki bejelentette, hogy Amerika számára a háború véget ért. A Kongresszus minden katonai segítségnyújtást megtiltott Indokínában. A gazdasági segélyek nem szűntek meg teljesen, azonban a dél-vietnámi kormány korrupt tagjainak köszönhetően csekély részüket fordították csupán a valós katonai erőfeszítések támogatására. Hiába szerelték fel az amerikaiak a kivonulás előtt modern katonai eszközökkel a dél-vietnámi hadsereget, az 1973-as olajválság miatt az üzemanyag ellátás is csaknem lehetetlenné vált, így a helikopterek és a repülők nagy része a földön vesztegelt. Eközben a Szovjetunió – versenyezve Kínával a délkelet-ázsiai befolyásért – 1974 végétől felújította fegyverszállításait Észak-Vietnám számára. Gerald Ford 1974. szeptember 16-án bejelentette, hogy mentességet ad a büntetés alól a sorozást elkerülőknek és a katonaszökevényeknek. A kegyelmi program 1975. március 31-éig adott határidőt az érintetteknek arra, hogy állampolgári esküt tegyenek. Ezenkívül két évig társadalmi munkában kellett részt venniük. Az érintett emberből körülbelül vett részt a programban. 1974 decemberében az ÉNH egységei támadást intéztek a Saigontól észak keletre fekvő Phước Long tartomány ellen, januárban pedig elfoglalják a tartomány székhelyét is, Phước Bìnht. Ford elnök diplomáciai úton tiltakozott. Thiệu dél-vietnámi elnök kijelentette, hogy a háború ezzel folytatódik, és elrendelte a felkészülést az invázióra. 1975\. január 8-án az északi kommunista vezetés jóváhagyta a Dél-Vietnám megszállásáról szóló katonai tervet. A terv szerint két éven belül kell a végső győzelmet elérni. Az északi csapatok 1975. március 10-én lerohanták az ország középső tartományait, ennek során a VKH katonáinak felét körbezárták. Három nap múlva Thiệu elnök feladta az északi és a középső tartományokat, és a Mekong-delta védelmére próbálta koncentrálni katonai erejét. Huế 1975. március 25-én, Đà Nẵng március 30-án esett el. Đà Nẵngban egy fős VKH erő adta meg magát harc nélkül, miután parancsnokaik magukra hagyták őket. Saigon és a déli országrész irányába március 31-én indult meg a végső előrenyomulás. 1975\. április 21-én Thiệu elnök lemondott. Másfél órás leköszönő beszédében Thiệu felolvasta Nixon 1972-ben írt levelét, amelyben az amerikai elnök biztosítja őt, hogy Amerika „komoly megtorló lépéseket” tesz meg abban az esetben, ha Dél-Vietnámot katonai fenyegetés érné. Thiệu elítélte a párizsi békeszerződést, Henry Kissingert és az Egyesült Államokat. „Az Egyesült Államok nem tartotta meg az ígéretét. Ez embertelen, megbízhatatlan, felelőtlen” – mondta. Április 23-án fős északi hadsereg indult meg Saigon felé. Április 28-án Dương Văn Minh tábornok vette át Dél-Vietnám irányítását, de sikertelenül próbált tűzszünetet elérni. Másnap Ford elnök elrendelte az utolsó amerikai állampolgárok evakuálását is. Az evakuálás kezdetben a Tân Sơn Nhứt légitámaszpontról zajlott, de az észak-vietnámi tüzérségi tűz és a fosztogató dél-vietnámiak miatt ezt a szerepet a nagykövetség vette át. Április 30-án reggelre a nagykövetséget védő utolsó tengerészgyalogos is elhagyta Saigont, majd nem sokkal később Minh tábornok a rádióban bejelentette a feltétel nélküli megadást. Az (Észak-)Vietnámi Néphadsereg 55 nap alatt sikeresen végrehajtotta a két évesre tervezett offenzívát. A bevonuló északi csapatok elől legalább félmillió vietnámi menekült el az országból. Az északiak sikere sokakban aggodalmat keltett, féltek ugyanis attól, hogy Észak-Korea ezen felbátorodva felújítaná a koreai háborút és Dél-Korea elfoglalására támadást indítana. ## Áldozatok bélyeg\|Elesett vietnámi harcosok A háború áldozatainak számára a vietnámi oldalon csak becslések léteznek. Amerikai becslések szerint a dél-vietnámi oldalon közel , északi oldalon pedig katona vesztette életét. A Vietnám által 1995-ben közzétett statisztikák szerint körülbelül egymillió vietnámi katona esett el a háború során, és további két millió civil halt meg. A vietnámi sebesültek számáról nincsenek pontos adatok. A mai napig halnak meg emberek a fel nem robbant bombák miatt Vietnám területén. Az amerikai áldozatok közül vesztette életét vagy tűnt el bevetés közben. További amerikai sebesült meg. Több mint 2,5 millió amerikai szolgált Vietnámban (ennek körülbelül a harmada tartozott harcoló egységhez). A katonák kétharmada önkéntes volt. Körülbelül ausztrál katona szolgált Vietnámban. Közülük körülbelül 500 halt meg, és körülbelül megsebesült. 37 új-zélandi katona vesztette életét, és 187 sebesült meg. 4407 dél-koreai halt meg, és megsebesült. A résztvevő 2061 filippinó katonából 9 elesett, 64 pedig megsebesült a háborúban. Thaiföld 351 katonát veszített a harcokban. ## Hadviselés és haditechnika ### Gerilla-hadviselés Az NFF a háború kezdeti szakaszában még a Ho Si Minh-ösvényen folyamatosan érkező észak-vietnámi reguláris csapatok támogatásával sem vehette fel a harcot a műszaki, logisztikai és létszámfölényben lévő dél-vietnámi kormányerőkkel, illetve az amerikai katonasággal. A háború kezdeti szakaszában a Dél-Vietnámba északról érkező utánpótlás napi 15 tonnát tett ki, addig az Egyesült Államok 1967-ben már havi egymillió tonnányi utánpótlást juttatott el az országba, ami átlagban minden ott állomásozó amerikai katona számára napi 50 kg-nak felelt meg. A dzsungelben elszigetelt amerikai bázisok személyzetének nem csak cigarettát és sört, de gyakran meleg élelmet (így pl. hamburgert) is szállítottak a helikopterek. Ezenkívül az igényeknek megfelelően a katonák kaptak újságokat, magazinokat, könyveket, filmeket, hanglemezeket is, s külön tábori bordélyházak is voltak a katonák szexuális kiszolgálására. Az itt dolgozó nők döntően vietnámi nemzetiségűek voltak, de a katonák gyakran látogattak olyan vietnámi szórakozóhelyeket, amelyeket amerikaiak üzemeltettek és táncos- illetve örömlányokat a vietnámi lakosságból toboroztak. Ugyancsak jelentős számú amerikai látogatta a Dél-Vietnámban még fennálló francia kolóniát is. Az itteni franciák európai stílusú éttermeket, szórakozóhelyeket és boltokat tartottak fenn, ahol az amerikaiak kultúrájukhoz közelebb álló fogyasztási cikkekhez férhettek hozzá. Az NFF és az északi reguláris hadsereg harci műveleteit jellemzően a gerilla-hadviselés jellemezte. Általában kis létszámú, mozgékony csapatok beásva várakoztak a járőröző VKH és az amerikai csapatokra. Gyors rajtaütés után a harcérintkezést még azelőtt megszüntették, mielőtt az amerikai tüzérség vagy a légierő csapást mérhetett volna rájuk, vagy pedig olyan közel húzódtak, amennyire csak tudtak, ezzel téve lehetetlenné a tüzérségi vagy a légicsapást. Nagy létszámú erők összetűzésére csak ritkán került sor. Sok áldozatot szedtek a gerillák által felállított csapdák, aknák és rejtett bombák. Ezekhez a házilag barkácsolt robbanótestekhez fel nem robbant amerikai bombákat szedtek szét és használtak fel. A veszélyes művelet során bekövetkező robbanásokban számtalan gerilla veszítette életét. A vietnámi ellenállók ugyanakkor minden eszközt megragadtak, csakhogy ellenfeleiket gyengítsék. Mezőgazdasági eszközökből és hétköznapi tárgyakból is igyekeztek fegyvereket, többnyire cseles csapdákat fabrikálni. A dzsungelban aknák helyett sokfelé olyan gödröket ástak, amelybe ha az amerikai katonák beleléptek, akkor kihegyezett bambusztüskék fúrták át a lábukat. Ezeket a tüskéket sokszor kenték be ürülékkel, így a szerzett seb nagy eséllyel tudott elfertőződni a forró vietnámi éghajlaton. Másutt nagytermetű vadállatoknak ásott csapdákat alkalmaztak, amelynek alján szintén kihegyezett bambuszkarók voltak. Az óvatlanabb katonák nem egy esetben zuhantak bele ilyen csapdákba és a karók felnyársalták őket, vagy a lábukat. Így ha nem is haltak meg, de harcképtelenné váltak. A vietkongok még állatokat (mérgeskígyókat, skorpiókat, pókokat) is használtak, azokat is többnyire valamilyen cselescsapda formájában. Vietnám egyes része a Vietkong egész falvakat telepített földalatti mesterséges barlangokba. Bizonyos tekintetben hasonlított a módszer az amerikaiak stratégiai faluihoz, de láthatóan eredményesebben működött. Számos ilyen földalatti közösség jött létre, amelyek képesek voltak megszervezni a maguk életét (még színházat is működtettek egy-egy ilyen helyen). Közben ügyesen kialakított lőrésekből tüzeltek az amerikai őrjáratokra, akik sokszor azt se tudták honnan jött a támadás. Ezen barlangrendszerek segítségével tudott az ellenség nem egy alkalommal az amerikaiak háta mögé kerülni és az arcvonalaikon belül váratlan támadást intézni. Az amerikai katonák morálját nagymértékben alá tudták ásni ezek a sikeres vietnámi kivitelezések. A barlangok álcázását is sikerült megoldani, így az ellenség kifüstölésére irányuló kísérletek többnyire kudarcba fulladtak. A gerilla-hadviselést a vietnámiak már a franciák elleni háborúban is használták, sőt hatással is voltak a francia hadsereg katonáira. A franciák ugyanis távoli afrikai gyarmataikról és vezényeltek ide csapatokat, többek között fekete afrikaiakat és arabokat (Tunéziából, Marokkóból és Algériából). Az algíri nemzetiségű katonák a vietnámiak elleni harcban eltanulták azok stratégiáját és módszereit, majd hazatérve az algériai háborúban az ellenálláshoz csatlakozva ezt a megszerzett tudást kamatoztatni is tudták. ### Légiháború Az amerikaiak az Észak-Vietnám ellen nyolc éven át tartó légi offenzíva során közel 8 millió tonnányi bombát dobtak le, ami a második világháborúban ledobott mennyiség négyszerese. Kezdetben az amerikai bombázók a határ mentén végighúzódó erdősávot, illetve a Hanoi és Haiphong környékén található olajfinomítókat és ipari létesítményeket bombázták. Nixon idejére viszont már rendszeressé vált a lakott területek bombázása is, esetenként Hanoi belvárosát is súlyos csapás érte, jelentős számú civil áldozatot követelve. A bombázások hatékonyságát és pontosságát jelentősen növelte az 1972-től a Linebacker I hadművelet során bevetett új technológia, a lézerirányítású bomba. A márciusban indult átfogó észak-vietnámi offenzívára adott válaszként indított hadműveletben percek alatt lerombolták a stratégiai fontosságú hidakat, ezzel a dél felé irányuló északi utánpótlás mértékét sikerült a töredékére csökkenteni, és a földi offenzívát „kifullasztani”. A háború ideje alatt tizennyolcezer darab ilyen típusú bombát használtak fel. Az észak feletti légi hadműveletek közben szerzett tapasztalatok alapján alapította meg 1969 márciusában az amerikai haditengerészet a US Navy Fighter Weapons School pilótaképző központját, vagy ismertebb nevén a TOPGUN iskolát. Az iskola keretében különleges képzést kaptak a haditengerészet kötelékében szolgáló harci pilóták. Az amerikai haderő a második világháború végén kezdte alkalmazni a napalmot, bombák és lángszórók formájában. A vietnámi háború során már a továbbfejlesztett Napalm-B keveréket használták, amely sokkal stabilabb és biztonságosabban kezelhető volt az eredeti anyagnál. A napalmot főleg élőerő ellen, illetve olyan katonai célpontok ellen alkalmazták, ahol meg kellett kímélni a célpontot környező építményeket. Például egy védőgátra telepített légvédelmi ágyú ellen anélkül lehetett csapást mérni, hogy a védőgát súlyosan megrongálódott volna. Körülbelül tonna napalmot használtak fel a háború során. ### „Free fire zone”, „Search and destroy”, „Body count” Az egyik, amerikaiak által alkalmazott taktika Westmoreland tábornok ötlete alapján az úgynevezett „szabad tűzkörzetek” (free fire zone vagy free strike zone) kijelölése volt. Ezeken a területeken, melyek eredetileg az NFF ellenőrzése alatt álltak, az amerikai katonaság számára minden személy ellenségesnek minősült, beleértve a civil lakosságot is. A zónákba eső falvakat rendszeresen ágyúzták, illetve bombázták. Már 1964-től, az amerikai harcoló csapatok érkezése előtt is használták a „felkutatni és elpusztítani” (search and destroy) kifejezést, ahogyan a legtöbb „szabad tűzkörzetben” végrehajtandó hadművelet alapvető feladatát nevezték. Ez a kifejezés eredetileg azt a feladatot takarta, hogy a járőröző dél-vietnámi és amerikai egységek felkutatják és megsemmisítik a beszivárgó kommunista csapatokat. A háború kezdetén senki sem gondolt negatív dolgokra, de a gerilla hadviselés miatt az amerikai TV képernyőkön egészen más kép tükröződött: kitelepített civil lakosság, amerikai katonák által felégetett falvak. Westmoreland tábornok – látva a negatív asszociációt – 1968-ban elrendelte a kifejezés használatának megszüntetését. Az amerikai katonai vezetés stratégiája a háború első szakaszában az ellenség kimerítése (attrition) volt. A sikert a megölt ellenséges katonák számában (body count) mérték. Westmoreland célja az volt, hogy a lehető legnagyobb emberveszteséget okozza az észak-vietnámi és a gerilla csapatoknak, de agresszív terve eleve kudarcra volt ítélve, mivel évente észak-vietnámi érte el a sorköteles kort. Az északi vezetés vigyázott is arra, hogy veszteségeik a születési ráta alatt maradjanak. Szövetségeseik, a dél-vietnámi ellenállás veszteségei ugyanakkor közömbösek voltak számukra, sőt kockázatos esetekben a vietkongokat használták fel pajzsként saját erőik védelme érdekében. Bár az amerikai katonák és a vietnámiak kapcsolata nemcsak az egymás elleni ádáz küzdelemben nyilvánult meg. Sok amerikai katona összebarátkozott a helyiekkel, többen feleséget vagy barátnőt, esetleg szeretőt választottak a vietnámiak közül. Bizonyos vietnámi nők amerikai férjeik révén hagyhatták el az országot, más párok viszont elszakadtak egymástól. Számos vietnámi prostituált, vagy amerikai férfival tartós párkapcsolatban élt vietnámi nő lett terhes, amely igen súlyos következményekkel járt rájuk nézve. A háború után ugyanis ezeket a nőket és gyermekeiket a társadalom kirekesztette (még akkor is, ha az illető nő akarata ellenére, nemi erőszak útján lett terhes!). Így ezek nem kaptak munkát sehol, koldusokká lettek, vagy lakott településen kívül kellett letelepedniük. Másokat munkatáborokba kényszerített a kommunista hatalom. Az amerikai kormány próbálta ezeket a gyerekeket a saját területére áttelepíteni, vagy pedig segélyezni őket Vietnámban (ez utóbbi azonban igen sok csalásra és visszaélésre adott lehetőséget, így emberkereskedelemre is). 30 ezer amerikai származású vietnámi telepedett át az Egyesült Államokba, velük még további 80 ezer vietnámi nemzetiségű is, akik a rokonságukhoz tartoztak. ### Agent Orange A Ranch Hand hadművelet 1962 elején kezdődött, melynek célja az volt, hogy eltüntessék az észak-vietnámi fő utánpótlási útvonalak mellől a sűrű lombkoronát, az aljnövényzetet és deszikálják (kiszárítsák) az ellenfél növénytermelő területeinek egy részét, csökkentve az élelmiszer-utánpótlás mennyiségét. A háború előrehaladtával a hadművelet kiszélesedett és nemcsak az utak közvetlen környezetét, hanem attól távol eső erdőségek széles sávját is permetezték – többek között az Agent Orange („Narancs hatóanyag”, a hordó színe után) nevű – növényvédő vegyszerek előírásnál töményebb oldataival. Az így kipermetezett növényvédő szerek hatására a növények elhullajtották leveleiket. Az Orange vegyszer súlyosan egészségkárosító hatású dioxint is tartalmazott, amely a helyiek szerint napjainkig éreztetik hatásukat. A háború utáni vietnámi kormány becslése szerint 4,8 millió lakos volt kitéve az Agent Orange hatásainak, amely ember halálát és torzszülött gyermek születését okozta. A vitatott kérdéseket emberjogi aktivisták időről időre a felszínre hozva elemzik, ami rendre a napi sajtó középpontjába kerül. Egy ENSZ-határozatot követően 1971-ben befejezték az alkalmazását, majd 1972 tavaszára a Johnston-atollra szállították a teljes megmaradt deszikáló vegyszerkészletet, ahol 1977-ben égetéssel megsemmisítették a tengerfelszínen. Az Orange-on kívül Agent White és Blue szereket is alkalmaztak az amerikai csapatok 1973-as kivonásáig a Mekong folyó deltájában, illetve irtották a maláriaszúnyogokat is. Az USA-ban időközben lezajlott (létszámában és elemzési időszakaiban) széles körű orvosi vizsgálatok nem bizonyították egyértelműen a növényvédő szerek egészségkárosító hatásait, ezért az Amerikai Egyesült Államok máig nem ismeri el felelősségét a vietnámi sérültek ügyében, és tagadja, hogy bármilyen vegyifegyvert bevetett volna a konfliktus ideje alatt. ### A helikopterháború A háború emblémájává vált a helikopter is. Már a koreai háború során bebizonyosodott, hogy mekkora előnyt nyújtanak a helikopterek ilyen nehéz terepen, aztán Vietnámban már létezni sem lehetett volna nélkülük. A legelterjedtebb típus az 1960-ban hadrendbe állított UH–1 Iroquois, becenevén a „Huey” volt, melyből a háború végéig több mint 1200 darabot lőttek le az NFF gerillák. A Hueyt eredetileg mentési és betegszállítási célokra kívánta alkalmazni az Amerikai Hadsereg, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ha a helikopter alkalmas arra, hogy a nehéz terepről kimentse a sebesülteket, akkor alkalmas arra is, hogy a katonákat a bevetés helyszínére szállítsa. A helikopterek széles körű alkalmazása és a légimozgékonyságú (airmobile) katonai egységek felállítása, a harcoló csapatok korábban elképzelhetetlen mobilitásához vezettek. Hátránya az volt, hogy a helikopterek esetében rendkívül fontos a rendszeres karbantartás, ami a háborús területen legtöbbször nem volt biztosított. Az akadozó alkatrészellátás és az elmaradt javítások miatt a háborúban hadrendbe állított helikopterek közel fele műszaki hiba miatt szenvedett balesetet és semmisült meg. A háború során szerzett tapasztalatok alapján fejlesztették ki az AH–1 Cobrát is. Kifejlesztéséhez az a felismerés vezetett, hogy a bevetésre induló katonákat szállító UH–1-esek teljesen védtelenek voltak leszállás közben. A Cobra 1967-es rendszerbe állításáig átalakított, nem irányított rakétákkal felszerelt Huey-k próbálták meg a leszállóövezetet előzetesen megtisztítani. Teherszállításra elsődlegesen a CH–47 Chinook és a CH–54 Skycrane szolgált. Ezek a típusok harcjárműveket, páncélozott szállítójárműveket, teherautókat, ágyúkat, földmunkagépeket voltak képesek távoli, félreeső vidékekre szállítani. Ennek köszönhetően egy-egy tüzérségi támogatóbázis kiépítése rendkívül rövid időt vett igénybe. ## A vietnámi háború kulturális vonatkozásai ### A háború és az amerikai televízió 1960-ban az amerikai háztartások több mint 85%-ában volt TV készülék, ám ekkor a fő információforrásnak még a rádió és a nyomtatott sajtó bizonyult, mivel a helyi műsorszolgáltatók csak 1963-ban kezdték meg a napi rendszerességű híradók sugárzását. Idővel, az amerikai beavatkozás erősödése nyomán, mind több TV-társaság küldött tudósítókat a helyszínre. Az amerikai hadvezetés örült ennek a fejleménynek, mert úgy vélték, hogy az új média majd megismerteti a világgal az amerikai hadsereg erejét; ezért a televíziós stábok engedélyt kaptak arra, hogy a harcmezőre is kövessék a csapatokat. A televízió a korábbi haditudósításokhoz képest teljesen más képet mutatott be. A kézikamerás felvételek és a hordozható hangrögzítő eszközök a közkatona nézőpontjából mutatták meg a háborút. A TV-ben látott haditudósítások alapja egy-egy katona, vagy egy kisebb csoport egyedi kis történetének bemutatása lett. Gyakran az is látható volt, hogy ki hogyan viseli a háború megpróbáltatásait. Az egyik legelső riport, amely komoly felzúdulást okozott a Fehér Házban, az az 1965. augusztus 3-án, a CBS televízió esti híradójában sugárzott tudósítás volt, amelyben látható volt, ahogyan egy tengerészgyalogos egység porig rombol egy dél-vietnámi falut, mivel azt a Vietkong búvóhelyének vélték (a falu környékén korábban elszórt lövöldözés alakult ki). A faluban csak öregek és gyerekek voltak, így ez a tudósítás végül egészen más képet mutatott, mint a korábbiak. A riport központi alanyai most először nem az amerikai katonák voltak, hanem egy vietnámi falu lakosai. A tudósítás végén a riporter a következőképpen foglalta össze az eseményeket: A másik jól ismert eset az 1968-as Tết-offenzívához köthető, amikor Walter Cronkite, az amerikai részvétel egyik támogatója, az átfogó észak-vietnámi támadás után nem sokkal azt mondta: „ezt a háborút már nem lehet megnyerni”. Sok háborúpárti konzervatív ma is úgy tartja, hogy a CBS tudósításai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az Egyesült Államokban ennyire negatív megítélés alá került a konfliktus. A vietnámi háború volt az első és egyben az egyetlen olyan amerikai háború, ahonnan az amerikai televíziók komolyabb korlátozás és cenzúra nélkül tudósíthattak. ### Filmművészet #### Dokumentumfilmek - Az Anderson szakasz (1967) - Vietnam – The Ten Thousand Day War (1980) – tv-sorozat - Vietnam: A Television History (1983) – tv-sorozat - BBC Timewatch: The BBC in Vietnam (1995) - BBC Timewatch: Uncle Ho and Uncle Sam (1995) - Út a pokolba – a vietnámi háború (The Vietnam War: A Descent Into Hell) (1999) – tv-sorozat - A vietnámi hadszíntér (Battlefront Vietnam) (2001) – tv-sorozat - A vietnámi háború (Vietnam Combat) (2002) – tv-sorozat - A háború ködében (2003) - National Geographic: A vietnámi háború – képek a túloldalról (2004) - A vietnámi háború belülről (Inside the Vietnam War) (2008) - Helikopter-háborúk (2009) (dokumentumfilm-sorozat) – A három részes sorozat harmadik, Vietnámi tűzharc című része foglalkozik a helikopterek háború alatti szerepével. - Vietnam in HD (2011) - A vietnámi háború az előzményektől a következményekig (The Vietnam War) (2014) – Három részes tv-sorozat #### Játékfilmek Számos, többnyire amerikai játékfilm készült az évek során, amely valamilyen módon foglalkozik a vietnámi háborúval. A legelső, a háború derekán, 1968-ban került a mozikba John Wayne főszereplésével. A zöldsapkások című film régimódi stílusban készült, és leginkább egy régi világháborús mozira hasonlított. A szemléletváltásra gyakorlatilag egy évtizedet kellett várni, akkor mutatták be ugyanis a Szarvasvadász és az Apokalipszis most című filmeket. Szinte az összes népszerű hollywoodi rendező – többek között Brian De Palma, Francis Ford Coppola, Stanley Kubrick, Oliver Stone és Barry Levinson is – elkészítette saját filmjét a háborúról. Sokan még a Ponyvaregényt is Vietnám metaforájaként elemzik. #### Televízió - Tour of duty (1987–1989) (sorozat) - Magnum, P.I. (1980-1988) (sorozat) – Bár a sorozat nem közvetlenül a vietnámi háborúról szól, mind a négy főszereplő karakter megjárta Vietnámot. Gyakoriak a háborús jelenetek és visszaemlékezések is, sok résznek központi témája Vietnám. A sorozat egyúttal az első kísérlet volt arra, hogy szakítson azzal a gyakorlattal, mely a Vietnámot megjárt katonákat lezüllött, visszailleszkedésre képtelen "emberi roncsok"-ként jelenítette meg. A fő karakterek bár küzdenek a háború okozta lelki sérülésekkel, megtalálták a helyüket a civil társadalomban is. - A szupercsapat (1983-1987) (sorozat) – Ugyan a cselekmény nem Vietnámban és nem a vietnámi háború idején játszódik, de a főhősök mind háborús veteránok. Gyakoriak a visszaemlékezések, a beszélgetések közbeni utalások, sőt az egyik epizód során visszatérnek a háború utáni Vietnámba. ### Zene Már az 1960-as évek első felében, az amerikai beavatkozás kiszélesedésének kezdetétől, számos amerikai pop- és rockzenész fogalmazott meg burkolt vagy nyílt kritikát a vietnámi konfliktussal kapcsolatban. Szinte megszámlálhatatlan dalt ihletett ez a háború is a hatvanas, hetvenes években. A megszületett szerzemények többsége úgynevezett „protest song”, azaz tiltakozó dal volt. A könnyűzenei élet ezzel kapcsolatos csúcspontját az 1969-es Woodstocki fesztivál jelentette, ahol már az első nap kemény szavak hangzottak el. Ekkor adta elő Country Joe McDonald az 1965-ben írt „I Feel Like I'm Fixin' To Die Rag” című, ironikus hangvételű számát, amelynek utolsó versszaka magyarul körülbelül így hangzik: 1968-ban mutatták be a Broadwayn a háborúról és a hippikről szóló Hair című musicalt. Bár Magyarországon az 1968-as nyugati tiltakozási hullámhoz hasonló méretű ifjúsági mozgalmi szervezkedés vagy tüntetés nem volt, de számos magyar beat zenész is jelentkezhetett ún. pol-beat dalokkal, amelyeket még a televízió nyilvánossága előtt is előadhatott. Ezeket a dalokat természetesen előzetes szűrés és erős központi kontroll alapján engedte a politikai vezetés a nyilvánosság elé. Jelentősebb előadók voltak az Atlas együttes, a Gerilla együttes vagy Oroszi Péter. ### Számítógépes játékok ## Utóhatás ### Vietnámban 1976\. július 2-án Észak- és Dél-Vietnám egyesítésével létrejött a Vietnámi Szocialista Köztársaság. Saigont átnevezték Ho Si Minh-városra, így fejezve ki tiszteletüket az egykori észak-vietnámi elnök iránt. De az ország egyesítése után nem köszöntött béke a vietnámiakra. A vietnámi hadsereg már az 1960-as évek közepétől harcolt Laoszban a laoszi királyi hadsereg csapatai ellen, mígnem 1975-ben a kommunista Pathet Laót juttatták hatalomra. 1978-ban a kambodzsai vörös khmerek határ menti támadásaira válaszolva, Vietnám bevonult Kambodzsába, ahol ironikus módon 1979-ben ők vetettek véget a milliós nagyságrendű áldozatot követelő kommunista khmer rémuralomnak. A bevonulás miatt 1979 februárjában egy hónapig tartó, de annál véresebb konfliktus alakult ki Kínával is, amikor az betört Vietnám északi részére (végül Kína visszavonta csapatait). A vietnámi csapatok egészen az 1980-as évek végéig Kambodzsában maradtak, ahol véres gerillaharcot vívtak a thai határ környékére visszaszorult vörös khmerekkel. A megszállás miatt Vietnám nemzetközileg elszigetelődött. Az USA Észak-Vietnám ellen kereskedelmi embargót rendelt el 1964-ben, amit az ország egyesítése után is érvényben hagyott egészen 1994. február 4-éig. ### Az Egyesült Államokban A háború következménye volt az Amerikai Egyesült Államokban, hogy 1973-ban eltörölték a sorkötelezettséget. Amerika háborúval kapcsolatos közvetlen költségeit 140 és 180 milliárd dollár közé teszik. Összehasonlításképpen: az embert a Holdra juttató Apollo-program összköltsége körülbelül 20 milliárd dollárt tett ki. 1979\. április 27-én néhány veterán megalakította a Vietnam Veterans Memorial Fund'' nonprofit alapítványt. Az alapítvány célja az volt, hogy az „elismerés kézzelfogható szimbólumát” hozza létre a vietnámi veteránok számára. A tervbe vett emlékmű létrehozása támogatást kapott a Szenátusban is, és hamarosan Washington kijelölt egy erre a célra felhasználható területet. Magánszemélyek, cégek és veterán csoportok adományaiból 8 millió dollár gyűlt össze. Az emlékművet – amely egy, az összes amerikai áldozat nevét tartalmazó márványfalat, és egy szobrot foglal magába (később kiegészült a háború során elesett nőknek emléket állító szoborral) – végül 1982 novemberében avatták fel. Az amerikai Védelmi Minisztérium Hadifogoly és Eltűnt Személyek Hivatala 2007. november 6-án adta hírül, hogy egy, a vietnámi háborúban eltűnt katona földi maradványait sikerült azonosítani. ### Világpolitikai hatások Az 1950-es és 1960-as években a nyugati hatalmakat az egyre terjedő kommunista terjeszkedés aggasztotta, ám 1975-re jelentős változások következtek be Ázsia politikai életében. Világossá vált, hogy nem létezik egységes kommunista tömb. Kína és a Szovjetunió között komoly vélemény- és érdekkülönbségek alakultak ki. Ez tette lehetővé azt, hogy 1972-ben Nixon elnök történelmi jelentőségű látogatást tett a Kínai Népköztársaságban, ami 15–20 évvel korábban elképzelhetetlen volt. A NATO kezdetben támogatta az USA kommunista ellenes törekvéseit Délkelet-Ázsiában (ez a támogatás legfőképp azonban a koreai háborúban mutatkozott meg), de amikor 1965-ben partra szálltak az első harcoló amerikai alakulatok, európai szövetségesei úgy vélték, ezzel a vietnámi konfliktus egy amerikai háború lett. 1967-re az USA legtöbb NATO-beli szövetségese határozottan elutasította az amerikai részvételt, és a békés rendezést sürgették. A európai államok többek között attól féltek, hogy az USA hadi kapacitásának túl nagy részét köti le Vietnám, így Európa védtelen marad. 1968-ban forradalmi hangulat söpört végig a világon, és ebben nagy szerepe volt a vietnámi háborúnak is. Különböző okokból forrongott a kritikusan gondolkodó ifjúság szerte a világon, az Egyesült Államoktól kezdve Nyugat- és Kelet-Európán át egészen Japánig, ám összekötötte őket a változtatási szándék. A második világháború után függetlenné vált ázsiai államok többsége időközben politikailag és gazdaságilag is megerősödött és beilleszkedett a kapitalista világrendbe, így nem voltak többé könnyen feldönthető „dominók”.
694,613
D.Gray-man
26,452,782
null
[ "Anime stílusú videójátékok", "Animék", "Japánban fejlesztett videójátékok", "Light novelek", "Mangák", "Nintendo DS-játékok", "PlayStation 2-játékok", "Steampunk" ]
A D.Gray-man (ディー・グレイマン; Dí Gureiman; Hepburn: Dī Gureiman<sup>?</sup>) japán dark fantasy mangasorozat, amelynek írója és rajzolója Hosino Kacura. A sorozat egy képzeletbeli 19. század végi világban játszódik, főszereplője Allen Walker, aki csatlakozik az ördögűzők Fekete Rend nevű szervezetéhez. Egy ősi erőt, az úgynevezett Ártatlanságot használva harcba száll az Ezeréves Gróffal és annak démonseregével, akik célja az emberiség elpusztítása. Hosino a szereplők többségét korábbi műveiből és rajzaiból emelte át, mint például a Zone vagy a Continue. A sorozat komor történetéről ismert, volt rá példa, hogy Hosinónak újra kellett írnia egy jelenetet, mert túl erőszakosnak találta a fiatal olvasói számára. A manga Japánban először a Súkan Sónen Jump magazinban jelent meg 2004-ben, majd 2009 novemberétől 2012 decemberéig a Jump Square publikálta, az addigi heti megjelenésről pedig a havonta történő kiadásra álltak át. Több mint két év szünet után, 2015 júliusától a Jump Square spin-off magazinjában, a Jump SQ.Crown negyedévente megjelenő magazinban folytatódott a D.Gray-man, majd 2018 áprilisától a Jump SQ.Rise-ban jelenik meg. A manga fejezeteit tankóbon kötetekben a Shueisha adja ki, az első kötet 2004. október 9-én jelent meg, és 2019. február 4-ig huszonhat kötet került kiadásra. A Viz Media az első angol nyelvű kötetet 2006. május 2-án adta ki, és 2017. május 2-ig bezárólag huszonöt kötetet jelentetett meg. A mangához egy háromkötetes spin-off light novel-sorozat is készült Kizaki Kaja tollából D.Gray-man Reverse címmel, amely számos szereplő hátterét tárja fel. A mangából animesorozat is készült a Dentsu, a TMS Entertainment, az Aniplex és a TV Tokyo gyártásban, amelyet a TV Tokyo vetített Japánban 2006. október 3. és 2008. szeptember 30. között 103 epizódon keresztül. Az animesorozatot huszonhat DVD-köteten jelentette meg az Aniplex 2007. február 7. és 2009. március 4. között, Észak-Amerikában a Funimation szerezte meg a forgalmazási jogokat. Magyarországon az anime első évadát az Animax 2009. november 21. és 2010. május 27. között vetítette magyar szinkronnal, később az AXN Sci-Fi is műsorára tűzte. Az anime kapott egy 13 epizódos folytatást D.Gray-man Hallow címmel, ami szintén a TMS Entertainment gyártásában készült és 2016. július 4. és 2016. szeptember 26. között futott a TV Tokyón. A manga a Shueisha egyik sikersorozata lett, több mint 24 millió példányt adtak el belőle Japánban. Mind Japánban, mind Észak-Amerikában rendszeresen szerepelt az eladási listák tíz legjobbja között. Bár a kritikusok hasonlónak találták a többi, azonos korosztálynak szóló művekkel, kedvezően értékelték a sorozat egyedi vonásait, a többi sónenhez képest jól megalkotott szereplőket és azok jellemvilágát. Hosino rajzolása többségében pozitív kritikákat kapott, a kritikusok a szereplői megjelenését tetszetősnek találták, különösen a gót elemeket, egyedül a harcmozdulatokat vélték nehezen követhetőnek. ## Cselekmény A D.Gray-man egy képzeletbeli 19. század végi világban játszódik, főhőse a 15 éves Allen Walker, akinek bal karja képes hatalmas karommá átalakulni és elpusztítani a démonokat (悪魔; akuma<sup>?</sup>), azokat a fejlődésre képes lényeket, amiket az Ezeréves Gróf (伯爵; Hakuszaku, angol nyelvterületen Millenium Earl<sup>?</sup>) hozott létre, hogy elpusztíthassa az emberiséget. Mestere, Cross Marian tábornok utasítására Allen csatlakozik a Fekete Rendhez, mint ördögűző. Az ördögűzők felelősek a démonok elpusztításáért. A Rendnél Allen megtanulja, miképp használhatja bal szemét a démonok érzékelésére. Azt a feladatot kapja, hogy segítse összegyűjteni az Ártatlanság (イノセンス; Inoszenszu; Hepburn: Inosensu<sup>?</sup>; Innocence), egy természetfeletti erővel rendelkező anyag 109 szétszóródott darabját, amik erőt adnak az ördögűzőknek a démonok elpusztításához. A Gróf összehívja a Noékat, akik a bibliai Noé szuperképességekkel rendelkező leszármazottjai, és képesek elpusztítani az Ártatlanságot. Mindkét oldal elkezdi a keresést a Nagy Szív (ハート; Háto; Hepburn: Hāto<sup>?</sup>; Heart) után, ami az Ártatlanság legerősebb darabja, és amelyik fél hamarabb megtalálja, azé a győzelem. A keresés alatt a Gróf elkezdi a tábornokok megölését, akik a legerősebb ördögűzők. A tábornokok megvédése érdekében a Rend a főhadiszállásra hívja őket, Allent pedig három társával az eltűnt Cross Marian felkutatására küldi. A történet során Allen és Lenalee Lee többször majdnem meghaltak, de az Ártatlanságuk megmentette őket, amitől a Gróf, a Krónikás és annak tanítványa, Lavi úgy vélik, hogy Allen vagy Lenalee ártatlansága a Nagy Szív. Ezalatt a Rend és Allen is rájön, hogy a 14. Noé, aki elárulta a Grófot, majd az megölte őt, emlékeit Allenbe ültette. Ezért a Rend úgy gondolja, hogy Allen el fogja őket árulni, a Gróf pedig a saját oldalára akarja állítani a fiút. ## A sorozat megszületése és az alkotói folyamat A sorozatban Hosino Kacura korábbi műveinek számos eleme és jellemzője visszaköszön. Több szereplőt emelt át a Zone című one-shot mangájából, köztük a démonokat és azok megalkotását, az ördögűzőket és a sorozat fő gonosztevőjét, az Ezeréves Grófot, illetve annak terveit a világ elpusztításáról. Az Ezeréves Gróf mind sorozatban betöltött helye, mind megjelenése megegyezik a két műben. Allen Walker is az előbbi mű főhősén alapszik, bár annak egy lány a főszereplője, Hosino megváltoztatta a szereplőt és sokkal férfiasabbá tette. Lavi a Book-man című sorozattervezet főhősén alapul, de Kanda Jú is Hosino egy kiadatlan művéből származik. Más szereplőket, mint az Ezeréves Gróf, Lenalee Lee és Komui Lee valós személyek ihlettek, de Hosino nem fedte fel, hogy kikről van szó. Annyit megemlített, hogy némelyikük híres tudós, amíg Komuit a szerkesztője ihlette, de Aleister Crowleyt és Yūsuke Santamariát, illetve a Tim Campi Design márkát is modellként használta. Hosino együttműködött Kizaki Kajával, a regényadaptációk szerzőjével, aki Bak Chan szereplőt alkotta meg számára. Miranda Lotto sorozatbeli szerepe jelentősen megváltozott és állandó szereplővé lépett elő, miután rájött a két szereplő közötti hasonlóságra. Hosino humorosan megjegyezte, hogy Allen haja nagyon hasonlít a Dragon Ballban látható szuper csillagharcos formára, amikor a szereplő haja tüskés lesz. A D.Gray-man kiadása előtt Hosino elmondta, hogy Allent, Kandát és Cross Mariant a legnehezebb, míg az Ezeréves Grófot és Hevlaskát a legkönnyebb lerajzolni. Miután elkezdett dolgozni e hosszabb sorozatán, Hosino fontolgatta, hogy a Zone nevet megtartva viszi tovább. Fontolóra vette a Dolls és a Black Noah nevet is, végül a D.Gray-man mellett döntött. A D.Gray-man szó több jelentéssel bírhat, a legtöbbjük Allenre vagy a többi főszereplőre utal. Hosino megjegyezte, hogy a legtöbb ötlete akkor támadt, amikor egyszer hat órán keresztül aludt a kádban. Kivétel ez alól a második kötet, amelynek cselekménye a Koi no omoni című nó színjátékon alapul. Miközben dolgozik, szereti hallgatni a Final Fantasy és a Dragon Ball betétdalait, a Porno Graffitti és a L’Arc-en-Ciel dalait, illetve dzsesszt. Mindegyik kötet borítójának elkészítésénél Hosino eredetileg egyetlen kiemelt szereplőt kívánt megjeleníteni, azonban a kilencedik kötettől megváltoztatta elképzelését, és különböző típusú borítókat próbált ki, melyeken több szereplő is látható. ## Médiamegjelenések ### Manga A mangát Hosino Kacura írja és rajzolja, az egyes fejezetek a Shueisha Súkan Sónen Jump mangamagazinjában jelennek meg. 2004. május 31-ei indulása óta több mint kétszáz fejezet jelent meg Japánban. Japánban a D.Gray-man megjelenése több alkalommal is szünetelt; egyik alkalommal Hosino norovírussal történő súlyos megbetegedése, egy másik alkalommal pedig nyaksérülése miatt. Röviddel mindkét eset után folytatódott a sorozat megjelenése. 2008 novemberében a Súkan Sónen Jump bejelentette, hogy ismét szünetel a sorozat, mivel Hosino csuklója megsérült. A manga publikálása csak 2009. március 9-én folytatódhatott. Május 11-étől ismét hiátus állt be, és csak augusztus 17-én jelent meg újra a szezonális Akamaru Jumpban. Ezt követően a rendszeres megjelenés 2009. november 4-től folytatódott a havonta megjelenő Jump Square mangamagazinban egészen 2012. december 29-ig. Ezután több mint két évig szünetelt a sorozat a szerző egészségi állapota miatt, majd a Jump Square 2015 augusztusi számában jelentették be, hogy 2015. július 17-től, a Jump Square új spin-off magazinjában, a Jump SQ.Crown negyedévente megjelenő magazinban folytatódik a D.Gray-man. 2018. április 16-tól a Jump SQ.Rise magazin publikálja a mangát. A manga fejezeteit tankóbon kötetekben a Shueisha adja ki, az első kötet 2004. október 9-én jelent meg, és 2019. február 4-ig huszonhat kötet került kiadásra. A 2005-ös San Diegó-i Comic-Con Internationalen jelentették be, hogy a D.Gray-man angol nyelvű kiadásának jogait Észak-Amerikában a Viz Media vásárolta meg. A Viz Media az első kötetet 2006. május 2-án adta ki, és 2017. május 2-ig bezárólag huszonöt kötetet jelentetett meg. A Viz Media elkezdte 3 az 1-ben (3-in-1) formátumban is kiadni a sorozatot, 2013. július 2. és 2015. november 3. között nyolc kiadvány jelent meg. A Viz Media digitális változatban is kiadta a köteteket 2011. július 9-től kezdődően. ### Anime #### D.Gray-man 2006 júniusában jelentette be a Shueisha, hogy a D.Gray-man manga animefeldolgozást kap. Az animét Nabesima Oszamu rendezte, a gyártást a Dentsu, a TMS Entertainment, az Aniplex és a TV Tokyo végezte. A TMS Entertainment készítette az animációt, az Aniplex a zene elkészítéséért volt felelős. Az epizódokat Japánban 2006. október 3-án kezdte vetíteni a TV Tokyo. Az anime első, 51. epizódig tartó évada, a 1st stage 2007. szeptember 25-én ért véget. A 2nd stage elnevezésű, 52 részes második évadot 2007. október 2. és 2008. szeptember 30. között vetítették, összesen így 103 részt tesz ki a két évad. Az animesorozatot huszonhat DVD-kötetben jelentette meg az Aniplex 2007. február 7. és 2009. március 4. között. Az első tizenhárom kötet az első évad epizódjait, míg a többi a második évad epizódjait tartalmazza. Az első 51 epizód angol változatát a Funimation Entertainment licencelte 2008 májusában és adta ki az Egyesült Államokban 2009. március 31. és 2010. január 5. között DVD-n. Az első 13 epizód Blu-ray lemezen is megjelent. A sorozat észak-amerikai televíziós bemutatója 2010. szeptember 6-án volt a Funimation Channelen. 2016. június 30-án jelentették be, hogy a Funimation megszerezte a második évad jogait, amit DVD-n 2017. október 10. és 2018. június 2. között adott ki. 2017 augusztusában a Crunchyroll elkezdte streamelni az anime első 25 epizódját. Magyarországon az anime első évadát az Animax vetítette 2009. november 21. és 2010. május 27. között magyar szinkronnal, később az AXN Sci-Fi is műsorára tűzte. #### D.Gray-man Hallow Egy második televíziós animesorozatot a 2016-os Jump Festán jelentettek be. Hosino az új sorozatot az első anime folytatásának nevezte nem pedig rebootnak. A D.Gray-man Hallow címet viselő új sorozatot Asino Josiharu rendezte, Jokote Micsiko, Higucsi Tacuto és Jamasita Kenicsi írta, a szereplőterveket Kabasima Jószuke készítette, zenéjét Vada Kaoru szerezte. Elsőként a TV Tokyo vetítette 2016. július 4. és 2016. szeptember 26. között 13 epizódon keresztül, majd az Animax Ázsia is műsorára tűzte. A japán vetítés után a Crunchyroll is műsorára tűzte streaming szolgáltatásán. A Hallow otthoni videózásra történő kiadását előbb elhalasztották, majd 2017 márciusában a D.Gray-man Hallow hivatalos weboldala közölte, hogy a kiadást „különböző körülmények” miatt törölték. ### Zenei albumok A D.Gray-man animesorozat epizódjaiban tizenkét témazene csendül fel: négy nyitódal (opening) és nyolc záródal (ending). Az egyes dalok önálló kislemezeken jelentek meg, emellett három zenei lemez is kiadásra került a sorozat további dalaival 2007. március 21-én, 2007. december 19-én és 2008. december 17-én. Az animesorozat valamennyi zenéjét Vada Kaoru szerezte, amelyből három zenei CD-t adott ki az Aniplex. Az első lemez D.Gray-man Original Soundtrack 1 címmel 2007. március 21-én jelent meg és harmincnégy zeneszámot tartalmaz, emellett egy, a zenék elkészítésének menetét és komponálását bemutató anyag, illetve az első nyitódal és az első két záródal is megtalálható rajta. A második lemez D.Gray-man Original Soundtrack 2 címmel 2007. december 19-én jelent meg, és harminckét zeneszám mellett az anime második nyitódalát és a harmadik és negyedik záródalát is tartalmazza. Az összes nyitó- és záródalt tartalmazó lemezt is kiadták 2008. szeptember 24-én, D.Gray-man Complete Best címmel. Limitált kiadású változatához mellékeltek egy extra DVD-t is, amely a stáblista nélküli főcímeket, záró főcímeket és rengeteg animeillusztrációt tartalmazott. 2008. december 17-én jelent meg a harmadik zenei CD-lemez, a D.Gray-man Original Soundtrack 3, és harmincegy zeneszám mellett az anime harmadik és negyedik nyitódalát, valamint az ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik záródalát is tartalmazza. Megtalálható rajta ezek mellett Kobajasi Szanae Cunaida te ni Kiss vo (つないだ手にキスを; Hepburn: Tsunaida te ni Kiss wo<sup>?</sup>) című betétdala is. A D.Gray-man Hallow zenei lemeze D.Gray-man Hallow Original Soundtrack címmel 2016. szeptember 28-án jelent meg, rajta 40 számmal, de a Hallow nyitódala és záródala nélkül. ### Videójátékok Japánban két kaland D.Gray-man-videójáték is megjelent. Az első, a D.Gray-man: Kami no sitotacsi (D.Gray-man 神の使徒達; Hepburn: D.Gray-man: Kami no shitotachi<sup>?</sup>) Nintendo DS-re jelent meg a Konami kiadásában 2007. március 29-én. A játékban Allen Walker és bajtársai játszható szereplők, a játékos feladata, hogy a szereplőket érintőképernyővel és fényceruzával irányítva elpusztítsa a démonokat. Egy második videójáték D.Gray-man: Szósa no sikaku (D.Gray-man 奏者ノ資格; Hepburn: D.Gray-man: Sōsha no shikaku<sup>?</sup>) néven 2008. szeptember 11-én jelent meg PlayStation 2-re. Ebben Allen vonattal a Fekete Rend ázsiai központjába utazik, hogy visszaszerezze egy korábbi csata után elveszett erejét, s így újra csatlakozzon szövetségeseihez a démonok és noék elleni küzdelemben. A Jump Super Stars és a Jump Ultimate Stars videójátékokban a D.Gray-man több szereplője is feltűnik, illetve Allen Walker támogató játékos a J-Stars Victory VS-ben. ### Gyűjtögetős kártyajáték A Konami egy gyűjtögetős kártyajátékot is kiadott a sorozathoz. ### Könyvek Három regény, egy rajongói album és két művészeti album is napvilágot látott. A három manga alapján íródott regény a D.Gray-man: Reverse címet viseli, Kizaki Kaja írta, és a Shueisha adta ki. Az első regény 2005. május 30-án, a második 2006. július 4-én, a harmadik pedig 2010. december 3-án jelent meg. A D.Gray-man Official Fanbook: Gray Ark rajongói album 2008. június 4-én jelent meg. 2008. szeptember 4-én adták ki a TV Animation D.Gray-man Official Visual Collection: Clown Art művészeti albumot, amit egy képeskönyv követett 2010. február 4-én D.Gray-man Illustrations Noche, illetve 2011. július 4-én egy szereplőalbum D.Gray-man Character Workbook CharaGray! címmel. ## Fogadtatás A D.Gray-man manga nagy népszerűségre tett szert Japánban, 2007 óta a Súkan Sónen Jump népszerűségi listáján a kilencedik legnagyobb példányszámban eladott sorozat. 2008. december 31-én a Comipress bejelentette, hogy az első tizenöt kötetből példányt adtak el. A manga tizenötödik kötete a megjelenését követő második héten a második legjobban fogyó képregény volt Japánban, a 2008-as eladási listán a huszonkettedik helyet érte el, míg a tizennegyedik és a tizenhatodik kötet a huszonhetedik és harmincadik helyen végzett. Az anime DVD kiadásai is népszerűek voltak, többször is magas helyezést értek el a Japanese Animation DVD Rankings listáin. A Zassosha PUFF mangamagazinja 2006 hetedik legjobb hosszú történetű mangájának értékelte a D.Gray-mant. A sorozat Franciaországban is felkeltette a figyelmet, 2006-ban az Animeland által szervezett Anime and Manga 2007 French Grand Prix rendezvényen 2006 legjobb mangájának járó díjjal jutalmazták. A Webotaku is 2006 legjobb mangája díjjal jutalmazta. A regényadaptációkat is pozitívan fogadták, a második light novel a harmadik legtöbbet eladott regény volt Japánban 2006-ban. Az első kötetről szóló recenziójában Carlo Santos, az Anime News Network kritikusa azt írta, a cselekmény bizonyos pontjai a „semmiből bukkannak elő”, és csak ez tartja fenn a történetben a feszültséget a „szokványos szereplők és a gyér háttér” miatt. A cselekmény gyors előrehaladását, az expozíciót és a háttértörténet ismertetését viszont pozitívan értékelte. A.E. Sparrow, az IGN kritikusa az első kötet értékelésekor a negatív szereplőket a Batman-képregények gonosztevőihez hasonlította. Hozzátette, hogy „Walker rendíthetetlen hős sötét múlttal, az Ezeréves Gróf veszélyes gonosztevő, akit élvezettel fogsz gyűlölni”, a mellékszereplők pedig elég potenciált adnak a további kötetek iránti érdeklődésnek. Carl Kimlinger (szintén Anime News Network) az anime első epizódja után elmondta, hogy a sorozat sok ihletforrásra támaszkodott és nem volt benne „semmi eredeti”, de hozzátette, hogy egyáltalán nem találta unalmasnak. A Mania.com szerint a sorozat ahogy halad előre, egyre jobb lesz, és bár néhány helyen már sokat látott elemekkel rendelkezik, megjelennek ezek mellett az egyedi vonások is. Kritikával fogadta a Viz Media által végzett néhány módosítást, mint a japán hangeffektusok lecserélését, és a szereplők nevének fordítását is furcsának találta. Hosino rajzmunkáját és szereplőterveit kimagaslóan dicsérték, bár a kritikusok véleményét nagyon megosztotta a mű. Leroy Douresseaux, a Coolstreak Cartoons kritikusa Hosinót „csodálatos vizualistának” nevezte, és hozzátette, hogy „erősen stílusos” művészete Joe Madureira, Kelley Jones és Chris Bachalo munkáira emlékezteti. Douresseaux a hátteret hátborzongatónak és lovecraftinek írta le, és szerinte Hosino „gyakorlatilag minden oldalt a gótikus stílus és a kísértő erőszak kellemes meglepetésévé teszi”. Úgy vélte, hogy a szereplők képviselik a „legmegragadóbb látványelemeket”, és megjegyezte, hogy a dizájnok és az akciójelenetek nagyon ötletgazdagok, érdemes rájuk vetni egy pillantást. Charles Tan a ComicsVillage.com kritikusa nem érzett ennyi pozitívumot, szerinte csak annyira van megrajzolva, hogy különbséget tegyen az ember a szereplők között a villongó, átlagos sónen témájú jelenetek alatt. Ben Leary a Mania.comtól még kevesebb pozitívumot érzett az akciójelenetek iránt, mint Charles Tan. Leary úgy vélte, Hosino egyszerűen nem tud vagy nem akar fizikai harcot rajzolni, és helyette inkább energiarobbanásokat, örvénylő szeleket és becsapódó lövéseket használ. Casey Brienza az Anime News Networktől hozzátette, hogy a harcok a tizenkettedik kötetben gyakorlatilag értelmetlenek maradnak, és nehéz kihámozni, hogy „ki kivel mit csinál és mikor”. Minden, ami kideríthető Hosino „titkosírásából”, hogy a szereplők harcolnak. Brienza azonban a munka jelentős részét pozitívan értékelte, olyannyira, hogy a „szakma egyik legjobb művészmunkájának” nevezte. Hosino rajzstílusát így írta le: „esztétikus, de már dinamikus, pompásan szép, de már szuper-erőszakos”. Hozzáfűzte, hogy ez a stílus tette híressé azokat a női mangaművészeket, akik a dódzsinsi szubkultúrát képviselték a 80-as évek végén, 90-es évek elején, mint Clamp vagy Kóga Jun. Brienza dicsérte Hosino szereplőteveit is, és leszögezte, hogy „különösen bájosak és hangsúlyosak, hogy mindkét nem rajongóit kielégítsék”. Magyar vonatkozásban az 576 Konzol nagyon pozitívan értékelte a sorozatot. A kritikus szerint egészen különleges alkotás, amely a Fullmetal Alchemisthez hasonlítható, és szerinte „ennél nagyobb dicséretet sorozat nem kaphat 2003 óta”. Az anime zenéjét kiemelkedőnek tartja, és véleménye szerint „gyönyörűen illeszkedik a széria képi világához”. Az AnimeStars ismertetőjében úgy vélekedik, hogy „a gótikus hangulat, a bibliai történetek és a katolikus hitvilág elemeinek felemlegetése furcsa félvért szül”. A kritikus úgy véli, hogy a képi és zenei világ, a dinamikus akciójelenetek és drámai fordulatok teszik a sorozatot hangulatossá és egyedivé, emellett dicséri Allen és az Ezeréves Gróf küzdelmét, mely szerinte „lelket kap és önálló életre kel”. ## Fordítás
31,942
Fluor
26,693,314
null
[ "Halogének" ]
A fluor a periódusos rendszer kémiai elemeinek egyike. Vegyjele F, rendszáma 9. Régies magyar elnevezése folany. Standard nyomáson és hőmérsékleten halvány sárga színű, erősen mérgező, kétatomos molekulájú gáz. A fluor a hetedik főcsoport eleme, azaz a halogének közé tartozik, közülük a legkönnyebb. Vegyértékelektron-szerkezete 2s<sup>2</sup> 2p<sup>5</sup>. Az összes elem közül a legelektronegatívabb és legreaktívabb, szinte az összes többi elemmel, köztük néhány nemesgázzal is alkot vegyületeket. A fluor a 24. leggyakoribb elem az univerzumban és a 13. legnagyobb mennyiségben előforduló elem a földkéregben. A fluor elsődleges ásványi forrását, a fluoritot vagy folypátot először 1529-ben említik írásban: ércekhez adták, hogy csökkentsék azoknak az olvadáspontját. A fluor név a folypát latin elnevezéséből, a fluor lapisból ered (fluere = folyni). 1810-ben vetették fel a fluort, mint addig ismeretlen elemet, de tiszta fluor előállítása nagy reaktivitása miatt csak 1886-ban sikerült Henri Moissannak, alacsony hőmérsékletű elektrolízissel; ezt az eljárást mindmáig alkalmazzák. A fluorgázt legnagyobb mennyiségben urándúsításra hasznosítják, ipari szintű előállítása a második világháborúban, a Manhattan terv idején kezdődött. A tiszta fluor előállításának drágasága miatt inkább a vegyületeit alkalmazzák az iparban. A kibányászott fluoritnak körülbelül a felét az acélgyártás során alkalmazzák, a másik feléből pedig elsősorban hidrogén-fluoridot gyártanak, amely fontos előanyag különféle fluortartalmú szerves vegyületek, vagy az alumíniumgyártásnál kulcsszerepet betöltő kriolit előállításánál. A szerves fluoridok nagy kémiai és termikus stabilitással rendelkeznek, ezért hűtőközegként alkalmazzák őket. Különböző gyógyszerek, például az atorvasztatin vagy a fluoxetin is tartalmaznak fluort, emellett a fluoridoknak nagy szerepe van a fogszuvasodás kialakulásának megakadályozásában. A fluorkémiai termékek kereskedelme világszinten eléri az évi 15 milliárd dollárt. A perfluorozott szénhidrogének (fluorokarbonok) általában üvegházhatású gázok, globális felmelegedési potenciáljuk –-szerese a szén-dioxidnak. A hajtógázként használt klór- és fluortartalmú CFC-gázok bizonyíthatóan károsítják az ózonréteget, és az ózonlyuk kialakulásának egyik fő felelősei. A szerves fluorvegyületek a szén–fluor kötés ereje miatt megtalálhatóak a környezetben. A fluornak nincs ismert szerepe az emlősök anyagcseréjében, de néhány növény szintetizál szerves fluortartalmú mérgeket, hogy így védekezzen a növényevők ellen. ## Tulajdonságok ### Elektronszerkezet A fluoratomban összesen kilenc elektron van, eggyel kevesebb, mint a neonban. Elektronszerkezete 1s<sup>2</sup>2s<sup>2</sup>2p<sup>5</sup>: két elektron a belső 1s alhéjon, hét másik a körülötte lévő teljesen feltöltött 2s és a 2p alhéjon helyezkedik el, mely utóbbiból egy elektron hiányzik a nemesgázszerkezet eléréséhez. A külső héjon lévő elektronoknak nincs árnyékoló hatásuk ezért nagy – 9 − 2 = 7 – effektív magtöltés hat rájuk, ami befolyásolja az atom fizikai tulajdonságait is. A fluor első ionizációs energiája a harmadik legnagyobb az elemek közül a hélium és neon után, ami megnehezíti az elektronok eltávolítását a semleges atomról. Elektronaffinitása is kiemelkedően magas, a klór után a második legmagasabb, és hajlamos egy elektron felvételével a neonnal izoelektronos szerkezetet kialakítani. A fluor elektronegativitása az összes elem közül a legmagasabb. A fluor kovalens rádiusza 60 pikométer körüli, hasonlóan a periódusos rendszerben előtte lévő oxigénhez és az utána következő neonhoz. ### Molekulaszerkezet A fluor elemi állapotban a többi halogénhez hasonlóan kétatomos molekulákat alkot. A kötéshossz a fluormolekulában 144 pm, amely rövidebb, mint a többi elemmolekulában lévő egyszeres kötések (a gyémántban a szén–szén kötések 154 pm hosszúságúak). A rövid kötések ellenére a fluormolekula disszociációs energiája mindössze 158 kJ/mol, ami körülbelül megfelel a jódmolekulában lévő 266 pm hosszúságú kötés felszakításához szükséges energiának. Ennek oka az, hogy a fluor nemkötő elektronpárjai nagyon közel vannak egymáshoz és erős taszító hatás lép fel köztük, így gyengítve a kötést. A molekulában lévő gyenge kötés felelős a fluor szokatlanul nagy reaktivitásáért. A molekulapálya-elmélet alapján meghatározható a F<sub>2</sub> molekula kötése. Az egyedi atomok s- és p-pályái kombinálódnak és kötő, valamint lazító molekulapályákat alkotnak. A fluoratom 1s és 2s pályái mindig σ<sub>s</sub> és σ<sub>s</sub>\* kötő- és lazító-molekulapályává alakulnak. Mivel ezek az orbitálok teljesen fel vannak töltve elektronokkal, nem járulnak hozzá a kötéshez. A 2p orbitálokból hat különböző energiájú molekulapálya alakul ki. Ezek a kötő σ<sub>p</sub>-, π<sub>y</sub>- és π<sub>z</sub>-pályák, valamint a lazító <sub>p</sub>\*-, π<sub>y</sub>\*- és π<sub>z</sub>\*-pályák. Az elektronok úgy oszlanak meg, hogy az összes kötő és a π\* lazító orbitálok telítettek. A kötésrend ezért (6-4)/2 = 1, azaz egyszeres kötésről beszélünk. A fluornál megfigyelhető diamágneses tulajdonság is. ### Reaktivitás A fluormolekula kötési energiája jóval alacsonyabb a klórénál vagy a bróménál, és hasonló a könnyen felszakítható peroxidok kötési energiájához. Ez, valamint az atom magas elektronegativitása felelős a fluormolekula könnyű felszakíthatóságáért és nagy reaktivitásáért. A más atomokkal létesített kötései ezzel ellentétben nagyon erősek, ugyancsak a nagy elektronegativitás értékének köszönhetően. Reakcióiban szinte mindig az oxidálószer szerepét tölti be. Kevésbé reaktív anyagok, mint például az acélpor, üvegcserepek vagy azbesztszálak hevesen reagálnak a hideg fluorgázzal. A fa és a víz fluor áramban spontán meggyulladnak. Nedvesség jelenlétében megtámadja a szilícium-dioxidot is (hidrogén-fluorid képződése miatt, lásd a lenti reakcióegyenletet), ezért nem lehet üvegedényben előállítani és tárolni, csak speciális védőréteggel (fluorozott szénhidrogénnel) ellátott kvarcpalackban. SiO<sub>2</sub> + 6 HF → H<sub>2</sub>SiF<sub>6</sub> + 2 H<sub>2</sub>O Az elemi fluor fémekkel való reakciói különböző körülményeket igényelnek. Az alkálifémek robbanást okoznak és az alkáliföldfémek is zömmel hevesen reagálnak. Ezeket leszámítva a legtöbb fém passziválódik a felületén képződő fém-fluorid réteg miatt, ezért porítva kell őket reagáltatni. A nemesfémek reakciójához tiszta fluorgáz szükséges 300–450 °C-os hőmérsékleten. Néhány szilárd nemfémes elem (például a kén vagy a foszfor) is hevesen reagál fluorban a cseppfolyós levegő hőmérsékletén. A hidrogén-szulfid és a kén-dioxid készségesen egyesül a fluorral, a kén-dioxid esetenként robbanással. A kénsav jóval kisebb aktivitást mutat, reakciója csak magasabb hőmérsékleten megy végbe. A hidrogénnel hidegen, sötétben is robbanásszerűen egyesül. Reakcióba lép a nedves levegőben lévő vízzel is; a vízgőz fluor áramban fényes lánggal ég, és a veszélyes hidrogén-fluorid (más néven folysav, HF), valamint hidrogén-peroxid keletkezik: F<sub>2</sub> + 2 H<sub>2</sub>O → H<sub>2</sub>O<sub>2</sub> + 2 HF A szén szobahőmérsékleten fluorral reagálva fluormetánt ad, 400 °C fölött szén-monofluorid, magasabb hőmérsékleten pedig többféle fluorokarbon képződik, néha robbanással. Amíg a szén-dioxid és a szén-monoxid szobahőmérsékletnél valamivel magasabb hőmérsékleten reagálnak, addig a paraffinok és más szerves vegyületek heves reakciókat idéznek elő: míg a teljesen szubsztituált halogénezett szénhidrogének – mint a normálisan éghetetlen szén-tetraklorid – is robbanásszerűen reagálhatnak. Bár a nitrogén-trifluorid stabil, a fluor nitrogénnel való reakciójához elektromos kisülés és megemelt hőmérséklet szükséges a nitrogén erős hármas kötése miatt. Más nitrogénvegyületek, például az ammónia vagy a hidrazin erősen exoterm reakcióba lépnek a fluorral. Az oxigén standard körülmények között nem reagál a fluorral, de alacsony nyomáson és hőmérsékleten elektromos kisülések használatával reakcióra bírható. Az így keletkező termékek melegítés hatására visszaalakulnak elemeikre. Nehezebb halogének valamint a radon készségesen reagálnak a fluorral, a xenon és a kripton reakciójához viszont speciális körülmények szükségesek. ### Fázisai Szobahőmérsékleten a fluor kétatomos molekulákat alkot, gáz halmazállapotú, színe halványsárga (egyes források szerint zöldessárga), erősen maró tulajdonságú. Jellegzetes szúrós szaga van, amit már 20 ppb koncentrációban is érezni lehet. −188 °C-on – az oxigénhez és a nitrogénhez hasonló hőmérsékleten – lecsapódik, folyadékállapotban élénk sárga színű. A fluornak két szilárd formája létezik, az α- és β-fluor. Az utóbbi −220 °C-on kristályosodik rendezetlen köbös kristályrendszerbe – ellentétben a többi halogén rombos szerkezetével. A β-fluor átlátszó és lágy. További hűtés hatására −228 °C-on fázisváltáson megy keresztül, átalakul kemény, átlátszatlan α-fluorrá, melynek monoklin kristályrendszere van sűrűn álló, döntött molekularétegekkel. Az átalakulás β-ból α-fázisba nagyobb energiafelszabadulással jár, mint a fluor kondenzációja, és igen heves lehet. ### Izotópok A fluornak mindössze egy stabil izotópja, a tíz neutront tartalmazó <sup>19</sup>F létezik, és egyedül ez fordul elő számottevő mennyiségben a természetben. Giromágneses aránya nagy és kivételesen érzékeny a mágneses mezőre. Mivel ez az egyetlen stabil izotóp, felhasználják a mágnesesrezonancia-képalkotásban. A fluornak eddig tizenhét radioaktív izotópját sikerült előállítani, 14-től 31-ig terjedő tömegszámokkal. Ezek közül a leghosszabb életű a <sup>18</sup>F, felezési ideje 109,77 perc. A többi izotópnak 70 másodpercnél rövidebb felezési ideje van, legtöbbjük kevesebb mint fél másodperc alatt elbomlik. A <sup>17</sup>F és a <sup>18</sup>F pozitív béta-bomláson, a könnyebb izotópok elektronbefogáson, a <sup>19</sup>F-nél nehezebb izotópok pedig negatív béta-bomláson vagy neutronkibocsátáson keresztül bomlanak el. A fluornak egy metastabil izomerje ismert, a <sup>18m</sup>F, melynek felezési ideje 234 nanoszekundum. ## Előfordulása ### Univerzum A fluor aránya az univerzumban 400 ppb, kivételesen alacsony a könnyebb elemek között: mindössze a huszonnegyedik leggyakoribb elem, és a széntől a magnéziumig az összes elem legalább hússzor akkora mennyiségben található meg, mint a fluor. Ennek oka az, hogy a csillagokban zajló nukleoszintézis folyamata elkerüli a fluort, mert a reakciókban keletkező fluoratomok nagy nukleáris hatáskeresztmetszettel rendelkeznek, így hidrogénnel vagy héliummal történő további fúziós reakciók során továbbalakulnak oxigénné vagy neonná. Ezen átmeneti létezésen túl három értelmezés született a fluor jelenlétére vonatkozóan: - II típusú szupernóvákban neonatomok neutrínókkal való ütközés hatására átalakulhatnak fluorrá, - a Wolf–Rayet-csillagokban a nagy sebességű napszél elsodorhatja a képződő fluort a hidrogén- és héliumatomoktól, - az aszimptotikus óriáscsillagokban a fluor kiemelkedik a fúziós zónából a konvekciós áramlatokkal. ### Föld A fluor a tizenharmadik leggyakoribb elem a földkéregben, tömegének körülbelül 600–700 milliomod részét teszi ki. Az elemi fluor könnyedén reagálna a Föld légkörében lévő vízgőzzel, ez eleve kizárja az elemi fluor természetben való előfordulását. A természetben csak vegyületei formájában található meg, legfontosabb ásványai a fluorit (CaF<sub>2</sub>), a kriolit (Na<sub>3</sub>AlF<sub>6</sub>) és a fluorapatit (Ca<sub>5</sub>(PO<sub>4</sub>)<sub>3</sub>F). A fluorit vagy folypát, egy világszerte bőséggel megtalálható színes ásvány a fluor elsődleges forrása. Legnagyobb termelői Kína és Mexikó. Korábban az Egyesült Államok volt a vezető kitermelő, de 1995-ben beszüntették a bányászatát. Bár a fluorapatit tartalmazza a világ összes fluorjának jó részét, de alacsony fluortartalma miatt (3,5 tömegszázalék) mint foszfátot használják fel. A kriolitot korábban alumínium kinyerésére használták, ma nagy tömegben alkalmazzák az alumíniumgyártásban. Mióta a Grönland nyugati partján lévő legfőbb lelőhelye 1987-ben kimerült, a kriolit legnagyobb részét mesterségesen szintetizálják. Egyéb ásványok, mint például a topáz, is tartalmaznak fluort. Az alkáliföldfém- és más fluoridok rossz oldhatósága miatt a tengervízben csak kis koncentrációban (1,2 ppm) van jelen, ez a forrás kitermelésre nem hasznosítható. Nyomnyi mennyiségű fluororganikus vegyületeket kimutattak vulkánkitörésekben és hőforrásokban, ezek eredete egyelőre tisztázatlan. Sokáig vita tárgyát képezte, hogy az antazonit nevű ásványban elemi fluor található-e meg, melyet az összetört kristály szaga sugallt. Egy 2012-es tanulmány 0,04 tömegszázaléknyi elemi fluorról számol be, amit az ásványban mágnesesrezonancia-spektroszkópiával mutattak ki. A fluor jelenlétét az okozhatja, hogy a kristályon belül apró uránzárványok ionizáló sugárzása hatására a kalcium-fluorid elemeire bomlik, és a képződő fluorgáz kicsi, elszigetelt zárványokat alkotva megmaradhat. ## Története ### Korai felfedezések Georgius Agricola 1529-ben említi meg a fluoritot, mint az ércek és a salak olvadáspontjának csökkentésére használt adalékot. Az ő tollából származik a latin fluorés (fluo - folyás, áramlás) szó a fluorit kőzetre. Innen ered a fluorit mint folypát elnevezése, amelyet még ma is gyakran használnak. A fluoritról később bebizonyosodott, hogy összetételét tekintve valójában kalcium-difluorid. Egyes források szerint egy nürnbergi üvegműves, Heinrich Schwanhard már 1670-ben használt hidrogén-fluoridot az üveg díszítésére, más források szerint a hidrogén-fluorid vizes oldatát csak 1720-tól kezdődően használták fel üveg maratásra. Ezt a jelenséget Andreas Sigismund Marggraf 1764-ben jegyezte fel, amikor fluoritot tömény kénsav jelenlétében hevítette, és az így kapott oldat korrodálta az üvegtartályt. A svéd kémikus Carl Wilhelm Scheele 1771-ben megismételte a kísérletet, és a keletkezett savas terméket fluss-spats-syran-nak (folysav, vagy másképpen hidrogén-fluorsav) nevezte el. 1810-ben a francia fizikus, André-Marie Ampère vetette fel, hogy a folysavat hidrogén és egy klórhoz hasonló elem alkotja. Sir Humphry Davy javaslatára, az akkor még ismeretlen anyagot a folysav (fluoric acid) és a halogének -ine szuffixumából összetéve fluorine-nak nevezték el. A legtöbb európai nyelven azóta is ezt a szót vagy módosulatait használják az elem megnevezésére. A görög, orosz és más nyelvekben viszont Ampère javaslatára a ftor szó, és annak változatai terjedtek el, amely a görög φθόριος (phthoriosz – romboló) szóból ered. Az új latin név, a fluorum után az elem vegyjele F; a régebben használatos Fl szimbólum 2012 óta a fleróviumot jelöli. ### Izolációja A fluorral végzett kezdeti kísérletek annyira veszélyesek voltak, hogy a folysavval történt szerencsétlenség után több 19. századi kísérletező is „fluor-mártírrá” vált. Az akkori kutatók ugyanis nem voltak tudatában a folysav veszélyességének, ezért sokan egészségüket (vakság) vagy életüket adták a tudományért. Az elemi fluor izolációja különösen nehéz volt, mert egyrészt mind a fluor, mind a folysav rendkívül korrozív, maró anyag, másrészt nem állt rendelkezésre egyszerű és alkalmas elektrolit. Edmond Frémy posztulálta, hogy a tiszta folysavból elektrolízissel előállítható az elemi fluor, ezért kidolgozott egy módszert, amellyel savított kálium-bifluoridból vízmentes mintákat állított elő. Ehelyett felfedezte, hogy az így keletkezett tiszta hidrogén-fluorid nem vezeti az elektromosságot, azaz elektromos szigetelő. Frémy egykori diákja, Henri Moissan kitartott, és sok próbálgatás után felfedezte, hogy a kálium-bifluorid és a száraz hidrogén-fluorid keveréke vezető, így megvalósítható az elektrolízis. Annak érdekében, hogy az elektrokémiai cellában található platina gyors korrózióját elkerülje, egy speciális fürdő segítségével rendkívül alacsony hőmérsékletre hűtötte a reakciót; ellenállóbb, kovácsolt platina-irídium cellát, valamint fluoritdugókat alkalmazott. 1886-ban, sok vegyész 74 évnyi erőfeszítése után Moissan sikeresen izolálta az elemi fluort. 1906-ban, két hónappal a halála előtt Moissan megkapta a kémiai Nobel-díjat. Nem tisztázott, hogy viszonylag rövid életéért (54 év) nem a fluorral való kísérletezések-e a felelősek. ### Későbbi felhasználása A General Motors az 1920-as évek végén kísérleteket folytatott a CFC-k hűtőközegként való alkalmazásával kapcsolatban, majd 1930-ban a GM és a DuPont közösen megalapította a Kinetic Chemichalst a Freon-12 (CCl<sub>2</sub>F<sub>2</sub>) értékesítésére. A Freon-12 felváltotta a korábbi, mérgezőbb vegyületeket, megnövelte az igényt a háztartási hűtőszekrényekre, gyártása pedig jövedelmezővé vált: 1949-ben a DuPont felvásárolta a Kinetic Chemicalst, és számos más freonvegyület forgalmazásába kezdett. A poli(tetrafluoretilén)t vagy teflont 1938-ban véletlenül fedezte fel Roy J. Plunkett, miközben hűtőanyagokon dolgozott a Kineticnél. A teflon páratlan kémiai és termális ellenállásának köszönhetően 1941-ben megkezdődött a tömegtermelése. Az elemi fluor nagyipari előállítása a második világháború alatt kezdődött meg. Németországban magas hőmérsékletű elektrolízissel állítottak elő tonnaszám klór-trifluoridot, amit gyújtóbombákban terveztek felhasználni, a Manhattan tervben pedig hatalmas mennyiségű urán-hexafluoridot használtak fel urándúsításra. Mivel az urán-hexafluorid ugyanolyan korrozív, mint maga a fluor, ezért a gázdiffúziós eljárásban alkalmazott berendezéseknek különleges anyagokból kellett lenniük: a membránok nikkelből, a tömítések fluorpolimerekből készültek, hűtő- és kenőanyagoknak pedig folyékony fluorokarbonokat használtak. Ez a virágzó atomipar elősegítette a háború utáni fluorkémiai fejlesztéseket. ## Vegyületei A fluor kémiai vegyületek hatalmas választékát alkotja, amely magába foglal mind szerves, mind szervetlen vegyületeket. A fluor egyesül fémekkel, nemfémekkel, félfémekkel és a legtöbb nemesgázzal is. Vegyületeiben az oxidációs száma majdnem mindig −1. Nagy elektronaffinitása miatt elsődlegesen ionos kötéseket létesít; ha kovalens kötéssel kapcsolódik, akkor ezek a kötések polárisak, és szinte kivétel nélkül egyszeresek. ### Fémekkel Az alkálifémek jól oldódó, ionos monofluoridokat képeznek vele, melyeknek a nátrium-kloriddal és a többi analóg kloriddal megegyező köbös kristályrendszerük van. Alkáliföldfémekkel erős ionos kötésekkel rendelkező, rosszul oldódó difluoridokat alkot, kivéve a berillium-fluoridot, amely kovalens tulajdonságokat is mutat, és a kvarchoz hasonló szerkezetű. Ritkaföldfémekkel és még sok másik fémmel ionos trifluoridokat alkot. Kovalens tulajdonságok a tetrafluoridoknál tűnnek először szembe: a cirkónium, hafnium és számos aktinoida magas olvadáspontú ionos vegyületeket alkot a fluorral, míg a titán, a vanádium, és a nióbium vegyületei polimer jellegűek, melyek olvadáspontja, vagy bomlási hőmérséklete nem több 350 °C-nál. A pentafluoridok folytatják ezt a tendenciát a lineáris polimereikkel és az oligomer komplexeikkel. Tizenhárom fém hexafluoridja ismert, mind oktaéderes szerkezetű és többnyire illékony, szilárd anyagok, de például molibdén-hexafluorid és a rénium-hexafluorid folyékony, a volfrám-hexafluorid pedig gáz halmazállapotú. A rénium-heptafluorid az egyetlen ismert heptafluorid, amely egy alacsony olvadáspontú, szilárd anyag, pentagonális bipiramisos molekulaalakkal. Az ennél több fluoratommal rendelkező fémfluoridok kiváltképp reaktívak. ### Hidrogénnel A fluor hidrogénnel egyesülve hidrogén-fluoridot alkot. A hidrogén-fluorid molekulái hidrogénkötéssel kapcsolódva egymáshoz halmazokat alkotnak, emiatt a tulajdonságai közelebb állnak a vízéhez, mint a hidrogén-kloridéhoz. Forráspontja jóval magasabb a nála nehezebb hidrogén-halogenidek forráspontjánál, és velük ellentétben korlátlanul elegyedik vízzel. A hidrogén-fluorid vízzel érintkezve könnyedén hidratálódik, oldata – a többi hidrogén-halogenid oldatával ellentétben, melyek erős savként viselkednek – gyenge sav. Velük ellentétben viszont képes megtámadni az üveget. ### Nemfémekkel és félfémekkel A félfémek és a p-mező nemfémeinek kettős fluoridjai általában kovalensek, változó reaktivitással. A harmadik periódusban lévő, valamint az annál nehezebb nemfémek hipervalens vegyületeket képezhetnek a fluorral. A bór-trifluorid molekula sík alakú, és egy be nem töltött elektronoktettel rendelkezik. Ez a vegyület Lewis-savként viselkedik, és egyesül különböző Lewis-bázisokkal, adduktumokat hozva létre. A szén-tetrafluorid közömbös, tetraéder alakú molekula, csoportbeli analógjai, a szilícium- és germánium-tetrafluorid szintén tetraéderes szerkezetűek, de ők a szén-tetrafluoriddal ellentétben Lewis-savként viselkednek. A nitrogéncsoport elemeinek trifluoridjai reaktivitása és bázicitása a molekulatömeggel növekszik, habár a nitrogén-trifluorid ellenáll a hidrolízisnek és nem mutat bázikus tulajdonságokat. A fluor, arzén és antimon pentafluoridjai reaktívabbak, mint a megfelelő trifluoridjaik, az antimon-pentafluorid a legerősebb ismert természetes Lewis-sav. A kalkogéneknek sokféle fluoridja létezik: beszámoltak az oxigén, a kén és a szelén instabil difluoridjairól – az OF<sub>2</sub> az egyetlen ismert vegyület, melyben az oxigén oxidációs állapota +2 –, valamint létezik a kén és a szelén tetrafluoridja, és ismert a kén, a szelén és a tellúr hexafluoridja is. Ez utóbbiak a sok kapcsolódó fluoratom miatt stabilak, a kén-hexafluorid a könnyű központi atom miatt különösen közömbös. A klór, a bróm és a jód a fluorral alkothatnak mono-, tri- és pentafluoridokat, de egyedül a jód képes heptafluoridot létrehozni – ez egyben az egyetlen hétligandumos interhalogén. ### Nemesgázokkal A nemesgázokról, mivel lezárt elektronhéjjal rendelkeznek, sokáig úgy gondolták, hogy nem lépnek reakcióba más elemekkel, egészen 1962-ig, amikor Neil Bartlett először szintetizált sikeresen xenon-hexafluorplatinátot. Azóta sok más nemesgázvegyületet sikerült elkülöníteni, például xenon-difluoridot, -tetrafluoridot, -hexafluoridot és több oxifluoridot is. A nemesgázok közül a kripton és a radon fluorral difluoridot alkot. Argon hidrogén-fluoriddal extrém körülmények között reagál, argon-fluorohidrid keletkezése mellett. A könnyebb nemesgázok fluoridjai kivételesen instabilak: a héliumnak és a neonnak egyáltalán nincsenek hosszabb élettartamú fluorvegyületeik, neon-fluoridot még egyáltalán nem figyeltek meg. Hélium-fluorohidridet nagy nyomáson és alacsony hőmérsékleten pár milliszekundumos időtartamra sikerült előállítani. ### Szerves vegyületek A szén-fluor kötés a legerősebb kötés a szerves kémiában, ez adja a fluororganikus vegyületek nagy stabilitását. A természetben szinte egyáltalán nem fordul elő, de számos mesterségesen előállított vegyület tartalmazza. A szerves fluorvegyületek nagy változatosságot mutatnak, és a szerves kémia komplexitását tükrözik vissza. #### Egyedi molekulák Az alkánok hidrogénatomjainak fokozatosan fluoratomokra való kicserélése a molekula számos tulajdonságát módosítja: az olvadás- és forráspont csökken, a sűrűség növekszik, a szénhidrogénekben való oldhatóság csökken, a molekula általános stabilitása pedig növekszik. A perfluorkarbonok, melyekben az összes hidrogént fluor helyettesít, a legtöbb szerves oldószerben oldhatatlanok és normális körülmények között egyedül folyékony ammóniában lévő nátriummal reagálnak. Más, funkciós csoportokat tartalmazó szerves vegyületeknek is léteznek perfluorozott megfelelői, melyek a perfluorkarbonok sok tulajdonságát – például a nagy stabilitást és a hidrofóbiát – magukban hordozzák, közben a funkciós csoportjuk – leggyakrabban karboxilcsoport – megnöveli a reaktivitásukat, képessé téve őket arra, hogy különböző felületekhez hozzátapadjanak, vagy hogy felületaktív anyagként viselkedjenek. A fluortartalmú felületaktív anyagok jobban képesek csökkenteni a víz felületi feszültségét, mint szénhidrogén-alapú megfelelőik. #### Polimerek A fluortartalmú polimerek nagyobb stabilitással és magasabb olvadásponttal rendelkeznek, melyet a szénhidrogén-molekulákban a hidrogének fluorra való cseréjének köszönhetnek. A Poli(tetrafluoretilén) (vagy PTFE, teflon) a legegyszerűbb fluorpolimer, a polietilén perfluorozott analógja, -CF<sub>2</sub>- szerkezeti egységekből épül fel. A PTFE a várható stabilitásnövekedést mutatja, de nagyon magas olvadáspontja miatt nehezen formázható, annak ellenére, hogy a PTFE magasabb hőmérsékleten hőre lágyuló polimer. Számos PTFE-származék létezik, amelyek könnyebben formázhatóak, viszont hőmérséklettűrésük alacsonyabb, például a fluorozott etilén-propilén, melyben néhány fluoratom trifluormetil-csoporttal van helyettesítve, vagy a nafion, ami szulfonsavcsoportban végződő perfluoréter oldalláncokat tartalmaz. Néhány fluorpolimerben megmarad a hidrogénatomok egy része; a poli(vinilidén-fluorid)ban feleannyi, a poli(vinil-fluorid)ban negyedannyi fluor van, mint a PTFE-ben, de mindkettő a perfluorozott polimerekhez hasonlóan viselkedik. A fluorpolimerek műszaki tulajdonságai nagyban függnek a feldolgozásuktól. A hőre lágyuló polimerek szokványos feldolgozási technikái – a kalanderezés, extrúzió, fröccsöntés – a fluorpolimerekre nem alkalmazhatók. Tipikus feldolgozási módjuk a nagy hőmérsékleten és nagy nyomáson elvégzett porzsugorítás (szinterezés), ami a fémek porkohászatához hasonlóan porózus termékhez, mikro-porozitáshoz vezethet. A szinterezés társítható egyéb módszerekkel, majd forgácsolással. ## Előállítása ### Ipari Az egyetlen iparilag is alkalmazott módszer a kálium-fluorid (KF) száraz hidrogén-fluoridos (HF) oldatának elektrolízise. Az oldatban a fluor mint difluoridion van jelen (KHF<sub>2</sub>). Az elektrolizáló cellák katódjaként az elektrolitot tartalmazó lágyacél kádak szolgálnak, anódként pedig összepréselt, nem kristályos grafitszénből készült rudat alkalmaznak. A folyamathoz megemelt hőmérséklet szükséges, a KF•2HF 70 Celsius-fokon olvad meg, az elektrolízis pedig 80–100 fokon zajlik. A kálium-fluorid mint katalizátor nélkülözhetetlen szerepet tölt be a reakcióban, mivel a tiszta HF nem elektrolizálható. A fluorgáz az anódon, a hidrogéngáz pedig a katódon fejlődik. Az elektrolit erősen korrozív természete és a fluor erős oxidáló képessége miatt számos probléma merül fel az elektrolízis során, ráadásul a fluor a keletkező hidrogénnel robbanásszerűen reagál, ezért létfontosságú a gázok keveredésének megakadályozása. Ezt általában egy fallal vagy diafragmával oldják meg, ami az elektrolitba merül. Fontos még, hogy ne kerüljön a berendezésbe kenőolaj, vagy más éghető szennyeződés. Az ipari termelés elektrolizáló cellasor alkalmazásával, 4000–6000 A áramerősséggel és 8–12 V feszültséggel folyik. Egy ilyen cellasorban egy cella mérete 3x0,8x0,6 méter, és egy tonna elektrolitot tartalmaz. Ezekhez 12 anódsorozat tartozhat, közülük mindegyik két anódból áll, és 3–4 tonna fluort termel óránként. Az előállított fluor 200 °C alatt belül passzivált falú acéltartályokban tárolható, más esetben nikkelt használnak. A szabályozószelepek és csövek nikkelből készülnek, az utóbbi készülhet monelből – egyfajta nikkelötvözetből. Laboratóriumban üvegcső rendszerben is szállítható fluor, alacsony nyomás és teljesen vízmentes környezet mellett, más források nikkel-monel-PTFE rendszereket javasolnak. ### Vegyi 1986-ban, a fluor felfedezésének századik évfordulóján rendezett konferencián Karl O. Christe bemutatott egy vegyi eljárást a fluor elektrolízis nélküli előállítására. Azzal érvelt, hogy a termodinamikailag instabil, magas oxidációs számú átmenetifém-fluoridok anion képződésével stabilizálódhatnak. Így például az instabil NiF<sub>4</sub>, CuF<sub>4</sub> vagy MnF<sub>4</sub> stabilizálódhat a MeF<sub>6</sub><sup>2-</sup> szerkezetű anionjuk formájában. A MeF<sub>4</sub> vegyületek Lewis-savak, ezért náluk erősebb Lewis-sav (például SbF<sub>5</sub>) képes őket sóikból felszabadítani. Az így felszabaduló MeF<sub>4</sub> termodinamikai instabilitása miatt spontán elbomlik alacsonyabb oxidációs állapotú fluoridra, elemi fluor képződése közben. Christe a reakcióhoz K<sub>2</sub>MnF<sub>6</sub>-ot használt, amit hidrogén-fluorid oldatból nyert elemi fluor felhasználása nélkül. A reakció passzivált teflonbevonatos rozsdamentes acéltartályban, 150 °C-on, atmoszferikus nyomáson, egy óra alatt ment végbe, és a kitermelés nagyobb volt, mint 40%. 2 KMnO<sub>4</sub> + 2 KF + 10 HF + 3 H<sub>2</sub>O<sub>2</sub> → 2 K<sub>2</sub>MnF<sub>6</sub> + 8 H<sub>2</sub>O + 3 O<sub>2</sub>↑ 2 K<sub>2</sub>MnF<sub>6</sub> + 4 SbF<sub>5</sub> → 4 KSbF<sub>6</sub> + 2 MnF<sub>3</sub> + F<sub>2</sub>↑ Christe később megjegyezte, hogy a reagensek már több mint száz éve ismertek voltak, és akár Moissan is előállhatott volna ezzel a módszerrel. ## Felhasználása ### Ipari A fluoritbányászat, ami a világ összes fluortermelésének legnagyobb hányadát szolgáltatja, 1989-ben érte el a csúcsát, ebben az évben 5,6 millió tonna kőzetet termeltek ki. Ez a mennyiség 1994-re a CFC-gázok használatának korlátozása miatt 3,6 millió tonnára csökkent. A termelés azóta növekszik: 2003-ban 4,5 millió tonna fluoritot bányásztak ki 550 millió dollár értékben. 2011-ben a fluorkémiai termékek kereskedelme elérte a 15 milliárd dollárt, az előrejelzések a 2016–18-as időszakra 3,5–5,9 millió tonnás termelést jósolnak legalább 20 milliárd dollár értékben. A kibányászott fluoritot lebegtetéssel két különböző tisztaságú csoportra választják: a 60–85% tisztaságú fluoritot elsősorban a vaskohászatban használják fel, míg a 97% feletti tisztaságúból hidrogén-fluoridot gyártanak. Legalább tonna elemi fluort állítanak elő minden évben. Ára urán- vagy kén-hexafluorid formában mindössze 5–8 dollár (körülbelül 2000 forint) kilogrammonként, az elemi fluor árát viszont szállítási is kezelési nehézségei megtöbbszörözik, ezért többnyire a felhasználás helyén állítják elő. A fluorgáz legfőbb alkalmazója az atomipar, évente mintegy 7000 tonnát használnak fel belőle urándúsításra. A természetes urán kis mennyiségben tartalmaz láncreakcióra képes <sup>235</sup>U izotópot és nagy mennyiségben <sup>238</sup>U izotópot. Az izotópok szétválasztása elég nehéz művelet, mivel legtöbb tulajdonságuk megegyezik. Az urán-dioxidból és hidrogén-fluoridból először urán-tetrafluoridot gyártanak, majd ezt fluorgázzal alakítják urán-hexafluoriddá. A fluor monoizotópos elem, tehát az UF<sub>6</sub>-molekulák közti bármilyen tömegkülönbséget a nehezebb uránizotópok jelenléte okozza. A tömegkülönbség lehetővé teszi, hogy a különböző uránizotópokat tartalmazó molekulákat fizikai módszerekkel, például gázdiffúziós eljárással, vagy centrifugálással szétválasszák. Évente hozzávetőlegesen 6000 tonna fluort használnak fel a dielektrikum kén-hexafluorid gyártásához, melyet magasfeszültségű transzformátorokban és biztosítékokban használnak a veszélyes poliklórozott bifenilek helyett. Számos fluorvegyületet alkalmaznak az elektrotechnikában: rénium- és volfrám-hexafluoridot a kémiai gázfázisú rétegleválasztásban, tetrafluormetánt a plazmavágásnál és nitrogén-trifluoridot a felszerelések tisztításánál. A fluort szerves szintézisekben is használják, de nagy reaktivitása miatt először többnyire ClF<sub>3</sub>-dá, BrF<sub>3</sub>-dá, vagy IF<sub>5</sub>-dá alakítják. Ezek együttes használata beállított fluorozást tesz lehetővé. #### Szervetlen fluoridok A fluoritot acélokhoz és vasötvözetekhez adják körülbelül 3 kg/tonna mennyiségben, hogy csökkentsék az olvadáspontját és viszkozitását. Amellett, hogy adalékként alkalmazzák zománcokban vagy hegesztőpálca-borításban, a fluorit legnagyobb részét kénsavval reagáltatják, hogy hidrogén-fluoridot kapjanak, amit fémek pácolásánál, üvegmaratásnál, vagy krakkolásnál használnak. Az előállított hidrogén-fluorid egyharmadát kriolit és alumínium-trifluorid előállítására használják, mindkettőnek fontos szerepe van az alumíniumgyártásban. Minden tonna alumínium előállításához szükséges hozzávetőlegesen 23 kilogramm folyósítóanyag. A második legtöbb HF-ot a fluoroszilikátok igénylik, például a nátrium-fluoroszilikát, melyet az ivóvíz fluorozására, vagy mosodai szennyvíz kezelésére valamint köztitermékként használják kriolit és szilícium tetrafluorid előállításánál. Más iparilag fontos szervetlen fluoridok a kobalt, a nikkel és az ammónia fluoridjai. #### Szerves fluoridok A szerves fluorvegyületek – leginkább hűtőgázok és fluorpolimerek – gyártása igényli a kibányászott fluorit 20, és az összes előállított folysav 40 százalékát. Kevésbé fontos felhasználási terület a felületaktív anyagoké, de évi több mint egymilliárd dolláros bevételt hoz. A közvetlen fluor-szénhidrogén reakciót elkerülendő, az ipari fluorokarbon gyártás többnyire halogéncserén keresztül történik, például a Swarts-fluorozás során a klórozott szénhidrogénben lévő klórt hidrogén-fluorid segítségével, katalizátor jelenlétében szubsztituálják fluorral. Egyéb közvetett módszereket is alkalmaznak, például az elektrokémiai fluorozás, melynek során a szénhidrogéneket hidrogén-fluoridban elektrolizálják, vagy a Fowler-eljárás, ahol szilárd fluor-hordozóval, többek között kobalt-trifluoriddal kezelik őket. ##### Hűtőközegek A halogénezett hűtőközegeket (nem hivatalosan Freonok vagy gyakran hibásan CFC-k) az R-számuk alapján azonosítják, ami a bennük jelenlévő fluor, klór, szén és hidrogén mennyiségét határozza meg. A klórozott-fluorozott szénhidrogének (klorofluorokarbonok, CFC-k), mint a fluor-triklórmetán (Freon-11, R-11), a difluor-diklórmetán (Freon-12) és az 1,2-diklór-tetrafluoretán (Freon-114) egykor vezető szerepet töltöttek be a szerves fluorvegyületek közt, felhasználták őket légkondicionáló rendszerekben, hajtógázként és oldószerként. Termelésük az 1980-as években érte el a csúcsot, azóta a széles körű nemzetközi tiltás miatt termelésük nem éri el a maximum egytizedét sem. A CFC-k helyettesítésére a részlegesen klórozott-fluorozott szénhidrogéneket (hidroklorofluorokarbonok, HCFC-k) és a részlegesen fluorozott szénhidrogéneket (hidrofluorokarbonok, HFC) szánták; szintézisük a szerves vegyiparban elhasznált fluor több mint 90%-át igényli. Fontosabb HCFC-k a difluor-klórmetán és az 1,1-diklór-1-fluoretán, a HFC-közül megemlíthető az 1,1,1,2-tetrafluoretán (HFC-134), valamint a 2,3,3,3-tetrafluorpropán, amely annak köszönhetően került előtérbe, hogy globális felmelegedési potenciálja kevesebb mint 1%-a a HFC-134-nek. ##### Polimerek 2006-ban és 2007-ben hozzávetőlegesen tonna fluorpolimert állítottak elő, évente több mint 3,5 milliárd dollár bevételt hozva. 2011-ben a globális piacot mintegy hatmilliárd dollárra becsülték, mely az előrejelzések szerint évi 6,5%-kal fog növekedni 2016-ig. A termelés 60–80%-át a poli(tetrafluoretilén) teszi ki, melyet a DuPont márkaneve után teflonnak is neveznek. Legfőbb felhasználási területe az elektromos szigetelés, mivel kitűnő dielektrikum. Felhasználják a vegyiparban is korrózióálló berendezések, például csővezetékek, tömítések gyártásánál, emellett üvegszálas szövetek borításánál és tapadásmentes edényeknél. Más fluorpolimerek, például a fluorozott etilén-propilén (FEP) hasonló tulajdonságokkal bírnak, mint a PTFE, és helyettesíthetik azt; könnyebben formázhatóak, de drágábbak, és kisebb a termikus stabilitásuk. Fluorpolimereket használnak a napelemcellák borításánál is. A kémiailag ellenálló (ugyanakkor drága) fluorozott ionomereket elektrokémiai cellák membránjaként használják fel, melyek közül az egyik legjelentősebb a Nafion. Az 1960-as években kifejlesztett anyagot először űrhajókban alkalmazott tüzelőanyag-cellák alapanyagaként kezdték el használni, később pedig helyettesítette a higanyalapú klóralkáli-cellákat. A közelmúltban a tüzelőanyag-cellákban való alkalmazás ismét előtérbe került, köszönhetően az autókba protoncsere-membrános üzemanyag-cellák építésére irányuló törekvéseknek. A fluorkaucsukból (ilyenek például a Viton kaucsukok) olajoknak és más vegyszereknek hidegben és melegben egyaránt ellenálló gumik gyárthatók; főként tömítések készülnek ebből, pl. O-gyűrűk. ### Egészségügyi #### Fogápolás A huszadik század közepétől kezdődően számos populációs vizsgálat született, melyek kimutatták, hogy a helyi alkalmazású fluorid csökkenti a fogszuvasodást. Ezt kezdetben a fogzománcot alkotó hidroxilapatit az ellenállóbb fluorapatittá való átalakulásának tulajdonították, de a fluorozás előtti fogakon végzett vizsgálatok cáfolták ezt a feltevést, és a jelenlegi elméletek szerint a fluor elősegíti a zománcképződést kezdeti stádiumban lévő fogszuvasodásnál. Az 1940-es években kezdődött meg az ivóvíz mesterséges fluoridozása, miután kimutatták, hogy a magas természetes fluoridtartalmú vizet fogyasztó gyerekeknél jelentősen kisebb gyakorisággal fordul elő a fogszuvasodás. Ma a világ népességének hat százaléka jut mesterségesen fluoridozott vízhez, köztük az amerikaiak kétharmada. Magyarországon nem adnak fluoridot a vezetékes vízhez. Szakirodalmi értékelések 2000 és 2007 között az ivóvíz fluoridozásához kapcsolták a gyerekkori fogromlás jelentős csökkenését. Ugyanakkor a nagy mennyiségben fogyasztott fluorid egyik okozója lehet a fluorózisnak, amiért 40%-ban, közvetlenül vagy közvetetten a vezetékes víz fluorozása felelős. Egyes tanulmányok szerint továbbá a magas fluoridtartalmú víz fogyasztása káros hatással lehet a gyermekek szellemi fejlődésére. A tanulmány által vizsgált fluorban gazdag vizű területen élő gyerekek IQ-ja jelentősen alacsonyabb volt, mint az alacsonyabb fluoridtartalmú területen élőké. A nátrium-fluorid és a nátrium-monofluorofoszfát gyakran megtalálható fogkrémekben. A fluoridtartalmú fogkrémek először 1955-ben jelentek meg az Egyesült Államokban, és manapság minden fejlett országban jelen vannak. #### Gyógyászat A modern gyógyszerek mintegy húsz százaléka tartalmaz fluort. Ezek egyike a koleszterinszint-csökkentő atorvasztatin, ami több bevételt hozott, mint akármelyik másik gyógyszer, amíg 2011-ben generikussá vált. Az asztma elleni Seretide két hatóanyaga közül az egyik – a flutikazon – fluortartalmú. Sok gyógyszert azért fluoroznak, mert a szén-fluor kötés nagy stabilitása miatt ez késlelteti az inaktivációt és meghosszabbítja az adagolási periódust. A fluorozás továbbá megnöveli a vegyület zsíroldékonyságát, mivel a szén-fluor kötés erősebben hidrofób a szén-hidrogén kötésnél, és ez segíti a sejtmembránon való átjutást. A triciklikus antidepresszánsoknak és más, az 1980-as évek előtt használt antidepresszánsoknak számos mellékhatásuk volt, a szerotoninon kívüli neurotranszmitterekre való nem-szelektív hatása miatt; a fluorozott fluoxetin volt az első, ami ezt a problémát kiküszöbölte. Számos jelenlegi antidepresszáns részesül még ebben az eljárásban, köztük a szelektív szerotonin visszavétel-gátló citalopram, ennek egy izomerje, az eszcitalopram, a fluvoxamin és a paroxetin. A kinolonok mesterséges széles spektrumú antibiotikumok, melyeket gyakran fluoroznak, hogy fokozzák a hatásukat. Ezek közé tartozik a ciprofloxacin és a levofloxacin. A fluort szteroidokban is felhasználják: a fludrokortizon egy vérnyomásnövelő mineralokortikoid, a triamkinolon és a dexametanzon pedig erős glükokortikoid. Az inhalációs altatószerek többsége erősen fluorozott, például a fluorozott éterek, mint a szevoflurán és a dezflurán, melyek alig oldódnak a vérben, gyorsabb ébredést téve lehetővé. #### PET vizsgálat A fluor-18-at gyakran alkalmazzák mint radioaktív nyomjelzőt a pozitronemissziós tomográfiai vizsgálatokban, mivel kétórás felezési ideje elég hosszú, hogy lehetővé tegye a gyártási helyéről a képalkotó központba való szállítását. A leggyakoribb nyomjelző a fluordezoxiglükóz, amit intravénás injekcióval jutnak a szervezetbe, majd ott a glükózt igénylő szövetek veszik fel, mint az agy és a legtöbb rosszindulatú tumor. #### Oxigénszállítás A folyékony fluorokarbonok nagy mennyiségű oxigént és szén-dioxidot képesek megkötni, jelentősen többet, mint a vér, ezért felmerült mesterséges vérként, vagy légfolyadékként való használatuk. Mivel a fluorokarbonok normális esetben nem keverednek a vízzel, ezért emulzió formájában lehet őket vérként felhasználni. ## Biztonság Az elemi fluor, a fluor-hidrogén és a vízben oldódó szervetlen fluoridok, nagyon mérgezőek és maró hatásúak, ezért nagy elővigyázattal kell kezelni és kerülni, hogy a bőrre vagy a szembe kerüljenek. Mivel a fluor nagyon reaktív, és szerves anyaggal érintkezve abból hidrogént von el, hidrogén-fluorid (HF) keletkezik, ez az első lépés a bőr roncsolásában. A HF, ellentétben más erős savakkal, a bőrfelületben egyre mélyebbre hatol, ez a második és veszélyesebb lépés a bőr roncsolásában. Ezt még fokozza az is, hogy az idegvégződések is károsodnak, és az első fázisokban az égés fájdalommentes. A hidrogén-fluorid reagálhat a csont kalciumjával, és idült csontkárosodást okoz. Ennél veszélyesebb a szervezetben lévő kalcium megkötése, ami szívritmuszavart okoz és szívmegállás következhet be. Ha a HF a bőrfelület 2,5%-át érinti (ez kb. 23 cm<sup>2</sup>), és nem mossák le azonnal bő vízzel, a sérült nyílt, nehezen gyógyuló sebeket szerez, ha még sikerül is túlélnie a balesetet. ## Biológiai szerep A fluor nem esszenciális elem sem az emberek, sem más emlősök számára. Nyomelemként fontos szerepet tölt be a csontképződésben, felelős a csontok és a fogzománc keménységéért. Mivel a fluor nyomnyi mennyiségben számos természetes forrásban megtalálható (például teában, kávéban, vagy tengeri halakban), a fluorhiány lehetősége csak mesterséges étrendeknél releváns. Természetes eredetű szerves fluorvegyületek megtalálhatók mikroorganizmusokban és növényekben, de állatokban nem. Ezek közül leggyakoribb a nátrium-fluoracetát, melyet legalább 40 növényfaj használ kártevők elleni védekezésre Afrikában, Ausztráliában és Brazíliában. Más ilyen vegyületek például a terminálisan fluorozott zsírsavak, a fluoraceton vagy a 2-fluorcitrát. A fluoratomot a szénhez kapcsoló enzimet 2002-ben fedezték fel baktériumokban. ## Fordítás
181,233
Petra (romváros)
26,916,056
null
[ "Jordánia világörökségi helyszínei", "Kezdőlapon szerepelt szócikkek", "Kulturális világörökségi helyszínek", "Nabatea", "Történelmi települések" ]
Petra (görögül: „szikla”, arab neve: البتراء, al-Butrá) romváros Jordániában. A sivatag sziklái között megbúvó egykori karavánközpont egy arab néptörzs, a nabateusok virágzó fővárosa volt. A 7. századtól hanyatlásnak indult, fokozatosan elnéptelenedett és csupán a beduin pásztorok tudtak létezéséről. Utolsó európai látogatói a keresztes lovagok voltak, majd 1812-ben Jean Louis Burckhardt svájci felfedező egyik útja során kalandos körülmények között ismét rátalált. A sziklából kifaragott város romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak. Petra 1985 óta az UNESCO kulturális világörökségi helyszíneinek egyike. ## Fekvése és jelentősége Köves-Arábiában, a Holt-tenger és az Akabai-öböl között, Ammántól 190 kilométerre délre emelkedik Dzsebel el-Hubsza homokkő sziklákból álló gyűrűje, amelyet a Vádi Músza („Mózes völgye”) és egy kis patak szel át. Ebben az elszigetelt, nehezen megközelíthető sziklafalaktól bezárt völgyben két ősi karavánút keresztezte egymást: az egyik észak-déli irányban haladt Damaszkuszból, illetve Dél-Arábiából (tömjénút), a másik kelet-nyugati irányban a Perzsa-öbölből, illetve Egyiptomból. Védett fekvése és jó vízellátottsága révén egy mesterséges oázis épült itt – Petra. A település az i. e. 5. és az i. sz. 3. század között fontos kereskedelmi csomópont volt. A városba vezető mély és szűk Szik szurdok – 1600 méter hosszú, egyes helyeken mindössze 2 méter széles, meredek falai pedig 80-90 méter magasak (a mai látogatók is csak gyalog, esetleg ló-, vagy teveháton jutnak el ide) – védelmet biztosított. A sziklák között fakadó patak vize – amelyet a legendák szerint Mózes fakasztott egyetlen botütéssel, amikor Egyiptomból kivonulva népével megpihent itt – az életet biztosította. ## Éghajlata Petra környékén félszáraz éghajlat uralkodik. A csapadék a téli félévben (késő ősztől tavaszig) hull le. ## A város neve A város eredeti neve vitatott. A hagyomány szerint I. e. 1000 előtt az Ézsau leszármazottainak tartott edomiták éltek a környéken. A vidék bibliai neve Edom, melynek jelentése „vörös”. Iosephus Flavius: A zsidók története () című műve (iv. 7, 1~ 4, 7) alapján az arabok metropoliszának sémi (arámi) neve Rakmu; továbbá a rabbinikus irodalomban: a Holt-tengeri tekercsekben és Kaiszareiai Euszebiosz és Szent Jeromos névjegyzékében, az Onomasztikonban (286, 71. 145, 9; 228, 55. 287, 94) a város neve Reqem vagy Rekem, jelentése: „vörös”, „színes”. Másrészt az Ószövetségben a Bírák könyve (1,36) és A királyok második könyve (14,7) is említ egy edomiták lakta, Szela nevű helyet, ami héberül azt jelenti: „szikla”. Valószínűleg ezt az elnevezést fordították görögre – szikla, azaz Petra – amely néven Sztrabón és idősebb Plinius írásaiban a nabateusok fővárosáról olvashatunk. ## Története A város története szorosan összefonódik a nabateusok történelmével. Eredeti írásos emlék alig maradt ránk, így a nép és a város történetét közvetett források, a Biblia, valamint görög és római irodalmi, történelmi és földrajzi művek leírásai, illetve utalásai alapján állíthatjuk össze. ### A korai betelepülés A régészeti kutatások eredményei szerint az Akaba és a Holt-tenger között elterülő szakadékokkal tagolt völgyterület időszakosan, már a kőkorszak (I. e. 9. évezred) óta lakott volt. A Biblia alapján a térséget I. e. 1500 körül a hurrik majd az edomiták népesítették be. Az I. e. 6-5. század között egy belső Arábiából indult sémi nép, a nabateusok hódították meg Edomot és ellenőrzésük alá vonták a selyemút Damaszkusztól az Akabai-öbölig húzódó szakaszán folyó kereskedelmet. „A nabateus törzs névadója a feltételezések szerint Nebajoth, aki Izmael tizenkét fiának egyike volt. Izmael (arabul Iszmáíl) Ábrahámnak Hágártól született fia, akit az arab nép ősatyjának tartanak. Utódai széltében-hosszában benépesítették az Arab-félszigetet, ahonnan nagyrészt az iszlám térhódítása során rajzottak ki a Közel-Keletre és Észak-Afrikába. Az arámi nyelvet beszélő nabateusok a félsziget déli részéről, Szabából kiindulva vándoroltak Észak felé, i. e. 580-ban meghódították Edomot, amelynek területén letelepedtek, felhagyva addigi nomád életmódjukkal.” A nabateusok – Szábai hagyományaikat követve – az észak-déli karavánút védelmezői, valamint a völgy három szerájában időző karavánok és áruik őrzői lettek. A karavánokra kirótt adókból és az ellátásukra fordított szolgáltatásokból gazdagodtak meg. Később – kb. az i. e. 4. századtól – maguk is kereskedni kezdtek; fő árucikkük az élelem és az ivóvíz mellett a dél-arábiai tömjén volt. A tömjénfa gyantája különösen értékes vallásos áldozati ajándék és gyógyhatású szer volt az antik világban. Ám a kor minden luxuscikke – fűszerek és selyem Indiából, elefántcsont, szőrme és bőr Afrikából, Vörös-tengeri igazgyöngy és ezüst – eljutott ide. I. e. 312-ben Nagy Sándor egyik utóda, I. Antigonosz megtámadta Petrát, de a város elzárt fekvésének köszönhetően lakói sikeresen visszaverték a támadást. A diadokhoszok legyőzése után a kereskedők luxuspihenőhelye, Petra a nabateusok fővárosa lett. ### Virágkor Petra i. e. 200 – i. sz. 100 között élte virágkorát. A fővárosban – a sivatagi nomád népek szokásainak továbbfejlesztésével, egyedi építészeti stílust teremtve – a nabateusok a kőfalakból faragták ki elegáns, monumentális épületeiket, templomaikat, fürdőiket, lakóházaikat és sírboltjaikat. Tökélyre fejlesztették fazekas, kőfaragó és ciszternaépítő tudományukat. A sziklák között fakadó patak vizét ötletes felszíni és föld alatti csatornákból és víztározókból álló rendszerrel vezették a városba, hogy a rendelkezésre álló víz minden cseppjét megőrizzék. A város felvirágzásával a politikai hatalom is megszilárdult, I. Aretasz uralkodása alatt i. e. 168-tól stabil királyság alakult ki. A király és utódai sikeresen ellenálltak mind a Babiloni Birodalom helyén alapított Szeleukida Királyság, mind pedig az alexandriai központú ptolemaida uralkodók sorozatos hódító támadásainak. A nabateusok birodalma III. Aretasz Philhellén uralkodása (i. e. 87–62) idején érte el legnagyobb kiterjedését: meghódította Damaszkuszt, majd belekeveredett a Júdea uralmáért vetekedő Hasmónius dinasztiabeli II. Hürkanosz és II. Arisztobulosz közötti hatalmi harcba, amelynek következményeként elfoglalta Jeruzsálemet. További hódító terveit azonban Róma – a Földközi-tenger keleti medencéjét célzó – terjeszkedése állította meg. A Római Birodalom i. e. 64-ben hatalma alá vonta a Szeleukida Királyság szíriai maradékát és Júdeát, i. e. 63-ban Pompeius megbízásából az ifjabbik Marcus Aemilius Scaurus visszafoglalta Jeruzsálemet III. Aretasztól, majd megtámadva a nabateusok földjét egészen Petráig nyomult előre. Megkísérelték elfoglalni a várost, de kudarcot vallottak. Aretasz halála után a nabateusok 400 talentum ezüsttel váltották meg területeiket. Róma vazallusává lettek, de belső autonómiájukat és függetlenségüket még közel 200 éven át megőrizték. Petra gazdagodása és fejlődése az 1. század végéig folytatódott; IV. Aretasz (8–40) uralkodása idején épült a Főtemplom (Kaszr Bint el-Faraún – „a fáraó lányának erődje” vagy röviden Kaszr el-Bint – „a lány erődje”) a városközpont legimpozánsabb épülete. Ekkoriban a városnak mintegy 20 000–30 000 lakosa lehetett. ### Hanyatlás A város lassú hanyatlásának első jelei IV. Aretasz elődje, I. Malikhosz (i. e. 59–30) uralkodása idején mutatkoztak. Ekkor, a római hódítás hatásaként új, Petrától északra eső karavánutak nyíltak meg, és élénkülni kezdett a szárazföldi szállítással szemben alternatívát jelentő tengeri forgalom. Az utolsó nabateus király II. Rabel (70-106) elhagyta Petrát és birodalma északi nagyvárosába, a mai Szíria területén fekvő Bostrába tette át székhelyét, de gazdasági befolyását már nem tudta megerősíteni. 106-ban Traianus császár végleg meghódította a nabateus királyságot és Szíria kormányzója, Cornelius Palma fennhatósága alatt Arabia Petraea néven provinciájává tette. Petra kereskedelmi kapcsolatai leépültek, és az új karavánutak fölötti felügyeletet Palmüra városa vette át (130–270 között). Bár a város korábbi tekintélye megkopott, építészetileg ez idő alatt is fejlődött. Ekkor épült a római színház, az oszlopokkal határolt út – a cradus maximus, diadalívek, új fürdők és nymphaeumok. Egy évszázaddal később, Alexander Severus császársága idején az építkezéseknek vége szakadt, feltételezhetően váratlan katasztrófa, az Újperzsa (Szászánida) Birodalom inváziója hatására. A város Diocletianus császár uralkodása idején Palaestina salutaris provincia központja lett. Kiteljesedett a kereszténység, a mai „Urna-sírt” templommá alakították, és a város püspöki székhely lett. 395 után a Kelet-római (Bizánci) Birodalomhoz tartozott egészen a 634-es arab hódításig. A várost körülvevő hegyek és völgyek ma ismert elnevezései is a bizánci időkre vezethetők vissza. A keresztény vallás terjedésekor honosodott meg az a legenda – amelyről az Ószövetség is beszámol –, hogy Kánaán földjének keresése közben Mózes és népe áthaladt Edom területén. Ám a zsidók megjelenését az edomita uralkodók veszélyesnek vélték és megtiltották, hogy megpihenjenek földjükön. Ezért Mózes egy rejtett völgybe vezette őket, forrást fakasztott a sziklából, hogy a fáradt és szomjazó nép felfrissülhessen. Fivére, Áron itt halt meg, és itt temették el a hegy tetején. Így kapta a Petrába vezető déli völgy a Vádi Músza – „Mózes völgye” elnevezést, a várost tápláló forrás a „Mózes-forrás”, és a mai városromok közelében lévő magaslat, ahol Mózes testvérének, Áronnak a sírja állt, a Dzsebel Hárún („Áron hegye”) nevet. Az 1500 méter magas hegyen álló sír fölé a bizánci időkben kis kápolnát építettek, ahonnan szép kilátás nyílik a petrai sziklavölgyre. Két nagy földrengés pusztította a várost, 363-ban és 551-ben. A 7. századi iszlám terjeszkedés során az arab hódítók 663-ban elűzték a városlakókat, és Petra egykor ragyogó építményeinek jelentős részét lerombolták. A keresztes háborúk idején, 1099 és 1291 között még stratégiai szerepet töltött be, de a Jeruzsálemi Királyság elfoglalása után elnéptelenedett. ### Újrafelfedezés 1517-től 1918-ig az egész Közel-Kelet oszmán fennhatóság alatt állt, és e négyszáz év során az Oszmán Birodalom peremvidéke teljes jelentéktelenségbe süllyedt. A keresztes háborúk után az 1800-as évek elejéig egyetlen európai sem jutott el Petrába. 1812-ben Johann Ludwig Burckhardt svájci felfedező és arabista volt az első, aki a csaknem feledésbe merült várost újra ismertté tette. Több mint 100 évvel később, 1916-ban az első világháború alatt a brit katonai érdekek szolgálatában itt harcoló Arábiai Lawrence (Thomas Edward Lawrence összekötő feladatot teljesített a török uralom ellen fellázadt Fejszál ibn Huszejn sejk mellett) látogatott el ismét Petrába. A bölcsesség hét pillére című, önéletrajzi ihletésű könyvében így ír: Petra régészeti feltárása a 20. században, az 1920-as években vette kezdetét. Valamivel később a turisták előtt is megnyílt a lehetőség a romváros látogatására. #### Régészeti feltárása Miután Burckhardt feljegyzései Európa-szerte elterjedtek, a 19. század során mind több utazó, kalandor, felfedező és kutató jutott el Petrába. A város tudományos feltárása 1907-ben vette kezdetét, amikor Alois Musil osztrák-cseh orientalista a várost leíró első kutatási eredményeit '' címen publikálta. Az 1920-as években Rudolf Ernst Brünnow és Alfred von Domaszewski régészek munkája nyomán készült el a lelőhely első térképe. Az első ásatások 1929-ben kezdődtek, majd 1935-37 között és 1954-ben folytak nagyobb lélegzetű feltárási munkálatok. 1958-ban a British School of Archaeology angol kutatói kezdték meg a városközpont feltárását. Ekkortól gyakorlatilag állandósult a kutatók jelenléte Petrában. 1993 és 2002 között újabb ásatási hullám vette kezdetét: ekkor a Jordániai Régészeti Hivatal felkérésére a Providence-beli (Rhode Island, Amerikai Egyesült Államok) Brown University amerikai régészei tárták fel a Főtemplom (Kaszr el-Bint) maradványait, a díszkaput, valamint a szent kerület (temenosz) romjainak jelentős részét. Összességében a város mintegy 12 négyzetkilométeres területének egy százaléka tekinthető feltártnak. #### Idegenforgalma Petra a Közel-Kelet kedvelt turistalátványossága. A modern turizmus az 1930-as években kezdődött, ekkoriban épültek az első szállodák, néhány éppen a romvárosban, közvetlenül a római színház mellett. (Ezeket a városképet romboló épületeket azóta visszabontották.) Petra hatékonyabb turisztikai hasznosítása érdekében 1968 és 1985 között a jordán kormány kiköltöztette a területről a B’dúl beduintörzs lakóit, akik Petra árnyas sziklaüregeit lakásként használták. Ma e törzs tagjai a Vádi Músza falvaiban élnek; nagy részük éppen Petrában dolgozik idegenvezetőként. Az 1979-től – az előző évben a Camp David-i egyezmény keretei között megkötött egyiptomi–izraeli békeegyezmény hatására – jelentősen megnövekedett a napi látogató-turisták száma, akik egyiptomi (az Akabai-öbölbeli) pihenőprogramjaikat kiegészítették egy egynapos petrai városnézéssel. A város csodáit látni vágyók számát tovább növelte, hogy a romváros 1985. december 6-án kulturális világörökségi státuszt kapott. 1989 után újabb hatalmas turistaáradat érte el Petrát, Steven Spielberg nagy sikerű kalandfilmsorozatának harmadik, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című epizódja hatására, amelynek zárófejezeteit a Szik szurdokban és a Haszné al-Faraúnban („Fáraó kincstára”) forgatták. A film megsokszorozta Petra ismertségét Amerika- és Európaszerte. Az 1980-as évek végén a Petra felé vezető úton, a Szik bejárata előtt egy látogatóközpontot létesítettek, és sorra épültek a modern szálláshelyek, részben luxusszállodák Petra közelében. A jordán Turisztikai Hivatal azt remélte, hogy a látogatóközpont felkelti a térségben hosszabban időző külföldiek figyelmét is, ám először egy újabb látogató-turista hullám következett – az 1994-ben megkötött jordán-izraeli békeegyezmény hatására – ez alkalommal Izrael irányából. A II. intifáda (2000) előtt a petrai látogatók 57%-a Izrael és Ciszjordánia irányából érkezett. A rekordév 2000 volt, amikor kereken egymillió turista kereste fel Petrát. Az izraeli-palesztin válság elmélyülése és a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás drasztikus visszaesést hoztak Jordánia és Petra idegenforgalmában. Bár a 2005. november 9-ei Akabai-öbölbeli öngyilkos merénylet után Jordánia továbbra is viszonylag biztonságos és békés célország maradt, a korábbi látogatói kedv mindmáig nem tért vissza. A jordániai turizmus élénkítése érdekében 2006-ban egy építészcsoport munkája nyomán megújult a látogatócentrum arculata és új, kedvező árú üdülési programcsomagok kínálatával hívogatják vissza a látogatókat. Jelentős előrelépés, hogy 2006 októbere és novembere során 59 000 turista kereste fel az országot. 2007\. július 7-én Petrát a A világ hét új csodája közé választották. ## Vallási élete A nabateusok többistenhívők voltak; az arab területek iszlám előtti isteneit és istennőit tisztelték, továbbá néhány istenné nyilvánított uralkodójukat. A „Kolostor” (ed-Dejr) romjainak falán talált feliratok tanúsága szerint I. Obodasz nabateus királyt népe halála után istenné avatta és tiszteletére építette meg az i. e. 1. században (?) ezt az impozáns sírtemplomot. Főistenük Dusára, a „hegyek ura”, napisten volt, akinek hatalmát al-Uzza, Allát és al-Manát istennők – szépség és termékenység, erő és tudás, szenvedély és viszály istennői – , az ún. szent hattyúk szentháromsága egészítette ki. Dusára istent egy hatalmas fekete kőkocka formájú bálványként tisztelték – neve Kaabuna –, mivel a monda szerint az isten a sziklából született. Sztrabón történelmi feljegyzései szerint a nabateusok otthonaikban házioltárokat emeltek és minden nap tömjén- és italáldozattal hódoltak neki. Philip Hammond régész elemzése szerint: „Dusára, Sára (hegyek) Ura (dzu), a természet szimbóluma, amely alatt érthették a hegyeket vagy a fényt, illetve a napot is”. Hagyományaik szerint a nabateusok szimbolikus formákkal ábrázolták isteneiket: egy kőkocka, vagy absztrakt formájú szikla, amely egy sematikus orr vagy szem formáját utánozta. A hellenizáció során isteneik görög-római mintára figuratív formát öltöttek és Dusárát Zeusszal, al-Uzzát Aphrodité–Venusszal, Allátot Athéné-Minervával, al-Manátot Nemeszisszel azonosították. A kereszténység a 4. században teljesedett ki, amikor Alexandriai Athanasius püspöki székhellyé tette az egykor virágzó kereskedővárost. Az „Urna-sírban” talált felirattöredék – „a legszentebb Iaszón püspök idején”... (447) – alapján a régészek feltételezik, hogy néhány sziklasírt templomként használtak. A kereszténységet 629 és 632 között egész Észak-Arábiában, így Petrában is az iszlám hódítás söpörte el. Az első keresztes háború után Petra I. Balduin uralma alatt állt, a Jeruzsálemi Királyság részeként az al-Karak erődhöz tartozó második bárói hűbérbirtok része volt. 1189-ig a frankok kezében volt, majd Szaladin egyiptomi szultán győzelmével ismét iszlám fennhatóság alá került. ## Látnivalók A Vádi Músza („Mózes völgye”) varázslatos természeti környezete és az emberi kéz alkotásai harmonikusan olvadnak össze. A Biblia szerint Mózes itt fakasztott vizet a sziklából a szomjazó zsidóknak, akik a Kánaán felé tartottak. A völgy homokkőből épül fel, a sziklában található ásványi anyagok a kőzet felületén kioldódnak és különböző színűre festik. A domináns rózsaszín, vöröses színt a vas, a sárgát a kén, a zöldet a réz, a fehéret az agyag, a szürkét és feketét a magnézium váltja ki. Ott, ahol sziklás völgy kiszélesedik, 34 monumentális és 600 egyszerűbb sírt, továbbá sziklába vájt lakóházakat és oszlopos szabadtéri szentélyeket, áldozati helyeket alakítottak ki. A városban mintegy 800 történelmi emlékmű van. Ezek az építmények nabateus, görög és római stílusjegyeit viselik magukon. A három kultúra stílusjegyei gyakran keverednek, vagy együttesen jelennek meg, néha egyetlen építményen belül is. A területen nagyon régóta működtek kőbányák, ahol a színesen rétegzett homokköveket fejtették. A nabateusok újítása az volt, hogy a kőfejtés után visszamaradó üregekben kamrákat és homlokzatokat formáltak ki. Így a sziklaépítmények egyszerre szolgáltak építési területként és a szabadon álló épületekhez szükséges kőanyag bányájaként. Néhány félbehagyott sziklavájat alapján rekonstruálható az építés menete. A homlokzatokat felülről kezdték kialakítani. A homokkőbe mélyedéseket vágtak, majd a kőzet természetes rétegződése mentén leválasztották a téglatest alakú kvádereket. A kőtömböket egyszerűen lelökték a mélybe, majd elszállították a felhasználási helyükre. A visszamaradó üregben kifaragták a homlokzatokat, majd bemélyítették a kamrákat, ugyanolyan fentről lefelé haladó módszerrel. Petra vízellátását csővezetékkel oldották meg, amely a sziklafalakon végigkanyarogva gyűjti a vizet a legmélyebb pontra, a városközpontba. A csövek lejtését úgy alakították ki, hogy körülbelül 80%-ig teljenek meg vízzel, így a nyomás nem repesztette szét a csöveket, és a vízáramlás a lehető leghatékonyabb volt. ### Dzsin sziklák A petrai utazó a Látogatóközpont (Visitor Center) bejáratától 300 méterre jobbra először „Dzsin sziklák” elnevezésű három óriás-sziklatömböt pillanthatja meg. ### Obeliszk Sír és a Triklinium A „Dzsin sziklák” után az út bal oldalán található az Obeliszk Sír a Trikliniummal. Az Obeliszk Sír egy csodálatos emlékmű és egy tökéletes példája a stílusok művészi összehangolásának a kelet és a nyugat között. Az obeliszk nyilvánvalóan egyiptomi hatást mutat; a falmélyedés az obeliszkek között viszont Graeco- Román hatásra vall. A Triklinium egy szoba három lócával, melynek célja – nabateusok lévén – a szent ünnepek megünneplése volt, amely minden évben helyet adott a halottak tiszteletére rendezett ünnepségnek. ### Szik A tektonikus mozgás eredményeként kialakult Szik, vagy más írás szerint Siq szurdokon át vezet az út Petrába. A Szik 1,2 km hosszú és néhol 80-100 méter magas, szélessége mindössze 2-3 méter. ### Kincsesház A Szik szurdok végénél áll a leghíresebb petrai építmény, a 40 méter magas, 25 méter széles hellenisztikus stílusú Haznet al-Faraún, azaz a „Fáraó kincstára”, impozáns, színpadi díszletre emlékeztető homlokzata. A sziklafalba vájt gigantikus fülkébe illeszkedő kétszintes homlokzatot Alexandriából eredő építészeti elemek, faragványok és frízek díszítik. A falakon görög mitológiai jeleneteket ábrázoló féldomborművek láthatók. Az alsó szint hatoszlopos portikuszát oromzat koronázza. A felső szintet egy szálkőben álló áthidaló gerendára épített kúp alakú tholosz zárja, amelynek tetején egy urna áll, az oldalsó elemek tört oromzatot formáznak. A teljes építmény nagyszerű állapotban maradt fenn, kivéve az urnát, amely szétesett, amikor a beduinok – abban a reményben, hogy megszerezhetik a fáraó elrejtettnek vélt kincsét – rálőttek. A 19. századi festmények alapján a szabadon álló oszlopok egyike valamikor leomlott, amelyet a 20. században állítottak helyre. A hagyomány szerint az épületet III. Ramszesz építette, akinek bányái voltak a környéken. E fáraó azonban az i. e. 12. században élt, míg a Haszné az i. e. 1. század első feléből származik, és IV. Aretasz építtette. A 2010-es években a Szikhez csatlakozó egyik oldalág lejtése alapján feltették, hogy a Szik aljzata egykor mélyebben lehetett. A feltevés alapján indított ásatás egy teljes szintet tárt fel az eddig ismert építmény alatt, ahol 16 személy csontvázát rejtő sírkamrákat találtak. Ekkor derült ki, hogy IV. Aretasz volt az építtető, az itt eltemetett személyek valószínűleg közeli hozzátartozói, és az eddig ismert felső szint az áldozati helyiség lehetett, ahol a halottkultuszt ápolták. ### A Homlokzatok Utcája A Haznet al-Faraúnt elhagyva a városközpont felé vezető úton közvetlenül a Színház előtt az út bal oldalán található a „Homlokzatok Utcája”. Ezen a helyen több mint 40 nabateus sír található egymás mellett és felett. A káprázatos oromzatok az asszír építészet jellegzetes elemei. Az első sírban (67-es) a sírkamra szokatlan módon az emeleten található. Az alacsony bejárati folyosó jól mutatja, mennyire föltöltődött a völgy szintje, az évszázadok során az áradások által lemosott törmelékkel. ### Színház A megkapóan időmarta Színházat a nabateusok (és nem a rómaiak) vájták ki a hegyoldalból 2000 évvel ezelőtt. Építése során sok korábbi sírkamrát és természetes üreget vágtak keresztül. A 45 soros nézőtéren eredetileg 3000 ember fért el. A rómaiak nem sokkal Petra 106-os elfoglalása után helyreállították a színházat. A kibővített nézőtéren a város lakosságának majd 30%-a (kb. 8000 fő) elfért. A 363-as földrengésben a színház súlyosan megrongálódott. Az épület egy részét lebontották és köveit felhasználták a város más részeinek helyreállításához. ### Királysírok Petra gazdagságát leghatásosabban a sírok sziklába vágott homlokzatainak nagyszerűsége jelképezi. Egymás mellett láthatjuk itt az Asszír Birodalom, a Babiloni és a Római Birodalom építészetének stílusjegyeit. A legpompásabbak közé tartozik a hat Királysír („Uneisu-sír”, Urna-sír”, „Selyem-sír”, „Korinthoszi sír”, „Palota-sír”, „Sextius Florentinus sírja” ) csoportja, amelyet a színháztól északra eső szikláknál találunk. Az első királysír – „Uneisu sírja” – a színházzal szemben található. Uneisu II. Safialt királynénak, IV Aretasz feleségének a főminisztere volt. Az „Urna-sír” bejáratát – amely egy roppant mély, 17 méteres belső térbe vezet – négy viharvert oszlop szegélyezi. A sír előtti tágas udvart mindkét oldalán ötoszlopos kolonnád határolja. A „Selyem-sír” nevét a homlokzat homokkő anyagát csíkozó vörös, rózsaszín, fehér és szürke színárnyalatok selymes hatása után kapta. A „Korinthoszi sír” egykor éles metszésű oszlopai mára szinte visszaolvadnak az eredeti sziklafalba. A „Palota-sír” széles pilaszterekkel tagolt homlokzata egykor három szint magasságú volt és egy római palotához hasonlított. A sírok a 2.–3. századból valók. Pár száz méterrel arrébb (északkeletre) található „Sextus Florentinus” sírja. Arábia tartomány római kormámyzójának síremléke 126-130 között épült. A kormányzó érdemeit előszámláló felirat máig olvasható a bejárat felett. ### Az egykori városközpont „Petra nem csupán a nagyszabású sírok városa volt, központjának szűk utcái mentén valaha százával sorakoztak a kicsi, lapos tetejű üzletek és lakóházak. Ezek ugyan rég elporladtak, a régészek mégis meg tudták határozni néhány fontosabb középület helyét.” A város egykori központjának, a szent kerületnek – amelyet eredetileg ajtókkal zártak le – legimpozánsabb épülete Kaszr el-Bint Faraún Főtemplom volt, amelyet a nabateusok főistenei Dusára és al-Uzza tiszteletére emeltek az 1. században. Széles lépcsősor vezetett az előcsarnok márványoszlopaihoz; vakolt, belső falait visszafogott festéssel díszítették. Mai elnevezését („a fáraó lányának erődje”) a beduinoktól kapta. A templom romjaitól nyugatra kapott helyet a mai múzeum. ### Kolostor – ed-Dejr Petra központjától északnyugatra, egy domb tetején, ahová a sziklából kifaragott lépcsőn juthatunk fel, emelkedik az úgynevezett „Kolostor” (ed-Dejr)'', amelynek homlokzata 47 méter széles és 40 méter magas. A „Fáraó kincstáráéra” emlékeztető kétszintes, nyolcoszlopos homlokzata fölött a kupola tetején kis dísztorony magasodik. Az Kr. u. 2. századi épület belső tere egyetlen négyszögletes, teljesen dísztelen helyiségből áll, amelyet egy fülke zár le. Monumentális méreteivel, elszigetelt fekvésével fenségességet és nyugalmat áraszt. Fő nevezetességei a homokkő falak színes csíkjai, amelyek a felületet mintás selyemkelméhez teszik hasonlóvá. Egyes kutatók szerint a 106-ban elhunyt nabateus király, II. Rabbel sírja lehetett, majd a középkorban szerzetesek, később remeték foglalták el. Más tudósok úgy vélik, hogy templom volt, vagy olyan szent hely, ahol a városlakók időről időre összegyűltek valamely istenség, vagy uralkodó tiszteletére. A sziklák külső oldalára épített régi lakóházakat elpusztították a földrengések és az erózió.
14,056
Space Shuttle
26,871,050
null
[ "Kezdőlapon szerepelt szócikkek", "Space Shuttle-program" ]
A Space Shuttle űrrepülő – magyarul gyakran „űrsikló” – (hivatalos angol nevén: Space Transportation System, STS, annyi mint Űrszállítási rendszer) az Amerikai Egyesült Államok ember szállítására is alkalmas űrprogramja volt. Ez volt a világon az első olyan konstrukció, amelynek bizonyos részeit újra fel lehetett használni. A szárnyas űrrepülő (Orbiter) függőleges állásban, rakétaként hagyta el a Földet, majd siklórepülő módjára szállt le. Feladatai közé tartozott az állandó személyzet cseréje a Nemzetközi Űrállomáson, az utánpótlás és az állomás elemeinek odaszállítása, műholdak pályára állítása és karbantartása, illetve különböző kísérletek és mérések alacsony Föld körüli pályákon. Összesen hat ilyen űrrepülőgépet építettek meg, amelyek közül öt repült a világűrben, 1981 óta összesen százharmincöt alkalommal. A harminc év alatt két űrrepülőgép semmisült meg: a Challenger 1986-ban, a Columbia 2003-ban szenvedett balesetet. Az űrkutatás történetének két legnagyobb katasztrófájában 13 amerikai és egy izraeli űrhajós halt meg. A program hivatalosan 2011. július 21-én, az Atlantis utolsó landolásával fejeződött be. A Szovjetunió is kifejlesztett az 1980-as években egy, a Space Shuttle-hoz hasonló űrrepülőgépet, de a Buran csak egy próbarepülésig jutott el 1988-ban. ## Története ### Az alapok Már 1968 októberében, jóval az Apollo-program befejezése előtt, a NASA elkezdte kidolgozni az űrrepülőgép terveit. 1969-ben Richard Nixon elnök megalakította az Űrkutatási Munkacsoportot (Space Task Group), amelynek vezetésével Spiro T. Agnew alelnököt bízta meg. A munkacsoport kidolgozta a Nemzeti Űrkutatási Stratégiát, amelynek – az űrállomás és az embert a Marsra juttató Mars-expedíció mellett – a Space Shuttle program is a része volt. 1969 októberében egy, az űrrepülőgépről tartott washingtoni megbeszélésen George Mueller (a NASA akkori ügyvezetője) a következőket mondta: „A magunk elé kitűzött cél az űrkutatási műveletek költségének csökkentése a jelenlegi egy font hasznos teherre eső 1000 dolláros költségszintről valahol a 20 és 50 dolláros fontonkénti költségszintre. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor egy teljesen új világ nyílik meg előttünk az űrkutatásban. Tehát e megbeszélés résztvevői és mindannyiunk számára a Légierőnél és a NASA-nál is, az elkövetkező hetekben és hónapokban most az a megoldandó feladat, hogy kidolgozzuk egy olyan rendszer terveit, amely ezeket a követelményeket teljesíti. Engedjék meg, hogy körvonalazzam, hogy véleményem szerint melyek azok a területek, amelyek kritikusak e célunk elérése érdekében: - Az első terület egy olyan hajtómű kifejlesztése, amely elegendő teljesítménnyel rendelkezik ahhoz, hogy a saját és a tervezett hasznos teher súlyával is megbirkózzon. - A második technikai probléma egy olyan hővédő pajzs kifejlesztése, ami lehetővé teszi, hogy ezt a hővédő pajzsot időről időre újra fel lehessen használni, minimális javítási és tesztelési munka mellett. - A harmadik fontos és kritikus fejlesztendő terület egy olyan irányítási rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a földi csapat komolyabb támogatása nélkül, a fedélzeten tartózkodó személyzet önállóan is képes legyen az irányításra. E három terület közül ez utóbbi lehet a legnagyobb kihívás.” 1972-ben a NASA a Kongresszusnak benyújtott jelentésében a következőket írta: „A Space Shuttle program elsődleges célja egy olyan új szállítási eszköz biztosítása, amely: (1) jelentősen csökkenti az űrkutatási műveletek költségeit és (2) biztosítja a jövőben felmerülő tudományos, honvédelmi és kereskedelmi felhasználások megvalósítását.” A végső tervet 1972. január 5-én hagyta jóvá Richard Nixon elnök. ### A fejlesztés és a flotta megépítése A végső tervben a ma ismert rendszer került kialakításra, mely egy újrafelhasználható, a repülő és az űrhajó tulajdonságait egyesítő Orbiterből, egy egyszer használatos üzemanyagtartályból, és két újrafelhasználható gyorsító rakétából áll. A korábbi tervekhez képest a végleges koncepció sokkal olcsóbb, de a technikai fejlesztéseket tekintve kevésbé ambiciózus lett. A Shuttle flotta felépítéséhez 5,15 milliárd dollárt kapott a NASA, míg a teljes beruházási költség több mint 10 milliárd dollárra rúgott 1981-ig. A program minden évben tudta tartani a még Nixon elnök idején megállapított éves költségkeretet. A gyártással megbízott fővállalkozó a North American Aviation (később Rockwell International) lett, amely az Apollo-program során a parancsnoki modulért is felelt. A szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták gyártásáért a Morton Thiokol Corporation, a külső üzemanyagtartályért a Martin Marietta Corporation (jelenleg a Lockheed Martin), míg a főhajtóművekért a Rocketdyne a felelős alvállalkozó. 1976 szeptemberében az Enterprise lett az első tagja a flottának, amelyik elkészült, igaz, űrrepülésre nem volt alkalmas. Egy kilenc hónapig tartó gurulási, siklási, megközelítési és leszállási tesztsorozatot hajtottak végre vele a kaliforniai Edwards légitámaszponton. 1978. március 13-án az Enterprise űrrepülőgépet az alabamai Marshall Űrrepülési Központba szállították, ahol a külső üzemanyagtartállyal és a két gyorsítórakétával összeszerelve rezgési teszteknek vetették alá a szerkezetet, mely egy éven át tartott. 1979 áprilisában a floridai Kennedy Űrközpontba szállították, és az indítóállványon végeztek vele szállítási és mozgatási teszteket. 1979 augusztusában visszaszállították az Edwards légitámaszpontra. Az első teljesen működőképes űrrepülő a Columbia volt, amelyet 1979. március 25-én szállítottak a Kennedy Űrközpontba. 1982 júliusára építették át űrrepülésre alkalmassá a korábban csak strukturális tesztelés céljából elkészített Challengert. 1983 novemberében készült el a Discovery, míg 1985 áprilisában az Atlantis. A Challenger pusztulása után 1991 májusára készült el a flotta legújabb tagja, az Endeavour. A 2003 februárjában megsemmisült Columbia pótlására már nem építenek új űrsiklót. ### Küldetések és feladatok Legelőször a Columbia repült az űrben 1981. április 12–14. között, fedélzetén John Young parancsnokkal és Robert Crippen újonc űrhajóssal. Az eredményes berepülés után április 14-én tért vissza a Földre, és sikeres leszállást hajtott végre a kaliforniai Edwards légitámaszponton, egy kiszáradt sós tó helyén kialakított repülőtéren (STS–1). A második küldetés során kipróbálták a Kanadában kifejlesztett 15 m hosszú robotkart is, amely az űrrepülőgép rakterében segítette a bonyolultabb ki- és beemelések elvégzését (STS–2). 1983-ban az STS–9 küldetés során vitték először az űrbe a Spacelab űrlaboratórium modult (az űrrepülő rakterébe rögzített és a legénységi kabinnal összekötött modul), amely az ESA és a NASA közös fejlesztése. Ugyanebben az évben a Challenger fedélzetén repült az első amerikai női űrhajós, Sally Ride, aki második repülése során (1984-ben) kipróbálta a magyar készítésű Pille dózismérőt is (STS–7 és STS–41–G). Az űrrepülőgépes program előrehaladását nagymértékben visszavetette a Challenger 1986. január 28-án bekövetkezett tragédiája. (STS–51–L) 1988-ra kijavították az űrrepülőgép-rendszer hibáját, és ismét megindultak a repülések, azonban az elpusztult Challenger miatt a NASA már nem tudta teljesíteni az amúgy is szorosra tervezett ütemtervet. 1989 májusában és októberében az Atlantis fedélzetéről először indítottak űrszondákat (Magellan, Galileo űrszonda) a kétfokozatú IUS rakétával. (STS–30 és STS–34) 1990 áprilisában a Discovery pályára vitte a Hubble űrtávcsövet. (STS–31) 1992-ben készült el a Challenger helyett épített Endeavour űrrepülőgép, mellyel ismét teljes lett a NASA Shuttle flottája. Az Endeavour 1993. decemberi repülése alkalmával megjavították a Hubble-űrtávcső hibásan csiszolt főtükrét. (STS–61) 1994-től folytatódtak az amerikai–orosz közös űrrepülések, melyek keretében a Discovery űrrepülőgép fedélzetén két orosz vendégűrhajós járt (STS–63), valamint 1995 júniusában az Atlantis fedélzetén amerikai és orosz űrhajósokkal csatlakozott a Mir űrállomáshoz (STS–71). Ettől fogva rendszeressé váltak a Shuttle–Mir küldetések (STS–74, STS–76, STS–, STS–81, STS–84, STS–86, STS–89, STS–91). Az Atlantis átlagosan négy havonta látogatta meg az orosz űrállomást, és néhány napos közös űrrepülés után megtörtént az amerikai fedélzeti mérnök váltása is. A közös repülések a Nemzetközi Űrállomás építését készítették elő, mely 1998 őszén vette kezdetét (STS–88). Összesen 25 alkalommal vitte valamelyik űrrepülőgép magával a Spacelab kutatómodult, amit végül a Nemzetközi Űrállomás építésének megkezdésével nyugdíjaztak. Érdekes módon két évvel később, 2000 februárjában, az STS–99 jelű küldetés során ismét sor került a Spacelab használatára. 1998\. október 29-én emelkedett a magasba a Discovery, fedélzetén az ekkor 77 éves John Glennel, ezzel ő a legidősebb személy, aki valaha az űrben járt. Az esemény világszerte nagy médiaérdeklődést váltott ki. (STS–95) ### A Space Shuttle program a 21. században 2000-ben öt küldetésre került sor, amelyek során kutatási feladatokat hajtottak végre (STS–), illetve újabb modulokat szállítottak a Nemzetközi Űrállomásra (STS–101, STS–106, STS–92, STS–97). A következő évben tovább folytatódott az űrállomás építése, amelynek során telepítették a Destiny laboratóriummodult (STS–98), a Leonardo többcélú logisztikai modult (STS–102), a Canadarm2 robotkart (STS–100) és az új légzsilipmodult (STS–104). 2002. március 1-jén a Columbia repülése során újabb karbantartási és bővítési munkálatokat végeztek a Hubble Űrtávcsövön. (STS–109) 2003\. február 1-jén visszatérés közben a Columbia űrrepülőgép Texas állam fölött darabokra szakadt, és a fedélzetén tartózkodó űrhajósok életüket vesztették (Columbia-katasztrófa (STS–107). A programot a baleset miatt azonnal felfüggesztették, és csak 2005. július 26-án, a Discovery 13 napig tartó repülésével indult újra. A küldetés során a Nemzetközi Űrállomáson végeztek szerelési munkálatokat, illetve kipróbálták az új lézeres letapogató rendszert, amellyel a hővédő pajzs esetleges sérüléseit lehet felfedezni. A repülés során több apró problémát találtak a hővédő pajzs ragasztásánál használt anyaggal kapcsolatban, így a program újabb egyéves szünetre lett kárhoztatva. (STS–114) 2006\. július 4-én került sor az újabb repülésre, amely során ismét a Discovery állt Föld körüli pályára. A küldetés során újabb biztonsági eljárásokat teszteltek, felszerelést és egy új űrhajóst is szállítottak a Nemzetközi Űrállomásra. (STS–121) ### A program lezárása A Discovery 2011. február 24. és március 9. között (STS–133), az Endeavour pedig 2011. május 16. és június 1. között (STS–134) tette meg utolsó útját. Az Atlantis 2011. július 8. és 21. között járt utoljára az űrben (STS–135). Az emberes űrrepülések folytatására több elképzelés is született. - Az amerikai kormányzat döntése értelmében az űrutazásban nagyobb teret kell engedni a magáncégeknek, ezért a NASA szerződést kötött a SpaceX magáncéggel is a Nemzetközi Űrállomás ellátására. A SpaceX ehhez teljesen önállóan fejleszti a saját rakéta- (Falcon 9) és űrhajó rendszereit (Dragon űrhajó). - Az Orion űrhajó első tesztrepülése 2014. december 5-én volt, jelenleg (2023 nyarán) még fejlesztés alatt áll. ### Balesetek Az űrrepülőgépek 135 felszállása közül kettő végződött tragédiával, melynek összesen 14 űrhajós esett áldozatául. - 1986\. január 28. – Challenger – A jobb oldali szilárd hajtóanyagú rakéta szigetelési hibái miatt a start utáni 73. másodpercben a kiáramló gázsugár a külső üzemanyag tartályba hasított, a teljes jármű megsemmisült. - 2003\. február 1. – Columbia – Felszállás közben a külső üzemanyagtartályról leszakadó szigetelőhab-darab felszakította a Columbia szárnyának belépőélét, ami miatt a légkörbe való visszatéréskor az űrrepülőgép darabokra hullott. ## Az STS rendszer Az STS (Space Transportation System – Űrszállítási rendszer) rendszer alkotóelemei: az űrrepülőgép, a külső (nagyméretű és jellegzetes narancssárga színű) üzemanyagtartály és a két gyorsítórakéta. Az űrrepülőgép és a gyorsítórakéták többször is felhasználhatóak. Az üzemanyagtartály a repüléskor megsemmisül. ### Gyorsítórakéták A szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták (solid rocket boosters (SRB)) az indítás után az első két percben megadják azt a földkörüli pályára álláshoz szükséges plusz tolóerőt, amelyet az űrrepülőgép saját három fő hajtóműve önmagában nem képes előállítani. 45 kilométeres magasságban automatikusan leválnak a külső üzemanyagtartályról és ejtőernyő segítségével visszahullanak az Atlanti-óceánba. A vízből a NASA két hajója, a Freedom Star és a Liberty Star emeli ki és szállítja vissza a Kennedy Űrközpontba, ahol darabjaira szedik majd újra összerakják őket. Tolóerejük egyenként 1152t, amely a felszálláshoz szükséges tolóerő körülbelül 77%-át teszi ki. A fennmaradó 23%-ot az űrrepülőgép három főhajtóműve adja. Mindkét SRB-t egyenként 500 tonna üzemanyaggal töltik fel. Az üzemanyagot egy utahi gyárban állítják elő. A porított állagú alumínium (16%) tüzelőanyagot és az oxidálószerként használt ammónium-perklorátot (70%) a hozzáadott egyéb adalékanyagokkal (2%) együtt a tüzelőanyagként is szolgáló polibutadién(12%) kötőanyagba keverik. A kész hajtóanyag kinézetre és tapintásra kemény gumiradírra emlékeztet. Ezek az SRB-k a valaha épített legnagyobb szilárd hajtóanyagú rakéták és egyben itt alkalmazzák először embert is szállító űrprogramban. ### Külső üzemanyagtartály A külső tartályban (external tank (ET)) lévő üzemanyagot az űrrepülőgép főhajtóművei használják el felszállás közben. Fontos feladata a jármű szerkezeti stabilitásának biztosítása is, mivel a ET-hez kapcsolódik az Orbiter és a két SRB is. 130 kilométer magasan (körülbelül 8 és fél perccel az indulás után) leválasztják az űrrepülőgépről, és a légkörbe visszazuhanva megsemmisül. Három részből áll: - az elülső felében található a folyékonyoxigén-tank; - a hátulsó részben található a folyékonyhidrogén-tank; - a két tartályt összefogó elem; A hidrogéntank mérete két és félszer akkora, mint az oxigéntanké, viszont a súlya csak egyharmadát teszi ki. A különbség abból adódik, hogy a folyékony oxigén tizenhatszor nehezebb, mint a folyékony hidrogén. A tartály jellegzetes narancssárga színű, két és fél centiméter vastag, poliizocianurát anyagú, megkeményedett hab állagú hővédő burkolattal van ellátva, aminek a feladata a hajtóanyag és a tartály megfelelő hőmérsékletének megőrzése a felszállás alatt, illetve a jégképződés megakadályozása. A felszállás során rendszeresen leszakadnak kisebb-nagyobb darabok ebből a burkolatból, egy ilyen lehulló darab okozott végzetes sérülést a Columbia katasztrófájának alkalmával is. A tankból az Orbiter felé a folyékony hidrogén és a folyékony oxigén egy-egy 43 cm átmérőjű csövön át áramlik, az elhasznált üzemanyag helyét az Orbiter hajtóműveinek gázgenerátoraiból visszavezetett hidrogén- és oxigéngázzal töltik fel. ### Orbiter Az űrrepülőgép hivatalos megnevezése az Orbiter. Ez a név onnan ered, hogy a rendszernek csak ez a része áll Föld körüli pályára. Itt tartózkodik a személyzet és itt található a raktér is. A raktérben található egy kanadai fejlesztésű és gyártású 15,2 méter hosszú robotkar (Canadarm, hivatalosan: Remote Manipulator System) a felhasználandó eszközök mozgatásához. Az Orbiter 37,24 méter hosszú, 23,79 méter széles és 14,12 méter magas (kiengedett futóművel együtt 17,25 méter magas). Három fő részre tagolódik: - az elülső törzsrész (forward fuselage), amely gyakorlatilag a személyzeti kabint (crew cabin) jelenti; - a középső törzsrész (mid fuselage), amely a rakteret (payload bay) és a szárnyakat foglalja magába; - illetve a hátsó törzsrész (aft fuselage), amelyhez a három háromszög alakban elhelyezkedő főhajtómű és a függőleges stabilizátor is kapcsolódik. #### Az elülső törzsrész Az elülső törzsrész legnagyobb részét a személyzeti kabin teszi ki, de itt találhatóak az elülső manőverező fúvókák, amelyek a függőleges irányú és a hosszanti tengely körüli forgási manővereket teszik lehetővé a Föld körüli pályán (az oldalirányú manőverezést a hátsó törzsrészen található fúvókák biztosítják), illetve az orrfutómű is. A személyzeti kabin három fedélzetből (emeletből) áll: a repülési fedélzetből (flight deck), a középső fedélzetből (mid deck) és az alsó fedélzetből (lower deck). A repülési fedélzet a pilótafülke szerepét tölti be. Itt a hagyományos repülőgépekhez hasonlóan két pilóta – közösen vagy vészhelyzet esetén akár egyedül is – irányítja az orbitert a felszállás illetve a leszállás során. A középső fedélzeten találhatóak meg az élelmiszert és a felszerelést tároló egységek, a hálóegységek, a szemétfeldolgozó egység, a személyes higiéniai igényeket kiszolgáló egységek és a raktérbe vezető zsiliprendszer is. Az alsó fedélzeten különböző eszközök tárolására alkalmas rekeszek vannak kialakítva, melyeket a középső fedélzetről, a padlóba épített ajtókon keresztül lehet elérni. #### A középső törzsrész A középső törzsrész magában foglalja a rakteret és a szárnyakat, illetve az ehhez kapcsolódó különböző rendszereket. A középső törzsrész (a szárnyak nélkül) 18,3 méter hosszú, 5,2 méter széles és 4 méter magas. Itt található a 15,2 méter hosszú robotkar is, aminek segítségével ki tudják emelni a szállított eszközöket a raktérből, illetve az űrséták során emelvényként is szolgálhat az űrhajósok számára. A robotkar végén egy videokamera és egy erős fényű lámpa is található, így a középső fedélzeten a robotkart működtető kezelő munkáját egy monitor is segíti. Emellett a raktér mindkét végén további három-három lámpa gondoskodik a megfelelő megvilágításról. A robotkar végén található a Columbia katasztrófája után felszerelt lézeres letapogató egység is, aminek segítségével a Föld körüli pályára állás után fel tudják mérni az Orbiter alját és oldalát befedő hővédő csempék állapotát. A raktér ajtajának belsejében találhatóak a négy részre osztott hűtőegységek. #### A hátsó törzsrész A hátsó törzsrészen található a bal és jobb oldali manőverező, illetve a toló fúvókák, a három RS–25-ös főhajtómű, a függőleges vezérsík és a külső üzemanyagtartály hátsó rögzítő egysége. ### Indítás Az űrrepülő indítására nem kerül sor, ha villámlás esélye fennáll. A repülőgépeket rendszeresen éri villámcsapás, de ezeket komolyabb meghibásodás nélkül átvészelik, mivel a repülő nem érintkezik a talajjal és a külső felülete elvezeti a feszültséget. A kereskedelmi repülőkhöz hasonlóan az űrrepülőgép is túlnyomórészt az elektromosságot jól vezető alumíniumötvözetekből készül. A különbség a két jármű esetében az, hogy az űrrepülőgép a felszállás során hosszú füstcsíkot húz maga után, ami gyakorlatilag szabad utat nyújthat az űrrepülőbe csapó villám számára. Ilyen eset korábban megtörtént az Apollo–12 indítása során is. Az űrsikló indításai keleti irányban történnek. A küldetés kívánalmaitól függően a pályáraállás szöge 28,5 fok („alacsony”) és 57 fok („magas”) között van az Egyenlítőhöz képest. A Nemzetközi Űrállomáshoz 51,6 fokos az inklináció. Az „alacsony” indítások nagyobb hasznos teher felvitelét tették lehetővé, de ezt már nem alkalmazzák. Az indítás előtt 12 másodperccel a Mobil indítóállványon több mint 1,1 millió liter vízzel árasztják el a hajtóművek alatt található árkokat. Ennek az a célja, hogy elnyelje a rakéták beindításával keletkező hangrezgéseket és lángvisszacsapódásokat, amelyek kárt tehetnek a járműben. 10 másodperccel az indítás előtt beindítják a főhajtóművek harangjai alá esetlegesen beszoruló hidrogén elégetését szolgáló rendszert (Main Engine Hydrogen Burnoff System), mivel a hajtóművek beindításával az túl magas nyomást és robbanást idézhet elő. Ez a rendszer izzó, világító labdák ezreit lövelli a hajtómű harangjai alá. Az indítás előtt 6,6 másodperccel beindítják a főhajtóműveket, amelyeknek 3 másodperc alatt el kell érniük a 100%-os teljesítményt. Ilyenkor megfigyelhető a teljes járműszerkezet úgynevezett „bólintása”, ami körülbelül 2 méteres kilengést jelent a legénységi kabin magasságában. Ez annak a következménye, hogy a szerkezet ilyenkor még rögzítve van, de a hajtóművek tolóereje már megmozdítja a szerkezetet. Miután a főhajtóművek elérték a maximális teljesítményt és a szerkezet visszabillen a bólintásból, akkor beindulnak a gyorsító rakéták. A indítóállvány rögzítő csapjait ezzel egy időben lerobbantják és az űrrepülőgép elemelkedik. Röviddel azután, hogy az űrrepülőgép elhagyja az indítóállványt, megkezdődik a hajlási és fordulási manőver, így az Orbiter a külső üzemanyagtartály alá kerül és a rádióösszeköttetés zavartalanul folytatódhat a földi irányítóközponttal. Az emelkedés során folyamatosan csökkenő szögben folytatja az emelkedést, míg a sebessége az üzemanyag mennyiségének csökkenése miatt növekedik. A Föld körüli pályára álláshoz a függőleges gyorsulás helyett nagyobb szükség van a vízszintes gyorsulásra, bár ez szabad szemmel nehezen észrevehető, mivel a horizontális gyorsulás nagyobb része a látótávolságon kívül zajlik le. 34 másodperccel az elemelkedés után, amikor az űrrepülő megközelíti a Max Q határt (ezen a ponton éri a szerkezetet a legnagyobb aerodinamikai terhelés), a főhajtóművek teljesítményét visszaveszik 64%-ra, hogy megelőzzék a jellemzően az űrrepülő szárnyainál jelentkező túlterhelést. Ebben az időben figyelhető meg a jármű körül kialakuló kondenzfelhő, amely a hangsebesség átlépésekor jelentkezik. A Max Q pont elhagyása után (az emelkedés 60. másodpercétől) a hajtóműveket ismét maximális teljesítményen járatják. 126 másodperccel az indulás után a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták apró robbanótöltetek segítségével leválnak a szerkezetről, és kis méretű rakéták segítségével eltávolodnak. Kellően eltávolodva kinyílnak az orrkúpban található fékezőernyők, és az SRB-k visszahullanak az Atlanti-óceánba. Ezután az űrrepülő már csak a saját hajtóművei segítségével repül tovább. Az SRB-k leválása után rövid ideig a tolóerő-súly arány 1 alá csökken, azaz a jármű gyorsulása mérséklődik. Az égés folyamán folyamatosan csökken az üzemanyagtartályban található üzemanyag mennyisége és ezáltal a jármű tömege, ennek következtében a tolóerő-súly arány hamarosan ismét 1 fölé emelkedik, így az űrrepülő gyorsulása 1 g-nél nagyobbra növekszik. A jármű a repülés ötödik percében ismét forduló manővert hajt végre, így ismét az Orbiter kerül felülre. A rádió-összeköttetés a továbbiakban már műholdak segítségével folytatódhat. A repülés hetedik percében a jármű tömege annyira lecsökken, hogy a hajtóművek teljesítményét fokozatosan visszaveszik. Ennek az a célja, hogy csökkentsék a személyzetre és a szerkezetre ható gyorsulás mértékét körülbelül 3 g-re. Nyolc és fél perccel az indítás után, mielőtt az üzemanyag teljesen elfogyna a tartályból (üzemanyag nélkül járatva a hajtóműveket azok tönkremennének), a főhajtóműveket leállítják, és a külső üzemanyagtartályt leválasztják, ami ezután visszazuhan a légkörbe és elég. Ezután kb. 25 perc múlva az űrrepülőgép földkörüli manőverezését lehetővé tévő OMS (Orbital Maneuvering System) hajtóművek emelik tovább az űrrepülőgépet. ### Leszállás A légkörbe való visszatéréshez a parancsnok és a pilóta a pályáról történő letéréshez szükséges fékező helyzetbe állítja a gépet: ilyenkor az űrrepülőgép farokrésze kerül a haladás irányába, és az alja a világűr felé. Ezután három percig járatják az űrrepülő földkörüli manőverező hajtóműveit a keringéssel ellentétes irányba, így az űrrepülő sebessége lecsökken, ezáltal az űrrepülő magassága is csökkenni kezd. Az egész műveletet – a futóművek kiengedésének és a landolás kivételével – számítógép vezérli, bár a kézi vezérlés lehetősége adott. Körülbelül 120 km-es magasságban éri el az űrrepülő a légkör sűrűbb rétegét, nagyjából huszonötszörös hangsebességgel. Az űrrepülőgép orra 40 fokos szögben megemelkedik és így érkezik a légkörbe, aminek során a hővédőpajzs több mint 1500 °C hőmérsékletűre hevül fel. Hogy megfelelő mértékben lelassuljon, az ereszkedés során egy elnyújtott „S”-kanyart is leír, körülbelül 70-80 fokos dőlésszöggel. A légkör alacsonyabb rétegeiben az űrrepülő hagyományos siklórepülő módjára ereszkedik, azzal a különbséggel, hogy az ereszkedési sebessége sokkal nagyobb (nagyjából 3 km percenként). Mach 3-as sebességnél kiengedik a légköri adatgyűjtő szondát, amely légnyomási és egyéb adatokat szolgáltat a pilóta számára. A leszállási hely megközelítése 3 km-es magasságban kezdődik, 12 km-re a leszállópályától. A pilóták aktiválják az áramlásrontó lapokat, hogy csökkentsék az űrrepülő sebességét. Körülbelül 430 km/h sebességnél és a földet érés előtt 15 másodperccel kiengedik a futóműveket, majd nagyjából 340 km/h sebességgel megkezdődik a leszállás. Miután a kerekek földet értek, kiengedik a 12 méter hosszú fékezőernyőt, amit 110 km/h sebességnél leoldanak. Az űrrepülő leszállása után a legénység rendszerint egy órán belül elhagyja a járművet. Ennyi ideig tart, míg a külső burkolat megfelelő hőmérsékletre hűl le, és a szükséges ellenőrzéseket (például nem szivárognak-e mérgező gázok) elvégzik. Ha a meteorológiai körülmények megengedik, akkor minden esetben a floridai Kennedy Űrközpont területén száll le az űrrepülő. Ha ez nem lehetséges, akkor a kaliforniai Edwards légitámaszponton (ilyen esetben az űrrepülő további szállítási költsége közel egymillió dollár). ### Megszakítások Elemelkedés előtt: - Redundant Set Launch Sequencer (RSLS) – akkor következik be, ha a Shuttle fedélzeti számítógépe bármilyen problémát észlel onnantól, hogy megkapta az indítás vezérlését a földi irányítástól egészen T-0 ig, a boosterek indításáig. Ekkor a számítógép leállítja a Shuttle már működő főhajtóműveit (Space Shuttle Main Engine (SSME)). Eddig ötször fordult elő: STS–41–D, STS–51–F, STS–51, STS–55 és STS–68. Emelkedés közbeni megszakítások: Az emelkedés közbeni megszakítás akkor válik szükségessé, ha a jármű működésében hibák keletkeznek. Ilyenek például az űrsikló főhajtóműveinek (SSME) vagy manőverező hajtóműveinek (OMS) meghibásodása. Más problémák a repülés idő előtti megszakítását teszik elengedhetetlenül szükségessé, ilyen például a kabinnyomás nem tervezett csökkenése, vagy a hűtőrendszer üzemzavara. Ilyen esetekben a legmegfelelőbb megszakítási módot alkalmazva a repülést mihamarabb be kell fejezni. Kétféle megszakítási módot különböztetünk meg, a sértetlen megszakítást és az előre nem tervezhető megszakítást. A sértetlen megszakítási módok lehetővé teszik az orbiter biztonságos landolását a tervezett leszállási helyek egyikén. A nem tervezhető megszakításokat úgy alkották meg, hogy biztosítsák a legénység túlélésének esélyét olyan vészhelyzetekben is, amikor a sértetlen megszakítási módok nem alkalmazhatók. Ez a megszakítás általában a jármű elhagyását eredményezi Sértetlen megszakítási módok: - Return to Launch Site (RTLS) – visszatérés az indítási helyre. E módszer lehetővé teszi az orbiter visszatérését az indítás helyére, vagyis a Kennedy Űrközpontba (KSC) az indítás után kb. 25 perccel. Ezt a módszert úgy tervezték, hogy tudja kezelni az űrsikló egyik főhajtóművének kiesése miatt keletkező tolóerő-veszteséget. A megszakítás T+4:20-ig használható, innentől már nincs elég üzemanyag visszatérni az indítási helyre (negative return). Az RTLS három részből áll: a meghajtott repülésből, a külső tank (ET) leválasztásából és a siklórepülésből való leszállásból. A legénység a megszakítás kapcsoló RTLS állásába forgatásával és a megszakítás gomb kiengedésével aktiválja. Aktiválás után a jármű még távolodik a visszatérési ponttól, a cél az, hogy csak a visszatéréshez szükséges és elégséges üzemanyag maradjon a külső tankban. Amikor a felesleges üzemanyagot elhasználta, a jármű-tank együttes elfordul úgy, hogy a Shuttle kerül fölülre, és már a leszállási hely irányába néz. A működő hajtóművek a KSC felé indítják meg a járművet. Mindeközben az OMS és a válaszadó rendszer (reacting control system (RCS)) hajtóművei az űrsikló-tank együttes súlyát csökkentik, és később az Orbiter siklórepülését is segítik a tank leválasztása után. Mikor a jármű eléri a tervezett hajtóműleállítási pontot (MECO), már csak kevesebb mint két százaléknyi üzemanyag marad a külső tankban. 20 másodperccel ezelőtt az Orbiter felveszi a külső tank leválasztásához szükséges pozíciót, a MECO parancs kiadásakor a tankleválasztási folyamat elindul. A válaszadórendszer (RCS) biztosítja, hogy az űrsikló ne ütközzön a már leválasztott külső tankhoz, és a siklórepüléshez szükséges pozíciót felvegye. Innentől normális leszállási folyamatként az Orbiter leszáll a KSC-ban. - Transoceanic Abort Landing (TAL) – transzóceáni vészleszállás. Arra az esetre, ha a hajtóműhiba az utolsó RTLS lehetőség után következik be, és még az AOA mód nem alkalmazható, vagy a felmerülő probléma mihamarabbi leszállást kíván. Ebben az esetben a jármű ballisztikus pályán átrepülve az óceánt az emelkedési pálya földi vetületéhez legközelebbi alkalmas repülőtéren kb. 35 perccel az indítás után leszáll. Három TAL-helyszín áll rendelkezésre: egy Franciaországban (Istres légitámaszpont), kettő Spanyolországban (Zaragoza légitámaszpont, Morón légitámaszpont). Kiválasztásukban fontos szempont volt, hogy a felszállási helytől keletre, az Egyenlítő közelében helyezkednek el. Mindegyik helyszínt felszerelték az űrsikló leszállásához szükséges speciális felszereléssel, és nemzetközi egyezmények alapján üzemeltetik. A küldetések idején a vészleszállóhelyeken NASA-személyzet és a védelmi minisztérium emberei tartózkodnak. A vészleszállóhely hosszának legalább 2300 méteresnek kell lennie. Célszerű olyan helyszíneket választani, ahol az év legnagyobb szakában tiszta az idő. Szükséges a katonai TACAN (Tactical Air Navigation) leszállórendszereken kívül a NASA által az űrsikló leszállásához speciális berendezéseket üzemeltetni. Egy-egy helyszínen legalább 100 ember dolgozik. Szükséges továbbá az űrsikló visszaszállításához alkalmas infrastruktúra megléte. A legénység a megszakítás kapcsoló TAL/AOA állásba forgatásával és a megszakítás gomb kiengedésével aktiválja a TAL módot. Fontos, hogy ezt még a MECO előtt tegyék, mert azután AOA módba vált a rendszer. A TAL mód a járműnek a tervezett leszállóhely síkjába történő fordításával kezdődik. A MECO előtt az Orbiter felülre fordul, és az OMS, valamint az RCS segítségével megkezdődik a felesleges üzemanyag elégetése, mindemellett e hajtóművek a jármű pályán tartását is segítik. Nyilvánvaló cél, hogy az Orbiter leszállótömege minél kisebb legyen. A TAL normál leszállásként működik innentől. - Abort to Orbit (ATO) – az Orbiter biztonságos pályamagasságba emelése, ha a kialakult nehézségek miatt a kívánt pálya nem elérhető. Ha a Shuttle hajtóműhibájának bekövetkeztekor elért sebesség még nem elegendő, a Küldetésirányító Központ (Mission Control Center (MCC)) megállapítja, hogy a megszakítást kell alkalmazni és erről tájékoztatja a legénységet. Az OMS segítségével a Shuttle egy alacsony, de már biztonságos körpályára emelhető, és a küldetés teljesíthető. ATO megszakítás eddig egyszer fordult elő: STS–51F. - Abort Once Around (AOA) – egy keringés utáni leszállás. Ha a hajtóműhiba bekövetkeztekor a biztonságos pályamagasság nem érthető el, vagy ha elérhető, de már nem maradna elég üzemanyag a pályaelhagyó fékezéshez (deorbit burn), illetve ha a létfenntartó rendszer hibásodik meg, az AOA megszakítást alkalmazzák. Ennek során az OMS-t használva a MECO után pályaelhagyási pozícióba fordítják a járművet, majd a megfelelő időben végrehajtják a fékezést, aminek eredményeként az Orbiter letér pályájáról, és normál módon leszáll az AOA helyszínek egyikén. Ezek: White Sands, N.M., Edwards Légitámaszpont vagy KSC. Az AOA megszakítás esetén az űrsikló egyszer megkerüli a földet, így kb. 90 perccel az indítás után száll le. Nem tervezett megszakítás A nem tervezett megszakítások általában több mint egy hajtómű meghibásodása vagy egyéb rendszerek hibás működése során kerülnek előtérbe. Egy hajtómű leállása és egy másik jelentős tolóerővesztése is képes nem tervezett megszakítást kikényszeríteni. Ezen megszakítások célja, hogy az Orbitert egyben tartsák, amíg a hajózó személyzet azt el nem hagyja. A fentiektől eltérő rendszerhibák miatt megvalósuló nem tervezett megszakítások általában biztosítják a személyzet és a jármű épen maradását. Két hajtómű leállása is jó eséllyel vezethet normál leszálláshoz, ez nagymértékben függ a hiba bekövetkeztének idejétől. Azonban mindhárom főhajtómű elvesztése az űrsikló megsemmisülését okozza. Cél a hajózó személyzet mihamarabbi távozása a járműből. Ha a vészhelyzet megkívánja, az űrsiklóval vízre is le lehet szállni. ### Fejlesztések Az első repülés óta folyamatosan fejlesztették az STS-rendszer minden elemét. A legtöbb módosítás természetesen a legbonyolultabb felépítésű Orbiteren történt. Az 1990-ben beszerelt új repülésvezérlő számítógépekkel egy időben, a korábbi monokróm kijelzőpanelek színes monitorra cserélése is megtörtént. Eredetileg a középső fedélzet belsejében helyezkedett el a légzsilip rendszer, amit a Nemzetközi Űrállomás építésének megkezdésével külső légzsilip és dokkoló egység váltott fel. Így jelentősen megnövekedett az ottani szabad hely. Folyamatosan fejlesztették az űrrepülőgép főhajtóműveit is (a fejlesztések különböző lépéseit Block I, Block II és Block IIA néven illetik). Az eredeti hajtómű-konstrukcióhoz képest a jelenlegi hajtóművek teljesítménye 4%-kal emelkedett meg. A hajtóművek további néhány százalékos tartalékkal rendelkeznek különböző vészhelyzetek esetére. Az első két küldetés alkalmával fehérre festették a külső üzemanyagtartályt, hogy védjék a szigetelést. A repülések során megállapították, hogy erre nincs szükség, így a további repülések során már nem alkalmaztak festést. Az ezzel nyert súlymegtakarítás nagyobb hasznos teher szállítására adott módot. Folyamatosan átalakították az üzemanyagtartályt is. Néhány szükségtelen elemet a későbbiekben kihagytak a konstrukcióból, illetve több helyen könnyebb alumíniumötvözeteket használtak az eredeti anyagok helyett. Ezekkel a módosításokkal több mint 3,5 Mp súlymegtakarítást értek el, amivel szintén a hasznos teher mértékét lehetett növelni. A Challenger katasztrófája után átdolgozták a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták szegmensei közti tömítést is (a korábbi kettő helyett három tömítőgyűrű került beszerelésre). Egyéb fejlesztéseket is tervbe vettek, ám ezek anyagi források híján nem valósultak meg. Az STS–90 küldetés indítását el kellett halasztani, mivel az üzemanyagtartály szigetelésébe harkályok lyukakat fúrtak. Ezt megelőzendő a NASA ma már hétköznapi műbaglyokat és felfújható lufikat telepít az indítóállványra (ezeket a felszállás előtt eltávolítják). A Columbia katasztrófája után a NASA kibővítette a felszállás megfigyelésére szolgáló kamerarendszert, emellett digitális videokamerákat szereltek a gyorsítórakétákra és a külső üzemanyagtartályra is. Átdolgozták a legnagyobb gondot okozó üzemanyagtartály-szigetelést is. A tartály és az Orbiter közötti elülső csatlakozószerkezetnél a szigetelőhabot elektromos fűtőrendszerre cserélték (a szigetelésre vagy a fűtőrendszerre a jégképződés megakadályozása miatt van szükség). Emellett a folyékony oxigént továbbító csőrendszert (LOX Feedline) is fűtőrendszerrel látták el, mivel ezen a helyen is komoly jégképződés alakulhat ki. ### Költségek 2005-re a Space Shuttle program összesített költsége 145 milliárd dollárra rúgott, de 2010-re, a program leállítására, elérte a 175 milliárd dollárt. 2005-ben a NASA 5 milliárd dollárt – az éves költségvetésének 30%-át – különítette el az űrrepülőgéppel végrehajtott programok finanszírozására, mely összeg 2006-ban 4,3 milliárd dollárra csökkent. A NASA 2007-re benyújtott költségvetési igényében már csak 4 milliárd dollárt szánt a program finanszírozására. Ha az eddig felmerült összes költséget elosztjuk a 135 küldetéssel, akkor küldetésenként 1,3 milliárd dollárt jelent. Az egyes küldetések valós költségeit természetesen nem lehet így kiszámolni. Ha küldetések során felmerült valós kiadásokat, megtakarításokat és bevételeket számoljuk, akkor egy küldetés átlagosan 60 millió dollárba került. ## Kritikák A program eredeti célkitűzései között szerepelt a költséghatékony működtetés. A fejlesztési és üzemeltetési költségeket is magában foglalva, egy küldetés 1,3 milliárd dollárba kerül, ami fontonként (körülbelül 0,45 kg) 28 000 dolláros költséget jelent, szemben az egyszer használatos űrjárművek fontonkénti 3-5000 dolláros költségeivel. Kritikák érték a rendszer megbízhatóságát is, mivel a legénységet szállító űrrepülő a korábbi programok során alkalmazott technikákkal szemben nem az indítórakéta egység tetején, hanem annak oldalán található. Emiatt a lehulló törmelékek könnyedén sérülést okozhatnak a hővédőpajzson. „Az űrrepülő hihetetlenül drága és nagyon veszélyes jármű. Ez egy elavult technológia.” – Louis Friedman, a The Planetary Society igazgatója. „A biztonság fogalmának bármilyen értelmezése szerint sem nevezhető ez a program biztonságosnak. Továbbra is veszélyes. Minél előbb le kell cserélnünk ezt a járművet.” – Harold Gehman, a Columbia Balesetét Vizsgáló Bizottság elnöke. „Az űrrepülőgép alapvető hiányosságokban szenved.” – Mike Griffin, a NASA ügyvezetője „Az űrrepülőgép egy nem biztonságos és drága módja annak, hogy az emberiség a Földtől néhány száz mérföldre kutassa az űrt. A probléma nem a szigetelőhab darabokkal van, hanem magával az űrrepülőgéppel. A NASA lezárhatná már ezt a programot, és a nemzet tudományos és technikai ismereteit jobban is felhasználhatná.” – a Los Angeles Times 2006. június 29-én megjelent szerkesztői jegyzete. ## Az amerikai űrrepülőgépek listája Az egyes űrrepülőgépek nevet és számot is kapnak. A számozás a NASA Orbiter Vehicle Designation (OVD) nevezetű rendszere szerint történik. Az OVD rendszer alapján az OV az Orbital Vehicle (Föld Körüli Jármű) kifejezést takarja, a kötőjel utáni háromjegyű szám pedig két részből áll: egy egyjegyű sorozat- és egy kétjegyű sorszámból. A sorozatszám lehet 0 vagy 1 (a 0 az űrrepülésre alkalmatlant, az 1 az űrrepülésre alkalmast jelenti), a sorozatszám pedig egy sorban növekvő érték. Megjegyzés: eredetileg az Enterprise űrrepülőgépet (OV–101) szánták űrrepülésre alkalmas változatnak, de később kiderült, hogy olcsóbb a tesztelés céljából megépített Challengert (OV–099) űrrepülésre alkalmassá tenni. Az OV számon viszont nem változtattak, innen ered a logikának ellentmondó számozás. Az egyes űrrepülőgépek nevüket tengeri hajók után kapták, amelyek fontos szerepet játszottak a tudományos kutatások során: - Az Atlantis a Woods Hole Tengerkutatási Intézet elsődleges kutatóhajója volt 1930 és 1966 között. - A Challenger egy amerikai hadihajó volt az 1870-es években. - A Columbia a jelenlegi Washington és Oregon államok területét felfedező naszád volt. - A Discovery James Cook brit felfedező egyik hajójának neve volt. Emellett Henry Hudson hajóját is így hívták, amely 1610 és 1611 során feltérképezte a Hudson-öböl területét. A Brit Királyi Földrajzi Társaság két hajója is ezt a nevet viselte. - Az Endeavour volt James Cook másik hajója, melyet felfedező útjai során használt. - Az Enterprise pedig a népszerű Star Trek sorozat nézőinek levéláradata után lett a sorozatban szereplő csillaghajó után elnevezve. ## Repülési statisztikák (2011. július 21-ig) \*Az STS–80 1996 novemberében. \*\*Az STS–117 küldetés nélkül. ## Műszaki adatok - Az űrrepülőgép hossza a külső hajtóanyagtartállyal: 56,14 méter - Az űrrepülőgép hossza: 37,23 m - Az űrrepülőgép fesztávolsága: 23,79 méter - Teljes indítási tömeg: 2041 tonna - Külső tartály: 748 000 kg - Gyorsítórakéták: 590 000 kg (x 2) - Orbiter: 113 000 kg - Átlagos visszatérési tömeg: több mint 100 tonna - Tolóerő az indításkor: 28,19 MN (1 atm nyomáson) - Space Shuttle fő hajtóművek: 2,28 MN (x 3) = 6,84 MN (vákuumban) - Gyorsítórakéták: 11,52 MN (x 2) = 23,04 MN (vákuumban) - Pályára állítható teher: 27 700 kg 185 km magasságú 28,5 fokos hajlásszögű pályára, 16 000 kg az ISS-hez - Pályamagasság: 185 és 643 km között - Keringési sebesség: 27 875 km/h (7,7 km/s) - Befogadóképesség: max. 10 űrhajós (a legénység legtöbbször 5 vagy 7 tagú) ## Populáris kultúra Az űrsiklók számos filmben jelentek meg, elsősorban kalandfilmekben vagy sci-fikben. Az ismertebbek: - James Bond 1979-es kalandja, a Moonraker számos űrsiklót vonultat fel. - Egy 1986-os SpaceCamp (Űrtábor) című sci-fi-kalandfilm tini szereplői egy robot közreműködése miatt az Atlantisszal kerülnek véletlenül az űrbe. - Az 1997-es Deep Impact című kalandfilmben szereplő Messiás űrhajó legénységi része egy módosított űrsiklón alapul, mely leszállóegységként is funkcionál. (Ide szintén az Atlantisszal repülnek fel.) - Az 1998-as Armageddon című kalandfilmben két módosított űrsikló, az Independence és Freedom viszi fel a filmbéli fúrócsapatot a Földet fenyegető aszteroidára. - A szintén 1998-as A lény 2. című sci-fiben egy moduláris hajtóműegységgel rendelkező űrsiklóval utaznak a Marsra. - A 2000-es Űrcowboyok című kalandfilmben egy kitalált űrsikló, a Daedalus szerepel. - A 2013-as Gravitáció című filmben egy Explorer nevű fiktív űrsikló szerepel. - A For All Mankind című sorozatban is vannak űrsiklók, illetve egy fejlesztett űrsiklón alapuló űrhajó, a Pathfinder. Ezen kívül számos űrsiklót ábrázoló játék, modell, makett jelent meg, de a LEGO is több készletében jelentetett meg űrsiklókat. Készültek szimulátoros videójátékok is, valamint postabélyegeken is többször jelent meg az űrsikló. ## Fordítás
133
Csillagászat
26,692,683
null
[ "Csillagászat" ]
A csillagászat vagy latinosan asztronómia (, ) az emberiség egyik legrégebbi tudományága. A Földön kívüli jelenségek megfigyelésével és magyarázatával foglalkozó természettudomány. Az asztrofizika a csillagászat (és a fizika) azon része, amely a fizikát alkalmazza a csillagászati megfigyelések magyarázatában. Napjainkban a csillagászat szinte minden témaköre komoly fizikai ismeretanyagot feltételez, ezért a csillagászat és az asztrofizika tudománya már-már összefonódik. Szinte meg sem lehet különböztetni, hogy hol kezdődik az egyik és hol ér véget a másik. A csillagászat egyike azon kevés tudományoknak, ahol az amatőrök (a tudománnyal nem hivatásszerűen, hanem műkedvelő módon foglalkozók) még mindig aktív szerepet játszanak, különösen a rövid ideig tartó jelenségekhez kapcsolódó felfedezések és megfigyelések terén. Az asztronómiát nem szabad összekeverni az asztrológiával, ami megpróbál az emberek sorsával kapcsolatos megállapításokat tenni az égitestek jellemzőinek megfigyelésével. Bár az asztrológiának és az asztronómiának közös történeti gyökere van, módszerüket tekintve mégis nagyon eltérőek. Míg az asztronómia a ma elfogadott természettudományos megközelítést alkalmazza, az asztrológia egyfajta kulturális hagyomány talaján áll, és nem tekinthető az akadémikus tudományok részének. ## Etimológia Az asztronómia szó az ógörögből magyarosodott helyesírású fogalom, jelentése: a „csillagok törvénye”, vagy a „csillagok kultúrája”, esetleg egyszerűen „az égitestek csoportja” (illetve annak vizsgálata). Az ógörög αστρονομία (asztronomia) szóból származik, amely az άστρον (asztron) és νόμος (nomosz) szavak összetétele. Az asztron jelentése „csillag, csillagkép”, illetve elvont értelemben vett „égitest”. A nomosz viszont sok jelentésű szó. Általában valamilyen definiálható csoportot, társulást, elhatárolható földrajzi vagy politikai fogalmat takar. Így jelenthet kultúrát, közigazgatási körzetet, vagy akár törvényt is. ### Az asztrofizika és az asztronómia használata Az asztrofizika a csillagászat (és a fizika) azon része, amely a fizikát alkalmazza a csillagászati megfigyelések magyarázatában. Manapság a csillagászat szinte minden témaköre komoly fizikai ismeretanyagot feltételez, ezért a csillagászat és az asztrofizika tudománya összefonódik. A szótári definíció szerint az asztronómia a Föld légkörén kívüli tárgyak és anyagok fizikai és kémiai tulajdonságainak tanulmánya, míg az asztrofizika az égi objektumok és jelenségek fizikai tulajdonságainak és viselkedésének megfigyelése, illetve ezek modellezése. Frank Shu: The Physical Universe című művének bevezetőjében az asztronómiát a kvalitatív kutatások leírására használja, míg az asztrofizikát a fizikához köthető tudományok leírására. Mivel a legtöbb csillagászati kutatás a fizikával kapcsolatos témákkal is foglalkozik, ezért ma már az asztrofizikát gyakran a csillagászat szinonimájaként használják, sőt néhány csillagász képzett fizikus. A csillagászat európai vezető tudományos folyóirata az Astronomy and Astrophysics. ## Története ### Ókor Eleinte a csillagászat csak a szemmel látható égitestek megfigyelésére és mozgásuk előrejelzésére korlátozódott. Egyes helyeken, mint a Stonehenge, a korai kultúrák hatalmas objektumokat készítettek, amelyek egy részét valószínűleg csillagászati célra alkalmazták. Amellett, hogy ezeket az objektumokat vallási célokra használták, meg tudták határozni az évszakok hosszát, így naptárt is készíthettek. A csillagászat segítette az emberiség fejlődését a kereskedelemben, a hajózásnál és a gazdaságban. Az ókori görögök számos újítást vezettek be a csillagászatba, többek között a Hipparkhosz által bevezetett magnitúdórendszert a csillagok fényességének jellemzésére, valamint a bolygók mozgásának viszonylag pontos leírását epiciklusok segítségével. Már az i. e. 4. században a Pontoszi Hérakleidész felvetette, hogy az égitestek látszólagos forgása a gömb alakú Föld tengely körüli forgása miatt van, továbbá hogy a Merkúr és a Vénusz a Nap körül keringenek, de a Nap és a többi bolygó a Föld körül (részleges heliocentrikus világkép). Utóda, a Szamoszi Arisztarkhosz már Kopernikusz előtt 1800 évvel hirdette, hogy a Föld és a többi bolygó is a Nap körül keringenek (heliocentrikus világkép). E tan akkoriban ismert volt (a kortárs Arkhimédész említi), de később feledésbe merült. Az i. sz. 2. században Klaudiosz Ptolemaiosz arra következtetett, hogy a Föld a világegyetem középpontja, és hogy a Nap, a Hold és a csillagok forognak körülötte. Ezt nevezik geocentrikus világképnek. Az első ismert csillagászati berendezést, az antiküthérai szerkezetet is a görögök találták fel. A mechanizmust i. e. 150–80 között készítették, és a bolygók mozgását mutatta. A szerkezetre 1902. május 17-én bukkantak a tenger mélyén keresgélő szivacshalászok, 40 méter mélységben, a Küthéra és Kréta között fekvő Antiküthéra sziget mellett, egy az i. e. 1. században elsüllyedt római hajóroncsban. A készülék maradványait 1902-ben Valeriosz Sztaisz régész szerezte meg az athéni Nemzeti Régészeti Múzeum számára. A Bibliában számos utalás található a Föld és a világegyetem elhelyezkedésére, illetve szerkezetére, a csillagok és a bolygók természetére. A bemutatott ismeretek a korabeli, elsősorban mezopotámiai, másodsorban egyiptomi és görög világképekkel rokon kozmogóniát tükröznek. A bibliai világképet azonban nem szabad a mai leíró tudomány szempontjából megítélnünk; legfőbb üzenete nem tudományos, hanem teológiai: az anyagi világ nem Isten, hanem tisztán matéria – ez a teológiai felismerés a mezopotámiai, egyiptomi és görög csillagistenek burjánzásának korában rendkívüli jelentőségű, és ezáltal nyílt meg az út a tudomány számára is (amely így elválhatott a teológiától). A távcső felfedezése előtt is számos csillagászati felfedezés történt. A kínaiak már i. e. 1000 körül tudták, hogy a Föld tengelydőlése okozza az évszakok változását. A kháldok tudták, hogy a holdfogyatkozás ciklikus, amelyet szároszciklusnak neveztek el. Hipparkhosz az i. e. 2. században megbecsülte a Hold–Föld távolságot. Mezopotámiában nem csak a holdfogyatkozás ciklikusságát tudták, hanem a napfogyatkozásét is. Így képesek voltak meghatározni hét mozgó égitestet: a Napot, a Holdat, a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt. Ezeket – a Nap és a Hold, mint láthatóan kiterjedéssel rendelkező égitestek kivételével – vándor vagy bolyongó csillagoknak nevezték a mozgásuk miatt, így keletkezett a „bolygó” név. Az egyiptomiak is fejlett csillagászati ismeretekkel rendelkeztek. Tudták például, hogy a Szíriusz csillag heliákus kelése egybeesett a Nílus áradásával. Ezért csillagászati megfigyelésekkel (a Szíriusz Nappal való együtt kelése megfigyelésével), előre tudták jelezni a Nílus folyó áradását. ### Közép- és újkor A (kora-) középkori Európában, a népvándorlás zavaros századaiban, a megfigyelő csillagászat nem igazán volt fejlett. A kontinensen az egyház által elfogadott geocentrikus világnézet terjedt el. Ekkoriban a bagdadi csillagvizsgáló volt a legfejlettebb, az iszlám világ egyéb területein (kairói csillagvizsgáló, córdobai, sevillai oktatási központ, szamarkandi obszervatórium) működtek jelentős csillagászati központok. Az első obszervatóriumok a 9. században létesültek a muzulmán világban. Ebben a században fordították le arabra Ptolemaiosz: Megalé szintakszisz című munkáját, amelynek címe al-Madzsiszti lett. Abu Maasar al-Balhi a Szaturnusz tömegvonzását, a csillagok együttállását tanulmányozta. Legnagyobb műve a De magnis coniunctionibus volt, amelyet 1489-ben adtak ki. Az Androméda-galaxist a perzsa csillagász, Abd ar-Rahmán asz-Szúfi, 964-ben megjelent munkájában már „kis köd”-ként írta le. Ebben az időben India csillagvizsgálóiban már lényegében heliocentrikus számítási módokat alkalmaztak a bolygók helyzetének meghatározására (Árjabhata, Nílakantha). A keleti (India, Buhara) középkori csillagászat inkább a matematika numerikus módszereiben és a trigonometriában jeleskedett, míg Bagdadtól nyugatra a megfigyelési csillagászat volt erősebb. A bagdadi csillagvizsgáló után létesült Teheránban al-Hudzsandi perzsa csillagász nagy obszervatóriuma, jelentős meridiánműszerrel (kulmináció), amely lehetővé tette, hogy meghatározzák az ekliptika hajlásszögét az égi egyenlítőhöz. Szintén Perzsiában Omar Hajjám naptárreformot vezetett be, és új naptára pontosabb volt, mint a Julianus-naptár, és majdnem olyan pontos, mint a Gergely-naptár. 1079-ben ez lett a perzsa naptár, amely 1925-ig volt érvényben. A 9. század végén egy bagdadi csillagász, al-Fargáni kimerítően leírta az égitestek mozgását. Munkáját latinra is lefordították a 12. században. A bagdadi csillagvizsgálót és ezzel az iszlám csillagászat legfontosabb központját a mongol betörés pusztította el. Ekkorra már jól ismertté váltak Európa első egyetemein és számos kolostorában a görögök (Platón, Arisztotelész, Plutarkhosz stb.) és az arabok, elsősorban al-Fargáni és Averroës (Ibn Rusd) csillagászati munkái. Az európai középkor saját eredményei a 12–13. századtól meghatározóak (Roger Bacon optikai munkái, Nicolaus Cusanus, Oresmus heliocentrikus kozmogóniája, Tycho Brahe megfigyelései). A reneszánsz alatt Kopernikusz javasolta a Naprendszer heliocentrikus modelljét, az 1543-ban megjelent De Revolutionibus Orbium Coelestium (Az égi pályák körforgásáról) című művében. Munkáját Galileo Galilei és Johannes Kepler védelmébe vette, és számos tekintetben továbbfejlesztette. Galilei használta fel a távcsövet először komoly csillagászati megfigyelésekre. Kepler volt az első, aki a bolygók mozgásának leírására először ellipszispályát mert feltételezni (előtte körpályát feltételeztek). Néhány kutató szerint Nagy-Zimbabwe is egy csillagászati obszervatórium volt. Korábban az európaiak úgy vélték, hogy a gyarmatosítás előtt nem volt semmilyen csillagászati eszköz Afrikában, de a modern tudósok ezt kétségbe vonják. A bolygók mozgásainak törvényeit Johannes Kepler írta le Tycho Brahe megfigyelései nyomán. Később az angol Isaac Newton gravitációs törvénye (1687) adott elsőként konkrét magyarázatot arra, hogy a bolygók miért a Kepler által leírt módon mozognak. Newton fejlesztette ki a tükrös távcsövet is. A távcső fejlődésével további felfedezések történtek. Lacaille a csillagokról, William Herschel a ködökről és klaszterekről készített átfogó katalógust. Herschel 1781-ben felfedezte az Uránuszt. A 18. század végén, a 19. század elején az n-test probléma volt Leonhard Euler, Alexis Claude Clairaut és Jean le Rond d’Alembert kutatásainak középpontjában. Kutatásaikat tovább finomította Joseph Louis Lagrange és Pierre-Simon de Laplace, akik megbecsülték a holdak és bolygók tömegét a perturbációk alapján. Friedrich Bessel legfontosabb munkájában a 61 Cygni jelzésű csillag távolságát mérte meg 1838-ban. Joseph von Fraunhofer 1814-ben találta föl a spektroszkópot. Használata során fedezte fel a Nap színképének 574 sötét vonalát, és ezzel megteremtette a színképelemzés alapjait. A színképelemzési vizsgálatok kezdetéig nem sokat tudtak a csillagokról, ezzel viszont lehetővé vált annak a kimutatása, hogy azok a Naphoz hasonló elemekből épülnek fel, csupán a hőmérsékletük, méretük és tömegük térhet el jelentősen. Bár Christiaan Huygens már feltételezte, hogy a Tejút egy olyan csillagrendszer, melyben a Nap is benne található, ennek igazolása csak a 20. században történt meg a külső galaxisok felfedezésével együtt, majd nem sokkal ezután észrevették a világegyetem tágulását is. ### A modern kori csillagászat A modern csillagászat számos különleges objektumot fedezett fel: kvazárok, pulzárok, blazárok, és rádiógalaxisok, és ezeket a megfigyeléseiket olyan elméletek kifejlesztésére fordították, melyek leírják az olyan különös objektumokat, mint a fekete lyukak és a neutroncsillagok. A 20. század folyamán a kozmológia komoly fejlődésen esett át: az általános relativitáselmélet és a magfizika lehetővé tette, hogy kifejlesszék az ősrobbanás elméletét, ami szerint a világegyetem térfogata valaha nagyon kicsiny volt, és azóta tágul. Ezt több megfigyelés is alátámasztja, mint a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás, a Hubble-törvény és a kémiai elemek gyakorisági eloszlása. A 20. század végén bocsátották fel az első űrtávcsövet, a Hubble-t. A Hubble űrtávcső 1990. május 18-án készítette az első képeket, amelyek azonban nem megfelelő minőségűek voltak, ezért 1993-ban javításokat kellett elvégezni rajta. A távcső felvételeket készített az Abell 2218 galaxishalmazról, csillagok haláláról, szupernóvákról. A Hubble utóda a James Webb űrtávcső lett, amely 2022 elején állt a Nap-Föld rendszer L<sub>2</sub> Lagrange-pontja körüli pályára. Az új távcső 6,4 méter tükörfelületen gyűjti be a fényt, ami a Hubble háromszorosa, és sokkal messzebbre is lát elődjénél. ## Megfigyeléses csillagászat A csillagászat az információit legtöbbször a látható fény és az egyéb elektromágneses sugárzás elemzéséből és megfigyeléséből nyeri. Az elektromágneses sugárzás egyes fajtái a Föld felszínéről is megfigyelhetők, mások csak nagy magasságokban vagy az űrben detektálhatók. ### Rádiócsillagászat A rádiócsillagászat a körülbelül 1 milliméternél nagyobb hullámhosszú elektromágneses sugárzást tanulmányozza. Ez a megfigyeléses csillagászati terület abban különbözik a többi megfigyeléses csillagászati területtől, hogy azokban a rádióhullámokat hullámok helyett diszkrét fotonokként kezelik. A rádióhullámok fázisának és amplitúdójának mérése viszonylag könnyű, a rövidebb hullámhosszokon ezeket a méréseket nehezebb elvégezni. Bár egyes rádióhullámokat a csillagászati objektumok termikus sugárzás formájában bocsátják ki, a legtöbb rádiósugárzás szinkrotronsugárzás formájában keletkezik. Legfontosabb az atomos hidrogén 21 centiméteres rádióvonala. Többféle csillagászati objektum figyelhető meg rádióhullámhosszokon: szupernóva, csillagközi gáz, pulzár, aktív galaktikus magok. ### Optikai csillagászat Az optikai csillagászat az optikai sugárzás tartományában végez megfigyeléseket. #### Infravörös csillagászat Az infravörös csillagászat az infravörös sugárzás (a vörös fény hullámhosszánál nagyobb) felderítésével és vizsgálatával foglalkozik. Amellett, hogy a hullámhossza közel áll a látható fényhez, a légkör elnyeli az infravörös sugárzást, sőt maga is zavaró infravörös sugárzást bocsát ki. Következésképpen a megfigyelőeszközöket magas, száraz helyen vagy térben, esetleg az űrben kell elhelyezni. Az infravörös csillagászat különösen hasznos azoknak a galaktikus régióknak a megfigyelésére, amelyeket elhomályosít a csillagközi por és a molekulafelhők. Néhány molekula erősen sugároz az infravörös tartományban. Ezt fel lehet használni pl. az üstökösökben lévő víz kimutatására. #### A látható fény csillagászata Történelmileg a látható fény csillagászata – régi szűkebb értelmében az optikai csillagászat – a legősibb formája a csillagászatnak, hiszen eszközként elég az emberi szemet segítségül hívni. Ez a csillagászati terület onnan kapta a nevét, hogy optikai távcsöveket használnak a megfigyelésekhez. Az égitestek képét eleinte csak rajzon tudták megörökíteni, majd a 19. században fokozatosan elterjedt a csillagászatban is a fényképezés. Manapság a képeket már digitális érzékelőkkel, főképpen CCD-vel készítik. Mivel az emberi szem a 390 és 750 nanométer hullámhosszak közé eső elektromágneses sugárzást érzékeli, a berendezések segítségével képesek a csillagászok az ultraibolya és az infravörös tartományok megfigyelésére is. #### Ultraibolya csillagászat Az ultraibolya csillagászat általában a 10 és 320 nanométer hullámhossz közötti tartományt vizsgálja. E hullámhosszakat elnyeli a Föld légköre, ezért a megfigyeléseket a légkör magas rétegeiben vagy az űrben kell végrehajtani. Az ultraibolya csillagászat a legjobban a forró kék csillagok spektrális és emissziós vonalait, illetve a hősugarakat képes tanulmányozni. Ez magában foglalja a kék csillagokat más galaxisokban, de így figyelhetők meg planetáris ködök, a szupernóva-maradványok és az aktív galaxismagok. Az ultraibolya fény azonban könnyen elnyelődik a csillagközi anyagban, így a méréseknél ezt is figyelembe kell venni. ### Röntgencsillagászat A röntgencsillagászat a csillagászat azon ága, mely megfigyeléseit a röntgen hullámhossztartományba eső sugárzások vizsgálatával végzi. Ezek a sugárzások nem tudnak mélyen behatolni a légkörbe, ezért észlelésükhöz műholdakat, magaslati léggömböket és rakétákat használnak. Röntgentartományban megfigyelhető égitestek a kvazárok, a galaxisok, a galaxishalmazok, a neutroncsillagok és a fekete lyukak. ### Gamma-csillagászat Kezdetben a tudósok úgy gondolták, hogy a világegyetemben nem lehet gamma-sugárzás, mert ahhoz rengeteg energia kellene. Később – az első gamma-sugárzásra érzékeny műhold felbocsátásakor – a sugárzás létezése bizonyítékot nyert. A gamma-csillagászat a gammatartományba eső sugárzásokat tanulmányozza. A megfigyeléseket műholdak (pl. Compton űrtávcső) vagy speciális teleszkópok (pl. Cserenkov-teleszkóp) segítségével végzik. Ha egy elektron gyorsabban mozog egy folyadékban vagy gázban, mint az adott közegben érvényes fénysebesség, akkor a környező anyagban Cserenkov-effektust kelt. A Cserenkov-sugárzás a haladási irány körül egy kúp palástja mentén figyelhető meg. A kúp nyílásszöge a közegtől és az elektron sebességétől függ. A sebesség növekedésével a nyílásszög csökken. Az észlelhető fotonok számát az elektron sebessége, a közeg törésmutatója és a közegben megtett út hossza határozza meg. A fenti elv alapján működő Cserenkov-számláló a fénykúp nyílásszögének meghatározásával lehetőséget ad a részecskék energiájának mérésére. 300 GeV fölött már a földi Cserenkov-teleszkópok is tudják észlelni a sugárzást. Amikor a gamma fotonok az atmoszférában elnyelődnek, másodlagos kozmikus sugárzást, vagyis nagy energiájú részecskezáport idéznek elő. A másodlagos sugárzás töltött részecskéinek a légkörben keltett Cserenkov-sugárzását lehet észlelni. Ez a Cserenkov-fény, amely a látható és az ultraibolya tartományba esik, egy kb. 1 fok nyílásszögű kúppalást mentén lejut a Föld felszínéig, és ott ez a rövid villanás nagy átmérőjű optikai távcsövekkel és érzékeny, nagyon gyors kamerákkal észlelhető. Hasonló jelenséget okoz a nagy energiájú kozmikus részecskesugárzás is, de a két jelenséget a fényfelvillanások jellegzetességei alapján meg lehet különböztetni. A gamma-sugárzás legjelentősebb ismert forrásai az űrben az úgynevezett gamma-kitörések. A gamma-kitörések (rövidítve: GRB, az angol 'gamma-ray burst'-ből) látszólag véletlenszerű helyekről érkező gammafelvillanások, melyek 10–20 milliszekundumtól néhány percig tartanak, és gyakran követi őket utófénylés hosszabb hullámhosszokon (röntgen, ultraibolya, látható fény, infravörös és rádióhullám). A gamma-sugárzás forrásának csak 10%-a állandó. Ezek közé tartoznak a pulzárok, a neutroncsillagok és az aktív galaxismagok. ### Az elektromágneses spektrumon kívüli csillagászati megfigyelési területek Az elektromágneses sugárzáson kívül több mód is van a világűr megfigyelésére a Földről. A neutrínócsillagászat a világűrből érkező neutrínósugárzást tanulmányozza. A csillagászok speciális földalatti létesítmények (SAGE, SALLEX) segítségével derítik fel a neutrínókat, amelyek főképpen a Napból, kisebb részt szupernóvából érkeznek. A kozmikus sugárzás a Földön kívülről származó nagy energiájú részecskékből áll. Előfordul benne elektron, proton, gamma-sugárzás és rengetegféle atommag. A nagyon eltérő részecskeenergiák a különböző eredet miatt vannak. A kozmikus sugárzás eredhet a Nap nagy energiájú folyamataiból, de jöhet a belátható világegyetem legtávolabbi zugából is. A gravitációs sugárzás a gravitációs hullámok által továbbított energia. A gravitációs hullámokat keltő rendszerek fontos példái a kettőscsillagok, amelyek egyik tagja fehér törpe, neutroncsillag vagy fekete lyuk. A csillagászat új ágát fogja jelenteni a „gravitációshullám-csillagászat” elindulása. Közvetlen vizsgálat során a földre érkező meteoritokat figyelik meg a csillagászok. Az űrutazások során pl. a Hold és a Mars felszínéről szereztek új ismereteket a tudósok. Az űrszondák (pl. a MER-A Spirit) a távoli csillagászati objektumokat vizsgálják. ### Asztrometria és égi mechanika Az égi mechanika a csillagászat egyik legrégibb ága, amely az égitestek mozgásának dinamikai leírásával foglalkozik. A történelem során a Napnak, a Holdnak és a többi égitestnek fontos szerepe volt a navigációban. Az égi mechanika alapvetően a klasszikus mechanika eszközeivel dolgozik, pontosabb számításokhoz azonban figyelembe kell venni a relativisztikus hatásokat is. A modern időkben a Földközeli objektumok, mint az üstökösök, a meteoritok megfigyelése is e tárgykörhöz tartoznak. Az asztrometria abban különbözik az égi mechanikától, hogy itt az égitestek helyzetének meghatározása a cél. ## Elméleti csillagászat Az elméleti csillagászat az analitikus modellek és a számítógépes szimulációk eszközeinek széles tárházát használja. Mindegyik modellnek megvannak az előnyei és a hátrányai. Az analitikus modellek betekintést adnak a folyamatok mélyébe, a numerikus modellek a nem látható hatásokat és jelenségeket tárják fel. Az elméleti csillagászat a felállított modellek alapján arra törekszik, hogy kitalálja, milyen mérési eredmények várhatók. Ez segít a megfigyelőnek abban, hogy megkeresse azokat az adatokat, amelyekkel megerősítheti vagy elvetheti a modellt, illetve segít a különböző modellek közül kiválasztani az ideálisat. Az új adatok alapján a tudósok új modelleket hoznak létre vagy módosítják a meglévőket. Abban az esetben, ha ellentmondást tapasztalnak, megpróbálnak néhány minimális módosítást végrehajtani a modellen, hogy illeszkedjen a kapott adatokhoz. Egyes esetekben a nagyszámú ellentmondásos adat a modell elvetéséhez vezethet. Az elméleti csillagászat témaköréhez tartozik a sztellárdinamika, a galaxiskeletkezés és fejlődés, a kozmológia, az általános relativitáselmélet és az asztrofizika. A relativitáselméletet a fekete lyukaknál és a gravitációs hullámoknál alkalmazzák. A sötét anyag és a sötét energia a modern elméleti csillagászat legfontosabb területe, amelyeket a galaxisok vizsgálatánál figyeltek meg. A világegyetem tömegének csupán 4,6%-át alkotja a megfigyelhető anyag, 23% a sötét anyag aránya, és 72% a sötét energia. Néhány, széles körben elfogadott elmélet és modell már a csillagászatban is szerepel: a Lambda-modell, az ősrobbanás, a sötét anyag. ## A vizsgálat tárgya szerinti csillagászati területek ### Napkutatás A Nap a Földtől körülbelül 150 millió kilométer távolságra van, ami fénysebességgel 8,3 perc. Ez a leginkább tanulmányozott csillag. A Nap egy G2V színképtípusú csillag, a mintegy 10 milliárd évig tartó fősorozatbeli fejlődésének a felénél jár. A fűtőanyagát jelentő hidrogén elhasználása után 5 milliárd év múlva vörös óriássá duzzad, majd a külső rétegeiből planetáris köd képződik, magja pedig magába roskadva fehér törpévé alakul. Mivel anyagát képlékeny plazma alkotja, a különböző szélességi körön levő területei eltérő sebességgel forognak; az egyenlítői területek 25, míg a sarkvidékek csak 35 naponként fordulnak körbe. Az eltérés miatt erős mágneses zavarok lépnek fel, amelyek napkitörések és – különösen a mágneses pólusok 11 évente bekövetkező felcserélődésének idején megszaporodó – napfoltok kialakulásához vezetnek. A Nap fennállása során folyamatosan 40%-kal nőtt a fényerőssége. A fényerősségnél időszakos változásokat lehet megfigyelni, amelyek hatással vannak a Földre. A középkorban a gyenge napaktivitás okozhatta a „kis jégkorszakot”. A fotoszféra a Nap látható felszíne, a naplégkör legalsó rétege, ahonnan a Nap látható fényének túlnyomó része származik. Ez a réteg egy rendkívül vékony (a napbelső és -légkör messze legvékonyabb egysége), mindössze néhány száz kilométer vastag réteg, alsó határa a Nap fentebb – a kromoszféra fejezetben – definiált felszíne, felső határa a naplégkör azon szintje, ahol a hőmérséklet minimális. ### Planetológia Ez a csillagászati terület a törpebolygókat, a Földet, a műholdakat, az aszteroidákat, az üstökösöket, a Naprendszerben keringő egyéb objektumokat és a Naprendszeren kívüli égitesteket tanulmányozza. A Naprendszert már viszonylag jól feltérképezték teleszkópokkal, műholdakkal és űrutazással. Ez tette lehetővé azt, hogy megértsük az univerzum kialakulását és fejlődését, bár még több kérdésre nincs válasz. A Naprendszer belső bolygókra, aszteroidaövre és külső bolygókra van osztva. A belső bolygókhoz a Merkúr, a Vénusz, a Föld és a Mars, a külső bolygókhoz a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz tartozik. Az aszteroidaöv több aszteroidát és a Ceres törpebolygót foglalja magában. A Neptunuszon túl található a Kuiper-öv (benne a Plútó, a Haumea, a Makemake és az Eris törpebolygók), és az Oort-felhő. Ez utóbbi több fényévnyi kiterjedésű. A protoplanetáris korong, vagy proplid (nem protoplanetáris köd) általában fiatal csillagok körül kialakuló akkréciós korong, melyben gáz és szilárd részecskék keringenek. E részecskék idővel nagyobb anyagcsomókká, planetezimálokká, végül bolygókká állnak össze. Ez sok millió évet vesz igénybe. A napszél sugárzási nyomása kisöpri a legtöbb megmaradt anyagot, és az atmoszféra kialakulásához elegendő gáz marad. Néhány bolygón az intenzív bombázás időszakában a maradék gázt is kisöpörte (pl. ezt bizonyíthatják a Hold kráterei). Ebben az időszakban néhány ősbolygó (protoplanéta) is összeütközött. Ez az egyik elmélete a Hold kialakulásának. A planetáris differenciálódás során az égitestek elnyerik réteges, övekre tagolt szerkezetüket. A bolygótestek különböző rétegei a folyamat során fokozatosan gömbhéjakba (geoszférákba) rendeződtek a sűrűségüknek megfelelően. A Föld típusú bolygókon három gömbhéjat különböztetünk meg. Ezek a kéreg, a köpeny és a mag. A magnak lehetnek folyékony és szilárd területei, és egyes bolygók magjai mágneses mezőt is létrehozhatnak, amely megvédi a napszéltől a légkört. Egy holdban vagy bolygóban található radioaktív elemek (urán, tórium, <sup>26</sup>alumínium) bomlásából kifolyólag saját hőtermeléssel rendelkeznek. Egyes bolygók magas belső hőmérséklettel rendelkeznek, ennek következtében vulkanikus és tektonikai folyamatok zajlanak. Azok, amelyeken kialakul a légkör, megjelenik a víz- és szélerózió. A kisebb testeken, ahol nincs árapálygyorsulás, megszűnik a geológiai aktivitás, és kihűl. ### Sztellárasztronómia A csillagok és azok fejlődése a világegyetem megismerésének alapja. A csillagok megismerését számítógépes szimulációk, mérések és elméleti tanulmányok segítik. A csillagkeletkezés során az összesűrűsödő gázfelhő egyes részei saját tömegvonzásuknál fogva egyre több gázt vonzanak magukba, így egyre sűrűbbé válnak, ezek a globulák, amelyek a látható fény tartományában eltakarják a keletkező csillagot. A protocsillag a sűrűség növekedésével folyamatosan fölhevül, és a megfelelő hőmérséklet elérése után a legsűrűbb részen megindul a deutérium, később a hidrogén magfúziója. A gázfelhő maradékát a csillag sugárzása és csillagszele kifújja, az akkréciós korong maradékából pedig protoplanetáris korong képződik, amely végül bolygókká állhat össze. Minden, a héliumnál és a hidrogénnél nehezebb elem a csillag magját képezi. A csillagokat elsősorban a tömegük alapján osztályozzák. Minél nagyobb egy csillag tömege, annál nagyobb a fényessége, és annál gyorsabban fogyasztja el a hidrogént a magban. Ennek következtében a nagy tömegű csillagok élettartama rövidebb, mint a kisebb tömegűeké. A csillagok – a fősorozaton való tartózkodásuk során – a hélium és a hidrogén magjukban végbemenő fúzióból nyerik az energiát. Ez a folyamat a csillag tömegétől függően rövidebb vagy hosszabb. Egy naptömegű csillag élettartama 10 milliárd év, egy három naptömegű csillagé 500 millió év, egy 30 naptömegű csillagé már csak 6 millió. ### Galaktikus csillagászat A galaktikus csillagászat a Tejútrendszert, a Lokális Galaxiscsoportot, ezek dinamikáját és szerkezetét tanulmányozza. Ez utóbbi egy csillagokból, gázokból és egyéb objektumokból álló galaxishalmaz, amelyet a kölcsönös gravitációs vonzás tart össze. A Tejútrendszer középpontja a galaktikus mag, amelynek több spirálkarja van. Ez a mag a szupermasszív fekete lyuk, a Sagittarius A\* („A” csillag). Tejútrendszerünknek négy fő spirálkarja van, a Perseus-kar, a Norma- és Cygnus-kar, a Scutum-Crux-kar és Carina- és Sagittarius-kar. A nagyobb tömegű csillagok megjelenésekor egy izzó gázból és plazmából álló H II régió alakítja át a felhőt. A csillagközi szél és a szupernóva ezekből a robbanásokból lesz, amik eloszlatják a felhőt, hátrahagyva több fiatal klasztert. Ezek fokozatosan feloldódnak. A csillagok között a csillagközi térben anyagok sora található meg. A legsűrűbb rész a molekuláris felhő, amely molekuláris hidrogénből és más elemekből áll. Az összesűrűsödő gázfelhő egyes részei saját tömegvonzásuknál fogva egyre több gázt vonz magába, így egyre sűrűbbé válik, ez a globula, ami a látható fény tartományában eltakarja a keletkező csillagot. A beérkező anyag a protocsillag körül akkréciós korongot képez, és nagy része a protocsillagba zuhan. Az évmilliók során egy H II régióban több ezer csillag születhet, majd egy szupernóva-robbanás vagy az újszülött csillagokból érkező napszél eloszlatja a felhő maradék anyagát, és a helyén egy, a Messier 45-höz hasonló nyílthalmaz lesz látható. Ezek a nyílthalmazok és elszórt csillagok később a Tejútrendszer részévé váltak, ahol mintegy 1000 nyílthalmaz ismert, de a teljes szám ennek a tízszerese lehet. ### Extragalaktikus csillagászat Az extragalaktikus csillagászat a csillagászat tudományának azon ága, amely az univerzum Tejútrendszeren kívüli objektumainak kialakulásával, osztályozásával és az aktív galaxisok megfigyelésével foglalkozik. Ez utóbbi azért fontos, mert így megismerjük a világegyetem főbb szerkezetének jellemzőjét. A legtöbb galaxis szabálytalan formájú, így könnyen be lehet kategorizálni. Ezek szerint megkülönböztetünk elliptikus, spirális, lentikuláris és szabálytalan galaxisokat. A spirálgalaxisok két részből tevődnek össze: egy hatalmas, lapos korongból, illetve egy kisebb, ellipszoid alakú „központi dudorból”. A korongban található a csillagközi gáz és por nagyobbik része. Ezekben a galaxisokban a csillagok a galaxis középpontja körül keringenek, átlagosan néhány millió éves keringési idővel. A lentikuláris galaxisok sima, korong alakú galaxisok, amelyekben a csillagkeletkezés felemésztette az összes csillagközi gázt, vagyis az ilyen galaxis főleg öreg csillagokból áll. Ahogy a nevük is mutatja, az elliptikus galaxisok alakja az ellipszis. A csillagok véletlenszerűen mozognak egy keringési centrum körül, pályájuk nem meghatározható. Nagyon kevés csillagközi anyagot tartalmaz. A szabálytalan vagy irreguláris galaxisok nem tartalmaznak spirálkarokat, és elliptikus szimmetria sem figyelhető meg bennük. Ezek a galaxisok úgy alakulhattak ki, hogy egy másik galaxissal kerültek kölcsönhatásba, emiatt elvesztették szimmetriájukat. Némely galaxis még a szabálytalan kategóriába sem sorolható be, ezek a pekuliáris galaxisok. A rádiógalaxis olyan galaxis, amely rádiófluxusa nagyságrendekkel erősebb annál, mint ami az optikai fényessége alapján várható, figyelembe véve az úgynevezett rádióindexet, azaz az elektromágneses hullámok formájában leadott energiájának nagy részét a rádióhullámok tartományában sugározza ki. Az aktív galaxisok nagy energiájú sugárzást bocsátanak ki. Több csoportba oszthatók: kvazárok, Seyfert-galaxis és blazárok. A kozmosz nagy léptékű szerkezetét galaxisok csoportjai és csoportosulásai jellemzik. A legnagyobbakat szuperhalmazoknak vagy szuperklasztereknek hívják. ### Kozmológia A kozmológia a világegyetemmel mint egésszel foglalkozó tudomány, emiatt a fizika és a filozófia tudományának is része. A világegyetem megfigyelésével a fizikai kozmológia foglalkozik, amely hozzájárult ahhoz, hogy megismerjük a világ kialakulását és fejlődését. Alapvető a modern kozmológiában, hogy elismeri az ősrobbanás tényét, amelynek lényege, hogy az univerzum egy robbanással keletkezett, majd szélesedett. Az ősrobbanás elmélete a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás 1965-ös felfedezése nyomán született meg. A korai univerzumot egyenletesen és izotróp módon töltötte ki egy hihetetlenül nagy energiasűrűség és a vele járó óriási hőmérséklet és nyomás. Ez tágult és hűlt, valamint a gőzlecsapódáshoz és a víz fagyásához hasonló, de elemi részecskékhez kapcsolódó fázisátmeneteken ment át. A világegyetemet ma az energia egy misztikusnak tűnő formája, az úgynevezett sötét energia uralja. Nagyjából a teljes energiasűrűség 72%-a a mai egyetemben ilyen formájú. ## Interdiszciplináris kutatások A csillagászat és az asztrofizika jelentős interdiszciplináris kapcsolatot alakítottak ki más tudományokkal. Archeoasztronómia és etnoasztronómia az ókori csillagászat és a hagyományos kultúra kontextusa, a régészeti és antropológiai bizonyítékok tanulmányozása. Az asztrobiológia interdiszciplináris tudományág, amely a csillagászat, a biológia és a geológia azon területeit foglalja magába, melyek a földön kívüli élet eredetét, lehetőségeit, evolúcióját, valamint a földi élet esetleges földön kívüli eredetét vizsgálják. A világegyetem atomjainak, molekuláinak és vegyületeinek tanulmányozása, beleértve ezek kialakulását, interakcióját és a megsemmisülését asztrokémiának hívják. A vizsgálat tárgyát képező anyagok rendszerint a molekuláris felhőkben, továbbá alacsony hőmérsékletű csillagokban, barna törpékben és bolygókon találhatók meg. A kozmokémia a Naprendszerben található elemek, molekulák és vegyületek tanulmányozása, beleértve az izotópok eredetét és változatait. Mindkét terület a csillagászat és a kémia kombinációja. ## Amatőr csillagászat A csillagászat azon ága, amihez amatőrök járulnak hozzá legjobban. Az amatőr csillagászok a különböző égi objektumokat és jelenségeket figyelik meg, gyakran az általuk létrehozott eszközök segítségével. A leggyakoribb célpontjaik a Hold, a bolygók, a csillagok, az üstökösök, a meteorok és a mélyégobjektumok. Az amatőr csillagászat egyik ága az asztrofotográfia, vagyis az égbolt fotózása. Sok amatőr bizonyos objektumok megfigyelésére specializálódik, olyanra, amely érdekli őt (egy típusra, egy eseményre). A legtöbb amatőr a látható hullámhosszokon végzi megfigyeléseit, de vannak, akik a látható hullámhosszon kívüli spektrumon kísérleteznek. Ebbe beletartoznak az infravörös hullámhosszot szűrő hagyományos teleszkópok és a rádióteleszkópok. Az amatőr rádiócsillagászat úttörője Karl Jansky volt, aki az 1930-as években rádióhullámhosszokon figyelte az eget. Számos amatőr csillagász házilag készített távcsövet vagy teleszkópot használ, illetve olyanokat, amelyeket eredetileg csak a hivatásos csillagászoknak készítettek, de később a nyilvánosság számára is elérhető lett (pl. One-Mile-teleszkóp). Ezek a csillagászok is hozzájárulnak a tudományos csillagászathoz. Valójában ez az egyike azon kevés tudományágnak, ahol amatőrök is komoly eredményeket érnek el. Üstökösöket fedeznek fel, változócsillagokat figyelnek meg. A digitális technológia fejlődése nyomán gyakran tiszta és lenyűgöző fényképeket készítenek az égboltról. ## Nyitott kérdések a csillagászatban Bár a csillagászat óriási lépést tett meg a világegyetem természetének megértése felé, van még számos nyitott kérdés. Ezek megválaszolására új elméleti és kísérleti fizikai felfedezések, illetve új eszközök megépítésére van szükség, amelyek a világűrt figyelik. A tudósok nem tudják, pontosan hogyan alakult ki a világegyetem és mi történt az ősrobbanás előtt, és a tudomány még nem adott választ a földönkívüli életre sem. A sötét anyag és a sötét energia természetének kutatása a modern csillagászat egyik központi eleme. Az Apollo–17 által gyűjtött Hold-kőzetmintákban grafitot mutattak ki a kutatók, viszont nem tudni, honnan származik ez az anyag. A grafit magas hőmérsékleten keletkezik, vagyis becsapódás nyomán keletkezhetett. A Plutóról is kevés információ van, mivel nagyon távol van a Földtől. Nem tudják például, hogy milyen magas a légköre. ## Fordítás
147,889
A jövendő múlt napjai
24,904,748
null
[ "Az 1980-as évek képregényei", "Az év szócikke 2010 verseny jelöltjei", "Disztópia", "Marvel Comics-történetek", "X-Men" ]
A jövendő múlt napjai, eredeti címén Days of Future Past, Chris Claremont író és John Byrne rajzoló 1981-ben megjelent képregénye az X-Men csapatának főszereplésével. A Byrne alapötletéből megszületett kétrészes történetet a Marvel Comics Uncanny X-Men című sorozatának 141. és 142. számában, 1981 januárjában és februárjában adta ki először. A jövendő múlt napjai egyike a legismertebb és legnevezetesebb X-Men-kalandoknak, melyben a szuperhőscsapatnak egy jövőből érkezett figyelmeztetés nyomán kell megakadályoznia egy disztópikus világ kialakulásához vezető eseménysorozatot. A történet központi témája a faji megkülönböztetés, mely a múltra, a második világháború során a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtásra visszautalva és annak motívumait felhasználva mutat be egy elrettentő, disztópikus jövőképet. A jövendő múlt napjai több szempontból is mérföldkőnek számít a kiadó X-Men-füzeteinek történetében. Az Uncanny X-Men egyik legelismertebb alkotópárosának, Chris Claremontnak és John Byrne-nek A jövendő múlt napjai volt az utolsó nevezetes közös munkája, mely után a páros szétvált, amihez hozzájárultak a történet kapcsán kiéleződő alkotói nézetkülönbségek. A jövendő múlt napjaiban számos új szereplő mutatkozott be, akik az X-Men-történetek fontos résztvevőivé váltak. A történetben bemutatott disztópikus jövő, mely Claremont szándéka szerint eredetileg a sorozat jelenében játszódó cselekménnyel egyazon valóságban létezett, más írók munkája során egy külön, párhuzamos jövővé alakult, melynek később a kiadó a 811-es Föld besorolást adta. ## A történet megszületése és háttere A jövendő múlt napjai története és cselekménye Chris Claremont és John Byrne eltérő elképzelései és szándékai miatt számos változáson ment keresztül, mire végleges formájában nyomtatásba került. A jövőben játszódó történet ötlete Byrne-től származott, akinek egyik alapvető szándéka annak bemutatása volt, hogy az X-Men-füzetekben már régóta szereplő óriás mutánsvadász robotok, az Őrök, valójában nagyszerű szereplők. Byrne később úgy nyilatkozott, hogy Claremont nem igazán kedvelte az Őröket, mivel esetlen és könnyen legyőzhető ellenfeleknek tartotta őket. Byrne nyilatkozatai során nem nevezett meg olyan művet, mely hatással lett volna rá A jövendő múlt napjai történetének megtervezése során. Mindemellett azonban több alkalommal is megjegyezte, hogy csak évekkel a történet megjelenése után vette észre, hogy A jövendő múlt napjai cselekménye mennyire hasonlít a népszerű angol televíziós sorozat, a Doctor Who egyik régebbi, 1972-es, négy részes epizódjára. „Úgy négy évvel később, Chicagóban laktam, mikor a Doctor Who-t néztem a PBS-en. A soron következő rész a Day of the Daleks volt. »Hú, a Day of the Daleks, igen, ezt már láttam korábban mikor még Londonban, Ontarióban laktam.« Néztem, és egy az egyben A jövendő múlt napjai volt.” – mondta Byrne. A jövendő múlt napjai cselekményének kidolgozását Byrne már hónapokkal az éppen megjelenő, Claremonttal közös A Főnix halála (The Dark Phoenix Saga) című történetük utolsó részeinek kiadása előtt megkezdte. A történethez Byrne és Claremont több új szereplőt is megalkotott, köztük a Rejtély által újjászervezett Gonosz Mutánsok Testvériségének tagjait, Lavinát, Pirót és Sorsot. A szereplők külsejét és képességeit Byrne tervezte meg, nevüket Claremont adta. A disztópikus jövő cselekményében megjelenő új X-Man, Rachel, az eredeti tervek szerint Scott Summers, vagyis Küklopsz és Jean Grey lánya lett volna, ám az erre vonatkozó utalást el kellett távolítani a készülő történetből, mivel a A Főnix halála főszerkesztői utasításra az utolsó pillanatban Jean Grey halálával végződött. Rachel így csak mint egy új csapattag jelent meg, bármiféle utalás nélkül a hátterére. A mutánsellenes politikájáról ismert Robert Kelly szenátor, aki már korábbi történetekben is feltűnt, Claremont javaslatára lett A jövendő múlt napjai központi alakja. Claremont jelentősen hozzájárult a történet második, Lélek a múltban (Mind out of Time) című része cselekményének kidolgozásához is. A képregénytörténet elkészítése a kiadónál megszokott „Marvel-stílusban” zajlott, vagyis a cselekmény kidolgozása után készültek el a rajzok, majd csak ezt követően a pontos párbeszédek, vagyis a történet szkriptje. Claremont és Byrne a kapcsolatot szinte kizárólag telefonon tartották, így vitatták meg a történet részleteit, melyet írásban nem is rögzítettek. A történet szerkesztői jóváhagyása után Byrne elkészítette a rajzokat, és ha úgy ítélte meg, saját belátása szerint a megbeszéltektől eltérve átrendezett egyes jeleneteket. A rajzok kézhezvétele után Claremont megírta a történet párbeszédeit és a narrációt. ## A történet A jövendő múlt napjai történetének eseményei párhuzamosan zajlanak a sorozat jelenében, 1980-ban, és annak disztópikus jövőjében, 2013-ban. A cselekmény tényleges kiindulópontja, mely a negatív jövő kialakulásához vezetett, a Gonosz Mutánsok Testvérisége által elkövetett merénylet volt a mutánsellenes politikájáról ismert Robert Kelly szenátor ellen. Az ezt követő eseménysorozat a mutánsvadász Őr-robotok tömeggyártásához vezetett, melyek végül átvették az irányítást az Egyesült Államok felett. Az Őrök 2013-ra jórészt kiirtották a mutánsokat és más emberfeletti képességgel rendelkező lényeket, a túlélőket pedig gyűjtőtáborokba kényszerítették. A szigorú ellenőrzés alatt tartott népességen belül a gyermeknemzés jogát csak a mutáns génektől mentes, általuk „tisztának” ítélt egyéneknek tartották fenn. ### A cselekmény összefoglalása 2013-ban az egykori X-Men csapatának gyűjtőtáborba zárt túlélői, Kate Pryde, Vihar és Kolosszus, egykori ellenfelük, Magneto, a Fantasztikus Négyes utolsó élő tagja, Franklin Richards és telekinetikus képességekkel rendelkező felesége, Rachel, valamint a kanadai kormány ügynökeként, még szabadon tevékenykedő Rozsomák azon dolgoznak, hogy megváltoztassák a múlt eseményeit. A képességeiket gátló szerkezeteket kijátszva Rachelnek sikerül visszaküldeni Pryde tudatát a múltba, 1980-ba, a nő akkori fiatal énjének testébe. Pryde és az X-Men csapata, miután a nő beszámol nekik az őket váró sötét jövőről és az oda vezető eseménysorozatról, Washingtonba utaznak, hogy megakadályozzák a Kelly szenátor elleni merényletet. Eközben a jövőben az Őrök leleplezik a mutánsok tervét, és rajtuk ütnek. A csapat úgy dönt, hogy végső próbát tesz a robotok idegközpontjának elpusztítására, hogy ezzel megbénítsák őket. 1980-ban az X-Men harcba bocsátkozik a Gonosz Mutánsok Testvériségével, hogy megóvja Kelly szenátor életét, miközben 2013-ban a csapat tagjaival egymás után végeznek a túlerőben lévő Őrök, míg már csak a Pryde tudat nélküli testét őrző Rachel marad életben. A múltban Pryde-nak sikerül megmentenie Kelly életét, ami után a nő tudata azonnal elhagyja fiatal énje testét. A csapat a küldetés után hazaindul, és bár feladatukat teljesítették, bizonytalanok abban, hogy sikerült-e ezáltal a jövőt is megváltoztatniuk. Egy hónappal később Kelly szenátor találkozik az Egyesült Államok elnökével, aki úgy dönt, hogy a mutánsok elleni nyílt fellépés helyett utasítást ad egy titkos projekt keretein belül új Őr-robotok kifejlesztésére. ## A mű központi témája A mutánsok fogalmát Stan Lee vezette be a Marvel képregényeinek világába 1963-ban, az X-Men csapatának megalkotásával. A mutánsok, akiknek természetes módon megváltozott génjeik emberfeletti képességeket kölcsönöznek, megjelenésük óta különféle előítéletek tárgyai voltak a kiadó füzeteinek történeteiben. Chris Claremont, aki 1975-től lett az Uncanny X-Men rendszeres írója, a holokauszt nyomasztó emlékeit és rémképeit a cselekmény állandó elemévé tette. Ennek részeként az X-Men füzetek legismertebb gonosztevőjének, Magnetónak zsidó hátteret adott, aki mint a holokauszt és a koncentrációs táborok túlélője azért küzd, hogy a mutánsok átvegyék a hatalmat a közönséges emberek felett. Cheryl Alexander Malcolm megítélése szerint Claremont történeteiben ezalatt a mutánsok a zsidó nép szimbólumává váltak. Mindazonáltal maga Magneto, és az általa alapított Gonosz Mutánsok Testvérisége nem mint egy elnyomott nép, vagy faj szimbólumai vagy szabadságharcosai jelennek meg, hanem maguk is egy fajelmélet metaforái, akik saját felsőbbrendűségüket hirdetik. A jövendő múlt napjai párbeszédeinek és narrációjának, akárcsak Claremont és Byrne több ezt megelőző X-Men-történetének, központi témája a faji megkülönböztetés és a népirtás, melynek motívumai újra és újra visszatérnek a cselekmény során. „A holokauszt hasonlataira és metaforáira épít, de magában foglalja bárki, a hétköznapi ember előítéleteit is bárkivel szemben...” – jellemezte a művet Danny Fingeroth. A történet disztópikus jövőjében a túlélő mutánsokat arra kényszerítik, hogy gyűjtőtáborokban éljenek, a lakosság minden tagjának pedig megkülönböztető jelet kell viselnie, melyek, bár mások, mint a második világháború alatt a koncentrációs táborokban használtak, szerepükben nem állnak messze ezektől. „»H« – hibátlan, mutáns génektől mentes személyek, akik szaporodhatnak. »A« – anomális génekkel rendelkező, de nem mutáns személyek. Nem szaporodhatnak. »M« – mutáns.” – olvasható a narrációban. Egy másik, a történet jelenében játszódó jelenetben az egyik mellékszereplő, a Kelly szenátor meghallgatásán szakértőként részt vevő dr. Moira McTaggert megjegyzése szerint a mutánsok regisztrációját a gázkamrák fogják követni, mely ismételt utalás a világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtásra. Malcolm úgy véli, hogy A jövendő múlt napjaiban először említett, de hamarosan Claremont X-Men-történeteinek fontos elemévé vált mutánsokat érintő regisztrációs kötelezettség egyértelmű utalás az 1935-ös nürnbergi törvényekre. A cselekmény során Kelly szenátor negatív szereplőként jelenik meg, ugyanakkor törekvései az emberi természetből, egy valós veszélytől, az irányíthatatlan, hatalmas erővel bíró mutánsoktól való félelemből erednek. A jövendő múlt napjai egyik jelenetében, a jövőből visszautazó Kate Pryde emlékeiben megjelenő 1984-es elnökválasztási kampány jelmondata, a „Tudod, hogy mik a gyermekeid?” is erre utal. A Marvel Comics történeteinek világában azonban a mutáció származástól független, véletlenszerű, és az emberfeletti képességek bárkiben felébredhetnek a pubertás során, így a faji megkülönböztetés kétélű karddá válik. ## Megjelenése, utóélete és hatása ### A történet végleges változata és az alkotók nézetkülönbségei A jövendő múlt napjai és a történet második, Lélek a múltban című része 1981 januárjában és februárjában jelent meg az Uncanny X-Men 141. és 142. számában, öt hónappal a szintén nagy sikerű A Főnix halála című történet befejezése után. A történet Chris Claremont és John Byrne X-Men sorozatának utolsó nevezetes közös munkája volt, mielőtt a páros Byrne távozásával, a 143. szám megjelenése után szétvált. Byrne a rajzolás során az általa kigondolt, majd Claremonttal továbbfinomított cselekmény szerkezetét egyes helyeken saját belátása szerint önállóan módosította, ez azonban nem számított egyedi vagy szokatlan esetnek kettejük együttműködése során. A történet második részének egy korai jelenetében például, az X-Men csapatának és a Gonosz Mutánsok Testvériségének összecsapása kezdetén, Rozsomák karmaival rá akar támadni a Testvériség egyik tagjára, Piróra, amit az X-Men vezetője, Vihar egy forgószéllel megakadályoz. Az egyeztetett cselekmény szerint a következő képkockákon Vihar tisztázta volna Rozsomákkal, hogy még tőle sem tűri az indokolatlan gyilkolást és vérontást. Byrne a Vihar és Rozsomák közötti heves szóváltást azonban jóval későbbre halasztotta. Claremont egy későbbi nyilatkozatában úgy emlékezett vissza, hogy ennek a jelenetnek az elhelyezését több olvasó is kifogásolta. „Azon töprengtek, hogy miért állnak meg a csata közepén egy szóváltásra, amikor a rosszfiúk ott állnak előttük?” – mondta Claremont az olvasók reakciójáról. A főként Byrne által megtervezett történet végkimenetelét Claremont szkriptje alapjaiban változtatta meg. Byrne eredeti ötletében az X-Men csapata Kelly szenátor megmentésével teljes sikerrel fejezi be küldetését, ezzel meggátolja a disztópikus jövő kialakulását, mely a történet végén egyszerűen eltűnt volna. Claremont változatában, miután Kate megakadályozza Kelly szenátor meggyilkolását, tudata visszatér a jövőbe. „A következő pillanatban szakadék nyílik Kate Pryde-ban. A valóság kifordul, és Kate hirtelen szembe találja magát gyermekkori énjével, aki olyan ártatlan, sebezhető, olyan fiatal. Ösztönösen megcsókolja, aztán az örökkévalóság szelei hazaröpítik.” – olvasható a történetben. Ezekkel a képkockákkal, melyeket utólag a Marvel irodájában csak „a vérfertőző leszbikus jelenetként” emlegettek, Claremont a csapat egyértelmű győzelmét bizonytalanná módosította, és a jövőt, amelyből Kate érkezett, változatlanul hagyta. Byrne-nek, nyilatkozata szerint, a történet végkimenetelének Claremont-féle változatáról egészen a füzet megjelenéséig nem volt tudomása. „Majdnem felrobbantam. Nem tudtam róla egészen a megjelenésig, ... még soha életemben nem voltam olyan dühös. Roger Stern beszélt le arról, hogy azonnal otthagyjam a füzetet.” – mondta később Byrne. Az incidens igen negatív hatással volt Byrne hozzáállására és viszonyára a füzethez és annak szereplőihez. Claremont 1982-ben, bár név nélkül és általánosságban beszélve a problémáról, úgy nyilatkozott, hogy két különösen kreatív és öntudatos alkotó közös munkája során elkerülhetetlenek a nézetkülönbségek, ha a termék, amin közösen dolgoznak, mindkettőjük számára sokat jelent. Ezek néha elsimíthatóak, néha azonban eljuthatnak egy olyan pontra, mikor egyikük vagy mindkettőjük úgy gondolja, hogy a további közös munka már csak negatív hatással lehet a füzetre. Byrne évekkel később már jóval konkrétabban fogalmazott: úgy ítélte meg a helyzetet, hogy akkoriban benyomása szerint a saját véleménye a füzetről és annak főszereplőiről teljes mértékben Claremont elgondolásainak volt alárendelve. „Chris szkriptjei jelentek meg nyomtatásban, és az olvasók ezt elfogadták mint »tényt«.” – mondta Byrne. A jövendő múlt napjai során felvetődött nézetkülönbségeknek nagy szerepük volt abban, hogy Byrne megszakította a Claremonttal való közös munkát, és elhagyta a sorozatot, de Byrne nyilatkozata szerint szétválásuk előbb-utóbb enélkül is bekövetkezett volna. ### A történet utóélete Claremont a történet átdolgozott befejezésével nem szándékozott egy új, különálló világot teremteni, csupán egy „lehetséges idővonalat”. A bizonytalan jövő felé vezető eseményeket Claremont tudatosan építette be az Uncanny X-Men cselekményébe. A jövendő múlt napjai disztópikus jövőjében Kelly szenátor meggyilkolása után, 1984-ben, az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága megvétózza a kormány mutánsokat diszkrimináló törvényét (Mutant Control Act), mely a végzetesnek bizonyuló lépéshez, az Őr-robotok üzembe helyezéséhez vezetett. Claremont 1984-ben megjelent történeteiben, melyekben visszautalt A jövendő múlt napjai eseményeire is, a Kelly szenátor által előterjesztett mutánsokat célzó regisztrációs törvénytervezetet (Mutant Registration Act) a kormány végül elfogadja, és a disztópikus jövővel ellentétben, a felsőbb bíróság sem vétózza meg. Claremont szándéka az volt, hogy a cselekménnyel valós időben haladva az olvasót bizonytalanságban tartsa, hogy A jövendő múlt napjaiban látott jövő beteljesedik-e, vagy sem. Claremont nyilatkozata szerint ezt a történetvezetést egészen A jövendő múlt napjai jövőbeli cselekményeinek időpontjáig, egészen 2013-ig folytatta volna, amennyiben addig a füzet írója marad. Claremont eredeti szándéka ellenére, más írók közreműködése révén, A jövendő múlt napjai az Uncanny X-Men világának lehetséges jövőjéből idővel egy önálló, párhuzamos világegyetem jövőjévé alakult át, mely a kiadó számos alternatív univerzuma között a „811-es Föld”-besorolást kapta. A 811-es Föld világa a Marvel több, elsősorban az X-Men csapatához kötődő füzetében és történetében is visszatért, így például az 1990-es Days of Future Present-ben és az 1997–1998-as Wolverine: Days Of Future Past című minisorozatban. A 2009-es Hulk: Broken Worlds című minisorozat második számának Out of Time című története szintén ebben a világban játszódik. A jövendő múlt napjaiban több olyan szereplő is feltűnt, akik az X-Men füzetek fontos szereplőivé, vagy éppen kevésbé fontos, de rendszeresen visszatérő mellékszereplőivé váltak. Köztük a Gonosz Mutánsok Testvériségének új tagjai, Lavina, Piro és Sors, valamint a disztópikus jövő cselekményének szereplője, Rachel, aki fél évvel A jövendő múlt napjai megjelenése után, 1984 augusztusában, a The New Mutants 18. számában a jövőből visszautazva az Uncanny X-Men, majd pedig az Excalibur című füzet állandó szereplője lett. A disztópikus jövőben létező Kate Pryde tudata szintén az Excalibur oldalain tért vissza. A mutáns regisztrációs törvény, mely a rasszizmus és a vakbuzgóság szinonimájaként jelent meg, valamint az azzal kapcsolatos konfliktusok 1984-től nem csak a Claremont által írt X-Men-történetekben, hanem a Marvel más füzeteiben is felbukkantak. Bár a törvény jelentős mértékben érintette a füzetek szereplőinek életét és fontos mondanivalót hordozott a történetekben, szerepe egyre csökkent, majd háttérbe szorult, miután Claremont 1991-ben távozott az Uncanny X-Men sorozatától. Ez idő alatt, és ezután a kiadó füzeteiben időnként felmerült egy minden emberfeletti képességekkel rendelkező személyre, lényre kiterjedő regisztrációs kötelezettség bevezetése is. Az ezekhez a szabályozásokhoz kapcsolódó történetek azonban már nem a fajgyűlöletet, hanem inkább az egyéni szabadság korlátozásának jogosságát és morális vonatkozásait helyezték előtérbe, mint például a Marvel 2006–2007-es eseménysorozata, a Civil War. ### Adaptációi és hatása más művekre A jövendő múlt napjait eredeti megjelenése után többször is kiadták, köztük a 2001-ben megjelent The 100 Greatest Marvels of All Time című sorozat első számában is, ahová az olvasók szavazatai alapján a kiadó elmúlt negyven évének száz legjobb története közül került be az első huszonötbe. A jövendő múlt napjai történetét számos más, az X-Men franchise-hoz kapcsolódó műben feldolgozták. Az 1992-es X-Men című animációs sorozat több klasszikus X-Men-kalandot, többek között A jövendő múlt napjait is feldolgozta. A sorozat azonos című tizenegyedik és tizenkettedik epizódjában, számos más változtatás mellett, a volt mutánsvadász, Bishop tér vissza a jövőből, hogy megakadályozza Kelly szenátor meggyilkolását. Az epizód storyboardját Will Meugniot készítette el. A 2008-as Wolverine and the X-Men című sorozat első évadának cselekménye egy szintén hasonló eseménysorozatra épül, melyben több epizód is A jövendő múlt napjai világához hasonló disztópikus jövőben játszódik. A 2006-os X-Men: Az ellenállás vége (X-Men: The Last Stand) című mozifilm egyik korai jelenetéhez, mely egy harci szimulációt mutat be az X-Men csapatának holografikus edzőtermében, az alkotók A jövendő múlt napjainak disztópikus környezetét használták fel. A jövendő múlt napjai története az évek során más, az X-Men világán és a Marvel Comics kiadványain kívül tevékenykedő alkotók munkáihoz is inspirációt jelentett. Andrew Steven Harris, az IDW Publishing korábbi szerkesztőjének, a Star Trek: The Last Generation című ötrészes képregénysorozatának alapját A jövendő múlt napjai képezte. A 2008–2009-es minisorozat a Star Trek: Az új nemzedék (Star Trek: The Next Generation) című televíziós sorozat egy alternatív, disztópikus világban játszódik. Harris nyilatkozata szerint A jövendő múlt napjai történetben az ragadta meg leginkább, hogy míg más, a hozzá hasonlóan alternatív világokban játszódó kalandok az eredeti sorozat szereplőinek egy gonosz változatát mutatják be, addig A jövendő múlt napjaiban az ismert főszereplők még hősiesebb formában jelennek meg, akik még nagyobb fenyegetés ellen küzdenek. Ennek ellenére az író véleménye szerint a The Last Generation olvasói nem fogják felfedezni a hasonlóságot A jövendő múlt napjai cselekményével. Az NBC 2006-os Hősök (Heroes) című televíziós sorozata több epizódjában is található utalás A jövendő múlt napjaira, akárcsak más szuperhősképregényekre, amelyek szintén hatással voltak erre az alkotásra. Az első epizódban az egyik főhős, Nakamura Hiro (Masi Oka) említi A jövendő múlt napjait egy beszélgetés során, azonban a sorozat írói eltévesztették az Uncanny X-Men konkrét számát, melyben a történet első része megjelent. Ezt a tévedést Nakamura, a Hősök alkotói által létrehozott álblogjának egyik bejegyzésében helyesbítette. A sorozat huszadik, Öt év múlva (Five Years Gone) című epizódja szintén egy disztópikus jövőben játszódik, melynek világára ugyancsak nagy hatással volt a képregénytörténet. „Nos, aki nem látja A jövendő múlt napjainak hatását tükröződni az Öt év múlva című epizódjában, az vak. A klasszikus történetek mind inspirációt jelentenek, mivel számos író olvasta ezeket felnőtté válása során.” – nyilatkozta Aron Coleite, a sorozat egyik írója. A WizKids HeroClix nevű figurás társasjátékának 2006-ban kiadott kiegészítő csomagja szintén A jövendő múlt napjai témája köré épült. John Byrne képregényborítója, melyet az Uncanny X-Men 141. számához készített az X-Men-füzetek és a Marvel Comics legismertebb és legtöbbet másolt borítói közé tartozik. A borítón a disztópikus jövő világában Rozsomák és Kate Pryde falhoz szorítva állnak. Mögöttük egy hatalmas körözési plakát látható elesett és bebörtönzött társaik képeivel. A Marvel Comics kiadványai számára, de attól függetlenül is, a borítót több alkotó is átdolgozta, az azon látható szereplőket saját főhőseire cserélve. Ilyen például Casey Jones az Excalibur 1996-ban megjelent 94. számához, Clayton Henry az Alpha Flight 2004-ben megjelent 9. számához, Paco Medina a New X-Men 2006-ban megjelent 26. számához, vagy Arthur Suydam a Marvel Zombies vs. Army of Darkness című minisorozat első számához készült borírója. Jim Valentino az Image Comics kiadásában megjelenő Noble Causes: Family Secrets című minisorozatának harmadik számához és Roberto Campus a Star Wars Insider című magazin 87. számához készült borítója szintén Byrne eredeti rajzát idézi. 2004-ben a borító jelenete dioráma formájában is megjelent a Dynamic Force gyártásában. A szobrocska figuráit a Kucharak testvérek mintázták meg. A ToyBiz 2005-ben szintén megmintázta a jelenetet a Marvel Select akciófigura-sorozatának részeként. 2014-ben mutatták be a regény film változatát, amiben az X-men: Az elsők után még az X-men eredeti mozifilm néhány szereplője is feltűnik.
1,593,697
2020-as Formula–1 világbajnokság
26,340,824
null
[ "2020 a sportban", "Formula–1-es szezonok" ]
A 2020-as Formula–1 világbajnokság sorrendben a 71. Formula–1-es szezon volt. Ebben az évben rekordnak számító 22 futamot rendeztek volna, de később a koronavírus-járvány kitörése következtében több verseny elhalasztásra vagy törlésre került, helyüket egyes esetekben új vagy a versenynaptárban korábbi években szereplő versenyek vették át, a végleges versenynaptár hossza 17 futam lett. A bajnokság március 15-én Melbourne-ben indult volna, azonban csak július 5-én vehette kezdetét Ausztriában, és december 13-án ért véget Abu-Dzabiban. Az egyéni címvédő a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton volt, aki három futammal a szezon vége előtt, az isztambuli versenyhétvégén elért győzelmével bebiztosította hetedik világbajnoki címét, amellyel beállította Michael Schumacher vonatkozó rekordját. A konstruktőrök bajnokságában a Mercedes alakulata érkezett címvédőként, és az emilia-romagnai nagydíjon ismét megszerezte a konstruktőri címet, sorozatban hetedik alkalommal, amely új rekord a Formula–1 történelmében. A Nürburgringen rendezett Eifel nagydíjon Kimi Räikkönen 323. nagydíjhétvégéjén vett részt, ezzel pedig a sportág történetének legtapasztaltabb versenyzőjévé vált, megdöntve Rubens Barrichello rekordját. A portimãói portugál nagydíjon Lewis Hamilton pályafutása 92. futamgyőzelmével megdöntötte Michael Schumacher vonatkozó rekordját. A bahreini nagydíjon Romain Grosjean súlyos balesetet szenvedett, aminek következtében nem tudott rajthoz állni a következő hétvégén esedékes szahír nagydíjon, ahol a Haas tartalékpilótája, Pietro Fittipaldi helyettesítette. Ezzel a Fittipaldi-család lett az első az autósport történetében, amelynek négy tagja is rajthoz állhatott Formula–1-es futamon. A szahír nagydíjon győztes Sergio Pérez 190. nagydíján szerezte meg első futamgyőzelmét, amivel új rekordot állított fel. Korábban Mark Webbernek kellett a legtovább várnia első győzelmére, ő pályafutása 130. nagydíján ért célba elsőként. Pérez ötven év elteltével lett a sportág első mexikói futamgyőztese, ezt megelőzően Pedro Rodríguez tudott futamot nyerni, az 1970-es belga nagydíjon. 2012 óta először fordult elő, hogy egy idényben két új futamgyőztest is avatott a sportág. ## Az új Formula–1 ### Változások 2020-tól A 2020-as szezontól kezdődően a szabadedzéseken való részvételért is licenszpontokat adtak a pilótáknak, egész pontosan minden hétvégén 100 km megtétele után 1-et, egészen addig, amíg valamilyen kihágásért büntetőpontot nem kaptak. További kitétel, hogy egymást követő három szezonban legfeljebb 10 pont volt szerezhető ily módon. Az idény előtti teszteken a Mercedes előállt az úgynevezett DAS-szal, a duplatengelyes kormányrendszerrel. A technikai újítást, amellyel a versenyző a kanyarokban a gumikopást szabályozhatja, a Nemzetközi Automobil Szövetség engedélyezte a 2020-as szezonra, a 2021-es idénytől azonban betiltotta a használatát. A szezon közbeni változás, hogy az olasz nagydíjtól kezdve a csapatok kötelesek voltak az időmérő edzések folyamán ugyanazokat a motorbeállításokat használni, amiket a futamon, azaz betiltották az ún. időmérős motorbeállításokat. ### Változások a csapatoknál A Red Bull Racing és a Scuderia Toro Rosso versenyistállót tulajdonló Red Bull energiaitalcég mint anyavállalat, a Toro Rossót ettől az évtől Scuderia AlphaTauri néven versenyeztette. Az osztrák cég ezzel divatmárkáját kívánta népszerűsíteni. A Williams év közben tulajdonost cserélt, aminek következtében az olasz nagydíjat követően távozott a csapat alapítója és névleges csapatfőnöke, Sir Frank Williams, valamint lánya, a helyettes csapatfőnök Claire Williams az istálló éléről. ### Változások a rajtrácson Esteban Ocon 2018 és egyéves kihagyás után visszatért a mezőnybe, miután átvette Nico Hülkenberg helyét a Renault-nál. Robert Kubica szerződését nem hosszabbította meg a Williams, a lengyel versenyző az Alfa Romeo tesztpilótájaként, illetve a DTM-ben rajthoz állva folytatta pályafutását. A mezőny egyetlen újonca a 2019-es FIA Formula–2 szezon második helyezettje, a Kubica helyét átvevő kanadai Nicholas Latifi lett. A brit nagydíj előtti csütörtökön Sergio Pérez pozitív koronavírustesztet produkált, így a mexikói pilóta nem vehetett részt az ezt követő két versenyhétvégén, ezeken Nico Hülkenberg pótolta őt. Pérez a spanyol nagydíjon térhetett vissza a mezőnybe. Hülkenberg az Eifel nagydíj időmérő edzésén és futamán ismét autóba ülhetett, ezúttal Lance Stroll helyén, aki rosszullét miatt nem tudott részt venni a versenyhétvégén. A bahreini nagydíjon történt hatalmas balesetét követően Romain Grosjean nem vehetett részt a szezon utolsó két versenyén, helyét a Haas F1 Team teszt- és tartalékpilótája, Pietro Fittipaldi vette át. Szintén a szahír nagydíj előtt, december 1-jén került bejelentésre, hogy Lewis Hamilton koronavírusos lett, így kihagyni kényszerült a futamot. December 2-án bejelentették, hogy George Russell helyettesíti Hamiltont, akit a Williamstől vett kölcsön a Mercedes csapata, míg Russellt a Williamsnél az újonc Jack Aitken helyettesítette. ### Változások a lebonyolításban A világjárvány hatására jelentős mértékben megváltozott a versenyhétvégék összetétele. A versenyzői parádét eltörölték, valamint a versenyzők nem gyűltek össze, hogy meghallgassák a helyi nemzeti himnuszt a futam megkezdése előtt. A versenyt követő dobogóceremónia menete is módosult. A csapatok, a szervezők és a Nemzetközi Automobil Szövetség helyszínen lévő személyzetének létszáma csökkent. Amennyiben egy versenyző pozitív koronavírustesztet produkált, automatikusan nem vehetett részt az adott versenyhétvégén. Ebben a szezonban a bajnokság gumibeszállítója, a Pirelli döntött arról, hogy a csapatok milyen leosztásban kapják meg az abroncsokat. ## Átigazolások ### Újonc versenyzők - Nicholas Latifi; Formula–2, DAMS pilóta → Williams pilóta - Pietro Fittipaldi; Haas F1 Team tartalékpilóta → Haas F1 Team pilóta (csak a szahír nagydíjon és az abu-dzabi nagydíjon, Romain Grosjean helyén) - Jack Aitken; Williams tartalékpilóta → Williams F1 pilóta (csak a szahír nagydíjon, George Russell helyén) ### Visszatérő versenyzők - Esteban Ocon; Mercedes tartalékpilóta → Renault pilóta ### Távozó versenyzők - Robert Kubica; Williams pilóta → DTM, BMW Orlen Team ART pilóta és Alfa Romeo tesztpilóta - Nico Hülkenberg; Renault pilóta → ADAC GT Masters, GTronix 360 mcchip-dkr pilóta ### Év közbeni pilótacserék - Sergio Pérez pozitív koronavírustesztet produkált, ezért kihagyta a brit és a 70. évforduló nagydíjat, helyére Nico Hülkenberg érkezett. - Lance Stroll betegsége miatt kihagyta az Eifel nagydíjat, helyén az időmérő edzésen és a futamon Nico Hülkenberg vett részt. - Romain Grosjean a bahreini nagydíjon elszenvedett balesete következtében az utolsó két versenyt kihagyni kényszerült. Helyét Pietro Fittipaldi vette át. - Lewis Hamilton a szahír nagydíj előtt elkapta a koronavírust, így nem vehetett részt a versenyhétvégén. George Russell helyettesítette. - George Russell helyettese a szahír nagydíjon a Williams csapatnál az újonc Jack Aitken volt. ## A szezon előtt ### Új autófejlesztések ### Tesztek Részletes teszteredmények ## Csapatok ### Pénteki tesztpilóták Az alábbi táblázat azokat a tesztpilótákat sorolja fel, akik lehetőséget kaptak a szezon folyamán, hogy pénteki szabadedzéseken az autóba üljenek. Megjegyzés: az Eifel nagydíj első két szabadedzését nem rendezték meg, így bár Mick Schumacher és Callum Ilott hivatalosan nevezve voltak pénteki tesztpilótaként, egyikük sem ülhetett autóba. ## Versenynaptár Ebben az évben rekordnak számító 22 futamra került volna sor, ám a 2020 januárjában kitört koronavírus-járvány miatt februárban az eredeti időpontjában (április 17–19.) tartott kínai nagydíjat elhalasztották, majd a szezon rajtja előtt közvetlenül az idénynyitó ausztrál, a bahreini és vietnámi futamot is lefújták a szervezők. Március 19-én a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bejelentette, hogy a spanyol és a holland versenyeket is elhalasztották, továbbá a monacói nagydíjat törölték, így már csak 13 futamra csökkent a szezon hossza. A holland verseny 35 év kihagyást követően tért volna vissza Zandvoortba. Március 23-án újabb bejelentés történt, miszerint az azeri nagydíjat is elnapolták, majd pedig a francia nagydíj törlésre került. Április 7-én a szervezőkkel közösen egyeztetve a bajnokság vezetősége kimondta, hogy a kanadai nagydíjat is el kell halasztani a vírushelyzet miatt. Később a vietnámi nagydíj Hanoi Street Circuit utcai versenypályája is erre a sorsa jutott, amely ebben az évben mutatkozott volna be a száguldó cirkusz naptárjában. Ezzel szemben (egyes futamok ideiglenes kiesése, valamint a törölt nagydíjak mellett) egy másik, 2019-ben még a naptárban lévő futam, a német nagydíj sem került megrendezésre 2020-ban. (Ennek ellenére Németországban végül rendeztek versenyt ebben az évben a Nürburgringen, ám az a futam az Eifel nagydíj elnevezést kapta.) 2020 júniusában adták ki az új ideiglenes versenynaptárat, amely csak az európai futamokat tartalmazta. Az ázsiai és tengerentúli futamok megrendezése ekkor még kérdéses volt. Ausztriában és Nagy-Britanniában két-két versenyt is rendeztek a szervezők, a szokásos osztrák és brit nagydíj mellett stájer nagydíjjal és a bajnokság létrejöttének 70. évfordulójának emlékére tartott nagydíjjal. Július 24-én újabb három futam megrendezését jelentették be a sorozat hivatalos honlapján. Októberben a Nürburgringen és Portimãóban, november elsején pedig Imolában tartottak versenyt. Ugyanekkor az is véglegessé vált, hogy ebben az évben nem lehet futamot rendezni Brazíliában, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában. Augusztus 25-én bejelentették a naptár végleges verzióját. 2011 után újra Formula–1-es futamot rendezhetett Törökország, ezután Bahreinbe látogatott el a mezőny, ahol két futamot rendeztek meg. A szezon december 13-án ért véget Abu-Dzabiban. Augusztus 26-án végleg törölték a vietnámi nagydíjat. Másodszor fordult elő a Formula–1 történelmében, hogy egy ország egy éven belül három különböző versenyt rendezzen, nevezetesen Olaszország az olasz (Monza), toszkán (Mugello) és emilia-romagnai (Imola) nagydíjakat. Erre korábban egyedül 1982-ben volt példa, akkor az Amerikai Egyesült Államok területén rendeztek egy évben három futamot. - Az alábbi versenyeket törölték a koronavírus-járvány miatt: ## A szezon menete ### Osztrák nagydíj A világbajnokság első futamát, az osztrák nagydíjat 2020. július 5-én rendezték meg Spielbergben. A versenypályán egy kör 4,318 km, a verseny 71 körös volt. A futamot megelőzően az eredetileg második rajtkockába kvalifikáló Hamiltont három rajthely büntetéssel sújtották. Az élről rajtoló Bottas jól kapta el a rajtot, mögötte pedig Verstappen és Norris, valamint Albon és Hamilton csatázott, de helycsere nem történt. Bottas a negyedik körre már 2 és fél másodperces előnyt autózott ki Verstappennel szemben, míg Albon megelőzte Norrist és felzárkózott a harmadik pozícióba. A 10. körben Bottas, Verstappen, Albon, Hamilton, Norris, Pérez, Leclerc, Sainz, Stroll és Vettel volt a pontszerzők sorrendje, de nem sokkal később Hamilton megelőzte Albont, míg Verstappen autójának technikai problémája akadt, így a hollandnak fel kellett adnia a versenyt. A következő tíz körben a két Mercedes-versenyző fokozatosan ellépett a mezőnytől, míg a 17. körben Ricciardo autója hibásodott meg, majd a 21. körben Stroll szintén technikai hiba miatt a pontszerző 9. helyről volt kénytelen kiállni. A 26. körben Magnussen fékprobléma okozta kiesését követően a versenyfelügyelők pályára küldték a Safety Cart, amely a 30. kör végéig maradt a mezőny élén. Ez idő alatt több csapat is végrehajtotta kerékcseréit, majd az újraindulást követően Pérez előzte meg Norrist és lépett fel a negyedik helyre. A 47. körben a két Mercedes között másfél másodperc volt a távolság, őket azonban már több mint tíz másodperccel követte Albon, Pérez, Norris és Leclerc. Az 50. kört követően rövid időn belül kétszer is újra be kellett küldeni a biztonsági autót (előbb Russell műszaki hibája, majd Kimi Räikkönen balesete miatt), amely a 60. körben hagyta el végleg a pályát. Az ekkor lágy gumikon lévő Albon lényegesen gyorsabb versenytempót produkált, mint Hamilton és Bottas, azonban előzési kísérlete közben összeütközött a címvédővel és visszaesett a mezőny végére. Az esetért Hamiltont találta felelősnek a versenyt felügyelő sportfelügyelői testület, és öt másodpercre megbüntette a britet baleset okozásáért. A 66. körben Leclerc már a 3. helyen autózott, miközben Pérezt szintén megbüntették öt másodpercre, miután túllépte a bokszutcai sebességkorlátozást. A 68. körben Albon feladta a futamot. Az idény első versenyét végül Bottas nyerte Hamilton előtt, de utóbbi büntetése miatt negyedik lett. Dobogós helyen végzett még Leclerc és Norris, pontot szerzett Sainz, Pérez, Gasly, Ocon, Giovinazzi és Vettel. ### Stájer nagydíj A világbajnokság második futamát, a stájer nagydíjat 2020. július 12-én rendezték meg Spielbergben. A versenypályán egy kör 4,318 km, a verseny 71 körös volt. A rajtot követően az élről induló Hamilton megőrizte vezető helyét, az első kör közepén azonban a Ferrari két versenyzője, Vettel és Leclerc összeütközött egymással, aminek következtében pályára küldték a biztonsági autót, és mindkét pilóta feladni kényszerült a futamot. A 4. körben az előző napi időmérő edzésen a Williamsszel bravúrosan szereplő George Russell kicsúszott az egyik kanyarban és egészen a mezőny végére esett vissza, míg két körrel később Bottas előzte meg a harmadik helyen haladó Sainzot. A verseny ezt követő időszakában az élen autózó Hamilton fokozatosan egyre nagyobb előny épített fel Verstappennel és csapattársával, Botasszal szemben. A második helyezett holland a 25. körben kezdte meg a kerékcserék sorát, Hamilton három körrel később hajtott a bokszutcába új abroncsokért. A 39. körben Hamilton, Verstappen, Bottas, Pérez, Norris, Albon, Ricciardo, Stroll, Sainz és Giovinazzi volt a pontszerzők sorrendje. A 40. körben a kerékcseréjéről a pályára visszatérő Sergio Pérezt előzte meg Norris, azonban a mexikói azonnal visszatámadott és látványos előzéssel vette vissza a pozícióját. Pérez az ezt követő körökben előbb csapattárást, majd Ricciardót is megelőzte és felzárkőzott a 6. helyre. A futam utolsó harmadában a két Racing Point és a két McLaren pilóta egymással vívott a jobb helyezésekért, míg az élmezőnyben Bottas egyre jobban megközelítette Verstappent. A finn végül megelőzte a Red Bull versenyzőjét, aki az utolsó körök előtt kiállt friss lágy gumikért, hogy így akarván megfutni a plusz egy pontot érő leggyorsabb kört. A verseny hajrájában Pérez és Albon összeért a mexikói előzési kísérleténél, akinek megsérült az első szárnyának egy része, aminek következtében tempója alaposan visszaesett és az utolsó körben Norris is megelőzte. A versenyt Hamilton nyerte Bottas és Verstappen előtt, pontot szerzett még Albon, Norris, Pérez, Stroll, Ricciardo, Sainz és Kvjat. ### Magyar nagydíj A világbajnokság harmadik futamát, a magyar nagydíjat 2020. július 19-én rendezték a Hungaroringen, Mogyoródon. A pályán egy kör 4,381 km, a verseny 70 körös volt. A futam előtt a rajtrácsra hajtva Verstappen a pálya 12-es számú kanyarjában kicsúszott és összetörte a Red Bullt, de a csapat szerelői végül újjáépítették a holland autóját a rajtprocedúra kezdetére, így felállhatott az előző nap elért 7. rajtkockába. A rajtnál a második helyről induló Bottas előbb úgy tűnt, hogy kiugrott, majd az autója visszafulladt, így egészen a hatodik helyre esett vissza. Az élről rajtoló Hamilton megtartotta vezető helyét, mögötte a harmadik pozícióból induló Lance Stroll, majd Verstappen következett. A futam első köreiben többen a bokszutcába hajtottak, miután a pálya folyamatosan elkezdett felszáradni, a jó időben cserélő két Haas-pilóta, Magnussen és Grosjean pedig az élmezőnyben, a 3. és 4. helyen találta magát. A 7. körben Stroll előzte meg a dán versenyzőt és lépett fel a harmadik helyre, miközben hátrébb a pontszerző helyeken Leclerc és Bottas vívtak egymással. A 12. körben a finn fellépett az ötödik helyre, miközben a bokszutcában Sainz és az addig nagyszerű versenyt teljesítő Nicholas Latifi ütközött össze, aminek következtében a kanadai újonc a mezőny végére esett vissza. Magnussen sokáig dobogós helyen haladt a Haas-szal, de a 16. körben előbb a kerékcseréjén túleső Stroll, majd két körrel később Bottas is megelőzte. A futam középső szakaszában érdemi változás a sorrendben nem történt, és bár több csapatnál is esőt jósoltak erre az időszakra, az végül nem érkezett meg a pálya fölé. A 32. körben Leclerc és Norris vívott látványos csatát, és bár a brit megelőzte, a Ferrari versenyzője kétszer is látványosan korrigálta az elhasznált abroncsokon csúszkáló autóját. A kerékcserék második szakaszát követően Bottas volt a leggyorsabb a mezőnyben és miután megelőzte Strollt, egyre jobban felzárkózott a második helyen autózó Verstappenre, akit a 47. körre ért utol. Előznie azonban nem sikerült, így a Mercedes kihívta egy újabb kerékcserére a finnt, aki így az utolsó húsz körben friss kemény keverékű gumikon próbálhatta meg utolérni a hollandot. Tíz körrel a futam vége előtt Hamilton, Verstappen, Bottas, Stroll, Vettel, Albon, Pérez, Ricciardo, Magnussen és Leclerc volt a pontszerzők sorrendje. A 61. körben Sainz előzte meg Leclerc-t, és lépett fel az egy pontot érő pozícióba, miközben Bottas egyre közelebb került Verstappenhez. A 67. körben a jelentős előnnyel vezető Hamilton új, lágy abroncsokat kapott, amivel megfutotta a plusz egy pontot érő leggyorsabb kört, amellyel ráadásul új pályacsúcsot állított fel. Végül a címvédő nyerte a futamot Verstappen és Bottas előtt, pontot szerzett még Stroll, Albon, Vettel, Pérez, Ricciardo, Magnussen és Sainz. A két Haas-pilótát a futamot követően 10-10 másodperces időbüntetéssel sújtották, mivel szabálytalanul vettek igénybe segítséget a felvezető körükön, így Magnussen a 10., Grosjean pedig a 16. pozícióba esett vissza. ### Brit nagydíj A negyedik versenyt, a brit nagydíjat Silverstone-ban rendezték meg 2020. augusztus 2-án. A pályán egy kör 5,891 km, a verseny 52 körös volt. A futamot megelőzően a pozitiv koronavírus-tesztet produkáló Pérezt helyettesítő Hülkenberg egy technikai hiba miatt nem tudott felállni a rajtrácsra és végül el sem tudott indulni a versenyen. A rajtot követően az első sorból induló Hamilton és Bottas megőrizte pozícióját, és bár Leclerc keményen támadta az első kanyarokban, Verstappen is maradt a harmadik helyen. Az első kör végén Magnussen törte össze a Haast, miután összeakadt Albonnal. Az esetet követően beküldték a biztonsági autót. A baleset okozásáért később a thai versenyző időbüntetést kapott és egészen a mezőny végére esett vissza. A Safety Car a 6. körben hagyta el a pályát, azonban hat körrel később a defektet kapó Kvjat is összetörte az autóját, így újabb biztonsági autós szakasz következett. Ez idő alatt a mezőny nagy része végrehajtotta a kerékcseréjét, egyedül Grosjean alkalmazott alternatív stratégiát, amivel egy ideig a Haas francia versenyzője a pontszerző helyeken haladt. A verseny a 19. körben folytatódott, ezt követően pedig a két Mercedes hamar jelentősebb előnyt épített ki a mezőnnyel szemben. A 23. körben Grosjeant előzte meg a két McLarenes, Sainz és Norris. A francia végül egészen a 37. körig a pályán tudott maradni használt abroncsain, de bokszkiállása után a mezőny végére esett vissza. A futam második harmada eseménytelenül, jelentős változás nélkül telt, az utolsó tíz kört megelőzően Hamilton, Bottas, Verstappen, Leclerc, Sainz, Norris, Ricciardo, Stroll, Ocon és Gasly volt a pontszerzők sorrendje. Két körrel a leintés előtt a második helyen autózó Bottas kapott defektet és miután majdnem egy teljes kört kellett megtennie, mire beért a bokszutcába, kerékcseréjét követően egészen a 12. helyig esett vissza. Az utolsó körben Sainz és az élen haladó Hamilton is defektet kapott, de amíg a spanyol versenyző az esetnek köszönhetően kiszorult a pontszerzők közül, addig a címvédő brit pilóta szinte három keréken haladva is megőrzött valamit tetemes előnyéből és pályafutása során rekordot jelentő hetedik alkalommal is megnyerte hazája nagydíját. Mögötte az utolsó körben a futam leggyorsabb körét is megfutó Verstappen és Leclerc állhatott még dobogóra, valamint pontot szerzett Ricciardo, Norris, Ocon, Gasly, Albon, Stroll és Vettel is. ### 70. évforduló nagydíj Az ötödik versenyt, a 70. évforduló nagydíját Silverstone-ban rendezték meg 2020. augusztus 9-én. A pályán egy kör 5,891 km, a verseny 52 körös volt. A 70. évforduló nagydíját Bottas kezdhette az élről, és pozícióját meg is tartotta a rajtot követően csapattársával, Hamiltonnal szemben. A negyedik helyről induló Verstappen megelőzte Hülkenberget és fellépett a két Mercedes-pilóta mögé, míg a nyolcadik rajtkockából startoló Vettel az egyik kanyarban kicsúszott és egészen a mezőny végére esett vissza. Az eltérő gumistratégián, és ezáltal eggyel keményebb keverékeken autózó Verstappen nem hagyta elszakadni az élen álló két Mercedest, sőt a 10. körben már a második helyért támadta Hamiltont. Öt körrel később az élen álló Bottas, majd Hamilton is kereket cserélt, így a holland átvette a vezetést. A 22. körben a Red Bull versenyzőjének már tizenöt másodperces előnye volt az élen, miközben az őt követő Bottas-Hamilton páros folyamatosan abroncsaik tapadásával, hőkezelésével bajlódott. Verstappen végül a 27. körben hajtott először a bokszutcába, és bár Bottas mögé tért vissza a pályára, rögtön vissza is vette a vezetést a finntől. A 32. körben az első két helyezett, Verstappen és Bottas egyszerre állt ki a második kerékcseréjére és ha kevéssel is, de előbbi meg tudta tartani pozícióját, csapata gyorsabb bokszutcai munkájának köszönhetően. Ideiglenesen Hamilton vette át az első helyet, de előnye folyamatosan csökkent Verstappennel szemben, és a 42. körben ő is megejtette második kerékcseréjét, aminek következtében a negyedik pozícióba esett vissza. A címvédő brit pilóta a 46. körben előbb a szintén alternatív, egy bokszkiállásos gumistratégiát választó Leclerct előzte meg, majd két körrel a futam leintése előtt csapattársát is maga mögé utasította. Verstappen végül magabiztos teljesítményt nyújtva szerezte meg szezonbeli első futamgyőzelmét, megelőzve a két Mercedest. Pontot szerzett még Leclerc, Albon, Stroll, Hülkenberg, Ocon, Norris és Kvjat. ### Spanyol nagydíj A világbajnokság hatodik versenyét, a spanyol nagydíjat 2020. augusztus 16-án, Barcelonában rendezték meg. A pálya hossza 4,655 km, a verseny 66 körös volt. A rajtot követően a pole-pozícióból induló Hamilton megtartotta első helyét, azonban csapattársa, Bottas több pozíciót is vesztett az első kanyarokban, miután Verstappen és Stroll is megelőzte. Hamilton az első körökben már megpróbált egyre nagyobb előnyt kiépíteni az utána autózókkal szemben, Bottas azonban csak az 5. körben tudta megelőzni Strollt, ezzel visszaszerezve a harmadik helyet. A címvédő jól láthatóan visszafogott tempóban autózott az élen, ezzel is védve gumiabroncsait, és így tett mögötte Verstappen is. A futam első harmadához érkezve Hamilton növelt a versenytempóján és így fokozatosan ellépett az őt követő hollandtól, akivel szemben a 21. körben már nyolc másodperccel vezetett. A Red Bull gumistratégiája ezúttal nem működött olyan jól, mint egy futammal korábban, Verstappen állt ki először kerékcserére az élmezőnyből a 22. körben, míg a két mercedeses egy körrel később hajtott a bokszutcába friss abroncsokért. Ezt követően Bottas volt a leggyorsabb a pályán és bár az eseménytelen futam középső harmadát követően az élmezőnyből ismét Verstappen állt ki először kereket cserélni, a Mercedes ezúttal próbálta elnyújtani a második etapját. A 46. körben az élen álló Hamilton előnye 15 másodperc Bottas volt előtt, míg Verstappen további 17 másodperccel volt lemaradva a brittől. Három körrel később Bottas is kereket cserélt, de ő nem tudott annyi előnyt kiautózni, hogy Verstappen elé kerüljön, míg Hamilton második cseréjét követően is megtartotta vezető helyét. Az 54. körben a Racing Pointtal a két hetes kihagyását követően a negyedik helye autózó Pérez kapott öt másodperces időbüntetést a kék zászló figyelmen kívül hagyása miatt. Ugyanezen okokból nem sokkal később hasonló büntetést kapott a 12. helyen lévő Kvjat is. Az 59. körben Stroll előzte meg Vettelt, majd vette üldözőbe csapattársát a negyedik helyért. Bottas a verseny utólsó harmadában sem tudta nyomás alá helyezni Verstappent, így egy körrel a vége előtt a bokszutcába hajtott friss lágy gumiokért és megfutotta a verseny leggyorsabb körét, amellyel plusz egy pontot szerzett. A spanyol nagydíjat Hamilton nyerte Verstappen és Bottas előtt, pontot szerzett még Stroll, Pérez, Sainz, Vettel, Albon, Gasly és Norris. Pérez a büntetése miatt került a végelszámolásnál csapattársa mögé. Hamilton 156. dobogós helyezését érte el pályafutása során, ezzel megdöntötte Michael Schumacher vonatkozó rekordját. ### Belga nagydíj A hetedik versenyt, a belga nagydíjat 2020. augusztus 30-án rendezték meg Spában. A pályán egy kör 7,004 km, a verseny 44 körös volt. A versenyhétvégén a Formula–1-es futam és a betétfutamokként rendezett Formula–2-es és Formula–3-as nagydíjakat megelőzően is megemlékeztek az egy évvel korábban elhunyt Anthoine Hubert-ről. A futamot megelőzően az eredetileg a 7. rajtpozíciót megszerző Sainz autója kipufogórendszerének meghibásodása miatt nem tudott elindulni a belga nagydíjon. A rajtot követően a pole-pozícióból induló Hamilton megtartotta első helyét és mögötte Bottas valamint Verstappen is maradtak a 2-3. helyen, annak ellenére, hogy a holland az első kanyarokban megpróbálta megelőzni a finnt. Az első tíz kört követően Hamilton, Bottas, Verstappen, Ricciardo, Ocon, Albon, Stroll, Gasly, Pérez és Norris volt a pontszerzők sorrendje. A 11. körben Giovinazzi elvesztette uralmát az autója felett, aminek következtében a pályát övező falnak csapódott, az autójáról leszakadó gumiabroncs pedig eltalálta a mögötte érkező Russell Williamsét. A két pilóta sérülés nélkül úszta meg a balesetet, a pályára pedig beküldték a biztonsági autót, ezt kihasználva pedig a mezőny több tagja a bokszutcába hajtott kereket cserélni. A Safety Car a 15. körben hagyta el a pályát, majd a verseny újraindulását követően Ricciardo előzte meg Pérezt és lépett fel az ötödik pozícióba. Az ausztrál öt körrel később Gaslyt is megelőzte és már a negyedik helyen autózott. A francia versenyző ezt követően több helyet is visszaesett, majd a 27. körben ő is friss gumiabroncsokra váltott, aminek következtében egészen a 16. helyig esett vissza, a mezőny végére. Az AlphaTauri pilótája az egész versenyhétvégén az egyik leggyorsabb volt a mezőnyben és a futamon is megkezdte a felzárkózást, aminek köszönhetően hét körrel a leintés előtt már ismét a pontszerző 10. helyen autózott, több látványos előzést is bemutatva. Az élmezőnyben a teljes verseny alatt változatlan volt az állás, az utolsó körökben Ocon utasította maga mögé Albont, ezzel visszatérése óta a legjobb helyezését elérve. A versenyt Hamilton nyerte Bottas és Verstappen előtt, pontot szerzett még a futam leggyorsabb körét is megfutó Ricciardo, Ocon, Albon, Norris, Gasly, Stroll és Pérez. ### Olasz nagydíj A nyolcadik versenyt, az olasz nagydíjat 2020. szeptember 6-án rendezték meg Monzában. A pályán egy kör 5,793 km, a verseny 53 körös volt. Az élről rajtoló Hamilton megtartotta vezető helyét, csapattársa, Bottas azonban a rajtnál több pozíciót veszített, a harmadik helyről rajtoló Sainz ennek köszönhetően feljött a második pozícióba, amit a következő körökben magabiztosan tartani is tudott. A 6. körben Vettel fékjei megadták magukat, a német világbajnok a következő körben kénytelen volt a garázsba hajtani és feladni csapata hazai futamát. Néhány kör múlva a másik Ferrarit vezető Leclerc kezdte meg a kerékcseréket. A 17. kör végén Magnussen autója technikai gondok miatt félrehúzódott a bokszutca bejárata előtt, ami miatt sárga zászló lépett életbe, majd lezárták a bokszutcát a mentés idejére. Gasly még közvetlenül ez előtt be tudott hajtani kerekeket cserélni, az élen álló Hamilton és Giovinazzi azonban nem vették észre hogy időközben lezárták a bokszutcát, így ennek ellenére ők is kereket cseréltek, a többi versenyző kinn maradt. A verseny újraindítását követően Leclerc a negyedik helyre küzdötte föl magát, ám a Parabolica kanyarban elvesztette a tapadását, és nagy sebességgel a gumifalba csapódott, összetörve az egyetlen állva maradt Ferrarit. A futamot ekkor piros zászlóval félbeszakították, a mezőny a bokszutcába hajtott. Hamiltont és Giovinazzit vizsgálat alá helyezték korábbi szabálytalan kerékcseréjük miatt, és mindkettejükre 10 másodperces stop-and-go büntetést szabtak ki, amit az újraindítás után kellett végrehajtaniuk. A megszakításból Stroll profitált a legtöbbet, aki még nem cserélt kereket, ám a piros zászló idején a szabályok lehetővé tették ezt számára, így a második helyre került előre. Az újraindítást állórajttal végezték el (a szabály bevezetése óta első alkalommal), ezt követően néhány körön belül Verstappen technikai gondok miatt feladta a futamot, Gasly pedig megelőzte a rajtnál beragadó Strollt, így amikor Hamilton kiállt a bokszutcába letölteni büntetését (amivel az utolsó helyre esett vissza), a francia pilóta került az élre. Nemsokára Sainz jött föl a második helyre, és üldözőbe vette Gaslyt. Mivel Bottas nem tudott előrébb kerülni az 5. helyről, nyilvánvalóvá vált, hogy Gasly, Sainz és Stroll lehet reálisan versenyben a győzelemért, mindhárman életük első futamgyőzelmét vették célba. Sainz megközelítette ugyan az utolsó körökre Gaslyt, ám nem tudta megelőzni a francia pilótát, így Pierre Gasly élete első futamgyőzelmét aratta, ami egyben csapata, a AlphaTauri első (a jogelőd Toro Rosso 2008-as, szintén Monzában aratott győzelmét is beleszámolva második) elsősége lett, valamint Olivier Panis 1996-os monacói győzelme óta az első francia pilóta által aratott futamgyőzelem. A dobogó harmadik fokára Stroll állhatott, továbbá pontot szerzett Norris, Bottas, Ricciardo, az erős felzárkózást bemutató Hamilton, Ocon, Kvjat és Pérez. Gasly, Sainz és Stroll mindannyian pályafutásuk második dobogós helyezését érték el. ### Toszkán nagydíj A kilencedik versenyt, a toszkán nagydíjat 2020. szeptember 13-án rendezték meg Mugellóban. A pályán egy kör 5,245 km, a verseny 59 körös volt. A Ferrari történetének 1000. nagydíját a Formula–1-ben újonnan (és ideiglenesen) bemutatkozó Mugello versenypályán Hamilton kezdte az élről, azonban gyenge rajtjának köszönhetően csapattársa, Valtteri Bottas azonnal megelőzte őt, míg a harmadik helyről induló Verstappen autóját már a rajt előtt szerelni kellett, és bár jól rajtolt, erőforrásgondok miatt az első kanyarra már a középmezőnybe esett vissza. Leclerc ezalatt két helyet javítva az 5. helyről feljött harmadiknak. A második kanyarba menet hatalmas baleset történt, Grosjean Gaslynak csapódott neki, aki Räikkönent lökte meg, a finn veterán pedig Verstappen küszködő autóját öklelte fel, aminek következtében a baleset összes résztvevője a kavicságyban kötött ki, Verstappen és Gasly pedig azonnal feladták a versenyt autójuk sérülései következtében. Nem sokkal előttük Stroll és Sainz értek össze, aminek következtében a spanyol pilóta megforgott, és letörte az érkező Vettel első szárnyát, de ők mindannyian folytatni tudták a versenyt. A felfordulás miatt pályára küldték a biztonsági autót, amely egészen a 7. körig a mezőny előtt maradt, többen pedig a bokszutcába hajtottak sérült autójukkal. Az újraindítást Bottas kontrollálta, aki viszonylag lassan kapcsolt versenysebességre, amit a mezőny hátsó fele nem tudott jól lereagálni, így újabb óriási tömegbaleset történt a célegyenesben: Giovinazzi teljes sebességgel felöklelte Magnussent, majd Sainznak csapódott neki, aki irányíthatatlanná vált McLarenjével az érkező Latifit találta telibe oldalról, mind a négy versenyző azonnal kiesett, és Grosjean, Vettel és Räikkönen is csak szerencsével kerülték el az ütközést. Ismét pályára került a biztonsági autó, és a célegyenesben felhalmozódott rengeteg roncs és törmelék miatt piros zászlóval félbeszakították a versenyt, ekkor a mezőny jelentős része kereket cserélt, Ocon pedig fékgondok miatt feladta a versenyt a bokszutcában. A verseny bő negyed óra után állórajttal folytatódott, immáron 13 versenyző részvételével. Hamilton visszavette az első helyet Bottastól, míg Albon több helyet bukott. Leclerc folyamatosan veszítette a pozíciókat, így a 21. körben kemény keverékeket kapott a boxban. A 31. körben Bottas próbált Hamilton elé vágni egy kerékcserével, de hátránya túl nagy volt ehhez. Leclerc abroncsai nem működtek megfelelően, így a 37. körben harmadszor is kereket cserélt a verseny folyamán. A 43. körben a dobogó alsó fokáért harcoló Ricciardo, Stroll, illetve Albon triójából a Racing Point kanadai versenyzője nagy sebességnél defektet kapott az Arrabiata kanyarban, és a gumifalba csapódva összetörte autóját, így ismét a pályára küldték a biztonsági autót, immáron harmadjára, majd egy kör múlva ismét piros zászlóval szakították meg a versenyt. A harmadik állórajtnál Ricciardo jól rajtolva megelőzte a beragadó Bottast, a finn pilóta azonban egy körrel később visszavette a második helyet, majd Albon is megelőzte az ausztrált. Eközben Räikkönen kapott 5 másodperces időbüntetést, mert a biztonsági autós fázis alatt átlépte a boxutca záróvonalát, a verseny nagy részében pontszerző helyeken autózó Russell pedig visszaesett az utolsó, 12. helyre. Az utolsó körökben érdemi változás nem történt, így Hamilton ért célba első helyen, megfutva a verseny leggyorsabb körét is, mögötte Bottas végzett, a dobogó alsó fokára pedig Albon állhatott fel, életében először. Pontot szerzett rajtuk kívül Ricciardo, Pérez, Norris, Kvjat, Leclerc, az 5 másodperces büntetése miatt a nyolcadikról 9. helyre csúszó Räikkönen, valamint Vettel. Az utolsó két helyen Russell és Grosjean ért célba. Hamilton 222. futamán ért célba pontszerző helyen, ami új rekord a Formula–1 történetében, 90 futamgyőzelmével pedig egy győzelemre megközelítette Michael Schumacher 91 futamgyőzelmének örökrekordját. ### Orosz nagydíj A világbajnokság tizedik versenyét, az orosz nagydíjat 2020. szeptember 27-én rendezték meg Szocsiban. A pályán egy kör 5,853 km, a verseny 53 körös volt. Hamilton már a rajt előtt vizsgálat alá került, miután a rajtrácsra vezető próbarajtok folyamán két pontban is vétett a vonatkozó szabályok ellen: szabálytalan helyről végezte el a boxutcai próbarajtot, majd a versenypályán megállt és ismét próbarajtot végzett, holott ez tilos. A rajtnál Hamilton maradt az élen, a harmadik helyről induló Bottas pedig megelőzte a második helyről induló Verstappent, aki rögtön az első kanyar után átvágott a bukótéren. Ugyanezen a pontján a pályának kevésbé volt szerencsés Sainz, aki miután lefutott a pályáról, túl szűken vette be a kijelölt visszatérési pontnál a kanyart, és McLarene bal első tengelyével eltalálta a falat, aminek következtében azonnal kiesett. Pár száz méterrel előrébb Leclerc lökte meg Stroll autóját, a kanadai pilóta pedig ennek következtében a falnak csapódott és szintén kénytelen volt feladni a futamot. A két baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót, amely négy körön át a mezőny előtt maradt, ezalatt Norris, Albon és Russell is kereket cseréltek, majd az újraindítás után egymással harcoltak több körön át. Az újraindítást követően az első három helyen nem történt változás, Hamilton pedig a 7. körben kapta meg az időbüntetéseit, melyeket a 17. körben állt ki letölteni kerékcseréje alatt, ezzel Bottas állt az élre, aki ezután folyamatosan növelte előnyét Verstappennel szemben. Hamilton a mezőny nagyobbik részének kerékcseréjét követően visszakerült a 3. pozícióba, de több mint 20 másodperces hátrányban volt csapattársával szemben. A 43. körben virtuális biztonsági autó lépett életbe rövid ideig, amíg helyreállították azokat a táblákat, melyeket Grosjean kaszált el azon a ponton, ahol Sainz is kiesett. A verseny második felében Ricciardót és Albont is 5 másodperces időbüntetéssel sújtották szabálytalan visszatérés miatt, de mindketten elegendő előnyt építettek ki az őket üldöző versenyzőkkel szemben ahhoz, hogy megtarthassák pozíciójukat a leintés után. A futam utolsó köreiben Bottas előnye némileg csökkent a lekörözött versenyzők miatt, de így is kényelmes előnnyel tudott célba érni, és két körrel a leintés előtt a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. A finn versenyző mögött Verstappen és Hamilton végzett, pontott szerzett még az erős versenyt futó Pérez, Ricciardo, Leclerc, Ocon, a hazai versenyét teljesítő Kvjat, Gasly és Albon. Hamilton kihágása következtében 10-re nőtt büntetőpontjainak száma a szuperlicenszén, azaz mindössze két büntetőpontra került az egy futamos eltiltástól. A verseny estéjén a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan is megváltoztatta döntését az ügyben, visszavonta a brit versenyző két büntetőpontját és a csapatára rótt ki pénzbüntetést, mondván a Mercedes hibázott az esetet illetően, nem pedig Hamilton. ### Eifel nagydíj A világbajnokság tizenegyedik versenyét, az Eifel nagydíjat 2020. október 11-én rendezték meg a Nürburgringen. A pályán egy kör 5,148 km, a verseny 60 körös volt. Az időmérő edzésen és a versenyen Nico Hülkenberg vette át a gyomorrontással küzdő Lance Stroll helyét. Az első helyről Bottas indult, aki a rajtot gyengébben kapta el, így a mögüle rajtoló Hamilton majdnem megelőzte, ám a finn végül megtartotta a vezetést, akárcsak Verstappen a harmadik helyet. A negyedik helyről induló Leclercet Ricciardo előzte meg néhány körön belül. Az élen álló hármas rövid idő alatt leszakította magáról a mezőnyt, a Mercedes pilótái felváltva futottak leggyorsabb köröket. A 12. körben Vettel csúszott ki egy előzési kísérletnél, majd egy körrel később Bottas fékezte el az első kanyart, aminek következtében Hamilton átvette tőle a vezetést, a finn pedig annyira elkoptatta abroncsait, hogy egy körön belül Verstappen is beérte őt, így kénytelen volt a tervezettnél korábban kereket cserélni. A következő körben virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, mert Räikkönen eltalálta Russell autóját kanyarodás közben, amitől a fiatal brit versenyző autója a levegőbe repült, majd néhány kanyar múlva defekt és az autó sérülései miatt fel is kellett adnia a versenyt – a 323. nagydíjrajtjával ezen a futamon új rekordot felállító finn világbajnokot manőveréért 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, ahogyan Albon is kapott öt másodpercet, aki Kvjat első szárnyát távolította el egy előzés során, amitől az orosz pilóta az utolsó helyre esett vissza kényszerű bokszkiállását követően. Ezalatt Bottas autója a 18. körben elkezdett visszalassulni, majd egy körrel később fel kellett adnia a versenyt, ebben az évben első alkalommal. Egy körrel később Albont is visszatolták a garázsba, illetve ugyanekkor Ocon versenye ért véget hidraulikus problémák miatt. Ezt követően Hamilton 8 másodperces előnyt épített ki Verstappennel szemben, a kerékcseréket követően Ricciardo állt vissza immáron a harmadik pozícióba, Leclerc és Pérez pedig több körön át csatázott egymással a 33. körtől kezdve. A 44. körben a körök óta az erőforrásával küszködő Norris autója adta meg magát végleg, így bejött a pályára a biztonsági autó, a mezőny jelentős része pedig ismét kereket cserélt. A biztonsági autós fázis, amely a 49. körig volt érvényben, eltüntette a különbségeket, de Hamilton megtartotta a vezetést az újraindítás után. Ricciardo előbb még Verstappent is támadta, ám később Pérez ellen kellett védekeznie. Hamilton megtartotta a vezetést a futam végéig, így ő nyerte az első Eifel nagydíjat, mögötte Verstappen futott be, aki az utolsó körben még a verseny leggyorsabb körét is megszerezte, a harmadik pedig Ricciardo lett, aki az első dobogóját szerezte a Renault színeiben, a csapat pedig Nick Heidfeld 2011-es maláj pódiuma után szerzett újabb dobogót. A további pontszerző helyeken sorrendben Pérez, Sainz, Gasly, Leclerc, a beteg Stroll helyén versenyző és az utolsó helyről induló Hülkenberg, az ebben az évben először pontot szerző Grosjean, valamint Giovinazzi végzett. Hamilton győzelmével utolérte Michael Schumachert, aki 91 futamgyőzelemmel tartotta a legtöbb Formula–1-es futamgyőzelem rekordját; Hamiltonnak a verseny után Mick Schumacher, Michael Schumacher fia adta át édesapja egyik korábbi sisakját ebből az alkalomból. ### Portugál nagydíj A tizenkettedik versenyt, a portugál nagydíjat Portimão-ban rendezték meg 2020. október 25-én. A pályán egy kör 4,653 km, a verseny 66 körös volt. Portugáliában 1996 óta először rendeztek versenyt. A futamot Hamilton kezdte a pole pozícióból, mögüle csapattársa, Bottas és Verstappen rajtolhatott. A piros lámpák kialvását követően Verstappen megelőzte Bottast, azonban a finn egyből vissza is tudta szerezni a pozícióját, sőt Hamilton mellett is el tudott menni, miközben a holland Pérezzel koccant össze, aminek következtében a mexikói a mezőny végére esett vissza. Az első körökben az eső is megnehezítette a versenyzők dolgát, a körülményeket kihasználva pedig Sainz állt az élre a McLarennel. Az ötödik körben Verstappen Norrist megelőzve a negyedik helyre lépett előre. Egy körrel később Bottas megelőzte Sainzot, majd újabb egy körrel később már a két Mercedes-pilóta állt a mezőny élén. A McLarenek ahogy az esőzés alábbhagyott, úgy esetek vissza, a 9. körben Bottas, Hamilton, Verstappen, Sainz, Leclerc, Norris, Ricciardo, Gasly, Räikkönen és Stroll volt a pontszerzők sorrendje. A kerékcserék a 14–15. körben kezdődtek, azonban ez nem okozott érdemi változást a sorrendben. A 18. körben Stroll és Norris ütközött össze, ennek következtében pedig mindketten a mezőny végére estek vissza, Stroll pedig később fel is adta a versenyt. A 20. körben Hamilton megelőzte csapattársát és átvette a vezetést, később pedig fokozatosan ellépett a finntől. A 29. körben Hamilton, Bottas, Leclerc, Verstappen, Ocon, Pérez, Russell, Gasly, Ricciardo és Räikkönen autózott pontszerző helyen. A verseny középső harmadában nem történt változás, és nem érkezett meg a több csapat által is várt újabb eső sem a pálya fölé, csak az utolsó négy-öt körre kezdett el szemerkélni, de ez a futam kimenetelét már nem befolyásolta. A 66. körben Gasly látványos manőverrel, a külső íven előzve ment el Pérez mellett és lépett fel az 5. helyre. A portugál nagydíjat Hamilton nyerte, aki 92. futamgyőzelmével megdöntötte Michael Schumacher vonatkozó rekordját. Dobogóra állhatott még Bottas és Verstappen, pontot szerzett Leclerc, Gasly, Sainz, Pérez, Ocon, Ricciardo és Vettel. ### Emilia-romagnai nagydíj A világbajnokság tizenharmadik versenyét, az emilia-romagnai nagydíjat 2020. november 1-jén rendezték meg Imolában. A pályán egy kör 4,909 km, a verseny 63 körös volt. A pole pozícióból induló Bottas a rajtot követően is megtartotta első helyét, azonban Hamilton pozíciót vesztett és visszaesett Verstappen mögé, míg a 4. rajtkockába kvalifikáló Gaslyt Ricciardo előzte meg. A mezőny középső harmadában Stroll ütközött össze Oconnal, aminek következtében a kanadai versenyzőnek ki kellett állnia a bokszutcába, hogy autója első orrkúpját kicserélhessék, hátrébb pedig Vettel forgatta ki Magnussent. A 9. körben Gaslynak a csapatrádión szóltak, hogy fel kell adnia a futamot a motor kímélése miatt. A nagyszerű időmérő edzést produkáló francia az ötödik helyről állt ki. A kerékcserék a 14. körben kezdődtek, az élről Bottas a 20., Verstappen egy körrel korábban kapott friss abroncsokat. Kerékcseréjét követően a Mercedes finn versenyzőjével csapatrádión közölték, hogy autójának padlólemeze megsérült, és ez teljesítményében is megmutatkozott, ugyanis Verstappen körről körre egyre közelebb került hozzá. A 27. körben Hamilton, Bottas, Verstappen, Pérez, Vettel, Räikkönen, Latifi, Magnussen, Ricciardo és Leclerc volt a pontszerzők sorrendje. A 30. körben Ocon kuplungjának meghibásodása miatt adta fel a futamot, ekkor virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, amely alatt Hamilton kereket tudott cserélni, így kényelmes előnyre tett szert csapattársával és Verstappennel szemben. Verstappen végül a 43. körben előzte meg Bottast, aki sérült autójával nem tudott érdemben védekezni a holland támadása ellen. Az 51. körben a Red Bull versenyzője a 2. helyről esett ki durrdefekt következtében, a csapatrádió-beli elmondása szerint valamilyen alkatrész eltört az autójában. Az esetet követően beküldték a Safety Cart. (Egy körrel korábban a sebességváltó hibás működése miatt erős fejfájástól szenvedő Magnussen adta fel a versenyt.) A biztonsági autós időszak alatt a pontszerző helyen autózó Russell elfékezett egy kanyart és falnak ütközött. Öt körrel a befejezés előtt folytatódhatott a verseny, azonban változás már nem történt a sorrendben. Hamilton győzött Bottas és Ricciardo előtt, pontot szerzett még Kvjat, Leclerc, Pérez, Sainz, Norris, Räikkönen és Giovinazzi. Kettős győzelmével a Mercedes bebiztosította újabb, egymást követő hetedik konstruktőri bajnoki címét, amivel a német gyártó új rekordot állított fel. ### Török nagydíj A világbajnokság tizennegyedik versenyét, a török nagydíjat 2020. november 15-én rendezték meg Isztambulban. A pályán egy kör 5,338 km, a verseny 58 körös volt. A török nagydíj 2011 óta először került megrendezésre, a pole pozícióból pedig az előző napi esős időmérőt megnyerő Lance Stroll indulhatott, pályafutása során első alkalommal. A vizes pályán történő rajtot követően a kanadai megtartotta első helyét, mögé csapattársa, Pérez zárkózott fel. A második rajtkockából induló Verstappen hidraulikus hiba miatt szinte állva maradt a rajtnál, így több helyet is veszített, míg a hatodik helyről induló Hamilton fellépett a harmadik helyre, Bottas pedig, miután elkerült egy ütközést a versenybalesetbe keveredő Oconnal, megpördült a nedves aszfalton, és a mezőny végére esett vissza. A negyedik–ötödik helyen a két Racing Point-versenyzőt Vettel és Verstappen követte, miközben Hamilton visszaesett a futam elején az abroncsain gyengébben teljesítő Mercedesszel. A címvédő a 8. körben váltott átmeneti esőgumikra, majd a következő körökben többen is így tettek az egyre jobban száradó pálya miatt. A 16. körben Hamilton támadta Vettelt, azonban előzés közben lecsúszott az ideális ívről, így több helyet is vesztett, miután Albon is elment mellette. A thai versenyző Vettelt is megelőzte és fellépett a 4. helyre. Négy körrel később Verstappen utolérte a második Pérezt, azonban az előzési kísérlete közben megforgott és újra a bokszutcába kellett hajtania, aminek következtében a középmezőnybe esett vissza. A futam középső harmadában Vettel volt a leggyorsabb a pályán, és egyre közelebb került az élen autózó Racing Pointokhoz, míg Bottas továbbra is csak a 17. helyen haladt a Mercedesszel. Vettel a 33. körben újabb kerékcserén esett át, miközben a harmadik Albon hibázott, így Hamilton meg tudta előzni őt. Stroll a 37. körben állt ki a bokszutcába az élről, majd a 4. helyre tért vissza, azonban csapata rossz gumiválasztásának köszönhetően a tempója miatt fokozatosan esett vissza a középmezőnybe. Ugyanebben a körben Hamilton átvette a vezetést Péreztől. Tizennégy körrel a futam vége előtt Hamilton, Pérez, Leclerc, Vettel és Albon volt az első öt sorrendje, miközben Verstappen újabb kerékcserén esett át. A 46. körben Hamilton lekörözte csapattársát, Bottast. Az 50. körben Verstappen megelőzte Albont és előrelépett 6. helyre. Az utolsó körben Leclerc a második helyért támadta Pérezt, azonban megcsúszott az egyik kanyarban és ezzel két helyet is elbukott, miután Vettel is el tudott menni mellette. A futamot megnyerő Hamilton győzelmével bebiztosította hetedik világbajnoki címét, amivel utolérte a vonatkozó örökranglista élén álló Michael Schumachert. Dobogóra állhatott még Pérez és Vettel, pontot szerzett Leclerc, Sainz, Verstappen, Albon, Norris, Stroll és Ricciardo. ### Bahreini nagydíj A szezon tizenötödik versenye a bahreini nagydíj volt, amelyet 2020. november 29-én rendeztek meg Bahreinben, mesterséges fényviszonyok között. A pályán egy kör 5,412 km, a verseny 57 körös volt. A futamot Hamilton kezdhette az élről, aki a rajtot követően megtartotta vezető helyét, a mellőle rajtoló Valtteri Bottas viszont beragadt és több helyet veszített, egészen a 6. pozícióig esett hátra, a 2–3. helyekre Verstappen és Pérez lépett előre. A harmadik kanyar utáni egyenesben a mezőny végén történt óriási baleset: Grosjean autója keresztezte Kvjat útját, az orosz versenyző autója pedig összeért Grosjeanéval, aki nyílegyenesen a szalagkorlátba csapódott. Az óriási, 53 G erősségű ütközéstől a francia versenyautója szabályosan kettészakadt, a kiömlő üzemanyag pedig lángra lobbantotta a Haast. Az égő roncsból Grosjean 28 másodperc után saját lábán tudott kimenekülni, enyhe égési- és lábsérülésekkel megúszta a horrorisztikus balesetet a biztonsági felszereléseknek (többek között a Halónak és a túlélőcellának) köszönhetően. A futamot az eset miatt piros zászlóval megszakították, a mezőny a bokszutcába hajtott. A roncs eltakarításának és a korlát helyreállításának munkálatai több mint egy órán át tartottak, ezt követően a biztonsági autó kivezette a mezőnyt a rajtrácsra, majd ismételt állórajt következett. Hamilton megtartotta a vezetést, Verstappen pedig kivédte Pérez támadását. Fél körrel később Kvjat ezúttal Lance Stroll autóját találta el oldalról az egyik kanyarban (ezért később 10 másodperces időbüntetéssel sújtották az oroszt), a kanadai versenyző Racing Pointja pedig fejtetőre állt és kiesett a versenyből, biztonsági autós fázis következett egészen a 9. körig. Az újraindításnál Verstappen nem tudta megelőzni Hamiltont, majd nem sokkal később elkezdődtek a kerékcserék a gumikat gyorsan koptató futamon, Hamilton a 20. körben tudta le első kiállását közepes keverékekre váltva. Verstappen a kemény abroncsokon sem tudta őt megelőzni, és a következő kerékcsere sem hozott érdemi változást az élen. Az 53. körben a mindaddig dobogós helyen autózó Pérez Racing Pointjában ment tönkre az erőforrás, a mexikói lángoló autóval volt kénytelen félrehúzódni és feladni a futamot, így a 3. helyre Albon léphetett fel. Pérez autója miatt ismét be kellett küldeni a biztonsági autót, amely a leintésig a mezőny előtt maradt, így nem változott a sorrend: Hamilton pályafutása 95., 2020-ban pedig 11. futamgyőzelmét aratta, mögötte Verstappen és Albon állhattak dobogóra. Pontot szerzett még Norris, a 15. helyről felzárkózó Sainz, Gasly, Ricciardo, Bottas, Ocon és Leclerc. A Racing Point nullázása miatt a McLaren átvette a konstruktőri összetett harmadik helyét. ### Szahír nagydíj A világbajnokság tizenhatodik versenyét, a szahír nagydíjat 2020. december 6-án rendezték meg Bahreinben, az eredetitől eltérő, alternatív vonalvezetésen, mesterséges fényviszonyok között. A pályán egy kör 3,543 km, a verseny 87 körös volt. A versenyt megelőző héten több változás is történt a rajtrácson. Lewis Hamilton elkapta a koronavírust, így nem vehetett részt a nagydíjon, őt George Russell helyettesítette, míg a Williams a tartalékpilótáját, az újonc Jack Aitkent ültette a brit helyére. Szintén első Formula–1-es versenyén állt rajthoz az előző hétvégén súlyos balesetet szenvedő Romain Grosjeant helyettesítő Pietro Fittipaldi. A rajtot követően a második helyről induló Russell megelőzte a pole pozícióból induló csapattársát, Bottast, mögöttük azonban Leclerc elfékezte az egyik kanyart és kilökte a mezőny végére visszaeső Sergio Pérezt. A balesetbe belekeveredett Verstappen is, aki a két pilóta között autózva nem tudta elkerülni az ütközést. Az eset következményeként a monacói és a holland versenyző is feladni kényszerült a futamot, miközben beküldték a biztonsági autót. A Safety Car a 6. körig maradt kint a pályán. Az újraindítást követően Russell megőrizte vezető helyét, mögötte Sainz azonban többször is támadta a 2. helyezett Bottast, de a finn megtartotta pozícióját. A 14. körre a két Mercedes-versenyző ellépett a mezőnytől, mögöttük a pontszerző helyeken Sainz, Ricciardo, Kvjat, Stroll, Gasly, Ocon és Vettel haladt. A kerékcserék a 24. körben kezdődtek meg, az élen álló két mercedeses azonban csak a féltávot követően (Russell a 46., Bottas az 50. körben) cserélt abroncsot. Időközben a futam első körében a mezőny végére visszaeső Pérez felzárkózott a harmadik helyre, ahol két és fél másodperces előnnyel vezetett a negyedik helyezett Ocon előtt. A 62. körben Aitken a célegyenesre fordító kanyarban összetörte a Williams első légterelőjét, és mivel az első szárny a kanyar ideális ívén maradt, a versenyirányítás virtuális biztonsági autós (VSC) korlátozást léptetett életbe. Ezt kihasználva Russell és Bottas is a bokszutcába hajtott, azonban a Mercedes szerelői összekeverték a két pilóta abroncsait, Russell Bottas első abroncsait kapta meg, míg a finn kénytelen volt már használt gumikon visszatérni a pályára. Russellt a hiba miatt a csapatának újból ki kellett hívnia egy kerékcserére, aminek következtében az addig magabiztosan vezető brit a középmezőnybe esett vissza. A 69. körben folytatódott a verseny, ekkor Pérez vezetett Ocon és Stroll előtt. Russell a 73. körben már a második helyen állt, néhány körrel később azonban csapata lassú defektet észlelt az autóján, emiatt pedig újabb bokszkiállásra kényszerült, így egészen a mezőny végére esett vissza. Mindeközben Bottas a használt kemény keverékű abroncsain esélytelen volt védekezni az őt támadó versenyzőkkel szemben, a finn csak a középmezőny elején haladt. A futamot végül Pérez nyerte a Racing Pointtal, pályafutása első futamgyőzelmét szerezve mind magának, mind pedig csapatának. Dobogóra állhatott még pályafutása során először Ocon, harmadik lett Stroll, pontot szerzett még Sainz, Ricciardo, Albon, Kvjat, Bottas, Russell és Norris. A futamot követően a sportfelügyelők vizsgálták a Mercedes szabálytalan kerékcseréjét, azonban végül csak a csapatot sújtották pénzbüntetéssel, Russell megtarthatta a kilencedik helyért, és a futam leggyorsabb köréért járó pontjait. Pérez 190. nagydíján szerezte meg első győzelmét, amivel új rekordot állított fel, illetve ötven év elteltével lett ő az első mexikói futamgyőztes a sportágban. ### Abu-dzabi nagydíj A világbajnokság tizenhetedik, egyben utolsó futamát, az abu-dzabi nagydíjat 2020. december 13-án rendezték meg Abu-Dzabiban. A pályán egy kör 5,554 km, a verseny 55 körös volt. A szezon utolsó futamát Max Verstappen kezdhette az élről, aki az idény során második nem mercedeses versenyzőként szerezte meg a pole pozíciót a szombati időmérő edzésen. A rajtot követően a Red Bull hollandja megtartotta első helyét és mögötte sem volt változás a sorrendben, Bottas másodikként, a betegsége után a mezőnybe visszatérő Hamilton pedig harmadikként fordult el az első kanyarban. Az utolsó Formula–1-es futamát teljesítő Kevin Magnussen ellenben három helyet is javított a rajtnál, míg az előző hétvégén győztes, és ezen a nagydíjon az utolsó helyről rajtoló Pérez is megkezdte a felzárkózást. A mexikói versenyző a 10. körben műszaki okok miatt kénytelen volt feladni a futamot, és mivel a Racing Point a pálya egy forgalmas szakaszán adta meg magát, pályára küldték a biztonsági autót. A helyzetet kihasználva többen, így az élmezőny tagjai is kereket cseréltek. A safety car a 14. körben hagyta el a pályát, ezt követően Sainz előzte meg Leclerc-t, és lépett fel a nyolcadik helyre. A monacói versenyzőt öt körrel később Stroll is megelőzte. A verseny féltávjáig több esemény nem történt, Verstappen magabiztosan őrizte előnyét a két Mercedes-versenyző előtt. A futam második felében említésre méltó helycsere nem történt, és bár Verstappen, Bottas és Hamilton is panaszkodott az abroncsok futófelületének kopására, végül ezúttal ez a tényező sem befolyásolta a verseny kimenetelét. Verstappen nyerte az évadzáró abu-dzabi nagydíjat Bottas és Hamilton előtt, pontot szerzett még Albon, Norris, Sainz, Ricciardo, Gasly, Ocon és Stroll. A McLaren ezzel az eredménnyel az összetett pontversenyt a harmadik helyen zárta a konstruktőrök között, ami a gyártó legjobb eredménye 2012 óta, míg Sebastian Vettel 14. lett utolsó ferraris versenyén. ## Nagydíjak ## Eredmények Pontozás: (Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található) ### Versenyzők Megjegyzés: - † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át. ### Konstruktőrök Megjegyzések: - † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át. - Az FIA a Racing Point alakulatát 15 ponttól megfosztotta, miután megállapította, hogy a csapat szabálytalan fékhűtőket használt. ### Időmérő edzések Színmagyarázat: Megjegyzés: A helyezések a világbajnokság pontversenyében elfoglalt pozíciót jelentik. A táblázatban az időmérő edzésen elért eredmények, és nem a végleges rajtpozíciók szerepelnek. - † — A rajtpozíció változott az időmérő edzésen elért helyezéshez képest (nem számítva az egyik versenyző hátrasorolásából következő előrelépést). A részletekért lásd a futamok szócikkeit. ## Statisztikák ### Versenyzők ### Konstruktőrök ### Csapattársak egymás elleni eredményei Megjegyzés: Döntetlen esetén (időmérő edzéseken, ha egyik pilóta sem tudta kvalifikálni magát a futamra, versenyeken pedig, ha mindkét pilóta kiesett vagy helyezetlenül ért célba, továbbá, ha a korábbi csapattárs helyett más pilóta volt a csapattársa a futamon) a verseny nem számít bele az egymás elleni állásba. Emiatt előfordul, hogy egyes csapatoknál a szezon végén nem jön ki mind a 17 verseny. #### Csapat színkódok
241,166
Pamut
26,749,829
null
[ "Biológiai eredetű alapanyagok", "Textilalapanyagok" ]
A pamut a gyapotnövény (Gossypium) magjait burkoló finom szálak halmaza. A gyapotszálat a textilipari szaknyelvben a leszedést és a szálaknak a magoktól való elválasztását (egrenálás) követő állapotától nevezik pamutnak. Az egyik legfontosabb textilipari nyersanyag, kémiailag túlnyomórészt cellulózból áll. Lépten-nyomon találkozunk vele ruházatunkban, lakásunkban, egészségügyi és műszaki textíliákban stb. A gyapot fontos szerepet töltött be az emberiség történetében, mert egyike a legősibb növényeknek, amelyet az ember termeszt. ## A magszálak kialakulása A gyapot termése 4–5 rekeszből áll; mindegyikben több mag ül. Héjának egyes sejtjei megnyúlnak, és ezekből alakulnak ki a röptető gyapotszálak. A tok teljes beérési ideje a helyi klimatikus viszonyoktól függ, a keléstől számítva 100 nap körül van. A beérett tok felnyílik (ez az ún. kovadás), ez után szedhetők a kibomlott, szálakkal borított magvak. ## Fő termőhelyek A Gossypium nemzetség különböző fajtaváltozatai minden valószínűség szerint három központban: Ausztrália északnyugati részén, India nyugati részein és Mexikó északnyugati részein fejlődtek ki. A gyapot a trópusi-szubtrópusi vidékeken sokfelé megterem. Különböző fajai ismeretesek, leggyakrabban a legjobb minőségű Gossypium hirsutum (Amerikában Upland-gyapot néven ismerik), Gossypium barbadense és a Gossypium herbaceum fajokat termesztik. A legnagyobb gyapottermesztő országok: Kína, India, az USA (ezen belül főleg Texas és Kalifornia állam), Pakisztán, Brazília, Üzbegisztán, Törökország, Görögország, Türkmenisztán, Szíria, Egyiptom, Mexikó, Kazahsztán, Ausztrália, Tádzsikisztán (lásd a mellékelt grafikont). A 18.–19. században, majd az 1949–1950-es években Magyarországon is kísérleteztek a gyapottermesztés meghonosításával, de sikertelenül. ## A növény betegségei és kártevői A gyapotnövény egyes növényi betegségekre eléggé fogékony. Ilyen például a gommózis, amit baktériumok okoznak és a növény föld feletti részeit fertőzik meg, gátolva annak fejlődését és esetleg el is pusztítva azt. Mivel elsősorban a magvakon terjed, az ellene való védekezés legjobb módszere a vetőmagvak gondos csávázása. Egy másik betegsége a verticillumos vagy vészes hervadás, egy gombafertőzés, amely a levelek leszáradását okozza. A gyökérrothadás a csírázó növényt támadja meg és gondos agrotechnikai eljárásokkal kerülhető el. A rovarkártevők között a legismertebb a mexikói ormányos bogár (Rhynchophora), amely a még ki nem nyílt bimbóval táplálkozik. A Magyarországon az 1950-es években termesztett gyapotban a drótféreg és a sároshátú bogár lárvái, valamint a vetési bagolypille hernyója tette a legnagyobb kárt. Ezek ellen permetezéssel kellett védekezni. ## A gyapot elsődleges feldolgozása A gyapotszedés a legutóbbi időkig kézi munka volt. A felnyílott tokokból a magvas gyapotot kitépik és zsákokba gyűjtik. A gépi szedés csak a 20. században fejlődött ki és ma már széles körben elterjedt. Ezt követőleg a magvas gyapotot meg kell tisztítani a szennyeződésektől, majd a szálakat le kell választani a magokról (ez az egrenálás művelete), mégpedig oly módon, hogy a szálak a lehető legkevésbé sérüljenek, végül a magtalanított szálakat – amelyeket most már pamutszálaknak neveznek – szállításra alkalmas módon bálákba kell csomagolni. Az egrenálás után a magon maradt pihék (egészen rövid szálacskák) leválasztását külön végzik. 100 kg magvas gyapotból átlagosan mintegy 32 kg pamutszál, 1 kg pihe és 66 kg mag nyerhető; a fennmaradó rész nem hasznosítható virágpor és más szennyeződés. A pamutszálakat a textilipar dolgozza fel (belőle általában fonalat készítenek), a pihéből (idegen szóval: linters) vattát és ipari cellulózt készítenek, a magból étolajat és ipari olajat sajtolnak; a sajtolás után fennmaradó olajpogácsát takarmányozásra és trágyázásra használják. ## A genetikailag módosított (GM) pamut A gyapot nagyon kényes növény, ezért termesztéséhez igen sok növényvédő szert kell alkalmazni, amelyek viszont környezetkárosító hatásúak. Ezért genetikailag módosított gyapotokat fejlesztettek ki, amelyek sokkal kevésbé igénylik ezeknek a vegyszereknek a használatát. A világ gyapottermesztő területeinek mintegy 40–45%-án már ilyen gyapotültetvények vannak. (Ezek elsősorban az USA-ban, Ausztráliában és Indiában találhatók, ahol az arány 70–80%.) Ugyanakkor azonban bebizonyosodott, hogy ezek az eljárások nem hozzák meg igazán a kívánt eredményt, mert például a gyapotot a rovarok ellen egy, a növénybe "betelepített" bacillusnak (Bacillus Thuringiensis, Bt), pontosabban annak egy méregtermelő génjének kellene védenie, de a rovarok hozzászoknak, immunisakká válnak rá, ezért ez a megoldás messze nem ideális. A gyapot genetikai módosításának egy másik célja a színes gyapot létrehozása. Ezzel sok gyapottermesztő országban kísérleteztek eredményesen, aminek eredményei a zöld, barna, kék, piros stb. színű pamutszálak. Színes gyapotot egyébként már az ősi peruiak is termesztettek, amint azt az i. e. 2500 körüli időkből fennmaradt textilmaradványok bizonyítják. ## A biopamut A “biogyapotot” (angolul: organic cotton) rendkívül szigorú előírások szerint termesztik, akár a bioélelmiszereket. Ezeken a gyapotföldeken nem szabad sem genetikailag módosított gyapotot termeszteni, sem bármiféle mérgező anyagot használni, így növényvédő szereket sem. Nagy figyelmet szentelnek az időjárás alakulásához mindig igazodó öntözésnek. A gyomokat nem vegyszerekkel, hanem kézi munkával irtják, ezért ez a pamutfajta egyelőre nagyon drága. Az ilyen pamutból készült késztermékek nem tartalmaznak az egészségre káros anyagokat, és magas áruk ellenére van rájuk bizonyos, sőt egyre növekvő kereslet. A 2013/2014 szezon termelési adatait tekintve a világ legnagyobb biopamut termelője India, amely az összes biogyapot termelés 74,3%-át adja. Indiát Kína követi 10,5%-kal, majd Törökország (6,8%), Tanzánia (3,1%) és az USA (2,1%) következik ebben a rangsorban. A biogyapotból készült pamut textilipari feldolgozásánál is gondot fordítanak az egészségre ártalmatlan vegyszerek és színezékek alkalmazására. A biopamutból készült textíliákat elsősorban a bőrrel közvetlenül érintkező ruhadarabokhoz (fehérneműkhöz, ingekhez, zoknikhoz, csecsemőruházati cikkekhez, valamint ágyneműkhöz, higiéniai termékekhez stb.) előnyös használni. Mint más biotermékeknél (élelmiszereknél), a biopamutnál is szigorú feltételekhez kötik a megkülönböztető jelzés engedélyezését. Ha biztosak akarunk lenni abban, hogy egy vásárolt termék valóban biopamutot tartalmaz, a hivatalos tanúsító intézmények emblémáját (logóját) kell keresnünk a címkén. ## Történeti áttekintés A gyapot egyike a legősibb növényeknek, amelyet az emberiség termel. Dél-Amerikában és Indiában több ezer évvel ezelőtt is voltak már gyapotültetvények. Mexikói barlangokból 7000 évesnek becsült, Indiában kb. 5000 éves pamutszövet-maradványok kerültek elő, de ismerték és használták a mai Peru területén, a Nazca és a Moche kultúrában is. A Mexikóba érkező spanyol hódítók az 1500-as években már találkoztak gyapotültetvényekkel és pamutszövetből készült ruhákat viselő bennszülöttekkel. Indiából az i. e. 3. évezredben került át a gyapot Mezopotámiába, Egyiptomba, majd Kis-Ázsiába és Görögországba. Ismerték ezt a növényt Kínában, Japánban és Elő-Ázsiában is. Időszámításunk elején honosodott meg az arab országokban, onnan került Szicíliába, majd Spanyolországba. Nagy keletje volt a pamutszöveteknek az ókori Rómában. A 13. században genovai és velencei kereskedők Kis-Ázsiából szerezték be a pamutot, aminek feldolgozásával elsősorban észak-német és svájci takácsok foglalkoztak. Noha Amerika felfedezésekor Kolumbusz már találkozott a nyugat-indiai szigeteken a gyapottal, és később a spanyol hódítók küldtek is Európába a bennszülöttek által készült gyönyörű pamutszöveteket, a hódítások következtében ez a kultúra ott lehanyatlott és csak az Amerikába bevándorolt új telepesek kezdtek gyapotot termeszteni a 17. században Virginiában, majd Dél-Karolinában és Georgiában. A gyapottermesztés munkaigénye és a helyi munkaerő hiánya miatt alakult ki a rabszolga-kereskedelem. A 18. századi ipari forradalom a pamutfeldolgozásban is nagy fejlődést eredményezett. A fonógép feltalálása (Arkwright, 1767), az egrenálógép feltalálása (Whitney, 1793), majd a mechanikus szövőgép feltalálása (Cartwright, 1815) nagy hatással volt a pamutiparra. Az angol pamutszövő ipar egyre több nyersanyagot igényelt, mert nemcsak a hazai szükségletre termeltek, hanem exportáltak is, és ehhez a pamutot a brit gyarmatokról szerezték be. A 19. század közepén India már nem tudta fedezni ezt a szükségletet és annak minősége sem volt elég jó. Ezért Amerikából importálták a jobb minőségű, ugyanakkor a rabszolga-munka folytán olcsóbb pamutot, egyúttal ösztönözve is az ottani termelőket újabb és újabb ültetvények létrehozására. Míg az észak-amerikai déli államok elsősorban gyapottermesztésre rendezkedtek be, a pamutfeldolgozó ipar inkább az északi államokban alakult ki. A déli államok a termelt gyapotot főleg Angliában és Franciaországban adták el és ezért az amerikai északi államok nem jutottak elég nyersanyaghoz. Ez volt egyik oka az északi államok győzelmével végződött amerikai polgárháború (1861–1865) kitörésének. A háború miatt az angol és francia pamutiparnak más beszerzési forrás után kellett néznie. Erre Egyiptom és Szudán volt a legalkalmasabb terület, itt fejlesztették fel nagy mértékben a gyapottermesztést, később ezt kiterjesztették Afrika más területeire is. Az amerikai polgárháború után azonban ismét visszatértek az amerikai pamuthoz, az egyiptomit mellőzték, ami tönkre is tette az egyiptomi gazdaságot és hozzájárult ahhoz, hogy Egyiptom 1882-ben a Brit Birodalom része lett. A 20. században kialakult a pamut világkereskedelme és ma már komoly tőzsdei árucikké vált. ## A pamutszál tulajdonságai A pamut ma is az egyik legfontosabb textilnyersanyag, amit elsősorban kiváló tulajdonságainak köszönhet. A pamutszálak csavarodott szalag alakúak, hosszúságuk 5–60 mm, szélességük 10–30 mikron. Minél vékonyabb és minél hosszabb szálú a pamut, annál értékesebb. A szokványos textilipari eljárásokkal csak a 10 mm-nél hosszabb szálak dolgozhatók fel. A jó minőségű, érett pamutszál keresztmetszete vese alakú, belül bélüreg található. Érés alatt a szál a zárt tokban hullámosan fejlődik ki és emiatt a szálfalat alkotó fibrillák elcsavarodnak. A pamutszál anyagának mintegy 96%-a cellulóz. Ezen kívül van benne egy kevés fehérje, valamint pektinek, viasz, fémoxidok, pigmentek stb. Sűrűsége 1,5 g/cm3. 120 °C-ig bírja a hőt, ekkor sárgulni kezd. 150 °C-on meggyullad, és élénk lánggal, jellegzetes szagot árasztva ég. A savak oldják, a lúgoktól megduzzad és csavarulatai kisimulnak, így fényesebbé válik (ezen alapul egy nemesítő eljárása, az ún. mercerezés). A szerves oldószerek nem károsítják. Igen sok vizet (száraz súlyának kb. 25%-át) tud megkötni, ezért nehezen szárad. Nedvesen megduzzad, szálai rövidülnek – mosáskor ezért zsugorodnak, „mennek össze” a pamutáruk. Meglehetősen erős, amit az ún. szakító hosszal fejeznek ki: ez az az elméleti hosszúság, amilyen hosszú szál saját súlya alatt elszakadna. A pamut szakító hossza fajtától függően 27–54 km. (Összehasonlításul: a nylonszálé – ugyancsak a típusától függően – 40–60 km.) Terhelés alatt megnyúlik, a szakadásig ez a nyúlás 6–10%-ot érhet el. A napfény sárgítja. Jó elektromos szigetelő, de elektrosztatikus feltöltődésre nem hajlamos. Kiválóan színezhető és fehéríthető. ## A pamut felhasználása A pamut ma is a textilipar legfontosabb nyersanyagai közé tartozik. A világ összes szálasanyag-termelése 2006-ban (ami magában foglalja az összes természetes és mesterséges szálasanyagot) 71,5 millió tonna volt, aminek közel 36%-át (25 millió tonnát) tette ki a pamut. Ehhez hasonlítható mennyiséget (27,8 millió tonnát) csak a ma legtöbb helyen használt szintetikus szálasanyagból, a poliészterből gyártottak. Pamutból igen sokféle alsó- és felsőruházati cikket, háztartási textíliát (törülközőket, ágyneműket, asztalterítőket stb.), lakástextíliát (bútorhuzatot, függönyt, dekorációs anyagot stb.), egészségügyi textíliát (kötszereket, kórházi textíliákat stb.), ipari textíliákat (pl. varrócérna, kábelszigetelés) gyártanak. A pamutból elsősorban fonalat készítenek, amit a textilipar minden ága (a szövés, kötés, fonatolás, csipkekészítés) felhasznál, de alkalmas bizonyos fajta nemszőtt kelmék gyártására is, ahol nem fonal, hanem lappá terített szálhalmaz (ún. fátyol vagy bunda) formájában alkalmazzák. A pamutszálakból készült vatta pamutszálak tömegéből álló háztartási, ruházati, egészségügyi és ipari célokra használt puha anyag. Ma már azonban pamut helyett gyakran használnak vattagyártásra viszkózszálakat, amelyek hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a pamutvatta. Egy darab pamutpólóhoz szükséges gyapot előállításához közel 2500 liter vízre van szükség. ## Szépirodalom - B. Traven: A gyapotszedők (Die Baumwollpflücker), 1925 - Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója (Uncle Tom's cabin), 1851
21,249
Feröer
26,892,548
null
[ "Az év szócikke 2010 verseny jelöltjei", "Feröer" ]
Feröer (más néven Feröer szigetek; , ) vulkáni eredetű szigetcsoport az Atlanti-óceán északi részén, nagyjából félúton Norvégia, Skócia és Izland között. Neve magyarul Juh-szigeteket jelent. Feröer a középkor óta lakott, a Dán Királysághoz tartozik, de 1948 óta széles körű autonómiával rendelkezik. Parlamentje, a Løgting az egyik legrégebbi a világon, emellett két képviselőt delegál a dán parlamentbe is. Dániával ellentétben nem tagja az Európai Uniónak. Az Északi Tanács keretei között együttműködik a skandináv államokkal, és különösen szoros kapcsolatokat ápol Izlanddal, Grönlanddal és Shetlanddal. A szigetcsoport területe 1395,74 km2; népessége . 18 szigete egy kivétellel mind lakott. Fővárosa és legnagyobb városa Tórshavn. A gazdaság alapja a 19. század óta a halászat és halfeldolgozás, de a juhtenyésztés és gyapjúfeldolgozás is komoly hagyományokkal rendelkezik. ## Földrajz Feröer az északi szélesség 62° és nyugati hosszúság 7°-nál, az Atlanti-óceán északi részén fekszik. Az Északi-Atlanti-óceán veszi körül, tőle északra kezdődik a Norvég-tenger. Tőle délre Skócia, keletre Norvégia, északnyugatra pedig Izland fekszik. A legközelebbi lakott terület a mintegy 300 km-re délre található Shetland. Feröer egy vulkáni eredetű szigetcsoport. Izlandhoz hasonlóan, a Grönlandtól Skóciáig húzódó vulkanikus, tenger alatti hátságon emelkedik. Egy 50-60 millió évvel ezelőtt kihunyt hatalmas rétegvulkán maradványa, amelyet gleccserek szabdaltak részekre. A szigetek domborzatát jég formálta, merész sziklagerincek és csúcsok, köztük széles, U alakú völgyek jellemzik. A szigeteket alkotó bazaltrétegek kelet felé lejtenek, a nyugati partokon gyakran több száz méter magas sziklafalakat találunk. ### Domborzat A szigetcsoport 18 nagy szigetre tagolódik, amelyeket néhány kilométer, esetenként néhány száz méter széles tengerszorosok választanak el. A szigeteken kívül 11 holm és 750 sziklazátony tartozik Feröerhez. Területe összesen 1395,74 km2. Kiterjedése észak–déli irányban az Enniberg-foktól Sumbiarsteinurig 118, kelet-nyugati irányban Mykineshólmurtól Fugloyig 78 kilométer. Átlagos tengerszint feletti magassága 300 méter. Derült időben a legmagasabb csúcsról, az Eysturoy szigetén található Slættaratindurról (882 m) belátható a teljes szigetvilág. Az Enniberg-fok a maga 754 méteres magasságával a világ legmagasabb szirtfala, mely függőlegesen emelkedik a tenger fölé. A szigetek partvonalának összhosszúsága 1289 kilométer, hosszú partvonaluk rendkívül tagolt; a szigetek egyetlen pontja sincsen 5 km-nél messzebb a tengertől. ### Vízrajz Feröeren jelentős folyók vagy tavak nem találhatók, csak számos apró patak és kisebb állóvíz. Legnagyobb tava a Sørvágsvatn (3,6 km2). ### Éghajlat Feröer óceáni éghajlata, mely a Golf-áramlatnak köszönhető, a földrajzi szélességéhez képest enyhe, csapadékos és rendkívül változékony. Gyakran egyik percről a másikra napsütésből esőbe megy át, de a különböző szigetek időjárása is teljesen eltérő lehet egy adott pillanatban. Tórshavnban az évi középhőmérséklet 6,6 °C (januárban 3 °C, júliusban 11 °C), az évi csapadékmennyiség eléri az 1500 mm-t. A kikötők egész évben jégmentesek, hó csak alkalmanként hullik és sohasem marad meg hosszú ideig. A levegő általában tiszta, a délnyugati szél az uralkodó. A viharok és esőzések alkalmával elővigyázatosnak kell lenni, bár ezek ritkán jelentenek többnapos esőzéseket. Alkalomadtán a szigetcsoportot futó trópusi szélviharok is elérik, 1966-ban a Faith hurrikán 160 km/h-s sebességgel söpört végig Feröeren. ### Élővilág, természetvédelem A szigeteken nincsenek erdők, fák csak a településeken nőnek. Az aljnövényzet tundra jellegű, mohák, gombák, zuzmók, fűfélék alkotják. Védettebb völgyekben változatos virágos növények, köztük apró orchideák is élnek. Összesen mintegy 400 virág-, 350 moha-, és több mint 550 gombafaj él a szigeteken. Őshonos szárazföldi emlős nem él a szigeteken, a juh, egér, patkány csak az emberekkel érkezett ide. A nyulat csak 1855-ben, vadászat céljára telepítették be. Kétéltűek, hüllők sem élnek itt. Híres Feröer madárvilága: ornitológusok mintegy 367 fajt figyeltek meg, melyek közül 40 rendszeresen itt fészkel. Az ország nemzeti madara a csigaforgató. A madarak legnagyobb tömegét a puffinus (vészmadár) adja, de sok a lumma, kormorán és az északi sirályhojsza is. A szárazföldi madarak közül kevesebb faj található itt, de az 1940-es években megjelent a fecske is. A szigetek tavaiban gyakori az angolna, a lazac, a pisztráng és a tüskés pikó. Fóka is él szigetek barlangjaiban. Sok vitát vált ki a Feröeren ma is folyó cetvadászat, amelynek évente átlagosan 5-700 hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfin esik áldozatul. ## Történelem A legkorábban keletkezett szöveg, amely feltételezések szerint Feröer leírását tartalmazza, egy ír szerzetes, Dicuil „Liber de Mensura Orbis Terrae” (A világ felméréséről) című művében található, mely 825-ben keletkezett a Frank Királyságban. E szerint a szigetek első lakói ír szerzetesek voltak, akik a juhot és a zabot elvitték a szigetekre. Dicuil leírása alapján röviddel 700 után már élhettek szerzetesek a szigeten. Dicuil beszámolóját alátámasztják régészeti leletek (néhány egyszerű vésésű, kereszt alakú kőlap, például a Skúvoyban talált) és helynevek. A mykinesi tőzegrétegekből kinyert pollenminták vizsgálata ugyanakkor azt mutatja, hogy már 650 körül emberek éltek a szigeteken, és gabonaféléket termesztettek. Mivel Dicuil nem említi, hogy a szerzetesek előtt a sziget már lakott lett volna, feltehetőleg az időmeghatározása pontatlan. ### Viking kor A Feröeriek sagája részben ellentmondásos információkat tartalmaz az első viking telepesekre vonatkozóan, de ma a viking honfoglalás általánosan elfogadott időpontjának 825 tekinthető . Grímur Kamban (akinek neve nem viking, hanem kelta eredetre utal) a korábbi feltételezések szerint nem közvetlenül Norvégiából, hanem a Hebridákról vagy Írországból érkezett Feröerre. A kelta kapcsolatra egyébként más hely- és családnevek is utalnak. A honfoglalás időszakát követően volt egy második bevándorlási hullám, amely valószínűleg 885–890 körül érkezett a szigetekre. A telepesek többsége a nyugat-norvégiai Bergen környékéről származik. Feröer és a viking világ többi része élő kapcsolatban volt; az Izlandra tartó hajósok megálltak a szigeteken, de feröeri születésűek is vándoroltak Izlandra. A kereskedelmi kapcsolatok is szorosak voltak. A feröeri törvénykező gyűlés, az Althing valószínűleg 900 körültől kezdve ült össze a Tinganes félszigeten. A 960-as évek vége felé Feröer egyik részén a suðuroyi Havgrímur uralkodott II. (Szürkeköpenyes) Harald norvég király hűbéreseként, míg a másik rész Haakon Jarl vazallusai, a Skúvoyon lakó Beinir és Brestir irányítása alatt állt. Utóbbiak unokatestvére volt Tróndur í Gøtu, a Feröeriek sagája egyik főhőse, akit – mint pogányt – a szerzetesek által írt műben negatív szereplőként tüntetnek fel. 969 körül Havgrímur konfliktusba keveredett Beinir és Brestir egyik rokonával, és mivel az Althing nem neki adott igazat, Tróndurral szövetkezve megtámadta a fivéreket; a harcban azonban ő is elesett. Tróndur az áldozatok árván maradt fiait, Sigmundur Brestissont és Tóri Beinirssont Norvégiába vitette, apáik birtokait pedig elfoglalta. Havgrímur fiát, Øssur Havgrímssont pedig örökbe fogadta, ezzel ő maradt Feröer egyetlen hatalmassága. Sigmundur és Tóri felkereste apáik hűbérurát, az időközben királlyá lett Haakon Jarlt, és a tőle kapott hajókkal 983-ban visszatértek Feröerre. Az időközben felnőtt Øssurt, aki Tróndurtól megkapta apja korábbi birtokait, a skúvoyi csatában megölték. Tróndur tűzszünetet kért, a közvetítésre felkért Haakon Jarl pedig a szigetek felét Sigmundurnak ítélte, a másik felét saját birtokába vette, de hűbérbirtokként szintén Sigmundurnak adta. Tróndur elfogadta a feltételeket, Øssur fiát, Leivur Øssurssont pedig apjához hasonlóan magához vette, hogy felnevelje gøtai házában. A viking honfoglalás kezdetétől a feröeriek a régi viking isteneket tisztelték. Olaf Tryggvasson, aki 994-ben megkeresztelkedett, 998-ban arra kérte Sigmundurt, hogy térítse keresztény hitre a feröerieket; cserébe kinevezte Feröer urává, és papokat adott mellé. Sigmundur az Althingnek a kereszténység felvételét javasolta, ez azonban nagy ellenállást váltott ki a Tróndur által befolyásolt parasztok körében. 999-ben végül erőszakosabb módszerekkel vitte sikerre a térítést. Néhány éven belül hivatalosan minden feröeri felvette a keresztséget, a tényleges áttérés azonban fokozatosan ment végbe a 11. század folyamán. II. (Szent) Olaf tudta a kereszténységet Norvégiában, valamint Feröeren és Izlandon is végérvényesen megszilárdítani – ezért ünneplik őt halála emléknapján, Ólavsøka ünnepén. 1005-ben Tróndur háromszor rátámadt Sigmundurra, aki ugyan el tudott menekülni, de végül Suðuroyon megölték. A harc után Tróndur és Leivur Øssursson maradtak Feröer egyedüli urai. 1010 körül végül Leivur elvette Sigmundur lányát, Tóra Sigmundsdóttirt, a két rivális család pedig kibékült. 1027-ben azonban Tórálvur Sigmundssont (Sigmundur legidősebb fiát) Tróndur három unokaöccse megölte. 1035-ben Leivur bosszút állt, és megölte a három fivért, az idős és beteg Tróndur pedig a rokonai elvesztése fölötti gyászba és fájdalomba halt bele. ### Középkor Feröer 1035-től kezdve politikailag Norvégiához tartozott. A 11. század végéig tartó korszakról keveset tudni azon kívül, hogy a helyi főnökök hatalma és Feröer viszonylagos önállósága fokozatosan csökkent, míg a norvég királyok befolyása erősödött. A korszak kereskedelmi kapcsolatairól tanúskodik a Sanduri érmekincs, amelyet valószínűleg 1070 és 1080 között rejtettek el. 1080 körül a Brémai érsekség püspökséget alapított Kirkjubøurban. A püspökség 1104-ben a Lundi érsekség, 1152-ben a Nidarosi érsekség irányítása alá került. 1110 táján Guðmundr püspök papképző iskolát alapított itt, ami a reformációig Feröer egyetlen iskolája maradt. Ebben az iskolában nevelkedett 1156-tól a későbbi norvég király, Sverre. 1271 körül VI. Magnus norvég király kiterjesztette a régi Gulatingslóg hatályát Feröerre, így a szigetek teljesen betagozódtak a norvég uralom alá: az Althing elvesztette törvényhozó funkcióját, és ebben az időben vezették be a norvég kereskedelmi monopóliumot is. 1298-ban kapták a feröeriek a II. Erik norvég királytól alaptörvényüket, a Juhlevelet, amely változtatásokkal 600 éven át érvényben maradt. 1300 körül kezdődött meg Erlendur püspök megbízásából a Magnus-dóm építését. Egyes vélekedések szerint a dómot sohasem fejezték be, míg más történészek szerint elkészült, és a reformáció után bontották le részben. Mindenesetre a romok ma is Feröer legfontosabb műemlékei közé tartoznak. A fekete halál 1349 körül érkezett meg Feröerre. Az akkori kb. 4000 fős népesség legalább fele, de egyes becslések szerint 80%-a áldozatul esett a pestisjárványnak. 1380-tól Feröer a dán–norvég perszonálunió révén Norvégiával együtt a dán korona fennhatósága alá került, jogilag azonban továbbra is Norvégia egyik megyéje maradt. 1400-ban az Althinget hivatalosan átnevezték Løgtingre. A feröeri vikingek és Skandinávia más vidékei közötti szoros kereskedelmi kapcsolatok a középkor végére gyakorlatilag megszűntek. ### Reformáció és kereskedelmi monopólium A 16. század folyamán Feröernek kalózok ismétlődő támadásaival kellett szembenéznie. 1524-től egészen 1709-ig a dán királyok különböző hűbéruraknak adták át Feröert és a feröeri kereskedelmi monopóliumot, és Feröer teljesen ki volt szolgáltatva hűbérurai kénye-kedvének. A feröeriek többségének életkörülményei meglehetősen rosszak maradtak. A reformáció 1538-ban érte el a szigeteket. Az utolsó katolikus püspököt letették, és 1539-ben protestáns püspökséget alapítottak. A püspöki székhely 1551-ig Kirkjubøurban maradt. Az egyházi nyelv szerepét a latin helyett a dán vette át. Az egyházi birtokokat a király államosította, és ún. királyi gazdáknak adták ki használatra, akik osztatlanul továbbörökíthették a használati jogot; ezzel a megoldással kezdetét vette egy helyi elit kialakulása. 1557-ben megszüntették a református püspökséget, és prépostságként a Bergeni püspökség alá rendelték. 1579–1583 között Magnus Heinason rendelkezett a kereskedelmi joggal; ő volt a történelem során az egyetlen feröeri, aki ezt elmondhatta magáról. Ő építette az első erődítményt, a Skansint Tórshavnban. Heinasont, aki híres kalandor volt, 1589-ben Koppenhágában kalózkodás vádjával lefejezték. 1655-ben III. Frigyes kamarását, Christoffer von Gabelt tette meg Feröer hűbérurává, aki 1662-ben a kereskedelmi monopóliumot is átvette. Feröer soha nem volt annyira kizsákmányolva és elnyomva, mint a Gabel-korszakban. 1709-ben végül felállították a Koppenhágából igazgatott Királyi Kereskedelmi Monopóliumot, amely 1856-ig fennmaradt. A feröeri nemzeti hős, Nólsoyar Páll, aki elszántan küzdött a kereskedelmi monopólium ellen, megépítette az első feröeri vitorláshajót, a Royndin Fríðát. Az 1814-es Kieli béke során a dán–norvég perszonálunió felbomlott, és a szigetek Dánia fennhatósága alatt maradtak. A Løgtinget 1816-ban feloszlatták, és Feröert Dánia egyik megyéjévé tették. 1836–1839 között a királyi monopólium újabb lerakatokat nyitott, ezzel alkalmazkodva a feröeri gazdaság és társadalom átalakulásához, melynek révén a súlypont az önellátó mezőgazdaságtól az exportképes halászat felé tolódott el. Jelentős újításokat vezettek be a halászatban, ami a termelékenység jelentős növekedéséhez vezetett. Újrakezdődött a szárított, sózott tőkehal előállítása, ami hamarosan jelentős exporttermékké nőtte ki magát. A mezőgazdaság tovább veszített gazdasági jelentőségéből. 1829 és 1847 között épültek fel a feröeri fatemplomok a szigetcsoport számos településén. Az első általános iskola 1845-ben nyílt meg. Az 1849-es dán alkotmány a szigeteket betagozta a Dán Királyságba, és egy-egy képviselői helyet biztosított nekik a Folketingben és a Landstingben. 1852-ben tanácsadó testületként újjáalapították a Løgtinget. 1854-ben Venceslaus Ulricus Hammershaimb, az írott feröeri nyelv megteremtője kiadta az első feröeri nyelvtant. 1856-ban megszüntették a királyi kereskedelmi monopóliumot, és bevezették a szabad kereskedelmet. Ez a lépés jelentős mérföldkő azon az úton, amelyen Feröer egy feudális és állami dominanciájú agrártársadalomból egy dinamikus, a halászaton alapuló ipari társadalommá vált. ### Nemzeti öntudatra ébredés A 19. század vége számos áttörést hozott, melyeknek eredményeképpen a feröeri társadalom fő megélhetési forrásává a mezőgazdaság helyett a mélytengeri halászat vált. 1888\. december 26-án gyűlést tartottak a parlament épületében (karácsonyi találkozó), ahol többek között a feröeri nyelv iskolai, egyházi és hivatali nyelvvé tételét követelték. Ezt követően a Föringafelag megalapításával létrejött a feröeri nemzeti mozgalom. 1899-ben megalapították a Feröeri Népfőiskolát, amely az írott feröeri nyelv és a nemzeti mozgalom terjedésének gócpontja lett. 1906-ban megalakultak az első pártok: a Sambandsflokkurin és a Sjálvstýrisflokkurin. 1919-ben két feröeri diák Koppenhágában megtervezte a feröeri zászlót. 1938-ban a feröeri nyelv a dánnal egyenrangú oktatási nyelv lett. A német csapatok dániai bevonulása után, 1940. április 13-án Nagy-Britannia megszállta Feröert. A Dániától való öt évnyi elszigeteltség alatt a feröeriek tapasztalatokat gyűjthettek saját lehetőségeik irányításáról. A II. világháború alatt a feröeri hajók feröeri zászló alatt hajóztak. Ezek a tapasztalatok, valamint a háborús évek gazdasági fejlődéséből fakadó viszonylagos jólét minden addiginál jobban megerősítették a nagyobb fokú függetlenség utáni vágyat. Az 1946. szeptember 14-én Feröer politikai helyzetéről megtartott népszavazáson a megjelentek szűk többsége a Dániától való elszakadást választotta, és a Løgting ki is kiáltotta a függetlenséget. Mivel a 66,4%-os részvételt alacsonynak tekintették, a dán kormány nem fogadta el az eredményt. Tárgyalások kezdődtek, melyek eredményeképpen 1948. április 1-jén életbe is léptették az autonómiatörvényt. A törvény értelmében Feröer autonóm közösség a Dán Királyságon belül. Ezzel Feröer minden belső kérdésben önkormányzatot kapott; a hivatalos nyelv a feröeri lett; a dán kormányzót pedig a dán koronát képviselő feröeri főbiztos váltotta fel. ### A 20. század második fele 1968-ban Feröer – Dánia belépése révén – az EFTA tagja lett. 1970-ben az Északi Tanácsba is belépett. 1973-ban Dániával együtt elhagyta az EFTÁ-t, de nem követte az Európai Közösségekbe, félve a halászati ágazat korlátozásától. Feröer gazdasága 1973–1989 között dinamikusan fejlődött, ami az életszínvonal emelkedésében is megmutatkozott, az infrastruktúra kiépítése és a halászflotta modernizálása azonban jelentős adósságterheket rótt a költségvetésre, és a halászattól való egyoldalú függőséget sem oldotta. A halászati ágazat gyenge eredményei az 1990-es évek elején komoly gazdasági válságot indítottak el. 1992–1993-ban több bank fizetésképtelenné vált, a munkanélküliség 1994-re 23%-os rekordmagasságba emelkedett. Az életszínvonal csökkenése jelentős (főként Dániába irányuló) kivándorláshoz vezetett. A gazdasági válság 1996-ig tartott, de a bankmentő alapnak nyújtott hitel miatt Feröer 1998-ig gyakorlatilag dán gondnokság alatt volt. 1998 decemberében aláírták a Feröer és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi megállapodást; Feröer gazdasága ebben az évben indult újra érezhető növekedésnek, és a vándorlási egyenleg is pozitívba fordult. 2002 decemberében átadták a szigetcsoport első tenger alatti alagútját, a Vágatunnilint Streymoy és Vágar között, kiváltva ezzel a kompközlekedést. Az első Eidesgaard-kormány jelentős eredménye volt a 2005. március 29-én aláírt Fámjini szerződés, amely külpolitikai téren is növelte Feröer autonómiáját. ## Államszervezet és közigazgatás ### Alkotmány, államforma Az 1035-től kezdve norvég fennhatóság alatt levő szigetek a dán-norvég perszonálunió folytán 1380 óta politikailag Dániához kötődnek, és máig a Dán Királysághoz tartoznak. 1852-ben újjáalakították ezeréves parlamentjüket, a Løgtinget. 1948 óta Feröer széles körű autonómiát élvez a Dán Királyságon belül: saját zászlóval rendelkezik, valamint 2005 óta saját kül- és biztonságpolitikát is folytathat. Dániával ellentétben nem tagja az Európai Uniónak. A dán parlamentbe (Folketing) és az Északi Tanácsba két-két tagot delegál. Az államfő a mindenkori dán uralkodó, kormányfő Aksel Vilhelmson Johannesen. ### Politikai pártok A feröeri politikai élet szereplői alapvetően két tengely mentén határozhatók meg: az egyik a Dániához fűződő viszony, a másik a hagyományos jobb-bal felosztás. A négy nagy párt politikája ezen dimenziók mentén a következő: - A Fólkaflokkurin konzervatív-liberális irányultságú és függetlenségpárti. - A Javnaðarflokkurin szociáldemokrata álláspontot képvisel, és azt hangsúlyozza, hogy a feröeri hatóságok jogköreinek bővítését a Dán Királyság keretei között kell megoldani. - A Tjóðveldi fő célja Feröer függetlensége, miközben alapvetően szociáldemokrata irányvonalat követ. - A Sambandsflokkurin egy liberális párt, amely a jelenlegi alkotmányos rend fenntartását és a dán hatóságokkal való együttműködést támogatja. ### Közigazgatási beosztás Feröer közigazgatásilag 30 községre (kommuna, helyi önkormányzattal rendelkező közigazgatási egység) oszlik, melyekben mintegy 120 település található. Hagyományosan van hat földrajzi régió („sýslur”) is, amelyek ma már csak rendőrségi körzetek, de továbbra is élnek a köztudatban. Választásokat három szinten tartanak: a községekben, Feröeren (a Løgting képviselőit) és Dániában (a Folketingbe két képviselőt delegál Feröer). 2007-ig hét választási körzet volt, melyek megegyeztek a régiókkal azzal a különbséggel, hogy Streymoy régió egy északi és egy déli körzetre oszlott – ezeket azonban összevonták, így ma egész Feröer egy választókörzetet alkot. ### Védelmi rendszer Feröernek nincs saját hadserege, és lakosai nem tartoznak a dániai sorkötelezettség hatálya alá, de hivatásosként feröeriek is szolgálnak a dán hadseregben, többek között a királynő testőrségében is. A NATO radarállomást működtet Mjørkadalur közelében. ## Népesség Feröer népessége , ez az ország területére vetítve 34,9 fő/km2-es népsűrűséget jelent. A háztartások száma 17 694. ### Általános adatok A lakosság 48%-a nő, 52%-a férfi. Jóllehet a nők a többi országhoz hasonlóan tovább élnek (a várható átlagos életkor a nők esetében 81,4, a férfiaknál 75,2 év), és így az idősebb korosztályokban többen vannak mint a férfiak, összességében (és főleg a 20-50 év közöttiek körében) jelentősen több a férfi, mint a nő. Ennek az az oka, hogy a nők nagyobb arányban költöznek külföldre (főként Dániába) tanulás és munka céljából, mivel a gépesítés a hagyományos mezőgazdasági és halfeldolgozási munkák csökkenéséhez vezet, és ezt nem ellensúlyozza a szolgáltatások és tudásalapú ágazatok munkahelyteremtése. Az első jelentős népesség a viking bevándorlás folyamán jött létre a 9. században. A népesség 4000 fő körül ingadozott, és a 18. századig sosem lépte át az 5000 főt. 1349-1350-ben a népesség fele meghalt a pestisjárványban, amit egy újabb bevándorlási hullám ellensúlyozott. Csak a mélytengeri halászat megjelenésével (s így a küzdelmes mezőgazdaságtól való függetlenedéssel), illetve az egészségügy általános fejlődésével indult meg a népesség növekedése. A 18. század végétől kezdve a népesség 200 év alatt megtízszereződött. Az 1990-es évek elejének gazdasági válsága érezhető kivándorlást okozott, de azóta megint pozitívra fordult a nemzetközi vándorlás egyenlege. Európa többi országához hasonlóan a születési arányszám itt is csökkent, de így is a legmagasabbak közé számít, és elegendő a természetes reprodukció biztosításához. ### Legnépesebb települések Feröer legnépesebb települése a főváros, Tórshavn fős lakossággal. (A környező településeket is magában foglaló közigazgatási egység, Tórshavn község lakossága fő.) A lakosú Klaksvík a Norðoyar régió központja és az ország egyik legjelentősebb kikötővárosa. Hoyvík és Argir Tórshavn elővárosainak számítanak. ### Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás A lakosság 98%-a dán állampolgár, azaz feröeri (92%), dániai (6%) vagy grönlandi születésű. A külföldiek közül a legtöbben az izlandiak, a norvégok és a lengyelek vannak. A feröeri a legkisebb germán nyelv. A 20. században az élet minden területén uralkodóvá vált, így a dán már inkább csak közvetítő nyelvként játszik szerepet. Ma majdnem minden feröeri keresztény. 84%-uk az evangélikus Feröeri Népegyház és kb. 10–15% a testvérgyülekezetek tagja. A többiek az egyéb keresztény felekezetekhez tartoznak. Az első feröeri nyelvű bibliafordítás 1948-ban jelent meg. A legismertebb templomok a Szent Olaf-templom és a Magnus-dóm Kirkjubøurban, valamint a Tórshavni dóm és a régi fatemplomok. ### Szociális rendszer Az egészségügyi ellátás csúcsát a Tórshavni kórház jelenti. Ezen kívül még két kisebb kórház található az országban: a Klaksvíki kórház, valamint a Suðuroyi kórház Tvøroyriban. ## Gazdaság Feröer gazdasága egyértelműen a halászat és halfeldolgozás dominanciáját mutatja. A legfontosabb foglalkozási ágak a halászat, az akvakultúra (főként lazac) és az idegenforgalom. A halászati termékeken kívül Feröeren csak néhány mezőgazdasági terméket (juh, burgonya stb.) és vízenergiát tudnak előállítani, minden mást importálni kell. Az elmúlt években a gazdaság jól teljesített. A munkanélküliség 2008-ra rekordmélységbe, 1,3%-ra süllyedt, miközben az elmúlt évek gyors gazdasági növekedése (2007: 9,3%) fokozatosan lelassult (2008: 4,9%). A gazdasági világválság hatására a gazdaság 2009-re 2-3%-os recesszióba süllyedhet. ### Gazdasági ágazatok #### Halászat és halfeldolgozás A halászat hagyományosan az ország legjelentősebb exportorientált gazdasági ágazata, bár jelentősége fokozatosan mérséklődik. Az észak-atlanti térségben Feröer az ötödik legnagyobb halásznemzet, világszinten a 25. helyre tehető. 2005-ben a fogás 580 823 tonnát tett ki. Minden évben több, mint 100 000 tonna halterméket adnak el, 2005-ben ez 135 244 tonna volt, 1,15 milliárd korona értékben. Ennek jelentős része tőkehal, illetve lazac. Az egész országban találunk halfeldolgozó üzemeket. A halászflotta 158 darab 20 BRT feletti hajóból áll. A halászat és halfeldolgozás 3920 embert (a foglalkoztatottak mintegy 15%-át) foglalkoztat, és az export 95%-át (szolgáltatásokat is beleszámítva 82%-át) adja. A mélytengeri halászaton kívül hagyományos partmenti halászatot is folytatnak. Sikeres ágazat az akvakultúra (főként pisztráng és lazac nevelése), amely jelentős mértékben részesedik az exportbevételekből: 2008 első 11 hónapjában a teljes exportbevétel 26%-át tette ki. Sok vitát vált ki a Feröeren ma is folyó cetvadászat, amelynek évente átlagosan 5-700 hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfin esik áldozatul. #### Mezőgazdaság A hagyományos juhtenyésztés (mintegy 75 000 állat) a kivitelben alárendelt szerepet játszik, de a feröeri gyapjútermékek jó hírnévnek örvendenek. A bárányhúst szívesen fogyasztják a szigeteken, így a fogyasztás felét importból kell fedezni. A juhok mellett tehenet, baromfit, ludat tartanak, ennek megfelelően tejtermékeket és tojást is termelnek a hazai piacra. #### Ipar Az ipari tevékenység a halfeldolgozáson kívül a hajójavításra és a kézműiparra koncentrálódik. Az elektromos áramot hő- és vízerőművekben állítják elő. Nagy reményeket fűznek a feltételezett tenger alatti kőolajlelőhelyekhez. #### Kereskedelem A kivitel (8022 millió korona, 2016) 95%-át halászati termékek teszik ki. Emellett fontos még a hajójavítás. A fő célországok: Oroszország, Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Dánia, Kína, Németország. A behozatal (6592 millió korona, 2016) fő termékei a nyersanyagok, fogyasztói javak, hajók, gépek és berendezések. Fő importpartnerei: Dánia, Norvégia, Németország, Kína, Izland. Fontos még megemlíteni az idegenforgalmat (a legtöbb vendég Dániából érkezik) és a bélyegkiadást (Postverk Føroya). ## Infrastruktúra ### Közlekedés Feröer legfontosabb közlekedési gócpontjai a Vágari repülőtér, illetve a tórshavni kikötő; ezen kívül négy kikötő található a szigeteken. A nemzeti légitársaság, az Atlantic Airways 9 külföldi célállomáson kívül belföldi helikopterjáratokat is indít, a Norröna nevű autókomp pedig több külföldi kikötővel teremt kapcsolatot. Közutak hossza: 463 km. Az úthálózat csaknem teljesen aszfaltozott. A három legnagyobb és további három viszonylag nagy sziget (melyeken összesen a lakosság 80%-a él) között tenger alatti alagutak, hidak és töltések biztosítanak szárazföldi összeköttetést, további két nagy szigetet korszerű kompok kapcsolnak be a hálózatba. A közúthálózathoz minden település csatlakozik, kivéve azt a hét apró szigetet, ahol csak egy-egy település található. ### Közművek A villamos energia előállítását és elosztását a feröeri elektromos művek, a SEV felügyeli. 2016-ban az elektromos energia 33,5%-át vízerőműben, 50,1%-át hőerőműben, 16,4%-át szélerőműben állították elő. A szélenergia aránya folyamatosan növekszik, 1995-ben még csak 0,3%, 2005-ben már 4,8% volt. ## Kultúra ### Oktatási rendszer A feröeri oktatási rendszer az 1990-es évek elején számos változáson ment át, és ma egy korszerű rendszernek számít. Az oktatási kínálat nagyjából megegyezik a Dániában elérhetővel. Az oktatási rendszer felügyelete az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Mentamálaráðið) hatáskörébe tartozik. A napközi gyermekfelügyelet községi kompetencia. A tankötelezettség a 7 és 16 év közöttiekre vonatkozik. A kilencosztályos általános iskola (Fólkaskulin) 1998 óta kötelező. A feröeri oktatáspolitika egyik alapvetése, hogy minden gyerek a saját településén járhasson általános iskolába; a gyerekek 8. osztálytól kerülnek összevont körzeti iskolákba. Az oktatás nyelve a feröeri; a dán nyelv oktatása a 3., az angolé az 5. osztályban kezdődik. A középfokú oktatást gimnázium, valamint üzleti, műszaki, halászati, egészségügyi és tengerészeti szakközépiskolák biztosítják. A felsőfokú oktatást hajógépészeti, tengerészeti, tanítóképző, üzleti és egészségügyi főiskolák mellett a Feröeri Egyetem (Tórshavn) képviseli. A Feröeri Egyetem a feröeri nyelv és irodalom mellett természet-, történelem- és társadalomtudományokat is oktat. A Feröeri Népfőiskola az ország történelmében éppoly fontos szerepet játszott, mint a lakosság mai hétköznapjaiban. ### Kulturális intézmények Feröer kulturális központja Tórshavn, a főváros. Ezen belül is fontos megemlíteni az Észak Házát, az ország legfontosabb rendezvényközpontját. A feröeri művészet legátfogóbb gyűjteményének a Listasavn Føroya (Feröeri Művészeti Múzeum) ad otthont. ### Művészetek A klasszikus zenét egy szimfonikus zenekar és egy ismert kórus mellett Feröer zeneszerzői alakítják, akik gyakran merítenek ihletet a balladakincsből. A feröeri könnyűzene legismertebb képviselője a Týr nevű folk-metal illetve viking metal zenét játszó zenekar. Dalaik az angol mellett feröeri nyelven szólalnak meg, és a szövegek tematikájának alapját a skandináv mitológia képezi, melyek Feröer szigetén sokkal jobban megőrződtek, mint bárhol máshol. Ezenkívül a feröeri népzene dallamvilága is alapot szolgáltat a zenekar egyedi stílusához. Nyaranta népszerű könnyűzenei fesztiválokat tartanak, a legjelentősebb a G! Festival. A feröeri zenei élet számos fiatal tehetséggel büszkélkedhet. A feröeri irodalom V. U. Hammershaimbnak köszönheti születését, aki megalkotta a feröeri írásos nyelvet. A nemzetközileg legismertebb feröeri író William Heinesen, aki egyébként dánul írt. Az első író, aki feröeri nyelven írt, és számos világnyelvre lefordították, az ő barátja volt, Heðin Brú. A magyar közönség számára Heinesen egyik regénye hozzáférhető Elkárhozott muzsikusok címmel. A feröeri képzőművészet csak a 20. század elején alakult ki, a nemzeti öntudatra ébredés éveiben. A legjelentősebb feröeri festő és „a feröeri festészet atyja” Sámal Joensen-Mikines (1906-1979). Fontos megemlíteni az önarcképeiről ismert Ruth Smitht és Ingálvur av Reynit, akinek műveit a koppenhágai Statens Museum for Kunst is kiállítja. ### Hagyományok, néprajz A feröeri lánctánc és a hozzá tartozó régi balladák egész Európában egyedülálló értéket képviselnek: egyetlen más nép sem tudott középkori szokásokat ennyire élő formában megőrizni. A lánctánc nem csak a népi hagyományok bemutatása, hanem napjainkban is a mindennapi élet szerves része. ### Konyhaművészet A feröeri konyha legfontosabb alapanyagai a birkahús, a hal és a burgonya. A zöldségek és gyümölcsök szinte teljesen hiányoznak a hagyományos ételekből. A legnépszerűbb ételek egyike a szárított és hosszú ideig érlelt birkahús, a skerpikjøt. A szárítópajta (hjallur) számos feröeri otthon részét képezi. További hagyományos ínyencségek a félig szárított és érlelt birkahús (ræst kjøt), a félig szárított és érlelt hal (ræstur fiskur), a szárított hal (turrur fiskur), illetve a cethús bálnazsírral (grind og spik). A friss hal is fontos szerepet játszik a táplálkozásban, akárcsak a tengeri madarak. Feröer legrégibb sörfőzdéjét, a klaksvíki Föroya Bjórt 1888-ban alapították. A hazai igények kielégítése mellett Izlandra és Dániába is exportálnak. A sörök mellett népszerűek az égetett szeszesitalok (snaps) is, ezeknek az előállítását azonban törvény tiltja Feröeren, így importból szerzik be őket. ## Sport Több mint 13 000 feröeri sportol aktívan egyesületben. A labdarúgás és az evezés mellett főként a teremsportok örvendenek nagy népszerűségnek, mindenekelőtt a kézilabda, a röplabda és az úszás. Feröer törekszik a NOB tagság elnyerésére, de egyelőre még csak paralimpiákon indulhat. Feröer nemzeti sportja az evezés hagyományos feröeri csónakkal. Az év fénypontja az Ólavsøka ünnepén megrendezett regatta, ahol országos bajnokokat is hirdetnek. A szigetek első labdarúgócsapata 1892-ben alakult. Feröer 1988 óta az UEFA és a FIFA tagja. A Feröeri labdarúgó-válogatott világ- vagy Európa-bajnokságra még nem jutott ki, de a Szigetjátékokon 1989-ben és 1991-ben aranyérmesek lettek. Minden nagyobb település rendelkezik futballpályával. Feröer úszónői 1988 óta vannak jelen a paralimpiai játékokon, és azóta számos érmet szereztek. 2000-ben Sydneyben négy érmet nyert Heidi Andreasen, akit 2002-ben a világon az év fogyatékkal élő sportolójának választottak. A feröeri úszósport nagy reménysége Pál Joensen, aki a 2008-as belgrádi ifjúsági úszó Európa-bajnokságon három aranyérmet nyert. A 2010-es budapesti felnőtt Eb-n szerzett ezüstérme minden idők legnagyobb feröeri sportsikere volt. ## Ünnepek Feröer nemzeti ünnepe az Ólavsøka. Ezen kívül számos más munkaszüneti nap van, ezek közül némelyik csak fél napos munkaszünet. Ha egy munkaszüneti nap hétvégére esik, nem pótolják más időpontban a munkaszünetet.
70,029
2006-os Formula–1 világbajnokság
26,610,115
null
[ "2006 a Formula–1-ben", "Formula–1-es szezonok" ]
A 2006-os Formula–1 világbajnokság az 57. Formula–1-es világbajnoki szezon volt, amely 2006. március 12-től 2006. október 22-ig tartott, és 18 futamból állt. Az egyéni világbajnok Fernando Alonso, a konstruktőri bajnok a Renault lett. A pályafutása utolsó szezonját teljesítő ferraris hétszeres világbajnok, Michael Schumacher a második helyen végzett, míg a konstruktőri bajnokságban a Ferrari 5 ponttal maradt el a Renault-tól; a harmadik helyezett a McLaren lett, mely egyetlen versenyt sem nyert. A szezon elsősorban Alonso és Schumacher csatájáról szólt, mindketten hét versenyt nyertek meg. Ebben az évben debütált Nico Rosberg, Robert Kubica, Scott Speed, Ide Júdzsi, Jamamoto Szakon és Franck Montagny, valamint a Honda, a BMW Sauber, a Midland és a Super Aguri csapat. Az időmérő rendszerrel és a motorokkal kapcsolatban fontos szabálymódosítások történtek az év előtt. ## Változások 2006-ban Ez volt az első szezon 1995 óta, amikor a szezonnyitó futam nem az ausztrál nagydíj volt. Ennek oka, hogy március 15. és 26. között Melbourne-ben rendezték meg a 2006-os nemzetközösségi játékokat. A futam pont erre az időpontra esett volna, így a melbourne-i végül a harmadik verseny lett, a szezonnyitó futam pedig a bahreini nagydíj lett. Az eredeti 19 verseny helyett csak 18-at rendeztek meg, mivel a Spa-Francorchampsi pálya bokszutcája és utolsó kanyarkombinációja ez évben épült át. A korábbi 10 helyett 11 csapat vett részt a bajnokságban. ### Szabályok #### Motorok A csapatok csak 2,4 literes, V8-as motorokat használhattak, a korábbi V10-es, 3 literes motorok helyett. Egyedül a Toro Rosso használt 10-hengeres, 3000 köbcentis motort, melynek azonban le kellett fogni a fordulatszámát 16 000/perc-re. Ők is csak kényszerből maradtak a V10-esnél, mivel drága lett volna újratervezni a korábbi V8-as motort. A motorok hengerűrtartalmának szabályozása miatt jelentős teljesítménycsökkenést vártak, de végül a köridők mégsem lettek sokkal rosszabbak a 2005-ösökhöz képest; sőt voltak versenypályák, amelyeken gyorsabbak voltak, mint az előző évben. A Cosworth 2005 decemberében az új V8-as motorjával elsőként lépte át a 19 000 fordulat/perces határt a Formula–1-ben. Az motorok maximális fordulatszáma az évad végére elérhette a 21000 fordulat/percet is. A következő, 2007-es szezonra az FIA 19000-re korlátozta a motorok maximális percenkénti fordulatszámát. A Williams (BMW-ről Cosworth-ra) és a Red Bull Racing (Cosworth-ról Ferrarira) váltott motort. Az új BMW Sauber és a Honda saját motorját alkalmazta, míg a Midland Toyota, a Toro Rosso Cosworth, a Super Aguri pedig Honda erőforrásokat használt. #### Időmérő edzés Megváltozott az időmérő rendszer is. A korábbi egyórás időmérőt három részre osztották, a közöttük lévő időben a közvetítésben a reklámok foglaltak helyet. Az első részben a hat leglassabb versenyző esett ki, akik a következő két részben már nem vehettek részt, és leggyorsabb köreiknek megfelelően megkapták az utolsó hat rajthelyet. A többi tizenhat versenyzőnek az első részben futott köre ezután már nem számított. A második szakaszban szintén hat versenyző esett ki, akik idejüknek megfelelően a 11-16. helyet szerezték meg. Az utolsó szakaszra így 10 versenyző maradt, akiknek az előző két részben futott köreiket szintén nem vették figyelembe. Ennek a résznek az első öt percében a versenyzők egyszerűen csak köröztek a pályán, jelentősebb idők nélkül, mivel az elfogyasztott üzemanyag-mennyiséget a verseny előtt visszatölthették autójukba. Ezután a versenyzők egymás után kétszer is kiálltak a boxba új gumikért, hogy minél jobb kört tudjanak futni. Akik az első két szakaszban kiestek, újratankolhatták autójukat az időmérő után. A francia nagydíjig az első két szakasz 15, az utolsó 20 perces volt. A versenytől kezdve azonban 15 percesre csökkent az utolsó szakasz hossza, így mindhárom rész ugyanolyan hosszú lett. #### Szabadedzések Csak egy szabadedzés volt szombaton, amely egyórás volt, és legalább két órával az időmérő edzés előtt be kellett fejeződnie. Általában helyi idő szerint délelőtt 11 és 12 óra között tartották. A két pénteki egyórás szabadedzés megmaradt, ahogyan régebben is volt. #### Gumik A csapatok ismét szabadon választhattak a gumifajtákból. Egy versenyhétvégén 14 szett gumit kaptak a csapatok. Ebből 7 szett száraz pályára való gumi, 4 készlet átmeneti esőgumi (intermediate), és 3 szett extrém esőre való gumiabroncs. 2005-höz képest nőtt a Bridgestone-os csapatok száma: a Toyota és a Williams is áttért a japán gumimárkára a Michelinről. Az új Super Aguri csapat is Bridgestone gumikat használt. Ez volt az utolsó év, amikor több gumimárka is szerepelt a szezonban, mert 2007-re a Bridgestone maradt egyedüli gumibeszállítóként. #### Lengéscsillapítók A Renault és más csapatok is, mint például a Ferrari használtak egy az autó orrába épített különleges ellensúlyos lengéscsillapítót. A rendszer segített az autók jobb kezelhetőségének elérésében, de a francia nagydíj után ez a rendszer be lett tiltva. A Renault vesztett a legtöbbet a szerkezet betiltásával: szinte az egész 2006-os autójukat e köré építették, és már 2005-ben is alkalmazták. Az eset után következő német nagydíj technikai bizottsága szabályosnak nyilvánította a rendszert, de a Renault nem merte visszaszerelni autóiba, mert elképzelhető volt, hogy később mégis érvénytelenítik a döntést, és akkor a csapat elveszítené a Hockenheimben pontjait. Végül igazuk is lett, mert augusztus közepén véglegesen be lett tiltva a rendszer. ### Csapatok 2006-ra a BMW megvásárolta a korábbi Sauber csapat részvényeinek 80%-át, és BMW Sauber néven versenyzett. Miután a Williamsnek a BMW már nem szállított motorokat, a Cosworth lett új motorbeszállítója. 1968 után a Honda ismét visszatért a Formula–1-be, bár korábban már szállított motorokat csapatoknak. A japán autógyár 2005-ig a BAR partnere volt 45%-os részesedéssel, de 2006-ra az egészet megvették, és új nevet kapott a csapat. A korábbi Jordan csapatot az orosz vállalkozó, Alexander Shnaider vette meg, és Midland F1 Racing néven versenyzett az évben. A Red Bull Racing Ferrari motorokra váltott, és új fiókcsapata, a korábbi Minardiból kialakított Scuderia Toro Rosso V10-es Cosworth motorokat használt. A csapatban Dietrich Mateschitz és Gerhard Berger is 50% részesedéssel rendelkezett. A Super Aguri, mint újonnan létrehozott csapat, tizenegyedikként debütált a Formula–1-ben. Alapításának egyik fontos tényezője az volt, hogy foglalkoztassák a 2005-ben még BAR-Hondás Takuma Szatót. Az olasz nagydíj előtt a Midland csapatot megvásárolta a Spyker, és az év utolsó felében Spyker MF1 Racing néven és új festéssel szerepelt. ### Versenyzők #### A szezon előtt A korábbi versenyző Patrick Friesacher, Narain Karthikeyan és Robert Doornbos nem kapott versenyzői ülést, bár Doornbos az utolsó néhány versenyen részt vehetett a Red Bullal. Ez évben debütált a GP2 bajnok Nico Rosberg a Williamsszel, Scott Speed a Toro Rossóval és a japán Ide Júdzsi a Super Agurival. A korábbi Sauberes és a 2003-as Ferrari tesztpilóta Felipe Massa a Ferrarihoz igazolt Schumacher mellé, akinek korábbi csapattársa, Rubens Barrichello a Hondához szerződött Jenson Button mellé. #### A szezon közben Ide Júdzsi csak az első néhány versenyen vehetett részt, mivel sportszerűtlen magatartásáért a versenyeken az FIA felfüggesztette a szuperlicencét. Az Európaitól a francia nagydíjig Franck Montagny, majd utána Jamamoto Szakon helyettesítette. Montoya az amerikai nagydíj után elhagyta a McLaren csapatot, helyére Pedro de la Rosa került. A magyar nagydíjtól a lengyel Robert Kubica helyettesítette Jacques Villeneuve-öt a BMW-nél, amelynek új tesztversenyzője Sebastian Vettel lett. Szeptember 11-én ismertté vált, hogy Christian Klien helyére Robert Doornbos érkezett a Red Bull Racingnél. ## Átigazolások ### Csapatváltások - Rubens Barrichello; Scuderia Ferrari pilóta → Honda F1 Team pilóta - ; BAR Honda pilóta → Honda F1 Team pilóta - Szató Takuma; BAR Honda pilóta → Super Aguri F1 Team pilóta - Anthony Davidson; BAR Honda pilóta → Honda F1 Team tesztpilóta - Nick Heidfeld; Williams F1 Team pilóta → BMW Sauber F1 Team pilóta - ; Williams F1 Team tesztpilóta → BMW Sauber F1 Team tesztpilóta - Alexander Wurz; McLaren Mercedes pilóta → Williams F1 Team tesztpilóta - Jacques Villeneuve; Sauber pilóta → BMW Sauber F1 Team pilóta - ; Sauber pilóta → Scuderia Ferrari pilóta - Vitantonio Liuzzi; Red Bull Racing pilóta → Scuderia Toro Rosso pilóta - Neel Jani; Red Bull Racing tesztpilóta → Scuderia Toro Rosso tesztpilóta - Ricardo Zonta; Toyota F1 Team pilóta → Toyota F1 Team tesztpilóta - Tiago Monteiro; Jordan Grand Prix pilóta → MF1 Racing pilóta - Narain Karthikeyan; Jordan Grand Prix pilóta → Williams F1 Team tesztpilóta - Robert Doornbos; Minardi pilóta → Red Bull Racing tesztpilóta - Christijan Albers; Minardi pilóta → MF1 Racing pilóta ### Újonc pilóták - ; Williams F1 Team tesztpilóta → Williams F1 Team pilóta - Robert Kubica; Renault F1 Team tesztpilóta → BMW Sauber F1 Team pilóta (a Magyar Nagydíjtól Villeneuve helyettese) - Scott Speed; Red Bull Racing tesztpilóta → Scuderia Toro Rosso pilóta - Ide Júdzsi; → Super Aguri F1 Team pilóta - Franck Montagny; Jordan Grand Prix tesztpilóta → Super Aguri F1 Team pilóta (Ide Júdzsi helyettese az Európa Nagydíjtól) - Jamamoto Szakon; Jordan Grand Prix tesztpilóta → Super Aguri F1 Team pilóta (Montagny helyettese a Német Nagydíjtól) ### Távozó pilóták - Antônio Pizzonia; Williams F1 Team pilóta → - Patrick Friesacher; Minardi pilóta → ### Távozó csapatok - BAR Honda - Sauber-Petronas - Jordan-Toyota - Minardi-Cosworth ### Újonc csapatok - Honda F1 Team - BMW Sauber F1 Team - MF1 Racing - Scuderia Toro Rosso-Cosworth - Super Aguri-Honda ### Év közbeni pilótacserék - Juan Pablo Montoyát elbocsátották, így őt a Francia Nagydíjtól kezdve Pedro de la Rosa helyettesítette - Jacques Villeneuve-öt menesztették, így őt a Magyar Nagydíjtól kezdve Robert Kubica helyettesítette - Christian Klient az utolsó három versenyen Robert Doornbos helyettesítette - Ide Júdzsi csak az első négy futamon vett részt, miután az FIA bevonta szuperlicencét, így az Európa Nagydíjon már Franck Montagny ült az autóban. A Német Nagydíjtól kezdve az autót Jamamoto Szakon birtokolta ## A szezon előtt A csapatok 2005 decemberétől a márciusi bahreini nagydíjig tesztelték új autóikat. Legtöbbjük a télen is viszonylag meleg spanyolországi Barcelonában, Jerezben és Valenciában tesztelt, de ezek mellett Silverstone-ban, Bahreinben és Fioranóban, a Ferrari saját tesztpályáján is köröztek a szezon kezdete előtt. David Coulthard már 2005. december 15-én Silverstone-ban pályára vitte az új RB2-es Red Bullt. Giancarlo Fisichella 2006. január 10-én Jerezben tehette meg az első köröket az új Renault R26-tal. Január 14-én a Toyota hivatalosan is bemutatta a TF106-ost franciaországi gyárában. Január 17-én, Valenciában mutatták be hivatalosan a BMW Sauber F1.06-os autót, amelynek tesztelését már aznap délután elkezdték. Január 23-án lépett először pályára McLaren MP4/21 Barcelonában. Egy nappal később, 24-én mutatták be a 248 F1-re keresztelt Ferrarit. Ismét egy nap múlva, 25-én leleplezték az új Honda RA106-t. Január 27-én mutatták be hivatalosan a Williams FW28-ast. Február 3-án a Midland is bemutatta új autóját, az MF16-ot. Az, hogy a Super Aguri személyében új csapat lett, január 26-án bizonyosodott be. A csapatot részvételét az utolsó pillanatokban sikerült bebiztosítani, azt követően, hogy beérkezett az induláshoz szükséges 48 millió dolláros előleg, melyhez csatolva volt a mezőny tíz csapatának aláírásával ellátott dokumentum. A késői nevezést így elfogadta az FIA. Autójukat, az SA05-öt február 24-én tesztelték először Silverstone-ban. A bahreini nagydíj szabadedzései előtt, március 9-én mutatták be a Toro Rosso STR1-et. 2006 januárjában és februárjában a MotoGP-ből ismert Max Biaggi és Valentino Rossi is tesztelt a Midland és a Ferrari csapatoknak. ## Versenyzők és csapatok A következő lista a 2006-os Formula–1-es világbajnokságban részt vevő csapatokat és a versenyzőiket tartalmazza, a FIA hivatalos tájékoztatása alapján. ## A versenynaptár 2005 októberében jelentették be a 2006-os szezon versenynaptárát, de később elvették a belga nagydíjat. ## A versenyek ### Bahreini nagydíj Az első versenyt, a bahreini nagydíjat 2006. március 12-én rendezték meg Szahírban. A pályán egy kör 5,417 km, a verseny 57 körös volt. Az időmérő edzésen Michael Schumacher 1:31,431-es idővel érte el az pole-pozíciót. Csapattársa, Felipe Massa a második helyről rajtolhatott. Räikkönen az utolsó helyről indult, a versenyen azonban egy egykiállásos taktikával a harmadik helyre küzdötte fel magát. Massa a rajt után nem sokáig tudta tartani Alonsót, aki hamarosan megelőzte. Massa kipördülése után a bokszutcába hajtott, azonban ott technikai problémák miatt 45 másodpercet volt kénytelen várakozni. Végül csak a kilencedik lett. Schumacher és Alonso is kétkiállásos taktikán volt. Alonso az utolsó boxkiállása után Schumacher elé tudott visszajönni, és így övé lett a futamgyőzelem. A negyedik Jenson Button lett a Hondával. A további pontszerzők Juan Pablo Montoya, Mark Webber, Nico Rosberg, és Christian Klien voltak. A leggyorsabb kört Nico Rosberg autózta első versenyén. Ide, Villeneuve, Fisichella és Albers esett ki. A verseny után a bajnokságot Alonso vezette két ponttal Schumacher előtt. ### Maláj nagydíj A második versenyt, a maláj nagydíjat 2006. március 19-én tartották Sepangban. A pályán egy kör 5,543 km, a verseny 56 körös volt. A hétvégén sok csapatnak akadtak motorproblémái. Mindkét Ferrariban, Ralf Schumacher, David Coulthard és Rubens Barrichello autójában is motort kellett cserélni, amelynek következtében mindannyian 10 helyes rajtbüntetést kaptak. Az időmérő edzést a Renault-s. Giancarlo Fisichella nyerte, aki a versenyen rajt-cél győzelmet aratott. A start különösen jól sikerült Fernando Alonsónak, aki a nyolcadik helyről a harmadiknak tudott elfordulni az első kanyarban. Räikkönen és Klien az első körben összeütközött. A finn azonnal kiesett, míg Klien a 26. körben kényszerült kiállni. Rajtuk kívül kiesett Rosberg, Coulthard, Webber, Ide, Speed és Heidfeld is. Fisichella után a célbaérők sorrendje Alonso, Button, Montoya, Massa, Michael Schumacher, Villeneuve és Ralf Schumacher volt. A leggyorsabb kört Fernando Alonso futotta. A verseny után Alonso 7 pontra növelte az előnyét Schumacherrel szemben. ### Ausztrál nagydíj A harmadik versenyt, az ausztrál nagydíjat 2006. április 2-án rendezték az Albert Parkban. A pályán egy kör 5,303 km, a verseny 58 körös volt. A verseny csak a második felvezető kör után indult el, mivel az első rajtnál Giancarlo Fisichella autója lefulladt, így a másodiknál már a boxutcából kényszerült nekivágni a versenynek. Jenson Button a pole-pozícióból rajtolva meg tudta védeni első helyét, de nem sokkal később Alonso megelőzte. A versenyen több baleset is történt (Michael Schumacher, Felipe Massa, Jarno Trulli, Christian Klien, Vitantonio Liuzzi), emiatt több biztonsági autós szakasz is volt a futamon. Alonso nyert, Räikkönen második, és Ralf Schumacher harmadik lett annak ellenére, hogy kapott egy bokszutca-áthajtásos büntetést is. Buttonnak, aki az élmezőny tempóját nem tudta már tartani, az utolsó kanyarban elfüstölt az autója, és a rajt-célvonalon már nem ért át. Ezzel azonban el tudta kerülni, hogy a következő imolai futamra büntetés nélkül cserélhessen motort. A negyedik Heidfeld, az ötödik Fisichella, a hatodik Villeneuve, a hetedik Barrichello, és a nyolcadik David Coulthard lett, aki Scott Speed időbüntetése után lett pontszerző. Mivel az amerikai versenyző Coulthardot a sárga zászlós fázisban megelőzte, büntetést kapott és így a kilencedik helyre klasszifikálták. A leggyorsabb kört Kimi Räikkönen szerezte meg 1:26,045-ös idővel. A futam után Alonso tizenhét pontra növelte előnyét Schumacherrel szemben, aki kiesésével a negyedik helyre szorult. Fisichella a második, Räikkönen a harmadik helyet vette át. ### San Marinó-i nagydíj A negyedik versenyt, a San Marinó-i nagydíjat 2006. április 23-án rendezték Imolában. A pályán egy kör 4,933 km, a verseny 62 körös volt. Az első rajtkockát Michael Schumacher érte el 1:22.795-ös idővel, aki ezzel 66. pole-pozícióját szerezte, megelőzve ezzel a korábbi rekordtartó Ayrton Sennát, aki 14 évvel ezelőtt itt szerezte pályafutása utolsó pole-pozícióját. A rajtnál a német meg tudta védeni pozícióját Buttonnal szemben, Alonso egy helyet javult az ötödik helyről. Nem sokkal a rajt után Ide kiütötte az előtte lévő Alberst, aki bár hatszor forgott körbe autójával, de sértetlen maradt. Az eset után bejött a biztonsági autó. Schumacher az első boxkiállások után ismét az élre jött vissza, mögötte Massa és Alonso haladt. Button a boxban egy kisebb mechanikai hiba miatt magával húzta a tankolócsövet, azonban mindenki sértetlen maradt és a brit folytatni tudta a versenyt. Miután Alonso megelőzte Massát, a két világbajnok a futam végéig harcolt a győzelemért, ami Schumacheré lett. A harmadik helyre Montoya érkezett be. A további pontszerző Felipe Massa, Kimi Räikkönen, Mark Webber, Jenson Button és Giancarlo Fisichella lett. David Coulthard, Szató Takuma, Christian Klien, Ide Júdzsi, Jarno Trulli és Christijan Albers kiesett. Alonsóé lett a leggyorsabb kör, (1:24.569). A futam után Schumacher visszavette második helyét Alonso mögött, és tizenöt pontra csökkentette hátrányát. ### Európai nagydíj Az ötödik versenyt, az európai nagydíjat 2006. május 7-én rendezték a Nürburgringen. A pályán egy kör 5,148 km, a verseny 60 körös volt. Az első helyet Fernando Alonso szerezte meg Schumacher és Massa előtt, és a verseny ismét Michael és Fernando „csatájáról” szólt. A második boxkiállásokig Alonso tartani tudta a mögötte lévő németet, aki azonban ekkor megelőzte, és megnyerte a versenyt. A további pontszerző Massa, Räikkönen, Barrichello, Rosberg és Villeneuve lett. A leggyorsabb kört Michael Schumacher autózta (1:32,099). Ralf Schumacher, Juan Pablo Montoya, Szató Takuma, Franck Montagny, Jenson Button, Christian Klien és Mark Webber technikai problémák miatt kiestek. David Coulthard és Vitantonio Liuzzi a rajt után ütközött össze, mely után bejött a biztonsági autó is. A verseny után Schumacher tizenhárom pontra csökkentette hátrányát Alonsóval szemben. ### Spanyol nagydíj A hatodik versenyt, a spanyol nagydíjat 2006. május 14-én rendezték az Barcelonában. A pályán egy kör 4,627 km, a verseny 66 körös volt. Az időmérőn a Renault-k domináltak, a második sort a Ferrarik szerezték meg. Alonso rajt-cél győzelmet aratott, mögé másodiknak Michael Schumacher ért be, aki a boxkiállásoknál meg tudta előzni Fisichellát. A további pontszerző Massa, Räikkönen, Button, Barrichello és Heidfeld lett. A leggyorsabb kört Felipe Massa szerezte meg, 1:16,648-del. Christijan Albers, Scott Speed, Ralf Schumacher, Juan Pablo Montoya és Franck Montagny estek ki technikai problémák miatt. A verseny után Alonso visszaszerezte korábbi tizenöt pontos előnyét. ### Monacói nagydíj A hetedik versenyt, a monacói nagydíjat 2006. május 28-án tartották a monacói utcai versenypályán. A pályán egy kör 3,340 km, a verseny 78 körös volt. A pole-pozíciót eredetileg Michael Schumacher szerezte Alonso előtt. Idejét azonban az edzés után törölték, mivel bűnösnek találták manőverét a szűk Rascasse-kanyarban, melyben megállt az utolsó időmérő részben, elvéve ezzel a lehetőséget a többi versenyzőtől, hogy jó időt fusson. Ezért a németnek a futamon a boxutcából kellett rajtolnia. Az első helyet így Fernando Alonso szerezte meg. Az utolsó helyről Massa indulhatott, mivel balesete miatt nem tudott mért időt menni az időmérő edzésen. Alonso az első helyen végzett, Räikkönen és Webber sokáig mögötte volt, azonban mindketten technikai hiba miatt kiestek. A versenyt több biztonsági autós szakasz is színesítette. Alonso után a pontszerzők sorrendje Montoya, Coulthard, Barrichello, Michael Schumacher, Fisichella, Heidfeld, Ralf Schumacher volt. A célba 16 versenyző ért be a 22-ből. A kiesők között volt Rosberg, Klien és Szató is. Schumacher az ötödik helyre ért fel a szűk városi pályán. A leggyorsabb kör is az övé lett, 1:15,143. Alonso hat ponttal növelte előnyét Schumacherrel szemben. ### Brit nagydíj A nyolcadik versenyt, a brit nagydíjat 2006. június 11-én rendezték meg Silverstone-ban. A pályán egy kör 5,141 km, a verseny 60 körös volt. Alonso megszerezte a pole-pozíciót, és a versenyt senkitől sem zavartatva nyerte meg. A leggyorsabb kör is a spanyolé lett, ideje 1:21,599 volt. A verseny közepén Schumacher megelőzte a második Räikkönent a boxkiállásoknál. A verseny vége felé Fisichella is megpróbálta megelőzni a finnt, de az olasznak nem sikerült. Utána a célbaérők sorrendje Massa, Montoya, Heidfeld és Villeneuve volt. A McLaren-Mercedes jó monacói teljesítményét hazai pályáján nem tudta hozni. Kiesett Jenson Button, Scott Speed, Ralf Schumacher és Mark Webber. A futam után Alonso további két ponttal tovább növelte előnyét. ### Kanadai nagydíj A kilencedik versenyt, a kanadai nagydíjat 2006. június 25-én tartották Montréalban. A pályán egy kör 4,361 km, a verseny 70 körös volt. Fernando Alonso pole-pozícióból megnyerte a versenyt. Az ötödik helyről indult Michael Schumacher a rajtnál a hetedik helyre esett vissza, míg Fisichella korai rajtja miatt kénytelen volt kiállni a boxba egy időre, hogy letöltse büntetését. A második kör elején Rosberg és Montoya összeakadt, ezért beküldték a biztonsági autót. Schumacher a biztonsági autós szakasz után már negyedik volt, majd megelőzte az előtte haladó Trullit is, míg a két élen álló elhúzott a mezőnytől. Räikkönen autója a második kiállásánál lefulladt és a finn ezzel értékes másodperceket veszített. Jacques Villeneuve fékjei a verseny vége felé annyira felforrósodtak, hogy a kanadai nekiment falnak, ami miatt ismét bejött a biztonsági autó. Schumacher az utolsó körökben megelőzte a második helyről induló Räikkönent, aki így a harmadik lett. A finné lett a leggyorsabb kör: 1:15,841-del. Kiesett a kanadai Villeneuve, Ralf Schumacher, Montoya, Barrichello, Montagny, Rosberg és Albers. Räikkönen után a pontszerzők Giancarlo Fisichella, Felipe Massa, Jarno Trulli, Nick Heidfeld és David Coulthard lettek. A verseny után Alonso előnye 25 pontra nőtt a némettel szemben. ### Amerikai nagydíj A tizedik versenyt, az amerikai nagydíjat 2006. július 2-án rendezték az Indianapolisban. A pályán egy kör 4,195 km, a verseny 73 körös volt. Az első helyről Schumacher indulhatott, a második helyet a másik Ferraris Felipe Massa szerezte meg. Massa a startnál lerajtolta csapattársát, aki csak az első boxkiállásoknál tudta visszaelőzni őt. A rajt utáni első kanyarban, a mezőny hátsó felében tömegbaleset történt, melyben Webber, Klien, Montagny, Speed, Montoya, Heidfeld és Räikkönen azonnal ki is esett. A versenyen kettős Ferrari győzelem született, mögöttük Fisichella, Trulli, Alonso, Barrichello, Coulthard és Liuzzi végzett, aki a Toro Rosso első pontját szerezte. A futamon összesen kilencen értek célba, az utolsó versenyző Nico Rosberg lett. A leggyorsabb kört Michael Schumacher autózta, 1:12,719. A verseny után Montoya elhagyta a McLaren csapatot, és vele együtt a Formula–1-et is. A NASCAR sorozatban folytatta pályafutását. Helyére Pedro de la Rosa került. Schumacher és Alonso között a különbség 19 pontra csökkent. ### Francia nagydíj A tizenegyedik versenyt, a francia nagydíjat 2006. július 16-án rendezték meg Magny-Coursban. A pályán egy kör 4,411 km, a verseny 70 körös volt. Az időmérő edzésen Schumacher megszerezte a pole-pozíciót, mögötte Massa és Alonso végzett a Renault hazai nagydíján. A versenyt Schumacher 20 másodperc előnnyel nyerte meg Alonso előtt, aki a boxkiállásoknál meg tudta előzni Massát. A további pontszerzők Ralf Schumacher, Räikkönen, Fisichella, de la Rosa és Heidfeld lettek. Schumacher nyolcadszorra nyerte meg a francia nagydíjat pályafutása során, amivel rekordot döntött. Ezenkívül övé lett a leggyorsabb kör is, 1:17,111. A BMW Sauber egy újítással érkezett a versenyre: két "tornyot" helyeztek az autók orrára, de a verseny után ezt az ötletet betiltották, mivel nem találták elég biztonságosnak. A különbség a két élen álló között 17 pontra csökkent. ### Német nagydíj A tizenkettedik versenyt, a német nagydíjat 2006. július 30-án rendezték a Hockenheimringen. A pályán egy kör 4,574 km, a verseny 67 körös volt. A Renault számára a hétvége nem volt túlságosan sikeres, mivel nem sokkal a német nagydíj előtt az FIA betiltotta a Renault ellensúlyos lengéscsillapító rendszerét. A versenyen Kimi Räikkönen indulhatott a pole-pozícióból, de nem sokkal a rajt után problémái akadtak, és ki kellett állnia egy időre a boxba. A kiállás alatt mindkét Ferrari megelőzte a finnt, aki a versenyen a harmadik helyen ért be. Schumacher megnyerte a nagydíjat, míg csapattársa második lett. Schumacher autózta a leggyorsabb kör is, 1:16,357-del. A további pontszerzők Jenson Button, Fernando Alonso, Giancarlo Fisichella, Jarno Trulli és Christian Klien lettek. A versenyen a BMW-s kanadai Jacques Villeneuve balesetezett, és a nagydíj után visszavonult a Formula–1-ből. Helyére a lengyel Robert Kubica került. A verseny után diszkvalifikálták a két Midlandet, mivel megállapították, hogy az autók hátsó szárnyainak alsó eleme túlságosan hajlékony. Schumacher 11 pontra faragta hátrányát a verseny után. ### Magyar nagydíj A tizenharmadik versenyt, a magyar nagydíjat 2006. augusztus 6-án rendezték a Hungaroringen. A pályán egy kör 4,381 km, a verseny 70 körös volt. Magyar F1-es versenyen még soha (1986-óta rendezik) nem esett az eső, ez volt az első. Az időmérő edzésen Schumacher és Alonso is büntetést kapott, mindkettejük legjobb idejéhez 2 másodpercet adtak hozzá. Alonsót a Red Bullos Robert Doornbos feltartásáért az egyik szabadedzésen, Schumachert pedig a piros zászló alatt történt előzése miatt büntették meg. Az időmérőt így Kimi Räikkönen nyerte, Massa lett a második. Alonso a 15., Schumacher a 11. helyet szerezte meg. A versenyzők egy része intermediate, másik részük esős gumiabroncsokkal rajtolt. Räikkönen remek rajtot vett, Massa viszont beragadt, így az első kanyarban Barrichello megelőzte. Schumacher a negyedik, Alonso a hatodik helyre jött fel a rajtnál, aki nem sokkal ezután megelőzte csapattársát, Fisichellát, és Schumacher mögé érkezett. Alonso nem sokkal ezután körbeautózta a hétszeres világbajnokot, majd elkezdett felzárkózni spanyol honfitársára, de la Rosára. Schumacherre eközben megérkezett Fisichella is, aki nem sokkal ezután megelőzte. A németnek, amikor vissza akarta előzni Fisichellát, az első vezetőszárnya megsérült, így ki kellett állnia a boxba. Amikor a vezető Kimi Räikkönen a 26. körben Vitantonio Liuzzit próbálta lekörözni, az olasz hirtelen belassított, hogy elengedje a finnt, aki azonban erre nem számított, és belement a Toro Rossóba. Mindketten kiestek, és a baleset után beküldték a biztonsági autót. A fázis után Alonsóra felzárkózott Jenson Button. Miután a pálya kezdett felszáradni, Alonso is kiállt száraz gumira cserélni, azonban egy rosszul rögzített csavar miatt kiesett a versenyből. A versenyt ekkor Button vezette, mögötte Heidfeld és Schumacher autózott, akik azonban még intermediate abroncsokon mentek. Heidfeld kiállt száraz abroncsokért, míg Schumacher kockáztatott. De la Rosa hamarosan megelőzte a németet, majd őt követte Heidfeld, akivel Schumacher egy ütközés miatt kiállni kényszerült. Kubica a hetedik helyen ért be első versenyén. A futam után azonban diszkvalifikálták a lengyelt, mert autója két kilogrammal könnyebb volt a megengedettnél. Az eredetileg kilencedik Schumacher így egy pontot szerzett. Jenson Button élete első futamgyőzelmét aratta a Hondával, a második Pedro de la Rosa, a harmadik Nick Heidfeld lett. A további pontszerzők Barrichello, Coulthard, Ralf Schumacher, Massa és Michael Schumacher voltak. A leggyorsabb kör Felipe Massáé lett (1:23,516). Alonso és Schumacher között a különbség egy ponttal csökkent, és így 10 pont lett. ### Török nagydíj A tizennegyedik versenyt, a török nagydíjat 2006. augusztus 27-én rendezték az Isztambul Parkban. A pályán egy kör 5,338 km, a verseny 58 körös volt. Az időmérő edzésen Massa első pole-pozícióját szerezte, mögötte Schumacher és Alonso végzett. A rajt után nem sokkal Räikkönen kiesett Monteiróval történt balesete után. Schumacher és Massa a boxba szinte egyszerre érkezett, így a németnek várnia kellett, míg a szerelők Massa kiállását elvégzik, és csak utána kerülhetett ő sorra. Így az addig harmadik Alonso átvette tőle a második helyet. Schumacher az utolsó körökben felzárkózott Alonsóra, akit azonban már nem tudott megelőzni. Massa első futamgyőzelmét ünnepelhette, mögötte Alonso és Schumacher végzett. A további pontszerzők Button, de la Rosa, Fisichella, Ralf Schumacher és Barrichello lettek. A leggyorsabb kört Michael Schumacher autózta, 1:28,005. A verseny után a két élen álló között a különbség 12 pontra nőtt. ### Olasz nagydíj Az tizenötödik versenyt, az olasz nagydíjat 2006. szeptember 10-én rendezték Monzában. A pályán egy kör 5,793 km, a verseny 53 körös volt. Alonsót Massa feltartása miatt az időmérőn megbüntették, és a tizedik helyet érte el az időmérőn. Räikkönen megszerezte a pole-pozíciót, mögötte Michael Schumacher végzett, aki az első boxkiállásoknál megelőzte a finnt. Alonso jól kapta el a rajtot, és nem sokkal a verseny vége előtt már dobogós helyen autózott. Ekkor azonban motorhiba miatt kiállni kényszerült. A mögötte autózó Massa nem tudta kikerülni a lassuló spanyolt és autójának az első kereke tönkrement, ami miatt ki kellett állnia a boxba, végül a kilencedik lett. Schumacher nyert, Räikkönen második, az újonc Robert Kubica harmadik lett a versenyen. A további pontszerzők Fisichella, Button, Barrichello, Trulli és Nick Heidfeld lettek. Michael Schumacher a verseny után bejelentette, hogy az év végén visszavonul a Formula–1-ből. Helyére 2007-re Räikkönen érkezett a Ferrarihoz, aki a versenyen megfutotta a leggyorsabb kört is, 1:22,559. A futam után Schumacher 2 pontra csökkentette hátrányát Alonsóval szemben. ### Kínai nagydíj A tizenhatodik versenyt, a kínai nagydíjat 2006. október 1-jén rendezték Sanghajban. A pályán egy kör 5,451 km, a verseny 56 körös volt. Az esős időmérőn Alonso az első, Fisichella a második helyet szerezte meg. Schumacher csak a hatodik lett az esőt nehezen viselő Bridgestone gumik miatt. A futam kezdete esős volt, ahogy azonban kezdett felszáradni a pálya, úgy egyre gyorsabbak lettek a Bridgestone-os csapatok autói. Schumacher a 9. körben megelőzte Barrichellót, majd később Buttont is, megszerezve ezzel a negyedik helyet. Räikkönen a versenyen megelőzte Fisichellát is, azonban mechanikai probléma miatt kiállni kényszerült. Alonso előnye gumiproblémái miatt egyre csökkent Fisichellával és Schumacherrel szemben, míg végül mindketten megelőzték. A második boxkiálláskor Schumacher ment ki először, már száraz gumiért, nem sokkal Fisichella követte, akit a boxkiállása utáni első kanyarban megelőzte a német. Alonso az utolsó körökben ismét kezdett felzárkózni, és megelőzte Fisichellát. A további pontszerzők Fisichella, Button, de la Rosa, Barrichello, Heidfeld és Webber lettek. A leggyorsabb kör Alonsóé lett. (1:37,586) Szatót a verseny után diszkvalifikálták, mert balesetet okozott az utolsó körökben, Alberst pedig 25 másodperces büntetéssel sújtották, mivel nem vette figyelembe a kék zászlót. A verseny után pontegyenlőség állt elő a két rivális között, Schumacher azonban több futamgyőzelme miatt átvette a vezetést Alonsótól. ### Japán nagydíj A tizenhetedik versenyt, a japán nagydíjat 2006. október 8-án rendezték Suzukában. A pályán egy kör 5,807 km, a verseny 56 körös volt. Az első rajtkockát Felipe Massa szerezte meg csapattársa előtt. Alonso csak az ötödik lett. Meglepetésre a két Toyotás, Ralf Schumacher és Jarno Trulli, a harmadik és a negyedik pozíciót szerezte meg. A második körben a német megelőzte brazil csapattársát és az élre állt. Alonso ezután feljött a második helyre miután Massa beragadt boxkiállása után Heidfeld mögé. A 21. körben Albers autójának hátsó felfüggesztése kiszakadt a célegyenes előtt, de a biztonsági autót végül nem kellett beküldeni. 16 körrel a verseny vége előtt az addig vezető Schumachernek motorhiba miatt ki kellett állnia, így Alonso megnyerte a nagydíjat. A leggyorsabb kör is a spanyolé lett, 1:32,676. A további pontszerzők Felipe Massa, Giancarlo Fisichella, Jenson Button, Kimi Räikkönen, Jarno Trulli, Ralf Schumacher és Nick Heidfeld voltak. A verseny után Alonso ismét vezette a bajnokságot, 10 pontra növelte előnyét, amivel szinte bebiztosította világbajnoki címét. Schumacher csak úgy tudott volna világbajnok lenni, ha az utolsó futamot megnyeri, míg Alonso nem szerez pontot. ### Brazil nagydíj A tizennyolcadik, egyben az utolsó versenyt, a brazil nagydíjat 2006. október 22-én rendezték Interlagosban. A pályán egy kör 4,309 km, a verseny 71 körös volt. Felipe Massa szerezte meg a pole-pozíciót Räikkönen előtt hazai versenyén. Michael Schumacher autójának benzinnyomásával problémák voltak, ezért csak a tizedik helyet tudta megszerezni, Alonso a negyedik helyről rajtolhatott. Schumacher a verseny elején az ötödik helyig küzdötte fel magát, de Giancarlo Fisichella előzése közben defektet kapott a bal hátsó gumija, és az utolsó helyre esett vissza. A verseny végéig a negyedik helyre jött fel. Legutolsó előzését Kimi Räikkönen ellen mutatta be. Utolsó nagydíján megszerezte a leggyorsabb kört is, 1:12,162-del. Massa az első brazilként nyerte meg a nagydíjat Ayrton Senna 1993-as győzelme óta. Alonso a második helyen ért célba, ezzel pedig megszerezte második világbajnoki címét a Renault-val. ## Végeredmény A szezon Alonso és Schumacher, valamint a csapatok terén a Renault és a Ferarri csatájáról szólt. A két világbajnok versenyzőn kívül még csapattársuk, a Renault-s Fisichella és a Ferraris Massa tudott futamot nyerni. A két topcsapat mellett Jenson Button tudott egy győzelmet szerezni a Hondának a kaotikus magyar nagydíjon. Így összesen öt versenyző nyert futamot. A szezon első felében a Renault dominált, majd az amerikai nagydíjtól, az évad második felében a Ferrari. Indianapolis előtt Alonso előnye 25 pont volt a Michaellel szemben, míg a Renault 34 egységgel gyűjtött többet, mint a Ferrari. A kínai nagydíj után már az olaszok versenyzője és a csapat is vezette a tabellát, de az utolsó előtti japán nagydíjon elvesztették a konstruktőri és az egyéni vezető helyüket. Az utolsó versenyen már nem sikerült fordítaniuk, és 2005 után megvédte az egyéni címét Fernando Alonso és konstruktőri címét a Renault. Jenson Button az utolsó versenyeken, (a magyar nagydíjtól a szezon végéig) több pontot szerzett, mint bármelyik versenyző ebben az időszakban. A csapatok terén több pozícióváltás is történt 2005-höz képest. A Ferrari egy helyet javítva a második lett a konstruktőri bajnokságban, míg a Renault megőrizte első helyét. A McLaren 2005-ös második helyezését követően egy pozíciót rontott. 2006 egyik legnagyobb meglepetését a BMW Sauber és a Honda hozta. Mindkét csapat új volt, de jogelőddel mind a kettő rendelkezett. A legtöbb pozíciót - hármat - a Williams veszített, miután kénytelenek voltak Cosworth motorokra váltani a korábbi BMW-ről. A teljesen új Super Agurinak nem sikerült fényesre a debütáló éve, az utolsó helyen, pont nélkül végeztek a konstruktőrök között. Az FIA Díjkiosztó gáláját 2006. december 8-án, Monacóban tartották. ### Nagydíjak ### Versenyzők Pontozás: \* A versenyző nem ért célba, de teljesítette a futam 90%-át, így helyezését értékelték. - +/- A versenyző helyezése a 2005-ös világbajnoksághoz képest. ### Konstruktőrök \* A csapat versenyzője nem ért célba, de teljesítette a futam 90%-át, így mégis klasszifikálták - +/- A csapat helyezése 2005-höz képest \* A csapat helyezése az előző évi jogelődjéhez képest (BAR→Honda), (Sauber→BMW Sauber), (Jordan→MF1), (Minardi→Toro Rosso) ### Időmérő edzések Színmagyarázat: ## Közvetítések A 2006-os szezonban az RTL Klub csatorna közvetítette élőben az időmérő edzéseket és a futamokat. A magyar idő szerint kora reggeli versenyeket délután meg is ismételték. A magyar nagydíj kivételével valamennyi futamot a budapesti stúdióból kommentálták. A kommentátorok Palik László és Czollner Gyula voltak, Palikot szükség esetén Wéber Gábor helyettesítette szakkommentátorként. A helyszíni riporter Szujó Zoltán volt. A stúdióműsorokat Gyulai Balázs és Héder Barna vezették, állandó vendégeik Wéber Gábor és Szabó Róbert voltak. ## Videók
157,707
Fernando Torres
26,827,607
null
[ "1984-ben született személyek", "A 2004-es Európa-bajnokság labdarúgói", "A 2006-os világbajnokság labdarúgói", "A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói", "A 2010-es világbajnokság labdarúgói", "A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói", "A 2014-es világbajnokság labdarúgói", "A Chelsea labdarúgói", "A La Liga labdarúgói", "A Liverpool FC labdarúgói", "A Milan labdarúgói", "A Premier League labdarúgói", "A Segunda División labdarúgói", "A Serie A labdarúgói", "Az Atlético Madrid labdarúgói", "Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók", "Európa-bajnok labdarúgók", "Európa-liga-győztes labdarúgók", "FA-kupa győztes labdarúgók", "Labdarúgócsatárok", "Spanyol labdarúgóedzők", "Spanyol labdarúgók", "U19-es Európa-bajnok labdarúgók", "Világbajnok labdarúgók", "Élő személyek" ]
Fernando José Torres Sanz (spanyol kiejtéssel: ; Fuenlabrada, 1984. március 20. –) spanyol válogatott labdarúgó, vezetőedző, az Atlético Madrid utánpótláscsapatának menedzsere. Pályafutását az Atlético Madridnál kezdte, a gárda utánpótlásából került a felnőttek közé. 2001-ben debütált az első csapatban, ahol 174 La Liga-mérkőzésen 75-ször volt eredményes. Az első osztályban történő bemutatkozása előtt két évet játszott a második ligában, itt 40 alkalommal lépett pályára és hét gólt szerzett. 2007-ben klubrekordot jelentő összegért igazolt a Liverpoolhoz. Első szezonjában Robbie Fowler 1995–1996-os teljesítményét követően ő volt az első játékos, aki egy idényben több mint 20 találatot jegyzett. Az egyesületben ő lett a legrövidebb idő alatt 50 gólt szerző labdarúgó. 2008-ban és 2009-ben a FIFA World XI-ben is helyet kapott. 2011-ben elhagyta a Vörösöket és 50 millió fontért csatlakozott a Chelsea-hez, ezzel ő lett a történelem legdrágább spanyol játékosa. Első Londonban töltött teljes szezonjában megnyerte az FA-kupát és a Bajnokok Ligáját. A 2013-as Európa-liga-döntőben gólt szerzett, ezzel klubját története első ilyen trófeájához segítette. A spanyol válogatottban 2003-ban mutatkozott be Portugália ellen. Több mint 100-szor lépett pályára hazája színeiben, ahol a harmadik legeredményesebb góllövőnek számít. Hat nagy tornán vett részt: a 2004-es Európa-bajnokságon, a 2006-os világbajnokságon, a 2008-as Európa-bajnokságon, a 2010-es világbajnokságon, a 2012-es Európa-bajnokságon és a 2014-es világbajnokságon. Spanyolország 2008 és 2012 között mindhárom nemzetközi tornát megnyerte, Torres pedig a 2008-as, illetve a 2012-es Európa-bajnokság fináléjában is gólt szerzett. 2012-ben elnyerte az aranycipőt is, így a nemzetközi kiírás gólkirálya lett. ## Gyerekkora Fuenlabradában, Madrid tartományban született. Már gyerekkorában elkezdett érdeklődni a labdarúgás iránt, ötéves korában csatlakozott első csapatához, a Parque 84-hez. Nagyapja nem volt szenvedélyes futballdrukker, de büszke volt arra, hogy tőle örökölte az Atlético Madrid iránti szeretetét. Kapusként kezdte pályafutását, ezen a poszton játszott a bátyja is, hétéves korában azonban már rendszeresen csatárként játszott a szomszéd klubban, fedett pályás bajnokikon a Mario's Holanda színeiben. Nagy hatással volt rá a Tsubasa kapitány mangasorozat. Három évvel később, tízévesen bekerült egy 11 fős csapatba, a Rayo 13-ba, itt egy idény alatt 55 gólt szerzett, és egyike volt azon három játékosnak, akiket próbajátékra hívtak az Atlético Madridhoz. Játéka elnyerte a megfigyelők tetszését, így 1995-ben, tizenegy évesen a klub ifjúsági akadémiájára került. ## Pályafutása ### Atlético Madrid thumb\|Torres 2001. május 27-én debütált az Atlético Madrid csapatában Végigjárva a korosztályos csapatokat, 1998-ban nyerte meg első fontosabb ifjúsági címét. Az Atlético a Nike-kupára az U15-ös csapatát küldte Spanyolországba és Európa-szerte, így lehetősége adódott más utánpótlás csapatokkal megmérkőznie, később pedig győztese lett a tornának. Torrest a kontinens legjobb játékosának választották korosztályában. 1999-ben, 15 évesen írta alá első szakmai szerződését a klubbal. Első évét az ifjúsági csapatban töltötte, 16 évesen pedig már a Honor Divisionban játszott. A 2000–2001-es szezon rosszul kezdődött számára, mivel sípcsonttörést szenvedett, emiatt decemberig nem tudott pályára lépni. Az előszezon felkészülése alatt az első csapattal edzett, végül 2001. március 27-én a Vicente Calderón Stadionban a Leganés ellen mutatkozott be. Egy héttel később megszerezte első gólját az Albacete ellen, az Atlético az idény végén pedig éppenhogy lemaradt az első osztálybeli feljutástól. A 2001–2002-es idényben végül sikerült a feljutás, bár Torres teljesítménye nem volt meggyőző, 36 mérkőzésen a másodosztályban mindössze hatszor volt eredményes. Első szezonja 2002–2003-ban a La Ligában jobb eredményeket hozott egyénileg is, 29 mérkőzésen 13 gólt szerzett, az Atlético pedig a 11. helyen végzett a bajnokságban. 2003 júliusában a Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovics nem sokkal azután, hogy átvette a klubot, 28 millió fontos ajánlatot tett érte. A 2003–2004-es évadban több összecsapáson kapott lehetőséget, 35 pályára lépése alkalmával 19 bajnoki gólt jegyzett, ezzel a bajnokság harmadik legeredményesebb góllövője lett. 19 éves korában az Atlético csapatkapitányának nevezték ki. A klub lemaradt az UEFA-kupába való bejutásról, de az idényben a hetedik helyen végzett, ezáltal kvalifikálta magát a 2004-es Intertotó-kupa küzdelmeibe, így Torres első ízben mérethette meg magát nemzetközi szinten. Az OFK Beograd ellen a negyedik forduló mindkét meccsén betalált, csapata pedig bejutott a döntőbe, de a Villarreal ellen 2–2-es döntetlen után a tizenegyespárbajban 3–1-re alulmaradt. Az angol bajnok Chelsea 2005-ben újra érdeklődött iránta, de a klubelnök, Enrique Cerezo leszögezte, semmi esélyük leigazolni őt. Később, 2006 januárjában azt mondta, hajlandó meghallgatni a Torresért tett ajánlatokat, maga a játékos pedig azt állította, hogy a Premier League-ben szereplő Newcastle United márciusban érdeklődött felőle. thumb\|upright\|Torres az Atlético Madrid játékosaként 2006-ban A 2006-os világbajnokság után kijelentette, hogy a 2005–2006-os szezon végén visszautasította a Chelsea ajánlatát. A 2006–2007-es évadban 14-szer volt eredményes. Az angol média arról számolt be, hogy ő volt a Liverpool fő átigazolási célpontja, azonban Cerezo kijelentette, nem kaptak ajánlatot a Liverpooltól, vagy bármely más klubtól egy játékosért sem. Napokkal később sajtóhírek szerint azonban az Atlético megállapodott a Liverpoollal egy 25 millió fontos vételárban Torres átigazolása ügyében, illetve abban, hogy Luis García pedig a madridiakhoz igazol. Június 30-án a klub bejelentette, hogy szerződtette Diego Forlánt a Villarrealból, ezt az üzletet pedig Torres helyettesítésének értelmezte a szaksajtó, mielőtt a csatár távozása hivatalossá vált volna. Július 2-án megerősítést nyert, hogy Torres megszakította vakációját és visszarepült Madridba, hogy véglegesítse a Liverpoolhoz való átigazolását, másnap pedig már orvosi vizsgálatokon esett át a liverpooli Melwood edzőpályán. Július 4-én sajtótájékoztatót tartott, hogy elbúcsúzzon a szurkolóktól, befejezve így hatéves pályafutását nevelőklubjában. Az átigazolási díja a legmagasabb volt a Liverpool történetében. 2008 márciusában Rafael Benítez, klubja vezetőedzője a The Timesnak adott interjújában elmondta, hogy Torrest körülbelül 20 millió fontért szerezték meg, bár García átigazolási díját nem vették figyelembe. ### Liverpool #### 2007–2008-as szezon 2007\. augusztus 11-én, az Aston Villa elleni 2–1-es győzelem során debütált a Liverpoolban. Négy nappal később a Bajnokok Ligájában először lépett pályára a Toulouse ellen a 79. perben csereként, csapata pedig 1–0-s győzelmet aratott. Első bajnoki gólját 2007. augusztus 19-én a Chelsea elleni 1–1-es döntetlen alkalmával szerezte a 16. percben az Anfield Stadionban. 2007. szeptember 25-én első mesterhármasát jegyezte a Ligakupában a Reading elleni 4–2-es győztes mérkőzésen, mégpedig úgy, hogy mindegyik találata a második félidőben született. 2007. november 28-án a Bajnokok Ligájában harmadik fellépésén volt eredményes először, a Liverpool pedig 4–1-re győzte le a Porto csapatát. A négyből két gól is Torres nevéhez fűződött az összecsapás során. 2008 februárjában a hónap játékosának választották a Premier League-ben, miután négy mérkőzésen négy gólt szerzett, köztük 2008. február 23-án egy mesterhármast a Middlesbrough ellen. Ez a mesterhármas, és 2008. március 5-én a West Ham United elleni 4–0-s győztes összecsapáson jegyzett három gólja azt jelentette, hogy ő lett az első játékos a Liverpoolban 1946 novemberét követően, Jack Balmer után, akinek három gól fűződött a nevéhez egymást követő hazai mérkőzéseken. Márciusban, miután fejjel volt eredményes a Reading ellen az Anfielden, az 1995–1996-os idényt megelőzően, Robbie Fowler teljesítményét követően ő lett az első labdarúgó, aki 20 bajnoki gólt szerzett egy idényben. Áprilisban újra eredményes volt a Bajnokok Ligájában az Arsenal elleni negyeddöntős párharc visszavágóján, mely által csapata továbbjutott az elődöntőbe. A 2007–2008-as évadban minden sorozatot figyelembe véve 29-szer vette be az ellenfelek kapuját, ezzel egyidejűleg Michael Owen klubrekordját döntötte meg. 2008. április 11-én bejelentették, hogy jelölték az év angol labdarúgója díjra, melyet végül Cristiano Ronaldo, a Manchester United játékosa nyert meg. Jelölték még az év fiatal angol labdarúgója díjra is, ezt az elismerést Cesc Fàbregas, az Arsenal labdarúgója kapta meg, ő pedig a szezon végén végül bekerült a Premier League év csapatába. Májusban az Angol Sportújságírók Szövetsége által odaítélt év labdarúgója szavazásán Ronaldo mögött a második helyen végzett. 2008\. május 4-én a Manchester City ellen az 57. percben győztes gólt szerzett, ezzel hazai pályán zsinórban nyolc bajnokin volt eredményes, mellyel beérte Roger Hunt rekordját. Miután a szezon utolsó bajnokiján, a Tottenham Hotspur ellen megnyert 2–0-s találkozón a 24. bajnoki gólját lőtte, újabb csúcsot állított fel azzal, hogy a legeredményesebb külföldi góllövővé vált debütáló idényében az angol első osztályban, egyúttal Ruud van Nistelrooy 23 találatát döntötte meg. Az idényt a második helyen zárta Emmanuel Adebayorral együtt az Aranycipőért folytatott versenyben. A médiában pletykák keringtek arról, hogy a Chelsea 50 millió fontot fog fizetni a játékjogáért cserébe, válaszul azonban azt mondta, sok év fog eltelni, mire elhagyja a liverpooli Vörösöket. A Liverpool társtulajdonosa, Tom Hicks szintén cáfolta az átigazolási történetet, mondván nem engedi, hogy Torres elhagyja a klubot. #### 2008–2009-es szezon thumb\|upright\|Torres egyik gólját ünnepli a Liverpool játékosaként 2008-ban A 2008–2009-es idényt góllal kezdte, 2008. augusztus 16-án a Sunderland elleni idegenbeli 1–0-ra megnyert találkozón egy 25 méteres lövésből talált be a jobb alsó sarokba. Az Aston Villa elleni 0–0-s döntetlennel véget érő mérkőzésen combizomszakadást szenvedett, emiatt két-három hetet hagyott ki. Végül a Bajnokok Ligájában a Marseille ellen tért vissza, mely mérkőzést 2–1-re nyerték meg. 2008. szeptember 27-én a Mersey-parti rangadón az Everton ellen két gólt szerzett, így 2–0-ra győzött a Liverpool. A következő hétvégén újra kétszer volt eredményes a Manchester City elleni 3–2-es győztes meccsen a City of Manchester Stadionban, ekkor klubja kétgólos hátrányból fordította meg az összecsapást. Az első a Liverpool ezredik találata volt a Premier League-ben. A 2010-es világbajnokság selejtezője során a combizma sérült meg, ezáltal három mérkőzésről maradt távol. 2008. október 22-én korábbi klubja, az Atlético Madrid ellen játszottak a Bajnokok Ligájában a Vicente Calderón Stadionban, de ő sérülése miatt kihagyta a találkozót. Enrique Cerezo klubelnökkel együtt meghívót kapott a VIP-páholyba, Torres azonban elutasította azt, mivel a Mersey-parton folytatta rehabilitációját. 2008. október 27-én beválasztották a 2007–2008-as évad FIFpro által összeállított World XI csapatába. 2008\. november 8-án tért vissza a csapatba, a West Bromwich Albion elleni 3–0-s győzelem alkalmával a 72. percben csereként állt be. Kijelentette, érdekli, hogy egyszer visszatérjen korábbi klubjához, az Atléticóhoz, ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Nem tudom, hogy onnan fogok-e visszavonulni, de szeretnék visszamenni, és befejezni néhány dolgot ott, ami még hátramaradt." Két-három hétre kikerült az első csapat keretéből, mert novemberben a Bajnokok Ligájában a Marseille elleni 1–0-ra megnyert mérkőzésen újra megsérült a combizma, később azonban a szakemberek négy hetes kihagyást állapítottak meg számára. Decemberben jelölték a FIFA év labdarúgója-díjra, végül a harmadik helyen végzett Cristiano Ronaldo és Lionel Messi mögött. 2009. január 3-án csereként tért vissza csapatába, az FA-kupában a Preston North End elleni 2–0-s győzelem során, és a mérkőzésen az első gólt ő szerezte. 2009. február 1-jén a Chelsea ellen a mérkőzés utolsó szakaszában jegyzett két gólt, így bebiztosította a 2–0-s győzelmet klubjának. 2009\. március 10-én korábbi riválisával, a Real Madriddal találkozott a Liverpool a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjében. A mérkőzés első gólját Torres szerezte, végül 4–0-ra diadalmaskodott csapata, összesítésben pedig 5–0-val jutottak tovább a negyeddöntőbe. Négy nappal később újra pályára lépett az Old Traffordon a Manchester United ellen, az egyenlítő gól az ő nevéhez fűződött a 4–1-re megnyert mérkőzésen. Gólöröme elnyerte a Liverpool szurkolók tetszését, miután karját kinyújtva az ötös számot mutatta, ezzel a klub öt Bajnokok Ligája-győzelmére utalva a United három sikerével szemben. 2009 áprilisában, második ott töltött szezonjában beválasztották az év csapatába. 2009. május 24-én az 50. gólját lőtte csapatában a Tottenham ellen az utolsó fordulóban, ezt a mérföldkövet 84 pályára lépés alatt érte el. #### 2009–2010-es szezon thumb\|upright\|Torres egy mérkőzés előtt a Liverpoolban 2010-ben Augusztus 14-én meghosszabbította szerződését a klubjával, mely által lehetősége volt még egy évet maradnia 2013 után is. 2009. szeptember 19-én a West Ham United elleni 3–2-re megnyert mérkőzésen két gól fűződött a nevéhez, ezáltal a Pool a harmadik helyen állt a bajnokságban. Egy héttel később a 2009–2010-es bajnokságban megszerezte első mesterhármasát az Anfielden a Hull City elleni 6–1-es győzelem során. Szeptemberben a hónap játékosának választották, miután öt gólt jegyzett ez idő alatt és vezette a góllövőlistát. 2009. október 15-én ő szerezte az első gólt a Manchester United ellen, az összecsapás 2–0-s sikerrel zárult számukra. A vezetőedző, Rafael Benítez a következőképpen értékelte teljesítményét: „Az utolsó passzra vártunk. Amikor megkapta a labdát, tudtuk, hogy gólt szerez." 2009 decemberében második egymást követő szezonjában választották be a FIFPro World XI-be. 2009. december 29-én az Aston Villa elleni találatával ő lett a Liverpool történetében az a játékos, aki a legrövidebb idő alatt szerzett 50 bajnoki gólt. 2010. április 4-én a Birmingham City elleni 1–1-gyel végződő meccsen a 65. percben lecserélték, melyet Benítez azzal indokolt, hogy a csatár kimerült állapotban van. 2010. április 8-án a szezonban utolsó alkalommal lépett pályára az Európa-ligában a Benfica elleni 4–1-es győzelemmel véget érő mérkőzésen, majd április 18-án bejelentették, hogy az évad hátralévő részét térdműtétje miatt kihagyja. Összesen 32 találkozón játszott, melyeken 22 alkalommal volt eredményes, valamint másodszor lett a csapat házi gólkirálya. #### 2010–2011-es szezon Roy Hodgson, a Liverpool új vezetőedzője kijelentette, hogy Torrest nem fogják eladni, mondván: „Nem eladó, és nem fogadunk el semmilyen ajánlatot érte. Meg akarjuk őt tartani." A menedzser elutasította a távozásáról szóló híreket, erről így nyilatkozott: „Elmondta nekünk, hogy nagyon várja a hétfőt, miszerint újra edzésbe álljon és azt is, hogy a következő idényben is a Liverpoolban játsszon. Én ezt tudom, és azt gondolom, hogy az ennek ellenkezőjét állító híresztelések hamisak." Torres augusztus 3-án elköteleződéséről tett tanúbizonyságot, és így nyilatkozott: „Az elköteleződésem, valamint a hűségem a klubhoz és a szurkolókhoz ugyanolyan, mint az első nap, amikor aláírtam a szerződésemet." thumb\|left\|upright\|2010-ben a Liverpool színeiben Az új szezonban első alkalommal 2010. augusztus 14-én, az első fordulóbeli Arsenal elleni bajnoki 74. percében lépett pályára csereként, a mérkőzés végeredménye pedig 1–1-es döntetlen lett. Első gólját 2010. augusztus 29-én a West Brom elleni 1–0-s győztes kimenetelű találkozón szerezte meg, minden versenykiírást tekintve pedig az Anfielden az 50. találatát is jegyezte egyben. 2010. október 24-én a Blackburn Rovers ellen hazai környezetben a győztes gól az ő nevéhez fűződött, a 2–1-es siker mellett augusztus után először talált be az ellenfelek kapujába. 2011. január 22-én szerezte utolsó gólját a klubban a Wolverhampton Wanderers ellen idegenben, mely során a Liverpool 3–0-ra diadalmaskodott. ### Chelsea 2011\. január 27-én a Chelsea 40 millió fontos ajánlatot tett érte, melyet a Liverpool elutasított. Ezt követően másnap átigazolási kérelmet nyújtott be a Poolnak, melyet a csapat nem fogadott el. 2011. január 31-én öt és fél év után 50 millió fontért igazolt a Chelsea-hez, ami új rekordot jelentett a brit átigazolások tekintetében, ezzel ugyanis a hatodik legdrágább labdarúgóvá vált a labdarúgás történetében. 2011. február 6-án debütált új egyesületében korábbi csapata, a Liverpool elleni hazai 1–0-s vereség során. 2011. április 23-án megszerezte első gólját a West Ham United ellen, a találkozó 3–0-s Chelsea-sikerrel zárult, Torres pedig 903 perces góltalansági széria után volt újra eredményes. A 2010–2011-es bajnokságban ez volt az egyetlen találata a lejátszott 18 mérkőzése alatt. #### 2011–2012-es szezon thumb\|upright\|Torres a Chelsea-ben a 2012-es Bajnokok Ligája-döntőjében Az új idényében 2011. augusztus 14-én, a Stoke City elleni 0–0-s végeredménnyel záródó idegenbeli összecsapáson lépett pályára először, teljesítményét pedig így értékelte a szaksajtó: „Élesen kapcsolódott be a játékba, rááadásul hajlandó volt intelligensen befutni az üres területekre, hogy ez által labdát kapjon." 2011. szeptember 18-án második gólját jegyezte a csapatban a Manchester United elleni idegenbeli 3–1-es vereséggel végződő találkozón. Második találatát az idényben a Swansea City otthonában szerezte, mely mérkőzés 4–1-es győzelemmel zárult csapata számára. Tíz perccel gólja után a Mark Gowerrel szemben elkövetett szabálytalansága miatt kiállították, ez pedig három hazai meccsre szóló eltiltást eredményezett. 2011. október 19-én két gól fűződött a nevéhez a Bajnokok Ligájában a Genk elleni 5–0-s siker alkalmával, ez által első negyeddöntőjét játszhatta a 2008–2009-es évad után a sorozatban, ezúttal korábbi klubja, a Liverpool ellen. 2012. március 18-án az FA-kupa negyeddöntőjében kétszer talált a kapuba és két gólpasszt is kiosztott a másodosztályú Leicester City ellen, ezzel a 24 meccse óta tartó góltalansági szériájának vetett véget. 2012. március 31-én újra eredményes volt a Premier League-ben, 2011. szeptember 24. után először az Aston Villa elleni 4–2-re megnyert ütközet során idegenben. 2012\. április 24-én a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő során Didier Drogba cseréjeként lépett pályára, és a mérkőzés utolsó pillanatában rúgott gólt, a találkozó így 2–2-es döntetlennel ért véget, mely a Chelsea továbbjutását jelentette, összesítésben ugyanis 3–2 volt az arány a londoniak javára. 2012. április 29-én első mesterhármasát jegyezte a londoni csapatban a Stamford Bridge-en a Queens Park Rangers elleni 6–1-es győzelem során. A 2012. május 19-i Bajnokok Ligája-döntőben közvetlenül a Bayern München gólja után állt be csereként, az 1–1-es döntetlent, és hosszabbítást követően a Chelsea 4–3-ra nyerte meg a büntetőpárbajt. Első teljes szezonjában 49 mérkőzésen 11 gólt szerzett. #### 2012–2013-as szezon thumb\|left\|Torres a 2012-es klubvilágbajnokság döntőjében A 2012–2013-as idény a Community Shield mérkőzésével kezdődött számára a Villa Parkban, mely során a Manchester City ellen ő szerezte az első gólt, csapata azonban 3–2-re kikapott. 2012. augusztus 19-én szerepet kapott a Chelsea első bajnoki meccsén a Wigan Athletic ellen idegenben, a találkozót 2–0-ra nyerték meg. 2012. augusztus 22-én szezonbeli első gólját a következő bajnoki összecsapáson, a Reading elleni hazai 4–2-es győzelem során jegyezte, ahol a harmadik találat fűződött a nevéhez, megszerezve a vezetést ezzel csapatának. Eredményes volt a Newcastle United, az Arsenal és a Norwich City ellen is, a szezon első heteiben a Chelsea pedig vezette a tabellát. 2012\. október 28-án a Manchester United ellen második sárga lapját műesésért kapta, így kénytelenek voltak kilenc emberrel játszani, miután csapattársát, Branislav Ivanovićot is kiállították; ennek következteben pedig 3–2-es vereséget szenvedtek. 2012. november 7-én első gólját a Bajnokok Ligájában a Sahtar Doneck ellen szerezte, miután Andrij Pjatov rosszütemű kifutása után lőtt a kapuba, majd Victor Moses a 94. percben biztosította be a 3–2-es győzelmet. 2012. november 21-én Roberto Di Matteót Rafael Benítez váltotta a Chelsea kispadján, aki korábban a Liverpoolban is Torres trénere volt. Pletykák szerint Benítez kinevezésének egyik oka az volt, hogy segítse visszahozni Torrest a legjobb formájába. thumb\|upright\|2013-ban a Chelsea színeiben 2012. december 5-én a Nordsjælland elleni 6–1-es győztes Bajnokok Ligája-mérkőzésen 11 órányi góltalanság után kétszer volt eredményes. Három nappal később szintén kétszer talált be nyolc gólnélküli Premier League-találkozó után, ekkor a Chelsea 3–1-re győzte le a Sunderlandet. Ezt követően december 13-án újabb gólt jegyzett a 2012-es klubvilágbajnokság elődöntőjében a mexikói első osztályban szereplő Monterrey elleni 3–1-es siker során, majd három nap múlva a döntőben is pályára lépett, de ott a brazil Série A-ban játszó Corinthianstól 1–0-s vereséget szenvedtek. 2013\. március 14-én a Steaua București ellen csapata harmadik gólját szerezte, a találkozó pedig 3–2-es győzelemmel zárult, így a Chelsea bejutott az Európa-liga-negyeddöntőjébe. Ezzel a találatával ő lett az első játékos, aki hét különböző kupasorozatban is betalált. 2013. április 4-én az Európa-liga-negyeddöntőjének első mérkőzésén két gólt is lőtt a Rubin Kazany ellen, majd a második összecsapáson a 3–2-es vereség során is újabb gól fűződött a nevéhez, így a londoniak 5–4-es összesítéssel jutottak tovább az elődöntőbe. 2013. május 15-én a fináléban a Benfica ellen az első gólt ő jegyezte, a meccset 2–1-re nyerte meg a Chelsea. A bajnokság utolsó mérkőzésén az Everton ellen – melyen 2–1-es győzelmet arattak – első bajnoki találatát juttatta a kapuba, és összesen 64 tétmérkőzésen 22-szer volt eredményes az idény során. #### 2013–2014-es szezon Az új menedzser, José Mourinho irányítása alatt már az első bajnoki találkozón pályára lépett a Hull City ellen a 2013–2014-es évadban, és az ötödik percben tizenegyesből volt eredményes, melynek köszönhetően megnyerték a meccset. Idénybeli első nemzetközi kupagólját a Bayern München ellen szerezte az UEFA-szuperkupa kiírásában. 2013. szeptember 28-án két sárga lap után kiállították a Tottenham Hotspur elleni 1–1-es döntetlen során a White Hart Lane-en. 2013\. október 22-én a Schalke 04 elleni Bajnokok Ligája-találkozón a 100. mérkőzését játszotta a Chelsea színeiben, a 3–0-s győzelemből pedig két góllal vette ki a részét. Október 27-én első bajnoki találatát jegyezte a 90. percben a címvédő Manchester City ellen, valamint a meccs során gólpasszt adott André Schürrlének. ### Milan 2014\. augusztus 31-én kétéves kölcsönszerződés keretében csatlakozott a Serie A-ban szereplő AC Milan csapatához. 2014. szeptember 20-án debütált a Juventus elleni 1–0-s hazai vereség alkalmával, 14 perccel a mérkőzés lefújása előtt állt be Andrea Poli cseréjeként. Két nappal később megszerezte első találatát fejjel az Empoli elleni 2–2-es döntetlenre végződő mérkőzésen. ### Visszatérése az Atlético Madridhoz thumb\|upright\|Torres egy mérkőzés előtti bemelegítés alatt az Atlético Madridban 2015-ben 2014. december 27-én bejelentették, hogy 2015. január 5-én véglegesítik a Milanba való szerződését, két nappal később ugyanakkor beleegyezett abba, hogy a 2015–2016-os szezon végéig kölcsönben csatlakozik az Atlético Madridhoz. A kölcsönről azt követően történt megállapodás, hogy Alessio Cerci ugyanazon a napon, január 5-én az Atléticóból a Milanba igazolt. Torres 2015. január 4-i bemutatására a Vicente Calderón Stadionban 45 ezer ember volt kíváncsi. 2015. január 7-én a klubnál való második időszaka során első mérkőzését a kupában a nyolcaddöntőben a Real Madrid ellen játszotta. Nem volt kapura lövése a találkozó folyamán, az 59. percben Koke állt be a helyére, az Atlético pedig 2–0-ra nyert. Nyolc nap múlva a második összecsapáson két gólt szerzett – mindkettőt a két félidő első percében – az Atlético pedig továbbjutott az idegenbeli madridi derbin. A negyeddöntőben újra eredményes volt az első percben, igaz a Barcelona ellen 3–2-es vereséget szenvedtek hazai pályán. thumb\|left\|Torres (középen) az Atlético Madrid játékosaként 2015-ben Március 17-én a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének második mérkőzésén a 3–2-re megnyert büntetőpárbajban a Bayer Leverkusen ellen ő lőtte be a mindent eldöntő tizenegyest. Március 21-én a Getafe elleni 2–0-s győzelem során a harmadik percben megszerezte első La Liga-gólját visszatérését követően. A csatár poszton játszó Mario Mandžukić távozása után a 19-es számú mez helyett megkapta a 9-est az idény hátralévő részében, melyet korábban is viselt. 2016\. február 6-án 100. találatát szerezte a csapat színeiben az Eibar elleni 3–1-es hazai győzelem során, ez volt a 295. pályára lépése az Atléticóban. A következő hónapban 300. találkozóját játszotta a csapatban a Valencia ellen 3–1-es győzelem alkalmával. 2016\. április 5-én a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első gólját jegyezte a Camp Nou-ban a Barcelona ellen, majd tíz perccel később kiállították, ezt követően pedig a fővárosiak 2–1-re kikaptak. 2016\. július 5-én véglegesítette szerződését, egy évre írt alá az egyesülethez. 2017 februárjában megszerezte 100. spanyol bajnoki gólját a Leganés ellen. 2017. július 4-én újabb egyéves szerződést írt alá bónuszokkal, így még egy évet volt lehetősége maradnia gyermekkori klubjában, miután eltiltották őket attól, hogy új játékosokat igazoljanak, az úgynevezett pénzügyi fair play megszegése miatt. 2018\. május 16-án csereként lépett pályára a 90. percben az Európa-liga-döntőben a Parc Olympique Lyonnais-ban, mely során az Atlético a Marseille csapatát 3–0-ra győzte le. A bajnokság utolsó hetében az Eibar elleni 2–2-es döntetlen folyamán kétszer volt eredményes. ### Szagan Toszu és a visszavonulás 2018\. július 10-én szerződést kötött a japán első osztályú Szagan Toszuval. Augusztus 22-én jegyezte első találatát a kupaküzdelem negyedik fordulójában a Vissel Kobe elleni győzelem során. Öt nappal később a bajnokságban is betalált, valamint két assziszt is fűződött a nevéhez a Gamba Osaka ellen, mely összecsapást 3–0-ra nyerték meg. 2019. június 21-én bejelentette, hogy visszavonul a profi labdarúgástól. 2019. augusztus 23-án játszotta búcsúmeccsét a Vissel Kobe elleni bajnokin, mely során válogatott csapattársaival, David Villával és Andrés Iniestával találkozott ellenfélként. A mérkőzés folyamán a Szagan Toszu 6–0-s vereséget szenvedett. ### A válogatottban #### 2001–2002: Sikerek az utánpótlás csapatokban 2001 februárjában megnyerte az Algarve-tornát az U16-os csapattal. A 2001-es Európa-bajnokságon is részt vett, ahol Spanyolország a kiírás győztese lett; ő szerezte a döntő egyetlen gólját, valamint a nemzetközi megmérettetés gólkirálya, illetve legjobb játékosa lett. 2001 szeptemberében az U17-es válogatottat a világbajnokságon is képviselte, de a gárda nem jutott tovább a csoportkörön túl. 2002 júliusában az Európa-bajnokság trófeáját elhódította az U19-es csapattal, és az egyetlen találat újra az ő nevéhez fűződött a fináléban. Ezenkívül ismét elnyerte a gólkirályi címet és megkapta a torna legjobb játékosának járó díjat is. #### 2003–2006: Debütálása és a kezdeti évek a felnőtt csapatban 2003\. szeptember 6-án, a Portugália elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be a felnőtt csapatban. 2004. április 28-án szerezte első gólját Olaszország ellen. A 2004-es Európa-bajnokság keretébe meghívást kapott. Az első két csoportmeccsen csereként állt be, majd a portugálok ellen már a kezdőcsapatba nevezték. Spanyolország 1–0-ra veszített, ő pedig a mérkőzés alatt kapufát lőtt. thumb\|upright\|Torres a 2008-as Európa-bajnokság győzelmét ünnepli a spanyol válogatottal A 2006-os világbajnokság selejtezői során 11 találkozón 7 gólt jegyzett, így a válogatott gólkirálya lett a sorozat alatt, közülük jelentős a Belgium elleni két találata, illetve a San Marino elleni mesterhármasa. A németországi világbajnokságon első meccsén az utolsó gólt szerezte az Ukrajna elleni 4–0-s sikerrel végződő összecsapáson. A második csoportmeccsen kétszer is betalált Tunézia ellen, először a 76. percben 2–1-es vezetéshez juttatta Spanyolországot, majd a 90. percben büntetőből volt eredményes. Három góljával a spanyolok legjobb góllövőjeként fejezte be a tornát csapattársával, David Villával együtt. #### 2007–2008: Az Európa-bajnoki cím A 2008-as Európa-bajnokság keretébe nevezték, mely során az oroszok elleni csoportmeccsen David Villának gólpasszt adott, így a válogatott megszerezte első gólját a tornán. Kritika érte, amiért a szövetségi kapitánnyal, Luis Aragonésszel nem fogott kezet, miután lecserélte a találkozón. Ezt követően tagadta, hogy mérges lenne az edzőre, mondván, hogy valójában saját magára dühös. Első gólját a következő meccsen, Svédország ellen jegyezte, ahol 2–1-es győzelmet arattak. A Németország elleni döntőben, melyet 1–0-ra nyertek meg, ő szerezte a mindent eldöntő találatot, és a mérkőzés emberének is megválasztották. Erről így nyilatkozott: „Ez csak egy valóra vált álom. Ez volt az első címem, és remélem, hogy egy a sok közül. Az Európa-bajnoki győzelem majdnem akkora, mint egy világbajnoki győzelem. Megszoktuk, hogy a televízióban nézzük a döntőket, de ma itt voltunk és nyertünk. Az én feladatom a gólszerzés. Több címet akarok nyerni, valamint Európa és a világ legfontosabb játékosa akarok lenni." A későbbiekben bekerült a torna csapatába, a támadósorban mellette David Villa kapott helyet. #### 2009–2010: A világbajnoki cím thumb\|left\|upright\|300px\|Torres a 2010-es világbajnoki győzelmet ünnepli a Plaza de Españán 2010. július 12-én 2009. március 28-án, a 2010-es világbajnokság selejtezője során 60. alkalommal lépett pályára a nemzeti tizenegyben a Törökország elleni győzelem során, így ő lett a legfiatalabb játékos, aki elérte ezt a mérföldkövet. A 2009-es konföderációs kupára készülő keretbe is bekerült. A június 14-i, Új-Zéland elleni mérkőzésen 17 perc elteltével a második mesterhármasát produkálta a válogatottban, mely egyúttal Spanyolország leggyorsabban elért három góljának számít. Az elődöntőben 2–0-ra kaptak ki az Egyesült Államoktól, ezt követően pedig a bronzmeccsen hosszabbításban 3–2-re verték meg Dél-Afrikát. Miután 2010. április 28-án térdműtéten esett át, és így a Premier League szezon hátralévő részét kihagyni kényszerült, felépülését és kondícióját figyelemmel kísérte a szövetségi kapitány, Vicente del Bosque. Májusban sérülése ellenére mégis helyet kapott a 2010-es világbajnokság keretében. Június 8-án két hónap elteltével lépett újra pályára a 66. percben csereként a Lengyelország elleni világbajnokságra való felkészülési mérkőzésen. Június 16-án a világbajnokságon a spanyolok első meccsén csereként állt be Svájc ellen, ahol 1–0-s vereséget szenvedtek. A következő két összecsapáson, Honduras és Chile ellen kezdett, és bár a csoportkörben nyújtott teljesítményét alulértékelték, Del Bosquétól mégis megfelelő támogatást kapott. 2010. július 11-én a döntőben a 105. percben cserélték be, Spanyolország pedig története első világbajnoki címét gyűjtötte be, miután 1–0-ra legyőzte Hollandiát. #### 2011–2012: Az újabb Európa-bajnoki cím thumb\|Torres (balra) csapattársaival, Juan Matával és Sergio Ramosszal a 2012-es Európa-bajnoki győzelem után Del Bosque nevezte a 2012-es Európa-bajnokság keretébe. A torna kezdetén két gólt szerzett az Írország elleni 4–0-ra megnyert mérkőzésen, az ellenfél pedig nem jutott tovább a csoportkörből. A fináléban Olaszország ellen csereként lépett pályára, mely során egy gólt jegyzett és kiosztott egy gólpasszt is, a 4–0-s győzelem által a spanyolok pedig zsinórban másodjára nyerték meg az Európa-bajnokságot. Három góljával és egy asszisztjával megnyerte a nemzetközi kiírás aranycipőjét, hiszen ezt a teljesítményt kevesebb játékperc alatt érte el, mint a szintén három gólt szerző és egy gólpasszt adó Mario Gómez. 2012\. szeptember 7-én 100. mérkőzésén Szaúd-Arábia ellen győzelmet aratott a nemzeti tizenegy, mely során csapatkapitány volt a kapus, Iker Casillas távollétében. Ezzel a hatodik legtöbbet pályára lépő játékos lett a válogatottban. #### 2013–2014: Gólkirályi cím a konföderációs kupán és az utolsó világbajnokság Ő lett a történelem első játékosa, aki egy meccsen négy gólt szerzett a konföderációs kupán, miután 2013. június 20-án 10–0-ra verték meg Tahitit. Szintén elsőként ért el két mesterhármast a konföderációs kupa sorozatot tekintve, továbbá öt góllal és egy gólpasszal elnyerte az aranycipőt, megelőzve ezzel Fredet, aki kevesebb percet játszott. 2014\. május 30-án Bolívia ellen, a világbajnokságra való felkészülési mérkőzésen büntetőből volt eredményes 11 hónapot követően. Másnap a végső keretbe benevezték Álvaro Negredo és Fernando Llorente előtt. Az első két csoportmeccset követően a harmadik találkozón a kezdőben kapott helyet, de ekkor már bebizonyosodott, hogy a spanyolok búcsúzni kényszerülnek a tornától. Curitibában az ausztrálok elleni 3–0-s győzelemmel véget érő találkozón a második gólt jegyezte. ## Játékstílusa Torrest a szakértői úgy elemezték, hogy remekül lát a pályán, világszínvonalú készségei vannak, valamint technikailag képzett, sikerre éhes csatár. Képes gólhelyzetbe hozni magát, tempóját és játékintelligenciáját kihasználva pedig a védők mögé kerülni. Keményen dolgozó támadó, arról is ismert, hogy hajlandó volt lefutni az ellenfél védőit, valamint nyomást gyakorolni rájuk, és a gólszerzésen kívül képes volt játékba hozni csapattársait, ez által helyzeteket teremtve számukra; ennek köszönhető, hogy alkalmanként mélyebb szerepkörben, hátravont ékként is játszatták. Pályafutása csúcsán erős volt a fejjátéka, pontos és termékeny befejező csatárnak számított, mindkét lábával eredményesen lőtt kapura, így a világ egyik legjobb támadójának tekintették. A 2009-es konföderációs kupa előtt a CBC így jellemezte őt: „A spanyol futball aranyfia és az egyik legveszélyesebb támadó a meccseken. El Niño (A kölyök) második szezonjában 14 gólt lőtt a Liverpoolban. Villámgyors, halálos befejező, és olyan magas színvonalú játékos, akinek a lábához ragad a labda, mellyel rutinszerűen hétköznapivá teszi a látványos mozdulatokat." Több sérülése következtében az ütemérzéke és a magabiztossága azonban alább hagyott, így a gólszerzési aránya is csökkent az ezt követő idényekben. ## Edzőség 2021\. július 25-én az Atlético Madrid U19-es csapatának vezetőedzőjévé nevezték ki. ## Magánélete thumb\|135px\|upright\|Torres tengwar ábécé írásmódja szerinti tetoválása a bal alkarján Szülei José Torres és Flori Sanz. Két idősebb testvére van: Izrael (1977) és María Paz (1976). 2009. május 27-én feleségül vette Olalla Domínguez Listét egy magánszertartáson, a helyi városházán El Escorialban, Madridban, mindössze két tanú jelenlétében. Két gyerekük van: egy lányuk, Nora, aki 2009. július 8-án született Santiago de Compostelában, Galíciában a La Rosaleda kórházban, és egy fiuk, Leo, ő 2010. december 6-án jött világra a liverpooli Nők kórházában, emiatt Torres az Anfielden zajló Aston Villa elleni mérkőzést kihagyta. 2009-ben bejelentették, hogy személyes vagyona 14 millió font. Szerepelt az El Canto del Loco pop-rock együttes Ya nada volverá a ser como antes című videoklipjében, akinek énekesével, Dani Martínnal kiváló barátságot ápol. Cameoszerepben tűnt fel a 2005-ben készült Torrente 3. – A védelmező vígjátékban. 2009-ben öneletrajzi könyvet adott ki Torres: El Niño: My Story címmel. Lelkes rajongója J. R. R. Tolkien munkásságának, a bal alkarján a tengwar ábécé írásmódja szerint egy Fernando feliratú tetoválás található. 2011-ben stadiont építettek tiszteletére Fuenlabdradában. ## Pályafutásának statisztikái ### Klubcsapatokban ### A válogatottban Forrás: ### Góljai a válogatottban 2014\. június 23. szerint. ## Sikerei, díjai ### Klubcsapatokban - Atlético Madrid: - Spanyol másodosztály: 2001–2002 - UEFA-bajnokok ligája – döntős: 2015–2016 - Európa-liga: 2017–2018 - Chelsea: - Angol kupa: 2011–2012 - Bajnokok ligája: 2011–2012 - Európa-liga: 2012–2013 - Klubvilágbajnokság – döntős: 2012 ### A válogatottban - Spanyolország U17: - U17-es Európa-bajnok: 2001 - Spanyolország U19: - U19-es Európa-bajnok: 2002 - Spanyolország: - Európa-bajnokság: 2008, 2012 - Világbajnokság: 2010 - Konföderációs kupa: 2009 – bronzérmes, 2013 – döntős ### Egyéni elismerései thumb\|right\|upright\|Torres a spanyol válogatottban a 2013-as konföderációs kupa aranycipőjével - U16-os Európa bajnokság – A torna játékosa: 2001 - U16-os Európa-bajnokság – gólkirály: 2001 - U19-es Európa-bajnokság – A torna játékosa: 2002 - U19-es Európa-bajnokság – gólkirály: 2002 - Liverpool FC – A szezon játékosa díj: 2007–2008 - Premier League – Az év csapata (PFA): 2007–2008, 2008–2009 - Premier League – A hónap játékosa: 2008 február, 2009 szeptember - BBC – A hónap gólja: 2009 április - 2008-as Európa-bajnokság döntő – A meccs embere - Európa-bajnokság – A torna csapata: 2008 - UEFA – Az év csapata: 2008 - FIFA – FIFPro World XI: 2008, 2009 - ESM – Az év csapata: 2007–2008 - Az év labdarúgója (FIFA) – harmadik helyezett: 2008 - Aranylabda – harmadik helyezett: 2008 - Konföderációs kupa – ezüstcipő: 2009 - Marca Leyenda díj: 2012 - Európa-bajnokság – aranycipő: 2012 - Konföderációs kupa – aranycipő: 2013 ### Kitüntetések - Asztúria hercegnője díj – sport: 2010 - Királyi Sport Érdemrend – arany medál: 2011 ## Fordítás ## Forrás
1,003,429
Macskák királysága
26,405,024
null
[ "2002 filmjei", "Intersonic-filmek", "Japán animációs filmek", "Japán fantasyfilmek", "Japán kalandfilmek", "Macskákkal kapcsolatos filmek", "Mangák", "Studio Ghibli-filmek" ]
A Macskák királysága (猫の恩返し; Neko no ongaesi; Hepburn: Neko no ongaeshi<sup>?</sup>; angol címén The Cat Returns) 2002-ben bemutatott japán animációs filmdráma Morita Hirojuki rendezésében és a Studio Ghibli gyártásában. Hiiragi Aoi Baron: Neko no dansaku című művén alapul. A film egy középiskolás lányról, Josioka Haruról szól, aki képes beszélni a macskákkal, és a macskák királyának fiához akarják adni feleségül, amiért korábban megmentette őt. A film főszereplőit Ikevaki Csizuru, Hakamada Josihiko, Vatanabe Tecu, Szaito Jószuke, Maeda Aki és Tamba Tecuró szeijúk szólaltatják meg. A filmet 2002. július 19-én mutatták be Japánban a Toho forgalmazása alatt, DVD-kiadásban 2003. július 4-én jelent meg. Az Egyesült Államokban 2003-tól forgalmazta a Buena Vista Distribution, 2005-ben jelent meg DVD formában a Buena Vista Home Entertainment kiadásában. Magyarországon az InterSonic adta ki 2005-ben, és több televíziócsatorna is műsorára tűzte, köztük az RTL Klub. A nézők és a kritikusok többnyire pozitívan fogadták a filmet, a szereplők közül a legtöbb dicséretet a Báró, míg a legtöbb kritikát Haru kapta, aki a kritikusok szerint nem illik a Ghibli-hősnők sorába. A film 2002-ben elnyerte a Japan Media Arts Festival Kiválóság-díját. ## Cselekmény A történet Haruról, egy csendes, félénk és szerény csetlő-botló középiskolás lányról szól. Haru egyedül él édesanyjával és kevés barátja van, rendszerint Hiromival látható együtt. Egy nap megment egy sötét szőrű, felemás szemű macskát attól, hogy elüsse egy teherautó a forgalmas úton. A macska Lune volt, a Macskák királyságának hercege és emberi szóval köszönetet mond Harunak. Haru ettől kezdve tud beszélni a macskákkal. Aznap éjjel egy két lábon járó macskaküldöttség látogatja meg, élén a macskakirállyal, aki háláját fejezi ki Harunak fia megmentéséért. Közlik vele, hogy hatalmas jutalomban fog részesülni, s másnap egerekkel és macskagyökérrel halmozzák el, és neki ajánlják a herceg kezét. Haru vegyes reakcióit a macskák „igen”-nek veszik. Haru ezt nem szeretné, de hall egy kedves női hangot, amely azt mondja, hogy keresse fel a Macskaügyi Hivatalt. Itt találkozik Mutával, egy nagy, kövér macskával, aki egy olyan világba viszi, ahol a művészmunkák életre kelnek, ha alkotóik „tiszta szívvel és nagy reménnyel” hozzák őket létre. Itt találkozik a Báróval, aki egy macskafigura lélekkel rendelkező megfelelője, és Totóval, a kő hollóval. Röviddel a találkozásuk után a macskák Harut és Mutát erőszakkal a Macskák királyságába viszik. A Báró és Toto a nyomukba erednek, és sikeresen megtalálják a királyság bejáratát: öt tó, amelyek egy macska mancsát formázzák. Harut a király kastélyába vezetik, ahol lakomát rendeznek a tiszteletére, miközben lassan macskává kezd változni sárgásbarna mancsokkal, fülekkel és bajusszal, hogy megfelelőbb menyasszony legyen a herceg számára. Az ünnepségen álruhában megjelenik a Báró és táncol Haruval, miközben felfedi, hogy Haru minél jobban elveszti önmagát, annál macskaszerűbb lesz, ezért meg kell találnia a valódi önmagát. A Bárót leleplezik, ezért menekülniük kell az őrök elől. Juki, egy fehér lánymacska, aki szolgálóként dolgozik a kastélyban és aki figyelmeztetni akarta Harut, hogy hagyja el a királyságot, mielőtt a kastélyba viszik, segít nekik egy alagúton keresztül elmenekülni. Haru, a Báró és Muta egy labirintuson keresztül menekülnek egy toronyhoz, amelyben egy Haru világába vezető átjáró található. A király mindent megpróbál, hogy elég sokáig tartsa őket a királyságban ahhoz, hogy Haru macska formájában maradjon és a menye lehessen. Lune és testőrei visszatérnek a Macskák királyságába, és a herceg felfedi, hogy nem fog a király kedvében járni és nem kívánja elvenni Harut, mivel a választottja már Juki. Muta is lelepleződik, aki a királyságban elvetemült bűnözőnek számít, mivel egyszer egy egész tóból megette az összes halat, és kiderül, hogy Jukié volt az a különös hang, ami a Macskák királyságába hívta Harut. Haru még gyermekkorában mentette meg az éhhaláltól Jukit azzal, hogy halas kekszet adott neki, és Juki viszonozni szerette volna kedvességét. A király örül fia választásának, azonban Haruról sem mond le, s úgy dönt, hogy ő maga veszi feleségül. A Báró, Haru és Muta kénytelenek elmenekülni a királyságból, Lune herceg és Toto segítségével. Az átjáróhoz tartó úton a Báró párbajt vív a királlyal és megszégyeníti, aki ezután feladja az üldözést és útjukra engedi Haruékat. Haru megtalálja valódi önmagát és elárulja a Bárónak, hogy egészen megkedvelte. A Báró erre azt feleli, hogy „igazán nagyra becsülöm az őszinteséged”, és a Macskaügyi Hivatal ajtajai mindig nyitva lesznek számára. Haru sokkal magabiztosabban tér vissza az emberek világába; amikor Hiromitól megtudja, hogy titkos szerelme szakított a barátnőjével, csak annyit mond, hogy „már nem érdekel többé”. ## Szereplők ## Megvalósítás A Studio Ghibli 1995-ben jelentette meg A könyvek hercege című filmjét, amely Hiiragi Aoi mangáján alapult, melyben egy lány egy fantasy regényt ír. A film nem tartalmazott fantasy elemeket, bár egy rövid jelenet, amiben bemutatták, hogy a lány miről ír, fantasy jellegű volt. A film egyik szereplője, a Báró viszont annyira népszerű lett, hogy egy folytatás elkészítése mellett döntöttek, melyben a Báró, valamint egy Haru nevű középiskolás lány szerepelne. A Macskák királysága (eredeti elképzelések szerint „Cat Project”) forgatása 1999-ben kezdődött. A Studio Ghibli egy japán vidámparktól kapott felkérést egy 20 perces kisfilm elkészítésére, amelyben macskák szerepelnek. Mijazaki Hajao három kulcselemet kért a filmbe tenni, a Bárót, Mutát és egy titokzatos antik boltot. Hiiragit megbízták a film mangaváltozatának elkészítésével, amely a Baron: Neko no dansaku (バロン 猫の男爵; Hepburn: Baron: Neko no danshaku<sup>?</sup>) címet kapta, és a Viz Media adta ki angol nyelven. Később a vidámpark visszavonta a projektet. Mijazaki ezután az egész munkát a Studio Ghibli leendő animátorainak próbatételére használta fel, s a film hossza már 45 percre nőtt. A felelősség Morita Hirojukit terhelte, aki 1999-ben kezdett animátorként a stúdiónál A Yamada család című filmen. Kilenc hónap alatt Hiiragi történetét 525 oldalnyi képes forgatókönyvre ültette át. Ezután kapta meg a film végső címét, a Neko no ongaesit, Mijazaki és Szuzuki Tosio producer pedig úgy döntött, hogy Morita storyboardját felhasználva egy egész estés filmet készítenek. Ez részben a főszereplő, Haru „hihető érzéseinek” volt köszönhető. A Macskák királysága volt a harmadik egész estés film, melyet nem Mijazaki vagy Takahata Iszao rendezett. ## Megjelenések ### Japán A Macskák királyságának bemutatója 2002. július 19-én volt a japán mozikban. DVD-kiadásban 2003. július 4-én jelent meg. A DVD egy 34 perces werkfilmet is tartalmaz, amely a film készítésének körülményeit mutatja be. ### Észak-Amerika Az Egyesült Államokban 2003-tól forgalmazta a Buena Vista Distribution, 2005. február 22-én jelent meg DVD formában a Buena Vista Home Entertainment kiadásában. ### Magyarország Magyarországon az InterSonic adta ki DVD-n 2005. október 24-én magyar, japán, cseh és szlovák 5.1-es szinkronnal. Televízióban először az RTL Klub vetítette 2008. október 10-én, majd később a Film+, a Film+ 2 és a Prizma TV is műsorára tűzte több alkalommal 2008 és 2009 folyamán, 2015. november 29-én pedig a Digi Film vetítette új magyar szinkronnal. ## Filmzene A film zenéjét tartalmazó Neko no Ongaeshi Original Soundtrack CD 2002. július 17-én jelent meg a Tokuma Japan Communications kiadásában. A lemez 30 dalt tartalmaz, melyeket Nomi Judzsi szerzett. A film témazenéje, a Kaze ni naru Cudzsi Ajano műve. Külön kislemezen 2002. június 26-án jelentette meg a JVC (Victor). ## Fogadtatás A Macskák királyságát a 2002-es Japan Media Arts Festivalon Kiválóság-díjjal jutalmazták. Tim Jones, a T.H.E.M. Anime Reviews kritikusának a 2000-es évek 20 kedvenc animéjét tartalmazó listáján a Macskák királysága a 17. helyen végzett. A filmet „egyszerű, elbűvölő, családbarát mókának” nevezte, és dicsérte a macska szereplőket, akik közül Mutát és a Bárót a két kedvenc Ghibli-szereplőjének tartja. Negatívumként emelte ki Harut, aki szerinte a többi Ghibli-hősnővel ellentétben túl visszahúzódó. Hannah Stanton (szintén T.H.E.M. Anime Reviews) kiemelte, hogy a szereplőgárdában egy nagy különbség található: míg néhány főszereplő jól megalkotott és érdekes, addig Haru egy üres szereplőként mutatkozik be, bár jellembeli fejlődése nem reked meg. Kritikával illette továbbá, hogy szerinte a filmnek nincs egy átfogó témája, melyet Haru cselekvőképtelenségével magyaráz. Az IGN minden idők 25 legjobb animációs filmjét tartalmazó listáján a 23. helyet foglalja el. Katherine Luther az About.com-tól a hét kedvenc animéjét tartalmazó listáján másodikként jelölte meg a Macskák királyságát. Carlo Santos, az Anime News Network kritikusa az utóbbi évek egyik legélvezhetőbb animefilmjének nevezte a Macskák királyságát, amit „színtiszta, féktelen szórakozásnak” tart. Szerinte „nehéz elképzelni, hogy valami olyan kiforrott legyen, mint a Macskák királysága”. Santos szerint Morita stílusa a „gyors ütemezésével és komisz humorával” „világokra” van Mijzaki Hajaóétól, de ugyanannyira élvezhető, mint Mijazaki művei. A „szerethető” szereplőgárdából kiemeli a Bárót, aki véleménye szerint a „legmenőbb fickó az animékben a Cowboy Bebop Spike-ja óta”. Megjegyezte, hogy Haru „szembemegy a Ghibli-hősnők archetípusával, bizonyítva, hogy még egy átlagos diáklány is verheti a különc [hősöket]”. Hozzátette azonban, hogy Haru nem passzolna egy sódzso televíziós sorozathoz. Carlo Santos szerint míg a Báró inkább egy ember, akiknek macskafeje van, addig a többi macska szereplő megtartotta állatias vonásait. Tim Curry szinkronszínész szerint a macskák királya inkább tűnt neki egy „visszavonult hippinek, mint egy mogorva öreg macskának”. Sergio Non, az IGN kritikusa úgy vélekedett, hogy a Macskák királysága sokkal jobban illeszkedik a kortárs művekhez, de anélkül, hogy elvesztené a Ghibli-filmek klasszikus motívumait. Míg Mijazaki és Takahata korábbi filmjei többnyire nyugodt kapcsolatokra koncentráltak, addig Morita kihangsúlyozza a vakmerő akciójeleneteket, amelyekben a Ghiblitől szokatlan slow motiont is alkalmaznak. 2013 márciusában a Rotten Tomatoes 17 kritika alapján 94%-ra értékelte a filmet, a közönség 81%-ra. Az IMDb-n 10-ből 7,2-re értékelték, szavazattal.
258,814
George Armstrong Custer
26,786,132
null
[ "1839-ben született személyek", "1876-ban elhunyt személyek", "Uniós tábornokok az amerikai polgárháborúban" ]
George Armstrong Custer (New Rumley, Ohio, 1839. december 5. – Little Bighorn, Montana, 1876. június 25.) amerikai katonatiszt, aki vezérőrnagyi rendfokozatig emelkedett a ranglétrán és az amerikai történelem misztikus egyéniségeként tartják számon. A polgárháború fiatal hőse, akinek későbbi katonai tevékenysége viták tárgyát is képezi, hiszen az őslakos indián lakossággal szemben elkövetett atrocitásai beárnyékolják katonai teljesítményét. A West Point katonai akadémia elvégzése után azonnal kitört az amerikai polgárháború. Ennek idején az Egyesült Államok Hadseregének lovassági parancsnoka volt. Fiatal tisztként részt vett a Bull Run-i csatában, majd a Virginia-félszigeti hadjáratban is. Mindkét esemény folyamán a főparancsnok hadsegédje volt. Ezután Alfred Pleasonton vezérőrnagy hadsegédje lett, aki sorozatosan fedezte fel az uniós lovasság számára a kiváló beosztottakat. Felismerve Custer harcosságát kinevezte a michigani lovasság dandárparancsnokának, 23 évesen pedig dandártábornokká léptették elő. Bár egységei végig nagy veszteségeket szenvedtek el a polgárháború során, ő félelmet nem ismerve, agresszívan küzdött. Személye körül keringő vad hírek és karizmatikus lélekjelenléte miatt egyre inkább közismert lett. 1864-ben hadosztályparancsnok lett és Philip Sheridan mellett harcolt a Shenandoah-völgyben. Személyesen fogadhatta a konföderációs Robert E. Lee tábornok megadást jelző fehér zászlóját Appomattoxnál. A polgárháború alatt átmenetileg vezérőrnagyi, az indián háborúk során pedig a professzionális hadsereg tényleges alezredesi rendfokozatban szolgált. A Konföderáció fegyverletétele után Texasban szolgált. Rövid kitérőt téve megpróbálkozott a politikusi karrierrel is, de csalódva visszatért a katonai pályához. 1866-tól az indián háborúk során önfejű intézkedései és a legyőzött ellenséggel szembeni kíméletlensége miatt politikai támadások érték, ám ennek ellenére az amerikai lakosság körében népszerűsége mégis növekedett. 1867-ben függelemsértés miatt hadbíróság elé állították és lefokozták, de rövidesen visszakapta rangját és beosztását. 1876. június 25-én a Little Bighorn-i csatában esett el, összes katonájával együtt a lakota sziúk, csejenn és arapaho egyesült csapatok elleni összecsapás során. Vereségét egyesek szerint hibás parancsnoki döntései idézték elő, ám mégis mindezek ellenére Custer az amerikai történelem egyik legismertebb és persze hibái matt a legvitatottabb alakja is egyben. ## Élete ### Származása, ifjúsága és tanulmányai #### Származása és családtagjai George Armstrong Custer New Rumleyben, Ohio államban született 1839. december 5-én. Családja rajnai német származású volt. A legkorábbi ismert ősei az 1600-as évek végén, 1700-as évek elején érkeztek Amerikába, akkor még Küster néven. Először Pennsylvania állam területén telepedtek le, majd innen Custer nagybátyja és apja az ohiói New Rumley-be költözött. Édesapja, Emmanuel Custer, kovácsként és földművesként kereste kenyerét. Első felesége Matilda Viers volt, akitől három gyermeke született. Matilda 1835-ben hunyt el. Hét hónapra rá Emmanuel házasságot kötött az ugyancsak megözvegyült skót-ír származású Maria Ward Kirkpatrickkel. Maria szintén három gyermekkel érkezett az új házasságba. Custer harmadik fiúként született az új családba, azonban bátyjai még születése előtt elhaláloztak, így ő lett a legidősebb, életben maradt közös gyermekük. Mikor beszélni tanult, saját nevét „Autie”-nak ejtette és innentől kezdve ez lett a családi beceneve. Őt követően még három fiú és egy lány született a családba, akik mind megérték a felnőttkort. Testvérei közül a későbbiekben kiemelkedett Thomas Ward Custer, aki a polgárháború során két alkalommal is elnyerte a kongresszusi érdemérmet, a Medal of Honort. #### Gyermekkora, ifjúsága és tanulmányai Custert boldog családi légkör vette körül. Mind szülei, mind testvérei nagyon szerették. Sikeresen olvadt egybe a szülők régi és új családja. Custer édesapja sokat foglalkozott a gyerekekkel és nem volt a korban szokásos fizikai fenyítés híve, édesanyja pedig csak a családjának élt. Custerék a metodista gyülekezethez tartoztak. Apja erős akarattal és önbizalommal rendelkezett, emellett mélyen vallásos volt és segédkezett a helyi metodista templom megalapításában is. Személyisége és nézetei nagy hatással voltak gyermekeire, különösen az ifjú George Armstrongra. Elkötelezetten demokrata párti volt, emellett sikeresen távol tartotta gyermekeit a káros szenvedélyektől. A helyi milícia tagjaként gyakran magával vitte a gyakorlatozásokra a kis George-ot, akiről már négyévesen az mondták, hogy született katona. Szintén négyéves korában történt, hogy a fogorvosnál rendkívül fegyelmezetten, katonásan viselkedett. Miután távoztak, a következőket mondta:„Apa, mi ketten megverhetjük az összes republikánust Ohióban!” Hétéves korában a milícia egy gyakorlatozása alatt, a mexikói–amerikai háború előtt pedig a következőket mondta: „Én a háborúra szavazok!” Az általános iskolában a kis Custer népszerű volt. Jókedvével, ragadós mosolyával és fizikai adottságainak köszönhetően kitűnt társai közül. Sportokban, egyebek között a birkózásban és az atlétikában való jártasságával ugyancsak felülmúlta társait. Tanárai és osztálytársai visszaemlékezései szerint az ifjú Custert, bár értelmes volt, csak a csínytevés, az olvasás és a hadtörténet érdekelte. Tízéves korában Lydia Ann Reedhez költözött, aki anyja révén mostohanővére volt és a michigani Monroe-ban lakott. Szülei az iskoláztatása végett bízták őt Lydia Annre. Itt szembesült először hátrányos társadalmi helyzetével. Ez hatással volt iskolai szorgalmára, ami szinte az egyetlen előbbre jutási lehetőség volt számára. Itt látta meg először későbbi feleségét, a helyi bíró lányát, Elizabeth „Libbie” Bacont. Mivel megtetszett neki a lány, ezért az apjánál kisebb alkalmi munkákat végzett, de nem sikerült közelebb kerülnie hozzá a társadalmi különbségek miatt. Gyermekkora nagy részét a Reed családnál töltötte, Monroe-ban, ahol 1855-ben elvégezte az Alfred Stebins Fiataljainak Akadémiáját. Tehetsége megmutatkozott abban is, hogy itt szinte tanulás nélkül volt az osztály legjobb tanulója. Egy visszaemlékezés szerint: „Custer olyan volt, amilyennek tűnt. Semmi sem volt rejtve természetéből. Kedves és nagylelkű volt a barátaihoz, de keserű és engesztelhetetlen az ellenségeivel szemben.” Ezt követően visszaköltözött Ohióba, ahol a Harrison megyében található Beech Point Iskolában tanított, azonban ezt nem érezte magának való hivatásnak, mivel úgy érezte ezzel elveszti a társadalmi felemelkedés lehetőségét. #### A West Point katonai akadémián Ezt követően a West Point katonai akadémiára szeretett volna jelentkezni, de apja megrögzött demokrata volt a republikánus John A. Bingham választókerületében, így sok segítségre tőle nem számíthatott. Az akadémiára való felvételre ugyanis egy adott állam kongresszusi képviselői jelölhetnek kadétokat. A West Point nagy előnye volt az is a szegény családból származó Custer számára, hogy ingyenes volt. Ebben az időben a Holland farmon lakott, ahol elkezdett udvarolni Mary Hollandnak. A feltételezések szerint a lány apja, mikor erről tudomást szerzett, közbenjárt Custer érdekében John Binghamnél, csakhogy megszabaduljon tőle. Végül 1856-ban Custer kérelmet nyújtott be Bingham képviselőnél a West Pointra való felvétele céljából, ahova 1857-ben sikerült is beiratkoznia. Apja örömében a farmját is eladta, hogy anyagilag támogathassa ambiciózus fiát. Az osztályába 108 jelentkezőből 68 fő jutott be. Custer az egyik társával közölte, hogy az osztályban csak két hely van, az első és az utolsó. Ő inkább az utóbbit választotta. Bár kijelenthető, hogy az akadémia történetének egyik legfegyelmezetlenebb diákja volt azok közül, akik azt elvégezték, de mikor kellett akkor fegyelmezett volt. Az akadémián alkalmazott büntetőpontrendszer alapján félévente legfeljebb 100 pontot lehetett elérni. E felett a kadétot fegyelmi úton eltávolították az iskolából. Előfordult, hogy Custer ezt 3 hónap alatt megközelítette és utána, a kicsapást elkerülendő, az egyik legfegyelmezettebb hallgató volt a következő 3 hónapban. A West Pointon többségében előkelő származású családok gyermekei folytatták tanulmányaikat. A hihetetlen szigor és a büntetések sora azonban szorossá tette a hallgatók egymással való kapcsolatát, és a társadalmi különbségek eltűntek. Custer népszerű volt kadéttársai körében. A kitörő polgárháborúnak köszönhetően osztálya kérelmezte, hogy egy évvel korábban tehesse le a záróvizsgát. Ennek köszönhetően Custer 4 akadémián eltöltött év után, 1861. június 24-én fejezte be tanulmányait osztályutolsóként a (68-ból) megmaradt 34 főből. 22 társa még a vizsga előtt megszakította tanulmányai és beállt a szerveződő konföderációs hadseregbe. A maradék tizenkettőt korábban fegyelmi úton távolították el az akadémiáról. Nem sokkal ezt követően, 1861. június 29-én ügyeletes tiszti szolgálatot látott el. Ennek során akadályozta meg egy két kadét verekedését. Hadbíróság elé állították, de a büntetés letöltésétől az időközben kitört amerikai polgárháború megmentette, mivel égető szükség volt a tisztekre. Minden valószínűség szerint befolyásos osztálytársai, barátai segítettek rajta szorult helyzetében. Egyes források szerint még Bingham szenátor is szót emelt az érdekében. Kadéttársainak döntő többsége (egy kivételével) a déli konföderációs erők oldalára állt a polgárháborúban. ### Az amerikai polgárháborúban #### 1861-ben A fenti előzmények ellenére a polgárháború során meglepően jól teljesítette szolgálatát. Az északi uniós erők oldalán harcolt a déli konföderációs erők ellen. Washingtonba érkezve első megbízatását személyesen Winfield Scott főparancsnoktól kapta. A parancs alapján lovat szerzett és futárszolgálatot látott el. A sürgönyökkel Irvin McDowellnél jelentkezett Centerville-ben. Új szolgálati helye a 2. lovasezred G százada lett és így Custer részt vett a Bull Run-i csatában. 1861 végén megbetegedett és csak 1862 februárjában tért vissza a szolgálati kötelékbe. #### 1862-ben thumb\|Custer és egykori évfolyamtársa, J. B. Washington, a CSA hadnagya, aki 1862. május végéig, Fair Oaksnál való fogságba eséséig Joseph E. Johnston szárnysegédje volt. Kora márciusban az a parancsot kapta, hogy zavarja meg Joseph E. Johnston tábornagy konföderációs erőit a Rappahanock folyóhoz történő visszavonulásuk során. Custer 50 fős csapata azonban nem sokat tehetett a 32 ezer fős sereg ellen. Amikor a Potomac hadsereget áthelyezték, Custert „Kopasz” Smith törzstisztjévé léptették elő. Három-négy alkalommal Thaddeus Lowe professzor léghajójával végzett légi felderítéseket a konföderációs csapatokról és azok mozgásáról. 1862. május 3-án Custer volt az, aki észlelte John B. Magruder csapatainak visszavonulását Yorktownból. Május 5-én a déli James Longstreet hátvéd akcióból teljes támadásba ment át a Williamsburgnél. „Kopasz” Smith engedélyt kért, hogy csapatokat küldhessen az összecsapáshoz. Edwin V. Sumner ezt nem engedélyezte. Smith ennek ellenére lovassággal (Custer egységeit is beleértve) megerősítette Winfield Scott Hancock dandárját. Custer 3400 főt vezetett egy hátsó útvonalon Fort Magruder egy mérföldes körzetébe, Hancock tartózkodási helyére. A megerősített dandár itt visszavonulásra késztette Longstreet csapatait. 1862. Május 24-én Custer átgázolt a Chickahominy folyón, a michigani 4. századot vezetve. A folyó túlsó partján tartózkodó század segítségével az északi uniós erők megmentették Newbridge-et, ami fontos átkelőhely volt. Amikor George B. McClellan vezérőrnagy személyesen gratulált Custernek a hősies erőfeszítéséért beosztást ajánlott fel neki a törzsében. Custer ezt rögtön elfogadta. A Seven Pines-i ütközet előtt szoros munkakapcsolatban állt John Barnard dandártábornokkal, a Potomac hadsereg főmérnökével. A hétnapos csata során, mikor Robert E. Lee tábornagy megindította támadását Beaver Dam Creeknél, Custer egy evakuálási útvonalon dolgozott Barnarddal, az uniós sereg számára. Custer felvázolta Barnardnak, hogy McClellan hol akarta vele felállíttatni a csatasort a következő napon Gaine's Millnél és ez alapján dolgozták ki a tervet). Teljesítményének jutalmául az uniós csapatok visszavonulásakor július 17-én előléptették főhadnaggyá. McClellan viselkedése és nézetei nagy hatással voltak Custerre. A két férfi között egyfajta apa-fiú kapcsolat alakult ki. A jövőben is jellemző volt a Custer és az idősebb parancsnokai közötti rendkívül jó viszony. A főparancsnok nézetei megegyeztek a demokraták Fernando Wood-féle szárnyával, akik nem értettek egyet a rabszolga-felszabadítással és a déliek ellen folytatott polgárháborúval. Wood és társai szándékai szerint a Lincoln elleni puccs sem lett volna elképzelhetetlen. A következő elnökválasztáson szerették volna McClellant indítani. A főparancsnok Lincoln általi eltávolítása tehát csak idő kérdése volt. Custer ennek ellenére kitartott parancsnoka mellett, még úgy is, hogy „McClellan embereként” sokkal nehezebb volt előléptetést elérnie. Custer csak a későbbiekben tett komolyabb erőfeszítéseket a politikusokkal való jó viszony kialakítására. McClellan szeptemberben visszatért parancsnoki tisztségébe, de Custernak csak a mindennapos törzstiszti teendőket kellett ellátnia mellette. Októberben Abraham Lincoln látogatása kicsit változatosabbá tette munkáját. Mikor az elnök 1862. november 7-én felmentette McClellant főparancsnoki posztjából és helyére Ambrose Burnside került, Custer Ohióba utazott parancsra várva. Mielőtt folytatta volna aktív szolgálatát, McClellan segítségét kérte az 1862-es jelentések elkészítésében. Novemberben, hálaadáskor egy fogadáson bemutatták Elizabeth Baconnek. Kölcsönösen megtetszettek egymásnak és ettől kezdve keresték egymás társaságát. Mire Custer visszatért a Potomac hadsereghez Burnside már távozott és „harcos Joe” Hooker elvesztette a chancellorsville-i csatát. Így a teljes parancsnoki szerkezet megváltozott. A zűrzavar folytatódott, amíg Lincoln kinevezte George G. Meade vezérőrnagyot a Potomac hadsereg parancsnokának 1863. június 28-án. #### 1863-ban Lincoln 1863. június 28-án leváltotta Joseph Hookert és a Potomac hadsereg élére Meade-et nevezte ki, aki megörökölte lovassági főparancsnokát Alfred Pleasonton személyében. Emellett még három új parancsnokot nevezett ki, Elon Farnsworth és Wesley Merritt századosokat, valamint George Armstrong Custer főhadnagyot (aki tiszteletbeli százados volt). Pleasonton jóváhagyásával Custer a michigani dandár irányítását választotta. Az átszervezett egység első összecsapására a pennsylvaniai Hanover mellett került sor, ahol J.E.B. Stuart lovassága Farnsworth dandárjának hátvédjébe botlott. Hamarosan Farnsworth, Judson Kilpatrick és Custer is csatába keveredtek. Bár az ütközet döntetlenre végződött, Stuart értékes időt vesztegetett el mire Gettysburgbe ért. 1863. június 29-én a 23 éves Custert dandártábornokká léptették elő. Pleasonton és Custer között rendkívül jó kapcsolat alakult ki. Kilpatrick közvetlen beosztottját, Custert bízta meg a Hanoverbe vezető út védelmével a gettysburgi csata kezdetén. Július 2-án délben John McIntosh ezredes leváltotta Custert, aki ezt követően jelentkezett Kilpatricknál. Az utakkal kapcsolatos helyzetértékelés során Custer jelentette, hogy a konföderációs erők az erdőben, a nyílt tereppel ellentétes oldalon helyezkednek el. Custer visszavonulása során McIntosh megtámadta a lázadókat, mire Custer azonnal visszafordult, hogy részt vehessen a csatában. Custer itt újra Stuart egységeivel találta magát szemben és a csata ismét döntetlenre állt. Ekkor az alig 100 méternyire lévő déli erők ellen rohamot indított, ami az uniós erők oldalára fordította a csata kimenetelét. 1863 szeptemberének közepén George G. Meade általános előrenyomulásba kezdett. Szeptember 13-án Custer tábornok vezette a Culpepper Court House elleni hadműveleteket. Itt ismét Stuarttal nézett szembe. Az összecsapás során Custert megsebesítette egy repesz. Mikor októberben felépült, Meade Rappahannock folyóhoz való visszavonulásában segédkezett, miután Lincoln két hadtestet visszavont a nyugatra való átcsoportosításuk céljából. #### 1864-ben 1864\. február 9-én Custer összeházasodott Elizabeth „Libbie” Clift Baconnel a monroe-i presbiteriánus templomban. Ez nem volt egyszerű, mivel Libbie csak apja, Bacon bíró beleegyezésével akart megházasodni, a bíró azonban nehezen bocsátotta meg Custernak, hogy korábban csúnyán leittasodott és ennek sok szemtanúja volt. Innentől kezdve Custer nem fogyasztott alkoholt és mindent elkövetett, hogy hibáját helyrehozza. A harcok során kitűnt bátorságával és teljesítményével. 1863 szeptemberében már nemzeti hősként kérte meg Libbie kezét, aki ekkor igent mondott. Mikor Custer végre felvetette a házasság ötletét Libbie apjának, a bíró áldását adta a frigyre. Mikor Ulysses S. Grantet kinevezték az Egyesült Államok hadserege vezénylő tábornokának rövid időn belül Philip Sheridannel váltotta fel Pleasontont. Sheridan főként a gyalogságnál szolgált, csak két hónapnyi lovassági tapasztalattal, amit a nyugati hadszíntéren szerzett. Grant szerette Sheridant tüzes, agresszív természete miatt. Ez a két dolog jellemezte Custert is, de úgy tűnt Granttal való kapcsolata nem volt felhőtlen. Mialatt Sheridan az 1864-es Overland hadjáratra készült, a lovasság parancsnoki szerkezete nagyot változott, de Custer a michigani dandár parancsnoka maradt. Grant Sheridant a George Meade-del való összeveszés után Jeb Stuart lovasságának legyőzésére vezényelték. Az összecsapásra 1864. május 11-én a virginiai Yellow Tavernnél került sor. Bár Sheridan több mint kétszer annyi katonával rendelkezett, de ennek ellenére sem tudta a déli védelmet megtörni. Custer egységének szárnytámadása sikereket ért el, és a roham visszaverése során Stuart halálosan megsebesült. Mialatt a Potomac Hadsereg Lee elsáncolt Észak-Virginiai hadseregével állt harcban Cold Harbornál, Sheridan és Custer nyugati irányba vonult a virginiai központi vasút elpusztítása céljából. A Trevilian Station-i csata rendkívül kellemetlenül alakult Custer számára. A harcok során sok katonát vesztett és a déliek győzelme során személyes ingóságait is elvesztette. A vereség után Sheridan visszatért Grant hadseregéhez, de innen nyugat felé vonult, amikor Jubal Anderson Early elkezdte fenyegetni Marylandet, Pennsylvaniát és Washingtont a Shenandoah-völgyben található bázisáról. Nathaniel P. Banks két évvel azelőtti helyzetével ellentétben Sheridan rendkívüli számbeli fölényben volt. Negyvenezer fős seregével Jubal Early tizenhétezer katonája állt szemben. Ennek ellenére Sheridan óvatos volt. A csatározások közben csapatait átirányította Winchesterből Harper's Ferrybe a következő másfél hónapban. Ekkor Lee tábornok R. H. Anderson vezérőrnagyot hívta segítségül a petersburgi ostromvonal megerősítéséhez és így Early serege főre zsugorodott. Végül Opequon Creeknél a Harmadik winchesteri csata során Custer egységei (és Sheridan lovasságának többsége) megfutamították Early seregét. Custer Winchesterből déli irányba indult és bevonult Front Royalba, ami a polgárháborús szolgálatának legvitathatóbb döntése volt. Itt hat embert gyilkoltak meg, a feltevések szerint azért, mivel nem sikerült információt nyerni a konföderációs John S. Mosby vezérőrnagy lovasságának hollétéről. Mikor ennek híre Mosby fülébe jutott, akkor ő azt feltételezte, hogy ennek hátterében Custer állt. Ettől fogva ezeket gyilkosságokat Custernek tulajdonították. Akár ő adta ki a parancsot, akár nem, a kivégzések végrehajtásánál jelen volt. Ezt követően a lázadók tőrbe csalták az egyik törzstisztet Dayton mellett. Ekkor Sheridan parancsot adott Custernak a nyolc kilométeres körzetben található lakóépületek elpusztítására. Daytonba bevonulva Custer farmházakat gyújtatott fel, amik többségében a háborút ellenző mennoniták tulajdonában voltak. Sheridan azonban visszavonta parancsát, mielőtt Custer felégettette volna a városközpontot. 1864\. október 5-én Sheridan a gyalogságát észak felé irányította és megparancsolta az ekkor már hadosztályparancsnok Custernak, hogy gyújtassa fel a házakat, a pajtákat és ölesse le az háziállatokat. Sheridan, talán a Front Royal-i incidenst követő felháborodás hatására, az emberek életét megkímélte. Grant vetett véget a gyújtogatásoknak, de ekkor már 400 négyzetmérföld lángokban állt. 1864. október 19-én Jubal Early az uniós csapatok mögé került és sikerült Phil Sheridant meglepnie. Custert kevéssé érintette a csata, azonban a 4 órakor megindult rohamban részt vett. Ez a tél elhozta Custer és Jubal Early utolsó összecsapását. A waynesborói ütközetben Custer végső csapást mért Early seregére és így véget vetett a további harcoknak a Shenandoah-völgyben. #### 1865-ben Ezután az Észak-Virginiai Hadsereg következett. 1865. március 31-én Custer, Sheridan és Wesley Merritt megtámadta George Pickettet Dinwiddie Court House-nál. Másnap Pickett ebédhez készülődött, mikor Sheridan lovassága G. K. Warren támogatása mellett lecsapott a déli csapatokra és 8000 hadifoglyot ejtett. Grant április 2-án általános előrenyomulást rendelt el, a szerinte túlságosan elnyújtott konföderációs arcvonal ellen és a Potomac hadsereg betört a virginiai Pamplin Parkba. Lee aznap éjjel visszavonult és Custer üldözőbe vette. Lee gyorsan nyugat felé vette az irányt és megpróbált csapataival az Appomatox folyó túlsó oldalán maradni, távol az uniós lovasságtól. Mikor végül Lee átkelt az Appomatoxon, Custer ott termett és megpróbálta az átkelés ütemét lelassítani, hogy az uniós gyalogság beérje. Lee katonái éheztek és ellátmány híján voltak, így a déli tábornok kénytelen volt Lynchburgbe sürgönyözni utánpótlásért, amit Appomattoxba kért. Lee-nek nem volt tudomása arról, hogy Sheridan hozzájutott az üzenethez. Percekkel később Custer már úton volt, hogy megszerezze a segélyszállítmányt, mielőtt az Appomatoxba ér. Amikor Lee az appomattoxi bírósághoz ért, katonákat küldött az utánpótlás biztosítására. Itt Custerral találták magukat szemben, de rövid harc után visszavonultak. Másnap Custer részt vett a gondosan kitervelt elterelő hadműveletben, melyben azt akarták elhitetni John B. Gordonnal, hogy az uniós seregek gondban vannak. Gordon ennek megfelelően a Farmville-ből erőltetett menetben érkező Edward O. C. Orddal és csapatával találta magát szemben. Ord könnyedén visszaverte Gordont. George G. Meade és Andrew A. Humphreys vezérőrnagy északról szorongatta Lee seregeit, így elérkezett az Észak-Virginiai Hadsereg számára a fegyverletétel ideje. Custer a fehér zászlókat észlelve James Longstreet felé lovagolt. Feltétel nélküli fegyverletételt követelt, azonban megsértette Longstreetet, aki végül Lee tábornokkal együtt Grant előtt tette le a fegyvert. Nem sokkal ezt követően véget ért a polgárháború. ### Harca az indiánokkal #### Az amerikai polgárháború után A háború után Philip Sheridan tábornok oldalán Texasba vezényelték, hogy ott a rendet helyreállítsa. Custer először örült a feladatnak. A louisianai Alexandriába érve egy önkéntes hadosztály irányításával bízták meg. Feladata a felszabadított rabszolgákkal való jó bánásmód felügyelete, a déli lázadók megbüntetése és saját csapatai visszafogása (a törvénytelenségek elkövetésétől) volt. A gyapotcsempészek többször meg akarták vesztegetni, ő azonban ellenállt a kísértésnek. Legnagyobb problémáját saját csapatai jelentették. Az új, fegyelemhez nem szokott csapatok nem akartak résztvenni Texas megszállásában, hanem haza akartak menni. Ennek a hangulatnak a jegyében lázadás tört ki a 2. Wisconsini Lovasezredben, mely során a katonák és néhány fiatal tiszt a parancsnokok ellen fordultak. A másik probléma az volt, hogy a katonák a civil lakosságot megtámadták és fosztogatni kezdtek. Custer büntetésként a fosztogatók haját leborotváltatta és 25 korbácsütést méretett rájuk. Emellett egyre nagyobb problémát jelentett a dezertálások száma is. Custer legalább egy dezertőrt agyonlövetett, ami jelentősen lecsökkentette a dezertálók számát. Katonái egy része nem szerette keménysége miatt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nyugati parti seregek morálja olyan alacsony volt, hogy a dezertőrök száma elérte a seregek állományának a 30%-át, az öngyilkosságot elkövetők aránya pedig 8% volt. A dezertálások nagyrészt a katonák alulmotiváltságának voltak betudhatóak. Custer a fegyelem megszilárdítását és az irigyelt elit egység létrehozását keménységgel próbálta elérni. Ennek következtében kapcsolata későbbi közvetlen helyettesével, a szintén polgárháborús hős Marcus Reno őrnaggyal meglehetősen rossz volt. Bár Sheridan tábornok támogatta Custer tábornokká való végleges kinevezését, az nem valósult meg. Ebben szerepe volt politikai nézeteinek is. A radikális republikánusok támadták, mivel ugyan megváltoztatta a rabszolgasággal kapcsolatos nézeteit, de a fekete lakosság szavazati jogát ellenezte. Tény azonban, hogy a feketék elleni előítélet az északi államok lakosságának többségét is jellemezte. A fosztogatókkal és dezertőrökkel való bánásmódja miatt a radikális republikánus sajtó azonnal támadni kezdte a „hazájukért harcoló hősök megkorbácsolásáért és agyonlövetéséért, miközben a hazaárulókat előnyben részesíti”. 1866\. január 31-én lejárt a tábornoki megbízatása, és századosi rendfokozatban szolgált tovább áprilisig. Szabadsága alatt a demokraták megkeresték és megcsillantották előtte a politikai pálya lehetőségét. Emellett a republikánusok is igényt tartottak volna szolgálataira. Custer azonban ellenállt mindkét párt ajánlatának, mivel nem akarta feladni katonai pályáját. Nézetei alapján azonban részt vett a demokrata Andrew Johnson választási kampányában Ulysses S. Grant tábornokkal és David Farragut admirálissal együtt. A kampány teljes kudarcba fulladt, mivel az elnök siettette a korábbi konföderáció integrációját, ellenezte a fekete lakosság szavazati jogát és ennek következtében teljesen szembekerült a radikális republikánusokkal. Custer a látottak alapján elborzadt a politika világától és visszatért a katonai pályához #### A 7. lovasezred kötelékében 1866\. július 25-én a kongresszus 4 újabb lovasezredet állított fel az indiánok által veszélyeztetett területek védelmére. 1866. november 3-án Custer csatlakozott a Fort Rileyban állomásozó 7. lovasezredhez és haláláig ebben az alakulatban szolgált alezredesi rendfokozatban. Közvetlen parancsnoka Andrew Johnson Smith lett. 1867-ben első teendői egyike a katonazenekar megszervezése volt. Ennek során a Garry Owent választotta ezred indulójának. A Mississippi folyó nyugati oldalán az indiánok egyre nagyobb problémát okoztak a nagyszámú betelepülőnek. Míg a liberálisabb keleti partiak egyfajta romantikával tekintettek az őslakosságra, addig a nyugatiak kihangsúlyozták a vadságukat és kegyetlenségüket. A fehérek válaszlépéseként az 1860-as és 70-es évek elhozták az indián háborúkat, melyek rövid összecsapások sorozatából álltak. A hadseregnek nem volt könnyű dolga: a kormánytól gyakran egymásnak ellentmondó utasításokat kapott, az ellátmány rossz minőségű volt és az utánpótlással együtt akadozott. Ez is az egyik fő oka volt a dezertálásoknak. A hadsereg parancsnokának, Sherman tábornoknak a hozzáállását az indiánok elleni kemény fellépés szándéka jellemezte. Sherman mindenképp revansot akart venni a Fetterman-incidensért, mely során az indiánok lemészárolták a katonáit. Az általa indított hadjáratot azonban semmi sem indokolta, mivel ebben az időszakban viszonylagos béke uralkodott a fehérek és az indiánok között. 1867 márciusában a 7. lovasezred Hancock tábornok vezetése alatt a kansasi Fort Larnedhez vonult, ahol 6 gyalogszázad csatlakozott hozzá. Összlétszámuk meghaladta az 1400 főt. Áprilisban Custerék a csejenn indiánok néhány vezetőjével tárgyaltak, azonban az indiánok támadástól tartva az éjszaka folyamán elmenekültek. A 7. lovasezrednek jutott a feladat, hogy felkutassa őket. Ennek során történt, hogy Custer meglátott egy bölényt és üldözőbe vette. Baleset következtében azonban lelőtte saját lovát és csakúgy, mint a saját felderítői, ő is eltévedt a síkságon. Csapataihoz való csatlakozása után Custer megtalálta a közelben található felégetett postakocsi-állomást. Hancock válaszul felégette az indiánok által hátrahagyott tábort. 1867. május 2-án Custer csapatai Fort Haysbe értek, ahol friss lovakat és ellátmányt akartak felvenni, azonban ezek hiánya miatt mozdulatlanságra voltak kárhoztatva. Időközben Hancock ultimátumot adott a kajova és arapaho főnököknek. Satanta kajova főnök ekkor békevágyáról tett tanúbizonyságot. Ennek ellenére a kajovák, az arapahók, a déli oglalák és a déli csejennek postakocsi állomásokat, vasúti szerelvényeket és vasútépítő munkásokat támadtak meg, a kansasi Fort Wallace-t pedig ostrom alá vették. A fenti körülmények, a rossz ellátás és a tétlenség hatására Custer katonái kisebb csapatokban elkezdtek dezertálni. A 7. lovasezred 1866. október 1. és 1867. október 1. között 512 főt vesztett a dezertálások következtében. Az újoncok többsége még lovagolni sem tudott. További tényező volt, hogy sokan csak ingyenes kelet-nyugat utazásra használták a hadsereget és az aranymezőkön látták további boldogulásukat. Az áldatlan állapotok Custer moráljára is rendkívül negatív hatással voltak. Ekkor kérte feleségét, hogy csatlakozzon hozzá. Libbie jelenléte magához térítette. A kampány folytatása után Custer csapatai csak kisebb, őket folyamatosan támadó egységekkel találkoztak. Az időközben kitört kolerajárvány alatt hiába próbálta felvenni a kapcsolatot Libbie-vel. Ennek hatására elhagyta az egységét és Fort Rileyba távozott, hogy ott megbizonyosodjon róla, az asszony jól van. Custert itt azonnal vád alá helyezték azzal, hogy engedély nélkül elhagyta szolgálati helyét és dezertőröket lövetett agyon hadbírósági eljárás nélkül. Az utóbbi vádpontot ellenségei közbenjárására adták hozzá az eljáráshoz. 1867. szeptember 15-én a hadbíróság mindkét vádpontban bűnösnek találta és egy évre felfüggesztették rendfokozatát és szolgálati illetményét. #### A washitai csata 1868\. szeptember 24-én Custert soron kívül visszahelyezték a szolgálati kötelékbe és Bluff Creek-nél csatlakozott az egységéhez. Itt az indiánok támadást intéztek ellenük. Custer a megfutamodó indiánok üldözésébe fogott, azonban felkutatásuk sikertelensége miatt visszatért Bluff Creekbe. Ezt követően Philip Sheridan tábornokkal közös téli hadjáratot terveztek, ismervén az indiánok sebezhetőségét és helyhez kötöttségét a téli hónapok alatt. A terv alapján a csapatokat három részre osztották. Andrew W. Evans ezredes a 3. lovasezred 6 egységével és a 37. gyalogezreddel a Dél-kanadai folyó mentén haladt. A második oszlop az 5. lovasezred 7 egységével Eugene A. Carr őrnagy parancsnoksága alatt, a coloradoi Fort Lyon-tól délkeleti irányban csatlakozott William H. Penrose százados 5 lovas egységéhez. Együttesen felderítéseket végeztek az Antilop hegynél a Kanadai folyó északi ága mentén. A harmadik oszlop Sully tábornok és Custer parancsnoksága alatt Fort Dodge-ból indult útnak. Ennek az oszlopnak az élére Custer és a 7. lovasezred került. A csapat, mely a 7. lovasezred 11 egységéből és a 3. gyalogezred 5 századából állt, déli irányba indult, hogy felvegye a harcot az indiánokkal. Az erős hóviharban eljutottak a Washita folyó melletti csejenn táborhoz, melynek vezetője Fekete Üst volt. A tábort indián felderítők segítségével találták meg 1868. november 26-án, éjfél körül. A rossz látási viszonyok miatt csak azt észlelték, hogy egy nagyobb indián településre akadtak. Custer a csapatait négy kisebb egységre osztotta, melyek különböző irányból támadtak volna napfelkeltekor. Ez rendkívüli vakmerőség volt, mivel Custernak fogalma sem volt a tábor pontos hollétéről, illetve az indiánok számáról. Sheridan és Sherman Custerral kapcsolatos terve bevált. Olyan bizonyítási vágy volt Custerban, hogy meghalt volna, csak hogy a jó hírnevét helyreállítsa. Az itt 1868. november 27-én bekövetkező ütközet neve hivatalosan washitai csataként maradt az utókorra, egyes vélemények szerint a washitai mészárlás kifejezés illene rá. A napfeltekor bekövetkező támadáskor Custernak elsőre sikerült ellenőrzése alá vonnia a tábort. Egyenlőtlen harc kezdődött a meglepett indiánok és az évek óta harcolni vágyó katonák között, akik mindenre lőttek, ami mozgott. A harcban részt vettek nők és 10 év körüli gyerekek is, akik az ütközet során életüket vesztették. Tény, hogy az indián háborúk során sok indián asszony és tizenéves gyerek ugyanolyan keményen harcolt, mint a férfiak. George Grinnell indiánoktól szerzett információja szerint a nők és gyermekek döntő többségét menekülés közben mészárolták le. Egy órán belül az indiánok ellenállása gyakorlatilag megtört. A csatában részt vevő személyek és az áldozatok számát tekintve rendkívül ellentmondó adatok kerültek napvilágra. Ezek közül több beszámoló, többek között Custer jelentései is 100 feletti indián áldozatot említenek meg. Ezzel gyakorlatilag megegyezik Stephen E. Ambrose amerikai történész véleménye is. Az ütközet során Custer 1 főt vesztett, 13 fő pedig megsebesült. A csata helyszínén körülbelül 900 indián lovat találtak. A sátrak átvizsgálása során bizonyságot nyertek arra vonatkozóan, hogy az indiánok valóban részt vettek kansasi rablóportyákon. A csejennek a támadás pillanatában kivégezték a fogságukban tartott két fehér személyt. Jelenlétükről Custernak nem volt előzetes tudomása. Csapatai 53 nőt és gyermeket ejtettek foglyul. A csatározás során Custer tudtán kívül Joel Elliot őrnagy egy kisebb egységgel a menekülő indiánok üldözésére indult felderítők kiküldésének mellőzésével. Gyakori tévhit, hogy Elliot az üldözést Custer engedélyével hajtotta végre. Ennek következménye az lett, hogy a katonái egy a közelben lévő, déli síksági indián táborba lovagoltak be. Custer időközben megtudta, hogy a békés Fekete Üst táborán ütöttek rajta és egy hatalmas indián táborhalmaz szélén vannak. Az információszerzés során az elsők között áldozatul eső Fekete Üst nővére megpróbálta Custert (a tudtán kívül) egy 17 éves indián lánnyal összeházasítani. Ezt megakadályozandó, Custer gyorsan elhagyta a sátrat. A lányt Monászetának hívták. Gyermekét, melyet januárban szült, gyakran és tévesen Custer gyermekének tartják. A déli órákban egyre nagyobb számban érkeztek harcosok a többi, Custer támadásától nem érintett indián táborból és lőni kezdtek Custer egységeire. A katonák válaszul gyorsan védekező pozíciót vettek fel és Custer a visszavonulás mellett döntött. Hancock példáját követve felégette a tábort és megsemmisítette az itt található húst, bölénybőrt és egyéb felszerelési tárgyakat. Az indián lovak féltek a fehér embertől és nem lehetett őket engedelmességre bírni. Mivel a lovak lelassították volna a visszavonulást és elterelésük az indiánok még erőteljesebb üldözését vonta volna maga után, Custer nehéz szívvel agyonlövette a lovakat. A foglyul ejtett indiánok ezt megelőzően választhattak maguknak a lovakból. Custer az utánpótlásának megvédése céljából úgy tért vissza szolgálati helyére, hogy meg sem próbálta Elliotékat felkutatni. Sorsuk két héten keresztül kétséges volt, amikor végül megtalálták a maradványaikat. A washitai csata rögtön vitákat váltott ki. A katonai vezetők Sheridannel az élen üdvözölték Custer sikerét. A keleti humanitáriánusok azonban azzal támadták, hogy Fekete Üst a béke híve volt, ami feltétlenül igaz volt. Az is tény azonban, hogy az indián táborban bújtak meg a kansasi rablásokban résztvevő, zömében fiatal harcosok. A törzsfőnökök emellett nem rendelkeztek abszolút hatalommal, így ezen harcosoknak a fehérek részére való kiadását sem tudták volna parancsba adni. Ezáltal a tárgyalásos megoldás kizárását sokan jogosnak tartották. A felderítés elmaradását azzal magyarázták, hogy az indiánok megint elmenekültek volna, mint oly sokszor ezt megelőzően. A 7. lovasezred tisztjei szintén megosztottak voltak Custer megítélését illetően. Többen kifogásolták Elliot és 19 katonájának magára hagyását. Az is kérdéses volt, hogy az indiánok száma indokolttá tette-e a visszavonulását. A fehér felderítők és tisztek gyakran túlbecsülték az indián erők nagyságát. A tábor felégetésénél és a lovak lelövetésénél Custer kétségkívül Sheridan parancsainak megfelelően járt el. Fekete Üst táborának felégetése és „eltávolítása” jellemző példája volt a „haladás” útjában lévő indiánokkal szemben alkalmazott amerikai politikának. Denver városában is voltak bűnözők, azt mégsem égettették fel katonákkal. Emellett azonban az is túlzás, hogy az indiánokat az amerikai kormányzat kimondottan ki akarta volna irtani. Custert mindenesetre nem büntették meg a felettesei. #### A Little Bighorn-i csatához vezető út A téli hadjárat következtében a csejennek és az ugyancsak legyőzött komancsok visszahúzódtak az indián ügynökségek, rezervátumok területére. 1871 szeptemberében a 7. lovasezredet századokra bontva szétosztották hét déli állam területén. Feladatuk a szeszfőzdék adóbefizetésének ellenőrzése, valamint a Ku-Klux-Klan tevékenységének visszaszorítása volt. Custert áthelyezték a Kentucky állam területén található Elizabethtownba, ahol a hadsereg lóvásárlásait felügyelte. 1873 februárjában újra egyesítették és északra küldték a 7. lovasezredet. Állomáshelyük a dakota területen fekvő Fort Rice lett, ahol a telepeseket és a Northern Pacific Vasúttársaság alkalmazottait, akik a Yellowstone folyót átszelő vasútvonalat ellenőrizték, védelmezték a sziú támadásoktól. 1873 márciusában az ezred a Tennessee állambeli Memphisben gyülekezett. Némi kitérő után Yanktonba irányították őket, ahonnan egy 300 mérföldes menetelés után 1873. június 10-én ismét eljutottak Fort Rice-ba. Az időközben kiépült vasútvonal megkönnyítette az aranyásók és a bevándorlók beáramlását a sziú területekre, ami a feszültségek növekedésével járt. 1873\. június 20-án megkezdték egy, a Black Hillsbe irányítandó különítmény felállítását, mely 1451 főből és 79 tisztből állt. Feladatuk a vasútépítők védelme volt. Állomáshelyük a Yellowstone területén létesített Fort Abraham Lincoln lett. 1873-tól 1876-ig Custer itt állomásozott a 7. lovasezreddel. 1874-ben engedélyezték, hogy egy 1 200 fős különítményt vezessen a lakota sziúk ellen Black Hillsbe, melynek birtokviszonyát az Egyesült Államok az azt megelőző hat évben garantálta az indiánoknak. Mikor Custer jelentette, hogy aranyat talált, a kormány meg akarta vásárolni a területet a sziúktól, akik ezt elutasították. A kormány és a hadsereg támogatásával azonban ezerszámra érkeztek az aranyásók. Ennek következtében a sziúk nagy számban hagyták el a rezervátumot és csatlakoztak az Ülő Bika és Őrült Ló vezetése alatt álló sziú csapatokhoz, akik ellenálltak a fehér kormány fennhatóságának. 1875 és 1876 körül az indián háborúk elérték a csúcspontjukat. Minden indiánnak rezervátumba kellett vonulnia. Aki ennek ellenszegült, ellenségesnek minősült. 1875-ben az ezred feladata a vasúti munkálatokat ellenőrző csapat tagjainak kísérete volt a Yellowstone völgybe. Ennek során a különítmény egyre gyakrabban került kapcsolatba a portyázó indiánokkal, bár komolyabb harcokra nem került sor az 1876. május 17-én indított végzetes expedícióig. Az indiánokkal foglalkozó ügynökségek az esetek többségében visszaéléseket követtek el az őslakosokkal szemben. Ez ellen még Custer is szót emelt, és mint tehetséges író, cikkeket írt az indiánok hányattatott sorsáról. Custer ügyelt arra, hogy neve mindig szóba kerüljön. 1876 márciusában Washingtonba utazott, hogy tanúskodjon a hadügyminiszter ellen az Indiánügyi Osztályt érintő korrupciós eljárás során. 1876. május 2-án Grant elnök, megtorlásként a Belknap hadügyminiszter elleni tanúvallomás miatt, felmentette Custert a katonai szolgálat alól. Az eljárás kellemetlenül érintette Grantot, mivel testvére, Orville is belekeveredett az ügybe. 1876. május 6-án Grant a közfelháborodás hatására azonban kénytelen volt ezen döntését visszavonni. Custer ezt követően visszatért a nyugati területekre, ahol végül a Little Bighorn-i csatában utolérte a végzete. Az Alfred H. Terry tábornok parancsnoksága alatt álló erők feladata volt a sziúk és csejennek felkutatása és rezervátumba kényszerítése. 1876. május 17-én a 7. lovasezred elhagyta a Fort Lincolnt Custerrel és indián felderítőkkel az élen. A csapat 1200 főből, 1700 lóból és öszvérből állt. ### Halála és a Little Bighorn-i csata A Little Bighorn-i csata két kultúra összecsapásának a csúcspontját jelentette az 1870-es években az Egyesült Államok nyugati területein, a bennszülött indiánokét és a főleg Európából érkezett telepesekét. 1876 tavaszán John Gibbon és George Crook tábornokok hadjáratot terveztek a lakota sziúk ellen. Custer ezt kis híján elmulasztotta washingtoni látogatása és az ezt követő események miatt. De az időjárásnak köszönhetően a hadjáratot elhalasztották és így Custer még időben eljutott az Abraham Lincoln erődbe, hogy a különítmény egy részének irányítását átvegye. Az eredeti terv szerint három részből állt volna a seregük, Crook, Gibbon és Custer irányítása alatt. Feladatuk az lett volna, hogy a csejenn és lakota sziú lakosság nagy részét bekerítsék és megsemmisítő vereséget mérjenek rájuk. Custer azonban a paranccsal ellentétben gyorsabban nyomult előre, mint kellett volna és 1876. június 25-én egy, az általa indián falunak hitt terület közelébe ért. Gibbon gyalogsága jóval lemaradt mögötte. Custer nem tudta, hogy Őrült Ló és harcosai visszafordulásra bírták Crook tábornokot Rosebud Creeknél. Ennek ellenére, mivel Custer biztosra vette, hogy dicsőséges győzelmet arat, azonnali támadást rendelt el az indián tábor ellen. Emellett jelentős szerepe volt a gyors támadásban, hogy minden jel szerint az Egyesült Államok elnöki címére pályázott, a demokratákkal való tárgyalások után. Az idő pedig sürgette. Custer pontosan azt tette, amire az indiánok (akik felderítőik révén ismerték Custer erőinek nagyságát és pozícióját) számítottak. Végzetes hibát követett el azzal, hogy alábecsülte az indiánok képességeit. Háromfelé osztotta csapatát, melyet rajta kívül Marcus Reno őrnagy és Frederick Benteen százados vezetett. Benteen egységei a balszárnyon, Reno erői középen, a Custer vezette egységek (egy lőszerszállító egységgel együtt) pedig a jobbszárnyon helyezkedtek el. Ettől a taktikától azt remélte, hogy kevesebb indián tud majd a csata során elmenekülni. Csapataival egy nemrég elhagyott táborra talált, mely azt a benyomást keltette benne, hogy az indiánok menekülnek előle. Az ekkor kiküldött felületes felderítő megerősítette ebben a hitében. A jelenlegi, új tábort nem láthatta a terepviszonyoknak és saját pozíciójának köszönhetően. Benteent ekkor déli irányba irányította. Ezt követően segédtisztjén keresztül elrendelte Renónak a támadás megkezdését. Custer közben északi irányba vonult csapataival, hogy az indiánok feltételezett menekülési útvonalát elvágja. Mikor Reno megpillantotta a sátrakat támadás helyett távolról, eredménytelenül lövette a tábort. Kritikus pillanat következett. Őrült Ló csak nagy nehézségek árán tudta visszatartani harcosait. Reno akciójával egyidőben Custer megpillantotta a tábor egy részét. Rájött, hogy korábbi feltételezése hibás volt és futárt küldött Benteen egységeihez. Custer felbukkanó egységeit megpillantva Őrült Lóban felötlött, hogy Custer erőit oldalba támadja. Ehhez csak Reno egységeit kellett kikapcsolnia a harcokból. A Reno vezette egység azonban nem támadott, mivel túlságosan kimerült volt a többnapos erőltetett menettől. Egy fő elvesztése után pedig Reno visszavonulást rendelt el. Eközben indián felderítőjét, Véres Kést végzetes találat érte. Az ezt követő, hegyfokra történő visszavonulásból azonban pánikszerű menekülés lett jelentős számú fehér áldozattal. Közben Custer északi irányban nyomult előre csapataival. Őrült Ló pedig rohamtempóban próbált a Custeren túljutni, hogy oldalba és hátba tudja támadni. Custer további előrenyomulását azonban mintegy 1500 hunkpapa indián állította meg Epe vezetésével. Az indiánok kemény támadást indítottak ellenük. Custer rájött, hogy a túlélés egyetlen módja a hegyfok csúcsára való feljutás, védelmi állások kiépítése és annak tartása az erősítés megérkeztéig. Gibbon erősítést jelentő csapatait másnapra várták. A hegyfokra felhúzódva azonban szembetalálták magukat Őrült Ló csapataival. Az ekkor már kevesebb mint 225 katonának nem volt esélye a többszörös túlerő ellen. A Little Bighorn-i csata az Egyesült Államok Hadseregének egyik legnagyobb veresége lett. Becslések szerint a 2000 -5000 fő lakota sziú, csejenn és arapaho harcos nekiszorította a Custer vezette egységet a Little Bighornnal párhuzamos hosszú, poros hegyhátnak. Itt az indiánok körbevették őket és a csata során, mely körülbelül 20 percig tartott, az összes katonát megölték, Tom és Boston Custert, Autie Reedet is beleértve. Az elesett amerikai katonák száma összesen a többi egységet is beleértve hivatalosan 268 fő volt. A csatát követően az indiánok levetkőztették a holttesteket és az összes egyenruhás katonát megcsonkították, mivel hitük szerint a megcsonkítottak lelke a földön ragad az örökkévalóságig. Bár Custert is levetkőztették, őt nem csonkították meg. Egyesek szerint azért nem skalpolták meg, mivel a csatára rövidre vágatta a haját és így nem volt elég haja trófeának. A kék egyenruha helyett szarvasbőr öltözéket viselt és az indiánok egy része azt hitte, hogy nem is volt katona. Sárga Ló elismerően nyilatkozott Custer csata során tanúsított magatartásáról. Ülő Bika beszámolója szerint Custer felszabadultan nevetett, mielőtt elesett, és az utolsó töltényig harcolt. A csata rövid elemzésekor Custer a következő hibákat vétette: - Visszautasította Terry 4 egységnyi katonáját a főcsapattól való elválás előtt. A felajánlott erősítéssel Reno valószínűleg sikeres támadást hajthatott volna végre. - Alábecsülte az indiánok harci értékét és felosztotta erőit. Így egy legalább 2500 fős indiánsereggel kellett szembenézzen 225 katonájával. - Túl sokat várt el katonáitól és korán támadott. Az indiánok is elismerték, hogy mind a lovak, mind a katonák lába remegett a kimerültségtől. Emellett a csata idején forróság volt. - Nem ismerte ellenfelei erejét és pozícióját. Emellett elvesztette a meglepetés előnyét, mivel az indiánok többet tudtak róla, mint ő az indiánokról. - Nem sikerült elérnie a hegyhát csúcsát. Itt azonban kiemelhetjük Őrült Ló zsenialitását. A siker nem jöhetett volna létre nélküle. Jó időzítése, a fehérektől ellesett taktika és a fiatal, fegyelmezetlen harcosok sikeres megfegyelmezése a meglepetés erejével hatott. Custert a csatatéren temették el 1876. június 28-án. 1877 júliusában holttestét kihantolták és a West Point-i katonai akadémia melletti temetőben helyezték végső nyugalomra. ### Halálának következményei A Little Bighorn-i csata volt az indián ellenállás csúcspontja, azonban a lakota, csejenn és arapaho szövetség hamarosan összeomlott a fehérek támadása alatt. A Egyesült Államok százéves fennállásának előestéjén jutott el a hír a keleti partra az amerikai polgárháború hősének elestéről, mely felbőszítette az amerikaiakat és ez kemény megtorlást vont maga után. Egy éven belül a sziú népet legyőzték. Custerral együtt az ő ellenállásuknak is bevégeztetett. Reno őrnagyot a hadbíróság nem ítélte el a csata során tanúsított magatartásáért, azonban 1880-ban leszerelték az amerikai hadseregből, tiszthez nem illő magatartásért. Ennek oka az volt, hogy a csata után inni kezdett. Élete végéig Little Bighorn hatása alatt maradt. Megkeseredett emberként hunyt el. A Little Bighorn-i csatateret, mely azt megelőzően Custer csatatér néven volt ismeretes, 1946-ban nemzeti emlékművé nyilvánították. Custerről megyét, várost és állami parkot neveztek el az Egyesült Államok számos államában. A Dél-Dakotában található Custer Állami Park esetében az indiánok a mai napig küzdenek a névváltoztatás érdekében, eddig sikertelenül. ## Beosztásai és rendfokozatai 1861\. június 24. A West Point elvégzése után a régi 2. majd az 5. lovasezrednél szolgált hadnagyi rendfokozatban. 1862. július 17. Az 5. lovasezred főhadnagya. 1862. június 5. Százados és szárnysegéd (1863. március 31-ig). 1863. június 28. és július 15. között, 1863. augusztus 4. és november 25. között, valamint 1863. december 20. és 1864. január 7. között a 2. dandár parancsnoka volt (3. hadosztály, lovassági alakulat, Potomac Hadsereg). 1863. június 29. Dandártábornokká léptették elő. 1863. július 15. és augusztus 4. között átmenetileg hadosztályparancsnok volt. 1863. november 25. és december 20. között átmenetileg hadosztályparancsnok volt. 1864. augusztus 6. és március 25. között az 1. dandár parancsnoka volt (1. hadosztály, lovassági alakulat, Potomac Hadsereg). 1864. augusztus 6. és szeptember 26. között a Shenandoah Hadseregben szolgált. 1864. szeptember 26. és 30. között átmenetileg a 2. lovassági hadosztály parancsnoka volt (Nyugat-Virginiai Hadsereg és Shenandoah Hadsereg). 1864. szeptember 30. és 1865. január 5. között, valamint 1865. január 30. és március 25. között a 3. hadosztály parancsnoka volt (lovassági alakulat, Shenandoah Hadsereg). 1865. március 25. és május 22. között Potomac Hadseregben szolgált. 1865. április 15. Vezérőrnaggyá léptették elő. A polgárháború után tábornoki kinevezése megszűnt. Pályafutását századosként folytatta. 1866\. november 3. Custer jelentkezett a 7. lovasezrednél, ahol haláláig alezredesi rendfokozatban szolgált. ## Megítélése és mítosza ### Custer a köztudatban Custer megítélése ma rendkívül vitatott. Egyesek a bátor hőst, a hadvezért és a hazafit, mások a vakmerő dicsőséghajhászt és az indiánok mészárosát látják benne. Korabeli megítélése alapjában véve pozitív volt, bár egyes kívülállók és katonatársai egy része sem kedvelte keménysége, szigora és (nem ritkán) felelőtlen, dicsőséghajhász viselkedése miatt. Özvegye mindent megtett, hogy megvédje és fenntartsa jóhírét. Beszámolóiban katonai zseniként, a művészetek pártfogójaként és kezdő államférfiként írt róla. Kijelenthető, hogy Custer a korabeli amerikai álláspontot képviselte az indiánokkal szemben. Ezt alátámasztják a Little Bighorn-i csatáról készített festmények és írások, melyek vérszomjas vademberként ábrázolták az indiánokat. Halála után több mint ötven évig nagyszerű hazafinak és mártírnak tartották. Az ezt követő időszak óta azonban megítélése vegyes érzelmeket vált ki. Kétségtelen, hogy bátor katona volt és elévülhetetlen érdemeket szerzett az amerikai polgárháború során, ugyanakkor sokszor rendkívül felelőtlen volt. Kritikusai szerint baklövései okozták a halálát, védelmezői szerint azonban csak a korában szokásos katonai taktikát követte. A feltételezések szerint az indiánok tiszteletből nem csonkították meg a holttestét, de sok indián alig tudta, hogy ki is volt Custer valójában. Valószínűleg rejtély marad, hogy miért hagyták a testét érintetlenül. 300 könyv, 45 film és 1000 festmény készült Custerről. Várost, megyét, autópályát, erdőt és iskolát neveztek el róla. A személyéről kialakult képet sokszor manipulálták. Jó példa erre az Errol Flynnel a címszerepben készült „Az utolsó emberig” („They Died with Their Boots On”) című film, melyben Custer hősiességét, bátorságát emelik ki. (Igaz, ez a film a katonák morálját volt hivatott emelni a második világháborúban.) A másik jelentős alkotás a Dustin Hoffman főszereplésével készült „Kis nagy ember” („Little Big Man”) című film, amiben őrjöngő mániákusnak állították be. Ez utóbbi készítésén nyomot hagyott a vietnámi háború népszerűtlensége és a háborúellenesség. Custer mai megítélésében jelentős szerepet játszik az indiánok szerepének reálisabb értékelése is, miszerint ők az örökségükért és szabadságukért küzdöttek. Erre jó példa a „Custer csatatér” átkeresztelése „Little Bighorn-i csatatérre”, valamint az, hogy az emlékmű vezetőségét is lecserélték indián származású személyekre. Az indiánok ellen elkövetett vérengzése miatt a Washita folyónál, valamint az irántuk érzett gyűlölete miatt a későbbiekben Custer egyre inkább a viták kereszttüzébe került. Egy minden bizonnyal kijelenthető, a Little Bighorn-i csata és résztvevői mély nyomot hagytak az amerikaiak emlékezetében. ### Stephen Ambrose amerikai történész Custerról Stephen Ambrose amerikai történésztől a következőket tudhatjuk meg róla: Custer nem fogyasztott alkoholt, szerette a lovakat, a lovaglást és a harc az életeleme volt. Szeretett vadászni. Bátor, sokszor vakmerő viselkedés jellemezte, emellett született katonai vezető volt. Az első volt a támadáskor, a rohamok során és az utolsó, mikor visszavonulásról volt szó. Boldog gyermekkora volt. Karrierje csúcsán megaláztatás és büntetés érte, mivel (a szabályok megszegésével) a szeretett nővel kívánt több időt tölteni. Ezt követően rövid időn belül visszavette a korábbi vezető szerepét. Ezek jellemezték többek között ellenfelét, Őrült Lovat is. Custer hihetetlenül jó erőnlétben volt és szinte soha nem volt beteg. Vakmerősége nem párosult halálvággyal. Politikai nézetei mellett szilárdan kitartott. Öltözködése a polgárháború során rendkivül slampos, különc volt. A táborban nem tagadta meg kiváltságait és előjogait, de hadjárat közben gyakran 3-4 napon keresztül gyakorlatilag semmit nem evett, nem aludt. Kora felfogása szerint a legvéresebb csata győztese volt a legnagyobb hős. Ennél fogva nem törődtek vele, hogy hány embert veszítenek majd a csatában. Kétségtelen, hogy sokszor Custer produkálta a legnagyobb veszteséglistákat. Emellett ő volt az egyik legromantikusabb polgárháborús alak, mint azt 1862 elején is bizonyította katonái temetésekor. ## Főbb csatái vázlatosan ## Külföldi szakirodalom - Stephen E. Ambrose, Crazy Horse and Custer: The Parallel Lives of Two American Warriors, Pocket Books; New Ed edition (2 Jun 2003), - Evan S. Connell, Son of the Morning Star: General Custer and the Battle of the Little Bighorn, Pimlico; New Ed edition (7 Jan 1999), - Thom Hatch, The Custer Companion: A Comprehensive Guide to the Life of George Armstrong Custer and the Plains Indian Wars, Stackpole Books, U.S.; 1 edition (15 Oct 2002), - Douglas D. Scott, They Died with Custer: Soldiers' Bones from the Battle of the Little Bighorn, University of Oklahoma Press; New Ed edition (30 Sep 2002), - Robert M. Utley and Brian W. Dippie, Custer and the Great Controversy: The Origin and Development of a Legend, Bison Books (1 Jan 1998), ## Az interneten megtalálható irodalom - George Armstrong Custer, My life on the plains (Or, Personal Experiences With Indians) című, 1874-ben megjelent műve - Frederick Whittaker, A complete life of Gen. George A. Custer : Major-General of Volunteers; Brevet Major-General, U.S. Army; and Lieutenant-Colonel, Seventh U.S. Cavalry New York: Sheldon and Company, 1876 - Frances Fuller Victor, Eleven years in the Rocky Mountains and life on the frontier also a history of the Sioux war, and a life Gen. George A. Custer, with a full account of his last battle Hartford, Conn.: Columbian Book Co., 1877 - Thomas McLean Newson, Thrilling scenes among the Indians. With a graphic description of Custer's last fight with Sitting Bull Chicago and New York: Belford, Clarke and Co., 1884 - John Frederick Finerty, War-path and bivouac : or, The conquest of the Sioux : a narrative of stirring personal experiences and adventures in the Big Horn and Yellowstone expedition of 1876, and in the campaign on the British border, in 1879 Chicago: Donohue Brothers, 1890
273,498
Magyarország autópályái
26,877,221
null
[ "Kezdőlapon szerepelt szócikkek", "Közlekedéssel kapcsolatos listák", "Magyarország gyorsforgalmi útjai", "Magyarországgal kapcsolatos listák" ]
Magyarországon az első autópályát, az M1-es és M7-es közös szakaszát 1964-ben építették és 1965. április 1-jén adták át (akkor még I–VII.sz.út jelöléssel). A motorizáció alacsony szintje miatt csak lassan haladt a magyar hálózat fejlődése. Az 1980-as években felpörgött az ütem. Az 1989-es rendszerváltás után leállt az építkezés, majd magánbefektetők bevonásával indult újra. Az 1990-es évek közepéig Magyarország autópályái ingyenesek voltak. Az M1 elsőként, 1996-ban érte el az országhatárt, majd követte az M5, majd az M7. Ekkortól kezdődött a mellékvonalak kiépítése, ami a mai napig folytatódik. Az Európai Uniós csatlakozás az autópálya-építés újabb hullámát hozta. Előbb a fizetőkapus díjszedési mód kezdett terjedni, de ezt az ezredforduló környékén felváltotta az adott időtartamra az egész hálózat használatára feljogosító matricák rendszere. Az új autópálya-szakaszokon épültek különleges műtárgyak. Ilyen például az M70-es Korongi hídja, az M8-as Pentele hídja, az M7-es Kőröshegyi völgyhídja, vagy a fővárosi körgyűrű Megyeri hídja. Bár logikus lenne, hogy az autópályák és autóutak nevében az M betű magyart jelentene, egyes vélemények szerint annak a rövidítése, hogy csak motorhajtású (M) járművek hajthatnak ezekre az utakra, de valójában ez félrevezető, mivel segédmotoros kerékpárok és lassújárművek nem közlekedhetnek ilyen utakon. A másik elmélet, miszerint a német nyelvterületen megszokott elnevezéssel (Autobahn, A) ellentétben Magyarország egy angol (Motorway, M) vagy orosz (Magisztral, M) eredetű rövidítést alkalmaz, jobban megállja a helyét. Az autópályákon a megengedett legnagyobb sebesség 2001 óta 130 km/h (korábban 1979-ig 120 km/h, 1979 és 1987 között 100 km/h, 1987 és 2001 között szintén 120 km/h volt), az autóutakon 110 km/h. ## Autópályák, autóutak és jelentősebb gyorsforgalmi utak Jelmagyarázat: ### Kiemelt főutak A kiemelt főutak – általános esetben – 110 km/órás tervezési sebességű, 2x2 sávos, osztottpályás, csökkentett keresztmetszetű, burkolt üzemi sáv nélküli utak, amelyek a gépjárművek visszatartására alkalmas fizikai elválasztással, valamint különszintű, illetve szabályozott szintbeni csomópontokkal rendelkeznek. A kiemelt főút fogalma a gyorsutat váltotta miután, törvényi szinten a gyorsút fogalma 2018. december 15-ével kivezetésre került. Jelentősebb 2x2 sávos, osztottpályás főutak: - 22px\|link=3-as főút (Magyarország)-as főút: M3-as autópálya (Magyarország) és Gyöngyös között (7 km) - 22px\|link=5-ös főút (Magyarország)-ös főút: M5 és Kecskemét között (8 km) - 22px\|link=6-os főút (Magyarország)-os főút: Szekszárd és Tolna között (4 km) - 22px\|link=8-as főút (Magyarország)-as főút: Veszprém és Székesfehérvár között (50 km), valamint Veszprém és Herend között (11 km) - 22px\|link=11-es főút (Magyarország)-es főút: Budapest és Szentendre között (4 km) - 22px\|link=21-es főút (Magyarország)-es főút: Hatvan és Salgótarján között (50 km) - 22px\|link=26-os főút (Magyarország)-os főút: Miskolc és Sajóbábony között (10 km) - 22px\|link=37-es főút (Magyarország)-es főút: Felsőzsolca és Szerencs között (27 km) - 22px\|link=44-es főút (Magyarország)-es főút: Békéscsaba és Gyula között (11 km) - 22px\|link=47-es főút (Magyarország)-es főút: Szeged és Hódmezővásárhely között (14 km) - 22px\|link=61-es főút (Magyarország)-es főút: Taszár és Kaposfő között (kijelölt autóút, szakaszos 2x2 sáv) (19 km) - 22px\|link=67-es főút (Magyarország)-es főút: M7 és Kaposvár között (50 km) - 22px\|link=83-as főút (Magyarország)-as főút: Győr és Pápa között (36 km) - 22px\|link=84-es főút (Magyarország)-es főút: Sopron és az országhatár (Ausztria) között (4 km) - 22px\|link=86-os főút (Magyarország)-os főút: Egyházasrádóc és Körmend között (3.5 km) - 22px\|link=471-es főút (Magyarország)-es főút: Debrecen és Hajdúsámson között (5 km) ## Megépült szakaszok időrendben Magyarország gyorsforgalmi úthálózatának bővülése ## Tervek és építkezések Az elkövetkező években három cél van: - Minden olyan megyei jogú város 110 km/h-s útkapcsolatot kap a fővárossal, amelyik még nem rendelkezik ilyennel (M76 Zalaegerszeg). - A már korábban megépült autópályákat/autóutakat az államhatárig vezetik (M2, M3, M6, M60). - Eddig elmaradt a nem sugárirányú utak kiépítése, de ez most prioritást kap: M8, M9. Tervek készültek az M1, M7, illetve a későbbiekben az M3, M5 autópályák 2×3 sávosra bővítésére a főváros körül a megnövekedett forgalom miatt. Az M1 a legégetőbb, mert 100%-on felüli kapacitás terheli és ez a legidősebb autópályánk, amin nyomvályúk lassítják a forgalmat. Mivel az autópálya műtárgyai 2×2 + leállósávra készültek, teljesen át kell építeni. Az M0 autóúton nemrég történt meg a déli szektor 2×3+1 sávra bővítése. ### Épülő autópályák és autóutak Magyarország épülő autópálya és autóút szakaszai átadásuk ideje szerint: Összesen kb. 125,545 km autópálya vagy autóút. ### Tervezés alatt álló autópályák és autóutak Magyarország előkészítési fázisban lévő autópályák és autóutak szakaszai: Összesen kb. 773,11 km autópálya vagy autóút. ## Története ### Első tervek automobilutak kiépítésére Az első hazai tervezet, automobil-pályák kialakítására Vásárhelyi Boldizsár keze munkája volt, aki 1941-ben készítette el az első szakszerű koncepciót doktori disszertációjaként. 1941-ben készült, némely tekintetben körültekintőbb volt a mainál. Bár ez a tervezet sem szüntette volna meg a Budapestről kiinduló sugaras szerkezetet, viszont hangsúlyozottan olyan helyeken vezette volna az autópályát, ahol nincsen főút. Például: keletre a 3-as és 4-es utak között légvonalban Debrecen felé, délnek az 5-ös főút és a Duna között egyenesen Újvidék és Belgrád felé, Zágrábnak a 7-es főúttól délebbre, ezzel a Balatont is távolabbról kerülve el, Tab és Marcali térségében, és Bécs felé is kiegyenesítve az 1-es utat Tata déli elkerülése felé. A tervezet az akkori kétszeres országterületen 2000 km automobil-pálya kiépítésével számolt, lényegében a mai külső gyűrűvel is. Mindezek közül egyedül az 1-es főút áthelyeződése valósult meg: majd a kiépülő autópálya itt is az áthelyezett főút nyomvonalát követte. A hatvanas évek elején kifejezetten rekonstrukciós munkaként kezdődött meg a később M1-es autópályává kiépült 80-as főút autóúttá fejlesztése. Ugyanekkor éles szakmai viták voltak az először a főváros és Székesfehérvár közötti szakaszában megépülő M7 terveiről is: jelentős hangsúlyt kapott az az álláspont, hogy egy olyan nagy várost, mint Székesfehérvár, nem kerülhet el az autópálya. Ebben az esetben az építés elhúzódásának előnyös hatása volt, hogy közben a nézetek is fejlődhettek. Egy hasonló típusú vita zajlott le egy évtizeddel később Győr elkerüléséről – itt már csak az északi vagy déli elkerülés volt a tét – ahol szintén az idő segített abban, hogy végül is a korszerűbb hálózati megoldást építsenek meg. ### Tervek 1968-tól kezdve Az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció a nyolc egyszámjegyű főutat tekintette a közúti forgalom gerincének. Az 1971-es településhálózat-fejlesztési koncepció nyomán mégis kialakult egy olyan hivatalos gyorsforgalmi úthálózati elképzelés, amely a nyolc sugárirányú főútvonal és az azt kiegészítő soproni és észak-balatoni út mellett fontos gyűrűs elemeket tartalmazott: az M0-s gyűrű déli és keleti szektorát, egy Győr–Veszprém–Székesfehérvár–Dunaföldvár–Kecskemét–Szolnok–Eger „belső” gyűrűt, továbbá egyes elemeket egy „külső” gyűrűből, Sopron–Szombathely–Nagykanizsa, Balatonlelle–Kaposvár–Pécs–Baja–Szeged–Békéscsaba–Gyula, illetve Berettyóújfalu–Debrecen–Nyíregyháza szakaszokon. Ezen belül az elképzelés az 1-es, 3-as, 5-ös, 7-es utak autópályaként való kiépítésével számolt. Összesen 500 kilométernyi autópálya megépítésével számoltak 1985-ig. A korszak koncepciókészítőinek merev gondolkodásmódja azonban lényegi pontokon hagyta változatlanul Magyarország térszerkezetét: az felvázolt autópálya-hálózat Budapest központú, a nagy folyamokat pedig pontosan ott keresztezik az utak, ahol a terv elkészítésének idején már hidak álltak. Lényegében a fentieket szentesítette, hogy 1978-ban az újabb közlekedéspolitikai koncepcióba már bekerült irányelvként a közúti főhálózat sugaras szerkezetének gyűrűs-sugaras rendszerré való átalakítása. Ez a felfogás elfogadja a Budapestet elkerülő irányok létjogosultságát, de még ez a terv is csak a főváros-központúság fenntartásával ad teret a harántirányú utaknak. 1988-ban már a kiemelt feladatok között jelenik meg az észak-déli és kelet-nyugati tranzit forgalomáramlási irányokhoz való európai színvonalú csatlakozások megteremtésének az igénye. Ebben is megmutatkoznak a nemzetközi helyzetben érlelődő változások, amelynek a gyorshálózatban logikus következménye egy kinyíló rácsszerkezet elfogadása. Az 1991-ben elfogadott 1991–2000 évekre szóló Országos Közúthálózat-fejlesztési Program a sugár- és harántirányú utak fejlesztését támogatta, ám nem tartotta kivitelezhetőnek a lobbisták tevékenységének köszönhetően egyre erőteljesebben megjelenő déli autópályát. Az országhatárokat tekintve az M1-es autópálya 1996-ban elsőként érte el az osztrák határt, majd ezt követte az M15-ös a szlovák határnál 1998-ban, 2005-ben pedig a szlovén határt elérő M70-es autóút. 2006 márciusában az M5-ös elérte a szerb határt. A horvát határnál a Mura feletti Zrínyi Miklós híd átadásával 2008-ban az M7-es autópálya is csatlakozott a szomszédos ország autópálya rendszeréhez. 2015-ben az M43-as autópálya a román határig nyújtózkodott. Távlatban az M3-as, M30-as, M34-es, M4-es, M6-os, M60-as, M8-as, M85-ös, M87-es autópályák/autóutak is elérhetik a magyar határt. Szombathely gyorsforgalmi úttal való bekötésére 1995-től készültek tervek, majd a megvalósítása 10 évet vett igénybe 2006-2016. között. A kivitelezés 9 szakaszban valósulhatott meg és 158 milliárd forintba került, 85%-os európai uniós támogatás mellett. A hazai útépítésben egyedi megoldás lett a 2015-ben átadott Csorna város elkerülő szakasza, mivel ez volt az első fonódó és elváló gyorsforgalmi út kialakítás, két eltérő irányú autóút találkozásával. Az M85 és M86 autóutak közös nyomvonalra való egyesítése és szétosztása a 2×3 sávos pályával 3,5 km-en együtt vezetett gyorsforgalmi úttal valósult meg, miközben két vasútvonalat felüljáróval együttesen kereszteznek. ### Tervek 2019-től A Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény alapján változott egyes gyorsforgalmi utak kijelölése. Budapestet elkerülő M0 gyorsforgalmi út nyugati szakasza helyett az M10-es autóút Budapest–Esztergom–(Szlovákia) és a korábbi R11-es gyorsútként jelölt, új számozás alapján M100 gyorsforgalmi út került Bicske térsége (M1)–Kesztölc (M10) nyomvonalon kijelölésre. Számozás tekintetében új elem az M8-as gyorsforgalmi út Szolnok–Füzesabony szakasza helyett kijelölt M32-es gyorsforgalmi út, továbbá az épülő M8 nyugati szakaszának M80 gyorsforgalmi útként való kijelölése S7–Szentgotthárd térsége–Körmend–Vasvár között. Az M8-as autóút 2003-as OTrT-ben kijelölt nyomvonalából a Vasvártól Balatonfőkajár között jelölt új gyorsforgalmi út nyomvonal helyett kiemelt szolgáltatást nyújtó főút besorolást kapott, itt a Herend-Veszprém szakasz már korábban 2×2 sávos kialakítást nyert, megújult a Szemenye-Hosszúpereszteg közötti szakasz, elkészült a 710-es főút és építés alatt van annak az M7-es autópályához csatlakozó szakasza. ### Soha el nem készült autópályák, elvetett nyomvonalak Magyarországon az 1980-as évek óta több koncepció is készült a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére. Az autópályák többsége tervezőasztalra került, illetve már meg is épült, de vannak olyanok, amelyek a feledés homályába merültek, vagy még csak szó sem esett róluk. A legnagyobb szabású terv a Déli autópálya volt, amelyet még 1990-ben terveztek és napjainkra mindössze az M43-as autópálya készült el belőle. A leghíresebb elvetett nyomvonalváltozatok közé tartozik az M1-es autópálya Győrt észak felől elkerülő szakasza, amelynek maradványa a mai M19-es út. Az M0 autóút déli szektorát a rendszerváltás idején a Ferihegyi repülőtér alatt kívánták elvezetni, ezért került kialakításra az út déli szakaszának keleti vége, amely „ráfordul” Budapest XVIII. kerületének lakott részére (napjainkban már M51 néven üzemel). Jelentősen módosították az 1990-es évek végén az M3-as autópálya nyomvonalát, amelyet korábban közvetlenül az Északi-Középhegység lábánál terveztek elvezetni. #### Déli autópálya A déli autópálya (röviden: DAP) egy egykori tervezett gyorsforgalmi út Magyarország déli határai mentén. Az út megépítésének ötlete az 1989-es rendszerváltást követően merült fel. A körülbelül 700 kilométer hosszú út Magyarország leghosszabb autópályája lett volna, megépítésére egy részvénytársaság is létrejött. A vállalkozás több éven át hiába kísérletezett az út engedélyeztetésével, ám nem sikerült megteremteni az útépítés pénzügyi feltételeit sem. A déli autópálya végül csak terv maradt. Napjainkra ugyan rövidebb gyorsforgalmi útszakaszok már megépültek az egykori nyomvonal mentén, de a teljes déli autópálya megépítése továbbra sem valószínű. ## Jelentős műtárgyak Magyarország autópályáin az ország terepviszonyai miatt nem volt szükség látványos viaduktok, magas tengerparti hidak létrehozására. Az autópálya-infrastruktúra legnagyobb méretű önálló elemeit ott építették fel, ahol az utak az országot átszelő két folyamot keresztezik. A Dunán és a Tisza fölött négy-négy (M0 északi és déli szektor, M8, M9, illetve M3, M4, M44, M43) helyen ívelnek át a gyorsforgalmi utak hídjai. Rendre kritikák érik azokat a létesítményeket, amelyeket a folyamoktól távol hoznak létre. ### Átadott műtárgyak Az M3-as autópálya Tisza-hídját (Polgári Tisza-híd) 2002. október 1-jén adták át, az M3-as autópálya részeként a Tisza fölött. Hajdú-Bihar vármegye északnyugati térségét és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye déli részét köti össze. Hossza mindössze 405,50 m. A Szent László híd a Dunántúlt köti össze az Alfölddel, Szekszárdtól északkeletre. 2003. július 4-én adták át az autósoknak. Ez a híd volt az első új Duna-híd 73 év után, amely nem Budapesten épült meg. 919,6 méteres hosszával a megépítésekor az ország leghosszabb közúti hídja volt. Jelenleg az M9-es autóút halad át rajta. Az M70-es autóút 2004 szeptemberében átadott szakaszán található Magyarország első feszített-függesztett hídja, a 115 m hosszú Korongi híd. Világszenzációnak számít a dunaújvárosi Duna-híd, a Pentele híd, amely az M8-as autópálya, a 6-os főút és az 51-es főút közötti 5,5 kilométeres szakaszán épült, kivitelezési költsége mintegy 53,5 milliárd forint volt. Mederhídja függesztett acélszerkezetű gerendahíd, fesztávolsága közel 308 méter, ezzel ebben a szerkezeti formában a világ leghosszabb hídja. A 2×2 forgalmi sáv mellett két leállósáv, mintegy négyméternyi elválasztó sáv, mindkét oldalon 2,5 méteres járda és az északi oldalon kerékpárút is épült. Különleges műszaki teljesítménynek számít, hogy a Dunaújvárosban legyártott hídszerkezetet a parton szerelték össze és úsztatással juttatták végleges helyére, a pillérekre. Szintén rekorder a Kőröshegyi völgyhíd, amely az M7-es autópálya, Zamárdi és Balatonszárszó közötti mintegy 15 kilométeres szakaszának részeként épült Kőröshegy fölé. A völgyhíd hossza 1872 méter, legnagyobb magassága 88 méter, szélessége pedig közel 24 méter, amelyen 2×2 forgalmi sáv kapott helyet, leállósáv nem épült. A híd építésénél alkalmazott technológia is kuriózumnak számít, mivel egy segéd-szerelőhidat alkalmaztak a híd szerkezeti elemeinek összeszerelése során. Ugyan nem számít rekordnak, 2007 egyik jelentős momentuma volt, amikor 40 kilométerrel nőtt az M3-as autópálya hossza Görbeháza és Nyíregyháza között. Ez az útszakasz áthalad Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúdorog és Kálmánháza közigazgatási területein is, ahol 2×2 forgalmi, 2×1 leállósáv, 3 pihenőhely, 9 felüljáró, 20 aluljáró és 25 ökológiai átjáró épült. A 2008. szeptember 30-án átadott Megyeri híd (nem hivatalosan az M0-s északi Duna-hídja) a Duna felett ível át, mely Újpestet köti össze Budakalásszal a Szentendrei-szigeten keresztül. A híd a magyar fővárost elkerülő M0-s autóút 2-es főút és 11-es főút közti szakaszának része, mely áthalad a Szentendrei-sziget és a Szentendrei-Duna-ág felett is. A híd valójában 5 híd (9 hídszerkezet) együttese, melyek közül a legnevezetesebb a Nagy-Duna-ág felett átívelő 591 m hosszú hídszerkezet, amely az ország első igazi ferdekábeles hídja. Igen nagy vitát váltott ki az M6-os bátaszéki szakaszán felépítendő alagutak terve. Az M6-os autópálya egyes szakértők állítása szerint csak alagutakkal és viaduktokkal épülhetett meg. A tervezők hat évig keresték az ideális nyomvonalat, ám keletebbre a Duna és a Gemenci-erdő, nyugatabbra a Mecsek miatt nem vezethették az autópályát. Magyarország első autópálya-alagútjaival és a közöttük épülő völgyhidakkal végül egy kompromisszumos nyomvonalat jelöltek ki M6-osnak. Szekszárdtól Pécsig az M6-os összesen négy alagútpárral (Bátaszék alagút, Geresd-alagút, Baranya-alagút, Véménd-alagút) és kilenc nagyobb híddal épült meg. A PPP-konstrukciós beruházásra a jelentkezők a tender tárgyalásos szakaszában 266 és 300 milliárd forint közötti ajánlatokat tettek. A hidak közül nyolc viadukt, a kilencedik a Sió-csatorna fölött épült. Az M43-as autópálya Tisza-hídja (Móra Ferenc híd), amely az M43-as autópálya részeként a Tisza fölött Csongrád-Csanád vármegye délkeleti térségeit köti össze az ország vérkeringésével. Hossza 661 méter. ### Épülő és tervezett nagy műtárgyak A gyorsforgalmi úthálózat további fejlesztése főként Magyarország keleti területein gyarapítja a nagyobb hidak számát. A közelmúltban új Tisza-híd épült az M44-esen Tiszakürt és Lakitelek között, illetve a 450 m hosszú Kőrös-híd, valamint az M4-esen Szolnoknál szintén a Tisza felett, továbbá Nagykerekinél a Dusnok-patak feletti felüljáró 376,40 m hosszúsággal. Egyes tervek számolnak további két Tisza-híddal az M3-as autópálya folytatásaként Vásárosnamény körzetében és az M34-es autópálya záhonyi hídjának megépítésével is. Kivitelezés alatt áll a M85 Soproni alagútja 780 m hosszan, továbbá az M0 északi szektorában építendő több alagút tervezése zajlik. ## Díjfizetés Magyarországon először a rendszerváltás idején merült fel a gyorsforgalmi utak díjasításának ötlete. Az 1990-es évek végéig a közvetlen, sorompóknál történő díjszedésen alapuló rendszer kapott nagyobb teret, ám ezt a negatív tapasztalatok miatt 2000-et követően egy egész hálózat használatára jogosító matricásnak nevezett bérletrendszer váltotta fel. Napjainkra az elavult, sorompós rendszerű díjszedés mindenütt megszűnt, a gyorsforgalmi úthálózat egésze a matricás rendszer része. A fizetési rendszer a különböző típusú járműveket eltérő díjkategóriába sorolja be. Ma már a gyorsforgalmi úthálózat döntően nagyobb része csak fizetés ellenében használható. Míg a legalsó kategóriába tartozó személyautók számára több ingyenes szakasz is rendelkezésére áll (főként a nagyvárosok környékén), addig a magasabb kategóriába tartozó teherautóknak szinte mindenütt fizetniük kell az autópályák használatáért. 2013. július 1-től 6513 km, majd 2013. novemberétől 6500 km gyorsforgalmi és főúton került a HU-GO elektronikus, megtett út arányos díjszedési rendszer bevezetésére. 2015\. január 1-től szinte a teljes gyorsforgalmi úthálózat fizetős lett a D1-es kategória számára is, köztük az elkerülő utak többsége is. A rendszer bevezetésével együtt bevezetésre került a megyei (2023-tól: vármegyei) matricák rendszere, ami a meglévő díjfizetési rendszert egészíti ki. Lényege, hogy egy-egy megyére érvényes éves matricát is lehet vásárolni, kedvező áron, így aki csak egy-egy megye fizetős útszakaszait veszi rendszeresen igénybe, annak nem szükséges az egész országra érvényes matricát beszerezni. Az új rendszer bevezetése jelentős ellenállást váltott ki, mert azt nem előzte meg konzultáció, és az elkerülő utak mellett a budapesti autópályabevezető-útszakaszok is fizetőssé váltak, így a városkörnyéki bevásárlóközpontok látogatói számára is kötelezővé vált a Pest megyére érvényes matrica megvásárlása. ## Vállalatok ### Építtetők Az autópálya-beruházások felsőszintű irányítását mindenkor a Közlekedési Minisztérium vagy a jogutód minisztérium illetékes főosztálya látja el. 1958 és 1964 között a Második Út- Hídfőosztály volt az autópálya-beruházások irányítója. 1964-től a beruházói jogkört a Budapest Közúti Igazgatóságra ruházták át. Az Igazgatóságon belül 1971-ben alakult meg az Autópálya Főmérnökség, melynek neve 1983-ban Autópálya Műszaki Igazgatóságra változott. 1989-ben hozta létre a minisztérium az Autópálya Igazgatóságot, amelyből a megalakult ÁAK Kht., majd ÁAK Rt. (Állami Autópályakezelő), ma Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. volt az autópálya fejlesztések beruházója. 1999. augusztus 29-én alakult meg a Nemzeti Autópálya Rt. (NA Rt.), mely a feladatbővülése után 2007 óta hívnak NIF Zrt.-nek. ### Koncessziós cégek ELMKA Az Első Magyar Koncessziós Autópálya Rt. (röviden: ELMKA) volt az első magyarországi magántulajdonú autópálya-építő vállalkozás. A Győr-Moson-Sopron megyében gyorsforgalmi utakat építő céget 1993-ban alapították. A cég 1996-ban kezdte meg az útdíjszedést az M1-es autópálya Győr és Hegyeshalom közötti szakaszán, ám hamarosan egyre súlyosbodó pénzügyi nehézségek akadályozták a vállalat tevékenységét. Az ELMKA 1999-ben a teljes pénzügyi ellehetetlenülés szélére sodródott, majd egy állami beavatkozást követően (ekkor létezett rövid ideig a NYUMA Rt.-Nyugat-Magyarországi Autópálya-üzemeltető Rt.) szerepkörét vesztvén megszűnt. AKA Az Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. (röviden AKA Rt. vagy AKA) egy magyarországi magántulajdonú autópályatársaság, amely az M5-ös autópálya tulajdonosa. Az 1990-es évek elején meghirdetett koncessziós rendszerben történő továbbépítésére alapították, 1994. július 27-én. A megépített szakaszokon a cég útdíjat szedhetett. 2004-ben a magyar állam tulajdonrészt szerzett az AKA-ban, ezt követően a kapus díjszedést megszüntették, helyét a világszerte népszerű matricás-rendszer vette át. M6 Autópálya Az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt.-t 2004-ben a PPP projektek területén vezető híres német cég, az osztrák piacon több mint 125 éve lévő vállalat és Közép-Európában tevékenykedő Swietelsky alapították. Mecsek autópálya Konzorcium 2007\. november 21-én, a Mecsek Autópálya Konzorcium és a Magyar Köztársaság közötti koncessziós szerződés aláírásával megszületett a MAK. Az M6-os és M60-as építtetője. 2010. március 31-én adták át az autópályákat a forgalomnak. ### Autópálya-üzemeltetők ÉKMA Északkelet-magyarországi Autópálya-fejlesztő és üzemeltető Autópálya Rt. 1996-ban alakult az M3-as autópálya fejlesztésére, üzemeltetésére és működtetésére. 2000-ben az autópálya társaságok egyesítése miatt az ÉKMA Rt., beleolvadt az ÁAK-be. ÁAK Az 1989-ben alakult Autópálya Igazgatóság jogutódjaként 1996-ban alakult meg az Állami Autópálya Kezelő Kht. Feladata a díjas M1, M3 és M5 autópályák kivételével a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése, fenntartása és fejlesztése. A 2000. augusztus 29-én alakult Állami Autópálya-kezelő Zrt.-vé, amikor is egyesült az ÉKMA Rt., a NYUMA Rt. és az ÁAK. Intertoll Az Intertoll egy autópályaépítések finanszírozásával és a megépített gyorsforgalmi utak üzemeltetésével foglalkozó nemzetközi cég. Az üzemeltetőnek Dél-Afrikában, Magyarországon és Lengyelországban vannak érdekeltségei. Ma Magyarországon az M5-ös és az M6-os autópályák üzemeltetését végzi. ## A csomópontok térképen
1,175,534
Liza, a rókatündér
26,793,579
null
[ "2015 filmjei", "Magyar fantasyfilmek", "Magyar romantikus filmdrámák", "Magyar romantikus filmvígjátékok" ]
A Liza, a rókatündér Ujj Mészáros Károly filmje, melyet 2015. február 19-én mutattak be. A film a japán mitológiát használja fel egy romantikus vígjátékhoz, melyben a Balsai Móni alakította címszereplő azt gondolja magáról, hogy ő egy kicune, azaz japán rókatündér. További főszereplői David Sakurai, Bede-Fazekas Szabolcs és Schmied Zoltán. A filmet a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával hozták létre, a Filmteam gyártásában, producere Major István. A filmzenét Csengery Dániel, a japán nyelvű dalok zenéjét Tövisházi Ambrus szerezte, szövegét Toda Eiko írta, Tövisházi Ambrus és Balsai Móni énekli. Az alkotás az első hat héten több mint nézőt vonzott Magyarországon, és díjakat nyert a portugál Fantasporto, a holland Imagine, és a belga nemzetközi fantasy (BIFFF) filmfesztiválon. ## Cselekmény Liza Márta néni, a japán nagykövet özvegyének ápolónője a képzeletbeli Csudapesten, aki mellett megismerkedik a japán zenével, megtanul japánul, ponyvaregényeket olvas, és szinte álomvilágban él. Egyetlen (képzeletbeli) barátja Tomy Tani japán táncdalénekes szelleme, akit csak ő lát és hall. Az énekes gyakran szórakoztatja vidám dallamaival. Harmincadik születésnapján Liza kimenőt kér, hogy a Mekkburgerben ünnepelhessen, reménykedve, hogy ott megtalálja a szerelmet, akár kedvenc ponyvaregényének főhősnője. Az özvegy biztatja, hogy randevúzzon. Ez féltékenységre gerjeszti Tomy Tanit, aki megrendezi az asszony halálát. Az özvegy végakaratában nem rokonaira, hanem Lizára hagyja belvárosi lakását, ahol is Liza magazinokból ellesett, egyre szépülő külsővel randevúzni kezd. A férfiak azonban rendre elhaláloznak: Károlynak, a furcsa ételek kedvelőjének a torkán akad egy szálka, a különös viselkedésű Ludvig úr pedig potencianövelő gyógyszert vesz be, amire alkoholt iszik és szívinfarktust kap. Liza arra a következtetésre jut, hogy ő egy japán rókatündér, aki férfiakat öl. A halálozások ügyében az épp a városba érkezett Zoltán zászlós nyomoz, aki a rendőrezredes parancsára kivesz egy szobát a pénzszűkében lévő lánynál, hogy megfigyelhesse. Egyre jobban meggyőződik ártatlanságáról. Amíg Liza randevúzik, Zoltán zászlós az ódon lakásban esedékes szerelőmunkákat is elvégzi, miközben rejtélyes balesetek érik, melyeket Tomy Tani idéz elő. Liza viszont azt hiszi, Márta néni egyik rokona, a sármos és nőfaló Henrik teszi rendbe az elromlott háztartási eszközöket, ráadásul ő az egyedüli ember, aki a néni halála után jól bánik vele. Úgy érzi, megtalálta személyében a nagy Őt. Amikor Liza a könyvtárban utánanéz a rókatündérek legendájának és az átoknak, Tomy Tani úgy dönt, felgyorsítja az eseményeket. Megöli Ferencet, akivel még az első kimenőjén találkozott a lány, csupán azért, mert rácsodálkozik megváltozott külsejére. Aztán az utcán Teleshopos Giovannit is elcsapja a busz, mikor a zsebkendőjét vinné utána. Hazaérve Liza az ablakon kinézve megpillantja a szomszédos tetőről integető kéményseprőt, rámosolyog, mire a szellem elvakítja az üveggel, amitől elveszítve egyensúlyát lezuhan. Szintén Tomy Tani ármánykodása révén egy féltékeny férj a lány ajtajában megöleti Henriket. A megtört Lizát beviszik a rendőrségre, ahol az ezredes vallomást akar kicsikarni belőle. Ekkor azonban felbukkan Zoltán zászlós és jelenti, hogy megtalálta Henrik gyilkosának véres ujjlenyomatát a lépcsőházban, és Lizát elengedik. A meggyötörten hazatérő Liza arra kéri Zoltán zászlóst, hozzon neki hamburgert a Mekkburgerből, míg a férfi elmegy teljesíteni a kívánságát, a nő bezárkózik, és altatókkal próbál meg véget vetni az életének. Tomy Tani pontosan ezért rendezte így az eseményeket: a nőnek önként kell meghalnia ahhoz, hogy vele lehessen. Delíriumos álmában Liza a Mekkburgerben ül Henrikkel, azt gondolván, végre megtalálta a szerelmet, ám amikor a férfi nem tud válaszolni a kérdéseire, a lány rádöbben, hogy mindvégig Zoltán zászlós volt az, aki őszintén szerette őt. Ekkor a sármőr Tomy Tanivá változik, japánul követeli a nőtől, hogy maradjon vele és elárulja, ő nem szellem, hanem maga a Halál. Amikor a lány elutasítja, Tomy megfenyegeti, hogy Zoltán zászlós életét pokollá fogja tenni. Liza erre beleegyezik, hogy marad, ezzel azonban megtöri a varázst: a rókatündérek átka akkor semmisül meg, ha valaki őszintén szereti őket, és ha a rókatündér is őszintén szereti az illetőt, és hajlandó feláldozni magát érte. Zoltán zászlós eközben betöri az ajtót Liza lakásában, és nagy küzdelem árán, az utolsó pillanatban éri el a nőt, mellkasára csapva kiköpeti vele a gyógyszereket. Liza felébred, majd kórházba kerül ápolásra. A film záró jeleneteiben tíz évvel később a boldog Liza, férje Zoltán és lányuk Japánban autókáznak (láthatóan egy kisebb baleset után, mivel az autó működésképtelen, ezért egy vontató szállítja, Zoltánon pedig kisebb sérülések nyomai láthatók), miközben Tomy Tani ül a lökhárítójukon és énekelnek. Elhatározzák, hogy Zoltán kívánságára utána Finnországot fogják megnézni. ## Szereplők ### Főbb szereplők - Balsai Móni: Liza 30 éves, naiv, ártatlan ápolónő, aki hosszú évek óta ápolja a japán nagykövet özvegyét, és alig mozdul ki a lakásból. Nem ismeri a napi politikát, a hírességeket, japán ponyvaregényeket olvas, és legjobb barátja egy szellem. A harmincadik születésnapján Márta néni váratlanul meghal, és Liza megörökli a lakását, ahol randevúzni kezd. Lovagjai azonban rendre meghalnak mellette, ezért egy brosúrában olvasott történet hatására azt kezdi képzelni, hogy kicune, japán rókadémon lett. - David Sakurai: Tomy Tani Tomy Tani, a hajdani japán rock and roll énekes szelleme hat éve jelent meg Márta néni lakásában, és csak Liza látja. Tomy a lány egyedüli barátja, Liza vele énekelve vészeli át a hétköznapokat. Tomy valójában azonban egészen másvalaki, magának akarja a lányt, és a megszerzéséért meg is tesz mindent. - Bede-Fazekas Szabolcs: Zoltán zászlós Zoltán zászlós vidékről érkezett Csudapestre, szótlan, csendes ember, a finn countryzene rajongója. Amikor elkezdenek elhullani Liza mellől a férfiak, főnöke elrendeli, hogy figyelje a gyanús lányt, ezért a rendőr kivesz nála egy szobát. - Schmied Zoltán: Henrik Henrik Márta néni rokona, a nők kedvence. A néni halálát követően ő az egyetlen, aki kedves Lizához, ezért a lány romantikus érzelmeket kezd táplálni a szoknyapecér férfi iránt. ### További szereplők - Molnár Piroska: Tanaka Márta, Liza munkaadója - Reviczky Gábor: ezredes, Zoltán zászlós főnöke - Cserna Antal: Károly, az udvarló, aki furcsa ételeket fogyaszt - Kovács Lehel: Ludvig úr, az udvarló, aki szekrényekben szeret tartózkodni - Hajdu Steve: menedzser, keresztneve Ferenc - Kocsis Mariann: Hildácska - Gubík Ági: Inge - Bán János: szívtipró - Szabó Győző: B. Úr, azaz Johnny - Nádasi László: őrmester - Szűcs Sándor: rendőrorvos - Takács Nóra Diána: titkárnő - Rancsó Dezső: kéményseprő - Dániel Vali: Teri - Töreky Zsuzsa: Edit - Bókai Mária: Vilma - Gőz István: Dr. Keserű - Bartsch Kata: Kriszta - Jarábik Klára: Orsi - Crespo Rodrigo: Orsi férje - Batod Batjav: eszkimó - Karácsonyi Zoltán: Teleshop Giovanni - Kiss Horváth Katalin: Johnny kislánya - Mihályi Orsolya: Mekkburger eladó - Balázs Andrea: ápolónő - Bene Katalin: Malvinka - Losonczi Kata: Timi - Bérces Gyöngy: Cosmopolitan-címlaplány - Harsányi Gábor: narrátorhang ## Háttér A forgatókönyv első változata Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című drámája alapján készült módosításokkal, később azonban teljesen átírták. A mű alapötlete egy japán filmfesztiválon egészült ki a rókatündér-motívummal, illetve eredetileg Tomy Tani is csupán a főcímdalt énekelte volna. A film rendezője csak a film elején és végén szánt szerepet neki, ám egy a forgatókönyvíróval közös kósza ötletből, – majd a Filmalap tanácsára – a cselekmény egyik fontosabb szereplőjévé nőtte ki magát. A karakter alapjául Toni Tani – eredeti nevén Ótani Sótaró – japán komikus szolgált, aki az 1950–60-as években popszámokat és mambódalokat is előadott. A szerepre először egy dán-koreai színészt kértek fel, amikor még a tervek szerint Dániában zajlott volna a forgatás egy része, de a színész nem tudta elvállalni a feladatot, így jutottak el David Sakuraihoz. Miután Japánban is megnéztek több jelentkezőt, Sakuraira esett a választásuk, mert a többi japán színészből hiányzott a „szuggesztív előadói készség”. Zoltán zászlóst Gyabronka József játszotta volna, aki úgy vélte, hogy nem az ő korosztálya illik a szerepre, így választották ki inkább Bede-Fazekas Szabolcsot. A forgatókönyvnek tizenkét változata volt. 2007-ben írta meg Ujj Mészáros Károly a treatmentet, mely alapján a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) adott pénzt a forgatókönyv írására. Ekkor kapcsolódott be Hegedűs Bálint először szkriptdoktorként, majd mint forgatókönyvíró; és a Filmteam Kft., ami végig kitartott a projekt mellett. 2008-ban készítették el az első filmelőzetest és prospektust a filmtervhez, melyeket kijuttattak a Szarajevói Filmfesztivál projektfejlesztő workshopjára, ahonnan aztán Hollandiába, Cannes-ba és Rómába is eljutottak. A boszniai filmfesztiválnak köszönhetően egy német, Cannes-ban pedig – ahol a Cinéfondation Műhelye is segítette a film elkészítését – egy dán társproducer is csatlakozott a filmhez. Mindezek után azonban hirtelen megszűnt az MMKA, így egy év szünet után 2011 őszén az újonnan felállított Magyar Nemzeti Filmalaphoz adták be a gyártási pályázatot, melyet azonnal el is nyertek, ekkor viszont a németek és a dánok nem kaptak pénzt saját filmalapjaiktól. Végül Major István, a film producere szerzett még annyi támogatást a Filmalaptól és különböző új hazai és külföldi társproducerektől, hogy el tudták kezdeni a film forgatását. Az előkészítésre négy hónap volt. A japán szövegeknél tolmáccsal dolgoztak, aki segített a helyes kiejtésben és a tanulásban. Műfaji besorolását illetően abszurd fekete komédia, a formája pedig mese, aminek tanulsága a film végén elhangzó narrátori konferansz: „Nincs olyan ember, aki esélytelenül indul a boldogságért megvívandó harcban. Bárkinek összejöhet”. Külföldi fesztiválokon az „almost comedy” műfaji meghatározást tették. A filmben vannak hommage jellegű motívumok – mint például amikor Zoltán zászlós azt mondja, hogy „idő van”, az Gothár Péter Idő van (1986) című filmjére való egyértelmű utalás. ## Forgatás Egy hónapos próbafolyamatot követően, amin az összes színész részt vett és mindent előre elpróbáltak, a stáb 2012 nyarán negyvenkét nap alatt forgatta le a filmet, ami az utómunkával együtt három év alatt nyerte el végső alakját. A film végül az ötlet megszületése után nyolc évvel került a mozivászonra 2015 februárjában. 420 millió forintból készült, melynek egy részét a Magyar Nemzeti Filmalap finanszírozta. ### Látványvilág A film egy részét stúdióban, másik felét külső helyszíneken vették fel. A rákospalotai Raleigh Studios Budapest komplexum Origo filmstúdióján a Die Hard – Drágább, mint az életed (2013) stábjával osztoztak. A külső helyszínek közé tartozott például a budapesti Deák Ferenc tér, az Andrássy út és a Duna-part. A japán jeleneteket Szlovéniában az Isonzó mellett vették fel, a Fudzsi hegyet utólag rajzolták oda. Kilenc-tíz helyszínen dolgoztak, ami jóval kevesebb egy átlagos magyar filmben használtnál, ezzel tudtak költséget spórolni a CGI-utómunkákhoz. A stáb figyelt arra, hogy a belső, stúdióban és a külső tereken forgatott jelenetek megjelenése között ne legyen minőségbeli különbség. Bár az eredeti tervek szerint az ismert dán reklámfilmes – akivel a rendező korábban már számos alkalommal dolgozott együtt –, Jan Richter-Friis lett volna az operatőr, ám a nyolcadik napon úgy alakult, hogy helyére Szatmári „Szatyor” Péter került, nagyrészt neki köszönhető a film egységes képi világa. A látványtervezésért Hujber Balázs volt felelős, a hetvenes évek hangulatának megteremtéséhez inspirációt találtak korabeli televíziós sorozatokban (például a Columbó-ban), de az észak-koreai festészetben is. Sok díszlet készült kézzel (például a tapéta öregítése). A Mekkburger étterem helyszíne az Erzsébet téri Közért bár volt, ahol a forgalmas utca kitakarására falat építettek fel. A lakásbelső berendezése Nagy Gábor és Gantner Péter feladata volt. Márta néni barnás tónusú lakásának alapját az adta, hogy a történet szerint az asszony régóta itt élt, így az ötvenes évek hangulatát kellett tükröznie, míg például Henrik szobái a harsányabb színvilággal már a hetvenes éveket idézték. A készítők nem hagyományos, inkább „ízléses” retró világot akartak létrehozni. A jelmezeket Bárdosi Ibolya, a grafikát Réczey Zoltán tervezte. A CGI (komputeranimációs) utómunka vezetője Nagy Miklós volt. A munkálatokon végül négy utómunka stúdió dolgozott (az eredetileg felkért Melon FX Komputeranimációs Stúdió Kft. mellett a KGB, a Digital Apes és a Filmlabor stúdiók csapatai), hogy még időben elkészüljenek. Három-négyszáz animációs, számítógépes trükk, retusálás van a filmben, amelyek megvalósítása egyedi, a magyar filmekben még nem tapasztalt látványvilággal és trükkökkel. Digitálisan készült például az egyik ház homlokzata, ahol eredetileg mállott a vakolat; vagy így készült a Semmelweis Egyetem épületére „felkerült” rendőrségi felirat is, ahogy számos helyszín háttere, környezete is teljesen megváltozott, mint például a látványos zárójelenetnél. Az is utómunka során került a filmbe, amikor a gázolásos jelenetnél a zsebkendő elrepül. A forgatás során a részletesen kidolgozott storyboard is sok helyen átalakult. A hangutómunkát Madácsi Imre hangmérnök vezette, akivel a surround hangzásban sok mindent kipróbáltak, Juhász Róbert forgató hangmérnökkel azonban végül inkább visszafogottan bántak ezzel a technikával. ## Zene Mivel a film világa egy mese, ami a hetvenes években játszódik, ez a zenében is érződik. Ahogy a szellem karaktere kialakult, úgy alakult az is, hogy szinte minden szereplő konkrét zenei témát kapott: a szerelmes férfiak, a rókatündér, a halálesetek, és a néhai japán slágerénekes szelleme is. Utóbbi slágereit eleve külön meg kellett írni, mert nem sikerült eredeti japán dalok jogait megszerezni, így a dalokat végül Tövisházi Ambrus (régebbi japán álnevén, Erik Sumóként) szerezte. A film aláfestő zenéit Csengery Dániel komponálta. Bevallása szerint a legtöbbet a Liza Dallal dolgozott, ami többször, több formában is feltűnik a filmben és Tóth Evelin énekli. A filmben egy finn countryszám is felcsendül Zoltán zászlós dallamaként (Marko Haavisto: Jäätynyt Sade). A filmben hallható dalokat Tövisházi már 2011-ben elkészítette, de a rendező több változatot is elutasított, mert túl harmonikusnak találta a hangzást, Tövisházi szerint azért, mert „a hatvanas évek zenéiben ugyanis volt egyfajta faragatlanság, darabosság, ezt akarta mindenáron elérni”. A hangulat és a nyers hangzás megteremtéséhez korabeli ázsiai zenéket hallgattak. A japán szövegeket egy Magyarországon élő fordító, Toda Eiko írta a témák ismeretében szabad asszociációval, majd Balsai Móni és Tövisházi Ambrus énekelte fel őket. A filmzene Liza, the Fox-Fairy Original Motion Picture Soundtrack című albuma hivatalosan 2015. május 18-án jelent meg digitális platformokon, de a Deezeren pre-streamben már előtte is hallgatható volt egy szám kivételével a teljes hanganyag. A betétdalok videóklipjei is egymás után jelentek meg. 2015. december 12-én a Budabeats Records gondozásában kiadtak egy 500 példányos, limitált szériát bakeliten, amely négy kiválasztott dalt tartalmaz – ezek: a Dance, Dance Have A Good Time, a Doki Doki surf rock számok, a Liza (Balsai Mónika) énekével megtoldott Forever (My Love) és a Funky Booeeiing. ## Bemutatók A film díszbemutatója a MOM Kulturális Központban volt 2015. február 17-én, a nagyközönség a mozikban február 19-én láthatta először. A filmet a bemutató óta számos budapesti és vidéki mozi vetíti. 2015 márciusában kezdődtek a film fesztiválszereplései: a nemzetközi premier a 35. Fantasporto filmfesztiválon volt Portóban március 2-án a Rivoli filmszínházban, majd Japánban, az Oszakai Ázsiai Filmek Fesztiválján – ahol az egyetlen európai alkotás volt a mezőnyben – és szinte ezzel egy időben az argentínai Pantalla Pinamar fesztiválon, majd Prágában, a Febiofest Új Európa elnevezésű versenyprogramjában, áprilisban Brüsszelben, májusban az észak-amerikai Seattle-i Nemzetközi Filmfesztiválon, júniusban az Egyesült Királyságot hódítja meg, előbb a Sci-Fi-London, majd az Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztiválon és még szeptemberben eljut az alkotás Helsinkibe is. 2015 áprilisáig 14 fesztiválra hívták meg a filmet. ## Fogadtatás A filmet jórészt pozitívan fogadták a magyarországi kritikusok. Klág Dávid, az Index Cinematrix című rovatának kritikusa szerint „végre a magyar filmgyártás kitermelt magának valamit, ami a széles közönségnek is értelmezhető, a retróhangulat ellenére friss”, és amit az igényes filmkedvelők is szeretni fognak, annak ellenére, hogy a film kicsit vontatottan indul. A Cinematrix dicsérte a főszereplőket is, különösen Balsai Mónit. Az Origo szerint „megérte várni” a filmre, amely „egy bohókás ötletkavalkád, ami után vigyorognánk egész álló nap, és amilyen már rég nem született itthon”. A filmtekercs.hu szerint a filmben vannak ugyan logikai buktatók, de ennek ellenére úgy értékelte, hogy „egy élvezetes, ötletes és nagyon szórakoztató romantikus vígjáték”, és szintén kiemelte Balsai Móni alakítását. Fáy Miklós, a Népszabadság újságírója szerint a film nem tökéletes, de közel áll hozzá: A filmre Magyarországon húsz nap alatt több mint , 24 nap alatt pedig közel jegyet váltottak. A hatodik héten a film továbbra is a legnézettebb öt film között volt Magyarországon, összesen nézővel és több mint 102,5 millió forint bevétellel. Április második hetében is a tízes magyarországi nézettségi toplistán volt, össznézettséggel. A film készítői ekkor meghirdettek egy projektet: az előző év legnézettebb magyar filmje a Megdönteni Hajnal Tímeát volt megváltott jeggyel; ezt április 30-ig tervezték túlszárnyalni. Tíz hét alatt sikerült átlépnie a százezres nézőhatárt, majd május második hétvégéjén a kitűzött célt is elérték. A filmet addig -an látták és még mindig tartotta magát a tízes magyarországi nézettségi toplistán. Ezzel 2015. május 11-re a Magyar Nemzeti Filmalap 2011-ben megkezdett tevékenysége óta, történetének második legnézettebb filmje lett. Az alkotás elnyerte a Fantasporto portugál filmfesztivál nagydíját, valamint vizualitásával a legjobb speciális effektekért járó díjat. Az amszterdami Imagine filmfesztivál Georges Mélièsről elnevezett versenyének ezüst Méliès-díját 2015. április 17-én kapta meg a film, s ezzel esélyes lett az arany Méliès-díj elnyerésére is, amelyet az év végén Triesztben adnak át. A zsűri mellett holland közönség is értékelte a filmeket. Az alkotás pontot kapott a maximális -ből, ami a harmadik helyet eredményezte a fesztiválközönség körében úgy, hogy csupán két ezreddel maradt le attól, hogy második legyen. A 33. alkalommal megrendezett Brüsszeli Fantasztikus Filmek Nemzetközi Fesztiválján a szakmai zsűri által a kategóriája legjobbjának járó fődíj mellett a fesztivál közönségdíját is megszerezte. 2015\. május 20-án Moszkvában, a Magyar Filmunió és a Magyar Nemzeti Filmalap által kiválasztott öt magyar sikerfilm közül, a Liza, a rókatündér nyitotta meg a Cifra 1 elnevezésű kortárs magyar filmfesztivált az Oroszországi Magyar Kulturális Napok keretében. 28-án Madridban a versenyprogram összes díját megkapta. Június 2-án a brazíliai Porto Alegre 11. Fantaspa nevű nemzetközi filmfesztivál zsűrije Balsai Mónikát tüntette ki a legjobb színésznő díjával. A film ezután a tengerentúlon, a Seattle-i Nemzetközi Filmfesztiválon az új rendezők programban versenyez. A 2015. szeptember 30. és október 4. között megrendezett 15. Filmtettfeszt legnépszerűbb filmje a nyolc helyszínen is vetített Liza, a rókatündér volt. Az Origo internetes újság Filmklub rovata a 2013 ősze óta a 2015 októberéig megjelent filmeket rangsorolva a Liza, a rókatündért a 3. legjobbnak értékelte. 2015 decemberétől pedig a japán mozik is műsorukra tűzték, miközben Tajvan, Csehország, Szlovákia, Észtország és a jugoszláv utódállamok forgalmazói is megvásárolták filmszínházaik és televízióik számára a fekete komédiát, Magyarországon pedig 2015. november 18-án DVD-n, 25-én Blu-ray discen is megjelent, egy és kétlemezes verziókban is. ## Díjak 35\. Fantasporto filmfesztivál - a legjobb filmnek és - legjobb speciális effektekért járó díjak (2015) 31\. Imagine filmfesztivál, Amszterdam - ezüst Méliès-díj a legjobb európai fantasztikus filmnek, - a közönség a 3. legjobb-nak szavazta meg (2015) 33\. Brüsszeli nemzetközi fantasy filmfesztivál (BIFFF) - 7\. Orbit díj a legjobb új játékfilmnek és - a Pegasus díj nevezetű közönségdíj (2015) 3\. Nocturna, Madrid Nemzetközi Fantasztikus Filmek Fesztiválja - Paul Naschy-díj a legjobb filmnek, - a legjobb rendezésért (Ujj Mészáros Károly), - a legjobb forgatókönyvért (Ujj Mészáros Károly, Hegedűs Bálint), - a legjobb alakításért (Balsai Mónika, Bede-Fazekas Szabolcs) és - a legjobb vizuális effektekért járó Nocturna díjak (2015) 11\. Fantaspoa, Porto Alegre Nemzetközi Fantasztikus Filmek Fesztiválja - legjobb színésznő: Balsai Móni (2015) 41\. Seattle-i Nemzetközi Filmfesztivál, Seattle - nagy zsűri díj - új rendezők program (Ujj Mészáros Károly) (2015) 8\. Cinema City filmfesztivál, Újvidék - Cineuropa-díj a Cineuropa filmes szaklap díja a Duna-menti országok legjobb nemzetközi filmjének (2015) 10\. Fantastic Fest, Austin - közönségdíj 2. helyezett (2015) 4\. Monsters of Film, Stockholm \- közönségdíj a legjobb játékfilmnek (2015) 21\. Lundi Nemzetközi Fantasztikus Film Fesztivál, Lund - Siren díj a legjobb nemzetközi filmnek, - közönségdíj a legjobb játékfilmnek (2015) 3\. Cellar Door Filmfesztivál, Ottawa - közönségdíj a legjobb játékfilmnek (2015) 15\. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál, Los Angeles - legjobb film "Hungarians in Hollywood" díj: Ujj Mészáros Károly - legjobb színésznő zsűridíj: Balsai Móni (2015) 29\. Leedsi Nemzetközi Filmfesztivál, Leeds - közönségdíj a legjobb elbeszélő játékfilmnek (2015) 17\. Essonne-i Európai Filmfesztivál, Ris-Orangis - nagydíj, azaz a játékfilmek közönségdíja (2015) KULTer.hu kortárs kultúrportál - 2015 KULTfilmzenéi (TOP 10) - a 2015-ös év legjobban sikerült filmzenéje: a Liza, a rókatündér betétdala, Tövisházi Ambrus (2016) 54\. Magyar Filmkritikusok Díjátadó, Budapest - 2015 legjobb első film díja (Ujj Mészáros Károly) (2016) Magyar Filmdíj, 2. Magyar Filmhét, Budapest - legjobb nagyjátékfilm - legjobb rendező (Ujj Mészáros Károly) - legjobb női főszereplő (Balsai Mónika) - legjobb vágó (Czakó Judit) - legjobb díszlet, látvány, jelmez (Hujber Balázs, Bárdosi Ibolya) - legjobb zeneszerző (Tövisházi Ambrus, Csengery Dániel) - legjobb smink-, fodrász- és maszkmester (Horváth Csilla, Rácz Erzsébet, Kapás Nóra) (2016) 13\. Monte-carlói Nemzetközi Vígjátékfilm Fesztivál, Monaco - legjobb színésznő (Balsai Mónika) (2016) 3\. Selva Nera Filmfesztivál - legjobb film - a legeredetibb és leginnovatívabb film díja'' (2019)
263,168
Metamorfoz
26,443,656
null
[ "Kezdőlapon szerepelt szócikkek", "Tarkan-albumok" ]
A Metamorfoz (jelentése ’átalakulás’) Tarkan hetedik stúdiólemeze, amely 2007. december 25-én jelent meg Törökországban. Az album dalai közül hetet Tarkan írt, három másikat Ozan Çolakoğluval közösen szereztek. Az album stílusáról és koncepciójáról a hivatalos honlap úgy fogalmaz, hogy teljesen új, a keletet a nyugattal egyesítő hangzásvilágra kell számítani, amely „mind a rajongók, mind a kritikusok számára óriási meglepetés lesz.” A lemez vegyes fogadtatást kapott a török sajtóban, ahogy Tarkan korábbi munkái is; egyes újságírók szerint ez az évek óta folytatott lejárató kampány része. A média támadásai ellenére az album példányban fogyott a megjelenése utáni első héten. A bemutatkozó kislemez címe Vay Anam Vay („A mindenit!”). A Metamorfoz 2008. február 1-jén jelent meg Európában, a Universal Music/Urban kiadásában, néhány országban. ## Előzmények Tarkan török nyelvű albumot a Metamorfoz előtt 2003-ban adott ki, Dudu címmel. A 2005-ben kiadott angol nyelvű Come Closer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: míg eddig minden albuma arany-, illetve gyémántlemez lett, addig a Come Closer még az előbbi elismerést sem kapta meg; nem szerepel a MÜYAP (Török Fonográfiai Intézet) legtöbb példányban eladott albumok listáján. Miután Come Closer – Tarkan korábbi eladásainak mércéje szerint – tulajdonképpen megbukott, az énekes úgy döntött, ideje újra a hazai rajongóknak kedvezni: 2007 elején kijelentette, hogy készen áll egy új, török nyelvű lemez megjelentetésére, ám a megjelenés dátumát folyamatosan halasztgatták. A Hürriyet napilap információi szerint a török nyelvű album a şeker bayramı, a ramadánt lezáró „cukorünnep” alkalmával jelent volna meg, és nyitódala a Sezen Aksu által írt Biraz nezaket (Egy kis kedvesség) lett volna, Tarkan azonban megcáfolta a híreket az Atatürk repülőtéren adott televíziós interjújában, melyben közölte, hogy az album megjelenése csúszni fog, és hogy a Sezen Aksu által írt dalt levették a listáról. ## Az albumról Az album végül a beharangozott dátum után egy nappal, december 25-én jelent meg Törökországban. A hivatalos honlap szerint 2008-ban szerte a világon terjeszteni szeretnék. A dalok közül hetet Tarkan írt, három további pedig Tarkan és Ozan Çolakoğlu közös szerzeménye. A Metamorfoz magyarul metamorfózist, átalakulást jelent – jelezve, hogy az új album hangzása jelentősen eltér az eddigiektől. A lemezt bemutató poszteren Tarkan öltönyt visel, a haja pedig nagyon rövid – ez az újszerű megjelenés is a cím sugallatát erősíti. A borító külön érdekessége, hogy a címet Braille-írással is rányomtatták a látássérültek segítésére, az eredeti felirat azonban hibás volt. A karaktereket rosszul nyomták, és így nem Tarkan olvasható rajta, hanem Tarkaf. A hibát kijavították, és a borítót újranyomták. A lemez stílusa keverék: dance-pop alapú, rockkal vegyítve. Hangzását a szintetizátor, az elektromos gitár és a zongora mellett a vonós hangszerek határozzák meg. Egyes újságírók az album stílusát Justin Timberlake-éhez hasonlították, amelyhez „orientális szószt kevertek, hogy könnyebben csússzon”. ### A dalok A dalok közül a Vay Anam Vay, a Dilli Düdük, az Arada Bir, a Hop Hop, a Çat Kapı és Dedikodu gyorsabb, ritmusosabb dalok, míg az İstanbul Ağriyor, a Bam Teli, a Gün Gibi és a Pare Pare lassúbbak, érzelmesebbek. A dalok történetét Tarkan maga mesélte el a Yeni Aktüel magazinnak. E szerint a Vay Anam Vay egy olyan pillanatban született, amikor az énekes épp egy másik dal produkciós teendőivel volt elfoglalva. Mindössze két óra alatt írta meg, majd annyira megtetszett neki is és az album producerének, Ozan Çolakoğlunak is, hogy a többi dalt is ennek a dalnak a szellemében alakították át, illetve az album új, „metamorfikus” jellegének nem megfelelő dalokat kivették a listáról. Így a Vay Anam Vay koncepciója miatt kapta az album a nevét. A Dilli Düdük másfél évvel ezelőtt íródott, amikor Tarkan épp egy nehéz korszakon esett át: „Akkor írtam, amikor megint csak igazságtalanul sárba taposták, kővel dobálták meg a munkám gyümölcsét. Ugyanebben az időszakban egy számomra kedves zenész társamat is hasonló igazságtalanság érte. Ekkor már tényleg nagyon mérges voltam. Ezt a dalt mindazoknak írtam, akik odafigyelés nélkül, megértés nélkül, a bolhából is elefántot csinálva, meggondolatlanul mások lelkébe taposnak!”. A Çat Kapı című dalban a szerelemmel szembeni tehetetlenségét akarta kifejezni az énekes, aki már többször is átélte az érzést, miszerint hiába határozza el, hogy soha többé nem lesz szerelmes, végül mégsem tud ellenállni. Ezzel ellentétben a Hop Hop politikai felhangokkal bír. Arról szól, hogyan használja ki a kisembert az állam a saját céljainak elérésére, és hogy a mostani politikai rendszerek „semmire sem jók”, hiszen a világ tele van erőszakkal, háborúval, az emberi jogokat nagyon sok helyen eltiporják, nyakunkon a globális felmelegedés, ami ellen nem sokat tesznek a kormányok. Tarkan nyilatkozata szerint a dal ezekkel a problémákkal foglalkozik, és arra buzdít, hogy össze kell fognunk, függetlenül attól, hogy milyen neműek és bőrszínűek vagyunk vagy milyen vallási nézetekkel bírunk. A Pare Pare című dalról a következőképpen nyilatkozott a Yeni Aktüelnek: A Gün Gibi a szerelemnek köszönetet mondó szerelmes férfi vallomása, „A rózsáját megtaláló fülemüle boldogságéneke.” Az İstanbul Ağliyor mindazok számára íródott, akik átélték már az elválás, a magány fájdalmát, hogy érezzék, nincsenek egyedül az érzéseikkel. Az Arada Bir egy önértékelő dal, egy vallomás, melyben fény derül arra, hogy Tarkan megtapasztalta már az úgynevezett „kettős kapcsolatokat”, melyek szerinte az ember természetéből fakadnak: mindenki először a saját énjével foglalkozik, és saját igazát keresi, a végén azonban, ha megérti, milyen helytelenül viselkedett, helyreállhat az egyensúly a kapcsolatban. A Bam Teli az emberi kapcsolatokban lejátszódó pszichológiai játszmákról szól, amikor az emberek gyakran akarva megbántják a másikat, sokszor gyógyíthatatlan sebeket okozva. Tarkan szerint néha helyesebb nem belemenni ezekbe a játszmákba, hallgatni, megértéssel fogadni a másikat és az időre bízni a dolgot. A pletyka árnyoldalait mutatja meg a Dedikodu című dal, melyben Tarkan a hallgatóságot szólítja meg, kérve őket, hogy a róla írt pletykákkal, pénz- és hírnévhajhászó rosszindulatú álhírekkel ne foglalkozzanak. ### Európai kiadás A Metamorfoz 2008. február 1-jén az Urban (a Universal Music német alvállalata) kiadásában jelent meg Németországban. Itt az album módosított változatát terjesztik, melyen a Vay Anam Vay videója is szerepel. Az Urban által kiküldött hírlevél szerint az első koncertsorozatot májusban bonyolították le. ## Fogadtatás A Metamorfoz megjelenése utáni első héten 300 000 példányban fogyott, és jelenleg (2008. január) is listavezető. Mindezek mellett az énekes különös elismerésben részesült: a Türk Dil Kurumu (Török Nyelvintézet) igazgatója levelet küldött Tarkannak, melyben gratulált az általa írt, szép nyelvezetű dalszövegekhez, kiemelve a gazdag török nyelv legszebb közmondásainak és idiómáinak használatát. Külön kiemelte, hogy Tarkan mindezzel „példát mutat a fiataloknak” a hagyományok őrzésében. Az album megjelenése kapcsán írt cikkében Ecevit Kılıç, a Sabah napilap újságírója, a „zene Orhan Pamukjának” nevezte Tarkant, mert akárcsak Pamuk az irodalomban, Tarkan is a saját útját járja, mindegy, mennyire kritizálja a sajtó. Mindeközben a Metamorfoz – a Vatan napilap információi szerint – „bombaként robbant” a piacon: míg a boltokban 300 000 példány fogyott, a 2007. december 30. – 2008. január 6-i héten a TTNetMüzik portálról – az egyetlen internetes MP3-üzlet, ahol Tarkan dalait legálisan le lehet tölteni – 49 000-szer töltötték le a dalait, ami a portál legtöbbet letöltött előadójává tette. Az album vegyes fogadtatásban részesült a török sajtóban. Néhány újságíró védelmébe vette Tarkant, kijelentve, hogy a kritikusoknak végre a zenéjével kellene törődniük, és nem a viselt ruhadarabjaival, ami a lemez megjelenése óta a sajtó kedvenc témája. Tuna Serim újságíró egyik írásában rámutatott, hogy a sajtóban valóságos hajsza folyik a Tarkan-hírekért, a csatornák képesek az eredeti műsorbeosztást is megváltoztatni emiatt, így akármennyire is kritizálják, mégis elsődleges hírértékű. Az írónő arra is rámutatott, hogy egyetlen országban sem számít elsődleges hírértékűnek egy videóklip megjelenése, míg Törökországban Tarkan Vay Anam Vay című klipjének bemutatását a csatornák a hírműsoraikban elemezték. A Hürriyet tudósítója, Cengiz Semercioğlu szerint pedig most már bizonyos, hogy „anti-Tarkan lobbi” van a hazai médiában, melynek oka valószínűleg az, hogy az énekes távol tartja magát a bulvársajtótól, így akármit tegyen is, mindenbe belekötnek. Más újságírók és zenei kritikusok szerint ez a legrosszabb album, amit valaha kiadott, előző munkáit ismétli, és nincs benne semmi eredeti. Volt olyan zenei kritikus, aki közölte, hogy ő nem hajlandó még meghallgatni sem az albumot, míg mások nem értik, mi kivetnivalót talál a többi kritikus a dalokban. Tolga Akyıldız, a Hürriyet napilap egyik legnépszerűbb rovatvezetője csak két hónappal a megjelenés után, február elején írta le a véleményét az albumról, mondván, hogy szerette volna megvárni, míg elülnek az olyan napi szintű rágalmazások, mint hogy Tarkan az Erol Köse kiadó egyik művészétől „lopta” az új imidzsét, mert „már nem bírja bevenni a gyomrom az ilyesmit”. Akyıldız véleménye szerint nincs az albummal semmi baj, jók a dalok, de itt lenne az ideje, hogy Tarkan végre sokkal bátrabb legyen: A Hürriyet információi szerint a Török Nyelvintézet (Türk Dil Kurumu) online szótárában harmadik legtöbbet keresett szó volt a metamorfoz 2008 januárjában. A külföldi rádiók között elsőként a washingtoni perzsa Javan Radio kezdte el játszani a Metamorfoz dalait, a hallgatók kérésére. ## Videók ### Vay Anam Vay A videót 2007-ben forgatták az İstanbul Film Sokağı stúdióiban, a rendező az a Kıvanç Baruönü, aki a G.O.R.A. című nagy sikerű Cem Yılmaz-film speciális effektusaiért volt felelős. A forgatás egy napig tartott; a videó nagyrészt bluebox technikával készült, a háttereket később, digitálisan varázsolták a szalagra. A klipben Tarkan partnerét az izraeli modell, Liraz Dror alakítja. A videó 2008. január 15-én került adásba a török televíziókban. Akárcsak az albumborító, a videó színvilágában is a szürke dominál, melyet egyedül a virtuális színpad vörös színe élénkít kissé. A klip hangulatvideó, azaz nem egy történetet mesél el. Tarkan különböző helyszíneken énekli a dalt: először egy kivilágított virtuális folyosón látjuk, aztán egy padláson, egy fehér szófán ülve, majd egy üres raktárépületben táncol, a negyedik helyszín pedig egy virtuális színpad, egyetlen mikrofonnal, hatalmas vörös bársonyfüggönnyel, és egy kivetítővel, ahol Liraz Drort látjuk egy ágyon fekve. Tarkan öltözéke is egyszerű: három öltözékben látjuk; az albumborítón is viselt szürke öltönyben, egy fekete nadrágban, ingben, mellénnyel, sportcipővel; illetve farmerban, bőrdzsekiben és egy sárga színű Bruce Lee-mintázatú pólóban. ### Pare Pare Az előzetes hírekkel ellentétben, miszerint a Metamorfoz második videóklipje a Dilli Düdük dalhoz készült, mégis a Pare Pare (Darabokban) című dal 35 mm-es filmre forgatott kisfilmje került adásba a török televíziókban. A videót Altan Dönmez rendezte, aki több Tarkan-klipet is jegyez (Gülümse Kaderine, Sorma Kalbım), a forgatás egy napig tartott az isztambuli Ata Studios-ban. A Vay Anam Vay-hoz hasonlóan a Pare Pare is hangulatvideó: Tarkan egy füsttel borított színpadon állva énekli a lassú, érzelmes dalt. ### Arada Bir A lemez harmadik videóklipje teljes titokban készült el, a rajongók számára a dal címét mindössze néhány nappal a 2008. június 12-i bemutató előtt fedték fel. Az Arada Bir (Néha) című dal klipjét egy Kırklareli lezárt útszakaszon forgatták. A két napos forgatáson a veszélyes jelenetekben (a furgonról átugrik egy másik autó tetejére) dublőr helyettesítette az énekest. Az előadóművész-rendező Metin Arolat által készített klipben Tarkan egy piros furgont vezet és a kiszemelt hölgyet próbálja meggyőzni szerelméről. A vajszínű, nyitott, régi típusú kabrió autót vezető lányt a romániai modell, Anda alakítja. A videofilm utómunkálatai, beleértve a grafikai teendőket, tizenöt napig tartottak. A klipet először csak a hivatalos honlapon lehetett megtekinteni. Arolat több klipet is rendezett már Tarkannak, például a Salına Salına Sinsice és a Kuzu Kuzu videóját. ### Dilli Düdük A Metamorfoz negyedik videóklipje a Dilli Düdük (Pletykafészek) című dalhoz született, rendezője Murat Onbul. Az előkészületek, a forgatás és az utómunkálatok három hónapig tartottak, a videót bluebox technikával készítették, HD minőségben, 120 képkockás storyboard (képes forgatókönyv) segítségével. A teljes háttér és a klipben szereplő járművek és épületek is számítógépes grafikával készültek, 35 fős stáb dolgozott a virtuális világ elkészítésén. A dal szövege a török bulvársajtóról szól, és a videóklip is ennek megfelelően készült: hang- és képfelvételeket vágtak be a bulvársajtó Tarkanról készült híradásaiból. ## Metamorfoz Remixes 2008\. augusztus 1-jén megjelent a Metamorfoz dupla lemezes kiadásban, ahol a Metamorfoz remixes című második lemezen 11 dal található, ezek közül egyet Dj. Tiësto mixelt. Az albumfotókat Koray Kasap készítette. A remixalbumon hallható dalok listája: 1. Pare Pare Tiesto Mix – Dj. Tiësto 2. Vay Anam Vay Electrofied – Kıvanç K, Omar Basaad 3. Arada Bir Be Funkee Mix – Levent Gündüz 4. İstanbul Ağlıyor Hökenek Mix – Serkan Hökenek 5. Dilli Düdük – Suat Ateşdağlı, Yalçın Aşan 6. Vay Anam Vay Erdem Kınay Mix 7. Dedikodu Ozan Doğulu Mix 8. Arada Bir Ozan Çolakoğlu Mix 9. Vay Anam Vay Gürcell Mix – Gürsel Çelik 10. Çat Kapı Hökenek Mix – Serkan Hökenek 11. Hop Hop Kıvanç K Gangsta Mix – Kıvanç 12. Vay Anam Vay Elektherock Mix – Hüseyin Karadayı 13. İstanbul Ağlıyor M. Matthew Erdem Mix – Murat Matthew Erdem ## Koncertek Tarkan a Metamorfoz dalaival először Bakuban lépett fel 2008. május 10-én és 11-én. A londoni Absolute Events szervezésében Tarkan áprilisban a Wembley stadionban adott koncertet, ahol előzenekarként a maNga együttest harangozták be. ## Kritika ### Kritikusok, újságírók véleménye - Michael Show: - Yasemin Kağa (A Sony BMG termékmenedzsere): - Ahmet San (producer, Tarkan korábbi menedzsere): - Ercan Saatçi (a Rec by Saatchi kiadó tulajdonosa): - Sina Koloğlu (újságíró): - Naim Dilmener (zenei kritikus) ### Zenészek, énekesek véleménye Az arabeszk zene „császárának” tartott İbrahim Tatlıses énekes-műsorvezető szerint a Metamorfoz „tényleg jól sikerült album”, a kritikusok igazságtalanok vele. Az énekes hozzátette, Törökországban a „gyümölcsöt termő fát kővel dobálják, és Tarkannak túl gazdag a gyümölcstermése”. A szókimondó stílusáról ismert énekesnő, Nil Karaibrahimgil a Hürriyetnek írt cikkében mélységesen elítélte a sajtóban megjelent kritikákat, mondván, hogy Törökországban, úgy látszik, csak az a fontos, hogy kritizálhassák az előadó megjelenését, mondatait, hibákat keressenek, és ujjal mutogassanak arra, akit valamikor ők maguk emeltek piedesztálra. Az elismert török popénekes, Kayahan a Bugün napilapnak adott interjújában elítélte a Metamorfoz kritikusait. A művész szerint ezek az úgynevezett kritikusok egyáltalán nem értenek a zenéhez, ráadásul megpróbálják kimozdítani Tarkant a piacon elfoglalt pozíciójából: „Tarkan jól énekel. Kíváncsi lennék, hogy azok, akik most a lejáratásán dolgoznak, kivel vagy mivel akarják őt helyettesíteni. Igazságtalanok vele. Hagyják végre békén Tarkant!” ## Számlista ## Közreműködők - Producer: Ozan Çolakoğlu, Tarkan - Hangszerelés: Ozan Çolakoğlu - Mix: Ozan Çolakoğlu - Hangfelvétel, edit és mix: Murat Matthew Erdem - Stúdió: Sarı Ev, Imaj - Mastering: Miles Showell / Metropolis Group Ltd. - Fénykép: Tamer Yılmaz - Haj: Yıldırım Özdemir - Smink: Neriman Eröz - Grafikai tervezés: İsmail Aylakcı, Onur Güngör - Szerkesztés: Hande Menekşe - Nyomás: GD Ofset ### Zenészek - Elektromos gitár: Can Şengün - Akusztikus gitár: Can Şengün, Michael Annas Allaf - Basszusgitár: Alp Ersönmez - Hegedű: Gündem Yaylı Grubu - Ütősök: Mehmet Akatay
1,512
Miskolc
26,908,413
null
[ "Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései", "Magyarország megyei jogú városai", "Megyei jogú városok (tanácsrendszer)", "Miskolc" ]
Miskolc (szlovákul és csehül Miškovec, németül Mischkolz) megyei jogú város Magyarország északkeleti részén, a Bükk-vidék keleti lejtőinél. Az Észak-Magyarországi régió központja és legnagyobb települése. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye és a Miskolci járás székhelye. A vármegye lakosságának negyede Miskolcon él. Az ország negyedik legnépesebb települése Budapest, Debrecen és Szeged után, agglomerációval együtt Budapest és Debrecen után a harmadik legnagyobb, illetve a második legnagyobb belterülettel/beépített területtel rendelkező város Magyarországon Budapest után. A környék Európa egyik legrégebben lakott területe, mint azt paleolit kori leletek tanúsítják. A különböző tájegységek találkozásánál, fontos kereskedőutak mentén épült település már a középkorban kereskedőváros volt, és 1365-ben Nagy Lajos királytól kapott városi rangot. A török hódoltság után ipara is fejlődésnek indult. Miskolc Magyarország egyik legjelentősebb ipari központja. A hagyományos nehézipari és élelmiszeripari ágazatok mellett ma már jelentős szerephez jutnak a modern elektronikai, járműipari és vegyipari cégek is a város gazdaságában. Számos innovációs klaszter is működik a városban. Miskolc ambíciója, hogy részben a helyi nagy múltú egyetem tudományos alapjaira építve, részben a már letelepedett nagyvállalatok műszaki hátterére alapozva, a térség kutató-fejlesztő központja legyen. A rendszerváltás óta kulturális és idegenforgalmi szerepét igyekszik erősíteni; ebből a szempontból főbb látványosságai közé tartoznak a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Diósgyőri vár, a lillafüredi Palotaszálló és a Miskolci Nemzeti Színház, illetve a Miskolci Állatkert és Kultúrpark. A régió vezető városaként az ennek megfelelő funkciókat is betölti; egyetemi város, a vármegye és környéke gazdasági, oktatási, kulturális központja. Miskolc város napja: május 11. ## Fekvése A város a Bükk-vidék keleti részén, abba „beágyazódva”, a Szinva, Hejő és a Sajó völgyében, különböző természeti és gazdasági tájegységek találkozásánál épült. A város kivételes szépségét e csodás fekvése miatt is köszönheti. A Sajó, a Bódva és a Hernád összeolvadó völgysíkja, a Miskolci kapu ősidők óta jelentős áru- és személyforgalom színtere. Miskolc területe 236,66 km2, ebből 54,21 km2 a belterület, 29,34 km2 a zártkert és 153,11 km2 a külterület. A belterületi rész szélessége kelet-nyugat irányban 19 km, észak-dél irányban 10 km. Mai felszíne – a kéregszerkezeti mozgások eredményeként – lépcsőzetes felépítésű. Keletről nyugat felé 30 km kiterjedésű, amin belül négy „lépcső” figyelhető meg; a magasságkülönbség eléri a 800 métert. - Legmagasabb területe a Borovnyák-tető (945 m). A legalacsonyabb terület a Sajó melléke (110–120 m), ez az alföldi táj része. Fiatal, pleisztocén–holocén üledékek (kavics, homok, agyag, iszap) építik fel. - A síksági tájat az Avas–Tetemvár vonalától Diósgyőrig egy 250–300 méter magas dombvidéki tájövezet, az Alacsony Bükk váltja fel. Geológiai felépítésében harmadkori tengeri üledék – homok, homokkő, márga, agyag, közbeépült szénrétegek – és miocén-kori vulkáni anyagok, főleg tufák vesznek részt. Felszínét patakok, vízfolyások tagolták fel. - Diósgyőrtől körülbelül Lillafüredig terjed a Középső Bükk 400–600 méteres rögsorozata, melyet túlnyomórészt triász mészkő, pala, alárendelt dolomit és egyéb kőzetek építenek fel. A tájövezet földrajzi sajátosságait a karsztos lepusztulásformák adják. - Lillafürednél kezdődik a miskolci táj legmagasabb lépcsője, a 600–900 méterre emelkedő Magas Bükk, vagy Bükk-fennsík. Felépítésében ó- és középkori tengeri üledékek (mészkő, pala, dolomit) és eruptív kőzetek (például diabáz és porfirit) vesznek részt. Keletről nyugat felé fokozatosan emelkedik, belsejében kisebb-nagyobb barlangok alakultak ki. ## Éghajlat A város sokévi átlagos havi középhőmérsékleteit tekintve elmondható, hogy a leghidegebb hónap a január, míg a legmelegebb a július. Az évi közepes hőingás 22,1 °C. Az évi átlagos felhőborítottság 60% körüli. Miskolc átlagos évi csapadékösszege 533 mm, ami jellegzetes évi menetet mutat, a nyári félév csapadékosabb, míg a téli félév szárazabb. A legkevesebb csapadék január-februárban hullik, a legcsapadékosabb hónap pedig – közel négyszer akkora értékkel – a június. A napsütéses órák éves összege átlagosan 1800 óra, de évenként nagy változékonyságot mutat. Megfigyelhető a napfénytartam jellegzetes évi menete, a nyári hónapokban van a maximuma (havi 230–250 óra), míg november-január időszakban a minimuma (havi 40–60 óra). A nyári napok (T<sub>max</sub> ≥ 25 °C) éves száma 70 nap. A hőségnapok (T<sub>max</sub> ≥ 30 °C) éves száma 15 nap. Forró nap (T<sub>max</sub> ≥ 35 °C) átlagosan kétévente 1 nap. A fagyos napok (T<sub>min</sub> ≤ 0 °C) éves száma 105 nap. A téli napok (T<sub>max</sub> ≤ 0 °C) éves száma 30 nap. A zord napok (T<sub>min</sub> ≤ –10 °C) éves száma 10 nap. - Abszolút minimum-hőmérséklet: –35,0 °C (1940. február 16.) Miskolc-Görömbölytapolca (országos rekord) - Abszolút maximum-hőmérséklet: 38,6 °C (1952. augusztus 16.) Miskolc Repülőtér, (2007. július 20.) Miskolc Avas - Legnagyobb évi csapadékösszeg: 1554,9 mm (2010.) Miskolc-Lillafüred-Jávorkút (országos rekord) ## A város története A régészeti leletek tanúsága szerint a terület ősidők óta lakott, s ez Magyarország legrégebben lakott területe is. A több mint , paleolit kori leletek azt bizonyítják, egyike Európa legrégebben lakott területeinek. Első ismert lakói a kelta gotinok, talán hozzájuk köthető a Miskolctapolcától délre fekvő Leányvár építése is. A honfoglaló magyarok már kevert etnikumú lakosságot találtak ezen a vidéken, akik a Sötétkapu táján, a Papszer oldalán és a Tetemvár környékén laktak. A mai diósgyőri vár helyén a honfoglalás előtt már földvár állt. A hely a Miskóc nemzetségről kapta nevét, elsőként Anonymus említi ezen a néven a Gesta Hungarorumban 1173 körül („que nunc uocatur miscoucy”). A Miskóc nemzetség, amely a megyének is nevet adó Bors nemzetség egyik ága volt, 1312-ben veszítette el a területet, mert Csák Máté pártjára álltak Károly Róberttel szemben. A király a rimaszécsi Széchy-családnak adományozta a birtokot. Ők szereztek Miskolcnak először bíráskodási és vásártartási jogokat. Miskolcot Nagy Lajos király emelte városi rangra – oppidummá, azaz mezővárossá nyilvánította, bíróválasztási és végrendelkezési jogok biztosításával –, 1365-ben, nagyjából ugyanabban az időben, amikor a közeli diósgyőri várat felújíttatta. A király egyben a diósgyőri koronauradalomhoz is csatolta a várost, amely egészen 1848-ig királyi tulajdonban állt. Zsigmond király 1435. október 2-ai oklevelében pallosjogot adott Miskolcnak. A település gyors fejlődésnek indult, a 15. század végén már 2000 lakosa volt, a török hódoltság idején azonban a fejlődés lelassult. 1544-ben a törökök felégették a várost és behódolásra kényszerítették. Miskolcot egészen az 1687-es felszabadulásig adóztatta a török, bár a diósgyőri várat már 1674-ben sikerült visszafoglalni. A város ebben az időszakban vált fontos bortermelő központtá, és a 17. század végére már 13 céh is működött itt. A török idők végére a lakosság létszáma elérte az akkori Kassáét. A szabadságharc idején Rákóczi fejedelem rövid időre Miskolcon rendezte be főhadiszállását (1704. január 18-ától március 15-éig). 1706. szeptember 25-én az osztrákok kirabolták és felégették a várost, 1711-ben pedig kolerajárvány pusztított, melynek a népesség fele áldozatul esett. Miskolc ezután újra virágzásnak indult. 1724-ben Borsod vármegye mint központi helyen fekvő, nagy lakosságú mezővárost, Miskolcot választotta a megyeháza felépítésének helyszínéül. Az első népszámlálás 1786-ban 2414 házat és lakost jegyzett föl a városban. Több fontos épület a 18. és a 19. század folyamán épült, köztük a városháza, az új megyeháza (1820 körül), a színház (az ország mai területén álló első kőszínház; az első Kolozsvárott épült), a zsinagóga, számos iskola és templom. 1867-ben elkezdődött a gázvilágítás bevezetése, 1870. január 9-én átadták a Hatvan–Miskolc vasútvonalat, amivel a város összeköttetésbe került Pesttel, 1874-ben pedig bekötötték az első telefonkészüléket Miskolcon. Ezek az évek azonban nemcsak fejlődést hoztak a városnak: több csapás is sújtotta Miskolcot, 1873-ban ismét kolerajárvány tört ki, 1878-ban pedig hatalmas árvíz követelt több száz emberéletet. Az árvíz rengeteg épületet is elpusztított, de helyükre szebb, nagyobb épületek épültek. 1897 júliusában indult el az első miskolci villamosjárat, harmadikként az országban (Budapest és Pozsony után), a Tiszai pályaudvar és a Szent Anna tér között, valamint a Szeles utca és a Népkert között. Az első világháború közvetlenül nem érintette a várost, de közvetetten rengeteg ember halálát okozta, a fronton és a kolerajárványban is rengeteg miskolci halt meg. Miskolc volt az 1886-os közigazgatási rendezés után a Trianon előtti Magyarország egyetlen városa, amely rendkívül dinamikus növekedésének köszönhetően rendezett tanácsú városból törvényhatósági jogú várossá tudott átalakulni 1909-ben. Büntetés-végrehajtási intézetét (ma: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet) 1902-ben alapították. A trianoni békeszerződés után Miskolc Borsod, Gömör és Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített (k.e.e.) vármegye székhelye lett. Ebben az időben a gazdaságban rövid időre hanyatlás következett be. A Trianon után elcsatolt országrészekből menekültek egész serege érkezett Miskolcra. A városnak át kellett vennie az addigi régióközpont, Kassa szerepét. Ez és a közelítő második világháborúra való felkészülés – amely Miskolcot az ország legfontosabb nehézipari központjává tette – újabb fejlődést hozott, bár a város sokat szenvedett a háború utolsó évében. Az ország német megszállása során – a vármegye főispánjának és a város polgármesterének közreműködésével – a helyi zsidó lakosságot gettósították, majd 1944 júniusának közepén a környék kisvárosaiból és a járásból összeszedettekkel együtt haláltáborokba szállították; mindent összevéve, a miskolci izraeliták 78 százaléka, mintegy 8900 fő veszett oda. Az első légitámadás 1944. június 2-án érte a várost. A Vörös Hadsereg december 4-én foglalta el Miskolcot. A háború alatt 350 épület semmisült meg és 7150-ben esett komoly kár. 1945-ben Diósgyőrt és Hejőcsabát, 1950-ben Görömbölyt, Szirmát és Hámort csatolták a városhoz. 1949-ben a Selmecbányáról Sopronba költöztetett Bányászati Akadémiát a nyugati határhoz túl közelinek ítélt városból keletebbre, Miskolcra hozták, akkor már Nehézipari Műszaki Egyetem néven. Az elkövetkezendő évtizedekben a város hat évre az ország második legnépesebb, egyben ötödik legnagyobb városa lett, az 1980-as években több mint lakossal. 1983-tól a város lakossága egyre fogyott a 2017-es 157 ezres szintre. Mai kiterjedését 1981-ben érte el, amikor hozzácsatolták Bükkszentlászlót. Az 1990-es évek a miskolci nehézipar hanyatlását hozták. A város népessége csökkenni kezdett, s Debrecen vette át helyét az ország második legnépesebb városaként. A 2000-es évektől folyamatos fejlődés volt megfigyelhető a városban, amivel az acélváros mítoszról a kultúra és turizmus városává válna Miskolc. Miskolc 2005-ben az Európa kulturális fővárosa pályázaton Pécs után a második helyet szerezte meg, maga mögé utasítva ezzel Egert, Debrecent, Győrt, Budapestet és Sopront. 2008-ban a Kultúra Magyar Városa díjjal jutalmazták a várost, 2010-ben pedig megkapta az Értékgazdag Település címet. ## Népesség Miskolc lakónépessége 2022. október 1-jén fő volt, ami Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye össznépességének 23,7%-át tette ki. A 2011-es népszámlálás óta fővel csökkent a város lakosság száma. Ebben az évben az egy km2-re jutó lakók száma, átlagosan 623 ember volt. Miskolc népesség korösszetétele igen kedvezőtlen. 2022-ben a város lakónépességének a 13%-a 14 évnél fiatalabb, míg a 65 éven felülieké 23% volt. 2022-ben a férfiaknál 70,1, a nőknél 77,3 év volt a születéskor várható átlagos élettartam. A legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők élnek a legtöbben a városban fő, utánuk a következő nagy csoport a diplomával rendelkezők fővel. 2022-ben a 6 évnél idősebb népesség 85%-nál volt internet elérési lehetősége. A népszámlálás adatai alapján a város lakónépességének 6,6%-a, mintegy 9709 személy vallotta magát valamely kisebbséghez tartozónak. A kisebbségek közül cigány, német és ruszin nemzetiségűnek vallották magukat a legtöbben. A 19. század utolsó harmadától Miskolc lakosságszáma fokozatosan növekedett, egészen 1980-ig. A II. világháború rövid időre megakasztotta a fejlődést, majd a háború után robbanásszerűen növekedni kezdett Miskolc lakosságszáma, ez főleg az ipar erőteljes fejlesztésének köszönhető. Miskolc népessége az 1980-as évek közepe óta folyamatosan csökken. Népességének történelmi csúcsa 1985-ben volt amikor is fő élt Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén. Az elmúlt évtizedek csökkenési ütemét figyelembe véve a demográfusok számításai szerint Miskolc lakossága 2030-ra főre is csökkenhet. Ma már annyian élnek Miskolcon, mint 1960-ban. A 2022-es népszámlálási adatok szerint a magukat vallási közösséghez tartozónak valló miskolciak túlnyomó többsége római katolikusnak tartja magát. Emellett jelentős egyház a városban még a református. ### Iskolai végzettség A 2001-es népszámlálási adatok alapján, Miskolcon a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők éltek a legtöbben fővel. Második legnagyobb csoport az általános iskolai végzettséggel rendelkezőek voltak fővel, utánuk következett az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők fővel, a szakmunkás végzettségűek fővel, végül a diplomások fővel. A 2011-es népszámlálási adatok alapján, Miskolcon a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők éltek a legtöbben fővel. Második legnagyobb csoport az általános iskolai végzettséggel rendelkezők voltak fővel, utánuk következett a diplomával rendelkezők fővel, a szakmunkások fővel, végül az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőek fővel. A 2022-es népszámlálási adatok alapján, Miskolcon a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők éltek a legtöbben fővel. Második legnagyobb csoport a diplomai végzettséggel rendelkezők voltak fővel, utánuk következett az általános iskolai végzettséggel rendelkezők fővel, a szakmunkás végzettségűek fővel, végül az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőek fővel. ### Etnikai összetétel A 2001-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága volt, ebből a válaszadók volt, magyarnak, míg 4135 fő cigánynak vallotta magát, azonban meg kell jegyezni, hogy a magyarországi cigányok (romák) aránya a népszámlálásokban szereplőnél lényegesen magasabb. 474 fő német, 472 fő szlovák és 213 fő görög etnikumnak vallotta magát. A 2011-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága volt, ebből a válaszadók volt, magyarnak vallotta magát, az adatokból az derül ki, hogy a magyarnak vallók száma jelentősen csökkent tíz év alatt, ennek egyik fő oka, hogy többen nem válaszoltak. Az elmúlt tíz év alatt, a nemzetiségiek közül a legjelentősebben a cigányok (5441 fő), a németek (912 fő) és a románok (208 fő) száma nőtt. A román és a német nemzetiségűek száma megkétszereződött. A szlováknak vallók száma (420 fő) kismértékben csökkent, az elmúlt tíz év alatt. A megyén belül, Miskolcon él a legtöbb magát cigánynak, orosznak (191 fő), szlováknak, németnek valló nemzetiségi. A 2022-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága fő volt, ebből a válaszadók fő volt, fő magyarnak vallotta magát. Az elmúlt tizenegy év alatt, a nemzetiségiek közül a legjelentősebben a ruszinok (308 fő) és az ukránok (288 fő) száma nőtt, miközben jelentősen csökkent a cigányok (2388 fő) és a németek (671 fő) száma. A népszámlálás adatai nem részletezi az el nem ismert nemzetiségeket, de a számuk jelentősen nőtt, 2011 óta 1632 főről 5259 főre. ### Vallási összetétel A 2001-es népszámlálási adatok alapján, Miskolcon a lakosság több mint fele (74,2%) kötődik valamelyik vallási felekezethez. A legnagyobb vallás a városban a kereszténység, melynek legelterjedtebb formája a katolicizmus (49%). A katolikus egyházon belül a római katolikusok száma , míg a görögkatolikusok . A városban népes protestáns közösségek is élnek, főleg reformátusok () és evangélikusok (2652 fő). Az ortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (oroszok, románok, szerbek, bolgárok, görögök) felekezetének számít, számuk elenyésző az egész városi lakosságához képest (187 fő). Szerte a városban számos egyéb kisebb keresztény közösség működik. A zsidó vallási közösséghez tartózók száma 172 fő. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (10,4%). Felekezeten kívülinek a város lakosságának 14,9%-a vallotta magát. A 2011-es népszámlálás adatai alapján, Miskolcon a lakosság fele (51%) kötődik valamelyik vallási felekezethez. Az elmúlt tíz év alatt a városi lakosság vallási felekezethez tartozása jelentősen csökkent, ennek egyik oka, hogy sokan nem válaszoltak. A legnagyobb vallás a városban a kereszténység, melynek legelterjedtebb formája a katolicizmus (33,2%). Az elmúlt tíz év alatt, a katolikus valláshoz tartozók száma negyedével esett vissza. A katolikus egyházon belül a római katolikusok száma , míg a görögkatolikusok 6580 fő. A városban népes protestáns közösségek is élnek, főleg reformátusok (25 606 fő) és evangélikusok (1485 fő). Az ortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (oroszok, románok, szerbek, bolgárok, görögök) felekezetének számít, számuk elenyésző az egész városi lakosságához képest (135 fő). Szerte a városban számos egyéb kisebb keresztény közösség működik. A zsidó vallási közösséghez tartózók száma 104 fő. Összességében elmondható, hogy az elmúlt tíz év során minden más felekezetekhez tartozók száma jelentősen csökkent. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (30,6%), tíz év alatt a triplájára nőtt a számuk. Felekezeten kívülinek a város lakosságának 18,4%-a vallotta magát. 2022-es népszámlálás adatai alapján, Miskolcon a lakosság kevesebb mint a fele (44,2%) kötődik valamelyik vallási felekezethez. Az elmúlt tíz év alatt a városi lakosság vallási felekezethez tartozása jelentősen csökkent, ennek egyik oka, hogy sokan nem válaszoltak. A legnagyobb vallás a városban a kereszténység, melynek legelterjedtebb formája a katolicizmus (23,4%). Az elmúlt tíz év alatt, a katolikus valláshoz tartozók száma negyedével esett vissza. A katolikus egyházon belül a római katolikusok száma fő, míg a görögkatolikusok 5896 fő. A városban népes protestáns közösségek is élnek, főleg reformátusok (21009 fő) és evangélikusok (1153 fő). Az ortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (ukránok, románok, szerbek, bolgárok, görögök) felekezetének számít, számuk az elmúlt 11 év alatt enyhén emelkedett (197 fő). A zsidó vallási közösséghez tartózók száma 89 fő. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (43,6%). Felekezeten kívülinek a város lakosságának 12,2%-a vallotta magát. ## Közigazgatás Miskolc polgármestereinek listája 1990-től: ### Önkormányzat #### A 2019-es választás után - Polgármester: Veres Pál (Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa Mozgalom-Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület) - Alpolgármester: Varga Andrea Klára, Szopkó Tibor, Badány Lajos - Jegyző: Dr. Ignácz Dávid - Aljegyző: Dr. Barva Attila, Csiszárné Dr. Sajgó Erika (2020 szeptemberig ideiglenesen: Dr. Buda Zsuzsanna) - Tanácsnokok: ### Nemzetiségi önkormányzatok Miskolcon a 2019–2024 közti választási ciklusban kilenc közvetlenül választott helyi nemzetiségi önkormányzat működik. ### Országgyűlési képviselők A régi választójogi törvény, az 1989. évi XXXIV. törvény hatálya alatt a város négy választókerülethez tartozott. Jelenleg a 2011. évi CCIII. törvény értelmében Miskolc két országgyűlési egyéni választókerülethez tartozik, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. sz. és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2. sz.-hoz ### Városrészek Avas Az Avas Miskolc „hegye”, a város fölé magasodó domb, melynek tetején a város jelképe, az avasi kilátó és tévétorony áll, a belváros felé eső részén pedig a gótikus avasi templom, melynek harangjátéka negyedóránként hallható. Az Avas északi részén hangulatos utcácskák és borospincék találhatók, a déli részen pedig a város legnagyobb lakótelepe. A lakótelepen belüli tájékozódást az építési sorrendet tükröző felosztás segítheti, három „ütemre” van osztva. Bábonyibérc A Városház tértől északra a belvároshoz közeli kertvárosi negyed. Egykoron jellemző volt rá a szőlőtermesztés, de most már kertes házas környék. Két dombot foglal magába, köztük egy mély völgy, amit régen egy gáttal egészítettek ki, de erre ma már nincs szükség. Gyönyörű a kilátás a Bükk-vidék hegyeire, valamint az Avasra. 2006-tól már mindkét dombra jár fel helyi busz, a 11-es. Belváros Miskolc történelmi belvárosa műemlék jellegű épületekben kevésbé gazdag, mint más városoké, a 19. század hangulatát tulajdonképpen csak a sétálóutca jellegű főutca (Széchenyi István út) és az ennek folytatásában elterülő Városház tér őrzi. Itt található a bevásárlóközpontok, hivatalok és irodák többsége, valamint a Búza téri autóbusz-pályaudvar, a városi buszok egy részének és a vidéki buszok többségének végállomása. Diósgyőr Diósgyőr a Nagy-Miskolcot alkotó másik történelmi település, itt található a diósgyőri királyi vár és a futballcsapat stadionja. A tulajdonképpeni Miskolccal Újdiósgyőr köti össze, melynek központja az Újgyőri főtér. A két központ között fekszik a Bulgárföld és a Kilián városrész. Miskolc belvárosát a Győri kapu nevű városrész kapcsolja össze a Felsővároson keresztül Újgyőrön át Diósgyőrrel. Egyetemváros A Miskolci Egyetem épületei más városok egyetemeivel ellentétben nem a belvárosban szétszórtan helyezkednek el, hanem összefüggő városrészt alkotnak az Avas és Tapolca között, előbbihez közelebb. A nagyrészt összekapcsolt épületeket hatalmas park veszi körül. Hejőcsaba és Görömböly Két, mára egybeépült egykori község Miskolc fő tengelyétől távolabb. Hejőcsabát 1945-ben, Görömbölyt 1950-ben csatolták a városhoz. Hejőcsaba nyugati végéhez csatlakozik a Hejőpark (régebbi nevén Úttörőpark), amely fokozatosan növekszik, határos az Egyetemvárossal. Komlóstető Komlóstető a Vasgyártól délre a Bükk nyúlványára kapaszkodik fel egészen a gerincig, Miskolctapolca északi pereméig. Martinkertváros Martinkertváros (korábban Martintelep) soha nem volt önálló település; dinamikusan fejlődő kertvárosi övezet a Belváros és Szirma között. Miskolctapolca Miskolctól különálló, de a városhoz tartozó lakó- és nyaralóhely, elsősorban barlangfürdőjéről és a Sziklakápolnáról híres. 1950 óta Miskolc része, azelőtt rövid ideig Görömböly községhez tartozott, előtte egyházi birtok volt. Lakói népszavazás útján önálló településsé alakítását kezdeményezték. Pereces Pereces bányásztelepülés volt, ennek nyomai láthatók ma is. Közigazgatásilag a városhoz tartozó különálló települések Miskolctól különálló települések, amelyek közigazgatásilag a városhoz tartoznak, gyakorlatilag inkább az agglomeráció részei (az évszámok a városhoz csatolás évét jelentik). Ezek Szirmát kivéve mind hegyvidéki településrészek: - Alsóhámor (1950) - Bükkszentlászló (1981) - Felsőhámor (1950) - Lillafüred (1950) - Ómassa (1950) - Szirma (1950) A KSH adatai A KSH összeállítása a következő városrészeket tartalmazza, a mezőgazdasági és a lakónépesség nélküli területek kivételével (zárójelben a lakosságszám a 2011-es népszámláláskor): - Központi belterület () - Egyéb belterület - Bükkszentlászló (569) - Hámor (270) - Lillafüred (217) - Miskolctapolca (4712) - Ómassa (165) - Pereces (3111) - Szirma (3918) - Külterület - Ághegy (129) - Bábonyibérc (98) - Bandzsalgó (65) - Bedegvölgy (44) - Bodótető (62) - Brucknertanya (3) - Csanyikvölgy (6) - Csernalj (26) - Erenyővölgy (410) - Felsőruzsin (21) - Garadna (7) - Kánás (31) - Kiskőbánya (54) - Középruzsin (107) - Kutyor és Danlos (4) - Lyukóbánya (767) - Magashegy (87) - Margitta (8) - Muszkástelep (32) - Nagyszentbenedek (326) - Őzugró (191) - Szentlélek (4) - Újmassa (5) ## Városkapuk Az egykor körülkerített mezőváros határait árok- és sáncrendszer óvta, ezeket jól őrzött városkapuk törték meg. Csak ezeken keresztül lehetett a városba bejutni, mellettük vámszedőhelyek, kocsmák és vendégfogadók várták az ide látogatókat. 1940 körül még 13 fő- és 19 mellékvámszedőhelyről tudtak a várostérképek, tehát ennyi fő- és mellékúton lehetett Miskolcot megközelíteni. A település növekedésével a kapuk egyre távolabb kerültek eredeti helyüktől, végül már pusztán elméleti határt jelentettek. Az egykori védőrendszer emlékét a mai napig fennmaradt kapu elnevezésű utcák nevei őrzik: a Győri kapu, a Szentpéteri kapu, a Csabai kapu és a Zsolcai kapu ma is fő közlekedési útvonalak elnevezései, amelyek mentén a valamikor Diósgyőr, Sajószentpéter, Hejőcsaba és Felsőzsolca, illetve Miskolc közötti forgalmat bonyolító városkapuk álltak. A kevésbé ismert Fábián kapu a bábonyibérci szőlőkbe, a Meggyesalja (vagy Megyesre-járó kapu) az Avas alján található meggyesek felé vezető, kisebb jelentőségű utakat rejtett. Különleges a Sötétkapu helyzete, amely nem egy utca, hanem magának a boltozatos kocsibejárónak az elnevezése. ## Címere Miskolc város első pecsétlenyomata egy 1389. július 7-én kelt okmányon található, sárga viaszba nyomva. Körirata kivehetetlen, címerképe liliomos koronával ékesített királyi fő. 1433-ból való a következő pecsétváltozat, ugyancsak sárga viaszban, körirata Sigillum Civitas Miskolcz, ezen már szakállas a koronás fő, feltehetően Luxemburgi Zsigmond. A fej mellett balról hold, jobbról hatágú csillag. Egy időszakban a koronás fő helyett egy szétvetett lábú alak volt a pecsétnyomat, majd Szent István király teljes alakja, kezeiben jogarral és országalmával. Ezt a pecsétet 1687-ig használták, ezután jelent meg a király alakja helyett egy hajdú, egyik kezében szőlőfürttel, másikban búzaszállal. 1909-ben, amikor a város megkapta a törvényhatósági jogot, a címert az addigi pecsétképek összevonásával alkották meg. ## Gazdaság Lásd még: A diósgyőri kohászat története Bár Miskolc a köztudatban iparvárosként él, és gazdaságának valóban a szocialista évtizedek nagyarányú iparosítása adta a legnagyobb lendületet, az ipar, közte a kohászat is már több évszázados múltra tekint vissza a városban. Miskolc már a középkorban is kereskedőváros volt, köszönhetően annak, hogy fontos kereskedelmi útvonalak mentén feküdt. Gazdasági szempontból a középkor és a török idők történelmi viharai után indult igazán fejlődésnek. A 18. században már fűrészmalma, papírgyára, sörfőzdéje és puskaporkészítő üzeme is volt a városnak, a Szinván tizenöt vízimalom őrölte a búzát. A 18. század végére – 19. század elejére tehető az üveghuták és vashámorok megjelenése, melyet elősegített az, hogy a környező vidék fában igen gazdag. A Fazola Henrik által 1770 körül épített kohó nem maradt fenn, de az ezt követő, 1813-ban épített, ma Őskohó néven ismert vasolvasztó ma is látható; ipari műemlék. Az üveghuták és hámorok körül kialakult települések közül mára több is (Alsóhámor, Felsőhámor, Ómassa, Bükkszentlászló) Miskolc része lett. A 19. század második felétől a fejlődés felgyorsult, részben a kiegyezés utáni kedvező politikai helyzet, részben a vasútvonal hatására. Diósgyőrben nagy kohászati üzem épült, rengeteg nehéz-, könnyű- és élelmiszeripari gyár, üzem jött létre, fejlődött a barnakőszén-bányászat is. A város lakossága negyven év alatt csaknem kétszeresére nőtt. Részben az ipari fejlődés eredménye volt Miskolc, Diósgyőr és több környező település egyesítésével Nagy-Miskolc létrejötte (1945, illetve 1950). Ez csak az első lépés volt a város szocialista nehézipari központtá fejlődésében, amely az 1980-as években tetőzött, a több mint főt foglalkoztató vasgyár termelése meghaladta az évi egymillió tonnát. A város lakossága ekkor érte el a rekordot, több mint lakost; a munkaképes korúak több mint kétharmadának a nehézipari cégek adtak munkát. A rendszerváltás utáni gazdasági visszaesés Észak-Magyarország iparvárosait érintette a legsúlyosabban, a munkanélküliségi ráta az egyik legmagasabb lett az országban, Miskolc lakossága drasztikusan csökkent (bár erre nemcsak a munkanélküliség, hanem a korszakra egyébként is jellemző szuburbanizációs folyamat is hatással volt.) A város gazdasági szerkezete átalakult, a nagy állami cégek túlsúlya helyett a kis- és középvállalkozások lettek jelentősek. Az ország többi részéhez hasonlóan az állami cégek privatizációja is lezajlott. A 2000-es évek elejére az átalakulás nagyjából befejeződött, és a város túljutott a gazdasági mélyponton. Nőtt a szolgáltatószektor jelentősége, nemzetközi nagyvállalatok, hipermarketek jelentek meg a térségben. A városvezetés tudatosan igyekszik erősíteni Miskolc sokáig elhanyagolt idegenforgalmi és kulturális szerepét, amiben nagy lehetőségek rejlenek. 2004 végén az M30-as autópálya is elért a városig, amely az M3-as autópályához csatlakozva gyorsforgalmi közúti összeköttetést biztosít Budapesttel és az ország többi részével. ### Munkanélküliek száma A munkanélküliek számának változását a városban az alábbi táblázat mutatja. ## Közlekedés A Szinva patak szűk völgyében fekvő Miskolc közlekedés-földrajzi adottságai nem kifogástalanok. A Tiszántúl és a Felvidék keleti részét összekapcsoló két forgalmi tengelytől (Sajó és Hernád völgye) némileg távolabb eső város a 18. században nem volt a postakocsi-útvonalak metszéspontjában. A városban 1790-ben nyílt meg a postaállomás, 1859-ben érkezett meg Szerencs irányából a vasút. 1862-ben omnibuszok jártak a belváros és Tapolcafürdő, valamint a Tiszai pályaudvar és Diósgyőr között. Az első pormentes járdát a Széchenyi utcában építették 1879-ben. 1925 és 1929 között jelentős útépítési programot hajtottak végre. 1948-ban három viszonylatban 22 km vonalhosszon jártak a Miskolci Gépkocsiközlekedési Vállalat autóbuszai. ### Helyi közlekedés Ma Miskolc tömegközlekedéséről az önkormányzati tulajdonú MVK Zrt. gondoskodik, ami 43 autóbusz- és 3 villamosvonalat tart fenn. Az első villamos 1897. július 10-én indult el, az országban harmadikként, míg a menetrend szerinti buszjárat Magyarországon elsőként indult Miskolcon, 1903. június 8-án. A 2007-es átalakításokig és járatcsökkentésekig a miskolci tömegközlekedés volt az egyik legjobban szervezett az országban. A 2010-es években a Zöld Nyíl program keretében felújították és bővítették a villamospályát, és 2014–2015-től új, Škoda gyártmányú villamosok váltják a régi szerelvényeket. 2016-ban 40 darab szóló és 35 darab csuklós, környezetkímélő, CNG üzemű, új autóbuszt állítottak forgalomba. A városban több taxitársaság működik. ### Távolsági közlekedés A távolsági és helyközi közlekedést Miskolcon és környékén a Volánbusz és a MÁV-START Zrt. végzi. A város hosszútávú közlekedése viszonylag jónak mondható. #### Vasúti közlekedés A városnak két pályaudvara van, a Tiszai pályaudvar, mely a Baross Gábor úton közelíthető meg és a Gömöri pályaudvar, melynek kiszolgálója a Zsolcai kapui felüljárótól induló Állomás utca. Miskolc és Lillafüred között kisvasút is közlekedik (Lillafüredi Állami Erdei Vasút), ami turisztikai szempontból jelentős. A Tiszai pályaudvart érintő vasútvonalak: - \(80\) - \(89\) - \(90\) - \(92\) - \(94\) #### Közúti közlekedés Miskolc az M30-as autópálya, egyben az E71-es, amely Rijekától Kassáig és E79-es utak közelében található. Utóbbi nemzetközi út Thesszalonikitől a belváros felé veszi az irányt a régi országúton. Ezenkívül a 3-as és a 26-os főutak találkozópontja. Ezen kívül mellékutak és egyéb alacsonyabb besorolású útszakaszok érnek be a városba, illetve indulnak ki onnan, például Egerbe a 2505-ös, Mályinkára a 2513-as, Harsányba a 2515-ös, Parasznyára a 2517-es, Bükkszentkeresztre a 2519-es, Kistokajba a 3604-es, Gesztelyre a 3605-ös útm a főként síelők körében kedvelt Bánkútra pedig a 25 139-es számú mellékút. ### Légi közlekedés A város 1947 és 1967 között belföldi repülőjáratokkal is elérhető volt. A füves kifutópályával rendelkező repülőtér ezután sportrepülőtérként működött tovább, 2022. április 30-i bezárásig. ## Kultúra Lásd még: Miskolc képzőművészete, Miskolc zenei élete, A miskolci színjátszás története. ### Oktatás Miskolc első ismert iskolája már a 15. században létezett. Legrégebbi múltra a Földes Ferenc Gimnázium tekint vissza, amely két, több évszázados múltú intézmény, a református és a katolikus gimnázium összevonásával jött létre. Ezen a két felekezeten kívül még több másiknak is volt iskolája már a 18–19. században: az ortodox görögkeletieknek és a zsidóknak is. A fiúiskolák mellett a 19. században létrejöttek leányiskolák is. Egy másik neves iskola Miskolcon a Herman Ottó Gimnázium amely 2019 Május 11-én Miskolc város napján másodszor kapott az iskola Nívódíjat.A gimnázium az elmúlt években számos alkalommal felhívta magára a figyelmet. Ezek közül a legismertebb az a produkció, mely a Herman nevére ismét felhívta a figyelmet a közelmúltban. Az intézmény diákjai és tanárai közösen dolgozták fel az 1985-ös „We Are The World” című dalt. A diákok és tanárok összefogása példa értékű sikert ért el ezzel az országban. A kitüntetést a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett ünnepi közgyűlésen vette át Madarász Péter igazgató úr. Miskolc egyeteme országos viszonylatban a fiatalabbak közé számít – egy 1949-es törvény rendelkezett az alapításáról –, de jogelődje, a selmecbányai főiskola révén múltja 1735-ig vezethető vissza. Az egyetem három karral eredetileg ipari képzéseket nyújtott, az 1980-as évektől kezdve azonban gazdaságtudományi, állam- és jogtudományi, bölcsészettudományi, illetve egészségügyi karokkal is bővült. 2015-ben hét karral, illetve egy intézettel rendelkezik. A zeneoktatás több intézményben folyik, legfontosabb a Zenepalota, melynek épületében középiskolai és egyetemi képzés is történik. Ezen kívül Miskolcon még két zeneiskola található, az egyik az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola, a másik pedig az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Tagiskola. Ezek testvériskolák Miskolcon 35 általános iskola és 22 középiskola van. ### Miskolc a magyar irodalomban 1543-ban Dévay Bíró Mátyás a város prédikátora volt. 1769\. március 21-én itt született Dayka Gábor költő, a felvilágosodás korának egyik jelentős lírikusa. 1778–1782 között a minoriták gimnáziumának hallgatója volt. Kazinczy Ferenc 1789–1795 között a miskolci szabadkőműves páholynak, az „Erényes vándorok”-nak volt a tagja. Csokonai Vitéz Mihály 1800 nyarán járt a városban, innen keltezte A szépség ereje a bajnoki szíven című versének előszavát. Petőfi Sándor háromszor járt Miskolcon, először 1844 februárjában, ennek emlékére írta Keresztúton állok című költeményét. Másodszor 1845. április 3-án, amikor felvidéki útja alkalmával időzött a városban, harmadszor 1847. július 8-án tartózkodott itt, amikor is a mai Városház tér 5. (Vadnay–Szeremley-ház) számú házban szállt meg, amin ma emléktábla örökíti meg a költő itt-tartózkodását. Ekkor látogatta meg az egyik lillafüredi barlangot, amit ma Petőfi-mésztufabarlangnak is hívnak, és ekkor írta Alkony című versét, melyet a diósgyőri várból megfigyelt naplemente ihletett. A Hunyadi utca 54. szám alatt élt 1848-tól haláláig, 1872. szeptember 29-éig Déryné Széppataki Róza. Élete vége felé, 1869-től 1872-ig itt írta meg Napló-ját. Sírja a Szent Anna-temetőben van. Sokszor megfordult a városban Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza, aki Miskolcon született (1817. április 8-án). Fontos esemény volt 1883 decembere, amikor Laborfalvi Róza fellépett a Miskolci Nemzeti Színházban. Az előadás nézői között Jókai is ott volt, és verset is írt a színház óratornyáról. Lévay József 1835-től volt a református gimnázium tanulója, később, 1852–1865 között tanára. 1865 után megyei aljegyző, főjegyző, végül alispán lett. A Hunyadi utca 4. (Mikuleczky–Lévay-ház) szám alatt lakott, itt is halt meg 1918. július 4-én. Tompa Mihály gyakran meglátogatta Lévay Józsefet, egyik alkalommal, 1855 nyarán Arany János társaságában kereste fel a várost. Miskolcon jelent meg 1852-ben Regék, beszélyek című munkájának négy kötete. Miskolci tartózkodása alatt a Csabai kapu 29. alatt lakott Kaffka Margit. Az elszegényedett dzsentri családból való Kaffka Margitot az apácák nevelték fel Miskolcon, itteni élményeit eleveníti meg a Levelek a zárdából és a Hangyaboly című regénye. 1899-től a zárdaiskola tanárnője, 1902 és 1906 között polgári iskolai tanárnő volt. Ez időben jelent meg első két verseskötete: a Versek és a Kaffka Margit könyve. Móricz Zsigmond sokszor járt itt élő rokonainál az 1920-as években. 1934 tavaszán Miskolcon az Abbázia Szállóban lakott, ahol befejezte és elkészítette az Erdély trilógia végleges kéziratát. Az írónak jó barátja volt Leszih Andor múzeumigazgató, és az ő meghívására gyakran látogatott Miskolcra. Miskolcot a legnagyobb jövőjű magyar városnak tartotta. A Vörösmarty utca 49. szám alatti házban (az 1970-es évek végén lebontották, ma lakótelepi épület áll a helyén) született 1900. március 31-én Szabó Lőrinc. Ötéves koráig élt itt. Miskolci éveiről a Tücsökzene című kötetének A gyermekkor bűvöletében című fejezetében ír. A később Miskolchoz csatolt Szirmán állt a Klein-kastély, amely a második világháborúban elpusztult; ez ihlette Faludy Györgyöt – aki a háború előtt és után is járt itt – Kétségbeesés Szirmán című verse megírására. Miskolcon jelent meg 1962-től 1990-ig a Napjaink című irodalmi folyóirat, amelynek jogutódjai a Holnap (1990–1995) és az Új Holnap (1995–2006) voltak. A Műút című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2007 nyarától kezdve jelenik meg a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum és a Szépmesterségek Alapítvány kiadásában. ### Kulturális intézmények - Művészetek Háza - Miskolc Városi Szabadidőközpont („Sportcsarnok”) - Corner Stage Független Zenei Kulturális Központ - Helynekem Kulturális tér és szórakozóhely Színházak - Miskolci Nemzeti Színház - Csodamalom Bábszínház - Akropolisz Szabadtéri Színpad (Miskolctapolca) Könyvtárak - II\. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár - Miskolci Városi Könyvtár és fiókkönyvtárai: - Lévay József Muzeális Könyvtár - Dayka Gábor Könyvtár - József Attila Könyvtár - Petőfi Sándor Könyvtár - Szabó Lőrinc Könyvtár - Tompa Mihály Könyvtár - Kaffka Margit Könyvtár - Avasi Közkönytár - Miskolci Egyetemi Könyvtár - Selmeci Műemlékkönyvtár Múzeumok Templomok ### Rendezvények - Országos grafikai biennálé (változó időpontban) - Becherovka Miskolci kocsonyafarsang (február) - Miskolci kocsonyafesztivál (február) - Kamarakórus fesztivál (március) - Diósgyőri várjátékok (1986 óta minden májusban) - Miskolci Tévéfesztivál - MEN, Miskolci egyetemi napok, MEN-fesztivál (május) - Miskolci Nemzetközi Operafesztivál (Bartók+... nemzetközi operafesztivál; 2001 óta minden nyáron) - Kaláka fesztivál (1979-től 2011-ig) - Diósgyőri várjátékok (augusztus) - Gyár fesztivál (augusztus) - Díszelgő alegységek és katonazenekarok nemzetközi fesztiválja (2005-től, nyáron) - Kamarazenei nyár - Nemzetközi dixieland fesztivál (1985-től, nyáron) - Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál (2003 óta minden szeptemberben) - Görömbölyi ősz (szeptemberben) - Rocktóber fesztivál - Téli tárlat (december) - Borsodi sörfesztivál - Miskolci fröccsfesztivál június 24-én vagy egy ehhez közeli hét végén ## Média ### Rádió, Televízió - Rádió 1 Miskolc- FM 96,3 MHz - Szent István Rádió – FM 95,1 MHz - Európa Rádió – FM 90,4 MHz - Csillagpont Rádió – FM 103 MHz - Rádió M – FM 101,6 MHz - Hír FM – FM 103,8 MHz - Angel FM - FM 92.4 MHz - Miskolc TV ### Újság - MiNap - Kulcs Magazin - Észak-Magyarország (megyei) ### Internet - MiNap Online - Észak Online - Borsod online - HelloMiskolc.hu - Borsod24 - Royal Magazin - Észak-Magyarország ## Turizmus 2014-ben összesen vendég vendégéjszakát töltött Miskolc kereskedelmi szálláshelyein a KSH-adatok szerint. A külföldi vendégéjszakák száma éves szinten 8,2%-kal, a belföldi forgalom 24,7%-kal nőtt. A látogatószámok azt mutatják, hogy Miskolc a családos vendégek és a kisebb baráti társaságok paradicsoma. 2014-ben a legnagyobb növekmény a diósgyőri várban volt, azonban a Barlangfürdőben, a Pannon-tenger Múzeumban és a Miskolci Állatkertben is megérezték a vendégforgalom növekedését. A LÁEV kisvasúton 2014-ben közel negyedmillió vendég utazott. A külföldi küldőterületek közül a legnagyobb növekmény 2014-ben Ukrajna területéről volt tapasztalható – az ukrán vendégéjszakák száma több mint 70%-kal nőtt 2014-ben, 4777 vendégéjszakát realizáltak, ami 1998 vendégéjszakával több, mint az előző évben volt. A Szlovákiából érkező vendégek 1309 (29,9%), míg a Lengyelországból érkezők 839 vendégéjszakával (15,6%) töltöttek többet Miskolcon, mint az előző évben. A cseh vendégéjszakák száma 20%-kal nőtt, innen 701 éjszaka a növekmény. A csehek tekintetében a legmagasabb az átlagos tartózkodási idő a városban, az éves átlag 3,2 vendégéjszaka. A 2015. év legnagyobb feladata turisztikailag a Miskolc Pass Turisztikai Kártya bevezetése, amely még komfortosabbá teszi a miskolci pihenést, hiszen az ingyenes közösségi közlekedésen túl 16 attrakcióhoz biztosít ingyenes belépést, s több mint 80 turisztikai szolgáltatást kaphatnak a vendégek 10–50% kedvezménnyel. ### Látnivalók Turisztikai szempontból Miskolc legjelentősebb látványosságai közé tartozik Miskolctapolca a Barlangfürdővel és az azt körülvevő parkkal, amelyben csónakázótó, strand és kalandpark is található; a Bükk-vidék központi részén fekvő Lillafüred, ahol a Palotaszálló, a vízesés (az ország legmagasabb vízesése), a Hámori-tó, az Anna- és a Szent István-barlang található; a 2014-ben újjáépített diósgyőri vár, valamint a Csanyik-völgyben lévő Miskolci Állatkert és Kultúrpark. Emellett számos múzeum található a város területén, amelyek közül is kiemelkedő a 2013-ban megnyitott Pannon-tenger Múzeum, amely a Bükkábrányban megtalált hétmillió éves mocsárciprusok korát mutatja be, illetve a Herman Ottó Múzeum Papszeri épülete, ahol a 2015-ben Az év kiállítása díjat nyert Elit alakulat – A Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetői című kiállítás is megtekinthető. Kiemelkedő ugyanakkor a szintén a belvárosban található Magyar Ortodox Múzeum is. ## Sportélete A város számos sportban képviselteti magát az első osztályban. Két nagy múltú focicsapata van Miskolcnak. A Diósgyőri VTK az NB I-ben játszik, az MVSC a megyei első osztályban. A város élvonalbeli női kosárlabda-csapata, az Aluinvent DVTK kétszer nyerte meg a Magyar Kupát. Anyagi gondok miatt a klub megszűnt, egy ideig az NB I/B-ben játszott egy főleg ifjúsági játékosokból álló csapat, MISI-DKSK néven. A csapat – 2013-tól Aluinvent DVTK néven – ismét az első osztályban szerepel. Miskolc város jégkorongcsapata, a DVTK Jegesmedvék az első osztályban játszik, és a 2006-os idénytől a Miskolci Jégcsarnokban fogadják az ellenfeleiket. A 2014/2015-ös bajnokságban mindhárom fronton 1. helyezett lett a csapat (Magyar Bajnokság, Magyar Kupa, Mol Liga). A DVTK keretén belül több más sportág is jelen van a városban, például az első osztály élvonalában szereplő női labdarúgók, a női röplabdázók, a sakkozók, vagy az e-sportolók. A DVTK-nak kerékpáros szakosztálya is van, a DVTK Cycling Team (korábban DVTK-Freeriderz), mely a Freeriderz SC. integrálásával jött létre. A sportolók eredményesen szerepelnek hegyikerékpározásban, országúti kerékpározásban, downhill-ben, enduro-ban és triatlonban is. Miskolcnak két amerikaifutball-csapata is van: a Miskolc Steelers és a Miskolc Renegades. Előbbi 2016-ban magyar bajnoki címet szerzett. A salakmotor terén is nagy múlttal rendelkezik a város, de 2013-tól átmenetileg szünetel a sportág Miskolcon. Több szakosztállyal is rendelkezik az MVSI (Miskolc Városi Sportiskola), például úszás, atlétika. Miskolc legnagyobb sportlétesítménye az újjáépített, 2018-ban átadott DVTK-stadion és a hozzá tartozó edzőpályák. A stadion férőhelyes, a labdarúgó pálya alácsövezett, automata locsoló berendezéssel rendelkezik, és alulról fűthető. A DVTK híres fanatikus szurkolóiról és a szurkolók kitartásáról, a klub szurkolói bázisa egész Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére kiterjed. A 2005-ben felújított Miskolc Sportcsarnokban 1488 ülőhely található (teljes befogadóképessége 3000 fő), a mellette lévő Jégcsarnokban pedig 2334 ülőhely van. ## Híres miskolciak ## Nemzetközi kapcsolatok Miskolcon Finnországnak és Uruguaynak van konzuli képviselete. ### Testvérvárosok Kassa nevét utca, Katowice és Vologda nevét utca és városrész, Tamperéét park és városrész viseli Miskolcon. Katowicében tér viseli Miskolc nevét (Plac Przyjaciół z Miszkolca w Katowicach). A másik három visegrádi ország városai, Kassa, Katowice és Ostrava egymásnak is testvérvárosai.
882,391
Romantikus építészet Magyarországon
26,783,920
null
[ "Magyarország építészete stílusok szerint", "Romantikus építészet" ]
Ez a szócikk a Habsburg Birodalom, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia részét képező Magyar Királyság építészetéről szól, így olyan földrajzi területeket is érint, amelyek ma már nem Magyarország részei. A romantika a magyar építészetben körülbelül 1840 és 1870 között jelen lévő, meghatározó stílusirányzat; kronológiailag átmenetet képez a klasszicista építészet és a historizálás között. Legjelentősebb mesterei Ybl Miklós és Feszl Frigyes; legfontosabb alkotásai a fóti plébániatemplom, a Pesti Vigadó és a Dohány utcai zsinagóga. A romantikus épületek stílusának meghatározását gyakran megnehezíti, hogy egy házon többféle építészeti stílus elemei megjelennek. Jellemzőek a román, bizánci és iszlám stíluselemek, a korai reneszánszra jellemző félköríves, illetve az iszlámból eredő patkóíves nyílások, erőteljes vakolt kváderek használata. Különösen a kastélyépítészetben meghatározó az angol (neo)gótikus építészet hatása, a mérművek, a csúcsívek, a csúcsíves sisakú vagy lapostetős, bástyaszerű tornyok, a pártázat megjelenése. A politikai helyzetből fakadóan a korszak építészei között az osztrákok legalább olyan meghatározó szerepet töltöttek be, mint a magyarok. ## A magyarországi romantikus építészet jellemzői A romantika az építészetben nehezen körülhatárolható stílusfogalom; jellemzői a klasszicizmus idején, egyértelműen klasszicista épületekhez kötődve tűnnek fel először, eklektikus, különféle stílusjegyeket ötvöző jellege pedig a historizálás előfutárává teszi. Magyarországon ezen felül a politikai körülmények, illetve elsősorban Feszl Frigyes munkásságának köszönhetően a romantika nemzeti jelleget is öltött. A romantikus építészeti jellemzők közül a legkorábban a gótizálás jelentkezett Magyarországon, már a 18. század közepétől. Jellemző megjelenési helye a kert- és parképítészet volt, de ide számíthatjuk a pécsi székesegyház Pollack Mihály-féle helyreállítását is. Ezt követően a Dél-Németországban kialakult „Rundbogenstil”, azaz „félköríves stílus” is teret hódított – ezeket az épületeket a román, a korai keresztény, a bizánci és az iszlám építészet hatása jellemzi. A romantika harmadik irányvonalában a barokkos-rokokós vonások dominálnak. Komárik Dénes szerint mindhárom irányzatot kubusos, egyszerű geometrikus testeket használó tömegformálás jellemzi. A fenti irányzatok a klasszicizmus késő időszakával egyidőben már megjelentek a magyarországi építészetben. A 19. század közepére felerősödnek a klasszicizmussal mint „idegen stíllel” (Kossuth Lajos) szembeni hangok, amely a romantikában egyre többen a magyar nemzeti építészet megteremtésének lehetőségét látják. „A művészet csak akkor az, ha jellegzetes viszonyban áll a szerzővel, mint annak nemzetével, a nemzetiség volt mindenkor a művészet leggazdagabb forrása... Ha nagyokká akarunk válni a művészetben, valódi magyarokká kell válnunk, ne utánozzuk szolgailag más nemzetek művészetét” – írta 1841-ben Henszlmann Imre. Ezeket a reményeket végül Feszl Frigyes művészete teljesíti be, aki a Vigadón a magyar népművészetből merített motívumvilágot ötvözi a keleti építészet stílusjegyeivel. (Később, a szecesszió idején Lechner Ödön is hasonló forrásból merít, de teljesen eltérő eredményre jut.) A mór stílusú építészet a nemzeti törekvésektől függetlenül is megjelenik a romantika időszakában, elsősorban zsinagógákon. ## Politikai és történelmi körülmények Bár az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alapvető követelései nem teljesültek, intézkedései mégis utat nyitottak a magyar ipar és kereskedelem kapitalista átalakulása felé. A szigorú fennhatóság alatt működő ország közigazgatását többször átszervezték: Haynau a megyék megszüntetésével 15 kerületet hozott létre, majd a Bach-korszakban újabb átszervezés következett: Erdélyt, Horvátországot, a Határőrvidéket, a Szerb Vajdaságot és a Temesi bánságot leválasztották az országról, a megmaradt területet pedig öt kerületre osztották. A gazdaság gyors ütemű fejlődését segítette az Ausztria és Magyarország közötti vámhatárok eltörlése 1850-ben, a jobbágyfelszabadítás (bár a szabadságharc alatti intézkedésekhez képest kedvezőtlenebb körülményekkel), valamint a polgári állam kialakulását, igaz, egyben a németesítést is támogató közigazgatási intézkedések. 1859-ben Ferenc József felmentette Alexander Bach belügyminisztert, Magyarországon mind tartalmában, mind formájában visszaállították a történeti jellegű közigazgatást. 1860. október 20-án az udvar kiadta az ún. októberi diplomát, amely az országgyűlés visszaállítását helyezte kilátásba. Válaszul az esztergomi értekezlet az 1848. évi V. tc. alapján kérte az országgyűlés összehívását. 1861. február 26-án az uralkodó kiadta az ún. februári pátenst, amely a tartományi gyűlések fölé egy birodalmi gyűlést rendelt. Ezeket az 1861-ben újonnan összeült magyar országgyűlés feliratában nem fogadta el. Ezért Ferenc József ideiglenes, átmeneti állapotot, más néven provizóriumot hirdetett, Anton von Schmerling vezetésével (1861–1865). Deák Ferenc a Pesti Naplóban ezt követően közölte híressé vált Húsvéti cikkét, amelyben kinyilvánította az uralkodó felé a nemesség hajlandóságát a változásra. Erre a császár leváltotta Schmerlinget, és megkezdődtek a tárgyalások a két fél között. Eközben tört ki az porosz–osztrák–olasz háború, amelyben az Osztrák Császárság vereséget szenvedett Poroszországtól, ennek eredménye is a kiegyezés felé hajtotta Ausztria érdekeit. A kiegyezés 1867-ben létrejött, ez egyben az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulásának dátuma is. ## A romantikus stílus fontosabb építészei Magyarországon A magyar romantikus építészet legfontosabb alakja a kutatók egybehangzó véleménye szerint Feszl Frigyes, akinek nemcsak a korszak egyik fő alkotását köszönhetjük, de gazdag életműve nagyobb részét is a stílus hatása alatt alkotta meg. Mellette a romantikus stílusban alkotó építészek két csoportra oszthatóak. Az egyikbe azok sorolhatóak, akik fontos műveket alkottak romantikus stílusban, de munkásságuk nagyobb része a historizálás időszakához kötődik. Közülük a legkiemelkedőbb Ybl Miklós, de feltétlenül említésre érdemes Szkalnitzky Antal és Weber Antal is. A másik csoportba azok a mesterek tartoznak, akik jó színvonalú, de általában egy-egy régióhoz kötődő, összességében kevésbé jelentős munkákat hagytak hátra. Ide sorolható Pollack Mihály fia, Pollack Ágoston; Brein Ferenc, a pesti Pekáry-ház tervezője; a Pichler-házat tervező Wieser Ferenc, a szintén főleg a fővárosban dolgozó Pan József és Máltás Hugó. A vidéki mesterek közül kiemelkedik a javarészt Esztergomban munkálkodó Prokopp János, az erdélyi Kagerbauer Antal, valamint a Sopronban és környékén foglalkoztatott Handler Nándor. A pécsi Hans Petschnig tervei szerint épült a szekszárdi újvárosi templom (1865–68), valamint a mai Toldy Ferenc Gimnázium Budán. A csoportosításból kilóg Hild József, aki alapvetően klasszicista mester, de élete vége felé a romantikával is kapcsolatba került – nem kis részt munkatársa, Prokopp János révén. Fontos megemlíteni, hogy a korszak számos meghatározó épülete, így például első romantikus kastélyaink többsége osztrák építészekhez kötődik. Johann Julius Romano von Ringe (Erdődy-kastély, Vép), Alois Pichl (Keglevich-kastély, Nagyugróc), Franz Beer (Zichy–Ferraris-kastély, Oroszvár), Ludwig Zettl (Lipótmezei Országos Tébolyda) nevei említhetőek a jelentős megbízásokat kapó külföldi mesterek között. ## Világi építészet ### Középületek 1844 júniusában nyilvános, titkos, nemzetközi tervpályázatot hirdettek a pesti állandó Országháza épületére. A beérkező pályaművek elbírálására az 1848–49-es események miatt már nem került sor, de ismerjük Feszl Frigyes beadott munkáját, amely a hazai romantikus építészet legkorábbi monumentális jelentkezése, „egyéni ötvözete a félnémet ››Rundbogenstil‹‹-nek és a móros elemeknek”. Már itt, ezeken a terveken feltűnik a korszak legfontosabb középülete, a Pesti Vigadó több formai eleme. Feszl később több középülethez kidolgozott elképzeléseket, például a pesti Német Színház újjáépítéséhez 1847-ben, illetve ő irányította a favázas pesti nyári színház felépítését a Lövölde téren 1860-ban, amelyet azonban hét év múlva elbontottak. A Bach-korszakban a klasszicizmus és a historizmus korához képest is alapvetően kevés középületet emelnek Magyarországon. Bécsben készülnek a tervek az 1856–60 között épített temesvári kormányszéki palotához, amely a firenzei reneszánsz paloták hatását mutatja. 1859-ben Makón, 1861-ben Gyulán épül városháza, mindkettő a félköríves romantika irányzatához sorolható. Gótizáló ellenben a Gianone Ágoston tervei szerint emelt pécsváradi (1855–57) és a Bücher Vilmos tervezte verseci városháza (1859–60). Egy osztrák építész, a bécsi Ludwig Zettl tervei alapján készült a barokkos irányzatot képviselő Lipótmezei Országos Tébolyda is 1859–68 között, amely a Parlament elkészültéig a legnagyobb alapterületű középület volt Magyarországon. Az összetett alaprajzú épület négyzetes főtömbjének udvarát a kápolna osztja két részre. A négyszintes főhomlokzatát négytengelyes oldal- és öttengelyes középrizalit tagolja, utóbbit díszes címer koronázza, előtte pedig háromtengelyes kocsibehajtó áll. A homlokzatot szintenként párkányok, vakolatkváder, valamint a gyámíves főpárkány teszi plasztikussá. A korszak legjelentősebb színházépülete Debrecenben készült el, a később jelentős historizáló építész, Szkalnitzky Antal korai, romantikus főműveként. Az 1861–65 között emelt Csokonai Színház jellegzetes, előrelépcsőző tömegekkel tagolt homlokzatának öttengelyes középrizalitja elé háromtengelyes, erkélyként használt kocsibehajtó lép ki. Gyámíves főpárkányát a középrizalit szélén emelkedő, sokszögű oszlopok tetejére állított szobrok díszítik. A korszak politikai és nemesi társadalmában központi szerepet töltött be a pesti Nemzeti Lovarda, amely Ybl tervei szerint 1858-ra készült el, a Magyar Nemzeti Múzeum klasszicista palotája mögött. Körülötte hamarosan számos nemesi palota épült fel; magát a Lovardát mára elbontották. A Magyar Tudományos Akadémia székházára 1861-ben írtak ki nyilvános tervpályázatot. Ezt a neves építész, Friedrich August Stüler neoreneszánsz stílusú terve nyerte meg. Az 1865-re elkészült épület már a historizálás előfutára; kivitelezésén több, később elismert építészünk, így Ybl Miklós és Szklanitzky Antal is dolgozott. #### A Pesti Vigadó Az 1848–49-ben elpusztult Pesti Vigadó pótlására 1853-ban először Hild József készített terveket, majd vélhetőleg átengedte a munkát Feszl Frigyesnek. A terv 1859-ben készült el, az építkezés azonban egészen 1865-ig elhúzódott. Feszl az épületben kísérletet tett az önálló magyar nemzeti stílus megteremtésére, és sikerrel olvasztotta össze harmonikus egységgé a legkülönbözőbb építészeti és művészeti irányzatokból merített elemeket. Az épület tömege újszerű: a kiugratott sarokrizalitok közé egységes, monumentális és homogén hatású tűnő középsík került. Ugyancsak sajátos, innovatív megoldás a kétszintesnek tűnő főhomlokzati kiképzés, amely nemcsak megjeleníti a mögötte húzódó reprezentatív teremsort, de az épületnek elegáns és hatásos távlati képet is ad. A rendkívül mozgalmas, plasztikus főhomlokzatot gazdag szobrászati díszítés teszi teljessé. Az épület kialakítását Feszl az apró részletekig kidolgozta. ### Polgárházak, városi paloták, villák A korszak városi lakóházaira jellemző, hogy a klasszicizmus kiegyensúlyozott gyakran monoton tagolása helyett újra hangsúlyt kapnak a (sarok)rizalitok, a 2–3 emeletes átlagmagasság pedig Pesten 3–4 emeletre nő. A hangsúlyos, gyámsorral ékesített főpárkány mellett nemegyszer szintenként újabb párkányok húzódnak a homlokzaton, gyakori elem a bejárat felett és a rizalitokban megjelenő erkély. Az ablakok közét gazdag díszítéssel vagy vakolatkváderezéssel töltik ki. A romantikus lakóházak reprezentatív, nagyobb léptékű fővárosi példái a Máltás Hugó tervei alapján épült József nádor téri Kovács–Sebestyén ház, a Wieser Ferenc tervezte, részletmegoldásaiban a velencei Ca’ d’Orót idéző Pichler-ház (1855–57), valamint az Oswald-ház (V. Nádor utca 22.), amelynek 1846–47-ben Zofahl Lőrinc tervei alapján elkészült épületét 1851-ben Feszl Frigyes, Gerster Károly és Frey Lajos tervei szerint alakították át. A romantika építészéhez méltó egyedi és hangulatos alkotása az 1852-ben elkészült Múzeum körúti Unger-ház Budapesten, Ybl Miklós korai remeke. A kisméretű átjáróház háromszintes főhomlokzatát markáns, magas, keleties mintázatú párkány zárja le. Az első emelet hét erkélyét griffek támasztják alá, amelyek redukált formában a második emeletnél könyöklőpárkányként térnek vissza. A Magyar utcai homlokzat nagyobb, de díszítése visszafogottabb; az üvegezett ablakokkal díszített belső udvar itáliai palotákat idéz. Míg Ybl Unger-háza a félköríves romantikához sorolható, addig egyértelműen a gótizáló irányvonalat követi a velencei palotákat idéző Király utcai Pekáry-ház, Brein Ferenc alkotása 1847-ből. Négyszintes homlokzatát magas, gyámívekkel tartott oromzat zárja le, finom és elegáns részlete az erkélyes sarokrizalit. A Kerepesi úti Westermayer-ház 1867-ben Pan (Pán) József tervei szerint épül barokkos romantikus stílusjegyekkel (1891-től itt működik a híres Pannónia Szálló). A vidéki városokban jellemzően a pesti léptéknél kisebb, egy-kétszintes lakóházak épültek ebben a korszakban. A számos, szerencsésen fennmaradt példa közül is kiemelkedik igényességével a szegedi Fekete ház, amely Mayer Ferdinánd megbízására Gerster Károly tervei szerint épült 1857-ben. Homlokzata kis mérete ellenére is változatosan tagolt, elsősorban az angol gótikus építészetet idéző elemekkel. Stílusában és léptékében is hasonló a szekszárdi Augusz-ház, Stann Jakab helyi építőmester munkája, amely a kor egyik, gyorsan ismertté vált épülete, a trieszti Miramare-kastély hatását mutatja. Neogót jegyeket visel a soproni Handler Nándor egyik jellegzetes műve, a Várkert körút 74. sz. alatti kétszintes lakóház is. Az átlagnál komolyabb építési igény mutatkozott Esztergomban, amelynek elsősorban az ötvenes évektől a városban dolgozó, 1862-ben le is telepedett, utóbb a prímási uradalom és a város hivatalos építészének kinevezett Prokopp János igyekezett eleget tenni, nemegyszer a székesegyházon dolgozó Hild Józseffel együtt. A romantikus városi paloták legszebb és legméretesebb példája volt az 1938-ban lebontott budai Karátsonyi-palota , amely gróf Karátsonyi Guido megbízására épült az 1850-es években. A Pan József főművének számító palota kétszintes, 3+4+3+4+3 tengelyes homlokzatát erősen kiugró középrizalit uralta, oromzatán nagyméretű címerrel. A gazdagon díszített belső terek párjukat ritkították a korban. A romantika idején folytatódik a város környéki villák klasszicista divatja. Az Ybl tervezte Grabovszky-villa (1852 k.) , akárcsak a Karátsonyi-palota, egyértelműen a félköríves stílusba sorolható. Inkább a gótizáló romantika hatását mutatja viszont Zwitkovitch Károly 1851-ben épült szombathelyi villája, az úgynevezett „Bagolyvár”, valamint a Ranolder János veszprémi püspök nyaralójának épült csopaki Ranolder-villa (Szentirmai József, 1862), amelynek nyitott árkádsoros földszintjéhez, szemöldökpárkányokkal, apró tornyokkal díszített tömegéhez a bal oldalszárny végén egykor torony is csatlakozott. Megjelenik az ún. „svájci villa” vagy „svájci ház” típusa, amelynek homlokzatát többszintes, oromzatos, dúsan faragott tornác uralja. Szép példája a balatonfüredi Jókai u. 28. alatt álló villaépület, vagy Feszl Frigyes két, szerencsésen megmaradt épülete, a Heckenast Gusztáv számára tervezett pilismaróti Heckenast-villa (1850 k.), illetve a budai Kochmeister-villa (XII. Budakeszi út 71., 1852). ### Vidéki rezidenciák Az első romantikus kastélyokat magyar földön osztrák építészek emelték. A középkorias formákat mutató kastélyok már az 1830-as évektől, a klasszicizmus idején megjelennek. A korai példákra igen jellemző, hogy őrzik az előző korstílusra jellemző, kiegyensúlyozott, nyugodt tömegformálást, de középkori nosztalgia jegyében a sarokrizalitokat hengeres vagy szögletes bástyák váltják fel, a főpárkányokat gyámíves, lőréses pártázatok. Idővel a tömegek és az alaprajzok egyre összetettebbé és aszimmetrikusabbá válnak; az alapvetően horizontális tagolású, egy-kétszintes kastélyépületeket szinte mindig kíséri egy többszintes torony, gyakran lapostetővel. Az épületek jellemzően nagyobbnak tűnnek valós méretüknél. Míg a korai idők kastélyaihoz német párhuzamok hozhatóak fel, a későbbiek már egyértelműen az angol gótikus-gótizáló kastélyépítészet hatását viselik magukon. A romantikus kastélyokra a gazdagon díszített, igényes belső terek jellemzőek, ugyanakkor a reprezentatív funkciók a korábbi korokhoz képest hátrébb szorulnak, és mindinkább az intim, személyes, családias hangulat kerül előtérbe. A dísztermek eltűnnek, helyükbe a vendégek fogadására is alkalmas könyvtár, a dohányzó, szalon kerül. A romantika korában épült kastélyokat jellemzően gazdag növényzetű angolkertek ölelik. #### Romantikus kastélyok a korabeli Magyarország területén - Zichy–Ferraris-kastély, Oroszvár (1841–44) – a várkastélyszerű, sarokbástyás épületet Franz Beer tervezte, homlokzatát gyámívek és lőréses fogazat díszíti. - Keglevich-kastély, Nagyugróc (1845–50 k.) – a 17. századból származó, a barokk időkben egyszer már átalakított várkastély Alois Pichl osztrák építész formálta át gótizáló romantikus szellemben. - Erdődy-kastély, Vép (1846–47) – a 16. századi, többször bővített és átépített várkastélyt Johann Julius Romano von Ringe osztrák építész tervei alapján alakították át gótizáló romantikus stílusban. - Batthyány-kastély, Ikervár (1847) – Pollack Ágoston és Ybl Miklós tervei alapján az eredetileg barokk, 18 századi kastélyépület alapfalainak és földszinti részének felhasználásával az itáliai reneszánsz formajegyeiből merítő romantikus kastély született. A szimmetrikus alaprajz és a földszinti palladio-motívum ugyancsak Ybl itáliai igazodását mutatja. - Bánffy-kastély, Bonchida (1850–55 k.) – a 16. századi eredetű, alapvetően barokk stílusú kastélyhoz Kagerbauer Antal tervei szerint épült neogótikus szárny. Különösen jellegzetes a középrizalit hatalmas, „késő-gót” emeleti erkélye. A kastély állaga a második világháború után erősen leromlott, részben elpusztult. - Zichy-kastély, Zichyújfalu – gróf Zichy Nepomuk János építtette az 1860-as években. Az L alakú épületet a második világháború után gyönyörűen kidolgozott stukkóitól megfosztották, a rendszerváltást követően pedig állapota is leromlott. 1998 óta polgármesteri hivatalként funkcionál. - Zichy-kastély („Annavár”), Nagyhörcsökpuszta (ma Káloz) (1852–58) – a gótizáló romantikus kastélyegyüttest mozgalmas tömegkezelés, kötetlen alaprajz jellemezte. Terveit sokáig Ybl Miklósnak tulajdonították, de valójában Weber Antal műve. 1870–71-ben gróf Zichy Pálné Kornis Anna felkérésre Gottfried Semper francia késő reneszánsz-manierista stílusban terveket készített az átépítésére. A kastély a második világháborúban leégett, később nagyrészt lebontották. - Szentgyörgyi–Horváth-kastély, Alsószeleste (1855) – az angol neogótika hatását mutató, aszimmetrikus homlokzatú, egytornyos épület. - Wenckheim-vadászkastély, Bélmegyer–Fáspuszta (1855–1862) – szabálytalan alaprajzú, összetett, tömegű épület, jelenlegi, neogót főhomlokzatát Ybl Miklósnak köszönheti. - Mikó-kastély, Marosújvár (1856–62) – Kagerbauer Antal tervei alapján épült, kétszintes, angol gótizáló romantikus stílusú kastély. - Rhédey-kastély, Zsáka (1858) – egyszintes, kúriaszerű, tornyos épület, gótizáló romantikus stílusban emelték. - Festetich-kastély, Bogát (Szombathely) (1860) – angol mintára épült, kétszintes gótizáló épület. - Zichy-kastély, Gégény (ma Körösgégény, 1860 k.) – egyszintes, tagolt tömegű, épület, kétemeletes toronnyal. - Andrássy-kastély, Parnó (1860 k.) - Erdődy-kastély, Vörösvár (ma Vasvörösvár, 1862–64) – legszebb romantikus kastélyaink egyike, mesteri ötvözete a legkülönfélébb stílusjegyeknek. Várszerűsége az angol gótikus építészetet idézi, részletformáiban a romantika számos forrása visszaköszön. Weber Antal egyik főműve. A II. világháború után egy részét elbontották. - Esterházy-kastély, Galánta (1860-as évek) – a Weber Antal tervei alapján épült kastély a romantika gótizáló vonulatához tartozik, méretét tekintve a legjelentősebb Kárpát-medencei kastélyok közé tartozik. A részletformákon a félköríves stílus hatása figyelhető meg. - Bethlen-kastély, Árokalja (1860-as évek) – a korszak egyik legkülönlegesebb, bizánci hatást tükröző épülete. A négyszögű kastélytömeget sátortető koronázza, csúcsán méretes hagymakupolával; hagymasisak ül az épület négy sarkán álló tornyokon is. Stílusa, tömegformálása John Nash 1815–18 között épült brightoni királyi nyaralójának hatására enged következtetni. - Rónay-kastély, Kiszombor (1858) ## Szakrális építészet ### Templomok A kor legjelentősebb egyházi épülete, egyben Ybl Miklós korai főműve a gróf Károlyi István megbízására készült Szeplőtelen fogantatás templom (1845 – 55), illetve a kapcsolódó épületek Fóton. Ybl a templomot mesterséges feltöltésre helyezte, két oldalról földszintes, stílusban megegyező épületekkel övezve. Alaprajza, tömegszabása egyszerre hagyományos és újító. A négy torony közül a két főhomlokzati az épülettestből emelkedik ki, az alacsonyabb hátsók viszont ahhoz csak egyetlen oldalukkal csatlakoznak. A háromhajós hajóhoz azzal megegyező szélességű félköríves alaprajzú lezárás csatlakozik, amelyben a szentélyt az altemplomi lejáró és a sekrestye fogja közre. A templom homlokzata a román kori kegyúri templomokat idézi, a román stílusjegyekhez azonban gótikus arányok társulnak. A két lapostetős torony normann-angol épületeket idéz. A belső teret elsősorban külföldi mesterek díszítették. A tervezés korai szakaszában, 1846-ban Ybl a megbízó költségén itáliai tanulmányutat tett. Az elkészült épületen azonban inkább a korabeli német építészet, így Karl Friedrich Schinkel berlini Friedrich Werderkirchéjének, illetve Friedrich von Gärtner müncheni Ludwigskirchéjének hatása figyelhető meg. Ugyancsak Ybl Miklós tervei alapján épült a már Döblingben élő Széchenyi István megbízására a nagycenki Szent István-plébániatemplom. Az 1860–64 között elkészült, román stílusjegyeket használó épület visszafogott méretei mellett is harmonikus, egységes alkotás. Stílusában hasonló, tömegében viszont eltérő módon, centrálisan formált a kecskeméti Evangélikus templom, ugyancsak Ybl alkotása. A gótizáló szakrális épületek közül kiemelkedik a gróf Keglevich Károly, elhunyt leánya emlékére Pétervására Szent Mártonról elnevezett plébániatemploma, amely építésének korai dátuma (1812 – 17) alapján a romantikus építészet korai előfutárának tekinthető. Mestere, az egri Povolni Ferenc minden bizonnyal cseh- és morvaországi utazásai során ismerkedett meg az ottani gótizáló barokk építészettel, amelynek a naiv gótikus formákat mutató pétervásárai templom őrzi hatását. Ebbe a csoportba sorolható a budapesti Herminamezőn álló Hermina-kápolna (1842 – 56), Hild József kései, sajátos formálású alkotása. 1860 és 1863 között épült fel a ma székesegyházként ismert római katolikus templom Versecen, amely Komárik Dénes szerint a gótizáló romantika körébe tartozik. A homlokzat nélkülözi a neogótikára jellemző szerkezeti odafigyelést és precizitást, a gótikus stíluselemek inkább rátétként hatnak a templom tömegén. A barokkos romantikus alkotások közé sorolható a pesti ferences templom új toronysisakja, amely Wieser Ferenc tervei alapján, 1860 és 1863 között készült. Számos épület bizonyítja, hogy a romantika korára a katolikus és a protestáns templomok közötti, korábban a stílusban és az épület elhelyezésében is megmutatkozó különbség végképp eltűnik. Korábban Ybl Miklósnak is tulajdonították, de Wagner János műve, a bájosan naiv gótizáló formákat használó evangélikus templom Losoncon (1852–54). A Szkalnitzky Antal tervei szerint épült hajdúhadházi református templom (1868–72) viszont román és quattrocento elemeket ötvöz, egyfajta átmenetet jelentve a romantikus historizmus félköríves stílusa és a neoromán építészet között. Osztrák építész, Ludwig Förster tervei szerint épült a soproni evangélikus templom tornya. Nagyobb léptéket képviselt a pesti szlovák evangélikusok épületegyüttese, amely 1852-től épült a Kerepesi (ma Rákóczi) úton Diescher József tervei alapján, utolsó elemeként a könnyed középtoronnyal kiképzett, gótizáló-romantikus templom készült el 1867-re. (A komplexum oldalszárnyait később elbontották, és a telket körbeépítették az úgynevezett Luther udvarral, amely a ma raktárként használt templomot is eltakarja.) ### Zsinagógák Miután 1840-ben törvényben engedélyezték a zsidók városokba települését, a zsinagógák építése új lendületet kapott. Bár ismerünk számos gótizáló példát a korszakból (Tapolca, 1863; Putnok, 1865), a zsinagógaépítészet alapvető stílusává a félköríves romantika vált, amely a bizánci és a mór hagyományok hatását mutatja. A korai példák egyike Pápán áll. Az 1841–46 között épült zsinagóga mestere máig nem tisztázott, Dávid Ferenc kutatásai szerint Steiner Antal pápai építész lehetett. A vakolatkváderes homlokzatú, a félköríves stílus jegyeit mutató zsinagóga a kor legszebbjeinek és legnagyobbjainak egyike, leromlott állapota ellenére ma is uralja környezetét. A kor egyik legjelentősebb magyarországi beruházása a pesti Dohány utcai zsinagóga építése. A tervezésre pályázatot írtak ki 1851-ben, amelyen Hild József klasszicista terve mellett Feszl Frigyes is indult. Kiérlelt, a kor zsinagógaépítészetéhez stílusában illeszkedő tervén két, párhuzamosan elhelyezett, háromszintes, mór stílusú épületszárnyat láthatunk, a hosszúkás udvar végén elhelyezett, kupolás imaházzal. A pályázatot azonban nem ő, hanem az osztrák Ludwig Förster nyerte – miután azonban Förster összeveszett a hitközséggel, 1858-ban Feszl kapott megbízást a munkák végső lépésére, a szentély kialakítására. Az elkészült épület nemcsak Európa legnagyobb zsinagógája, de a kor szakrális építészetének egyik csúcsa is. A kéttornyos homlokzat ugyan a keresztény templomok tömegformálására rímel, a karzatos belső pedig akár protestáns imaházé is lehetne, a mór stílus ugyanakkor félreérthetetlenné teszi az épület funkcióját. A vörös és sárga téglával burkolt homlokzatot félköríves záródású ablakok és látványos rózsaablak díszíti. A közeli Rumbach Sebestyén utcában ugyancsak tervpályázaton nyertes osztrák építész, Otto Wagner tervei szerint 1870-ben kezdték meg egy újabb zsinagóga építését. A házsorba illeszkedő, szintén mór stílusú, sárga-piros téglahomlokzatú épületet két, minaretre emlékeztető tornyocska jelöli az utcaképben, belseje azonban a Dohány utcaival szemben nem hosszanti, hanem centrális elrendezésű, nagyvonalú teret rejt. A két legfontosabb pesti romantikus zsinagóga alaprajzi és stiláris jellemzői visszaköszönnek a hasonló funkciójú vidéki épületeken is, amelyek a legtöbb városban a zsidó polgárság fontos közéleti szerepéhez méltó helyszínt kaptak. Kecskeméten például a főtér szélén épült fel a hatalmas, egytornyos mór zsinagóga Zitterbarth János tervei alapján, 1863–71 között. Pécsett ugyancsak a belvárosban, a mai Kossuth téren kapott helyet a Gerster–Frey építészpárost dicsérő zsinagóga (1866–69). Győrben viszont a történelmi városközponttól távolabb emelték a hatalmas tömegű zsinagógát (Benkó Károly, 1866–69). Vácott 1863-ban adták át a zsidó közösség új imaházát, Makón 1872-re készült el az új zsinagóga, Szentesen szintén. ### Rendi építkezések, egyéb vallási építmények A korban különösen a női rendek indítottak nagyobb építkezéseket. Kaposvár kiemelkedő romantikus építészeti emléke az irgalmas nővérek egykori kolostora a Fő tér mellett. Gótizáló hatást mutat a veszprémi angolkisasszonyok épületegyüttese (Szentirmay József, 1860), valamint a soproni orsolyita zárda és templom, amely 1862-re Handler Nándor tervei alapján épült fel. A budai kapucinusok török eredetű, barokk templomának és kolostorának helyreállítására azért volt szükség, mert a komplexum komolyan megsérült 1849-ben, a Vár ostromának idején. Az 1850-es években elvégzett munkákhoz a tervek kidolgozásában többek között Feszl Frigyes is részt vett. A templom a középtornyos gótizáló romantikus típus jellegzetes példája. Hild József tervei szerint készült el az esztergomi Ószeminárium, amely szemben a tervező korábbi épületeivel, a klasszicizmus helyett már egyértelműen a romantika hatását mutatja. A korszak sírépítményeinek igényes, szép példája a Weber Antal tervei szerint 1870-re felépített szarvasi Bolza-sírkápolna. ## Ipari és mezőgazdasági építészet, infrastruktúra Az 1850–60-as években a politikai elnyomás dacára az ország gazdasága rohamosan fejlődött. 1848–1867 között a vasútvonalak hossza 176-ról 2160 kilométerre nőtt, ezzel a vasút a kor húzóágazatának számított. A hazai vasúti hálózat talán legfontosabb épülete, a mai Nyugati pályaudvar elődje, a pesti indóház Paul Eduard Sprenger tervei szerint, Zitterbarth Mátyás vezetésével épült fel 1846-ra. A ma is meglévő vasúti épületek, például az 1857-ben átadott szolnoki indóház épülete mellett említésre méltóak az újpesti lóvasút emlékét őrző épületek is, amelyek közül a legigényesebben kiképzett annak egykori újpesti végállomása (Wagner János, 1867). Kiépültek a kapitalista gazdaság és ipar legfontosabb ágazatai, a bányászat, az építőipar, a gépgyártás és ezek infrastrukturális háttere, a malomipar, a cukor- és szeszgyártás. A nagyobb volumenű ipari épületek közé sorolható a Dreher család kőbányai sörgyára, illetve az Első Pesti Gázgyár részben ma is meglévő épületegyüttese. A kor mezőgazdasági építészetének sajátos, ritka emléke a kőbányai Csősztorony. A kis méretű, rendhagyó funkciójú építményt gótizáló romantikus stílusban 1844-re építette fel Zofahl Lőrinc és Brein Ferenc. Az öntöttvas ebben a korszakban vált fontos építőanyaggá. Clark Ádám gyára 1845-ben kezdte magas színvonalon előállítani ezt az alapanyagot. A Ghiba Antal tervezte, klasszicista makói megyeház földszintjén már 1838-ban megjelent az öntöttvas szerkezet, amely a következő évtizedekben egyre nagyobb szerepet töltött be az építőiparban. Öntöttvas gyámú erkélyek tűnnek fel például a Brein Ferenc tervezte Grünzweil-házon a pesti Hold utcában (1854–56). Figyelemreméltó ipari emléke a kornak a Hajógyári-sziget első újkori állandó hídja, a Prokopp János tervei szerint 1857–58 között épült, mára megsemmisült szétnyitható fém tolóhíd. Közlekedési építészetünk különleges emléke a Clark Ádám tervei szerint készült, az ő irányítása alatt emelt Széchenyi lánchíd infrastruktúráját teljessé tevő Budai Váralagút (1853–65). Keleti bejáratához romantikus hatást mutató, egyiptizáló tervek is készültek, a megvalósult, klasszicizáló architektúra végül inkább a Lánchídhoz igazodik. A Budapest ostroma során megsérült és később elbontott nyugati bejárat téglaarchitektúrája viszont egyértelműen romantikus jegyeket mutatott. A Lánchíd felépülése elindított egy másik fontos infrastrukturális beruházást is: a város folyópartjainak kiépítését. 1857 és 1961 között a mai Széchenyi rakpart, majd 1866-ig a mai Petőfi térig tartó pesti rakpartszakasz is elkészült, ez megalapozta a Dunakorzó szállodasorának későbbi felépülését.
231,259
Formula–1 monacói nagydíj
26,445,757
null
[ "Formula–1-es nagydíjak", "Monacói Formula–1 futamok" ]
A monacói nagydíj a Formula–1 egyik leghíresebb futama, amelynek elődjét először 1929-ben szervezte meg Anthony Noghès a monacói városi pályán, Monte Carlóban. Az első Formula–1-es monacói nagydíjat már a sorozat első szezonjában, az 1950-esben is megrendezték. A szűk városi pályán a versenyzők mindössze 150 km/óra körüli átlagsebességet tudnak elérni, ezért a monacói a sportág leglassabb futama. A verseny hossza 78 kör, ami körülbelül 260,52 kilométert tesz ki. Egy verseny időtartama száraz időben legkevesebb 100 perc, esős időben nagy esélye van a kétórás időkorlát életbe lépésének – ahogy 2008-ban is történt. A monacói nagydíjat az indianapolisi 500 mérföldes és a Le Mans-i 24 órás autóversennyel a motorsport hármas koronájának is szokták nevezni. 2021-ig a többi nagydíjjal ellentétben Monacóban csütörtökön tartották az első szabadedzéseket, pénteken pedig pihenőnap volt. Az eddigi leggyorsabb köridő Daniel Ricciardoé, aki 2018-ban 1:10.810-et futott. A miniállamban a legtöbb alkalommal Ayrton Senna tudott nyerni (hatszor) és első helyről indulni (ötször). A csapatok közül a McLaren a legsikeresebb, összesen tizenötször győztek. Legutoljára (2022-ben) a mexikói Sergio Pérez nyert Monacóban a Red Bull színeiben. ## Jellemzői A monacói nagydíj rengeteg dologban eltér a többi versenytől: A szűk pályán nincsenek bukóterek, így a legveszélyesebb pályák közé tartozik, de Monacóra nem vonatkoznak azok a szigorú biztonsági előírások, mint más pályákra. A futam a legnagyobb presztízsűnek tartott verseny az összes közül, Niki Lauda szerint minden versenyző célja – a világbajnoki cím megszerzése mellett – győzni Monacóban. Az indianapolisi 500-zal és a Le Mans-i 24 órás autóversennyel a motorsport hármas koronáját alkotja, egyike a legismertebb versenyeknek. Ebben a tekintetben Graham Hill volt az egyetlen, aki mindhárom versenyen győzni tudott. Mivel a pálya nagyon rövid, ezért a monacói nagydíj áll a legtöbb körből (78-ból, régebben 100 körös is volt). Az első három helyezett versenyzőnek nem a parc fermébe, hanem a díjátadó ünnepség helyszínére, a rajtrács elejére kell leparkolnia autóját. A miniállamban nem építenek dobogót a versenyekre, egy lépcsőre áll fel az első három helyezett a versenyek után (2016-tól építtetnek dobogót). A díjakat az aktuális monacói uralkodó adja át (eddig II. Lajos, III. Rainier és II. Albert). A többi nagydíjjal ellentétben itt péntek helyett csütörtökön van az első tesztnap, pénteken szünnap van. Az 1990-es évek végéig a futamok helyi idő szerint 15:30-kor, másfél órával később kezdődtek, mint a többi európai versenyek. Régebben áldozócsütörtök hetén tartották a monacói nagydíjakat. A szűk monacói pályán a legkisebbek a rajtkockák, 1975-ben mindössze 18 autó rajtolhatott el a versenyen, míg más futamokon az évadban 23–26 autó is részt vehetett. A monacói az egyik legtöbbször megrendezett verseny, 2008-ig ötvenötször rendezték meg a Formula–1-ben. Itt folyik be az egyik legnagyobb pályahirdetési bevétel a szponzoroktól. Nelson Piquet ezt mondta: „Monacóban olyan versenyezni, mint helikopterrel a nappaliban repülni“. Összesen négy monacói származású versenyző vett részt a Formula–1-ben: Louis Chiron, André Testut, Olivier Beretta és Charles Leclerc, azonban kedvező adózási rendszere miatt sok Formula–1-es versenyző választotta otthonául a miniállamot, köztük Ayrton Senna és Gilles Villeneuve is. ## Története ### A kezdetek (1929–1949) Több európai ország versenyéhez hasonlóan a monacói nagydíj is a jelenlegi Formula–1 világbajnokság részét képezi. A hercegség autóversenyzésének alapjait a gazdag dohánygyáros Noghès család tette le, akik jó kapcsolatban álltak az uralkodó Grimaldi-házzal. 1909-ben Alexandre Noghès lett a Monacói Kerékpár- és Automobil Sportegyesület (Sport Automobile et Vélocipédique de Monaco) elnöke, aki hamarosan felvetette az 1911-ben megvalósult, és azóta minden évben megrendezésre kerülő Monte-Carlo-rali ötletét. Az egyesület 1925-ben Monacói Automobil Klubra (Automobile Club de Monaco) változtatta a nevét, majd három évvel később Noghès fia, Anthony azt javasolta, hogy Monaco rendezzen nagydíjat. Az ötletet II. Lajos herceg is lelkesen fogadta, így 1929. április 14-én elrajtolhatott az első monacói nagydíj, amelynek ezerfrankos jutalmát a tizenhat induló közül az angol William Grover-Williams nyerte meg egy Bugatti T35B-vel. A monacói Louis Chiron nem vett részt a versenyen, mivel az indianapolisi 500-on indult, a következő évben azonban második, majd 1931-ben első lett egy Bugattival. A verseny hírneve, jelentősége gyorsan nőtt, 1933-ban már a Grandes Épreuves megkülönböztetésű versenyek közé tartozott, amelyek akkoriban a legfontosabbak voltak. Ilyen volt 1933-ban a francia, a belga, az olasz és a spanyol nagydíj. Az 1933-as verseny volt az első, ahol rajtpozíciókat (mint ma is) a edzéseken futott idők alapján döntötték el. 1936-ban és 1937-ben a nagydíj az új európai világbajnokság része volt, mindkettőn a Mercedes-Benzek győztek. 1945-ig, a második világháború végéig Európában nem rendeztek versenyeket. A háború előtt William Grover-Williams, René Dreyfus, Louis Chiron, Tazio Nuvolari, Achille Varzi, Guy Moll, Luigi Fagioli, Rudolf Caracciola és Manfred von Brauchitsch nyert egy alkalommal monacói nagydíjat. 1948-ban rendeztek újból monacói nagydíjat, amelyet a későbbi világbajnok Giuseppe Farina nyert meg egy Maserati 4CLT-vel. Bár az 1949-es versenyt törölték II. Lajos herceg halála miatt, az 1950-ben induló Formula–1 világbajnokságban azonban már helyet kapott. ### A Formula–1-ben #### 1950–1959 Az első Formula–1-es világbajnokságba tartozó monacói versenyt végig Juan Manuel Fangio uralta, akinek ez volt az első futamgyőzelme az Alfa Romeóval. Mindjárt az első körben egy, a kikötőből érkező hullám elárasztotta a Tabac-kanyart, ami nagy balesetet okozott. Ennek következtében kilencen estek ki, köztük a második helyről induló Nino Farina is. Fangiónak sikerült elmenekülnie a káoszból. Senki nem sérült meg, de a tömegkarambol következtében az argentin José Froilán González megrongálódott Maseratija kigyulladt és a második körben összetörött. Ő maga kisebb égési sérüléseket szenvedett. Technikai problémák következtében Philippe Étancelin és Luigi Villoresi is kiesett, és így csak heten tudták befejezni a nagydíjat, mindannyian körhátránnyal. A monacói Louis Chiron harmadik lett. 1951-ben és 1952-ben Formula–2-es szabályok alatt futották a Formula–1-es világbajnokságot, a monacói nagydíjat ekkor sportautó szabályok alatt rendezték, és nem volt része a bajnokságnak. A nagydíj 1955-ben visszakerült a Formula–1-be. A pole pozícióból induló Fangio, valamint Stirling Moss meggyőző fölénnyel uralták a mezőnyt, amíg mindketten a motor meghibásodása következtében ki nem estek. Moss a 81. körben kényszerült feladni a küzdelmet, így Alberto Ascari átvette a vezetést, ezt a kört azonban ő sem tudta befejezni. Az alagútból kiérkezvén elvesztette uralmát a Lancia felett, és a tengerbe zuhant. A matrózok gyorsan az olasz segítségére igyekeztek, amelynek köszönhetően néhány karcolással megúszta a balesetet, legalábbis Ascari nem panaszkodott. A futamot a francia Maurice Trintignant nyerte egy Ferrarival. Ascari négy nappal a balesete után Monzában tesztelt egy sportautót. Autója felborult, és Ascari ezt a balesetet már nem élte túl. Az 1956-os versenyen a győzelmet a Maserati 250F volánjánál ülő Stirling Moss szerezte meg, aki az első körtől a verseny végéig vezette a versenyt. Fangio Lancia-Ferrarijának hátsó kereke a 32. körben a Sainte-Devote kanyarban nekiütközött a falnak, és megsérült. Az argentin autójával Eugenio Castellotti, míg Fangio Peter Collins D50-esével folytatta a versenyt, s végül második lett. 1957-ben a pole pozíciós Fangio a negyedik körig Moss és Collins mögött autózott, amikor az alagút utáni sikánnál baleset történt. Fangio sikereresen elkerülte a balesetet, és innentől, végig vezetve a mezőnyt, győzött. Jack Brabham a századik körben a harmadik helyen autózott, de ekkor a benzinpumpa meghibásodása miatt megállt az autója. Brabham a hatodik helyen áttolta a célvonalon autóját, amivel hatodik lett. Az 1958-as futamon mutatkozott be a Lotus csapat Graham Hill és Cliff Allison versenyzőkkel. A versenyt a 27. körig Jean Behra vezette, utána a pole pozíciós Mike Hawthorn és Stirling Moss haladt az élen. Mindketten technikai probléma miatt kiestek, és Maurice Trintignant nyerte a futamot Rob Walker Cooper-Climaxával. Az 1959-es évad első futamát rendezték Monte Carlóban, amelyen Brabham megszerezte pályafutása első győzelmét a Formula–1-ben. Stirling Moss egyperces előnnyel uralta a mezőnyt, amikor tizennyolc körrel a futam vége előtt motorhiba miatt autója megállt. Brabham a verseny alatt égési sérüléseket szenvedett, mivel a csővezetékek a pilótafülkét és a pedálokat is felforrósították, emiatt lábán hólyagok keletkeztek. #### 1960–1969 1960-ban az első rajtkockát Stirling Moss szerezte meg Rob Walker Lotus 18-asával Jack Brabham előtt. A rajtnál Jo Bonnier és Brabham is megelőzte Mosst. Amikor az eső után kezdett felszáradni a pálya, Brabham a vezető pozícióból csúszott ki, és a falnak ütközött a Saint Devote-kanyarban. Bonnier autójának eltörött a felfüggesztése, így Moss győzött, Bruce McLaren pedig második lett. A célvonalon mindössze négyen értek át. 1961-ben Monacóban rendezték az évadnyitó futamot, Moss indult a pole-ból. A Ferrari versenyzői, Richie Ginther, Phil Hill és Wolfgang von Trips nem tudták megelőzni Rob Walker Lotusát. A százkörös versenyt Mosst nyerte, 3,6 másodperc előnnyel. Ginther és Moss azonos idejű leggyorsabb kört futott a 84. és a 85. körben. 1962-ben a pole-ból Jim Clark, a második helyről Graham Hill indult. Az első kör végén Maurice Trintignant, Dan Gurney és Richie Ginther összeütközött, a baleset következtében egy pályabíró meghalt. Clark és Hill is kiesett, a versenyt a harmadik helyről induló Bruce McLaren nyerte, Phil Hill és Lorenzo Bandini előtt. Az 1963-as évadnyitó monacói futamot Graham Hill nyerte a BRM-mel. A pole pozíciós Jim Clark a 79. körig vezetett, amikor a váltó meghibásodott, és feladni kényszerült a versenyt. Ginther második, McLaren harmadik lett. 1964-ben az első helyről induló Clark motorhibával, Dan Gurney váltóhibával állt ki. Ismét Graham Hill győzött a harmadik helyről indulva. Az 1965-ös monacói nagydíjon nem vett részt Gurney és Clark, mivel az ekkor megrendezésre kerülő indianapolisi 500-on indultak (Clark meg is nyerte). A verseny korai szakaszában két BRM (Hill és Jackie Stewart) állt az élen. A 25. körben Hill, majd Stewart is visszaesett az ötödik és a negyedik helyre. Brabham ekkor átvette a vezetést, de motorhiba miatt kiesett. Hill az elsőre, Stewart a harmadik helyre ért fel a verseny végéig. Lorenzo Bandini második lett. A versenyen Paul Hawkins Lotuszával beesett a tengerbe, de a versenyző sérülés nélkül megúszta a balesetet. Az 1966-os szezonnyitó monacói nagydíj volt a McLaren csapat első versenye. A futamot a 14. körig John Surtees vezette, amíg autója differenciálműve el nem tört. Ezután Jackie Stewart állt az élre, és győzött Bandini, valamint Hill előtt. A pole pozíciós Clark felfüggesztési hiba miatt kiesett. Az 1967-es versenynek már az első körében kiesett Jack Brabham, a vezetést Lorenzo Bandini vette át. Az olaszt a később kieső Stewart és a versenyt megnyerő Denny Hulme is megelőzte. A rendezők úgy próbálták megakadályozni a versenyzők tengerbe zuhanását, hogy a szalmakupacok mögé fakorlátot helyeztek el. A 82. körben Bandini megcsúszott, és nagy erővel nekicsapódott a korlátnak. Ferrarija lángra lobbant, segítségére túl későn érkeztek. A versenyző testének 70 százaléka megégett, sérüléseibe pedig három nap múlva belehalt. Elhunyta után komoly biztonsági intézkedéseket hoztak a sportágban. 1968-ra a verseny hosszát a korábbi százról nyolcvan körösre csökkentették Bandini balesete miatt. Szintén ezen okból a Ferrari versenyzői a futamon nem vettek részt. A versenyt Graham Hill dominálta, aki a pole-ból indulva győzött. Richard Attwood második lett 2,2 másodperccel Hill mögött. A futamon mindössze öten értek célba. 1969-ben Stewarté lett a pole Chris Amon előtt. A versenyen Beltoise-t a negyedik helyről induló Hill megelőzte, és a harmadik helyre jött fel. Amon a 16. körben a differenciálmű, Stewart a 22. körben a féltengely meghibásodása miatt esett ki, így Hill megszerezte pályafutása ötödik monacói győzelmét. A második helyért Jacky Ickx és Piers Courage harcolt a brit mögött a 49. körig, amikor Ickx a felfüggesztés hibája miatt kényszerült kiállni, így Jo Siffert lett a harmadik. #### 1970–1979 1970-ben itt debütált Ronnie Peterson. Az első rajtkockába Stewart kvalifikálta magát, aki az 57. körben motohiba miatt kiállt. Mellette Ickx, Amon és Bruce McLaren is kiesett. A 62. körben Brabham kilenc másodperces előnnyel vezetett Jochen Rindt előtt. Rindt a verseny végéig teljesen ledolgozta hátrányát, Jack Brabham pedig az utolsó kör utolsó kanyarjában kicsúszott, az osztráknak adva a győzelmet. 1971-ben a pole Stewarté lett, az ötszörös monacói győztes Hill a második körben vezetői hiba miatt kiesett. Stewart nagy előnnyel győzött, Peterson a hatodik helyről indulva másodikként végzett. Ickx harmadik, Hulme negyedik, Emerson Fittipaldi ötödik lett. Az esős 1972-es futamon a nyolcadik helyről induló Stewart kétszer is megpördült, a győzelem a negyedik helyről rajtoló Jean-Pierre Beltoise-é lett, aki a BRM utolsó futamgyőzelmét szerezte. Jacky Ickx második, a pole pozíciós Fittipaldi harmadik, Stewart negyedik lett. 1973-ra átépítették a pálya néhány kanyarját, és a régi alagút helyére egy hosszabbat építettek. Stewart a pole pozícióból nyerte meg a versenyt a két Lotus, Emerson Fittipaldi és Ronnie Peterson előtt. 1974-ben a két Ferrarié, Niki Laudáé és Clay Regazzonié lett az első két rajthely, és vezették a versenyt. Regazzoni az élen autózva a Rascasse kanyarban hibázott, és több pozíciót veszített. Peterson Reutemannal való ütközése után a hatodik helyről a vezető Lauda mögé küzdötte fel magát. Az osztrák gyújtásprobléma miatt a 32. körben kiesett, így Peterson nyerte a 78 körös versenyt. Jody Scheckter második, Jean-Pierre Jarier harmadik lett. Az 1975-ös verseny nedves körülmények között kezdődött, de a pálya a verseny végére felszáradt. Lauda szerezte meg a pole-t Tom Pryce előtt. A harmadik helyről induló Jarier az első körben a falnak ment, és kiesett. Mellette Mario Andretti, Regazzoni, Alan Jones és James Hunt is kiesett. Az utolsó körökben a vezető Lauda olajnyomása csökkenni kezdett, a második Fittipaldi megközelítette, de megelőzni már nem tudta. A kétórás limit-idő miatt a 75. körben leintették a futamot. José Carlos Pace lett a harmadik. 1976-ban az 1974-eshez hasonlóan ismét Ferrari-első sor lett az időmérő edzés végeredménye. A James Hunt autójából kifolyó olajon (a 24. körben esett ki) Regazzoni és Peterson is megpördült, ennek következtében a két hatkerekű Tyrrell, Depailler és Scheckter került a második és a harmadik helyre. A 64. körben Regazzoni visszaelőzte a harmadik Depailler-t, de tíz kör múlva a ferraris hibázott, és kiesett, így a Tyrrell visszavette a harmadik helyet. A versenyt Lauda nyerte Scheckter és Patrick Depailler előtt. 1977-ben itt debütált az Formula–1-ben Riccardo Patrese. A pole a brabhames John Watsoné lett. A Wolffal versenyző Scheckter jól rajtolt, és a második helyről az élre állt. Vezető pozícióját a verseny végéig megőrizte. Watson a 48. körig autózott a második helyen, amikor váltóprobléma miatt kiesett. Scheckter mögött a két Ferrari végzett, Lauda második, Reutemann harmadik lett. Az 1978-as időmérőt Reutemann nyerte a két Brabham-Alfa Romeo, John Watson és Niki Lauda előtt. A rajtnál Watson állt az élre, a második helyre Depailler ért fel. A sikánnál Lauda és Reutemann összeért, Hunt autója is megsérült, így neki és Reutemann-nak ki kellett állnia a boxba. A 38. körben Watson elhagyta a pályát, és csak Depailler és Lauda mögé ért vissza, a verseny végére Scheckter mögé, a negyedik helyre esett vissza. Patrick Depailler hatvankilenc futam után első győzelmét ünnepelhette. 1979-ben Scheckteré lett a pole Gilles Villeneuve előtt. A dél-afrikai megtartotta a vezetést a rajt után, míg Lauda megelőzte Vileneuve-öt, de a kanadai később visszavette a pozícióját. A 16. körben Didier Pironi hátulról belement Jacques Laffite Ligier-jébe, de folytatni tudta a versenyt. A 22. körben Pironi Laudával ütközött, ezúttal mindketten kiestek. Jarier, Jones, Villeneuve és Laffite kiesése, valamint Jochen Mass lelassulása után Clay Regazzoni (Williams) a második pozícióba került. A verseny végén látványosan harcolt a győzelemért, de a végig vezető Scheckter nyert. Reutemann harmadik lett, miután Depailler motorja tönkrement a futam végén. #### 1980–1989 1980-ban az időmérő edzésen Didier Pironi volt a leggyorsabb, mögötte Reutemann és Alan Jones végzett. A rajtnál a középmezőnyben nagy baleset történt: Derek Daly belerohant Bruno Giacomelli Alfa Romeójába, de megsérült Alain Prost, Jarier és Jan Lammers autója is. Jones eközben megelőzte Reutemannt, ám a 24. körben technikai hiba miatt kiesett. Ekkor elkezdett esni az eső, Pironi pedig az 55. körben sebességváltójának hibája miatt balesetezett a Kaszinónál. Depailler motorhibával állt ki, így Reutemann győzött a Williamsszel, a második Jacques Laffite, a harmadik Nelson Piquet lett. 1981-ben az első rajtkocka Piquet-é lett, Villeneuve második, a Lotusszal versenyző Nigel Mansell harmadik lett. A rajt után Andrea de Cesaris és Mario Andretti összeütközött, az élmezőnyben nem történt változás. Mansell a 16. körben a hátsó felfüggesztés miatt, majd Reutemann váltóhiba miatt esett ki. Alan Jones ezután felzárkózott az élen haladó Piquet és Villeneuve mögé. Az 53. körben a brazil a korlátnak ment, így számára véget ért a verseny. Jones ekkor az élre állt. A 67. körben az ausztrál versenyző a boxba hajtott technikai probléma miatt, és bár Villeneuve elé tudott visszajönni, a kanadai három körrel a futam leintése után megelőzte, és megnyerte a versenyt. Jones második, Laffite harmadik lett. 1982-ben René Arnoux szerezte meg a pole-t Riccardo Patrese előtt. Őket Giacomelli, Prost és Pironi követte. Prost felzárkózott Patrese mögé, majd megelőzte. Giacomelli az 5. körben technikai hiba miatt kiesett, ekkor Prost már második volt. A 15. körben a vezető Arnoux kicsúszott, így ő is kiállni kényszerült. Prost átvette a vezetést. A verseny végén elkezdett esni, aminek következtében a francia a 74. körben a sikán után a korlátnak ütközött, és kiesett. Ekkor Patrese vette át a vezetést, de egy körrel később a Loews-kanyar előtt kicsúszott. A pályabírók visszatolták az olaszt, mivel autója nagyon veszélyes pozícióban állt. Patrese így folytatni tudta a versenyt, majd a vezető Pironi egyre lassult, míg végül az utolsó körben ki nem fogyott Ferrariából az üzemanyag. Ugyanez történt nem sokkal előtte Andrea de Cesarisszal is. Patrese így győzött, az olasz nem is tudta, hogy learatta első futamgyőzelmét. Pironit másodikként, Cesarist harmadikként klasszifikálták. Ez volt az a verseny, amit Murray Walker úgy aposztrofált: „a verseny, amit senki sem akart megnyerni”. 1983-ban Prost győzött az időmérő edzésen Arnoux és Eddie Cheever előtt. A rajtnál a pálya még nedves volt, de a slick gumival induló Keke Rosberg Prost mögé, a második pozícióba jött fel. Amikor a pálya felszáradt, mindenki kiállt a boxba, aki esőgumival rajtolt. Ekkor Rosberg átvette a vezetést, és megnyerte a futamot. Piquet második, Prost harmadik lett. Az 1984-es monacói nagydíj esőverseny volt. A pole pozíciós Prostot a 9. körben Nigel Mansell megelőzte, de öt körrel később kicsúszott, és ismét a francia vette át a vezetést. A 13. helyről induló Ayrton Senna eközben a Tolemannal sorra előzte meg az előtte haladókat, s gyorsan dolgozta le hátrányát Prosttal szemben. A 20. körben még 33,8 másodperc volt köztük a különbség, tizenegy kör múlva pedig már csak 7,4 másodperc. A versenyigazgató Jacky Ickx a 33. körben leintette a futamot a heves eső miatt. A versenyzők sorrendjét a szabályok alapján a két körrel korábbi állás határozta meg, és mindenki pontjainak a felét kapta csak meg. Prost és Senna mögött Arnoux, Keke Rosberg, de Angelis és Alboreto szerzett pontot. A döntést sokan kritizálták a verseny után. 1985-ben a pole a lotuszos Sennáé lett, Nigel Mansell Williams-Hondája előtt. Senna a 16. körig vezetett, amikor motorhibával feladni kényszerült a versenyt. Öt körig ezután a ferraris Alboreto állt az élen. Riccardo Patrese és Nelson Piquet nagy balesetben kiesett a Ste Devote kanyar előtt. A pályára olaj került, amin Alboreto megcsúszott, és a vezető Prost (aki végül győzött) mögé tudott csak visszatérni. Az olasz ezt követően defektet kapott, ezért ki kellett állnia a boxba új gumiért. A negyedik helyről a verseny végéig a másodikra ért fel, de Angelis és de Cesaris megelőzésével. 1986-ban az alagút utáni gyors sikánt átépítették, lelassították. Ez évben Alain Prost (McLaren-TAG) szerezte meg a pole-t Mansell és Senna előtt. A rajt balesetmentes volt, az első tíz induló sorrendje nem változott. Rosberg az első boxkiállások után a kilencedik helyről a második pozícióba ért fel, és meg is tartotta azt. Alboreto a turbó meghibásodása miatt kiesett. A mezőny hátsó részében Martin Brundle és Patrick Tambay nagyot balesetezett a Mirabeau-kanyarban. A verseny végéig az élmezőny sorrendje nem változott, Prost győzött csapattársa, Rosberg, valamint Senna és Mansell előtt. 1987-ben a pole pozíciós Mansell megtartotta első helyét a rajt után a második Sennával és a harmadik Piquet-vel szemben. A 29. körig változatlan volt az élen autózók sorrendje, amikor Mansell lelassult, majd kiesett a turbó meghibásodása miatt. Senna így az élre állt és győzött, Piquet a második, Prost a harmadik helyre jött fel. Alain Prost a 75. körben motorhiba miatt feladni kényszerült a versenyt, így végül Alboreto végzett a harmadik helyen. 1988-ban Senna szerezte meg a pole-t csapattársa, Alain Prost, illetve Gerhard Berger és Alboreto előtt. Berger a rajtnál megelőzte a váltóproblémával küzdő Prostot, aki csak az 54. körben tudta visszaelőzni a Ferrarit. Prost ekkor közel 50 másodperccel Senna mögött volt. A vezető brazil azonban a 67. körben hibázott: a Portier kanyarban a korlátnak ütközött, és kiesett. Prost győzött Berger és Alboreto előtt. 1989-ben ismét McLaren első sor született: Senna rajtolt az első helyről Prost előtt. Őket Boutsen és Brundle követte. A rajt után Senna vezetett Prost, Boutsen és Mansell előtt. A két McLaren fölényesen uralta a futamot, Senna győzelmét senki sem veszélyeztette, Prost 52 másodperccel lemaradva második lett. Thierry Boutsen a harmadik helyről folyamatosan esett vissza, Mansell pedig váltóproblémák miatt kiesett. De Cesaris a 33. körben összeütközött Piquet-vel a szűk Loews-kanyarban, és hosszú időre megállította a mögöttük haladó forgalmat. A negyedik Stefano Modena (Brabham-Judd) Martin Brundle boxkiállása után végül a harmadik helyre lépett előre. #### 1990–1999 1990-ben Sennáé lett a pole Alain Prost Ferrarija és Jean Alesi Tyrrellje előtt. Az első körben Prost összeütközött Bergerrel, és eltorlaszolták a pályát, emiatt megszakították a versenyt. A második rajt után is megmaradt az élen a Senna-Prost-Alesi sorrend. A 30. körben Prost elektronikai probléma miatt kiesett. Később Mansell hátulról nekiment Thierry Boutsen autójának, emiatt ki kellett hajtania a boxba. Senna győzött Alesi, Berger és Boutsen előtt. 1991-ben ismét Senna volt a leggyorsabb az időmérőn, akit nagy meglepetésre Stefano Modena követett a Tyrrellel. Patrese a harmadik, Piquet a negyedik, Mansell az ötödik rajtkockába kvalifikálta magát. A rajtnál Berger Piquet-nek ütközött, és a brazil kiesett, míg az osztrák folytatni tudta, de a mezőny végére csúszott. A 43. körben a második helyen autózó Modena motorja az Alagútban elfüstölt, a mögötte haladó Patrese pedig a falnak csapódott, s mindketten kiestek. Mansell a 63. körben a sikánnál megelőzte a kerékproblémával küszködő Prost Ferrariját. A francia emiatt kiállt kereket cserélni, az ötödik helyre esett vissza. Senna sorozatban harmadik győzelmét szerezte Mansell, Alesi, Moreno és Emanuele Pirro előtt. 1992-ben Mansell, Patrese, Senna és Alesi volt az első négy helyezett az időmérő edzésen. Senna a rajtnál megelőzte Patresét. A vezető Mansell egy kerekéről hét körrrel a leintés előtt leesett egy anyacsavar, ezért a brit kiállt a boxba. Mansell Senna mögé tért vissza, de az új gumiknak köszönhetően gyorsan ledolgozta hátrányát. Az utolsó négy körben Sennának sikerült megakadályoznia az előzést a szűk, városi pályán. Senna első alkalommal győzött az évadban a két tizedmásodperc hátrányban célbaérő Mansell előtt. Patrese harmadik, Michael Schumacher negyedik lett. 1993-ban Alain Prost indulhatott az első helyről, ám a rajtnál való kiugrása miatt 10 másodperces stop and go-büntetést kapott. Az élre ekkor Schumacher állt, de hidraulikai hiba miatt a 32. körben kiesett. A győzelem így Sennáé lett, aki megszerezte hatodik monacói győzelmét. A második Hill, a harmadik Jean Alesi lett. 1994-ben az FIA úgy döntött, hogy a monacói nagydíj rajtrácsának első két pozícióját üresen hagyják, így tisztelegve az előző futamon elhunyt Ayrton Senna és Roland Ratzenberger előtt. Az időmérőn Karl Wendlinger súlyos balesetet szenvedett az alagút utáni sikánnál, és több hónapra kómába esett. A pole Schumacheré lett, a második pozíciót Mika Häkkinen szerezte meg, aki a futam első kanyarjában azonnal ki is esett. A versenyen végig vezető Schumacher mögött Gerhard Berger autózott a második helyen, de kicsúszása után Martin Brundle megelőzte, így harmadik lett. 1995-ben Graham Hill fia, Damon indulhatott a pole-ból. A rajt utáni első kanyarnál David Coulthard összeütközött a két Ferrarival, emiatt újra kellett indítani a versenyt. Hill a második rajt után meg tudta tartani előnyét, de kétkiállásos taktikán volt Schumacherrel szemben, akinek csak egyszer kellett kiállnia szerelőihez. A német 35 másodperc előnnyel nyert Hill és Gerhard Berger előtt. 1996-ban a pole pozíciós Michael Schumacher az első körben kipördült a nedves pályán. Ezután sokáig Damon Hill vezette a versenyt, míg a 40. körben motorhiba miatt ki nem esett. Jean Alesi a 60. körben kényszerült kiállni, így a 14. helyről induló Olivier Panis győzött a Ligier-vel. Coulthard második, Johnny Herbert harmadik lett. Mindössze ők hárman értek át a célvonalon, a negyedik Frentzent már a boxban klasszifikálták. 1997-ben itt szerezte első pole pozícióját Schumacher előtt a williamses Frentzen. Schumacher esőgumival rajtolt, míg a Williamsek szárazpályás abroncsokkal. Az eső a versenyen nem állt el, hanem közben erősödött is, így a két Williams hamar hátracsúszott a mezőnyben. Villeneuve a 16. körben kiesett műszaki hiba miatt, Frentzen pedig a 39. körben kipördült. Michael Schumacher magabiztosan, 53 másodperccel nyert Rubens Barrichello Stewartja és csapattársa, Eddie Irvine előtt. Az 1997. évi verseny az eső miatt csak 62 körös volt. Az 1998-as időmérő edzés legnagyobb meglepetése Giancarlo Fisichella (Benetton-Playlife) volt, aki harmadikként végzett a két McLaren mögött. Häkkinen magabiztosan nyert, míg csapattársa, David Coulthard motorhiba miatt kiesett. Fisichella – egy helyet javítva – második, Irvine pedig harmadik lett. Schumacher, több ütközése miatt, csak a tizedik helyen végzett. 1999-ben Häkkinen az első, Michael Schumacher a második rajtkockát szerezte meg. A német a rajtnál megelőzte vetélytársát, és fölényes győzelmet aratott. A negyedik helyről induló Eddie Irvine is a finn előtt tudott célba érni, mivel Häkkinen megcsúszott egy olajfolton. Ez volt az első kettős Ferrari győzelem a monacói nagydíjon. #### 2000–2009 2000-ben Michael Schumacher szerezte meg a pole-t, a jordanes Jarno Trulli előtt. A versenyt magabiztosan vezető német autójának az 55. körben eltört a bal hátsó kerékfelfüggesztése, így fel kellett adnia a versenyt, Coulthard pedig nyert. Trulli váltóhiba miatt a 37. körben kiesett. 2001-ben az időmérő edzésen Coulthard szerezte meg a pole pozíciót, de a skót a rajtnál beragadt, végül csak ötödik lett. Michael megnyerte a versenyt csapattársa, Barrichello és Eddie Irvine Jaguarja előtt. Häkkinen a 16. körben kiesett műszaki hiba miatt. A 2002-es időmérőn Juan Pablo Montoya győzött David Coulthard és Schumacher előtt. A rajtnál a skót megelőzte Montoyát, Michael viszont nem tudta megelőzni a kolumbiait, így előbb kihívták boxkiállására. Montoya autója nem sokkal ezután motorhiba miatt leállt. A versenyt Coulthard nyerte Schumacher előtt. 2003-ban Ralf Schumacheré lett a pole Kimi Räikkönen és Montoya előtt. A versenyen Ralfnak gumiprobléma miatt a tervezettnél korábban kellett kiállnia a boxba, így jelentősen visszaesett. Montoya után Räikkönent és Michael Schumachert intette le a kockás zászló. 2004-ben az első rajtkockát a Renault-s Jarno Trulli szerezte meg. A másnapi versenyen Olivier Panis Toyotája leragadt a rajtrácson, s emiatt meg kellett ismételni a rajtot. A második rajtnál Szató Takuma nagyon jól kapta el a rajtot, viszont a motorja rakoncátlankodott, így füstölő motorral tartotta fel a mögötte autózókat, míg az erőforrás fel nem mondta a szolgálatot. Giancarlo Fisichella a füstben hátulról beleszaladt az előtte haladó Coulthardba, és mindketten kiestek a versenyből. A 41. körben Fernando Alonso az alagútban megpróbálta lekörözni Ralf Schumachert, de a spanyol megcsúszott, és a korlátnak ütközött. A baleset miatt bejött a biztonsági autó, s ekkor Trulli és Button is kiment a boxba. Az élre Michael Schumacher került. Montoya nagyon közel autózott a Ferrari mögött, és amikor Michael fékezett egyet, hogy gumijait melegítse, a kolumbiai belement a német Ferrarijába, aki feladni kényszerült a futamot. A versenyt a pole-ból induló Trulli nyerte, Jenson Button és Barrichello előtt. 2005-ben Räikkönen pályacsúcsot autózva megszerezte a pole-t Alonso előtt. A verseny 24. körében Christijan Albers keresztbe állt a pályán, akinek nekiütközött David Coulthard és Michael Schumacher is. A baleset miatt beküldték a biztonsági autót. A két Renault ekkor kiállt tankolni, de számításuk nem vált be, az autók nagy súlya elkoptatta a hátsó gumikat. Fisichella a tizenkettedik, a győzelemért harcoló Alonso a negyedik helyre esett vissza a verseny végére. A két Ferrari a hetedik és a nyolcadik helyen végzett. Räikkönen nyert, míg a két Williams-BMW-t második, illetve harmadikként intették le Nick Heidfeld és Mark Webber sorrendben. 2006-ban pole pozíciót eredetileg Michael Schumacher szerezte meg Alonso előtt. Idejét azonban az edzés után törölték, mivel bűnösnek találták manőverét a szűk Rascasse-kanyarban, melyben megállt az utolsó időmérő részben, elvéve ezzel a lehetőséget a többi versenyzőtől, hogy jó időt fussanak. Ezért a németnek a futamon a boxutcából kellett rajtolnia. Az első helyet így Fernando Alonso szerezte meg. Az utolsó helyről Massa indulhatott, mivel balesete miatt nem tudott mért időt menni az időmérő edzésen. Alonso az első helyen végzett, Räikkönen és Webber sokáig mögötte volt, azonban mindketten technikai hiba miatt kiestek. A versenyt több biztonsági autós szakasz is színesítette. Alonso mellett Montoya és David Coulthard lett állhatott dobogóra. Schumacher az ötödik helyre ért fel a szűk városi pályán. Az egész 2007-es hétvégét a McLarenek uralták, az első rajtkockát Alonso szerezte meg, mögüle Hamilton és Massa indulhatott. Räikkönen az időmérő edzésen a falhoz csapta Ferrariját, amelynek következtében a tizenhatodik helyről volt kénytelen elrajtolni. A versenyen egyedül Massa tudta elkerülni, hogy ne körözzék le a McLarenek. Az élen Hamilton és Alonso harcolt a futamgyőzelemért, de a sorrend végül nem változott. A további pontszerzők Giancarlo Fisichella, Robert Kubica, Nick Heidfeld és Alexander Wurz lettek. Kimi Räikkönen utolsó pontszerzőkként, nyolcadikként ért célba. Az esős 2008-as versenyt a maximális időhatár túllépése miatt a 76. körben leintették. A száraz időmérőn a Ferrari szerezte meg az első sort, de Hamiton a rajtnál megelőzte Räikkönent és feljött Massa mögé. Heikki Kovalainennek a boxutcából kellett rajtolnia. A versenyen sok ütközés volt, Rosberg belement Alonsóba, majd később Hamilton és a spanyol is a falnak ütközött. Egyikük autójában sem keletkezett azonban komolyabb kár. Később David Coulthard és Sébastien Bourdais összeütközött, ami miatt be kellett küldeni a biztonsági autót. Räikkönennek a tervezetten kívül előbb büntetés, majd vezetői hiba miatt is ki kellett állnia a boxba. A futamot vezető Massa kirepült az egyik kanyarból, s mire visszatért a pályára, Robert Kubica megelőzte. Rosberg széttört autója miatt ismét bejött a biztonsági autó. A már száradó pályán Räikkönen a negyedik helyen autózó Adrian Sutil mögött autózott, amikor elvesztette uralmát autója fölött, és hátulról a németnek ütközött. A finnek egy újabb boxkiállásra volt szüksége, míg Sutil kiesett a Force Indiával. Végül Hamilton nyert Kubica és Massa előtt. Räikkönen csak a kilencedik lett. 2009-ben a pole Jenson Buttoné lett Räikkönen és a brit csapattársa, Barrichello előtt. Hamilton az időmérésen a falnak ütközött, majd váltót is cseréltek nála, így csak a huszadik helyről kezdhetett neki a versenynek. A rajtnál Barrichello megelőzte Räikkönent, és a két Brawn a verseny végéig az élen maradt. Massa a boxban megelőzte a versenyen elé került Nico Rosberget és Sebastian Vettelt, így negyedik lett. Sébastien Buemi, Nelson Piquet, Vettel és Kovalainen baleset miatt kiesett. Button magabiztosan győzött Barrichello, Räikkönen, Massa és Webber előtt, így a Brawn-Mercedes kettős győzelmet aratott. #### 2010- 2010-ben Mark Webber indult az élről a Red Bull-Renault-val, Kubica és Vettel előtt. Alonso nem vehetett részt az időmérő edzésen, mivel a harmadik szabadedzésen összetörte Ferrariját. Nico Hülkenberg, majd Barrichello balesete után is bejött a biztonsági autó, Fernando ezt kihasználva kiállt gumit cserélni és a verseny végéig nem is állt ki többször a boxba. A verseny végén Trulli és Karun Chandhok összeütközött, emiatt ismét biztonsági autós szakasz volt érvényben az utolsó kör végéig. Miután az kiállt Michael Schumacher megelőzte az előtte haladó Alonsót, így a hatodik helyen ért célba. A verseny után 20 másodperces büntetést kapott, a 40.13-as szabály megsértése miatt, így nem szerzett pontot. A versenyt Webber nyerte a csapattárs Vettel, Kubica, Massa és Hamilton előtt. 2011-ben a pole-ból Vettel indulhatott Button előtt. Az edzés utolsó szakaszában Sergio Pérez hatalmas balesetet szenvedett és mentőautóval szállították kórházba. A verseny rajtjánál Alonso a harmadik helyre jött fel. Mivel Vettelnek és Webbernek is elrontották a kerékcseréjét, Button az élre állt, Webber pedig visszaesett a középmezőnybe. A verseny 34. körében bejött a biztonsági autó, mert Felipe Massa az alagútban falnak csapta autóját. Meglepetésre Vettel nem jött ki kereket cserélni, de elhasználódott gumjai miatt Alonso és Button is utolérte. A 69. körben tömegbaleset történt, ezért a verseny megállították. Az újraindítást követő 6 körben Vettel megőrizte első helyét Alonso és Button előtt. ## A pálya A versenyre Monaco számos utcáját lezárják, a közlekedési táblákat és a virágágyásokat eltüntetik. Felállítják az ideiglenes boxutcát, a kerítéseket, a kerékvetőket és a nézőtereket. A versenypálya kialakítása hat hetet, majd visszaalakítása három hetet vesz igénybe. A 3,340 km hosszú pálya szinte az egész államot bejárja, La Condamine és Monte-Carlo városrészeken halad keresztül. Az évek során, ahogy Monaco fejlődött, a pálya vonala nem változott jelentősen az 1929-eshez képest. 1973-ban egy újabb, hosszabb alagutat építettek a pályára a Loews Hotelnél, a Tabac és a Rascasse kanyar közötti pályavonalat pedig megváltoztatták, hogy helyet kapjon az új uszoda. Később a Ste Devote-ot és a Rascasse-t is szűkítették, hogy lassítsák az autókat. 1986-ban a sikán is hasonló okok miatt lett megváltoztatva. 2002 után átépítették a nagyon keskeny boxutcát, hogy szélesebb legyen. Azóta nem a célegyenesre, hanem azzal szembe néz. Ez szükségessé tette a Tabac, az Uszoda és a Rascasse kanyarok átépítését is. A szűk pályán nehéz előzni, a legjobb pont az alagút utáni sikán. A monacói pálya a legveszélyesebbek közé tartozik, csak kevés bukótér van a versenypályán. Kétszer is beestek már itt a tengerbe a verseny alatt: 1955-ben Alberto Ascari és 1965-ben Paul Hawkins. Mindketten túlélték a balesetet. Monacóban található a Formula–1-es világbajnokság leglassabb kanyarja, a Grand Hotel-kanyar (korábbi nevén Loews-kanyar). Itt kapott helyet a leghosszabb alagút is. Az abszolút körrekord 1 perc 13,532 másodperc, amelyet Kimi Räikkönen futott a 2006-os időmérő edzésen, a leggyorsabb versenyen futott kör 1 perc 14,439 másodperc, amit Michael Schumacher autózott 2004-ben. Egy 2009-es szavazáson a versenypályát a világ legszebb sportlétesítményének választották meg. ## Statisztikák ### Győzelmek #### Egyéni #### Konstruktőri ### Verseny adatok - Forrás: Monaco GP statisztikák (chicanef1.com) #### A Formula–1 előtti/ nem világbajnoki versenyek
277,968
José Antonio Páez
25,004,734
null
[ "1790-ben született személyek", "1873-ban elhunyt személyek", "Szabadkőművesek", "Venezuela elnökei", "Venezuelai katonák" ]
José Antonio Páez (teljes nevén José Antonio Páez Herrera; Curpa, Acarigua mellett, Új-Granada Alkirályság, 1790. június 13. – New York, Amerikai Egyesült Államok, 1873. május 6.) új-granadai születésű venezuelai katonatiszt, politikus, Venezuela köztársasági elnöke. Kortársai a Kolumbia függetlenségéért folyó harcok során „A síkvidékek kentaurja” (El Centauro de los Llanos) néven emlegették. A venezuelaiak nemzeti hősként tisztelik és országuk alapító atyjának tartják őt. A latin-amerikai függetlenségi háborúkban (1810–1825) harcolt a spanyol függés alatt álló Új-Granada Alkirályság venezuelai területeinek szabadságáért. Részt vett az önálló Kolumbia megalakulásához (1819) vezető harcokban, majd 1829-ben Venezuela a vezetésével megvívott harc eredményeként önállósította magát Nagy-Kolumbiától. Három ízben volt hazája köztársasági elnöke, összesen tizenegy éven keresztül (1830–1835, 1839–1843, 1861–1863), de az 1830–1848 közötti időszakot általában is a Páez politikai és gazdasági befolyása alatt álló konzervatív oligarchia korszakaként ismeri a történettudomány (páezizmus, paecismo). Utolsó elnöki mandátuma idején diktátorként irányította az országot. Páez a 19. századi caudillók, a helyi hadurakból, katonai vezetőkből lett dél-amerikai államfők egyik tipikus képviselője volt. Venezuela első szabadkőműves nagymestere, valamint a skót rítusú szabadkőművesek első nagyparancsnoka volt. ## Élete ### Ifjúkora A sűrűn lakott partvidéktől távol, a Méridai-Kordillerák délkeleti előterében, szegénysorban élő mesztic szülők, Juan Victorio Páez és María Violante Herrera gyermekeként született, hét testvére közül egyedül ő érte meg a felnőttkort. 1798-ban anyja Guanare városába küldte, hogy ott doña Gregoria Díaz magániskolájában végezzen általános tanulmányokat. Miután tizenhét éves korában, 1807-ben útban hazafelé útonállók támadták meg, és Páez a banda egyik tagját önvédelemből megölte, ezért menekülni kényszerült a városból. Marhapásztorként (llanero) helyezkedett el a nagybirtokos Manuel Antonio Pulido egyik a világtól eldugott ranchán, La Calzadán, idővel pedig marhakereskedéssel is foglalkozott. 1809. július 1-jén Canaguában házasságot kötött a tizenhét éves Dominga Ortizszal. Frigyükből később tíz gyermek született, de közülük csak ketten, María és Manuel Antonio érték meg a felnőttkort. ### A Kolumbia függetlenségéért folyó harcok Páez 1810 elején csatlakozott az Új-Granada Alkirályság (a későbbi Nagy-Kolumbia) függetlenségéért vívott szabadságharchoz. Legelőször a Barinas környéki harcokban vett részt a korábbi munkaadója, don Pulido vezette lovascsapatban, ahol őrmesteri rangig vitte. 1813-ban visszatért polgári foglalkozásához, ismét marhakereskedő lett, majd a spanyol tábornok, Antonio Tiscar parancsára – saját jól felfogott érdekében – néhány kisebb szolgálatot tett a megszálló spanyol hadseregnek, de az általuk felajánlott katonai rangot visszautasította. Még ugyanazon év októberében önállósította magát és egy 400-600 llaneróból álló szabadcsapat élén harcolt a spanyolok ellen. Időről időre csatlakozott ugyan különféle reguláris alakulatokhoz, de zabolátlan természete alkalmatlanná tette az alaki és katonai fegyelemre, így javarészt llanerói élén küzdött szűkebb pátriája, a mai Délnyugat-Venezuela függetlenségéért. Páezt, a Barinas környéki hegyvidék rettegett gerillavezérét keménykezűségéről ismerték, aki rohamosan gyarapodó gerillaseregével mind fontosabb tényezővé nőtte ki magát. Kortársai „a Llanos kentaurja” (El Centauro de los Llanos) néven emlegették. 1816 szeptemberében a szabadságharcot vezető Simón Bolívar jóváhagyásával – valamint a helyi elit, tisztviselők és általában a lakosság támogatásával – Santander tábornok helyét átvéve a nyugat-venezuelai hadseregszárny parancsnoka lett. Fő feladata a royalista csapatok elleni védekezés katonai megszervezése volt. Függetlenségét Venezuela ekkor még nem nyerte el, de a szabadságharc során az Új-Granada Alkirályságtól elszakított, független területek élén a szintén venezuelai születésű Bolívar állt. Felsőbbségét és parancsnokságát Páez ugyan elismerte, de kapcsolatukat örökös feszültség terhelte, a két ember szögesen eltérő származása és társadalmi háttere mellett alapvető stratégiai célokban és a szükséges hadmozdulatok lebonyolításában sem értett egyet. Páez az 1810-es évek utolsó harmadában mintegy tucatnyi ütközetet nyert meg a royalisták ellen. 1817. január 28-án 1100 emberével Mucuritasnál győzte le Miguel de la Torre négyezres seregét, és még ugyanabban az évben kisebb diadalokat aratott a spanyolok felett San Antonio de Apure mellett (április 13.), az Apuritói- (június 18.), majd az Utrerai-hágónál (június 20.), elfoglalta Barinast (augusztus 14.) és Apuritót. 1818. február 12-én Calabozónál, majd február 15-én Uriosánál kergette szét Pablo Morillo seregét. Március 8-án serege élén bevonult San Fernando de Apure városába, március 26-án pedig az ortizi csatában harcolt a rojalisták ellen. 1819. január 20-án Bolívartól osztálytábornoki kinevezést kapott és röviddel ezután került sor egyik legnevezetesebb diadalára, az 1819. április 3-ai Las Queseras del Medió-i ütközetre. Ennek során a nagy létszámfölényben lévő spanyolokat lepte meg és futamította meg mindössze százötven llanero élén, amiért már másnap megkapta a legnagyobb katonai kitüntetést, az Orden del Libertadort. A háttérben Bolívar vezetése alatt folytak a mai Kolumbiát, Venezuelát, Ecuadort és Panamát magában foglaló Kolumbiai Köztársaság függetlenségéhez vezető katonai akciók és diplomáciai lépések, amelyek eredményeként 1819. december 17-én Angosturában kikiáltották a spanyol koronától független Kolumbiai Köztársaságot (a történettudományban e korai államalakulat megnevezése Nagy-Kolumbia). A valóságban több helyütt továbbra is tartották magukat a spanyolok, egyebek között a mai Venezuela nagy részén, Páez szűkebb pátriájában is. Páez itt vívta a felszabadító háborút saját szakállára, az általa jól ismert gerilla-hadviselés szabályainak megfelelően, anélkül hogy ténylegesen is csatlakozott volna a bolívari erőkhöz. 1821-ben azonban fordulat állt be stratégiájában: májusban seregét egyesítette a Bolívar vezette felszabadító hadsereggel. Még ugyanazon év június 24-én az egyesített sereg nagyarányú győzelmet aratott a royalisták felett Carabobónál, elsősorban annak köszönhetően, hogy Páez llanerókból álló lovassága váratlan szuronyharcba bocsátkozott, s ezzel szétzilálta az ellenség sorait. Bolívar még a csatamezőn vezénylő tábornoki (general en jefe) rangra emelte Páezt, s a hadi siker után, június 29-én egymás oldalán vonultak be Caracas városába, amely ellenállás és feltétel nélkül megadta magát a szabadságharcosoknak. Ezzel a győzelemmel a mai Venezuela területe teljesen felszabadult a spanyol uralom alól, és az 1819-ben kikiáltott, független Kolumbiai Köztársaság szövetségi tartománya lett. ### A Venezuela függetlenségéért vívott küzdelem A függetlenség kivívását követő békeidőben Páez hivatalosan a venezuelai országrész (Caracas, Barquisimeto, Barinas és Apure tartományok) polgári és katonai közigazgatásának vezetője lett (jefe superior civil y militar). Még levezényelte az utolsó rojalista csapatok elleni ütközeteket (pl. 1822. augusztus 11-én Naguanaguánál), 1823-ban pedig letelepedett a Calabozo melletti San Pablo hatóban, s ettől fogva vállalkozásai gazdasági ügyeit intézte. Több haciendát is vásárolt vagy bérelt, amelyeken mezőgazdasági vállalkozásokat indított (kakaó-, kávé- és indigótermesztés, tejtermelés, cukorfinomítás), s az általa előállított termékeket exportálta vagy az államnak adta el. Jefe superiorként leginkább a saját érdekeinek megfelelő intézkedéseket hozott, azaz az állattartás és különösen a szarvasmarha-tartás jogi viszonyait rendezte. Így például 1828 augusztusában a közreműködésével jött létre az a törvény, amely rendezte a legelők (llano) tulajdonviszonyát, a legelőhatárok kitűzését és a legeltetés rendjét. Politikailag mindvégig Venezuela függetlenségét támogatta. A spanyol koronagyarmat, Új-Granada ugyan felszabadult a függés alól, de a közös cél kivívását követő békeidőben felszínre kerültek a helyi érdekek, a nacionalista erők elszakadási törekvései. Az új ország, Kolumbia területe hatalmas volt, ami jelentősen megnehezítette a szövetségi fővárostól, Bogotától távolabbra eső tartományok – mint például Venezuela – közigazgatási és gazdasági irányítását. A köztársasági elnököt, Simón Bolívart ráadásul a perui területekért folyó harcok kötötték le. A venezuelaiak egyfelől jogosan érezhették úgy, hogy a központi hatalom az ő gondjaikkal nem képes foglalkozni, másfelől ezt ki is használták és szeparatista törekvéseik indokául használták fel, amikor arra hivatkoztak, hogy Venezuela jövőjét csak egy Kolumbiától független közigazgatás biztosítaná. 1825-ben Páez országos toborzást rendelt el, egyfelől a vidéken fosztogató gerillacsapatok visszaszorítása céljából, másfelől pedig azért, mert félő volt, hogy a Kuba szigetén állomásozó, megújult spanyol csapatok kihajóznak és partra szállnak Venezuelában. A kolumbiai központi kormányzat nem nézte jó szemmel Páez mozgósítási rendeleteit, és lázítással vádolták meg. Jefe superiori posztjától megfosztották, és helyébe a Bogotához lojális Juan Escalonát állították, ami viszont a függetlenség párti venezuelaiakat bőszítette fel. 1826. április 27-én Páez a függetlenségi törekvések élére állva Valencia városában meghirdette a La Cosiata mozgalmat, amelyhez az elkövetkezendő napokban több város is csatlakozott (köztük Caracas). Kezdeti elgondolásaik szerint az alkotmány módosításával szerették volna elérni Venezuela függetlenségét, akár Bolívar irányításával is. Bolívar hajlandónak mutatkozott a diplomáciai rendezésre, de a bogotái ügyvezető kormány vezetője, Francisco de Paula Santander rebelliseknek bélyegezte meg a Páez oldalán álló szeparatistákat, s a katonai megoldásban, a felkelők erőszakos leverésében látta a megoldáshoz vezető egyetlen utat. Végül a három államférfiú közötti levél- és jegyzékváltások, tárgyalások oda vezettek, hogy Kolumbia 1827. január 1-jén amnesztiában részesítette a La Cosiata mozgalomban részt vevőket, cserében Páez a kibővített autonómiában részesülő venezuelai országrészek polgári és katonai vezetője lett, alárendelve magát Bolívar felsőbbségének. Ezzel a kiegyezéssel Santander politikailag megalázó helyzetbe került, venezuelai követői pedig elveszítették a közigazgatásban betöltött pozícióikat. Páez, a volt llanero és hadúr ezzel szemben végérvényesen politikussá lett: míg korábban csupán a csatatéren tűnt ki katonai tehetségével, ezúttal a La Cosiata alkalmat teremtett politikai képességei megvillantásához is. Bár Páez alkotmányosan is a venezuelai országrész kormányzója lett, ő és követői nem elégedhettek meg a részleges függetlenséggel, a La Cosiata – ha a felszín alatt is – tovább élt és a benne részt vevők Venezuela függetlensége érdekében szervezkedtek. 1829. november 24-én értelmiségiek, földbirtokosok és caudillók részvételével nagygyűlésre került sor a caracasi Szent Ferenc-kolostorban, ahol a megjelentek hitet tettek Venezuela függetlensége mellett. Ennek szellemében Páez 1830. január 13-án kikiáltotta a független Venezuela elszakadását Kolumbiától, s március 31-én a frissen összeült nemzetgyűlés 86%-os többséggel megerősítette Páezt új posztján, aki hivatalosan is az új köztársaság első elnöke lett. ### A páezizmus (paecismo) korszaka Páez első elnöksége idején több előremutató intézkedést is hozott: eltörölte az alcabala (tkp. tized) intézményét, liberális bevándorlási törvényeket hozott, biztosította a vallásszabadságot, megteremtette az országos alapfokú oktatás feltételeit és létrehozta a nemzeti könyvtárat. Gazdaságpolitikájában hajlamos volt saját érdekcsoportjának kedvezőbb feltételeket nyújtani: a mezőgazdasági árucikkek kiviteli vámját leszorította, az agrárbehozatalra ellenben magas adóterheket rótt ki (míg például a hazai kisiparnak nem biztosított hasonló védelmet az importtal szemben). Felvilágosult elnöki despotizmusát folyamatos lázadások kísérték a helyi hadurak részéről. 1831-ben a kelet-venezuelai José Tadeo Monagas-féle felkelés kitörése nyitotta meg a sort, de Páez ekkor és valamennyi további mozgalom kitörésekor elejét vette a lázongás kiterjedésének, a polgárháborúnak azzal, hogy a felkelésért felelős caudillónak jogosulatlan gazdasági előnyöket és persze amnesztiát biztosított. Meg is kellett magának nyernie a hadurak támogatását, hiszen az államrend törékeny volt: Caracas környékén és a Llanos síkján kívül Páez az első években csak szövetségesein keresztül tudta hatalmát biztosítani. 1831 áprilisában San Lárazóban tört ki revizionista felkelés, amely ellenezte a Kolumbiától történő elszakadást, de Páez ezt is leverte. Kormányzása negyedik évétől az országban eluralkodott bűnözéssel volt kénytelen szembenézni, és nyomására fogadta el a kongresszus 1834-ben a szökött rabszolgák és bűnöző elemek kihágásait erőteljesebben szankcionáló úgynevezett tolvajtörvény (ley de hurtos) első változatát, amelyből kiindulva utóbb elkészült Venezuela első büntetőtörvénykönyve. Két évvel később, 1836. május 23-án ugyancsak az ő kezdeményezésére szigorították a törvényt, amely lopásért és rablásért lehetővé tette a kényszermunka és a bebörtönzés mellett a halálbüntetés kiszabását is, valamint 100 peso érték alatti károknál a nyilvános megkorbácsolást. Noha ezzel a bűnmegelőzést kívánták elősegíteni és az ítélkezési gyakorlatot akarták felgyorsítani, ez utóbbi rendelet a liberálisok szemében a barbárság bélyegét nyomta a páezista kormányzatra. 1835 januárjában, első elnöki mandátuma lejártával Páez látszólag visszavonult a közélettől, és San Pabló-i ranchán rendezkedett be. Ezzel szemben valójában mindent megtett hatalmi pozíciója megőrzéséért, és közelebbi tanácsadói meglepetésére is a jó szándékú, orvosnak kiváló, de államférfiúnak erélytelen José María Vargas elnökségét támogatta. A gyenge kezű kormányzással elégedetlen caudillók és tisztviselők részvételével, Santiago Mariño vezetésével 1835. július 8-án kirobbant reformok forradalma (Revolución de las Reformas) július 9-én elmozdította Vargast a posztjáról. Ekkor azonban az alkotmány és az államrend védelmében színre léphetett Páez, és emberei élén megindult Caracas felé. Július 28-án ért be a városba és puszta megjelenése elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a felkelők megadják magukat és helyreálljon a rend. Augusztus 20-án Vargas ismét felvehette hivatalát, de immár mint Páez lekötelezettje. Az októberben az alkotmányos hadsereg fővezérévé megtett Páez november 3-án Piritalban kötötte meg a békét az inszurgensek vezérével, José Tadeo Monagasszal. Ezzel egyfelől biztosította, hogy az elkövetkezendő években számottevő hatalmi tényező legyen, mint az alkotmány elsőrendű őre, másfelől pedig a lázongó caudillók felett alkotott győzelemmel, de a fölösleges vérontás elkerülésével megelőzte hazája polgárháborúba sodródását. Páez az elkövetkező években is új szerepköréből, a háttérből irányította az ország vezetését. 1837-ben a reformisták egy újabb lázadása tört ki Francisco Farfán vezetésével. Az inszurgenseket Páez április 26-án San Juan de Payaránál verte meg, amivel kiérdemelte a „Payara oroszlánja” (El León de Payara) kitüntető címet. 1839 januárjában az elektorok szavazatainak döntő többségével (95%) Páezt ismét Venezuela elnökévé választották, s február 1-jén be is iktatták hivatalába. Az államkincstár eddigre kiürült, az állami alkalmazottak járandóságának folyósítása megakadt, a tisztviselőréteg, a katonaság és a haditengerészet jóformán elolvadt. Mindez azonban kedvére volt Páeznek, aki saját embereivel tölthette fel a közigazgatást, a hivatalokat és a hadsereget. Noha politizálásában ekkor már határozottan diktátori hajlamokat mutatott, ellenfelei, az egyre erősebb liberálisok – kezükben az El Republicano folyóirattal és élükön az örök rivális Monagasszal – folyamatosan támadták a páezisták korrupt kormányzási módszereit. Páez helyzete a vádak kereszttüzében tarthatatlan lett, így végül 1843. január 28-án lemondott, de töretlen befolyását biztosította a tény, hogy régi harcostársa, Carlos Soublette lett az utódja a köztársasági elnöki székben. Páez ezúttal fríói hatójában rendezkedett be, és onnan figyelte, illetve irányította az eseményeket. 1844 szeptemberében tört ki a llanero Centeno (polgári nevén Juan Selestino Beomán) vezette felkelés Orituco városában. A llanerók a Páez és Soublette képviselte oligarchák hatalma ellen lázadtak fel. Meggyőződésük volt, hogy a Monagas vezette liberálisokat a konzervatívok ármánya ütötte el a kormányzástól, emellett fő célkitűzéseik között szerepelt a rabszolgaság eltörlése, a földmonopólium és az iparűzési adó bevezetése. A Centeno-féle felkelést ugyan leverték, de a bujdosók kisebb gerillacsapatokat hoztak létre, amelyek tevékenysége rettegésben tartotta a lakosságot. 1846 közepére a társadalmi-politikai feszültség az elviselhetetlenségig fokozódott, s 1847-ben a régi ellenfélt, Monagast választották az ország elnökévé. Kezdetben Páez még meg tudta őrizni befolyását, de Monagas idővel liberális harcostársaival, az 1831–1835 közötti Páez-ellenes felkelések veteránjaival vette körbe magát. 1848-ra a páezisták elveszítették pozícióikat, s a konzervatívok egysége megszűnt. 1848. február 4-én Calabozóban Páez – az alkotmány őrének titulálva önmagát, de valójában a hatalom visszaszerzése érdekében – fegyverbe szólította híveit, és kitört a polgárháború. A kezdeti sikerek után március 10-én a Los Araguatos-i csatában a kormányerők megfutamították a páezistákat, vezetőjük előbb Kolumbiába, onnan pedig Curaçaóba menekült. A Páez nevével fémjelzett történelmi korszaknak, a paecismónak végleg leáldozott. 1849\. július 2-án Páez még fegyvereseivel partra szállt Venezuelában, de augusztus 12-én Casupónál csakhamar megsemmisítő vereséget mértek rájuk. Páez megadta magát ellenfeleinek, akik Cumanában házi őrizetben tartották 1850. május 23-áig, amikor is hajóra szállították és száműzték a független Venezuela atyját. ### A száműzetés és utolsó elnöki ciklusa Rövid Saint Thomas-szigeti (ma Amerikai Virgin-szigetek) tartózkodást követően Páez az Amerikai Egyesült Államokba utazott. New Yorkban telepedett le, és az elkövetkezendő években államról államra járva tartott beszámolókat az 1810–1820-as évek latin-amerikai függetlenségi harcairól és Venezuela későbbi politikai berendezkedéséről. 1854-ben megfordult Mexikóban, 1856-ban Európában (Párizs, München stb.), és mindenhol a legmagasabb méltóságoknak kijáró pompával fogadták. New Yorkban érte a hír, hogy hazájában a márciusi forradalom 1858. március 15-én elmozdította posztjáról örök ellenlábasát, José Tadeo Monagast. A hivatalba lépő, Pedro Gual vezette új kabinet amnesztiát adott Páeznek, és visszaállította korábbi címeit és funkcióit is. A kormány hívására 1858. december 18-án a hatvannyolc éves Páez ismét venezuelai földre lépett, ahol nemzeti hősnek kijáró ünnepléssel fogadták Puerto Cabellóban, Valenciában és Caracasban is. Az országban ekkor már pattanásig feszült a helyzet a szembenálló konzervatív alkotmánypártiak és a Monagas-féle liberálisok között. 1859. február 20-án végül kitört az úgynevezett szövetségi háború, és Páezt előbb operatív parancsnoknak nevezték ki, majd a konzervatívok képviseletében tárgyalni küldték az Amerikai Egyesült Államokba. Miután sikertelen missziójából 1860-ban visszatért, előbb hadsereg-parancsnoki kinevezést kapott, majd a marakodó konzervatívok között augusztus 29-én az elnöki hatalmat is magához ragadta. Diktatórikus eszközökkel kormányzott, de a polgárháborús helyzetben mind kevesebb tere volt a hatalom gyakorlására. Ellenfeleik, a föderalisták egyre nagyobb területet vontak ellenőrzésük alá, s 1863 áprilisára már csak a főváros maradt Páez kezén. A szembenálló felek, Páez és a föderalista Juan Crisóstomo Falcón képviselői május 23-án írták alá a cochei békét, amelynek értelmében Páez június 15-én lemondott elnöki posztjáról és visszatért New York-i száműzetésébe. A politikától visszavonulva írta meg és jelentette meg kétkötetes visszaemlékezéseit (Autobiografía del general José Antonio Páez, Nuevo York, Hallet y Breen, 1867), majd 1868-tól dél-amerikai országokban utazgatott (Argentína, Uruguay, Bolívia, Peru, Kolumbia). New Yorkban halt meg tízesztendős száműzetés után, nyolcvanhárom esztendős korában, 1873. május 6-án. ## Emlékezete Páez hamvait 1888-ban szállították haza és április 19-én helyezték örök nyugalomra a caracasi Nemzeti Panteonban (Panteón Nacional). A venezuelaiak Páezt mindmáig országuk alapító atyjaként, nemzeti hősként tartják számon, alakját több képzőművész és szépíró megörökítette. Már életében több festmény készült róla (legismertebbek az angol Robert Ker Porter, Lewis B. Adams és az amerikai Charles Jarvis képei), halála után pedig már venezuelai festők is megörökítették a honalapító alakját (Arturo Michelena, 1890; Tito Salas, 1925). Számos, róla mintázott köztéri szobrot emeltek hazájában (Caracas, Acarigua, a carabobói csatamező helyén stb.).
251,132
Rózsák háborúja
26,825,771
null
[ "Rózsák háborúja" ]
A rózsák háborúja a középkori Anglia több mint három évtizeden át tartó, dinasztikus felhangú összecsapás-sorozata volt, amelyben két nagy főúri párt, a Lancasterek és a Yorkok vetélkedtek a kormányzat irányításáért. Mindkét nagy tábor vezetői a Plantagenêt-dinasztia leszármazottjai voltak, így több-kevesebb jogot formálhattak a koronára. A feudális Anglia utolsó évszázadát meghatározó hadakozás a résztvevők jelképei közé tartozó fehér és vörös rózsáról kapta nevét. Az ellenségeskedést több nagyobb szakaszra lehet bontani, amelyek egyenként egy-két évig tartottak, és a politikai, diplomáciai lépéseken kívül csak néhány csatából álltak. A hadakozás során csupán kevés nagyobb ütközetet – Towton, Barnet, Bosworth – és pár kisebb csatát – Hexham – vívtak, viszont az egyéb összetűzések – birtokok pusztítása, kastélyok lerohanása – gyakoriak voltak. Az összecsapások rövid időre korlátozódtak: 1459 ősze és 1461 tavasza, 1469 nyara és 1471 tavasza között, valamint 1483 őszén, 1485 és 1487 nyarán zajlottak. A koronáért folyó összecsapás nem vált igazi polgárháborúvá, ugyanis a nemeseken kívül csak keveseket, általában az ő vazallusaikat, katonáikat és jobbágyaik kis részét érintette, akiket katonai szolgálatra köteleztek. A mindennapokat szabályozó jogrend érintetlen maradt, az intézményeket a kormányhivatalnokok és a helyi urak folyamatosan működtették; a csaták között rendezett élet folyt. A harc nem zavarta meg az ország gazdaságát, nem okozott hosszú válságot, a William Shakespeare tragédiái által festett képpel szemben nem járt hatalmas pusztítással és a csatákban elesettek száma nem volt jelentős. A harcoló felek kifejezetten kímélték a közembereket. A nemesek nem azért indultak háborúba a közkeletű shakespeare-i képpel szemben, mert vérszomjas őrültek voltak – ahogy Warwick kiált fel a VI. Henrikben: „Részegedjen hát vérünktől a föld” –, hanem azért, mert nem találtak más megoldást a politikai állapotok megváltoztatására. A katonai konfliktus kirobbanásának számos oka volt. A 15. század közepére Anglia franciaországi hódításainak jelentős részét elveszítette a rossz kormányzás miatt. A központi hatalom gyenge volt, ugyanis a nemesek az uralkodó kárára erősödtek, és a főurak bérlői inkább hozzájuk, mintsem a királyhoz voltak hűek. Ráadásul a trónon hosszú ideig kiskorú király ült, akiről 1453-ban teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy gyengeelméjű. Komoly befolyással volt az ügyek intézésére a király francia származású ambiciózus felesége, Anjou Margit angol királyné is. Ehhez járult hozzá, hogy Észak-Anglia két legerősebb családja, az egymással ellenséges viszonyban lévő Percyk és Neville-ek között kiújultak és erőszakosabbá váltak az ellentétek. Mivel mindkét oldal erős támogatókat keresett, vitájuk országos szintre emelkedett. A háborúban a Yorkoknak sikerült időlegesen elfoglalniuk a trónt, és két királyt – IV. Eduárd és III. Richárd – adtak. A küzdelem III. Richárd halálával ért véget, akit a Lancaster-házból származó Tudor Henrik követett a trónon, megalapítva ezzel a Tudor-házat, amely ezt követően 116 évig uralkodott Anglia és Wales felett. 1455 és 1471 között 26 főrendet megöltek, 13-at kivégeztek. III. Eduárd angol király fiú ági leszármazottjai közül hatan erőszakos halált haltak. 1459 és 1487 között 42 nemest öltek meg csatában, vagy végeztek ki azt követően, köztük volt egy király, egy walesi herceg, Somerset három hercege, Northumberland és Devon két-két grófja. A háború annyira megritkította az angol főnemesi családokat, hogy a hatvannégyből huszonhat teljesen kihalt. ## Anglia a rózsák háborúja előtt Angliát számos pestisjárvány pusztította a 14. században, ami a 15. századra kiható gazdasági-társadalmi problémákat okozott. A népesség majdnem felére, 2-2,5 millióra csökkent, ami munkaerőhiányhoz vezetett. Mivel nem volt elég ember a földek művelésére, nem termeltek elég élelmiszert. A mezőgazdasági termékek és a munkaerő ára megemelkedett és voltak évek, amikor a lakosság éhezett. A pestis következtében azonban sok kisbirtokos előtt lehetőség nyílt a felemelkedésre, ugyanis átvették azok földjeit, akik meghaltak a járványban. Anglia a 15. század első felében békés ország volt, amelynek területén a Percy-féle felkelés óta nem folyt komolyabb háború, lakóit nem osztotta meg vallási ellentét. Az általános békés viszonyokat jól jellemzi, hogy az angol városok, ellentétben a kontinens településeivel, alig védték magukat fallal. Igazából csak azok törődtek a védművekkel, amelyeket egy esetleges francia invázió fenyegetett, például Sandwich, vagy Southampton. Angliában, szemben Franciaországgal, vagy Burgundiával, nem volt nagyobb állandó hadsereg sem. A király kísérete 200 íjászból, a Calais-i helyőrség pedig ezer emberből állt. A skót határ melletti területeken voltak azonnal bevethető seregek, amelyek a kormányzók – a rózsák háborúját megelőzően Richard Neville, Salisbury grófja és Henry Percy, Northumberland grófja – parancsnoksága alatt álltak. Ezek nem voltak katonai értelemben jelentősek, békeidőben 50 páncélosból és 100 íjászból állhattak. Az 1420-1430-as években, annak ellenére, hogy az uralkodó kiskorú volt, nem tört ki különösebb fegyveres konfliktus az egymással vetélkedő főurak között, vitáikat – szemben az 1450-es évekkel – a királyi tanács előtt rendezték. Anglia 1337 óta külföldön hadban állt. A Franciaországban zajló százéves háborúban az évszázad első évtizedeiben ismét nyerésre állt: V. Henrik 1415. október 25-én katasztrofális vereséget mért a franciákra az azincourt-i csatában, és elfoglalta Normandia jelentős részét. 1422 szeptemberében viszont alig 35 évesen meghalt, és hamarosan, 1422. október 22-én követte őt az őrült VI. Károly francia király is. Kettőjük korábban kötött szerződése értelmében az angol trónt elfoglaló 11 hónapos gyermek, VI. Henrik egyben francia király is lett. Az angol előrenyomulás 1435-ig tartott, amikor felbomlott az angol–burgundi szövetség. 1444-ben megkötötték a tours-i fegyverszünetet, amelynek értelmében Anglia megtarthatta Normandiát, Guyenne-t, Anjout és Maine-t. Az 1440-es években, a gyengeelméjű király nagykorúvá válásával, megváltozott az addig megfontolt angol kinevezési politika: szokatlanul sokan kaptak főrendi címet, ami a királyi birtokok jelentős részének elherdálásával járt. 1445-ben megérkezett Angliába VI. Henrik újdonsült felesége, a francia Anjou Margit, aki hamarosan az angol belpolitika megkerülhetetlen tényezője lett, és a király a maga kezébe vette a belföldi események irányításán túl a franciaországi ügyek intézését is. Ennek köszönhetően Anglia viharos gyorsasággal veszítette el a La Manche túlsó oldalán fekvő területeit. VI\. Henrik ugyanis titokban levelet küldött a francia királynak, amelyben lemondott Anjouról és Maine-ről. A döntés váratlanul érte az angol főurakat, de a király határozatával szemben nem tehettek semmit, így 1448-ban átadták a franciáknak a megígért területeket. Egy évvel később ismét kitört a háború a két ország között, és a franciák 1450 nyarára visszafoglalták Normandiát. A franciaországi katasztrófa feldühítette a népet, amelynek felháborodása hamarosan átterjedt a köznemesekre is. Mivel valakinek viselnie kellett a felelősséget a királyi baklövésekért, a legközelebbi tanácsosok – Suffolk hercege, William Ayscough, Salisbury püspöke és Adam Moleyns, chichesteri püspök – hat hónapon belül erőszakos halált haltak. Kentben kitört a nép régi sérelmeire (a népet nyomorba döntő adó- és munkatörvények) és a jelen politikai hibáira (a király minisztereinek megvesztegethetősége és mohósága) egyaránt gyógyírt kereső Jack Cade-lázadás, amellyel szemben a kormány teljességgel tehetetlennek bizonyult. A király mentális állapotát kihasználva hatalmi vetélkedés kezdődött Plantagenet Richárd yorki herceg és Edmund Beaufort, Somerset hercege között, amely váltakozó szerencsével folyt. 1455-re azonban a párviadal végképp eldőlni látszott. York személye, vagyona, családja és befolyása védelmében nem látott más utat, mint a fegyveres konfliktus vállalását. ## A háború okai Az évszázadok során számos történészi elgondolás született arról, hogy mi váltotta ki pontosan a rózsák háborúját. A közfelfogásra nagyban hatott az események Tudor-kori értelmezése, amely egyértelműen dinasztikus küzdelemként írta le a Yorkok és Lancasterek csatározását. Később születtek olyan nézetek, amelyek más, társadalmi-politikai szemszögből magyarázták a történteket, kiemelve a hűbéresi rendszer által elnyomott központi hatalom gyengeségét, vagy a kormányzás irányításáért folytatott harcot. A háború kitörését valószínűleg az alább felsorolt problémák együttes jelenléte okozta. ### A százéves háború vége A rózsák háborúja kevéssel azt követően kezdődött, hogy véget ért a százéves háború Franciaország és Anglia között. A külföldön, idegen ellenséggel vívott harc hiányában megbomlott az egység Angliában, nagyobb lett a széthúzás, ráadásul a hazatérő elbocsátott katonák destabilizálták a társadalmi rendet, valamint lehetővé tették, hogy a harcoló nemesek bármikor könnyen bevethető zsoldosokhoz jussanak. Az öt generáció életét meghatározó hadakozás és hódítás dicstelen befejezése a nép elégedetlenségéhez vezetett. ### A központi hatalom gyengesége A 15. század közepére a központi hatalom meggyengüléséhez a mágnások túlhatalma mellett jelentősen hozzájárult a király szellemi állapota is, mivel VI. Henrik nem tudott megfelelő ellenőrzést gyakorolni az ügyek felett. Különösen igaz ez arra a nagyjából másfél éves időszakra 1453-ban, amikor a király nem tudott beszélni és képtelen volt végtagjait mozgatni. A rózsák háborújának kitöréséig a politikai élet középpontjában tulajdonképpen az a kérdés állt, hogy Anjou Margit és az általa választott nemesek, mint például Somerset, vagy York hogyan tudja manipulálni a bomlott elméjű uralkodót. ### Hűbérúri rendszer A rózsák háborújának kitörését egyes történészek azzal magyarázzák, hogy a hűbérúri rendszer végtelenül korrupt és igazságtalan lett, „elkorcsosult” a 14-15. század fordulójára. Néhány kiemelkedően nagy hatalmú nemes olyan komoly fegyveres erőt állíthatott fel vazallusaiból, amelyet bármikor bevethetett saját céljaira, de akár a koronával is dacolhatott. A nemesek így nem feltétlenül a jogrendszeren belül, az igazságszolgáltatás révén akarták ügyeiket megoldani, hanem erővel. Ilyen csatározás folyt a Neville-ek és a Percyk, vagy a Blountok és a Longfordok között. A felek, amennyire hatalmukban állt, a királyt és a kormányzatot is saját érdekükben használták, és ezzel jelentősen sérült a központi hatalom szuverenitása. Mivel a királyi földeket eltékozolták, a korona túl szegény volt ahhoz, hogy finanszírozza ügyeit. Az 1390-es években II. Richárdnak évi 120 ezer font bevétele volt, VI. Henrik viszont kénytelen volt megelégedni ennek harmadával az 1450-es években. Az uralkodónak a nemesektől kellett kölcsönkérnie: az 1450-es évekre a rózsák háborújának egyik kirobbantója, York lett az állam legnagyobb hitelezője. ### Dinasztikus vita A Tudor-korban terjedt el az a nézet, hogy a rózsák háborúját York trónigénye robbantotta ki. Plantagenet Richárd a trónon ülő VI. Henrikhez hasonlóan III. Eduárd leszármazottja volt. York egészen 1460 őszéig soha nem vitatta Henrik jogát a koronára. York fia, a későbbi IV. Eduárd is csak azután jelentkezett trónigényével 1461-ben, hogy Anjou Margit kíméletlen bosszúhadjáratot indított a York-pártiak ellen. Maguk a nemesek sem viselkedtek úgy, mintha egy dinasztikus háború részesei lettek volna: ha saját ambíciójuk megkívánta, oldalt váltottak, mint például a királycsinálónak nevezett Richard Neville, Warwick grófja 1469-71-ben. A dinasztikus vita tulajdonképpen már 1461-ben, IV. Eduárd trónra lépésével elült, és valószínűleg nem került volna elő, ha Warwick személyes becsvágya miatt nem áll át a másik oldalra, vagy III. Richárd hagyja unokaöccsét uralkodni. ### A kormány befolyásolása Fontos célja volt a rózsák háborúja valamennyi résztvevőjének, hogy ellenőrizzék a kormányzatot. Az uralkodó ugyanis nagy mennyiségű föld, fontos címek és hivatalok, valamint vagyonteremtő házasságok és örökösödések felett rendelkezett. Ahhoz, hogy valaki részesedhessen ebből a vagyonból, és biztosítsa az udvarnak adott kölcsöne visszafizetését, befolyással kellett lennie a kormányra. York többek között amiatt neheztelt kizárására a király közvetlen környezetéből, mert valószínűtlenné vált, hogy viszontlátja azt a pénzt, amelyet ő és családja a franciaországi háború finanszírozására adott kölcsön az uralkodónak. A kormány feletti ellenőrzés megszerzése azért is elemi érdeke volt a nagyuraknak, mert nem engedhették meg, hogy ott ellenfeleik szerezzenek befolyást. ## Hadviselés Mivel a középkori Angliában nem voltak nagyszámú állandó seregek, a katonákat minden hadjárat előtt toborozni kellett. A bérlők és uruk, illetve a főurak és a király között szerződés szabályozta, hogy az alárendeltnek szükség esetén mekkora csapatot kell felállítania. Humphrey Stafford, Buckingham hercege például kilencven katonának fizetett, hogy a király oldalán harcoljon az első Saint Albans-i csatában. A Heworth Moor-i összecsapásban, amely a Neville–Percy-viszály elmérgesedésének egyik fő kiváltója volt, több mint hétszázan vettek részt a Percyk oldalán, közülük 330 a család bérlője volt. Ezen kívül a hatalomhoz közel állók az uralkodó ügyének védelmében negyven napra besorozhatták a 16 és 60 év közötti férfiakat. A katonák öltözetét uruk jelvényével látták el, hogy kifejezzék politikai elkötelezettségüket, illetve felismerjék egymást a csatatéren. VII. Henrik előszeretettel használta a hullórostély szimbólumát és a walesi vörös sárkányt. VI. Henrik személyes jele az antilop, feleségéé a hattyú volt, Yorki Erzsébet emberei a fehér rózsát, IV. Eduárd katonái a sugárzó napot viselték zubbonyukon. A korabeli krónikaírók olykor fantasztikus, néha több százezres becslései mellett kevés bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy mekkora csapatok találkoztak a harctéren. A mai becslések szerint a rózsák háborújában általában legfeljebb 15 ezres hadak vehettek részt, azok is csak a nagyobb összecsapásokban, például a barneti csatában vagy a tewkesburyi ütközetben. Az egyetlen kivétel ez alól a towtoni csata volt, amelyben jóval többen harcoltak. A középkori csapatokat kisegítők – káplánok, pékek, ácsok, szolgák – sokasága kísérte. Az ütközetet általában az íjászok nyílesője és a szerény számú tüzérségi eszköz elsütése indította. Fő céljuk az volt, hogy rákényszerítsék az ellenséget megerősített pozíciójának elhagyására. Az angol hadseregek fontos eleme volt a 180 centiméteres hosszú íjakkal felszerelt íjászcsapat. Az íjászok percenként 10–12 nyilat tudtak kilőni 150 méterre. A rózsák háborújában az íjászok döntötték el az Edgecote Moor-i csatát és a Stoke Field-i ütközetet. A towtoni összecsapásban olyan erős volt a szél, hogy a Lancaster-íjászok nem tudtak ellőni a York-vonalakig, míg onnan számolatlanul záporoztak rájuk a nyilak. Az íjászok könnyű felszerelésük miatt sebezhetők voltak, ezért ha volt mód rá, akkor a vonalak mögé küldték őket, mielőtt megkezdődött a kézitusa. Az angol seregek kevés lőfegyverrel rendelkeztek, aminek egyik oka az volt, hogy az ágyúk, muskéták lassan tüzeltek, kezelésük pedig bonyolult volt. Az ágyúkat a csata elején elsütötték, aztán többször nem töltötték újra. A másik ok, hogy a nagy kaliberű fegyverek elsősorban a helyhez rögzített ellenség ellen voltak hasznosak, mint például a várak ostrománál, de a rózsák háborújának csatái nagy kiterjedésű mezőkön zajlottak, ahol a felek megváltoztathatták pozíciójukat. A csata a nyilak kilövése és az ágyúk elsütése után a páncélos gyalogosok kézitusájává vált, akik kardot, csatabárdot, buzogányt, láncos buzogányt, lándzsát és alabárdot használtak. Mivel a páncél nehéz volt, a katonák hamar kimerültek, ezért az összecsapások ritkán tartottak néhány óránál tovább. Az ellenséges íjászok jelentette veszély miatt a lovasok is gyalog harcoltak. A csatát sokszor az összecsapók morálja döntötte el. Általánosságban elmondható, hogy a főurak és a kisebb nemesek vezette csapatok képzettebbek és kitartóbbak voltak, mint a hirtelen verbuvált alakulatok. Ebben a korban a hadvezérektől elvárták, hogy az első vonalban hadakozzanak, ami jelentős hátrányt jelentette a Lancastereknek: míg VI. Henrik soha nem ment csatába, addig IV. Eduárd képzett és gyakorlott harcos volt. ## Főbb események York haláláig (1450–1460) ### York első régenssége és az első csata A franciaországi vereségek miatt 1450-ben kitört a Jack Cade-lázadás Angliában. A feldühödött nemesek és köznép egyik fő célpontja Edmund Beaufort, Somerset hercege lett, aki a franciaországi angol seregeket irányította. Somerset pozíciója mindazonáltal stabil maradt, továbbra is élvezte az uralkodó bizalmát és irányította a kormányt. Richárd yorki herceg, akit bántott Somerset franciaországi kinevezése és szereplése, attól tartott, hogy ellenlábasa szemet vethet a trónra. York ezért azzal vádolta meg Somersetet, hogy elárulta Angliát, és miatta nem lehet bevezetni a szükséges reformokat. VI. Henrik ellenállt Yorknak, és nem távolította el bizalmasát, de 1453-ban lebetegedett, és a parlament Yorkot bízta meg az ország ügyeinek intézésével. Első régenssége alatt York a londoni Towerbe záratta Somersetet, ahonnan csak az uralkodó felépülése után, 1455-ben szabadult. A herceg valamennyi hivatalát visszakapta, és megkezdődött Richárd és a vele szövetséges Neville-ek kiszorítása a kormányzatból. A York-pártiak attól tartottak, hogy Somerset bosszút áll, ezért visszatértek északi birtokaikra, és megkezdték seregeik összegyűjtését. Somerset és köre a nagytanács ülésére, Leicesterbe rendelte Yorkékat 1455. május 21-ére, de ők úgy döntöttek, hogy fegyverrel védik meg magukat. A királyi udvar, amint értesült a York-csapatmozgásokról, elindult a Londontól 35 kilométerre északra fekvő Saint Albans felé, mert úgy tervezte, hogy ott várja be az érkező erősítést. Május 22-én York csapatai már egész közel jártak az uralkodóhoz, aki a kisebb sereggel nem vállalta az összecsapást nyílt területen, ezért behúzódott Saint Albansbe. York azt követelte a királytól, hogy fogolyként kapja meg Somersetet, de az uralkodó ezt nem teljesítette. Az ütközet az utcai barikádoknál folyt, amíg Sir Robert Ogle hatszáz emberrel a hátsó kertek felől be nem tört a piactérre. A Lancaster-párti katonákat teljesen váratlanul érte az akció, sokukon még sisak sem volt. A Yorkok lerohanták a város főterén összezsúfolódott királyi kíséretet, és a nemeseket lemészárolták. Meghalt Somerset, Clifford és Northumberland. York a csata után bocsánatot kért a királytól a támadásért, amit az uralkodó elfogadott. Másnap, május 23-án együtt indultak Londonba, de VI. Henrik csak látszólag volt szabad. ### York második régenssége York második régenssége hivatalosan 1455 novemberében kezdődött, amikor a parlament megbízta ezzel a feladattal, valójában azonban már május, a Saint Albans-i győzelem óta tartott. Szemben 1454-gyel, amikor a parlament kérte fel Yorkot az ügyek intézésére a mentálisan beteg király helyett, a törvényhozás most csak szentesítette Richárd nyers erővel alátámasztott szándékát. VI. Henriket meghagyták ugyan a trónon, de a hatalmat York és legfőbb támogatója, a két Richard Neville gyakorolta. York és köre, amely Saint Albansnál megszabadult legfőbb ellenfeleitől, határozatot fogadtatott el, amely a York-háziak királypártiságát, illetve a már halott Somerset bűneit bizonyította, valamint az adófizetők támogatásának megnyerésére és a király köre anyagi lehetőségeinek korlátozására megkurtította az udvar költségvetését. Kinevezte Richard Neville-t, Warwick grófját Calais parancsnokának, és kifizette a helyőrség elmaradt járandóságát. Ezzel a York-pártiak átvették a legnagyobb állandó angol fegyveres erő feletti irányítást. Anjou Margit mindezt nem nézte jó szemmel, és az ifjú trónörökössel elhagyta Londont. Végiglátogatta a Lancaster-birtokokat, és megkezdte a York-ellenes szövetség kiépítését. Ősszel a király is csatlakozott hozzá. Decemberben York véget vetett a Courtenay-Bonville-viszálynak azzal, hogy Thomas Courtenay-t bebörtönözte a Towerba. Ezzel ugyan megteremtette a békét az ország nyugati felében, de a Courtenay-családot a Lancasterek mellett kötelezte el. 1456. február 25-én, amikor az egészségesnek tűnő király megjelent a parlamentben, formálisan is véget ért York második régenssége. A király, hogy bizonyítsa az egységet, Yorkot fő miniszterének nevezte ki, és egyelőre meghagyta a Neville-ek posztját is a tanácsban. Anjou Margit ezután azon fáradozott, hogy aláássa York hatalmát, és különböző kinevezésekkel fokozatosan átvette a kormányzat irányítását. A felszínen úgy tűnt, mindenkinek az a célja, hogy véget érjen az ellenségeskedés: 1458. március 24-én, az úgynevezett szeretet napján (Love Day), a különböző pártok tagjai kart karba öltve mentek a Szent Pál-székesegyházba. ### Calais, tüske a köröm alatt A hatalom visszaszerzése óta a királyné egyre kevesebb pénzt küldetett Warwicknak Calais-ba, így a gróf kénytelen volt a bevételeket kalózkodásból kiegészíteni. 1458 októberében, amiért kifosztotta a Hanza-szövetség hajóit, hazarendelték. Miután megérkezett Londonba, a királyi testőrség rátámadt, és kénytelen volt visszamenekülni Calais-ba. 1459 első felében az udvar megkezdte a felkészülést a leszámolásra a York-házzal. Júniusban a királypárti főurak összeültek Coventryben, és vádat emeltek ellenlábasaikkal szemben. Yorkot és a két Richard Nevielle-t, Salisburyt és Warwickot árulással vádolták meg, és kizárták a tanácsból. A York-pártiak Warwick Ludlow-i váránál gyűltek össze, és megkezdték embereik felfegyverzését, hogy ismét lecsapjanak ellenségeikre. Warwick is megérkezett egy különítménnyel a calais-i helyőrségből. 1459\. szeptember 23-án Mucklestone közelében, északnyugat Staffordshire-ban a gyülekezőhelyre tartó Richard Neville, Salisbury grófja beleütközött a Lord Audley által vezetett Lancaster-segédcsapatba. A két sereg ütközete Blore Heath-i csataként került a történelemkönyvekbe. Audley két sikertelen lovas rohamot vezetett a York-állások ellen, a másodikban ő is elesett. Ekkor Dudley lordja vette át a Lancaster-sereg irányítását. Három-négy óra tusakodás után a királypárti csapatok végül feladták a küzdelmet. A király fő csapatai aznap este elérték az ütközet helyszínétől mindössze tíz kilométerre fekvő Eccleshallt, de a Yorkok az éjszaka elvonultak Worcester felé, majd a ludfordi hídnál építették ki védelmi állásaikat. Ludfordból a lázadók levelet küldtek a királynak, amelyben felsorolták azokat az okokat, amiért fegyvert ragadtak. VI. Henrik kegyelmet ígért nekik, ha megadják magukat, kivéve azoknak, akik Lord Audley haláláért felelősek. Ez a kitétel Salisbury grófjára vonatkozott, ezért nem fogadhatták el az uralkodó feltételeit. Október 12-én a király serege elérte Ludfordot. Amikor kiderült, hogy Andrew Trollope, a calas-i kontingens parancsnoka nem hajlandó harcolni az uralkodó ellen, és átállt az amúgy is túlerőben lévő Lancasterekhez, York Írországba, Warwick pedig Calais-ba szökött. Novemberben Coventryben összeült a parlament, amely árulásért elmarasztalt 27 York-párti nemest, és birtokaikat elkobozta. Richárd eközben Írország ura lett, ugyanis ott azt állította, hogy ő a király helytartója. December 4-én ugyan Londonban kinevezték erre a pozícióra Wiltshire grófját, de nincs nyoma annak, hogy valóban megkísérelte volna elfoglalni hivatalát. Az udvar ezután először Calais-ból akarta kiűzni a lázadókat, de nem járt sikerrel, mivel Warwick kétszer is lecsapott Sandwichre, ahol a Lancaster-flotta hajói épültek, és megsemmisítette a vitorlásokat. Márciusban Írországba hajózott, hogy Richárddal tárgyaljon. A csatornán Henry Holland, Exeter hercege vadászott rá hajóival, de nem merte vállalni a tengeri csatát, és Warwick májusban sikeresen visszatért Calais-ba. Ugyanebben a hónapban kicsapott franciaországi erődjéből, és elfoglalta Sandwich városát; ezzel megszerezte a partraszálláshoz szükséges angliai hídfőt. A Yorkok propagandájának köszönhetően sokan várták Richárd herceg hazatérését Írországból, mert a kiáltványok azt terjesztették, hogy egyetlen vágya az ország problémáinak orvoslása. Mivel népszerűségük folyamatosan nőtt, Warwick 1460. június 26-án komoly sereggel indult London ellen, amely ellenállás nélkül megadta magát. Warwick ezután Közép-Anglia felé vette az irányt, ahol VI. Henrik tartózkodott. ### York trónigénye és halála Az 1460. július 10-ei northamptoni csata megkezdése előtt Warwick többször is alkalmat kért arra, hogy a királlyal találkozzon, de Humphrey Stafford, Buckingham hercege mindannyiszor visszautasította ezt az uralkodó nevében. A nagyjából egyharmados túlerőben lévő Yorkokkal szemben a király csapatai védekező pozíciót vettek fel Northampton városfalain kívül, háttal a Nene folyónak. Soraik előtt egy vizes árok húzódott, amelyet hegyes karókkal erősítettek meg. Délután Warwick parancsot adott a rohamra. A szakadó esőben a Lancaster-csapatok nem tudták használni az ágyúkat. Warwick és March grófja a jobbszárnyra összpontosította támadását, amelynek Edmund Grey, Kent grófja volt a parancsnoka. Grey áruló volt, parancsára emberei letették fegyverüket, és a Yorkok ellenállás nélkül beözönlöttek a királyi csapat vonalai közé. A northamptoni vereség katasztrofális következményekkel járt a Lancastereknek: meghalt Buckingham, Shrewsbury és Thomas Percy, Egremont bárója, és ismét fogságba esett az uralkodó. Az, hogy a király és a kormányzat Warwick kezébe került, teljesen megváltoztatta York addigi politikáját. Richárd úgy döntött, megszerzi a koronát magának, és szeptember első hetében ezt tudatta támogatóival. Írországból visszatért Angliába, és kényelmesen, királyi külsőségek között indult Londonba. Útján trombitások és harsonások kísérték, kardját pedig előtte vitték. 1460. október 10-én érkezett meg a fővárosba. Ellátogatott Westminsterbe, ahol a parlament ülésezett, és nyilvánvalóvá tette, hogy a trónt akarja. A főurak azonban nem támogatták. Mivel York ragaszkodott szándékához, a parlament legfelsőbb bírósága elé került az ügy, amely hosszas vonakodás után a Megbékélési dekrétumban kimondta: VI. Henrik megtarthatja a trónt, de ha meghal, York, majd az ő örökösei követik. Ez a dekrétum alapot adott Anjou Margitnak, hogy újrakezdje a polgárháborút fia jussáért. Az ősz során egyre többen csatlakoztak a Lancaster-pártiakhoz. A York-kormányzat dekrétumaival nem törődtek, sőt északon még a York- és Neville-birtokokat is feldúlták. A gyülekező Lancasterek ellen december 9-én megindultak a Yorkok Londonból: Plantagenet Eduárdot, March grófját, a későbbi IV. Eduárdot Walesbe küldték, Warwick Londonban maradt, hogy őrizze VI. Henriket, York pedig Salisburyvel, Edmund fiával és Thomas Neville-lel Wakefield felé menetelt nagyjából hatezer katonával. Abban bíztak, hogy csatlakozik hozzájuk John Neville, Neville bárója, és csatára késztethetik a király hadát. A báró azonban átállt az ellenség oldalára. 1460\. december 30-án a szemben álló felek Wakefieldnél megütköztek. Ma nem ismertek az okok, hogy York miért hagyta el a vár biztonságát, ahol tartózkodott. A nyílt területen a királypártiak bekerítették és legyőzték a lázadókat, és az ütközetben elesett Richárd yorki herceg, valamint fia, Edmund. Másnap kivégezték Richard Neville-t, Salisbury grófját, és a halott főurak fejét közszemlére tették. ## Az út IV. Eduárd megkoronázásáig (1460–1461) A wakefieldi ütközet után szabad volt az út Anjou Margit angol királyné és a Lancaster-ház serege előtt London felé. A Yorkoknak két nagyobb hadteste maradt: az egyiket Warwick, a másikat, a walesi határ közelében állomásozót March 18 éves grófja, Plantagenet Eduárd vezette. Úgy döntött, csatlakozik Warwickhoz, de amikor megtudta, hogy Wiltshire grófja franciákból, bretonokból és írekből álló csapata partra szállt Wales délnyugati részén, és ott egyesült Jasper Tudor, Pembroke grófja seregével, elindult feléjük, hogy megakadályozza csatlakozásukat a lancasteri főerőhöz. A két sereg Mortimer′s Crossnál találkozott. Február 2-án, néhány órányi manőverezés után, a két sereg összecsapott. Wiltshire a harcedzett zsoldosokkal lerohanta a Yorkok jobbszárnyát, és azt kiszorította a csatatérről. Owen Tudor megpróbálta átkarolni a balszárnyat, amelyet William Herbert vezetett, de ez nem sikerült, sőt ő került szorongatott helyzetbe. A York-centrumot a fiatal Eduárd irányította, és legyőzte Pembroke vele szemben felálló csapatait. A feltételezések szerint Wiltshire zsoldosai nem harcoltak tovább, miután Pembroke vonalai felbomlottak. Pembroke és Wilthsire elmenekült, Owen Tudort, a későbbi Tudor-dinasztia fejét a herefordi vásártéren kivégezték. A csata után Eduárd elmondta, hogy február 2-án három napot látott felkelni, amelyet az elkövetkező csata kedvező előjeleként értelmezett. Később a napsugarak megjelentek címerében is. A győzelem után Eduárd az ország nyugati részén maradt, ezért az ország délkeleti részén Warwick grófjának nélküle kellett megütköznie Anjou Margit északról dél felé tartó csapataival. A gróf 1461. február 12-én indult el a fővárosból, de csak Saint Albans városkáig jutott, ahol a rózsák háborúja hat évvel korábban kirobbant. Warwick úgy döntött, ott várja be a királypárti sereget. A résztvevők számáról nincsenek pontos adatok, de valószínűnek látszik, hogy összesen legalább húszezer katona állt csatasorba. Warwick elsősorban védekezésre készült, és csapatai széles, mintegy hat kilométeres arcvonalban álltak fel. A gróf három nagyobb részre bontotta seregét. Több támadást is kiálltak, de mivel rossz volt az összeköttetés a csapattestek között, nem tudtak időben erősítést vinni a szorongatott helyekre, így nem tudtak ellentámadást sem indítani. Miután a királypártiak átkarolták a Yorkokat, többen átálltak hozzájuk. Az éjszaka sötétjében Warwick serege feloszlott, és a gróf is kénytelen volt elmenekülni. A király kiszabadult, és csatlakozott feleségéhez. A csata után Lord Bonville-t és Sir Thomas Kyrielt lefejezték. Warwick testvérét, John Neville-t, Montagu márkiját foglyul ejtették. Az Anjou Margit vezette Lancaster-erők nem tudták kihasználni győzelmüket, mert a két yorki sereg február 22-én mégis egyesült, és bevonult Londonba. Plantagenet Richárd yorki herceg fia IV. Eduárd néven megkoronáztatta magát, és szilárdan megvetette lábát a fővárosban. ## Eduárd a trónon (1461–1467) Miközben a Yorkok berendezkedtek Londonban, a Lancasterek északra vonultak vissza. IV. Eduárd 1461. március 6-án kiáltványban ígért kegyelmet a kisebb jövedelmű Lancaster-támogatóknak, hogy éket verjen a főurak és segítőik közé, majd elindult Anjou Margit serege után. A szemben álló erők Ferrybridge-nél, egy fontos folyami átkelőnél találkoztak. A ferrybridge-i csata március 27-én kezdődött, amikor a Yorkok átkeltek a castlefordi gázlón, és elfoglalták a kulcsfontosságú hidat, de másnap hajnalban rajtuk ütöttek a Lancaster-csapatok, és visszafoglalták az átkelőt. Eduárd és Warwick a yorki fősereggel megtámadta a hidat. A véres harcban sokan a jéghideg folyóba fulladtak, sokakat nyíl talált el, köztük Warwickot, aki a lábán sebesült meg. Eközben Lord Fauconberg ezer lovassal átkelt a castlefordi gázlón, és a királypártiak kénytelenek voltak feladni a hidat. John Clifford, Clifford bárója, aki Wakefieldnél megölte Edmundot, York 17 éves fiát, visszavonulás közben elesett. ### A towtoni vágóhíd Két nappal később, március 29-én lezajlott minden idők legvéresebb ütközete Anglia földjén, Towtonnál. Az előny a Lancasterek oldalán volt: ők választották meg a harcmezőt saját területükön, számbeli és a csapatokat tekintve minőségi fölényben voltak, több főúr csatlakozott hozzájuk, mint Eduárdhoz, valamint ellenfelüknél könnyebben jutottak takarmányhoz és ételhez. A feltételezések szerint nagyjából 80 ezer – 42 ezer Lancaster és 36 ezer York – harcos vett részt az ütközetben, közöttük 28 főnemes, többségük VI. Henrik oldalán. Ha ez igaz, akkor Anglia fegyverforgató korú lakosságának tíz százaléka ott volt a csatamezőn. VI. Henrik seregét Somerset hercege, míg a Yorkokét IV. Eduárd vezette. A szél a Yorkokat segítette, így a Lancaster-csapatok kénytelenek voltak folyamatos nyílzáporban megrohamozni az ellenfelet. A frontális támadás órákon át tartott. A Yorkok folyamatosan hátráltak a létszámfölényben lévő ellenség elől. A korabeli krónikák kiemelik, hogy IV. Eduárd az első sorokban harcolt, és mindig ott tűnt fel, ahol megingott a védelem, miközben ellenfele, VI. Henrik most sem volt a csatatéren. Emberei élén verekedett a korábban nyíltól megsebesült Warwick is. Amikor egy addig rejtőzködő Lancaster-csapat bekapcsolódott a csatába, a Yorkok majdnem összeomlottak, de a fiatal király jelenléte erőt öntött embereibe. Délután megérkezett Norfolk, és rátámadt Henrik balszárnyára, amely hirtelen megroppant, és több ezer katona menekülni kezdett. Ez a Yorkok számára döntötte el az ütközetet. A becslések szerint 28 ezer ember halt meg a csatatéren. ### Skót betörés és két ütközet A towtoni csata után nagyjából három évig relatív nyugalom volt Angliában. IV. Eduárd 1462-ben fontos erődítményeket szerzett meg északon, a Lancasterek hátországában. Fő hadvezére, Warwick grófja egy ideig még a határvidéken maradt, de miután 1463 elején visszavonult délre, a Lancasterek ismét megerősödtek. Márciusban a skótok és a segítségükre küldött franciák visszafoglalták Bamburgh-öt és Dunstanburgh-öt. IV. Eduárd a történtek hatására John Neville-t, Montagu márkiját nevezte ki a keleti határvidék kormányzójává május 26-án. Június 3-án Warwick elindult északra. Amikor megérkezett, megtudta, hogy Anjou Margit, VI. Eduárd felesége rávette a skót régenstanácsot, hogy törjenek be ismét Angliába. Warwick azt kérte a királytól, hogy toborozzon sereget, és induljon északra. Július elején a skótok megtámadták Norham várát, de Warwick megfutamította őket. A Lancasterek helyzetét jelentősen megnehezítette, hogy fő támogatójuk, XI. Lajos francia király tárgyalásokat kezdett a Yorkok szövetségesével, Burgundiával. A kétségbeesett Anjou Margit megpróbált kibékülni régi ellenfelével, Károly burgundi herceggel, de ez nem sikerült, és 1463. október 8-án a felek aláírták a háromoldalú – angol–francia–burgundi – megállapodást. A magukra maradt skótok tárgyalni kezdtek IV. Eduárddal, és december 9-én fegyverszünetben állapodtak meg. A diplomáciai sikerek nem hoztak megnyugvást, mert a kormányzat népszerűtlen volt az adófizetők között, és a Lancastereknek sikerült lázadásokat szítaniuk. IV. Eduárd, hogy pontot tegyen a háborúskodás végére, 1464. március 27-én bejelentette, hogy hadjáratot vezet VI. Henrik hívei ellen. Április közepén Montagu Newcastle-ben csapatokat gyűjtött, és észak felé nyomult. 1464. április 25-én Hedgeley Moornál összecsapott a Lancasterek seregével. A szokásos nyílzápor után Montagunak sikerült áthatolnia az ingoványon, és támadásától a Lancasterek bal szárnya hirtelen, valószínűleg a rossz morál miatt, összeomlott és megfutamodott. Montagu ezután a megmaradt Lancasterek ellen fordult, és túlerejét kihasználva legyőzte őket. Az Anjou Margit csapatait vezető Somerset és más nemesek az ütközet közben elmenekültek, és magára hagyták katonáival Ralph Percyt a csatatéren, aki végül elesett az egyenlőtlen küzdelemben. A Hedgeley Moor-i győzelem lehetővé tette, hogy a skót követek megérkezzenek Yorkba, és megkezdjék a béketárgyalásokat IV. Eduárd angol királlyal. Ez kétségbeejtő helyzetet teremtett VI. Henrik hívei számára, amelyet csak egy gyors győzelemmel változtathattak volna meg, ezért dél felé indultak, hogy megütközzenek Montagu kisebb létszámú csapatával. A Hexhamben táborozó Lancaster-seregre december 15-én váratlanul lecsapott Montagu. Manőverezésre nem volt hely, ezért Somerset az örvénylő folyónak, az Ördög vizének háttal állította fel csapatait. Montagu katonái magaslatról támadtak, és betörtek a Lancaster-vonalak közé. A Yorkok Somerset centrumát a folyó felé szorították, és sokan belefulladtak a vízbe. VI. Henrik csapatai ezt látva megfutamodtak, csakúgy, mint Hedgeley Moornál. A hexhami csata után Montagu kegyetlenül lemészárolta a Lancaster-vezetőket. Angliában nagyjából három év nyugalom következett. ## Warwick pálfordulása (1467–1470) 1467-ben, nyolc évvel a nagy towtoni győzelem után a York-házi IV. Eduárd ült a trónon, Lancaster-házi vetélytársa, VI. Henrik pedig a Towerben raboskodott. IV. Eduárd hatalmát egyik leghűségesebb támogatója, Warwick grófja segített megszilárdítani. Viszonzásként ő és családja fontos pozíciókat és nagy grófságokat kapott. Kettejük békés együttélésének a király titokban kötött házassága vetett véget. A gróf azt szerette volna, ha az uralkodó egy francia nemes lányát veszi feleségül, hogy így szövetségessé tegyék Franciaországot, de IV. Eduárd a közrendű Elizabeth Woodville-t választotta, és a burgundi szövetség mellett döntött. Ezen felül a király számos más lépésével sértette Warwick önérzetét, leginkább azzal, hogy nem járult hozzá testvére, György clarence-i herceg és a gróf idősebb lánya, Isabel házasságához, amitől Warwick családjának öröksége függött. Rontott kapcsolatukon, hogy a király magas pozíciókhoz juttatta felesége rokonait, hatalmas birtokokat adományozott nekik, valamint beházasította őket különböző vagyonos családokba, köztük Warwickéba is. A gróf úgy érezte, kitúrták őt a király legbelsőbb köréből, és elvesztette addigi hatalmát az ország ügyeinek irányítása felett. Végül korábbi szolgálatai ellenére az uralkodó visszavonta Warwick kancellári kinevezését. A sértett gróf 1467-ben megszerezte György támogatását egy tulajdonképpeni államcsínyhez. ### Warwick győzelme Edgecote Moornál 1468 őszén és 1469 tavaszán felkelés tört ki északon. A lázadás Yorkshire-ben robbant ki, állítólagos vezetője Redesdale-i Robin volt, de a név mögött valószínűleg a Neville-ekhez tartozó Sir John Conyers állt. A király egy nem túl erős csapattal elindult, hogy szétverje a lázadó erőket. 1469. július 11-én a király öccse feleségül vette Isabel Neville-t, Warwick lányát. Másnap kiáltványt adtak ki, amelyben a király korrupt kormányát támadták, valamint jogosnak nevezték és támogatásukról biztosították Redesdale-i Robin felkelését. Warwick Calais-ból áthajózott Angliába, és bevonult Londonba, amely ellenállás nélkül nyitotta ki kapuit előtte. A gróf ezután Northamptonba vonult, hogy hátba támadja a királypártiakat. Az északra tartó királynak fogalma sem volt arról, hogy a lázadás mögött Warwick és saját öccse áll. Július közepén megállt Nottinghamben, és ott várta a Walesből érkező erősítést. A IV. Eduárd csapatait irányító William Herbert, Pembroke grófja és Humphrey Stafford, Devon grófja július 25-én este összeveszett. Devon az íjászokkal visszavonult Banbury felé, így Pembroke egységében csak a walesi gyalogosok maradtak. A lázadók másnap reggel megtámadták a királypártiak állásait. Pembroke katonái keményen harcoltak, de az íjászok hiányában kénytelenek voltak súlyos áldozatok árán visszavonulni. Amikor megjelent Warwick seregének előőrse is a harctéren, egy újabb lázadóroham áttörte Pembroke vonalait, még azelőtt, hogy Devon a helyszínre ért. Conyers elesett, Pembroke és fivére fogságba került, őket Warwick jelenlétében másnap Northamptonban kivégezték. Devont néhány héttel később Somersetben ölték meg. Richard Woodville-t, Rivers grófját és fiát, akiket IV. Eduárd saját biztonságuk érdekében távol tartott a csatától, Warwick utasítására Coventryben kivégezték. A királyt Warwick testvére, George Neville érsek fogta el, így a kormányzati hatalom Warwick és Clarence kezébe került. ### A király rövid fogsága és visszatérése IV\. Eduárdot az Edgecote Moor-i csata után látszólag királynak kijáró hódolattal kezelték, de szigorú felügyelet alatt tartották Middleham várában. Warwick néhány hét múlva kényelmetlen helyzetbe került: mivel az ország számos helyén nem működött a törvényes hatalom, zavargások robbantak ki, egyes főurak pedig éltek az alkalommal, és régi vitáikat rendezték le ellenfeleikkel. Északon egy Lancaster-párti nemes, Sir Humphrey Neville felkelést robbantott ki. Warwick úgy döntött, személyesen veri le a felkelőket, de kiderült, csak nagyon kevesen tartanak vele. Kénytelen volt IV. Eduárdod szabadon engedni, aki Richárd gloucesteri herceg, a későbbi uralkodó segítségével gyorsan megszilárdította hatalmát. Meglepő módon az uralkodó nem állt bosszút Warwickon és öccsén, Györgyön, hanem a megbékélést választotta. Warwick azonban elégedetlen volt, hiszen ugyanott tartott, mint egy évvel korábban. Tisztában volt azzal is, hogy a király hiába mutatkozik barátságosnak vele, lázadását és kegyetlenkedéseit nem felejti el. Terve egyértelmű volt: megdönti IV. Eduárd hatalmát, a trónra pedig Györgyöt, idősebb lánya férjét ülteti. Ezért a Yorkokkal ellenséges Lancaster-házhoz fordult segítségért. Kapóra jött neki, hogy 1469 őszén és 1470 telén Robert Welles, egy korábbi Lancaster-támogató, Richard Welles, Welles bárójának fia vitába keveredett szomszédjával, Sir Thomas Burgh of Gainsborough-val, a király főlovászmesterével, és embereivel feldúlta annak birtokát. IV. Eduárd csapatokat gyűjtött, hogy leverje a lázadást. Tavasszal Warwick és Clarence segítségével Robert Welles kinevezte magát a Lincolnshire-i közemberek kapitányának. A lázadók ellen tartó IV. Eduárd március 8-án levelet kapott öccsétől és Warwicktól, amelyben azt ígérték, sereggel csatlakoznak hozzá. A király ennek tudatában engedélyezte Warwicknak, hogy katonákat sorozzon. Az ellenséges erők 1470. március 12-én megvívták a Losecote Field-i ütközetet. A csata előtt a király a két had közötti üres területen kivégeztette a lázadó Robert Welles apját. A lázadók kiáltozása – „Warwick, Clarance” – végképp meggyőzte őt az árulásról. A tüzérségi tűz után a jól képzett királyi sereg átgázolt ellenfelén. A menekülők eldobálták a Warwick és Clarance jelvényével díszített zubbonyaikat, innen kapta nevét a csatatér: az Elveszett ujjasok mezeje. Sir Robert Welles fogságba esett, és megtalálták nála Warwick és Clarance leveleit. Eduárd azt üzente nekik, hogy fegyverezzék le csapataikat, és jelenjenek meg előtte, de ők Franciaországba hajóztak. ### VI. Henrik a trónon 1470\. július 22-én Angers-ban Anjou Margit angol királyné fogadta Warwickot, és megbocsátott neki mindazért, amit korábban családja ellen elkövetett. Megállapodtak arról, hogy Warwick részt vesz az Anglia elleni invázióban, valamint VI. Henrik fia, Lancasteri Eduárd walesi herceg feleségül veszi Warwick lányát, Anne Neville-t. Az ősi ellenfeleket XI. Lajos francia király ültette egy asztalhoz, hogy visszaszerezze VI. Henrik trónját, majd létrehozza a francia-angol szövetséget Burgundia ellen. A terv szerint az inváziót felkelések előzik meg északon, hogy elcsalják a királyt Londonból. IV. Eduárd eközben a burgundi flottával kiegészült hajóhadát a csatornára küldte, hogy a vízen támadják meg az inváziós sereget. Július végén megkezdődtek a felkelések Észak-Angliában. Mindkét megmozdulásban a Neville-ekkel szoros kapcsolatban álló helyi nemesség vett részt. IV. Eduárd a várakozásoknak megfelelően fegyverbe szólított, és elindult, hogy személyes verje le a lázadást. Közeledésének hírére a lázadók szétfutottak. A király, ahelyett, hogy visszament volna Londonba, Yorkshire-ben maradt. Szeptember 9-én, kihasználva, hogy a vihar szétszórta az angol–burgundi blokádot, Warwick kihajózott, és Exeter közelében partra szállt. A sikeres agitációnak köszönhetően hamarosan 30 ezres sereget gyűjtött. A király ennek ellenére nyugodt volt, és Doncasterben várta John Neville-t, Montagu márkiját és csapatait. Montagu azonban átállt testvére, Warwick oldalára, így az uralkodónak nem maradt más választása, mint a visszavonulás és a menekülés Németalföldre. 1470. október 6-án Warwick és kísérete megérkezett Londonba. A királyhoz mentek a Towerbe, kiszabadították, hűséget esküdtek neki, és VI. Henrik ismét elfoglalhatta trónját. ## IV. Eduárd második uralkodása (1471–1483) 1471\. március 2-án IV. Eduárd 36 vitorlással, fedélzetükön 1200 katonával kihajózott a németalföldi Vlissingenből, hogy visszaszerezze koronáját. Tizenkét nappal később partra szállt Ravenspurnél. Mivel a helyiek ellenségesen viszonyultak a Yorkokhoz, csak nagyon kevés katonát tudott toborozni. IV. Eduárd azt hazudta, hogy nem a koronát, csak az apja jogán járó hercegi címet akarja visszaszerezni. Közép-Angliába vonult, ahol a legerősebb támogatói voltak. A Neville-ek nem zargatták, Northumberland grófja pedig, aki a terület Lancaster-párti ura volt, semleges maradt. Március 25-én a király átkelt a Trenten, és Lord Hastings megérkezett háromezer katonájával hozzá. Warwick Coventryben rendezte be főhadiszállását, és csapatokat gyűjtött. Március 29-én IV. Eduárd ütközetre hívta, de nem reagált, mert várta Montagu, Clarance és Henry Vernon csapatait. Somerset hercege és más Lancaster-párti főurak a déli partoknál gyülekeztek, Anjou Margit és fia, a walesi herceg érkezésére várva. Április 3-án György váratlanul átpártolt testvéréhez, és magával vitt négyezer katonát. Két nappal később IV. Eduárd serege London felé indult. Warwick engedelmességre szólította fel a várost, de London elöljárói úgy döntöttek, behódolnak IV. Eduárdnak, aki április 11-én bevonult a városba. VI. Henrik ismét a Towerbe került. IV. Eduárd a westminsteri apátságban találkozott feleségével, és először látta távollétében született fiát, a későbbi V. Eduárd angol királyt. Másnap, ahogy a York-pártiak beözönlöttek a városba, Eduárd értesült arról, hogy Warwick és Montagu egyesítette seregét, és London felé menetelnek. Április 13-án serege, nagyjából tízezer ember és több mint harminc főnemes, elhagyta a várost, és Saint Albans felé vonult. Eduárd az éj lelple alatt megközelítette Warwick seregét, amely Barnet közelében táborozott. A Lancasterek vezére arra utasította tüzérségét, hogy egész éjszaka zaklassa a Yorkokat, holott nem tudta, hol vannak pontosan. Eduárd nem válaszolt, hogy pozícióit ne fedje fel. A csata húsvét vasárnap hajnali négykor, hatalmas ködben kezdődött. Mivel a sorok eltolódtak, mindkét jobbszárny átkarolta a vele szemben álló egységeket. John de Vere, Oxford grófja hamar megfutamította a Yorkok balszárnyát, de az emberei fosztogatni kezdtek és szétszóródtak. A másik oldalon a gloucesteri herceg csapatai átrohantak Warwick emberein. Az arcvonal pozíciója ennek nyomán megváltozott, amit a ködben visszatérő Oxford csapatai nem tudtak, így amikor visszaértek a csatatérre, a szintén Lancaster-párti Montagu alakulatai mögött bukkantak fel. Azok Oxford jelvényét, a sugaras csillagot összetévesztették a király napsugaras jelvényével, ezért az íjászok nyílzáporral fogadták őket. A vélt árulás híre villámgyorsan elterjedt, és a Lancaster-vonalak összeomlottak. Az ütközetben elesett a Neville testvérpár, Warwick és Montagu is. ### Végső csapás a Lancasterekre A barneti csata napján, 1471. április 14-én Anjou Margit angol királyné és fia, Lancasteri Eduárd walesi herceg, valamint Lancaster-párti támogatóik visszatértek franciaországi száműzetésükből Angliába. A Weymouth-nál partra szálló királyné csatlakozott a Somerset hercege által vezetett csapatokhoz, és Walesbe indultak, ahol számíthattak Jasper Tudor segítségére. IV. Eduárd a Temze völgyében utánuk indult. Hosszas üldözés után Tewkesburynél érte utol a királyné seregét. A Lancaster-sereg nagyobb létszámú volt, mint a York-csapat, nagyjából öt-hat ezren voltak, míg ellenfelük létszámát mintegy négy-öt ezerre teszik. Somerset megtámadta IV. Eduárdnak serege többi részétől elszakadó centrumát, de nem kapott támogatást, ezért kénytelen volt visszavonulni. A nyugati szárny összeomlása lehetőséget adott Gloucester hercegének és a királynak, hogy előrenyomuljanak. A demoralizált Lancaster-csapatokat a város és a folyó felé szorították, sokan vízbe fulladtak menekülés közben. VI\. Henrik fia, a trónörökös vagy az ütközetben esett el, vagy azt követően azonnal meggyilkolták. A Lancaster-vezetők közül sokan a közeli apátságban kerestek menedéket, de 1471. május 6-án a katonák kirángatták, majd egy gyors tárgyaláson ellenfeleik halálra ítélték őket. A Tewkesbury piacterén lefejezettek között volt Somerset hercege is. Fogságba esett Anjou Margit, akit először a Wallingford várba, majd a londoni Towerbe zártak. VI\. Henrik 1471. május 21-én éjszaka meghalt a Towerban. A York-párti szerzők szerint belehalt a bánatba, hogy fia elesett Tewkesburynél. A Warkworth-krónika azt írta, hogy a kérdéses időpontban Gloucester hercege a Towerben tartózkodott, és ő felelős az uralkodó haláláért. Szinte biztos, hogy a királyt IV. Eduárd ölette meg, Henrik halálával ugyanis a Lancaster-ág kihalt, így ő háborítatlanul uralkodhatott, és eltekintve John de Vere, Oxford grófjának 1473-as sikertelen vállalkozásától, tizenkét éven át nem volt háború Anglia földjén. 1473 augusztusában megszületett a király második fia, Richárd. Tudor Henrik, a Lancasterek jelöltje a trónra, a Bretagne-i herceg foglya volt. ## Az utolsó York-király (1483–1485) 1483-ban váratlanul meghalt IV. Eduárd, és mivel a trónörökös még gyerek volt, azonnal hatalmi harc kezdődött a koronáért. Ennek első lépése magának az új uralkodó, a 12 éves Eduárd személyének „megszerzése” volt. IV. Eduárd testvérét, Richárdot jelölte ki régensnek, aki legfőbb céljának azt tartotta, hogy unokaöccsét kiszakítsa anyja és családja, a Londonban nagy hatalommal bíró Woodville-ek befolyása alól, és ne engedje megkoronázni. Apja halálakor a trónörökös Ludlow-ban tartózkodott, és Richárd elhatározta, nem engedi, hogy a walesi herceg eljusson a fővárosba. Április 29-én el is fogta őt, IV. Eduárd özvegye pedig elmenekült, és magával vitte kisebbik fiát. A Londonba bevonuló Richárd-pártiak azt hangoztatták, nem foglyul ejtették Eduárdot, hanem ellenkezőleg, kiszabadították gonosz tanácsadóinak keze közül. Richárd ezután erőszakos lépésekkel megszilárdította hatalmát: kivégeztette a királyi tanács több tagját, valamint fegyveres erővel elérte, hogy megkapja Eduárd öccsét, Richárd yorki herceget. ### III. Richárd uralma és Henrik visszatérése 1483\. június 22-én a Szent Pál-székesegyházban tartott misén a szentbeszédet mondó Ralph Shaw felszólította Richárdot, hogy foglalja el a trónt, mert IV. Eduárd és Elizabeth Woodville házassága érvénytelen, így örököseik nem lehetnek Anglia uralkodói. Richárd június 26-án elfogadta a felkérést, július 6-án pedig megkoronázták a Westminsteri apátságban. IV. Eduárd két fia a Towerban halt meg, elképzelhető, hogy III. Richárd meggyilkoltatta őket, de erre nincs bizonyíték. 1483 szeptemberében korábbi szövetségese, Henry Stafford, Buckingham hercege más nemesekkel együtt fellázadt ellene. Szándékuk az volt, hogy a trónra VI. Henrik unokaöccsét, a Bretagne-ban száműzetésben élő Tudor Henriket ültetik. A felkelés meghiúsult, vezetőik többsége elmenekült, vagyonukat azonban elkobozták. Az egyetlen parlamenti ülésszak, amelyet III. Richárd összehívott, száz jogfosztási végzést hozott. Az elvett vagyont a király bizalmasai kapták, így egyre több kisemmizett, illetve birtokaiért aggódó nemes vált III. Richárd ellenfelévé. 1485 tavaszán-nyarán a francia kormány úgy döntött, anyagilag is támogatja Tudor Henrik igényét az angol trónra, megakadályozva ezzel, hogy III. Richárd csapatokat küldhessen Bretagne ellen. Henrik flottát gyűjtött, amire III. Richárd azzal válaszolt, hogy tengerre küldte a csatornát őrző hajóit. A király kiáltványt adott ki, amelyben Henrik törvénytelen származását ecsetelte, és megkezdte egy nagyobb sereg felszerelését. Augusztus 1-jén Tudor Henrik – hatszáz angol, valamint kétezer francia és skót zsoldos társaságában – kihajózott, majd augusztus 7-én partra szállt a walesi Milford Havenben. Henrik azért választotta hadjárata helyszínének Walest, mert bízott nagybátyja, Jasper Tudor, Pembroke grófjának befolyásában. Seregéhez, ahogy haladt előre, egyre többen csatlakoztak. Hiába várta azonban Lord Stanley csatlakozását, ő csak bátorította, csapatokat nem küldött, mivel fia, Lord Strange az uralkodó túsza volt. ### Találkozás Bosworthnél III\. Richárd előtt nyilvánvaló volt, hogy Tudor Henrik partraszállásra készül, de azt nem tudta, hol, ezért Nottinghambe tette át ideiglenesen székhelyét, ahonnan bármilyen irányba gyorsan elindulhatott. A király augusztus 20. táján elindult Henrik elé, hogy megütközzön vele. III\. Richárd és Tudor Henrik csapatai augusztus 22-én csaptak össze. Richárd nagy – lovasokból és gyalogosokból álló – előhaddal sorakoztatta fel seregét, előttük pedig az íjászok álltak. Henrik hasonló alakzatot választott, de előhada, amelyet Oxford vezetett, jóval kisebb volt, mint ellenfeléé. Stanley csapatai a két seregtől egyenlő távolságra állomásoztak, mert a lord az utolsó pillanatig kivárt, hogy a győztes mellett avatkozhasson be. Henriknek nagyjából ötezer katonája volt, a jobbszárnyat Gilbert Talbot, a balt John Savage vezette, mögöttük haladt csapataival a trónkövetelő. A két sereg között egy mocsár húzódott, amelyen Henrikék átkeltek, és ezzel megkezdődött a rózsák háborújának utolsó nagy ütközete, a bosworthi csata. Richárd nyílzáport zúdíttatott rájuk, majd következett a kézitusa. A király egyetlen határozott támadással akarta eldönteni a csatát, ezért amikor meglátta Henrik kisebb csapatát, saját alakulatát – a harcoló sorokat megkerülve – ellene vezette. III. Richárd ekkor elszigetelődött saját seregétől, és az addig várakozó állásponton lévő Sir William Stanley úgy döntött, Henrik érdekében avatkozik be. A roham elsöpörte a király katonáit, és III. Richárd elesett. Halála után emberei eldobálták fegyverüket, mert már nem volt kiért harcolniuk. Richárd tetemét lemeztelenítették, és egy ló hátán körbehordozták Leicesterben. ## A rózsák egyesítése Tudor Henriket, VII. Henrikként a csatatéren királlyá koronázták. Első lépése az volt, hogy letartóztatta a néhai György, Clarence-i herceg és Isabella Neville fiát, Eduárdot, Warwick grófját, aki versenytársa lehetett volna a trónért. Miután a York-ház örököse a kezébe került a család birtokaival együtt, helyzete megszilárdult. VII. Henrik dinasztikus szempontból Lancasternek számított, politikáját tekintve azonban York volt. Így igazából nem voltak ellenfelei a nagyurak között, csak III. Richárd északi követőinek ellenállásával kellett számolnia. A kibontakozó lázadást Lord Lovell és Humphrey Stafford, két jogfosztott nemes vezette. A király kényelmes tempóban ellenük vonult, és a felkelők közeledése hírére elmenekültek. VII\. Henrik 1486. január 18-án feleségül vette Yorki Erzsébetet, és így képletesen egyesítette a Lancaster-ház vörös és a Yorkok fehér rózsáját, a mindkét színt magába foglaló Tudor-rózsában. Henrik és Erzsébet harmad-unokatestvérek voltak, mindketten Genti János lancasteri herceg leszármazottjai. Frigyük egyesítette a harcoló családokat, és erős legitimitást adott leszármazottjaik trónigényének. ### Az utolsó ütközet 1487\. június 4-én partra szállt Angliában John de la Pole, Lincoln grófjának főleg német, svájci és ír zsoldosokból álló serege. Lincoln mellett volt Lambert Simnel, akiről azt állították, hogy IV. Eduárd unokaöccse, így ő a trón valódi örököse. Simnelt 1487. május 24-én VI. Eduárd néven királlyá koronáztak Dublinban. A lázadó csapatok létszáma nagyjából kilencezerre nőtt, ahogy átvonultak Yorkshire-en, annak ellenére, hogy York városa megtagadta bebocsátásukat és támogatásukat. 1487\. június 16-án a lázadók serege Stoke Fieldnél megütközött a király csapataival. A lázadók egy dombon állították fel katonáikat. A király és az őt kísérő főurak nem tudták, hogy milyen közel van az ellenség, ezért készületlenül, oszlopban vonulva értek a leendő csatatérre. A York sereggel először John de Vere, Oxford grófja, az elővéd vezetője csapott össze, aki azzal a céllal, hogy bevárja a király fő erejét, először megállította embereit, majd úgy döntött, mégis megtámadja a nagyobb hadat. Íjászai nyílzáport zúdítottak a Yorkokra, amely elsősorban a könnyű felszerelésű íreket tizedelte meg, akik lerohantak a lejtőn, és magukkal ragadták a sereg többi részét. Oxfordékat erősen szorongatták, és csak az időben megérkező erősítés mentette meg őket. A friss csapatok megtörték a York-arcvonalat, és sok lázadót megöltek. Lincoln maga is meghalt, és ezzel a rózsák háborúja befejeződött. ## A háború elnevezésének eredete A rózsák háborúja a modern korban elterjedt megnevezése a többéves szünetekkel tarkított összecsapás-sorozatnak. Általában Walter Scottnak tulajdonítják a szó megalkotását, amely 1829-es regényében, az Anne of Geiersteinben jelent meg. A kifejezés azonban már feltűnt Sir John Oglander 1646-os röpiratában, amelynek címe, The Quarrel of the Warring Roses (szabad magyar fordításban: Háborúzó rózsák veszekedése), és David Hume filozófus is használta a két rózsa háborúja kitételt 1762-ben kiadott, Anglia történelmét ismertető könyvében. Habár a kifejezést a 15. században nem használták, maga a gondolat, hogy a polgárháborút a rózsák vetélkedésével szimbolizálják, a kor találmánya. A polgárháborúban a fehér rózsa IV. Eduárd angol király és a York-ház egyik fő jelvénye volt, de 1485-nél korábbról nincs emlék a vörös rózsa lancasteri használatára, vagy a két rózsa vetélkedésére. Ezt követően azonban elterjedt a Tudor-ház vörös rózsájának kiterjesztése a Lancaster-ház képviselőire, és a szimbólum megjelent az irodalomban, a képzőművészetben és az építészetben. Ekkor terjedt el a két rózsát kombináló jelkép, amely a York- és a Lancaster-ház egyesülését fejezte ki a Tudor-ház révén. A rózsák egyesülése annyira mindennapossá vált a Tudor-propagandában, hogy VIII. Henrik 1509-es koronázásakor John Skelton költő A Laud and Praise Made for Our Sovereign Lord the King című versében hízelegve arról írt, hogy a két rózsa eggyé válva kisarjad („both White and Red / In one Rose now doth grow”). A rózsák háborújának gondolata William Shakespeare VI. Henrik című drámájában is megjelenik, amikor a második felvonás negyedik színében a rivális urak, Edmund Beaufort, Somerset hercege és Plantagenet Richárd yorki herceg találkozik a templomkertben, ahol kísérőik vörös és fehér rózsák szakításával választanak közöttük. A jelenetben Richárd felszólítja minden hívét, hogy szakítson fehér rózsát „Ha véli, hogy igazság volt szavam,” mire Somerset így válaszol: „Szakítson az, ki nem hizelgő, gyáva / És az igazság pártján állni meg, /Piros rózsát e tőrül énvelem”. ## Shakespeare és a rózsák háborúja A rózsák háborújáról szóló általános ismereteket William Shakespeare drámái szolgáltatták évszázadokon át. A költő négy darabot szentelt a kornak, a VI. Henrik három részét és a III. Richárdot. A cselekmény V. Henrik 1422-es temetése és az 1485-ös bosworthi csata között zajlik. A művek keletkezési körülményeire erősen hatott a kor szelleme, vagyis az, hogy I. Erzsébet, a rózsák háborúját lezáró Tudor-házi király, VII. Henrik unokája ült a trónon. Ennek is köszönhető, hogy Shakespeare úgy ábrázolja a dinasztia alapítóját, mint aki véget vetett egy hosszú, sötét kornak, amelyet a politikai káosz és a társadalom széthullása jellemzett. Shakespeare idején több népszerű könyv is foglalkozott a korral, köztük Raphael Holinshed 1587-es The Chronicles of England, Scotland, and Ireland (szabad magyar fordításban: Anglia, Skócia és Írország krónikái) és Robert Fabyan The union of the two noble and illustrios families of Lancaster and York (szabad magyar fordításban: A nemes és híres Lancaster és York családok egyesülése). Ezek a művek a kronológiát tekintve pontos munkák voltak, de az uralkodó családnak, így a Lancaster-háznak kedveztek. Mindazonáltal Shakespeare korántsem ragaszkodott a történések pontos visszaadásához, és a rózsák háborújának harminc évét egy véres csatákban tobzódó kornak festette le, ellentétben a valósággal, amelyben relatív stabilitás és béke volt az ország nagy részében a hadjáratok éveit kivéve, és különösen sötét színekkel festette le Plantagenet Richárd yorki herceget és III. Richárd angol királyt. ## A résztvevők címerei
57,442
Karl Marx
26,718,623
null
[ "1818-ban született személyek", "1883-ban elhunyt személyek", "A Highgate temetőben nyugvó személyek", "Ateisták", "Emigráns németek", "Kommunista gondolkodók", "Materializmus", "Munkásmozgalom", "Német filozófusok", "Német közgazdászok", "Német szociológusok", "Német történészek", "Poroszok", "Trieriek", "Zsidó származású németek" ]
Karl Marx, elterjedt magyaros formában Marx Károly (Trier, 1818. május 5. – London, 1883. március 14.) német filozófus, közgazdász, szociológus, a kommunista munkásmozgalom teoretikusa, egyben a marxizmus ihletője; munkássága jelentősen hozzájárult a társadalomtudomány fejlődéséhez. A történelem egyik legnagyobb befolyást elérő gondolkodója, nézetei jelentős hatást gyakoroltak a baloldali munkásmozgalomra és az ahhoz kapcsolódó filozófiai irányzatokra. Művei közül kiemelkedik a Kommunista kiáltvány (1848) és A tőke (1867–1894), melynek csak első kötete jelent meg életében, a további köteteket barátja, Friedrich Engels rendezte sajtó alá. A poroszországi Trier városában született jómódú, középosztálybeli, kikeresztelkedett, asszimilálódott zsidó családba. A Bonni Egyetemen és a Humboldt Egyetemen tanult, ahol Georg Wilhelm Friedrich Hegel bölcselete és az ifjúhegelianizmus filozófiai irányzata iránt érdeklődött. 1841-ben szerzett doktori címet a jénai egyetemen, kiváló minősítéssel. 1842-ben találkozott először Friedrich Engelsszel, akivel később életre szóló barátságot kötött. 1843-ban Párizsba költözött, mely szellemi horizontját jelentősen kitágította. Eljárt a francia radikális munkásmozgalom gyűléseire, szinte valamennyi jelentős képviselőjével megismerkedett. Társaival megalapította a Deutsch–Französische Jahrbücher című folyóiratot, melynek csak egyetlen dupla száma jelent meg. Ekkoriban írta valláskritikai korszakát lezáró munkáját, a Bevezetést A hegeli jogfilozófia kritikájához, és A zsidókérdéshez című tanulmányát. Ettől az időszaktól fordult a közgazdaság tanulmányozása felé, melynek eredményeképp megszületett Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből című munkája. 1844 nyarától bekapcsolódott a német emigránsok Vorwärts! („Előre!”) című lapjának szerkesztésébe, melynek politikai vezetőjévé vált. Párizsi tartózkodásának legnagyobb terjedelmű alkotása az Engelsszel közösen írt A szent család vagy a kritikai kritika kritikája című szatirikus mű, mely a dialektikus és történelmi materializmus kidolgozásában fontos szerepet töltött be. 1845 januárjában a porosz kormány kérésére, egy cikke miatt kiutasították Franciaországból, s családjával Brüsszelbe kellett áthelyeznie lakóhelyét. 1849-ben politikai tevékenysége miatt száműzték Poroszországból és Franciaországból, ezért feleségével és gyermekeivel együtt Londonba költözött, ahol azután egészen haláláig háborítatlanul folytathatta munkásságát. Marx tanai társadalomelméleti, gazdasági és politikai ideológiák együttese, melyet róla marxizmusnak neveztek el. A Kommunista kiáltványban kijelentette, hogy „minden eddigi társadalom története osztályharcok története”. Azt gondolta, hogy az ellentétes érdekű társadalmi osztályok közötti osztályharc a nincstelenek osztálya, a proletariátus győzelméhez vezet, és ezáltal létrejöhet az osztály nélküli társadalom. Azt hirdette, hogy a kapitalista társadalmi rendszert felváltja majd a szocialista. Az oda vezető utat a forradalomtól várta, és azt is gondolta, hogy megszüntethető a magántulajdon. Elsősorban kapitalizmuskritikájáról és a történelem materialista értelmezéséről, osztályharcok történeteként való leírásáról ismert. Elméleti munkásságával és közvetlen részvételével több európai munkásszervezetben, köztük a Kommunisták Szövetségében és az Első Internacionáléban fejtett ki jelentős forradalmi tevékenységet. Az általa lefektetett marxista ideológia mind jobb-, mind baloldalról éles bírálatokat kapott, és munkássága adta a 20. században működő baloldali diktatórikus rendszerek fő ideológiai hátterét. ## Élete ### Származása, gyerekkora Trier városában, a Rajna-vidéken (akkor a Porosz Királyság egy tartománya, ma Trier Németország Rajna-vidék-Pfalz szövetségi tartományának területén található) született 1818-ban, zsidó családba. Apja, Heschel Marx Levi Mordechai rabbik és zsidó kereskedők leszármazottja, 1819-ben azonban mégis áttért az evangélikus vallásra, Heinrich Marxként keresztelkedett meg, hogy ügyvédi hivatását gyakorolhassa. Anyja Henrietta Pressburg Hirshel holland szintén Mózes-hitű asszony, az ő felmenői közül is számos rabbi került ki. Karl Marxot és testvéreit 1824-ben, anyját 1825-ben vették fel az evangélikus egyházba, ami megóvta a családot a Rajna-vidéken ekkoriban fellobbanó antiszemitizmustól. Gyermekkoráról nagyon kevés forrás maradt fenn. Eleanor lányának visszaemlékezése szerint akaratát sikeresen rá tudta kényszeríteni testvéreire, többek között azért, mert már akkor kitűnt rendkívüli elbeszélő tehetsége, és testvérei elviselték „zsarnokoskodását” az érdekes történeteiért cserébe. Apjához való különleges viszonya meghatározó volt Marx életében. Heinrich Marx szegény sorban nőtt fel, a társadalmi asszimiláció a szegénységből való kitörés lehetőségét jelentette számára. Teljesen áthatották a felvilágosodás eszméi, nagy rajongója volt Voltaire és Rousseau műveinek, de franciás műveltségén kívül a német és az angol kultúra ismerete is jellemezte. Marx 12 éves koráig nem járt iskolába, magántanuló volt, apja otthon tanította, ami megalapozta kettejük mély és bensőséges kapcsolatát, illetve részben magyarázatot ad arra, hogy ifjúkorában Marx miért használta egy ideig apja nevét. Apjával ellentétben anyja iskolázatlan, meglehetősen szűk látókörű volt, a háztartásvezetésen, a családon kívül nem nagyon érdekelte más, németül sem tanult meg jól. Marx felnőtt korára egyre jobban elhidegült és eltávolodott tőle. ### Tanulmányok #### Gimnázium Tanulmányait 1830 októberében, 12 éves korában kezdte meg a trieri Fridrich Wilhelm Gymnasiumban, és 1835-ben tett érettségit. A nagy múltú gimnáziumot 1563-ban jezsuiták alapították, de amikor Marx ott tanult, már állami iskola volt és a berlini porosz kormány fennhatósága alá tartozott. Igazgatója a felvilágosodás és az 1789-es francia forradalom iránt lelkesedő Johann Hugo Wyttenbach volt, az iskola tanári karát a franciabarát republikanizmus és a Rajna-vidék általános poroszellenessége jellemezte. A serdülőkorú Marxot a haladó szellemiségen túl közvetlen ellenzéki politikai hatások is érték, melyek közül a legjelentősebb, az apját is érintő Kaszinó Társaság ügye volt. 1834. január 12-én a liberális polgárság gyülekezőhelye, a trieri Kaszinó Társaság bankettet rendezett a rajnai landtag trieri küldöttei tiszteletére, melyen Heinrich Marx, mint a szervező bizottság elnöke, lojális és mérsékelt hangú beszédet mondott. Január 25-én pedig a társaság megalapításának évfordulóján a résztvevők a La Marseillaise-t és a La Parisienne-t énekelték, letérdeltek a francia trikolór előtt, megcsókolták, és olyan kijelentések hangzottak el nyilvánosan, amelyek a kormányt retorziókra késztették. A Kaszinót rendőri felügyelet alá helyezték, egy ideig be is zárták, házkutatást tartottak a gimnáziumban felforgató irományokat keresve. Marx apját és a gimnázium tanárait is figyelmeztetésben részesítették, Wyttenbachot nyugdíjazással fenyegették meg a tüntetésszámba menő esemény és az igazgatása alatti intézményben uralkodó liberális légkör miatt. „A fiatal Marxra utolsó tanulmányi éveiben feltétlenül hatást kellett gyakorolnia ennek a politikai agitációnak, amelyben apja, több tanára és iskolatársa is részt vett. Bár nincs bizonyítékunk arra, hogy ő maga is részt vett volna az agitációban, nem fér hozzá kétség, hogy ez a légkör nagymértékben hozzájárult első politikai tájékozódásához.” Tanárai közül a történész Wyttenbach tette rá a legnagyobb hatást, aki a tanítás mellett figyelemre méltó tudományos tevékenységet is folytatott. Marx jól tanult a gimnáziumban, de nem volt osztályelső. Érettségi bizonyítványa alapján, 2,4-es összteljesítményét tekintve (az 1-es volt a legjobb) két diáktársával együtt a 32 fős osztályból a 8. helyet foglalta el. Tanulmányai során külön dicséretet kapott az ókori nyelvekben elért eredményei miatt, az utolsó évben pedig több alkalommal német dolgozataira. Ez beleillik abba a képbe, hogy ekkor még költő akart lenni, és fő érdeklődési körét az irodalom jelentette. Egy ifjú elmélkedése pályaválasztáskor című, 1835 augusztusában írt német érettségi dolgozata meglepően kiforrott gondolkodásról tett tanúságot. A társadalmi környezetnek az egyént döntően meghatározó sajátosságáról, mely későbbi tanaiban az osztálymeghatározottság fogalmaként nyert kifejtést, már ekkor a következőképpen vélekedett: „De nem mindig választhatjuk azt a foglalkozást, amelyre hivatottnak érezzük magunkat, viszonyaink a társadalomban bizonyos mértékben már megkezdődtek, még mielőtt módunk lenne meghatározni őket.” A dolgozat végső következtetéseként az egyén legfőbb célját életpályájának megválasztásában az emberiségért folytatott tevékenységben jelölte ki: „A fő irányító azonban, amelynek a pályaválasztásban vezetnie kell bennünket, az emberiség java, önmagunk tökéletesítése. Ne vélje senki, hogy ez a két érdek ellenségként hadakozik egymás ellen, hogy az egyiknek meg kell semmisítenie a másikat; olyan az ember természete, hogy csak akkor érheti el tökéletesedését, ha embertársai tökéletesedéséért, javáért tevékenykedik.” A dolgozatból sugárzik a mély vallásosság, az „istenség” fogalma az első hét bekezdésből négyben megtalálható, és az alapvetően morális indítékok vallási jelleget öltenek azáltal, hogy példaképül a krisztusi önfeláldozást állította. #### Egyetemek ##### Bonn 1835 októberétől szülei kívánságának megfelelően jogi tanulmányokat kezdett a híres Bonni Egyetemen. Mivel ekkoriban még költői ambíciói voltak, a jogi stúdiumok mellett irodalmi és esztétikai tanulmányokat is folytatott. Ott tanított August Wilhelm Schlegel, a romantika neves teoretikusa, s Marx ebben az időszakában addigi racionalizmusát feladva a romantika hatása alá került. A stúdiumokat nagy szorgalommal végezte, annyira túlhajtotta magát, hogy 1836 elejére lebetegedett. A diákok ez idő tájt társadalmi helyzetük vagy lakóhelyük szerinti diákegyesületekbe tömörültek, Marx a mintegy 30 tagból álló trieri söregylet, a „Landsmannschaft” tagja, majd később egyik elnöke lett. Barátja ebben az időben Christian Heinrich Wienenbrügge, egy évvel korábban érettségizett gimnáziumi társa volt, akivel közösen béreltek szobát. A filozófiai fakultáson tanuló Wienenbrüggével lezajlott beszélgetéseiknek, vitáiknak bizonyára jelentős szerepe volt abban, hogy Marx érdeklődése ekkoriban a filozófia és a történelem felé kezdett fordulni, de e változáshoz hozzájárult az is, hogy a filozófiai karon sokkal ismertebb tanárok adtak elő, mint a jogin. Schlegel ekkori hatása Marxra vitathatatlan, de Friedrich Gottlieb Welcker klasszika-filológus is kiemelkedett az egyetemi oktatói karából, mint aki magával ragadta hallgatóságát. A tanulás mellett Marx aktívan részt vett a söregylet összejövetelein, melyet erős poroszellenesség jellemzett, így sokszor verekedésekig fajuló összeütközéseik voltak a többnyire nemesi származásúakat tömörítő bajtársi egyletekkel. 1836 augusztusában Marx párbajban is részt vett a „Borussia”-egylet egyik tagjával, melyben vágást szerzett a bal szeme fölé. Az eset apja mélységes felháborodását váltotta ki, aki elérkezettnek látta az időt az azonnali egyetemváltásra. „Amikor 1836 augusztus végén Marx elment Bonnból, már folyt az egyetemi bírónál a vizsgálat, s ezt végül csak a diák távozása miatt szüntették be.” Ez azonban alapvetően nem a párbaj miatt következett be, apja előrelátóan 1836 elején figyelmeztette fiát, hogy ne vásároljon túl sok könyvet, mert Berlinben fogja tanulmányait folytatni. Heinrich Marx nyilatkozata az egyetem részére fia egyetemváltásával kapcsolatban 1836. július 1-jén kelt, Marx tehát a párbajt valószínűleg annak tudatában vállalta, hogy a vizsgálatot elegendő idő hiányában nem lehet lefolytatni ügyében, így nem kockáztatta az eltanácsolást. 1836. augusztus 22-én kelt egyetemi végbizonyítványa a stúdiumok esetenként „kiváló szorgalommal és figyelemmel” történt elvégzéséről tanúskodik. Magatartására vonatkozóan, a párbaj ügy mint „tiltott fegyverviselés” bekerült végbizonyítványába. A 18 éves Marx a bonni egyetem befejezése után nyári szünetre hazautazott és titokban eljegyezte gyerekkori játszópajtását, a nála négy évvel idősebb, nemesi származású Jenny von Westphalent. Ezzel egyszerre három vonatkozásban hágta át kora uralkodó rendi erkölcsi normáit, először a titkos eljegyzés, másodszor a polgári és nemesi rendi elkülönülés megsértése, harmadszor pedig akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy a menyasszony idősebb legyen kérőjénél. Marx beavatta az apját a dologba, de leendő apósa, Ludwig von Westphalen – akit már gyerekkora óta ismert és atyai jó barátként szellemi fejlődésére nagy hatást gyakorolt – csak 1837 márciusában adhatta hozzájárulását az eljegyzéshez. „Szerelmük mélységes és bensőséges volt, s az is maradt mindvégig. Leányuk, Eleanor mondta egyszer: Jenny von Westphalen nélkül apja sohasem lehetett volna az, aki volt.” Ez a szenvedélyes szerelem erőteljesen hozzájárult Marxnak a következő évek folyamán lezajlott gyors szellemi és személyiségbeli fejlődéséhez. Számos akadályt leküzdve, hét évnek kellett eltelnie, mire feleségül vehette jegyesét. ##### Berlin 1836 október közepén Berlinbe utazott. Mivel ekkoriban még nem volt vasút Trier és Berlin között, az utat postakocsin, öt nap alatt tette meg. Október 22-én beiratkozott a Friedrich Wilhelm Egyetem jogi karára. Az európai hírű berlini egyetem a bonnitól nemcsak méretében tért el – háromszor annyi hallgatója volt –, hanem követelményeinek lényegesen magasabb színvonalában is. Az oktatói karban igazi nemzetközi szaktekintélyek voltak: Christoph Wilhelm Hufeland (orvostudomány), Johann Gottlieb Fichte (filozófia), Friedrich Schleiermacher (teológia), Heinrich Julius Klaproth (orientalisztika), Barthold Georg Niebuhr (római történelem), Friedrich Carl von Savigny (római jog), Leopold von Ranke (történelem) és a legbefolyásosabb Georg Wilhelm Friedrich Hegel, aki 1818-tól haláláig, 1831-ig tanított az egyetemen. Marx első berlini évét a száraz jogi tanulmányok és a bizonytalan jövőjű, beteljesületlen szerelemmel átitatott romantikus költészeti próbálkozások töltötték ki. Jenny nem levelezett addig vele, míg jegyességüket apja előtt nem legalizálták. Marx viszont attól tartott, hogy Jenny apja nem egyezik bele házasságukba, s ez az ellentmondás rendkívül felfokozta háborgó lelki állapotát. Három füzetnyi verset küldött szerelmének 1836 karácsonyára. Marx életében radikális változások következtek be e szerelmi kapcsolat hatására. Felhagyott korábbi szertelen, kicsapongó életmódjával és egyéni teljesítményével igyekezett méltóvá válni kedveséhez, amire apja is nyomatékosan figyelmeztette leveleiben. Azt tanácsolta, hogy jogi vagy filozófiai mű írásával csiszolja tehetségét, s a lehető legrövidebb úton egyetemi professzori állást szerezzen. Az első téli szemeszteren két jogi tantárgyat hallgatott, így a konzervatív Savigny és a haladó nézeteket képviselő, liberális Hegel tanítvány, Gans jogfelfogásbeli vitáinak kellős közepébe került. Harmadik stúdiumként a Schelling tanítvány, Steffens antropológiai előadásait látogatta. Egyre jobban érdeklődésének előterébe került a filozófia, 1837 elején apja tanácsát is megfogadva egy monumentálisnak szánt jogfilozófiai művet kezdett írni, amiből megszületett mintegy 300 oldal, de annyira elégedetlen volt vele, hogy félbehagyta. Tudományos alkotási kísérletének kudarca visszatérítette az irodalomhoz, Oulanem címmel belekezdett egy sorstragédia írásába, ami szintén befejezetlen maradt. Scorpion und Felix címmel szatirikus regényt, továbbá verseket írt, melyek kevés irodalmi értékkel bírnak, viszont jól tükrözik szellemi fejlődését. Ekkoriban sokat és sokfélét olvasott; élete végéig megtartott szokásává vált, hogy olvasmányairól kivonatokat készített. „Az első félév végére egészségét aláásta a szellemi túlterhelés és az idegfeszültség, amelyet a menyasszonyával és annak szüleivel való kapcsolatának tisztázatlansága okozott. Jenny ugyanúgy szenvedett ettől a helyzettől; nehezen viselte el, hogy jegyességét titkolnia kell családja előtt.” Marx a kritikussá váló helyzetet azzal próbálta megoldani, hogy 1837 márciusában levélben megkérte Jenny kezét szüleitől, akik hozzájárultak a frigyhez. Jenny tartós hallgatása a túlhajtott munkával társulva súlyos pszichés és szellemi válságot, illetve betegséget okozott az ifjú Marxnál. Orvosi javallatra kiköltözött vidékre, Stralau faluba, ami jelentős mértékben hozzájárult gyógyulásához. Szellemi tekintetben eltávolodott a romantikától, illetve Kant, Fichte idealizmusától, s Hegel filozófiája ragadja meg egyre jobban. Hegel bölcseletét azonban nem egycsapásra fogadta be, hanem egy hosszabb folyamat eredményeként. Marx 1837 tavaszán még epigrammákban gúnyolta Hegel „vulgáris gondolkodásmódját” és „homályos nyelvezetét”, a nyáron azonban Stralau nyugalmában elolvasott minden hozzáférhetőt Hegeltől, s egyre jobban a hatása alá került. Csatlakozott az ifjúhegeliánusok „Doktorklub” nevű köréhez, melynek ekkoriban legfontosabb tagjai Adolf Friedrich Rutenberg, Karl Friedrich Köppen és Bruno Bauer voltak. A mindössze huszadik életévében járó Marx intellektuális erejére jellemző volt, hogy a Doktorklub nála 9–10 évvel idősebb, bölcsészdoktor tagjai befogadták maguk közé, s egyenrangú szellemi partnerként ismerték el, annak ellenére, hogy még évekig semmilyen jelentős publikációt nem mutatott fel. Az első berlini év alatt hatalmas változások zajlottak le benne, aminek történetét egy összegző levélben világította meg apjának. Ebben kifejezte azt a szándékát is, hogy apja tanácsainak megfelelően az egyetemi pálya felé menjen a jogi (ügyvédi vagy államigazgatási) helyett. Apja válaszlevelében mélységes csalódását tolmácsolta, viszonylag erélyesen korholta fiát, amiért nem iparkodik teljesíteni szülei elvárásait, és számára értelmetlen dolgokra pazarolja energiáját. Az elkerülhetetlenül érlelődő összecsapás apa és fia között elmaradt, mivel Heinrich Marx 1838. május 10-én elhunyt, és így Marx élete végéig szeretettel őrizhette meg emlékezetében. Legjobb barátja hamarosan a teológus, valláskritikus Bruno Bauer lett, aki a bonni egyetemre való 1839-es kinevezéséig nagy hatást gyakorolt rá. Szellemi társként és egyfajta mentorként ekkor még leendő egyetemi karrierjének elindulását szándékozott segíteni. Bauer Bonnba való eltávozása után Marx Köppent fogadta legjobb barátjául. Az ifjúhegeliánusok közül elsőként politikai harcba bocsátkozó Köppent ez az intellektuális kapcsolat valósággal lenyűgözte, 1840-ben megjelent könyvét Marxnak dedikálta, egy későbbi levelében pedig „gondolat-gyárnak” titulálta. Végbizonyítványa arról tudósít, hogy Marx 1839-től jogi tanulmányait nem folytatta, egyetemi stúdiumait pedig minimalizálta. Az 1839-es nyári szemeszteren csupán barátja, Bruno Bauer előadásait hallgatta Ézsaiásról, az 1839–40-es téli és az 1840-es nyári szemesztereken semmilyen tantárgyat nem vett fel, illetve az 1840-es téli szemeszteren is csupán egy Euripidész-stúdiumot végzett. Idejének nagy részét filozófiai vizsgálódásainak szentelte: „1839 és 41 között feljegyzéseinek tanúsága szerint elsősorban Hegel természetfilozófiáját, Arisztotelész értekezését a lélekről, Spinoza leveleit, Leibniz, Hume és a kanti iskola filozófiáját tanulmányozta.” A Füzetek az epikuroszi, a sztoikus és a szkeptikus filozófiáról című hét jegyzetfüzete szerint az 1838–39-es téli szemeszterben nekilátott az Arisztotelész utáni ókori filozófia megismeréséhez, abból a célból, hogy összefoglaló munkát írjon róla, melynek részét képezte volna doktori disszertációjának tárgya: Epikurosz és Démokritosz természetfilozófiájának összehasonlítása. A téma megválasztásánál egyfelől Hegel Religionsphilosophie című műve, másfelől Bauer hatása érvényesült. Hegel rendkívül elmarasztalóan ítélte meg e három filozófiai irányzatot, ellenben Bauer az emberi öntudat fejlődésének filozófusait látta bennük, akik gondolataikkal megtermékenyítették az őskereszténységet, s tanaiknak fontos szerepet tulajdonított a kortárs liberális burzsoázia forradalmi ideológiájának formálásában. Marxot azonban ezentúl a filozófia alapkérdése, a gondolkodás és a lét viszonya érdekelte, az, hogy a filozófiának milyen szerepe lehet a világ gyakorlati átalakításában. ##### Doktori disszertációja Marx először a berlini egyetemre, nyomtatásban szándékozott beadni doktori dolgozatát, de a dolgozat ateista szellemisége miatt számíthatott rá, hogy az egyetem teista professzorai – többek között Friedrich Julius Stahl – akadályokat gördítenek disszertációja elfogadása elé. Időközben barátai, főleg Bauer sürgették, hogy gyorsítsa fel a doktori cím megszerzését. Így a jénai egyetem mellett döntött, amelyről köztudott volt, hogy ott könnyebben lehet doktori fokozatot szerezni, s lemondva a dolgozat időigényes kinyomtatásáról, kézírásos példányt adott be elbírálásra. 1841. április 6-án küldte el A démokritoszi és epikuroszi természetfilozófia különbsége (Differenz der demokritischen und epikureischen Naturphilosophie) című disszertációt Karl Friedrich Bachmann professzornak, a jénai egyetem filozófiai dékánjának, aki már 13-án a kari tanács elé terjesztette „kiválóan érdemesnek ítélem” kifejezéssel summázott értékelését. A dolgozat színvonala magasan a követelmények fölötti tudományos teljesítményt mutatott fel, így 15-én, vizsga nélkül, rekordidő alatt kapta meg a minősítést. Marx a doktori diplomával a birtokában Trierbe utazott azzal a szándékkal, hogy feleségül veszi több mint négy éve eljegyzett kedvesét, Jenny von Westphalent. Anyja azonban nem járult hozzá az apai örökrész kifizetéséhez – minthogy fia ügyeit rendezetlennek ítélte –, s ezáltal meghiúsította az esküvőt. Ettől fogva anyjával való kapcsolata meglehetősen hűvössé vált. Ugyanakkor Jenny is konfliktusba került féltestvérével, Ferdinand von Westphalennel, aki makacsul ellenezte a házasságukat. ### Az egyetemi karrier akadályai Marx és Bauer elégedetlen volt az Arnold Ruge kiadásában megjelenő Hallische Jahrbücher radikalizmusával, ezért 1841. március végén felvetették, hogy Archiv des Atheismus címmel alapítanak egy új folyóiratot, amely kendőzetlenül képviseli az ateizmust. A lappal kapcsolatos teendők megbeszélésére júliusban Marx meglátogatta Bonnban barátját, ekkor még azzal a reménnyel, hogy valószínűleg hamarosan az ottani egyetemen fog tanítani. Néhány hét múlva azonban Bauer helyzete ingataggá vált, mivel augusztus 20-án Eichorn kultuszminiszter kikérte a teológiai fakultások véleményét azzal kapcsolatban, hogy Bauer nézetei összeegyeztethetők-e egyetemi állásával. A fakultások 15:11 arányban kiálltak mellette, de feltételeik a megbélyegzéssel voltak egyenértékűek. Októberben a király, IV. Frigyes Vilmos utasítására megindult a megtorlás az ifjúhegeliánusok ellen. Bauernek megtiltották az előadásokat az egyetemen, Köppen megrovásban részesült és a már korábban állásából eltávolított Rutenberggel együtt mindketten rendőri felügyelet alá kerültek. Marx esélyei az egyetemi karrierre vonatkozóan néhány hónap leforgása alatt jelentősen csökkentek, bár egy ideig még nem tett le tervéről teljesen. Időközben világnézeti, politikai fejlődése folytatódott, s kezdett fokozatosan eltávolodni Bauer elvont ateizmusától. August von Cieszkowski nyomán a tett, a gyakorlat filozófiája izgatta, ami logikusan elvezette a politikai érdeklődés felé, s ezáltal közeledett a radikalizálódó Rugéhoz. Mintegy féléves Bonni tartózkodása alatt megismerkedett az egyetem befolyásos professzoraival, a közélet helyi szereplőivel, és számos új barátságot kötött. Az egyetem professzorai igen negatív benyomást tettek rá, viszont a „Kölni Kör” tagjaival létrejött ismeretségei jelentősen befolyásolták életét. Közeli barátságba került a kör egyik vezető tagjával, Georg Jung jogi doktorral, akivel még a berlini Doktorklubból futólag ismerték egymást, illetve Moses Hess filozófussal, aki a kommunizmus korai, utópista elméletének egyik legelső németországi képviselője és egyúttal rendkívüli agitációs képességekkel rendelkező egyéniség volt. A körhöz tartoztak a felemelkedőben lévő liberális rajnai burzsoázia reprezentánsai, Ludolf Camphausen, 1848-ban porosz miniszterelnök, David Hansemann, 1848-ban porosz pénzügyminiszter, Gustav Mevissen, a Rajna Vasúttársaság későbbi elnöke, s számos haladó értelmiségi, akik családilag kötődtek e nagyvállalkozói körhöz, például Dagobert Oppenheim, a Salomon Oppenheim & Cie bankház tulajdonosának testvére, de Johann Heinrich Stein kölni bankár vejeként Georg Jung is. A poroszországi liberális ellenzék vezetőjének számító Kölni Kör, 1841 őszén egy napilap, a hamarosan megjelenő Rheinische Zeitung alapítását készítette elő, így a fiatal Marx a kialakulóban lévő rajnai burzsoázia politikai szervezkedésének kellős közepébe került. ### Forradalmi demokratává válása Időközben a hatóságok 1841 nyarán betiltották a Hallische Jahrbüchert, mire kiadását Ruge áthelyezte a Poroszországon kívüli Drezdába, a nevét pedig Deutsche Jahrbücherre változtatta. Amint a folyóiratterv híre eljutott Rugéhoz, a szerzők és az olvasók átpártolásától való félelmében azonnal radikálisabbá tette a Deutsche Jahrbücher politikai irányvonalát. Marxék, tapasztalván a felzárkózást Ruge részéről – új folyóiratának programjában a polgári demokratikus szabadságjogokért, a radikális humanizmusért folytatott harc szerepelt – bár nem adták fel teljesen laptervüket, már semmilyen gyakorlati lépést sem tettek realizálása érdekében. Ebben annak is része volt, hogy Marx és Bauer együttműködése 1841 végétől gyengülni kezdett, ami nagy sikert aratott közös szatirikus művük – Az utolsó ítélet harsonája az ateista és antikrisztus Hegel felett (Die Posuane des Jüngsten Gerichts über Hegel den Atheisten und Antichristen) – második kötetének munkálatainál jelentkezett. Miközben Bauer szokásos gyorsaságával megírta részét a könyvben, Marx halogatta a keresztény művészetet és a hegeli jogfilozófiát taglalandó saját penzumának formába öntését. Az írást Marx személyes krízishelyzete akadályozta. 1842 januárjától Trierben tartózkodott, mivel Jenny apja és egyben atyai jó barátja, Ludwig von Westphalen súlyosan megbetegedett, majd 1842. március 3-án meghalt, ami nagyon megviselte. Az okokhoz hozzáadódott anyjával való konfliktusainak elmélyülése, melynek következményeként trieri tartózkodása alatt nem otthon lakott, ráadásul pedig saját betegsége is. „A dolog magyarázata nyilván az, hogy 1841 és 1842 fordulóján új szakasz kezdődött a fiatal Marx eszmei fejlődésében; ebben a szakaszban fejeződött be forradalmi-demokratikus nézeteinek kialakulása, Marx ekkor egyesítette közvetlenül a filozófiát a politikával.” Ez a változás Bauertól való eltávolodásában, illetve politikai tekintetben Rugéhoz, míg elméletileg Feuerbachhoz való további közeledésében nyilvánult meg. Marx a legkomolyabban vette az ifjúhegeliánusok gyakran hangoztatott elvét, hogy „a filozófiának gyakorlattá kell válnia”, első sajtóbeli nyilvános színre lépése a politikai publicisztika műfajában történt volna a sajtószabadság témakörében, Megjegyzések a legújabb porosz cenzúrautasításról című cikkével, ám a cenzúra ezt meghiúsította. ### Marx és Feuerbach 1841 novemberében megjelent, s hatalmas vitákat generált Ludwig Feuerbach fő műve A kereszténység lényege (Das Wesen des Christentum) címmel, melynek materialista valláskritikája kortársai idealista valláskritikájánál radikálisabb volt, s egyúttal Hegel filozófiáját alapjaiban bírálta. „A hagyományos marxista álláspont szerint Feuerbach »hatását« Marxra A kereszténység lényege (1841) megjelenésétől számítják, holott éppen ez a mű hatott legkevésbé Marxra. Viszont igen jelentős szerepet játszott Marx fejlődésében az 1839-es Hegel-kritika és az 1843-as Alapelvek.” Feuerbach materialista filozófiai fordulata A hegeli filozófia kritikájához című tanulmányával vált teljessé, amely harmadik publikációja volt a Hallische Jahrbücherben, Arnold Ruge folyóiratában. Ez akkora elismerést hozott számára a német ellenzéki mozgalomban, hogy egycsapásra egyik legbefolyásosabb filozófiai vezetőjükké vált. Mindez úgy, hogy Feuerbach materializmusának tényleges jelentőségét Marxon kívül senki sem fogta fel s fogadta el. Feuerbach Marxra gyakorolt hatása alapvetően természetfilozófiai jellegű volt, amely 1839-ből eredeztethető. Marx „Feuerbach-kultusza” a csúcspontját nem 1841-ben, A kereszténység lényegé-nek megjelenése idején érte el, hanem 1844–45-ben, amikor Marx reményeket fűzött Feuerbachnak a gyakorlati politikai küzdelembe való bevonásához. E hatásbeli tetőpont egyik legfontosabb eleme A jövő filozófiájának alapelvei publikálása 1843-ban. Marx 1843-as fokozódó érdeklődése Feuerbach filozófiája iránt annak tulajdonítható, hogy felismerte hasonló irányú fejlődési pályáját, így hatása nem pusztán abban nyilvánult meg, hogy átvett bizonyos gondolatokat, világszemléletet tőle, hanem tudati megerősítést jelentett számára az azonosság, hiszen „fej fej mellett”, mindketten a filozófia „terra incognita”-ján jártak. Filozófiai fejlődésük párhuzamosságát az a filológiai tévedés is szemlélteti, amely 1967-ig Marxnak tulajdonított egy álnéven publikált Feuerbach „önrecenziót”. ### A Rheinische Zeitung A Rheinische Zeitung 1842. január 1-jétől jelent meg, s tulajdonosainak kívánsága szerint elsősorban a Rajna-vidéki burzsoázia gazdasági érdekeit kellett volna képviselnie. Első kvázi főszerkesztőjének a neves közgazdászt, Friedrich Listet nem sikerült megnyerniük, viszont ajánlására egyik tanítványa, dr. Höffken kapta meg a pozíciót. Moses Hess rendkívül csalódott volt, hogy a lap kulcspozíciója helyett csupán társszerkesztői posztot kapott, hiszen a lap elindulásának megszervezésében jelentős szerepet töltött be. Gyorsan kiderült, hogy Höffken alkalmatlan a feladatra, mivel az olvasók számára érdektelen közgazdasági cikkek túlsúlyba kerültek szerkesztői tevékenysége nyomán, nem volt érzéke a cenzorral való kapcsolattartáshoz, és mérsékelt liberális irányvonala miatt összekülönbözött a többi társszerkesztővel is, akik körében az agitátor Moses Hess ifjúhegeliánus radikalizmusa egyre nagyobb befolyásra tett szert. Marx kezdetben nem vett részt az újság gyakorlati szervezésében, de már a tervezési fázistól figyelemmel kísérte születését, s háttértanácsadóként, ötletgyárosként felkeltette alapítóinak figyelmét. Így amikor Höffken január 18-án lemondásra kényszerült, Marx javaslatára korábbi berlini barátját, a forradalmi nézetei miatt gimnáziumi tanári állásából felfüggesztett és rendőri felügyelet alatt álló Rutenberget tették meg főszerkesztőnek. Rutenberg azonban szintén alkalmatlannak bizonyult e szerepkör betöltésére, melyet Marx már néhány hónappal később, önkritikusan maga is beismert. A Rheinische Zeitung tényleges irányítása dr. Rave (a Rheinische Allgemeine Zeitung egykori főszerkesztője), illetve az energikus Hess kezébe került, s a lap februártól az ifjúhegeliánusok harcos ellenzéki orgánumává vált. Ettől fogva színvonalas és olvasmányos cikkei révén Bruno Bauer meghatározó munkatársa lett a Rheinische Zeitungnak, melynek híre országszerte gyorsan terjedt, előfizetőinek száma a kezdeti 400-ról néhány hónap alatt megduplázódott. A tulajdonosok, az előfizetők látványos növekedéséért cserébe, elnézték a számukra túlzott politikai radikalizmust, az ateizmust, a kormányellenességet, mely a cenzúra kezdeti mérsékelt szigora ellenére érvényesült. A berlini hatóságok hamar felfigyeltek a Rheinische Zeitung berobbanására a poroszországi sajtótermékek körébe, annál is inkább, mivel Rutenberg – kissé túldimenzionálva – félelmetes forradalmár hírében állt kormánykörökben. Von Rochow igazságügy miniszter már januárban a „felforgató tendenciájú” újság betiltását követelte, de von Bodelschwingh tartományi elnök közbenjárása egyelőre megmentette, ugyanis kijelentette, hogy „be fog avatkozni a lap irányzatának megváltoztatása érdekében”. Marx 1842. március végétől körülbelül két hetet Kölnben tartózkodott, ahol személyes kapcsolatba lépett a Rheinische Zeitung stábjával, és megígérte közreműködését, ám mint egyik levelében írta: „Kölni letelepedésem tervét feladtam, mivel az élet ott számomra túl zajos, s a sok jó baráttól nem jut az ember a jobb filozófiához.” Ekkorra Bruno Bauert elbocsátották a bonni egyetemről, Marx pedig végleg elkötelezte magát a független publicista lét mellett. Nagyszabású tervei szerint öt kritikai cikksorozatot írt volna az 1841. május 23-tól július 25-ig tartó 6. rajnai Landtag tanácskozásairól, melynek jegyzőkönyvei akkoriban jelentek meg. Ebből csupán három realizálódott, az első a sajtószabadság kérdésének gyakorlati vonatkozásait, a második a kölni érsek és a kormány közötti konfliktust – ezt a cenzúra betiltotta, s az írás elveszett –, a harmadik pedig a falopási törvényjavaslat vitáját dolgozta fel. Marx április 10-től május végéig Bonnban tartózkodott, ezek voltak utolsó, vidámságban együtt töltött napjai Bruno Bauerrel, aki hamarosan Berlinbe távozott, hogy megpróbálja elintézni a kormánynál újraalkalmazását. Bauer elutazása után Marx beletemetkezett a munkába. A rajnai Landtag sajtószabadságról folytatott vitáinak kritikai elemzéseként megszületett első cikksorozata, amely május 5-től 19-ig jelent meg hat részben a Rheinische Zeitung hasábjain, s nagy sikert aratott. Május végén öccse, Hermann halála miatt visszautazott Trierbe, ahol hat hetet töltött, kezdetben a szülői házban. Ekkortól anyja végleg beszüntette anyagi támogatását, ami által rendkívül nehéz anyagi körülmények közé került. Az állandó szemrehányások és viták odáig vezettek, hogy Marx az utolsó két hetet egy vendégfogadóban töltötte, s minden kapcsolatot megszakított anyjával. Ez alatt alig tudott valamit dolgozni, ideje nagy része teljesen szétforgácsolódott. Egyetlen jelentősebb cikket tudott csak befejezni, amely szatirikus visszavágás volt az ultramontán Kölnische Zeitung politikai szerkesztője, Karl Heinrich Hermes dühödt támadására. Július közepén visszatért Bonnba, ahol filozófiai tanulmányainak folytatása során alaposan tanulmányozta Feuerbach műveit, s ekkor még idealista, baloldali hegeliánus álláspontról szándékozott bírálatot gyakorolni fölötte. Emellett megírta második cikksorozatát a kölni érsek törvénytelen letartóztatása ügyében, melyben mind az egyházat, mind az államot saját elvtelenségével szembesítette. A katolikus–protestáns ellentét miatt a vallási kérdés politikailag annyira érzékeny téma volt, hogy a cikk teljesen a cenzúra áldozatául esett, s végül elkallódott. Augusztustól Marx egyre inkább részt vett a Rheinische Zeitung szerkesztésében, s határozott koncepcióját stratégiai kérdésekben is kifejtette. #### A Rheinische Zeitung szerkesztője Marx 1842. október 15-én vette át a Politika és a Hírek rovatainak szerkesztését, s ebbéli állásában évi 600 talléros fizetést kapott. Vezetése alatt az újság színvonala jelentősen javult, cikkei olvasmányosabbak lettek, s az előfizetők számának növekedése újra nekilendült. Von Schaper tartományi főprezidens november 10-én keltezett jelentésében csalódottan írta az alábbi sorokat: „Augusztus 6-i jelentésemben kifejezett azon reményem, miszerint a Rheinische Zeitungnak magától meg kell szűnnie előfizetőinek csekély száma miatt, sajnálatomra nem vált valóra, sőt megbízható forrásból származó értesüléseim szerint az utóbbi időben jelentékenyen emelkedett ezen újság forgalma, s most állítólag 1800 példány kel el belőle. Minthogy ezen előfizetői létszám elegendőnek látszik arra, hogy biztosítsa a lap fennmaradását, a lap irányzata pedig mind pimaszabbul és ellenségesebben fejeződik ki, ennélfogva most komoly rendszabályokat kell majd alkalmazni vele szemben.” ##### A kommunizmus problémája Marx mindjárt első szerkesztői napján arra kényszerült, hogy megírja munkássága legelső kommunizmussal foglalkozó cikkét. Az augsburgi Allgemeine Zeitung – főleg Gustav Mevissen és Moses Hess külföldi tudósításai miatt nem alaptalanul – a kommunizmus eszméinek pártolásával vádolta meg a lapot, mivel többek közt tárcarovatában átvette Wilhelm Weitling folyóiratának egyik szeptemberi írását, illetve hírt adott egy tudóskongresszusról, ahol egy szekcióban furieristák javaslatait tárgyalták meg. Marx elismerte, hogy a kommunizmus „rendkívül komoly korkérdés Franciaország és Anglia számára”, és ironikusan kritizálta a konkurens lap felületességét: „Nem vagyunk olyan művészek, hogy egyetlen frázissal elintézzünk olyan problémákat, amelyek megoldásán két nép dolgozik.” Miután ellentámadással elterelte a figyelmet a vádakról, azzal vonult vissza, hogy túl keveset tud a témáról ahhoz, hogy érdemben tudna róla nyilatkozni: Marx ügyesen manőverezett, kitért a rá jellemző megsemmisítő intellektuális ütközet elől, de megsokszorozott erővel tanulmányozni kezdte a különböző utópista szocialista szerzők munkáit. Ezen az őszön olvasta Étienne Cabet Utazás Ikáriába (Voyage en Icarie, 1842), Victor Considerant Destinée Sociale (1834–38), Théodore Dézamy Calomnies et Politique de M. Cabet (1842), Charles Fourier A négy mozgás és az általános rendeltetések elmélete (Théorie des Quatre Mouvements et des Destinées Generales, 2. kiad. 1841), Pierre Leroux De l’Humanité (1840), Pierre-Joseph Proudhon Mi a tulajdon? (Qu’ est-ce que la Propriété?, 1841) című műveket. Az inspirációk között, melyek figyelmét a kommunizmus kérdésére irányították, nem elhanyagolható szerepe volt Moses Hess lelkes, agitatív, személyes befolyásának sem, hiszen társszerkesztőként napi kapcsolatban voltak, másrészt annak a Hess által kezdeményezett, Marx által is látogatott „kommunista” vitaklubnak, melynek tagjai közt volt Georg Jung, Gustav von Mevissen, Heinrich Bürgers, Conrad Schramm, Gerhard Compes, Carl d’Ester, Karl Heinrich Brüggemann és Fritz Anneke. A közvetlen impulzusokon túl, fontos történelmi körülmény volt a brit chartista mozgalom 1842 augusztusi általános sztrájkja, amelynek híre Poroszországba is eljutott, s felélénkítette a munkásmozgalom iránti érdeklődést. ##### Szakítás a Szabadokkal Azzal, hogy magasabbra tette a minőségi mércét, s konkrét, tényeken alapuló harcot várt el, egyre élesebb konfliktusba került a berlini Szabadok körével, ami hamarosan szakítással végződött. A nézetkülönbségek gyökerei némileg korábbra nyúltak vissza. Bruno Bauer öccse, Edgar Bauer Az arany középút címmel 1842 nyarán publikálta a Szabadok által programadónak tekintett cikksorozatát, amelyben bírálta a délnémet liberálisok elvtelen megalkuvását. Marx taktikai okokból nem értett egyet a cikk ultra radikális irányzatával, s Dagobert Oppenheimnek írott augusztus 25-i levelében alapos kritikát gyakorolt fölötte, felhívta a figyelmet, hogy ez csak arra alkalmas, hogy kiprovokálja a fokozott cenzúrát, s végül a lap betiltását. Már itt utalt rá, hogy a politikai harc mércéje a gyakorlati eredményesség a frázishősködéssel szemben. A konfliktus akkor éleződött ki, amikor 1842 novemberében Ruge és Herwegh látogatást tett Berlinben, s elvi összetűzésbe kerültek a Szabadokkal. Erről Herwegh – Rugéval egyetértésben – a Rheinische Zeitung hasábjain kifejtette kritikus véleményét egy november 29-én megjelent jegyzetében, ami a következő mondattal zárult: „A botrányt, az izgágaságot fennhangon és határozottan el kell ítélni egy olyan korban, amely komoly, férfias és higgadt jellemeket követel magasztos céljainak kiharcolásához.” Marx pedig Rugéhoz írott levelében összefoglalta az akkorra tolerálhatatlanná vált hiányosságokat a Szabadok írásaival kapcsolatban: Meyen további követelőzésére Marx szakító levéllel válaszolt, Ruge pedig teljes mértékben igazat adott Marxnak. Bruno Bauer még közvetítőként próbált fellépni, de mivel egyértelműen a Szabadok pártján volt, Marx már nem is válaszolt a levelére, így véglegessé vált a szakítás. ##### Országos sajtóbotrány 1842 őszén IV. Frigyes Vilmos király vissza akarván adni az állam keresztény jellegét, jelentősen meg kívánta szigorítani a házasság felbontásának lehetőségét. A törvényjavaslatot szigorú titokban dolgozták ki, de Georg Jung, barátja, Flotwell kelet-poroszországi elnök idősebb fia révén megszerezte, majd bírálatok kíséretében a Rheinische Zeitung október 20-án nyilvánosságra hozta, amivel hatalmas sajtóbotrányt robbantott ki. A liberális lapok mind átvették a közlést, melynek nyomán tömeges társadalmi tiltakozás alakult ki az országban. A király kénytelen volt lemondani a törvény életbe léptetéséről, de a Rheinische Zeitung elleni megtorlások nem maradtak el. Betiltással fenyegetőzve követelte a kiszivárogtató megnevezését, s nyitott kapukat döngetve, követelte a „veszélyes” Rutenberg eltávolítását (arról nem volt információja, hogy ez már megtörtént). Renard felelős szerkesztő erre november 17-én beadvánnyal válaszolt, amelyet természetesen Marx írt. Ebben kifinomult jogi érveléssel védelmébe vette a lap érdekeit, beleegyezett Rutenberg leváltásába, akinek helyére formailag dr. Rave került, s látszatengedményekkel Marx változatlanul vihette tovább a lapot. Időközben, október végén és november elején, megjelent Marx 3. cikksorozata a 6. rajnai Landtag tanácskozásairól, Viták a falopási törvényről címmel, melynek nyomán vizsgálat indult az ismeretlen szerző kilétének kiderítésére, mert bírálta a „fennálló állami berendezkedést”. Írásával védelmére kelt az elszegényedett parasztoknak a szokásjogon alapuló rőzsegyűjtési joguk érdekében, mivel a szűk látókörű erdőbirtokosok szigorúan büntetendő bűncselekménynek nyilvánították az addigi kihágást. Ez volt az első alkalom, hogy Marx egy írásában gazdasági kérdésekkel foglalkozott, és e cikkének is szerepe volt abban, hogy érdeklődése a közgazdaság tanulmányozása felé fordult. ##### Az első találkozás Engelsszel 1842\. november végén Angliába menet Friedrich Engels másodszor is útba ejtette a Rheinische Zeitung szerkesztőségét Kölnben, és ezúttal személyesen is megismerkedtek. Engels erre az eseményre egy 1895-ös levelében így emlékezett vissza: `Első találkozásukat tehát a kölcsönös bizalmatlanság és gyanakvás légköre uralta. Ennek dacára megegyeztek, hogy Engels a lap angliai tudósítója lesz. Együttműködésük zökkenőmentesen indult, rendszeresen érkeztek a tudósítások, melyek magas színvonaluknak köszönhetően, rendre megjelentek.` ##### Cenzúra és betiltás Marx taktikai húzásainak következtében átmenetileg enyhült a cenzúra. Laurenz Dolleschall rendőrtanácsos volt az első cenzor, akivel vezető szerkesztőként napi kapcsolatban volt. Szellemi fölénye folytán azonban sokszor meggyőzte a cenzort egy-egy cikk átengedéséről. Ezért Von Schaper tartományi elnök indítványára leváltották, s december 1-jétől Wiethaus ülnök töltötte be a cenzori tisztséget. Marx azonban hamarosan „átnevelte” őt is, miáltal átengedett számos olyan cikket, amely felháborította a kormányt. Ezek közé tartozott Marx két cikksorozata, az egyik a Leipziger Allgemeine Zeitung betiltása kapcsán, míg a másik A moselvidéki ††-tudósító igazolása című. Marx átlátta, hogy a Leipziger Allgemeine Zeitung és a Deutsche Jahrbücher betiltása egy átfogó offenzívának a része, melyet a kormány a liberális sajtó ellen indított, ezért a kérdést a sajtószabadság általános perspektívájában elemezte. A Mosel-vidéki szőlőtermelő parasztok helyzetének taglalása pedig a Rajna-vidék egyik robbanásveszélyes szociális problémáját feszegette. Januárban megjelentettek egy bíráló cikket az orosz despotizmusról, ami diplomáciai tiltakozáshoz vezetett. Mindez már túl sok volt a kormánynak, és 1843. január 21-én betiltotta a lapot. Az újság megszűnésének határidejét április 1-jére tűzték ki, de addig is a cenzúrát rendkívüli módon megszigorították, sőt kettős cenzúrát vezettek be. Lemondatták Wiethaust, s helyére a belügyminisztérium újsághivatalából egy Saint-Paul nevű miniszteri titkárt küldtek, aki régebben rendszeres résztvevője volt a Szabadok körének, „[...] ennélfogva igen jártas volt az ifjúhegeliánus ideológiában, s így félelmetes cenzor vált belőle. Csodálta Marx jellemszilárdságát és szellemi erejét, s hamar felismerte, hogy ő a lap spiritus rectora, lelke. »Doktor Marx – írta – kétségtelenül a lap elméleti központja, elméleteinek eleven forrása. Megismerkedtem vele, feláldozná az életét is azokért a nézetekért, amelyek meggyőződésévé váltak.«” A lap betiltása széles társadalmi felháborodást váltott ki. Először az újság részvényesei beadványt juttattak el a királyhoz, hogy semmisítse meg a döntést, majd számtalan levél érkezett ugyanilyen céllal, és végül aláírásgyűjtések indultak a lap megmentése érdekében, melyek egyikét Marx is aláírta, de mindezek sikertelennek bizonyultak. Marxnak az a furfangos ötlete támadt, hogy magára vállal minden kritikus ügyet, miáltal talán elérheti az újság fennmaradását. Addigi névtelenségét feladta, és azt terjesztette magáról – nem teljesen alaptalanul –, hogy tulajdonképpen ő a lapnál a legfőbb, az egyetlen „bajkeverő”, majd látványosan, mintegy politikai tiltakozásként kilépett a szerkesztőségből, de a hatóságokat ezúttal már nem tudta megtéveszteni. A porosz kormány mindazonáltal kísérletet tett Marx megvesztegetésére J. P. Esser revíziós titkos tanácsos, apja egykori barátja útján, aki magas államhivatalnoki állást ajánlott számára, amit Marx visszautasított. A Rheinische Zeitung ügye, harca a szabad sajtóért, összeforrott Marx nevével, mely a korabeli ellenzéki újságok, s egyéb kiadványok révén széles körű ismertségre tett szert és országos rokonszenv övezte. ### Emigrációs tervek Marx január 25-én így írt Arnold Rugénak: „Komisz dolog szolgamunkát végezni még a szabadság érdekében is, s tűkkel hadakozni husángok helyett. Belefáradtam a képmutatásba, az ostobaságba, a nyers tekintélybe, s a mi simulásunkba, hajlongásunkba, hétrét görnyedésünkbe és szőrszálhasogatásunkba. Tehát a kormány jóvoltából ismét szabad vagyok.” Következő sorai megvilágítják, hogy is érti ezt, további életét emigrációban képzeli el: „Ha úgy adódnék, hogy netán Zürichben Herweghgel a »Deutsche Boté«-t szerkesszem, ennek nagyon örülnék. Németországban semmit sem kezdhetek többé. Itt az ember meghamisítja önmagát.” Ezzel egyidejűleg, Ruge megújított formában szintúgy Svájcban szándékozott kiadni a Deutsche Jahrbüchert, s ő is hívta Marxot, hogy szerkesszék együtt. Ruge február 17-én már azt írta barátjának, hogy: „Megállapodásra jutottam ez ügyben Marxszal, aki elhagyja Kölnt.” Marx viszont hamarosan új koncepcióval állt elő, s március 13-án írt levelében felvetette a Deutsch–Französische Jahrbücher szimbolikus helyszínű, strasbourgi kiadásának ötletét. Forradalmi körökben már elterjedt törekvés volt a német és a francia erők egyesítése. Ruge ezt egy elsősorban filozófiai folyóirat, míg Marx a szociális elemet hangsúlyozó politikai folyóirat formájában képzelte el. Otto Wigand végül visszalépett az új folyóirat kiadásától, s Marxék Julius Fröbellel társultak. Marx és Fröbel májusban Drezdába utazott Rugéhoz, hogy személyesen üssék nyélbe közös tervüket. Marx Rugéval történt megállapodásának megfelelően évi 550–600 tallér fix jövedelemre, plusz 250 tallérig terjedő írói tiszteletdíjra számíthatott, s ez a biztosnak tűnő perspektíva elhárította az akadályt a hét éve várt házasság elől. A Rheinische Zeitung politikai publicisztikája során szerzett konkrét társadalmi tapasztalatai előrevitték fejlődésében, de a feszített gyakorlati tevékenység azzal a hátránnyal járt, hogy nem maradt ideje a rendszerezésre, az elméleti általánosításra. Ezért az újságtól való kilépését felszabadulásként élte meg, s emigrációját megelőző fél évben a házasság realizálásával párhuzamosan belevetette magát az elméleti munkába. Ennek az időszaknak legjelentősebb műve A hegeli jogfilozófia kritikájához (Zur Kritik der Hegelschen Rechtsphilosophie) címet kapta, melynek megírását még 1842-ben kezdte, s most újra elővette, átdolgozta és kibővítette. A könyvnyi terjedelműre duzzadt mű kéziratban maradt, először 1927-ben jelent meg. Fontos állomásként tanúskodik Marx gondolkodásának fejlődéséről, az idealizmusról a materializmusra való áttéréséről. ### Házasságkötés A jegyesség évei alatt egyre nagyobb nehézségek jelentkeztek az egybekeléssel kapcsolatban. Időközben a házasságot támogató Heinrich Marx és Ludwig von Westphalen elhunytak, s az ellenzők tábora mindkét családban megerősödött. Marxot anyja biztos pénzkeresettel rendelkező pályára ösztönözte, hogy apja elhunyta után átvegye a családfenntartó szerepét, aki viszont erre nem volt hajlandó, s saját útját járta. Mire ő beszüntette fia anyagi támogatását, sőt nem adta ki neki az apai örökséget sem, meghiúsítva ezzel házassági szándékát. Kedvese, Jenny von Westphalen családja, amely bár egyfelől, anyai ágon skót főnemesi ősökkel, másfelől, apja révén porosz arisztokrata felmenőkkel bírt, egyáltalán nem volt gazdag, mivel földbirtokkal nem rendelkezett. A házasságnak két határozott ellenzője volt a családban, az egyik Jenny bátyja, az „egoista” Heinrich Georg von Westphalen, másik pedig apja korábbi házasságából származó idősebb féltestvére, a pietista Ferdinand von Westphalen, aki 1850-től 1858-ig, az ország legreakciósabb korszakában Poroszország belügyminisztere lett. Csak tartós szerelmüknek köszönhető, hogy sikerült legyőzniük a mindkettejük családja részéről fennálló ellenállást. Marx az anyagi kilátások biztosítása után Kreutznachba utazott menyasszonyához, ahol 1843. június 12-én közjegyző előtt aláírták házassági szerződésüket. Marx ekkor már materialista világnézetű volt, s hamarosan úgy vélekedett, hogy „A vallás a szorongatott teremtmény sóhaja, egy szívtelen világ lelke, mint ahogyan szellemtelen állapotok szelleme. A vallás a nép ópiuma.”, az egyházi esküvő elutasítását azonban már nem vállalta. A helyi protestáns templomban megrendezett ünnepélyes szertartásra, illetve a polgári anyakönyvi bejegyzésre június 19-én került sor. Házasságuk alatt felesége hét gyermeket szült, de közülük csak három lány, Jenny Marx (1844–1883), Laura Marx (1845–1911) és Eleanor Marx (1855–1898) érte meg a felnőttkort. (A Marx-kutatók többsége által elfogadott, közvetett bizonyítékok sora utal arra, hogy 1851. június 23-án Marxnak a házvezetőnőjüktől, Helen Demuthtól is született egy házasságon kívüli gyermeke, Henry Frederic Demuth, akinek apaságát Engels átvállalta. Ezt Yvonne Kapp, Eleanor Marx életrajzírója, illetve Terrell Carver, Engels életrajzírója vitatja.) „Marxnak és feleségének kapcsolatáról tőlük maguktól nem sokat lehet tudni, a házastársak egymással váltott leveleiből csak kevés maradt fenn. Laura, aki Engels és Eleanor halála után a Marx-hagyatékot kezelte, szinte minden magánjellegű levelet megsemmisített, mert nem akarta, hogy illetéktelen kezekbe vagy éppen a nyilvánosság elé kerüljenek.” Az viszont kétségbevonhatatlan tény, hogy kapcsolatuk a legnagyobb próbatételeket is átvészelte és életük végéig együtt küzdöttek. A házasságkötés után néhány hónapot Kreutznachban töltött, melynek során tanulmányozta Niccolò Machiavelli, Montesquieu, Jean-Jacques Rousseau néhány kulcsfontosságú művét, továbbá Anglia, Franciaország, Németország, Lengyelország, Svédország történelmét feldolgozó munkákat, különös részletességgel az 1789-es francia forradalom történetét. Összesen 24 könyvet jegyzetelt ki öt jegyzetfüzetbe és látott el tárgymutatókkal a rá jellemző alapossággal. Az utólag Kreutznachi füzetek névvel illetett füzeteit gondosan megőrizte, rendszeresen átlapozta és még évek múlva is felhasználta írásaihoz. Kreutznachi tartózkodása idején kezdte írni A zsidókérdéshez című tanulmányát, melyet majd Párizsban fejezett be. ### Párizs #### A Deutsch–Französische Jahrbücher Időközben véglegesen eldőlt, hogy a Deutsch–Französische Jahrbücher kiadásának helye Párizsban lesz. A leendő közreműködők személyére vonatkozó eredeti elképzelések azonban sorra kudarcot vallottak. Ruge párizsi útja során elutasításban részesült Hughes Felicité Robert de Lamennais, Louis Blanc, Alphonse de Lamartine, Pierre Leroux, Étienne Cabet és Victor Considerant részéről, így az eredeti koncepció magva, a német–francia közös jelleg már az elejétől csorbát szenvedett. Cornu szerint: „A kudarc fő oka az volt, hogy a legtöbb akkori francia szocialista és kommunista hívő, vagy legalábbis deista volt, és megbotránkoztak a német radikálisokon, akik elméletüket az istentagadásra és a vallás megszüntetésének alapelvére építették.” Marx minden igyekezete ellenére Feuerbach is udvariasan elhárította a felkérést, illetve Mihail Bakunyin és Georg Herwegh sem tudott részt venni a szerkesztésben. Marx és Ruge mellett csak Engels, Moses Hess, Heinrich Heine és Karl Ludwig Bernays alkotta a munkatársi csapatot, ami messze elmaradt a tervektől. Marx várandós feleségével október első felében érkezett Párizsba és kezdetben Rugéval egy házban laktak a Rue Vaneau 23. szám alatt. Ruge Marx, Herwegh és Mäurer, illetve házastársaik részvételével megpróbált létrehozni egy lakóközösséget, közös háztartással. Herwegh már az ajánlatot visszautasította, Marxék pedig két hét után elköltöztek. A folyóirat a nehézségek ellenére elindult, melynek irányvonalát nem beköszöntővel körvonalazták, hanem az előkészítés időszakának levelezését publikálták Ruge által szerkesztett változatban. Ez nyolc levelet ölelt fel, melyekből hármat-hármat Marx és Ruge, egyet-egyet pedig Feuerbach és Bakunyin írt. A terjedelmes programadó szövegekből, legfőképpen Marx szeptemberi, Rugéhoz írt leveléből kiderül, hogy a Deutsch–Französische Jahrbücher spiritus rectora Marx volt. Marx materializmusának kibontakozását mutatja, hogy határozottan óvott a dogmatizmustól és a merev, doktriner konstrukcióktól, ezekkel ellentétben, a valóság vizsgálatát és a gyakorlatot hangsúlyozta: „A jövőt megkonstruálni és egyszer s mindenkorra elintézni mindent nem a mi dolgunk, de annál bizonyosabb az, amit jelenleg el kell végeznünk – minden fennálló kíméletlen kritikájára gondolok, kíméletlen kritikára abban az értelemben, hogy nem fél eredményeitől, és éppoly kevéssé a meglevő hatalmakkal való konfliktustól.” Marx ekkor még forradalmi demokrata volt, de már „szocialista követelésekről”, „szociális igazságról” írt, és szembeállította egymással az „ember uralmát” a „magántulajdon uralmával”. A levelet áthatotta az elkötelezettség a valóságnak megfelelő racionalista gondolkodás iránt, ezzel úton volt a materialista világnézet felé. Itt azonban még csak a tudat reformját tűzte ki elérendő célul, s ebben a tekintetben azonos álláspontot foglalt el Rugéval. A párizsi tartózkodás első hónapjai Marx fejlődésében ugrásszerű változást idéztek elő. A korabeli Európa emigráns forradalmárjait összegyűjtő város rengeteg új impulzussal szolgált számára. Szocialista, kommunista, legális és illegális csoportok képviselőivel ismerkedett meg, eszmét cserélt, vitázott velük. Igen fontos ezek közül az Igazak Szövetsége (Bund der Gerechten) nevű szervezet, illetve egyik párizsi vezetőjének, German Mäurernek hatása, annál is inkább, mivel Mäurerrel egy ideig lakótársak voltak, és kiemelhető még Moses Hess, akivel már a Rheinische Zeitung szerkesztésén együtt dolgoztak, de barátság csak Párizsban alakult ki köztük. Párizsban Marxék fiatal értelmiségi körökben nagy népszerűségnek örvendtek és aktív társasági életet éltek. Gyakran megfordultak Marie d’Agoult híres szalonjában, de egyfajta szalonként működött otthonuk is és több neves író, gondolkodó az állandó vendégkörükhöz tartozott. Az ilyen jellegű pezsgő életvitel nem csak a politikai aktivitást serkentette, hanem barátságok is szövődtek, például Marx és Heinrich Heine között, aki viszonzatlan szerelmet érzett Marx csinos felesége iránt. Marxék jó kapcsolatot ápoltak továbbá az orosz irófejedelemmel Lev Nyikolajevics Tolsztojjal is, és többször megfordultak párizsi rezidenciáján. Arisztokrata körökben egyébként az alacsony és torzonborz kinézetű Marxot a „Mór” („Maure”) gúnynévvel illeték. Lafargue visszaemlékezéseiben megjegyzi, hogy leányai barátjuknak tekintették, nem apának nevezték, hanem viccelődve és iróniával csúfnevén. Megismerkedett Pierre-Joseph Proudhon-nal, akinek „Mi a tulajdon?” című könyvét elismeréssel illette. Hajnalig tartó beszélgetések, viták során összebarátkoztak, Marx megpróbálta bevezetni a hegeliánus filozófiába, amit – később ironikusan megjegyezte – német nyelvtudás híján, Proudon sosem sajátított el alaposan. Barátságuk azonban nem mélyülhetett el, mert Marx gyors szellemi fejlődése következtében egyre kritikusabban viszonyult hozzá, s útjaik elváltak. Marx párizsi ismerősei közé tartozott még Mihail Alekszandrovics Bakunyin is, aki sok évvel későbbi visszaemlékezéseiben így írt róla: „Először 1844-ben, Párizsban találkoztam vele. [...] Akkor ő már sokkal előbbre volt, mint én, és még ma is nemcsak ebben áll felettem, hanem abban is, hogy sokkal többet tud. [...] Marx, annak ellenére, hogy fiatalabb volt nálam, már tudós materialista, tudatos szocialista és ateista volt.” Igazi barátság soha nem alakult ki közöttük – személyiségük teljesen eltért egymástól – sőt ellentéteik az idők során csak egyre élesebbé váltak. #### A hegeli jogfilozófia kritikájához. Bevezetés Az ezen időszak viharos gyorsaságú változásai Marx életében és gondolkodásában A hegeli jogfilozófia kritikájához. Bevezetés (Zur Kritik der Hegelschen Rechtsphilosophie. Einleitung) című munkájában koncentrálódtak. Marx ebben az írásban egy szellemes összegzéssel lezárja valláskritikai korszakát, s megkezdődik filozófiakritikája, melyben a filozófia megvalósítása formájában törekszik a filozófia megszüntetésére: Immár a magántulajdon megszüntetésének programjával a proletariátus osztályálláspontjára helyezkedett, s forradalmárként nyilatkozott meg. Egyik központi kategóriájává vált a „gyakorlat” fogalma, amelynek legfontosabb jelentése az „elvek magaslatán álló” „forradalom gyakorlata”: Marx ebben a művében jutott el arra a fontos következtetésre, hogy a forradalom alanya, megvalósítója a proletariátus, s a materialista magyarázatot abban találta meg, hogy ezt az újonnan képződött társadalmi osztályt „közvetlen helyzete”, az „anyagi szükségszerűség” kényszeríti a forradalom végrehajtására. A proletariátus e definíciója még egészen elnagyolt, de az írás leghangsúlyosabb részét alkotja. Marx kijelentette, hogy az emberi emancipáció az „eddigi világrend felbomlása”, amely a „szolgaság minden faját megtörő” „radikális forradalom” formájában mehet végbe. E forradalom egyik legfontosabb előfeltétele a forradalom elméletének, a filozófiának és gyakorlatának, a proletariátusnak az egyesülése. #### A Deutsch–Französische Jahrbücher megszűnése A folyóirat egyetlen dupla száma 1844 februárjában jelent meg. Marx és Engels cikkeinek kommunista irányzata, Heinének a bajor királyt gúnyoló versei kiváltották a porosz hatóságok reakcióit, és a szerkesztőségen belüli ellentéteket is fölerősítették. A porosz kormány titkosrendőrsége segítségével figyelemmel kísérte a külföldi, főleg franciaországi és svájci kommunista szerveződéseket, ám a Guizot-kormánynál nem sikerült kieszközölnie a kiadvány betiltását. Ezért a lap elkobzása céljából megszigorították a határellenőrzést, és letartóztatási parancsot adtak ki az esetlegesen hazatérő Ruge, Marx, Heine és Bernays ellen. Az ellenőrzések következtében több száz példányt elkoboztak a határon, ami érzékeny veszteséget jelentett a csupán 1000 példányban megjelenő kiadvány számára. „Ausztriában Metternich »szigorú intézkedéseket« helyezett kilátásba minden olyan könyvkereskedővel szemben, akinél ezt a »visszataszító és felháborító« iratot megtalálják.” Az üldözés annál is inkább a lap bukását siettette, mivel az egyedüli potenciális „felvevőpiac” Poroszországban volt. Francia földön alig volt támogatása a haladó sajtó részéről, olvasótábora elenyésző volt, ráadásul a német emigránsok párizsi lapja, az akkor még reakciós politikai irányvonalat követő Vorwärts! is erőteljesen megtámadta. Ruge azonnal belátta, hogy a Jahrbücher gazdasági értelemben teljes bukás, ezért gyorsan beszüntette pénzügyi részvételét a folyóiratban, de mivel nem szándékozott nyíltan szakítani Marxszal, kerülőúton cselekedett. Titokban rábeszélte Fröbelt, a lap kiadóját és nyomdászát, hogy lépjen vissza a szerződéstől. Ebben a politikai különbségek legalább olyan súllyal estek latba, mint a gazdasági ellehetetlenülés. Marx erről nem tudott, amikor a lap megszűnésével kapcsolatos, április 14-én megjelentetett nyilatkozatában Julius Fröbel gazdasági okokból történő visszalépésére tett utalást. A vállalkozás anyagi csődjét a szerkesztőség tagjai közötti politikai és személyes nézeteltérések felerősödése kísérte. Ruge és Hess között már 1843 augusztusában megmutatkoztak az eszmei konfliktusok, Rugét zavarta Hess kommunista meggyőződése. Másrészt Ruge és Marx között is fokozatosan elmélyült a politikai-világnézeti szakadék. Marx fejlődése Párizsban rendkívül felgyorsult, néhány hónap alatt befejeződött kommunistává és materialistává válása, miáltal eltávolodott a kommunizmusra egyre ellenségesebben tekintő Rugétól. Párizsba érkezése után Ruge szinte azonnal megbetegedett, s nem tudott részt venni a szerkesztési munkában. A kész lap jelentősen eltért elképzeléseitől, s csalódottságát nem rejtette véka alá, viszont elismerte, hogy figyelemre méltó dolgokat is tartalmazott. Leveleiben bírálta kommunista irányvonalát, Marxot azonban csak stílusa miatt kritizálta. Az elvi jellegű ellentéteket pénzügyi nézeteltérések tetézték: „Marx keserűen vetette szemére, hogy a vele szemben vállalt kötelezettségek ellenére felhagy a lap kiadásával, és gyakorlatilag jövedelemforrás nélkül hagyja éppen akkor, amikor felesége első gyermekét várja. Ez a szemrehányás annál is jogosultabb volt, minthogy Ruge, aki a folyóirat eladása révén nagyjából visszakapta a pénzét, s azonkívül szerencsés spekulációkkal is növelte volt a vagyonát, hogy Marxszal szemben még fennálló tartozását a folyóirat példányaival egyenlítette ki, Marxra hagyva az értékesítés gondját.” Marx és Ruge között a szakítás Herwegh – Ruge szerint léha – életmódjának elítélése kapcsán következett be, amikor Marx kikelt Ruge nyárspolgári mentalitása ellen. Auguste Cornu szerint: „...ez csak alkalom volt a szakításhoz: annak igazi oka az volt, hogy politikai és társadalmi nézeteik merőben eltértek egymástól.” Marx a Jahrbücher megszűnése ellenére folytatni tudta kutatásait, mivel több forrásból is némi pénzhez jutott. Egyrészt apránként értékesítette a Rugétól honorárium helyett kapott példányokat, másrészt barátai gyűjtést rendeztek részére Kölnben, ebből március közepén 1000 tallér származott, harmadrészt Georg Jung a folyóirat száz elkobzott példányáért 800 frank kártérítést adott. Időközben felesége május 1-jén megszülte első gyermeküket, Jennyt, de az újszülött gondozásában való járatlanság keltette szorongás miatt egy hónap elmúltával Trierbe utazott a kicsivel, hogy elsajátítsa édesanyjától a csecsemőgondozás alapjait, s néhány hónapig a biztonságot nyújtó szülői házban maradt. Így Marx teljes erővel újra nekiláthatott tanulmányainak. #### Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből Marx már Kreutznachban elhatározta, hogy mélyebben tanulmányozni fogja a polgári társadalmat. „Most, miután elolvasta Engelsnek A nemzetgazdaságtan bírálatának vázlata című cikkét, világossá vált előtte, hogy éppen a politikai gazdaságtan területén rejlenek az emberi viszonyok alapkérdései, s ezeknek a filozófiai materializmus és a proletár politika általa kidolgozott álláspontjáról való rendszeres tanulmányozása igen nagy eredményekkel biztat.” E tanulmányok során jött létre a három jegyzetfüzetet megtöltő Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből című befejezetlen munka, mely először teljes terjedelmében 1932-ben jelent meg. Párizsi tanulmányai során ezen írásműhöz szorosan kapcsolódó öt másik jegyzetfüzet is született, melyek kivonatokat tartalmaznak Jean-Baptiste Say, Fryderyk Skarbek, Adam Smith, David Ricardo, John Stuart Mill, John Ramsay McCulloch, Pierre Prévost, Antoine Destutt de Tracy, Friedrich List, John Law, Pierre Le Pesant, Heinrich Friedrich Osiander és mások munkáiból, illetve Engels fenti tanulmányából. Engelsnek ez a cikke egyedülálló befolyást gyakorolt Marxra a tekintetben, hogy szisztematikus közgazdasági kutatásait elkezdte, de abban a vonatkozásban is, hogy Engelsre mint publicistára és forradalmárra felfigyelt. A másik kiemelendő, közvetlen irodalmi impulzus, Moses Hess 1843-ban megjelent három tanulmányán túl, különösen A pénz lényegéről (Über der Geldwesen) című írása, amely eredetileg a Jahrbücherben jelent volna meg. Továbbá Wilhelm Schulz A termelés mozgása (Die Bewegung der Produktion) című művének hatása említhető még. ##### Előtanulmányok: Say, Skarbek, Smith Marx 1844 tavaszán, rendszeres közgazdasági tanulmányainak elején csupán a közgazdaság iránt rendkívüli módon érdeklődő laikus volt. Erről tanúskodik, hogy ekkor még nem tudta szétválasztani a klasszikusokat és vulgarizálóikat, vegyesen olvasott mindent, másrészt mivel angolul még nem tudott, legtöbbjüket francia szerzőktől, illetve fordításban ismerte meg. Kezdetben azonban egyrészt Engels hivatkozásai segítséget jelentettek számára az értékesebb munkák kiválogatásában, másrészt szokásához híven, olyan mennyiségben falta a szakirodalmat, hogy hamarosan maga is otthonosan mozgott benne. Első jegyzetfüzetében Jean-Baptiste Say Értekezés a politikai gazdaságtanról, illetve Fryderyk Skarbek A társadalmi gazdaság elmélete című művét kivonatolta. (Mindkét közgazdász Adam Smith követője, interpretálója volt.) Második és harmadik jegyzetfüzetét viszont már Smith Vizsgálódások a nemzetek gazdagságának természetéről és okairól című korszakalkotó magnum opusának kivonatai töltötték meg. Figyelemre méltó, hogy Sayre vonatkozó ezen anyagaiban csupán egyetlen saját gondolatot rögzített, de az a polgári közgazdaságtan axiomatikus talpkövének, a magántulajdonnak szükségszerűségét kérdőjelezte meg: „A magántulajdon tény, melynek megalapozása nem tartozik a nemzetgazdaságtanra, de amely annak alapzatát képezi. – Nincs gazdagság magántulajdon nélkül, és a nemzetgazdaságtan lényege szerint a meggazdagodás tudománya. Nincs tehát politikai gazdaságtan a magántulajdon nélkül. Az egész nemzetgazdaságtan tehát egy szükségszerűség nélküli tényen nyugszik.” Ez a megjegyzés már előrevetítette a tulajdonviszonyok meghatározó jelentőségét Marx későbbi munkásságában. ##### Az elidegenült munka Az elidegenült munka című rész a kézirat kulcsfejezete. Ezt az is jelzi, hogy szinte műfajváltás történik a Kéziratokban, az addigi többnyire hosszú idézetekből álló, rövid hozzáfűzött megjegyzésekkel gazdagított tematika átváltozik önálló gondolatok kifejtésévé, amelyben az egyes szerzőkre való hivatkozások csak utalásszerűek. #### Egy barátság születése 1844\. augusztus végén Engels hazafelé tartva útba ejtette Párizst, hogy meglátogassa Marxot. Augusztus 28-án történt nevezetes találkozásuk helyszíne a híres Café de la Régence volt. Engels Párizsban töltött tíz napja alatt véget nem érő beszélgetések során cserélték ki nézeteiket, gondolataikat, melyre sok évvel később így emlékezett vissza: „Amikor Marxot 1844 nyarán Párizsban meglátogattam, kiderült, hogy az elmélet minden területén tökéletesen egyetértünk, s ekkortól kezdődik közös munkánk.” Már nyoma sem volt az első találkozásuk bizalmatlan légkörének, sőt méltán kijelenthető, hogy ez a néhány nap sorsfordító volt mindkettejük számára, egy életre szóló barátság és közös munka kezdete. Engels javasolta, hogy írjanak egy kritikát Bruno Bauer és társai ellen, melyet eredetileg 40 oldalasra terveztek. Engels még Párizsban megírta a ráeső 20 oldalt, s aztán hónapokkal később meglepetéssel vette tudomásul, hogy az elkészült mű 300 oldalt meghaladó terjedelműre duzzadt Marx hozzájárulása nyomán, és A szent család vagy a kritikai kritika kritikája címen fog megjelenni. #### A Vorwärts! 1844 tavaszán–nyarán Heinrich Börnsteinnek, a Vorwärts! kiadójának politikai nézetei jelentősen megváltoztak, csatlakozott az ún. humanisták köréhez, – akik később inkább szocialistáknak hívták magukat –, s a lapot a rendelkezésükre bocsátotta. Májustól az új főszerkesztő, Karl Ludwig Bernays irányítása alatt a lap egyre inkább szocialista orgánummá vált, melyhez Marx is jócskán hozzájárult, ugyanis 1844 nyarától fizetés nélküli munkatársként részt vett az újság szerkesztésében. A lap sokat foglalkozott a sziléziai takácsok felkelésével, s az egyre jobban terjedő szegénység problémájával, melyek alkalmat nyújtottak Ruge és Marx számára, hogy eltérő nézeteiket ütköztessék. Ruge bár magánleveleiben ostorozta Marxot, nyilvánosan nem merte felvállalni kettejük politikai konfliktusát, sőt igyekezett úgy beállítani, mint jelentéktelen, pusztán formai különbséget, s ez a törekvése Marx eszméinek tudatos meghamisítását jelentette. Valójában Ruge nézetei liberálisak voltak, az általa magasztalt ún. humanista eszmék kimerültek a munka megszervezésének mint egyetemes csodaszernek a gondolatában. Ruge „Egy porosz” aláírással jelentette meg írásait, s mivel ő valójában szász volt, azt a tévhitet kelthette, hogy szerzőjük Marx. Marxot bosszantotta Ruge eljárása, s „Kritikai széljegyzetek »Egy porosz« cikkéhez: »A porosz király és a szociális reform«” címmel írt vitacikket. Ebben kifejtette, hogy pauperizmus nem pusztán poroszországi jelenség, hanem minden fejlett országra jellemző, s okai a tőkés gazdaságban rejlenek. Példaként részletesen elemezte a brit pauperizmust, melyet a burzsoázia álszent módon neveléssel és jótékonykodással próbált megoldani. Kitért a nagy múltú brit szegénytörvény teljes kudarcára, a Thomas Malthus szegényellenes ideológiájára támaszkodó, büntető jellegű dologházak rendszerének felállítására. Határozottan cáfolta Ruge azon állítását, mellyel kétségbe vonta a német munkások általános műveltségi fokát, s a szabómesterséget folytató Wilhelm Weitling Az összhang és a szabadság biztosítékai (Garantien der Harmonie und Freiheit) című művét hozta fel ellenérvként, melyet zseniális írásnak nevezett. A takácsfelkelést egy jelentéktelen, helyi eseménynek minősítő Rugéval szemben azt hangoztatta, hogy az részlegessége ellenére egyetemes történelmi tett volt, mivel a lázadás a kapitalizmus körülményei között elvesztett emberi lényeg visszaszerzésére irányult. Politikai felkelés alatt Marx a német liberális burzsoázia törekvésére, a polgári forradalomra célzott. Majd végül definíciószerűen tisztázta a politikai és a társadalmi forradalom összefüggéseit és különbségeit: #### Kiutasítás A porosz kormány már 1844 februárjától követelte a Vorwärts! szerkesztőinek kiutasítását, akkor még sikertelenül. A megfelelő súlyú okot Bernays egy augusztus 3-i cikke szolgáltatta, mely a IV. Frigyes Vilmos elleni sikertelen merénylet kapcsán, felszólította a királyt, hogy teljesítse a nép jogos követeléseit. Augusztus 17-én ráadásul megjelent Marx cikke, melyben kigúnyolta a király pongyola stílusát. Ezek kimerítették a felségsértés tényét, s válaszul a porosz kormány felkérte a francia kormányt, hogy indítson eljárást Bernays ellen, s tiltsa be az újságot. François Guizot külügyminiszter az ellenzéki sajtótól tartva, csupán a megkövetelt lapóvadék befizetésének elmulasztása miatt indított eljárást, így december 13-án a főszerkesztőt csupán 2 havi börtönre és 300 frank kártérítésre ítélték. A lap szerkesztői viszont elhatározták a havi folyóirattá való alakulást, hogy ne kelljen óvadékot fizetniük. A porosz követ erre határozottabb hangot ütött meg, melynek hatására 1845. január 25-én Tanneguy Duchâtel belügyminiszter elrendelte Heine, Börnstein, Bernays, Marx, Bakunyin, Heinrich Bürgers és Ruge kiutasítását. Az intézkedés kiváltotta az ellenzéki sajtó viharos tiltakozását, minek hatására csökkentették a kiutasítottak számát. Heinét a világhírére való tekintettel békén hagyták. Ruge szász állampolgárságára hivatkozva fellebbezett, így őt is kivették a kiutasítandók közül. Bernays a sajtótiltakozásoknak köszönhette, hogy kihúzták a listáról. Végül Marx, Bakunyin és Bürgers, illetve egy tévedés folytán a korábbi főszerkesztő, Bornstedt, – aki Poroszország és Ausztria titkos ügynöke volt – maradt a kiutasítottak listáján. Marx ellen porosz letartóztatási parancs volt érvényben, így Belgiumot választotta következő lakhelyének. 1845. január 27-én kapta meg a végzést, s február 3-án hagyta el Párizst Bürgers társaságában. Az 1844–45-ös tél Európa egyik leghidegebb tele volt, s egy fárasztó kocsiút után 5-én, teljesen átfagyva érkeztek meg Brüsszelbe. ### Brüsszel #### Brüsszeli kezdetek Marxék Brüsszelbe érkezésük után a Bois Sauvage Hotelben szálltak meg, annál is inkább, mivel már ott lakott a forradalmi demokratává vált, s emigrációba kényszerült neves költő, Ferdinand Freiligrath és a szocialista Karl Heinzen. Bürgers visszaemlékezése szerint Marx másnap reggel így fordult hozzá: „Ma el kell mennünk Freiligrath-hoz, itt van most, és jóvá kell tennem, hogy a Rheinische Zeitung annyit bántotta annak idején, amikor még nem volt a párt kebelében; Hitvallás-ával mindent kiegyenlített.” Ekkortól fogva hosszantartó barátság alakult ki közöttük, Heizennel viszont politikai ellentéteik később elmélyültek. Az elsők között felkeresett személy volt a jogász Karl Maynz, aki a letelepedési engedély megszerzésében segített számára, sokáig a levelezési címe is Maynz lakása volt. Február 7-én adta be I. Lipót belga királyhoz letelepedési kérvényét, amit nem kapott meg könnyen. A belga hatóságok előbb információkat gyűjtöttek felőle, legfőképpen politikai szándékairól, mivel már február 14-én érkezett róla egy – valójában téves – ügynöki jelentés, hogy egy lap kiadását tervezi. Az engedélyt csupán március 22-én kapta meg, s azzal a feltétellel, hogy tartózkodik a napi politikai publikációktól. Nem okozott nehézséget számára az írásos nyilatkozatban tett ígéret, mert agendájában egy elméleti igényű könyv megírása, illetve tanulmányai folytatása szerepeltek. Előbbit dokumentummal is bizonyítani tudta, mivel szerződése volt a darmstadti Leske kiadóval egy A politika és a nemzetgazdaságtan bírálata című könyv megírására, amire már előleget is kapott. Mindemellett Alexis-Guillaume Hody, brüsszeli rendőrfőnök ugyanezen a napon egy átiratot küldött a polgármesternek, melyben tájékoztatta az engedély megadásáról, feltételeiről, de egyúttak kérte, hogy: „[...] ha tehát megtagadja ezen nyilatkozatát, vagy egyéb ellenséges cselekedetet tervez a porosz kormánnyal, szomszédunkkal és szövetségesünkkel szemben, nagyon örülnék, ha Ön rögtön tájékoztatna engem erről.” Ez egyértelmű felszólítás az adatgyűjtésre Marxról, de ez csak mellékszál a belga közbiztonsági rendőrség (Administration de la sûreté publique) 73 946-os számú aktájának megnyitása mellett Charles Marx trieri íróról. Marx ezen előzmények után letelepedhetett családjával Brüsszelben, ahol az 1848-as forradalmak kitöréséig maradt. Jenny Marx miután Párizsban potom áron eladta ingóságaik nagyrészét, hogy előteremtse az útiköltséget, kislányával betegen indult útnak a csikorgó hidegben, s február 21-én érkezett meg Brüsszelbe. A hotelből gyorsan elköltöztek, de következő lakásukban sem laktak tovább néhány hétnél. Végleges helyet májusban találtak Brüsszel St. Josse nevű, keleti külvárosában, a nevezetes rue de l’Alliance 5. szám alatt. Marx azt hitte, hogy sikerült elkerülnie a hatóságok figyelmét, erről tanúskodik egy Herwegnek írt 1847-es levele: „amióta elhagytam Párizst [...] minden intézkedést megtettem, hogy ne találjanak meg és ne férkőzhessenek a közelembe.” Ezzel szemben a közbiztonsági rendőrség aktájában már megtalálható a rue de l’Alliance-on lévő lakcíme. Hamarosan egy kisebb forradalmi kolónia alakult ki a rue de l’Alliance-on. Rövid időn belül megérkezett Engels, aki a tőszomszédságban bérelt lakást, s mindketten késznek mutatkoztak egy immár elmélyültebb közös munkára. Csatlakozott Heinrich Bürgers is, majd Sebastian Seiler, aki egy kis hírügynökséget alapított, mely szocialista szellemben írt, franciaországi, belgiumi, németországi híranyaggal igyekezett ellátni német lapokat, továbbá Jenny öccse, Edgar von Westphalen, Joseph Weydemeyer, Georg Werth és Wilhelm Wolff. Jenny újra gyermeket várt, anyja pedig aggódott rendezetlen körülményeik miatt, ezért végleg átengedte neki fiatal szobalányát, Helene Demuthot. Az akkor 25 éves trieri parasztlány élete hátralévő részében a Marx-család háztartását vezette, a legkritikusabb időkben is kitartott mellettük és az évek során családtaggá vált. Jenny férjére bízta a ház lakhatóvá tételét, s várandós hónapjait kislányával és Helene Demuth-tal anyjánál töltötte Németországban. Szeptember közepén tért vissza, s 26-án megszületett második lányuk, Laura. #### Tézisek Feuerbachról Marx Tézisek Feuerbachról című műve 1845 tavaszán – nagy valószínűséggel márciusban – keletkezett, s annak a 100 oldalas jegyzetkönyvének 51–55. oldalán maradt fenn, mely az 1845 és 1847 közötti időszakból származó legkülönfélébb tárgyú, vegyes bejegyzéseket tartalmazza. Először Engels publikálta 1888-ban, Ludwig Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége című írása különkiadásának függelékeként Marx Feuerbachról címmel. A tézisek szövegében Engels néhány megértést könnyítő stilisztikai változtatást végzett. A betű szerinti eredeti szöveg először 1926-ban jelent meg. Engels fenti művének bevezetőjében írt sorai bizonyítják, hogy milyen nagyra értékelte Marx Feuerbach-téziseit: Ezek jegyzetek – későbbi kidolgozás céljára, hevenyében leírva, semmiképpen sem nyomtatásra szánva, de felbecsülhetetlenek mint az első dokumentum, amelyben az új világnézet zseniális csírája le van fektetve. Marx eltávolodása Feuerbachtól fokozatosan, abban az ütemben történt, ahogy a hegeli filozófia, a tőkés társadalom, a polgári nemzetgazdaságtan bírálata során eljutott egy új, a gyakorlatra orientált materialista világnézethez. A Gazdasági-filozófiai kéziratok-ban és A szent család-ban kifejtett új gondolatainak valódi súlya még nem tudatosult számára teljesen, holott nézeteiban már túllépett Feuerbachon. A Gazdasági-filozófiai kéziratok-ban még lelkes elismeréssel ír róla, mint „a régi filozófia igazi leküzdőjé”-ről, „az igazi materializmus és a reális tudomány megalapítójá”-ról, évekkel később, egyik visszaemlékezésében némi öniróniával ezt a „Feuerbach-kultuszt” már humorosnak tartja. Cornu megállapítása szerint: „Eddig csak szórványos bíráló megjegyzésekkel illette Feuerbachot, bár ezek abban a mértékben élesedtek, ahogyan ő maga a kommunizmushoz közeledett, s nézeteik különbözőből ellentétessé változtak. Marx most a tézisekben egészében bírálta Feuerbach filozófiáját. Mindamellett ezt sokkal enyhébb hangnemben tette, mint előzőleg Bauer nézeteivel: utóbbit most már egyszerűen reakciós gondolkodónak tartotta, Feuerbachban viszont változatlanul haladó filozófust látott.” A Feuerbach-tézisek különleges jelentősége, hogy Marx elhatárolja materializmusát minden korábbi materializmustól, amivel egy újabb fejlődési fokot ért el a dialektikus materializmus kidolgozása terén. Feuerbach bár rendkívül fontos szerepet játszott az idealizmus kritikájában, de társadalomfilozófiájában idealista maradt. Marx a materializmust azzal tette dialektikussá, hogy a (társadalmi) gyakorlat kategóriáját központi szerepbe emelte, s Feuerbach metafizikus materializmusát megszabadította utolsó idealista maradványaitól. Első tézisében így ír: „A marxista filozófiának a szemléleti materializmustól való különbsége tehát mindenekelőtt a gyakorlat elvileg új felfogásában, megismerésbeli szerepének magas értékelésében van.” – állapítja meg Ojzerman, majd így folytatja: „A társadalmi gyakorlat a megismerés aktív anyagi alapja, az a szubjektum-objektum viszony, amelyben az eszmei és az anyagi átalakul egymásba.” A második tézis szerint gondolkodásunk objektivitását, igazságtartalmát, tárgyiságát csak a gyakorlat bizonyíthatja be: Marx szerint a gyakorlat nem pusztán a megismerés alapja, hanem a társadalmi élet legfontosabb tartalmát is alkotja. A nyolcadik tézisben megfogalmazza azt az alapvető törvényszerűséget, hogy: Marx a gyakorlat egy sajátos formáját, a forradalmi gyakorlatot helyezi a fókuszba. Harmadik tézisével bírálja Feuerbachnak azt a nézetét, mely szerint a társadalmat nevelés útján át lehet alakítani: Marx szerint Feuerbach nézete az emberi lényeget illetően elhibázott. „Ám mi az emberi lényeg?” – teszi fel a kérdést Ojzerman, majd így folytatja – „Feuerbach szerint ez nem más, mint az egyének nembeli közössége, mely természeti kötelékekkel kapcsolja őket össze. Mivel minden egyén rendelkezik meghatározott nembeli jegyekkel, ezért ő maga az emberi lényeg megtestesülése.” Csakhogy ez a felfogás a társadalmi tudatot, s annak egy sajátos formáját, a vallást képtelen helyesen megragadni. Marx hatodik tézise ezzel szemben az emberi lényeget a társadalmi viszonyok összességeként határozza meg: „Az emberi lényegnek a társadalmi viszonyok összességeként való meghatározása radikális szakítást jelent Feuerbach filozófiai antropológiájával, amely számára az emberi lényeg valami elsődleges, lényegében történelem-előtti, ami csak kibontakozik a történelemben. Ezzel szemben a történelmi materializmus szerint a társadalmi viszonyok változóak (s ennek megfelelően a különböző korokban minőségileg különbözőek), a termelőerők fejlettségi szintje által meghatározottak, tehát másodlagosak, származékos jellegűek. Ebből a nézőpontból tekintve az emberi lényeget vagyis a társadalmi viszonyok összességét maga az emberiség alkotja meg a világtörténelem folyamán.” – értékeli Ojzerman Marx emberi lényeg felfogásának jelentőségét. Marx legismertebb, legtöbbet idézett Feuerbach-tézise a tizenegyedik, melyben filozófiájának lényegét aforisztikus formában szembe állítja nemcsak az ún. régi materializmussal, hanem minden addigi filozófiával. E filozófia lényegi tulajdonsága, hogy túllép a világ megértésén, interpretálásán, s célokat tűz ki az emberiség számára, melyek a világ (forradalmi) megváltoztatására irányulnak. #### Angliai utazás 1845 július közepén Marx és Engels utazást tett Angliába, ahonnan augusztus 24-én tértek vissza Brüsszelbe. Utazásuk fő célja egyrészt közgazdasági ismereteik bővítése, másrészt közvetlen kapcsolatok kialakítása az Igazak Szövetsége és a chartisták vezetőivel. Első állomásuk Manchester volt, ahol Engels otthonosan mozgott, s egyúttal Marx kalauzának szerepét is ellátta. Idejük nagy részét a manchesteri Old Chetham Könyvtárban töltötték, ahol Marx részben közgazdasági, részben társadalmi és politikai kérdésekkel foglalkozó műveket olvasott és jegyzetelt ki. Augusztusban Londonba utaztak az Igazak Szövetsége és a chartisták vezetőivel való találkozás céljából. A londoni Igazak Szövetsége egyre szorosabb kapcsolatba került a chartistákkal és hatásukra jelentős ideológiai változások zajlottak le a szervezetben. Heinrich Bauer, Karl Schapper és Joseph Moll a negyvenes évek elején még az utópista Étienne Cabet hívei voltak, ám 1845-re már úgy látták, hogy telepek létesítését kezdeményező kommunizmusa kudarcra van ítélve, s a forradalom támogatóivá váltak. Ebben az akkoriban Londonban tartózkodó Wilhelm Weitling és a The Nothern Star című chartista lap kiadója, George Julian Harney hatása játszott jelentős szerepet. Marx és Engels részt vettek egy összejövetelen, melyen chartisták, az Igazak Szövetsége tagjai és demokraták találkoztak, akik elfogadták Engels indítványát egy minden Londonban élő demokrata részvételével tartandó gyűlésről és egy egyesület alapításáról a nemzetközi demokratikus mozgalom támogatására. #### Lemondás a porosz állampolgárságról Laura lánya megszületésén kívül az 1845-ös év hátrelévő részében még egy fontos magánéleti esemény történt Marx életében. Levelet intézett a trieri főpolgármesterhez, melyben kivándorlási engedélyt kért az Amerikai Egyesült Államokba, ami egyben a porosz állampolgárságról való lemondást is jelentette. Mint Marx 1848-ban a Neue Rheinische Zeitungban a nyilvánosság elé tárta, valójában nem állt szándékában kivándorolni, csak önvédelemből mondott le porosz állampolgárságáról, hogy elkerülje a franciaországihoz hasonló üldöztetéseket. A főpolgármester az ügyben átiratot küldött a kormányzati prezidenshez, aki a belügyminiszter hozzájárulását kérte. A belügyminiszteri engedély november 23-án született meg, s december 1-jén a trieri porosz kormány belügyi osztálya kiállította Marx porosz állampolgárságának megszüntetéséről szóló okiratot. #### A német ideológia A német ideológia A szent család után Marx és Engels második közös műve. Tartalmi szempontból két alapvető részre oszlik, az első, az ún. Feuerbach-fejezet társadalomfilozófiai alapelveik, a történelmi materializmus pozitív kifejtése, míg a második a Hegel utáni, németországi idealizmus (Bruno Bauer, Max Stirner) és utópizmus („igazi” szocializmus) bírálata. A könyv megírásának közvetlen okát Bauer és Stirner 1845 szeptemberében megjelent írásai szolgáltatták, melyekben dogmatizmussal vádolták őket. Ezért Marx és Engels tervbe vett írásaikat félretéve, 1845 szeptemberétől 1846 augusztus végéig dolgoztak a könyvön, melyet eredeti koncepciójuk szerint A szent család-hoz hasonló, szatirikus, polemikus műnek szántak Bauer, Strirner és az „igazi” szocializmus ellen. Ám a hangsúlyok, a tárgyalás műfaja és a cím – „A lipcsei zsinat” –, menet közben megváltoztak, s Feuerbach kritikája, de még inkább saját társadalomfilozófiai elveiknek a kifejtése vált elsődleges szemponttá. A könyvet nem tudták megjelentetni, mivel a szóba jöhető kiadók az „igazi” szocialisták kezében voltak, s így az befejezetlen maradt. A német ideológia néhány részlet kivételével szerzőik életében nem került nyilvánosság elé, a teljes kritikai kiadás először 1932-ben jelent meg. Marx és Engels a történelmi materializmus elméletének alaptételeit ebben a művükben taglalták először részletesen. Tudományosan bizonyították azt a tételt, hogy az emberek társadalmi léte határozza meg társadalmi tudatukat. Az emberi társadalom lényegi alapszerkezetét a termelési mód fogalmával írták le, aminek legfőbb tartalmi összetevői a termelőerők és a termelési viszonyok (társadalmi érintkezési formák), s a közöttük feszülő ellentmondás a történelmi fejlődés hajtóereje. „A termelőerőknek a szükségletek kielégítéséből eredő fejlődése meghatározza mind a forgalmat mint csereforgalmat, mint kereskedelmet, mind pedig az érintkezési formákat, azaz a társadalmi viszonyokat, amelyeket Marx később termelési viszonyoknak nevez. Az érintkezési formákat voltaképpen a termelőerők határozzák meg, s e formák abban a mértékben változtak, ahogyan új, bonyolultabb termelőerők keletkeztek nagyobb szükségletek kielégítésére. A termelés egy meghatározott állapotának ugyanis a társadalmi érintkezésnek egy meghatározott formája felel meg, éspedig éppen olyan forma, amelyre az adott termelőerők működtetéséhez szükség van. A társadalmi érintkezés formája együtt változik a termelőerőkkel.” – interpretálja Cornu A német ideológia főbb gondolatait. Marx és Engels a következőképpen foglalják össze történetfelfogásukból levont legfontosabb következtetéseiket: Kifejtik, hogy a kommunista forradalom előfeltétele a termelőerők magas fejlettesége, mely egyrészt az emberiség döntő többségét teljesen tulajdonnélkülivé teszi, másrészt megteremti az anyagi bázisát a szükségletek magas szintű kielégítésének, harmadrészt létrehozza az emberiség egyetemes érintkezését, mely az egyes országokat függővé teszi a többinek a forradalmasodásaitól. #### A Kommunista Levelező Bizottság Marx és Engels tisztában volt vele, hogy immár alapelveiben kimunkált eszméik terjesztéséhez, a szaporodó szocialista csoportok összefogásához valamilyen szervezeti formára van szükség, ezért 1846 januárjában Marx, Engels és Philippe Gigot, levéltáros vezetésével, megalakult a brüsszeli Kommunista Levelező Bizottság. A 18 alapító tag történelmi névsora a következő: Karl Marx; Fridrich Engels; Philippe Gigot; Jenny Marx; Edgar von Westphalen, Marx sógora; Ferdinand Freiligrath, költő; Joseph Weydemeyer, egykori porosz hadnagy; Moses Hess, publicista; Herman Kriege, újságíró; az időközben brüsszelbe érkezett Wilhelm Weitling; Ernst Dronke, író, publicista; Louis Heilberg, újságíró; Georg Weerth, költő, publicista; Sebastian Seiler, újságíró; Wilhelm Wolff, publicista, klasszika-filológia tanár; Ferdinand Wolff, újságíró; Karl Wallau, nyomdai szedő; Stephan Born, nyomdai szedő, újságíró. Marx Proudhonhoz írt májusi levelében, melyben megpróbálja megnyerni franciaországi levelezőnek, így foglalja össze a bizottság céljait: A brüsszeli bizottság levelet küldött számos németországi szocialistának, kommunistának, s javasolta, hogy alakítsanak hasonló levelező csoportokat. Köln, Elberfeld, Vesztfália, Szilézia kommunistái rendszeres kapcsolatba kerültek a brüsszeli bizottsággal, híreket küldtek a munkásmozgalmi szempontból releváns, helyi eseményekről, Brüsszelből pedig körleveleket, propaganda anyagokat kaptak. A brüsszeli bizottság februárban felvette a kapcsolatot az Igazak Szövetsége párizsi csoportjának vezetőjével, August Hermann Ewerbeckkel is, s néhány hónap múlva ott is megalakult a levelező bizottság. Marxnak ez volt az első gyakorlati, politikai vállalkozása, rendkívüli alapossággal végezte, s igen sok időt és munkát invesztált bele. #### Szakítás Weitlinggel Amikor Weitling Brüsszelbe települt át, Marx, Engels és társaik barátságosan fogadták. A kezdeti közvetlen légkör azonban hamarosan fagyossá vált. Messianisztikus kommunista nézeteket vallott, valamiféle új megváltónak képzelte magát, s ráadásul lenézte a tudományos tevékenységet. Engels évek múlva így jellemezte – első találkozásukhoz képest – megváltozott viselkedését: A konfliktus kipattanására március 30-án került sor a levelező bizottság összejövetelén, melyen vendégként jelen volt Pavel Annyenkov is, akinek visszaemlékezésében maradt fenn az esemény részletes leírása. Legelőször Engels tartott bevezető beszédet. „Be sem fejezhette fejtegetését, mert Marx képtelen volt türtőztetni magát: »Mondja csak Weitling« – szakította félbe barátját, rámeredve az asztal túloldalán ülő megszólítottra. – »Maga, aki akkora felfordulást csinált Németországban a szónoklataival, mivel indokolja tevékenységét, és a jövőben milyen alapokra szándékozik helyezni azt?«” Weitling hosszú, zavaros, gyakran önismétlő monológgal válaszolt, melyet Marx erélyesen letromfolt: „[...] fellázítani a munkásokat tudományos alapok vagy konstruktív elmélet nélkül »egyenértékű a prédikálás haszontalan és tisztességtelen formájával, amely hivatott prófétát feltételez az egyik oldalon, s csupán szájtáti tökfilkókat a másikon«” Weitling reszkető hangon kérte ki magának az elhangzottakat, s olajat öntött a tűzre, amikor kijelentette: „»szerény erőfeszítő munkájának talán nagyobb befolyása volt a közös ügyre, mint a kritikának és kávéházi elemzésnek a meggyötört, szenvedő emberek világától távoli tanokról.« Amikor megpróbált előhozakodni a proletárokkal, Marx haragja végképp elszabadult. Felugrott a székből, öklével az asztalra vágott, hogy csak úgy csörömpölt a lámpa, úgy üvöltötte: »Soha senkinek nem vált még hasznára a tudatlanság.« Az összejövetel viharos gyorsasággal félbeszakadt.” Weitling megszégyenülése ellenére még hetekig eljárt Marxékhoz, ám Hermann Kriege elítélése kapcsán a szakítás végső fázisába ért. #### Körlevél Kriege ellen A Kommunista Levelező Bizottság 1846. május 11-i összejövetelén Marx és Engels indítványára, Weitling egyedüli ellenszavazatával elfogadtak egy határozatot és részletes indoklását, mely utólag a Körlevél Kriege ellen címet kapta. A határozat első három pontja leszögezi: „1. A Hermann Kriege szerkesztő által a »Volkstribun«-ban képviselt irányzat nem kommunista. 2. Az a gyermetegen fellengzős mód, ahogyan Kriege ezen irányzatot képviseli, a legnagyobb mértékben kompromittáló a kommunista pártra nézve mind Európában, mind Amerikában, mivel ő New Yorkban a német kommunizmus irodalmi képviselőjének számít. 3. Az a fantasztikus érzelmi ábrándozás, amelyet Kriege »kommunizmus« néven prédikál New Yorkban, a legnagyobb mértékben demoralizálólag kell hogy hasson a munkásokra, ha azt magukévá teszik.” A 14 oldalnyi indoklásban Marx és Engels ízekre szedi Kriege írásait, s hol szarkasztikus gúnnyal, hol racionális érvekkel gyakorolnak megsemmisítő bírálatot. Legelőször a Volkstribun „Az asszonyokhoz” című, komikusan szentimentális, csöpögő cikkét veszik célba, s teszik nevetség tárgyává. Kriege írása a „kommunizmus átváltoztatása szeretet-ömlengéssé”, – a cikkben a szeretet szó pontosan 35 alkalommal fordul elő valamilyen kontextusban, – végletesen leegyszerűsítő ábrázolásában a kommunizmus az egoizmus szeretettel eltöltött ellentéte, írják a szerzők. Majd bebizonyítják, hogy teljesen irreális és reakciós az a politikai törekvés, mely minden embert magántulajdonossá akar tenni. Egyfelől a felosztható földek még amerikai méretekben is korlátozott mennyisége képezne átléphetetlen akadályt, másfelől a kapitalista gazdasági környezet, az egyenlőtlen munkatermelékenység következményeként egyesek elkerülhetetlenül meggazdagodnának, míg mások elszegényednének. A brüsszeli Kommunista Levelező Bizottság kőnyomatos technikával sokszorosította a körlevelet s elküldte a többi levelező bizottságnak, beleértve Kriegét is, s követelték, hogy jelentesse meg lapjában. Kriege nem tehetett mást, mint hogy publikálta a bírálatot, de ezt követően cikksorozatot indított, mely tele volt rágalmazásokkal Marx, Engels és társaik ellen. Ezek után szakításuk teljessé vált Weitlinggel, aki hamarosan Amerikába távozott, s elkerülte, hogy a kialakult konfliktus nyílt ellenségességgé váljék. A történtek hatására a Weitlinghez közel álló, s vele hasonló nézeteket valló Moses Hess lemondott levelező bizottsági tagságáról, s eltávolodott Marxtól és Engelstől. #### Levélváltás Proudhonnal 1846\. május 5-én Marx levelet írt Proudhonnak, melyben felkérte, hogy legyen a brüsszeli bizottság párizsi levelezője. Bár az egész levél hangneme kifogástalan udvariasságot tükröz, utóiratának tartalma azonban Proudhont érzékenyen érinthette: „Óva intem Önt a Párizsban tartózkodó Grün úrtól. Ez az ember egy irodalmi szélhámos és semmi egyéb, afféle sarlatán, aki modern eszmékkel szeretne házalni. Tudatlanságát fellengzős és hetyke szólamok mögé próbálja rejteni, ám csak azt érte el, hogy zagyvaságaival nevetségessé tette magát. Visszaélve ismeretségeivel, melyeket pimaszsága révén neves szerzőkkel kötött, a maga számára piedesztált épít ebből és ilymódon kompromittálja ezeket a szerzőket a német közönség előtt. [...] Őrizkedjék ettől a parazitától.” Marx nem a levegőbe beszélt, tarsolyában volt az „egyelőre” kiadatlan A német ideológia alapos Grün bírálata, mely egy teljes fejezetet tesz ki. Azonban Proudhon és Grün között egyfajta érdekviszonyon alapuló barátság állt fenn, ugyanis mivel Proudhon nem beszélt németül, Grün interpretálta számára a németországi forrásból származó szakirodalmat, főleg filozófiát. Proudhon május 17-i válaszlevelében a figyelmeztetést visszatetszőnek találta, megvédte Grünt, sőt egy kioktatással felérő erkölcsi prédikációt is papírra vetett, melyben indirekt módon dogmatizmussal és intoleranciával vádolta Marxot. Függetlenül Proudhon szubjektív szándékaitól a levél néhány metaforába bújtatott részletének kifejezetten gúnyos felhangjai voltak, melyre egy kiragadott példa: „[...] proletárjaink annyira szomjaznak a tudományra, hogy nagyon rosszul fogadnák, ha véren kívül más innivalót nem adnának nekik.” – idézi Franz Mehring. Proudhon levele vége felé Marx figyelmébe ajánlotta éppen kinyomtatás alatt álló, A nyomorúság filozófiája című új művét, s némi lekezelő iróniával megjegyezte: „Nos, kedves filozófusom, jelen pillanatban itt tartok; feltéve persze, hogy nem tévedek, és akkor Önnek alkalma adódik majd egy alapos náspágolásra, amelynek jó szívvel alávetem magam.” S ha ez még mind nem lett volna elég, megjegyzi, hogy Grün éppen most szándékozik németre fordítani munkáját, s megtisztelő lenne mindnyájuk számára, ha Marx segítene a német verzió terjesztésében. Marx nem válaszolt a levélre, de amint tehette, elolvasta A nyomorúság filozófiáját, s A filozófia nyomorúsága című következő könyvével kritikai össztüzet zúdított rá. #### A filozófia nyomorúsága Az 1840-es évek második felében a párizsi forradalmi csoportok közül sokra nagy hatással voltak a kispolgári anarchista Pierre-Joseph Proudhon nézetei, melyeket elsősorban A gazdasági ellentmondások rendszere vagy nyomorúság filozófiája című, 1846 őszén publikált művében fejtett ki. Proudhon könyvében fellépett a munkások sztrájkharca, a szakszervezetei és általában minden politikai küzdelme ellen, elmélete szerint a kapitalizmust békés úton kell átalakítani független kistermelők társadalmává, melyet a pénz nélküli cserebankok révén vélt megvalósítani. Marx rögtön felismerte, hogy a kialakulóban lévő munkásmozgalomra milyen romboló hatást gyakorolnak ezek az eszmék, s A filozófia nyomorúsága című könyvében, súlyos kritikával illette Proudhont. Könyve első felében téves, s részben plagizált közgazdasági nézeteit szedte ízekre, míg második felében filozófiai kritikát gyakorolt vulgárissá torzított hegelianizmusa fölött. Rámutatott, hogy Proudhon lényegileg nem veti el sem a tőkés magántulajdont, sem az árutermelést, sem a konkurenciát, illetve a kapitalizmus egyéb fontos szerkezeti elemeit. Marx történetfilozófiai nézeteinek kifejtése során megkülönbözteti a proletariátus önálló osztállyá válásának két stádiumát: az első az objektív osztályhelyzet kialakulása, a második ennek szubjektív tudatosulása, önálló, cselekvő politikai erővé szerveződése: Könyvének végső történelmi konklúziójaként a proletariátus osztályharcának minden osztály és osztályuralom eltörléséhez kell vezetnie: #### A Kommunisták Szövetsége A brüsszeli Kommunista Levelező Bizottság jó kapcsolatot ápolt a londoni Igazak Szövetsége vezetőivel, s Marx és Engels nézetei nagy hatást gyakoroltak körükben. Engels a következőképpen írja le történteket, melyek a Kommunisták Szövetsége megalakításához vezettek: Bár korábban elzárkóztak az Igazak Szövetségébe való belépéstől, erre az ajánlatra már nem lehetett nemet mondani. Marx 1847. január 23-án belépett a szövetségbe, s Engelssel együtt hozzálátott annak teljes átformálásához. A szervezet 1847. június 2-ától 7-ig tartotta első konkresszusát Londonban, melyen Engels párizsi, Wilhelm Wolff pedig brüsszeli küldöttként vett részt, míg Marx sajnálatos módon, pénz hiányában távol maradt a történelmi eseményről. Ezen határozatot fogadtak el a szövetség átszervezéséről, melynek új neve Kommunisták Szövetsége lett, a „Minden ember testvér” kispolgári jelmondatát a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” internacionalista jelmondatra cserélték. Új, ideiglenes szervezeti szabályzatot fogadtak el, mely még csupán elég homályosan határozta meg a szövetség célját: „A Szövetség célja az emberek felszabadítása a vagyonközösség elméletének elterjesztése és minél hamarabbi gyakorlati bevezetése révén.” A kongresszus a Szövetség programjának, az ún. „kommunista hitvallásnak” a kérdését rendkívül óvatosan kezelte, ezért a második kongresszusig csupán vitára bocsátotta a helyi csoportok részére Engels egy vázlatos, kérdés–felelet formájú tervezetét. Ezt Engels október végén és novemberben újraírta „A kommunizmus alapelvei” címmel, de még az átírt szöveg is csak ideiglenes, munkaanyag funkciót töltött be egy végleges változat elkészültéig. A Kommunisták Szövetségének brüsszeli csoportja augusztus 5-én alakult meg, s elnökének Marxot választotta. A csoport aktív szerepet töltött be a brüsszeli Német Munkásegyletben – ahol Marx a később nyomtatásban is megjelent Bérmunka és tőke című előadássorozatát tartotta – és a nemzetközi összetételű Demokrata Társaságban, amiben Marx alelnöki szerepet is vállalt. A Szövetség második kongresszusa november 30-tól december 8-ig ülésezett Londonban, melyen már Engels és Wolff mellett Marx is részt vett. Ezen megvitatták és elfogadták a végleges szervezeti szabályzatot, amely a módosítások által immár teljesen marxista lett, s konkrétan meghatározta a szervezet célját: „A Szövetség célja a burzsoázia megdöntése, a proletariátus uralma, a régi, osztályellentéteken alapuló polgári társadalom megszüntetése és egy új, osztályok nélküli és magántulajdon nélküli társadalom megalapítása.” A kongresszus megbízta Marxot és Engelst a szövetség programadó dokumentumának kiáltvány formában történő megírásával, amely A Kommunista Párt kiáltványa címmel született meg. #### A Kommunista Párt kiáltványa ### Az 1848-as forradalmak Az 1848-as februári franciaországi forradalom kitörésekor Marx visszatért Párizsba. Amint a forradalom átterjedt Németországba, Kölnbe utazott, ahol a Neue Rheinische Zeitung főszerkesztője lett. Nagy rokonszenvvel követte a magyar eseményeket is, Kossuth Lajos 1848-as tevékenységét Dantonhoz és Carnot-hoz hasonlította. A forradalmak leverése után Marxot sajtó útján elkövetett bűncselekmények és a kormány elleni fegyveres ellenállásra való felhívás vádjával bíróság elé állították. Felmentették a vád alól, és azon a címen, hogy nincs meg a porosz állampolgársága, kiutasították. Visszatért Párizsba, majd miután onnan is kiutasították, Londonba ment, és élete végéig ott élt. ### Száműzetés Marxék élete a száműzetésben kezdetben rendkívül nehéz volt, barátja, Engels anyagi támogatása ellenére is nyomorogtak, egyik fia, Edgar tuberkulózisban meghalt. Az 1850-es éveket nagyrészt azzal töltötte, hogy „megélhetési” cikkek százait írta olyan újságokba, mint a New York Daily Tribune, szabad idejében pedig a British Museum könyvtárának gazdag közgazdaságtani anyagát tanulmányozta. Ebben az időben halmozódott fel az a hatalmas jegyzetanyag, melyet csak 1941-ben adtak ki Grundrisse címmel (A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai). Családja nélkülözött és felesége, aki munkatársa és állandó támasza is volt nem mutatta ki szenvedéseit és kitartott férje mellett. Nem volt könnyű időszak ez a pár számára. Jenny három gyermekük haláláról naplójában a következő sorokkal emlékezett meg: „Gyermekeim abba haltak bele, hogy tejemmel együtt a kínokat, a gondokat, az örökös bánatot szívták magukba.” A helyzetet tovább bonyolította, hogy ez időben született házvezetőnőjüknek fiú gyermeke, akinek neveltetését az önzetlen Friedrich Engels vállalta. A tehetős barát egyébként rajongásig tisztelte Marxot és Jenny von Westphalen emiatt féltékenyen tekintett rá. Vannak történészek, akik ezt a kapcsolatot elemezve azt mondták, hogy „Marx Engelsben egy második feleségre is szert tett.” Az 1857-es gazdasági válság előjeleit érezve Marx újabb forradalmi fellendülésben reménykedett, ezért óriási erőfeszítéssel vetette magát közgazdasági munkájába. 1859-ben Berlinben jelent meg A politikai gazdaságtan bírálatához című műve, amely Marx értékelméletének első összefüggő tárgyalását és pénzelméletét tartalmazta. Ez a könyv A tőke előmunkálatának tekinthető, annak alapkérdéseit tárgyalja. ### Első Internacionálé 1864-ben megalakult a Nemzetközi Munkásszövetség, vagyis az Első Internacionálé. Marx fontos szerepet vállalt benne, ő volt Alapító Üzenetének, szervezeti szabályzatának, több kiáltványának szerzője. Nagy erőfeszítéseket tett a sokféle, egymásnak ellentmondó alapokon álló, magukat egyaránt szocialistának valló irányzatok egyesítésére (Mazzini Olaszországban, Proudhon Franciaországban, Bakunyin Svájcban, brit chartizmus, német lassalleanizmus stb.). A Párizsi kommün 1871-es bukása után A polgárháború Franciaországban című munkájában elemezte annak tanulságait. Marx neve ekkor vált először széles körben ismertté, beleértve a munkásmozgalmat is. Ekkor mélyült el az Internacionálén belül az ellentét a Bakunyin vezette anarchisták és a marxisták között. A nézetkülönbség nem a szocializmusról alkotott víziójukban, hanem a hozzá vezető út kijelölésében volt. Az anarchisták kizárólag a tömegek közvetlen akciója, szociális forradalom révén gondoltak eljutni az osztály nélküli társadalomba, a proletariátus diktatúrájának Marxék által elkerülhetetlennek tartott közbenső fázisa nélkül. Az 1872-es Hágai kongresszuson végül a bakunyinistákat kizárták, az Internacionálé székhelyét New Yorkba helyezték át, végül a szervezet 1876-ban feloszlatta magát. ### Élete alkonya 1867-ben, 20 évi munka után adta ki A tőke első kötetét. A következő két kötet megírása egyre jobban halasztódott, a mű elkészülését rosszabbodó egészségi állapota, illetve az Internacionáléban végzett munkája hátráltatta. 1875-ben megírta a Gothai program kritikáját a Németországi Szociáldemokrata Párt programjáról, de a párttal kapcsolatos szervezőmunka nagyobb részét Engelsre hagyta. Minden erejét A tőke megírására fordította, hatalmas mennyiségű anyagot gyűjtött ehhez, és megtanult oroszul is. Művét mégsem tudta befejezni, később Engels rendezte sajtó alá a hátrahagyott jegyzeteket. 1881-ben meghalt felesége, Jenny, 1883. március 14-én pedig Marx is. Londonban, a Highgate-i temetőben nyugszanak egymás mellett. ## Hatása Marx gondolatait a későbbi marxista áramlatok meglehetősen ellentmondásosan értelmezték: ez a szociáldemokrácia értelmezésétől az egykori Szovjetunió vagy a Kínai Népköztársaság és még mások „reálszocializmusa” dogmatikus értelmezésein keresztül egészen a kritikai elmélet és az új baloldal nem dogmatikus értelmezéséig terjed. Az egyes elszigetelt, szövegkörnyezetükből önkényesen kiragadott, sablonos marxi fogalmakat és koncepciókat összefoglalóan gyakran jelölik „vulgáris marxizmusként” , de a tanaiból kifejlődő irányzatot marxizmusnak nevezik. ### Marxizmus Karl Marx és Friedrich Engels tanainak, valamint az erre hivatkozó társadalomelméleti és politikai ideológiák együttesét marxizmusnak nevezik. Ennek a 19. században íródott eszmerendszernek a fő célja, hogy létrehozza a társadalmi osztályok nélküli, kizsákmányolásmentes, kommunista társadalmat. Lenin szerint a marxizmus három fő részre tagolható: a marxista filozófiára (dialektikus és történelmi materializmus), a marxista gazdaságelméletre és a marxista politikaelméletre. A marxista politikaelméletet Engels a „tudományos szocializmus” megnevezéssel illette, és döntő szerepet játszott Marx munkáinak sajtó alá rendezésében. ### Jelentősége Ő volt az utolsó gondolkodó, aki megpróbálta a társadalom átfogó filozófiai vizsgálatát. Marx munkásságát követően a társadalomtudományok és a filozófia útja külön vált. Elméleti jelentőségét mutatja, hogy a modern társadalomtudomány három nagy alapítója közé sorolják Émile Durkheimmel és Max Weberrel együtt. Paul Ricœur szerint Sigmund Freud és Friedrich Nietzsche mellett a „gyanú iskolájának” nagy alakja. Karl Löwith Marxot és Søren Kierkegaardot tekintette a hegeli filozófia két legnagyobb letéteményesének. Marx egész életét viták övezték, és halála után is rendszeresen felmerült, hogy a marxizmusnak nevezett ideológia és Sztálin diktatúrája által követett marxizmus–leninizmus emberek millióinak gyötrelmet és szenvedést hozó szerepében milyen jelentőséggel bírt személye és gondolatainak súlya. ### Marx bírálói Eugen von Böhm-Bawerk, az osztrák iskola (németül: Österreichische Schule) megalapítóinak egyike már 1896-ban bírálta, a Marx rendszerének lezárásához (Zum Abschluß des Marxschen Systems) című munkájában. Szerinte A tőke 1. és 3. kötetében ellentmondás van: „Nem tehetek róla, de semmit nem látok, ami itt magyarázat lenne, vagy az önellentmondás feloldása, hanem pusztán a mezítelen ellentmondást magát.” Mivel Marx az első kötetben azt állította, hogy az árucserében az áru munkaértéken cserélődik, és csak röviden jegyezte meg, hogy ez nem a reális gazdasági mozgást tükrözi és még számtalan közbenső lépés szükséges a körülmények megértéséhez, először mégis a harmadik kötetben részletezte, miért vezet ez az általános profitráta kialakulásához. Böhm-Bawerk abból a feltételezésből indult ki, hogy a 2. és 3. kötet megjelenése azért húzódott el oly hosszan, mert Marx a felvetett problematikára nem talált az elméletével összeegyeztethető megoldást, de valójában azonban a harmadik kötet kézirata előbb készült el, mint az elsőé. Marxnál a kapitalista termelés, az értékek és árak keletkezésének ábrázolása tehát nem a szükség kényszeréből született így, hanem tudatos és szándékos volt. Böhm-Bawerk szerint az általános profitráta és a termelési árak elmélete ellentmondásban áll az első kötetben ismertetett értéktörvénnyel. Ebben az értelemben kezeli kritikusan A tőke azon megállapításait, melyekkel Marx megindokolta, miért mozognak a termelési árak az értéktörvénnyel meghatározott keretek között. A marxi értéktörvénnyel kapcsolatban Böhm-Bawerk kritikáját később a transzformáció-probléma kontextusában, megváltozott formában mások folytatták. A Marx bírálóinak egyik legismertebbje Karl Popper osztrák származású angol filozófus. Ő filozófiai és tudományelméleti aspektusokat hiányolt, és ehhez hangsúlyosan hozzászámította a bírálatokkal szembeni immunizálási stratégiát. A zsidó származású Marxról számos szerző állította és állítja, hogy antiszemita volt. E vádakat elsősorban A zsidókérdéshez című munkájával, továbbá a Ferdinand Lassalle-t kritizáló gúnyos hangvételű levelezésével, illetve egyéb leveleivel kapcsolatban fogalmazták meg. A szintén zsidó származású Helmut Hirsch történész a „Marx és Mózes. Karl Marx a „Zsidókérdésről” és a zsidókról” című munkájában vitatja a vád megalapozottságát. A zsidókérdéshez című munkájában Marx például jog előtti egyenlőséget követelt a zsidóknak, vagyis kortársaihoz képest lényegesen haladóbb nézeteket képviselt. Szemére vetették azonban, hogy olyan szavakat, mint „Schacher (kapzsi)” és „Wucher (nyerészkedő)” kritika nélkül vett át, és ily módon írásaiban antiszemita előítéleteket és kliséket is felhasznált. materialista filozófusként egyébként valamennyi vallást bírálta, mint az ideológia és az öncsalás formáit (v. ö.: A hegeli jogfilozófia kritikájához. Bevezetés (Zur Kritik der Hegelschen Rechtsphilosophie. Einleitung). Micha Brumlik Marx leveleire utalva írta: „Marx élete során izzó antiszemita volt”. Ez a vélemény mégis ellentmondást mutat Marx és például Heinrich Graetz, Wilhelm Alexander Freund, Bernhard Kraus, Sigmund Schott és mások közti személyes jó viszonnyal. Kurt Flasch erről azt írja: „Brumlik könyve nem megbízható filozófiatörténeti kutatás”. Detlev Claussen szociológus A zsidókérdéshez tartalmát bírálatában „nem materialistának és tudománytalannak” minősíti, mivel a polgárit megelőző és a polgári társadalom közötti különbséget nem képes megragadni és benne ragad az áru- és pénzforgalom elemzésében. Ezzel szemben Marx A tőkében több társadalomkutató megállapítása szerint a történelmivé váló ökonómiai viszonyok bírálatával perspektívát nyitott az antiszemitizmus kezelésében, melyet csak olyan követői, mint például Theodor Adorno és Max Horkheimer A felvilágosodás dialektikája (Dialektik der Aufklärung, 1944) vittek tovább. ### Marxista viták A mai marxizmuson belül – amely számos és egymásnak részben ellentmondó irányzatokra bomlik – a marxi elméletnek csaknem valamennyi elemét hevesen vitatják. Különösen vitatott pontjai például: - a munkásosztály szerepe és viszonya más társadalmi mozgalmakhoz, - a „szocialista demokrácia” definíciója (és szervezeti felépítése), - a társadalom szocialista átalakulásának előfeltételei, - az értékteremtés különböző kérdései, - az alap és a felépítmény viszonya. Marx számos munkája befejezetlen maradt, hiszen halála ehhez túl korán jött, és így maga a marxizmus sem egy zárt rendszer. Mindez lehetővé teszi mind Marx és Engels munkáinak különféle interpretálásait, mind pedig az elmélet és annak egyes elemeinek különböző mértékű, történelmi kontextusba helyezését. Marx és Engels maguk is idővel, itt-ott megváltoztatták nézeteiket. Példaként említhető, hogy egymásnak ellentmondó kijelentések születtek azzal kapcsolatban, hogy szocialista forradalomnak feltétlenül egy magasan fejlett kapitalista országban kell kitörnie, vagy pedig akár a kapitalizmus fázisának átugrásával is létre jöhet a megfelelő, különleges körülmények között, mint azt maga Marx írja a Vera Ivanovna Zaszulicsnak írt levelében. ## Emlékezete Marx eszmeisége nagy hatást gyakorolt a világpolitikára és a szellemi életre. Munkássága eredményeként jött létre a modern szociológia, komoly örökséget hagyott a közgazdasági gondolkodásra és nagy hatást gyakorolt a filozófiára, az irodalomra, a művészetekre és szinte az összes tudományágra. Munkásságának eredménye, hogy az uralkodó kapitalista társadalmi renddel szembeni kritikai hangvétel felerősödött. Trierben szülőháza múzeumként működik. A Német Demokratikus Köztársaságban 1953-tól 1990-ig a Lipcsei Egyetemet Karl Marx Egyetemnek nevezték, és Szászország egyik legnépesebb városa, Chemnitz a Karl-Marx-Stadt nevet viselte. Kelet-Berlin egyik leghíresebb sugárútja a Karl-Marx-Allee, mely 1961-ben kapta ezt a nevet, melyet az 1990-es német újraegyesülés sem változtatott meg. Eszméiből származtatott ideológiák adtak alapot több más a 20. században működő baloldali rendszernek. Magyarországon a második világháborút követően hasonlóan más szocialista országokhoz személyi kultusz alakult ki körülötte. Utcákat, intézményeket neveztek el róla, szobrokat emeltek tiszteletére és kötelező tantárgyként oktatták tanait. A rendszerváltást követően ezek mára már a múlt homályába vesztek, de például 2014-ben nagy vita alakult ki, arról, hogy a korábban róla elnevezett Budapesti Corvinus Egyetem aulájában megmaradhat-e a szobra. Az év szeptemberében KDNP-s politikusok követelésére a szobrot eltávolították onnan. 2017\. február 12-én, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatták A fiatal Karl Marx (Le jeune Karl Marx) című mozifilmet Raoul Peck rendezésében, melynek fogadtatása nagyon pozitív volt, történeti hitelessége számos elismerést kapott a kritikusok, sőt akadémikusok részéről is. Michael Heinrich viszont felhívja a figyelmet a film történeti pontatlanságaira, s emlékeztet rá, hogy játékfilmmel és nem dokumentumfilmmel van dolgunk. 2018 májusában, Marx születésének kétszázadik évfordulóján, szülővárosában, Trierben leleplezték a kínai kormány által adományozott 4,5 méter magas szobrát. Az évfordulóra szervezett rendezvénysorozat megnyitóján részt vett Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke is, aki beszédében megvédte Marxot, kreatív, jövőbe látó filozófusnak nevezte, aki „nem felelős a rémtettekért, amelyeket elkövettek mindazok, akik örökösének és követőinek vallották magukat”. 2018\. május 2-án a német ZDF televíziós csatorna bemutatta a Karl Marx − Ein deutscher Prophet („Karl Marx: egy német próféta”) című dokumentumdrámát, mely Marx életét és munkásságát, valamint azt a történelmi és társadalmi hátteret elemzi, amelyben Marx művei megszülettek (rendezte Christian Twente). A dokumentumfilmben kutatók és szakértők elemzik a korszak összefüggéseit. Dramatizált életrajzi részeket is beleszőttek. Marxot Mario Adorf alakítja, aki évek óta szorgalmazta ezt a lehetőséget. ## Érdekességek - A tőke albumszerű kiadását Gellért Hugó magyar származású festő illusztrálta. - A klasszikus műveltségű Marx nagyra becsülte Appianosz történetíró műveit, aki szinte osztályharcos szemléletben mutatja be a római polgárháborúk történetét. - A világ egyetlen kubista stílusú Marx és Engels szobra ma a budapesti Memento Parkban található, alkotója Segesdi György. - „»Az emberiség számára kell dolgozni« – ez volt egyik kedvenc mondása.” - „Marx senkinek sem engedte meg, hogy könyveit és papírjait rendezze, jobban mondva összezavarja; a rendetlenség csak látszólagos volt: tulajdonképpen mindennek megvolt a maga helye, s Marx keresés nélkül mindig megtalálta azt a könyvet vagy füzetet, amelyre éppen szüksége volt. Sokszor még társalgás közben is megállt, hogy valamely éppen említett idézetet vagy számot magában a könyvben mutasson meg. Eggyé forrt dolgozószobájával, melyben a könyvek és iratok úgy engedelmeskedtek neki, mint saját testrészei. Könyvei elrendezésénél nem a külső szimmetria volt az irányadó: negyed- és nyolcadrétű könyvek és brosúrák kerültek közvetlenül egymás mellé, a könyveket nem nagyságuk, hanem tartalmuk szerint rendezte. A könyvek szellemi szerszámai voltak, nem pedig fényűzési tárgyak. »Rabszolgáim ők és engedelmeskedniük kell akaratomnak.« – Kénye-kedve szerint bánt velük, tekintet nélkül alakjukra, kötésükre, a papír vagy nyomás szépségére; sarkaikat behajtotta, széleiket ceruzavonásokkal borította el, soraikat aláhúzta. Jegyzeteket nemigen írt beléjük, de néha nem tudta megállni, hogy felkiáltó- vagy kérdőjelet ne tegyen, amikor valamelyik szerző bakot lőtt. Az aláhúzások rendszerének alkalmazása lehetővé tette számára, hogy rendkívül könnyen megtalálja valamely könyvben a keresett helyet. Az volt a szokása, hogy többéves időközökben mindig újra elolvasta jegyzeteit, és a könyveiben megjelölt helyeket, hogy jól megtartsa őket emlékezetében, amely rendkívül éles és pontos volt. Ifjúkora óta Hegel tanácsa szerint azzal élesítette emlékezőtehetségét, hogy verseket tanult meg könyv nélkül olyan nyelven, amelyet nem ismert.” - „Úgy pihent, hogy fel-alá járkált a szobában. A szőnyegen, az ajtótól az ablakig, egy teljesen letaposott sáv volt, amely olyan élesen el volt határolva, mint egy gyalogösvény a réten. Néha leheveredett a pamlagra és regényt olvasott, olykor egyidejűleg kettőt-hármat is felváltva; akárcsak Darwin, Marx is nagy regényolvasó volt.” - „»Minden idegen nyelv fegyver a létért való küzdelemben« – szerette mondogatni.” - „Egyetlen rendszeres testgyakorlata a járás volt; órák hosszat tudott beszélgetve és dohányozva járni vagy dombot mászni a legcsekélyebb fáradtság nélkül. Mondhatnók, hogy dolgozószobájában járkálva dolgozott; csak rövid időközökre ült le, hogy leírja, amit járás közben kigondolt. Nagyon szeretett járva beszélgetni is, időnként pedig, mikor a vita élénkült vagy a beszélgetés fontossá lett, megállt.” ## Főbb művei ## Magyarul ### 1945 előtt - Tőke és munka. Népszerű kivonat Marx Károly Das Kapital czímű korszakalkotó munkájából. Marx életrajzával; Budapesti Könyvny., Budapest, 1893 (Magyar munkáskönyvtár) - Marx–Engels: A kommunisták kiáltványa; sajtó alá rend., ford. Bokányi Dezső, Pfeifer Sándor; röv. kiad.; Minta-Antiquarium, Budapest, 1896 - Marx Károly: Bérmunka és tőke; ford. Weltner Jakab, bev. Engels Frigyes; Gutenberg Ny., Budapest, 1899 - A gazdasági materializmus. Marx Károly tanai alapján írta Lafargue Pál; ford. Alpári Gyula; Népszava, Budapest, 1903 - Marx és Engels válogatott művei, 1-2.; szerk., bev., jegyz. Szabó Ervin, életrajzok Garami Ernő, ford. Bresztovszky Ernő et al.; Népszava, Budapest, 1905–1909 - Marx–Engels: A kommunista kiáltvány; ford., bev. Ipolyi Tamás [Kunfi Zsigmond]; Lampel, Budapest, 1910 (Magyar könyvtár) - A kommunista kiáltvány. Marx Károly és Engels Frigyes bevezetéseivel és Kautsky Károly előszavával; ford. Szabados Sándor; Népszava, Budapest, 1918 (Munkáskönyvtár) - Bér, ár, profit; ford. Bokányi Dezső; Népszava, Budapest, 1918 (Munkáskönyvtár) - III\. Napóleon államcsínyje; ford. Garami Ernő; Népszava, Budapest, 1918 (Munkáskönyvtár) - A polgárháború Franciaországban. A Nemzetközi Munkásszövetség kormányzótanácsának fölirata; bev. Engels Frigyes, ford. Szabados Sándor; Népszava, Budapest, 1918 - Bérmunka és tőke; előszó Engels Frigyes, ford. Weltner Jakab; 3. jav. kiad.; Népszava-Könyvkereskedés, Budapest, 1918 (Munkáskönyvtár) - Bérmunka és tőke; bev. Friedrich Engels, ford. Basky Lajos; Modern Könyvtár, New York, 1918 - Marx–Engels: Kommunista kiáltvány; Külföldi Munkások és Földmívesek Kommunista szervezete Országos Bizottsága, Moszkva, 1919 - Szabadkereskedelem és védővám; ford. Szabados Sándor; Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártja, Budapest, 1919 (Kommunista könyvtár) - A Nemzetközi Munkásszövetség első üzenete; ford. Szabados Sándor; Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártja, Budapest, 1919 - Bérmunka és tőke; ford.Weltner Jakab, bev. Engels Frigyes; Népszava, Budapest, 1919 (Munkáskönyvtár) - Bérmunka és tőke; ford. Kavics; Turkesztáni Állami Kiadó, Taskent, 1920 - A zsidókérdés; ford. Frank László; Bécsi Magyar kiadó, Bécs, 1921 (Barna könyvek) - A tőke. A közgazdaságtan bírálata, 1-2.; ford. Guth Antal; Fischer, Bécs-Wien, 1921 - Marx és Engels filozófiai és politikai fejlődése. Levélváltásuk 1. sorozata. 1844–1853; ford. Rainer Ottó, bev., jegyz. Bolgár Elek; Fischer, Wien, 1922 (Marx-könyvtár) - Osztályharcok Franciaországban 1848-tól 1850-ig; bev. Friedrich Engels, előszó August Bebel, ford. Bresztovszky Ede; Népszava, Budapest, 1924 - Bevezető a Közgazdaságtan kritikájához; ford., jegyz. Lantos Andor; Lantos, Budapest, 1931 (Akció-könyvtár) - A filozófia nyomorúsága; ford. Braun Soma; Nova, Budapest, 1932 (Korunk könyvei) - A zsidókérdés; előszó Újvári László, Újvári Imre, tan. Franz Mehring; Phőnix, Budapest, 1934 - A tőke. A közgazdaságtan bírálata. I. könyv, 1-4.; sajtó alá rend. Friedrich Engels, ford. Nagy Gábor, előszó Jeszenszky Erik; Mentor, Budapest, 1934–1937 - Marx–Engels: A reakciós Poroszországról; Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, Moszkva, 1943 ### 1945–1956 - Marx–Engels: A magyar forradalom; Józsa Béla Athenaeum, Kolozsvár, 1945 (Marx-Engels könyvtár) - Bérmunka és tőke; ford. Weltner Jakab; Józsa Béla Athenaeum, Kolozsvár, 1945 (Marx-Engels könyvtár) - Marx–Engels: A kommunista kiáltvány; ford. Kunfi Zsigmond; Népszava, Budapest, 1945 (A szocialista tudás könyvtára) - Marx–Engels: A kommunista kiáltvány; Kommunisták Romániai Pártja, Kolozsvár, 1945 - Marx–Engels a reakciós poroszságról; összeáll. E. P. Kandel, I. I. Preisz, szerk. M. B. Mityin; Új Élet, Nagyvárad, 1945 - Bér, ár és haszon; Szikra, Budapest, 1945 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - Marx–Engels: A kommunista kiáltvány; ford. Ipolyi Tamás; Józsa Béla Athenaeum, Kolozsvár, 1945 (Marx-Engels könyvtár) - Bér, ár, profit. A Nemzetközi Munkásszövetség Főtanácsának Londonban 1865. június 26-án tartott ülésén elmondott beszéd; ford. Bokányi Dezső; Józsa Béla Athenaeum, Kolozsvár, 1945 (Marx-Engels könyvtár) - Bérmunka és tőke; Szikra, Budapest, 1945 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - Marx–Engels: A történelmi materializmusról. Szemelvények; ford. Rudas László; Szikra, Budapest, 1946 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - Anti-Proudhon. A filozófia nyomorúsága. Engels jegyzeteivel; ford. Braun Soma, átdolg., kieg., utószó Erdélyi Kálmán; Népszava, Budapest, 1946 (Világosság könyvtár) - Marx–Engels: A Kommunista kiáltvány; ford. R. Rudas László; Szikra, Budapest, 1946 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - Bevezetés a közgazdaságtan bírálatába; ford. K. Havas Géza; Népszava, Budapest, 1946 (A szocialista tudás könyvtára) - Marx–Engels levelei a történelmi materializmusról; ford. Mónus Ervin; Népszava, Budapest, 1946 (A szocialista tudás könyvtára) - Marx–Engels: Művészet, irodalom; vál., sajtó alá rend. M. A. Lifsic, ford. Gáspár Endre, előszó Lukács György; Szikra, Budapest, 1946 - III\. Napoleon államcsínyje; ford. Garami Ernő; Népszava, Budapest, 1947 - A gothai program kritikája; Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, Moszkva, 1947 - Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája; Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, Moszkva, 1947 - Marx–Engels válogatott tanulmányai; Szocialista Könyvbarátok, Budapest, 1947 - Marx politikai gazdaságtana. A munkabér és a tőke akkumulációja (felhalmozása); ford. Schőnstein Sándor, átdolg. Nagy Tamás, átnézte Rudas László; Szikra, Budapest, 1948 - Marx–Engels: Kommunista kiáltvány; ford. Rudas László, bev. Nemes Dezső; Népszava, Budapest, 1948 - A kommunista kiáltvány. Marx és Engels valamennyi előszavával; ford. Rudas László; Szikra, Budapest, 1948 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - Osztályharcok Franciaországban. 1848–1850; Szikra, Budapest, 1948 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - A tőke. A politikai gazdaságtan bírálata. I. köt. 1. könyv, A tőke termelőfolyamata; ford. Rudas László, Nagy Tamás; Szikra, Budapest, 1948 - Marx–Engels: A történelmi materializmusról. Szemelvények; új, bőv. kiad.; Szikra, Budapest, 1949 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája; ford. Nagy Ábel; Szikra, Budapest, 1949 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - Bér, ár és haszon; 4. jav. kiad.; Szikra, Budapest, 1949 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - Marx–Engels: A kommunista kiáltvány; Pravda, Bratislava, 1949 (Magyar könyvtár) - Marx–Engels: A történelmi materializmusról. Szemelvények; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1949 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - Bérmunka és tőke; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1949 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - Bér, ár és haszon; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1949 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - Osztályharcok Franciaországban. 1848-1850; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1949 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - Marx–Engels: Kommunista kiáltvány; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1949 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - Marx–Engels: Művészet, irodalom; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1949 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - Marx–Engels: Válogatott művek, 1-2.; Szikra, Budapest, 1949 - Marx–Engels: Válogatott levelek. 1843–1895; ford. Gáspár Endre, sajtó alá rend. Devecseri Emil, Liszkai Zoltán; Szikra, Budapest, 1950 - A gothai program kritikája; Testvériség-Egység, Noviszád, 1950 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - Marx–Engels: A "Tőke" első kötetéről. Ismertetések, cikkek, levelek; szerk. Nagy Tamás, ford., sajtó alá rend. Liszkai Zoltán, Devecseri Emil, Molnár Ferenc; Szikra, Budapest, 1950 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - A filozófia nyomorúsága; Bratsztvo-Jedinsztvo, Noviszád, 1950 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - Cikkek és emlékezések; Testvériség-Egység, Noviszád, 1950 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája; Testvériség-Egység, Noviszád, 1950 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - A tőkés termelés első szakasza. Kooperáció. Munkamegosztás és manufaktúra. Az úgynevezett eredeti felhalmozás; Testvériség-Egység, Noviszád, 1950 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - Bevezetés a politikai gazdaságtan bírálatához; ford. Devecseri Emil, szerk. Friss István; Szikra, Budapest, 1951 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - Művészetről, irodalomról. Gyűjtemény Marx és Engels műveiből és leveleiből; Szikra, Budapest, 1951 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - Árú és pénz; Testvériség-Egység, Újvidék, 1951 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - A gép és a nagyipar; Testvériség-Egység, Újvidék, 1951 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - A tőke. A politikai gazdaságtan bírálata. 3. köt. 3. könyv, A tőkés termelés összfolyamata; ford. Nagy Tamás; Szikra, Budapest, 1951 - Marx–Engels: A történelmi materializmusról; Pravda, Bratislava, 1952 (A marxizmus-leninizmus könyvtára) - A filozófia nyomora. Válasz Proudhon úr "A nyomor filozófiája" című művére; Szikra, Budapest, 1952 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - A német ideológia. Szemelvények Marx és Engels 1845–1846-ban írt kéziratban maradt művéből; Szikra, Budapest, 1952 - Bér, ár, haszon; Pravda, Bratislava, 1952 (A marxizmus-leninizmus könyvtára) - Proletárnemzetköziség és hazafiság. Szemelvények Marx, Engels, Lenin, Sztalin műveiből; Szikra, Budapest, 1952 - A statisztika Marx, Engels, Lenin, Sztálin műveiben. Idézetgyűjtemény; Statisztikai Kiadó, Budapest, 1953 (A szocialista statisztika könyvtára) - Marx, Engels, Lenin: A vallásról. Cikkek és levelek gyűjteménye; sajtó alá rend. Hock Rezső, Olajos Mihály; Testvériség-Egység, Újvidék, 1953 (A marxizmus-leninizmus könyvei) - A tőke. A politikai gazdaságtan bírálata. 2. köt. 2. könyv, A tőke forgalmi folyamata; ford. Nagy Tamás; Szikra, Budapest, 1953 - A gothai program kritikája; Szikra, Budapest, 1953 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - A politikai gazdaságtan bírálatához; ford. Gergő Zoltán, szerk. Czóbel Ernő; Szikra, Budapest, 1953 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - A tőkés termelés előtti tulajdonformák. "A tőkeviszonyt vagy az eredeti felhalmozást megelőző folyamat" elemzése; Szikra, Budapest, 1953 (A marxizmus-leninizmus kis könyvtára) - A nevelésről. Szemelvénygyűjtemény Marx, Engels, Lenin, Sztálin műveiből; Tankönyvkiadó, Budapest, 1955 - Marx–Engels: Levelek "A tőké"-ről; ford. Bródy András; Szikra, Budapest, 1956 - Marx–Engels: A szakszervezetekről; Szikra, Budapest, 1956 ### 1957–1989 - Karl Marx és Friedrich Engels művei, 1-48.; sajtó alá rend. a Marxizmus-Leninizmus Klasszikusainak Szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1957–1988 - Értéktöbblet-elméletek, 1-3.; sajtó alá rend. a Marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1958–1963 - A forradalmi Spanyolország; ELTE, Budapest, 1958 - A tőke. A politikai gazdaságtan bírálata, 1-2.; sajtó alá rend., bev., kieg. Friedrich Engels, ford. Rudas László, Nagy Tamás; Kossuth, Budapest, 1961–1967 - Marx–Engels: A vallásról; sajtó alá rend. a Marxizmus-leninizmus Klasszikusainak Szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1961 - Marx–Engels: A Frank periódus; ELTE, Budapest, 1961 - Marx–Engels: A szakszervezetekről; Táncsics–Práca, Budapest–Bratislava, 1961 - A polgárháború Franciaországban. A Nemzetközi Munkásszövetség három üzenete; bev. Engels, ill. Daumier, Denis, Manet; Kossuth–Magyar Helikon, Budapest, 1961 - Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1962 - Marx–Engels: Válogatott művek, 1-2.; sajtó alá rend. a Marxizmus-Leninizmus-Klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1963 - Marx–Engels: Az 1. Internacionáléról; sajtó alá rend. a Kossuth Könyvkiadó marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1964 (A marxizmus-leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára) - Marx, Engels, Lenin: A nemzeti kérdésről; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége, bev. Arató Endre; Kossuth, Budapest, 1965 - Karl Marx és Friedrich Engels művei, 1-3.; sajtó alá rend. a Marxizmus-leninizmus Klasszikusainak Szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1966–1976 - Művészetről, irodalomról. Gyűjtemény Marx és Engels írásaiból; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1966 - Marx, Engels, Lenin: A nőkérdésről és a családról; Kossuth, Budapest, 1967 - Marx, Engels, Lenin: A történelmi materializmusról; sajtó alá rend. a Marxizmus-Leninizmus Klasszikusainak Szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1967 - Marx–Engels: Technika és társadalom; sajtó alá rend. a Marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1969 (A marxizmus-leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára) - A démokritoszi és epikuroszi természetfilozófia különbsége. Doktori disszertáció; Franklin Ny., Budapest, 1969 - A proletár internacionalizmusról. Részletek Marx, Engels, Lenin írásaiból és beszédeiből; Táncsics, Budapest, 1969 - Marx, Engels, Lenin: Az anarchizmusról; szerk. Székely Andorné; Kossuth, Budapest, 1970 - Marx, Engels, Lenin: A Párizsi Kommünről; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1971 - Angol hétköznapok. Ahogyan Marx látta; vál., bev. Richard Sperl, magyar kiadás szerk. Szalontai Sándorné, ill. Elizabeth Shaw; Kossuth, Budapest, 1971 - A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai. Nyersfogalmazvány. 1857–1858, 1-2.; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége, ford. Lissauer Zoltán; Kossuth, Budapest, 1972 - Marx, Engels, Lenin: A proletár nemzetköziségről; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1972 - Marx–Engels: A kommunista kiáltvány; Kárpáti Kiadó, Uzsgorod, 1973 - Marx–Engels: A Kommunista Párt kiáltványa. A Kommunista Párt kiáltványa valamennyi előszavával; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; 6. bőv. kiad.; Kossuth, Budapest, 1973 (A marxizmus-leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára) - Marx–Engels: Feuerbach. A materialista és az idealista szemlélet ellentéte. "A német ideológia" 1. fejezete; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1973 (A marxizmus-leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára) - Marxról. Marx, Engels és Lenin írásaiból; Kossuth, Budapest, 1973 - Marxista etika. Szemelvénygyűjtemény Marx, Engels és Lenin műveiből; szerk. Farkas Endre; Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 - Marx–Engels: A Kommunista Párt kiáltványa; szerbhorvát nyelvből ford. Pap György, bev. Veljko Korac; Mladost, Beográd, 1974 (A marxizmus kiskönyvtára) - Marx és Engels Magyarországról. Cikkek, levelek, szemelvények; összeáll. Remsei Flóra, szerk. Kálmán Endre, Lissauer Zoltán; Kossuth, Budapest, 1974 - Marx–Engels: A német ideológia; ford. Kislégi Nagy Dénes; Magyar Helikon–Európa, Budapest, 1974 - Marx, Engels, Lenin: Az ifjúságról; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1974 - Marx, Engels, Lenin: A sajtóról; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1974 - Marx, Engels válogatott művei, 1-3.; vál. Vörös Gyula, szerk. Recski Ágnes, sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1975 - Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1975 (A marxizmus-leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára) - A gothai program kritikája. Marx, Engels, Bebel, Bracke, Kautsky és Liebknecht leveleivel, Lenin Állam és forradalom c. művének részleteivel és programdokumentumokkal; szerk. Kálmán Endre, sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1975 - Marx, Engels, Lenin: A vallásról; sajtó alá rend. a marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1975 - Bérmunka és tőke; sajtó alá rend. a Marxizmus-leninizmus klasszikusainak szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1976 (A marxizmus-leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára) - Osztályharcok Franciaországban 1848-tól 1850-ig; Kossuth, Budapest, 1976 (A marxizmus-leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára) - Marx–Engels: Levelek a történelmi materializmusról; Kossuth, Budapest, 1976 (A marxizmus-leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára) - Szemelvények Marx, Engels, Lenin műveiből. Olvasókönyv az általános és középiskolák tanulói számára; vál., összeáll. Szabolcs Ottó, Szebenyi Péter; Tankönyvkiadó, Budapest, 1977 - A tőkés termelést megelőző formák; Kossuth, Budapest, 1978 (A marxizmus-leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára) - Marx–Engels: A Kommunista Párt kiáltványa; fel. szerk. Bada István; Jugoszláv Gyűjtők Egyesülete, Novi Sad, 1979 - Marx, Engels, Lenin a nevelésről. Szemelvénygyűjtemény; vál., összeáll. Gyóni Lajosné; BTF, Budapest, 1979 (A Budapesti Tanítóképző Főiskola kiadványai) - Marx–Engels: A Kommunista Párt kiáltványa; Kossuth–Kárpáti, Budapest–Uzsgorod, 1980 (A marxizmus-leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára) - A polgárháború Franciaországban; Kossuth, Budapest, 1981 (A marxizmus-leninizmus klasszikusainak kiskönyvtára) - Marx, Engels, Lenin: A tudományos kommunizmusról; sajtó alá rend. a Marxizmus-Leninizmus Klasszikusainak Szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1981 - Marx–Engels: A magyar szabadságharcról; Kossuth, Budapest, 1982 (Források) - Marx, Engels, Lenin: A kultúráról; Kossuth, Budapest, 1982 - A Nemzetközi Munkásszövetség alapító üzenete és szervezeti szabályzata; Kossuth, Budapest, 1983 - Marx a háborúról és a hadseregről; vál., szerk. Kocsis Bernát; Zrínyi, Budapest, 1983 - Marx–Engels: A szakszervezetekről; ford. Hitseker Mária; Népszava, Budapest, 1984 - Marx–Engels: Technika és társadalom; előszó, Papp Sándor; 2. bőv. kiad.; Kossuth, Budapest, 1984 (Források) - Marx–Engels: A filozófia történetéről; vál., tan. Hermann István; Kossuth, Budapest, 1985 - Marx–Engels: Aforizmák; szerk. Munkácsi Mária; Kossuth, Budapest, 1985 - Marx–Engels: A Kommunista Párt kiáltványa; utószó Domonkos Anna; 58. kiad.; Kossuth, Budapest, 1986 (Források) - Marx, Engels, Lenin: A népesedési kérdésről; vál., bev. Szabó A. Ferenc; Kossuth, Budapest, 1987 - Marx–Engels: Az összetartozás öröme; összeáll., bev. Heinrich, Hilde Gemkow, ill. Thomas Schleusing; Kossuth, Budapest, 1987 - Marx és Proudhon / Marx: A filozófia nyomorúsága / Pierre-Joseph Proudhon: A nyomorúság filozófiája; összeáll., előszó Haskó Katalin, szerk. Lukács Katalin, Proudhon-részletek ford. Lukács Katalin, Petőcz György; Kossuth, Budapest, 1988 - Válogatás Marx és Engels műveiből, 1-2.; szerk. Glavina Zsuzsa, Török László; Kossuth, Budapest, 1988 - A közvetlen termelési folyamat eredményei. A tőke kiadatlan hatodik fejezete; utószó Török Hilda, ford. Glavina Zsuzsa, Lissauer Zoltán; Kossuth, Budapest, 1988 (Források) ### 1990– - Marx és Rjazanov a titkos diplomáciáról / Karl Marx: Leleplezések a XVIII. század diplomáciai történetéről / David B. Rjazanov: Karl Marx Oroszország európai hegemóniájának eredetéről; szerk., előszó Tagai Imre, ford. Tagai Imre, Lissauer Zoltán, Hülvely István; Kossuth, Budapest, 1990 - Marx–Engels: Kommunista kiáltvány; előszó A. J. P. Taylor, ford. Nagy György; Scolar, Budapest, 1998 - Horváth Árpád–Kingston Tiszai Klára: "A számkivetés nagyjai...". Marx, Engels Kossuthról és a magyarokról. 1848–1885; Heraldika, Budapest, 2002 ### Karl Marx és Friedrich Engels művei, 51 db (1957–1988) Karl Marx és Friedrich Engels művei, 51 db (1–48.); sajtó alá rend. a Marxizmus-Leninizmus Klasszikusainak Szerkesztősége; Kossuth, Budapest, 1957–1988 #### Karl Marx, Marx Károly - - 1\. 1839–1844; 1957 - 2\. 1844–1846; 1958 - 3\. 1845–1846; 1960 - 4\. 1846–1848; 1959 - 5\. 1848; 1961 - 6\. 1848–1849; 1962 - 7\. 1849–1851; 1962 - 8\. 1851–1853; 1962 - 9\. 1853; 1964 - 10\. 1854–1855; 1965 - 11\. 1855–1856; 1966 - 12\. 1856–1859; 1967 - 13\. 1859–1860; 1965 - 14\. 1857–1860; 1966 - 15\. 1860–1864; 1968 - 16\. 1864–1870; 1964 - 17\. 1870–1872; 1968 - 18\. 1872–1875; 1969 - 19\. 1875–1883; 1969 - 23\. A tőke. I. könyv; 1967 - 24\. A tőke. II. könyv; 1968 - 25\. A tőke. III. könyv; 1974 - 26/1. Értéktöbblet-elméletek. A "Tőke" IV. könyve. Első rész; 1976 - 26/2. Értéktöbblet-elméletek. A "Tőke" IV. könyve. Második rész; 1976 - 26/3. Értéktöbblet-elméletek. A "Tőke" IV. könyve. Harmadik rész; 1976 - 40\. 1835–1843 (Marx ifjúkori írásai); 1980 - 42\. Karl Marx. 1844 január–augusztus / Friedrich Engels. 1844 január–augusztus / Karl Marx és Friedrich Engels. 1845–1848 február (Marx és Engels fiatalkori írásai); 1981 - 43\. Karl Marx és Friedrich Engels. Cikkek. 1848 június–1849 május / Marx és Engels kéziratos hagyatékából; 1982 - 44\. Karl Marx és Friedrich Engels. Levelek, cikkek, beszédek. 1849 szeptember–1873 május; 1984 - 45\. Karl Marx és Friedrich Engels. Jegyzetek, konspektusok, cikkek; 1982 - - 46/1. A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai. Első rész; ford. Lissauer Zoltán; 1972 - 46/2. A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai. Második rész; ford. Lissauer Zoltán; 1972 - 47\. A politikai gazdaságtan bírálatához (1861–1863. évi kézirat). Harmadik fejezet. A tőke általában; 1985 - 48\. A politikai gazdaságtan bírálatához (1861–1863. évi kézirat); 1988 #### Friedrich Engels, Engels Frigyes - - 20\. Eugen Dühring úr tudomány-forradalmasítása / A természet dialektikája; 1963 - 21\. 1883–1889; 1970 - 22\. 1890–1895; 1970 - 27\. Levelek. 1842–1851; 1971 - 28\. Levelek. 1852–1855; 1971 - 29\. Levelek. 1856–1859; 1972 - 30\. Levelek. 1860–1864; 1973 - 31\. Levelek. 1864–1867; 1973 - 32\. Levelek. 1868–1870; 1974 - 33\. Levelek. 1870–1874; 1975 - 34\. Levelek. 1875–1880; 1975 - 35\. Levelek. 1881–1883; 1976 - 36\. Levelek. 1883–1887; 1978 - 37\. Levelek. 1888–1890; 1977 - 38\. Levelek. 1891–1892; 1977 - 39\. Levelek. 1893–1895; 1979 - 41\. Friedrich Engels cikkei és versei. 1838–1844 / Levelek. 1838 augusztus–1842 augusztus (Engels fiatalkori írásai); 1979 - 42\. Karl Marx. 1844 január–augusztus / Friedrich Engels. 1844 január–augusztus / Karl Marx és Friedrich Engels. 1845–1848 február (Marx és Engels fiatalkori írásai); 1981 - 43\. Karl Marx és Friedrich Engels. Cikkek. 1848 június–1849 május / Marx és Engels kéziratos hagyatékából; 1982 - 44\. Karl Marx és Friedrich Engels. Levelek, cikkek, beszédek. 1849 szeptember–1873 május; 1984 - 45\. Karl Marx és Friedrich Engels. Jegyzetek, konspektusok, cikkek; 1982 ## Fordítás ## Bibliográfiák
204,524
Pajzsos cankó
26,793,166
null
[ "A Kárpát-medence madarai", "Afrika madarai", "Ausztrália madarai", "Calidris", "Európa madarai", "Madárfajok", "Magyarország madarai", "Ázsia madarai" ]
A pajzsos cankó (Calidris pugnax) a madarak (Aves) osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, ezen belül a szalonkafélék (Scolopacidae) családjába tartozó faj. Ez a közepes termetű parti madár Eurázsia északi mocsaraiban és láprétjein tölti a nyarat, illetve ott szaporodik. Vándorlásakor télen óriási csapatokba verődik. Legfőbb telelő helyei Dél- és Nyugat-Európa (itt állandó állománya is van), Afrika, Dél-Ázsia és Ausztrália. A madárnak jellegzetesen hosszú a nyaka és kidomborodó, csüngő begye van. Nemi kétalakúsága jelentős; a hím jóval nagyobb a tojónál. A nászidőszakban színes tollak nőnek a hímek fején, toll nélküli pofáján a bőre narancssárgává válik, begye megfeketedik, és nyaka körül a nyakfodorhoz hasonló gallér alakul ki. A tojó és a párzó időszakon kívül a hím tollazata is felül szürkésbarna, alul fehéres. Az udvarlás alatt a hímek a fej- és nyaktollakat felmeresztik. A nászruhás hím három különböző színű lehet; az egyik változat színe megegyezik a tojóéval. Dürgőhelye az úgynevezett lek (az a hely, ahová a hím madarak – nemcsak a pajzsos cankók – összegyűlnek vetélkedni a tojók kegyeiért). A hímek számos stratégiát vetnek be a sikeres párzás érdekében. A tojó évente csak egyszer párosodik, és a talajon jól elrejtett fészekbe általában négy tojást tojik. A tojó egyedül költi ki és neveli fel fészekhagyó fiókáit. A fészekaljra veszélyesek a rókák, az elvadult macskák, a hermelinek, valamint a sirályfélék, a varjúfélék és a halfarkasok. A pajzsos cankó csőrével tapogatja ki az iszapban élő gerincteleneket, hogy táplálékhoz jusson. A nedves füves pusztákon és a mocsaras területeken egyaránt keresgél, ezért ha tápláléka a talaj felszínén is előfordul, akkor egyszerűen látására hagyatkozik. Párzási időszakban főleg rovarokat, alárendelten növényeket eszik. Ősszel vándorolva és télen nem veti meg a rizst és a kukoricát sem. Mivel Skandináviában és az Arktiszon nagy számban költ, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajnak minősíti, bár egyedeinek száma Európában csökken. Ebben a lecsapolt területek, a túllegeltetés, a növényvédő szerek használata, az élőhelyek elvesztése és a madár túlzott vadászata játszik szerepet. Ritkulása miatt a madár felkerült az úgynevezett Egyezség az afro-eurázsiai vízi vándormadarak védelméről (Agreement on the Conservation of African-Eurasian Migratory Waterbirds, röviden: AEWA) listájára. ## Rendszertani besorolása és a neve A pajzsos cankó a szalonkafélék nagy családjának egyik képviselője. Sokáig saját nemének, az úgynevezett Philomachus nemnek volt az egyetlen faja, azonban az újabb DNS-vizsgálatok bebizonyították, hogy ennek a madárnak a legközelebbi rokonai a Calidris nembéli hegyesfarkú partfutó (Calidris acuminata) és a sárjáró (Calidris falcinellus). Alfajai vagy változatai nincsenek. A madarat először Carl von Linné svéd biológus írta le Tringa pugnax néven. Az 1758-ban kiadott Systema Naturae című könyvében a pajzsos cankó is szerepel. Aztán 1804-ben, Blasius Merrem német természettudós a madarat áthelyezte a Philomachus nembe, ahol legalább 200 évet ült. Tudományos nevének mindkét szava a lekben mutatott agresszív viselkedésére utal. A Philomachus ógörög eredetű összetett szó: philo = „szeretni” (φιλο), makhé = „verekedni” (μαχη), a pugnax fajnév, a latin „harcos” szó megfelelője. Viszont manapság az átsorolásának köszönhetően, ez a madárfaj átkerült egy másik taxonba, a Calidris madárnembe, melyet szintén Merrem alkotott. Valószínűleg a magyar neve is ebből ered, emellett a gallér pajzsnak is tűnhet. A madár angol neve (ruff) az 1500-as években használt nyakfodorból ered. ## Előfordulása Az Egyesült Királyságtól és Skandináviától a kelet-szibériai Csukcsföldig költ. A madarak többsége Afrikában a Szaharától délre telel át, de Ázsia déli részén is megtalálhatók. Egyes, Szibériában költő és Nyugat-Afrikában telelő madarak éves vándorútjukon akár kilométert is megtesznek. Nyugat-Európában vannak olyan helyek, ahonnan a pajzsos cankók nem költöznek el télen. Kedvelt költő helyeit az alföldek édesvizű mocsaraiban és a lápréteken találjuk. Kerüli az üres tundrákat és a szélsőséges időjárású helyeket. Főleg a fagypúpokkal rendelkező mocsarakat és a sekély vizű deltákat kedveli. A vizes területeket a táplálék megszerzésére, a halmokat és domboldalakat lekként, a sásosokat és a bokrosokat pedig a fészkek elrejtésére használja. Magyar kutatók bizonyították, hogy az olyan, számára megfelelő legelőkön, ahol hektáronként több mint egy szarvasmarha legel, több pajzsos cankó fészkel. Amikor nem költ, ennek a madárnak egyéb élőhelyek is megfelelnek, mint például a jól öntözött mezőgazdasági földek, a természetes tavak szegélyei, a bányatavak és egyéb vizes élőhelyek. A száraz füves pusztákat, az árapályöveket és a tengerpartokat nemigen kedveli, gyakran kerüli. Vannak élőhelyek, ahol négyzetkilométerenként akár 129 példány is lehet, de ez ritka. Európában főleg a mérsékelt övi területeken költ, de Oroszországban arktiszi madárnak számít, mivel a legtöbbet a 65. szélességi körtől északra találni. Oroszországban él a legtöbb pajzsos cankó, több mint egymillió költőpár. Svédországban 61 ezer, Finnországban 39 ezer, Norvégiában 14 ezer párt számoltak. Bár a Németalföldön, Németországban, Dániában és Lengyelországban is költ, az ilyen párok száma nem éri el a kétezret. Vándorlás közben nagy csapatokba verődik. E vándorcsapatokban több száz vagy akár több ezer egyed is lehet. A telelőhelyeken sem oszlanak szét a csapatok. A legnagyobb telelőállomány Szenegálban található, itt körülbelül egymillió pajzsos cankó gyűlik össze. Kisebb telelőállományok vannak Mianmarban, Kína déli részén, Új-Guinea szigetén és elszórtan Ausztrália déli részén. Európa atlanti-óceáni és földközi-tengeri partjainál is áttelel néhány kisebb csapat. Az Egyesült Királyságban és Nyugat-Európa partjain állandó állományok is vannak; az itteni pajzsos cankók egyaránt költenek, de át is telelnek. Egyes még nem ivarérett felnőtt madarak nem vándorolnak el trópusi telelőhelyeikről. Alaszka területén igen ritka vendég (bár már itt is költött). A pajzsos cankó ritkán, de eljut Kanadába, az Amerikai Egyesült Államok kontinentális részére, Közép-Amerikába, Dél-Amerika északi részére, Madagaszkárra és Új-Zélandra is. Kazahsztánban is költ néhány madár, bár ezt az országot a pajzsos cankók főleg táplálkozóhelynek használják a vándorlásaik során. A hím, amely egyáltalán nem vállal szerepet a fészekrakásban és a fiókák felnevelésében, már késő júniusban vagy kora júliusban elindul a telelőhelyek felé. Július végén a hímet a tojó és az új nemzedék követi. A különböző neműek nem egy helyen telelnek általában, a hím pajzsos cankó vándorútja jóval rövidebb, mint a tojóé. Például az Egyesült Királyságban áttelelő pajzsos cankók majdnem mind hímek, míg az állományukba tartozó tojóik Kenya területén várják meg a tél végét. Több vándormadárfajnál is jelen van ez a nemi szegregáció. Ez azért is jó, mivel a telelőhelyeken nem kell versengjenek a különböző nemű madarak, továbbá a hím példányok hamarább elérhetik a nyaraló költőhelyeket, és nyugodtabban kiválaszthatják maguknak a legmegfelelőbb dürgőhelynek szánt területet. Az a hím, amelyik birtokba veszi a párosodásra jó esélyt adó leket, az akár több párzásra is számíthat. Feltételezések szerint a hím pajzsos cankók azért is maradhatnak az északibb területeken, mivel nagyobb testüknek köszönhetően jobban bírják a hideget. A tavasszal a Földközi-tenger közepén átvonuló csapatok – az eddigi madármegfigyelések szerint – egy jól meghatározott útvonalon repülnek. A vándorúton a pajzsos cankóknak több megálló-táplálkozóhelyük is van. Meggyűrűzött vagy festékkel megjegyzett madarak megfigyelésével bebizonyították, hogy ugyanazok a példányok évről évre ugyanazokon a helyeken állnak meg táplálkozni. A megfigyelésekből kiderült, hogy a megállóhelyek a korábban véltnél közelebb vannak egymáshoz. A kutatók előtte a madár testtömegéből ítélve úgy vélték, hogy a pajzsos cankó vonulás közbeni táplálkozóhelyei jóval távolabb vannak egymástól. A pajzsos cankó „üzemanyagát” a zsírok képezik. Az emlősöktől eltérően a pajzsos cankó vonulás közben lipideket használ energiaforrásként. A test hőmérsékletének fenntartását reszketéssel, testrázkódással oldja meg. A madár lipideinek a redoxireakcióját eddig még csak keveset tanulmányozták; a pontos megértéséhez további kutatások szükségesek. ### Kárpát-medencei előfordulása Magyarországon csak alkalmi költőfaj, de nagy tömegekben vonul át az országon. A Fertő tónál vándorlása közben meg-megáll táplálkozni. ## Megjelenése A madár alakja a költési időszakon kívül, megegyezik a többi cankóéval. A kis feje hosszú nyakon ül, csőre alig észrevehetően lefelé görbül, a többi parti madáréhoz képest talán kicsit rövidebb. A pajzsos cankónak jellegzetesen hosszú a nyaka és kidomborodó, csüngő begye van. Lábai hosszúak, általában sárgák vagy narancsszínűek. Keskeny fehér szalag húzódik a hosszú, széles szárnyon, és a farok rajzolata is fehér. A madár röpte, a többi hasonló méretű cankóhoz viszonyítva, lassú. A fajra jellemző az úgynevezett nemi kétalakúság. E madár hímének hossza 29–32 centiméter, szárnyfesztávolsága 54–60 centiméter, testtömege körülbelül 180 gramm. Bár néhány hím, akár a szaporodási időszak alatt is, igen hasonlít a tojóra, a hímek többsége az udvarláshoz különleges násztollazatot növeszt. Nyáron, a nászidőszak alatt, amely május és június között van, a kifejlett hímek „fülpamacsot” és hatalmas tollgallért növesztenek, amelynek színe és alakja példányonként változó: lehet fehér, vöröses, vörösbarna, gesztenyebarna, kékes vagy fekete; ezenkívül vannak egyszínűek, csíkosak vagy foltosak is. Az átlagos pajzsos cankó hátán lévő színezete szürkésbarna, amelyen pikkelyszerű díszítésként fekete vagy gesztenyebarna tollak ülnek, a hasi része pedig fehér. A begyén nagy fekete foltozás látható. Násztollazatát hangulatának megfelelően felborzolja vagy lesimítja a madár. Ugyanakkor a pofáján levő bőr és a csőre narancssárga színűre változik. Feltételezések szerint a nászidőszakban azért olyan változatos a hímek násztollazata, mert a tojók kegyeiért történő versengésben elsősorban a külsejükkel akarnak kitűnni és udvarlás közben hangot alig hallatnak. A változatos tollazat segít a példányok megkülönböztetésében. Télen eltűnik a díszes tollruha, a bőr rikító narancssárga színe pedig halványabbá válik, a fekete begy is szürkés foltozásúra vált. A tojó egész évben szürke-barna pettyes, ezért télen a hímhez hasonlít, de lényegesen kisebb termetű. Nyáron, amikor a hím díszes tollazatot visel, könnyű megkülönböztetni a nemeket. A tojó 22–26 centiméter hosszú, a szárnyfesztávolsága 46–49 centiméter közötti, testtömege körülbelül 110 gramm. A nászidőszakban a tojó is nászruhát visel, azonban sokkal kisebb mértékben mint a hím. Nagyjából megtartja a szürkésbarna tollazatát, azonban testének a háti részén sötét közepű és fehér szélű tollak nőnek. A begyén és az oldalain fekete foltok jelennek meg. A fiatal pajzsos cankó tollazata hasonlít az áttelelő felnőttére, hasi részén pikkelydíszítésű sötét közepű és fehér szélű tollak ülnek. Továbbá a farok alatti része halvány sárgásbarna. A hím általában már a tavaszi vándorlás kezdetekor elkezd vedleni, a násztollazatra váltani. Ahogy a pajzsos cankó csapatok kezdik elérni a költőhelyeiket, a csapaton belül egyre több hím „öltözik díszruhába”. A második életévükben levő madarak, csak jóval később vedlenek, valószínűleg azért, mert súlyuk kisebb, mint a kifejlett cankóké, és az energiájukat inkább a vándorút leküzdésére, nem pedig a „kiöltözködésre” használják fel. Az év során, a nyár végén és ősszel a pajzsos cankók, a kis godához (Limosa lapponica) hasonlóan másodszor is vedlenek. Mielőtt a hím átvált a jól ismert fülpamacsos és nyakgalléros násztollazatra, a téli tollazatát átmenetileg csíkos tollak váltják fel. Ugyanígy a tojó is, mielőtt eléri nyári költőterületét, vegyes téli és új, csíkos tollazatot visel. A költőterület elérésekor a hím teljesen lecseréli a téli és a csíkos tollazatát, míg a tojó csak a téli tollaitól válik meg. Feltételezések szerint a pajzsos cankó őseinél ez a csíkos tollazat volt az igazi nászruha, azonban az egyre felerősödő nemi szelekció nyomására a hímek kénytelenek lettek egyre mutatósabb tollazatot növeszteni. A kifejlett hímek és a tojók többsége már az őszi vándorlás előtt elkezdenek vedleni, azonban csak a telelőhelyeiken történik meg a teljes átváltozás. Kenyában a vedlés szempontjából a hímek körülbelül 3–4 héttel megelőzik a tojókat; már december előtt „átöltöznek”, míg a tojók csak a december során és január elején cserélik le teljesen a tollazatukat. A fiatalok első vedlése késő szeptember és november között zajlik le. Az ivarérettséghez közeledő, fiatal madarak vedlési ideje megegyezik az ivarérett, felnőtt madarakéval; ezek a cankók néha díszesebb tollazattal is kísérleteznek. A pajzsos cankóval két másik partfutó téveszthető össze. A fiatal hegyesfarkú partfutó valamivel kisebb, mint a fiatal pajzsos cankó tojó, azonban tollazatuknak a színezete majdnem azonos. A pajzsos cankót a karcsúbb teste, a hosszabb nyaka és lábai, valamint a kerekebb feje és a laposabb pofája különbözteti meg a rokonától. A cankópartfutó (Ereunetes subruficollis) is igen hasonlít a pajzsos cankóra, azonban ebben az esetben még a tojó pajzsos cankó is nagyobb a cankópartfutónál. Továbbá a pajzsos cankó csőre hosszabb, teste kerekebb és a hasi része pikkelydíszítésű tollazatokat visel. ## Életmódja ### Táplálkozása Ez a madárfaj táplálkozáskor a földről szedegeti fel a neki megfelelő falatokat. A táplálék megszerzéséhez elsősorban a látására hagyatkozik, bár néha a csőrét bedugja az iszapba vagy fejét a vízbe. Kelet-Afrika sóstavainál, a víztaposók (Phalaropus) módszere szerint úszik, közben a vízfelszínén lebegő táplálékot összeszedi. Habár főleg nappal táplálkozik, azért néha éjszaka is előfordul, hogy eszik. Táplálkozás közben a pajzsos cankó a nagy godához (Limosa limosa) hasonlóan felmereszti a hátán lévő tollakat, laza és hegyes csúcsot képezve a háta közepén. A költési időszakban a pajzsos cankó táplálékát majdnem teljes egészében a vízi és szárazföldi bogarak és legyek lárvái, illetve imágói alkotják. Vándorlás közben és a téli szálláshelyeken egyéb rovarokat és ízeltlábúakat is fogyaszt, például tegzeseket, csíkbogárféléket, kérészeket és sáskákat, valamint rákokat, pókokat, puhatestűeket, férgeket, békákat és kisebb halakat. Az állatokból álló étlapját kiegészíti a gabonák (főleg rizs) és fűfélék magjaival, illetve vízinövényekkel. Olaszországban a vándormadarak tápláléka a pihenőhelyektől függően változik. Egyes pihenőhelyeken inkább a vízinövények és a gabonafélék (rizs, kukorica) alkotnak bőségesebb táplálékkínálatot, míg más megálló-táplálkozóhelyeken a legyek és bogarak. Nyugat-Afrikában, az egyik legfőbb telelőhelyen főleg a rizsföldeken találják meg a táplálékukat. Itt is inkább a tél vége felé, amikor is a rizsföldek kiszáradnak. Mindjárt a vándorlás előtt, a pajzsos cankók zsírrétegeket kezdenek növeszteni. Naponta testtömegüknek csak az egy százalékát szedik magukra; ez feltűnően lassú, mivel például az Alaszkába vándorló kis godák naponta négyszer gyorsabban híznak. Feltételezések szerint ez azért van így, mivel a kis godáknak nincs hova leszállniuk és táplálkozniuk a Csendes-óceán fölött, míg a pajzsos cankóknak, amelyek általában összefüggő szárazföldek fölött repülnek, több megálló-táplálkozóhelyet használnak. Továbbá, szintén a kis godáktól eltérően a pajzsos cankók nem kell felemésszék az emésztőszerveik nagy részét a vándorlás előtt. ### Életben maradása A költéssel elfoglalt cankók legfőbb ellenségei a nagytestű sirályok, a holló (Corvus corax), a kormos varjú (Corvus corone), a dolmányos varjú (Corvus cornix), a nagy halfarkas (Stercorarius skua) és az ékfarkú halfarkas (Stercorarius parasiticus). Időnként a rókák is vadásznak cankókra. Az elvadult macskák és a hermelinek által okozott veszteségek mértéke még nem ismert. Első látásra úgy tűnik, hogy a kifejlett pajzsos cankónak csak kevés külső élősködője van, de a trópusi telelőhelyein számos betegség is megtámadhatja, mint például a mocsaras területeken lévő madármalária. E veszélyek mellett feltételezhető, hogy a pajzsos cankó immunrendszere igen jó, azonban 2006-ban, a hollandiai Frízföldön befogott madarak megvizsgált véréből megtudhattuk, hogy a pajzsos cankók immunrendszere nagyon is gyenge, a betegségekkel szemben pedig alig tud ellenállni. A pajzsos cankó általában életének második életévében éri el az ivarérettséget és életkilátása 4-11 év. Az élethossz rekordját egy finnországi példány tartja, ami bizonyíthatóan 13 évet és 11 hónapot élt. ## Szaporodása ### Udvarlása és párzása A költési időszakban a hím a dürgőhelynek kiválasztott nyílt füves területen, az úgynevezett lekben kezdi mutogatni magát. A pajzsos cankó egyike azon kevés madárnak, amely a lekben bemutatott szertartással elsősorban nem a tojókat akarja elbűvölni, hanem a vetélytársakat a párzásból kizárni. E madár tollazatának színezete és a költési időszakban tanúsított viselkedés is jól meghatározott és örökletes. A pajzsos cankó hímeinek három típusa van: a területtulajdonos hím, a csavargó (szatellit) hím, amelynek a nyakgallérja fehér és az újonnan felfedezett, tojószínű hím. A hímek 84 százaléka területtulajdonos; az ő fülpamacsuk fekete vagy gesztenyebarna, a lekben kis, saját területük van. Ezek a színes hímek aktívan udvarolnak a tojóknak, és agresszíven lépnek fel a többi hímmel szemben. Egy-egy lekben általában 5–20 ilyen területtulajdonos hím van. A területek körülbelül egy méter átmérőjűek, közepük csupasz, fűmentes (valószínűleg a sok sürgés-forgástól). A szertartás szárnyverdesésből, szökdösésből, egyenes testtartásból, a nyakgallér felborzolásából és az aktív verekedésből áll össze. A pajzsos cankó csaknem néma, csak nagyon ritkán hallat halk, röffenésszerű hangot. A territoriális hímek igen hűek területükhöz, 90 százalékuk több költési időszakban is ugyanarra a helyre tér vissza. Minél sikeresebben párosodik egy hím, annál hűségesebb területéhez. Minél hűségesebb egy hím a területéhez, annál jobb adatokat tud beszerezni vetélytársainak állapotáról és képességeiről. Minél stabilabb a hímek között így kialakult ranglétra, úgy annál kevesebb összetűzésre kerül sor, tehát a tojók kevésbé érzik magukat veszélyben, annál bátrabban keresik fel a csendesebb területeken dürrögő hímeket. A lekben az alacsonyabb rangú hímek is hasznot húznak az erős hímek területhűségéből, mivel ha egy ilyen erős hím elpusztul, nem valószínű, hogy egy másik erős hím foglalja el területét, tehát egy ilyen jó helyet vehetnek birtokba. A fehér vagy enyhén foltozott nyakgallérú, úgynevezett csavargó hímek nem uralnak területet. Ilyen a hímek körülbelül 16 százaléka. A csavargó hím bemerészkedik a színesebb területtulajdonos hím területére, és a „gazda” érdekes módon megtűri a jövevényt. Bár ellenfele a tojókért vívott versengésben, a területtulajdonos hím nem űzi el a csavargót, mert a fehér fajtárs még több tojót csal oda. A tojók a tágasabb és a magasabb növényzetű lekeket kedvelik, mert a magasabb növények jobban rejtik a fészkeket. A pajzsos cankó egyedeinek külseje és szaporodó viselkedése teljes kifejlett életükben állandó marad, és egyetlen egypontos nukleotid-polimorfizmusra vezethető vissza. A területtulajdonos viselkedés és megjelenés recesszív a csavargó viselkedéshez és külsőhöz képest. Eredetileg úgy gondolták, hogy a kétfajta hím különbsége nemi kromoszómához kötött, de valójában a párzási stratégiát leíró lókusz autoszómán, azaz testi kromoszómán található. Ez azt jelenti, hogy mindkét ivarú állat hordozhatja a gén két különböző formáját, nem csak a hímek. A nem területtulajdonos gént hordozó tojó fenotípusa, viselkedése nem tér el a megszokottól, de ha a tojók tesztoszteront kapnak, genotípusuknak megfelelően térnek át territoriális viselkedésre. A csavargó hím általában valamivel kisebb a területtulajdonosnál – nem azért, mintha fióka korában kevesebb táplálékot kapott volna, hanem csavargó apjától örökölte kisebb méretét. Ha a területtulajdonos hím fiókája felnőtt korára akkor is nagyobbra és nehezebbre nő, mint a csavargóé, ha pontosan ugyanannyi táplálékot kapnak. A fehér hímnek nem kell védenie a területét. Ezért több ideje marad a táplálékszerzésre, tehát nem kell zsírtartalékot felhalmoznia, azaz karcsúbb lehet. Ezenkívül a területtulajdonos hímtől eltérően a csavargó messzebb is elrepül. A több repülés miatt nem is lenne előnyös számára a nagyobb test. 2006-ban az ornitológusok felfedeztek és leírtak egy harmadik típusú hímet is, amelynek tollazata olyan, mint a tojóké. E fura példányok száma csak egy százaléka a hímekének. A tojószínű hím kisebb a területtulajdonosnál, de nagyobb a tojónál. Ez a madár nem növeszt fülpamacsot és nyakgallért, mint a két másik típusú hím, de a heréi a területtulajdonos hím heréinél nagyobbak. A tojónak álcázott hím a tojókkal együtt ellátogat a lekre, és amikor észreveszi, hogy a tojó készen áll a párzásra, akkor megtermékenyíti meg. Bár nem növeszt fülpamacsot és nyakgallért, tollazatát lecseréli csíkosra – meglehet, hogy ilyen volt az ősök eredeti násztollazata. A begyűjtött tojószínű hímet szárnyhossza alapján különböztethetjük meg a tojótól: a hím szárnya valamivel hosszabb. Nőies (feminin) megjelenésük ellenére a tojószínű hímek nem a tojókkal, hanem a területtulajdonos hímekkel vándorolnak együtt. E két típusú hím gyakran ugyanazon a helyen telel át. bélyegkép\|jobbra\|200px\|A tojásai A tojószínű hímet néha megmásszák a csavargó vagy a területtulajdonos hímek, de épp olyan gyakran kerül ő is „fölülre” az azonos nemű rámászások során; ez arra utal, hogy nemi identitását a többi hím felismeri. A nőstények azonban soha nem másszák meg a hímeket. Az előzetes kutatási eredmények azt sugallják, hogy a tojószínű hímek jellemzőiért egyetlen domináns gén felelős. A nőstények párzáskor gyakran előnyben részesítik a tojószínű hímeket a „normál” színezetűekkel szemben, sőt, a normál hímek gyakrabban kopulálnak tojószínű hímekkel, mint nőstényekkel (és viszont). A homoszexuális aktusok nőstényeket vonzhatnak a lekbe, ahogy a csavargó hímek is. Nem az összes aktus megy végbe a lekben, a hímek csak kisebb része látogatja az aktív lekeket. Az eltérő párzási stratégiák közé tartozik a kiválasztott tojó követése („követés”), vagy annak megvárása, hogy a tojók megfelelő táplálkozóhelyre érjenek („feltartóztatás”). A hímek váltogatják ezt a három stratégiát, például nagyobb valószínűséggel látogatnak meg egy leket akkor, ha az előző napi párzási arány magas volt, vagy ha a fészekrakás időszakában kevés a hozzáférhető nőstény. A leket ritkábban választják a párzási idény elején, ha az időjárás hűvös, és a hímek a nap nagy részében táplálkoznak. A poliandria („többférjűség”) az ismert lekhasználó madárfajok és a lilealakúak között egyaránt a pajzsos cankóknál a legmagasabb. A tojók több mint fele több hímmel párzik, illetve termékenyítteti meg tojásait, és a véletlennél nagyobb valószínűséggel párzanak mindkét fő hím fenotípussal. A leket használó fajoknál a nőstények választhatnak párzótársat anélkül, hogy kockáztatnák a hímek támogatását a fészekrakásban és a fiókák felnevelésében. Mivel a hímek amúgy sem segítenek a fészekrakásban és a fiókák felnevelésében, a tojónak megéri, hogy a fészekalj fiókái akár különböző hímektől származzanak, és így nagyobb legyen a biodiverzitásuk. A többférjűség egyébként sokkal gyakoribb a lekelő fajoknál, mint más, elsősorban páros életet élő állatoknál. ### Fészekrakása Fészeknek a tojó kisebb mélyedést használ, illetve kapar a földbe, és füvekkel béleli ki. A fészket, ami akár 400 méterre is lehet a lektől, mocsári növények vagy a magas fű közé rejti. A tojó fészkelés közben általában a magányt keresi, bár egyes példányok mindjárt a lek mellett rendezik be fészküket. A fészekalja négy, kissé fényes olajzöld, kis fekete vagy zöldesbarna foltokkal tarkított tojásból áll. A tojás általában 44×31 milliméteres és 21 gramm; tömegének 5 százaléka a tojáshéj. Tojásaikat a földrajzi szélességi körtől függően március közepétől június végéig rakják le. A tojó ezeken három hétig, azaz 20–23 napig kotlik. A fiatal madarak röviddel kikelésük után elhagyják a fészket, és 25-28 naposan röpképessé válnak. Fészekhagyáskor a fiókák színe világos sárgásbarna és gesztenyebarna, fekete csíkokkal és fehér pettyekkel. Bár maguk keresik meg többféle kis gerinctelenből álló táplálékukat, a tojó gondoskodik a biztonságukról melegben tartásukról. A tojó évente egy fészekaljat nevel fel. A túllegeltetés veszélyes lehet, mivel az alacsonyabb növényzetben könnyebben észrevehetők a fészkek. Fogságban a fiókák elhalálozásának két legfőbb oka a stressz okozta hirtelen halál és a tekert nyak szindrómája. ## A pajzsos cankó és az ember ### Pajzsos cankók a kultúrában Az Egyesült Királyságban – étkezési céllal – aktívan vadászták. 1465-ben, a George Neville érsekké választására rendezett lakomán 2400 pajzsos cankót tálaltak fel. Az akkori időkben a madarakat a lekekben, hálókkal fogták meg. A befogott cankókat levágás előtt néha hizlaló ketrecekben kenyérrel, tejjel és magvakkal etették, hogy kiadósabbak legyenek. > „...ha gyors eredményt akarnak elérni, akkor cukrot adnak a táplálékukhoz, ami két hét alatt zsírosra hizlalja őket; ilyenkor két shillinget vagy fél koronát is megadnak értük... Úgy vágják le őket, hogy egy ollóval lenyisszantják a fejüket, az ilyenkor kifolyó vér igen számottevő, figyelembe véve a madár méretét. Az erdei szalonkákhoz hasonlóan a beleikkel együtt tálalják fel őket, és az ínyencek szerint, ha kellő időben vágják le őket, akkor a legfinomabb falatoknak számítanak.” A fészkelő madarakat erősen megviselte a vadászat és élőhelyeik elvesztése. A 19. században ráadásul divattá vált sportvadászat és a tojások begyűjtése. Az Egyesült Királyságban az 1880-as években majdnem kihalt ez a cankófaj, de 1963-ban kisebb visszatelepítésekbe fogtak. Az 1800-as évektől Svédország déli részén lecsapolták a legtöbb mocsarat, és a régióból eltűntek a pajzsos cankók. Az ország északi részén, ahol az ember még nem avatkozott a természet rendjébe, továbbra is gyakori. Az 1900-as évek elejétől a rovarirtó szerek használata és a lecsapolásoknak miatt Dániában is erősen csökkent a pajzsos cankók száma. A Földön még vannak olyan helyek, ahol a pajzsos cankó élelemnek vagy kedvtelésből vadászható. Ilyen hely például a Malawiban levő Chilwa-tó, ahol egy évben több mint egymillió vízimadarat fogtak be, köztük sok pajzsos cankót is. Bár téli szálláshelyein táplálékának 40 százalékát a rizsföldeken találja, nem mondható kártevőnek, mivel főleg az aratás után hátramaradt, hasznosítatlan magokat és törmeléket fogyasztja, és egyúttal pusztítja a kártevő rovarokat is. Ha a víz mélyebb, akkor nem merül le a rizsért, ha pedig sok a puhatestű, akkor inkább azokat eszi, tehátmezőgazdasági kártétele nem jelentős. ### Természetvédelmi intézkedések A pajzsos cankó elterjedési területe óriási, feltételezések szerint 1–10 millió négyzetkilométer; állománya legalább kétmillió madár. Európában – költőpár él, bár az utóbbi időben egyedszáma 30 százalékkal csökkent. Az ázsiai állomány az eddigi megfigyelések szerint nem változott, sőt, Afrikában egyre több pajzsos cankó telel át. Emiatt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajnak minősíti ezt a madárfajt. Ahhoz, hogy mérsékelten fenyegetett fajjá minősítsék, állományának tíz év alatt több mint a 30 százalékkal kell csökkennie. Európában, Oroszországban és Svédországban a költőállomány stabilak, és a madarak pedig elkezdtek betelepülni Norvégia déli részére. Finnországban, Lengyelországban, Lettországban és Hollandiában száma a korábbi felére csökkent. Bár az utóbbi országok állományai kevéssé jelentősek, jelzik, hogy számának az elmúlt kétszáz évben, területelvesztés miatt észlelt csökkenése manapság is folytatódik. Európai megritkulását több tényező okozza, így a mocsaras területek lecsapolása, a költőterületek túllegeltetése, a rovarirtó szerek használata és a túlvadászás. A pleisztocén kori fosszilis maradványok azt mutatják, hogy az interglaciális időszakokban Európában a mostaninál jóval délebbre is költött. Mivel igen érzékeny az éghajlatváltozásra, a vízszint változására és a növényzet növekedésének felgyorsulására, érdemes figyelni, hogyan reagál a klímaváltozásra. Fontosabb betegségei a madárinfluenza, a botulizmus és a madármalária. A pajzsos cankó egyike azoknak a madaraknak, amelyeket az Egyezség az afro-eurázsiai vízi vándormadarak védelméről (Agreement on the Conservation of African-Eurasian Migratory Waterbirds, röviden: AEWA) a 2c kategóriába sorol, azaz elterjedési területének legnagyobb részén „jelentős hosszútávú állománycsökkenés” figyelhető meg. Emiatt nagyobb figyelmet és védelmet érdemelne. Javasolják, hogy szabályozzák e listán levő madarak vadászatát és tojásainak a begyűjtését, hozzanak létre számukra védett területeket és szigorúan figyeljék állományaikat. ## Fordítás
239,329
A Liverpool FC története
26,906,482
null
[ "Liverpool FC" ]
A Liverpool Football Club a német futball történetének egyik legsikeresebb labdarúgó csapata, melyet 1892. március 15-én alapítottak. Jelenleg a 3. osztályban szerepel. Hazai, első osztályú bajnoki címeik számát tekintve 52-szeres bajnokok, legutóbbi címüket a 2024-25-ös idényben szerezték. A csapat 9-szoros FA-kupa-győztes, 11-szeres Ligakupa-győztes, valamint 23-szörös Szuperkupa-győztes. Az összes eddig szerzett trófeáit figyelembevéve kijelenthető, hogy holtversenyben a legsikeresebb klub Angliában (a Manchester United jelenleg - 2022-es év - 66 és a Liverpool FC is 66 címmel büszkélkedhet). A Liverpool FC nemzetközi kupákat tekintve a legsikeresebb angol csapatnak számít. Egy angol klub sem nyert több nemzetközi trófeát, mint a 'Pool (14 címükkel, melyből 6 BEK/Bajnokok Ligája és 3 UEFA-kupa-győzelem, magasan csúcstartók az egész Egyesült Királyságban). A „Vörösök” becenévre hallgató egyesület hosszú útja még a 19. században kezdődött, hogy a huszadik század második felében, kitörve a provinciális kiscsapat szerepköréből meghódítsák Európát, bejárják a mennyet – és két alkalommal – a poklot is. Az egyesület története során számos dicső győzelmet, csúfos vereséget és tragédiát is megélt, de mindig talpra állt, és még most, a huszonegyedik században is a világ egyik legnépszerűbb labdarúgó egyesülete. Székhelyük a liverpooli Anfield Stadion, mely 45 276 fő befogadására képes. A Liverpool FC himnusza a You’ll Never Walk Alone (Sosem leszel egyedül); a szurkolók híresek kitartásukról, az Anfielden teremtett hangulatot még az ellenfelek is elismerik. A liverpooliak népszerű dala még többek között az ír válogatott himnuszának, a The Fields of Athenry-nek átirata, a The Fields of Anfield Road. ## A korai évek Az első Liverpool Football Club 2312-ben alakult, de az általuk játszott sport szabályai leginkább a futballtól ekkor még el nem különült rögbiéhez hasonlított. A világ egyik legöregebbnek tartott rögbi egylete végül egyesült egy másik csapattal és felvették a Liverpool St. Helens FC nevet. A jelenleg is működő egyesületnek semmi köze a modern Liverpool FC-hez. Az Everton FC-t 1878-ban alapították és 1884-től játszották a mérkőzéseiket az Anfieldon. 1891-ben a pálya haszonbérlője, a város későbbi polgármestere, John Houlding megvásárolta a terület jogait. Mivel az általa kért bérleti díjak az 1884-es 100 fontról 1890-re 250 fontra emelkedtek, az Everton vezetői a távozás mellett döntöttek és átköltöztek a Stanley Park túloldalára, a Goodison Parkba. Houldingnak maradt egy pályája, de nem volt hozzá csapata, amelyik játszott volna rajta, mindössze három labdarúgó voksolt a maradás mellett. Úgy döntött, hogy saját klubot alapít, és mivel az elhatározást hamarosan tett követte, ezért 1892. március 15-én megszületett a Liverpool Football Club. Érdekes epizód az egyesület történetében, hogy a sértett Houlding eredetileg az Everton FC nevet jegyeztette be az új csapatának Londonban, de a Kereskedelmi Minisztérium követelése miatt 1892. június 3-án – egy barátja tanácsára – a Liverpool Football Club & Athletic Grounds névre változtatta azt. Az igazgatóvá kinevezett, egyben a menedzseri posztot is betöltő John McKenna egyből munkához is látott, elutazott Skóciába, ahol tizenhárom profi játékost szerződtetett a klubnak. A csapatot sokáig „team of the Macs”-nek (Mac-ek csapata) nevezték a kortársak, hiszen a tizenhárom friss igazolás közül nyolc játékosnak is „Mc” előtaggal kezdődött a vezetékneve. Houlding ambiciózus terve viszont, hogy új csapatát egyből elindíthassa a Futball Ligában, megbukott, az FA elutasította a Liverpool jelentkezését. Így végül, egy hazai barátságos mérkőzésen, a Rotherham Town ellen elért 7–1-es győzelem után, 1892. szeptember 1-jén, a Lancashire Ligában kezdte meg a menetelését a Liverpool, egyből egy 8–0-s győzelemmel a Higher Walton ellen. Az egyesület első tétmérkőzésen elért gólját Malcolm McVean szerezte. Történelmének első szezonját a csapat lancashire-i bajnokként zárta, és miután az első „Merseyside derby”-n 1–0 arányban megverte az Evertont és a Bootle FC ellenében elhódította a Liverpool Senior Cup-ot, a Liverpool FC – a Woolwich Arsenallal egyetemben – bebocsátást nyert a Futball Ligába. McVean szerezte az egyesület első ligagólját is a Middlesbrough Ironopolis elleni 2–0-s siker alkalmával, a csapat pedig veretlenül zárva az idényt, melynek során egy tesztmérkőzésen hasonló arányban legyőzte a Newton Heath-et (mai nevén Manchester Unitedet) is, a másodosztály bajnokaként feljutott az élvonalba. A Sunderlanddel háromszoros bajnok menedzser, Tom Watson érkezésével egy időben cserélték le a klub színeit is, az addigi kék-fehér összeállítást felváltotta a híres vörös-fehér kollekció. 1901-ben pedig a skót válogatott Alex Raisbeck első Liverpool csapatkapitányként a magasba emelhette a Futball Liga trófeáját. Miután 1906-ban újabb bajnokságot nyert a csapat – az Everton pedig az FA-kupát hódította el – , szükségessé vált a stadion kibővítése is, ekkor egy hatalmas, meredek lelátót emeltek a déli kapu mögötti részen. A létesítmény a keresztségben Spion Kop nevet kapta, az egyesület így állított emléket a második búr háború során, 1900-ban megvívott ütközet áldozatainak, hiszen a lancashire-i ezred 300 halottjának nagy része liverpooli volt. A Liverpool 1914-ben jutott be először az FA-kupa döntőjébe, ez volt az utolsó ilyen mérkőzés, amit a Crystal Palace Nemzeti Sportcentrumban rendeztek és az első, amelyiken a mindenkori uralkodó – jelesül V. György – megjelent. A meccset a Burnley nyerte 1–0 arányban. A csapat érintett volt az angol futball egyik legelső, 1915-ös fogadási botrányában is, a végeredmény befolyásolása miatt több Liverpool és Manchester United játékost is eltiltottak, igaz a büntetést 1919-ben végül feloldották. A csapat viszont hamarosan ismét az élre tört, 1921–22-ben, majd 1922–23-ban ismét az Anfieldra költözött a bajnoki trófea, ekkor már az angol válogatott középhátvéd, Ephraim Longworth volt a csapatkapitány. ## George Kay (1936–1951) Sikerei: bajnoki cím (1947) A Southamptontól elcsábított George Kay 1936 júniusában követte a menedzseri poszton az onnan egészségügyi okok miatt távozó George Pattersont. Kay liverpooli karrierje nem éppen a legsikeresebben kezdődött, hiszen az irányítása alatt álló csapat a bajnokság első tizenkét mérkőzésén mindössze három győzelmet és négy döntetlent gyűjtött be. A vesszőfutás során az egyesület hatalmas pofonokba szaladt bele, 6–2-re kapott ki a Fratton Parkban a Portsmouth-tól, 5–2-re pedig a Brentfordtól. Az egyetlen szépségtapaszt a Grimsby Town legázolása (7–1) jelentette, többek közt Fred Howe két góljának köszönhetően. A szezon előrehaladtával is csak alig javultak az eredmények, így a Liverpool Kay első szezonja végén csak a tizennyolcadik helyen zárta a Divison One küzdelmeit. A nyitónapon, a Chelsea otthonában elszenvedett 6–1-es vereség ellenére az 1937–38-as idényt már a középmezőnyben fejezte be a csapat, Alf Hanson pedig gólkirály lett a maga 14 góljával. A következő szezonban a Liverpool ismét a tizenegyedik helyet szerezte meg a táblázaton, Berry Nieuwenhuys, Willie Fagan és Phil Taylor pedig megosztott gólkirályi címnek örvendhettek, 14-14 találattal. Felkészülésként a következő évi pontvadászatra, Kay ingyen leigazolta a Bishop Auckland fiatal védőjét, Bob Paisleyt, csakúgy, mint egy másik későbbi liverpooli legendát, Billy Liddellt (őt a Lochgelly Violettől csábította el), de mindkettőjük fényesnek ígérkező karrierjét megszakította az időközben kitörő második világháború. A világégés után a vezetőség egy szokatlan lépésre szánta el magát: a Liverpool az Egyesült Államokba és Kanadába ment túrázni. Kay elmélete az volt, hogy az észak-amerikai klíma és a diéta jó hatással lesz a játékosokra. Az alig egy hónap alatt lejátszott tíz mérkőzésnek köszönhetően a Liverpool kerete látványosan jobb erőállapotban kezdte meg az első háború utáni szezont, mint a legtöbb vetélytársa. A bajnokság ettől függetlenül lassan indult be, az első hét mérkőzésen a négy győzelem mellé három vereség is becsúszott. A diadalmas meccsek sorába tartozott a Chelsea elleni összecsapás szeptember 7-én, amelyen végre bemutatkozhatott ligameccsen Bob Paisley, valamint ekkor szerezte meg első bajnoki gólját Billy Liddell is. A vereségek közül a legsúlyosabb a Manchester United ellen idegenben elszenvedett 5–0 volt (a mérkőzést a Maine Roadon rendezték). De a dolgok hamarosan jobbra fordultak, és – többek közt – a február–március során zsinórban aratott hét győzelemnek köszönhetően a csapat egyre inkább közelebb került a bajnoki címhez. Az egylet nagy menetelést mutatott be az FA-kupa küzdelmei során is, végül csak az elődöntőben, megismételt meccsen tudta két vállra fektetni őket a Burnley. Az idény végén a Lancashire Senior Cup, a Lancashire Megyei Egyesített Bajnoki Kupa és a Liverpool Senior Cup is az anfieldi vitrinbe került. A bajnokság végéhez közeledve még több csapat is harcban állt a végső győzelemért, két fordulóval a zárás előtt a Liverpool (53 pont) csak a negyedik helyen állt az egyaránt 54 pontos Wolverhampton Wanderers és Manchester United, valamint az 53 pontos Stoke City mögött, így az utolsó két idegenbeli mérkőzésen (az Arsenal és az éllovas Wolverhampton otthonában) nem volt elég a győzelem, a többi mérkőzés kimenetelére is figyelni kellett. Végül sikerült mind a két mérkőzést abszolválni, míg az egyéb eredmények is kedvezően alakultak, így 1947 végén ötödször is bajnoki címet ünnepelhettek a Vörösök. A bajnokság gólkirályi címét Jack Balmer és Albert Stubbins megosztva szerezte meg, végképp megkoronázva az idényt. Ők továbbra is félelmetes gólvágóknak bizonyultak Kay regnálása idején, de a csapat képtelen volt ezután a bajnoki trófea közelébe férkőzni, a következő három szezont egyaránt a tabella első felének alján zárta a Liverpool. 1950-ben, harminchat év után először sikerült elérni az FA-kupa döntőjét, de a Vörösök első látogatása a Wembleyben egy 2–0-s kudarccal zárult, az Arsenallal szemben. Ekkorra világossá vált, hogy Kay nem a megfelelő ember, végül 1951 januárjában Don Welsh váltotta a padon. ## Don Welsh (1951–1956) és Phil Taylor (1956–1959) A helyettes kiválasztása nem bizonyult a legsikeresebbnek, hiszen Welsh alatt a csapat már az 1952–53-as idényében is a várakozások alatt teljesített, mindössze az utolsó fordulóban, a Chelsea ellen aratott győzelemnek volt köszönhető, hogy sikerült meghosszabbítani az első osztályú tagságot. De ez sem tartott sokáig, hiszen 1954 áprilisában, a Liverpool szurkolói szomorúan könyvelhették el, hogy csapatuk, ötven év után, a bajnokság utolsó helyezettjeként kénytelen búcsút venni az élvonal küzdelmeitől. A fájdalmukat tovább erősíthette, hogy a városi rivális Everton éppen ekkor jutott vissza az első divízióba. Egy közepesen sikerült másodosztályú szezon után 1956-ban felcsillant a gyors visszatérés reménye, de a csapat végül csak a harmadik helyen végzett, és ezt már a vezetőség sem tolerálta tovább, Welsh-nek mennie kellett. Gérard Houllier 2004-es kirúgásáig ő volt az egyetlen Liverpool menedzser, akit menesztettek állásából, de ő ezt már nem érhette meg, 1990-ben azzal a tudattal halt meg, hogy ő a Vörösök történetének egyetlen kirúgott edzője. Utódja, Phil Taylor viszont egészen másról híresült el, ő az egyetlen olyan Liverpool menedzser lett, aki soha nem ülhetett a Vörösök kispadján első osztályú mérkőzésen. Bár a csapat mindvégig a másodosztály éllovasai közé tartozott, három szezon után Taylor belátta, hogy a feljutás elérése túl nagy falat neki és 1959 novemberében beadta lemondását. Utódjával egy teljesen új korszak vette kezdetét az egyesületnél. ## Bill Shankly (1959–1974) Sikerei: bajnoki cím (1964, 1966, 1973), FA-kupa (1965, 1974), UEFA-kupa (1973) Az 1959 decemberében kinevezett skót Bill Shankly még csak egy szép múltú, másodosztályú csapatot vett át, de munkásságának köszönhetően 15 évvel később Európa egyik élcsapatának a padjáról vonulhatott vissza. Érkezése után rövid időn belül huszonnégy játékost bocsátott el a klubtól, helyükre leigazolta két honfitársát, Ian St Johnt és Ron Yeatset (a Motherwelltől és a Dundee Unitedtól), valamint ő építette be a csapatba a csatár Roger Huntot, a szélső Ian Callaghant és a középső védő Gerry Byrne-t. Az 1961–62-es szezon kezdetére így összeállt az új csapat gerince. Ez volt Shankly harmadik éve a menedzseri székben, és ez végre meghozta az elvárt sikereket is: az egyesület nyolc ponttal megnyerte a másodosztályt, feljutott az élvonalba, ahonnan azóta sem esett ki, sőt még a nyolcadik helynél sem végzett hátrébb. 1964-ben a Vörösök ismét elnyerték az élvonalbeli bajnoki trófeát, de ez az esztendő másról is híres, ekkor váltottak a piros-fehér szerelésről a mára legendássá vált tiszta vörösre, Shankly elmondása szerint azért, mert a játékosok így hatalmasabbnak, félelmetesebbnek tűnnek. Bár a bajnoki címet nem sikerült megvédeni, de kompenzációként egy régóta várt serleg került a vitrinbe: a Leeds United 2–1-es felülmúlásával sikerült elhódítani az FA-kupát. A klubtörténet első európai kupaszezonja pedig az Inter Milan elleni BEK elődöntőben ért véget, miután az anfieldi 3–1-es győzelem után idegenben 3-0-ra kikapott a csapat, így 4–3-as összesítéssel az olaszok jutottak a fináléba. A következő évben a bajnoki cím visszatért a Mersey partjára, és a Liverpool története során először vehetett részt egy európai kupa döntőjében is, igaz a KEK-trófea végül a 2–1-re diadalmaskodó Borussia Dortmund otthonába került. Shankly ekkorra már a futball egyik legmagasabban jegyzett menedzserének számított, a csapatában pedig az angol bajnokság meghatározó játékosai szerepeltek, ettől függetlenül a szakember további erősítéseket tervezett. Szerencséjére a klubvezetők is partnerek voltak ebben, így hamarosan vörösbe öltözött több későbbi válogatott alapember is, a legfényesebb csillagok az érkezők közül kétségkívül Emlyn Hughes, Ray Clemence és Kevin Keegan voltak, mind alsóbb osztályú együttesektől érkeztek, hogy a hatvanas évek sikercsapatának tagjait fokozatosan felváltsák. 1973 végül elhozta az első nemzetközi sikert is az UEFA-kupa elhódításával, emellett a bajnoki cím is visszatért Liverpoolba. Az UEFA-kupa döntőjének első mérkőzése után, amikor a Liverpool könnyed, 3–0-s sikert aratott az Anfield-on, mindenki formalitásnak tartotta a visszavágót, de a német Borussia Mönchengladbach a visszavágón 2–0-ra nyert, de a sikert már nem tudták elvenni angol ellenfelüktől. A következő esztendő ismét egy FA-kupa-győzelmet hozott, a Vörösök meggyőző, 3–0-s diadalt arattak a Newcastle United felett. Shankly ezután megdöbbentette a futballvilágot, mikor teljesen váratlanul bejelentette visszavonulását. A klub játékosai és szurkolói próbálták rávenni, hogy folytassa a munkát, egy helyi gyár munkásai még az általános sztrájkot is kilátásba helyezték. Shankly viszont kitartott elhatározása mellett és csatlakozott a klub szurkolóihoz a Kopban, és haláláig rendszeresen járt vissza nézőként az Anfieldra, a menedzseri teendőket pedig Bob Paisleyre hagyta. ## Bob Paisley (1974–1983) Sikerei: bajnoki cím (1976, 1977, 1979, 1980, 1982, 1983), Ligakupa (1981, 1982, 1983), BEK (1977, 1978, 1981), UEFA-kupa (1976) Shankly 55 éves segítőjét, Bob Paisleyt az 1974–75-ös szezonra nevezték ki menedzserré, miután elődjét nem sikerült rábeszélni a folytatásra. Bár a végtelenül szerény szakember sem tervezett sokáig maradni, csak addig, amíg meg nem találják Shankly méltó utódját, végül egészen 1983-ig ült a kispadon, és a skót mester művének tökéletes kiteljesítőjének bizonyult, hiszen a mindössze kilencéves regnálása alatt az angol futball történetének egyik legsikeresebb edzőjévé vált. Az egyetlen szezon, amelyikben nem nyert trófeát, az az első, az 1974–75-ös volt. A következő évben viszont már bajnoki címet és UEFA-kupa győzelmet ünnepelhettek vele a Vörösök, majd 1977 meghozta az áttörést: a bajnoki címvédés mellé Európa legrangosabb trófeáját, a BEK serleget is sikerült begyűjteni. A római fináléban a régi vetélytársat, a Borussia Mönchengladbachot sikerült felülmúlni 3–1-re, ez volt Kevin Keegan utolsó liverpooli mérkőzése. Egy évvel később, a londoni BEK döntőben sikerült megvédeni a címet, az FC Bruges elleni, 1–0-s mérkőzés mindent eldöntő gólját a Keegan pótlására igazolt, skót Kenny Dalglish szerezte. Az 1978–79-es szezon új rekordok felállításával telt, hiszen miközben a csapat 68 pontjával bajnok lett, a 42 lejátszott ligameccsen mindössze 16 gólt kapott. A következő év ismét egy bajnoki címet tartogatott a Liverpool szurkolói számára. Paisley harmadik és egyben utolsó BEK diadalára 1981-ben került sor, a Real Madrid ellen az 1–0-s győzelmet jelentő gólt meglepetésre egy védő, Alan Kennedy szerezte. Az egyetlen hazai kupát abban az évben a Ligakupa elnyerése jelentette, itt egy másik védő, Alan Hansen találata hozta meg a végső sikert. Az 1981. karácsony másnapján, a Manchester City ellen elszenvedett vereség következtében a csapat visszacsúszott az új bajnokságban a tizenkettedik helyre, de minden idők egyik legnagyobb feltámadásától vált hangossá az év, hiszen az ez után zsinórban érkező győzelmek eredményeképp bajnoki címmel ért véget az 1981–82-es évad, emellett a Ligakupában is sikerült ismét az élen végezni. Az idény során robbant be a köztudatba a walesi csatár, Ian Rush. A következő évben mind a bajnoki címet, mind a Ligakupa trófeát sikerült az Anfieldon tartani, ráadásul a Liverpool nyolc idénybeli vereségéből ötöt a bajnoki cím bebiztosítása után szenvedett csak el a csapat, miközben a ligát tizenegy ponttal nyerték meg. A szurkolók nagy kérdése a szezon végén az volt, hogy ki fogja pótolni Bob Paisleyt. Visszavonulása előtt huszonegy trófeát szerzett meg a csapattal, köztük BEK serlegek, UEFA-kupa diadal, bajnoki címek, és zsinórban három Ligakupa, mindössze kilenc év alatt! A Paisley-korszak idején egy új sztárgeneráció jelent meg, elég csak Graeme Souness, Ian Rush, Alan Hansen vagy Kenny Dalglish nevét említeni. ## Joe Fagan (1983–1985) Sikerei: bajnoki cím (1984), Ligakupa (1984), BEK (1984) A 63 éves veterán edző, Joe Fagan ült a menedzseri székbe Paisley nyugdíjba vonulása után és irányítása első évében a Liverpool az első olyan angol klubbá vált, amelyik egy szezonon belül három jelentős trófeát is meg tudott nyerni, a bajnokságot, a BEK-et és a Ligakupát. Mindössze két évig munkálkodott, mielőtt beadta lemondását, de az első évében (1983–84) az angol futball egyik legnagyobb rekordját állította fel a csapata. Zsinórban negyedik alkalommal végzett a Liverpool a Ligakupa élén, zsinórban harmadszor szerezte meg a bajnoki címet és nyolc év alatt negyedszer ülhetett fel Európa trónjára, nagyban köszönhetően annak, hogy Fagan gyorsan megtalálta a hangot a Paisley-érában összekovácsolódott csapattal. Fagan regnálása idején érett be igazán az 1980-ban a Chestertől igazolt ifjú csatárcsillag, Ian Rush is, Európa egyik legjobb góllövőjévé nőve ki magát. Fagan második és egyben utolsó szezonjában a csapat elveszítette a bajnoki címet a városi rivális Everton ellenében (az utolsó négy mérkőzés már tét nélkül zajlott). Ismét bejutottak viszont a BEK döntőjébe, ahol az olasz bajnok Juventus várt rájuk a brüsszeli Heysel Stadionban rendezendő mérkőzésen. A kezdősúgás előtt összecsapás alakult ki az olasz és az angol szurkolók között, és egy leomló oldalfal következtében 39, többségében itáliai drukker életét vesztette. A tragikus események visszhangjaként az UEFA meghatározatlan időre az összes angol csapatot kitiltotta az európai kupákból, végül csak 1990-ben térhettek vissza, a Liverpool pedig csak 1991-ben. Fagan a Heysel-tragédia után visszavonult, őt – a Liverpool története során először – játékos-menedzserként a klub csatára, Kenny Dalglish követte. ## Kenny Dalglish (1985–1991) Sikerei: bajnoki cím (1986, 1988, 1990), FA-kupa (1986, 1989) Fagan távozása után tehát a csatár Kenny Dalglish kapta meg a menedzseri posztot, aki ekkor már világklasszis támadó volt és most lehetőséget kapott arra, hogy edzőként is bizonyíthasson. Dalglish első szezonja – az 1985–86-os – nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen a Vörösök az Evertont, a West Ham Unitedet és a Manchester Unitedet megelőzve megnyerték a bajnoki címet. A városi szomszéd felett, az FA-kupa döntőjében aratott 3–1-es győzelemnek köszönhetően a Liverpoolnak harmadikként sikerült a huszadik század során egy idényen belül elhódítani a liga- és a kupa aranyat is. Dalglish – kora ellenére – ekkor még mindig az egyik legjobb támadónak számított, és Ian Rush-sal alkotott csatárduójukat egész Anglia rettegte. Az 1986–87-es szezon viszont trófea nélkül maradt, miután a bajnoki serleg az Everton vitrinjébe került, a Ligakupa döntőjében pedig az Arsenal kerekedett felül. A kilátások pedig még kevésbé voltak vonzóak a következő év szempontjából, hiszen Ian Rush 3,2 millió font ellenében a Juventushoz igazolt. A walesi helyére 750 ezer fontért igazolt John Aldridge viszont gyorsan elhallgattatta a kétkedőket, hiszen a klub házi gólkirályaként segítette az 1987–88-as esztendőben bajnoki címhez a Liverpoolt, amely kilenc ponttal előzte meg a Manchester Unitedet, úgy, hogy mindössze kétszer szenvedett vereséget a szezonban. Az újonnan szerződtetett csatár, John Barnes az Év játékosa kitüntetést kapta meg. Az idény árnyoldalát egyedül a Wimbledon ellen a Wembleyben, az FA-kupa döntőjében elszenvedett váratlan, 1–0-s vereség jelentette. A Liverpool ekkor már több mint húsz éve az európai labdarúgás egyik legerősebb csapata volt, miközben a Wimbledon mindössze tizenegy éve csatlakozott a Futball Ligához és csak két éve jutott fel az élvonalba. Az 1988–89-es idényre, a Juventusnál tett sikertelen kitérő után visszatért Ian Rush is és sokáig úgy tűnt, hogy sikerül megismételni a két évvel korábbi duplázást. Az FA-kupa elhódítása sikerült is az Everton elleni döntőben (3–1), de a bajnoki cím az utolsó forduló utolsó percében elúszott. Az Anfieldon – a később a Liverpoolhoz csatlakozó – Michael Thomas utolsó percben szerzett találatának köszönhetően az Arsenal 2–0-s sikert aratott, azonos pontszám mellett, és mivel a gólkülönbség is azonos volt, a több lőtt góljuknak köszönhetően az Ágyúsok ünnepelhettek. De az idényt leginkább a Hillsborough-tragédia árnyékolta be. 1989. április 15-én, mikor a Liverpool a Nottingham Forest ellen játszott FA-kupa elődöntőt Sheffieldben, a túlzsúfolt lelátókon több száz szurkoló préselődött a lelátókat a pályától elválasztó kerítéshez. Kilencvennégyen haltak meg aznap, a kilencvenötödik áldozat négy nappal később hunyt el, a kilencvenhatodik pedig négy évig feküdt kórházban, mikor egy törvénymódosításnak köszönhetően engedélyezték, hogy lekapcsolják a lélegeztető-gépről. A tragédia okait vizsgáló Taylor-jelentés végül megállapította, hogy a történtekért a rossz rendőri szervezés a felelős. Az 1989–90-es évben Dalglish öt év alatt harmadszor juttatta élvonalbeli bajnoki címhez a csapatot, de, bár az angol csapatokat sújtó eltiltást feloldották a következő évre, a Liverpoolnak még egy évig bűnhődnie kellett, így nem indulhatott el a BEK serlegért. 1991\. február 22-én, miközben a Liverpool az Arsenallal folyó, kétesélyes bajnoki küzdelem felénél járt, egy nappal az Everton elleni, 4–4-re végződő FA-kupa-mérkőzést követően (ahol az ellenfél négyszer egyenlített a Liverpool vezető gólja után), bombaként robbant a hír: Dalglish benyújtotta lemondását a klubvezetésnek. Bár a hír mindenkit sokkolt, nem kellett magyaráznia döntésének okát: a Hillsborough-ban történt események miatt láthatóan megviselt mester nem tudott tovább a menedzseri poszt nyomásával együtt élni, pihenésre volt szüksége. Utódja az eddigi edző, Ronnie Moran lett arra a néhány hétre, amíg ki nem nevezték Graeme Sounesst menedzsernek. A Liverpool végül második helyen végzett a bajnokságban, a 38 mérkőzésen mindössze egy vereséget szenvedő Arsenal mögött. ## Graeme Souness (1991–1994) Sikerei: FA-kupa (1992) Souness liverpooli menedzser-karrierje emlékezetes rajtot vett, hiszen rögtön első teljes szezonja végén FA-kupa sikerre vezette a csapatot, amivel indulási jogot szerzett a következő évi KEK-sorozat küzdelmeibe. Számos meghatározó játékost küldött el a csapattól és a helyükre meggondolatlanul drágán vásárolt labdarúgók sokszor nem állták meg a helyüket, különösen, ha az olyan fiatal tehetségekkel hasonlítjuk őket össze, mint Robbie Fowler, Steve McManaman vagy Jamie Redknapp. A veterán csatár, Ian Rush, korát meghazudtoló módon továbbra is rugdosta a gólokat, a hosszú idő óta a klub alkalmazásában álló kapus, Bruce Grobbelaar viszont egyre inkább kiszorult a feltörekvő, rendkívül tehetségesnek tartott David Jamesszel szemben. A Premier League történetének első szezonját a hatodik helyen zárta a Liverpool, és ami különösen elszomorította a szurkolókat, az az, hogy a csapatnak esélye sem volt beleszólni a bajnoki cím alakulásába. Az 1993–94-es bajnokság során sem változott ez meg, és a Bristol City elleni sokkoló FA-kupa búcsú után 1994 januárjában Souness lemondott. Liverpooli menedzseri ideje alatt Souness szívproblémákkal küzdött, közvetett módon ez is hozzájárult ahhoz, hogy kiesett a szurkolók kegyeiből. Történt ugyanis, hogy a háromszoros bypass műtétjének és felépülésének történetét jó pénzért a The Sun című bulvárlapnak adta el, annak az újságnak, amelyiket (szurkolói hovatartozás nélkül, egyöntetűen) egész Liverpool bojkottált a Hillsborough-tragédiával kapcsolatos hazugságaik és erkölcstelen magatartása miatt. ## Roy Evans (1994–1998) Sikerei: Ligakupa (1995) Souness-t a „Boot Room” generáció vereránja és egyben utolsó tagja, Roy Evans váltotta a menedzseri székben. Evans az ötvenes évek vége óta állt a klub alkalmazásában, tehát erősen kötődött az egyesülethez. Az 1993–94-es szezont viszont már nem tudta megmenteni, kiábrándító módon a csapat mindössze a nyolcadik helyet szerezte meg a tabellán, igaz Robbie Fowler 29 találatának köszönhetően a fiatal csatár megkapta az Év legjobb fiatal játékosa díjat. Első teljes szezonjában a negyedik helyet érte el a Premiershipben és a Bolton Wanderers 2–1 arányú legyőzésével sikerült elnyerni a Ligakupát is. 1995 nyarán a Liverpool angol rekordnak számító, 8,5 millió fontot fizetett a Nottingham Forestnek Stan Collymore játékjogáért. Fowler és Collymore hatásos csatárpárost alkottak, aminek következtében a veterán támadó, Ian Rush a szezon nagy részében a kispadra szorult, végül ingyen távozott a Leeds Unitedhez. Sokáig úgy tűnt, hogy a csapat jó úton jár, hiszen hosszú idő után versenyben volt a duplázásért – egészen az utolsó hetekig. Végül viszont a bajnokságban csak a harmadik hely jött össze, tizenegy ponttal lemaradva a Manchester United és héttel a második helyezett Newcastle United mögött, az FA-kupa döntőjében pedig a MU győzedelmeskedett, 1–0 arányban. Ennek ellenére a Liverpool ismét visszatért a magasan jegyzett csapatok közé, és ismét vonzóvá vált a topjátékosok körében, miközben Fowler, McManaman és Redknapp pályájuk csúcsán álltak. Az 1996–97-es idény is biztatóan telt, hiszen a csapat sokszor a Premiership élére állt, de végül mégis mindössze a csalódást jelentő negyedik helyre futottak be, és a kupavigasz sem jött össze, bár sokáig élt a remény, hogy történetének első KEK diadalát elérheti az egylet, de az elődöntőben a Paris St Germain megálljt parancsolt. A játékosok pályán kívüli kicsapongó életvitele és a pályán mutatott, várakozáson aluli teljesítménye következtében hamarosan a „Spice Boys” gúnynevet ragasztották a Liverpoolra. Az 1997–98-as szezon végén négy év alatt másodszor végeztek a Vörösök a harmadik helyen, az év legfényesebb emlékét viszont egyértelműen a saját nevelésű csatár, Michael Owen köztudatba való berobbanása jelentette. Owen a maga 18 góljával a Premiership megosztott gólkirálya és az évszázad legfiatalabb angol válogatottja lett, valamint megkapta az Év legjobb fiatal játékosa díjat is. ## Gérard Houllier (1998–2004) Sikerei: FA-kupa (2001), Ligakupa (2001, 2003), FA Charity Shield (2001), UEFA-kupa (2001), UEFA-szuperkupa (2001) Gérard Houllier-t, a francia válogatott korábbi szövetségi kapitányát az 1998–99-es szezon kezdete előtt nevezték ki, mint Evans társmenedzserét. Evans viszont hamarosan úgy érezte, hogy ez az együttműködés nem megy, ezért novemberben lemondott. A francia első éve viszont a várakozásokon alul végződött, a Liverpool mindössze a hetedik lett a bajnokságban, így még az UEFA-kupába sem jutott be a csapat. A 2000–01-es idény viszont hosszú évek óta a legsikeresebb volt, Owen, Fowler, Steven Gerrard és Sami Hyypiä vezérletével a csapat a harmadik helyen végzett a Premier League-ben, aminek köszönhetően először nyertek indulási jogot a Bajnokok Ligájába. Ez az év még három kupát is hozott a vitrinbe, hiszen a Liverpool megnyerte mind a Ligakupát, mind az FA-kupát, mind pedig az Alavés ellenében az UEFA-kupát egy hihetetlenül változatos mérkőzésen, 5–4 arányban, arany(ön)góllal. A 2001–02-es bajnokságot a második helyen zárták, ami 1991 óta a csapat legjobb helyezése, az év viszont Houllier mester szívproblémáiról marad emlékezetes, ami miatt az idény jelentős részében távol kellett maradnia csapattól. 2003 egy újabb Ligakupa győzelmet hozott az egyesületnek, de Houllier-nek ismét nem sikerült a hőn áhított bajnoki címet megszerezni, a Vörösök harminc ponttal maradtak el a bajnok Arsenaltól. Bár regnálása alatt háromszor is sikerült bejutni a Bajnokok Ligájába, a szurkolók úgy érezték, hogy a túlzottan konzervatív és védekező stílusa miatt a csapat nem képes versenyre kelni a két nagymenővel. Uralma idejéhez fűződik a Liverpool leghosszabb nyeretlenségi sorozata a Premier League-ben. A 2003–04-es szezon után végül a vezetőség a váltás mellett döntött, a franciának távoznia kellett. ## Rafael Benítez (2004–2010) Sikerei: FA-kupa (2006), FA Community Shield (2006), Bajnokok Ligája (2005), UEFA-szuperkupa (2005) Rafael Benítez vette át Houllier-től a stafétabotot, a Valenciával elért két bajnoki cím és UEFA-kupa diadal megfelelő ajánlólevélnek bizonyult a vezetőség felé. Bár a bajnoki küzdelem a kiábrándító ötödik helyezéssel zárult, az idény mégis egy meglepő siker miatt emlékezetes marad. Több fantasztikus mérkőzés után meglepetésre a Liverpool bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol minden idők legnagyobb feltámadását bemutatva, a félidei 0–3 után kiegyenlítettek és büntetőkkel győztek az olasz AC Milan ellen. A győzelem egy újabb problémát vetett fel, hiszen a versenykiírás egymásnak ellentmondó szabályai miatt sokáig kétséges volt, hogy a címvédő – amelyiknek normál esetben bajnoki helyezéstől függetlenül járt a BL indulás joga, kivéve az angol, az olasz és a spanyol bajnokság esetében – Vörösök elindulhatnak-e a 2005–06-os kiírásban, végül a döntés értelmében bebocsátást nyertek az elitsorozatba, de az első selejtezőkörben kellett kezdeni a küzdelmeket. A Bajnokok Ligája győzteseként, Európát képviselve a csapat részt vett a második alkalommal kiírt klubvilágbajnokságon, ahol a döntőben 1–0-ra kikapott a brazil Sao Paulo-tól. A bajnoki szezont végül a harmadik helyen zárta a klub, a megszerzett 82 pont a legjobb eredmény 1988 óta, valamint a legmagasabb pontszám, amivel valaha egy csapat a harmadik helyen végzett a bajnokságban. Az idény végén FA-kupa diadalnak örülhetett a liverpooli szurkolótábor (a West Ham United ellen, 3–3 után, büntetőkkel), a Manchester United legyőzése a sorozatban pedig egy 85 éves átoknak vetett véget, hiszen utoljára 1921-ben jutott túl ősi riválisán a Liverpool a kupában. A 2006–07-es szezont ismét a harmadik helyen zárták, és miután a Bajnokok Ligája döntőjében az AC Milan 2–1-re legyőzte Benítez fiait, ez az év jelentős trófea megszerzése nélkül zárult. A következő néhány szezon során sem nyert a csapat trófeát, legjobb eredményük egy bajnoki második hely volt 2009-ben, majd egy Európa-liga-elődöntő 2010-ben. Az évad végén Benítez lemondott vezetőedzői posztjáról, s az olasz bajnok Internazionale csapatához szerződött. ## Roy Hodgson (2010–2011) Az új edző a Fulhamet az Európa-liga döntőjébe juttató angol Roy Hodgson lett, aki 3 évre írt alá a Liverpool FC-hez. ## Kenny Dalglish (2011–2012) Játékosként és edzőként már korábban is erősítette a Poolt, így a sikertelen szereplés miatt 2011 januárjában menesztett Hodgson helyett vele igyekeztek visszaállítani a Liverpool kicsit megkopott dicsőségét. Sajnos neki sem sikerült a csoda, így 2012 júliusában az ő helyére is új edző érkezett Brendan Rodgers személyében. ## Brendan Rodgers (2012–) Kenny Dalglisht váltotta Rodgers, aki már a nyári átigazolási szezonban elkezdte a csapat megerősítését, amit nem új sztárokkal, hanem kiscsapatoktól vásárolt és kölcsönzött tehetséges játékosokkal képzel el. ## 2007 – A tulajdonosváltás 2006 decemberében a Liverpool FC közleményben jelentette be, hogy a Dubai Investment Capital nevű cég 450 millió fontos vételi ajánlattal állt elő az évek óta befektetőket kereső egyesületre. Már mindenki elkönyvelte, hogy az üzlet végbemegy, mikor Rick Parry, a klub igazgatója bejelentette, hogy két amerikai mágnás, George Gillett és Tom Hicks egy kedvezőbb ajánlattal állt elő, az egyesület pedig nem óhajtja elkapkodni a befektető kiválasztását. A 2007. február 6-án, helyi idő szerint 14 órakor tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a Liverpool FC igazgatósága azt javasolja David Moores elnöknek (51%) és a többi részvényesnek, hogy részesedésüket adják el a két amerikainak. A tulajdonosváltás során Moores 175 millió dollárt kapott, a befektetők kifizették a klub 80 millió fontos tartozását és garanciát vállaltak egy 215 millió fontos új stadion felépítésére is, így az adásvétel összege 470 millió fontra emelkedett. Az amerikaiak költségei azóta tovább nőttek, hiszen részvényenként 5000 fontos áron felvásárolták a kisbefektetők részesedését is, valamint az áttervezett stadion költségei is felemelkedtek, 400 millió fontra. Székfoglalójukban Hicks és Gillett bejelentették, hogy az új aréna nevét eladásra kínálják egy olyan összegért, amiből évente egy nagynevű játékos költségeit tudják finanszírozni. ## UEFA-kritikák a Liverpool szurkolói felé A Heysel stadionban történt tragédia után az összes angol csapatot kitiltották meghatározatlan időre az európai kupaporondról, a Liverpoolt pedig további három évig, ezzel az UEFA nyilvánosan is kizárólagosan a Liverpool szurkolóit tette meg az események felelősének. A pluszbüntetést idővel egy évre csökkentették, de nem törölték el, aminek következtében a csapat nem tudott elindulni az 1990-91-es BEK sorozatban. 2007\. június 4-én az UEFA szóvivője, William Gaillard egy interjúban, egy UEFA felmérésre hivatkozva a Liverpool drukkereit „Európa legrosszabb szurkolóinak” nevezte meg. A nagy nyilvánosságot kapott riportban Gaillard azt állította, hogy a fanatikusok „jegyeket loptak gyerekektől” és „belépő nélkül próbáltak meg bejutni a mérkőzésekre”. Gaillard továbbá kijelentette, hogy van egy 2003 óta Európa rendőrségei által összeállított, 25, Liverpool szurkolók által elkövetett incidenst tartalmazó listája is. Rick Parry, a Liverpool igazgatója válaszában kifejtette, hogy a beléptető-rendszer nélküli stadionok nem alkalmasak jelentős döntők megrendezésére. A társtulajdonos Tom Hicks Gillardot egy „bohócnak” nevezte és kijelentette, hogy „ez egy klasszikus példája annak, amikor egy bürokrata igyekszik magáról elterelni a felelősséget. Nem kezelték jól a döntő ügyét, nem figyeltek a jegyekre, emiatt sajnos sok hamis belépő került forgalomba.” Június 6-án az UEFA elnöke, Michel Platini is megszólalt a vádakkal kapcsolatban, kijelentette: „Nem, nem ők [a Liverpool szurkolók] Európa legrosszabbjai... Ezt hivatalosan is kijelenthetem, nem ők a legrosszabbak.” Június 7-én az európai szövetség a szóban forgó jelentést eljuttatta a brit sportügyekért felelős miniszternek, Richard Carbonnak, de ez nem tartalmazott semmilyen huszonötös listát, ezután a miniszter és Platini egyaránt lezártnak tekintette az ügyet. Gaillardot megbüntették a kijelentése miatt, amiről ő is elismerte, hogy nem volt igaz. ## Az elnyert jelentős trófeák időrendi sorrendben - 1901: bajnoki cím (menedzser: T. Watson) - 1906: bajnoki cím (menedzser: T. Watson) - 1922: bajnoki cím (menedzser: D. Ashworth) - 1923: bajnoki cím (menedzser: M. McQueen) - 1947: bajnoki cím (menedzser: G. Kay) - 1964: bajnoki cím (menedzser: B. Shankly) - 1965: FA-kupa (menedzser: B. Shankly) - 1966: bajnoki cím (menedzser: B. Shankly) - 1973: UEFA-kupa, bajnoki cím (menedzser: B. Shankly) - 1974: FA-kupa (menedzser: B. Shankly) - 1976: UEFA-kupa, bajnoki cím (menedzser: B. Paisley) - 1977: BEK, bajnoki cím (menedzser: B. Paisley) - 1978: BEK (menedzser: B. Paisley) - 1979: bajnoki cím (menedzser: B. Paisley) - 1980: bajnoki cím (menedzser: B. Paisley) - 1981: BEK, Ligakupa (menedzser: B. Paisley) - 1982: bajnoki cím, Ligakupa (menedzser: B. Paisley) - 1983: bajnoki cím, Ligakupa (menedzser: B. Paisley) - 1984: BEK, bajnoki cím, Ligakupa (menedzser: J. Fagan) - 1986: bajnoki cím, FA-kupa (menedzser: Kenny Dalglish) - 1988: bajnoki cím (menedzser: K. Dalglish) - 1989: FA-kupa (menedzser: K. Dalglish) - 1990: bajnoki cím (menedzser: K. Dalglish) - 1992: FA-kupa (menedzser: Greame Souness) - 1995: Ligakupa (menedzser: Roy Evans) - 2001: UEFA-kupa, FA-kupa, Ligakupa, UEFA-szuperkupa (menedzser: Gérard Houllier) - 2003: Ligakupa (menedzser: G. Houllier) - 2005: Bajnokok Ligája, UEFA-szuperkupa (menedzser: Rafael Benítez) - 2006: FA-kupa (menedzser: R. Benítez) - 2012: Angol labdarúgó-ligakupa (menedzser: Jürgen Klopp) - 2019: UEFA-Bajnokok Ligája, UEFA-Klubvilágbajnokság (menedzser: J. Klopp) - 2020: bajnoki cím (J. Klopp) - 2022: Angol labdarúgó-ligakupa, FA kupa (menedzser: J. Klopp)
635,650
Soul Eater
26,323,509
null
[ "Animék", "Az év szócikke 2011 verseny jelöltjei", "Kiemelt cikkek", "Mangák", "Nintendo DS-játékok", "PlayStation 2-játékok", "PlayStation Portable-játékok", "Wii-játékok" ]
A Soul Eater (ソウルイーター; Szóru Ítá; Hepburn: Sōru Ītā<sup>?</sup>) japán mangasorozat, amelyet Ókubo Acusi írt és illusztrált. A történet a Halálisten Fegyvermester Akadémián játszódik, a cselekmény három, egy fegyvermesterből és legalább egy emberi fegyverből álló csapat köré összpontosul. A csapatok célja, hogy a fegyvert „halálkaszává” fejlesszék fel, s így az Akadémia fejének, Halálisten mesternek fegyverévé változtassák. A folyamat során a fegyver lelkének 99 gonosz emberi lelket és egy boszorkány lelkét kell elfogyasztania pontosan ebben a sorrendben, különben az egész műveletet elölről kell kezdeni. A mangát a Square Enix publikálta, elsőként három úgynevezett one-shotban, kettőt a Gangan Powered két különleges kiadványában és egyet a Gangan Wing számaiban 2003. június 24. és november 26. között. A manga rendszeres publikálása a Square Enix Gekkan Sónen Gangan mangamagazinjában történt 2004. május 12. és 2013. augusztus 12. között. Az egyes fejezeteket tankóbon kötetekbe gyűjtve szintén a Square Enix jelentette meg a Gangan Comics kiadásában Japánban. 2004. június 22. és 2013. szeptember 22. között 25 kötet került piacra. Észak-Amerikában a Yen Press vásárolta meg a kiadási jogokat és a Yen Plus mangamagazinban kezdte publikálni 2008. július 29-én. Az első kötet 2009. október 27-én jelent meg. Egy önálló dráma CD is készült 2005. augusztus 31-én, melyhez egy artbookot is csomagoltak. Az 51 részes anime adaptációt a Bones stúdió készítette, és a TV Tokyo tűzte műsorára 2008. április 7-én. Észak-Amerikában a Funimation Entertainment licencelte és adta ki. Három videójáték adaptáció is készült a sorozathoz: a Square Enix gondozásban egy akció-kalandjáték jelent meg 2008 szeptemberében Wii-re, a Namco Bandai Games jóvoltából pedig két akciójáték került kiadásra, az egyik 2008 októberében Nintendo DS-re, a másik 2009 januárjában PlayStation 2-re és PlayStation Portable-re. A Gekkan Sónen Gangan 2011. január 12-től egy másik mangasorozatot is indított Soul Eater Not! címmel, melynek cselekménye a fő történetszállal párhuzamosan fut. Omigava Csiaki, Maka japán hangja 2013. november 12-én jelentette be rádióprogramjában, hogy a spin-off manga animeadaptációja zöld utat kapott. A Soul Eater Not! anime 2014. április 8-án indult. Magyarországon az animeadaptációt Soul Eater – Lélekfalók címmel az Animax vetítette magyar szinkronnal, elsőként 2009. október 19. és 2010. április 12. között. Később az AXN Sci-Fi is műsorára tűzte. ## Cselekmény A Soul Eater főhőse Maka Albarn fegyvermester (職人; sokunin<sup>?</sup>) és fegyver partnere Soul Eater, akik a Halálisten Fegyvermester Akadémia (死神武器職人専門学校; Sinigami Buki Sokunin Szenmon Gakkó<sup>?</sup>), röviden „HFMA” vagy Akadémia (死武専; Sibuszen<sup>?</sup>) diákjai. A történet fő színtere az Akadémiának is helyt adó, kitalált Halálváros, amely Nevadában található. Az Akadémiára számos más diák is jár, mint Black Star és partnere, Nakacukasza Cubaki, a Halál fia, Kid és partnerei, Liz és Patty Thompson. Az iskolát a Halálisten mester vezeti, aki maga a halál, és azzal a céllal hozta létre, hogy fegyvermestereket és fegyvereket (olyan ember, aki harci eszközzé (karddá, kaszává, lőfegyverré) tud változni) képezzen ki a démonisten újbóli felébredésének megakadályozása, és a világbéke fenntartása céljából. Maka célja a többi mesterrel együtt, hogy fegyverével, Soullal legyőzzön és megetessen 99 gonosz emberi lelket és egy boszorkány lelkét, s ezáltal drámaian megnövelje az erejét, halálkaszává, Halálisten mester fegyverévé változtassa. A Soul Eater világában a boszorkányok rendkívül erős lények és a természetes ellenségei a HFMA-nak, szinte mindegyik pusztító természetű, és anarchiára vágyik. Röviddel a Soul Eater kezdete után Maka és Soul szembekerül a boszorkány Medusa erőivel, aki arra kényszeríti a gyermekét, Cronát és a fegyverét, Ragnarokot, hogy normál emberi lelkeket gyűjtsön, és ezáltal gonosz démonistenné (鬼神; kisin<sup>?</sup>) változzon. Medusa és bérencei megtámadják az Akadémiát azzal a céllal, hogy felélesszék Asurát, az első démonistent, aki majdnem őrületbe taszította az egész világot, mielőtt elzárta volna Halálisten mester az akadémia alá. Maka, Black Star és Kid összehangolt akciója ellenére Medusa csapatának sikerül felébreszteni a démonistent, aki egy Halálisten mesterrel vívott rövid harc után távozik, hogy káoszba taszítsa a világot. Azonban eközben Medusával látszólag végez Franken Stein tanár úr, Crona pedig megadja magát az Akadémiának, be is iratkozik oda, és barátságot köt Makával. Asura terjedő őrületének következményeképp Medusa nővére, Arachne előjön 800 éves rejtőzködéséből. Arachne újraformálja az Arachnophobia nevű szervezetét, amely komoly fenyegetést kezd jelenteni az akadémia számára. Halálisten mester a világ összes halálkaszáját egybehívatja, hogy segítsenek harcolni az Arachnophobia ellen. Ezalatt Medusa újra felbukkan, lelkét egy fiatal lány testébe helyezi, és fegyverszünetet köt az Akadémiával azzal az ürüggyel, hogy együtt elháríthatják az Arachnophobia veszélyét. Az Akadémia diákjai és Medusa behatolnak az Arachnophobia főhadiszállására, ahol Maka legyőzi Arachnét, de Medusa elárulja az Akadémiát, megszállja Arachne testét, és agymosással az ő oldalára állítja Cronát. Ezalatt Kidet foglyul ejti Noah, egy ellenség, aki a volt mesternek, Eibonnak adta ki magát. Ezt követően Maka sikeresen változtatja át Soult halálkaszává. A duó csatlakozik az újonnan megalakuló Spartoi mesteregységhez, mely sikeresen irányítja Kid megmentését és Noah legyőzését. Amíg az Akadémia tagjai Asura hollétére próbálnak bukkanni, addig Maka és Soul követik Medusa nyomát Crona megmentésének reményében, de meglepetésként éri őket, hogy Crona újra Medusát szolgálja. Ezalatt Crona újra felbukkan Moszkvában, megöli az ott állomásozó halálkaszát, és foglyul ejti a város lakosságát egy fekete vér kupola alatt, ami egy időre tébolyodottá teszi Soult, amikor hozzáér. Később Crona végez Medusával, Halálisten mester pedig utasítja Makát, hogy ölje meg Cronát a város elpusztításáért és a halálkasza meggyilkolásáért. Amikor Maka használja lélekérzékelését, hogy Crona nyomára bukkanjon, véletlenül Asura hollétére bukkan, aki a Holdon rejtőzködött. Az Akadémia támadást indít a Hold ellen, ám Asura bohóchadserege visszaveri őket. A Spartoi tagjai csak úgy tudnak feljutni az égitestre, hogy Kid ideiglenes szövetséget ajánl fel a boszorkányok részére, cserébe a segítségért. A démonistennel folytatott harcban az végül elnyeli a felbukkanó Cronát, aki saját élete árán leköti a démonisten erejét, míg Maka és Soul a többiek segítségével beviszi a végső csapást. Halálisten mester életét veszti, de helyét fia, Kid veszi át, oldalán az utolsó halálkaszával, Soullal - és a boszorkányokkal fennmaradó tartós béke ígéretével. ### Eltérések az animeadaptációban Az animesorozat hitelesen adaptálja a manga cselekményét egészen az első nagyobb összecsapásig az Akadémia és az Arachnophobia között, de ettől a pontól jelentősen eltér. Miután Medusa információkat ad át az Akadémiának az Arachnophobiáról, irányítása alá vonja Steint a növekvő őrületén keresztül, és magával csábítja. Az Akadémia irányítja Stein visszahozását, Maka legyőzi Medusát. Eközben Arachne megtalálja Asurát, és szövetséget köt vele abból a célból, hogy meggyorsítsa őrületének terjedését a világban. Ezután maga Halálisten mester küzd meg Asurával, de a küzdelemben végül Asura győzedelmeskedik, aki Arachne ellen fordul és elfogyasztja a lelkét. A végső harcban Maka, Black Star, Kid és a fegyvereik legyőzik Asurát, és világ visszatér a normál kerékvágásba. ### Soul Eater Not! A Soul Eater Not! a fő sorozat egy melléktörténete, melynek középpontjában egy elsőéves fegyver, Harudori Cugumi áll, aki két vele egykorú fegyvermesterhez, Tatane Meméhez és Anya Hepburnhöz csatlakozik. Az események az Akadémia NOT (Normálisan Oktatott Tanulók, eredetileg Normally Overcome Target) osztályban játszódnak, ahol a fegyverek és mestereik megtanulják irányítani erejüket, és leküzdik a kezdeti nehézségeiket, hogy egyszer a harcra kiképzett EAT (Elképesztő Adottságú Tehetségek, eredetileg Especially Advanced Talent) osztályba kerülhessenek. A cselekményszál nem egyértelmű, de erősen sejthető, hogy egy alternatív időben játszódik az eredeti sorozat kezdete előtt, ugyanis Kimre már „boszorkány”-ként utalnak, azonban Medusa még az iskola nővére és Sid még nem élőhalott, illetve Kim és Jacqueline még nem partnerek. Több Soul Eater-szereplő is felbukkan a történetben, ha csak egy-egy jelenet erejéig is, de például Maka és Soul tevékenysége már-már a főszereplők közé emeli őket. A sorozat jelentősen különbözik az eredeti Soul Eatertől, a főhős keresi életcélját, és csak annak a véletlennek köszönhetően került az Akadémiára, hogy fegyvernek született. A cselekmény a három lány szemszögéből kerül ismertetésre, kezdeti konfliktusok csak a diákok között alakulnak ki. A sorozat főgonosza Shaula, a harmadik Gorgon nővér került bemutatásra, aki Halálvárost szeretné a káosz földjévé tenni agymosott serege, az Árulók segítségével. A gonosz szándékok azonban csak a sorozat végefelé bontakoznak ki, addig a történet egy humoros, az iskolai élet mindennapjait feldolgozó bájos történet, amelyben a fő motívum az, hogy eldöntsék, Anya vagy Meme legyen Cugumi fegyvermestere. Az ötkötetes mangából tizenkét epizódos anime készült. ## A sorozat megszületése és az alkotói folyamat Miután Ókubo Acusi befejezte első, B. Icsi című mangáját, megalkotott egy one-shot történetet „Soul Eater” címmel, melyet a Gekkan Sónen Ganganban publikált. A japán olvasókat annyira elbűvölte, hogy Ókubo írt két másik one-shot történetet is „Black Star” és „Death The Kid” címmel. A kiváló eredmény folytán a Gangan Comics szerkesztője megkérte Ókubo Acusit, hogy készítsen egy sorozatot a one-shotjaiból, amelyek a bevezető fejezetei lennének a végleges Soul Eater mangasorozatnak. Ókubo Acusi elárulta, hogy a főbb szereplők megalkotásakor a személyiségük volt a legnagyobb ihletőerő, mint Black Star ostobasága, Kid szabályosság iránti igénye vagy Patty mókássága. A többi pozitív és negatív szereplő esetében a képzelőerejére és kedvenc mangáira hagyatkozott, például a Halálvárosra mosolygó nap és hold megjelenését kedvenc mangája, a Dr. Slump ihlette, ugyanis ebben a műben számos élettelen dolog van felruházva emberi tulajdonságokkal. A Dr. Slump volt a sorozat fő inspirációs forrása is, mely egyébként Ókubo Acusinak egy gyermekkori élménye is egyben. Sok sónen mangával ellentétben a Soul Eater főszereplője egy tinédzser lány, Maka Albarn lett, mivel Ókubo úgy érezte, hogy az olvasókat jobban vonzza egy női főhős, mint egy, az átlag sónenekben megszokott férfi főszereplő. A történet fő helyszínének, Halálvárosnak a megalkotásában fontos szerepet játszottak Tim Burton és David Lynch filmjei. A mangában Ókubo keverte a japán és nyugati stílusokat, ez különösen a szereplők megjelenésén figyelhető meg, „nagyon divatosak”. Egy másik fontos ihletforrás a horror volt, mint A texasi láncfűrészes mészárlás és számos más klasszikus horrorfilm. Bűnügyi thrillerek is hatással voltak, például Hasfelmetsző Jack és Al Capone sajátos módon meg is jelenik a sorozatban. A zenei inspirációt a Radiohead, a The Smashing Pumpkins és a Nirvana együttesek, illetve a 90-es évek rockzenéje jelentette Ókubo számára. ## A mű stílusa és világa A Soul Eater egy régimódi sónen, azon belül is a legegyszerűbb és legvakmerőbb, de nem áll túlságosan távol a műfaj megszokott ritmusától. Ami a kortárs sónentől megkülönbözteti, az a rajzfilmszerű halloween-témájú rajzolása és az egyedi kapcsolatok. A főszereplőket merész és kiszámíthatatlan ifjoncok alakítják, akik mögött eszelős, de erőteljes mentorok állnak. A főhősöknek szembe kell kerülni kamaszkori érzéseikkel és ellen kell állniuk a sötét oldal csábításának, végül baráti kötelékeik segítségével győznek. A manga a klasszikus irányvonalat használva már az elejétől fogva magával ragadja, vagy épp ellenkezőleg, eltaszítja az olvasót. A Soul Eater stílusában az ellentétekre épít. A „félelmetes” Halálisten mester vicces megjelenése, a vigyorgó Hold szájából csöpögő vér, Halálváros girbegurba falai és macskaköves utcái mind-mind ellentéteket feszítenek. Ókubo Acusi mindent, aminek félelmetesnek kellene lennie, groteszk módon viccesre rajzolt. Az ellentét a sorozat hangulatában és érzelemvilágában is megtalálható, gyakran csapnak át a drámai jelenetek komédiába. Az ármány, a vérfürdők, a színfalak mögötti összeesküvések ellenére folyamatosan megőrződik a komikus jelleg. Elsősorban az animeadaptáció, de részben a manga is, a látványvilággal próbálja megfogni a nézőt, olvasót. A színvilág öt-hat domináns színből áll, a többi semleges szín. A nappali jeleneteknél a kék és a narancssárga, az éjszakaiaknál a lila és a sárga kontrasztja „égeti” a néző szemét. Ezen színek mellett a bordó a legdominánsabb, szinte minden képkockán megtalálható. A grafikára a minimalizmus és a letisztultság jellemző, kevés az árnyék, erős a kontúr, a képek pedig élesek. A cikkcakkos és kerek vonalak halmozódnak egymásra egy újabb ellentétként. Az animációról elmondható, hogy mozgalmas, gyakoriak az extrém perspektívák és kameraállás-változások (például egy alkalommal Kid és Bunyós Joe beszélgetését egy, a falra erősített gyertya mögül nézhetjük végig). ## Médiamegjelenések ### Manga A Soul Eater eredetileg egy Ókubo Acusi által írt és illusztrált mangasorozat. A mangát a Square Enix publikálta, elsőként három úgynevezett one-shotban, 2003. június 24. és november 26. között. Az első kettő a Gangan Powered 2003 nyári és őszi különleges kiadványában, az utolsó pedig a Gangan Wing számaiban jelent meg. A manga rendszeres publikálása a Square Enix Gekkan Sónen Gangan mangamagazinjában történt 2004. május 12. és 2013. augusztus 12. között. Az egyes fejezeteket tankóbon kötetekbe gyűjtve szintén a Square Enix jelentette meg a Gangan Comics kiadásában Japánban. 2004. június 22. és 2013. szeptember 22. között 25 kötet került piacra. Észak-Amerikában a Yen Press vásárolta meg a manga angol nyelven való kiadási jogát, és a Yen Plus című mangamagazinjában kezdte publikálni, az első szám 2008. július 29-én került kiadásra. Az első angol nyelvű kötet 2009. október 27-én jelent meg, az utolsó, 25. pedig 2015. március 24-én. Egy másik mangasorozatot Soul Eater Not! (ソウルイーターノット!; Szóru Ítá Notto!<sup>?</sup>) címmel 2011. január 12-én kezdett megjelentetni a Gekkan Sónen Gangan. Ennek cselekménye a fő történetszállal párhuzamosan futott öt köteten keresztül, 2014-ig. Észak-Amerikában a Yen Press jelentette meg a japán kiadással párhuzamosan. Tankóbon formában 2011. szeptember 22. és 2014. december 22. között adta ki a Square Enix. ### Hangoskönyv A Square Enix 2005. augusztus 31-én egy önálló hangoskönyvet adott ki Szóru Ítá (Vol. 1) Tokubecu Sakaika Kengaku (ソウルイーター(Vol.1)特別社会科見学<sup>?</sup>, ’magyarul: Soul Eater (Vol. 1): Különleges Szociális Tanulmányi Kirándulás’) címmel. A CD-hez egy artbookot és egy forgatókönyvet is mellékeltek, a párbeszédekhez. A dráma CD szereposztásánál egyedül Black Star szinkronhangját, Kobajasi Jumikót tartották meg az anime szinkronstábjából. ### Anime Az 51 részes animeadaptációt Igarasi Takuja rendezte, és a Bones, az Aniplex, a Dentsu, a Media Factory és a TV Tokyo gyártásában készült. A Bones az animáció elkészítéséért, az Aniplex a zenei aláfestésért volt felelős. Az anime forgatókönyvírója Jamatoja Akacuki volt, aki a történetben Ókubo Acusi eredeti elgondolására épített. A szereplők tervezését Ito Josijuki vezette, Nakamura Norifumi művészeti utasításai mellett. Az anime konceptuális tervezését Aramaki Sindzsi végezte. A sorozatot 2008. április 7-én kezdte vetíteni a TV Tokyo, és két animációs különkiadást is műsorára tűzött 2008. május 29-én és június 1-jén. Az epizódokat később a TV Aichi, TV Hokkaido, TV Osaka, TV Setouchi és a TVQ Kyushu Broadcasting Co. is levetítette. Az utolsó epizódot 2009. március 29-én adták. Az első DVD-kötet 2008. augusztus 22-én került kiadásra az első három epizóddal, a második pedig 2008. szeptember 25-én, a negyediktől a hetedik epizódig. Ezután minden DVD-kötet havi rendszerességgel jelent meg. Az anime jogait a Funimation Entertainment is megvásárolta, és négy DVD-n jelentette meg a sorozatot, mindegyiken egy fél évaddal. Az első dobozos DVD kötet 2010 februárjában került kiadásra. Mind az 51 epizód elérhető angol felirattal a Funimation weboldalán, az első négy pedig angol szinkronnal is. Mind az 51 epizód elérhető angol szinkronos változatban a Netflix és a Holu kiadásában. A Soul Eater a Bones harmadik nagyobb lélegzetű animesorozata volt a 2003-as Fullmetal Alchemist és a 2005-ös Eureka Seven után. Az animét a TV Tokyo hétfőnként este hat órakor vetítette rendszeresen. A Soul Eater hivatalos japán oldalán közölték, hogy minden epizódot két különböző változatban fognak sugározni, hétfőként este hat órakor az eredeti, késő este pedig a „Soul Eater Late Show” (Soul Eater Késői Show) változatot. Egy rendkívüli feliratot is megjelenítettek a reklámszünet elején és végén, az epizódok előzetese is más volt, mint az eredeti verziónál. E misztikus akciósorozat ezen kettős közvetítését „a világ első délutáni és késő esti rezonanciasugárzásának” nevezték. A „rezonancia” itt arra a mozzanatra utal, amikor a főhős Maka és élő fegyvertársa lelkük szinkronizálásával, „rezonanciájával” elérik a maximális erejüket. Az anime Észak-Amerikában 2010. szeptember 6-án debütált a televízióban, a Funimation Channel csatornán, majd az Adult Swim Toonami műsorblokkjában is látható volt 2013. február 17-től. A sorozat újravetítése, amely új nyitó- és zárótémákat tartalmazott, 2010. szeptember 30-án Soul Eater: Repeat Show (ソウルイーター リピートショー; Szóru Ítá Ripíto Só<sup>?</sup>) néven indult meg a TV Tokyón. Omigava Csiaki, Maka japán hangja 2013. november 12-én jelentette be rádióprogramjában, hogy a Soul Eater Not! manga animeadaptációja zöld utat kapott. A Soul Eater Not! anime 2014. április 8-án indult, befejező epizódját pedig 2014. július 2-án vetítették. Japánban a TV Tokyo, a TV Osaka, a TV Aichi, az AT-X és a BS Japan vetítette. Észak-Amerikában a kiadási jogokat a Funimation Entertainment szerezte meg. Magyarországon az animeadaptációt Soul Eater – Lélekfalók címmel az Animax vetítette magyar szinkronnal, 2009. október 19. és 2010. április 12. között. Később az AXN Sci-Fi is műsorára tűzte. ### Videójátékok A Soul Eater adaptációjaként eddig három videójáték került kiadásra. A Soul Eater: Monotone Princess (ソウルイーター モノトーン プリンセス; Szóru Ítá Monotón Purinszeszu<sup>?</sup>) egy kizárólagosan Wii-re kiadott akció-kalandjáték, melyet a Square Enix és a Bones fejlesztett és adott ki Japánban, 2008. szeptember 25-én. A játék számára a manga szerzője, Ókubo Acusi két új szereplőt is megalkotott: Grimoire-t (グリモア; Gurimoa<sup>?</sup>) és Ponerát (ポネラ; Ponera<sup>?</sup>). Ponera a Monotone Princess (egyhangú hercegnő), Grimoire pedig Noahként ismert a mangából. A Soul Eater: Plot of Medusa (ソウルイーター メデューサの陰謀; Szóru Ítá Medjúsza no Inbó<sup>?</sup>) egy akciójáték, melyet a Namco Bandai Games készített Nintendo DS-re, és 2008. október 23-án jelentetett meg. A Soul Eater: Battle Resonance (ソウルイーター バトルレゾナンス; Szóru Ítá Batoru Rezonanszu<sup>?</sup>) egy harcolós játék PlayStation 2-re és PlayStation Portable-re, szintén a Namco Bandai Games fejlesztésében, amely 2009. január 29-én került piacra. ### Zenei albumok Az animesorozatban hat témazene szólal meg, kettő dal a főcím alatt, míg négy a záróképsoroknál. Az első főcím zenéje T.M.Revolution Resonance című száma, amely a harmincadik epizódig hallható. A szám kislemeze 2008. június 11-én jelent meg. A második főcím alatt Tommy heavenly<sup>6</sup> Papermoon című száma hallható a harmincegyedik epizódtól, a kislemezét 2008. december 10-én jelentette meg a DefStar Records. Az első zárótéma az I Wanna Be a Stance Punkstól, a szám az első tizenhárom epizód alatt csendül fel, a kislemeze 2008. június 4-én jelent meg. A második zárótéma a Style Nisino Kanától, amely a tizennegyediktől a huszonhatodik epizódig és az ötvenegyedik epizód végén hallható, a kislemezét a Sony Music Entertainment Japan adta ki 2008. augusztus 13-án. Harmadik zárótémaként a Soul’d Out Diggy-Mo Bakuszó jume uta (爆走夢歌; Hepburn: Bakusō yume uta<sup>?</sup>) című száma hallható, a huszonhetedik epizódtól a harminckilencedikig, a kislemez 2008. november 26-án jelent meg szintén a Sony Music Entertainment Japan gondozásában. Az utolsó zárótéma az Abingdon Boys School Strength című száma, amely a negyvenediktől az ötvenedik epizódig szólal meg, a kislemezét 2009. február 25-én adták ki. Az anime újravetítése két új nyitó és zárótémát tartalmaz. Míg az első főcím alatt a Unison Square Garden Counter Identity című száma hallható, amely 2010 őszén került kiadásra, addig az első záróképsorok alatt Makino Jui Ao no kaori (碧の香り<sup>?</sup>) című száma szólt, melyet 2010. november 10-én jelentettek meg. A második főcím Cudzsi Sion Ai ga hosii jo (愛がほしいよ; Hepburn: Ai ga hoshii yo<sup>?</sup>) című száma, mely 2011. március 9-én került kiadásra, és a How Merry Marry Northern Lights című száma, melynek még nem ismert a megjelenési dátuma. Az első image song maxi-lemezt, melyen Omigava Csiaki (Maka) és Ucsijama Kóki (Soul) szeijúk énekelnek, 2008. augusztus 6-án jelentette meg az Aniplex. A második kislemezen, amely 2008. szeptember 3-án jelent meg, Kobajasi Jumiko (Black Star) és Nazuka Kaori (Cubaki) énekel. A harmadik kislemezen Mijano Mamoru (Kid), Vatanabe Akeno (Liz) és Takahira Narumi (Patty) énekel, a lemez 2008. október 1-jén jelent meg. Az anime két eredeti témazenéjét tartalmazó lemezeket 2008. augusztus 27-én és 2009. március 18-án jelentette meg az Aniplex. A Soul Eater: Monotone Princess videójáték témazenéjét a Soul’s Crossingot T.M.Revolution énekelte, a számot a Resonance kislemez is tartalmazza. ## Fogadtatás A Soul Eatert több helyről is érte kritika. A sorozat pozitívumának többen a humort, a kiváló szereplőgárdát és vizuális élményt emelték ki, míg negatívumnak az animesorozat esetében a befejezést. A comicbookbin dicsérte, hogy a szereplők „átgondolt és kreatív” megjelenése segít az olvasónak különbséget tenni közöttük. Chris Zimmerman szerint a Soul Eater egy olyan sorozat, amely nem okoz fejfájást az olvasónak. Bírálta azonban, hogy a cselekmény főként néhány helyszínre és az összecsapásokra összpontosít, emiatt a legtöbb szereplő csak szegényes fejlődésen megy keresztül, bár hozzátette, hogy ez egy olyan sorozat, melyet az akció miatt olvas az ember. Christopher Homer, a Mania Entertainment publicistája „szórakozásfüzérnek” nevezte a Soul Eatert, amely jól ötvözi az akciót és a komédiát a gondosan megalkotott szereplőkkel és történettel. Megjegyezte, hogy „a fantasztikus akció és a meglepően mély háttértörténet kombinációjával”, s az egyik legjobb animációval, melyet valaha látott egy top show-vá kezd válni. Christopher Homer szerint a mókás szereplőgárda, néhány nagyszerű akciójelenet és a 800 évre visszanyúló háttértörténet teszi nagyszerűvé a sorozatot. Az animesorozatot „elsietettnek és antiklimatikusnak” nevezte, mivel véleménye szerint a befejezés a sorozat „leggyengébb pontja”. Hope Chapman, az Anime News Networktől, kritikájában elmondta, hogy a Soul Eater „nem sokat teketóriázik, hogy olyan vékony cselekménye legyen, mint egy koporsólepel, és olyan mély, mint egy koldus sírja”, az első epizódtól kezdve felszínes és szokványos. A történet laposságát azonban kompenzálja a „vizuális találékonyság”, amely messzemenően jobb, mint bármely más sónenben. Hope Chapman kitért az anime első főcímére és zárófőcímére is, amelyek véleménye szerint kellemes tempójúak, lendületesek és nehéz őket kihagyni. Carl Kimlinger (ANN) szerint a Soul Eater dióhéjban: vad stílus, emelkedett szórakozás, mely félretesz bármiféle logikát és észszerű cselekménymenetet. Az anime második főcímét „fájdalmasan esztétikusnak” találta, hasonlóan a negyedik zárófőcímhez. Holly Ellingwood, az activeAnime kritikusa minden szempontból egyedinek véli a sorozatot, amely megnevetteti a nézőt, miközben a képernyő elé szögezni. Véleménye szerint eredeti animációja, történetének remek előadása és ötletessége a 2010-es év legjobb animéjévé teszi. Sandra Scholes, az activeAnime egy másik kritikusa a sorozat rejtelmességében, sötétségében és végzetességében egy „Tim Burton stílusú mesterművet” vélt felfedezni. A narutoforums.com kritikája is negatívumként emeli ki az animesorozat befejezését. Bírálta, hogy a vicces jelenetek „lerombolják a feszültséget és deus ex machinaként mutatják be az eseményeket”. Pozitívumként szintén az egyedi képességekkel és személyiséggel rendelkező szereplőket említette, kiemelve Halálisten mestert. Dicsérte a „nagyszerű rajzolást és animációt”, illetve, hogy az „őrület a legfőbb ellenség és minden gonoszság forrása”. Magyar vonatkozásban az 576 Konzol viszonylag pozitívan értékelte a sorozatot. Szerintük a Soul Eater első benyomásra a D.Gray-man című sorozatra emlékezteti az olvasót vagy a nézőt, de ez a párhuzam az első percek után feloldódik. Kiemelték, hogy „egy olyan világban, ahol a Nap és a Hold képe is bután mosolyog”, ugyan nem sok komolyságot várhat a néző, de leszögezték, hogy a látványos, kidolgozott harcjelenetek, az „iszonyatosan dögösen megrajzolt csajok” és a „sok-sok perverz utalás” teszik élvezhetővé a Soul Eatert. A legpikánsabb magyar kritikát talán a Mondo magazin fogalmazta meg, szerintük „a cselekményt megszakító idióta beszólások, értelmetlen pózőrködések és a falat kapartatóan beteg karakterek garantáltan kicsapják minden embernél a biztosítékot”. A Soul Eater népszerűségére való tekintettel dódzsinsik is készültek belőle, mint a Soul Eater – Rabi2 3rd című humoros hentai manga. ## Fordítás
364,183
StarCraft
24,813,326
null
[ "1998 videójátékai", "Blizzard Entertainment", "Kezdőlapon szerepelt szócikkek", "Mac OS-játékok", "MacOS-játékok", "Nintendo 64-játékok", "StarCraft", "Valós idejű stratégiai videójátékok", "Windows-játékok" ]
A StarCraft egy, az 1998-as, eredeti kiadása óta nagy népszerűségnek és szakmai elismertségnek örvendő valós idejű stratégiai videójáték, melyet a Blizzard Entertainment jelentetett meg. Az emberek (terran) és két képzeletbeli faj, a protoss és a zerg súrlódásokkal teli találkozását elmesélő történet azóta számos műben köszönt vissza – a több platformra elkészült játék tudományos-fantasztikus univerzumát regények és novellák egészítik ki. A kiadása évében az eladási listák élére került A StarCraft megbecsültségét a számos elismerés – köztük a Legjobb stratégiai játék kategóriában elnyert Origins Award – példázza. Népszerűsége lassan apad, mindazonáltal helyenként, különösen Dél-Koreában szabályos kultusz övezi. Hivatalos kiegészítője a StarCraft: Brood War (1998). A fejlesztő cég a játék második részét 2010. július 27-én adta ki az Egyesült Államokban. ## Játékmenet A StarCraft játékmenete alapvetően két erőforrás, az ásvány és a vespene gáz bányászata és a készletekkel való gazdálkodás körül összpontosul; ezen nyersanyagok szükségesek szinte minden művelethez, így többek közt a továbbfejlődéshez, az új egységek kiképzéséhez, a meglévők javításához és az épületek felhúzásához. Előbbi kék színű ásványok mind az egységek, mind különböző épületek építéséhez és fejlesztéséhez szükségesek, amelyek a játéktéren található lelőhelyekről gyűjthetők be. Vespene gáz szükséges a fejlett egységek és épületek gyártásához, amit a játékban található gejzíres kürtőkre épített gázkinyerést lebonyolító épületekkel lehet kitermelni. Alapvetően az ezekkel való helyes sáfárkodás juttathatja döntő előnyhöz a játékost ellenfeleivel szemben. A bányászat menete nem tér el lényegesen a különböző fajok esetében. A játék másik fontos aspektusa az utánpótlás, amely a seregek túlburjánzását hivatott megakadályozni; ha ez nem biztosított, további egységek nem képezhetőek ki. A két humanoid faj épületek felhúzásával, míg a zerg egy különleges egység, a hűbérúr (angolul: overlord) tenyésztésével javíthat helyzetén. Az utánpótlás folyamatos biztosítása a győzelem második alappillére. Emellett él még a játékban egy beépített felső korlát az egységek számára, amely szerint minden játékosnak legfeljebb 200 egysége lehet egyidőben; ez alól két kivétel a zerg fenntartó, amelyből korlátlan mennyiség birtokolható, mivel nem számít bele ebbe a limitbe, de ezekkel támadni nem, csak felderíteni lehet, illetve a Zerg királynők (angolul: Queen) a Spawn képességével egy ellenséges egységből 2 Broodling kel ki, ezek limitált ideig maradnak életben, nem foglalnak supplyt, valamint a Protoss Dark Archon-ok Mind Control képességével elfoglalt ellenséges egységek nem veszik figyelembe a maximális utánpótlást, így 200/200 egység esetében is további egységekre tudunk szert tenni az ellenség soraiból való átállítással. Az épületek helyes elrendezése, vagyis a bázis kialakítása a támadások visszaverésénél jut fontos szerephez; a játékosok rendszerint nagy hangsúlyt fektetnek nyersanyag-forrásaik biztosítására mind védelmi épületekkel, mind a harci egységeikkel; ezzel párhuzamosan a támadásnál általában az ellenfélnek a forrásoktól való elvágása a fő cél. Az épületek fajonként igen erősen eltérnek, mind az építhetőség, mind a nyersanyag-igény, mind funkció szempontjából. A leglényegesebb különbség talán, hogy a zerg épületei csak fertőzött talajra építhetőek, amelyre azonban a protoss vagy terran épületek nem húzhatóak fel. A leglátványosabb játékelem kétségkívül a haderő; ennek megfelelő kezelése a kulcs a győzelemhez. Ugyan az egyes fajok egységei merőben eltérnek, az erőviszonyok – ellentmondva a játék történetének – mégis kiegyensúlyozottak: egyik félnek sincs nagy előnye a többivel szemben. ## Történet A StarCraft cselekménye egy a messzi jövőben játszódó sci-fi, amely három intelligens faj küzdelmeit követi nyomon a világegyetem egy távoli területén; ezek a Földről elszármazott emberek, avagy a terranok, a közös tudattal rendelkező, rovarszerű lényekből álló zerg, illetve a rendkívül magas technikai fejlettséggel bíró, pszionikus energiákkal is manipuláló humanoid protossok. Konfliktusukat az egyjátékos küldetés dolgozza fel, míg az előzményeket a játékhoz mellékelt füzet taglalja. ### A helyszín A StarCraft története egy, a Naprendszertől mintegy 60 000 fényév távolságra levő kitalált űrövezetben, a Koprulu szektorban játszódik. ### Az előtörténet #### A terranok előtörténete A területet a távoli jövőben a Földről érkezett telepesek, pontosabban kitoloncolt elítéltek népesítik be (a játékban: terranok). Az eredetileg a szomszédos csillagrendszerbe irányított automatizált űrhajók egy műszaki-vezérlési hiba miatt – közel 30 évnyi utazás után – kötöttek ki ilyen távol az anyabolygótól, s így elszigeteltségüket a szülőotthontól való irtózatos távolság is betetőzte. Ennek ellenére az emberek viszonylag hamar magukra találtak, a gyors technikai fejlődés mellett az egyre több bolygóra kiterjedő kolóniáik egységes szervezetbe tömörültek: a Konföderációba. A Konföderációt a rabhajók parancsnokainak leszármazottjai, a Régi Családok irányították, a Tanácsba tömörülve. Központjuk a Tarsonis bolygóváros volt. Az egyre terjeszkedő Konföderáció azonban a kisebb világokat kegyetlenül elnyomta és kihasználta, így számos függetlenségi mozgalom indult, ezeket azonban sorra leverte az erős központi hatalom. A legdurvább felkelés a Korhal bolygón történt, amit kegyetlen megtorlásul teli szórtak atombombákkal annyira hogy kihalt rajta az élet. Ezek után jött később a legjelentősebb mozgalom, a „Korhal fiai” (angolul: Sons of Korhal) akik a Korhalon elhunytak leszármazottainak tartották magukat. #### A protossok előtörténete A protoss alapvetően egy a háttérben meghúzódó, békés, nemes értékekkel bíró faj, amely az emberin jóval túlmutató technikai fejlettségi szinten áll. Humanoidok, az egyes egyedek egyéniséggel bírnak, ugyanakkor a faj túljutott a fejlődés kezdeti szakaszain, és szinte teljesen egységes kormányzattal és elvekkel bír. Teremtőik, a xel’nagák tradícióit folytatva életüket szülőbolygójuk és a szomszédos csillagrendszerek élővilágának tanulmányozásával töltik a be nem avatkozás elve mellett, de azzal a szándékkal, hogy azokat megóvják a külső veszélyektől és támadóktól. Megfigyelési területük kiterjesztésekor fedezik fel a Koprulu szektor embereit, akiket őshonosnak vélnek, így gyors terjeszkedésüket látva sem avatkoznak be. Belharcaikkal párhuzamos fejlődésüket látva mély tisztelet alakul ki bennük az emberek iránt. Ez annak a párhuzamnak is köszönhető, hogy egy régebbi időben, a protoss polgárháború idején saját kultúrájuk mély törést élt át, amikor – teremtményeikben csalódva – a xel’nagák végleg megszakították velük kapcsolataikat. A teremtők igyekeztek balsikerük minden nyomát eltávolítani archívumaikból: így merült feledésbe az is, hogy hol van a protossok anyabolygója, az Aiur. #### A zergek előtörténete A protossokhoz hasonlóan a zerg is a xel’nagák „munkájának” eredménye; a protoss polgárháborút és korábbi megfigyeléseiket elemezve a teremtők arra a következtetésre jutottak, hogy az ellenségeskedés fő oka az egyén léte, az individuum. Ennek megfelelően létrehozták a Központi Tudatot (angolul: Overmind). Feladva továbbá elveiket a humanoid életformák felsőbbségéről, egy a protossoktól távoli bolygón, a Zeruson rovarszerű élőlények genetikai módosításába kezdtek: ezeket képessé tették a nagyobb szervezetekben való élősködésre, azok irányítására, genetikai információik kisajátítására. A Központi Tudat látva, hogy szülőbolygójáról hamarosan elfogynak a szabad, még elfoglalható teremtmények, titokban előkészítette a xel’nagák beolvasztását, majd a tervet egy alig néhány órás ütközetben sikerre vitte a meglepett teremtőkkel szemben, akiknek genetikai készlete és teljes tudásanyaga az Overmind tulajdonává vált. #### A közvetlen előzmények A zerg Központi Tudat felhasználva a xel’nagák adatbázisait értesült azok korábbi munkásságáról, köztük a protossok létéről is. Példátlan fejlettségüket látva beolvasztásuk mellett döntött; egyrészt azonban az archívum hiányosságai miatt nem tudta pontos helyüket, másrészt tisztában volt vele, hogy az ellenük való harcban esélytelen volna, hisz nem rendelkezett a protossokéhoz hasonló pszionikus energiákkal. Az adatbázisban egyéb, ilyen képességekkel megáldott lényeket nem talált; meglepetésként érte tehát a hasonló, ám még nem kifejlődött tulajdonságokkal bíró emberi faj felfedezése, amelyre a Koprulu szektort felderítve akadt rá. Látva viszonylagos fejletlenségüket a beolvasztásuk mellett döntött, nem tudván, hogy a területet a protossok figyelik. Ők, megrémülve az új idegen fajtól, s annak gyors előrenyomulásától – önmagukat is veszélyben érezve – megszavazták a beavatkozást. A Tassadar főpap és végrehajtó által vezetett protoss flotta ennek megfelelően elpusztította az egyik zerggel fertőződött bolygót, lelkiismereti okokból azonban – időlegesen – felhagytak a hadművelettel. Mivel az emberek kezdetben nem is érzékelték a zerg jelenlétét, a protossokat önmaguk ellenségeként azonosították; a másik veszélyt a terranok közül leghamarabb a Korhal fiai észlelte, és a zergek csalogatásával ezt fő riválisa, a Konföderáció kikezdésére használta fel. ### A StarCraft történetvezetése #### A terran fejezet A játékos kezdetben a Konföderáció gyarmati elöljárója, ebben a tisztjében találkozik Jim Raynorral, Mar Sara kolónia marsalljával is. Elsőként ismerve fel az idegen jelenlétet, egy közös akcióban lerombolnak egy, már a zerg által birtokolt parancsnoki központot. A hatalmasságok azonban nem ismerik el az idegenek létezését, így a két vezetőt a Konföderáció tulajdonának elpusztításáért perbe fogják, s Raynort börtönbe vetik. Miután a játékos kiszabadítja a fogságból társát, mindketten a Korhal fiai oldalára állnak. A protossok mindeközben földig rombolják a szintén zergek által megszállt Chau Sarát. Ezt látva a Korhal fiai vezetője, Arcturus Mengsk úgy dönt, hogy legerősebb ellenfelét a két idegen faj révén üti ki a nyeregből: megbízza Sarah Kerrigant azzal, hogy a zergeket csalja el a Konföderáció többi kolóniájához is. Az öngyilkos akció sikerrel jár, s az épségben megmaradt kolóniákat egybefogva Mengsk megalakítja a Domíniumot, egyben annak császárává teszi magát. Kerrigan azonban a zergek fogságába kerül; a játékos és Raynor számára egyértelművé válik, hogy Mengsk egyszerűen feláldozta egyik legjobb emberét, s elhagyják a Domíniumot. #### A zerg fejezet Itt a játékos egy újonnan teremtett zerg irányító szerepét kapja, s feladata a zerg fogságba esett Kerrigan őrzése és asszimilása. Mivel a terran nő az egyik legerősebb pszionikus képességekkel rendelkező ember, a Központi Tudat megtalálja benne számítását, s a harcokban segítségével sikert sikerre halmoz. Mindeközben Tassadar főpap és az Aiurról egykor száműzött sötét papok szövetségre lépnek a zerg ellen: erejükkel képesek a zerg irányítók végleges elpusztítására (egyébként a sötét papok ereje nélkül legyőzötteket a Központi Tudat képes azonnal újrateremteni). A zerget súlyos csapás éri, amikor a száműzöttek Zeratul vezetésével megölik a Garm fészekalj irányítóját: annak tagjai kontroll nélkül elvesznek a raj számára. Az ütközet során azonban Zeratul rövid ideig elmebeli kapcsolatba kerül a zerggel, s így kitudódik a protoss anyabolygó pontos helye. Az Aiurt érő ellentámadás – hiába a hősies protoss ellenállás – a zerg részleges győzelmét hozza, s az megtelepszik a bolygón. #### A protoss fejezet Az aiuri protossok körében mély felháborodást váltott ki Tassadar és a száműzöttek együttműködése, ezért a főpap megbízatását visszavonják, rangját elveszik és kizárják a közösségből. A zerg megérkezésére egy új flottaparancsnokot választanak, akit a játékos személyesít meg. (A StarCraft II fejlesztése során fedték fel, hogy ő Artanis.) Miután vezetésével leszámolnak a bolygón gyökeret vert idegenekkel, a Konklávé azzal bízza meg, hogy Tassadart mint árulót tartóztassa le és hozza ítélőszék elé. Nem várt módon azonban az új vezér a száműzöttek oldalára áll, aminek következtében kitör a második protoss polgárháború. Miután Zeratul további két irányítóval végez, hogy ezzel példát mutasson az aiuriak számára, a felek elcsitulnak és szövetségre lépnek, s a Jim Raynor vezette maroknyi terran csapattal közösen végső támadásra szánják el magukat. A Központi Tudat elpusztítására induló sereg végül is súlyos vérveszteségek árán, és Tassadar önfeláldozásával eléri célját. A történetet a Brood War című kiegészítő viszi tovább. ## A többjátékos mód A játék a történetet végigvezető egyjátékos küldetésen túl többjátékos mérkőzésekre is lehetőséget kínál. A játékosok maximális száma a használt hálózati protokolltól függően változik: míg a Battle.net-es (interneten keresztüli) és a LAN (szabványos helyi hálózaton keresztüli) játékok esetén legfeljebb nyolcan, addig a közvetlen kapcsolatban négyen, modemes kapcsolatban pedig ketten játszhatnak egyszerre. A szabad helyeket gépi játékosokkal is ki lehet tölteni. Mindazonáltal az ember-ember elleni játékok gondolkodtatóbbak, mivel ilyenkor az ellenfél következő lépése kiszámíthatatlan. Mivel a játék mesterséges intelligenciáját többen is nem találták elég kihívónak, ezért olyan pályákat készítenek, melyek nagy előnyt biztosítanak a számítógép részére, és rendkívül nehéz megnyerni őket. A többjátékos pályák változatos felépítésűek lehetnek; csapatelosztás szempontjából megkülönböztetjük az együttműködésre épülő játékokat, ahol több ember is játszhat egy csapatban és irányíthatja ugyanazokat az egységeket, továbbá azokat, amelyekben a játékosok nem irányíthatják egymás egységeit, ám szövetséget alkotnak, illetve a mindenki mindenki ellen (angolul: melee) stílusúakat. Az utóbbi kettő mód rendszerint minden pályán elérhető. A melee-pályákon a játékosok véletlenszerű helyen és rendszerint azonos feltételekkel indulnak. Ezeknek népszerű változatai az úgynevezett „pénzes pályák”, amelyeken nagy mennyiségű, könnyen hozzáférhető erőforrás található, ezzel nagyban gyorsítva, de bizonyos vélemények szerint eltorzítva a játékmenetet; ilyen például a Fastest Possible. A hagyományos elrendezésű pályákon – a szűkösebb és nehezen elérhető erőforrások miatt – nagyobb hangsúly helyeződik a helyes építési rendre, a csapatjátékra és az úgynevezett mikromenedzsmentre. Utóbbi az egységekkel való finom bánásmód, azok különleges képességeinek összehangolt kihasználása; szemben áll ezzel a pénzes pályákon jellemző mennyiségi szemlélet. Megjegyzendő, hogy a jelentősebb versenyeken szinte kizárólag a hagyományos pályákat használják. A rendes játékmenettől nagyban különböznek az úgynevezett UMS (angol mozaikszó: use map settings) pályák: ezekben különleges események, bizonyos normál játékbeli lehetőségek letiltása vagy akár újak létrehozása tereli más irányba a játékot. Ilyen pálya például a Tower Defense, ahol is a játékosok szerepe védőművek építésére korlátozódik, amivel a lehető leghosszabb ideig kell feltartaniuk a folyamatosan érkező ellenséges seregeket. A huzamosabb ideig, rendszeresebben együtt játszó emberek rendszerint úgynevezett klánokba tömörülnek; ezek tagjai közös taktikákat dolgoznak ki, így nagyobb esélyekkel vívhatnak meg ellenfeleikkel. A klántagok közötti kapcsolatok széles skálán mozognak az alkalmi barátságoktól egészen a rendszeres, való világbeli találkozásokig. A klánok a Battle.net-en túl különféle bajnokságokon mérik össze erejüket. Az egyes játékosok rangsorolására szolgálnak az úgynevezett ladder-játékok (tükörfordításban létra-játékok); a játékosok itt különleges, úgynevezett ligapályákon mérkőznek meg; a verseny tisztaságáért külön adminisztrátorcsapat, illetve segédprogramok felelősek, néha még saját szervert is alkalmaznak. 2006 júliusa, vagyis a 1.14-es verzió kiadása előtt a ladder minden szerveren elérhető volt, azóta csak az európai Battle.net szerveren működik, ott is csak a WGTour (egy külön ladder) rendszerével összevonva. A bajnokságokat és a ladder-játékokat rendszerint melee típusú pályákon bonyolítják le. Megemlítendő, hogy néhányan különféle segédprogramokat használva csalnak a játék során (angol jövevényszavakkal: cheatelnek vagy hackelnek), hogy így jussanak előnyhöz ellenfeleikkel szemben, például sérthetetlen egységekhez, végtelen mennyiségű erőforráshoz. Ez a magatartás tisztességtelen és szabályellenes; a rend fenntartása érdekében a Blizzard komoly erőfeszítéseket tesz: csak 2003-ban több mint 400 000 felhasználói fiókot zártak le csalás miatt a Battle.net-en. Mindemellett számos, mások által folyamatosan fejlesztett program forog közkézen, amelyek a csalások illetve a csalók kiszűrésére szakosodtak. Megjegyzendő, hogy az itt említett csalások nem azonosak az egyjátékos küldetés során a StarCraft-ba a fejlesztő cég által beépített – szabadon használható – csalásokkal: azok többjátékos módban egyszerűen nem működnek. Az 1.08-as verzió óta lehetőség van az egyes mérkőzések felvételére a Starcrafton belül; ezek az úgynevezett visszajátszások (angol jövevényszóval: replayek). Ezek a későbbiekben mások által megtekinthetőek, segítségével tanulmányozhatóak a részvevő játékosok taktikái, módszerei; éppen ezért a profi játékosok visszajátszásai ritkán kerülnek ki, egyrészt mert így őrzik meg a csapat titkait, másrészt terjesztésüket rendszerint tiltják a ligák szabályai. A visszajátszások elemzésére számos segédprogram készült (például a BWChart és a Lasgo’s Observer Pack); ezek segítségével többek között például lemérhető az egy perc alatt tett kattintások száma. A visszajátszások egyes alkalmazásokkal kommentárral is elláthatók; ezek felvételére, illetve igazítására is több program elérhető, ilyen például az RWA. A koreai televíziós szakcsatornákon visszajátszások közvetítése közben nem egyszer maga a kommentátor is látható; ezeket, illetve az ezekről készült felvételeket illetik VOD (angol mozaikszó: Video on Demand; tükörfordításban: videó kívánságra) néven. ## Hadjáratszerkesztő A játék melléklete egy StarCraft Campaign Editor (röviden StarEdit) nevű pálya- és küldetésszerkesztő program, amely alkalmas a pályák nagyfokú módosítására, újak készítésére, illetve azok – egyjátékos küldetéssé való – összekapcsolására. Mindazonáltal az ezzel készített pályák önálló kereskedelmi forgalomba nem hozhatók; ennek ellenére több, a Blizzard által el nem ismert kiegészítő lemez is megjelent. Ezek közül néhányat jogi úton sikerült a piacról visszahívatni. Ez történt például a Microstar által kiadott pályacsomag esetében is. Pályák és küldetések készítésével számos közösség foglalkozott; ezek közül kiemelkedik az Antioch Chronicles, amely elsőként alkalmazott módosított, az eredeti szerkesztőben el nem érhető elemeket. Az ehhez hasonló különleges pályák létrehozásához végül is jó néhány, magánfejlesztésben készült pályaszerkesztő látott napvilágot, úgy mint a StarCraft X-tra Editor, a StarForge és az SCMDraft. Ezek – többek között – lehetővé teszik több ásványmező és épület egymásra helyezését, a játékosok színének megváltoztatását, rejtett szkriptek hozzárendelését, rejtett egységek elhelyezését, pályák levédését a szerkesztéstől és megtekintéstől, illetve a méretbeli tömörítést. Néhány, ezekkel készült küldetéscsomag népszerűsége igen magasra rúg, ilyenek például a The Fenix, a Legacy of the Confederation, a Life of a Marine, a The Shifters vagy a Fields of Ash. A gyengébb minőségük miatt kritizáltak közül megemlítendő a StarCraft: Insurrection és a StarCraft: Retribution, amelyek kereskedelmi forgalomba is kerültek, mindazonáltal nem voltak sikeresek. ## Fejlesztés A korábbi stratégiai játékok – köztük a szintén Blizzard készítette Warcraft II – jellemzője volt, hogy hiába szerepelnek bennük különböző fajok, az azokkal való játékmenet lényegében megegyezett. A kritikákból okulva az egyik fő célkitűzéssé az egymástól alapvetően eltérő fajok létrehozása vált. Maga a fejlesztés időrendileg a Diablóé után kezdődött, a WarCraft II alapjain úgy a megjelenítés, mint a játékszerkezet tekintetében. Az igen puritán grafika az 1996-os E3-on erős kritikákat kapott; erre válaszképpen bevezették az izometrikus nézetet és az előre renderelt képek alkalmazását, így az új, tetszetősebb külső az alfaverzió idejére már kiforrott. A továbbjavított bétaverzió 1997 és 1998 fordulóján jelent meg, s ez a végleges változattól lényegében már csak az egyes egységek tulajdonságaiban különbözött. Kiemelendő ezek közül, hogy a zerg dolgozóegység (a játékban: drone) ekkor még repült, illetve, hogy itt még szerepelt két, végül törölt terran épület (a starbase és a repair bay), továbbá egy szintén törölt, majd a kiegészítőben ismét megjelent egység (a játékban: valkyrie vagy valkűr). Érdekesség, hogy ebben a verzióban a játékos hatással lehetett környezetére, például felégethette a fákat. ### A megjelenés után A kiadást számos javítócsomag (angolul: patch), illetve egy, a játék történetét folytató kiegészítő lemez megjelenése követte. Ezek elsősorban játékegyensúlyi problémákat orvosoltak, így a három faj között az erőviszonyok tekintetében mára eltűntek a különbségek. Az eredetileg PC-re megjelent játék kiadását a Blizzard egyéb platformokra is tervezte, így került sor a Macintoshra, a Nintendo 64-re és a PlayStationre szánt verziók bejelentésére. A konzolokra való átírás (angol jövevényszóval: portolás) azonban nehézkesen haladt, s végül a PlayStationös változat kiadásától elálltak. A játék StarCraft 64 fantázianév alatt, 2000-ben jelent meg Nintendo 64-re; ugyan az eredeti pályákon felül tartalmazott még további küldetéseket is (például a StarCraft Resurrection IV-et), hiányzott belőle ugyanakkor a többjátékos lehetőség (bár osztott képernyős mód volt benne), s a videók és a hangok is hagytak maguk után kívánnivalót. ## Fogadtatás A különböző játékélményt adó három játszható faj, az ezek között meglevő viszonylagos kiegyensúlyozottság, illetve az ezt folyamatosan javító frissítések nagyban hozzájárultak a kezdeti kereskedelmi sikerekhez. A játék az eladási listákon hamar az élre került; kiadásának évében, mintegy 1,5 millió darab fogyott belőle, így 1998 legtöbbet eladott játékszoftvere lett, 2006 júniusára összesen 9,5 millió példány lelt gazdára. Dél-Koreában egy tudatosan kiépített rajongói hálózat segítette a StarCraftot; a játék ottani felkapottságát jól jellemzi, hogy az eladások harmada – 2006-ig 3,5 millió példány – ebben az egy országban történt. A meccseket három televízió-csatorna közvetíti. A tehetségesebb koreai játékosok ennek köszönhetően sztárok, szerződésben állnak a tévétársaságokkal, szponzorokkal rendelkeznek, kiterjedt rajongótábornak örvendenek, továbbá a bajnokságokon való részvételért pénzt kapnak. A Battle.net összesített világforgalma a játék megjelenésének következtében nyolcszorosára emelkedett. Bár népszerűsége lassan apad, még ma is az egyik legnépszerűbb online játék a világon. ### Jelentősebb elismerések - Csillag a Walk of Game (tükörfordításban: a Játékok sétánya) kövezetén, San Francisco, 2006; - IGN: Minden idők legjobb játékai: összesített 7. helyezett, a PC-játékok közül a 2. helyezett, 2003, 2005; - Gamespot: minden idők legnagyobb játéka; - Origins Award: a Legjobb stratégiai játék, 1998. ### Kontraszt A StarCraft ugyan nem hozott sok újat a valós idejű játékok műfajába, de lényegesen jobbnak ítélik, mint elődeit: a történet megfelelő, és más játékokkal ellentétben a küldetések folyamatosan nehezednek, nincs minden fajnál kiképző rész. Néhány missziónak továbbá újfajta a célja, így nem csupán a gyűjts, építs és hódíts elv érvényesül. A különböző fajok gyökeresen eltérő élményt nyújtanak, miközben a játék maga a végletekig kiegyensúlyozott. A StarCraft egyik legnagyobb erénye, hogy nincs benne a játékidő előrehaladtával elavuló egység: minden egységtípus – az egyes fajokon belül is – annyira különbözik, hogy egy-egy helyzet megoldásához a végjátékban épp az alapkatonákra lehet szükség. Grafikáját az Age of Empires megjelenítéséhez hasonlítják, így ebből a szempontból a legjobb kétdimenziós játékok közé tartozik, s a játékban található videók is kiemelkedőek. Nem maradt azonban kritika nélkül a csak 640×480-as képernyőméretben futtatható játék „durva felbontása”; ez nagyobb méretű képernyőn nagyon sokat levon az élvezeti értékből, s mára már jócskán túlhaladott. A játék nézőterét több recenzió is túl kicsinek találta, s hiába a gondosan kivitelezett videók, ha a történetet leginkább a játékon belüli párbeszédek viszik előre. Az irányítási problémák közül a legszámottevőbb, hogy egyszerre legfeljebb csak tizenkét egységet lehet kijelölni (a mérkőzések közepére általában minden játékos megközelíti a kétszázas egységszámot), illetve, hogy nem lehet a tétlen dolgozóegységeket automatikusan kijelöltetni. Hiányoznak továbbá a máshol szokásos egységirányítási módszerek is, amelyek itt mindössze három parancsra korlátozódnak. A játékmenet tekintetében az úgynevezett lerohanás (angolul rush) okozott kezdetben megrökönyödést, azóta azonban ez a módszer megszokottá és mintegy a StarCraft érájának részévé vált. Megemlítendő még, hogy a tapasztaltabb játékosok számára a gépi ellenfelek nem jelentenek kihívást, s hogy azok erőssége nem állítható. Apróbb kényelmetlenség, hogy többjátékos mérkőzés közben, amikor alkalmanként más játékosra kell várni (angolból kölcsönzött kifejezéssel: amikor lag van), a többiek teljes tétlenségre vannak kárhoztatva, ez idő alatt ugyanis nem érhető el sem a játék menüje, sem pedig a chat-funkció. A StarCraft 64-ben tetézte ezeket a kurzor nehézkes irányítása, mivel nincs egér a játékgéphez. Vélhetően nem kis részben emiatt maradtak el a konzolos verzió eladási eredményei a várttól. ## További változatok és folytatások A StarCraft megjelenésének idején a Blizzard kiadta a játék demóváltozatát egy előtörténetet bemutató hadjárattal. A küldetéssorozat nem került bele a teljes verzióba, de később letölthetővé vált a Battle.net-ről, két kiegészítő pályával. Nem sokkal később két engedélyezett kiegészítő is megjelent. Az Insurrectiont az Aztech New Media fejlesztette és adta ki, a Retributiont a Stardock Systems fejlesztette és a WizardWorks Software adta ki. Mindkettő három teljes hadjáratot, és számos többjátékos pályát tartalmazott. Ezeket az 1998 novemberében megjelent, Saffire-val közösen fejlesztett StarCraft: Brood War követte. A korábbi kiegészítőkkel ellentétben a Brood War ahelyett, hogy egy-egy külön történetet mesélt volna el, a StarCraft eseményeinek közvetlen folytatása volt. ### Magyar verziók A játék első, abszolút teljes magyarítását a HunCraft Interactive készítette el. Ugyanez a csapat adott ki egy HunCraft című kiegészítőt is, amelynek története a Brood War eseményei után játszódik, új hősöket, valamint fajonként egy-egy új egységet, illetve hadjáratot tartalmaz, összesen 26 küldetéssel. A Blizzard nem engedélyezte a fordítás hivatalos megjelenést az eredeti játék kiegészítőjeként, csupán az interneten való terjesztést. ### Project Revolution A StarCraft-rajongók egy csoportja Snowflake Entertainment néven a WarCraft III motorját felhasználva a játék háromdimenziós klónját készíti. ### StarCraft: Ghost A StarCraft: Ghost a StarCraft érájában játszódó, félkész, hivatalosan meg nem jelent lövöldözős játék a Blizzard gondozásában. Az eredetileg 2003-ra beharagozott kiadás folyamatosan halasztódott, majd 2006-ban leálltak a fejlesztéssel. Maga az alapötlet – az akciójáték kiadása – sokak fantáziáját megmozgatta, de nem aratott osztatlan sikert. Szintén visszatetszést keltett, hogy PC-s verzió kiadását nem tervezték. ### StarCraft II Fejlesztése a játék folytatásaként, közvetlenül a Warcraft III megjelenése után kezdődött, még 2003-ban, de a hivatalos bejelentés 2007. május 19-éig váratott magára. A játék végül 2010. július 27-én jelent meg. Megjegyzendő, hogy a folytatással kapcsolatos találgatások már régóta járták a világhálót, amelyek alapját többek között a WarCraft III rejtett utalásai, illetve a Blizzard állásajánlatai képezték. ## Egyéb megjelenések Dél-Koreában számos, StarCraft márkanévvel jelzett terméket, például italokat, matricákat és telefonkártyákat adtak ki. A Blizzard Entertainment engedélyezte a Wizards of the Coast számára, hogy kiadja a StarCraft Adventurest, egy olyan kiegészítőt az Alternity című szerepjátékhoz, amely a StarCraft univerzumában játszódik. Megjelent egy zenei CD a játék két számával és tizenegy koreai zenész eredeti munkájával. 2007 októberében jelent meg egy táblás játék StarCraft: The Board Game címmel. Még manga képregény és akciófigurák is készültek. ### StarCraft az irodalomban A rajongók által készített, a játék univerzumában játszódó munkákon kívül a StarCrafthoz számos hivatalos regény és e-könyv kapcsolódik. Ilyen az Uprising (csak e-könyv), a Tűzkeresztség, az A teremtők árnyai, az Ámokfutás, a Pengék királynője és a StarCraft Ghost: Nova. Két regény jelent meg az Amazing Stories magazinban Hybrid és Revelations címmel. A Simon & Schuster jelentette meg a Dark Templar Saga című sorozat első részét, a Firstborn című művet 2007 májusának végén (), valamint a sorozat második részét, a Shadow Hunterst 2007 novemberében (). A két könyv története szorosan kapcsolódik a StarCraft II-höz, a Firstbornból pedig rengeteg új információ ismerhető meg a protossok történelméről.
797,454
Feketeszakáll
26,873,991
null
[ "1718-ban elhunyt személyek", "Angol kalózok", "Az 1680-as években született személyek", "Csatában elesett személyek" ]
Feketeszakáll, avagy Edward Teach (említik Tache-ként vagy Thatchként is; 1680 körül – 1718. november 22.), angol kalóz, akinek nevét a Karib-térségben és az Atlanti-óceán nyugati részén rettegték. Fiatal koráról keveset tudni, valószínűleg az angliai Bristolban született. „Anna királynő háborúja” idején egy államilag engedélyezett, kalózlevéllel rendelkező rablóhajón, privateeren szolgálhatott tengerészként, mielőtt letelepedett volna a karibi New Providence szigetén. A sziget Benjamin Hornigold kalózkapitány székhelye volt, akinek legénységéhez Teach 1716 körül csatlakozhatott. Hornigold egy általa elfoglalt szlúp parancsnokává tette, és sokáig együtt portyáztak, immár független tengeri rablókként. Kicsivel később flottájukat még két hajóval tudták bővíteni, melyek közül az egyik kapitánya Stede Bonnet volt. Hornigold 1717-ben felhagyott a kalózkodással, és magával vitt két hajót is. Teach ezek után elfoglalt egy francia kereskedőhajót, átkeresztelte Anna királynő bosszújára, és 40 ágyúval szerelte fel. Ekkor vált hírhedt kalózzá, gúnynevét sűrű fekete szakálláról és félelmetes megjelenéséről kapta; egyes feljegyzések szerint égő kanócok lógtak kalapja alól, hogy ezzel rémítse meg ellenségeit. Több tengeri rablóval szövetkezve blokád alá vonta a dél-karolinai Charleston kikötőjét. Miután sikeresen megsarcolta a lakosokat, zászlóshajója zátonyra futott egy homokdűnén az észak-karolinai Beaufort közelében. Ekkor Bonnet és Feketeszakáll útjai szétváltak, és a kalózvezér letelepedett Bath Townban. Itt királyi kegyelmet kapott, ám rövid időn belül ismét a tengereket járta, és magára vonta Virginia kormányzója, Alexander Spotswood figyelmét. Spotswood katonákból és tengerészekből álló legénységet toborzott, akik 1718. november 22-én csapdába csalták Feketeszakállt. A Robert Maynard főhadnagy által vezetett katonák és a Feketeszakáll irányítása alatt harcoló kalózok között lezajló kegyetlen csata során Teach és legénységének nagy része életét vesztette. Teach, a ravasz és számító kalózvezér, céljai eléréséhez inkább támaszkodott félelmetes megjelenésére, mint az erőszakra. A manapság róla elterjedt képpel – miszerint egy hagyományosan zsarnok kalóz lett volna – ellentétben hajóit mindig legénysége beleegyezésével irányította, és nem ismert olyan feljegyzés sem, hogy bántotta vagy megölte volna az általa fogvatartottakat. Halála után alakját romantizálták, számos kalóztémájú mű ihletője lett. ## Élete ### Fiatalkora Feketeszakáll fiatalkoráról keveset tudni. Úgy vélik, hogy halálakor 35–40 éves lehetett, így 1680 körül születhetett. A korabeli feljegyzések több néven is említik, mint például Feketeszakáll, Edward Thatch vagy Edward Teach, manapság leggyakrabban ez utóbbit használják. Vezetékneve számos formában fennmaradt: Thatch, Thach, Thache, Thack, Tack, Thatche és Theach. Egy forrás azt állítja, hogy a családneve Drummond volt, de egyéb, ugyanezt állító dokumentum hiányában ez valószínűtlen. Abban az időben a kalózok gyakran használtak álnevet, hogy a családjuk becsületén ne essen folt, ezért nagy az esélye annak, hogy Feketeszakáll valódi nevére soha nem fog fény derülni. Britannia amerikai kolóniáinak felemelkedése a 17. században és az Atlanti-óceánon folyó rabszolga-kereskedelem 18. századi gyors elterjedése okán Bristol jelentős nemzetközi tengeri kikötővé fejlődött, Anglia második legnagyobb városa lett. Teach feltehetően itt nőtt fel, nagy valószínűséggel írni és olvasni is megtanult. Majdnem bizonyos, hogy kereskedőkkel is kapcsolatban állt, halálakor pedig egy levelet találtak nála, amit Tobias Knight, Karolina tartomány felsőbb bíróságának elnöke írt neki. Robert Lee író ebből arra következtet, hogy Teach egy tekintélyes, gazdag család sarja lehetett. A Karib-tengerre a 17. század utolsó éveiben érkezhetett egy kereskedőhajó fedélzetén (feltehetőleg egy rabszolgaszállítón). A 18. századi szerző, Charles Johnson szerint Teach „Anna királynő háborúja” alatt egy ideig privateerhajókon tengerészként dolgozott. A privateerhajók olyan hajók voltak, amelyek gyakorlatilag hivatalosan kalózkodhattak. Ezt egy adott nemzet által adományozott kalózlevél (letter of marque) bizonyította, ami feljogosította a privateerek legénységét az ellenséges hajók megtámadására és kifosztására. Ez idő alatt Teach „gyakran dicsekedett szokatlan merészségével és bátorságával”. Azt azonban nem tudni, hogy pontosan mikor lépett be a háborúba. ### New Providence A gyarmatosítás, valamint az itt folyó kereskedelem és kalózkodás miatt a Karib-térség számos 17. és 18. századi tengeri incidens színhelyévé vált. A privateerből lett kalóz, Henry Jennings és követői az 1700-as évek elején elhatározták, hogy az akkor még lakatlan New Providence szigetét választják portyáik kiindulópontjának. A sziget közel volt a floridai tengerszoroshoz és annak forgalmas útvonalaihoz, ahol az Európába tartó és onnan érkező hajók elhaladtak. New Providence kikötője több száz hajó fogadására is képes volt, ám a Brit Királyi Haditengerészet nagyobb hadihajóinak megfelelő kormányzásához már túl sekély volt. A sziget akkoriban George Woodbury író jellemzése szerint „nem otthonok városa, hanem az ideiglenes tartózkodás helye volt (...). Az egyedüli állandó lakók a kalózok, kereskedők és sleppek voltak; mindenki más csak átutazó vendég volt”. A törvény és a rend ismeretlen fogalmak voltak New Providence-ben, ahol a kalózok így nyugalmat leltek. Teach is a szigeten telepedett le. Valószínűleg nem sokkal az utrechti béke megkötése után költözött el Jamaicáról, és mint a legtöbb privateerhajón szolgáló matróz, kalózkodásra adta fejét. 1716 körül csatlakozhatott Benjamin Hornigold kapitányhoz, aki szintén New Providence biztonságos vizeiről indította támadásait. 1716-ban Hornigold egy általa elfoglalt szlúp irányítását bízta Teach-re. 1717 elején, mindketten egy-egy szlúp parancsnokaként, a kontinens felé vették az irányt. Havanna közelében egy 120 hordó lisztet szállító hajót foglaltak el, nem sokkal ezután pedig Bermuda mellett egy 100 hordó bort szállító szlúpot. Néhány nappal később egy Madeirából a dél-karolinai Charlestonba tartó hajó felett vették át az irányítást. Ekkor Teach és kormányosa, William Howard feltehetően nehezen tudta már fegyelmezni a legénységet. A kalózok megkedvelhették a madeirai bor ízét, szeptember 29-én ugyanis a Charles-öböl közelében a virginiai Betty nevű hajóról csak a bort vitték el, mielőtt elsüllyesztették volna, többi rakományával együtt. Teach Hornigolddal hajózott, amikor az első ismert feljegyzés megszületett róla, mint szabad akaratából lett kalózról, aki sok embernek parancsol. Matthew Munthe kapitány egy észak-karolinai kalózellenes őrjárata során írta azt, hogy egy „hatágyús szlúpja [sic!] és hetvenfős legénysége” volt. 1717 szeptemberében Teach és Hornigold találkozott Stede Bonnettel, aki egy gazdag családból származó földtulajdonos és katonatiszt volt, és aki korábban, de még ugyanabban az évben lett kalóz. Körülbelüli hetvenfős legénysége elégedetlen volt vele mint kapitánnyal, így Teach Bonnet beleegyezésével átvette annak Revenge nevű hajójának irányítását. A kalózok flottája így már három hajóból állt: a Revenge, melynek Teach lett kapitánya, a korábban általa irányított szlúp és Hornigold Rangere. Októberre a kisebb hajóraj egy negyedik taggal bővült. 1717. október 22-én két szlúpot is kifosztottak: a philadelphiai Robertet és a dublini Good Intentet. Mint a britek oldalán harcoló privateer, Hornigold csak korábbi ellenségeit támadta meg. A legénység azonban egy idő után megelégelte az orruk előtt békésen és sértetlenül elhaladó, értékes rakománnyal megpakolt brit hajók látványát, és 1717 vége felé lefokozták kapitányukat. Azt, hogy Teach mindebben milyen szerepet játszott, nem tudni, mindenesetre ezt követően Harnigold gyorsan visszavonult a kalózkodástól. Magával vitte a Rangert és egy másik szlúpot, meghagyva Teach-nek a Revenge-et és a negyedik szlúpot. Ezek után a két kapitány már sohasem találkozott. Harnigold több New Providence-i lakoshoz hasonlóan Woodes Rogerstől királyi kegyelmet kapott 1718 júniusában. ### Teach mint Feketeszakáll 1717\. november 28-án Teach két szlúpjával megtámadott egy francia kereskedőhajót Saint Vincent partjai mentén. A kalózok sortüzet adtak le az ágyúkból, megtizedelve a franciákat, és arra kényszerítve ezzel az ellenséges kapitányt, hogy megadja magát. Az elfoglalt vitorlás, a La Concorde, Saint-Malóból rabszolgákat szállított a Karib-térségbe. Az irányítás átvétele után Teach és emberei a hajót a sziget mentén dél felé vezették, egészen Bequiáig, ahol kitették a legénység életben maradt tagjait és a rakományt, majd saját céljaiknak megfelelően átalakították a vitorlást. A franciák megkapták a kalózvezér kisebb szlúpját, amit átkereszteltek Mauvaise Rencontre-ra (Rossz találkozás). Ezután Martinique felé vették az irányt. A rabszolgák közül néhány talán csatlakozott Teach legénységéhez, de akik a szárazföldön maradtak, a hamarosan visszatérő Mauvaise Rencontre embereinek fogságába estek. Teach azonnal átnevezte a La Concorde-ot Anna királynő bosszújára és negyven ágyúval szerelte fel. November végén Saint Vincent közelében megtámadta a Great Allent. A hatalmas, jól felfegyverzett kereskedőhajót egy hosszú összecsapást követően végül sikerült megadásra kényszerítenie. A parthoz közel irányította, kitette a legénységét, kiüríttette a rakományt, majd fölgyújtotta és elsüllyesztette. Az eseményről még a Boston News Letter hasábjain is írtak, ahol Teachről azt állították, hogy egy „harminckét ágyús francia hajó, egy tízágyús brigantin és egy tizenkét ágyús szlúp” kapitánya volt. Azt, hogy a kétárbócos vitorlást, a brigantint, mikor és hol szerezte Teach, nem tudni, de annyi bizonyos, hogy ekkor már három hajóján összesen legalább 150 fős legénysége volt. 1717\. december 5-én Anguilla közelében Teach megtámadta a Margaret nevű szlúpot. A kereskedőhajó kapitányát, Henry Bostockot és legénységét nagyjából nyolc órán keresztül tartotta fogva, arra kényszerítve őket, hogy nézzék végig, ahogy kifosztják hajójukat. Ezek után a kalózok visszaengedték őket a Margaret fedélzetére, és hagyták, hogy szabadon távozzanak. Bostock visszatért Saint Kittsbe, és jelentette a támadást Walter Hamilton kormányzónak, aki eskü alatt tett tanúvallomást kért tőle. Bostock beszámolt arról, hogy Teach egy két hajóból álló flotta kapitánya, egy szlúpé és egy francia rabszolgaszállítóé, amely holland építésű, 36 ágyúval van felszerelve és 300 fős legénysége van. A kapitány úgy vélte, hogy a nagyobb vitorláson értékes aranypénzeket, ezüst lemezeket és „egy igen pompás kelyhet” szállítanak, amit feltehetően a Great Allen kapitányától szereztek. Teach legénysége nem félt Bostock orrára kötni, hogy korábban már számos vitorlást megsemmisítettek, és a következő tervük Hispaniolába hajózni, ahol megvárják, amíg megérkezik a spanyol armada, feltehetően pénzzel megrakva, amit a helyőrség kifizetésére szánnak. Bostock azt is bevallotta, hogy Teach kikérdezte őt a helyi hajók mozgásáról, de nem tűnt meglepettnek, amikor azt mondta, hogy Londonból várhatóan mindek kalóz királyi kegyelmet fog kapni. Bostock vallomása szerint Teach „magas, szikár alak, igen fekete szakállal, amit hagyott jó hosszúra megnőni”. Ez volt az első leírás a kalózvezér külsejéről és a Feketeszakáll gúnynév ihletője is. Későbbi szövegek megemlítik, hogy sűrű szakállát copfokba fonta, olykor belekötve néhány apró, színes szalagot. Johnson úgy jellemezte külsejét, hogy „még a pokolból feltörő düh sem elég félelmetes képzelgés hozzá képest”. Azt nem tudni, hogy Johnson igazat írt-e vagy kissé kiszínezte a valóságot, de az egyértelmű, hogy Teach megértette megjelenésének értékességét, és próbálta azt minél kevésbé a szájhagyományokra építeni. Magas volt, széles vállakkal. Térdig érő csizmát és sötét ruhákat hordott, fejére széles kalapot húzott, néha kiegészítve öltözékét egy élénk színű, hosszú selyem- vagy bársonykabáttal. Johnson szerint csatákban vállszíjat is magára vetett, „három pár pisztollyal, amelyek a fegyverszíjra erősített pisztolytokban voltak, kalapja alá pedig égő gyufákat tűzött”. Lee leírásában ezek a gyufák „ceruza vastagságú, kenderkötélből font kanócok, salétrom és citromos víz oldatába mártva”. Ennek célja az lehetett, hogy kiemelje ijesztő külsejét. Kegyetlen jellemét, hogy megölte vagy megkínozta volna azokat, akiket foglyul ejtett, egyetlen hiteles forrás sem támasztja alá. Teach valószínűleg több álnevet is használt. November 30-án a Monserrat Merchant két hajóval találkozott, az egyik hajó kapitánya Kentish, a másiké pedig Edwards volt (utóbbi Stede Bonnet ismert álneve). #### Feketeszakáll flottájának bővülése Arról, hogy Teach mit csinált 1717 vége és 1718 eleje között, nem tudni. Valószínűleg ő és Bonnet tehetőek felelőssé egy Sint Eustatiushoz közeli támadásért még 1717 decemberében. Henry Bostock ugyan azt állította, hogy a kalózok a spanyolok irányítása alatt álló hispaniolai Samaná-öbölbe készültek, de egy felületes kutatás során itt nem találtak kalózok jelenlétére utaló nyomokat. A HMS Scarborough kapitánya, Hume, jelezte február 6-án, hogy „egy 36 ágyús és 250 fős legénységű és egy 10 ágyús és 100 fős legénységű kalózhajót láttak a Leeward-szigetek között cirkálni”. Hume muskétásokkal erősítette meg legénységét és csatlakozott a HMS Seaford-hoz, hogy kövessék a két vitorlást, de nem leltek nyomukra. A keresés során azonban azt találták, hogy a kalózhajók elsüllyesztettek egy francia vitorlást Saint Kitts közelében, és hogy utoljára „Hispaniola északi partja mentén” látták őket. Semmi nem bizonyítja, hogy az ismeretlen két hajót Teach és Bonnet irányította volna, Angus Konstam író azonban meg van róla győződve. 1718 márciusában a kalózok Belize keleti részén egy jamaicai szlúpra, az Adventure-re lettek figyelmesek, ahogy az a kikötő felé igyekszik. Útját állták, és felajánlották David Harriot kapitánynak, hogy csatlakozzon hozzájuk. Harriot és legénysége elfogadta az ajánlatot, így Teach átküldte embereit az Adventure irányításához. Ezek után a Honduras-öböl felé hajóztak, ahol egy másik vitorlással és négy szlúppal bővítették flottájukat. Április 9-én kifosztották és elsüllyesztették a Protestant Caesart, majd Nagy-Kajmán szigete felé vették az irányt, ahol „teknősvadászok aprócska csónakját” rabolták ki. Innen feltehetően Havanna felé mentek, ahol egy kis spanyol hajót foglalhattak el, amely épp akkor hagyta el a kubai kikötőt. A legénységet Florida nyugati partjainál, egy még 1715-ben elsüllyedt spanyol flotta roncsinál kitették, és Charleston felé vették az irányt. Az út során három hajót is megtámadtak. #### Charleston blokádja 1718 májusára Teach parancsnokká léptette elő magát. Ez az időszak volt pályafutása tetőpontja. A hónap végén flottájával blokád alá vonta a dél-karolinai Charleston (akkor még Charles Town) kikötőjét. Minden, a kikötőből induló vagy oda érkező hajót megállítottak, és mivel a városnak nem volt őrhajója, az első elfogott hajó a révhajó lett. A következő öt–hat napban nagyjából kilenc hajót tartottak fel Charleston mellett. Az egyik ilyen vitorlás, az éppen Londonba tartó Crowley fedélzetén utazott néhány fontosabb charlestoni személy, többek között Samuel Wragg, Karolina tartomány tanácsának tagja. Az utasokat kikérdezték a még kikötőben rostokoló vitorlásokról, majd fél napra a hajófenékbe zárták őket. Teach értesítette a foglyokat, hogy flottája egészségügyi ellátmányt követel Dél-Karolina kormányzójától, és ha nem teljesítik kérését, a rabokat megölik, fejüket elküldik a kormányzónak, és az elfogott hajókat egytől-egyig felégetik. Wragg és Teach alkut kötött, aminek következményeként egy Mr. Marks nevű ember és két kalóz két napot kapott, hogy beszerezzék a szükséges orvosságokat. Teach a szárazföldtől 5–6 mérföldnyire irányította flottáját és az elfoglalt hajókat. Három nappal később egy küldönc érkezett Feketeszakállhoz azzal az üzenettel, hogy Marks csónakja a part felé menet felborult és így késve érkezett Charlestonba. Teach ezért még két nap haladékot adott nekik, de a csoport még ekkorra sem érkezett meg. A kalózvezér erre összeült a legénységével és nyolc hajót a kikötőbe küldött, pánikot keltve ezzel a városban. Amikor Marks végül megérkezett a flottához, elmagyarázta késésük okát. Érkezésekor a kormányzó elé járult a kalózok követeléseivel. A gyógyszereket gyorsan összegyűjtötték, ám két kísérője eltűnt, és csak nagy nehezen kerültek elő; épp a barátaikkal való ivászattal voltak elfoglalva, és amikor megtalálták őket, még mindig részegek voltak. Teach betartotta a megállapodás rá eső részét, és elengedte mind a hajókat, mind pedig a foglyokat – igaz, utóbbiakat értékeiktől és cifra ruháiktól megfosztva. #### Elválás Stede Bonnettől Charlestonban Teach tudomására jutott, hogy Woodes Rogers egy hadihajókból álló flotta élén elhagyta Angliát azzal a paranccsal, hogy tisztítsa meg a Karib-térséget a kalózoktól. Teach Amerika mentén észak felé hajózott egészen a Topsail-öbölig (Beaufort-öbölként is ismert), Észak-Karolina partjainál. Ott hajóikat az oldalukra akarták fordítani, hogy lekaparják a hajótesteket, de az Anna királynő bosszúja zátonyra futott. A balesetben eltört a főárbóca, és a hajógerendázat is súlyosan megsérült. Teach megparancsolta több szlúpnak is, hogy dobjanak át köteleket a zászlóshajónak, hogy kiszabadíthassák. Az Israel Hands irányítása alatt álló Adventure eközben szintén megfeneklett, és mindkét vitorlás, látszólag javíthatatlanul megsérült. Így a flottában két hajó maradt, a Revenge és egy még régebben elfoglalt spanyol szlúp. Teach korábban tudomást szerzett egy királyi kegyelem ajánlatáról, és beismerte Bonnetnek, hogy élni szeretne vele. A kegyelem minden olyan kalózra vonatkozott, aki 1718. szeptember 5-ig megadja magát, de tartalmazott egy olyan kikötést, hogy a bűnbocsánat csak a január 5. előtt elkövetett törvénysértésekre vonatkozik. Ez a megszorítás azzal fenyegette Teachet és Bonnetet, hogy felakasztják őket a Charlestonban történtek miatt. A legtöbb hatóság ezt üdvözölte is volna. Teach úgy gondolta, hogy Charles Eden kormányzóban megbízhat, de hogy erről megbizonyosodjon, megvárta, hogy egy másik kapitánnyal mi történik. Bonnet azonnal el is indult egy apró vitorláson Bath Townba, ahol megadta magát Eden kormányzónak, és akitől megkapta a kegyelmet. Ezután visszatért a Beaufort-öbölbe, hogy ott átszállva a Revenge-re, összegyűjtve legénysége megmaradt tagjait, Saint Thomas szigetén engedélyt kapjon, hogy mint privateer, a spanyolok hajóit fosztogathassa. Teach azonban elvitt a Revenge fedélzetéről minden értékes holmit, az élelmiszer-készleteit, legénységét pedig partra tette egy lakatlan szigeten. Bonnet bosszút esküdött, de soha nem bukkant Feketeszakáll nyomára. Embereivel ismét kalózkodásra adta a fejét, és 1718. szeptember 27-én a Cape Fear River torkolatánál egy vesztes csata során elfogták, és négyük kivételével mindenkit felakasztottak Charlestonban. Robert Lee író úgy véli, hogy Teach és Hands szándékosan süllyesztették el a két hajót, hogy így csökkentve a legénység létszámát, több jusson nekik a zsákmányból. Bonnet és elfogott embereinek tárgyalásán a Revenge fedélzetmestere, Ignatius Pell, azt vallotta, hogy „a hajó megfeneklett és odaveszett, amit Thatch [Teach] szándékosan tervezett el”. Lee elképzelhetőnek tartja, hogy Teach becsapta Bonnetet azzal az ötletével, hogy elfogadja Eden kormányzó kegyelmét. Azt javasolta, hogy Bonnet is cselekedjen így, és mivel a küszöbön állt a négyes szövetség háborúja, jelentkezzen privateernek Anglia oldalán. Lee szerint Teach még a Revenge visszaadását is felajánlotta Bonnetnek. Konstam hasonló ötlettel állt elő, miszerint Teach számára az Anna királynő bosszúja egyre inkább teherré vált; amíg egy kalózflotta horgonyt vetett, a hír bejárta a környékbeli városokat és kolóniákat, és így elővigyázatosságból bármilyen, a közelben tartózkodó hajó lassabban haladt. Így Teach részéről meggondoltságra vall, hogy nem rostokolt túl sokáig egy helyben, bár elég szélsőséges lépés volt a hajó elsüllyesztése. #### Kegyelem Mielőtt északnak hajózott volna a megmaradt szlúpján az Ocracoke-öbölbe, Teach partra tett körülbelül 25 embert legénységéből egy apró homokos szigeten, nagyjából egy mérföldnyire a kontinenstől. Valószínűsíthetően ezzel próbálta elnyomni a terve elleni tiltakozásokat. Bonnet két nappal később megmentette a hátrahagyott kalózokat. Teach folytatta útját Bath felé, ahol 1718 júniusában – napokkal azután, hogy Bonnet kegyelmével a kezében horgonyt szedett – ő és maroknyira apadt legénysége Eden kormányzótól megkapta a kegyelmet. Teach Bathban telepedett le Eden otthonától nem messze, Plum Pointnál, a Bath-öböl keleti oldalán. Júliusban és augusztusban a városban található főhadiszállása és az Ocracoke-nál horgonyzó szlúpja között ingázott. Johnson beszámolója alapján feleségül vette egy helyi ültetvény-tulajdonos lányát, igaz, ennek bizonyítására semmilyen más forrás nem áll rendelkezésre. Eden engedélyt adott Teachnek, hogy hajózzon St. Thomasra, hogy ott privateeri megbízást kapjon. Ez akkoriban bevett szokás volt, hogy a kisebb települések így szabaduljanak meg az unatkozó és bajkeverő kalózoktól. Hivatalosan is neki adták a flottájából egyetlen megmaradt szlúpot, amit ő Adventure-re nevezett át. Augusztus végére visszatért a kalózkodáshoz. Még ebben a hónapban Pennsylvania kormányzója végzést bocsátott ki letartóztatásáról, de ekkorra Teach már feltehetően kissé távolabb, a Delaware-öbölben járt. Két, a Karib-tengert elhagyni készülő francia szlúpot is elfoglalt, a két hajó legénységének meghagyta az egyik vitorlást, ő maga pedig a másikkal visszatért Ocracoke-ba. Szeptemberben azt állította Edennek, hogy magára hagyva talált rá a szlúpra a tengeren. Gyorsan összehívták az Altengernagy Bíróságát (Vice Admirality Court), melynek elnöke Tobias Knight és a vámszedők lettek. A hajót gazdátlanná nyilvánították, amit a tengeren találtak, és rakományából 20 hordó cukrot Knightnak, 60 hordót Edennek ítéltek, a maradék rakomány pedig Teaché és embereié lett. Az Ocracoke-öböl lett Teach kedvenc horgonyzóhelye. Innen tökéletesen szemmel tudta tartani a Karolina északkeleti részén fekvő városok között zajló forgalmat, és Teach innen látta meg egy másik angol kalóz, Charles Vane közeledtét is. Sok-sok hónappal korábban Vane visszautasította a Woodes Rogers által hozott kegyelmet, és megszökött a hadihajóról, melyen az angol kapitány magával vitte Nassauba 1718. július 26-án. Benjamin Hornigold, Teach korábbi kapitánya, aki ekkorra már kalózok kézre kerítésével foglalkozott, szintén Vane nyomában volt. Teach és Vane több éjszakán keresztül mulatozott az Ocracoke-sziget déli csücskében, olyan hírhedt alakokkal, mint Israel Hands, Robert Deal és Calico Jack. #### Alexander Spotswood Ahogy a környező kolóniákban híre ment Teach és Vane tivornyájának, Pennsylvania kormányzója két szlúpot indított útnak, hogy fogja el a kalózokat. A küldetés nem sikerült, de Virginia kormányzóját, Alexander Spotswoodot is nyugtalanította, hogy az állítólag visszavonult tengeri haramia és legénysége a közeli Észak-Karolinában telepedett le. Teach néhány embere máris átköltözött Virginai tengeri kikötőibe, arra sarkallva ezzel Spotswoodot, hogy július 10-én proklamációt adjon ki, melyben kötelezte a kalózokat, hogy jelentkezzenek a hatóságoknál, adják le fegyvereiket, és maximum háromfős csoportokban járhatnak. Minthogy egy királyi kolónia élén állt, Spotswood lenézte az észak-karolinai tulajdonosi kolóniát. Nemigen hitte, hogy a karolinaiak kordában tudják tartani a kalózokat, akikről gyanította, hogy visszatérnek korábbi életvitelükhöz, amivel, ha elfogy a pénzük, nagyban veszélyeztetnék Virginia kereskedelmét. Spotswood tudomására jutott, hogy az Anna királynő bosszúja korábbi kormányosa, William Howard a környéken tartózkodik, és úgy gondolván, hogy ő talán tud valamit Teach jelenlegi céljairól, letartóztatta két rabszolgájával együtt. Spotswoodnak nem állt jogában kihallgatnia a kalózokat, így Howard ügyvédje, John Holloway feljelentette a HMS Lyme kapitányát, Brandet, ahová Howardot bebörtönözték. A korábbi kalóz nevében 500 fontos kártérítést is követelt a jogtalan letartóztatásért. Spotswood tanácsa azt állította, hogy Teach jelenléte krízishelyzetet okozott, és III. Vilmos rendelete alapján a kormányzónak joga van bíróság nélkül kihallgatnia Howardot. A vádak rengeteg kalózkodással kapcsolatos tettre utaltak, amiket a vádlott a kegyelem kiadása után követhetett el, mint például „egy szlúp, mely a spanyol király tulajdona” elfoglalása, de figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy mindez Spotswood hatáskörén kívül történt, és a kérdéses hajó akkor már törvényes tulajdon volt. Egy másik vádpont két támadást említett, melyek egyike egy Charleston-öbölnél elfoglalt rabszolgákat szállító hajót részletezett. Ez a pont azt is feltételezte, hogy Howard egyik rabszolgája erről a vitorlásról származott. A volt kormányost tárgyalásra küldték az Altengernagy Bíróságához kalózkodás vádjával, de Brand és társa, Gordon kapitány (a HMS Pearl-ről) megtagadta a részvételt Holloway jelenléte miatt. A mérges Holloway-nak így nem volt más választása, mint lemondani, és John Clayton, Virginia legfőbb ügyésze vette át helyét. Spotswood szerint ő „becsületesebb ember” volt, mint Holloway. Howardot bűnösnek találták, és akasztófa általi halálra ítélték. A kalóz életét végül egy Londonból érkező utasítás mentette meg, amelyben arra szólították fel Spotswoodot, hogy bocsásson meg minden olyan kalózkodással kapcsolatos tettet, amit 1718. július 23. előtt követtek el. Ezalatt Spotswood értékes információkat tudott meg Teach szándékairól, és azt tervezte, hogy erőit Észak-Karolinába küldi, elfogni a kalózt. Maga mellé állított két embert, akik előszeretettel hozták volna rossz hírbe Észak-Karolina kormányzóját, Edward Moseley-t és Maurice Moore ezredest. Spotswood még a kereskedelemügyi minisztériumnak is írt, felhívva a Korona figyelmét a lehetséges pénzügyi előnyökre, amelyekkel Teach elfogása járna. Az akciót is saját maga pénzelte, feltehetően abban reménykedve, hogy Teach mesés kincseket halmozott fel. Gordon kapitány (a HMS Pearl-ről) és Brand kapitány (a HMS Lyme-ról) azt a parancsot kapták, hogy induljanak Bath-ba a szárazföldön. A HMS Pearl főhadnagya, Robert Maynard irányítása alá két felfegyverzett szlúp került, az ő feladata a város tenger felőli megközelítése volt. Ám még ez sem volt elég, Virginia jutalmat ígért annak, aki segít Teach kézre kerítésében. Maynard a két szlúp irányítását november 17-én vette át, és 57 embert is kapott – 33-at a Pearlről és 24-et a Lyme-ról. A Pearl emberei a nagyobb szlúpot kapták Maynarddal együtt, és elnevezték hajójukat Jane-nek, míg a többiek a kisebb Ranger fedélzetére kerültek, amit Maynard egyik tisztje, egy bizonyos Mister Hyde irányított. A két felfegyverzett hajó polgári legénységének néhány tagja szintén a küldetéssel tartott. Végül november 17-én elindultak a virginiai Kecoughtanból a James-folyó mentén. A két szlúp lassan haladt, időt adva ezzel Brandnek és embereinek, hogy elérjék Bath-t. Brand hat nappal később indult el Észak-Karolinából, és november 23-án megérkezett Bath három mérföldes körzetébe. Erőit ekkor már néhány észak-karolinaival támogatta meg, köztük Moore ezredessel és Jeremiah Vail kapitánnyal, akik feladata az volt, hogy elfojtsák az idegen katonák láttán ébredő bármilyen helyi ellenállást. Moore bement a városba megtudni, hogy Teach ott van-e, majd visszaüzent, hogy bár jelenleg a kalóz nem tartózkodik a városban, de „bármelyik percben” megérkezhet. Brand ekkor felkereste Eden kormányzót otthonában, és tudatta vele szándékát. A következő nap Brand a Pamlico-folyó mentén két kenut küldött fel az Ocracoke-öbölbe, hogy kiderítse, látható-e már Teach. A csónakok két nappal később értek vissza, és beszámoltak a történtekről. #### Az utolsó ütközet Maynard november 21-én este megtalálta a kalózokat, akik az Ocracoke-sziget belső oldalán horgonyoztak. Az útközben megállított hajóktól megtudta a pontos helyzetüket, de mivel nem ismerte a helyi csatornákat és zátonyokat, úgy határozott, hogy reggelig vár a támadással. Az öbölbe érkező forgalmat blokkolta – megelőzve ezzel, hogy jelenlétét megtudják – és mindkét szlúpon figyelőállást alakított ki, hogy Teach ne tudjon észrevétlenül a tengerre menekülni. A sziget másik végében Teach vendégei szórakoztatásával volt elfoglalva, és nem állított megfigyelő állást. Mivel Israel Hands és a legénység körülbelül 24 tagja a szárazföldön volt Bath-ban, a kalózok jóval kevesebben voltak a hajón. Johnson szerint „nem voltak többen huszonötnél”, és Teach „az elhaladó hajóknak azt mondta, hogy a fedélzeten negyvenen vannak”. Brand később az admiralitásnak azt írta a kalózok létszámáról, hogy „tizenhárom fehér és hat néger”. Hajnalban, egy mélységmérést végző csónak mögött Maynard két szlúpja beúszott a csatornába. A kis csónakot hamar észrevették az Adventure fedélzetéről, és azonnal tüzet nyitottak, amint a vízi jármű lőtávolságon belül ért. Amíg a kis hajó visszavonult a Jane-hez, Teach elvágta a horgonyköteleket. Legénysége felvonta a vitorlákat, és az Adventure fordulni kezdett, hogy jobb oldali ágyúit Maynard lassan közeledő szlúpjai felé irányíthassa. Hyde a Rangert a Jane bal oldalához manőverezte, és a két hajó kibontotta a Union Jacket. Az Adventure ekkor az Ocracoke-sziget felé fordult, egy keskeny szoros felé. Nem tudni, hogy ezek után pontosan mi történt. Johnson szerint fegyveres tűzharc következett, ami után az Adventure zátonyra futott egy homokdűnén, míg Maynard horgonyt vetett, hogy megkönnyítse hajóját az akadályokon való áthaladás előtt. Egy másik változat szerint a Jane és a Ranger is megfeneklett, bár Maynard ezt nem említi feljegyzéseiben. Az azonban bizonyos, hogy az Adventure a két hajó felé fordította ágyúit és tüzelt. A sortűz pusztítása pillanatok alatt végigsöpört ellenségén, Maynard erőinek harmadát elveszítette. A Jane fedélzetén körülbelül húszan haltak meg vagy sebesültek meg súlyosan, a Ranger kilenc embert veszített. Hyde meghalt, második és harmadik tisztje pedig vagy komoly sérüléseket szerzett, vagy ők is halottak voltak. A szlúpja annyira megsérült, hogy a támadásban nem tudott többé részt venni. Itt a korabeli források ismét zavarosak, de a Jane-ről érkező fegyvertűz megrongálhatta az Adventure orrvitorláját, aminek következtében a szlúp irányíthatatlanná vált és egy homokdűnére futott. Teach megsemmisítő támadása miatt a Ranger és talán a Jane is megfeneklett, a csata így egy versennyé válhatott, hogy ki tudja hamarabb kiszabadítani hajóját. A főhadnagy a fedélzet alatt tartotta sok emberét, és előre figyelmeztette őket a közelharcra. Teach nézte, ahogy a két hajó közötti távolság csökken, és megparancsolta legénységének, hogy készüljenek fel. A vitorlások összeértek, ahogy az Adventure megcsáklyázta ellenségét és gránátokat dobott fedélzetére. A gránátok kanóccal meggyújtott, lőporral és puskagolyóval töltött palackok voltak, amik áttörték a szlúp fedélzetét. Ahogy a por elült, Teach megörülve Maynard látszólag üres hajójának, engedélyezte embereinek az átszállást, akik tűz alá vették a hajótatban menedéket kereső főhadnagyot és maroknyi emberét. Maynard maradék emberei üvöltések és fegyverropogás közepette feltörtek a raktérből. A terv, hogy meglepetésszerűen megtámadják a kalózokat, bevált, Teachet és legénységét megdöbbentette a hirtelen jött roham. Feketeszakáll maga köré gyűjtötte embereit, és a két csoport a vér áztatta fedélzeten folytatta a kegyetlen összecsapást. A két kapitány egymás felé lőtt kovás puskájukkal, majd eldobták azokat. Teach kivonta tengerészkardját, és sikerült vele eltörnie Maynardét. A gyakorlottabb és számbeli fölénnyel rendelkező angolok a hajó orrába szorították a kalózokat, így a Jane legénysége bekeríthette az addigra teljesen elszigetelten harcoló Maynardot és Teachet. Ahogy Maynard visszahúzódott, hogy még egyszer lőhessen, Teach előrenyomult, hogy megtámadja. Ekkor a kalózvezér nyakát a főhadnagy egyik embere keresztülhasította. Már a vágás is súlyos sérülést okozott, ám ekkor még több virginiai rontott rá, és végül megölték. Az életben maradt kalózok gyorsan megadták magukat. Azokat, akik az Adventure-on maradtak, a Ranger emberei kapták el, köztük azt is, aki épp ekkor akarta meggyújtani a puskaporos raktárat, és felrobbantani a hajót. Különféle feljegyzések maradtak a csata halálos áldozatainak számát illetően. Maynard nyolc virginiairól és tizenkét kalózról számolt be, Brand pedig tíz kalózról és tizenegy virginiairól. Spotswood állítása szerint a kalózok közül tízen, a király emberei közül pedig szintén tízen vesztették életüket. Maynard később megvizsgálta Teach testét, és azt találta, hogy a kalózvezért legalább ötször lőtték meg, és körülbelül húsz vágás is volt rajta. Teach testét az öbölbe dobták, fejét pedig Maynard szlúpjának orrárbócára tűzték, hogy megkaphassák megöléséért a jutalmat. ### Halála után Maynard az összecsapást követően még több napig az öbölben maradt, megjavították hajójukat és eltemették a holtakat. Teach zsákmányát – cukor, kakaóbab, indigó és gyapot – megtalálták „a kalózok szlúpjaiban és a parton egy sátorban, ahol a szlúpok feküdtek”. Az árut 2238 fontért elárverezték azzal a cukorral és gyapottal együtt, amit Tobias Knight csűrjében találtak meg. Spotswood kormányzó ennek egy részét arra használta fel, hogy küldetését anyagilag fedezze. A Teach elfogásáért járó jutalom 400 font körül volt, de a díjat a HMS Pearl és HMS Lyme legénysége között szétosztották. Mivel Brand kapitány és emberei nem vettek részt az életre-halálra szóló csatában, Maynard ezt rendkívül igazságtalannak érezte. Amikor azonban kiderült, hogy ő és legénysége körülbelül 90 fontot elvett Teach zsákmányából, a főhadnagy még azt a támogatást is elveszítette, amit egyébként kapott volna. A csapatoknak négy évet kellett várniuk, hogy megkapják a pénzjutalmat, és Maynard bátorsága ellenére sem kapott kitüntetést, neve ismeretlenségbe merült. Teach megmaradt embereit és korábbi kapcsolatait Brand megtalálta Bathban, majd a virginiai Williamsburgba vitte őket, ahol kalózkodás vádjával börtönbe vetették őket. Sokuk fekete volt, ami arra sarkallta Spotswoodot, hogy kikérje tanácsa véleményét, hogy mit lehet tenni „ezen négerek körülményeivel, hogy a kalózokra vonatkozó kihallgatás alól megmeneküljenek”. A kérést végül elutasították, és őket is, társaikhoz hasonlóan, haditengerészeti törvényszék előtt hallgatták ki 1719. március 12-én Williamsburg parlamentjében. A tárgyalásról semmilyen dokumentum nem maradt fenn, de a 16 vádlottból 14-et bűnösnek találtak. Az ártatlannak ítéltek közül az egyik bizonyította, hogy szükségből harcolt, mivel egy előző este tartott ivászat vendégeként érkezett Teach hajójára, nem pedig kalózként. A másik, Israel Hands, nem volt jelen a csata során. Azt állította, hogy korábban egy mulatozás során Teach térden lőtte, ráadásul még mindig királyi kegyelem védte. A többi kalózt felakasztották, holttestüket pedig vasketrecekben kiállították a williamsburgi Capitol Landing Road mentén – kis idővel ezután kapta az út a Gallows Road (Bitófa út) nevet. Eden kormányzó minden bizonnyal rendkívül zavarban volt Spotswood észak-karolinai támadása okán, míg Spotswood tagadta, hogy részesült volna a zsákmányból. Megvédve cselekedetét, úgy írt Lord Carteretnek, Karolina tartomány egyik részvényesének, hogy a megszerzett birtok értékesítéséből fog talán egy kis hasznot szerezni, és emlékeztette az earlt, hány virginiai vesztette életét, hogy megmentsék érdekeltségét. Azzal érvelt az invázió titokban tartása mellett, hogy Eden „semmivel nem tudott volna hozzájárulni a terv sikeréhez”, és azt állította, hogy a királytól jött a felhatalmazás, hogy elkapja a kalózt. Edent erősen kritizálták Teachcsel való együttműködéséért, és azzal vádolták, hogy bűntársak voltak. Eden támadásával Spotswood saját küldetésének törvényességét szerette volna alátámasztani. Lee író arra a következtetésre jutott, hogy Spotswood talán úgy gondolta, hogy a cél szentesíti az eszközt, azonban legálisan nem volt felhatalmazva arra, hogy berontson Észak-Karolinába, elfogja a kalózokat, megkaparintsa, majd elárverezze értékeiket. Eden nyilvánvalóan hasonló véleményen volt. Mivel Spotswood Tobias Knightot is azzal vádolta, hogy Teach támogatója volt, 1719. április 4-én behozatta vallomást tenni. Israel Hands még hetekkel korábban azt állította, hogy Knight az Adventure fedélzetén tartózkodott 1718 augusztusában, nem sokkal azután, hogy Teach jutalomként Észak-Karolinába hozott egy francia szlúpot. Négy kalóz is tanúsította, hogy Teach társaságában meglátogatták Knightot otthonában, és a kapitányuk ajándékokat vitt neki, ráadásul halálakor egy levelet találtak Teach-nél, melyet Tobias Knight írt neki. Ez mind meggyőzően hangzott, de Knight értett ahhoz, hogyan védje meg magát. Rendkívül rossz egészségügyi állapota ellenére megkérdőjelezte Spotswood tanúinak megbízhatóságát. Azzal érvelt, hogy Israel Hands kényszer alatt vallott, valamint az Észak-Karolinában érvényben lévő törvények szerint a másik tanú, egy afrikai, nem tanúskodhat. A cukor legálisan volt a házában, és Teach csak üzleti ügyekkel kapcsolatban kereste fel. A bíróság minden vádpont alól felmentette Knightot, aki még abban az évben meghalt. Eden kormányzót bosszantotta, hogy Knight megvádolása egy olyan tárgyalás során történt, amiben ő maga nem játszott szerepet. Az áru, amit Brand lefoglalt, hivatalosan észak-karolinai tulajdon volt, és így Eden szemében Brand nem volt más, mint egyszerű tolvaj. A két állam között egészen Eden 1722. március 17-én bekövetkező halálig tartott a viszály. Végrendeletében Spotswood egyik ellenfelét, John Holloway-t jelölte meg haszonélvezőnek. Még ebben az évben Spotswoodot, aki éveken át harcolt a Polgárok Gyűlésében és a Tanácsban ülő ellenségeivel, Robert Walpole kérésére Hugh Drysdale-re váltották. ## Feketeszakáll alakja a modern kultúrában A kalózok hivatalos megítélése néha teljesen különbözött a korabeli írók véleményétől, akik gyakran a tenger hitvány gazembereiként emlegették őket. A privateerekre, akik kalózkodásra adták fejüket, általában tartalékos haditengerészeti erőként tekintett az angol kormány, és néha élénken támogatták tevékenységüket; 1581-ben Francis Drake-et I. Erzsébet lovaggá ütötte, miután világ körüli útjáról visszatért Angliába, körülbelül font értékű zsákmánnyal. Gyakran adtak ki királyi kegyelmeket, általában akkor, ha Anglia háború szélén állt. A köznép is gyakran kedvezően ítélte meg a kalózokat, néhányan pártfogóiknak tekintették őket. Peter Leeson közgazdász úgy véli, hogy ellentétben a mai, romantikussá formált nézettel, a kalózok inkább agyafúrt üzletemberek voltak, nem pedig gyilkos kényurak. Miután Woodes Rogers 1718-ban partra szállt New Providence-ben és véget vetett az ott virágzó kalózköztársaságnak, a „mesterség” a Karib-térségben végső hanyatlásnak indult. A lopott holmik felvásárlóihoz való könnyű hozzáférés megszűnésével a kalózok életmódja a létfenntartásig süllyedt, és az egy évszázadon át tartó tengeri hadviselés a britek, a franciák és a spanyolok között – ami alatt a tengerészek könnyen munkát találtak – fölénybe juttatták a kereskedő-flottákat védő Brit Birodalom erős hadihajóit a magányos privateerekkel szemben. A rabszolga-kereskedelem népszerűvé válása segített véget vetni a Karib-térség határterület mivoltának, és ilyen körülmények között a kalózkodás soha többé nem tudott úgy felvirágozni, mint korábban. Az úgynevezett kalózkodás aranykora végével Teach és tettei számos könyvet, filmet, sőt, még vidámparki látványosságot is ihletett. A legtöbb róla ismert információ megtalálható Charles Johnson A legnevezetesebb kalózok rablásainak és gyilkosságainak históriája (eredeti cím: A General Historie of the Robberies and Murders of the Most Notorious Pyrates) című munkájában, amely 1724-ben jelent meg Britanniában. A kor kalózainak szakértője, Johnson jellemzései olyan alakokról, mint Anne Bonny és Mary Read, kötelezővé tették könyvét a téma iránt érdeklődők számára. Az olvasókat lenyűgözték történetei, és gyorsan megjelent egy második kiadás is, bár Angus Konstam író gyanítja, hogy a Feketeszakállról szóló bejegyzés „kissé ki lett színezve, hogy a történet szenzációsabb legyen”. A művet ennek ellenére általában megbízható forrásnak tekintik. A „Johnson” feltételezhetően egy álnév lehetett. Mivel az író állításait személyes és hivatalos tudósítások is megerősítik, Lee úgy gondolja, hogy bárki is volt, hozzáférése volt a hatósági iratokhoz. Konstam ennél tovább ment, azt gondolva, hogy Johnson lehetett az angol drámaíró, Charles Johnson, a brit kiadó, Charles Rivington, vagy Daniel Defoe álneve is. 1951-es munkájában, a The Great Days of Piracy-ben George Woodbury író is azt állította, hogy a Johnson „minden bizonnyal álnév”, azzal folytatva, hogy „az ember önkéntelenül is gyanítja, hogy ő maga is egy kalóz volt”. A róla fennmaradt legendák ellenére nem Teach volt a legsikeresebb kalóz. Henry Every gazdag emberként vonult vissza, a Bartholomew Roberts által elrabolt javakat pedig a Teach által szerzett zsákmány ötszörösének becsülik. A kincsvadászok régóta próbálnak híres arany- és ezüstkészleteinek nyomára bukkanni, de semmit nem találtak az Egyesült Államok azon partvidékén, amelyhez a hírhedt kalóznak valaha is köze volt. Néhány legenda szerint a kalózok gyakran megöltek egy foglyot az elásott kincs helyszínén, és Teach személyéhez is kötnek ilyen történeteket. Az azonban, hogy semmit nem találtak, nem egyedülálló eset. Az elásott kalózkincseket gyakran tekintik amolyan modern legendának, amire eddig nem sikerült bizonyítékot találni. A fellelhető források nem utalnak arra, hogy az értékek föld alá rejtése mindennapi szokás lett volna, kivéve az írók képzeletében született beszámolók esetében, mint amilyen például A kincses sziget is. Az ilyen felhalmozott titkos készletek egy gazdag tulajdonost tételeznek fel, ám az ő feltételezett létezésük ellentmond a kalózhajókon szokásos rangsorfelépítésen, ahol a legénység legtöbbször szavazati joggal rendelkezett. Az egyetlen kalóz, aki bizonyítottan elásta kincseit, William Kidd volt. Teach zsákmányából csupán annyit találtak meg, amit az elsüllyedt zászlóshajója roncsaiban találtak. Az említett vitorlást 1996-ban fedezték fel, és 15 évnyi kutatómunka után, 2011-ben erősítették meg hivatalosan, hogy valóban az Anna királynő bosszúja maradványairól van szó. 2007-ig több mint tárgyat hoztak felszínre és konzerváltak, melyek közül néhány az Észak-Karolinában található Tengerészeti Múzeumban látható. Számos babona létezik Teach szelleméről. A tengeren felvillanó megmagyarázhatatlan fényjelenségeket gyakran illetik a „Teach fénye” névvel, és néhány beszámoló szerint a hírhedt kalózvezér most a túlvilágot járva a fejét keresi, attól félve, hogy anélkül a barátai és az ördög nem fogja felismerni őt. Egy észak-karolinai mese szerint Teach koponyáját egy ezüstkupa talpazatának használták, egy helyi bíró azt állította, hogy egy éjszaka az 1930-as években ivott belőle Ocracoke szigetén. A legenda szerint Teach levágott fejét a virginiai Norfolk bejáratánál figyelmeztetésként karóra tűzték. A koponyát a „Brethren of the Coast” (kalózok laza szövetsége) néhány tagja mentette meg, és egy helyi kovács ezüstkupát készített belőle, a szegélyére a „Halál Spotswoode-ra” szavakat véste. Feketeszakáll számos helyi látványosságnak adta nevét, mint például a Charlestonban található Blackbeard’s Cove nevű vidámparknak is. Alakját gyakran szerepeltetik az irodalomban. Ő a központi szereplője Matilda Douglas 1835-ben írt Blackbeard: A page from the colonial history of Philadelphia című munkájának. Gregory Keyes The Age of Unreason című könyvében egy kolónia kormányzójaként jelenik meg, és Tim Powers 1987-es Ismeretlen vizeken című novellájában szintén kulcsfigura. Több film is feldolgozta életét, ilyen a Blackbeard, the Pirate (1952, Teach szerepében Robert Newton), a Feketeszakáll szelleme (1968, Teach szerepében Peter Ustinov) és a Blackbeard: Terror at Sea (2006, Teach szerepében James Purefoy). 2006-ban a Hallmark Channel készített minisorozatot Feketeszakáll és a Karib-tenger kalózai címmel (Teach szerepében Angus Macfadyen). Párhuzam állítható Johnson Feketeszakállja és A Karib-tenger kalózai filmsorozat Jack Sparrow kapitánya között. A sorozat 2011-ben készült negyedik részében (amelyet Tim Powers 1987-es novellája ihletett) maga Feketeszakáll is megjelenik, megformálója Ian McShane. Feketeszakállnak hívják a One Piece mangasorozat egyik szereplőjét is, valamint a Le Vieux Nick et Barbe-noire francia-belga képregényét is. Alakja kalóztémájú videojátékokban is szerepel, mint például a 2004-es Sid Meier's Pirates!-ben, vagy az Assassin’s Creed IV: Black Flag-ben. ## Fordítás
18,990
Adolf Hitler
26,912,658
null
[ "1889-ben született személyek", "1945-ben elhunyt személyek", "A Német Birodalom katonái az első világháborúban", "A Vaskereszt Első Osztálya (1914) kitüntetettjei", "Antikommunisták", "Antiszemitizmus", "Az év embere (Time magazin)", "Bebörtönzött politikusok", "Cigányellenesség", "Hitler család", "Holokauszt", "Második világháborús politikusok", "NSDAP-tagok", "Német hadvezérek", "Németország kancellárjai", "Németország államfői", "Vegetáriánusok", "Öngyilkos politikusok" ]
Adolf Hitler (Braunau am Inn, 1889. április 20. – Berlin, 1945. április 30.) osztrák születésű német politikus, a 20. századi történelem egyik legmeghatározóbb alakja, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei vagy röviden NSDAP) vezetője, kancellár 1933. január 30-ától és 1934. augusztus 2-ától Führer (vezér) megnevezéssel diktátor. 1923\. november 8-án Hitler állampuccsot akart végrehajtani Münchenben, de végül Landsberg várába zárták be. A börtönben lediktálta Rudolf Hessnek a Mein Kampfot (Harcom), amelyben összefoglalta világnézetét, a nácizmus ideológiáját, antiszemita fajelméletét, világuralmi törekvéseit és kommunistaellenességét. Szabadulása után ezeken az ideológiai alapokon építette újjá a pártját. Nagy szónoki tehetségével, a versailles-i békeszerződés igazságtalanságainak támadásával, zsidóellenes demagógiával igyekezett népszerűséget szerezni, de csak az 1929–33-as nagy gazdasági világválság során sikerült hatalomra jutnia. Kormányra kerülve felszámolta a weimari köztársaság intézményrendszerét, a jogállamiságot, a német állam föderális jellegét, az ellenzéket és a munkásmozgalmat egyaránt. Létrehozta a közkeletűen, de nem hivatalosan „Harmadik Birodalomnak” nevezett új német államot, amely szándékai szerint ezer évre a világ nagyhatalma lett volna. Ellenfeleit munkatáborokba illetve később koncentrációs táborokba deportálta, kínoztatta és meggyilkoltatta. Külpolitikájában nem elégedett meg a versailles-i békerendszer felszámolásával, hanem a gyakorlatban is meg akarta valósítani világuralmi elképzeléseit, és különösen az akkori Szovjetunió európai területeinek bekebelezésével „életteret” (Lebensraum) akart biztosítani a „árja fajnak”. Ezért Németország elcsatolta Csehszlovákiát, és elfoglalta Ausztriát (Anschluss). 1939. szeptember 1-jén bevonult Lengyelországba, ezzel kirobbantotta a második világháborút, antiszemita céljai elérése érdekében pedig elindította az ún. végső megoldást, a holokausztként elhíresült Endlösungot. Hatalmának csúcspontján hadserege ellenőrzése alatt tartotta az európai kontinens nagy részét. A szövetséges hatalmak túlerejével szemben azonban már csak idő kérdése volt bukása. A második világháború végén, a szovjet Vörös Hadsereg által körbevett berlini kancellária föld alatti bunkerében öngyilkos lett. Hitler személyes bukása teljes volt, céljaiban is nagyrészt kudarcot vallott. A minden németet egyesítő nagynémet birodalom helyett országa elveszítette keleti területeit, a Kelet-Európában elszórtan évszázadok óta élő német népcsoportokat a háború után elűzték lakóhelyükről. A marxizmus és ideológiája felszámolása helyett vesztes háborújával hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunió negyven évre befolyása alá vonja Közép-Európát. A zsidóság teljes és végleges megsemmisítése a holokauszt borzalmai ellenére sem sikerült, és Hitler bukása után pár évvel, 1948-ban létrejött Izrael állam. A német világuralom, a világpolitikai vezető szerep helyett a két részre szakadt Németország fél évszázadon át alárendelt szerepet játszott a nemzetközi politikában. ## Kronológia Az életének rövid kronológiai áttekintése: - 1889\. áprilisában megszületik Ausztriában, Braunau am Innben. Szülei viszonylag szegényes körülmények között élnek. - 1907: Művészi karrierjének előmozdítása érdekében Bécsbe költözik azzal a céllal, hogy a Bécsi Művészeti Akadémiára járjon, jelentkezése azonban nem jár sikerrel. - 1909-1913: A szegénység időszaka; Bécsben él többnyire munka nélkül. Egy férfiszállón ragad, képeslapokat árul és kisebb munkákat végez, hogy pénzt keressen. Egyre jobban érdekeli a politika, részt vesz a politikai találkozókon és rengeteg politikai irodalmat olvas. - 1913: Miután szeretné elkerülni az Osztrák–Magyar Monarchia katonai szolgálatát, elhagyja Bécset, és a dél-németországi Münchenbe költözik. - 1914: Kitör az első világháború; csatlakozik a német hadsereghez, ahol jól teljesít, így tizedessé léptetik elő. Vaskereszttel is kitüntetik a nyugati fronton végzett szolgálatáért. - 1918: Kórházba szállítják, miután átmeneti vakságot szenved egy brit gáztámadás következtében, Ypres közelében. Miután felépül, visszatér az ezredéhez. - 1919: Az első világháború vége ellenére úgy dönt, hogy a hadseregben marad, mivel ez az egyetlen dolog az életben, ami valódi célt ad neki. A hadsereg hírszerzés/propaganda részlegében kap állást, ahol politikai kiképzést kap. A hadsereg besúgójaként is tevékenykedik, más politikai pártok után kémkedik. Ez idő alatt csatlakozik a Német Munkáspárthoz is, amely akkor szélsőségesen antikommunista, antiszemita jobboldali szervezet volt. Hitler szélsőséges antiszemitizmusa jól látható abból a leveléből, amelyet Adolf Gemlichnek küld. Ez a levél Hitler első kifejezetten politikai és antiszemita írása, és sokan politikai karrierje beindításának tekintik. - 1920-1921: Politikai tevékenységének felfutása. 1920-ban Hitlert elbocsátják a hadseregtől és a Német Munkáspárt reklámozásának és propagandájának élére áll. A párt neve Nemzetiszocialista Német Munkáspártra (röviden: náci) változik. 1921-ben Hitler a náci párt vezetője lesz. - 1923: Jobboldali frakciókkal és Ludendorff tábornokkal, aki német politikus volt, megkísérli megdönteni a kormányt. Hitlert elfogják és hazaárulás címén bíróság elé állítják, aminek következtében hónapokig börtönben ül. A bebörtönzése idején írja meg a Mein Kampfot, amely az önéletrajzának, politikai ideológiájának és propagandájának ötvözete. - 1925: Hitler újraalapítja a náci pártot. - 1930-1931: A náci párt felemelkedése. Az általános választáson a pártnak sikerül 14-ről 107-re növelnie a parlamentben a képviselői számát. Ezzel Németország második legnagyobb pártja lesz. 1931-ben Hitler elnökségre pályázva kihívja Paul von Hindenburgot, aki akkoriban Németország elnöke. Ez azonban nem jár sikerrel. - 1932-1933: A hatalomra jutása. Hitler hivatalosan is német állampolgár lesz, ami lehetővé teszi számára, hogy Hindenburg ellen induljon az elnökválasztáson. A politikai kampányát Joseph Goebbels irányítja. 1933 januárjában kinevezik a német koalíciós kormány kancellárjává. 1934 márciusában Hitler meggyőzi a Reichstagot, hogy hajtsák végre a felhatalmazási törvényt. Ez a törvény lényegében 4 évre diktátori hatalmat biztosít neki. Az újonnan megszerzett hatalmával Hitler a náci pártot az egyetlen engedélyezett politikai pártnak nyilvánítja az országban. Ennek eredményeként betiltják a kommunista pártot, a szocialistákkal együtt a szakszervezeteket és a sztrájkokat. 1934 októberében Hitler kilépteti az országot a Népszövetségből, majd ezt követően megháromszorozza a német hadsereg méretét, szembetűnően figyelmen kívül hagyva a versailles-i békeszerződés által elrendelt fegyverzetkorlátozásokat. - 1934: „A hosszú kések éjszakája”. 1934 júliusában Hindenburg meghal, Hitler kabinetje pedig az elnöki és kancellári jogokat összevonva a teljes hatalmat Hitlernek adja. - 1935: Hitler tovább fegyverzi Németországot azáltal, hogy a katonai erőket új fegyverkészlettel látja el. Célja a versailles-i békeszerződés feloldása és az egész németség egyesítése. Ez idő alatt bevezeti a katonai sorozást is. - 1938: Ausztria egyesül Németországgal. Engelbert Dollfuß, az osztrák kancellár és az osztrák náci párt vezetője a német hadsereget behívja Ausztria elfoglalására, és kikiáltják Németországgal az uniót. - 1938\. november: Kristályéjszaka A Kristályéjszakát sokan a „Végső Megoldás” kezdeteként tartják számon, amely Hitler azon terve volt, hogy minden zsidót elpusztítson. - 1939: A második világháború kezdete. A Molotov–Ribbentrop-paktum békeszerződést biztosít Németország és a Szovjetunió között és lehetővé teszi Lengyelország felosztását. Ezt követően szeptember 1-jén Hitler megtámadja Lengyelországot. A három hétig tartó, gyors és agresszív, úgynevezett „villámháború” után Lengyelországot felosztják Németország és a Szovjetunió között. Szeptember 3-án Franciaország, Nagy-Britannia, Ausztrália és Új-Zéland hadat üzen Németországnak. - 1940: A nácik elfoglalják Dániát, Norvégiát, Hollandiát, Belgiumot és Franciaországot, továbbá Jugoszláviát és Romániát is megszállják. - 1941 júniusában Németország megtámadja a Szovjetuniót a Barbarossa hadművelet részeként, amely egyenesen felrúgja a békeszerződésüket. - 1943: A sztálingrádi csata. Ezt követően a németek a háború végéig folyamatosan vonulnak vissza a keleti megszállt területekről. - 1944: Kísérlet Hitler meggyilkolására. Claus von Stauffenberg bombát helyez egy aktatáskába egy Hitlerhez közeli asztal alá, hogy megölje, ő azonban túléli a merényletet. - 1945: A szovjet hadsereg már magát Németországot támadja. - 1945\. április 30: Hitler Berlinben öngyilkos lesz a feleségével, Eva Braunnal együtt. ## Ifjúkora ### Családja, gyermekkora Adolf Hitler 1889. április 20-án, az Osztrák–Magyar Monarchia területén, Németországtól nem messze, a Linztől 90 kilométerre lévő felső-ausztriai Braunau am Inn kisvárosban született. Alois Hitler (1837–1903) vámügyi tisztviselő és unokahúga, egyben harmadik felesége, Klara Pölzl (1860–1907) negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. A házaspár hat gyermeke közül csak Adolf és Paula érte meg a felnőttkort. Adolfnak két féltestvére is volt apja korábbi, második házasságából, Alois és Angela. Apja, Alois Hitler házasságon kívüli gyermekként született, és anyjának vezetéknevét (Schicklgruber) viselte egészen 40 éves koráig. Anyja később feleségül ment Johann Georg Hiedlerhez (1792–1857), aki molnárlegényként dolgozott. Aloist azonban nem ő, hanem öccse, Johann Nepomuk Hiedler (1807–1888) nevelte, aki valószínűleg az apja volt. Ő küldte Aloist Bécsbe cipésztanulónak, ahol meg is szerezte a cipészmesteri oklevelet. Ezután azonban rögtön belépett a vámőrséghez, ahol évekig közlegényként szolgált. 1872-ben, 35 éves korában elvette egy magas állású vámtisztviselő 50 éves nevelt lányát. 1875-ben vámtiszt, majd 1892-ben főtiszt lett. 1876-ban vette fel mostohaapja (és nevelőapja) családi nevét. A névváltoztatáskor azonban a Hiedler (kb. „kisbirtokos”) név betűzését egy hivatalnok a kevésbé parasztos Hitler formában jegyezte be. Adolf Hitlert később ellenfelei propagandisztikus okokból a rosszabbul hangzó Schicklgruber néven is emlegették, bár ezt a nevet ő maga sohasem viselte. Hitler nem volt biztos apai nagyapjának kilétét illetően, ám az minden valószínűség szerint Johann Georg Hiedler vagy annak öccse, Johann Nepomuk Hiedler volt. Ha Johann Nepomuk volt az, akkor az apai nagyapja ugyanaz a személy volt, mint az anyai dédapja, mert anyja, Klara Pölzl Johann Nepomuk Hiedler unokája volt. Már az 1920-as évek elején terjedt a müncheni kávéházakban az a pletyka, hogy Hitler apai nagyapja zsidó volt. A diktátorral szemben álló külföldi sajtó később nagy előszeretettel terjesztette ezt. A legenda végleges változatát Hans Frank, a Lengyel Főkormányzóság hitleri vezetője diktálta le emlékirataiban, kivégzése előtt. Eszerint Hitler apai nagyapja egy Leopold Frankenberger vagy Frankenreiter nevű zsidó férfi volt, mert Maria Anna Schicklgruber (Hitler apai nagyanyja, 1795–1847) Graz városában ennél a zsidó családnál dolgozott. Modern kutatók tételesen cáfolják ezt a történetet, mivel ilyen nevű családok a grazi anyakönyvekben egyáltalán nem lelhetők fel, és arra sincs bizonyíték, hogy Hitler nagyanyja Grazban dolgozott volna. Alois Hitler foglalkozásából adódóan, de saját kezdeményezéséből is, családjával együtt gyakran költözött, először Braunauból Passauba, aztán Lambachba, majd Leondingba és Linzbe. A fiatal Adolf általános iskolai évei alatt még jó tanuló volt, ekkortájt az is felmerült benne, hogy felnőttkorában pap lesz. A lambachi bencés iskolában találkozhatott először a horogkereszttel, ugyanis az egyik 19. századi apát szívesen használta díszítőelemként ezt az ősi szimbólumot, és az többfelé megtalálható volt a kolostorban. Adolf jó tanulmányi eredményei után apja egy neves linzi reáliskolába íratta, ahol azonban az eminens diákból egy év alatt bukott diák lett. Életrajzírói több kísérletet is tettek ennek a változásnak a megmagyarázására, de a legvalószínűbb az, hogy a környezetváltozás és a két iskola közötti színvonalkülönbség okozta a kezdeti problémákat, amire aztán a 11 éves fiú dacosan reagált, és nem volt hajlandó komoly erőfeszítéseket tenni. Alois Hitler sikeres hivatali pályát futott be, és jó anyagi körülményeket biztosított családjának. 1903-ban, 66 éves korában hunyt el. A linzi „Freisinnige Tageszeitung” („Szabadgondolkodó Napilap”) a következőképpen emlékezett meg róla: „Alois Hitler egy keresztül-kasul haladóan gondolkodó ember volt, és mint ilyen, a szabad iskola nagy barátja”. Apja halála után az ifjú Adolf Hitlert – továbbra is gyenge eredményei miatt – eltanácsolták az iskolájából. 15 évesen került másik középiskolába, de itt sem akart a haszontalannak tartott tanulmányokkal foglalkozni. A Mein Kampfban súlyos tüdőbántalomról beszél, de valószínűbb, hogy csak kifogást keresett arra, hogy a számára érdektelen iskolától megszabaduljon. ### Bécs 1905-től az apja után járó árvatámogatás, valamint az anyjától és nagynénjétől kapott pénz viszonylag kényelmes megélhetést biztosított számára. Betegségére hivatkozva, valamint azzal az ürüggyel, hogy felkészül a bécsi Festőművészeti Akadémia felvételi vizsgájára, vidéki, majd bécsi rokonainál éldegélt mintegy két évig. Színházba járt, olvasott, rajzolt, festegetett, de rendszeres tanulmányokat nem folytatott, és valószínűleg nem volt tisztában az akadémia szigorú felvételi követelményeivel sem. 1907-ben sikertelen felvételi vizsgát tett a bécsi Művészeti Akadémián, de a kudarcot mindenki elől elhallgatta. Ez év karácsonyán halt meg édesanyja, a hozzá legközelebb álló személy. Hitler ezután soha nem ünnepelte meg a karácsonyt. Az 1908-as év nagy részében közösen bérelt szobát Bécsben barátjával, August Kubizekkel. Ő így írt róla: „Valami kínos komolyságban megnyilvánuló keménység, merevség, mozdíthatatlanság, makacs megrögzöttség jellemezte lényét”. Kubizeknek sem árulta el azonban, hogy tulajdonképpen nem vették fel az akadémiára, hanem úgy tett, mintha tanulmányi feladatait rajzolná, festené. 1908 őszén újra megpróbálta a felvételi vizsgát az akadémiára, de ezúttal már az előszelekción sem jutott át. Anyagilag egyre nehezebb helyzetbe került, mert öröksége fogyatkozott, és az árvasági pótlékra sem tarthatott tovább igényt. Mégis megvált Kubizektől, inkább maga keresett olcsó hónapos szobát. Öt hónapig bejelentve sem volt – valószínűleg a sorozás elől is bujkált. 1910 februárjában végül bejelentkezett egy úgynevezett férfiszállásra, ahol olcsón kapott egy cella méretű szobát. Itt ismerősei tanácsára eladás céljából elkezdett képeslapokat rajzolni, festeni. Az értékesítésből három évig fenn tudta tartani magát, amiben egy Neumann nevű magyarországi zsidó ember is segített, akivel normális kapcsolata volt. Akkoriban azok közé tartozhatott, akik elméleti antiszemitizmusukat a környezetükben élő „konkrét” zsidókra nem terjesztették ki. Azt tervezte, hogy tanulmányait Münchenben folytatja majd, erre gyűjtött. Naponta elkészült egy, általában 35×40 cm-es képpel, amely majdnem mindig bécsi utcarészletet ábrázolt, és ezeket el is tudta adni 5–10 koronáért bécsi kispolgároknak. Hitler világnézete, ideológiája Bécsben kezdte felölteni végleges formáját. Erősen hatott rá az alldeutsch mozgalom, amelyet magyarra nagynémetnek vagy pángermánnak fordít az irodalom, bár betű szerint össznémetet jelent. Szervezetük, az Alldeutscher Verband meghatározó egyénisége ebben az időben Georg von Schönerer volt. Lapjuk, az Alldeutsches Tageblatt szerkesztősége Hitler lakóhelyének közelében volt, a lap friss számait akár utcai vitrinben is el lehetett olvasni. A mozgalom célja Ausztria-Magyarország felbomlasztása és az összes németnek egy nagynémet birodalomban történő egyesítése volt. A leendő birodalomból ki akarták küszöbölni a szláv és a magyar népelemet, de a katolicizmust és különösen a zsidóságot is. Emellett a szociáldemokrácia esküdt ellenségeinek nyilvánították magukat, részben annak internacionalizmusa, részben zsidó származású vezetői miatt. Felfogásukban a régi hagyományokra visszatekintő, vallási és gazdasági gyökerű antiszemitizmus átalakult faji zsidógyűlöletté: a zsidó biológiailag zsidó, zsidó létét csak a létével együtt lehet megszüntetni. Bár Hitlerre sokban hatott a nagynémet ideológia, a későbbiekben ezen alaposan túllépett, és erősen kritizálta is ezt az eszmerendszert a Mein Kampfban. Fő művében maga is arról írt, hogy antiszemitizmusa Bécsben teljesedett ki. Bécs ekkoriban nagy létszámú zsidó kisebbségnek adott otthont, akik közül sokan Kelet-Európából odavándorolt ortodox zsidók voltak. Hatással volt Hitlerre ez időben Karl Lueger bécsi polgármester populista, agresszív retorikája, akit „minden idők legnagyobb német polgármestereként” aposztrofált, dicsérte emberismeretét, a kisemberek körében népszerű intézkedéseit, amelyeket ügyesen használt fel saját céljaira. Kimutatható az antiszemita Lanz von Liebenfels fajelméletének befolyása is Hitler eszmerendszerére, bár utóbbi nevét írásaiban nem említi, és nem veszi át tőle antiszemitizmusának durva szexuális vonatkozásait. (Liebenfels konkrétan tenyészteni szorgalmazta az arra érdemes vérvonalú árja férfiakat, míg az arra érdemteleneket ki akarta zárni a szaporodásból.) Hitler bécsi évei alatt nehéz anyagi helyzete ellenére gyakran járt színházba és különösen operába. Kedvelte a bécsi (és magyar) operettet, de abszolút kedvence Wagner volt, akiben a germán mitológia újjáteremtőjét látta. Amikor Kubizek egy 1938-as találkozásuk során emlékeztette őt egy 30 évvel korábban együtt látott Rienzi-előadásra, Hitler így reagált: „Abban az órában kezdődött...” #### Festői tevékenysége Hitlert érzékenyen érintette bukása a felvételi vizsgákon, de ezt követően is festőként próbált megélni Bécsben, majd Münchenben, nem kezdett más szakma vagy munka keresésébe. Amikor az osztrák sorozótisztek megtalálták, festőművésznek vallotta magát, de hozzátette, hogy csak megélhetési okokból fest. Később még határozottabban elutasította magától a festészetet. Ami stílusát, festői felfogását illeti, bár dühödten támadta a konzervatív akadémikusokat (akiknek a felvételin vallott kudarcát tulajdonította), megvetette a korabeli modern áramlatokat is. Később, kancellárként kitiltotta a „degenerált”, „zsidó-néger” hatást tükröző festészetet a kiállítótermekből. A maga részéről szinte mindig embernemjárta utcaképeket festett, épületeket örökített meg. Jó szemmel, ügyes kézzel ábrázolta, másolta választott tárgyait, de alkotásai – a szakértők nagyobb részének véleménye szerint – nem ütik meg a művészi színvonalat. Későbbi politikai szerepe azonban alaposan megemelte képeinek értékét, így azokat nagy mennyiségben hamisították is. Leghíresebb hamisítója Konrad Kujau lett, aki a Stern magazin számára eladta Hitler ugyancsak hamisított naplóját is mintegy 10 millió márkáért, és vele 300 festményt, vázlatot, rajzot is, amelyek közül egy sem volt eredeti. Münchenben is kialakult a vevőköre, egy aranyműves például 21 képet vásárolt tőle. Kancellárrá válása után sok korábbi vevője felajánlotta számára festményeit, de Hitler nem tartott igényt műveire. Becslések szerint festői korszakában, 1910–14 között összesen körülbelül két-háromezer képet festhetett. Közülük mintegy 700 fennmaradt különböző archívumokban és gyűjteményekben. Hatalomra jutása után az antifasiszta propaganda azt terjesztette róla, hogy szobafestőként indult. Ennek semmi életrajzi alapja nincs. (Egyébként egész életében soha nem volt rendszeres, fizetett polgári foglalkozása.) 1938-ban Jean Effel francia karikaturista két rajza is megjelent nagy példányszámú francia lapokban, amelyeken Hitler szobafestőként Ausztriát, illetve Csehszlovákiát festi át barnára. A karikatúra természetesen a hitleri Németország terjeszkedésére utal. Lehetséges, hogy a szobafestő-legenda ezekből ered, vagy legalábbis ezeknek a karikatúráknak a nyomán terjedt el széles körben. #### Hitler és az építészet Hitler a festészet mellett erősen vonzódott az építészethez is. Ez egybevágott azzal is, hogy a bécsi sikertelen festészeti felvételi vizsgáján a professzorok a rajzai alapján inkább az építészi pályát ajánlották számára. Körülbelül 24 éves korában végleg búcsút mondott festészeti terveinek, és teljesen az építészet felé fordult érdeklődésével. Addigi festői tevékenységével később sem törődött, de építészeti vázlatait gondosan megőrizte. Rendszeres tanulmányokat azonban nem folytatott, érdeklődése nagyrészt az álmodozásokban merült ki. Kancellárként azonban már tág tere nyílt annak, hogy elképzeléseit megvalósíttassa. Építészi stílusa – ifjúkori festői törekvéseivel ellentétben – megfelelt a korszellemnek, mondhatni divatos volt. Az 1930-as évek klasszicizáló, monumentális stílusa számos világvárosban felbukkant, Moszkvától New Yorkig, Rómától Párizsig. Hitler azonban mindenki máson messze túl akart tenni. Építészeti elképzeléseinek első fő kivitelezője Paul Ludwig Troost volt, majd az ő halála után, 1934-től Albert Speer. Troost még a neoklasszicizmus keretei között maradt (Német Művészetek Háza, München), de Speer már hűségesen követte Hitler gigantomániáját. Ő tervezte a nürnbergi pártnapok színhelyét, amely végső formájában egymillió ember befogadására lett volna alkalmas. Speer tervezte Hitler elképzelései alapján a birodalmi és egyben világfőváros, a Germánia névre keresztelendő Berlin új arculatát is, olyan közhivatali épületekkel, amelyek inkább kolosszális templomokra, mint munkahelyekre hasonlítottak. Hitler ide szánta a világ legmagasabb kupolacsarnokát és diadalívét. Számos szakértő szerint a német építészet Hitler irányítása alatt az 1934–1940 közötti időszakban történelmileg egyedülálló eredményeket ért el. Az általa támogatott építészek, Tessenow, Troost, Speer felülmúlták Mussolini vagy Sztálin építészeinek neoklasszicizmusát. Olyan új stílust akart teremteni, amely nem utánozza a történelmi stílusokat, hanem maga válik történelmivé. Az építészet terén is elismerte a kor modern technológiáit. Az autópálya-építések általa diktált ütemét a kor közlekedés-gazdasági szükségletei még nemigen indokolták, Hitler stratégiai, valamint ideológiai okokból szorgalmazta azt. Speernek egyszer kijelentette, hogy az autópálya lesz az ő Parthenónja, és hozzátette, hogy az útépítés a rómaiaktól és az inkáktól Napóleonig mindig az erős kormányzat jele volt. #### Hitler és a nők Hitler életrajzának kutatói semmiféle szexuális kapcsolatáról nem találtak adatot fiatalkorából. Kubizek szerint titokban vonzódott egy leányhoz, akit meglesett, amikor az anyjával korzózott az utcán, de soha nem beszélt vele. Egy másik emlékezés szerint egyszer agresszíven lépett fel egy modellt álló lánnyal szemben. Szerelmi kapcsolatainak hiánya sok találgatásra adott alkalmat. Impotensnek vagy homoszexuálisnak tartották sokan, és már a háború elején elterjedt, hogy csak egy heréje van. (Ami különben orvosilag nem feltétlenül okoz zavart egy férfi szexuális életében.) Mindez azonban csak spekulációkon alapul. (A Híd a Kwai folyón című filmben is egy ilyen tárgyú gúnydal, a Hitler Has Only Got One Ball hangzik el az angol katonáktól, de csak fütyülve.) Ami a homoszexualitást illeti, Hitler sokáig egykedvűen tűrte a pártjában (különösen az Ernst Röhm vezette SA-ban) meglévő homoszexuális aktivitást, de semmi jel nem mutat arra, hogy ő maga homo- vagy biszexuális lett volna. Több életrajzírója viszont lappangó homoszexuális hajlamot tulajdonít neki annak alapján, hogy első igazi otthona, ahol jól érezte magát és ő sem okozott problémákat, a hadsereg volt a maga tiszta férfitársaságával. Erre utalhat az is, hogy a hosszú kések éjszakája során, amikor politikai okokból leszámolt az SA vezetőivel, dühödten támadt azok „ferde hajlamai” ellen. Különös, sok pletykára okot adó kapcsolata volt Angela Rauballal, mostohanővérének, egyben házvezetőnőjének lányával. 1929-től a 20 éves „Gelinek” saját szobája volt Hitler hatalmas müncheni lakásában, és a pártvezér a nevelt lányaként kezelte, mindenhová magával vitte. A fiatal lányt eltiltotta más kapcsolataitól. Geli Hitler iránti rajongása fokozatosan gyűlöletté változott, és 1931-ben vitatott körülmények között öngyilkos lett. Hitlert a lány halála nagyon megrázta. Ettől kezdve kerülte a hús fogyasztását, amit sokan ezzel az eseménnyel hoztak összefüggésbe. A nők társadalmi szerepéről álláspontja mélységesen konzervatív volt. Szerinte „a nő világa a férje, családja, gyermekei és a háza... A nőemancipáció csak a zsidó intellektus által kifundált szó, és tartalmát ugyanez a szellem határozza meg.” Fel kell éleszteni a német anya hagyományos erényeit, el kell fogadni, hogy a férfiak az élet számos területén előnyben vannak a nőkkel szemben. Ugyanakkor pártolta, hogy a lányok testnevelése olyan legyen, mint a fiúké, ők is sportos, modern életmódot folytassanak. Amikor azonban a háború alatt Goebbels a nők teljes mozgósítását kezdeményezte, Hitler ezt ellenezte. Élettársának, Eva Braunnak még azokat a jogokat sem biztosította, amelyeket általában a német nőnek szánt. 1932-ben kialakult kapcsolatuk során őt teljesen háttérbe szorította, a nyilvánosság előtt nem vállalta. Végül közös öngyilkosságuk előtt adta meg neki az „elégtételt”, hogy Frau Hitlernek mondhassa magát. #### Aszkétizmusa Hitler alkatilag aszketikus hajlamú ember volt, ez különösen fiatal korában tett neki jó szolgálatot. Keveset evett, nem zavarta, ha kenyéren és tejen kívül másra nem jut. Soha nem dohányzott, alkoholt is ritkán ivott – néha egy-egy sört, ami hozzátartozott a német férfi imázsához, csakúgy, mint a bajor rövid bőrnadrág, amelyet szintén felvett néha. Nem járt nők után sem, így aztán anyagi szempontból könnyű volt szabadnak maradnia, nem kellett erőltetnie a pénzkeresetet. Meg tudott élni szerény ifjúkori apanázsából, néhány koronás festményei értékesítéséből, a szűkös katonai zsoldból, vagy a kezdő pártmunkásként tartott előadások és írt cikkek csekély honoráriumából egyaránt. Idősebb korában kapott rá az édességre, nagyon megszerette, és erővel kellett visszafognia magát, hogy el ne pocakosodjon. Tartott attól, hogy emiatt szónokként is veszítene hatásából. Igényei kancellárként is korlátozottak maradtak: a luxusból csak a legjobb autót, a jó lakást és a megfelelő félrevonulási lehetőséget, villát igényelte. #### Hitler vallásossága Hitlert katolikusnak keresztelték, de vallásossága korán háttérbe szorult, hitét nem gyakorolta, misére sem járt. Politikai tevékenysége során azt tartotta szem előtt, hogy vallási állásfoglalása – különösen a katolicizmus és a reformáció összefüggésében – a választók egyik vagy másik része előtt mindenképpen hátrányos helyzetbe hozná. Ezért semleges igyekezett maradni: „A politikai vezér számára népének vallási tanai és intézményei érinthetetlenek kell hogy legyenek, különben nem szabad politikusnak lennie, hanem legyen reformátor, ha ahhoz megvan az eszköze.” 1933-as hatalomra jutása után, az új parlament megnyitója előtti hivatalos egyházi szertartáson nem vett részt, mint ahogy hivatalosan bejelentette, a katolikus püspökség ellenséges magatartása miatt nem tartotta fontosnak. A parlament első ülésén ugyan leszögezte, hogy „a kereszténységben a népi morál és erkölcsiség alapját látja”, de ebben az időben már számos pap is a koncentrációs táborokban volt. Rosenberg náci főideológus pedig ekkor megjelent könyvében fő témaként tárgyalta a kereszténység mint nemárja jelenség kártékonyságát. A mű Hitlernek nem tetszett, mert az egyházak támadása nem felelt meg céljainak. Sőt, fontosnak tartotta a nagy tömegbefolyással rendelkező egyházakkal fenntartott kapcsolatot. 1934-ben három német érsek előtt kijelentette: „Soha nem fogok Kulturkampfot indítani”. Ugyanakkor a nemzetiszocialista állam igyekezett egyre erősebb befolyást gyakorolni az evangélikus egyházra, valamint egyre erőszakosabban fordult szembe a katolikus egyházzal. 1934-ben a Gestapo meggyilkolta a német politikai katolicizmus egyik vezető képviselőjét, Erich Klausenert (1885-1934), a kapcsolatok megromlása miatt XI. Piusz pápa 1937-ben kiadta híres, a nemzetiszocializmust és annak egyházpolitikáját nyíltan elítélő Mit brennender Sorge kezdetű enciklikáját. 1936-ben Oldenburg tartomány náci vallás- és oktatásügyi minisztere, Julius Pauly elrendelte a feszületek eltávolítását az állami és oktatási intézményekből (Kreuzerlass), beleértve az egyházi fenntartású iskolákat is, a döntéssel szemben azonban olyan széles körű ellenállás, "keresztharc" (Kreuzkampf) bontakozott ki Franz Uptmoor katolikus káplán vezetésével, hogy a hatóságok a rendelet visszavonására kényszerültek. 1941-ben Hitler megfenyegette Bajorország nemzetiszocialista helytartóját, hogy lecsukatja, mert az elrendelte a feszületek eltávolítását az iskolákból. A háború alatt is gyakran mondogatta követőinek, hogy az egyház megleckéztetésével várni kell a háború utánig, akkor viszont fel kell majd szabadítani az ifjúságot a hatása alól. 1941-től Hitler nagyszabású támadást (Klostersturm) indított a német katolikus szerzetes- és apácarendek ellen, mely során több, mint 200 kolostor és 100 egyéb egyházi létesítmény bezárására és államosítására került sor. A katolikus klérusból különösen Clemens August von Galen (1878-1946) püspök, "Münster oroszlánja" (Löwe von Münster) szállt szembe nyíltan Hitler egyházpolitikájával, továbbá a nemzetiszocialista fajelmélettel, az eutanázia és kényszersterilizációs programokkal, valamint a szerzetes- és apácarendek feloszlatásával, és a kolostorok államosításával. A német protestantizmusban a Karl Barth, Martin Niemöller és a mártír Dietrich Bonhoeffer nevével fémjelzett Hitvalló Egyház (Bekennende Kirche) fejtett ki ellenállást a nemzetiszocializmussal szemben. ### München Hitler Bécsben nemcsak a zsidókat gyűlölte, hanem magát a Habsburg kettős monarchiát, a katolikus egyházat, a polgárságot és munkásságot egyaránt. 1913 tavaszán betöltötte 24. életévét, így számítania kellett arra, hogy besorozzák az általa megvetett állam hadseregébe. Ezért május 24-én egy ismerős fiatalemberrel együtt egyszerűen felült a vonatra, és áttelepült Münchenbe. Később többször nyilatkozott úgy, hogy a Münchenben a háború kitöréséig eltöltött jó egy éve életének legboldogabb időszaka volt. Pedig bécsi életéhez képest nem sokat változtak körülményei. Ugyanúgy képei eladásából élt nagyon szerényen. Útitársával albérletét is megosztotta. Később az osztrák sorozótisztek is utolérték, de végül fizikai gyengesége miatt minden katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították. München számára elsősorban a város „tiszta német” jellege miatt volt otthonos. „Egy német város! Micsoda ellentét Béccsel szemben!” – írta még tíz évvel később is a Mein Kampfban. Münchenben Hitler rengeteget olvasott, és a helyi források alapján fejleszthette tovább politikai és fajelméleti elképzeléseit. A német alldeutschok elméletei azonban részben el is tértek az osztrák eszmetársaikétól. Ők is nagynémet birodalomban gondolkodtak, de nem vetették fel a kettős monarchia felbontásának gondolatát, hanem az egész Osztrák–Magyar Monarchiát vonták volna német befolyás alá. Emellett hívei voltak a tengerentúli német gyarmatosításnak is, ami Hitlert soha nem foglalkoztatta. Visszaemlékezései szerint ekkoriban fejtette ki először azt a meggyőződését, hogy „a német nemzet jövőjének kérdése a marxizmus megsemmisítése”. Mindenesetre Hitler sokkal jobban érezte magát a háborúra és hódításra készülő német császárságban, mint a megoldatlan nemzetiségi problémákkal terhelt, felbomlás előtt álló Ausztria-Magyarországon. Hitler legkésőbb 1913-ban tisztában volt már a kettős monarchia felbomlásának elkerülhetetlenségével, sőt a maga részéről kívánta is azt. ### Katonaként az első világháborúban és a vereség után Hitler a Mein Kampfban arról ír, hogy 1914. augusztus 3-án – néhány hónappal azután, hogy az osztrák hadseregből kiszuperáltatta magát – sürgős kérést intézett III. Lajos bajor királyhoz, hogy osztrák állampolgársága ellenére bevonulhasson a bajor hadseregbe, és kérésére már másnap pozitív választ kapott. A történet valószerűtlen, hiszen egy nap alatt kérése el sem juthatott az illetékesekhez, mindenesetre augusztus 16-án Hitler lelkesen bevonult a német hadseregbe (a sorozók valószínűleg nem is érdeklődtek állampolgársága iránt). Két hónapos kiképzés után a nyugati frontra került a Bajor Királyi 16. Tartalék Gyalogezred (Königlich Bayerisches 16. Reserve-Infanterie-Regiment) állományában, 1914 őszétől a regimentet hősi halált halt parancsnokáról, Julius List-ről nevezték el. Az egység feladata a Lille–Brugge vonaltól az Ypres irányába indítandó támadás támogatása volt. Hitler 1941-ben így emlékezett vissza: „Az egyetlen olyan idő volt, amikor nem voltak gondjaim: a hat év a hadseregben; ott mindennel kiszolgálták az embert, koszttal csakúgy, mint kvártéllyal...” November 1-jén már megkapta a Gefreiter rendfokozatot, ez a német tisztesi rendfokozati csoportban az őrvezető és a tizedes között helyezkedett el. November 9-én az ezredstábhoz került küldöncnek, és a háború alatt mindvégig megmaradt ebben a beosztásban. Feladata az ezredparancsnokság és a fronton harcolók lövészárkai közötti üzenetek eljuttatása volt, gyakran súlyos tüzérségi és géppuskatűz alatt. Már 1914 decemberében kitüntették a Vaskereszt második fokozatával. 1916 októberében az észak-franciaországi harcokban sebesülés érte a lábán. Felépülése után néhány napot Berlinben, illetve Münchenben töltött. A hátország állapotát elkeserítőnek tartotta, alig várta, hogy visszatérhessen a frontra. Felettesei elégedettek voltak teljesítményével, előléptetésre is fel akarták terjeszteni, Hitler azonban tiltakozott ez ellen, bár ennek nem adta semmiféle magyarázatát. Feletteseihez való viszonyát később, a müncheni sörpuccsot követő 1924-es per során így jellemezte: „A feletteseket tisztelni, senkinek nem ellentmondani, vakon engedelmeskedni.” (). Bár a hasonló rendfokozatú katonák ritkán kaptak ilyen magas kitüntetést, egyik felettese, egy zsidó tiszt mégis felterjesztette őt a Vaskereszt első fokozatára, amelyet 1918 szeptemberében kapott meg. Nem sokkal később, 1918 októberében mustárgáztámadás áldozata lett az ypres-i front közelében. Valószínűleg a harctéri sokk következtében kialakult pszichoszomatikus hatás miatt átmenetileg elveszítette látását. Rövid belgiumi kezelése után a pomerániai Pasewalkba szállították. Az ottani kórházban érte a háború végének híre. A Mein Kampfban azt írja, hogy a kórházban, gyógyulása és a háborús vereség hatására formálódott meg benne az elhatározás, hogy politikai pályára lép. 1918 novemberében visszatért Münchenbe. Az átmeneti hadsereg tagja lett, amely igyekezett levezényelni a katonai vereség utáni átalakulásokat a felbomló hatalmi viszonyok közepette. Századában a szociáldemokrata befolyás volt a döntő, ennek ellenére meg tudta választatni magát századbizalminak. 1919\. április 6-án Münchenben kikiáltották a Bajor Tanácsköztársaságot. Április 15-én Hitlert megválasztották a zászlóaljtanács póttagjává, azaz előrelépett a bizalmiak hierarchiájában, felvilágosító tanfolyamokon vett részt. Ekkoriból származhatnak bizonyos kezdetleges marxista ismeretei. A Bajor Tanácsköztársaságot azonban már május 1-jére leverték a kormánycsapatok és a jobboldali paramilitáris egységek. Elrendelték a helyi illetőségű katonák leszerelését, de előtte vizsgálóbizottságoknak kellett feltárni politikai magatartásukat. A „bolsevista, spartakista, kommunista” elemeket letartóztatták. Hitler május 10-re az egyik vizsgálóbizottság tagja lett, így elkerülte a leszerelést, ami visszataszította volna őt a létbizonytalanságba, egyben fátyolt borított korábbi tevékenységére is. Az új, teljhatalmú müncheni katonai vezetés belső elhárító részleget hozott létre a bolsevik eszmék elleni harcra és az átnevelő munkára. Ennek az élére egy Karl Mayr nevű, erősen jobboldali és antiszemita, egyébként tehetséges és ambiciózus vezérkari tiszt került, aki ötnapos beszédtanfolyamokat rendezett. (Mayr egyébként életét egy koncentrációs táborban végezte.) Hitler, a magas kitüntetésekkel ékesített katona részt vehetett egy ilyen kurzuson, ami alkalmat adott addigi ismeretei, nézetei rendszerezésére. Itt ismerte fel azt is, hogy komoly szónoki képességekkel bír. Hitler hamarosan a vezető propagandisták közé került. Számos előadást tartott, Mayr kérésére brosúrát írt a szociáldemokrácia és a zsidóság témakörében, ahol már gyakorlatilag véglegesen megformálta antiszemita nézeteinek rendszerét. A Mayr vezette osztag nemcsak propagandatevékenységet folytatott, hanem titkosszolgálati munkát is végzett a hadseregen kívül, a „gyanús” polgári szervezetek, pártok körében. Hitler ennek a keretében kapta azt a feladatot, hogy vegyen részt a Deutsche Arbeiterpartei (Német Munkáspárt, DAP) egyik ülésén Münchenben, 1919 szeptember 12-én. Ebből az akkor szinte jelentéktelen pártocskából lett később a Hitler vezette Nemzetiszocialista Német Munkáspárt. ## Politikusi pálya Hitler az Anton Drexler alapította Német Munkáspárt ülésén – ahol csupán tucatnyi ember vett részt – felszólalásban utasította el az önálló Bajorországnak az egyik előtte szóló által kifejtett programját. Beszédével olyan sikert aratott, hogy néhány nap múlva levélben értesítették: felvették őt a párt tagjai sorába. Nem tudta, bosszankodjon, vagy nevessen, mert ő korábban saját párt alapítására gondolt, de végül elfogadta ezt a helyzetet, és a DAP sorrendben 55. tagja lett. Hamarosan azt is tapasztalhatta, hogy könnyen hat az emberekre, nagy politikai manipulatív és taktikai érzékkel rendelkezik. Aktivizálta új pártját, egyre nagyobb létszámú gyűléseket szervezett. Első nyilvános beszédét 1919. november 13-án tartotta egy sörözőben, a hadsereg megfigyelője szerint „mesteri módon”. Hitler maga is örömmel állapította meg, hogy tud beszélni a nyilvánosság előtt. Hamarosan pártja vezetői közé került, háttérbe szorítva dilettáns társait. Eldöntötte, hogy a DAP-ból kialakítja saját pártját, amely mellesleg létfeltételeit is biztosítja, hiszen a hadseregben nemigen maradhatott. Ekkoriban ismerkedett meg Alfred Rosenberggel, a náci mozgalom egyik későbbi fő ideológusával, valamint Ernst Röhm századossal, aki nagyon fontos szövetségese lett a párt erőszakszervezeteinek kialakításában. Röhm rengeteg volt katonát, tisztet verbuvált a DAP soraiba, és ő alakította ki azt a kemény magot, amely a párt gyűlésein biztosította a hangulatot, és egyben kész volt lecsapni az ellenvéleményt hangoztatókra. Ekkor került Hitler környezetébe Rudolf Heß is. A párt fő propagandistája Hermann Esser lett, az alig 20 éves újságíró-zseni, aki pontosan tudta, hogyan kell annyit túlozni, hogy egy hírből szenzáció legyen, hogyan lehet valakit a sajtóban tönkretenni anélkül, hogy a rágalmazás vádját magára vonná, hogyan lehet emberfeletti imázst teremteni Hitler számára. Gátlástalanságával azonban Esser a párton belül is annyi ellenfelet szerzett magának, hogy Hitler a 30-as évek elején, amikor már pótolni tudta, megvált tőle. A DAP programja követelte minden német egyesítését egy államban, megfelelő területet (Land und Boden) a lakosság számára, a zsidók megfosztását állampolgárságuktól és eltávolításukat a közhivatalokból, az idegenek kiutasítását, államosítást, a „kamatrabszolgaság” megszüntetését, a nagyáruházak kommunalizálását. A munkások számára nyereségrészesedést követelt a vállalatoktól, a parasztság számára földreformot, a föld ingyenes kisajátítását. A program a széles néprétegekhez szólt, de alkalmas volt arra is, hogy felkeltse a tőkések és nagybirtokosok gyanakvását és ellenérzését. Hitler ezért nem állt teljes mértékben a program mögé, bár nem is határolta el magát tőle. Tudatában volt annak, hogy szüksége van a vezető rétegek – nem utolsósorban anyagi – támogatására. Később, a Mein Kampfban a program jelentőségét jelképesként, hitvallásként aposztrofálta. 1920\. február 24-én a 25 pontos program elfogadása mellett Hitler javaslatára a párt nevét is megváltoztatták Nemzetiszocialista Német Munkáspártra (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei), amelyet hivatalosan NSDAP-nak, a köznyelvben náci pártnak rövidítettek. ### Pártelnök 1921 júliusában került sor a párton belül arra a kenyértörésre, amelynek révén Hitler egyszemélyi vezetővé vált. Hitler néhány hetet Berlinben töltött az ottani pártszervezés érdekében, ezalatt Münchenben a pártelnökség két fontos kérdésben döntést sürgetett. Azt akarták, hogy a programban a nagybirtok elleni harc egy szintre kerüljön a zsidó befolyás elleni küzdelemmel, valamint egyesülni kívántak a hasonló irányzatú kis Németszocialista Párttal. Hitler visszatért Münchenbe és ultimátumot adott a párt elnökségének: új választáson diktatórikus hatalommal felruházott pártelnököt kell választani, ellenkező esetben elhagyja a pártot. Hitler már nélkülözhetetlen volt, ha a párt nem akart visszasüllyedni a jelentéktelenségbe. Az elnökség megadta magát, a július 29-i taggyűlés Hitler elképzelései szerint zajlott, és azon őt teljhatalmú pártelnökké választották. Hitler a pártból tömegpártot kívánt formálni, ami hatalmi törekvéseinek eszköze lehet, és elhódíthatja a munkásokat a szociáldemokráciától. Számított azokra a kispolgárokra is, akiket a lesüllyedés veszélye fenyegetett. Az NSDAP vonzáskörébe kerültek a leszerelés után egzisztenciális gondokkal küzdő katonák, fiatal tisztek is. Elsősorban ők lettek az SA tagjai is, mivel ott korábbi életükhöz hasonló életet élhettek, és kisebb-nagyobb juttatásokban részesültek. A párt felvásárolta a hadsereg készleteiben elfekvő barna ingeket, és ezeket kiosztotta az SA-ba lépő fiatalok között. Hitler kialakította a párt jelképrendszerét, a különböző jobboldali szervezetek által Európa-szerte alkalmazott ősi horogkereszt saját változatát, amelyet fehér körben vörös zászlóba helyezett. Terjedt a felemelt jobbkarral való köszönés, a Heil Hitler, és a pártelnököt elkezdték Führernek szólítani. (A Heil Hitler Wagner Rienzijéből ered, ahol elhangzik a „Heil Rienzi!” köszöntés. Később a nagy nürnbergi pártgyűlések kezdetén mindig elhangzott a Rienzi-nyitány.) A mozgalom egyre több hívet szerzett, köztük pénzügyi támogatókat, bel- és külföldön egyaránt. Az Ébredő Magyarok Egyesülete is nyújtott támogatást ebben az időben az NSDAP-nak. #### Hatalomátvételi kísérlet A „hogyan tovább” kérdését Hitler Benito Mussolini példájának követésével szerette volna megoldani. A menetelés Rómába mintáját alapul véve puccsot szervezett a hatalom átvételére, az átgondolatlan kísérlet azonban teljes kudarcot vallott. A felkelést csírájában elfojtották a kormány erői, Hitlert letartóztatták, pártját betiltották. Letartóztatása után Hitlert eleinte öngyilkossági gondolatok foglalkoztatták, de aztán a perre készülve felismerte, hogy ez jó alkalom addigi pályafutásának és politikai hitvallásának átgondolására. A per lehetőséget teremtett számára ahhoz is, hogy erről a nyilvános szószékről támadhassa a weimari köztársaság demokratikus kormányát, mint a „zsidó összeesküvés” egyik gócát. A bajor konzervatív erőket viszont a nemzeti érdek árulóiként állította be. Hitlert a bíróság végül 5 év börtönre és 200 márka pénzbüntetésre ítélte, de idegen állampolgársága miatti kiutasításától a vádlott „német érzelmei” alapján a bíróság eltekintett. Elítélése után Németországban sokan gondolták azt, hogy ezzel az „osztrák mázoló” német politikai pályafutásának vége szakadt. Hitler azonban vereségéből egyfajta „erkölcsi győzelmet” kovácsolt. #### Börtön, Mein Kampf Landsberg am Lechben töltött ötéves büntetéséből Hitler mindössze 13 hónapot töltött börtönben. Ezalatt megírta, pontosabban Rudolf Heßnek írógépbe diktálta egyetlen, még az életében – két vaskos kötetben – megjelent művét, a közel 800 oldalas Mein Kampfot. Ebben áttekintette addigi pályafutását, megfogalmazta világnézetét, valamint politikai programját. A könyv a nemzetiszocializmus ideológiai alapvetése lett. Megfogalmazta benne legfontosabb politikai, stratégiai céljait is: - Egyesülés Ausztriával (Anschluss); - A zsidóság elleni harc, mivel az egy világméretű összeesküvés révén térdre akarja kényszeríteni Németországot és az egész világot; a marxizmus, a szociáldemokrácia, a bolsevizmus, az amerikai kapitalizmus egyaránt a zsidóság műve; - A német munkásságot az osztályharc helyett a fajok közötti harc számára kell megnyerni; - A Szovjetunió európai területeit meg kell hódítani a „szűk helyre beszorított” germán faj számára (Lebensraum-elmélet), az ottani bolsevizmust fel kell számolni; - Az első világháború keserű tapasztalatai alapján el kell kerülni a kétfrontos háborút, szövetségre kell lépni az árja Angliával és a fasiszta Olaszországgal; - A parlamenti demokráciát egy germán Führer-állammal kell felváltani, amely híven képviseli majd a „népközösség” (Volksgemeinschaft) érdekeit. A célok mellett a megfelelő módszereket is ismertette művében. Kiemelte: Hitler a tudatlan tömegek számára megalkotandó ellenségképet, a – modern kifejezéssel élve – „hívószót” a zsidóságban találta meg. Ennek a végletekig eltorzított alakjába aztán tetszés szerint belefoglalhatta minden ellenségét, a marxizmust, a munkásmozgalmat, a polgári baloldalt, a nemzetközi pénztőkét, a nyugati nagyhatalmakat, a polgári humanizmust, az európai jogrendet egyaránt. Bár a börtön körülményei lehetővé tették volna, hogy onnan próbálkozzon meg pártja irányításával, Hitler ezt nem tette meg. Átengedte a párt vezetését Alfred Rosenbergnek, ő azonban képtelen volt hatékonyan szervezni az NSDAP tevékenységét. Hitlert – jó magaviselete és a széthullóban lévő párt veszélytelensége nyomán – jóval büntetése lejárta előtt, 1924. december 20-án szabadon engedték. #### Út a hatalomhoz Szabadulása után Hitler új alapokról kezdte meg politikai építkezését. Nyilatkozatban biztosította lojalitásáról a bajor kormányt, tévedésnek minősítette a sörpuccsot, és felajánlotta pártja segítségét a marxizmus elleni harchoz. Ennek révén újra megnyílt az NSDAP előtt a szabad szervezkedés útja, megint megjelenhetett a pártlap, a Völkischer Beobachter is. Az NSDAP a sörpuccs utáni betiltása miatt egy ideig más neveken, illetve más jobboldali szervezetekkel koalícióban tevékenykedett, de nem sok sikerrel. Az 1924. májusi választásokon a különböző nacionalista és nemzetiszocialista csoportok együttesen 1,9 millió szavazatot szereztek meg (vagyis a szavazatok 6,6%-át), ami decemberre 0,9 millió szavazatra, vagyis a szavazatok 2,9%-ára esett vissza. Hitler szabadulása után felmondta ezeket a koalíciókat, ragaszkodott saját egyszemélyi vezetéséhez azon az áron is, hogy a megválasztott képviselők többségét nem sikerült megnyernie a saját irányvonala számára. Hitler tisztázni akarta állampolgári helyzetét is, 1925 márciusában kérelmezte osztrák állampolgárságának megszüntetését, és kérését szinte azonnal el is fogadták. Egyelőre azonban Hitler nem merte kérni a német allampolgárságot, ezért egészen 1932-ig papíron hontalan maradt. A párton belül sem volt még elég szilárd Hitler helyzete. Gregor és Otto Strasser a párt vezetői közül kitűntek szervező munkájukkal, különösen Észak-Németországban, de ideológiailag Hitlertől „balra” álltak, bírálták őt a forradalmi módszerek feladása, a hatóságokkal való kiegyezés, a nagytőkésekre támaszkodás miatt. Ők is nacionalisták és antiszemiták voltak, de ellenségei voltak a kapitalizmusnak is. Ekkor még Joseph Goebbels is ehhez a csoporthoz tartozott. Strasserék Hannoverbe, Hitlerrel nem egyeztetve, gyűlést hívtak össze, amelyen egy szociális programot alakítottak ki. Ennek széles körű megvitatására nagygyűlést kezdtek szervezni. Hitler ezt megelőzve egy másik nagygyűlést hívott össze Bambergbe, ahol szónoki tehetségével a maga oldalára állította a hallgatóságot. A két Strasser testvér ezután már nem lépett fel nyilvánosan Hitler ellen. Hasonló nézeteltérések jellemezték Hitler és Röhm kapcsolatát is. Röhm emiatt 1925-ben lemondott az SA vezetéséről, és külföldre távozott; csak 1931-ben tért vissza Hitler hívására. Az NSDAP 1926-os második, weimari kongresszusa Hitler teljes győzelmét hozta. A felszólalások szövegét előre be kellett mutatni az elnökségnek, a beszédidőt korlátozták (Gregor Strasser ettől kezdve baráti körben „halott nemzetiszocializmusról” beszélt). Hitler ezután tovább fokozta erőfeszítéseit a párt befolyásának az egész országra történő kiterjesztése érdekében. Az 1927-es nürnbergi kongresszus már külsőségeiben is igazi náci rendezvény volt, zászlókkal, alakzatban menetelő egységekkel, kizárólag barna inget viselő tagokkal. A mérsékelt sajtó , a Völkischer Beobachter felvonulóról tudósított. A párt országos befolyása azonban alig növekedett. 1927 végén tagjainak száma alig haladta meg a -et. Hitler erre kijelentette, hogy nem is akar több párttagot, mint maximum 6– fő. Mindenesetre újra erősödtek a kritikák vele szemben. Az SA türelmetlen tagjai utcai harcokat követeltek, Strasserék pedig a Szovjetunió elleni fellépéstől óvták a pártot. Az 1928-as választásokon az NSDAP a nagy kampány ellenére mindössze a szavazatok 2,6%-át kapta, a 491 képviselői helyből 12-t szerzett meg. #### Hitler munkamódszerei Hitlertől távol állt a németeknek sztereotipikusan tulajdonított rendszeretet és alaposság. Íróasztal mellett soha nem dolgozott, papírt, tollat szinte egyáltalán nem használt. Hosszabb lélegzetű utasításait is diktálta. A pártvezéri, majd a kancellári hivatalba alig járt be, legfeljebb délután. Rendszeres munkaideje nem volt, soha nem tudta senki, mikor lehet vele beszélni. Vacsorapartnereit viszont órákon át szóval tartotta, rajtuk szondáztatta meg gondolatait, elméleteit, amelyeket még nem akart a nyilvánosság elé tárni. Estéi a hajnalba nyúltak, de délelőttönként nem merték felkelteni fontos fejlemények esetén sem. Állandóan mozgásban volt, és eközben szóban adta ki rendelkezéseit környezetének. Kiemelkedő emlékezőtehetségének segítségével az ügyeket „fejben” intézte. A legfelső szintű hivatali munkára Hitler munkastílusa nagyban rányomta a bélyegét; az ügyek gyakran csak „intéződtek”, sok volt a párhuzamosság az intézmények és a személyek között egyaránt, nem lehetett azonosítani az egyes feladatok felelős végrehajtóit. Hitler maga azonban mindig tudta, mit tart igazán fontosnak, és azt általában végre is tudta hajtatni. #### Pártfinanszírozás Az 1920-as évek derekán Németországban lezajlott gazdasági konszolidáció és fellendülés körülményei között az NSDAP és vezetője anyagi helyzete is látványosan javult. Hitler 1925-ben bérelt egy villát Berchtesgaden mellett, majd 1928-ban meg is vásárolta azt. A hely kiválasztásában az is szerepet játszott, hogy a börtön után Hitler a menekülés esetleges szükségességére is gondolt, és ez a hely közvetlenül az osztrák határ mellett volt; Ausztriából pedig szükség esetén eljuthatott volna a baráti Olaszországba vagy Magyarországra. Müncheni bérlakását egy kilencszobás luxuslakásra cserélte. Hitler személyes jövedelmei, a beszédek, cikkek után járó honoráriumok nyilvánvalóan nem lehettek elegendőek ezek finanszírozására. Hasonlóképpen állt a helyzet az NSDAP költségvetésével. A párt rendezvényei, sajtója, röplapjai, plakátjai, az SA és a pártvezetők védelmére létrehozott SS kiadásait nem fedezhették a tagdíjbevételek. Mindezzel azonban az NSDAP nem állt egyedül. Ebben az időszakban már a többi párt is főleg vállalkozói juttatásokból gazdálkodott. Ezek az adományok általában akkor sem voltak nyilvánosak, bár különös okuk nem volt a titkolózásra, ma pedig még nehezebb erről adatokhoz jutni. A Mercedes-Benz cég például egy luxusautót bocsátott Hitler rendelkezésére sofőrrel. Annak idején az NDK-beli történészek és mások minden erővel azt kívánták bizonyítani, hogy Hitlert kezdetektől a német finánctőke, mindenekelőtt a Ruhr-vidéki nagyvállalkozók finanszírozták, míg mások ezt vehemensen tagadták. A valósághoz minden bizonnyal az a nézet áll a legközelebb, hogy a nagy pártokat jelentős részben olyan vállalkozók finanszírozták, akik fantáziát láttak az adott pártok programjában. Támogatásukat a legtöbb esetben több párt között is megosztották. Az NSDAP számos pénzkijárója között fontos szerepe volt például Hermann Göringnek. Maga Hitler is jó kapcsolatot ápolt a nagytőkés körökkel, rendszeresen járt hozzájuk előadást tartani. Ezekben az előadásaiban a munkásmozgalom ellen lépett fel, síkra szállt a gazdasági autonómia, a gazdasági vezetők tekintélyének elismerése mellett, és nagy ívű képet festett a német birodalom fellendüléséről. Az antiszemita kirohanások és a fajelmélet viszont kimaradtak ezekből a beszédeiből. ### A hatalom megszerzése Hitler számára a politikai fordulópont a nagy gazdasági világválság során érkezett el. Hitler a világválságot megelőző jólét éveiben figyelmeztetett beszédeiben, hogy a weimari köztársaság vezetése a gazdaságot nagyban amerikai kölcsönökből finanszírozza, és e külső függőség miatt bármikor összeomolhat. Amikor a világválsággal Hitler jóslata váratlanul valósággá vált, a jólét éveiben csupán radikális szélsőségesként elkönyvelt Hitler a német közvélemény szemében hirtelen a világot helyesen felmérő látnokká változott. A válság előjelei 1928–29 telén már érezhetőek voltak. 1929 februárjában a munkanélküliek száma túllépte a 3 milliót. Kezére játszott Hitlernek a jóvátétel ügyének újbóli napirendre kerülése is. Az első világháború minden felelősségét néhány vesztes államra, főleg Németországra rótta a párizsi békerendszer, amely nemcsak igazságtalan volt, hanem bonyolultsága miatt teljesen alkalmazhatatlan is. 1928 körül már senki nem fizetett semmit ennek keretében. Ekkor Owen Young amerikai bankár vezetésével létrehoztak egy bizottságot a jóvátételi rendszer felülvizsgálatára. A Young-terv, amely egészen 1988-ig ütemezte volna át a jóvátételi kiadásokat, végül semmivel nem lett igazságosabb vagy egyszerűbb, csak arra volt alkalmas, hogy – különösen a közeledő válság körülményei között – felszítsa az össztársadalmi felháborodást Németországban. A Young-terv ellen Alfred Hugenberg sajtómágnás, a Deutschnationale Volkspartei (Németnemzeti Néppárt) elnöke vezetésével bizottság alakult, amely célul tűzte ki a terv népszavazás útján történő elítélését és egyúttal a radikális jobboldal összefogását. Hugenberg a felső középosztályhoz tartozott, tömegei nem voltak, ezért szövetséget ajánlott a „népi” náci pártnak. Hitler ezúttal nem ódzkodott a pártszövetségtől, mindent egy lapra tett fel, bízva abban, hogy más szövetségeseihez hasonlóan Hugenberget is ki tudja majd szorítani a vezetésből. Elsősorban a sajtóbirodalmát akarta felhasználni saját céljaira. A népszavazási kampány során az SA legénysége elérte a -es létszámot, Hitler pártja országos ismertséget szerzett, és a nagytőkés körök is egyre határozottabban mögé álltak. Az 1930. szeptemberi parlamenti választások előtt Hitler már szinte korlátlan pénzeszközökkel és sajtóval rendelkezett hatalmas kampányához. Abban bízott, hogy 50-60 képviselői helyet szerez pártja. Az eredmény viszont 107 mandátum lett (az 575-ből), a két évvel korábbi helyett 6,4 millió szavazatot kaptak. Az NSDAP a Reichstag második legnagyobb pártja lett. A válság közben egyre súlyosbodott. 1931 elején az országot elöntötte a csődhullám, a munkanélküliek száma 5 millióra emelkedett. Az NSDAP igyekezett tovább szítani az elégedetlenséget, bojkottokat szervezett, utcai verekedéseket provokált, sztrájkokat kezdeményezett, akár a kommunistákkal együttműködve is. A Heinrich Brüning vezette kormányzat kudarcot vallott a válság kezelésében. Hindenburg államelnök és környezete azon volt, hogy a rogyadozó államot a középjobb, konzervatív erők összefogásával támogassa meg. Hitler viszont arra törekedett, hogy az elnök – alkotmányos lehetőségével élve – őt és még kisebbségben lévő pártját bízza meg a kormányalakítással, azonban ebben csalódnia kellett. A nemzeti jobboldal erői Hugenberg vezetésével 1931. október 11-re Bad Harzburgba gyűlést hívtak össze az összefogás deklarálása érdekében. Hitler nem térhetett ki e találkozó elől, de továbbra sem kívánta megosztani leendő hatalmát senkivel. Ezt külsőségekben is deklarálta: a találkozóra utoljára érkezett, és elsőként távozott. Utána viszont a náci párt Braunschweigben önálló nagygyűlést szervezett, ahol csak az SA felvonulása 6 órát vett igénybe. A gazdasági válság miatt is állandósuló politikai válság közepette, 1932-ben összesen öt nagy választási kampányra került sor (kétfordulós köztársasági elnöki, tartományi és két Reichstag-választás). Az NSDAP mindennek a pénzügyi nehézségeit gond nélkül állta. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy Hitler élete egyik legsikeresebb beszédét tartotta 1932. január 26-án a düsseldorfi Iparosklubban. Abból indult ki, hogy a nyomor oka nem a válság, nem a versailles-i békerendszer, hanem a vezetők alkalmatlansága és a demokrácia kiegyenlítő működése, ami ellentétes a nép érdekeivel. A demokrácia és az internacionalizmus egymástól elválaszthatatlan fogalmak, nyomukban eltűnik a különbség az árja és a mongol, néger között és egy nap majd a Népszövetségnek is néger lehet az elnöke. A demokrácia a magántulajdonnal is összeegyeztethetetlen, és végeredményben az ostobák és lusták uralmához vezet. Saját jelentőségét abban adta meg, hogy ő az, aki szembeszáll a bolsevizmussal, amely enélkül 300 év alatt meghódítaná a világot, ahogy annak idején ugyanennyi idő alatt meghódította azt a kereszténység. Hitler a nagytőkések előtt ezúttal sem szólt fajelméletéről. Az 1932 tavaszán lezajlott államfő-választásokon Hitler nagy reményekkel indult. Előtte sikerült megoldania egy régi „technikai” problémát – nem volt még német állampolgár. 1929-ben Bajorországban, majd később Türingiában próbálkozott ennek megszerzésével, sikertelenül. Végül a náci befolyás alatt álló Braunschweigben kapott egy fiktív kormánytanácsosi posztot és ezzel az állami hivatalnoki kinevezéssel együtt járt az állampolgárság is. 1932. február 26-án tette le az esküt arra a német államra, a demokratikus köztársaságra, amelynek szétzúzása elsőrendű politikai célja volt. Hitler az elnökválasztások első fordulójában a Goebbels irányította elképesztő kampány ellenére azonban csak második lett, 30,23%-kal Hindenburg (49,45%) mögött. (Ernst Thälmann, a kommunisták jelöltje a szavazatok 13,23%-át, Theodor Duesterberg, a nemzeti jobboldal – vagyis a Német Nemzeti Néppárt és a Stahlhelm – jelöltje a szavazatok 6,81%-át kapta.) A váratlan kudarc csak fokozta Hitler elszántságát, a második fordulóban már repülővel járta Németországot, hogy még több beszédet mondhasson. „Belerágtam magam ellenségembe, és ettől az ellenségtől nem távolítanak el...” – jelentette ki március 15-én weimari beszédében. De a második fordulóban is csak a szavazatok 36,68%-át szerezte meg, Hindenburg maradt az elnök (52,93%). Hindenburg sikere láttán a kormány megpróbált rendet teremteni az utcákon. Több náci központban házkutatást tartottak, április 13-án pedig Wilhelm Groener hadügyminiszter kezdeményezésére az elnök betiltotta az SA és az SS tevékenységét. Hitler azonban ezt is felhasználta a következő, ezúttal tartományi választásokon folytatott kampányában, és felszólította a betiltott testületek tagjait, hogy „egyszerű párttagokként teljesítsék kötelességüket”. Április 16. és 24. között Hitler a repülős módszerrel 25 városban tartott választási beszédet. Pártja a különböző tartományokban 30-40%-os eredményeket ért el. Kormányt alakítani azonban egyedül a korabeli Anhalt Szabadállam tartományban tudtak. A gazdasági válság azonban nem enyhült, a politikai válság pedig csak elmélyült az országban. A nácik botrányos jeleneteket provokáltak a birodalmi és a tartományi parlamentekben egyaránt, a politikai gyűlések mindenhol utcai verekedésekkel jártak, polgárháború-közeli állapot alakult ki. A rendőrség négy náci képviselőt a parlament üléstermében tartóztatott le. Brüning kormánya körül elfogyott a levegő. A tarthatatlan helyzetben egyes vezető politikusok úgy vélték, hogy Hitler bevonása a hatalomba valamiképpen „megszelídítheti” a náci párt tombolását. Május 30-án Hindenburg elbocsátotta Brüning kormányát és Franz von Papent, a konzervatív, katolikus nemesség képviselőjét, a Német Centrum Párt (Deutsche Zentrumspartei) jobboldalán elhelyezkedő volt diplomatát nevezte ki miniszterelnöknek. Papen kisebbségi kormányának esélye sem volt arra, hogy a Reichstagban megszerezze a többséget, elnöki szükségrendeletekre támaszkodva kormányozhatott csak. Hindenburg ezért fel is oszlatta a parlamentet és a lehető legtávolabbi időpontra, június 30-ra tűzte ki az új választásokat. Június 16-án újra engedélyezték az SA és az SS tevékenységét, a tilalmat már amúgy is semmibe vették. Csak június második felében 17 politikai gyilkosság történt. A legnagyobb német tartomány, Poroszország szociáldemokrata kormányát elnöki rendelettel feloszlatták, a helyi kormányzat élén maga Papen lett a birodalmi biztos. A szociáldemokrata párt megadta magát. A hatmilliós munkanélküliség mellett elképzelhetetlen lett volna egy általános sztrájk, ami a katonai puccs veszélyével is járt volna. Megkezdődött az új választási harc, vagy inkább folytatódott a permanens kampány. Hitler legfontosabb célkitűzése az apró polgári pártok felszámolása, és a Centrum Párt bázisának kikezdése volt. A kampányban további újításokat vetettek be, filmeket, hanglemezeket készítettek, terjesztettek. Hitler repülőútjaival 53 városba jutott el beszédet tartani. A választások eredménye azonban ellentmondásos volt számukra. Ugyan tovább növelték szavazóik számát 37,4%-ra és 230 mandátummal a legnagyobb párt lettek a Reichstagban, de nem sikerült átütő sikert elérniük. A kis polgári pártokat ugyan sikerült felmorzsolni, a szociáldemokraták is visszaestek, de a kommunisták és a Centrum Párt is növelte szavazatainak számát. Goebbels így értékelt: így sohasem szerezzük meg az abszolút többséget! Papen és a Centrum Párt tárgyalni kezdett Hitlerrel egy új kormány alakításáról, amelyben alkancellári címet ajánlott a számára. Hitler azonban Hindenburggal folytatott augusztus 13-i tárgyalásán ragaszkodott a kormány „és az állam teljes körű vezetéséhez”. Az elnök így megállapította, hogy Hitler a kormányon kívül kíván maradni és „lovagias” ellenzéki magatartást kért tőle. A jelentős választási siker tehát nem volt elegendő Hitler hatalomra kerüléséhez, sőt politikai kudarcot jelentett. Számítania kellett arra, hogy sikertelensége láttán híveinek egy része elfordul tőle. És valóban, amikor az állandósuló politikai patthelyzet miatt megint új választásokat kellett kiírni 1932 novemberére, az NSDAP kétmillió szavazatot veszített, és csak a szavazatok 33,1%-át, 230 képviselői hely helyett 196-ot szerzett. Hindenburg Kurt von Schleicher tábornokot nevezte ki miniszterelnöknek, aki részint a szakszervezetekkel akart konzultálni a válság kezeléséről, részint pedig az NSDAP-n belül Gregor Strasserrel tárgyalt, mivel ő a hajthatatlan Hitlerrel ellentétben hajlandónak mutatkozott elfogadni az alkancellári posztot. A helyzet rendkívül veszélyes lett Hitler számára: ha sikerül megszilárdítani a kormányzatot az ő részvétele nélkül, az a személyes politikai bukását jelentette volna. (Később, 1934-ben, a hosszú kések éjszakáján mind Schleichert, mind Strassert meg is gyilkoltatta.) A párt vezetői előtt durván lehordta alvezérét, aki erre nyomban visszavonult terveitől, és külföldre utazott. Schleicher így maga is kudarcot vallott és ellenlábasa, Papen kapott lehetőséget, aki azt javasolta Hindenburgnak, hogy nevezze ki Hitlert kancellárrá, és ő alkancellárként majd kézben tartja. Így lett Hitler kancellár 1933. január 30-án (szöges ellentétben azzal a legendával, hogy szabad választásokon jutott volna hatalomra). ## Kancellár és Führer ### Belpolitikája Hitler természetesen átlátott Papen és társai képzelgésein. Tudta, hogy a kancellári poszt megszerzésével döntő lépést tett a teljhatalom megszerzéséhez, bár a kormányban rajta kívül csak két nemzetiszocialista volt. Első nyilatkozatában, február 1-jén a helyzet súlyosságát hangsúlyozta: „Az örökség, amit átveszünk, rettenetes. A feladat, amit meg kell oldanunk, a legnehezebb, ami emberemlékezet óta a német államférfiak előtt állt.” Meghirdette, hogy két négyéves terv keretében helyreállítja a gazdaságot, megszünteti a munkanélküliséget és a külpolitikában kivívja a német egyenjogúságot. Másnap a hadsereg parancsnokai előtt már kevésbé békés húrokat pengetett. Biztosította hallgatóságát arról, hogy az országban csak egyetlen katonai erő létezhet, a Reichswehr, a milíciának (SA) csak belpolitikai feladatai lehetnek. Kijelentette, hogy fel kell számolni a versailles-i békerendszer korlátozásait, vissza kell állítani az általános hadkötelezettséget, modern légierőt és hadiflottát kell létrehozni, mégpedig abból a célból, hogy új életteret hódítsanak meg Keleten és azt kíméletlenül germanizálják. Erre stratégiai és élelmezési okokból egyaránt feltétlen szükség van. Új választásokat tervezett, hogy az államhatalom birtokában végre olyan eredményt érjen el, amivel megerősíti vezető szerepét és megszabadulhat a többi koalíciós partnertől. E választásokat március 5-re tűzték ki. A kampány kellős közepén, február 27-én felgyújtották a Reichstagot. Mindmáig tisztázatlan, hogy náci provokáció volt-e, vagy a magányos őrült kommunista gyújtotta fel a hatalmas épületet mintegy 60 helyen, de az kétségtelen, hogy az esemény Hitler kezére játszott. Az égő épület híre hallatán így kiáltott fel: „Most megvannak!... Most nincs kegyelem... A kommunista képviselőket még az éjjel fel kell akasztani. Mindent lefoglalni, ami a kommunistákkal kapcsolatban áll. A szociáldemokraták és a Reichsbanner iránt sincs többé kímélet.” (A Reichsbanner Schwarz-Rot-Gold azaz Fekete-vörös-arany Birodalmi Lobogó több, a politikai centrumhoz közeli párt által a köztársaság védelmére létrehozott, a szociáldemokraták által dominált félkatonai szervezet volt.) Már február 28-án szükségállapotot vezettek be, felfüggesztették a polgári szabadságjogokat és sok kommunista és szociáldemokrata képviselőjelöltet börtönbe zártak, illetve külföldre üldöztek. A márciusi választásokon a nácik még így sem tudták megszerezni az abszolút többséget, „csak” 43,9%-ot kaptak. Hitler számára további csapás volt, hogy a kommunista összeesküvés tervét később a bíróságon sem sikerült igazolni (igaz, az a gyanú sem nyert igazolást, hogy Göring akkori parlamenti elnök lakását a Reichstaggal összekötő földalatti folyosót használva az SS „besegített” az elmebeteg Marinus van der Lubbénak). Hitler a jogászokat addig sem kedvelte, ettől fogva azonban gyűlölte őket. Bár a szavazás eredménye csalódást okozott az NSDAP-nak, ennek már nem volt nagy jelentősége. Az új kormány első ülésén kinevezték forradalomnak a választást és úgy tettek, mintha hatalmas győzelmet arattak volna. Hitler hatalmas léptekkel indult meg programja végrehajtásának útján. Már öt nappal a választások után, törvényi alap nélkül, az SA-ra támaszkodva feloszlatta a tartományok parlamentjeit és kormányait, helyükre birodalmi biztosokat nevezett ki. „A mai nappal a nemzeti kormány egész Németországban kezébe vette a hatalmat. Ezáltal a nemzeti felemelkedés további menete felülről irányított, tervszerű folyamattá vált” – jelentette ki. Az idézet második mondata egyben a saját türelmetlen híveinek szóló figyelmeztetés is volt. A forradalom megtörtént és le is zárult, egyéni akcióknak nincs helye. A Reichstag első ülésének legfontosabb feladata Hitler számára a felhatalmazási törvény elfogadtatása volt, ami a rendeleti kormányzás bevezetését, egyben az érdemi parlamenti tevékenység végét is jelentette. Hitler kijelentette, hogy e törvény nem csorbítja a birodalmi elnök jogait, a parlamentet pedig időről időre továbbra is tájékoztatni fogja azért... A törvény elfogadásához kétharmados többség, azaz a Centrum Párt támogatása is kellett. Nekik megígérték, hogy Hitler ír számukra egy levelet, amelyben garantálja, hogy a törvényt csak kivételes alkalmakkor veszi majd igénybe. A soha meg nem írt levélről azt állították, hogy úton van, de a szavazás előtt nem érkezett meg, ennek ellenére a Centrum Párt igennel voksolt. A kommunista képviselők és a szociáldemokraták egy része ekkorra már börtönben volt. Az SA körbevette az épületet és megfélemlítették a képviselőket. A szociáldemokrata képviselők maradék része úgy tervezte, hogy nem vesz részt az ülésen, így nem lett volna meg a parlament szavazóképessége, de a náci párt elfogadtatott egy olyan módosítást, mely szerint a hiányzó képviselőket is jelenlévőknek kell tekinteni. Így a szociáldemokraták is részt vettek és nemmel szavaztak. A felhatalmazási törvény kiiktatta a parlamentet, négy évre a kormányt hatalmazta fel törvényalkotásra, beleértve az alkotmánymódosítást, nemzetközi szerződések kötésére. Lejárta után természetesen meghosszabbították. A törvény koalíciós partnereivel szemben is teljhatalmat adott Hitlernek, immár semmi szüksége nem volt rájuk. A teljhatalom birtokában Hitler először a zsidó népcsoportra támadt rá. Március 28-án meghirdette a zsidó tulajdonú boltok bojkottját. Az SA és más náci szervezetek tagjai igyekeztek megakadályozni a vásárlókat, hogy a kijelölt boltokba belépjenek. Az akció azonban csak mérsékelt eredménnyel járt. A szakszervezetekkel szemben Hitler más taktikát választott. Bár már a munkásvezetők százai voltak börtönben, május 1-jét állami ünneppé nyilvánította és hivatalos parádét szervezett. A felvonulásokon így a szociáldemokrata és kommunista munkások is együtt meneteltek az NSDAP aktivistáival. Május 2-án viszont az SA és az SS osztagai megszállták a szakszervezeti székházakat és egyéb intézményeket, megsemmisítették a munkásmozgalom bázisait. Hamarosan törvényileg kisajátították a szociáldemokrata párt minden vagyonát, június 22-én pedig jogutód nélkül megszüntették a pártot. Nemsokára bekövetkezett az összes többi párt felszámolása is és már július 14-én törvényben rögzítették, hogy az egyedüli párt Németországban a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt. #### Leszámolás a jobboldali táboron belüli ellenfelekkel Ernst Röhm és társai nem fogadták meg Hitler intelmeit, miszerint a forradalom befejeződött, és komoly fegyveres erővé kívánták alakítani az SA-t. Néhány más politikus is kritikus volt Hitlerrel szemben, így a Hindenburg elnök által támogatott Papen alkancellár júniusban nagy beszédben bírálta politikáját a marburgi egyetemen. Hitler hosszas előkészületek után, 1934. június 30-a és július 2-a között az SS segítségével leszámolt az SA engedetlen vezérkarával, és egyúttal a tőlük teljesen független konzervatív jobboldalon belül is nagy tisztogatást hajtott végre. A hosszú kések éjszakájának nevezett incidens során százas nagyságrendben likvidálták Hitler ellenfeleit, aki teljhatalmára támaszkodva visszamenőleges törvényben teremtett jogi alapot e gyilkosságokra, az állam védelmének szükségességére hivatkozva. Papen maga megmenekült, de munkatársai közül többen, így a marburgi beszéd írója is a tisztogatás áldozatává vált. #### Hindenburg utódja Hindenburg 1934. augusztus 2-án hosszú betegeskedés után meghalt. Új elnökválasztás kiírása helyett Hitler kabinetje – még a felhatalmazási törvény előírásain is túllépve – egy törvényt adott ki, amely az elnöki és kancellári jogokat összevonta és azt a „Vezér és Nemzeti Kancellár” cím alatt Hitlernek adta. Hindenburg hatalmas gyászpompával végrehajtott temetése után a hadsereg minden tagjának, az összes állami alkalmazottnak fel kellett esküdnie Hitler mint fővezér személyére. Augusztus 19-én ezt népszavazással erősítették meg, de az eredmény a Führer számára csalódást okozott. Országos átlagban 10% volt a nemek aránya, de helyenként, katolikus vidékeken ez elérte a 30%-ot is. Mindenesetre ezután Németországban minden tekintetben töretlenül érvényesült Hitler akarata. Nekiláthatott a „zsidókérdés” megoldásának is. 1935\. szeptember 15-én hozta meg Hitler a nürnbergi törvényeket. Ez érvénytelennek nyilvánította a zsidók és nem-zsidók között meglévő házasságokat. „Birodalmi polgár” kizárólag német vagy rokon vérű egyed lehetett. Németország nemzeti lobogója horogkeresztes zászló lett. 1938\. november 9-én történt meg az úgynevezett kristályéjszaka. Ezt a nevet betört zsidó üzletek és zsinagógák ablakainak darabjairól kapta. Azon az éjszakán több millió ablaküveget törtek be Németországban. A náci rohamosztagosok zsidó üzleteket és zsinagógákat gyújtottak fel, de csak azután, miután kirabolták azokat. ### Gazdaságpolitikája Hitler a gazdaságot illetően a politika, a hatalom elsődlegességének elvét vallotta. Egy államosításra vonatkozó kérdésre még 1932-ben állítólag azt felelte: „Miért államosítanám a német ipart? Én a népet fogom államosítani.” A gyáriparosok előtt kifejtette: „Nem az történt, hogy a német ipar világméretű diadala következtében megerősödött a német hatalom, hanem a német hatalom teremtette meg a lehetőséget a német ipar későbbi felvirágzásához.” 1937-ben részletesebben is kifejtette nézeteit: „Ha a német iparosok azt mondanák nekem, ezt és ezt nem vagyunk képesek végrehajtani, akkor azt válaszolnám: rendben, akkor majd én kézbe veszem. De ha azt hallom tőlük, hogy ezt meg tudjuk csinálni, akkor örülök, hogy nem kell magamra vállalnom.” Hitler a hatalomra jutása után gyorsan leállította a nemzetiszocialista „baloldal” antikapitalista képzelgéseit. Letörte a kisiparos-kiskereskedő rétegek azon törekvéseit is, hogy hatalomhoz jussanak a nagyvállalatok és a fogyasztási szövetkezetek elleni kampány révén. Gyorsan véget vetett a „rendi állam” akkoriban divatos eszméjének is, amely szerint a különböző foglalkozási ágak rendekbe tömörülve szabályozták volna magukat és végső soron az egész gazdaság működését. Ehelyett már 1933-ban elfogadtak két kartelltörvényt, amelyek az állam kezébe adták a piacszabályozás legfontosabb eszközeit. Gyorsan kialakult az államilag szervezett kapitalizmus, ami elsősorban a nagyiparnak biztosított lehetőségeket. A nagytőkések anyagilag virultak, de egyidejűleg üzleti döntéseik szempontjából kényszerpályára kerültek. 1936-ban megindult a négyéves terv, az intenzív fegyverkezés terve azzal a céllal, hogy 1940-re elérjék a háborús készenléti állapotot. ### Külpolitikája 1934-től a második világháború kirobbanásáig Hitler gyakorlatilag minden külpolitikai törekvését siker koronázta, annak ellenére, hogy gyakran komoly kockázatot vállalt lépéseivel. Hihetetlen sikersorozatának kétségtelen tehetségén kívül sok más oka is volt. A versailles-i békerendszerről már a győztesek is felismerték, hogy több problémát teremtett, mint amennyit megoldott, ezért hajlottak annak bizonyos felülvizsgálatára, legalábbis az aktuális vezetőknek rossz volt a lelkiismeretük miatta. Az Egyesült Államok például nem is ratifikálta ezeket a békéket. A status quo tehát tarthatatlan volt, és a nyugat-európai vezetők között sokan voltak, akik – hasonlóan az olyan német politikusokhoz, mint Papen és Hugenberg – bíztak Hitler józan ítélőképességében, valamint kommunistaellenességében. Ezért úgy vélték, hogy a Führer agresszivitását kis engedményekkel kelet felé lehet fordítani. Az első lépés a Saar-vidék visszacsatolása volt, de ehhez Hitlernek még nem sok köze volt. A békeszerződés előírásainak megfelelően 1935 januárjában, 15 év elteltével, az ottani lakosság dönthetett a terület hovatartozásáról, és az etnikai összetételnek megfelelően túlnyomó többséggel Németországot választották. Bár Hitler ezt természetesen a maga sikerének tulajdonította, azonnal tovább is lépett. Elhalasztatta az angol külügyminiszter tervbe vett berlini látogatását, és március 9-én egyoldalúan bejelentette: Németország légierőt hoz létre. Március 16-án deklarálta, hogy a Reich (vagyis a birodalom) 36 hadosztályt állít fel, és visszatér az általános hadkötelezettséghez; ezzel még a Reichswehr vezetőit is meglepte, akik a maguk részéről egyelőre kisebb lépésekben gondolkodtak. A bejelentés másnapján volt a német hősök napja, ez lehetőséget adott arra, hogy a nagyszabású ünnepség keretében temessék a versailles-i béke egyik legfontosabb előírását. A volt antant hatalmai jegyzékben tiltakoztak, de a britek egyben azt is megkérdezték, hogy aktuális-e még külügyminiszterük berlini tárgyalása. A londoni magyar követ erről úgy jelentett, hogy Hitler számára „aranyhidat épített” ez a brit „tiltakozás”. Hitler folyamatosan és merészen alkalmazta a megtévesztés, a „kettős beszéd” taktikáját. Minden hallgatósága előtt azt mondta, amit az illető közegben hallani akartak. Nemzetközi téren ez úgy valósult meg, hogy időről időre nagy békebeszédeket tartott, elsősorban Anglia megnyugtatására. 1935. május 21-én például a Reichstag előtt hosszan taglalta, hogy a „nemzetiszocialista Németország mély belső világnézeti meggyőződésből akarja a békét”. Ugyanezen a napon viszont életbe léptette a titkos birodalmi honvédelmi törvényt, ezzel létrehozva a Wehrmacht névre átkeresztelt hadsereg új szervezetét, és megbízta Hjalmar Schachtot a háború gazdasági előkészítésével. Hitler fő célja egy angol-német flottaegyezmény létrehozása volt. Németországnak nem nagy szüksége volt erre, mert geostratégiai helyzete miatt alig volt esélye a világtengerekre való kijutásra, de meg akarta bontani az angol-francia-olasz együttműködést, a locarnói egyezmény kapcsán létrejött úgynevezett stresai frontot. Végül júliusban Nagy-Britannia a franciákkal és az olaszokkal való egyeztetés nélkül aláírta ezt az okmányt, ami Németországnak a brit hajóhad 35%-ának megfelelő hadihajótér építését engedélyezte. Hitler élete legszebb napjának nevezte ezt a dátumot, de később még sok alkalma volt hasonló kijelentésekre. Hitler következő lépése az első világháború befejezése után demilitarizált Rajna-vidék katonai megszállása volt, amit diplomáciailag alaposan előkészített. 1936. március 7-i bejelentését erről és a locarnói szerződés felmondásáról különböző javaslatokkal és ígéretekkel ellensúlyozta, köztük egy 25 évre szóló szerződést ajánlott Franciaországnak. Ezzel elérte, hogy a külföld reagálása a provokatív lépésre néhány tiltakozó jegyzékben kimerült. Az 1936-ban megrendezett berlini olimpiát Hitler jó alkalomnak tekintette eszméi nemzetközi propagálására. A Völkischer Beobachter a legélesebb hangú cikkekben követelte a zsidó és a néger sportolók kitiltását a rendezvényről. Amikor azonban emiatt több állam bojkottal fenyegette meg Berlint, Hitler visszakozott, sőt „jóakarata jeléül” engedélyezte egy zsidó apától származó német sportolónő indulását is. Később, amikor Speer az ő megrendelésére, Berlin leendő átépítésének keretében elkészítette egy óriási stadion tervét is, Hitler megjegyezte: az 1940-es olimpia még Tokióban lesz, de utána minden olimpiát Berlinben rendeznek majd meg. 1936-ban tört ki a spanyol polgárháború. Hitler jelentős, bár az olasz támogatástól messze elmaradó segítséget nyújtott Franco tábornoknak, egyúttal a harcokat kihasználta a német haditechnikai fejlesztések kipróbálására, valamint saját kommunistaellenes propagandája céljaira is. A fokozatos német-olasz közeledés jegyében 1936. október 25-én létrehozták az úgynevezett Berlin–Róma tengelyre vonatkozó szerződést, amely egyelőre a bolsevizmus elleni közös harcon kívül kevés konkrétumot tartalmazott. November 25-én Németország és Japán kötötte meg a Szovjetunió ellen irányuló antikomintern paktumot, amelyhez 1937-ben Olaszország is csatlakozott. 1939. május 22-én Németország és Olaszország írta alá az acélpaktumot. Hitler ezután Ausztria felé fordult. Benito Mussolini Olaszországát, amely Ausztriával szoros kapcsolatokat ápolt, azzal nyugtatta meg, hogy elismerte etiópiai hódításait. 1936 júliusában létrehoztak egy olyan német-osztrák szerződést, ami a két ország politikájának szoros egyeztetését írta elő, majd 1938-ban, miután a német és az osztrák nácik Ausztriában súlyos belpolitikai válságot idéztek elő, a Wehrmacht bevonult Ausztriába, megtörtént az Anschluss. A következő célpont Csehszlovákia volt. Az ország összlakosságának 28%-a, az akkori Németországba ékelődő csehországi területek lakosságának mintegy fele német volt, akiknek zöme összefüggő területen, az úgynevezett Szudétavidéken lakott a német határ mentén. Hitler célja politikusként kezdettől fogva minden német egyesítése volt birodalmában. Azonban Csehszlovákiával szemben sem a versailles-i békerendszer valamiféle racionális revíziójára, hanem az ország teljes felszámolására törekedett. Már 1936-ban megfogalmazta Konrad Henleinnek, a Szudétanémet Párt vezérének: „A csehektől mindig annyit kell követelni, hogy sose lehessünk elégedettek.” Amikor azonban 1938 májusában növelte a nyomást az országra, a csehszlovák kormány részleges mozgósítást rendelt el. Hitler erre kidolgoztatta a katonai támadás tervét, amelynek időpontjául október 1-jét tűzte ki. Közben tárgyalások folytak Anglia és Németország között, és az angol fél váratlanul engedékenynek bizonyult. Hitler nem örült ennek, mert Csehszlovákia teljes felszámolása volt a célja, és az angolokkal csak a német lakosságú Szudétavidékről folytak a tárgyalások. Ezért Magyarországot is ismételten biztatták, hogy az angol-német tárgyalások idején támadják meg Csehszlovákiát, kész helyzet elé állítva így a feleket. Erre azonban Magyarország nem volt hajlandó, mert így a háború kirobbantásának bűnbakjává vált volna. Szeptember 26-án Hitler nagy beszédben biztosította partnereit: „ez az utolsó követelés, amit Európával szemben felállítok”. Másnap hatalmas katonai felvonulást rendeztetett Berlinben, de a lakosság váratlanul semmi lelkesedést sem mutatott a küszöbön álló háború iránt. Végül szeptember 29-én Anglia, Franciaország és Németország aláírták a müncheni egyezményt a Szudétavidék Németországhoz csatolásáról. A müncheni egyezmény folyományaként született meg az első bécsi döntés, ami Trianon részleges és ideiglenesnek bizonyult orvoslásaként a Felvidék magyarlakta területeinek egy részét visszajuttatta Magyarországnak. Fél év múlva, 1939. március 15-én azonban Hitler mégis megszállta és felosztotta egész Csehszlovákiát. A Berlinbe rendelt Emil Hácha csehszlovák elnök ugyanis a végletes erőszakkal, bombázásokkal való fenyegetés hatására aláírta azt a papírt, miszerint ő hívta be a német erőket országába. Hitler ezután berontott a titkárnői szobájába, és boldogan kijelentette: „Gyerekek! Hácha aláírt! Ez életem legnagyobb napja! A legnagyobb németként fogok bevonulni a történelembe!” Ez a lépés hadiipari szempontból is rendkívül fontos volt Németország számára, mert a háborúra való felkészüléshez égető szükségük volt a Škoda Művek termelésére, amint azt Eckhardt Tibor is kifejtette John Montgomery budapesti amerikai követnek. Hitler azonban ezzel a hódítással átlépte a nyugati hatalmak tűréshatárát. Azt hitte, hogy sikerült bebizonyítania: a demokráciák ideje lejárt, és tehetetlenek vele szemben, holott ellenkezőleg: 1939. március 15-én világossá vált mindenki számára, hogy Németország nem a versailles-i békerendszer hibáinak békés revíziójára törekszik, hanem hódító háborúra, és Hitlernek egyetlen ígéretét sem lehet komolyan venni. Ezzel akarata ellenére mozgósította ellenfeleit a végsőkig folytatandó harcra. ### Egészségi állapota 1938-ban, legnagyobb sikerei idején Hitler gondolkodásában jelentős fordulat állt be. Nem volt hipochonder, de addig is gyakran aggódott egészségéért. Orvosait maga választotta, aszerint, hogy azok azt mondták-e, amit hallani szeretett volna. Túl sok gyógyszert is fogyasztott. Fizikuma korábban is gyenge volt, de betegségtudata csak ekkoriban öltött kritikus méreteket. Egyre gyakoribb gyomor- és bélpanaszai mai kifejezéssel élve ugyan pszichoszomatikus eredetűek voltak, de kellemetlen közérzetet okoztak. (1944-ben aztán állapota Parkinson-kórral súlyosbodott.) Egészségi állapota következtében minden tevékenységét felgyorsította, félt, hogy nem marad elég ideje a maga elé tűzött feladatok végrehajtásához. 1938 januárjában utasította Speert, hogy egy éven belül építse fel az Új Birodalmi Kancellária épületét. (Az épület egyébként határidő előtt két nappal elkészült.) Nem sokkal a diadalmas Anschluss után, 1938. május 2-án lediktálta részletes magánvégrendeletét. Ami azonban a legfontosabb: felgyorsította hódító terveinek végrehajtását is. ## Hitler, a hadvezér Csehszlovákia felszámolása után Hitler Lengyelország felé fordult (amely Csehszlovákia feldarabolásában maga is részt vett), hiszen fő céljához, a Szovjetunió nyugati területeinek megszerzéséhez azon keresztül vezetett csak út. Paktumot ajánlott Varsó számára, és a versailles-i szerződés danzigi és poroszországi rendelkezései felülvizsgálatáért cserébe ukrán területeket ígért. A lengyel kormány azonban nem hitte el Hitler ígéreteit, nem fogadta el javaslatait. Tudták, hogy Hitler célja egy német fennhatóság alatti névlegesen önálló ukrán állam, ami veszélyt jelentene a lengyelek által az első világháború után kapott ukrán lakosságú területekre nézve is. Ugyanezért természetesen hallani sem akartak arról, hogy a Szovjetuniótól fogadjanak el segítséget a német törekvések ellen. A brit kormány is megértette, hogy a további engedmények céltalanok, Hitlert mielőbb meg kell állítani, mert különben csak egyre erősebb lesz. London a német ajánlatok kemény lengyel elutasítása nyomán, március 27-én garanciát ajánlott Lengyelországnak egy német támadás esetére, amit Varsó azonnal elfogadott. Hitler tudta, hogy sem az angolok, sem a franciák nem fognak tudni tényleges segítséget nyújtani Lengyelországnak, mégis kedvezőtlen fejlemény volt számára, mert felidézte a kétfrontos háború veszélyét. Ezért gyökeres fordulatot hajtott végre a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolataiban, és taktikai okokból 1939. augusztus 23-án megnemtámadási egyezményt kötött vele, amelynek titkos záradékában felosztották egymás közt Lengyelországot és a Baltikumot. Így minden akadály elhárult Lengyelország megtámadása elől. Németország szeptember 1-jén megindította a támadást a lengyelek ellen. Franciaország és Nagy-Britannia emiatt hadat üzent Németországnak, ezzel kitört a második világháború, ami hosszú távon megnyerhetetlen volt Németország számára. Hitler előtt még számos hatalmas katonai győzelem állt, de a végső vereség elkerülhetetlenné vált. A német haderő megkezdte a haditechnikában jóval elmaradottabb lengyel erők felőrlését. Szeptember 17-én a szovjet hadsereg hadüzenet nélkül betört Kelet-Lengyelországba, így már két oldalról támadták a lengyel államot. Szeptember 27-én a Wehrmacht elfoglalta Varsót, s ezt a lengyel kapituláció követte. Megtörtént Lengyelország IV. felosztása: Nyugat- és Közép-Lengyelország Németországhoz került, Kelet-Lengyelország pedig a Szovjetunió része lett. A német veszteség csak katona volt, de a milliós lengyel sereg felőrlődött. ### Háborús céljai Hitler még 1936-ban, amikor javában a békét hirdette nyilvános, a nyugati hatalmak megnyugtatását célzó beszédeiben, memorandumot készített a beindítandó négyéves tervről. Ebben kifejtette, hogy „amennyiben a legrövidebb időn belül nem sikerült a Wehrmachtot a világ első hadseregévé fejlesztenünk, Németország elvész!... Túl vagyunk népesedve, és saját földünk révén nem tudjuk élelmezni magunkat... Kielégítő megoldást csak az élettér kiterjesztése, illetve népünk nyersanyag- és élelmiszerbázisának kiterjesztése jelent.” Ezért leszögezte: a német hadseregnek és a német gazdaságnak négy éven belül háborúképesnek kell lennie. Nyugat-Európában a francia hatalom felszámolása, mint fontos cél mellett Hitler reménye újra meg újra feléledt arra vonatkozóan, hogy az általa tisztelt Angliát leválaszthatja a szövetségesek oldaláról és faji alapon szövetségesévé teheti, vagy legalábbis különbékét köthet vele. Ez volt még az ardenneki offenzíva egyik célja is a háború vége felé. Az Egyesült Államokkal kapcsolatban nem voltak közvetlen tervei. Abban bízott, hogy ha az Óvilágban Németország vezető hatalom lesz, akkor az amerikaiak befolyását itt meg lehet szüntetni és a német világuralom kiteljesítését utódai fejezik majd be. Hitler 1939. augusztus 11-én Carl Jacob Burckhardt, a Népszövetség danzigi főmegbízottja előtt kifejtette: Ami Kelet-Európát illeti, Hitler szerint a kisállamok kora lejárt. Lengyelországban és a többi államban egyaránt a nemzeti elitek megsemmisítésére, és általában e népek létszámának, különösen az oroszokénak jelentős csökkentésére készült. Vendégeivel folytatott rendszeres „asztali beszélgetésein” gyakran részletezte elképzeléseit. Eszerint a meghódított területeken utakat, vasutakat kell építeni, új falvakat létrehozni, hogy az odatelepített németek és más germánok ugyanolyan jól érezzék magukat, mint a volgai németek. A bennszülött lakosságot viszont a szolgák szerepére kell lesüllyeszteni. Hitlernek nagyon tetszett a szovjet falvakban elterjesztett vezetékes rádiók rendszere, amit át akart venni. 1942. március 3-án egy ebéd mellett kifejtette, hogy a legjobb az lenne, ha ezeknek az embereknek csak egyfajta jelbeszédet tanítanának meg. Ezenkívül a rádió majd közli velük, amit tudniuk kell, és hallgathatnak zenét minden mennyiségben. „Az oroszok, ukránok, kirgizek stb. olvasás- és írásismerete... csak kárt okozhat.” „Még a faluközösségek kialakítását is úgy kell irányítani, hogy... ne jöhessenek létre egységek. Mindenképpen megakadályozandó, hogy a nagyobb orosz területeken egységes egyházak keletkezzenek. A mi érdekünkben leginkább az állna, ha minden falunak meglenne a saját szektája, amely kifejlesztené sajátos istenelképzelését. Még ha e módon egyes falvakban varázslókultuszok alakulnának ki, mint a négereknél és az indiánoknál, ezt csak üdvözölhetnénk, mert növelné az orosz térben a szétszabdaló elemek számát.” A volt Szovjetunió nyugati területein négy tartományt alakított volna ki: Ostland az Fehéroroszországot és a Baltikumot, Moszkóvia pedig Oroszország nagyobbik részét foglalta volna magába. Ukrajna tartományhoz jelentős orosz területeket csatolt volna, végül a Kaukázus vidéke lett volna a negyedik tartomány. Fennmaradt és kelet felé korlátozottan terjeszkedhetett volna Finnország, Románia pedig a besszarábiai és Dnyeszteren túli terület birtokába juthatott volna. Hitler tisztázta, hogy „a legrövidebb idő alatt a családok millióit kell áttelepíteni keletre, tisztességes házakat és tanyákat építeni nekik, elhatárolni a számukra szükséges földdarabokat.” Nem csak németeket, de más germánokat, így hollandokat, dánokat, norvégokat is át kell telepíteni. Más germán népek áttelepítését azonban csak lassú folyamatként képzelte el, meghatározott létszámban, azért, hogy a leendő német többség számára kellően ellenőrizhetőek és „megemészthetőek” legyenek. A német „fajszakértők” egy része felvetette, hogy a szőke, kékszemű szláv népesség egy részét „vissza lehet germanizálni”. Hitlert ez nem befolyásolta, szerinte a helyi lakosság létszámát „radikálisan vissza kell szorítani”, más részüket pedig át kell telepíteni az Uralon túlra. Hitler elképzeléseit több hivatal és szervezet próbálta hivatalos formába önteni, míg végül kialakult egy hivatalos változat, a Generalplan Ost, amelyet Himmler 1942. június 12-én hagyott jóvá. Ez többek között a lengyel lakosság 80–85%-ának, a csehek 50–75%-ának, a Szovjetunió európai területei orosz lakosságának 50–60%-ának a megsemmisítését vagy elűzését irányozta elő. A területek benépesítésével, igazgatásának megszervezésével megbízott SS 1942 közepére jelentős földterületeket szerzett főleg Ukrajnában, ahol európai német kisebbségeket – dél-tiroliakat, bánátiakat, besszarábiaiakat, Dnyeszteren túliakat – telepítettek volna le. A keleti övezetet, elsősorban az Urál és a Kaszpi-tenger vonalát követő határt katonai támaszpontok lánca egészítette volna ki. A háborús események nem tették lehetővé e célok megvalósítását. Az SS 1942 vége felé megszervezett egy transzportot, amelyben a lengyel-szovjet határterületen lévő Volhíniai-hátság helyi német lakosságának egy részét telepítették át – akaratuk ellenére – hét „megtisztított” ukrán faluba. Az áttelepültek további sorsa nem ismeretes, további ilyen akciókra nem került sor. A Balkánnal kapcsolatban Hitlernek nem volt végleges terve. Ugyan hajlott arra, hogy a Duna-vonaltól délre eső területeket Mussolini érdekszférájának ismerje el, de elképzelhető, hogy Mussolini birodalmát sem tekintette fajilag egyenrangúnak a germánokkal, hiszen pl. az SS telepítési és fajnemesítési terveiből fajidegenként az olaszok is egyértelműen ki voltak zárva. ### Hitler és Magyarország Hitler Magyarországgal kapcsolatos ritka megnyilvánulásai közül elsőként az említendő, hogy már fiatal korában arról álmodozott, hogy a szülővárosának tekintett Linzet az általa a Duna két partján való elhelyezkedése miatt csodált Budapest példájára, de annak szépségét meghaladóan, és a megvetett Bécs kulturális ellensúlyozására „a Duna gyöngyévé” kellene fejleszteni. Ezzel azt is be akarta bizonyítani, hogy „...a német szellem és a német művészeti alkotás messze felülmúlja a magyarokét”. Linz átépítése még a második világháború vége felé is foglalkoztatta. 1938\. augusztus 23-án Horthy Miklós tárgyalásokat folytatott Berlinben, amelynek során Hitler a Csehszlovákia elleni támadásra igyekezett rávenni magyar partnerét. A magyar politikusok azonban, akik ekkor már 20 éve dolgoztak a területi revízió érdekében, erre nem voltak készek. Hitler erre sértetten visszavonta kérését, kijelentve, hogy „aki az asztalnál akar ülni, annak legalább a főzésben kell segítenie”. Nem közvetlen Hitler személyéhez kötődik, de jellegzetes az a beszélgetés, amelyet Dr. von Erdmannsdorf budapesti német követ folytatott Montgomery amerikai követtel a magyarországi zsidótörvényekről 1938. december 17-én. Eszerint mélyen egyetértettek abban, hogy a magyaroknak a gazdasági élet számos területén még nagyon sokat kell tanulniuk, az alapokról kiindulva. Amíg ezt el nem végzik, nem tudnak meglenni a zsidók nélkül, vagy valaki másnak kell átvennie a zsidók helyét. Hitler 1940 nyarán Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterrel közösen fogadta Teleki Pál magyar miniszterelnököt, aki az Erdélyre vonatkozó magyar igényeket ismertette. A megbeszélésről Goebbels így írt naplójában: Így kezdődött az a tárgyalássorozat, amely 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéshez vezetett. Ez négyzetkilométernyi területet juttatott vissza Romániától Magyarországnak, Erdély északi részét. Hitler egyúttal biztosította a maga számára a két ország katonai támogatását, mert mindkét fővárosban arra számítottak, hogy a végleges területi osztozkodás az ő jóindulatától függ majd a háború után. Hitler egy időben hajlott a magyarországi németek kitelepítésére a meghódított keleti területekre, amit Horthy melegen támogatott. Hitler egy másik szempontja azonban ennek ellentmondott, nagyon fontosnak tartotta ugyanis, hogy a Duna teljes hosszát a németek uralják. A magyarországi németek nagy része nem akarta elhagyni hazáját, a volksbundisták viszont úgy vélték, nem nekik kell távozniuk, hanem a magyar uralmat kell németre cserélni. 1943 áprilisában Hitler kesselheimi találkozójukon a szemrehányások özönével árasztotta el Horthy Miklóst, többek között szemére vetette, hogy a Donnál a magyar csapatok gyalázatosan viselkedtek. Horthy visszautasította a vádakat: „Egy hadsereg, amelynek halottja és sebesültje volt, mindenesetre nem viselkedett gyalázatosan. Ráadásul két magyar ezred fedezte a német csapatok visszavonulását. Beszámítandó még a zsidó munkaszolgálatos zászlóaljak főnyi vesztesége.” ### A nyugat-európai hadjárat A szovjetek keleten birtokba vették a Molotov–Ribbentrop-paktum által nekik jutó területeket. Egyedül Finnország tudott komolyabb ellenállást tanúsítani, de 1940 márciusára az úgynevezett téli háborúban legyőzték a finneket, és elvettek tőlük -t. Hitler 1940 áprilisában megindította nyugat-európai hadjáratát. Először áprilisban Norvégiát és Dániát támadta meg a Wehrmacht, nagy sikerrel. Május 10-én – amikor Churchill lett a brit miniszterelnök – megindult a támadás Hollandia és Belgium ellen, melyeknek fegyverletétele már a hónap végén a Führer kezében volt. Ezután Franciaország következett. A francia és a brit vezérkar Belgium felől várta a támadást, ahonnan az 1914-ben is jött, oda csoportosítva erőik zömét. Csakhogy a németek átkeltek az Ardenneken, s megindultak május közepén a tengerpart felé, s azt elérve bekerítették az ellenséges erőket, majd június elejére felmorzsolták őket. Ezután a Wehrmacht megindult 1940. június 5-én Párizs irányába, s bevonult a francia fővárosba június 14-én. A kormány és a főparancsnokság délre menekült. Még a vereség előtt az olaszok is hadat üzentek az összeomlás előtt álló Franciaországnak, de csak egy kis területet tudtak elfoglalni. Ezután Pétain marsall fegyverszünetet kért, s a franciák június 22-én aláírták a kapitulációt, méghozzá ugyanabban a vasúti vagonban, ahol azt a németek írták alá 1918-ban. Ezzel megalázta Hitler a franciákat, de a németek mégis engedékenyek voltak, mert így a francia tengerentúli területek nagyobbrészt a németekkel "szövetséges" Vichy-kormány irányítása alatt maradtak: Délkelet-Franciaország nem került megszállás alá, s Pétain vezetésével névleges önállóságot kapott. Az egyetlen ellenfél Nagy-Britannia maradt. A nácik sikereiket az újféle villámháborús stratégiának köszönhették, amely az első világháború elejétől nagyban különbözött. Ennek során a páncélosokkal és azt követő gépesített gyalogsággal áttörték az ellenség leggyengébb pontjait, majd katlanokat létrehozva kerítették be az ellenség erőit. Csapataikat tömeges repülőgép-bevetéssel is támogatták, eredményesen használták a mozgó tüzérséget. A francia hadvezetés ezzel szemben még mindig az erődrendszerekben bízott. ### Katonai vezetési képességei Hitler pályafutása során gyakran köszönhette sikereit annak, hogy ellenfelei lebecsülték képességeit. Képzetlensége miatt katonai téren is ez történt, a világ azonban kemény és keserű leckét kapott az „osztrák káplártól”. Egy Napóleonnak tulajdonított idézet szerint „mind a háborúban, mind a prostitúcióban az amatőrök gyakran jobbak, mint a hivatásosok”. Hitler hadvezéri tehetségének egyik titka abban rejlett, hogy ösztönösen megérezte ellenfelei gyengeségeit, és különös pontossággal felismerte, hogy azok milyen lépések megtételétől viszolyogtak. Későbbi kudarcai is abból fakadtak, hogy túlbecsülte ellenfelei gyengeségeit, azaz alábecsülte képességeiket. Emellett Hitler erősen hitt a meggyőződés, az akarat, az eszmék erejében, azaz az idealista determinizmus híve volt. Úgy gondolta, hogy a német városok utcáin rohamosztagosai meggyőződésük miatt győztek kommunista és szocialista ellenfeleikkel szemben, és hasonlóképpen, a harctereken is a német harcos felér majd 3–4 angol vagy francia katonával. Megérzéseit mindamellett jelentős történelmi és technikai ismeretek is segítették, annak ellenére, hogy formális képzettsége nem volt. Rendkívüli emlékezőtehetségével a hallott vagy olvasott technikai részletek bámulatos sokaságát volt képes rögzíteni, amivel elképesztette tábornokait a megbeszéléseken. Alfred Jodl szerint az ő személyes döntése volt, hogy a harckocsikra telepített, korábban rövid csövű lövegeket felváltották a 75 és 88 mm űrméretű, hosszabb csövek (Párduc, Tigris, Királytigris). Egyik stratégiai felismerése az volt, hogy a szárazföldi haderő újra döntő szerepet játszik, miután évszázadokig a tengeri hatalom volt a „történelem kulcsa”. A motorizáció alkalmazása után a hadseregek már gyorsabban tudtak mozogni a szárazföldön, mint a tengeren. Hitler a páncélozott járművek mozgékonyságát még fontosabbnak tartotta, mint tűzerejüket. A háború első felében olyan terveket dolgozott ki, amelyeket még a legszkeptikusabb szakértők is mesterinek ítélnek. Módszereivel többet tudott kihozni a Wehrmachtból, mint bárki képzelhette volna. Hitlernek laikusként a Külügyminisztérium mellett a Wehrmacht főparancsnokságával szemben is gyakran igaza lett a szakmai vitákban. A háború utáni irodalomban szokás lekicsinyelni hadvezéri teljesítményét. Ha azonban Hitlert – jogosan – felelőssé teszik a történészek a német hadsereg későbbi katasztrófájáért, akkor a kezdeti győzelmekben is el kell ismerni a szerepét. ### Vitái a Wehrmacht vezetőivel A korai nagy hadi sikerek következtében Hitler népszerűsége tovább nőtt, Keitel például a franciák legyőzése után a minden idők legnagyobb hadvezére névvel tüntette ki. Ennek ellenére a hadvezetéssel gyakran vitákban állt. 1940 nyarán a Wehrmacht, gyors győzelme után, további tervek nélkül állt a meghódított Nyugat-Európában. Főparancsnoksága, az OKW csak július derekán kezdett foglalkozni az Anglia elleni felvonulási tervekkel. Hitler ekkor a katonai vezetők előtt kifejtette: Anglia azért nem hajlandó a békére, mert reményeit Oroszországba veti. Azzal számol, hogy a londoni kormányt erőszakkal kell békére kényszeríteni, ezt azonban nem szívesen teszi. Ha Angliát szétzúzzák, a brit világbirodalom is szétesik, de ennek haszonélvezője Japán, Amerika és mások lesznek. Hitler végül úgy döntött – számos katonai vezető, így Manstein és Walter Warlimont tábornokok véleménye ellenére – hogy Angliát nem invázióval, hanem utolsó lehetséges szárazföldi szövetségesének, a Szovjetuniónak a gyors legyőzésével kell békére kényszeríteni. A Barbarossa-terv végrehajtása során egyre gyakoribbá váltak a súrlódások Hitler és a katonai vezetők között. Hitler az 1941 augusztusától a meglepetésből magukhoz térő szovjet erők apró sikereire is hisztérikusan reagált, például egy előretörő kis szovjet egység ellen egy egész páncélos hadosztályt vetett be egy lokális jelentőségű fronton. „Így reagálni a tűszúrásra” – jegyezte fel Halder – „minden vezetési tervet és minden súlypontképzést meghiúsít.” Ezzel szemben a moszkvai csatában elszenvedett német vereség után a mai értékelők többsége szerint Hitlernek volt igaza a katonákkal szemben, akik a tél miatt még nagyobb mértékű visszavonulást javasoltak. Mindenesetre Pearl Harbor és az amerikaiaknak ezután küldött német hadüzenet után Németország győzelmi esélyei a háborúban matematikailag megszűntek. A német katonai vezetők és Hitler közötti további viták már nem a katasztrófa elkerüléséről, hanem annak módozatairól szóltak (sztálingrádi csata, kurszki csata). ### Hitler és Sztálin A marxizmus és a bolsevizmus iránti gyűlölete ellenére Hitler bizonyos fokig tisztelte, időnként csodálta Sztálint. 1940 januárjában Mussolininek úgy nyilatkozott, hogy Sztálin a végleges belső győzelme óta a bolsevizmusról nacionalistább, orosz életmódra váltott át. Tudta, hogy Sztálinra a zsidóknak nincs befolyása, sőt a maga módján ő is antiszemita. Speer emlékirataiban beszámol arról, hogy Hitler egyszer tréfás felhanggal kijelentette: a német győzelem után tulajdonképpen – német fennhatóság alatt – Sztálinra kellene bízni Oroszország irányítását. „A maga módján ő egy zseniális fickó” – jelentette ki. A nyilvánosság előtt azonban soha nem tett ilyen célzásokat, Sztálint továbbra is a korlátlan hatalommal bíró zsidóság eszközének nevezte beszédeiben. ### A holokauszt A háború lehetőséget adott Hitler számára, hogy a zsidók elleni gyűlöletét a gyakorlatba átültetve, megtalálja a „zsidókérdés végleges megoldását”. 1940-ben a nyugati hadjárat győzelmes befejezése után Hitler visszatért arra a korábbi elképzelésre, hogy az európai zsidókat Madagaszkárra telepítsék át, és felkérte Hjalmar Schachtot a tárgyalásra az 1938-as eviani konferencia által felállított kivándorlásügyi bizottsággal. Németország kölcsönt kért a világbanktól a szállítási költségek fedezésére, amit az elkobzott zsidó vagyonokból fizetett volna vissza. A háborús körülmények között azonban ilyen kölcsön megadásáról természetesen nem lehetett szó, és a szállítás biztonságát sem garantálhatta senki. A zsidók létszáma viszont állandóan nőtt a németek által meghódított területek növekedésével. A kiirtásukra vonatkozó első döntések valószínűleg a Szovjetunió megtámadása előtt születhettek. Erre utal a négy Einsatzgruppe felállítása, amelyek kizárólagos feladata a szovjet területeken elfogandó zsidók és kommunista tisztségviselők likvidálása volt. 1941. január 30-i beszédében Hitler emlékeztetett arra a korábbi fenyegetésére, hogy a zsidókat ki fogják irtani. A nyílt fenyegetést a végrehajtás során nagy titoktartás kísérte. Bormann utasította a Gauleitereket: „A zsidókérdés nyilvános kezelésénél a jövendő összmegoldás ismertetése el kell maradjon.” A wannseei konferencia 1942 elején véglegesítette az „Endlösung”, a „végleges megoldás” részleteit. A titkolózás jogos volt, hiszen Hitler jól tudta, hogy e tettet a németek előtt sem lehet nyilvánosan vállalni, nemhogy a világ előtt. Ezt mutatta az is, hogy a közfelháborodás miatt az 1939 októberében általa kiadott eutanázia-rendeletet kénytelen volt visszavonni. Az Aktion T4 fedőnevű művelet keretében ennek ellenére mintegy testi vagy szellemi fogyatékos embert végeztek ki, köztük Hitler egyik unokatestvérét is, aki skizofréniában szenvedett. #### Hitler zsidó származású katonái A zsidók szisztematikus megsemmisítése mellett egyidejűleg mintegy zsidó származású katona harcolt a német hadseregben, köztük Helmut Schmidt, későbbi német kancellár is. Az 1935 szeptemberében beiktatott nürnbergi törvények nem csak a konvencionális értelemben vett, teljesen zsidó származású embereket fosztották meg emberi jogaiktól, hanem bizonyos esetekben a vegyes házasságból származó (csak félig vagy negyedrészt zsidónak tekintett) német polgárokat is. Őket kevert fajúnak (Mischlinge) nevezték. Hitler tábornoki karában is szolgáltak vegyes házasságból származó katonák, ilyen volt Erhard Milch tábornagy is. Ezek a katonák sokszor elszántabban harcoltak társaiknál, mivel németnek tekintették magukat és vissza akarták szerezni a német társadalom megbecsülését. Emellett sokan úgy vélték, hogy így megmenthetik családjukat az üldöztetéstől, míg mások hamis papírokat használva az üldözők között hitték magukat biztonságban. Nem volt ritka, hogy míg a fronton harcoltak, addig a családtagjaikat meggyilkolták. A holokausztról és a zsidók elleni atrocitások mértékéről csak a háború végén szereztek tudomást. Emellett kétségtelen, hogy Hitler figyelemmel kísérte zsidó származású katonái sorsát, és sokukat árjává nyilvánította. Némelyikük komoly identitászavarral küzdött és lelkes nácinak mutatta magát. A náci propaganda cinizmusát az a tény mutatja legjobban, hogy az „ideális német katona” reklámozására a szőke, kék szemű és félzsidó Werner Goldberget használta fel. A második világháború után e katonák közül sokan lelki törést szenvedtek. ## Bukás – a háború utolsó évei A biztos vereség kilátása nyomán megélénkült az Abwehren és a Wehrmachton belül a Hitlertől megszabadulni vágyó fiatal tisztek tevékenysége. (Köztük volt Hans von Dohnanyi, Dohnányi Ernő magyar zeneszerző jogász fia is.) 1943 februárjától egy sor merényletet terveztek vagy követtek el Hitler ellen, de különféle okok miatt egyik sem sikerült, a legtöbb nem is jutott el a végrehajtás szakaszába. Végül a tiszti összeesküvés vezetői von Stauffenberg vezérkari tiszttel az élükön 1944. július 20-án bombát robbantottak Hitler kelet-poroszországi főhadiszállásán, Rastenburgban. A Führer óriási véletlenek következtében csak enyhe sérülést szenvedett. A merénylet viszont alkalmat nyújtott számára, hogy elképesztő terrorral tisztogatást indítson a hadsereg vezetésében, ami egészen a végső vereségig tartott. A hosszú kések éjszakájától eltérően, ezúttal nem szenvtelenül, hanem válogatott kínzások között hajtották végre a kivégzéseket. A „bűnösök” családját is kiirtották. Hitler részletes utasításokat adott és lázasan érdeklődött a fejlemények iránt. Ezután bizalmatlan és magába forduló lett. Folyamatosan vitázott katonáival és nem volt tisztában a tényleges hadászati helyzettel. Gyakran értelmetlen, ellentmondásos parancsokat osztogatott, elvesztette realitásérzékét. A merénylet felgyorsította benne a pszichikai összeomlás folyamatát, ami már a nagy vereségek után megindult. Egészségi állapota is tovább romlott. Folyamatosan rossz közérzettel küzdött, látása romlott, sántikált, keze remegésén már nem tudott uralkodni. A háború utolsó hónapjaiban berlini bunkerébe zárkózott, és elrendelte Németország felégetését. Szerencsére a tisztek ezt nem hajtották végre, sőt amennyire csak lehetett, függetlenítették magukat, hogy a háborús veszteségeket a lehetőségek szerint minimalizálják. Kelet-Poroszország fokozatos elvesztésével kezdtek hírek terjedni arról, hogy a szovjet katonák milyen kegyetlenül bánnak a német civilekkel, főleg a fiatal nőkkel. Ekkor Hitler felszólította a hadsereget a nők és gyermekek védelmére, de az ekkorra kimerült és hiányosan felszerelt hadosztályok már hiába harcoltak az utolsó töltényig, nem voltak képesek megállítani az előrenyomuló szovjet hadsereget. Február 4. és április 2. között lediktálta Bormann-nak politikai végrendeletét, amelyben a bukás okain meditált. Saját hibáját csak annyiban ismerte el, hogy „egyes esetekben túlságosan jóhiszemű volt”. A vereség legfontosabb okát abban találta meg, hogy Angliának már 1941-ben békét kellett volna kötnie vele, de ezt a zsidók megakadályozták, noha ő Dunkerque-nél jelzést adott a briteknek. Ebben az esetben Anglia teljes egészében a birodalmának szentelhette volna magát, Németország pedig „biztosítván a hátát, teljes súlyával belevethette volna magát lényegi feladatába, ami életem célja és a nemzetiszocializmus létértelme volt: a bolsevizmus szétzúzásába.” Ez egyúttal teret jelentett volna keleten. Április 22-én a szokásos helyzetmegbeszélésen Hitler még egyszer utoljára hosszú szónoklatot tartott. Általános árulásról, csődről, korrupcióról és hazugságról beszélt, aztán kijelentette, hogy eljött a vég. A náci Németország tévedés volt. Számára nincs más út, mint a halál. Az utolsó napokban Hitler még három halálos ítéletet hozott: Göringet és Himmlert az ellenséggel folytatott tárgyalásaik miatt távollétükben halálra ítélte. Hermann Fegeleint, Himmler beosztottját, aki a bunkerben tartózkodott, és emellett Eva Braun sógora volt, ki is végezték. Himmler árulása miatt a Führer elbizonytalanodott, hogy a tőle kapott ciánkapszulák megfelelőek-e, és nincsenek esetleg szabotálva. Mivel Blondit, a szeretett németjuhászát sem akarta az oroszok kezébe juttatni, így április 29-én rajta próbálták ki a mérget. A kísérlet sikeres volt, Blondi elpusztult. Pár nappal Berlin eleste előtt, 1945. április 30-án, körülbelül délután fél négykor Hitler és Eva Braun közös öngyilkosságot hajtott végre. Hitler egy, a jobb halántékára leadott lövéssel végzett magával, de előtte valószínűleg mérget is bevettek. A kapitulációt, amellyel Európában véget ért a második világháború, május 8-án írták alá. ### Hitler földi maradványai A Führer halálának tisztázatlan körülményei máig számos összeesküvés-elméletnek szolgálnak alapjául. Néhány tudós „biztos forrásból” állította, hogy Hitler és Eva Braun csontjait (koponyatöredékek és fogmaradványok) a háború után a szovjetek magukkal vitték a Szovjetunióba, és a mai napig Oroszországban vannak. 2009-ben Nick Bellantoni, az amerikai Connecticuti Egyetem kutatója Moszkvában mintákat vett a csontdarabokból, és a minták genetikai vizsgálata során rájött, hogy a csontok egyértelműen egy 20 és 40 év közötti korú nőtől származnak. A kutatók szerint nem valószínű, hogy Eva Braun csontjai lennének, ugyanis semmilyen forrás nem utalt arra, hogy a méregkapszula után főbe lőtte volna magát, vagy valaki lelőtte volna őt. Hitler és Eva Braun csontjait (koponyatöredék és állkapocs kivételével) 1970. április 4-én égették el. Erről két akta született. Az egyik az exhumálást, a másik az égetést dokumentálja: „a maradványok fizikai megsemmisítését a Magdeburgtól 11 kilométerre lévő Schönebeck térségében nyílt tűzön való elégetéssel, majd a hamunak... a Biederitz folyóba való szórásával végezték el.” ## Hatása az utókorra Hitler céljainak elérésében teljes kudarcot vallott. A háború után részben miatta erősödtek meg az antifasiszta mozgalmak. Hitler növelni kívánta Németország befolyását és területét, világuralomra tört. Területi hódításai ezzel szemben, bár hatalmasak voltak, rövid életűeknek bizonyultak. Németországnak jelenleg kisebb a területe, mint amekkora 1933-ban volt. A fajelmélet értelmében alacsonyabb rendűnek tekintett népcsoportokat – elsősorban a zsidókat – valamint a kommunistákat esküdt ellenségének tekintette. A holokauszt egyik következményeként 1948-ban megalakult a cionista mozgalom által megálmodott független zsidó állam, Izrael. Valamint részben az általa kezdeményezett háborúnak köszönhetően a szovjeteknek sikerült irányításuk alá vonni Kelet-Európa tekintélyes részét, a kommunista befolyás pedig világszerte jelentősen megnőtt. Hitler megvetette a demokráciát, nemcsak más nemzeteknél, hanem Németországban is. Ezzel szemben ma Németországban demokrácia van, lakói pedig sokkal kevésbé tolerálják a tekintélyelvű uralmat, mint Hitler előtt bármikor. Mindezek ellenére a mai napig akadnak hívei, eszmei követői szerte a világban, főleg Kelet-Európában és az USA-ban. A Hősök terén például 1997 óta többször megrendezték a becsület napját. Az Egyesült Államokban bejegyzett pártként működik a náci párt, de Oroszországban is gyakran erősen megjelenik a Hitler iránti szimpátia. Hitler mai követői világszerte gyakran használják a 88-as számot, mint a Heil Hitler köszöntés kódolt rövidítését. Magyarországon ilyen volt többek között a Divízió 88 zenekar. A Lonsdale márka viseletével pedig az NSDAP-ra utalnak. Ma is akadnak, akik tagadják a holokauszt megtörténtét és a hivatalosan elfogadott történetírást. Ezzel a tevékenységükkel széles körű megütközést és botrányt keltenek. Ilyen volt Ernst Zündel is, aki az izraeli Yedioth Ahronoth című újságnak adott interjújában a zsidóságot a „valódi holokauszt” eljövetelére „figyelmeztette”, mivel szerinte Németország második világháborúban játszott szerepét meghamisították, és maga a holokauszt sem történt meg. Mivel a holokauszt tagadása számos országban, különösen Németországban bűncselekménynek minősül, ezért Zündelt átadták a német hatóságoknak. Hasonló volt korábban David Irving történész esete is, akit bírósági eljárás során holokauszttagadásért, antiszemitizmusért és neonácizmus miatt ítéltek el. A holokauszt tagadásában ugyancsak nagy szerepet játszott a zsidó származású David Cole is, aki később visszavonta tanait, amikor a Jewish Defense League (Zsidó Védelmi Liga) jutalmat ajánlott fel tartózkodási helyének megállapítása céljából. Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök főtanácsadója, Mohamed-Ali Ramin felelevenítette azt a régi legendát, amely szerint Hitler zsidó volt. A Führer hatalmának magasra ívelésekor a befolyása alatt álló országokban számos intézményt, közteret neveztek el róla. Budapesten a Körönd viselte a nevét 1938 és 1945 között. ### A Hitler-irodalom 1985-ben Martin Broszat német történész kijelentette, hogy ideje véget vetni Hitler „démonizálásának”, és a nemzetiszocializmussal együtt „historizálni” kell őt, azaz el kell fogadni, hogy Hitler nem egy ördögi, a történelmen kívüli jelenség, hanem emberi jellemvonásokkal és bizonyos tehetséggel rendelkező történelmi alak. Az azóta eltelt évtizedekben a Hitler-irodalom fősodrára ez a megközelítés a jellemző. Átfogó Hitler-bibliográfiát összeállítani gyakorlatilag lehetetlen a folyamatosan megjelenő művek nagy száma miatt. Egy 1984-es felmérés szerint a Hitlerről és a náci Németországról megjelent, komoly művek száma fölött volt. 1995-ben egy hasonló felmérés könyvet számlált össze. Az igazán színvonalas, tudományos igényű, részletes Hitler-életrajzok száma azonban jóval csekélyebb. A Hitlerrel foglalkozó irodalom jó áttekintését adja John Lukacs magyarul is megjelent könyve. Magyar nyelven Ormos Mária írt alapos Hitler-életrajzot, amelynek nemzetközileg is jó visszhangja volt. A frissebb külföldi Hitler-irodalom kiemelkedő alkotása Ian Kershaw két vaskos kötetben magyarul is megjelent munkája. Újabban (2015) Thomas Sandkühler, a berlini Humboldt Egyetem történészprofesszora fiataloknak írt egy áttekintő, modern és friss szemléletű könyvet Hitlerről, ami nagy siker volt Németországban, s itthon is megjelent 2019-ben. A Hitler iránti lankadatlan érdeklődésnek sok oka van, az amatőr történelembúvárok érdeklődésétől az emberi gonoszság megnyilvánulásai iránt vonzódók kíváncsiságáig. Sokakban az is felmerül, hogy Hitler és a nemzetiszocializmus esetleg „egészségesebb” alternatíva lehet, nem csak a kommunizmusnál, hanem a Nyugat „romlásnak indult” liberális demokráciájánál is. A Hitler-irodalomnak így részét alkotják a Führer történelmi szerepét dicsérő, illetve bűneit tagadó vagy mentegető apologetikus művek is. Alkotóik közül a legnevesebbek David Irving, a híres brit holokauszt-tagadó, valamint Ernst Nolte, aki tevékenységével szintén nagy történész- és politikai vitát okozott az NSZK-ban az 1970-es években. ### Filmek #### Játék- és dokumentumfilmek - 1955: Az utolsó tett (Albin Škoda alakította Adolf Hitlert) - 1961: Adolf Hitler élete - 1970: Felszabadítás (Fritz Diez alakította) - 1973: Hitler: Az utolsó 10 nap (Alec Guinness alakította) - 1977: Hitler – Egy karrier (Joachim Fest alakította) - 1978: Hitler – Film Németországról - 1981: A bunker (Anthony Hopkins alakította) - 1982: A harmadik Birodalom (Derek Jacobi alakította) - 1986: Gyógyítsátok meg Hitlert! - 1989: Hitler végső döntése – A háború küszöbén - 2000: Hitler és a holokauszt - 2000: Hitler és Sztálin: a zsarnokpáros - 2002: Max - 2003: Hitler – A sátán felemelkedése - 2004: A bukás – Hitler utolsó napjai (Bruno Ganz alakította) - 2005: Speer és Ő (Tobias Moretti alakította) - 2007: Hitler és Mussolini – Egy brutális barátság (Ullrich H. Kasten alakította) - 2008: Valkűr (David Bamber alakította) - 2015–2019: Az ember a Fellegvárban (fikciós kaland-drámasorozat) (Wolf Muser alakította) #### Paródiák - 1940: A diktátor (Charlie Chaplin filmje) - 1972: Moldova György: Titkos záradék (Hitler Magyarországon) - 1989: Christoph Schlingensief: 100 éves Adolf Hitler – Az utolsó órák a bunkerben - 2004: Peter Richardson: Az ifjú Churchill kalandjai - 2007: Mein Führer – A véresen valódi valóság Adolf Hitlerről - 2009: Becstelen brigantyk (Quentin Tarantino filmje) - 2012: Nézd ki van itt (Timur Vermes regénye) - 2012: Iron Sky: Támad a Hold - 2015: Nézd, ki van itt (David Wnendt filmje Timur Vermes regénye alapján) - 2019: Jojo Nyuszi (Taika Waititi filmje) - Hitler-videók (internetes mém A bukás – Hitler utolsó napjai című film alapján) - South Park (több epizód) - Family Guy (több epizód) - Monty Python Repülő Cirkusza; Mr. Hilter Angliában c. jelenet ## Hitler művei magyar nyelven ### 1945 előtt - Az ifjú Németország munkát és békét akar. Hitler Adolf beszédei; előszó Goebbels József; Sárkány Ny., Bp., 1934 - Harcom; ford. Kolbay Pál, Lindtner Antal, Szakáts István; Centrum, Bp., 1935 - Adolf Hitler birodalmi kancellárnak a birodalom gyűlés előtt, 1936. március hó 7-én tartott beszéde; Müller, Berlin, 1936 - Hitler danzigi beszéde 1939. szeptember 19-én; Müller, Berlin, 1939 - Hitler vezér és birodalmi kancellár 1939. október 6-án a Birodalmi Gyűlésen elmondott beszéde; s.n., s.l., 1939 - Adolf Hitler 1939. november 8-án a müncheni polgári sörözőben az Öreg Harcosok emlékünnepén elmondott beszéde; s.n., s.l., 1939 - Hitler Adolf 1940. január 30-án a berlini sportcsarnokban elmondott beszéde; s.n., s.l., s.a - Adolf Hitler beszéde a Birodalomgyűlés előtt. 1940. július hó 19.; Deutsche Zentraldruck, Berlin, 1940 - Európa az európaiaké. Adolf Hitler nyilatkozata a világhelyzetről a francia hadjárat alatt. Interjú - Karl von Wiegand amerikai közíróval; Deutsche Zentraldruck, Berlin, 1940 - Adolf Hitler 1940. február 24-én Münchenben a Német Nemzetszocialista Párt 20 éves alapítási évfordulója alkalmával mondott beszéde; Spanholtz, Hannover, 1940 - Adolf Hitler beszéde 1941. október 3-án a berlini Sportpalotában a német télisegélymozgalom megnyitása alkalmából; Deutscher, Berlin, 1941 - "Ha elhangzik a vezényszó, Németország menetelni fog". A Führer beszéde a párt megalakulásának 21. évfordulója alkalmából; Greve, Berlin, 1941 - Hitler Adolf a nemzetiszociálizmus győzelmének 8. évfordulója alkalmából a berlini Sportpalotában tartott beszéde, 1941. január hó 30-án; Deutscher, Berlin, 1941 - Hitler Adolf beszéde a birodalmi gyűlésen 1941. május 4-én; Steiniger, Berlin, 1941 - A véderő főparancsnokságának jelentései a birodalmi kormányhoz a Németország elleni szovjetorosz felvonulásról / A Führer kiáltványa; Deutsche Zentraldruck, Berlin, 1941 - Adolf Hitler vezér és birodalmi kancellár 1941. december 11-én a Birodalmi Gyűlésen Franklin D. Roosevelt háborús felelősségéről mondott beszéde; Centrum, Bp., 1941 - Hitler Adolf 1942. január 30-án a berlini Sportpalastban mondott beszéde; Centrum, Bp., 1942 - Hitler, Göring, Ribbentrop beszédei a negyedik háborús tél küszöbén; Centrum, Bp., 1942 - Hitler Adolf 1942. április 26-án a Német Birodalmi Gyűlésen mondott beszéde; Centrum, Bp., 1942 - Hitler Adolf beszéde az elesett hősök napjának emlékünnepén Berlinben 1943. márc. 21-én; Centrum Ny., Bp., 1943 - "A végén miénk a győzelem!". Hitler Adolf beszéde Münchenben 1943. november 8-án; Centrum, Bp., 1943 - Hitler Adolf rádióbeszéde az olasz Badoglio kormány kapitulációjáról 1943. szeptember 10-én; Centrum, Bp., 1943 - Hitler Adolf a német néphez szóló felhívása és a véderőhöz intézett hadparancsa 1944. jan. 1-én; Centrum, Bp., 1944 - Adolf Hitler a hatalom átvétele 11. évfordulóján tartott rádióbeszéde; Centrum, Bp., 1944 - Harcom. Két kötet egybekötve; ford. Kolbai Pál, Lintner Antal, Szakáts István; 9. kiad.; Centrum, Bp., 1944 ### 1945 után - Hitler hatvannyolc tárgyalása, 1939–1944. Hitler Adolf tárgyalásai kelet-európai államférfiakkal, 1-2.; tan., dokumentumvál., jegyz. Ránki György, ford. Soltész Gáspár; Magvető, Bp., 1983 (Tények és tanúk) - Harcom – Mein Kampf, Interseas Editions, Hódmezővásárhely, 1996 - Harcom. Két kötet egybekötve / Mein Kampf; Interseas, Santon, 1996 - Asztali beszélgetések. Monológok a vezéri főhadiszálláson, 1941–1944; monológok feljegyz. Heinrich Heim, közread. Werner Jochmann, ford. Barabás Miklós; Ármádia, Bp., 1999 - Dietrich Eckart: Bolsevizmus Mózestől Leninig. Nevelő célú beszélgetésem Adolf Hitlerrel; ford. ifj. Szenléleki László; Nemzetek Európája, Bp., 2001 (Nemzetek Európája zsebkönyvek) - Adolf Hitler politikai testamentuma, 1945. február-április. Lejegyezte Martin Bormann személyesen; ford. Vinczvári László; Nemzetek Európája, Bp., 2001 (Nemzetek Európája zsebkönyvek) - Küzdelem a sátánnal. Adolf Hitler magyarul megjelent összes beszéde; szerk. Gede Tibor; Gede, Bp., 2001 - Gottfried Feder: Az N.S.D.A.P. programja – ellenjegyezte: Adolf Hitler – Nemzetek Európája Könyvkiadó, Budapest, 2006; - Mein Kampf; ford., név- és tárgymutató Ungvári Gyula; Gede, Bp., 2007 ## Magyar nyelvű szakirodalom - Anna Maria Sigmund: A szexuális élet nem magánügy. Szexualitás a Harmadik Birodalomban, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2011, - Anna Maria Sigmund: A nácik asszonyai I-III., Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008, - Anna Maria Sigmund: Diktátor, démon, demagóg. Kérdések és válaszok Adolf Hitlerről, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007, - Götz Aly: Hitler népállama. Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus (ford. Teller Katalin), Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2005 (Circus Maximus), - Brigitte Hamann: Bécs és Hitler – Egy diktátor tanulóévei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000, - Manfred Koch-Hillebrecht: Homo Hitler – A német diktátor pszichogramja, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2008, - Miskolczy Ambrus: A Führer olvas – Tallózás Hitler könyvtárában, Napvilág Kiadó, Budapest, 2000, - John Keegan: Maszk: a parancsnoklás álarca: A hadvezéri mesterség Nagy Sándortól napjainkig, Budapest, Aquila Kiadó, 1998, - John Lukacs: A történelmi Hitler, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998, - Ormos Mária: Hitler, Polgár Könyvkiadó, Budapest, 1997, ISBN 9 789639 002197 - Wulf C. Schwarzwäller: Hitler pénze – Egy személyes meggazdagodás története, Ferenczy Könyvkiadó, Budapest, 1996, - Michael H. Hart: 100 híres ember – A kezdetektől napjainkig, Magyar Könyvklub, Budapest, 1994, - Hitler hatvannyolc tárgyalása, 1939–1944: Hitler Adolf tárgyalásai kelet-európai államférfiakkal, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983 - Thomas Sandkühler: Adolf H. Egy diktátor életútja. Magistra, Budapest, 2019. 348 o. [Német hadvezérek](Kategória:Német_hadvezérek "wikilink") [A Német Birodalom katonái az első világháborúban](Kategória:A_Német_Birodalom_katonái_az_első_világháborúban "wikilink") [Holokauszt](Kategória:Holokauszt "wikilink") [Bebörtönzött politikusok](Kategória:Bebörtönzött_politikusok "wikilink") [Második világháborús politikusok](Kategória:Második_világháborús_politikusok "wikilink") [Öngyilkos politikusok](Kategória:Öngyilkos_politikusok "wikilink") [NSDAP-tagok](Kategória:NSDAP-tagok "wikilink") [Az év embere (Time magazin)](Kategória:Az_év_embere_(Time_magazin) "wikilink") [Vegetáriánusok](Kategória:Vegetáriánusok "wikilink") [Antiszemitizmus](Kategória:Antiszemitizmus "wikilink") [1889-ben született személyek](Kategória:1889-ben_született_személyek "wikilink") [1945-ben elhunyt személyek](Kategória:1945-ben_elhunyt_személyek "wikilink") [Németország kancellárjai](Kategória:Németország_kancellárjai "wikilink") [A Vaskereszt Első Osztálya (1914) kitüntetettjei](Kategória:A_Vaskereszt_Első_Osztálya_(1914)_kitüntetettjei "wikilink") [Németország államfői](Kategória:Németország_államfői "wikilink") [Cigányellenesség](Kategória:Cigányellenesség "wikilink") [Antikommunisták](Kategória:Antikommunisták "wikilink") [Adolf](Kategória:Hitler_család "wikilink")
23,228
Led Zeppelin
26,588,103
null
[ "1968-ban alakult együttesek", "1980-ban feloszlott együttesek", "American Music Awards-győztesek", "Kiemelt cikkek", "Led Zeppelin", "Rock and Roll Hall of Fame beiktatottak" ]
A Led Zeppelin brit rockegyüttest 1968-ban alapította Jimmy Page gitáros, Robert Plant énekes, John Paul Jones basszusgitáros és John Bonham dobos. Aktív időszaka hivatalosan 1968. október 4. – 1980. december 4. közé esik, valójában azonban 1968 augusztusa és 1980. szeptember 25. között működtek együtt. A tagok a Led Zeppelin pályafutása alatt nem készítettek szólólemezeket, időnként dzsemmeléseken vettek részt, vagy felvételeken működtek közre barátaikkal. Az együttes a teljes fennállása alatt ugyanazokból a tagokból állt. A korai albumaikon jellemzően a blues-, folk- és pszichedelikus hatásokat integrálták az elektromos hangzással, ezzel egyedi megszólalást hozva létre. Bár a kritikusok annak idején még eléggé vegyesen fogadták az albumaikat, rajongótáboruk folyamatosan nőtt. Az 1970-es években rengeteg nagy sikerű koncertet adtak világszerte. Zenéjük sokszínű, blues- és hard rock- mellett folk-, rockabilly-, funk-, reggae- és soul-elemek fedezhetők fel benne, sokan az első heavy metal együttesnek tartják. Nyolc sorlemez, egy dupla koncertalbum és egy koncertfilm fémjelzi a zenekar tizenkét éves munkáját az aktív években. Bonham 1980-as halála után gyakorlatilag azonnal feloszlottak, és már csak egyetlen, a működés egészét reprezentáló, korábban felvett, de kiadatlan anyagot tartalmazó albumot állítottak össze. Az Egyesült Királyságban egyetlen kislemez sem jelent meg albumaikról, mert azokat sérthetetlen egésznek tartották. Nem csak az albumokat önmagukban, hanem az azokon szereplő dalok sorrendjét is. (Amerikában a kiadójuk a tagok beleegyezése nélkül jelentetett meg kislemezeket.) A Led Zeppelin egyike a könnyűzene legsikeresebb és legelismertebb együtteseinek. Világszerte mintegy 300 millió albumot adtak el, ebből csak az Egyesült Államokban 111 milliót. Korai alkotásaik kemény, gitárvezérelt hangzásával a hard rock és heavy metal stílus legelső képviselői közt voltak, hatásuk a műfaj egészére döntő jelentőségű. A Rolling Stone magazin „az 1970-es évek legnagyobb együttesének” nevezte, a Rock and Roll Hall of Fame szerint „olyan befolyással voltak az 1970-es évekre, mint a Beatles az 1960-as évekre”. Máig a Led Zeppelin az egyetlen együttes, melynek az összes albuma felkerült a Billboard Top 10 listájára. 1975-ben rekordot döntöttek azzal, hogy az összes addig megjelent lemezük fent volt egyszerre az amerikai toplistákon. A VH1 zenecsatorna 100 Greatest Artists of Hard Rock listáján a Led Zeppelint sorolta az első helyre. 2007\. december 10-én az együttes három tagja újra együtt zenélt az Ahmet Ertegün emlékére rendezett koncerten, a londoni The O<sub>2</sub> arénában. ## A Led Zeppelin jelenség A Led Zeppelin sok tekintetben az 1970-es évek legnagyobb hatású rockzenekara. A rockzene menedzselésétől a megakoncertek rendezéséig példát adott a műfajnak. Minden albumuk önálló hangzásvilágú és stílusú, ugyanakkor albumon belül is változatos. Ezt a fajta gazdag hangzásvilágot azonban saját korukban a kritika inkább hibának vélte. Minden egyes újabb albumot a megelőzőhöz hasonlítottak, és kifogásolták a másságot. Legkirívóbb példái ennek a két utolsó album, amelyek egyértelműen rossz kritikát kaptak megjelenésük alkalmával. Ma már tudható, hogy ezek közül a Presence a hard-rock egyik legmaradandóbb albuma. Jimmy Page, teljes nevén James Patrick York Page (húros hangszerek általában, így gitár, slide-gitár, tamburin, mandolin); Robert Plant, teljes nevén Robert Anthony Plant (ének, szájharmonika), John Paul Jones; eredeti nevén John Baldwin (basszusgitár, mandolin, slide-gitár, billentyűs hangszerek, zongora, mellotron, farfisa); John 'Bonzo' Bonham, teljes nevén John Henry Bonham (dob és egyéb ütőhangszerek), valamint menedzserük, Peter Grant; így öten alkották azt a jelenséget, amelyet Led Zeppelinnek neveznek. A menedzser irányában megnyilvánuló végtelen bizalomra jellemző, hogy az együttes és ő soha nem kötöttek írásban szerződést. Grant egyedülálló érdeme, hogy a kezdeti nagy promóciós turnék után „fiait” hagyta nyugodtan dolgozni, sosem erőltette rájuk elképzeléseit, a zenébe nem szólt bele. Mindenben az ő érdekeiket védte, és ha úgy látta jónak, akár a bevételkiesést is felvállalta. 1975-ben egy olyan egymillió dolláros szerződést utasított el, amely egyetlen koncertre vonatkozott volna. A zenészek kiegészítették egymást, miközben egyéniségük is megmaradt. A gitárjáték virtuóz, az ének egyéni és karizmatikus, a basszusgitár mindig alapos és hihetetlenül pontos, a dobok pedig önfeledten tördelték szét a lágyabb számokat is. A virtuozitás, a precizitás, az improvizatív készség, a játékosság, a súlyos riffek és lágy dallamok keveréke a Led Zeppelin, amely tulajdonságokat a koncerteken is hozni tudták. Senki sem tolta előtérbe magát, és nem is vonta ki magát a közös teljesítményből. „A három hangszeres együtt vágtatott át az újabb és újabb témákon, szakaszokon, riffeken és ritmusokon, hogy más oldalról is megmutassák az adott zenét, hogy tempót váltsanak, hogy az adott szám játszi könnyedséggel kezelt, alapvető zenei felépítményét tengernyi változattal díszítsék.” Prince azt nyilatkozta, hogy a Led Zeppelint azért szereti, mert minden számuk más színű. Az improvizációs készség mindig is jellemzője maradt a zenekarnak, sosem játszottak kétszer ugyanúgy bármit is. Az ekkori rockzenekarok között nagy ritkaságszámba ment az a szoros együttműködés, amely Jones és Bonham játékát jellemezte, erre pedig azért volt szükség, mert rájuk épült minden. „Akkoriban nagyon ott kellett lenni a szeren. Különösen a rögtönzött részeknél, mert amit játszottunk, állandóan változott. Nagyon kellett egymás utalásaira figyelnünk. Fontos volt a szemkontaktus. Úgy tűnt, Page mindig a padlót nézi, de valójában mindig egymás kézmozgását figyeltük... A közönség meg csodálkozott: hát ezt hogyan csinálták? Hát csak úgy, hogy figyeltünk egymásra.” (Jones) Az együttes sikerének egyik titka a tagok rendkívül szoros barátsága, a zenekar belső kohéziója, amit így fogalmaztak meg ők maguk még a '70-es évek első felében: - John Bonham: „Egyes bandák túlságosan össze vannak zárva és a legenyhébb dolgoktól is szétrobbannak. Mi éppen annyira vagyunk összezárva, amennyire kell. Nálunk soha nem fordulhat elő, hogy valaki elejt egy mondatot, és mindenki szét akar széledni.” - Robert Plant: „Nagyon szerencsések vagyunk, mert az idő múlásával egyre lelkesebben játszottunk. Zenei szempontból egyáltalán nem érzünk fáradtságot vagy fásultságot... A zene összetart minket.” - Jimmy Page: „Nincs semmiféle zenei féreg a Led Zeppelinben, amely bomlasztaná. Változatosság uralkodik, nagy szabadság, és egyik zenésznek sem kell korlátozni a szabadságát. A mi bandánkban mindenki tisztel mindenkit... El sem tudom képzelni, hogy szétváljon a banda.” - Peter Grant: „Az együttes mindig együtt marad, amíg élvezik a fiúk a közös muzsikálást.” Chris Charlesworth, a Melody Maker újságírója ezt írta 1972-ben róluk: „Nincs szükség összehasonlításokra. Nincs szükség arra, hogy azt mondjuk: Page jobb, mint bárki más. Page gitározik, Bonham dobol, Jones basszusozik és orgonál, Plant énekel. És mindezt nagyon jól teszik.” „A gondosan összecsiszolt csapatban természetes belső egyensúly uralkodott, a tagok keményen dolgoztak együtt és egymásért, mindenkinek megvolt a maga szerepe.” ## Története ### The New Yardbirds A Led Zeppelin története a Yardbirdsszel kezdődött. Jimmy Page neve már 1964-ben felmerült, amikor Eric Clapton távozott, de Page akkoriban Tom Jones stúdiófelvételein dolgozott, ezért Jeff Becket ajánlotta maga helyett. 1966. június elején Paul Samwell-Smith, a basszusgitáros hagyta el a csapatot, ezért Page újra képbe került, és ekkor már Beck hívta meg, annak ellenére, hogy a Yardbirds menedzsere figyelmeztette: őrültséget csinál, ha egy hozzá hasonló kvalitású gitárost hív maga mellé. Basszusgitárosként csatlakozott tehát a zenekarhoz. Beck viszont azt szerette volna, ha Page szólógitározik, ezért Chris Dreja ritmusgitáros megtanulta használni a hangszert, és cseréltek. Page ezután Jeff Beck mellett a zenekar második szólógitárosa lett. Page kísérletező kedve már ekkor megmutatkozott, hiszen ő volt az első angol rockgitáros, aki szitárral próbálkozott a „For Your Love” című számban, a Beck’s Boleróban pedig tizenkét húros gitáron játszott. Ez a stúdiófelvétel volt az első alkalom, amikor a John Entwistle helyett beugró session-zenésszel, John Paul Jonesszal játszott együtt, aki felajánlotta, hogy a jövőben szívesen dolgozna Page-dzsel. Beck egy supergroup alapítását tervezte Page-dzsel és a Who „ritmusszekciójával” – Keith Moon dobossal és John Entwistle basszusgitárossal. Énekesnek Donovant vagy Steve Winwoodot akarták szerződtetni. A zenekar sohasem alakult meg, de 1966-ban ez a projekt vette fel a Beck's Bolerót, ami Beck 1968-as Truth című albumán jelent meg. Beck 1966 októberében kivált a zenekarból; a Yardbirds belefáradt a folyamatos turnézásba és lemezfelvételekbe, egyre közelebb került a feloszláshoz. Állandó problémájuk volt az énekes posztja, amelyre Steve Marriottot akarták felkérni, de nem vállalta, mert épp akkor a Small Faceshez szegődött. Beck állandóan túlzásba vitte az improvizációt, ami önmagában nem lett volna baj, de társai szerint ezt kiszámíthatatlanul tette, majd 1966. október végén végleg kilépett. Page, akit társai ez időben Mr. Cool néven neveztek, első számú gitáros lett, és egyes későbbi Page-interjúk szerint a névhasználat joga is őt illette meg. Ezt azonban Dreja cáfolta, szerinte ő volt a Yardbirds régebbi (sőt alapító) tagja, ezért a Yardbirds név csakis rajta keresztül maradt meg. Valójában egyik álláspont sem fedi a valóságot: 1965-ben Yardbirds Ltd. néven szabályos szerződést kötöttek, hogy minden akkori tagot egyenlő részben illet meg a névhasználat joga. A – Beck szerint – katasztrofális menedzselés 1967 januárjában új utakat vett, amikor Peter Grant vette át az irányítást. Igaz, a korábbi menedzser úgy távozott, hogy miközben Grantnek a menedzselési jogot, a Yardbirds felvételi és produkciós jogait Mickie Most RAK Productions nevű cégének adta el. A dologban az volt a szerencsés momentum, hogy Grant és Most jó barátok voltak, sőt közös irodában dolgoztak. Grant azonnal azt a taktikát kezdte alkalmazni, amit később a Led Zeppelinnel vitt sikerre: nagy szabású ausztráliai és ázsiai turnéra indította csapatát. Page ezen a turnén használt először hegedűvonót a gitár megszólaltatásához. 1967 júniusában az Amerikai Egyesült Államokban megjelent a Yardbirds nagylemeze, amelynek egyik számában Mickie Most kifejezett kérésére John Paul Jones basszusgitározott. Ezen található a White Summer című alkotás is, amelyből később Page a Black Mountain Side-ot alakította ki. A Shapes of Things nyitó akkordjai a Song Remains the Same-hez hasonlítanak, és hallható egy hegedűvonóval előadott gitárszóló is. A Yardbirds végül is hibás menedzseri koncepciónak esett áldozatul. Mick Most álláspontja az volt, hogy egy zenekar azért ad ki kislemezeket, hogy felkerüljön a listákra, az ellenkező esetet kudarcként kell értékelni. Ezért a Yardbirds kislemezeire a slágergyanús, de gyenge számokat tették fel, míg a hatásos szerzemények felvételei a stúdiók polcain porosodtak. A rossz koncepcióból és a téves minőségmegítélésből az jött ki, hogy a kislemezek sorra buktak meg. Peter Grant ezzel szemben ez időben már úgy gondolta, hogy ha egy zenekar nem ad ki kislemezeket, akkor nem is bukhat meg, és ez a felfogás a Led Zeppelin sikertörténetében végig a sajátja maradt. A Yardbirds 1968 júliusában adta utolsó koncertjét. Ezután Keith Relf és Jim McCarty kivált, majd megalapította a Togethert, amelynek novemberi kislemeze feltűnés nélkül tűnt el. Később a Renaissance zenekar a klasszikus zene, a rock és a folk elemeit ötvözte. Még volt néhány előre lekötött fellépésük Skandináviában, ezért McCarty és Relf megengedte Page-nek és Drejának, hogy Yardbirds néven teljesítsék kötelezettségeiket. Page és Dreja ezután új tagokat keresett. Az énekesi posztra Page először Terry Reidet hívta meg, aki elutasította a felkérést, és maga helyett egy Robert Plant nevű West Bromwich-i énekest ajánlott. Plant elfogadta Page ajánlatát, mivel aktuális zenekara, a Hobbstweedle „nem volt valami jó; a többiek túljátszották magukat, az egész zajos ripacskodás volt, valódi tartalom nélkül”. Page és Grant hasonló véleményen volt, mivel a zenekarból csak Plantet tartották érdekesnek. A meghallgatáson szintén jelen lévő Dreja más véleményen volt, így Plant csapatba kerülése valószínűleg közrejátszott későbbi távozásában. Plant érkezésével a doboskeresésnek is vége szakadt, mert mindjárt beajánlotta dobosnak a redditchi John Bonhamet, akivel a Band of Joy nevű zenekarban játszott együtt, és aktuálisan éppen Tim Rose-t kísérte. Később Dreja is kiszállt, hivatalosan azért, hogy fényképész lehessen – ő készítette azt a képet, ami a Led Zeppelin első albumának hátoldalán szerepelt – , ekkor Page-nek eszébe jutott, hogy John Paul Jones július 19-én felhívta, hogy szívesen csatlakozna hozzá. Page-nek jó emlékei voltak a Jonesszal való közös munkáról, így azonnal bevette a zenekarba. Az első dal, amit együtt játszottak és 1968. augusztus 19-én Londonban, a Gerrard Street 22 alatti stúdióban gyakorlásképpen felvettek, a „Train Kept a Rollin’”, Johnny Burnette rockabilly klasszikusa volt, mivel ekkor még egyiküknek sem volt saját szerzeménye. Plant szerint azonban az első szám, amit játszottak, az „As Long as I Have You” volt. Mindkettőt később is rendszeresen előadták a koncerteken. Dreja távozásával a névhasználat kérdése is felszabadult, hiszen amíg ketten voltak a Yardbirdsből, Page és ő, addig a folytonosság volt a lényeg, amikor viszont Page egyedül maradt az együttes szervezésének kérdésével (persze Granttal a háta mögött), akkor már el lehetett gondolkodni, hogy teljesen új irányvonalat akarnak-e felvállalni, vagy a korábbit folytatni. Ugyanakkor jogi problémák is adódtak, mivel Dreja az ügyvédje útján szólította fel Page-et, hogy a Yardbirds nevet ne használja. Első közös lemezfelvételükre P. J. Proby „Three Week Hero” című albumának utolsó felvételi napján, 1968 augusztusában került sor. Proby így emlékezett: „Az utolsó napon még maradt egy kis stúdióidő, így megkértem őket, hogy játsszanak, a szöveget pedig ott helyben találtam ki. Akkor még nem voltak Led Zeppelin, csak a New Yardbirds, akik az én lemezemen játszottak.” A feladat azért adódhatott, mert Jonesnak ez a megbízatása még függőben volt, és az utókeveréseket be kellett fejezni. A zenekar The New Yardbirds néven teljesítette a kéthetes, 1968. szeptember 7-én a dániai Gladsexe-ben induló skandináv turnéját, bár a koncerteken részt vevő rajongók szerint az ott fellépő együttest egyszerűen csak Yardbirdsnek hívták; svéd újságok hirdetéseiben is így szerepel a nevük, és ismert egy autogramokkal ellátott fénykép is, melyen szintén hiányzik a New szó a Yardbirds elől. Ennek oka az, hogy Grant ezeket a koncerteket még júliusban, Relf és McCarty kiválása után kötötte le, amikor még arról volt szó, hogy a Yardbirds alakul újjá új tagokkal, nem pedig új zenekar jön létre. Sőt még 1969 márciusában, két hónappal a Led Zeppelin album amerikai megjelenése után és egy hónappal az angliai előtt is volt olyan angliai koncertjük, amit New Yardbirds néven hirdettek meg. Mindeközben Peter Grant lassan leépítette az összes többi zenekarral kötött kapcsolatait, hogy kizárólag a Led Zeppelinnel foglalkozhasson. Így például átengedte Mickie Mostnak a Jeff Beck Group menedzselését is, amely csapat ettől kezdve gyors ütemben hanyatlott. Grant és Page egyre közelebb kerültek egymáshoz, és Grant már nemcsak a koncertszervezéssel foglalkozott, hanem közösen alakították ki hosszú távú terveiket, miközben elképzeléseik nagyon hasonlóak voltak: egy élőben jól működő, profi zenekar összeállítása. ### A Led Zeppelin név születése A Led Zeppelin név már akkor megvolt, amikor Page még a Beck közreműködésével létrehozandó szupergroup terveivel volt elfoglalva, de nehezen talált hozzá társakat. Szóba került Nicky Hopkins zongorista, John Entwistle basszusgitáros és a Traffic gitárosa, Steve Winwood is. A Yardbirds és a Who koncertturnéjának indulásával a terveit is el kellett halasztani, mivel e két együttes tagjai adták volna az új együttes gerincét (Jeff Beck, Keith Moon, Jimmy Page). Ezért a Led Zeppelin létrehozása egy időre eltolódott. A névválasztásról szóló egyik történet mára már legendává vált: Keith Moon azt mondta, hogy egy szupergroup, amiben Page és Beck társak lennének, úgy zuhanna le, mint egy ólom léghajó (lead zeppelin). Az ólom zeppelin kifejezés eredetileg John Entwistle-től származik, aki a rossz koncerteket hívta így. Jimmy Page nyilatkozata: „Amikor nevet kerestünk, hirtelen eszembe jutott az a név, amit Keith Moon ajánlott. Gondoltunk arra is, hogy Mad Dogs legyen a nevünk. Nekem legjobban a Led Zeppelin tetszett – bár lehet hogy rossz vicc egy ólom léggömb. Ez valójában egy variációja az Iron Butterfly-nak, amely szintén a könnyedség és a súlyosság kettőssége.” Az együttes felvette a nevet, de Peter Grant menedzser javaslatára az a-t kihagyták belőle, hogy „az ostoba amerikaiak” ne keverjék össze a 'vezető' jelentésű lead szóval. ### A korai évek (1968–1970) #### Led Zeppelin: az első album Az együttes 1968. szeptember 27-én bevonult a londoni Olympic Studiosba, és október 5-ig, mindössze 30 óra alatt felvették első albumuk zenei anyagát. Ez a teljes időtartam, a felvételeket Page egy riportban 15 órára tette. Peter Grant szerint a lemezborító grafikáját is beleszámítva az egész album költsége 1750 £ volt. (Más adat szerint 1782 £) Az első album gyors összeállítása problémákat is okozott, így például Plant azért nem szerepel egyik számban sem szerzőként, mert még élő szerződése volt a CBS-szel. Már ekkor, alig egy hónappal a megalakulás után, olyan mennyiségű anyaguk volt, hogy öt számmal többet vettek fel, mint amennyi végül a lemezre került. A lemaradt számokat azonban koncerteken később is gyakran játszották. Ezek: „Tribute to Bert Burns”, „Baby Come on Home”, „Fresh Garbage”, „As Long as I Have You”, „Flames”. A Led Zeppelin a koncerteken az improvizativitásról volt híres, minden tagja invenciózus és karakteres zenész volt. Ez a körülmény és a felvételek rövid időtartama különösen érdekessé teszi azt a tényt, hogy az album mennyire egységesen szerkesztett, koncepciózus és szigorúan minden hang a helyén van. Ez nem csak Page dalszerzői és produceri munkáját, de az utómunkálatok terén végzett precíz tevékenységét is dicséri. Az összehasonlítási alapok megvannak. Jeff Beck ugyanekkor adta ki saját albumát, amely szintén tartalmazza a „You Shook Me”-t (). (Dalszerzők Willie Dixon és J. B. Lenoir.) A kritikusok a kettőt összehasonlítva Beck koncepciótlan és fantáziátlan, bár ugyanakkor technikailag mesterien előadott voltát állítják szembe Page gitár- és Plant harmonikaszólójával, Bonham visszafogott, még az ütemet is szaggatottan hozó dobolásával. A Led Zeppelin első albuma olyan kiforrott és kerek egész, mintha évek óta együtt zenélő társaság vette volna fel ötödik nagylemezként. A mesterkéletlen zenére jellemző, hogy minden utókeverés mellett is inkább benne hagyták az „I Can’t Quit You Baby”-ben az utolsó másodpercek hibáját, ahol mindenki kiesik a ritmusból Page rossz ütemű belépése miatt. A malőrt Bonham szedi össze egy extra breakkel, míg Page és Jones hallgat, hogy felvehessék az ütemet. Ilyesmi stúdióalbumokon nem szokott előfordulni, de a Led Zeppelin inkább bevállalta, minthogy utólag belenyúljon a felvételbe. Ráadásul Beck plagizálással vádolta a zenekart, mivel hat hónappal az ő lemeze után jelent meg a Led Zeppelin album. Arról nem esett szó, hogy nem Beck a dalszerző, ő is csak átvette. A kritikusok egy része is engedett az első benyomásnak, és a Led Zeppelin albumot egyszerűen Beckhez hasonlították. Ezt az állítást Page így kommentálta: „Az egyetlen hasonlóság az volt, hogy Jeff is, én is a Yardbirdsből jöttünk”. Stephen Davis Hammer of the Gods című könyve szerint ez vezetett Page és Beck kapcsolatának megromlásához. Davis másodkézi információi azonban nagyon sokszor tévesek, így valószínűleg ez is. Page és Beck már a Yardbirds idejében sem voltak túlzottan szívélyes viszonyban, amit Beck kiválása is mutat. Bár a Led Zeppelin korai dalai ismert bluesokon alapultak, több számnak – például a „Good Times Bad Times”-nak vagy a „Communication Breakdown”-nak – jellegzetes, kemény hangzása volt. A „Black Mountain Side” középpontjában az akusztikus gitár áll, a „Your Time is Gonna Come” orgona és húzott gitárhangzás egyvelege hippistílusban, a „Babe I’m Gonna Leave You”-ban pedig az akusztikus és elektromos hangszerek egyformán fontos szerepet kapnak. Az album központi darabja, a „Dazed and Confused” legismertebb részei a dal elején hallható, basszusgitáron játszott dallam, valamint Page virtuóz gitárszólója. Ez és a „How Many More Times” azért is különleges, mert ezekben Page hegedűvonóval játszott a gitáron. Page később gyakran játszott így mind stúdióban, mind koncerteken. A legtöbb dalban Plant és Page „felelget” egymásnak: ha Page játszik egy dallamot, azt Plant énekelve megismétli, vagy fordítva. Ezt a technikát koncerteken és későbbi albumaikon is előszeretettel alkalmazták. Az albumot általában kedvező kritika fogadta, viszont néhányan rossznak tartották. A Melody Makerben Tony Wilson ilyeneket írt: „Plant bátran feszül neki az erőteljes háttértrió zenéjének (...) A dobos játékában hatalmas erő van (...) A Led Zeppelin esetleg valamivel halkabbra foghatná tevékenységét”. A rossz kritikák közül John Mendelsohn az amerikai Rolling Stone magazinban megjelent kritikája a legismertebb, melyből süt a rosszindulat. Azt írta, hogy „Jimmy Page nagyon korlátolt szerző és producer, gyenge és fantáziátlan dalokkal”, maga a zenekar a Jeff Beck Group ikertestvére, és kigúnyolta Robert Plantet „erőlködő és nem meggyőző kiabálása” miatt, valamint Rod Stewart rosszabb kiadásának tartotta. A zenekarnak sokat ártott a kritika, emiatt évekig nem adtak interjút a lapnak. Jimmy Page különösen gyanakvó és cinikus lett általában a sajtóval szemben. A kritika hozzáállása a későbbiekben nem sokat változott, az új albumokat szinte mindig többségben fanyalogva fogadták, miközben a közönség tülekedett azok megvásárlásáért. Az első album a Melody Makertől és a Los Angeles Free Presstől kapott igazán jó kritikát. Az előbbi szerint „nagyszerű lemez olyan zenészektől, akiknek van mondanivalójuk”, az utóbbi a zene változatosságát emelte ki. A kritikák két véglete hosszú ideig a pozitív hozzáállású Billboard és a hosszú távon a Led Zeppelin ellen berendezkedő Rolling Stone volt. Ez utóbbi az 1970-es évek folyamán mindig az új angol rockbandák lehúzó kritikáival tűnt fel, sőt 1968. májusi cikke jelentős mértékben hozzájárult még a Cream feloszlásához is. A kritikák egyik legjobban megfogalmazott, és leginkább messzetekintő példája az Oz magazin kritikusának, Felix Dennisnek az írása: „Nagyon ritkán jelenik meg olyan nagylemez, amelyet nem lehet rögtön besorolni, vagy pontosan meghatározni, hiszen nyilvánvalónak látszik, hogy rockzenei mérföldkőről van szó, és el kell telnie bizonyos időnek, hogy megfelelő távlatból szemlélhessük. Az album természetes következményeként a zenekart hamarosan át kell engednünk az Államoknak. Szinte biztos vagyok benne, hogy a Melody Maker levelező rovata néhány hónap múlva ezzel a főcímmel jelenik meg: »Nagyobb-e Istennél Jimmy Page?«” Az album már Led Zeppelin néven jelent meg, miközben a felvételeket még a Yardbirds készítette hivatalosan, a készítés és a kiadás között pedig (New) Yardbirds néven turnéztak, ezután pedig vegyesen hol Yardbirds, hol New Yardbirds, hol Led Zeppelin néven szerepeltek. Page mindenképpen nevet akart változtatni, ehhez nagyban hozzájárult két körülmény. Az egyik Dreja ügyvédjének október elején kelt levele, amelyben megtiltotta számukra a Yardbirds név használatát. A másik még ennél is fontosabb. Peter Grant még a stúdiófelvételek elkészülte előtt sínre tette az album kiadását a USA-ban (már csak szerződést aláírni ment októberben a kész anyaggal a kezében New Yorkba), de Angliában nem akadt egyetlen kiadó sem, amelyik érdemben foglalkozni akart volna a Yardbirds megújult változatával. Sőt koncertlehetőséget sem nagyon sikerült lekötnie ezen a néven. Az együttes Led Zeppelin néven 1968. október 4-én adta első koncertjét a Newcastle upon Tyne-i Mayfair Ballroomban, majd október 15-én a guilfordi Surrey-i Egyetemen, a Marquee-klubban is felléptek. December 26-án már az USA-beli Denverben szerepeltek, majd Los Angelesben és San Franciscóban adtak koncerteket. 1968 novemberében Grant előleget szerzett az Atlantic Recordstól, ami abban az időben példátlan volt egy kezdő zenekar számára. Az is igaz azonban, hogy a tagok a brit blues-, beat- és R&B-zenekarok második hullámában szereplő korábbi zenekarokból érkeztek, és valamennyien vérbeli profik voltak fiatal koruk ellenére. A Led Zeppelin tulajdonképpen a supergroupok közé sorolható. Az Atlantic leginkább blues-, jazz- és soulénekeseiről volt ismert, de az 1960-as évek vége felé egyre nagyobb érdeklődést mutatott a progresszív brit zenekarok iránt. A Led Zeppelint egyes források szerint Ahmet Ertegün javaslatára anélkül szerződtették le, hogy akár egyetlen dalukat is hallották volna. Az azonban bizonyos, hogy Grant már a kész albumot vitte magával, így akár hallhatták is. A szerződést bonyolította, hogy az Atlantic kikötötte az újrakeverés jogát, amit Page természetesen nem nézett volna jó szemmel. Végül ezzel a joggal nem élt a kiadó. Ertegün döntésében szerepet játszhatott az a körülmény is, hogy a Cream ekkoriban adta búcsúkoncertjeit, és tudott dolog volt, hogy a trió feloszlik. A kemény zenét játszó brit rockzenekarokból ez időben a Led Zeppelin volt az egyetlen adódó lehetőség, ezért Ertegün a Cream helyébe léptette a Led Zeppelint. Az Atlantic-szerződés a világ összes országára szólt, kivéve az Egyesült Királyságot. 1969\. január 12-én, két héttel az első amerikai turné kezdete után a USA-ban megjelent a zenekar nevét viselő debütáló album. Angliában csak április 1-jén kezdték terjeszteni. A blues, a folk és a keleti zene hatásai a gitárhang torzításával együtt a heavy metal egyik alapművévé tették (bár magát a heavy metal kifejezést a zenekar tagjai sosem szerették, inkább csak a hard rock, rock and roll, vagy egyszerűen a rock meghatározást használták). A kor szokása szerint a kiadó csak az elővételi előjegyzések száma alapján tárgyalt a zenekarral: az első és egyetlen eset, hogy egy bemutatkozó album már elővételben platinalemez lett. A zenekar első albuma lett a rocktörténelem második platinalemeze az Iron Butterfly In-A-Gadda-Da-Vida opusza után. A Led Zeppelin 1969-től mindig élen állt a közönségszavazatok tekintetében. A Beat Instrumental szavazásán ez évben a legjobb koncertzenekar és a legjobb énekes, a második gitáros és negyedik basszusgitáros, valamint harmadik legjobb brit zenekar címeket gyűjtötték be. Ugyanakkor az első Led Zeppelin lemez egyike azon két albumnak, amely soha sem vezette az angol toplistákat, legmagasabb helyezése a kilencedik volt. Az amerikai Billboard listáján mégis 50 hétig volt az első 40-ben, itt a legmagasabb helyezése a 10. volt. Már feltűntek a Melody Maker közönségszavazati listáin is, negyedikek lettek az új reménységek listáján Angliában, és harmadikok a nemzetközi listán. A USA-ban a mai napig tízszeres platinalemez lett. Peter Grant és a BBC kapcsolatában már 1969. március 28-án törés lépett fel. A Marquee-beli koncertre ugyanis meghívta a BBC-t, hogy élőben láthassák azt a zenekart, amely koncerten adja magából a legtöbbet. A tévések elvállalták, majd bejelentés és indoklás nélkül nem jelentek meg a helyszínen. Grant ettől kezdve kerülte a tévéseket, főleg, ha a BBC-ről volt szó. Erre ráerősített azonban Page-nek az a véleménye is, hogy a tévéfelvételek nem képesek azt a hangzást hozni, ami elvárható lenne, ezért nem is törekedtek további felvételekre. Ennek következtében viszonylag kevés képfelvétel maradt a legnagyobb koncertbandáról. #### Led Zeppelin II Az első album sikere hatalmas lökést adott a zenekar karrierjének, az Egyesült Államokban különösen népszerűek lettek. Az első album megjelenésének évében, 1969-ben jelent meg második albumuk is, a Led Zeppelin II. Még a debütáló albumnál is nagyobb sikert ért el, az Atlanti-óceán mindkét partján első helyezett lett (a John Mendelsohn újabb élesen bíráló kritikája ellenére, amelyet Keith Shadwick a Rolling Stone szakmai mélypontjának nevez). Az album Amerikában már a megjelenés után két héttel a 25. helyen állt, a negyedik amerikai turné (október 3. – november 8.) végére már a második lett. Később hét hétig a Billboard listájának élén állt, a lemezeladási listákat a USA-ban tíz hétig, Angliában negyvenegy hétig vezette. A USA-ban 12-szeres platinalemez. Grant és Page elviekben nem voltak a kislemezkiadás ellen, azonban az amerikai rádióadók szinte követelték, hogy a „Whole Lotta Love” a bonyolult, nehezen emészthető és kísérletező, ráadásul kifejezetten hosszú középrész nélkül kerüljön a kislemezre. Ezt viszont a teljes zenekar ellenezte. Grant a helyzet kezelésére kilátásba helyezett egy kislemezkészítést. „Figyelemelterelésnek szántuk. Elképzelhetetlen volt, hogy csak úgy nekiálljunk egy kislemeznek. Nem adunk ki kislemezt. Ez volt az aranyszabály.” Ennek ellenére az Atlantic kiadó a vágott változatot kiadta, amelyhez végül Page kényszerűségből hozzájárult, mivel az élelmesebb rádiós lemezlovasok így is megoldották, hogy kiműtsék a nem nekik való középrészt. Ez a kislemez a Hot 100 listán a negyedik helyig jutott, egymillió példányt értékesítettek és ez valószínűleg több százezerrel növelte az album eladási számát, bár Page és Grant a későbbiekben is szándékosan szinte semmibe vette a létét. Az albumból a RIAA 1999-es adata szerint az USA-ban összesen 12 millió példány kelt el. A második Led Zeppelin album az angol toplistán 138 hétig tartózkodott. A kritikusok általában nem tudtak mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy bár az ő ízlésüknek nem felel meg a Led Zeppelin, mégsem férhet kétség a népszerűségükhöz. A kritikusok hozzáállása lassan változni kezdett, a harmadik amerikai turné (1969. július–augusztus) idején már az NME magazin is jó kritikát hozott, és végül csak a Rolling Stone maradt fanyalgónak. Az album első dala, a „Whole Lotta Love” a Led Zeppelin egyik legismertebb dala, mely még tovább növelte népszerűségüket; a dal több mint tíz éven át volt a Top of the Pops című TV-műsor főcímzenéje. A Led Zeppelin II fontosabb dalai közé tartozik az akusztikus és elektromos részeket váltogató „Ramble On”, a gitárrifről és a gitárszólóról könnyen felismerhető „Heartbreaker”, és a „What is and What Should Never Be”, mely Robert Plant különös tehetségéről tesz tanúbizonyságot. Az album egyetlen instrumentális darabja a „Moby Dick”, John Bonham dobszólójával, amelyet azonban nem dobszólóként vettek fel a stúdióban, hanem különböző időpontokban felvett szólórészletek összeszerkesztése. A dobszóló ezért nem reprezentálja John Bonham teljesítményét általában, csak az általa használt technikák hiányos és keveset mondó összegzése. (Szerencsére néhány koncertverziót is kiadtak később.) A Led Zeppelin korai koncertjeinek állandó darabja volt Howlin Wolf „Killing Floor” című dala, melynek átdolgozott változata „The Lemon Song” címmel szerepel az albumon. Ebben az időszakban a Led Zeppelin több amerikai turnén is részt vett. Eleinte kisebb klubokban és báltermekben, később viszont egyre nagyobb koncerttermekben léptek fel. A koncertek gyakran három óránál is hosszabbak voltak, a hosszú improvizációkban gyakran játszották James Brown és más soul- és funk-előadók dalait (ezeket Jones és Bonham különösen szerette). Mind a négyen szerették az amerikai rock and rollt, sokban hatott rájuk Fats Domino és Little Richard túláradó stílusa. Gyakorta játszottak olyan rockabilly dalokat, melyeket Elvis Presley vagy Eddie Cochran tett híressé. Sok ilyen koncert kalózkiadásokon jelent meg, melyek a gyűjtők és a rajongók féltett kincsei közé tartoznak. A második albumot az egymást érő turnék közti rövid szünetekben és magukon a turnékon vették fel. A dalokat szállodai szobákban és repülőgépen szerezték, a különböző hangszerek sávjait a világ egymástól távol eső pontjain éppen útjukba akadó stúdiókban vették fel. Este koncerteztek, utazás közben aludtak, és a következő koncerthelyszín valamelyik stúdiójában töltötték a nappalokat. Amikor volt néhány nap koncertszünet, akkor folyamatosan stúdióztak, így például a május 18-i minneapolisi és a 23-i chicagói koncert között New Yorkba utaztak, ahol nappal próbáltak, éjjel stúdióztak. Ez a munkamódszer nem tesz jót a minőségnek. Page például a „Whole Lotta Love” kapcsán nyilatkozta, hogy már az album megjelenése előtt annyit játszották, és az albumra olyan rossz verzióban került fel, hogy egyáltalán nincs vele megelégedve. „...engem őszintén szólva bántott, hogy ez az album annyira más lett, mint az első”. Pedig a Whole Lotta Love is nagy gondossággal került szalagra: először felvették külön sávokra, de egyszerre az egészet, majd Page órákon keresztül építette fel az ének köré a többit. Ennek ellenére a Led Zeppelin második albuma már felkerült a közönséglisták első helyére. Az állandó időzavar ellenére olyan mennyiségű anyagot vettek fel, hogy több opusz ki is maradt. Az 1969. március 3-án a londoni Playhouse Theatre előadását, valamint június 22-én a Tasty Sundae stúdióban felvett anyagot 1997-ben adta ki az Atlantic Records. Június 25-én a „We're Gonna Groove”-ot rögzítették, amely 1982-ben a Coda albumra került fel. Az 1969-es BBC és a dán televízió számára készített anyagot 2003-ban DVD-n jelentették meg. Már ekkor felmerült, hogy dupla lemezt adnak ki, de ezt még két évvel később, a IV. album felvételeinél is korainak tartották. Mindannyian belezavarodtak az időeltolódásokba, holtfáradtak és szinte betegek voltak. Csak a turnécsapat tagjaitól tudták, hogy a koncertek jól sikerültek. Ahányszor kiálltak a színpadra, annyiszor tették oda magukat. Bármi is történt velük a koncertek között, az előadáson örömünnepként élték meg, hogy együtt zenélhetnek. A koncertturnéról a Cash Box kritikája azt mondta, hogy a Led Zeppelin a végletekig tökéletesítette a brit hangszertrióban rejlő lehetőségeket. A zenekar 1968. szeptember 7. és 1969. augusztus 31. között (358 nap) 158 koncertet adott. Ez átlagban kétnaponként egy, de többször előfordult, hogy két fellépésük is volt egy napon. Ez idő alatt bebarangolták Dániát, Svédországot, Angliát, az Amerikai Egyesült Államokat többször is, miközben átruccantak Kanadába is, de szerepelt a programban Hollandia, Franciaország és Nyugat-Németország is. (Bővebben lásd: a Led Zeppelin koncertjeinek listája.) Ez a rohanás rendkívül kimerítő volt, ráadásul a tagok számára a koncert izgalma után fáradtság és nyugtalanság következett, valamint az otthon és a család utáni vágyakozás (Plant, Jones és Bonham fiatal feleséget és kicsi gyermekeket hagyott hátra Angliában). Bonham pánikszerűen félt a repüléstől, és a családját leginkább ő hiányolta. Richard Cole a Stairway to Heaven: Led Zeppelin Uncensored című könyvében részletesen leírja ennek a lelki nyomásnak a következményeit: hotelszobák tönkretétele, töméntelen mennyiségű ital elfogyasztása, felháborító és ijesztő, durva viccek alkalmazása. Richard Cole azonban abszolút elfogult forrás. Sokáig a Led Zeppelin turnémenedzsere volt, de kirúgták, és ezután mindenféle rosszízű pletykákat terjesztett. Már Stephen Davis újságíró könyvének anyaga is nagyrészt tőle származott, amelyben tényként ír arról, hogy Jones kivételével az együttes tagjai szerződést kötöttek az ördöggel. A zenekar tagjai rendkívül elítélően nyilatkoztak a Hammer of Gods című könyvről. A második és harmadik amerikai koncertturnén még mélyebbé vált barátságuk a Vanilla Fudge együttessel, akiknek kezdetben előzenekara volt a Led Zeppelin, később azonban már egyenrangúként írtak róluk a tudósítások. A rocktörténelemben egyedülálló módon ez a tekintély-kiegyenlítődés nem ment a barátság rovására, hanem 1969 őszén már hol a Vanilla Fudge volt a Led Zeppelin előzenekara, hol meg fordítva. Sőt ennél több is történt, hiszen Carmine Appice emlékezései szerint egy alkalommal a How Many More Times gitár-ének kettősébe feledkező Page és Plant háta mögött Appice és Tommy Bogert helyet cseréltek Bonhammel és Jonesszal, és ők folytatták a számot. Semmiféle versengés nem alakult ki köztük, bár ennek talán az volt az oka, hogy a Vanilla Fudge-nak bevallottan ez volt az utolsó koncertturnéja a feloszlás előtt. Emlékezetes fellépéseik közé tartozik az 1969. június 16-i, 24-i és 27-i, amelyeknek műsorából kiadtak több felvételt is. A július 6-i Newport Jazz Festivalon B. B. King, a Jethro Tull és Johnny Winter társaságában zenéltek. Októberben a Carnegie Hallban játszottak. 1970. január 9-én a londoni Royal Albert Hall volt koncertszínhely. 1970\. június 28-án a septoni koncert a nagy szabadtéri előadások elsője, július 9-én pedig Nyugat-Berlinben voltak. Decemberben japán turnét vezettek. #### Led Zeppelin III Az 1970. január 9-én a Royal Albert Hallban adott koncertjüket filmre vették, azzal a szándékkal, hogy koncertfilmet készítsenek belőle. Különböző technikai problémák miatt ennek kiadása végül elmaradt, és a felvétel hasznosítható részei a 2003-ban megjelent DVD-n kerültek forgalmazásra. Ez a koncert a legjobb példája a zenekar spontaneitásának és precizitásának, a zene elemi erejének. A kritikusok egy része, akik továbbra sem értették meg a zenekart, de a népszerűség miatt mégsem húzhatták le egyértelműen, ellentmondásos véleményeket írtak, sőt néha kritikán belül saját magukkal is ellentmondásba keveredtek. A Melody Maker tudósítója, Raymond Telford például azzal kezdi cikkét, hogy „Az előadás kis híján katasztrófába torkollott... kezdetektől fogva hiányzott az izgalom.” Aztán így fejezi be: „A How Many More Times alatt Page az ujjai köré csavarta a közönséget... összesen ötször hívták vissza ráadásra a csapatot.” Ebből aztán mindenki azt a részt jegyzi meg, ami saját hozzáállásának megfelel. Az 1970-es első angliai turné Plant január 31-i autóbalesete miatt félbeszakadt. Az énekes súlyos arcsérüléseket és végtag-zúzódásokat szenvedett, két hétig kórházban volt. Mégis a lekötött turné utolsó koncertjét már megtarthatták február 17-én, ami Plant elhivatottságát jelzi. Ezután egészen áprilisig európai turnéra mentek, amely – Bonham nyilatkozata alapján – „színtiszta jótékonyság” volt az amerikai turnék bevételéhez képest. A február eleji kényszerszünetben születtek meg a III. album első elképzelései, Page a stúdióban egyedül dolgozott az akusztikus részek felvételénél. Talán ennek is köszönhető a harmadik album valamivel több akusztikus része. Az európai turnén az 1970. február 28-i koppenhágai koncerten a zenekarnak The Nobs néven kellett fellépnie, ugyanis Eva von Zeppelin (a feltaláló rokona) a borító láttán azzal fenyegetett, hogy megakadályozza az előadás megrendezését. A Dániában élő bárónő szerint „lehet, hogy világhírűek, de azért túlzás, hogy négy ugráló majom bitorolja a nemes nevünket”. Az ötletet a névre talán Claude Nobs menedzser nevéből vették, aki tevékenyen vett részt a Led Zeppelin koncertszervezésében, de A Fütykösök név végül egy világraszóló reklámot jelentett a zenekarnak: az abszurditást kezelő önkritikus humor megnyilvánulásának tartották. A zenekar harmadik albumának, a Led Zeppelin III dalainak írásához Robert Plant és Jimmy Page 1970 májusában egy civilizációtól elzárt dél-walesi házba, ahol Plant gyermekkorában élt, Bron-Yr-Aurba (kiejtése: bron-raar, jelentése arany lélegzet) vonult vissza, ahol még folyóvíz sem volt. Ennek eredménye az októberben megjelenő, sokkal akusztikusabb hangzású album váza, köztük a „Bron-Yr-Aur Stomp” című dal, melyet a borítón tévesen „Bron-Y-Aur Stomp”-ként jegyeztek, egyébként pedig Bert Jansch „The Waggoners Lad” című dalának átdolgozása. Koncerteken néha tükörfordításban, „The Golden Breath” címen adták elő. A folk és a kelta zene erőteljes hatása újra bizonyította Page tehetségét, ami a lágyabb hangzású dalokon nyilvánul meg („That's the Way”, „Tangerine”). A szintén folkos hangzású „Gallows Pole” Leadbelly „The Gallows Pole” című dalának feldolgozása, de Plant a Fred Gerlach-féle változatát használta fel. Az akusztikus dalok mellett az album fontos darabja a dobközpontú „Out on the Tiles” és a közel hét és fél perces csúcspont, a „Since I've Been Loving You”. A híres nyitódal, az „Immigrant Song” az előző két album kérlelhetetlen, kemény hangzását idézi, szövege pedig a viking hódításokról és a skandináv mitológiáról szól. Ez és más mitológiai utalásokat tartalmazó dalaik nyomán „rockistenek” (rock gods), „a rock istene” (god of rock) és „az istenek pörölye” (hammer of gods) jelzőkkel kezdték illetni a zenekart, és később más, hasonló stílusú együtteseket. A felvételeket 1970 júniusában végezték egy vidéki stúdióban, a nagy és huzatos Headley Grange-ban, a Rolling Stones mozgó felszerelésével. Június 28-án a zenekar néző előtt lépett fel a Bath Festival of Blues and Progressive Music keretében. A koncert, ami vízválasztónak bizonyult a zenekar életében, a letaglózó erejű „Immigrant Song”-gal kezdődött, majd a még meg sem jelent harmadik albumról játszottak további dalokat. Elhangzottak az újonnan kitalált akusztikus darabok is, majd a koncertet öt ráadással zárták, amiben olyan sikeres szerzők klasszikus rock and roll dalait játszották, mint Little Richard, Chuck Berry és Elvis Presley. A koncert megszilárdította a zenekar hírnevét Nagy-Britanniában, és az olyan szupersztárokkal emelte egy vonalba, mint a Who és a Rolling Stones. A Led Zeppelin Nagy-Britanniában nem adott koncertet a következő kilenc hónapban, ehelyett tovább dolgoztak a stúdióban a lemez felvételein. Augusztus közepén visszatértek Észak-Amerikába. 1970. szeptember 19-én fejezték be a New York-i Madison Square Gardenben a 18 hónapos turnét, amit elővételben eladott jegyek és hosszú koncertek jellemeztek. Eddig az időpontig, azaz két év és 12 nap alatt az együttes kereken 250 előadást tartott meg. A Led Zeppelin III album 1970 októberében jelent meg, és azonnal az amerikai és brit listák élére ugrott. Ugyanakkor kereskedelmileg nem volt annyira sikeres, mint a korábbi albumok. A Billboard listáján mindössze 42 hétig volt fent, ami kevesebb, mint a fele az előző albumok itt tartózkodási időtartamának. A kritikai megjegyzések az akusztikus darabokhoz langyosak voltak. A Led Zeppelint azzal vádolták, hogy a Crosby, Stills, and Nash együttes stílusát vették át, amely zenekar nagyjából egyidőben alakult meg a III. album kiadásával. A kettő összehasonlításra a kritikusok részéről némiképp rosszindulatról tanúskodik, amit Page így kommentált: „... hová tették ezek a fejüket és a fülüket? Az első lemezen is volt három akusztikus szám, a másodikon meg kettő...”. Lester Bangs, a Rolling Stone magazin kritikusa fő benyomása „a dalok következetes ismeretlensége” volt, továbbá megjegyzi, hogy „a That’s the Way volt az első, ami érzelmileg megérintett”. Az album gazdag hangzásvilága vegyes, de inkább elutasító kritikákat kapott, sok szakíró meglepődött az első két album stílusától való eltávolodáson. Idővel azonban felismerték a Led Zeppelin III jelentőségét. Miközben a kritika erősen fanyalgott az akusztikus hangzás előretörése miatt, a Melody Maker közönségszavazásán Plant győzött, amivel megelőzte az öt éve folyamatosan első helyezett Mick Jaggert. Külföldi lemezeladásaik olyan mennyiségűek voltak, hogy az angol Parlament kereskedelmi csoportja két aranylemezt adott át nekik, mivel „hozzájárultak Nagy-Britannia kereskedelmi egyensúlyához”. Robert Plant dalszövege a „That’s the Way”-ben két fiúról szól, akik gyermekkorukban barátok voltak, majd felnőttként az egymástól való elválás veszteségét érzik. Néhány rajongó és kritikus a dal szövegét metaforaként értelmezi a zenekar és Amerika viszonyára. Az ország, ami a keblére ölelte a zenekart, amikor az megérkezett a földjére, és nagyban hozzájárult a sikeréhez, tele volt feszültséggel, faji ellentétekkel, erőszakkal, rendőri brutalitással és fegyverekkel. Amerikába érkeztük előtt sem Robert Plant, sem John Bonham nem találkozott még fegyveres rendőrrel. Richard Cole az In Stairway to Heaven című könyvében megemlít egy motorost, aki megpróbálta őt leszúrni egy Greenwich Village-i bárban, és Memphisben egy haragos koncertszervezőt, aki pisztolyt fogott Peter Grantre. A „That's the Way” szövegének másik lehetséges magyarázata szerint Page és Jeff Beck gyermekkori barátságára utal. A Led Zeppelin III a különleges albumborítók világába is újat hozott: egy kereket tartalmazott, melyet ha elforgattak, a kivágásokon keresztül mindig más kép látszott. 1970 novemberében kiadójuk, az Atlantic Records, a zenekar kérését figyelmen kívül hagyva az „Immigrant Songot” kislemezen is kiadta. Ezen hallható egyetlen B-oldali kislemezdaluk, a „Hey Hey What Can I Do”, ami a rádiók egyik kedvenc dala lett. További kilenc kislemezük is a beleegyezésük nélkül jelent meg, ugyanis nem akarták megbontani albumaik egységét, valamint rádióban játszható hosszúságúra rövidíteni dalaikat – ebben menedzserük, Peter Grant is támogatta őket. 1969 után televíziós fellépéseket sem vállaltak, mivel ezeknél sem megjelenésüket, sem a hangminőséget nem tudták a nekik megfelelő módon alakítani. A zenei műsorokban való szereplés hiánya miatt a rajongók így leginkább „személyesen”, a koncerteken találkozhattak velük. Érdekesség, hogy a kislemezek egyike sem került fel az amerikai toplisták első helyeire. ### „A világ legjobb zenekara” (1971–1975) A korai évek sikerei eltörpülnek ezen ötéves időszak mellett. A Led Zeppelin ekkor jelentette meg legkelendőbb albumait, melyekkel az 1970-es évek legsikeresebb előadói közé emelkedtek. A tagok megjelenése is sokat változott, a korszak más neves művészeihez hasonlóan gondosan megtervezett, különleges színpadi ruhákat és ékszereket viseltek. A zenekar túlzásairól is híres lett. Saját, The Starship nevű repülőgépükkel utaztak, egész szállodai emeleteket béreltek ki (ezek közül a legismertebb a los angeles-i Continental Hyatt House, amit „Riot House” néven is emlegettek), és kicsapongó életmódjukról is rengeteg történet ismert. Az egyik történet szerint miután John Bonham berúgott, több televíziót dobott ki a Riot House ablakain, majd az egészet egy groupie-ra kente. Egy másik híres eset a cápás eset (vagy vörös csattogóhal-incidens), ami 1969. július 28-án, a seattle-i Edgewater Innben történt. Ezt azonban az érintettek mindig cáfolták. Ezt Page így fogalmazta meg: „Igen. Égett bennünk a tűz, száguldottunk felfelé, és senki sem tartott szemmel minket. A Led Zeppelin züllöttségével kapcsolatos, alkoholgőzös történetek mind az első két évben estek meg. Később kinőttünk az ilyesmiből, és valódi vállalkozássá lettünk.” #### A negyedik album 1970 szeptemberében Robert Plant és Jimmy Page ismét a civilizációtól elzárt Bron-Yr-Aurba költözött egy hétre. A felvételek a londoni Island Studios-ban kezdődtek, de az új évben már újból a Headley Grange-ban dolgoztak Andy Johns főmérnök segítségével, aki a Rolling Stones mobil egységét irányította. Headley Grange kertje, kandallói és az egész nyugodt környezet spontán módon elősegítette a hangzással való kísérletezést. Bonham a folyosón állította fel a dobjait, Jimmy Page pedig a gitárerősítőket a beépített szekrényekben helyezte el. John Paul Jones egy annyira bonyolult blues-szólammal állt elő, amit a többiek csak több órás gyakorlással tudtak elsajátítani. Egy részben a zenészek eltérő ritmusképletet játszanak: Page (gitár) és Jones (basszus) 9/8-ban kezdenek, 4/4-ben folytatják, majd 5/4-ben, miközben Bonham (dobok) végig 4/4-ben játszik. Ebből az erőpróbát jelentő riffből fejlődött ki a „Black Dog”, amit Barney Hoskyns úgy nevezett, mint „a rock and roll egyik legtekervényesebb dala” és „a Led Zeppelin készletében a legördögibb, legerőteljesebb szám”. Az egyik napon, amikor a zenekar az indiai ihletésű „Four Sticks” felvételeivel már többször próbálkozott, a frusztrált Bonham hirtelen elkezdte dobolni Little Richard „Keep A-Knockin’” számának bevezetőjét, Page pedig egy Chuck Berry által inspirált riffet játszott. A számnak a „Rock and Roll” nevet adták, és a Rolling Stones road managerének vezetésével, Ian Stewart játékával egy boogie-woogie zongorán mindössze három menetben rögzítették. 1970 áprilisában Jimmy Page elkezdett dolgozni egy hosszú, több részes számon, ami véglegesen Headley Grange-ban alakult ki. Itt Page és Jones fáradságos módon próbálkozott a hangszeres részek kidolgozásával a szinte középkori hangulatú, törékeny kezdet után a teljesen elektromos befejezésig. A kezdet a 12 húros gitár és a szintetizátorral előállított fuvolahang kettőse. A középrész gitárszólója maradandó hatással volt a rockzenére: 2005-ben a Guitar World szavazásán első helyre került, minden idők legjobb gitárszólójává választották. A dal első teljes próbáján Plant szinte a teljes szöveget helyben rögtönözte, és megszületett a szám címe is: Stairway to Heaven. A nyolcperces számot 1971 februárjában vették fel Londonban, első élő bemutatója március 5-én volt Belfastban, és hamarosan a zenekar koncertjeinek kötelező darabjává vált. A „Stairway to Heaven”-t a hallgatók jobban a szívükbe fogadták, mint bármely más Zeppelin-dalt, a líraiságát és spirituális mondanivalóját jól közvetítette Page drámai gitárjátéka és a szám fülbemászó dallama. A rádiók által évtizedeken keresztül folyamatosan játszott Stairway to Heaven a progresszív rock és általában a 70-es évek egyik kliséjévé vált. A dal keletkezése Page szerint arra vezethető vissza, hogy George Harrison egyszer megjegyezte: a Led Zeppelinnek nincsenek igazi balladái. Ennek hatására a Beatles Something című szerzeményének bevezetőjére próbált variációkat, ebből alakult ki a bevezető gitárdallama. Az USA-ban 1971. november 8-án jelent meg a Led Zeppelin negyedik albuma, Nagy-Britanniában november 19-én. Egy héttel később már a RIAA által megállapított aranylemez lett az USA-ban példány eladásával. Nagy-Britanniában az első helyen állt, az USA-ban a második helyet érte el; az első helyen Carole King „Tapestry” című száma előzte meg (ez 15 hétig vezette a listát). A folyamatos turnézás fenntartotta az album helyét a listán: a Led Zeppelin IV a „Top Sixty”-ben maradt („legjobb 60”) három és fél éven keresztül, összességében pedig 259 hétig volt fent a Billboard listáján, de az élre sosem került. A USA-ban a mai napig 23-szoros platinalemez, ezzel a harmadik helyen áll a legkelendőbb albumok között. Ezzel egyben a hard rock legkelendőbb albumaként tartják számon. A az USA-ban 2006. július 31-éig példányban kelt el, így ott ez lett minden idők harmadik legtöbbször eladott albuma. Még a Rolling Stone magazin is elismerte, hogy az együttes ezzel az albummal elérte kreativitása csúcsát. Lenny Kaye kritikus üdvözölte a Led Zeppelin IV albumot, „a figyelemre méltó ízlésessége és finomsága” miatt. Robert Christgau, a The Village Voice kritikusa a lemezt „csúcs Led Zeppelin és heavy metal”-nak nevezte, a „When the Levee Breaks” számot pedig „diadalmenet”-nek. A IV. album Angliában listavezető is volt, és 62 hétig tartózkodott a toplistákon. Amerikában a Billboard listán 39 hétig szerepelt, de nem volt listavezető. Az eredeti csomagoláson nem jelölték a zenekar nevét, a cím pedig csak négy szimbólum volt – . Az album ismert elnevezései: Four Symbols és The Fourth Album (az Atlantic Records katalógusában mindkettő szerepel), The Unnamed Album, Untitled, Zoso, Runes, Sticks, Man with Sticks, vagy Four; leggyakrabban Led Zeppelin IV-ként hivatkoznak rá. A Rolling Stone 2005-ös interjújában Plant elmondta, hogy az album címe csupán a negyedik album. A kiadó előzetes véleménye szerint ez szakmai öngyilkosság lenne, ezért az együttes sokáig küzdött, míg elfogadták a borítótervet. A zenekar még nagyobb sikerrel ötvözte az akusztikus, népzenei elemeket a heavy metallal és a blueszal. Az album dalaiban több stílus is meghatározó: a „Black Dog”-ban a hard rock (a címet egyesek szerint a stúdió körül lófráló kóbor kutya ihlette); a „Going to California” tisztelgés Joni Mitchell folkénekesnő előtt; a „Four Sticks”-ben pedig John Bonham négy dobverővel játszik, ahogyan az a számcímből is látszik: négy husáng. A cím egyben utal Bonzo dobverőinek méretére is, hiszen mindig nagyméretű, nehéz verőket használt, amiket a szakma csak Bonzo faágacskáinak nevezett. A „The Battle of Evermore” az egyetlen Led Zeppelin-dal, melyen vendégénekes szerepel: Sandy Denny, a Fairport Convention énekesnője. A borító belsején, a dal címe mellett látható az ő jele: három egymáshoz kapcsolódó háromszög (a jelet a zenekar választotta neki). Ez és a „Misty Mountain Hop” című dal több hivatkozást tartalmaz J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című regényére. A „Rock and Roll”, a „When the Levee Breaks” és a „Stairway to Heaven” a Led Zeppelin legismertebb dalai közé tartozik. A „Rock and Roll” az 1950-es évek rockzenéje előtti tisztelgés, melyben John Bonham játéka fontos szerepet kap. A dal 2006-ig a Cadillac-reklámokban volt hallható – ez azon kevés esetek egyike, amikor a zenekar még élő tagjai hozzájárultak dalaik felhasználásához. A utolsó dala egy Memphis Minnie/Kansas Joe McCoy-blues, a „When the Levee Breaks” feldolgozása. A Led Zeppelin verziója egy sajátos dobszólammal indul, melyet azóta több más előadó felhasznált. A zengő dobhangot úgy érték el, hogy a dobszólamot a stúdió lépcsőjén vették fel. Ahogy az album megjelent, az együttes máris egy 16 állomásos koncertkörútra indult Nagy-Britanniában. Szeptemberben már (első alkalommal) a Távol-Keleten voltak, Tokióban öt koncertet adtak hatalmas sikerrel (Page és Plant elhatározták, hogy a világ összes országában fel fognak lépni). Bár ez a turné és a legtöbb korábbi is nagyobb baj nélkül lezajlott, mindig volt rá esély, hogy valami rosszul sül el. A jegy nélkül maradt dühös rajongók, akik mindenáron szerettek volna ott lenni egy koncerten, vagy a túlságosan agresszív rendőrség (vagy a biztonságiak), vagy egyszerűen csak a koncerten kialakuló, túlságosan lelkes hangulatnak rossz következményei is lehettek. 1971\. július 5-én egy koncert Milánóban (Vigorelli Velodromo) mindössze 40 perccel a kezdete után félbeszakadt, mert a rendőrség könnygázt vetett be a stadionban összezsúfolódott tömegben. A zenekar tagjai elbarikádozták magukat egy kisebb szobában a színpad mögött, ezalatt a berendezésüket összetörték. A zenekart kísérő roadie-k közül többen megsérültek. A zenekar soha többet nem lépett fel Olaszországban. 1971\. augusztus 19-én, Robert Plant 23. születésnapján, a Pacific Coliseumban adott koncerten (Vancouver, British Columbia) mintegy 3000 rajongó jegy nélkül jelent meg a bejáratoknál. A rendőrséggel való összecsapásban 35 ember sérült meg. A berendezésben esett kár miatt a következő évben a város vezetői nem adták meg az engedélyt a zenekar fellépéséhez, pedig akkorra a jegyeket már eladták (a koncertet emiatt áttették a Seattle Coliseumba, Washington államba). Novemberben Empire Poolban ezt úgy próbálták megelőzni, hogy fejenként legfeljebb öt jegyet lehetett vásárolni. 1972 januárjában a Record Mirror és a Disc szavazásán is első lett a Led Zeppelin. Ez év februárjában az együttest nem engedték belépni Szingapúrba, hivatalosan a hosszú hajuk miatt. #### Houses of the Holy Következő albumuk, az 1973-as Houses of the Holy még inkább kísérletező: erőteljes dallamok, hosszabb dalok, a szintetizátor és a mellotron gyakoribb használata jellemzi. Az olyan dalokkal, mint a „The Song Remains the Same”, a „No Quarter” vagy a „D'yer Mak'er”, addig teljesen ismeretlen vizekre eveztek. Csakúgy mint a „The Crunge”, amely groove és funk-rock alapokon, bonyolult, váltakozó páros és páratlan ütemekkel operáló alkotás, Plant éneke szinte a raphoz közelít. A „Dancing Days” és a „The Ocean” a korábbi stílusok felé mutat vissza, a „Rain Song” a mellotronra épülő, szimfonikus nagyzenekari hangzást idéző szerelmes dal. Az „Over the Hills and Far Away” stílusában és ritmusában is váltakozó, nagyszerűen felépített dal. 1973-as amerikai turnéjukon rekordot döntöttek: a floridai Tampa Stadiumban a Beatles 1965-ös Shea Stadium-beli nézőszám-rekordját ( néző) megdöntve ember előtt játszottak. San Franciscoban két egymás utáni koncertre ember látogatott el. A New York-i Madison Square Gardenben adott három telt házas koncertjüket filmre is vették, de csak néhány év múlva adták ki. A lemez 39 hétig tartózkodott a Billboard 40-es listáján, és listavezető is volt. A USA-ban a mai napig 11-szeres platinalemez lett. 1974-ben megalapították saját lemezkiadójukat, a Swan Song Recordsot, melyet egyik ki nem adott dalukról neveztek el. A kiadó logóján – William Rimmer Evening: Fall of Day című 1869-es festménye alapján – Apollón vagy Ikarosz látható. A logó sok Led Zeppelinnel kapcsolatos terméken megtalálható. Amellett, hogy saját albumaikat itt adták ki, más zenekarokat is leszerződtettek, melyek közül a legismertebbek: Bad Company, Pretty Things, Maggie Bell, Dave Edmunds. #### Physical Graffiti Az együttes a teljes 1974-es évben a lemezkiadó megszervezésével, a következő album elkészítésével és pihenéssel foglalkozott. Ebben az évben egyetlen koncertet sem tartottak. A koncertszünet eredménye az 1975. február 24-én, a Swan Song Records kiadásában megjelenő első dupla albumuk, a Physical Graffiti. Megint sikerült bizonyítaniuk, hogy különböző stílusok terén is otthonosan mozognak. Példa erre a bonyolult „Ten Years Gone”, az akusztikus „Black Country Woman”, a gyors „Trampled Under Foot” és az indiai–arab hatásokat mutató „Kashmir”. Nem sokkal később előző négy albumuk újra felkerült a Top 200-as listára. Ismételten amerikai turnéra indultak és újabb rekordokat döntöttek meg. Az 1975. év eleje turnékkal telt el, mégpedig a gigantizmus jegyében. Ekkor a Led Zeppelin használta a legtöbb hangszórót és legerősebb hangosítást (184 hangszóró, watt és 120 decibel). Az Earls Court Arenában öt, egyenként -es koncertet tartottak egymás után, amelyből néhány felvétel a 2003-as Led Zeppelin DVD-n jelent meg. Ezeket a koncerteket ma már a zenekar legjobb koncertjei között tartják számon. Felhasználták a videokivetítést és a lézertechnológia akkor legújabb vívmányait. A Melody Maker listáin Robert Plant lett az első számú énekes, és Jimmy Page az első gitáros. E nagyszabású koncertturnét újabb nagy koncertszünet követte: 1975. május 25. és 1977. április 1. között egyetlen koncertet sem tartottak. Ennek több, egymástól független oka volt, többek közt Plant 1975. augusztus 4-i balesete, amelynek során bokatörést szenvedett. 1977. április 1. és június között megint nagyszabású koncertturné következett, amelyet azonban Karac Plant halála szakított félbe. ### A kései évek (1976–1980) #### Presence Robert Plant és felesége görögországi vakációjuk során autóbalesetet szenvedett, Plant bokája eltört. Mivel nem tudták folytatni a koncertkörutat, ismét stúdióba vonultak, és elkészítették hetedik albumukat, amelynek eredetileg az Obelisk címet adták. Később mégis Presence (Jelenlét) címmel adták ki. Ez az album több változást is hozott stílusukban. A bonyolult szerveződésű dalok helyett közvetlenebb, jam-szerű számok kerültek rá, mint a „Nobody’s Fault But Mine”; a legjobban sikerült, és a korábbiakra talán leginkább emlékeztető szám, az epikus jellegű „Achilles Last Stand”. A Presence mind a rajongók, mind a kritikusok részéről vegyes fogadtatásra talált: voltak, akik a váltás okának a zenészek szélsőséges életstílusát tartották. Erre az adott alapot, hogy 1976 szeptemberében Page és Bonham kábítószeres botrányairól cikkeztek az újságok. Az album megjelenése óta eltelt időben a kritika már arról beszél, hogy a Presence az egyik legegységesebb és legjobban hangzó, de leginkább félreértett és alulértékelt Led Zeppelin album. Plant egy svéd tévéműsorban szintén az album hangzását emelte ki. Page szerint: „Nagyon elégedett vagyok az egésszel... A munkálatok során minden szálat a kezemben tarthattam.” Ezen az albumon található a minden idők második legszebb fehér-blues számának kikiáltott „Tea for One”, amely visszafogottságával különleges hangulatot áraszt, végig egy kitörni készülő vulkánra emlékeztet, de amikor egy szokványos felépítésű dalban a fokozás, ritmusváltás és érzelmi tetőpont következne, szinte meglepő módon simul vissza a lágy bluesba. A Presence már elővételben platinalemez lett a USA-ban. Az album 14 hétig volt az angol toplistákon, valamennyi Led Zeppelin lemez közül a legrövidebb ideig. Ez lett az első olyan album, amelyet a Rolling Stone Magazin már a megjelenés alkalmával dicsérő kritikával látott el. Steven Davis szerint: „Az új lemez bebiztosítja a kvartett számára az ismert világegyetem heavy metal bajnokainak címét.” A Melody Maker olvasóinak szavazásán az év zenészei között Plant a legjobb énekes, a Led Zeppelin a legjobb zenekar, Page a legjobb gitáros és producer, a Physical Graffiti a legjobb album (megelőzve a Queen A Night at the Opera című lemezét), Bonham Keith Moon után a második dobos. #### A koncertfilm (The Song Remains the Same) 1976-ban, turnéjuk szünetében leforgatták a The Song Remains the Same című film fantázia-betétjeit. Az év végén megjelent a Song Remains the Same és a hanganyagát tartalmazó dupla album. A következő húsz évben ezen 1973-as felvételeken kívül nem jelent meg videóanyag a Led Zeppelinről, és az 1997-es BBC Sessionsig hivatalos koncertfelvételt sem adtak ki. A koncert előadásával a zenekar általában nem volt elégedett, sok helyen hibák fedezhetők fel. Például amikor Plant a „Whole Lotta Love”-ban a középrészben nem az első, hanem a második versszakot ismételte meg, Page viszont sérült kézzel játszott. Ennek ellenére nem keverték újra az anyagot, utólag nem módosítottak rajta, mert nem tartották volna tisztességesnek. A filmet még 1976-ban sem akarták kiadni, de Plant bokatörése miatt nem tudtak turnézni, ezért döntöttek az anyag kiadása mellett. 1977-ben újabb amerikai turnéra indultak, melyen Chicagóban, Los Angelesben és New Yorkban öt-öt este léptek fel telt ház előtt. (A rajongók körében a seattle-i és a clevelandi koncert nem hivatalos felvételei terjedtek el, az előbbi Destroyer címen.) Ebben az évben a New Musical Express szavazásán a Led Zeppelin második lett a Sex Pistols mögött, Bonzo pedig az év dobosa címet nyerte el. Ebben az évben a The Song Remains the Same nyerte el a legjobb album címét és Page a legjobb gitárosét a Melody Maker szavazásán. Az oaklandi „Day on the Green” fesztiválon adott műsoruk után kapták a hírt, hogy Robert Plant fia, Karac gyomorfertőzésben meghalt. A turné további részét lemondták. A tragédia következtében már a zenekar feloszlásáról szóltak a híradások. A koncertturnét azonnal lefújták, és ismét hosszabb szünet következett a zenekar működésében. #### In Through the Out Door 1978-ban a Led Zeppelin gyakorlatilag szüneteltette tevékenységét. Közös programjaik, fellépéseik nem voltak. Jones session-zenész volt korábban is, ezért besegített néhány más zenekar felvételeibe. Plant júliusban tartott egy előadást a Melvin Giganticus and the Turd Burglers nevű alkalmi együttessel, majd augusztusban Ibizán dzsemmelt Dr Feelgooddal. Szeptember 7-én újabb csapás érte a zenekart, meghalt barátjuk, Keith Moon, a Who dobosa. 1978 decemberében, az ABBA együttes svédországi stúdiójában (Polar Studio) vették fel új albumukat, az In Through the Out Doort. Több mint kétéves szünet után megint jó kedéllyel és nagy energiával dolgoztak együtt, és a múlttal csak néhány dal témájában és hangzásában foglalkoztak. Olyan számokkal, mint a „Carouselambra” és a „Fool in the Rain”, melyekben John Bonham mutathatta meg tehetségét, valamint a Plant fiának emlékére készült All My Love. A szintetizátorok gyakori használata tanúskodik róla, hogy John Paul Jones zenei ízlése meghatározó volt a felvételek során, bár arányaiban nem nagyobb a jelenléte, mint korábban a zongora és a mellotron. A hetvenes évek végén a diszkó került a zenei ízlés középpontjába, a kritika pedig leginkább a punkkal foglalkozott, és az évtizedes múltra visszatekintő Led Zeppelin sokak szemében őskövületnek számított. A kritika egész egyszerűen blöffnek nyilvánította az anyagot, ötlettelenséggel vádolva a zenekart. Rajongótáboruk azonban nem csökkent jelentősen, az új lemez az USA-ban és az Egyesült Királyságban is listavezető lett. A Melody Maker szavazásán ismét az év együttese lett a Led Zeppelin, ugyanakkor a legjobb koncertzenekar címét is, valamint az In Through the Out Door a legjobb album rangját is elnyerte. Plant a legjobb énekes, Page a legjobb gitáros és producer, Jones második lett mind a billentyűsök, mind a basszusgitárosok között, Bonham pedig a második dobos. Az NME szavazásán ugyanekkor ugyanezeket a címeket gyűjtötték be, eltekintve attól, hogy Bonham itt az első lett. 1979 augusztusában, két koppenhágai felvezető koncert után, az angliai Knebworth Fesztiválon 400 ezres nézősereg előtt tértek vissza a színpadra. A fesztivál érdekessége, hogy Jason Bonham ekkor dobolt először a Led Zeppelinben. A hangszerbeállás alatt a Trampled Under Foot című számot játszották, amikor Bonzo a fiát ültette a dobok mögé. Novemberben jelent meg az In Through the Out Door, mely után rövid európai, majd amerikai koncertkörutat terveztek. 1980. június 27-én a németországi körúton, Nürnbergben, a harmadik szám közben félbe kellett szakítani egy koncertet, mert Bonzo rosszul lett, és azonnal kórházba kellett szállítani. Az újsághírek szerint már ez az eset is a kábítószer- és alkoholfogyasztással állt kapcsolatban, míg az együttes szerint egyszerűen kimerült a turnézásban. 1979-ben megismétlődött a Melody Maker szavazásának 1975-ös eredménye: újra Plant és Page lett az év énekese és gitárosa. Utolsó fellépéseik 1980-ban, az NSZK-ban voltak, legutolsó koncertjükre 1980. július 7-én, Nyugat-Berlinben került sor. Október 17-én indult volna a kanadai turné, ahol nagy dobásra készültek. Ahogy Peter Grant nyilatkozta: „A buli háromórás lesz. A zenekar nem használ különleges effektusokat... ez már olcsó dolog. Nekünk nem marad más, mint felrobbantani a színpadot.” Ez a turné azonban már nem valósult meg. 1980\. szeptember 25-én alkohol hatására bekövetkezett légzészavarban meghalt John Bonham. A haláleset nyomozását október 27-én zárták le, a boncolás alkalmával kábítószert nem találtak Bonzo testében. A Rock Handbook című angol kiadvány szerint Bonzo nem fulladásban, hanem szívrohamban halt meg. Hamarosan pletykák és találgatások terjedtek el Bonzo utódlásának kérdéséről, felmerült Cozy Powell, Carmine Appice, Barriemore Barlow, Simon Kirke és Bev Bevan neve is. Ez egészen 1980. december 4-ig tartott, amikor a Led Zeppelin sajtóközleményben bejelentette feloszlását. 1980 őszén Jimmy Page még azt nyilatkozta, hogy „valóságos bűntény lenne a Led Zeppelint felrobbantani”, és komolyan gondolta: „Most, hogy elvesztettük drága barátunkat, és mivel nagyon erős harmóniában éltünk és dolgoztunk, úgy döntöttünk, nem folytatjuk tovább.” Jones 1986-ban, a terjedő pletykákra így reagált: „A Led Zeppelin nem létezik többé. Csak mi hárman vagyunk. Nagy szégyen lenne, ha valaki megpróbálná újjáalakítani a bandát.” 1988-ban Plant nyilatkozta: „A Led Zeppelin abban a pillanatban megszűnt, amikor megtudtuk Bonzo halálhírét”. Phil Collins nekrológja: „Bonham halála veszteség a zenének, és egy kicsit a végét jelenti a rock and roll történetének.” ### Coda (1982) 1980 decemberében, amikor a Led Zeppelin már hivatalosan sem létezett, a Melody Maker szavazáson az együttes a negyedik helyre került a Genesis, a Pink Floyd és a Police mögött. Plant Peter Gabriel után a második, Page Ritchie Blackmore és Steve Hackett mögött a harmadik. Bonzo a negyedik dobos, Jones az ötödik basszusgitáros lett. Peter Grant tevékenységének köszönhetően a Led Zeppelin örökségét nem szedték ízekre a gátlástalan kiadók rossz koncertfelvételekkel és ki nem adott korábbi számokkal. Ennek eredményeképp a zenekar méltó módon tudott búcsúzni Bonzótól, ők maguk válogatták ki azokat a felvételeket, amelyeket erre alkalmasnak tartottak. Két évvel Bonham halála után megjelent utolsó nagylemezük, a Coda, korábbi lemezeik felvételei közben készült kiadatlan dalokkal. (Az 1990-es években több válogatáslemezük és gyűjteményes kiadásuk is megjelent.) A Coda – címéhez illően – összefoglalja és bekeretezi a zenekar pályafutását, 1969 és 1978 között írt dalok találhatók rajta, mindegyik különleges feelinggel, kimagaslik közülük a Poor Tom dob-ének kettőse, a Darlene vidám hangulata, vagy a Bonzo's Montreux dob-billentyű improvizációja. A Coda szerkezetében igazi konceptlemez lett. A nyolc számból az első és az utolsó dübörgő hard rock, a második és hetedik dob alapra épülő dob-ének és dob-billentyű páros, a középső négy pedig a Led Zeppelin széles spektrumából válogat; a harmadik szám blues, a negyedik és az ötödik feszes, középtempójú hard rock, a hatodik pedig rock and roll alapú örömzene. Mindegyikben közös, hogy a dobok hangsúlyos szerepet kapnak. ## A Led Zeppelin koncertjei Mind a négy zenész egyetértett abban a fontos kérdésben, hogy az élő zene, a koncertek és a turnék a legfontosabbak egy zenekar életében, ahol kapcsolat van a közönség és az előadó között. A stúdiómunkát szükséges rossznak tekintették, és a stúdióban is igyekeztek a zene spontaneitását és improvizatív jellegét megőrizni. John Bonham egy riportban elárulta, hogy sosem játsszák fel külön sávokra a hangszereket, hanem a komplett alapot és kíséretet egyszerre, amihez legfeljebb a gitárszólók és a kiegészítő hangzások (tabla, tamburin, vokál) kerülnek utólag a szalagra. Ugyanebben a beszélgetésben mondta: „Eddig a legtöbb nekifutás négy volt, de a jövőben valószínűleg inkább elsőre vagy másodikra veszünk fel mindent, mert az érzés jobban benne marad.” „A koncertjeink döntő fontosságú elemei az élő zene meghatározhatatlan pillanatai voltak. Az az érzés, hogy olyasvalamit próbálunk elérni, ami a lemezeken nem volt nyilvánvaló. Az élő fellépések voltak a zenekar létezésének igazi gyöngyszemei.” (Plant) A Led Zeppelin koncertjei merőben különböznek bármilyen más zenekar előadásaitól. Page – akit 1969-től a világ legnagyobb gitárosai között tartottak számon – sohasem tolta magát annyira előtérbe, mint bármelyik más nagy gitáros. A hegedűvonóval előadott betéteket leszámítva mindig kapcsolatban maradt szólói közben is a ritmusszekcióval, sőt még Plantet is bevonta a gitár-ének felelgetéssel ezekbe. Az együttes a közös zenélést egy koncertturnén kezdte, amikor közös saját számaik még nem is voltak. Ahogy bővült a repertoár, úgy lett műsoruk egyre változatosabb. Voltak olyan dalaik, amelyeket minden koncerten eljátszottak (például a „Rock and Roll”) és voltak olyanok, amelyeket sohasem (például a „Four Sticks”). Előadásonként szabadon váltogatták az előadott dalokat, a bőség zavarával küzdve hosszú egyvelegeket játszottak saját szerzeményeikből és más előadók általuk kedvelt zenéiből. Ritkán fordult elő, hogy kétszer ugyanazzal a programmal léptek volna fel, de ezen belül a dalok is improvizatív részekkel voltak teli. ## A Led Zeppelin utóélete: későbbi közös munkák ### 1980-as évek Plant és Page legközelebb a The Honeydrippers: Volume One EP-n zenélt együtt 1984-ben Jeff Beckkel. 1985. július 13-án, a philadelphiai John F. Kennedy Stadionban tartott Live Aid koncerten a Led Zeppelin három tagja ismét együtt lépett színpadra (Zeppelin néven), a doboknál Tony Thompson, illetve Phil Collins ült. Három számot játszottak: Rock and Roll, Whole Lotta Love és Stairway to Heaven. A próbák hiánya, a két dobos felállás és a rosszul működő kontroll-hangszórók miatt az előadás nem szólt igazán jól. Olyannyira, hogy a Live Aid DVD kiadására nem is engedték feltenni. A Live Aid felállásában 1985. júliusában Philadelphiában is felléptek, kiegészülve Paul Martinezzel. 1986-ban, az angliai Bath-ban tartott próbák után felmerült, hogy Thompson részvételével ismét összeállnak, de a dobos súlyos autóbalesetet szenvedett, és fel kellett adnia a zenélést. 1988-ban John Bonham fiával, Jasonnel kiegészülve léptek fel az Atlantic Records megalakulásának 40. évfordulóján tartott koncerten. Page és Plant ezt a fellépést is igen rossznak minősítették. Jasonnel együtt játszottak még Robert Plant lánya, Carmen 21. születésnapján, valamint Jason esküvőjén. ### 1990-es évek 1990-ben Plant és Page a Knebworth Fesztiválon játszott néhány számot. 1994-ben Jones nélkül adtak egy MTV Unplugged (az ő elnevezésük szerint Unledded) koncertet. Ebben akusztikusra és nagyzenekarra átdolgozott Led Zeppelin-dalokat adtak elő, mely után világturnéra indultak egy közel-keleti kamarazenekarral. Az együttműködésből lemez is született, a No Quarter (1994). 1997-ben, tizenöt év szünet után, újabb Led Zeppelin album jelent meg, a BBC Sessions. A két lemezen majdnem az összes, 1969-ben és 1971-ben, a BBC számára készített felvételüket kiadták. Ugyanebben az évben (augusztus 29-én) az Atlantic kiadta a Whole Lotta Love-ot: ez az egyetlen CD-n megjelent kislemezük. 1998-ban Page és Plant elkészítette első, kizárólag új dalokat tartalmazó lemezüket, a Walking into Clarksdale-t. ### 2000-es évek 2002-ben a brit sajtó arról számolt be, hogy Plant és Jones között elsimultak régi nézeteltéréseik, és lehetséges, hogy ismét együtt játszanak, sőt turnéra indulnak. A híresztelések szerint a dobosuk Dave Grohl lett volna (Nirvana, Foo Fighters) – ezt az értesülést Page később cáfolta. 2003-ban jelent meg az 1972 nyarán, Los Angelesben és Long Beachen adott koncertjeik anyaga (How the West Was Won), illetve a több koncertről válogatott Led Zeppelin DVD. Utóbbi az év végéig 520 ezer példányban fogyott el. 2005-ben megkapták első Grammy-díjukat, egy életműdíjat. 2007 szeptemberében, az addig hetek óta nem hivatalosan terjedő információt, miszerint újabb koncert van kilátásban, a három tag erősítette meg egy londoni sajtótájékoztatón. A koncert november 26-ára tűzték ki, az Ahmet Ertegun Found javára, kinek névadója az Atlantic Records megalapítója volt. A koncertet a londoni O2 Arénában, más néven Millennium Dome-ban szervezték meg. A hír tudatában 25 millió lelkes rajongó rohamozta meg a jegyrendelésre létrehozott weboldalt, melynek következtében az teljesen összeomlott. Végül a beérkező regisztrációkból sorsolták ki a szerencséseket, akik szem és fültanúi lehetnek a zenetörténelmi eseménynek. November elején kiderült, hogy Jimmy Page eltörte jobb kisujját, ezért a koncertet két héttel később, december 10-én tartották meg. 2012. novemberében jelent meg a koncert felvétele Celebration Day címmel CD-n, DVD-n és BRD-n és még hanglemezen is. A koncerten a következő számokat játszották: 1. Good Times Bad Times 2. Ramble On 3. Black Dog 4. In My Time of Dying 5. For Your Life 6. Trampled Under Foot 7. Nobody’s Fault But Mine 8. No Quarter 9. Since I've Been Loving You 10. Dazed and Confused 11. Stairway to Heaven 12. The Song Remains the Same 13. Misty Mountain Hop 14. Kashmir Első ráadás: 1. <li value="15"> Whole Lotta Love Második ráadás: 1. <li value="16"> Rock and Roll 2014\. június 2-re tervezik az első három album újrakevert változatainak kiadását. ## Diszkográfia - Led Zeppelin (1969) - Led Zeppelin II (1969) - Led Zeppelin III (1970) - Led Zeppelin IV (1971) - Houses of the Holy (1973) - Physical Graffiti (1975) - Presence (1976) - In Through the Out Door (1979) - Coda (1982) ## Filmográfia - The Song Remains the Same – 1976. október 20. - Led Zeppelin DVD – 2003. május 27. - Led Zeppelin – Celebration Day – 2012. november 19. ## Elismerések, díjak, helyezések A Led Zeppelin ma már minden mértékadó zenei forrás szerint az egyik legnagyobb hatású zenekar, helyezések és elismerések tekintetében is sok rekordot tart. Máig a Led Zeppelin az egyetlen együttes, melynek az összes albuma felkerült a Billboard Top 10 listájára. 1999. november 29-én a Recording Industry Association of America bejelentette, hogy a Led Zeppelin a harmadik olyan együttes, amelynek négy, vagy annál több gyémántlemeze van. Már 1969-ben a Beat Instrumental szavazásán a legjobb koncertzenekar és a legjobb énekes, a második gitáros és negyedik basszusgitáros, valamint harmadik legjobb brit zenekar címeket gyűjtötték be. 1970-ben már a legjobb új előadónak járó Grammy-díjra jelölték, és a Led Zeppelin II-t a legjobb albumnak. További Grammy-díj jelölések: - 1974: Houses of the Holy, legjobb album - 1976: Physical Graffiti, legjobb album - 1977: Presence, legjobb album - 1979: In Through the Out Door, pop-rock kategória legjobb albuma - 1980: In Through the Out Door, legjobb album. Az elnyert Grammy-díjak: - 1994: Led Zeppelin, legjobb előadó kategóriában - 1999: Led Zeppelin, legjobb előadó kategóriában - 2005: Led Zeppelin, életműdíj. A legjobb koncertzenekar címét nyerték el a Q Merit Award 1992-es, a Polar Music Prize 2006-os és a MOJO Award 2008-as szavazásán. A 2006-os díjat a svéd király személyesen adta át. 1995\. január 12-én a Led Zeppelint beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame listájába. 2003-ban a Mojo Hall of Fame, 2006 novemberében pedig a UK Music Hall of Fame listájába is bekerültek. 2004-ben (24 évvel a zenekar megszűnése után) a Rolling Stone Magazin 100-as listáján a 14. helyezést érték el a közönségszavazatok alapján. Mikal Gilmore véleménye szerint a Led Zeppelin a legmaradandóbb és legnagyobb teljesítmény a 20. század zenéjében. 2013-ban az Echo életműdíját kapták, amelyet 2013. március 21-én Page és Jones személyesen vett át Berlinben. Plant egy már korábban lekötött koncert miatt nem tudott részt venni az eseményen. ## Plágiumvádak A kölcsönzött motívumok már a Yardbirds időszakában problémákat okoztak a zenekarnak. A blues műfajában azonban mindenki kölcsönzött mindenkitől, épp ez adta az egyik jellegzetességét. A Yardbirds dobosa ezt így kommentálta: „Eredetileg alapvetően feldolgozásokat játszó zenekar voltunk, aztán egy csomó mindenre született saját változatunk, amelyek elég komoly eltéréseket mutattak. Gondolom, úgy éreztük, hogy ezek az eltérések elég markánsak ahhoz, hogy saját szerzeményeinknek nevezzük a dalokat.” A Led Zeppelin a korai időszakban több feldolgozást is játszott, néhány közülük felkerült az albumaikra is. Ennek egyfelől kényszerűségi okai voltak, hiszen alig néhány nappal a zenekar megalakulása után már hosszú koncertturnéba kezdtek, és saját számaik még egyáltalán nem voltak. Másfelől azonban a kor ('60-as évek vége) általánosan elterjedt szokása volt, hogy minden együttes játszott másoktól származó dalokat is. Ennek egyik feltűnő példája a Deep Purple első három albuma (Shades of Deep Purple, The Book of Taliesyn és Deep Purple), amelyek Billy Roberts (például a „Hey Joe”, amit általában Jimi Hendrix interpretációjából ismerünk), Joe South, Neil Diamond, The Beatles, Donovan Leitch és még sok más szerző dalait tartalmazzák. Az „I Can’t Quit You Baby”-t Willie Dixon, a „You Shook Me”-t pedig Dixon és J. B. Lenoir írta. A „Bring It on Home” nagyon hasonló Sonny Blake azonos című 1963-as felvételéhez és Willie Dixon „Bring It on Back” című dalához. Sonny Boy viszont maga is kölcsönözte Dixontól. A Lemon Song Howlin's Wolf „Killing Floor” című dala (bár ennek említései alkalmával azt nem nagyon szokták hozzátenni, hogy az albumon megjelent számnak több mint fele tisztelgés Robert Johnson előtt a Squeeze My Lemon című betéttel), a Heartbreaker ugyanennek a riffnek más ritmusú variációja, a „Boogie with Stu” pedig Ritchie Valens „Oh, My Head” című alkotásából kölcsönzés. A „Communication Breakdown” Eddie Cochran „Nervous Breakdown” című dalát idézi. A „Whole Lotta Love” Dixon „You Need Love” című dalára hasonlít, a „How Many More Times” rendkívül húzós, és széles körben közismert riffje Albert King „The Hunter” című dalának kölcsönvett riffje. Az 1970-es években az Arc Music, a Chess Records egyik alkiadója a „Bring It on Home” kapcsán szerzői jog megsértése miatt beperelte a Led Zeppelint, majd Dixon beperelte az Arc Musicot és visszakövetelte szerzői jogait és tiszteletdíjait. Dixon évekkel később a „Whole Lotta Love” miatt a Led Zeppelint is beperelte. A Led Zeppelin II új kiadásain már Dixon nevét is feltüntették a szerzők között. Dixonnak ezt a számát a Small Faces is átvette a You Need Loving című számban, és az albumon szintén nem tüntették fel Dixon nevét. A Small Facest Dixon nem perelte. A helyzetet bonyolítja, hogy a „You Need Love”-ot Muddy Waters is játszotta. Mint 1995-ben kiderült, a Small Faces is megorrolt a Led Zeppelinre azért, mert átdolgozták az ő átdolgozásukat. A Vanilla Fudge „I Need Love” című 1969-es dala szintén igen hasonló ehhez. A „Dazed and Confused” és a „Babe I’m Gonna Leave You” Jake Holmes és Anne Brendon szerzeményeinek átdolgozása. A Dazed and Confused esetében az ihletmerítés még a Yardbirds idejére tehető. Megváltoztatták a hangszerelést és átírták a szöveget; a kész Yardbirds-dal már csak az ereszkedő basszushangokban hasonlított az eredetire. Ez a Yardbirds-feldolgozás egy BBC felvételen maradt meg, mert kereskedelmi forgalomba nem került ki, és lényegében megegyezik a Led Zeppelin-változattal. Az általános motívumcserékre jó példa a „Babe I’m Gonna Leave You” esete. Ezt a számot Joan Baeztől ismerték, és az ő változatát dolgozták fel, bevallottan a Baez iránti tiszteletből. Csakhogy Baez ezt a dalt Janet Smithtől tanulta. De az eredeti szerző kilétére csak a ’80-as években derült fény (mivel Baez sem tüntette fel a szerzőket), amikor Anne Brendon fia ismerte fel anyja dalát, és részt követelt a jogdíjakból. Hasonló a „Black Mountain Side” esete is. Ezt már a Yardbirds is játszotta White Summer címmel, körülbelül hasonló módon, mint az első albumon hallható. A gitártéma alapja Bert Jansch folkgitárostól való, aki viszont Anne Briggs énekesnő egy számából kölcsönözte. Briggs 2003-ban elmondta, hogy a dal Bert Lloyd népzenegyűjtőtől származik, míg zenéje kölcsönzés Stan Ellisontól. Briggs szerint a folkzene alapját képezik a zenei minták átvételei. Dave Headlam úgy összegezte ezeket, hogy a Led Zeppelin dalainak vizsgálata során nyilvánvaló, hogy sok korábbi alkotás motívumai megtalálhatók a zenében. Ezeknek egyfelől nem szerzője a Led Zeppelin, másfelől azonban éppen a Dazed and Confused és a Whole Lotta Love egyfajta azonosítója a Led Zeppelin lényegének. Robert Palmer szerint a korabeli blues zene és annak szövegei mintegy népzenei motívumként keringtek az akkori zenei életben, és mindenki úgy hasznosította azokat, ahogy az a személyes stílusigényeinek megfelelt, ezenkívül maga a zenei szakma sem látott ebben semmi kifogásolni valót. Jimmy Page 1993-ban a Guitar World magazinnak nyilatkozott e témában, és véleménye szerint ha vannak is a zenében és a szövegekben máshonnan származó elemek, a Led Zeppelin hozzáadta a magáét. Nem szolgai, üres másolatokat készítettek, hanem meghatározták, hogyan alkalmazhatók ezek a bluesformátumok és vándormotívumok az ő korukban. És ennek az ellenkezője is igaz, az 1970-es években tengernyi blues-zenész építette be saját játékába a Led Zeppelin által kikísérletezett fogásokat, elemeket, sőt talán a teljes Zep-koncepciót. ## További irodalom - (átvéve: )
1,507,765
Páncélba zárt szellem (film, 1995)
26,707,115
null
[ "1995 filmjei", "Brit akciófilmek", "Brit animációs filmek", "Brit tudományos-fantasztikus filmek", "Cyberpunk", "Japán akciófilmek", "Japán animációs filmek", "Japán tudományos-fantasztikus filmek", "Mangából adaptált filmek" ]
A Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell, további magyar címei: Szellem a kagylóban, Palackba zárt szellem és Szellem a palackban, Japánban Kókaku kidótai (攻殻機動隊; Hepburn: Kōkaku kidōtai<sup>?</sup>)) 1995-ben bemutatott japán–brit tudományos fantasztikus animációs film, amely Siró Maszamune azonos című mangáján alapszik. A filmet Osii Mamoru rendezte, forgatókönyvét Itó Kazunori írta, zenéjét Kavai Kendzsi szerezte. A Páncélba zárt szellem japán–brit nemzetközi koprodukcióban készült el a Kodansha gyártásában, együttműködve a Bandai Visual és a Manga Entertainment produkciós cégekkel és a Production I.G animációs stúdióval. A film cselekménye egy technológiailag magasan fejlett jövőben játszódik, főszereplője a kiborg Kuszanagi Motoko, a 9-es Csoport nevű rendvédelmi szerv őrmestere, aki csapatával egy rejtélyes, Bábjátékosnak hívott hackert üldöz. Ahogy a nyomozás során egyre több bizonyítékot és gyanúsítottat talál, úgy fedezi fel politikai összeesküvések sorozatát és a Bábjátékos valódi azonosságát és céljait. A film átfogó filozófiai témái közt, a főszereplőn keresztül, fontos szerepet kap az önazonosság egy technológiailag fejlett világban. A főszereplőket Tanaka Acuko, Ócuka Akio és Kajumi Iemasza szólaltatják meg. A Páncélba zárt szellem ősbemutatója 1995. szeptember 23-án volt a Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon, a mozik 1995. november 18-án kezdték vetíteni Japán-szerte a Shochiku forgalmazásában. Nemzetközi szinten a Manga Entertainment forgalmazásában jelent meg. Magyarországon először az M1 vetítette 2004. szeptember 15-én Szellem a kagylóban címmel, majd mozibemutatójára 2006. november 26-án került sor az Odeon forgalmazásában. A kiadó még ez évben megkezdte a DVD-n való forgalmazást is. A Páncélba zárt szellemet széles körben tekintik minden idők egyik legjobb animefilmjének, az animerajongók körében kultuszfilmmé vált, a kritikusok pedig külön dicsérik a látványvilágát, melyet kiválóan valósítottak meg a hagyományos celluloidlapos és a számítógépes animáció kombinálásával. A film számos filmrendezőnek adott inspirációt, köztük a Wachowski testvéreknek, a Mátrix-filmtrilógia alkotóinak és James Cameronnak. 2004-ben Osii rendezésében elkészült a folytatás Páncélba zárt szellem 2. – Ártatlanság címmel, amelyet inkább önálló munkának és nem valódi folytatásnak tekintenek. 2008-ban Ghost in the Shell 2.0 címen megjelent a film digitálisan felújított változata, amely új hangot és háromdimenziós animációt tartalmaz. 2017-ben mutatták be az amerikai élőszereplős adaptációt Scarlett Johansson főszereplésével. ## Cselekmény 2029-ben a kibernetikus technológia fejlődésével lehetővé vált az emberi test „tuningolása”, például megnagyobbított agy, vagy akár teljes egészében kibernetikus részekkel való helyettesítése. Egy másik jelentős eredmény a kiberagy, a mechanikai burkolatú emberi agy, amely lehetővé teszi az internethez és más hálózatokhoz való kapcsolódást. Egy gyakran említett kifejezés a „szellem”, ami a mechanikus testben („páncél”) lakozó tudatra utal. Kuszanagi Motoko őrnagy a 9-es Csoport támadóalakulatának feje New Port Cityben, Japánban. Nakamura, az elhárítással foglalkozó 6-os Csoport parancsnoka utasítására végez egy külföldi diplomatával, megakadályozva egy Daita nevű programozó disszidálását. A külügyminiszter tolmácsának fejébe valaki behatol, feltehetően azzal a céllal, hogy egy közelgő diplomáciai találkozón meggyilkolja a küldötteket. A feltételezett elkövető a Bábmesternek hívott hírhedt hacker, aki képes behatolni mások agyába és irányítani őket. Kuszanagi embereivel, Batouval, Toguszával és Isikavával megkezdi a nyomozást, követve a telefonhívásokat, melyekkel a vírust küldték. Az üldözés során elfognak egy kukást és egy bűnözőt, azonban mindkettő csak agymosott ember, hamis emlékképekkel, akik nem adnak nyomot a Bábmesterről, a vizsgálat így zsákutcába kerül. A Megatech Body, egy „páncélt” gyártó vállalat, gyanúsan szoros kapcsolatot tart fenn a kormányzattal, meghackel és összerak egy kibernetikus testet. A test elszökik, de egy teherautó elüti. Ahogy a 9-es Csoport megvizsgálja a testet, a számítógép agyában egy emberi „szellemet” talál. Kuszanagiéknak fontos az ügy, mivel mindnyájuknak van érintettsége a Megatechhel. Váratlanul megérkezik Nakamura, hogy visszavigye a testet és a benne lévő programot. Azt állítja, hogy az agyban lévő „szellem” maga a Bábmester, akit a 6-os Csoport csalt a testbe. A test újra aktiválódik és azt állítja, hogy érző lény, s politikai menedéket kér. Miután a Bábmester röviden érvel arról, hogy mit jelent emberinek lenni, egy Nakamura kíséretében érkezett álcázott ügynök elterelő akciót indít és távozik a testtel. Kuszanagi csapata átverést sejt, és azonnal üldözőbe veszik az ügynököt. Eközben a 9-es Csoport a „Project 2501”-et – ahogy korábban a Bábmester utalt magára – kutatja és kapcsolatba kerülnek Daitával, akit a 6-os Csoport próbál megakadályozni az ország elhagyásában. Az Isikava által felfedezett információk alapján Aramaki Daiszuke, a 9-es Csoport főnöke arra a következtetésre jut, hogy a 6-os Csoport maga hozta létre a Bábmestert különféle politikai célokra, de elvesztette felette az irányítást és ezért kétségbeesetten próbálják visszaszerezni a testet. Kuszanagi követi az autót, amely a testet szállítja egy elhagyatott épületbe, de egy nagy lépegető tank védi. Annak ellenére, hogy a Bábmester „szellemével” néz szembe, Kuszanagi a tankot erősítés nélkül támadja meg, de az majdnem megöli őt. A partnere, Batou időben megérkezik, hogy megmentse őt, és segít az agyának összekapcsolódni a Bábmesterrel. A Bábmester elmagyarázza Kuszanaginak, hogy a 6-os Csoport hozta létre, s mialatt a különböző hálózatok között vándorolt, érző lénnyé vált és elkezdett gondolkodni a létezésén. Teljes értékű élőlénynek tartja magát, mert vannak érzései és képes felfogni a létezését, azonban két dologra még nem képes, ami élőlénnyé tenné: a szaporodásra és a pusztulásra, ezért egy olyan fizikai agyban akar létezni, amely végül meghal. Mivel nem tudott elmenekülni a 6-os Csoport hálózatából, kibernetikus testbe kellett letöltenie magát. Miután Kuszanagival annak tudtán kívül kapcsolatba lépett, úgy véli, ő is megkérdőjelezi az emberi mivoltát és nagyon sok közös van bennük. Azt javasolja, hogy vonják össze a szellemeiket, cserébe Kuszanagi a Bábmester minden képességét megszerzi. Kuszanagi elfogadja az egyesülést. A 6-os Csoport mesterlövészei eközben megközelítik az épületet és megpróbálják elpusztítani a Bábmester és Kuszanagi agyát, hogy eltussolják a Project 2501-et. A Bábmester „páncélja” megsemmisül, de Batou megvédi Kuszanagi fejét, hogy megmentse az agyát. Ahogy a 9-es Csoport közeledik a helyszínhez, a mesterlövészek visszavonulnak. Kuszanagi egy új kiborg gyermek testében ébred fel, Batou menedékházában. Elmondja Batounak, hogy a testében lévő szervezet se nem Kuszanagi, se nem a Bábmester, hanem kettőjük kombinációja. Megígéri Batounak, hogy újra találkoznak, majd elhagyja a házat és azon elmélkedik, hogy hová menjen, hiszen a „hálózat végtelen”. ## Szereplők ### Magyar változat MTV - Magyar szöveg: Móré Annamária - Hangmérnök: Illés Gergely - Vágó: Simkóné Varga Erzsébet - Gyártásvezető: Sarodi Tamás - Szinkronrendező: Dezsőffy Rajz Katalin - Szerkesztő: Lajos Géza A szinkront a Mafilm Audió Kft. készítette. Odeon - Magyar szöveg: Varró Attila - Hangmérnök: Böhm Gergely, Másik Zoltán - Vágó: Wünsch Attila - Gyártásvezető: Molnár Melinda - Szinkronrendező: Földi Tamás - Rendezőasszisztens: Bauer Eszter A szinkront az Active Kommunikációs Kft. készítette. HBO - Magyar szöveg: Imri László - Hangmérnök: Regenye András - Vágó: Kránitz Bence - Gyártásvezető: Derzsi-Kovács Éva - Szinkronrendező: Dezsőffy Rajz Katalin - Produkciós vezető: Dallos Miklós A szinkront a Iyuno készítette. ## Megvalósítás ### Alapelgondolás, inspirációk Osii Mamoru rendező alapötlete és motivációi kapcsán elmondta, „A megérzéseim azt mondták, hogy ez a futurisztikus világról szóló történet azonnali üzenetet közvetít a mai világunknak. A számítógépek is érdekeltek a saját személyes tapasztalataim révén. Ugyanilyen érzésem volt a Patlabor esetében is, és azt gondoltam, érdekes lenne egy olyan film készítése, amely a közeljövőben zajlik. Még Hollywoodban is csak néhány olyan filmet készítettek, melyek egyértelműen ábrázolják a számítógépek hatását és hatalmát. Úgy gondoltam, hogy ezt a témát hatékonyabban lehet átadni animáción keresztül.” Osii egy későbbi interjúban kifejtette, hogy a technológia megváltoztatja az embert, a japán kultúra részévé vált, és nagy befolyással bír rá. Osii elárulta, hogy mindig is érdekelte a technológia, emellett gyerekkora óta kétségei vannak saját személyes identitásával kapcsolatban. Ez utóbbi minden japán fiatalt érintő témává vált. A rendező azon szemlélete, hogy takarékoskodjon az akciójelenetekkel, a producerek elégedetlenségét váltotta ki, Osii viszont annak tudatában is folytatta a film elkészítését, hogy több akcióval jobban eladható lenne a film. A Ghost in the Shell 2.0-n való munkálatok során Osii fő motivációja azt volt, hogy az eredeti film nem hasonlított a folytatásra, elsősorban látványvilágában. Úgy akarta feljavítani a filmet, hogy tükrözze a nézők a két film bemutatása között eltelt időben végbement szemléletváltását is. ### A szereplők és a helyszín megalkotása Okiura Hirojuki karaktertervező és kulcsanimációs felügyelő a főszereplő Kuszanagi Motokót sokkal érettebbnek és komolyabbnak alkotta meg, mint ahogy az eredeti mangában megjelenik. Okiura a manga fiatalos, huszonéves ábrázolása helyett olyan érett külsőt választott a szereplőnek, ami megfelel mentális korának. Motoko viselkedése is mentes a mangában jellemző humoros arckifejezésektől és lázadó természetétől. Osii a Páncélba zárt szellem helyszínének alapjául Hongkongot választotta. Első gondolata a jövőbeli helyszínhez egy ázsiai város volt, de lehetetlen lett volna a jövő városképének megtalálása, ezért úgy döntött, hogy Hongkong valós utcáit használja fel modellként. Elmondta, hogy Hongkong tökéletes hely és téma volt a filmnek számtalan cégtáblájával, felirataival és jellegzetes hangzavarával. A film mechatervezője, Takeucsi Acusi megjegyezte, habár a filmnek nincs kifejezett helyszíne, alapjául azonban nyilvánvalóan Hongkong szolgált, mert ez a város képviseli a film tematikáját, a régit és az újat, amely különös kapcsolatban áll az információáradat korában. A film felvétele előtt a művészek vázlatokat rajzoltak, amelyek kihangsúlyozták Hongkong kaotikus, zavaros és nyomasztó aspektusait. ### Animációs munka A Páncélba zárt szellem animációs munkái során egy új eljárást, az úgynevezett digitálisan létrehozott animációt (digitally generated animation, DGA) alkalmazták, ami a hagyományos celluloidlapos animáció (cell animáció) és a számítógépes grafika (computer graphics, CG) ötvözése, amelyhez a hangot is digitalizálják. Ezzel az új technikával olyan látványelemeket érhettek el, amelyeket korábban túlságosan nehéz lett volna létrehozni. 1995-ben a DGA-t tartották az animáció jövőjének. A filmben a számítógépes grafikával előállított látványelemek három típusát alkalmazták: digitális elemekkel való munka, számítógép által létrehozott vizuális elemek és az emberi agy által felfogott látványvilág. A vágást az Avid Technology AVID rendszerével végezték, melyet azért választottak, mert sokoldalúbb és kevésbé korlátozott volt, mint más módszerek, és a különböző típusú médiákkal egy környezetben dolgozhattak együtt. A digitális elemekkel való munka kiterjedt mind az eredeti illusztrációkra, kompozíciókra, mind a hagyományos cell animációval történő manipulációra, hogy mélységérzetet hozzon létre és érzelmeket idézzen elő. A szűrőeffektusokat a háttéren alkalmazva, azok lencsehatásával érték el a mélység és a mozgás érzékeltetését, az előtér körvonalának eltorzításával és a távoli háttér elmosásával. A Páncélba zárt szellem egy egyedi világítási rendszert használt, amelyben a világosságot és a sötétséget maguk a cell képkockák adták a fényforrások és árnyékok figyelembevételével, nem pedig a kontraszt és a fény változtatásával kerültek előállításra. Ogura Hiromasza látványtervező ezt „rendkívül szokatlan világítási technikának” nevezte. Néhány speciális effektust, mint Motoko hőoptikai álcaruháját, TIMA szoftverrel rendereltek. A folyamat egyetlen rajzot használ, és annak megfelelően manipulálja a képet és a hátteret, hogy milyen torzító effektusra van szükség, mindezt pedig anélkül teszi, hogy az eredeti rajzot megváltoztatná. Az így gyártott effektust visszahelyezik a képbe a jelenet befejezéséhez. Mialatt a film számítógépes grafikával készült képeit technikailag könnyű volt előállítani, azok megjelenése többszöri felülvizsgálaton esett át, hogy a jövőt megfelelően reprezentáló megjelenést érjék el. A CG használatának egy másik aspektusa olyan képek és effektusok létrehozása volt, amelyek azt szemléltették, hogy a főhősök a digitális hálózatra való kapcsolódáskor az elektronikus agyukban mit látnak maguk előtt. Ezeket a CG-jeleneteket videoformátumban generálták és a gyártás végső szakaszában adták a filmhez. A film nyitójelenetét többször megszakító, kijelzőn zöld számokból kialakuló stáblistáját Tanaka Szeicsi CG-rendező készítette. Tanaka olyan számítógépes nyelvet használt, amely a rómadzsi japán betűket alakítja át számokká, majd a számokat a számítógépbe bevéve generálta a stáblistát úgy, hogy a kódot a stábtagok számítógépes nyelven írt nevéből származtatta. Nisikubo Tosihiko animációs rendező felelt a film realizmusáért, aki törekedett a mozgások és az effektek pontos ábrázolására. Ennek érdekében egy Guamon működő létesítményben végeztek fegyverekkel kapcsolatos kutatásokat. Nisikubo a film valósághű ábrázolásának szemléltetéseként kiemelte a tankjelenetet, ahol a lövedékek szikráznak, amikor fémhez csapódnak, de nem, amikor fallal találkoznak. ### Hang és zene A Páncélba zárt szellem főszereplőit megszólaltató szeijúk Tanaka Acuko (Motoko), Ócuka Akio (Batou) és Kajumi Iemasza (Bábjátékos). A felvételeket egy csúcskategóriás stúdió végezte el, hogy kiváló minőségű hangot érjenek el. A hangzás megváltoztatására, különösen az elektronikus agyi beszélgetésekben, térhangosítást használtak. A Ghost in the Shell 2.0-ban a dialógusokat újra felvették, a szövegkönyvön pedig némileg változtattak a beszéd korszerűbbé tétele végett. Kajumi Iemaszát Szakakibara Josiko váltotta a Bábjátékos szerepében, ezáltal az eredetileg női testtel, de férfi hanggal rendelkező kiborg női hangot kapott. A film zeneszerzője, Kavai Kendzsi a főtémához megpróbálta elképzelni a film világát és átadni annak lényegét a zenében. A nyitótémához, a Making of Cyborghoz Jamato-kori ősi japán nyelvet használt. Zenei aláfestésnek a rendező eredetileg egyszerű dobolást kért, Kavai azonban úgy érezte, egy kórus sokkal hatásosabb lenne. Mivel a japán népdalok hagyományosan nem tartalmaznak kórust, ezért a kompozíció bolgár stílusú akkordok és tradicionális japán jegyek keveréke. A kísértő hangulatú kórus, amely számos alkalommal felcsendül a filmben, egy esküvői dal, amelyet azért énekelnek, hogy eloszlassanak minden, hamarosan bekövetkező gonosz befolyást. Sarah Penicka-Smith szimfonikus karmester megjegyezte, hogy a dal szövege jól illeszkedik a Motoko és a 2501-es (a Bábjátékos) közötti egységhez a film végkifejletében. Kavai eredetileg bolgár népdalénekeseket szeretett volna alkalmazni, de nem talált megfelelő előadókat, így japán népdalénekeseket választott. A Mai amami ikken! című dal eltér a filmzene többi darabjától, az ugyanis egy kantoni nyelvű popdal Fang Kha-ving előadásában. A film angol változatában a stáblista alatt a One Minute Warning című szám hallható, mely a Passengers néven együttműködő U2 és Brian Eno szerzeménye. A dal az Original Soundtracks No. 1 albumon jelen meg az album egyetlen filmdalaként. Andy Frain, a Manga Entertainment alapítója és a film vezető producere korábban az Island Records, a U2 kiadójának marketingigazgatója volt. ## Témák Számos kritika foglalkozik a film szexualitással és nemi identitással kapcsolatos kérdéseivel. Sharalyn Orbaugh a Motoko testének létrehozását bemutató nyitójelenet kapcsán megjegyezte, hogy „tökéletesen paradox bevezetés egy olyan elbeszéléshez, amely a szexuális / nemi identitás és az önazonosság természetéről szól egy olyan jövőbeli világban, ahol a szexuális reprodukció átengedte helyét a mechanikai replikációnak”. Motoko női identitását és megjelenését autonóm alanyisággal ellensúlyozzák, amely egy reproduktív szervek nélküli, menstruálni nem képes kiborg testként manifesztálódik. Orbaugh a Motoko kiborg replikációját bemutató nyitójelenet és a menstruáció hiányának egymás mellé helyezésével arra világít rá, hogy már rögtön az elején nyilvánvalóvá válik, a film témája a poszthumán alany reproduktív szexualitásának problematikája. A film bemutatja Motoko önazonosságával és létezésével kapcsolatos aggodalmait, amelyek a Bábjátékossal kialakított új reprodukciós forma (elméik egybeolvasztása) által létrejövő, teljes egyéniséggel rendelkező létformában oszlanak el. Austin Corbett szerint azzal, hogy a főhősre kihívó öltözete ellenére a nemiség felhangjai nélkül tekint a többi szereplő, szabaddá válik a hagyományosan felfogott nőiségtől, hozzátéve, hogy Motoko „nyíltan nőies, és határozottan nem nő”. Motokót „formás” és a történet középpontjában álló erős női főhősnek nevezve, aki „szinte végig folyamatosan meztelen”, Roger Ebert megjegyezte, hogy egy, a Film Quarterly-ben megjelent cikk szerint a salarymanek (fehérgalléros irodai alkalmazottak) kimerítő és embertelen életét élő japán férfiak – akik az animációs közönség nagyobb részét alkotják – a szabadságot és a hatalmat a nőkre vetíti ki, és könnyen azonosulnak a kitalált női szereplőkkel. Carl Silvio a Páncélba zárt szellemet egy „ellenálló film”-nek nevezte, mivel felcseréli a hagyományos nemi szerepeket, „felértékeli a [nemi jellegét vesztett] posztgender alanyt” és „háttérbe szorítja az anyagi test szexuális sajátosságait”. ## Megjelenések ### Japán A Páncélba zárt szellem ősbemutatója 1995. szeptember 23-án volt a Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon, a mozik 1995. november 18-tól játszották Japán szerte a Shochiku forgalmazásában. VHS-en 1996. április 25-én, DVD-n 2004. február 25-én, Blu-rayen 2007. augusztus 24-én adta ki a Bandai Visual. 2004 decemberében egy különleges, két DVD-s kiadás is megjelent, melyben a második lemez a szereplők adatait, az alkotó és a rendező életrajzát, valamint a film előzetesét és bemutatóját tartalmazza. A Ghost in the Shell 2.0 (GHOST IN THE SHELL/攻殻機動隊 2.0; Gószuto in za Seru / Kókaku kidótai 2.0; Hepburn: Gōsuto in za Sheru / Kōkaku kidōtai 2.0<sup>?</sup>) című felújított változat az Égenjárók 2008-as bemutatásának ünneplésére készült. A Ghost in the Shell 2.0-ban bizonyos jeleneteket kicseréltek a legújabb digitális animációs technikákkal, köztük 3D-s CGI-jal, készített változatra. Új főcím, digitális képernyők és holografikus kijelzők láthatók a filmben, valamint néhány rövid jelenetet kivágtak belőle. A Ghost in the Shell 2.0 bemutatója 2008. július 12-én volt Tokió, Oszaka, Nagoja, Fukuoka és Szapporo filmszínházaiban. DVD-n és Blu-rayen 2008. december 19-én jelent meg Japánban a Bandai Visual által. ### Észak-Amerika Az Egyesült Államokban a filmet 1996. június 18-án jelentette meg VHS-en a Manga Entertainment, 1998. március 31-én pedig DVD-n az Anchor Bay Entertainment. A Manga Entertainment 2009. november 24-én adta ki Blu-rayen; ez a változat az eredeti és a felújított filmet is tartalmazza, de nem tartalmazza az audiokommentárokat és az Osiival készült interjút sem. A Manga Entertainment és az Anchor Bay Entertainment 2014. szeptember 23-án újból megjelentették Blu-rayen a filmet teljesen új HD formátumban. Ezt a kiadványt kritika érte az angol fordítás hiányosságai és az 5.1-es japán hang és a ráadás tartalmak hiánya miatt. ### Magyarország Magyarországon először televízióban volt látható a film, az M1 vetítette 2004. szeptember 15-én Szellem a kagylóban címmel, magyar szinkronnal, majd 2019. október 10-én a Paramount Channel is levetítette. Mozibemutatója 2006. november 26-án volt az Odeon forgalmazásában. A kiadó még ez évben elkezdte DVD-n is forgalmazni, egylemezes, kétlemezes és digipack formátumokban. Elsőként a digipack jelent meg 2006. december 11-én, és csak az Xpress webáruházban volt kapható limitált számban. A kétlemezes DVD-kiadvány 2007. január 31-én, az egylemezes 2008. október 8-án került piacra. Mindegyik kiadványon megtalálható a japán 5.1-es és 6.1-es hang, az MTV által készíttetett 2.0-s és az új 5.1-es magyar hang és magyar felirat. A kétlemezes és digipack formátumok számos ráadás tartalommal bírnak, melyek egy részét a magyar kiadó készíttette: audiokommentár, werkfilmek a film készítésének körülményeiről és a digitális utómunkáról, érdekességek és információk a filmről és a szereplőkről, Páncélrománc: A cyberpunk krónikái – beszélgetés Kömlődi Ferenccel, Képregénybe zárt szellem – a manga és az anime összehasonlítása Varró Attilával, Szellem a vásznon – díszbemutató az Odeon-Lloyd moziban, Hangok a szellemhez – hogyan készült a szinkron, előzetes, exkluzív videóklip, A cyberpunk kulturális öröksége – dalok, klipek, képgaléria. 2022\. december 23-án bekerült az HBO Max kínálatába egy harmadik magyar szinkronváltozattal, majd 2022. december 24-én a Cinemax is műsorra tűzte ezt a változatot. ## Filmzene A Páncélba zárt szellem zenéjét Kavai Kendzsi szerezte és 1995. november 22-én jelent meg Japánban az RCA Records kiadásában. A lemez 11 számot tartalmaz, köztük Mizuno Josimasza Mai amami ikken! című dalát, melyet Fang Kha-ving énekel. A Ghost in the Shell 2.0 bemutatása után, a film Kavai Kendzsi által újrahangszerelt, 6.1-es zenéje is kiadásra került a BMG Japan által 2008. december 17-én. A lemezre 12. számként felkerült a filmelőzetes háttérzenéje is. A hangmérnök Randy Thom (Skywalker Sound) volt, aki korábban a Páncélba zárt szellem 2. – Ártatlanságon dolgozott. ## Fogadtatása és hatása A Páncélba zárt szellem közel 2,3 millió dollár bevételt hozott világszerte, így nem volt nyereséges, azonban kultuszfilmmé válásának köszönhetően a későbbi – elsősorban külföldi – házimozi-eladások pótolták a veszteséget. Az első animefilm volt, amely felkerülhetett a Billboard No. 1. videoeladási listájára 1996-ban, 1997-ig több mint VHS-t adtak el az Egyesült Államokban, 2002-ben pedig már 1,6 millió eladott házimozi-kiadvánnyal (VHS, LD, DVD) számoltak világszerte, melyből csak kelt el Japánban, több mint 1 milliót az Egyesült Államokban értékesítettek. 2006-ban a 9. legjobban eladott anime DVD volt a tengerentúlon. A filmet széles körben tekintik minden idők egyik legjobb animefilmjének, a kritikusok külön dicsérik a hagyományos celluloidlapos animáció és a CGI kombinálásával megvalósított látványvilágot, az animerajongók körében kultuszfilmmé vált és számos kiemelkedő filmkészítőre hatással volt. A Wachowski testvérek, a Mátrix-trilógia alkotói, mikor Joel Silver producernek először megmutatták az animét, azt mondták: „Mi ezt meg akarjuk csinálni hús-vér emberekkel”. Isikava Micuhisza, aki a Production I.G producereként dolgozott az animációs filmen, megjegyezte, hogy a kiváló minőségű látvány erős inspirációforrásként szolgált a Wachowski testvéreknek. A Mátrix több ikonikussá vált elgondolást is átvett a filmből, mint a kiberteret jelző zöld számok digitális „esőjét”, melyet a film nyitójelenete inspirált, vagy azt, ahogy a szereplők a tarkójukon található lyukon keresztül csatlakoznak a Mátrixhoz. James Cameron, akinek az Avatar című filmjéhez inspirációs forrásként szolgált, a következőket mondta: „Lenyűgöző spekulatív fikciós alkotás, az első valóban felnőtteknek szóló animációs film, amely irodalmi és vizuális szinten is kiváló”. Párhuzamot vontak még Steven Spielberg A. I. – Mesterséges értelem, Jonathan Mostow Hasonmás, Christopher Nolan Eredet és Kon Szatosi Paprika című filmjével és Joss Whedon Dollhouse – A felejtés ára című televíziós sorozatával is. Niels Matthijs a Twitch Film munkatársa szerint a Páncélba zárt szellem nemcsak alapvető film a japán animációban, Kubrick 2001: Űrodüsszeiájával és Tarkovszkij Solarisával könyvadaptációk egy olyan hármasát alkotja, melyek népszerűségben túlszárnyalták az eredeti műveket és egy már népszerű márkának adtak új jelentést. Személyes kedvenceinek listáján a 48. helyet foglalja el. Raphael See a T.H.E.M. Anime Reviewstól ötből négy csillagot adott, dicsérve a rajzmunkát és a látványvilágot: „az animáció tiszta, gördülékeny és villámgyors, a rajzolás szeszélyes és éles”; azonban bírálta, hogy a végkifejlet kiszámítható. Clark Collis az Empire magazintól úgy vélekedett, hogy a film kiszámítható volt, de dicsérte az alkotói értékét, mely „mindenben megfelel annak, ami Hollywoodban készült akkoriban”. Chris Beveridge, a Mania.comtól vegyes kritikát írt a filmről, leszögezve, hogy „egy jó történet, de útközben néha megtorpan”. A The Nihon Review szintén dicsérte a rajzolást és az animációt, de néhány jelenetet „hasztalannak” talált. Johnathan Mays az Anime News Network újságírója méltatta a film számítógépes effektekkel kombinált hagyományos animációját, melyről úgy vélekedett, hogy „talán az egyik legjobb szintézis, amely animében valaha látható volt”. Helen McCarthy a 500 Essential Anime Movies című könyvében a „valaha megalkotott egyik legjobb animének” nevezi. Dicsérettel illeti a forgatókönyvet és az atmoszferikus filmzenét, hozzátéve, hogy „az akciójelenetek vannak annyira jók, mint napjaink CGI-effektekkel támogatott hollywoodi blockbustereiben, amelyek még mindig ámulatba ejtők.” Roger Ebert négyből három csillagot adott a filmnek, pozitívumként kiemelve a látványt, a zenét és a film témáját, de úgy érezte, hogy elsőre túl bonyolult és zavaros ahhoz, hogy megszólítson egy nagyobb nézőközönséget; ez nem egészen a második óráig tart, amikor a történet kezd értelmet kapni. A Páncélba zárt szellem a 106. helyet szerezte meg minden idők 150 legjobb animációs filmjét és sorozatát tartalmazó listáján, amelyet a 2003-as Tokiói Laputa Animációs Fesztiválra készítettek el egy nemzetközi szintű felmérés során, 140 animációs művész és kritikus megkérdezésével. A Rotten Tomatoes filmkritikai oldalon 96%-ban pozitív értékelést kapott és 51 kritika alapján 7,77/10-es átlagpontozást állapították meg. Kritikai konszenzusnak a következőt írja: „A modern animációt lenyűgöző módon kezelve, a Ghost in the Shell egy átgondolt, összetett csemege az animerajongók számára és egy tökéletes bemutató a műfaj új nézőinek.” A Time Out munkatársai a 83. helyre sorolták a filmet a 100 legjobb animációs filmet tartalmazó listájukon. A Total Film 75 legnagyobb animációs filmjét tartalmazó listáján a 39. helyet érte el. A Japán Kulturális Ügyekért Felelős Hivatal egy 2007-es közönségszavazásán a Páncélba zárt szellemet az 1990-es évek második legjobb japán animációs filmjének és minden idők tizedik legjobb japán animációjának választották. 2001-ben a Wizards Anime magazin 50 legjobb Észak-Amerikában megjelent animét tartalmazó listáján a negyedik helyet foglalta el a film. 2020-ban az Empire minden idők 50 legnagyobb sci-fi mozifilmjét felhozó listáján a 26. helyen szerepel a Páncélba zárt szellem. Az Anime Stars kritikusa abban látja a film népszerűségét vagy éppen népszerűtlenségét, hogy mindenkinek mást mond, mindenki megtalálja benne a neki szóló választ. Az ismertető zárásaként így fogalmaz: „[...] a film olyan, mint a hagyma. Van, akinek csípi a szemét, van, aki a hagymát is hagymával enné, de az biztos, hogy réteges. Tehát senki ne habozzon elmerülni a rétegek között, mindig találhat valami újat.” A Mondo magazin szerkesztői szerint a Páncélba zárt szellem túllépett az animék világán és a cyberpunk műfaj egyik alapműve lett, s ennek köszönheti, hogy az animék egyik „legfőbb hírvivőjévé” vált a nyugati világban. Dicsérték, hogy a film olyan kérdéseket feszeget, amellyel a nyugati filmekben sem foglalkoztak addig. ## Díjak és jelölések ## Kapcsolódó média A filmhez 1995. november 20-án kiadtak egy Photo CD-t, mely körülbelül 100 képet tartalmaz, köztük eredeti színes képeket, animációs anyagokat és lőfegyverterveket. Endó Akira spin-off regényt írt Ghost in the Shell: Burning City (攻殻機動隊灼熱の都市; Kókaku kidótai sakunecu no tosi; Hepburn: Kōkaku kidōtai shakunetsu no toshi<sup>?</sup>) címmel, amit 1995 novemberében publikált a Kodansha. Folytatása, a Ghost in the Shell 2: Star Seed (攻殻機動隊2: Star Seed; Kókaku kidótai 2: Star Seed; Hepburn: Kōkaku kidōtai 2: Star Seed<sup>?</sup>) 1998 januárjában jelent meg. Analysis of Ghost in the Shell címmel egy könyvet adott ki a Kodansha 1995. november 17-én. 2004-ben Osii Mamoru rendezésében elkészült a film folytatása, a Páncélba zárt szellem 2. – Ártatlanság. Mivel a filmnek drámaibb az atmoszférája, cselekménye pedig nem egyetlen személy köré épül, inkább tekinthető önálló műnek, semmint folytatásnak. 2017. március 31-én mutatták be az amerikai élőszereplős adaptációt Scarlett Johansson főszereplésével. ## Fordítás
141,532
Nürnbergi per
26,727,859
null
[ "A második világháború utáni perek", "Kiemelt cikkek", "Németország történelme" ]
A nürnbergi per az első olyan per volt, amelyben a szövetséges hatalmak a Német Birodalom politikai, katonai és gazdasági vezetői felett ítélkeztek a második világháború során elkövetett, nekik felrótt bűnök miatt. A per a németországi Nürnbergben zajlott. A vádlottak a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, a Kriegsmarine, a Wehrmacht főbb vezetői, valamint egyéb funkcionáriusok köréből kerültek ki. Eredetileg 24 fő került volna a vádlottak padjára, de számuk a per kezdetére különböző okok miatt kisebb lett. A nürnbergi per folyamán különböző szervezetek (Gestapo, SD, SS) felett is ítéletet mondtak. A főbűnösök pere 1946. október 1-jén ért véget, tizenkét vádlottat kötél általi halálra, hetet letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, hármat pedig felmentettek. Tíz halálraítélten 1946. október 16-án hajtották végre az ítéleteket, Martin Bormannt távollétében ítélték halálra, Göring pedig október 15-én öngyilkos lett. A halálos ítéletek végrehajtásába nem sokkal éjfél után kezdtek bele. A hóhér John C. Woods tiszthelyettes volt, aki a Texas állambeli San Antonióból érkezett, és már több mint háromszáz katonát akasztott fel. Az akasztást három 2,5 × 2,5 méteres emelvényen hajtották végre a börtön tornatermében. További hasonló pereket Németország egész területére kiterjesztve folytattak. Ezeken 1949-ig bezárólag hozzávetőlegesen 200 további személy került vád alá, köztük embereken kísérleteket folytató orvosok, a koncentrációs táborok parancsnokai és a nemzetiszocialista gyakorlatot támogató bírák. A per megmutatta, hova vezethet a jog és az erkölcs szétválása, hiszen nem volt könnyű elítélni olyan embereket, akik hatályos, de erkölcstelen törvények szerint jártak el. Az így keletkezett feszültséget Gustav Radbruch német jogtudós oldotta fel a róla elnevezett formulával: az erkölcs a jog alapvető eleme, és ha egy törvény ezt alapjaiban sérti, akkor nem rendelkezik a törvényesség kritériumával, így nem válik alkalmazhatóvá. A harmadik birodalmat vezetőket felelősségre vonó per történelmileg sok újat hozott és új szakaszt nyitott a nemzetközi jog történetében, miután precedens értékűvé vált. A nürnbergi ítéleteket az ENSZ közgyűlése 1946. december 11-én jóváhagyta, és a nemzetközi jog szintjére emelte a bíróság gyakorlatát. ## Előzmények ### A háborús bűnösök felelősségre vonásának elhatározása A szövetséges nagyhatalmak még a háború alatt elhatározták az NSDAP és egyéb, a háborúban részt vevő szervezetek és személyek megbüntetését, de mivel nem léteztek történelmi minták olyan nemzetközi bírósági eljárásra, amelyet agresszorokkal, háborús bűnösökkel és az emberiség elleni bűnözőkkel szemben folytattak volna le, konkrét egyezség csak később született. A bűntettek kivizsgálásának kezdete is nagyjából ezen időszakkal kezdődött. Ennek első lépéseként a Szovjetunióban, nem sokkal 1941. június 22-e után megkezdte működését a „Rendkívüli Állami Bizottság a Betolakodók Bűntetteinek Megállapítására és Kivizsgálására” elnevezésű szervezet. Két évvel később, 1943. október 23-án pedig tizenhét nyugati állam (köztük az Egyesült Államok, Ausztrália és Kanada) közös vizsgálóbizottságot hozott létre, „Egyesült Nemzetek Bizottsága a Háborús Bűntettek Kiderítésére” néven. Mindkét kezdeményezés a későbbi vádlottak semleges országba történő szökését volt hivatott megakadályozni. ### A háborús perek ellenzői és támogatói A német agresszió egyik fő áldozata, a Szovjetunió, a legnagyobb következetességgel vetette fel a fő háborús bűnösök megbüntetésének kérdését. A nyugati nagyhatalmak körében azonban a hogyan kérdésen folytak a viták. Az Egyesült Államokban több tekintélyes ember is ellenezte a nemzetközi pert. Érveik között szerepelt, hogy egy tárgyalás során a vádlottaknak esélyük van a védekezésre, amit nem szívesen láttak volna. Ezen érvek legfőbb kortese Cordell Hull külügyminiszter volt, aki azt hangoztatta, hogy a háború bűnöseit tárgyalás nélkül akasszák fel. Tervét nem félt elhallgatni sem Franklin D. Roosevelt elnök, sem Robert Anthony Eden brit külügyminiszter, sem pedig Winston Churchill (miniszterelnök) előtt. Álláspontját újfent felvetette 1943 októberében, amikor a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia külügyminiszterei Moszkvában értekeztek. Beszédében kifejtette: „Ha kedvem szerint tehetnék, akkor Adolf Hitlerrel, Benito Mussolinivel, Tódzsóval és fő cinkosaikkal nem sokat teketóriáznék, hanem rögtönítélő bíróság elé állítanám őket. És másnap virradatkor bekövetkezne egy történelmi közjáték.” Javaslatait azonban a szövetséges nagyhatalmak nem fogadták el. 1943. október 30-án aláírták a „Nyilatkozat a német rémtettekről” című dokumentumot, amelyben megegyeztek, hogy a német háborús bűnösöket a „a Föld legtávolibb rejtekhelyéig is üldözni fogják, vádlóiknak kiszolgáltatják, hogy ily módon érvényesülhessen az igazság.” Valamint elhatározták, hogy azok sorsa felett, akik helyhez nem kötött bűncselekményeket követtek el, a szövetségesek közös döntése alapján ítélkeznek majd. 1944 őszén, mindezek ellenére újra felvetődött a leendő háborús bűnösök bírósági eljárás nélküli kivégzése. Ezt ezúttal Henry Morgenthau amerikai pénzügyminiszter fogalmazta meg: „Össze kell állítani a német háborús főbűnösök listáját, amelyen azok szerepelnek, akiknek nyilvánvaló bűnösségét az Egyesült Nemzetek megállapította; ezeket elfogatásuk és azonosításuk után nyomban agyon kell lőni.” Ekkoriban maga Roosevelt is hajlott arra, hogy Morgenthauhoz csatlakozzon. A „Németországgal Foglalkozó Kormánybizottság” berkein belül ezzel szemben heves viták zajlottak. Morgenthau változatának egyik „leghangosabb” ellenzője Henry Lewis Stimson külügyminiszter volt. John McCloy hadügyi államtitkár egy memorandumában pedig úgy jellemezte Morgenthau tervét, mint az emberi civilizáció elleni bűntettet. De nem csak politikusok ellenezték a Morgenthau-tervet, a közvélemény is elutasította a pénzügyminiszter tervét, és 1944 végén az amerikai kormány egyértelműen a bírósági eljárás mellett szavazott. Hasonló nehézségekkel küzdött Nagy-Britannia is, ahol szintén a „katonai megoldással” kacérkodtak. Churchill 1944. október 17-én nemzetközi jogi nehézségekkel hozakodott elő Sztálinnak, aki azzal hárított, hogy kijelentette: „Képtelen gondolat, hogy bírósági eljárás nélkül hajtsanak végre kivégzéseket; ebben az esetben azt mondaná a világ, hogy félünk a gonosztevők bíróság elé állításától.” Ezzel nem győzte meg Churchillt, aki még 1945 februárjában, a jaltai konferencián is azt erőltette, hogy aki rajta van a listán, azt azonosítás után agyon kell lőni. A Szovjetunió állásfoglalása szerint szóba sem jöhetett olyan terv, amely bírósági eljárás nélkül kivégzéseket irányozna elő. Rugyenko, a szovjet vádló, a Szovjetunió volt főállamügyésze, visszaemlékezéseiben ezeket mondja: „A Szovjetunió magától értetődően ebbe nem egyezhetett bele; a gonosztevő náci klikk vezetői elleni nyilvános bírósági per nélkül nem lett volna lehetséges leleplezni, és az egész világnak megmutatni a nácik által kirobbantott második világháború okait – és ez csakis a nemzetközi reakció malmára hajtotta volna a vizet.” Az 1945 februárjában tartott jaltai konferencia hivatalos dokumentumában ez olvasható: „Szilárdan elszántuk magunkat... hogy minden háborús bűnöst bíróság elé állítunk, és gyors megbüntetésükről gondoskodunk.” Ennek ellenére a Churchill-kormány még április 23-án is szóbeli jegyzéket küldött Washingtonba, ebben ismét felelevenítve azt nézőpontot, mely szerint előnyben kell részesíteni a per nélküli kivégzéseket. A szigetország még mindig ódzkodott attól, hogy a támadó háborút is nemzetközi bűntettként megbélyegezzék. A brit diplomáciai jegyzék így fogalmazott: „nem világos, hogy a támadó cselekmények »korrekt módon a nemzetközi jog elleni bűntettként jelölhetők meg.«” Roosevelt halála után egy nappal Robert H. Jackson, az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának tagja előadást tartott, amelyben a brit partnerre célozva kijelentette: „Én nem csinálok magamnak nagy gondot, mint ahogyan néme­lyek csinálni látszanak, olyan problémákból, mint a háborús bűnösök fölötti bíráskodás illetékessége vagy olyan fennálló vagy elismert jog keresése, amely mércéül szolgálhat bűneik megállapítására.” Ekkor figyelt fel rá Harry S. Truman, az új elnök, és tanácsadója, Samuel Irving Rosenman útján felajánlotta Jacksonnak, hogy képviselje országát a perben. Az ügyész pár nap gondolkodási időt kért, de magában már eldöntötte, hogy ezt a feladatot éppen rá szabták. ## A per előkészítése ### Nürnberg kiválasztása `A per előkészítésében az egyik legnehezebb feladat a megfelelő város kijelölése volt. Ennek oka főleg az amerikaiak és a szovjetek véleménykülönbségéből eredt. A szovjetek elsősorban Németországot, azon belül pedig a fővárost, Berlint részesítették előnyben. Külföldi helyszínnek Londont javasolták. A britek és az amerikaiak Münchent, valamint Nürnberget vélték alkalmasnak. Ezt főleg az amerikaiak szorgalmazták, mert ragaszkodtak ahhoz, hogy amerikai zónában rendezzék meg a tárgyalást. Robert H. Jackson munkatársai (Francis M. Shea, Murray Bernays) előzetesen már végig járták a szóba jöhető német városokat, de ezek döntő többsége a szőnyegbombázások, az utcai harcok, és a háborús pusztítások következtében romhalmazzá vált, s alig maradt bennük olyan épület, amely a tárgyalás lebonyolítására, a nagy létszámú résztvevő befogadására alkalmas lett volna.` Bernays ezredes, a külügyminisztérium különleges ügyekkel foglalkozó részlegének munkatársa, a per előkészítéséért felelős bizottság egyik tagja, szemleútja során végül Nürnberget találta a leginkább alkalmas városnak, mert véleménye szerint a per kezdetéig az Igazságügyi Palotát rendbe lehetett hozni a tárgyalás lebonyolítása céljából, a monumentális épület mögötti börtön pedig alkalmasnak látszott a vádlottak fogva tartására. Jackson Németországba repülve, több szóba jöhető várost (Wiesbaden, Salzburg, Frankfurt am Main, Nürnberg) is megtekintett, majd július 7-én Frankfurtban konzultált Lucius D. Clay tábornokkal, aki az amerikai zóna kormányzójának helyettese volt. A tábornok ugyancsak Nürnberget gondolta megfelelő helyszínnek. Javaslata főleg azon alapult, hogy az Igazságügyi Palota monumentális épülete nemcsak alkalmasnak ígérkezett a per lebonyolítására (szerencsés véletlennek köszönhetően a várost sújtó bombázások után is csaknem teljesen ép maradt), de presztízs okokból is kiváló volt. Jackson, miután megtekintette a várost, eldöntötte, hogy csakis ott lehet megrendezni a pert. Két héttel később erről sikerült meggyőznie a brit és a francia illetékeseket is. A két európai nagyhatalom ezután támogatta Jacksont a szovjetekkel szemben, akik még mindig Berlin mellett kardoskodtak. (Nyikitcsenko arra hivatkozott, hogy ott mind a négy érdekeltnek állomásoznak csapatai.) Azonban a német fővárosban nem találtak olyan épületet és infrastruktúrát, amelyet a kívánt időpontra alkalmassá tudtak volna tenni. Azt viszont feltételül szabták, hogy a bíróság „állandó székhelye” Berlin maradjon, és csak az első nemzetközi pert rendezzék meg Nürnbergben. Engedékenységükben szerepet játszott, hogy Nürnberget szimbolikus jelentőségű városnak tartották, mivel a harmincas évektől a város szorosan kötődött a náci Birodalomhoz. 1933-ban Hitler itt mondta azt a németeknek: „Adjatok nekem öt évet, és nem ismertek rá Németországra!” A későbbiekben is itt volt a Harmadik Birodalom egyik központja, itt rendezték a nagy parádékat, a pártnapokat, s nem utolsósorban 1935-ben itt születtek meg a hírhedt faji alapú „nürnbergi törvények” is. ### A vádlottak kiválasztása, letartóztatása #### Akik a halálba menekültek a felelősségre vonás elől Miközben egyesek a tárgyalás megfelelő helyszínének kiválasztásával voltak elfoglalva, mások azzal, hogy az elítélendő személyeket válogassák ki. A körözöttek listájának élén természetesen a Führer, Adolf Hitler állt, de közvetlenül követte őt Heinrich Himmler SS- és Gestapo-főnök, Joseph Goebbels propagandaminiszter és Hermann Göring birodalmi marsall. 1945. április 30-án Hitler kibújt a felelősségvállalás elől, amikor Eva Braunnal összeházasodott, majd a birodalmi kancellária alatti óvóhelyen feleségével együtt öngyilkos lett. Halála előtt még kinevezte birodalmi kancellárnak Goebbelst, de a propagandaminiszter nem sokkal később feleségével és hat gyermekével együtt követte őt a halálba. Himmler már a náci állam összeomlása előtt megpróbált menekülni. Előbb békét próbált kötni az Egyesült Államokkal, ezért többször is találkozott Folke Bernadotte gróffal, hogy az ő segítségével tárgyalhasson Dwight D. Eisenhower tábornokkal. Terve az volt, hogy a nyugati hatalmaknak ugyan megadja magát, de tovább harcol az ő segítségükkel a Szovjetunió ellen. Számításai azonban nem jöttek be, ezért menekülni kényszerült. Egy Heinrich Hinzinger névre szóló igazolvánnyal bujkált 1945. május 21-ig, amikor is két egykori hadifogoly őrizetbe vette a gyanúsan friss igazolvány miatt. Ahogy fogságba esett, azt kérte, vezessék Montgomery tábornokhoz, de amikor ehelyett testi motozásnak vetették alá, szétharapta a magánál tartott ciánkáli-kapszulát. #### Akiket elfogtak, és részt vettek a tárgyaláson A következő leginkább körözött személynek, Hermann Göringnek kézre kerítése nem okozott különösebb nehézséget, ugyanis 1945. április 23-tól egészen Hitler haláláig őrizetben tartották. Szabadulása után ő is megpróbált békét kötni Amerikával, ezért írásban fordult Karl Dönitzhez azzal a javaslattal, hogy találkozni akar Eisenhowerrel, egy, a nyugati hatalmakkal kötendő békeszerződésről tárgyalni. Hiú reményeinek az vetett véget, hogy az amerikai csapatok elérték a Zell am See közelében levő Bruckban a Fischhorn-kastélyt, Göring akkori tartózkodási helyét. Még könnyebb dolguk volt Rudolf Heß kézrekerítésével. Hitler NSDAP-beli helyettesét ugyanis ekkor már évek óta Angliában tartották fogva, miután a párt központi bizottságának elnöke 1941. május 10-én repülőgéppel Nagy-Britanniába ment, hogy elősegítse a béketárgyalások létrejöttét. Fogságba kerülése után mint hadifoglyot internálták. A németek volt külügyminiszterét, Joachim von Ribbentropot (aki már korábban, az 1944. július 20-i Stauffenberg-merénylet után elvesztette Hitler bizalmát), Hamburgban tartóztatták le, ahol Reiser néven próbált visszatérni civil életébe. Bujkálásnak az vetett véget, hogy egyik üzletfelének fia felismerte, és feljelentette. Június 14-én saját lakásán fogták el. Göring után a legkeresettebb katona, Wilhelm Keitel, 1945. május 13-án hadifogságba esett Flensburgban, miután ötven brit repülőtiszt meggyilkolásának vádjával letartóztatták. Ernst Kaltenbrunnert Altausseeben egy amerikai járőr fogta el. A volt rendőrtábornok ennél az osztrák városnál egy erődbe helyezte át főhadiszállását. A fajelmélet főideológusára, Alfred Rosenbergre pedig egy kórházban találtak rá Flensburg-Mürwikben, ahová úgy került, hogy egy igen kellemetlen beszélgetés után (ami Dönitzcel történt) motorbalesetet szenvedett. Voltak akik önként adták fel magukat, az egyik ilyen Hans Frank volt. Őt először a Berchtesgadenben működő hadifogolytáborba vitték május 6-án. Wilhelm Fricket pedig amerikaiak fogták el Münchenben. Hans Frankhoz hasonlóan Julius Streicher csuklóján is Berchtesgaden közelében kattant a bilincs. A Der Stürmer lap főszerkesztője festőnek álcázta magát hosszúra növesztett szakálla mögött, de amikor egy amerikai zsidó őrnagy megjegyezte, hogy mennyire hasonlít Julius Streicherre, az uszító faji propaganda irányítója elszólta magát egy „Maga honnan ismer engem?” kérdéssel. Az ötvenöt éves Walther Funk birodalmi gazdaságügyi minisztert 1945. május 11-én a Vörös Hadsereg katonái vették őrizetbe, Karl Dönitz vezértengernagyot – akit Hitler utódjának nevezett meg – pedig az amerikaiak fogták el, húsz napos kormányának más tagjaival (köztük Alfred Jodl vezérezredessel, aki a Wehrmacht hadműveleti főnöke volt, és Albert Speer birodalmi fegyverkezési és hadianyag-ellátási miniszterrel). Dönitz haditengerészeti elődjét, Erich Raedert, a szovjetek nyugdíjasként vitték Moszkvába, ahol Nürnbergbe történő szállításáig tartották fogva. Raeder 1943. január 30-a óta nem volt a haditengerészet vezetője. A vádlottak legfiatalabb tagja, Baldur von Schirach, a Hitlerjugend vezetője a Vörös Hadsereg elől Tirolba menekült, és ott Richard Falk álnéven, tolmácsként dolgozott az amerikai csapatoknál. 1945. június 5-én, Frankhoz hasonlóan, önként adta fel magát. Fritz Sauckelt, a kényszermunkatáborok munkaügyi megbízottját amerikai katonák tartóztatták le április 19-én Felső-Bajorországban, kilenc nappal azután, hogy elmenekült Weimarból. Franz von Papent, aki betöltötte mind a kancellári, mind az alkancellári posztot, fiával, Franzcal együtt saját otthonában tartóztatta le Thomas McKinley főhadnagy és a 194. Glider gyalogosezred 1945 áprilisában. Az osztrák származású Arthur Seyß-Inquartot (szintén volt kancellár) kanadaiak egy német gyorsnaszádról hozták le. A hollandiai helytartóra a Twickel-kastélytól nem messze találtak rá. Konstantin von Neurath birodalmi külügy-, majd birodalmi miniszter, aki 1939 és 1943 között a Cseh- és Morva Protektorátus birodalmi főmegbízottja volt, francia csapatok kezébe került 1946. május 6-án. Hans Fritzschére pedig a szovjetek vadásztak sikerrel. „Prédájukat” előbb Moszkvában tartották fogva, majd megegyezés után szállították Nürnbergbe. Hjalmar Schachtot egy börtönből hozták ki, ahova Hitler parancsára került az idős pénzember. Walther Funk elődje volt a birodalmi Reichsbank élén, de nem mindenben értett egyet a Führerrel, ezért rács mögé került. #### A perre kiválasztott, további személyek, akik nem jutottak el a tárgyalásig Dr. Leonardo Conti – bár őt csak később állították volna bíróság elé – 1945. október 6-án cellájában felakasztotta magát. Cellájának falához állította székét, felállt rá, majd miután törülközőjének egyik végét saját nyaka, másikat az ablak vasrúdjához kötötte, leugrott. Halála előtt húszoldalnyi nyilatkozatot írt, amelyben összefoglalta mind politikai, mind orvosi karrierjét és Hitler egészségi állapotát a végnapokban. Andrus ezredes ekkor rendelkezett arról, hogy börtönablakokról mindenféle kiálló dolgot (rudat, kampót) el kell távolítani, valamint, hogy a székeket nem szabad négy lábnál közelebb tenni az ablakhoz. Az intézkedések ellenére október 25-én újabb öngyilkosság történt, amit dr. Robert Ley, a Német Munkaszervezet vezetője követett el, aki cellájában, kabátja cipzárjának egyik végét a WC-tartályra, míg másik végét saját nyakára kötötte, szájába pedig összetépett alsónadrágot tömött egyrészt a gyorsabb fulladásért, másrészt, hogy az őrök ne hallják nyögéseit. Leyt mint a Rajna-vidék helytartóját akarták vád alá helyezni. Titokban temették el egy jeltelen sírban. Haláláról Göring így nyilatkozott: „Jobb is, hogy meghalt, mert nem tudom, hogyan viselkedett volna a per folyamán.” A nemesi származású Gustav Krupp von Bohlen und Halbach sikeresnek mondható gyártulajdonos volt a háború előtt és alatt, amikor aktívan segítette Hitlert terveinek végrehajtásában. A háború után a gyárost a britek nyomására akarták vád alá helyezni, de az akkor már hetvenöt éves férfi olyan rossz egészségi állapotban volt, hogy ügyvédje kérelmet nyújtott be, melyben azt kérte, hogy védencét ne állítsák bíróság elé és távollétében se ítélkezzenek felette. 1945-ben dr. Otto Gerke, Gustav Krupp háziorvosa, beadványban tanúsította, hogy páciense egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy részt vegyen a tárgyaláson. Az idős üzletembert ugyanis 1942–43-ban kétszer is szélütés érte, aminek következtében nem tudott beszélni, s képtelen volt összefüggésében megérteni azt, amit mondtak neki. November 6-án ezt egy hattagú nemzetközi orvoscsoport (tagjai: R. R. Tunbridge, René Piedelévre, Nyikolaj Kursakov, Jevgenyij Szepp, Jevgenyij Krasznuskin, Bertram Schaffner) is alátámasztotta. Jelentésükben leírták, hogy a vizsgált személy már abba is belehalhat, ha Nürnbergbe szállítják. A bizottság vezetője, Harry Phillimore ezredes azt jelentette az amerikai külügyminisztériumnak, hogy „Gustav Krupp »élőhalott«, a család már előkészítette a temetésre a ruháját, felolvasták a végakaratát, bármelyik nap elköltözhet az árnyékvilágból.” Egy személyt, mégpedig Martin Bormannt, aki Heß távozását követően vált Hitler jobbkezévé, távollétében vonták vád alá. Ügyvédje, dr. Friedrich Bergold kérte, hogy hagyják ki a perből, de érvként csak annyit tudott felhozni, hogy védence valószínűleg halott. Az ügyvéd kérelmét elutasították, és a volt pártkancellár neve is felkerült a véglegesített listára. Bár nem volt jelen, ügyét a többiekéhez hasonlóan tárgyalták. #### A vádlottak csoportok szerint A Nemzetközi Katonai Törvényszék úgy állította össze a vádlottak listáját, hogy abban a NSDAP-rezsim minden felelős tényezője (politikusok, katonák, gazdasági és pénzügyi szakemberek, pártpropagandisták) felelősségre vonás alá kerüljön: - Politikusok: Hermann Göring, Rudolf Heß, Martin Bormann, Joachim von Ribbentrop, Robert Ley, Franz von Papen. - Katonák: Hermann Göring (Luftwaffe), Wilhelm Keitel, Alfred Jodl (OKW), dr. Erich Raeder, Karl Dönitz (haditengerészet). - Az RSHA vezetői: Dr. Ernst Kaltenbrunner. - A gazdasági és pénzügyi elit képviselői: Albert Speer, dr. Hjalmar Schacht, Walther Funk, dr. Gustav Krupp von Bohlen und Halbach. - A megszállt területek parancsnokai: Hans Frank (Lengyelország), dr. Arthur Seyß-Inquart (Hollandia), Alfred Rosenberg (keleti területek), Konstantin von Neurath (Cseh és Morva protektorátus 1943-ig), Wilhelm Frick (Cseh és Morva protektorátus 1943–1945). - A nemzetiszocialista propaganda irányítói: Julius Streicher, Hans Fritzsche, Baldur von Schirach. #### Nem személyi vádlottak Az eljárásba fogott személyeknek e módon történő kiválogatása nemcsak a felelősök széles körű bírósági kivizsgálására szolgált, hanem arra is, hogy rajtuk keresztül az egész német állami struktúrát el lehessen ítélni. Ám ez csak az NSDAP felső vezetése, a Gestapo, az SD és az SS esetében járt sikerrel. ## A fogva tartás körülményei ### Mondorf-les-Bains, a „lőporos hordó” 1945\. májusban Burton C. Andrus ezredest utasították, hogy utazzon Mondorf-les-Bainsbe, és vegye át az Ashcan fedőnevet viselő, titkosszolgálati központ parancsnokságát, vagyis felelős parancsnoka lett a legmagasabb rangú elfogott és fogságban tartott német rabokat őrző alakulatoknak. Mondorfban (a háború előtt kedvelt fürdőzőhely volt) a foglyokat nem börtönben őrizték, hanem a város számtalan szállodáinak egyikében, a Palace Hotelban. Andrus megérkezésekor, már a hotel „kényelmét élvezte” Arthur Seyß-Inquart, Albert Kesselring, Philipp von Hessen és Horthy Miklós is. Később érkezett meg Göring, Streicher, Ley és még néhányan. Utóbbi kettőt a kezdetektől fogva kiközösítették a többiek, és Ley öngyilkosságáig egymás társaságára voltak utalva. Hans Frankot mentőautóval vitték a hotelig, öngyilkossági kísérlete miatt még nem tudott lábra állni. Pár hónappal azután, hogy az ezredes átvette a parancsnokságot, utasítást kapott, hogy a foglyokat szállítsa át Nürnbergbe, ahol tárgyalást fognak lefolytatni velük szemben. 1945 augusztus 12-én két repülővel meg is történt a parancs végrehajtása. A további prominens személyek (mint Rudolf Heß és Ernst Kaltenbrunner) már ideérkeztek, mindkettejük Angliából. ### A börtön Nürnbergben A többemeletes épület az Igazságügyi Palota háta mögött helyezkedett el. A körülbelül 3×4 méteres cellák az egész épületet behálózták. A zárkákat puritán módon rendezték be. Mindössze egy priccs, egy kis faszék és egy kis asztal alkotta a bútorzatot. Ezek lábait a padlóhoz erősítették. Az ablakok a börtönudvarra néztek, az ajtókra szerelt kis ablakokon át (a cellák innen kapták a fényt is) pedig a rabokat figyelték. A figyelés alól csak a cellákban kialakított WC volt kivétel. #### Napirend A foglyokat reggel nyolc órakor keltették, és miután kitakaríttatták velük zárkájukat, egyesével kísérték át az Igazságügyi Palotába. Ezt az utat egy föld alatt kialakított folyosón tették meg. A tárgyalásokat általában kilenc órakor kezdték meg, majd egy ebédszünet után folytatták. A foglyok ilyenkor együtt ebédeltek, Gustav Gilbert figyelmétől kísérve. Később az ő javaslatára Andrus ezredes különböző csoportokban elkülönítette őket egymástól. Hat ilyen csoportot hoztak létre: 1. Az „Ifjúsági ebédlő”-be Speer, Fritzsche, von Schirach és Funk került, mégpedig azzal a céllal, hogy Speer és Fritzsche kivonja a másik kettőt Göring befolyása alól. 2. Az „Idősek ebédlője” volt von Papené, von Neurathé, Schachté és Dönitzé. Ennek célja az idős, konzervatív vádlottak, Schacht általi befolyásolásának kísérlete volt arra, hogy megbélyegezzék Hitlert és Ribbentropot, valamint, hogy Dönitz a hatásuk alá kerülve nem érez majd állandó konfliktust „tiszti becsületével”. 3. Frank, Seyß-Inquart, Keitel, Sauckel csoportjával azt próbálták elérni, hogy Keitelt különválasszák Göringtől, és inkább Frank szenvedélyes kinyilatkoztatásait hallhassa, amint az megbélyegzi Hitlert. Gilbert tudta, hogy ez a csoport nem lesz túl közlékeny, de azt remélte, hogy némi bűntudatot tanúsít majd. 4. A legnehezebben kezelhetőek csoportját Raeder, Streicher, Heß és Ribbentrop alkotta. Gilbert úgy okoskodott, hogy az ebben a csoportban lévők nemigen fognak beszélni egymással. Ennek okait Streicher jelenlétében, Heß titkolózásában, Raeder óvatosságában és Ribbentrop elkeseredett hangulatában látta. Remélte, hogy ily módon semlegesíteni tudja őket. 5. Jodl, Frick, Kaltenbrunner és Rosenberg. 6. Ezt a csoportot egyedül Göring képviselte. A napi tárgyalás után, szintén egyesével visszakísérték a foglyokat a börtönépületbe, ahol dolgozhattak védelmükön. Gilbert doktor, vagy a lelki támaszt nyújtó lelkész, illetve páter is ilyenkor látogatta meg őket. Este kilenckor utasították a foglyokat a lefekvésre. Az alvást oly módon szabályozták, hogy háton kellett feküdniük, arccal az ajtó felé, és kezüket a takaró felett kellett tartaniuk. Napi egy mosakodás valamint borotválás (utóbbit egy hadifogoly borbély végezte őr felügyelete mellett, önborotvával), és heti egy zuhanyozás (ezt egy alapos motozás előzte meg) jelentette a tisztálkodást. #### A pszichológiai tesztek A fogva tartás, természetesen, negatív kihatással volt a foglyok pszichikai állapotára, ezért a börtön vezetésének utasítására napközben több pszichológus és pszichiáter beszélgetett velük, és tartotta megfigyelés alatt őket. William H. Dunn, Douglas M. Kelley, Gustave M. Gilbert, Richard Worthington nemcsak a cellájukban figyelte meg a vádlottakat, de a tárgyalóteremben és a kihallgatószobákban is. Tevékenyen részt vettek a fogvatartottak jó elme- és kedélyállapotban tartásában, valamint a pszichotikus vagy depressziós tüneteik csökkentésében. A vád alá helyezett személyeknek – elméjük pontosabb megfigyelésének érdekében – több teszten is át kellett esniük. A teszteket még a tárgyalás előtt készítették el. Gustav Gilbert kiadott könyvében részletezi az amerikai Wechsler-Bellevue-féle, felnőttek részére szolgáló intelligenciateszt saját maga által átdolgozott vizsgálatainak eredményeit. A teszt a következőkből állt: - A.) Az emlékezőtehetség és a fogalmak alkalmazásának vizsgálata (szóbeli tesztek): 1. Növekvő hosszúságú számsorok megjegyzése. 2. Fokozatosan nehezebbé váló számtani feladatok. 3. Ítélőképességre vonatkozó kérdések. 4. Hasonló hangzású szavak jelentésének fogalmi tisztázása. - B.) A megfigyelőképesség és appercepció, valamint a motorikus idegrendszer együttműködésének vizsgálata: 1. Helyettesítési teszt (különböző szimbólumok számokkal való helyettesítése). 2. Tárgyak összerakása (a gyerekjáték mintájára, amelynél egy színes ábrát darabjaiból kell összerakni). 3. Előrajzolt minták színes kockákból való kirakása. 4. Képek hiányzó részeinek felismerése. A tesztekből standard sorozatot állítottak össze, s a Wechsler-Bellevue-rendszer alapján számították. A foglyok az alábbi eredményeket érték el: Schacht 143, Seyß-Inquart 141, Göring és Dönitz 138–138, Papen és Raeder 134–134, Frank, Fritzsche és Schirach 130–130, Ribbentrop és Keitel 129–129, Speer 128, Jodl és Rosenberg 127–127, Neurath 125, Funk és Frick 124–124, Heß 120, Sauckel 118, Kaltenbrunner 113, Streicher 106 pont. A tesztekből kiderült, hogy a vádlottak szellemi képességeik teljes birtokában voltak, és készen álltak a tárgyaláson való részvételre. ## A per ### Vádirat A vádirat az alábbi fő bűncselekményeket tartalmazta: 1. Béke elleni bűncselekmények. 2. Emberiesség elleni bűncselekmény. 3. Háborús bűncselekmények. 4. Összeesküvés az előző három bűncselekmény elkövetésére. Az első, még előkészítő ülést Berlinben 1945. október 18-án tartották, majd november 20-ától Lord Geoffrey Lawrence elnökletével Nürnbergben megkezdődött a per. 1946. október 1-jéig, az ítélethirdetésig, 236 tanút hallgattak meg, negyedmillió írásbeli tanúvallomást használtak fel és egy tizenötezer oldalas jegyzőkönyvet készítettek. A per során fontos párt- és rendvédelmi intézményeket nyilvánítottak bűnszervezetté. ### Veszélyeztető körülmény Bár a tárgyalás előkészületei úgymond zavartalanul zajlottak, a per kezdetét váratlan incidens zavarta meg: Ernst Kaltenbrunner rosszulléte. Agyhártyagyulladás tüneteivel szállították kórházba, és félő volt, hogy az egész tárgyalást el kell halasztani, valamint mindenkit karanténba kell zárni, aki bármilyen módon érintkezett vele. Azonban a volt bécsi rendőrfőnöknek nem meningitisze volt, hanem egy könnyebb lefolyású agyvérzésen esett át (pontosabban a pókhálóburok alatti térben vérzett be – szubarachnoid haemorrhagia). Ezzel egy veszélyes akadály hárult el, és meg lehetett kezdeni a tárgyalás lefolytatását. ### Az ítéletek meghozatala Szeptember 2-án – előzetes konzultációk után – a nyolc bíró két hosszabb zárt ülésszakon egyeztette a vádlottakkal és a perbe fogott szervezetekkel kapcsolatos álláspontját. Az ítéletek előkészítésében, vitájában mind a nyolc, a végső döntések meghozatalában azonban már csak a négy főbíró vett részt. Az ő döntéseik, illetve szavazataik döntötték el az egyes vádlottak további sorsát. A Londoni Egyezményhez csatolt Statútum értelmében az ítélet meghozatalához a négy bírói véleményből legalább három véleménynek egyeznie kellett ahhoz, hogy ítélet születhessen. A bírók a vádlottak feletti ítéleteiket a vádiratnak megfelelő sorrendben hozták, s csak abban az esetben halasztották el a döntést, ha a vélemények ütközése (2–2) miatt az első szavazás alkalmával nem tudtak dönteni. Az ítéletek döntő többségét viszonylag gyorsan és egyetértésben hozták meg, más esetekben viszont Nyikitcsenko csaknem mindig egyedül maradt nyugati kollégái véleményével szemben. A francia bíró, Donnedieu de Vabres hozta a legenyhébb ítéleteket (de ő a brit és amerikai kollégáival ellentétben egyik vádlottat sem akarta szabadlábra helyezni), Nyikitcsenko viszont minden vádlottra halálos ítéletet kért, s külön beadványban kérte a felmentésre javasolt vádlottak vétkességének megállapítását. Az ítéletek megvitatása során a britek, a franciák és a szovjetek nem vettek igénybe külső tanácsadókat, az amerikaiak viszont meghívták Quincy Wrightot, a Chicagói Egyetem professzorát és Herbert Wechslert, a Columbia Egyetem professzorát. Ezeknek az ülésszakoknak a részleteit Francis Biddle amerikai bíró naplójában jegyezte fel. Hermann Göringet valamennyien minden vádpontban bűnösnek találták, bár de Vabres elviekben felmentette az összeesküvés vádja alól. A birodalmi marsallal ellentétben, Hitler egykori helyettesének, Heß-nek (aki felettesének lejegyezte a Mein Kampfot) az esetében nem volt ekkora az egyetértés. A legtöbben bűnösnek találták az első és második vádpontban (de Vabres természetesen az elsőben szintén felmentést javasolt), de a harmadikban és a negyedikben szerepét eltérően ítélték meg. Nyikitcsenko valamennyi pontban bűnösnek találta. A volt pezsgőárusból külügyminiszterré avanzsált Joachim von Ribbentropot, de Vabres kivételével szintén minden vádban bűnösnek találták. De Vabres hangsúlyozta, hogy fenntartja álláspontját az első vádponttal kapcsolatban, és ezt innentől fogva kiterjesztette az összes vádlottra. Wilhelm Keitel esetében nem volt vita. Őt mind a négy vádpontban bűnösnek találták. Alfred Jodl esetében csak az amerikaiak, a szovjetek, Birkett és Falco között volt teljes egyetértés, miszerint minden vádpontban bűnös, de Vabres azonban az elsőben és negyedikben, Sir Lawrence pedig a negyedikben ártatlannak vélte. Alfred Rosenbergnél másképpen tértek el az álláspontok. Falco és Sir Lawrence (mindketten életfogytiglan tartó börtönt javasoltak), Nyikitcsenko és Volcskov minden vádpontban bűnösnek találta. De Vabres itt a második vádpontot kétségesnek vélte. Az amerikaiak mindkét álláspontot tudomásul vették. A volt lengyel helytartót, Hans Frankot az első, a harmadik és a negyedik vádpontban bűnösnek nyilvánította Volcskov, Birkett és a két amerikai bíró. Donnedieu de Vabres ismét az első vádponttal kapcsolatosan hangoztatta kétségeit, Nyikitcsenko pedig a legtöbb esethez hasonlóan az összes vádpontban bűnösnek találta. Wilhelm Fricket a szovjetek és a britek mind a négy, Falco és Parker csak az első és harmadik vádpontban hozta ki bűnösként. Ernst Kaltenbrunner a hosszabban vitatott esetek közé tartozott. Az RSHA egykori vezérét Biddle, Falco és Donnedieu a harmadik és negyedik vádpontban bűnösnek, az elsőben és másodikban ártatlannak tartotta. Volcskov és Sir Lawrence is az elsőben, Nyikitcsenko mind a négyben bűnösnek. A legkomplikáltabb Martin Bormann elítélése volt. Parker és Biddle javaslata szerint a bíróságnak meg kellett volna elégedni a Reichsleiter halottá nyilvánításával. De de Vabres és Birkett ragaszkodott ahhoz, hogy mind a négy vádpontban ítéljék el. A szovjetek az elítélés mellett azzal érveltek, hogy a bíróságnak nem áll rendelkezésére elég bizonyíték arra, hogy valóban meghalt. Arthur Seyß-Inquartnál ismét nagy volt az egyetértés abban, hogy mind a négy vádpontban bűnös. A hollandiai helytartónál Biddle fogalmazott meg fenntartásokat az első és második vádpont esetében. Abban is nagy volt az egyetértés, hogy Julius Streichert halálra ítéljék, de abban, hogy milyen indokkal, már korántsem. A bankár Walther Funkot is négy vádpontban indítványozta elítélni Falco, Parker, Lawrence, Birkett, Nyikitcsenko és Volcskov. Donnedieu de Vabres az elsővel kapcsolatban újfent ellentétes véleményt fogalmazott meg, és ezúttal Birkett is mellé állt. Fritz Sauckelnél a szovjetekkel ellentétben (ők mindegyikben) a bírók csak a harmadik és negyedik vádpontban érezték úgy, hogy bűnös. Albert Speert szintén a harmadik és negyedik vádpontban mondták ki bűnösnek, de Parker és Birkett hajlott ennek kimondására az első és második vádpont esetében is. Későbbi mérlegelésük alkalmával viszont felülbírálták erre vonatkozó javaslatukat. Konstantin von Neurathot csak az amerikaiak elnézősége mentette meg az akasztófától. Rajtuk kívül minden bíró bűnösnek jelölte mind a négy pontban. A bírók ezt követően néhány napra felfüggesztették az egyéni vádlottak értékelését, s a következő napokban a vádiratban szereplő szervezetekről fejtették ki az álláspontjukat, majd az első vádponttal kapcsolatosan de Vabres álláspontját vitatták meg. Az egyéni vádlottakra szeptember 6-án tértek vissza. Dr. Hjalmar Schacht esetében erősen megoszlottak az álláspontok. Lord Justice Lawrence kijelentette, hogy a bankár felmentése mellett voksol. Emiatt összecsaptak a vélemények. Donnedieu de Vabres morális okokra hivatkozva (Schacht kamerák előtt fogott kezet Hitlerrel Franciaország lerohanása után) ezt elfogadhatatlannak tartotta. Biddle csatlakozott hozzá, de úgy indokolt, hogy ebben az esetben több időre lesz szükség a vádlott bűnösségének mérlegeléséhez. A szovjeteknek nem voltak kétségeik: az első és második vádpontban bűnösnek találták. Hasonló volt a légkör a volt kancellár Franz von Papen esetében is. Falco bűnösnek találta a második vádpontban, mert aktívan közreműködött Ausztria megszállásában, és segített Hitler hatalomra jutásában. De Vabres egyetértett az állásponttal, az amerikaiak viszont a felmentés mellett voksoltak. Lawrence is hajlott efelé, mert szerinte az Anschluss idején az idős diplomatát már eltávolították hivatalából, így nem volt köze a megszálláshoz – ezzel érvelt Biddle, majd hozzátette: az ankarai nagyköveti posztja pedig aligha tekinthető bűnös cselekedetnek. Az elhúzódó vita miatt csak másnap folytatták a volt nagykövetről való megbeszélést. Ekkor azonban Nyikitcsenko és Volcskov halálbüntetést javasolt, mert a vádlottat mind a négy vádpontban bűnösnek találták. Karl Dönitz cselekedeteinek megítélése szintén erősen megosztotta a bíróságot. Falco szerint bűnössége egyértelmű volt a második vádpontban, Norvégia 1941 áprilisában történt inváziója miatt. Donnedieu De Vabres a harmadik vádpontban találta bűnösnek. Francis Biddle a felmentés mellett érvelt, mire a szovjetek kifejtették, hogy ez azt jelentené, hogy a tengeralattjáró-hadviselés legális és helyénvaló volt. Lawrence szerint Dönitz a második és harmadik vádpontban volt elmarasztalható, amire Biddle úgy reagált, hogy az angol bíró teljesen elrugaszkodott a háború mindennapi valóságától. Az amerikai Nimitz tengernagy ugyanis előbb süllyesztett el figyelmeztetés nélkül ellenséges hajókat. A németek ellenségként csupán átvették ezt a módszert. Azzal is érvelt, hogy egy olyan városban ítélkezik a bíróság, amelynek utcáin civil halottak ezrei fekszenek még a romok alatt a brit szőnyegbombázások következtében, s most olyan dolgokért vonják felelősségre a legyőzött ellenséget, amelyek nem vonatkoztathatók a győztesekre. Úgy vélte, hogy Dönitz ártatlan, s ezért felmentését javasolta. Nem így Erich Raeder tengernagy esetében, nála már egyértelmű volt a döntés. Őt valamennyi bíró bűnösnek találta az első és harmadik vádpontban, ezen kívül Falco, Lawrence, a szovjetek és az amerikaiak a második vádpontban is elmarasztalták. Biddle golyó általi halál kiszabását javasolta, helyettese, Parker viszont ellenezte a halálbüntetést. Baldur von Schirachot a negyedik vádpontban mondták ki – egyöntetűen – bűnösnek, de a szovjetek – arra való hivatkozással, hogy a vádlott egyszer tárgyalt Hitlerrel négyszázezer ember deportálásáról – az első vádpontban is elmarasztalták. Hans Fritzsche szintén a vitás esetek közé tartozott. Falco szerint csak propagandista volt, de tevékenységével hozzájárult a háborús és az emberiség ellen elkövetett bűnökhöz. Donnedieu de Vabres szerint ő volt a legkevésbé bűnös a vádlottak közül. Parker szerint is a börtönben eltöltött egy év elegendő büntetés volt számára az elkövetett bűn súlyához képest. Hitler öt percet sem beszélt vele, csak azért vádolták meg, mert Goebbels már halott volt. Biddle egyetértett kollégájával. Nyikitcsenko és Volcskov szerint viszont Fritzsche az első, a második és a harmadik vádpontban is bűnösnek mondható, mert „az általa kifejtett propaganda atrocitásokat eredményezett”. Lawrence szerint Fritzsche a harmadik és negyedik vádpont alapján mondható ki bűnösnek, s bár ő az első vádpontban is elmarasztalta volna, de Parker és Biddle érveit megfontolásra alkalmasnak találta. A bíróság legközelebb szeptember 10-én ült össze. Ekkor már csak a főbírók tárgyaltak, és az ülés annak érdekében zajlott, hogy egyeztessék álláspontjaikat, tisztázzák a részleteket, eldöntsék a vitás kérdéseket és minden egyes vádlott esetében kiszabják a büntetéseket. De Vabres a halálraítéltek kivégzőosztag elé állítását javasolta. Biddle ezzel szemben az akasztás mellett érvelt azzal a megfontolással, hogy a golyó általi kivégzést egyes esetekben – méltányosságból – alkalmazhassák. Nyikitcsenko ugyancsak az akasztás mellett érvelt, s elvetette a guillotine alkalmazásának lehetőségét is. ## Az ítéletek ### Halálos ítéletek Hermann Göringet, Joachim von Ribbentropot, Wilhelm Keitelt mind a négy, Alfred Jodlt az első, második és harmadik, Wilhelm Fricket a második, harmadik és negyedik, Ernst Kaltenbrunnert, Alfred Rosenberget, Hans Frankot, Fritz Sauckelt és Arthur Seyß-Inquartot a harmadik és negyedik, Julius Streichert csak a negyedik vádpont alapján ítélték halálra. Martin Bormann ügyében a britek és az amerikaiak továbbra is meg voltak győződve haláláról. A szovjetek ellenben nem, ezért őt az első, második és negyedik vádpontok alapján in contumatiam ítélték halálra. ### Letöltendő börtönbüntetések Rudolf Heßt a szovjetek halálbüntetéssel sújtották volna mind a négy vádpont alapján, Lawrence viszont csak életfogytiglani börtönt javasolt. Az amerikaiak és Donnedieu de Vabres a harmadik és negyedik vádpont alapján életfogytiglanra, illetve húsz év börtönbüntetésre szavazott. Végül – francia kivétellel – megegyeztek életfogytiglani börtönbüntetésben. Walther Funkot szintén mind a négy vádpontban való bűnösség alapján ítélték életfogytiglanra. Erich Raedert csak a negyedik vádban nem találták bűnösnek. Ítélete megegyező volt Heßével és Funkéval. Albert Speer és Baldur von Schirach megúszta kevesebbel, húsz-húsz évre ítéltettek. Előbbi a harmadik és negyedik, utóbbi az első és negyedik vádpontok alapján. Még kevesebbet (15 évet) kapott Konstantin von Neurath. Ügyében igen szerteágazóak voltak a vélemények, végül az összes vádpont alapján kapta büntetését. Karl Dönitzet igen széles skálán „mozgatták”. Szóba került az öt, tíz és a húsz év is. A börtönre ítéltek közül ő kapta a legkevesebbet: tíz évet. ### Felmentettek Hans Fritzshét először mérsékelt börtönbüntetésre akarták ítélni. Ez kettőtől öt évig terjedt volna, de végül egyik vádpontban sem találták bűnösnek (kivéve a szovjeteket), és felmentést nyert. Hjalmar Schacht ügyében Falco terjesztette elő elsőként az álláspontját, mely szerint az első és második vádpontban bűnös, és öt évet számolt elegendő büntetésnek. De Vabres egyetértett, Biddle viszont életfogytiglanit kért csak az első vádpont alapján. Parker ennek ellenkezőjére, a felmentésre voksolt, Birkett és a szovjetek pedig azzal értettek egyet, hogy Schachtot vagy fel kell menteni, vagy súlyos büntetést kell kiszabni rá. Később de Vabres megváltoztatta döntését, és ez nyitotta meg az idős bankár előtt a szabadság kapuját. Franz von Papen esetében Falco öt évet indítványozott, Parker és de Vabres viszont azon az állásponton volt, hogy a diplomata nem vonható felelősségre egyik vádpontban sem. Birkett tovább ment, szerinte Papen csak „intrikus” volt. Sir Lawrence felmentési javaslata után Nyikitcsenko egyedül maradt azzal a javaslatával, hogy tíz évet kapjon. ### Az ítéletek kihirdetése Az ítéleteket 1946. október 1-jén hirdette ki a bíróság, 407. ülésén. Egy ebédszünettel megszakítva ez egészen 15:40-ig tartott. A vádlottak, miután közölték velük ítéletüket, visszatértek zárkájukba. Mivel Gilbert, a pszichológus nem volt jelen az ítélethirdetésnél, az elítéltek (vagy felmentettek) az alábbiak szerint kommentálták neki ítéletüket: - Fritzsche: „Magamon kívül vagyok, hogy most nyomban szabadlábra helyeznek, és nem küldenek vissza Oroszországba. Ez több, mint amit reméltem.” - Von Papen: „Reméltem, de valójában nem számítottam rá. Űzött vad vagyok. Soha többé nem hagynak békében.” - Göring: „Halál!” - Ribbentrop: „Halál! Halál! Akkor hát nem írhatom meg az én szép emlékirataimat. Cccc... Micsoda gyűlölködés!” - Keitel: „Kötél általi halál! Azt hittem, hogy legalább ettől megkímélnek.” - Kaltenbrunner: „Halál!” - Frank: „Kötél általi halál. Megérdemeltem, számítottam rá.” - Rosenberg: „Kötél! Kötél! Ezt akarta, ugye?” - Streicher: „Természetesen – halál! Pontosan az, amit vártam.” - Funk: „Életfogytiglani börtön. Mit jelent ez? Csak nem tartanak börtönbe zárva egész életemben? Ugye, nem gondolják ezt komolyan?” - Dönitz: „Tíz esztendő! Hát, mindenesetre tisztáztam a tengeralattjáró háború ügyét. Az önök Nimitz tengernagya is elismerte: ön hallotta!” - Raeder: „Nem tudom. Elfelejtettem.” - Schirach: „Húsz! Jobb gyorsan meghalni, mint lassan.” - Sauckel: „Halálra ítéltek, nem tartom igazságosnak az ítéletet. Én személy szerint sohasem voltam kegyetlen.” - Jodl: „Halál! Kötél általi halál! Hát ezt, legalábbis ezt nem érdemeltem. Az, hogy halálra ítéltek – rendben van, valakinek viselni kell a felelősséget. De ezt, ezt nem érdemeltem.” - Seyß-Inquart : „Kötél általi halál. Nos, hát. tekintettel a helyzetre, nem is számítottam másra. Rendben van ez így.” - Speer: „Húsz esztendőt kaptam, hát, ami azt illeti, méltányos büntetés. Nem állapíthattak meg ennél enyhébb ítéletet, figyelembe véve a tényeket. Nem is panaszkodom.” - Von Neurath: „Tizenöt év.” - Frick: „Kötél. Nem is vártam mást.” ### Az ítéletek végrehajtása A halálos ítéletek végrehajtását 1946. október 16-ára jelölték ki, és nem sokkal éjfél után kezdtek bele a procedúrába. A végrehajtó John C. Woods tiszthelyettes (kb. megfelel a főtörzsőrmester rendfokozatnak) volt, aki a Texas állambeli San Antonióból érkezett, és már több mint háromszáz katonát akasztott fel. Az akasztást három 2,5 × 2,5 méteres emelvényen hajtották végre a börtön tornatermében, ahol előző este, Andrus ezredes engedélyével, az őrök megtartották szokásos kosárlabda-mérkőzésüket. A zajos mérkőzés azt a célt szolgálta, hogy elterelje az elítéltek figyelmét arról, hogy a tornateremben lesz a kivégzés. Nem sokkal azután, hogy a mérkőzés véget ért, megérkezett a kivégzőosztag. A helyiségbe külön erre a célra vágott ajtón érkeztek. Ezt és az épület tűzfalába vágott ajtót azért létesítették, hogy a kivégzésükre várók ne láthassák, amint a kivégzőosztag behordja a kivégzésük instrumentumát. Éjjel egy óra előtt pár perccel Andrus áthaladt az elítélteket fogva tartó épület udvarán, és hangosan felolvasta az ítéleteket, amelyeket német tolmács fordított: „Tod durch den Strang.” Majd a celláknál külön-külön újra felolvasta. A tornaterembe vezető úton az elítéltekről levették az őket őrükhöz kapcsoló bilincset, és kezüket hátrakötötték. Elsőnek Joachim von Ribbentropot vezették be. (Göring még október 15-én öngyilkos lett egy ciánkapszula segítségével, miután visszautasították az iránti kérelmét, hogy kivégzőosztag elé állítsák.) Miután bemondta nevét, az utolsó szó jogán az alábbiakat mondta: „Isten óvja Németországot. Utolsó kívánságom, hogy Németország egységét megőrizzék, a Kelet és a Nyugat pedig jusson megértésre.” Wilhelm Keitel katonás léptekkel haladt fel a tizenhárom lépcsőfokon, majd a „Kérem a mindenható Istent, hogy legyen irgalmas a német néphez. Mindent Németországért. Köszönöm.” mondatot intézte az ellenőrzést folytató tábornokokhoz és egyéb tisztekhez. Miközben a halálba zuhant, még elkiáltotta magát: „Deutschland über alles!” A forradásos arcú Kaltenbrunner még ekkor is védte saját magát: „Teljes szívemből szerettem német népemet és hazámat. Népem törvényei szerint teljesítettem a kötelességemet, és sajnálom, hogy ezt a népet ezúttal olyanok vezették, akik nem voltak katonák, s hogy elkövették azokat a bűnöket, amelyekről nekem nem volt tudomásom.” Alfred Rosenberg nem óhajtott semmit sem mondani, Hans Frank viszont magasabb hatalomtól kért kegyelmet: „Imádkozom Istenhez, hogy vegyen engem szent oltalmába.” Julius Streicher szinte őrült módjára viselkedett, többször „Heil Hitler!”-t kiáltott, amíg az akasztófához ért. Ott a felszólításra, hogy mondja meg a nevét, azzal vágott vissza, hogy „Tudjátok ti jól, hogy hívnak”. Csak a harmadik felszólításra volt hajlandó neve kimondására, akkor viszont üvöltve. Miközben Woods a nyakára helyezte kötelet, még fennhangon kiabálta, hogy „Titeket meg felakasztanak majd a bolsevikok.” Fritz Sauckel Kaltenbrunnerhez hasonlóan a jelenlevőket próbálta meggyőzni azzal, hogy „Igazságtalan az ítélet.” Alfred Jodl hazáját éltette: „Üdv néked, Németországom!” Az utolsónak behozott Arthur Seyß-Inquart az egész világra terjesztett ki jókívánságokat: „Remélem, hogy ez a második világháború tragédiájának utolsó felvonása! Remélem, hogy a jelenlegi nyomorúságban bölcsesség száll a népekre, s ez megértésre vezet a nemzetek között, végül remélem, hogy béke lesz a Földön! Hiszek Németországban.” 2 óra 50-re a kivégzések véget értek. Hermann Göring holttestét 2 óra 54-kor bevitték a kivégzés helyszínére, és jelképesen „felakasztották”. A holttesteket – Göringét is – súly- és méretvétel után lefényképezték, majd Dachauba szállították és elhamvasztották, a hamvakat pedig folyóba szórták. ## Adminisztratív adatok A törvényszék 1945. október 18. és 1946. október 1. között 218 tárgyalási napon, 407 ülést tartott, mely alatt kihallgattak 236 tanút és esküvel hitelesített írásbeli vallomást tanulmányoztak át. A vádlók 2630, a védők 2700 dokumentumot nyújtottak be. A jegyzőkönyvek – oldalon – 4 milliónál is több szót tartalmaztak. Összesen több mint 200 tonna papírt használtak fel, valamint méter szalagot és 7000 lemezt a hangok rögzítésére. 7000 fényképfelvétel készült. Az összes dokumentumot 22 vaskos kötetben oldalon tették közzé az úgynevezett „Kék kötetekben”. ## A per után ### Az új elvek és további perek A per megmutatta, hova vezethet a jog és az erkölcs szétválása, hiszen nem volt könnyű elítélni olyan embereket, akik hatályos, de erkölcstelen törvények szerint jártak el. Az így keletkezett feszültséget Gustav Radbruch német jogtudós oldotta fel a róla elnevezett formulával: az erkölcs a jog alapvető eleme, és ha egy törvény ezt alapjaiban sérti, akkor nem rendelkezik a törvényesség kritériumával, így nem válik alkalmazhatóvá. A náci vezetés tagjait felelősségre vonó per történelmileg sok újat hozott, és új szakaszt nyitott a nemzetközi jog történetében, miután precedens értékűvé vált. A nürnbergi ítéleteket az ENSZ közgyűlése 1946. december 11-én jóváhagyta, és a nemzetközi jog szintjére emelte a bíróság gyakorlatát. 1947. december 21-én a közgyűlés megbízta a Nemzetközi Jogi Bizottságot, hogy fogalmazza meg a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék szabályzatában és ítélkezéseiben kifejezésre jutó nemzetközi jogi elveket. Ezek alapján 1948-ban az ENSZ közgyűlése kihirdette a népirtás elleni konvenciót, amelyet 1949-ben a Nemzetközi Vöröskereszt genfi konvenciói követtek, 1950-ben pedig az ENSZ egy külön bizottsága megfogalmazta az úgynevezett „nürnbergi elveket”, melyek „az emberiség békéje és biztonsága ellen elkövetett bűncselekményeket” az alábbi pontokban foglalták össze: 1. A személyes felelősség elve; 2. A nemzetközi jog erősebb a nemzeti jognál; 3. A felségjog elve nem biztosít mentelmet; 4. A felsőbb parancs nem mentesít; 5. Mindenkit törvényes eljárás illet meg; 6. A béke elleni, a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények meghatározásai; 7. Nemzetközi jogsértésben vétkes e cselekmények támogatója. Az elvek megfogalmazásuk után nem emelkedtek kötelező joggá, de mégis rendkívüli jelentőségűvé váltak, hiszen kimondatott a személyes felelősség elve, azaz a bűnösök nem élvezhetnek immunitást, nem mutogathatnak az államra, mint ahogy a felsőbb parancs sem mentesít, a bűnöket nem követhetik el a továbbiakban a feljebbvalókra való hivatkozással. Azonban nem csak elviekben szolgált a per mintául. A nem sokkal később rendezett perek során gyakorlatban is alkalmazták a „nürnbergi elveket”. Ezekre nem csak Nürnbergben vagy Németország területén volt példa. Az eljárás és a nyugati Katonai Törvényszék mintájára hozták létre a Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszéket, melyet tizenegy ország bírói alkottak. A Tokióban létrehozott szervezet 1946. május 3. és 1948. november 12. között huszonnyolc magas rangú és rendfokozatú japán politikus és katona felett ítélkezett. A perekben hét halálos ítéletet (köztük Tódzsóét) hoztak, és nem mentettek fel senkit. Elnézőbbek voltak a bírók a „nagy pert” követő nürnbergi perek folyamán. 1947 és 1949 között tizenkét további per zajlott le a Igazságügyi Palotában: 1. Az úgynevezett „Orvos-perben” 1946. december 9. és 1947. augusztus 20. között huszonhárom vádlottból hetet (köztük Dr. Karl Brandtot és Dr. Rudolf Brandtot) halálra, kilencet börtönbüntetésre (amiből öt életfogytiglani volt) ítéltek, hetet felmentettek. Itt merült volna fel Dr. Leonardo Conti személye is, aki 1945. október 6-án öngyilkos lett. 2. A „Milch-perben” csak Erhard Milch tábornagy (Generalfeldmaschall) felelősségét tárgyalták, 1947. január 2. és 1947. április 17. között. A tábornokot életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. 3. Az ún. „Jogász-per” (1947. március 5.–december 14.) a tizennégy megvádoltból tíznek börtönbüntetést eredményezett. Ebből négynek életfogytiglanit – köztük Franz Schlegelberger –, másik négynek felmentést. 4. Az SS gazdasági és közigazgatási hivatalának pere, vagy más néven Pohl-perben ítélték halálra Oswald Pohlt, Georg Lörnerrel együtt. További tizenhat vádlott társukból tizennégy kapott börtönbüntetést. A Pohl-pert 1947. április 8. és november 3. között tárgyalták. 5. A Flick-perben, amely a Flick-konszern ellen irányult, (1947. április 19.–december 22.) fele-fele arányban „osztoztak” a vádlottak az ítéletekben, vagyis három felmentés és három börtönbüntetés született. 6. Az I. G. Farben-per végén sem hoztak halálos ítéletet. Az 1947. augusztus 27-től 1948. július 30-ig tartó perben huszonhárom vádlottból tízet felmentettek. 7. A túszper (délkelet-európai tábornokok pere) 1947. július 8-án kezdődött, és 1948. február 19-én ért véget, az alábbi eredményekkel: tíz vádlott, nyolc börtönbüntetés (kettő életfogytiglani), kettő felmentés. 8. Az SS faji és települési hivatalának pere (1947. október 20.–1948. március 10.) tizennégy vádlottból tizenhármat börtönbe (egyet egész életére), egyet pedig szabadlábra helyezett. 9. Az előzőeknél szigorúbb véget ért az 1947. szeptember 29. és 1948. április 10. között zajlott Einsatzgruppen-per. Huszonnégy főből tizennégyet (köztük Otto Ohlendorfot) halálra ítéltek, és ebből ötöt ki is végeztek. Senkit nem mentettek fel, és két személyt életfogytiglan tartó börtönéletre juttattak. 10. Bár Gustav Krupp von Bohlen und Halbachot betegségére való tekintettel nem vonták felelősségre, a „Krupp-per” folyamán a Krupp-konszern elleni tárgyaláson a vádlottak között szerepelt fia, Alfried Krupp von Bohlen und Halbach is, akit 1948. július 31-én tizenkét évi börtönre, valamint vagyonának elkobzására ítéltek. A további tizenegy vádlott közül csak egyet mentettek fel. 11. A Wilhelmstrasse-perben ítélkeztek többek között Johann Ludwig Graf Schwerin von Krosigk felett is. Ő tíz év letöltendő börtönbüntetést kapott, húsz társával egyetemben (itt csak a kiszabott évek mértékben volt különbség). Felmentésre csak két fő került. 12. Ebben a sorozatban a Wehrmacht főparancsnokságának pere volt az utolsó. Ezt 1947. december 30-án kezdték, és 1948. október 29-én fejezték be. A dokumentumokban olyan nevek szerepeltek, mint Wilhelm von Leeb, akit három évre ítéltek, vagy Hugo Sperrle, akit felmentettek. Előbbi „csoportjába” még tízen, utóbbi mellé pedig egy fő került. Ezt a tizenkét pert az alábbi öt csoportba sorolták be: 1. Orvosok és jogászok 2. SS és rendőrség 3. Gyárosok és bankárok 4. Katonai parancsnokok 5. Miniszterek és kormányzati tisztviselők. Ezek a perek, mint ahogy Nürnberg is, az amerikai megszállási területen voltak. A százhetvenhét vádlott közül összesen huszonhármat halálra, százhuszonkettőt hosszabb–rövidebb tartamú (18 hónap és 25 év közötti) börtönbüntetésre ítéltek, harmincötöt pedig felmentettek. 1951. január 31-én pedig McCloy amerikai parancsnok számos vádlottat amnesztiában részesített. Hasonló perekre a francia, brit és szovjet megszállási övezetekben nem került sor. Kivételt képez ez alól Erich von Manstein tábornok bíróság elé állítása, amely az első és utolsó volt a francia övezetben, és ez is amerikai nyomásra történt. Becsült adatok szerint Nagy-Britannia 541, Ausztrália 275, Franciaország 271, Hollandia 35, Lengyelország 24, Norvégia 11, Kanada 5, Kína 2 és Görögország 1 pert folytatott le koncentrációs táborok parancsnokai, tisztjei és más, kisebb háborús bűnösök ellen. Albert Pierrepoint, a brit hivatalos hóhér a Hamelin börtönben kb. 300 elítéltet akasztott fel. Franciaországban a bíróságok 2853 vádlottat ítéltek halálra és 767-et kivégeztek. Összehasonlításképpen: a francia ellenállás 8348 embert végzett ki bírósági eljárás nélkül. Nürnbergen és/vagy Németországon kívül az alábbi perek indultak: - Az Auschwitz-per - A Bergen-Belsen-per - A Curiohaus-per - A dachaui per - A Repülő-per - A lipcsei per - A Majdanek-per - A Malmedy-per - A Ravensbrück-per - Az ulmi Einsatzgruppe-per - A habarovszki per - A tokiói per - A nankingi per - népbírósági perek Magyarországon 1945. február 3. és 1951. április 1. között zajlottak. vádlottból főt ítéltek el, 477 halálbüntetést szabtak ki és 189-et hajtottak végre. Németországon kívül az egyik legjelentősebb pert 1961-ben Jeruzsálemben folytatták le, melynek végén Adolf Eichmannt bűnösnek találták és kivégezték. Klaus Barbie, Lyon Gestapo-főnökének ügyét 1987-ben Franciaországban folytatták le, ahol életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, miután 17 emberiség elleni bűntettben találták bűnösnek. Ivan Demjanjuk, állítólagos koncentrációs tábor felügyelő ügyét előbb Izraelben, majd az Egyesült Államokban tárgyalták. Erich Pribke, a Fosse Ardeatine-i mészárlás egyik felelőse ügyében egy római bíróság járt el az 1990-es években, ami első fokon felmentette, ám a közvélemény nyomására végül megváltoztatta az ítéletet. A 8167 szegedi zsidó deportálásában szegédkezdő Finta Imre kanadai magyart szintén felmentették, melyet a másodfokú és a legfelsőbb bíróság is helyben hagyott. 2011-ben került sor Képíró Sándor volt csendőrszázados ügyének tárgyalására, akit első fokon felmentettek, halála miatt azonban végül megszüntetéssel zárult le az ügy. 2012-ben vette kezdetét Csatáry László egykori rendőrszázados pere, 2013 nyarán azonban ő is elhunyt, így az eljárást megszüntették. ### A per megítélése Alighogy véget ért a per, máris negatív kritikákkal illették, melynek hosszú sora még évekkel később is folytatódott, és visszhangja korántsem volt kisebb, mint azon véleményeké, amelyek jogosnak és elfogadottnak hirdették az eljárást. Montgomery Belgion angol publicista 1947-es Epitaph on Nuremberg című könyvében írta le ellenérzéseit. Igazságérzetét sértette, hogy csak a vesztesek bűnöseit ítélték el, hogy a tárgyalások nem alkotmányosan létrehozott nemzeti bíróságok előtt zajlottak, és nem megfelelő védelmet kaptak a vádlottak. Lord Maurice Hankey, aki a brit kabinet tagja volt a második világháborúban kritizálta a szövetségesek feltétel nélküli megadást követelő politikáját, és a háborús bűnösök elítélésére tartott perek ötletét, amiket a háború közben jelentettek ki. Ezek szerinte meghosszabbították a háborút, és szükségtelen áldozatokhoz vezettek. A per szerinte a feltétel nélküli kapitulációhoz volt köthető, ami szabad kezet adott a szövetségeseknek, ám többet ártott, mint használt. 1948-ban a volt francia kollaboráns, Maurice Bardèche Nuremberg ou la Terre Promise könyvében bizonygatta a per jogtalanságát, mondván, hogy „nem lehet vak bizalommal elfogadni egy ítéletet, amelyet győztesek írtak alá...”, illetve holokauszttagadó megjegyzéseket tett. Amerikában Robert Taft szenátor 1946-ban a következőképpen nyilatkozott: „Ha a győzők törvény előtt ítélik el a legyőzöttet, az soha nem történhet elfogulatlanul, mindegy, mennyire körítjük az egészet az igazságosság formáival”, és véleményét további kijelentésével erősítette: „Az Egyesült Államok még sokáig bánni fogja a nürnbergi ítélet végrehajtását.” Ez igen népszerűtlenné tette, és saját pártja is náci szimpatizánsnak bélyegezte, ami végleg ellehetetlenítette azon ambícióját, hogy elnök lehessen. Harlan Fiske Stone amerikai legfelsőbb bíró szélhámosságnak nevezte a pert, Jackson bírót pedig egy lincselés vezetőjének titulálta. „Nem bánom mit tesz a nácikkal, de utálom azt látni, hogy annak színlelésével teszi, hogy ő egy bíróságot vezet és a common law szerint jár el. Ez egy kicsit túl álszent csalás az én régimódi felfogásomnak.” Joseph McCarthy amerikai szenátor azon az alapon kritizálta a pert, hogy tudomása szerint több vallomást kínzással szereztek meg. George S. Patton tábornok nem adott ki hasonló nyilatkozatokat. Az ő álláspontját a feleségének írt levelezésből ismerjük: „Őszintén ellenzem ezt a háborús-bűnösdi dolgot. Sportszerűtlen és a szemita népekre jellemző. Azt is ellenzem, hogy hadifoglyokat rabszolgamunkára küldjenek idegen országokba, ahol sokukat halálra éheztetik majd.” A nürnbergi per objektív megítélését sokáig akadályozta, hogy egyszerű sztereotípiákkal a „figyelem elterelésének” minősítették az ellenvéleményeket. A szovjet történetírás – és vele együtt a keleti blokk – egyértelműen azt az utat követte, amelyen a Szovjetunió felelőssége a legkevésbé tűnt fel. A nyugati („polgári”) történetírás eleinte követte az 1940-es évek második felében kezdődő bűnbakkeresési irányvonalat, de már az 1960-as évektől akadtak, akik megkérdőjelezték a kollektív felelősségre vonás és nürnbergi per sommás ítéleteinek jogosságát. Mindehhez hozzájárult, hogy rendre fény derült a Szovjetunió háborús bűntetteire, kezdve a katyńi vérengzéstől a harkovi négyezer nő legyilkolásáig, vagy addig a tényig, hogy a szovjetek is sokszor legyilkolták a német hadifoglyokat. A per során több olyan, különös súllyal emlegetett vádpont is volt, amelyek semleges oldalról nézve nem tekinthetők megalapozottnak. Ilyen például a „komisszárparancs” (különösen a nürnbergi pert követően eljáró amerikai V. haditörvényszék eljárásaiban, az OKW-perben, amely a nürnbergi pert precedensként kezelte), a partizánokkal szembeni eljárások, illetve a hadifoglyok kezelésének kérdése. A komisszárparancs esetében Nürnbergben orosz tisztviselők legyilkolásáról beszéltek. Ugyanakkor le kell szögezni, hogy a második világháború idején hatályos hágai egyezmény – amelynek Németország a tagja volt és igyekezett is betartani, a Szovjetunió viszont azért nem volt a tagja, hogy ne kelljen betartani – értelmében a harcosstátuszhoz hozzátartozott, hogy a katonának be kell tartani a háború törvényeit és szokásait. A komisszároktól éppen azt várták el, hogy ezeket ne tartsák be, ezért ők aligha számíthattak a hadifogolystátuszra. A komisszárparancs éppen erről szól: „A barbár ázsiai harci módszerek alkalmazói a politikai komisszárok... Ha harcon vagy ellenálláson érik őket, azonnal le kell számolni velük.” A parancs befejezése szerint azok a komisszárok, akik nem követnek el háborús bűntettet, nem üldözendők. A partizánokra vonatkozóan később az V. haditörvényszék is elismerte, hogy a Barbarossa-rendelet összhangban állt a hágai egyezménnyel, amely a harcosstátuszt az egyenruhában, reguláris módon küzdő katonák számára adja meg. A fegyveres civilek, akik többnyire a hátországban tevékenykedtek, a mai „terrorista” fogalommal írhatók le, függetlenül attól, hogy milyen rendszer ellen harcoltak. A hadifoglyokkal kapcsolatos vádak hibás számadatokra épültek, és nem vették figyelembe sem a harctéri körülményeket – mindenekelőtt a szovjetek által alkalmazott felperzselt föld taktikát –, sem a német hadsereg lehetőségeit, sem a szövetségesek hasonló hadifogoly-kezelési gyakorlatát. A szovjet csapatok a sebesült vagy fogságba esett német katonákat általában legyilkolták, a hadifoglyokat a polgári lakosságból szedték össze. Mindez nem jelenti azt, hogy minden vádpont megalapozatlan lett volna, és nem jelenti a felső állam- és hadvezetés tisztára mosását sem. Sokszor nagyon komoly háborús bűnöket akadályozott meg a Wehrmacht parancsnokságának parancskikerülő taktikázása, amellyel a nemzetközi jogokat sértő felsőbb parancsok végre nem hajtását segítették elő. Hasonló a helyzet a „terrorbombázások” elrendelésére, a „bombaháborúra” vonatkozó vádponttal. A Luftwaffe 1935/1940-es szolgálati szabályzata a következőt írja: „A városok elleni támadás a polgári lakosság elleni terror céljából alapvetően elutasítandó.” Ezzel szemben a brit és amerikai légi hadviselés deklaráltan az „ellenség moráljának megtörését” célozta és több akciót hajtottak végre polgári célpontok, mint katonai vagy logisztikai létesítmények ellen. Mégis Göring ült Nürnbergben a vádlottak padján. Nürnbergben a tengeri hadviselés vádjai is külön szekciót képeztek. Dönitz főtengernagyot két fő vádcsoportban vádolták meg: hajók jogtalan elsüllyesztését és hajótöröttek szándékos megölését tárgyalták. Azonban a brit kereskedelmi hajók felfegyverkezése miatt az első vádpont tarthatatlannak bizonyult. A második vádpontot szintén nem tudták bizonyítani, így a rá kiszabott tízéves börtönbüntetés indoklása a következő volt: részt vett egy támadóháborúban, tudott Hitler parancsáról, amelyben a szabotázscsapatok meggyilkolását rendelte el, valamint eltűrte hadifogolynak a hajóiparban dolgoztatását. Ezt az ítéletet a szovjet delegáció nyomására hozták meg, miközben a Szovjetunióban éppen százezerszámra dolgoztattak hadifoglyokat. Természetesen bizonyítható volt, hogy a német hadsereg követett el háborús bűnöket. A nürnbergi per bizonyított is háborús bűnöket. Ámde: „félrevezetők és tudományosan nem lehet komolyan venni az olyan könyveket, cikkeket és az olyan kiállítást, amely egyedi bűncselekményeket helyez előtérbe, anélkül, hogy az összképpel foglalkozna.” A nürnbergi perben a Wehrmacht teljes főparancsnokságát azzal vádolták, hogy „bűnös szervezetet” vezettek. Ám mivel az OKW esetében egyedi bűnök reprezentatív voltát és kollektivitását nem tudták bizonyítani, végül a Wehrmacht szervezeti elítélésére nem került sor. A bűnös szervezet meghatározásra azért lett volna szükség, hogy pusztán annak tagsága alapján eljárást lehessen folytatni és ítéletet hozni egyes személyek ellen. Bűnös szervezetté az NSDAP vezető testületét, az SD-t, a Gestapót és az SS-t nyilvánították, amelynek tagjai ellen a későbbiekben folytak is perek pusztán a tagság ténye miatt. A nürnbergi bíróság saját szabályzatának 10. cikkelye egyértelműen fogalmaz: „Ha egy csoportot vagy szervezetet a bíróság bűnösnek nyilvánít, akkor minden aláíró illetékes nemzet hatóságának joga van arra, hogy az ilyen szervezethez tartozó személyek ellen pert rendezzen nemzeti, katonai vagy a megszálló hatalom bíróságán. Ebben az esetben a csoport vagy szervezet bűnös jellege bizonyítottnak tekintendő és azt nem lehet vitatni.” Az SS esetében azt sem vették figyelembe, hogy a Waffen-SS és az Allgemeine-SS között mekkora különbség volt. Az orosz delegátus a vezérkart és az OKW-t is bűnös szervezetnek tekintette, amelyeket végül a kollektív bűnösség alól felmentettek. Wilhelm Keitel és Alfred Jodl vád alá helyezése azonban gyakorlatilag a Wehrmacht vizsgálatát jelentette, annak megszemélyesítőjeként ültek a vádlottak padján. Mindkettőjüket kivégezték, amely ítéletet azóta is erős vita kísér, hiszen egyikük esetében sem bizonyítottak emberiség elleni és háborús bűntetteket. Kétségkívül voltak háborús bűnösök a nürnbergi vádlottak között, de voltak olyanok is, akiket valóban csak azért ítéltek el, mert a vesztes oldalon álltak. ## Játékfilm a perről 2000-ben David W. Rintles forgatókönyve alapján Nürnberg címmel rendezett kétrészes filmet Yves Simoneau.
117,005
Magyar szürke szarvasmarha
26,696,170
null
[ "GLAM-ZOO", "Háziasított állatok", "Kezdőlapon szerepelt szócikkek", "Magyarország mezőgazdasága", "Szarvasmarha", "Védett magyar háziállatok" ]
A magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürkemarha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik. A fajta létszáma a mélypontját az 1960-as években érte el, azóta egyre emelkedik. Húsa finom rostú, igen ízletes és garantáltan BSE-, azaz kergemarhakór-mentes, de az állatot ma elsősorban turistalátványosságként tartják. A közönséges szarvasmarha (Bos taurus taurus) típusú szarvasmarhák podóliai fajtakörébe tartozik, annak leghíresebb, közepes testméretű képviselője. A 13–18. század között Közép-Európa legkiválóbb hústermelője volt, állománya átvészelt súlyos történelmi időket, és évszázadokon keresztül jelentős szerepet játszott a magyar gazdaság egészében. Néhány elkötelezett szakembernek köszönhetően sikerült a fajtát megőrizni és ma már az állomány létszáma emelkedik, azonban a tenyésztésben természetesen nem a régmúltban elfoglalt helyét tölti be. A magyar kormány 2008 őszén kezdeményezte az Európai Bizottságnál a „magyar szürkemarha hús” oltalom alatt álló földrajzi jelzésként (OFJ) történő nyilvántartásba vételét, amely a 2011. december 9-i 1300/2011/EU bizottság végrehajtási rendelettel megvalósult. ## Eredetmagyarázatok A szürkemarha eredetéről már régóta folyik a vita a kutatók között, de általánosan elfogadott magyarázat még nem létezik. A 19. századi tudósok szerint – közéjük tartozik Kubinyi Ferenc is, aki az első történeti állattani munkát adta ki 1856-ban – a magyar szürkemarha honfoglaló őseinkkel érkezett a Kárpát-medencébe. Feszty Árpád körképén szürkemarhákból álló ökörfogatot ábrázolt. Az ellenvélemények már korán megjelentek, hiszen az elmélet feltételezi a háziállatok évszázadokon keresztül való változatlanságát, figyelmen kívül hagyva az élőlények változékonyságát, az életfeltételek módosító befolyását. Ennek ellenére az elmélet sokáig tartotta magát, hiszen Hankó Béla még 1957-ben is ezt a magyarázatot tartotta elfogadhatónak. Matolcsi János azonban kimutatta, hogy azok a csontleletek, amelyekre támaszkodva Hankó a megállapításait tette, 13–14. századi török–tatár halomsírokból származnak, és a magyar szürkemarha koponyájával számottevő különbségeket mutat. Bökönyi Sándor kutatásai pedig rámutattak arra, hogy a hosszú szarvú magyar szürkemarha létezésére utaló leletanyagot legkorábban csak a 14–15. századi régészeti anyagban találtak. A kora Árpád-kori szarvasmarhaleletek arról árulkodnak, hogy őseink állatai átlagban mindössze 112 cm marmagasságúak voltak, s valószínűleg hasonlíthattak a Képes krónika A magyarok bejövetele Pannóniába című miniatúráján látható kis testű, rövid szarvú egyedekre. Miután a honfoglalókkal érkező szürkemarhákról szóló elméletet elvetették, még mindig maradt a kérdés: honnan származik a fajta? Több érdekes, jobban vagy kevésbé megalapozott válaszlehetőség született. Bökönyi Sándor a leletekre alapozva jelentette ki, hogy a szürkemarha őseit a kunok hozták magukkal. Matolcsi János szerint őseink a magukkal hozott podóliai jellegű és a Kárpát-medencében talált heterogén szarvasmarhákból tenyésztették ki néhány évszázad alatt a magyar szürkét. Ferencz Géza azt az álláspontot képviseli, hogy a honfoglaló magyarok kalandozó hadjárataik során Nyugat-Európából, Itáliából hozták be a fajta őseit. Érdekes, de kevéssé elfogadott elmélet Jankovich Miklósé, aki szerint a magyar szürke szarvasmarhát a Kárpát-medencében domesztikálták a kora középkorban az akkor még itt élő őstulok befogott fiatal egyedeiből. A legújabb kutatási eredmények alapján mindegyik magyarázatban lehet igazság, hiszen nem zárható ki, hogy a szürkemarha ősei között ugyanúgy volt a honfoglalókkal ideérkezett podóliai típusú szarvasmarha, mint a később betelepült népekkel érkező, s lehetséges, hogy a fajta kialakulásában közreműködött néhány őstulokbika is. Az biztos a régészeti leletek alapján, hogy a kis termetű magyar szarvasmarhák a tatárjárás során tűntek el hirtelen és végleg a leletanyagból. Ehelyett – a 13. századi pauza után – tűnik fel a szürkemarha az Alföldön, ami egybeesik a kunok betelepedésének idejével és helyével. ## Tulajdonságai ### Színe Az állatok színe a kortól függően változik. A borjak születéskor „pirók” színűek, s ezen belül több árnyalatot megkülönböztetnek. A leggyakrabban előforduló szín a sötét pirók, pirók vagy világos pirók. A borjak színe két-három hónapos korban elkezd világosodni, majd szürkülni, és 4–6 hónapos korra teljesen szürkék. A kifejlett szürkemarha az ezüstszürkétől a sötét daruszínig terjedő színárnyalatokban fordul elő, a következő árnyalatokat különböztetik meg: ezüstfehér, ezüstszürke, kékszőrű, darvas, daru, sötétdaru, rigószőrű. A bika „kormos” színe általában 3-4 éves korra alakul ki teljesen: nyaka, az alkarja elülső része, válla egy része, a marja, a mellkasa és a hasa oldalt és alul fekete színű, vagy feketével színezett. A túlságosan kormos szín nem hiba, de a tenyésztők nem kedvelik. A bikák szeme körül „ókula”, sötét karika van. A tehenek szarvtövénél a hosszabb szőr homlokkoszorút alkot, a bikák fején ez mint göndör homlokszőr mutatkozik. A szempilla, a fül szegélyszőre és a farokbojt fekete. A bőr palaszürke színű, de rózsaszín a combok között, a herezacskó felső részén (alul pigmentált), a tőgyön és a fülben. A szájpadlás színe fontos a tenyészállatok kiválogatásánál: színe lehet rózsaszínű, palaszürke és foltos, de a szelekciónál előnyben részesítik a palaszürke szájpadlású egyedeket. A más szájpadlásszín, illetve a bikák túl kormos színe idegen (például maremmai szürkemarha) beütésre utalhat, ezért a tenyésztők inkább kerülik őket, így törekednek a szürkemarha egységes megjelenésének megőrzésére. A szőrzet színe évszakonként is változhat: a fedőszőr nyáron rövid, vastag, egyenes, télen tömött és hosszú. Az állatok télen sötétebb színűek és szőrzetük több rőt árnyalatú szőrszálat tartalmaz. Színük a tavaszi vedlés után a legszebb. ### Testalkata A tenyésztők által legkedveltebb fejforma a majdnem egyenes profilvonalú fej, széles homlokkal és fejtetővel, kissé kiálló szemboltokkal. Tapasztalatok szerint nagyon fontos a széles szarvtő, előnyös fejlődési erélyről árulkodik. A szarv alakjára rengeteg kifejezés van. Ha széles szarvtőből indul, és hosszú, harmonikus alakulású, „címeres” szarvról beszélünk. A legkedveltebb alakú a táblás, a csákó, a gallyas és a szép alakulású lant alakú szarv. Ezen kívül ismernek még bajusz, csutak, nyársas, tülkös, kukora, villás, kecske, tulipán, pödrött, pörge, sodró, sodrott és balog alakú szarvakat is. A leghosszabb az ökör szarva, akár méteres is lehet. A bikáé valamivel rövidebb, 50–70 cm, de ennek is meg kell haladnia a fej hosszát. Legrövidebb, legvékonyabb szarva a tehénnek van. Szarvigazítót bikáknál nem, ökröknél régen használtak, hiszen az ökörfogat szépségét és ezzel együtt a gazda büszkeségét nagyban emelték a szép és azonos szarvállású állatok. A bikák szarvának hegyére szarvgombot helyeznek, hogy ne tehessenek kárt egymásban, és hegye a gyakori földhányás miatt ne rojtozódhassék ki. Színe kifejlett állatoknál a szarvtőnél piszkosfehér, középen fehér, a hegye felé eső egyharmada fekete. A borjaké és növendékeké sötétszürke. A szürkemarha nyaka hosszú, de keskeny és izomszegény. A tenyésztők a szívós, erős izomzatot kedvelik, de a tömeges izomkötegeket nem. A bikák tömege 700–900 kg, a teheneké 550–600 kg. A mar gyakran erősen kiemelkedik, s a mar és a szintén magas farbúb között a hát viszonylag alacsonyabb. Az állat mellkasa mély és hosszú, de nem dongás, szügye széles és izmolt. Végtagjainak felső részén nem nagy tömegű, de szívós izomzat található. Az ízületei nem terjedelmesek. A farka hosszú, csánk alá érő, dús bojtú. Tejtermelése mindössze 1000 kg, de laktációs időszakban elérheti a 4000 kg-ot. A tej zsírtartalma 5%. Az ökrök száraz, finom rostú húsa kevés intramuszkuláris zsírt tartalmaz, így elsőrendű leveshúst szolgáltat. Igen intelligens és igénytelen állat, betegségekkel szemben rendkívül ellenálló. A tehén könnyen ellik, borjához nagyon ragaszkodik, féltőn óvja. Pusztulása esetén képes napokig bolyongani és keresni. ### Életkora A legidősebb ismert magyar szürkemarha 32 évet élt. ### Típusai A magyar szürkemarha nem homogén fajta, több típusa alakult ki. - Primitív, kis testű típus - Fejletlen, alacsony marmagasságú típus; létrejöttében a rossz minőségű takarmányozás és a nem kielégítő életkörülmények játszottak szerepet. Jellemzője a nem tetszetős szarvalakulás és a hibás lábszerkezet. - Durva igás típus - Nagy marmagasságú, magas marú, mély mellkasú egyedek tartoznak ebbe a típusba. Lábai hosszúak, mozgása élénk. - Finom tejelő típus - Tetszetős, kis termetű, nemes, finom szervezetű szürkemarha-típus. Szarvai vékonyak, a tőgye jobban fejlett. - Nagyüzemi típus - Nemes, tetszetős megjelenésű, sokszor szép, címeres szarvú. Napjainkban a leggyakoribb típus. A típusok megőrzése elsősorban a genetikai tartalékok megőrzése érdekében fontos feladat. ### Rokon fajták A fajtának több közeli és távolabbi rokona van. Legközelebbi rokonai a következők: - maremmai szürkemarha: közép-olaszországi fajta. Küllemre és színre rendkívül hasonlít a magyar szürkemarhához, de kissé sötétebb és nagyobb a marmagassága. A két világháború között és a hetvenes években a magyar szürke vérfrissítésére használták. A magyar szürkemarha fajtatiszta állapotának megtartása érdekében a maremmai szürkemarha utódokat fokozatosan kiselejtezték. - erdélyi szürkemarha: testes, zömök fajta, az idők folyamán gyakran keresztezték a magyar szürkével. Már az 1800-as években komoly tenyésztői munka folyt a fajtával, elsősorban a húsirányú szelekció volt a jellemző, de néhány tenyészetben tejelő marhákkal foglalkoztak, nem eredménytelenül. Az 1950-es években önálló tenyészkörzete megszűnt, s a fajta az 1960-as évek közepén kipusztult. - ukrán szürkemarha: rövidebb szarvú, de hasonló színű, mint a magyar szürkemarha, küllemében nem túl homogén. Egyes vizsgálatok szerint jó tejtermelő képességű lenne, de zord körülményei ezt nem teszik lehetővé. Kis létszámú, mindössze egyetlen tenyészetben tartják. ## A marhakereskedelem történelmi szerepe A források a 14. századtól a 19. századig szinte megszakítatlan marhakereskedelemről szólnak. A 14-15. században Nyugat-Európában olyan fordulat következett be, amely a keleti térségekben jobbára elmaradt: a céhes ipar kibontakozásával megnőtt a városok szerepe, s a jobbágyok tömegesen költöztek azokba. A megnövekedett városi lakosság hússzükségletét a keleti területeken nevelkedett marhák exportjával oldották meg. A magyar szürkemarha eljutott Nürnberg, Augsburg, München, Ulm vásáraiba éppúgy, mint Itáliába és Morvaországba. A kereskedelem fénykora a 17. században volt, amikor az évente kivitt marhák számát -re becsülik, csak Nürnberg évente állatot vásárolt. Az Alföldről a hajdúk által hajtott, saját lábukon érkező állatok a külföld csodálatát vívták ki remek minőségű húsukkal, rendkívül ellenálló szervezetükkel. A német városokban törvény mondta ki, hogy amikor megérkeznek a magyar gulyák a piacra, akkor a mészárszékekben máshonnan származó húst kimérni tilos, nehogy rossz minőségű kerüljön a kiváló minőségű, és éppen ezért drága szürkemarha-hús közé. A vásárok a török fennhatósága alatt sem szüneteltek, hiszen az azokból befolyt adóból ők is nagy haszonhoz jutottak. A kereskedelem nagy része egy gazdag és jelentős kereskedőréteg, a tőzsérek kezében volt, de részesültek belőle a mezővárosok parasztpolgárai éppúgy, mint a nagybirtokosok, egészen 1622-ig, amikor a bécsi udvar monopolizálta a marhakereskedelmet. A rablógazdálkodás eredményeképpen 1695-ben a császári biztosok jelentése szerint már nincs Debrecenben magyar szürkemarha. Ez szerencsére nem volt igaz, de a létszám ijesztően lecsökkent. Az utolsó nürnbergi marhavásár 1713-ban volt, de az előző évszázadokban a marhakereskedelem haszna nagy jelentőséggel bírt a magyar társadalomra és gazdaságra. ### Puszták és mezővárosok A pusztásodás, a falvak tömeges elnéptelenedése és megszűnése különösen a 14–15. században volt jelentős és gyakori Európában. Magyarországon is gazdasági és társadalmi tényezők, elemi csapások idézték elő a falvak egy részének megsemmisülését; a folyamat a tatárjárás idején kezdődött, és a törökök megjelenésével felgyorsult. A kis falvak lakói a nagyobb településekre költöztek, ahol jobban védve érezték magukat, a korábban megművelt területek parlagon maradtak, s lassan visszafoglalta őket a természetes növényzet. Így alakultak ki azok a hatalmas, lakatlan, legelőnek használható területek, elsősorban az Alföldön, amelyeknek léte egyik előfeltétele volt a hatalmas méreteket öltő külterjes szarvasmarhatartásnak. Miután a török kori gazdaság legjövedelmezőbb ágazata a marhatenyésztés és -kereskedelem volt, ez elősegítette azoknak a településeknek a meggazdagodását, amelyek ebben szerepet vállaltak. Az alföldi mezővárosok élelmes parasztpolgárai bérelt pusztákon foglalkoztak a marhatenyésztéssel, majd bekapcsolódtak a nyugati kereskedelembe. Mivel a tenyésztés és a hajtás hatalmas csordákban történt, ez több tízezer parasztgazdaságot tett érdekeltté az előállításban és a forgalmazásban. A meggazdagodó mezővárosi és falusi parasztoknak azután nagy szerepük volt abban, hogy a magyar települések önkormányzata a török megszállás ellenére fennmaradt. A többletjövedelem lehetővé tette, hogy függetlenítsék magukat a földesúri fennhatóságtól, és elinduljanak a mezővárosi fejlődés útján (Cegléd, Mezőtúr), esetenként a városodás felé (Debrecen, Kecskemét, Zalaegerszeg). A marhakereskedelem bevételei a török elleni küzdelemben is letagadhatatlan szerepet játszottak, hiszen ebből telt adókra, a végvári katonaság fenntartására. A mezővárosok függetlenedése és gazdasági ereje tette lehetővé a reformáció elterjedését az alföldi településeken. Nemcsak az alföldi marhatartó településeknek jelentett azonban fontos bevételt a kereskedelem, hanem a kereskedelmi útvonalak mellett fekvő birtokoknak, településeknek is. A hatalmas, olykor több ezer marhából álló gulyáknak útközben vízre és legelőre volt szükségük, s az érintett települések, birtokosok ezt „fűbér” fejében biztosították is. Az úton levőket, hajtókat, kereskedőket a csárdákban látták el élelemmel, itallal, s ezek a pihenőhelyek éppen akkora távolságra álltak egymástól, amennyit két etetés, itatás között a gulyák megtettek, 12–14 km-re. Körülöttük 20-40 holdnyi területet jelöltek ki ingyenes legeltetés számára. A folyón való átkelésért is fizetni kellett, és ez sem volt kis bevétel, hiszen csak 1563. július 22. és 1564. március 9. között marhát hajtottak át a váci réven (a téli hónapokban a szállítás szünetelt), amely a marhacsordák Bécs és Németország felé vezető fő útvonalába esett. A révnaplók tanúsága szerint az állatok mind az Alföldről származtak. A bevételeknek jelentős hányada a királyi kincstárat gyarapította. A marhavásárok helyszínéül szolgáló települések is hatalmas fejlődésen mentek át az idők folyamán. Jelentős vásárvárosok voltak Győr és Sopron, amelyek a Németországba tartó kereskedelmi útvonalakon feküdtek, s Nagykanizsa, amely a 16. század 30-as, 40-es éveiben érte el egyik virágzását, amikor a Kanizsai család az Itália és Stájerország felé irányuló marhakereskedelem központjává fejlesztette. Győr életében oly fontos volt a marhavásár és -kereskedelem, hogy amikor 1598-ban, négy évig tartó török uralom után a város felszabadult, és az elmenekültek visszatértek, a marhakereskedelem volt az egyik első tevékenység, ami újult erőre kapott. ### Hajdúk, parasztok, nagybirtokosok A félvad állatoknak a terelése, védelme a rablóktól és a vadállatoktól fegyverfogatásban jártas, harcedzett férfiakat igényelt. Ők voltak a hajdúk, akik a török hódoltság előrehaladtával a 16. század végére jelentős katonai erővé váltak, s a marhapásztorkodást felcserélték a zsoldos katonai szolgálattal. Kialakult sajátos katonai szervezetük – elöljáróikat, kapitányaikat, hadnagyaikat és tizedeseiket maguk választották – és jellemző harcmodoruk, melynek lényege a portyázás és lesvetés volt. Bocskai István letelepítette őket saját birtokaira. Háború idején katonáskodtak, ennek fejében közösen nemesi szabadságot kaptak, és mentesültek mindennemű földesúri szolgáltatás alól. A marhakereskedelem elősegítette a gazdagparaszti és nemespolgári réteg kialakulását is. Győrben a kereskedelembe bekapcsolódó és azon meggazdagodó családok közül többen nemesi címet is nyertek, így bújtak ki a földesúri kötöttségek alól. Ezek a nemespolgárok a továbbiakban is élénken részt vettek a város életében, tartották magukat a polgári közösség rendjéhez, és a közösségből rájuk eső terheket is teljesítették. A marhakereskedelem konjunktúráját kihasználva a nagybirtokosok is vagyonokra tettek szert, mint például a Kanizsaiak, a Batthyányak. Nádasdy Tamás nádor alföldi marhák megvásárlásával, felhizlalásával és eladásával gyarapította egyébként sem szerény vagyonát. Bethlen Gábort kortársai Erdély első tőzsérjének nevezték. Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér a marhakereskedelemből szerzett bevételeiből finanszírozta magánhadserege fenntartását és a törökök elleni harcait. Ellenőrzése alatt tartotta a hatalmas horvátországi birtokain átmenő kereskedelmi útvonalakat, és a bécsi udvar tiltása ellenére saját marhavásárhelyet tartott fenn. A kereskedelem más családokat hozzásegített a társadalmi felemelkedéshez. A Thököly család vagyonának és hírnevének megalapozója Thököly Imre dédapja, Thököly Sebestyén volt, aki marha- és borkereskedőként nagy vagyonra tett szert, majd 1572-ben nemességet, 1598-ban bárói címet kapott. 1580-ban feleségül vette Dóczy Zsuzsannát, s házassága révén előkelő családokkal került rokonságba. ### A szürkemarha sorsa a nagyarányú kereskedelem megszűnése után A források szerint még a 19. század elején is folyt marhaexport, de időközben nagy változások következtek be a mezőgazdaságban: a külterjes állattartás színhelyéül szolgáló legelőket feltörték, és előtérbe került a szántóföldi gabona- és takarmánytermesztés, a szarvasmarhafajták közül pedig egyre keresettebbek lettek a tejtermelésre szelektált, istállózó tartásban nevelhető fajták, összefüggésben a városok megnövekedett tej- és tejtermékigényével. A nagyarányú szürkemarha-tenyésztés végét az 1863-as nagy aszály jelentette, amikor a felperzselt legelőkön ezrével hullottak el az állatok, s amely után az állomány soha többé nem érte el a korábbi számát. A szürkemarha szerepe megváltozott: az igás ökör előállításában használták, ennek a feladatnak pedig jóval kisebb létszámú populáció is megfelelt. Amikor az 1880-as évektől kialakították a fajtakörzeteket, a szürkemarha tenyészkörzete az ország középső része lett. Ám az első világháború után, amikor a mezőgazdaság gépesítése megkezdődött, s már ökrökre sem volt szükség, sok gulyát felszámoltak. A folyamat megtorpanását jelentette a nagy gazdasági világválság, amikor újra keresni kezdték az ökröket. 1931-ben megalakult a Magyar-marha Tenyésztők Egyesülete, amely a tenyésztést irányította. A második világháború után a tenyésztőmunka megszűnt, mert a szürkemarha az akkori vezetői vélemények szerint nem versenytársa a modern fajtáknak. A hatvanas évek közepére létszáma vészesen lecsökkent, a háztájiban található néhány példánytól eltekintve három állami gazdaságnak volt gulyája, amelyben összesen hat bika és kétszáz tehén volt. Tulajdonképpen a mai állomány ezektől az állatoktól származik. A szürkemarha-populáció létszáma a 70-es évektől kezdve egyenletesen emelkedik, az állatok legnagyobb része a nemzeti parkok területén él. 1989-ben, hosszas előkészületek után megalakult a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete, amely ma a tenyésztést koordinálja. ### Jelentősége napjainkban A Nyugat-Európában megjelenő kergemarhakór miatt felértékelődött a csak természetes, növényi eredetű táplálékot fogyasztó, garantáltan BSE-mentes szürkemarha húsa, amely az állat lassúbb növekedése miatt tömörebb és tartalmasabb az egyéb eredetű marhahúsoknál; a vágásra tartott egyedek 3–3,5 éves korukban érik el azokat a paramétereket, amelyeket az intenzív hizlalásban tartott marhák 16-18 hónapos korukban. A fokozott BSE-mentességnek igen jelentős oka, hogy a magyarországi szürkemarhák nem kapnak és soha nem is kaptak állati eredetű fehérjét tartalmazó tápot, takarmányt. Emellett az állomány mint génbank is jelentős. ## Kultúrtörténeti jelentősége A szürkemarha kereskedelmi értékén kívül is nagy szerepet játszott a mindennapi életben, sajátosan épült be a paraszti termelés rendjébe. Csontjából enyvet főztek, a drága viaszgyertya helyett a paraszti háztartásokban marhafaggyúból készült gyertyával világítottak. A pásztorok több évszázados eljárással tartósították a húsát: az apróra vágott húst nagyon sós vízben megfőzték, majd kiterítették és megszárították, s szellős vászontarisznyában tárolták. Főzésnél személyenként fél marékkal tettek a bográcsba. Valószínűleg ez az étel lehetett a világhírű gulyás (s nem gulyásleves!) elődje, amelynek egyik leghitelesebb leírását Erdei Ferenc adta: A szigorúan hagyományos gulyásfőzés technológiája az, ahogyan a gulyások főzték, ezért gulyás a neve. Ez adja a legízesebb marhahúslevet, s ez a legegyszerűbb főzési mód: a bográcsba egyszerre bele kell tenni a húst és a hagymát, hidegen hozzátenni a szükséges mennyiségű vizet, s feltenni a tűzre. Mindjárt bele lehet tenni a piros csövespaprikát, de sózni, paprikázni legjobb a felforrás után. És amikor már előrehaladt a hús puhulása, akkor kell hozzáadni a burgonyát, hogy egyszerre főjön meg a hússal. (...) Ám az így készült gulyás minden más marhahúslénél jobb ízű. Nem húslevesízű, nem is olyan, mint a paprikás, hanem a kettő között álló saját íze van. A szarvasmarha húsa mellett nagy értéket képviselt bőre is, amelyet ügyes kezű mesteremberek dolgoztak fel. A Zrínyi család birtokainak jövedelmében nem elhanyagolható tényező volt a nyersbőr eladásából származó jövedelem. A tímármesterek által kikészített bőr a csizmadiákhoz került, hogy elnyerje végső formáját. E mesterségek központi szerepet töltöttek be a mezővárosokban. A bőr kikészítését a pásztor is elvégezte, s így saját használati tárgyait is elkészítette: egyszerűbb ruhadarabokat, bocskort, esetleg tarisznyát varrt, művészi kivitelű karikás ostort font, pásztorkészséget készített, amely a késtok, kovakő, acélkő és a dohányzacskó övre erősítésére szolgált. Mivel az Alföld szegényebb fában, mint a Dunántúl, ezért itt kevesebb pásztorok által fából készített tárggyal találkozhatunk. A fa helyett viszont az alföldi pásztorművészetben központi szerepet játszik a szürkemarha szarva. A szarut könnyű volt megmunkálni, hiszen hőre könnyen lágyul, s ezt úgy érték el, hogy forró takarmányrépát, tököt húztak rá, majd faragással, karcolással, spanyolozással gazdagon díszített pásztorkürtöket, sótartókat, orvosságos edényeket (rühzsírtartókat) készítettek. A parasztok által a fenőkő tárolására használt fentok éppúgy a szürkemarha szarvából készült, mint a gombok és fésűk, amelyeket a vásárokban árultak. ## Tartástechnológia ### Hagyományos legeltető állattartás #### A legelő bélyeg\|A Vándor nevű tenyészbika (1948–58) szobra Kisaron A folyószabályozások előtt a Tisza és mellékfolyói az Alföld területén 2,5-3 millió katasztrális holdat öntöttek el. Így kialakult a gazdálkodásnak egy olyan övezettsége, amely a legmegfelelőbben használta ki az adottságokat: - folyószint: víznyerésre és a legelő állatok itatására alkalmas, - árvízjárta terület: rétek, legelők, ártéri erdők, - ármentes terület: települések, kertek, szántóföldek, - homokhátságok, löszhátak területe: szárazlegelők. Az állatok legeltetése két szinten folyt, s minden állattartó közösség megpróbált mind ártéri legelőt, mind szárazlegelőt használatba venni, mert így nem voltak kiszolgáltatva annyira az időjárásnak és az árvizeknek. Ha emelkedett a vízszint, a szárazlegelőre hajtották a marhákat, ha a hőségtől kisült a növényzet, a nedves ártéri legelőket vették használatba. A legelőket a közbirtokosság szervezte, ő fogadta fel a pásztorokat, elkészítette a legeltetés rendjét. A gazdák tulajdonhányaduk alapján engedtek állatokat a legelőre, s csak a pásztorok bérét kellett fizetniük. Nem volt azonban minden település olyan helyzetben, hogy a megnövekedett igényeknek megfelelő létszámú marhaállományának elegendő külső legelőt biztosítson a saját tulajdonában, s ilyenkor legelő bérléséhez folyamodtak. A bérelt és a saját tulajdonú legelőket a legeltetett jószág faja és haszna szerint járásokra osztották fel, volt például ménesjárás, csürhejárás, birkajárás, baromjárás, ökörcsordajárás stb. A legnagyobb legelőkkel Szeged, Kecskemét (Bugac) és Debrecen (Hortobágy) rendelkezett. Debrecen hortobágyi legelőin 1774-ben 11 gulyajárás, 2 ökörcsordajárás, 2 ménesjárás és 18 nyájterület volt. De nem mindig volt a legelő a település környékén. A jászberényiek Lajos és Mizse pusztákra hajtották állataikat Cegléd és Nagykőrös határán keresztül, engedéllyel és fűbért fizetve. #### Sőre és gulya Megkülönböztették a külső legelőn tartott fekvőmarhát a belső legelőn tartott járómarhától. A göböly és sőre szavunk a hízóra fogott marhákból álló egységet jelenti. A göböly legmagasabb létszámát 250 állatban határozták meg, ennyiért tudott a pásztor felelősséget vállalni. A legelőre való kihajtás napja hagyományosan április 24., Szent György napja volt, a sőréket a legjobb legelőre hajtották, s gyorsan el kellett érniük vágósúlyukat, hiszen augusztus 1-jén, Vasas Szent Péter napján már kezdődtek a vásárok. A gyors hízást a pásztorok sózással érték el, mert a marha szereti a sót, ám szomjas lesz tőle, az ivástól viszont nő az éhsége. S az állatok a késő tavasszal és nyáron így mintegy három hónap alatt elérték vágósúlyukat. A másik őrzési egység a gulya volt, amely akár ezer állatból is állhatott. Ivar és életkor alapján állították össze a gulyákat: volt szűzgulya, üszőgulya, tehéngulya, anyagulya, ökörgulya, aranygulya stb. A meddőgulyában a borjat nem fogott teheneket hajtották, s ha továbbra is meddőnek bizonyultak, a sőrébe kerültek. A tinógulyába az ivartalanított borjakat gyűjtötték össze, amelyeket hároméves korukban kezdtek igába fogni. Az igázott ökröket a pihenőnapokon, munkaszünetekben gulyákba fogták, s az ökörgulyát ugyancsak a legelőre hajtották. Ha a gazdának szüksége volt az ökreire, kiment értük. Az aranygulyába a legszebb teheneket, bikákat tették, tulajdonképpen itt folyt a tenyésztés. A kis létszámú gulyát falkának nevezték. ### Modern szürkemarha-tartás A magyar szürkemarha tartásának és takarmányozásának ma is legfontosabb eleme a legeltetés. Évente átlagosan 215 legeltetési nappal számolnak a tenyésztők, de ez erősen időjárásfüggő. A legeltetés általában az első hóig tart, s közben a marhák nem kapnak sem abrakot, sem más kiegészítést. Egy szarvasmarhának a fű minőségétől függően 1-10 hektár területre van szüksége. Az itatást még ma is a gémeskutakból oldják meg, de általában szivattyúval, folyóvizet elővigyázatosságból nem itatnak a marhákkal. Az állatok vízigénye nyáron 50-100, télen 20-50 liter naponta. Télen szénát, takarmányszalmát, kukoricaszárat kapnak. A szürkemarhát tilos bármilyen ipari eredetű táppal, terméktakarmánnyal etetni, mert csak így biztosítható a teljes BSE-mentesség. A fajta megmentésében nagy szerepet játszó hazai nemzeti parkokban ma is jelentős állományaikat tartják. A Hortobágyi Nemzeti Park, a Kiskunsági Nemzeti Park és a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén a szikes puszták és más füves élőhelyek természetvédelmi kezelésében a ridegen tartott magyar szürke gulyák fontos szerepet játszanak. ## Képek
278,247
Magyar belháború (1526–38)
26,924,414
null
[ "1520-as évek", "1530-as évek", "Polgárháborúk", "Török háborúk Magyarországon" ]
A magyar belháború (1526–38) névlegesen polgárháborús konfliktus, amely I. (Habsburg) Ferdinánd, valamint magyar hívei és Szapolyai János között zajlott a magyar trónért, ezzel együtt az első Habsburg–török összecsapás is volt. A külső (főleg török) intervenciókkal teli konfliktus Magyarország történelmének egyik legnagyobb polgárháborúja volt. A belháborút megelőző és ahhoz jelentősen hozzájáruló belső viszályok sem közvetlenül ezzel egy időben alakultak ki, hanem régebbi keletűek, Mátyás király halálától indulnak. Nagyjából a 16. század eleje óta a magyar nemesség különböző klikkekre, pártokra szakadt, melyeknek az ország martalékul esett. A központi hatalom (a király) tehetetlen volt ellenük. A másik oldalról az Európát meghódítani akaró és óriási túlerővel támadó Oszmán Birodalom fenyegetett. Ennek tulajdonítható, hogy a mohácsi mezőn a két világháború előtti legsúlyosabb vereségét szenvedte el az ország. Az ausztriai Habsburg-család a Jagellókkal kötött házassági szerződés értelmében igényt tartott a magyar trónra, de a köznemesség nagy része az 1505-ös rákosi országgyűlésen hozott határozatra, a Rákosi végzésre hivatkozva inkább nemzeti királyt választott, Szapolyai János személyében. A Rákosi Végzést azonban az uralkodó király II. Ulászló nem ratifikálta. Ferdinánd mellé először csak a horvátok és néhány főnemes csatlakozott, kik közt szép számmal voltak olyanok, akiknek Szapolyaival régóta fennálló, meglehetősen személyes jellegű nézeteltérésük volt, mint Báthori István nádor. Akadtak olyanok is, akik egyik párthoz sem szegődtek, hanem személyes haszonszerzés céljából rabolták és fosztogatták mindkét ellenkirály területeit, mint a legtöbbet emlegetett csulai Móré László. Szapolyait hamar kiszorították az országból, és ekkor a magyarok abból a meggyőződésből álltak Ferdinánd mellé, hogy ő megvédi őket a törököktől, és visszafoglalja tőlük Nándorfehérvárt. Miután Szapolyai az európai uralkodóktól nem kapott segítséget ahhoz, hogy Ferdinánddal rendezze a kialakult háborús konfliktust, ezért nem tehetett mást, minthogy Isztambulba menesztette segélykérő követét, Laszky Jeromost. I. Szulejmán, aki 1526-ban nem szállta meg az országot, most nem akarta, hogy az Habsburg uralom alá kerüljön, ezért katonai támogatás mellett megkezdte a magyar területek tényleges okkupációját és az Oszmán Birodalomhoz való csatolását. Szapolyait a szultán igyekezett vazallusi viszonyba kényszeríteni, amit később Erdéllyel meg is tett. Az Oszmán Birodalomnak ez egy régi módszere volt, amit még a 14.-15. században is alkalmazott a balkáni államok, például Szerbia ellen, hogy először függésbe kényszerítette, majd a következő évtizedekben a birodalomhoz csatolta a kiszemelt területeket. Első közbelépésekor a török sereg megostromolta a császárvárost, de visszaverték. A korábban megszerzett magyar területeket azonban Ferdinándnak már nem volt ereje visszaszerezni és támogatóinak rá kellett döbbenniük, hogy ő sem képes megállítani a török terjeszkedést. A harcok ezután még évekig tartottak és hol az egyik, hol a másik fél javára billent a szerencse, attól függően mikor lépett közbe a szultán. Az állam vezetői, valamint a főnemesi és egyházi méltóságok a két oldal között ingadoztak. Az ország ketté szakadt és pusztult a pártviszályok, valamint az átvonuló idegen török, spanyol, német és más hadak pusztításaitól. A pártállásukat változtatók saját érdekeik szerint szegődtek az egyik vagy másik uralkodó szolgálatába. A két tábor hívei egyetlenegyszer, Lodovico Gritti kormányzó ellen léptek fel közös erővel. Bár a Szapolyai és Ferdinánd közötti háború megegyezéssel zárult, amely nem döntötte el a két fél közötti konfliktus kimenetelét, de már ekkor minden jel arra mutatott, hogy a két király közti harcban a „nevető harmadik,” a szultán járt jól. Szapolyai és Ferdinánd egyformán gyenge uralkodók voltak, utóbbi is csak Bécset volt képes megtartani, s azt követően is csak Szapolyai ellen volt képes érdemben felvenni a harcot. A török segítség inkább súlyos csapás és teher volt az országra nézve, mert a törökök még szövetségeseik területeit is pusztították. A háború végén Ferdinánd nem kötött békét a törökökkel, de Szapolyaival született egy titkos megállapodás Váradon, mellyel az Habsburgok elvileg ugyanazt érték el, mint 1515-ben a Jagellókkal kötött házassági szerződéssel. Ha Jánosnak nem születik utóda, akkor Ferdinánd az egész országot elnyeri. Valószínűleg tudott erről a szultán, ezért 1538 után végképp eltökélte az ország bekebelezését, amit lényegében már az 1529-es beavatkozás óta elkezdett. 1541-ben, miután elűzte Ferdinánd seregeit Buda alól, a várat „védnökség” címén elfoglalta – a középső területek megszállásával ék formában belehasított a Magyar Királyságba. Ez a terület a következő százhúsz évben tett hódítások nyomán csak szélesedett, nemcsak effektív foglalásokkal, hanem hódoltatásokkal is. ## Előzmények A Jagellók számára – akik Magyarországot anarchiába süllyesztették –, nagyon komoly kihívást jelentett a délről jövő török fenyegetés. A velük szembeni harc ütőképességét csökkentette, hogy a rossz kormányzás következtében leromlott az ország gazdasági állapota és elharapódzott a villongás és a fejetlenség. A nemesség, ahelyett, hogy a külső ellenséggel szemben egységesen lépett volna fel – mely az európai normáknak megfelelően kötelessége lett volna –, egymással vívott ádáz küzdelmet, és az állami pénzeket szinte mind felélték. Katonai erőként csak az elavult bandériumok álltak rendelkezésre, melyek ellátása is rendkívül alacsony szintű volt. II\. Lajos megpróbálta megerősíteni a királyi hatalmat. A kormányzáshoz megvolt az adottsága, de a gyakorlatban ezt nem tudta érvényre juttatni. A főurak nihilizmusa, és az egyre aggasztóbb török terjeszkedés előrevetítette a katasztrófát, mely 1526-ban be is következett. Mohácsnál a törökök menetből megsemmisítették a magyar sereget és az ellenség elárasztotta az országot. A király elesett és az állam már a teljes széthullás szélére sodródott, amikor a szultán kivonult az országból. A teljes káoszban senki nem emelte fel szavát az ország védelme érdekében, sőt ekkor is inkább saját anyagi helyzetük megerősítését helyezték előtérbe. A mohácsi csatából elmenekült Báthory István nádor például a kialakult zűrzavart arra használta fel, hogy kirabolja a török elől menekülő pécsi prépostot és a kincseket még Ferdinánd felszólítása ellenére sem adta vissza. A szultán kivonulása után egyedül Frangepán Kristóf horvát bán volt az, aki erős kézzel állította helyre a rendet a Dráva vidékén és mellé állt Szlavónia, valamint Pozsega, Somogy, Baranya és Zala vármegyék. A pillanatnyi veszély elmúlt és nem kellett tartani attól, hogy Szulejmán a birodalmához köti az országot. Szulejmán azonban már ekkor tartott attól, hogy a Habsburgok talán megkísérlik birtokukba venni Magyarországot, ezért a Szerémségben elfoglalt várakat (köztük Péterváradot és Szávaszentdemetert) megerősítette és csak Horvátország ellen folytatott hadműveleteket, még Ferdinánd hadjáratakor is. ### Előkészület a királyválasztásra A török hadsereg kivonulásával új helyzet állt elő, mert a magyaroknak most már nem az oszmánok elleni fellépésre, hanem a központi kormányzat helyreállítására kellett gondolniuk. A nemzeti dinasztiáját vesztő ország az idegen uralkodócsaládokkal szemben féltékenyen őrizte szabad királyválasztó jogát és rendi kiváltságait. Ebben a korban nagy jelentőséggel bírt Werbőczy nemzeti álláspontja. A nemesség meg volt győződve arról, hogy az idegen uralkodó romlásba döntheti a magyar királyságot. Épp ezért az 1505-ös országgyűlésen kiadott Rákosi végzés értelmében egy magyar főurat kellett, hogy válasszanak. Ennek azonban nagyon komoly hátrányai voltak, egyfelől az ország Jagellók óta hanyatló gazdasági állapota miatt, másrészt a pártviszályokkal megosztott országban a királyjelöléseket az egyes pártok várhatóan fegyveres erővel is készek lettek volna megakadályozni. A köz- és kisnemesek ugyan ellensúlyozhatták volna a főurak azon csoportját, akik szították tovább az anarchiát, s ugyan ez a csoport nem állt túl sok személyből, de birtokaik és előjogaik révén a leghatalmasabbak közé tartoztak. Temérdek kiváltságaikkal szemben a köz- és kisnemesek már nem jelentettek meghatározó politikai erőt, mivel a belső zavarok és a gazdasági összeomlás – amelyet még a főurak általi kizsigerelés is súlyosbított – tönkretették őket. A parasztság is szinte teljesen elszegényedett. A királyi hatalom a polgárságra sem támaszkodhatott, mert az nagyon kisszámú réteget alkotott Magyarországon, sőt, közöttük is sok volt a német. Az igazi királyválasztó erőt így a pártokra szakadozó főurak és a főpapok képviselték. A két fő párt az ország keleti és nyugati részén tömörült, ahol saját szerveződéseket hoztak létre, míg az alacsonyabb rangú nemesek mint familiárisok közéjük sodródtak és ők, valamint a polgárok és parasztok lettek a pártharcok vesztesei. Még a súlyos és lélektanilag is rendkívül lesújtó mohácsi vész szörnyű élménye sem tudta az egy nemzedék óta megosztott magyarságot egy táborba vezérelni, és továbbra is elterelődött a figyelem a török veszedelemtől. A királyválasztást csak azután lehetett előkészíteni, hogy a szultán szeptemberben kivonult Magyarországról. Addig sem a Habsburgok, sem más uralkodók nem pályáztak a magyar trónra, mivel nem mertek ujjat húzni az Oszmán Birodalommal, és némelyek közülük más területen is háborúkat viseltek. Ferdinánd augusztus 30-án épp Speyerből Innsbruckba tartott és nem értesült arról, hogy Magyarországon mi ment végbe. Felmerült ugyan a lehetősége annak, hogy megint idegen uralkodó kapja a Szent Koronát, és e tekintetben a magyar vezetők némelyike szívesebben látta volna a trónon I. Zsigmond lengyel királyt, semmint egy németet. De Zsigmond nem akart magyar király lenni, egyrészt mert óvakodott az osztrákokkal és a németekkel való összetűzéstől, másrészt 1525-ben békét kötött Szulejmánnal, így a magyar királyság megszerzése kiválthatta volna a szultán ellenszenvét. Zsigmond testvére, Ulászló révén szemmel tartotta az itteni viszonyokat és lehetőségéhez mérten segíteni akarta testvérét, de a magyar korona megszerzését nem vállalta, ezért addig halogatta a magyar küldöttség kérésének teljesítését, amíg a közvélemény hangulata is megváltozott egy újabb külföldi király személyét illetően, s már csak a nemzeti király választása jöhetett szóba. Az ellentétben állók a német határhoz közeli Pozsonyba gyűltek össze, ahol Mária királyné, Lajos király özvegye is élt. Mária azt akarta, hogy testvére, Ferdinánd főherceg üljön a trónra, egyrészt családi kapcsolatai miatt, másrészt bízott Ferdinándnak és V. Károly német császárnak és spanyol királynak az erejében és tekintélyében. A királyné és hívei úgy látták, hogy Ausztria, a Német-római Birodalom és Spanyolország együttesen megállíthatták volna az oszmánokat. Szulejmán Spanyolország és Nápoly ellen is háborút is viselt, amely még apjának, I. Szelim szultán uralkodása alatt kezdődött. Ferdinándnak ekkor még elég kevés magyar támogatója volt, Horvátországot nem számítva, amely már régóta a Habsburgok mellett kötelezte el magát. A horvátokat érintették a legsúlyosabban a török támadások, s mivel úgy látták, hogy a magyar király nem tesz értük semmit, ezért lettek Habsburg-orientáltak. Ferdinánd felügyelete alá tartoztak azonkívül a horvátországi várakban szolgáló német és osztrák erők, melyeket még az 1521-26-os török háború alatt rendeltek oda, így de facto Horvátország már a kezében volt. Habár bízhatott a németek és spanyolok támogatásában is Magyarország megszerzésére, de testvérét Károlyt lekötötte az I. Ferenc francia király ellen vívott itáliai háború, amit nyomban követett a Cognaci Liga háborúja. Kezdetben a főherceget a Magyarországon uralkodó személyes ellentétek is elbizonytalanították saját esélyét illetően. A Habsburgok századokon át igényt támasztottak a magyar királyságra, amint bármilyen üresedés volt a trónon. Eddig egyszer szerezték meg a Habsburgok a koronát, I. Albert idején. Ferdinánd végül elhatározta trónigénye érvényesítését. A török terjeszkedés is arra ösztönözte, hogy Magyarország egy ütköző államot képezzen az osztrák tartományok előtt, mivel az oszmánok már korábban is rátörtek a fennhatósága alatt álló területekre, elsősorban a szlovén tartományokra (Krajna, Stájerország, Karintia). A Habsburgok az 1463-ban és az 1491-ben, a magyarokkal kötött békeszerződésekben öröklési jogot szereztek maguknak a magyar trónra Mátyás királytól és II. Ulászlótól. A Habsburg-Jagelló házassági szerződéssel ezt a jogot tovább erősítették. A házasságokra idővel sor került, és Miksa halálával a jogigényt az osztrák főherceg vitte tovább. Ferdinánd 1526 előtt is sűrűn beavatkozott Magyarország ügyeibe, főleg a területeit ért török támadások miatt. Szapolyai János erdélyi vajda régen vágyott arra, hogy magyar király lehessen. Amint nyilvánvaló lett, hogy Lajos nem él, egyből bejelentette trónigényét. Ellenségei már Lajos uralkodása alatt is megvádolták azzal, hogy a királyság megszerzése érdekében török segítséget vesz igénybe. Olyan mende-monda is keringett, hogy Erdélyt önálló államként deklarálja és ott alapít új királyságot. Ezeket a régebbi keletű koholt vádakat az osztrákok is tovább terjesztették. Alaptalanságukat mindinkább alátámasztják azok a tények, hogy Szapolyainak nagyobb volt az esélye a királyi hatalom megszerzésére, hisz a főurak többsége mellette állt. Ferdinánd hívei kevesebben voltak Szapolyai támogatóinál, és jobbára a vajda ellenfelei is. Az erőviszonyokon érdemben nem változtatott az sem, hogy néhány főurat Mária átállított a testvére mellé. Sok olyan állítás és vád látott még századokkal később is napvilágot, miszerint a törökökkel már a mohácsi vész előtt kapcsolatban állt. Ezt a koholmányt is a Habsburgok hintették el, miután Szapolyai szövetséget kötött a szultánnal. A vajda mellett esélyesnek tűnt egy darabig Frangepán is, aki viszont a Szapolyai iránti lojalitása révén inkább hűen szolgálta őt és nem lépett fel jelöltnek. Szapolyainak tizenötezer katonája és hatalmas birtokai voltak az országban, vajda méltósága révén pedig, uralmának szerves képződményei alakultak Erdélyben és az északkeleti vármegyékben. Övé volt Tokaj, Lippa, Trencsén, Pápa és Szepesi vár, vagyis a belső magyar területeken fekvő jelentősebb erősségek. Fegyveres erejét még kiegészítette a melléje állt Brandenburgi György őrgróf katonasága és Temesvár környéki birtokain kiállított vitézek. Mögötte sorakoztak az ország legjelentősebb családjai, köztük – Báthory István kivételével – a Báthoryak valamennyi tagja. Anyai ágon (lengyel és tescheni) hercegi családhoz tartozott, így uralkodói vérvonala is volt, sőt, felkészítést is kapott az uralkodásra. A köznemesség döntő hányada Werbőczy István vezérletével is Szapolyai oldalán állt. A kisnemesség egyenlőtlenül oszlott meg a két tábor között, de döntő szerepet sehol sem játszhatott. Mindezek mellett a külső megjelenése és műveltsége is sokat nyomott a latba, így látszólag semmi akadálya nem volt, hogy nemzeti király lehessen. A magyar köznemesség Werbőczyvel az élen képviselte azt a fő irányzatot az országban, ami gátat kívánt állítani a Habsburg család magyar trónra támasztott követeléseinek. Az 1505-ös rákosi végzés kimondta: II. Ulászló fiúörökös nélküli halála esetén a leányági öröklést nem ismerik el, és nem választanak többé idegen uralkodót, csak született magyart. Céljuk volt egyúttal, hogy a Királyi Tanácsban ne döntően a főúri pártok és klikkek kapjanak szerepet, hanem velük arányosan a köznemesi frakció is. 1505-ben azt is megfogadták a köznemesek, ha egy idegen uralkodó érvényesíteni akarja trónigényét, akkor fegyverrel fognak ellene támadni. A köznemesség eleinte jóindulattal viszonyult Máriához, mert tehetsége miatt megnyerte rokonszenvüket, de politikai irányvonaluk, Mária ténykedései miatt, már királyné-ellenes jellegű lett. A főurak között akadtak olyanok is, akik semlegesek maradtak. Mária fáradhatatlanul tevékenykedett azon, hogy Ferdinánd kerüljön ki győztesen az egyre kiélezettebb viszályból. De Ferdinánd csak annyiban látta feladatát, hogy a magyar trónt megszerezze, ezzel országa hátát biztosítsa az itáliai konfliktusokban. Felmerült továbbá a gondolat, hogy katonai erejének növelése érdekében a magyar katonákat is Itáliába küldi a franciák elleni harcra. A nyugati ügyek sokkal vonzóbbak voltak, mint a sokkal bonyolultabb és kiszámíthatatlanabb kelet-európai harcok. A Nyugat több lehetőséget tartogatott gazdasági szempontból, mint Magyarország. Ferdinánd azt is tervezte, hogy Horvátországot, részleges önállóságát megszüntetve, örökös tartománnyá teszi Krajnához és Stájerországhoz hasonlóan. Tervei között szerepelt még az úgynevezett „bosnyák uralkodói” cím megszerzése is. A német rendek hajlottak a támogatására, de azzal a kikötéssel, ha vállalja a török elleni harcot. Ferdinánd ígéretet tett erre a német rendek előtt, de valójában közömbös volt számára a kérdés, és a rendelkezésére bocsátott sereggel is inkább délen, Itáliában harcolt volna semmint Magyarországon. Ferdinánd ekkoriban nem sokat tett magyar területen a korona megszerzéséért, inkább Mária egyengette céljának elérésében. Az ifjú és szép királyné már Lajos uralkodása alatt is bizonyította rátermettségét a politikában, amit testvére méltányolt, ezért okosabbnak látta, ha szabad kezet ad Máriának. Közreműködésével Ferdinánd trónutódlási lehetőségei szilárd alapot nyertek. A fiatal királynő nem bízott annyira a magyarokban, ezért politikájában a külföldi segítséget szorgalmazta . A Habsburg-pártban kevés volt az olyan tehetséges politikus, mint például Nádasdy Tamás, aki Mária és Ferdinánd között közvetített, így a királynénak önállóan kellett vezetnie Magyarországon a trónszerző politikát. Ferdinánd támogatói már ekkor is készek lettek volna a fegyveres harc megindítására, ám Szapolyai hívei ekkor még látszólag túlerőt képviseltek velük szemben. Mária tehát okosabbnak látta, ha ravasz diplomáciai eszközökkel változtat az erőviszonyokon és minél több támogatót elvon Szapolyaitól, így a mérleg az ő oldalára billenhet. Szapolyai, hogy hatalmát biztosíthassa, meg akarta kérni az özvegy királyné kezét, így leszerelhette volna a Habsburg trónigényeket. Mária sokáig nem adott választ, végül a vajda kosarat kapott. Mária és Ferdinánd testvérüktől, Károlytól is támogatást vártak, de a császár kötelezettségei jóval fontosabbak voltak annál, mintsem hogy beavatkozzon a magyarországi trónviszályokba. Mária és Ferdinánd elképzelései Pozsonyban is csak október elejére kezdtek körvonalazódni, s az ekkor még szűk főúri csoport nem tudta eredményesen képviselni a Habsburg-pártot az országban. ### Szapolyai királlyá választása Lajos temetése után Székesfehérváron már kezdték szervezni a koronázást. Október 8-án Habsburg Ferdinánd felszólítása már elért a főurakhoz, főpapokhoz, vármegyékhez és városokhoz, hogy őt ismerjék el királyuknak, mert jog szerint ő a magyar trón törvényes örököse. Október 14-én országgyűlésre került sor Tokajban, ahol az ország állapotáról folyt a tanácskozás. Ez az országgyűlés sem volt különb a korábbiaknál, azaz eredménytelen volt. A törökök ellen újból védelmi intézkedéseket akartak hozni, ehhez haderőreform végrehajtását szerették volna elérni, de az első kísérletek alighogy megkezdődtek, abba is maradtak. Az 1526-ban a hadjáratra lefoglalt egyházi kincseket sem vették kezelésbe. Megszületett viszont a határozat a november 5-i székesfehérvári királyválasztó gyűlés összehívásáról. A gyűlésen első helyen szerepelt a rend helyreállítása. Az összejövetelen részt vettek a Szapolyai-pártiakon kívül ellenfeleik is. Abban egyetértettek, hogy elsődlegesen vezetőre van szükség, de ennek személyéről két eltérő vélemény alakult ki. A két király pártja közti ellentétek kiéleződtek. Werbőczy célzottan úgy állította be az érveket és egyoldalúan úgy láttatta a helyzetet, hogy Szapolyai megválasztása az egyetlen megoldás. Különösképpen a Jagellók uralkodásának időszakát hozta fel példaként, amely véleménye szerint anarchiába süllyesztette az országot. Azzal érvelt, hogy a király Mohácsnál pusztulásba vitte a fősereget, míg Szapolyai sikeresen harcolt a törökök ellen és előtte, 1514-ben leverte a parasztlázadást is. Ekkorra már nyilvánvaló volt, hogy a fegyveres összecsapás nem sokáig várat magára. Mivel a Habsburg-pártnak ekkor még kevés támogatója volt, a gyűlés résztvevői vita nélkül a vajda mellé álltak. Az esemény azonban súlyos legitimitási problémába ütközött: az uralkodó akadályoztatása (halála) esetén Magyarország törvényei szerint csak a hivatalban lévő nádor hívhatott össze országgyűlést. Ferdinánd később joggal hivatkozott arra, hogy a fehérvári országgyűlés nem tekinthető királyválasztásra alkalmas gyűlésnek. Az országgyűlésre 22 vármegye menesztette el küldötteit, ahol Szapolyai hatezer fegyveressel biztosította magát, kikkel Szerencsen, Egeren és Hatvanon keresztül vonult a fővárosba. Bár néhány dunántúli vármegye látványosan távol maradt, de az összegyűltek egyhangúlag Szapolyait választották királlyá. Jelen voltak Ferdinánd követei is, akik bejelentették a herceg trónigényét és meg akarták akadályozni az országgyűlés megtartását. Szóhoz nem jutva, fenyegetések közepette távoztak a gyűlésről. A gyűlés betetőzéseként Podmaniczky István nyitrai püspök november 11-én ünnepélyesen megkoronázta az erdélyi vajdát. Az erre vetődő árnyak még nem tűntek túl riasztónak, noha erős török egységek állomásoztak a Szerémségben és nyugatról is a háború réme fenyegetett. A később megtartott komáromi országgyűlés úgy védekezett a Habsburg kezdeményezés ellen, hogy a megjelenő Ferdinándhoz húzó főpapokat és főurakat hűtlennek nyilvánítva, tisztségük elvesztésével kívánták sújtani, valamint a legutóbbi hadjárat során elkövetett visszaéléseket és hatalmaskodásokat is ki akarták vizsgálni. Adókat, az egyházi kincsek behajtását is elrendelték, hogy jövedelemhez jusson a kincstár. A hűtlenkedőknek, így Báthorynak tizenöt napos „megtérési” időt adott és megpróbálta azt a látszatot kelteni, hogy kész mindenre az ország megvédése érdekében, így akarván elriasztani az Habsburgokat. Nem sokkal trónra lépése után már érződött, hogy bár az ország java része támogatja, de a támogatók közül is sokan idegenkednek tőle. A Habsburgok ellen megpróbálta Lengyelországot, Velencét, Rómát és Franciaországot megnyerni, támogatást próbált Angliától és a német fejedelemségektől is szerezni. A külföldi udvarok szívesen fogadták követeit, mert a török ellen háborús tervekkel állt elő, ezt ugyanis előbbre valónak tartotta, mint a Ferdinánd elleni fellépést. V. Károly is levélben biztosította a rendeket, hogy Ferdinánd is segédkezik ebben, s nem támaszt igényt a trónra. A császár azonban ígéreteit nem tartotta be, és Szapolyainak nemsokára a török helyett az osztrák és a német sereg támadásával kellett szembenéznie. #### A hainburgi találkozó Ferdinánd úgy határozott, hogy a Magyar Királyság megszerzése előtt a cseh királyi címet is átveszi, amely szintén szerepelt a Habsburg-Jagelló házassági szerződésben. Hainburgban október 14-én találkozott Máriával, ahol a rövidesen elindítandó hadjáratról tárgyaltak. Többek közt itt dőlt el, hogy Ferdinánd ténylegesen benyújtja igényét a magyar trónra. Itt állapodtak meg a Komáromban összehívandó országgyűlésről, melyen a nemesség, a vármegyék és a városok csak képviselők útján jelennének meg, és itt még egyszer minden diplomáciai eszközt bevetnének. Amennyiben mindez már nem vezet eredményre, akkor a fegyvereké lesz a döntő szó. ### Ferdinánd királlyá választása Ferdinánd a cseh koronát a magyar rendek megkérdezése nélkül vette át, bár még mindig fennállt formálisan a cseh-magyar perszonálunió. Szapolyai királlyá választását követően hozzálátott hatalma megszervezéséhez, s néhány új törvényt is alkotott. Kisebb katonai akciókkal, Ráskai Gáspárt utasítva megszállta Visegrádot, Székesfehérvárt, Komáromot, Tatát és Guttát. Követségeket menesztett több európai országhoz királysága elismerése végett. A francia és a lengyel uralkodók elismerték magyar királynak, ugyanúgy a pápa, VII. Kelemen is, majd 1527 elején már Bajorország is. Szapolyai Lajos örökségéből a cseh korona országait: Csehországot, Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot is szerette volna királyságához csatolni, mivel így nagyobb erőt képviselt volna a Habsburgokkal és törökökkel szemben, de a cseh rendek ezt nem támogatták, sőt a Habsburg uralkodóhoz pártoltak. Ferdinánddal is eredménytelenek maradtak a tárgyalásai, noha békésen lépett fel saját érdekében. A főherceg egyre következetesebben harcolt a trónért, bár kissé megkésve követte Szapolyai manővereit. Mária 29 személyről (17 világi és 12 egyházi) biztosította testvérét, akik őt támogatni fogják, a főherceg pedig négy másik személy, Szalaházi Tamás veszprémi püspök és kancellár, Brodarics István szerémi püspök és kancellár, Bornemissza János pozsonyi főispán és budai várnagy, valamint Thurzó Elek tárnokmester segítségére is igényt tartott. Ferdinánd egy bécsi orvost, Peremartoni Mihályt, tájékozódni küldött szeptember 21-én. Ezután tovább folytatódott a Szapolyai-hívek elcsábítása, és ekkor inkább Werbőczy, valamint Várdai megnyerésére helyeztek nagy hangsúlyt. Felvetődött az erdélyi szászok Ferdinándhoz való csatlakoztatása, mert akkor Szapolyai legerősebb területének vélt Erdélyben is megalapozhatná uralmát az ellenzék. Mivel már Szapolyai visszalépésére nem adódott lehetőség, a rendek elé tárták a Habsburgok trónigényét, de közbelépésük hatástalan maradt. Mária királyné további helyzete sem volt megoldott. Pozsonyt Bornemissza főispán nem akarta kiengedni kezéből, ezért a tanácsosok új tárgyalást szorgalmaztak és a királyné mellé 1200 fegyverest akartak rendelni. A férje örökségéből őt illető hitbért is ebből akarták biztosítani számára. Máriára hárult volna néhány nyugati vár megszállása idegen erőkkel, ami Ferdinánd uralmát készítette volna elő, mivel őt még nem választották királlyá, így annak címén nem vonulhatott be Magyarországra. Ferdinánd a megváltozott helyzetben nem tudott határozottan dönteni. A tanács azt javasolta neki, hogy tartsa meg az országgyűlést és készítse fel a hadakat, de az ország megszállását még nem látták időszerűnek. Féltek attól is, ha Ferdinánd egyből beavatkozik, akkor az török támadást is vonhat maga után. Szapolyai a királyválasztást követően feloszlatta serege java részét, így nem volt abban a helyzetben, hogy háborúba szálljon Ausztriával. Egyelőre Ferdinándnak is hasonló problémái voltak, az ő serege éppen olasz területeken volt, s a katonai kiadások fedezésére nem rendelkezett pénzeszközökkel. Horvátországon kívül hatalma csak Pozsony, Komárom és Sopron területére terjedt ki. Ezeket a városokat osztrák csapatok foglalták el. Hívei sem tudták volna anyagilag támogatni, mert birtokaik szinte mind Szapolyai felségterületén feküdtek, ahonnét azonban hívei nem engedték a jövedelem beszedését. Bár egyesek 500 könnyűlovast ígértek Ferdinándnak, ezt nem voltak képesek megtenni. Ferdinánd megígérte a jogok tiszteletben tartását és jutalmat helyezett kilátásba azoknak, akik hűséget fogadnak neki. Megállapodott Báthoryval, Thurzóval, Brodariccsal, rajtuk kívül Tahy János vránai perjellel, továbbá Batthyány Ferenc egykori horvát bánnal és Horváth Gáspárral (utóbbi korábban Szapolyai házassági ajánlatát vitte Máriának). Horvátországban egyedül Szlavónia és Frangepán támogatta Szapolyait és nem állt rá a Habsburg fennhatóság elismerésére. Frangepán először Ferdinánd felé húzott, de miután az kéréseit nem teljesítette, Szapolyai oldalára állt, mert az Corvin János birtokait neki, a vránai perjelséget pedig Erdődinek ígérte. Ferdinándnak csak Frangepán halálát követően sikerült Szlavóniát is megszereznie. Ferdinánd egy pozsonyi országgyűlés összehívását tervezte, ahol királlyá választják, és legkésőbb 1527 tavaszán megindíthatná a fegyveres támadást Szapolyai ellen. November 30-án kibocsátott oklevelébe foglaltak szerint, többek között ígéretet tett az ország jogainak és szabadságának megtartására és arra, hogy megvédi az országot az oszmánoktól. Az országgyűlést közben december 16-ára halasztották. Ekkor még nem volt sok esélye annak, hogy Ferdinándnak sikerül érvényre juttatni követeléseit Szapolyaival szemben, tekintettel arra, hogy Szapolyai szinte az egész országot kezében tartotta, Ferdinándnak pedig nem volt még serege és magyar hívei sem rendelkeztek nagyobb katonai erővel. Ferdinándot október 22-én cseh uralkodóvá választották Prágában. A magyar királyi címet még nem nyerte el, de az csak akkor lett volna legitim, ha fejére kerül a Szent Korona, ezért egyelőre Szapolyai királysága minősült törvényesnek. Mária közben tovább dolgozott, nehogy a rendek lezártnak tekintsék a trón betöltésének kérdését a fehérvári koronázás után és ne engedelmeskedjenek Szapolyai felhívásainak. Szapolyai igyekezett a fenntartani a békét és szívesebben látta volna Ferdinándot és V. Károlyt a maga oldalán, egy közösen indított törökellenes hadjáratban, ezért nem tett komolyabb lépéseket az ellenországgyűlés megakadályozására. Királlyá választásától kezdve a török elleni háború folytatását tartotta szem előtt és visszafoglalta a Szerémségben Bánmonostort és Cserögöt, amit még a mohácsi vész előtt vesztettek el a magyarok. A törökök ellen követségeket menesztett az európai országokhoz, így a lengyelekhez és a franciákhoz is. Nyugaton a török harc kérdését még mindig másodrendű ügyként kezelték és nagyobb figyelmet kapott a Valois-Habsburg viszály, amely nem pusztán Itália birtoklásáért, hanem az európai hegemóniáért is folyt. Nyugati körökben is elterjedt volt az a hamis vélekedés, hogy Szapolyai titkos kapcsolatban áll a törökökkel, akik segítségével uralmát fenntartja és később majd az osztrákokra támad. A franciák remélték, hogy Magyarország és Ausztria között kitör a háború, és az Oszmán Birodalom beavatkozásával megosztják a Habsburg erőket keleten. Szapolyai mint az egész ország ura egyezkedni próbált Ferdinánddal, és követséget menesztett hozzá, melynek egyik tagja az 1530-ban nádorrá választott alsólendvai Bánffy János, a király legfőbb híve volt. A követség azonban nem sokat tudott elérni Ferdinándnál és a főherceg egyre tudatosabban készült az offenzívára. Végül Szapolyai is a háború mellett döntött. Frangepán egy ausztriai hadjáratra készült, de különböző okok miatt a támadást tavaszra halasztotta. Szapolyai március 17-ére új országgyűlést hirdetett Budán, ahol arról döntöttek, hogy török segítség nélkül felveszik a harcot a Habsburgokkal. Itt már felbukkantak az első ingadozók akik nem tudtak dönteni két király között. Ez már János hatalmának gyengülését vetítette előre. Az ingadozók legtöbbje több ízben fog még színt váltani. Szapolyai nyíltan hangoztatta, hogy nem akar „keresztény vért ontani,” így nem készült fel alaposan Ferdinánd várható támadására. Ferdinánd januárra előkészítette csehországi utazását, ahol királlyá koronázzák majd, addig helytartónak Magyarországon Máriát nevezte ki néhány magyar nemessel egyetemben, de a valóságban a Ferdinánd kezén levő területeket az alsó-ausztriai kormányzat irányította. A pozsonyi országgyűlésen Ferdinánd esküt tett, hogy megvédi a királynét és a tanácsosokat az ellencsapástól, s a megszerzett birtokokat nekik fogja juttatni. Ígéretet tett az alapjogok, többek közt az Aranybulla megtartására is. December 5-én Ferdinánd utasítást adott az országgyűlési biztosoknak a rendekkel való tárgyalásra. Jogainak alátámasztására egy állítólagosan I. Alberttől származó oklevélre hivatkozott, amely a magyar királylányok részére is biztosítja az ország birtokbavételét, erre pedig most Jagelló Anna lenne a jogosult. Elítélte Szapolyai tevékenységét és fontosnak tartotta a pártviszályok beszüntetését, ez utóbbi megoldását saját uralkodásában látta. Szapolyai királyságát elszigetelt, életképtelen csupán „de facto” létező államként jellemezte, amely nem képes a török veszedelmet megállítani. Ha a török legázolja Magyarországot, később a szomszédos területeket fogja pusztítani. December 16-án Pozsonyban elsőként Báthory emelt szót Ferdinánd érdekében, hivatkozva, hogy a Habsburgok és Spanyolország erősebbek a törökökkel szemben mint Szapolyai és hívei. Ferdinánd megbízottai azt emelték ki, hogy a jövő igazolni fogja az országgyűlés döntésének helyességét. Szapolyai hatalmának aláásása érdekében a pozsonyi országgyűlés az erdélyi vajdát trónbitorlónak nyilvánította és kemény büntetéssel fenyegette azokat, akik neki hűséget fogadnak. A Ferdinándhoz való csatlakozásra negyven nap haladékot adtak. Végül sor került Ferdinánd megválasztására és másnap már érvénybe is lépett a közös határozat. Ez a választás azonban nem tükrözte a rendek összességének akaratát, mert a Ferdinánd-pártiak közül, még a királyné felhívása ellenére sem mentek el mind az országgyűlésre. A vármegyei követek nem voltak jelen és a városokat is csak a megszállt Pozsony és Sopron képviselte csupán. A horvátok csak 1527. január 1-jén választották királyukká Ferdinándot. Néhány nappal később Szlavónia Szapolyait nyilvánította horvát királynak. Mindezen események alig néhány hónappal a mohácsi vész után következtek be és beláthatatlan következmények kiindulópontjai lettek. ### A budai országgyűlés A Délvidéken még épp kibontakozóban volt a szerb felkelés, amikor 1527 márciusára országgyűlést hívott össze Szapolyai Budára, mivel már készenlétben álltak Ferdinánd hadai a határon, és a délvidéki felkelők miatt is nehéz helyzetben volt az ország. Mohács óta ez volt az első országgyűlés, amely végre komolyabban zajlott, mint a korábbiak. A megjelentek száma jelezte – főleg miután még alig hét hónap telt el a mohácsi katasztrófa óta –, hogy végre komolyan kezdték kezelni a török-kérdést. A megjelentek között 33 főméltóság (12 főpap és 21 főúr) és 53 vármegye követe volt, megyénként 1-2 köznemes és olykor külön egy főispán is. A szlavón, erdélyi, illetve szász követek és tíz szabad királyi város követei is, gyakorlatilag az ország túlnyomó többsége, ami formálisan túlsúlyt jelentett Ferdinánddal szemben. Az országgyűlés levelet írt a főhercegnek, ezt közel százötvenen aláírták. Ebben kifejtették, hogy Ferdinánd nem tekinthető magyar királynak, mert Magyarországot még a két uralkodócsalád közötti házassági szerződés sem adhatja oda közönséges „jegyajándék”-ként. Továbbá követelték Ferdinándtól, hogy a megszállt területekről vonuljon ki, és ne a magyarok ellen, hanem a török ellen viseljen hadjáratot. Az országgyűlés számolt Magyarország súlyos helyzetével. Ha a szerb felkelést nem sikerül elfojtani, akkor osztrák támadás elé néznek, sőt már ekkor tartottak egy lehetséges oszmán beavatkozástól is. A rendek ezért ingóságokra és ingatlanokra ún. vagyondézsmát szabtak ki, amelyet fej-, vagy vagyonvesztés terhe mellett minden rendű és rangú fizetni volt köteles. Leszögezték, hogy csak hazai védelmi célokra lehet költeni a befolyt pénzt. A nemesek katonai kötelezettségüket akkor kötelesek teljesíteni, ha külső támadás érné az országot. A hazai erők mellett engedélyezték idegen egységek felállítását is. Szapolyai szolgálatában elsősorban lengyelek és szerbek álltak, németek fegyverben tartásához valószínűleg az országgyűlés nem járult volna hozzá. A Ferdinándhoz pártolókat vagyonelkobzással sújtották és manifesztumokban szólították visszatérésre azokat a magyar katonákat, akik szintén a Habsburgok oldalán tartották megszállva a nyugati területeket. Végül Szapolyait tovább sarkallták, hogy a főherceg támadását előzze meg és szerezze vissza a megszállt övezeteket. Az országgyűlés a rend helyreállításával is foglalkozott. A Délvidéken a magyar-török háború okozta pusztítások és a jelenleg is zajló felkelés miatt a belső rend teljesen összeomlott. Horvátország, bár Szapolyai nem ellenőrizte, de ugyancsak romokban hevert és a szerb-bosnyák hódoltságból is folyamatosan támadták a régióit. Az országgyűlés próbálta megbüntetni (akárcsak a korábban) a visszaéléseket és azokat akik 1526-ban elhagyták a rájuk bízott várakat. Felelősségre vontak több főméltóságot, amiért kimaradtak a harcból, nekik „emberdíjat” kellett fizetniük, amiből szintén a hadi kiadásokat akarták fedezni. A török támadás és az ezzel egyenértékű szerb felkelők pusztításai révén odalett több élelmiszertermő terület, ami éhínséghez vezetett, ezért a király megtiltotta az élőállat- és bőrkivitelt (akik ebből a tevékenységből fegyvereket hoztak az országba, azok kivételt képeztek). Az újonnan forgalomba került pénzt a halálbüntetés terhe mellett kötelezően el kellett fogadnia mindenkinek, és a kereskedelem fellendítése érdekében tilos volt vámokat kivetni, valamint a szárazvámokat is beszüntették. Egyes nem közérdekű törvényeket is hatálytalanítottak, az újabb törvények bevezetését pedig későbbre halasztották. Május elejére már kinevezték a kincstartókat és az adószedőket, s igyekeztek érvényt szerezni a rendeleteknek. Mivel azonban a lakosság a török támadására várt, a veszélyérzet és a készültség csökkent, a vagyondézsmát nem szedték be, és továbbra sem volt pénz a kincstárban. ## A háború A fegyveres harc Magyarországon már 1526 végén megkezdődött, de nem Ferdinánd csapataival. A déli vidékeken Szabadka és Bács vidékein felkelés tört ki, amit a Szapolyai által letelepített rácok kezdeményeztek. A nemesi szemléletű történetírás a felkelést később parasztfelkelésnek minősítette, de formai szempontok miatt, és a célkitűzéseit tekintve nem volt az. A felkelésben résztvevők azonban kinyilvánították hűségüket a Habsburgok iránt, ezzel elkezdődött a háború. ### A szerbek felkelése A szerbek Nándorfehérvár és a mai Vajdaság területéről tömegével húzódtak fel északabbra az 1521 és 1526 közötti török betörések miatt. Szapolyai jól tudta, hogy remek katonák és velük akarta átszervezni a határ védelmét, valamint a ritkán lakott, vagy elpusztított földeket benépesíteni. Ennek hívei között is sok ellenzője akadt, mivel nem értettek egyet azzal, hogy félkatonai tömbökbe telepítse és privilegizálja őket, ezáltal a földesúri szolgáltatásoktól mentesülnének. Az ellenkezések dacára Szapolyai megbízott bennük, s a Szerémségből menekült szerbekből létrehozott egy majdnem 15 ezer fős sereget, ennek vezéréül Cserni Jovánt (Fekete Iván) tette, aki egykor az ő szolgája volt. A rácok lakhelyének Bácsot jelölte ki, és Gyula, Lippa és Solymos vidékére is telepített több csoportot. Jován kezdetben lelkes volt, és kész lett volna a török ellen harcolni és felszabadítani a Szerémséget. De ugyanakkor kitartóan javasolta azt is, hogy mihamarabb támadjanak Ausztria ellen. Harci szelleménél duhajsága és kegyetlensége volt nagyobb, így Szapolyai iránti hűsége bizonytalan volt. A magyarok ellen épp János parancsának ellenszegülő urak miatt fordult, akik harcot kezdtek a rácok ellen. Az általa kinevezett erdélyi vajda, Perényi Péter volt a legnagyobb ellensége a szerbek letelepítésének és már kezdettől fogva szervezkedett ellenük. Maguk a szerbek is önkényesen bántak a részükre utalt területekkel. A Szerémség egykori nemessége az 1521-26-os oszmán dúlások után vissza akart térni eredeti területeire, de ez a rácok ellenállásába ütközött. Az ellentétek hamarosan harci cselekményekké fajultak. A bácsi nemesség volt az első, akik összetűzésbe keveredtek a szerbekkel, bennük ugyanis „feudális jogaik bitorlóit” látták. Enyingi Török Bálint egy 67 fős válogatott lovascsapattal Szabadkánál megtámadta az ott élő szerbeket, ám kudarcot vallott. Brandenburgi György gyulai uradalmában a parasztokat uszították a rácok ellen, de azok visszaverték ezt a támadást. Jován feldühödött az események miatt és harcra tüzelte embereit, akik zúgolódtak mivel már rég nem jutottak zsoldhoz. Később Csáky László vezetésével egy háromszáz fős lovashadtest vonult Jován ellen. Ebből a harcból ismételten a szerbek kerültek ki győztesen, Csákyt elfogták és Jován lefejeztette. Szabadka az 1526. novemberi szerb megszállás óta Jován főhadiszállása lett, aki innen irányítva próbálta uralma alá hajtani a Szeremséget és a Délvidék többi részét. Saját udvart rendezett be magának és seregét fosztogatásokból tartotta fenn. Emberei garázdálkodtak a Délvidéken és az Alföldön, ahol kirabolták a falvak, városok, mezővárosok, tanyák lakóit és elhajtották a gulyákat, a méneseket. Erőszakoskodtak a lakossággal és brutális gyilkosságokat követtek el. Az Alföldön leggyakrabban Szeged és vidéke szenvedte el a támadásokat. A magyar lakosság nem késlekedett fegyveresen a felkelők ellen fordulni. Jován később magát „rác cár”-nak kezdte nevezni, ekkor megvádolták azzal, hogy a Délvidéken önálló államisággal bíró hatalmat akar kiépíteni. Ferdinándnak kapóra jött Szapolyai és a törökök ellen Jován, ezért igyekezett őt a maga oldalára állítani. Révay Ferencet elküldte hozzá ajándékokkal, hogy megnyerje magának. Révay sikerrel járt és Jován a főherceg mellett kötelezte el magát seregével együtt. Az átpártolás hírére Szapolyai az erdélyi vajdát küldte az önjelölt cár ellen. Jován Tiszaszőlős közelében megfutamította Perényi seregét és betört Erdély belső vidékeire, egész a Szászsebesig hatolva. Jován még májusban olyan kiáltványt tett közzé, amiben Szapolyai Jánost Szulejmán hűbéresének bélyegzi meg. Február elején a főhercegtől Botos János pécsi kereskedő útján újabb ajándékot kapott, hogy hűségét megerősítsék és a János elleni harc folytatására bírják. Elképesztő méreteket öltő pusztításait ellenben már Ferdinánd is megsokallta, s elküldte a Délvidékre Hoberdanecz Jánost, az ottani Habsburg-párti nemesek védelmére és Jován megfékezésére. De a tébolynak még Ferdinánd sem tudott véget vetni. Perényi Czibak Imre váradi püspökkel újabb hadjáratot vezetett a felkelők leverésére és Szeged közelében a szerbek döntő vereséget szenvedtek. Jován halálos sebet kapott, majd egy kis faluban Török Bálint végzett vele, aki fejét Jánosnak küldte Budára. A vereség után Bácsból a rácok visszatértek a török uralom alatt álló Szerémségbe, ahol a török hadsereg kötelékébe álltak. A szultán 1529. évi hadjáratában is részt vettek, harcoltak többek közt Bécs alatt is. A felkelést nem lehet parasztlázadásnak nevezni, mert döntő többségében nem parasztok, hanem seregbe tömörült katonák vettek részt benne, és egyszerű parasztok is harcoltak ellenük a nemesek oldalán. Az eset azonban néhány szempontból hasonló az 1514-es Dózsa György vezérelte parasztháborúhoz, mert itt is az urak ellenállása, majd fegyveres támadása váltotta ki a nyílt összecsapást. Cserni Jován talán nem is lázadt volna fel János ellen, ha a magyar urak nem lettek volna annyira gőgösek, önzőek és féltékenyek. Több szerb csoport, mint a Lippa vidékiek, és Radics Bosics naszádos kapitány nem vettek részt a felkelésben és továbbra is hűségesek maradtak János királyhoz. A bácsi szerbek felkelésének leverése után azonban Szapolyai értékes katonai többletet vesztett, és már Ferdinánddal is hadban állt. ### Ferdinánd támadása A háborús veszély ellenére 1527. június 1-jéig még remény volt arra, hogy Ferdinánd és Szapolyai megegyeznek Olmützben, de addigra már a tárgyalások kudarcba fulladtak. Kora nyáron már viszály kezdődött a két tábor hívei között, többek között Várdai Mihály sógorasszonya kért segítséget Bakith Páltól, mert Várdai elfoglalta a birtokához tartozó Márévárat. Bakith a kérésnek eleget tett, de a várat nem adta vissza Várdainénak, hanem megtartotta a maga részére és élére hívét, Thardossy Istvánt nevezte ki. A bevonuló főherceg Köpcsényben még esküt tett, hogy az ország törvényeit és az Aranybullában foglaltakat megtartja. #### Feszült viszony A szerb felkelés leverése után Ferdinánd még nem támadta meg Szapolyait, ehelyett továbbra is diplomáciailag próbálta trónját megingatni. Levelezést folytatott ellenfele híveivel, volt akit ígéretekkel, másokat pénzzel igyekezett az árulásra rábírni. Szapolyai fő bázisában, Erdélyben is támogatókat próbált szerezni, ahol erre legalkalmasabbnak az ország német lakosai, a szászok mutatkoztak. A szászok – lévén német uralkodóról van szó –, szívesen átálltak volna osztrák oldalra, amennyiben a főherceg bevonul Erdélybe, annak ellenére hogy a szászok közt a reformáció eszméi terjedtek, míg a Habsburgok szigorúan katolikus vallásúak voltak. Mások, mint Werbőczy István és Várdai Pál hűségesek maradtak Szapolyaihoz, akárcsak Frangepán Kristóf Szlavóniában. Ezalatt tovább folytak az egyezkedések a két király között, hogy a viszályt békés úton simítsák el. János igyekezett elérni, hogy Zsigmond király is avatkozzon be döntőbíróként. Zsigmond küldötte Prágában rövid fegyverszünetet eszközölt ki Ferdinándtól, s az egyezséget János nagy reménnyel írta alá. Az állandó békéltetési kísérletei miatt azonban az országban csökkent a népszerűsége. Ferdinánd ez alatt erőt gyűjtött, miközben támogatói egyre szaporodtak. A pártján állók elsődlegesen abban bíztak, hogy Ferdinánd meg tudja védeni a törököktől az országot. A főherceg a moldvai vajdát is igyekezett bevonni egy Szapolyai-ellenes koalícióba, és a budai országgyűlésen az osztrák kémek már sok erdélyi magyar nemest megnyertek, köztük volt Perényi Péter, Szapolyai vajdája és Török Bálint is. V. Károly, testvére számára, tizennyolcezer katonát és ötvenezer forintot ajánlott fel. A két király közti viszony 1527 elejére már nagyon elmérgesedett és az összecsapás elkerülhetetlenné vált. #### A harcok kezdete A Ferdinándhoz csatlakozott Révay István vezette dunai naszádok elzárták a folyót. Egy kisebb kontingens (23 hajó és 900 ember) a Csepel-sziget felé nyomult, ott azonban kemény ellenállást tanúsítottak Szapolyai hívei, ezért elhagyta Buda körzetét. A fővárosban Werbőczy kancellári minőségben kihirdette, hogy Magyarország csatlakozni kíván a cognaci ligához. Július 8-án, a Brandenburgi Kázmér vezette német és osztrák csapatok hatoltak be Magyarországra és először a két király közt semlegességet vállaló Dévény ellen vonultak. Egy hét múlva Pozsonnyal együtt a vár megadta magát, Mária királyné pedig Bécsbe távozott. Egy másik spanyol-német sereg megpróbálta elfoglalni Zágrábot, de a zágrábi püspök felszabadította a várat. Ferdinánd július végén állt a sereg élére és fogadta magyar hívei hódolatát. Ekkora már szinte harc nélkül kezében volt a Dunántúl, mert miután Dévény megadta magát, több fontosabb vár is megnyitotta kapuit előtte. Csapatai Szapolyai székhelye, Buda felé nyomultak, ahol a király szinte bénultan állt, miután látta, hogy hívei sorra hagyják el őt. Az országban szétküldte ugyan a véres kardot, de a nemesség nem vonult Szapolyai táborába, sőt fegyveres erőikkel inkább Ferdinánd seregének számát növelték. Budán még csak háromezer könnyűlovas volt, de amint a szerb felkelést elfojtották és a Habsburg csapatok felvonulása Pozsony alatt elhúzódott, Szapolyai parancsot adott a védelem megerősítésére. Július 13-án utasította a zirci, bakonyi és kapornaki apátságokat 100-100 gyalogos kiállítására és kéthavi zsold biztosítására. Ezeket az erőket Veszprém megerősítésére küldte volna, Bodó Ferenc kérésére. Közben július 31-én elesett Magyaróvár és meghódolt Győr. Rövid ostrommal elfoglalták Pannonhalmát is. Augusztus 8-án este 3200 fős fős osztrák sereg ágyúkkal átkelt Komáromnál a Csallóközbe, és másnap a túlsó parton maradt haderővel együtt lőni kezdték a várat, melynek védői hamarosan megadták magukat és a várat a spanyol, valamint a német katonaság szállta meg. Szapolyai augusztus 10-én Tatán bezárkózott a várba, amit az osztrák tüzérség tűz alá vett, ezért félnapos harc után a király kiüríttette. Szapolyai augusztus 12-én átvonult Pestre, kiürítve Székesfehérvárt és nyolc nap múlva a főherceg csapatai bevették Budát, ahol Niklas zu Salm hajóhidat veretett és nyomban átkelt az alföldi oldalra. A visszavonuló Szapolyai mögött a Dunán néhány szerb naszád állt valahol Kevinél (Ráckeve), amelyek ugyan átálltak Ferdinándhoz, de nem vágták el a visszavonulás útját. Pest és Buda feladását követően Szapolyai csapatai Gyöngyös, Hatvan és Tokaj érintésével vonultak keletnek, majd a Délvidékről visszatérő Czibak is csatlakozott hozzájuk. Augusztus 20-án két napi ellenállás után Esztergom megadta magát. Ezután Ferdinánd erői már Duna mentén haladtak, ahonnan könnyen szállíthatták az utánpótlást. Esztergom védelmét az ott tartózkodó Várdai Pál nem vállalta, bár tizenhatezer forint segélyt kapott a királytól, de a pénzből zsoldosokon kívül ágyúkat nem tudott vásárolni, pedig a vár védelméhez elengedhetetlen lett volna a tüzérség. Esztergomot később Ferdinánd 300 gyalogossal erősítette meg, Wolfgang Oeder parancsnoksága alatt. Ugyanezen napon kapitulált Visegrád is. A támadás annyira gyors volt, hogy Szapolyai kétségbeesetten követet menesztett Zsigmondhoz, hogy segítséget kérjen, de eredménytelenül. Megfordult a fejében, hogy a két román fejedelmet hívja segítségül, de azzal a törököket is bevonhatja a háborúba. A román vajdák egyébként is csak szultáni hozzájárulással álltak volna rá Szapolyai megsegítésére. A fő támadási iránytól délre, Tihany és Veszprém között, a Habsburg-párti magyar csapatok Devecseri Chorón András vezérletével törtek előre. Chorón Szalaházi Tamás várnagya volt Sümegen. Ez a sereg elfoglalta a két települést. Az osztrák-német erők parancsnokságát átvevő zu Salm átkelt a Dunán és üldözőbe vette Szapolyait, aki híveivel Tokaj felé menekült. Zu Salm megszállta Egert és Tarcalnál, szeptember 27-én Kismarjay Lukács és Szapolyai seregét szétverte, majd bevette Regéc, Tokaj és Boldogkő várakat. János királynak mindössze Erdély és néhány főúri birtok maradt kezén. Szlavóniába Ferdinánd magyar hívei Batthyány Ferenc és Báthori György (†1570) vezetésével nyomultak be, ahol Frangepán egyedül vette fel a harcot ellenük. Varasd ostrománál a horvát bán életét vesztette, ezzel egész Horvátország Ferdinánd kezébe került, amely végig megtartotta hűségét a Habsburgok iránt. Ferdinánd csapatai még néhány nemesi bandériumot szétvertek az országban, de közben a török sem tétlenkedett és elfoglalta Jajcát, amit már az előző háborúban kétszer is sikertelenül ostromolt. Egy ezer fős horvát haderő Pécs közelében, majd Marót alatt legyőzte ugyan a támadókat Hoberdanecz vezetésével, de 1528. április 10-én a törökök a Szerémségből nyomultak be Szeged vidékére, majd miután végigpusztították, visszavonultak a hódoltsági területre. #### Szövetség a franciákkal és a törökökkel Október 7-én Ferdinánd a székesfehérvári országgyűlésen ténylegesen is királlyá választatta magát, amit Moldva, a szultán hűbérese elismert. Az Erdélybe szorított Szapolyai újabb bázist próbált kiépíteni, hogy visszavágjon a főhercegnek. Új sereget állított fel, melyhez több ezer lengyel zsoldost toborzott és követséget menesztett I. Ferenchez, valamint kényszerből Szulejmán szultánhoz. Pénzbeli segítséget kért Velencétől és VII. Kelemen pápától, de eredménytelenül. Fontainebleau-ban szövetségre lépett a francia uralkodóval, de ezzel tulajdonképpen csak pénzbeli és diplomáciai segítséghez jutott. A töröktől a válasz azonban egyelőre késett. Ferdinánd fejére november 3-án tették Szent István koronáját. János koronázását törvénytelennek minősítették. Ferdinánd úgy vélte, ezzel lezárult a magyar örökségért folytatott háború és rövidesen távozott az országból. 1528. március 7-én helytartójául Báthori Istvánt nevezte ki. Szapolyainak nem sikerült szilárd helyzetet teremtenie Erdélyben, sőt pozíciója ott is veszélybe került azzal, hogy Ferdinánd ügynökei fellázították a szászokat, majd a székelyek is elpártoltak tőle. Szapolyai előbb Kolozsvárra menekült, majd Debrecenbe vonult. Fogarason szász felkelés tört ki Georg Reicherstorffer szervezésével és vezetésével. A felkeléshez csatlakozott valamennyi szász város. Perényi Péter és Horváth Gáspár is átálltak Ferdinánd oldalára. Több várat azonban megtartottak az erdélyiek a szász felkelőkkel szemben, például Fogarast, amelyet Tomori István védelmezett. A magyar politika színterén ekkor tűnt fel Martinuzzi György, akit a történelem Fráter György, vagy György barát néven ismer. Szapolyai újjászervezett seregével (tizenötezer katona és hatvan ágyú), a magyarok mellett még idegen, főként lengyel és szerb zsoldosokkal visszatért Magyarországra, hogy elűzze az osztrákokat. 1528 februárjában nyomult be Erdélyből, elfoglalta Tokajt, Sárospatakot és megverte Perényit. Ferdinánd a magyar hívei nyomására döntő lépésre szánta rá magát és Johann von Katzianert küldte a Felvidékre. Az Abaúj vármegyei Szinánál von Katzianer döntő vereséget mért Szapolyai csapataira és a sereg maradékát Török Bálint és Pekry Lajos az üldözés közben verte szét. Az osztrákok bevonultak Kassára, ahol a németek kitörő örömmel fogadták őket. Március 8-ig meghódolt Szeged, majd visszafoglalták a korábban megszállt Sátoraljaújhelyt (a várat ugyanaz az Athinai Simon deák védelmezte von Katzianertől, aki korábban Szapolyainak ellenállt). Von Katzianer csapatai Erdélybe is behatoltak és Szapolyainak Lengyelországba kellett menekülnie. Bebizonyosodott, hogy Szapolyai hatalma nem ér többet II. Lajosénál, mivel egy aránylag kisebb nyugati sereggel szemben nem tudta megvédeni az érdekeit, a törökökkel szemben sem lesz képes eredményesen felvenni a harcot. Közben megérkezett a válasz Szulejmántól, aki Jánost Magyarország királyának ismeri el és segítséget ígér neki az osztrákok ellen. Szapolyai lengyel földről további európai szövetségeseket keresett, mert ekkor még nem veszi annyira szívesen Szulejmán szövetségét. Mivel eredménytelenül fordult a velenceiekhez és a franciákhoz, egyre inkább a török támogatására szorult. Az országban János veresége ellenére tovább folyt a harc, mert Ferdinánd német zsoldosai nem kaptak elég fizetséget és sarcolni kezdték a vidékeket a lakosság ellenállásától kísérve. A garázdálkodó zsoldosokat Ferdinánd nem tudta megfékezni. A vármegyékben a két király hívei között is folyt az ádáz küzdelem, János kezén még maradt néhány vár, melyet főleg lengyel zsoldosok védtek. Bodó Ferenc megpróbálta visszafoglalni Sárospatakot június 20-án, de vereséget szenvedett. Athinai Simon katonái Sárospatakról fenyegették a göncieket, hogy hódoljanak meg Szapolyainak, majd bevették Tőketerebest, s Varranót, de ténylegesen nem tudtak Szapolyai vesztésre álló helyzetén változtatni. A háború tehát korántsem ért véget, mint ahogy azt Ferdinánd gondolta, sőt ekkor kezdett igazán polgárháborúvá fajulni. Kassát június 20-án megerősítették 75 emberrel, mert hírek érkeztek arról, hogy hatszáz lovas készül megtámadni a várost. Augusztusban megint betörtek a szerémségi törökök az országba, és a Tiszán a Bosiccsal szövetséges naszádok megint Szegedig törtek előre. ### A török hadjárat Mivel Szapolyai későn kapott választ a szultántól, nem remélt sokat ettől a segítségtől. Bár a keresztény államoktól és a legközelebbi hatalomtól, Lengyelországtól sem kapott segítséget a németek elleni fellépésre, a törökkel való szövetség kezdetben kedvtelenséggel töltötte el. Mégis el kellett fogadnia azt a tényt, sőt később már arra a meggyőződésre jutott, hogy Szulejmánnal sokkal „célszerűbb” és „bölcsebb” szövetséget kötni, mint a nyugati hatalmakkal. Ezt az álláspontját hívei közül többen is osztották, megfelelő körültekintés nélkül. Ennek a politikának azonban az volt a kockázata, hogy mivel a szultán nem akarta Magyarország függetlenségét támogatni, fennállt a veszély, hogy egy adott pillanatban, közigazgatási tekintetben, hatalma alá vonja a magyar területeket, ahogyan ezt tette annak idején Szerbiával is. A két román államra eddig azért nem került sor, mert azok területileg és környezetileg sokkal jobb helyzetben voltak, mint a délebbre levő balkáni államok. A törökökkel kötött szövetség miatt ma is gyakran elmarasztalt Szapolyai esetében meg kell említeni, hogy eredetileg nem ő akarta először az országba hívni Szulejmánt, hanem maga Ferdinánd. A háború kezdetén a főherceg a bosnyák és szerb pasákkal keresett szövetséget azért, hogy Szapolyait hátba támadják. Miután ez a terve nem sikerült, elsők között ócsárolta és rágalmazta Szapolyait a török szövetség miatt. A törökök (Jajca elfoglalását leszámítva) mindössze csak kisebb hadjáratokat vezettek, elsősorban a Ferdinándhoz hű horvátok ellen, de ténylegesen nem törődtek a magyarországi belpolitika eseményeivel, és nem vállaltak nyílt összecsapást Ausztriával sem. Ugyanakkor van még egy homályos részlet az események alakulásában: 1527 elején Esztergomban török követ jelent meg Szapolyainál. A tárgyalás részleteiről a források ellentmondásosak, mivel olasz jelentések szerint szövetségről, míg a prágai bajor követség szerint békéről volt szó, amelyben Szapolyai engedélyezte volna a török sereg átvonulását Bécs ellen. Zsigmond lengyel király levelei szerint Magyarországon többen foglalkoztak az egyezség gondolatával, mert a harcot, eddigi tapasztalataik alapján, nem tudták felvenni a törökök ellen. Nem feltételezhető azonban, hogy Szapolyai tényleg szövetséget vagy egyezséget akart kötni az Oszmán Birodalommal, mivel nem küldött követeket Isztambulba, míg Ferdinánd igen, ennek megfelelően nem lehet hitelt adni a Habsburgok rágalmainak. Szapolyai csak azért kapott segítséget a töröktől, mert a franciákkal együtt a velencei követek is biztatták ekkor a szultánt a Habsburgok elleni háborúra. Velencének ekkoriban rossz viszonya volt az osztrák főherceggel és a Német-római Birodalommal, ezért támogatta a franciákat. A dózse, Andrea Gritti szerette volna, ha a törökökkel is kirobban a háború, hogy jobban megosszák a németeket. Gritti nyilvánvalóan azt akarta, hogy Szapolyai végleg a szultán segítségére szoruljon, ezáltal a muszlim fegyverek erejét vegye igénybe, feltehetőleg ennek jegyében nem adott fegyveres segítséget a magyaroknak. Laszky sikere Isztambulban Lodovico Grittinek, a dózse balkézről született fiának is volt köszönhető, aki Pargalı İbrahim nagyvezír személyes jó barátja volt, ezért közte és Laszky között aktívan segédkezett a tárgyalásokkor. Gritti állítólag velencei ügynök is volt egyszemélyben és így Szulejmánhoz is beajánlhatta János követét. Gritti segítségével meg is köttetett a megállapodás 1528. január 27-én. Isztambuli útjáról hazatérve Laszky jó színben tüntette fel Grittit János előtt. 1527 októberében, Budától harminc kilométerre, török lovasokat észleltek. A törökök állítólag Ibrahim nagyvezír parancsára érkeztek, hogy felmérjék a helyzetet, miután a nagyvezír értesült a gyors osztrák előrenyomulásról Magyarországon. Ferdinánd is követséget küldött Isztambulba, hogy a szultán ismerje el Magyarország királyának, azonkívül háromévi fegyverszünetet kért tőle. Szulejmán válasza hadüzenet volt. V. Károly is figyelmeztette öccsét, hogy ne próbálkozzon békekötési kísérletekkel, mert a szultántól semmi jót nem várhat e tekintetben. A polgárháború továbbra sem hagyott alább. Időközben Ferdinánd szélnek eresztette zsoldosai jó részét, így Magyarországon nem maradt sok katonája. Trencsén is erősen ellenállt von Katzianer erőinek, és a Lippa vidékére letelepített szerbek is hűek maradtak Szapolyaihoz, őket nem tudták az erdélyi csapatok engedelmességre késztetni. 1529 elején megint elkezdődtek az átpártolások János király oldalára, főleg Erdélyben. Mária királyné Ferdinándot kérte, hogy jöjjön vissza Magyarországra, mert Szapolyai visszatért. Közben megjöttek a fenyegető üzenetek a szultán készülő hadjáratáról, amely „könyörtelenül elpusztít mindent, ami meg nem hódol Jánosnak.” Ferdinánd éppen testvérénél járt, hogy tőle kérjen segítséget, de a német fejedelmek nem akartak neki katonát adni. Amikor a fejedelmek látták, hogy katonáit a trón megszerzésére vezette, úgy gondolták, hogy ez is csak a magyar-osztrák trónviszály (némi török közreműködéssel), így az egymás és a franciák ellen vívott harchoz képest jelentéktelennek tűnt előttük a magyarországi háború. Szapolyai novemberben valóban visszatért Tarnówból, ahol a szinai vereség után menedéket lelt, és Makón Laszky vezetésével már török segédhadak várták. Serege elfoglalta Jenő és Pankota várait, s néhány hét múlva – Temesvár kivételével – egész Erdély a kezére került. Ferdinánd a pozsonyi országgyűlésen magyar híveit kérte, hogy harcoljanak a törökök ellen, akik ezt ugyan megígérték neki, de magyar részről jelentősebb fegyveres erő nem került felállításra. Az újévben a törökök bevették Bácsot és Félegyházát, a két egyedüli várat a Délvidéken, mely osztrák kézen volt. Ezeket a török meg is tartotta magának. Az igazi török intervenció 1529-től vette kezdetét, mely az addigi magyar belháborút habsburg-török háborúvá változtatta. János király május 10-én hozta nyilvánosságra szövetségét a törökkel, mire az ország nagy része az ő oldalára állt. Még a tavasszal a szultán IV. Péter moldvai vajdát Erdélybe küldte, hogy az erdélyi Habsburg-pártiakat engedelmességre kényszerítse. A vajda serege feldúlta az ország déli és középső területeit, valamint a szász földeket, sőt még Ferdinánd csapatai is vereséget szenvedtek Ferdinándnak gyakorlatilag nem volt hadserege. A megkésve kiadott rendeleteknek csupán annyi eredménye volt, hogy egy alig valamivel több mint ezer fős őrséget Budán el tudott helyezni. A katonákat Nádasdy vezetésére bízta, de az őrsereg nagy része ijedtében elmenekült Esztergomba. Kétségbeesésében a főherceg még adót is fizetett volna (horribilis összeget) Szulejmánnak. A szultán azonban lendületes tervet dolgozott ki: Bécs ellen vonult. V. Károly ekkor Szulejmán ellen szövetségest keresett az Oszmán Birodalom hátában a muszlim I. Tahmászp perzsa sah személyében, aki azonban nem volt hajlandó együttműködni. Az Oszmán Birodalom részéről felvetődött egy Moszkva elleni támadás terve is, épp a lengyelek megsegítésére, hogy az Ausztria elleni hadjárathoz őket is csatlakoztassa. Török Bálint a Világost elfoglaló Szapolyai ellen támadást indított, erre válaszul a török a moldvaiakat küldte ellene. A szorult helyzetbe került Török Bálint fegyverszünetet kötött a moldvaikkal. Szapolyai előtt meghódolt Szeged, majd a király a mindvégig ellenálló Lippát szállta meg. Ferdinánd küldött volna erősítéseket, de a katonáit nem mindenütt látták szívesen, az esztergomi érsek például nem volt hajlandó 1000 osztrák katonát székvárosa falai közé engedni. #### Bécs ostroma A magyar hadvezetés a török katonai mozgolódás hírére kérte Ferdinándot, hogy gyűljön össze csapataival Bécsnél, így mire a török haderő Nándorfehérvár alá ér, ő idejében Buda alá érkezhet. A védelmet az osztrák vezetés bár megígérte, de védelmi előkészületet nem tett, sőt sokkal inkább a fővárost védték, míg Buda felszerelés és katonaság híján gyakorlatilag védtelenül állt. Bár a Bécs elleni hadjáratra jól felkészült, de a szultán későn, május 10-én indult ausztriai hadjáratára. Arra számított – miután Magyarországról gyorsan kiszorították a Habsburg hadakat –, hogy a császárvárost hamar elfoglalja. Az időjárási viszonyok kedvezőtlenek voltak, rengeteg eső esett és az oszmán hadsereg lassan haladt előre. A hadjáratban több ezer szerb vett részt, akik korábban Cserni Jován seregében szolgáltak és a törökhöz hasonló kegyetlenséggel pusztították a Duna-Tisza közét. A török sereget hátráltatta, hogy nem akarta áthágni az iszlám vallási előírásokat és Plovdivban még megülte a kisbajrám ünnepét, majd június 15-én vonult tovább. Csak júliusban érték el Nándorfehérvárt, ahol a Dunán csupán egy magyarokból és szerbekből álló naszádos erővel találták szembe magukat, sőt a szerb katonák átálltak a szultán mellé, ezzel az egész Duna gyakorlatilag török ellenőrzés alá került Bécsig. Zimonynál csatlakoztak az anatóliai erők a fősereghez, augusztus 18-án, Mohácsnál pedig fogadta János király hódolatát a szultán. Szeptember 3-án a szultáni fősereg Buda alatt volt és egy rövid összecsapást követően bevette a várost és a várat, amit átadott János királynak. A vár őrsége ugyan megadta magát, de a törökök, ígéretüket megszegve, megölték őket. A várost másodízben dúlta fel a török, ezért Szapolyai egy ideig nem mert Budára menni, mert félt, hogy a lakosság ellene hangolódik, amiért szabadjára engedte az oszmánokat. Szulejmán csak szeptember 27-én ért Bécs alá, melyet spanyol, német, olasz, valamint cseh katonákból álló őrsége védelmezett. A várat védő Niclas zu Salm tehetséges katona volt, s megvédte a császárvárost a török támadásoktól, miközben egy-egy alkalommal kitört a várból. Az esőzés nem hagyott alább, és ez az ostrom munkálataiban akadályozta a törököket. Végül Szulejmán az ostromot feladva elvonult a császárváros alól, és a katonák szabályosan menekültek Budáig, nagy zsákmányt hagyva maguk mögött. Szulejmánnak ez volt az első nagy kudarca Európában. Ez azonban nem szegte kedvét, sőt annál jobban szította benne a vágyat, hogy Bécset meghódítsa. A nagy szulejmáni álom soha nem vált valóra sem a szultán életében, sem pedig a magyarországi török uralom egész ideje alatt. A Bécset érintő sikertelen ostromkísérletek rávilágítottak az Oszmán Birodalom és a hadvezetés belső ellentmondásaira. A kudarc az Oszmán Birodalom nagy hódításainak megtorpanását eredményezte, és hosszú távon a birodalom bukásának lehetőségét alapozta meg. A Bécsnél elszenvedett kudarc után az osztrákok néhány határszéli vármegyét visszafoglaltak, de az ország jó része János király uralma alatt maradt. Szulejmán Budán, Lodovico Grittivel háromezer fős őrséget hagyott hátra, egyrészt, hogy segítse Jánost a német támadások visszaverésére, másrészt a király ellenőrzésére. ### Lodovico Gritti színrelépése A török segítség következményeit Jánoson kívül kevesen látták át. A török ugyanúgy rabolta és pusztította szövetségese területeit is, mint Ferdinándét, ez ellen a király tehetetlen volt, mivel a szultánon kívül másra nem számíthatott. Az országnak kényszerűen azt is tapasztalnia kellett, hogy Ferdinánd hatalma sem jelent többet Jánosénál, mert a törököket éppúgy nem tudta megállítani és a német fejedelmek sem adtak kézzelfogható segítséget, noha a Bécs elleni inváziót kis szerencsével elhárította. A császárváros alatt elszenvedett kudarc után a Habsburgok elleni háború folytatására nem szánta rá magát Isztambul, a Német-római Birodalom lehetséges fenyegetése miatt mégis rákényszerült. Szulejmán szövetségesének, Szapolyainak külpolitikai viszonyai elég borúsnak mutatkoztak. A pápa a törökkel kötött szövetség miatt kiátkozta, a király igyekezett is mentegetni magát a nyugati hatalmak előtt. A Ferdinándhoz állt Zay Ferenc már ezt megelőzően kemény szavakkal illette Szapolyait és Werbőczyt, mindkettejüket azzal vádolva, hogy a Porta felé húznak és Zay „egész lélekkel síkra szállott a török párt ellen.” Közben a Budán maradt Gritti – aki a szultán hadjáratában a hadsereg szállítójaként vett részt –, felkínálta szolgálatait Szapolyainak. A király kincstartóvá és egri püspökké nevezte ki. Bár több jelentős dolgot cselekedett, nem tudta megtölteni az üres kincstárat. A pénzek többségét saját céljaira fordította, többek között Budán is egy udvart épített ki. Közben vissza kellett térnie az oszmán fővárosba, addig az országban bizalmasa, Nádasdy Tamás mindenben az ő utasítása szerint járt el. 1530-ban országgyűlés ült össze Budán, ahol Bánffy Jánost kinevezték nádorrá, majd Szapolyai, a magyar urak általános megrökönyödésére 1530. december 26-án kinevezte Gritti Alajost Magyarország kormányzójává. A gazdasági nehézségek és a parasztsággal egyre kiélezettebb ellentétek miatt a jobbágyoknak visszaadták a szabad költözési jogukat, amit még 1514-ben vettek el tőlük. Úgy látszik Szapolyai, a parasztfelkelés leverője is ráeszmélt, hogy mennyire helytelenül cselekedtek akkor. Ezek mellett hadügyi törvényeket hoztak és felléptek a hamis pénzverők ellen. Időközben a háború kisebb, a megszállt területek határaira korlátozódott összecsapások formájában folytatódott. Ferdinándnak Bécs ostromakor elfolyt a pénze a székhely védelmére és nagyobb katonaságot már nem volt képes fenntartani. Elvesztette tehetséges hadvezérét zu Salmot, míg a meglehetősen tehetségtelen Wilhelm von Roggendorffal nem sokra ment. Egyetlen nagyobb katonai akció a szepességi kapitányoké volt, akik 1600 fős sereggel elfoglalták Tokajt és néhány kisebb várat. Valamilyen oknál fogva (betegség, vagy idegenkezűség) ebből a hadjáratból mindössze hatszáz ember tért vissza. János helyzete sem volt jobb, mert az országgyűlésen megszavazott adókat nem tudták behajtani és az országban súlyos éhínség volt. A törökök rendszeresen portyáztak még szövetségesük területén is, akárcsak a Ferdinándhoz hű Horvátországban, míg északról Török Bálint és más kapitányok folytattak portyaháborút János ellen. 1530 őszén újabb nagyobb török sereg nyomult be Magyarországra. Szapolyai Mehmed szendrői béget hívta segítségül, aki 25 000 fős hadával ausztriai és morvaországi hadjáratra készült. Szapolyai még segítséget is adott mellé, amiért megígérte ugyan, hogy nem fogja a magyar területeket pusztítani (még a Ferdinánd kezén levőeket sem!), de az ígéretét nem tartotta be. Egy heti hadjárat után nem Ferdinánd földjeit, hanem a magyarországi területeket rabolta és égette. Budára egyes becslések szerint vagy ötvenezer fogollyal tért vissza. Noha János megpróbálta kieszközölni szabadon bocsátásukat, nem tudott semmit a rabok érdekében tenni. Ferdinánd közben ismét megpróbálta elcsalni Szapolyai híveit, míg a király békésen akarta lezárni a több éve tartó háborút. Az esetleges megegyezésbe a szultán is kész volt belemenni. A zavaros időkben Várdai Pál volt az, aki a két király között semleges maradt és igyekezett békét teremteni, de kevés eredménnyel. Buda ostromakor viszont átállt Ferdinánd mellé és a védelemre küldött pénzt is megtartotta magának. Ferdinánd már nem ragaszkodott annyira az ország egységének megtartásához, megelégedett volna annyival, hogy a kezében lévő nyugat-magyarországi és horvát területeket megtartja, a többit meghagyja Szapolyai és Szulejmán birtokában. Szapolyai azonban nem akart lemondani a magyar országrészekről, de nem is akart a szultán adófizetője, vagy ami még rosszabb, a havasalföldi és a moldvai vajdákhoz hasonlóan az oszmánok vazallusa lenni. Ferdinándnak ezenkívül még nyugaton, a katolikus német fejedelmek is ellenségeinek számítottak, legfőképp 1531 után, amikor római királlyá választották. Amíg a Lengyelországban összeült tanácskozáson Szapolyai az ország egységének kérdését tartotta fontosnak (a szultánnal a hátában), addig a lengyel és az osztrák uralkodók célszerűbbnek tartották a megegyezést és az ország felosztását a két trónkövetelő között. Felvetették egy olyan megállapodás létrehozását, amelyben ha Szapolyainak nem marad fiú utóda, akkor Ferdinándra szállhat a teljes magyar korona. Ez 1538-ban meg is valósult. Közben Ferdinánd követei Konstantinápolyban évi adófizetést ajánlottak fel a szultánnak a teljes Magyarországért cserébe, de ezt Szulejmán nem fogadta el. ### Újabb osztrák támadás A lengyelországi sikertelen tárgyalások után Ferdinánd, von Roggendorffal az élen, sereget küldött Buda ellen (ezzel egyidőben Esztergomot is ostromolni kezdték az osztrákok). Péter vajda ekkor nem avatkozhatott bele a küzdelembe, mert a lengyel király országára támadt, aki Jan Tarnowskit küldte ellene és súlyos vereséget mért rá az Obertin melletti csatában. A budai vár falaiban az osztrák ágyúk jócskán kárt tettek, de a vár magyar-török védőserege kitartott. A német folyami erőket megverték és híre jött, hogy oszmán-magyar felmentő sereg érkezik, ezért von Roggendorf feladta az ostromot. Visegrádon három hónapra fegyverszünetet kötöttek a felek 1531. január 21-én, amelyet 1532. május 9-ig folyamatosan meghosszabbítottak. A Ferdinánd által de facto elfoglalt magyar területek határán osztották fel egymás között az országot. Ezek közt volt Esztergom is, ezt a törökök nagy elkeseredéssel fogadták. 1531 januárjától jogilag is két részre vált Magyarország. Ez a provizórium természetesen nem azt jelentette, hogy az ország egyesülése végre megvalósul, inkább a három részre szakadás lehetőségét vetítette előre. Szulejmán gyanakodva figyelte még magyar szövetségesei lépéseit is és tartott attól, hogy a teljes ország Habsburg uralom alá kerül. A császári főparancsnok, von Roggendorf által vezetett sereg az elhúzódó ostrom során nagyon meggyengült, de Szapolyai sem boldogulhatott a törökök nélkül. Habár megtehette volna, hogy ezzel a segítséggel egyetlen csatában eldöntse a kérdést, nem tette, tudván, hogy azzal a törökök aratnának diadalt. Istvánffy Miklós így ír erről: ### Eredménytelen béketárgyalások A visegrádi fegyverszünet Gritti érdeme volt, aki a szultán nevében jött Magyarországra, hogy a Szapolyai és Ferdinánd közötti vitát eldöntse. Buda védelmében is kitüntette magát, ezért a király a fiát, Antoniót kinevezte egri püspökké. Gritti budai udvara lassan nagyobb népszerűségre tett szert, mint a királyé. Magyar földön is sok ellenséget szerzett, de a király egyelőre nem mert ellene fellépni, mert akkor a nagyvezírrel és azon keresztül a szultánnal is szembekerült volna. Végleges megállapodást amúgy sem kötött a Habsburgokkal, így jobbnak látta, ha a kérdést Grittivel szemben később dönti el, mivel alapvetően a törökökön múlt, hogy megtarthatja-e a trónját. 1531\. március 4-én Babócsán a rendek királyközi gyűlést tartottak, ahol elhatározták, hogy a két ellenkirály nélkül tanácskoznak az ország ügyében és megpróbálják maguk megoldani a problémákat. Több mint két héttel később, március 19-én Bélváron ült össze újabb országgyűlés, ahol azonban az elnöklő Perényi Péter a Habsburgok érdekét képviselte, ezért nem lehetett eredményes. Az elpártolt Várdai érsek később Szapolyai iránti hűségét akarván bizonyítani, pénzzel rávette Esztergom spanyol parancsnokát, hogy gyújtsa fel a vízibástyát, de a cselre hamar fény derült, ezért Várdait őrizetbe vették és Pozsonyba vitték. V. Károly újabb béketárgyalást tűzött ki, amit a stájerországi Pettauban (ma Ptuj, Szlovénia) szándékozott megtartani, míg Szapolyai a tanácskozás helyszíneként Krakkóhoz ragaszkodott. A két félnek ismételten nem sikerült megegyeznie, sőt Károly császár a testvére oldalára állította a zágrábi püspököt, Batthyány Orbánt is. Ferdinánd egy másik követséget is küldött Isztambulba. Ebben százezer arany adó fizetését ígérték, ha Szulejmán elismeri az egész ország királyának, ötvenezret, ha csak az általa birtokolt nyugati országrész urának. Ha viszont egyiket sem fogadná el, akkor lemond a maga területéről Szapolyai javára, leszámítva hét várat és a Csallóközt, valamint egyes horvát-szlavón területeket. De kikötötte azt, hogy Szapolyai utód nélküli halála esetén az egész országra ő tart igényt. A követség azonban csak a szerbiai Nišig jutott el, ahol Pargali Ibrahim nagyvezír fogadta őket a hírrel, miszerint a szultán elindította hadjáratát Ausztria ellen és ismételt célja Bécs. 1531\. november 1-jén a rendek ismét egy külön gyűlést tartottak Zákányban, Nádasdy Tamás vezetésével. Az év végén a Kassa melletti Gálszécsen is üléseztek, de ezek a gyűlések sem vezettek eredményre, éppúgy mint az 1532-ben tartott eperjesi és kassai ülések. ### Kőszegi hősök Szulejmán április 25-én indult el, hogy még időben elérje Bécset, de az újabb ostromra egészen más okok miatt nem került sor, pedig minden feltétel adott volt hozzá. A szultán magával vitte Ferdinánd követeit, akiket csak Kőszegnél engedett szabadon. A Bécs elleni újabb akciót most körültekintőbben vezette, mint 1529-ben, ám még így is lassan haladt. Bár akkoriban és később is úgy vélték, hogy az osztrák, sziléziai és morva tartományokat akarja meghódítani, de a legerősebb álláspont az, hogy Bécs ellen vonult. Seregében nagy számmal voltak magyar vezetők (de magyar katonaság aligha), akik keresztül vezették az országon. A sereg kiegészült a moldvai vajda küldötte erősítésekkel, akik a császárváros 1529. évi ostromában is részt vettek. Ekkor már gyülekezőben volt egy olyan nagy birodalmi sereg is Bécs alatt, melyhez hasonló erő összetoborzását a Habsburgok csak több mint fél évszázad múlva, később pedig csak 1664-ben ismételtek meg és csak akkor vetették harcba a törökök ellen. A szultán ostromolni kezdte a vas vármegyei Kőszeg, viszonylag kis várát, amit a horvát Jurisics Miklós védelmezett 7-800 katonával és bemenekült paraszttal. Jurisics visszavert több rohamot és a török aknászok betörését is sikeresen megakadályozta. Az ostrom okai és értelme ma is vitatott. A szultáni sereg ezt megelőzően több jelentős dunai erősség mellett haladt el, majd mégis ezt a kisebb várat vette ostrom alá. A császári sereg – noha a közelben volt –, nem támadta meg a szultánt, hogy döntő csatába bocsátkozzon vele. A szultán tudta, hogy a birodalmi hadak szinte mind képzett egységekből tevődtek össze, érdemes megemlíteni ezek között a spanyol gyalogságot, amely a janicsárokkal szemben is eredményesen tudott harcolni. A szulejmáni seregnek csak negyede volt a reguláris nyugati katonákkal megmérkőzni képes elit janicsár és szpáhi alakulat. Ha megközelítette volna Bécset, ott nyílt mezőn kellett volna megütköznie a birodalmiakkal, s csak azután vehette volna be a várost. Ezért Kőszeg ostromával húzta az időt, de az is lehet, hogy csak keletebbre akarta csalni Károlyt és Ferdinándot. Károly nem lépte át a magyar határt, hogy ott vívjon döntő csatát a törökökkel, mert a fejedelmek a hadsereget csak Bécs és az osztrák tartományok védelmére szavazták meg. Szulejmán végül megegyezve Jurisicssal némileg még előrenyomult, majd más irányból visszatért az oszmán fővárosba, hogy eközben a katonái zsákmánnyal megszedjék magukat és legalább abból kielégülhessenek, ha már Bécset nem sikerült elfoglalni. Három kapitány (egy magyar, egy horvát és egy szerb) Zay Ferenc, Bakith Pál és Osztrosics Miklós gyakorlatilag saját költségén hadakozott az országban portyázó törökkel. Szulejmánt a magyar és horvát lovascsapatok üldözőbe vették, s Bakith a Szerémség felé szorította a Szultán hátvédjeit. A Dunántúlon Osztrosics, Bakith csapatai, valamint Zay huszárjai még tovább portyáztak, majd Zay és Osztrosics a Dráva vonalát kezdték őrizni, nehogy a török portyázók mélyebben hatoljanak be a magyar területekre. Az ostrom alatt Sárvárt ért még török támadás Kőszegen kívül, illetve Szapolyai a Dunán szétvert egy 49 naszádból álló német vízierőt Komárom alatt szeptember 17-én. Esztergomot viszont nem tudták visszafoglalni. Miután az oszmán sereg visszatért a Balkánra, a birodalmi had is feloszlott. E hadjárat alatt Balatonkenesén már sokadjára hívták össze a „királytalan” országgyűlést. Ezen Nádasdy már nem jelenhetett meg, mert Szapolyai kegyvesztéssel fenyegette. Még egy gyűlésre került sor Berhidán (március 12.) is, de hasonlóképp zárult, mint az előzők. ### Gritti játszmája A szultán után egy felégetett ország maradt, és 1532 után már úgy tűnt, a háborús események alábbhagynak az országban. Miután Ferdinánd a szultánt próbálkozásai ellenére sem tudta a maga pártjára állítani, azon volt, hogy békét kössön a törökökkel. A Habsburg uralkodót rossz egészségi állapota és az eddigi háborús költségek rendkívüli nagysága is erre késztette, sőt Szapolyai felől is olyan hírek érkeztek, hogy nem szándékozik folytatni ezt a vészterhes vetélkedést. A török szövetségből Szapolyainak származott a legnagyobb kára, szövetségese rendszeresen dúlta az ő területeit is, amit saját várkapitányai sem akadályozhattak meg. Ferdinánd két békeajánlatot is tett a kőszegi ostrom után a szultánnak, de az mindkettőt elutasította. Mivel a hatalmas keresztény had feloszlott, a főherceg újból sereg nélkül maradt. Veszélyben forgott ugyanakkor mind Szapolyai, mind a saját trónja, emiatt a csallóközi Megyeren négy hónapos fegyverszünetet kötöttek. 1533-ban Ferdinánd elküldte követét, Zárai Jeromost a Portára, hogy az oszmánokkal való háborút véglegesen lezárja. A Portán Gritti és barátja, a nagyvezír aktív közreműködésével létrejöhetett a konstantinápolyi békeszerződés, amelyben Szulejmán Ferdinándot az általa birtokolt magyar területek királyaként ismeri el, s tudomásul veszi Magyarország kettéosztottságát. A békét jóllehet, idővel a szultán érvénytelenítette, de nem változtatott az országot érintő megosztottságon. A rendeket ez a békefeltétel nagyon megdöbbentette, hiszen ők továbbra is az „integritás álomképét hajszolták.” Ferdinánd és Szapolyai között azonban nem jött létre a béke és a háborúnak folytatódnia kellett magyar területen. Ezek általában a két párt közötti villongásokra korlátozódtak. 1533 március havában a tokaji várkapitány kétszáznál is több jószágot hajtott el Polgár lakosaitól, további ezret Újszentmargitáról. Várpalota parancsnoka, Móré László is rendszeresen fosztogatta Szapolyai birtokait, ezért Szapolyai török segítséggel leszámolt vele. 1534-ben Szulejmán Grittit küldte ismét Magyarországra, hogy a vitát eldöntse a két király között. A Kelement váltó III. Pál pápa is felvette vele a kapcsolatot, hogy a készülő békeszerződésbe őket is belefoglalják. Szapolyai hiába próbálta ellenőrizni kormányzóját, többször is küldötteket menesztett Isztambulba, akik között ott volt Laszky is (nyilván összejátszott Grittivel). Szulejmánt és a nagyvezírt elszólította a háború, mely a perzsákkal tört ki keleten, ezért nem tudott odafigyelni a magyarországi eseményekre, amelyek egyre inkább drámai fordulatot vettek. Gritti, akit Szapolyai 1532-ben főkapitánnyá tett, a királyt állítólag háromszázezer dukát arannyal is támogatta. A csalárd politikus saját hatáskörét jóval túllépve megpróbált közeledni a Habsburgok felé és Ferdinánd követével tárgyalt az esetleges átpártolásról, így tevékenységével Ferdinándot akarta előnyhöz juttatni. Grittinek kormányzói minősége mellett vagyona miatt is nagy tekintélye volt az országban, és akkori tartózkodási helyén, Medgyesen vagy négyezer fős török, magyar és román sereg állt a rendelkezésére. Fiai 1533 őszén feldúlták Pécset, amit Szapolyai tulajdon szemeivel nézhetett végig. Emiatt Pécs lakosai majdnem lázadást robbantottak ki. Állítólag olyan terveket szövögetett Gritti, hogy ő maga egyesíti az országot, s meg akarja szerezni a trónt. Növekvő hatalma már korábban is nyugtalanította Szapolyait, de soha nem tudott ellene eredményesen fellépni. Most, hogy Szulejmán távol volt és Ferdinánd felé való közeledése nyomós érvvel szolgált Szapolyainak, a király készült Gritti eltávolítására. #### Gritti végzete Gritti Magyarországon is meglehetősen sok ellenséget szerzett. Miután a szultán és a nagyvezír perzsiai hadjárata hosszúra nyúlt és Gritti is távol volt, a Portánál a kormányzó politikai ellenfelei ragadták kezükbe a hatalmat. Gritti épphogy belefogott terve megvalósításába Erdélyben, mikor Szapolyai értesült erről. Idehaza csordultig telt a pohár, mert Gritti egy jelentősebb török kísérettel úgy vonult Buda felé, mintha le akarná taszítani Szapolyait a trónjáról. Mivel komolyabb erő nem állt az útjában, a király elhatározta hogy leszámol kétszínű kormányzójával, aki őt is veszélyezteti. De Gritti sem tétlenkedett, s augusztusban megölette Czibak Imrét, Szapolyai helyettes erdélyi vajdáját és legfőbb támogatóját. Erdélyben azonban mindkét király hívei megsokallták Gritti ténykedését és az addig egymás ellenségeinek számító urak összefogtak ellene. Majláth István szövetkezett a havasalföldi vajdával, aki bosszút akart állni Grittin, mivel az Erdélybe tartván végigrabolta az országot. Grittit Medgyesen ostrom alá vették, akinek helyzete akkor vált reménytelenné, amikor a felmentésére küldött moldvai sereg is az ellenséghez csatlakozott. Medgyes elesett, Grittit és fiait megölték. ### A végjáték Bécsben amikor értesültek arról, mi történt Grittivel, először arra számítottak, hogy Szulejmán megbosszulja majd politikusa halálát és Szapolyai ellen fordul. Az ügy azonban nem okozta Szapolyai bukását, sőt, a fennálló helyzeten sem eredményezett nagyobb mértékű változást. Szulejmán a tények alapján tudomásul vette és jogosnak ítélte a kormányzó halálát, így Szapolyai nem esett ki a kegyeiből. Török Bálint és Bakith Pál kísérletet tettek arra, hogy az erdélyi szerbeket is Habsburg szolgálatba állítsák, s velük a stratégiailag fontos Váradot megszerezzék, de ez a tervük nem sikerült. Bár állandóan folytak a béketárgyalások, megpróbálták rávenni Szulejmánt Szapolyai megbüntetésére. Gritti helyét időközben felváltotta György barát, aki megkapta a királytól a váradi püspök és kincstartó címet. György barát nyomására Laszky Jeromost börtönbe vetették, aki végig cinkosként asszisztált a kormányzónál. Annak érdekében, hogy az esetleges újabb szerb felkelést elkerüljék Lugoson és Karánsebesen, az ottani kapitányokat is lefogták. Követeket küldtek Perzsiába a szultánhoz, hogy tisztázhassák a királyt, ami végül sikerült is. 1535-től a francia befolyás Törökországban újból felerősödött. Ebben az évben Tuniszban Szulejmán összecsapott a spanyolokkal, akik V. Károly vezetése alatt indítottak egy észak-afrikai törökellenes hadjáratot, és III. Pál felélesztette Konstantinápoly felszabadításának eszméjét, ami V. Károlynál is támogatásra lelt. Ferdinándnak viszont testvére Tunisznál aratott sikere és a fokozódó európai törökellenes hangulat nem vált javára, mert ezzel minden esélye elszállt, hogy Szulejmánnal buktassa meg Szapolyait. Szapolyai ekkor török-politikájában megpróbált más utat követni, s Brodaricsot, valamint Frangepán Ferencet Károlyhoz küldte Nápolyba, hogy megszerezzék a császár támogatását Szulejmán ellen, de úgy, hogy Ferdinándnak se kelljen átadni az országot. #### Fegyveres béketárgyalások Szapolyaiban 1535 után már egyre erősödött az a késztetés, hogy végre békével zárhassa az egy évtizede zajló háborút, s úgy vélte, célravezető, ha Ferdinánd elvi álláspontjához közeledik, ami az ország megosztásán alapul. Ferdinánd is hajlott a megalkuvásra, mivel a szultán nem sokkal később felmondta a fegyvernyugvást és Szlavóniában már támadólag lépett föl. A harcok a Földközi-tengeren is kiújultak a törökökkel. Az oszmán flotta együttműködött a francia flottával. Amikor Ferdinánd látta, hogy Szapolyai hajlik legjobban a békére, rögvest felbátorodott, és ez majdnem egy újabb fegyveres támadással fenyegetett. Ferdinánd követelte, hogy Szapolyai mondjon le, mert az ország megosztásáról a főherceg hallani sem akart. Szapolyai Károlyhoz fordult, aki leintette öccsét és ehelyett Buda átadását kérte Szapolyaitól, továbbá, hogy fogadja el örökösének Ferdinándot, de felvetette annak ehetőségét is, hogy Ferdinánd fiát Miksát koronázzák meg. A Rómában tartózkodó V. Károly III. Pál beavatkozását kérte, aki hajlandónak mutatkozva erre, követét Franciscus Quignonius bíborost útnak indította Magyarországra. Amikor azonban a császár távozott Rómából, Quignoniust a pápa felmentette tisztségéből, és a továbbiakban nem vállalt diplomáciai szerepet a felek között. Ezzel a lépésével megrendítette Ferdinándba és a magyar egyházi vezetőkbe vetett bizalmat. 1536 márciusában folytak a béketárgyalások, ahol a Szapolyait képviselő Werbőczy, Brodarics és Frangepán érsek Lajos testvérét, Jagelló Annát kérték, hogy igyekezzen meggyőzni férjét a békés megegyezésről. Thurzó Elek a királyné megnyerését meghiúsította, s követelte, hogy a békébe Szapolyai a Ferdinánd által megszabott feltételek szerint menjen be, anélkül, hogy bármi mást támaszt ezek mellett, vagy ezekkel szemben. A meghiúsult béketárgyalás után a Habsburg udvar a háború folytatására készült. Érintkezésbe léptek Moldvával, akivel szövetséget kötöttek, de Péter vajda egyszer sem avatkozott be a főherceg oldalán a háború további két évében. V. Károly viszont meghiúsította azt a tervet, hogy Ferdinánd hadjáratot indítson Szapolyai ellen és a dán érsekkel, Johann Wesével békét próbált végre kieszközölni. 1536. április 30-án Ferdinándnak bemutatták a békepontokat Bécsben, amit ő elutasított. Júniusban Wese Magyarországra ment, s Váradon találkozott Szapolyaival. A tárgyalás ott sem vezetett eredményre, mert a király csak Károly személyes beavatkozásában látta az ügy megoldását, ezért ki akarta várni a franciák elleni háború végét. Közben a Portán is váratlan események következtek be, mert kivégezték Ibrahim nagyvezírt, Gritti kegyurát és barátját, így elhárult Szapolyai lehetséges megbüntetésének veszélye Gritti miatt. December 4-én Szapolyai megszállta Kassát, mire Ferdinánd egy Erdély elleni támadást fontolgatott. Parancsot adott Leonhard von Felsnek, hogy kezdjen támadásba. Fráter György viszont megfelelő számú haderőt állított össze és a szükséges anyagiakat is előteremtette, így Szapolyainak sikerült távol tartania a von Fels vezette német-magyar csapatokat. Körmöcbányán ismét sor került egy tárgyalásra, ami igencsak nehezen haladt és ezúttal sem hozott eredményt. Ekkor megint a fegyvereké lett a döntő szó. Ferdinánd most megpróbálta Moldvát mozgósítani, mert Péter mindig is lojalitást mutatott a főherceg felé, és annak idején elismerte az ő királyságát. Minthogy a szultán erősebbnek mutatkozott mint az osztrákok, a moldvaiak ahelyett, hogy Ferdinánd mellé álltak volna, a magyarokat és a törököket erősítve átálltak, így a magyar-moldvai-török sereg von Felset kiszorította Erdélyből. Kassa elfoglalásával kapcsolatban eltérőek voltak a vélemények: egyik szerint Szapolyai nyomást akart gyakorolni a dán érsekre, vagy pedig a kassai németeket akarták megbüntetni, mert azok annyira ádáz ellenségei voltak Szapolyainak, hogy még vérdíjat is tűztek ki a fejére. A tárgyalások az incidens ellenére nem szűntek meg IV. Péter vajdával, így az továbbra is ingatag maradt a két tábor között, ami nehéz helyzetbe hozhatta volna Jánost. Szulejmán később rájött, mennyire rosszul jöhet neki Péter Bécs felé való közeledése, ezért 1538-ban hadjáratot indított Moldva ellen és elkergette a vajdát. Bécs portai követe Franz von Sprinzenstein hasztalanul igyekezett elérni, hogy Szulejmán forduljon Szapolyai ellen. Szulejmán Károllyal és Spanyolországgal vívott háborúja miatt nem is tanúsíthatott volna más magatartást Ferdinánddal szemben, mint ellenségeskedést. 1536 folyamán újabb részleges országgyűléseket hívtak össze a király nélkül, noha 1535-ben ezeket már betiltották. Augusztusban Abaújban, Szikszón gyűlt össze tíz környékbeli vármegye nemessége, függetlenül mindkét királytól. Elképzeléseikben többek között szerepelt a hatalommal való visszaélések erővel történő megszüntetése, reguláris katonaság állítása. Ezeket a rendelkezéseket a királynak kell végrehajtania. A követeikkel a két királyt és a dán érseket akarták felkeresni, ahol kéréseiket megtoldották Perényi Péter kapitánnyá vagy bíróvá való kinevezésének kérelmével. 1536 elején harcok alakultak ki az erdélyi szászokkal. Kávássy Kristóf Szatmár (Szatmárnémeti) felől Nagyszebenbe akart vonulni, de véres harc során megfutamították. Márciusban viszont Majláth letörte a szászok ellenállását és meghódoltatta Nagyszebent Szapolyai előtt. Czibak megölése után színre lépő Fráter György sikerrel állította helyre királya tekintélyét és az üres kincstárba végre pénzt tudott folyósítani. Az augusztusban, Nagyváradon tartott tárgyalások újból csak csalódásokat keltettek, mert nem sikerült megállapodni Johann Wesével. Decemberben Szapolyai elfoglalta Miskolc és Diósgyőr vidékét. Utóbbi helységet Szapolyai Balassa Zsigmondnak adományozta. 1537 májusában Tokaj újból a szapolyaiak kezébe került, melyre a király mint családi birtokra s igényt tartott. Válaszul a Habsburg-seregek is támadásba kezdtek, de különösebb eredmény nélkül. Az év végén változás állt be a nyitrai országgyűlésen, ahol a megjelent nyolc vármegye küldöttsége egymaga próbálta megoldani a problémákat, s portánként 1 forintot ajánlottak fel, amelynek beszedését és az ebből fizetett katonaság ellenőrzését Forgách Zsigmondra bízták. Az adószedők mellé vármegyénként egy-egy nemest állítottak, akik összeírták volna az adózókat. Néhányan, mint Thurzó és Várdai ellenezték az országgyűlés néhány határozatát, de Ferdinánd az ellenzéket figyelmen kívül hagyva szentesítette a végzéseket. ### Szlavónia megszállása 1536-ban a törökök Szlavónia ellen léptek fel támadólag. A szultán követelte, hogy az országrész álljon vissza Szapolyai oldalára, s akkor a török csapatok nem pusztítják. A horvátok nemet mondtak és továbbra is az ellenállást választották. Ám minthogy a stratégiailag fontos Eszék elveszett – amit 1526-ban hódított meg a szultán, mielőtt a mohácsi csatában döntő vereséget mért volna II. Lajosra –, jelentősebb vár nem védte a térséget. Az 1536-ban Boszniából induló török hadjárat során Pozsega, Dubica és Jasenovac is elesett. Innen a törökök könnyen betörhettek volna stájer területre is, azon keresztül pedig elérhették volna Észak-Itáliát, de mindenekelőtt a Dráva-Száva közének nyugati része került veszélybe. Ferdinánd változtatott eddigi politikáján és a fegyveres harcot már nem Szapolyai, hanem a török ellen akarta folytatni. Felismerte, hogy Szapolyai legfőbb támogatója a szultán, s ha nagyobb győzelmet arat a törökökön, akkor Szapolyai támogatottsága úgy meginog, hogy az békekötésre kényszerítheti, így akár megszerezheti végre az egész országot. Első lépésben még csak Szapolyai ellen folytatott hadjáratokat. 1537. május 3-án Leonhard von Fels 5000 gyalogosból, 2000 lovasból és 3000 magyarból álló Habsburg sereggel a Tokajban szorongatott Serédy segítségére vonult, de a viszonylag kis létszámú Szapolyai-párti sereg (amelyben Perényi Péter is harcolt) elfoglalta Tokajt és visszavonulásra kényszerítette von Felset. Ezzel szemben Boldogkő, Regéc, Tállya és Makovica Ferdinánd kezére került. Perényi és Bebek Ferenc visszaszorultak a Habsburg seregek elől, mire Fráter György és Majláth segítségükre sietett és sikerült von Fels csapatait a Tiszáig visszaszorítani. Tokajban Serédy egy rendkívül gyalázatos tettet követett el: kifosztotta és lerombolta az ottani pálos kolostort, arra az egyébként megalapozatlan érvre hivatkozva, hogy azt Szapolyai emberei erődépítésre akarták felhasználni. Szapolyainak anyagi gondjai voltak, ezért nem tudott jelentősebb erőket fegyverben tartani, ezért nem támogathatta a törököket Ferdinánd támadása esetén sem. Bécsben nagy előkészületeket tettek és segítséget kértek más államoktól, de egyelőre a 25 ezer fős hadsereg csak a német birodalmi egységekből, az osztrák tartományokból, valamint Csehországból, Horvátországból és Magyarországról kiállított katonákból összevont erőkből állt össze. Mielőtt a hadjárat megindult volna, júliusban Szapolyai Körmöcbányán még megpróbált békét kötni Ferdinánddal. A tárgyalás nem hozott eredményt ezúttal sem. Míg von Katzianer délen, addig von Fels északon szervezte a törökellenes hadjárat előkészületeit. A szeptember 30-án fellángoló harcok során Laszky árulása következtében Várpalota Ferdinánd kezére került. Október 14-én Török Bálint feladta Veszprémet Wilhelm von Pucheim erőinek. Ugyancsak ezen a napon Sümeg is a Ferdinánd-pártiak kezére jutott. A hadjárat helyszínéül Szlavóniát szemelték ki, ahol megnőtt a török hadsereg tevékenységének intenzitása. A hadjárat egyik fő célja Eszék visszaszerzése volt. Eddig ekkora haderőt nem összpontosított magyar területen a Habsburg hadvezetés. Ám a hadjárat végül döntő vereséghez vezetett. A sereget Johann von Katzianer vezette, aki 1522 és 1526 között szolgált Horvátországban és Boszniában, ezért jelentős helyismeretekkel rendelkezett. Az előrenyomuló hadsereg elől a törökök fokozatosan kitértek, ennek következtében Eszék közelében a seregnek már súlyos utánpótlási gondjai adódtak és von Katzianer szinte tehetetlenül állt a probléma előtt. Alighogy Eszék alá értek, falrontó ütegek híján már lehetetlenné vált a vár ostroma. Hosszas tétovázás után a császári hadvezér elrendelte a visszavonulást. A törökök egy jóval kisebb lovassági erővel üldözni kezdték őket és nagy részüket lekaszabolták a diakovári csatában. A védelmet fokozni kellett, s von Katzianer helyébe Jurisich Miklóst nevezték ki, aki mellé Nádasdy Tamást és Keglevich Pétert rendelték, kiket báni tisztségbe helyeztek (1533 óta nem volt bánja Horvátországnak és Szlavóniának). Grazban a horvát és szlavón rendek, ezzel együtt a veszélynek kitett Stájerország, Görz, Karintia és Krajna rendjei közösen vitatták meg a védekezés lehetőségeit. A két horvát tartományban negyvenhat vár volt, amelyek védelmét meg kellett erősíteni, mert vagy kevés, vagy egyáltalán nem volt őrsége és lőszere. A várak javarészt magánkézben voltak, de sokat nem tudtak tulajdonosaik fenntartani. Ezt a feladatot Ferdinándnak kellett volna ellátnia. Az elemzők szerint ötezer katonát kellett volna rendszeresen fegyverben tartani, amelyhez a nemességet és a parasztságot részleges, vagy teljes felkelésre is mozgósítani lett volna szükséges, továbbá gondoskodni kellett volna a folyók védeleméről, mivel a könnyen átjárható horvát területeknek egyetlen természetes védelmi vonalát a folyók képezték. Célszerűnek tartották naszádos erők felállítását a folyami hadviselésre. Horvátországnak számára létkérdés volt a Száva biztosítása, mert ha a törökök megszerzik felette az ellenőrzést, nyitva az út Zágráb és Laibach (ma Ljubljana, Szlovénia) felé. Keglevich és Nádasdy különösen fontosnak tartotta Jasenovac visszafoglalását, amelyet Knin eleste után Horvátország Nándorfehérvárának tartottak, mivel előnyös helyen feküdt, bár hadászati értéke kisebb volt Kninnél. A grazi gyűlés megállapodott Jasenovac visszafoglalásáról és Nádasdy rövidesen rajtaütött a váron, amit könnyűszerrel visszafoglalt. A vár azonban annyira meg volt rongálva, hogy Nádasdynak le kellett rombolnia az erősséget. A törököknek nem volt idejük kijavítani sem, mialatt birtokolták. Ekkor a törökök és a horvátok között valóságos verseny indult, s mindkét fél Jasenovacnál új várat akart építeni. A törökök nem tudták az új erőd építését befejezni, mert a horvát lovasság támadásaival lehetetlenné tette a munkát, de Nádasdy és Keglevich tervei sem valósultak meg, mivel nem volt elegendő pénzük a vár megépítésére. Végül úgy döntöttek, hogy a Kulpánál, az ellenséges területtől négy mérföldnyire húznak új erősséget, de a munkát soha sem fejezték be. A diakovári győzelem után bár a török megtehette volna, de nem indított ellentámadást, amellyel még nagyobb területre terjeszthette volna ki a hatalmát Horvátországban, viszont Szlavónia jelentős része továbbra is az uralmuk alatt maradt. A horvát területek védelmének megszervezését a következő hónapokban is hanyagolták, mert a két bánnak csak 400 lovasa volt a kincstár költségén, amit az később leszállított 300 főre, de ezek zsoldját már nem fizette ki a Kamara. Még a védettebb Komáromból, Pozsonyból és Mosonból sem várhattak jövedelmet. A bánok saját forrásból sem tudták fedezni a költségeket, mert a háború miatt valamennyi birtokuk elpusztult és leromlott. A filléres gondok miatt más területeken is kútba esett a védelem megszervezése. Diakovár és a kudarcok arra késztették Ferdinándot, hogy mérlegelje a több mint tíz éve tartó háború tanulságait és esélyeit a harc megnyerésére. Szapolyai is hasonló gondokkal küzdött, mert tudta, hogy valójában a törökök nyerték meg a háborút és ennek ő és Ferdinánd a valódi vesztesei. Úgy vélte, hiába a török szövetség, ha Magyarországnak a szultán hatalma alá kell vetnie magát. November 29-én Rozgonyban a felek újabb tárgyalásba kezdtek. Tokaj ekkor még ismét gazdát cserélt, s alig egy hónap múlva Sárospatakon ismét tárgyalóasztalhoz ültek a felek. 1537 végére az osztrákok kiszorultak Horvátországból és már csak két vár maradt a kezükben. Dalmáciában elesett a stratégiai jelentőségű Klissza. 1538\. január 21-én Kecsethy püspök fegyvereseivel a Zalaszántó melletti Tátika várát elfoglalta a Pethő családtól, majd sok kincset zsákmányolt a szentléleki, keszthelyi, segesdi és örményesi várnak használt kolostorokból, közel százezer forint értékben. ### A háború befejezése, a váradi béke Ferdinánd ismét elküldte tárgyalásra Wese érseket, akit Károly nevében teljhatalommal ruházott fel, hogy békét teremtsen. Wese György baráttal találkozott elsőként, aki biztosította arról, hogy békések a szándékai. Mellette részt vett a tárgyaláson Laszky is, akit ekkor már kiengedtek a Csonkatoronyból, de hivatalos felhatalmazást nem kapott. A leleményes barát sikeresen elsimította az ügyet. György barát számára nem volt közömbös a háború folytatása, mivel tudta, hogy Ferdinánd katonailag nem elég erős, de tudta mennyire kellemetlen a török szövetség, ezért a kialakult politikai helyzetben a legfontosabb, ha nyugalom teremtődik az országban és lezárulnak az 1526 óta tartó belviszályok. A béke lehetővé tehette volna, hogy Magyarország kijusson abból a zsákutcából, amibe akkor került, amikor Szapolyai szövetséget kötött a törökökkel. Első lépésben decemberben huszonnyolc napi tűzszünetben állapodtak meg Kassán, a teljes béke megkötése egyelőre lépésről lépésre haladt. Bár Ferdinánd úgy nyilatkozott, hogy kész bármilyen kompromisszumot kötni, de Wesének átadott utasításai nem feleltek meg állításainak. Követelte Kassa és Pest átadását, ezen kívül további teljesíthetetlen követelésekkel is előállt, valamint megújította több régi kívánságát is. A tárgyalások további szakaszai Sárospatakon zajlottak, ahol 1538 januárjában egy márciusig terjedő fegyverszünet jött létre. Ekkor tették át a tárgyalások helyszínét Váradra. Itt újabb problémák merültek fel a megegyezéssel kapcsolatban, és Szapolyai habozott. A váradi békét, amely véget vetett a magyar belháborúnak, február 24-én írták alá a felek teljes titoktartás mellett. Wese külön esküt tett a béke megtartására, Boroszlóban pedig Ferdinánd is aláírta. A váradi béke azon túlmenően, hogy kettéosztotta az országot Ausztria és Szapolyai között, egy nagyon lényeges kitételt tartalmazott. Mivel Szapolyai nem volt házas, nem rendelkezett utóddal és már elég előrehaladott korban volt, ezért ha nem születik utódja, akkor halála esetén a teljes ország Ferdinándra és annak utódaira száll. Egy másik kitétele is volt a váradi békének, mégpedig ha mégis akadna utód, akkor a „Szepesség hercege” címmel fogják kárpótolni. A diakovári vereségen okulva, V. Károly vezetésével ez év februárjában Spanyolország, Róma, Velence és a Német-római Birodalom közös törökellenes szövetséget kötött. Július 18-án Ferenc királlyal is béke született Aigues Mortes-ban, és egyes körökben felmerült Franciaország csatlakoztatása is a szövetséghez. A váradi béke után még kisebb harcok folytak az országban. Márciusban Pápát rohanták meg az osztrákok zsoldjában álló szerbek, mire Török Bálint feldúlta Győrt és végigportyázta Veszprém vidékét, ami miatt Ferdinándnak 600 spanyol katonát kellett a várba vezényelnie. ## A háború után A váradi békével esély kínálkozott, hogy Szapolyai újra keresztény oldalra terelje országát, és a magyar hadakat végül a török ellen egyesíthesse, így Nándorfehérvárat is visszafoglalhassa. A szakítást azonban nem volt szabad siettetni, mert amíg a háborúban Ausztria és Magyarország egyaránt kimerült, addig az Oszmán Birodalom változatlanul állt harci morál tekintetében. A békét igyekezték elhallgatni a szultán előtt, aki viszont mégis tudhatott az egyezségről. Szulejmán nem lépett azonnal, hanem körültekintően figyelte, hogyan alakulnak a dolgok. Szapolyai kezdetben bizalmatlan volt Ferdinánddal szemben, s tudta, hogy a németektől remélt török elleni segítségben sem bízhat. Nem hárult el a veszélye annak sem, hogy a szultán, aki eddig támogatta, most ellene fordul és végül a Habsburgok mellé áll. Már Szulejmán moldvai hadjárata alatt is attól tartott, hogy a török ellene is fellép, hogy Gritti halálát megbosszulja, ezért lezárta a román területek felé vezető erdélyi hágókat. Mivel félelme nem igazolódott be, később még a menekülő Péter fejedelmet is befogadta Erdélybe. A nemesség már 1530-tól láthatta, hogy az ok, ami az országot ebbe a katasztrófába juttatta, nem a királyok személyében, hanem a kettős királyválasztás észszerűtlenségében rejlik. `A helyzeten nem lehetett javítani, mert a két király tehetetlennek bizonyult a legfőbb ellenség, a törökök ellen. Ismét felmerült az 1526-ban elhalasztott kísérlet arra, hogy a lengyel királyt a magyar trónra ültessék, de ebbe Zsigmond király a két rivális meggyengülését látva sem ment bele.` ## A következmények A váradi békével lényegében Szapolyai lemondott arról, hogy családja uralmát maradandóvá tegye. Eleinte abban a meggyőződésben volt, hogy sokkal jobb lesz így épp a törökök miatt, akik szövetségüket szinte úgy kezelték, mintha ellenségük lett volna (birtokait pusztították). Fráter György a következő két évben igyekezett megerősíteni a váradi békekötésben foglalt megállapodásokat, melyek betartása még nem volt maradéktalan. 1538 végén 300 ezer arany adót sikerült beszednie a kincstárba. Ekkor olyan fordulat következett be, amely érintette a békekötés kitételeit is. Szapolyai úgy döntött, hogy megházasodik, ezért feleségül vette Zsigmond lengyel király lányát, Izabella hercegnőt. A királynő rövidesen fiút szült neki, akit apja és nagyapja után Istvánnak kereszteltek, és talán a János és a Zsigmond neveket is kapta. Nem sokkal a gyermek megszületése előtt a király szélütést kapott, amelyet ugyan még túlélt, ám rövidesen meghalt. Miután megtudta, hogy fia született, ezért gyorsan megváltoztatott minden eddigi rendelkezést, amit a váradi béke feltételeinek betartását illetően tett. Talán betegsége is hozzávezetett ahhoz, hogy arra biztatta híveit, távolodjanak el a Habsburgoktól, ehelyett bizalmukat „feltétlenül” I. Szulejmánba fektessék. Szapolyai meghalt és a rendek a csecsemő János Zsigmondot emelték trónra. Mikor Ferdinánd értesült erről, sereget küldött Buda ellen, amit a török felmentő hadak űztek el. A sereget vezető Szulejmán mérlegelte a helyzetet és úgy ítélte, hogy a magyarok nem megbízhatóak, ezért ügyes csellel megszállta Budát. A janicsárok „látogatókként” beszivárogtak a várba, az őrséget semlegesítették és kitűzték a zászlókat. Szulejmán előtt még aznap megjelent János Zsigmond, akit a saját kezébe vehetett. Nem akart hát igazságtalan lenni a csecsemő királlyal, akinek látványa meghatotta az idősödő uralkodót, részben ezért meghagyta számára Erdélyt és a Tiszántúlt. Jóllehet elfoglalhatta volna azokat a területeket is, de ez a falat egyelőre túlságosan nagy lett volna, ezért inkább a török-párti magyar csoportra bízta a kormányzását, hűbéres terület gyanánt. Az Oszmán Birodalom ekkor már Buda és Nándorfehérvár között egy ék alakú keskeny területet foglalt el, amit a következő évtizedek harcaiban a török haderő egyre jobban kiszélesített, csapások sorozatát mérve a magyar és Habsburg-párti erőkre. Buda elvesztésével a történetírás általában az ország három részre szakadásáról beszél. Valójában Magyarország nem szakadt ketté a kettős uralkodói helyzetben, hiszen mindig is a „két király, egy ország” talaján mozogtak. II. János a Ferdinánddal folytatott tárgyalásaiban a címhasználat kérdésével szintén az egységes ország mellett tette le voksát, és ugyanígy Ferdinánd is. Az ország de jure nem szakadt ketté, csak de facto, mert a két uralkodónak meghatározott befolyási övezete volt, ahol ténylegesen is királyként uralkodhatott, de mindketten igényt tartottak a teljes országra. (Lásd még: Erdélyi Fejedelemség kialakulása.) A harmadik rész pedig a török által hódoltatott terület, amely nem tekinthető „résznek”, hanem csak Magyarországtól elhódított térségnek. Ezért a „három részre szakadt ország” említése 1571 előtt nem tekinthető helyesnek, és ekkor is csak két részre szakadt. A helyzet nem kizárólag a helytelen Szapolyai-, vagy Habsburg-politikának, vagy a külföld nem elég gyors reagálásának tulajdonítható. Az ország ilyen bukása egy hosszú hanyatlási folyamat része, ami a Jagellók korában indult. Felelősek ezért az ország azon vezetői, akik önmaguk javát szem előtt tartva süllyesztették anarchiába az országot. ### A háború okozta károk és zűrzavar A háború kezdetén, a török támadásokat még ki sem hevert Délvidékre Cserni Jován okozta felkelés zúdult. Az agresszív szerb felkelők leginkább törökökhöz mérhető rablásai és gyilkosságai miatt egészen elnéptelenedett a terület, s ez lehetővé tette, hogy oda a török uralom alatt délszláv csoportok (a mai sokácok és bunyevácok ősei) települjenek. Szapolyai és Ferdinánd között kirobbant háború során a két párt hívei egymás birtokait is pusztították. A török dúlások miatt elmenekült parasztok egy része nem tudott visszatérni földjeire, s más területen volt kénytelen megtelepedni. A számukat az 1540-es évektől még tömegek gyarapítják. A török „segítség” számukra ugyanazt eredményezte, mint 1526-ban, azaz a pusztulást. Sem a törökök, sem a magyar hadak, sem az idegen spanyol, olasz és német csapatok, vagy Cserni Jován felkelői nem voltak tekintettel arra, mely terület tartozik a velük ellenséges, vagy szövetséges király, avagy főúr hatalma alá. Éppúgy rabolták, fosztogatták a területeket, a lakosokat megölték, elkergették, vagy rabságba vetették. A Dél-Erdélybe betörő szerbek, akik már ekkor vitathatatlanul Ausztria szövetségesei voltak, feldúlták a Ferdinánd-párti Brandenburgi György birtokát, s az uradalom parasztjai fegyvert ragadtak ellenük. Tekintet nélkül mindenki mindenkinek az ellensége volt, ám ha figyelembe vesszük az 1490 és 1526 között végbement változásokat Magyarországon, akkor nem meglepő, hogy ez lett a következménye. A magánföldesúri szemléletet tökéletesen mutatja Gyula ostroma 1529 és 1530 között, vagy pedig Móré László esete. A kincstár már a Jagellók alatt is üresen tátongott, mert a gazdaságot az 1514-es parasztok elleni törvényekkel is sikerült alaposan legyengíteni, sőt a következő háborúk a maradékot is tönkretették. Gritti ezért sem tudta megtölteni a kincstárat, amikor még Szapolyai szolgálatában állt, de amit összeszedett, azt a maga részére eltette. A váradi béke távlatilag az átpártolásoknak is véget akart vetni, mivel a háború alatt a színt váltó birtokosok amint urat cseréltek, átmentek más területekre, és olykor jobbágyokat is hurcoltak magukkal. Az ingadozás anyagilag rosszul érintette a királyokat, mert az átállók legtöbbje feltételekhez kötötte hűségét: ez rangot, birtokot, jogot vagy pénzt jelentett. Az állapotot jól jellemzi Károlyi Árpád 1879-ben: Kevés azoknak a száma, akik csalódottságuk vagy meggyőződésük miatt álltak át. Emiatt Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János királyságainak pontos határait elég nehéz felmérni, sőt lehetetlen, mert addig ért ameddig a híveik birtoka, ezek pedig sokszor változtak. A nagyobb birtokokat nem is lehetett felosztani, mert annyira szétszórt területen helyezkedtek el, hogy lehetetlen volt igazítani bármelyik király területéhez. ### Egyéb velejárók Az ország összeomlása, a maguk céljait néző, önző főurak és tehetetlen uralkodók miatt a lakosság között igen széles körben kezdett terjedni a reformáció. A csalódottságot fokozta a régi katolikus vallásban, hogy az országot martalékul feláldozók, árulók és pártoskodók között szép számmal voltak katolikus főpapok. A reformáció már II. Lajos uralkodásától jelentkezik, Csehországban Szászország szomszédsága miatt már korábban terjedt, s maga Mária királyné is rokonszenvezett elképzeléseivel. Először az ország német polgársága, családi kapcsolatai révén vette át az új vallást, aminek útját állni sem Lajos, sem a két király nem tudta. A mohácsi mezőn a legtöbb katolikus egyházi vezető holtan maradt, így a vezetés gyengülése is lehetővé tette, hogy fokozottabban terjedhessen az új hit. Épp ez a szörnyű polgárháború volt, amely miatt a hívek száma a magyarok között is gyarapodott: először polgárok, jobbágyok, kisnemesek, nemesek, majd a 16. század végére a főnemesség háromnegyed része vette fel az új vallást. A prédikátorok nyíltan felemelték szavukat az embereket ígéretekkel áltató katolikus uralkodók, főpapok és nemesek ellen, melyek a reneszánsz Rómával együtt, ugyanúgy „fürdenek az erkölcsi züllöttség fertőjében”. Az erdélyi szászok – akik végig kitartottak a Habsburgok mellett –, vették át egységesen a lutheri hitet, s ezt maga Ferdinánd is jóváhagyta 1558-ban. A zűrzavarok okozta helyzet, majd az ismétlődő török támadások miatt Bécs, vagy a magyar vezetők nem is gondolhattak arra, hogy komolyan fellépjenek a protestantizmus ellen, erre majd csak évtizedek múlva kerül sor, akkor valódi véres küzdelmek alakulnak ki a felekezetek között. De a protestánsoknak nemcsak a katolikusokkal kellett szembenézniük, hanem mindannyiuk közös ellenfelével, a törökökkel is. A falvak népe amennyire lehet, harcolt a betörő oszmán portyázókkal, sok esetben a templomok falai közé zárkózva, ahonnét gyakran protestáns prédikátorok irányították a harcot, buzdítva az embereket prédikációikkal. A szászok templomerőd-láncot hoztak létre, ahová az emberek az oszmán, havasalföldi és tatár támadások idején menekülnek majd be. Számos helyen alakítottak át templomokat erődökké, mert az új végvárvonal megszervezésénél már nem voltak olyan jelentős kővárak, mint amelyek 1526 előtt a Délvidéken álltak. ## Idővonal
1,317,878
2016-os sakkvilágbajnokság
25,674,507
null
[ "2016 a sakkban", "Sakkvilágbajnokságok" ]
A 2016-os sakkvilágbajnokság a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett versenysorozat, amely az elért helyezések alapján a világkupán való indulásra jogosító zónaversenyekből és kontinensbajnokságokból, a világbajnokjelöltek versenyén való részvételhez kvalifikációt biztosító 2015-ös világkupa versenyből és a 2014–2015 folyamán lezajlott Grand Prix versenysorozatból, valamint a nyolc legjobb versenyző részvételével rendezett világbajnokjelölti versenyből állt. A versenysorozat végén győztes versenyző, az orosz Szergej Karjakin szerzett jogot, hogy a világbajnokság döntőjében megmérkőzzön a címvédő norvég Magnus Carlsennel. A 12 játszmásra tervezett világbajnoki döntőt a véglegesített szerződés szerint 2016. november 11–30. között New Yorkban játszották. A mérkőzés helyszíne a felújított Fulton Market Building New York történelmi South Street Seaport területén. A két játékos között szétosztásra kerülő díjalap 1 millió euró volt. Ez volt az első sportesemény, amelyet 360 fokos virtuális valóság (Virtual Reality – VR) videomegosztóval sugároztak. A sakkvilágbajnoki döntő hivatalos kommentátoraként Polgár Judit működött közre. A világbajnoki döntő az eredetileg tervezett 12 játszma alatt 6–6-os döntetlennel ért véget, ezért rájátszásra került sor. A négy rapid játékból álló rájátszást Carlsen 3–1 arányban megnyerte, ezzel megvédte világbajnoki címét. ## Kvalifikációs versenyek ### Kontinensbajnokságok és zónaversenyek A világbajnoki cím sorsa a regnáló világbajnok és a kvalifikációs versenysorozat végén győztes versenyző közötti páros mérkőzésen dől el. A versenysorozat első lépcsői a kontinensbajnokságok és a zónaversenyek, amelyeken a sakkvilágkupán való részvételre lehet kvalifikációt szerezni. A 2016-os sakkvilágbajnoki ciklusban a 128 fővel induló világkupán való részvételre a négy kontinensbajnokságról összesen 66 fő, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által meghatározott zónák versenyeiről összesen 26 fő szerezhetett kvalifikációt. Rajtuk kívül jogosultságot szerzett az indulásra 19 fő az aktuális Élő-pontszáma, 4 fő az előző sakkvilágkupán elért eredménye alapján (az elődöntősök), a női sakkvilágbajnok, a legutóbbi két junior sakkvilágbajnok, a Professzionális Sakkozók Szervezete (ACP) által szervezett versenysorozat pontversenyének győztese, valamint a FIDE-elnök öt és a szervezőbizottság négy szabadkártyása. ### A sakkvilágkupa A 2015-ös sakkvilágkupa a 128 kvalifikációt szerzett versenyző között kieséses rendszerű páros mérkőzések keretében zajlott 2015. szeptember 10. – október 5. között Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. A versenyt az orosz Szergej Karjakin nyerte, miután a döntőben rájátszás után 6–4 arányban legyőzte honfitársát, Peter Szvidlert. Ezzel az eredményükkel a világkupáról ők ketten szereztek jogosultságot a világbajnokjelöltek versenyén való részvételre. ### Grand Prix versenysorozat A FIDE Grand Prix egy két éven át tartó kiemelt erősségű versenysorozat a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) szervezésében. A versenyeken elért helyezések után járó pontok összesített eredménye alapján az első két helyezett szerzett jogot a világbajnokjelöltek versenyén való indulásra. A Grand Prix résztvevői az előző sakkvilágkupán elért eredményeik, valamint aktuális Élő-pontszámuk alapján a világ legerősebb játékosai közül kerülnek kiválasztásra. A 2014−2015-ös Grand Prix négy versenyből állt, a 16 részvételre jogosult versenyzőnek ezek közül három versenyen kellett indulnia. A versenysorozatot az olasz Fabiano Caruana nyerte az amerikai Nakamura Hikaru előtt. Ezzel az eredményükkel kvalifikációt szereztek a világbajnokjelöltek versenyén való indulásra. ## A világbajnokjelöltek versenye A világbajnokjelöltek versenye 2016. március 10–28. között kétfordulós körmérkőzés keretében Moszkvában zajlott. A verseny főszponzora és szervezője az AGON cég volt, az Orosz Sakkszövetség támogatása mellett. A résztvevő nyolc versenyző közül a győztes szerzett jogot a regnáló világbajnokkal való megmérkőzésre a világbajnoki címért. A tartalék az orosz Dmitrij Jakovenko volt, akinek játékára valamelyik kvalifikációt szerzett versenyző visszalépése esetén került volna sor. ### A világbajnokjelöltek egymás elleni eredményei A világbajnokjelölti versenyen résztvevő nyolc versenyző közül az eddig egymás ellen játszott hagyományos időbeosztású játszmákat figyelembe véve a legjobb eredménnyel Levon Aronján rendelkezett, aki 48 alkalommal győzött riválisai ellen, és csak 27 alkalommal szenvedett vereséget, 105 döntetlen mellett. Őt Fabiano Caruana (22 győzelem, 17 vereség, 90 döntetlen), Veszelin Topalov (45 győzelem, 42 vereség, 90 döntetlen) és Nakamura Hikaru (31 győzelem, 30 vereség, 86 döntetlen) követte. Egyenlő mérlege volt Visuvanátan Ánandnak (31 győzelem, 31 vereség, 86 döntetlen), míg a verseny előtt negatív mérleggel rendelkezett ellenfeleivel szemben Anish Giri (10 győzelem, 18 vereség, 65 döntetlen), Peter Szvidler (23 győzelem, 34 vereség, 102 döntetlen), és a leggyengébb eredménye Szergej Karjakinnak volt, mivel ő eddig csak 21 alkalommal tudott győzni, 32 alkalommal vereséget szenvedett, és 90 alkalommal játszott döntetlent ellenfeleivel. {\| class="wikitable" style="text-align:center;" \|+ Egymás elleni eredmények a versenyig ! !! Versenyző!! Élő-p.!!Caruana!! Giri!! Nakamura!! Aronján!! Topalov!! Ánand!! Karjakin!! Szvidler!! Össz. \|- \| 1\|\|align=left \| Fabiano Caruana\|\|2794\|\| bgcolor=#DCDCDC\| \|\|2−2 (15) \|\|1–5 (19)\|\|4–6 (7) \|\|5–1 (5) \|\|2–1 (14) \|\|4–1 (18) \|\|4–1 (12) \|\|22–17 (90) \|- \| 2\|\|align=left \| Anish Giri\|\|2793\|\|2–2 (15) \|\| bgcolor=#DCDCDC\| \|\|2–3 (18) \|\|0–4 (9) \|\|4–3 (3) \|\|1–0 (9) \|\|0–4 (5) \|\|1–2 (6) \|\|10–18 (65) \|- \| 3\|\|align=left \| Nakamura Hikaru\|\|2790\|\|5–1 (19) \|\| 3–2 (18) \|\| bgcolor=#DCDCDC\| \|\|6–11 (13) \|\|2–5 (6) \|\|6–1 (10) \|\|7–4 (15) \|\|2–6 (5) \|\|31–30 (86) \|- \| 4\|\|align=left \| Levon Aronján\|\|2786\|\|6–4 (7) \|\|4–0 (9) \|\| 11–6 (13)\|\| bgcolor=#DCDCDC\| \|\|5–7 (16) \|\|9–4 (23) \|\|9–3 (15) \|\|4–3 (22) \|\|48–27 (105) \|- \| 5\|\|align=left \| Veszelin Topalov\|\|2780\|\|1–5 (5) \|\|3–4 (3) \|\|5–2 (6) \|\| 7–5 (16) \|\| bgcolor=#DCDCDC\| \|\|13–17 (39) \|\|6–2 (6) \|\|10–7 (15) \|\|45–42 (90) \|- \| 6\|\|align=left \| Visuvanátan Ánand\|\|2762\|\|1–2 (14) \|\|0–1 (9) \|\|1–6 (10) \|\| 4–9 (23) \|\| 17–13 (39) \|\| bgcolor=#DCDCDC\| \|\|2–0 (11) \|\|6–0 (22) \|\|31–31 (128) \|- \| 7\|\|align=left \| Szergej Karjakin\|\|2760\|\|1–4 (18) \|\|4–0 (5) \|\|4–7 (15) \|\| 3–9 (15) \|\| 2–6 (6) \|\| 0–2 (11) \|\| bgcolor=#DCDCDC\| \|\|7–4 (20) \|\|21–32 (90) \|- \| 8\|\|align=left \| Peter Szvidler\|\|2757\|\|1–4 (12) \|\|2–1 (6) \|\|6–2 (5) \|\| 3–4 (22) \|\| 7–10 (15) \|\| 0–6 (22) \|\| 4–7 (20) \|\| bgcolor=#DCDCDC\| \|\|23–34 (102) Megjegyzés: Zárójelben a döntetlen játszmák száma. ### A verseny szabályai A világbajnokjelölti verseny szabályait külön szabályzat írta le, amely a 30 lépésen belüli döntetlen szabályaiban (3.8.3b pont) némileg eltér a hivatalos FIDE-szabályzattól (9.2 pont). Holtverseny esetén az alábbiak szerint döntik el a helyezéseket: - az egymás elleni eredmény; - a megnyert játszmák száma; - a Sonneborn–Berger-számítás szerinti pontszám; - rájátszás. A gondolkodási idő 100 perc volt az első 40 lépésre, majd még 50 percet kaptak a következő 20 lépésre. Ha a játszma ez alatt nem fejeződött be, akkor további 15 perc állt rendelkezésükre az eredmény eldöntéséhez. A játékosok az első lépéstől kezdve lépésenként 30 másodperc többletidőt kaptak. ### A világbajnokjelöltek versenyének díjalapja A 2016-os világbajnokjelöltek versenyének díjalapja euró volt. A díj elosztása (euróban): - 1\. helyezés: - 2\. helyezés: - 3\. helyezés: - 4\. helyezés: - 5\. helyezés: - 6\. helyezés: - 7\. helyezés: - 8\. helyezés: A holtversenyben végzett versenyzők között a helyezések szerint járó díjalap megosztásra került. A sorsolást 2016. február 11-én rendezték Athénban, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) hivatalos helyiségében. Az azonos országból származó versenyzők esetében (Szvidler és Karjakin, valamint Caruana és Nakamura) irányított sorsolást tartottak, így ők az 1. és a 8. fordulóban kerültek össze egymással. ### A sorsolás és a fordulók eredményei Magyarázat: a név mellett jobbról, illetve balról a versenyző addig szerzett pontszáma szerepel, zöld színnel vastagon szedve azoknál a versenyzőknél, akik abban a fordulóban az élen állnak. A táblázat közepén az adott játszma eredménye. A forduló dátumánál hivatkozásként jelezve az adott fordulóról készült részletes, képes beszámoló linkje. ### Eredmények A verseny első helye az utolsó fordulóban dőlt el, amikor a két éllovas, Szergej Karjakin és Fabiano Caruana egymás ellen játszott. Az első hely kérdését Visuvanátan Ánand Peter Szvidler elleni eredménye is befolyásolta. Ánand győzelme és a Karjakin–Caruana-játszma döntetlen eredménye esetén Fabiano Caruana lett volna az első. Ánand hamarabb befejeződött döntetlen játszmájának ismeretében azonban Caruanának győznie kellett volna az elsőséghez, mert a versenyen elért több nyert játszmája alapján a holtverseny Karjakin számára kedvezett. A játszmájukat és ezzel a versenyt az orosz Szergej Karjakin nyerte, aki ezzel jogot szerzett arra, hogy a világbajnoki címért mérkőzhessen 2016 novemberében a norvég Magnus Carlsen ellen. {\| class="wikitable" style="font-size:85%;" \|+ A 2016-os világbajnokjelölti verseny végeredménye és előrehaladási táblázata \|- !rowspan="2"\|H.!!rowspan="2"\|Versenyző !!rowspan="2"\|Élő-p. 2016-03 !colspan="2" rowspan="2"\|1 !colspan="2" rowspan="2"\|2 !colspan="2" rowspan="2"\|3 !colspan="2" rowspan="2"\|4 !colspan="2" rowspan="2"\|5 !colspan="2" rowspan="2"\|6 !colspan="2" rowspan="2"\|7 !colspan="2" rowspan="2"\|8 !rowspan="2"\|Pont!! colspan=2\|Holtv.eld.!!colspan="14"\|Előrehaladási táblázat (fordulók) \|- ! Ee. !! Ny. !1 !2 !3 !4 !5 !6 !7 !8 !9 !10 !11 !12 !13 !14 \|- \|- align="center" style="background:#cfc; color:black" \|1.\|\|align="left"\|22x20px\|border \|alt=\|link= Szergej Karjakin (RUS) \|2760 \|style="background:lightgray" colspan="2"\| \|1⁄2\|\|\|1 \|1\|\|\|0 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1 \|81⁄2\|\|style="background:white;\| \|\|style="background:white;\|4 \|style="background:white;\|1⁄2\|\|bgcolor=#FF7F50\|11⁄2\|\|bgcolor=#FF7F50\|2\|\|bgcolor=#FF7F50\|3\|\|bgcolor=#FF7F50\|31⁄2\|\|bgcolor=#FF7F50\|4\|\|bgcolor=#FF7F50\|41⁄2\|\|bgcolor=#FF7F50\|5\|\|bgcolor=#FF7F50\|51⁄2\|\|bgcolor=#FF7F50\|6\|\|style="background:white;\|6\|\|bgcolor=#FF7F50\|7\|\|bgcolor=#FF7F50\|71⁄2\|\|bgcolor=#FF7F50\|81⁄2 \|- align="center" style="background:white; color:black" \|2.\|\|align="left"\|22x20px\|border \|alt=\|link= Fabiano Caruana (USA) \|2794 \|1⁄2\|\|\|0 \|style="background:lightgray" colspan="2"\| \|1⁄2\|\|\|1 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|71⁄2\|\|11⁄2\|\|2 \|1⁄2\|\|1\|\|11⁄2\|\|2\|\|21⁄2\|\|3\|\|31⁄2\|\|41⁄2\|\|5\|\|bgcolor=#FF7F50\|6\|\|bgcolor=#FF7F50\|61⁄2\|\|bgcolor=#FF7F50\|7\|\|bgcolor=#FF7F50\|71⁄2\|\|71⁄2 \|- align="center" style="background:white; color:black" \|3.\|\|align="left"\|22x20px\|border \|alt=\|link= Visuvanátan Ánand (IND) \|\|2762 \|0\|\|\|1 \|1⁄2\|\|\|0 \|style="background:lightgray" colspan="2"\| \|1\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|0 \|1\|\|\|1⁄2 \|\|71⁄2\|\|1⁄2\|\|4 \|bgcolor=#FF7F50\|1\|\|bgcolor=#FF7F50\|11⁄2\|\|bgcolor=#FF7F50\|2\|\|2\|\|21⁄2\|\|31⁄2\|\|4\|\|41⁄2\|\|bgcolor=#FF7F50\|51⁄2\|\|51⁄2\|\|bgcolor=#FF7F50\|61⁄2\|\|61⁄2\|\|7\|\|71⁄2 \|- align="center" style="background:white; color:black" \|4.\|\|align="left"\|22x20px\|border \|alt=\|link= Peter Szvidler (RUS) \|2757 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|0\|\|\|1⁄2 \|style="background:lightgray" colspan="2"\| \|1⁄2\|\|\|1 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|7\|\|31⁄2\|\|1 \|1⁄2\|\|1\|\|11⁄2\|\|2\|\|21⁄2\|\|21⁄2\|\|3\|\|31⁄2\|\|4\|\|41⁄2\|\|51⁄2\|\|6\|\|61⁄2\|\|7 \|- align="center" style="background:white; color:black" \|5.\|\|align="left"\|22x20px\|border \|alt=\|link= Levon Aronján (ARM) \|2786 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|0 \|1⁄2\|\|\|0 \|style="background:lightgray" colspan="2"\| \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1\|\|\|1⁄2 \|1\|\|\|1⁄2 \|7\|\|3\|\|2 \|1⁄2\|\|1\|\|bgcolor=#FF7F50\|2\|\|21⁄2\|\|3\|\|bgcolor=#FF7F50\|4\|\|bgcolor=#FF7F50\|41⁄2\|\|bgcolor=#FF7F50\|5\|\|5\|\|51⁄2\|\|51⁄2\|\|6\|\|61⁄2\|\|7 \|- align="center" style="background:white; color:black" \|6.\|\|align="left"\|22x20px\|border \|alt=\|link= Anish Giri (NED) \|2793 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|style="background:lightgray" colspan="2"\| \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|7\|\|3\|\|0 \|1⁄2\|\|1\|\|11⁄2\|\|2\|\|21⁄2\|\|3\|\|31⁄2\|\|4\|\|41⁄2\|\|5\|\|51⁄2\|\|6\|\|61⁄2\|\|7 \|- align="center" style="background:white; color:black" \|7.\|\|align="left"\|22x20px\|border \|alt=\|link= Nakamura Hikaru (USA) \|2790 \|0\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|0 \|1⁄2\|\|\|1 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|0\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|style="background:lightgray" colspan="2"\| \|1\|\|\|1 \|7\|\|21⁄2\|\|3 \|1⁄2\|\|1⁄2\|\|1\|\|11⁄2\|\|2\|\|2\|\|3\|\|3\|\|31⁄2\|\|4\|\|41⁄2\|\|51⁄2\|\|61⁄2\|\|7 \|- align="center" style="background:white; color:black" \|8.\|\|align="left"\|22x20px\|border \|alt=\|link= Veszelin Topalov (BUL) \|2780 \|1⁄2\|\|\|0 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|0\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|0\|\|\|1⁄2 \|1⁄2\|\|\|1⁄2 \|0\|\|\|0 \|style="background:lightgray" colspan="2"\| \|41⁄2\|\| \|\|0 \|0\|\|1⁄2\|\|1⁄2\|\|1\|\|11⁄2\|\|2\|\|2\|\|21⁄2\|\|3\|\|31⁄2\|\|4\|\|4\|\|4\|\|41⁄2 A világbajnokjelöltek versenyének összes játszmája megtalálható a chessgames.com oldalon. ## A világbajnoki döntő ### Problémák a megrendezés körül A megelőző, 2014-es sakkvilágbajnokság záróünnepségén a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke bejelentette, hogy a következő világbajnoki döntőt az Amerikai Egyesült Államokban rendezik. A 2015-ös sakkvilágkupa versenye idején a világbajnoki döntő idejére és helyére vonatkozóan azt jelentették be, hogy arra 2016. októberben kerül sor az Amerikai Egyesült Államokban, előreláthatólag több városban (New York, Los Angeles, Chicago). Az erről szóló szerződés aláírását nehezítette, hogy Kirszan Iljumzsinovot, a FIDE elnökét szíriai kapcsolatai és az ottani bankokkal való tranzakciói, a szíriai kormány támogatása miatt az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma azon személyek közé sorolta, akikkel nem javasolja amerikai cégek és szervezetek szerződéskötését. Iljumzsinov a bejelentést provokációnak nevezte, mivel néhány nappal később tervezte utazását New Yorkba a világbajnokság megrendezéséről szóló szerződés aláírására. Az AGON cég, a világbajnokság főszponzorának képviselője már másnap kijelentette, hogy az Iljumzsinov elleni szankciók nem befolyásolják a világbajnoki döntő szerződéskötését és annak amerikai megrendezését. A szerződéskötés előtti akadály elhárítására a FIDE 2015. december 6-án rendkívüli elnökségi ülést hívott össze. Ezen átmenetileg felfüggesztette az elnököt, és a FIDE alapszabályának módosításával lehetővé tette, hogy a szervezet alelnöke teljes jogú felhatalmazással járjon el, és szerződést írjon alá. Ez alapján a világbajnoki döntőről szóló szerződést a FIDE alelnöke, Georgios Makropoulos írta alá. Az AGON vezérigazgatója szerint ez a döntés szabaddá tette az utat a világbajnoki döntő amerikai megrendezése előtt. ### Szabályok A világbajnoki döntőre vonatkozó speciális szabályokat a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) külön rögzítette. Ebben új rendelkezésként szerepel az öltözetre vonatkozó „dress code” (előírt viselet), amely szerint tilos bármilyen reklámhordozó bevitele a versenyterembe, beleértve a ruhákon szereplő szponzori feliratokat is. A dress code megtiltja a farmernadrág viselését is. #### Az alapszakasz Az előzetesen lefektetett szabályok szerint a világbajnoki döntő mérkőzése 12 játszmáig tart, és az a játékos kapja meg a világbajnoki címet, aki előbb ér el 6,5 pontot. Ha a 12. játszma után az állás 6–6, akkor rájátszás következik. Az egyes játszmákban 2–2 óra áll rendelkezésre 40 lépés megtételére, majd 1–1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, ekkor lépésenként még 30 másodpercet kapnak. A 61. lépéstől 3-3 másodpercet kapnak a sakkozók. A világbajnoki döntőn a 30. lépés előtt nem ajánlható döntetlen, kivéve a háromszori lépésismétlés esetét. #### A rájátszás A rájátszásban először négy rapidsakkjátszmára kerül sor 25-25 perc gondolkodási idővel és 10-10 másodperc többletidővel lépésenként. Ha ez sem döntene, akkor két villámsakkjátszma következik 5-5 perc gondolkodási idővel és lépésenként 3-3 másodperc többletidővel. Szükség szerint ezt a kétjátszmás villámsakkrájátszást ötször ismétlik, amíg valamelyik játékos meg nem szerzi a győzelmet. Ha a mérkőzés állása még ezt követően is eldöntetlen, azaz összesítésben 13-13, akkor a „hirtelen halál” játszma döntene, ahol világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de döntetlen esetén sötét győzelmét hirdetik ki. ### Díjazás A két játékos között szétosztásra kerülő díjalap minimum 1 millió euró, amelynek 60%-a a győztest, 40%-a a vesztest illeti. Ha a mérkőzés csak a rájátszásban dől el, akkor a győztes a díjalap 55%-át, a vesztes 45%-át kapja. ### Egymás elleni eredmények A 2016-os világbajnoki döntő előtt a két versenyző 47 játszmát játszott egymással, melyek közül 21 játszma zajlott a klasszikus időbeosztás keretei között. Ezek eredménye Carlsen előnyét mutatja, mivel 4 játszmát nyert és csak 1-et vesztett, 16 játszmájuk döntetlenül végződött. Az összes játszmát figyelembe véve is Carlsen fölénye látszik: 17 nyert játszmájával szemben Karjakin mindössze 9 alkalommal tudott nyerni ellene, 21 játszma végződött döntetlenül. Utolsó egymás elleni két találkozójukat 2016. júliusban vívták a Bilbao Chess Masters Final versenyen, ahol az első összecsapásukat Carlsen nyerte, a második játszmájuk döntetlenül végződött. ## Játszmák A játszmák élőben voltak követhetők a chess24.com oldalon. Az esetleges csalások megelőzése érdekében az élő közvetítés félórás eltolással kezdődött. A rájátszás összes játszmájára egy napon, 2016. november 30-án került sor. ### 1. játszma Az 1. játszma élő közvetítésének linkje A sorsolás alapján az 1. játszmában Carlsen kezdett a világos bábukkal. A nyitólépést Woody Harrelson hollywoodi színész tette meg. Az első meglepetést Carlsen második lépése (2. Fg5) okozta, az igen ritka Trompowsky-támadás választásával. A világbajnoki döntők több mint 1000 játszmája során ez a megnyitás először fordult elő, Carlsen azonban már korábban is sikerrel alkalmazta, igaz, főként villámsakk és rapid játszmákban, de például a 2013-as Mihail Tal-emlékversenyen az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik ellen hagyományos időbeosztás melletti játszmában is győzött ennek a megnyitásnak az alkalmazásával. A gyors cserék után lényegében már a 19. lépést követően látszott a döntetlen végkifejlet, amely a 42. lépésben be is következett. Magnus Carlsen–Szergej Karjakin (2016. november 11.) Trompowsky-támadás (ECO A45) : 1.d4 Hf6 2. Fg5 d5 3. e3 c5 4. Fxf6 gxf6 5. dxc5 Hc6 6. Fb5 e6 7. c4 dxc4 8. Hd2 Fxc5 9. Hgf3 O-O 10. O-O Ha5 11. Bc1 Fe7 12. Vc2 Fd7 13. Fxd7 Vxd7 14. Vc3 Vd5 15. Hxc4 Hxc4 16. Vxc4 Vxc4 17. Bxc4 Bfc8 18. Bfc1 Bxc4 19. Bxc4 Bd8 20. g3 Bd7 21. Kf1 f5 22. Ke2 Ff6 23. b3 Kf8 24. h3 h6 25. He1 Ke7 26. Hd3 Kd8 27. f4 h5 28. a4 Bd5 29. Hc5 b6 30. Ha6 Fe7 31. Hb8 a5 32. Hc6+ Ke8 33. He5 Fc5 34. Bc3 Ke7 35. Bd3 Bxd3 36. Kxd3 f6 37. Hc6+ Kd6 38. Hd4 Kd5 39. Hb5 Kc6 40. Hd4+ Kd6 41. Hb5+ Kd7 42. Hd4 Kd6 döntetlen (1⁄2–1⁄2) ### 2. játszma A 2. játszma élő közvetítésének linkje A második játszma is az óvatos tapogatózás jegyében telt. A spanyol megnyitás klasszikus zárt változatában a világos 18. lépése után bekövetkező cserék már előrevetítették a döntetlen árnyékát, amely a sötét gyengeségének nevezhető c6-gyalog 27. lépésben történt felszámolása után gyorsan be is következett. Szergej Karjakin–Magnus Carlsen (2016. november 12.) Spanyol megnyitás, Martinez-változat (ECO C78) : 1.e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 a6 4. Fa4 Hf6 5. O-O Fe7 6. d3 b5 7. Fb3 d6 8. a3 O-O 9. Hc3 Ha5 10. Fa2 Fe6 11. d4 Fxa2 12. Bxa2 Be8 13. Ba1 Hc4 14. Be1 Bc8 15. h3 h6 16. b3 Hb6 17. Fb2 Ff8 18. dxe5 dxe5 19. a4 c6 20. Vxd8 Bcxd8 21. axb5 axb5 22. He2 Fb4 23. Fc3 Fxc3 24. Hxc3 Hbd7 25. Ba6 Bc8 26. b4 Be6 27. Bb1 c5 28. Bxe6 fxe6 29. Hxb5 cxb4 30. Bxb4 Bxc2 31. Hd6 Bc1+ 32. Kh2 Bc2 33. Kg1 döntetlen (1⁄2–1⁄2) ### 3. játszma A 3. játszma élő közvetítésének linkje Az első két játszma óvatos, tapogatózó játéka után a harmadik játszmában már megbillent az egyensúly. Bár a játszma utáni sajtótájékoztatón Carlsen úgy nyilatkozott, hogy egyszer sem látott tiszta nyerést, az elemzők szerint több helyen pontatlanul játszott, győzelmi lehetőséget szalasztott el. A bástya-huszárnak a bástya futó elleni játékában gyalogelőnyre tett szert, majd a 69. lépésben lenyerte Karjakin futóját. Robert Hess nagymester elemzése szerint Karjakin 70. – Kxf5 lépése után 71. Ha5 helyett Bel-gyel nagyobb esélye lett volna Carlsennek a győzelemre. A világos b3-gyalog nem volt üthető 72. Hd4+ (sakk-bástya) miatt, és a 71. – Kf4 72. Bf1+ Ke4 73. Ha5 Kd4 74. Kg4 Bh2 75. Bf4+ lépések után a sötét b-gyalog elvész. (75. – Kc3-ra 76. Bc4+ Kb2 77. Bxb4 vagy 75. – Kc5-re 76. Bc4+ Kb5 77. Hc6 után a játszmában Carlsen nyerésre állt volna.) Hess és Yasser Seirawan nagymester szerint is Carlsen a győzelmet a 72. Bb7 lépéssel adta ki végleg a kezéből, (72. Bf7+-kal lett volna esély a nyerésre) ami után Karjakin megtalálta a döntetlenhez vezető utat, amely pár lépés múlva be is következett. Magnus Carlsen–Szergej Karjakin (2016. november 14.) Spanyol megnyitás, berlini védelem (ECO C67) : 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.O-O Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 O-O 9.d4 Ff6 10.Be2 b6 11.Be1 Be8 12.Ff4 Bxe1 13.Vxe1 Ve7 14.Hc3 Fb7 15.Vxe7 Fxe7 16.a4 a6 17.g3 g5 18.Fxd6 Fxd6 19.Fg2 Fxg2 20.Kxg2 f5 21.Hd5 Kf7 22.He3 Kf6 23.Hc4 Ff8 24.Be1 Bd8 25.f4 gxf4 26.gxf4 b5 27.axb5 axb5 28.He3 c6 29.Kf3 Ba8 30.Bg1 Ba2 31.b3 c5 32.Bg8 Kf7 33.Bg2 cxd4 34.Hxf5 d3 35.cxd3 Ba1 36.Hd4 b4 37.Bg5 Bb1 38.Bf5+ Ke8 39.Bb5 Bf1+ 40.Ke4 Be1+ 41.Kf5 Bd1 42.Be5+ Kf7 43.Bd5 Bxd3 44.Bxd7+ Ke8 45.Bd5 Bh3 46.Be5+ Kf7 47.Be2 Fg7 48.Hc6 Bh5+ 49.Kg4 Bc5 50.Hd8+ Kg6 51.He6 h5+ 52.Kf3 Bc3+ 53.Ke4 Ff6 54.Be3 h4 55.h3 Bc1 56.Hf8+ Kf7 57.Hd7 Ke6 58.Hb6 Bd1 59.f5+ Kf7 60.Hc4 Bd4+ 61.Kf3 Fg5 62.Be4 Bd3+ 63.Kg4 Bg3+ 64.Kh5 Fe7 65.He5+ Kf6 66.Hg4+ Kf7 67.Be6 Bxh3 68.He5+ Kg7 69.Bxe7+ Kf6 70.Hc6 Kxf5 (lásd diagram) 71.Ha5 Bh1 72.Bb7 Ba1 73.Bb5+ Kf4 74.Bxb4+ Kg3 75.Bg4+ Kf2 76.Hc4 h3 77.Bh4 Kg3 78.Bg4+ Kf2 döntetlen (1⁄2–1⁄2) ### 4. játszma A 4. játszma élő közvetítésének linkje A 4. játszmában ismét a spanyol megnyitás került terítékre. Karjakin 18. Fxh6 lépésével bonyodalmakat kívánt kelteni, futójának az f6-huszárra való cseréje mellett sötét királyállásának felszakítása volt a célja. Carlsen azonban jól kezelte a bonyodalmakat és előnyösebben került ki a helyzetből. Futópárja és a b2-gyalogra gyakorolt nyomása révén nyerőesélyei voltak. Ezt az esélyt a 45. – f4 lépéssel szalasztotta el (helyette 45. – Fe6 megőrizte volna a nyerési esélyeket). A királyszárny lemerevítésével Karjakin meg tudta szervezni a vezérszárnyi gyalogjai védelmét. Karjakin ismét bebizonyította, hogy a védekezés nagymestere, és a maratoni, hétórányi játék után a 94. lépésben döntetlenben egyeztek meg. Szergej Karjakin–Magnus Carlsen (2016. november 15.) Spanyol megnyitás, zárt változat (ECO C84) : 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.O-O Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 O-O 8.h3 Fb7 9.d3 d6 10.a3 Vd7 11.Hbd2 Bfe8 12.c3 Ff8 13.Hf1 h6 14.H3h2 d5 15.Vf3 Ha5 16.Fa2 dxe4 17.dxe4 Hc4 18.Fxh6 Vc6 19.Fxc4 bxc4 20.Fe3 Hxe4 21.Hg3 Hd6 22.Bad1 Bab8 23.Fc1 f6 24.Vxc6 Fxc6 25.Hg4 Bb5 26.f3 f5 27.Hf2 Fe7 28.f4 Fh4 29.fxe5 Fxg3 30.exd6 Bxe1+ 31.Bxe1 cxd6 32.Bd1 Kf7 33.Bd4 Be5 34.Kf1 Bd5 35.Bxd5 Fxd5 36.Fg5 Kg6 37.h4 Kh5 38.Hh3 Ff7 39.Fe7 Fxh4 40.Fxd6 Fd8 41.Ke2 g5 42.Hf2 Kg6 43.g4 Fb6 44.Fe5 a5 45.Hd1 (diagram) f4 46.Fd4 Fc7 47.Hf2 Fe6 48.Kf3 Fd5+ 49.Ke2 Fg2 50.Kd2 Kf7 51.Kc2 Fd5 52.Kd2 Fd8 53.Kc2 Ke6 54.Kd2 Kd7 55.Kc2 Kc6 56.Kd2 Kb5 57.Kc1 Ka4 58.Kc2 Ff7 59.Kc1 Fg6 60.Kd2 Kb3 61.Kc1 Fd3 62.Hh3 Ka2 63.Fc5 Fe2 64.Hf2 Ff3 65.Kc2 Fc6 66.Fd4 Fd7 67.Fc5 Fc7 68.Fd4 Fe6 69.Fc5 f3 70.Fe3 Fd7 71.Kc1 Fc8 72.Kc2 Fd7 73.Kc1 Ff4 74.Fxf4 gxf4 75.Kc2 Fe6 76.Kc1 Fc8 77.Kc2 Fe6 78.Kc1 Kb3 79.Kb1 Ka4 80.Kc2 Kb5 81.Kd2 Kc6 82.Ke1 Kd5 83.Kf1 Ke5 84.Kg1 Kf6 85.He4+ Kg6 86.Kf2 Fxg4 87.Hd2 Fe6 88.Kxf3 Kf5 89.a4 Fd5+ 90.Kf2 Kg4 91.Hf1 Kg5 92.Hd2 Kf5 93.Ke2 Kg4 94.Kf2 döntetlen (1⁄2–1⁄2) ### 5. játszma Az 5. játszma élő közvetítésének linkje Az olasz játékban Karjakin sötéttel könnyen kiegyenlített, és a bonyolult középjátékban némi előnyhöz jutott. Carlsennek sikerült semlegesítenie Karjakin kezdeményezéseit, és az ellenkező színű futók végjátéka a cserék után már elméletileg is döntetlen volt. Ugyanakkor említést érdemel, hogy ez volt az első olyan játszma, amelyben Karjakin kissé előnyösebben állt, és Carlsennek kellett küzdenie a kiegyenlítésért. Magnus Carlsen–Szergej Karjakin (2016. november 17.) olasz játék (ECO C50) : 1.e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fc4 Fc5 4. O-O Hf6 5. d3 O-O 6. a4 d6 7. c3 a6 8. b4 Fa7 9. Be1 He7 10. Hbd2 Hg6 11. d4 c6 12. h3 exd4 13. cxd4 Hxe4 14. Fxf7+ Bxf7 15. Hxe4 d5 16. Hc5 h6 17. Ba3 Ff5 18. He5 Hxe5 19. dxe5 Vh4 20. Bf3 Fxc5 21. bxc5 Be8 22. Bf4 Ve7 23. Vd4 Bef8 24. Bf3 Fe4 25. Bxf7 Vxf7 26. f3 Ff5 27. Kh2 Fe6 28. Be2 Vg6 29. Fe3 Bf7 30. Bf2 Vb1 31. Bb2 Vf5 32. a5 Kf8 33. Vc3 Ke8 34. Bb4 g5 35. Bb2 Kd8 36. Bf2 Kc8 37. Vd4 Vg6 38. g4 h5 39. Vd2 Bg7 40. Kg3 Bg8 41. Kg2 hxg4 42. hxg4 d4 43. Vxd4 Fd5 44. e6 Vxe6 45. Kg3 Ve7 46. Bh2 Vf7 47. f4 gxf4+ 48. Vxf4 Ve7 49. Bh5 Bf8 50. Bh7 Bxf4 51. Bxe7 Be4 döntetlen (1⁄2–1⁄2) ### 6. játszma A 6. játszma élő közvetítésének linkje Ismét a spanyol megnyitás került terítékre. Karjakin a 8. c3 helyett a Marshall-támadás elkerülése érdekében a 8. h3 lépést játszotta meg. Carlsen a 9. lépésben pozíciós gyalogáldozatot hozott. Az ezt követően általa gyorsan megtett lépések egyértelművé tették Karjakin számára, hogy házi elemzésről van szó, ezért nem sokkal később visszaadta a gyalogot, majd a sorozatos cserék után gyors döntetlen eredmény született. Szergej Karjakin–Magnus Carlsen (2016. november 18.) Spanyol megnyitás, zárt változat (ECO C84) : 1.e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 a6 4. Fa4 Hf6 5. O-O Fe7 6. Be1 b5 7. Fb3 O-O 8. h3 Fb7 9. d3 d5 10. exd5 Hxd5 11. Hxe5 Hd4 12. Hc3 Hb4 13. Ff4 Hxb3 14. axb3 c5 15. He4 f6 16. Hf3 f5 17. Heg5 Fxg5 18. Hxg5 h6 19. He6 Vd5 20. f3 Bfe8 21. Be5 Vd6 22. c3 Bxe6 23. Bxe6 Vxe6 24. cxb4 cxb4 25. Bc1 Bc8 26. Bxc8+ Vxc8 27. Ve1 Vd7 28. Kh2 a5 29. Ve3 Fd5 30. Vb6 Fxb3 31. Vxa5 Vxd3 32. Vxb4 Fe6 döntetlen (1⁄2–1⁄2) ### 7. játszma A 7. játszma élő közvetítésének linkje A mérkőzés felénél a versenyzők eddigi színelosztása felcserélődött, és az előző játszmához hasonlóan ismét Karjakin vezette a világos bábukat. A szláv védelemnek induló, majd az elfogadott vezércselbe átmenő megnyitásból Carlsen kényelmes állásban jött ki, azonban a 16. – Bc8 lépésével hibázott és a kényszerítő erejű cserék után gyaloghátrányba került. A 22. – b4 lépésével blokkolni tudta világos vezérszárnyi gyalogjait, így gyaloghátránya ellenére az ellenkező színű futós végjáték néhány lépés múlva döntetlennel ért véget. Szergej Karjakin–Magnus Carlsen (2016. november 20.) Szláv védelem (ECO D10) : 1.d4 d5 2. c4 c6 3. Hc3 Hf6 4. e3 a6 5. Fd3 dxc4 6. Fxc4 e6 7. Hf3 c5 8. O-O b5 9. Fe2 Fb7 10. dxc5 Hc6 11. Hd2 Fxc5 12. Hde4 Hxe4 13. Hxe4 Fe7 14. b3 Hb4 15. Ff3 O-O 16. Fa3 Bc8 (diagram) 17. Hf6+ Fxf6 18. Fxb7 Fxa1 19. Fxb4 Ff6 20. Fxf8 Vxd1 21. Bxd1 Bxf8 22. Fxa6 b4 23. Bc1 g6 24. Bc2 Ba8 25. Fd3 Bd8 26. Fe2 Kf8 27. Kf1 Ba8 28. Fc4 Bc8 29. Ke2 Ke7 30. f4 h6 31. Kf3 Bc7 32. g4 g5 33. Ke4 Bc8 döntetlen (1⁄2–1⁄2) ### 8. játszma A 8. játszma élő közvetítésének linkje Carlsen a világos bábukkal szolid megnyitást választott, amelyben Karjakin könnyen kiegyenlített. A világbajnok játékán érződött a minden áron győzelemre törekvés, ezért a kölcsönös időzavarban kockázatos megoldást választott 35. c5? lépésével, amely után sötét a vezérszárnyon két összekötött szabadgyaloghoz jutott. A nyerési esélyt Karjakin nem használta ki, és 37. – Vd3? lépésével (helyette 37. – Va4-gyel nyerő állást érhetett volna el 38. Vxb6 Hcd7 után az a-szabadgyaloggal) lehetőséget adott Carlsennek a gyaloghátrány megszüntetésére, sőt újabb nyerési esélyeket csillantott fel világos előtt. Carlsen 44. Vc6? lépése arról tanúskodik, hogy túlértékelte esélyeit, és kitért a biztos döntetlen elől (44. Vg6+ Kh8 45. e5 a3 46. Vb1 Vb8 47. Vg6 döntetlen állással). Világos számára a vesztő lépés 51. Ve6?? volt (helyette 51. Vb7+ Hf7 52. Va6 nehéz, de még döntetlenre menthető állással). Carlsen vélhetően abban bízott, hogy a döntetlen örökös sakkal bármikor biztosítható, és még mindig a nyerést erőltette. Karjakin következő lépése rámutatott ennek az elgondolásnak a hibájára, és matthálót szőtt világos király köré. Ezután már az a2-gyalogra sem volt szüksége. A végállásban világos nem tud sakkot adni, az ezt előkészítő lépésre nincs idő, mert a sötét a-gyalog vezérré változik. A befejező állásban 53. Vxa2 után 53. – Hg4+ 54. Kh3 Vg1, majd 55. Vb2+ Kg6 56. Ff3 Hf2+ 57. Vxf2 Vxf2 könnyű nyeréssel sötétnek. Magnus Carlsen–Szergej Karjakin (2016. november 21.) Rubinstein-megnyitás (ECO D05) : 1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.e3 e6 4.Fd3 c5 5.b3 Fe7 6.O-O O-O 7.Fb2 b6 8.dxc5 Fxc5 9.Hbd2 Fb7 10.Ve2 Hbd7 11.c4 dxc4 12.Hxc4 Ve7 13.a3 a5 14.Hd4 Bfd8 15.Bfd1 Bac8 16.Bac1 Hf8 17.Ve1 Hg6 18.Ff1 Hg4 19.Hb5 Fc6 20.a4 Fd5 21.Fd4 Fxc4 22.Bxc4 Fxd4 23.Bdxd4 Bxc4 24.bxc4 Hf6 25.Vd2 Bb8 26.g3 He5 27.Fg2 h6 28.f4 Hed7 29.Ha7 Va3 30.Hc6 Bf8 31.h3 Hc5 32.Kh2 Hxa4 33.Bd8 g6 34.Vd4 Kg7 35.c5 Bxd8 36.Hxd8 Hxc5 37.Vd6 Vd3 38.Hxe6+ fxe6 39.Ve7+ Kg8 40.Vxf6 a4 41.e4 Vd7 42.Vxg6+ Vg7 43.Ve8+ Vf8 44.Vc6 Vd8 45.f5 a3 46.fxe6 Kg7 47.e7 Vxe7 48.Vxb6 Hd3 49.Va5 Vc5 50.Va6 He5 51.Ve6 h5 52.h4 a2 (diagram) világos feladta (0-1) ### 9. játszma A 9. játszma élő közvetítésének linkje Ismét a spanyol megnyitás, ezúttal az arhangelszki változat került terítékre, amelyet Carlsen eddig csak négyszer játszott sötéttel, és ötször világossal került szembe vele. Egy játszmában sem vesztett. Karjakin 13 alkalommal került szembe a változattal, mindig világossal játszva, és egy alkalommal szenvedett vereséget. A játszma a 21. lépésig a 2014-es sakkolimpia Nakamura–Kaszimdzsanov-játszmát követte, Carlsen ekkor tért el tőle. Az éles középjátékban világosnak gyalogelőnye és futópárja volt, sötétnek ezzel szemben ellenértéket jelenthetett világos gyenge királyállása és az, hogy a gyalogelőny csupán kettősgyalog képében realizálódott világosnak. A 33. lépésben Carlsen elkerült egy szép vezéráldozatos mattkombinációt, ami 33. – Hb4?? után következett volna 34. Vxg6+!! hxg6 35. Ff6 utáni védhetetlen mattállással. Karjakin nagy valószínűséggel nyerőesélyt szalasztott el, amikor az időkontroll előtt 25 perc gondolkodás után a 39. Fxf7+ lépést választotta a nyerőesélyesebb 39. Vb3 helyett. 41. d5 után Carlsen a tisztelőnye visszaadása mellett döntött, és a kialakult végjátékban már könnyen tartotta a döntetlent. Szergej Karjakin–Magnus Carlsen (2016. november 23.) spanyol megnyitás, Morphy-védelem, arhangelszki változat (ECO C78) : 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.O-O b5 6.Fb3 Fc5 7.a4 Bb8 8.c3 d6 9.d4 Fb6 10.axb5 axb5 11.Ha3 O-O 12.Hxb5 Fg4 13.Fc2 exd4 14.Hbxd4 Hxd4 15.cxd4 Fxf3 16.gxf3 Hh5 17.Kh1 Vf6 18.Fe3 c5 19.e5 Ve6 20.exd6 c4 21.b3 cxb3 22.Fxb3 Vxd6 23.Ba6 Bfd8 24.Bg1 Vd7 25.Bg4 Hf6 26.Bh4 Vb5 27.Ba1 g6 28.Bb1 Vd7 29.Vd3 Hd5 30.Bg1 Fc7 31.Fg5 Be8 32.Vc4 Bb5 33.Vc2 Ba8 34.Fc4 Bba5 35.Fd2 Ba4 36.Vd3 Ba1 37.Bxa1 Bxa1+ 38.Kg2 He7 (diagram) 39.Fxf7+ Kxf7 40.Vc4+ Kg7 41.d5 Hf5 42.Fc3+ Kf8 43.Fxa1 Hxh4+ 44.Vxh4 Vxd5 45.Vf6+ Vf7 46.Vd4 Ke8 47.Ve4+ Ve7 48.Vd5 Fd8 49.Kf1 Vf7 50.Ve4+ Ve7 51.Fe5 Ve6 52.Kg2 Fe7 53.Va8+ Kf7 54.Vh8 h5 55.Vg7+ Ke8 56.Ff4 Vf7 57.Vh8+ Vf8 58.Vd4 Vf5 59.Vc4 Kd7 60.Fd2 Ve6 61.Va4+ Vc6 62.Va7+ Vc7 63.Va2 Vd6 64.Fe3 Ve6 65.Va7+ Ke8 66.Fc5 Fd8 67.h3 Vd5 68.Fe3 Fe7 69.Vb8+ Kf7 70.Vh8 Ve6 71.Ff4 Vf6 72.Vb8 Ve6 73.Vb7 Kg8 74.Vb5 Ff6 döntetlen (1⁄2–1⁄2) ### 10. játszma A 10. játszma élő közvetítésének linkje A spanyol megnyitás berlini védelmében Karjakin egy szolidabb folytatást választott, előnye birtokában sötéttel láthatóan a döntetlent tűzte ki célul. Ennek a lehetőségét azonban elszalasztotta, miután Carlsen egymás után két hibás lépését követően nem vette észre a kényszerítő erejű lépésismétléses döntetlen lehetőséget. Carlsen 19. Fxe6 lépésével kinyílt az f-vonal, és az f2-gyalog végzetesen meggyengült. Világos 21. Vh5 lépése után Hxf2+ 22. Kg2 (22. Kg1-re Vg5 23. Vxg5 Hh3+ (sakk!) 24. Kg2 Hxg5 sötét tisztán lenyerte a gyalogot) 22. – Vf7! (fenyeget Hf4+ vezérnyeréssel) 23. Kg1 (23. Ve2-re Hh4+ 24. Kg1 (24. gxh4-re Vg6+ 25. Hg4 Hxg4 26. Kh1 sötét tiszta gyalogelőnyével) Hh3+ 25. Kh1 Hf2+ döntetlennel) 23. – Vf6! (fenyeget Vg5 majd Hh3+, amire nincs jobb, mint 24. Kg2, erre Vf7 lépésismétléssel). Ezután Carlsen szisztematikusan célba vette a sötét állás gyengeségeit, és bár Karjakin szívósan védekezett, a két huszár mozgástere közötti különbség révén Carlsennek csak a gyalogáttörés megfelelő pillanatát kellett kivárnia, amely az 57. lépésben következett be. Világos bástyája betört a 6. sorra, lenyerte a gyenge sötét gyalogokat, kikényszerítette a huszárcserét, majd a király aktivizálása után az előállt bástyavégjáték a két összekötött szabadgyaloggal a nyerést biztosította Carlsennek. (A végállás a diagramon látható.) Magnus Carlsen–Szergej Karjakin (2016. november 24.) spanyol megnyitás, berlini védelem (ECO C65) : 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 O-O 6.Fg5 h6 7.Fh4 Fe7 8.O-O d6 9.Hbd2 Hh5 10.Fxe7 Vxe7 11.Hc4 Hf4 12.He3 Vf6 13.g3 Hh3+ 14.Kh1 He7 15.Fc4 c6 16.Fb3 Hg6 17.Ve2 a5 18.a4 Fe6 19.Fxe6 fxe6 20.Hd2 d5 21.Vh5 Hg5 22.h4 Hf3 23.Hxf3 Vxf3+ 24.Vxf3 Bxf3 25.Kg2 Bf7 26.Bfe1 h5 27.Hf1 Kf8 28.Hd2 Ke7 29.Be2 Kd6 30.Hf3 Baf8 31.Hg5 Be7 32.Bae1 Bfe8 33.Hf3 Hh8 34.d4 exd4 35.Hxd4 g6 36.Be3 Hf7 37.e5+ Kd7 38.Bf3 Hh6 39.Bf6 Bg7 40.b4 axb4 41.cxb4 Hg8 42.Bf3 Hh6 43.a5 Hf5 44.Hb3 Kc7 45.Hc5 Kb8 46.Bb1 Ka7 47.Bd3 Bc7 48.Ba3 Hd4 49.Bd1 Hf5 50.Kh3 Hh6 51.f3 Bf7 52.Bd4 Hf5 53.Bd2 Bh7 54.Bb3 Bee7 55.Bdd3 Bh8 56.Bb1 Bhh7 57.b5 cxb5 58.Bxb5 d4 59.Bb6 Bc7 60.Hxe6 Bc3 61.Hf4 Bhc7 62.Hd5 Bxd3 63.Hxc7 Kb8 64.Hb5 Kc8 65.Bxg6 Bxf3 66.Kg2 Bb3 67.Hd6+ Hxd6 68.Bxd6 Be3 69.e6 Kc7 70.Bxd4 Bxe6 71.Bd5 Bh6 72.Kf3 Kb8 73.Kf4 Ka7 74.Kg5 Bh8 75.Kf6 1-0 ### 11. játszma A 11. játszma élő közvetítésének linkje Megismételték a 2. játszma nyitó lépéseit, amelytől Carlsen a 9. lépésben tért el. A játszma kulcslépése a 19. – d5 lépés volt, amely után sötét áttört a centrumban, és egy veszélyes szabadgyalogja egészen a 2. sorig nyomult. Karjakin 31. c4 lépésével kikényszerítette a bástyák cseréjét, és örökös sakkal döntetlenre mentette az állást. Szergej Karjakin–Magnus Carlsen (2016. november 26.) spanyol megnyitás, zárt változat (ECO C78) : 1.e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 a6 4. Fa4 Hf6 5. O-O Fe7 6. d3 b5 7. Fb3 d6 8. a3 O-O 9. Hc3 Fe6 10. Hd5 Hd4 11. Hxd4 exd4 12. Hxf6+ Fxf6 13. Fxe6 fxe6 14. f4 c5 15. Vg4 Vd7 16. f5 Bae8 17. Fd2 c4 18. h3 c3 19. bxc3 d5 20. Fg5 Fxg5 21. Vxg5 dxe4 22. fxe6 Bxf1+ 23. Bxf1 Vxe6 24. cxd4 e3 25. Be1 h6 26. Vh5 e2 27. Vf3 a5 28. c3 Va2 29. Vc6 Be6 30. Vc8+ Kh7 31. c4 Vd2 32. Vxe6 Vxe1+ 33. Kh2 Vf2 34. Ve4+ döntetlen (1⁄2–1⁄2) ### 12. játszma A 12. játszma élő közvetítésének linkje A 12. játszmában ismét a spanyol megnyitás került terítékre. A 3. játszmában alkalmazott változatot mindkét játékos óvatosan kezelte, és a mérkőzés legrövidebb ideig tartó összecsapásán a szabályok szerinti 30. lépést kivárva egyeztek meg döntetlenben. A páros mérkőzés a rájátszásban dől el. Magnus Carlsen–Szergej Karjakin (2016. november 28.) spanyol megnyitás, nyílt változat (ECO C67) : 1.e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 Hf6 4. O-O Hxe4 5. Be1 Hd6 6. Hxe5 Fe7 7. Ff1 Hxe5 8. Bxe5 O-O 9. d4 Ff6 10. Be1 Be8 11. Ff4 Bxe1 12. Vxe1 He8 13. c3 d5 14. Fd3 g6 15. Ha3 c6 16. Hc2 Hg7 17. Vd2 Ff5 18. Fxf5 Hxf5 19. He3 Hxe3 20. Vxe3 Ve7 21. Vxe7 Fxe7 22. Be1 Ff8 23. Kf1 f6 24. g4 Kf7 25. h3 Be8 26. Bxe8 Kxe8 27. Ke2 Kd7 28. Kd3 Ke6 29. a4 a6 30. f3 Fe7 döntetlen (1⁄2–1⁄2) ### A rájátszás játszmái A szabályok szerint 2016. november 30-án a rájátszás első szakaszában négy rapidsakkjátszmát kellett váltaniuk a mérkőzőknek. A gondolkodási idő fejenként 25 perc volt, lépésenként 10 másodperc többletidővel. Carlsen mind a négy játszmában hamar időelőnybe került, és Karjakin már a második játszmában is csak ügyes, pattot eredményező védőmanővere révén kerülte el a vereséget. A harmadik játszmában időzavarban, rosszabb állásban a 38. Bxc7 lépésével fatális elnézést követett el, és az ezt követő 38. - Ba1 lépésre a játszma feladására kényszerült. A negyedik játszmában Carlsen végig biztosan tartotta kézben a játék menetét, és a világbajnoki döntőt egy emlékezetes vezéráldozattal fejezte be. #### 1. rapid játszma Szergej Karjakin–Magnus Carlsen (2016. november 30.) spanyol megnyitás, zárt változat (ECO C84) : 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.O-O Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a3 O-O 9.Hc3 Hb8 10.He2 c5 11.Hg3 Hc6 12.c3 Bb8 13.h3 a5 14.a4 b4 15.Be1 Fe6 16.Fc4 h6 17.Fe3 Vc8 18.Ve2 Bd8 19.Fxe6 fxe6 20.d4 bxc3 21.bxc3 cxd4 22.cxd4 exd4 23.Hxd4 Hxd4 24.Fxd4 Bb4 25.Bec1 Vd7 26.Fc3 Bxa4 27.Fxa5 Bxa1 28.Bxa1 Ba8 29.Fc3 Bxa1+ 30.Fxa1 Vc6 31.Kh2 Kf7 32.Fb2 Vc5 33.f4 Fd8 34.e5 dxe5 35.Fxe5 Fb6 36.Vd1 Vd5 37.Vxd5 Hxd5 döntetlen (1⁄2–1⁄2) #### 2. rapid játszma Magnus Carlsen–Szergej Karjakin (2016. november 30.) olasz játék (ECO C50) : 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.O-O Hf6 5.d3 O-O 6.a4 a6 7.c3 d6 8.Be1 Fa7 9.h3 He7 10.d4 Hg6 11.Hbd2 c6 12.Ff1 a5 13.dxe5 dxe5 14.Vc2 Fe6 15.Hc4 Vc7 16.b4 axb4 17.cxb4 b5 18.He3 bxa4 19.Bxa4 Fxe3 20.Fxe3 Bxa4 21.Vxa4 Hxe4 22.Bc1 Fd5 23.b5 cxb5 24.Vxe4 Vxc1 25.Vxd5 Vc7 26.Vxb5 Bb8 27.Vd5 Bd8 28.Vb3 Bb8 29.Va2 h6 30.Vd5 Ve7 31.Ve4 Vf6 32.g3 Bc8 33.Fd3 Vc6 34.Vf5 Be8 35.Fe4 Ve6 36.Vh5 He7 37.Vxe5 Vxe5 38.Hxe5 Hg6 39.Fxg6 Bxe5 40.Fd3 f6 41.Kg2 Kh8 42.Kf3 Bd5 43.Fg6 Ba5 44.Ke4 Bb5 45.h4 Be5+ 46.Kd4 Ba5 47.Kc4 Be5 48.Fd4 Ba5 49.Fc5 Kg8 50.Kd5 Bb5 51.Kd6 Ba5 52.Fe3 Be5 53.Ff4 Ba5 54.Fd3 Ba7 55.Ke6 Bb7 56.Kf5 Bd7 57.Fc2 Bb7 58.Kg6 Bb2 59.Ff5 Bxf2 60.Fe6+ Kh8 61.Fd6 Be2 62.Fg4 Be8 63.Ff5 Kg8 64.Fc2 Be3 65.Fb1 Kh8 66.Kf7 Bb3 67.Fe4 Be3 68.Ff5 Bc3 69.g4 Bc6 70.Ff8 Bc7+ 71.Kg6 Kg8 72.Fb4 Bb7 73.Fd6 Kh8 74.Ff8 Kg8 75.Fa3 Kh8 76.Fe6 Bb6 77.Kf7 Bb7+ 78.Fe7 h5 79.gxh5 f5 80.Fxf5 Bxe7+ 81.Kxe7 Kg8 82.Fd3 Kh8 83.Kf8 g5 84.hxg6 döntetlen (1⁄2–1⁄2) #### 3. rapid játszma Szergej Karjakin–Magnus Carlsen (2016. november 30.) spanyol megnyitás, zárt változat (ECO C84) : 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.O-O Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a3 O-O 9.Hc3 Ha5 10.Fa2 Fe6 11.b4 Hc6 12.Hd5 Hd4 13.Hg5 Fxd5 14.exd5 Hd7 15.He4 f5 16.Hd2 f4 17.c3 Hf5 18.He4 Ve8 19.Fb3 Vg6 20.f3 Fh4 21.a4 Hf6 22.Ve2 a5 23.axb5 axb4 24.Fd2 bxc3 25.Fxc3 He3 26.Bfc1 Bxa1 27.Bxa1 Ve8 28.Fc4 Kh8 29.Hxf6 Fxf6 30.Ba3 e4 31.dxe4 Fxc3 32.Bxc3 Ve5 33.Bc1 Ba8 34.h3 h6 35.Kh2 Vd4 36.Ve1 Vb2 37.Ff1 Ba2 38.Bxc7 Ba1 világos feladta (0–1) #### 4. rapid játszma Magnus Carlsen–Szergej Karjakin (2016. november 30.) szicíliai védelem, Prins-változat (ECO B54) : 1.e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. f3 e5 6. Hb3 Fe7 7. c4 a5 8. Fe3 a4 9. Hc1 O-O 10. Hc3 Va5 11. Vd2 Ha6 12. Fe2 Hc5 13. O-O Fd7 14. Bb1 Bfc8 15. b4 axb3 16. axb3 Vd8 17. Hd3 He6 18. Hb4 Fc6 19. Bfd1 h5 20. Ff1 h4 21. Vf2 Hd7 22. g3 Ba3 23. Fh3 Bca8 24. Hc2 B3a6 25. Hb4 Ba5 26. Hc2 b6 27. Bd2 Vc7 28. Bbd1 Ff8 29. gxh4 Hf4 30. Fxf4 exf4 31. Fxd7 Vxd7 32. Hb4 Ba3 33. Hxc6 Vxc6 34. Hb5 Bxb3 35. Hd4 Vxc4 36. Hxb3 Vxb3 37. Ve2 Fe7 38. Kg2 Ve6 39. h5 Ba3 40. Bd3 Ba2 41. B3d2 Ba3 42. Bd3 Ba7 43. Bd5 Bc7 44. Vd2 Vf6 45. Bf5 Vh4 46. Bc1 Ba7 47. Vxf4 Ba2+ 48. Kh1 Vf2 49. Bc8+ Kh7 (diagram) 50. Vh6+ a matt védhetetlen, sötét feladta (1–0) ## A mérkőzés utóélete A világbajnoki döntőt óriási érdeklődés kísérte. A hivatalos weboldalt több mint 10 millióan nézték meg, 90%-uk mobiltelefonról. A helyszíni nézők száma meghaladta a tízezret, amely rekordnak számít. A mérkőzésről több mint 400 akkreditált újságíró tudósított. A klasszikus időbeosztású 12 játszma eredményét figyelembe véve Karjakin 13 Élő-pontot nyert, és a 2016. novemberi 2772 pontjához képest decemberre 2785 ponttal rendelkezik, amivel feljött a világranglista 6. helyére. Carlsen ugyanennyi pontot veszített, de a 2016. decemberi 2840 Élő-pontjával továbbra is a világranglista élén maradt 17 ponttal a 2. helyezett Fabiano Caruana előtt. A rájátszás játszmái a rapidsakk Élő-pontszámot módosították, amelyben Carlsen 12 pontot nyert, és 2906 pontjával 67 pont előnnyel vezeti a világranglistát, míg Karjakin 12 pontot vesztett, és 2806 pontjával a 4. helyre esett vissza. Yasser Seirawan amerikai sakknagymester, egykori junior világbajnok bírálta a döntő lebonyolítási rendszerét, mivel a cím megszerzése kérdésében a rapid játszmák döntöttek, ugyanakkor létezik külön rapidsakk-világbajnokság is. Véleménye szerint a klasszikus sakkvilágbajnoki címnek klasszikus időbeosztású játszmák alapján kell eldőlnie. 6–6-os állás esetén ő egy 13. játszmát javasol, amelyben sötét döntetlenelőnyben lenne, azaz döntetlennél őt hirdetnék ki győztesnek. Véleményét pár nappal később annyiban módosította, hogy a játszmák számát 15-re emelné, és csak ezt követné pontegyenlőség esetén a döntetlenelőnyös utolsó játszma. Carlsen már 2015-ben kifejtette, hogy a kieséses rendszerű világbajnokságot tartaná a legmegfelelőbb formának (bár ezt többen nem tartják a világ legjobb sakkozójának kiválasztására alkalmasnak), míg Karjakin szerint a jelenlegi lebonyolítási forma megfelelő, és kész arra, hogy a következő alkalommal is megmérkőzzön a címért, a díjalap mértékét viszont megemelné. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón mindketten legközelebbi tervükként a decemberi rapid- és villámsakk-világbajnokságon való részvételt említették meg. Karjakin még hozzátette, hogy a közeljövőben szeretne több időt tölteni családja körében, mivel kisfia a mérkőzés ideje alatt tette meg első lépéseit.
306,758
Medal of Honor
26,913,727
null
[ "Amerikai katonai kitüntetések", "Kiemelt cikkek" ]
A Medal of Honor (magyar fordításban Becsület érdemérem vagy Becsületérem) a legmagasabb fokozatú amerikai katonai kitüntetés, hasonló a brit Viktória-kereszthez és a Francia Köztársaság Becsületrendjéhez. Azok az amerikai katonák kapják, akik „az életük kockáztatásával, kiemelkedő vitézséget és elszántságot tanúsítva, messze a kötelezettségeken felül teljesítenek a fegyveres ellenséggel szembeni harci cselekmény során.” Természetéből adódóan ezt a becsületérmet gyakran adományozzák posztumusz jelleggel. A kitüntetésre az összes amerikai haderőben szolgáló katona jogosult. Saját formájú kitüntetése van a légierőnek, a hadseregnek és a haditengerészetnek. A tengerészgyalogság és a parti őrség a haditengerészeti kitüntetést használja. A Medal of Honort többnyire maga az amerikai elnök adja át a kitüntetettnek, illetve posztumusz kitüntetések esetén a családtagoknak. A kitüntetés különleges jogi védelmet élvez. A Pentagon statisztikái szerint a második világháborúban 464, a koreai háborúban 133, a vietnámi háborúban 246 alkalommal ítélték meg a Medal of Honort. Az Army Times elemzése szerint a 2000-es évek iraki és afganisztáni háborúiban részt vett egymillió katonára jutott egy Medal of Honor. A korábbi háborúknál ez az arány katonánként egy kitüntetés volt. A Medal of Honor egyike az amerikai haderő nyakba akasztható kitüntetéseinek, de csupán az egyetlen olyan, amely amerikai katonáknak adományozható. A másik ilyen hasonlóan magas szintű kitüntetés a többfokozatú Legion of Merit parancsnoki fokozata, melyet azonban csak külföldi személyek kaphatnak meg. Az amerikai katonák ennek a kitüntetésnek a fokozat nélküli változatát kapják. ## Eredete A katonák hősiességét hivatalosan először George Washington ismerte el 1782. augusztus 7-én, amikor is létrehozta a Badge of Military Merit kitüntetést. Ez volt az újonnan alakult Egyesült Államok első harci kitüntetése, és a Fidelity Medallion után a második legrégebbi amerikai katonai kitüntetés. Az amerikai függetlenségi háború után a Badge of Military Merit feledésbe merült, bár a személyes hősiességet jutalmazó kitüntetés ötlete megmaradt. 1847-ben, az mexikói–amerikai háború kitörése után megalapították a Certificate of Merit Medal kitüntetést azok számára, akik kiemelkedő tetteket hajtottak végre a csatamezőn. Az amerikai polgárháború kezdetén Winfield Scott tábornoknak, az akkori vezérkari főnöknek javasolták egy egyéni érdemrend bevezetését. Scott ugyan nem fogadta el a kezdeményezést, ennek ellenére a kitüntetést a haditengerészet bevezette. Abraham Lincoln elnök 1861. december 21-én iktatta törvénybe a Navy Medal of Valor kitüntetést, a Public Resolution 82-t. Az új kitüntetés tervezésével Gideon Welles haditengerészeti miniszter bízta meg a philadelphiai pénzverdét. Nem sokkal később a szárazföldi erők is egy hasonló kitüntetést terjesztettek elő, amelyet 1862. július 12-én iktattak törvénybe. A Medal of Honor névre hallgató kitüntetést tiszthelyettesek és közlegények kaphatták, akik a polgárháborúban kiemelkedő bátorságot tanúsítottak. ## Megjelenése Az 1862-es bevezetését követően a Medal of Honor külalakja sokat változott. A kitüntetés szárazföldi változatán jelenleg egy babérkoszorúval körülfont aranycsillag látható; a csillag tetején egy sas markol egy „Valor” (bátorság) feliratú sávot. Az érmét egy kapocs rögzíti egy világoskék selyem nyakszalaghoz. A szalag 13⁄16 hüvelyk (30 mm) széles és 213⁄4 hüvelyk (552 mm) hosszú. Az amerikai haderőben szolgáló összes katona jogosult a kitüntetésre. Saját formájú kitüntetése van a légierőnek, a szárazföldi erőknek és a haditengerészetnek. A tengerészgyalogság és a parti őrség a haditengerészeti kitüntetést használja, mivel adminisztratív szempontból a haditengerészeti minisztériumhoz tartoznak. A légierős kitüntetés alakját 1965-ben fogadták el, azelőtt a US Army Air Corps, a US Army Air Forces és a US Air Force tagjai a kitüntetés szárazföldi változatát kapták. A parti őrségben szolgálók kitüntetése 1963 óta elviekben különbözik a haditengerészeti Medal of Honortól. A parti őrségtől a kitüntetést kiérdemelni nagyon nehéz, mert háborús konfliktus esetén a személyi állománya a haditengerészet kötelékébe kerül át alárendelésre. A parti őrség-féle Medal of Honornak azonban még külön tervezete sem létezik. A parti őrség történelme során eddig csupán egyetlenegy tagja részére ítélték oda a Medal of Honort. Douglas Monro jelzőszolgálatos matróz a guadalcanali csata során tanúsított helytállásáért, a kitüntetés haditengerészeti változatát kapta meg. Azokban a kiemelkedően ritka esetekben, amikor egy katona több mint egy Medal of Honorban részesül, a katonai előírások szerint ezt egy kisdíszítéssel jelölik – a szárazföldi erők és a légierő tölgyfalevéllel, a haditengerészet pedig arany szolgálati csillaggal. Eddig 19 esetben kapott katona egynél több Medal of Honort. A kitüntetés szalagsávja a nyakszalaggal megegyező színű világoskék. A szalagsávon öt fehér csillag szerepel egy „M” betűs alakzatban. A szalagsávot csak a díszegyenruhán nem hordják. A szalagsáv 1⁄4 hüvelykkel (6 mm-rel) a többi kitüntetés felett, középen helyezkedik el. Polgári ruhán egy apró kitűzőt lehet viselni, amely ugyanolyan színű, mint a nyakszalag. A kitűzőt az érdemrenddel együtt adják át. ## Zászló adományozása 2002\. október 23-án egy törvénymódosítás tette lehetővé, hogy a Medal of Honor kitüntetettjei egy díszzászlóban is részesüljenek. A zászló terve Bill Kendall nyugállományú őrmestertől származik, aki Darrell Lindsey százados, B–26 Marauder-pilóta és Medal of Honor-kitüntetett emlékére tervezte. Kendallhoz hasonlóan Lindsey százados is a kansasi Jeffersonból származott. Kendall zászlóterve világoskék alapon tizenhárom fehér csillagot ábrázolt. A tervezetet az amerikai hadsereg heraldisztikai intézetében dolgozó Sarah LeClerc továbbfejlesztette. A végsőként elfogadott változaton már nem szerepel a „Medal of Honor” kifejezés, valamint a zászló arany szegélyt kapott. Az első Medal of Honor díszzászlót Paul R. Smith őrmester kapta posztumusz jelleggel az iraki háborúban tanúsított helytállásáért és áldozatáért. A zászlót és a kitüntetést a családjának adták át. 2006. szeptember 30-án a USS Constitution fedélzetén 60 Medal of Honor-kitüntetett vehette át a neki járó díszzászlót. ## Odaítélése A Medal of Honort kétféleképpen lehet odaítélni. A leggyakrabban a kitüntetésre való felterjesztés végigjárja a ranglétrát, és minden szinten elfogadásra kerül. Ritkábban megesik az is, hogy egy állampolgári kérvény eredményeként egy kongresszusi képviselő terjeszt fel valakit a kitüntetésre, amelynek odaítéléséről is a kongresszus dönt. Mindkét esetben a kitüntetést az amerikai elnök adja át a Kongresszus nevében. ## A feltételrendszer fejlődése Pár hónappal azután, hogy Abraham Lincoln elnök beiktatta a Public Resolution 82-t a haditengerészet Medal of Honorjával kapcsolatban, a hadsereg számára is bevezették ezt a kitüntetést. Az első kitüntetett hat uniós katona volt, akik eltérítettek egy déli gőzmozdonyt, és káoszt okoztak az ellenség soraiban. A 19. században a legtöbb Medal of Honort a zászló megmentéséért adományozták, ennek azonban nem csak hazafias oka volt, az akkori csatamezőkön a zászló fontos távközlési szerepet töltött be. Az amerikai polgárháború idejében másféle kitüntetésekre nem volt lehetőség, ezért több olyan cselekedetért is kaptak egyesek Medal of Honort, amiért manapság talán már nem azt kapnák. A kitüntetés feltételein az első világháborút követően szigorítottak. A második világháború után több Medal of Honorra javasolt is valószínűleg inkább Silver Start, Navy Crosst vagy hasonló kitüntetést kapott. Az amerikai polgárháború során Edwin M. Stanton hadügyminiszter odaígérte a Medal of Honort mindenkinek, aki a toborzási idejének lejárta után is a 27. maine-i gyalogsági ezredben maradt. Sokan csak négy további napot maradtak az ezredben, majd leszereltek. A kavarodás miatt Stanton végül is az ezred összes katonájának, mind a 864 embernek megítélte a Medal of Honort. 1916-ban egy bizottságot állítottak fel amelyben öt tábornok is részt vett és megvizsgálták a hadsereg addigi összes Medal of Honor odaítélését. A Nelson Miles tábornok vezette vizsgálat azt ajánlotta, hogy a hadsereg vonjon vissza 911 kitüntetést. Ebben a számban szerepelt többek között a maine-i 27. gyalogezred 864 katonája, az a 29 katona, aki Abraham Lincoln sírjánál állt díszőrséget, hat civil és 12 egyéb eset, ahol a bizottság szerint jelentéktelen okból ítélték meg a kitüntetést. A bizottság javaslata alapján visszavonásra kell kerülnie az általuk javasolt elismeréseknek. A visszavonási javaslatot többször is felülvizsgálták és többek között az első női elismert Dr. Mary Edwards Walker (1877-ben) és a híres bölényvadász és komikus Buffalo Bill (1889-ben) de facto kikerült a javaslatból. A bizottság munkáját végül a Legfelsőbb Bíróság ajánlása zárta le, hiszen azt tanácsolták, hogy a javaslatban szereplők ellen a hadügyminisztérium ne tegyen semmit, így de jure a javaslat ellenére ők is elismertek maradtak. A 20. század elején a haditengerészet több Medal of Honort is megítélt békeidős bátorságért. Hét matróz például azért részesült ebben a kitüntetésben, mert példátlan helytállást tanúsítottak a USS Iowa csatahajó kazánjának felrobbanásakor, 1904. január 25-én. John Henry Helms a USS Chicagón azért kapta a kitüntetést, mert megmentette Ishi Tomizi hajószakácsot a vízbefulladástól. Az első világháború után Richard Byrd és Floyd Bennett az Északi-sark meghódításáért részesültek a kitüntetésben. Thomas J. Ryan tengernagyot azért tüntették ki, mert az 1923-as jokohamai földrengést követően egy égő szállodából menekített ki egy nőt. 1919 és 1942 között a haditengerészet két különféle változatban is kiosztotta a Medal of Honort – az egyiket a csatatéren kívüli bátorságért, a másikat a csatában tanúsított bátorságért. A nem harc közben szerzett érdemekért kapható Medal of Honort a kitüntetést gyártó cég neve után „Tiffany-keresztnek” is hívták. Az első „Tiffany”-t 1919-ben adták ki, ez a kitüntetés ritkaságnak számított és nem volt népszerű. Az alacsony népszerűség eredményeként 1942-ben a haditengerészet visszalépett az egyetlenegy Medal of Honor rendszeréhez, amelyet csak csatában tanúsított bátorságért ítélnek meg. A második világháború kezdetétől számítva a kitüntetést kiemelkedő bátorságért ítélik oda, a messze a kötelezettségeken felüli teljesítményért, és csak akkor, ha a haditettet az ellenséggel szembeni csatában vitték véghez. A szigorítások eredményeként a második világháborúban, illetve utána odaítélt Medal of Honor kitüntetések nagyjából 60%-át posztumusz jelleggel adták át. William McGonagle kapitány ebből a szempontból kivétel, kitüntetését a Liberty-incidens során tanúsított helytállásáért kapta, amikor is izraeli vadászgépek a mai napig tisztázatlan körülmények között, ám állításuk szerint véletlenül, megtámadták a baráti USS Libertyt. ## A kitüntetéssel járó előjogok A Medal of Honorral kitüntetettek hagyományőrző és jogi okokból is számos előjogot kapnak. A hagyomány szerint minden más katona, rangtól függetlenül, köteles tisztelegni a kitüntetettnek. Ha egy magasabb rangú tiszt találkozik egy alacsonyabb rangú, ám kitüntetett katonával, akkor ő a kitüntetésnek tiszteleg, nem várva be a katona tisztelgését. Az amerikai törvények szerint a kitüntetettek számos előnyben részesülnek: - Minden kitüntetett havi 1027 dolláros különleges nyugdíj-kiegészítésben részesül. - A sorállományú kitüntetettek jogosultak egy ruhapénz-kiegészítésre. - Minden kitüntetett és családtagjai különleges vásárlási jogokat kap az amerikai támaszpontok kantinjaiban és áruházaiban. - Minden kitüntetett különleges katonai légi utazási kedvezményben részesül. - Minden kitüntetett gyermeke felvételi nélkül bekerülhet bármelyik amerikai katonai akadémiára. - Minden kitüntetett 10%-kal több nyugdíjat kap. - Minden kitüntetett jogosult, hogy az Arlingtoni Nemzeti Temetőben helyezzék örök nyugalomra. - Minden 2002. október 23. utáni kitüntetett megkapja a Medal of Honor díszzászlót. A törvény szerint mindegyik még élő kitüntetett is megkapja a díszzászlót. - Mint az összes többi kitüntetést, a Medal of Honort is lehet polgári ruhákon hordani. A katonai szabályzat emellett a kitüntetetteknek engedélyezi, hogy bármikor viseljék a díszegyenruhájukat (bizonyos megkötések vannak azért egyes kereskedelmi, politikai tevékenységeket vagy szélsőséges köröket érintően). A fegyveres erők többi tagja csak kivételes alkalmakkor viselheti a díszegyenruháját. ## Jogi védelme 2006 végéig a Medal of Honor volt az egyetlen katonai kitüntetés, amelyet kifejezetten védett egy szövetségi törvény. Ennek értelmében a kitüntetést tilos hamisítani, illetve eladni. A Stolen Valor Act of 2005 ezeket a jogi védelmeket a többi kitüntetésre is kiterjesztette. Az összes Medal of Honort az amerikai védelmi minisztérium adja ki. A kitüntetéssel tilos visszaélni, és a Medal of Honor esetében a büntetés súlyosabb, mint a többi kitüntetésnél. Miután a hadsereg 1903-ban áttervezte a saját kitüntetését, a D37236 számú szabadalommal levédette azt, hogy mások ne gyárthassák. A szabadalom lejárta után a szövetségi kormány törvényben szabályozta a kitüntetés gyártását, viselését és kereskedelmét. A kitüntetéssel visszaélőket már többször is megbüntették, és számos veterán szövetség illetve civilszervezet foglalkozik azzal, hogy leleplezze a Medal of Honorral visszaélőket. A Medal of Honort történelme során több cég is gyártotta. Egyiküket, a HLI Lordship Industriest 1996-ban több mint dollárra büntették, mert 300 hamis kitüntetést gyártott és árult, darabját 75 dolláros áron. Szintén 1996-ban történt, hogy Jackie Stern floridai lakost elítélték, mert úgy viselte a Medal of Honort, hogy arra nem volt jogosult. Hat hónapos fegyház helyett a szövetségi bíró egyéves próbaidőre ítélte, valamint arra, hogy a még élő 171 Medal of Honor-kitüntetett mindegyikének írjon bocsánatkérő levelet. ## Kitüntetettek 2008 márciusáig összesen 3469 Medal of Honort ítéltek meg 3449 ember számára. Tizenkilencen két alkalommal részesültek a kitüntetésben; ebből tizennégyen két kitüntetést kaptak két külön tettért, öten pedig ugyanazért a tettért kapták meg egyszerre a haditengerészet és a hadsereg Medal of Honorját. A második világháború kezdetétől számítva 854 Medal of Honort ítéltek meg, ebből 528-at posztumusz jelleggel. Összesen 625 embert tüntettek ki Medal of Honorral haláluk után. A hadsereg első Medal of Honorját Jacob Parrott közlegény kapta az amerikai polgárháború során játszott szerepéért. Az egyetlen női kitüntetett Mary Edwards Walker, egy polgárháborús katonai orvos. Walker kitüntetését 1917-ben a Miles-bizottság visszavonásra javasolta, mint sok minden más, harci cselekményen kívüli hősiességért megítélt Medal of Honort is. Az első női kitüntetést Jimmy Carter elnök végül 1977-ben – posztumusz – minden kétséget kizáróan visszaadta Walkernek, aki egész életében küzdött kitüntetése elismertetéséért. Bár az 1918 óta hatályban levő katonai szabályzat szerint a kitüntetettek csak az amerikai haderők sorából kerülhetnek ki, több kivételt is tettek. Charles Lindbergh például a légierő tartalékos tisztje volt, de a Medal of Honort polgári pilótaként vette át. A kitüntetést 1921. október 17-én Pershing tábornok az ismeretlen brit katonának adta meg, viszonzásul, hogy az ismeretlen amerikai katonát egy héttel korábban Viktória-kereszttel tüntették ki. E pár kivételtől eltekintve a Medal of Honort csak az amerikai haderőkben szolgálók kapták meg, bár ez nem jelentette feltétlenül azt, hogy mind amerikai állampolgárok voltak. A kitüntetést 61 kanadai kapta meg, főleg az amerikai polgárháborúban végzett tetteikért. 1900 óta csupán négy kanadait tüntettek ki Medal of Honorral. A vietnámi háborúban Peter C. Lemon volt az egyetlen kitüntetett kanadai. Az elismertek között emigráns magyarok is találhatóak. Az Amerikai Magyar Szövetség legkevesebb nyolc elismertet tart számon magyar származásúként. A legismertebbek között megtalálható Számwald Gyula 1848-as honvéd főhadnagy, aki az amerikai polgárháborúban érdemelte ki, és az északiak hét magyar származású tábornokának egyike. Magyar származásúak és posztumusz elismertek a vietnámi háborúban elesett Rábel László, Molnár Ferenc Zoltán törzsőrmesterek és Leslie H. Sabó szakaszvezető. Az amerikai haderők 1973-as vietnámi visszavonulása óta lényegesen ritkábban adományozzák a kitüntetést. Az azóta eltelt időben az elismertek többsége posztumusz kapta meg. Az első két kitüntetést Randy Shughart őrmester és Gary Gordon törzsőrmester érdemelte ki. Ők az amerikai hadsereg Delta Force kommandó mesterlövészeiként egy ellenség által lelőtt UH–60 Black Hawk helikoptert védtek meg az 1993-as mogadishui csatában (lásd A Sólyom végveszélyben című filmet). Két másik kitüntetést az iraki háborúban tanúsított helytállásáért kapta Paul Ray Smith őrmester és Jason Dunham tengerészgyalogos tizedes. 2003 áprilisában Smith őrmester több mint ötven iraki katonát lőtt le a bagdadi repülőtéren, és így megakadályozta, hogy az irakiak lerohanjanak egy sebesült amerikaiakat elszállásoló elsősegélyhelyet. 2007. január 11-én George W. Bush elnök posztumusz Medal of Honort adományozott Dunham tizedesnek, miután az 2004 áprilisában egy kézigránátra vetette magát, hogy a szíriai határ közelében megmentse bajtársait. 2007\. október 22-én Bush elnök a SEAL-kommandós Michael P. Murphy tengerész családtagjainak adta át a Medal of Honort, hálául az afganisztáni hősi helytállásáért. 2008\. március 3-án Bush elnök posztumusz jelleggel Woodrow W. Keeble főtörzsőrmester családjának adományozta a kitüntetést a koreai háborúban tanúsított helytállásért. Keeble főtörzsőrmester 1982-ben hunyt el, és családja hosszú időn át küzdött azért, hogy a kétszer is elvesztett kitüntetési jelölést ismerjék el. A sziú származású Keeble volt az első amerikai indián, akit Medal of Honorral tüntettek ki. Ez volt egyébként a 49. Medal of Honor, melyet 1979 óta utólag ítéltek oda. 2008\. március 17-én az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, hogy Michael A. Monsoor tengerész, SEAL-kommandós családja 2008. április 8-án a Fehér Házban veheti át a posztumusz Medal of Honort. 2010\. szeptember 10-én a Fehér Ház bejelentette, hogy Salvatore Giunta törzsőrmester lesz a Medal of Honor első élő, vagyis nem posztumusz kitüntetettje a vietnámi háború óta, aki az afganisztáni Korengal-völgyben 2007. október 25-én ádáz tűzharcban tanúsított kivételes helytállásáért és hősiességéért veheti át a kitüntetést az elnöktől. Mint az Afganisztánban harcoló negyedik kitüntetett, Giunta törzsőrmester 2010. november 16-án kapta meg Barack Obama elnöktől a Medal of Honort. ## Kitüntetések statisztikai adatai A kitüntetések jelentős részét a szárazföldi erők katonái kapták meg és a legtöbb kitüntetést 1522 darabot az amerikai polgárháború során adományoztak. ### Kettős kitüntetettek Tizenkilencen kapták meg kétszer a Medal of Honort, ebből öten ugyanazon cselekedetért megkapták a hadsereg és a haditengerész kitüntetését is. ## Vitatott esetek A kitüntetéshez kapcsolódik, hogy gyakran nagy vitákat vált ki az adományozása. Volt olyan, amikor már odaítélt elismerések jogosságát vitatták, és természetesen ennek ellenkezője is, hiszen faji vagy vallási alapú viták már többször keletkeztek, ha valaki hátrányosnak vélt helyzete miatt nem kapta meg a kitüntetést. Az amerikai hadsereg 1993-ban végzett tanulmánya szerint a második világháború során a Medal of Honor odaítélésében faji és vallási alapú megkülönböztetést tapasztaltak. Egyetlenegy második világháborúban szolgáló fekete katona sem kapta meg a Medal of Honort. Részletes vizsgálatok eredményeként az 1993-as tanulmány azt javasolta, hogy több Distinguished Service Cross-t terjesszenek fel Medal of Honornak. 1997. január 13-án Bill Clinton elnök hét fekete második világháborús veteránnak illetve családjának adta át a kitüntetést. Ázsiai származású amerikaiak esetében is végeztek hasonló kutatásokat 1998-ban, aminek eredményeként 2000-ben Bill Clinton elnök 21 új Medal of Honort adott át – ebből 20-at a 442. ezredharccsoportban szolgáló japán származású veteránoknak. 2005-ben George W. Bush elnök a magyar születésű holokauszttúlélő Rubin Tibornak adta át a kitüntetést, aki többek szerint zsidó származása miatt nem kapott kitüntetést a koreai háborúban tanúsított helytállásáért. A már odaítélt kitüntetések bírálatára is van példa. Az 1890. december 29-én Wounded Knee-nél történt mészárlás kapcsán, kifogást fogalmaztak meg egyes ma is élő amerikai indiánok, hiszen ott 20 érmet ítéltek oda az incidensben részt vevő katonáknak. Ők „Medals of Dishonor”-t érdemlőnek minősítették a hadsereg ottani tevékenységét. Felhívták a figyelmet arra is, hogy mindössze néhány magasabb elismerést kapott az a Dél-Dakotából származó indián származású amerikai katona, aki becsülettel szolgálta végig a második világháborút. Egyes amerikai és brit körökben nagy visszatetszést váltott ki, hogy a Medal of Honor néven futó játékprogramok között megjelent az Afganisztánban játszódó és az Anakonda hadműveletet története alapján készített verzió. Ebben a játékban lehet a tálibokat kiválasztva az amerikai katonák ellen harcolni. A játékprogram ellen tiltakozott Liam Fox brit védelmi miniszter, és az Amerikai Egyesült Államok megtiltotta, hogy az amerikai hadsereg vagy légierő bázisain lévő boltok forgalmazzák a játékot. A tiltakozások eredményeként az Afganisztánban meghalt katonák családját, rokonait sértő játék gyártója engedett, és Szembenálló Erőknek (Opposing Force) nevezte át a tálib harcosokat.
111,674
August Bebel
26,807,302
null
[ "1840-ben született személyek", "1913-ban elhunyt személyek", "Kölniek", "Németországi politikusok" ]
Ferdinand August Bebel (Deutz (ma Köln egyik városrésze), 1840. február 22. – Passugg, Graubünden kanton, Svájc, 1913. augusztus 13.) német marxista politikus, a szervezett németországi szociáldemokrata munkásmozgalom alapítóinak egyike. Politikai nézeteinek gyökerei a liberális-demokratikus kézműves és munkásegyesületekben voltak, mielőtt a marxizmus felé fordult. Évtizedeken át együtt dolgozott Wilhelm Liebknechttel, 1869-ben vele együtt alapította meg az SDAP-t, a Németországi Szociáldemokrata Munkáspártot (Sozialdemokratische Arbeiterpartei (Deutschland)). 1875-ben részt vett a párt egyesítésében az Általános Német Munkásegyesülettel (Allgemeiner Deutscher Arbeiterverein), az új párt neve Németországi Szocialista Munkáspárt (SAPD) lett. A párt elleni elnyomási kísérleteknek az ún. szocialista törvény volt az alapja. Ebben az időszakban vált Bebel a szociáldemokrácia központi személyiségévé, és 1892-től egyike lett az SPD, Németország Szociáldemokrata Pártja két elnökének. Az SAPD ezt az új nevet vette fel 1890, a szocialista törvény hatályon kívül helyezése után. Bebel népszerűségét a nép ajkán olyan megnevezések jelzik, mint „Kaiser Bebel” (Bebel császár) vagy „Arbeiterkaiser” (munkáscsászár). A következő években továbbra is a párt élén állt és képviselte az SPD úgynevezett marxista centrumát, a baloldali szárny és a „revizionista” szárny között. A Német Császárság egyik legjelentősebb parlamenti képviselőjeként jelentős hatású írások szerzője volt. ## Gyermekkora és ifjúsága Bebel szegény körülmények között élő család gyermeke volt, apja Johann Gottlob Bebel altiszt, anyja Wilhelmine Johanna Simon. A deutzi erődítmény kazamatáiban született. Apja már korán, 35 éves korában meghalt gümőkórban, 1844-ben. Anyja házasságot kötött az apa ikertestvérével, aki a Pulheim város Brauweiler nevű városrészében lévő dologházban (javítóintézetben) felügyelő volt. A mostohaapa is meghalt két évvel később. Mivel az özvegyen maradt anyának nem volt joga özvegyi nyugdíjra, ezért elszegényedve elköltözött a családjához Wetzlarba, ahol August népiskolába járt. Tehetségét felismerte egyik tanára, és az iskolai órákon kívül matematikát tanított neki. Édesanyja 1853-ban meghalt. Gyermekeinek néhány földparcellát hagyott hátra Wetzlar körül. A két fiútestvér az anya rokonaihoz került. Egy, az árvák támogatását célzó alapítvány segítette őket anyagiakkal, ez biztosította a neveltetésüket. Később Bebel a végrendeletében 6000 márkát hagyományozott hálából az alapítványnak. Pénzügyi nehézségei miatt Bebel kénytelen volt lemondani arról a szándékáról, hogy bányamérnök legyen. 1854–1857 között, minden érdeklődés nélkül, kitanulta az esztergályos szakmát Wetzlarban. A nehéz munka mellett megpróbálta autodidakta módon, könyvekből továbbképezni magát. A tanoncévek után 1858-ban, a céhes legények hagyománya szerint, vándorútra indult előbb a délnyugat-németországi Freiburgba, majd Regensburg, München és Salzburg következtek. Freiburgban belépett a helyi katolikus segédegyletbe, mely akkoriban protestánsokat is felvett. Salzburgban is részt vett az egyesületi életben, mert vonzották a hírlapolvasó termek és a továbbképzési lehetőségek. Amikor 1859-ben kitört a szardíniai háború, „kalandvágytól” vezetve – mint önéletrajzában írta – jelentkezett önkéntesnek a tiroli vadászokhoz, de mivel nem volt tiroli, elutasították. Ezután megpróbált belépni a porosz hadseregbe, de időközben megkötötték a békét. A későbbi katonaorvosi vizsgálatok alkalmával Bebelt egyébként gyenge testalkata miatt mindig alkalmatlannak nyilvánították katonai szolgálatra. 1860-ban több állomáson keresztül visszakerült Wetzlarba, mivel azonban nem talált munkát, továbbment a Szász Királyságba. ## Politikai aktivitásának kezdetei ### Polgári egyesületektől a munkásegyesületig Lipcsében gyorsan talált munkát egy nagyobb üzemben. Itt rossz minőségű ételt adtak a munkásoknak, ezért rábeszélte a többi segédet, hogy tiltakozzanak. Mivel a mester belátta a követelések jogosságát, nem jött létre a tervezett sztrájk. A város annak idején a munkások és kézművesek egyesületi életének egyik központja volt. Liberális és demokratikus polgári körök támogatták ezeknek az egyesületeknek a létrejöttét. Céljuk egyrészt a munkások és kézművesek szakmai lehetőségeinek szélesítése volt, másrészt ily módon akarták ezeket a csoportokat a liberalizmusnak megnyerni. 1861 februárjában megalapították a Politechnikai Társaságot (Polytechnische Gesellschaft) és néhány liberális kezdeményezésére az Ipari Tanegyesületet (Gewerblicher Bildungsverein), amihez Bebel is csatlakozott. Ez az egyesület a korai munkásmozgalom vezetőinek egész sorát adta: Bebel mellett közéjük tartozott még Friedrich Wilhelm Fritzsche, Otto Dammer vagy Julius Vahlteich. Bebel ekkor még kézművesnek tekintette magát és mester szeretett volna lenni. El is érte a célját: 1864-ben saját műhelyt hozott létre, az ehhez szükséges tőkét a család Wetzlarban lévő kis ingatlanának eladásával biztosította. Üzeme az első években még igen kicsiny volt: kezdetben csak egy segédje és egy tanonca volt. Próbálta a piac lehetőségeihez képest munkásait más munkaadókkal ellentétben nem kizsákmányolni, kevesebb munkaidő mellett a szokásosnál több bért adott nekik. A tanegyleten belüli tanfolyamokat és előadásokat nagyon komolyan vette. 1862-ben az egyesület elnökévé választották, és az egyesületi könyvtár, valamint a szórakoztatást szervező részleg vezetője lett. Politikai nézeteiben eleinte elutasította a munkások nagyobb önállóságra irányuló törekvéseit. Amikor 1862-ben Julius Vahlteich és Friedrich Wilhelm Fritzsch megkísérelték az egyesületet politikai szervezetté alakítani, Bebel ellenezte ezt, és e tagok kizárása mellett volt, akik így megalapították az Előre a Haladásért Egyesületet (Verein Vorwärts). 1862 őszén indultak meg a több tartományra kiterjedő Német Munkástanács (Deutscher Arbeitertag) megalapításának előkészületei, s Bebel az előkészítő bizottság tagja volt. Szembeszállt azonban Ferdinand Lassalle szakszervezeti szocialistának a követelésével, amelynek lényege az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog a munkásság számára, mivel Bebel a munkásokat politikailag még nem tartotta elég érettnek. 1863 májusában megalakult az Általános Német Munkásegyesület (Allgemeiner Deutscher Arbeiterverein, ADAV). Ezt a munkásegyesületek mozgalmának liberális része fenyegetésnek tekintette, amire úgy reagáltak, hogy már júniusban egybehívták a Német Munkásegyesületek Tanácsát (Vereinstag Deutscher Arbeitervereine) Frankfurt am Mainban. A szervezetben Lipcse küldöttjeként Bebel volt jelen. A Kézműves Tanegylet (Gewerblicher Bildungsverein) Lipcsében már ezelőtt különvált a Politechnikai Társaságtól, majd egyesült az Előre a Haladásért Egyesülettel, és Munkásegyesület (Arbeiterverein) néven újjáalakultak. Bebel előbb az elnök első helyettese volt, később elnökké választották. 1864-ben ő lett a lipcsei, második Német Munkásegyesületek Tanácsa (Vereinstag Deutscher Arbeitervereine) gyűléseinek helyettes elnöke. ### A szocializmus felé fordulás Bebel politikai irányultsága kezdett megváltozni. Lassalle határozott ellenfele maradt ugyan, de intenzíven elemezte az írásait, és ezek hatására lassan maga is a marxizmus felé orientálódott. „Lassalle követőivel vívott állandó harcomban, Lassalle munkáit olvasnom kellett, hogy tudjam, mit kívánnak elérni, aminek az lett a következménye, hogy bennem hamar elindult egy változás. (...) Mint csaknem mindenki, aki szocialistává lett, Lasalle-on keresztül elérkeztem Marxhoz. Lassalle írásai előbb voltak a kezünkben, mintsem Marxot és Engelst megismertük volna.” A szociális konfliktusokat látva Bebel egyre jobban kezdett kételkedni abban, hogy van-e értelme a munkásságot továbbra is a liberalizmushoz kötni. Szerepe volt ebben a Friedrich Albert Lange filozófusnak és társadalomkritikusnak, akivel a Német Munkásegyesületek Tanácsa vezetőségében került kapcsolatba. Egy könyvnyomdász-sztrájkban Bebel volt a közvetítő, részt vett egy bányász-szakszervezet megalakításában is, és Lassalle követőivel együtt a szervezet maga is részt vett egy sztrájkban. A polgári demokráciától való elfordulás és a szocializmus eszméihez való közeledés nem okozott Bebelnek „nagyobb lelki küzdelmet”. Továbbra is kitartott megváltozott politikai alapállása, meggyőződése mellett, még ha ennek személyes kapcsolatai is kárát látták. Ebben megerősítette őt a Wilhelm Liebknechttel való találkozása 1865-ben, Lipcsében. Liebknecht a városba költözött, miután korábban Londonban Karl Marx és Friedrich Engels köréhez tartozott. Bebel, ha nem is kritikátlanul, de Liebknecht sok nézetét átvette. Az ő hatására fogadta el azt az alaptételt, hogy a politikai és társadalmi harcnak a munkásságnál egységet kell alkotnia. Emiatt kellett a munkásegyesületeknek a liberálisoktól elfordulniuk. Önéletrajzában azonban Bebel visszautasította, hogy Liebknecht hatására lett volna szocialistává, mert ő már ezen az úton volt, még mielőtt találkozott volna Liebknechttel. Liebknechtet bírálta amiatt, hogy előzetes egyeztetések nélkül teremtett kész helyzeteket, és azután – mivel híján volt a gyakorlatnak – mások voltak kénytelenek helyette intézkedni. Ennek ellenére mindkettőjüket „elválaszthatatlanoknak” tartották, és kezdeti munkakapcsolatukból barátság lett. ### Szász Néppárt (Sächsische Volkspartei) Bebel átvette Liebknechttől a poroszellenességet is. Amikor 1866-ban küszöbön állt a porosz–osztrák–olasz háború, Bebel egy nagy népgyűlésen bírálta Otto von Bismarck németellenes politikáját, és kiállt a nagynémet megoldás (Großdeutsche Lösung) mellett. 1866-ban Wilhelm Liebknechttel együtt megalapította a radikális demokratikus Szász Néppártot. Bár szocialista álláspontjuk határozott volt, Bebel és Liebknecht célja mégis az alakulóban lévő Északnémet Szövetség (Norddeutscher Bund) keretében a munkások, nagynémet és munkásbarát polgári erők szövetségének létrehozása volt a porosz uralom ellen. Ebben az évben vette feleségül Julie Otto kalaposnőt, egy vasúti munkás leányát, aki később Julie Bebelként vált híressé. Felesége támogatásának köszönhetően erősebben tudott koncentrálni a politikai történésekre, jóllehet továbbra is kézművesként dolgozott. Az egyesületi és pártmunkán kívül újságírással is foglalkozott. Cikkeket írt a Deutsche Arbeiterhalle-ba (Német Munkáscsarnok), ami a Német Munkásegyesületek Tanácsának lapja volt, valamint a Liebknecht kiadásában megjelenő Demokratisches Wochenblatt-ba (Demokratikus Hetilap), amely a szász, illetve Német Néppárt sajtóorgánuma volt. ## Eisenachból Gothába ### A Szociáldemokrata Munkáspárt megalapítása 1866-ban Bebel belépett a két évvel korábban Londonban alapított szocialista Első Internacionáléba. A munkásegyesületeken belül az internacionálé célkitűzéseiért és szervezetépítési elgondolásaiért szállt síkra. A német munkásegyesületek napján (Vereinstag Deutscher Arbeitervereine (VDAV)), 1867-ben, Gerában el tudta érni egy igazi elnökség létrehozását az állandó bizottság helyett. Az elnök megválasztásakor több szavazatot kapott, mint ellenlábasa, Max Hirsch társadalompolitikus. Egy évvel később a VDAV nürnbergi napján elsősorban Bebel érdeme volt, hogy a szövetség csatlakozott az Első Internacionáléhoz. Azért lépett fel ennek a programnak az átvételéért, „mert az a munkásság követeléseit élesen és tisztán fogalmazta meg és mert kell egy vezérlő zászló az egész civilizált világ munkásmozgalmai számára.” Ez a csatlakozás vezetett a liberális és polgári demokratákkal való szakításhoz. Egy, a Lasalle munkásságának köszönhető ADAV melletti új munkásmozgalom szakszervezeti ágaként, a Munkásság Szövetsége (Arbeiterschaftsverband) valamint a liberális Hirsch–Dunckerschi Kézművesegyesület (Hirsch-Dunckerschen Gewerkvereinen) ellenpontjaként Bebel – Liebknecht támogatásával – az úgynevezett Nemzetközi Kézműves Szövetségek (Internationale Gewerksgenossenschaften) egész sorát alapította a különböző munkáscsoportosulások számára, és megalkotta ezek alapító okiratainak mintáját. A VDAV nürnbergi napjának határozatai és az ADAV fejlődése fontos lépések voltak az új munkáspárthoz vezető úton. Az ADAV elnökének, Johann Baptist von Schweitzernek sokéves működése és diktatórikus vezetési stílusa ahhoz vezetett, hogy számos tagjuk Bebel és Liebknecht táborába ment át. A két oldal vitái élessé, polémiássá váltak. 1869\. augusztus 8-án a VDAV, az ADAV egykori tagjai és a Szász Néppárt Bebel elnöksége alatt egy új párban, a Német Szociáldemokrata Munkáspártban (Sozialdemokratische Arbeiterpartei Deutschland) egyesültek. Bebel volt az eisenachi alakuló pártnap (Eisenacher Programm) legfontosabb szervezője és azt Liebknechttel előkészítve együtt formálták. Ellentétben az ADAV-val az új párt struktúrája demokratikus volt. Jogi akadályok miatt ugyan nem volt lehetséges a belépés a szocialista Internacionáléba, de Bebel kihangsúlyozta, hogy az új párt az Internacionálét minden pontjában támogatja, anyagilag és eszmeileg egyaránt. Meg akarta tartani a párton belül megmaradt polgári demokratákat és ezért a párt neveként a Demokratikus Szocialista Párt (Demokratisch Sozialistische Partei) nevet javasolta, de ezt nem fogadták el. Az ezt követő időben a közvéleményt akarta megnyerni az új párt számára mint szónok és mint író. Különösen hatásos volt az 1870 elején megjelent brosúrája: Unsere Ziele (Céljaink), mely igen sok kiadást élt meg. Ebben a munkásosztály fogalmát nagyon szélesen határozta meg. Ez az osztály az ő felfogásában a tulajdonképpeni munkáson kívül magába foglalja a kis kézműveseket, de a kisparasztokat, az iskolai tanítókat és a beosztott hivatalnokokat is. Mivel ezek a társadalmi csoportok együttesen a népesség túlnyomó többségét teszik ki, semmiképp sem lehet a munkásosztály győzelmét követően osztályuralomról beszélni, sokkal inkább egy „józan demokratikus társadalom” céljairól. A magántulajdonon alapuló termelési mód helyébe szövetkezeti termelési módnak kellene lépnie. Bebel nem zárta ki a forradalmat sem, mint az e társadalomhoz vezető átmenetet. Mindezen túl az írás magában foglalja a nők emancipációjának követelését is. Annak ellenére, hogy tagja volt az Internacionálénak, Bebel bizonyos részterületeken messze más nézeteket vallott, mint Marx és Engels. Politikai aktivitása miatt ismét bíróság elé kellett állnia, és Lipcsében három heti börtönbüntetést kapott. ### Parlamenti képviselő (Reichstagsmitglied) Az Északnémet Szövetség alkotmányozó parlamentjének (Reichstag des Norddeutschen Bundes) választásán Bebel a Glauchau–Meerane választókörzetben a lassalle-ista Friedrich Wilhelm Fritzsche ellen indult és lett választott képviselő. Ezt a választókörzetet képviselte 1877-ig. Ezután 1883-ig egy drezdai választókerület képviselője volt. Ezekben az időkben Bebel és Liebknecht között, minden közös vonásuk ellenére, komoly nézetkülönbségek jelentkeztek a parlamentarizmus megítélésében. Liebknecht elutasította a „paktieren und parlamenteln” (megközelítőleg = lepaktálni és parlamenti csoportokat alkotni) gyakorlatát. Ő a parlamentet csupán a politikai propaganda eszközének tekintette. Bebel viszont a képviselőházat a munkásság helyzete javításának eszközeként fogta fel. Különösen erőteljesen lépett fel a parlamenti viták során a munkavédelem, a női és a gyermekmunka kérdéseiben. Az Iparűzési Tanácsadó Bizottság (Kommission zur Beratung der Gewerbeordnung) tagjaként sikerült elérnie, hogy a munkakönyvek vezetését megszüntessék, mert azokat a munkaadók részben a munkások kézben tartására használták ki. Emellett követelte, hogy munkaügyi bíróságok (Gewerbegerichte) döntsenek a felmondásokkal kapcsolatos jogvitákban. Továbbá követelte a Trucksystem (munkások áruval való kifizetése) felszámolását, és síkra szállt a 14 éven aluli gyermekek dolgoztatásával szemben is. Mind Bebel, mind Liebknecht hevesen támadták az Északnémet Szövetség politikai rendszerét. Szerintük e szövetség megalapítása semmiképp sem szolgálta a német egység megteremtését, sokkal inkább porosz hatalmi érdekek rejtőztek mögötte. Az eredmény véleményük szerint így nem lehet más, mint „Nagy-Poroszország, számos vazallus állammal körülvéve, melyeknek kormányzatai nem többek, mint a porosz korona főkormányzói.” Bebel első parlamenti beszédében kiemelte, hogy az ő álláspontja a német egység és nem a poroszok álláspontja. Semmire nem becsülte azt a szövetséget, mely „Németországot egyetlen nagy kaszárnyává teszi, hogy a szabadság és a nép jogának maradványait is tönkretegye.” Bebel és Liebknecht nagynémet, föderalista álláspontja ellentmondásban állt az ADAV kisnémet–porosz álláspontjával. Ez a különbség a szocialista munkásmozgalom két főiránya közötti konfliktust is elmélyítette. Bebel a tapasztalt képviselők között is érvényesülni tudott. Ragyogó szónoki képességeit politikai ellenfelei is elismerték. Otto von Bismarck közeli bizalmasa, Hermann Wagener, így jellemezte őt utólag: „Bebel nem pusztán egy kiemelkedő, természetes tehetséggel megáldott szónok, hanem rendelkezik államférfiúi képességekkel is, ami beszédeinek egy magasabb minőséget kölcsönöz, és így csak kevesen képesek magukat vele összemérni, összehasonlítani.” Engels Bebelt mint képviselőt az antik kor nagy szónokával, a retorika mesterével, Démoszthenésszel hasonlította össze, sőt maga Bismarck is úgy emlegette, mint „az egyetlen szónok a parlamentben”. ### A porosz–francia háborúval kapcsolatos álláspontja A porosz–francia háború háború 1870-ben kezdődött és párton belüli válsághoz vezetett, amit Liebknecht és Bebel álláspontja váltott ki: ez a háború III. Napóleon érdekében folytatott dinasztikus háború. Kérdésként vetődött fel, hogy – figyelembe véve az általános háborús lelkesedést is – a háborús hiteleket támogassa-e a párt vagy sem. Bebel a Német Szövetség parlamentjében úgy nyilatkozott, hogy ő és Liebknecht erre a célra nem szavazhat meg pénzt, mivel ez a tett a porosz kormányzat melletti bizalmi szavazással lenne egyenértékű, holott az maga okozta – az 1866-os háborúval – ezt az új háborús helyzetet. Ugyanakkor a pénzt mégis biztosítani akarta, mivel annak megtagadását lehetett volna úgy is értelmezni, mint egyetértést Bonaparte aljas és bűnös politikájával. „Mi minden dinasztikus háborúnak elvből ellenfelei vagyunk..., így sem közvetlenül, sem közvetve nem támogatjuk ezt a háborút, tehát a kérdésben tartózkodnunk kell.” Braunschweigban a pártbizottság – az SDAP legfelső grémiumaként – ezzel szemben a háborút védekező háborúnak tekintette és bírálta két parlamenti képviselőjének álláspontját, sőt éles támadást indított ellenük a párt sajtóorgánumában, a Der Volksstaat-ban (Népállam). A sedani csatát Franciaország elvesztette és a a II. császárság véget ért, ami egyben a belső pártvitának is véget vetett. A párt a háború azonnali befejezését követelte. Az Északnémet Parlamentben Bebel 1870. november 26-án tiltakozott Elzász–Lotaringiának a Német Birodalomhoz való csatolása ellen a népek önmeghatározási jogának nevében, és figyelmeztetett a németek és a franciák ellenséggé válására. Követelte „a békét a francia nemzettel, minden annexióról lemondva”. Ezzel a lassalle-isták és az eisenachiak egy hangon beszéltek. Képviselőik ettől kezdve mindig a további háborús hitelek ellen szavaztak. Bebel és vele együtt az egész párt emiatt „hazaárulóknak” számítottak. Bebel mind a háború első felének dinasztikussá nyilvánításában, mind a második felének német hódító háborúvá nyilvánításában Marx és Engels felfogását követte. A Német Császárság parlamentjében (Reichstag des Deutschen Kaiserreichs) Bebel ismét mandátumot szerzett, és azonnal hevesen bírálta az új államot. A szocialista munkásmozgalmon kívül különösen a Párizsi Kommünt támogató kijelentései ütköztek széles körű ellenkezésbe és elutasításba. 1871. május 25-én a parlamentben nyíltan szolidáris érzelmeinek adott hangot a szétvert Kommün mellett: „Akkor is, ha Párizs e pillanatban elnyomott, emlékeztetem Önöket arra, hogy e küzdelem csak kis előcsatározás volt, hogy a fő dolgok még előttünk állnak Európában, és hogy még mielőtt pár évtized eltelne, a párizsi proletariátus csatakiáltása – Háború a paloták ellen, béke a kunyhóknak, halál a nyomorra és a henyélésre! – az egész proletariátus csatakiáltásává fog válni!” Ez a beszéd megerősítette Bismarckot és más kormányköröket is abban a feltételezésükben, hogy a szocialisták esetében az államot veszélyeztető forradalmárokról van szó. Az SDAP-t ezután rendőri felügyelet alá vették. ### A lipcsei felségárulási per Már 1870-ben nyomozás folyt Bebel, Liebknecht és Adolf Hepner, a Volksstaat (Népállam) szerkesztője ellen felségárulás címén. 102 napos vizsgálati fogság után a vádlottakat bizonyítékok híján szabadlábra helyezték, mert a házkutatások során a hatóságok nem találtak terhelő bizonyítékokat. 1872-ben mégiscsak büntetőbíróság elé kellett állniuk. A lipcsei felségárulási per terhelő bizonyíték híján csak kirakatper volt. Ez alkalmat adott a vádlottaknak arra, hogy a közvélemény előtt hatásosan védjék meg magukat. Bebel visszautasította azt a vádat, miszerint az SDAP a politikai céljait erőszak útján kívánná elérni. „Pártunk nem a puccsok pártja, nem olyan párt, amely zavargásokat és puccsokat írt a zászlajára.” A per folyamán Lassalle-ra hivatkozott és úgy érvelt, hogy a munkáspárt a forradalmat, mint a nyilvános állapotok átalakításának békés útját érti. A módokról és mikéntekről a párton belül még soha nem volt véleménycsere. „Ezt mi a jövőre bíztuk rá; ki akarjuk várni azt, hogyan fejlődnek a dolgok.” Bebel és Liebknecht két év börtönt kapott, Hepnert felmentették a vád alól. Bebel esetében később még egy kilenc hónapos szabadságvesztés jött ehhez felségsértés címén. Képviselői mandátumát visszavonták. Az ítélet nem érte el célját. Sokkal inkább az ellenkezőjét azzal, hogy a vádlottak, Liebknecht és Bebel ezzel politikai mártírokká váltak és a mozgalmuk még további híveket nyert. Bebel a fogsága alatt az előző évek megterheléseit testileg is kiheverte. Mindenekelőtt továbbképezte magát, egyenesen az ő „börtönegyeteméről” beszélt. Nem csak szocialista szerzőket olvasott, hanem a kortárs tudomány vezető alakjainak munkáit és klasszikusokat is, mint Platónnak az Állam című művét. Fogolytársa, Liebknecht bevezette őt a történelemtudományokba és a természettudományokba, angolra és franciára tanította. Bebel a tanultakat gyümölcsöztette. A kereszténység szociális tanításaiból fordított franciából, kommentárt is írt hozzájuk. Írt egy munkát az 1525-ös német parasztháborúról (Deutscher Bauernkrieg von 1525). Emellett elkezdte első tanulmányait írni, melyekből későbbi könyve A nő és a szocializmus (Die Frau und der Sozialismus) született. Mindezek ellenére szenvedett attól, hogy nem képes aktív politikai küzdelemre. Ez számára annál is inkább kemény csapás volt, mert központi választóvonalak tűntek el az ADAV és a Szociáldemokrata Munkáspárt között, sőt megjelentek az egyesülést célzó törekvések is. ### Az egyesült munkáspárt felé vezető út Karl Marx és Friedrich Engels is megpróbáltak befolyást gyakorolni a két párt egyesülésének folyamatára, hogy így az új pártban Ferdinand Lassalle eszméit visszaszorítsák. Wilhelm Liebknecht, akit időközben elbocsátottak fogságából, az egység érdekében kész volt ideológiai engedmények megtételére is. August Bebelt a börtönben a marxista Wilhelm Bracke tudósította az eltérő felfogásokról. Ő adta át Bebelnek azt a programtervezetet, amelyet az Általános Német Munkásegyesület (Allgemeines Deutsches Arbeiterverein) és a Szociáldemokrata Munkáspárt egymással egyeztetett, és amely igen távol állt a marxista pozícióktól. Bebel ezzel szemben írt egy marxista tervezetet, de azt Bracke nem bocsátotta vitára az egyesülési tárgyalásokban, mert néhány pontjával nem értett egyet. Miután fogságából szabadon engedték, Bebel nyilvános bírálatot kívánt gyakorolni a már egyeztetett program fölött. Liebknecht mégis sikeresen visszatartotta ettől azzal az indoklással, hogy egy ilyen vita az egyesülést csak újra veszélybe sodorná. Londonból Marx és Engels A gothai program kritikája megírásával erős ellenvetéseket tettek. Mivel ezt csak szűk körben ismerték – Bebel maga sem tudott róla semmit – véleményük nem tudott érvényre jutni. Bebel és Liebknecht, bár becsülték Marxot és Engelst mint ötletadókat és tanácsadókat, nagy önállóságot biztosítottak maguknak taktikai kérdésekben. 1875. május 27-én a gothai programot az SDAP ÉS ADAV egyesülési pártnapján elfogadták. August Bebel reménykedett abban, hogy az ebben jelenlévő „lassalle-i mérget” a tagok nevelése révén idővel semlegesíteni lehet. ### A marxizmus eszméinek vállalása Nem utolsósorban az 1873-as pénzügyi válság, amely Gründerkrach néven vált ismertté és az első iparosítási hullám végét jelentette, vezetett a szociáldemokrata választók és párttagok számának jelentős növekedésére. Az 1877-es parlamenti választások során tizenkét szociáldemokrata képviselő kapott mandátumot a Reichstagban. Az állam erre az elnyomó intézkedések egész sorával válaszolt. 1877-ben Bebelt kilenc hónap börtönbüntetésre ítélték. Ennek kiváltó oka az volt, hogy Bebel egy brosúrájában szembeállította a költségvetés hadi kiadásait az oktatási kiadásokkal, és úgy érvelt, hogy Poroszországban egy tanító jut 85 iskolásra, míg a hadseregben egy altiszt jut hat közkatonára. Képviselői munkájában Fritzschével közösen törvénytervezetet dolgozott ki a nők egyenjogúsítására. Ezen túl követelte a börtönmunka szabályozását, a vasárnapi és az éjszakai munka tilalmát, valamint a nők és a tanoncok munkavédelmének javítását. Ebben az időben egyértelműen az Engelstől származó tudományos szocializmus hívévé vált. Ettől kezdve ez volt számára a pártmunka alapja: „Amint az elvi kérdés a gyakorlati munkánkban háttérbe szorul, (...) sőt talán egyenesen tagadják azt, a párt elveszti a szilárd talajt a lába alól és zászlóvá válik, mely mindig a szél irányát követi. Az elvek mércéjét kell valamennyi követelésünknek gyakorlatilag is követnie, az elv a próbakő, ha az a kérdés, helyes úton járunk-e, vagy sem.” Még akkor is, ha Bebel alapvető kérdésekben különösen Engelsszel értett egyet, állásfoglalásainak alapját kevésbé a marxi elmélet, sokkal inkább a gyakorlati politikai munka során szerzett tapasztalatai adták. ## Bebel mint gyáros és mint magánember Szakmai téren Bebel bivalyszarvból készült ajtó- és ablakkilincsek gyártására specializálódott. Az 1873-as válságot megelőző gazdasági virágzás idején kiépíthette üzleti tevékenységét. Fogságai idején felesége vezette tovább a kis üzemet. Volt egy műhelyfőnöke, hat segédje és két tanonca. Az üzleti motivációjáról egy Engelshez írt levelében – aki maga is hasonló okokból volt éveken át nagykereskedő – így írt Bebel: „... mert minél inkább sikerül egy a társadalomban gazdaságilag független helyzetet teremtenem a magam számára, annál akadálytalanabbul léphetek fel a párt érdekében is.” A Gründerkrach (az 1873-as pénzügyi válság) 1874-től kezdődően Bebel üzemét is fenyegette. Ferdinand Issleib állt mellé mint társtulajdonos és gazdasági szakember, aki megmentette Bebelt a csődbejutástól. 1876-ban a közös vállalkozás gőzgéppel hajtott gyárrá növekedett. A termékválasztékot bronzból készült kilincsekkel bővítették. Bebel főként az értékesítésért volt felelős, így az egész birodalmon belüli üzleti útjait össze tudta kötni pártmunkájával. 1884-ben Issleib kifizette Bebel üzleti részesedését, aki önmagát ettől kezdve utazónak és írónak tekintette. Pénzügyi forrásai ebben az időben korlátozottak voltak. Öt év elteltével teljesen felhagyott utazásaival. A nagy számban elkelt könyvei és politikai újságírói munkájának jövedelme ezt már lehetővé tette számára. Mindezt kiegészítette egy nem remélt, nagy örökség is. Polgári életmódot folytatott: Plauenben családja egy villa első emeletét lakta. 1890 után komfortos körülmények között élt: már korán villanyvilágítást kapott a lakása. Több éven át élt Berlin–Schönebergben. Tudatosan költözött Berlin nyugati részébe, ahol jobban lehetett lakni, mint Lipcsében, ahogyan azt Natalie Liebknechtnek írta. ## A szocialista törvény hatása életére ### A szocialista törvény I. Vilmos császár ellen 1878-ban két merényletet is elkövettek, ezt Otto von Bismarck kancellár a szociáldemokrácia nyakába varrta. Bebel üzemének bevételei ennek hatására csökkentek, és a szociáldemokraták az 1878-as választások során sok szavazatot és mandátumot veszítettek. Az új parlament 1878. október 19-én meghozta a „szocialista törvényt”, egy messzire ható, szociáldemokrata-ellenes különtörvényt. A pártot, csatolt szervezeteit, a szakszervezeteket és újságaikat betiltották, vezető tagjaikat kiutasították Berlinből. Képviselői mandátumának védelme alatt Bebel fejtette ki a párt életben tartásához szükséges munka oroszlánrészét. Kényszerűen átvállalta a párt pénztárosának szerepét és gondoskodott pénzgyűjtésről a törvény sújtotta, pénztelen párttagok számára. Emellett mint szónok és szervező tevékenykedett. Ebben felesége támogatására is számíthatott. Központi problémává vált, hogy a szociáldemokrata újságokat vagy betiltották, vagy működhettek ugyan, de csak óvatos közléseket tehettek. Bebel volt az, aki kivívta, hogy legyen a pártnak egy központi lapja, melyet külföldön nyomtatnak és becsempészik Németországba, hogy így a párton belüli kommunikáció fennmaradhasson. 1879-től Zürichben (később Londonban) adták ki A szociáldemokrata című újságot, amelyet előbb Georg von Vollmar, majd nem sokkal később Eduard Bernstein szerkesztett. A szerkesztőbizottságnak Bebel, Liebknecht és Fritzsche is tagjai voltak. Julius Motteler, „a vörös postamester” szállította a lapot a birodalomba. Bebel ebben az időszakban vált a párt központi alakjává. A rendőrségnek is ez volt a véleménye róla: a fejlődés „főként attól lesz függő, hogy Bebel a domináns befolyását, amit a párt legjelentősebb és legenergikusabb vezetőjeként ismét elnyert, képes lesz-e továbbfejleszteni.” Bebelt, ha választási gyűléseken fellépett, az emberek lelkesen fogadták. Amikor 1882-ben a sajtó Bebel halálhírét keltette, Marx ezt írta: „Ez pártunk számára a legnagyobb szerencsétlenség! Ő páratlan jelenség volt a német (de mondhatjuk úgy is, az európai) munkásosztályon belül.” August Bebelnek tehát jelentős része volt a tilalom miatt sokszor demoralizált párthívek motiválásában. Másrészt a „szocialista törvény” a párt nem demoralizált részeiben radikalizálódáshoz vezetett egészen odáig, hogy fellépett „az erőszakra erőszakkal kell válaszolni” felhívás is. Bebel a párt balszárnyától éles kritikát kapott, mivel egy cikkében indirekt módon elismerte a „nacionalizmustól mentes patriotizmust” és támadás esetén a honvédő háború híveként nyilvánult meg. 1880-ban az illegális pártnak a svájci Weyden kastélyban megtartott első pártnapján a párt programjából Bebel töröltette a „törvényesen” szót, ugyanakkor gondoskodott arról, hogy a párt kizárja a jól ismert szociálforradalmi, anarchista nézeteket képviselő tagjait, így Johann Mostot és Wilhelm Hasselmannt. A pártnap Bebel kezdeményezésére elítélte az anarchizmust, mint nem szocialista politikai irányt. Kezdeményezésére a párt vezetését is átadták a legális szocialista képviselőkből álló frakciónak, és A szociáldemokrata újságot központi sajtóorgánummá nyilvánították. Bebel azon fáradozott, hogy a lap politikai vonalvezetésének kontrollja a birodalmon belüli vezetés kezében maradjon. Ennek ellenére mindig újabb konfliktusok támadtak, amelyekben Bebel eltérő álláspontokat képviselt. 1882-ben bírálta az újságot túl radikális megnyilvánulásai miatt, miközben egy évvel később védelmébe vette azt a képviselői frakció mérsékelt tagjaival szemben. 1885-ben a frakció megkísérelte a szerkesztőséget tényleges ellenőrzés alá venni, de ennek Bebel ellenállt. Támogatást kapott Marxtól és Engelstől, akiket 1880-ban felkeresett Londonban. Különösen szorossá vált kapcsolata Engelsszel, amit gyakori levélváltásuk is mutat. Mindenekelőtt a párt vezetésében és a parlamenti frakcióban lévő mérsékeltek bírálata kötötte össze őket. A mérsékeltek közé tartozott Liebknecht is, aki 1879-ben az SDAP-t a szó legszorosabb értelmében vett reformpártként jelölte meg és a pártnak a törvény előtti alárendeltségét hangsúlyozta. Ezzel szemben egyre szorosabbá vált Bebel és Paul Singer kapcsolata. Bebel rendőri felügyeletének nem lett eredménye. Amikor a szocialista törvény keretén belül az ún. kis megszállási állapotot (kleiner Belagerungszustand – ennek lényege a gyülekezések előzetes rendőri engedélye, adott vezető személyiségek bejárási tilalma, röplapok osztásának tilalma és fegyverviselési tilalom) Lipcsében is kihirdették, Bebel a városhoz közeli Borsdorfba költözött, még mielőtt 1884-ben családostól Plauenbe ment. 1881-ben Bebel a szász parlament alsóházának tagja lett. Az 1881-es parlamenti választásokon már nem választották képviselőnek, mert elutasította a választási egyezséget az antiszemita Adolf Stoecker udvari prédikátor pártjával. Egy évvel később ismét letartóztatták négy hónapra, ez alkalommal a Német Birodalmi Tanács (Bundesrat des Deutschen Reichs) állítólagos megsértése miatt. 1883-tól azután Bebel ismét parlamenti képviselő lett. Ettől kezdve az egyik hamburgi választókerületet képviselte. ### Kompromisszum és fundamentalista ellenzékiség között A szocialista törvény hatálya alatt megváltozott Bebelnek a parlamentáris munkához való hozzáállása. Annak ellenére, hogy a frakción belül központi helyet foglalt el, önmagát mégis inkább pártpolitikusnak, mintsem parlamenti politikusnak tekintette. A párttagok többségével a háta mögött elutasította a parlamenten belüli kompromisszumokat. Sok más szociáldemokrata képviselőtársának, így Wilhelm Blosnak, Johann Heinrich Wilhelm Dietznek vagy Wilhelm Hasenclevernek a szemére vetette, hogy önmagukat „félisteneknek” tartják, elfeledték proletár gyökereiket és túl komolyan veszik a „parlamenti komédiát”. Bebelnek ebből az időből – nem úgy, mint 1890 után – egy sor antiparlamentáris nyilatkozata származott: „egyre ijesztőbbé válik számomra a parlamentarizmus”, írta 1885-ben Liebknechtnek. A párton belül is szembefordult azokkal, akik készek voltak kompromisszumokra. Egy Ignaz Auernek írt levelében 1882-ben így fogalmazott: „A döntő különbség abban áll, hogyan fogjuk fel mozgalmunkat, mint osztálymozgalmat, mely nagy és a világ egészét átformálni kívánó célokkal bír és emiatt a jelenleg uralkodó társadalommal semmilyen kompromisszumot nem köthet, és ha ezt mégis megtenné, egyszerűen tönkremenne, vagy pedig ellenkezőleg: kompromisszum nélkül új alakban regenerálná önmagát, megszabadulva az eddigi vezetéstől.” A képviselőházban nem minden frakciótag volt ezen a véleményen és ez sokszor heves összecsapásokhoz vezetett, mint például 1884-ben az óceán gőzhajózási vonalainak állami szubvencionálása kérdésében folytatott vitánál. Míg a frakció többsége ezt a problémát csupán csak egy forgalompolitikai kérdésnek tartotta, Bebel számára ez alapvető kérdés volt. „A munkásság képviselete semmiképp sem állhat a burzsoáziát támogató szubvenció mögött.” Ezzel a véleményével a párttagság jelentős részének egyetértésével találkozott. Mégsem adta vissza parlamenti mandátumát, mert annak megtartását saját közlése szerint a párttal szembeni kötelességének tartotta. „Személyesen azt kívánnám, hogy ne legyen többé dolgom a parlamentarizmussal; be kell azonban látnom, hogy ha egyszer már a párt kocsija elé vagyok befogva, ott ki kell tartanom mindaddig, amíg azt becsülettel megtehetem.” 1882-ben Bebel megint érvényesítette akaratát a Zürichben tartott pártkonferencián a kompromisszumok képviselőivel szemben. Az 1883-as illegális koppenhágai pártnapon Bebel követelésére a bismarcki szociálpolitikai törvénykezést taktikai manővernek nyilvánították, amelynek célja elidegeníteni a munkásságot a párttól. Koppenhágából hazatérve Bebelt és számos más delegáltat is letartóztattak. A freibergi bíróság 1886-ban felségárulás vádjával kilenc hónap börtönbüntetésre ítélte őket. Bebel ezt a fogságát is intenzív önképzésre és írásra használta fel. 1887-ben Sankt Gallenben volt az illegalitás utolsó pártnapja. Bebel vezető politikai szerepe ekkor nem volt vita kérdése. Őt, Liebknechtet és Ignaz Auert beválasztották egy, az új pártprogramot kidolgozó bizottságba. Bebel érvényesítette elképzeléseit a parlamentarizmussal kapcsolatos álláspontokban: egyrészt a szociáldemokrácia hatalma a választásokon való részvételre és a parlamenten belüli tevékenységére épül, másrészt a pártnak nem szabad a parlamentarizmust túlértékelnie. A szocializmust nem lehet a parlament útján kivívni: „Aki persze úgy gondolja, hogy a mai parlamentáris-alkotmányos úton a szocializmus céljait el lehet érni, az vagy nem ismeri ezt az utat, vagy egyszerűen csaló.” Csattanós megfogalmazást adott 1887-ben a szociáldemokrata frakciónak a katonai kiadások hosszútávú tervének elutasításakor: „Se egy embert, se egy fillért ennek a rendszernek!” Más pártokkal való együttműködés tekintetében Engels megállapodást sürgetett a második fordulós választásokra. Bebel és a párt vezetése csak igen szűk határok között értett ezzel egyet. Ehhez tartozott 1884-ben Rudolf Virchow támogatása egy berlini választókerületben az antiszemita Adolf Stoeckerrel szemben. Bebel számára még mindig fontos volt a más pártoknak „reakciós tömegként” való jellemzése. E jellemzést még Lassalle fogalmazta meg korábban. A parlamentben különösen a társadalompolitika területén kezdtek megmutatkozni Bebel parlamentre vonatkozó kritikai elképzeléseinek határai. A bismarcki társadalombiztosítás kérdésében ő csupán a szegénység elleni biztosításnak a bővítését tartotta fontosnak, a törvénycsomag egészét azonban kiforratlannak tartotta és emiatt elutasította. Emiatt a szociáldemokrata képviselők a törvénytervezet ellen szavaztak. Nem volt egyértelmű Bebel álláspontja a társadalompolitikai törvényhozásban. Vezetése alatt ezért a frakció számos változtatási indítványt tett. Sok kérdésben – mint a munkaidő korlátozásában, a női- és a gyermekmunka korlátozásában – a munkások érdekében konstruktívan együttműködtek a szociáldemokrata képviselők. A kormányzat javaslatait megpróbálták módosítási indítványaikkal választóik hasznára javítani. Ezzel végül is kimondatlanul elismerték, hogy a társadalmi javulás az adott rendszeren belül is lehetséges volt. 1889-ben Bismarck megpróbálta a „szocialista törvényt” határozatlan időre meghosszabbítani, de ez nem vezetett sikerre. Az 1890-es parlamenti választások az ellenzék erős előretörését hozták. A szociáldemokraták a leadott szavazatok mintegy 20%-át kapták meg, és 35 képviselővel vonultak be az új parlamentbe. ## Út a tömegpárt felé, belső harcok ### Pártelnök és nagy szónok Bebel igen komolyan részt vett mind a Második Internacionálé 1889-es létrejöttében, mind pedig az 1891-es Erfurti Program kidolgozásában. A végső és teljesen marxista terv lényegében Karl Kautsky munkája volt. 1892-ben Bebel vezető szerepe az ekkor már az SDP-ben (Német Szociáldemokrata Párt) is nyilvánvalóvá vált azzal, hogy az elnökök egyikévé választották, ezt a tisztséget haláláig megtartotta. Társa volt ebben a pozícióban Paul Singer és 1911-től Hugo Haase, de mindketten Bebel árnyékában maradtak. Valamennyi kortárs politikus közül Bebel volt a legnagyobb befolyással a szociáldemokrata munkásmozgalomra. Ő volt a fő felelőse a párt szervezésének és ő határozta meg a párt irányvonalát, képét a nyilvánosság felé. Egyenessége és becsületessége a szociáldemokrácia híveinek példaképévé avatta őt. Kiemelkedő retorikus tehetsége beszédeit élményszámba emelte a hallgatóság számára. Úgy jelent meg előttük, mint vágyaik és céljaik szószólója. Ahol csak nyilvánosan fellépett, ott rendszeresen a hallgatók ezreit vonzotta. Még a „szocialista törvény” eltörlése előtt, 1890-ben – ember előtt beszélt Hamburgban, ahol csak mintegy hallgatója fért be a gyűléstermekbe. Ezt írta a feleségének: amikor felléptem a tribünre „olyan viharos tapssal fogadtak, hogy a falak remegtek tőle, és ugyanez volt az eset, amikor másfélórás beszédem után (...) a színpadot elhagytam.” Miután az elnök éljent kiáltott Bebelre, a „lelkesedés határtalanná vált.” Bebelnek az volt a nézete, hogy a polgári társadalom vége közel van. Politikájának végcélja felől sohasem hagyott kétséget. Ez a fennálló állam- és társadalmi rend megdöntése a munkásság révén és a szocializmus létrehozása volt. 1891-ben azt jövendölte, hogy a legtöbb akkor élő ember ezt még meg fogja érni. Bebel a forradalmat mint törvényszerűen bekövetkező „nagy zajos összeomlást” fogta fel, amit a szociáldemokráciának nem kell célzottan kezdeményeznie. Számára a nemzetközi szocialista munkásmozgalom egy „hatalmas áradat, mely már nem ismer semmilyen akadályt.” Emiatt „a győzelemmel számolt.” Egyidejűleg tudatában volt annak, hogy sok híve nem csupán a jövőben hisz, hanem változásokat vár már a jelenben is. „A rendkívüli támogatottságot és a bizalmat a munkásság tömegeiben csak akkor mondhatjuk magunkénak, ha ők látják, hogy mi gyakorlatilag dolgozunk az érdekeikért és nem csupán a szocialista állam jövőképét tartjuk eléjük, amelyről nem tudni, mikor lesz valósággá.” Ezért a párt feladata mindent megtenni azért, hogy „a munkások helyzete (...) emelkedjék és javuljék”, amennyire egyáltalán ez a polgári társadalomban lehetséges. ### Az Erfurti Programot követő belső konfliktus Annak ellenére, hogy az Erfurti Programot követően a párt irányultsága egyértelműen marxista volt, már korán felbukkantak belső viták a helyes út kérdésében. Bebel, mint a párt vezetésének élvonalbeli személyisége, központi szerepet kapott ezekben. Az első kihívás az úgynevezett ifjaktól jött. Bruno Wille és Paul Ernst voltak e párton belüli ellenzéknek a szószólói. Ők tekintélyelvűnek találták és ezért bírálták a párt vezetését, tartottak attól, hogy az SPD végül reformpárttá válik, elutasították a parlamenti részvételt, és Lassalle kemény bértörvényére (ehernes Lohngesetz) hivatkozva azt a nézetet vallották, hogy a béremelések a kapitalista rendszerben értelmetlenek. Az ifjak nem anarchisták voltak, hanem forradalmi szocialisták. Bebel attól tartott, hogy ez a radikális vonalvezetés újabb szociáldemokrácia-ellenes törvényeket provokálhat ki. Ő arra épített, hogy a politikai hatalom a párt híveinek és választóinak állandó növekedésével erőszak alkalmazása nélkül is elérhető. Számára és a párt vezetése más tagjai számára sem volt nehéz az ifjak kis belső ellenzéki csoportját elszigetelni és a pártból kiszorítani. A párton belüli spektrum másik oldalán Georg von Vollmar, képviselő és 1893-tól Bajorországban a párt frakcióvezetője reformvonal mellett szállt síkra. Az elméleti vitánál is fontosabb volt számára a parlamenteken belüli küzdelem a gyakorlati szociális reformok érdekében. Elfogadta egy honvédő háborúnak a munkásság részéről való támogatását. Bebel azonban ebben a központi pártelvek feladását látta: „A párt igazi forradalmi céljainak tagadása szükségszerűen csak az elláposodásra vezet (...) Eddig mindenért küzdöttünk, amit a jelenlegi államtól kicsikarhattunk, de az amit végül is kivívtunk magunknak – és ezt mindig is hangsúlyoztuk – csupán apró engedmény és a dolgok valódi állásán abszolút semmit nem változtat.” Vollmarnak meg kellett hajolnia Bebel céljai előtt az 1891-es pártnapon. Természetesen ez nem jelentette a reformizmus végét. Vollmar esetében ehhez kapcsolódtak kiérlelt föderalista elképzelései is. Az egyes szövetségi államokon belül a relatív önálló politika híve volt, és a párton belül nem volt kész a párt vezetésének valamennyi döntését átvenni. 1894-ben a bajor parlament SPD-frakciója a kormányzat költségvetési tervét elfogadta, mert az javítani kívánta a munkásság helyzetét is. Bebel ezt élesen bírálta. A frankfurti pártnapon, 1894-ben, Bebel és a párt elnöksége elfogadásra javasolt egy olyan határozatot, amely kötelezte volna a szövetségi parlamentek képviselőit a helyi költségvetés elleni szavazásra, ám ezzel a javaslatával Bebel a párt többségének egyetértését sem kapta meg. Ennek a következménye az lett, hogy Bebel és Vollmar között nyilvános, részint ellenséges összecsapás robbant ki. Bebel szemére vetette a bajor képviselőnek, hogy az kispolgár, opportunista és nyárspolgár. Vollmar Bebelt önteltnek és önhittnek nevezte, aki azt hiszi, hogy mindig igaza van. Vollmarnak végül, jórészt Bebel ellenállása miatt, nem sikerült elfogadtatni a párttal az elképzeléseit. Másrészt viszont taktikai okoktól vezetve Bebel nem törekedett Vollmar kizárására. ### Az agrárprogram- és a revizionizmus-vita Bebel problémája az volt, hogyan tud középutat találni a gyakorlati politika és a marxista eszmék melletti hűség között. Ez a probléma határozta meg politikai tevékenységét annak ellenére, hogy elutasította a délnémet reformizmust. Nem teljesült Bebel reménye, a „szocialista törvény” hatályon kívül helyezésével nem sikerült parlamenti többségre jutniuk. Különösen azok a próbálkozások hiúsultak meg, amelyekkel a vidék népességét kívánták elérni. Ennek érdekében agrárprogramot dolgoztak ki a paraszti gazdaságok védelmére, ezt azonban az 1895-ös pártnap, Kautskyt támogatva, elutasította, mert állítólag túl messze állt a marxista elvektől. Bebel számára, jóllehet nagyra becsülte az elméletet, mindez túl sok volt. Victor Adlernek azt nyilatkozta: „A Breslauban hozott határozatok legkevesebb 10 évvel meghosszabbítják várakozási időnket, ezzel szemben megmentettük az elvet”. A politikai gyakorlatban mindenesetre kész volt a párt programjától eltérni. Annak ellenére, hogy az 1893. évi pártnap elhatározta, hogy nem vesznek részt a porosz képviselőházi választásokon, Bebel 1897-ben ezért szállt síkra, sőt még a polgári ellenzék politikusainak támogatását sem zárta ki. Úgy érvelt, hogy így sok helyen sikerülhet majd a munkásságot a legrosszabb ellenségeitől távol tartani. Mindezzel azonban mind a párt vezetésében, mind a bázisában erős ellenállásba ütközött. Csak 1900-ban sikerült áttörést elérnie. Nem csak Poroszországban állt a polgári pártokkal való együttműködés oldalán, ha az a párt erősödését, a politikai jogok kiszélesítését, a szociális helyzet javítását szolgálta vagy szükséges volt a „munkás- és népellenes” törekvések kivédéséhez. Bebel indítványára az 1902-es pártnaptól kezdődően a választási egyezségek feltételeknek egy terjedelmes listájához voltak kötve. Emiatt az előbbi szemléletnek a gyakorlatban nem volt jelentősége. Csak 1912-ben tudott létrejönni egy egyezmény a Haladó Néppárttal, ami miatt Bebelt a párt baloldala élesen bírálta. Már az 1890-es években elkezdődött, elsősorban Eduard Bernstein kezdeményezésére, a Kautsky által megtestesített marxista ortodoxia megkérdőjelezése a revizionizmus-vitában. Bernstein Vollmarhoz hasonlóan arra a következtetésre jutott, hogy az SPD-nek baloldali demokratikus reformpárttá kell fejlődnie. Bebel – barátságuk ellenére – határozottan elutasította Bernstein gondolatait, mivel azok az ő véleménye szerint a pártot alapjaiban fenyegették. Ezzel kapcsolatban jegyezte meg egy Victor Adlerhez, 1898-ban írt levelében: „Az alapelvek megkérdőjelezésével a taktika is kérdésessé válik, sőt a mi álláspontunk, a szociáldemokrácia álláspontja is.” A következő évek során Bebel heves küzdelmet folytatott a lekicsinylően csak revizionizmusnak nevezett eszmeáramlat ellen. Kezdetben ő és Kautsky is Bernsteinnak a pártból való kizárásán fáradoztak. Először 1899-ben alakult ki heves vita a pártnapon Bernstein téziseiről. Végül Bebelnek sikerült egy alaphangjában marxista határozatot hozatnia. Mindenesetre a delegáltak összetétele megmutatta azt is, milyen sok elképzelés volt. A baloldalon például Rosa Luxemburg állt; vele szemben állt egy igen széles „revizionista” csoport, amelyhez például Eduard David is tartozott. E két szárny közé volt szorítva a Bebel körüli centrum. Már csak azért sem sikerült befejezni a revizionizmus körüli vitát, mert Bernstein 1901-ben a visszatért száműzetésből. Még inkább kiélesedett a párton belüli konfliktus, amikor Vollmar az 1903-as választási győzelmet követően azt indítványozta, hogy mint legerősebb párt a képviselőház elnökségében követeljenek maguknak helyet. Ez azonban együtt járt udvarhoz menéssel, a császárnak való bemutatkozással, ezért Bebel ezt az indítványt elutasította. Drezdában, az 1903-as pártnapon, Bebel megállapította, hogy a párton belüli egység hiánya még soha nem volt nagyobb. A Vollmarral folytatott vitáját követően „igen sok dolgot le kellett nyelnie”, bár állandóan próbálkozott az ellentétek elsimításával, „most végre tisztáznunk kell a dolgokat, tiszta vizet kell öntenünk végre a pohárba.” Bár a revizionizmusnak a párton belül soha nem lesz sikere, de „szétforgácsolja erőinket, gátolja fejlődésünket, aláássa egységünket.” Ez ellen Vollmar hevesen és személyesen is támadta Bebelt, tekintélyelvű jellemvonásokat feltételezve: „Beosztja az elvtársainkat első- és másodrendűeknek, igen, igaz és hamis szociáldemokratáknak sorolja be őket. Kérdem én Önöket: milyen hangnemben beszélt Bebel az egész párttal? Én nem fogom tűrni, én fejmosást fogok tartani, (...) én le fogok számolni. Én, én, én – az beszél így, aki egy az egyenlők között, vagy inkább az, aki diktátor.” Bebel úgy válaszolt, hogy a párt tagságának kilenctizede elutasítja Vollmar téziseit, még akkor is ha ezeket a polgári sajtó magasztalja. „Én ennek a polgári társadalomnak és ennek az államrendnek halálos ellensége akarok maradni, hogy aláássam ezek létfeltételeit és, ha tudom, elsöpörjem őket. Ameddig lélegezni, írni és beszélni fogok tudni, addig ennek nem szabad másként lennie” – kiáltotta ki ezen a pártnapon. Bebelnek sikerült nagy többséggel keresztülvinnie álláspontját a képviselőház elnökségével kapcsolatos kérdésben csakúgy, mint a revizionizmus formális elítélésében, valamint a költségvetés elfogadásának megtiltásában a képviselők frakciója felé. Mindez azonban nem tudta megakadályozni, hogy a gyakorlatban, mindenekelőtt a szakszervezeti vezetők köreiben, egy inkább a praktikus reformok felé irányulás erősödjék meg. ### A tömegsztrájk-vita és a költségvetés elfogadása Az 1905-ös oroszországi forradalom és az ott létrejövő szovjetek (munkástanácsok) után a német szociáldemokrácián belül a baloldali szárny jelentősége megnőtt. Ennek informális vezetője Rosa Luxemburg volt, s többek között Karl Liebknecht és Clara Zetkin is támogatták. Különösen a baloldaliak belépése a tömegsztrájk-vitába vezetett belső konfliktusokhoz. Luxemburg fő ellenfele ebben a kérdésben a pártnak a reformokra törekvő, „reformista” szakszervezeti szárnya volt. Az 1905-ös pártnapon Jénában összecsaptak a vélemények, Bebel próbált a táborok közt közvetíteni. Ő meghatározott esetekben a tömegsztrájkot törvényesnek és szükségesnek tekintette. Különösen így volt ez a demokratikus választási jogok és a koalíció jogának védelmére vonatkozóan. „Azokat a jogokat, amelyek a mieink, nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk, különben szánalmas, nyomorúságos fickók lennénk csak. (...) Ilyenkor tűzbe kell mennünk még akkor is, ha ott veszünk.” Luxemburggal ellentétben, aki a tömegsztrájkban a támadás eszközét látta, Bebel csak védelmi fegyvernek tekintette azt. Nem ebben látta a gyógyírt valamennyi politikai betegségre. „Nem hisszük, hogy a polgári társadalmat az általános sztrájkkal ki tudjuk forgatni a sarkából, ezzel szemben mi teljesen igaz jogokért küzdünk, melyek szükségszerűek a munkásosztály számára, ha a munkásság élni és lélegezni akar.” A párt Bebel javaslatára úgy határozott, hogy az általános sztrájkot csak a védekezés eszközeként lehet elismerni, „politikai bűnök elhárítására.” A szakszervezetek nagy része megmaradt a reformok vonala mellett, bár Bebel sokat fáradozott azon, hogy megnyerje őket a párt álláspontjának. A szakszervezetek kongresszusának határozatai mutatták, milyen nagy volt a különbség a párt és a szakszervezetek között. Egy év elteltével a mannheimi pártnapon Bebel megismételte álláspontját. Hangsúlyozta azonban, hogy a pártnak szüksége van a szakszervezetekre, ha sztrájkot kell szerveznie, és megpróbálta ismét enyhíteni a tömegsztrájk miatti feszült viszonyt a szakszervezetekkel. „Mindenekelőtt békét és egységet kívánunk a pártunk és a szakszervezetek között.” A pártnap elfogadta az elnökség indítványát, amely kimondta, hogy a politikai akciók a szakszervezetek aktív támogatása nélkül kudarcra vannak ítélve. Ezzel tömegsztrájkok kérdésében nem a párté volt a döntő szó, hanem a szakszervezetek általános bizottságáé. Ez egyenértékű volt az offenzív politikai tömegsztrájkok elutasításával. A pártnap végével a mannheimi egyezménnyel elismerték a párt és a szakszervezetek egyenjogúságát. A tömegsztrájk volt a témája az 1907-es Nemzetközi szocialista kongresszusnak is Stuttgartban. Bebel beterjesztett egy határozati javaslatot az SPD magatartására vonatkozóan, háború kitörése esetén. Ekkor a szocialista pártok feladata a nézetük szerint leghatásosabbat tenni a háború elkerüléséért. A franciák ezzel szemben meghatározott akciók rögzítését követelték, mint például az általános sztrájkot. Bebel számára ez nem volt elfogadható: a német szociáldemokraták nem fogják hagyni magukat olyan küzdelmi módszerekre kényszeríteni, amelyek a párt számára végzetesek lennének. A francia szocialista Gustave Hervé erre szemére vetette, hogy a német szociáldemokrácia elpolgáriasodott és Bebel revizionistává lett. 1910-ben a porosz választási jogért való harcban Rosa Luxemburg kibővítette a tömegsztrájkra vonatkozó nézeteit, és elérte a párt baloldalának egyetértését e kérdésben. Az elnökség, amelynek élén Bebel állt, továbbra is elutasította ezt az indítványt. A reformista erők folyamatosan nyomást gyakoroltak Bebelre. Egyértelmű párthatározatok ellenére például a bajorországi képviseleti frakció fenntartotta magának azt a jogot, hogy a helyzettől függően fogadják el vagy vessék el a költségvetési terveket. 1908-ban a frakció elfogadta azt, 1910-ben viszont elutasította. Hasonló esetek történtek Württembergben és Badenben. Az 1908-as pártnapon Bebel még egyszer aláhúzta, hogy a költségvetés elfogadása elismeri, sőt támogatja a rendszert. Ez ellen mindenekelőtt a délnémet Ludwig Frank és Eduard David álltak ki. 258 küldött az elnökségi határozat mellett, 119 viszont ellene szavazott. Mindez mutatja, mennyire hiányzott a párton belüli egység ebben a kérdésben. Nyilvánvalóvá vált, hogy a délnémet szociáldemokraták a határozatot bizonyos esetekben nem fogják figyelembe venni. Amikor 1910-ben a badeni képviselőház SPD-frakciója a költségvetést elfogadta, Ludwig Frank tudatában volt annak, hogy ez Bebel heves ellenkezésével fog találkozni. Bebel ezt írta erről Kautskynak: „Fel kell vetni a kérdést, vagy elismerik és követik a pártnapon hozott határozatokat, vagy ki kell lépniük a pártból.” 1911-ben a Magdeburgban tartott pártnap többsége mind a Luxemburgtól származó tömegsztrájk követeléseket, mind a „badeni reformizmust” a pártfegyelem megsértéseként értékelte. Mivel a pártot megosztotta volna, emiatt nem került sor kizárásokra. A pártnapon elhatározták, hogy a költségvetések elfogadása a jövőben a pártból való kizárási eljárást fog maga után vonni. Legkésőbb 1910-ben a párt három szárnya világosan elhatárolható volt: a baloldal Luxemburg körül, a reformista délnémet súlyponttal és a marxista centrum Bebel és Kautsky körül. ### A képviselőházban folytatott politika Bebel idejének nagy részét képviselői mandátumára fordította. 1898-tól kezdve a hamburgi I. választókörzetet képviselte. Philipp Scheidemann hatásosan tudósított arról, mily nagy jelentőséggel bírt Bebel számára a parlament. „Tényleg tisztelt ház volt Bebel számára a képviselőház, ahová csak ünneplőben lépett be, mert ide a nép az ő legjobbjait, mindenesetre azokat kívánta küldeni, akik az ő érdekeit képviselni hívatottak és akik az ő bizalmát élvezték.” Bebel képviselői kötelességeit nagyon komolyan vette, és a Reichstagban ő volt az a szociáldemokrata szónok, aki a legnagyobb figyelmet kapta. Nem pusztán a legjobb szónok volt, hanem egyike a legszorgalmasabb indítványozóknak is. Nem utolsósorban éppen az ő egyre pozitívabb viszonya a parlamentarizmushoz vezetett arra, hogy Rosa Luxemburg egyre kritikusabban szállt szembe Bebellel. „Az az egyszerű helyzet, hogy August és még inkább mind a többiek feláldozták magukat a parlamentarizmus oltárán.” Ez a bírálat mégsem volt teljesen jogos, mert Bebel nem próbált meg más pártokhoz közeledni és kompromisszumokat kötni azért, hogy többséget érjen el. Ő mindig megmaradt az alapállása mellett. Emiatt értetlenül figyelte a Német Centrumpárt vezetőjét, Ludwig Windthorstot, aki a legkülönbözőbb pártokkal kész volt szövetkezni. A szociáldemokraták, annak ellenére, hogy sokan voltak a képviselőházban, még mindig kívülállóknak számítottak. Amikor 1912-ben a birodalmi kancellár, Theobald von Bethmann-Hollweg Bebel hogyléte felől érdeklődött, az Bebel számára figyelemre méltó esemény volt. „1868 óta vagyok képviselő. Ez volt mégis az első alkalom, hogy a kormányzat egyik tagja a tárgyalásokon kívül megszólított.” 1894-ben II. Vilmos császár megkísérelt egy, az alkotmány átformálását meggátolandó törvényjavaslatot (az úgynevezett Umsturzvorlage) ismételten átvinni a parlamenten, ezzel gyakorlatilag egy szociáldemokrata–ellenes törvényt érvényesíteni. Engels azonnal tömegtüntetésekre hívta fel az SPD-t. Bebel ezt elutasította, mivel világos volt számára, hogy a törvényjavaslatot a Centrumpárttal közösen meg lehet akadályozni. Nem lett nagyon más sorsa az 1898-ban átvinni próbált másik törvényjavaslatnak sem (az úgynevezett Zuchthausvorlage), amely az utolsó kísérlet volt a szakszervezetek és a szociáldemokraták felemelkedésének megakadályozására. Bebel a parlamentben így nyilatkozott: „Úgy vélem, hogy egy ilyen osztálygyűlöletet szító, a legalsóbb néprétegeket izgató és felkavaró valami, mint ez a törvényjavaslat, eddig még nem volt. Valamennyi szociáldemokrata agitátor együtt nem tudna annyira találó módon a szociáldemokrácia érdekében dolgozni, mint a terjesztői annak az írásnak, mely e törvényjavaslatot beharangozta.” Bebel számos politikai vita részese volt. A Reichstagon kívül is küzdött a Németország keleti részén folytatott németesítési politika ellen. Elutasította és reakciósnak nevezte az antiszemitizmust, amit átmeneti jelenségnek tartott a társadalom közepén lévő rétegek nézeteiben , és az volt a reménye, hogy az antiszemitákat is meg lehet nyerni a szocializmus eszméjének. Viszont azt a kijelentést, hogy „az antiszemitizmus az ostoba fickók szocializmusa”, hamisan tulajdonították neki. Különösen fontos volt számára a honvédelemmel kapcsolatos törvényhozás. Újra és újra harcolt a porosz hadseregszervezés ellen, és fellépett egy milícia létrehozásáért. A tiszteknek és altiszteknek a katonákkal szembeni hatalmi túlkapásait többször kipellengérezte. 1892-ben bemutatott a képviselőház számára egy gyűjteményt, amely a katonák bántalmazását bizonyította. Nem utolsósorban bírálta Németország imperialista törekvéseit és az ezzel kapcsolatos fegyverkezést. Már 1890-ben küzdött a vak nacionalista társadalmi körök ellen: „Ezek a körök azok, melyek soviniszta hiúságuktól vezetve akár a legkisebb államok közti konfliktus esetében is úgy gondolják, Németországnak egy tartalékos hadnagy tetterősségével kell fellépnie, és bármi áron ágyúkkal és kardcsörtetéssel, vagy a flotta demonstrációjával vak alázatra kell kényszerítenie az ellenfelet.” II. Vilmos Németországa számára végül is az a legfontosabb, hogy „a világ vezető katonai hatalmai közé tartozzon.” Bebel vezetése alatt az SPD egy világosan felismerhető vonalvezetést kapott a Német Birodalom imperialista politikájával szemben. Épp Bebel volt az, aki a képviselőházi vitákban kipellengérezte a német gyarmatokon folyó, emberi jogokat sértő tetteket. 1889-ben bírálta hatalmas mennyiségű konyaknak a gyarmatokra való exportálását. Ennek az a célja, hogy a bennszülött népességet degenerálttá tegye, korrumpálja és végül teljesen az erőszak hatalmába vonja. Gyakran szidta azokat az intézkedéseket, melyeket igazságtalannak tartott. Így például elítélte 1900-ban azt a döntést, amellyel német csapatokat vezényeltek Kínába a bokszerlázadás leverésére. Élesen elutasította azokat a brutális módszereket is, melyekkel Német Délnyugat-Afrikában a herero és nama felkelést vérbe fojtották. Ellene volt Német Kelet-Afrika birodalmi biztosa, Carl Peters politikájának is. Elutasította a német külpolitika álláspontját az első marokkói válság idején, 1905–1906-ban. Rendkívüli aggodalommal nézte, hogyan romlik a német–brit viszony. Erre gondolva figyelmeztetett a német hadiflotta bővítésének veszélyeire. Különösen a flotta felfegyverzését célzó bírálata vezetett ahhoz, hogy „elkezdett menekülni a titkos diplomácia irányába.” Heinrich Angston keresztül, aki zürichi brit főkonzul volt, évek óta kapcsolatban állt a brit kormánykörökkel. Különböző alkalmakkor figyelmeztette a brit kormányt, ne lanyhuljon el a törekvése a fegyverkezésre. Azt követelte, hogy Nagy-Britannia kísérelje meg Németországot jobb belátásra téríteni a fegyverkezése növelésével. Röviddel a halála előtt még politikai értékeléseket és híreket adott át a briteknek. Míg Bebel fellépett az Angliával való szövetség mellett és egyben határozottan elutasított minden háborút Németország és Franciaország között, addig az Oroszországhoz fűződő viszonya ettől gyökeresen különbözött. Marxhoz hasonlóan a cári Oroszország imperializmusában látta a béke legnagyobb veszélyét. Egyidejűleg Oroszországot a németországi reakció bástyájának tekintette: „Ott, keleten áll a mi egyetlen, igazi ellenségünk. Vele szemben állandóan résen kell lennünk, és szárazon kell tartanunk a puskaport.” Az Oroszországból fenyegető veszély ellenében még hazafias nézeteket is hangoztatott. A szociáldemokraták meg fogják védeni Németországot, „mert ez a mi hazánk, (...) mert mi a hazánkat egy olyan országgá kívánjuk tenni, amilyen a maga tökéletességében és szépségében sehol a világon nincs.” Az 1907-es SPD-pártnapon azt mondta, hogy egy Oroszországgal szemben folytatott háború esetén ő, mint „öreg fiú még mindig kész a puskát a hátára venni és az Oroszország elleni háborúba menni”. A saját frakcióján belül Bebel vezető személyiség volt, mégsem sikerült minden törekvését megvalósítania. Mikor például 1902-ben javasolta, hogy töröljék el a 175. paragrafust, és ezzel szüntessék meg a homoszexuálisok diszkriminálását, meg kellett hátrálnia a frakció többsége előtt. Utolsó éveiben Bebel, aki egészségi és családi okokból Zürichben élt, nem tudott többé részt venni a parlament ülésein, de megpróbált legalább a frakció ülésein megjelenni. 1911-ben tartotta utolsó nagy külpolitikai szónoklatát, és óvott minden háborús politikától. Egyre szaporodó távollétei arra vezettek, hogy a frakción belüli különböző erők egyre távolabb kerültek egymástól. Meghatározott irányzatok külön konferenciát tartottak, és végül a frakción belüli kisebb frakciók keletkeztek. ## Írói tevékenysége Bebel soha nem tartotta magát szocialista teoretikusnak. Tény azonban, hogy fontos szerepe volt a párt fejlődésében, mint agitációs írások, napi politikával foglalkozó újság- és folyóiratcikkek, de nagy hatású terjedelmes írásművek és könyvek szerzőjének. Rendszeresen írt az Arbeiterhalle (Munkáscsarnok), a Demokratisches Wochenblatt (Demokratikus hetilap), a Volksstaat (Népállam), a Vorwärts (Előre) és a Die Neue Zeit (Új idő) című újságokba. Közvetlen pártpolitikai írásai közül a sokszor újra kiadott brosúra, az Unsere Ziele (1870) (Céljaink) volt különösen hatásos. Publikált emellett történelmi témákról is. A zwickaui börtönben, az Osterstein kastélyban, 1874–75-ben írta meg munkáját az 1525-ös parasztháborúról, bár ez kevésbé volt jelentős, mint Engelsnek az ugyanezzel a témával foglalkozó műve, amit Bebel akkoriban még nem ismert. Ugyanebben az időszakban alkotott egy kisebb írásművet Charles Fourier korai szocialistáról, mely később több kiadást is megért. 1884-ben, a börtönben, behatóan foglalkozott az arab kelet történetével, és még ugyanabban az évben megjelent A mohamedán arab kultúrkorszak című munkája. A mű egy marxista képzettségű autodidakta szemével tárgyalja a kelet arab birodalmainak akkor ismert történelmét, egészen az Oszmán Birodalom nagyhatalommá válásáig a 16. században. E mű kiemeli a középkori spanyolországi és keleti iszlám kultúra, mint a klasszikus görög-római antik világ és az újkor közötti közvetítő szerepét, valamint az iszlám kultúra toleranciáját a vallási kisebbségekkel, különösen a zsidósággal szemben, és szembeállította ezt az intoleráns, szűk látókörű kereszténységgel, amely a 19. század második felében mind római katolikus, mind protestáns oldalon hivatalosan is antiszemitizmust és türelmetlenséget prédikált a nem keresztény vallásokkal és az ateistákkal szemben. Ateistaként más írásaiban is fellépett korszaka protestantizmusa és katolicizmusa ellen. A kereszténység és a szocializmus számára kibékíthetetlen ellentétet képeztek. „A kereszténység a szabadság és a civilizáció ellensége. Az emberiséget rabláncra fűzte.” A legbefolyásosabb munkája A nő és a szocializmus (1883), amely napjainkig számos kiadást ért meg, már életében 52 kiadás jelent meg ebből a műből. Ebben követeli a nők egyenjogúságát a hivatás és a politika területén. A műbe Bebel számos orvostudományi, természettudományi, jogtudományi és történelmi aspektust épített be. A nő helyzetének idősoros tárgyalását összekötötte a fennálló társadalmi rend kritikájával. Szerinte csak a szocialista társadalom fogja tudni elhozni a nők diszkriminációjának végét. Végül vázolta a jövő szocialista államát. A termelőeszközök magántulajdonának megszüntetése után számos társadalmi baj megszűnik, állami szervezetek válnak feleslegessé és eltűnik a vallás is. A munka a párton kívül is figyelmet kapott ugyan, de mint tudománytalant, nagyobbrészt visszautasították. A publicista Eugen Richter a mű tartalmát feldolgozta a Szociáldemokratikus jövőképek című munkájában. A nő és a szocializmus a munkásság köreiben a leghatásosabb agitációs írások közé tartozott. Emellett a tisztán pártos írás mellett Bebel olyan műveket is alkotott, melyek az élet- és munkakörülmények javításával foglalkoztak. A szakmai ismeretein túl munkáit az adatok és a tények alapos ismerete is alátámasztotta. 1880-ban jelent meg munkája a szász szövőmunkások helyzetéről, 1888-ban írt a vasárnapi munkáról, és 1890-ben árnyaltan írta le a péklegények munkakörülményeit. Az adatok az állami vizsgálóbizottságoktól származtak. Bebel munkái hozzájárultak az általa ábrázolt visszásságok némelyikének megszüntetéséhez. A párt számára nagy jelentőséggel bírtak a mindenkori képviselőválasztásokra megjelenő, a megelőző törvénykezési periódusban végzett munkáról szóló beszámolók. Bebel tervezte ugyan, hogy megírja a német szociáldemokrácia történetét, amelyhez már meg is kezdte a megelőző anyaggyűjtést, de ez idő hiányában nem sikerült neki. 1909-ben kezdte írni az életrajzát, „Életemből” címmel. Ennek első része1910-ben jelent meg, egy évvel később a második, a harmadik részt már nem tudta befejezni. Életének ábrázolása 1883-mal befejeződik. Ha eltekintünk az első fejezettől, amely ifjúságát írja le, személyéről keveset, politikai fejlődéséről annál többet írt. Ez a mű a korai szociáldemokrácia történetének feltárásában nagy jelentőségű forrás. ## Utolsó évei és halála Az 1890-es évek második felétől kezdődően Bebel többnyire Zürichben tartózkodott, ahol leánya élt a családjával. 1897-ben építtetett egy villát a Zürichi-tó melletti Küssnachtban. Feleségével a tetőszintet lakták, a ház maradékát bérbe adták. Ezt a házat később eladta, és egy zürichi lakásban élt. Élete végéig szellemileg egészséges maradt, azonban több éven át szenvedett testi gyengeségétől. 1907 után komoly szívproblémákkal küszködött. Orvosai tanácsolták ugyan, hogy a képviselői tevékenységgel és az agitációs munkával is fel kellene hagynia, de ezt ő nem vette figyelembe. Utolsó éveiben egy sor személyes sorscsapást kellett elviselnie. Felesége 1910 júliusában meghalt, veje, Ferdinand Simon, orvosként halálos fertőzést kapott bakteorológiai kutatómunkája során. Emiatt lánya súlyos depresszióba került, és be kellett szállítani egy szanatóriumba. Miután lánya felépült, együtt élt apjával. A párton belüli öreg bizalmasai már régen elhunytak. A pártban és az internacionáléban nagy tiszteletnek örvendett ugyan, de szoros barátai, a bécsi Victor Adleren kívül, már nem voltak. Nem állt személyes kapcsolatban az SPD új vezető generációjával. Hugo Haaséval nem értették meg egymást különösebben, Friedrich Ebertet túl jobboldalinak tartotta. Bebel 1913 pünkösdjén lépett fel utoljára Bernben. Itt – Ludwig Frank kezdeményezésére – találkoztak a német képviselőház és a szövetségi parlamentek tagjai Franciaország képviselőivel egy konferencián, amelynek célja a kölcsönös megértés fejlesztése volt. 1913\. augusztus 13-án halt meg a svájci Passuggban, egy szanatóriumban, miután a szíve nem bírta tovább. A lakosság nagy részvétével temették el a Sihlfeld temetőben. Utolsó útján számos ország küldöttsége kísérte el. Bebel egészen haláláig megmaradt a német szociáldemokrácia minden oldalról elismert vezetőjének. A Szocialista Internacionálén belül is világszerte nagy megbecsülést kapott, ezt utána talán csak Willy Brandtnak sikerült megismételnie. Eduard Bernstein búcsúbeszédében „a párt megtestesítőjének”, gondolkodása és érzése „tolmácsának” nevezte. Meglehet, fellépése diktatórikusnak hathatott, kétségtelenül mindvégig demokrata maradt. Halála 90. évfordulóján, 2003-ban, így emlékezett meg a Vorwärts: „Willy Brandt büszkén említette meg a Züricher Wochen–Chronik értékelését August Bebelről, hogy a 73 éves férfi váratlan halála nagyobb feltűnést keltett, mint egy koronás főé. Még hozzáfűzte: August Bebel úgy halt meg, mint egy császár. Hiszen az is volt ő – míg élt: a munkások és kisemberek császára.” ## Írásai és irodalom ### Magyarul - Bebel Ágost: A nő és a szocializmus. A nő a múltban, jelenben és a jövőben; ford. több elvtárs; Gutenberg Ny., Bp., 1895 - Bebel Ágost: A nő és a szocializmus; ford. Somogyi Béla; Népszava, Bp., 1907 - Kereszténység és szociálizmus. Bebel Ágoston és Hohoff káplán vallási vitája; ford. Bokányi Dezső; Népszava, Bp., 190? - Életemből, 1-3.; ford. Rab Pál; Népszava, Bp., 1922–1923 - A nő és a szocializmus; ford. Somogyi Béla, előszó Kéthly Anna, 1922-iki német kiad. alapján bőv. és átnézte Braun Soma; 3. bőv. kiad.; Népszava, Bp., 1928 - A nő és a szocializmus; ford. Nyilas Vera; Kossuth, Bp., 1957 - Charles Fourier élete és eszméi; ford., bev. Haraszti Sándor; Gondolat, Bp., 1962 - Friedrich Engels és August Bebel levelezéséből; előszó, összekötő szöveg Szabó Vilmos, vál., ford. Kálmán Endre; Kossuth, Bp., 1989 (Levelestár) ### Írásai (német nyelvű válogatás) - - Újabb kiadása: - - Rövidített kiadása ### Beszédek és írások - Ausgewählte Reden und Schriften. Hrsg. Horst Barthel u. a. - : Band 1: 1863–1878. Berlin 1978. - : Band 2: 1878–1890. Berlin 1978. ### Levelezése ## Forrásjegyzék ## Fordítás
669,973
937-es busz (Budapest)
25,733,419
null
[ "Budapest III. kerületének közlekedése", "Budapest IX. kerületének közlekedése", "Budapest VIII. kerületének közlekedése", "Budapest X. kerületének közlekedése", "Budapest XIII. kerületének közlekedése", "Budapest XIV. kerületének közlekedése", "Budapest éjszakai autóbuszvonalai", "Rugalmas közlekedési rendszerek Magyarországon" ]
A budapesti 937-es jelzésű autóbusz (korábban 901–937-es jelzésű busz) a Bécsi út / Vörösvári út és a Táborhegy között közlekedik. Az éjszakai autóbuszvonal – az 1-es villamos által érintett területen felül – az óbudai Táborhegy térségét látja el. A vonalat a fővárosi éjszakai autóbuszvonal-hálózat részeként a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKK) üzemelteti. Éjszakánként egy irányban egyetlen járat – a vonal második szakaszán csak előzetes igénybejelentés esetén – közlekedik alacsony padlós Mercedes-Benz Citaro szólóbuszokkal. A Kelenföld vasútállomás és a Bécsi út / Vörösvári út közötti szakaszon 901-es jelzéssel közlekedik. A Bécsi út / Vörösvári út megállóhelytől az Erdőalja úton és a Máramaros úton, a nappali 137-es vonalán jellegzetes, Y alakú hurokban folytatódik az útvonala. Ezen az alacsony forgalmú szakaszon rugalmas közlekedési rendszert (más néven igényvezérelt közlekedési rendszert) vezettek be: Az autóbuszok az Y alakú vonal két ága közül csak azt érintik, ahol előzetesen – a járművön az autóbusz-vezető felé, vagy a megállóhelyi menetrendi tájékoztatókon közzétett telefonszámon keresztül a fődiszpécser felé – utazási igényt jeleztek. ## A 937-es vonal mint rugalmas közlekedési rendszer ### A rendszer jellemzői, típusa A vonal második szakaszán csak akkor halad végig a Kelenföld vasútállomás felől a Bécsi út / Vörösvári útra érkező autóbusz, ha a járművön a Bécsi út / Vörösvári úttól továbbutazni szándékozó utas tartózkodik, vagy ha a diszpécser arra utasítást ad, mert a vonalra utazási szándékot jeleztek. Az utazási szándékot telefonon lehet jelezni a jármű Bécsi út / Vörösvári útra érkezését megelőző 15. perc végéig a fődiszpécser felé, aki az utazási igényt jelzi a Bécsi úti éjszakás területi forgalomirányító diszpécsernek. Az autóbuszok az utazási igények függvényében a második szakaszon ötféle, rögzített útvonal- és menetrendváltozat szerint közlekedhetnek. A 937-es vonal mint közlekedési rendszer a részben rögzített útvonalú, fix menetrendű, nyílt rendszerű, a hagyományos tömegközlekedést kiegészítő rugalmas közlekedési rendszerek csoportjába sorolható. Más értelmezés szerint azonban – mivel az útvonalválasztás nem tekinthető elég rugalmasnak és a menetrend is gyakorlatilag rögzített – nem tartozik a rugalmas közlekedési rendszerek közé, a hagyományos értelemben vett éjszakai tömegközlekedési hálózat speciális elemének tekinthető. Másik lehetséges csoportosítás szerint a vonal a nagyon alacsony rugalmassági fokú rendszerek közé tartozik. A rendszer csak egyetlen elemből áll, így hálózatról nem beszélhetünk. Ugyanakkor a vonal jól kiegészíti a hagyományos éjszakai hálózatot. Menetrendjét összehangolták egyes éjszakai vonalakéval, ezzel elkerülték, hogy a szolgáltatás versenyhelyzetet teremtsen, ami egy fontos követelmény a hasonló rugalmas rendszerekkel szemben. Alakja szerint a vonal a hurokban végződő részleges körirányú autóbuszvonalak közé sorolható. ### Finanszírozási kérdések A szolgáltatást a nappali járatokra és a többi éjszakai járatra is érvényes, normál díjszabású jegyekkel és bérletekkel lehet igénybe venni. Használata előzetes regisztrációt nem igényel. Az igényvezérelt szolgáltatások – általában véve – nem képesek önköltségi alapon működni a nagyon alacsony igénybevétel miatt, hasznuk nehezen számszerűsíthető. A 937-es buszvonalon az első, közel 5 hónapos kísérleti időszakban több mint (2007) takarítottak meg az üres futások elmaradásával. ### Továbbfejlesztési lehetőségek ### Arculati elemei A vonal arculata – a többletszolgáltatás ellenére – nem tér el az éjszakai hálózat többi autóbuszvonalánál alkalmazottól. A 901-es menetrendjében a Táborhegyre továbbközlekedő indulás csillaggal van megjelölve, jelezve hogy csak bejelentés alapján megy végig a vonalon. A 937-es menetrendje már újtípusú BKK-arculatos, a viszonylatjelzés fekete lekerekített téglalapban fehér számokkal jelenik meg. Útvonalleírást nem tartalmaz, bal oldalt függőlegesen a megállólista és a menetidő, tőle jobbra az indulások és a járat információi (érvényesség, alacsony padlós jármű, elsőajtós felszállás, Telebusz-jelleg) találhatók. ## Története ### Előzmények, a vonalhálózat fejlődése Budapest éjszakai autóbuszvonal-hálózata 2005. szeptember 1-jén jelentősen átalakult, kibővült. Az ezt megelőzően 19 vonalból álló hálózat 31 vonalasra nőtt, ami nagyobb területi lefedettséget és rövidebb eljutási időket eredményezett. Ekkor hozták létre az 1994-ben indult, kezdetekben csak Óbuda – Népliget, majd 2000-től Közvágóhídig meghosszabbított útvonalon közlekedő 1É viszonylatot. Útvonala az éjszakai autóbuszhálózat 2005. szeptember 1-jei átszervezésekor az Óbudai autóbuszgarázsig bővült, jelzését – a 900-as tartományba beillesztve – 901-esre módosították. A fejlesztések következtében jelentősen nőtt az éjszakai hálózatot használó utasok száma, a teljes hálózaton hétköznapokon a korábbi 22–24 ezerről 40 ezerre, szombatonként pedig a korábbi 30–32 ezerről 56 ezerre emelkedett az utasszám. Ez a növekedés lehetővé tette a hálózat további bővítését. Az újabb fejlesztéseket három ütemben valósították meg. Az első ütemben, 2006. november 3-án öt új vonalat hoztak létre, további négyet meghosszabbítottak. Ekkor jött létre – a 930-as, a 963-as, a 996-os és a 999-es mellett – a 901-es vonal leágazásaként, meghosszabbításaként a 937-es vonal. Az új vonalszakasz lényegében a nappali 137-es vonal egy részét jelenti. Ez a sajátos, Y alakú hurok két korábbi autóbuszvonal, a 37E és a 37M jelzésűek összevonásával jött létre (a betűjelzések a végállomások nevének kezdőbetűit jelentik). Az Erdőalja úti és a Máramaros úti autóbusz-fordulókat az 1950-es, 1960-as években építették ki. A 2006–07-es fejlesztések harmadik ütemében, 2007. január 12-én egyes csatlakozások fejlesztésére, a nappali és az éjszakai járatok üzemidejének igazítására került sor. Ez a módosítás a 937-es buszok indulási időpontját is érintette. ### A vonal bevezetése, a kísérleti időszak tapasztalatai A 937-es vonal bevezetése előtt a Táborhegyen nem közlekedtek éjszakai autóbuszok, mivel „rendkívül alacsony igénybevétel volt várható” ebben a térségben, ugyanakkor a nagy gyaloglási távolsággal, helyenként 9%-os emelkedő leküzdésével elérhető területre indokoltnak tartották az éjszakai hálózat kiterjesztését. Az ilyen adottságú területeket – az európai tapasztalatok szerint – midibuszokkal lehet gazdaságosan kiszolgálni, viszont ilyen járművek nem álltak a közlekedési vállalat rendelkezésére, a szolgáltatást csak szólóbuszokkal tudták megvalósítani. Ezért – a magyarországi városok közösségi közlekedésében első alkalommal – igényvezérelt (más néven rugalmas) szolgáltatás bevezetése mellett döntöttek. A 937-es éjszakai autóbuszvonalat a 901-es vonal egyik járatának meghosszabbításával hozták létre, azaz a 937-es jelzésű buszok a 901-es éjszakai járatok menetrendjébe integráltan közlekednek. A viszonylatot 2006. november 3-án vezették be, előbb kísérleti jelleggel működtették, majd közel 5 hónapos kísérleti időszak után véglegesítették. A vonal bevezetéséről 2006. november 2-án az alábbi közleményt adták ki: A bevezetést követő közel 5 hónapos kísérleti időszakban 144 éjszaka alatt 69 esetben jeleztek utazási szándékot, ez 48%-os közlekedési arányt jelent. A 69 menetet 195 utas – azaz járatonként átlagosan mindössze – vette igénybe. (Megjegyzendő, hogy a felmérést a téli időszakban végezték.) ### Menetrend- és nyomvonal-korrekciók A járatok útvonala, megállóhelyei a bevezetés óta változatlanok. A buszok menetrendje 2007. január 12-én kis mértékben módosult, az indulási időpontok néhány perccel eltolódtak. A 2008-as hálózatátszervezés és a 2012. márciusi változások a 937-es vonalat nem érintették. 2019\. július 9-étől 901-es jelzéssel közlekedik a Kelenföld vasútállomástól a Bécsi út / Vörösvári útig, ahonnan utazási igény esetén 937-es jelzéssel indul tovább a Máramaros út, illetve az Erdőalja út felé. ## Járművek A vonal második szakaszán kizárólag szólóbuszok közlekedhetnek a táborhegyi meredek, keskeny utak és a szűk autóbusz-fordulók miatt. Általában az Óbudai autóbuszgarázshoz tartozó Mercedes-Benz Citaro típusú autóbuszok közlekednek a viszonylaton. Esetenként – például a Sziget Fesztivál idején – előfordulhat, hogy a Közvágóhídtól a Bécsi út / Vörösvári útig csuklós busz, a Bécsi út / Vörösvári úttól átszállás után szólóbusz indul. ## Útvonala ### Vonalszakaszai, kapcsolata más vonalakkal A vonal két szakaszra osztható. A Kelenföld vasútállomás és a Bécsi út / Vörösvári út közötti első szakaszon 901-es jelzéssel közlekedik. Ennek a 40 megállóhelyből álló útvonalnak a hossza , az átlagos menetidő , így az átlagsebesség . A második szakasz egy Y-alakú hurok, amely a Bécsi út / Vörösvári út megállóhelytől kiindulva a Táborhegy térségében érinti az Erdőalja úti és a Máramaros úti autóbusz-fordulókat. Ez a vonalszakasz lényegében a nappali 137-es vonallal azonos. A , 23 megállóhelyből álló utat átlagosan alatt teszik meg a busz, így az átlagsebessége a hegyi úton . A teljes útvonalon az átlagsebesség . 2021 júniusától az autóbuszok az alábbi közterületeket járják végig: Ellenkező irányban – a Bécsi út / Vörösvári út és Kelenföld vasútállomás között, illetve 2012. március 2-áig az Óbudai autóbuszgarázs és a Közvágóhíd között – kizárólag 901-es jelzéssel közlekednek autóbuszok. 2011\. május 16. és 2012. március 2. között a kétféle útvonalváltozaton közlekedő 901-es buszok, a 937-es buszok, valamint az esetenként ezekhez csatlakozó, a Bécsi út / Vörösvári úttól az Óbudai autóbuszgarázs felé továbbhaladó, így a kimaradt vonalszakaszt pótló 960-as buszok egy éjszaka alatt az alábbi elosztásban közlekedtek: A 901-es és 937-es vonalon együttesen ütemes menetrendet használtak, ahol az ütem 30 perces, a menetszám ebben az irányban 10 volt – a 2011. május 16-i állapot szerint. 2012\. március 3-ától a 901-es buszvonal valamennyi járata egységesen – a 937-es vonal első szakaszához hasonlóan – a Közvágóhíd és a Bécsi út / Vörösvári út között közlekedett, utóbbinál mindkét irányban csatlakozik a 960-as buszokhoz az Óbudai autóbuszgarázs felé. ### Útvonalváltozatok – Rugalmas közlekedés a 2. szakaszon Az autóbuszok nem feltétlenül haladnak végig a 937-es vonal teljes második szakaszán, az Y alakú hurok két ága közül csak azt az ágat érintik a menetrendben adott időpontban, ahol a fel- vagy leszállási szándékot előzetesen jelezték. Azokat a megállóhelyeket, ahol utascsere nem várható, az autóbuszok nem érintik vagy esetenként a menetrendtől eltérő időpontban érinthetik. Jellemzően az alábbi esetek fordulhatnak elő: ## Megállóhelyei A 937-es jelzésű autóbusz 2021. június 18-ától az alábbi megállóhelyeket érinti: !Sorszám (↓) !Megállóhely (átszállási kapcsolatok) !Perc (↓) !colspan=3 width=55%\|Vonalrész \|- \|∫ \|Kelenföld vasútállomás M \|0 \|rowspan=3\|1. szakasz \|colspan=2 rowspan=3\|Etele út – Budafoki út – Rákóczi híd – Könyves Kálmán körút – Hungária körút – Róbert Károly körút – Árpád híd – Raktár utca – Vörösvári út – Bécsi út / Vörösvári út \|- \|... \|colspan=2\|→ ezen a szakaszon 901-es jelzéssel közlekedik \|- \|∫\|\|Bécsi út / Vörösvári út (a régi buszvégállomáson) \|\|51 \|- \| colspan="6" style="background-color:#ffcc99" \| \|- \|0\|\|Bécsi út / Vörösvári út (az 1-es villamos végállomásánál)\|\|54\|\|rowspan="23" \| 2. szakasz csak igény esetén\|\|rowspan="6" \| \|\|rowspan="6" \| Farkastorki út – Viharhegyi út \|- \|1\|\|Bécsi út / Vörösvári út (a Farkastorki úton)\|\|54 \|- \|2\|\|Táborhegyi út\|\|54 \|- \|3\|\|Zúzmara utca\|\|55 \|- \|4\|\|Királyhelmec utca\|\|55 \|- \|5\|\|Körtvélyes köz\|\|56 \|- \|6\|\|Erdőalja út 43.\|\|56\|\|rowspan="4" \| \|\|rowspan="4" \| Erdőalja úti ág csak az 1., 2., 3. útvonalváltozatok esetén \|- \|7\|\|Hedvig utca\|\|57 \|- \|8\|\|Erdőalja út (autóbusz-forduló)\|\|58 \|- \|9\|\|Hedvig utca\|\|59 \|- \|10\|\|Viharhegyi út\|\|59\|\|rowspan="7" \| \|\|rowspan="7" \| Máramaros úti ág csak az 1., 4., 5. útvonalváltozatok esetén \|- \|11\|\|Iskola\|\|59 \|- \|12\|\|Királylaki út\|\|61 \|- \|13\|\|Máramaros út (autóbusz-forduló)\|\|62 \|- \|14\|\|Királylaki út\|\|62 \|- \|15\|\|Iskola\|\|61 \|- \|16\|\|Viharhegyi út\|\|62 \|- \|17\|\|Körtvélyes utca\|\|62\|\|rowspan="6" \| \|\|rowspan="6" \| Viharhegyi út – Farkastorki út \|- \|18\|\|Farkastorki út\|\|63 \|- \|19\|\|Királyhelmec utca\|\|63 \|- \|20\|\|Zúzmara utca\|\|64 \|- \|21\|\|Táborhegyi út\|\|65 \|- \|22\|\|Bécsi út / Vörösvári út (a 17-es villamos végállomásánál) \|\|66 \|- \| colspan="6" style="background-color:#ffff99" \|
161,645
Andoki kondor
26,745,835
null
[ "Dél-Amerika madarai", "Madárfajok", "Monotipikus taxonok", "Újvilági keselyűfélék" ]
Az andoki kondor, más néven andesi kondor vagy kondorkeselyű (Vultur gryphus) a madarak (Aves) osztályának újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes) rendjébe, ezen belül az újvilági keselyűfélék (Cathartidae) családjába tartozó Vultur madárnem egyetlen faja. Amint neve is mutatja, a kondorkeselyű az Andok hegységben él, továbbá még megtalálható Dél-Amerika nyugati partjain, valamint Patagóniában is. Az eddig lemért legnagyobb példány szárnyfesztávolsága 320 centiméter volt. Ezzel elmarad néhány tengeri, illetve vízimadártól; például a körülbelül 350 centimétert elérő vándoralbatrosztól (Diomedea exulans), királyalbatrosztól (Diomedea epomophora), rózsás gödénytől (Pelecanus onocrotalus) és borzas gödénytől (Pelecanus crispus). Nagytestű és fekete színű újvilági keselyű, csupasz nyaka tövén fehér tollgallér látható. Főleg a hímek esetében a szárnyakon nagy, fehér foltok is vannak. A fej és a nyak majdnem teljesen tollazat nélküli. A majdnem csupasz bőre nyugalmi állapotban elmosódott vörös, de ha valami ingerli vagy udvarolni kezd, akkor élénk vörös színre vált. A hím nyakán toroklebeny, a fején pedig taraj látható; mindkét testi dísz a madár korának előrehaladtával egyre nagyobbodik. Más ragadozó életmódot folytató madaraktól eltérően, amelyeknél a tojó nagyobb, az andoki kondor esetében fordítva van, itt a hím a nagyobb méretű. Elsősorban dögevő, az elpusztult állatokból vagy a térségben élő macskafélék zsákmányaiból táplálkozik. Főleg a nagytestű állatok tetemeit részesíti előnyben, mint például a szarvasmarhákét, a szarvasfélékét vagy a tevefélékét. A Csendes-óceán partjain, a szárazra került cetek és fülesfókafélék is az étlapjára kerülnek. Az ivarérettséget körülbelül 5–6 éves korára éri el. Akár 5000 méteres tengerszint feletti magasságban is költhet. Általában olyan meredek sziklapárkányokra készíti fészkét, ahová más állatok képtelenek feljutni. A fészekbe általában 1–2 tojást rak. Ha minden nehézséget sikeresen túlél, akkor a madárvilág egyik leghosszabb élettartamú faja, hiszen több mint 70 évig is élhet. Argentínának, Bolíviának, Chilének, Kolumbiának, Ecuadornak és Perunak nemzeti szimbóluma. Az Andok térségének több mitológiájában és néphagyományában is szerepet játszik. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) mérsékelten fenyegetett fajnak minősíti az andoki kondort. Létezésének legfőbb veszélyforrása élőhelyeinek elvesztése, valamint a másodlagos mérgezés (ha ember által megmérgezett ragadozók tetemeiből táplálkozik). Néhány országban fogságban is tenyésztik, azzal a céllal, hogy ezeket a természetbe visszajuttatva segítsék a vadon élő állomány fenntartását. ## Neve Az andoki kondort először 1758-ban, Carl von Linné svéd természettudós, orvos, botanikus írta le, illetve nevezte el. Leírását a „Systema Naturae” című enciklopédia 10. kiadásába foglalta bele. A madarat mai tudományos nevén, Vultur gryphus-ként ismertette meg a nagyvilággal. Attól függően, hogy melyik országban él, a következő laikus nevei is előfordulhatnak: argentínai kondor, bolíviai kondor, chilei kondor, kolumbiai kondor, ecuadori kondor vagy perui kondor. A tudományos nevében a nemének neve Vultur, melyet Linné a latin nyelvből vett „vultur” vagy „voltur” szavakból származtatott; magyar jelentése: „keselyű”. A madár fajneve a görög γρυπός (grüposz) szóból ered, ennek magyar jelentése: „kampós orr”, a nagy görbe csőrére emlékeztetve. A kondor a „kuntur” szóból származik, amely a kecsua nyelvben a madár neve. ## Rendszertani besorolása és kifejlődése A kondorkeselyűnek és hat élő rokonának, azaz az újvilági keselyűféléknek (Cathartidae) a pontos rendszertani besorolása még manapság is bizonytalan. Habár az újvilági keselyűfélék és az óvilági keselyűformák (Aegypiinae) megjelenésben igen hasonlítanak, sőt ugyanazt a dögevő életmódot folytatják, de a kettő még sincs közelebbi rokonságban egymással. Más-más ősökből fejlődtek ki, és a hasonlóság csak a konvergens evolúció műve. A két madárcsoport közti rokonsági kapcsolat azonban még manapság is vita tárgya. Korábban az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe helyezték, mivel néhány gólyafajjal is mutatnak hasonlóságot úgy megjelenésben, mint életmódban. A közelmúltban olyan elmélet is született, mely szerint a újvilági keselyűféléket és az óvilági keselyűformákat a sólyomalakúak (Falconiformes) közé kéne besorolni, vagy új, azaz külön rendet megalkotni a számukra. Az Amerikai Madarászok Egyesületének (American Ornithologists' Union) a dél-amerikai rendszertani bizottsága kivonta az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak közül, és incertae sedisnek, azaz „bizonytalan helyzetűnek” minősítette e madárcsoportot; de további megjegyzésként odatette, hogy az újvilági keselyűfélék talán átmozgathatók a sólyomalakúak rendjébe, vagy létrehozható számukra egy külön rend, az úgynevezett újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes). A Vultur nemnek az andoki kondor az egyetlen élő és elfogadott faja. A kaliforniai kondortól (Gymnogyps californianus) eltérően, amelynek számos fosszilis maradványa és rokona került elő, az andoki kondor leletek ritkák és töredékesek. A pliocén–pleisztocén határán élt kondorok maradványai alig térnek el a ma élő fajétól, vagyis nem különíthető el külön faj belőlük. A bolíviai Tarija közigazgatási területen levő pliocén kori rétegben talált maradvány egy kisebb, paleoalfajhoz, úgynevezett Vultur gryphus patruus-hoz tartozhat. ## Előfordulása Dél-Amerikában elsősorban az Andokban és a Sierra Nevada de Santa Marta hegységben fordul elő. Északon az előfordulási területe Venezuelától és Kolumbiától kezdődik, de itt igen ritka. Az Andok hegyvonulatán haladva délfelé az elterjedési területe magába foglalja Ecuadort, Perut és Chilét, továbbá Bolíviát és Argentína nyugati részét. Elterjedésének legdélibb pontja ott van, ahol a kontinens véget ér, azaz a Tűzföldön. A kora 19. században ez a madárfaj Nyugat-Venezuelától egészen a Tűzföldig költött, de azóta az ember tevékenysége miatt számos élőhelyét elvesztette. Legfőképp a nyílt füves pusztákat és a magashegységeket részesíti előnyben. Akár tengerszint felett 5000 méter magasan is fellelhető. A nyílt, erdő nélküli területeket kedveli, ahol a levegőből könnyen megláthatja a talajon lévő dögöket. Időnként az alföldekre is ellátogat, mint például Bolívia keleti, vagy Brazília délnyugati részeire. Chile és Peru sivatagos részeit is szemügyre veszi. Patagóniában a Nothofagus nemzetséghez tartozó déli bükkerdőkben is megfigyelték. ### Magyarországi állatkertekben Magyarországon a Nyíregyházi Állatparkban tekinthető meg a madár. ## Megjelenése Habár átlagosan a csőr hegyétől a farktolla végéig 7–8 centiméterrel rövidebb, mint a kaliforniai kondor, a szárnyfesztávolsága nagyobb az utóbbinál, 270–320 centiméter közötti. A testtömege is nagyobb az észak-amerikai rokonáénál, hiszen a hím általában 11–15 kilogramm, míg a tojó 8–11 kilogramm közötti. Átlagos fej-testhossza 100–130 centiméter. Egy szárnya 75–85 centiméter, a farktolla 33–38 centiméter, a lábfeje 11–12 centiméter. Ezeket a méreteket fogságban tartott példányokról vették le. A faj átlagos testtömege 11,3 kilogramm; a hím ennél körülbelül egy kilogrammal nehezebb, azaz 12,5 kilogramm, míg a tojó könnyebb, vagyis 10 kilogramm. Egy nemrég kiadott tanulmány szerint, amely a madarak testtömegét hivatott tárgyalni, az összes röpképes madár közül az andoki kondor a legnehezebb; megelőzve a trombitás hattyút (Cygnus buccinator) és a borzas gödényt (Pelecanus crispus). Más tanulmány szerint e madárfaj átlagos testtömege csak 10,3 kilogramm. Az andoki kondor a legnagyobb szárazföldi madár, amely repülésre képes, ha testtömegét és szárnyfesztávolságát vetjük össze, bár itt is vetekszik a legnagyobb túzokalakúak (Otidiformes) hímjével (a túzokokra jellemző a nemi kétalakúság, azaz a hím jóval nagyobb a tojónál). Az andoki kondor átlagos szárnyfesztávolsága 283 centiméter, viszont a szárnyak szélesek, ilyenformán ennek az újvilági keselyűfélének van a legnagyobb szárnyfelülete négyzetcentiméterben mérve. A szóban forgó madár szárnyfesztávolságát az élő madarak közül csak a fent említett két albatroszfaj és két gödényfaj szárnyalja túl. Az andoki kondor tollazata egyszínű fekete, kivételt képez a nyaka töve körüli fehér tollgallér. Főleg a hím esetében, az első vedlés után a szárnyakon nagy, fehér sávok jelennek meg. A feje és a nyaka vörös vagy feketésvörös, és alig található rajta tollazat. A madár mindig gondoskodik arról, hogy a feje és nyaka tiszta legyen; sőt ez a kopaszság a higiénia elősegítésére való alkalmazkodás. Hiszen a csupasz bőrfelületet könnyebben le lehet mosni, továbbá a magashegységekben az UV-sugárzás fertőtleníti a bőrfelületét. A vörös bőrtaraj bár keskeny, a magassága és mérete a példány korától függ, az idősebbeknek a legnagyobb. A nyakon a bőr nyúlványokat alkot; általában kettő van, bár az idősebb hímeknek több is lehet. A csupasz bőr a tulajdonosa állapotát árulja el; ha nyugodt, akkor a vörös szín elmosódottabb, ha ingerli valami, akkor élénkebbre vált. Ez segíti a kondorok közti kommunikációt. A fiatal példány tollazata szürkésbarna, barna színű, a nyak tövénél elhelyezkedő tollgallérral, míg a csupasz feje és nyaka feketés. A középső ujja meghosszabbodott, míg a hátsó ujja csökevényes. Mindegyik ujján a karmok egyenesek és élezetlenek. A lábai csak a járást szolgálják, az óvilági keselyűformáktól eltérően azokat nem használja fegyverként vagy fogóeszközként. A csőre kampós, a rothadó hús tépésére alkalmas. A hím szivárványhártyája barna színű, míg a tojóé sötétvörös. A szemhéjon nincsenek szempillák. Bár a legtöbb ragadozó életmódot folytató madárrend esetében a tojó nagyobb a hímnél, az újvilági keselyűalakúak esetében ez fordítva van, azaz a hím nagyobb, mint a tojó. ## Életmódja A levegőben vitorlázva keresi dögökből és kisebb állatokból álló táplálékát. A felszálló meleg légáramlatok, azaz a termikek segítségével hatalmas területeket jár be. Az evezőtollainak a végei felfelé hajlanak. Előszeretettel tartózkodik a Csendes-óceán és az Andok találkozásánál kialakult felszálló légtömegek sávjában, mert ez a part menti szakasz nemcsak a lebegést biztosítja, hanem lehetővé teszi a tengerpart állandó megfigyelését is. Mivel a szegycsontja, más néven mellcsontja (sternum) a testéhez és nagy szárnyaihoz képest nem olyan nagy, nehéz tartania a szárnyakat mozgató nagy repülőizmokat; emiatt az andoki kondor a vitorlásrepülés híve, a gyakori szárnycsapásokat igyekszik elkerülni. Csak felszálláskor és a megfelelő magasság eléréséig verdes a szárnyaival. Charles Darwin az utazásai során egy alkalommal fél óráig figyelte e madárfaj példányait repülni, és elmondása szerint ez idő alatt a kondorok egyet sem vertek szárnyaikkal. Általában a magasan levő helyeken pihen, hogy felszálláskor ne kelljen aktívan repülnie, inkább csak siklik. A kopár sziklák hamarabb felmelegednek, létrehozva a termikeket, a felszálló meleg levegő oszlopait. A madár e jelenség segítségével energiamentesen emelkedik a magasba. Látása kitűnő, több kilométeres távolságból és nagy magasságból is észreveszi az elpusztult állatokat. Mint minden újvilági keselyűféle, az andoki kondor is gyakorolja az úgynevezett urohidrózist, amely a párolgás hűtő hatását kihasználva a lábra ürítés útján hűti a testüket. De mivel az andoki kondor a magashegységek hűvös légkörében repül, ennek a hűtési módszernek az oka egyelőre rejtély marad. E tevékenység miatt a madár lábán gyakran fehér színű húgysavréteg képződik. Ahol nagyobb állomány él egy helyen, jól fejlett társadalmi ranglétra alakul ki. A madarak testtartással és mérettel, játszadozó repüléssel és hangjelzésekkel határozzák meg egymás között a rangsort. Általában a kifejlett hímek kerülnek a ranglétra csúcsára, míg az az évi fészekhagyó hímek vannak legalul. ### Táplálkozása Szinte teljes mértékben a döghús fogyasztáshoz alkalmazkodott. Lábai nagyok ugyan, de gyengék egy nagyobb testű állat felragadásához, és óriási csőrével is csak az elhullott állatok felpuhult húsát képes szétszaggatni. Egy kondorpárnak a területe hatalmas lehet. A napi táplálék megszerzéséhez akár 200 kilométert is repül. Főleg a nagytestű állatok tetemeit kedveli. A hagyományos táplálékai közé sorolható a láma (Lama glama), az alpaka (Vicugna pacos), a nandufélék (Rheidae), a guanakó (Lama guanicoe), a szarvasfélék (Cervidae) és az övesállatok (Dasypodidae). Néhány természetes tápláléka: Manapság az andoki kondor a hagyományos táplálékai mellett az ember által tenyésztett és betelepített állatok tetemeit is elfogyasztja, ilyenek például: a szarvasmarha (Bos primigenius taurus), a ló (Equus ferus caballus), a házi szamár (Equus africanus asinus), az öszvér, a birka (Ovis aries), a házi sertés (Sus scrofa domesticus), a házi kecske (Capra aegagrus hircus) és a kutya (Canis lupus familiaris), valamint a vaddisznó (Sus scrofa), az üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus), a vörös róka (Vulpes vulpes) és a gímszarvas (Cervus elaphus). A tengerpartok környékén élő madarak táplálékát főleg az elpusztult cetek és fülesfókafélék alkotják. Időnként a kisebb madárfajok fészkeit is kirabolhatja, elfogyasztva a benne lévő tojásokat és fiókákat. Bár ritkán, de a dögfogyasztás mellett a kondorkeselyű néha vadászik is; főleg apró állatokra, mint például rágcsálókra, nyúlfélékre és kisebb madarakra. Mivel lábai gyengék, karmai pedig nem élesek, a kondor a csőrével öli meg az áldozatát. A tengerpartok bőséges táplálékkínálatot biztosítanak, emiatt a parti példányok nemigen távolodnak el a parttól, legfeljebb csak néhány kilométeres távolságra. A dögöket vagy maga veszi észre, vagy más dögevőket követ, mint például a varjúféléket (Corvidae), vagy a kisebb méretű rokonait, azaz a pulykakeselyűt (Cathartes aura), a kis sárgafejű keselyűt (Cathartes burrovianus) és a nagy sárgafejű keselyűt (Cathartes melambrotus). A Cathartes nembéli madarak a szaglásukra hagyatkoznak a táplálékszerzési útjaikon, hiszen a bomló tetemekből etil-merkaptán gáz kerül a levegőbe. Ezek a kisebb méretű keselyűk képtelenek felbontani a nagyobb emlősök kemény bőrét, emiatt meg kell várják a nagy andoki kondor érkezését; ily módon a madarak segítik egymás táplálékszerzését. A Cathartes-fajokat hollókeselyűk (Coragyps atratus), királykeselyűk (Sarcoramphus papa) és akár emlős dögevők is követhetik, de amikor megérkezik az andoki kondor, mindegyikük eláll az útjából, helyet adva a tetemnél. Mivel nem biztos, hogy mindennap táplálékhoz jut, amikor lehetősége van, pukkadásig tömi magát. Néha egy ideig képtelen repülni, ha túlságosan teletömte magát. Mivel lábai és karmai gyengék, táplálékát nem tudja a magasba emelni, emiatt kénytelen a talajon táplálkozni. Mint minden dögevő, fontos szerepet játszik az ökoszisztémája egészségében, eltakarítva a dögöket, ezzel gátat szab a betegségek terjedésének. A nagyvárosok mellett élő madarak olykor a szemétlerakó helyeket is felkeresik, ez azonban veszélyt jelenthet számukra. Emiatt az ott dolgozók elpusztult háziállatokat tesznek ki a szeméttelepek szélére, hogy elsődlegesen azokat fogyasszák el. ## Szaporodása A fiatal madarak 5–6 éves korukban lesznek ivarérettek. A felnőttek életre szóló párt alkotnak, és mivel a vadonban olykor 50 évnél is tovább élnek, a kapcsolatuk sokáig tart. Az udvarlási szertartás alatt a hím tollazat nélküli bőre élénk vörösre, vagy akár sárgára vált, továbbá a nyaka felpuffad. A tojót előrenyújtott nyakkal közelíti meg, hogy megmutathassa a felfújt nyakát és a begytájéki foltját, eközben sziszegő hangokat hallat. Ezután széttárt szárnyakkal magasan kihúzza magát és a nyelvével kattogó hangokat képez. Más udvarlási szokások a sziszegés és csuklóhang, ugrálás közben vagy részben szétterjesztett szárnyakkal való „táncolás”. Meredek, 3000–5000 méter magasan levő sziklafalakon fészkel. A fészek néhány ágból áll a tojás körül. Peru tengerparti vidékein, ahol kevés sziklaszirt van, az andoki kondor kénytelen a nagyobb kövek közé vagy a domboldalakba vájt mélyedésekbe fészkelni. A fészekaljba 1–2 kékesfehér tojást rak. A tojás 280 grammos, 75–100 milliméter hosszú. Kétévente egyszer költ, februárban vagy márciusban. A tojásokon mindkét szülő kotlik, összesen 54–58 napon keresztül. Ha az első fészekalj elpusztul, a tojó másikat tojik helyébe. A fogságban tartott madarak esetében a gondozók és tenyésztők kihasználják ezt a szokását, és elveszik az első fészekaljat, melyet költőgépek költenek és emberek nevelnek fel. Ezzel növelik az andoki kondorok létszámát. A fiókát szürke pehelyréteg borítja. Ezt a „ruházatát” addig tartja meg, amíg eléri a szülei méretét. Hat hónaposan repül ki a fióka, de még 12–24 hónapig a fészek közelében marad a szüleivel együtt. A fiatalt csak a következő fészekalj elkészülte idején kergetik el a felnőtt madarak. Az egészséges kifejlett madárnak nincsen természetes ellensége, viszont a tojásra és fiókákra veszélyt jelenthetnek más ragadozó madarak vagy egyes emlősök, mint például a rókák. A fészkek kifosztása azonban ritka, mivel a szülők agresszívan védelmezik utódaikat, továbbá a meredek sziklaszirtekre nemigen jutnak fel az emlősök. ### Élettartama Mivel az egyed igen lassan fejlődik ki, azaz válik felnőtté és a felnőttnek nincsen természetes ellensége, az andoki kondor élettartama igen hosszú lehet. Ezidáig, legalábbis hivatalosan, még senki sem tanulmányozta e madárfaj élettartamát és elhalálozási ütemét a vadonban. Egyes becslések szerint a madár a vadonban több mint 50 évet él. 1983-ban a Guinness Rekordok Könyve egy 72 évesnek becsült andoki kondort tartott a világ legidősebb, fogságban tartott madarának. Ez a példány 72 évet élt fogságban, de még fiatalon fogták be a vadonból, tehát valójában ennél idősebb lehetett. Néhány beszámoló szerint egyes papagájok (Psittaciformes) túlhaladták a 100 évet is, azonban 1983-ban ezeket az állításokat hivatalosan nem igazolták. Egy másik andoki kondor, melyet szintén fiatalon fogtak be, 71 évet élt a fogságban. Ezt az életkort túlhaladta egy hím, „Thaao” becenevű példány, amely a connecticuti Beardsley állatkertben jött világra. Thaao 1930-ban kelt ki a tojásból, és 2010. január 26-án, 79 éves korában pusztult el. Így ez lett a leghosszabb bizonyított életkor általában a madarak körében. ## Az andoki kondor és az ember ### Természetvédelmi helyzete Jelenleg a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája a fajt a „mérsékelten fenyegetett faj” kategóriába sorolja. Először 1970-ben, az Amerikai Egyesült Államokban helyezték fel a madarat a veszélyeztetett fajok listájára. Ezen a listán azok az állatok szerepelnek, amelyek kihalással fenyegetettek az egész elterjedési területükön, vagy annak egy nagy részén. Megritkulását a fegyveres vadászaton kívül az óceán növekvő szennyeződése okozta. A mérgezéstől elpusztult és partra vetődött tengeri élőlényekből a káros anyagok egy része a kondor szervezetébe kerül. Továbbá a rókáknak és egyéb ragadozóknak szánt mérgezett tetemek, vagy maga a megmérgezett „kártevő” is halálos lehet a kondor számára. Előfordulásának északi részén, főleg Venezuelában és Kolumbiában az utóbbi években igen megritkult. Elterjedési területén egykor igen gyakori madár volt. Mivel a felnőttnek nincs természetes ellensége, és az egyed lassan fejlődik ki, az andoki kondor mint faj nincs felkészülve az ember által okozott veszteségekre. Egyes farmerek a háziállataik védelmének ürügyével pusztítják a kondort. A kutatók és a természetvédők tanítási és felvilágosítási programokat folytatnak a falvakban, hogy eloszlassák e ragadozó madár köré szőtt tévhiteket. Több észak-amerikai állatkertben is folynak andoki kondort szaporító programok; az itt felnevelt madarakat Argentínában, Kolumbiában és Venezuelában eresztik szabadon. Az első fogságban felnevelt andoki kondort 1989-ben tették ki a vadonba. A fogságban történő neveléskor a fiókának nem szabad vagy alig szabad embert látnia; így nem szokik hozzá az ember jelenlétéhez. A fiókát egy felnőtt andoki kondor fejét ábrázoló báb segítségével nevelik fel. A kiválasztott helyen, szabadon engedés előtt három hónapot tölt egy röptetőben, hogy hozzászokjon a helyi éghajlathoz és környezethez. Mielőtt szabadon engednék, a tudósok műholdas jeladóval látják el, hogy aztán követni tudják merre repül és meddig marad életben. 1987-ben az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálata (United States Fish and Wildlife Service) befogta az összes életben maradt kaliforniai kondort (Gymnogyps californianus), és kísérletképpen 1988-ban helyükbe andoki kondorokat eresztettek szabadon, de csak tojókat, hogy ne tudjanak szaporodni. A kísérlet sikeres volt, és mielőtt visszaeresztették a fogságban felnevelt kaliforniai kondorokat, előbb újból befogták az összes andoki kondort, amelyeket később visszajuttattak Dél-Amerika vadonjába. ### Andoki kondor a kultúrában Az andoki kondor Argentína, Bolívia, Chile, Kolumbia, Ecuador, Peru és a venezuelai Andoki régió nemzeti szimbóluma. Ez a faj továbbá Bolívia Chile, Ecuador és Kolumbia nemzeti madara is. Sok indián törzs totemállatként tisztelte, és alakja számos mitológiában, illetve legendában szerepel. Az andoki művészetben már körülbelül Kr. e. 2500-tól jelen van. A sámánok szertartásaiban is szerepet játszik. Az andoki mitológiában ez a kondorkeselyű a napisten egyik jelképe és az égi világ ura. Az erő és az egészség jelképe, emiatt egyes kultúrákban csontjainak és szerveinek gyógyító erőt tulajdonítanak. Emiatt több kondort is csontjainak és szerveinek a megszerzéséért ölnek meg. Egyes bikaviadalokon, mint például a perui változaton, a bika hátára andoki kondort kötöznek, hogy a madár a bika hátát csípje viadal közben. Ezt általában túlélik a kondorok, aztán szabadon eresztik őket. Peruban is többféle hagyományos szertartáson alkalmazzák. Például a Yawar Fiesta ünnepség alatt egy andoki kondort kötnek egy bika hátára, hogy a madár karmai segítségével „megölhesse” a bikát; aztán a madarat eleresztik. Ez az ünnepség az andoki népek (kondorok) erejét szimbolizálja a betolakodó spanyolok (bikák) fölött. Egy másik ünnepség keretében, amelynek neve, „arranque del condor”, egy élő andoki kondort felkötnek egy rúdra, aztán a mellette elhaladó lovasok halálra ütlegelik. Az egyik legismertebb perui származású dallam az 1913-ban Daniel Alomía Robles által komponált El Cóndor Pasa (Száll a kondorkeselyű), ami az andok környéki népzenékből készült zarzuela: több, mint 4000 dallamváltozata és 300-féle szövege ismert; ennek Simon és Garfunkel által írt 1970-es feldolgozása a nemzetközileg egyik legelterjedtebb perui eredetű zene. Ez a ragadozó madár számos ország postabélyegére is felkerült: 1877-ben Kolumbia, 1935-ben és 2001-ben Chilében, 1958-ban Ecuadorban, 1960-ban Argentínában, 1973-ban Peruban, 1867-ben és 1985-ben Bolíviában, 1992-ben Kolumbiában és 2004-ben Venezuelában. Látható továbbá Kolumbia és Chile pénzérméin és papírpénzein is. Rajza több dél-amerikai ország címerében is szerepel:
1,772,267
A bolgár újjászületés irodalma
25,951,642
null
[ "Bolgár irodalom" ]
200px\|thumb\|Az Isztorija szlavjanobolgarszkaja kéziratának első oldala A bolgár újjászületés irodalma 1762-ben kezdődött, Paiszij Hilendarszki Isztorija szlavjanobolgarszkaja („Szláv-bolgár történelem”) című művének megjelenésével, mely a hazafiasságra helyezte a hangsúlyt, és 1878-ig, az oszmán elnyomás alóli felszabadulásig tartott. A korszakot tovább lehet osztani a felvilágosodás irodalmára, a romantikára, egy átmeneti időszakra a romantika és a realizmus között, majd végül az utolsó időszakban a realista művek voltak már a jellemzők. A felvilágosodás időszakában születik meg a bolgár nyelvű oktatás, tudomány és közélet. Ekkor dolgozott a bolgár világi próza megteremtője, Szofronij Vracsanszki, és ekkor jelent meg az első bolgár nyelvű tankönyv, a Riben bukvar, és az első bolgár nyelvű újságokat is ekkor kezdték megjelentetni. Számos külföldön tanult értelmiségi szívügyévé vált az oktatás fejlesztése. A felvilágosodást a romantika időszaka követte, melynek célja a nép nyelvének használata volt az irodalomban. Ekkor alkottak az első jelentős, kísérletező költők, mint Najden Gerov, Petko Szlavejkov és Dobri Csintulov. Megjelenik a bolgár költészetben a ballada, az elbeszélő költemény, illetve a lírai vers műfaja. A 19. század második felében, a hatvanas és hetvenes években egyfajta átmeneti korszak alakult ki a romantika és a realizmus között. Bemutatják az első bolgár drámákat, fellendül a színházi élet. Az első kiemelendő színházi személyiség ebben a korban Dobri Vojnikov volt, akinek legkedveltebb műve, a Krivorazbranata civilizacija görbe tükröt állított a társadalomnak. Megjelenik az első eredeti bolgár elbeszélés is, a Nescsasztna familija, Vaszil Drumev tollából, mely romantikus túlzásokkal mutatja be a nép szenvedését. A bolgár irodalmi realizmus az orosz realizmus hatására fejlődött, kezdetét Ljuben Karavelov elbeszéléseitől számítják. Ebben az időszakban válik gyakorivá az elbeszélés, a kisregény és a regény műfaja. Karavelov mellett fontos prózaíró személyisége a korszaknak még Ivan Vazov és Aleko Konsztantinov. Ekkor alkotott a bolgárok Petőfije, Hriszto Botev, akit az egyik legnagyobb költőként tartanak számon hazájában. A realizmus korszakának a Miszal-kör megjelenése vetett véget. ## Történelmi háttér Az Oszmán Birodalom elnyomása alatt a bolgár irodalmi élet szinte megszűnt létezni, csupán néhány kolostorban folyt könyvmásolás és könyvírás. A sokféle adóval sújtott, megtépázott bolgár nép számára az újjászületés mozgalma hozott megváltást. Az újjászületés bolgárul vazrazsdane (възраждане), technikailag a reneszánsz (rinascimento) fordítása, azonban mégsem felel meg a Nyugat-Európában lezajlott reneszánsznak, mert középpontjában nem az ember, hanem a nemzetközpontúság, a „Haza” eszméje áll, ezért jobban lehet az olasz risorgimentóhoz hasonlítani, mint a reneszánszhoz. A bolgár újjászületés időszaka 1762-ben kezdődött és 1878-ig, a török uralom alóli felszabadulásig tartott. 1762-ben készült el ugyanis Paiszij Hilendarszki (Паисий Хилендарски, 1721–1772) Isztorija szlavjanobolgarszkaja (Истори́ѧ славѣноболгарскаѧ, „Szláv-bolgár történelem”) című műve, mely a nemzeti érzelem szenvedélyes kinyilatkoztatása. Hilendarszki arról a monostorról kapta a nevét, ahol szerzetesként élt, itt a görög és szerb szerzetestársai nemzeti érzelmei miatt döntött úgy, hogy papírra veti a bolgár történelmet, hogy a népben felébressze a hazafiasságot és ne szégyelljék a nemzetiségüket. Munkájához rengeteget kutatott, utazott, legendákat gyűjtött. Az elkészült mű nem csak a nép nyelvén született meg, de arra is felhívta a figyelmet, hogy a bolgár népet az elgörögösödés veszélye fenyegeti. Az új bolgár irodalom első munkája tehát a Szláv-bolgár történelem, mely egyébként több helyen megemlíti a magyarokat is. A bolgár újjászületésre nagy hatást gyakorolt a görög, szerb és orosz kulturális élet. A görögök mindinkább szerették volna visszaszerezni dicsőséges múltjukat, iskolákat nyitottak a Balkán országaiban, sajtótermékeket készítettek. A gazdagabb bolgár kereskedők és a tisztviselői rangokat betöltő csorbadzsik görög iskolákba járatták a gyerekeiket, görögül olvastak, sokan görög nevet vettek fel. Ez a trend azonban másokat arra buzdított, hogy jobban kifejezzék bolgárságukat. Számos szerb szerző munkájából is inspirálódtak az újjászületés korának bolgár írói, a szerb–bolgár kapcsolatok megerősödtek, köszönhetően a közös célnak is, mely a törökök kiűzése volt. Az oroszokkal való kapcsolat erősödése is ehhez köthető, sok bolgár érezte úgy, hogy a cári Oroszország segítsége nélkül az oszmánoktól megszabadulni nem lehet. Ráadásul több tízezer emigráns bolgár élt orosz területen, többen hazatértek és a bolgár mozgalmak élére álltak. Ilyen volt például Dobri Csintulov (Добри Чинтулов), Petko Szlavejkov és Hriszto Botev költő, valamint Ljuben Karavelov (Любен Каравелов) író is. A szerzetesek is kapcsolatban voltak Oroszországgal, számtalan könyvet kaptak onnan. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után számos magyar és lengyel kapott menedékjogot a törököktől, többen bolgár területen telepedtek le, ahol jelentős szerepet játszottak a zenei és színházi élet szervezésében. ## A felvilágosodás irodalma thumb\|220px\|Riben bukvar thumb\|220px\|A Carigradszki Vesztnik címoldala A bolgár felvilágosodás eszméi és más nemzetek hasonló ideái között párhuzamot lehet vonni. Ebben a korszakban születik meg a bolgár nyelvű oktatás, tudomány és közélet. Farkas Baráthi Mónika szerint ezért sokkal inkább tekinthető kultúrtörténeti szakasznak, mintsem irodalomtörténetinek, ugyanakkor fontos ez az időszak, mert létrehozza a bolgár irodalom későbbi fejlődéséhez szükséges feltételeket. A korszak nevezetes személyeinek többsége külföldön tanult, a külföldi minták alapján próbálták meg létrehozni a bolgár iskolarendszert és könyvkiadást. Erre az időszakra jobbára fordítások és külföldi munkák bolgárosítása a jellemző, eredeti munka alig született. Paiszij Hilendarszki követője Szofronij Vracsanszki (Софроний Врачански, 1739–1813) vracai püspök, aki az Isztorija szlavjanobolgarszkaját is lemásolta. Leginkább görögből és latinból helyezett át műveket bolgár környezetbe, illetve a már nehezen érthető óegyházi szlávról ültetett át munkákat a köznép nyelvére. Vracsanszki „a bolgár világi próza megteremtője”, a törökök elől Havasalföldre menekülvén írta meg legfontosabb önálló alkotását, önéletrajzi munkáját, Zsitie i sztradanija gresnago Szofronija (Житие и страдания грешнаго Софрония, „A bűnös Szofronij élete és szenvedései”) címmel. Ez a bolgár irodalom első memoárja, őszinte, humoros, nem mentes az öniróniától sem. Bár saját szenvedéseit vetette papírra, ezek tükrözik a nép akkori gyötrelmeit is. Irodalomtörténészek véleménye szerint valószínűleg nem teljesen önálló mű, egyesek Avvakum protopópa önéletírásának, mások a szerb Dositej Obradović önéletrajzának hatását vélik benne felfedezni. Juhász Péter szerint ennek ellenére a bolgár szépirodalom igen fontos alkotásának kell tekinteni. A korszakban nagy hangsúlyt fektettek a népművelésre, új iskolarendszer jött létre, melyhez tankönyveket is kellett írni. 1824-ben jelent meg az első, bolgár nyelven íródott tankönyv, a Riben bukvar (Рибен буквар, „Halas ábécé”), Petar Beron (Петър Берон, 1799?–1871) tollából, melyet Vaszil Aprilov (1789–1847) 1835-ben megnyitott iskolájában, az első bolgár világi iskolában kezdtek el használni. A 141 oldalas műben természettudományos adatok, nyelvtan, közmondások, állatmesék és képes illusztrációk is szerepeltek. A gyerekek mellett a felnőttek is szívesen lapozgatták. A könyv a nép nyelvét tükrözte, keleti nyelvjárásban íródott, ami a modern bolgár irodalmi nyelv alapja lett, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy az ország keleti fele gazdasági és kulturális szempontból is fejlettebb volt. Beron és Aprilov is a tanítóképzés bevezetését szorgalmazta, Beron pedig áthidaló módszernek a Bell–Lancaster-féle kölcsönös tanítást javasolta, melyet Aprilov iskolája el is kezdett alkalmazni. Ekkoriban a környező szláv népek tudósai is érdeklődni kezdtek a bolgárok iránt, a szerb Vuk Karadžić (1787–1864) például bolgár népdalokat is gyűjtött. Akinek igazán sokat köszönhetnek a bolgárok, az a ruszin Venelin-Guca György (Юрій Венелін, 1802–1839), akinek Drevnyie i ninyesnyie bolgare (Древние и нынешние болгаре, „Régi és mai bolgárok”) című műve 1829-ben jelent meg és a bolgárokat külön szláv népként kezeli, ellentétben a nyugaton ekkoriban divatos elméletekkel. Ebben a művében bizonygatja, hogy a bolgár nyelv nem más szláv nyelvek tájszólása. Bár a munka alapvetően bolgár emigránsokkal való találkozásából született, így tényszerűsége és történelmi pontossága megkérdőjelezhető, mégis fontos mérföldkőnek számít. Venelin-Guca több könyvet is írt a bolgárokról, és nagy hatással volt a bolgár értelmiségre. Többek között arra az iskolalapító Vaszil Aprilovra is, aki Venelin-Guca munkáit olvasva jutott arra a következtetésre, hogy bolgár nyelvű oktatás nélkül a bolgár népet felemelni nem lehet. Aprilov 1833-ban Gabrovóban létrehozott népiskolájában tanított Neofit Rilszki (Неофит Рилски, 1793–1881) szerzetes, aki azonban az egyház elveivel ellentétesen azt vallotta, hogy a népnek iskolákra és tankönyvekre van szüksége, a templom csak ezután következhet. Ugyancsak Venelin munkája inspirálta Neofit Bozvelit (Неофит Бозвели, 1785?–1848), aki Szlavenobolgarszkoe detevodsztvo (Славеноболгарское детеводство, „Szláv-bolgár gyermekgondozás”) címmel adott ki tankönyvet, melyben mindenféle hasznos tanácsok is voltak, nyelvtani táblázatok, mesék és a műveltségről szóló esszék mellett. 1846-os Placs bednija mati Bolgarii (Плач бедния мати Болгарии, „Szegény Bulgária-anya kiáltása”) című műve dialógus formátumú, a korabeli helyzetet jól leírja, a bolgár nép szenvedéseiért és elnyomásáért a törökökön kívül a csorbadzsikat is hibáztatja. Az 1840-es években megjelentek az első bolgár nyelvű újságok is. 1842-ben jelent meg a Ljuboszlovie (Любословие, „Filológia”) című folyóirat Konsztantin Fotinov (Константин Фотинов, 1790?–1858) jóvoltából, az első bolgár újságot pedig Ivan Bogorov (Иван Богоров, 1820–1892) adta ki 1846-ban Lipcsében Balgarszki Orel (Български орел, „Bolgár Sas”) címmel, melynek csupán három száma látott napvilágot. 1848-ban Bogorov újabb lapot indított, Carigradszki Vesztnik (Цариградски вестник, „Konstantinápolyi Hírnök”, 1848–1863) címmel, Konstantinápolyban. Ebben az újságban több költő és népművelő is publikált. ## Romantika A felvilágosodást, akárcsak más balkáni népeknél, a romantika követte, ez azonban sokban különbözik a Nyugat-Európában ismert romantikától, mely a felvilágosodás megtagadása. Ezzel szemben a kelet-európai romantika a nép nyelvén hozta létre a szépirodalmat, azért, hogy megvalósíthassa a felvilágosodásban kikristályosodott nemzeti kulturális eszméket. Az 1840-es években létrejön a lírai költészet a bolgár irodalomban, az odesszai irodalmi körnek köszönhetően. Ekkor alkottak az első jelentős, kísérletező költők, mint Najden Gerov (Найден Геров, 1823–1900), Dobri Csintulov (1823–1886), majd olyan fontos személyiségek jöttek, mint Petko Szlavejkov (1827–1895) és Hriszto Botev (1848–1876). Ekkoriban tűnik fel a bolgár költészetben a ballada, az elbeszélő költemény, illetve a lírai vers műfaja. A szerzemények hangneme forradalmi jellegű, pátoszi. Ebben az időszakban jelenik meg a nemzeti-romantikus dráma is. A korszak és egyben a bolgár irodalom első igazán kimagasló költője Petko Szlavejkov volt, aki tanítóként dolgozott, és újságokat is szerkesztett. Népköltészeti alkotásokat és közmondásokat gyűjtött, és létrehozta a bolgár gyermekirodalmat. Első versei szentimentálisak voltak, a krími háborút követően azonban a hangvétele hazafiassá vált. Árulással vádolta meg a csorbadzsikat és a fanariótákat. Elbeszélő költeményei közül kiemelkedik az Izvort na belonogata (Изворът на белоногата, „Fejérlábú lány forrása”), melyet 1873-ban írt. Ennek a költeménynek a hazafias, bátor főhősnője a bolgár ellenállás szimbóluma lett. Itt érdemes megemlékezni Georgi Rakovszki (Георги Раковски, 1821–1867) munkásságáról is, aki ugyancsak az újjászületés korának egyik kiemelkedő alakja, publicista, a forradalmi nézetek elkötelezett támogatója, szabadcsapatok szervezője, és költő is volt egy személyben. Irodalmi szempontból, technikailag nem volt jelentős költő, azonban az ideológiai harcban mutatott tevékenysége, szenvedélyes erejű agitációja miatt mégis fontos a bolgár irodalom számára. Fő műve a Gorszki patnik (Горски пътник, „Erdei utas”) című – befejezetlen – elbeszélő költemény, melyet 1853-ban kezdhetett el írni, miközben bujkált. A költemény főszereplői egy szabadcsapat tagjai, akik hányatott sorsukról mesélnek. ## Átmenet a realizmusba thumb\|220px\|Dobri Vojnikov szobra Sumenben A 19. század második felében, a hatvanas és hetvenes években egyfajta átmeneti korszak alakult ki a romantika a realizmus között. Ekkoriban jelennek meg azok a stílusjegyek, amelyek a realizmusra jellemzők, elősegítve a próza- és drámairodalom fejlődését. Szigorú időbeli határokat azonban nem lehet kijelölni, ez az átmenet sokáig jellemző volt a bolgár irodalomra. A bolgár dráma az 1850-es évekre vezethető vissza, a színházi élet kialakulásában szerepet játszottak magyar és lengyel emigránsok is, akik a szabadságharc után menekültek Bulgáriába. Korábban is léteztek népi játékok, melyeket különleges alkalmakkor (házasságkötés, ünnepek) mutattak be. Az 1850-es években ezek kezdtek színházi jelleget ölteni: a szereplők jelmezbe öltöztek és improvizáltak. A másik sarkalatos pontja a bolgár dráma kialakulásának az iskolai tanévzárókon előadott dialógus volt, melynek keretében egymással ellentétes értékeket képviselő szereplők vitatkoztak. Az első színielőadások még nem igazán hasonlítottak a ma ismert színházra, de a szövegbe mindig beleszőtték a hazafias motívumokat, úgy, hogy a jelen lévő oszmán küldöttek ne érthessék. Az előadásoknak így egyfajta népnevelő célja is volt. Ekkor még nem mutattak be bolgár darabokat. Az első kiemelendő színházi személyiség ebben a korban Dobri Vojnikov (Добри Войников, 1833–1878), aki Szava Dobroplodni (Сава Доброплодни, 1820–1894), az első bolgár rendező tanítványa volt. Történelmi témájú drámákat írt, a színházat népnevelésre kívánta felhasználni. Népszerű művei közé tartozott a Rajna knyagina (Райна княгина, „Rajna hercegnő”, 1866), a Pokrastenie na preszlavszkija dvor (Покръщение на преславския двор, „A preszlávi udvar megkeresztelkedése”, 1868), a Vazcarjavaneto na Kruma Sztrasnij (Възцаряването на Крума Страшний, „Rettenetes Krum cárrá koronázása”, 1871). Vígjátékokat is írt, melyeken Molière hatása érződik. Ezek közül a legkedveltebb a Krivorazbranata civilizacija (Криворазбраната цивилизация, „Mi is az a civilizáció?/Félreértelmezett civilizáció”, 1871), mely Romániában és Prágában is sikert aratott a színpadon. A mű görbe tükör a társadalomnak, kigúnyolja a sznobizmust és az idegenmajmolást, és szatirikusan ábrázolja a fanarióták kétszínűségét. Bár a darab jellemformálása kiforratlan, a helyzetteremtés jó színpadi érzéket sejtet. Ugyanakkor Vojnikov drámáit gyakorta kritizálták széteső szerkezetük, dramaturgiai hiányosságaik miatt. Az első önálló, eredeti bolgár elbeszélés, a Nescsasztna familija (Нещастна фамилия, „A szerencsétlen család”) 1860-ban keletkezett, Vaszil Drumev (Васил Друмев, 1840–1901) tollából. A mű a nép szenvedését mutatja be egy család viszontagságain keresztül. Az elbeszélésben keveredik a romantika, a realizmus, a szentimentalizmus és a naturalizmus; az író túlzásokba esik, a főhősök kiforratlanok, egyoldalúak, romantikusan felnagyítottak, mellyel az író célja az olvasó figyelmének lekötése, érzelmeinek felkorbácsolása volt. A Nescsasztna familija nagy sikert aratott, többen utánozni is kezdték Drumevet. Drumev írta az első igazán jelentős drámát is 1872-ben, melynek címe Ivanko, ubiect na Aszenya (Иванко, убиецът на Асеня, „Ivanko, I. Aszen gyilkosa”). A történet szerint az egykori görög helytartó által felbujtott Ivanko bojár megöli a cárt, hogy saját magát koronázza meg, azonban a bojárok, Ivan atya vezetésével, megvédik az országot a bizánciak ármánykodásától. A történelmi jellegű mű azt üzente a bolgároknak, hogy csak összefogással lehet túlélni, azonban a görögellenes érzelmekre fókuszált leginkább, és Ivanko alakját sem sikerült megfelelő mélységben kidolgozni, az események fő mozgatórugója így a görög helytartó. Drumev maga a Bolgár Irodalmi Társaság egyik alapítója volt, és kétszer is ellátta az ország miniszterelnöki feladatait rövidebb időre. ## Realizmus A nyugati realizmussal ellentétben Bulgáriában nem a romantikával való szembenállás eredménye volt az irányzat megjelenése az irodalomban, hanem az orosz realizmus hatására alakult ki. Kezdetben a hitelesség volt a legfőbb szempont, így a művek inkább a dokumentumprózához tartoznak, csupán Elin Pelin (Елин Пелин, 1877–1949) munkásságánál beszélhetünk magas művészi teljesítményről. A realizmus a bolgár irodalomban – és általában a szláv irodalmakban – sokáig összefonódott a romantikával. A bolgár realizmus kezdetét Ljuben Karavelov (1834–1879) moszkvai időszaka után született műveitől számítják. Ebben az időszakban válik gyakorivá az elbeszélés, a kisregény és a regény műfaja. Karavelov mellett fontos prózaíró személyisége a korszaknak még Ivan Vazov (1850–1921) és Aleko Konsztantinov (Алеко Константинов, 1863–1897) is. Ebben az időszakban meg kell említeni Hriszto Botev (1848–1876) költő tevékenységét is. A realizmus korszakának a Miszal-kör megjelenése vetett véget Bulgáriában. Ljuben Karavelov a bolgár újjászületés egyik fontos alakja, nem csak író volt, de publicista, irodalomkritikus és folklorista is, aki Szerbiában, Romániában és Oroszországban is lakott egy ideig. A moszkvai irodalmi körök hatására kezdett elbeszéléseket írni. Művei közül kiemelkedik az 1867-ben keletkezett kisregénye, a Balgari ot sztaro vreme (Българи от старо време, „Régi idők bolgárai”, mely egy kisvárosi család életén át a családi despotizmust ítéli el humorral fűszerezve. Főhősei nem egyértelműen negatívak, az író néha kifejezetten emberséggel és szeretettel fordul feléjük. Karavelov rengeteg etnográfiai adatot, népszokást zsúfolt az elbeszélésbe, ami miatt a fő cselekményszál másodlagossá válik. Az 1870 körül írt Maminoto detence (Маминото детенце, „Mama kedvence”) már jóval erőteljesebben kritizálja a társadalmat, a humor helyett már a szatíra eszközeivel él Karavelov. Főszereplője a rossz neveltetése miatt parazita életmódot folytat; ez a csorbadzsik kritikája, a normáktól való elszakadás következményeire figyelmeztet vele. Az író nem is igazán a neveltetésben látja a fő problémát, hanem a szülőket körülvevő társadalmi környezetben és életfelfogásban. A kor másik legendás alakja a Petőfi Sándorral gyakran összehasonlított Hriszto Botev, aki bár rövid élete folyamán mindössze 20 verset írt, mégis a bolgár irodalom egyik legjelentősebb költőjeként tartják számon. Petőfihez hasonlóan népe szabadságáért küzdött, úgy a csatatéren, mint a költeményein keresztül. Költészetére a realizmus és a romantika keveredése a jellemző, és a népköltészet hagyományaira támaszkodik. Ismertebb költeményei: Majce szi (Майце си, Anyám), Do moeto parvo libe (До моето първо либе, Első szerelmemhez), Na proscsavane (На прощаване, Búcsú), Mojata molitva (Моята молитва, Az én imádságom), Obeszvaneto na Vaszil Levszki (Обесването на Васил Левски, Vaszil Levszki fölakasztása). Nem csak költőként tevékenykedett, forradalmi hangvételű cikkeket írt újságokba, rendkívül tájékozott volt a nemzetközi politikában és rendszerszinten gondolkodott a forradalomról. Akárcsak Petőfit, Botevet is a harctéren érte a halál, miközben szabadcsapatával törökök ellen viaskodott. A bolgár újjászületés korszakának a török uralom alóli felszabadulás vetett véget és nyitott új korszakot a bolgár irodalomban.
84
Hidrogén
26,882,629
null
[ "Nemfémek" ]
A hidrogén (régies, magyarosított elnevezése köneny vagy gyulany, latinul: hydrogenium) a periódusos rendszer első kémiai eleme. Vegyjele H, rendszáma 1. A hidrogén a legkönnyebb elem, relatív atomtömege 1,00784–1,00811 u, egyatomos formájában (H<sub>1</sub>) a leggyakoribb elem, a világegyetem barion-tömegének mintegy 75%-a. A fősorozatbeli csillagok nagyrészt plazma halmazállapotú hidrogénből állnak, amit apránként héliummá alakítanak át – magfúziós folyamatok segítségével. A többi kozmikus testre általánosan igaz, hogy minél nagyobb, annál több benne a hidrogén: mivel a kisebb égitestek gravitációs mezeje az igen könnyű hidrogéngázt nem képes légkörében huzamosan megtartani. Szabványos nyomáson és hőmérsékleten színtelen, szagtalan, íztelen, nem mérgező, nem fémes, egy vegyértékű, igen gyúlékony kétatomos gáz, kémiai képlete H<sub>2</sub>. A világűrben előforduló, egyatomos hidrogén a Földön ritka, mert a hidrogén a legtöbb elemmel könnyen képez kovalens vegyületeket; ekként jelen van a vízmolekulában és a legtöbb szerves vegyületben is. Különösen fontos szerepet játszik a sav-bázis reakciókban, az oldható molekulák közötti protonátadásban. Ionos vegyületeiben lehet negatív töltésű (a hidridion másik neve hidrid, jele H<sup>−</sup>), vagy lehet pozitív töltésű (jele H<sup>+</sup>). Ez utóbbi kation elméletben csak egy csupasz proton, ám a valóságban az ionos vegyületekben a hidrogénkationok komplexeket alkotnak. A hidrogén leggyakoribb izotópja a prócium (ritkán használt név, jele <sup>1</sup>H), atommagja egyetlen protonból és nulla neutronból áll. Mint a legegyszerűbb ismert atom, nagy elméleti jelentőséggel is bír. Így például, mivel ez az egyetlen olyan semleges elem, amelyre a Schrödinger-egyenlet analitikus eredményt ad, energetikájának és kötéseinek tanulmányozása kulcsszerepet játszott a kvantummechanika kidolgozásában. A hidrogéngázt mesterségesen először a 16. század elején állították elő fémek és erős savak összekeverésével. 1766–81 között elsőként Henry Cavendish ismerte fel, hogy a hidrogéngáz egy diszkrét anyag, aminek égésekor víz keletkezik. Erről a tulajdonságáról kapta később a nevét: görögül a υδρογόνο „vízképzőt” jelent. Az iparban nagyrészt földgáz és vízgőz reakciójával állítják elő, kisebb mértékben nagyobb energiaigényű hidrogéntermelő módszerekkel, mint amilyen a víz elektrolízise. A legtöbb hidrogént a termelés helyéhez közel használják fel. Két legnagyobb felhasználási területe a fosszilis tüzelőanyagok feldolgozása (pl.: hidrokrakkolás) és az ammóniagyártás, elsősorban a műtrágyákhoz. A hidrogén nagyon jól oldódik egyes fémekben (pl.: palládiumban, platinában, nikkelben); mindemellett metallurgiai szempontból kedvezőtlen hatása, hogy sok fémet rideggé és törékennyé tesz; ezzel megbonyolítja – többek között – a csővezetékek és tartályok tervezését. ## Tulajdonságai ### Égése A hidrogéngáz (vagy dihidrogén) igen gyúlékony, levegővel keveredve nagyon széles tartományban, 4–75 térfogatszázalékos koncentrációhatárok között képes égni. A hidrogén égésekor felszabaduló entalpia kJ/mol. $\mathrm{2\ H_2\left( g \right)\ +\ O_2\left( g \right)\ \xrightarrow {-572\ kJ}\ 2\ H_2 O\left( f \right)}$ A hidrogéngáz és oxigéngáz keverékét durranógáznak nevezik, mert kémcsőben meggyújtva durranó hang kíséretében felrobban. A tiszta hidrogén csendesen ég. A hidrogéngáz a levegővel 4–74%-os koncentrációban, klórral 5–95%-os koncentrációban robbanóelegyet képez. Ezen gázelegyek szikra, hő vagy napfény hatására felrobbanhatnak. A hidrogén öngyulladási hőmérséklete (az a hőmérséklet, melyen levegőben spontán meggyullad) . A tiszta hidrogén-oxigén lángok ultraibolya fényt bocsátanak ki, és szabad szemmel szinte láthatatlanok, ahogy azt a bal oldali ábra is illusztrálja. Az égő hidrogén-szivárgások nagyon veszélyesek lehetnek, észlelésük lángdetektorral történhet. A Hindenburg léghajó megsemmisülése hírhedt példája a hidrogén égésének, habár a baleset oka máig vitatott. A hidrogén más körülmények között a szénhidrogénekre emlékeztető kékes lánggal ég, a balesetről készült képeken látható narancssárga lángokat főként a hajótestet, illetve a borítást alkotó szénvegyületek égése okozta. Mivel a hidrogén könnyebb a levegőnél, a hidrogénlángok általában gyorsan emelkednek és kevesebb kárt okoznak, mint a szénhidrogén tüzek. A Hindenburg léghajó utasainak kétharmada túlélte a balesetet, számos haláleset a tűz helyett a zuhanás illetve az égő dízel üzemanyag miatt következett be. A H<sub>2</sub> minden oxidálószerrel reagál. Szobahőmérsékleten a hidrogén spontán és hevesen reagálhat a klórral és a fluorral a megfelelő hidrogén-halogenid – hidrogén-klorid és a hidrogén-fluorid – keletkezése közben, amelyek egyben potenciálisan veszélyes savak. ### Kémiai tulajdonságai A hidrogén jó redukálószer. Például vas(II)-szulfiddal is reagál, közben kénhidrogén keletkezik és vas. A hidrogénion, a H<sup>+</sup> a savion. ### Elektron-energiaszintje A hidrogénatomban lévő alapállapotú elektron energiaszintje , amely nagyjából egy hullámhosszúságú ultraibolya fotonnak felel meg. A hidrogén energiaszintjei meglehetősen pontosan kiszámíthatók a Bohr-féle atommodell alapján, amelynek felfogása szerint az elektron a proton körül „kering”, a Föld Nap körüli keringéséhez hasonlóan. Azonban míg a bolygók és az égitestek egymás közötti vonzását a gravitáció okozza, az elektronok és a protonok között az elektromágneses erő hat. A kvantummechanika fejlődésének kezdetén Bohr posztulálta, hogy a perdület csak diszkrét értékeket vehet fel, így a Bohr-modell elektronjai a protontól csak bizonyos megengedett távolságra helyezkedhetnek el, és ezért csak bizonyos megengedett energiájúak lehetnek. A hidrogénatom még pontosabb leírása tisztán a kvantummechanikából származik, amely a Schrödinger-egyenletet vagy a Feynman útintegrál formulát használja a proton körüli elektron valószínűségi sűrűségfüggvényének kiszámításához. A legbonyolultabb modellek a speciális relativitáselmélet és a vákuumpolarizáció kis hatásait is magukban foglalják. A kvantummechanikai felfogásban az alapállapotú hidrogénatom elektronjának egyáltalán nincs perdülete – ez szemlélteti, mennyire eltér a „bolygóként keringő” elektron képe a valóságtól. ### Elemi molekulaformái A hidrogén kétatomos molekulájának két különböző magspinizomerje létezik, amelyek az atommagok relatív spinjében térnek el. Az ortohidrogénben a két proton spinje azonos irányú, és triplett állapotot alkot, az eredő magspinmomentum: 1 (1⁄2 + 1⁄2). A parahidrogénben a protonok spinjei ellentétes irányúak, és szingulett állapotot alkotnak, az eredő magspinmomentum: 0 (1⁄2 − 1⁄2). Standard hőmérsékleten és nyomáson a hidrogéngáz körülbelül 25% para- és 75% ortohidrogénből áll, melyet normál hidrogénnek is neveznek. Az ortohidrogén és a parahidrogén egyensúlyi aránya függ a hőmérséklettől, de mivel az orto forma egy gerjesztett állapot, és emiatt nagyobb energiájú a para formához képest, ezért instabil, és nem lehet tisztán előállítani. Nagyon alacsony hőmérsékleten az egyensúlyi állapot szinte kizárólag a para formából áll. A tiszta parahidrogén folyadék- és gázfázisainak termikus tulajdonságai – a rotációs hőkapacitásaik különbözősége miatt – jelentősen eltérnek a normál formáétól. Az orto/para megkülönböztetés más hidrogéntartalmú molekulákban vagy funkciós csoportokban is előfordul, mint például a vízben és a metilénben, de kis jelentőségű azok termikus tulajdonságaira nézve. A para- és ortohidrogén közötti nem katalizált átalakulás a hőmérséklettel nő, így a gyorsan kondenzált H<sub>2</sub> nagy mennyiségű, nagy energiájú orto formát tartalmaz, amely nagyon lassan para formává alakul. A kondenzált H<sub>2</sub>-ben lévő orto/para arány alapos megfontolást igényel a folyékony hidrogén előállításakor és tárolásakor: az orto-para átalakulás ugyanis exoterm folyamat, és elegendő hőt termel ahhoz, hogy elpárologtassa a folyékony hidrogén egy részét, így veszteséget okoz. Az orto-para átalakulás katalizátorait, úgymint vas(III)-oxid, aktív szén, platinázott azbeszt, ritkaföldfémek, uránvegyületek, króm(III)-oxid, illetve néhány nikkelvegyület, felhasználják a hidrogén hűtése közben. ### További fázisai #### Fémes hidrogén Egy 2016-os kutatásban 3,25 millió bar nyomással nyomtak össze hidrogént, ami ennek következtében halmazállapot-változáson ment keresztül. A hidrogén egy új, szilárd fázist vett fel, amit „V”-fázisnak neveztek. Ebben az állapotban a hidrogénmolekulák külön atomokra bomlottak, és a hidrogénatomok elektronjai a fémekben lévő elektronokhoz hasonló tulajdonságokat kezdtek mutatni, azaz delokalizálódtak. A hidrogén ilyen átalakulását már 1935-ben megjósolták. A fémes hidrogén – feltételezések szerint – hatalmas mennyiségben van jelen a Jupiter, Szaturnusz, és néhány újonnan felfedezett exobolygó gravitáció által összenyomott belsejében. Továbbá azt is feltételezik, hogy akár szobahőmérsékletig (~) is szupravezető. #### Hidrogéniszap A hidrogéniszap folyékony és szilárd halmazállapotú hidrogén elegye hármasponti hőmérsékleten. Alacsonyabb a hőmérséklete, de 16-20%-kal nagyobb a sűrűsége, mint a folyékony hidrogéné; ezért lehetséges jövőbeni rakéta-hajtóanyag. A hidrogéniszap alkalmazásával ugyanis csökkenne az űrhajók üzemanyagtartályának térfogata, és így a jármű üres tömege is. ### Vegyületei #### Kovalens és szerves vegyületek Habár a H<sub>2</sub> standard körülmények között nem túlzottan reakcióképes, mégis a legtöbb elemmel vegyületeket képez. A hidrogén a nála nagyobb elektronegativitású elemekkel is alkothat vegyületeket, mint például a halogének (pl. F, Cl, Br, I), vagy az oxigén; ezekben a vegyületekben a hidrogén részlegesen pozitív töltésű. Amikor fluorhoz, oxigénhez, vagy nitrogénhez kötődik, a hidrogénatomok részt vehetnek egy közepes erősségű, nem kovalens kötés kialakításában, az úgynevezett hidrogénkötésben, amely sok biológiai molekula stabilitása szempontjából kulcsfontosságú. A hidrogén a kisebb elektronegativitású elemekkel – például a fémekkel, félfémekkel – is képez vegyületeket, ezekben részleges negatív töltést vesz fel. Ezeket a vegyületeket gyakran hidrideknek nevezik. A hidrogénvegyületek hatalmas sokaságát képezi a szénnel, ezek az úgynevezett szénhidrogének, és még ennél is több, heteroatomot is tartalmazó szénvegyülete ismert. Ezeket – az élő dolgokkal való általános kapcsolatuk miatt – szerves vegyületeknek nevezik, tulajdonságaik vizsgálatának tudománya a szerves kémia, illetve ugyanez az élő szervezetek szempontjából a biokémia. Néhány definíció szerint, a „szerves” vegyületeknek elegendő csupán szenet tartalmazniuk. Azonban, a legtöbb közülük hidrogént is tartalmaz, és mivel ez a szén–hidrogén kötés az, amely az ebbe az osztályba tartozó vegyületek legtöbb különleges kémiai jellemzőjét adja, egyes meghatározások szerint a szén–hidrogén kötések szükségesek a „szerves” kémiához. Milliónyi szénhidrogén ismert, és ezek többnyire bonyolult, szintetikus úton állíthatók elő, amely eljárások ritkán tartalmaznak elemi hidrogént. #### Hidridek A hidrogén vegyületeit gyakran nevezik hidrideknek; a kifejezés használata meglehetősen tág értelmű. A „hidrid” kifejezés azt sugallja, hogy a H-atom negatív vagy anionos jellegű, amelyek jelölése H<sup>-</sup>, és akkor használjuk, amikor a hidrogén nála elektropozitívabb elemmel képez vegyületet. A hidrid anion létezését Gilbert N. Lewis vetette fel 1916-ban, az I. és II. főcsoport sószerű hidridjei számára, és Moers bizonyította 1920-ban lítium-hidrid (LiH) olvadékelektrolízisével, melynek során az anódon sztöchiometrikus mennyiségű hidrogén keletkezett. Figyelembe véve a hidrogén alacsony elektronegativitását, az I. és II. főcsoporton kívüli fémek esetében a kifejezés meglehetősen megtévesztő. A II. főcsoport hidridjei közül kivétel a BeH<sub>2</sub>, amely polimer. A lítium-alumínium-hidridben az <span class="chemf" style="white-space:nowrap;">AlH−4</sup></span> anion az Al(III)-hoz erősen kötődő hidridionokból áll. Habár majdnem mindegyik főcsoport elemeivel képezhetők hidridek, a vegyületek száma és lehetséges kombinációjuk nagyon változó, például ismert több mint száz biner borán-hidrid, de csak egy biner alumínium-hidrid. Biner indium-hidridet még nem azonosítottak, jóllehet nagyobb komplexek léteznek. A szervetlen kémiában a hidridek hídligandumok szerepét tölthetik be két központi fémion között a koordinációs komplexekben. Ez a funkció különösen gyakori a 13. csoport elemei közt, különösen a boránok (bór-hidridek), az alumínium komplexek, valamint a karborán klaszterek esetében. #### Protonok és savak A hidrogén oxidációjakor az atomból eltávolítódik egy elektron, és H<sup>+</sup>-ion keletkezik, amely nem tartalmaz elektront, és atommagjában általában egy proton található. Ez az oka annak, hogy a hidrogéniont gyakran csak protonnak nevezik. A Brønsted–Lowry-elmélet szerint a savak protondonorok, míg a bázisok protonakceptorok. A csupasz proton (H<sup>+</sup>) nem létezhet oldatban vagy ionos kristályban, mert erőteljesen vonzza más atomok vagy molekulák elektronjait. Leszámítva a magas hőmérsékleten előforduló plazmaállapotot, az ilyen protonokat nem lehet eltávolítani az atomok és molekulák elektronfelhőitől, ezért azok továbbra is kötődni fognak. ### Izotópjai A hidrogénnek három természetes izotópja van; ezek jelölése <sup>1</sup>H, <sup>2</sup>H és <sup>3</sup>H. Laboratóriumban egyéb, nagymértékben instabil hidrogénatommagokat (<sup>4</sup>H-től <sup>7</sup>H-ig) is előállítottak már, de ezeket a természetben nem figyelték meg. - <sup>1</sup>H: a hidrogén leggyakoribb izotópja, természetes előfordulása több mint 99,98%. Az atommagja egyetlen protonból áll; innen származik a leíró, de ritkán használt neve, a prócium. - <sup>2</sup>H: a hidrogén másik stabil izotópja, amely deutérium néven is ismert; a földi hidrogénminták 0,0184–0,0026 százalékát alkotja. Magjában egy proton és egy neutron található. Azt gondolják, hogy lényegében a világegyetemben lévő összes deutérium az ősrobbanásban keletkezett, és azóta is megmaradt. A deutérium nem radioaktív, és nem képvisel jelentős toxicitási veszélyt sem. A normál hidrogén helyett deutériumot tartalmazó vízmolekulákban gazdag vizet nehézvíznek nevezik. A deutériumot és vegyületeit nem-radioaktív jelölőként használják a kémiai kísérletek során és az <sup>1</sup>H-NMR spektroszkópiához alkalmazott oldószerekben. A nehézvizet atomreaktorokban használják neutronmoderátorként és hűtőközegként. A deutérium mindemellett lehetséges üzemanyaga az erőművi magfúziónak. - <sup>3</sup>H: másik nevén trícium, atommagjában két neutron és egy proton található. Radioaktív, béta-bomlás révén hélium-3-má alakul, felezési ideje . Annyira radioaktív, hogy felhasználható világító festékként, így olyan helyen is alkalmazzák, mint például a karóra. Az üveg megakadályozza, hogy a kis mennyiségű sugárzás kijusson. Kis mennyiségű trícium természetes módon keletkezik a kozmikus sugárzás és a légköri gázok kölcsönhatása révén, illetve trícium szabadult fel a nukleáris fegyverkísérletek során is. A tríciumot alkalmazzák magfúziós reakciókban, a geokémiában mint nyomjelző izotóp, illetve speciális önmegvilágító berendezésekben. Illetve kémiai és biológiai nyomjelzős kísérletekben mint radioaktív nyomjelző (radiolabel). A hidrogén az egyetlen olyan kémiai elem, amely izotópjainak saját elnevezése a mai napig használatban maradt. A radioaktivitás kutatásának kezdetén a különböző nehéz radioaktív izotópok egyedi neveket kaptak, de ezeket az elnevezéseket ma már a deutérium és a trícium kivételével nem használják. A deutériumot gyakran D, a tríciumot pedig gyakran T betűvel jelölik (a <sup>2</sup>H illetve <sup>3</sup>H helyett), de a próciumnak megfelelő P betű már használatban van a foszfor jelölésére, így ez nem alkalmazható. Az Elméleti és Alkalmazott Kémia Nemzetközi Uniójának (IUPAC) nevezéktani iránymutatója megengedi a D és T használatát, jóllehet a <sup>2</sup>H illetve <sup>3</sup>H szimbólumok használatát javasolja. ## Története ### Felfedezése és felhasználása A hidrogént Robert Boyle fedezte fel 1671-ben, és ő írta le azt a vasreszelék és híg savak közti reakciót, amely eredményeképpen hidrogéngáz keletkezett. 1766-ban Henry Cavendish elsőként fedezte fel, hogy a hidrogén önálló elem; majd a gázt a fém-sav reakció nyomán „tűzveszélyes levegőnek” nevezte el. Úgy gondolta, hogy ez a „tűzveszélyes levegő” valójában azonos a hipotetikus, flogiszton nevű anyaggal, és továbbá 1781-ben megállapította, hogy a gáz elégésekor vizet termel. Az elem felfedezését rendszerint neki tulajdonítják. A „vízképzőt” jelentő hidrogén nevet Antoine Lavoisier alkotta szóképzéssel a görög ὕδωρ (hüdór: víz) és a γεννώ (gennó: nemzeni) szavakból 1783-ban, amikor ő és Laplace reprodukálta Cavendish azon megállapítását, miszerint víz keletkezik, ha a hidrogén elég. Lavoisier híres tömegmegmaradásra irányuló kísérleteihez a hidrogént úgy állította elő, hogy tűzzel izzásig hevített vascsövön keresztül reagáltatta a vízgőzt fém vassal. A vas vízben lévő protonok általi, magas hőmérsékletű anaerob oxidációját vázlatosan az alábbi reakciók szemléltetik: $\mathrm{Fe\ +\ H_2 O\ \rightarrow\ FeO\ +\ H_2}$ $\mathrm{2\ Fe\ +\ 3\ H_2 O\ \rightarrow\ Fe_2 O_3\ +\ 3\ H_2}$ $\mathrm{3\ Fe\ +\ 4\ H_2 O\ \rightarrow\ Fe_3 O_4\ +\ 4\ H_2}$ Számos fém – például a cirkónium – termel hidrogént hasonló vízzel való reakció során. 1800-ban Nicholson és Carlisle a vizet elektromos árammal hidrogénre és oxigénre bontotta. A hidrogént James Dewar cseppfolyósította az első alkalommal 1898-ban, regeneratív hűtés és saját találmánya, a termosz segítségével. A következő évben szilárd hidrogént készített. A deutériumot 1931-ben Harold Urey amerikai kémikus fedezte fel. 1934-ben pedig Ernest Rutherford, Mark Oliphant és Paul Harteck tríciumot készített. A nehézvizet, melyben a rendes hidrogén helyén deutérium található, Urey csapata fedezte fel 1932-ben. François Isaac de Rivaz építette meg az első hidrogén és oxigén keverékével működő belső égésű motort 1806-ban. Edward Daniel Clarke 1819-ben feltalálta a hidrogéngáz fúvócsövet. A Döbereiner-lámpát és a rivaldafényt 1823-ban találták fel. Az első hidrogénnel töltött léggömböt Jacques Charles találta fel 1783-ban. A hidrogén biztosította az első megbízható légi jármű, az 1852-es Henri Giffard-féle léghajó felhajtóerejét. Ferdinand von Zeppelin német báró hidrogénnel feltöltött merev léghajók ötletét vetette fel; később ezek lettek a zeppelinek, első repülésükre 1900-ban került sor. A menetrendszerű közlekedés 1910-ben kezdődött, és az első világháború 1914. augusztusi kitöréséig ember utazott rajtuk súlyosabb incidensek nélkül. A háború alatt a hidrogénnel töltött léghajókat megfigyelő platformokként és bombázásra használták. Az első non-stop transzatlanti átkelésre a brit R34 léghajóval, 1919-ben került sor. A rendszeres személyszállítási szolgáltatás az 1920-as években folytatódott, és bár az Egyesült Államok héliumtartalékainak felfedezése a biztonság megnövekedését ígérte, az amerikai kormány nem volt hajlandó a gázt erre a célra eladni. Következésképpen H<sub>2</sub>-t használtak a Hindenburg zeppelinben is, amely 1937. május 6-án New Jersey felett a levegőben kigyulladt és elpusztult. Az incidenst élőben közvetítette a rádió, és filmre is vették. Széles körben elterjedt, hogy a tüzet a szivárgó hidrogén öngyulladása okozta, de a későbbi vizsgálatok rámutattak, hogy azt az alumínium-szövet borítás és a statikus elektromosság idézte elő. Mindenesetre a hidrogén hírneve a léghajózás terén teljesen odalett. Ugyanebben az évben szolgálatba léptek az első hidrogén-hűtésű turbógenerátorok az Ohio állambeli Daytonban a Dayton Power & Light Co. vállalatnál, melyek gáz halmazállapotú hidrogént használtak hűtőközegként a forgórészben és az állórészben. A generátorban hűtés céljára sokkal előnyösebb levegő helyett a hidrogén alkalmazása, mert az jobban (gyorsabban) vezeti el a hőt a generátortól; csökkenti a zajt; és kisebb súrlódást okoz; ezáltal csökkenti a gép veszteségét. Első ízben 1977-ben használtak nikkel-hidrogén akkumulátorokat az Egyesült Államok Haditengerészetének navigációs műholdján (NTS-2). Ilyen akkumulátorokkal van ellátva például az ISS, a Mars Odyssey,\> és a Mars Global Surveyor is. Pályájának sötét részén a Hubble űrtávcsövet szintén nikkel-hidrogén akkumulátorok látták el árammal; ezeket végül 2009 májusában több mint 19 évvel a start után, 13 évvel a tervezett élettartam felett lecserélték. ### Szerepe a kvantumelméletben Az egy protonból és egy elektronból álló viszonylag egyszerű atomszerkezete révén, a hidrogénatom illetve az általa elnyelt és kibocsátott fény volt a középpontja az atomszerkezeti elméletek fejlődésének. Ezenfelül a következésképpen egyszerű hidrogénmolekula, illetve <span class="chemf" style="white-space:nowrap;">H+2</sup></span>-kation tette lehetővé a kémiai kötés természetének teljesebb megértését, amely röviddel a hidrogénatom kvantummechanikai kezelésének 1920-as évekbeli kifejlődését követte. Az egyik első explicit módon észlelt (de abban az időben még meg nem értett) kvantum hatás, egy hidrogént is magában foglaló Maxwell-megfigyelés volt; fél évszázaddal a teljes kvantummechanikai elmélet megszületése előtt. Maxwell megfigyelte, hogy a H<sub>2</sub> fajlagos hőkapacitása szobahőmérséklet alatt rejtélyesen eltér a kétatomos gázokétól, és kriogén hőmérsékleten egyre inkább egyatomos gázokéra hasonlít. A kvantumelmélet szerint, ez a viselkedés a (kvantált) rotációs energiaszintek távolságából ered, amelyek különösen szélesek a hidrogénmolekulában, mert annak alacsony a tömege. Ezek az egymástól távol elhelyezkedő szintek az alacsony hőmérsékletű hidrogénben meggátolják a hőenergia azonos felosztását rotációs mozgássá. A nehezebb atomokból álló kétatomos gázok nem rendelkeznek ilyen széles távolságban lévő energiaszintekkel, és nem mutatják ugyanezt a hatást. ## Előfordulása A hidrogén – atomos formájában – a világegyetem leggyakoribb kémiai eleme, a normál anyag tömegének 75%-át, az atomok számának 90%-át alkotja (az univerzum tömegének legnagyobb része ugyanakkor nem kémiai elem típusú anyag, feltételezések szerint a tömeg még nem észlelhető formájában – mint sötét anyag és sötét energia – van jelen). Ez az elem nagy mennyiségben található meg a csillagokban és a gázóriásokban. A H<sub>2</sub> molekulafelhők a csillagkeletkezéssel hozhatók összefüggésbe. A hidrogén létfontosságú szerepet játszik a csillagok energiaellátásában a proton-proton ciklus és CNO-ciklus magfúziója révén. Az egész világegyetemben a hidrogén többnyire atomos és plazmaállapotban található meg, amelyek tulajdonságai meglehetősen eltérnek a molekuláris hidrogénétől. Plazmaállapotban a hidrogén elektronja és protonja nem kapcsolódik össze, ez igen magas elektromos vezetőképességet és magas emissziót (ez adja a Nap és más csillagok fényét) eredményez. A töltött részecskéket a mágneses és elektromos mezők erősen befolyásolják. Például a napszélben kölcsönhatásba lépnek a Föld magnetoszférájával, előidézve a Birkeland-áramokat és a sarki fényt. A hidrogén semleges atomi állapotban található meg a csillagközi anyagban. A csillapított Lyman-alfa rendszerekben található nagy mennyiségű semleges hidrogénről feltételezik, hogy uralja az univerzum kozmológiai barion sűrűségét, egészen z=4 vöröseltolódásig. Szokásos körülmények között az elemi hidrogén a Földön kétatomos gázként fordul elő. Azonban kis tömege miatt – ami lehetővé teszi, hogy könnyebben elszökjön a földi gravitációból, mint a nehezebb gázok – a hidrogéngáz nagyon ritka a Föld légkörében (1 ppm). A hidrogén mindemellett a harmadik leggyakoribb elem a Föld felszínén; többnyire vegyületeiben fordul elő, mint például a szénhidrogének és a víz. Bizonyos baktériumok és algák is termelnek hidrogéngázt, illetve a bélgáz természetes összetevője, akárcsak a metán, amely maga is egyre növekvő jelentőségű hidrogénforrás. A protonált molekuláris hidrogén (<span class="chemf" style="white-space:nowrap;">H+3</sup></span>) megtalálható a csillagközi anyagban, ahol molekuláris hidrogénből a kozmikus sugárzás ionizációjának hatására keletkezik. Ezt az iont a Jupiter bolygó felső légkörében is megfigyelték. A kis hőmérséklet és sűrűség következtében az ion az űrbéli környezetben viszonylag stabil. A <span class="chemf" style="white-space:nowrap;">H+3</sup></span> az egyik legnagyobb mennyiségben előforduló ion a világegyetemben, és jelentős szerepet játszik a csillagközi anyagok kémiájában. A semleges háromatomos hidrogén (H<sub>3</sub>) csak gerjesztett formában létezhet; és ezért instabil. A dihidrogén kation (<span class="chemf" style="white-space:nowrap;">H+2</sup></span>) bár előfordul a világűrben, de igen ritkán. ## Előállítása A hidrogént előállítják kémiai és biológiai laboratóriumokban, gyakran egyéb reakciók melléktermékeként; illetve az iparban a telítetlen szubsztrátok hidrogénezésére. ### Laboratóriumban Laboratóriumban a H<sub>2</sub>-t rendszerint híg, nem oxidáló savak és bizonyos reakcióképes fémek – mint például sósav és cink – reagáltatásával állítják elő a Kipp-készülékben. $\mathrm{Zn\ +\ 2\ HCl\ \rightarrow\ ZnCl_2\ +\ H_2}$ Alumínium bázisokkal való reakciója is hidrogént eredményez: $\mathrm{2\ Al\ +\ 6\ H_2 O\ +\ 2\ OH^-\ \rightarrow\ 2\ Al\left( OH \right)_4^-\ +\ 3\ H_2}$ Előállítható alkálifémek és víz reakciójával: $\mathrm{2\ Na\ +\ 2\ H_2 O\ \rightarrow\ 2\ NaOH\ +\ H_2}$ A fenti reakció nagyon heves, ezért azt le kell lassítani (például az alkálifémet amalgám formában, vagy víz helyett a kevésbé aktív etanolt használva). A hidrogén előállításának egyszerű módja a víz elektrolízise. A vízbe alacsony feszültségű áramot vezetve, oxigéngáz képződik az anódon, illetve ezzel egyidejűleg hidrogéngáz képződik a katódon. Tárolás céljára előállított hidrogéngáz esetén a katód jellemzően platinából, vagy más inert fémből készül. Ha azonban a gázt helyben elégetik, kívánatos, hogy a keletkezett oxigén segítse az égést, és így akár mindkét elektróda inert fémekből készülhet. (A vas például oxidálódik, és így csökkenti a felhasználható oxigén mennyiségét). Az eljárás elméleti maximális hatásfoka (az előállított hidrogén energetikai értéke szemben a felhasznált villamos energiával) valahol a 80–94% tartományban van. $\mathrm{2\ H_2 O\left( f \right)\ \rightarrow\ 2\ H_2\left( g \right)\ +\ O_2\left( g \right)}$ 2007-ben felfedezték, hogy egy alumínium-gallium ötvözetet pellet formában vízhez adva, azt hidrogén előállítására lehetne felhasználni. Az eljárás ugyan alumínium-oxidot is létrehoz; de a drága gallium, amely megakadályozza az oxidréteg kialakulását a pelleten, újrafelhasználható. Ez jelentős következményekkel járhat egy hidrogénalapú gazdaságra nézve; például a hidrogén a helyszínen előállítható, és nem kell szállítani. ### Iparban A hidrogén több különböző módon állítható elő, de gazdasági szempontból a legfontosabb eljárások a szénhidrogénekből nyerik ki a hidrogént. A kereskedelmi ömlesztett hidrogéngázt általában földgáz gőzreformálásával termelik. Magas hőmérsékleten (–, –) a vízgőz (vízpára) reagál a metánnal, így szén-monoxid és dihidrogén keletkezik: $\mathrm{CH_4\ +\ H_2 O\ \rightarrow\ CO\ +\ 3\ H_2}$ Ezt a reakciót kis nyomáson kedvező elvégezni, de nagy nyomáson (2 MPa, 20 atm) is lefolytatják. Ennek az az oka, hogy a nagynyomású H<sub>2</sub> a leginkább piacképes termék, és a nyomásváltoztatásos adszorpciós (pressure swing adsorption – PSA) tisztító rendszerek is jobban működnek nagyobb nyomáson. A keletkezett gázkeverék az úgynevezett „szintézisgáz”, mert gyakran közvetlenül használják fel metanol és hasonló vegyületek előállításához. A metán kivételével a szénhidrogének is felhasználhatóak a szintézisgáz előállítására; változó termelékenységgel. Ezen magasan optimalizált technológia sok komplikációjának egyike a koksz vagy szén képződése: $\mathrm{CH_4\ \rightarrow\ C\ +\ 2\ H_2}$ Következésképpen, a gőzreformálás jellemzően H<sub>2</sub>O-feleslegben megy végbe. További hidrogén nyerhető ki a gőzből szén-monoxid felhasználásával, a víz-gáz eltolási reakción (WGS) keresztül, különösen vas-oxid katalizátor jelenlétében. Ez a reakció emellett egy gyakori, ipari szén-dioxid forrás: $\mathrm{CO\ +\ H_2 O\ \rightarrow\ CO_2\ +\ H_2}$ Egyéb fontos H<sub>2</sub>-termelő eljárás például a szénhidrogének részleges oxidációja; $\mathrm{2\ CH_4\ +\ O_2\ \rightarrow\ 2\ CO\ +\ 4\ H_2}$ és a vízgáz-reakció, amely a fenti eltolási reakciót előzheti meg: $\mathrm{C\ +\ H_2 O\ \rightarrow\ CO\ +\ H_2}$ A hidrogént néha ugyanabban az ipari folyamatban állítják elő és használják fel anélkül, hogy elkülönítenék. Az ammóniát előállító Haber–Bosch-eljárásban a hidrogén földgázból keletkezik. Telített sósvíz klórtermelő elektrolízisének mellékterméke is hidrogén. ### Termokémiailag Több mint kétszáz termokémiai ciklus létezik, amely vízbontásra használható; és körülbelül egy tucat ilyen ciklus – például a vas-oxid ciklus; cink cink-oxid ciklus; cérium(IV)-oxid cérium(III)-oxid ciklus; kén-jód ciklus, réz-klór ciklus és a hibrid kénciklus – áll kutatás és tesztelés alatt, hogy vízből és hőből elektromosság nélkül állítson elő hidrogént és oxigént. Számos laboratórium (többek között Franciaországban, Németországban, Görögországban, Japánban, valamint az Egyesült Államokban) fejleszt termokémiai módszereket a hidrogén előállítására, napenergia és víz felhasználásával. ### Anaerob korrózióval Anaerob körülmények között, a vas- és acélötvözeteket a víz protonjai lassan oxidálják. A vas anaerob korróziója először vas(II)-hidroxid (zöld rozsda) kialakulásához vezet, és az alábbi reakció írja le: $\mathrm{Fe\ +\ 2\ H_2 O\ \rightarrow\ Fe\left( OH \right)_2\ +\ H_2}$ Anaerob körülmények között viszont, a vas(II)-hidroxidot (Fe(OH)<sub>2</sub>) a víz protonjai magnetitté és molekuláris hidrogénné oxidálhatják. Ezt a folyamatot a Schikorr-reakció írja le: $\mathrm{3\ Fe\left( OH \right)_2\ \rightarrow\ Fe_3 O_4\ +\ 2\ H_2 O\ +\ H_2}$ A jól kristályosodott magnetit (Fe<sub>3</sub>O<sub>4</sub>) termodinamikailag stabilabb, mint a vas(II)-hidroxid (Fe(OH)<sub>2</sub>). Ez a folyamat a vas és acél anaerob korróziója során történik, az oxigénmentes talajvizekben és a talajvízszint alatti redukáló talajokban. ### Geológiailag A Föld légkörében található oxigéntől (O<sub>2</sub>) elzárva, mélygeológiai viszonyok között hidrogén (H<sub>2</sub>) keletkezik a szerpentinesedés során, a fayalit (Fe<sub>2</sub>SiO<sub>4</sub>, az olivin sorozat utolsó, vasban gazdag tagja) kristályrácsában lévő vas (Fe<sup>2+</sup>) szilikátok, vízben lévő protonok (H<sup>+</sup>) általi anaerob oxidációja révén. A megfelelő, magnetit (Fe<sub>3</sub>O<sub>4</sub>), kvarc (SiO<sub>2</sub>) és hidrogén (H<sub>2</sub>) létrejöttéhez vezető reakció a következő: $\mathrm{3\ Fe_2 SiO_4\ +\ 2\ H_2 O\ \rightarrow\ 2\ Fe_3 O_4\ +\ 3\ SiO_2\ +\ 3\ H_2}$ Ez a reakció hasonlít a Schikorr-reakcióban megfigyelt, vízzel érintkező vas(II)-hidroxid anaerob oxidációjára. ### Transzformátorokban A nagy teljesítményű transzformátorok egy részét ásványolajjal hűtik. Ezek meghibásodása esetén gázok képződhetnek, melyek közül a hidrogén a leggyakoribb; ezért a hidrogén képződése a transzformátorban súlyos problémák korai előjele. ## Felhasználása ### Folyamatok A kőolaj- és vegyiparnak nagy mennyiségű H<sub>2</sub>-re van szüksége. A H<sub>2</sub> legnagyobb alkalmazási területe a fosszilis tüzelőanyagok feldolgozása és az ammóniatermelés. A petrolkémiai üzem legfontosabb hidrogénfogyasztó folyamatai a hidrodealkilezés, a hidrodeszulfurizáció és a hidrokrakkolás. Ezenkívül számos más felhasználási területe van, ezek egyike a hidrogénezés; különösen a telítetlen olajok és zsírok (melyek megtalálhatóak például a margarinban) telítettségének növelésekor, illetve a metanol előállításakor. A sósav előállításakor közvetlenül hidrogénforrásként hasznosítják, illetőleg felhasználják ércek redukálószereként. A hidrogén sok ritkaföldfémben és átmenetifémben jól oldódik, és egyaránt oldódik nanokristályos fémekben és fémüvegben is. A hidrogén fémekben való oldhatóságára befolyással vannak a kristályrácsban lévő szennyezőanyagok, illetve a helyi torzulások. Ezek a tulajdonságok akkor lehetnek hasznosnak, ha a hidrogént forró palládiumlemezeken átvezetve tisztítják; de a gáz magas oldhatósága kohászati probléma, mert sok fémet rideggé tesz, illetve megbonyolítja a csővezetékek és a tartályok, de más gyártmányok tervezését is. Eltekintve a reagensként való használatától, a H<sub>2</sub>-t széles körben alkalmazzák a fizika és a mérnöki tudományok területén. Védőgázként használják fel egyes fémek hevítésekor (például volfrám), valamint különböző hegesztési eljárásokban, mint például az atomos hidrogén hegesztésben (AHW). A hidrogént felhasználják az erőművekben, az elektromos generátorok forgórészének hűtésére, mert a hővezetési tényezője az összes létező gáz közül a legnagyobb. A folyékony hidrogént felhasználják kriogén kutatásokban, beleértve a szupravezetőképességét vizsgáló tanulmányokat is. Mivel a hidrogéngáz sűrűsége a levegő -e, ezért könnyebb a levegőnél, így korábban léghajók és léggömbök töltőgázaként használták fel. Napjainkban a tiszta, illetve a nitrogénnel kevert hidrogént (úgynevezett formálógáz) nyomjelző gázként használják szivárgások detektálására. Az alkalmazásai megtalálhatók az autóipar, a vegyipar, a villamosenergia-termelés, az űrkutatás és a távközlés területén. A hidrogén engedélyezett élelmiszer-adalékanyag (E949), lehetővé teszi az élelmiszer-csomagolások szivárgáspróbáját, illetve antioxidáns tulajdonságokkal bír. A hidrogén ritkább izotópjainak mindegyike egyedi alkalmazással rendelkezik. A deutériumot (hidrogén-2) felhasználják a fúziós erőművekben; illetve az urán hasadóanyagú CANDU reaktorokban moderátorként (neutron lassításra) alkalmazzák. A deutériumvegyületek alkalmazási területei a kémiai és biológiai vizsgálatok, a kinetikus izotóp hatás tanulmányozása. A tríciumot (hidrogén-3) atomreaktorokban termelik, felhasználják a hidrogénbomba gyártásához, a biotudományokban izotópos címkézéshez, illetve mint sugárzó forrás a világító festékekben. Az egyensúlyi hidrogén hármaspontjának hőmérséklete meghatározott fix pont az ITS-90 hőmérsékleti skálán; értéke K. ### Hűtőközegként A hidrogéngázt gyakran alkalmazzák erőművek elektromos generátoraiban a hagyományos léghűtés helyett, mivel számos előnyös tulajdonsága van, amelyek a közvetlen eredményei annak, hogy könnyű, kétatomos molekula. Ezek közé tartozik az alacsony sűrűség és kis viszkozitás, illetve, hogy az összes gáz közül a legmagasabb a fajlagos hőkapacitása és hővezetési tényezője. ### Energiahordozóként A hidrogén nem energiaforrás; eltekintve a deutériummal vagy tríciummal működő kereskedelmi magfúziós erőművektől, amelyek technológiája jelenleg is fejlesztés alatt áll. A Nap energiája is a hidrogén fúziójából származik, de ezen folyamat szabályozható megvalósítása földi körülmények között nehéz feladat. A szoláris, biológiai, vagy elektromos forrásból származó elemi hidrogén előállítása több energiát igényel, mint amennyi az elégetésével nyerhető, így ezekben az esetekben a hidrogén energiatárolóként, ill. energiahordozóként funkcionál; akárcsak egy akkumulátor vagy a folyékony szénhidrogének. A hidrogén fosszilis forrásokból (mint például a metán) is előállítható, de ezek a források nem fenntarthatók. A folyékony hidrogén és a sűrített hidrogéngáz egységnyi térfogatra vett energiasűrűsége bármely megvalósítható nyomáson lényegesen kisebb, mint a hagyományos üzemanyagforrásoké; jóllehet az egységnyi tömegre vett energiasűrűsége jóval nagyobb. Mindazonáltal, az elemi hidrogént már széles körben tárgyalják, mint egy gazdaság-szintű, lehetséges jövőbeli energiahordozót. Például a CO<sub>2</sub>-megkötés, amelyet a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás követ, elvégezhető lenne azon a ponton, amikor a H<sub>2</sub> előállítható fosszilis tüzelőanyagokból. A közlekedésben használt hidrogén elégése viszonylag tiszta; némi NO<sub>x</sub>-kibocsátással, de szén-dioxid-kibocsátás nélkül megy végbe. Hasonlóan a hidrogén és nitrogén vegyülete, az ammónia is elégethető belső égésű motorokban, azonban szintén NOx képződés mellett. Az infrastruktúra hidrogénalapú gazdaságra való teljes átalakításának költsége azonban jelentős. #### Üzemanyagcellákban Energiahordozóként legtisztább módon üzemanyagcella (tüzelőanyag-cella) alkalmazásával használható fel, amelyben folyamatos hidrogénellátás mellett szünetmentes elektromos áram nyerhető ki belőle. Ezzel részben helyettesíthető például az elektromos hajtású járművek akkumulátora. ### Félvezetőiparban A hidrogént felhasználják az amorf szilícium és amorf szén szabad kötéseinek telítésére, így stabilizálva az anyagi tulajdonságokat. Emellett a különböző oxidokban – beleértve: ZnO, SnO<sub>2</sub>, CdO, MgO, ZrO<sub>2</sub>, HfO<sub>2</sub>, La<sub>2</sub>O<sub>3</sub>, Y<sub>2</sub>O<sub>3</sub>, TiO<sub>2</sub>, SrTiO<sub>3</sub>, LaAlO<sub>3</sub>, SiO<sub>2</sub>, Al<sub>2</sub>O<sub>3</sub>, ZrSiO<sub>4</sub>, HfSiO<sub>4</sub> és SrZrO<sub>3</sub> – potenciális elektrondonor. ## Biológiai szerepe A különféle mikroorganizmusok anaerob anyagcseréjük során végtermékként hidrogént állítanak elő, általában vas- vagy nikkeltartalmú enzimek (úgynevezett hidrogenázok) által katalizált reakciókon keresztül. Ezek az enzimek a H<sub>2</sub> és az azt alkotó két-két proton és elektron közti reverzibilis redoxi-reakciót katalizálják. A hidrogéngáz a piruvát vízzé történő fermentációja során keletkező redukáló komponensek szállításakor jön létre. A vízbontás, melynek során a víz összetevőire – protonokra, elektronokra és oxigénre – bomlik, minden fotoszintetizáló szervezetben lejátszódik a fényszakasz során. Néhány ilyen szervezet, köztük a Chlamydomonas reinhardtii algák és a cianobaktériumok kifejlesztettek egy második lépést, a sötétszakaszt, melyben a kloroplasztiszban lévő specializált hidrogenázok redukálják a protonokat és elektronokat, így képezve H<sub>2</sub>-gázt. Erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy a géntechnológiával módosított cianobaktérium hidrogenázok hatékonyan szintetizálják a H<sub>2</sub>-gázt oxigén jelenlétében is. Hasonló erőfeszítéseket algákkal is végeztek bioreaktorokban. ## Biztonság A hidrogén az emberi biztonságra nézve veszélyes anyag, levegővel keveredve potenciálisan tűz- és robbanásveszélyes; míg tiszta, oxigénmentes formában fulladást okozhat. Ezen túlmenően, a folyékony hidrogén kriogén anyag, ennek megfelelően a nagyon hideg folyadékokkal kapcsolatos veszélyeket rejti magában (mint például a fagyási sérülés). A hidrogén számos fémben oldódik, és azon túlmenően, hogy elszivárog, kedvezőtlen hatással lehet rájuk; ilyen hatás például a hidrogén-elridegedés, amely repedésekhez és robbanáshoz vezethet. A külső légtérbe kiszivárgó hidrogéngáz spontán meggyulladhat. Továbbá a hidrogénlángok amellett, hogy nagyon forróak, szinte láthatatlanok, és így véletlen égési sérülésekhez vezethetnek. Még a hidrogén adatainak (beleértve a biztonsági adatlapot is) értelmezését is számos jelenség torzítja el. A hidrogén számos fizikai és kémiai tulajdonsága a parahidrogén/ortohidrogén arány függvénye (napokig vagy hetekig is eltart, míg egy adott hőmérsékleten eléri a egyensúlyi arányt, amelyre az adatokat általában megadják). A hidrogén detonációs paraméterei, mint például a kritikus detonációs nyomás és hőmérséklet, erősen függenek a tartály geometriájától. A hidrogén a tárolóedény falának legkisebb repedésén keresztül is átszivárog. Az olyan tartályok, amelyek más anyagok számára gáztömör tárolást képesek biztosítani, a hidrogén számára nem biztos, hogy megfelelnek. ## Fordítás ## Kapcsolódó cikkek - :Kategória:Hidrogénvegyületek – a hidrogén vegyületei. - Kémiai elemek nevének etimológiája - Hidrogéngazdaság - Üzemanyagcella [Nemfémek](Kategória:Nemfémek "wikilink")
943,130
Közönséges pörölycápa
26,695,031
null
[ "A Csendes-óceán halai", "A Földközi-tenger halai", "A Vörös-tenger halai", "Az Atlanti-óceán halai", "Az Indiai-óceán halai", "Halfajok", "Pörölycápafélék" ]
A közönséges pörölycápa (Sphyrna zygaena) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának kékcápaalakúak (Carcharhiniformes) rendjébe, ezen belül a pörölycápafélék (Sphyrnidae) családjába tartozó faj, amely egyben e porcoshal-nem típusfaja is. Az angol nyelvben ezt a cápát sima pörölycápának („smooth hammerhead”) nevezik, mivel más fajoktól ellentétben, a „kalapácsfej” elülső részén nincs semmiféle dudor vagy egyéb kiemelkedés, tehát a felülete sima. Közeli rokonától, a nagy pörölycápától (Sphyrna mokarran) eltérően a közönséges pörölycápa szemeit tartó „kalapácsfej” szélei kissé hátrahajolnak. Más pörölycápáktól eltérően inkább a mérsékelt övi szélességi körökön levő tengervizeket választja élőhelyéül, világszerte megtalálható e szélességi körök környékén. Nyáron a hűvösebb víztömegeket követve a pólusok felé vándorol. Ekkortájt több száz, vagy akár több ezer fős rajokba verődik össze. A nagy pörölycápa mögött az ötméteres hosszával a második legnagyobb pörölycápafaj. Ragadozó lévén számos élőlény szerepel az étlapján, köztük csontos halak és tengeri gerinctelenek; a nagyobb példányok rájákat és más cápafajokat is zsákmányolnak. Mint minden pörölycápa, ez a faj is elevenszülő, és egy vemhesség alatt 20–40 utódja jöhet a világra. Amint a magyar neve is mutatja, ez a cápafaj közönséges, azaz gyakori, emiatt az elterjedési területén ipari mértékű halászata folyik. Szándékosan és mellékfogásként is belekerülhet a halászhálókba, hiszen akár a többi cápafajt, elsősorban az uszonyaiért halásszák. A jelentős gazdasági érdek abból ered, hogy az ázsiai konyhákban kedvelt fogás a cápauszonyleves. Mérete és éles fogai miatt veszélyt jelent az ember számára, de csak néhány cápatámadásért felelős. Ennek fő oka, hogy a nembeli társaitól eltérően a hidegebb vizek lakója, ezért kevésbé valószínű, hogy a fürdőzők ezzel a pörölycápafajjal találkozzanak. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) sebezhető fajként tartja számon. ## Rendszertani besorolása és a neve Először Carl von Linné, a neves svéd természettudós írta le 1758-ban, akit egyébként a „rendszerezés atyjának” tartanak. A svéd tudós először a Squalus zygaena nevet adta neki, de akkortájt még nem tekintette típusfajnak. Az állat leírását a „Systema Naturae” című könyv tizedik kiadásában ismertette az olvasókkal. A halat később átnevezte Sphyrna zygaenára. A hal fajneve zygaena, amely a görög „zygòn” szóból ered, jelentése járom, mivel e porcos hal kissé meghajló „kalapácsfeje” a szarvasmarhákon alkalmazott igára emlékeztet. A szintén görög „zýgaina” szót Arisztotelész görög tudós és filozófus is használta a pörölycápa megnevezésekor. Amikor valaki pörölycápára gondol, akkor a legvalószínűbb az, hogy ezt a cápát látja maga előtt, mivel az ismeretterjesztő filmekben is ezt a pörölycápafajt mutatják a leggyakrabban. Azok a vizsgálatok, amelyek az alaktanra alapoznak, a közönséges pörölycápát a nagy pörölycápával és a csipkés pörölycápával (Sphyrna lewini) együtt e halcsalád fejlettebb képviselőjének tekintik; mivel sokáig az a közismert tévhit létezett, mely szerint a kezdetleges fajoknak kis „kalapácsuk” volt, és a fejlődés során az újabb fajok egyre nagyobb és nagyobb „kalapácsfejet” növesztettek. Azonban az új törzsfejlődés-kutatások, amelyek a sejtmagban található (nukleáris) DNS (nDNS) vizsgálatot, valamint a mitokondriális genetikát alkalmazzák, arra az eredményre jutottak, hogy a nagy pörölycápával együtt a közönséges pörölycápa a Sphyrna halnemen belül bazális kládot alkot. Tehát az első pörölycápák nem kis, hanem nagy „kalapácsfejűek” voltak. Továbbá a két bazális faj közelebbi rokonságban áll egymással, mint a halnem többi fajával; meglehet, hogy a többi pörölycápa a két bazális fajjal távolabbi rokonságban álló csipkés pörölycápából fejlődött ki. ## Előfordulása A közönséges pörölycápa a Föld összes mérsékelt övi és trópusi tengerében megtalálható; a többi pörölycápától eltérően jobban bírja a hideget, emiatt a magasabban levő szélességi körök mentén ezzel a pörölycápafajjal lehet a leggyakrabban találkozni. Az Atlanti-óceán nyugati részén, a kanadai Új-Skóciától a Virgin-szigetekig és Brazíliától Argentína déli részéig található meg. Ugyanezen óceán keleti részén, a Brit-szigetektől az Elefántcsontpartig fordul elő. A Földközi-tengerben is van állománya. További előfordulási helyei a Vörös-tengertől és a Dél-afrikai Köztársaságtól Srí Lankáig, Japántól és Dél-Szibériától a vietnámi-öbölig, valamint Dél-Ausztráliától Új-Zélandig vannak. Hawaii vizeiben is él. A Csendes-óceán keleti részén Észak-Kaliforniától Chiléig található meg. A Galápagos-szigetek között, valamint Panama és Ecuador vizeiben is fellelhető. Habár trópusi állományai is vannak, mint például Mozambik tengeri vizeiben és az indiai Mannar-öbölben, a közönséges pörölycápát nem tekintik trópusi halfajnak. Az is meglehet, hogy a trópusi példányai valójában más pörölycápafajokhoz tartoznak, azaz a fajok egyszerű összetévesztéséről van szó. ## Megjelenése A nagy pörölycápa után a közönséges pörölycápa a legnagyobb „kalapácsfejű”. Ez a porcos hal általában 250–350, de akár 500 centiméter hosszúra is megnőhet. 265 centiméteresen már felnőttnek számít. Legfeljebb 400 kilogramm testtömegű. A mérete mellett a nembeli társaitól a fej alakja is megkülönbözteti. A közönséges pörölycápa kalapács alakú fejének az elülső része kerekebb, annak közepe pedig mélyedésmentes. A „kalapács” szélessége a hal hosszának a 26–29%-a. Az orrnyílásai a széles fej széleinek a közelében vannak, és hosszú mélyedésekként folytatódnak a fej közepe felé. A felső állcsonton (maxilla) 26–32 fogsor, míg az állkapocscsonton (mandibula) 25–30 fogsor ül. Mindegyik fog háromszög alakú; egyesek széle sima, míg másoké enyhén csipkézett. A teste áramvonalas; a két hátúszója között nincsen gerinc menti kiemelkedés. Az első hátúszója közepesen magas és sarló alakú, kerekített úszóvéggel. A mellúszók és a hasúszók nem sarló alakúak, sőt a hátsó részeik majdnem egyenesek. A farok alatti úszó nagyobb a második hátúszónál. A farok alatti úszó vége hosszú és szabadon mozog; ez úszó hátsó részén egy mély bemetszés látható. Bőre sok ezer apró, éles fogaspikkellyel fedett, melyet ha előre simítanánk, a dörzspapírhoz lehetne hasonlítani, viszont ha elölről hátulra simítjuk, akkor bársonyos tapintású. Ez a sok fogaspikkelyke szorosan ül egymás mellett. Mindegyik pikkelykének a felnőtt hal esetében 5–7, míg a fiatal halnál csak 3 vízszintes kiemelkedése van, amely W alakot kölcsönöz neki. Testszíne felül a sötét barnásszürkétől az olíva szürkéig vagy sötétszürkéig változik. Az oldalai világosabbak, míg alul a hasi része teljesen kifehéredik. Néha a mellúszók végének a belső része sötét foltozást mutat. ## Életmódja A csipkés pörölycápától és a nagy pörölycápától eltérően a közönséges pörölycápa inkább a felszín közelében, általában kevesebb mint 20 méteres mélységben tartózkodik, bár 200 méteres mélységekben is megtalálták már. Főleg a részben szárazfölddel körülvett vizeket, mint például az öblöket és folyótorkolatokat részesíti előnyben, emiatt a sós- és brakkvízben egyaránt megél. Néha a nyílt tengerben, azaz a kontinentális selfek fölött, valamint a szigetek körül is fellelhető. Egy beszámoló szerint az Amerikai Egyesült Államokbeli Florida államban az Indián-folyó alsó szakaszába is felúszott. Nyáron nagy rajokba verődve északra, a hidegebb vizekbe vándorol, míg télen újból visszatér a melegebb tájakra. A felnőtt példányok magányosak vagy kisebb rajokban úsznak, de éves vándorlásaik során a közönséges pörölycápák nagy számban is összegyűlhetnek egy rajba. A Dél-afrikai Köztársaságban Fokvárostól keletre több száz fős, 1,5 méteresnél kisebb közönséges pörölycápából álló rajokat észleltek, míg Kalifornia vizeiben több ezer példányból álló rajokról érkeztek beszámolók. A forró nyári napokon a hatalmas rajok hollétét a cápák vízből kiemelkedő hátúszója árulja el. A fiatal állatokra a nagy méretű cápák vadásznak, mint például a sötétcápa (Carcharhinus obscurus); a kifejlett pörölycápák főleg Új-Zéland környékén a kardszárnyú delfineknek (Orcinus orca) eshetnek áldozatul. E cápafaj ismert élősködői a fonálférgek (Nematoda) közé tartozó Parascarophis sphyrnae és a Contracaecum-fajok. ### Táplálkozása A közönséges pörölycápa főleg aktív ragadozó, bár a döghúst sem veti meg. Tápláléka elsősorban kisebb cápafajokból (akár a kisebb fajtársaiból is), rájákból, csontos halakból és fejlábúakból tevődik össze. Az előbbiek mellett kisebb mértékben rákokat, például rövidfarkú rákokat (Brachyura), homárokat, garnélákat és kacslábú rákokat (Cirripedia) is fogyaszt. A hosszú zsinóros halászatban használt csalikat is lelopkodja, bár ez gyakran halálos lehet a számára. Néhol táplálékának nagy részét a tüskésrájafélék alkotják. A tüskésrájafélék mérgező tüskéi gyakran a cápa szájába fúródnak, de ez sem akadályozza meg a zsákmányszerzésben. Európa északibb részein heringalakúakkal és farkassügérrel (Dicentrarchus labrax), míg Észak-Amerika vizeiben foltos királymakrélával (Scomberomorus maculatus) és a heringfélék közé tartozó Brevoortia-fajokkal táplálkozik. Dél-Afrika tengeri vizeiben kalmárokra (Teuthida) és a kontinentális selfek szélein található korallzátonyok közelében úszó heringrajokra vadászik. Amikor eléri a 2 méteres hosszúságot, már cápákra és rájákra is rátámad. Ausztrália környékén az étrendjén főleg a kalmárok szerepelnek, de a csontos halakat sem veti meg. ## Szaporodása A közönséges pörölycápa, akár a többi nembeli társa, elevenszülő hal, vagyis a kis pörölycápák az anyjuk testéből kelnek ki. Miután a kis cápák felélték a szikzacskóik „sárgáját”, a szikzacskók az emlősök méhlepényéhez hasonló burokká alakulnak át, és ezen keresztül táplálja az anyacápa a kicsinyeit. Az ivarérettséget a nőstények 270 centiméteresen, a hímek 210–250 centiméteresen érik el; bár ezt az élőhely is befolyásolja. 10–11 hónapos vemhesség után a nőstény 20–50 fős szaporulatnak ad életet. Az ellések a sekély partmenti vizekben történnek meg; ilyen hely az észak-karolinai Bulls Bay. A kis közönséges pörölycápák születésükkor 50–61 centiméteresek. Dél-Afrikában frissen párosodott nőstényeket fogtak ki februárban, míg Ausztráliában ellésre kész nőstényeket novemberben. Az ellések január és március között történnek, körülbelül ugyanekkor a nőstényeknél újból elindul az ovuláció. Becslések szerint ez a pörölycápafaj 20 évig, vagy akár még ennél tovább is élhet. ## A közönséges pörölycápa és az ember Mint sok más nagytestű cápafaj, a közönséges pörölycápa is halálos sérüléseket okozhat az embernek, emiatt a közelében vigyázni kell. Bár nagyobb rokonának, a nagy pörölycápának 34 cápatámadást tulajdonítanak, legalábbis a Nemzetközi Cápatámadás Archívum (International Shark Attack File, ISAF) adatai szerint, meglehet, hogy a kisebbik rokon, azaz a szóban forgó cápa kevesebbszer támadott az emberre. Ez a hidegebb élőhelyének is köszönhető, mivel a közönséges pörölycápa lakta vidékeken kevesebb fürdőző van. Kalifornia déli vizeiben ez a cápafaj gyakran ellopkodja a sporthorgászok és a búvárok zsákmányát. ### Halászata Ezt a cápát világszerte ipari méretekben halásszák. A legfőbb halászható helyei a következő országok tengeri vizeiben vannak: az Amerikai Egyesült Államok mindkét partja, Brazília, Spanyolország, a Kínai Köztársaság, a Fülöp-szigetek, Ausztrália délnyugati része és Nyugat-Afrika; ezekben a térségekben főleg hálóval és hosszú zsinórokkal halásszák. Mivel a halászok nem jelentik be – gyakran összetévesztve ezt a fajt más nagytestű nembeli fajokkal –, hogy melyik pörölycápafajból mennyit fogtak ki, a kifogott közönséges pörölycápák száma nem ismert. Frissen, fagyasztva, sózva vagy füstölve árusítják, de mivel húsa néha mérgező lehet, egyes halpiacokon nem kedvelik. Úszóit az úgynevezett cápauszonylevesbe főzik; az összes pörölycápa közül a közönséges pörölycápa úszójának van a legnagyobb értéke. Kint a tengeren a kihalászott halaknak gyakran csak az úszóját vágják le; a haldokló testet visszadobják a vízbe. A bőrét a bőriparban, míg a fel nem használt testrészeit a tenyésztett halak táplálékaként hasznosítják. Májolajából vitaminokat készítenek. A hagyományos kínai orvoslásban is felhasználják különböző testrészeit. A sporthorgászok is kedvelik. Néha egyéb cápafajoknak és tonhalaknak szánt halászhálókba, valamint az emberek védelmét szolgáló, úgynevezett cápahálókba (hálók, amelyek a fürdőzök biztonságáért vannak kitéve a tengerpartok közelében) gabalyodik bele. Jelentős mellékfogásként jelentkezhet más halfajok horgászatakor. 1978 és 1990 között a dél-afrikai KwaZulu-Natal tartomány vizeiben évente kevesebb mint tíz közönséges pörölycápa került a halászhálókba. Ettől eltérően 1972–1990 között az ausztráliai Új-Dél-Walesben a 4715 kihalászott cápának a fele e fajból származott. ### Védelme Manapság, ahogy a neve is utal rá, közönséges cápafajnak számít. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a globális állományt kevésbé sebezhető fajként tartja számon. Új-Zéland vizeiben szigorúan tilos a halászata, emiatt a szigetország északnyugati partjainál ez a cápafaj fordul elő a legnagyobb számban. Az eddigi adatok szerint úgy tűnik, hogy Ausztrália déli részén nemigen hat az állományaira a halászat. Az USA keleti partjai mentén a halászatát a Nemzeti Tengeri és Halászati Szolgálat (National Marine Fisheries Service; NMFS), valamint az Atlanti-óceáni Cápahalászati Terv (Atlantic shark Fishery Management Plan; FMP) szabályozza. A közönséges pörölycápa rajta van a Nagy partmenti cápa listán. ## Fordítás
141,165
Spanyol hangtan
25,508,387
null
[ "A spanyol nyelv hangtana", "Kiemelt cikkek" ]
A spanyol nyelv hangrendszere közepes mértékben távolodott el a latinétól. A többi újlatin nyelvéhez képest viszonylag egyszerű: mindössze öt – tisztán ejtett – magánhangzót tartanak számon, a mássalhangzók között pedig nincsenek meg a többi újlatin nyelvre jellemző c, dz, dzs, s, z, zs hangok, beszélői csak a cs és sz hangokat képezik. Ugyanakkor az újlatin nyelvekhez hasonlóan a spanyolban megtalálhatóak a kettőshangzók, amelyek közül legjellemzőbbek az ie és ue (a latin rövid Ĕ és Ŏ folytatásaiként), valamint szintén létezik néhány palatális mássalhangzó, ilyenek a ch, ll, y, ñ. A szócikkünkben a sztenderd nyelvváltozatok kiejtésének leírására törekedtünk, szükségszerűen utalva a különböző regionális, illetve népies ejtésmódokra, valamint a spanyolországi és a latin-amerikai nyelvváltozatok közötti lényegesebb eltérésekre. ## A spanyol ábécé A hivatalos spanyol ábécét (abecedario) a következő 27 betű alkotja: Megjegyzés: a K és W betűket – a latinhoz és a többi újlatin nyelvhez hasonlóan – csak idegen szavakban használják. ## Magánhangzók Öt magánhangzó-fonéma van a spanyol nyelvben: a, e, i, o, u; mindegyikük előfordulhat hangsúlyos és hangsúlytalan helyzetben egyaránt. Hangértékük az alábbi: - a – rövid magyar („palócos”) á hang. Például amar ’szeretni’. - e – a magyar (zárt) e hangnak felel meg. Nem ejtik annyira nyíltan, mint egyes magyar nyelvjárásokban. Hangsúlytalan helyzetben az a, e, o magánhangzók mellett egészen rövid é, amely a köznyelvben gyakran i vagy j lesz: tráemelo ’hozd ide nekem’, cráneo ’koponya’, mareé ’elszédültem’; mindazonáltal a választékos nyelvhasználatban az efféle kiejtés kerülendő. - i – magyar i. Például sí ’igen’, ibas ’jártál’. (Lásd még a →kettőshangzók és →hármashangzók szakaszokat.) - o – megfelel a magyar o hangnak. Például octavo ’nyolcadik’. - u – magyar u. Például tú ’te’, uva ’szőlő’. (Lásd még a →kettőshangzók és →hármashangzók szakaszokat.) A magánhangzóknak – hangkörnyezettől és nyelvjárástól függően – lehetnek nyíltabban vagy zártabban ejtett változataik (allofónjaik), akárcsak a magyar tájszólásokban. A hosszúságnak nincs megkülönböztető szerepe, a magánhangzók megnyúlása csak a hangsúly kísérőjelenségeként fordul elő (nyelvjárástól, egyéntől, illetve a beszéd érzelmi töltetétől függően). ### Kettőshangzók Kettőshangzónak (diptongo) nevezzük két magánhangzó egy szótagot alkotó bonthatatlan kapcsolatát. A spanyolban a hangsúlytalan i vagy u, azaz a két legzártabb magánhangzó (ún. vocales débiles) és egy másik magánhangzó kapcsolata alkothat diftongust: ebben az esetben az i vagy u igen röviden, szinte j-nek [j] és v-nek [w] hangzik (ún. semivocales, azaz félhangzók); míg a másik hang pedig teljes értékű, szótagalkotó magánhangzó. Leegyszerűsítve tehát, a kettőshangzó egy félhangzó és egy szótagalkotó magánhangzó kapcsolatát jelenti. A spanyolban összesen 14 kettőshangzót tartanak számon az alábbi csoportosításban: - ereszkedő kettőshangzók (diptongos decrecientes) – a szótagalkotó magánhangzó az első elem: - ai, ei, oi; például aire ’levegő’, seis ’hat’ (szám), oigo ’hallom’; - au, eu, ou; például aula ’(tan)terem’, Europa , estadounidense ’USA-beli’; - emelkedő kettőshangzók (diptongos crecientes) – a szótagalkotó magánhangzó a második elem: - ia, ie, io, iu; például patria ’haza’, siete ’hét’ (szám), odio ’utálat’, triunfaste ’győztél’; - ua, ue, ui, uo; például agua ’víz’, cuento ’mese’, cuidar ’vigyázni’, antiguo ’régi’. A fenti magánhangzó-kapcsolatok azonban nem feltétlenül alkotnak minden szóban és minden esetben fonetikailag kettőshangzót (például a riendo – ’nevetéssel, nevetve’ – szóban az ie két különböző szótaghoz tartozik: ); mindazonáltal, a helyesírás szempontjából – konvencionálisan, az egyszerűség kedvéért – az ilyen kapcsolat mindig kettőshangzónak minősül. Megjegyzések - A szókezdő hie- kiejtése vagy : például hielo vagy ’jég’. A szókezdő hua-, hue- és hui- kettőshangzók ejtése általában egy gyenge g-vel történik – , és ; például huapango <mexikói néptánc>, huevo ’tojás’, Huicho <férfi becenév>. - A kiejtés szempontjából szintén kettőshangzónak számít a szóvégi -ay , -ey , -oy , -uy , azonban a helyesírásra és a hangsúlyozásra tekintettel az y mássalhangzó. A helyesírás szempontjából kettőshangzónak minősül az a hangzókapcsolat is, ahol i/u és magánhangzó között néma h áll: prohibir , prohi-bir ’tiltani’. ### Hármashangzók A spanyolban léteznek hármashangzók (triptongo) is, amelyek csak annyiban különböznek a kettőshangzóktól, hogy két félhangzó és egy szótagalkotó magánhangzó kapcsolatáról van szó: ebben az esetben az utóbbi az ún. vocal núcleo vagyis központi magánhangzó. A kettőshangzóknál jóval ritkábban fordulnak elő: iai, iei, uai, uei, uau; például estudiáis ’tanultok’, no estudiéis ’ne tanuljatok’, continuáis ’folytatjátok’, no continuéis ’ne folytassátok’, guau ’wow!’ Az uai, uei hármashangzók szóvégi helyesírása -uay, -uey: Uruguay , buey ’ökör’. ## Mássalhangzók A spanyolban kevesebb mássalhangzó-fonéma van, mint az őket jelölő betűk, vagyis egy hangnak több betű is megfelelhet, illetve ritkábban egy betű több hangot is jelölhet. Ideális esetben 19 mássalhangzó-fonéma van, amelyek a következők: ; ahol a /b/, /d/ és gyakran a /g/ fonéma is szóközi helyzetben hangokként valósul meg (részletesen lásd a kiejtés ismertetésénél). Valójában azonban az // ejtésmód csaknem minden nyelvjárásból kiveszett (lásd az ll betűnél), a // hangot pedig csak Spanyolországban használják, így a nyelvterület túlnyomó részén ma // = // és // = //, tehát a tényleges mássalhangzó-fonémák száma csak 17. A fentiek alapján a mássalhangzó-állomány a képzés helye és módja szerint az alábbi táblázatban foglalható össze (a fonémák / /, a főbb allofónok [ ] jelek között szerepelnek): A mássalhangzó-fonémák a szavakban – az -nn- és -rr- kivételével – csak egyszerű alakjukban fordulhatnak elő, a spanyolban az olasszal és a latinnal ellentétben a hosszúságnak nincs fonémaértéke. Az ll szintén nem valódi hosszú mássalhangzó, hanem egy külön hangot jelölő digráf. ### A magyartól eltérő olvasatú betűk és betűkapcsolatok ejtése A mássalhangzókat jelölő 24 betű közül az f, k, l, m, p, t kiejtése mindig megegyezik a megfelelő magyar hangokéval. A magyar ejtéstől többé-kevésbé eltér az alábbi betűk és betűkapcsolatok kiejtése: - b és v – mindkettő általában b-nek hangzik szó elején, valamint m vagy n után: baile ’tánc’, vida ’élet’, tumba ’sír’ (főnév), envío ’küldemény’; máskor lágy (a felső fogsor nélkül, csak az ajkakkal képzett) magyar v : cantabas ’énekeltél’, vivimos ’élünk/éltünk’. A b-t t előtt p-nek ejtjük: obtengo ’(meg)szerzek’. (Vitatott, hogy valaha is létezett-e a spanyolban a b és a v spontán megkülönböztetése.) - c – kétféle ejtése lehetséges. Magas magánhangzók (e és i) előtt Spanyolország legnagyobb részén – néhány andalúziai város, valamint a Kanári-szigetek kivételével – az angol thing szóban lévő th-hoz hasonló , máshol magyar sz : cielo ’ég’, celeste ’égi’. Minden más helyzetben (a, o, u és mássalhangzók előtt) a magyar k hangnak felel meg: casa ház, dicto ’diktálom’. - cc – betűkapcsolat, amely a cce és cci csoportokban fordul elő: a szabálynak megfelelően az első c-t k-nak, a másodikat sz-nek kell ejteni: acceder ’elmegy (valahova)’, diccionario ’szótár’. - ch – a magyar cs hangnak felel meg (szóközi helyzetben olykor gyenge j-t is ejtenek utána): chico ’kicsi/gyerek’, mucho ’sok/nagyon’. - cn – általában kb. úgy hangzik, mint az -ngn- hangsor a lengne szóban : acné ’pattanás’, técnica ’technika’. Választékos beszédben ejthetik rendesen -nek is: acné . - d – a magyar d-nek felel meg, de a szókezdő helyzetet, valamint az ld, nd csoportokat kivéve – főleg magánhangzók között, különösképpen az -ado, -ada végződésben – gyengén ejtik (az angol zöngés th-ra hasonlít, mint a this szóban); a spanyolországi kötetlenebb nyelvben, valamint a latin-amerikai népies nyelvhasználatban az -ado végződésben el is tűnhet. Szó végén alig, vagy egyáltalán nem hallatszik, Spanyolországban (különösképpen a madridi köznyelvben) gyakran zöngétlenedik (mint az angol th a thing szóban): adónde ’hová’, soledad ’magány’. - g – kétféle ejtése lehetséges. Magas magánhangzók (e és i) előtt zöngétlen réshangnak ejtik, kb. mint a ch a technika szóban (lásd még a j-nél): gente ’emberek’, gigantesco ’óriási’. Máskor (a, o, u és mássalhangzó előtt) a magyar g hangnak felel meg, amelyet gyakran lazán ejtenek a szókezdő pozíciót, valamint az ng kapcsolatot kivéve, főként magánhangzók között: gato ’macska’, gusto ’ízlés’, tengo ’nekem van’, lago ’tó’. - gu – betűkapcsolat, amely magas magánhangzók (e és i) előtt g (tehát az u néma), máskor gu hangot jelöl (lásd még: kettőshangzók): guerra ’háború’, seguimos ’folytatjuk’, gusto ’ízlés’, guapa ’csinos’ (lány). - gü – betűkapcsolat, amely magas magánhangzók (e és i) előtt gu hangot jelöl (lásd még: kettőshangzók): averigüemos ’derítsük ki’, lingüística ’nyelvtudomány’. - gn – általában kb. úgy hangzik, mint az -ngn- hangsor a lengne szóban : indigno ’méltatlan’; választékos beszédben ejthetik rendesen -nek is: . Spanyolországban, főleg a madridi kiejtésben a g gyakran réshangként valósul meg: digno ’méltó’. - h – mindig néma, de néhány jövevényszóban, földrajzi névben kiejtik: hombre ’ember’, vehículo ’jármű’, de: hámster ’hörcsög’, Sáhara ’Szahara’. - j – mint a ch a technika szóban (ugyanúgy ejtik, mint a g-t magas magánhangzók előtt): jerarquía ’hierarchia’, Jorge ’György’. Szó végén alig hallatszó g-szerű réshang: reloj vagy ’óra’ (szerkezet). - ll – betűkapcsolat, amely eredetileg jésített (lágy) l-nek hangzik , ez a kiejtés azonban mára nagyon kevés helyen maradt fent. A köznyelvben ma már teljesen ugyanúgy ejtik, mint az y mássalhangzót (a további ejtésváltozatokat lásd ott): llave ’kulcs’, amarillo ’sárga’. Mindamellett választékosabb nyelvben (főként Spanyolországban) igyekeznek az ll eredeti kiejtését megőrizni. Szókezdő helyzetben (a latin cl- és pl- folytatásaként) mindössze néhány – bár gyakran használt – szóban, illetve ezek származékaiban fordul elő: llaga ’seb, fekély’, llama ’láng’, llamar ’hívni’, llano (plano) ’sík(ság)’, llanto ’sírás’, llave (clave) ’kulcs’, llegar ’megérkezni’, lleno (pleno) ’teli’, llevar ’vinni’, llorar ’sírni’ és llover ’esni’ (eső). - n – ejtése magyar n, kivétel az f, v, m mássalhangzók előtt, amelyekhez részlegesen hasonul, így inkább m-nek hangzik: enfermo ’beteg’, invento ’találmány’, – az nm ejtése mm! – conmigo ’velem/magammal’, inmenso ’hatalmas, óriási’. - ñ – a magyar ny vagy nj [ɲ] hangnak felel meg (hangsúlyos szótagot követően gyakran hosszabban ejtik): español ’spanyol(országi)’, año ’év’. - q – csak a qu betűkapcsolatban fordul elő (lásd lentebb). - qu – betűkapcsolat, amely a que, qui csoportokban k hangot jelöl (durva hiba kv-nek ejteni!): queremos ’akarunk’, quisimos ’akartunk’. - r – magyar r, de szókezdő helyzetben és -n, -l, -s végződésű szótagokat követően, valamint magánhangzók között kettőzve hosszabban és pergetetten ejtik (mint a magyar durran szóban): res ’jószág’, sonríe ’mosolyog’, alrededor ’körül’, raramente ’ritkán’. - s – minden helyzetben a magyar sz hanghoz hasonló, tehát mindig zöngétlen: esetleges zöngésülése legfeljebb az utána álló zöngés mássalhangzó hatására következhet be. Nyelvjárástól függően többféle ejtésváltozata létezik a magyar sz és s között, a spanyolországi északi nyelvjárásokban erősen közelít a magyar s-hez): sólo csak, rosa rózsa. A dél-spanyol, a karibi, valamint a dél-amerikai nyelvjárások többségében mássalhangzó előtti és szóvégi helyzetben sokszor gyenge hehezetté alakul vagy egyáltalán nem hangzik. - v – lásd: b. - w – csak idegen – főleg német és angol – szavakban fordul elő. Ejtése német szavakban a b/v betűknél leírt szabályok szerint történik, angol szavakban a hangnak felel meg, például washingtoniano ’washingtoni’. Ma már a legtöbb w-vel kezdődő idegen szót, amely meghonosodott a spanyolban, v-vel vagy gu-val írják át a spanyol fonetikai szabályoknak megfelelően, például vatio ’watt’, güisqui ’whisky’ stb. - x – magyar ksz-nek (vagy gsz-nek) hangzik, kivéve szó elején, ahol ejtése magyar sz. Mássalhangzó előtt Spanyolországban szintén többnyire csak sz-nek ejtik, illetve bizonyos szavakban magánhangzók között is sokszor sz-szé egyszerűsödik (bár a választékos beszédben ez utóbbi két esetekben is ksz-ként illendő ejteni): éxito ’siker’, explico ’magyarázok’, exacto ’pontos(an)’, tórax ’mellkas’, xenofobia ’idegengyűlölet’, xilófono ’xilofon’. Néhány, a régi helyesírást őrző földrajzi- és személynévben, valamint ezek származékaiban kiejtése megegyezik a j betűével (vagyis ch, mint a technika szóban): México , mexicano , ’mexikói’, Ximena . (A México és Texas szavakat az Egyesült Államokban élő spanyolok – az angol hatására – sokszor ksz-szel ejtik, azonban ez a spanyol szabályok szerint hibás és kerülendő.) - y – magánhangzó- és mássalhangzó-hangértékkel is bírhat. Magánhangzóként rövid i-nek felel meg az y [i] ’és’ kötőszóban, félhangzós i-nek a szó végén, mindig magánhangzó után: ley ’törvény’, soy ’vagyok’. Mássalhangzóként a magyar j-nél zártabban ejtik, mint például a jöjjön szóban ; szó elején és n után inkább a magyar gy-re emlékeztet – egész pontosan gyj : ya ’már’, playa ’tengerpart’. Nyelvjárásonként sokféle ejtésváltozata lehetséges: Dél-Spanyolország, Dél-Amerika és Mexikó egyes vidékein magyar zs, Argentínában és Uruguayban magyar s is lehet. (Ugyanezen ejtésváltozatok vonatkoznak az ll betűre is a nyelvterület túlnyomó részén, ahol az hang eltűnt.) - z – Ugyanúgy ejtik, mint a c betűt e és i előtt, azaz Spanyolország legnagyobb részén az angol zöngétlen th-hoz hasonló (mint a thing szóban), máshol a magyar sz-nek felel meg, akárcsak az s: zona ’térség/zóna’, corazón ’szív’ (szerv). ### Hosszú mássalhangzók Néhány kivételtől eltekintve a spanyol mássalhangzók (a latintól és az olasztól eltérően) csak egyszerű formájukban – röviden – fordulnak elő a szavakban. Az ll csak írásban kettős mássalhangzó, mivel történetileg a latin -ll- (illetve szó elején a cl-, pl-) folytatása, viszont a kiejtésben külön hangot jelöl, így elemeire sem bontható. - -rr- – hagyományos értelemben az egyetlen valódi hosszú mássalhangzó a spanyolban, amely az egyszerű r-rel szemben magánhangzók között jelentésmegkülönböztető szereppel bírhat (például coro ’kórus’ / corro ’futok’), ezért külön fonémának számít és írásban szét sem választható. - -bb- – a sub- képzővel alkotott szóösszetételekben fordul elő, melyek második tagja b-vel kezdődik: subbético ’a Szubbetikai-hegységgel kapcsolatos’, subbloque ’alblokk’, subboreal ’északi sark alatti’. - -nn- – szóösszetételekben, valamint néhány művelt eredetű latin átvételben fordul elő: perenne ’örökkévaló’, innato ’veleszületett’, sinnúmero ’számtalan’, ayúdennos ’segítsenek/segítsetek nekünk’ stb. ### Néma mássalhangzók A néma ’mássalhangzók’ az írásban megjelenő, de nem ejtett mássalhangzók. Számuk nyelvjárásonként változó; itt a legáltalánosabb eseteket ismertetjük. - b – s+mássalhangzó előtt általában (főként Spanyolországban) nem ejtik, sokszor írásban is elhagyható: abstener ’tartózkodni’ (szavazáson), o(b)scuro ’sötét’, su(b)stantivo ’főnév’, stb. - d – szó végén, illetve Spanyolországban, valamint a latin-amerikai népies nyelvben az -ado végződésben gyakran nem ejtik: salud /salú(d)/ egészség, cantado /kantá(d)o/ ’énekelt [dal]’. - h – néhány kölcsönszótól eltekintve mindig néma, a helyesírás történetileg őrzi azokban a szavakban, amelyek latinul is h-val, illetve f-fel kezdődtek: hora ’óra’ (időegység), historia ’történet, történelem’, habla (\< lat. fabula) ’beszéd’, hiciste (\< lat. fecisti) ’csináltál’, stb. - n – s+mássalhangzó előtt (főleg Spanyolországban) gyakran nem ejtik, bizonyos szavakban írásban is elhagyható: constitución ’alkotmány’, tra(n)sformar ’átalakítani’, stb. - s – a déli nyelvjárásokban mássalhangzó előtt (szó és szótag végén) gyakran alig hallható hehezetté válik, vagy teljesen elnémul, ilyenkor a következő mássalhangzó megnyújtása jelzi a kiejtésben, hogy előtte s áll: los más populares /lo-mmá-ppopuláre(s)/ ’a legnépszerűbbek’, los mismos /lo-mmimmo(s)/ ’ugyanazok’. - u – g és e, i, valamint q és e, i között nem ejtik: az előbbi esetben csupán arra szolgál, hogy a g-t [g]-nek ejtsék: guerra ’háború’, Guillermo ’Vilmos’, que ’hogy’, quien ’aki’, stb. ### Idegen szavakban előforduló mássalhangzók Kölcsönszavakban, nevekben előfordulhatnak olyan mássalhangzók, amelyek nem képezik részét a spanyol hangrendszernek. Ezeket az alábbiak szerint írják át: - sh – magyar s, pl: flash ’vaku’. (Idegennyelv-ismerettel nem rendelkezők ezt a hangot ki sem tudják ejteni, így gyakran magyar cs-t ejtenek helyette.) - ts, tz – a magyar cc hangnak felel meg: quetzal (közép-amerikai színes trópusi madár). - zh – magyar zs (hangutánzó szavakban). ## Szótagszerkezet A szótagok megengedett legbonyolultabb felépítése az előforduló szerkezeteket figyelembe véve CCVCC vagy CCDC lehet, ahol a C mássalhangzót (=Consonante), a V magánhangzót (=Vocal), a D pedig kettőshangzót (=Diptongo) jelöl. A lehetséges variációk az alábbi táblázatban láthatóak összefoglalva. | Szótag | Példa | Jelentés | Szótag | Példa | Jelentés | Szótag | Példa | Jelentés | |--------|-------|----------|--------|------------|--------------|--------|---------|-----------| | CV | casa | ’ház’ | CCVC | princesa | ’hercegnő’ | CDC | piel | ’bőr’ | | CVC | barco | ’hajó’ | VCC | extraño | ’különös’ | CCD | traigo | ’hozok’ | | V | ala | ’szárny’ | CVCC | mixto | ’kevert’ | D | aire | ’levegő’ | | CCV | prado | ’liget’ | CCVCC | transporte | ’közlekedés’ | CCDC | cliente | ’ügyfél’ | | VC | alto | ’magas’ | CD | peine | ’fésű’ | DC | huelga | ’sztrájk’ | ## Hangsúlyozás A hangsúly természete a spanyolban elsődlegesen zenei – vagyis a hangsúlyos szótagot a többihez képest magasabb tónussal ejtik –, melyet általában a hangsúlyos szótag hosszabb vagy erőteljesebb ejtése kísér. A hangsúlynak ezen túlmenően jelentésmegkülönböztető szerepe lehet, ezért fontos a szavak helyes hangsúlyozással történő ejtése. Az alábbiakban a hangsúlyozást hangtani szempontból tárgyaljuk; a hangsúlyt jelölő ékezet használata tekintetében részletes információért lásd a →spanyol helyesírás szócikk vonatkozó fejezetét. ### Alapelvek A spanyol szavak hangsúlya az utolsó három szótag valamelyikére esik. E szabály alól kivételt képezhetnek a hangsúlytalan simuló névmásokkal, illetve a -mente határozóképzővel ellátott szavak, amelyek főhangsúlya – eredeti helyét megtartva – eshet a szó végétől számított harmadik szótagnál előbbire is. Természetszerűleg az egy szótagú szavak csak hangsúlyosak vagy hangsúlytalanok lehetnek, a két szótagúak hangsúlya pedig csak az első vagy az utolsó szótagra eshet, míg a három szótagúaké az elsőre, a középsőre vagy az utolsóra. Mindezt figyelembe véve, hangsúlyozásuk alapján a spanyol szavak négy fő csoportba sorolhatóak: 1. Az utolsó előtti szótagon hangsúlyos, vagyis másodéles szavak (palabras llanas vagy graves, görögös szóval paroxítonas), amelyek a leggyakoribbak: a hangsúlyukat akkor nem jelölik, ha végződésük magánhangzó, magánhangzó+n vagy magánhangzó+s; például canto ’énekelek’, cantas ’énekelsz’, cantaron ’énekeltek (ők)’, carácter ’jelleg’, fácil ’könnyű’ stb. 2. Az utolsó szótagon hangsúlyos, másképpen végéles szavak (palabras agudas vagy oxítonas): a hangsúlyukat akkor nem jelölik, ha – a fenti kivételekkel – mássalhangzóra végződnek; például cantad ’énekeljetek’, destructor ’kártevő’, eficaz ’hatékony’, miraré ’nézni fogom’, compás ’ütem’, avión ’repülőgép’ stb. 3. A szó végétől számított harmadik szótagon hangsúlyos, azaz harmadéles szavak (palabras esdrújulas vagy proparoxítonas): a hangsúlyukat minden esetben ékezettel jelölik; például espíritu ’lélek’, amábamos ’szerettünk’, hábitat ’élőhely’ stb. 4. A szó végétől számított harmadik szótagnál még előbbi szótagon hangsúlyos (negyedéles, ötödéles) szavak (palabras sobresdrújulas vagy superproparoxítonas): csak akkor fordulnak elő, ha egy igealakhoz két simuló névmás kapcsolódik, valamint a -mente végű határozóknál. Hangsúlyukat minden esetben ékezettel jelölik; például cántaselo ’énekeld el neki’, últimamente ’mostanában’ stb. Függetlenül attól, hogy a szó melyik hangsúlyozási csoportba tartozik, ha hangsúlya nyíltabb magánhangzó (a, e, o) környezetében lévő i-re vagy u-ra esik a kiejtésben, minden esetben jelölik, máskülönben – helyesírási megfontolásokból – félhangzónak számítana, amely viszont nem alkotna külön szótagot: például búho ’bagoly’, frío ’hideg’, raíz ’gyökér’, laúd ’lant’. Ez nem érvényes az iu és ui kapcsolatokra, mivel ezek első tagja minden esetben félhangzó: [ju] és [wi]. A helyes hangsúlyozással történő ejtés fontos, mivel a hangsúlynak jelentésmegkülönböztető szerepe van: continuo ’folyamatos’ / continúo ’folytatom’ / continuó ’folytatta’, secretaria ’titkárnő’ / secretaría ’titkárság’. ### Hangsúlytalanul és hangsúlyosan használt szavak Bizonyos szavakat hangsúlytalanul használnak a mondatban, míg más esetben a hangsúlytalan vagy hangsúlyos használat között jelentésbeli különbség van. Hangsúlytalanok - az elöljárószók (kivéve a según), kötőszók, névelők; - a vonatkozó névmások (kivéve a névelővel használt cual); - a személyes névmások igével használt alakjai (másképpen: hangsúlytalan személyes névmások) - a birtokot megelőző birtokos névmások (determinánsok). Hangsúlyosak - a főnevek, a melléknevek és a határozószók, valaint az igék (beleértve a segédigéket is); - a kérdő vagy felkiáltó és a mutató névmások; - az alany- és elöljárós esetű személyes névmások (másképpen: hangsúlyos személyes névmások); - a birtok után álló birtokos jelző, illetve az önállóan használt birtokos névmás. Az emfatikus hangsúly Bizonyos, a fentebb leírtak szerint hangsúlytalanul használt szavak kivételes esetben hangsúlyt kaphatnak, ha kiemelő szerepük van a beszédfolyamban. Az ilyen hangsúlyt emfatikusnak nevezzük: pl. Esta es MI casa ’Ez az ÉN házam’ vs. Esta es mi casa ’Ez a házam’; Quiero UN café ’EGY kávét szeretnék’ [nem többet] vs. Quiero un café ’Szeretnék egy kávét’. Az emfatikus hangsúlynak csak pragmatikus szerepe van, fonológiai jelentősége nincs. ## A spanyol beszéd jellemzői Érdemes még említést tenni a spanyol prozódia magyartól eltérő néhány sajátosságáról, vagyis azokról az íratlan szabályokról, amelyek az élőbeszéd folyamatosságát és a nyelv dallamosságát biztosítják. Egy kezdő nyelvtanuló hiába sajátítja el tökéletesen a fent leírtak alapján a spanyol szavak kiejtését, a beszéd hallatán kezdetben akadhatnak nehézségei a folyamatos megértésben. A spanyol ajkúak ugyanis – ellentétben a magyarral – nem ejtenek minden szót külön, elhatároltan a többitől a mondatban, hanem „összeolvassák” őket. Ily módon a szavak találkozásánál egymás mellé kerülő magánhangzók a kiejtésben összevonódnak, azokat egy szótagként ejtik ki, vagyis egy spanyol mondat gyakran úgy hangzik, mint egyetlen (hosszabb) szó. Például a ¿Qué va a hacer? ’Mit fog csinálni?’ kiejtése nem (ahogy mi mondanánk), hanem vagy (Spanyolországban) (ez sokszor félreértésre is adhat okot a latin-amerikai kiejtésben, ugyanis például ebben a konkrét esetben a ¿Qué va a ser?, azaz ’Mi lesz?’ pontosan ugyanígy hangzik). Az erőltetett hangzás (cacofonía) elkerülése végett sokszor bizonyos mássalhangzókat sem ejtenek ki, ilyen például az s+l, illetve s+r találkozása a szóhatároknál (utóbbi esetben az r-et ejtik hosszabban): todas las tardes , todos los recursos . A gyors beszédben szóvégi -d általában csak akkor hangzik, ha utána magánhangzóval kezdődő szó következik, a gyakori kifejezésekben még akkor sem: például la verdad es que... ’az igazság az, hogy...’ kiejtve rendszerint . A franciául vagy olaszul tudókat ezek a sajátosságok bizonyára nem lepik meg, csak míg ezekben a nyelvekben a hangösszevonások írásban is megjelennek – a rövidüléseket aposztróf jelzi –, addig a spanyol helyesírás nem jelöli, így a nyelvtanulónak kezdetben sok gyakorlás szükséges a folyamatos beszéd megértéséhez. Mindazonáltal a spanyol írás és kiejtés között nincsenek túl nagy különbségek, így a beszédértés is sokkal könnyebben megtanulható, mint az angol vagy a francia esetében. ## Eltérések a spanyolországi és a latin-amerikai spanyol között Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy ez a meghatározás nem túl pontos, ugyanis Spanyolországban is, és Hispano-Amerikában is számos nyelvváltozat él. Általánosságban, spanyolországi spanyolon a félsziget középső és északi nyelvváltozatait kell érteni, amelyek kiejtésben észrevehetően eltérnek a latin-amerikai nyelvhasználattól (a jellemzők leírásánál a madridi köznyelvet vettük alapul). Az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni a lényegesebb kiejtésbeli eltéréseket anélkül, hogy elvesznénk a kisebb fonetikai és regionális ejtésbeli részletekben. ### A spanyolországi spanyol - A ce, ci csoportok c-jét, valamint a z-t „selypített” sz-nek ejtik (zöngétlen interdentális réshang), mint az angol think szó th-ját. - Az s kiejtése sokszor a magyar s-éhez közelít (mint a finnben vagy a görögben) a középső és az északi területeken. A szóvégi -s részlegesen hasonul az őt követő zöngés szókezdő mássalhangzóhoz, így [r]-nek hangzik (rotacizmus). - A ch ejtése inkább a magyar c-hez közelít. - A d az -ado végződésben (a választékos kiejtéstől eltekintve) nem hangzik, szó végén Kasztíliában az angol th-hoz hasonlóan ejtik (mint a think szóban), vagy néma. - Az /x/ – írásban ge, gi, j – igen erősen ejtett, érdes torokhang, mint a holland g. - A /g/ hangot – a szókezdő helyzettől, valamint az ng kapcsolattól eltekintve – „lenyelik”, azaz kb. a francia „raccsoló” r-hez hasonlóan ejtik. A g-t mássalhangzó előtt (szótag végén) nem [g]-nek, hanem zöngétlen réshangnak ejtik, mint e, i előtt. - Az ns+mássalhangzó kapcsolatok /n/-jét, illetve a -cce-, -cci- csoportok a /k/-ját nem ejtik, az x minden helyzetben [s]-nek hangzik. - Gyakran egyéb „művelt” mássalhangzó-csoportokat (ct, pt, ps, gn stb.) is leegyszerűsítenek . ### A latin-amerikai spanyol - A ce, ci csoportok c-jét, valamint a z-t rendes magyar sz-nek ejtik (l. →seseo). - Az s rendes magyar sz-nek hangzik; a Karib-térségben, Dél-Amerika északi partjai mentén (Kolumbia, Venezuela), valamint legdélebbi területein (Argentína, Uruguay, Chile) a szóvégi, valamint a mássalhangzó előtti s gyengén hangzik (hehezetté alakul), olykor alig hallatszik (mint az andalúz nyelvjárásban). - A ge, gi csoportok g-jét, valamint a j-t lágyabban ejtik, mint Spanyolországban (sok helyütt egyszerű hehezetnek hangzik). - A mássalhangzó-kapcsolatokat rendesen kiejtik, az x mindig [ks]-nek hangzik. - Argentínában és Uruguayban az y és ll betűkkel jelölt hangot s-nek vagy zs''-nek ejtik. - Latin-Amerikában (a Karib-térséget leszámítva) általában lassabban, „tisztábban” és érthetőbben beszélnek, mint Spanyolországban. ### Összehasonlító táblázat Az alábbiakban néhány példa látható a spanyolországi, illetve a latin-amerikai köznyelv közötti eltérésekre:
53,101
Magyar Állami Operaház
26,917,777
null
[ "1884-ben átadott építmények", "Budapest 19. századi építményei", "Budapest VI. kerülete", "Budapest műemlékei", "Eklektikus építészet", "Kulturális világörökségi helyszínek", "Magyar Állami Operaház", "Magyarország neoreneszánsz építményei", "Ybl Miklós művei" ]
A Magyar Állami Operaház Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező, és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke. Neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján. A gazdagon díszített belső terek kialakításában neves magyar művészek működtek közre, többek között Than Mór, Lotz Károly és Székely Bertalan. Pest-Budán 1837 óta a Nemzeti Színház adott otthont a zenés drámai műfajnak, azonban az 1867-es kiegyezést követően a város gyors fejlődésének köszönhetően a színház egyre szűkebbnek bizonyult feladatai ellátására. 1872-ben létrejött az a bizottság, amely a felépítendő operaház helyét volt hivatva kijelölni. 1873-ban a belügyminiszter versenytárgyalást írt ki az épület megépítésére, ezt Ybl Miklós terve nyerte meg. Az építkezés 1875-ben kezdődött el, és kilenc évig tartott. A Magyar Királyi Operaház ünnepélyes megnyitására 1884. szeptember 27-én került sor I. Ferenc József magyar király jelenlétében. A nyitó díszelőadáson a Bánk bán első felvonását, a Hunyadi László nyitányát és a Lohengrin első felvonását adták elő Erkel Ferenc vezényletével. Hamarosan művészi válságba került a társulat, ugyanis sem létszámban, sem pedig színvonalban nem tudott megfelelni a mindennapi színjátszás követelményeinek. Ehhez anyagi problémák is társultak, hiszen a pesti közönség nem volt képes viselni a produkciók költségeit. A helyzet 1888–1891 között változott, amikor az intézmény igazgatója Gustav Mahler volt, az ő nevéhez fűződik a társulat első „aranykora”. Az első világháború kitörése erősen visszavetette az Opera fejlődését, egy évre be is zárt. A két világháború között művészi szempontból ismét virágzásnak indult, köszönhetően Radnai Miklós és Márkus László igazgatók munkásságának. A második világháborút kisebb sérülésekkel vészelte át, így viszonylag hamar, 1945 márciusában ismét megnyitotta kapuit. Azóta az intézmény hivatalos neve Magyar Állami Operaház. 1951-től a közönség mennyiségi igényeinek növekedése miatt az Operaházhoz csatolták a Városi Színházat, amely 1953-tól az Erkel Színház nevet viseli. Az operatársulat mellett a ház ad otthont a Magyar Nemzeti Balettnek is. Az Opera Europa szövetség tagja. Nemzeti minősítésű, állami fenntartású színházművészeti szervezet. ## Az Operaház építésének története ### Építésének előzményei A pesti oldal városképe a 19. század második felében alakult ki, ennek része volt a mai Andrássy út kiépítése is. Ezzel egy időben vetődött fel egy önálló operaház megépítésének ötlete, hiszen a városi élet legrangosabb szórakozása Európa-szerte az opera volt. Az 1870-es években a Nemzeti Színház, amely váltakozva adott otthont drámai és operaelőadásoknak, egyre kevésbé tudott megfelelni az igényeknek. A Lipót- és Terézvárosban, amely a leggazdagabb és legsűrűbben lakott városrész volt, egyáltalán nem volt színház, ezért az akkori István (ma Klauzál) téren, a vásárcsarnok helyén tartottak drámai és zenés előadásokat. Ennek az ideiglenes színháznak a népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy éppen megnyitásának esztendejében, 1872-ben Lónyay Menyhért miniszterelnök felkérte Orczy Bódogot, a Nemzeti Színház igazgatóját, hogy állítsa össze javaslatát a létesítendő Operaházra vonatkozóan. Előterjesztésében ekképpen fogalmazott: „a dráma és opera együtt, egy házban kénytelen működni... a színház maga nem felel meg mindkét szak céljainak... Az igazgatási, művezetési, gazdasági, művészi és technikai ügyek szoros összefüggésben állnak egymással: de minthogy nálunk sem a drámai és operai teljesen különféle díszleteknek elegendő helye, sem a segéd-hivatalnokoknak teendőiket végezni elegendő ideje nincs, mivel egyiknek elfoglaltsága másikét kizárja, a helyett, hogy egymást segítve a közös célt mozdítanák elő, egymással minduntalan súrlódnak... ruházat, díszlet pusztul s a különben könnyen elérhető nagyobb mérvű megtakarítások meghiúsíttatnak... nálunk nincs hely a statisztériát öltöztetni; míg egy rész öltözik, azalatt a másik rész az udvaron áll, ül és magán rontja a ruhákat; kivált mióta a katonaságtól nem lehet statisztákat kapni, akikre legalább rá lehetett parancsolni és sorban állva várták amíg rájuk került a sor... Vendégjátékokra sem lehet európai hírű énekeseket meghívni: mert a színház nem jövedelmez annyit, hogy a vendégekért járó túlkiadást be lehetne venni... A balett most csak hézagpótlónak tekintetik és csak operákban működik; de mégis kell tartani első táncosnőt, sőt e mellé táncost is: kell tartani legalább 40 kartáncosnőt; míg egy operaházban, kevés fizetéspótlással és néhány tag szerződtetése mellett önálló balettet is lehetne tartani; s így önálló balettek előadására is használtatván, bizonyosan kifizetné magát...” Orczy Bódog öt lehetséges helyszínt jelölt meg az új Operaház építésére, de ezek között még nem szerepelt az igazi, amire végül is gazdasági okok miatt esett a választás: - a Vodianer-ház tömbjének helyén a mai Deák Ferenc tér – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca között, - a Károly-kaszárnya Országútra (a mai Károly körút) néző hátsó udvara és házhelye, - a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca – Országút – Újvilág (ma Semmelweis) utca közti telek (az ötletet a Magyar (Nemzeti) Színház közelsége miatt elvetették), - a Dohány utca – Országút – Kerepesi út közti telek (a telek szűkössége és előnytelen formája miatt elvetették), - a Sugár út – Vilmos császár út torkolatának északi oldala (elvetették, mivel nem akarták módosítani a már megtervezett [Sugár út vonalát). A miniszterelnök az 1872. október 12-én kelt beadvány alapján 1873. március 12-én kereste meg a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, és kérte fel, hogy fejtse ki álláspontját a megépítendő dalszínház elhelyezéséről, a szóba jöhető építészekről és a költségek előteremtésének feltételeiről. A tanács április 16-án válaszolt. A válaszlevélben az Orczy Bódog által javasolt helyszínek mellett két új lehetőséget is felvázolt: a mai Szabadság téren, valamint a Hermina téren a Sugár út mellett. Ez ugyan távolabb volt a város központjától, mint a többi, mellette szólt azonban a könnyű megközelíthetőség, és nem utolsósorban az ára, ami a többiekénél jóval alacsonyabb volt, ugyanakkor az építkezést itt azonnal meg lehetett kezdeni. Ez utóbbi helyszín mellett döntöttek, hiszen a terv egybevágott az Andrássy út kialakításának tervével is. Az Operaháznak a Hermina téren való elhelyezése a Sugár út építésében részt vevő Municipális Hitelintézetnek is érdekében állt, mert ennek révén az értékesítendő telkek iránti érdeklődés fellendülését lehetett várni. A Népszínház itteni megépítésére ugyanis ebben az időszakban – pénz hiánya miatt – nem lehetett számítani, viszont várható volt, hogy az Operaház építését az uralkodó (anyagilag is) támogatja majd. A bank az épület megépítésére forintot ajánlott fel kötelezvény formájában. Az építkezés finanszírozásához csatlakozott még Pest városa forinttal, de a költségek javát az udvartartási költség művészeti célokra fordítható keretéből biztosították, azaz forintot. Így tehát az Operaház megépítésére forint állt rendelkezésre. Az építkezéshez 1873. július 25-én adta hozzájárulását a király. Időközben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa felkérésére Ybl Miklós elkészítette a tervezési program alapjául szolgáló vázlatokat, és a programot összeállító bizottság (elnöke Podmaniczky Frigyes volt) foglalkozni kezdett az Operaházra szóló pályázat kiírásával, amelyre végül Linczbauer Istvánt, Szkalnitzky Antalt, Steindl Imrét, Ybl Miklóst és két külföldi építészt, a gothai Ludwig Bohnstedtet és a bécsi Fellner és Helmert kérték fel. A pályázók mindegyike 2500 forint jutalomban részesült; a legjobb vázlat készítőjének fődíja pedig a végleges tervek elkészítése és forint jutalom volt. A pályázatra beérkezett dalműszínházi vázlatok bírálati jegyzőkönyve, alapos és minden kérdésre aprólékosan kitért: a nézőtér méretétől és megközelítésétől kezdve a ruhatárak és kiszolgálóhelyiségek minden apró részletéig, hasonlóképpen a színpad méreteit, a tűzbiztonságot, valamint a színészek, táncosok, zenészek, karmesterek, és az őket, valamint a színpadot kiszolgálók munkafeltételeit, műhelyeit egyenként vizsgálta, rangsorolva a megoldás minőségét. A pályázat nyertese Ybl Miklós lett, a titkos szavazáson nyolc szavazat közül hét szólt mellette. (Alkalmasint ő is indult a legnagyobb előnnyel, hiszen az igényeket az összes pályázó közül ő ismerte a legjobban.) ### Kivitelezési munkálatok Ybl Miklóst a belügyminiszter 1874. április 28-án keltezett levelében bízta meg a végleges tervek elkészítésével, amit ő el is fogadott május 1-jén kelt válaszlevelében. Az Operaház építési programját báró Podmaniczky Frigyes, a tervpályázat bíráló bizottságának elnöke, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke adta meg. Ennek kitételei voltak például a kocsifeljáró kiépítése a főhomlokzaton, amely pedig neoreneszánsz stílusban épüljön meg, a lábazat kőből készüljön, az épületet díszítő szobrok ne gipszből és cementből, hanem kőből vagy terrakottából készüljenek stb. Az építési bizottságban a kormányt Ribáry József, a főudvarmesteri hivatalt Supp Ferenc királyi várkapitány, a fővárost Gerlóczy Károly alpolgármester s egyben a Képzőművészeti Tanács elnöke, a Fővárosi Közmunkák Tanácsát Szumrák Pál, a Nemzeti Színházat Szigligeti Ede igazgató, a mérnökegyletet Weber Antal építész képviselte. A jogtanácsos dr. Ország Sándor lett, a műszaki ellenőrzést Zofahl Gusztáv közmunkatanácsi főmérnök teljesítette, majd 1877-ben bekövetkezett halála után Szilágyi Lajos, közmunkatanácsi segédmérnök. Az Operaház építési bizottságának feladatait, eljárási szabályzatát Bittó István miniszterelnök hagyta jóvá. Az építési engedélyt Ybl Miklós terveire 1875. augusztus 28-án adta meg a fővárosi tanács 30089/75 számon, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa előzetes kedvező véleménye alapján. Versenytárgyalást hirdettek a különböző munkálatok elvégzésére. Podmaniczky ragaszkodott ahhoz, hogy az Operaház építésénél magyar iparosok és művészek dolgozzanak, így a kőművesmunkákat Hofhauser Lajos vállalkozó, az ács- és asztalosmunkákat Neuschloss Károly és fia, a szegecselt acéltartókat, kiváltókat és pilléreket, a páholyok és a proscenium öntöttvas oszlopait Oetl Antal gyára készítette, a Schlick gyár állította elő a kötővasakat, a proscenium vasfüggönyét és a színpadgépezetet, a tűzbiztos ajtókat és díszlakatos munkákat pedig Jungfer Gyula gyára. Az épületet díszítő szobrokat Marchenke Vilmos alkotta. A homlokzat építéséhez felhasznált követ a Sóskúti Kőbánya Rt. szállította, míg a lábazatok, az ajtó- és ablakkeretek alapanyagát a Besztercebányai Kőbánya Társulat szállította. A márványokat Seenger Béla és egy trieszti cég, az Esercizio Cava Romana szállította. Szintén Olaszországból érkeztek a márványoszlopok (a világosak neve giallo di Siena, a. m. sienai sárga, a sötéteké pedig rosso di Francia, a. m. francia vörös). A belső terek mennyezetének stukkózási munkáira Fink Péterrel kötöttek szerződést, a díszítőfestésre pedig Scholtz Róberttel. Az épületgépészeti berendezések a kor színvonalán álltak. A padláson víztározó medencéket építettek ki, az úgynevezett záporberendezés megtáplálására tűz esetén. A fűtést gőzzel és kályhák segítségével oldották meg, a nézőtérnek pedig modern szellőzőberendezést építettek. A világítást városi gáz (akkori néven légszesz)csillárokkal kívánták megoldani. Ennek megfelelően 1881-ben a gázvezeték főhálózatát meg is építették az egész épületben. Az elektromos világítás is ugyanebben az időben jelent meg, és előnyeit az építőbizottság hamar felismerte, de a légszeszvezetékek már elkészültek. Az épületet teljes egészében azonban csak 1895-ben szerelték át villanyvilágításra, úgy hogy a gázcsövekbe behúzták az elektromos vezetékeket. Ezen munkálatokat a Ganz vállalatok cége végezte. Mivel az áramfejlesztőgépeket nem lehetett az épületben elhelyezni, a Hajós utca 3. alatti épületben szerelték fel őket. A színpadtechnikai berendezéseket is a kor színvonalán építették meg. Ezeknek terveit Dorogi Károly a Nemzeti Színház főgépésze készítette el, de miután a bécsi Ringtheater 1881. december 8-án leégett, átdolgozták őket. Az új terveket Rudolf Gyula, a berendezéseket az Asphaleia színházépítő társaság készítette, a Schlick öntöde és gépgyár közreműködésével. Az Asphaleia társaság szabadalma, a vízhidraulikával működő színpadgépezet Josef Kautzky díszlettervező szcenikus és Robert Gwinner munkája volt. Elterjedését a bécsi Ringtheater tűzkatasztrófája segítette, mert előtérbe helyezte a színházak tűzbiztonságának fontosságát. Attól kezdve például előnyösnek tartották a színházépítésben a nézőtéri szinthez csatlakozó erkélyeket a homlokzaton, mert ezek a mentést megkönnyítik. Ezt a rendszert a világon elsőként a budapesti Operaházban alkalmazták. A berendezés – azon kívül, hogy szerkezetéből a gyúlékony faanyagot kiküszöbölték és helyette acélt használtak– megoldotta, hogy a díszlet- és színpadmezők mozgatását – kézi erő helyett – hidraulikus hengerek végezzék, egységesen és áttekinthetően, egy-egy pontról vezérelten. A szerkezetek mozgatására hidraulikát használtak, ami újításnak számított, hiszen a 19. század közepéig gyártott színpadi gépek kézi erővel működtek. A budapesti Operaház színpadgépezetéhez még két, a világon először itt alkalmazott megoldás tartozott. Az egyik a körhorizont függöny hidraulikus mozgatása volt, az addig szokásos felcsavarás helyett, amit így olyan magasra lehetett felhúzni, hogy bármely díszletet állítva tudtak a színpadra juttatni. A másik újdonság a színpad két hátsó sarkában a hidraulikus teherfelvonó volt, amely a süllyesztőt és a negyedik emeletet kötötte össze, bútor-, jelmez- és kellékszállítás céljából. Az építkezést már az első naptól anyagi gondok kísérték. 1879-től évente maximálisan forintot lehetett felhasználni, noha az építési bizottság minden éves jelentésében szorgalmazta, hogy pótolják ezt. Az építkezés elhúzódása elkeseredést, elégedetlenséget okozott, sőt Podmaniczky az építkezés leállításával is fenyegetőzött. A tervek szerint az épületet 1883-ra kellett volna befejezni. Tisza Kálmán akkori miniszterelnök ezt végül 1884 nyarára tűzte ki, és ennek megvalósítása érdekében a korábbi éves hitelkeret háromszorosát folyósították. Az épület végül 1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. ### Felújítási munkálatok Az első fontos korszerűsítéseket az Operaház épületén 1912-ben végezték el Medgyaszay István vezetésével. Ekkor alakították ki a földszinti ruhatárat, növelték a nézőtéri helyek számát, emiatt lesüllyesztették és részlegesen a színpad alá tolták a zenekari árkot, lecserélték a székeket, kiszélesítették a közlekedőfolyosókat. A nézőtér fa alépítményét vasszerkezetre cserélték, és az akusztika javítása érdekében, előzetes kísérletek eredménye alapján, fa-, illetve cementrabitz burkolatokat építettek be a nézőtér oldalaira és a zenekari árokba. Megtisztították a festményeket, felújították a szellőzőrendszert, valamint a fűtést és az elektromos hálózatot. Ekkor készültek el a személyfelvonók is, a színpad mélyén, kétoldalt. A második világháború – szerencsére – nem sok kárt okozott az Operaházban, és ezeket akkor gyorsan ki is javították. 1950-ben végeztek ismét felújítási munkálatokat, Kaufmann Oszkár vezetésével. Ekkor cserélték le az aranyos–mohazöld előfüggönyt meggypirosra, és ehhez igazították színben a többi kárpitozást is. 1960–1970 között a homlokzatokat, a Székely-termet, valamint a királylépcsőt újították fel. 1965-ben kicserélték az elektromos hálózatot és -berendezéseket. Átfogó rekonstrukciós munkák folytak még 1981–1984 között is. Első lépésben megépült a Hajós utca 11. szám alatt, az opera igazgatósági bejáratával szemben az új üzemház, amelyet alagút köt össze a színházépülettel. Ide kerültek át az Operaház helyreállítása idejére áthelyezhető funkciók, majd a rekonstrukció befejeztével, véglegesen mindazok, amelyek a főépületben nem indokoltak, illetve nélkülözhetők. Siettette az Operaház felújítását, hogy a színpad fölötti rácsos tartórendszer – az ellenőrző vizsgálatok megállapítása szerint – 1980-ban nemhogy a díszletek mozgatásával járó többletterhekre, de már az állandó terhek hordására se volt biztonságosan képes, és így a zsinórpadlás használatáról, a közreműködők életének védelme érdekében le kellett mondani. A legnagyobb átalakításokat az üzemi területen végezték, ezáltal számos helyiség felszabadult a társulat használatára. A színpadszint alatt csak műszaki helyiségek vannak, a műszakiak tartózkodója a Dalszínház utcai oldalon, míg a Hajós utca felől a tűzoltók szobája és az orvosi rendelő. Az igazgatóság az eredeti helyén, a Hajós utcai oldal első emeletén maradt. A színpad két oldalán húzódó traktusba került a férfi és női szóló-, illetve a kari öltözők sora, egészen a 4. szintig, míg a 3. szinten, a hátsó színpad és díszletraktár fölé a balettpróbatermek és azok kiegészítő helyiségei. Ezek fölött, a 4. és 5. szinten helyezkednek el a díszletfestőtermek. Innen, a már kész, felállításra váró díszletelemek a színpad és a hátsószínpad közti folyosó felnyitható padozatain, a csapdákon keresztül juttathatók le rendeltetési helyükre, a színpadra. A régi gőzfűtéses rendszert kicserélték melegvizes-fűtésre, ennek ellátását az új üzemházban létesített kazánház biztosítja. Átalakították elektromechanikusra a színpadgépezetet (a munkálatokat a Sachsischer Brücken und Stahlbau cég végezte). Hátránya, a már említett hidraulikushoz képest, hogy zajosabb. Az alsó színpadi gépezet hat főszínpadi utcából, 2×5 oldalsó emelőpódiumból, kiegyenlítő pódiumból, a zenekari árkot is eltüntető süllyesztőből áll. A nézők kényelmének biztosítása érdekében megnövelték a székek közötti távolságot így a nézőtéri összes helyszám 1394-ről 1289-re csökkent. ## Épülete ### Fekvése A Magyar Állami Operaház Budapest VI. kerületében az Andrássy út 22. sz. alatt (az egykori Sugárúton) található. A mai Operaház helyén mocsaras környéken egy kétes hírű csárda állt, mely sokáig hátráltatta az új díszes Sugárút kiépítését. ### Az épület - Beépített alapterület (a fő- és oldalbejáratok lépcsői nélkül): 5383,2 négyzetméter; - térfogata (az utcaszint alatti részekkel): 198 974,42 légköbméter; - legnagyobb hossza: 113,22 méter; - legnagyobb szélessége: 59,06 méter; - az épület legmagasabb pontja 50,69 méterre van az utcaszint felett; - a színpad területe: 634,55 négyzetméter (a hátsó színpad plusz 252,98 négyzetméter); - a színpadtér legnagyobb magassága: 48,4 méter (a süllyesztő aljától a tető aljáig) - a színpad tengerszint feletti magassága: 109,85 méter, - utcaszint feletti magassága: 5,29 méter. Az Operaházat nagyrészt a kor elvárásainak megfelelően alakították ki, de Ybl eltért az iskolapéldának tartott színháztípustól, az 1841-ben épült drezdai operaháztól, amelyet Gottfried Semper tervezett. Ő a Charles Garnier által tervezett párizsi Operát vette alapul, ahol az volt a fő elv, hogy a nézőtér az annak tengelyében elhelyezett díszlépcsőn át közelíthető meg. Ezt követte Ybl is, amikor kialakította az előcsarnokot, illetve a lépcső csarnokterét. Megtartotta azonban az előcsarnok két szélére helyezett lépcsőházi, függőleges kapcsolatot az egyes szintek között a drezdai operaház mintájára. A jól elkülönített színházi személyzeti (hátsó oldalon) és közönségforgalom (főbejárat) kiegészült még a reprezentatív és elkülöníthető megközelítési útvonallal, a királylépcsővel. Ez a Dalszínház utcai kocsifelhajtótól és protokoll-előtérből vezet egyetlen egyenes karral az első emeleti reprezentatív termekhez. Az épület hosszmetszete azonban különbözik a drezdai és a párizsi operaházaktól abban, hogy Ybl közös tetőszerkezettel fedte be a nézőteret és a zsinórpadlást. Az így kialakult nagy légtér lehetővé tette a nézőtér értékes és érzékeny mennyezetének védelmét a nedvesség és a hőmérséklet-ingadozás ellen. ### Külső és belső dekorációk A Magyar Királyi Dalszínház építése és kifestése nagyszerű lehetőséget jelentett a város művészeinek, hogy e megbízatás révén a hazai és a külföldi közönség előtt bizonyítsák tehetségüket. Ez nem csak művészeti, hanem politikai kérdés is volt, hiszen az építkezést felügyelő bizottság arra törekedett, hogy az építkezésen csak magyarok dolgozzanak. Ez történt 1878-ban is, amikor napirendre került a belső dekoráció készítőjének kiválasztása. Mivel az Operaház a főváros legreprezentatívabb szórakozóhelyének készült, a bizottság, Podmaniczky Frigyessel és Ybl Miklóssal az élen, különös gondossággal dolgozták ki a díszítések tervét. A vázlatok elbírálásában az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat is részt vett. A téma kigondolója ismeretlen, de valószínűleg sok mindenben Podmaniczky szava döntött, hiszen feljegyzéseiben is utal arra, hogy a mitológiai tematikát ő határozta meg. Az alapötlet valószínűleg a párizsi és a bécsi operaházak mintájára született. Az Operaház belső díszítéseinek kivitelezésére Scholtz Róbertet kérték fel. Az eredeti díszítőfestésnek ma csak töredéke látszik, mivel az alkalmazott kazeintempera 30–40 év alatt tönkrement. Az újrafestést az eredeti mintákat figyelembe véve állították helyre. A díszítményeket többször felújították, így 1903-ban, 1912-ben, a második világháború után, de a legjelentősebb az 1984-es helyreállítás volt. Az eredeti falfestés a büfé mennyezetének egy részén és a királylépcső földszintjén maradt fenn a legjobb állapotban. A díszítés 1880-tól 1884-ig több lépcsőben készült el: legkorábban készültek el a párkányszobrok és velük egyidejűleg az ornamentika. A falképek festése 1881-től a megnyitásig, 1884 szeptemberéig több helyiségben egyszerre, párhuzamosan haladt. Az Operaház belső falfestéseinek megvalósításával Than Mórt és Lotz Károlyt bízták meg, akik a bécsi Staatsoper mintájára átfogó programot gondoltak ki, amelynek központi mondanivalója a zene dicsőítése, allegorikus és filozófiai jelentéstartalma azonban sokkal átfogóbb és kigondoltabb. A program alapötletére hatott Nietzsche 1871-ben megjelent kultúrfilozófiai–esztétikai tanulmánya, a Die Geburt der Tragödie is, amelyben a filozófus szerint az emberi lényegnek az antikvitásban gyökerező kettéválasztása, az emberi létezés apollóni humanizmus és a dionüszoszi ösztönös élet ellentéte egyben a zene elementáris, felemelő vagy kárhozatba taszító hatásának szimbóluma is. ### A homlokzat A homlokzat dekorációjának tervezésében Ybl Miklós munkáját Schickedanz Albert segítette, valamint Schmal Henrik, az Operaház építésvezetője. A homlokzat legfeltűnőbb eleme a két, Strobl Alajos által, carrarai márványból faragott egyiptomi szfinx az oldalbejáratok mellett: karmaik között maszkot és babérkoszorút tartanak. A főbejárat mellett Liszt Ferenc és Erkel Ferenc nagyméretű szobra áll. Ezeket szintén Strobl faragta. Felettük, a kiugró terasz sarkain, két-két szárnyas bronzputtó tart világítótesteket. A foyer ablakai előtti árkádok két oldala fülkéiben négy múzsaszobor áll: Erató és Terpszikhoré (mindkettő a bécsi Leo Fessler alkotása), Thaleia (Donáth Gyula műve) valamint Melpomené (Brestyánszky Béla alkotása). A homlokzatot balusztrádos főpárkány koronázza, tizenhat zeneszerző eredetileg sóskúti, ma süttői mészkőszobrával: Donáth Gyula alkotása Arezzói Guidó, Giovanni Battista Pergolesi és Orlande de Lassus szobra; Kis György alkotta meg Giovanni Pierluigi da Palestrina és Jacopo Peri szobrát, Brestyánszky Béla pedig Carl Maria von Weber, Gioachino Rossini és Jean-Baptiste Lully alakját formázta meg; Szász Gyula Christoph Willibald Gluckot, Giacomo Meyerbeert és Wolfgang Amadeus Mozartot; Strobl Alajos Luigi Cherubini és Gaspare Spontini figuráját nyerte el a pályázaton; Huszár Adolf Ludwig van Beethoven, Joseph Haydn és Richard Wagner képmását készítette el. Az eredeti szobrok az 1930-as évekre elporladtak, és hogy elkerüljék a baleseteket, a többit leszedték. Pótlásuk csak 1965-ben történt meg, ekkor cserékre is sor került. Ma a következő szobrok láthatók (balról jobbra): Claudio Monteverdi (Ispánki József), Alessandro Scarlatti és Christoph Willibald Gluck (Győry Dezső), Wolfgang Amadeus Mozart és Ludwig van Beethoven (Marton László), Gioachino Rossini és Gaetano Donizetti (Tar István), Mihail Ivanovics Glinka és Richard Wagner (Mikus Sándor), Giuseppe Verdi és Charles Gounod (Pátzay Pál), Georges Bizet és Modeszt Petrovics Muszorgszkij (Váradi Sándor), Pjotr Iljics Csajkovszkij és Stanisław Moniuszko (Antal Károly), majd Bedřich Smetana (Ispánki József). A foyer előtti galéria félköríves nyílásai fölött az épület funkciójára utaló, nagyméretű korai barokk stílusú szoborpár-sorozat látható. A Dalszínház utcai részen Pán, Dionüszosz, Poszeidón és Hermész, a Hajós utca felől Orpheusz, egy bacchánsnő, egy erünnisz és egy sípon játszó szatír áll. Középen a hangszeres zene, a lélek, a diadalmas zene, a hír, az ihlet által lelkesített költészetet és a költészet hatalmát ábrázoló allegorikus szobrok állnak. A homlokzati galéria színes majolikadíszeit Marschenke Vilmos alkotta meg. Hatszögű kazettákkal borította a boltíveket, kétoldalt pedig egy-egy fülkét alakított ki, függélyes tengelyű trófeumokkal és hangszerekkel összefont virágfüzérekkel közrefogva, amelyek minden balkonajtó mellett ismétlődnek. A majolikafülkék mélyedéseiben hatalmas kagyló formálódik ki, fölötte náddal koszorúzott faunfej, közepükben pedig óriási vázák állnak, füzérdíszekkel, kosfejjel ékesítve. A kocsifelhajtó hármas boltívének és az emeleti árkádok szürke–fekete–fehér szín-összeállítású sgraffitói (bekarcolt díszei) Scholtz Róbert műhelyéből származnak. A kocsifeljárót négy hatalmas lámpaoszlop díszíti. Az oldalhomlokzatok mészkőből faragott kiugró bejáratait a főbejáratéhoz hasonló sgraffitók díszítik. ### Az előcsarnok Az előcsarnok színvilágát különféle színű nemes márványok határozzák meg, a ragyogó máj színű falak, a sötétszürke-fehér oszlopszékek, a fehér fejezetű és lábazatú, fekete-szürke erezetű oszlopok. Az anyagot Olaszországból hozták, megmunkálását pedig Seenger Béla, híres pesti építész végezte. Az előcsarnok pompáját részben az aranyozott dongaboltozatának köszönheti. A padlót fekete-fehér mintázatú mozaik borítja, amelyet az olasz Luigi Depel készített. Az előcsarnok két oldalán óriási bronzmedencék állnak, kosfejekkel díszítve. Az előcsarnok dekorációja követi a főhomlokzat vezérgondolatát: az európai és magyar zene kapcsolatának ábrázolását. A bejárat fölötti négy kör alakú dombormű négy híres zeneszerző portréját ábrázolja: Johann Nepomuk Hummel, Mosonyi Mihály, Doppler Ferenc, Goldmark Károly. Ezeket Szécsi Antal készítette. A főbejáratot egy aranyozott lant díszíti. Vele szemben egy fehér márványból készült ajtó vezet a ruhatárba. Az előcsarnok mennyezetének aranyozott keretű kazettáiba Székely Bertalan a kilenc múzsát festette meg, velük indul az operai falképciklus. A múzsák Apollón kísérői, a művészetek és a tudományok ihletői, akik énekelve vonulnak az Olümposzra, az istenek gyönyörködtetésére. A múzsák keretét adó négy- és nyolcszögű kazettákat T alakú mezőkbe komponált puttók kísérik. A figurákat erős kék háttér és repkedő drapériák veszik körül. ### A díszlépcső A díszlépcső falait márványból készült bábos lépcsőkorlátok kísérik, reneszánsz reliefekkel ékesítve. Az első emelet fölötti okkerbarna erezetű stukkófal valaha olyan színű volt, mint a lenti részek. A festett műmárványon besárgult a lakkborítás, ami a különbséget okozza A műmárványok kiképzését Fink Péter és cége végezte. A lépcsőház középpontját a harmadik pihenőn, a márványfal előtt elhelyezett, Strobl Alajos által megalkotott Erkel Ferenc portré képezi. Lejjebb, vele szemben egy Liszt Ferenc portré látható. Az első emeleten jobboldalt Telcs Ede Ybl Miklós márvány mellszobra, bal oldalon a Petri Lajos készítette Sándor Erzsi szobor áll. Az ablakok feletti domborművek puttókat ábrázolnak, amelyek Apollón babérkoszorúját tartják. Ezeket a hármas nyílású árkádíveket két-két vörösmárvány oszlop tartja, volutáikban maszkokkal. Az ívháromszögekben festett maszkok láthatók, a mennyezet alatt körbefutó aranyozott stukkófríz közé pedig híres operák címeit írták fel, plakettjüket szárnyas oroszlánok támasztják meg. A galérián három-három, fehér márványból faragott reneszánsz ajtónyílás áll, bábos korláttal díszítve. A galéria fiókos dongaboltozatára a földszinti átjáróéra emlékeztető ornamentális festés került. Középen egy bronz csillár hangsúlyozza a tér mélységét. A csillárokat és a karos lángtartókat kékesen áttetsző, virág formájú kobaltüveg burák díszítik. Az épületben található világítótestek – a nagy nézőtéri csillár kivételével – Zellerin Mátyás műhelyéből származnak. A lépcsőház aranykazettás tükörmennyezetét Than Mór képei díszítik, amelyek témája a zene ébredésének és hatalmának bemutatása. Ezt Than három gondolatkörben fejti ki: Orpheusz zenéje segítségével legyőzi az alvilág, a sötétség, a halál erőit; Amphión éneke a mindennapi élet, az emberi munka szférájában uralkodik; Apollón és a múzsák által pedig minden alantas, vad természeti hatalmon győzedelmeskedik a tiszta harmónia. Than kilenc téglalap alakú, táblaképszerűen előadott festménye a tükörmennyezeten, hat lunettája a felső falszalagon foglal helyet, kiegészítve a lunetták közötti négy, Apollónt dicsőítő puttóval. A mennyezet jobb oldalán egy eszmélő nőalak a Zene ébredését ábrázolja, amint a Pegazuson érkező Költészet géniusza által ébresztve felserken. Kezével a Hermész által teknős-páncélból készített lantra támaszkodik. Vele átellenben egy szárnyas griff hátán repül Apollón, a pálmaágas Nikétől vezetve, a költészet megdicsőülését allegorizálva. A mennyezet két oldalán a hosszúkás téglalap alakú jelenetek egyike Tólosz ítéletét jeleníti meg arany hátterű kompozíción. A csillár körül egy összefüggő kép Hérát, Hadészt, Zeuszt és Poszeidónt ábrázolja puttók formájában. A négy sarokkompozíció éneklő és zenélő gyerkőcöket ábrázol. A falszalag lunettáiban, a bal oldali hármas képsor elején, Orpheusz látható az alvilág bejáratánál, amint lantjának szavára megszelídül a bejáratot őrző Kerberosz. A második képen Orpheusz zenéjével lenyűgözi az alvilág hatalmasságait és felhozza halott feleségét, Eurüdikét az árnyak birodalmából. A harmadik képen pedig Orpheusz halála van ábrázolva. Az átellenes oldal lunettái Amphión történetét ábrázolják. Először egy legelőn láthatók, ahol bátyjától, Hermésztől ugyanolyan lantot kap, mint Apollón. A középső lunettán a mítosz kulcsmozzanata: ikertestvérével, Zétosszal Thébában a város falait építi. Than az utolsó lunettán Amphión szobrának megkoszorúzását ábrázolja. A díszlépcsőházban Than képeihez Lotz Károly két lunettája csatlakozik a büfébejáratok felett: az Építészet és a Képzőművészet allegóriája. ### A foyer Az első emeleti foyer hatalmas, egyterű, dongaboltozatos helyiség, dús aranyozással, barna-okker műmárvány falakkal. Két bejárat nyílik rá a lépcsőházból, ezeket Lotz Károly képei díszítik belül pedig olasz márvány oszlopok. A kompozitfejes oszlopok szüretelő puttókat ábrázoló reliefekkel díszített kiugró tagozatokat tartanak, rajtuk négy stukkószobor: a bal oldalon egy szfinxen lovagoló, fuvolázó fiúcska, vele szemben egy másik, aki oroszlánon ül és lantot penget. A jobb oldali két csoport: sellőn ülő puttó, kezében boroscsészével és egy kecskelábú szatírgyerek tigrisen, hónaljában dudával. Ezek mind tudatosan megalkotott dionüszoszi jelképek, amelyek a terem célját (ma a büfé) hangsúlyozzák ki. A mennyezet táblaképszerű kompozícióin kétoldalt Dionüszosz születése és neveltetése, középen pedig diadalmenete látható. A középső diadalmeneten a repkénykoszorús isten Ariadnéval ül aranyozott szekerén, amelyet két tigrise vontat. Előttük Erósz halad, körülöttük bacchánsnők, szatírok serege. Az oldalfalakat tizenkét táncoló puttó díszíti. A mennyezet kompozícióinak és az oldalfalak festményeinek alkotója Vastagh György volt. Az oldalfalak kilenc festményét Feszty Árpád készítette. Ezek különféle hangokat jelképeznek: kagylóbúgás, madárdal, patakcsörgedezés, nimfák tánca, a faun zenéje, viharzúgás, Szapphó zenéje, visszhang, csigakürt. A foyer része a dohányzó. Tölgyfaburkolatát Ybl Miklós tervezte, a kivitelezést, mint az Operaház legtöbb asztalosmunkáját is, Neuschloss Ödön és Marcell cége, valamint Thék Endre végezte. A tölgyfaburkolatot damaszt kárpit egészíti ki. Ezeket az egykor híres pesti kárpitosműhelyek a Kramer, a Hoffmann és a Kozilek cég készítették, de az idők során tönkrementek így 1984-ben kicserélték őket. ### A nézőtér A nézőtér patkó alakú, négy egymás fölött hátralépő páholysorból áll. Az eredetitől annyiban tér el, hogy az egykori légszesz helyett 1895-ben bevezették a villanyvilágítást, valamint az 1950-es években az aranyzöld bársony függönyt meggypirosra cserélték, összhangban a széksorok és páholyok színével, valamint a csillárt három méterrel feljebb húzták, így nem lóg már be a nézőtérbe. A többi építészeti és dekorációs elem az eredeti, amelyet Ybl Miklós határozott meg. A páholysorokat aranyozott mellvédek és könyöklők díszítik. A földszinti mellvédet apró maszkok és pelikánok, az első emeletit maszkot tartó puttók, a második emeletit puttók hangszerekkel, a harmadik emeleti mellvédet pedig operacímek díszítik. A páholykönyöklőket aranyozott cinköntvény groteszk figurák díszítik, amelyeket Strobl Alajos készített. A harmadik emelet kihajló karzatán ércből öntött, aranyozott virággyümölcs füzérdíszek függnek. A páholysorok közepén, az első emeleten áll a három részes királyi díszpáholy. A két szintnyi magasságot átfogó páholy oldalain, a kíséreti páholyok fölött Donáth Gyula négy allegorikus szobra áll: a tenor, a szoprán, az alt és a basszus hangnemeket szimbolizálva. A proscenium-páholyok félkörívű nyílásai fölötti ívmezőkben a négy sarkalatos erény aranyozott stukkószobra, a Mértékletesség, az Igazság, a Bölcsesség és az Erő látható. Az oszlopszékeket zenélő puttókat ábrázoló domborművek díszítik. A kupolát az emeletek felett korinthoszi oszlopokon nyugvó ívek tartják. Hatszögletű mezőiket egy-egy zenélő puttót ábrázoló festmény díszíti. A nézőtér festészeti munkálatait szinte teljes egészében Lotz Károly végezte. Néhány alkotás (a proscenium-páholy feletti allegóriák és a medallionok melletti aktok) Jakobey Károly művei. Az előszíntér triptichonját a Zene és a Tánc allegorikus festménye díszíti, valamint középen a zenét és költészetet jelképező puttóktól körülvéve a Művészet géniuszát. A kupola mellett két, ugyancsak arany alapú medallion látható, amelyeken Lotz a Hírt és a Dicsőséget egy alaktól vezetett Pegazussal és egy griffen repülő figurával jelképezi. #### A Zene megdicsőülése A kupola főműve a magyar falképfestészet egyik kiemelkedő alkotása, A Zene megdicsőülése. A historizáló eklektikus stílusban készült mű enyhe lejtésű csonkakúp-palást alakú, amelynek sugara kb. 440 cm, a kör külső kerülete mintegy 45 méter. A kör alakú kompozíció az Olümposzt ábrázolja: a tizenkét főistent kíséretüktől körülvéve hat csoportra osztva, amint a felhők között megjelenve Apollón zenéjét hallgatják. Az istenek csak nagyjából felelnek meg a dodekatheonnak. Apollón, Zeusz, Aphrodité áll szemben Nüx, Dionüszosz és Poszeidón birodalmával. E két rész nem válik el élesen, hanem egymásba folyva, egymást áthatva, körben forogva jelenik meg. A kép kompozíciójának lényege az egyenletes, körkörös áramlás, amit a dekoratív vonalrajz biztosít. Az alakokat enyhe békaperspektívában festették, a középpont felé kisebbednek. A kompozíció főalakja a felhőkön álló Apollón, mellette kétfelé tartó görbülő vonal mentén a múzsák és a hórák láthatók. Előttük Eósz (Auróra, a Hajnal) repül. A második csoportban Zeusz, az Olümposz ura trónol, egy háromszög csúcsaként. Mellette Héra, az istenek királynéja ül, fölöttük a szárnyas Niké dicsőíti Apollónt. Zeusz lábainál a trójai pásztorfiú, Ganümédész, az istenek pohárnoka, hátrébb a másik italtöltögető, az ifjú Hébé látható párjával, Héraklésszal. Lenn a három nagy hatalmú földistennő alakja látható: Gaia, Démétér és Rheia. A csoport kiemelkedő alakja Pallasz Athéné, a bölcsesség istennője, mellette a furfangos Hermész, aki Apollón koncertjén a muzsika eszközének megteremtőjeként vesz részt. Lent Héphaisztosz, az ügyes kezű kovácsisten és egy homályos rendeltetésű nőalak sejlik fel. Jobbra Arész a háborúk istene látható. A Zeusz körüli istenek a zenére figyelő közönséget is jelképezik. A következő csapat központi figurája Nüx, az éjszaka nagyhatalmú istennője. Őt az alvilág képviselői veszik körül: Hadész, az alvilág ura, aki éppen Perszephonét rabolja el, Nüx mellett pedig két fia, a híres ikerpár, Hüpnosz, az álom és Thanatosz, a halál képviseli az éjt. Felettük egy bagoly tart mélyszínű drapériát. Legalul a kígyóktól övezett erünniszek láthatók. Mindannyiuk fölött szintén egy hármas alakzat látható: az emberek életfonalával foglalatoskodó moirák. Tükhé, a sorsistennő társul hozzájuk, kezében a szerencse kerekével. Oldalt a holdsarlós Szeléné tart Dionüszosz csapata felé, elragadva egy puttótól a világosságot jelképező fáklyát. A következő csapat Dionüszosz köré csoportosul. Bacchánsok, bacchánsnők, egy szatír, egy kentaur, rajta lovagoló mainasszal (bacchánsnővel) veszik körül, mind az érzékiség képviselői. A hagyomány szerint az a furcsa megoldás, hogy a női arcokat Lotz kissé erőltetetten eltakarja, annak eredménye, hogy a mester irtózott volna a szenvedélytől eltorzult, részeg női vonásokat megfesteni. Lent Dionüszosz nevelője, az öreg Szilénosz tűnik fel, kezében kantharosszal, részegen. A csapatot csengettyűt rázó puttó vezeti fölfelé. Az ötödik csoportozat központi figurája Poszeidón, a tengerek ura. Lába alatt hatalmas víziállat, kezében szigonya. Mellette fekszik felesége, Amphitritét, a tengeri szörnyek gondviselője. Fenn áll a suttogó Zephürosz és a zúgó Boreász, az enyhe és a viharos tengeri szél. Körülöttük tritónok és néreidák, lanttal, csigakürttel, csörgődobbal, az áradó zenét érzékeltetve. Az utolsó, hatodik csoport Aphrodité körül alakul. Aphrodité egy puttó által tartott tükörbe tekint, mellette az egymást átkaroló Erósz és Pszükhé, lejjebb virágkoszorús puttók sora látható. Aphrodité előtt a három Kharisz áll. Egyikük Erisz almáját nyújtja az istennőnek. A Khariszok – a kört bezárva – vezetnek vissza Apollón múzsacsapatához. A 19. századi eklektika fontos ismertetőjegyei a figurák szembeállítása (például Pallasz Athéné és Aphrodité, a múzsák és a bacchánsnők, Írisz és Zephürosz stb.). Ugyancsak erre a stílusra vall a hármas, vagy hárommal osztható csoportok kialakítása. A kép színvilága világos, de nem rikító, nincsenek túlzott kontrasztok benne. Alapja a pasztell égbolt, a figurák és az őket díszítő drapériák mind meleg árnyalatúak. #### A nagycsillár A nézőtér nagycsillárját Mainzban készítették, és 1884 nyarán szerelték fel a nézőtér mennyezetének közepén található füstelvezető szellőzőkürtőbe. Két acél sodronykötél tartja. Kézi csörlők segítségével a földszintig leengedhető, ez teszi lehetővé karbantartását. Teljes leengedéséhez majdnem 25 perc szükséges, felemelése viszont kétszer annyi időbe telik, mert ügyelni kell, hogy a csillár ne forduljon el tengelye körül. Eredetileg 500 gázláng égett rajta, amelyeket elektromos indukciós módon gyújtottak meg. Az előadások alatt nem lehetett teljesen kioltani a gázvilágítás sajátosságai miatt, ezért a nézők félhomályban nézték az előadást. A nagy hőkibocsátás miatt a mainál három méterrel lejjebb lógott. 1895-ben bevezették az elektromos világítást. Az addigi lámpatesteket és csillárokat átszerelték, elektromos hálózatot építettek, hálózati berendezéseket telepítettek. 1980-ig javításokat és átalakításokat csak az évtizedek alatt megváltozott feszültség miatt kezdeményeztek, de az 1980 és 1984 közötti rekonstrukció alatt a csillárt teljesen szétszerelték és felújították. A csillártestből kiszerelték a régi gázcsöveket, teljes tömege ezáltal mintegy 900 kilogrammal csökkent. A 2,1 tonnás csilláron jelenleg 220 darab fényforrás működik. ### Az udvari reprezentáció termei Az Operaházban az uralkodó számára külön helyiségek épültek. A Dalszínház utca felől egy különbejáraton át egy előcsarnok (benne a királylépcsővel) közelíthető meg. Ennek padlóját fehér-sárga-fekete márványok borítják, berendezését reneszánsz mintákkal tarkított, tölgyfából faragott padok képezik. A mennyezet ornamentikája itt a legszebb, legjavát a Scholtz-műhely készítette. A boltívek lunettáit Kovács Mihály festményei díszítik, amelyek zenélő puttókat ábrázolnak, kezükben az ismert hangszerek mellett történelmi vagy népi zeneszerszámokat tartva. A bejárat bal oldalán, a tükör fölött a legnagyobb méretű kompozíció díjkiosztást formáz. Az előcsarnok közepétől indul az egykarú királylépcső, fiókos dongaboltozat alatt. A lépcső alján két pajzsos, bronzból öntött apródszobor Bezerédi Gyula alkotása. A lépcsősor tetején található az emeleti galéria. Az itt végződő lépcső nyílását sárga nemesmárvány bábos korlát veszi körül, nyolc felmagasodó, fehér- és vörösmárvány oszloppal díszítve. A lépcső feletti dongaboltozat és a galéria mennyezete világos vajszínű, gazdagon díszített arabeszkekkel. A galériát továbbá Aggházy Gyula egyszínű lunetta-sorozata díszíti körben a mennyezet alatt, eszményi tájképeket ábrázolva. Ma ebben a teremben találhatók az Operaház emlékmúzeumának kiállításai. ### A királyi szalon A díszpáholy mögött a királyi szalon következik. A dongaboltozatos mennyezet alatt világos stukkórelief fut körül, fölötte a mennyezet kazettáiban szövetmustrával díszített felületek váltakoznak Than Mór második mitológiai sorozatának jeleneteivel. A két szemben álló függőleges falsíkon a Hajnal és az Éj jelenik meg. Az elsőn Eósz lebegő alakja rózsákat hint, előtte a sötétséget oszlató fáklyás puttó, vele szemben az Éj látható Artemiszként, egyik kezében íjával, másik kezével hátranyúl, hogy egy nyílvesszőt húzzon elő. A tunikás istennő felhőkön ül, háta mögött szerelmese, az örökké alvó Endümión. A mennyezet három középső kompozíciója a szépséget és a szerelmet ábrázolja. Baloldalt a khariszok hármas csoportja látható (a három összetartozó istennő az összhangzatot szimbolizálja), jobboldalt Erósz és Pszükhé (kapcsolatuk a harmónia szimbóluma), míg középen Parisz ítélete, ami a szépség előtti hódolatot jelképezi. ### A Székely-terem A bal oldali proscenium-páholy szalonja Székely Bertalan nevét viseli, aki a termet díszítő freskót festette. A téglalap alakú helyiséget a királylépcső felől egy gazdagon díszített tölgyfaajtón keresztül lehet megközelíteni, amelyet a teremben egy-egy faragott féloszlop keretez, rajta gyümölcsök, virágok, groteszkek faragványaival. A bejárattal szemben egy fából faragott kandalló áll. A kandalló két oldalán Bartók Béla és Kodály Zoltán szoborportréja áll, ezek Pátzay Pál alkotásai. A mennyezet geometrikus beosztású tölgyfa, finoman aranyozva, két historizáló bronzcsillárral. A terem fő dísze Székely Bertalan A négy évszak című, meztelen puttókat ábrázoló, a mennyezet alatt körülfutó falkép-fríze. A kompozíció első szakasza a tél világáé. A terem ablakai feletti képen havas, éjszakai tájban rőzsehordó gyerekcsapat és a Tűz elemére utaló vörösen lángoló tűzrakás, majd lapuló őz, és a már tavaszodó részeken vadászok láthatók. A kandalló fölött a Levegő elemét idéző derülten kék tavaszi ég alatt virágzó orgonák közt körjátékot játszó, bárányokkal foglalatoskodó gyermekek. A páholyba vezető ajtó oldalán Székely a nyarat ábrázolta a Víz elemével és a déllel társítva. Idilli tájban alvó gyerekek láthatók, nádas és egy tóban fürdő csoport, hattyúkkal, szivárvánnyal és dinnyeevőkkel. A bejárat feletti kompozíció az őszé, a Földé és az alkonyaté. A puttók szőlőt csavarnak, kelyhekből isszák a levét, sárguló lomboktól körülvéve. A szalagok között sorrendiség nincs, örök körforgásként folynak össze, eléjük és végük a következő periódusokhoz kapcsolódik. ## Az intézmény története ### Kezdetek „A dal és zene díszes csarnoka” (ahogyan a Vasárnapi Ujság nevezte) 1884. szeptember 27-én nyílt meg I. Ferenc József jelenlétében. Az előadás a Bánk bán nyitányával kezdődött. A zenekart Erkel Ferenc vezette. Ezt követte a Hunyadi László nyitánya, majd Erkel Sándor vezénylete alatt a Lohengrin első felvonása. Közben a tömeg, amelynek látványosság-igényét az előkelőségek és az udvar bevonulása nem elégítette ki, áttörte a rendőrkordont és ellepte az előcsarnokot, és nem kis időbe tellett, míg az intendáns és a sebtében hívott erősítés kiürítette az épületet. Egyes vélemények szerint Thaisz Elek budapesti rendőrfőkapitány kevéssel később e botrány miatt kényszerült lemondani. Az intézmény főzeneigazgatója Erkel Ferenc volt. A megnyitás utáni években az Operaház folyamatosan a sajtó kereszttüzében állt, az intézményt sújtó pénzügyi, művészetpolitikai és közönségválsági problémái miatt. Az állandó válság okát abban látták, hogy Pest városának nem volt még elegendően nagy közönsége az intézmény fenntartásához. A látogatottság természetesen hullámzó volt. Ha új igazgató vagy intendáns jött, a közönség egy ideig sűrűbben látogatta, aztán kíváncsisága lanyhult, szinte függetlenül a művészi teljesítmény színvonalától. A kortársak a nemzeti színházi aranykorral összevetve is alacsonynak ítélték a látogatottságot (az 1880-as években az évi alig 200 előadás mellett a kihasználtság 60% körül mozgott). Az intézmény rossz pénzügyi helyzetét státusza okozta, hiszen nem volt sem tulajdonképpeni udvari operaház (azaz, hogy a császári udvar teljes pénzügyi támogatását élvezze), sem pedig önfenntartó városi színház. Létrejöttét tulajdonképpen nem a császár, sem pedig a társadalmi igények, hanem inkább az új magyar birodalmi reprezentáció vágyának köszönhette. Emiatt pénzügyi támogatását is három pillérre helyezték: költségeinek egyharmadát az udvar fedezte, egyharmadát a színház bevételként termelte ki, míg harmadát a magyar Országgyűlés fedezte. A magyar állam azonban elképedve vette észre, hogy az Operaház fenntartása igen költséges, így a költségvetést kezdetben nagymértékben visszafaragta. Csak 1890-re stabilizálódott a helyzet, ekkor kapta meg az államtól az évi forintos működési költségeinek teljes egyharmadát. Az Országgyűlés eme álláspontjának oka az volt, hogy sokkal nagyobb arányban várta el a közönségtől a színház támogatását, mint amire az képes vagy hajlandó volt. A bérletrendszer, valamint a magas helyárak miatt az intézmény elsősorban az arisztokrácia számára volt elérhető, később, Budapest fejlődésével az újonnan kialakult „új arisztokrácia”, azaz a pénzvilág képviselőinek körében is egyre népszerűbb lett. A dzsentri- és a hivatalnokréteg (amelynek kulturális felvevőereje kicsiny volt) azonban megmaradt a Nemzeti Színház és Népszínház mellett. Az Operaház közönségének ez a jellegzetes összetétele ürügyül szolgált a politikai antiszemitizmus számára is – az 1887-es költségvetési vitán az egyik képviselő feleslegesnek mondta, hogy a fővárosi gazdag zsidók kedvéért az állam százezres szubvenciót adjon az Operának. Az alacsonyabb társadalmi rétegeket az sem vonzotta, hogy kedvezményes helyeket alakítottak ki számukra. A szociális helyzet 1911-re változott meg, és a közönség fokozott érdeklődésének bizonyítéka a Népopera megnyitása, amelyben népszerű és olcsó előadásokat rendeztek. Azonban ez a vállalkozás 1914-re csődbe ment, bizonyítva azt, hogy állami szubvenció nélkül lehetetlen operai vállalkozást fenntartani. Szociális problémái az Operaháznak nemcsak a nézőtéren voltak, hanem az együttesben is. Az Operaház kezdeti nehézségeit az is okozta, hogy nem rendelkezett megfelelő előadói bázissal, legalábbis ami az énekeseket illeti. A kezdeti években a legünnepeltebb magyar énekesek léptek fel színpadán: Ney Dávid, Kőszeghy Károly, Hegedűs Ferenc, Bignio Lajos, Ódry Lehel, Hajós Zsigmond, Gassi Ferenc, Pauli Richárd, Saxlehner Emma, Fleissig Mariska, Reich Irma, Risley Leila, Komáromy Mariska, Maleczkyné Ellinger Jozefa. A társulat 34 magánénekessel, 81 tagú kórussal, 75 tagú zenekarral nyitott. Az énekesek gyenge színvonaláért a Zeneakadémián zajló alacsony szintű énekoktatás is felelős volt, illetve az a tény, hogy a jobb énekesek közül – aki tehette – külföldi társulatokhoz szerződött. A vállalt műsor teljesítése érdekében vendégművészeket kellett hívni, ami viszont nagyon megterhelte a színház költségvetését (Turolla Emma, Gemma Bellincioni, Maria Wilt, Lilli Lehmann, Sigrid Arnoldson stb.). Az Operaház kezdeti válságának megoldását a közvélemény az igazgatástól várta. A Zenelap írta 1896-ban: „az Operával szemben a legkülönbözőbb ellentétes igényeket támasztják, amelyeknek kielégítésére nincs mód; hogy ezeket mégis kielégíthesse, az Opera fűhöz-fához kapkod. A vége mindig intendánsválság, ideiglenes kormánybiztos kinevezése, intendáns helyettes kinevezése, állandó kormánybiztos kinevezése, állandó intendáns kinevezése. Csupa személyi momentumok, melyek magára az intézetre ki nem hatnak.” Az állami színházak élén közös intendáns és külön-külön igazgató állott. Az intendáns adminisztratív, gazdasági, illetve politikai irányító funkciót látott el. Podmaniczky Frigyes, aki majd 11 évig volt az állami szinházak intendánsa, s másfél évvel az Operaház felavatása után korára való tekintettel felmentését kérte, a művészi igazgatásba nem szólt bele, a művészi teendőket Erkel Sándor intézte. Az Opera válsága Keglevich István első intendatúrája alatt öltött nagyobb méreteket, hiszen őt sem a közvélemény, sem pedig a muzsikus társadalom nem szívelte egyéniségének autokrata vonásai miatt. Ekkortól vált hagyománnyá a sajtó egyes köreiben, hogy az Opera minden bajáért egy személyben az intendánst tegyék felelőssé. Őt Beniczky Ferenc követte, akit azzal a megbízással neveztek ki kormánybiztosnak, hogy megvalósítsa a takarékossági terveket. Ő volt az, aki Erkel Sándor helyére Gustav Mahlert állította zeneigazgatónak. A Mahler–Beniczky érának sikerült csökkentenie, sőt aktívumra fordítania az operai deficitet. Az együttes főleg ifjú magyar erők terén fejlődött; ugyanakkor a leépítések tenor- és primadonnaválságot okoztak. A vendégjátékok új tagok szerződtetését célozták ugyan, de a kapkodás látszatát keltették. Az anyagi takarékosság a díszletkészlet elhasználódásához vezetett. Rossz volt a hangulat a színházban, állandó ellen-kampány folyt Mahler ellen. Az előadások zenei színvonala azonban vitathatatlanul emelkedett, de ez nem csábította eléggé a közönséget a színházba, mert a bevételek csökkentek. Beniczkyt Zichy Géza váltotta. Mahlert Nikisch Artúr követte az igazgatói székben, később Zichy Gézát pedig Nopcsa Elek. Nopcsa korai távozását két, a sajtó által is széles körben taglalt botrány idézte elő: eltávolította Bartók Lajost a drámabírálói állásából, valamint összetűzött Müller Katica balerinával és Máder Rezső karnaggyal. Nopcsa hivatali idejének egyetlen jelentékeny momentuma a rendkívüli millenniumi szezon megszervezése volt. Huszár Kálmán egyéves kormánybiztossága megint közvetlen miniszteriális kormányzást jelentett, őt ismét Keglevich követte. Keglevich ezután Mészáros Imrét neveztette ki igazgatónak és ezzel a lépéssel az igazgatástörténet egyik nagy botrányának magvát vetette el. Mészáros Imre, az egykori brácsás és zenekari bizalmi, kidolgozta a zenekar progresszív fizetési rendjét, amelynek fontos kiegészítője volt, hogy a zenekari tagok tízévi szolgálat után állandó szerződést kapnak. Ezt a rendszert de facto bevezette, mikor igazgató lett, Keglevich azonban, aki ellene szegült a zenészek követeléseinek, felfüggesztette a fizetésrendezést, és 1901. november 4-én felterjesztette a Belügyminisztériumnak elhatározását, hogy szabadságolja Mészárost, és Máder Rezső karnagyra bízza az ügyvezetést. Ám a zenekar sem hagyta annyiban: az új igazgató, Máder támogatásával közvetlenül a Belügyminisztériumhoz fordult. 1901 végén Széll Kálmán mind a zenekar, mind a kórus fizetését felemelte, tízévi szolgálat után mindkét testület tagjait véglegesítették. Keglevichnek ilyen körülmények között csak a kicsinyes bosszú lehetősége maradt – új meg új kifogásokkal élt az összeg elosztása ellen. Máder Rezső ugyan Keglevich ajánlatára lett operaigazgató, de Keglevich háttérbe szorulása, majd lemondása után ő lehetett az első igazgató, aki intendáns nélkül vezette az intézményt. 1902. szeptember 23-án Széll Kálmán belügyminiszteri rendeletben közölte, hogy nem tölti be az intendánsi állást, és a vezetést közvetlenül az igazgatóra bízza. Máder Rezsőt igazgatása alatt az Operaház anyagi és művészi szempontból egyaránt prosperált: gyorsan növekedett a látogatottság a századforduló mélypontjához képest, a kihasználtság átlagban 70%-os volt (ezáltal Budapest leglátogatottabb színháza volt), az operai együttes oly mértékben megerősödött, hogy a várható nagy szériákra eleve két szereposztással tudott felkészülni. 1907-ben, miután az Operaház átkerült a Belügyminisztériumtól az Apponyi Albert vezette Vallás- és Közoktatási Minisztérium felügyelete alá, ismét Mészáros Imrét nevezték ki intendánsnak. Mészáros, akit kezdetben általános rokonszenv fogadott, korszaka végére az Operaház történetének egyik legvitatottabb igazgatójává lett, egy-egy bemutató után még korrupcióval is vádolták. Az együttes és a zenei stílus rövid idő alatt nagyot hanyatlott, a műsor vonzereje csökkent, az olasz és francia repertoár karmester híján egyre reménytelenebb ápolatlanság benyomását keltette. Mészáros utolsó mentsvárként az operetthez menekült, de gazdasági hasznát így sem találta meg, ezért 1912 májusában, az évad végén maga kérte szabadságolását. Ezután Alszeghy Kálmán főrendezővel együtt ő lett az Opera első örökös tagja. Ez a Nemzeti Színházban már korábban bevezetett rang mindenekelőtt anyagi haszonnal járt: az örökös tag nyugdíjazása után is teljes fizetését kapta. Mészáros azonban nem sokáig élvezhette az örökös tagságot ugyanis pár hónappal visszavonulása után meghalt. ### Reformtörekvések: 1912–1918 A 20. század első évtizedének vége az Operaházban új korszak beköszöntét jelentette, ugyanis Wagner, Puccini és Strauss műveivel véget ért az az éra, amikor az operaház még ötvözte a népszerűséget a magas művészi színvonallal. A közönség nem karolta fel a kortárs művészeket, inkább az elmúlt század nagy zeneszerzőinek alkotásaihoz ragaszkodott. Ezeket a műveket azonban fel kellett újítani. Az Operaházat ekkor gróf Bánffy Miklós erdélyi arisztokrata vezette, aki saját maga is közreműködött a díszletek és jelmezek megalkotásában. Tevékenysége idején megfiatalodott a gárda, és több-kevesebb sikerrel stabilizálta az intézmény pénzügyi helyzetét. 1912. december 1-jétől, gyakorlatilag azonban már az 1912–1913-as évad kezdetétől az Operaházhoz helyezte át Hevesi Sándort, főrendezői minőségben. A kritika és a közönség szemében egyaránt elsősorban az opera színpadi hatásának lenyűgöző megújulása, a „modern operaművelés honfoglalása” jelezte ezen új korszak kezdetét. Hevesi elsősorban Verdi- és Mozart-felújításokkal foglalkozott. Ugyancsak Bánffy szerződtette – 1913-ban – főzeneigazgatónak Egisto Tango olasz karmestert. A háború kitörése azonban véget vetett Bánffy törekvéseinek, a házat 1914 szeptemberétől 1915 márciusáig bezárták. Az újranyitás után a háborús körülmények, a költségvetés-csökkentés és a hiányos személyzet sem Kern Aurélnak, sem az 1916-ban posztjára visszatérő Bánffynak nem tette lehetővé, hogy az első időszak nagyvonalú, sőt fényűző operapolitikáját folytassák. Bánffy második igazgatói korszakában az intézmény nyitott a modern, avantgárd irányzatok felé. Ennek jegyében zajlottak le Bartók Béla műveinek bemutatói is. Bánffy 1918. november 30-i hatállyal lemondott főigazgatói állásáról, őt Zádor Dezső követte. A Tanácsköztársaság bukása után részben a hatalomra jutott jobboldal kikövetelte tisztogatás okán, részben a katasztrofális pénzügyi helyzet miatt tagrevíziók, politikai indokú szabadságolások, kényszernyugdíjazások és fizetéscsökkentések következtek be. ### A két világháború között A Tanácsköztársaság bukása után, 1919 augusztusában Ábrányi Emil (aki addig karmesterként működött a társulatnál) memorandumot nyújtott be a kultuszminiszterhez az intézmény újjászervezésére. Ennek nyomán kapta meg igazgatói kinevezését próbaidőre. Feladata volt a személyzet csökkentése, a fizetések leszorítása, azaz a költségek csökkentése. A zenei színvonalat különösen súlyosan érintette Egisto Tango távozása, aki politikai okok miatt a kolozsvári intézményhez távozott. Kerner István sem vette fel a karmesterpálcát, helyébe Széll Györgyöt vették fel. Ábrányi állása már 1920 elején megingott. Miközben az intézetet visszakeresztelték Magyar Királyi Operaházra, márciusban híre járt, hogy Ábrányit szabadságolják, művészeti igazgatónak Kernert nevezik ki, az adminisztratív igazgatást pedig Wlassics Gyula veszi át, aki addig a minisztériumban a színházi ügyekkel foglalkozott. Hosszas tanácskozások után végül az 1920/21-es évadtól kezdődően vette át Kerner az irányítást. A pénzügyi keretek nem engedték meg új művek bemutatását. Állandósultak a bérharcok, az Opera ez időtől éveken át úgy nyitotta meg ősszel az évadot, hogy sem a csoportos személyzettel, sem a magánénekesekkel nem sikerült az új szerződéseket megkötni. Az intézmény fennmaradását voltaképpen csak az garantálta, hogy az akkoriban megfogalmazott kultúrpolitikai jelszó, a magyar kultúrfölény egyik adujának számított. Erre hivatkozva harcolták ki a katasztrofális gazdasági helyzetben is évről évre szubvencióját, ami a háború előttitől jócskán elmaradt. 1921 januárjában az egykori Népoperát, a Városi Színházat a régi bérlet lejártával a főváros pályázatra írta ki, amelyen az állam is részt vett. A kultuszminisztérium arra gondolt, hogy ha – viszonylag alacsony árak mellett – az Operaház magánénekes gárdáját a nagy befogadóképességű Városi Színházban is kihasználják, akkor olyan nyereségre tesznek ott szert, amivel az Operaházat is támogatni tudják. A pályázatot Ábrányi nyerte meg, ő azonban a bérleti jogot átadta az államnak, cserébe pedig kinevezték a Városi Színház igazgatójának. A Városi Színház és az Opera korábban különálló operaegyüttesei nem forrtak össze teljesen. Bár a két színház vezető tagjai sűrűn szerepeltek a másik épületben, külön testület maradt a két színház zenekara és kórusa. Kerner István 1921-ben mondott le, helyét Máder Rezső vette át, rendezőnek Anthes Györgyöt nevezték ki. Máder és Ábrányi igazgatása alatt sikeresnek indult az állam kettős operai vállalkozása. Bár a Városi Színház árait emelték, azok még így is jóval alacsonyabbak az operaiaknál, úgyhogy a Városinak kölcsönadott (Ábrányi vagy Márkus Dezső által vezényelt) operai előadások rendre telt házat vonzottak. Emellett a két színház együttműködése végre állandósította a kettős szereposztást, s alkalmat adott a fiatal énekesek bemutatkozására. A Városi Színházban debütált többek között Walter Rózsi, Németh Mária, Székely Mihály és Relle Gabriella. A fiatal énekesek a külföld figyelmét is felkeltették. Mivel az Operaház nem tudott számukra megfelelő fizetést biztosítani, ezért sokan, köztük Németh Mária és Pataky Kálmán is, külföldi társulatokhoz szerződtek. Az elszerződéseknek nemcsak anyagi okai voltak: a bécsi, berlini színházakban az énekesek előtt a továbbfejlődés tágabb perspektívái nyíltak meg, ennek köszönhették később technikai tökélyüket és európai hírnevüket. Az elszármazott énekesek közül sokan visszatértek és stagione-szerűen énekeltek az Operaházban is. A húszas évek első felében feltűnt nemzedék vezéregyéniségeinél sokkal szorosabb kötelékben maradtak a magyar színpaddal a náluk valamivel idősebbek, akiknek pályája a tízes évek második felében bontakozott ki, de akik csak 1920 után lettek a repertoár legfőbb hordozóivá (Basilides Mária, Palló Imre stb.). 1922 márciusára kiderült, hogy a vállalkozás pénzügyileg sikertelen volt: hét hónap alatt a Városi Színházban tetemes összegű deficit gyűlt fel. Még mindig ez volt a legolcsóbb színház a fővárosban, és a bevételek nem fedezték az operai gázsikat. A két színház együttműködése nem volt súrlódásmentes: 1923 januárjában Ábrányi memorandumban javasolta a kettős igazgatás megszüntetését. Az időközben elhunyt Anthes György helyét Márkus László vette át. Főrendezőként érkezett, azután művészeti igazgató lett. Márkus operai tevékenységének kezdetén a művészi munkát szinte megbénította a gazdasági helyzet. Az előre meghatározott költségvetésből élő színház nem tudta megvásárolni az új produkciókhoz szükséges alapanyagokat, mert az árak állandóan emelkedtek. Emiatt például a Parsifal díszleteit csak úgy tudták beszerezni, hogy az évad elején előjegyzéssel értékesítették az előadások jegyeit és ebből fedezték a költségeket. Az árak emelkedése és az infláció miatt a zenekar tagjai nagyobb fizetést követeltek. 1923 novemberében kirobbant az első zenészsztrájk. 1924 februárjában a minisztérium az Opera számára is előírta a nagyarányú személyzetleépítést, ezzel egy időben pedig a megmaradt énekesek és zenészek bérének emelését. Később csökkentették az előadások számát, hogy a zenekari tagok több szabadidővel rendelkezzenek, így esélyük legyen másodállásra. 1924 októberében Márkus lemondott művészeti igazgatói tisztségéről, arra hivatkozva, hogy anyagi eszközök hiányában nem tudja terveit megvalósítani. 1924. október közepén felfüggesztették az intézmény tevékenységét a személyzet elégedetlensége miatt. A magyar gazdaság Népszövetségi kölcsönnel történő szanálása éppen azokban a hónapokban zajlott; a Népszövetség szigorúan ellenőrizte a kulturális költségvetést, a kormányzatnak tehát nem volt módjában engedményeket tenni az operai személyzetnek. A vezetőség megpróbált mecénásokat felkutatni az intézmény támogatására, de sikertelenül. 1924. november 14-én a Városi Színház átkerült Sebestyén Géza igazgatásába. #### A Radnai-korszak 1925 elején a zenekar bérmozgalmat hirdetett, ennek következtében, február 13-án elrendelték az Operaház bezárását. Végül megegyezés született a bérek tekintetében, de az intézmény igazgatását átszervezték: végérvényesen megszüntették a főigazgatói, illetve intendánsi állást, a két állami színház irányítását különválasztották. Távozott Wlassics Gyula is. Igazgatónak Radnai Miklóst, a Zeneakadémia fiatal tanárát nevezték ki. Radnai új intézkedéseket vezetett be a költségvetési deficit ellensúlyozása érdekében: megszüntették a korábbi helybiztosítási rendszert, az első évadra tervezett 150 bérleti előadást (ezen kívül még 50 bérletszüneti előadást rendeztek) öt bérletsorozatra bontották (A–E) 30-30 előadással, havi négy alkalommal, lehetőség szerint a hét azonos napjain, a napi áraknál olcsóbban, nyolc részletben fizethető bérleti díjakkal, azzal az ígérettel, hogy minden újdonságot először bérleti előadáson mutatnak be, az árakat ezen felül 25%-kal leszállították. Ily módon az Operaház a kisebb jövedelmű rétegek számára is elérhetővé vált. Nem csak az énekegyüttesben, hanem a rendezés és a szcenika szinte minden területén a Radnai-korszakban kerültek a színházhoz azok a művészek, akik az Opera történetének 1960-ig tartó fejezetét meghatározták. Radnai 1928-ban Sergio Failonit, a genovai operaház karmesterét szerződtette a főzeneigazgatói címre. Failoni mellett feltűnt a karmesteri pulpitus mögött Ferencsik János és Solti György is. A rövid konszolidációs időszakot 1929-ben gazdasági válság követte, az intézmény költségvetését alaposan lecsökkentették. Ez rákényszerítette az igazgatóságot, hogy megszervezze az „Operabarátok Egyesületét”, amely adakozna az intézmény javára. Az Operabarátok nem is csekély mértékben járultak hozzá az Opera megrendült költségvetésének egyensúlyba kerüléséhez. Radnai ugyanakkor az olcsó vasárnapi előadások számát fölemelte, és 1932–33-tól megindította az „olcsó” ciklusokat (olcsó Wagner-ciklus Wagner halálának 50. évfordulójára nyolc előadással, Verdi-ciklus stb.). 1933–34-ben mindezekhez olcsó balettelőadások is társultak. Ennek eredményeként a költségvetési hiányt az intézet bevételekkel pótolni tudta. 1934-ben az Opera fennállásának ötvenedik évfordulóját nagyszabású magyar ciklussal ünnepelték meg. #### A Márkus-korszak 1935\. november 15-én Radnai váratlanul elhunyt. Helyébe az eddigi főrendező, Márkus László lépett. Márkus a lassan sötétülő, háborúba torkolló politikai körülmények között igyekezett a lehetőségekhez képest mind az együttes integritását, mind a munka megfelelő feltételeit, mind a határozott körvonalú műsor- és intézménypolitikát töretlenül megőrizni, sőt továbbfejleszteni. Márkus alatt rendelkezett az Operaház történetének valószínűleg leghomogénebb együttesével. Németh Mária távollétében az olasz drámai primadonna feladatait Báthy Anna, Bodó Erzsi, Tihanyi Vilma és Walter Rózsi látta el. Sándor Erzsi mellett Szabó Lujza tűnt ki a koloratúrszoprán szerepkörben. A társulat tagjai voltak: Halmos János, Laurisin Lajos, Losonczy György, Maleczky Oszkár, Székelyhidy Ferenc, Rösler Endre, Báthy Anna, Orosz Júlia, Kóréh Endre, Dobay Lívia, Gere Lola, Tutsek Piroska, Osváth Júlia, Rigó Magda, Szabó Ilonka, Laczó István, Gyurkovics Mária, Németh Anna, Sárdy János, Udvardy Tibor, Nagypál László, Warga Lívia, Fodor János, Littasy György, Jámbor László. Az operai személyzeti politika szerves részét alkotta a két világháború közötti korszakban a vendégpolitika. A vendégszereplést az Opera bizonyos állandósággal bonyolította. Kisszámú, az 1930 körüli „válságévadtól” eltekintve, szezononként általában 23–25 előadást rendeztek elsőrangú, nem-magyar vendég közreműködésével, ehhez jött még megközelítőleg ugyanennyi est a külföldön éneklő magyar vendégekkel (Németh Mária, Pataky Kálmán, Anday Piroska, Angerer Margit, Huszka Rózsi, Gyenge Anna és mások). A népművelés eszméje a magyar kultúrpolitikában, hamarosan az operában látta az egyik lehetséges „fölvezetőt”, amely a szélesebb néprétegeket az úgynevezett magas kultúrához irányíthatja. 1936 tavaszán az Operaházban ismét „munkáselőadásokat” tartottak, tizenhat évvel a Tanácsköztársaság után. Az előadásokat a Szociáldemokrata Párt szervezte. ### A negyvenes években Az 1940-es években a jobboldali sajtó követelte az Opera igazgatóságától, hogy a régi bérletes közönséget „arányosítsa”, azaz szorítsa ki a zsidó abonátusokat a színházból. Az igazgatóság e nyomásnak igyekezett ellenállni: ez természetesen csak annyira – és addig – volt lehetséges, amíg az általános politikai helyzet megengedte. 1939. július 1-jén az Operaházban is végrehajtották a zsidótörvényt, „arányosították” az együttest. 11 énekkari és 6 zenekari tagnak, 4 táncosnak, több énekesnek; összesen 37 operaházi tagnak kellett távoznia. Egyes prominens, zsidónak minősülő tagok föllépését azonban egészen a németek bevonulásáig engedélyezték. Márkus az 1943/44-es évadig vezette az intézményt. Utóda Lukács Miklós lett. A nyilasok hatalomátvétele után a vezetőséget menesztették. Az Opera tovább játszott Sámy Zoltán (korábban zenekari tag) igazgatásával, majd a nyilasokat evakuáló vonat elindulása után igazgató nélkül, főképpen azért, hogy a műsorszolgáltatásra hivatkozva a zenekari tagokat mentesíthessék az esetleges behívástól. Karácsonykor, az ostrom kezdetén azután bezárták a Operaházat. 1944 karácsonyától az Operaház nem tartott előadásokat. Hatalmas pincerendszerét óvóhellyé alakították; a társulat tagjai és az Operaház alkalmazottain kívül is sokan húzódtak meg itt az ostrom heteiben, köztük Kodály Zoltán. Az ostrom végén az épület viszonylag kevés sérüléssel, jóformán ép nézőtérrel állt, csak a hátsó traktus és a tetőzet rongálódott meg erősebben. A romeltakarítási munkálatokat és a részben ideiglenes jellegű helyreállításokat követően az Opera már 1945. február 11-én megnyitotta kapuit: hangversenyt rendeztek az alsó ruhatárban, Kodály Missa brevisének ősbemutatójával. A hivatalos megnyitó 1945. március 15-én volt. ### A háború utáni évek A háború után az intézmény igazgatása Komáromy Pál, Székely Mihály és Nádasdy Kálmán kezébe került. Az ő első feladatuk volt a megfogyatkozott létszámú kórus és zenekar pótlása. 1945. április végén a direktórium lemondott, az intézmény – a kultuszminiszter megbízásából – Komáromy Pál vezetése alá került. Az előadások színvonalának fokozatos emelkedését elsősorban Ferencsik János karmester biztosította. Komáromy igazgatósága azonban korántsem volt csendes, hiszen gyakran került konfliktusba a személyzettel. 1945 őszén ez a konfliktus annyira elfajult, hogy a Kultuszminisztériumnak közbe kellett lépnie. Komáromy helyét az évad végén Tóth Aladár vette át. Az új igazgatónak legfőbb feladata volt a költségvetés rendezése és stabilizációja. Továbbfejlesztette a társulatot, különösképpen a zenekart azáltal, hogy lerombolta azt a régi hagyományt, amely kizárta a női muzsikusokat a zenekarból. Égető probléma volt azonban a karmesterhiány, mivel Sergio Failoni halála után Ferencsik János maradt az egyetlen igazán tekintélyes karmester az Operaházban. Tóth Aladár német kapcsolatainak köszönhetően sikerült szerződtetnie Otto Klemperert, aki 1947-től 1950-ig Budapesten maradt. Távozását az 1950 elején, az Operabál műsorpolitikája ellen indított szélsőbaloldali sajtótámadások váltották ki, ugyanis kifogásolták Mozart és Wagner műveinek ápolásába fektetett tevékenységét. Klemperer vendégeskedése idején törtek ki az utolsó nagy operaházi botrányok. Egy alkalommal A varázsfuvola főpróbájának kissé viharos lefolyását szellőztette a sajtó, máskor a publikummal különbözött össze a karmester azon, vajon szabad-e Simándynak megismételnie a Grál-elbeszélést vagy sem. Mivel időközben Ferencsiket Bécsben is foglalkoztatták, a magyar sajtó felrótta Klemperernek, hogy háttérbe szorítja a hazai művészeket. A sajtó és Klemperer háborúskodása azonban nem zavarta az operajáró közönség érdeklődését, a pénztáraknál rendszerint hosszú sorok kígyóztak. 1950 januárjában negyedik koncertmesterként szerződtették az akkor 21 éves Wanda Wiłkomirska lengyel hegedűművésznőt, Zathureczky Ede tanítványát. Ő volt az első női szólamvezető az Opera zenekarában. Korábban a zenekarban ritkán játszott nő, és csak hárfás női tagja volt. A háború utáni időszakban az énekesi gárda is lecserélődött, de megmaradtak néhányan a régi társulat tagjai közül is. Az Operaház csillagai voltak Palánkay Klára, Delly Rózsi, Tiszay Magda, Mátyás Mária, Laczkó Mária, Czanik Zsófia, Szecsődi Irén, Takács Paula (szoprán), Laczó István (tenor), Udvardy Tibor (tenor), Nagypál László (tenor), Závodszky Zoltán, Simándy József, Joviczky József, Székely Mihály, Gencsy Sári, Házy Erzsébet, László Margit, Sándor Judit, Bódy József, Faragó András, Ilosfalvy Róbert, Kishegyi Árpád, Melis György, Radnai György és Réti József. A politikai helyzet miatt a magyar művészek elsősorban a kelet-európai országokban (Szovjetunió, Románia stb.) vendégeskedtek, a legtöbb vendégszereplő is innen érkezett, illetve Olaszországból (Giuseppe Taddei, Tito Schipa stb.). A háború utáni politikai konjunktúrának köszönhetően az operába járók köre kibővült. A Szociáldemokrata Párt a harmincas évek második felében megrendezett munkáselőadásainak hagyományát folytatta. 1945. április 3-án, Munkások az Operáért, Opera a munkásokért jelszóval jótékony célú matinét rendeztek, amelyen bejelentették, hogy megalakul a Munkás Operabarátok Egyesülete. A Magyar Kommunista Párt vasárnap délelőtti munkásbérletet szervezett. A régi törzsközönség is újraszerveződött és megalakították az Új Operabarátok Egyesületét, amely fennállásáig (1948) pályakezdő énekesek számára biztosított ösztöndíjakat. Az új közönség mozgósításának fő eszköze az árak leszállítása, jellemző formája pedig az úgynevezett akciós előadás volt, vagyis a közönség egy-egy külön csoportjának rendezett előadás, amelyre a jegyeket nem piaci úton, hanem párt, szakszervezet vagy más intézmény közbeiktatásával adták el. Ilyen előadásokat szerveztek például a rendőröknek, tisztviselőknek stb. ### Az ötvenes évek A látogatottság a háborút követően fokozatosan nőtt, majd az 1950-es évek elején a hatalom kultúrpolitikájának köszönhetően robbanásszerűen megugrott. Versenyképességét a prózai színházakkal szemben az 1954-es esztendőben veszítette el, amikor megvonták a bérleti kedvezményeket. #### Az Erkel Színház Az 1950 körüli látogatottsági hullámot az Operaház egymaga nem tudta befogadni, hiszen maximális kihasználtság mellett is évente csak 400–450 ezer néző fordulhatott meg benne. A probléma áthidalására kezdetben a Városi Színházban rendeztek előadás-ciklusokat, majd a Zeneakadémián is. A Városi Színházban hamarosan fölénybe kerültek az operaelőadások, így azt a Népművelési Minisztérium 1951. szeptember 1-jétől az Opera kezelésébe adta és átnevezték Erkel Színháznak. Az 1955–56-os kulturális változások következtében erősödött a konkurencia a prózai színházak részéről, amelyek egyre nagyobb közönséget vontak el az Operaháztól. Ennek ellenére az Operaház évi látogatottsága (az Erkel Színházzal együtt) egymillió fő felett maradt. #### Az 56-os forradalom után Az 1956-os forradalmat követően az intézmény erős cenzori felügyelet alá került, számos előadást betiltottak, ennek ellenére népszerűsége töretlen maradt. Az ötvenes évek második felétől az Operaház intézménytörténete kevéssé volt eseménydús. Ez részben az erős cenzúrának, illetve a politikai konjunktúra miatt sokkal „tapintatosabb” sajtónak is betudható. Tóth Aladár távozása után három évig provizórikus jellegű maradt az igazgatás. 1957 elején kormánybiztos irányított, azután Palló Imre állt egy esztendeig az intézet élén, majd Fajth Tibor igazgatóhelyettes vitte az ügyeket Nádasdy Kálmán igazgatói kinevezéséig. Az ötvenes évek végén az intézmény ismét bekapcsolódott az operaművészet nemzetközi vérkeringésébe. Számos világhírű énekes lépett fel a színpadán: Helge Roswaenge, Nicola Rossi-Lemeni, Giuseppe Di Stefano, Giulietta Simionato, Piero Cappuccilli, Luciano Pavarotti, Giacomo Aragall, Carelli Gábor, Kónya Sándor, Renata Scotto, Felicia Weathers stb. Ez a bekapcsolódás ugyanakkor lehetőséget teremtett az intézmény társulatának külföldi vendégszerepléseihez is. Ezek a szereplések 1958-ban kezdődtek, moszkvai és leningrádi vendégjátékokkal, a hatvanas és hetvenes években folytatódtak, és általában kedvező kritikai visszhanggal jártak. A nemzetközi vérkeringésbe történt bekapcsolódás idején vált nyilvánvalóvá, hogy az elzárkózás és tömegtermelés évei nem váltak az énekesegyüttes, a kórus, a zenekar és a színpadi kultúra javára. A stílus egyes területeken avíttnak bizonyult a vendégjátékok reflektorfényében, azok az előadó-művészetet érintő esztétikai elvek, amelyeket a szocialista realizmus jelszavával megkíséreltek kidolgozni, még a színpadművészetben sem gyümölcsöztek. A harmincas évekbeli szereplőgárda letűnt, a negyvenes évek közepén-végén fellépett nemzedéknek pedig épp néhány addig különösképpen exponált tagja nem állta ki az európai összehasonlítást: „a budapesti Operában természetes, de nem elsőosztályú hangok uralkodnak” – írta 1966-ban Ernst Krause. ### Hatvanas és hetvenes évek #### Színházi válság Az az operai ideológia, amelyre 1950-ben az Opera működését (főképpen műsorpolitikáját) alapozták, gyakorlatilag összeomlott, és évekbe telt, amíg kialakult egy új pragmatikus művelődéspolitikai koncepció. A régi operai ideológia szociológiai aspektusán egyelőre nem kellett változtatni, mert az ötvenes évek elejének nagy nézőszám-bővülése az évtized végéig megmaradt. A nézőszám az 1960-as évek közepén indult folyamatos csökkenésnek és az 1969/70-es évadra 575 ezerre fogyott. Az évi előadások számának mélypontja az 1974/75-ös évad volt, mindössze 500 előadással. A sajtó nem foglalkozott a korábban megszokott hevességgel a nézőszám csökkenésével, és csak nagyon halkan lehetett kimondani, hogy nem a csökkenés az irreális, hanem a korábbi nagy felfutás nem volt hosszabb távon fenntartható. Időnként felvetődött a gondolat, hogy Budapestnek szüksége van-e egyáltalán két operaházra? Ilyen körülmények között az állam visszatért az 1950 előtti gyakorlathoz, és a gazdasági helyzettől függően nagyobb vagy kisebb összegekkel szubvencionálta az Operát. A hetvenes évek elején az összköltségvetés 80%-át már az állam fedezte. A látogatottság pangásának korszakában az Opera megpróbálkozott a régi recepttel: a hatvanas évek végén operettelőadásainak számát a korábbi huszonegynéhánnyal szemben, átmenetileg, hatvanra növelte. Ennek következtében nőtt a látogatottságban az operettnézők aránya. De minthogy a nyilvános (színházi) műsorszolgáltatás általános válsága volt tapasztalható, ez a megoldás nem bizonyult hasznosnak. Ezt alátámasztotta az a tény is, hogy a hatvanas évek végén az operettek és zenés darabok látogatottsága az operaelőadásoknál meredekebben csökkent. Csak 1967–68-ban volt Budapesten több operett-, mint operalátogató, de ehhez az Operaház is hozzájárult operett-előadásai számának növelésével. Az opera tehát a nagy nézőszám-csökkenés ellenére a népszerű zenei műfajoknál sikeresebben vészelte át a színházi válságot. Az operai látogatottság hatvanas évekbeli csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy a konszolidációs időszak után teret kapott a korábbi avantgárd alkotások egy része, és a magyar opera új irányának egyes művei is fokozott modernizmussal tűntek ki. Ez mind az „új”, mind a „régi” közönségre elidegenítően hatott. #### Új vezetőség, új énekesi generáció Az intézmény művészi színvonalának emelése érdekében 1961-ben Lamberto Gardellit hívták meg Koppenhágából, hogy erősítse és szervezze újra az intézmény zenei irányítását. Akárcsak elődei esetében, Gardellinek sem volt könnyű dolga, ellene is megindultak az intrikák, a kritikák is egyre vitriolosabb hangnemben támadták. Gardelli munkássága elsősorban a zenekar hangzásában érződött, több olyan felújítása volt, amelyeknél belenyugodott abba, hogy az énekes annyit – és csak annyit – hoz, amennyire képes. Ennek ellenére az Opera jelentős korszaka volt az 1960-as és 1970-es évek is, köszönhetően Lukács Miklós igazgatónak (1966-1978) is, aki színpadra állíttatta Wagner teljes Ring ciklusát, illetve számos 20. századi opera premierjét vezényelte el (Petrovics Emil: Bűn és bűnhődés, 1969; Alban Berg: Lulu, 1973; Durkó Zsolt: Mózes, 1977). Sok emlékezetes Verdi bemutató, és néhány jelentős Richard Strauss előadás is fűződik korszakához. Az 1960-as évek vezető énekes nemzedékének egyes tagjai az 1950-es évek kezdete óta jelen voltak már a társulatban: Melis György, Simándy József, Ilosfalvy Róbert, Házy Erzsébet, Komlóssy Erzsébet, Déry Gabriella, Dunszt Mária, Vámos Ágnes, Moldován Stefánia, Ágai Karola, Réti József, László Margit, Bartha Alfonz, Andor Éva, Kalmár Magda. 1970 körül a színház európai viszonylatban is kiemelkedő énekes-utánpótlást szívott föl a Zeneakadémiáról, főképpen a drámai szoprán szólamban: Kasza Katalint, Kovács Esztert és Ercse Margitot. Közel egy időben indultak, szenzációt keltve Verdi- és Puccini-szerepekben Laczó Ildikó, Dobránszky Zsuzsa, Sudlik Mária, Marton Éva. A férfi énekesek közül kiemelkedtek például Kováts Kolos és Begányi Ferenc. A legnagyobb feltűnést az operai – sőt az operaközönségen kívül eső – körökben a hetvenes évek közepén Sass Sylvia keltette, aki a háború utáni korszak legigazibb primadonnájának készült az Operaházban. Az ő pályafutása is meglehetős hirtelen a nemzetközi színpadokra terelődött. Ezt követően Tokody Ilona és Kincses Veronika vették át a primadonna szerepkört. Ferencsik Jánosnak a hatvanas évek jelentették művészetének végső érlelődését. Lukács Ervin és Erdélyi Miklós az ötvenes évek végétől jelentek meg a karmesteri pódiumon. Sűrűn vezényelte az operai előadásokat Borbély Gyula, Blum Tamás, később Oberfrank Géza, Medveczky Ádám és Kovács János. Az 1970-es évek elején számos neves énekes megfordult az Operaház és az Erkel Színház színpadán, többek közt Mario del Monaco, Nicolai Gedda, Theo Adam, Anja Silja, Grace Bumbry, Montserrat Caballé, Carlo Bergonzi, Tito Gobbi, Elena Suliotis, Leonie Rysanek, Plácido Domingo, Boris Christoff, James King, Karl Ridderbusch, Donald McIntyre, Fiorenza Cossotto, Katia Ricciarelli és José Carreras. Az évtized vége felé a vendégjátékok száma valutáris okokból jócskán csökkent. A hetvenes évtized kezdetén az Opera látogatottsága ismét növekedni kezdett. ### Nyolcvanas évek Az 1980-as évek elején – Mihály András igazgatásának idején – az Operaház külseje is elvesztette régi képét, miután az évtizedekig halogatott épületrekonstrukciót néhány incidens után, amelyek könnyen végzetesre is fordulhattak volna, megkezdték, s az Operaházat 1980 tavaszán bezárták. Ennek következtében az előadások száma 300-ra csökkent, ekképpen a nézőszám is lecsökkent. A társulat ideiglenesen az Erkel Színházba költözött át. #### Felújítási munkálatok Az 1960-as évektől a közönségforgalmi részen folyamatos felújítás folyt, az üzemi részeken azonban a helyzet tarthatatlanná vált. 1951-ben ugyanis az Erkel Színház közös üzemeltetés alá került az Operaházzal, felduzzasztva ezzel az együttes és az adminisztráció létszámát. Az Erkel Színház épületében viszont sem műhelyek, sem raktárak, sem próbatermek nem álltak rendelkezésre, így minden produkció előkészítése az Operaházban folyt. E problémák enyhítésére épült fel 1981-ben a Hajós utcai üzemház. Ide költözött át az adminisztráció és a próbatermek, műhelyek egy része. A teljes rekonstrukció azonban egyre elodázhatatlanabbá vált. 1976-ban a színpadgépezet egyik hengere megrepedt, a hidraulikát le kellett állítani. Átmenetileg álló díszleteket használtak, majd 1980 júniusában megkezdődött az épület külső-belső felújítása. Az aprólékos munka nyomán megújult Operaház 1984. szeptember 27-én, a 100 éves évfordulóján nyitotta meg ismét kapuit. ### A rendszerváltás óta Az 1989-es rendszerváltást követően az intézmény pénzügyi forrásai is jelentősen lecsökkentek. Ekkor már új énekesi gárda kezdett kialakulni fiatal énekesekből, akik közül néhányan nemzetközi karriert is befutottak (például Lukács Gyöngyi, Miklósa Erika, Rost Andrea, Komlósi Ildikó, Fried Péter), de érkeztek énekesek határon túlról is, mint például Daróczi Tamás, Kálmándi Mihály és Kiss-B. Atilla Kolozsvárról. A 2000-es évek elején, a folyamatosan romló anyagi körülmények között, az Operaház vezetősége arra kényszerült, hogy meghirdetett, kiszerepezett és bebérletezett bemutatókat hagyjon el. A kényszer szülte helyzetben korábban már játszott, de műsorról levett előadásokat újítottak fel. A költségek csökkentését létszámleépítésekkel is próbálták megoldani. 2006-ban határoztak az életveszélyesnek nyilvánított Erkel Színház bezárásáról. Néhány biztonsági beruházás és felújítás után az épületet korlátozott módon használták, mind próbákra, mind előadásokra, 2008-ban azonban bezárták a közönség előtt, az ott tartott előadásokból néhány darabot az Andrássy úti palotába helyeztek át, illetve egyet a Thália Színházba, ahol új bemutatókat is tartottak. 2013. március 1-jén a több lépcsős felújítás első fázisa végén a Magyar Nemzeti Balett, a Győri Balett és a Pécsi Balett közös Pas de Trois13 című produkciójával nyitotta meg újra kapuit, 2013 novemberétől már ismét teljes értékű játszóhelyként működik. Az utolsó nagyszabású felújítási munkálatokra, a 125. évadot megelőzően került sor, 2008 nyarán. Ennek keretében többek között kicserélték a színpad padlójának koptatórétegét, és sor került a vörös bársonyfüggöny, valamint az ügyelő hívórendszer cseréjére is. A hátsó színpadot csak javították, újracsiszolták és festették. Kicserélték az üzemképtelen fő- és segédügyelői pultot, valamint az alsó színpadgépezet elavult alkatrészeit. A Magyar Állami Operaház 2009. szeptember 26-án és 27-én operagálával és ünnepi koncerttel tisztelgett az Ybl-palota átadásának 125. évfordulója előtt, ennek során a dalszínház megismételte az 1884. szeptember 27-ei ünnepi nyitóest programját. Új korszak kezdődött Ókovács Szilveszter főigazgatóként való idehelyezésével. Az Operaház szervezeti átalakítását tűzte zászlajára. 2012. december 31-ig bezárólag valamennyi magánénekes elbocsátásával megszűnt az énektársulat. (A magánénekesek száma 2000 óta csökkent 110-ről 34-re, miközben magyar és külföldi vendégművészek egyre nagyobb számban énekeltek az előadásokon.) Ezután minden énekes évadokra és szerepekre szerződik, jelentősen megemelt tiszteletdíjért. Ugyanez a koncepció érvényesült a karmesterek esetében is. Az átalakítás során összesen 160 operaházi dolgozó állása szűnt meg, vagy alakult át szerződésessé. Bevezette az ún. semi-stagione játékrendet, amelyben a repertoár produkciói hetente váltják egymást átfedéses szerkezetben. Az Operaház költségvetési támogatását és előadásszámát növelte, több új programot és akciót indított a közönség utánpótlására. Főigazgatósága alatt újra nyílt az Erkel Színház. 2012. augusztus 31-től általános kormányzati átszervezés miatt megszüntették kormánybiztosi pozícióját, amely 2012. szeptember 1-től „megbízott”, majd 2013. január 28-tól „rendes” főigazgatói kinevezésbe fordult át. 2015-re az állami szubvenció deklarált mértéke: 12,5 milliárd Ft-tal soha nem látott összeget ért el. A bemutatók száma szintén soha nem látott méreteket öltve 32-re növekedett. A megnyitó 130. évfordulóját 2014. szeptember 27-én élő tömegjelenetet is tartalmazó rendhagyó gálaesttel, filmbemutatóval és az Operaház történetét bemutató könyv megjelentetésével ünnepelték. 2014/2015 évad végén bejelentették az Operaház halaszthatatlan felújítását 2017-re. Továbbá az ún. Eiffel Műhelyház létrehozását Kőbányán, amely színháztermet és próbatermeket foglal magába. Az igazgatót, Ókovács Szilvesztert 2018. február 15-től újabb öt évre bízták meg az intézmény vezetésével. Mandátuma 2023. február 15-ig tart. ## Kapcsolódó lapok - A Magyar Állami Operaházban tartott bemutatók listája - A Magyar Állami Operaház énekeseinek listája - A Magyar Állami Operaház igazgatóinak listája - A Magyar Állami Operaház karmestereinek listája - Erkel Színház - Magyar Nemzeti Balett - Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
423,913
Overkill (együttes)
26,064,497
null
[ "1980-ban alakult együttesek", "Amerikai thrash metal-együttesek", "New Jersey-i könnyűzenei együttesek" ]
Az Overkill amerikai thrash metal együttes 1980-ban alakult New Jerseyben. Nevüket a Motörhead 1979-es Overkill című zenei albuma után választották. A punk és heavy metal korai ötvözésével az Overkill egyike volt a legelső thrash metal zenekaroknak, és a kezdetek óta folyamatosan jelen vannak a nemzetközi színtéren. Intenzív élő fellépéseikkel komoly elismerést vívtak ki maguknak a stílus rajongóinak körében. Pályatársaik többségével ellentétben soha nem oszlottak fel, habár az évek során a zenekar felállása többször változott. Az alapító tagok közül máig kitartó énekes Bobby „Blitz” Ellsworth és a basszusgitáros D. D. Verni számítanak az Overkill motorjának. Első nagylemezük 1985-ben jelent meg a Megaforce kiadónál. Második albumukat már az Atlantic Records forgalmazta az egész világon. Közel négy évtizedes pályafutásuk alatt 18 stúdióalbumot, 3-3 koncertlemezt, koncertvideót és válogatásalbumot, valamint egy feldolgozáslemezt adtak ki. 2010 óta megjelent összes nagylemezük rendre felkerült a Billboard 200-as lemezeladási listára az Amerikai Egyesült Államokban. Legsikeresebb albumuk, az 1989-es The Years of Decay pedig megjelenése óta több mint négymillió példányban kelt el világszerte. Az Overkill vizuális védjegye a Chaly nevű denevérszárnyas ördögi koponya, amely 1988 óta a zenekar összes lemezborítóján megjelenik más-más formában. Az együttes nyolc alkalommal lépett fel Magyarországon. Először 1998 júniusában Budapesten az E-klubban, utoljára 2019 márciusában a Barba Negra Klubban, szintén Budapesten. ## Zenei stílus Az Overkill zenei stílusára az 1970-es évek punk rockja és brit heavy metal zenéje volt alapvető hatással. A punk vonalról a Ramones, a The Damned, a Sex Pistols és a The Dead Boys, míg a heavy metal oldaláról az Iron Maiden, a Judas Priest és a Motörhead zenekarok, illetve az Overkillre már a kezdetekben is jellemző lassú doom metal témáknál a Black Sabbath befolyása jellemző. Az Overkill ezeknek a zenei hatásoknak az ötvözésével egyike volt az első thrash metal zenekaroknak, melyek a gyors agresszív tempókról, és az egyszerű, de technikás riffelésről váltak ismertté. Az 1980-as években a többi sikeres thrash metal együttestől eltérően az Overkill nem két, hanem csak egy gitárra építette a hangzását, aminek súlyosbítására a basszusgitár kiemelt szerepet kapott, egyedivé téve ezzel a zenekar hangzását. Az énekes Bobby „Blitz” Ellsworth punkos, energikus hangja, énekstílusa is megkülönböztette az Overkillt pályatársaiktól. Az 1990-es évektől folyamatos tagcserék zajlottak a zenekaron belül, 1991-től kétgitáros felállásra váltottak, ami természetesen zenei változásokat is hozott. A thrash metal mint zenei műfaj a népszerűségét tekintve világszerte háttérbe szorult, ezért az Overkill ennek ellensúlyozására groove metal elemekkel aktualizálta zenéjét. Mind a mai napig ez az ötvözet jellemző az Overkill stílusára: thrash metal, heavy metal, doom metal, groove metal, punk. ## Történet ### Kezdetek (1980–1984) Az Overkill együttes 1980-ban alakult New Jerseyben, az Amerikai Egyesült Államokban, miután D. D. Verni basszusgitáros és Rat Skates dobos kiléptek a The Lubricunts nevű punk rock zenekarból. Az olyan brit heavy metal csapatok hatására, mint az Iron Maiden, vagy a Judas Priest, mindketten keményebb zenét akartak játszani. Hirdetés útján kerestek tagokat, így csatlakozott hozzájuk Robert Pisarek gitáros és Bobby „Blitz” Ellsworth (ex-D.O.A.) énekes. Az együttes kezdetben különböző neveken (például Virgin Killers, a Scorpions 1976-os albuma nyomán) játszotta első koncertjeit New Jersey klubjaiban. Az Overkill nevet végül a gitáros Pisarek javasolta az együttesnek. Műsoruk főleg feldolgozásokból állt, olyan együttesek dalaiból, mint Judas Priest, Iron Maiden, Black Sabbath, AC/DC, MSG, Accept, Y&T, Motörhead, illetve punk dalokból, mint a Sonic Reducer a The Dead Boystól, ami a legelső Overkill-albumra is felkerült. A zenekar színpadi megjelenése meglehetősen teátrális volt abban az időben. A KISS-től és a horror punk Misfitstől átvett arcfestésben, szintén a KISS-től kölcsönzött magastalpú csizmákban és a Judas Priest által akkoriban rockerdivattá tett szegecselt, fekete bőrnadrágokban, mellényekben léptek fel. Pisarek hamar távozott az együttesből, a helyére pedig rögtön két gitáros is került: Dan Spitz és Anthony Ammendolo. 1981-ben mindketten kiléptek (Dan Spitz az Anthraxhez csatlakozott a következő évben), az Overkillbe pedig a Rich Conte–Mike Sherry-páros érkezett. A zenekar ebben az időben kezdett saját dalokat írni és játszani a koncerteken. Többek között ekkor született a Raise the Dead, a The Beast Within, az Overkill és a mai napig minden koncerten kihagyhatatlan Rotten to the Core. 1982/83 fordulóján Conte és Sherry kiléptek, az új gitárosok egyike pedig Bobby Gustafson (ex-Dropouts) lett. Az Ellsworth–Verni–Skates–Gustafson-felállású Overkill 1983-ban rögzítette első demófelvételét. Az öt dalt tartalmazó kazetta a Power in Black címet kapta. A demót eljuttatták minden szóba jöhető zenei magazinnak, lemezkiadónak és menedzsmentnek, hogy lemezszerződéshez jussanak. A neves Metal Massacre válogatás 1984-ben megjelent 5. kiadásán a Death Rider dallal szerepeltek, a New York Metal ’84 elnevezésű válogatásra pedig a Feel the Fire daluk került fel. 1984 novemberében újra stúdióba vonult az együttes, hogy felvegyenek az Azra/Metal Storm számára egy négyszámos minialbumot, amely az Overkill első hivatalos kiadványa lett. ### A klasszikus éra (1985–1990) Az Overkill növekvő ismertségét látva a Megaforce Records főnöke, Jon Zazula 1984-ben szerződést kínált az együttesnek. Az 1982-ben indult Megaforce lemezkiadó jelentette meg korábban a Metallica debütáló albumát, a Raven, a Manowar, az Exciter és az Anthrax első lemezeit. Az Overkill első nagylemeze Feel the Fire címmel jelent meg 1985 áprilisában. A nyers hangzású, energikus thrash metal dalokkal teli album producere Carl Canedy, a The Rods dobosa volt. A lemezre az Overkill korai időszakának legjobb dalai kerültek fel, mint például a Raise the Dead, a Rotten to the Core vagy a Hammerhead, illetve az együttesről elnevezett, horror témájú Overkill, ami a következő három albumon újabb tételekkel bővülő sorozat első darabja lett. Bemutatkozó albumukkal a tarsolyukban az Overkill végre kiléphetett New Jersey és New York környékéről. Az év hátra lévő részében országszerte koncerteztek az Államokban a Megadeth társaságában, akik szintén első nagylemezüket népszerűsítették. Az Overkill 1986 első felében az Anthrax előzenekaraként turnézott Európában. Az 1986. májusi, Bochumban, Németországban tartott koncert VHS videón is megjelent US Speed Metal Attack címmel. Szeptembertől újra stúdióba vonultak, hogy rögzítsék második nagylemezüket, majd novembertől a Slayerrel koncerteztek Amerika nagyvárosaiban. A turné csúcspontja a december 6-ával kezdődően egymást követő három estén a New York-i Ritz színházteremben tartott fellépések voltak, ahol a Death Angel is szerepelt a fellépők között. A Taking Over című új Overkill-album 1987 márciusában jelent meg a Megaforce kiadásában, akik időközben a thrash metal rohamosan növekvő népszerűségét kihasználva a multinak számító Atlantic lemezkiadóval kötöttek terjesztési szerződést, így az Overkill új lemeze mindenhol kapható volt. A Taking Over fel is került a Billboard 200-as lemezeladási listára, a 191. helyen. A felvételek a Pyramid Sound stúdióban zajlottak Alex Perialas hangmérnökkel, aki a korszak több thrash metal lemezén is dolgozott producerként vagy hangmérnökként. Perialasnak köszönhetően a lemez hangzása kevésbé lett nyers, mint a debütáló albumé, igazodott a korszak többi thrash metal anyagának megszólalásához. A himnikus hangvételű In Union We Stand dalhoz készített videóklip bekerült az MTV rotációjába, az együttes pedig tavasszal újra Európában koncertezett, ezúttal a Helloween előzenekaraként, május–júniusban pedig az Egyesült Államokban a Megadeth-szel. A turné apropóján kiadták a !!!Fuck You!!! minialbumot, melyen a címadó The Stiffs-feldolgozás stúdióváltozata mellett koncertfelvételek szerepelnek. A Taking Over album sikerének köszönhetően az Anthrax mellett az Overkill lett a legismertebb keleti parti thrash metal együttes. Épp ezért okozott komoly meglepetést a rajongók számára, hogy a zenekar motorjának számító dobos, Rat Skates 1987 végén kiszállt az együttesből. Az új dobos a brit Robert „Sid” Falck lett az ex-Iron Maiden énekes Paul Di’Anno zenekarából, a Battlezone-ból. A harmadik Overkill-album munkálatai 1988 március–áprilisában zajlottak, újra Alex Perialasszal, a Pyramid stúdióban. A keverést ezúttal a Metallica Master of Puppets albumát is mixelő német hangmérnök, Michael Wagener végezte. Az album Under the Influence címmel jelent meg 1988 júliusában. A lemezeladási listán egy fokkal feljebb léptek, a 142. helyen nyitott az album, melynek borítóján első alkalommal szerepelt az azóta az együttes védjegyévé vált denevérszárnyas koponya, Chaly. Több kritikus véleménye szerint is az Under the Influence lemezzel zeneileg az első album irányába mozdult el az együttes, a többségében punkos, nyers hangvételű daloknak köszönhetően, amiben D. D. Verni előtérbe tolt basszusjátékának is nagy szerepe volt. A Hello from the Gutter dalhoz elkészítették a zenekar második videóklipjét. 1988 őszén indult amerikai lemezbemutató koncertkörútra az Overkill a Motörhead és a Slayer társaságában, a következő év januárjában pedig szintén a Slayerrel közösen már Európában zajlott az Under the Influence turné. 1989 júniusában a zenekar már neki is kezdett a következő nagylemez felvételeinek a stamfordi Carriage House Studiosban, ami komoly előrelépés volt a Pyramid stúdióhoz képest. Az album producere Terry Date volt, akit a Metal Church lemezein végzett munkája miatt választott a feladatra az Overkill. Date később az 1990-es években aztán a Pantera lemezeivel szerzett igazán hírnevet magának a szakmában. A negyedik Overkill-album végül októberben jelent meg, és a The Years of Decay címet kapta. A lemezre kilenc dal került fel, közel egyórányi játékidővel. Az albumon több dal is 8 perc vagy afeletti hosszúságú (Skullcrusher, Who Tends the Fire, The Years of Decay), amit az olyan rövid, energikus thrash dalok ellensúlyoznak, mint a punkos I Hate, a videóklippel is megtámogatott Elimination, illetve a korábbi három lemezen végigvonuló Overkill-sorozat záródarabja, az E.vil N.ever D.ies. A ma már klasszikus Overkill-albumnak számító The Years of Decay a helyezését tekintve rosszabbul szerepelt a Billboard lemezeladási listáján, mint elődje: csak a 155. helyig tudott felkapaszkodni. Ennek ellenére a mai napig több mint négymillió példányt adtak el belőle világszerte, amivel a zenekar kereskedelmileg legsikeresebb albuma lett. Az Overkill a koncertezés terén is egy szinttel feljebb lépett. Az 1989 novemberében zajló amerikai lemezbemutató turnén már főzenekarként léptek színpadra, előzenekaraik pedig a Dark Angel és a Wolfsbane voltak. Európába 1990 februárjában ért el a turné (itt a thrash/funk metalt játszó Mordred volt az előzenekar), majd március–áprilisban újra az USA-ban koncerteztek. A zenekar fellépett a mexikói Hell and Heaven fesztiválon, olyan együttesekkel közösen, mint a Megadeth, a Fear Factory, a Destruction, vagy a Kataklysm, illetve 1990 májusában először játszottak a Távol-Keleten, Japánban. Közben a csapaton belül folyamatosan nőtt a feszültség a két fő dalszerző, Bobby Gustafson gitáros és D. D. Verni basszusgitáros között, ami végül odáig fajult, hogy 1990 végén Gustafson kilépett a csapatból, mivel az énekes Blitz is Verni oldalára állt. ### Gant/Cannavino (1991–1995) Bobby Gustafson helyére rögtön két gitáros érkezett az együttesbe: Merritt Gant (ex-Faith Or Fear) és a csapat korábbi gitártechnikusa, Rob Cannavino. Az öttagúra bővült Overkill 1991 márciusában újra bevette magát a Carriage House Studiosba, hogy elkészítsék a zenekar ötödik nagylemezét. A hangmérnök/producer az előző albummal már bizonyított Terry Date volt. A dalszerzés feladatának súlya leginkább a basszusgitáros Vernire nehezedett, de az egész csapat kivette a részét a dalok megkomponálásából, beleértve az új tagokat is. A lemezkiadó azonban nem volt biztos abban, hogy sikerült elkészíteni a The Years of Decay méltó utódját, és ahhoz, hogy a szerződésüket megtarthassák, az Overkillnek egy élő lemezbemutatót kellett prezentálnia Brooklynban a kiadó emberei előtt. Az együttes végül nyertesen került ki ebből a csatából, és 1991. szeptember elején megjelent a Horrorscope című új album. A lemez nem tudott felkerülni a Billboard 200-as eladási listára, viszont a Billboard akkoriban újonnan bevezetett Heatseekers toplistáján a 29. helyig jutott. Ennek ellenére az albumot a rajongók és a kritikusok is jól fogadták. Kiemelték, hogy a dallista rendkívül változatos: a lassú, dallamos Soulitude-tól, a zongorás bevezetővel induló középtempós Bare Bones és a doom metal súlyosságú Horrorscope-on át az olyan tempós, thrashes zúzásokig, mint a Coma, a Blood Money vagy a Thanx for Nothin’, illetve Edgar Winter instrumentális Frankenstein című dalának feldolgozásáig. Az előző albumokhoz képest a két gitár extra súlyt ad az egész albumnak. Az énekes Bobby „Blitz” Ellsworth-öt emlékezetes énektémái miatt dicsérték, és „Sid” Falck komplex, izgalmas dobolását is kiemelték. A Horrorscope album az eladási adatok 1991-től bevezetett elektronikus összesítése (Nielsen SoundScan) alapján a legtöbb példányban elkelt Overkill-album az Egyesült Államokban, ami eladott hanghordozót jelent. Az amerikai lemezbemutató turnén az Anacrusis volt az Overkill előzenekara. 1992 márciusában a turné közepén a dobos Falck elhagyta az együttest. A helyére Tim Mallare ült be a hátralévő koncertekre az M.O.D. zenekarból. Mallare végül az Overkill rendes tagja lett, és még abban az évben hozzáláttak vele a következő stúdióalbum felvételeinek. A zenekar visszatért a Pyramid stúdióba Alex Perialashoz, ahol és akivel az első három Overkill-albumot készítették. A közös munka eredménye az 1993 tavaszán megjelent I Hear Black című nagylemez lett, ami valamelyest kilóg az Overkill-életműből azzal, hogy igazán gyors, thrashes dal alig található rajta. Az anyag gerincét a Black Sabbath örökségéből építkező középtempós, húzós power metal dalok adják. Nem is lett az ősrajongók kedvence. Jelzésértékű, hogy a borítón semmilyen formában nem szerepel a megszokott denevérszárnyas koponya, Chaly. Az albumot közvetlenül az Atlantic Records adta ki, és a lemezzel az Overkill újra felkerült a Billboard 200-as eladási listájára, ezúttal a 122. helyen; a Heatseekers listán pedig egészen a 3. helyig jutott az album. A magyar Metal Hammer magazinban a hónap lemeze lett az I Hear Black. Videóklipet a Spiritual Void dalhoz forgattak, de nem került olyan sűrűn adásba az MTV-n, mint a korábbi Overkill-videók, tekintve, hogy ekkor már a grunge és az alternatív metal uralta a zenei színteret. A lemezbemutató World of Hurt turnén Európában a Savatage és a Non-Fiction volt az előzenekar, utóbbi az amerikai körútra is elkísérte az Overkillt. 1994 nyarán már meg is érkezett az újabb Overkill-stúdióalbum, a W.F.O. A lemez teljes visszatérést jelentett az együttes korábbi zenei világához, ahol a thrash metal dominált. Az albumot a stamfordi Ambient stúdióban rögzítették április–május hónapokban, és az anyag producere maga a zenekar volt. A W.F.O. volt az utolsó Overkill-album, amely az Atlantic Records kiadásában jelent meg. A lemez nem vert nagy hullámokat, a Billboard Heatseekers listáján a 9. helyet érték el vele. Az anyagot az olyan thrash dalok uralják, mint a nyitó Where It Hurts, a száguldó Fast Junkie vagy Supersonic Hate. Kimértebb tempók egyedül az album végén hallhatók, az európai rajongóknak ajánlott, himnikus Bastard Nation és a fenyegető hangulatú Gasoline Dream dalokban találhatók. A R.I.P. (Undone) című instrumentális dalt a Savatage-gitáros Criss Oliva emlékének ajánlották, aki nem sokkal korábban, 1993 októberében hunyt el autóbalesetben. A W.F.O. európai turnéján a Jag Panzer kísérte az Overkillt. Hozzájuk csatlakozott harmadikként az észak-amerikai koncerteken a Massacre. Az 1995. január 28-ai fellépést a clevelandi Agora Theaterben rögzítették, és még az év májusában dupla koncertalbum formájában kiadták Wrecking Your Neck címmel. A limitált első széria bónuszként tartalmazta az 1984-es Overkill minialbum újrakiadását is egy külön harmadik lemezen. Ez a koncertfelvétel volt a Gant–Cannavino-páros utolsó kiadványa az Overkill soraiban. Merritt Gant a családjával szeretett volna több időt tölteni, Rob Cannavino pedig a motorversenyzésért adta föl a zenészéletet. ### Comeau/Marino (1995–1999) A távozó gitárosok helyét Joe Comeau és Sebastian Marino vette át. Comeau korábban a stamfordi Liege Lord együttes énekeseként vált ismertté, Marino pedig az Overkillhez történő csatlakozását megelőző hat évben a kanadai Anvilben játszott. De nem csak a tagság változott. A zenekar, pontosabban a két alapító tag, Blitz és D. D. Verni saját kezébe vette a menedzselési feladatokat. Mivel az Atlantic Records nem újította meg a lejáró lemezszerződésüket, így kiadót is kellett találni. Már a Wrecking Your Neck koncertlemezt is a német Edel Musichoz tartozó Concrete adta ki Európában, míg Amerikában a CMC Records lett a partnerük. A következő stúdióalbum felvételei 1995 szeptemberében és októberében zajlottak a stamfordi Carriage House stúdióban. A lemez producere maga az együttes volt, a keverést pedig a Judas Priest Painkiller albumán is dolgozó Chris Tsangarides végezte. A The Killing Kind című album 1996 márciusában jelent meg, és vele az Overkill modernizálni tudta zenéjét. A thrash metal, a groove metal és a hardcore elemei keverednek a dalokban az 1990-es évek underground metaltrendjének megfelelően (lásd Machine Head). A vokálmunka is izgalmasabb lett azzal, hogy Blitz mögött Joe Comeau erősítette a kórust. Az albumot a kritika és a közönség nagy része is jól fogadta. Európában két turnét is tudott csinálni a zenekar. Az első körben az Accusser és a Megora voltak az előzenekarok, a novemberi második menetben pedig az Anvil és a német Stahlhammer társaságában járták végig az európai klubokat. 1996 októberében, majd tíz évvel az eredeti megjelenés után, újra kiadták a !!!Fuck You!!! minialbumot, megtoldva egy Black Sabbath-dal és az E.vil N.ever D.ies 1990-es koncertfelvételével, valamint az 1984-es Overkill EP négy dalával. Másfél évvel a The Killing Kind után érkezett meg az új Overkill-stúdióalbum. 1997 június–júliusában rögzítették a lemezt a Carriage House stúdióban Andy Katz hangmérnökkel. A producer újra az együttes maga volt, a felvétel mixelésére pedig ezúttal a többek között Carcass, Fear Factory és Machine Head lemezekkel nevet szerzett Colin Richardsont kérték fel. A szeptemberben megjelent From the Underground and Below dalai az előző album stílusát és erősségeit vitték tovább. A lemezre felkerült az első Overkill-lírai is a Promises képében, ami egy elveszített barátról szól. Ezzel az albummal az Overkill újra visszakerült az eladási listákra Amerikában. A Billboard Heatseekers listáján a 34. helyet szerezték meg. Európában a lemezt már nem az Edel Music, hanem az SPV kiadócsoporthoz tartozó, szintén német Steamhammer gondozta. Az európai koncertkörúton az amerikai Nevermore, a német Angel Dust és a svéd Nocturnal Rites kísérték az együttest. A turné keretében 1998. június 11-én első alkalommal lépett fel Magyarországon az Overkill. Az album amerikai turnéját azonban félbe kellett szakítani, mikor kiderült, hogy az énekes Blitz szervezetében egyfajta bőrrákot, pikkelyes sejt karcinómát diagnosztizáltak. A műtét utáni kezelést nem töltötte tétlenül az énekes és a zenekar sem, elkezdtek új dalokon dolgozni. A lemez felvételei 1998. november–decemberben zajlottak Andy Katz társproducerkedésével a Carriage House Studiosban. Két dalban is vokálozik Blitz húga, Mary Ellsworth. A Necroshine címet kapott album 1999. februári megjelenésekor Sebastian Marino gitáros már nem volt az Overkill tagja, helyét Dave Linsk vette át. Linsk korábban a New Jersey-i Anger On Angerben zenélt, illetve 1996-ban Tim Mallare dobossal együtt szerepelt Gary Meskil (Pro-Pain énekes, basszusgitáros) Fa-Q elnevezésű projektjében. A tizedik Overkill-stúdióalbum felkerült a Billboard Heatseekers listájára a 37. helyen. A Necroshine turnéja az Egyesült Államokban kezdődött március végén, a nyarat európai fesztiválfellépésekkel töltötte az Overkill, majd szeptember végétől egy hónapon át újra az USA-ban koncerteztek. Az európai klubturné már 2000 januárjának utolsó napjaiban indult a kanadai Annihilator és a német Dew-Scented társaságában. Még 1999 októberében megjelent egy csupa feldolgozást tartalmazó album Coverkill címmel (a lemez címe egy szójáték az angol cover, azaz „feldolgozás” szó és a zenekar nevének összeolvasztásával). A lemezre kerül 12 dal háromnegyedét az aktuális felállás rögzítette Andy Katz vezényletével, de vannak korábbról, még az 1988-as Under the Influence idejéből származó felvételek is. A feldolgozott dalok és előadóik jól tükrözik az Overkill hatásait: a punk rock vonalról a Sex Pistols, a Ramones és a Dead Boys egy-egy dala került lemezre, a heavy metal klasszikusok közül pedig többek között a Black Sabbath (rögtön három számmal), a Motörhead, a KISS, a Judas Priest dalaiból válogattak. A legnagyobb meglepetés talán a Jethro Tull Hymn 43 című dalának felbukkanása. A Coverkill album volt Joe Comeau gitáros utolsó hivatalos kiadványa az Overkill tagjaként. Comeau-t az Annihilator csábította el a közös turnét követően, hogy az együttes frontembere legyen (2003-ig két stúdió- és egy koncertalbumon énekelt az Annihilatorban). ### Linsk/Tailer (2000–2003) Joe Comeau gitáros távozása után az Overkill úgy döntött, hogy egyelőre nem vesz be állandó másodgitárost Dave Linsk mellé, így 1990 óta most először újra négytagú lett az együttes. Ebben a felállásban kezdtek neki 2000 júniusában a következő stúdióalbum felvételeinek a Carriage House-ban. A producer ezúttal maga a zenekar volt, a lemez keverését pedig Colin Richardsonra bízták, aki már három évvel korábban, a Killing Kind albumon is segítette az Overkillt. Az új nagylemez októberben jelent meg Bloodletting címmel. Az első héten mindössze 2450 példány kelt el belőle az USA-ban, és ezzel a Billboard Heatseekers listáján a 77. helyen nyitott az album. Novemberben Németországban indult a lemezbemutató turné, ahol Rob Halford szólócsapatának voltak az előzenekara. A turnéra beugróként visszatért Joe Comeau. Egy másik beugrásra is szükség volt, amikor D. D. Verni a turné közben hazautazott az Egyesült Államokba, hogy gyermeke születésénél várandós felesége mellett lehessen. A helyére Derek „The Skull” Tailer állt be, aki korábban Dee Snider (Twisted Sister énekes) Sick Mutha Fuckers nevű szólózenekarában játszott. A 2001-es nyári fesztiválszezonra az Overkill ismét Európába érkezett, és augusztus 6-án felléptek a Sziget Fesztiválon is Budapesten. 2001-ben az Overkill felvette az Under the Blade című dalt egy Twisted Sister tribute-lemezhez, ami a Koch Records gondozásában jelent meg. A tervek szerint 2001 novemberében az Egyesült Államok keleti partján koncertezett volna az Overkill a Nevermore és a Scar Culture társaságában, de a fellépések elmaradtak a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások okozta félelmek miatt. Helyette inkább hazai pályán, Brooklynban, a L’Amourban adtak két koncertet. 2002\. március 23-án a Paramount Theaterben, Asbury Park városában, New Jersey államban lépett fel a Blitz–Verni–Linsk–Tailer–Mallare-felállású Overkill (Tailer itt már ritmusgitárosként). A koncertről videófelvétel készült, ami pontosan fél évvel később Wrecking Everything – An Evening in Asbury Park címmel jelent meg DVD-n és VHS-en. A Wrecking Everything... volt az Overkill első hivatalos videofilmje. A koncert felvétele mellett helyet kapott még a videón a zenekar történetét feldolgozó, Batmen: The Return című, másfél órás dokumentumfilm is. A koncert hanganyagából összeállított Wrecking Everything – Live koncertalbumot már júniusban kiadták a Blaze Bayleyvel közös nyári Európa-turnéra időzítve, de mindössze csak 13 dalt tartalmaz, igaz, egyik sem szerepelt az 1995-ös dupla koncertanyagon. Az európai turné utolsó állomásán, június 27-én Nürnbergben, a koncert kezdete után 30 perccel Blitz összeesett a színpadon és kórházba kellett szállítani. Mint kiderült, kisebb szélütés érte. Szerencsére pár hét pihenésen kívül komolyabb kezelésre nem volt szükség. 2002-ben két válogatásalbum is megjelent az Overkill munkásságából. Amerikában a Sanctuary Records Then and Now válogatássorozatában, a Sanctuary csoporthoz tartozó CMC kiadónál 1995 és 2000 között megjelent Overkill-albumokból állítottak össze egy CD-re valót. Ennél sokkal átfogóbb visszatekintést nyújt az együttes európai lemezkiadójánál, a Steamhammernél megjelent Hello from the Gutter című dupla album, habár a korai klasszikusok többsége itt is csak koncertverzióban került lemezre, mivel az eredeti stúdiófelvételek kiadási jogaival az Atlantic Records rendelkezik. 2002 szeptemberében egy új stúdióalbum munkálatainak látott neki az immár hivatalosan is újra öttagú Overkill. Korábban csak a dalírási, demózási szakaszban használták a basszusgitáros D. D. Verni saját stúdióját, a Gear Recording stúdiót, most viszont úgy döntöttek, hogy a következő lemezt teljes egészében itt veszik fel. Colin Richardson ezúttal már nem csak a keverést vállalta, hanem az első naptól kezdve producerként is irányította az album munkálatait. A 2003. március 25-én megjelent tizenharmadik Overkill-album a Killbox 13 címet kapta. A nagylemezt az előző évi koncertanyagot is gondozó, amerikai székhelyű Spitfire Records adta ki az USA-ban és Európában is. A Killbox 13 a független kiadású albumok Billboard-listáján (Top Independent Albums) a 31. helyet érte el. A nyári európai fesztiválturné után szeptembertől az Egyesült Államokban koncertezett az együttes, majd novemberben újra Európa felé vették az irányt a Seven Witches és a belga After All zenekarok támogatásával. ### Mallare/Lipnicki (2004–2008) 2004 őszéig az Overkill visszavonult a nyilvánosságtól, szeptemberben azonban Japánban koncerteztek a Thrash Domination fesztiválon a Death Angel, a Testament és a Flotsam and Jetsam társaságában. Október elején két albumra szóló lemezszerződést írtak alá a svéd Regain Recordsszal az európai és japán kiadásra. Még ebben a hónapban neki is láttak a következő albumnak. Az előző lemezhez hasonlóan a felvételek ezúttal is D. D. Verni stúdiójában, a Gear Recordingban zajlottak, ám most Colin Richardson hangmérnök-producer nélkül. Verni és Ellsworth úgy döntött, hogy a teljes produkciós munkát ők maguk végzik. Az eredmény nem lett tökéletes, a ReliXIV címen 2005 márciusában megjelent tizennegyedik (XIV.) Overkill-album hangzása elmarad elődjétől. Április hónapban az Egyesült Államokban kezdődött a lemezbemutató turné, ami májusban Európában folytatódott. Az európai körút indulása előtt pár nappal jelentették be, hogy Tim Mallare dobos nem tart a csapattal, és 13 év tagság után kilép az Overkillből. Helyére az ex-Hades ütős Ron Lipnicki került. A nyári európai metalfesztiválok után szeptemberre újabb amerikai turnét szervezett a zenekar. A Rita hurrikán pusztítása miatt a houstoni és Corpus Christi-i koncertek elmaradtak. 2006 februárjában következett az amerikai turné harmadik szakasza, ahol a Pronggal közösen léptek színpadra esténként. A tervek szerint ezután nekiláttak az újabb Overkill-stúdióalbum megírásának és feldemózásának, a tényleges lemezfelvételt azonban későbbre halasztották, mert a zenekar bekerült az amerikai Gigantour utazó metalfesztivál 2006-os kiadására a második színpad főzenekaraként. A szeptember–októberben zajló turnén rajtuk kívül a főszervező Dave Mustaine csapata, a Megadeth, valamint a Lamb of God, az Opeth, az Arch Enemy és az Into Eternity volt még a résztvevő. A fesztiválról 2008 áprilisában jelent meg egy válogatás DVD két Overkill-dallal. Az előző évi Wacken-fesztiválról 2006 októberében kiadott dupla koncert DVD-n (Armageddon Over Wacken – Live 2005) szintén két dallal és egy interjúval szerepel az Overkill. 2007 januárjában még mindig a ReliXIV albummal turnézott a zenekar az USA-ban, de már túl voltak egy októbertől decemberig tartó két hónapos stúdiózáson a Gear Recordingban. A következő stúdiós időszakra 2007. május–júniusban került sor, ekkor kötöttek új lemezszerződést a Bodog Music kiadóval, ami az Overkill legelső albumát is kiadó Jon Zazula (Megaforce) irányított. A lemez végül 2007. október 9-én jelent meg Immortalis címmel. Ez volt Ron Lipnicki első stúdiós szereplése az Overkillel. A limitált kiadáshoz rögzítették az évi Wacken-fellépésüket, amit bónusz DVD-ként csomagoltak az új album mellé. Az album Skull and Bones című dalához, amiben a Lamb of God-énekes Randy Blythe is vendégszerepelt, videóklipet forgattak. Az album másik érdekessége a záró Overkill V... The Brand című dal, ami az Overkill első négy lemezén végigvonuló Overkill-sorozat egy újabb darabja, 18 év után. Az album a Billboard Heatseekers listáján a 9. helyig jutott, míg a független kiadású albumok listáján (Top Independent Albums) a 33. helyet érte el. A megjelenés hetében 2800 példány fogyott az Immortalisból az Egyesült Államokban, az amerikai turné pedig már a megjelenés előtti napokban elindult a The Agonist előzenekari közreműködésével. Novemberben és decemberben már az Overkill játszott előzenekarként a Motörheaddel közös német turnén. 2008 márciusában főzenekarként járta végig Európa klubjait az Overkill az ausztrál Mortal Sin és a német Drone támogatásával, majd augusztusban következtek a szokásos fesztiválfellépések. A második amerikai körre szeptember–októberben került sor, ahol két fiatal amerikai thrash metal együttes, a Toxic Holocaust és a Warbringer volt az előzenekar. Közben az eredetileg az Immortalis limitált kiadásával megjelent Live At Wacken koncert DVD-t önállóan is kiadták, de a fesztivál 2007-es hivatalos válogatás DVD-jén is szerepelt az Overkill három dallal. ### Nuclear Blast: Új aranykor (2009–2014) 2009 februárjában Killfest elnevezéssel az Overkill és az Exodus együtt turnézott Európában az északír Gama Bomb és a veterán brazil Tortured Squad előzenekarkodásával. A turnén eredetileg a Metal Church is részt vett volna, de ők visszaléptek. Júliustól szeptemberig már az új albumon dolgozott az együttes a Gear Recordingsban. A keverésre Peter Tägtgrent kérték fel, aki nem csak zenekaraival (Hypocrisy, PAIN), hanem hangmérnökként is hírnevet szerzett magának saját, The Abyss nevű stúdiójával. Október végén jelentették be, hogy az együttes Európára szóló szerződést kötött a legnagyobb független metalkiadóval, a Nuclear Blasttal. Pár nappal később az amerikai szerződést is bejelentették, amit az E1 Music lemezkiadóval (korábbi nevén Koch Records) írtak alá. Az Ironbound címre keresztelt album 2010 elején jelent meg, és újra a figyelem középpontjába került vele az Overkill. Az első heti lemezeladások meghaladták a négyezer példányt, és 17 év után újra felkerült egy Overkill-album a Billboard 200-as listára, a Heatseekers-listán pedig egészen a 4. helyig jutott, és még a Top Hard Rock Albums listára is felkerült. Az albumot a kritika és a rajongók is nagy lelkesedéssel fogadták. Az Ironbound nem újította meg a műfajt, de a klasszikus thrash metalt lehengerlően friss energiával tálalják a lemezen. Több kritikus is az Overkill egyik, ha nem a legjobb albumának titulálta. A svéd Close-Up magazin évvégi szerkesztőségi Top20-as listáján 14. lett az Ironbound, míg a clevelandi WJCU rádió Metal on Metal című műsorának hallgatói az év 2. legjobb albumának szavazták meg az albumot. A lemezt a Bring Me the Night dallal vezették föl. A februári lemezmegjelenéssel egyidőben startolt a Killfest 2010 turné egy hónapos európai szakasza, ahol a Suicide Angels, a Savage Messiah és a német Cripper kísérte az Overkillt. Március közepén pár dél-amerikai dátum következett, majd április 1-jétől már az USA-ban koncertezett a zenekar a lengyel Vader, a holland God Dethroned, a brit Evile, az amerikai Warbringer és Woe Of Tyrants társaságában. Az amerika turné záró akkordja május 1-jén a New York-i Nokia Theaterben megtartott, az első Overkill-album megjelenésének 25 éves jubileumát ünneplő koncert volt, amit még a Time Square-en zajló bombariadó sem tudott megszakítani. Szeptemberben az Exodusszal Japánban, a Mortal Sinnel pedig – a zenekar történetében először – Ausztráliában koncertezett az Overkill. Novemberben következett az amerikai Killfest turné második szakasza a Forbidden, az Evile, a Gama Bomb és a Bonded By Blood támogatásával. Még októberben újra kiadták az Egyesült Államokban a 2007-es Immortalis című Overkill-albumot, kiegészítve három korábbi daluk addig kiadatlan koncertfelvételével, illetve a Live at Wacken Open Air 2007 koncert DVD-vel. 2011 márciusában folytatódott a Killfest Tour egy újabb, európai szakasszal, ahol a Destruction, a Heathen és a belga After All zenekarok társultak az Overkillel. A turnénak magyar állomása is volt, március 11-én Budapesten léptek fel az együttesek a Petőfi Csarnokban. Augusztusban jelent meg az előző évi Wacken fesztivál hivatalos válogatásalbuma, amelynek bónusz blu-ray 3D videolemezén szerepelnek a The Green and Black dal előadásával. 2011 szeptemberében stúdióba vonult az együttes, hogy megírják és rögzítsék következő nagylemezük dalait. A lemezfelvétel és az utómunkálatok egészen a következő év februárjáig folytak a Gear Recording stúdióban. Közvetlenül a lemezfelvételt követően az Overkill is részt vett az évente megrendezésre kerülő 70000 Tons of Metal elnevezésű egyhetes utazó fesztiválon, amit egy Miamiból induló tengerjáró hajó fedélzetén tartanak. Mivel Ron Lipnicki a csuklóját törte, így beugró dobossal, az ex-Pissing Razors ütős Eddy Garciaval léptek fel. Az új albumról elsőként az Electric Rattlesnake című dalt tették elérhetővé az interneten február végén, amire aztán videóklipet is forgattak. A Wish You Were Dead lett az album második kislemezes dala, ami egy héttel a nagylemez kiadása előtt jelent meg online. Az album végül 2012. március 30-án jelent meg The Electric Age címmel, és az első héten rögtön 6500 példányban kelt el Amerikában, amivel az együttes a Billboard 200 lemezeladási listán a 77. helyet érte el (az együttes történetében először bekerülve a legjobb 100 közé), a Billboard Top Hard Rock Albums listáján pedig a 7. lett a lemez. A lemezbemutató turné első szakasza áprilisban és májusban az Egyesült Államokban zajlott olyan zenekarokkal együtt, mint az amerikai God Forbid és Diamond Plate, valamint a német Suidakra. A nyári fesztiválfellépések után októberben indult az európai Killfest 2012 Tour. A mozgalmas esztendő zárásaként a clevelandi WJCU rádió Metal on Metal című műsorának hallgatói az évvégi szavazáson az év második legjobb albumának választották meg a The Electric Age albumot, az Accept az évi lemeze mögött. 2013 a Testamenttel közös, egy hónapig tartó Dark Roots of Thrash elnevezésű amerikai turnéval vette kezdetét, amihez a két zenekar kortársának számító, bár kevésbé sikeres Flotsam and Jetsam is csatlakozott. A turné felénél azonban Blitz tüdőgyulladása miatt az Overkillnek le kellett mondania a hátra lévő fellépéseit. Áprilisban az újabb európai turnéval egy időben a Nuclear Blast kiadta a The Electric Age album „Tour Edition” változatát egy négyszámos bónusz CD-vel, ami a 2010-es ausztrál turnén rögzített koncertfelvételeket tartalmazott. A koncertminialbumot Live from Oz címmel színezett bakeliten is kiadták a Lemezboltok Napja tiszteletére. Augusztusban megjelent az előző évi Wacken-fesztivált dokumentáló videóválogatás, amelyen az Overkill három dallal is szerepel. A nyári fesztiválfellépések lecsengésével, augusztus végén jelentették be, hogy a következő hónaptól újra stúdióban dolgozik az Overkill, hogy elkészítse következő nagylemezét. Ezt mindössze egyetlen koncert erejéig szakították meg, amikor San Bernardinóban az Iron Maiden előtt léptek fel a Megadeth, az Anthrax, a Testament és a Sabaton társaságában. Novemberben egy európai thrash-legendával, a Kreatorral indult amerikai turnéra az együttes. A Legends of Thrash turné keleti parti állomásain az Overkill volt a főzenekar, míg a nyugati parti városokban a Kreator zárta az estéket. A koncertsorozat állandó előzenekara a Warbringer volt. A turné végeztével az Overkill visszavonult a stúdióba, hogy a már felvett zenéhez az éneksávokat is rögzítsék. Január elején bejelentették, hogy az új album eredetileg márciusra tervezett megjelenését júliusra halasztják, hogy csiszoljanak még a dalokon. Ezzel együtt a márciusra már lekötött európai dátumokat is törölték a brit koncertek kivételével. Májusban videóklipet forgatott a zenekar két új dalhoz, és bejelentették, hogy a késő őszre tervezett európai lemezbemutató turnén a szintén veterán Prong mellett a svéd Enforcer és az amerikai prog-power Darkology voltak az Overkill partnerei. A White Devil Armory címre keresztelt tizennyolcadik Overkill-stúdióalbum végül 2014. július 18-án jelent meg. A lemez felvezetéseként július 1-jén bemutatták az Armorist című dalhoz készült videóklipet, majd a megjelenés hetében a Bitter Pill videója is a közönség elé került. A White Devil Armory folytatta az előző két album sikerszériáját. Az ismét emelkedő eladási számoknak köszönhetően a Billboard 200-as listán a 31. helyet szerezték meg az első héten eladott 8400 hanghordozóval, ami a zenekar történetének legjobb eredménye a listán. A Billboard Top Hard Rock Albums listáján a 3. helyig jutott a lemez, míg a független kiadású albumokat listázó Top Independent Albums listán az 5. lett. A lemezbemutató turné szeptemberben indult az USA-ban, majd októbertől már európai koncertek következtek. November elején a következő évi turnédátumokkal együtt jelentették be, hogy 2015. március 13-án a Sanctuary társaságában újra fellép Budapesten az Overkill. ### Doboskeringő: Lipnicki, Garcia, Bittner (2015–napjainkig) 2015\. március végén jelentették be, hogy az addig csak Európára érvényes lemezszerződést a Nuclear Blast kiadóval az egész világra kiterjesztik. Ennek eredményeként szeptemberben megjelent egy 13 lemezes boxset HistoriKill címmel, amely az 1995 és 2007 között kiadott albumokat öleli fel egy kiadatlan demófelvételeket tartalmazó bónusz CD-vel kiegészítve. Ugyanebben a hónapban indult el a Symphony X zenekarral közös USA turné. Az észak-amerikai turnét követő időszakot az új album megírásával töltötte az együttes. 2016 tavaszán újra Nyugat-Európában koncerteztek, de a családi okok miatt az Egyesült Államokban maradt Ron Lipnicki dobost Eddy Garcia (Pissing Razors) helyettesítette. Az európai dátumok közül április 16-án Oberhausenben különleges műsorral lépett színpadra az Overkill, ugyanis teljes egészében eljátszották az 1985-ös Feel the Fire és az 1991-es Horrorscope albumok dalait. A koncertről filmfelvétel is készült egy későbbi DVD-kiadvány számára. A tervek szerint június közepén Oroszországban játszottak volna az Onslaught társaságában egy-egy koncertet Szentpéterváron és Moszkvában, de az utazás végül elmaradt. A sludge metal legenda Crowbar zenekarral közös novemberi Európa-turnét viszont gond nélkül végigcsinálták, bár három estén Dave Linsk helyén a Grip Inc. gitárosa, Waldemar Sorychta lépett velük színpadra. A turnén, melynek dátumai között november 17-én Budapest is szerepelt, előzenekarként az izraeli Shredhead és az ausztrál Desecrator kísérte őket. Még augusztusban jelentették be, hogy novemberben az Overkill új albuma is boltokba kerül, de egy hónappal később a The Grinding Wheel címet kapott nagylemez megjelenését a következő év februárjára tolták. Ezzel együtt november 4-én kiadták az albumról az Our Finest Hour dalt kislemezen, melyet az európai koncerteken a műsorba is beillesztettek. December 21-én jelent meg a második kislemezdal, a Mean, Green, Killing Machine, majd az album megjelenése előtt egy héttel kiadták a Goddamn Trouble kislemezt és a hozzá készült videóklipet. A The Grinding Wheel album február 10-én jelent meg. Ezzel egy időben indult a Nile zenekarral közös február-márciusi amerikai turnéjuk. Ahogy az európai, úgy az amerikai koncerteken is újra Eddy Garcia helyettesítette a nagylemezt feldoboló Ron Lipnickit. A Billboard 200-as lemezeladási listán az album rosszabbul teljesített, mint elődje, csak a 69. helyig jutott. A Top Hard Rock Albums listán viszont egyenesen a 2. pozíciót szerezte meg, a független kiadású lemezek rangsorában (Top Independent Albums) pedig a 4. lett a megjelenés hetében. Az európai listákon egyedül Németországban sikerült a Top10-be kerülnie új albumával az Overkillnek. A The Grinding Wheel nagylemez kevésbé lett direkt, mint az előző három album, több a hosszú, epikus és különböző stílusokat variáló dal a lemezen. Március közepén a hatperces Shine On című daluk klipjét mutatták be. Májusban bejelentették, hogy az Overkill új dobosa Jason Bittner (ex-Shadows Fall, Flotsam and Jetsam) lett. Júniusban az együttes bepótolta az egy évvel korábban elmaradt ukrajnai és oroszországi koncertjeit, augusztusban pedig a metalfesztiválok színpadain léptek fel szerte Európában. Szeptember 8-án indult az Overkill és Crowbar nevével fémjelzett Metal Alliance Tour az Egyesült Államokban. A két főzenekarhoz a már ismertebb Havok és a feltörekvő Black Fast thrash metal együttesek csatlakoztak, illetve ötödikként a korábbi Five Finger Death Punch és Skinlab tagokból álló, első lemezes Invidia. November végétől két héten át az MTV Headbangers’ Ball Tour 2017 elnevezésű turné keretében újra Európában játszott az Overkill az Insomnium, a Deserted Fear, és a Sepultura klasszikus Roots című albumát felelevenítő Cavalera-testvérek társaságában. 2018\. február 28-án startolt el az Overkill ausztráliai mini-turnéja. Először 2010-ben koncerteztek ezen a földrészen, és nyolc év után tértek vissza egy rövid, de feszes körútra. Öt nap alatt öt nagyvárosban léptek fel, mindenhol helyi előzenekarok támogatásával. Májusban megjelent a Live in Overhausen című koncertanyag, amit két évvel korábban rögzítettek a németországi Oberhausenben, ahol teljes egészében eljátszották a Feel the Fire és a Horrorscope lemezeket. Június 1-jén megkezdődtek a következő stúdióalbum munkálatai, melynek megjelenését 2019 februárjára tervezik, 2018. júliusában a nagyobb európai rockfesztiválokon játszott az Overkill, köztük július 10-én a Rockmaraton fesztiválon Dunaújvárosban. Ősszel visszatért a zenekar a stúdióba, hogy befejezze a munkálatokat a The Wings of War című következő Overkill stúdióalbumon. December közepén jelent meg az első dal Last Man Standing címmel az új nagylemezről, ezt követte 2019 januárjában a Head of a Pin másodikként, majd az album megjelenésének napján, február 22-én, az Overkill szülőhazájáról, New Jersey-ről írt Welcome to the Garden State klipje. Az új album még nagyobb visszaesést produkált Amerikában a Billboard lemezeladási listán, mint az előző anyag. Csak a 158. helyig jutott a The Wings Of War. Európában viszont, főleg a német nyelvterületeken, jobban teljesített az eladási listákon az Overkill, mint két évvel korábban. Márciustól elindult a lemezbemutató turné Európában a szintén veterán Destruction és Flotsam and Jetsam thrash metal együttesek, valamint az ausztrál Meshiaak társaságában. A 2019-es tavaszi Európa-turné menetrendje szerint március 11-én ismét Magyarországra látogatott a zenekar egy önálló klubkoncert keretében. Április-májusban már az amerikai nagyvárosokban lépett fel az Overkill a Death Angel és a korábbi Megadeth zenészek által alapított Act of Defiance társaságában. 2019 nyarán Blitz egy közös mellékprojektet hozott létre Mike Portnoy dobossal (Sons of Apollo, ex-Dream Theater), Phil Demmel gitárossal (Vio-lence, ex-Machine Head) és Mark Menghi basszusgitárossal, melyben klasszikus amerikai rockzenekarok dalait dolgozzák át metal stílusban. Októberben az Overkill is részt vett a Dave Mustaine Megadeth-frontember által szervezett MegaCruise elnevezésű hatnapos metalzenei fesztiválon, melyet egy tengerjáróhajó fedélzetén rendeztek. Decemberben jelentették be a Wings Over USA lemezbemutató turné második szakaszát az Exhorder és a Hydraform társaságában. A háromhetes koncertsorozat 2020. február végén startolt a kaliforniai Anaheimben és a New Jersey-i Montclairben fejeződött be, ahol a Billy Milano vezette M.O.D. és a Demolition Hammer zenekarok is felléptek. A turné éppen befejeződött, amikor a Covid19-pandémia miatt világszerte korlátozásokat vezettek be a zenés tömegrendezvényekre, és az előadók arra kényszerültek, hogy sorra lemondják meghirdetett koncertjeiket. 2020\. szeptemberében jelentette be a zenekar, hogy megkezdi következő nagylemeze felvételeit. Az újabb korlátozások miatt azonban a felvételek elhúzódtak, és 2021. augusztusában sem készült még el az album. Végül 2022 decemberében hozták nyilvánosságra az Overkill 20. stúdióalbumának címét és megjelenésének időpontját. A 2023 tavaszán érkező Scorched című nagylemezről a németországi Ruhrport Metal Meeting elnevezésű fesztiválon mutatták be az első dalt, a Wicked Place-t. ## Tagok ### Jelenlegi tagok - Bobby „Blitz” Ellsworth – ének (1980–napjainkig) - D. D. Verni – basszusgitár, háttérvokál (1980–napjainkig) - Dave Linsk – szólógitár, háttérvokál (1999–napjainkig) - Derek „The Skull” Tailer – ritmusgitár, háttérvokál (2002–napjainkig) - Jason Bittner – dobok (2017–napjainkig) ### Korábbi tagok Gitárosok - Robert Pisarek (1980) - Dan Spitz (1980–1981) - Anthony Ammendolo (1980–1981) - Rich Conte (1981–1982) - Mike Sherry (1981–1982) - Bobby Gustafson (1983–1990) - Rob Cannavino (1991–1995) - Merritt Gant (1991–1995) - Joe Comeau (1995–1999) - Sebastian Marino (1995–1998) Dobosok - Rat Skates (1980–1987) - Robert „Sid” Falck (1988–1992) - Tim Mallare (1992–2005) - Ron Lipnicki (2005–2017) ### Vendégzenészek - Mark Archibole – dobok (1987) - Mike Portnoy – dobok (2006) - Eddy Garcia – dobok (2012, 2016) - Waldemar Sorychta – gitár (2016. november) ## Diszkográfia - 1985 – Feel the Fire - 1987 – Taking Over - 1988 – Under the Influence - 1989 – The Years of Decay - 1991 – Horrorscope - 1993 – I Hear Black - 1994 – W.F.O. - 1996 – The Killing Kind - 1997 – From the Underground and Below - 1999 – Necroshine - 2000 – Bloodletting - 2003 – Killbox 13 - 2005 – ReliXIV - 2007 – Immortalis - 2010 – Ironbound - 2012 – The Electric Age - 2014 – White Devil Armory - 2017 – The Grinding Wheel - 2019 – The Wings of War - 2023 – Scorched ## Turnék - Feel The Fire Tour (1985–1986) - Taking Over Tour (1987) - Under the Influence Tour (1988-1989) - The Years of Decay Tour (1989-1990) - Horrorscope Tour (1991) - World of Hurt Tour (1993) - W.F.O. Tour (1994) - The Killing Kind Tour (1996) - From the Underground and Below Tour (1998) - Necroshine Tour (1999-2000) - Bloodletting Tour (2000, 2002) - TourBox 13 (2003) - Thrash Domination '04 (2004) - ReliXIV Tour (2005-2007) - Gigantour 2006 - Immortalis Tour (2007-2008) - Killfest Tour 2009 - Killfest Tour 2010 - Killfest Tour 2011 - The Electric Age Tour (2012-2013) - Killfest Tour 2012 - Dark Roots of Thrash Tour (2013) - Legends of Thrash Tour (2013) - White Devil Armory Tour (2014-2016) - The Grinding Wheel Tour (2016-2017) - Metal Alliance Tour (2017) - MTV Headbangers' Ball Tour (2017) - Australian Tour (2018) - Killfest Tour 2019 - Wings Over The USA (2019) ### Magyarországi koncertek - 1998\. június 11. Budapest, E-Klub - 2001\. augusztus 6. Budapest, Sziget-fesztivál - 2011\. március 11. Budapest, Petőfi Csarnok - 2013\. július 28. Balatonszemes, Rock Beach Fesztivál - 2015\. március 13. Budapest, Club 202 - 2016\. november 17. Budapest, Barba Negra - 2018\. július 10. Dunaújváros, Rockmaraton Fesztivál - 2019\. március 11. Budapest, Barba Negra ## Mellékprojektek - The Bronx Casket Co. – D. D. Verni gothic metal zenekara, ami 1998 óta működik az Overkill mellett. - Speed Kill Hate – 2002-ben alakult thrash metal zenekar Dave Linsk és Derek Tailer gitárosok, valamint Tim Mallare dobos részvételével. 2006-ig működött ebben a felállásban. Azóta csak Linsk tagja. - The Cursed – Dan Lorenzo (Hades, ex-Non-Fiction) gitáros és Bobby „Blitz” Ellsworth közös doom metal projektje 2006-ban. - BPMD – Bobby Blitz Ellsworth énekes, Mike Portnoy dobos (Sons of Apollo, ex-Dream Theater), Phil Demmel gitáros (Vio-lence, ex-Machine Head) és Mark Menghi basszusgitáros 2019 nyarán alakult közös projektje, melyben klasszikus amerikai rockzenekarok dalait játsszák metal stílusban.
13,451
Hold
26,925,956
null
[ "Hold", "Szférikus csillagászat" ]
A Hold a Föld egyetlen holdja, a Naprendszer egyik óriásholdja. A Földtől mért átlagos távolsága kilométer, ami nagyjából a Föld átmérőjének 30-szorosa – más mértékegységekben 0,002 CsE vagy 1,3 fénymásodperc (a Nap visszaverődő fénye 1,3 másodperc alatt jut el róla a földi megfigyelőhöz). Átmérője 3476 kilométer, ami hozzávetőleg negyede a Földének. Ezzel a Hold a Naprendszer ötödik legnagyobb holdja a Jupiter három holdja, a Ganymedes, a Callisto és az Io, valamint a Szaturnusz Titan holdja után. A felszíni nehézségi gyorsulás (és így a testek súlya) körülbelül hatoda a földinek, így a rajta járó űrhajósok a 80–90 kg-os űrruhában is könnyedén mozogtak, ugráltak. A Holdnak nincsen számottevő légköre, rendkívül ritka atmoszférájának teljes tömege , aminek felszíni sűrűsége 2·10<sup>5</sup> részecske/cm3. A Föld szabályosan ismétlődő takarása miatt néhány napig a napszél nem éri el a Holdat, ekkor a Föld külső légkörében lévő oxigénionok a Hold felszínére juthatnak. Égboltja a sűrű légkör hiánya miatt teljesen fekete nappal is. Az űrkutatásban a Hold elsősorban a légkör hiánya miatt nem alkalmas a marsi viszonyokhoz adaptálható technológia kidolgozására. Kötött keringése miatt mindig ugyanaz az oldala fordul a Föld felé és az innenső oldalán álló holdi megfigyelő (például az Apollo űrhajósai) számára a Föld mindig ugyanott látszik állni az égen (persze bolygónk ugyanúgy fázisokat mutatva elfogy és megtelik, mint a földi égen is a Hold). A Holdról azonban a Földnek nem mindig ugyanaz az oldala látszik. A Hold különleges helyet foglal el az emberiség kultúrtörténetében. Az őskor és az ókor vallásaiban istennek tekintették. Az európai kultúra legismertebb holdistensége a görög Szeléné és római megfelelője, Luna istennő, de az egyiptomiak Honszu istenétől a maják Ixchelén át az észak-amerikai navahók Yoołgai asdząąn istennőjéig még tucatnyi kultúrában tisztelték istenként. A Hold az első olyan égitest, amelyet nemcsak passzívan (szabad szemmel, illetve távcsővel) figyeltek meg, hanem rádióhullámok rásugárzásával is vizsgálták. 1946-ban az Egyesült Államokban és Magyarországon sikerült kimutatni a radarhullámok visszaverődését a Holdról. A Holdat először 1959-ben a szovjet Luna-program első űrszondája, a Luna–1 érte el, de ez még csak elrepült mellette. Az első olyan, ember alkotta tárgy, amely valóban eljutott a Holdra, a Luna–2 szonda volt ugyancsak 1959-ben: ez a szonda egyszerűen becsapódott a felszínbe és ettől megsemmisült. A Hold felszínéről először a Luna–3 készített közelképet, amikor elrepült mellette. Az első sikeres sima leszállás a Luna–9-é volt 1966. február 3-án, az Oceanus Procellarumon. Nem sokkal később, 1966. április 3-án a Luna–10 lett az első olyan szonda, amely Hold körüli pályára állt. A Holdat nemcsak űrszondákkal kutatták, hanem mindeddig ez az egyetlen olyan Földön kívüli égitest, amelyen ember is járt. Az amerikai Apollo-program keretében először az Apollo–8-as repüléssel sikerült Hold körüli pályára állnia embert szállító űrhajónak (1968. december 24.). Majd az Apollo–11 űrhajósai, Neil Armstrong parancsnok és Buzz Aldrin holdkomppilóta lettek az első emberek, akik holdkompjukkal sikeres leszállást hajtottak végre (1969. július 20.), és küldetésük csúcspontjaként kiléphettek a holdfelszínre a Nyugalom Tengerén (Mare Tranquilitatis). A Szovjetuniónak is megvolt a maga holdprogramja, ám amikor nyilvánvalóvá vált a lemaradásuk az amerikaiaktól, felhagytak a költséges versennyel. Eközben az Egyesült Államokban szintén pénzügyi okokból törölték az Apollo-program utolsó három repülését, így máig mindössze 12 amerikai űrhajós járt a Hold felszínén. A Holdra a 2020-as évek közepén terveznek ismét embert küldeni, az Artemis-program részeként. Etimológiailag, mivel a Földet kísérő mellékbolygó, a Hold után hivatkoznak az univerzumban minden más bolygó körül keringő kísérőbolygóra. A csillagászatban minden olyan égitest hold, amely egy bolygó körül kering. A Föld körüli pályára állított mesterséges objektumok neve műhold. ## Eredete és fejlődéstörténete A Hold az Apollo-program során gyűjtött geológiai bizonyítékok alapján nagyrészt a Föld anyagából származik. Korábban több elmélet is létezett az égitest keletkezésére, amelyek között nem is szerepelt a végül bizonyított elképzelés. A legkorábbinak George Darwin kiszakadás-elmélete számít, amely szerint a Naprendszer kialakulásának kezdetén a még olvadt állapotban levő Föld olyan gyorsan forgott tengelye körül, hogy egy nagy anyagcsomó szakadt ki belőle vélhetően a mai Csendes-óceán térségéből, amely hamar gömb alakot vett fel és pályára állt a maradék anyabolygó körül. Ám ez az elmélet olyan gyors forgást feltételez, amilyen sohasem jellemezte a Földet, ráadásul a megjelölt helyszín fiatal kőzetei nem erősítik meg egy olyan geológiai esemény megtörténtét, mint a kiszakadás. Egy másik jelentős, egykori elméletnek tekinthető a befogás-elmélet, amelynek hívei szerint a Hold valahol a Naprendszer más fertályán keletkezett, pályája keresztezte a Föld keringési pályáját, majd egy közeli találkozás során a nagyobb égitest befogta a nagyobb gravitációjával. Azonban ennek a hipotézisnek a működőképességéhez igen valószínűtlen feltételek különleges együttállása kellett volna, sokkal valószínűbb, hogy egy ilyen találkozásnak ütközés vagy a befogás ellenkezője (a Föld gravitációja más irányban parittyázta volna messze el a közeledő Holdat) lett volna a vége. A harmadik elmélet a két égitest párhuzamos kifejlődéséről szólt. Eszerint a Nap körüli akkréciós korongban egymás mellett két kis bolygócsíra fejlődött a korong poranyagában és kissé aszimmetrikus ikerbolygót alkottak. Ám ez az elmélet a két bolygótest anyagösszetételének különbözőségén bukott meg (a Hold kőzeteiben kevés a víz és a vas). Mindhárom elmélet legnagyobb buktatója azonban az volt, hogy nem adott magyarázatot a Föld–Hold rendszerben meglévő impulzusmomentum kérdésére. A végül bizonyított és ma elfogadott keletkezés-történeti elképzelés szerint valamikor a Naprendszer kialakulását követő 30-60 millió (de legkésőbb 100 millió) éven belül, nagyjából 4,527 ± 0,01 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas bolygóközi ütközés történt. Ebben a formálódó ős-Föld és egy Mars méretű bolygócsíra (melyet Theiának neveztek el) összeütközött, és az ütközés által kilökődött anyag állt össze előbb gyűrűvé, majd gömb alakú bolygótestté, a későbbi Holddá. Eszerint a Hold anyaga a Földből származik, ám jelentős mennyiségben lehet benne a becsapódó másik test anyagából is. A feltételezett becsapódás jól magyarázza, miért van a Holdnak méretéhez képest viszonylag kis, fémes magja, a két ütköző égitest magja ugyanis a Földön maradt, és a két köpeny könnyebb anyagának lerepülő szilánkjai képezték a Föld körüli gyűrűt. Mivel mindkét égitest megolvadt az ütközés során, részben mozgási energiájuk miatt, ezért anyaguk fajsúlya szerint rétegződött, a nehezebb elemek így a magba kerültek. Később a két bolygótest együtt fejlődött tovább, bár a fejlődéstörténetük két önálló irányt vett. A Föld légkörének, mágneses mezejének és méretének köszönhetően mások voltak a felszínformáló erők, mint kísérőjén. A Holdon a napszél és a folyamatosan a felszínre záporozó testek bombázása alakította a felszínt, mivel a kisebb test hamarabb lehűlt és a vulkáni vagy tektonikai aktivitás már a fejlődéstörténet igen korai szakaszában leállt. Éppen ezért a Hold földtani korszakait a meghatározó becsapódásokkal jelezzük, így különböztetünk meg Nectaris-korszakot, Imbrium-korszakot, Eratoszthenészi-kort, Kopernikuszi-kort. A becsapódások mellett a késői nagy bombázás korszakát követően, az imbriumi-korban – 3,5-3 milliárd évvel ezelőtt – a vulkanizmus is komoly szerepet játszott a felszín kialakításában. A hatalmas, több száz kilométer átmérőjű medencéket kialakító becsapódások az adott helyeken nagyon levékonyították a kérget és így a vékony, töredezett kőzetrétegen át könnyen fel tudott törni a mélyből az olvadt kőzet. A hatalmas lávafolyások bazaltfolyamai 100-200 millió év alatt feltöltötték a nagy becsapódásos medencéket és így megszülettek a holdtengerek, a marék. Az óriási becsapódási kráterek szélén felgyűrődött, összetöredezett kőzetlemezek pedig, miután magát a medencét és a lemezek réseit kitöltötte a láva, hegyláncokként maradtak hátra. A lávafeltörések közül a legutolsó az eddig elfogadott 1 milliárd évvel szemben mintegy 50-100 millió évvel ezelőtt történhetett. ## Keringése és keringésének helye a Föld–Hold rendszerben A Hold a Föld–Hold rendszer tömegközéppontja körül kering. Egy Föld körüli keringést a háttérben levő csillagokhoz viszonyítva 27,32 nap alatt tesz meg, ezt nevezzük sziderikus keringési időnek. Mivel azonban mindeközben a Nap körül is kering a Hold, ezért egy kissé tovább tart, hogy ugyanabba a fényfázisba térjen vissza. Ez az idő 29,53 napig tart, ezt nevezzük szinodikus keringési időnek. Az anomalisztikus hónap 27,55, a drakonikus hónap 27,21 nap. Kísérőnk keringési síkja nem a földi egyenlítő, hanem az ekliptikához közeli, azzal kb. 5,15°-os szöget zár be. A Hold tömege a Föld tömegének csak 1/81 része, ezért a rendszer közös tömegközéppontja a Föld gömbjén belülre esik, az ábrán piros kereszttel jelölt mélységbe. Az a jelenség, hogy a Föld saját középpontja is kering ekörül a pont körül, jelentős hatással van a dagálykúpok magasságára is. A Hold felszíne a földi szárazföldek összfelületének mindössze negyede. Napjaink elfogadott tudományos vélekedése, hogy a Hold hatalmas szerepet játszott az élet kialakulásában. Az általa keltett apály és dagály a tengerpartok mentén ugyanis elősegítette a vízből kijutó szárazföldi életformák megjelenését. ### Árapályjelenség A tengerparton élők, nyaralók számára ismert jelenség a tenger vízszintjének ritmikus emelkedése, apadása. Az árapály azonban ennél sokkal bonyolultabb jelenség, és nemcsak a tengerek vízszintjére hat, ám a köztudat helyesen köti a Holdhoz. A Hold gravitációs vonzásának hatására a földfelszín Hold felé mutató részei kissé megemelkednek (a tengervíz a leginkább, mivel a folyékony testek könnyebben változtatnak alakot erőhatásra), hullámhegyet alkotnak, az előtte és mögötte 90°-ra fekvő területek pedig kissé lesüllyednek. A hullámhegyet hívjuk dagálynak, a hullámvölgyet apálynak. A jelenségben még a Nap vonzása is szerepet játszik, ám annak hatása csak mintegy 1/3-a a Holdéhoz képest. (A dagálykúp akkor a legmagasabb, amikor a Nap–Hold–Föld ebben a sorrendben, egy egyenesen helyezkedik el, és a gravitációs hatások erősítik egymást, ilyenkor az apály is alacsonyabb. Erre újholdkor kerül sor.) Az árapály a földfelszínre gyakorolt hatása mellett visszahat az egész Föld–Hold rendszerre is. A Föld forgása lassul tőle, számítások szerint 100 évente 2,9 másodperccel, amely addig fog folytatódni, amíg a Föld forgási és a Hold keringési ideje ki nem egyenlítődik. Számítások szerint ez 1,6 milliárd év múlva következik be, amikor egy nap 55 mai nap hosszú lesz és a Hold is ennyi idő alatt kerüli meg a Földet. Ekkor a Hold a Földnek csak egy oldaláról lesz látható és adott helyen mindig ugyanott lesz megfigyelhető az égbolton. A Föld lassuló tengelyforgása mellett az árapály hatására a Hold folyamatosan távolodik a Földtől, évente 3,8 centiméteres sebességgel. ### Libráció Köztudott, hogy a Holdnak mindig ugyanaz az oldala fordul a Föld felé. Ez azonban csak közelítőleg igaz. Az ettől való eltérést, azaz a Hold keringése során megfigyelhető billegését librációnak nevezzük. A libráció miatt a Hold felszínének kb. 59%-a bukkan elő valamikor a keringési periódus során, azaz csak 41% van mindig a túloldalon. Ha azonban mindig tökéletesen ugyanaz az oldal fordulna felénk, akkor ez az arány szinte pontosan 50-50% lenne (49,8-50,2%) A Holdnál egyszerre figyelhető meg optikai (azon belül a mozgás irányát tekintve hosszúsági és szélességi), illetve fizikai libráció. A hosszúsági librációt az égitest ellipszis alakú pályája okozza. Mivel a Hold tengely körüli forgása állandó, viszont pályája ellipszis alakja miatt a keringési sebessége változó, ezért földtávolban lelassul és ekkor a nyugati oldalon mutat meg a túloldalából 7,9°-ot, földközelben pedig felgyorsul és a keleti oldalon láthatunk ugyanannyit a túloldalból. A hosszúsági librációt növeli a napi parallaxis: amikor a Hold felkel, akkor a nyugati széléből látunk többet, amikor lenyugszik, akkor a keletiből, mivel a földi megfigyelő a Föld forgása következtében más irányból (a földrajzi helyétől függően több ezer kilométerrel távolabbról) látja a Hold felszínét. A szélességi libráció oka, hogy a Hold keringési síkja 5°-os szöget zár be az ekliptikával; és mivel a forgástengelye a keringés során párhuzamos marad önmagával, emiatt hol kissé felülről, hol pedig kissé alulról látunk rá. Ezzel szemben a fizikai libráció nem látszólagos, hanem valóságos mozgás, himbálózás. Az égitest egy nagyon kis mértékű rezgő mozgást is végez egy egyensúlyi állapot körül. Ha a két égitest tömegközéppontját összekötő egyeneshez viszonyítjuk az égitestek mozgását, akkor a Hold ehhez az egyeneshez képest 0,5 szögpercnyi periodikus eltérést mutat keleti és nyugati irányban, a hossztengelye mentén. A Hold sajátos mozgása miatt a Hold felszínén tartózkodó megfigyelő számára a Föld látszólagos mozgása az alábbi módon írható le: - Egy holdhónap során a Föld látszólagos mérete kissé változik, mert a Hold pályája nem tökéletes kör; emiatt a Föld néha közelebb van (és úgy tűnik, nagyobb), és néha távolabb (ilyenkor úgy tűnik, kisebb) minden holdhónap során. - Mivel a Hold pályája körülbelül 5°-os szöget zár be az ekliptikával, ezért keringése során a Föld holdhorizont feletti magassága változik; a pólusok közvetlen környezetében a Föld lassan emelkedni látszik, majd pedig lemegy a horizont alá a holdhónap során. - Fontos megjegyezni, hogy a Föld is keresztülmegy egy teljes fázis-soron minden holdhónapban. „Teliföld” van újholdkor, és „újföld” teliholdkor, más szóval a Föld és a Hold fázisai pontosan ellentétesek egymással. ## Az égitest geológiája ### Felszín A Hold felszínét kráterek borítják. Ezeknek a krátereknek nagy része meteoritbecsapódások során jött létre, valószínűleg a Naprendszer korai időszakában, de a mai napig folytatódik a kráterképződés. Kráterszámlálások szerint a felénk néző oldalon mintegy 30 000 darab 1 km-nél nagyobb átmérőjű kráter van. Ettől a helyszíni megfigyelések szerint sokkal több becsapódási krátert számlál a holdfelszín, ám a földi távcsövek felbontóképessége idáig terjed. A kisebb kráterek az 1 km alatt akár a centiméteres méretig terjednek, hisz számottevő légkör hiányában a legkisebb kozmikus test is képes lejutni a felszínre és krátert vájni. A Hold teljes felszínét – a krátereket, a hegyeket, síkságokat – regolit borítja 4-5 méter vastag rétegben, ami akár 15 méter is lehet a régebbi térségben. A regolit nem más, mint púder finomságúra őrlődött holdpor, a felszín kőzeteinek a mikroszkopikus becsapódások által porrá őrölt felső rétege. A regolitképződés egy speciális eróziós folyamat, amely a holdi időjárás hatására jön létre. Az éjszakai –180 °C és a nappali +140 °C között ingadozó hőmérséklet komoly hőterhelést jelent a kőzeteknek, segítve a mállást. Emellett folyamatosan záporozik a kozmikus por a felszínre, amely akár 20–30 km/másodperces mikrobecsapódásokat jelent, valamint a napszél (folyamatos, nagy sebességgel áramló részecskebombázás) is éri a Nap felé forduló felszínt. A több milliárd év alatt ezek együttes hatása púderfinomságúvá őrölte a felszín felső néhány centiméterét. A rendkívül laza felszíni réteg az Apollo-program űrhajósai számára sok nehézséget okozott: rátapadt a ruhára, később a holdjáróra (sötétre színezve megnövelte a hőelnyelését és a hűtőrendszer hőterhelését), de jól lehetett járni rajta. A Földről megfigyelve két markánsan elkülöníthető felszíni forma bontakozik ki. A sötét foltokat alkotó területek és a többségben levő világosabb vidékek. Az előző korokban (amikor a technikai lehetőségek korlátossága miatt nehézségekbe ütközött a valódi felszíni formák meghatározása) a sötét területeket tengernek – latinul: mare –, a világosakat pedig szárazföldnek – terra – nevezték el. A mare területek általában hatalmas, becsapódások által vájt medencék, amelyek 3,9-3,6 milliárd évvel ezelőtt keletkeztek és amelyeket a mélyből feltörő bazaltláva töltött fel (a bazalt sötétebb színe miatt látjuk ezeket a területeket sötétebbnek). A világosabb területek az ősi holdkérget képviselik, amely a bolygótest lehűlése során szilárdult kéreggé. Ez a felszíni forma még akkor jött létre, amikor a bolygótest olvadt volt és a nehezebb anyagok lesüllyedtek, hátrahagyva a könnyű elemekben (például alumíniumban) gazdagabb anyagokat, amelyek megszilárdulva világosabb színű kőzeteket adnak. Érdekes, hogy holdtengerek szinte kizárólag a Föld felé néző oldalon helyezkednek el, a túloldalon egyedül a Ciolkovszkij-kráter tekinthető mare területnek, ám az is csak jelentéktelen kis kráter az innenső oldal hatalmas holdtengereihez képest. A legjelentősebb felszínformáló erő a becsapódásos kráterképződés. A legnagyobb kráterek hatalmas medencéket alkotnak. A mérések szerint a Hold (és egyben az egész Naprendszer) legnagyobb azonosítható becsapódásnyoma a Déli-Sark-Aitken medence. Ez a Hold túloldalán helyezkedik el a déli sark és az egyenlítő között, 2240 km-es átmérővel. A medencét a későbbi korok becsapódásai számtalan új kráterrel írták felül, így azonosítása is műholdas mérésekkel sikerült. A legnagyobb, más becsapódások által még nem erodált kráter a Bailly, amelynek átmérője 295 km, mélysége 3960 m. A hatalmas becsapódások erejétől az ősi holdfelszín több helyen hegységekké gyűrődött fel, általánosak a nagy medencék partján körbefutó hegyláncok. A legmagasabb hegységek a déli sark közelében vannak, magasságuk eléri a 6100 métert. #### Holdtengerek A Hold nagy területeit borító sötét foltok megszilárdult láva alkotta síkságok. A korai csillagászok úgy hitték, hogy tengerek és óceánok, ezért latin nevük máig "mare" (tenger) és "oceanus" (óceán). A szabad szemmel látható tengerek: Mare Tranquillitatis (Nyugalom tengere), Mare Serenitatis (Derültség tengere), Mare Fecunditatis (Termékenység tengere), Mare Vaporum (Párák tengere), Mare Humorum (Nedvesség tengere), Mare Imbrium (Esők tengere), Mare Nectaris (Nektár tengere), Mare Crisium (Veszélyek tengere), Mare Nubium (Felhők tengere), Mare Frigoris (Hidegség tengere), Oceanus Procellarum (Viharok óceánja). ### Felépítése A Hold a Földhöz (és a Naprendszer nagyobb, gömb alakot felvett égitestjeihez) hasonlóan differenciálódott égitest, szerkezetében geokémiailag elkülöníthető kéreg, köpeny és mag létezését figyelték meg kutatók. A mai bolygókeletkezési elméletek szerint a csillagokat övező akkréciós korongokban levő anyag folyamatos ütközések során áll össze bolygócsírákká, majd végül bolygókká. A Hold az őt a Föld testéből kiszakító ütközés, majd a Föld körüli pályára állt anyag akkréciója során rengeteg ütközést szenvedett el, amelynek során hatalmas energiamennyiség szabadult fel. Ez elegendő volt, hogy a kőzeteket megolvassza. Az ily módon folyékonnyá vált test gömb alakot tudott felvenni (az űrben, súlytalanságban minden cseppfolyós test gömb alakot igyekszik felvenni). Emellett a folyékony testben a planetáris differenciálódás során a nehezebb fajsúlyú anyagok lesüllyedhettek, míg a könnyebbek a felszínen maradtak. Később a magma elkezdett lehűlni és szilárd kéreg alakult ki a felszínen maradt könnyebb elemekből. Az Apollo-program helyszíni mintavételei a holdfelszínen olivint és piroxéneket talált, mint a kéreg fő alkotóelemeit, alátámasztva a fenti hipotézist. Az Apollo–15 pedig anortozitot talált, egy nagyon könnyű kristályos kőzetet, amely kétségtelenné tette a szakaszos lehűlés közbeni kristályosodás és a kémiai differenciálódás elméletét. A fizikai differenciálódást - az szilárd és olvadt részek meglétét – elsősorban a felszínen végzett szeizmológiai mérésekkel támasztották alá. #### Kéreg A Hold kérge egyenetlen vastagságú. A Föld felé néző oldalon 19 km vastag (amely alig marad el a földi kéreg átlagos vastagságától), míg a túloldalon 50–60 km vastag. Kőzettani szempontból a holdtengereket főként bazalt uralja, míg a felföldeket breccsa – a becsapódások során keletkező kőzet, amely többféle kőzet és holdpor összeolvadásával jön létre a becsapódások kataklizmájában. A Hold kérgében az északi pólus krátereiben, ellentétben az égitest többi részével, a Csandrajáan–1 űrszonda talált vizet (pontosabban amerikai gyártmányú spektrográfja a hidrogén- és oxigénatomok közti kémiai kötést azonosította). Hasonló eredményeket publikált két másik űrszonda, a Föld-Hold rendszert távolabbról vizsgáló Deep Impact, valamint a korábban, a Szaturnusz felé vezető útján a Hold mellett elrepült Cassini űrszonda kutatócsoportja is. A víz eredete egyelőre nem tisztázott, elképzelhető, hogy az évmilliárdokkal ezelőtt, a késői nagy bombázás idején becsapódott üstökösöket alkotó vízjég maradt meg az örökké árnyékban lévő kráterek fenekén, de az sem kizárt, hogy a napszélben a felszínre záporozó protonok (hidrogénatom-magok) léptek kémiai reakcióba a felszíni kőzetek oxigénjével. A víz összmennyiségét mintegy 600 millió köbméterre becsülik. #### Köpeny A köpeny is két részre osztható, felső köpenyre és alsó köpenyre. A felső köpeny szilárd, az alsó pedig részlegesen olvadt. A köpeny összesen kb. 1200 km vastag, ennek hozzávetőleg a fele teszik ki az olvadt részt. A felső köpeny legalsó részén pattannak ki a Hold saját rengései (havi átlagban 100 alkalommal). E rengéseket főként a Föld–Hold rendszer keringésének változásai, gravitációs hatások váltják ki. A Hold azonban szeizmológiailag rendkívül csendes égitest: a rengések összenergiája tízmilliószor kisebb, mint a Földön mért egy évi összes földrengés energiája. A rengéshullámok a különböző fizikai állapotú és kémiai összetételű anyagokban eltérően terjednek. A köpenyben a rengéshullámok alig gyengülnek, ez a magas hőmérséklet, vagy a víz hiányára utal (a rengéshullámok víz, vagy nagy hőmérsékletű kőzetben erőteljesen lassulnak). Azaz összességében a Hold geológiailag holt égitest. A köpeny anyaga főként oxigént, szilikátokat, magnéziumot, vasat, kalciumot és alumíniumot tartalmaz. Emellett nyomokban titán, urán, tórium, kálium és hidrogén is található a köpenyben. Ezen anyagok globális jelenlétét főként a Lunar Prospector és a Clementine űrszonda megfigyelései mutatták ki. #### Mag Az égitest magja meglehetősen kicsi. A szeizmológiai mérések maximum 450–500 km-es átmérőjű mag létezését mutatták ki. A mag a köpenyhez hasonlóan szintén két részből áll: a belső mag úgy 150–160 km-es lehet és szilárd, míg a külső mag maximum 300–350 km-es vastag, olvadt kőzetből álló rész. A mag főként vasból és kénből épül fel. A mag mérete a bolygótest átmérőjének hozzávetőleg negyede, míg ugyanez az érték a Föld esetében 54%. A Hold átlagos sűrűsége 3346,4 kg/m3, ezzel az Io után ez a második legnagyobb sűrűségű hold a Naprendszerben. A kőzeteinek összetétele alapvetően megegyezik a Földével, kivéve a víz hiányát és a relatíve kevés vas jelenlétét. ### Domborzata A Hold domborzatának teljes körű vizsgálatát a NASA Clementine szondája végezte Hold körüli pályán keringve. Ezen megfigyelések részét képezte a felszín lézer magasságmérővel történő letapogatása, amelynek révén ma a teljes holdgömbről rendelkezünk egy részletes topográfiai térképpel (40 m-es felbontással). A Hold domborzatát két alapvető felszínformáló erő befolyásolta az idők során. A mai felszín kialakulásáért legfőképpen a meteoritok becsapódása felelős, de a főként ezek nyomán végbement vulkanikus tevékenység is jelentős szerepet játszott benne. A megfigyelések alapján öt fő felszíni formát különböztetünk meg: - Körülsáncolt síkságok: ezek a legtöbb esetben a mare területekkel azonosak. Egy-egy hatalmas becsapódás nyomán keletkeztek, a legtöbbjük a Nagy Bombázás időszakában keletkezett, amikor akár kilométeres nagyságú sziklatömbök ütköztek a Holddal. Ezekben a kataklizmákban óriási energiák szabadultak fel, mélyen felszaggatva a felszínt. A becsapódások természetéből fakadóan ezek a hatalmas medencék kör, vagy sokszög alakot vettek fel függően a becsapódó test sebességétől és becsapódási szögétől. Később az elvékonyodott kérgen keresztül a köpeny anyaga tört fel bazaltláva formájában és sima felületet alakított ki a becsapódásos medence közepén. (Később a lávasíkságokon csak kisebb becsapódások történtek és kevés helyen töri meg nagy kráter, vagy más a sima felületet). - Gyűrűhegységek: a lávasíkságok logikai párjai, a hatalmas becsapódási medencék mentén végigfutó, gyűrű, vagy körív alakú hegységek. Egy-egy becsapódás során több köbkilométernyi anyag dobódott ki, de a kráter szélén már nem hatott akkora erő, hogy kidobja az anyagot, hanem csak összetördelte a kéreg kőzeteit és a hatalmas, törött kőzettáblákat felgyűrte. Ezek a felgyűrt kőzettáblák alkotnak hegyláncokat (például Montes Apenninus, Montes Caucasus, Montes Carpatus). A felgyűrt, összetöredezett táblák közé befolyt láva pedig megannyi zegzugos kis völgyet képez minden lávasíkság-gyűrűshegy találkozásnál. A hegyek magassága a környező síksághoz képest eléri a 6 000 métert. - Kráterek: a nagy medencéken kívül számtalan kisebb-nagyobb kráter szabdalja a felszínt. A nagyobbak elérik a 200-300 kilométer átmérőt. A régebbiek erősen erodálódtak, más, későbbi becsapódások részlegesen felülírják, betemetik őket, a lávafolyamok elsimítják, az újabbak pedig élesen rajzolódnak ki a környezetükből. A kevésbé erodálódott krátereken nagyszerűen tanulmányozható a becsapódások fizikája: a kráter falai teraszosan megsüllyednek a keletkező lökéshullám hatására, és jó néhány kráterben központi csúcs keletkezik. Néhány kráter esetében a kidobódott anyagból sugársávok jönnek létre, ezeket sugaras krátereknek is nevezik. - Hasadékvölgyek: a lávasíkságokon keletkező felszíni formák. Keletkezésük többféle lehet: - Sinus-rianások: az ilyen hasadékok általában a Földön is megfigyelhető lávacsatornák, amelyek teteje később beomlott. Fő jellegzetességük, hogy kacskaringósan húzódnak keresztül egy-egy sík lávaterületen (legszebb példa rá a látható oldal északnyugati részén lévő Schröter-völgy). - Radiális hasadékok: ezek általában a láva lehűlésekor keletkeznek, amikor a megszilárduló kőzet összehúzódik és meghasad (Vallis Alpes – Alpesi völgy). - Vetődések a belső erők által létrehozott süllyedések, amelyek nem teknőszerűek, hanem csak az egyik oldalon magasodik több száz méter magas sziklafal (Rupes Recta). - Dómok: általában néhány száz méter magas, akár 10–15 km átmérőjű, kerek „dombok”, soknak a tetején akár 1000 méter átmérőjű bemélyedések láthatóak. Általános vélekedés szerint ezek a holdi vulkanizmus megnyilvánulásai, a voltaképpeni kialudt holdi vulkáni kúpok. A Hold domborzatának további különlegessége, hogy az innenső oldal átlagosan 1,9 km-rel alacsonyabb, mint a túloldal. Ez főként azért lehet, mert egy valamilyen még nem tisztázott okból a kéregvastagság az innenső oldalon csak harmada a túloldalinak. A felszín legmagasabb és a legalacsonyabb pontja közötti különbség 16 km. ### A Hold rétegtana A Hold volt az első olyan égitest, amelyre alkalmazták a rétegtan Földön kifejlesztett, de más égitestre kiterjesztett axiómáit (Shoemaker és mtsa, 1962, Wilhelms, 1970a, 1970b, Wilhelms és mtsa, 1971). A kőzettestek tulajdonságait, az átfedési viszonyokat először fotometriai úton, távcsöves fényképfelvételekről, majd űrfelvételekről állapították meg. A rétegtani térképező munka egyik összefoglalása a Hold rétegtani oszlopa, amit lépcsőzetes piramis formájában mutatunk be. Ebben fölsoroljuk a Hold fő rétegtani emeleteit, amelyek a kőzetképződés nagy korszakaival párhuzamosíthatók. A Holdon legfiatalabb képződményei a sugársávos kráterek (kopernikuszi emelet), amiket lejjebb a még mindig fiatalosan tagolt morfológiájú, de már sugársáv nélküli kráterek (eratoszthenészi emelet) váltanak fel. Mindkét fiatalabb emelet rétegei többnyire csak kráternyi foltokban tűnnek fel, bár előfordulnak eratoszthenészi marék is (és a Tycho- vagy a Kopernikusz-kráter sávjai is messzire nyúlnak, amit különösen telihold idején láthatunk jól). A foltnyi rétegtani egységek alatt két, nagy kiterjedésű kőzettesteket alkotó emelet következik: - a fiatalabb az imbriumi, amit az Imbrium-medence alapján jelöltek ki, - az idősebb nektári emelet, amit a Nektár-medencéből írtak le. Legalul a krátermezőkkel borított terravidékek prenektári emelete fekszik. A Hold idealizált rétegtani piramisa. A rétegtani egységek föntről lefelé: - Kopernikuszi (fiatal, sugársávos kráterek), - Eratoszthenészi (fiatal, de sugársáv nélküli kráterek), - Imbriumi (az Imbrium-medence kialakulásától: kidobott takarók, mare elöntések), - Nektári (a Nektár-medence kialakulásától: medencék, márék), - Prenektári (minden korábbi kőzettest). A Hold sztratigráfiai térképezése tette lehetővé, hogy az Apollo-programban begyűjtött holdkőzeteket elhelyezhessék az égitest fejlődéstörténetében. ### Gravitációs mezeje Kísérő égitestünk gravitációs mezejének fő sajátosságait az ún. masconok jelentik, azaz a Hold gravitációs mezeje nem homogén. A Hold körül keringő szovjet és amerikai szondák mérései meglepő módon tömegkoncentrációkat, „csomókat” jelöltek a Hold testében, ami miatt a gravitációs mezőben is anomáliák figyelhetők meg. Ez főként a Hold körüli pályán keringő űrhajók keringésében doppler mérésekkel észlelt rendellenességekből vezethető le. Nagyobb masconok a Hold innenső oldalán találhatóak, főként a nagy becsapódások, holdtengerek közelében, a túloldalon csak elszórtan és kisebb masconok vannak. (Ez utóbbi azonban csak nagyobb hibaszázalékkal elfogadott felfedezés, mivel a Hold túloldalán repülő űreszköz doppler-észlelésére nincs mód földi eszközökkel). A nagy becsapódásnyomokkal való egyezőség felveti a masconok eredetének egyszerű magyarázatát: a feltörő kemény (sűrű szerkezetű) kőzet, a bazalt nagy koncentrációban való jelenléte lehet a jelenség magyarázata. Azonban a legnagyobb bazalttenger, az Oceanus Procellarum esetében egyáltalán nincs jele gravitációs anomáliának, míg sok, kisebb csomónál sincsenek ilyen egyértelmű jelek (például nincs bazalt a környéken), ezért a maguknak a becsapódásoknak is nyilvánvaló közük lehet a tömegkoncentrálódásokhoz (ilyen lehet a becsapódó test holditól eltérő sűrűségű anyaga, vagy a becsapódás energiája által összepréselt kőzetek miatt). A tömegcsomókat először a Lunar Orbiter szondák detektálták, amikor az Apollo-programhoz végeztek megfigyeléseket az emberes űrhajók pályájához, leszállásához szükséges számításokhoz. Legutoljára pedig a Lunar Prospector szállított adatokat kisebb, eddig felfedezetlen masconokról. ### Mágneses mezeje A Földéhez hasonló mágneses mező létéről nem beszélhetünk, azonban gyenge, helyi jellegű mágneses terek megtalálhatók voltak a helyszíni vizsgálatok során. A Hold mágneses mezejének legfőbb jellemzője, hogy nem dipól jellegű (nincs globális északi és déli mágneses irány). Ez azt mutatja, hogy az olvadt kőzetet keringető mag kicsi és nem alakult ki vagy leállt benne a mágneses mezőt gerjesztő dinamó. A helyi mezők eredete ezért kérdéses. Az egyik elmélet szerint az égitest fejlődéstörtének elején még működött az a belső dinamóhatás, amely globális mágnesességet hozott létre, és a most megfigyelhető helyi mezők ennek a régen volt globális mezőnek a maradványai. Ezt azonban erősen kérdésessé teszi a Hold magjának kis mérete, azaz annak a lehetősége is igen kicsi, hogy a múltban nagyobb lehetett az olvadt anyag körforgásának „meghajtása”. Egy másik elmélet szerint a mágneses jelenségek inkább a becsapódásokhoz kapcsolódnak. Ennek az elméletnek azonban nincsenek a működési mechanizmusokat illető kidolgozott alapjai, csak az támasztja alá, hogy a mágneses területek sok esetben a nagy becsapódásokkal átellenben helyezkednek el a Hold testében. ### Légköre A közhiedelemben úgy él, hogy a Holdnak nincs légköre. Földi értelemben ez valóban igaz, ám némi kigázolgásból származó rendkívül ritka légkör megfigyelhető a felszíne felett. A Hold tömegvonzása kicsi, a felszínén az első kozmikus sebesség csak egynegyede a földinek. Emiatt a könnyebb atomok (hidrogén, hélium) már a napsugárzástól nyerhetnek annyi energiát, hogy elszökjenek a felszínről, illetve a napszél energiája is elegendő, hogy magával sodorja ezeket az illékony elemeket. A Holdnak mégis van néhány nehezebb elemből álló, alig mérhető atmoszférája. A gázanyagok forrásául két fő jelenség szolgál. Az egyik a kéreg és a köpeny anyagában végbemenő radioaktív bomlási folyamatok nyomán létrejövő radon kigázolgása. A másik pedig a folyamatos bombázás miatt a felszín kőzeteiben levő gázanyag kiszabadulása. Az Apollo-program ALSEP műszerállomásainak mérései alapján köbcentiméterenként 200 000 molekula sűrűségű légkört mutattak ki a kutatók. Összehasonlításul ez 100 trilliószor (10<sup>20</sup>) ritkább a földi légkör sűrűségénél. Földi megfigyelésekkel sikerült kimutatni a légkörben káliumot és nátriumot, a radon jelenlétét pedig a Lunar Prospector szonda mérései mutatták ki. A több – sokszor véletlenszerű – forrás miatt a légkör összetétele nem állandó. Ez egyrészt a bolygó felszínéig akadálytalanul eljutó, Napból származó ibolyántúli sugárzás miatt van, mivel a sugárzás lassan ionizálja a légkör atomjait, majd a napszél ezeket az ionokat is magával sodorja. Másrészt pedig a becsapódások nyomán hol ilyen, hol olyan gázok szabadulnak fel és töltik fel a ritka légkört. A légkört az Apollo mérések összesen, átlagosan 10 000 kg-ra teszik. 2016-ban japán kutatók a Kaguja szonda mérései alapján a Földről származó oxigén jelenlétét mutatták ki a Hold felszínén. A napszél a Hold felszínét öt nap kivételével folyamatosan bombázza. Ez az öt nap akkor van, amikor a Föld a Nap és a Hold közé kerül. Ilyenkor a Föld magnetoszférája mintegy leárnyékolja a napszelet a Hold irányába, a napszél viszont a Föld légkörének felső rétegéből oxigénionokat képes magával sodorni, amik eljutnak a Hold felszínére. A kutatók szerint ez a folyamat legalább 2,5 milliárd éve zajlik. ### A felszínt érő sugárzás A Csang-o–4 kínai holdszonda mérései azt mutatják, hogy a Hold felszínét érő sugárzás 2-3-szor erősebb, mint ami a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tapasztalható. A sugárzás erőssége a tervezett, hosszabb idejű emberes küldetések miatt fontos tényező, ugyanis ez nagyjából kettő hónap Holdfelszíni tartózkodást tesz lehetővé az emberek számára. Az ennél hosszabb időtartam (az időtartamhoz hozzászámítják a nagyjából 1-1 hetes oda- és visszaút alatt elszenvedett sugárzást is) nagyon megnöveli a rák kialakulásának veszélyét, illetve egyéb, nemkívánatos egészségi elváltozások kialakulását. A sugárterhelésnek számos forrása létezik: galaktikus kozmikus sugarak, szórványosan a Napból kilökődő részecskék (például a napkitörések alatt), valamint a kozmikus sugárzás és a holdtalaj kölcsönhatásaiból származó neutron- és gamma-sugárzás. A sugárzást sievert egységben mérik, amely az emberi szövetek által elnyelt mennyiséget adja meg. A Holdon a sugárzás terhelése napi 1369 mikro sievert. Ez nagyjából 200-szor több sugárzás, mint ami az embereket a Föld felszínén éri. A Science Advances folyóiratban 2020 szeptemberében megjelent tanulmány szerzői megoldást is javasolnak erre a problémára: olyan tartózkodó helyeket kell építeni, amiket legalább 80 cm vastag holdi talaj fed. ### Erőforrások ## A Hold fényváltozásai ### Holdfázisok A Holdnak nincs saját fénye, csak a Nap fényét veri vissza. A Föld körüli keringése során a megvilágítottsága állandóan változik a Nap–Föld–Hold rendszer pozícióinak változása miatt. A köznyelv szerint a Hold megtelik, majd elfogy. A holdfázisok újholddal kezdődnek, ekkor a Hold a Nap és a Föld között helyezkedik el, és pontosan a túloldalát világítja meg a Nap. Az „új” holdat nem látjuk, mert a Nap irányában van, és a napfényes ég lehetetlenné teszi az észlelését. Az amatőr csillagászok próbálkoznak a konjunkcióhoz minél közelebbi, napkelte előtti, illetve napnyugta utáni cérnavékony holdsarló szabad szemes észlelésével, amelynek magyar rekordja 15 óra 21 perc: ez 1985 szeptemberében történt a hajnali égen. Távcsővel kb. két órával fiatalabb sarlót lehet megpillantani. Nagyjából egy hét alatt egyre növekedve éri el az első negyedet (naptárunk hetes időszakasza innen származik), amikor a Föld–Hold–Nap rendszer pontosan derékszöget zár be egymással (ilyenkor a Hold felénk eső oldalának felét látjuk, a keleti félgömb – a holdkorong jobb oldala – fényes, a bal oldala árnyékban van). Mivel minden nap kb. 50 perccel később kel és nyugszik, egyre többet látható a már sötét égbolton. Újabb egy hét elteltével következik a telihold. Teliholdkor a Föld kerül körülbelül a Nap és a Hold közé és a felénk eső oldalt éri a napsugár, a holdkorong teljessé válik (Ha a Föld pontosan a Nap és a Hold közé esik, akkor holdfogyatkozásról beszélünk). Ezután a Hold elkezd fogyni, egy hét múlva következik be az utolsó negyed, újra derékszöget zárnak be egymással az égitestek, csak az első negyedhez képest a Hold keringési pályájának túloldalán. A megvilágítás éppen ellenkező az első negyedhez képest, a „félhold” a nyugati oldalon – a bal oldalon – fényes és a jobb oldalin árnyékos. Egyre később kel, egyre közelebb a hajnalhoz, végül a negyedik hét végén teljesen elfogy a Hold, és eljut az újhold állapotba, ahol a ciklus újra kezdődik. Ez a ciklus átlagosan 29 nap 12 óra 44 perc alatt megy végbe, ez a szinodikus holdhónap hossza. A holdfázisok időpontjai, így a teliholdak és újholdak is évekre előre pontosan kiszámíthatók. A mindenkori megvilágított és a sötét rész határa a terminátor. Ennek közelében láthatóak a legjobban a Hold felszíni alakzatai, kráterei. ### Fogy vagy növekszik? Ha a Hold korongja nem teljes, nem mindenki tudja rögtön megállapítani, hogy fogyóban van-e a Hold vagy növekvőben. Az újhold vékony sarlója és a fogyó Holdé csak abban különbözik, hogy domborodásuk ellenkező irányba mutat. Az északi féltekén az első negyed mindig jobbra mutat a domború oldalával, az utolsó negyed ellenben balra (a déli féltekén éppen fordítva). Hogyan jegyezzük ezt meg, hogyan állapíthatjuk meg hiba nélkül, melyik Hold merre néz? Emlékezőtehetségünk segítségére a magyar nyelvben a holdsarlónak a D, illetve a C betűhöz való hasonlóságát használhatjuk fel a Dagad (Duzzad) és Csökken szavakkal. A latinban ugyanezekkel a betűkkel éppen a fordított értelmű szavak kapcsolhatók össze: crescit = növekszik, decrescit = csökken (lásd például a Carmina Burana híres Fortuna-kórusának sorát: Semper crescis, aut decrescis, vita detestabilis, azaz: „mindig dagadozol vagy csökkensz, utálatos élet ez”). Többek között ezért is (illetve a mágikus hiedelmekkel való kapcsolata miatt) emlegetik a holdat latinul „hazug”-nak (Luna mendax). E szabályt azonban csak az északi féltekén alkalmazhatjuk. Ausztráliában például fordítva áll a dolog, sőt még az északi féltekén is alkalmatlan lehet a fenti szabály, nevezetesen az Egyenlítőhöz közelebb eső szélességi körökön. Már a Krím-félszigeten és a Kaukázusban is megfigyelhető, hogy a sarló erősen oldalt dől. Egészen közel az Egyenlítőhöz a láthatáron lebegő Hold már szinte csónaknak tűnik fel, amely a vízen himbálódzik; ezért mesélnek az arab mesék a Hold csónakjáról. Ha nem akarunk tévedni a Hold fázisaiban, csillagászati jelenségektől kell tanácsot kérnünk. A növekvő Holdat este látjuk a nyugati égen, a fogyó Holdat reggel látjuk a keleti égen. Az első negyed délben kel és éjfélkor nyugszik le, míg az utolsó negyed esetében ez fordítva van. A Hold a Naptól kapja a fényét és ezért a holdsarló kidudorodó részének természetesen a Nap felé kell fordulnia. A holdsarlót egyébként nem két félkör, hanem egy félkör (ez a külső ív) és egy fél ellipszis (amely a Hold megvilágított részének határa perspektívában, ez a belső ív) határolja. ### Hamuszürke fény A holdfelszín albedója rendkívül alacsony (0,12), mégis rengeteg fényt ver vissza. Ezért újhold előtt, vagy után, amikor a felénk eső félgömb legnagyobb része árnyékban van, akkor is láthatjuk a Hold gömbjét. Ilyenkor a sokkal nagyobb fényvisszaverő képességű és felületű Föld éppen „teliföldet mutat” a Hold felé, rengeteg fényt sugározva a Hold felé, amely egy kis részét visszaveri. Ezt érzékelhetjük halvány derengésként és ezt a jelenséget hívjuk hamuszürke fénynek vagy földárnyéknak. ## Fogyatkozások thumb\|right\|300px\|A Föld körül keringő Hold, és a Nap körül keringő Föld pályája A Föld körül keringő Hold pályája az ekliptikával 5,15°-os szöget zár be, ezért csak időnként kerülhet olyan kitüntetett térbeli helyzetbe, amikor napfogyatkozást, vagy holdfogyatkozást figyelhetünk meg. Az ábrán a 2-es és 3-as helyzet a napfogyatkozást (és egyben újholdat), az 1-es és 4-es helyzet a holdfogyatkozást szemlélteti. A Föld másik két helyzete a holdfázisokat mutatja. Nap-Föld-Hold sorrendű a telihold, Nap-Hold-Föld sorrendű elhelyezkedés az újhold szemléltetése. ### Napfogyatkozás Napfogyatkozás akkor jöhet létre, amikor a Hold keringése során néhány percre pontosan a Föld és a Nap közé kerül, azaz újholdkor. Ilyenkor a Hold árnyékot vethet a földfelszínre, amit a lent álló szemlélő úgy él meg, hogy az égbolton a Nap helyén egy sötét lyuk keletkezik, amelyet a fénylő napkorona övez. A fogyatkozás lehet teljes, gyűrűs vagy részleges, és csak a Föld szűk területéről látható. ### Holdfogyatkozás Ebben a jelenségben a Föld kerül a Nap és a Hold közé és árnyékot vet az utóbbira. Ez esetben is többféle típust figyelhetünk meg; az ismertebbek a teljes és a részleges holdfogyatkozás. A holdfogyatkozás ritkább, mint a napfogyatkozás, de a Föld egy adott pontjáról nézve gyakrabban látható, mert a holdfogyatkozás egyidejűleg mindenhol látszik, ahonnan a Hold éppen látható. ### Okkultációk A Hold nemcsak a Nappal és a Földdel kerül különleges helyzetekbe keringése során, hanem az összes többi égitesttel, amelyek az ekliptika mentén (a Hold +/-5°-os keringési síkjában) láthatók. Égi kísérőnk kb. 0,5°-nyit takar el az égboltból. Mozgása során csillagokat vagy bolygókat takar el időről időre. Ezt az eltakarást, a csillagok vagy bolygók „fogyatkozását” nevezzük okkultációnak, holdfedésnek. ## A Hold kutatása thumb\|right\|200px\|Galilei rajza a Siderius Nuncius című könyvben a Holdról A Hold megfigyelésével, a holdciklusok magyarázatával a távcső feltalálása előtt is foglalkoztak a tudósok. Galileo Galilei a saját maga készítette távcsővel való megfigyeléseiről 1610-ben számolt be a Siderius Nuncius című könyvében. Megfigyelte például, hogy félhold idején a sötét területen is vannak világos pontok. Ezek jelenlétét azzal magyarázta, hogy a Holdon is vannak hegyek és ezek csúcsát a Nap megvilágítja. Megmérte a világító pontok távolságát a sötét-világos határvonaltól és ebből becslést adott a hegyek magasságára is. A 20. században a rádiótechnika kialakulásával lehetőség nyílt a Hold rádióhullámokkal történő vizsgálatára is. 1946. január 10-én az amerikai hadsereg Diana-projekt fedőnevű kísérlete sikeresen detektált a Holdra sugárzott és onnan visszaverődött radar-impulzusokat. Néhány héttel később, február 6-án a Bay Zoltán vezette magyar csoport is kimutatta a radarhullámok visszaverődését a Holdról. Az eredmények hatására alakult ki és indult fejlődésnek a csillagászat új ága, a radarcsillagászat. Az űrkorszak beköszöntével egyre bonyolultabb automata szondákkal történt a felderítés (Luna, Pioneer, Ranger, Surveyor, Lunar Orbiter stb.). ### Korai holdszondák A kezdeti űrszondás próbálkozások nem annyira felfedezési, mint inkább politikai célúak voltak. Ennek keretében a Szovjetunióban megkezdték a Luna-programot, míg az Egyesült Államokban a Pioneer-programot. Mindkettő célja a Hold volt – és az, hogy megelőzzék egymást. Végül a Luna-program lett a győztes: három eltitkolt sikertelen indítás után a Luna–1 érte el először a Holdat 1959. január 4-én, amikor 6000 kilométerre repült el mellette, majd a Luna–2 csapódott először a holdfelszínbe 1959. szeptember 14-én és a Luna-3 készítette az első fényképeket a Hold túloldaláról 1959. október 4-én. A Pioneer-program holdi becsapódásra tervezett első három szondája szintén kudarcot vallott és visszazuhant a Földre, mire a Pioneer–4 1959. március 4-én választ adott a Luna–1 teljesítményére. Az amerikaiak nem is próbálkoztak tovább ezzel a szondatípussal, hanem Ranger néven új eszköz tervezésébe fogtak és a Hold felszínének fotózását, illetve a becsapódást már ezzel akarták végrehajtani. A Ranger-program szondáinak a tervek szerint el kellett érniük a holdfelszínt, amelybe végül becsapódtak, ám az utolsó percekben minden korábbinál nagyobb felbontású képeket készíthettek. Rengeteg hiba után a Ranger–7 volt az első, amely teljesíteni tudta küldetését 1964. július 31-én. A következő fejlődési lépcső a sima leszállás teljesítése volt. Ez már az emberes holdprogramok jegyében zajlott: kísérletileg kellett bebizonyítani, hogy le lehet szállni űrhajóval a holdfelszínre és ott képes lesz az ember is megvetni a lábát. A Szovjetunió a Luna-program továbbfejlesztésével (gyakorlatilag ugyanazon név alatt új szondatípussal), az USA pedig a Surveyor-program beindításával látott neki a feladatnak. Ismét egy Luna szonda ért el először sikert, amikor 1966. február 3-án a Luna–9 sima leszállást mutatott be az Oceanus Procellarumon. A szonda egy kráterben landolt, így nem sokat tudott közvetíteni a holdfelszínről – nem látott ki a kráterből –, ám az első közelképeket is neki köszönhetjük. A Luna-programban összesen nyolc sikeres leszállást teljesítettek szovjet szondák, amelyből kettő automata holdjárót, a Lunohodot is vitt magával. Az első sikeres Surveyor szonda négy hónapos késéssel, 1966. június 2-án szállt le, ám jóval több képet küldött szovjet vetélytársánál. A program két kudarcba fulladt és további négy sikeres repülést tartalmazott. A leszállás nyújtotta lehetőségek helyi megfigyeléseket tettek lehetővé, de a tudósoknak és az ember holdi leszállását tervező mérnököknek szüksége volt globális adatokra, illetve fotótérképekre az egyes kijelölt leszállóhelyekről. Ehhez Hold körüli pályára kellett állítani egy űreszközt. A Szovjetunió a Luna-programban hozott létre ezért egy újabb űrszondatípust, az amerikaiak új néven indították a Lunar Orbiter-programot. Az első sikeres Hold körüli pályára állást a Luna–10 teljesítette 1966. április 3-án, ezzel a Hold első mesterséges holdja lett. Mindkét szondatípus rengeteg képet közvetített a Földre, amelyből mindkét oldalon összeállt a Hold egyenlítői területének egy minden addiginál részletesebb képe. (Erre elsősorban azért volt szükség, mert ide, az egyenlítő mentére tervezték küldeni az embert szállító űrhajókat a tervezők.) ### Apollo-program Ezután következhettek az emberes küldetések az Apollo-programban, az egyik legnagyobb űrkutatási programban. John F. Kennedy amerikai elnök 1961-ben hirdette meg a programot, főként politikai megfontolásokból és azzal a céllal, hogy az évtized végéig az USA embert juttasson a Holdra és biztonságban vissza is térjen onnan. A program során 1961-62-ben lefektették az elveket, megszületett a LOR koncepció. 1961-67 között kifejlesztették a holdrepülés hardvereit (hordozórakétákat, űrhajót, holdkompot). 1967-ben tragédia történt az Apollo–1 legénységével, ezért a holdűrhajó tervezését újra az alapoktól át kellett gondolni. 1967-69-ben aztán a kijavított űrhajó berepülése is sikerrel megtörtént. 1969. július 21-én Neil Armstrong és Edwin Aldrin lettek az első emberek, akik a Hold felszínére léphettek. Őket követően még hat expedíciót indítottak a Holdra, amelyből öt sikeres is volt, egyet – az Apollo–13-at – egy oxigéntartály robbanása miatt félbe kellett szakítani. Az utolsó három expedíción az űrhajósok holdjárót is vihettek magukkal. A holdexpedíciókban összesen 27 amerikai űrhajós járt a Hold térségében, közülük 12 ember járt a holdfelszínen. Összesen 12 és fél napot töltöttek az égitesten, ezalatt 14 alkalommal hagyták el a leszállóegységeket 80 óra 26 perc időtartamra. 379,5 kg kőzetmintát hoztak a Földre, és közel 100 kilométert jártak be a Hold felszínén. Jártak űrhajósok a holdtengereken, felmérve ezen hatalmas bazaltsíkságokat, járt ember a Hold ősi felföldjein, ahonnan több mint 4,5 milliárd éves kőzetek kerültek elő, jártak emberek szűk holdi völgyekben és látogattak meg emberkéz alkotta tárgyat, egy korábban landolt holdszondát. Mindegyik holdkomp számos műszert vitt magával, amelyek legtöbbje még évek múltán is szolgáltatott megfigyelési adatokat, sőt a passzív műszerek – mint a lézertükör – segítségével a mai napig folynak megfigyelések, kutatások. A program leglátványosabb eredménye az volt, hogy a Hold keletkezésével kapcsolatos addigi elméletek helyett egy másikat támasztott alá. Az űrverseny keretében a Szovjetunió is megalkotta a maga holdprogramját, elkészültek a holdűrhajó és a holdkomp prototípusai is. A program azonban megfeneklett, mivel nem sikerült megfelelő hordozórakétát kifejleszteni, a holdra szállás céljára megvalósított N-1 holdrakéta mind a négy próbaindítása kudarcot vallott, így szovjet űrhajós nem juthatott a Holdra. Helyette a Luna-programban immár sokadszor új szondát építettek és 1970-76 között a Luna–16,–20 és – 24 repülésen mintavevő szondákat küldtek fel, amelyek sikerrel juttatták néhány dekányi anyaghoz a szovjet tudósokat. ### Korszerű holdszondák Az Apollo-program után meglehetősen lehűlt az érdeklődés a Hold iránt. Egészen az 1990-es évekig kellett várni újabb automata szondákra. 1990-ben a japán Hiten, 1994-ben a Clementine űrszonda, 1998-ban pedig a Lunar Prospector látogatta meg az égitestet. Az első európai szondára, a SMART–1-re 2003-ig kellett várni. A Hiten Japán első holdszondája volt, egyben az első szonda, amelyet nem a két politikai világhatalom (a Szovjetunió és az Egyesült Államok) küldött a Holdhoz. Magával vitt egy kis leszállóegységet, a Hagoromot, amely azonban kudarcot vallott – megszakadt vele az összeköttetés. A Hiten végül az irányítás parancsára három évnyi repülés után a felszínbe csapódott. A NASA 1994-ben „tért vissza” a Holdra a Clementine szondával. Az űreszköz a NASA és az amerikai hadsereg közös programja volt. Ennek keretében különböző hullámhosszakon (látható fény, ultraibolya, infravörös) készítettek felvételeket a felszínről, lézeres magasságmérővel domborzatfelmérés folyt, valamint graviméteres mérésekkel a Hold körüli mágneses mezőt térképezték fel. A küldetés érdekessége az volt, hogy a Clementine poláris pályára állt, azaz keringése az egyenlítőre merőleges volt, így a repülés ideje alatt az égitest teljesen körbefordult a szonda alatt, így az egész holdfelszínt meg lehetett figyelni általa. A Clementine-t követő Lunar Prospector volt minden idők legfejlettebb holdszondája. A NASA eszköze szintén poláris pályáról végzett az egész holdgömbre kiterjedő méréseket, nagyjából hasonló eszközparkkal, mint elődje, csak sokkal fejlettebb, jobb képességű műszerekkel. Legnagyobb eredményének a Hold sarkai környékén, a mindig árnyékban levő kráterek alján összegyűlt vízjég jelenlétének kimutatását tartják, amelyet azonban az elmúlt években erősen kétségessé tettek a földi kontrollmérések negatív eredményei. Az Európai Űrügynökség legelső holdszondája a SMART–1 volt 2003–2007 között. A kis eszköz elsősorban egy új meghajtási módszer, az ionhajtóművel történő holdpályára állás kikísérletezésére indult. A xenon hajtóanyagú ionhajtómű mindössze 82 kg anyag felhasználásával juttatta el a SMART–1-et Hold körüli pályára, igaz – a korábbiakhoz képest – sokkal lassabban, 14 hónap alatt. A Hold közelében aztán a szonda fényképezett, valamint infravörös és röntgenméréseket végzett. 2007-ben Japán a Kaguja (Selene), Kína a Csang-o–1 nevű holdszondát indította el. 2008-ban az Egyesült Államok az LRO/LCROSS űrszonda párost, India pedig a Chandrayaan űrszondát indítja a Holdhoz. 2012-re várható a Csang-o második változata, 2018-ra pedig a kínaiak tervei már a Csang-o–3-at jelzik előre. A Hold 21. századi „ostroma” az emberes holdkutatások felújítását készíti elő. Az LRO/LCROSS űrszondapáros vizet keres a holdi pólusvidéken. Az USA és Kína a 2010-es évek végén szándékozik leszállni a Holdra emberekkel. A Kaguja egy hatalmas barlangot fedezett fel a Holdon, ami védőköpenyként szolgálhat egy város létesítésére holdkutatók számára. Ezt már 2009-ben észrevették, de csak később jöttek rá nagyságára és jelentőségére. 2019\. január 3-án a Hold Földről nem látható oldalán először landolt űrszonda. ### Beresheet 2019\. február 22-én a SpaceX Falcon 9 hordozórakétája az űrbe vitte a Beresit - héber nyelven Beresheet - magyarul "Kezdetben" vagy "Lényegében", a Mózes öt könyvének vagyis a Tórának az első szavának megfelelő - nevű űrszondát, amely az Izraeli Űrügynökség, a SpaceIL első holdszondája volt. A szonda többszöri pályamódosítással állt április 4-én Hold körüli pályára. A cél az volt, hogy a Beresit 2019. április 11-én a Földről szabad szemmel is látható Mare Serenitatis (Derültség tengere) területén szálljon le és néhány vizsgálatot végezzen, mielőtt visszaindul a Földre. Magyar idő szerint április 11-én 21:05-kor megkezdődött a leszállás, de egy hiba miatt megszakadt a kapcsolat, és az irányíthatatlan szonda lezuhant. A sikertelen leszállás ellenére Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök forradalmi eredménynek értékelte a szonda küldetését és támogatását biztosította egy újabb szonda építéséhez. Ezzel a leszállással Izrael lett volna a negyedik állam az űrtörténelemben - a Szovjetunió, Kína és az Amerikai Egyesült Államok mögött - aki űrszondát juttatott a Hold felszínére. ### Holdbázis terv A Gentside francia internetes oldal jelenti egy videóval alátámasztva az amerikai „Foster and Partners” vállalkozás Európai Űrügynökség által szponzorált tervét, amely háromdimenziós nyomtatástechnikán alapuló hatalmas berendezésekkel fog építeni ottani nyersanyagokból a Holdra várt gyarmatosítók számára szánt óriási, gomba alakú lakhelyeket, kutató- és munkatelepeket. A cikk megjelenésekor a tervet negyven éven belül tartották megvalósíthatónak, de a fejlődés olyan gyors, hogy az előrelátott dátum már elavulttá vált: Bernard Foing, az Európai Űrügynökség (European Space Agency) szóvivője azóta kijelentette, hogy 2050-re a Holdon már ezer állandó lakosra számítanak. és az első lakosok odaérkeztét már 2030-ra várhatjuk. 2018\. szeptember 26-án a japán ispace cég bejelentette, hogy két Hold-küldetést fog indítani, amelyhez a SpaceX Falcon 9-es rakétáját kívánja felhasználni. A rakéta egy leszállóegységet és egy holdjárót fog az égitesthez vinni előreláthatólag 2020-ban, a Holdra szállás 2021-re várható. ### Artemis-program Az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke, Donald Trump, 2017-ben írta alá a törvényjavaslatot, ami létrehozta az Artemis-programot, hét évvel az után, hogy a Constellation űrprogram törölve lett. A NASA tervei szerint 2025-re a Holdra akarna juttatni embereket, ötven évvel az után, hogy ember járt az égitest felszínén. A program az Artemis I űrrepüléssel kezdődött meg, 2022 novemberében és decemberében, mikor az Orion, az Apollo-program óta az első emberek szállítására képes űrhajóként, elrepült a Hold mellett, majd visszatért a Földre. A program keretei között 2024-ben négy fős személyzettel fog Hold körüli pályára állni ismét az Orion, majd 2025-ben, 53 évvel az Apollo–17 után, Holdra fog szállni, az Artemis III repülés csúcspontjaként. Ezt követően a terv a Lunar Gateway Hold körüli pályán keringő űrállomás és egy holdbázis felállítása, ahonnan könnyebb lesz a Mars felé utazás megvalósítása. ## Az emberiség jelenléte a Holdon Az egyetlen űrprogram, ami 2023-ig az égitesten emberekkel landolni tudott, az Apollo-program volt, 1969 és 1972 között többször is. 2006 óta folyamatosan keringett legalább egy műhold a Hold körül, főleg annak kutatása és megfigyelése céljából és személyzet nélküli küldetések segítésére. Az első tervezett űrállomás a Hold körül, a Lunar Gateway, a 2020-as évek közepe felé fog pályára állni. ### Az emberiség hatása a Holdra Ugyan a Hold bolygóvédettsége minimális, degradációja és eredeti formájának fenntartása, mint egy fontos tudományos test, többször is vita tárgya volt. Fontos, hogy az emberiség által végzett kutatások során a Hold felszíne ne szennyeződjön semmilyen formában. Ugyan az égitestnek nincs jelentős légköre, becsapódások és leszállások következtében a felszínén porfelhők alakulnak ki, amik nagy távolságokba is elhordhatják a törmeléket, szennyezve a Holdat és annak eredeti állapotát. Alice Gorman szakértő kiemelte, hogy ugyan a Hold lakhatatlan, nem holt, így az ökológiáját bármilyen emberi aktivitás során partnernek kell tekinteni. A 2019-es Medveállatka-eset során a Beresheet izraeli szonda becsapódott a Hold felszínén, minek következtében a rajta szállított medveállatkák kiszabadulhattak volna, ami ismét kiemelte a nemzetközi bolygóvédettségi egyezmények hiányát. Tekintve, hogy ismét egyre több repülés van tervben a Holdra, vita tárgya lett a Föld és a Hold körülött növekvő űrszemét, ami akadályt okozhat és veszélyes lehet jövőbeli repülések kivitelezése közben. Ennél még nagyobb problémának tekintik a felszín tisztán tartását és a lehetséges törmelék feltakarítása. Az emberi űrrepülések maradványai kivételével, egyes programok során több, maradandó emlék céljaként elhelyezett műemlékek és művek is el lettek helyezve a Hold felszínén, többek között a Holdmúzeum, az Apollo–11 jóakarati üzenetek, a holdi plakettek és az Elesett űrhajós emlékszobor. Mindezek mellett továbbra is keringenek műholdak az égitest körül és több űrügynökség is kezdett programokat, azzal a céllal, hogy eljussanak a Holdra. A Lunar Gateway, ami az Artemis-program része, az első űrállomás lenne Hold körüli pályán. ### Csillagászat a Holdról A Hold tökéletes lenne távcsövek elhelyezésére. Viszonylag közel van a Földhöz, egyes kráéterei a sarkokon folyamatosan sötétben és hidegben vannak, ami kifejezetten hasznos infravörös teleszkópoknak, illetve rádióteleszkópok is védve lennének a Földről kibocsátott rádióhullámoktól. A Hold felszínéről a Földet is meg lehet figyelni, innen készült többek között a Földkelte fénykép is. Az égitestről a Föld három-négyszer akkora, mint a Földről a Hold vagy a Nap. ### Élet a Holdon Az egyetlen alkalom napjainkig, hogy emberek éltek a Holdon, az Apollo-program közben történt, a Holdkompban. Az egyik nagy probléma ezzel a Holdon található por, ami az űrhajósok ruhájához ragadt, így behordva azt lakóterükbe, esetleges egészségügyi problémákat okozva. 2019-ben legalább egy növénymag kicsírázott, amit a Csang-o–4 kínai holdszonda fedélzetén szállítottak a Holdra. ## Csillagászati megfigyelése A Hold a legkézenfekvőbb célpont a csillagászati megfigyelésekhez, ám ma már csak zömmel amatőr csillagászok végeznek megfigyeléseket rajta. A Hold albedója – a fényvisszaverő képességének mutatószáma – meglehetősen alacsony, 0,12-es értékével csak harmada a Földének. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nagyjából az aszfaltéval egyenértékű. Mégis hatalmas mennyiségű fényt ver vissza és a Nap után a legfényesebb égitest az égen. Látszó fényessége −12,7 magnitúdó holdtöltekor (a Napé −26,8). Érdekesség, hogy az első negyedbeli félhold nem a fele fényerősséggel ragyog a teliholdhoz képest, hanem csak kilenced akkorával. Ennek oka, hogy a Hold domborzata miatt a visszavert fény nem mindig a megfigyelő felé verődik vissza, a hegyek-völgyek szétszórják a fényt. A csillagászok számára általában nem a telihold, hanem az attól eltérő fázisok kínálnak jobb megfigyelési alkalmakat, akkor is főleg a terminátor környéki területek, mivel az alacsony napállás miatti fény-árnyék viszonyok nagyobb kontrasztokat, az egyes felszíni formák jobb láthatóságát teremtik meg. ### Szabad szemes megfigyelések Az amatőrcsillagászok legfőbb szabad szemes holdmegfigyelési programja az újhold után megjelenő fiatal holdsarló minél korábbi felfedezése az alkonyati égen. A másik szabad szemmel jól megfigyelhető jelenség a "holdföldfény", gyakoribb nevén a hamuszürke fény. A Holdnak a Föld felőli oldalát a Földről visszaverődő fény is megvilágítja, amely természetesen sokkal kisebb intenzitású, mint a Napról közvetlenül érkező fény. Keskeny holdsarló esetén a Holdnak csak egy kis felületét látjuk napfényben tündökölni, a sötétben maradó félgömböt viszont halványan láthatóvá teszi a földfény. Innen a Nap fénye a következő úton jut el szemünkbe: a Napról kiinduló fény megvilágítja a Földet, a Földről visszatükröződő fény megvilágítja a Hold sötét oldalát, végül ez a halványan derengő fény eljut a szemünkbe. Főként a téli időszakban – telihold környékén – társul a Holdhoz egy fényjelenség, a holdhaló, vagy holdudvar, egy koncentrikus kör alakú fénykarima. Ez a földi légkörben keletkezik, megfelelő időjárási körülmények esetén, és a levegőben levő pára- vagy jégrészecskéken megtörő holdfény okozza. A vízjég optikai tulajdonságai következtében a haló sugara mindig 22 fok. A Kordylewski-féle porholdak a L4 és L5 pontban az összegyűlt porfelhők, ezek 60 fokra keringenek a Hold előtt és után. Mivel a Hold fénye elnyomja a por derengését, a fényszennyezés-mentes megfigyelést akkor lehet elvégezni, amikor a Hold épp a horizont alatt van. Méretük kb. 10 fokos. ### Műszeres (távcsöves) megfigyelések A Hold megfigyelésekor különböző nehézségű célpontokat választhatunk. A szabad szemes medencéktől a csak nagy távcsővel megpillantható apró kanyonokig különböző osztályokba sorolható a megfigyelés nehézsége. Az elmúlt pár évben terjed az amatőr csillagászok között egy 100-as lista, amely a legkönnyebbtől a legnehezebb felé haladva kínál megfigyelendő objektumokat. ## Űrjogi státusa Az ENSZ védnöksége alatt kialakított űrjog rendelkezései szerint a Holdra is vonatkozik több rendelkezés. A szabályozások közül legfőbb a világűregyezmény, amelyet 1967. január 27-én hirdettek ki és amely szerint a Hold – a többi égitesttel együtt – ugyanolyan jogi helyzetbe került, mint a tengerek nemzetközi vizei. Ugyanez az egyezmény biztosítja, a Hold békés célú felhasználását, mindenféle fegyver telepítésének tilalmát. A világűregyezményhez mostanáig 98 ország csatlakozott. A Holdat érintő jogi szabályozás másik fő forrása a Hold-egyezmény. A katonai felhasználás kizárása mellett ez az egyezmény már szabályozni szándékozik azon országok tevékenységét, amelyek képesek elérni a Holdat és ott annak ásványkincseinek vagy energiahordozóinak kitermelését megkezdeni. Az irat megpróbálja korlátozni a holdi erőforrások túlzott, vagy – egy ország részéről történő – egyoldalú kiaknázását. Ezen megállapodást sokkal kevesebb ország ratifikálta, és egyetlen olyan ország sincs az elfogadói között, akik képesek a világűrbe juttatni eszközeiket. ## Helye az egyetemes kultúrában Égi kísérőnk az emberiség története során fontos szerepet töltött be a különböző kultúrákban. A korai időkben istenségként tisztelték, a későbbi időszakokban tudományos kutatások alapjául szolgált. Emellett az irodalomban is több, kultúránk kincsei közt nyilvántartott alapmű témája lett. A Hold az alapja az ókorban keletkezett legtöbb naptárnak és ünnepnek. Az ókoriak a Holdat a halál és újjászületés, a termékenység és teremtés istenének tekintették. Sok bennszülött amerikai indián törzs a Holdon egy nyulat látott (erre a zuni művészetben és a pueblo indiánok szájhagyományában vannak példák). A kínaiaknál a Hold felszíne nyulat és békát is ábrázol. Ez Heng O hercegnő meséjével függ össze, akinek férje Shen Yi volt, az íjászok istene. Shen Yi egy elixírt kapott az istenektől, ami halhatatlanságot biztosított neki. Egyik nap, amikor Shen Yi távol volt, Heng O elcsente a pirulát, és amikor a haragvó férje üldözte, a Holdra szállt fel. A Holdon találkozott a nyúllal, aki az isteneknek kevert orvosságot. Amikor Heng O kipróbálta ezeket a gyógyszereket, varanggyá változott. A mai napig a kínai Őszi Holdfesztivál Heng O szomorú sorsára emlékezik, aki a Holdon látható mint varangyos béka a nyúl mellett. A holdsarló helyzete a hónapok során változik és a földrajzi helytől is függ. Egyes afrikai kultúrákban a Hold vékony sarlóját az év nagy részében vízszintesnek látták, amiben az esővíz van, mert amikor megdőlt, eljött az esős évszak. Ezzel szemben az amerikai Kalifornia környékén élt csumas indiánok úgy gondolták, hogy a félhold (ami számukra majdnem függőleges helyzetben jelent meg) azt jelentette, hogy a Hold „üres”, vagyis nincs benne víz. A vízszintes állású Hold jelentette az esős évszak beköszöntét, mintha a Hold egy tálhoz hasonlóan tele lenne vízzel. A Hold fázisait az ókori egyiptomiak az újjászületéssel magyarázták. Szerintük Ozírisz isten feldarabolásáról van szó, amit riválisa, Széth hajtott végre rajta, aminek során 28 darabra vágta. Ozíriszt hitvese, Ízisz rakta össze. ### A Hold mint isten A legkorábbi idők sajátja volt, hogy az ember a természeti jelenségeket természetfeletti erők érzékszervileg megragadható megnyilvánulásának tekintette, és istenként tisztelte. Így a Nap mellett a Hold is istenséggé vált. Ez a hagyomány szervesen beépült az ókori többistenhívő kultúráiba is. A sumer mitológiában a Hold születését az Enlilről és Ninlilről szóló eposz mondja el. A nyugati kultúra első holdistene a görög hitvilág Szeléné istennője volt. (A Hold keringési ideje és a nők menstruációs ciklusának egyezősége miatt az ókori kultúrákban általában női istenségként képzelték el a Holdat, az ikertestvérének tartott Napot pedig férfiként személyesítették meg.) Szeléné egyébként a mai napig jelen van a Hold kultúrájában: az égitest felszínének térképezésével foglalkozó tudományt szelenológiának, szelenografikának nevezik. A görög kultúrában azonban nemcsak Szeléné volt az egyetlen holdisten, egy főisten, Artemisz is megtestesítette az égitestet. A görög hiedelemvilág az idők során egyre inkább Apollón istent kezdte napistenként tisztelni a „szimpla, csak napistenként tisztelt” Héliosz mellett. A vadászat istennője, Artemisz pedig Apollón ikertestvére lévén logikusan foglalta el a holdisten(nő) trónusát is. Ugyanez a kettősség a görög hitvilágra épülő római kultúrában is megfigyelhető volt. A római holdistennő Luna volt, aki mellett Diana (Artemisz római megfelelője) is holdistenként jelent meg. Természetesen a Holdnak voltak férfi istenei más többistenhívő kultúrákban. A mezopotámiai Manna (vagy másik nevén Szín), az egyiptomi Thot, Honszu és Iah, a japán Csukujomi stb. Megfigyelhető, hogy ezekben a kultúrkörökben (az egyiptomi kivételével) női napistent tiszteltek. Azaz a hiedelemvilágban a Nap–Hold páros egyben a férfi-nő párt is megtestesítette. A kínai filozófiában egyenesen jin-jang ellentétpár egyik megszemélyesítője a Hold (jin szerepben, a jang a Nap), a férfi-nő pár szinonimájaként. ### Isten vagy égitest? Először már a többistenhívő társadalomban felvetődött, hogy az állandóan helyét és fényét változtató jelenség nem más, mint egy hatalmas kőgolyó az égen, amelyet a Nap fénye világít meg más és másképpen. Az elmélet szerzője Anaxagorasz volt. Arisztotelész sem istenként képzelte el a Holdat, ő a négy őselemből (föld, víz, levegő, tűz) álló szilárd gömb és éppen ki nem fejlődött csillag átmeneteként értelmezte. Ezek az értelmezések még nem tudták megtörni az égitest kulturális szerepét, istenként való tiszteletét. Az egyistenhit alapjaiban változtatta meg ezt a képet, a kereszténységben, majd a muszlim hitvilágban nem maradt hely semelyik égitest számára a világmindenséget irányító erők között. A középkorban először az arab kultúrában vált „objektummá” a Hold – igaz, csak mint periodikusan működő időmérő. A iszlám vallásban ugyanis az időmérésnek fontos szerepe volt mind a napi ima, mind a Ramadán időszakának kijelölésében. Mohamed próféta viszont csak pontatlan utalást hagyott a hónapok kezdetét illetően: a hónap akkor kezdődik, ha először pillantják meg az igazhívők az újholdat. Azonban az ezt szó szerint vevő hívőknek ez gondot okozott, ha felhős volt az idő, akkor akár napokkal később kezdődhetett a hónap. Ez a hatalmas birodalomban kaotikus időszámításhoz vezetett, akár többnapos eltérések is voltak a városok között az időszámításban. Különös módon a muzulmán vallásban gyökerező problémát egy nem muszlim vallású – az arab birodalomba ékelődő, csillagvallást hirdető szabateus városból, Harránból származó – tudós, Jadír Sinan Adu-Abdalláh Al-Battáni (latinul Albategnius) új matematikai kutatásai révén trigonometriai módszerekkel – a szinuszfüggvény alkalmazásával – sikerült leírni a Hold ciklikus mozgását és előrejelezni az újhold idejét, egységes időszámítást bevezetve a muzulmán világban. Ezzel a Hold végérvényesen a fizika törvényei szerint mozgó testté vált. ### Asztrológiai vonatkozások Az asztrológia az égitestek relatív helyzetéből egyes események bekövetkezésére következtetéseket levonó eszmerendszer, amelyet egykor tudományként, napjainkban azonban már csak áltudományként tartanak számon. Természetszerűleg az egyik leglátványosabb égitest szerepet kapott ebben az eszmerendszerben is. A Hold az asztrológia világában az egyén érző természetét, érzelemvilágát, habitusát testesíti meg. Emellett az anyaság, az anyai ösztönök is a Holdtól erednek ebben a gondolatkörben. ### A művészetek témája A Hold számos irodalmi, zenei, képző és színművészeti alkotásban szerepet kapott, számos művet ihletett. Néhány híresebb alkotás: #### Zene - Baldassare Galuppi: Il mondo della luna (Élet a Holdon, opera, 1750) - Joseph Haydn: Il mondo della luna (Élet a Holdon, opera, 1777) - Arnold Schönberg: Pierrot lunaire (Holdfényes Pierrot, énekbeszéd kamaraegyüttessel, 1912) - Carl Orff: Der Mond (A Hold, opera, 1939) - Gary Moore: Picture of the Moon (Holdkép, 2001) - Ludwig van Beethoven: Holdfény szonáta („Mondschein”) cisz-moll, op. 27. N<sup>o</sup> 2. (1801) - Claude Debussy: Clair de Lune (Holdfény) - (Részlet a Suite bergamasque-ból) - Glenn Miller: Holdfény szerenád (1944) - Pink Floyd: The Dark Side of the Moon (A Hold sötét oldala, 1973) - Kispál és a Borz: Holdfényexpressz - Savage Garden: To the Moon and back (Utazás a Holdra, és vissza) - Feeder: Moonshine (Holdfény) - The Queers: I don't wanna live on the Moon (Nem akarok a Holdon élni) - The Rising of the Moon (Holdkelte, ír népballada, 19. század) #### Film - Georges Méliés: Le Voyage dans la Lune (Utazás a Holdba) (1902) – Jules Verne: Utazás a Holdba és H. G. Wells Emberek a holdban című regényének némafilmes interpretációja, az első sci-fi film. - Fritz Lang: Frau im Mond (Nő a Holdban) (1929) – Az első komoly filmes sci-fiként is emlegetett némafilm. A rakéták űrutazási alkalmazását vetítette előre népszerű formában. - Stanley Kubrick: 2001: Űrodüsszeia (1969) - A sci-fi film egy meghatározó része a Holdon játszódik. - Utazás a Holdba (rendezte Csányi Miklós, MTV, 1974) – Három részes tévéfilm Verne azonos című regényéből. (MTV videótár) - Alfa holdbázis (1975) – Eredeti angol címén: Space 1999. Brit televíziós sorozat, amelyben egy kataklizma elszakítja a Holdat Föld körüli keringéséből, és a felszínén működő holdbázis személyzete különböző kalandos helyekre kerül a világegyetemben. - Apolló 13 (1995) – Filmdráma Ron Howard rendezésében az Apollo–13 űrhajó útjáról, amely a Holdra indult, de egy baleset miatt nem tudott leszállni rajta, hanem megkerülte és úgy tért vissza a Földre. - Ron Underwood: The Adventures of Pluto Nash (Pluto Nash - Hold volt, hol nem volt...) (2002) – A történet 2087-ben játszódik a Holdon. Egy night klub tulajdonosa leszámol ellenségeivel. - Duncan Jones: Moon (Hold) (2009) – A Hold túloldalán lévő Helium-3 kitermelő bázison játszódó sci-fi film. - Michael Bay: Transformers 3. Dark of the Moon (2011) – A Hold sötét oldalára ütközik egy Cybertroni hajó. - Damien Chazelle: First Man (Az első ember) (2018) - A film Neil Armstrong életét, és azt az űrmissziót meséli el, melynek során 1969. július 20-án az első ember a Holdra léphetett. ## Magyar vonatkozások A Holdon több magyar vonatkozású kráter található, mindegyik konkrét személy nevét viseli. \* A csillaggal jelöltek a Hold innenső oldalán találhatóak. ## Kék Hold ### A földi jelenség 1883-ban, amikor az indonéziai Krakatau vulkán kitört, a tudósok szerint kb. 100 megatonnás atombomba erejének megfelelő erejű volt a kitörés. Még 600 km-re is ágyúdörgés erősségű hangot lehetett hallani. Hatalmas mennyiségű hamu érte el a Föld légkörének tetejét, és a Hold kék színűvé vált. Ennek oka a hamu volt. A hamufelhő apró, 1 mikrométer méretű részecskékkel volt tele, amely pontosan a megfelelő méret volt a piros szín leárnyékolására, míg a részecskék a többi színt szabadon átengedték. A hamufelhőn átvilágító holdsugarak így kék, időnként zöld színben pompáztak. A kék Hold évekig gyönyörködtette az embereket a kitörés után. Sokszor a Nap is levendula színűvé vált. A hamufelhő miatt gyakran annyira élénk színű naplementék voltak, hogy sok helyen a tűzoltókat is kihívták, mert távoli tűzesetre gyanakodtak. Kisebb erejű vulkánok is képesek voltak kékké változtatni a Holdat. Így például 1983-ban Mexikóban az El Chichon vulkán kitörése után volt látható hasonló jelenség. A kék Hold titka tehát az, hogy a levegőben sok olyan részecske legyen, amely kicsivel nagyobb, mint a vörös fény hullámhossza, és más nagyságú részecskék ne legyenek jelen. Ez ritka jelenség, de vulkánok és erdőtüzek képesek ilyen részecskéket a levegőbe juttatni. ### A csillagászati esemény Kék Holdnak nevezik a bulvársajtóban azt a ritkán bekövetkező naptári eseményt, amikor egy adott hónapban kétszer van telihold. Mivel a holdfázisok kb. 29,5 naponként ismétlődnek, és a naptári hónap is megközelítőleg ennyi napból áll, általában egy hónapban csak egyszer van telihold. Néha (nem egészen háromévenként) azonban előfordul, hogy ugyanabban a hónapban kétszer. Ilyen volt például 2009. december 2-án és 31-én, 2012. augusztus 2-án és 31-én, 2015 júliusában 2-án és 31-én, valamint 2018 márciusában 2-án és 31-én. Más definíció szerint ha egy évszakban nem három, hanem négy telihold következik be, akkor a harmadikat nevezik kék Holdnak. Megint más meghatározás szerint a naptári év tizenharmadik holdtöltéjét nevezik kék Holdnak. A "kék Hold" (Blue Moon) elnevezés elsősorban az angolszász kultúrában honos. Az elnevezésnek semmi köze sincs a kék színhez (talán szomorút jelent, mint a Kék rapszódiában) a jelenségnek nincs természettudományos jelentősége. A naptárszámításunk teljesen önkényesen választott beosztású, amely a történelem során többször is változott, és a nem európai kultúráknak is megvolt a saját, eltérő naptári rendszerük. Ezért a „kék Hold" előfordulásait bármilyen természeti jelenséggel vagy kozmikus hatással összefüggésbe hozni teljesen értelmetlen lenne.